Jobb Agyféltekés Kreatív Írás Munkafüzet

You might also like

Download as pdf or txt
Download as pdf or txt
You are on page 1of 44

Jobb agyféltekés kreatív írás munkafüzet

M a r k e ti n g­ é s
W e b s z ö v e gír á s

RitArt Academy
Minden jog fenntartva!
Tényleg megtanulsz írni ezen a két napon?
Azt mondják a szakértők, hogy a könyvírás, a Két hónapig kutattam a tudományos eredmények
regényírás, a novella írás, sőt, még a meseírás is között, elolvastam mindent, amit a témáról írtak, és
10%­ban tehetség kérdése. A maradék 90% „csak” megkérdeztem mindenkit, aki él és (még) mozog, és
SZAKMA. A marketing­ és webszövegírás meg ért ehhez a területhez.
pláne az! Érveket és ellenérveket ütköztettem a jobb
agyféltekés módszertan kapcsán, de egy valami
Nagyon régóta szerettem volna írásra oktatni az biztos volt: meg tudlak tanítani írni. Sőt, többet is
embereket, de tudtam, hogy valami hiányzik. Én tudok: tényleg íróvá tudlak tenni. Illetve te
tehetséges vagyok, de csak azért, mert magadat, az én segítségemmel.
gyerekkoromban megkaptam azt a néhány bíztató
szót, ami segített elhinni magamról, hogy akár 2013. tavaszán zajlott az első Író születik tanfolyam,
még író is lehetek, illetve HAGYTAK ÍRNI. A ma pedig már saját trénerekkel dolgozunk együtt, és
szüleim nem tekintették kósza hóbortnak azt, igyekszünk az ország minden zugába eljutni, sőt,
hogy tizenhárom évesen írogattam, és bár nem határon kívülre is. A marketing­ és webszövegírás
mondták azt, hogy „peeersze, lehet belőled író!”, t r é n i n g i n d ul á s a k o r m á r t ö b b s z á z í r ó s z ül e t é s é n e k
de az ellenkezőjét sem. Néha elég csak nem t a p a s z t a l a t a i v a l b í r t un k .
ellenkezni, és a dolgok mennek a maguk útján.
É n n e m h i s z e k a b b a n , h o gy b á r k i l e h e t ír ó . É n
Két évtized múlva, mikor vállalkozónőket segítő TUDOM, hogy bárki lehet író, te is. Ezt bizonyítják
egyesület elnökeként sorra kaptam a kérdéseket, a kezdetektől tetten érhető sikertörténetek,
hogy „de mit tegyek, ha úgy akarok írni, mint amiknek mostantól te is a részese leszel, és néhány
te?”, akkor már nagyon szerettem volna a hét múlva a te írásaiddal fogunk dicsekedni!
bíztatáson kívül szakmai trükköket is átadni. De
ezek inkább az ellenkező hatást érték el: fehérlap Azt mondják, az egészséges világra születést vajúdás
szindróma, ötlettelenség, görcsösség jellemezte a előzi meg. Te most nehéz és fárasztó két nap előtt
barátaimat, ügyfeleimet, akik tőlem kaptak írásról állsz, de meglesz a csodálatos eredménye, mert új
instrukciókat. Tudtam, hogy hiányzik a KULCS a szakmát tanulsz, és ajándékként még élményekre,
zárból. tapasztalatra, és barátokra is lelsz.

A „véletlen” úgy hozta, hogy egy jobb agyféltekés Szeretettel,


rajzolás tanfolyam első délelőttjén
megvilágosodtam. EZ AZ A KULCS! Vidi Rita

Két napos AHA­élményt követően a harmadik A RitArt Academy alapítója és szakmai vezetője
napon készen volt az Író születik tanfolyam
vázlata, tematikája, időbeosztása.

Hasznos tippek
­ A két nap alatt rengeteg folyadékra és ­ Az írásos feladatok közben NE BESZÉLJ! A beszéd
szénhidrátra lesz szükséged. Nyugodtan igyál bal agyféltekés tevékenység, teljesen képes kiiktatni
annyi vizet, amennyi csak beléd fér, és a jobb agyféltekét. Ez a belső monológra is
nyugodtan eszegess írás közben. vonatkozik.

­ A koffein most nem a barátod, próbál meg kávé ­ Ha elfáradsz, elgémberedsz, állj fel, járj egyet, de
helyett inkább zöldteát, vagy gyümölcsteát igyekezz, hogy ne zavard a többieket!
fogyasztani.
­ A kreativitásnak szabadságra van igénye, ezért a
­ Este feküdj le időben, és a második nap után is mi tréningjeinken SEMMI NEM KÖTELEZŐ, csak
igyekezz pihenni, egy­két órával többet aludni, épp melegen ajánlott.
mint szoktál.
Mi a kreativitás, magával az olvasót, illetve történhet úgy is, hogy
az írás nyelvezete magával ragadó, miközben
és mi a kreatív írás? maga a történet egyszerű.

A kreativitást sokan alkotótevékenységgel A manipulálás nagyon rosszul hangzik, de ez adja


azonosítják, de az jóval több ennél. Nem elég a kreatív írás sikerét: befolyásoljuk, irányítjuk az
alkotni, a kreativitásnak van még két fontos ismérve olvasó érzelmeit, már­már úgy játszunk az
ezen kívül: érzelmi húrokon, mint egy hárfán.

1.) Szenvedés nélküli, örömteli, könnyed alkotás, A m a r k e ti n g­ é s w e b s z ö v e gír á s tr é n i n ge n


n e m c s a k , h o g y e l f o g a d j uk , h o g y a z o l v a s ó
2.) és a végére érés a folyamatnak, tehát m a n i p ul á l h a t ó , d e e g y e n e s e n e z a c é l j a a z
ELKÉSZÜLÉS a művel, vagy a folyamattal. ír á s a i n k n a k . A m a r k e ti n go r i e n tá l t webes
s z ö v e g e i n k k e l n e m c s a k s z ó r a k o z t a t n i a k a r un k ,
Abszolút szubjektív, hogy mit nevezünk szenvedés hanem mérhető eredményeket elérni: rajongókat
nélkülinek, örömtelinek, könnyednek, és mit gyűjteni, potenciális ügyfeleket toborozni
nevezünk elkészültnek. Ez a művészi, alkotói magunk köré, egyre nagyobb hírnévre akarunk
szabadság jellegzetessége. szert tenni, és a szövegeinkkel el akarunk adni.

Az ötletteliség, a mindenbe belekapkodás, a soha be Kimutatták, hogy a tanulási folyamat sokkal


nem fejezés nem kreativitást jelentenek, hanem hatékonyabb akkor, ha érzünk közben. Éppen
csapongást. Persze már ez is jobb, mint egész ezért, nagyon fontos, hogy szakkönyvet, ún.
életünkben semmit nem csinálni, de még nem az tényirodalmat is történetekkel tűzdeljünk meg.
igazi.
A történetek csodát idéznek elő az emberben,
A kreativitás egy életstílus, egy folyamat, sőt, ha mint a mesék. (Azok is egyébként.) Tanulsággal
úgy tetszik, akár maga az áramlat. bírnak, szórakoztatnak, ellazítanak, oldják a
félelmeket és a stresszt, megoldási mintákat
Nem kell túlmisztifikálni, de az alkotgatás – része az adnak, elgondolkodtatnak, AHA élményt
egésznek – még nem teljes kreativitás. idéznek elő.

A kreativitás fejleszthető, és a jobb agyfélteke Ha valaki tanítani akar, csak történetekre van
dominálásával ugrásszerű fejlődést lehet szüksége. Jó, szemléletes, képszerű, szerethető,
elkönyvelni. érthető történetekre.
A bal agyas írás eredménye: ez történt. (Mint egy
Ajánlott irodalom: Csíkszentmihályi Mihály – objektív újságcikkben.) Az író kiadja magából az
Kreativitás információt.

Mi a kreatív írás? A jobb agyas írás eredménye: érzelmek és


információk áradása, az olvasó bevonódása. Az
A kreatív írás az a fajta írás, aminek az a CÉLJA, olvasó befogadja az információt.
hogy az olvasó jól érezze magát olvasás közben, Van egy olyan mondás, hogy minden
esetleg sírjon, nevessen, gyűlöljön, és közben marketinges hazudik, de Seth Godin szavaival
tanuljon. élve, én inkább azt vallom, hogy "Minden
Marketinges Sztorizik."
A kreatív írás nemcsak történetek mesélésében Mármint az okos marketingesek...
merül ki, ahogy azok megtörténtek (volna), hanem
az olvasó érzelmeinek manipulálását is szem előtt Te melyik csoportba akarsz tartozni?
tartja. Ez történhet a karakterek jól
kidolgozottságával – hogy az olvasó magára
ismerjen ­, történhet úgy, hogy a cselekmény
3
korukban nagy eséllyel lesznek racionális pályán
Mire jó a jobb agyfélteke? kiégettek és boldogtalanok. De ismétlem, velük
nincs gond az iskolában, mert el tudják nyomni a
A jobb agyfélteke jelentősége a következő
jobb agyféltekéjüket, és hagyják domináltatni a
„tünetekben” nyilvánul meg:
balt. Ebbe a rendszerbe könnyedén beilleszkednek,
de nagyon nagy kérdés, hogy milyen árat fizetnek
­ kreativitás kibontakozása
ezért.
­ másképp észlelés,
Programozó matematikus is lehet valaki JOBB
­ másképp való megközelítés
agyféltekével!
­ ihletettség elérése
­ játékosság
Akikkel gond van az iskolában, azok a JOBB
­ az összkép meglátása
AGYFÉLTEKE dominált gyerekek, függetlenül
­ történet kibontakozása
attól, hogy jobb, vagy bal kezesek. Ezek a gyerekek
­ karakterek ábrázolása
egyszerűen nem tudnak beilleszkedni a modern –
­ olvasói érzelmek „manipulálása”
Mária Terézia korabeli, poroszos – oktatásba, mert:
­ a kritikus hang elnyomása.
­ nem keresik a túlzott racionalitást, elfogadják úgy
A hétköznapi életben a bal agyféltekénket
a dolgokat, ahogy vannak,
használjuk, mert:
­ nem kritikusak, nem kritizálnak, és magukkal
szemben sem tűrik el,
­ sokat beszélünk – ez bal agyféltekés,
­ nem veszik túlságosan komolyan magukat,
­ minden mögött keressük a racionalitást és a
­ szeretnek hibázni, próbálkozni,
logikát,
­ a teljességet és az egészet látják a részletek
­ kritikusak vagyunk önmagunkkal és másokkal
helyett,
szemben is,
­ a jó elég jó nekik, tudják, hogy felesleges és káros
­ túlságosan komolyan veszünk mindent, és
görcsölni,
bonyolítjuk a dolgainkat,
­ nem koncentrálnak, mert attól rosszul érzik
­ a hibázást bűnként értékeljük,
magukat,
­ csak a részekre koncentrálunk (elveszünk a
­ nem beszélnek feleslegesen csak azért, hogy
részletekben),
járjon a szájuk…
­ maximalisták vagyunk, a tökéletességre
törekszünk,
Őket nem lehet egyszerűen átszoktatni balos
­ koncentrálunk, fókuszálunk,
működésre, mert ahhoz integrálni kellene a két
­ 80%­ban jobbkezesek vagyunk.
agyféltekét, hogy beinduljon a kommunikáció a
jobb és bal oldal között, a corpus callosum
Ezek mind­mind bal agyféltekés tevékenységek, és
n e v e z e t ű i d e g p á l y á n k e r e s z t ül .
aki erős bal agyféltekei dominanciával bír, az
jobban teljesít az iskolában.
Ezen az idegpályán folyamatos a kommunikáció a
két agy között, de lényegi kapcsolat közben
Sajnos már az óvodában elkezdődik a bal agyfélteke
iszonytató mennyiségű adat jön megy ezen a
öntudatlan, és TUDATLAN dominálása: tegyél
viszonylag szűk keresztmetszetű idegkötegen.
rendet, tartsd magad egy időrendhez, ne hibázz,
http://hu.wikipedia.org/wiki/K%C3%A9rgestest
igyekezz, szokd meg, figyelj oda X percen
keresztül… stb.
A b a l a gyf é l te k e
Ez hihetetlenül bedurvul már az általános iskola
Az agyunk bal oldala irányítja a testünk jobb
első osztályában.
oldalát, és felelős a beszédért, az írott szöveg
értelmezéséért, a logikáért, a matematikáért, a
Nem véletlen, hogy kiegyensúlyozott, két
számolási képességért, az elvont, tudományos
agyféltekés gyerekek teljesen megváltoznak az
dolgokért.
iskolában: komolyabbá, merevebbé, neurotikussá
válnak, de jól veszik az iskolai akadályokat. Felnőtt
4
A j o b b a gyf é l te k e A jobb agyféltekés kreatív írás lényegében KÉT
AGYAS kreatív írás, hiszen a beszédközpont a
A jobb félteke felelős a mintázatok és formák bal agyféltekében van, a szöveg értelmezés
felismeréséért, az arcvonásokra való emlékezésért, a központja is a bal agyféltekében van, innentől
művészetek értékeléséért, a humorért, a zenéért, a kezdve nem lehet kizárólag jobb agyféltekével
táncért, a képzelőerőért és az érzelmek írni. KÉT AGGYAL, de JOBB AGYFÉLTEKE
sokszínűségéért. DOMINÁLTAN kell értelmezni a jobb
agyféltekés kreatív írást.
J o b b a gyf é l te k é s k r e a tív ír á s M i é r t?
A jobb agyféltekére a képszerű, szinte vizuális
Azért jobb agyféltekés a kreatív írás tanfolyam, mert élményt nyújtó, érzelmeket közvetítő és előidéző
ha csak bal agyféltekével akarnánk írni, akkor íráshoz mindenképp szükség van.
nagyon nehezen tudnák megfogalmazni és ÁTADNI Azért kell így írni, mert ezt SZERETI AZ
az érzelmeket, érzeteket az olvasónak, illetve OLVASÓ. Ez marketinges szemmel életbevágóan
nagyon nehezen tudnánk alkalmazni az írásban f o n to s ! A z t v e s z e m , a m i t s z e r e te k !
olyan nagyon fontos stratégiai látásmódot.
Amikor jobb agyfélteke domináltan írunk, akkor
Azok, akik valaha jobb agyféltekések voltak az írás örömtelivé és könnyeddé válik, hiszen
gyerekkorukban, gyakran váltanak a két agyas csak leírjuk, amit a szemünk előtt látunk.
működésre, így sokkal kreatívabbak, mint kizárólag
bal agyféltekés társaik.

1. feladat
Feladat: Írj arról, hogy miért lesz jó az olvasónak, ha rendszeresen veled tart,
és téged olvas!
Gondolj arra, hogy miben vagy jó, és mi kell az olvasónak!

5
6
Felderítjük...
Rajzolj...

Rajzolj...

7
2. feladat
Jegyzet: pozicionálás

Kinek írsz? (Blogot, honlapot, hírlevelet, vagy akár csak egy cikket?) Ki a
célközönséged?
..............................................................................................................................................................

..............................................................................................................................................................

..............................................................................................................................................................

Milyen problémájukra adsz választ? Milyen előnyük származik, ha téged


olvasnak?
..............................................................................................................................................................

..............................................................................................................................................................

..............................................................................................................................................................

Miért pont téged válasszanak? Miben vagy te más ­ jobb! ­ mint mások, akik
hasonló témákkal foglalkoznak?
..............................................................................................................................................................

..............................................................................................................................................................

..............................................................................................................................................................

Egy mondattal:
..............................................................................................................................................................

..............................................................................................................................................................

..............................................................................................................................................................

..............................................................................................................................................................

8
3. feladat
Jegyzet:

9
10
4. feladat
Jegyzet:

11
12
5. feladat
Jegyzet:

13
14
6. feladat
Jegyzet:

15
16
7. feladat
Jegyzet:

17
8. feladat
Jegyzet:

18
9. feladat
Jegyzet:

19
10. feladat
Jegyzet:

20
11. feladat
Jegyzet:

21
22
12. feladat
Jegyzet:

23
24
25
13. feladat
Jegyzet:

26
27
14. feladat
Jegyzet:

28
15. feladat
Jegyzet:

29
16. feladat
Jegyzet:

30
31
32
17. feladat
Jegyzet:

33
18. feladat
Jegyzet:

34
19. feladat
Jegyzet:
36
20. feladat
Jegyzet:

!!! Segédlet szakkönyv írásához:


http://www.kreativiras.com/kepek/hogyanirjunkszakkonyvet.pdf
37
21. feladat
Jegyzet:

38
22. feladat
Jegyzet:

39
23. feladat
Jegyzet:

40
24. feladat
Jegyzet:

41
Agyféltekéket integráló gyakorlatok, és a „tiltott” műveletek
Íme a lista az agyféltekéket integráló gyakorlatok ­ Keresztbelendítés (térd­könyök elől, vagy sarok­
elsősorban, és alul az integrációt megszakító, kézujjak hátul).
nehezítő tényezők, és mindennapi ­ Fekvő nyolcas rajzolása hüvelykujjal, szemmel
tevékenységek. követés.
Az integráló gyakorlatokból nem kell mindent ­ Fekvő nyolcas rajzolása egy nagy lapra, te a
csinálni, nem kell túlzásba esni. Azért soroltam fel nyolcas közepétől ne mozdulj el.
itt többet is, mint amire szükséged van, hogy ­ Labirintusban való járkálás – mivel ilyen nincs
kedvedre tudd váltogatni. Magyarországon, ezért a munkafüzet elején lévő
labirintust használd: tedd a tolladat kikapcsolt
FIGYELEM! Az agyintegráló gyakorlatok nem állapotban a bejárathoz, és ahogy mész végig a
csökkentik a testünkben felgyülemlett stresszt, labirintuson, csak a toll hegyét figyeld. Kifelé
erre az alábbiak közül csak a Transzcendentális ugyanígy.
Meditáció képes. ­ Szantál illatú füstölő (gyújtsd meg, füstöltesd el,
esetleg járd körbe vele a lakást, majd ha leégett,
­ Csukd be a szemed… egy gyors kereszthuzattal engedj be friss levegőt!)
­ Számodra kellemes zene hallgatása, ­„Védikus” fűszerek: kurkuma, currypor, fahéj és
háttérzeneként. úgy általában az indiai ízvilág).
­ Speciális, agyintegráló zene hallgatása.
https://www.youtube.com/watch?v=75WJ6Y6oqH “ S z é tk a p c s o l n a k ” a k ö v e tk e z ő te v é k e n ys é ge k
M
­ Számodra értelmetlen, vagy nehéz szöveg ­ Beszéd.
olvasása. (pl. Bármilyen szakzsargon) ­ Ha beszélnek hozzád, és megpróbálod értelmezni
­ Pránajáma légzés 5 percig. a hallottakat.
­ Napi 2*20 perc Transzcendentális meditáció. ­ A hangos felolvasás. A mese határeset…
­ Napüdvözlet jógagyakorlat, írás előtt. ­ Koncentrálás (erős összpontosítás, vagy szándékos
­ Keresztezet jógaülés. „rágondolás” valamire).
­ Agygombok masszírozása, közben szemkörzés. ­ Ragaszkodás a dogmákhoz („ez így van, mert
­ Száj fölötti­alatt rész masszírozása, plusz derék csak”).
masszírozása másik kézzel ­ A tökéletesre törekvés, a maximalizmus.
­ Body Talk kopogtatós módszer (keress rá a ­ Analizálás.
youtube­on!) ­ Részletekre való odafigyelés.

42
TERVEIM
www.kreativiras.com
RitArt Academy

You might also like