Levelek Iris koszorújából

Keletkezés:
első kötete (1909)
Osvát: „Tisztelt Uram, kérem, azonnal küldje meg összes verseit! Híve, Osvát Ernő”

Kötetkompozíció:
 tudatos szerkesztés

 a versek önálló értelmezhetőségén túl egymáshoz való viszonyuk, köteten belüli helyük is
többletjelentéseket hordoz

 nincsenek ciklusok (mint pl. Adynál – Új versek), de a versek köteten belüli

elhelyezkedése jelentéshordozó

 a kurzivált szavak, sorok (olykor egész versek) erősítik az egyes költemények közti
kapcsolatot

 a MINDEN megismerésének a vágya lelhető benne fel

 tárgyias líra jellemzi az egész kötetetà személytelen beszédmód, látszólag nem szubjektív
önkifejezés, csak tárgyak, jelenségek leírása ill. stílusjátékok, de valójában a lírai én kivetíti
az érzéseit ezekre a tárgyakra, jelenségekre (à ezzel tulajdonképpen önmaga előtt is
lelepleződik, tisztában van vele, hogy nem képes önmagától elszakadni, s ez bezártságérzetet
ad neki (dió – vö. A lírikus epilógja))

A kötetcím szimbolikája:
 koszorú – dicsőség, költészet, teljesség, végtelen szimbóluma
 Iris – (görög mitológia: az istenek hírvivője + szivárvány – összeköt eget-földet) szépség,
sokszínűség, isteni üzenet közvetítése, (szecessziós motívum)
 levelek – nem az egész koszorú: töredékesség, a teljesség megragadhatatlansága

dicsőség:
 Az esztétizmus költészete

 Nincs társadalmi szerepvállalás

 Keveseknek szól

 Önmagáért való költészet (esztétizmus) à areferenciális költészet - nem vonatkoztatható a

valóságra, célja épp a kiábrándító emberi valóságból kimenekülni a szépség művészet által
teremtett világába
teljesség, sokszínűség:
- Babits mindig játszik
 szerepjáték: pl: ősmagyar vitéz, római katona vagy épp kurtizán…
 stílusjáték
 játék a nyelvvel, hangokkal (pl. Fekete ország)

- Mindenség megragadásának vágya à szimbolizmus

- sokszínűség, változatosság, szépség, dekorativitás à szecesszió
Szecesszió=kivonulás

1.In Horatium

 vezérvers – ars poetica

 az első szakasz kurziválva (döntve) van

 elitista szöveg à ,,Gyűlöllek, távol légy alacsony tömeg” (nincs társadalmi

felelősségvállalás!)

 Horatius filozófiájával szembehelyezkedikà Horatius filoz.: Mindig az arany középút, a

változatlanság a lényeg. Babits szerint pont, hogy a változatosság a lényeg.

A kötet nyitó verse az In Horatium. Programvers vagy inkább ars poetica. Az antikvitás
költészetéért lelkesedő Babits az aranykor költőóriását, Horatiust szólítja és szólaltatja meg
versében. Az In Horatium cím jelentése kettős. Egyszerre jelenti a tisztelet megnyilvánulását
és a szembenállást. Ugyanakkor az idézett első négy sor az arisztokratikus gőg
megnyilvánulásaként is értelmezhető.

A középút elvetésével Babits nyíltan vállalja a mindenségvágy, a „soha meg nem elégedés”
eszményét. Az idézett verssorok eredetileg a kultikus szertartások nyitányára utalnak, amely a
be nem avatottak távoltartására irányult. Az áttett jelentés hasonló tiltás: a be nem avatott
(értsd: az irodalomhoz nem értő) személyeket igyekszik távol tartani a titkos misztériumtól.

A vers műfaja óda, így az ókori ódák versformáját, az alkaioszi versszakot idézi. Az istenek
megszólítása helyett Babits verse rejtett, titokzatos erőket szólít meg. A nyitó versszakot
követő hat strófa himnikus szárnyalású, és nem csupán a természet erőinek dicsőítésére,
hanem filozófiai gondolatok kifejezésére is szolgál. Babitsot már ekkor is elsősorban
filozófiai problémák, az élet-halál, a megismerés, a kifejezhetőség, az objektum-szubjektum
viszonyának kérdései foglalkoztatták. A vers kulcsa pedig a Hérakleitoszt idéző dialektika
gondolata lett: „nem lépsz be kétszer egy patakba”.

Babits a változás szükségessége mellett foglal állást. A hagyománnyal ellentétes mondandót a

hagyomány útján mondja ki a költő. Így lehet a Horatius által az „aranyos középszert”
kifejező versszaktípus „a soha meg nem elégedés” gondolatának kifejező kerete. Babits ars
poeticája világos:
„állj akarattal a

rejtett erőkhöz, melyek a változás

százszínű, soha el nem kapcsolt

kúsza kerek koszorúját fonják.”

A költészet egyetlen lehetséges módja a folytonos megújulás. Az ódát lezáró három strófa
mintegy összefoglalja és kinyilatkoztatja a meglelt költői programot.

A költemény versformája az óda másik jellegzetes típusát mutatja: a szapphói versszakot.

A központi gondolat a legnagyobb bűn, egyben a legnagyobb erény: a lázadás

felmagasztalása. A bűn – mint megszólított transzcendens alak – hallgatja a dicsőítést és a
fohászt. Költői ars poetica ez is, a változtatni, a merészen, bátran újítani akaró költő
önfeltárulkozása. A korábban olvasott filozófusok közül Nietzsche hatása ismerhető fel a
versben.

Ars poetica: költészettan, költői mesterség (lat.); 1. olyan műalkotás, amely a költészetre
vonatkozó szabályokat foglalja össze 2. olyan műalkotás, amelyben a költő a költészethez
fűződő viszonyáról, az irodalom és művészet feladatáról vall.

Alkaioszi versszak: alkaioszi sorokból álló strófa: X– u –(X((– uu – u – alkaioszi tizenegyes;

X– u –(X((– uu – u – alkaioszi tizenegyes; X– u –(X((– u – (u alkaioszi kilences; – ; –uu(–
uu(–u(–u alkaioszi tízes; –;A modernebb értelmezés szerint a harmadik és negyedik sor egybe
tartozik, így alkotják az alkaioszi tizenkilencest.

Óda: (a görög odé = ének szóból); lírai műfaj, magasztos tárgyú patetikus hangú ének,
istenekhez, kiemelkedő személyekhez vagy megszemélyesített fogalmakhoz szól. Tárgya
szerint lehet egyéni és közösségi, módszere szerint dicsőítő vagy bölcseleti. Eredete az antik
görög költészetig nyúlik vissza, akkor pengetős hangszerrel előadott dalt jelentett, jelentős
képviselői: Szapphó, Alkaiosz, Pindarosz; Horatius költészetében emelkedett igazi
magaslatokba, s divatos volt szinte minden újkori irodalomban. Különös jelentősége
természetesen az antik irodalmak ízlését felidéző és eszményítő korokban volt, de a XX.
században is kedvelt műfaj (pl. József Attila, Petri György).

2.A lírikus epilógja

 ars poetica

cím:
 lírikus à fn. à költő, aki lírát ír

à líra: személyes önkifejezés

 epilóg(us)=utószóà válaszol (reflektál) a kötetre

 kurziválva (dőlten szedve) az egész vers

 forma és tartalom kapcsolata:
 szonett forma jellemzià elég zárt

 a kötet célja, hogy mindent megismerjen a költő rajta keresztül, de ez a vers mást
mond. Azt mondja, hogy a világ megismerése lehetetlen, mert nem jutunk a magunk
megismerésénél tovább. à tehát a megismerése alanya és tárgy is ÉN vagyok
(Schopenhauer)

A változatlanság csupán a meg nem elégedés folytonos kifejezésében érhető tetten. A

kötetnyitó vershez hasonlóan a kötet záró darabja is ezt szólaltatja meg. Befejezésül az 1903-
ban keletkezett A lírikus epilógja című verset illesztette Babits a kötetbe.

Költészetének középpontjában nem a lírai én áll, ekkor már a tárgyiasságra törekedett. Első
kötetére jellemző a formai igényesség, a klasszicizáló hajlam. Ennek bizonyítéka a klasszikus
időmértékes verselés vagy a szonett műforma. Ez utóbbit példázza A lírikus epilógja című
szonett. A vers műfaja elégia. A kötet záró verse stílszerűen szintén ars poetica. A
költeményben a petrarcai szonett hagyományait követve a legfőbb formaalkotó elv az ellentét.
A négy versszak négy mondat, amelyek szemben állnak egymással.

A művészi kommunikáció nehézségeivel viaskodó költői én ki akar lépni az első személyből,

menekülni próbál az alanyiságból: az alany–tárgy, az én–nem én ellentéte a vágy és a
megvalósulás ellentéte egyben. A megismerés korlátaival szembenéző lírai én paradox módon
maga közli kételyét a kifejezhetőséggel kapcsolatban megfogalmazza a világ
megismerhetőségének lehetetlenségét is. A világ és az én azonossága a megismerhetőség
korlátja: az én önmagát nem képes kívülről szemlélni, noha ez a szándék hatja át. A vers
egyben a magányélmény és az intellektuális magány modern kifejeződése. A zárlat látszólag
pesszimista, valójában azonban épp az individualista szemlélet miatt nem az:

„a mindenséget vágyom versbe venni” – „jaj én vagyok az ómega s az alfa.”

3.Fekete ország
 játék a stílussal és a szavakkal

 szecesszió jelen van benne

 variációk tarkasága jellemzi

4.Messze…, messze…
 világ változatosságát ábrázolja

 impresszionizmus (külső benyomásokat érzékeltet) vonásai jellemzőek a versre

 képeslapszerű az egész, pillanatfelvételek színesítik

 hangszimbolika:

o alliterációk
o hanghatások
o rímjátékok

Recitativ című kötete

HÚSVÉT ELŐTT

S ha kiszakad ajkam, akkor is,

e vad, vad március évadán,
izgatva bellül az izgatott
fákkal, a harci márciusi
inni való
sós, vérizü széltől részegen,
a felleg alatt,
sodrában a szörnyü malomnak:
ha szétszakad ajkam, akkor is,
ha vérbe lábbad a dallal és
magam sem hallva a nagy Malom
zugásán át, dalomnak izét
a kinnak izén
tudnám csak érzeni, akkor is
- mennyi a vér! -
szakadjon a véres ének!
Van most dicsérni hősöket, Istenem!
van óriások vak diadalmait
zengeni, gépeket, ádáz
munkára hülni borogatott
ágyuk izzó torkait:
de nem győzelmi ének az énekem,
érctalpait a tipró diadalnak
nem tisztelem én,
sem az önkény pokoli malmát:
mert rejtek élet száz szele, március
friss vérizgalma nem türi géphalált
zengeni, malmokat; inkább
szerelmet, embert, életeket,
meg nem alvadt fürge vért:
s ha ajkam ronggyá szétszakad, akkor is
ez inni való sós vérizü szélben,
a felleg alatt,
sodrában a szörnyü Malomnak,
mely trónokat őröl, nemzeteket,
százados korlátokat
roppantva tör szét, érczabolát,
multak acél hiteit,
s lélekkel a testet, dupla halál
vércafatává
morzsolva a szüz Hold arcába köpi
s egy nemzedéket egy kerék-
forgása lejárat:
én mégsem a gépet énekelem
márciusba, most mikor
a levegőn, a szél erején
érzeni nedves izét
vérünk nedvének, drága magyar
vér italának:
nekem mikor ittam e sós levegőt,
kisebzett szájam és a szók
most fájnak e szájnak:
de ha szétszakad ajkam, akkor is,
magyar dal március évadán,
szélnek tör a véres ének!
Én nem a győztest énekelem,
nem a nép-gépet, a vak hőst,
kinek minden lépése halál,
tekintetétől ájul a szó,
kéznyomása szolgaság,
hanem azt, aki lesz, akárki,
ki először mondja ki azt a szót,
ki először el meri mondani,
kiáltani, bátor, bátor,
azt a varázsszót, százezerek
várta lélekzetadó szent
embermegváltó, visszaadó,
nemzetmegmentő, kapunyitó,
szabadító drága szót,
hogy elég! hogy elég! elég volt!
hogy béke! béke!
béke! béke már!
Legyen vége már!
Aki alszik, aludjon,
aki él az éljen,
a szegény hős pihenjen,
szegény nép reméljen.
Szóljanak a harangok,
szóljon allelujja!
mire jön uj március,
viruljunk ki ujra!
egyik rész a munkára,
másik temetésre
adjon Isten bort, buzát,
bort a feledésre!
Ó béke! béke!
legyen béke már!
Legyen vége már!
Aki halott, megbocsát,
ragyog az ég sátra,
Testvérek, ha tul leszünk,
sohse nézünk hátra!
Ki a bünös, ne kérdjük,
ültessünk virágot,
szeressük és megértsük
az egész világot:
egyik rész a munkára,
másik temetésre:
adjon Isten bort, buzát,
bort a feledésre!

A Húsvét előtt cím a föltámadást, a béke eljövetelének reményét ígéri. A világháború alatt az
emberi élet, a humanista értékek védelme érdekében tiltakozott az élet- és értékpusztítás ellen.
A költemény szabad versre emlékeztető rapszódia, mely az expresszionizmus felé közeledést
mutatja. A szenvedély szétfeszíti a formákat, s a vers a gondolatok és érzelmek hullámzását
követve hosszabb ill. rövidebb rímtelen sorokra tagolódik.

Ritmusa is idegesen nyugtalan: inkább a hangsúly, mint az időmérték visz lendületet a

sorokba. Zaklatott, egymásba indázó mellékmondatokból felépülő hatalmas versmondat a
költemény első, nagyobb része. A merész igazság kimondásának félelme vissza-visszarettenti,
eltéríti a költőt eredeti mondanivalójától, de a fokozódó belső kényszer végül is legyűri
félelmét, s vállalva minden kint, mégiscsak kimondatja vele azt, amit a hosszú vers elején
akart kikiáltani, miszerint elég, béke legyen végre. A versnek ez a legfontosabb üzenete: a
háborús uszítással szemben a béke bátor, sok-sok más, merésznek számító gondolatot, új és új
motívumot sodor magával a viaskodó, az akadályokat legyőző erkölcsi erőfeszítés.

Négyszer tér vissza ugyanaz a szenvedést is vállaló feltételes mellékmondat egy visszarettenő,
megszakított főmondat kezdetével. Ezek teremtik meg a rendet, vagyis ezek alkotják a vers
gerincét. A mellékmondat (“akkor is”) folytatása első ízben még csak önbiztatás, nem a végső
gondolat világgá kiáltása. Addig minduntalan nekigyürkőzve az erkölcsi parancs
kikerülhetetlen kötelességének, felidézi a háború embertelenségét, melynek visszatérő
szimbóluma egy Vörösmarty-műből kölcsönzött elem. Nem a szerelmet, embert, életeket
pusztító háborús sikereket ünnepli a vers, hanem azt, aki először ki meri mondani a “béke”
szavát. A lírai én annyi késleltető előkészület után végül maga mondja ki először ezt a szót
egy zsúfolt jelzőbokorral kiemelve és felnagyítva a béke mindent megváltó erejét.

Miután a “szabadító, drága szó” végre elhangzott, a könnyed, magyaros dalforma jelzi a lélek
viharainak elcsitulását: dallamos, kétütemű hetes és hatos sorok váltakozása hirdeti az
általános megbékélést, megbocsátást, a tavaszi újjászületést. A félrímek csengése a húsvéti
feltámadási ünnep alleluját hirdető harangszavát idézi, a mondatok és a ritmikai egységek
egybeesése pedig a rendet, az áhított békét sejteti, ígéri.

Hatását fölerősítik a régi magyar klasszikusokra, Berzsenyi, Vörösmarty, Petőfi s Ady

költeményeire való “rájátszások”.

Babits Recitativ című kötetében jelent meg 1916-ban. Ugyanezen kötetében látott napvilágot
a Levél Tomiból, a Cigánydal és a Május huszonhárom… is. A költő pályakezdőként írta
művét. Ezen pályaszakaszára jellemző a világháború bírálata, a humanista értékek és az
emberi élet védelme érdekében tiltakozó a világ elé kiálló magatartás. A vers legfontosabb
mondanivalója, hogy nincs értelme a felesleges vérontásnak, rombolásnak, a háború helyett
békére van szükség. Nagyobb diadal egy hosszú időn át tartó békét elérni, mint öldökölni. A
nyugatosok közül Ady Endre: Emlékezés egy nyár-éjszakára című verse foglalkozik
ugyanezen témával továbbá Kosztolányi Dezső: Pokol című novellája.

A mű első része a háborúval foglalkozik, zaklatott lelkiállapotra lehetünk figyelmesek, melyet

az enjambement fejez ki. Az egész egység összesen 1 mondatot számlál. Ez a mondat
egymásba indázó mellékmondatok sora. A második részére a letisztult népi rigmusszerű,
könnyed dalformájú a békét kifejező nyugodtabb egység követi. Megállapítható, hogy a vers
ez alapján 2 szerkezeti egységre tagolható. Az első szerkezeti egység központi témája a
háború, míg a másodiké a béke. Ezen egységek hangulatukban is eltérőek. Az első egységben
a szenvedély szétfeszíti a formákat, míg a másodikban a könnyed, magyaros dalforma jelzi a
lélek viharainak elcsitulását.

Az első szerkezeti egységben, Babits négyszer tér vissza a szenvedést is vállaló feltételes
mellékmondat egy visszarettenő, megszakított főmondat kezdetével. „S ha kiszakad ajkam,
akkor is…”, „ha szétszakad ajkam, akkor is…”, „s ha ajkam ronggyá szétszakad, akkor is…”,
„de ha szétszakad ajkam, akkor is…”. Ezek teremtik meg a szerteágazó mondatok
útvesztőiben a rendet, alkotják a vers gerincét. Ezzel arra következtethetünk, hogy Babits
rendkívül elszánt, bármi áron elmondja, amit el kell mondania, bármire képes lenne, csak a
háború érjen véget. A cím a föltámadást, a béke eljövetelének reményét ígéri. A vers
egészének tartalmához úgy jön a cím, hogyha sikerül kialkalmazni a békét, akkor eljön az
emberiség számára a feltámadás. A „március”, „szél” és a „vér” a vers visszatérő szavai,
melyek a háborúra utalnak. A „vér” szó többször előkerül a szövegben különféle jelentésében
(szél íze – „sós, vérizü széltől részegen”, vérzés – „ha vérbe lábbad a dallal”, vérengzés –
„március friss vérizgalma”…). Ezek között ellentét van. A "vér" és a "szél" szavak
környezetében rendszeresen megjelenik az "ízlelés" és a "dal, ének" szó is. Ezeket párhuzam
köti össze. Az ének véres, ugyanis nagy erőfeszítés árán vette rá magát Babits, hogy előadja
nyilvánosság előtt, továbbá a vers küldetésének lehetetlenségét is megfogalmazza ez a
kifejezés. Babits egyértelműen az első világháború ellen lázong művében. Néhány sorában
egyértelműen megfogalmazza szembenállását: „de nem győzelmi ének az énekem, érctalpait a
tipró diadalnak nem tisztelem én, sem az önkény pokoli malmát”, „géphalál”, „nép-gépet, a
vak hőst, kinek minden lépése halál…”. A költő a háborút a gép és a malom metaforájával
teszi szemléletessé. A közös jegy a hasonló és a hasonlított között az értékpusztítás, a mindent
felőrlő erő. Ezt a metaforát igék teszik szemléletesebbé: „őröl”, „roppantva tör szét”,
„ morzsolja”, „arcába köpi”. Az 5. vsz. komplex költői képe egy látomást tár elénk, a
háborúpusztító hatását, melynek hatása a malom metaforájából ered. Ez a kép monumentális
méreteket ölt, ezzel szemben a 6. versszakban a kép beszűkül kis hazánkra. Erre az E./1. és a
T./1. Személyes alakok alapján következtetünk. A 7. versszakban indul a költemény harmadik
nagy körmondata. Ha a közbeékelt jelzőket, felsorolásokat és mellékmondatokat figyelmen
kívül hagynánk, a mondat így hangzana: "Én nem a győztest énekelem, … hanem azt, …ki
először mondja ki azt a szót,…hogy elég."
Sokkal hatásosabb e rövid mondat 2 vsz.-ként megfogalmazva, érzékletesebben mutatja meg a
költő küldetésvágyát, a felfokozott életérzését. A jelzők halmozása fokozza a várakozást,
mindenki a felszabadító szóra vár a vers olvastán, mely kimondásával igen sokat vár Babits.
A nyolc különböző jelzővel illetett szó: az "elég". A költő ezt háromszor, majd közvetlenül
utána a "béke" szót ötször megismétli. Ezek az ismétlések az indulatok megnyugvását
tükrözik.

Ezt követően a második szerkezeti egységet a könnyed, magyaros dalforma követi, mely jelzi
a lélek viharainak elcsitulását. A húsvét fogalomköréhez tartoznak a népi rigmusok is, ebben a
műben is fellelhető. A fél rímek csengése a húsvéti feltámadási ünnep alleluját hirdető
harangszavát idézi, a mondatok és a ritmikai egységek egybeesése pedig a rendet, az áhított
békét sejteti, ígéri. A két utolsó versszak ugyanazzal a köszöntő mondattal zárul. „adjon Isten
bort, buzát, bort a feledésre”, mely eredetileg így hangzik: „adjon Isten bort, búzát,
békességet.”. Babits a bort a feledésre kifejezéssel a háborús viszontagságok későbbi
elfelejtését szeretné.

Béke és háború közt című kötete

Fortissimo

 A Húsvét előtt hangulatánál jóval elkeseredettebb a látásmód a Fortissimo című

költeményben. 1917. március 1-jén jelent meg a Nyugatban. Az ügyészség istenkáromlás
vádjával eljárást indított, és elkobozta a megjelent számot.
 A cím olasz eredetű zenei műszó, jelentése: legerősebben, a legnagyobb hangerővel. A
Húsvét előtt már-már artikulálatlan kiáltása megsokszorozott erővel hangzik fel a
Fortissimóban.
 A vers központi képe az „alvó vagy halott Isten”. A forrás Goethe vagy Nietzsche. Csak
ezzel a feltevéssel képes magyarázatot adni a költő a század nagy borzalmára. Az irgalmas,
élő Isten nem engedheti meg az emberek értelmetlen pusztulását. A felé kiáltó narrátor anyák
fájdalmas sírását hangosítja. A leginkább vitatott rész a második szakasz káromlásra utaló
kontextusa:
 „[...]mi káromolni
 tudunk még, férfiak! Ma már
 hiszünk káromlani érdemes
 alvó magasságot a Sorsban.”
 A végső kétségbeesés, a biztonság hiánya, az értelmetlen öldöklés kiváltotta harag
szólaltatja meg ezt a hangot. Jogossága vitathatatlan, az ellene felhozott vád értelmetlen.

Balázsolás

 
A vers keletkezése:
1934-ben egy rádióelőadás kapcsán figyeltek fel Babits nehézlégzésére, amit gégeszűkület
okozott. Az orvosi diagnózis daganatot állapított meg, a műtétet 1938-ban végezték el. Babits
a műtét előtt írja ezt a versét, amelyben szembenéz félelmeivel a műtéttől, a haláltól.
Számvetést készít az életéről, és segítségért fohászkodik benne szent Balázshoz.
 
Szent Balázs

Szent Balázs örmény születésű volt, és olyan példamutató keresztény életet élt, hogy
Szebaszte hívő népe püspökké választotta. A szentlélek indítását követve visszavonult egy
magányos hegyi barlangba, innen vezette imádkozva, tanácsokat osztva és gyógyítva a
rábízott közösséget. Vadállatok őrizték, amelyek háziállatok módjára engedelmeskedtek neki.
316 táján Szebasztéban azonban még folyt a keresztényüldözés. Balázst hiába védték a
vadállatok, ő ellenállás nélkül megadta magát Agricola helytartó poroszlóinak. Hitének
megtagadására nem tudták kényszeríteni, így vízbefojtás általi halálra ítélték. A legenda
szerint azonban Balázs rövid áldást küldve a vesztőhellyé kijelölt tóra, ahelyett, hogy
belefulladt volna, nyugodtan sétálni kezdett a víz felszínén. Balázst ezek után lefejezték.
Csodatettei között tartják számon, hogy egyszer megmentette egy fiú életét, aki a torkán akadt
halszálkától fuldokolt. Egy másik csodáját meghálálva egy asszony gyertyát ajándékozott
neki. Balázs nem maradt adós: a gyertyafelajánlás évenkénti megismétlését különleges
áldásával kötötte össze.

 
Egy néphagyomány, a balázsolás (február 3.):
A balázsáldás során a pap a szent mise végén két keresztalakba illesztett gyertyát tart a
gyerekek álla alá, miközben e szavakat mondja:
"Szent Balázs püspök és vértanú esedezése által mentsen és őrizzen meg téged az Úr a
torokbaj- és minden egyéb bajoktól az Atyának, Fiúnak és Szentlélek Istennek nevében.
Ámen."
 
A cím értelmezése:
Babits a balázsáldás régi hagyományát idézi fel. Gyermekként őt is megáldotta a papa a
templomban, felnőttként pedig szent Balázshoz fordul segítségért a műtét előtti napokban.
 
A vers formája:
Babits egy ókori formát választott versének: epodus (vagy görögösen: epodosz). Időmértékes
sorpár, egy hosszabb és egy rövidebb sor építi fel; jambusokból áll.
 
− − | U −| − −| U − |U − | U U
Mert orv betegség öldös, íme, engemet
− −| U − |U −| U U
    és fojtogatja torkomat,
 
Az ókori szerzők előszeretettel alkalmazták ódáik versformájának, megszólaltathatott
fennkölt, vagy személyes érzelmeket is. Babits elmélkedése életről és halálról, a saját
sorsáról, a gyermeki ártatlanság elvesztéséről és a felnőttek útkereséséről méltó folytatása
ennek a versformának.

A vers szerkezete:
A vers felépítése az ókori ódák szerkezetét követi. Három szerkezeti egységre osztható.
I. rész: A tárgy megnevezése - egy gyermekkori idill bemutatása
II. rész: A tárgy kifejtése - a betegségek, a fájdalom, a halál bemutatása
III. rész: A tárgyból levonható tanulság: - belenyugvás a halálba
 
Babits ebben a versében többször is megszólítja szent Balázst. Ezek a megszólítások tagolják
kisebb részekre a verset. A megszólítások úgy lesznek egyre rövidebbek, ahogy a nő a
félelem, ahogy egyre nehezebb beszélni a zihálástól, mert egyre fogy a levegő.

I.

Szépen könyörgök, segíts rajtam, Szent Balázs!

Az első rész a gyermekkori emléket mutatja be. Babitsot kisgyermekként elvitték a

templomba, ahol a pap a balázsáldásban részesítette őt.

  " Gyermekkoromban két fehér

gyertyát tettek keresztbe gyenge nyakamon"

A gyermekkor ártatlanságát egy hasonlattal érzékelteti a költő.

    " s úgy néztem a gyertyák közül,

mint két ág közt kinéző ijedt őzike. "

II./1.

Óh, ne bánd csúf gondatlanságom, védj ma is,

     segíts, Sebasta püspöke!

Ez a rész a költő jelenét mutatja be. A gyermeki ártatlanság már a múlté, a felnőtt ember tele
van hibákkal és hitetlenséggel. A bajban újra megtalálja a régi kapaszkodót, a vallást, a hitet.
A világ újra a gyermekkor szintjére ereszkedik le, ahol a gyermekeket mindig megvédik az
okos és erős felnőttek.

    " Nem sért, ha semmibe veszünk,

s aztán a bajban újra visszaszaladunk
     hozzátok, mint hozzád ma én"

II./2.

Mosolyogj rajtam, Balázs!

A vers középső részében található Babits betegségének leírása. Az egyre rövidülő mondatok,
a felsorolások, a soráthajlások mind azt mutatják, mennyire zaklatott Babits, mennyire
megviseli őt a betegség, és mennyire gyötri őt a halálfélelem.
"gégém szűkül, levegőm egyre fogy, tüdőm
     zihál, s mint aki hegyre hág, "

II./3.

Segíts, Balázs!

Ebben a részben a költő már szinte csak sikoltásnyi rövidséggel fordul szent Balázshoz. A
halálfélelem rémülete szólal meg, elképzelve, milyen lehetett a szent haláltusája, amikor
elvágták a torkát. Az előző rész rövid mondatai, felsorolásai, soráthajlásai még erőteljesebben
jelentkeznek itt, mintegy arra próbálva rávenni a szentet, hogy ezen emlékek miatt segítsen a
költőn.

"Te ismered a penge élét, vér izét,

     a megfeszített perceket,
a szakadt légcső görcseit, s a fulladás
     csatáját és rémületét. "

III..

Segíts!

Az utolsó rész a lezárás, az előzőek összegzése. A félelem, a rémület, a szenvedés olyan

méreteket ölt, hogy egyszerűbb elfogadni a halált, mint küzdeni ellene.
"............ S talán azt is, hogy nem is
     olyan nagy dolog a halál. "
 

A vers műfaja:

A versben két műfaj sajátosságai ötvöződnek: az ódáé és az elégiáé. Az ókori ódák

hagyományait követve hangvétele ünnepélyes. Az ókori ódák utolsó része mindig valamilyen
tanulságot tartalmazott. Babits ezt a hagyományt is híven követi: a vers utolsó soraiban
levonja saját tanulságát a töprengéseiből:
"............ S talán azt is, hogy nem is
     olyan nagy dolog a halál. "
 

Az elégia hangvétele szomorú, visszaemlékezést tartalmaz, és csendes beletörődésben oldódik

fel. A Balázsolásban Babits a gyermekkori emlékeit idézi fel, a műtéte miatti félelmeit,
szomorúságát írja meg benne. A végé itt is megszólal a csendes beletörődés:

"............ S talán azt is, hogy nem is

    olyan nagy dolog a halál. "
 
Összegzés:
Babits párhuzamba állítja saját sorsát Szent Balázséval, s a vers végén már nem az életmentés
csodáját kéri tőle, hanem inkább a halálba való belenyugvás bölcsességét.