2.

Zsidó női szerepváltozás

A zsidó nők vallásosságának vizsgálata rendkívül nehéz, mivel a hagyományos zsidó

vallási előírások mellett a zsidó nők vallásgyakorlásáról kevés információ maradt fenn, főleg
imakönyvekből, vagy a felekezeti sajtóból, de leginkább közvetett jelekből lehet
következtetéseket levonni a vallásosság átalakulásának folyamatáról. Közvetett jelnek
tekinthető például a nőket is érintő vallási törvények és szabályok meghozatala, vagy a
hétköznapokban előforduló „kihágásokról” fennmaradt vallási perek, mint például az 1940-es
makói per, ami a nők „fedetlen hajukkal” való megjelenés problémakörét tárgyalta. De ilyen
jelek lehetnek a rabbiperek is, ahol a zsidó vallásos élet hétköznapjait érintő kérdésekről
próbálnak egységes állásfoglalást kialakítnai, az úgynevezett Gitter-perben például
vitatémaként merült fel a női karzatok mérete, mellvédek és rácsok építésének a kérdése,
ugyanakkor itt fogalmamazódott meg az özvegyek adójának a kérdése is, amely a zsidó nők
községen belüli helyéről fogalmazott meg egyedi véleményt Magyarországon. A zsidó nők
községben betöltött szerepéről következtetni lehet továbbá a nőegyletek vezető funkcióit
betöltő személyek neméből, vagy foglalkozásából, de a lányok vallásoktatására vonatkozó
állásfoglalásokból is.1

A zsidó vallásjog a halákha2 olyan zsidó vallási törvények rendszere, ami magában
foglalja a nemi és társadalmi helyzet vallási intézményesítését és generációkon át őrzi a zsidó
társadalom kötelezettségének rendszerét. Ezek a törvények többnyire a nők védelmére
szolgáltak és biztonságot adtak a számukra, számos esetben a nők jogainak kiszélesítését is
biztosították. A halákha egyrészt befolyásolta a társadalmi változásokat, másrészt pedig
reagált azokra, mivel arra törekedtek, hogy olyan vallásjogot alakítsanak ki, amelyben az ősi
hagyományok tiszteletben tartása összhangban van a kor kihívásainak követelményeivel. 3 A
halachikus hagyomány szerint a nőknek kevesebb kötelezettségeik vannak, a 613 parancsolat
közül csak 3 vonatkozik konkrétan a nőkre. Ezen törvények közül a hadlaka a feleségnek az a
joga és kötelessége, hogy a szombati gyertyát meggyújtása 18 perccel szombat bejövetele
előtt. A gyertya fénye a harmóniát, a békét és az otthon nyugalmát szimbolizálja. A nő, mint a
család összetartója és az otthon megteremtője annyi gyertyát gyújt meg, ahány tagból áll a

1
Fenyves Katalin: Zsidó polgáriasodás a 19–20. század fordulójának Magyarországán: a nyelvhasználat és nők
helyzetének alakulása – Habilitációs értekezés, Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem, Budapest, 2012. 66-67.
2
A halákha, zsidó vallásjog nem közvetlenül épül a Tórára, hanem a Talmudra, illetve az arra épülő
kommentárokra, valamint a Tórára, Talmudra és a kommentárokra épülő törvénykönyvre a Terített asztalra
(Sulhán Árukh) épül.
3
Greenberg, Blo: Feminizmus: jó ez a zsidóknak? Múlt és Jövő, 1992./1. 28-29.
család. A második micve (parancsolat) egy étkezési előírás, ami magába foglalja a kóser
étkezés betartását, illetve a chalat, ami jogot adott a nőknek, hogy eldöntsék, mekkora részt
küldjenek a papoknak a kisütött kenyérből az ókori Izraelben. Ez a későbbi hagyományban „a
tésztából való elvonás törvényeként”4 maradt meg. A harmadik törvény pedig a nida, ami a
férjezett asszonyok havi rendszerességű rituális fürdését írja elő a mikvében.5 A három nőkre
vonatkozó kötelező törvényen kívül azonban vannak olyan micvék, amelyek a nőkre nem
vonatkoznak, vagy tilos a számukra. Ezt alapvetően azzal magyarázták, hogy anyai
kötelességeik miatt nem tudták volna ellátni ugyanazokat a szigorú liturgikus
kötelezettségeket mint a férfiak, ezért felhatalmazták őket a meghatározott időkereten belül
elvégzendő imák alól, továbbá pedig mentesítették őket olyan parancsok teljesítése alól is,
amik a családi kötelezettségeik elvégzésében akadályozták volna őket. Valószínűleg ez a
magyarázata annak, hogy a nőket nem számítják bele a minjánba6, nem szólítják őket a Tóra-
olvasáshoz, és semmilyen vezető szerepet nem tölthetnek be az istentiszteleteken.7 A nők
számára alapvetően nincs előírva a zsinagógai istentiszteleten való részvétel, sőt, csak
korlátozott keretek között volt engedélyezve a számukra. Mivel a nők nem vettek részt a
liturgikus szertartásokban, így legfeljebb csak megfigyelőként lehettek jelen az
istentiszteleteken, a férfiaktól elkülönítve, a nők számára kijelölt helyen, vagy a karzaton,
amit a legtöbb esetben ráccsal vagy függönnyel is eltakartak, hogy a nők jelenléte ne tudja
elvonni a férfiak figyelmét az istentiszteleti szertartások elől. Kezdetben csak a férjezett nők
éltek az istentiszteleti részvétel lehetőségével, a 19. századtól kezdődően azonban a női
részvétel jelentősen megemelkedett, sok esetben a férfiak számát is elérték, esetenként pedig
meg is haladták. Ennek egyik oka, hogy a zsidó férfiaknak jelentős része már az emancipációt
megelőzően is a hagyományostól eltérő foglalkozásokat végeztek, az asszimiláció és a
modernizáció következtében pedig a polgári foglalkozások megsokszorozódása jelentősen
4
Chálá köteles az öt fajta gabona (búza, árpa, rozs, zab és tönköly) lisztből készült tészta. Mielőtt a chálá tésztát
kiemelik, ezt az áldást mondják rá: „Légy áldott Örökkévaló, Istenünk, a világ királya, ki megszenteltél
bennünket parancsolataiddal és megparancsoltad nekünk, hogy chálá -t vegyünk a tésztából.” Azután egy
olajbogyó nagyságú darabot emelnek ki a tésztából és a tűzbe vetik, szokás szerint abba a kemencébe dobják,
amiben majd a kenyeret sütik meg. (Mivel a jeruzsálemi Szentélyt lerombolták így a papok nem tudják ellátni
feladataikat, ezért az eredetileg számukra felajánlott tészta darabot kell elvenni a tésztából és tűzbe dobni.)
https://zsido.com/fejezetek/a-chala-tesztabol-valo-elvonas-torvenye/
5
A hagyomány szerint a rituális fürdőbe a nőknek először a házasság előtt, menyasszonyként kell elmenniük,
gyermekeknek és elvált asszonyoknak nem kell mikvébe járniuk. A házasság után pedig a havi menstruációt
követő 12. napon kell ellátogatniuk a fürdőbe, csak ezt követően élhetnek szexuális életet a házaspárok. A
zsidóság számára ezért a mikve mindig is az egyik legfőbb intézménynek számított, fontosabb volt mint egy
zsinagóga, vagy iskola megépítése, mivel az a kóser házas élet kiegyensúlyozott működését biztosította a
számukra.
6
A minján, tíz zsidó férfi együttes jelenlétét teszi szükségessé bizonyos gyülekezeti szertartások elvégzéséhez.
Ilyen szertartás lehet például a közösségi ima, a kádis (halotti ima) elmondása, de minján szükséges az esküvői
szertartás során elmondott imák egy részéhez, illetve a gyászolók vigasztalására elmondott áldáshoz is.
7
Szunyogh Szabolcs: Zsidó nők. Noran Libro, 2019. 34-41.
alakította át a férfiak templomi jelenlétét, így egyre kevesebben voltak azok, akik az idejük
nagy részét a tanházban töltötték. A nők egyre inkább növekvő jelenlétét egyrészt az is
befolyásolta, hogy a kor protestáns polgári nőideál kép elvárta a vallásos nők jelenlétét az
istentiszteleteken, így ez egyfajta asszimilációs hatásnak is tekinthető változás lehetett.
Másrészt pedig a zsidó nők saját igényeként is megjelenhetett, mivel a 19. század első felétől
az istentiszteleteken hitszónokok jelentek meg, akik a héber mellett német, később pedig
magyar nyelven tartották az istentiszteleteket, így azt a szent nyelven nem értő nők is
megérthették, ami méginkább fokozta a nők vallási érzületét is.8

A nők szerepének 19. századi átalakulását tovább mutatja a női imakönyvek

használatának változása is. A zsidó nők imádkozása nagymértékben eltért a férfiakétól. A
férfiak naponta háromszor, meghatározott időben, csoportosan és nyilvánosan mondták el
héber nyelvű imádságaikat, a nők ezzel szemben lényegében bárhol és bármikor
imádkozhattak. A 16. századtól már megjelentek kifejezetten nők számára írt imakönyvek, a
techinók, melyeket egészen a 19. századig előszeretettel használtak. Ezek az imakönyvek nem
héberül íródtak, hanem a hétköznapokban használt jiddist, később pedig az adott nemzeti
nyelvet használták. A héberül nem tudó nők a jiddis nyelvű thineszt használták, amit főleg
nők írtak és olyan imádságokat tartalmaztak, amelyek leginkább a három női törvényhez,
illetve a hétköznapok és az ünnepnapok alkalmaihoz kapcsolódtak, de ezekből a könyvekből
olvastak fel a zsinagógák női karzatain is. A későbbiekben a jiddis nyelvű
imádságoskönyveket felváltották a héber betűs német9 vagy német imakönyvek, az 1830-as
években mindkét nem számára egyre több német nyelvű imakönyv 10 és thinesz-gyűjtemény
jelent meg. Ezekben az imakönyvekben11 a zsidó nő központi élettereként az otthont nevezték
meg, amely „az erkölcsi jobbulás, az anyaság és a házasság szentsége, a személyes erények,
a barátság és a hazafiság megkülönböztetett” helyszínének számított.12 A 19. század második
felében kifejezetten nőknek szóló magyar imádságoskönyvek voltak többek között Mannheim
József által írt Áhitatosság órái. Imakönyv izraelita hölgyek számára című munkája, vagy
Rosenberg Henrik 1866-ban kiadott Ujholdi és szombati muszaf-imakönyv a pesti izraelita

8
Fenyves 2012. 67-69.
9
A 19. században Magyarországon is megjelent egyik közkedvelt imakönyv volt például Peter Beer 1815-ben
Prágában kiadott héber betűs német nyelvű imakönyve, a Gebetbuch für gebildete Frauenzimmer mosaischer
Religion: Zum Gebrauche bei der öffentlichen als auch häuslichen Gottesverehrung (Imakönyv Mózes-vallású
művelt nőszemélyek számára: nyilvános és házi használatra)
10
1831-ben Horowitz Lipót adott ki leányiskolák számára vallástankönyvet.
11
Az 1830-as években népszerű imakönyv volt a protestáns minta alapján elkészített Stunden der Andacht für
Israeliten (Az áhítat órái izraeliták számára) című imakönyv, amelyről később több Magyarországon megjelent
imakönyvet mintáztak
12
Fenyves 2012. 71.
hitközség leányiskola számára című könyve is, amelyben vélhetőleg jiddisül és magyarul is
szerepeltek az imák. A magyarországi zsidó női imakönyvek meghonosítása főleg Pillitz
Dániel rabbi nevéhez volt köthető, legnépszerűbb munkája a Deborah13 volt. A század végén
pedig Bak Izrael honosította meg Magyarországon a lányok konfirmációját az Imádságos
könyv zsidó hajadonoknak című kötetével, azonban a női imakönyvek többsége nem maradt
fenn, alapvetően Kiss Arnold Mirjam női imakönyve és Noémi lányoknak szóló imakönyve
éltek meg több kiadást is.14

A német és magyar nyelvű imakönyvek szerzői a legtöbb esetben a modernizációt

támogató, jómódú, nagyvárosban élő rabbik, vallásoktatók, vagy rabbi feleségek voltak.
Imakönyveiket rendkívül áthatotta az emancipáció szelleme, így formailag és tartalmilag is
leginkább a reform irányzatot képviselték. A 19 és 20. század fordulóján megjelenő
imakönyvek nagymértékben hatottak az elvárt zsidó női viselkedési modellekre, betekintést
nyerhetünk általuk az akkori nők vallásos műveltségébe, gondolkodásába, és magatartásába
is. Megismerhető általuk a nők mindennapi életének kihívásai és kötelezettségei, hiszen ezek
az imakönyvek nem csak imádkozásra szolgáltak, hanem életvezetési tanácsokat, vallási,
kulturális és erkölcsi útmutatásokat is nyújtottak a zsidó nők számára. A 19. század második
felében megjelenő imakönyvekkel egyrészt a nők korábbi vallásos hiányosságait próbálták
kiküszöbölni, másrészt pedig a nagyvárosi környezetben élő, világibb ízlésű női olvasók
populáris olvasmányélményeik ellensúlyozása céljából erkölcsi és vallási iránymutatásként is
szolgáltak. A polgárosodás és a női emancipáció hatására megjelenő szakácskönyvek, női
magazinok, női sajtótermékek és regények jelentősen hatottak a kor női ideálképére,
megváltozott a magánszférához, a magánélethez, a családi és a társadalmi szerepekhez való
viszonya a nőknek, így a korban megjelenő imakönyvek által képviselt zsidó női modellt is az
új igényeknek megfelelően gondolták újra és aktualizálták a tartalmát. 15

A 19. század második felében az emancipáció folyamatában a zsidó nők kiemelt

szerepet kaptak, egyre több felelősség hárult rájuk, hiszen a modern nagyvárosi polgári
kultúra elsajátítása és a zsidó tradíció megőrzése egyszerre vált feladatukká. A zsidó nők
„jelszava” a haladás és a hagyomány együttes megteremtése volt, „ők alakították ki azt a
kulturális és szociális milliőt, amelyben a hagyományos vallási érzéseknek meg kellett

13
1876-ban, Budapesten jelent meg Deborah: Andachtsstunden für Israels Frauen. Sammlung von Gebeten und
religiösen Betrachtungen (Debóra: az áhítat órái Izrael asszonyai számára. Imádságok és vallási elmélkedések
gyűjteménye) című női imakönyvként
14
Fenyves 2012. 69-72.
15
Frauhammer Krisztina: Mirjamok és Deborák - Imakönyvek a modernizálódó zsidó nők szolgálatában. In:
Hagyományláncolat és modernitás. Szerk.: Glasser Norbert-Zima András, Szeged, 2018. 276-278.
erősödniük”16. Az elvárások szerint a zsidó nőnek vallásosságával meg kellett teremtenie a
vallási benevelődés hátterét gyermekei számára, ami a személyes példamutatásban, a
gyermekek vallásos nevelésében a férj támogatásában és a hagyomány megtartásában kellett,
hogy megnyilvánuljon. Fanny Neuda 1855-ben kiadott imakönyve szerint „minél szerényebb
a nő helyzete a társadalomban, annál jelentőségteljesebb a szerepe a családi otthonon belül,
és annál nagyobb befolyással és messzehatóbb hatással bír kettős szerepkörében: feleségként
és anyaként. (…) De csak egy nemes szív és egy tanult lélek tudja a nőnek ezt a szent, kettős
feladatát teljesen ellátni. Ehhez gondos útmutatás és nevelés kell, hogy így lányaink házaik
oltárainak papnőivé válhassanak.”17 A zsidó társadalom a nők vallásos nevelésében látták a
hagyomány megőrzésének elsődleges kulcsát, ami a modernizáció hatására egyre inkább
átalakult és veszített jelentőségéből, így a gyermekek vallásos életre való nevelésében látták a
megoldást a vallásukat elhagyó törekvések megfékezésére, ezt pedig jelentős részben a nők
felelősségének tekintették. Egy „zsidó közmondás szerint a férjnek háza, mindene,
vagyonának legértékesebbje a feleség. Annyit jelent ez, hogy amilyen a női hitves, olyan az
egész ház. A férj állásával, jellemével, társadalmi helyzetének sulyával, vagyonának
segitségével külsö diszt és tekintélyt kölcsönöz a háznak, a családnak, a nő azonban annál
többet hoz viszonzásul a családi hajlékba. 18A zsidó vallású nevelőnők hiányában a polgári
családok többsége más felekezetű, leginkább katolikus nevelőnőket alkalmaztak, több
háztartásban pedig keresztény tradíciós elemek is megjelentek, - mint a karácsonyfa állítása,
vagy a húsvéti tojás, illetve a Mikulás ünneplése- így az imakönyvek is hangsúlyozták, hogy
az anyák saját maguk imádkozzanak gyermekeikkel és olvassanak együtt héber
imakönyvekből. Ehhez azonban szükség volt a nők eddigi hiányos vallási képzettségének
pótlására, a zsidó női identitás erősítése, amihez a modern imakönyvek nyújtottak segítséget.
A modern imakönyvekben a hagyományos zsinagógai imák fordításai, a temetői és a három
női törvényhez tartozó imák mellett a polgári zsidó női élethelyzetekhez alkalmazkodó imák
is bekerültek. Az imakönyvek nevükben is zsidó női mintaképeket neveznek meg, a Mirjam
például, a katolikus Mária nőideál zsidó megfelelőjeként jelent meg, mint az „igazi zsidó
asszony” ideálképe. Az imakönyvek nyilvános közösségi imákat is tartalmaztak, hogy a nők
is be tudjanak kapcsolódni a zsinagógai liturgiába. A modern zsidó imakönyvek sajátossága
azonban, hogy a nők mindennapi élethelyzetéhez írt imák a katolikus és a protestáns női

16
Frauhammer 2018. 280.
17
Frauhammer 2018. 281.
18
Írta Kiss Arnold Mirjam című imakönyvében In: Frauhammer Krisztina: Mirjamok és Deborák - Imakönyvek
a modernizálódó zsidó nők szolgálatában. In: Hagyományláncolat és modernitás. Szerk.: Glasser Norbert-Zima
András, Szeged, 2018. 283.
imakönyvekhez képest jelentősen több szükséghelyzetre vonatkozó imát tartalmaztak, amik
külön neveztek meg a lányoknak, anyáknak és a feleségeknek szóló imákat. Ez azzal is
magyarázható, hogy a zsidó vallás alapvetően a hétköznapi élet részfolyamataiban –
étkezésben, háztartásban, magánidőben, szexualitásban, művelődésben- is magatartási
mintákat ír elő. A modern imakönyvekben alapvető elvárás volt a nővel szemben, hogy a
férjjel hűséges, állhatatos, és szeretetteljes legyen, legfőbb tulajdonságaiként pedig az
engedékenységet, a kiengesztelődést és a kompromisszumkészséget tartották. A modern zsidó
nő számára a legfőbb feladatként pedig továbbra is „az otthon szentélyében való szolgálatot”
tartották, amelynek meghatározó szerepe az 1930-as években kiadott Fohászban is
megmaradt.19

„Áldj meg engem, hogy segítőtársa lehessek hitvesemnek, legyek én is az élet

munkása, a kenyérkeresőnek munkában társa; kezeim munkája járuljon hozzá
életünk megszépítéséhez és szolgálhassam serénységgel férjem céljait, azzal is,
hogy számára meleg, kedves otthon kellemét és a békés megértés összhangját
biztosíthassam, mely üdítő, tiszta forrásitalként újítja meg az élet gondjaival
küzdőnek kedvét és erejét.”20

Az imakönyvek mellett a nők vallásosságának megerősítésében a 19. század második

felében megjelenő izraelita lányiskolák is jelentős szerepet vállaltak. Az iskolákban bibliai
ismereteket tanulhattak, és a korszellem erkölcsi tanításaiban is részesülhettek. Az egyre több
női imádságoskönyv mellett pedig nemzetközi, elsősorban jiddis, zsidó-német hitbuzgalmi
irodalom is elérhető volt a magyar zsidó nők számára. A 19. század végén Bak Izrael a nők
számára is szerette volna kiterjeszteni a modern polgáriasult vallásgyakorlás egyik új
jelenségét, a konfirmációt, ami Németországban már a század közepén mindkét nem számára
általánosan elérhető volt, azonban a magyarok mindezt még fenntartásokkal kezelték. A nők
elhanyagolt vallási nevelésének vélték továbbá a zsidó népesség természetes szaporulatának
csökkenését is, mivel a századfordulón egyre több vegyesházasság alakult ki, többségében a
nők részéről (a budapesti nők 7,8%-a, a férfiak pedig 6,3%-a kötött vegyes házasságot). A
populáció csökkenésére azonban az is magyarázatot adhat, hogy a korábban egyik
legfontosabb női törvénynek nevezett nida21 szigorú betartása egyre inkább értékét vesztette,
ezen kötelezettségről például a Magyar Zsidó Nő lapja sem tett utalást. Ennek oka az lehetett,

19
Frauhammer 2018. 278-291.
20
Dr. Hevesi Ferenc: Fohász. Zsidó nők imakönyve. Steiner Ármin Könyvkereskedése, Budapest 1930. 453-454.
21
A nida a mikve havi használatát és ezzel együtt a szexuális együttlét megengedett idejét a női ciklus
legtermékenyebb időszakában engedélyezte.
hogy a nők vallásosságának megerősítése mellett a nőknek egyre több, olyan kihívásokkal
kellett szembe nézniük, amelyek a modern polgáriasodásban való erőteljesebb részvételre
késztette őket, így kevésbé tudtak eleget tenni a korábbi hagyományos kötelezettségeiknek.
Továbbá tény és való, hogy a 20. század elején az anyai és értelmiségi hivatások
összeegyeztetését jelentősen megnehezítette volna, a korábban átlagosnak számító 8-10
gyermek vállalása, így a nida fokozatosan elvesztette hagyományos jellegét. A nida mellett a
chala törvénye is egyre több nehézségbe ütközött, a nagyvárosi zsidó nők egyre nehezebben
tudtak kóser háztartást fenntartani, a szigorú rabbinikus előírások helyett zsidó
szakácskönyveket alkalmaztak, amelyek inkább a zsidó konyhai előírások és eljárások
22
megkönnyítését szolgálták, mintsem az eredeti kóserság betartását segítették volna elő.
Viszont a kóser konyha fenntartását az is nehezítette, hogy a zsidó cselédek és szakácsnők
száma például jelentősen alacsony23 volt a korban, így egyre nehezebbé vált, a kóser
háztartáshoz való megfelelő alkalmazottak találása, vagy azok betanítása.

„Anyám pontosan ugyanúgy tartotta a cselédeket is, mintha még egy gyereke
lenne. Sok mindenre megtanította őket, és szépen bánt velük. Velünk ettek,
használhatták a mi fürdőszobánkat, ünnepekkor kaptak ajándékot. Egyedül ez a
kóserség okozott mindig gondot. Ez egy állandó gondja volt anyámnak, hogy
megértesse a cselédekkel, hogy ne keverjék össze az edényeket, mígnem megunta.
Nem az, hogy nem tudták megjegyezni a dolgokat, hanem hogy nem gondoltak rá,
hogy ez milyen hiba. Szerintem nem készakarva csinálták, de valahogy nem tudták
megjegyezni, hogy ez egy vallási előírás, mert nem más. (…) Az egész va1lás a
tisztaságon alapszik. Például a tejeslábast nem volt szabad összekeverni a zsíros
edénnyel. Külön kellett elmosogatni. Anyám többször is észrevette, hogy a
tejeslábas benn van a sütőben, nincs elmosogatva. A cseléd mindig összekeverte.
Anyám ezért mindig vett új edényt. Hiába tanította, mindig rosszul mosogatott.
Annak idején anyám is akart kóser háztartást vezetni, de aztán azt mondta, hogy ő
nem csapja be saját magát. A cselédlány így is, úgy is összecserélte az edényeket.
És áttértünk a neológ háztartásra. Úgyhogy attól fogva nagyapám mást nem evett
nálunk, csak kemény tojást.”24

22
Fenyves 2012. 77-80.
23
A cselédség hitfelekezeti megoszlása szerint az izraelita cselédek száma 1910-ben 2,0%, 1920-ban 3,4%,
1927-ben 0,8%, 1935-ben pedig 1,4% volt, a cselédek többsége főleg katolikus vagy református volt.
Írta Gyáni Gábor Munka és magánélet- cselédéletmód Budapesten című munkájában In: Történelmi Szemle
1986/1. 107-108.
24
Az idézet Endreiné Weisz Hedvig (1914-2012) elbeszélése alapján az 1920-as évek helyzetébe ad bepillantást.
Czingel Szilvia: Szakácskönyv a túlélésért. Lichtenwörth, 1944-1945. Corvina Kiadó Kft, 2013. 36-37.
A három zsidó női micve közül csak a hadlaka, a szombat előtti gyertyagyújtás őrizte meg
tradicionális jellegét, amit a városi, erősen szekularizálódott nők is betartottak, még a 20.
század első felében is. Habár a zsidó nők vallásossága jelentős mértékben átalakult a 19.
század végén és a század elején, azonban a halákha által előírt jogok és kötelességek
alapvetően nem változtak, a nők zsinagógai vallásgyakorlása és a szertartásokban való
részvétele továbbra sem változott meg, az eredeti, család és otthon „papnője” szerepkörük
további elvárásokkal egészült ki, mivel egyre inkább „rájuk hárult a zsidóság
továbbéltetésének biológiai és spirituális terhe” is.25

A zsidó nők vallásosságában bekövetkező változások mellett a nők családon belül

betöltött szerepük is jelentősen átalakult a 19-20.században. A mai zsidó nő vallásosságától
eltérően saját önképének meghatározásában a hagyományos, ortodox mintából indul ki,
eszerint pedig vagy elutasítja a rabbinikus hagyományokat, vagy pedig újraértelmezi azokat.
Ez a 20. század előtt is így működött, azonban jelentősen kevesebben voltak azok, akik nem
követték, vagy nem törekedtek volna a férfiak által megfogalmazott előírások betartására. A
halachikus minta szerint a nők közösségi helyzete a kiskorúakéval volt azonos, eszerint a
nőknek nem volt önrendelkezési joguk, hanem az apjuk, vagy később a férjük döntött saját
sorsuk felett, azonban a nők jelentős szerepet töltöttek be a családi térben, nem véletlen, hogy
a Talmud a nőket „bajitnak, azaz a férj házának” is nevezte. A későbbi polgári szemlélet
szerint „a nő „ugyanolyan ember” mint a férfi,- de mégis Más” 26, másságát pedig abban
állapították meg, hogy „visszahúzódó lény és igényli az otthon intimitását”27. A férfiak a nők
helyét otthon jelölték ki, továbbá megszabták egzisztenciájuk valamennyi részét, szabályozták
öltözködésüket, meghatározták a menstruáció, a terhesség előtti és utáni higiéniai
intézkedéseket, és az étkezési szokásokat is. Mindezt az egészséges utódok fogantatása miatt
tették, amiért elsőként a női testet tették felelőssé. Az anyák szülés utáni legfőbb kötelessége a
szoptatás volt, ami akár a gyerekek 2-3 éves koráig is végeztek. A gyermek születését követő
első évben az anya kötelessége csak a szoptatott gyermek ellátása volt, a halachikus
hagyomány szerint éppen ezért nem kaptak meghatározó szerepet a közösségi liturgiában. A
gyermekek testi épségére különösen figyeltek, mivel elsősorban fizikai munkát, földművelési,
kézművességi és kereskedelmi munkát végeztek majd, illetve „a vallásoktatás intenzitását is a
testi épséghez igazították”. A lányokat alapvetően okosabbnak tartották a fiúknál, mégis főleg
az otthoni munkára nevelték őket, ezért kevesebb gyakorlati élettapasztalattal rendelkeztek
25
Fenyves 2012. 80.
26
Hrotkó Larissza: Családi viszonyok a talmudi régészetben, különös tekintettel a nők és a gyerekek családi
státuszára. 2012. http://www.or-zse.hu/hacofe/vol4/hrotko-csaladiviszonyokzsidocsalad2012.htm
27
Uo.
mint a már 13 éves korukban önállónak számító fiú társaik. A zsidó nők számára a család volt
az egyetlen legalizált életviteli forma, azon kívüli életformájukat a közösség leginkább csak
eltűrte. A családi szerep biztonságot, megbecsülést, érdemet és elégedettséget biztosított a nők
számára, ezért többségük örömmel tett eleget a hagyomány elvárásainak. A zsidó család
mindig közösségi ügynek számított, mivel együtt ünnepelték meg a legfőbb családi
eseményeket,- a házasságot, a gyermekáldást és a gyermekek nagykorúvá válását is,- ami így
nem csak a család magánügye, hanem a zsidó társadalom ügye is volt egyben. 28 A 19. század
első feléig a zsidó családok törekedtek a törvények minél szigorúbb betartására, így a
„lernen”, vagyis jiddisül a szent szövegek tanulmányozása volt, ami leginkább meghatározta
a mindennapjaikat. Héberül azonban csak a fiúk tanulhattak, így ahhoz, hogy a férfiak eleget
tudjanak tenni vallásos kötelezettségeiknek, előfordult, hogy a nők háztartási kötelezettségeik
mellett a család létfenntartásáról is gondoskodtak. A nők számára nem volt tiltva a héberen
kívül más idegen nyelvek vagy az ország nyelvének elsajátítása, ezért ők voltak azok, akik
leginkább kapcsolatot tartottak a külvilággal.29 A18. század végén és a 19. század elején
Pesten élő, munkát vállaló zsidó nők többsége a kereskedőnők, ügynöknők, házalónők,
zsibárusnők, kézimunka készítő nők, vagy szülésznők és ápolónők voltak, illetve hajadon
lányok esetében előfordult, hogy vidékről néhány évre cselédlánynak, vagy szakácsnőnek
álltak.30 A nők akkori szerepei a zsidó szépségideálban is megnyilatkozott, mivel ebben az
időszakban a „sápadt szobatudós” férjekkel ellentétben a nők ideálképe inkább az erős
testalkatú, nagy fenékű, dúskeblű és egészséges asszonyok voltak.31 Ez a családmodell a 19.
század közepétől nagymértékben kezdett átalakulni, főleg, miután 1867-től a polgári szakmák
is elérhetőek voltak a zsidó férfiak számára. Ezen munkáknak köszönhetően a férfiak
jövedelme már elég volt ahhoz, hogy a nők munkavállalása nélkül is képesek legyenek
eltartani a családjukat, így a családi munkamegosztás a korábbihoz képest szinte teljesen
megfordult. A férfiak polgári foglalkozása mellett kevesebb idejük volt a hagyományos
közösségi liturgiában való részvételre, ellenben a nőknek munka hiányában csak a háztartás és
a család dolgaival kellett foglalkozniuk, így egyre több idejük volt a vallásos művelődésre is.
A nők számára ez nem okozott különösebb nehézséget, mivel a zsidó lányok évszázadok óta
olvasni tanulhattak, világi olvasmányok is elérhetőek voltak a számukra, továbbá az is
gyakori volt, hogy a családi gazdaság házon kívüli működtetésébe is bele láttak. Ez lehetett az

28
Uo.
29
Fenyves 2012. 83.
30
Hrotkó Larissza: A zsidó nők és férfiak 18. századvégi- 19. század eleji letelepedése pesten különös tekintettel
a zsidó nők helyzetére. OR-ZSE, Budapest, 2012. 172-192.
31
Fenyves 2012. 88-89.
egyik oka annak, hogy a zsidó lányok jelentős része vett részt lánypolgári, majd felső
leányiskolákban, később pedig lánygimnáziumokban, 1895-től pedig az egyetemeken is nagy
létszámmal voltak jelen.32

A hagyományos zsidó családi modellt egyre inkább felváltotta a polgári család

képe, így a zsidó polgári nőknek sem volt illendő dolgozniuk, a „család papnője” szerepének
kellett eleget tenniük, akik az elvárások szerint csak a jótékonyság tevékenységének nőegyleti
keretein belül végezhettek házon kívüli tevékenységeket. A 20. század fordulóján azonban
nem minden zsidó nő engedhette meg mindezt magának, voltak olyan hajadonok, özvegyek,
vagy elvált nők, akik számára a munkavállalás létszükséglet volt. Ezek a nők a gazdaság
szinte minden szintjén megjelentek, a női össztársadalmat tekintve jelenlétük kiemelkedő volt
a kereskedelmi, pénz-, hitel-, és biztosításügyi, tisztviselői és segédszemélyzeti
munkakörökben. Az önálló megélhetés lehetősége miatt egyre több nő élt a válás
lehetőségével, és a hagyományos, sadchen, házassági közvetítők által javasolt, elsősorban
gazdasági érdekeket szem előtt tartó házasságok helyett egyre inkább mertek a nők szerelmi
vonzalmon alapuló házasságot kötni.33 A zsidó házasságok között gyakori volt a nagy
korkülönbség, illetve a nők alacsonyabb iskolázottsága miatt is a férfiaktól nagyobb függésbe
és alárendeltebb helyzetbe kerültek. Az 1930-as években még mindig jellemző volt, hogy a
nők korábban házasodtak mint a férfiak, így kevesebb esélyük volt, hogy a nem saját
felekezetükhöz tartozó partnert találjanak, ezzel pedig valamennyire mérsékelni tudták az
egyre több esetben előforduló vegyesházasságok kialakulását. Ennek az lehetett az oka, hogy
a férfiak anyagilag függetlenebbek voltak a nőknél, így oktatásukkal, szakmai karrierükkel
összeegyeztetve későbbre is tudták időzíteni a házasságot, a nők számára pedig sok esetben
létkérdésnek számított a házasság, így minél hamarabb törekedtek annak megkötésre. A
vészkorszak előtt a nők főleg csak a más vallásúval kötendő házasság terve miatt adták fel
eredeti vallásukat, az áttérések előtt kötött vegyesházasságok esetében pedig a zsidó nőknek
nagyobb áttérési hajlandósága volt később, mint a zsidó férfiaknak. Ez azért is jelentett
problémát az izraeliták számára, mivel a felekezeti jog szerint csak az ismerhető el zsidónak,
akinek az anyja zsidó, ezért a nők által kötött vegyes házasságok veszélyeztették a felekezeti
jog szerint egyébként zsidónak számító gyerekek zsidó hit szerinti neveltetésétét, így az
izraelita vallás fennmaradását is. A zsidó-keresztény házaspárokat a többi vegyes párokhoz

32
Fenyves 2012. 83-84.
33
Fenyves 2012. 85-86.
képest egyébként is jóval nagyobb fokú vallási közömbösség jellemezte, így a gyerekek
neveléséről szóló szerződések is ritkák voltak ilyen házasságok esetében. A
vegyesházasságoknál azonban az is jellemző volt, hogy több nő döntött a zsidó vallás
felvétele mellett, mint férfi. A zsidó nők esetében kevesebben tudták rávenni férjüket a zsidó
vallás felvételére, sőt, a legtöbb ilyen esetben a nők kevésbé tudták megőrizni zsidó
identitásukat, mint a szintén zsidó-keresztény házasságban élő zsidó férfiak. 1930-tól a
fokozódó faji üldöztetések és az erősödő antiszemita megnyilvánulások miatt, a férfiak
esetében kezdetben gyakoribbak voltak az áttérések, mivel a nőket alapvetően kevesebb
társadalmi krízis érte, hiszen a férfiakat vitték el munkaszolgálatra, és a foglalkozásokat éríntő
antiszemita tilalmak is elsősorban a férfiakat érintette. A zsidó nők esetében ebben az
időszakban azonban az áttérés többségét a férjük, vagy gyermekeinek társadalmi, munkahelyi
státuszának vagy oktatási lehetőségeinek megőrzése motiválta főleg. Ezek azonban
többségében álcázott kikeresztelkedések voltak, leginkább már évek óta tartó zsidó
házasságokat jelentettek, ahol a nők a kitérésük során sok esetben ígéretet tettek a rabbiknak
arra, hogy a férjük nyugdíjazása, vagy az antiszemita helyzet javulása után visszatérnek majd
eredeti vallásukhoz, addig pedig hitükben hűek maradnak az izraelita valláshoz. Később, a
vészkorszakban a férfiak vegyesházasság kötésével pedig leginkább az „antiszemita krízist”
próbálták valamelyest csökkenteni, hiszen a zsidótörvények megjelenése alatt a
vegyesházasságuk átal bizonyos védelmet is élveztek.34

A zsidó nők oktatását tekintve a polgári szellem felerősödése egyre inkább hozzájárult
a nők művelésének támogatásához a zsidóság körében, így egyre többen kezdtek részt venni
lánypolgári, majd pedig felső lányiskolák oktatásában, lehetőségeik azonban tovább bővült a
90-es évek közepén létrejövő lánygimnáziumok és a felsőoktatási részvétel engedélyezésének
megjelenésével. Az 1895-ös felsőoktatási rendelet azonban csak a bölcsész, orvosi és
gyógyszerészeti karokon nyitotta meg a nők számára a tanulási lehetőséget, a műszaki, vagy a
jogi karokon35 például nem volt lehetőségük tanulmányt folytatniuk. Az első diplomájukat
Magyarországon szerzett nők közül az orvosi, gyógyszerészeti, később pedig az ügyvédi
pályán is zsidó nők szereztek elsőként diplomát. 36 A zsidó férfiak ezzel szemben már 1867-től
szerezhettek a világi karokon diplomát, azonban 1910-es népszámlálási adatok szerint
végzettségükhöz képest alacsony számban töltöttek be köztisztviselői állásokat. A 19. század
34
Karády Viktor: A nemek közötti egyenlőtlenségek elemzése. In: Zsidóság, polgárosodás, asszimiláció.
Tanulmányok. Cserépfalvi kiadás, 1997. 222-237.
35
A budapesti egyetem jogi karán a nők egészen 1945-ig nem szerezhettek diplomát, 1910 áprilisában pedig a
jogi előadások hallgatása is tiltva volt a számukra.
36
Az orvosin dr. Steinberger Sarolta, gyógyszerészként Légrády Eszter, ügyvédként pedig dr. Vági Józsefné dr.
Ungár Margit szerzett elsőként női diplomát. ld. Fenyves 2012. 119.
második felében például a zsidó bölcsészeket és bölcsészdoktorokat nem alkalmaztak állami
iskolák tanárai, iskolaigazgatóiként, de egyetemi tanárokként sem, ezért több zsidó férfi is
megkeresztelkedett, a hivatásának megfelelő állás betöltése céljából. Az egyetemek
elérhetővé válása a nők számára is a lánygimnáziumok létrehozását segítette, amire 1896-ban
került sor. A lánygimnáziumok megjelenése előtt 1883 óta a lányoknak magántanulóként volt
lehetőségük a fiúgimnáziumokban tanulmányokat folytatni, majd pedig a fiúktól elkülönítve
érettségi vizsgát tenni, azonban erre csak néhány tucatnyi lány vállalkozott évente. Ennek
elsődleges oka az lehetett, hogy az akkori társadalom alapvetően nem támogatta a nők
tradicionális „hivatásától” eltérő magasabb ismeretek megszerzését, így a későbbi
munkavállalásukat sem. Emiatt felmerült például a nők egyetemi felvételének szigorításának
kérdése is, azonban ez végül nem valósult meg, a 20. század második feléig a nők felvételét a
jeles érettségitől tették függővé, ez azonban a férfiaknál nem volt ugyanúgy általános
követelményi szempont. Az első világháború alatt egyre több nő vállalt munkát, számuk
ugrásszerűen emelkedett meg például az iparban, így egyre több igény volt a lánynevelő
intézményekre, az 1916 és 1918-as évek között három új leánygimnázium is létrejött
Budapesten, ahol többségében női tanárok dolgoztak.37 1914 és 1918 között a
leánygimnáziumoknak köszönhetően egyre több zsidó nő jelent meg a bölcsészkarokon, akik
később erősítették a kvalifikált nőnemű tanerő létszámát, hiszen a korabeli normák szerint a
tanárnőket csak lányiskolákban alkalmazhatták. Az első világháborút követően azonban
drasztikusan lecsökkent a zsidó hallgatók aránya, ami a két világháború közötti időszakban
végig körülbelül 10%-os arányban maradt. A dualizmus korában az izraelita bölcsésztanárok
a saját felekezeti iskolák csekély száma miatt állami, főleg fővárosi középiskolákban, vagy
magán- és társulati fenntartású iskolákban vállaltak állást, a 20-as, 30-as években az erősödő
antiszemitizmus miatt azonban szinte teljesen kiszorultak a keresztény iskolákból, de az
állami iskolákból is, ami látványosan főleg a zsidó nőket érintette. 1906-ban a 11
lányközépiskolai tanárnő közül 4 volt izraelita, akiknek a száma folyamatosan nőtt, így 1922-
ben már 14 fő vállalt izraelitaként tanárnői állást a középiskolákban. Az izraelita tanárnők
képzését segítette például az 1928-ban alakult miskolci izraelita tanítónőképző 38 is, amely az
első és egyetlen izraelita tanárnőképző volt a két világháború közötti időszakban. Az 1920-as
évek végén az átlaghoz képest javult a zsidó tanárnők állásszerzésének aránya, az 1918 és
1927 között diplomázottak közül 13 zsidó nő nyert állást, az alkalmazott zsidó tanárnők
száma 1927-ben pedig 18 főre emelkedett, azonban ezt követően jelentősebb létszámbeli

37
Fenyves 2012. 110-116.
38
Fenyves 2012. 100.
növekedésük csak 1936 és 1942 között valósult meg.39 Az 1918-ban megjelent felsőoktatási
rendelet szerint eltörölték a nők számára a felvételi korlátozásokat, így minden karra
lehetőségük volt jelentkezni, azonban ezt a rendeletet 1919 decemberében visszavonták, az
első világháborút követően pedig általános közvéleményként terjedt el, hogy a nők,- akik
többségében zsidó nők voltak,- elfoglalták az egyetemeken a hadbavonult keresztény férfiak
helyeit, amit majd a numerus clausus törvény által korlátoztak. 40 Az 1920-as évek elején a
zsidó diplomázók aránya 5% körüli volt, a tanári záróvizsgákon a zsidó hallgatók messze
jobban teljesítettek társaiknál, ami elvben segíthette volna a későbbi elhelyezkedésüket,
azonban a nemzeti-keresztény ideológia erősödése miatt esélyeiket kiváló teljesítményük
mégsem javította. Miközben a keresztény tanárnők lehetőségei egyre inkább kiszélesedtek, a
zsidó nők foglalkoztatási esélyei egyre inkább korlátozódtak, állami foglalkoztatásuk 1916-
ban nem volt jellemző, ami később az egész Horthy-korban megmaradt. A 20-as években a
zsidó tanárnőket városi és magánlíceumokban, illetve zsidógimnáziumokban alkalmaztak,
helyzetük a 30-as években javult valamivel, mivel a területi visszacsatolásoknak
köszönhetően egyre több zsidó gimnáziumban tudtak állást vállalni. 41 A két világháború
közötti időszakban a nők felsőoktatására vonatkozó 1927-ben és 1934-ben meghozott
rendeletek egyes karokon korlátozások nélkül más karokon pedig korlátozások mellett
engedélyezték a nők továbbtanulását, azonban a nők felsőoktatási részvétele 1943-ig 15%
alatt maradt. Habár a nőknek egyre több lehetősége nyílt 1895 és 1945 között a művelődésre,
azonban férfi társaikkal szemben iskolázottságukban jelentősen alul maradtak, hátrányban
voltak az egyetemi felvételeknél, akik pedig felsőoktatásban vettek részt, elsősorban
magasabb társadalmi csoportból, többségében zsidó, evangélikus, vagy német anyanyelvű
fővárosi vagy egyéb városlakókból származtak. A felsőoktatásnak köszönhetően értelmiségi
túltermelés alakult ki, amit leginkább a diplomás nők munkaerőpiaci elhelyezkedésének
csekély lehetősége eredményezte, így a diplomás nők többsége is a hagyományos női
szerepekhez tért vissza ebben az időszakban, ami a zsidó nőkre szintén jellemző volt.42

39
Bíró Zsuzsanna Hanna: Zsidók a magyar bölcsészkarokon és a tanári pályán (1890-1945),
In: Bíró Zsuzsanna Hanna – Nagy Péter Tibor szerk.: Zsidóság – tradicionalitás és modernitás – Tisztelgő kötet
Karády Viktor 75. születésnapja alkalmából, Wesley János Lelkészképző Főiskola, Budapest, 2012. 177-184.
40
Fenyves 2012. 113.
41
Bíró 2012. 186-191.
42
Fenyves 2012. 122-123.
 Mindezzel összefüggésben a polgári zsidó szépségideál is teljesen megváltozott, az
erős, jó teherbírású nők helyett a karcsú, művelt és elegáns „úrihölgyek” ideálképe vált
elvárttá. Az 1900-ban megjelenő Magyar Zsidó Nő lapjának első számában dr. Klein Mór írta,
hogy „a ’Magyar Zsidó Nő’ nem volt, hanem lesz!”, 43 ami azt sugallja, hogy az eddigi
ideálkép radikális változására volt szükség ahhoz, hogy szellemi és fizikai formájában is
kialakuljon a ’modern zsidó nő’ újfajta ideálképe. 44 A modern zsidó nő viseletét tekintve is
jelentős változáson kellet, hogy keresztülmenjen. A legtöbb férjezett zsidó nő az 1890-es évek
előtt –mint az akkori társadalom férjezett női tagjának többsége alapvetően- valamilyen
főkötőt viselt. A „nő haja meztelenségnek”45 számított, ezért sok kelet-európai askenáz és
ortodox zsidó nők nyírták le hajukat az esküvő után, majd pedig parókát vagy a főkötő alatt
fekete sapkát hordtak. A 19. század első felében a főkötők teljesen befedték a nők haját,
„többnyire rávarrt selyemvirágokkal díszített fehér tüllből készültek, a főkötő oldaláról
hosszú, széles selyem- vagy tüllszalagok lógtak” 46. Később divattá vált a csak fejtetőt takaró
főkötők használata, amik alól a haj egy része kivillanhatott, de egyre többen alkalmaztak
vendéghajakat is. Ez az apró átalakulás a modernizáció kisebb hatását mutatja, mivel a
főkötés különböző módjai a vallásos érzet átalakulását tükrözték, a hagyomány szerinti
viseletet egyre inkább felváltotta a modernebb főkötés, majd pedig a paróka, mint modern
hajviseleti forma, végül pedig egyre többen hagytak fel a főkötés bármely formájával. Ezt a
problémát tárgyalta a „Gitter-pernek” nevezett rabbi vita is, amely során a losonci nők
hajviseletbeli „kihágását” sérelmezték, amit a karzat mellvértjének megerősítésével és rácsok
alkalmazásával próbáltak megoldani, hogy a nők ’illetlen’ istentiszteleti megjelenése minél
kevésbé zavarja meg az istentiszteleti szertartásokat és a férfiak figyelmét.47

A ’modern zsidó nő’ megjelenésének átalakulása mellett a szellemi ideálképe is

radikálisan megváltozott a 20. század fordulóján. A magyar zsidó nők emancipációja
elsősorban a németországi mintát követte, ahol már a 19. század második felében
előszeretettel támogatták a zsidó lányok alapszintű és felsőfokú tanulmányait is, ezért a tanult
német zsidó lányok neveltetésük és anyagi helyzetük miatt is rendkívül kelendőnek
számítottak az Osztrák-Magyar Monarchia területén élő zsidó férfiak számára. Habár a 20.
század elején Németországban a zsidó lányok oktatása egyáltalán nem volt kérdés, a magyar
zsidó közösségek még rendkívül elzárkóztak a lányok oktatásától, mivel azt a hagyományos

43
Magyar Zsidó Nő, 1900. április.20. 4.
44
Fenyves 2012. 84-89.
45
Körner András: Hogyan éltek? Kézirat, 2009. 25-26.
46
Uo.
47
Fenyves 2012. 74-76.
családi és vallási szerepek megbomlásával aposztrofálták. 48 Az Egyenlőség neológ zsidó sajtó
például még 1929-ben is azon az állásponton volt, hogy „a zsidó lányok ne menjenek
gimnáziumba” és érettségit se akarjanak szerezni, egyrészt azért, mert a numerus clausus
miatt úgysem tanulhatnak tovább, másrészt pedig főleg azért, mert „a gyakorlati életre kell
előkészíteni őket”, így jobb, ha inkább megelégednek a polgári iskola középosztálynak
megfelelő művelődéssel. Ezzel szemben a Pesti Izraelita Hitközség által 1932-ben kiadott A
magyar zsidó nő naptára szerint a világháború változást hozott a nők számára, mivel kiderült,
„hogy a nő csak akkor állhatja meg a helyét az életben és veheti fel a versenyt a férfi
munkaerővel, ha iskolázott, művelt, és intelligens”49. Ezért a lányok gimnáziumi oktatásban
való részvételét tartották szükségesnek, „ahol a mindennapi élet, a társadalmi tevékenység, a
jövő nemzedék nevelésének az iránya magán viseli a hazaszeretet és a hithűség őszinte és
szilárd jellembélyegét”.50 Azonban a 30-as években a lányok oktatásának támogatása ellenére
a zsidó nőkép „modern” irányzatát támogatók körében is evidensnek számított, hogy a zsidó
nő hivatása még mindig a „ház papnője” kell hogy legyen, hiszen szerintük „a férfi hivatása
és feladata, hogy arcának verejtékével keresse meg családja mindennapi kenyerét, a nő pedig
legyen hozzávaló segítőtárs, kinek hivatása gyermeket életre hozni és nevelni. Ez a józan
munkamegosztás, melyet természetességéből nem tud kimozdítani, kivetkőzni a nőnek a
kenyérkereső pályákon való térfoglalása sem”51.52 A magyar zsidó nőkép németországi
mintakövetését a 19. század végén és a 20. század elején is azért ellenezték, mivel úgy
gondolták, hogy a zsidó nők oktatásával és későbbi munkavállalásával a családban betöltött
szerepük és ezzel együtt a vallásosságuk is sérül majd. „Tenni kell itt gyorsan, bátran,
lelkesen. Családi hajlékunk nekünk csakugyan a várunk. Falait megvédtük eddigelé mi
férfiak. Majd csak megvédjük valahogyan jövőre is. De belső árulás ellen nincsen mentség” 53,
írta Perls Ármin pécsi főrabbi a Magyar Zsidó Nő lapjában 1900-ban. A 20. század eleji
neológ zsidó sajtó egyöntetű véleménye a modern zsidó nőkről az volt, hogy ő az, „aki
kitérésre csábítja férjét, idegen országbeli, keresztény nevelőnőre (guvernántra) bízza
gyermekeit, aki a kávéházban, a korzón és a fürdőhelyeken mutogatja magát. És ha mégis

48
Földvári József: A „zsidó nő” ideje és a hagyomány teremtésének láncolata – adaptációs stratégiák
működtetése a Múlt és Jövő folyóiratban. In: Hagyományláncolat és modernitás. Szerk.: Glasser Norbert-Zima
András, Szeged, 2018. 249.
49
Wirth Kálmán: A zsidó leánygimnázium és a Jóbarátok Egyesülete. In: A magyar zsidó nő naptára (1932-33)
Szerk.: Zsoldos Jenő, Pesti Izraelita Hitközség, Budapest, 1932. 4.
50
Wirth 1932. 4.
51
Dr. Groszmann Zsigmond: A házasságkötés a zsidóknál. In: A magyar zsidó nő naptára (1932-33) Szerk.:
Zsoldos Jenő, Pesti Izraelita Hitközség, Budapest, 1932. 52.
52
Balázs Edit: A zsidó nő szerepváltozása az "Egyenlőség" tükrében (a 20. század első felében). OR-ZSE,
53
Fenyves 2012. 91.
elmegy a zsinagógába, hát csak azért, hogy megsétáltassa legújabb toalettjét és még újabb
kalapját”54.

A német nyelvű zsidó polgári kultúra 19. században kialakult véleménye szerint a zsidó nők
feladatait és ideálképét ezek jelentették:

1. „A háztartás rendes vezetése, a férj nehéz munkájának támogatása – takarékos

gazdálkodás és mérsékelt felhasználás, pontosság, szorgalom, dolgosság. A háztartást
a nő vezesse luxus nélkül, de legyen érzéke az ízléshez és szépséghez, hogy kellemes és
kényelmes otthont hozzon létre, amely a nyugalom szigete a munkáját jól végző
férfinak.
2. Intimitás – melegség, érzelem, meghittség szemben a hideg üzleti, pénz- és
versenytársi kapcsolatokkal. A nő legyen mindig derűs, az istennek tetsző család az
apa körül csoportosul, és mindenki a képességeinek megfelelően járul hozzá az otthon
felvirágoztatásához
3. A nő legyen szerény, visszafogott és gyakoroljon lemondást – méghozzá nemcsak a
luxustárgyak terén, hanem az egyéni boldogság tekintetében is. Az a nő, aki a házon
kívül keresi a szórakozást, nem erősíti férjét, hanem hozzájárul az ő és családja
romlásához. A nő ne adja meg magát a sorsának, hanem szenvedéllyel lássa el
hivatását.
4. A nők legfőbb feladata a gyermekek művelődését biztosítani, ezért ők maguk csak
annyira művelődjenek, hogy ezt a feladatot el tudják látni és férjüket illő módon el
tudják szórakoztatni. A női műveltség egy sor olyan külső kötelezettséghez is
elengedhetetlen, amely a férfi házon kívüli presztízsét növeli.
5. Mindezen feladatok fölött áll azonban a nő mint az otthon papnőjének szerepe. Míg a
férfiaknál a reformerek még tudomásul vették a vallásgyakorlat alábbhagyását, a
nőknél ugyanezt már a vallás fennmaradása szempontjából elfogadhatatlannak
tartották.”55

A fent megnevezett 19. századi zsidó női szerepkörök az össztársadalom alapvető női
szerepköreinek is megfelelt, kisebb eltérésekkel, de többségük például megegyezett a 18.
századi nőknek írott magyar életvezetési tanácsadókönyvek legfőbb öt asszonyi
szerepkörével, ami a hívő, a feleség, az anya, a háziasszony szerepkörök voltak, illetve a kor
elvárásainak megfelelően ezek még kiegészültek a nők társasági életben betöltött szerepével

54
Uo.
55
Fenyves 2012. 96-97.
is. Mindkét esetben az anyák felelősségének tartották a gyermekek megfelelő erkölcsi
nevelését, ami a lányok esetében a szerénység, a nagyravágyással szembeni mértéktartás és az
alázatosság erényeinek elsajátítását jelentette. Amíg a 18. században a közvélemény még
kétségbe vonta a lányok szellemi nevelésének fontosságát, ami sok esetben még a 19.
században is előfordult, addig a zsidó nőknél az önművelés, például az írni, olvasni tudás
alapvető értéknek számított, mivel az anyák műveltsége nagyban járult hozzá a gyermekek
vallási neveléséhez is. Mindkét esetben tehát „az anyai szerep értelmét és örömét a
gyermekek helyes felnevelésében”56 látták, sőt le is alacsonyították azokat az anyákat, akik
csak megszülték gyermekeiket, de nevelésükkel nem foglalkoztak a későbbiekben.57 A női
természetet tekintve pedig szintén fellelhető hasonlóság a fent megnevezett 18. és a 19.
századi nőképek esetében, mivel a nők legfőbb tulajdonságaként az érzelmességet és a
lágyságot tekintették, amivel ellensúlyozni tudták a férfias racionális és erős természetet,
ezeken kívül pedig a legvonzóbb női tulajdonságoknak „a tartózkodó szemérmetességet,
ártatlanságot, a természetes kedvességet, a jószívűséget” tartották. 1783-ban Mayer András58
által megfogalmazott „ifjú asszony” legfontosabb tulajdonságai is rendkívüli hasonlóságot
mutat a 19. századi német zsidó asszonyoktól elvárt tulajdonságaival:

„A’ Tí tetszö minémüségtek, melly ezen kívűl is kedves; a’ Tí küllő

kellemetességtek; a’ Tí gyakorta magához vonó vidámságtok; leginkább pedig
amaz egészen el-hódító szelídségtek, a’ melly magát a’ szívben édesdeden úgy bé-
lopja, hogy észre sem lehet venni, és a’ formátlanságot-is a’ legnagyobb
kellemetességekkel bé-takarhattya; és ezekkel az érdemekkel még egy némü némü
okosság, a’ melly valamelly embernek legtsudálatosabb kedvetlenségéhez is
magát hozzá tudja alkalmaztatni; ezek mondom ollyan dolgok, a’ mellyek minket
Férjfiakat a’ mi gyalázatunkra igen gyakron el változtatnak mind ezek a’
tulajdonságok Títeket leg-jobb Házas társokká, és a’ Tí Nemeteknek ékességévé
tésznek.”59

Mindez arra mutat rá, hogy az évszázadok alatt változó zsidó nők képe alapvetően azonos
szerepkörökkel, értékekkel és tulajdonságokkal rendelkezett, mint a korban élő más

56
László Zsófia: „Asszony-népnek meg-kivántató tudomány…” Női életvezetési tanácsadókönyvek a 18. századi
Magyarországon. In: Fábri Anna-Várkonyi Gábor (szerk.) Nők világa. Művelődés- és társadalomtörténeti
tanulmányok. Argumantum, 2007. 231.
57
László 2007. 229-231.
58
Meyer András 1783: Barátságos oktatás hogy kellessék egy ifju aszszony embernek magát a’ díszes
erköltsökben méltóképpen formálgatni. Ford. és jegyzetekkel ellátta: Szerentsi Nagy István, Poson-Buda,
Benedickt Mihály és Társai. 107.
59
László 2007. 235-236.
felekezethez vagy etnikumhoz tartozó nőtársaiké, a zsidó nőképpel kapcsolatos sajátosságok
lényegében az eltérő kulturális hátterüknek tudható be.

A két világháború között kialakult zsidó női identitás egyrészt a kor társadalma által a
zsidó nők felé közvetített antiszemita stigmákból és a zsidó nők erre adott válaszreakcióiból
alakult ki, másrészt pedig a korszak erősen német mintát követő magyar zsidó folyóiratok nők
felé közvetített állásfoglalásaiból jött létre. A zsidó női identitás egy rendkívül összetett
jelenség, mivel magában foglalja mind a magyar, a zsidó, a női, és a zsidónői identitásokat,
amik akarva akaratlanul is hatnak egymásra. A két világháború között működő zsidó
folyóiratok közül leginkább a Múlt és Jövő volt az, amelyik a modern zsidó nők identitásának
kérdéseivel foglalkozott. A Múlt és Jövő a német Ost und West folyóirat magyar
megfelelőjeként működött, így megnyilvánulásaiban is hűen tükrözte a zsidó emancipációban
már jelentősen előrébb járó német álláspontokat, egyébként a német folyóiratnak az sem volt
titkolt célja, hogy a kelet-európai zsidóság számára a saját zsidó női identitásmodellüket
közvetítsék. A német minta modern zsidó nőképével párhuzamosan azonban jelen volt egy a
hazai nőmozgalom által képviselt ideális modern nőkép is, amelynek összeegyeztetése sok
esetben megnehezítette a zsidó nők helyzetét. Egyrészt azért, mert a német minta ragaszkodott
a zsidó kulturális és vallási hagyományok megtartásához, és csak azokhoz igazítva tett
engedményeket a modernitás felé, míg a nőmozgalom által képviselt modern asszony sok
esetben szemben állt a hagyományos női szerepekkel. Kate Frankenthal német orvos,
szocialista politikus volt például az, aki zsidó nőként is inkább a második utat választotta,
„whiskeyt ivott, dohányzott, rövidre vágatta a haját, illetve gyakran férfiruhákat öltött
magára. Független, egyedülálló nőként élte életét, aktív szexuális élettel. Noha a – zsidó
hagyomány szerint élő – családjával nem szakadt meg a kapcsolata, tőlük igencsak független
életet élt. Mivel nem tanúsított érdeklődést a főzés, a varrás, illetve egyéb házimunkák iránt,
házvezetőnőt tartott. És noha származását tekintve zsidó volt, vallását nem tartotta.” 60 Az
1910-ben kiadott Magyar család aranykönyve című háromkötetes életvezetési tanácsadó
könyvben Bédy-Schwimmer Róza, a magyar Feministák Egyesületének elnöke írt fejezetet a
lányok pályaválasztásával kapcsolatban. Írásában főleg a középosztálybeli lányokat szólította
meg, és a képességeik szerinti önkiteljesítésre buzdította őket, azonban a lányok családi
életben betöltendő szerepeikről vagy azok munkával való összeegyeztetésről egyáltalán nem
szólt. Szerinte a pályaválasztás alapvetően a középosztály lányai számára volt elérhető, mivel
az alsóbb társadalmi rétegű lányok oktatása rendkívül elmaradott volt, így nekik az

60
Földvári 2018. 256.
„alantasabb” munkakörök betöltése juthatott csak, ezért számukra a szakképesítés szerzését
támogatta elsőként. Schwimmer Róza közel hetven szakmát gyűjtött össze, amit álláskereső
lányok számára ajánlott, azonban célja az volt, hogy a lányok munkavállalásukra hivatásként
tekintsenek, nem pedig a férjhezmenetelig történő átmeneti időszakra.61 A német és a magyar
feminista nőkép példáival szemben a hazai zsidó „új asszonyok” többsége a vallási
hagyományok által követelt normák és szokások átértelmezésével próbálták összeegyeztetni a
feminista törekvéseket. Így legtöbbjük nem követte Kate Frankenthal német zsidó nők között
is szélsőségesnek számító példáját, hanem a maguk módján, apránként kezdtek megnyílni a
modernitás újfajta lehetőségei felé. Neumann Árminné, a Múlt és Jövőben írt cikkeiben
például a zsidó nők modern hivatását a jótékonyság terén javasolta kibontakoztatni, hogy a
nők tulajdonképpen a vallási hagyományuknak megfelelő anya szerepüket nőegyesületek
keretei között bővítsék ki, a társadalmi szociális rendszer hiányosságainak pótlása érdekében:

„A mai sulyos viszonyok szükségessé tették a zsidóság tömörülését, de

természetesnek fogjuk találni, hogy semmiféle egyesületben nem nélkülözetjük
többé a nők közreműködését, különösen ma, amikor politikai jogokat kaptak és így
számottevő tényezővé emelkedtek. Fokozott mértékben igaz ez, ha a vallás
mezejére lépünk. […] Szövetségük legfőbb tevékenysége az lesz, hogy
asszonyainkat és ifjuságunkat megismertessük hitünk azon tiszta forrásaival,
amelyek eddig zárva voltak előttük, hogy a közömbösségben, sőt istentagadásban
megfagyott lelkünket a hit izzásával felolvasszuk s őket rendszeres jótékonyságra
és társadalmi működésre szoktassuk.”62

„A zsidó nőnek ősidők óta patriarchális helyzete és befolyása van a családban, s

ezt a tekintélyét kell most felhasználnia, hogy férjére és gyermekire jótékony
hatást gyakoroljon, hogy őket a zsidóság érdekében szükséges szerényebb
fellépésre nevelje. […] Mennyivel helyesebb lenne, ha asszonyaink nem abban
látnák életcéljukat, hogy kifelé tündököljenek, hanem abban, hogy vallásunk régi
tradícióinak megfelelően befelé, a családban, társaságban arra törekednének,
hogy a jótékony szellemnek, a vallásos érzésnek terjesztői legyenek.”63

61
Sárai Szabó Katalin: A női pályaválasztás kérdése a 20. századi első évtizedében. In: Ács Marianna- Czeferner
Dóra- Pusztafalvi Henriette- Takács Zsuzsanna Mária (szerk.): „Asszonyoknak igen sokat kell tudni…”. Új
kutatások a nőnevelés történetéről. Kronosz Kiadó, Pécs, 2019. 58-61.
62
Múlt és Jövő 1920. február 27. 2–3. Dr. Neumann Árminné: Az új Szövetség.
63
Múlt és Jövő 1920. május 21. 5. Dr. Neumann Árminné: A zsidó nő mai hivatása.
A hagyomány és modernitás összeegyeztetése mellett a zsidó nőknek magyar nőkként is helyt
kellett állniuk, amit gyakran a keresztény magyar nőkkel szembeni viselkedésmintázat
különbségeinek kiemelésével tettek meg. Például kihangsúlyozták a zsidó nők
áldozatkészségét, ami a kulturális életben jótékony, segítő tevékenységükben nyilvánult meg,
azonban kérdőre vonták a keresztény nők felebaráti szeretetét az antiszemita
megnyilvánulásaik miatt, így a keresztény asszonyok identitásával párhuzamba állítva
alakították ki magyar identitásukat. A zsidó nők 20. század eleji identitáskeresése tehát
egyben ’otthonkeresés’ is volt a számukra egy olyan modern társadalomban, ahol ősi
identitásuk alapköveihez ragaszkodva próbálták újraértelmezni a régit, hogy önmagukhoz
hűen, zsidó magyar nőként tudjanak teljes jogú polgáraivá válni az ’új’ magyar
közösségnek.64

A jótékony izraelita nőegyletek

„Ha a nő a családon kívül is szerepelni óhajt: a jótékonysági tér az, mely őt

legjobban illeti. Ide, a jótékonyság államába, kiléphetnek a családból, nőiségük
veszélyeztetése nélkül. Kik a nő-emancipációt óhajtjátok, itt van számotokra a
legszebb és leghelyesebb emancipáció!”65

A nőegyletek olyan társas szerveződésű egyesületek voltak, amelyek elnevezésükben,

vagy alapvető céljaik között a nőket állították a középpontba, így tagjaik között is főként nők
voltak jelen. A 19. században a nőegyleteknek több típusa is létezett, a nők munkához
jutásával, oktatásával, művelődésével foglalkozó egyletek mellett működtek a jótékonysági
céllal létrejövő egyletek is. Ezen intézmények a társadalom igényeit elégítették ki, így
előfordult, hogy az állam anyagilag is támogatta őket ezért. Magyarországon főleg az 1860-as
és 1880-as években alakult a legtöbb nőegylet, működésükről az egyesületek hivatalos
irataiból,- egyesületi szabályzatokból, alapszabályokból, éves beszámolókból, hivatali
jelentésekből, évkönyvekből, névjegyzékekből, vagy intézményi értesítőkből,- lehet
alapvetően tájékozódni, de az egyesületekről szóló történeti összefoglalók, vagy korabeli
folyóiratok, újságok is segíthetnek a nőegyletek működésének megértésében. Az egyletek
Magyarországon a reformkorban jelentek meg, a rendi társadalom polgárosodásának
köszönhetően, amelyek szervezeti felépítésük és működésük tekintetében is elsősorban

Földvári 2018. 249-257.

64

65
Az idézet Komáromy Lajostól származik, (Komáromy Lajos 1874: Budapest jótékony intézetei. IV. Az országos
magyar gazdas - szonyegylet. Vasárnapi Újság 1874. február 8.) ld. Borbíró 2007. 198.
nyugati mintát követtek, azonban ebben az időszakban az egyesületek alapítói és tagjai is
leginkább arisztokraták és nemesek voltak. Ez a jelenség a nőegyletek tekintetében a későbbi
dualizmus korában is jellemző maradt, habár már a polgári származású rétegek tagsága felé is
nyitottak, azonban számuk mégis csekély volt az egyesületekben, így az egyesületek
vezetőségei, támogatói és védnőkei is a nemesek, vagy arisztokraták közül kerültek ki. Az
arisztokraták egyesületekben lévő túlsúlya azonban az 1850-es években, a forradalmak
hatására megváltozott, mivel könnyen politikai szervezkedés vádjával illethették őket, így
többen vidéki birtokukra vonultak vissza, a városokban működő egyletek pedig polgári
tagokkal bővültek. A politikai helyzet stabilizálódásának hatására az 1860-as években
egyfajta egyesületalapítási láz alakult ki, ezek az egyesületek a korábbihoz képest már más
mintát követtek, hiszen a társadalmi problémák is megváltoztak, illetve ebben az időszakban
Budapesten kívül a nagyvárosokban, az 1870-es 80-as években pedig már a kisvárosokban is
megjelentek a különböző célú nőegyletek. A reformkori egyletek leginkább a
véleménynyilvánítás és a nyilvánosság színterei voltak, amik a politizálásra is lehetőséget
adtak, a dualizmus korában a politikai helyzet stabilizálódása után az ilyen jellegű szerepük
visszaszorult, a nőegyletek tekintetében azonban 1867 után is megmaradt a politikai jelleg.
Ennek az volt az oka, hogy a nőegyletek nyilvános teret biztosítottak a nők számára, akiknek
akkor korlátozott jogaik miatt kevesebb lehetőségük volt a szélesebb körű megnyilvánulásra,
illetve a nőegyletek működése révén lehetőségük volt a demokratikus intézményrendszer
megismerésére és annak működési mechanizmusának gyakorlására is. Mindennek
következtében az 1900-as évek előtt alapult nőegyletek jellegüket tekintve eltérőek voltak a
századforduló után létrejövő nőegyletektől, mivel ebben az időszakban a nők feminista
mozgalmainak hatása egyre jobban érvényesült bennük, így a korábbi nőegyletekhez képest
jobban foglalkoztatta őket a női egyenjogúság, a munkához-, politikai
véleménynyilvánításhoz-, és a választáshoz való jog kérdése. A századforduló után a
nőegyletek tevékenységét tekintve jótékonysági, szórakozás céljából létrejött, illetve szakmai
szervezetként működő egyesületek voltak. Az utóbbi volt a legelhivatottabb az érdekvédelem
iránt, emellett pedig a jótékonysági egyletek voltak érdekeltek a szegények és a betegek
érdekeinek védelmében, tevékenységükkel sok esetben pótolták az állam ellátó rendszerének
hiányosságait. A jótékonysági nőegyletek a hagyományos női szerepeket erősítették, így
tevékenységüket „társadalmi anyaságként” is illették. Az különböztette meg őket a többi
nőegylettől, hogy tagjaik és vezetőségük néhány esetet kivéve csak nők voltak, így a
működésük és a pénzügyeik tekintetében is a hatalmat kizárólag csak a nők gyakorolták.
Habár az egyesületek tevékenységükben eltérőek voltak, működésük és felépítésük
tekintetében ugyanazt a hierarchikus, jól konstruált sémát követték. Az egyesületek alapítását
tekintve elsőként aláírásokat gyűjtöttek, tagokat toboroztak, majd pedig alakuló ülést tartottak,
ahol elfogadták az egyesület alapszabályait, majd pedig a szervezet felállításához
tisztségviselőket választottak. Az egyesületek hivatalos megalakulása miatt az
alapszabályoknak belügyminiszteri engedélyezésen kellett átesniük, csak ezt követően
válhatott működésük érvényessé. Az egyesületek szervezeti felépítésük tekintetében
tisztségviselőkből- elnökből, alelnökökből, titkárból, pénztárosból, ellenőrből- álltak, akik
vezérkari szerepet töltöttek be és ügyintéző szervként működtek, mellettük pedig egy nagyobb
létszámú választmány működött, amely havonta ülésezett. Ezeken kívül pedig egy tágabb
értelembe vett közgyűlés működött, amely leginkább az éves beszámolók elfogadására ült
össze. Az jótékonysági egyesületek alapszabályukban megfogalmazott céljaik szerint
leginkább adománygyűjtő- és elosztó munkát végeztek. A jótékony célú rendezvények
szervezése mellett állandó bevételüket az egyesületi tagok által fizetett tagdíjakból gyűjtötték
össze, ami az országos nőegyleti átlagot tekintve a rendes tagok számára 2 és 5 forint, a
pártoló tagok számára pedig 1 és 25 forint volt évente. Ezeken kívül egyéni alapítványokból,
hagyatékokból, vagy örökségekből egészíthették ki bevételeiket, melyek nem minden esetben
jelentettek csak pénzadományokat, jótékony egyesületek tekintetében például élelem, vagy
ruha adományok is gyakran előfordultak.66 Habár a jótékony nőegyletek virágkorukat a
századfordulón élték, a két világháború közötti időszakban népszerűségüket egyre inkább az
érdekvédelmi egyesületek váltották fel, amelyek már nem az antifeminista „úri középosztály”
asszonytársadalmának hagyományos női hivatását erősítették, hanem a modernizáció
kihívásaira reagálva a polgári és alsóbb rétegek munkás társadalmának érdekeit képviselő
egyesületek voltak. A jótékonysági nőegyletek ettől függetlenül a két világháború közötti
időszakban is megőrizték jelentőségüket, sőt, másodvirágzásukat élték. Azonban a 30-as
években a hagyományos női szerepeket nyilvánosan végző „társadalmi anyák” jótékony
tevékenységének közéleti prioritását felváltotta a revíziós harcokban a ’nemzet testének’
támogatóiként megjelenő nők hazafias egyesületi csoportja, amely rendkívüli népszerűségét
annak köszönhette, hogy egyre több politikai és közéleti teret biztosított a nők számára.67

66
Borbíró Fanni: Budapesti Nőegyletek 1862-1904. In: Nők Világa Művelődés- és társadalomtörténeti
tanulmányok Fábri Anna-Várkonyi Gábor (szerk.), Argánum, 2007. 185-204.
67
Pető Andrea: „Minden tekintetben derék nők”. A nők politikai szerepei és a nőegyletek Magyarországon a két
világháború között. In: Szerep és alkotás. Női szerepek a társadalomban és az alkotóművészetben. Nagy Beáta-
S. Sárdi Margit (szerk.) Budapest, 1997. 271-276.
 A zsidó jótékonysági nőegyletek a Chevra Kadisa egyletei mellett a második
legnagyobb egylettípus közé tartoztak a 19-20. században, arányuk 23% volt az összes zsidó
egyesületet tekintve. Ezek közül 130 neológ, 137 ortodox és 36 status quo ante által
létrehozott egyesületek jöttek létre 1868 és 1919 között. 1868 utáni időszakban volt a zsidó
nőegyesületek alapításának legintenzívebb időszaka, amikor 190 egyesület jött létre, ezt pedig
leginkább az emancipációs folyamatoknak volt köszönhető, mivel ez a nők társadalmi
helyzetét is jelentősen megváltoztatta. Az emancipációra a zsidó nők magasabb
iskolázottságuk és írástudásuk nagyobb aránya miatt könnyebben reagáltak más nőkkel
szemben, kulturális hátterük pedig támogatta őket a jótékonyság és az anyaság szerepeinek
gyakorlásában, így nagy számban vettek részt a jótékony nőegyleti tevékenységben.

„…tevékenységük a zsidó hagyományokban gyökerező, azokhoz szorosan kötődő

feladatokhoz kapcsolódott, megjelenésük és működésük mégis újszerű volt a
hitközségekben. Az újszerűség nem elsősorban a vállalt feladatokban nyilvánult
meg, és nem is az egylet alakításában, hanem abban, hogy nők alakítottak
egyletet. Olyan zsidó nők, akik addig családi keretek között fejtették ki
aktivitásukat, ebben az irányban hatott a hagyomány, mely a nőket a családon
belüli szerepvállalásra késztette.”68 69

A zsidó felekezeti sajtóban a zsidó nők jótékonyságának önfeláldozó és diszkrét

jegyeit hangsúlyozták ki elsősorban.

Ahogy 1891-ben a Magyar Zsidó Szemle írja a Pesti Izraelita Nõegylet tevékenysége
kapcsán: „Azok a derék és nemes lelkû hölgyek [...] szabad idejüket a toalettasztal helyett a
nyomor tanyáin töltik, [...] a fényes báltermeknél és illatos szalonoknál szívesebben
látogatják a szûkölködõknek fülledt levegõjû pincelakásait, az éhezõknek nyomorúságos
viskóit, hogy fájdalmat enyhítsenek, éhséget csillapítsanak, elhagyottakat és kétségbeesõket
vigasztaljanak és segítsenek.”70

68
Radnóti Ilona: A pécsi izraelita jótékonysági nőegylet a dualizmus korában. In: uő: Weiszmayer
és Fuchs. Fejezetek a baranyai zsidóság 18–20. századi történetéből. Szerk. Hábel János. Pécs,
2012. 94–95. ld. Harsányi 2016. 42.
69
Harsányi 2016. 32.
70
Dr. Ungár Simon: Zsidó nõk jótékonysága. Magyar Zsidó Szemle 8(1891) 556. ld.Konrád 2001. 264.
 Az első izraelita nőegylet 1835-ben alapult Szegeden, amely jótékonysági
tevékenységei mellett olyan tevékenységeket is végzett, mint „a szegény menyasszonyok
kiházasítása, betegek melletti virrasztás, halottak körüli kegyeleti feladatok ellátása”. Az
adományok gyűjtésére pedig számos a kor szokásainak megfelelő eseményeket szerveztek.71

„A szegedi izraelita nőegylet engedélyt nyert, hogy elszegényedett izraeliták

segélyezése céljából a folyó évben tartandó tánczvigalom alkalmából 2000 darab
20 krajcáros sorsjegy kibocsátása mellett, a sorsjegy illeték felének elengedésével
tárgy-sorsjátékot rendezhessen.”72

A 19. században alakult, széleskörű tevékenységét és kiterjedt intézményi hálózatát

tekintve a legmeghatározóbb jótékonysági izraelita nőegyletté a Pesti Izraelita Nőegylet vált.
A zsidó szolidaritási szervezetek és intézmények Pesten a 18. században jöttek létre, a
hitközség megalakulása előtt 1788-ban elsőként a Chevra Kadisa, temetkezési egylet alakult
meg, ezt követte a Bikur Cholim beteggondozó szervezet, amely szegénygondozást, idős- és
árvaellátást is végzett. Azonban a társadalom modernizációja miatt egyre több szociális
probléma jelent meg, amelyek kezelésére új típusú intézmények megalakulására volt szükség,
így a vagyonos pesti zsidó családok tagjai közül tíz nő, 1886.február 19-én kezdte meg a Pesti
Izraelita Nőegylet létrehozásának előkészítését, hogy tevékenységükkel elsősorban a szegény
sorsú zsidó családokat támogassák.

„Czéljainkat ismerik: segíteni akarunk a nyomoron, enyhíteni törekszünk a

szerencsétlenséget és a gyámoltalan árváknak részt nyujtunk a nevelésben, hogy
megnyerjük a társaságnak és a hazának. Csakis czéljaink megfelelő
megvalósításáról szól, tisztelt közgyűlés évi jelentésünk. Ámde el nem
mulaszthatom e helyen, hogy választmányi hölgyeinknek az Önök színe előtt a
legmelegebb elismerés és hála szavaival ne adózzam. Kifürkészik a nyomort és a
baj mivoltáról személyes tapasztalat útján szereznek meggyőződést. Hogy
egyletünk annyi könnyet fölszárítani, oly sok csapást enyhíteni képes volt, ez
mindenekelőtt valamennyi buzgó és nemesen érző válaszmányi hölgyek érdeme.”73

71
Harsányi László: Az emancipáció hullámain. Zsidó egyesületek a 19. század utolsó harmadában. In: Molnár
Judit (szerk.): Emancipáció, integráció, asszimiláció. Tanulmányok az emancipációs törvény 150. évfordulója
alkalmából. Kronosz Kiadó-Szegedi Zsidó Hitközség, Pécs-Szeged, 2018. 112-113.
72
Vasárnapi Újság, 1865.január.15. 32. ld. Harsányi 2019. 112-113.
73
A Pesti Izr. Nőegylet évi jelentése, 1875. Bischnitz Dávidné elnök megnyitó beszéde. In: Barabás:
Magyarországi zsidó hitközségek, egyletek, társulatok, 153. ld. Harsányi 2016, 43.
A nőegylet munkájának köszönhetően pedig egyre több zsidó nő tudott részt venni a
budapesti köz- és társadalmi életben. PIN TÖRTÉNET röviden from Haberman

A 19. század második harmadában a pesti nőegyleten kívül számos más városban sorra
alakultak ki a zsidó nőegyletek,- „1852-ben Szabadkán, Székesfehérváron, Veszprémben,
1860-ban Temesváron, 1865-ben Komáromban stb.”74- 1914-ig évente 3-5 nőegylet alapult, a
két világháború között pedig összesen 17, amelyből „a területi visszacsatolásokat követően
1940-ben Kassán, majd 1941-ben Kolozsváron jött létre ilyen egyesület.” 75 A PÉCSI
IZRAELITA NŐEGYLET ld Árvai Tündi/ Radnóti Ilona

A nőmozgalom egyik jelentős központja pécs volt,

szombathelyi..jellegzetességét a nőegylet-lányegylet kapcsolata adta

ld. Szántóné Balázs Edit

74
Harsányi 2016. 43.
75
Uo.
 1. kép: Az 1866-ban megalakult Pesti Izraelita Nőegylet díszoklevele

A szerénység és diszkréció gyakorlása azonban másképp működött a felekezeti sajtó számára

1.nőegylet Mao-n általánosságban

(típus(jót), megalakulás, felépítés+ tagság, tevékenység, költségbetés(bev, vagyon alakulás)

2.izraelita nőegyletek helye a nőegyletekben..konrád, haraszti

3.első zs nőegyletek+ MINOSZ

(szegedi, PIN, MINOSZ)