Download as pdf or txt
Download as pdf or txt
You are on page 1of 38

A helyi tanterv összeállításának fő szempontjai

- a meglévő ismeretek és fogalmak elmélyítése; az új ismeretek (többségében elemi


szintű) megalapozása gyakorlati megfigyelésekre, tanári és tanulói kísérletek
tapasztalataira épüljön;
- megfelelő időkeret biztosítása a tanulói kísérletek, mérések elvégzésére;
- az általános iskolai „alap-kerettantervhez” képest néhány ismeret hangsúlyosabb
tanítása és 1-2 további fogalom bevezetése, amelyek a fizikára jellemző gondolati
ív logikus felépítését teszik lehetővé, vagy a későbbi évfolyamok munkáját
alapozzák meg;
- a természettudomány többi tantárgyi feldolgozásához nélkülözhetetlen fizikai
alapismeret biztosítása;
- a témakörök nem teljes igényű feldolgozása, feltételezve, hogy a felsőbb
évfolyamokon lehetőség lesz a magasabb szintű újratárgyalásra.
- Az életkornak megfelelő szinten egyenlő mértékben kell hangsúlyt kapniuk a
természettudomány alappilléreinek:
a) az ismeretanyagnak (elvek, tények, törvények, elméletek, alkalmazások);
b) a tudományos megismerés folyamatának (a módszernek, ahogyan feltárjuk a
természet titkait, pl. tudatos megfigyelés, kísérlet, elemzés stb.);
c) annak a gondolkodási, viselkedési és szokásrendszernek, amely a felelősség-
teljes, etikus magatartás, kreatív és kritikus gondolkodás, a hazaszeretet és a
szolidaritás megalapozását biztosítja.
d) az ismereteknek, kompetenciáknak a mindennapi élettel és a társadalmi
gyakorlattal való kapcsolatok fontosságának (az egészség- és környezetvé-
delem, a technika és a társadalom kapcsolatrendszere) felismerése.

Összeállította: Dr. Halász Tibor

1
Kerettantervi ajánlás a helyi tanterv készítéséhez

az EMMI kerettanterv 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet


2. sz. melléklet 2.2.09.2 (B) változatához

Fizika az általános iskolák 7–8. évfolyama számára

A természettudományos kompetencia középpontjában a természetet és a természet


működését megismerni igyekvő ember áll. A fizika tantárgy a természet működésének a
tudomány által feltárt legalapvetőbb törvényszerűségeit igyekszik megismertetni a diákokkal.
A törvényszerűségek harmóniáját és alkalmazhatóságuk hihetetlen széles skálatartományát
megcsodálva bemutatja, hogyan segíti a tudományos módszer a természet erőinek és javainak
az ember szolgálatába állítását. Olyan ismeretek megszerzésére ösztönözzük a fiatalokat,
amelyekkel egész életpályájukon hozzájárulnak majd a társadalom és a természeti környezet
összhangjának fenntartásához, a tartós fejlődéshez és ahhoz, hogy a körülöttünk levő
természetnek minél kevésbé okozzunk sérülést.
Nem kevésbé fontos, hogy elhelyezzük az embert kozmikus környezetünkben. A
természettudomány és a fizika ismerete segítséget nyújt az ember világban elfoglalt helyének
megértésére, a világ jelenségeinek a természettudományos módszerrel történő rendszerbe
foglalására. A természet törvényeinek az embert szolgáló sikeres alkalmazása gazdasági
előnyöket jelent, de ezen túl szellemi, esztétikai örömöt és harmóniát is kínál.
A tantárgy tanulása során a tanulók megismerik az alapvető fizikai jelenségeket és az
azokat értelmező modellek és elméletek történeti fejlődését, érvényességi határait, a hozzájuk
vezető megismerési módszereket. A fizika tanítása során azt is be kell mutatnunk, hogy a
felfedezések és az azok révén megfogalmazott fizikai törvények nemcsak egy-egy kiemelkedő
szellemóriás munkáját, hanem sok tudós századokat átfogó munkájának koherens, egymásra
épülő tudásszövetét jelenítik meg. A törvények folyamatosan bővültek, és a modern
tudományos módszer kialakulása óta nem kizárják, hanem kiegészítik egymást. Az egyre
nagyobb teljesítőképességű modellekből számos alapvető, letisztult törvény nőtt ki, amelyet a
tanulmányok egymást követő szakaszai a tanulók kognitív képességeinek megfelelő gondolati
és formai szinten mutatnak be, azzal a célkitűzéssel, hogy a szakirányú felsőfokú képzés
során eljussanak a választott terület tudományos kutatásának frontvonalába.
A tantárgy tanulása során a tanulók megismerkedhetnek a természet tervszerű
megfigyelésével, a kísérletezéssel, a megfigyelési és a kísérleti eredmények számszerű
megjelenítésével, grafikus ábrázolásával, a kvalitatív összefüggések matematikai alakú
megfogalmazásával. Ez utóbbi nélkülözhetetlen vonása a fizika tanításának, hiszen e
tudomány fél évezred óta tartó diadalmenetének ez a titka.
Fontos, hogy a tanulók a jelenségekből és a köztük feltárt kapcsolatokból leszűrt
törvényeket a természetben újabb és újabb jelenségekre alkalmazva ellenőrizzék, megtanulják
igazolásuk vagy cáfolatuk módját. A tanulók ismerkedjenek meg a tudományos tényeken
alapuló érveléssel, amelynek része a megismert természeti törvények egy-egy
tudománytörténeti fordulóponton feltárt érvényességi korlátainak megvilágítása. A fizikában
használatos modellek alkotásában és fejlesztésében való részvételről kapjanak vonzó
élményeket és ismerkedjenek meg a fizika módszerének a fizikán túlmutató jelentőségével is.

2
A tanulóknak fel kell ismerniük, hogy a műszaki-természettudományi mellett az
egészségügyi, az agrárgazdasági és a közgazdasági szakmai tudás szilárd megalapozásában
sem nélkülözhető a fizika jelenségkörének megismerése.

Célok és feladatok

Az általános iskolai természettudományos oktatás, ezen belül a 7– 8. évfolyamon a fizika


tantárgy tanításának és tanulásának legfőbb célja és feladata a tanulók felvértezése mind a
személyiségük, tudásuk, készségük és képességük, mind a gondolkodásuk fejlesztésével arra,
hogy majd boldoguljanak, helytálljanak magánéletükben, élethivatásukban és a 21. századi
társadalomban.
Ennek érdekében a NAT Ember és Természet műveltségterülete előírásainak
megfelelően a legfőbb feladat a természettudományos és más alapkompetenciák
fejlesztése, a gyermekekben ösztönösen meglévő kíváncsiság és tudásvágy megerősítése, a
sikerélmény biztosítása, a tantárgy megszerettetése, a fizika további tanulásának érzelmi és
értelmi magalapozása.
A fizika alaptudomány, mert saját, a többi természettudomány alapjául is szolgáló
fogalomrendszere, alapelvei és törvényei vannak. Ezért bizonyos előismereteteket a többi reál
tantárgy tanításához a fizikának kell biztosítania. A fizikának meghatározó szerepe és
felelőssége van a természet megismerésében és védelmében, a technika fejlesztésében és az
ahhoz való alkalmazkodásban is.
A tanítási-tanulási folyamatban központi szerepet kell biztosítani legfontosabb
szereplőknek, a tanulóknak. Ezért
- figyelembe kell venni a tanulók többségére jellemző életkori sajátosságokat;
- minél aktívabb szereplővé kell tenni őket a tudás megszerzésében (tanulói kísérletek,
a bemutatott kísérletek közös elemzése, önálló adatgyűjtés stb.);
- gondoskodni kell a többség sikerélményéről, mert ez a legfontosabb tényezője a
tantárgy megszerettetésének, tehát érzelmileg és értelmileg is hozzá kell kötni a
tanulókat a fizikához;
- mivel a tanulók azt az ismeretet, gondolatot fogadják be legkönnyebben, ami jól
kapcsolódik a már meglévő ismereteikhez, tudásuk bővítésénél építeni kell a
korábban megszerzett iskolai vagy iskolán kívüli konkrét tapasztalataikra,
ismereteikre. Érdemes ezeket az egyes témák feldolgozása előtt céltudatosan
feleleveníteni, bővíteni;
- figyelembe kell venni, hogy a tanulók ebben az életkorban egyre több területen
képesek az elvontabb (absztrakt, formális) gondolkodásra. Ezt nagymértékben erősíti,
fejleszti, ha azt megfigyelések, kísérletek, mérések, ezek elemzése előzi meg, és a
későbbi gyakorlati alkalmazások igazolják helyességüket;
- a tanulók ismerjék meg és gyakorolják be a hagyományos és a korszerű
ismeretszerzési módszereket és a korszerű eszközök alkalmazását, mert ezzel
hatékonyabbá és könnyebbé tehetjük munkájukat;
- lehetőséget kell adni csoportmunkára, mert az jellemformáló, és felkészíti őket a
felnőttkori feladatok elvégzésére.

3
Fejlesztési feladatok

A fizika tanulása, tanítása nem lehet öncélú (csak a fizikai tartalomra figyelő), formális
(csak a jelenségek, fogalmak, törvények stb. emlékezeti tudását segítő és elváró). Ezért ezt a
műveltségi területet az egész természettudomány és az általános műveltség részeként kell
feldolgozni úgy, hogy a fizika minél több szállal kapcsolódjon ezekhez. Közös munkával (a
tanulókkal és a többi kollégával) el kell érni, hogy a tanulók döntő többsége elinduljon és
évről évre előrelépjen azon a fejlődési folyamaton, amelynek eredményeként 18 éves korára
képes lesz:
– biztonsággal tájékozódni a természetben, a társadalomban, a rázúduló
információhalmazban, felismerni abban a helyét és feladatait, és ezek ismeretében
képes lesz rendszerben gondolkodni és önállóan cselekedni;
– megismerni az ehhez szükséges fizikai jelenségeket, fogalmakat, törvényszerűségeket
életkorának megfelelő alkalmazási szinten és kialakítani önmagában az olyan logikus
(a természettudományokra jellemző, de általánosan felhasználható)
gondolkodásmódot, amely segíti felismerni és megkülönböztetni az áltudományos
tanokat a bizonyított ismeretektől, így tudatosan tudja, hogy döntéseiben mit vegyen
figyelembe;
– észrevenni a kapcsolatot a fizika fejlődése és a társadalom változása, a történelmi
folyamatok kialakulása között, megismerni, értékelni a legkiválóbb fizikusok
munkásságát, tudományos eredményeit, ezek hatását az emberiség életére.
– eldönteni, hogy miben tehetséges, és ez alapján meghatározni azt az életpályát,
amire sikeresen felkészülhet.
Biztosítani kell a tanulóknak, hogy:
– irányítással vagy önállóan, egyedül vagy csoportosan megtervezhessenek és
végrehajthassanak megfigyeléseket, kísérleteket, ezek elemzését, közös értékelését és
az eredményeket szakmailag és nyelvileg is helyesen fogalmazzák meg. Ismerjék és
alkalmazzák a balesetvédelmi szabályokat.
– hagyományos mérőeszközök (mérőszalag, óra, hőmérő, mérleg, rugós erőmérő,
feszültség- és áramerősség-mérő stb.) és ezek korszerű változatát alkalmazhassák; az
ismeretszerzés minél többféle lehetőségét (könyvtár, számítógép, internet,
multimédiás eszközök stb.) felhasználják;
– a fizikai ismeretek rendszerében felismerjék, hogy melyek azok az alapvető
fogalmak, elvek, törvények, amelyekre a rendszer épül. Ezekkel kiemelt hangsúllyal
kell foglalkozni, pl.: az anyag és ennek mindkét fajtája (a részecskeszerkezetű, ill. a
mező), valamint legfontosabb tulajdonságaik (halmazállapot, tehetetlenség, gravitáló
képesség, a kölcsönható képesség, mágneses és elektromos tulajdonság stb.); a meg-
maradási törvények; a tér, idő, tömeg elemi szintű értelmezése.
– észrevegyék és tudatosan használják az a) anyag, test, változási folyamatok, b) ezek
tulajdonságai, c) az ezeket jellemző mennyiségek összetartozó, de alapvetően
különböző jellegű fogalmát.
– értsék az energia és energiaváltozás (munka, hőmennyiség) mint mennyiségi
fogalmak jelentőségét az állapot és az állapotváltozás általános jellemzésében, az
energiával kapcsolatos köznapi szóhasználatok szakmailag helyes értelmezését és

4
annak elfogadását, hogy ezek célszerű, egyszerűsített kifejezések, pontatlanok ugyan,
de használatuk mégis elfogadható, ha tudjuk, mit „rejtjelezünk” velük.
– A fizika tantárgy a NAT-ban meghatározott fejlesztési területek és
kulcskompetenciák közül különösen az alábbiak fejlesztéséhez járulhat hozzá:
Természettudományos kompetencia: A természettudományos törvények és módszerek
hatékonyságának ismerete, az ember világbeli helye megtalálásának, a világban való
tájékozódásának elősegítésére. A tudományos elméletek társadalmi folyamatokban
játszott szerepének ismerete, megértése; a fontosabb technikai vívmányok ismerete;
ezek előnyeinek, korlátainak és társadalmi kockázatainak ismerete; az emberi
tevékenység természetre gyakorolt hatásának ismerete.
Szociális és állampolgári kompetencia: a helyi és a tágabb közösséget érintő
problémák megoldása iránti szolidaritás és érdeklődés; kompromisszumra való
törekvés; a fenntartható fejlődés támogatása; a társadalmi-gazdasági fejlődés iránti
érdeklődés.
Anyanyelvi kommunikáció: hallott és olvasott szöveg értése, szövegalkotás a témával
kapcsolatban, mind írásban, a különböző gyűjtőmunkák esetében, mind pedig szóban,
a felelések és prezentációk alkalmával.
Matematikai kompetencia: alapvető matematikai elvek alkalmazása az
ismeretszerzésben, a mennyiségi fogalmak jellemzésében és a problémák
megoldásában, ami a 7–8. osztályban csak a négy alapműveletre és a különböző
táblázatok elkészítésére, grafikonok rajzolására és elemzésére korlátozódik.
Digitális kompetencia: információkeresés a témával kapcsolatban, adatok gyűjtése,
feldolgozása, rendszerezése, a kapott adatok kritikus alkalmazása, felhasználása,
grafikonok készítése.
Hatékony, önálló tanulás: új ismeretek felkutatása, értő elsajátítása, feldolgozása és
beépítése; munkavégzés másokkal együttműködve, a tudás megosztása; a korábban
tanult ismeretek, a saját és mások élettapasztalatainak felhasználása.
Kezdeményezőképesség és vállalkozói kompetencia: az új iránti nyitottság, elemzési
képesség, különböző szempontú megközelítési lehetőségek számbavétele.
Esztétikai-művészeti tudatosság és kifejezőképesség: a saját prezentáció, gyűjtőmunka
esztétikus kivitelezése, a közösség számára érthető tolmácsolása.

Mindezekre és sok más sikeres fejlesztésre és a sikerélmény széleskörű biztosítására a


legalkalmasabb módszer a gyermekközpontú, az életkori sajátosságokat tiszteletben tartó,
gyakorlati szemléletű, rendszerben gondolkodtató, színvonalas fizikatanítás.

Az iskola tankönyvválasztásának szempontjai

A szakmai munkaközösségek a tankönyvek, taneszközök kiválasztásánál a következő


szempontokat veszik figyelembe:
– a taneszköz feleljen meg az iskola helyi tantervének;
– a taneszköz legyen jól tanítható, jól tanulható;
– a taneszköz nyomdai kivitelezése legyen alkalmas a tantárgy óraszámának és
igényeinek megfelelő használatra több tanéven keresztül;

5
– a taneszköz minősége, megjelenése legyen alkalmas a diákok esztétikai érzékének
fejlesztésére, nevelje a diákokat igényességre, precíz munkavégzésre, a taneszköz
állapotának megóvására;
Előnyben kell részesíteni azokat a taneszközöket:
– amelyek több éven keresztül használhatók;
– amelyek egymásra épülő tantárgyi rendszerek, tankönyvcsaládok, sorozatok tagjai;
– amelyekhez megfelelő nyomtatott kiegészítő taneszközök állnak rendelkezésre (pl.
munkafüzet, tudásszintmérő, feladatgyűjtemény, gyakorló);
– amelyekhez rendelkezésre áll olyan digitális tananyag, amely interaktív táblán segíti
az órai munkát feladatokkal, videókkal (pl. veszélyes, időigényes kísérletekről készült
filmek, animációk) 3D modellek, grafikonrajzoló, statisztikai programok, interaktív
feladatok, számonkérési lehetőségek, játékok stb. segítségével.
– amelyekhez olyan hozzáférés biztosított, amely az iskolában használt digitális
eszközöket és tartalmakat interneten keresztül a diákok otthoni tanulásához is nyújtani
tudja.

Javasolt taneszközök

A természetről tizenéveseknek Fizika 7. és Fizika 8. (tankönyv, munkafüzet, tudásszintmérő


feladatlap, mozaBook, mozaWeb*).
*A Mozaik Kiadó tankönyveinek hátsó belső borítóján egyedi kód található, amelyet a www.mozaWeb.hu
honlapon beregisztrálva, a Kiadó egyéves hozzáférést biztosít a tankönyv digitális változatához. Pontos részletek
és bemutató a honlapon. A www.mozaWeb.hu elnyerte E-learning kategóriában az Év honlapja 2012 díjat.

Iskolai tanulói kísérleti eszközök, tanári demonstrációs eszközök, interaktív tábla,


számítógép, projektor stb.

A tanórák javasolt felhasználása a helyi tanterv négy különböző óraszámú változatára:

A tantárgy heti A tantárgy évi óraszáma A fejezetekhez javasolt


Évfolyam
óraszáma (a felhasznált10 %-kal) órák összege
7. 2 72 (= 65 +7) 60
8. B1 1,5 54 (= 49 +5) 44

Az egyes fejezetekhez javasolt tanórák száma, ami a fejezetek „Órakeret” rovatában


sorrendben található az ismétlés, ellenőrzés és hiánypótlás óraszámát is tartalmazza.
Mivel a fejezetekhez javasolt tanórák számának összege nem éri el az éves óraszám 90%-át (a
65-öt, 49-t )a különbség az év eleji emlékeztetőt, a tanév végi összefoglalást, ismétlést és az
elmaradó tanórák pótlását szolgálja.

6
7. tanév

B2 változat:
A tematikai egységek címe (2 ; 2)

Természettudományos
vizsgálati módszerek, 12
kölcsönhatások

Mozgások 25

Nyomás 7

Energia, energiaváltozás 11

Hőjelenségek 12

Év végi összefoglalás, az
5
elmaradt órák pótlása

Az óraszámok
72
összege

Tematikai egység/ Természettudományos vizsgálati módszerek Órakeret:


Fejlesztési cél kölcsönhatások 12;

A tulajdonság és mennyiség kapcsolata. A mérés elemi fogalma.


Hosszúság-, idő-, hőmérséklet-, tömegmérés gyakorlati ismerete. A
Előzetes tudás
megfigyelés és a kísérlet megkülönböztetése. A tömeg és térfogat elemi
fogalma.

Együttműködési képesség fejlesztése. A tudományos megismerési


módszerek bemutatása és gyakoroltatása.
Tantárgyi Képességek fejlesztése megfigyelésre, az előzetes tudás mozgósítására,
fejlesztési célok hipotézisalkotásra, kérdésfeltevésre, vizsgálatra, mérés tervezésére,
mérés végrehajtására, mérési eredmények kezelésére, következtetések
levonására és azok kommunikálására.

7
Problémák, jelenségek,
gyakorlati alkalmazások, Fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok
ismeretek
A természetismeretben tanultak Természetismeret 5.
Ismeretek felidézése,
felelevenítése. évfolyam: I. Az anyag
Milyen kísérleteket láttatok és rendszerezése. és néhány fontos
végeztetek az 5. osztályban tulajdonsága; IV.
természetismeret-órán? Állandóság és változás
környezetünkben, köl-
Ismeretek: Fényképek, ábrák, saját csönhatások c.
tapasztalatok alapján a veszélyek fejezetek.
A tanulói kísérleti munka megfogalmazása, megbeszélése.
szabályai. Veszélyforrások (hő, Technika, életvitel és
Csoportmunkában veszélyre
vegyi, elektromos, fény, hang gyakorlat: baleset- és
figyelmeztető, helyes
stb.) az iskolai és otthoni egészségvédelem.
magatartásra ösztönző poszterek,
tevékenységek során.
táblák készítése. Magyar nyelv és
irodalom:
kommunikáció.

Ismeretek: A megfigyelőképesség ellenőrzése Kémia: a kísérletek


Megfigyelés. Leírás, egyszerű feladatokkal. célja, tervezése,
összehasonlítás, csoportosítás. Szempontok megfogalmazása je- rögzítése, tapasztalatok
Céltudatos megfigyelés. lenségek megfigyelésére, a
és következtetések.
megfigyelés végrehajtására és a
A természet megfigyelésének
megfigyelésről szóbeli
fontossága a tudósok
beszámoló.
természettörvényeket feltáró
Megfigyelések rögzítése,
munkájában.
dokumentálása.
Problémák, alkalmazások: Hosszúság, terület, térfogat, Földrajz: időzónák a
tömeg, idő, hőmérséklet stb. Földön.
Hogyan kell használni a mérése, meghatározása
különböző mérőeszközöket? csoportmunkában, az eredmények
Mire kell figyelni a egyéni feljegyzése.
leolvasásnál? Történelem, társadalmi
Hogyan tervezzük meg a mérési Mérési javaslat, tervezés és és állampolgári
folyamatot? végrehajtása az iskolában és a ismeretek: az
Hogyan lehet megjeleníteni a tanuló otthoni környezetében. időszámítás kezdetei a
mérési eredményeket? Hipotézisalkotás és értékelés a
Mire következtethetünk a különböző kultúrákban.
mérési eredmények rendszerbe
mérési eredményekből? szedett ábrázolásával.
Előzetes elképzelések számbavé-
Mérőeszközök a mindennapi tele, a mérési eredmények elem- Matematika:
életben. zése (táblázat, grafikon). mértékegységek;
Ismeretek: megoldási tervek
Egyszerű időmérő eszköz
Mérőeszközök használata. csoportos készítése. készítése.
A mért mennyiségek mérték- A tömeg és a térfogat
egységei és átváltásai. nagyságának elkülönítése.

8
(Jellegzetes tévképzet: a két
mennyiség arányos kezelése.)
Önálló munkával különféle
információhordozókról az
élővilág, az épített környezet és az
emberi tevékenység hosszúság- és
időbeli méretadatainak
összegyűjtése tanári és önálló
feladatválasztással.
Kulcsfogalmak/ Test – tulajdonság – mennyiség. Megfigyelés, mérés, mértékegység, átlag,
fogalmak becslés.

Órakeret
Tematikai egység/
Fejlesztési cél Mozgások
25;

A sebesség naiv fogalma (hétköznapi tapasztalatok alapján). A


Előzetes tudás sebességváltozást eredményező kölcsönhatások és a különféle
erőhatások felismerése.

A hétköznapi sebességfogalom pontosítása, kiegészítése. Az


egyenletes mozgás vizsgálata és jellemzése. Lépések az
Tantárgyi fejlesztési
átlagsebességtől a pillanatnyi sebesség felé. A mozgásállapot és a
célok lendületfogalom előkészítése.
A közlekedési, balesetvédelmi szabályok tudatosítása, a felelős
magatartás erősítése.

Problémák, jelenségek,
gyakorlati alkalmazások, Fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok
ismeretek

Milyen mozgásokat ismersz? Mozgással kapcsolatos Testnevelés és sport:


tapasztalatok, élmények mozgások.
Miben különböznek és miben
felidézése, elmondása
egyeznek meg ezek?
(közlekedés, játékszerek, sport). Magyar nyelv és
Ismeretek: Mozgásformák eljátszása (pl. irodalom: Petőfi és a
Hely- és helyzetváltozás. rendezetlen részecskemozgás, vasút; Arany: a
Mozgások a Naprendszerben keringés a Nap körül, égitestek
(keringés, forgás, becsapódások). forgása, a Föld–Hold rendszer levéltovábbítás
Körmozgás jellemzői (keringési kötött keringése). sebessége Prága
idő, fordulatszám). A mozgásokkal kapcsolatos városába a 15.
A testek különböző alakú megfigyelések, élmények században.
pályákon mozoghatnak (egyenes,

9
kör, ellipszis= „elnyúlt kör” – a szabatos elmondása. Matematika: a kör és
bolygók pályája). részei.

Problémák: A viszonyítási pont megegyezéses Magyar nyelv és


Hogyan lehet összehasonlítani a rögzítése, az irányok rögzítése. irodalom: tájképek.
mozgásokat? Milyen adatokat
kell megadni a pontos Matematika:
összehasonlításhoz? Descartes-féle
Hogyan lehet eldönteni, hogy ki koordináta-rendszer
vagy mi mozog?
és elsőfokú
Ismeretek: függvények;
A mozgás viszonylagossága. vektorok.

Problémák: Az egyenletes mozgás sebes- Technika, életvitel és


Milyen sebességgel mozoghatnak ségének meghatározása az út és gyakorlat:
a környezetünkben található idő hányadosaként, a fizikai közlekedési ismeretek
élőlények, közlekedési eszközök? meghatározás alkalmazása
(fékidő),
Mit mutat az autó, busz sebesség- egyszerű esetekre.
mérőjének pillanatnyi állása? Egyszerű iskolai kísérletek, sebességhatárok.
Hogyan változik egy jármű sportmozgások, közlekedési Matematika:
sebességmérője a mozgása során? eszközök egyenes vonalú
Hogyan változik egy futball- arányosság, fordított
mozgásának megfigyelése, arányosság.
labda sebessége a mérkőzés során
ábrázolása út-idő grafikonon, és a
(iránya, sebessége)? Miben más Földrajz: folyók
sebesség grafikus értelmezése.
ez a teniszlabdáéhoz képest? sebessége,
Az egyenes vonalú egyenletes szélsebesség.
Ismeretek: mozgásra egyszerű számítások
A sebesség. elvégzése (az út, az idő és a
Mozgás grafikus ábrázolása. sebesség közti arányossági
A sebesség SI-mértékegysége. összefüggés alapján). Kémia:
Következtetések levonása a reakciósebesség.
Az egyenes vonalú mozgás mozgásról.
gyorsulása/lassulása (kvalitatív Az átlag- és a pillanatnyi sebesség
fogalomként). fogalom értelmezése.
Átlagos sebességváltozás Út-idő grafikonon a mozgás
közlekedési eszköz egyenes sebességének értelmezése, annak
vonalú mozgásának különböző felismerése, hogy a sebességnek
szakaszain. iránya van.
A sebességváltozás természete A gyorsulás értelmezése kvalitatív
egyenletes körmozgás során. szinten mint az aktuális
Ha akár a sebesség nagysága, (pillanatnyi) sebesség változása.
akár az iránya változik, változó Egymás utáni különböző

10
mozgásról beszélünk. mozgásszakaszokból álló
folyamat esetén a sebesség
változásának értelmezése.

A sebesség fogalmának
alkalmazása különböző, nem
mozgás jellegű folyamatokra is
(pl. kémiai reakció, biológiai
folyamatok).
Jelenségek: A tulajdonság és - annak Testnevelés és sport:
jellemzője- a mennyiség lendület a sportban.
Az egyik szabadon mozgó
kapcsolatának és különbö-
testnek könnyebb, a másiknak
zőségének felismerése.
nehezebb megváltoztatni a
sebességét. Az alap és a származtatott
Technika, életvitel és
mennyiség megkülönböztetése.
Ismeretek: gyakorlat:
A tömeg. A tehetetlenség, mint közlekedési
tulajdonság, a tömeg mint szabályok,
mennyiség fogalma. A testek tömegének balesetvédelem.
Mértékegység. összekapcsolása a
részecskemodellel (a tömeget a
Problémák, jelenségek: testeket felépítő részecskék
Minek nagyobb a tömege 1 liter tömegének összege adja). Matematika: elsőfokú
víznek, vagy 1dm3 vasnak? függvények,
Minek nagyobb a térfogata 1kg behelyettesítés,
víznek, vagy 1 kg vasnak? egyszerű egyenletek
Azonos térfogatú, de különböző
anyagból készült, illetve azonos Kémia: a sűrűség;
anyagú, de különböző térfogatú Egyes anyagok sűrűségének
kikeresése táblázatból, és a részecskeszemlélet.
tárgyak tömege.
Ismeret: sűrűség értelmezése.
A sűrűség mint tulajdonság és
mint az anyagot jellemző
mennyiség. Annak felismerése, hogy a test
mozgásállapotának
Jelenség: megváltoztatása szempontjából a
Nem mindegy, hogy egy test tömege és sebessége egyaránt
kerékpár, vagy egy teherautó fontos.
ütközik nekem azonos sebesség- A mozgás és a mozgásállapot
gel. megkülönböztetése.
Konkrét példákon annak
A gyermeki tapasztalat a lendület
bemutatása, hogy egy test
fogalmáról. Felhasználása a test lendületének megváltozása
mozgásállapotának és mindig más testekkel való
mozgásállapot-változásának a kölcsönhatás következménye.
jellemzésére: a nagy tömegű
és/vagy sebességű testeket nehéz Annak a kísérletsornak a
gondolati elemzése és a
megállítani.
gondolatmenet bemutatása,
Ismeretek:

11
A test lendülete a sebességtől és a amiből leszűrhető, hogy annak a
tömegtől függ. testnek, amely semmilyen másik
A magára hagyott test testtel nem áll kölcsönhatásban,
fogalmához vezető tendencia. nem változik a mozgásállapota:
vagy egyenes vonalú egyenletes
A tehetetlenség törvénye. mozgást végez, vagy áll.

Jelenségek, kérdések: Rugós erőmérő skálázása.


Milyen hatások következménye a
Különböző testek súlyának
mozgásállapot megváltozása.
mérése a saját skálázású
Az erő mérése rugó nyúlásával.
erőmérővel.
Ismeretek:
Az erőhatás, erő.
Az erő mértékegysége: (1 N).

Az erő mérése.
A kifejtett erőhatás nagysága és
az okozott változás mértéke
között arányosság van.
Az erőhatás, mint két test közötti
kölcsönhatás, a testek
mozgásállapotának változásában
(és ezt követő alakváltozásában)
nyilvánulhat meg.

Problémák: Demonstrációs kísérlet: két,


gördeszkán álló gyerek erőmérők
Hogyan működik a rakéta? Miért közbeiktatásával, kötéllel húzza
törik össze a szabályosan haladó
kamionba hátulról beleszaladó egymást – a kísérlet ismertetése,
sportkocsi? értelmezése.

Ismeretek: Kapcsolódó köznapi jelenségek


A hatás-ellenhatás törvénye. magyarázata, pl. rakétaelven
Minden mechanikai működő játékszerek mozgása
kölcsönhatásnál egyidejűleg két (elengedett lufi, vízi rakéta).
erőhatás lép fel ezek egyenlő
nagyságúak, ellentétes irányúak,
két különböző testre hatnak, az
erő és ellenerő jellemzi ezeket.
Ismeretek: Annak tudása, hogy valamely test Matematika: a vektor
Az erő mint vektormennyiség. mozgásállapot-változásának fogalma.
Az erő vektormennyiség, iránya (ha egy erőhatás éri)
nagysága és iránya jellemzi. megegyezik a testet érő erőhatás
irányával (rugós erőmérővel
mérve a rugó megnyúlásának
irányával).

12
Problémák: A súrlódási erő mérése rugós Technika, életvitel és
erőmérővel, tapasztalatok gyakorlat:
Miért nehéz elcsúsztatni egy rögzítése, következtetések közlekedési ismeretek
ládát? levonása.
Miért könnyebb elszállítani ezt a Hétköznapi példák gyűjtése a (a súrlódás szerepe a
ládát kiskocsival? súrlódás hasznos és káros eseteire. mozgásban, a
Mitől függ a súrlódási erő Kiskocsi és megegyező tömegű fékezésben).
nagysága? hasáb húzása rugós erőmérővel, Testnevelés és sport:
Hasznos vagy káros a súrlódás? következtetések levonása. a súrlódás szerepe
Érvelés: miért volt korszakalkotó egyes sportágakban;
találmány a kerék. speciális cipők
Ismeretek:
A súrlódás. salakra, fűre, terembe
A súrlódási erő az érintkező stb.
felületek egymáshoz képesti Történelem,
elmozdulását akadályozza. társadalmi és
A súrlódási erő a felületeket állampolgári
összenyomó erővel arányos, és ismeretek: a kerék
függ a felületek minőségétől. felfedezésének
Gördülési ellenállás. jelentősége.
Közegellenállás jelenség szintű
ismerete.

Problémák: Egyszerű kísérletek végzése, Matematika:


Miért esnek le a tárgyak a következtetések levonása: vektorok.
Földön? Miért kering a Hold a – a testek a gravitációs mező
Föld körül? hatására gyorsulva esnek;
– a gravitációs erőhatás
Ismeret: kiegyensúlyozásakor érez-
A gravitációs kölcsönhatás, zük/mérjük a test súlyát,
gravitációs mező. Gravitációs minthogy a súlyerővel a
erő. szabadesésében akadályo-
A súly fogalma és a súlytalanság. zott test az alátámasztást
1 kg tömegű nyugvó test súlya a nyomja, vagy a
Földön kb. 10 N. felfüggesztést húzza;
– ha ilyen erőhatás nincs,
súlytalanságról beszélünk.
Kísérleti igazolás: rugós
erőmérőre függesztett test leejtése
erőmérővel együtt, és a súlyerő
leolvasása – csak a gravitációs
hatásra mozgó test (szabadon eső
test, az űrhajóban a Föld körül
keringő test) van a súlytalanság
állapotában.
(Gyakori tévképzet: csak az
űrben, az űrhajókban és az
űrállomáson figyelhető meg
súlytalanság, illetve súlytalanság

13
csak légüres térben lehet.)

Jelenségek: Testek egyensúlyának vizsgálata.


Asztalon, lejtőn álló test Az egyensúlyi feltétel egyszerű
egyensúlya. Ismeretek: esetekkel történő illusztrálása.
A kiterjedt testek egyensúlyának
feltétele, hogy a testet érő
erőhatások „kioltsák” egymás
hatását.

Jelenségek: Példák keresése az erőhatások


A csigán, pallóhintás levő testek
forgásállapot-változtató
egyensúlya. képességének szemléltetésére.
Ismeretek:
Az erőhatás forgásállapotot
változtató képessége. A
forgatónyomaték elemi szintű
fogalma.
Alkalmazások: Az egyszerű gépek működési Technika, életvitel és
elvének vizsgálata konkrét gyakorlat: háztartási
Egyszerű gépek. példákon. eszközök,
Emelő, csiga, lejtő. Példák gyűjtése az egyszerű
szerszámok,
gépek elvén működő eszközök
Ismeretek: használatára. mindennapos
Az egyszerű gépek alaptípusai és Alkalmazás az emberi test eszközök (csavar,
azok működési elve. (csontváz, izomzat) ajtótámasztó ék,
Az egyszerű gépek esetén a rámpa,
mozgásfolyamataira.
szükséges erő nagysága kéziszerszámok,
csökkenthető, de akkor hosszabb Tanulói mérésként/kiselőadásként
kerékpár).
úton kell azt kifejteni.
az alábbi feladatok egyikének
elvégzése:

– arkhimédészi csigasor Történelem,


összeállítása; társadalmi és
– egyszerű gépek a állampolgári
háztartásban; ismeretek:
– a kerékpár egyszerű gépként arkhimédészi
működő alkatrészei;
csigasor, vízikerék a
– egyszerű gépek az
építkezésen. középkorban.

Viszonyítási pont, a mozgás jellemzői (sebesség, átlagsebesség, gyorsulás


(kvalitatív), periódusidő, fordulatszám). A tehetetlenség és a tömeg,
Kulcsfogalmak/ tömegmérés, sűrűség.
fogalmak Erőhatás, erő, gravitációs erő, a súly, súrlódási erő, hatás-ellenhatás,
Egyensúly. Forgatónyomaték.

14
Tematikai egység/ Órakeret
Fejlesztési cél Nyomás 7

Előzetes tudás Matematikai alapműveletek, az erő fogalma és mérése, terület.

Helyi jelenségek és nagyobb léptékű folyamatok összekapcsolása


(földfelszín és éghajlat, lég- és a tengeráramlások fizikai jellemzői, a
mozgató fizikai hatások; a globális klímaváltozás jelensége,
lehetséges fizikai okai).
Tantárgyi fejlesztési A testek súlya és a természetben előforduló, nyomással kapcsolatos
célok jelenségek vizsgálata (víznyomás, légnyomás, a szilárd testek
nyomása).
A víz és a levegő mint fontos környezeti tényező bemutatása, a velük
kapcsolatos takarékos és felelős magatartás erősítése.
A hallással kapcsolatos egészségvédelem fontosságának megértetése.
A matematikai kompetencia fejlesztése.

Problémák, jelenségek,
gyakorlati alkalmazások, Fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok
ismeretek
Problémák, gyakorlati Különböző súlyú és felületű
alkalmazások: testek benyomódásának vizsgálata
Miért lehet a rajzszeget beszúrni homokba, lisztbe. A benyomódás
a fába? és a nyomás kapcsolatának
Mi a különbség a síléc, tűsarkú felismerése, következtetések
cipő, úthenger, és a kés élének levonása.
hatása között?
Hol előnyös, fontos, hogy a A nyomás fogalmának
nyomás nagy legyen? értelmezése és kiszámítása
Hol előnyös a nyomás egyszerű esetekben az erő és a
csökkentése? felület hányadosaként.

Ismeretek: Szilárd testekkel kifejtett


A nyomás fogalma nyomáson alapuló jelenségek és
mértékegysége. alkalmazások ismertetése.
Szilárd testek, folyadékok és
gázok által kifejtett nyomás.
Jelenségek, gyakorlati Annak belátása, hogy, gravitációs Technika, életvitel és
alkalmazások: mezőben levő folyadékoszlop gyakorlat:
A folyadékoszlop nyomása. nyomása – a rétegvastagságtól és ivóvízellátás,
Közlekedőedények, folyadékok a folyadék sűrűségétől függ. vízhálózat
sűrűsége. Környezetvédelmi (víztornyok).
vonatkozások: kutak, vizek Közlekedőedények vizsgálata,

15
szennyezettsége. folyadékok sűrűségének Vízszennyezés
meghatározása.
Ismeretek:
Nyomás a folyadékokban:
- nem csak a szilárd testek
fejtenek ki súlyukból
származó nyomást;
- a folyadékok nyomása a
folyadékoszlop magasságától
és a folyadék sűrűségétől
függ.
Gyakorlati alkalmazások: Pascal törvényének ismerete és Technika, életvitel és
hidraulikus emelő, hidraulikus demonstrálása. gyakorlat:
fék. közlekedési eszközök.

Ismeretek:
Dugattyúval nyomott folyadék
nyomása.
A nyomás terjedése folyadékban
(vízibuzogány, dugattyú).
Oldalnyomás.
Jelenségek, gyakorlati A gáznyomás kimutatása Kémia: a nyomás
alkalmazások: nyomásmérő műszerrel. mint állapothatározó,
autógumi, játékléggömb. gáztörvények.
A légnyomás létezésének
Ismeretek: belátása. Annak megértése, hogy
Nyomás gázokban, légnyomás. a légnyomás csökken a Földrajz: a
Torricelli élete és munkássága. tengerszint feletti magasság légnyomás és az
növekedésével. időjárás kapcsolata.

Nyomás, légnyomás. Sűrűség.


Kulcsfogalmak/
fogalmak

Tematikai egység/ Órakeret:


Fejlesztési cél Energia, energiaváltozás 11

A különféle kölcsönhatások, állapotváltozások felismerése. Erő,


Előzetes tudás elmozdulás mennyiségi fogalma. A mennyiség mint a tulajdonság
jellemzője.

Tantárgyi Az energia fogalmának mélyítése. Az energiaváltozással járó


fejlesztési célok folyamatok, termelési módok, kockázatainak bemutatásával az
energiatakarékos szemlélet erősítése. Energiatakarékos eljárások. A

16
természetkárosítás fajtái fizikai hátterének megértetése során a
környezetvédelem iránti elkötelezettség, a felelős magatartás erősítése.

Problémák, jelenségek,
gyakorlati alkalmazások, Fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok
ismeretek
Problémák, gondolatok az Jelenségek vizsgálata, Történelem,
általános szemléletmód megfigyelése során energiafajták társadalmi és
erősítésére: megkülönböztetése (pl. a állampolgári
Keressünk különféle módokat: súrlódva mozgó test felmelege-
ismeretek: az ősember
- egy test felmelegítésére! désének megtapasztalása, a
- egy vasgolyó megfeszített rugó mozgásba hoz tűzgyújtási eljárása
felgyorsítására! testeket, a rugónak energiája van; (fadarab gyors oda-
- mi a közös ezekben a a magasról eső test felgyorsul, a vissza forgatása durva
változásokban, és mi a testnek magasabb helyzetében a falú vályúban).
különböző? gravitációs mezőnek nagyobb
energiája van stb.). Földrajz:
Van-e valami közös a különféle
Annak megértése, hogy minden energiahordozók,
változásokban, ami alapján
olyan hatás, ami erőművek.
mennyiségileg össze lehet -
állapotváltozással jár, leg-
hasonlítani azokat?
általánosabban energiaváltozással Kémia: kötési
Ismeretek: jellemezhető. energia.
Az energia elemi, leíró jellegű
fogalma. Az energia és Eseti különbségtétel a munka
megváltozásai. fizikai fogalma és köznapi
Az energia megmaradásának fogalma között.
felismerése és értelmezése. A hétköznapi munkafogalomból
Munkavégzés és a munka indulva az erő és a munka, illetve
fogalma. A fizikai munkavégzés az elmozdulás és a munka
az erő és az irányába eső kapcsolatának belátása konkrét
elmozdulás szorzataként esetekben (pl. emelési munka).
határozható meg. A munka fizikai fogalmának
A munka mint az energiaváltozás definíciója arányosságok
egyik fajtája. A munka és az felismerésével: az erő és az
energia mértékegysége.
irányába eső elmozdulás szorzata.
A testen végzett munka (1 J = 1N·1 m)
eredményeként változik a test
energiája, az energia és a munka
mértékegysége megegyezik: neve
joule (ejtsd: dzsúl). A joule jele:
J.
Jelenségek:
Különféle munkavégzések
vizsgálata, elemzése. Olyan
esetek felismerése, amelyeknél az
erőhatások ellenére nincs
munkavégzés.

17
Ismeretek:
Az energia különféle fajtái
formái:
belső energia, „helyzeti” energia,
mozgási energia, rugóenergia,
kémiai energia, a „táplálék”
energiája.
A mozgó testnek, a megfeszített
rugónak, a gravitációs mezőnek
energiája van.

Jelenségek, ismeretek:
Konkrét energiafajták felsorolása Kémia: hőtermelő és
Energiaátalakulások, (napenergia, szélenergia, hőelnyelő kémiai
energiafajták: vízenergia, kémiai energia reakciók, fosszilis,
vízenergia, szélenergia, /égés/), és példák ismertetése nukleáris és megújuló
geotermikus energia, nukleáris egymásba alakulásukra. energiaforrások
energia, napenergia, fosszilis (exoterm és endoterm
energiahordozók. reakciók, reakcióhő,
Napenergia megjelenése a földi
égéshő).
energiahordozókban.
Saját tevékenységekben
Problémák, gyakorlati
végbemenő energiaváltozással
alkalmazások:
járó folyamatok elemzése.
Energia és társadalom.
A köznapi nyelvben használt
Az energiával kapcsolatos energiával kapcsolatos
köznapi szóhasználatok kifejezések értelmezése (pl.
értelmezése! energiaszállítás, energiaforrás,
Miért van szükségünk energiatakarékosság, energiahor-
energiaváltozással járó dozó, energiaelőállítás??? stb.)
folyamatok létrehozására? és annak belátása, hogy ez
Milyen tevékenységhez, milyen egyszerűsíti ugyan a
energiaváltozással járó folyamat szóhasználatot, de mindig tudni
szükséges? kell, hogy mit fejez ki valójában.

Ismeretek: Az energiatakarékosság
Energiamérleg a családi háztól a szükségszerűségének megértése,
Földig. az alapvető energiaforrások
James Joule élete és jelentősége a megismerése.
tudomány történetében.

18
Gyakorlati alkalmazások: Annak felismerése, hogy egy Kémia: kémia az
Egyszerű gépek működésének jelenség több féle szempontból is iparban, erőművek,
vizsgálata energiaváltozások vizsgálható, és – ha helyes a energiaforrások
szempontjából következtetés – ugyanazt az
felosztása és
eredményt kapjuk.
Jelenségek, problémák: jellemzése, környezeti
Annak elmagyarázása, hogy hatások,
miként vezethető vissza a
A társdalom és a gazdaság (energiakészletek).
fosszilis energiahordozók (szén,
fejlődése egyre kevesebb olaj, gáz) és a megújuló
izomerőt igényel! energiaforrások (víz, szél,
A gépek működtetéséhez biomassza) léte a Nap
üzemanyag kell. Mi ennek a Földrajz: az
sugárzására. energiaforrások
feltétele és mi a következménye?
megoszlása a Földön,
Ismeretek: Részvétel az egyes energiaválto-
hazai energiaforrások.
zással járó folyamatok,
lehetőségek előnyeinek, Energetikai önellátás
Energiaforrások: és nemzetközi
hátrányainak és alkalmazásuk
kockázatainak megvitatásában, a együttműködés.
Fosszilis energiahordozók és
kitermelésük végessége. tények és adatok összegyűjtése. A
A vízenergia, szélenergia, megje- vita során elhangzó érvek és az
lenése a földi ellenérvek csoportosítása,
energiahordozókban. kiállítások, bemutatók készítése.

A geotermikus energia, a Projektlehetőségek a földrajz és a


nukleáris energia, haszna, kára és kémia tantárgyakkal
veszélye. együttműködve:
A Föld alapvető energiaforrása a
Nap. Az egyes energiahordozók - Erőműmodell építése, erőmű-
felhasználásának módja, szimulátorok működtetése.
környezetterhelő hatásai. - Különböző országok energia-
előállítási módjai, azok
részaránya.
- Az energiahordozók
beszerzésének módjai (vasúti
szénszállítás, kőolajvezeték és
tankerek, elektromos
hálózatok).
Jelenségek, problémák: Az energiaváltozással járó
folyamatok jellemzése gyorsaság
Van, aki ugyanannyi idő alatt
és hasznosság szempontjából.
több munkát végez, mint mások.
Hogyan jellemzik az ilyen
szorgalmas és ügyes ember
tevékenységét?
Ismeret:
A teljesítmény és a hatásfok
fogalma.

19
Energia, energiaváltozás, energiamegmaradás.
Munkavégzés, munka. Energiafajták: mozgási, belső-,
rugalmas „helyzeti” energia. A megújuló energia: vízi,
Kulcsfogalmak/ fogalmak
szél-, geotermikus, napenergia; A nem megújuló energia:
fosszilis;
Teljesítmény, hatásfok.

Tematikai egység/ Órakeret:


Fejlesztési cél Hőjelenségek 12;

Hőmérséklet-fogalom, csapadékfajták. Halmazállapotok és


változásaik. Az energia fogalma és mértékegysége. Az
Előzetes tudás
energiaváltozások jellemzése. Az energia fajták sokfélesége. Az
anyag egyik fajtájának részecskeszerkezete.

Az egyensúly (sok területre érvényes) fogalmának alapozása,


mélyítése (egyensúlyi állapotra törekvés, termikus egyensúly). A
részecskeszemlélet és az energiaváltozás kapcsolata. Az
Tantárgyi fejlesztési
anyagfogalom mélyítése.
célok Az energiatakarékosság szükségességének beláttatása, az egyéni
lehetőségek felismertetése.
A táplálkozás alapvető energetikai vonatkozásai kapcsán az
egészséges táplálkozás fontosságának beláttatása.

Problémák, jelenségek,
gyakorlati alkalmazások, Fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok
ismeretek

Problémák, jelenségek: A környezet, a Föld, a Biológia–egészségtan:


Naprendszer jellegzetes az élet létrejöttének
Milyen hőmérsékletű anyagok hőmérsékleti értékeinek lehetőségei.
léteznek a világban? számszerű ismerete és Földrajz:
Mit jelent a napi összehasonlítása. hőmérsékleti
átlaghőmérséklet? Mit értünk a viszonyok a Földön, a
„klíma” fogalmán? A víz-só hűtőkeverék közös Naprendszerben.
A víz fagyás- és forráspontja; a hőmérséklete alakulásának
vizsgálata az összetétel Matematika:
Föld legmelegebb és leghidegebb mértékegységek
pontja. A Nap felszíni változtatásával.
ismerete.

20
hőmérséklete. A robbanómotor Kémia: a hőmérséklet
üzemi hőmérséklete. (mint
A Celsius-skála jellemzői, a állapothatározó),
Hőmérséklet-viszonyok a
viszonyítási hőmérsékletek Celsius-féle
konyhában. ismerete, tanulói kísérlet alapján hőmérsékleti skála
A hűtőkeverék. a hőmérő kalibrálási módjának (Kelvin-féle abszolút
Ismeretek: megismerése. hőmérséklet).
Nevezetes hőmérsékleti értékek.
A Celsius-féle hőmérsékleti skála
és egysége.
Alkalmazások: A legfontosabb hőmérőtípusok Matematika:
(folyadékos hőmérő, digitális grafikonok
Otthoni környezetben előforduló hőmérő, színváltós hőmérő stb.) értelmezése, készítése.
hőmérőtípusok és hőmérséklet- megismerése és használata
mérési helyzetek. egyszerű helyzetekben.
Ismeret: Hőmérséklet-idő adatok felvétele, Informatika: mérési
hőmérőtípusok. táblázatkészítés, majd abból adatok kezelése,
grafikon készítése és elemzése. feldolgozása.

A javasolt hőmérséklet-mérési
gyakorlatok egyikének elvégzése:
- Pohárba kiöntött meleg víz
lehűlési folyamatának
vizsgálata. Kémia:
- Elektromos vízmelegítővel tömegszázalék,
melegített víz hőmérséklet- (anyagmennyiség-
idő függvényének mérése koncentráció).
(melegedési görbe felvétele,
különböző mennyiségű vízre,
különböző ideig melegítve
is).
- Só-jég hűtőkeverék
hőmérsékletének függése a
sókoncentrációtól.
A melegítés okozta változások
megfigyelése, a hőmérséklet
mérése, az adatok táblázatba
rendezése, majd a hőmérséklet
időbeli alakulásának ábrázolása,
következtetések megfogalmazása.
Ismeretek: Hőmérséklet-kiegyenlítődési Földrajz:
A hőmérséklet-kiegyenlítődés. folyamatok vizsgálata egyszerű energiahordozók, a
A hőmennyiség (energia) eszközökkel (pl. hideg vizes jéghegyek olvadása.
kvalitatív fogalma mint a zacskó merítése meleg vízbe).
melegítő hatás mértéke. Egysége Hőmérséklet-kiegyenlítéssel járó Biológia–egészségtan:
folyamatokra konkrét példák az emberi
(1 J).
gyűjtése; annak felismerése, hogy
testhőmérséklet.
hőmennyiség (energia) cseréjével

21
járnak. Kémia: „hőtermelő és
Annak felismerése, hogy a közös hőelnyelő”
hőmérséklet a testek kezdeti folyamatok (exoterm
hőmérsékletétől, tömegüktől és és endoterm
anyagi minőségüktől függ. változások).
Problémák, jelenségek, A különböző halmazállapotok és Földrajz: a kövek
alkalmazások: azok legfontosabb jellemzőinek mállása a megfagyó
megismerése. víz hatására.
A víz sűrűségének változása
fagyás során. Jelentősége a vízi Tanári mérést követő Biológia–egészségtan:
életre, úszó jéghegyek, a Titanic csoportmunka alapján a jég-víz a víz fagyásakor
katasztrófája. keverék állandó intenzitású
bekövetkező térfogat-
Miért vonják be hőszigetelő melegítésekor fellépő jelenségek
anyaggal a szabadban lévő bemutatása a részleges növekedés hatása a
vízvezetéket? Miért csomagolják elforralásig, a melegedési görbe befagyás
be a szabadban lévő kőszobrokat? felvétele és értelmezése. rétegességében és a
A halmazállapot-változásokkal halak áttelelésében.
kapcsolatos köznapi tapasztalatok
(pl. ruhaszárítás, A mindennapi életben gyakori
csapadékformák, forrasztás, az halmazállapot-változásokhoz
utak téli sózása, halmazállapot- kapcsolódó tapasztalatok, Kémia:
változások a konyhában stb.) jelenségek értelmezése. halmazállapot-
változások,
Ismeretek: fagyáspont, forráspont
Halmazállapotok és (a víz szerkezete és
halmazállapot-változások.
tulajdonságai).
Melegítéssel (hűtéssel) az anyag
halmazállapota megváltoztatható. Keverékek
A halmazállapot-változás
szétválasztása,
hőmérséklete anyagra jellemző
állandó érték. desztillálás, kőolaj-
finomítás
Olvadáspont, forráspont,
olvadáshő, forráshő fogalma.
Csapadékformák és kialakulásuk
fizikai értelmezése. Az égés és a
környezetszennyezés kapcsolata.
Problémák, alkalmazások
A tüzelőanyagok égése és annak
következménye. Kémia: égés, lassú
Az égés jelensége, fogalma és a oxidáció,
vele kapcsolatos energiaváltozás energiaátalakulások,
jellemzése.
tápanyag,
A gyors és a lassú égés.
Élelmiszerek szerepe az élő energiatartalom.
szervezetekben. Az élő szervezet
Biológia–egészségtan:
mint „energiafogyasztó”
rendszer. egészséges
táplálkozás, az
Annak tudása, hogy mely egészséges énkép

22
átalakulásoknál nő energia, kialakítása.
illetve melyeknél csökken.

Ismeretek: Az anyag golyómodelljével Kémia:


kapcsolatos ismeretek halmazállapotok és
A halmazállapotok és változások felfrissítése és alkalmazása az halmazállapot-válto-
értelmezése anyagszerkezeti egyes halmazállapotok leírására
modellel. zások. Értelmezésük a
és a halmazállapot-változások
Az anyag részecskékből való értelmezésére. részecskeszemlélet
felépítettsége, az anyagok alapján.
különböző halmazállapotbeli
Annak felismerése, hogy
szerkezete.
melegítés hatására a test belső
A kristályos anyagok, a
folyadékok és a gázok egyszerű energiája megváltozik, amit jelez
golyómodellje. A halmazállapot- a hőmérséklet és/vagy a
halmazállapot megváltozása.
változások szemléltetése
golyómodellel.
A belső energia. Belső energia Egy szem mogyoró elégetésével
szemléletesen, mint golyók adott mennyiségű víz
mozgásának élénksége (mint a felmelegítése az energiatartalom
mozgó golyók energiájának jellemzésére.
összessége).
Tanári útmutatás alapján az
Melegítés hatására a test belső
élelmiszerek csomagolásáról az
energiája változik. élelmiszerek energiatartalmának
A belsőenergia-változás mértéke
leolvasása.
megegyezik a melegítés során
átadott hőmennyiséggel. Az élelmiszereken a
kereskedelemben feltüntetik az
energiatartalmat.

Milyen anyag alkalmas hőmérő Egyszerű kísérletek bemutatása a Matematika: egyszerű


készítésére? különböző halmazállapotú számolások.
anyagok hőtágulására.
Ismeretek:
Hőtágulás és gyakorlati szerepe. Gyűjtőmunka alapján beszámoló
Hőtan és táplálkozás: az tartása a hőtágulás jelentőségéről
életműködéshez szükséges a technikában és a természetben.
energiát a táplálék biztosítja.

23
Egyszerű demonstrációs Technika, életvitel és
Problémák, jelenségek,
alkalmazások: kísérletek alapján a hőátadás gyakorlat:
különböző módjainak, alapvető energiatakarékossági
Elraktározhatjuk-e a meleget?
jelenségfajtáinak megismerése. lehetőségek a
Mely anyagok a jó hővezetők,
Jó és rossz hővezető anyagok háztartásban (fűtés,
melyek a hőszigetelők?
megkülönböztetése. hőszigetelés).
A Nap hősugárzása,
üvegházhatás. A légkör Gyűjtőmunka alapján gyakorlati
melegedése. esetek alapján annak bemutatása
internetes képekkel, Földrajz: a Nap
A hőáramlás szerepe a
fűtéstechnikában. Hősugárzás, a videofelvételekkel, hogy mikor sugárzásának hatása,
hőkameraképek és értelmezésük. van szükség jó hővezetésre, jelentősége; légköri
Az energiatudatosság és a folyamatok; hideg és
mikor szigetelésre.
hőszigetelés. meleg tengeri
áramlatok.
Ismeretek:
A hőszigetelés és az ezzel Kémia: üvegházhatás
„Hőátadás”, hővezetés, kapcsolatban lévő (a fémek hővezetése).
hőáramlás, hősugárzás. energiatakarékosság
jelentőségének felismerése.
Hőmérséklet, halmazállapot, halmazállapot-változás,
Kulcsfogalmak/ fogalmak olvadáspont, forráspont, termikus egyensúly. Égés,
égéshő. Hőtágulás. Hőterjedés.

24
8. tanév
Tematikai egységek címe
B3 (1,5; 1,5)
Nyomás 7
Elektromosságtan 25
Optika, csillagászat 15
A tanév végi összefoglalás, az
7
elmaradt órák pótlása
Az óraszámok összege 54

Tematikai egység/ Órakeret


Fejlesztési cél Nyomás 7

Előzetes tudás Matematikai alapműveletek, az erő fogalma és mérése, terület.

Helyi jelenségek és nagyobb léptékű folyamatok összekapcsolása


(földfelszín és éghajlat, lég- és a tengeráramlások fizikai jellemzői, a
mozgató fizikai hatások; a globális klímaváltozás jelensége,
Tantárgyi fejlesztési lehetséges fizikai okai).
célok A víz és a levegő mint fontos környezeti tényező bemutatása, a velük
kapcsolatos takarékos és felelős magatartás erősítése.
A hallással kapcsolatos egészségvédelem fontosságának megértetése.
A matematikai kompetencia fejlesztése.

Problémák, jelenségek,
gyakorlati alkalmazások, Fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok
ismeretek
Jelenségek, gyakorlati A gáznyomás kimutatása Kémia: a nyomás
alkalmazások: nyomásmérő műszerrel. mint állapothatározó,
autógumi, játékléggömb. gáztörvények.
A légnyomás létezésének
Ismeretek: belátása. Annak megértése, hogy
Nyomás gázokban, légnyomás. a légnyomás csökken a Földrajz: a
Torricelli élete és munkássága. tengerszint feletti magasság légnyomás és az
növekedésével. időjárás kapcsolata.

25
Gyakorlati alkalmazások: Arkhimédész törvényének Biológia–
Léghajó. kísérleti igazolása. egészségtan: halak
A sűrűség meghatározó úszása.
Ismeretek: szerepének megértése abban,
A folyadékban (gázban) a hogy a vízbe helyezett test
testekre felhajtóerő hat. Sztatikus elmerül, úszik, vagy lebeg.
felhajtóerő. Technika, életvitel és
Egyszerű számítások végzése gyakorlat: hajózás.
Arkhimédész törvénye. Arkhimédész törvénye alapján.
A következő kísérletek egyikének
elvégzése:
Testnevelés és sport:
- Cartesius-búvár készítése;
- kődarab sűrűségének úszás.
meghatározása Arkhimédész
módszerével.
Jellemző történetek megismerése Földrajz: jéghegyek.
Cartesius (Descartes) és
Arkhimédész tudományos
munkásságáról.
Gyakorlati alkalmazások: Néhány, a nyomáskülönbség Biológia–
Nyomáskülönbségen alapuló elvén működő eszköz egészségtan:
eszközök. megismerése, működésük tápanyagfelvétel,
bemutatása. ozmózis.
(Pipetta, kutak, vízlégszivattyú,
injekciós fecskendő. A gyökér Kémia: cseppentő,
tápanyagfelvételének pipetta, ozmózis.
mechanizmusa.)

26
A hanggal kapcsolatos Hangforrások (madzagtelefon, Ének-zene:
problémák, jelenségek, üvegpohár-hangszer, zenei hangszerek,
gyakorlati alkalmazások: hangszerek) tulajdonságainak hangskálák.
megállapítása eszközkészítéssel.
Mi a hang?
Mitől kellemes és mitől Annak megértése, hogy a hang a
kellemetlen a hang? levegőben periodikus Biológia–
Hangrobbanás. Miért halljuk a sűrűségváltozásként terjed a egészségtan: hallás,
robbanást? nyomás periodikus változtatására, ultrahangok az
Jerikó falainak leomlása. és hogy a hang terjedése
Mi a zajszennyezés, és hogyan állatvilágban;
energiaváltozással jár együtt.
védhető ki? ultrahang az orvosi
Ultrahang (pl. denevérek, bálnák, A zaj, zörej, dörej, másrészről a diagnosztikában.
vesekő-operáció). zenei hangskálák jellemzése.

Ismeret:
A hang keletkezése, terjedése, Matematika: elsőfokú
energiája. függvény és
A terjedési sebesség gázokban a behelyettesítés.
legkisebb és szilárd anyagokban
a legnagyobb.
Az emberi hallás első lépése:
A hangok emberi tevékenységre
átalakulás a dobhártyán
gyakorolt gátló és motiváló
Zajszennyezés. hatásának megértése.
Hangszigetelés.
Ismeretek: Szemléltetés (pl. animációk) Földrajz: a Föld
Rengés terjedése a földkéregben alapján a Föld belső szerkezete és kérge, köpenye és
és a tengerekben: a földrengések a földrengések kapcsolatának, a mozgásai.
kis rezgésszámú hangrezgések cunami kialakulásának megértése.
formájában történő terjedése, a
cunami kialakulásának
leegyszerűsített modellje.
Úszás, lebegés, merülés.
Kulcsfogalmak/
Hullámterjedés. Hang, hallás. Ultrahang.
fogalmak

Tematikai egység/ Órakeret:


Fejlesztési cél Elektromosság, mágnesség
25

Mágneses és elektrosztatikus alapjelenségek töltés fogalma,


Előzetes tudás
földmágnesség.

Az elektromos alapjelenségek értelmezése és gyakorlati alkalmazása;


Tantárgyi
Az egyen- és a váltóáram megkülönböztetése. Összetett technikai

27
fejlesztési célok rendszerek működési alapelveinek, jelentőségének bemutatása
elektromos hálózatok felépítése). Az elektromosság, a mágnesség
élővilágra gyakorolt hatásának megismertetése. Érintésvédelmi
ismeretek elsajátíttatása.

Problémák, jelenségek,
gyakorlati alkalmazások, Fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok
ismeretek
Kis csoportos kísérletek végzése
Hogyan lehet könnyen Földrajz: tájékozódás,
permanens mágnesekkel az
összeszedni az elszórt a Föld mágneses tere.
erőhatások vizsgálatára
gombostűket, apró szögeket?
(mágnesrudak vonzásának és
Mit tapasztalsz két egymáshoz taszításának függése a relatív
közel levő mágnesrúd különböző irányításuktól), felmágnesezett
Kémia: vas
helyzeteiben? gemkapocs darabolása során
elkülönítése szilárd
Ismeretek: pedig a pólusok vizsgálatára;
tapasztalatok megfogalmazása, keverékből mágnessel
Mágnesek, mágneses
következtetések levonása: (ferromágnesesség).
kölcsönhatás.
Ampère modellje a mágneses - az északi és déli pólus
anyag szerkezetéről. kimutatása;
- bizonyos anyagokat (pl. vas)
Földmágnesség és iránytű. mágnesessé lehet tenni;
- a mágneses pólusokat nem
lehet szétválasztani.
Az iránytű orientációjának
értelmezése, egyszerű iránytű
készítése.

Jelenségek, gyakorlati Tanári bemutató kísérlet alapján a Kémia: elektromos


alkalmazások: kétféle elektromos állapot töltés, elektron,
Elektrosztatikus jelenségek a kialakulásának megismerése elektrosztatikus
hétköznapokban (műszálas dörzs-elektromos kísérletekben, a
vonzás és taszítás, a
pulóver feltöltődése, átütési vonzó-taszító kölcsönhatás
szikrák, villámok, villámhárító). kvalitatív jellemzése. fémek elektromos
Tanári irányítással egyszerű vezetésének
Ismeretek: elektroszkóp készítése, anyagszerkezeti
Az anyag elektromos működésének értelmezése. magyarázata (ionos
tulajdonságú részecskéinek kötés, ionrács,
(elektron, proton és ion) létezése. Az elektromos tulajdonság és az ionvegyületek
Az atomok felépítettsége. elektromos állapot
elektromos vezetése
Az elektromos (elektrosztatikus megkülönböztetése.
kölcsönhatásra képes) állapot. oldatban és
Az elektromos töltés mint olvadékban).
mennyiség, értelmezése.
Bizonyos testek többféle módon
elektromos állapotba hozhatók.
Az elektromos állapotú testek

28
erőhatást gyakorolnak egymásra.
Kétféle (negatív és pozitív)
elektromos állapot létezik, a
kétféle „töltés” közömbösíti
egymás hatását. Az elektromos
tulajdonságú részecskék
átvihetők az egyik testről a
másikra.
Jelenségek: A feszültség fogalmának Kémia: az elektron, a
Elektrosztatikus energia hozzákapcsolása az elektromos töltés és a feszültség.
bizonyítéka a hőhatás alapján: az töltések szétválasztására fordított
átütési szikrák kiégetik a papírt. munka végzéséhez.
A töltött fémgömb körül a Az elektromos mező energiájának
próbatöltés-inga megemelkedik. egyszerű tapasztalatokkal történő
illusztrálása.
Ismeretek:
A feszültség fogalma és
mértékegysége.
A töltések szétválasztása során
munkát végzünk.
Ismeret: Egyszerű áramkörök összeállítása Kémia: a vezetés
Az elektromos áramkör és részei csoportmunkában, különböző anyagszerkezeti
(telep, vezetékek, ellenállás vagy áramforrásokkal, fogyasztókkal. magyarázata.
fogyasztó).
Galvánelem.
A telepben zajló belső
folyamatok: a különböző
elektromos tulajdonságú A feszültség mérése elektromos
részecskék szétválasztása a két áramkörben mérőműszerrel.
pólusra. A két pólus közt
feszültség mérhető, ami az
áramforrás elektromos
mezejének mennyiségi jellem-
zője.
Ismeret: Áramerősség mérése (műszer Kémia: az elektromos
Az elektromos egyenáram. kapcsolása, leolvasása, áram (áramerősség,
Az elektromos egyenáram mint méréshatárának beállítása). galvánelem, az
töltéskiegyenlítési folyamat.
elektromos áram
Az áram erőssége, az
áramerősség mértékegysége (1 kémiai hatásai,
A). Ellenállás meghatározása Ohm Faraday I. és II.
törvénye alapján (feszültség- és törvénye).
Adott vezetéken átfolyó áram a árammérésre visszavezetve).
vezető két vége között mérhető
feszültséggel arányos.
A vezetéket jellemző ellenállás
fogalma, mérése és kiszámítása. Mérések és számítások végzése
Az ellenállás mértékegysége (1 egyszerű áramkörök esetén.
Ω).
Ohm törvénye.

29
Gyakorlati alkalmazások: Oersted kísérletének kvalitatív
Az elektromágnes és értelmezése.
alkalmazásai.
Elektromotorok. Tekercs mágneses terének
vizsgálata vasreszelékkel,
Ismeretek: hasonlóság kimutatása a
Az áram mágneses hatása: az rúdmágnessel.
elektromos áram mágneses Az elektromotor modelljének
mezőt gerjeszt. bemutatása.
Az áramjárta vezetők között
C+soportmunkában az alábbi
mágneses kölcsönhatás lép fel,
gyakorlatok egyikének elvégzése:
és ezen alapul az elektromotorok
– elektromágnes készítése
működése.
zsebtelep, vasszög és szigetelt
huzal felhasználásával, a
pólusok és az erősség
vizsgálata;
– egyszerű elektromotor
készítése gemkapocs, mágnes
és vezeték felhasználásával.
Egyéni gyűjtőmunka az
elektromágnesek
köznapi/gyakorlati
felhasználásáról.
Problémák, gyakorlati Technika, életvitel és
alkalmazások: gyakorlat: elektromos
Milyen változás észlelhető az eszközök biztonságos
elektromos fogyasztók alkalma-
használata,
zásánál?
villanyszámla
Mi a hasznos célú és milyen az értelmezése,
egyéb formájú, felesleges elektromos eszközök
energiaváltozás különböző energiafelhasználása,
elektromos eszközöknél (pl. energiatakarékosság.
vízmelegítő, motor)?
Mit mutat a havi villanyszámla,
hogyan becsülhető meg
realitása?
Ismeret: Az Ohm-törvény felhasználása Matematika: egyszerű
Az áram hőhatását meghatározó egyszerű esetekben. számítási és
arányosságok és az azt kifejező behelyettesítési
matematikai összefüggés
A rendszerben gondolkodás feladatok.
(E=UIt),
erősítése.
energiakicsatolás, fogyasztók.

Problémák, jelenségek:
Egyéni gyűjtőmunka az alábbi
Miben különbözik az otthon témák egyikében:
használt elektromos áram a – Hol használnak elektromos

30
„zsebtelepek” által létrehozott áramot?
áramtól? – Milyen elektromossággal
Az elektromos árammal működő eszközök találhatók
mágneses mezőt hoztunk létre. otthon a lakásban?
Lehet-e mágneses mezővel Milyen adatok találhatók egy
elektromos mezőt létrehozni? fogyasztón (teljesítmény,
Ismeretek: feszültség, frekvencia)?
Az elektromosság gyakorlati
Az elektromágneses indukció
jelentőségének felismerése. A
jelensége. Váltakozó áram és
hőhatás jelenségét bemutató
gyakorlati alkalmazása.
egyszerű kísérletek ismertetése
(pl. az elektromos vízmelegítés
mértéke arányos az
áramerősséggel, a feszültséggel és
az idővel. A fogyasztó
fényerejének változása
folytonosan változtatható
kapcsolóval.
Ellenállásdrót melegedése soros
és párhuzamos kapcsolású
fogyasztókban az áramerősség
növelésével.) Annak megértése,
hogy az elektromos fogyasztó
energiaváltozással, használ fel,
átalakítással („fogyaszt”) jár.
Tanári vezetéssel egy családi ház
elektromos világításának
megtervezése, modellen való
bemutatása.

A balesetvédelem fontosságának
felismerése.

Annak megítélése, hogy a


háztartásokban előforduló
elektromos hibák közül mit lehet
házilag kijavítani és mi az, amit
szakemberre kell bízni.

Problémák, gyakorlati Az erőművek és a Földrajz: az


alkalmazások: nagyfeszültségű hálózatok energiaforrások
Miért elektromos energiát alapvető vázszerkezetének földrajzi megoszlása
használunk nagy részben a (generátor, távvezeték,
és az energia
mindennapi életünkben? transzformálás, fogyasztók)
Melyek az ország bemutatása. kereskedelme.
energiafogyasztásának Annak belátása, hogy az
legfontosabb tényezői? Honnan elektromos energia bármilyen
származik az országban módon történő előállítása hatással Kémia:
felhasznált elektromos energia? van a környezetre.
energiaforrások és

31
Az elektromos energia Csoportos gyűjtőmunka a hazai használatuk
„előállítása”, szállítása. erőműhálózatról és jellemzőiről környezeti hatásai.
(milyen energiaforrással
működnek, mikor épültek,
mekkora a teljesítményük, stb.).
Magyarország elektromosenergia-
fogyasztása főbb komponenseinek
megismerése, az elektromos
energia megtakarításának
lehetőségei.

Mágneses hatások, pólusok, mágneses mező. Elektromos tulajdonság,


elektromos állapot, töltés, elektromos mező.
Kulcsfogalmak/ Áramerősség, feszültség, ellenállás, áramkör, elektromágnes.
fogalmak Elektromágneses indukció, váltakozó áram, generátorok és motorok.
Erőmű, transzformátor, távvezeték.

Tematikai egység/ Órakeret:


Fejlesztési cél Optika, csillagászat
15;

Hosszúságmérés, éjszakák és nappalok váltakozása, a Hold,


Előzetes tudás látszólagos periodikus változása. Sebesség, egyenletes mozgás.
Energia, energiaváltozás. Hősugárzás. Frekvencia.

Az anyag és a kölcsönhatás fogalmának bővítése. A fény


tulajdonságainak megismerése. A fény szerepe az élő természetben. A
beszélgetések és a gyűjtőmunkák során az együttműködés és a
Tantárgyi
kommunikáció fejlesztése. A tudomány és a technika társadalmi
fejlesztési célok
szerepének bemutatása. A földközéppontú és a napközéppontú
világkép jellemzőinek összehasonlítása során a modellhasználat
fejlesztése.

Problémák, jelenségek,
gyakorlati alkalmazások, Fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok
ismeretek

Problémák, jelenségek, gyakorlati Az árnyékjelenségek Biológia–egészségtan:


alkalmazások: magyarázata a fény egyenes a szem, a látás, a
szemüveg; nagyító,

32
Árnyékjelenségek. vonalú terjedésével. mikroszkóp és egyéb
Fényáteresztés. Visszaverődés, optikai eszközök
törés jelensége. Fény áthatolásának megfigyelése
különböző anyagokon és az (biológiai minták
Hétköznapi optikai eszközök
anyagok tanulmányozása mikroszkópos
(síktükör, borotválkozó tükör,
közlekedési gömbtükör, egyszerű átlátszóságuk szempontjából. vizsgálata).
nagyító, távcső, mikroszkóp,
Jelenségek a visszaverődés és a
vetítő, fényképezőgép).
fénytörés jelenségének
Száloptika alkalmazása a Matematika:
vizsgálatára.
jelátvitelben és a gyógyászatban.
geometriai
Távcsövek, űrtávcsövek,
látáshibák javítása, szerkesztések,
fényszennyezés. Periszkóp, kaleidoszkóp tükrözés.
készítése és modellezése.
Ismeretek:
A sugármenet kvalitatív
A fény egyenes vonalú terjedése. megrajzolása fénytörés esetén Technika, életvitel és
A fényvisszaverődés és a (plánparalel lemez, prizma, gyakorlat: a
fénytörés: a fény az új közeg vizeskád). színtévesztés és a
határán visszaverődik és/vagy színvakság társadalmi
megtörik; a leírásuknál használt Kvalitatív kapcsolat felismerése
a közeg sűrűsége és a törési vonatkozásai.
fizikai mennyiségek (beesési
szög, visszaverődési szög, törési szögnek a beesési szöghöz
szög rajzolása). viszonyított változása között.

Teljes visszaverődés. A teljes visszaverődés


jelenségének bemutatása alapján
Hétköznapi optikai eszközök (pl. az akvárium víztükrével) a
képalkotása. Valódi és látszólagos jelenség kvalitatív értelmezése.
kép.
Az optikai szál modelljének
Síktükör, homorú és domború megfigyelése egy műanyag
tükör, szóró- és gyűjtőlencse. palack oldalán kifolyó vízsugár
Fókusz. hátulról történő
megvilágításával.
A szem képalkotása.
Kép- és tárgytávolság mérése
Rövidlátás, távollátás, gyűjtőlencsével,
színtévesztés. fókusztávolságának
meghatározása napfényben.
Sugármenetrajzok bemutatása
digitális táblán.
A tanuló környezetében található
tükrök és lencsék képalkotásának
kísérleti bemutatása.
Tükrök esetén a kép
keletkezésének értelmezése
egyszerű sugármeneti rajzzal.
Gyakorlati különbségtétel a

33
valódi és a látszólagos kép
között.
A fókusz kísérleti meghatározása
homorú tükör és gyűjtőlencse
esetén.
Az emberi szem mint optikai
lencse működésének megértése,
a jellegzetes látáshibák
(távollátás, rövidlátás) és a
korrekció módja (szemüveg,
kontaktlencse).

Ismeretek: A fehér fény felbontása színekre Biológia–egészségtan:


prizma segítségével; a fehér fény a színek szerepe az
A fehér fény színeire bontása. összetettségének felismerése. állat- és
Színkeverés, kiegészítő színek. Tanulói kísérlettel a színkeverés
növényvilágban
bemutatása forgó színkoronggal.
A tárgyak színe: a természetes (klorofill,
fény különböző színkomponenseit A tárgyak színének egyszerű rejtőzködés).
magyarázata.
a tárgyak különböző mértékben
nyelik el és verik vissza, ebből
adódik a tárgy színe.

Problémák: Az elsődleges és másodlagos Kémia: égés,


fényforrások megkülönböztetése, lángfestés.
Milyen folyamatokban keletkezik gyakorlati felismerésük.
fény? Mi történhet a Napban, és
mi a Holdon? Minek a fényét Fénykibocsátást eredményező
látják a „kék bolygót” megfigyelő fizikai (villámlás, fémek izzása), Biológia–egészségtan:
űrhajósok? kémiai és biokémiai (égés, lumineszcencia.
szentjánosbogár, korhadó fa stb.)
Ismeretek: jelenségek gyűjtése.
Elsődleges és másodlagos
Földrajz: természeti
fényforrások.
Fénykibocsátó folyamatok a jelenségek, villámlás.
természetben.
Problémák, jelenségek, Hagyományos és új mesterséges Biológia–egészségtan:
alkalmazások: fényforrások sajátságainak a fényszennyezés
összegyűjtése, a fényforrások és biológiai hatásai, a
Milyen az ember és a fény az energiatakarékosság fényszennyezés mint a
viszonya? kapcsolatának vizsgálata környezetszennyezés
Hogyan hasznosíthatjuk a fénnyel (izzólámpa, fénycső, egyik formája.
kapcsolatos tapasztalatainkat a kompaktlámpa, LED-lámpa).
környezetünk megóvásában? Az új és elhasznált izzólámpa
Milyen fényforrásokat összehasonlítása.
Kémia: nemesgázok,
használunk? Összehasonlító leírás a
volfrám, izzók,
Milyen fényforrásokat érdemes mesterséges fényforrások

34
használni a lakásban, az fajtáiról, színéről és az okozott fénycsövek.
iskolában, a településeken, hőérzet összehasonlítása.
színpadon, filmen, közlekedésben
stb. (színérzet, hőérzet, A fényforrások használata
élettartam)? egészségügyi vonatkozásainak
Mit nevezünk megismerése.
fényszennyezésnek? A fényforrások használata
Milyen Magyarország környezeti hatásainak
fényszennyezettsége? megismerése.
A fényszennyezés fogalmának
Ismeretek: megismerése.
Mesterséges fényforrások.
Fényszennyezés.
Problémák, jelenségek: A csillagos égbolt megfigyelése Történelem,
szabad szemmel (távcsővel) és társadalmi és
A csillagos égbolt: Hold, számítógépes állampolgári
csillagok, bolygók, galaxisok, planetáriumprogramok ismeretek: az
gázködök. A Hold és a Vénusz futtatásával. emberiség
fázisai, a hold- és napfo- világképének
gyatkozások. Az objektumok csoportosítása változása.
aszerint, hogy elsődleges (a Csillagképek a
Milyen történelmi elképzelések csillagok, köztük a Nap) vagy különböző
voltak a Napról, a csillagokról és másodlagos fényforrások (a kultúrákban.
a bolygókról? bolygók és a holdak csak
visszaverik a Nap fényét). A
Ismeretek: csillagok és a bolygók
Az égbolt természetes megkülönböztetése képüknek kis Kémia: hidrogén
fényforrásai: a Nap, Hold, távcsőbeli viselkedése alapján. (hélium, magfúzió).
bolygók, csillagok,
csillaghalmazok, ködök stb.
A Naprendszer szerkezete.
A Nap, a Naprendszer bolygóinak A fázisok és fogyatkozások Matematika: a kör és
és azok holdjainak értelmezése modellkísérletekkel. a gömb részei.
jellegzetességei. Megismerésük Földrajz: a
A Naprendszer szerkezetének
módszerei. Naprendszer. A
megismerése; a Nap egy a sok
Geocentrikus és heliocentrikus csillag közül. világűr
világkép. megismerésének,
A csillagos égbolt mozgásainak kutatásának
A tudományos kutatás geocentrikus és heliocentrikus módszerei.
modelleken át a értelmezése.
természettörvényekhez vezető Ismeretek szerzése arról, hogy a
útja mint folyamat. Naprendszerről, a bolygókról és
holdjaikról, valamint az (álló-)
csillagokról alkotott kép miként
alakult az emberiség
történetében.
Differenciált csoportmunka
alapján Ptolemaiosz,
Kopernikusz, Galilei, Kepler

35
munkásságának megismerése.

Problémák, jelenségek, A különböző sugárzások Biológia-egészségtan:


alkalmazások: hatásairól a köznapi és a növényi fotoszintézis,
A Nap és más fényforrások médiából származó ismeretek emberi élettani
felbontott fénye (pl. gyertya összegyűjtésével a látható hatások (napozás);
lángja megsózva). fénytartomány kibővítése diagnosztikai
elektromágneses spektrummá, módszerek.
Infralámpa, röntgenkép létrejötte kiegészítése a szintén közismert
(árnyékhatás), mikrohullámú sütő. rádió- és mikrohullámokkal,
A röntgen ernyőszűrés az emberi majd a röntgensugárzással.
szervezet és ipari anyagminták Kémia: fotoszintézis,
belső szerkezetének Annak felismerése, hogy a fény (UV fény hatására
vizsgálatában, az UV sugárzás hatására zajlanak le a növények lejátszódó reakciók,
veszélyei. életműködéséhez kemilumineszcencia).
nélkülözhetetlen kémiai
A hőtanhoz továbbvezető reakciók.
problémák: Mit hoz a villám,
amivel felgyújtja a fát, amibe
belecsap? Mit sugároznak ki a
fénnyel együtt az izzított fémek?
Mit ad a fény a kémiai
reakcióhoz?
Ismeretek:
A napfény és más fényforrások
(elektromágneses) spektruma:
rádióhullámok, mikrohullámok,
infravörös sugárzás, látható fény, Az infravörös és az UV sugárzás,
UV sugárzás, röntgensugárzás. a röntgensugárzás élettani
hatásainak, veszélyeinek,
A Nap fénye és hősugárzása gyakorlati alkalmazásainak
biztosítja a Földön az élet megismerése a technikában és a
feltételeit. gyógyászatban.
A napozás szabályai.
Példák az infravörös és az UV
sugárzás, a röntgensugárzás
élettani hatásaira, veszélyeire,
gyakorlati alkalmazásaira a
technikában és a gyógyászatban.

Egyenes vonalú terjedés, tükör, lencse, fénytörés, visszaverődés. A fény


Kulcsfogalmak/ hatása az élő természetre. Fényszennyezés.
fogalmak Nap, Naprendszer. Földközéppontú világkép, napközéppontú világkép.

36
A fejlesztés várt eredményei a két évfolyamos ciklus végén

A tanuló használja a számítógépet adatrögzítésre, információgyűjtésre.


Eredményeiről tartson pontosabb, a szakszerű fogalmak tudatos alkalmazására törekvő,
ábrákkal, irodalmi hivatkozásokkal stb. alátámasztott prezentációt.
Ismerje fel, hogy a természettudományos tények megismételhető megfigyelésekből,
célszerűen tervezett kísérletekből nyert bizonyítékokon alapulnak.
Váljon igényévé az önálló ismeretszerzés.
Legalább egy tudományos elmélet esetén kövesse végig, hogy a társadalmi és történelmi
háttér hogyan befolyásolta annak kialakulását és fejlődését.
Használja fel ismereteit saját egészségének védelmére.
Legyen képes a mások által kifejtett véleményeket megérteni, értékelni, azokkal szemben
kulturáltan vitatkozni.
A kísérletek elemzése során alakuljon ki kritikus szemléletmódja, egészséges
szkepticizmusa. Tudja, hogy ismeretei és használati készségei meglévő szintjén további
tanulással túl tud lépni.
Ítélje meg, hogy különböző esetekben milyen módon alkalmazható a tudomány és a
technika, értékelje azok előnyeit és hátrányait az egyén, a közösség és a környezet
szempontjából. Törekedjék a természet- és környezetvédelmi problémák enyhítésére.
Legyen képes egyszerű megfigyelési, mérési folyamatok megtervezésére, tudományos
ismeretek megszerzéséhez célzott kísérletek elvégzésére.
Legyen képes ábrák, adatsorok elemzéséből tanári irányítás alapján egyszerűbb
összefüggések felismerésére. Megfigyelései során használjon modelleket.
Legyen képes egyszerű arányossági kapcsolatokat matematikai és grafikus formában is
lejegyezni. Az eredmények elemzése után vonjon le konklúziókat.
Ismerje fel a fény szerepének elsőrendű fontosságát az emberi tudás gyarapításában, ismerje
a fényjelenségeken alapuló kutatóeszközöket, a fény alapvető tulajdonságait.
Képes legyen a sebességfogalmat különböző kontextusokban is alkalmazni.
Tudja, hogy a testek közötti kölcsönhatás során a sebességük és a tömegük egyaránt fontos,
és ezt konkrét példákon el tudja mondani.
Értse meg, hogy egy adott testet érő gravitációs vonzást a Föld (vagy más égitest) gravitációs
mezője okozza.
A tanuló tudja, hogy az energiával kapcsolatos köznapi szóhasználat egy rövidített kifejezési
forma, amelynek megvan a szakmailag pontosabb változata is.
Magyarázataiban legyen képes az energiaátalakulások elemzésére, a hőmennyiséghez való
kapcsolódásuk megvilágítására. Tudja használni az energiafajták elnevezését. Ismerje fel a
hőmennyiség cseréjének és a hőmérséklet kiegyenlítésének kapcsolatát.
Fel tudjon sorolni többféle energiaforrást, ismerje alkalmazásuk környezeti hatásait.
Tanúsítson környezettudatos magatartást, takarékoskodjon az energiával.

37
A tanuló minél több energiaátalakítási lehetőséget ismerjen meg, és képes legyen azokat
azonosítani. Tudja értelmezni a megújuló és a nem megújuló energiafajták közötti
különbséget.
A tanuló képes legyen arra, hogy az egyes energiaátalakítási lehetőségek előnyeit, hátrányait
és alkalmazásuk kockázatait elemezze, tényeket és adatokat gyűjtsön, vita során az érveket
és az ellenérveket csoportosítsa, és azokat a vita során felhasználja.
Képes legyen a sebesség, gyorsulás, tömeg, sűrűség, az erő, a nyomás fogalmának
értelmezésére és kiszámítására egyszerű esetekben.
Tudja, hogy nem csak a szilárd testek fejtenek ki nyomást.
Tudja magyarázni a gázok nyomását a részecskeképpel.
Tudja, hogy az áramlások oka a nyomáskülönbség.
Tudja, hogy a hang miként keletkezik, és hogy a részecskék sűrűségének változásával terjed
a közegben.
Tudja, hogy a hang terjedési sebessége gázokban a legkisebb, és szilárd anyagokban a
legnagyobb.
Ismerje az elektromossággal kapcsolatos biztonsági szabályokat, az elektromos áramkör
részeit, képes legyen egyszerű egyenáramú áramkörök összeállítására, és azokban az
áramerősség mérésére.
Tudja, hogy az áramforrások mezőjének kvantitatív jellemzője a feszültség.
Tudja, hogy az elektromos fogyasztón energiaváltozás és átalakulás jön létre.
A tanuló képes legyen az erőművek alapvető szerkezét bemutatni.
Tudja, hogy az elektromos mező bármilyen módon történő előállítása terheli a környezetet.

38

You might also like