Babits Mihály: A gólyakalifa

A gólyakalifa Babits Mihály első regénye. A mű egyszerre lélektani és detektívregény, a

személyiséghasadás és személyiség-megkettőzés modern lélektani földolgozása. Az úrifiú és
iparostanonc kettős életű figurájának életét követhetjük nyomon tizenhat éves korától.

1.Fejezet:
Tábory Elemér boldog mintagyerek, aki látszólag felhőtlen életét éli, amikor felfedezi, hogy
tulajdonképpen ketten élik életüket. Ekkor mindössze tizenhat éves. Másik énje a fiú furcsa álmaiban
nyer életteret, ahol teljesen ellentétes szerepben, alantas munkát végezve, megaláztatások
sorozatával tengeti napjait. A korrespondencia azonban nem tökéletes, Elemér ködös emlékei,
irracionális félelmei homályosan, elmosódva kísérték végig addigi életét, de nem foglalkozott ezzel
különösebben ekkor még. Elemér számára a majális napján kezdődik a szerepek keveredése, ráébred,
hogy álma több mint átmeneti, esetleges, ekkor tudatosul benne álombeli énjének saját élete, vagy
legalábbis ennek lehetősége. Így hát a regényben szerepel egy eredeti személyiség és egy alteregó,
alternatív jelleget adva Tábory Elemér és az asztalos inas tudatának. Az emlékek „eloszlása”
különböző, az álombeli részletek az inas elméjében raktározódtak el, ugyanakkor felsejlenek Elemér
ébrenlétébe átszivárgott emlékfoszlányok, viszont a másik személyiségnek nincs konkrét emléke
Tábory Elemér világáról – legalábbis a történet elején.

3.Fejezet:
Elemér ismét a hatodik osztályos, boldog gyerek szerepében ébred, azonban emlékszik szörnyű
álmára. Elemér számára itt kezdődik a szerepek keveredése, a realizáció.

4.Fejezet:
Álmában újra az asztalosinas szerepében találja magát, majd megszökik a műhelyből. Miután
felébred, ellátogat szeretett tanárához, Darvashoz, akinek hatalmas magánkönyvtára van.
Álomfejtéssel kapcsolatos könyveket kér tőle, s itt találkozik olyan olvasmányokkal, amelyek
személyiség-megoszlásról szólnak. Elemér úgy véli, neki nincs ilyen problémája, hiszen mind a két
énjéről tud, ezért mindent, ami történik vele, rossz álomként fogja fel. A negyedik fejezetben történik
utalás először a gólyakalifa történetére: „Mint a mesebeli kalifa, aki gólyává változott, és elfeledte a
varázsszót, amivel emberré visszaváltozhat”.

5.Fejezet:
Egy ideig Elemért nem zavarják a rossz álmok. Párhuzamokat fedez fel álombéli és való élete között
személyek és események kapcsán. Az iskolában egyik tanára által értesül egy hírről: egy diák ellopta
barátja bizonyítványát, hogy másik iskolába iratkozhasson. Ez nagyon felzaklatja őt, nehezen tér
napirendre felette. Kapcsolatot létesít egy utcalánnyal, akit meztelen női húsként kezel. Elemér ekkor
döbben rá, hogy él benne egy nyers, durva, érzéketlen személy is.

6.Fejezet:
Az idő egyre csak telik, Elemér leérettségizik. Ekkor jelenik meg a regényben az egyik kulcsszereplő,
Etelka, akit Elemér sokszor egy bizonyos Csendistennőhöz hasonlít. A helyzet adott lenne: Etelka
mellett elfelejthetné rossz gyermekkori élményeit, vonzalmuk boldogságban kiteljesedhetne, s
visszaránthatná Elemért a személyiségzavarból, de ez nem történik meg, kapcsolatuknak nem lesz
ilyen teremtő ereje. A pár Velencébe utazik, annak reményében, hogy Elemérnek sikerül szép és
vonzó emlékekkel gazdagodva eltemetni másik énjét, s eleinte valóban: ugyanolyan jól érzi magát,
mint a majálison. Velencéről pontos és részletes leírást olvashatunk a vonatkozó részeken – Babits
élénk színekkel idézi Velence történelmi és művészeti emlékeit, aki ekkor már negyedik itáliai útja
után volt túl – A gólyakalifa prózai ábrázolása valósággal útikalauz szerűen használható. Az idill
azonban nem tart sokáig: éjjel újra álmodik, miután másik énjére ébred, aki nem akar tovább
Velencében maradni, így elmenekül. Ellop egy bizonyítványt, s szerencsétlenségére ezt egy elnöki
szolga meglátja. A szolga illegális munkára kényszeríti az igazság elhallgatásának ellenében, amit
Elemér ily módon kénytelen megtenni.

7.Fejezet:
Elemér okmánybélyegeket hamisít, ezzel lelkében hatalmas törés keletkezik, a romlatlan erkölcsű
férfi ténylegesen bűnözővé válik. Ekkor még él benne a remény, hogy képes lesz úrrá lenni álmain, de
egyre kevésbé tudja, mi az, amit álmodik, és mi a valóság. Még nem mondana le az életéről, küzdene,
hogy szembe szálljon önmagával, de álmában minduntalan a vágy és a gyávaság uralkodik el rajta,
egyre nagyobb kétségek közé taszítva őt.

8.Fejezet:
Álmodik, s egy játékteremben találja magát. Megismerkedik egy nővel, Szilviával, aki kegyeibe
férkőzve eljátssza minden pénzét, így kénytelen hazautazni. Egyre inkább elhalványul a vonal a két
élet között, magát Elemérként említi. Hirtelen váltás következik: azt hiszi, amit eddig álomnak hitt az
a valóság.

9.Fejezet:
Elemérhez ellátogat nagynénje, ebben a fejezetben végig Elemérként van jelen, most a díjnokról
beszél egyes szám harmadik személyben.

10.Fejezet:
A regény utolsó – illetve utolsó előtti – fejezetében egyre jobban felgyorsulnak az események, közelít
a mindent lezáró vég. Elemérnek már csupán három napja van, ugyanis a díjnok elárulta, hogy bűnt
követett el. A regényben innentől szinte teljesen a díjnoké lesz a főszerep, ezúttal Elemér jelenik meg
az ő álmaiban, és nem fordítva. Elemér világa, szokásai, emlékei fokozatosan bekerülnek a díjnok
gondolatvilágába. Miután a bizonyítványhamisítás után bélyeget is hamisít, elszórja tisztességtelenül
megszerzett pénzét, míg végül már csak az öngyilkosságban látja az egyetlen lehetséges kiutat.
Elemérként képtelen elaludni, a hamisítás és sikkasztás után gyilkosságba hajszolja magát: a
kocsmából egy lánnyal tér haza, aki arájára, Etelkára emlékezteti, s megfojtja a nőt. Egyre
zaklatottabbá válik a történésektől, minden vágya kiirtani magából a már teljes mértékben
elszabadult alteregóját, aki felett már semmi kontrollja nincs. A mindig tiszta erkölcsű, kétségbeesett
fiú is ugyanabban látja a megoldást, mint „rosszabbik fele”, s meg akarja ölni a díjnokot. Különös,
hogy az egyébként lágyszívű Etelkája is erre buzdítja – ölje meg a díjnokot, álmában. Elemér tehát
másik énjét, a díjnok életét akarja kioltani, amely egy végtelenül tragikus döntés, hiszen egyértelmű:
vele együtt hal Tábory Elemér is, mindkét személyiség végét jelenti ez. „Tábory Elemért „halva
találták szobájában, a homlokán lőtt sebbel, és semmiféle fegyver nem volt körülötte. Mi
történhetett? Semmiféle nyomozás nem vezetett eredményre.”

11.Fejezet:
A látszólag különálló, rövid függelék szolgál a hitelesítésre, s helyezi el a történet egy reális keretben.
Az író, Babits Mihály barátjához – Móricz Zsigmondhoz szól. Egy három éve történt halálesetről
számol be, amiről az újságok is írtak (a fikció valóságként beállítása), és ahol nem került elő fegyver,
így rejtély övezi az ügyet, s ezúton közli barátjával, hogy a neveket mind megváltoztatta „De te tudni
fogod, kiről van szó.” A lélektani regény így válik végső soron detektívtörténetté.

Formáját tekintve a mű 11 fejezetből áll össze, melyek tartalmilag koherensek, ez alól kivétel az
utolsó, tizenegyedik rész. A mű tehát két szövegnek is tekinthető. Az egyik a Tábory Elemér
önéletírása címet viseli (1-10. fejezet), a másik (11.) egy alig egylapos utóhang. Ez az utószó
funkcionálhat afféle realista keretként, amelynek célja útbaigazítani az olvasót, és kijelöli az
interpretációs teret.

A regény címe az arab tündérmesére utal (Ezeregyéjszaka), a kalifára, aki hol emberalakban, hol
gólyaformában él, az átmenetet pedig a Mutabor (meg fogok változni) szó kimondásával tudja
megteremteni. A konfliktus abból adódik, hogy a kalifa gólyává változva képtelen visszaemlékezni a
varázsszóra, így véglegesen a gólya formájában marad. Ezzel a (nem lényegtelen) azonossággal
azonban vége is a két mű párhuzamának, a regényben a mese elemeire nagyon kevés utalás esik.

Alteregójának származása és korábbi létének körülményei bizonytalanok, részletekre nem emlékszik,

bár Elemérrel egyidős. Nincs neve, illetőleg, ha van is, az nem hangzik el Elemér álmaiban, továbbá
soha nem íródik le a történetben sehol sem. Annyi információ áll róla rendelkezésre Elemérnek – és
ezáltal az olvasónak is, hogy az inas magyar, élettere a főváros valamely külvárosa vagy
szegénynegyede. Elemér megrémül az álma folytatólagosságától, az álombeli alteregóval való
esetleges azonosulás lehetőségétől. Az éjszaka és a nappal egymást felváltják, ugyanakkor kizárják a
két személyiség számára, életüket a másik napirendje, tevékenysége szabályozza. A
személyiségváltás, az elalvás és a felébredés pillanata lesz életük legfőbb tagoló eleme. Tábory
Elemér fölénye viszont sokáig adott, nem keletkezik olyan törvényszerűség, amelyben minden nappal
Elemér életét, és minden éjjel az asztalos inas életét vinné tovább a regény. Azonban mindkettejük
élete nappal zajlik, vagyis Elemér álmában a másik személyiségnek nappal van, ugyanakkor az
alteregó álmában Elemér éli a maga nappali életét. Az álom és az ébrenlét választóvonalának
eltolódása mindig a másik személyiség életének érvényre juttatását idézi elő, így folyamatosan zavart
okoz. Elemér az álombeli közeg szereplőivel azonosítja az ismerősnek vélt mellékszereplőket, bár
saját életében ezek az emberek egészen más kapcsolatban állnak vele, mint alteregójával. Épp ezért
kétséges és ingatag számára annak megállapítása, hogy ezeknél az embereknél a személyiség testi
azonosságairól van-e szó, vagy csupán egyes ismérvek véletlenszerű, kinézetbeli megegyezéséről.

A két személyiség közti különbség:

Tábory Elemér élete élményekben gazdag és változatos, harmonikus, alapvetően optimista és nyitott
a világ dolgai iránt, családja és barátai biztos támaszt nyújtanak neki – s ebben az életmodellben
bizony felfedezhetjük a Babits korabeli patriarchális, vidéki életformát. Ez szinte szöges ellentéte az
alteregó-én életének: az inas mindennapjai üresek és monotonok, szinte lehetetlennek tűnik a
kitörés, emiatt pesszimista és folyamatosan torzul a személyisége. A sikeres szökés sem ambiciózus
törekvés eredménye, csupán a bűntudat és a rettegés veszi rá. Az asztalosinas környezete a külvárosi
világ, mely meglehetősen elmaradott ebben a korban.