A CÉG MEGNYERTJEI – A MEGNYERTEK CÉGEI

Titkosszolgálati vállalatalapítások és valutakitermelés

a Kádár-rendszer idején
 Borvendég Zsuzsanna

A Cég megnyertjei
– a megnyertek cégei
Titkosszolgálati vállalatalapítások és
valutakitermelés a Kádár-rendszer idején

Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára

Nemzeti Emlékezet Bizottsága
Budapest, 2018
Lektorálta: Germuska Pál

© Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára, 2018

© NEB Hivatala, 2018
© Borvendég Zsuzsanna, 2018

Felelős kiadó: az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának főigazgatója és a NEB

Hivatalának főigazgatója
Olvasószerkesztő: Simon István
Borítókép: A Metalimpex és a Konsumex közös székháza Budapesten az Ajtósi Dürer sor és
a Hungária körút kereszteződésénél (1978). Fortepan/Angyalföldi Helytörténeti Gyűjtemény
Könyvterv: Varga Júlia
Nyomta: PrimeRate Kft.

ISBN 978-615-5656-18-7
TARTALOM

BEVEZETÉS . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 7

A DÉVAI-ÜGY . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 13
A Metalimpex mint bázisszerv. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 13
Hírszerzés „üzleti” alapon. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 13
A külkereskedelem új utakon. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 19
A Metalimpex nyugatnémet kapcsolatainak gyökerei. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 23
A „megnyerő” titkosszolgálat . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 29
Titkos elköteleződések . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 33
Cégek és ideológiák . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 38

Valutakitermelés. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 43
Titkos jutalékok rendszere. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 43
Titkosszolgálati vállalatalapítások és offshore cégek. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 58
A fantomcég fiktív tanulmányai. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 74
Fix áras korrupció. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 78
Autóbeszerzések. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 83

A bukás. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 86
Udvariatlan beléptetés. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 86
Szignalizáció. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 90
A felelősségre vonás. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 97
Vég nélkül . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 98

5
TŐKEERŐS (BELÜGYI) ÜGYNÖKSÉGEK . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 107
Lemaradva. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 107
A Griff titkai. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 111
Az első tőzsdecápa. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 118

ZÁRSZÓ – ÁLLAMOSÍTOTT ALVILÁG . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 133

DOKUMENTUMOK . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 137

RÖVIDÍTÉSEK JEGYZÉKE . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 165

FORRÁSOK ÉS IRODALOM . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 169

NÉVMUTATÓ . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 177

6
BEVEZETÉS

„az igazat mondd, ne csak a valódit”

(József Attila: Thomas Mann üdvözlése)

Kissé formabontó történeti munkát tart a kezében a kedves Olvasó, hiszen olyan
témának kezdtem meg a feltárását, amelynek tisztázásával, sőt még probléma-
felvetésével is adós a történész szakma, bár a közérdeklődés homlokterében állt
és áll a rendszerváltás óta eltelt negyed évszázad során folyamatosan: a kom-
munista diktatúra titkosszolgálata és a gazdaság összefonódásának működésére
kerestem példát, bizonyítékot. A kérdés maga mégsem teljesen újszerű, hiszen
sok újságíró foglalkozott már vele 1990 óta, de nem sikerült odáig eljutnunk
ennyi idő után sem, hogy világos, tényszerű és legfőképpen: bizonyított tudá-
sunk legyen az összefonódásról. A történészek közül kevesen érintették ezt az
összefüggést, elsősorban azért, mert a hagyományos módszerekkel nehéz tetten
érni az ilyen jellegű visszaéléseket, de természetesen ebben az is közrejátszhatott,
hogy érzékeny, ingoványos területre lép a kutató, ha olyan törvénytelenségek
nyomába ered, amelyek felfejthetetlen, ismeretlen érdekeket sérthetnek akár a
mai napig is.
A kutatás legfőbb akadálya a források hiánya, hiszen olyan gazdasági tevé-
kenységekről van szó, amelyek a korabeli törvények és pénzügyi, kereskedelmi
jogszabályok szerint is bűncselekménynek minősültek, vagyis a legritkább eset-
ben foglalták írásba. Mégsem tűnik teljesen reménytelennek, hogy idővel re-
konstruálni tudjuk legalább egy szeletét ennek a mechanizmusnak, ugyanis az
egypártrendszer csak a felszínen volt egységes, valójában ellenérdekelt csopor-
tok harca zajlott a mélyben, „mert az egy pártban több párt létezik, s ez igen
bonyolult belpolitikai helyzetet formál.”1 Ezeknek a csoportoknak a gazdasági
és politikai előnyökért vívott küzdelme során nem egyszer hivatalos nyomozást

1  Berecz 2003, 492.

7
is indítottak egyes vállalatok ellen gazdasági visszaélések után kutatva, azzal a
céllal, hogy ellehetetlenítsék az ellenfél pénzforrásait. Ennek a versengésnek kö-
szönhetően nyerhetünk bepillantást az egyik külkereskedelemmel foglalkozó
állami vállalat titkosszolgálati szerepvállalásába a hetvenes évek közepén, és al-
kothatunk képet a belügyi és a katonai titkosszolgálat rejtett rivalizálásáról is.2
A Metalimpex vezetői ellen folyó vizsgálat során fény derült arra, miképpen folyt
titkosszolgálati segítséggel pénzkivonás az állami vállalatokból a Kádár-rendszer
idején, és hogyan igyekeztek a hírszerző szervek maguk is gazdasági vállalkozások
alapításával minél nagyobb szeletet kiszakítani az államilag monopolizált pia-
cokból, mindeközben egyértelmű adatokat rögzítettek a nyomozók arra vonat-
kozóan, hogy már a hatvanas-hetvenes évek folyamán offshore jellegű cégek és
számlák nyelték el a népgazdaság vagyonának egy részét. A kérdéskör felvetése
megkerülhetetlen, hiszen a rossz gazdaságpolitika mellett az állami támogatás-
sal folytatott pénzkivonás is hozzájárult Magyarország eladósodásához, ez pedig
egyaránt sújtott minden magyar állampolgárt politikai és világnézeti hovatarto-
zásra való tekintet nélkül. A téma mélyreható vizsgálata tehát közös érdek, a tör-
ténész felelőssége az összefüggések láttatása a pártállami elit gazdasági és kap-
csolati tőkéjének átmentése és a rendszerváltás óta történt események között.
Mindez vitákat kezdeményezhet, érzékenységeket, érdekeket sérthet, azonban
az előre vivő szakmai vitáknak nemcsak helye van, de szükségesek is ahhoz, hogy
minél tisztábban, objektívebben tudjuk megítélni a múlt és a jelen kapcsolatát.
Az egykori „testvérállamokban” már jelentek meg publikációk történészek
tollából, amelyek a kommunista rendszer titkos gazdasági működését is igyekez-
nek bemutatni.3 Karel Bartošek cseh történész a következő általánosan érvényes
megállapítást teszi könyvében: „A kommunista mozgalom kezdete óta nem csu-
pán az eszmei éhség kielégítése volt a feladat, hanem az is, hogy előteremtsék
az eszméket szolgáló emberek megjutalmazásához szükséges pénzt. Már 1919-
ben Moszkva is folyamodott drágakövekhez, zafírokhoz, igazgyöngyökhöz – a
»forradalom hadizsákmányához«, hogy »segítse a forradalmi mozgalmat«, és

2  A két titkosszolgálat közötti rivalizálásra vonatkozó iratok többsége ma még nem kutatható.
A Kenedi János vezette szakértői bizottság 2007-ben felhatalmazást kapott arra, hogy feltérképez-
ze a pártállam titkosszolgálatainak azon dokumentumait, amelyek ma még az aktív szolgálatoknál
vannak. Jelentésükben is található utalás arra, hogy fellelhetőek olyan iratok, amelyek az MNVK-2.
és a BM III/II. Csoportfőnökség hatásköri belvillongását örökítik meg, de azok 2041-ig titkosítva
vannak. A szakértők szerint a minősítés nem indokolt. Palasik–Varga 2008, 260.
3  Bartošek 2003; Banu 2011; Dobre–F. Banu–L. Banu–Stancu 2011. Köszönet Bandi Istvánnak,
hogy a román nyelvű szakirodalom megismerésében segítségemre volt.

8
lassanként diplomaták vagy titkos ügynökök kezdtek tevékenyen részt venni
ezeknek a kincseknek a továbbjuttatásában. […] Az irattári anyagok, legalábbis
azok, amelyek immár nem titkosak, rádöbbentenek a »szegények védelmezői-
nek« határtalan cinizmusára – akik azonban éppen ezért már nem hazudhatnak
tovább, és nem torzíthatják el az igazságot. A történésznek ki kell mondania,
hogy a kommunista mozgalom, mint a huszadik század szülötte, magában rej-
ti az e századi kapitalizmus minden jellegzetességét. Azok a pártok, amelyek a
tőke hatalmának végét hirdetik, ugyanakkor a tőke logikája szerint cselekszenek.
A pártvezetők és a szolgálatukban álló emberek ravasz vállalkozókként viselked-
nek, és a legcsekélyebb gátlás nélkül alkalmaznak bármely módszert, amely a
»vállalkozás« hasznát és gazdagodását szolgálja. Úgy tűnik, hogy a kommunista
apparátusok kapitalista vállalkozói tevékenysége különösen a második világhá-
ború után teljesedik ki.”4
Ez a „kiteljesedés” Magyarországon is megindult közvetlenül a második vi-
lágháború után. Gyakorlatilag a frontvonalak mögötti területeken már 1944
decemberében létrejöttek az első pártvállalatok, amelyek a koalíciós pártok fi-
nanszírozását voltak hivatottak biztosítani. Ekkor a politikai szereplők között
a legkomolyabb vetélkedés a mozik üzemeltetéséért folyt, amelyeket jövede-
lemszerzésen túl propagandacélokra is fel lehetett használni.5 Idesorolhatjuk a
Magyar–Amerikai Olajipari Részvénytársaság (MAORT) körül kialakult vissza-
éléseket is, amelyekből a Szociáldemokrata Párt éppúgy kivette a részét, mint
a kommunisták: Gombosi Zoltán aktív közreműködésével – akit 1945. április
1-jén neveztek ki ásványolaj-gazdálkodási miniszteri biztossá – éveken keresztül
gátlástalan eszközökkel vonták ki a vállalatból az elérhető legnagyobb profitot.
A kommunisták természetesen nem tűrték sokáig, hogy koalíciós partnerük fö-
lözze le a cég nyereségét; a MAORT-per előzményei között ezt az érdekellenté-
tet is meg kell említeni.6 A politikai rendőrség megalakulásának körülményeit és
az első években kifejtett tevékenységét feltáró kutatások alapján azt is tudjuk,
hogy a Gazdaságrendészeti Osztály már 1946-ban részvénytársasági formában
működő külkereskedelmi céget alapított Nemzeti Kereskedelmi Rt. néven, amely
elsősorban cigarettacsempészetre szakosodva egészítette ki a politikai rendőrség
és a kommunista párt költségvetését.7 Az államosítások után azonban ezeket

4  Bartošek 2003, 91.

5  Tóth 1993.
6  Pál 2013.
7  Molnár 2009, 134–135.

9
a külkereskedelmi részvénytársaságokat megszűntették, illegális pénzforrásokra
viszont továbbra is szüksége volt a hazai kommunistáknak, már csak azért is,
hogy teljesíteni tudják azokat a feladatokat, amelyeket a nemzetközi munkás-
mozgalom rájuk osztott. A titkosszolgálatok és a feketegazdaság összefonódása
tehát már a kezdetektől jellemző volt az 1945 után kibontakozó diktatúrára, az
évek előrehaladtával azonban egyre kifinomultabb módszereket használtak, míg
a hatvanas-hetvenes évektől már bizonyíthatóan kimutatható, hogy saját üzleti
vállalkozásokat alapítottak, elsősorban a kapitalista nyugati világban.
Ez idáig a pártállam államvédelmi/állambiztonsági történetét kutató elemzé-
sek születtek elsősorban, azon belül is az intézmény belső elhárításnak nevezett
részlegére fókuszáltak a történészek, nem véletlenül. Ez a szervezet volt felelős
az elkövetett emberiesség elleni bűnökért, a magyar nemzet megtiprásáért, em-
berek, családok meghurcoltatásáért, gyilkosságokért, kínzásokért. A nemzet se-
beinek gyógyulásához elengedhetetlen volt ez a szembenézés, a felelősöket meg
kellett nevezni, a szenvedőknek vigaszt kellett nyújtani. A kádári „gulyáskommu-
nizmus” idején ugyan a nyílt, fizikai terror eszközeit már nem alkalmazták, de az
értelmiségi ellenzék megfigyelése, tevékenységének korlátozása a megtapasztalt
mindennapok része volt, így érthető, hogy a rendszerváltás után alapvető elvárás
volt ennek a mechanizmusnak a megismertetése. Mindezek mellett elsikkadt,
kevesebb figyelmet kapott a politikai rendőrség egyéb részlegeinek tevékenysé-
ge, pedig a szovjet érdekszférába tartozó keleti blokk hosszú évtizedekig tartó
fennmaradásának egyik legfontosabb biztosítéka volt a „testvéri” országok hír-
szerzésének és kémelhárításának összehangolt működése is – természetesen a
megszállók irányítása alatt és az ő érdekeiknek megfelelően.
A Belügyminisztérium (BM) III/III. Csoportfőnöksége, illetve elődei által ke-
letkeztetett iratanyagokkal kapcsolatosan az a közhelyszerű vélekedés terjedt el,
hogy ezek a dokumentumok csak nagyon erős forráskritikával használhatók, hi-
szen a besúgók, a mindenhol ellenséget sejtő és kereső ávósok torz szemüvegén
keresztül mutatják a korabeli világot, ráadásul a kihallgatások során alkalmazott
kényszerítő eszközök hatására a felvett vallomások köszönő viszonyban sem vol-
tak a valósággal. Mindez igaz, azonban arról gyakran megfeledkeznek, hogy más
jellegű forrásokat is keletkeztetett az adott szerv. Az állampárt hatalmának biz-
tosításához elengedhetetlen volt, hogy annak funkcionáriusai tisztán lássanak
különböző kérdésekben, legyen szó ellenzékről, ellenségről, riválisokról, kémek-
ről vagy akár egyszerű kapcsolatrendszerekről. A pártvezetők asztalára letett
hangulat- és napi jelentések sokkal inkább tükrözték a valós helyzetet, mint a ki-
hallgatási jegyzőkönyvek; a klasszikus titkosszolgálati feladatokat ellátó részlegek
igyekeztek minél pontosabb képet festeni az általuk felügyelt területről, hiszen

10
másként nem tudták volna ellátni a feladatukat, megvédeni a szocializmust és
annak kiváltságosait. Ennek megfelelően a hírszerzés és a kémelhárítás által ránk
hagyott iratok egy részének rendkívül jó a forrásértéke, hiszen saját használatra,
a rendszer fenntartásának érdekében készültek. Ráadásul a kémelhárítás felada-
tai közé tartozott a súlyos gazdasági visszaélések feltárására indított nyomozás
lefolytatása is, amely elsősorban nem politikai, hanem klasszikus rendőrségi
feladatnak számított, így az adat- és bizonyítékgyűjtés is sokkal hitelesebbnek
tekinthető, mint a politikai indíttatásból lefolytatott vizsgálatok során összesze-
dettek esetében.
Jelen kutatás során a Belügyminisztérium III/II. (Kémelhárító) Csoportfőnök-
ségnek az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában őrzött dokumen-
tumaira mint fő vezérfonálra támaszkodtam, amelyet kiegészítettem a Magyar
Nemzeti Levéltár Országos Levéltárában őrzött gazdasági iratokkal, és – mintegy
elegyítve az oknyomozó újságírók eszközeit a levéltári forrásokon nyugvó tudo-
mányos feldolgozással – cégadatbázisok segítségével igyekeztem a kapcsolati
hálókat pontosítani.
A problémakör természetesen aligha értelmezhető a legfelsőbb politikai ér-
dekcsoportok szerepének vizsgálata nélkül, de erre vonatkozó dokumentumo-
kat a konkrét ügyben egyelőre nem sikerült fellelnem.8 Források hiányában azon-
ban támaszkodhatunk arra az általánosan elfogadott tételre, hogy a pártállam
lényegéből fakadóan a pártirányítás kiterjedt az állami élet minden szegmensére,
így a gazdaságra és az állambiztonsági szervek működésére is.9 Ez a tétel pedig
feltételezi, hogy az ismertetésre kerülő visszaélések a pártvezetők tudtával és be-
leegyezésével folyhattak hosszú éveken keresztül. Ezenkívül nem lehet kihagyni
a szovjet titkosszolgálatok tisztjeinek felelősségét sem, hiszen a magyar belügyi
és katonai hírszerzés a közvetlen irányításuk alatt állt, azonban az ezt dokumen-
táló iratok még feltehetően hosszú ideig őrizni fogják a titkaikat az oroszországi
irattárak mélyén.
A kézirat első változatának elkészülte után segítséget kértem a Katonai Nem-
zetbiztonsági Szolgálattól (KNBSZ), hogy a saját hivatásuk szakmai szempontjai
alapján véleményezzék a kötetet, és az esetleges hiányzó, de a teljes képhez min-
denképpen fontos információkkal pontosítsák a kéziratot. Kérésemet nyitott-

8  A felső pártvezetés és a szovjetek érintettségét tetten lehetett érni a Mineralimpex gazdasági

visszaéléseinek kapcsán. Erről lásd: Borvendég 2017, 111–172.
9  A párt és az állambiztonság közötti bonyolult kapcsolati, irányítási és felügyeleti rendszerről ed-
dig mindössze egy átfogó munka született, amely a korai Kádár-rendszer időszakára összpontosít:
Krahulcsán 2013, illetve érinti a témát: Tabajdi–Ungváry 2008, 17–50.

11
ság és segítőkészség kísérte, amelyért rendkívül hálás vagyok. Az ő segítségükkel
tudtam részletesebben bemutatni a korabeli katonai hírszerzés, vagyis a Magyar
Néphadsereg Vezérkara 2. Csoportfőnökségének (MNVK-2.) a – Belügyminisz-
térium korabeli operatív fogalomkészletével nem megegyező – szóhasználatát,
a feladatok és a célok különbözőségéből adódó eltérő módszerek alkalmazását,
amelyek kevéssé ismertek a kommunista titkosszolgálatok működését kutató
történészek előtt, így kiegészítéseik fontos és a kívülállók számára mindenkép-
pen újszerű tényekkel gazdagították a kötetet. Dr. Béres János vezérőrnagy úr, a
KNBSZ főigazgató-helyettese közvetítésének köszönhetően több nyugalmazott
hírszerző tiszt is elolvasta, és visszaemlékezésével segítette munkámat, és külön
köszönöm Kis-Benedek Józsefnek, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docensének,
hogy személyes beszélgetésünk során részletesen feltárta a történetben érintett
alosztályra vonatkozó legfontosabb ismereteket.
Munkám során sok segítséget kaptam kollégáimtól, az Állambiztonsági Szol-
gálatok Történeti Levéltárának munkatársaitól, különösen Szabóné Sárgai Haj-
nalkától, amelyet ezúton is hálásan köszönök. Külön köszönöm azokat az ész-
revételeket, jobbító kritikákat és kiegészítéseket, amelyeket a kézirat alakulása,
formálása közben kaptam dr. Kenedli Tamástól, Kónyáné Kutrucz Katalintól,
Palasik Máriától, M. Kiss Sándortól és Gyarmati Györgytől. Köszönöm Okváth
Imrének, hogy a katonai titkosszolgálatok kutatójaként véleményezte a kötetet,
és végtelenül hálás vagyok a könyv szakmai lektorának, Germuska Pálnak, aki
időt és energiát nem sajnálva alaposan átolvasta, és további forrásokkal, pontosí-
tásokkal egészítette ki a tanulmányt. Köszönöm a Nemzeti Emlékezet Bizottsága
belügyi munkacsoportja vezetőjének, Kiss Rékának és az ÁBTL főigazgatójának,
Cseh Gergő Bendegúznak, hogy a kutatást támogatták. A szöveg végleges for-
májának megszületésében pedig elévülhetetlen érdeme van Halász Andrásnak
és Simon Istvánnak, akiknek önzetlen baráti tanácsaira bármikor számíthatok.
Köszönet érte!
Köszönet illeti a Nemzeti Kulturális Alap Szépirodalom és Ismeretterjesztés
Kollégiumát, mivel alkotói támogatást nyújtott egy olyan kézirat elkészítéséhez,
amelynek részleteit ez a kötet is tartalmazza.
Minden könyvnek megvan a maga története, így ennek is. A kéziratot 2015–
2016 folyamán írtam, azonban különböző akadályok miatt a kiadás váratott ma-
gára. Időközben természetesen a kutatást folytattam, és az újabb eredményeket
Az „impexek” kora című könyvemben publikáltam. Ennek a könyvnek a gondola-
tai tehát egy később íródott, de korábban megjelent kötetben érlelődtek tovább.
Kérem a tisztelt Olvasót, vegye figyelembe ezt a technikai körülményt, és a két
műre egymás kiegészítéseként tekintsen!

12
A DÉVAI-ÜGY

A Metalimpex mint bázisszerv

Hírszerzés „üzleti” alapon

A Szovjetunió létrejöttével egy korábban ismeretlen, mind társadalmi, mind

gazdasági értelemben tökéletesen új berendezkedés követelt helyet magának a
világpolitikai térképeken, és nem elégedett meg a hamarosan szinte földrésznyi-
vé gyarapodott birodalom feletti uralommal. A bolsevizmus világhatalmi törek-
véseinek következtében – leszámítva a második világháború éveiben kialakuló
ideiglenes szövetségi rendszert – az első pillanattól kezdve szembefordult a ka-
pitalista államokkal, ellenségnek tekintette azokat. A világ kétpólusúvá vált. Eb-
ben a rendszerben kiemelt feladat jutott a titkosszolgálatoknak; a hírszerzők és
kémelhárítók sokkal fontosabb szerepet játszottak a huszadik században, mint
előtte bármikor. A frissen létrejött kommunista ország már a húszas években
elérte, hogy emberei a legmagasabb állami szinten beépüljenek egyes ellensé-
ges nyugati államok közigazgatásába, sőt a legfelsőbb kormányzati körökig is
elértek, de rendkívül fontosnak tartották a civil szféra, valamint az értelmiség
befolyásolását, meghódítását is.10 A civil társadalom megnyerésére fordított tit-
kosszolgálati erőfeszítés a modern kor történelmének sajátos hozadéka, hiszen a
kialakuló polgári demokráciák magukkal hozták a mind teljesebb körű általános
választójog kodifikálását, vagyis a tömegek meggyőzésének művészete a politi-
kai siker záloga lett. Nyilvánvalóan mindkét fél élt – és a jelenlegi titkosszolgá-
latok is élnek – a civil szféra különböző egyesületei, szervezetei megnyerésének
módszerével, az azokon keresztül történő manipulációval, de az első sikerek ezen
a téren a Szovjetunió hatalmát erősítették. Annak a Szovjetuniónak a hatalmát,
amely a demokratikus elveket csak jogszabályi szinten ismerte el, a gyakorlat-
ban azonban – a nép érdekeinek hangoztatása mellett – diktatúrát épített ki.
A tömegeknek kiszolgáltatott nyugati politikai elitet fenyegette leginkább a civil
szféra oldaláról érkező ellenséges titkosszolgálati befolyásgyakorlás, Moszkva im-

10  Andrew–Mitrohin 2000; Koch 2014; Kotek 2005; Schmidt 2005.

13
munis maradt, mivel a Szovjetunióban az egyeduralkodó párt megakadályozta
a társadalom önszerveződését. A szovjet ügynökök, főként az 1920-as évek vé-
gétől kezdődően, tudatosan épültek be a nyugati civil szervezetekbe, és a szovjet
kommunisták anyagilag is támogatták ezeket a szerveződéseket.11 Az elsődleges
célpontok nem a baloldali mozgalmak (pl. szakszervezetek) voltak, hiszen az ő
támogatásuk többnyire biztosított volt, hanem a legkülönbözőbb politikamen-
tes egyesülések, illetve a politikai színtér ellenkező oldalán helyet foglaló, akár
antikommunista nézeteket valló szervezetek.12 Így kaptak kitüntetett figyelmet
többek között a nőegyletek, az ifjúsági mozgalmak, és a hírszerzés szempontjá-
ból kiemelkedően fontos csoportnak tekinthető újságíró-szervezetek is.13
A keleti blokk országainak titkosszolgálatai a szovjet titkosszolgálatok fel-
ügyelete alatt álltak. A szovjet tanácsadók minden részleg működését ellen-
őrizték, de a legösszehangoltabb munkára a hírszerzés területén volt szükség.
A „nagy testvér” leosztotta a feladatokat a blokk országai között,14 és Magyaror-
szág korántsem elhanyagolható jelentőségű szerepet kapott a nemzetközi kém-
játszmákban: a hetvenes évektől kezdve a tudományos-technikai hírszerzés és a
külkereskedelmi vállalatok segítségével folytatott gazdasági információgyűjtés és
„valutakitermelés” éppúgy a repertoárunkhoz tartozott, mint a sajtórezidentú-
rákon keresztül folyó befolyásolási politika. Hírszerzési szempontból a külkeres-

11  A Szovjetunióban és a második világháború után kialakult szovjet érdekszférában nem voltak
politikai szerephez jutó civilszervezetek, ahová a nyugati titkosszolgálatok beépülhettek volna,
ennek ellenére az Amerikai Egyesült Államok mégis alkalmazta a hidegháborúban (is) a befolyá-
solásnak ezt a módját, csak nem az ellenséges államokban, hanem tulajdonképpen a saját szavazó-
polgárai és szövetségesei ellen. „Az amerikai titkosszolgálatok az 1950-es évek óta egy sor magán
jótékonysági alapítványt hoztak létre és finanszíroztak Németországban, amelyek mindenekelőtt
egyetlen célt szolgáltak: azt, hogy egy megfelelő fedőtörténet, »legenda« fedezékében titkosszol-
gálati előőrsöket építsenek fel, ahová be tudják építeni vezető beosztású munkatársaikat, mint
állítólagos alapítványi alkalmazottakat. Mindezt annak érdekében, hogy a jövőbeli német elitet
Amerika-barát irányba befolyásolják, miközben, ahol csak lehet, igyekeznek zsarolhatóvá is tenni.”
Ulfkotte 2015, 146.
12  Joël Kotek torpedóknak nevezi azokat az alvó ügynököket, akik elsősorban politikamentes
vagy antikommunista civil szervezetekbe beépülve dolgoztak, titkolva saját politikai elkötelezett-
ségüket, azonban abban a pillanatban, amikor nyílt konfliktus alakult ki a két ellentétes világrend
között, felvállalták nézeteiket, és igyekeztek a szovjet érdekeknek megfelelően manipulálni a szer-
vezet tagságát. Működésük különbözött az úgynevezett tégláktól, akik klasszikus hírszerző felada-
tokkal ellátva elsősorban az államapparátus, illetve a hadsereg hierarchiájába beépülve dolgoztak,
és inkognitójukat minden körülmények között meg kellett védeniük. Kotek 2005, 8–9.
13  A keleti blokk újságíróinak titkosszolgálati szerepéről: Borvendég 2015a.
14  A szovjet hírszerzéssel való együttműködésről: Tóth 2013; Baráth 2011; Okváth 2011; Krahul-
csán 2009; Palasik 2013.

14
kedők jelentősége vetekedett az újságírókéval. Mindkét foglalkozás képviselőire
célcsoportként tekintettek a különböző titkosszolgálatok nyugaton és keleten
egyaránt, hiszen könnyen és feltűnés nélkül tudtak a különböző országok között
mozogni, többnyire képzett, nyelveket beszélő emberek voltak, akik munkájuk-
nak köszönhetően titkosszolgálati szempontból fontos kapcsolatokat alakíthat-
tak ki. Megnyerésükért versengtek is a belügyi (BM III/I. Csoportfőnökség) és a
katonai hírszerzés (MNVK 2. Csoportfőnökség) tisztjei.15
Természetesen a magyarországi kommunista titkosszolgálatok az alapításuk-
tól kezdve felhasználták az állami külkereskedelmi vállalatokat hírszerző felada-
tok ellátására. A Magyar Harcosok Bajtársi Közössége által kiadott lap, a Hungá-
ria például már 1950 őszén beszámolt arról, hogy több export-import cég, mint
a Metalimpex és az Agrimpex alkalmazottjaiként nyugati országokba utazó ke-
reskedők azzal a feladattal érkeznek a vasfüggöny túloldalára, hogy „vegyék fel a
kapcsolatot a nyugati hatalmak hírszerző szerveivel, és ajánlják fel szolgálataikat.
Bizalomkeltés céljából kisebb jelentőségű, rendszerint a néphadseregre vonat-
kozó adatokat is kiszolgálhatnak, a Magyarországon állomásozó szovjet csapa-
tokról azonban tilos bármit is elárulniuk. Ha ezzel sikerült a Nyugat bizalmába
férkőzniük, ajánlják fel, hogy mint Magyarországra telepített rádiós hírközlők
hajlandók a jövőben is dolgozni.”16
A szovjet érdekszférán belüli titkosszolgálati munkamegosztás – a helsinki
folyamatnak köszönhetően – a hetvenes évek közepe után módosult.17 Ebben a
változásban nagy szerepe volt a tudományos-technikai forradalomnak nevezett
fejlődésnek, amely az ötvenes évek közepétől már arra ösztönözte Moszkvát,
hogy minél szélesebb körű kapcsolatokat építsen ki a nyugati országokkal, és
semlegesítse azokat a Szovjetunióval szemben.18 Ezek a kapcsolatok eleinte a kül-
kereskedelemre koncentráltak, de természetesen nagy hangsúlyt fektettek az új
technológiák megszerzésére, hiszen azok nélkül a keleti blokk versenyképessége
egyre korlátozottabb lett volna. A hetvenes évek második felében a COCOM-lis-

15  Ez az információ a BM III/I-5. (Műszaki-tudományos és Gazdasági Információszerző) Osztályán

dolgozó egykori nyílt állományú – és anonimitást kérő – tisztek szóbeli visszaemlékezéséből szár-
mazik.
16  A Katpol rádiós ügynökei Nyugaton. Hungária, 1950. november 17. Köszönöm Bandi Istvánnak,
hogy felhívta a figyelmemet a cikkre.
17  Ez a megállapítás Kenedi Jánostól származik, aki a pártállam titkosszolgálati iratanyagait felül-
vizsgáló bizottság elnökeként olyan dokumentumokba is bepillantást nyerhetett, amelyek a törté-
nész számára még elérhetetlenek. Kenedi 2015, 102.
18  A tudományos-technikai forradalom jelentőségéről és hatásairól lásd: Kalmár 2014.

15
ta19 szigorítása miatt kézenfekvőnek látszott, hogy az amúgy többnyire jelenték-
telen hírszerzési feladatokat ellátó magyarok számára új területet jelöljenek ki:
ez lett a műszaki-tudományos hírszerzés, vagyis a tiltott technológiák, licencek
megszerzése. A Stasi a technológiai információk megszerzésében kimagasló ér-
demeket szerzett már az ötvenes évektől kezdve,20 ez a terület – a KGB mellett –
elsősorban az övék volt, de úgy tűnik, a hetvenes-nyolcvanas években a magyar
hírszerzők is szerepet játszottak benne. Részvételük sikerrel kecsegtetett, mert az
1956-os forradalom után a Magyarországról érkezett értelmiség előtt hamarabb
tárultak a kapuk Nyugaton, mint a régióbeli többi ország esetében. Az okok kö-
zött megtalálhatjuk azt is, hogy a magyarok heroikus küzdelme a diktatúra ellen
tiszteletet parancsolt, amelybe minden bizonnyal keveredett némi lelkiismeret-
furdalás is, amiért a kezdeti lelkesedés után a szabad világ tétlenül nézte a szovjet
intervenciót és az azt követő megtorlást. Mindezeken felül a kádári „gulyáskom-
munizmusról” tudatosan terjesztett megtévesztő információk szalonképesebbé
tették Magyarországot a keleti blokk többi országához képest, és kánonba iktat-
ták a „puha diktatúra” fogalmát, amely szókapcsolat önmagában véve is hazug,
hiszen egy diktatúra akkor is diktatúra marad, ha eszközrendszere sokkal kifi-
nomultabb, mint a sztálinista időké volt. A Magyarországról kialakított kedve-
ző nyugati véleményeket az is erősítette, hogy a térség két meghatározó állama,
Románia és Lengyelország – Őze Sándor megállapítását átvéve – elveszítette az
Amerikai Egyesült Államok korábbi fokozott szimpátiáját a nyolcvanas évekre,
így a tengerentúli nagyhatalom – elsősorban gazdasági – érdeklődése hazánk
felé fordult.21 A magyar vezetésből hiányzott ugyanis a románok túlzó naciona-
lizmusa, valójában mindenféle nemzeti megnyilvánulást ördögtől valónak tar-
tottak. A lengyelek esetében ráadásul az erős nemzettudatot mély katolicizmus
is árnyalta, amelynek köszönhetően szintén erősebb volt az ország önérdekér-
vényesítési képessége a kádári Magyarországénál, így a globális tőke térhódítása
több akadályba ütközött abban a két országban, mint hazánkban. Mindezen kö-
rülmények együttes fennállásának köszönhetően – kiegészítve azzal az egyálta-
lán nem elhanyagolható ténnyel, hogy jelentős lélekszámú értelmiségi emigráció
segíthette a Magyarországról érkezett hírszerzők munkáját szerte a világban – a

19  A COCOM-lista a keleti blokk országait sújtó kereskedelmi embargó alá eső műszaki termékek
listája volt, amelyet egy 1947-es nemzetközi szerződés által felállított bizottság, a Coordinating
Committee for Multilateral Export Controls állított össze. A témáról lásd: Førland 2009; Libbey
2010.
20  Macrakis 2008.
21  Őze 2012, 9.

16
„testvéri országok” közül a magyar műszaki és humánértelmiség számára nyílt
talán a legnagyobb lehetőség a beépülésre és az információszerzésre. Mindemel-
lett azonban elengedhetetlen volt egy jól működő hálózat megléte is, amely-
nek felhasználásával kiépíthették az embargós csatornákat. A magyarországi
külkereskedelmi vállalatok a hetvenes évek elejétől – a külkereskedelmi lobbi
tevékenységének köszönhetően – sorra alapították leányvállalataikat Nyugaton,
amelyekbe a legtöbb esetben tőkés vállalatokat is bevontak résztulajdonosként.
Ezek a cégek amellett, hogy sikeresen védték ki a kapitalista országok (elsősor-
ban az Európai Gazdasági Közösség tagállamainak) protekcionista intézkedéseit
kereskedelmi ügyleteik során, remek lehetőséget nyújtottak arra, hogy rajtuk
keresztül szállítsák az érzékeny technológiákat a keleti blokkba. A nyolcvanas
évekre többszáz ilyen vegyesvállalat segítette a műszaki-tudományos hírszer-
zés munkáját, a hálózat viszont a titkosszolgálati szerepvállalás mellett/mögött
gazdasági manipulációkra is alkalmas volt. Számos, Magyarországon be nem je-
lentett offshore jellegű céget hoztak létre a vegyesvállalatok felhasználásával a
nyugati világban, amelyek több esetben pénzszivattyúként működve fölözték le
a külkereskedelem hasznát.22
A műszaki-tudományos hírszerzés külkereskedelmi fedéssel történő23 tevé-
kenysége jelentős illegális pénzmozgásokkal járt együtt, hiszen a tiltott technoló-
giák beszerzése korrupcióhoz és más fekete gazdasági manőverekhez is szorosan
köthető volt. Komoly összegek jelentek meg ugyanakkor az érintett titkosszol-
gálati szervezetnél a megszerzett technológiák piacra dobásából, illetve adott
esetben a licenc megszerzését megrendelő vállalattól is.24 Ezek az illegális pénzek
egyrészt kiegészítették a titkosszolgálat költségvetését, másrészt a szovjet szolgá-
latok által megrendelt „valutakitermelés” teljesítésére szolgáltak, de természete-
sen néhány magánszámla is gyarapodott belőlük.
„Valutakitermelésre” a kezdetektől szüksége volt a szovjet titkosszolgálatok-
nak, hiszen hiába volt hatalmas költségvetésük, képtelenség lett volna kigazdál-

22  A külkereskedelmi lobbiról és a vegyesvállalatok működéséről, valamint a nyereséges külkeres-

kedelmi ügyletek kiszervezéséről lásd: Borvendég 2017.
23  A két terület szoros kapcsolatát támasztja alá az a szervezeti besorolás is, amely szerint a Bel-
ügyminisztérium III/I-5. Osztályát (tudományos-műszaki hírszerzés) 1981-ben összevonták a
III/I-14. Osztállyal (gazdasági-, gazdaságpolitikai hírszerzés), amely a külkereskedelmi vonalat fel-
ügyelte, irányította. Tóth 2013, 434. A szoros munkakapcsolatot megerősítették a már korábban
idézett egykori hírszerző tisztek is.
24  A nyolcvanas években harmincmillió forintos éves bevételt könyvelhetett el a belügyi hírszer-
zés, amelyet a megrendelőként szereplő állami vállalatok fizettek a megszerzett technológiákért.
Soós 2014, 23.

17
kodniuk a világuralmi törekvésekhez szükséges pénzügyi fedezetet, ráadásul a
titkosszolgálati műveletekhez – beépülés a civil szférába, politikamentes szer-
vezetek, illetve a nyugat-európai kommunista pártok támogatása stb. – olyan
pénzforrásokra volt szükségük, amelyek nem voltak köthetőek a szervezethez,
de sokszor még a Szovjetunióhoz sem. Ugyanez érvényes volt a magyarok ál-
tal ellátott feladatok végrehajtására, vagyis a magyar hírszerzés számára is el-
engedhetetlen volt olyan pénzforrások biztosítása, amelyek fedésben tartották
az állambiztonságot vagy a katonai felderítést. Ezek a források illegálisak voltak,
szerződésekkel és bizonylatokkal nem lehetett nyomon követni őket, ezáltal vi-
szonylag egyszerű volt egy részüket offshore számlákra és cégekbe menekíteni.
Ezeknek a számláknak és vállalatoknak a legnagyobb előnye – azonkívül, hogy
adóparadicsomokban működő pénzintézetekről és ott bejegyzett cégekről van
szó –, hogy tulajdonosaik anonimitást élveznek. Éppen ezért nem is lehetett
ezen pénzek gazdáinak a nyomára bukkanni azóta sem, pedig feltételezhetően
szerepet kapott ez a láthatatlan vagyon a privatizációk idején is.25 Egy 2012-ben
publikált brit felmérés szerint Magyarországról a nyolcvanas évek elejétől kezdő-
dően 2010-ig összesen 242 milliárd dollár áramlott ki offshore számlákra,26 amely
a kutatás időpontjakor, vagyis 2010-ben a meglévő teljes magyar államadósság
2,8-szorosát jelentette.27 Nyilván a kutatást végzők is hozzávetőleges számokkal

25  Még hozzávetőleges becslés sem készült arról, hogy a Kádár-rendszer idején mekkora vagyon
távozott az országból illegális csatornákon keresztül, abban mégis egyetértenek a szemtanúk, hogy
az úgynevezett spontán privatizáció erkölcsileg erősen aggályos gyakorlatában nagy szerepet kap-
tak ezek a pénzek. Tömpe István, aki az Állami Vagyonügynökség első igazgatója volt, és 1989-
ben kormánybiztosként felelt a privatizáció menetéért, így vall erről: „A társaságalapítás legfőbb
hajtóereje kezdetben az adóoptimalizáció volt, mivel a társaságokba bevont külső tőkét az állam
masszív adókedvezménnyel jutalmazta. Alighanem több adókedvezmény ment ki, mint ahány
dollár jött be. Elég volt a Nyugatra titokban kivitt pénz egy részét visszahozni, elég volt külföldi
leányvállalatokat itthon tőkésként bemutatni.” Tömpe 2015, 333. Keményebben fogalmaz Kenedi
János, aki egyenesen azt állítja, hogy ezek az illegális pénzek meghatározóak voltak a mai gazdasági
és politikai elit megszületésénél, vagyis a mai Magyarország gazdasági életébe betagozódott a Ká-
dár-rendszer idején illegálisan kimentett vagyon: „A szovjet blokk munkamegosztásából adódóan
Magyarország pénzt mosott, és az országon keresztül transzferálták a lopott jószág használatáért
járó ellentételeket, majd azokat mindenféle nyugati bankokban helyezték el, és ezekkel a pénzekkel
soha nem számoltak el. A VSZ [Varsói Szerződés] és a KGST [Kölcsönös Gazdasági Segítség Taná-
csa] pénze be van tagolódva a magyar gazdaságba.” Hazafi 2008.
26  Henry 2012. A kutatás számszerűsített összegzését a Tax Justice Network a következő táblázat-
ban foglalta össze: Capital Flight from Developing Countries: the Top 20 Losers.
27  Magyarország államadóssága 2010-ben 78,4 milliárd euró volt, amely korabeli árfolyamon kb.
87,5 milliárd USD-nek felel meg. Központi Statisztikai Hivatal: Az államháztartás adóssága (1995–
2014).

18
dolgoztak, hiszen a pontos adatokat feltehetően reménytelen rekonstruálni, de
ha túlzónak is találjuk az összeget, és csak nagyságrendileg fogadjuk el, akkor is
tetemes vagyonról van szó. Az mindenesetre biztos, hogy ennek a megdöbbentő
tőkekiáramlásnak egy része még a pártállam idején hagyta el az országot titkos­
szolgálati segítséggel, és azt is feltételezhetjük, hogy a hetvenes évektől kiépített
offshore hálózat működésében nem húzott határozott cezúrát a rendszervál-
tás. A témát feltárni igyekvő közgazdászoknak és újságíróknak tehát igazuk volt,
csak a pénzkiáramlás kezdetének időpontját becsülték rosszul. Nem a nyolcva-
nas években kezdődött, hanem – az eddig feltárt dokumentumok tanúsága sze-
rint – már a hatvanas évek folyamán megindult a hálózat kiépítéséért küzdő lob-
bitevékenység, amely a hetvenes évek elejére elérte, hogy jogszabályi szinten is
lehetővé váljon a külföldi cégalapítás. A nyugati céghálózat segítségével történő
pénzkivonást a nyolcvanas évekre csúcsra járatták, és kiemelt szerepet játszottak
ezekben a műveletekben a külkereskedelmi vállalatok mögött tevékenykedő tit-
kosszolgálatok.

A külkereskedelem új utakon

A gazdaság 1945 utáni gyökeres átszervezése során a külkereskedelem is állami

monopóliummá vált. Megtört, és teljesen átalakult a kereskedelem szerkezete,
hiszen korábbi legfontosabb partnereink a lassan teljesen lezáruló vasfüggöny
túloldalára kerültek. Míg a két világháború között legfőbb kereskedelmi part-
nerünk Németország volt, a második világégés után egy időre teljesen kiesett
a kapcsolatrendszerünkből, és helyét 1946–1947-ben a behozatalt tekintve az
Egyesült Államok,28 majd 1949-től hosszú időre a Szovjetunió vette át. A KGST
1949-es megalakítása után nemzetközi egyezmény védte a Szovjetunió fölényét
a keleti blokk államainak kereskedelmi kapcsolatrendszerében. Drasztikusan
megváltozott a külkereskedelmi termékek szerkezete is. Míg korábban – alapve-
tően mezőgazdasági ország lévén – a mezőgazdasági termékek és az élelmiszerek
exportunk közel hatvan százalékát tették ki, addig az erőszakos iparosításnak
köszönhetően a gépek és berendezések kivitele a hatvanas évekre harminc szá-

28  Pető–Szakács 1985, 93.

19
zalék fölé emelkedett, míg a mezőgazdasági termékek alig haladták meg a húsz
százalékot.29
Az államosítások befejezése után a kommunista vezetés megvonta a kereske-
dési jogot a termelést végző vállalatoktól, és monopóliummal rendelkező, szako-
sított külkereskedelmi cégeket hozott létre ipari termékeink forgalmazására, de
legfőképpen az erőltetett nehézipari termelésből hiányzó nyersanyag pótlására.
A köznyelv az „impexek korának” is nevezi az 1949–1950 utáni időszakot, hiszen
sorra jöttek létre a legkülönbözőbb, idegen neveket viselő vállalatok, amelyek
a hatvanas évektől kezdve élték fénykorukat, amikortól a Nyugattal szembeni
elszigeteltség fellazulóban volt. Ennek a vállalatalapítási hullámnak az eredmé-
nyeként született meg a Metalimpex Acél- és Fémkülkereskedelmi Vállalat 1949.
április 22-én.30 Feladata az első ötéves tervben meghatározott termeléshez szük-
séges nyersanyag importálása volt, konkrétan a vasérc, a nyersvas, a vasötvöze-
tek, a kohászati féltermékek, a hengerelt és húzott acéltermékek, a színesfémek
és a gördülőcsapágyak behozataláért volt felelős. Kezdetben a KGST-tagállamok,
és – mint említettem – elsősorban a Szovjetunió tartozott az üzleti partneror-
szágok közé. A Nyugat embargós politikája és a szovjetek elvárása, hogy a szatel-
litállamok mindinkább függetlenedjenek a kapitalista országoktól, ellehetetlení-
tette a vasfüggöny túloldalán lévő cégekkel való kereskedelmet. A Metalimpex
döntően importtevékenységet folytatott az első években, azonban később egyre
nagyobb szerepet kapott az export is. Míg 1950-ben a teljes összforgalom tizen­
nyolc százalékát tette csak ki a külföldre eladott áruk aránya, a nyolcvanas évek
elejére ez már elérte a közel harminchét százalékot.31 Idővel a partnerországok
köre is jelentősen bővült: a hetvenes-nyolcvanas évekre nagyjából kilencven ál-
lam vállalataival álltak üzleti kapcsolatban, amelyek között többségben voltak a
kapitalista világban működő cégek.
A nyitás természetesen összefüggött az ellenséges világrendek közötti eny-
hülés időszakával, a békés egymás mellett élés elvének egyre általánosabb elfo-
gadásával, majd a helsinki folyamatok megindulásával, de a nyugati üzleti kap-
csolatok kialakulásának okait mégsem kizárólag a világpolitika változásában
kell keresnünk. Az igaz ugyan, hogy a kommunista országok Sztálin utasítására
elzárkóztak a kapitalista világ piacaitól, de éppen ezeknek a piacoknak a demok-
ratikus nyitottságát kihasználva tudták a bolsevik párt által irányított befolyáso-

29  Romsics 1999, 436.

30  MNL OL XXIX-G-12-a 1. d. Néhány szó vállalatunkról. d. n.
31 Uo.

20
lási politikát is megvalósítani. Mivel a Nyugat-Európában működő kommunista
pártok számára adva volt a kapitalista gazdaság nyújtotta vállalkozói szabadság,
könnyedén tudtak különböző pártvállalatokat alapítani, amelyeknek támoga-
tása elsőrendű feladata volt a keleti blokk államainak.32 Már 1949-ből rendel-
kezünk adatokkal arról, hogy a frissen létrehozott magyar külkereskedelmi vál-
lalatok kiemelt partnerei között szerepeltek az Olasz Kommunista Párt (OKP)
tulajdonában lévő kereskedelmi cégek,33 de Franciaországban és Ausztriában is
léteztek a helyi kommunista pártok tulajdonában pártvállalatok,34 amelyeken
keresztül finanszírozták az internacionalizmus térnyerését a nyugati világban.
Mindhárom ország éppen ezért folyamatos külkereskedelmi partnere volt a szo-
cialista tömbnek még a hidegháború legfagyosabb időszakában is, de közülük
a legjelentősebb az olasz vonal volt: az ottani kommunista párt támogatása a
kétpólusú világ teljes fennállása alatt meghatározó maradt – ez, mint majd látni
fogjuk, tetten érhető a Metalimpex külkereskedelmi gyakorlatában is.
Az enyhüléssel párhuzamosan hamar megjelentek Magyarország üzletfelei
között a hajdanán legfontosabb partnernek számító németek is, hiszen a kon-
szolidáció útjára lépett Kádár-rezsim jó érzékkel mérte fel, hogy Magyarország-
nak szüksége van a tőkés világgal való gazdasági kapcsolatok kialakítására ahhoz,
hogy meg tudja valósítani az emelkedő életszínvonalon nyugvó „kiegyezését” a
társadalommal. Szükség volt a gyorsan fejlődő technológia importjára, valamint
fizetőképes piacokra is. A Szovjetuniótól független külpolitikát azonban nem
folytathatott a magyar politikai vezetés, kellett mindehhez a szovjet kommunista
párt főtitkárának jóváhagyása is. A hidegháborús szembenállás ellenére a fagyos
kelet–nyugati viszony Sztálin 1953-ban bekövetkezett halála után fokozatosan
kiengedett. A két nagyhatalom kapcsolatát egyre inkább az egymásrautaltság,
a kényszerű együttműködés határozta meg. Ebben a közeledésben voltak ugyan
átmeneti visszaesések, de alapvetően folyamatos javulás volt megfigyelhető a
Szovjetunió és az Egyesült Államok közötti viszonyban.35 Az ötvenes évek köze-
pére a szovjet vezetés támogatta a békés egymás mellett élés politikáját, és bá-

32  A csehszlovák állam külkereskedelmi vállalatainak titkos pártfinanszírozásáról, amely elsősor-

ban az olasz és a francia testvérpártokat támogatta, részletesen beszél Karel Bartošek a már idézett
könyvében.
33  Bottoni 2015, 112–113.
34  Antonín Gregor [csehszlovák] külkereskedelemügyi miniszter kísérőlevele Antonín Novotný-
hoz a kommunista pártok érdekeltségébe tartozó cégekkel kapcsolatban, 1952. június 26. Bartošek
2003, 291.; A pártvállalatokról lásd még: Szilágyi 2015; Szilágyi 2016.
35  Békés 2007, 10.

21
torította a szatellitállamokat a gazdasági és diplomáciai viszonyok rendezésére a
kapitalista országokkal, különös tekintettel az NSZK-ra és Ausztriára. Hivatalosan
ugyan az 1945-ben megszakadt diplomáciai kapcsolatok újrafelvételének ideje
még nem jött el, de külkereskedelmi vonalon egyre szorosabb szálak kötöttek
minket az egykori szövetségeshez. Az ötvenes évek elejére látványosan javultak a
német–magyar kereskedelmi kapcsolatok. Míg 1946–1947 folyamán a megszál-
lási övezetekre osztott Németország felé bonyolított árucsereforgalmunk csak
a 25. helyen állt a többi partnerországhoz viszonyítva, addig 1949-re az export
szempontjából a harmadik, a behozatalt tekintve pedig az ötödik helyet foglalta
el.36 1963 novemberére a politikai közeledés eljutott odáig, hogy a két ország
kereskedelmi és képviseleti megállapodást írt alá; Magyarország legnagyobb ke-
reskedelmi partnere a tőkés világon belül a Német Szövetségi Köztársaság lett,
de a teljes külkereskedelmet tekintve is a negyedik helyen állt.37 A két ország kö-
zötti kapcsolatok tovább javultak a hatvanas években, ebben kimagasló szerepe
volt Willy Brandtnak.38 Brandt külügyminisztersége és kancellársága alatt „kiállt
a békés nemzetközi viszonyok mellett, s kapcsolatokat épített az NSZK és a ke-
let-európai országok között”.39
Hasonlóan enyhült az elszigetelődés a szomszédos Ausztria irányába, ahol
Bruno Kreisky40 ugyancsak a békés egymás mellett élés szószólója volt, bár több
fenntartással kezelte a keleti blokkot, mint német kollégája. Ennek ellenére 1964-
ben a nyugati külügyminiszterek közül elsőként tett hivatalos látogatást Buda-
pesten.41 1968-ban pedig Ausztria és Magyarország között is létrejött egy állam-
közi szintű gazdasági, ipari és műszaki együttműködési megállapodás, amely a
tradicionális árucserén túl szélesebb lehetőségeket biztosított a két ország közöt-
ti párbeszéd kialakulásában.42 Magyarország tehát a hatvanas években elkezdett

36  Pető–Szakács 1985, 93.; Gábor 2013, 238.

37  Sziklai 2009, 49.
38  Willy Brandt (1913–1992) Nobel-békedíjas újságíró, szociáldemokrata politikus. 1957–1966
között Nyugat-Berlin főpolgármestere volt, majd kinevezték az NSZK külügyminiszterének. 1969–
1974-ig a Német Szövetségi Köztársaság kancellárjaként dolgozott. Hosszú ideig volt a nagy múltú
Németországi Szociáldemokrata Párt és a Szocialista Internacionálé elnöke.
39  Berecz 2003, 203.
40  Bruno Kreisky (1911–1990) osztrák szociáldemokrata politikus. 1959–1966 között Ausztria
külügyminisztere, 1967-től Ausztria Szocialista Pártjának elnöke és 1970–1983 között Ausztria
szövetségi kancellárja volt.
41  Petritsch 2010, 119.
42  ÁBTL 3.1.5. O-15829/5. Mádai István feljegyzése az 1970. november 12–18. között Bécsben tar-
tott kooperációs vegyesbizottsági tárgyalásokról, 1971. február 8. 235.

22
újra szorosabb kapcsolatokat kialakítani egykori történelmi szövetségeseivel,
amely legelőször a velük való kereskedelmi élet fellendülését jelentette. Amikor
1977 őszén Enrico Berlinguer, az Olasz Kommunista Párt főtitkára látogatást
tett Budapesten,43 Kádár János tudtára adta kollégájának az ország erősen függő
helyzetét a kapitalista világtól: a nemzeti össztermelés negyvennégy-negyvenöt
százaléka a nemzetközi árucsere-forgalomból származik, ennek pedig negyven-
két százaléka a nyugati országokhoz kötődik.44 Magyarország számára tehát a
vasfüggönyön túli országokkal folytatott kereskedelem a rendszer fenntartásá-
nak nélkülözhetetlen feltétele volt.

A Metalimpex nyugatnémet kapcsolatainak gyökerei

Az NSZK-val folytatott kereskedelmi kapcsolat kiépítésének egyik legfontosabb

bázisa a Frankfurti Magyar Külkereskedelmi Kirendeltség volt, amely a hírszerzés
számára is támaszpontul szolgált. A kirendeltség tulajdonképpen nemcsak ke-
reskedelmi képviselet volt, hanem már az ötvenes évek elejétől ez az intézmény
látta el a Magyarország és az NSZK közötti diplomáciai feladatokat is. 1947-ben
fogadta el a Minisztertanács a Külügyminisztérium javaslatát egy konzulátus fel-
állítására Frankfurtban, azonban a nemzetközi politika alakulása miatt csak né-
hány évvel később, az 1950-es évek elején kezdhette meg a munkáját a szervezet,
de – mint látjuk – nem konzulátusi minőségben.45 Az 1956-os forradalom után
a kereskedelmi képviselet munkája összeomlott, hiszen munkatársainak dön-
tő többsége emigrált. A „rend” fegyveres helyreállítása után azonban a magyar
kormány új delegációt küldött a Majna-parti német városba, Sebestyén János
vezetésével.
Sebestyén jól ismert alakja volt a magyar nehéziparnak, komoly szakmai
tudással és elismertséggel rendelkezett. Villamosmérnöki képesítését a háború
után a Budapesti Elektromos Műveknél kamatoztatta vezető beosztásban, majd
1948-ban a Nehézipari Központ vezetője lett. Kormánybiztosként az ő feladata
volt az első ötéves terv keretében előirányzott Dunai Vasmű és a mellé telepí-
tett Sztálinváros építési munkálatainak irányítása. Az ipari létesítmény átadása

43  Az MSZMP és az OKP kapcsolatáról lásd: Simon 2016.

44  Berecz 2003, 228.
45  Lázár 2005.

23
után, 1954-től miniszterhelyettesként az ország villamoshálózatának fejlesztésén
dolgozott a Nehézipari Minisztériumban, majd 1954. október 9-től a Kiss Ár-
pád vezette Vegyipari és Energiaügyi Minisztérium munkatársa lett.46 Karrierje
természetesen nemcsak szakmai tudást, hanem politikai megbízhatóságot is
feltételezett, amelyre Kádár János és kormánya is igényt tartott, amikor 1957-
ben kinevezték egy külkereskedelmi kirendeltség vezetőjének. Külkereskedelmi
tapasztalatokkal Sebestyén nem rendelkezett, feladata nyilvánvalóan másra irá-
nyult. Mivel az NSZK-val hivatalosan még nem létezett diplomáciai kapcsolat,
a kereskedelmi kirendeltségek vezetőire hárult az ország gazdasági érdekeinek
képviselete is, azonban kinevezése mögött feltehetően ennél nagyobb volumenű
célokat kell keresni. Sebestyén korábbi beosztásainak köszönhetően jól ismerte
a magyarországi ipari termelés műszaki-technikai színvonalát, tisztában volt a
hiányosságokkal és azzal, hogy a magyar ipar versenyképességének fejlesztéséhez
mire van leginkább szüksége az országnak. A külkereskedelmi kapcsolatok ki-
alakítása mellett tehát a technológiák megismerése is a feladatai közé tartozott.
Az NSZK a különböző műszaki adatok megszerzése szempontjából a legkivá-
lóbb célország volt, és nem pusztán azért, mert Európa vezető ipari államaként
elől járt a legmodernebb technológiák alkalmazásában, hanem azért is, mert a
különböző magánvállalatok hajlandóak voltak bármilyen embargó alá eső cik-
ket – hosszabb-rövidebb alkudozás után – a magyarok rendelkezésére bocsá-
tani.47 Erről tanúskodik egy korabeli külügyminisztériumi feljegyzés is, amely
szerint „1954 óta nem alkalmazták a nyugatnémetek túl szigorúan az embargós
intézkedéseket.”48 Ez az előzékenység később is megmaradt, tulajdonképpen a
vasfüggöny leomlásáig számíthattak a magyar hírszerzők és műszaki szakem-
berek arra, hogy német segítséggel valamilyen úton-módon hozzáférhetnek az
embargós termékekhez. Werner Tetzel, az AEG (Allgemeine Elektricitäts-Ge-
sellschaft) egyik vezető beosztású munkatársa is megerősítette ezt a BM egyik
ügynökének: „Hangsúlyozta, hogy az NSZK részéről nem kell számolnunk ko-
moly korlátozó intézkedésekkel. Természetesen a COCOM-listába nem tudnak
beleszólni – mint mondotta –, de azt sem kell túl komolyan venni. Mindig van és

46  Bölöny 1978.

47  ÁBTL 3.1.5. O-16586/1. Bárd Károly meghallgatása, 1974. április 2–26. 146. Bárd Károly (1924–
2012) egykori államvédelmi tiszt, majd biztosítási jogász. 1989 után közös ügyvédi irodában
tevékenykedett Bauer Miklóssal, aki korábban az Államvédelmi Hatóságnál is kollégája volt.
48  Lázár 2005.

24
lesz lehetőség a listán szereplő cikkekkel kapcsolatban az exportengedélyt meg-
szerezni vagy valahonnan megkerülni.”49
Sebestyén tehát remekül ki tudta használni a német fél együttműködési haj-
landóságát, és ez nagy segítségére volt szakmai pályafutásának további alakításá-
ban. 1960-ig látta el a Frankfurt am Main-i kirendeltség vezetői tisztét, miközben
az ötvenes évek végén már készült következő nagy megbízatására, amely min-
den valószínűség szerint élete főműve volt: az Országos Műszaki Fejlesztési Bi-
zottság (OMFB) megalakítására, amelynek elnökhelyetteseként dolgozott 1961-
től 1988-as nyugdíjba vonulásáig. Az 1961-ben felállított OMFB minisztériumi
hatáskörrel rendelkezett, elnöke Kiss Árpád lett, és az 1955-től létező Országos
Műszaki Fejlesztési Tanács jogutódjaként jött létre.50 Feladatai közé tartozott az
ország gazdaságfejlesztési programjának kidolgozása, a műszaki-technikai ku-
tatások koordinálása és természetesen a fejlett technológiák beszerzése. A mű-
szaki-technikai hírszerzés egyik legfontosabb megrendelője lehetett, ugyanis az
állambiztonság illetékes osztálya a legtöbb esetben a különböző magyar cégek
által leadott igények alapján dolgozott. Sebestyén az intézet felállítása előtt már
fontos információkat gyűjtött németországi kiküldetése során. Frankfurti kollé-
gái szerint rendkívül jó eredménnyel tárgyalt a német cégekkel, általában sike-
rült hozzájutnia minden olyan műszaki dokumentációhoz, amelyet fontosnak
ítélt. Neki tulajdonították például a szilícium egyenirányító technológiájának
megszerzését is, amelyet a legszigorúbb embargós termékek között tartottak
számon.51
A frankfurti kirendeltség munkatársai jó hatásfokkal tudták kihasználni a
német fél előzékenységét számos tiltólistán lévő licenc megszerzésénél. A helyi
vállalatok nyitottságát áttételes módon akár kormányszinten is támogatták, hi-
szen a korabeli magyar kiküldöttek szerint arra is volt példa, hogy egy magyar
szakmai delegáció látogatást kívánt tenni a MAN egyik üzemében, ahol katonai
teherautókat (is) gyártottak, de az illetékes (védelmi) minisztérium ezt meg-
tagadta. Nem kellett több, csak egyetlen fax a kereskedelmi kirendeltségtől a
minisztérium számára, amelyben kérték, hogy a magyar gépészeti szakemberek
hadd tekinthessék meg az adott gyárat, és Bonn megadta az engedélyt.52 A vizs-
gálatot folytató Belügyminisztérium bővebb információt nem gyűjtött a konkrét

49  ÁBTL 3.2.5. O-8-444/1. Kapcsolatfelvétel Werner Tetzellel, 1980. április 20. 11.
50  Kalmár 2014, 100.
51  ÁBTL 3.1.5. O-16586/1. Bárd Károly meghallgatása, 1974. április 2–26. 146.
52  Uo. 159.

25
ügyről, de feltételezhetően 1963 és 1966 között történhetett a látogatás, amikor
a Kohó- és Gépipari Minisztérium (KGM) egy motorgyár létesítésére és motor-
licenc megszerzésére kért ajánlatot több nyugati cégtől is. A szerződést végül
1967-ben kötötték meg a legkedvezőbb ajánlatot adó MAN–Renault–Ferrostaal
konzorciummal, amely nagyobb hányadban volt hajlandó ellenszolgáltatásért
magyar terméket elfogadni, mint a versenytársai.53
Az embargós cikkek beszerzésén kívül komoly gazdasági előnyt is jelentett
Magyarország számára az egyre szorosabbá váló kapcsolat. A német cégek – a
műszaki információk mellett – jelentős jutalékokat is hajlandóak voltak fizetni
a magyarok számára, amennyiben az ő termékeiket vásárolták meg. A jutalék az
árengedményeken felül járt a konkrét üzletet realizáló külkereskedőnek, amelyet
általában helyi bankokban nyitott számlákon helyeztek el.54 Jellemző volt az is,
hogy jutalék gyanánt személygépkocsikat (Mercedes és Volkswagen típusúakat)
ajándékoztak a német vállalatok, amelyek elsősorban magyarországi vezetők tu-
lajdonába kerültek. Számos pártvezető, köztük Kádár János is így lett a legmo-
dernebb nyugati autók birtokosa.55 A magyar gazdasági vezetés ki is használta
a nyugatnémet nyitottságot arra, hogy saját – kevésbé versenyképes – termé-
keinek piacot biztosítson. Gyakran azzal a feltétellel kötötték meg az üzletet,
hogy az NSZK viszontvásárlásokra volt kénytelen szerződni. Németország nem
egyszer olyan termékeket importált Magyarországról (például esztergapadokat),
amelyekre semmi szükségük nem volt, elhelyezték egy raktárban, majd később
leírták azok értékét a vállalat nyereségéből.56
Joggal merül fel a kérdés, hogy az NSZK számára mindebből milyen előny
származott. Miért voltak hajlandóak ennyi engedményt adni Magyarország – és

53  Germuska–Honvári 2014, 54.

54  ÁBTL 3.1.5. O-16586/1. Jelentés, 1974. március 20. 118.
55  ÁBTL 3.1.5. O-16586/1. Bárd Károly meghallgatása, 1974. április 2–26. 157. „Ezek normális en-
gedmények voltak. Nem is tudom megmondani, hogy melyik nagyobb üzletnél nem vetettük fel
[az autóbeszerzést]. Ez a KKM [Külkereskedelmi Minisztérium] tudtával történt. Azt utólagosan
tudom, hogy az autók magyarosítása mindig probléma volt, de inkább csak vámtechnikailag.
Mindig meg kellett szerezni a miniszterhelyettes engedélyét, mert különben a vámolás nem volt
lehetséges.”
56  A külkereskedelmi kapcsolatok és gazdasági előnyök reális értékeléséhez hozzátartozik az a
tény is, hogy a magyar vezetés erőltette a nyugatra irányuló exportot, hiszen nagy szüksége volt
valutára, ez azonban folyamatos külkereskedelmi hiányt okozott. A magyar termékek előállítá-
si költségei ugyanis jóval meghaladták a világpiaci árakat – akár silány minőségük ellenére is –,
így a kormányzat folyamatos árkiegyenlítésre kényszerült. Ez az összeg az ötvenes évek közepén
meghaladta a teljes költségvetés huszonegy százalékát, de még 1967-ben is tizenegy százalék volt.
Germuska 2011, 393.

26
feltehetően a többi keleti állam – kereskedőinek? Természetesen a piacokért.
Nyugat-Németország elsőként ébredt rá, hogy a vasfüggöny túloldalán óriási
megrendelői potenciál rejlik, amelyet a szocialista hiánygazdaság csak fokozott.
A német ipar számára hatalmas felvevőpiacot jelentettek a szovjet szatellitálla-
mok, ráadásul Nyugat-Európa többi iparilag fejlett, vezető állama – elsősorban
Anglia és Franciaország – később ébredt rá erre a lehetőségre, hiszen nekik nem
volt nehéz piacot találni saját termékeikre a korábbi gyarmataikon. A szocialista
tömb országai technológiailag jóval elmaradottabbak voltak Európa nyugati fe-
lénél, így a műszaki licencekre kiéhezett keleti piacot fel lehetett használni arra is,
hogy ott kifutó termékeket, leselejtezésre váró gépsorokat értékesítsenek.57 Né-
metország tehát elsőként fordult Kelet felé. Hivatalosan ugyan nem építhetett
diplomáciai kapcsolatokat az adott államokkal, azonban a különböző vállalatok
keretein belül létrehozott kelet-európai részlegek remek összeköttetéseket alakí-
tottak ki a célországok kereskedelmi képviselőivel. Ezeken a részlegeken elősze-
retettel alkalmaztak emigráns munkavállalókat, akik jól beszélték a térség vala-
melyik országának nyelvét, és ismerték az üzletfél kultúráját, életkörülményeit.
Hasonlóan bevett szokás volt – különösen az ötvenes-hatvanas években –, hogy
a német vállalatok közvetítő cégeket58 használtak fel a szocialista államokkal való
üzletkötéseik során, így látszólag nem is mentek szembe a nyugati világ elzárkó-
zási politikájával.
Ez a rendszer magában hordozta a visszaélések lehetőségét, sőt nyilvánvalóan
a korrupcióra épült fel. Tenni ellene nem pusztán azért nem volt értelme, mert
– Illyés Gyula szavait idézve – mindenki szem volt a láncban, de úgy tűnhetett,
jelentősen hozzájárul a magyar gazdaság fejlődéséhez, az emelkedő életszínvo-
nal biztosításához, amely pedig a magyar politikai elit hatalmának a záloga volt.
Nem a történész feladata megítélni, mekkora gazdasági haszonnal járt a nép-
gazdaság számára az effajta üzleti kapcsolat. Nyilvánvalóan valamekkorával járt,
de azt is tudjuk, hogy hosszú távon reménytelenül kevésnek bizonyult. A szoci-
alizmus szellemiségét féltve őrző kémelhárítás számára egyértelmű volt, hogy a
gazdasági előnyökért cserébe komoly árat fizethet az ország, hiszen a pénzügyi
visszaélések – a korrupció térnyerése, az offshore jellegű pénzügyletek megjele-
nése stb. – mellett az NSZK-nak érdekében állt a gazdasági függőség (a modern
gyarmatosítás) kialakítása is. Ugyanakkor ezek a kapcsolatok tökéletes alkal-

57  Germuska 2007, 233–246.

58  Ezek elsősorban nyugati kommunista pártvállalatok, illetve később magyar külkereskedelmi
cégek leányvállalatai voltak.

27
mat teremtettek a nyugati sötét hírszerzés59 számára – bár ez utóbbi lehetőség
természetesen mindkét fél számára adott volt, és értelemszerűen éltek is vele.
Az állambiztonság élénk figyelemmel kísérte a nyugati kereskedelmi kapcsola-
tokat, több esetben indítottak nyomozást a felmerült megvesztegetési és kém-
kedési ügyekben, és buktattak le több egykori külkereskedőt, akik a Frankfurti
Kereskedelmi Kirendeltségen dolgoztak. Ezek a nyomozások többnyire évekkel
az adott személy kiküldetése után folytak, jellemzően hazai visszaélések nap-
fényre kerülése után gyűjtöttek adatokat az illető múltjáról, és kezdtek képet
alkotni a Frankfurtban kialakult vesztegetési szokásokról. A nyomozás során
meggyőződhettek arról, hogy az egyes nyugati cégekkel létrehozott kapcsola-
tok hosszú éveken keresztül meghatározták az érintett vállalat által bonyolított
üzletek kimenetelét, de ekkor már nem a népgazdaság, hanem az egyén érdekei
domináltak. Nem tartom valószínűnek, hogy az állambiztonság ne ismerte volna
a mechanizmus működését annak kialakulásától fogva, hiszen mind a katonai,
mind a belügyi hírszerzés emberei aktívan jelen voltak a különböző kereskedel-
mi kirendeltségek mindennapjaiban, de biztosan nem állt érdekükben – a már
ismertetett okok miatt – ennek gátat szabni. A bűncselekménynek is könnyen
minősíthető gyakorlat azonban felhasználható volt bizonyos személyek ellen a
későbbi pozícióharcok során, bár nem feltétlenül a visszaélések megszüntetése
volt a cél, hanem inkább a haszonélvezők körének kicserélése.
Sebestyén János túlságosan befolyásos és politikailag fontos pozíciót töltött
be ahhoz, hogy a kémelhárítás, vagyis a Belügyminisztérium III/II. Csoportfőnök-
sége felhasználhatta volna az ellene összegyűjtött adatokat, utolérték viszont
közvetlen munkatársait. Vele együtt került ki Frankfurtba Simon Endre, aki el-
len 1968-tól nyomozást folytatott az állambiztonság. Simon Endre – célszemélyi
fedőnevén „Fábián” – már az ötvenes évek közepétől együtt dolgozott Sebes-
tyénnel a Nehézipari Minisztériumban, majd az OMFB megalakulása után az im-
portügyekkel foglalkozó részleg vezetésével bízták meg.60 Frankfurti kiküldetése
idején – a nyomozati anyagok szerint – a BM kapcsolataként tartották számon,
de mivel csak hasznavehetetlen információkat szolgáltatott a szerv számára, ki-
zárták a hálózatból.61 A hatvanas évek végén azért került a kémelhárítás célke-
resztjébe, mert felmerült a gyanú, hogy kizárólag olyan cégekkel köt szerződé-

59  A sötét hírszerzés során a hírszerző valamilyen civil fedéssel (külkereskedő, diplomata, újságíró
stb.) kerül kapcsolatba az ellenséges ország képviselőjével, akitől – annak tudta nélkül és szándéka
ellenére – információkat szerez..
60  ÁBTL 3.1.5. O-15829/1. Összefoglaló jelentés, 1969. június 23. 45.
61  Uo. 44.

28
seket az OMFB képviseletében, amelyek számára jelentős jutalékot fizetnek. Az
OMFB költségvetése igencsak magas volt, az intézmény részére meghatározott
műszaki fejlesztési alapot évről évre emelték, így 1973-ban már háromszázmillió
forint és ötmillió USD éves kerettel rendelkezett,62 ennek köszönhetően az inté-
zet munkatársainak mozgástere meglehetősen széles volt. A nyomozás hosszú
évekig zajlott, feltérképezték az üzletfelek teljes körét, amely azt bizonyította,
hogy a kapcsolatok többsége még a Frankfurtban töltött időkből származik.
A vizsgálat rendkívül kényes területet érintett, hiszen magas vezetők, példá-
ul Sebestyén János ellen is – akit a nyomozás során „Négyes” fedőnévvel illet-
tek – találtak terhelő adatokat. Az összegyűjtött vallomások és iratok alapján
a kémelhárítás bizonyított tényként állapította meg, hogy Sebestyén egyéni
haszonszerzés céljára is felhasználta tanácsosi státuszából adódó kapcsolatait,
és módot talált arra, hogy Magyarországra való visszaérkezése után is előnyben
részesítse az érintett cégeket.63 Az ő személye azonban érinthetetlen volt, így az
operatív tiszteknek óvatosan és körültekintően kellett eljárniuk. Végül csak 1973.
július 9-én helyezték előzetes letartóztatásba Simon Endrét, aki részletes terhelő
vallomást tett több egykori munkatársára, többek között Dévai Istvánra, a Me-
talimpex Külkereskedelmi Vállalat vezérigazgató-helyettesére is.64 Dévai István
Sebestyén legközelebbi munkatársainak egyike volt, és kulcsszerepet játszott a
Frankfurtban létrejött kapcsolatrendszer kiépítésében.

A „megnyerő” titkosszolgálat

Dévai István, az ismertetésre kerülő történet főszereplője, természetesen nem

csupán kereskedelmi feladatokat látott el frankfurti állomáshelyén, hanem a
katonai felderítés megnyertjeként utazott a nyugatnémet városba. Általánosan
bevett gyakorlat volt a hidegháborús időszakban, hogy külföldi szolgálatra csak
és kizárólag olyan személyeket küldtek, akiket vagy a belügyi, vagy a katonai hír-
szerzés előzőleg beszervezett, feladattal látott el. Az, hogy melyik külkereskedő
éppen melyik szolgálatnak dolgozott, az a beszervezést végző tisztek helyzetfel-
ismerésétől függhetett elsősorban. Frankfurt am Mainban a kirendeltség mun-

62  ÁBTL 3.1.5. O-15829/1. Jelentés, 1974. március 20. 119.

63  ÁBTL 3.1.5. O-16586/3. Értékelő jelentés, 1974. december 6. 304.
64  ÁBTL 3.1.5. O-16586/1. Jelentés, 1973. október 31. 45.

29
káját meghatározó személyiségek többsége a Honvédelmi Minisztérium (HM)
kötelékéhez tartozott. Mivel e könyv témája szorosan kötődik a katonai felderí-
tés szervezetéhez és annak hálózati kapcsolataihoz, fontos behatárolni azt a kört,
amely érintett volt az adott cselekményekben.
A Magyar Néphadsereg Vezérkarának 2. Csoportfőnöksége (MNVK-2.) kato-
nai felderítést, vagyis hírszerzést végzett.65 Feladata a Varsói Szerződés keretén
belül a Duna-völgyi hadműveleti irány (elsősorban Ausztria és Dél-Németor-
szág), valamint Észak-Olaszország katonai célpontjainak megfigyelése volt. Bár
a csoportfőnökség szervezeti egységeinek elnevezése az adott időszakban több-
ször módosult, a részlegek feladatainak felosztása nagyjából állandó maradt. En-
nek megfelelően az operatív (hírszerző) szolgálaton kívül tájékoztató (elemző és
értékelő), rádiófelderítő,66 csapat-, hadművelet- és harcászati felderítő, valamint
adminisztratív szolgálatok alkották az MNVK-2. szervezetét.67 A csoportfőnök-
ség alá sorozott állomány is tartozott.
A tényleges hírszerző feladatokat az Operatív Szolgálat végezte, amely több
osztályból állt.68 Alá tartozott a külföldi, nem szocialista országokban lévő attasé
hivatalok irányítása; az illegális hírszerzés, amely külföldi ügynökökkel dolgozott;
a belföldi operatív támogatás, vagyis az utánpótlás biztosítása; a COCOM-listán
szereplő harcászati eszközök, alkatrészek és berendezések beszerzése; valamint a
környezettanulmányozást végző alosztály. A csoportfőnökség a Varsói Szerző-
dés megalapításától kezdve a rendszerváltásig a vezérkari főnök közvetlen alá-
rendeltségében működött, vezetője a vezérkari főnök felderítő helyettese volt.
A hetvenes évek első felében – a kötetben ismertetett nyomozás idején – Sár-
közi Sándor töltötte be ezt a pozíciót, őt 1977-ben Szűcs Ferenc69 követte, aki
1980-tól a Központi Bizottság tagjaként és Kádár János fegyverhordozójaként
nagyon jelentős pártkapcsolatokkal rendelkezett. A pártállami diktatúra lénye-
géből adódóan a katonai felderítés természetesen alá volt rendelve a párt po-
litikai irányításának, a megszállt ország státuszából pedig egy idegen hadsereg
szoros felügyelete is következett. Az MNVK-2. A Varsói Szerződés tagállamának

65  Az MNVK-2. feladatairól és szervezetéről lásd részletesen: Magyar 2008., Okváth 2008.
66  A katonai rádiófelderítés történetéről lásd: Dékány–Szőnyi 2009.
67  Magyar 2008, 14.
68  Köszönöm Kis-Benedek József egyetemi docensnek, az MNVK-2. és a Katonai Felderítő Hivatal
egykori tisztjének, hogy segítségemre volt a Kádár-kori katonai felderítés szervezeti és működési
rendjének megismerésében! Az 5. osztály felépítésére és működésére vonatkozó információk tőle
származnak. Kis-Benedek 2016.
69  Életrajzát lásd: NEB Tudástár.

30
felderítő szolgálataként szovjet irányítás alatt állt. „A tagállamok hírszerző (fel-
derítő) szolgálatai szakmai tevékenységüket látszólag a szövetség érdekében, va-
lójában azonban a szovjet haderő vezérkara igényei alapján hajtották végre.”70
A  szovjet vezérkar 2. (Felderítő) Főcsoportfőnöksége (GRU) összekötő útján
rendszeres kapcsolatot tartott a magyar katonai hírszerzéssel, a magyarok szá-
mára megszabták a követendő irányvonalat, akik a megszerzett információkat
– viszonosság nélkül – kötelesek voltak átadni.71
A hírszerzés kizárólag katonai jellegű adatokra vonatkozott: a NATO és szö-
vetségeseinek katonapolitikai stratégiáinak megismerése, a tagállamok fegyveres
erőire vonatkozó ismeretek összegyűjtése és a haditechnikai, hadigazdasági in-
formációk megszerzése volt a cél. Ez utóbbi feladatok alá tartozott az embargós
termékek, technológiák beszerzése, amelyben a felderítés irányítása alatt álló
külkereskedelmi vállalatokat is felhasználták.
A külkereskedelmi vállalatok felügyelete az Operatív Szolgálat A/5. Osztá-
lyához (belföldi operatív támogatás) tartozott, amelynek vezetését hosszú időn
keresztül Kapás Pál ezredes látta el. Ez a kis létszámú – nagyjából hat-nyolc főt
foglalkoztató – osztály elsősorban politikai tisztekből állt, akiknek kapcsolata a
párt belső köreihez sokkal közvetlenebb volt, mint a felderítés többi részlegén
szolgálatot teljesítőknek. Legfontosabb feladataik közé tartozott a tippkutatás,72
amely egyaránt vonatkozott külföldi és magyar állampolgárokra.
Az MNVK-2. Csoportfőnökség hálózati kapcsolatai közül csak a külföldi ál-
lampolgárokat nevezték ügynöknek, a magyar állampolgárságú kollaboránsokat
megnyertnek hívták. Esetükben a beszervezés mindig „hazafias” alapon történt,
a BM-nél bevett „terheléses” módszert73 a katonai titkosszolgálat – legalábbis
a Kádár-rendszer idején – nem alkalmazta, már csak azért sem, mert a hírszer-
zésnél ez a módszer komoly veszélyeket rejthetett (és rejthet ma is) magában.
A megnyert kifejezés is éppen a beszervezés módjából származott, hiszen az
volt a lényeg, hogy a szolgálat céljai számára – amit ők a haza védelmének és
biztonságának megóvásában jelöltek ugyan meg, de valójában a szovjet hatalmi

70  Magyar 2008, 15.

71  Kis-Benedek 2016.
72  A tippkutatás a titkosszolgálati hálózatépítés egyik korai fázisa, amikor célirányosan, meghatá-
rozott feladatok ellátására alkalmas és együttműködésre hajlandó személyeket kutatnak fel.
73  A politikai rendőrség ügynökeinek többségét kényszerítő eszközökkel vették rá az együttműkö-
désre. A Kádár-rendszer idején a fizikai bántalmazás háttérbe került ugyan, de zsarolással, megfé­
lemlítéssel továbbra is gyakran éltek az állambiztonsági tisztek a beszervezés során, bár a hírszerzés
területén feltehetően ez kevésbé volt jellemző.

31
érdekek kiszolgálását jelentette – megnyerjék a kiszemelt egyént. A párthűségre
való hivatkozás és a „hazafias” érzelmek felkeltése mellett különböző szívességek
ígéretével csábították együttműködésre azokat a személyeket, akik megfelelő
kvalitásokkal rendelkeztek a feladat elvégzésére. Mivel a megnyert pénzbeli el-
lenszolgáltatást nem kapott a szervtől, ezek a szívességek voltak azok, amelyek
vonzerőt jelentettek számára. A legáltalánosabb és legvonzóbb kegy egy külföldi
állomáshelyre való kihelyezés vagy csak egy rövidebb idejű alkalmi külföldi uta-
zás ígérete volt, de az egyetemi felvétel elintézésétől a különböző engedélyek
kiadásáig széles volt a szívességek palettája.74 A megnyertek aláírtak egy együtt-
működési és titoktartási nyilatkozatot, és foglalkoztatásuk nem életre szólt, ha-
nem csak az adott feladat elvégzésére vagy a hírszerzésre alkalmas pozíció betöl-
tésének idejére korlátozódott. Fontos különbség a belügyi állambiztonság és a
katonai felderítés hálózati rendszere között, hogy amíg a BM jelentős költségve-
téssel dolgozott, amely lehetővé tette a hatalmas ügynökhálózatuk megszerve-
zését, foglalkoztatását és javadalmazását anélkül, hogy komolyabb szelekcióra rá
lettek volna kényszerítve, addig az MNVK-2. korlátozott pénzügyi forrásai miatt
alaposan megfontolta, kiket kér fel együttműködésre. Megnyertjeinek többsége
több nyelven beszélő, saját munkaterületén jól képzett szakember volt, akik kö-
zül kiemelt jelentőséget kaptak a külkereskedők, hiszen ők rendelkeztek a legki-
terjedtebb nyugati kapcsolatrendszerrel.
A külkereskedelmi vállalatok mindegyike kapcsolatban állt valamelyik hír-
szerzéssel, mind a belügy, mind a katonai felderítés törekedett arra, hogy a
személyzeti osztályokra bejuttassa saját embereit a tippkutatás biztosítása és a
hálózati kapcsolatok könnyebb irányítása érdekében. Ezek a személyek mindkét
szerv részéről SZT-tiszti állományban voltak. A katonai felderítés érdekkörébe
tartozó vállalatok vezetői általában nem tartoztak a megnyertek közé, nem vol-
tak hálózati személyek, őket társadalmi, illetve hivatalos kapcsolatként75 tartot-
ták, nyilatkozatot sem kellett aláírniuk, az MNVK-2. felé végzendő feladataikat
kötelességszerűen (és informálisan) teljesítették.

74  Kis-Benedek 2016.

75  Hivatalos kapcsolatnak számított az a személy, aki vezető beosztásánál fogva köteles volt az ál-
tala irányított területtel kapcsolatos ügyekben az állambiztonsági szervekkel tartani a kapcsolatot.
Társadalmi kapcsolatnak azt a szocializmushoz hű személyt tekintették, aki elvi meggyőződésből
önként vagy felkérésre folyamatosan tájékoztatta az állambiztonsági szerveket a tudomására ju-
tott információkról, illetve segítette azok munkáját.

32
 A katonai felderítés felhasználta munkájához az összes olyan céget, amelynek
lehetősége volt arra, hogy katonai információkat szerezzen.76 A Nyugat-Német-
országgal kapcsolatban álló külkereskedelmi vállalatoknak kiemelt jelentőségük
volt ezek között is, hiszen az NSZK-ban nem működhetett az adott időszakban
katonai attasé, vagyis a hírszerzést csak fedésben lévő tisztekkel és megnyertek-
kel tudták biztosítani. A külkereskedelmi fedéssel kiutazó hírszerzők könnyebb
mozgatása érdekében a katonai felderítés saját cégeket is alapított, amelyeket
felhasználhattak arra is, hogy embargós harcászati termékeket szerezzenek be a
Varsói Szerződés tagállamai számára.77 Ezek a cégek nem rendelkeztek tényleges
forgalommal, bevétellel, viszont saját működési költségeiket ki kellett termelni,
természetesen konspirált módon. A Dévai-ügy kapcsán felszínre került visszaélé-
sek ismertetése során majd látni fogjuk, hogy ezek a fedővállalatok elsősorban
közvetítő ügynöki vállalatként léptek be az üzletkötésekbe. A hálózati és háló-
zaton kívüli kapcsolatrendszer kiépítése során a kollaboráns civileket a titkos­
szolgálat nemcsak hírigények kielégítésére használhatta, de szűkös költségvetési
keretüket is bővíthették segítségükkel, hiszen a különböző állami vállalatok ve-
zetői viszonylag szabadon rendelkezhettek a cég pénzügyei felett, a külkereske-
dők pedig közvetlen kapcsolatba kerültek a nyugati vállalatokkal, és befolyásolni
tudták a szerződésbe foglalt és azon túli megállapodásokat.
A külkereskedelmi vállalatok és munkatársaiknak felhasználása tehát fontos
hírszerzési/titkosszolgálati lehetőség volt – de nemcsak az MNVK-2. számára.
Nyilván egy jól bejáratott és az egész világon régóta alkalmazott módszerről van
szó, amely magában rejthet visszaélési lehetőségeket. Bár a fedett pénzmozgá-
sokat pénztárkönyvekkel és bizonylatokkal kellett nyomon követni az MNVK-2.
esetében is, voltak olyan személyek, akik saját hasznukra fordították kivételes
lehetőségeiket, mint a Metalimpex vezetői, valamint az őket irányító tisztek és a
feltehetően mögöttük álló pártvezetők.

Titkos elköteleződések

Dévai István 1927-ben született egy német nemzetiségű család gyermekeként.

Az 1946-os sváb kitelepítések során családja Németországba került, azonban

76 Uo.
77 Uo.

33
Dévainak valahogy sikerült mentességet szereznie, és Magyarországon maradha-
tott. 1958-ban került a frankfurti kirendeltségre, ahol 1962-ig dolgozott. A Kül-
kereskedelmi Minisztérium (KKM) főelőadójaként kapta meg kiküldetési meg-
bízatását, de nemcsak a minisztériumot képviselte Nyugat-Németországban: az
MNVK-2. megnyertjeként utazott el, és hazatérte után a Metalimpex vállalat
vezérigazgató-helyetteseként is együttműködött a szervvel.78 Az MNVK-2. által
vezetett személyi dossziéjából – amelyet a katonák a nyomozás során tanulmá-
nyozásra kénytelenek voltak a Belügyminisztérium rendelkezésére bocsátani –
annyit tudhatunk, hogy 1957 végén kezdett a felderítés foglalkozni vele, majd
1958. január 3-án szervezték be „Sigmund” fedőnéven, és gyorsított ütemű ki-
képzése után érkezett frankfurti munkahelyére.79 (Lásd a 6. számú dokumentu-
mot).
Mint már említettem, a hálózatépítés korlátozottsága miatt a katonai fel-
derítés alaposan megszűrte, kiket kér fel együttműködésre. A legjobb lehető-
ségekkel járó beosztásokban dolgozó és szakmájukhoz értő, nyelveket beszélő
személyeket kerestek meg elsősorban. Alkalmasságukat akár személyes tulaj-
donságaik alapján is megítélték. Jó példa erre a Metalimpex egyik osztályveze-
tője, Michalkó László esete, aki a belügyes nyomozók egyik legfőbb informátora
lett a vizsgálat során. Munkaköréből adódóan sokat járt külföldre, így őt is ta-
nulmányozta mindkét titkosszolgálat, hogy fel tudják-e használni a hírigények-
ben meghatározott információk gyűjtésére. Michalkó régi kádernek számított
párt- és belügyi vonalon egyaránt, hiszen már 1943-tól tagja volt az illegális
kommunista mozgalomnak, 1945-től pedig a Magyar Államrendőrség kötelé-
kén belül teljesített szolgálatot. Miután 1952-ben fegyelmivel elbocsátották, az
államvédelem kapcsolataként segítette tovább a szerv munkáját.80 Az MNVK-2.
is foglalkozott személyével, de a BM-mel ellentétben nem tartották alkalmas-
nak arra, hogy beszervezzék, mert „negatív jellembeli vonásai miatt megbízha-
tatlannak” 81 ítélték meg.
A belügyes jelenlét ellenére azonban a vállalat legfelsőbb vezetése az MNVK-
2. megbízottjaiból állt, ugyanis a korabeli vezérigazgató, Gergely Miklós is nekik
dolgozott.82 Elmondása szerint a hatvanas évek elején a Magyar Szocialista Mun-
káspárt (MSZMP) Központi Bizottsága (KB) Gazdaságpolitikai Osztályáról hívta

78  ÁBTL 3.1.9. V-160338/2. Önvallomás, 1974. november 24. 69.

79  ÁBTL 3.1.5. O-16586/2. Értékelő jelentés, 1974. július 17. 75.
80  ÁBTL 3.1.5. O-16586/1. Intézkedési terv, 1974. február 7. 110–111.
81  ÁBTL 3.1.5. O-16586/2. Feljegyzés, 1974. augusztus 31. 145.
82  ÁBTL 3.1.9. V-160338/3. Jegyzőkönyv Gergely Miklós kihallgatásáról, 1974. október 14. 115.

34
fel Rév Lajos,83 aki tudomására hozta, hogy hamarosan fel fogja őt keresni egy
személy, aki bizalmas kérdésekben akar vele tárgyalni, és felkérte, mindenben
álljon a rendelkezésére. Ez a személy a katonai felderítés tisztje volt. Rév Lajos
korábban maga is dolgozott a Honvédelmi Minisztériumban mint politikai tiszt,
feltehetően ebből az időből eredeztethető kapcsolata a katonai titkosszolgálat-
tal, amely – ezek szerint – civil pályára lépése után sem szakadt meg teljesen.
Az eredetileg szűcssegéd Gergely régi munkásmozgalmi múlttal rendelkezett,
párttagságát 1936-tól számították.84 1945 után a pártközpontban kapott állást,
majd 1953-tól a Minisztertanács Titkárságát vezette, és 1954-ben került a Meta-
limpex Külkereskedelmi Vállalat élére. Ortodox kommunista elkötelezettségé-
re utal, hogy a hatvanas évek elején azért kapott pártfegyelmit, mert korábban
a Szovjetunióba tett útjai alkalmával soha nem hagyta ki, hogy meglátogassa
Gerő Ernőt.85 Az előző fejezetből már kiderült, hogy a katonai felderítés az általa
tartott vállalatvezetőkre általában nem megnyertként, hanem társadalmi vagy
hivatalos kapcsolatként számíthatott, a nyomozati anyagok azonban Gergelyt
megnyertként említik, amely természetesen lehet a kémelhárítás tévedése vagy
információhiánya is, mindenesetre az együttműködés egészen biztosan megvolt.
Mint az adott időszakban minden kereskedelmi kirendeltségnek, a frank-
furtinak a dolgozói is együttműködtek valamelyik titkosszolgálati szervvel. Ger-
gely Miklós is kifejtette egyik meghallgatásán, tudott „arról, hogy a Metalimpex
NSZK-beli kiküldöttje mindenkor a szolgálat embere volt.”86 „Gyakorlatilag az
ott dolgozók közül mindenki tudta a másikról, hogy vagy a katonai részleghez,
vagy a belügyi részleghez tartozó tevékenységet végez, illetve oda tartozik. […]
Ez azt jelentette akkor a kirendeltségen, hogy az ott dolgozó tizenvalahány sze-
mély közül mindenki tudta, hogy ki melyik részlegnek, hova tartozik kötelezett-
séggel, hova tartozik elszámolással.”87 Tehát a BM kémelhárítása is jelen volt a
helyszínen, azonban munkatársaik képtelenek voltak a másik szerv által végzett
tevékenységet kontrollálni, az általuk ápolt kapcsolatokat ellenőrizni, és az eset-

83  Rév Lajos (1920–2008) 1935-ben lépett be a Kommunisták Magyarországi Pártjába, 1938-ban
letartóztatták. Munkaszolgálatosként került a szovjet frontra, ahol megszökött, és hadifogságba
került. 1948-ban tért haza, eleinte különböző pártalapszervezeteknél dolgozott, majd 1950-ben a
Honvédelmi Minisztériumba került, politikai tisztként szolgált. Az évek során több munkahelye is
volt, dolgozott többek között az Országos Tervhivatalban, és 1968–1986 között az Ipari Szövetkeze-
tek Országos Tanácsának elnöke volt. Az MSZMP KB tagja volt 1970 és 1985 között. Történelmi Tár.
84  ÁBTL 3.1.9. V-160338/3. Külkereskedelmi Minisztérium átirata a BM-nek, 1974. november 20. 12.
85  ÁBTL 3.1.5. O-16586/2. Jelentés, 1974. július 11. 54.
86  ÁBTL 3.1.9. V-160338/3. Gergely Miklós gyanúsított kihallgatása, 1974. október 17. 128.
87  ÁBTL 3.1.5. O-16586/2. „Pomázi” jelentése, 1974. szeptember 26. 203.

35
leges külföldi titkosszolgálatok beépülését megakadályozni. Vagyis elhárítási
szempontból a belügyi hálózat gyakorlatilag tökéletesen alkalmatlan volt a fel-
adatának ellátására, ezért 1960-ban egy titkos munkatársat küldtek a kirendelt-
ségre – sofőri fedőállásban.88 Kiss F. János, alias „Pomázi” ekkor már egy évtizedes
belügyes múlttal rendelkezett, ugyanis tényleges sorkatonai szolgálata alatt BM-
állományba került, és a hadsereg elhárítási vonalán alkalmazták.89 Mindössze hat
elemivel és nagyon gyenge német nyelvtudással került ki az NSZK-ba,90 kézzel
írott jelentéseiben, amelyekben a kvalifikált, nyelveket beszélő munkatársait
jellemzi, nyüzsögnek a nyelvhelyességi és helyesírási hibák. Hazaérkezése után
a Metalimpex alkalmazottja lett, és a nyomozás idején részletesen számolt be
Frankfurtban szerzett tapasztalatairól, amelyek szintén alátámasztják azt a fel-
tevést, hogy a HM működését a belügyes kiküldöttek nem igazán tudták kor-
látozni. „Mindenki sérthetetlen volt, aki a katonák körében ténykedett és tett
valamit.”91 A katonai felderítés megnyertjei pedig nem sokra becsülték a BM
embereit, úgy gondolták, hogy „a belügynek egyetlen szerepe van, hogy csak azt
kutassa, ki miben ténykedik a kirendeltségen, ki mit csinál olyat, amibe esetleg a
belügy beleköthet.”92
Az eddig rendelkezésünkre álló adatokból úgy tűnik tehát, hogy az MNVK-2.
meglehetősen profi módon építette fel hálózatát, amely kiválóan alkalmas volt
arra, hogy a hivatalos költségvetést meghaladóan pénzügyi hátteret biztosítson
a működéséhez – kiváltva ezzel a rivális belügyi hírszerzés irigységét. A Dévai
István és társai ügyében megindított vizsgálat nemcsak a korrupt vállalatvezetők
megbuktatásáért folyt, hanem ezen keresztül a BM nyílt támadást indított az
MNVK-2. ellen is – amint ez az ügy tanulságai alapján általuk készített és a könyv
egy későbbi fejezetében olvasható javaslataikból is kiérezhető lesz. A katonai fel-
derítés azonnal kiállt a Metalimpex két vezetője mellett, hivatalosan is igazolva
a kémelhárítás emberei előtt, hogy 1970 óta Gergely Miklós és Dévai István „va-
lutakitermelést” folytat a szolgálat számára, így tevékenységük ismert, nem saját
hasznukra követik el a gazdasági visszaéléseket, vagyis bíróság előtt tetteikért
nem lehet őket felelősségre vonni.93 Ennek ellenére a BM folytatta a nyomozást,

88  ÁBTL 3.2.1. Bt-277. Összefoglaló jelentés, 1960. január 11. 21.
89  ÁBTL 2.8.1. 2768. Kiss F. János személyi anyaga, Minősítési lap, 1955. november 2.
90  ÁBTL 3.2.1. Bt-277. Határozat „Pomázi” kizárására, 1968. január 26. 62.
91  ÁBTL 3.1.5. O-16586/2. „Pomázi” jelentése, 1974. szeptember 26. 210.
92 Uo.
93  ÁBTL 3.1.5. O-16586/2. Az MNVK-2. Csoportfőnökség átirata dr. Rédei Miklós r. alezredes elv-
társnak, a BM. III/II. Csoportfőnökség helyettesének, 1974. június 25. 29.

36
bár tény, hogy megnehezítette a vizsgálatot a társszerv tevőleges részvétele az
eseményekben. Ahogy fogalmaztak: „az MNVK-2. jelenléte rendkívül zavaró”.94
Valóban próbálkozott a katonai titkosszolgálat, hogy megállítsa a buzgó bel-
ügyes kémelhárítók kutakodását, de mindhiába. A felderítésnek dolgozó embe-
rek számára egyértelmű volt, hogy belügyes bosszúnak estek áldozatul a hálózat
emberei. Juhász Jenő, a Metalimpex párttitkára – aki a BM információi szerint
szintén az MNVK-2. kapcsolataként tevékenykedett – kijelentette: „A BM-nek
ütőkártyára van szüksége a HM elleni hatalmi harcban.”95 Az ütőkártyát tehát
megtalálták, feltehetőleg jóval erősebbet, mint amilyenre számítottak. A nagy
fogás reményében legfelsőbb vezetői szinten igyekeztek szabad utat biztosítani a
vizsgálat számára. Karasz Lajos rendőr vezérőrnagy,96 a BM III. Főcsoportfőnök-
ségének miniszterhelyettesi rangban lévő vezetője kérte felettesét, Benkei And-
rás belügyminisztert, hogy támogassa Havasi László főcsoportfőnök-helyettes
javaslatát, amely arra vonatkozott, hogy Dévai és az MNVK-2. közötti „elvtelen
összefonódásra” való tekintettel mellőzhessék munkájuk során a Honvédelmi
Minisztériummal való egyeztetést.97 A belügy minden bizonnyal jobb érdekérvé-
nyesítő képességgel rendelkezett párt- és kormányvonalon, de a HM teljes mel-
lőzését azért nem tudta elérni. 1974. június 4-én rendelte el Benkei a nyomozást,
miután Czinege Lajos honvédelmi miniszterrel egyeztetett, és az jóváhagyta a
vizsgálat lefolytatását.98
A Belügyminisztérium és a Honvédelmi Minisztérium alá tartozó szolgálatok
közötti rivalizálás a kezdetektől fogva fennállt. A hetvenes évek közepén a belügy
több fronton is háborút kezdeményezett a katonai titkosszolgálat ellen, de nem
járt mindig szerencsével. A Dévai-üggyel csaknem párhuzamosan megindítottak
egy másik nyomozást is az Interpress Nyomda és Lapkiadó Vállalat gazdasági
csalásai miatt, azonban ezt a vizsgálatot nem tudták a nyílt nyomozati szakaszig
sem eljuttatni, ugyanis nemcsak az MNVK-2. volt érdekelt a vállalat üzleti ügyei-
ben, hanem a BM információi szerint a szovjet titkosszolgálatok is.99 A Metalim-
pextől származó pénzügyi források azonban minden valószínűség szerint csak

94  ÁBTL 3.1.5. O-16586/1. Kézzel írott feljegyzés Karasz miniszterhelyettes elvtárs részére, 1974.
június 6. 270.
95  ÁBTL 3.1.5. O-16586/2. Jelentés, 1974. augusztus 29. 137.
96 Pályaképét lásd: ÁBTL Állambiztonsági archontológia; Tabajdi–Ungváry 2008, 110–111.
97  ÁBTL 3.1.5. O-16586/1. Javaslat, 1974. április 8. 117.
98  ÁBTL 3.1.9. V-160338/7. Tájékoztató jelentés, 1974. augusztus 14. 108.
99  Borvendég 2015a, 113.

37
a magyar katonai felderítés büdzséjét gazdagították, így a rendszer működését
magasabb – értsd: szovjet – körök nem védelmezték.

Cégek és ideológiák

Mint egy korábbi fejezetben már volt róla szó, a Metalimpex kapcsolata üzle-
ti partnereinek többségével abból az időből volt eredeztethető, amikor Dévai
István a Frankfurti Külkereskedelmi Kirendeltségen dolgozott Sebestyén János
alárendeltségében. A cég profiljából következően elsősorban a vas- és fémko-
hászat területén működő, illetve az ehhez szükséges termékek, berendezések
forgalmazásával foglalkozó vállalatokkal üzleteltek, amelyeknek külföldi tulajdo-
nosai vagy képviselői komoly korrupciós pénzeket voltak hajlandóak fizetni a
szerződések megkötéséért.
Legfontosabb üzletfelei közé tartozott a düsseldorfi székhelyű Comex Eisen
und Stahl GmbH nevű cég, amelynek tulajdonosa egy Moisei Weinbaum ne-
vezetű oroszországi származású zsidó kereskedő volt, a nyomozás idején már
túl a nyolcvanadik életévén. Személyének szerteágazó nemzetközi kötődését és
cégének a globalizálódó világhoz való alkalmazkodását mutatja, hogy – a szerv
által begyűjtött adatok szerint – 1957-től kubai állampolgársággal rendelkezett,
a Comexnek pedig több leányvállalata is volt Nyugat-Európa különböző állama-
iban.100 A tulajdonos kalandos életútjának feltérképezésére jelentős energiákat
fordított az állambiztonság, feltehetően annak köszönhetően, hogy összefüggés-
be hozták működését az akkor még ellenségesnek számító Izraellel. Weinbaum
a dokumentumok szerint Szentpéterváron született, és az 1917-es bolsevik ha-
talomátvétel után menekültként érkezett Románia területére. Itteni tevékeny-
ségét nem tudták részletesen feltárni, de sikeres üzleti vállalkozást indíthatott,
mert a zsidóüldözések idejére a BM tudomása szerint már vagyonos ember volt.
A második világháború idején kivándorolt a brit fennhatóság alatt lévő Palesz-
tina területére, ahonnan 1949-ben települt át a Német Szövetségi Köztársaság-
ba, és kezdett hozzá cége felépítéséhez.101 A Comex alapvetően kereskedelmi
ügynöki tevékenységet végzett, vagyis üzletkötőként jelent meg a gyártó cég és
a felhasználó között. Bár a nyomozás során elég szőrmentén kezelték a témát,

100  ÁBTL 3.1.9. V-160338/6. Dr. Fejér Tamás és a Comex cég ügye, 1970. szeptember 15. 46.
101  ÁBTL 3.1.5. O-16586/2. Jelentés, 1974. június 5. 9.

38
érezni lehet az operatív tisztek igyekezetét, hogy sugalmazzák: egyfajta cionista
összeesküvés is állhat a Metalimpex és a Comex együttműködése mögött. A fel-
tevést arra alapozták, hogy a Comex a nyugati árfekvésnél jóval alacsonyabb
áron jutott hozzá a Metalimpex termékeihez, és ezeket a termékeket a BM sze-
rint Izrael számára vásárolták fel.102 Ezen információkat a belügy még a Dévai-féle
nyomozás megindítása előtt gyűjtötte össze, vagyis a Simon Endre elleni vizsgá-
lat eredményei mellett talán ez is közrejátszhatott abban, hogy felfigyeltek a Me-
talimpex tevékenységére. A Comex magyarországi kapcsolatai egyébként a cég
magyar származású alkalmazottainak voltak köszönhetőek. Döntéshozói pozíci-
óban – talán cégtársként – dolgozott a Comexnél dr. Fejér Tamás, aki 1948-ban
emigrált hazánkból, de az 1956-os forradalom után két egykori Metalimpex-dol-
gozó – például az 1955-ben kinevezett vezérigazgató-helyettes, Kallós Endre – is
munkalehetőséget talált itt.103
A Comex és a Metalimpex kapcsolatáról a legrészletesebb információkat
Szendrői Lóránt szolgáltatta a szerv számára, aki 1950-től folyamatosan a magyar
vállalat munkatársa volt, és 1954-től – mellékesen – rendszeresen tájékoztatta az
államvédelem embereit arról, amit a vállalat üzletfeleiről megtudott. Ez utóbbi
feladatkörét „hazafias lelkesedésből” vállalta, anyagi ellenszolgáltatást nem ka-
pott érte.104 Szendrői BM-es kapcsolatáról Gergely állítólag értesült, így tisztá-
ban lehetett azzal is, hogy alkalmazottja jelent a katonai hírszerzés megbízásából
folytatott pénzügyi manipulációkról a rivális titkosszolgálatnak. Gergely ez ellen
semmit nem tett, felteszem, nem is sejtette, hogy ezzel esetleg árthat saját karri-
erjének, hiszen a szervek közötti belső ellenségeskedés a kulisszák mögött zajlott.
Szendrői állítása szerint a Metalimpex üzletpolitikai gyakorlatában kifejezetten
tetten érhető volt, hogy az izraeli cégeket előnyben részesítette akár a magyar
gazdaság kárára is. Amennyiben pedig a világpolitikai helyzet különösen kiéle-
ződött – például az 1973. október 6-án kezdődött negyedik arab–izraeli háború
kitörésekor – a cég úgy igyekezett a Szovjetunió által kijelölt úton haladni, hogy
minden izraeli érdekeltségét átirányította egyik bécsi leányvállalatához.105
Mielőtt a dokumentumokból kirajzolódó, Izrael irányában elfogult üzletpoli-
tikát folytató vállalat képét elfogadnánk, fontos megemlíteni egy másik jelentős
üzleti partnert, ami kissé árnyalni fogja az eddig megismert történetet. A Franz

102  ÁBTL 3.1.5. O-16586/1. Tájékoztató jelentés, 1973. október 19. 42.
103  ÁBTL 3.1.5. O-16586/2. Jelentés Szendrői Lóránt kikérdezéséről, 1974. június 5. 9.
104  ÁBTL 3.2.4. K-606. Javaslat „Szabó” fedőnevű ügynök londoni kereskedelmi kirendeltségre való
kihelyezésére, 1957. szeptember 27. 6.
105  ÁBTL 3.1.5. O-16586/2. Jelentés Szendrői Lóránt kikérdezéséről, 1974. június 5. 13.

39
Kirchfeld tulajdonában lévő – és tulajdonosának nevét viselő – céggel Dévai még
frankfurti éveiben kötött szorosabb kapcsolatot, és összeköttetését a Metalim-
pex helyettes vezetőjeként is kamatoztatta. A cég igazgatója Michael Kopelianos,
egy görög származású – az élettörténetét ismerve nyugodtan nevezhetjük így –
kalandor volt. A „testvéri” országok társszerveinek értesülései szerint vagy még
a cári Oroszországban, vagy a görögországi Szalonikiben született, mindenesetre
az 1920-as években került a Szovjetunióból Németországba.106 Több kelet-euró-
pai nyelvet is kitűnően beszélt, hiszen az évek folyamán számos országban meg-
fordult – többek között Magyarországon is –, ezért ő képviselte munkáltatóját
a keleti üzletkötések során, annak ellenére, hogy – egybehangzó vélemények
szerint – szakmai tudása kevésbé tette alkalmassá erre a feladatra. A legtöbb
információval a román titkosszolgálat rendelkezett róla, ugyanis a háború alatt
Bukarestben tevékenykedett, és a következő évtizedekben is gyakran megfordult
román cégek közelében.107 A negyvenes évek elején a Hermann Göring Művek-
hez csatolt Škoda konszern megbízottjaként került Bukarestbe, ugyanis a prágai
cég akkori vezetőjének, Albert Göringnek volt közvetlen munkatársa, egyes ér-
tesülések szerint személyi titkára. Albert Göring a Harmadik Birodalom egyik
legbefolyásosabb emberének, a Gestapo és a haláltáborok megszervezőjeként
ismert Hermann Göringnek az öccse volt, de Albert a szoros családi kötelékek
ellenére a náci eszméket mélyen megvetette, és a zsidóüldözések idején számos
ember életét mentette meg. Kopelianosról, mint a Škoda cég román leányvállala-
tának vezetőjéről elég ellentmondásos adatokat gyűjtött a helyi titkosszolgálat,
ugyanis egyszerre tartották Németország és Anglia hírszerzőjének. A szovjetek
még a németek számára dolgozó ügynök fedőszámát is tudni vélték. Arról nem
rendelkeztek adatokkal, hogy a kettős ügynök melyik félnek milyen információ-
kat adott át, de a háború után állítólag Isztambulba távozott, ahol egyértelmű-
en az angolok ügynökeként dolgozott tovább. A történet már eddig sem min-
dennapi, azonban az igazi csavar csak ezután jön. A hatvanas-hetvenes években
Kopelianos, mint a Kirchfeld cég igazgatója, tárgyalt a Metalimpexszel, a cég
tulajdonosa pedig – mint említettem – Franz Kirchfeld volt, aki a Német Demok-
ratikus Köztársaság Állambiztonsági Minisztériuma szerint a második világhábo-
rú végén, 1944 januárjától, a német gazdasági ügyekért felelős minisztériumban

106  ÁBTL 3.1.5. O-16586/2. K. P. Tyihvinszkij ezredes válasza dr. Rédei Miklós alezredesnek, 1974.
szeptember 23. 187.
107 ÁBTL 3.1.5. O-16586/2. A Román Szocialista Köztársaság Belügyminisztériumának válasza,
1974. szeptember 4. 260–261.

40
dolgozott miniszterhelyettesi rangban, és ő írta alá azt az egyezményt, amely
a magyarországi gazdasági javak Németországba szállításáról rendelkezett.108
(Lásd a 7. számú dokumentumot.) Amennyiben igaz volt az a feltételezés, hogy a
Metalimpex döntéshozói a különböző szerződések megkötésénél Izrael érdekeit
szem előtt tartották, úgy a partnerek kiválasztásánál nem feltétlenül ideológiai
megfontolásokat kell keresnünk a háttérben, mint azt a BM igyekezett sugalla-
ni, hiszen az izraeli kapcsolatok mellett az egykori náci kormányzat egyik tagja
is megtalálható volt az üzletfelek között. Sokkal inkább pénzügyi szempontok
domináltak. Ugyanakkor a hetvenes évek első felében az egész kelet-európai tér-
ségben felerősödött az antiszemita hullám, miután a hatnapos háború következ-
ményeként a blokk országainak többsége 1967-ben megszakította a diplomáciai
kapcsolatot Izraellel. Mindez hatással lehetett a Metalimpex elleni nyomozásra
is, hiszen Magyarországon is érezhető volt a közéletben a hagyományos ellen-
tétek kiéleződése a népi és az urbánus vonal között.109 Az indulatok nemcsak a
kulturális élet területén jelentkeztek, hanem a pártapparátus belső nézetkülönb-
ségeit is fokozták. Azon sem lennék meglepődve, ha az egész nyomozás mögött
– a belügyi és katonai hírszerzés rivalizálása és a gazdasági pozíciók újraelosztása
mellett – ez az ellentét is megtalálható lenne motivációként, bár a fennmaradt
dokumentáció alapján erre soha nem fogunk megnyugtató bizonyossággal vá-
laszt kapni.110 A feltételezést ugyanakkor megerősítheti, hogy – mint hamaro-
san látni fogjuk – több szereplő kapcsán is felmerült az a vád, hogy a szovjet
tömbbel szemben ellenségnek számító Izrael képviselőit előnyben részesítették,
és a nyomozás során fokozott hangsúlyt helyeztek ezeknek a kapcsolatoknak a
felderítésére is. A kérdés tisztázása nemcsak a magyar pártvezetés számára volt
lényeges, hanem kitüntetett figyelmet szentelt ennek a KGB is. A Vaszlij Mitro-
hin111 által kicsempészett szovjet hírszerzési iratok szerint a hatvanas-hetvenes
évek fordulóján a szovjet titkosszolgálatot a magyar társszervekkel kapcsolatban

108  ÁBTL 3.1.5. O-16586/2. A BM Nemzetközi Kapcsolatok Osztályának átirata Havasi László r.
ezredesnek, a BM III. Főcsoportfőnökség helyettes vezetőjének, 1974. július 12. 60.
109  Révész 1997, 187–195.
110  Nem ez az egyetlen gazdasági visszaélések miatt indított nyomozás a korszakban, amelynél
felmerülhet járulékos szempontként a zsidóság jelenléte a magyar köz- és gazdasági életben. Péter
György, a Központi Statisztikai Hivatal elnöke ellen indított eljárással kapcsolatban például maga
Kádár János mondta ki, hogy a „zsidó kérdés” az üggyel kapcsolatban nem megkerülhető. Krahul-
csán 2015.
111  Vaszilij Mitrohin a KGB külföldi hírszerzésért felelős Első Főigazgatóságának irattárában dolgo-
zott közel harminc évig, és több mint tíz évet töltött azzal, hogy a kezelésében lévő titkosszolgálati
iratokat lemásolja. 1992-ben a brit titkosszolgálat segítségével kicsempészte az egykori Szovjetu-

41
az aggasztotta leginkább, hogy „mind a pártban, mind az ÁVH örökébe lépő ál-
lambiztonsági szerveknél túlságosan erős volt a zsidó befolyás.”112 A „Haladás”
fedőnevű titkosszolgálati művelet keretében – amelynek az volt a lényege, hogy
1968-tól kezdve nyugati turistának álcázott hírszerző tiszteket küldött a KGB a
keleti blokk államaiba meghatározott hírigényekkel – igyekezett a „nagy testvér”
adatokat szerezni arról, milyen mértékben képesek az általuk cionistának titulált
körök befolyásolni a gazdasági és a politikai döntéseket Magyarországon. Jelen
kötet szempontjából azért rendkívül fontos ez az információ, mivel az adott for-
rás arról tanúskodik, hogy a szovjetek kiemelt jelentőséget tulajdonítottak az
Izraellel folytatott kereskedelmi kapcsolatok tisztázásának, vagyis a Metalimpex-
nek a kémelhárítás által feltárt, Izraellel kapcsolatos üzletpolitikája valószínűleg
nem volt egyedi a korabeli külkereskedelmi vállalatoknál, annál is inkább, mivel
sok Magyarországról származó kereskedő dolgozott Izraelben, akik érthetően az
általuk jól ismert közegben igyekeztek üzleteket kötni.
„1971-ben a HALADÁS-művelet keretében Magyarországra küldött, nyugati
látogatónak álcázott illegálisoknak elsősorban az volt a feladatuk, hogy fölmér-
jék a zsidó befolyás mértékét: küldjenek jelentést Magyarország Izraellel fenntar-
tott kereskedelmi és gazdasági kapcsolatairól, »a magyar szervezeteknek és ma-
gánembereknek a cionista körökkel fenntartott összeköttetéseiről«, valamint az
Írószövetség és más művészeti szervezetek belső helyzetéről, amelyekben hitük
szerint szintén erős volt a zsidó befolyás.”113
A magyar kémelhárítás szempontjából az állítólagos cionista érdekeltségek
felderítésénél sokkal nyomatékosabban kellett volna felmerülnie az ellenséges
hírszerző szervek tevékenységének, beépülésének az üzleti partnerként megjele-
nő cégeknél. Jelenlétük szinte biztosra vehető a hidegháborús viszonyok között,
azonban a vizsgálat során meglepően keveset foglalkozott ennek felderítésével
a belügy. A nyugati vállalatok jellemzésénél mindig megtalálható annak meg-
jelölése, hogy melyik állam titkosszolgálata lehetett aktívan jelen az adott cég-
nél, azonban arra már nem fordítottak figyelmet, hogy ezek a hírszerző szervek
megkörnyékezték-e Dévait és társait, vagy sem. Úgy tűnik, egyáltalán nem ez
volt a lényeg. A korrupciós rendszer működését igyekeztek rekonstruálni a leg-
nagyobb körültekintéssel, amelynek köszönhetően számunkra is kiderül, hogyan

nió területéről az általa készített feljegyzéseket, amelyek alapján 1999-ben kiadták A Mitrohin-ar-
chívum című kötetet.
112  Andrew–Mitrohin 2000, 290.
113 Uo.

42
működött az a titkos jutalékrendszer a kádári Magyarországon, amely a külke-
reskedelem felhasználásával biztosított támogatásokat a nyugati kommunista
pártoknak, illegális és láthatatlan pénzforrásokat nyújtott titkos akciókhoz, és
nem mellesleg gyarapította néhány kivételezett helyzetben lévő magánember
külföldi számláit.

Valutakitermelés

Titkos jutalékok rendszere

Az MNVK-2. Csoportfőnöksége költségvetési keretének kiegészítésére – saját

bevallása szerint – már az ötvenes évek második felétől felhasználta a Meta-
limpex Külkereskedelmi Vállalatot, korabeli operatív szóhasználattal élve: bázis­
szervként tekintett rá.114 Az általam eddig megismert iratokból nem derül ki,
hogy mikortól lehet datálni a Metalimpex és a Honvédelmi Minisztériumhoz
kötődő felderítő csoportfőnökség kapcsolatát, azonban a személyi összefüggé-
sek alapján azt feltételezhetjük, hogy az alapítástól a HM érdekeltségi köréhez
tartozott a vállalat. A külkereskedelmi cég első vezérigazgatója ugyanis Antolik
Béla volt, aki az akkori honvédelmi miniszter, Farkas Mihály sógoraként került
a posztjára – Aczél György szerint kizárólag a családi kapcsolatnak köszönhet-
te kinevezését.115 Bár személyén keresztül kézzelfogható a kapcsolódási pont a
HM felső vezetése felé, a gazdasági összefonódásokra csak későbbi bizonyítéka-
ink vannak. A Dévai-ügyben előkerült szerződések és feltárt jutalékrendszerek
a hetvenes évek elejétől igazolják a valutakitermelést, elsősorban azért, mert a
korábbi pénzügyi visszaélések már büntetőjogi szempontból elévültek a nyomo-
zás idejére, így nem fordítottak különösebb figyelmet dokumentálásukra a nyo-
mozók. Maga a katonai felderítés is azt állította, hogy Dévai 1970-ben ajánlotta
fel erre vonatkozó szolgálatait tartótisztjeinek, de mivel tudjuk, hogy 1958-tól

114  ÁBTL 3.1.5. O-16586/3. Jelentés, 1974. november 27. 8.

115  Aczél György az MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának egyik ülésén így nyilatkozott
Antolikról: „Ő azért került funkcióba, mert Farkas Mihály sógora volt, s egy sor embernek komoly
anyagi hátránya származott belőle.” Budapest Főváros Levéltára (BFL) XXXV-1-a-4-1959. Jegyző-
könyv VB ülésről, 1959. augusztus 31. 18. Köszönöm Palasik Máriának, hogy felhívta a figyelmemet
a dokumentumra!

43
folyamatosan kapcsolatban állt a katonai titkosszolgálattal, frankfurti kikül-
detése során pedig már szerepet vállalt a korrupción alapuló külkereskedelmi
kapcsolatrendszer kialakításában, elképzelhető, hogy az általa végzett „valutaki-
termelés” is korábban kezdődött. Operatív munkájáért több esetben részesült
csoportfőnöki dicséretben, és kétszer kapta meg a Haza Szolgálatáért Érdem-
érem arany fokozatát,116 de nem zárható ki, hogy feladata ekkor még valóban
csak információgyűjtésre korlátozódott. Bár ennek erősen ellentmond az a tény,
hogy Dévai az általa korábban hírszerzőgyanús cégeknek minősített partnerek-
től kapta a jutalékot, amelyből a katonai felderítés is profitált. Az állambiztonsági
tisztek kissé cinikusan így fogalmazták meg kételyeiket: „ki derített fel kit?”117 Ha
a korábbi évek eseményeit nem is látjuk tisztán, az 1970 és 1974 közötti idő-
szakra vonatkozóan gazdag adatokkal rendelkezünk mind a „valutakitermelés”
módjára, mind mennyiségére vonatkozóan.
Dévai önvallomása szerint nem ő ajánlkozott arra, hogy illegális pénzforráso-
kat biztosít a katonai felderítés számára, hanem az MNVK-2. tisztjei hívták őt és
felettesét egy konspiratív találkozóra egy „fedett” lakásba. Ezen az összejövetelen
a katonai felderítés igen magas rangban lévő tisztjei tárgyaltak a vállalatveze-
tőkkel. Jelen volt Demtsa Pál vezérőrnagy, csoportfőnök-helyettes, dr. Kapás Pál
ezredes, az Operatív Részleg 5. osztályának vezetője, dr. Szabó János118 alezredes,
az MNVK-2. és a BM III/I. Csoportfőnökség összekötő tisztje és Tóth Gábor Já-
nos alezredes.119 Dévai szerint ők kérték fel a két üzletembert arra, hogy járulja-
nak hozzá a szerv szűkös költségvetéséhez.120 Kapás jelezte, hogy a szolgálatnak
olyan pénzekre van szüksége, amelynek a származását nem lehet nyomon követ-
ni, illetve Magyarországgal kapcsolatba hozni.121
Érdekes, bár csak homályos információkkal szolgáló adalék, hogy Práczki Ist-
ván egykori katonai hírszerző visszaemlékezésében nagy hangsúlyt helyez arra,
hogy az MNVK-2. Csoportfőnökségén belül „egy – a közérthetőség kedvéért
lobbinak nevezett – csoportosulás uralkodott. Tagjai főleg az apparátusból és a

116  ÁBTL 3.1.5. O-16586/2. Az MNVK Felderítő Csoportfőnökség átirata dr. Rédei Miklós r. alezre-
des elvtársnak, a BM III/II. csoportfőnök-helyettesének, 1974. június 25. 32.
117  ÁBTL 3.1.5. O-16586/2. Értékelő jelentés, 1974. június 27. 39.
118  Szabó János az MNVK-2. sajtóvonaláért is felelős volt, többször utazott Nyugatra újságíró fe-
déssel, majd az 1979-ben létrehozott egyik legjelentősebb titkosszolgálati sajtószerv, a Pressinform
igazgató-helyettese lett. Lásd: Borvendég 2016.
119  Köszönöm Okváth Imrének, hogy segített a katonatisztek beazonosításában.
120  ÁBTL 3.1.9. V-160338/2. Dévai István önvallomása, 1974. október 16. 34.
121  ÁBTL 3.1.9. V-160338/3. Gergely Miklós gyanúsított kihallgatása, 1974. október 14. 118.

44
hadsereg politikai vonaláról érkezett vagy küldött olyan megbízható személyek
voltak, akiknek kapcsolatai messze túlmutattak a kommunista és szovjetbarát
felfogáson. Ezek célja a sokszor – tevékenysége természetéből adódóan – törvé-
nyen kívüli eszközeivel való önérdekű manipuláció.”122 Práczki szerint az önérde-
kű manipulációk jelentős része gazdasági előnyszerzésekért folyt, és bár konkré-
tumot nem tudhatunk meg könyvéből sem az elkövetett törvénytelenségekről,
sem a csoport tagjairól, annyi kiderül, hogy Demtsa és Kapás ennek a lobbinak
az érdekeit szolgálta. Az előző fejezetben részletesebben ismertettem a Kapás
Pál vezette belföldi utánpótlást biztosító 5. osztály feladatait, és arról is volt szó,
hogy az itt szolgálatot teljesítő személyek többsége korábban politikai tisztként
szolgálta a párt érdekeit, vagyis nem szakemberként kerültek posztjukra, hanem
pártapparatcsikként. Ők lehettek azok az emberek, akik pozíciójukkal visszaél-
ve követhették el azokat a gazdasági visszaéléseket, amelyeket a kémelhárítás a
nyomozás során rögzített. Feltehetően közvetlen pártutasítás alapján végezhet-
ték azt a valutakitermelést, amelynek ideológiai alapja nyilvánvalóan az interna-
cionalista kommunista mozgalom támogatása és a szovjet világhatalmi rendszer
fennmaradása és terjeszkedése érdekében kapott moszkvai utasítások teljesíté-
se volt. Az ilyen jellegű titkos és fedett műveleteknél azonban kiváló lehetőség
nyílik arra, hogy a „tűz közelében” lévő személyek saját hasznukra visszaéléseket
kövessenek el. Ez lehet a Práczki-féle lobbicsoport működésének hátterében, és
ennek a jól körülhatárolható csoportnak a tevékenységét igyekeztek feltárni a III/
II. Csoportfőnökség nyomozói.
A pénzkivonás egyik legegyszerűbb módja a különböző közvetítők, vagyis
kereskedelmi ügynökök közbeiktatása volt. Ez egészen egyszerűen azt jelentet-
te, hogy magyar részről nem közvetlenül a partnercéget kereste meg vételi vagy
eladási szándékával a vállalat, hanem egy meghatározott üzletkötőt bízott meg
az ügylet lebonyolításával. Ez sok esetben nyilván előnyös is lehet, hiszen maga
a gyártó, kivitelező vagy forgalmazó cég megszabadul egy csomó – profiljába
esetleg nem is tartozó – feladattól, munkaidőt, költséget kímélhet meg vele. Je-
len esetben azonban arról volt szó, hogy a Metalimpexszel kapcsolatban álló
ügynökök gyakran már meglévő és jól működő üzleti kapcsolatokba léptek be
közvetítőként, megemelve a költségeket, vagyis csökkentve a Metalimpex nyere-
ségét. Munkájukért magas jutalékokat kaptak, és ezekből meghatározott száza-
lékot visszaszolgáltattak Dévainak, aki a pénzt továbbította az MNVK-2. részére.
A szerv arra hivatkozott, hogy ez a visszatérítési rendszer bevett gyakorlat több

122  Práczki 2014, 134.

45
külkereskedelmi vállalatnál, ami feltehetően igaz is volt, bár egy sarkalatosnak
tűnő ponton az általuk végzett „valutakitermelés” különbözött ettől a gyakor-
lattól. Általában a visszatérítésekből nyert valutát az állami vállalat továbbította
a Magyar Nemzeti Banknak (MNB), amely a befolyt összeg forint ellenértékét
visszajuttatta a céghez. Így a magyar állam is hozzájutott konvertibilis valutához,
valamint a külkereskedelmi vállalat nyeresége sem csökkent. A Metalimpex ese-
tében azonban az MNB nem kapott szerepet, Dévai a bank kiiktatásával vállalko-
zott az illegális pénzek eljuttatására a titkosszolgálathoz.123 A katonai felderítés a
védekezését nyilván arra a ki nem mondott tényre próbálta alapozni, hogy ezek
a pénzek is az államnál maradtak, hiszen annak egyik költségvetési szervéhez, a
katonai titkosszolgálathoz kerültek, és mivel forint ellenértéket a szerv nem fize-
tett, a magyar államnak nyeresége és nem kára keletkezett a pénzmozgásból.124
Érveik azonban gyenge lábakon álltak, hiszen nem került szóba a Metalimpex
vesztesége, amely abból származott, hogy nem kapta meg a beszolgáltatott va-
luták ellenértékét, ráadásul véletlenül sem próbáltak elszámolni ennek az ös�-
szegnek a felhasználásáról, így nem derült ki teljes bizonyossággal, hogy valóban
a felderítés költségvetésének kiegészítésére szánták ezeket az összegeket, vagy
kézen-közön nyomuk veszett. Az MNVK-2. saját bevallása alapján a szóban for-
gó négy évben Dévai kezén átfutó jutalékokból összesen 118 ezer USD125 folyt
be a felderítés kasszájába.126 A szerv messzemenően kiállt megnyertje mögött,
határozottan állította, hogy Dévai soha nem tartott magánál saját felhasználás-
ra egyetlen fillért sem költségeinek fedezésén kívül, ez utóbbival pedig számlák
benyújtásával elszámolt. A belügy által összegyűjtött adatok némileg ellentmon-
danak ennek a változatnak, hiszen tudomásuk volt róla, hogy a Metalimpex két
legfelsőbb vezetője több bankszámlával is rendelkezett külföldön, amelyeken
jelentős magánvagyont tartottak, valamint Dévai több értékes ingatlan birto-
kában is volt. Ezen ingatlanok egyikén éppen egy luxusvilla építkezése zajlott a
nyomozás idején, amely fontos adu lett a BM kezében.
A nyomozás előrehaladtával egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a belügy nem
adja fel a harcot. A Dévai ellen sokasodó terhelő adatok arra sarkallták a katonai
felderítő csoportfőnökség tisztjeit, hogy kihátráljanak az emberük mögül. A Dé-

123  ÁBTL 3.1.9. V-160338/7. Jelentés Dévai István ügyében, 1974. június 27. 49.
124  ÁBTL 3.1.9. V-160338/7. Az MNVK Felderítő Csoportfőnökség átirata dr. Rédei Miklós r. alez-
redes elvtársnak, a BM III/II. csoportfőnök-helyettesének, 1974. június 25. 44.
125  Ez 2014. évi értéken 783–1020 ezer USD-nek felel meg. Lásd: MeasuringWorth.com.
126  ÁBTL 3.1.9. V-160338/7. Az MNVK Felderítő Csoportfőnökség átirata dr. Rédei Miklós r. alez-
redes elvtársnak, a BM III/II. csoportfőnök-helyettesének, 1974. június 25. 44.

46
vai védelmére kelt és előbb idézett átirat megszületése után alig egy hónappal
újabb feljegyzést készített az MNVK-2., amelyben már elismerték, nem volt ka-
pacitásuk arra, hogy Dévai minden jelentésének valóságtartalmát ellenőrizzék,
így az általa átvett összegek tényleges nagyságáról nem rendelkeznek informáci-
ókkal.127 Pontosították a Dévaitól szerzett összegek mennyiségét is, és egy tételes
kimutatást adtak át a BM-nek, amely a fent említett 118 ezer dollárhoz képest
majdnem 40 ezerrel többet mutatott.

Az MNVK-2. kimutatása a Dévai István által beszolgáltatott összegekről (Forrás: ÁBTL

3.1.9. V-160338/2. 242.)128
Időszak Átadott valuták Dollárba átváltott érték*
1970–71. évben
december–január 41 000 DM 11 240
január 25 000 SFr 5794
november 21 000 DM 6290
1972. évben
június 11 650 SFr 3031
1 010 000 LIT 1740
december 90 000 DM 28 226
1973. évben
január 600 DM 187
5250 USD 5250
június 22 200 SFr 7216
augusztus 44 700 SFr 15 772
1974. évben
január 43 766 DM 16 192
10 000 SFr 3076
60 USD 60
március 20 000 DM 7442
5000 SFr 1583
összesen: 113 099
* Az átváltásokat az alábbi online kalkulátor segítségével végeztem: http://fxtop.com/en/curren-
cy-converter-past.php?A=1&C1=USD&C2=HUF&DD=01&MM=01&YYYY=1958&B=1&P=&I=1
&btnOK=Go%21

127  ÁBTL 3.1.5. O-16586/2. Feljegyzés, 1974. augusztus 31. 145.

128  Mivel a valutanemek jelölése többször változott, ráadásul az euró bevezetésével több, itt meg-
jelölésre kerülő nemzeti valuta megszűnt, ezért a továbbiakban az egyszerűség kedvéért a korabeli
rövidítéseket használom. Ennek megfelelően: LIT = olasz líra; SFr = svájci frank; DM = nyugatnémet
márka.

47
Dévai István által az MNVK-2. tudtával külföldön hagyott összegek USD-ban (For-
rás: ÁBTL 3.1.9. V-160338/2. 243.)
1970–71. évben
Róma 5000
1973. évben
Róma 2935
Róma 6896
1974. évben
Róma 5000
Metalimpex bécsi irodája 4755
összesen 24 586

A kémelhárítók számára még ez sem volt elég meggyőző, ugyanis ellentmondott

a hivatalos átiratukban foglaltaknak, amely szerint Dévai akkor kapott vámel-
lenőrzés nélküli belépési engedélyt az országba, ha valutát hozott haza a szolgá-
lat számára. A határőrségtől szerzett adatok szerint 1973-ban Dévai öt esetben
lépte át a határt ezzel a kedvezménnyel, míg a kimutatásban csak négy alkalom
szerepelt.129 Az átadott összegekről azonban pontosabb adatokat nem sikerült
szerezniük, így a végső jelentésben a Dévai által kitermelt valuta mennyiségét
155 ezer dollárban határozták meg.130 Ráadásul az egyik olasz üzletkötő kihall-
gatása során fény derült arra is, hogy a jutalékok nem kerültek minden esetben
a katonai felderítéshez, ugyanis az olasz kijelentette, hogy az általa visszatérített
jutalékot egyenesen Dévai svájci bankszámlájára utalta, vagyis elkezdték felderí-
teni a vezérigazgató-helyettes titkos bankbetéteit is.131 Dévai körül egyre jobban
szorult a hurok, és az sem segített rajta, hogy a Metalimpex felhasználásával el-
követett visszaélések egy része valóban titkosszolgálati célokat szolgált.
A titkos jutalékok rendszerének vizsgálatakor a BM rendszeresen szembe-
találta magát felsőbb érdekkel, így ezeket az adatokat nem használhatta bizo-
nyítékként a gyanúsítottak ellen. A bevezetőben már volt róla szó, hogy a szovjet
titkosszolgálatnak szüksége volt olyan pénzekre, amelyeknek eredetét el tudja
fedni, hogy ezekkel baloldali pártokat, mozgalmakat illetve olyan politikai erőket

129  ÁBTL 3.1.5. O-16586/2. Értékelő jelentés, 1974. június 27. 38.
130  ÁBTL 3.1.5. O-16586/3. Jelentés Dévai István és társai ügyében, 1975. április 1. 290. 155 ezer
USD korabeli árfolyamon 7 246 622 forintot ért, amelynek mai értéke a 69/2017. (III. 31.) kormány-
rendeletben megállapított 1974-re vonatkozó nyugdíj valorizációs szorzóval (66,95) számolva
több mint 485 millió forint.
131  ÁBTL 3.1.9. V-160338/7. Jelentés, 1974. október 8. 366.

48
támogasson, amelyek az éppen aktuális szovjet külpolitika számára kedvezőek
voltak. A Dévai ellen gyűjtött adatok, valamint az MNVK-2. hivatalos átirata is
arról tanúskodnak, hogy a leleplezett pénzmozgások mögött sok esetben meg-
található volt ez a motiváció.
Mögöttes célokat fedeztek például egy indiai üzletkötő támogatásával is, aki
jelentős hasznot könyvelhetett el abból, hogy kizárólagos pozíciókat nyert az
indiai ügyletek bonyolításánál. Az éppen a nyomozás évében atomhatalommá
váló egykori angol gyarmat hivatalosan ugyan semleges próbált maradni a hi-
degháborús felek között, azonban biztonságpolitikai szempontok miatt (legfőbb
ellenfele, Pakisztán az USA táborához tartozott) a Szovjetunióhoz közeledett, és
1971-ben aláírták a béke- és barátsági szerződést a két ország között. A Szov-
jetunió számára jelentős előrelépés volt a dél-ázsiai országhoz való közeledés,
hiszen India fogta össze az el nem kötelezett államok mozgalmát, a harmadik
világ feletti befolyásgyakorlás kiépítése pedig mindkét nagyhatalom számára
fontos volt. A hidegháború éveiben majdnem folyamatosan hatalmon lévő és
a szovjetekkel kacérkodó Indiai Nemzeti Kongresszus Párt újabb választási győ-
zelmének támogatása tehát a keleti blokk közös politikai érdekeként volt fel-
tüntetve. A Metalimpex India felé folytatott kereskedelmének egészét egy Paul
Swraj nevezetű közvetítőn keresztül bonyolította, jelentős jutalékot engedve át
számára, azonban nem ez volt a legjövedelmezőbb kedvezmény, amit az indiai
férfi a külkereskedelmi vállalattól szerzett.132 Gergely Miklós vezérigazgató úgy
rendelkezett, hogy a Metalimpex reexport üzleteinek döntő többségét Swrajon
keresztül kell bonyolítani, vagyis a nyugati cégekkel folytatott üzleti tárgyaláso-
kat a Londonban működő üzletkötő végezte. Ez annyit jelentett, hogy az Indiába
a Metalimpexen keresztül szállított nyugati termékek árát Swraj határozta meg,
ráadásul, amíg a Metalimpex konvertibilis valutában volt kénytelen kifizetni a
további eladásra szánt termékek árát, addig a devizahiánnyal küzdő India rúpiá-
ban teljesített a szintén devizahiánnyal küzdő Magyarország állami vállalatának.
A manipulációk itt nem értek véget, ugyanis teljesen elmaradt a különböző ügy-
letek során a versenyeztetés is, csak azokkal a cégekkel szerződtek, amelyeket
Swraj kijelölt a Metalimpex számára, ahelyett, hogy az Indiában működő Ma-
gyar Kereskedelmi Kirendeltség segítségével terjeszkedett volna a cég az indi-
ai piacokon. A BM kalkulációi szerint az évente megkötött több millió dolláros
üzletek alapján Swraj több százezer dollárt tett zsebre, nagyjából a forgalom tíz
százalékát, de amikor az indiai kormányzat államosításokat hajtott végre, és az

132  ÁBTL 3.1.5. O-16586/1. Jelentés, 1973. október 31. 54–56.

49
így kialakult profitcsökkenés miatt kevesebb lett Swraj bevétele is, a Metalimpex
Gergely utasítására kompenzációban részesítette az üzletkötőt, és rejtett jutalé-
kokkal egészítette ki jövedelmét. Az alábbi táblázat alapján kiszámítható, hogy
tíz év alatt közel másfél millió dollár ütötte az indiai férfi markát:

Paul Swraj számára fizetett jutalékok összegei, ezer rúpiában (1 USD=6,8–7,5 rúpia
1962–1971 között) (Forrás: ÁBTL 3.1.5. O-16586/1. 67.)
1962 1172
1963 901
1964 457
1965 251
1966 326
1967 1074
1968 325
1969 836
1970 651
1971 698
1972 2640
összesen 9331

Mindhiába volt azonban a bonyolult rendszer felfejtése a BM részéről, hama-

rosan kiderült, hogy Gergely a Külkereskedelmi Minisztérium tudtával és bele-
egyezésével támogatta az indiai üzletembert, akinek mind az MNB-nél, mind a
Külkereskedelmi Banknál folyószámlája volt, és a pénzt az indiai kormánypárt
választási kampányához való hozzájárulásra szánták.133 (Kis adalék a korabeli
Magyarország pénzügyi helyzetéről: míg 1960-ban kétmilliárd devizaforintra rú-
gott az adósság, 1969-re már 9,3 milliárd devizaforint tartozása volt az ország-
nak, és 1962-től voltak olyan időszakok, amikor az MNB napi likviditási problé-
mákkal küzdött.134 Mindeközben India atomfegyverek előállításán dolgozott…)
Szintén párttámogatást gyaníthatunk a két olasz külkereskedővel, Emilio
Thierryvel és Alessandro Bonassival kötött megállapodások mögött, bár erről
csak közvetett bizonyítékaink vannak. Az Olaszországgal folytatott kereskedelmi

133  ÁBTL 3.1.9. V-160338/2. Dévai István önvallomása, 1974. október 1. 28.
134  Mong 2012, 86–87.

50
kapcsolatok rendkívül szorosak és speciálisak voltak, de más okokból, mint a
nyugatnémetekkel kialakított partnerség. Elsősorban Nyugat-Európa legerősebb
kommunista pártjának szerepe határozta meg a magyar–olasz gazdasági kap-
csolatokat a negyvenes évek végétől, és bár a Kádár-rendszer idején gyengült a
korábban igen erős és sok esetben komoly tehertételt jelentő szovjet nyomás
az olasz kommunisták támogatását illetően, a hidegháború teljes időszakában
jelentős pénzügyi hozzájárulást kaptak az itáliai elvtársak a keleti blokk országa-
iból.135 Ennek a támogatásnak a legnyilvánvalóbb formája az Olasz Kommunista
Párt saját vállalatainak előnyben részesítése volt, de a pártvállalatokkal folyó ke-
reskedelem mellett közvetlen pénzforrásokat is biztosított számukra Magyaror-
szág a Római Kereskedelmi Kirendeltség segítségével. A Magyar Nemzeti Bankon
keresztül Rómába – és a világ számos városában fenntartott kirendeltségre –
küldött „alkotmányos költségek” tulajdonképpen korrupciós pénzek voltak,136
amelyek azt a célt szolgálták, hogy megvesztegessék a kiszemelt üzletfelet. Hi-
vatalosan „bizalmas jellegű rendkívüli kiadások”137 néven illették, és központilag
szabályozták a kenőpénzként funkcionáló összegek felhasználását és elszámolá-
sát. Az üzletek megkötésekor a jutalékra vonatkozó megállapodás elfogadásá-
ra kizárólag a külkereskedelmi vállalat igazgatója, esetleg helyettese volt felha-
talmazva, a megállapodás dokumentumait titkosan kellett kezelni, és az ehhez
köthető iratokat lehetőleg semleges papírra írták, cégszerű aláírás és bélyegző
nélkül.138 Az alkotmányos költségek tehát elsősorban az üzletkötésekhez biztosí-
tott titkos pénzek voltak, de fedeztek ebből a keretből titkosszolgálati akciókat,
valamint a központi politika által meghatározott, egyéb burkolt feladatokat is.139
A Metalimpex is küldött a római kereskedelmi tanácsos részére különböző ös�-

135  Bottoni 2015, 102.

136  ÁBTL 3.1.9. V-160338/3. Jegyzőkönyv Gergely Miklós gyanúsított kihallgatásáról, 1974. októ-
ber 14. 119.
137  „A bizalmas jellegű rendkívüli kiadásokon az egyes szerződések megkötésével és bonyolításá-
val, továbbá piacok és kontingensek megszerzésével és fenntartásával, illetőleg az áruforgalom bő-
vítésével kapcsolatos olyan anyagi áldozatvállalást kell érteni, amelynek közvetlen vagy közvetett
kedvezményezettje külföldi, és amely nem minősül az áruforgalommal kapcsolatos szokásos köz-
vetlen vagy közvetett költségnek (árengedmény, jutalék, propaganda, reprezentáció stb.).” MNL
OL XXIX-G-20-b 21. d. A külkereskedelmi miniszter 11/1968. KKM számú utasítása a nem szocia-
lista viszonylatokban felmerülő bizalmas jellegű rendkívüli kiadások folyósításának rendjéről, 1968.
április 14. Köszönöm Germuska Pálnak, hogy a dokumentumra felhívta a figyelmemet.
138 Uo.
139  Az alkotmányos költség államilag szabályozott intézménye egészen a rendszerváltozásig meg-
maradt. Németh Miklós visszaemlékezése szerint Horn Gyula 1988-ban el akarta érni, „hogy a kül-
ügyi képviseleteken dolgozó katonai elhárító tisztek és hírszerzők – természetesen a rájuk szánt

51
szegeket alkotmányos költség címén, amelyekből a már említett két olasz üzlet-
kötő is megkapta a munkájáért járó jutalékot. A Dévai-ügy kapcsán összegyűj-
tött adatokból nem derül ki, hogy volt-e bármilyen politikai megfontolás a két
üzletkötő kiválasztásában, de mivel később a BM nem használta fel terhelő bi-
zonyítékként a nyilvánvalóan korrupciós kapcsolatot a vállalatvezetők ellen – és
ismerjük a korabeli preferenciákat az üzletfelek kiválasztásánál is –, nem zárható
ki az a lehetőség sem, hogy mind Bonassi, mind Thierry köthetőek voltak az OKP
érdekeltségéhez. 1970–1973 között a Metalimpex összesen 40 695,59 USD ös�-
szegben utalt az olaszországi magyar kirendeltségekre alkotmányos költséget,140
de pontos kimutatást adtak át a belügynek a korábbi évek átutalásairól is:

A Metalimpex Pénzügyi Osztálya által készített kimutatás a Rómába küldött al-

kotmányos költségekről, 1971. április 30. (Forrás: ÁBTL 3.1.9. V-160338/2. 284.)
Devizanem Összeg Jogcím
1963.06.04. LIT 2 500 000 alkotmányos költség
1964.11.10. LIT 4 299 033,60 alkotmányos költség
1964.12.15. USD 5669 alkotmányos költség
1965.04.29. USD 7000 alkotmányos költség
1965.07.28. USD 4960 alkotmányos költség
1966.01.11. USD 1321 alkotmányos költség
1966.09.27. USD 1 560,33 kirendeltségi ellátmány
1966.12.07. LIT 3 189 325 alkotmányos költség
1966.12.07. USD 4444 alkotmányos költség
1966.12.07. USD 4 300,40 alkotmányos költség
1967.04.15. USD 1000 alkotmányos költség
1970.01.15. USD 7000 alkotmányos költség

pénzzel együtt – többé ne a Honvédelmi Minisztériumhoz, hanem a külügyhöz tartozzanak. Azaz

rá akarta tenni a kezét az alkotmányos költségkeretre.” Oplatka 2014, 193.
140  ÁBTL 3.1.9. V-160338/2. Feljegyzés az olasz kontingensek és alkotmányos költségek átutalásá-
ról. 1974. november 11. 286.

52
A Metalimpex Pénzügyi Osztálya által készített kimutatás a Milánóba küldött al-
kotmányos költségekről, 1971. április 30. (Forrás: ÁBTL 3.1.9. V-160338/2. 285.)
Devizanem Összeg Jogcím
1967.12.06. USD 1000 alkotmányos költség
1969.04.24. LIT 500 000 alkotmányos költség
1970.12.11. USD 1019,18 alkotmányos költség
1971.01.11. USD 3969,99 alkotmányos költség
1971.02.18. USD 1334,20 alkotmányos költség
1971.02.05. USD 2373,50 alkotmányos költség
1971.03.05. USD 719,45 alkotmányos költség
1971.03.04. USD 1728,35 alkotmányos költség

A Metalimpex által a kirendeltségre utalt összegekből a két korábban említett

üzletkötőnek szánt kétszázalékos jutalékból Gergely Miklós 1969-től kezdődően
a leszállított áruk tonnája után fél dollárt visszakért. Ezeket a titkos jutalékokból
befolyt még titkosabb visszatérítéseket általában Dévai vette át személyesen, és
juttatta el az MNVK-2. részére.141 1970 elejétől 1974 januárjáig hozzávetőlegesen
83 ezer USD-t142 sikerült ezzel a módszerrel kitermelni, amelyből a római és a
milánói rezidentúra 23 ezer dollárt kapott vissza titkosszolgálati célokra, a fenn-
maradt összeg, nagyjából 60 ezer dollár pedig a katonai felderítésé lett.143

141  ÁBTL 3.1.9. V-160338/2. Dévai István önvallomása, 1974. október 16. 34.
142  1974 januári árfolyamon ez az összeg megközelítőleg 3,9 millió forint volt, amelynek az inf-
lációval növelt mai értéke (a nyugdíj megállapításához használt valorizációs szorzó segítségével
kiszámolva) majdnem 260 millió forint.
143  Uo. Az összegek nagyságának megítélésénél ki kell hangsúlyozni, hogy ez pusztán a Metalim-
pex által Olaszország felé bonyolított üzletekből származott, és a nehézipari termékekkel foglal-
kozó külkereskedelmi vállalatnak nem a mediterrán ország volt a legfontosabb partnere, hanem
Nyugat-Németország. A Metalimpex ezzel tulajdonképpen a hivatalos politika által támogatott
rendszerrel kicsit szembe is ment. A prioritás Dévai nyomására rendeződött át a vállalatnál, felte-
hetően azért, mert a titkos jutalékokból nagyobb összegeket tudott saját hasznára kivonni Német-
ország tekintetében a személyes kapcsolatoknak köszönhetően, mint az olasz üzletkötésekből. Rá-
adásul az Olaszország felé folyó kereskedelem, mint az OKP támogatására életre hívott konspirált
mechanizmus, sokkal inkább a titkosszolgálatok és a kommunista pártok ellenőrzése alatt állt, így
egyéni haszonszerzésre kevésbé volt alkalmas.

53
Kimutatás a Dévai István által bevallott összegekről, amelyeket a római és a mi-
lánói kirendeltség részére átutalt (Forrás: ÁBTL 3.1.9. V-160338/1. Jegyzőkönyv,
1974. november 26. 262.)
Dátum Kirendeltségnek átadva Szolgálatnak átadva
1971. április 20 000 SFr (kb. 7000 USD) 25 000 SFr (kb. 8250 USD)
1973. február 20 000 SFr 44 860 SFr (kb. 15 000 USD)
5250 USD
1973. június 2935 USD 22 260 SFr (kb. 7800 USD)
1974. január 5000 USD 56 300 DM (kb. 21 400 USD)
10 000 SFr (kb. 3500 USD)
60 USD
Összesen 21 935 USD 61 260 USD

A két olaszországi kereskedelmi kirendeltség működésénél is azt látjuk tehát,

hogy az MNVK-2. Csoportfőnökségének komoly befolyása volt az ott történtek-
re. Egyrészről ez természetesen következik abból a felosztásból, amely a Varsói
Szerződés tagállamainak feladatait határozta meg, ugyanis a Magyar Néphad-
sereg volt a felelős az észak-olaszországi NATO-bázisok megfigyeléséért, más-
részről megerősíti azt a feltételezést, hogy a katonai felderítés erős civil bázissal
rendelkezett a külkereskedők között. Sőt az általam fellelt anyagok azt sugallják,
hogy a kereskedelmi kirendeltségek érdemi munkája itt is, akárcsak Frankfurt-
ban, az MNVK-2. felügyeletével zajlott, dacára a BM egyértelmű jelenlétének.
Dévainak két római kereskedelmi tanácsossal volt személyes kapcsolata
a titkos jutalékok mozgatása során: Darvas Lászlóval és Obláth Györggyel.144
Mindketten tudtak az MNVK-2. részére végzett „valutakitermelésről”, a titkos
jutalékokból származó visszatérítésekről. Darvas László 1945-ben lépett be a
kommunista pártba, és a Magyar Államrendőrség Budapesti Főkapitánysága Po-
litikai Rendészeti Osztályán, vagyis a Péter Gábor vezette politikai rendőrségen
vállalt munkát. Később vegyész szakképzettséget szerzett, és a váci Forte Fotoké-
miai Ipari Vállalat, majd a Péti Nitrogénművek, utána a Tiszavidéki Vegyi Kombi-
nát vezetője lett. Külkereskedelmi karrierjét 1956 januárjában kezdte, amikor a
Chemolimpex igazgatójának nevezték ki. 1963-ban a külkereskedelmi miniszter
helyettese lett, erről a posztról került 1969-ben Rómába.145 A nyomozás idején,

144  ÁBTL 3.1.9. V-160338/1. Dévai István gyanúsított kihallgatása, 1974. augusztus 8. 161.
145  Történelmi Tár

54
1974-ben már a Hungarotexnek, az 1946-ban létrehozott külkereskedelmi válla-
latnak az igazgatója volt, ahová Rómából való visszatérése után helyezték. Ob-
láth György a Lignimpex éléről került külföldi állomáshelyeire, majd a hatvanas
évek végén maga is ellátta a Hungarotex irányítását. Obláth karrierje több pon-
ton is érinti e történet vonalát, ugyanis 1959-ben őt is Rév Lajos, a pártközpont
munkatársa kereste fel, akárcsak Gergelyt, és közölte vele, hogy Indiába helyezik
kereskedelmi tanácsosnak,146 s 1963 őszéig tartózkodott Új-Delhiben. Azon évek
egy részében tehát, amikor a Metalimpex jelentős összegeket juttatott burkoltan
az indiai kormánypárt számára, Obláth képviselte Indiában a magyar kereskedel-
mi érdekeket. Személyével kapcsolatban fontos megjegyezni, hogy „Petneházi”
fedőnéven már legalább az ötvenes évek közepétől a belügynek dolgozott, de
anyagai a forradalom alatt megsemmisültek.147 Indiai kiküldetése során rend-
szeres jelentéseket küldött a BM-nek,148 de hazaérkezése után arra hivatkozva,
hogy hírszerzői lehetőségei megszűntek, kizárták a hálózatból, és a továbbiakban
társadalmi kapcsolatként számítottak együttműködésére.149 Kérdésként merül-
het fel, hogy későbbi római állomáshelyén, a hetvenes évek elején, vajon melyik
titkosszolgálattal dolgozhatott együtt? Az MNVK-2. pénzmozgásairól minden-
esetre tudnia kellett, és a szolgálat fel is vette vele a kapcsolatot még Rómába
kerülése előtt – legalábbis Dévai szerint.150
Az 1961-ben megszervezett milánói kirendeltség is többnyire a katonák el-
lenőrzése alatt állt. 1966-ban például az olasz szervek által letartóztatott, majd
fogolycserével szabadult, fedett állományú tiszt, Budai Ferenc őrnagy, Dévai
személyes ismerőse állt az élén.151 Budai a nyomozás idején éppen az Idegen-
forgalmi Hivatal vezetőjeként egyengette a KGB fedővállalatának, az Interpress
Nyomda és Lapkiadó Vállalatnak gazdasági ügyeit,152 később Szíriában szolgálta
a hírszerzést,153 majd a nyolcvanas évek végén a Delta Szaklapkiadó és Műszaki
Szolgáltató Leányvállalat élén találjuk, ahova régi „üzlettársa”, Siklósi Norbert he-
lyezte.154

146  ÁBTL 3.2.1. Bt-463. Jelentés, 1959. március 31. 20.

147  ÁBTL 3.2.1. Bt-463. Szolgálati jegy, 1961. augusztus 1. 19.
148  Fennmaradt jelentéseit a következő dosszié tartalmazza: ÁBTL 3.2.3. Mt-719/1.
149  ÁBTL 3.2.1. Bt-463. Javaslat, 1963. szeptember 11. 57.
150  ÁBTL 3.1.9. V-160338/1. Dévai István gyanúsított kihallgatása, 1974. augusztus 8. 161.
151  Bottoni 2015, 90.
152  Borvendég 2015a, 105–106.
153  Práczki István visszaemlékezése alapján sokkal inkább saját vagyonának gyarapításával foglala-
toskodott a szíriai küldöttség vezetőjeként, mint hírszerzéssel. Práczki 2014, 313–335.
154  Borvendég 2015b, 90–107.

55
 Hasonlóan beavatott lehetett a felderítés ügyeibe Csillag Mátyás155 milánói
kereskedelmi tanácsos is, aki a Metalimpex által kitermelt visszatérítéseket át-
vette a két olasz képviselőtől, és feladata volt, hogy azokat – amennyiben Dévai
nem utazik Milánóba – eljuttassa a római kirendeltség vezetőjéhez. Csillag Má-
tyás azonban 1973-ban emigrált, és nyilván magával vitte titkait is. Mivel a kényes
szökés időben nem sokkal előzte meg a Metalimpex vezetői ellen folyó nyomo-
zást, a BM azt is megpróbálta kideríteni, vajon az egykori kereskedelmi tanácsos
mennyire lehetett beavatott a titkosszolgálat ügyeibe, annál is inkább, mert Csil-
lag felesége külföldi kiküldetésük előtt a Metalimpex idegen nyelvű levelezője
volt,156 így felmerült, hogy a vállalat vezetői és a háttérben működő MNVK-2.
tisztjei közelebbről ismerhették a házaspárt. Csillagnak természetesen pozíciójá-
ból adódóan teljesen át kellett látnia a titkos jutalékok rendszerének működését,
az alkotmányos költségek rendeltetését, és tisztában lehetett a kirendeltségen
működő személyek mögött álló hírszerző szervek jelenlétével és munkájával.
A dokumentumokból kiderül, hogy Csillag emigrálása után Milánóban maradt,
és egy amerikai cégnél, a Philipp Brothersnél157 helyezkedett el, amely üzleti kap-
csolatban állt a Metalimpexszel is. Felmerült a gyanú, hogy az MNVK-2. direkt
„léptette le” a külkereskedőt, és építette be az amerikai vállalathoz,158 de erre
utaló bizonyítékot nem találtak. Csillag utódja Máté Lajos lett, aki a BM informá-
ciói szerint szintén a katonai felderítés kapcsolataként került állomáshelyére.159
Az MNVK-2. jelenléte Milánóban rendkívül erős volt, kereskedelmi központ-
ján kívül sajtórezidentúrája is működtetett itt fedett irodát,160 és 1974–1975 fo-
lyamán itt hozták létre – Práczki István vezetésével – az MNVK-2. saját alapítású
cégének, a külföldi tulajdonban lévő, de Magyarországon működő Idegenforgal-

155  Csillag Mátyás eredetileg lakatosként dolgozott, majd 1945-ben a Belügyminisztérium Poli-
tikai Osztályára került. 1948-ban irányították külkereskedelmi területre, először a Nikex, majd a
Technoimpex Külkereskedelmi Vállalatokhoz. 1952–1958 között a pekingi kereskedelmi kirendelt-
ség attaséja volt, majd a Technoimpex és a Mogürt munkatársaként végzett néhány éves hazai
tevékenység után, újra külföldi kiküldetést kapott. 1967-ben tíz hónapra Kuvaitba küldték, onnan
pedig milánói állomáshelyére érkezett, amelynek 1973. szeptember 27-ig volt a vezetője. ÁBTL
3.1.9. V-159884. A Külkereskedelmi Minisztérium átirata a BM részére, 1974. július 1. 24.
156  ÁBTL 3.1.9. V-159884. Összefoglaló jelentés Csillag Mátyás és társa ügyében, 1974. augusztus
6. 122.
157  A Philipp Brothers nevű amerikai vállalat magyarországi üzleti tevékenységéről lásd: Borven-
dég 2017, 111–163.
158  ÁBTL 3.1.9. V-160338/7. Jelentés Csillag Mátyás disszidenssel kapcsolatban, 1974. június 13. 38.
159  ÁBTL 3.1.9. V-159884. Jelentés Csillag Mátyás ügyében, 1974. június 4. 101.
160  Kenedi 2015, 103.

56
mi Propaganda és Kiadóvállalatnak a leányvállalatát, amelyet utazási irodaként
álcáztak.161
A titkos jutalékok rendszere természetesen a többi partnerország irányában
is működött, Németország és Ausztria felé éppúgy, mint a közel-keleti államok
felé. A szisztéma nagyjából mindenhol egyforma volt, bár egyes esetekben „színe-
síthették” a megszokott korrupciós eszközöket némi zsarolással is, amennyiben
a kiszemelt fél nem tartotta be a visszatérítésekre vonatkozó játékszabályokat,
vagy éppen olyan információknak lehetett a birtokában, amelyeknek a megszer-
zése előnyt jelenthetett a magyar szolgálatok számára. Ez történt például a Man-
nesmann nevű német cég egyik osztályának vezetőjével is, aki birtokában volt a
cég harckocsigyártásra vonatkozó adatainak, és tőle függött a Metalimpexszel
megkötendő szerződések sorsa is. Dévai kiderítette, hogy az illető lelkes híve a
vadászatoknak és a szép lányoknak egyaránt, így az MNVK-2-vel és a Mavaddal
egyeztetve egy kellemes hétvégét szervezett számára a budai erdőkben, ahol né-
hány intim fotó elkészülte után biztosítva látta az üzlet megkötésének feltéte-
leit.162 Valójában a Mannesmannal való üzleti kapcsolat rendkívül jövedelmező
volt mindkét fél számára, úgyhogy a kompromittáló képek felhasználására talán
soha nem is került sor. Dévai letartóztatása után cellatársának elejtette, hogy a
Mannesmanntól tíz dollárral drágábban vásárolta a különböző olajszerelvények
darabját, mint amennyiről más cégek árajánlatai szóltak.163
„Tavaly szeptemberben, mint ahogy annak idején szóbelileg tájékoztatást
is adtam, megállapodtam a Mannesmann céggel, hogy a negyedik negyedévi
drill pipe szállítások után 20 ezer DM külön titkos engedményt nyújtanak. Ezen
összeget mostani kinn tartózkodásom során átvettem, és a mai napon Szabó
elvtársnak átadtam. Ezzel kapcsolatban az alábbi kérésem van. Április 11-én a
Mannesmanntól két igazgató és két cégvezető jön Budapestre 3-4 napra. Vál-
lalati keretből csak egy személy meghívására van lehetőség, ezért kérem, hogy
a felmerülő költségeket, amelyek 3-5 ezer forintot tehetnek ki, elszámolhassam.

161  Az IPV nevű cég egy brüsszeli székhelyű újságíró-szövetség, a FIJET tulajdonában állt hivata-
losan, amely pedig a szovjetek által irányított Nemzetközi Újságíró Szervezet (NÚSZ) érdekkörébe
tartozott, vagyis egy kiterjedt, nemzetközi titkosszolgálati háttérrel rendelkező vállalattal állunk
szemben, amelynek alapítója és első igazgatója Siklósi Norbert volt, aki a BM információi szerint
maga is megnyertként tevékenykedett a MÚOSZ főtitkáraként. Mindeközben a NÚSZ kincstár-
noka és alelnöke is volt egyben, így a KGB-vel is kapcsolatban kellett állnia. Erről lásd részletesen:
Borvendég 2015a. Az az információ pedig, hogy az IPV az MNVK-2. saját alapítású cége volt, Kis-
Benedek József személyes közlése.
162  ÁBTL 3.1.9. V-160338/2. Dévai István önvallomása, 1974. december 1. 84.
163  ÁBTL 3.1.9. V-160338/7. Fogdaügynöki jelentés, 1974. augusztus 6. 340.

57
Megállapodtam velük ugyanis abban, hogy jövő év első negyedévben az ez évi
csőszállítások után 30 ezer DM extra titkos engedményt biztosítanak.”164
A BM megállapítása szerint az üzletfél jutalékrendszeren alapuló kiválasztása
az évek során – csak a Metalimpex esetében – több millió dolláros veszteséget
okozott a Magyar Népköztársaság számára.165

Titkosszolgálati vállalatalapítások és offshore cégek

2010 tavaszán az újságokból értesülhetett az olvasó arról, hogy az Eurocom Rail

Cargo Zrt., amely az első magán vontatási szolgáltató volt az országban, félmil-
liárd forinttal tartozik a Magyar Államvasutaknak.166 A több évtizedes múlttal
rendelkező vállalat ezzel elérkezett pályafutása végére, kénytelen volt csődeljá-
rást kezdeményezni maga ellen, mozdonyaitól megszabadulni és feladni a vasúti
fuvarozásban elfoglalt pozícióit. A cég eredetileg nem a kötöttpályás teherfuva-
rozásban rejlő lehetőségekből kívánt részesedést kihasítani magának, a vasúthoz
köthető tevékenységét csak 2007-ben kezdte. Külkereskedelmi vállalatként in-
dult, méghozzá titkosszolgálati közreműködéssel. 1972. augusztus 17-én jegyez-
ték be Magyarországon az Eurocomot,167 amelyet három vagy négy nagyvállalat
vezérigazgatója alapított, és a megszervezésével Práczki Istvánt, az MNVK-2. hír-
szerzőjét bízták meg.168 Az alapításhoz szükséges hárommillió forintos alaptőkét
a katonai felderítés biztosította, céljuk az volt, hogy a szerv működését üzleti
alapokra helyezzék. Történetünk szempontjából az Eurocom nevű cég megalapí-
tása azért kulcsfontosságú momentum, mert a működésében részt vállaló nagy-
vállalatok legfontosabbika éppen a Metalimpex volt.
Az Eurocomot az MNVK-2. alapította, kifejezetten azzal a szándékkal, hogy
működéséhez pénzügyi erőforrásokat biztosítson.169 Ez a fajta gazdasági tevé-
kenység máig bevett gyakorlat a világ különböző államainak titkosszolgálatai-
ban, hiszen az illegális hírszerzés egyik fontos bázisainak számítanak ezek a vállal-

164  ÁBTL 3.1.9. V-160338/2. Dévai István jelentése az MNVK-2-nek, 1974. március 13. 281.
165  ÁBTL 3.1.5. O-16586/1. Jelentés a Metalimpex Külkereskedelmi Vállalat vezetőinek ügyében,
1973. október 31. 54.
166  Andó 2010.
167 Céginformáció
168  Práczki 2014, 185–210.
169  Kis-Benedek József megerősítette, hogy a katonai felderítésnek sok saját alapítású cége volt.

58
kozások, nem is beszélve a pénzügyi lehetőségekről. Az Eurocom igazgatótanácsi
ülésein Dévai mellett a következő személyek vettek részt: Szabó János, az MNVK-
2. alezredese, Dergács Ferenc, a Monimpex vezérigazgatója, Jurassza Ferenc, az
Agrimpex vezérigazgatója, Dézsi Albert, a Terimpex vezérigazgatója, Práczki
István, az Eurocom alapítója, első igazgatója és a katonai felderítés alezredese,
valamint – Práczki leváltása után – Szekeres Tamás, az Eurocom igazgatója.170
Bár a felsorolt vállalatokról többet az ügy kapcsán nem tudhatunk meg, minden-
esetre nagy valószínűséggel a többi cég is a katonai titkosszolgálat hatáskörébe
tartozott, ha bevonták őket a felderítés saját alapítású vállalatának működésébe.
A Terimpexről már tudjuk, hogy az ország mezőgazdasági exportjának jelentős
részét végző, hússzállítással foglalkozó mamutvállalat, a legnagyobb magyar tá-
mogatója volt az Olasz Kommunista Pártnak,171 és az Eurocomban vállalt sze-
repéből láthatjuk, hogy titkos tevékenysége ennél a feladatnál nem is ért véget.
A vállalat és az MNVK-2. közötti kapcsolatra utal az is, hogy Budai Ferenc, a ka-
tonai felderítés tisztje – aki a jelen kötetben leírt összefüggések állandóan vissza-
térő szereplője – Milánóba kerülése előtt a Terimpex Külkereskedelmi Vállalatnál
is dolgozott, minden valószínűség szerint fedett állományban.172
Az Eurocom fedésének megszervezéséhez komoly konspiráció szükségel-
tetett, amely eleinte kevésbé volt adott, így – Práczki István visszaemlékezése
alapján – több revizori vizsgálatot is folytatott ellenük a Külkereskedelmi Mi-
nisztérium, mert felmerült a gyanú, hogy állami köntösbe bújtatott magáncéggel
áll szemben a hatóság. A gyanú tulajdonképpen igaz is volt, a bukást mégis el
lehetett kerülni, ugyanis a „revizori jelentést lefülelte a cég”,173 vagyis a katonai
titkosszolgálat. A kissé döcögve induló törpevállalat hamarosan jól menő köz-
vetítőként lépett be a hazai külkereskedelmi forgalomba. Működését senki nem
akadályozta, a mögötte álló érdekcsoport nyilván jó összeköttetésekkel rendel-
kezett, pedig megjelenése a piacon több állami vállalat érdekét is sértette. A nyo-
mozás során többször felmerült az Eurocom, mint a katonai felderítés fedőcége,
a BM mégsem vizsgálódott kitartóan, nagyobb gondot fordított a nem sokkal
később megalapított külföldi leányvállalatok működésére. Az okokat teljes bi-
zonyossággal nem tudjuk feltárni, azonban a vizsgálat során két jelentésben is
megjegyzik, hogy az Eurocomban a BM is érdekelve volt, ráadásul a cég egyik

170  ÁBTL 3.1.9. V-160338/2. Dévai István önvallomása, 1974. november 24. 70.
171  Bottoni 2015.
172  ÁBTL 3.2.5. O-8-157. Tájékoztató jelentés, 1966. november 9. 25.
173  Práczki 2014, 194.

59
vezetője, Nagy Sándor belügyi alkalmazott.174 A BM szerepe közel sem biztos, és
ha részt is vett a cég létrehozásában, egyáltalán nem tisztázott, mekkora rálátása
lehetett annak működésére. Maga Práczki István is kételkedve rázta fejét a BM
jelenlétére,175 bár elég hamar eltávolították az Eurocom közeléből, így valószínű-
leg nem lehetett mindenről tudomása. Az mindenesetre elgondolkodtató, hogy
a nyomozás befejeztével összeállított terhelő adatok között nem fordítottak túl
nagy figyelmet a katonák fedőcégére, pedig az összegyűjtött vallomásokból ki-
derül, komoly népgazdasági érdekeket sértett a kis létszámú kereskedelmi köz-
vetítő cég.
Az Eurocom hasonló szisztéma szerint hasította ki a maga hasznát az ország
külkereskedelméből az előző fejezetben tárgyalt üzletkötőkhöz. Több világhírű
nyugati cég – például a brit BP olajkonszern, a német Linde, a svájci Oerlikon
vagy a svéd Addo176 – kizárólagos hazai forgalmazója lett, de előfordult, hogy
olyan termékek kereskedelmébe szállt be, amelyek már hosszú ideje jelen voltak a
hazai piacon, vagyis megjelenésével megemelte a beszerzési árakat. A svéd ESAB
céggel a Metalimpex már évek óta kapcsolatban állt, de miután létrehozták az
Eurocomot, Dévai elsősorban az új cég érdekeit tartotta szem előtt. Ellehetetle-
nítette, hogy a Metalimpex ártárgyalásokat folytasson a svéd beszállítóval: a ma-
gyar külkereskedelmi vállalat és az ESAB közé közvetítőnek beiktatta az MNVK-
2. vállalkozását.177 A BM-nek dolgozó Michalkó információi szerint ezzel 30-35
ezer svéd korona népgazdasági kár keletkezett évente. De az ESAB-bal kötött
kizárólagos képviseleti megállapodás tulajdonképpen nemcsak a Metalimpex
számára volt hátrányos, hanem beleszólt a Ferroglobus ügyeibe is. A D-166-os fe-
dőszámot viselő SZT-tiszt szerint ugyanis – aki nem volt más, mint dr. Vásárhelyi
József, a III/II. Csoportfőnökség alezredese és a Csepel Vas- és Fémművek főosz-
tályvezető-helyettese178 – az ESAB konkurenciájaként megjelenő nyugatnémet
gyártó, a Messer Griesheim által Magyarországon létrehozott konszignációs rak-
tárt179 átadták az ESAB számára, amely kedvezőtlenebb feltételeket biztosított,

174  ÁBTL 3.1.5. O-16586/1. Jelentés, 1973. október 31. 59.

175  Práczki 2015.
176  Práczki 2014, 194.
177  ÁBTL 3.1.5. O-16586/1. Jelentés Michalkó Lászlóval tartott találkozóról, 1974. május 9. 195.
178  Pályaképe: ÁBTL Állambiztonsági archontológia.
179  A konszignációs raktár lényege, hogy a beszállító a vevő által biztosított helyen, abban az or-
szágban, ahol a vevő székhelye van, létesít egy lerakatot, amelyből a vevő gyártási szükségleteinek
megfelelően tudja felhasználni a termékeket. Tulajdonoscsere csak a raktári kivétel időpontjában
történik, vagyis a fizetés is csak akkor válik esedékessé. Mindkét partner számára előnyös, hiszen

60
mint a versenytárs.180 Az állami külkereskedelmi cég veszített, az Eurocom nyert
az üzleten: állítólag minimum öt-hat százalékos, forgalom után járó jutalékot az
ESAB-tól.181 A Metalimpex alkalmazottai hiába tiltakoztak az üzletkötő belépése
ellen arra hivatkozva, hogy évek óta rendszeresen importálnak az ESAB termé-
keiből magyar ipari üzemek számára, Dévai nyomására a szerződést meg kellett
kötni az ESAB, a Metalimpex és a Ferroglobus között.182
Az Eurocom gyorsan nyereséges vállalkozássá fejlődött, viszonylag hamar
elkezdett Nyugat felé terjeszkedni, hiszen ez volt a legfontosabb cél.183 Práczki
István a könyvében arról ír, hogy 1973 elején egy Duplex GmbH nevű vállalatot
hoztak először létre, liechtensteini bejegyzéssel, osztrák és olasz közreműködők
bevonásával, salzburgi központtal,184 majd ennek a vegyesvállalatnak a felhaszná-
lásával alapítottak idővel egyre több leányvállalatot. A belügyes anyagok között
a Duplex névvel nem találkoztam, azonban annál többet foglalkoztak egy Intere-
urop nevű, szintén vaduzi bejegyzéssel létrejött, MNVK-2-es érdekeltségű válla-
lattal, amelynek felállításában fontos szerepe volt Dévainak és a Metalimpexnek.
Elképzelhető, hogy két különböző, de egy időben zajló vállalatalapításról van
szó, azonban az azonosságot sem lehet kizárni. A Metalimpex vállalati anyagai
között fennmaradt szerződések tovább bonyolítják a képet, ugyanis egyből két
Intereuropról szólnak. A Liechtensteinben bejegyzett vállalat mellett ugyanezen
a néven létezett egy bécsi bejegyzésű is.185 Adózási szempontok vezérelhették
az alapítókat a forma megválasztásánál, hiszen Liechtenstein adóparadicsom-
nak számított, bevett gyakorlat volt nyugat-európai cégek esetében is, hogy a
törpeállamban hozták létre vállalkozásukat, függetlenül működési helyüktől.
„Az Intererurop Wien szolgáltatásaiért tehát adózási okokból az Intereurop Va-
duz kapja az ellenszolgáltatást.”186 Ennek a kitételnek a gyakorlati kivitelezését
azonban csak hallgatólagos megállapodás szerint követték: „Lehetőleg kerül-

a vevőnek nem kell egyszerre nagyobb összeget beruházni, de az eladó is spórolhat a szállítási
költségeken.
180  ÁBTL 3.1.5. O-16586/1. Jelentés, 1974. március 2. 113–114.
181  ÁBTL 3.1.5. O-16586/1. Jelentés, 1974. május 8. 202.
182  ÁBTL 3.1.5. O-16586/1. Jelentés, 1974. május 8. 200.
183  A magyar külkereskedelmi vállalatok számára a 28/1972. számú pénzügyminiszteri rendelet
tette lehetővé, hogy külföldön gazdasági társaságokat alapíthassanak. Ezzel megkezdődött annak
a vegyesvállalati rendszernek a kiépítése, amelynek a segítségével meghatározott gazdasági körök
lefölözték a külkereskedelem hasznát. Erről lásd: Borvendég 2017.
184  Práczki 2014, 200.
185  MNL OL XXIX-G-12-a 1. d. Társasági szerződés, 1973. április 17.
186  MNL OL XXIX-G-12-a 1. d. Feljegyzés, 1973. augusztus 30.

61
jük el azokat a bizalmasan kezelendő részleteket, amelyeknek megszellőztetése
ügyviteli utasításban nem kívánatos.”187 Az Intereurop Wien gyakorlatilag egy
jugoszláv céggel közösen működtetett bécsi iroda volt, amely arra szolgált, hogy
mind a Metalimpex, mind partnerének kilétét fedésben tartsa. A jugoszláv társ
egy Mile Jovanovits névre hallgató kereskedő szintén Vaduzban bejegyzett cége
volt, a Fercom International Steel Company East.188 A Külkereskedelmi Minisz-
tériumhoz beterjesztett engedélyeztetési kérelem azzal indokolta az Intereurop
létrehozásának szükségességét, hogy a KKM által meghatározott kereskedel-
mi irányelvek szigorúan szabályozták a különböző országokba irányuló export
mennyiségét, pedig adott területek nagyobb felvevőpiacot is takarhattak, ennek
kihasználására azonban a Metalimpexnek már nem voltak lehetőségei, kényte-
len volt közvetítő céget bekapcsolni. Hasonló szempontok alapján volt érdekelt
Jovanovits is a cégalapításban, mivel Jugoszlávia felé irányuló üzleteit saját maga
nem bonyolíthatta, így „mind a Fercomnak, mind pedig vállalatunknak szüksége
van arra, hogy egyes esetekben rejtve maradjon. Ezt a célt szolgálja, hogy a tár-
sulásba egy megfelelő osztrák céget, az Intereurop Export GmbH-t bevonjuk.”189
A két társuló cég egy közös kasszát hozott létre, amelybe minden üzlet után
két-két százalékot volt köteles befizetni. Ebből az összegből tartották fent a kö-
zös irodát, az Intereuropot, innen finanszírozták az összes járulékos költséget, a
haszonból pedig fele-fele arányban részesültek.190 A társasági szerződés alapján a
két cég kötelezte magát, hogy évente legalább negyvenezer tonna hengereltárut
értékesít az Intereuropon keresztül, de a Fercom ezen túl arra is kötelezettséget
vállalt, hogy lemond az irodán kívüli minden egyéb tevékenységéről. Bár a hi-
vatalos dokumentumokból nem derül ki, de osztrák érdekeltség is árnyalta az
Intereurop tevékenységét. Minden bizonnyal az osztrák működés optimalizálá-
sához kellett egy helyi állampolgár is, akinek kilétéről szintén keveset tudunk.
A Feistrizer névre hallgató partner számára 3,5 svájci frank részesedést ígértek
tonnánként a nyolcvanezer tonna hengereltáru forgalmazása után.191 Az iroda
munkatársait a Metalimpex és a Fercom két-két delegáltja adta, a Magyarország-
ról érkezett alkalmazottak a Metalimpex állományában maradtak.

187  MNL OL XXIX-G-12-a 1. d. Feljegyzés Dévai István részére, 1973. november 8.

188 Uo.
189  MNL OL XXIX-G-12-a 1. d. Dévai István vezérigazgató-helyettes kérelme Szalai Béla külkeres-
kedelmi miniszterhelyetteshez, 1973. február 23.
190 Uo.
191  ÁBTL 3.1.9. V-160338/7. Dévai István jelentése az Intereurop bécsi vegyes vállalatunknál foly-
tatott vegyes tárgyalásunkról, 1974. július 8. 62.

62
 A magyar eredet elrejtése mellett a Metalimpexnek érdeke volt, hogy a cél-
országot is titokban tartsa, bizonyos mennyiségen felül ugyanis egyes országok
esetében a minisztérium négyszázalékos adóbefizetéssel sújtotta a külkereske-
delmi cégeket, így sokkal jobban jártak, ha egy két százalékot felszámító közve-
títő vállalatot használtak fel az áru eljuttatására. Különösen akkor jártak jól, ha
a közvetítő vállalat is a saját tulajdonukban volt, így a kifizetett jutalék is saját
haszon maradt.192 De az Intereuropot használták abban az esetben is, ha külön-
böző politikai érdekek miatt kellett eltitkolni az üzletek lebonyolítását, például
Izrael vonatkozásában, az arab–izraeli konfliktus újbóli kiéleződésekor, mint er-
ről már korábban esett szó. Mindennek tetejébe a közhangulat is a Metalimpex
ellen fordult, mivel a nagy gyártó cégek rossz szemmel nézték, hogy hiába ők
végzik a tényleges munkát, a haszon nem náluk csapódik le. Erős nyomás ne-
hezedett hát a területet felügyelő minisztériumra, hogy a külkereskedelmi cég
nyereségét csökkentse, pontosabban, hogy kivonja annak jelentős részét. Külön-
böző megszorításokkal, megnövelt adóterhekkel próbálta a cég profitját a nép-
gazdaság vérkeringésébe bevonni,193 ami ellen a vállalat vezetősége és a tényleges
irányítást végző titkosszolgálat úgy védekezett, hogy eltüntette a bevételeket.194
A külföldön működő magyar érdekeltségek pénzügyi ellenőrzését az Általá-
nos Értékforgalmi Bank Rt. végezte, amelynek egyik munkatársa, Markóczi Jenő
észrevételezte a benyújtott ügyviteli szabályzatot.195 Első kérdése arra irányult,
hogyan akarják az iroda működéséből származó jövedelmet kihozni Ausztriából.
A Metalimpex megbízottjai nem tudtak válaszolni a kérdésre, hiszen az iroda
létrehozásának elsődleges célja éppen az volt, hogy kint tartsák ezeket az ös�-
szegeket, de az ügyviteli szabályzatból – mint már volt róla szó – kimaradt a
két Intereurop közötti feladat- és pénzmegosztási kitétel, így a felügyelő bank

192  ÁBTL 3.1.5. O-16586/2. Jelentés, 1974. június 5. 13.

193  Náray Péter, aki a hatvanas évek második felében a Konzumex jogi osztályán dolgozott, majd
1972-től a Külkereskedelmi Minisztérium tisztségviselője lett, így fogalmazott a külkereskedelmi
vállalatoknál felhalmozódott nyereséggel kapcsolatban: „A külkereskedelem szabályozóit úgy állí-
tották be az első években, hogy az túl sok nyereség felhalmozódását tette lehetővé a külkereske-
delmi vállalatoknál. Ezt később többször korrigálták a kereskedelmi adó bevezetésével. 1971-től
bevezették a bérfejlesztési adót, ami úgyszintén megszorítás volt. A Konzumex úszott a nyereség-
ben. Emlékszem, hogy egyszer boldogan számoltam be a főkönyvelőnek, hogy megnyertünk egy
nagy értékű pert. […] A főkönyvelő tajtékzott, »meg vagytok ti őrülve. Csináltok mesterségesen
egy pert, azt ráadásul megnyeritek, amikor nekem már egyébként is nagyon nehéz elkönyvelni a
rengeteg nyereséget.«” Náray 2010, 75.
194  Uo. 12–13.
195  MNL OL XXIX-G-12-a 1. d. Emlékeztető, 1973. október 18.

63
minden részletről nem szerezhetett tudomást. A bank tisztviselője mellékesen
hozzáfűzte, miképpen lehetett volna sokkal körültekintőbben céget alapítani
külföldön úgy, hogy sehol se jelenjen meg a magyar érdekeltség. Állítása szerint
ismert olyan svájci holdingtársaságokat, amelyek minimális díj ellenében vállal-
ták, hogy tagként szerepeljenek egy cég létrehozásánál, tökéletesen háttérben
tartva az igazi tulajdonost. (Lásd az 1. számú dokumentumot.) Klasszikus offsho-
re megoldás. Felmerül bennünk a kérdés, hogy az Általános Értékforgalmi Bank
Rt.-nél milyen gyakran találkozhattak a cégalapításnak ezzel a formájával a het-
venes években, hogy ilyen jól ismerték az erre vonatkozó lehetőségeket.
Az Intereurop valós működéséről a hazai pénzügyi felügyeleti szerveknek
nem volt hivatalos tudomása, azonban több intézmény magas pozícióban lévő
vezetője támogatta és fedezte a cég ügyeit – nyilván nem önzetlenül. Beavatott
volt például Salusinszky István196 is, a Magyar Külkereskedelmi Bank vezérigazga-
tója. A bankvezér már a negyvenes évektől kezdve benne volt a külkereskedelmi
élet sűrűjében, fontos kapcsolatai voltak például az Olasz Kommunista Párttal,
jól ismerte a pártvállalatokon keresztül történő pártfinanszírozási rendszert. Sa-
lusinszky komoly támogatója volt Vittorio Savinak, aki az OKP Soresco nevezetű
cégének ügyvezető igazgatójaként tevékenykedett több évtizedig.197 Kapcsola-
tuk abból az időből származhatott, amikor a Külkereskedelmi Bank vezetője még
római kereskedelmi tanácsosként szolgálta a szovjet blokk érdekeit. Részt vett
a Rómába áramló „alkotmányos költségek” célba juttatásában, amit alátámaszt
Salusinszkynak 1963 folyamán a Magyar Nemzeti Bank egy levelére írt válasza.
A római kirendeltség pénzügyeinek tisztázatlanságát firtató kérdésre a kereske-
delmi tanácsos így válaszolt: „Az Önök által említett kifizetések véleményünk
szerint csupán valamilyen adminisztratív hiba folytán nem kerültek előjegyzésre
Önöknél. Egyébként az ügy természeténél fogva lehetetlen volt az Önök erre
vonatkozó engedélyét bevárni, és azért ezen kifizetéseket kénytelenek voltunk
fontos érdekek előmozdítása végett Dézsi elvtárssal erre vonatkozóan folytatott
megbeszéléseink alapján eszközölni. Kérjük, szíveskedjenek e kifizetések kérdését

196  Salusinszky István (1918–1984) diplomata, külkereskedelmi szakember. 1945 után a Magyar
Nemzeti Bank tisztségviselője volt, majd 1947-ben Moszkvába került az ottani kereskedelmi kiren-
deltség vezetőjének. 1950–1958 között a Külkereskedelmi Minisztérium főosztályvezetője, majd
római kereskedelmi tanácsos 1963-ig. 1964-ben kinevezték a Külkereskedelmi Bank vezérigazgató-
jának, amely pozíciót nyugdíjba vonulásáig, 1980-ig megőrizte.
197  Bottoni 2015, 95.

64
Dézsi elvtárssal tisztázni, annál is inkább, mert ily jellegű kifizetésekre előrelátha-
tóan a jövőben is sor kerülhet.”198
Dézsi Albert – az OKP támogatásában elől járó Terimpex vezérigazgatója-
ként – az Olaszországba folyó „alkotmányos költségek” és titkos jutalékok kulcs-
embere volt. Salusinszky előtt tehát nem volt ismeretlen a titkosszolgálatokkal
való együttműködés sem. Mivel Rómában a katonai felderítés volt a meghatá-
rozó erő a hatvanas években, valamint egyértelmű, hogy az Intereurop ügyei-
ről tudomással bírt, gyanítható, hogy katonai területen lehetett kapcsolata a
hírszerzéssel. Ezt a feltételezést alátámasztják Bíró Géza információi is, aki az
1961-ben felállított Milánói Kereskedelmi Kirendeltség első tanácsosa volt, aho-
vá a BM hálózati kapcsolataként helyezték. Jelentéseiből kiderül, hogy a római
kereskedelmi tanácsos, vagyis Salusinszky olyan döntést hozott, amely erősen
akadályozta Bírót a hírszerző feladatainak ellátásában. Az Olasz Kommunista
Párt Soresco nevű cégéhez került, és egy különálló irodában ült egész nap, amely
gyakorlatilag lehetetlenné tette, hogy bárkivel is kapcsolatba kerüljön.199 Mindez
egyértelműen a rivális katonai felderítés szándéka szerint történt – legalábbis
a belügy szerint: „Nyilvánvaló, hogy Salusinszky elvtárs magatartásából a társ­
szerv érdekeinek előtérbe helyezése tükröződik, s ezzel a saját titkos munkatár-
sunk foglalkoztatását illetően igen kényelmetlen helyzetbe hozott bennünket.”
A belügyi hírszerzés a helyzet orvoslását a társszervvel való egyeztetésben látta:
„a társszerv vezetőjével történt beszélgetés eredményeként minimálisan annyit
kellene elérni, hogy ha Salusinszky nem is szimpatizál »Naggyal«,200 de ne tegye
lehetetlenné, és ne akadályozza munkáját.”201 Az állambiztonság hírszerző cso-
portfőnökségének a társszerve, amely a Római Kereskedelmi Kirendeltség veze-
tőjét is irányította, nem lehetett más, csak a katonai felderítés, így nem marad
kétségünk afelől, hogy Salusinszky is az ő megnyertjeik közé tartozott. A belügy
informátora szerint ő volt az, aki Práczki Istvánt is eltávolította a Milánóban
létrehozott fedőcég közeléből.202 1964-től Salusinszky minden eddiginél maga-
sabb beosztásba került: kinevezték a Magyar Külkereskedelmi Bank vezetőjének.
A korábban ismertetett és a külkereskedelem felhasználásával működő bonyo-

198  MNL OL MNB TÜK XXIX-L-1-aa 471. d. Salusinszy István levele az MNB Devizaigazgatóságá-
hoz, 1963. március 6. Köszönöm Germuska Pálnak, hogy figyelmembe ajánlotta ezt a dokumen-
tumot.
199  ÁBTL 3.2.3. Mt-8/1. Jelentés, 1961. december 4. 59.
200  Bíró Géza fedőneve „Nagy István” volt.
201  ÁBTL 3.2.3. Mt-8/1. 62/8 D. sz. utasítás. „Nagy István” ügye, 1962. május 7. 45.
202  ÁBTL 3.2.3. Mt-119/1. Jelentés, 1964. június 10. 43.

65
lult pénzügyi és titkosszolgálati mechanizmus fedésére a Külkereskedelmi Bank
vezérigazgatói posztja kiválóan alkalmas volt. A bankvezér hozzá is segítette az
Intereurop alapítóit a szükséges engedélyek beszerzéséhez: Gergely Miklós sze-
mélyes megbeszélés során kapott ígéretet Salusinszkytől, hogy a devizahatósági
engedély kiadása nem fog akadályba ütközni.203 A Dévai ellen megindított nyo-
mozás aggodalommal töltötte el a bankvezért, feltehetően joggal félt attól, hogy
az ügyben játszott szerepe felszínre kerül. A BM is gyaníthatta, hogy Salusinszky
támogatta az MNVK-2. cégalapításait, ezért igyekezett megtudni, miképpen rea-
gál a pénzintézeti vezető Dévai letartóztatására.
„Salusinszky elvtárs, a Külkereskedelmi Bank vezérigazgatója tart attól, hogy
Dévai letartóztatása nyomán a BM firtatni fogja a Metalimpex Bécsben lévő és
Vaduzban bejegyzett közös vállalkozásának hátterét. A hírforrás szerint Salu-
sinszky megjegyezte, hogy akkor pedig nagy baj lesz. A hírforrás közlése szerint
ez a közös vállalkozás egy nem létező vállalat, mert nincs bejegyezve a Pénzinté-
zeti Központban. Ennek következtében nem áll hazai pénzügyi ellenőrzés alatt,
nem fizet be nyereséget, pénzügyi műveletei nem követhetők nyomon, a befolyt
pénzekből annyit könyvelnek el, amennyit akarnak, és a cég alkalmazottaiként
Bécsben dolgozó magyar állampolgárok nem részesülhetnek a Magyar Népköz-
társaság jogi védelmében. A vállalat esetleges sikertelen pénzügyi ügyleteiért az
anyagi terhet és hátrányt nem az állam, hanem a Metalimpex kell, hogy fedezze,
nyilvánvalóan hamis pénzügyi könyvelés vagy egyéb hamisítás útján.”204
Dévainak az MNVK-2. számára leadott jelentéséből az is kiderül, hogy Feke-
te János, a Magyar Nemzeti Bank elnökhelyettese is szóbeli hozzájárulással tá-
mogatta a bécsi vállalat pénzeszközeinek kint tartását, vagyis engedélyt adott
arra, hogy ne utalják haza az Intereurop nyereségéből a Metalimpexet megillető
részt.205 A mindenkori bécsi kereskedelmi tanácsos is folyamatos támogatást
adott az Intereurop ügyeihez, és ő volt az, akihez a cég alkalmazottai a felmerülő
problémáikkal fordulhattak.206 Az általunk tárgyalt időszakban Mádai István ve-
zette a kereskedelmi kirendeltséget Bécsben, aki Dévai vallomása szerint komoly
segítséget jelentett a fedőcég működtetése során. Mádai jól tájékozottnak szá-
mított titkosszolgálati ügyekben, sőt beavatottsága olyan széles spektrumú volt,
hogy nem mindennapi történetét érdemes néhány mondatban összefoglalni.

203  MNL OL XXIX-G-12-a 1. d. Devizahatósági engedély iránti kérelem, 1973. március 28.
204  ÁBTL 3.1.5. O-16586/2. Jelentés, 1974. július 23. 84.
205  ÁBTL 3.1.9. V-160338/2. Feljegyzés, 1974. február 19. 278.
206  ÁBTL 3.1.9. V-160338/1. Dévai István gyanúsított kihallgatása, 1974. augusztus 8. 161.

66
 Mádai István a zsidóüldözéseket Budapesten bujkálva élte túl, többször meg-
szökött a nácik és a nyilasok fogságából is, majd a háború után egyből felvéte-
lét kérte a kommunista pártba. A harmincas években kereskedelmi képesítést
szerzett férfi karrierje gyorsan ívelt felfelé: a kőbányai sörgyár csoportvezetőjéből
1949-re az Édességbolt Nagykereskedelmi Nemzeti Vállalat vezérigazgató-he-
lyettese lett, 1950 áprilisában pedig Washingtonba helyezték, ő látta el a keres-
kedelmi tanácsosi posztot.207 Kihelyezése után az Államvédelmi Hatóság (ÁVH)
foglalkozni kezdett személyével, majd 1951. március 18-án, hazalátogatása al-
kalmával, beszervezték.208 Innentől kezdve „Kiss Ferenc”, majd „Pesti” fedőnéven
szorgalmasan adta jelentéseit az ÁVH-nak, bár beszervezésekor megjegyezte,
hogy hírszerző lehetőségei eléggé korlátozottak, mivel szabadon nem utazhat az
ország területén, az FBI folyamatosan lehallgatja, ráadásul a kémelhárítás klas�-
szikus feladatait sem tudja ellátni, mivel nem lát bele a követség életébe.209 Kifo-
gásai – legalábbis amelyek az USA területén történő szabad mozgására és meg-
figyelésére vonatkoztak – életszerűnek tűnnek, de amennyiben így volt, vajon
miért vállalta egyből két hírszerző szerv kiszolgálását is? Történetének különle-
gessége az, hogy ugyanazon a napon, amikor igent mondott az ÁVH felkérésére,
megkereste őt a Honvédelmi Minisztérium IV. Főcsoportfőnöksége, vagyis a ka-
tonai felderítés is, és megnyerte hálózati kapcsolatának.210 A két rivális szerv nem
tudott a másik jelenlétéről, a párhuzamosság akkor derült ki, amikor az ÁVH
emberei felfigyeltek arra, hogy Mádai rendszeresen vásárol az amerikai hatósá-
gok által tiltólistára helyezett rádió- és elektrotechnikai eszközökből, és átadja
azokat a katonai attasénak.211 A belügyi és katonai hírszerzés rivalizálása már az
ötvenes évek elején is tetten érhető, amikor az ÁVH komoly hibaként tünteti fel
a katonák által Mádaira osztott feladatot arra hivatkozva, hogy a tiltott termé-
kek beszerzésével veszélyeztetik a magyar kereskedelmi pozíciókat az Egyesült
Államokban. Mádai ravaszkodásból vagy tájékozatlanságból vállalt kettős be-
szervezése olyan komoly vihart kavart a magyar államvédelem és pártapparátus
legfelsőbb köreiben, hogy személyesen Péter Gábor és Farkas Mihály foglalkozott
ügyével. Farkas Vladimir államvédelmi alezredes, az ÁVH hírszerzésének vezetője
személyesen referált Péter Gábornak az esetről, egyértelműen a katonai felderí-
tést hibáztatva, amiért megszegték a két szerv között élő megállapodást, hogy

207  ÁBTL 3.2.1. Bt-1134. Mádai István életrajza, 1968. augusztus 10.
208  ÁBTL 3.2.1. Bt-1134. Jelentés, 1952. május 13. 118.
209  ÁBTL 3.2.1. Bt-1134. Jelentés, 1951. március 19. 15.
210  ÁBTL 3.2.1. Bt-1134. Jelentés, 1952. május 13. 118.
211  Uo. 119.

67
beszervezés előtt tájékozódnak a társszerv érintettségéről, és amennyiben azok
jelenléte igazolódott, egyeztetést kezdeményeznek, illetve bármilyen külföldi há-
lózatépítés esetében tájékoztatják az ÁVH-t.212 Révész Géza altábornagy, a HM
IV. Főcsoportfőnökségének vezetője saját kézzel írt feljegyzésében számolt be
Farkas Mihály honvédelmi miniszternek arról, hogy a beszervezés előtt tanul-
mányozták Mádait, és nem utalt semmi az ÁVH-val való kapcsolatára.213 Nem is
utalhatott, hiszen akkor még nem is élt a kapcsolat. Mindebből természetesen
azt a következtetést vonták le, hogy az ÁVH követte el a hibát, azt pedig egyene-
sen tagadta Révész, hogy valaha hallott volna olyan megállapodásról, amely arra
kötelezné a katonai titkosszolgálatot, hogy beszámoljon az államvédelemnek a
hálózatépítéséről. Mádait – az ÁVH-val egy időben – Révész személyesen nyerte
meg a katonai felderítés számára, vagyis a legmagasabb szinten foglalkoztak sze-
mélyével, nyilván a kiváló lehetőségekkel kecsegtető állomáshelye miatt, így nem
is akarták őt egykönnyen elengedni. Végül az ÁVH felfüggesztette a kapcsolatát
Mádaival, és átengedte őt a katonák számára, azonban hamarosan újra jelent-
keztek az akkor már Berlinben dolgozó kereskedelmi tanácsosnál.214 A történet
vége az lett, hogy Mádait 1980-ig folyamatosan foglalkoztatta valamelyik szerv,
felváltva. 1955-ben tért haza Berlinből, ekkor átmenetileg a KKM Tőkés Orszá-
gok Államközi Főosztályának főosztályvezető-helyettese lett, de 1957-ben újra
külföldre helyezték, ezúttal a stockholmi kirendeltség vezetését bízták rá, ahol
1962-ig dolgozott.215 A három nyelven felsőfokon beszélő üzletember-diploma-
tát 1973-ban helyezték ki Bécsbe, ekkor az MNVK-2. hozzájárult, hogy a társszerv
is igénybe vegye szolgálatait.216 1979-ben idős korára tekintettel végleg hazatért,
és a Merkátor Vállalat vezetését bízták rá. Bécsi évei alatt rendszeresen jelentett
a BM tisztjeinek, adatokban és információkban gazdag dossziéját a közelmúlt-
ban vehette át az ÁBTL.217 Sajnos azonban az MNVK-2-nek végzett munkájáról
nem rendelkezünk semmiféle információval, pedig az Intereurop működésével
kapcsolatos tevékenysége minden bizonnyal fontos adalékokkal szolgálhatna a
jelen történethez. A cég alapításánál, 1973 elején mindenesetre még Budapesten
dolgozott a KKM főosztályvezetőjeként, és nyilván nem véletlen, hogy Dévai ép-

212  ÁBTL 3.2.1. Bt-1134. Feljegyzés Péter Gábor altábornagy részére, 1952. május 8. 140.
213  ÁBTL 3.2.1. Bt-1134. Feljegyzés a honvédelmi miniszter elvtárs részére, 1952. május 9. 138–139.
214  ÁBTL 3.2.1. Bt-1134. Szolgálati jegy, 1954. október 30. 147.
215  ÁBTL 3.2.1. Bt-1134. Önéletrajz, 1968. augusztus 10. 171–172.
216  ÁBTL 3.2.1. Bt-1134. Csapó Viktor vezérőrnagy átirata Rajnai Sándor BM III/I. Csoportfőnök
számára, 1975. június 19. 189.
217  ÁBTL 3.2.3. Mt-1118/2.

68
pen hozzá címezte az alkalmazottak kiutazásának engedélyezésére vonatkozó
kérelmét.218
A Fercom és a Metalimpex nem sokkal az Intereurop életre hívása után
újabb közös vállalkozást hozott létre, Metimexco néven. Bár a cég alapítási iratai
egyelőre nem állnak rendelkezésemre, annyi nyilvánvaló, hogy a Metimexco is
az Intereuropban érdekelt Jovanovits közreműködésével született. Arra szolgáló
egyértelmű információ, hogy mi alapján választotta az MNVK-2. Jovanovitsot
üzlettársának, sajnos nem derül ki az anyagokból. A BM korábbi adatgyűjtéséből
annyit tudhatunk róla, hogy a cégalapítást megelőző években szoros kapcsolat-
ban állt Arató Ferenccel, a Külkereskedelmi Bank egykori vezérigazgató-helyet-
tesével, akit angol és izraeli szervekkel való együttműködés gyanújával tartottak
ellenőrzés alatt, de néhány évvel a Dévai-féle nyomozás előtt öngyilkosságot kö-
vetett el.219 Egyes értesülések szerint Jovanovits ellen jogerős büntetőjogi ítélet
volt érvényben hazájában, ezért kellett láthatatlannak maradnia az üzletkötések
során, más információk szerint azonban a jugoszláv állambiztonsági szolgálatok
embere volt, és pusztán a legalizálás érdekében terjesztette magáról a büntető-
eljárás legendáját.
A Metimexco létrehozásánál is a vaduzi bejegyzést választották a cégalapí-
tók, akárcsak az Intereuropnál, bár a hetvenes évek közepére már kevésbé volt
szalonképes az adóelkerülésnek ez a formája Európában, így egyre gyakrabban
Svájcot választották a cégek bejegyzési helyéül, ahol hasonlóan kedvező jogsza-
bályi és adókörnyezet fogadta a vállalkozókat, csak némiképp drágábban. (A Dé-
vai-ügy elcsitulása után a vállalat új vezetősége át is vitte a cégeket Svájcba.220)
A Metimexco és a két Intereurop számláit két bécsi banknál vezették, azonban
forgalom csak az egyik banknál jelentkezett. A Metimexcónak volt ugyan folyó-
számlája az MNB bécsi leánybankjánál, a Central Wechsel- und Creditbanknál
(CW Bank), azonban forgalom nem zajlott rajta.221 A CW Bank feladata volt az
állami külkereskedelmi vállalatok nyugati ügyleteinek finanszírozása a pártállam
idején, de a demokratikus átrendeződés után tovább folytatta működését, ren-
geteg megválaszolandó kérdést hagyva maga után. 1999-re legalább hetvenmil-
liárd forintnyi veszteséget halmozott fel a Magyar Köztársaság költségvetésének
terhére, amelynek meghatározó része – sajtóértesülések szerint – a rendszervál-

218  MNL OL XXIX-G-12-a 1. d. A Metalimpex – Fercom – Intereurop-Export között kötendő tár-

sasági szerződés előzetes elvi engedélyeztetése, 1973. február 27.
219  ÁBTL 3.1.5. O-16586/1. Jelentés, 1974. június 3. 268.
220  MNL OL XXIX-G-12-a 1. d. Jelentés a Metalimpex számára, 1975. szeptember 17.
221  ÁBTL 3.1.5. O-16586/2. Jelentés, 1974. augusztus 30. 141.

69
toztatás után keletkezett, amikor a bank hatalmas hitelállományt helyezett ki
többnyire a volt keleti blokkból érkezett vállalkozókhoz. A kétes hírű üzletembe-
rek és cégek többsége vagy a Szovjetunió, vagy valamelyik szatellitállam titkos­
szolgálataihoz volt köthető, sőt még arról is szóltak a hírek, hogy a Stasi vagyonát
a CW Bankon keresztül mentették át a fordulat után.222 A bécsi magyar fiókbank
tehát feltehetően pénzmosodaként üzemelt, de a Metalimpex mégsem vette
igénybe szolgáltatásait, ugyanis az anyacég a Metimexco pénzügyleteit nem a
CW Bank segítségével bonyolította. Egyértelműen kikerülték az MNB bekapcso-
lását a tranzakciókba, pedig a jegybank igyekezett nyomást gyakorolni a veze-
tésre. 1976. június 23-án a CW Bank vezetője telefonon kereste fel a Metimexco
korabeli igazgatóját, Heiszig Józsefet, és kérte fel a fiókbank foglalkoztatására.
Heiszig kitért a határozott válasz elől, azonban írásos beszámolójában, amelyet
a Metalimpex vezetőségéhez intézett, így fogalmazott: „Az érdekeltek figyelmét
felhívom arra, hogy a Metimexco forgalmát nem célszerű a Central Wechsel-
und Creditbankhoz telepíteni, inkább több bank között kell megosztani, esetleg
egy részét külföldre áttenni.”223 Valószínűsíthető, hogy a pénz mennyiségére és
mozgására vonatkozó információkat semmiképpen nem akarták láthatóvá tenni
bármilyen magyarországi kötődéssel rendelkező intézmény számára, még akkor
sem, ha a CW Bank vezetősége is támogatta a különböző offshore megoldásokat.
A pénzforgalom tehát egy másik pénzintézetnél, a bécsi Winter Banknál veze-
tett számlán folyt, amelynek szintén volt magyarországi kötődése. Ezt a bankot
1892-ben alapították, de jelentősége csak a második világháború után nőtt meg.
1959-ben betársult a cégbe Simon Moskovics Magyarországról érkezett keres-
kedő, aki 1949-ben kezdte üzleti tevékenységét az osztrák fővárosban. Vezetése
alatt a bank specializálódott a Kelet–Nyugat közötti kereskedelmi tranzakciók
szervezésére és finanszírozására, együttműködve a blokk országainak állami tu-
lajdonban lévő bankjaival. 1963-ban elnyerte azt az engedélyt, amely pénzinté-
zetek tekintetében kivételesnek számított: aranyat importálhatott Ausztriába,
és – az osztrák állami pénzverdével kötött megállapodás szerint – aranyérméket
állíthatott elő, valamint forgalmazhatta azokat. Üzleti sikerei a hetvenes évek
elejére Ausztria legnagyobb magánbankjává tették, de a sikertörténet nem sza-
kadt meg: 1997-ben a Winter Bank a világ ezer legnagyobb bankjának ranglis-
táján a 16. helyet foglalta el.224 A Winter Bank tehát 1973 környékén, amikor a

222  Torkos 1999; Haas 2000; Haas 2001; Torkos 2003.

223  MNL OL XXIX-G-12-a 1. d. Telefonfeljegyzés, 1976. június 23.
224  A Winter Bank történetére vonatkozó adatok: History of Bank Winter.

70
történetben szereplő cégeket alapították, már jól menő vállalkozásnak számí-
tott, ráadásul az egyik tulajdonos, Simon Moskovics anyanyelvi szinten beszélt
magyarul, ez megkönnyítette az üzleti tárgyalások lebonyolítását is. Moskovics
olyan szabálytalanságok elkövetésében is partner volt az Intereurop és a Meti-
mexco számláival kapcsolatban, amelyek még átláthatatlanabbá tették a cégek
pénzmozgásait. A folyószámlák nyitásakor megkötött szerződés alapján csak Jo-
vanovits és a Metalimpexet képviselő Jakabfi István együttes aláírásával lehetett
volna átutalásokat kezdeményezni, ennek ellenére Kertész György aláírásával is
elfogadták az átutalási megbízásokat.225
Kertész György szintén az MNVK-2. megnyertjeként dolgozott a bécsi
irodán,226 de már odakerülése előtt nemzetközi botrányt kavart tevékenységével.
1970-ben a katonai felderítés embereként látta el a Metalimpex libanoni képvi-
seletét, azonban tiltott pénzügyi manipulációkba keveredett, amiért félő volt,
hogy ellenséges szervek által zsarolhatóvá válik, így hazarendelését fontolgatta
a titkosszolgálat.227 A távozása időközben még sürgetőbbé vált, ugyanis az arab
hatóságok feljelentették cionista kapcsolatai miatt, azzal vádolták, hogy izraeli
cégeket részesít előnyben.228 Mindez itthon is kellemetlen helyzetet teremtett,
hiszen Magyarország hivatalosan az arab felet támogatta az arab–izraeli konf-
liktusokban, ezért Kertész hazajövetelét diplomáciai érdekek miatt sem lehe-
tett halogatni. Dévai szerint Kapás Pál ezredes azzal magyarázta Kertész azon-
nali visszarendelését, hogy „az a gyanú merült fel ellene, hogy az izraelieknek
dolgozik.”229 Ezek után azt várnánk, hogy egy ellenséges állammal való kooperá-
ció után minimum megszabadul a titkosszolgálat az ügynökétől, de még inkább
büntetőbíróságra bízza annak eldöntését, hogy valóban fennáll-e a hűtlenség
vagy a hazaárulás vádja. Mindez nem történt meg, Kertész karrierje töretlenül
ívelt felfelé.
Kertész – még bécsi kiküldetése előtt – megfordult Vietnamban is, ahol részt
vett a Saigonba küldött Nemzetközi Ellenőrző és Felügyelő Bizottság munká-

225  ÁBTL 3.1.5. O-16586/2. Jelentés, 1974. augusztus 30. 141.

226  Mivel az MNVK-2. hálózati anyagai nem kutathatóak, természetesen csak közvetett bizonyí-
tékaink vannak arra, hogy egyes személyek megnyertjei voltak a katonai hírszerzésnek. Kertész
esetében például a vallomások mellett találkozhatunk egy átirattal, amelyben a BM kérte a katonai
hírszerzést, hogy járuljanak hozzá hálózati emberük kihallgatásához. ÁBTL 3.1.9. V-160338. Feljegy-
zés, 1974. szeptember 26. 169.
227  ÁBTL 3.1.5. O-16586/1. Jelentés, 1974. március 20. 129.
228  ÁBTL 3.1.5. O-16586/2. Jelentés, 1974. július 30. 89.
229  ÁBTL 3.1.9. V-160338/1. Dévai István gyanúsított kihallgatása, 1974. augusztus 8. 159.

71
jában.230 Innen került Bécsbe, ahol az Intereurop üzleti ügyeinek irányítójaként
nagyon közeli együttműködést alakított ki a korábban már a Metalimpex part-
nereként bemutatott Comex céggel, és annak leányvállalataival. Kertész aktívan
szerepet vállalt a Metalimpex olasz partnerei által juttatott visszatérítések fel-
használásánál is, ugyanis a Bonassi és Thierry közvetítésével létrejött üzletekből
származó láthatatlan jövedelmek egy része az Intereurop alkalmazottaihoz ke-
rült, ezzel egészítve ki hivatalos jövedelmüket. Kertész György havi 1500, mun-
katársa, Tóth Györgyné pedig havi 1000 schillinget kapott fizetése mellé az olasz
jutalékok visszatérítéséből.231 A cég munkatársai a jövedelemkiegészítés mellett
egyéb kedvezményeket is élvezhettek a titkosszolgálat jóvoltából: „udvarias be-
léptetéssel” léphettek át a határon, vagyis a vámszervek nem akadékoskodtak
a gépjárművek és a csomagok ellenőrzésével, bármit behozhattak az országba
vámmentesen.232
A Metalimpex bécsi leányvállalatainak működtetése során rövid időn belül
éles konfliktusok alakultak ki a társtulajdonosok között. A Jovanovitscsal foly-
tatott üzleti kapcsolatot beárnyékolta a partner kevésbé korrekt hozzáállása,
legalábbis a magyar fél véleménye szerint. Jovanovits ugyanis nem teljesítette az
Intereurop létrehozásakor vállalt negyvenezer tonna hengereltáru forgalmazá-
sára vonatkozó kötelezettségét, leginkább azért, mert a tulajdonában lévő töb-
bi vállalat számára kötötte az üzleteket, amelyekben nagyobb részesedése volt.
Éppen ezért Dévai még a lebukása előtt felvetette, hogy ki kellene vásárolni őt a
Metimexcóból, bár az érvényben lévő szerződések alapján ezt leghamarabb csak
1975 közepén lehetett volna megtenni.233 Ennek ellenére a tulajdonoscserére
már 1975 elején sor került. Dévai lebukása ugyanis semmiben nem gátolta meg
a vállalatok további működését, a szisztéma érintetlen maradt, és a szereplők
sem nagyon változtak. Jovanovitscsal a tárgyalást Jakabfi István és Schröck Lajos
vezették, mindketten jelen voltak a cég életében már a kezdetektől. Schröcköt
Dévai vonta be a titkos üzelmekbe, mert alkalmasnak találta a konspirált pénz-
ügyi műveletek bonyolítására. Kifejezetten kérte a szolgálatokat, hogy szervez-
zék be megnyertjeik hálózatába munkatársát, ugyanis a BM már „hónapok óta
érdeklődik utána, közös érdek lenne, ha a katonai felderítés megelőzné őket.”234

230  ÁBTL 3.1.5. O-16586/2. Jelentés, 1974. június 5. 12.

231  ÁBTL 3.1.9. V-160338/2. Dévai István feljegyzése az MNVK-2. részére, 1973. október 11. 272.
232 Uo.
233  ÁBTL 3.1.9. V-160338/2. Dévai István feljegyzése az MNVK-2. részére, 1974. február 19. 278–279.
234  ÁBTL 3.1.9. V-160338/2. Dévai István feljegyzése az MNVK-2. részére, 1974. február 27. 280.

72
Dévai szerint Schröck beszervezése hamarosan meg is történt.235 Valóban jól
jártak Schröck megnyerésével, ugyanis sikerrel vitte keresztül, hogy Jovanovits
ellenszolgáltatás nélkül, vagyis ingyen adja át a Metimexco őt illető tulajdonjogát
a Metalimpexnek, ezzel ötvenezer svájci frank értékű ingósághoz és még egyszer
ekkora összegű kézpénzhez juttatva a vállalatot – Jovanovitsnak feltételezhetően
jó oka volt arra, hogy Dévai bukása után önként távozzon a cég közeléből. A Me-
timexco vezetői új üzlettárs után néztek. Király Herbert, az Eisenexport nevű
cég tulajdonosa szállt be tőkével a vállalkozásba,236 és ez a felállás a nyolcvanas
években még minden bizonnyal működött. 1976-ban a Metimexco és egy olasz
cég, a Gemco közösen létrehozták a Metex nevű vállalatot, amely egy daraboló-
üzem beruházásába kezdett Bécsben. A Metex mindhárom tulajdonosa, vagyis
az olasz Gemco és a Metimexcót képviselő két cég egyesével kétmillió schilling
befizetésével adták a vállalkozás alaptőkéjét. Valójában a Metalimpex volt a
meghatározó tulajdonos, ugyanis Király kevésbé tudta saját érdekeit képviselni
a Metimexcón belül, így a Metexhez kapcsolódó döntésekben a magyar vállalat
szava kétharmados arányban érvényesült.237 A cégalapítások tehát nem értek
véget a BM 1974-es vizsgálatával, a Metalimpex, és rajta keresztül az MNVK-2.,
megőrizte piaci pozícióit a szomszédos fővárosban, bár tevékenységük részletes
feltárása, a cégbirodalom teljes feltérképezése majdhogynem lehetetlen. Az ál-
lambiztonsági anyagok kutatása során véletlenszerűen találkozhatunk későbbi
jelentésekkel is, amelyek a Metalimpex nyugat-európai terjeszkedéséről szólnak,
és értesülhetünk belőlük például arról, hogy 1979-ben a legnagyobb beszállítójá-
val, a kölni székhelyű Klöckner céggel kezdtek egy vegyesvállalat létrehozásába,
amely düsseldorfi központtal működött, természetesen liechtensteini bejegy-
zéssel.238 Elszórt jelentésekből megismerhetjük még a Fermetall vegyesvállalat
nevét is, amely szintén a Metalimpexhez köthető, de egyelőre konkrétumot nem
tudunk róla. Hacsak azt nem, hogy 1984-ben a Fermetall és a Metex irodáiban
házkutatást tartott az osztrák adóhatóság, amelynek során elvittek a páncélszek-
rényből több külföldi leányvállalatot is kompromittáló iratot,239 arra gyanakod-
va, hogy Király azért tart fenn több külföldi vállalattal is üzleti kapcsolatot, hogy

235  ÁBTL 3.1.9. V-160338/1. Dévai István gyanúsított kihallgatása, 1974. augusztus 8. 159.
236  MNL OL XXIX-G-12-a 1. d. Úti jelentés, 1975. január 29–február 1.
237  MNL OL XXIX-G-12-a 1. d. Metex GmbH Bécs előtörténete, 1982. január
238  ÁBTL 3.2.5. O-8-444/1. Dr. Dercze István r. százados elvtársnak, a BMIII/I-B. Önálló Alosztály
vezetőjének, 1979. augusztus 8. 7.
239  ÁBTL 2.7.1. Napi Operatív Információs Jelentések (NOIJ) 1984-III/I-34. 1984. február 16.

73
rajtuk keresztül kivonja nyereségét az adózás alól.240 Az egyszerű adócsalásnak
tűnő ügyet azonban árnyalta az Ausztriában elterjedt hír, miszerint a Metex, a
Metimexco és rajtuk keresztül a magyar anyavállalat az alulszámlázásokból ere-
dő pluszjövedelmük egy részét az Osztrák Kommunista Párt támogatására for-
dították.241

A fantomcég fiktív tanulmányai

„Az Universal Piackutató Iroda a csoportfőnökségünk egyik hazai operatív fe-

dőszerve, melyen keresztül azon hazai és külföldi pénzforgalmat bonyolítjuk,
amelyeknél operatív érdekből szükséges a HM-háttér elfedése.”242 – olvashatjuk
az MNVK-2. csoportfőnökének, Sárközi Sándornak a magyarázkodását, amel�-
lyel a napvilágra került fiktív tanulmányokért kifizetett milliók sorsát felderíteni
igyekvő belügy kíváncsiságát szerette volna megfékezni. (Lásd a 8. számú doku-
mentumot.)
Az Universal működésére egy párhuzamos nyomozás során figyeltek fel a BM
operatív tisztjei. 1974. április 22-én előzetes letartóztatásba helyezték Viszkei Mi-
hályt, a Fővárosi Tanács Terv- és Közgazdasági Főosztályának vezetőjét és Tóth
Istvánt, a Fővárosi Tanács Információs Központjának igazgatóját.243 A vád elle-
nük elsősorban államtitoksértés és társadalmi tulajdon sérelmére elkövetett csa-
lás volt, amelyben magas pozícióban lévő politikusok is segítették őket.244 A BM
szerint Tóth István már 1969-től fogva – akkor még a Kohó- és Gépipari Minisz-
térium Műszaki Tudományos Tájékoztató Intézet Gazdasági Információs Osztá-
lyának vezetője volt – Viszkeivel kötött fiktív szerződések alapján, az állományon
kívüli béralap terhére követett el sikkasztást. A csalás napvilágra kerülése után
Viszkei kimentette Tóth Istvánt a felelősségre vonás alól. A két férfi 1973. január
1-jével létrehozott egy új intézményt a Fővárosi Tanács Végrehajtó Bizottságának
segítségével: ez volt a Fővárosi Számítástechnikai és Díjbeszedő Vállalat keretein

240  ÁBTL 2.7.1. NOIJ 1984-III/II-34. 1984. február 17.

241  ÁBTL 2.7.1. NOIJ 1984-III/II-52. 1984. március 14.
242  ÁBTL 3.1.5. O-16586/2. Dr. Sárközi Sándor vezérőrnagy, az MNVK-2. csoportfőnökének átirata
Karasz Lajos r. vezérőrnagynak, a BM. III. főcsoportfőnökének, 1974. augusztus 31. 149.
243  ÁBTL 3.1.5. O-16586/2. Jelentés, 1974. július 17. 71.
244  ÁBTL 3.1.9. V-160869/17. Javaslat dr. Szép Zoltán országgyűlési képviselő mentelmi jogának
felfüggesztésére, 1974. június 5. 12.

74
belül működő Információs Központ, a Főinform, amelynek vezetője Tóth Istvánt
lett. Dr. Szép Zoltán245 országgyűlési képviselő közbenjárásra elérték, hogy az új
intézmény egy év múlva már önálló költségvetési szervként működött.246 A Fő-
inform felhasználásával elkövetett sikkasztás, deviza- és vámbűntett, valamint
más visszaélések függetlenek voltak a Dévai körül kialakult kapcsolatrendszertől,
egy véletlen egybeesés azonban aduhoz juttatta a BM-et az MNVK-2-vel és a
Metalimpexszel szemben – legalábbis eleinte még ebben reménykedhettek az
állambiztonsági tisztek.
Tóth István a Főinform megalakítása előtt, még a KGM munkatársaként
szerződést kötött a Lampart Zománcipari Művekkel kereskedelem-, gazdaság-
és iparpolitikai témájú tanulmányok megírására, amelyeket a szerződésekben
meghatározott módon elkészítettek.247 Azonban a Lampart is az MNVK-2. ér-
dekeltségébe tartozott, így váratlanul a KGM munkatársai is részesei lettek a
szolgálat illegális pénzkitermelésének. A Lampart vezérigazgatója, Gáfrik János
1969-től volt kapcsolatban a katonai felderítéssel, és 1971-ben kapta azt a fel-
kérést Tóth Géza alezredestől, hogy az általa vezetett vállalat költségvetésének
terhére segítse az anyagi nehézségekkel küzdő szolgálatot.248 Tóth István úgy ke-
veredett bele az ügybe, hogy az irányítása alatt álló intézmény által megírt ta-
nulmányokat átkötötték, az Universal logójával ellátták, és gyakorlatilag ugyan-
azokat a munkákat vette meg kétszer a Lampart.249 Az ötlet Gáfrik helyettesétől,
Fonyódi Antaltól származott, aki az első felkéréstől kezdve tudott a Lampart és
az MNVK-2. együttműködéséről. A KGM nevében eljáró Tóth István is értesült
a simlis ügyletről, ugyanis Fonyódi felkérte rá, hogy az általuk elkészített tanul-
mány propagandavizsgálatra vonatkozó részéből készítsenek még egy példányt,
és azt külön kötésben adják át.250 Az első színlelt szerződés megkötésére 1972.
március 30-án került sor, amelynek keretében négyszázezer forintot utaltak át
az Universal MNB-nál vezetett 235-96.443 számú számlájára.251 A szerződést az
Universal nevében Kapás Pál írta alá, ahogy az ügyben előkerült többi szerződés

245  Dr. Szép Zoltán 1971 és 1975 között volt országgyűlési képviselő.
246 Uo.
247  ÁBTL 3.1.9. V-160869/21. Jelentés, 1974. július 3. 188.
248  ÁBTL 3.1.9. V-160869/21. Jegyzőkönyv Gáfrik János meghallgatásáról, 1974. július 4. 190.
249 Uo.
250  ÁBTL 3.1.9. V-160869/21. Jegyzőkönyv Tóth István gyanúsított kihallgatásáról, 1974. július 5.
195.
251  ÁBTL 3.1.9. V-160869/21. Universal Piackutató Iroda és a Lampart Zománcipari Művek közötti
szerződés, 1972. március 30. 218.

75
is az ő nevén futott. A Lampart esetében még egy megállapodás került a BM
kezére 1973 elejéről, amely alapján százhatvanötezer forinttal gazdagították az
MNVK-2. illegális büdzséjét.252 Az ügyben érintett személyek mindegyike arra
hivatkozott, hogy jóhiszeműen jártak el, úgy gondolták, cselekményükkel jó célt
szolgálnak.253 Ezt a BM sem tudta megcáfolni, kénytelenek voltak a Tóth István
és társai elleni nyomozástól elkülöníteni az ügyet.254 A Lampart és az Universal
közötti bizonyítottan fiktív szerződések alapján átutalt pénzek miatt senkit nem
vontak felelősségre. A Lampart és az MNVK-2. közötti színlelt szerződések fel-
bukkanása – bár az imént említett nyomozás során terhelő bizonyítékként fel-
használni nem tudták – ráirányította a figyelmet az Universal működésére, és
kiderült, hogy a Metalimpex a Lampart által átutalt összeg többszörösét biztosí-
totta a fantomcégen keresztül a katonai titkosszolgálatnak.
Gergely Miklós emlékei szerint valamikor a hatvanas évek végén kereste őt
fel Kapás Pál és Tóth Géza azzal, hogy folyamatos pénzügyi támogatásra lenne
szükségük, amelyet a fedőintézményükön keresztül kellene bonyolítani.255 A fo-
lyamatosság az éveken keresztül tartó, éves szinten több százezer forintra rúgó
átutalásokat jelentette, amelyet a már ismertetett módon, fiktív tanulmányok
felhasználásával oldottak meg. Dévai saját munkatársait kérte fel a dolgozatok
megírására, mivel a fantomcégnek nem voltak alkalmazottai, akik a megrende-
lést teljesíthették volna.256 Viniczei Gábor gazdasági igazgató és dr. Nagy György
osztályvezető voltak ebben a segítségére, akik alkalmanként ezer–ezerötszáz
forintot kaptak a különmunkáért. Összesen nagyjából tíz tanulmány készült el
ezzel a módszerrel, az alkotók számára pedig Kapás Pál küldte el a javadalma-
zást. Az elkészült tanulmányok gyakorlatilag teljesen értéktelenek voltak a cég
működése szempontjából, ugyanis a konspiráció fenntartása érdekében Dévai
kénytelen volt az Universal által újrakötött és a fedőcég logójával ellátott íráso-
kat a páncélszekrénye mélyére süllyeszteni, nehogy a beavatatlan munkatársak
felismerjék annak eredetét.257
Az Universallal kezdett együttműködés elején Kapás biztosította a Metalim-
pex vezetőit arról, hogy a szerződések teljesen legálisak, mivel mind a Külkeres-

252  ÁBTL 3.1.9. V-160869/21. Universal Piackutató Iroda és a Lampart Zománcipari Művek közötti
szerződés, 1973. január 8. 221.
253  ÁBTL 3.1.9. V-160869/21. Jegyzőkönyv Gáfrik János meghallgatásáról, 1974. július 4. 193.
254  ÁBTL 3.1.9. V-160869/21. Értékelő jelentés Tóth István és társai ügyében, 1975. december 18. 6.
255  ÁBTL 3.1.9. V-160338/3. Gergely Miklós gyanúsított kihallgatása, 1974. október 14. 115.
256  ÁBTL 3.1.9. V-160338/1. Dévai István gyanúsított kihallgatása, 1974. július 19. 136.
257  ÁBTL 3.1.9. V-160338/3. Gergely Miklós gyanúsított kihallgatása, 1974. október 14. 117.

76
kedelmi Minisztérium, mind a Pénzügyminisztérium illetékesei hozzájárultak
az intézmény tevékenységéhez és a várható pénzátutalásokhoz. Ennek ellenére
1973 folyamán a KKM Revizori Osztálya ellenőrzést tartott a külkereskedelmi
vállalatnál, és szabálytalannak találta az Universal részére kezdeményezett átuta-
lásokat. Firtatni kezdték a piackutató intézet mibenlétét, és a részükre kifizetett
összegek nagyságára való tekintettel látni kívánták a produktumot is. Dévai és
Gergely azonnal értesítették összekötőjüket a felderítésnél, akik rövid időn belül
intézkedtek is, és a revizori vizsgálat lekerült a napirendről. Gergely állítása sze-
rint személyesen a pénzügyminiszter-helyettes, Madarasi Attila járt el az ügyben,
és állította le az ellenőrök zavaró szimatolását a fantomcéghez köthető pénz-
ügyek körül.258 Madarasi Attila szerepe nem meglepő, jó kapcsolatokkal kellett
rendelkeznie a Honvédelmi Minisztériumban, hiszen hozzá tartoztak a haditech-
nikai vállalatok a Pénzügyminisztériumon belül, így több alkalommal is részt vett
a Honvédelmi Bizottság ülésein.259
Dévai bukásáig folyamatosan történtek átutalások az Universal részére: ös�-
szesen hárommillió-háromszázezer forint került 1974 nyaráig ezen az úton a HM
titkosszolgálatához a vállalat nyereségének terhére.260 Sajnos arról egyelőre nem
tudunk, hogy hány vállalat fizetett valós pénzeket fiktív tanulmányokért az Uni-
versal számlájára, azonban feltehetően a Lampart és a Metalimpex ezzel nem vol-
tak egyedül. Az MNVK-2. állítólag tartott egy „bemutató gyakorlatot” több külke-
reskedelmi vállalat vezetője előtt, ahol megbeszélték a pénzkitermelés különböző
módozatait, többek között a színlelt szerződések nyújtotta lehetőségeket is, de
azt sajnos nem tudjuk, hány vállalatvezető volt ezen a találkozón jelen.261
A BM hiába tárta fel a népgazdaság kárára elkövetett sikkasztást, az opera-
tív érdek előrébb való volt az ország vagyonának védelménél, vagyis a fedőcég
mibenlétét nem lehetett nyilvánosságra hozni, így az Universallal kapcsolatos

258  ÁBTL 3.1.9. V-160338/3. Gergely Miklós gyanúsított kihallgatása, 1974. október 14. 117.
259  Köszönöm Germuska Pálnak a kiegészítést!
260  A következő tanulmányokat foglalta le a BM Dévai páncélszekrényéből: A színesfémek világ-
piaci helyzete; A rézpiac helyzete 1973-ban; Tőkés országok vasérc és mangánérc konjunktúrájának
alakulása 1973-ban; Nyersvas és fémötvözött acélok valamint hengerelt lemezek piaci konjunktúrája
és 1972. évi perspektívái; A réz világpiaci helyzete; Az európai és afrikai rézbányászati olvasztó és
finomító kapacitás fejlesztéséről; Vaskohászati termékek tőkés piacának konjunktúrája 1970-ben és a
fejlődés perspektívája 1971-ben; Nyersanyagbeszerzés Afrikából: a bauxit esete. Ezeken kívül néhány
jelentést az acélpiac helyzetéről. ÁBTL 3.1.9. V-160338/1. Jegyzőkönyv házkutatásról, 1974. július
15. 64–65.
261  ÁBTL 3.1.9. V-160338/3. Gergely Miklós gyanúsított kihallgatása, 1974. október 14. 119.

77
bűncselekmények büntetőeljárás tárgyát sem képezhették.262 Az indoklás az
volt, hogy az így szerzett összegeket „a szolgálat állami érdekek kielégítése vé-
gett hasznosítja.”263 Mivel a katonai felderítés iratanyagait nem adták még át a
levéltárnak, nem tudhatjuk, hogy az Universal Piackutató Iroda mettől meddig
működött, hány „ügyfele” volt, összesen mekkora vagyont vont ki az állami vál-
lalatok nyereségéből, és feltehetően ellenőrizhetetlen marad az is, hogy valóban
állami érdekeket szolgált-e az így kivont pénz. Mindenesetre ha így is volt, egy
idegen hadsereg által megszállt állam érdekei ritkán esnek egybe a nemzet ér-
dekeivel…

Fix áras korrupció

Az Universal részére juttatott forintok elenyésző kárt okoztak a Metalimpex szá-

mára ahhoz a veszteséghez képest, amelyet a diósgyőri Lenin Kohászati Művek
(LKM) volt kénytelen elszenvedni egy Dévai által nyélbeütött korrupt üzleten.
Ez a történet feltehetően nem tartozik szorosan az MNVK-2-nek végzett „valu-
takitermelési” módozatok sorába, legalábbis a BM nem talált erre utaló konkrét
nyomokat. Az ebből az üzletből származó haszon nagy valószínűséggel legin-
kább magánzsebekbe vándorolt.
1969. szeptember második felében a nyugat-németországi illetőségű Comex,
Transmare és Klöckner cégekkel exportszerződést kötött a Metalimpex, amely-
ben kötelezettséget vállalt a Lenin Kohászati Művek terhére, hogy 2796,5 tonna
wolframmal ötvözött nemesacélt leszállítanak részükre.264 A Comex nevű cég
hátteréről már részletesebben olvashattunk korábban, a Klöckner a Metalim-
pex egyik legfontosabb szállítója volt, az NSZK legnagyobb acélipari vállalata,
korábban már szó volt róla, hogy a hetvenes évek végén közösen hoztak létre
egy vegyesvállalatot. A Transmare céggel Dévai szintén hosszú évekre visszate-
kintő kapcsolatot ápolt, a BM a nyomozás során megállapította, hogy a német
cég tulajdonosa, Peter Eichmann rendszeresen korrumpálta magyar partnereit,
aminek köszönhetően jóval a világpiaci áron alul tudott kohászati termékekhez
hozzájutni. Ezeket a készítményeket aztán a német cég a két legnagyobb felvevő-

262  ÁBTL 3.1.5. O-16586/2. Jelentés, 1974. július 17. 72.

263  ÁBTL 3.1.9. V-160338/2. Kimutatás, 1974. november 1. 245.
264  ÁBTL 3.1.9. V-160338/9. Tanúkihallgatási jegyzőkönyv, 1974. szeptember 20. 77.

78
piacának számító országba szállította tovább: Kínába és Izraelbe.265 Mivel a keleti
blokk egyik említett állammal sem ápolt szívélyes viszonyt azokban az években,
felmerült a gyanú, hogy a Dévai által előnyben részesített Transmare szintén a
Metalimpex fedését szolgálta csupán olyan üzletek bonyolításánál, ahol Ma-
gyarország részvételét rejteni kívánták. Bár a dokumentumokat olvasva sokkal
nyomatékosabb érvnek tűnik az ügyletből származó személyes haszon mindkét
oldalon, de elképzelhető, hogy a hatóság valóban politikai megfontolásokból
nem akadályozta meg később sem a további üzletkötéseket, hiszen Dévaiék bu-
kása után sem változtak a Metalimpex üzletfelei, vagyis a korábban már említett
cégek mindegyike a magyar vállalat partnere maradt.
1969 végén tehát a Metalimpex leszerződött a fenti cégekkel arra, hogy a kö-
vetkező év folyamán az LKM közel háromezer tonna wolframötvözetet legyárt.
Minderre rendkívül szoros szállítási határidőket határoztak meg, amelyeket ko-
moly kötbérekkel is biztosítottak, mindannak ellenére, hogy a vállalt mennyiség
nagyjából tízszerese volt annak, amelyet korábban az LKM teljesíteni szokott, és
amelynek legyártására adott technikai feltételek között képes lett volna. A kohá-
szati művek szakemberei tiltakoztak is a szerződés aláírása ellen, Dévai és Gergely
azonban hajlíthatatlan maradt.266 A legnagyobb bukás nem is ebből adódott, ha-
nem abból, hogy a késztermék árát egy évre előre meghatározták, annak ellenére,
hogy a nyersanyagok árának erős ingadozása miatt egy ilyen szerződést legfeljebb
csak egy hónapra előre szoktak megkötni. A fix árak alkalmazása amúgy is csak a
szocialista blokk országaival szemben volt megengedett, nyugati cégek esetében
soha. Legalábbis elméletben. A wolfram ráadásul azon nyersanyagok közé tarto-
zott, amelynek ára különösen sokszor és nagymértékben változott a világpiacon,
ennek ellenére a szerződésben rögzített árajánlat a szocialista országokkal szem-
ben gyakorolt kedvezményeket és feltételeket tartalmazta: a teljes 1970-es évre
előre meghatározta a leszállítandó késztermék árát. A wolframot legnagyobb
mennyiségben Kína szokta forgalmazni, de 1969 novemberében váratlan hely-
zet állt elő. Átmenetileg nem jelentek meg wolframmal a nemzetközi piacokon,
amely szabályszerű pánikot eredményezett: az érc ára 1970 elejére a tízszeresére
emelkedett.267 Ha a szerződés megkötésekor a Lenin Kohászati Művek rendelke-
zésére áll a teljesítéshez szükséges wolframmennyiség, már önmagában csak az
áremelkedésből adódó nyereségkiesés miatt legalább háromszáz-négyszáz millió

265  ÁBTL 3.1.5. O-16586/1. Jelentés, 1974. március 20. 123.

266  ÁBTL 3.1.9. V-160338/9. Bozsik Pál tanúkihallgatása, 1974. szeptember 5. 46.
267  ÁBTL 3.1.5. O-16586/2. Jelentés, 1974. szeptember 9. 174.

79
forintos népgazdasági kár keletkeztetett volna, de ebben az esetben legalább a
vállalati veszteség minimális marad. Azonban a gyártáshoz szükséges mennyiség
töredéke sem állt a kohó rendelkezésére, így a megemelt árakon kellett azt be-
szerezni, változatlan késztermékárak mellett.268 Annak érdekében, hogy a várha-
tó kárt – amennyire lehet – már előre enyhítsék, felhasználtak minden elérhető
wolframot, még az ország katonai célokra félretett M- (mozgósítási) tartalékát
is, a Honvédelmi Minisztérium hivatalos engedélye nélkül.269 Az M-tartalékhoz
nem férhetett hozzá más, csak igen magas beosztásban dolgozó politikus, magas
rangú katonatiszt vagy pártfunkcionárius, vagyis az üzlet mögött valóban hatal-
masságok állhattak. Ám hiába állt rendelkezésre a drága nyersanyag, a határidők
teljesíthetetlenek maradtak. Végül egy csehszlovák céget bíztak meg azzal, hogy
a fennmaradó mennyiség leszállításáról gondoskodjon, amelyik természetesen
sokkal drágábban vállalta a munkát, mint azt a magyar fél garantálta a megren-
delőnek. A helyzet katasztrofális volt, de a szocialista gazdaságnak úgy látszik,
meg sem kottyant egy ekkora veszteség, a felelősök felkutatása ugyanis elma-
radt. A Metalimpex és az LKM közötti együttműködést szabályozó szerződés azt
tartalmazta, hogy mind a többletnyereségen, mind az esetleges veszteségen a
két cég hetvenöt–huszonöt arányban osztozkodik, amelyből a hetvenöt száza-
lékos rész illette a kohászati üzemet.270 Jelen esetben a diósgyőri vállalat nem
hagyta magát. Arra hivatkozva, hogy ők kellő időben figyelmeztették a Meta-
limpexet, sőt tiltakoztak a megkötendő szerződés feltételei miatt, követelték,
hogy nagyobb részt vállaljon át a veszteségből a külkereskedelmi vállalat. Végül
abban egyeztek meg, hogy amennyiben mindkét fél törekszik arra, hogy ne ke-
rüljön az ügy jogi útra, a Metalimpex átvállalja a veszteség felét.271 A nyomozás
elkerülése valószínűleg többek érdekében állhatott, hiszen az amúgy rendkívül
hiányos dokumentumok és a kihallgatott tanúk szűkszavúsága alapján úgy tű-
nik, hogy a két cég vezetőségén kívül mások is érintve lehettek a korrupcióban,
azonban erre vonatkozó adatokat nem találhatunk az összegyűjtött nyomozati
dossziékban. Az információk szűkösségének legfőbb oka az, hogy a „III/II. Osz-
tály szóbeli közlése szerint az ezzel kapcsolatos anyagokat időközben – utasí-
tásra – megsemmisítették.”272 Sajnos a forrásban nincs arra vonatkozó utalás,

268 Uo.
269  ÁBTL 3.1.9. V-160338/9. A BM III/II. Csoportfőnökségének tájékozódása, 1974. március 14. 10.
270  ÁBTL 3.1.9. V-160338/9. Feljegyzés, 1974. november 12. 175.
271  ÁBTL 3.1.9. V-160338/9. Bozsik Pál tanúkihallgatása, 1974. szeptember 5. 48.
272  ÁBTL 3.1.9. V-160338/9. A BM III/II. Csoportfőnökség kérése Kondi László r. alezredeshez, a
Borsod Megyei RFK III/II. Osztály vezetőjéhez, 1974. március 14. 9.

80
hogy kinek az utasítására tüntették el a bizonyítékokat. Az egyetlen korabeli
fennmaradt irat 1970 márciusából származik, vagyis a szerződés teljesítésének
az elejéről. Ebből kiderül, hogy a Lenin Kohászati Művek alkalmazottai már elég
korán feljelentést tettek az illetékes megyei nyomozati szervnél a finoman szólva
is gyanús ügylet miatt, azonban úgy tűnik, a rendőrök nem fordítottak túl nagy
gondot a tények felderítésére. Mindössze annyit állapítottak meg, hogy az LKM
legalább annyira felelős a szerződés aláírásáért, mint a Metalimpex. „A Meta-
limpex – ismerve az ötvöző anyagok [árának] piacérzékenységét – konkrétan
is figyelmeztette az LKM-t a nagytételű szállítási vállalások teljesíthetőségének
esetleges nehézségeire,” valamint nem ismerhette előre a nem várt kínai maga-
tartást, és különben meg „bizonyos rizikóval minden üzletnél számolni kell.”273
Az ügyet tehát leseperték a nyomozók íróasztaláról, és valószínűleg soha nem
fogjuk megtudni, kinek az utasítására.
A megsemmisített korabeli anyagok miatt rendkívül nehéz helyzetben volt a
kémelhárítás 1974-ben, hiszen nem tudtak – még szakértők segítségével sem –
megközelítő becslést adni arra nézve, hogy pontosan mekkora kár keletkezett
az üzlet során. A vallomások erősen ellentmondtak egymásnak. Bozsik Pál, aki a
korrupciós ügylet idején az LKM gazdasági igazgatója volt, határozottan állítot-
ta, hogy a vállalat vesztesége harmincmillió forint volt csupán,274 de más adatok
arra utaltak, hogy ez megközelíthette a kilencvenmilliót is.275 Végül a BM egy
szakértői bizottság kirendelését kérte, amelynek munkája alapján a következő
megállapítást tették: „Az exportszerződések létrehozásában Gergely Miklós ve-
zérigazgató és helyettese, Dévai István közvetlenül nem vettek részt, arról csak
a keletkezett problémák után értesültek, ezért felelősségük csak áttételesen álla-
pítható meg.”276 Mivel Dévai személyesen tartotta a kapcsolatot az ügyben érin-
tett nyugati cégek vezetőségével, sőt ezen cégek kifejezetten a számukra kedvező
feltételek biztosítása miatt fizettek személyes jutalékot a Metalimpex vezetői-
nek, nehéz elképzelni, hogy felelősségük csak áttételes lett volna.277 Sokkal in-
kább arról lehetett szó, hogy a felelősséget alacsonyabb szintre igyekeztek terelni.

273  ÁBTL 3.1.9. V-160338/9. LKM ötvözött acél üzlet, 1970. március 11. 7–8.
274  ÁBTL 3.1.9. V-160338/9. Bozsik Pál tanúkihallgatása, 1974. szeptember 5. 47.
275  ÁBTL 3.1.5. O-16586/2. Jelentés, 1974. szeptember 9. 175.
276  ÁBTL 3.1.9. V-160338/9. Feljegyzés, 1974. november 12. 187–188.
277  Dévai a mellé telepített fogdaügynök jelentése szerint így fogalmazott: „Két konkurens vállalat
ajánlata közül ő azt fogadta el, amelyik többe került a Metalimpexnek. Ő azért ezt az ajánlatot
fogadta el, mert ettől a vállalattól ajándékokat is kapott.” ÁBTL 3.1.9. V-160338/7. Fogdaügynöki
jelentés, 1974. július 9. 307.

81
Teleki Józsefet, a Metalimpex egyik főosztályvezetőjét, Pércsi Miklósnét, az egyik
osztályvezetőt és Tottán Pétert, a külkereskedelmi vállalat üzletkötőjét nevezték
meg bűnbaknak.278 Az LKM oldaláról azonban nem alsóbb szintű vezetőket vet-
tek elő. Megállapították Énekes Sándor, az LKM volt vezérigazgatója, Bozsik Pál, a
volt gazdasági igazgató és Szaniszló Imre termelési főmérnök felelősségét. Az ügy
azonban vádemelésre nem volt alkalmas, hiszen a bűncselekmény a nyomozás
idejére már elévült. A Metalimpex két vezetőjének erkölcsi felmentése az adott
ügyben nyilvánvalóan arra utal, hogy magas helyről – párt és kormányvonal-
ról is – támogathatták tevékenységüket, többen érintettek lehettek a nagy kárt
okozó wolframüzlet lebonyolításában magas posztokon is, annál is inkább, mert
a mozgósítási tartalék engedély nélküli felhasználása már önmagában is katonai
törvényszék előtti felelősségre vonást eredményezhetett volna. Feltételezésemet
nem csupán a kompromittáló dokumentumok eltüntetésére alapozom, hanem
arra az egyszerű logikára is, hogy jelen esetben az MNVK-2-nek nem lett volna ér-
deke Dévai szerepének csökkentése, hiszen az adott üzletben a katonai felderítés
nem volt közvetlenül érdekelt – bár lehet, hogy a kifizetett jutalékból hozzájuk
is került valamennyi –, Dévai beáldozása pedig 1974 őszére eldöntött tény volt.
Az összegyűjtött adatok alapján teljesen világos képet nem kapunk arra vo-
natkozóan, hogy mekkora kár érte ezzel az egyetlen üzlettel a magyar népgazda-
ságot. A szakértői bizottság 50 943 065 forintra279 értékelte az LKM veszteségét,
de ebben a számban csak a vállalat konkrét kára van benne, az a kalkuláció, hogy
mennyi bevételtől esett el az előre rögzített késztermék árak miatt Magyaror-
szág, nem készült el.

Az Lenin Kohászati Művek hivatalos kimutatása alapján a gyártónál elszámolt

veszteségek főbb összetevői forintban (Forrás: ÁBTL 3.1.9. V-160338/9. Feljegyzés,
1974. november 12. 186.)
Tőkés import FeW többletköltsége 30 014 300
Hazai előállítású FeW többletköltsége 13 820 030
Gyártási többletköltség 2 288 903
Késedelmes szállításért fizetett kötbér 944 469
Reexport tranzitálási költsége 75 363

278  ÁBTL 3.1.9. V-160338/9. Feljegyzés, 1974. november 12. 188.

279  Az 1970-es évre érvényes nyugdíj valorizációs szorzóval kiszámított, vagyis az inflációval növelt
2017-es értéke ennek az összegnek közel 4,5 milliárd forint.

82
Összesen 47 143 065
A tőkések által Csehszlovákiába áthelyezett rendelés árkülönbözete
3 800 000
miatt a Metalimpex térített
Ennek megfelelően a teljes veszteség 50 943 065
A fenti veszteségből a Metalimpex térített 18 807 150
Így az LKM ténylegesen veszteséget viselt 32 135 915

Autóbeszerzések

Egy korábbi fejezetben már volt róla szó, hogy a német cégek sokféle kedvez-
mény nyújtására hajlandóak voltak a magyar és feltehetően a többi kelet-európai
ország külkereskedőjével való üzletek megkötésénél, csakhogy megszerezhessék
a szocialista piacokat. Gyakorlatilag a tárgyalások természetes része lett, hogy
az engedmények megbeszélése után felmerült a ráadásként szereplő személy-
gépkocsik típusának egyeztetése is.280 A nyugati személygépkocsik beszerzése a
legkézzelfoghatóbb bizonyíték a pártvezetés korrumpálására, amely arról szólt,
hogy akár hallgatólagos, akár tevőleges támogatást nyújtsanak az eddig ismer-
tetett rendszer működéséhez. Az autók behozatalához minden esetben szükség
volt a Külkereskedelmi Minisztérium engedélyére, a vámosok bevonására, illetve
minimum miniszterhelyettesi hozzájárulásra a gépjárművek magyarosításánál.
Autóbeszerzéseket Dévai is végzett mind saját részre, mind a szolgálatok számá-
ra, mind politikusok és más gazdasági vezetők megbízásából.
Dévai mint az MNVK-2. „Sigmund” fedőnévre hallgató megnyertje már a hat-
vanas években hozott be autókat a szolgálat kérésére, felhasználva a Frankfurt-
ban kialakított kapcsolatait.281 Az évek során csak az MNVK-2. számára legalább
öt darab személygépkocsit adott át, három Volkswagen és két Mercedes típusút,
ezek a szolgálat tulajdonába kerültek.282 Természetesen Dévai minden üzletéről
nem tudhatott a titkosszolgálat sem, ezért míg először csak általánosságban je-
lentették ki, hogy „az NSZK-partnerek által felajánlott szokásos gépkocsi ajándé-

280  ÁBTL 3.1.5. O-16586/1. Bárd Károly meghallgatása, 1974. április 2–26. 157.
281  ÁBTL 3.1.5. O-16586/2. Értékelő jelentés „Sigmund” D-00690/1. sz. dossziéjáról, 1974. július
17. 78.
282  ÁBTL 3.1.5. O-16586/2. Az MNVK-2. feljegyzése, 1974. augusztus 31. 146.

83
kot szolgálatunk részére fogadta el és hozta be”,283 addig két hónappal később
már számszerűsítették az átvett személyautókat, és csak azok behozatalának
megrendelését vállalták fel. Ez nem véletlen, ugyanis Dévai nemcsak a katonai
felderítés igényeit igyekezett kielégíteni, természetesen került autó a Metalim-
pexhez és olyan magas pozíciókban lévő személyekhez is, akiknek a támoga-
tására szükség volt az illegális tevékenység folytatásához. Pontos kimutatással
nem rendelkezünk arról, hogy a vezérigazgató-helyettes közreműködésével hány
nyugati autó érkezett be az országba, de egy fogdaügynöki jelentés szerint Dévai
egyszer azt állította, hogy nagyjából 18 gépkocsit sikerült ajándékként eljuttatnia
különböző személyekhez.284 A járművek állami vállalatok vezetőihez, minisztéri-
umokhoz kerültek, de még egy egyetemi rektor is kapott a behozott autók közül
egyet, pusztán azért, mert Dévai fia az általa irányított felsőoktatási intézmény
hallgatója volt.285
A Metalimpexnél az új autók rendszeres megjelenése a hetvenes évek elejére
volt tehető, amely egybeesett a Barátság 2. kőolajvezeték építésével. A vezeték-
hez szükséges csöveket a Mannesmann nevű cégtől importálta a Metalimpex,
tonnánként tíz dollárral drágábban, mint máshonnan tudta volna. Ezzel a felárral
egyetlen nagyobb tételre vonatkozó szállítás esetén már 54 ezer dollár többletet
fizetett ki a magyar vállalat.286 Ebbe az összegbe könnyedén belefért néhány autó
viszonzásul. A vámügyek és a honosítási papírok elintézéséhez a legegyszerűbb
út természetesen a lefizetésen keresztül vezetett: „Gépkocsi-ajándékozás eseté-
ben a Metalimpex két gépkocsit kért és kapott, amelyből az egyik X. Y. elvtársnak
jutott, s így tudta a másikat megtartani magának a Metalimpex.”287 A pártköz-
pont hatalmasai, minisztériumok tisztviselői jutottak így hozzá a legmodernebb
nyugatnémet autókhoz, állítólag többek között Kádár János 220-as Mercedese is
ezen az úton került Budapestre.288
Természetesen nem csupán személygépkocsikat kaptak a szocialista nagyurak
ajándékba. A rendszer velejéig korrupt volt, és a hiánygazdaság, valamint a gu-
lyáskommunizmusnak hazudott szegényes életszínvonal rákényszerítette azon
szerencséseket a csempészetre és üzérkedésre, akik megtehették, hogy időnként

283  ÁBTL 3.1.9. V-160338/7. Az MNVK-2. átirata dr. Rédei Miklós r. alezredes elvtársnak, a BM III/
II. Csoportfőnökség helyettesének, 1974. június 25. 45.
284  ÁBTL 3.1.9. V-160338/7. Jelentés, 1974. augusztus 29. 347.
285 Uo.
286  ÁBTL 3.1.5. O-16586/1. Feljegyzés, 1974. május 14. 204.
287  ÁBTL 3.1.5. O-16586/1. Szendrői Lóránt információi, 1974. május 20. 226.
288  ÁBTL 3.1.5. O-16586/1. Bárd Károly meghallgatása, 1974. április 2–26. 157.

84
a kapitalista nyugati országokba utazzanak. A legmodernebb elektrotechnikai
termékektől a háztartási kisgépeken keresztül a szépészeti ipar itthon elérhetet-
len készítményeiig minden szerepelt a kívánságlistán, még építőipari cikkek is.
Dévai sem maradt ki a kádári Magyarország eme hétköznapi tevékenységéből, és
éppen ez lett a veszte. Egészen kicsi kockázatot sem vállalt a BM, amikor elter-
vezte, hogy egyik határátlépése alkalmával feltartóztatja a külkereskedőt. Biztos-
ra vették, hogy találnak nála csempészárut, és várakozásuk beigazolódott.

Kimutatás a Dévai István által az MNVK-2. részére 1972 és 1973 között átadott
és az általuk a BM felé elismert különféle használati cikkekről (Forrás: ÁBTL 3.1.9.
V-160338/2. 245.)
Eszközök Darabszám
Kazettás magnetofon 10
Táskarádió 10
Zsebrádió 3
Diktafon 5
Fényképezőgép 5
Mini magnetofon 3
Kisképernyős tv 2
Speciális autórádió 1
Férfi karóra 8
Speciális távcső 2
Parker tollak és tollkészletek 50
Ronson öngyújtók kb. 30
Ronson asztali gyújtók kb. 10
Benzingázos gyújtók kb. 50–60
Speciális áramfejlesztő aggregát 2
Mini számológép 2

85
A bukás

Udvariatlan beléptetés
1973 júliusában letartóztatták Simon Endrét, az egykori frankfurti kereskedőt, aki
hamarosan részletes vallomást tett Dévai István ellen. Az állambiztonság azonnal
elkezdett adatokat gyűjteni a Metalimpex vezetőiről, és gyakorlatilag már 1973
őszére elég információval rendelkeztek ahhoz, hogy tisztában legyenek Dévai és
Gergely törvényellenes tevékenységével, csak elegendő bizonyítékot kellett még
összegyűjteniük az előzetes letartóztatás elrendeléséhez. Egy állami vállalat ve-
zérigazgatója és annak helyettese elég magas pozícióban lévő személyek voltak
ahhoz, hogy ne merjenek megalapozott gyanú nélkül hozzájuk nyúlni, ráadásul
hamar kiderült az MNVK-2. érintettsége, amely tovább bonyolította a helyzetet,
ugyanis a rivális szolgálat operatív érdekeit kénytelen volt a BM is tiszteletben
tartani. Éppen ezért került célkeresztbe Michalkó László, aki – mint már szó volt
róla – régi államvédelmi múlttal rendelkezett, így számítottak együttműködésé-
re a bizonyítékok beszerzésénél.
Michalkó maga is részt vett a Metalimpex titkos jutalékainak átvételében és a
csempészáruk behozatalában, ezért egy titkos akciót készítettek elő lebuktatásá-
ra.289 (Lásd a 3. számú dokumentumot.) Arra számítottak, hogy tettenérés után
Michalkó hajlandó lesz saját főnökei ellen bizonyítékokat szerezni. Mivel kizáró-
lag operatív forrásból rendelkeztek adatokkal Michalkó tevékenységéről, szükség
volt konspirált megbuktatására, hogy az operatív eszközök védelmét továbbra is
biztosítani tudják. Miután megtudták az osztályvezető legközelebbi külföldi út-
jának az időpontját, intézkedtek a vámhatóságnál, hogy hazaérkezésekor a Feri-
hegyi Repülőtéren vonják őt ellenőrzés alá. Amennyiben törvénybe ütköző dol-
gokat (csempészáru, valuta) vagy ennek létére utaló dokumentumokat találnak
nála, a Vám- és Pénzügyőrség házkutatást végezhet a lakásán, amelynek során
elő kell kerülnie olyan tárgyi bizonyítéknak, amelynek birtokában a vámszervek
értesítik a Belügyminisztérium illetékeseit. A vámellenőrzés legalizálására a szerv
egy névtelen feljelentést is készített saját magának, amelyben leírták Michalkó
folyamatos csempésztevékenységét és a várható legközelebbi hazaérkezését.290

289  ÁBTL 3.1.5. O-16586/1. Javaslat „Magyar” fedőnevű személy vámellenőrzésére, 1974. április 19.
140–141.
290  ÁBTL 3.1.9. V-160338/1. Névtelen feljelentés másolata, dátum nélkül. 8.

86
 A BM számítása bejött. 1974. május 1-jén a budapesti reptéren szigorított
vámellenőrzésen esett át Michalkó, amelynek során sikerült őt tetten érni.291 238
ezer olasz lírát és egy arany töltőtollat találtak nála.292 Kihallgatása során azon-
nal elismerte, hogy már nyolc éve rendszeresen korrumpálják őt nyugati cégek
pénzzel és különböző ajándéktárgyakkal, és hajlandó volt arra, hogy a lakásán
rejtegetett valutát önként beszolgáltassa.293 Ezen kívül arra is vállalkozott, hogy
rendszeresen találkozzon a BM képviselőivel, és terhelő adatokat szolgáltasson
főnökeiről. A Michalkótól hallottak megerősítették a nyomozók információit,
így elérkezettnek látták az időt, hogy átkutassák Dévai irodáját. A házkutatásra
1974. május 17-én került sor, este tíz óra után, teljes titokban, sem az állambiz-
tonságiak behatolása, sem az iroda berendezésének átfésülése nem hagyott gya-
nakvásra okot adó nyomot.294 (Lásd a 2. számú dokumentumot.) A szekrények és
fiókok átkutatása mellett lehallgatókészüléket is elhelyeztek a munkaszobában.
A megtalált és lefotózott dokumentumok alátámasztották a szerv feltételezését,
de meg is nehezítették a további nyomozást. Egyértelmű bizonyítékokat talál-
tak ugyanis arra, hogy Dévai jelentős összegű titkos jutalékokat kap különböző
cégektől, kimutatásokat leltek, amelyek a Thierry és Bonassi által visszatérített
összegeket dokumentálták, megtalálták az Intereurop néhány szerződését és kü-
lönböző papírokat a leánycég elszámolási hiányosságairól, valamint a BM kezére
kerültek a Mannesmann számára biztosított jelentős engedményekre vonatkozó
megállapodások is. A nehézséget az okozta mégis, hogy mindezek mellett meg-
találták azokat az átvételi elismervényeket is, amelyek igazolták, hogy Dévai az
MNVK-2. megbízásából dolgozik. Azonban reménykeltő volt számukra, hogy
nagy mennyiségben találtak ékszereket, amelyek ránézésre aranyból, platinából,
igazgyöngyből és drágakövekből készültek. Mindez arra utalhatott, hogy Dévai
magának is dolgozott, nemcsak a szervnek. Ennek bebizonyítása sarkalatos pont-
ja lett a nyomozásnak, hiszen a vezérigazgató-helyettes ellen csak akkor lehetett
büntetőeljárást kezdeményezni, ha cselekményével átlépte „azt a kört, amely az

291  ÁBTL 3.1.5. O-16586/1. Összefoglaló jelentés, 1974. június 3. 258.

292  ÁBTL 3.1.5. O-16586/1. Realizálási javaslat Michalkó László ügyében, 1974. június 5. 271.
293  6 db 1000-es címletű SFr, 22 db 100-as címletű SFr, 12 db 1000-es címletű DM, 22 db 100-as
címletű DM, 7 db 10 000-es címletű LIT, 2 db 500-as címletű DM, 13 db 1000-es címletű LIT, 3 db
50 000-es címletű LIT, 1 db 5000-es címletű LIT, 1 db 10-es címletű USD, 31 db 20-as címletű USD.
ÁBTL 3.1.5. O-16586/1. Jegyzőkönyv, 1974. május 3. 169–171.
294  ÁBTL 3.1.5. O-16586/1. Jelentés „Örsi” fedőnevű ügyben titkos kutatás végrehajtásáról, 1974.
május 21. 227–230.

87
MNVK-2-vel való kapcsolatából legálisan adódott.”295 Mindeközben pedig arra
is figyelmet kellett fordítani, hogy „független” szakértők is alátámasszák a „va-
lutakitermelésből” adódó jelentős népgazdasági kárt, amely talán lehetőséget
adna a BM számára, hogy keresztbe tegyen ellenfelének, a katonai felderítésnek.
Az  MNVK-2. jelenléte megnehezítette tehát a nyomozók dolgát, kénytelenek
voltak egészen magas szinten is egyeztetni lépéseiket: átiratot készítettek a ve-
zérkari főnöknek, értesítették a pártszerveket, és felvették a kapcsolatot a külke-
reskedelmi miniszterrel, Bíró Józseffel is.296
A nyílt nyomozás megindítása előtt azonban – amelyet Michalkó letartózta-
tásával terveztek kezdeni – szükséges volt, hogy megakadályozzák Dévai esetle-
ges külföldre szökését.297 Ez sikerült, de hogy ez mennyiben volt betudható a III.
Főcsoportfőnökség profizmusának, és mennyiben játszott közre Dévai félelme,
nehéz megmondani. Mivel az események valóban felgyorsultak, nem hagytak
Dévainak sok időt a szökésre, de maga az érintett is félt, mert a felderítéssel való
együttműködése során olyan titkos adatokat és személyeket ismert meg, hogy
véleménye szerint a szolgálat nem hagyta volna futni: vagy hazacsempészik, vagy
külföldön likvidálják.298
A BM 1974. június 24-én küldte el hivatalos kérdéseit a társszervnek, amely-
ben elsősorban arról próbáltak meggyőződni, mennyiben volt érintett Dévai
ügyeiben a felderítés.299 (Lásd a 4. számú dokumentumot.) Kapás Pál ezredes
már másnap részletes választ küldött, amely egyáltalán nem könnyítette meg a
BM dolgát.300 (Lásd az 5. számú dokumentumot.) Gyakorlatilag a BM által fel-
vetett minden kérdésben megerősítette a titkosszolgálati érdekeket, sőt még
azt is leírta, hogy megnyertjük „a részünkre nyújtott teljesítmények mellett a
BM-elhárítás kéréseit is teljesítette”,301 valamint kitért Dévai anyagi helyzetére
is, amelyet tökéletesen igazolhatónak tartott, mivel szerinte hitelek és kölcsö-
nök felvételével tudta a tulajdonában lévő ingatlanokat megvásárolni. Az átirat
nem alapozta meg tehát a letartóztatás elrendelését, így másik tervet kellett az
operatív tiszteknek kitalálni, hogy Dévai ellen elegendő terhelő bizonyítékot sze-

295  ÁBTL 3.1.5. O-16586/1. Jelentés, 1974. június 3. 255.

296  ÁBTL 3.1.5. O-16586/1. Jelentés, 1974. június 3. 269.
297  ÁBTL 3.1.5. O-16586/1. Realizálási javaslat Michalkó László ügyében, 1974. június 5. 273.
298  ÁBTL 3.1.9. V-160338/7. Fogdaügynöki jelentés, 1974. október 14. 368.
299  ÁBTL 3.1.5. O-16586/2. Feljegyzés, 1974. június 24. 25–26.
300  ÁBTL 3.1.9. V-160338/7. Az MNVK-2. átirata dr. Rédei Miklós r. alezredes elvtársnak, a BM
III/II. Csoportfőnök-helyettesének, 1974. június 25. 41–48.
301  Uo. 47.

88
rezzenek. Ami egyszer már bejött Michalkónál, miért ne működne Dévainál? Mi-
vel a vezérigazgató-helyettes éppen az NSZK-ban tartózkodott, hazajövetelére
időzítve, július 2-ára egy szigorított vámellenőrzést készítettek elő számára, és
ezzel párhuzamosan sürgősen tájékoztatták Bíró József minisztert a szóban forgó
népgazdasági károkozásról is, hogy „ezt szakértesse [sic!] Dévai István ellenséges
tevékenysége bizonyítására.”302 A megfogalmazásban van némi áthallás a sztáli-
nista idők prejudikációs gyakorlatából…
Dévai Istvánt tehát július 2-án feltartóztatták a határon, és őrizetbe vették.
Letartóztatása többek számára okozhatott álmatlan éjszakákat, hiszen nem le-
hetett tudni, hogy a hálózatból ki lesz a következő. A letartóztatásról szóló je-
lentést nem tartalmaznak a rendelkezésünkre álló dossziék, de szerencsére más
forrásból megismerhetjük, mi is történt aznap. Práczki István így emlékezik vis�-
sza az esetre:
– „Gyerekek, nagy balhék vannak – kezdte Baranyi Bandi. – Lévai Pista [Való-
jában Dévairól van szó, csak a szerző álnevet használ. – B. Zs.], a főnököm lebu-
kott. Rövidesen országos botrány lesz belőle. Biztos, hogy a sajtó is szellőztetni
fogja.
– Mi történt tulajdonképpen?
– Talán nem más, mint a cégek háborújának valamelyik ütközete az egyik
külker vállalatnál. Lévai, ezt tudjuk, Kapásék embere, a Szolgálat megnyertje. Te-
vékenysége azonban abban merült ki, hogy a maffia részére nyugati beszerzése-
ket végzett. Ez magyarul annyit tesz, hogy a neki átadott devizáért bevásárolt
Ausztriában, az NSZK-ban vagy éppen Párizsban, és különleges engedéllyel hozta
be a holmit Nyugatról.
– Ez szép, és mit szállított?
– Mit? Talán mit nem? Malomkövet és tüzet nem, de aranyat annál többet,
bár nem ehhez kellett a teherautó. Ugyanis ma már teherautók közlekednek,
spéci határátlépési engedéllyel, persze vámmentesen. Lakásberendezések, búto-
rok, divatos ingek, vadászeszközök, nyugati cigaretta. Nemrég egy teherautónyi
gumiabroncs sétált be. Ezek azért feltűnnek a belső elhárításnak is, a múlt héten
csapdát állítottak Lévainak. A megpakolt teherkocsi simán átment a határon,
Lévai megkönnyebbült, mert most éppen magának is hozott egy kis csempész-
árut. Nem volt szerencséje. Mosonmagyaróvár előtt URH kocsi állította meg
őket. A papírokat gyanúsnak találták, ezért előállították őket a rendőrkapitány-
ságon. Lévai tudta, hogy baj van, sikerült telefonálnia Kapásnak. A teherautót

302  ÁBTL 3.1.5. O-16586/2. Javaslat, 1974. június 27. 34–35.

89
átvizsgálták, és nem volt nehéz megállapítani a csempészés tényét. Lévait és a
sofőrt letartóztatták, a kocsit Pestre kísérték. Ez van, most tart a hajhúzás. A két
cég főnökei nyilván egyezkednek. Szinte biztos, hogy Lévai fogja elvinni a balhét,
és magányos sikkasztóként kerül a bíróság elé. Ha nagy górék vannak benne a
buliban – márpedig azok vannak –, akkor megússza néhány évvel. Aztán majd
kárpótolják. Tulajdonképpen én is benne vagyok a dologban, mert néhányszor
elkísértem Pistát az ilyen beszerzésekre. Most imádkozom, mert ha monstre per
lesz, akkor engem is elmeszelnek, különben megúszhatom fenyítéssel.”303
Baranyi Andrásnak, az MNVK-2. tisztjének igaza volt: a két cég főnökei való-
ban egyezkedtek, és hatalmasságok is érintve voltak; hamarosan meg is kezdő-
dött a védeni kívánt személyek kimentése az ügyből.

Szignalizáció

A szignalizáció fogalma nem egészen azt jelentette a büntetőeljárásban a Ká-

dár-rendszer idején, mint a hatályos jog szerint. Jelenleg elsősorban bűnmeg-
előző szerepe van, amennyiben a nyomozás során a hatóság közli az illetékes
állami vagy önkormányzati szervvel azokat a körülményeket, tényeket, amelyek
a bűncselekmény elkövetését lehetővé tették, azzal a szándékkal, hogy az adott
intézmény megelőző intézkedést tehessen.304 A pártállam idején is egyfajta tájé-
koztatásról volt szó, de a gyakorlatban mégis egészen másként működött, hiszen
a címzettek köre is más szempontok alapján lett kiválasztva. Értesítették az ille-
tékes pártszerveket, de az érintett állami intézmények vezetői is kaptak tájékoz-
tatást az ügyről, a célja pedig leginkább a differenciált felelősségre vonás érvé-
nyesítése volt, vagyis annak eldöntése, kit lehet az adott bűncselekmény miatt
elmarasztalni, és milyen súlyú büntetést lehet alkalmazni.305 Erre természetesen
akkor került sor, amikor magas beosztásban dolgozó funkcionáriusok, pártappa-
ratcsikok, illetve azok közvetlen rokonai, barátai kerültek az „igazságszolgáltatás”
látókörébe. A Dévai-ügy esetében több személyről is szó lehetett, akiknek érin-

303  Práczki 2014, 206–207.

304  Wolters Kluwer Hatályos Jogszabályok Gyűjteménye, 23/2003. (VI. 24.) BM–IM rendelet.
305  Az állambiztonság így határozta meg az intézkedés fogalmát: „Szignalizáció: a megelőzés és a
büntetőeljáráson kívüli differenciált felelősségre vonás módszere. A társadalomellenes tevékeny-
ségről jelzésadás az illetékes párt, állami, társadalmi, gazdasági szerveknek (szervezeteknek).” Ger-
gely 1980, 177.

90
tettségét annyira rejteni kellett, hogy nevük konkrétan elő sem fordul a doku-
mentumokban, csak néhány elszórt fordulat utal arra, hogy miniszterek és a párt
felső vezetéséhez tartozó személyek is kedvezményezettjei voltak az ismertetett
bonyolult korrupciós mechanizmusnak. Jelen esetben nem is az ő szerepüknek
a nyomát volt nehéz eltüntetni, hanem a titkosszolgálati szálakat kellett elvarrni
úgy, hogy ne derüljön ki: a Magyar Néphadsereg Vezérkarának 2. Csoportfőnök-
sége mögé bújva gyakorlatilag egy bűnelkövetői hálózat működik. A BM vezetői
szerették volna ellehetetleníteni a rivális szerv helyzetét, de erre elegendő ha-
talmuk nem volt, kénytelenek voltak sokkal kevesebbel is beérni. Sokan voltak,
akik valamilyen szálon kapcsolódtak a Dévaihoz köthető bűncselekmény-soro-
zathoz, amelynek felfejtése esetén tekintélyes számú tettestárs állhatott volna a
vádlottak padján.
Mivel Dévai sorsa aligha lehetett kérdéses – ő csak az ítélet súlyossága miatt
izgulhatott –, a következő legközvetlenebb érintett, akinek szerepét nehéz lett
volna eltitkolni, Gergely Miklós volt. A BM természetesen ügynökei segítségével
nyomon követte a Dévai letartóztatása utáni reakciókat a Metalimpexnél. Ger-
gely éppen Balatonőszödön nyaralt, így Viniczei Gábor utazott le hozzá, hogy
az előállt helyzetet megbeszéljék.306 Gergely félbeszakította pihenését, és Buda-
pestre érkezése után azonnal hazarendelte Bécsből Kertész Györgyöt és Tóth
Györgynét, nyilván azért, hogy egyeztessenek az Intereurop és a Metimexco
ügyeit illetően: kérdések esetén ugyanazt vallják a két cég törvényellenes mű-
ködéséről, esetleg időben eltűntessenek bizonyítékokat. Gergely irodájában és
lakásában lehallgatókészülékeket helyeztek el,307 így értesült arról a BM, hogy a
vezérigazgató minden reggel magához kérette Kertészt az irodájába, de érdemi
beszélgetés nem hangzott el közöttük, a belügy nyomozói szerint csak egyfajta
biztonsági ellenőrzésként lehetett szükség a találkozókra. Sajnos nehéz beazo-
nosítani, kinél lakott Gergely július elején, mindenesetre a munkaidő lejárta után
nem az otthonában töltötte az időt, hanem egy bizonyos K. J. ezredesnél húzta
meg magát egy ideig. Hiába tartott attól, hogy a nyomozók őt is letartóztatják,
a rögzített telefonbeszélgetések alapján jól nyomon követhető, hogy ezekben a
napokban is intézett a katonatiszt segítségével vámvizsgálat nélküli határátlé-
péseket, és ellátták feladatokkal a kölni állomáshelyére éppen visszatérő Sárói
Szabó Bélát.

306  ÁBTL 3.1.5. O-16586/2. Jelentés, 1974 július 6. 50.

307  ÁBTL 3.1.9. V-160338/7. Értékelő jelentés, 1974. július 22. 88–91.

91
 1974 szeptemberére sikerült annyi terhelő adatot összegyűjteni a magas ös�-
szeköttetésekkel rendelkező vezérigazgató ellen, hogy elrendelhessék nála a ház-
kutatást.308 Rengeteg ideje volt tehát, hogy az esetleges terhelő bizonyítékokat
eltüntesse otthonából, a lefoglalási jegyzőkönyv mégis közel kétszáz tételt tar-
talmaz. Elsősorban ékszerek, órák, öngyújtók, különböző nyugati márkájú mű-
szaki cikkek szerepeltek a listán, de jegyzőkönyveztek étkészleteket, bútorokat,
irodaszereket, lakberendezési tárgyakat is. Természetesen rengeteg olyan eszköz
szerepel a felsorolásban, amelyeket Magyarországon még „pult alól” sem lehe-
tett beszerezni, sőt a lakosság szemében tökéletesen ismeretlen luxuscikkeknek
számítottak, mint például a masszírozó gép vagy a szobai evezőpad. Gergelyné
számára mégis a leginkább féltett darab a lefoglalt és elszállított tárgyak közül a
leopárdbundája volt, amelynek visszaszerzése érdekében kérvényt is intézett a
vizsgálati szervhez.309 Szerinte a bunda sokkal régebbi, mint ahogy a házkutatás
során történt felméréskor becsülték, legalább tízéves, és a belvárosban vette egy
házaló asszonytól húszezer forintért, majd szabatta saját alkatára még néhány
ezer forint ellenében. Egy vezérigazgatónak is több havi fizetését – egy átlagem-
bernek pedig nagyjából egy éves keresetét – takarta ez az összeg, ezért a BM nem
is adott helyt a panasznak.
Az összegyűjtött dokumentációkban fellelhető lefoglalási jegyzőkönyvek,
amelyek Gergelyé mellett Dévainak és Michalkónak a lakásán végrehajtott ház-
kutatás során keletkeztek, érdekes látleletet nyújtanak a szocialista külkereskedő
elit megtollasodott rétegéről.310 A rengeteg arany holmi és a legkülönbözőbb
luxustárgyak mellett élvezeti cikkeket is lefoglaltak, amelyek betekintést enged-
nek az egypártrendszer leggazdagabb kiváltságosainak fogyasztási szokásaiba.
Több karton Peter Stuyvesant cigarettát jegyzőkönyveztek, a skót whiskyk nagy
választéka került fel a listára a Chivas Regaltól a White Horseig; Larsen és Martell
konyakkal koccintottak, majd Grand Marnier-vel öblítették le. Mindezek elérhe-
tetlenek voltak a korabeli Magyarországon, ahol az átlagfizetés 1974-ben 2831
forint volt.311
A házkutatás után rövid időn belül kérte Benkei András belügyminiszter Bíró
József külkereskedelmi minisztert, hogy Gergely Miklóst függessze fel állásából,
arra hivatkozva, hogy összesen százezer forint értékben találtak vámbűntettre

308  ÁBTL 3.1.9. V-160338/3. Jegyzőkönyv házkutatásról, 1974. szeptember 16. 22–29.
309  ÁBTL 3.1.9. V-160338/3. Gergely Miklósné panasza, 1974. szeptember 19. 46–47.
310  Dévainál és Michalkónál végrehajtott házkutatások jegyzőkönyvei: ÁBTL 3.1.9. V-160338/1.
48–85.
311  Központi Statisztikai Hivatal: Foglalkoztatottság, munkaerő, keresetek (1960–2014).

92
utaló adatokat ellene, valamint lefoglaltak a lakásán háromszázezer forint értékű
külföldi eredetű arany ékszert és tartós fogyasztási cikkeket.312 Úgy tűnt, Ger-
gely ellen is egészen magas szinten folyt a támadás, hiába kért a vállalatvezető
Biszku Bélától, az MSZMP KB titkárától személyes meghallgatást, teljesen nem
tudta kivonni magát a felelősségre vonás alól. A külkereskedelmi miniszter fe-
gyelmi eljárást indított ellene,313 a fegyelmi bizottság pedig megállapította, hogy
a bizonyítottnak tekinthető terhelő adatok elegendőek ahhoz, hogy a miniszter
igazgatói állásából felmentse Gergelyt.314 Hamarosan a nyomozást is befejezett-
nek nyilvánították, ügyét továbbították az ügyészség felé.315 Tehát Gergely nem
úszta meg a bíróság előtti felelősségre vonást, azonban a szignalizáció így is sok
embert érintett.
A katonai felderítés részéről természetesen a legfontosabb az volt, hogy
szerepe háttérben maradjon, valamint hivatásos állománya és megnyertjeinek
többsége elkerülje a lebukást, ellenkező esetben ugyanis az egész rendszer mű-
ködése veszélybe kerülhetett volna. Mint említettem, eleinte Dévai mellett is
kiálltak, azonban rövidesen be kellett látniuk, hogy a nyomozást leállítani nem
lehet, egyetlen megoldás, ha valakit feláldoznak bűnbakként. Innentől kezdve
már az lett az elsődleges cél, hogy Dévai mellett minél kevesebben üljenek a
vádlottak padján. Karasz Lajos állambiztonsági belügyminiszter-helyettes egy
látszólag bajtársias levelet küldött Sárközi Sándor vezérőrnagynak, amelyben
biztosította őt arról, hogy a bűncselekmény elkövetőinek tetteit kellően szét
fogják válogatni „azoktól az esetektől, amelyekben a szolgálat felé tartoznak fe-
lelősséggel. Ez utóbbi továbbra sem képezi a szerveink által folytatott vizsgálat
tárgyát.”316 A levélhez csatolt mellékletben azonban a BM rendkívül kemény
kérdésekkel próbálta sarokba szorítani a riválist, alaposan körüljárva az esetle-
ges ellenséges hírszerző szervek behatolásának lehetőségeit az MNVK-2. által
felügyelt kereskedelmi kirendeltségeken keresztül (annak ellenére, hogy a nyo-
mozás során maguk is meglepően kevés figyelmet fordítottak erre a kérdésre),
valamint hosszan firtatták, mennyiben ellenőrizték a Metalimpex vezetői által
folytatott „valutakitermelés” során beszedett összegek átadását, a dekonspiráció
megakadályozását. A BM nem kímélte tehát a katonai hírszerzést, bár felelőssé-

312  ÁBTL 3.1.5. O-16586/2. Benkei András átirata Bíró Józsefnek, 1974. szeptember 23. 186.
313  ÁBTL 3.1.5. O-16586/3. Emlékeztető a fegyelmi bizottság első üléséről, 1974. november 19.
78–79.
314  ÁBTL 3.1.5. O-16586/3. Gergely Miklós fegyelmi ügye, 1974. december 10. 82.
315  ÁBTL 3.1.5. O-16586/3. Feljegyzés, 1974. december 30. 209–212.
316  ÁBTL 3.1.9. V-160338/7. Karasz Lajos levele Sárközi Sándornak, 1974. augusztus 9. 102.

93
gének vizsgálatát valóban kénytelen volt mellőzni. Nem vizsgálhatták Baranyi
András tevékenységét, aki a nyomozás időszakában fedett állományban volt a
Metalimpex alkalmazásában, és a Kölni Kereskedelmi Kirendeltségen dolgozott.
Utasításra ki kellett hagyni Csapó Viktor vezérőrnagy szerepének vizsgálatát, akit
orgazdaság miatt bíróság elé tudtak volna állítani. Nem nyúlhattak Szabó János
alezredeshez sem, aki többször is személyesen kísérte el Dévait a beszerző útjaira,
időnként újságírói fedéssel, valamint Griga Ferenc is kiérdemelte „hogy a magyar
szervek udvariasan és nagyvonalúan kezeljék.”317
Griga Ferenc személyének mellőzése a nyomozás során különösen fájó pont
lehetett a BM-nek, ugyanis szerepének vizsgálata megkönnyítette volna a Dévai
elleni terhelő adatok összegyűjtését. Dévai lebukását megelőzően Griga Bagdad-
ban tartózkodott, az ottani kereskedelmi kirendeltség tanácsosa volt – termé-
szetesen az MNVK-2. megnyertjeként. 1974 májusában tért vissza véglegesen
állomáshelyéről, és abban a – korabeli eljárás szerint szokásos – kedvezmény-
ben részesült, hogy egy kamionnyi rakományt vámmentesen, ellenőrzés nélkül
áthozhatott a határon.318 A hivatalos kérelem építési anyagok beszállítására
vonatkozott,319 mivel Griga Dévaival közösen éppen egy budai ikerházat épí-
tett. Az MNVK-2. támogatta a külkereskedő kérését, mivel operatív munkájával
meg volt elégedve.320 A kamion meg is érkezett, de építési anyagokon kívül nagy
mennyiségű egyéb cikket is tartalmazott, amelyeket Baranyi András, Gergely
Miklós, Sárói Szabó Béla, Szabó János és Dévai István hozattak be Grigával titok-
ban.321 A nyomozás idején az alig néhány hete beérkezett rakomány nagy részét
még nem szállították el a tulajdonosaik, így a BM számára kézzelfogható bűn-
jelként szerepelt: szerették volna az érintetteket felelősségre vonni csempészés
miatt. Az MNVK-2. azonban határozottan kiállt emberei mellett, Dévain kívül
senkinek nem lett bántódása a fent nevezettek közül, de éppen az ő kimentésük
miatt nem is vonhatta be a kamionnyi rakományt a BM a terhelő bizonyítékok
közé. Pedig Dévai aránytalan gazdagodásának egyik kézzelfogható bizonyítéka
köthető volt a kamionban szállított építési anyagokhoz. Egy jelentésből kide-
rül ugyanis, hogy Dévai és családja nevén több nagy értékű ingatlan is volt, és

317  ÁBTL 3.1.5. O-16586/2. Jelentés, 1974. szeptember 12. 176.

318  ÁBTL 3.1.5. O-16586/2. Feljegyzés, 1974. augusztus 8. 115.
319  ÁBTL 3.1.5. O-16586/2. [Az] MNVK-2. átirata a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnok-
ságára, 1974. május 27. 116.
320  ÁBTL 3.1.5. O-16586/2. Sárközi Sándor vezérőrnagy átirata Karasz Lajosnak, 1974. augusztus
31. 147–148.
321  ÁBTL 3.1.9. V-160338/7. Jelentés, 1974. július 17. 84.

94
az egyiken éppen építkezés folyt: „Közösen Griga Ferenc, külszolgálatban lévő
külkereskedővel építés alatt áll egy háromszintes, kinézetre hypermodern, [sic!]
tetőteraszos, többgarázsos ingatlan, amely fele részben képezi „Örsi” [Dévai cél-
személy fedőneve. – B. Zs.] tulajdonát. Az építést kivitelezők végzik. Becslés sze-
rint az ingatlan befejezett állapotban eléri a 3,5–4 millió forintot.”322 Grigához
azonban nem férhetett hozzá a belügy, így a villa építéséhez szükséges vagyon
vizsgálata is elmaradt. Griga Ferenc bagdadi kiküldetése után az Interaghoz ke-
rült, ahol főosztályvezető-helyettesként dolgozhatott tovább, de a különböző
titkosszolgálatokhoz köthető esetleges tevékenysége még a nyolcvanas évek vé-
gén is foglalkoztatta a belügyet – mint ezt majd később látni fogjuk.
Eljárás alá kívántak vonni egy svájci állampolgársággal rendelkező asszonyt
is, Tatár Istvánnét, aki Gergely Miklós feleségének közvetlen kapcsolataként sze-
repelt, és a szerv információi szerint maga is részt vett a Metalimpex körül zajló
visszaélésekben. Tatár Istvánnét nemcsak a külkereskedelmi vállalat vezérigaz-
gatójához és családjához fűzték baráti szálak, hanem a BM megállapítása szerint
aktív kapcsolata volt a katonai felderítésnek is.323 Az asszony 1940-től élt Svájc-
ban, majd 1953-ban Nyugat-Németországba települt. 1961-ben tért haza, ekkor
kötött házasságot Tatár Istvánnal, aminek köszönhetően megkapta a letelepe-
dési engedélyt.324 A házasságot már a következő évben felbontották, Tatár Ist-
vánné azonban Budapesten maradt, vállalkozásba kezdett. Egy fogyókúraszalont
üzemeltetett a hatvanas évek közepén Budapesten, amely kissé szokatlannak,
anakronisztikusnak hat, de az MNVK-2. segítségével megkapta rá a működési
engedélyt.325 1972-ben azonban több állampolgári bejelentés miatt visszavonták
engedélyét, és a továbbiakban kutyatenyésztéssel foglalkozott.326 Sokat utazott
külföldre, évente négy-öt alkalommal fordult meg a vasfüggöny túloldalán, út-
jaihoz minden esetben a katonai felderítés adta meg a hozzájárulást.327 A doku-
mentumokban előforduló adatok erősen azt sugallják, hogy a svájci állampolgár-
ságú asszony az MNVK-2. megbízásából folytatott különböző illegális pénzügyi
tevékenységet, több országban nyitott saját nevére bankszámlát, amelyeket a BM
tudomása szerint az MNVK-2. használt titkos és fedett pénzmozgásokhoz. Nem

322  ÁBTL 3.1.5. O-16586/1. Összefoglaló jelentés, 1974. június 3. 263.

323  ÁBTL 3.1.5. O-16586/2. Jelentés Tatár Istvánné svájci állampolgár ügyében, 1974. augusztus
10. 108.
324  ÁBTL 3.1.9. V-160074. Jegyzőkönyv gyanúsított kihallgatásáról, d. n. 142.
325  ÁBTL 3.1.5. O-16586/3. Jelentés, 1975. február 12. 275.
326  ÁBTL 3.1.9. V-160074. Jelentés 1975. február 12. 351.
327  Uo. 276.

95
ismert, hogy mikortól eredeztethető a kapcsolata a katonai titkosszolgálattal, de
egyes tanúkihallgatások azt állítják, már hazatelepülése előtt is gyakran utazott
haza látogatóba, és emigráns körökben már akkor beszélték, hogy a Katpol em-
bere.328 Tatárné segítségével a katonai felderítés feltehetően műkincs-kereskede-
lemmel is foglalkozott, hiszen az asszony és élettársa több értékes festmény adás-
vételét bonyolította le, többek között egy Degas-képet is áruba bocsátottak.329
Működési területük azonban sokkal inkább a nemesfém- és drágakő-kereskede-
lemre koncentrálódott. A lefoglalt ékszerek hosszú listáját csatolták a nyomozati
iratokhoz, amelyek között több nagy értékű darab is található volt, amelyeknek
igazságügyi szakértő által felbecsült ára meghaladta a százezer forintot.330 Tatár-
né tevékenységének dokumentálása azonban szintén eredménytelen maradt, az
MNVK-2-nek sikerült az asszonyt kimentenie az eljárás alól.331
Bűncselekmény elkövetésével Dévain, Michalkón és Gergelyen kívül végül há-
rom olyan személyt gyanúsítottak meg, akik a történet többi szereplőjéhez ké-
pest kishalnak számítottak. Egyikük Varga Rudolf gépkocsivezető volt, aki Dévai
lebukásakor vezette a kamiont. A második Juhász Jenő, a Metalimpex párttitká-
ra, akiről már korábban kiderült, hogy szintén az MNVK-2. kapcsolata. Terhére
összesen 11 750 forint értékű vámbűntettet tudtak megállapítani. A harmadik
Teleki József, őrá hárították a felelősséget a Lenin Kohászati Művek kárára meg-
kötött üzlet miatt. Mivel az LKM-mel kapcsolatos bűntett már elévült, Teleki
ellen mindössze 8100 forint értékű vámcsalás volt megállapítható. A gyanúsí-
tottak köre meglehetősen beszédes. Csekély értékre elkövetett kis csalások ezek,
amelyeknek a társadalomra való veszélyessége szintén minimális, népgazdasági
szempontból pedig egyenesen elenyésző. Nemcsak a bűnösöket fedték el sike-
resen, de magát az elkövetett bűncselekményt is. E három személy nem is került
bíróság elé, mert büntetlen előéletük és cselekményük jelentéktelensége miatt
megszüntették ellenük az eljárást, és figyelmeztetésben részesítették őket.332

328  ÁBTL 3.1.5. O-16586/2. Kivonat „Koszorús” fn. tmb. 1974. augusztus 30-i jelentéséből, 1974.
augusztus 30. 139.
329  ÁBTL 3.1.9. V-160074. Jegyzőkönyv gyanúsított kihallgatásáról, 1975. március 11. 138.
330  ÁBTL 3.1.9. V-160074. Igazságügyi szakvélemény, 1975. február 26. 206–208.
331  „Az ügyben az MNVK-2. Csoportfőnökség érdekeire és a cselekmény tárgyi súlyára tekintettel
a Be. 139. § /1/ bekezdése alapján a nyomozás megszüntetését és a gyanúsítottaknak a Btk. 60. §-a
szerinti figyelmeztetését javasoljuk.” ÁBTL 3.1.9. V-160074. Jelentés, 1975. április 30. 362.
332  ÁBTL 3.1.5. O-16586/3. Feljegyzés, 1975. március 12. 284–285.

96
A felelősségre vonás

1974. július 19-én Benkei András belügyminiszter egy külkereskedelmi és pénz-

ügyi szakemberekből és minisztériumi tisztségviselőkből álló szakértői bizott-
ság kijelölését kérte Bíró József külkereskedelmi minisztertől azért, hogy a nyílt
nyomozati szakaszban összegyűjtött adatok alapján meg lehessen ítélni, mek-
kora népgazdasági kárt okoztak a gyanúsítottak.333 A bizottság meg is kezdte
munkáját, és néhány hónap múlva részletes beszámolót készítettek a felmerült
visszaélések értékelésére, valamint a rendelkezésre álló iratok alapján kiegészítő
véleményt adtak a titkos visszatérítésekről.334 A Belügyminisztérium elégedet-
len volt a bizottság közel százoldalas jelentésével, mivel „a szakértői vélemény
egyértelmű állásfoglalása hiányában Gergely és Dévai terhére népgazdaság el-
leni bűntett egyelőre nem állapítható meg. Ezért a szakvélemény kiegészítésre
szorul.”335 A belügy megkapta, amit szeretett volna. A szakértői bizottság újra
összeült, és az eredetileg kiadott jelentésük alapján megállapították, hogy „ár-
alku folytatása nélkül ügyletkötés nem hozható létre, és hogy ellenajánlat nél-
küli ügyletkötés ellenkezik a kereskedelmi gyakorlattal”,336 valamint a „relációs
politika be nem tartása népgazdaságilag hátrányos, a kár összege azonban nem
számszerűsíthető.”337
A bizottság tehát állást foglalt, bár a megállapításaik egy kissé népmeseire
sikeredtek, olyan hatást keltenek, hogy teljesítették is a BM kívánságát, meg nem
is. Hivatkoztak jogszabályi helyekre, amelyek meghatározzák egy vállalat veze-
tőjének és helyettesének a felelősségét az általuk irányított cég működésének
tekintetében, de konkrétan nem mondták ki, hogy az áttanulmányozott iratok
alapján egyértelműen bűncselekmény gyanújával állnának szemben.
A Belügyminisztérium a Katonai Főügyészségnek adta át a Dévaira és társaira
vonatkozó vizsgálati dokumentumokat, arra hivatkozva, hogy az MNVK-2. állo-
mányába tartozó tisztek is érintettek az ügyben, valamint Dévai a honvédelem
érdekeit sértő államtitoksértést követett el. A Katonai Főügyészség érdekes mó-
don azonban hárította az eljárás megindítását, arra hivatkozva, hogy a Katonai
Bíróság nem illetékes az ügyben, mivel hivatásos honvédtisztek ellen vádemelés

333  ÁBTL 3.1.9. V-160338/7. Benkei András átirata Bíró Józsefhez, 1974. július 19. 87.
334  ÁBTL 3.1.5. O-16586/3. Szakértői vélemény Dévai István és társai ellen indított bűnügyben,
1974. november 14. 83–167.
335  ÁBTL 3.1.5. O-16586/3. Jelentés, 1974. november 27. 74.
336  ÁBTL 3.1.5. O-16586/3. A szakértői bizottság kiegészítő jelentése, 1974. december 5. 171.
337  Uo. 172.

97
nem történt, és Dévai a HM Vezérkari Főnökségtől kirendelt szakértő szerint
nem követett el államtitoksértést, pedig az MNVK-2. érdekeinek védelme megkí-
vánhatta, hogy ne a polgári igazságszolgáltatás előtt folyjék a tárgyalás.338 Végül
mégis a Budapesti Katonai Bíróság folytatta le az eljárást, bár az anyagok között
nem találtam arra vonatkozó utalást, hogyan került vissza hozzájuk az ügy.
1975. június 30-án született meg az elsőfokú ítélet,339 amely alapján Dévait
elmarasztalták folytatólagosan elkövetett, a devizagazdálkodást súlyosan sértő
bűntettben, valamint szintén folytatólagosan elkövetett csempészet és vám-
orgazdaság miatt, és bűnösnek találták jogtalan előny elfogadásával elkövetett
vesztegetés vétségében is. Büntetésül három év szabadságvesztésre és százezer
forint értékű vagyonelkobzásra ítélték. Michalkó László sem úszta meg szára-
zon az ügyet, hiába működött együtt a BM-mel. Egy év szabadságvesztésre és
harmincezer forint értékű vagyonelkobzásra ítélték. Gergely Miklós sokkal job-
ban járt, az ellene felhozott vádak között ugyanis nem szerepelt a devizagazdál-
kodást sértő büntetőjogi alakzat, csupán a csempészet, a vámorgazdaság és a
vesztegetés. Végül egy év szabadságvesztésre ítélték, de a végrehajtást három év
próbaidőre felfüggesztették. A Legfelsőbb Bíróság érdemben nem változtatott
az ítéleten.

Vég nélkül

A Metalimpex elleni nyomozás során rengeteg információ került elő a katonai

titkosszolgálatról, amelyekből megismerhetjük az állambiztonsággal szemben
fennálló éles ellentéteiket és rivalizálásukat is. A szolgálatok lehetőségeit kihasz-
náló érdekcsoportok harcának voltunk tanúi a történetben, amely Dévai István
feláldozásával járt, aki egyértelműen a bűnbak szerepét töltötte be. A hatalma-
sok sikeresen megmenekültek a felelősségre vonás elől, és a rendszer is sértet-
len maradt. Kis-Benedek József egykori katonai hírszerző szerint éppen az ilyen
jellegű visszaélések visszaszorítása érdekében hozták létre a hetvenes évek vé-
gén a szolgálat belső ellenőrzését, amely a belügy és az MNVK-2. közötti feladat-
megosztást is szabályozta, ugyanis ezzel gyakorlatilag kiiktatták a BM ellenőrzési
jogkörét a katonai felderítés felett. A biztonságpolitikai szakértő szerint ettől az

338  ÁBTL 3.1.5. O-16586/3. Jelentés, 1975. január 15. 217–218.

339  ÁBTL 3.1.5. O-16586/4. A Budapesti Katonai Bíróság ítélete, 1974. június 30. 70–123.

98
időponttól kezdve a két titkosszolgálat közötti rivalizáció is csökkent, hiszen a
BM kénytelen volt feladni azt a törekvését, hogy betekintést nyerjen a katonák
ügyeibe.340
A Dévai-ügy kapcsán megismert valutakitermelési mechanizmus más vállala-
toknál is hasonlóan működött. Egyelőre nem tudhatjuk, hogy hány vállalat volt
érintett, de illúziókat kár dédelgetni: a Metalimpex Külkereskedelmi Vállalaton
belül folyó visszaélések bizonyosan nem voltak egyedülállóak. Azok a cégek,
amelyek érintve voltak a fegyvergyártás valamelyik részterületében vagy egyéb
haditechnikai felhasználásra alkalmas berendezések kereskedelmében, együtt-
működtek az MNVK-2-vel,341 és szolgálati érdekből vagy egyszerű egyéni vissza-
élések miatt jelentős pénzeket vonhattak ki a vállalatok bevételeiből. Azt pedig
egyelőre nem tudhatjuk, hogy a BM az ellenőrzése alá tartozó külkereskedel-
mi vállalatoknál alkalmazott-e hasonló technikákat, csak feltételezhetjük, hogy
igen. Annál is inkább, hiszen láthattuk, hogy a titkosszolgálati valutakitermelés
alapvető elvárás volt a szovjet blokkon kívüli kommunista pártok támogatása
érdekében.
„Dévai és társai, valamint más ügyben folytatott büntetőeljárás során felszín-
re kerültek olyan jelzések is, hogy az MNVK-2. Csoportfőnökség más területeken
és vállalatok vonatkozásában is jogszabályellenes módon funkcionál. Azaz egyes
külkereskedelmi vállalatok útján az ott lévő titkos kapcsolataik, illetve a létre-
hozott külkereskedelmi fedőszerveik révén, az MNVK-2. Csoportfőnökség nagy
összegű valutát, emellett különböző címen fiktív szerződésekkel ugyaninnen és
más vállalatoktól, jelentős összegű forintot von el a népgazdaságtól.”342
Ennek a feltételezésnek az alátámasztására egy további konkrét példával tu-
dok szolgálni, amely ugyan nincs olyan részletesen dokumentálva, mint a Meta-
limpex vezetői ellen lefolytatott nyomozás, de a fellelhető anyagokból is könnyen
ráismerhetünk a valutakitermelés nyomaira. Az Elektromodul vállalat – teljes ne-
vén Magyar Elektrotechnikai Alkatrészkereskedelmi Vállalat – rendszeresen vég-
zett embargós beszerzéseket a katonai felderítés számára.343 A céget 1952-ben
alapították, és 1968-ban nyert külkereskedelmi jogot. Feladata nem kifejezetten
haditechnikai beszerzésekre korlátozódott, hanem különböző elektrotechnikai
alkatrészek készletezésére, belföldi forgalmazására és importjára kapott felhatal-

340  Kis-Benedek 2016.

341  Ezt a feltételezést megerősítette Kis-Benedek József is, aki szerint a Metalimpex korántsem a
katonai felderítés legjelentősebb vállalatai között szerepelt.
342  ÁBTL 3.1.9. V-160338/7. Jelentés, 1974. november 15. 224.
343  ÁBTL 3.2.5. O-8-444/1. Feljegyzés, 1986. március 11. 105.

99
mazást.344 Annak ellenére, hogy nem tartozott a hadiipari objektumok közé, az
Elektromodul feladata volt, hogy a Belügyminisztérium és a Honvédelmi Minisz-
térium számára híradástechnikai készülékeket, berendezéseket vásároljon, illet-
ve a fegyvergyártásban szerepet vállaló üzemek részére a gyártáshoz szükséges
elektronikai és vákuumtechnikai alkatrészeket is a cég hozta be az országba.345
Ezeknek a termékeknek a legnagyobb része embargó alatt állt, így beszerzésük
különleges eljárást igényelt, közvetítő cégeken, kereskedelmi ügynökségeken ke-
resztül férhettek hozzájuk a keleti blokk államai; ezekről a megoldásokról már
olvashattunk a kötet korábbi fejezeteiben.
Nem ismerjük az MNVK-2. kapcsolati hálójának kiépülését a cégnél, de biz-
tosak lehetünk abban, hogy a katonai felderítés a kezdetektől fogva jelen volt a
vállalat életében, hiszen a hadiipari termékek beszerzésénél az együttműködés
a HM titkosszolgálatával elkerülhetetlen volt. 1974-ben, amikor a Dévai elleni
nyomozás is folyt, az Elektromodul élén Udvardi Károly állt, aki az „MNVK-2.
Csoportfőnökséggel fennálló munkakapcsolatát is felhasználta arra, hogy segít-
ségükkel megakadályozza”346 az állambiztonság sikeres beépülését a vállalathoz.
Újra a belügyi és a katonai titkosszolgálat rivalizálásának lehetünk tanúi, amely
egy 1973 végén született miniszteri rendelet végrehajtásának kérdése körül csú-
csosodott ki. A Belügyminisztérium megállapodott a Kohó- és Gépipari Minisz-
tériummal, hogy ez utóbbi létrehozza szervezeti keretein belül a Nemzetközi
Kapcsolatok Főosztályát, a tárca vállalatainál pedig megszervezik a főosztály
közvetlen alárendeltségében működő nemzetközi kapcsolatok osztályait. Ez a
szervezet természetesen az állambiztonság szigorúan titkos állományban dol-
gozó tisztjeinek a fedését volt hivatva biztosítani. 1974 júniusában kereste fel a
BM III/II. Csoportfőnöksége az Elektromodult, hogy a rendelet végrehajtásának
részleteit a cégen belül letárgyalják. A BM felszólította a vezérigazgatót, hogy az
1969 óta a vállalatnál dolgozó D-165-ös SZT-alezredest, vagyis Kiss Józsefet ne-
vezze ki az újonnan felállítandó nemzetközi osztály élére.347 Udvardi ezt meg-
tagadta, és közölte, hogy a jelenlegi szervezeti felépítés, amelyben az Államközi
Osztály koordinálja a külföldi partnerekkel való kapcsolatot, tökéletesen megfe-
lel a vállalat érdekeinek. Több hónapos huzavona kezdődött, amelyben a belügy
képtelen volt az akaratát keresztülvinni. Mindez nehezen képzelhető el anélkül,

344  ÁBTL 3.1.5. O-19025. Jegyzőkönyv, 1976. július 13. 139.

345  ÁBTL 3.1.5. O-19025. Jelentés, 1970. augusztus 7. 30.
346  ÁBTL 3.1.5. O-19025. Jelentés, 1974. november 11. 57.
347  Uo. 54.

100
hogy Udvardi mögött ne álltak volna támogatók. Az egyikük maga az illetékes
miniszterhelyettes, Kiss Ernő348 volt, akivel láthatóan jó kapcsolatot ápolt Udvar-
di, azonban a dokumentumokban felsejlenek azok a már jól ismert motívumok,
amelyek a katonai felderítés valutakitermelésére engednek következtetni – vagy-
is a másik támogató maga a HM titkosszolgálata volt.
Őszre a BM már feladta eredeti terveit, és abban állapodott meg Udvardival,
hogy a vezérigazgató létrehoz egy olyan szervezeti egységet a vállalaton belül,
amely megfelelő szakmai fedést nyújt a belügyes tisztnek, és elfogadható lehető-
ségeket teremt az állambiztonsági feladatok ellátására. Udvardi ebbe belement,
de kérte, hogy egyelőre tartsák titokban a megállapodásukat még a vállalat SZT-
tisztje előtt is. Erre azért volt szüksége, nehogy a fedésben dolgozó alezredes
hivatalos feletteseitől hamarabb megkapja az egyezségre vonatkozó utasításo-
kat, és ennek birtokában esetleg megvétózza Udvardi tervét. A vezérigazgató
ugyanis azonnal utasítást adott ki, amely az Államközi Osztályról leválasztotta
a protokollrészleget, és ennek irányításával bízta meg az állambiztonság képvise-
lőjét. Ezzel gyakorlatilag nemhogy nem erősítette meg a belügyes jelenlétet, de
még inkább korlátozta a kémelhárítást abban, hogy figyelemmel kísérje a vállalat
kapcsolatait, ügyleteit. Az alezredes feladatkörébe tartozott a cég vendégeinek
kényelmét biztosítani, szálloda- és asztalfoglalásokat intézni stb., de még ezeket a
„jogosítványokat” is erősen korlátozottan biztosították számára. Felháborodot-
tan vette a szerv tudomásul, hogy nem szerepelnek az utasításban olyan fordula-
tok, hogy „ellenőriz, koordinál, joga van, megtagad, nem járul hozzá.”349 Udvardi
a sofőrjével küldte be a kémelhárításhoz a kiadott utasítás szövegét, kész tények
elé állítva a belügyet.
Mivel az állambiztonság továbbra sem tudott akkora nyomást gyakorolni a
vezérigazgatóra, hogy az felülbírálja a kiadott utasítást, a jól bevált módszerhez
folyamodtak: kompromittáló adatokat gyűjtöttek a cégvezető ellen. A jelen-
tésből kiderül, hogy az ÁVH már 1950-ben letartóztatta Udvardit egy „cionista
ügy kapcsán”,350 és a szerv ezzel magyarázta az ellenük táplált bizalmatlanságot,

348  Kiss Ernő (1921–1987) Budapesten szerzett gépészmérnöki, majd gazdasági mérnöki diplo-
mát. 1943 és 1951 között a csepeli fémműnél dolgozott, majd a Középgépipari Minisztériumban
osztályvezető lett. Később vezető beosztásokat töltött be a Mechanikai Laboratóriumban, majd a
Szerszám- és Készülékgyárban. 1962-ben került a Kohó- és Gépipari Minisztériumba, ahol 1970 és
1975 között miniszterhelyettes volt. 1975-től 1980-as nyugdíjazásáig az Elektromodul vezérigazga-
tói tisztét töltötte be.
349  ÁBTL 3.1.5. O-19025. Értékelés, 1974. október 29. 84.
350  ÁBTL 3.1.5. O-19025. Jelentés, 1974. november 11. 57.

101
amelyről az SZT-tiszt is folyamatosan beszámolt az évek során. A valóságban
arról lehetett inkább szó, hogy el kellett rejteni a belügy embere elől azokat a
visszaéléseket, amelyek egyértelműen valutakitermelésre utaltak. 1971 október-
ében például egy belső ellenőrzés során kiderült, hogy nyoma veszett 32 darab
diódának, 848 ezer forint értékben.351 Az ügyet úgy sikerült elsimítani, hogy a
külföldi beszállítót rávették arra, adjon ki egy nyilatkozatot, amelyben magára
vállalja a felelősséget, cserébe a magyar vállalat kötelezte magát arra, hogy olyan
nagyértékű üzleteket kötnek vele a jövőben, amelyből a partner anyagi kára
busásan megtérül. De olvashatunk fiktív számlakibocsátásokról is, amelynek
eltussolásában Fekete János, az MNB elnökhelyettese segítette a vállalat veze-
tését, illetve amelynek kapcsán Szabó János alezredes a „szolgálat érdekeire” hi-
vatkozva állíttatta le a revizori vizsgálatot.352 Az előzmények ismeretében joggal
feltételezhetjük, hogy a katonai titkosszolgálat tevékenységének következtében
írhatta le a kémelhárítás illetékese a vizsgálat idején azt a megállapítást, hogy „az
Elektromodul fizetésképtelen.”353
Mindezen adatok összegyűjtése sem volt azonban elég ahhoz, hogy a BM rá-
kényszerítse akaratát Udvardira. Azt is felajánlották, hogy Kiss József helyett egy
másik SZT-tiszt kihelyezésével próbálják javítani az intézményi együttműködést,
de Udvardi a következő fordulattal hárította el a lehetőséget: „ezt már ismerem,
és egyébként sincs semmi garancia arra, hogy nem hülyébbet kapok helyette.”354
Ebben az esetben tehát a BM nem boldogult a társszervvel, még olyan látszat-
eredményt sem sikerült elérniük, mint a Metalimpex esetében, ahol legalább egy
büntetőeljárás lefolytatását kikényszerítették. 1974 végére úgy zárult le a konf-
liktus, hogy személyes biztonsága érdekében még a szigorúan titkos tisztet is ki
kellett vonniuk a vállalattól.355 Bár Udvardi hamarosan távozott a vállalat éléről,
és helyére az őt támogató korábbi kohó- és gépipari miniszterhelyettes, Kiss Ernő
került, nem valószínű, hogy ez a belügy pozíciójának jelentős erősödését jelen-
tette volna a cégen belül, bár ennek bizonyítása további kutatásokat igényel.
Az Elektromodul tehát egy újabb vállalat, amely a katonai felderítés gazdasági
hátterének megteremtésében részt vállalt, a Metalimpex, a Lampart, az Inter­
press és az IPV mellett. A Metalimpex elleni nyomozás végső célja a BM részéről
az volt, hogy befagyassza (vagy esetleg megszerezze?) a rivális szerv pluszforrása-

351  Uo. 58.

352  Uo. 60.
353  ÁBTL 3.1.5. O-19025. Jelentés, 1974. július 12. 102.
354  ÁBTL 3.1.5. O-19025. Jelentés, 1974. november 11. 58.
355  ÁBTL 3.1.5. O-19025. Jelentés, 1975. február 10. 136.

102
it. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a következő javaslat, amelyet a nyomozás
eredményeinek a tükrében tett le az állambiztonság a döntéshozók asztalára:
„A fentiek alapján javasoljuk:
1. Az illetékes pártszerv, valamint a belügyminiszter és a honvédelmi minisz-
ter elvtársak által létrehozott és megbízott bizottság vizsgálja felül:
• az MNVK-2. Csoportfőnökség tevékenységének alapelveit és jogelle-
nes módszereit;
• a külkereskedelem területén az MNVK-2. által létrehozott fedőszervek
létjogosultságát, működésük indoklását, és funkcionálásuk népgazda-
ságra káros kihatásait;
• az MNVK-2. Csoportfőnökség pénzügyi rendszerét az ide vonatkozó
szabályok betartását;
• azoknak a vállalatoknak és intézményeknek a pénzgazdálkodásait, és
az MNVK-2. Csoportfőnökséggel tartott kapcsolatuknak a tartalmát,
amelyek jogellenesen forintot vagy valutát utaltak át az MNVK-2. Cso-
portfőnökség részére;
• a népgazdaságtól különböző címeken elvont forintot és valutát mire
használták fel.
2. Az MNVK-2. Csoportfőnökség szüntesse meg azt a gyakorlatát, hogy ma-
gyar állampolgárokkal, köztük vezető beosztású személyekkel közösen,
operatív tevékenység révén jogellenes cselekményeket követ el.
3. Az MNVK-2. Csoportfőnökség pénzügyi előírásait a jövőben tartsa be.
Gazdálkodása maradjon a megállapított költségvetés keretein belül, a
népgazdaságtól pénzt semmilyen címen ne vonjon el.
4. Számolja fel azt a gyakorlatot, mely szerint operatív érdekekre hivatkozás-
sal kapcsolatainak jogtalan előnyöket biztosít, vámellenőrzés kiiktatására
intézkedik, ajándékokat fogad el, és ezeket saját operatív tisztjei és hálóza-
ta tagjainak jutalmazására használja fel.”356
A Metalimpex üzletkötőinek jutalékokkal való manipulációi a nyolcvanas
években is folytatódtak. A vállalat egyik üzletkötője, az Intereurop korábbi igaz-
gatója, Kertész György a nyolcvanas évek elején már a Metalimpex nyugatnémet
vegyesvállalatának, a Ferrotradingnek volt a képviselője.357 Annak ellenére, hogy
az NSZK-ban dolgozott, gyakran megfordult a Közel-Keleten, ahol meglévő üz-
leti kapcsolatait, vagy ahogy a BM fogalmazott, „alkotmányos partnereit” igye-

356  ÁBTL 3.1.9. V-160338/7. Jelentés, 1974. november 15. 225–226.

357  ÁBTL 3.2.4. K-3247/1. CIA tevékenységre utaló feltételezések dokumentálása, 1982. június 21. 47.

103
kezett helyzetbe hozni, illetve előnyben részesíteni a Metalimpex kereskedelmi
ügyleteinek megkötésénél. Az alkotmányos partner megnevezés alatt az alkot-
mányos költségekben részesülő, vagyis korrumpált üzleti kapcsolatokat értette
az állambiztonság. 1981 és 1986 között a teheráni kereskedelmi kirendeltségen a
„Desmond” fedőnéven dolgozó Gaál Ferenc volt a Metalimpex Külkereskedelmi
Vállalat képviselője, aki a belügyi hírszerzés kapcsolataként került ki a perzsa fő-
városba.358 Jelentéseiben azzal vádolta Kertész Györgyöt, hogy tevékenységével
évente másfél millió dollár kárt okozott a magyar népgazdaságnak.359 Kertész
György a Dévai elleni nyomozás idején az MNVK-2. megnyertjeként dolgozott,
így a belügy hálózati emberének háta mögött és annak kijátszásával történő üz-
letkötései a nyolcvanas években arra engednek következtetni, hogy a két szerve-
zet közötti kommunikáció továbbra sem volt zökkenőmentes. Kertész György a
Metalimpex korábbi teheráni irodavezetőjével, Barta Pállal közösen – aki a kér-
déses időpontban már a Pannónia külkervállalat képviselőjeként járt Iránban360
– olyan információkat szolgáltatott ki egy iráni cég tulajdonosának, amellyel
veszélyeztette a két ország közötti kereskedelmi (és politikai) kapcsolatokat is.
A céget egy Iránban élő zsidó család alapította 1964-ben, és a kezdetektől jó
viszonyt ápoltak a keleti blokk államaival, egyedül a Szovjetunió zárkózott el a
velük kialakítandó bármiféle üzleti kapcsolattól.361 Az iráni iszlám forradalom
után a zsidó családnak menekülnie kellett az országból, azonban a cég ügyeinek
vitelére egyikük Teheránban maradt. „Desmond” állítása szerint Kertész és Barta
továbbra is a Metalimpex legfőbb üzletfelei között akarták tudni a korábbi part-
nert annak ellenére, hogy diplomáciai megfontolásokból a hivatalos kereskedel-
mi képviselet új üzletfelek után nézett. Kertész szándékai mögött nyilván pénz-
ügyi megfontolások álltak, ugyanis a zsidó üzletember jelentős jutalékot kapott
a Metalimpextől korábban, sőt állítólag Kertész mindent elkövetett, hogy akkor
is megkapja a kenőpénzeket, ha konkrét üzletet nem is sikerült kötnie.362 Ezekből
a jutalékokból pedig a teheráni üzletember visszatérítéseket fizetett vagy Ker-
tésznek, vagy a mögötte álló érdekcsoportnak, ahogy ezt az olasz kereskedelmi
közvetítőknél vagy az Intereurop működésénél láthattuk. A másfél évtizednyi üz-
leti kapcsolatot azonban a Metalimpex politikai okokból 1980-ban végleg meg
akarta szakítani a céggel, hiszen az iráni adminisztráció nem nézte jó szemmel a

358  ÁBTL 3.2.4. K-3247/1. Javaslat „Desmond” fn. társadalmi kapcsolat ügyében, 1987. június 2. 144.
359  ÁBTL 3.2.4. K-3247/1. CIA tevékenységre utaló feltételezések dokumentálása, 1982. június 21. 48.
360  Uo. 46.
361  ÁBTL 3.2.4. K-3247/1. CIA tevékenységére utaló feltételezések, 1982. június 2. 51.
362  ÁBTL 3.2.4. K-3247/1. CIA tevékenységre utaló feltételezések dokumentálása, 1982. június 21. 47.

104
zsidó kereskedővel folytatott ügyleteket, és félő volt, hogy diplomáciai bonyo-
dalmat is okozhat mindez a két ország között.363 Kertész és Barta mindent meg-
tett azért, hogy megakadályozzák a kiszemelt perzsa kereskedelmi céggel lét-
rejövő megállapodást, vagyis ellehetetlenítsék a belügy hálózati kapcsolatainak
tevékenységét. „Desmond” különböző dezinformációk elterjesztésével próbálta
kiszűrni, hogy kik szivárogtatják ki a tárgyalások részleteit, ugyanis az új partner-
rel kötött előzetes megállapodás után többször is megjelent a képben egy román
cég, amely következetesen aláajánlott a Metalimpex által kialkudott árnak, így
a magyar fémkülkereskedelmi cég számára nem igazán maradhatott volna más
üzletfél, mint a zsidó származású teheráni kereskedő.364 A hamis adatok szivárog-
tatásával azonban határozottan be lehetett azonosítani, hogy a manipulációk
mögött a katonai felderítés egykori megnyertje, Kertész György és társa, Barta
Pál álltak. Akcióikat az ország érdekeire való hivatkozással a BM emberei igye-
keztek meghiúsítani, és a diplomáciai bonyodalmak kialakulásától való félelmük
be is igazolódott, mert a korábbi, zsidó származású üzleti partnert az iráni ható-
ságok letartóztatták, a Metalimpexet pedig az iráni kereskedelmi minisztérium
„fekete listára” helyezte.365 A Metalimpex képviselőjeként Teheránban szolgála-
tot teljesítő Gaál Ferenc ezért javasolta a Pannónia képviselőjével, vagyis Bartával
való mindenféle üzleti kapcsolat felszámolását, és azt állította, hogy a magyar
kereskedőt letartóztatta az iráni rendőrség.366 Gaál sorozatos lejárató jelentéseit
Kertészről és Bartáról azonban cáfolta Márkus János, a teheráni kereskedelmi ta-
nácsos, aki pontról pontra finomította a képviselő vádjait.367 Bartát szerinte nem
tartóztatták le, bár nyomozás valóban folyt ellene, és a különböző „haszonszer-
zési akciók” sem igazolhatóak. A tanácsos szerint az alákínálás egy állandósuló
tendencia, és túlzás lenne azt állítani, hogy az iráni adminisztráció diszkriminatív
intézkedéseket hozott volna a magyar külkercég ellen.
A nyolcvanas évek elején Teheránban folytatott harc a közvetítő partnerek
kiválasztására nyilvánvalóan a titkos jutalékokkal való lehetőségek/visszaélések
körül zajlott, és feltehetően újra a BM ügynökei és az MNVK-2. megnyertjei kö-
zötti játszmáról lehetett szó. A zsidó kereskedő Kertész és Barta közreműködé-
sével még letartóztatása előtt sikeresen akadályozta meg „Desmond” jutalékos
partnerének a szerepvállalását a Metalimpexszel kötendő üzletekben: feljelen-

363  ÁBTL 3.2.4. K-3247/1. Jelentés, 1983. november 13. Oldalszám nélkül.
364  ÁBTL 3.2.4. K-3247/1. CIA tevékenységére utaló feltételezések, 1982. június 2. 51.
365  ÁBTL 3.2.4. K-3247/1. Gaál Ferenc javaslata, 1983. február 26. 69.
366  Uo. 71.
367  ÁBTL 3.2.4. K-3247/1. Vélemény Gaál Ferenc javaslatáról, 1983. február 28. 72–73.

105
tést tett ellene, leleplezve a korrupciós kapcsolatot közte és a magyar vállalat
között, ezért a Metalimpex kiszemelt új üzleti partnerének 1982 augusztusában
el kellett menekülnie az országból a letartóztatás elől.368 Távozása előtt azonban
átadta az ügyet egyik bizalmasának, akivel a Metalimpex továbbra is hasonló
feltételek mellett dolgozhatott, bár a Svájcban megnyitott titkos bankszámla
használatától elzárkózott az üzletember, félve az esetleges lebukástól csak kész-
pénzben volt hajlandó elfogadni az „alkotmányos” juttatásokat.369
A teheráni magyar kereskedelmi kirendeltségen belül folyó játszmák arra en-
gednek következtetni, hogy a Dévai-ügy lezárásával korántsem érte el a BM a
fent idézett javaslatba foglalt céljait, a hetvenes évek közepén keletkezett vizs-
gálati anyagokban megismert metódus a nyolcvanas években is folytatódott.
Végtelenül igazságtalanok lennénk azonban, ha az egész „valutakitermelést” és
a titkosszolgálati segítséggel elkövetett gazdasági visszaéléseket egyedül a kato-
nai hírszerzés kötelékében dolgozó csoport nyakába akarnánk varrni. Legfeljebb
csak arról lehet szó, hogy hamarabb kezdték, hálózatuk képzettebb személyek-
ből állt, így a profizmus sokkal inkább a sajátjuk volt, mint a belügyes kollégáik-
nak. Legalábbis eleinte. A hírhedten alulművelt államvédelmi állomány ugyanis
a hetvenes-nyolcvanas évekre már a múlté lett. Véletlenül se gondoljuk, hogy
a Belügyminisztérium Állambiztonsági Főcsoportfőnöksége a szocialista törvé-
nyesség és erkölcs rendíthetetlen őre lett volna, és nem fordult elő velük, hogy
kapcsolataiknak jogtalan előnyöket biztosítva egyéni haszonszerzésre használták
volna kiváltságaikat. Ellenpontozásul álljon itt néhány történet a másik oldalról.

368  ÁBTL 3.2.4. K-3247/1. Az új alkotmányos kapcsolat hasznosításáról, 1983. február 18. 74.
369  Uo. 75.

106
TŐKEERŐS (BELÜGYI) ÜGYNÖKSÉGEK

Lemaradva

A Belügyminisztérium III. Főcsoportfőnöksége messzemenően nagyobb szerve-

zet volt, mint az MNVK-2.370 Tulajdonképpen szorosan a katonai jellegű adatokra
vonatkozó hírszerzést kivéve minden más titkosszolgálati feladatot ők láttak el,
még a hadseregen belüli elhárítás is hozzájuk tartozott,371 sőt a hetvenes-nyolc-
vanas évek fordulójától NATO-ellenes hírszerzést is folytattak. Széles feladatkö-
rének köszönhetően költségvetése is tekintélyesebb volt, így a BM feltehetően
nem volt rákényszerítve, hogy büdzséjét jelentős illegális forrásokkal egészítse
ki. Vállalatalapításokra és offshore jellegű cégek létrehozására vonatkozó doku-
mentumokkal egyelőre nem is rendelkezünk. Itt azonban gyorsan hozzá kell fűz-
nünk, hogy a kutató nincs birtokában az összes valaha keletkezett állambizton-
sági dokumentumnak, másrészt az MNVK-2. illegális tevékenységére vonatkozó
dokumentumok sem a katonai felderítés archívumából kerültek elő, hanem a
rivális keletkeztette azokat. Sajnos abban sem reménykedhetünk túlzottan, hogy
az egyszer majd megnyíló katonai irattárakból előkerülnek olyan dokumentu-
mok, amelyek viszont a BM sötét üzelmeit fogják felgöngyölíteni. Egyszerűen
azért, mert az MNVK-2. nem foglalkozott bűnüldözéssel és elhárítással, így ilyen
jellegű nyomozati iratokat sem készíthettek. Maradnak tehát azok az informá-

370  1956-ban az MNVK-2. állománya 254 főből állt, ez a szám a későbbiekben sem változott szá-
mottevően. Okváth 2008, 61. A BM III. Főcsoportfőnökségének létszáma 1963-ra megközelítette
az ötezer főt, és bár ez egy kicsit ingadozott, a két szerv közötti különbség arányaiban változatlan
maradt a teljes időszak folyamán.
371  A hadseregen belüli elhárítás 1950. január 31-étől volt a frissen átszervezett ÁVH egyik főosz-
tálya, annak a sztálini kívánalomnak megfelelően, hogy a csatlós államok mindinkább centralizál-
ják államvédelmi apparátusukat. Ez a szervezeti megosztás jóval túlélte a rendszerváltást is. Okváth
2013, 19.

107
ciómorzsák, amelyeket a rendelkezésünkre álló levéltári anyagokból össze lehet
rakosgatni, elsősorban olyan jelentések alapján, amelyeket egy-egy bűncselek-
ménygyanús eset kapcsán készített a szerv.
A vám- és devizabűntettek, a csempészet és orgazdaság a belügyi hálózattól
sem állt távol, akár olyan nagy tételben is elkövettek ilyen visszaéléseket, mint
azt Dévai kamionjainál láthattuk.372 Sok esetben az ügynökök végezték ezt a fel-
adatot belügyi segítséggel, akik számára könnyített határátlépést biztosítottak
az operatív tartótisztek. Az is előfordult, hogy azért engedték a hálózati személy
számára a csempészést, hogy ezzel honorálják az együttműködését. Ez történt
például Reisch Ernő esetében, aki emigráns magyarként – és a hírszerzés ügynö-
keként – Ausztriában szeretett volna egy szállodát megnyitni, azonban tőkéje
nem volt hozzá.373 A BM sem szándékozott hozzájárulni a vállalkozáshoz, azon-
ban felmérte annak előnyét, hiszen konspiratív találkahelyként, tárgyi postaláda-
ként remekül tudták volna hasznosítani a helyszínt, éppen ezért szemet hunytak
Reisch tevékenysége fölött, ezzel kvázi megteremtve a beruházás anyagi feltéte-
leit. Arra is találunk példát, hogy azért engedélyezték az illegális árubehozatalt
egy ügynök, nevezetesen Ungvár Jenő számára, hogy megfelelő legendát bizto-
sítsanak a szervezett alvilágba való beépüléséhez.374 Esetében nemcsak a vámel-
lenőrzéstől és az illetékek megfizetésétől tekintettek el, de még azzal sem kellett
fáradnia, hogy vevőket hajtson fel a becsempészett áru értékesítésére, ugyanis
azokat az Országos Rendőr-főkapitányság felvásárolta piaci áron, majd konspira-
tív csatornákon keresztül az állami kereskedelembe juttatta. Ungvár Jenő azon-
ban maga sem rendelkezett feddhetetlen múlttal, így alvilági kapcsolatait saját
céljaira használta fel, de erre még később visszatérek.
Az említett két példa azt támasztja alá, hogy a titkosszolgálati segédlettel
történő visszaélések a BM részéről sem voltak ismeretlenek, bár arra nem szol-
gálnak bizonyítékkal, hogy mindezt kifejezetten pénzkitermelésre, a szerv ve-
zetőinek hasznára végezték volna. Talán felmerülhet bennünk, hogy kevésbé
voltak korruptak, mint kollégáik a katonai felderítésnél. Lehet, de fokozatokat
mérni képtelenség, és nem is érdemes. Mindenesetre a gazdasági életbe való
beépülés előnyeit a BM is felismerte, és alkalmazta, bár a volument tekintve le-
het, hogy visszafogottabban. Számos információt találhatunk arra nézve, hogy a

372  Ezen kívül embercsempészetben, kábítószer és fegyverkereskedelemben is aktívan szerepet

vállalt az állambiztonság. Terrorszervezeteket is segített, legismertebb ilyen történet Carlos gyakori
megjelenése Magyarországon. Erről a témáról lásd: Hankiss 2016; Orbán-Schwarczkopf 2016.
373  ÁBTL 3.2.1. Bt-3729. Jelentés, 1987. augusztus 31. 303.
374  ÁBTL 3.2.1. Bt-3741/2. melléklete, 2. kötet. Javaslat, 1985. április 25. 119–120.

108
külkereskedelmet az állambiztonság is manipulálta: „Évek óta kialakult gyakor-
latnak megfelelően a hírszerzés gazdasági ágazati részlege aktív segítséget nyújt
a külkereskedelmi vállalatoknak az egyes nagyberuházásoknál. Ennek lényege,
hogy a versenytárgyalásra meghívott külföldi cégektől titkos kiemelési akciók
során megszerezzük a náluk lévő tárgyalási dokumentumokat. Ezek segítségével
– megfelelő taktika mellett – kedvező konstrukciót és importárat tud az adott
KKV [külkereskedelmi vállalat] elérni. Tapasztalatunk szerint közreműködésünk-
kel – melyről mindenkor részletes értékelést kapunk – kb. 10% devizamegta-
karítást lehet elérni. A megszerzett anyagok között több alkalommal találtunk
olyanokat, melyek dokumentálták egyes külkereskedők megvesztegetését, vagy
megvesztegetési kísérletre utaltak.”375
A fenti idézet azt a képet erősítheti, hogy a BM bűnüldöző szerve igyekezett a
korrupciós eseteket feltárni és megakadályozni, és különböző operatív akciókkal
még a népgazdaság számára is előnyös üzletkötési pozíciókat szerzett a magyar
fél számára. Azonban érdemes idézni egy szintén 1983-as jelentést, amely egy ki-
csit más megvilágításba helyezi a BM szerepét, és esetleg utalhat arra, hogy a bel-
ügyi hírszerzés is végzett „valutakitermelést” a külkereskedelem felhasználásával.
„Jelentem, hogy február 21-én találkozót folytattam Tatár István operatív
társadalmi kapcsolattal, aki a Chemokomplex KKV főosztályvezetőjeként ment
nyugdíjba. Jelenleg a Kereskedelmi Kamara nyugdíjasokból álló tanácsadó tes-
tületének a tagja. Ilyen minőségben hat hónapot Bécsben töltött, az UNIDO376
megbízásából annak a stábnak volt a tagja, amely a fejlődő országok számára ún.
kulcsrakész és félkulcsrakész beruházások megvalósításához dolgozott ki formu-
lát (biztosítási és fizetési feltételek, garanciális kérdések stb.)
Tatár elvtárs tevékenysége során számos – elsősorban fejlődő országbeli ve-
zető szakemberrel ismerkedett meg.
Megbeszélésünk második részében elmondta Tatár elvtárs, hogy a KHD377
nyugatnémet cég megkereste, és tájékozódott nála, vállalná-e tervezett buda-
pesti irodájuk vezetését. Ez ügyben részben tanácsot kért Tatár elvtárs. A találko-
zó előtt egyeztettük a III/II-7/A alosztállyal álláspontunkat, és ennek megfelelően
Tatár elvtársnak azt javasoltam, egyelőre halogató taktikát folytasson. Ugyanak-

375  ÁBTL 3.2.5. O-8-444/1. Feljegyzés, 1983. június 20. 62.

376  Az ENSZ iparfejlesztési szervezete (United Nations Industrial Development Organization).
Székhelye Bécsben van, és elsődleges feladata a fejlődő országok gazdaságának támogatása, az
ipari fejlődés gyorsítása.
377  Feltehetően a KHD Humboldt Wedag nevű cégről van szó, amely a világ cementiparának leg-
jelentősebb vállalatai közé tartozik.

109
kor elmondta Tatár elvtárs, hogy a KHD egyik vezető embere felajánlotta neki, ha
a cég elnyeri a DKV378 területén felépítésre kerülő finomolajgyártó üzem tende-
rét, úgy tulajdonképpen fizetnek neki 100 000 DM-et. (Az össz. beruházás értéke
kb. 10 millió USD.)
Értékelés:
A megvesztegetésre tett lépés kapcsán felhívtam figyelmét, erről senkinek
ne beszéljen, rövidesen visszatérünk rá, megnézzük hasznosítható-e valamilyen
formában az ügy.
Javaslat:
Kövessük állandó figyelemmel a nevezett tender sorsát. A cég kiválasztását
ne befolyásoljuk, de ha népgazdasági érdeket nem sért a KHD üzletnyerése, úgy
a Chemokomplex figyelmét irányítsuk a cég felé.
Amennyiben a KHD az üzletet elnyeri, úgy Tatár elvtársnak szánt összeg fel-
osztását a következőkben javaslom:
10% forintban Tatár elvtársnak
45% a III/I. Csoportfőnökségnek
45% a III/II. Csoportfőnökségnek
Jóváhagyás esetén Tatár elvtárs elmondja kapcsolatának, segít az üzlet
elnyerésében.”379
Jelen esetben az üzletkötésre végül nem került sor, Tatár beszámolója szerint
a német cég elállt a lehetőségtől.380 (A beruházás végül amerikai–francia–ma-
gyar együttműködéssel valósult meg, és arról jelenleg nem rendelkezem infor-
mációkkal, hogy BM ebből az üzletkötésből részesedett-e, vagy sem.)
Vannak tehát arra utaló jelek, hogy a BM is beágyazódott a gazdasági, ipari,
kereskedelmi szektorba, és ennek egyre nagyobb kihasználására törekedtek. Kő-
halmi Zsolt, a BM III/I. (Hírszerző) Csoportfőnökség csoportfőnök-helyettese381
szerint ugyanis „a hírszerzést közelebb kell vinni a gazdasági rendszerhez, az in-
tézményekhez, az SZT-rezidentúrák, a titkos munkatársak révén, akár a központi
állomány csökkentése – SZT-pozícióba helyezése – árán is.”382 Ez gyakorlatilag
nem jelent mást, mint amit az MNVK-2. A hatvanas-hetvenes évektől kezdve
csinált, csak egy kissé megkésve. A kijelentés ugyanis 1987-ben hangzott el. Ek-
kor a pártállam már a saját sírja szélén táncolt, a gazdasági pozíciók átmentése

378  Dunai Kőolajipari Vállalat, Százhalombatta.

379  ÁBTL 3.2.5. O-8-444/1. Jelentés Tatár István ügyében, 1983. március 8. 47–48.
380  ÁBTL 3.2.5. O-8-444/1. Jelentés Tatár István ügyében, 1983. június 7. 57.
381 Pályaképét lásd: ÁBTL Állambiztonsági archontológia.
382  Jegyzőkönyv az 1988. február 24-i vezetői értekezletről. Közli: Soós 2014, 99.

110
javában folyt, lassan megkezdődött az állami vállalatok működőképes részle-
geinek kiszervezése kisebb társaságokba, ahonnan aztán könnyűszerrel került
a népvagyon magánkezekbe. Úgy tűnik, a BM tényleg az utolsók között lépett
a profitorientált elvtársak nyomdokaiba: 1988 nyaráról ismerjük az első olyan
dokumentumot, amely kifejezetten az állambiztonság cégalapítási terveiről szól.

A Griff titkai

1988 nyarán meghalt a legnevesebb emigráns magyar könyvkiadó, az Ujváry

Griff tulajdonosa, Ujváry Sándor.383 A Belügyminisztérium hírszerzése egy ügy-
nökén keresztül értesült Ujváry végrendeletének azon kitételéről, hogy cége ne-
mes hagyományainak folytatója magyar hivatalos szerv legyen.384 A Belügymi-
nisztérium kapva kapott az alkalmon, és elhatározta, hogy az emigrációba való
beépülés jegyében megvásárolja a könyvkiadót, és ezzel megszerzi olyan jelen-
tős magyar írók műveinek kiadási jogát, mint Márai Sándor vagy Faludy György.
A hírszerzési lehetőségeken kívül természetesen üzleti haszonnal is kecsegtetett
a vállalkozás, így nem volt nehéz üzlettársakat találni, akik segítségével az állam-
biztonság jelenlétét el lehetett fedni. A BM III/I-7. Osztálya foglalkozott az emig-
ráció fellazításával és az ellenük folyó hírszerzéssel, így ennek az osztálynak egyik
tisztje, Dalmady György385 kapta meg a feladatot, hogy a lebonyolítást irányítsa.

383  Ujváry Sándor (1904–1988) író, költő, könyvkiadó volt. 1923–1925 között a Fáklya szerkesz-
tőjeként dolgozott, majd a harmincas évek végéig több lapot is szerkesztett. 1938-ban alapította a
Griff Kiadót, amely Ujváry Griff Kiadó névvel 1952-től Münchenben működött tovább. Elsősorban
magyar, de külföldi szerzők műveit is megjelentette. Kiadott könyvei között megtaláljuk például
Márai Sándor, Cs. Szabó László, Faludy György, Fenyő Miksa, Szász Béla, Méray Tibor, Mikes Imre
műveit is. Magyar Életrajzi Lexikon.
384  ÁBTL 3.2.5. O-8-821. „Hontos” jelentése, dátum nélkül, 47.
385  Dalmady György (1948–2016) 1969-ben technikumi érettségit szerzett, majd katonai szol-
gálata után felvételét kérte a Belügyminisztérium III. Főcsoportfőnökségére. Kétéves képzés után
1974-ben a III/I-7. (Emigrációs) Osztály operatív munkatársa lett. Működési területe az NSZK-ban
élő jobboldali emigráns közösség megfigyelése volt. Az általa tartott ügynökeivel közösen gazda-
sági visszaéléseket követett el, amelynek következtében 1989 tavaszán felfüggesztették, és eljárást
indítottak ellene. 1990-ben öt és fél év fogházbüntetést szabtak ki rá: többrendbeli vesztegetés;
folytatólagosan elkövetett, súlyos hátrányt okozó államtitoksértés; folytatólagosan, különösen
nagy értékre, üzletszerűen és bűnszövetségben elkövetett devizagazdálkodás megsértése; huszon-
hat rendbeli hivatali visszaélés; orgazdaság és sikkasztás bűncselekmények miatt. ÁBTL 2.8.2.1. 731.

111
 Dalmady a nyolcvanas évek második felére egy olajozottan működő alvilági
hálózatot épített ki maga körül.386 A lopott autókkal és a legkülönbözőbb csem-
pészárukkal – illatszer, farmer, magnó- és videokazetták stb. – folytatott orgaz-
daság természetesen nem maradhatott titokban, de felettesei szemet hunytak
Dalmady tevékenysége fölött. Sajnos a korábban említett okok miatt nem tud-
hatjuk, hogy milyen magas szinten volt beágyazva a Dalmady körül kialakult há-
lózat, mindenesetre nem életszerű, hogy magasabb körök hozzájárulása és tá-
mogatása nélkül fennmaradhatott volna, a kérdés inkább az, hogy milyen körök
voltak érdekeltek? Valamilyen politikai és gazdasági lobbicsoport működött itt is
a háttérben, mint azt láthattuk az MNVK-2. esetében? Nem tudhatjuk, ugyanis a
Dalmady ellen lefolytatott vizsgálat anyagait nem kapta meg teljes egészében az
ÁBTL. Azt tudjuk csupán, hogy az operatív tisztet egyedül vonták felelősségre az
egész szervezet tevékenységéért, akárcsak Dévait. Pedig biztosan voltak a fekete-
piacon értékesített holmiknak más haszonélvezői is.
A Dalmady által tartott ügynökök közül többen is szereplői voltak ennek a
szervezetnek, például a már említett Reisch Ernő és Ungvár Jenő is. A terebélyes
hálózatból Reisch bukott le először, ugyanis ha szállodát nem is, egy vendéglőt
végül nyitott a magyar határ közelében, azonban nem fizette rendesen a bér-
leti díjat, így felbontották szerződését. A belügynek tehát nem állt érdekében
tovább fedeznie Reisch tevékenységét, és kihátrált mögüle, nyomozást indítot-
tak ellene.387 Ungvár Jenő, a Dunakorzó étterem főszakácsa, később a Csalogány
utcában megnyitott Róma ételbár tulajdonosa jobban járt, nem buktatták le,
pedig őriztek róla kompromittáló hangfelvételeket is, és nagyobb volumenű üz-
leteket bonyolított, mint Reisch. Állítása szerint 1989 tavaszán kapcsolatban állt
a nemzetközi fegyverkereskedelem egyik jól ismert alakjával, egy Lenz nevű férfi-
val, aki Ungvár szerint a Moszad őrnagyi rangban lévő tisztje volt.388 Állítólag egy
150 millió dolláros fegyverüzlet lebonyolítását végezték volna együtt egy osztrák
bank finanszírozásában, és az üzlet tárgyát a Magyar Néphadsereg leszerelése-
kor felszabaduló fegyverek képezték, amelyeket a harmadik világban kívántak
értékesíteni.389 Az osztrák hatóságok azonban közbeszóltak: felgöngyölítettek
egy nemzetközi hálózatot, amelynek során Magyarországra is vezettek szálak.

Dalmady György személyi gyűjtője; MTI Hírarchívum: 1991. február 8. Nem kapott kegyelmet dr.
Dalmady György elítélt, a volt hírszerzőtiszt.
386  Borvendég 2014.; Orbán-Schwaczkopf 2008.
387  ÁBTL 3.2.1. Bt-3729. Javaslat „Kolter” fn. hírszerző ügynök kizárására, 1988. október 31. 315.
388  ÁBTL 3.2.3. Mt-2296/1. Egy hangkazetta anyaga, melléklet.
389  ÁBTL 3.2.3. Mt-2296/1. Jelentés, 1989. április 17. 3.

112
Ungvár Jenő ellen letartóztatási parancsot adtak ki, és megállapították, hogy az
ügyben magyar hivatalos szervek is érintettek, ezzel megsértették Ausztria sem-
legességét, és pénzügyi érdeksérelmet is okoztak az országnak.390 Ungvár ennek
ellenére élvezte hazája védelmét, így nyugodtan tovább folytathatta törvénybe
ütköző cselekedeteit. Útlevelét ugyan bevonták, de a hazai pálya szabad maradt
számára. Solymáron fogott hozzá egy masszásszalonnak álcázott luxusbordély
létrehozásához, olyan befolyásos üzlettársakkal, mint Kunos Péter pénzügymi-
nisztériumi államtitkár vagy Josef von Ferenczy, a nagyhatalmú médiamogul.391
Dalmady tehát olyan emberekkel vette körül magát, akik nem voltak ismeret-
lenek a nemzetközi alvilágban – a Griff Kiadó megvásárlásánál is dörzsölt, sokat
tapasztalt üzletfelekkel kívánta lebonyolítani az adásvételt. Mivel a cél az volt,
hogy egy Nyugat-Németországban működő vegyesvállalatot hozzanak létre, a
lebonyolításhoz szükség volt egy nyugatnémet állampolgárra is. Ezt a szerepet
Molnár János kapta, az 1970 óta NSZK-ban élő emigráns, aki 1983-tól folyama-
tosan küldte jelentéseit a BM számára, tartótisztje Dalmady volt.392 A hivatalos
hazai fedést pedig az operatív tiszt szintén régről ismert „kollégája”, a magyar
írott sajtó mindenható ura, Siklósi Norbert393 adta. Siklósi Norbert a Magyar Új-
ságírók Országos Szövetségének főtitkáraként, majd a Pallas Lap- és Könyvkiadó
vezérigazgatójaként, valamint a KGB fedőszervezeteként működő Nemzetközi
Újságíró Szervezet befolyásos tagjaként már az 1956-os forradalom után a meg-
szilárduló új rezsim egyik nagyhatalmú oligarchája lett, folyamatos kapcsolatot
tartva a hazai és a szovjet titkosszolgálatokkal. Siklósi már a hetvenes évek elejé-
től kezdve részt vett titkosszolgálati vállalatalapításokban – a Dévai-ügy ismer-
tetése során már volt róla szó, hogy az Interpress és az IPV első igazgatója volt, és
személyesen felügyelte ez utóbbi cég első külföldi leányvállalatának, az MNVK-2.

390  ÁBTL 3.2.3. Mt-2296/1. Bejelentés, 1989. május 24. 24–25.

391  Az Ungvár Jenő által elkövetett bűncselekményekről részletesen: Tabajdi–Ungváry 2008, 428–
435.
392  Jelentéseit ma négy kötetben őrzi az ÁBTL. ÁBTL 3.2.1. Bt-3735/1-4.
393  Siklósi Norbert (1924–2008) eredetileg bőrdíszműves szakmát tanult. A háború után belépett
a kommunista pártba, 1950-től már újságíróként a Szabad Nép szerkesztőségében dolgozott. 1956
elején a Minisztertanács Titkárságának Sajtócsoportjában találjuk, de kulcsszerepet a politikai élet-
ben a forradalom után kapott, amikor a MÚOSZ és az Írószövetség kormánybiztosának nevezték
ki, azzal a feladattal, hogy levezényelje az írótársadalom jogon kívüli megtorlását. 1973-tól 1989-
ig – nyugdíjazásáig – a Lapkiadó Vállalat, majd jogutódja, a Pallas Lap- és Könyvkiadó Vállalat
vezérigazgatója volt.

113
fedésére szolgáló milánói utazási irodának a létrehozását.394 Ezúttal azonban a
BM talán első saját kft.-jének a megszületésénél bábáskodott.
Siklósi nem magánszemélyként vett részt az alapításban, hanem egyik cégén
keresztül. Az Interedition Idegennyelvű Folyóirat Kiadó Leányvállalat 1987 őszén
jött létre, miután a gazdasági reformok következtében megbomlott a hatvanas
években kialakult kiadói struktúra.395 A gazdasági társaságok létrehozásának le-
hetőségével a Lapkiadó Vállalat utódjaként létrejött Pallas Lap- és Könyvkiadó
Vállalat is élt, ugyanis a cégen belül három leányvállalatot alapítottak a nyolc-
vanas évek folyamán. A Magyar Média Reklám és Propaganda Szolgáltató Le-
ányvállalat többek között az 1985-ben megrendezett, botrányokkal övezett és
tragikus végkimenetelű szépségverseny kiírója és rendezője volt. A Delta Szak-
lapkiadó és Műszaki Szolgáltató Leányvállalat elsősorban műszaki és tudomá-
nyos lapok kiadásával foglalkozott, míg a harmadik a már említett Interedition
volt. A kiadók fennmaradt és már feltárt dokumentációi arról árulkodnak, hogy
e két utóbbi vállalatnál biztosan megjelent az MNVK-2. érdekeltsége is. A Delta
főigazgatója Budai Ferenc,396 az MNVK-2. tisztje volt, akinek szerepéről a milánói
kereskedelmi kirendeltség kapcsán már olvashattunk, az Interedition cégjegy-
zésre jogosult vezetői között pedig Siklósi mellett megtaláljuk Griga Ferencet is,
Dévai egykori barátját, az MNVK-2. megnyertjét, aki bagdadi kiküldetése után az
Interaghoz került, majd egyre rejtélyesebb amerikai kapcsolataival vonta magára
az elhárítás figyelmét.
Az Interedition–Griff vegyesvállalatot Griff Kontinent néven 1989. január 15-
én hozták létre.397 A társasági szerződést egy titkos záradékkal látták el, amely
meghatározta, hogy a BM hírszerzése az új cégben egyharmados tulajdoni há-
nyadot kap, ugyanis az alapításhoz szükséges tőkét teljes egészében az állam-
biztonság finanszírozta.398 A fennmaradó kétharmadon pedig egyenlő arányban
részesedett Molnár János és az Interedition. A két hivatalos tulajdonos csak ingó
és ingatlanapporttal járult hozzá az alaptőkéhez. Siklósi Norbert a Pallas tulajdo-
nában lévő ingatlant vitte be a vállalkozásba399 – amelyről a későbbi számviteli

394  Borvendég 2015a, 48–53. és 108–112.

395  Takács 2012, 119–127.
396  MNL OL XXIX-I-50 10. d. 9/1990. sz. vezérigazgatói utasítás, 1990. március 27.
397  ÁBTL 3.2.5. O-8-821. Társasági szerződés, 1989. január 15. Melléklet.
398  ÁBTL 3.2.5. O-8-821. Jelentés, 1988. november 16. 95.
399  ÁBTL 3.2.5. O-8-821. Jelentés, 1989. május 12. 195.

114
ellenőrzés megállapította, hogy szabálytalan volt400 –, Molnár pedig a tulajdo-
nában lévő Mercedes gépkocsit vonta be a cégvagyonba. A Griff Kontinent Kft.
dicstelen pályafutása nem volt hosszú életű. Könyvkiadással kevésbé foglalkoz-
tak, sokkal inkább az üzleti hasznot hajtó export-import tevékenységet részesí-
tették előnyben. Siklósi igyekezett a Griff Kontinent gazdasági stabilitását biz-
tosítani, de eközben gyakran átléphette a törvényes kereteket, amely már a BM
számára is tehertételt jelentett, és akár a befizetett harmincezer márkát is veszni
hagyták volna, csak sikerüljön kiszállniuk az üzletből, mielőtt vizsgálat indul a
társaság ellen. A kft.-ből ugyan kiszálltak, de pénzüket soha nem kapták vissza.
Siklósi felhasználta a vezetése alatt álló Pallast is, hogy az induló vegyesvál-
lalatba pénzt pumpáljon. Például Molnár Jánoson keresztül felvett a Pallas szá-
mára egymillió dolláros hitelt egy svájci banktól négy-öt százalékos éves kamat-
ra, amelyet továbbadott a Magyar Nemzeti Bank számára évi öt-hat százalékos
kamat ellenében, a különbözet azonban nem a Pallas bevételeként jelent meg,
hanem a Griffhez vándorolt.401 Kapcsolataikat felhasználva igyekeztek olyan ki-
zárólagos képviseleti megállapodásokat kötni nyugati beszállítókkal – például
a TDK-val –, amilyet a hetvenes években megalapított Eurocom esetében lát-
hattunk, azonban a politikai környezet már nem kedvezett a cég felfutásának:
Magyarország is csatlakozott a szabad világhoz, a vállalkozói szabadság pedig
versenyhelyzetet teremtett. A pártállam haszonélvezőit nem védték tovább má-
sok számára elérhetetlen kiváltságok.
1988. december 31-én Siklósi Norbert nyugállományba vonult, és átadta a
Pallas vezérigazgatói székét Németh Jenőnek, a Tájékoztatási Hivatal korábbi el-
nökhelyettesének.402 A Pallas Lap- és Könyvkiadó Vállalat 1989–1990 fordulóján
komoly anyagi nehézségekkel küzdött. A nagyjából négyszáz kiadott lap közül
csak néhány nem volt veszteséges, ráadásul a vállalat pénzügyei nehezen voltak
átláthatóak. Mint az állami vállalatok többségében, a Pallasnál is javában folyt
már ekkor a vállalati vagyon átmentése, ennek megakadályozására Németh Jenő
tett lépéseket:
„Tudomásomra jutott, hogy a leányvállalatok és a vállalatunk egyes egysége-
inek vezetői megpróbálták, illetőleg megpróbálják az állami (vállalati) vagyont

400  MNL OL XXIX-I-50 10. d. Jelentés az Interedition Idegennyelvű Folyóirat Kiadó Leányvállalat
1990. II. félévi mérlegének vizsgálatáról, 1990. szeptember 21. 11.
401  ÁBTL 3.2.5. O-8-821. Jelentés, 1988. november 16. 96.
402  MNL OL XXIX-I-50 10. d. 1/1989. sz. vezérigazgatói utasítás, 1989. január 2.

115
– általában külföldi tőke bevonásával – átjátszani. A leggyakrabban előforduló
elkövetési formák:
–– kft.-k, illetőleg más társasági formák alakítása vállalati ingatlanok apport-
ként történő bevitelével;
–– ezekbe magánszemélyek – leggyakrabban külföldiek – bevonása;
–– egyéb vállalati vagyonnal történő szabad rendelkezés.
Ezen ügyletek súlyosan sértik az állami, vállalati és dolgozói érdekeket, to-
vábbá a vállalat vezetésének presztízsét és erkölcsi hitelét. A már felfedezett tör-
vénytelenségek elkövetőivel szemben eljártam, illetőleg vizsgálatot rendeltem el.
A további törvénytelenségek megelőzése érdekében az illetékes szerveknél meg-
tettem a szükséges intézkedéseket.
Megjegyezni kívánom, hogy a Cégbíróságok – kérésemre – jóváhagyásom
nélkül a Pallast érintő ügyekben érdemben nem fognak eljárni. Felhívom továb-
bá az egységek vezetőinek figyelmét, hogy a Pallas vagyonát érintő új társasági
formák létrehozására irányuló szándékukat előzetes jóváhagyásra kötelesek hoz-
zám benyújtani. Amennyiben ennek megkerülését tapasztalom, vagy bármilyen
vagyonátjátszási akció tudomásomra jut, úgy a legsúlyosabb fegyelmi büntetés
kiszabása mellett azonnali büntetőeljárást kezdeményezek.”403
A Siklósi Norbert és Griga Ferenc irányítása alatt álló Interedition Leányválla-
lat pontosan a fent leírtak mintájára hozta létre a Griff Kontinent Kft.-t, amely-
nek nyilvánvalóan azt a szerepet is szánták, hogy a Pallas kezelésében lévő állami,
illetve vállalati vagyon egy részét magánkézbe átjátszhassák. Ezúttal azonban a
számításaik nem jöttek be. A Griff Kontinent napja hamarosan leáldozott. Dal-
mady György 1989 tavaszán megbukott, felfüggesztették, és eljárást indítottak
ellene. A megkezdődött vizsgálat érzékenyen érintette a Griff tulajdonosait is,
hiszen az operatív tiszt közreműködésével BM-es fedéssel tudták elkövetni gaz-
dasági visszaéléseiket, például szemle- és vámmentességgel nagy mennyiségben
szállítottak csempészárut Magyarországra. 1990 tavaszán pedig a Pallas is elkez-
dett az Interedition és a Griff összefonódó pénzügyei körül vizsgálódni.
Németh Jenő 1990. július 1-jével megszüntette az Interedition Leányvállala-
tot, Siklósi Norbertet pedig felmentette főigazgatói tisztségéből.404 Az Interedi-
tion alkalmazottainak egy része, valamint a vállalat által megjelentetett lapok
kiadásának joga a Delta Leányvállalathoz került, amely nem sokkal korábban
szintén tisztogatáson esett át. 1990. április 15-i hatállyal Budai Ferencnek, az

403  MNL OL XXIX-I-50 10. d. 10/1990. sz. vezérigazgatói utasítás, 1990. április 19.
404  MNL OL XXIX-I-50 10. d. 18/1990. sz. vezérigazgatói utasítás, 1990. június 26.

116
MNVK-2. tisztjének távoznia kellett a Delta főigazgatói székéből.405 Helyét Ná-
dor Mara foglalta el, akinek le kellett vezényelnie az Interedition beolvasztását a
Deltába. Az elszámolások és leltárok elkészítése éppen olyan problematikusnak
bizonyult, mint arra az előzmények ismeretében számítani lehetett, a Griffel kap-
csolatos dokumentumok tökéletesen átláthatatlanok voltak.406 A Pallas azon-
nal meg akart szabadulni a kft.-től, így Molnár János kénytelen volt felvásárolni
az Interedition részesedését. Végül egyedüli tulajdonosként tűnt el a magyar
könyvpiacról. Az Interedition által elkövetett visszaélések miatt senkit nem von-
tak felelősségre, annak ellenére, hogy Siklósit felszólították az elszámoltatásra,
ami az iratok alapján soha nem történt meg.
Az állambiztonság eddig egyetlen ismert saját alapítású vállalkozása tehát
megbukott. Valószínűleg tényleg későn próbálkoztak cégalapítással, akkor, ami-
kor már megindult az országban a spontán privatizáció, és nem ismerték fel a
dörzsölt üzlettárs valós szándékát: úgy tűnik, Siklósi csak a Pallasból szerette vol-
na kimenteni azt, amit még lehetett. Arra, hogy miért a BM segítségét használ-
ta fel ehhez, és miért nem korábbi kapcsolataihoz fordult az MNVK-2-nél, nem
tudok választ adni.
A történet kapcsán azt a konklúziót tudjuk levonni, hogy az állambiztonsá-
gon belül is voltak súlyos visszaélések, láthattuk, hogy az ügynökhálózat egyes
képviselői komoly segítséget kaptak bűncselekményeik elkövetéséhez, viszont
korántsem tűnik olyan szervezettnek és professzionálisnak a kivitelezés, mint a
katonai felderítés esetében. Nagy különbség, hogy amíg a katonai titkosszolgálat
képzett szakemberek segítségével, üzleti vállalkozások bonyolításával szerezte
fekete jövedelmét, addig Dalmady alvilági elemekkel szövetkezve szervezett egy
bűnhálózatot maga köré. Ezenkívül, amíg az MNVK-2-nél egyértelműen rend-
szerszintű volt a mechanizmus működése, addig Dalmady esetében nem tudjuk
eldönteni, hogy milyen felsőbb körök lehettek érintettek az ügyben. Annyi azon-
ban feltehető, hogy nem a teljes állambiztonsági vezetői kar, hanem csak egyes
személyek tudhattak a tiszt üzelmeiről, vagyis a szerteágazó hálózat ellenére nem
maga a III. Főcsoportfőnökség irányította az abban tevékenykedő személyeket.
Ezt bizonyítja a következő, szintén belügyes kötődésű történet, amely egy kirob-
banóan jól menő cég születését mutatja be, amelyből akár az állambiztonság is
könnyűszerrel profitálhatott volna, de úgy tűnik, erre nem volt képes.

405  MNL OL XXIX-I-50 10. d. 9/1990. sz. vezérigazgatói utasítás, 1990. március 27.
406  Borvendég 2015b.

117
Az első tőzsdecápa

1983 elején megszületett a szocialista Magyarország első, tulajdonképpen ma-

gánkezekben lévő, vagyis nem állami tulajdonú részvénytársasága, a Novotrade
Rt. A cég megszületéséhez a minisztertanács külön engedélyére volt szükség,
amelyet meg is kaptak az alapítók,407 nevezetesen Rényi Gábor, Szilágyi József és
kilencvenhárom gazdálkodó szervezet – köztük a már tárgyalt OMFB, bankok,
ipari vállalatok és mezőgazdasági szövetkezetek.408 A részvénytársaság alapítói
leleményesen használták ki azt a kvázi joghézagot, amely abból adódott, hogy
1945 után a hatalom új birtokosai nem helyezték hatályon kívül a dualizmus ide-
jén alkotott, kereskedelemre vonatkozó szabályozást, az 1875. évi 37. törvényt.
A törvény ugyan hatályban maradt egészen 1988-ig, az új társasági törvény meg-
alkotásáig, alkalmazása azonban ellehetetlenült, ugyanis az állami tulajdonban
lévő vállalatokat nem kereskedelmi társaságoknak, hanem közjogi intézmények-
nek tekintették, így azokra más jogszabályok voltak érvényesek, a klasszikus ér-
telemben vett gazdasági társaság megjelölés csak néhány kivételes esetben ma-
radhatott fenn. Az új gazdasági mechanizmus beindítása után a társasági jog
szabályozásában is történt némi előrelépés, és a hetvenes évek folyamán lehető-
vé vált, hogy különböző állami vállalatok, szövetkezetek társulásával új szereplők
lépjenek be a magyar gazdasági életbe. Ezek a lehetőségek azonban még mindig
messze voltak a valódi gazdasági társaságok keretein belül érvényesíthető vállal-
kozói autonómiától. (Ez a fajta gazdasági szabadság ekkor még csak az 1972 után
elterjedő vegyesvállalatok esetében volt lehetséges, amellyel természetesen éltek
is ezen vállalatok vezetői.409)
Ennek ellenére 1983-ban két magánszemély, valamint néhány állami intéz-
mény és vállalat elhatározta, hogy közösen létrehoznak egy gazdasági társasá-
got, amelyre ugyan az érvényes jog szerint lehetőségük volt, azonban évtizedek
óta nem történt hasonló kísérlet. Az országban ebben az időszakban kezdtek
elterjedni a gazdasági munkaközösségek, amelyek a későbbi kisvállalkozások
elődjeinek számítottak, és csak a következő évben, 1984-ben született meg az
a jogszabály, amely alapján az állami vállalatok leányvállalatokat alapíthattak.
Miben bíztak hát a Novotrade megálmodói? Kellett, hogy legyen pártakarat a

407  ÁBTL 3.1.5. O-19826. A Minisztertanács 3106/1983. sz. határozata a Novotrade Rt. részvény-
társaság alapításához való hozzájárulásról, 1983. május 2. 9.
408  ÁBTL 3.1.5. O-19826. Jelentés, 1986. augusztus 28. 21.
409  Borvendég 2017.

118
részvénytársaság létrehozására, és kellett némi pártérdek és jelentős informális
kapcsolatrendszer is akár a legmagasabb politikai körök felé, különben nem szü-
lethetett volna meg a részvénytársaság. Az OMFB jelenléte mindenképpen elő-
nyös lehetett, hiszen a műszaki-tudományos fejlesztés és hírszerzés egyik felleg-
várának számított, és mint láthattuk, rendkívül jó beágyazottsággal rendelkezett
az állami élet különböző területein. Sokat lendíthetett az engedély megszerzés-
ében a létrejövő társaság igazgatójának személye, Rényi Gábor, akinek a családja
generációkra visszamenően élvezte a pártelit kiváltságait. Már nagyapja, Rényi
Ervin is elkötelezett híve volt a Szovjetuniónak, azonban apja, Rényi Péter volt
az, aki meghatározó szerepet töltött be a kádári Magyarország életében. Aczél
György egyik bizalmasaként fontos szerepet játszott a kulturális élet irányításá-
ban, a Népszabadság állandó főszerkesztő-helyetteseként pedig részt vett a tájé-
koztatáspolitika kialakításában. 1980-tól nyugdíjazásáig az MSZMP KB tagjaként
a párt legfelsőbb köreihez tartozott. Fontos családi összeköttetés segíthette hát
Rényi Gábort a minisztertanács engedélyéhez, nincs jele annak, hogy bárhol gán-
csot próbáltak volna vetni a részvénytársaság alapítása elé.
Témánk szempontjából azonban a legérdekesebb kérdés az, hogy volt-e tit-
kosszolgálati háttér a vállalat létrehozásánál. A korábbi fejezetekben láthattuk,
hogy a hetvenes évek elejétől kezdve több cég alapításában is szerepet vállaltak
különböző titkosszolgálatok, és ezek a társaságok éppen az őket támogató szer-
veknek köszönhetően nyertek kitüntetett szerepet a többi piaci részvevő között.
A Novotrade már az alapítása pillanatában rendkívülinek és egyedülállónak szá-
mított, így óhatatlanul megfogalmazódik bennünk az a gyanú, hogy esetleg egy
újabb fedőcéggel állunk szemben. A meglévő dokumentumok azonban nem tá-
masztják alá ezt a feltételezést. Figyelemre méltó, hogy Magyarország első, nem
állami tulajdonban lévő részvénytársasága gyakorlatilag elkerülte a szocializmus
éber őreinek, vagyis az állambiztonságnak vigyázó tekintetét, ugyanis csak 1986-
tól gyűjtötték – bár ezután is meglehetősen szórványosan – a cégről szóló infor-
mációkat, és csak 1987 tavaszán jutottak el odáig, hogy külön objektumdos�-
sziét nyissanak a Novotrade-ről. Ez annál is inkább meglepő, mert a cég profilja
hírszerzési és elhárítási szempontból is a legérzékenyebb területek egyike volt:
számítástechnikai importtal és szoftverfejlesztéssel foglalkozott. Ráadásul mind-
ebben hihetetlen sikereket ért el: a keleti blokk országait messze meghaladó szín-
vonalú szoftverfejlesztésbe kezdett akkor, amikor az ahhoz szükséges technoló-
giai háttér megteremtéséhez COCOM-listás termékek beszerzésére volt szükség.
A cég alkalmazottai rendkívül jó amerikai, osztrák és nyugat-németországi kap-
csolatokkal rendelkeztek, a munkatársak gyakran utaztak az említett országok-
ba, és üzleti partnereik is gyakran keresték fel a társaságot Budapesten.

119
 „Alosztályunk elhárítási területéhez tartozik a Novotrade Rt. Kémelhárítási
szempontból fontos kapcsolatokkal rendelkezik a tőkés diplomáciai testületek
irányába. Szakemberei rendszeresen utaznak tőkés országokba. A szűrő-kutató
munkánk során keletkezett operatív értékű anyagok mennyisége és a vállalat
kémelhárítási szempontból megnövekedett jelentősége [miatt], szükséges és in-
dokolt objektumdosszié nyitása.”410
Ha valóban megnövekedett jelentőségű volt kémelhárítási szempontból a
Novotrade ügyeinek megfigyelése, miért vártak a dosszié nyitásával több mint
négy évet? Ráadásul a Novotrade-nek egyáltalán nem létezett felügyeleti szerve,
egyik minisztérium vagy állami szerv sem gyakorolt ellenőrzési jogkört felette.
Nem volt még precedens egy nem állami tulajdonban lévő részvénytársaság ala-
pítására, így a szocialista joggyakorlat nem készült fel annak működési szabályo-
zására, és elfelejtettek felügyeleti szervet kijelölni az engedélyben. A cég tehát
létezett, és senki nem tudta ellenőrizni, mit is csinál.
Végül 1986. január 2-án az MNVK-2. átirata indította el a lavinát az állambiz-
tonságnál: „Megerősítésre szoruló információ szerint az NSZK hadügyminisztéri-
uma megbízást adott egy osztrák cégnek a hadtápellátás számítógépes nyilván-
tartásának kidolgozására. A szoftver elkészítéséhez az osztrák cég rendelkezésére
bocsátották a szükséges adatokat. Az NSZK illetékesei kiderítették, hogy az oszt-
rák cég a programok kidolgozásában állítólag együttműködik a Novotrade nevű
magyar vállalattal. A fentiek miatt az NSZK hadügyminisztériuma visszavonta a
megbízást és attól tart, hogy a magyarok az osztrák cégnek átadott adatok egy
részének birtokába jutottak.”411
A BM tehát hivatalos átiratot kapott a katonai titkosszolgálattól, hogy a
Novo­trade áttételesen (tulajdonképpen egy semleges országon keresztül) egy
NATO-ország hadügyi irányításának dolgozik. Ez olyan jellegű biztonsági kocká-
zat és egyben hírszerző pozíció is lehet, amire kénytelenek voltak lépni:
„Jelentem, hogy 1986. február 13-án bemutatkozó látogatást tettünk Rényi
Gábor elvtársnál, a Novotrade Rt. igazgatójánál. A beszélgetésen jelen volt Sze-
pesi János r. szds. elvtárs is. A bemutatkozást követően tájékoztattuk igazgató
elvtársat szervünk általános tevékenységéről, és a külkereskedelem területén
adódó feladatainkról. Rényi elvtárs örömmel vette tudomásul a kapcsolat lét-
rejöttét, hangsúlyozva, hogy a vállalat létezése óta több olyan jelenség történt,
melyet főhatóság hiányában nem tudtak hová jelenteni. Közöltük az igazgatóval,

410  ÁBTL 3.1.5. O-19826. A BM III/II-8-A Alosztály határozata, 1987. május 4. 7.
411  ÁBTL 3.1.5. O-19826. Felderítő jelentés, hadigazdasági információ, 1986. január 2. 13.

120
kapcsolatfelvételünk egyik oka e hiány pótlása, mivel mi is rendelkezünk olyan
információkkal, melyek tisztázása nem nélkülözheti a személyes kapcsolattar-
tást. Többek között tapasztaljuk, hogy megnőtt a diplomata érdeklődés a rész-
vénytársaság irányába.”412
1986 elején tehát felvették a kapcsolatot a Novotrade-del. De továbbra is
fennáll a kérdés, miképpen lehet az, hogy nem vették azonnal megfigyelés alá
a céget? Talán a befolyásos tulajdonosok miatt? A Dévai-történetben éppen az
OMFB-vel kapcsolatban láthattuk, hogy ugyan az intézet vezetőihez hozzányúlni
nem mertek, ennek ellenére tevékenységüket mégis igyekeztek nyomon követni.
Az egyetlen lehetséges magyarázat az, hogy mégiscsak értesültek a Novotrade
ügyeiről valahonnan. Esetleg egy bennfentes ügynökön keresztül. Rényi Gábor
már évekkel korábban – legkésőbb 1978 őszén – kapcsolatba került a Belügymi-
nisztérium elhárításával, és „Kékesi Péter” fedőnéven – akkor még a Mechanikai
Művek munkatársaként – adott jelentéseket kapcsolatairól, illetve azon szemé-
lyekről, akiknek megfigyelését feladatul kapta.413 A legközvetlenebb informáci-
ókkal rendelkeztek tehát a Novotrade születéséről és tevékenységéről, nem volt
szükség arra, hogy külön megfigyelés alatt tartsák a részvénytársaságot.
A Mechanikai Művek elődjét 1936-ban alapították, kezdettől tüzérségi lősze-
rek és aknák összeszerelésével foglalkozott. 1952-ben kapta a Mechanikai Művek
nevet, 1953-tól fokozatos alakult ki a civil profilja – kondenzátorok és fűtőbe-
rendezések gyártása.414 1982-ben a Törökbálinton lévő üzem össztermelésének
nagyjából tíz százalékát tették ki a hadiipari termékek.415 Rényi Gábor a Mecha-
nikai Művek főosztályvezetőjeként azért vált operatív szempontból értékessé a
belügy számára, mert munkaköréből adódóan sokat járt külföldre. Magasnyo-
mású festékszórók kereskedelmével foglalkozott a cégnél, és a vállalat jogtaná-
csosának, Réczei Róbertnek a társaságában gyakran tárgyalt külföldi partnerek-
kel a termékek eladásáról vagy akár új licencek, gyártósorok üzemeltetéséhez
szükséges alkatrészek beszerzéséről. A Belügyminisztériumnak elsősorban egy
„Team” fedőnéven futó nyomozás célszemélyeiről kellett adatokat szolgáltatnia,
de alkalomszerűen felhasználták másra is, például fel kellett derítenie egy bécsi
lakást, ahol a magyar hírszerzés információi szerint egy CIA-bázis működött.416

412  ÁBTL 3.1.5. O-19826. Jelentés, 1986. március 18. 18.

413  Rényi Gábor hálózati tevékenységének beazonosításakor szerencsés helyzetben van a kutató,
ugyanis 6-os kartonja és saját kézzel írott jelentései is fennmaradtak.
414  Germuska 2014.
415  Ungváry 2009, 387.
416  ÁBTL 3.1.2. M-40999. „Kékesi Péter” jelentése, 1980. július 17. 129.

121
Ügynöki munkájának legfontosabb hozadéka azonban annak a kapcsolati tőké-
nek a kialakítása volt, amelyet sikeresen kamatoztatott saját cége megalapítása
után, ez a személyi kör pedig munkahelyének üzleti partnerei és a vállalat jogta-
nácsosának ismerősei körül kezdett kialakulni és terebélyesedni.
Elsősorban Réczei ismeretségi köréhez tartoztak azok a személyek, akiket
„Team” fedőnéven tartottak megfigyelés alatt. Fritz György 1979-ben hagyta el
az országot, amikor az Elektronikus Mérőkészülékek Gyára főosztályvezetője-
ként külföldi hivatalos úton vett részt.417 Közvetlen barátai közé tartozott két
bécsi kereskedő, Peter Heinrich és Simkovits József. Heinrich jugoszláv állam-
polgárként élt Bécsben, Simkovits viszont 1973 októberében egy napra kapott
Ausztriába útlevelet, ahonnan nem tért vissza.418 Simkovits komoly meghurcol-
tatáson ment keresztül az ötvenes években, ugyanis mint magyar királyi hon-
védtisztet 1947-ben népellenes bűntett miatt népbíróság elé állították, de ekkor
még sikeresen elkerülte az új rezsim bosszúját: felmentették a vádak alól. 1950-
ben azonban a katonai törvényszék hűtlenség miatt nyolc év fegyházbüntetésre
ítélte; a börtönből csak 1956-ban szabadult.419 Régi ismeretségeiket felhasználva
mindhárom említett személy intenzív kapcsolatokat ápolt a vasfüggöny túlol-
dalán lévő vállalatokkal, vállalkozásaikat értelemszerűen ezekre az összekötteté-
sekre alapozták. Rényi Gábornak tehát e fent említett csoport megfigyelése volt
eleinte a feladata, amelynek eleget is tett, hiszen gyakran fordult meg Bécsben,
ahol rendszeresen találkozott velük, illetve Heinrich maga is sokszor beutazott
Magyarországra üzleti ügyekben. A velük történt találkozások során egyre széle-
sebb ismeretségi körről ad számot jelentéseiben, és időről időre föl-fölbukkan-
nak olyan szereplők, akikkel a Dévai-ügy kapcsán már találkozhattunk, sőt a BM
számára a csoport legfontosabb tagja, Heinrich, már évekkel korábban a figye-
lem központjába került, hiszen aktív üzleti kapcsolatban állt az MNVK-2. által
felügyelt Elektromodullal is.420
Fritz György az előző fejezetekből már megismert Winter Banktól kapta a
kölcsönt vállalkozásának beindításához, bár a jelentős összegű hitel felvételéhez
Fritznek személyes beajánlásra volt szüksége. Réczei Róbert mutatta be Fritz
Györgyöt a bank egyik tisztviselőjének, Kurt Rothnak,421 akinek közreműködé-

417  ÁBTL 2.7.1. NOIJ 1980-BRFK-23. 1980. február 20.

418  ÁBTL 3.1.5. O-15913. A BRFK Útlevélosztályának adatlapja, 1973. november 22.
419  ÁBTL 3.1.5. O-15913. Prioráló lap, dátum nélkül. 34.
420  ÁBTL 3.1.5. O-19025. Összefoglaló jelentés, 1974. november 25. 112.
421  ÁBTL 3.1.2. M-40999. Jelentés, 1980. január 29. 91.

122
sével állítólag Réczei is rendszeresen jutott valutához üzleti útjai során.422 Ré­
czei egyébként – Rényi tudomása szerint – magas párt- és gazdasági körökben
mozgott. Rendszeresen találkozott például Pulai Miklóssal,423 a már korábban
szereplő Madarasi Attila pénzügyminiszter-helyettessel – akiről tudjuk, hogy az
Universal és a Metalimpex közötti pénzátutalások revizori vizsgálatát személye-
sen állította le – és Drecin József424 művelődésügyi miniszterhelyettessel is.425
A Winter Bank feltűnése Rényi jelentéseiben korántsem lehet a véletlen
műve. A magyarországi párt- és pénzügyi elit a nyolcvanas években is előszere-
tettel üzletelt a bécsi Winter Bankkal, amelyre a BM is felfigyelt: „magyar keres-
kedők, üzletkötők a bécsi Winter Bankba helyezik el a pénzüket,”426 az intézmény
azoknak „illegális bankbetéteit kezeli”.427 A belügy információi szerint a pénzinté-
zet nem pusztán a Magyarországról kivitt vagyon kezelésében vállalt szerepet, de
aktívan bekapcsolódott a formálódó belső ellenzék támogatásába is. A nyolcva-
nas évekre a Szovjetunió és a tőle erőteljes függésben lévő szatellitállamok gaz-
dasága annyira megrendült, hogy a fennálló rendszer bukásának bekövetkezte
nem, inkább csak annak időpontja volt kérdéses. Nyilvánvaló, hogy a világrend
várható újrarendeződésére készülve több nyugati hatalom is megpróbált már
előre pozíciókat biztosítani magának a térségben. Valószínűleg ennek a helyez-
kedésnek lehet egyik megnyilvánulása a Winter Bank magyarországi szerepvál-
lalása is. Simon Moskovics és a bank egyes alkalmazottai hazánkkal kapcsolatos
ténykedésük során szorosan együttműködtek különböző zsidó szervezetekkel és
Izraellel. Ezekkel a szervezetekkel közösen Budapesten akartak megemlékezést

422  Uo. 94.

423  Pulai Miklós (1925) 1948-ban tért haza a hadifogságból. Először a Honvédelmi Minisztérium
tolmács tanfolyamán tanult, ezt követően került a Pénzügyminisztériumba, ottani munkája köz-
ben közgazdasági diplomát szerzett. Főbb megbízatásai: 1956 február–1957 február között pénz-
ügyminiszter-helyettes, 1968–1980 között az MNB első elnökhelyettese volt, majd ezt követően az
Országos Tervhivatal elnökhelyettesi posztját töltötte be. 1988-ban a Minisztertanács Gazdasági
Reformbizottságának elnökhelyettese, majd következő évben a Magyar Bankszövetség főtitkára
lett. 1982 és 1989 között a Világbank magyarországi képviselője volt. Történelmi Tár.
424  Drecin József (1929) Eredetileg esztergályosként dolgozott, majd 1945 után tagja lett a Magyar
Kommunista Pártnak, és elvégezte a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemet. 1952-ben, a
diploma megszerzése után, az Országos Tervhivatal munkatársa lett, ahol 1970-től elnökhelyettesi
pozíciót töltött be. 1980. június 30-án kinevezték a Művelődési Minisztérium gazdasági és terve-
zési miniszterhelyettesének, 1983-tól 1987-es nyugdíjazásáig pedig művelődésügyi minisztériumi
államtitkár volt. Történelmi Tár.
425  ÁBTL 3.1.2. M-40999. Jelentés, 1980. november 25. 148.
426  ÁBTL 2.7.1. NOIJ 1980-III/II-63. 1980. március 25.
427  ÁBTL 2.7.1. NOIJ Névmutató karton, 6099. Winter Bank.

123
tartani a deportálások megkezdésének negyvenedik évfordulóján, 1984-ben,
ezért már 1983 folyamán rendszeresen beutaztak Magyarországra, a belügy pe-
dig figyelemmel kísérte tevékenységüket.428 A megemlékezés legfőbb szerve-
zője Bentzur Zéew volt, a Bécsben működő Közéleti Bizottság nevű szervezet
főtitkára. Az esemény fővédnökeként az izraeli miniszterelnök, Menáhem Begin
szerepelt, magyar részről pedig elsősorban a Magyarok Világszövetsége támo-
gatta a rendezvényt. Fontos szerepet kapott még a szervezésben Moskovics és
Rappaport Ottó, az Új Kelet című, Izraelben megjelenő magyar nyelvű folyóirat
főszerkesztője, valamint Keller László, a Magyar Zsidók Világszövetségének veze-
tője.429 A Belügyminisztérium természetesen bizalmas nyomozás alá vonta a fent
említett személyeket, és igyekezett a megemlékezés megrendezésének részletein
kívül egyéb információkat is kipuhatolni. Jelentéseikből kitűnik, hogy a Közéleti
Bizottság és a Magyar Zsidók Világszövetsége között nézeteltérések alakultak ki,
ennek ellenére sikerült abban megállapodniuk, hogy „minden Magyarországgal
kapcsolatos kérdésben egységesen fognak fellépni.”430 Sajnos az eddig általam
feltárt anyagokból nem derül ki, hogy az elhárításnak vagy a hírszerzésnek sike-
rült-e konkrét adatokat gyűjtenie arra nézve, hogy milyen jellegű kérdésekben
kívántak egységesen fellépni: kizárólag a holokauszt emlékezetének ápolása volt-
e a céljuk, vagy a magyar belpolitikai helyzet formálása. Mindenesetre két rövid
jelentés ez utóbbi mellett szól. Egyrészt arról olvashatunk 1983 áprilisából, hogy
a „bécsi Winter Bankban részletes ismeretekkel rendelkeznek Magyarországon
még tervezés, előkészítés alatt álló pénzügyi intézkedésekről.”431 Az információ-
kat a legmagasabb körökből szerezhették, hiszen a belügy állítása szerint „Mos-
kovics feltűnően jó kapcsolatban áll az MNB volt első elnökhelyettesével, Fekete
Jánossal, Nyugaton lévő pénzét (vagy annak egy részét) Moskovics kezeli.”432 A
bizalmas pénzügyi információk birtokában konkrét erőfeszítéseket is tettek a
fennálló diktatórikus rendszer bomlasztása érdekében, vagyis igyekeztek anyagi
támogatásban részesíteni a belső ellenzéket, illetve annak meghatározott cso-
portját: „Dr. Bergerstein (vagy Bergstein) György ügyvéd, a bécsi Winter Bank
alkalmazottja közölte a hírforrással, hogy Bécsből nagyobb összeget szeretnének
eljuttatni Rajk Lászlónak, Kertész Róbertnek és egy bizonyos Iván utónevű sze-
mélynek. Ezt követően »megbízható zsidó fiúk« után érdeklődött, akik összekö-

428  ÁBTL 2.7.1. NOIJ 1983-III/II-17. 1983. január 25.

429  ÁBTL 2.7.1. NOIJ 1983-III/I-44. 1983. március 3.
430  ÁBTL 2.7.1. NOIJ 1983-III/II-75. 1983. április 18.
431  ÁBTL 2.7.1. NOIJ 1983-III/II-75-76/17. 1983. április 18.
432  ÁBTL 2.7.1. NOIJ 1988-III/II-253. 1988. december 28.

124
tőként felhasználhatók a belső ellenzékkel való kapcsolattartásban. Több magyar
állampolgár nevét is felvetette, akikről szeretett volna jellemzést kapni.”433
A rendszerváltoztatáshoz vezető mélyebben zajló folyamatok feltárása, az
esetlegesen a háttérben működő és katalizátorként ható erők működésének
megértése és annak a magyar politikai közéletet befolyásoló következményei
további kutatásokat igényelnek. A Winter Bankkal kapcsolatban előkerült do-
kumentumok azonban a nyugati pénzügyi körök aktív részvételét bizonyítják az
események alakításában, amelyeknek korabeli jelenléte végső soron a szocialista
rendszer bukásának elősegítéséhez vezettek, függetlenül attól, hogy milyen hos�-
szú távú egyéni érdekek és célok motiválták ezeket a köröket.
Nemcsak a Winter Bank jelenik meg régi ismerősként Rényi Gábor dosszié-
jában, de más személyek és intézmények is feltűnnek, amelyekkel a Dévai-ügy
során már korábban találkozhattunk. Ilyen visszatérő szereplő például Griga Fe-
renc, aki egyértelműen az események fősodrában lehetett, mégis végig a háttér-
ben maradt. Egykori kollégái visszaemlékezése szerint Griga Ferenc jól képzett,
szakmájához remekül értő, tehetséges kereskedő volt. Mint korábban már szó
volt róla, Dévai közvetlen baráti köréhez tartozott, és maga is a katonai felde-
rítés megnyertjeként képviselte a magyar kereskedelmi érdekeket Bagdadban
a hetvenes évek első felében. Hazaérkezése után a BM megpróbálta eljárás alá
vonni őt is, hiszen az általa vámmentesen behozott kamion rakományát sike-
rült szinte érintetlenül megtalálniuk, amely alapot adhatott volna a csempészet
és orgazdaság vádjához, valamint a Dévaival közösen épített luxusvilla körül is
igyekeztek törvénytelenségeket felfedezni a nyomozók, azonban az MNVK-2. ki-
mentette Grigát a belügyi vizsgálat alól. A hetvenes évek közepétől az Interag
egyik főosztályvezetőjeként dolgozott, majd 1983-ban az újonnan létrehozott
részvénytársaság, a Novotrade alkalmazottja lett, és 1987-ben Siklósi Norbert ol-
dalán részt vett az Interedition megalapításában is. Vajon még mindig a katonai
felderítés foglalkoztatta ekkor Grigát? Sajnos erre a kérdésre nem tudunk választ
adni, mint ahogy azt sem tudhatjuk, hogy az MNVK-2. juttatta-e be a frissen
létrehozott részvénytársasághoz. Griga Ferenc neve tehát megjelenik Rényi Gá-
bor jelentéseiben, méghozzá először mint az Interag alkalmazottja szerepel. 1981
nyarán egy újabb cégalapításról olvashatunk a jelentések között: „Ismerősöm el-
mesélte, hogy a Bernecebaráti Börzsöny Mgtsz. és az Interag Külkereskedelmi
Vállalat Interexcoop Gazdasági Társaság néven külkereskedelmi irodát nyitott.
A g[azdasági] t[ársaság]. tagjai közé felvették a Skála-Coopot is. Tagja továbbá

433  ÁBTL 2.7.1. NOIJ 1986-III/I-108-108/1. 1986. június 4.

125
18 Pest megyei szövetkezet is. Az iroda célja: export árualapok létesítése és új
értékesítési csatornákon való értékesítése, minőségi áruk exportja kis volumen-
ben, nagy hatékonysággal, amely ma a nagy külkereskedelmi vállalatoknak, mint
például a Hungarofruct vagy a Dignimpex, nem érdeke, vagy a kis volumen miatt
nem is foglalkoznak vele. A gt. igazgatótanácsának elnöke Pisztray Géza, a Bör-
zsöny Bp. főágazatának434 vezetője, az Interag részéről a vezető munkatárs Griga
Ferenc főosztályvezető és Mézes [László]435 igazgatóhelyettes. Foglalkoznak kül-
földi munkahelyekre emberek toborzásával és azok munkaerejének áruba bo-
csátásával az NSZK-ban, és a Közel-Keleten folyó építkezésekhez az Interag köz-
reműködésével. Szükség esetén rendelkezésre állnak a szerződések, úti jelentések
és az Interexcoop tájékoztató anyaga.”436
Az Interexcoopról ezenkívül mindössze annyit tudunk meg, hogy előzmé-
nyeként szerepelt egy Aeronom nevű társaság, amelyet állítólag a Börzsöny
Mgtsz. és a Skála-Coop hozott létre egy találmány kifejlesztésére.437 Megjelenik
egy hírhedt cég képviselője is a Skála-Coop Nemzetközi Kooperációs Iroda he-
lyiségében: Korda Sándor, az Interpress Vállalat munkatársa tárgyalt itt a leendő
Novotrade igazgatójával.438 Az Interpress Vállalat a szovjet titkosszolgálatok fe-
dőszervezeteként Prágában működő Nemzetközi Újságíró Szervezet magyaror-
szági leányvállalata volt, amelynek feltehetően szoros kötődése volt az MNVK 2.
Csoportfőnökségéhez is, és rajta keresztül szintén jelentős „valutakitermelést”
végeztek a titkosszolgálatok. Mint már említettem, a BM megpróbálta a Dévai-
üggyel párhuzamosan az Interpressen keresztül folyó gazdasági visszaéléseket is
ellehetetleníteni, azonban nem járt sikerrel, feltehetően az erős szovjet titkos�-
szolgálati jelenlét miatt. Az Interpress egészen a kilencvenes évekig szabadon
folytathatta kétes pénzügyi tevékenységét.
Alig egy hónappal a Skála-Coop helyiségében folytatott találkozó után, 1982.
október 12-én a következő jelentést olvashatjuk: „Kékesi Péter fedőnevű titkos
megbízott a továbbiakban jelentette, hogy az 1983. január 1-jén megalakuló No-

434  Teljes nevén: Börzsöny Mgtsz. Budapesti Szolgáltató Főágazata.

435  Mézes László szintén régi MNVK-2-es kapcsolatokkal rendelkezett, akárcsak Griga Ferenc. Az
Interaghoz kerülése előtt ugyanis a Római Kereskedelmi Kirendeltség dolgozója volt, éppen azok-
ban az években, amikor Salusinszky István töltötte be a kereskedelmi tanácsosi munkakört. Mézes
jó kapcsolatokat ápolt az Olasz Kommunista Párt Soresco nevű vállalatának vezetőjével, Vittorio
Savival is, akinek köszönhetően a Mézes által okozott közlekedési baleseteket elsimították. ÁBTL
3.2.3. Mt-119/1. Jelentés, 1964. június 10. 42.
436  ÁBTL 3.1.2. M-40999. Jelentés, 1981. június 24. 173.
437  ÁBTL 3.1.2. M-40999. Jelentés, 1982. március 25. 246.
438  ÁBTL 3.1.2. M-40999. Jelentés, 1982. szeptember 9. 248.

126
votrade nevű gazdasági vállalkozás igazgatója lesz. A vállalkozás a jelenleg funk-
cionáló Agentcoop és Skála gazdasági vállalkozások egyesüléseként jön létre.
Profilként „Kékesi” az újdonságok, szabadalmak futtatását, valamint a gépköl-
csönzést jelölte meg. „Kékesi Péter” saját szakmai tekintélyének és konspirációs
helyzetének védelmére hivatkozva kérte, hogy tájékozódjunk Szilágyi József elő-
életére, szakmai múltjára vonatkozóan.”439
Szilágyi József a Novotrade egyik alapítójaként szerepelt, mint ilyen Rényi
Gábor közvetlen munkatársa és a cég vezető beosztású döntéshozója volt, de
üzlettársa a BM-es kapcsolatain keresztül gondosan priorálta.
Tehát a BM a cég indulását megelőzően értesült annak tervezett alapításáról,
és a dosszié hátralévő részében található jelentések arról tanúskodnak, hogy az
első időszak fontosabb eseményeit illetően is meglehetősen jól tájékozottak vol-
tak. Ugyanakkor az is feltételezhető, hogy nem volt szerepük a vállalat létrehozá-
sánál, „mindössze” arról volt szó, hogy egyik ügynökük, tulajdonképpen belügyes
háttérrel támogatva, a kémelhárítás szeme előtt épített fel egy nemzetközi kap-
csolatrendszert, amelyből kinőtt Magyarország első tőzsdére került cége.
Ha a cég alapításában tevőlegesen nem is vett részt a Belügyminisztérium, az
azonban elkerülhetetlen volt, hogy a vállalat felkeltse akár több külföldi titkos­
szolgálat érdeklődését is. Azt a kémelhárítás is valószínűsítette, hogy a CIA felfi-
gyelt a cég tevékenységére, és Rényi Gábor az USA hírszerzésének a látókörébe
került.440 Ez nem is meglepő, hiszen a Novotrade a legszigorúbban vett embargós
technológiák felhasználásával dolgozott, a meglepő inkább az, hogy milyen rö-
vid idő alatt jutottak el a legnevesebb számítástechnikai világcégekhez: „Kékesi
Péter beszámolt róla, hogy új cégük – amely a közelmúltban lett alapítva – egyre
jobban prosperál, külföldi kapcsolatai és konkrét üzletkötései is szélesednek. Je-
lenlegi feladatai elsősorban a szórakoztató elektronika területét érintik. Ezúton
került üzleti kapcsolatba a londoni székhelyű Vulcan Electronics, valamint a
USA-beli Commodore International cégekkel. Az előbbinél Stein Róbert magyar
származású menedzserrel áll kapcsolatban, míg az USA cégnél többször tárgyalt
Sig Hartmann-nal, a cég egyik ügyvezető igazgatójával. Ez utóbbi elmondta ma-
gáról, hogy az FBI-al megkötött szerződése értelmében nem utazhat szocialista
országokba. Hartmann, bár most is jelentős információk birtokában van – szá-
mítástechnikai terület –, az utazási korlátozására korábbi munkahelye, illetve

439  ÁBTL 3.1.2. M-40999. Jelentés, 1982. október 12. 249.

440  ÁBTL 3.1.2. M-40999. „Kékesi Péter” jelentésének értékelése, 1983. október 26. 270.

127
a Santa Clara-i Szilikon völgyben betöltött munkaköre miatt került sor, ahol a
haditechnikával kapcsolatos komputertechnikai fejlesztésekben vett részt.”441
Rényi Gábor a Novotrade megalakítása után gyakran tett látogatást az észak-
amerikai kontinensen azzal a céllal, hogy megalapozza cége kapcsolatrendszerét.
A tengerentúli gyárak partnerként fogadták. Az igazgató elmondása szerint az
embargós politika ellenére hajlandóak voltak az amerikai cégek a magyar delegá-
ciót több olyan helyre is beengedni, ahol szigorúan titkos licencek alapján gyár-
tottak elektrotechnikai berendezéseket.442 Példaként a Control Data Corporati-
on nevű céget említi a jelentés, amely a hatvanas években valóban a világ egyik
leghatalmasabb számítógépgyárának számított, azonban a nyolcvanas évekre
jelentősége már csökkent, ezzel együtt feltehetően birtokában voltak olyan
technológiáknak, amelyek embargós termékek lévén nehezen voltak elérhetőek
a keleti blokk országaiban. Az embargó ellen egyébként több amerikai vállalkozó
is felszólalt Rényi elmondása szerint, aki 1984. június 10-én részt vett Minneapo-
lisban egy magyar–amerikai kereskedelmi tárgyaláson.443 Az itt elhangzottakból
a jelentés kiemelte, hogy az Egyesült Államok nyitottabb Magyarország irányába,
mint a többi szocialista állam felé, ami megerősítette a hírszerzés információit
is. „Azt, hogy a Magyar Népköztársaságot nem sorolják a kifejezetten ellensé-
ges szocialista országok közé, lényegében az emberi jogok viszonylagos szabad
érvényesülésével, emigrációs politikánk sajátosságaival, a nemzetiségi kérdés ke-
zelésének adott gyakorlatával magyarázzák.”444 A világbéke és az emberek sza-
badságjogainak védelmezőjeként fellépő Egyesült Államok tehát dicséretesnek
tartotta az emberi jogok „viszonylagos” érvényesülését, arról viszont megfeled-
kezett, hogy emigrációs politikánk sajátossága az ötvenhatos forradalmunk el-
tiprásából adódott, és a nemzetiségi problémák 1920 óta kevésbé voltak meg-
határozóak a magyar belpolitikában. Úgy tűnik, a nyugati közvélemény tudatos
manipulációja ténylegesen sikeres volt. A magyarországi hírszerző szervek ezt a
feladatukat tökéletesen hajtották végre…
Az Egyesült Államok fokozott érdeklődése a magyar részvénytársaság iránt
megnyilvánult abban is, hogy néhány hónappal a Novotrade megszületése után
felkereste Rényit a budapesti amerikai nagykövetség első titkára, T. A. Schlenker,
és felajánlotta a segítségét az amerikai piacokkal kapcsolatos tájékozódásban.445

441  ÁBTL 3.1.2. M-40999. Jelentés, 1983. július 19. 253.

442  ÁBTL 3.1.2. M-40999. Jelentés, 1984. szeptember 6. 285.
443  Uo. 284.
444  ÁBTL 3.1.2. M-40999. „Kékesi Péter” jelentésének értékelése, 1984. szeptember 10. 290.
445  ÁBTL 3.1.2. M-40999. Jelentés, 1983. július 19. 254.

128
Rényi ugyanakkor szívélyes viszonyt alakított ki az amerikai kereskedelmi titkár-
ral is, aki többször vendégül látta lakásán más magyar meghívottak – például
Fekete János, az MNB elnökhelyettese vagy Demcsák Sándor, a Magyar Külke-
reskedelmi Bank Rt. vezérigazgatójának – társaságában.446 A BM III/II-1. Osztá-
lyának információi szerint K. G. Smith kereskedelmi tanácsos a CIA budapesti
rezidense volt.447 A belügy megpróbálta kihasználni ezt a fokozott figyelmet, és
leadta hírigényét a vezérigazgató felé:
„Kérjük osztályvezető elvtárs szíves intézkedését, hogy a folyó év január 30-i
átiratunkban foglalt hírigényen kívül az alábbiakra kiterjedően is igazítsák el, il-
letve számoltassák be „Kékesi Péter” fedőnevű titkos megbízottjukat. A Buda-
pesti USA Nagykövetség gazdasági és kereskedelmi osztályán dolgozó diploma-
ták részéről tapasztalható hírigény kontrollálása érdekében:
–– Hitelhelyzet, IMF kölcsönök, az MNB tevékenysége, beruházási politika.
–– A szakszervezetek szerepe hazánkban.
–– A KGST tervei.
–– Gazdasági rendszerünk továbbfejlesztése.
–– A magyar mikroelektronikai rendszer helyzete, numerikus vezérlésű gé-
pek gyártása.
–– Embargós cikkek beszerzése.
–– Energia és vegyipari helyzet.
–– Rendszerszervezés, közös vállalatok létrehozása.
–– A tudomány eredményeinek felhasználása a gyakorlatban.
Osztályunk hírigénye – a fenti témákkal is összefüggésben – az alábbi:
–– A fenti témákon kívül mennyiben szélesedik esetlegesen az amerikai dip-
lomaták hírigénye, melyek az újonnan jelentkező területek?
–– Az USA Nagykövetség részéről kik vesznek részt a tárgyalásokon, felké-
szültségük színvonalának jellemzői?
–– Törekednek-e magánjellegű személyes kontaktus kialakítására?
–– Az amerikai fél tárgyalási stílusa, felkínálnak-e konkrét segítségnyújtást
egyes problémák megoldásához, vagy csupán tájékozódó jellegű kérdé-
seket tesznek fel?
–– Az embargós cikkek vonatkozásában milyen módszerekkel próbálják fel-
fedni azok meglétét, ilyen esetekben mi az eljárás?

446  ÁBTL 3.1.2. M-40999. Jelentés, 1983. október 26. 269.

447  ÁBTL 3.1.2. M-40999. „Kékesi Péter” jelentésének értékelése, 1984. augusztus 29. 274/b

129
 –– Milyen mértékű érdeklődést tanúsítanak a vállalatok hosszabb távú ter-
vei, pénzügyi helyzetük iránt?
–– Részt kívánnak-e venni az egyes tervek megvalósításában, gépek, beren-
dezések beszerzésének elősegítésével?
A fenti hírigényt orientáló jelleggel küldjük meg, megfelelő adaptálását, a
tmb. gazdasági és alkalmankénti protokolláris környezetére kérjük, végezzék
el.”448
A Novotrade körül megjelenő személyek közül a legrejtélyesebb egy Ameri-
kában élő, de Magyarországról származó férfi, Sandy Brown volt, akivel a kémel-
hárítás sem tudott zöld ágra vergődni, ugyanis képtelenek voltak megállapítani,
köthető-e valamilyen titkosszolgálathoz, vagy sem. A gyanú azonban megma-
radt, amelyet sok kétes körülmény alapozott meg. Sandy Brown – eredeti nevén
Braun Sándor – testvére volt Bakos Lajosnak, a Magyar Izraeliták Országos Szö-
vetsége elnökének.449 A Novotrade alkalmazottait amerikai utazásaik alkalmával
kitüntető figyelemmel látta vendégül, illetve Budapestre érkezése során is apró
ajándékokkal halmozta el őket.450 A gáláns kereskedő azonban nem rendelkezett
irodával állítólagos munkahelyén, amit azzal magyarázott, hogy titkárnőjével
saját lakásán végzi munkáját. Az üzletkötések alkalmával rendkívül nagyvona-
lúan viselkedett, sőt arra is hajlandó volt, hogy tízezer dollárt fizessen a még le
nem szállított termékek ellenértékeként, pusztán bizalmának kifejezésére.451 (Az
pedig külön érdekes, hogy egy olyan lencse szabadalmáról volt szó, amely iránt
az Egyesült Államok hadserege érdeklődést tanúsított. Rényi szerint viszont „a
szabadalmat megvizsgálta a magyar haditechnikai intézet, azonban különösebb
észrevételt nem tett.”452) Nem alaptalanul gyanakodott tehát az elhárítás, hogy
valamilyen ellenséges titkosszolgálat áll az üzletember mögött. Brown és a No-
votrade kapcsolata feltehetően onnan eredt, hogy Bakos Lajos veje, Simon Iván
informatikus szakember a Novotrade megbízásából kezdett volna hozzá külön-
böző szoftverfejlesztésekhez, de a szükséges technológiai háttér hiányzott. A leg-
modernebb IBM-számítógépek beszerzése az embargó miatt nehézségekbe üt-

448  ÁBTL 3.1.2. M-40999. Zengő Zoltán r. alezredes elvtársnak, a BRFK III/II. Osztály vezetőjének,
1984. július 25.
449  ÁBTL 3.1.2. M-40999. Jelentés, 1985. március 27. 324.
450  ÁBTL 3.1.2. M-40999. Jelentés, 1984. május 24. 278.
451  ÁBTL 3.1.2. M-40999. Jelentés „Kékesi Péter” fn. tmb.-vel tartott találkozóról, 1984. december
18. 304.
452  ÁBTL 3.1.2. M-40999. Megvesztegetés, lekötelezettség állapotának megteremtésére irányuló
magatartás, nyílt információszerzés, katonai vonatkozású érdeklődési kör, 1985. február 6. 311.

130
között, ezért kérték fel a rokoni szálak alapján Sandy Brownt, hogy segítse hozzá
a magyar céget a megfelelő hardverberendezések beszerzéséhez.453 Simon Iván
és kollégája, Nacsa Sándor rendkívül tehetséges informatikusként kaptak így le-
hetőséget arra, hogy a Novotrade által biztosított legmodernebb technológiai
háttér segítségével olyan szoftvereket programozhassanak, amelyek versenyké-
pesek voltak a világpiacon, akár még a Microsoft termékei mellett is.
Az állambiztonság szerint Sandy Brown szoros kapcsolatban volt a Lenin Ko-
hászati Művek vezetőivel,454 és gyakran megfordult a cégnél különböző üzlet-
kötések kapcsán. Az LKM-ről tudjuk, hogy felhasználásával Dévai és a mögötte
álló MNVK-2. jelentős összegű visszaélést követett el 1970-ben. Önmagában ez
még korántsem tételezi fel, hogy a katonai felderítés valamilyen szálon kapcso-
latban állt volna Brownnal, azonban az már elgondolkodtató, hogy Rényi szerint
kollégájával, Griga Ferenccel is bizalmas kapcsolatot ápolt az amerikai.455 (Lásd
a 10. számú dokumentumot.) A jelentések szerint kapcsolatuk még abból az
időből származott, amikor Griga az Interag főosztályvezetője volt, és elsősorban
kanadai és izraeli piacok felé irányuló szerződéseket kötöttek Brown cégével.456
Vajon az MNVK-2. többet tudhatott Sandy Brown magyarországi tevékenységé-
ről, mint a kémelhárítás? Elképzelhető, de a jelenleg kutatható dokumentumok
alapján ezt nem lehet eldönteni.
1985 tavaszáról származik az utolsó „Kékesi Péter” által adott jelentés, és nem
sokkal később az állambiztonság megnyitotta a Novotrade című dossziét. A rész-
vénytársaságról összegyűjtött adatok rendkívül felületesek és semmitmondóak.
Szólnak visszaélésgyanús külföldi utak szervezéséről, tervezett vegyesvállalatok
alapításával kapcsolatos tárgyalásokról, de soha nem zárja értékelés ezeket a je-
lentéseket, és operatív intézkedésre (pl. megfigyelés, ügynöki beszervezés stb.)
vagy további adatok begyűjtésére sincs példa. A Novotrade zavartalanul mű-
ködhetett, és kapcsolatrendszere is kialakult, így a belügyi háttérre már nem volt
szükség, esetleg csak olyankor, ha az ügymenetben valamiféle nehézség támadt:
„Rényi elvtárs említést tett ezen kívül egy közelmúltban realizálódott izraeli
útjáról, amellyel kapcsolatosan beszámolt az izraeli biztonsági szolgálat repülő-
téri intézkedéseiről, majd az alábbi kérdések rendezésében kérte segítségünket:

453  ÁBTL 3.1.2. M-40999. Jelentés, 1984. szeptember 6. 289.

454  ÁBTL 3.1.2. M-40999. Jelentés „Kékesi Péter” fn. tmb.-vel tartott találkozóról, 1984. december
18. 303.
455  ÁBTL 3.1.2. M-40999. Jelentés, 1985. március 27. 324.
456 Uo.

131
 –– Szolgálati útlevelek szabályos és szakszerű intézésének lehetősége, módja.
–– A feddhetetlenségi kérelmek adminisztrációs bonyolítása, űrlapok be-
szerzése.
–– A vállalati TÜK kialakítása, a kijelölt személyek tanfolyamra küldése.
E kérdések vonatkozásában felajánlottuk segítségünket, majd a kölcsönös je-
lentkezés ígéretével elköszöntünk.”457
A Novotrade egyedülálló karriert futott be: az első kelet-európai cégként je-
lent meg a bécsi értéktőzsdén, de az első tőzsdebotrány is a nevéhez volt köthető.
Számos vállalat nőtt ki az első magyar részvénytársaság berkeiből a világ számos
országában, amelyek közül sok még a mai napig is működik a legkülönbözőbb
területekre specializálódva. Ez a történet azonban már nem ennek a kötetnek
a témája. Történészként arra vállalkoztam, hogy megvizsgáljam, miképpen jö-
hetett létre egy gyakorlatilag magánkézben lévő részvénytársaság a nyolcvanas
évek elején, és hogyan nőhetett nemzetközileg ismert és elismert céggé titkos­
szolgálati háttér nélkül. A következtetés egyértelmű: sehogy. A Novotrade meg-
alakulásának minimális előfeltétele volt, hogy az állambiztonság bizalma az új
cég vezetője felé meglegyen. A rendszert ismerve azonban ez még mindig kevés-
nek tűnik. Ugyan a Kádár-rendszer társadalmát már nem hatotta át az a mindent
megkeserítő bizalmatlanság, ami az ötvenes évek sajátja volt, azért még a kém-
elhárítás és a belsőreakció-elhárítás hálózata gyanakodva figyelt minden ellen-
ségesnek tűnő megmozdulást egészen 1990-ig. A Novotrade pedig óhatatlanul
olyan cég volt, amely már profiljából következően is a legkülönbözőbb ellenséges
titkosszolgálatok célkeresztjében állhatott. Ehhez képes elenyészően kevés doku-
mentummal rendelkezünk a cégről. Két eset lehetséges: vagy vannak iratok, csak
még nem lehet hozzájuk férni, vagy olyan magas érdekeltség állt a részvénytársa-
ság mögött, amely az állambiztonsági ellenőrzést is szükségtelenné tette.

457  ÁBTL 3.1.5. O-19826. Jelentés Rényi Gáborral, a Novotrade Rt. igazgatójával történt beszélge-
tésről, 1986. március 18. 18–19.

132
ZÁRSZÓ – ÁLLAMOSÍTOTT ALVILÁG

Egy történet végén illik levonni a tanulságokat, következtetéseket, de mi van ak-

kor, ha a történetnek nincs vége, vagy nem tudjuk, hol van a vége. A Metalim-
pexben folyó visszaélések végét ott kell talán keresnünk – valahol a nyolcvanas-
kilencvenes évek fordulóján –, amikor a céget privatizálták? Ez mindenképpen
izgalmas időszak a vállalat történetét tekintve, és érdekes látlelet lehet a rend-
szerváltoztatás állomásait kutatók számára is. Ráadásul gazdagon dokumentált
eseményről van szó; a levéltári források rendelkezésre állnak, egyszer valaki talán
megírja ezt a történetet is. Azonban a cég megszűnése legfeljebb csak az azon
belül folyó visszaélésekre lehetett hatással. Vajon a titkosszolgálatok átszervezé-
se lehet a határkő? A pártállam felbomlásának és a demokratikus Magyarország
megszületésének ez mindenképpen fontos lépcsőfoka, ráadásul a jelenlegi tit-
kosszolgálatok működését szabályozó törvény tiltja a fedőcégek profitorientált
gazdasági tevékenységét. Az viszont továbbra is kérdés marad, hogy mi lett a
Kádár-rendszer idején titkosszolgálati segítséggel kimentett tőke sorsa. Elképzel-
hető, hogy még mindig beleszól a magyar gazdasági és politikai élet alakulásába?
Mint a bevezetőben már említettem, vannak olyan vélemények, amelyek szerint
igen. Nem tudhatom. Történészi feladatom – és egyben felelősségem – addig
terjed csupán, hogy a fennmaradt levéltári források alapján megpróbáljam re-
konstruálni a Kádár-kori Magyarországnak egy olyan arcát, amely eddig kiesett
a történész szakma érdeklődési köréből, pedig komoly hatással lehet a mai köz-
életünkre is: miként adott a pártállam lehetőséget arra, hogy a párt kegyeltjei a
kommunista rendszer biztosította kiváltságokat pénztőkévé alakítsák – a legva-
dabb kapitalista eszközökkel. Naivitás lenne azt gondolni ugyanis, hogy a rend-
szerváltás pillanatában megjelenő vagyonos üzletemberek többségét saját rá-
termettségük és képességeik predesztinálták arra, hogy a szabad Magyarország
gazdaságának mozgatórugói legyenek. A hirtelen megnyíló „szabad” verseny
korántsem nyújtott egyenlő rajtpozíciókat, hiszen láthattuk, hogy a kommu-
nisták már 1945-től visszaéltek a gazdasági, vállalkozási monopóliumukkal, így
a rendszerváltás idejére olyan pénzügyi hátteret tudtak saját maguknak bizto-
sítani – nem is beszélve a sok évtizedes tapasztalatokról, amelytől egy magyar
átlagember teljesen el volt zárva –, hogy behozhatatlan előnyökkel indultak a
kapitalista üzleti világban. Évtizedeken keresztül kihasználták a szocializmus leg�-
gyengébb pontját, amely egyben az eszme alapvetése is volt: a magántulajdon

133
hiányát. Az állami tulajdonban lévő mamutvállalatok gazdálkodása néhány ve-
zető kezébe volt letéve, akiknek egyéni érdekei csak nagyon érintőlegesen talál-
koztak a rájuk bízott vállalat érdekeivel, viszont magánvagyonuk gyarapítására
a lehetőségek gazdag tárházát biztosította a pozíciójuk – és egyes esetekben a
titkosszolgálati háttér nyújtotta előnyük is. A Metalimpex vezetői elleni vizsgá-
lat egy olyan hálózat működésére világított rá, amely – a mai jogi kategóriákat
használva – kimeríti a szervezett bűnözés fogalmát, hiszen egy sejtszerűen fel-
épülő kapcsolatrendszerről volt szó, amely a törvényesség látszatát keltve kö-
vette el gazdasági visszaéléseit. Tette mindezt a Magyar Népköztársaság titkos�-
szolgálatainak védelmében és felső – egyes, elsősorban szovjet érdekek esetében
egyenesen állami – irányítás mellett. A hierarchikus hálózat csúcsán a tényle-
ges kommunista hatalombirtokosokat, vagyis a párt legbelsőbb köreiben lévő
személyeket kell keresnünk. Szerepüket egészen biztosan nem dokumentálták,
nevüket nem tüntették fel írásos anyagokban, így perdöntő bizonyítékot sem
tudunk felmutatni ellenük, de talán nem túl merész az a következtetés, hogy a
szervezett bűnözés megjelenése Magyarországon korántsem a rendszerváltozta-
tás mellékterméke volt csupán, hanem mélyen benne gyökerezett a szocializmus
mindennapjaiban, a Kádár-rendszer felépítésének egyik fontos és mellőzhetet-
len fogaskereke volt. Ezt igazolja Dévai István feláldozása a mechanizmus védel-
me érdekében, hiszen ha a felgöngyölített események minden részletét bíróság
elé tárják, sokan ültek volna a vádlottak padjára. Érdekében állt volna azonban
bárkinek, hogy szembesítse a magyar társadalmat azzal, hogy tulajdonképpen
egy szűk réteg élősködik rajtuk, amelynek tagjai sokkal gátlástalanabbul zsák-
mányolják ki őket, mint az „imperialisták” teszik ezt a „rothadó” Nyugaton? Egy
monstre per megrendezésével gyakorlatilag bevallotta volna a pártvezetés, hogy
a szocializmus építése megfeneklett, hogy a kapitalizmus minden bűnét maguk-
ban hordozzák, tulajdonképpen csak az általuk gyűlöletesnek kikiáltott rendszer
előnyeit (szabadság, demokrácia, piacgazdaság, életszínvonal stb.) tudták a vas-
függöny túloldalán tartani. A hatalom szempontjából nézve tehát egy szélesebb
körű felelősségre vonás veszélyeket rejthetett volna magában, továbbá az érin-
tett potentátok lebukását és a dekonspirációt is meg kellett akadályozni, ezért
– pestiesen szólva – Dévai vitte el a balhét. A rendszer azonban sértetlen maradt,
sőt személyes kapcsolatokon keresztül akár túlélhette a szocializmus bukását is.
A kilencvenes években történt leszámolások és különböző hatalmas összegekre
elkövetett csalások, bankokat érintő visszaélések nem lehettek előzmények nél-
küliek, és az azokban érintett személyek többségéről tudni is vélte a sajtó, hogy
beágyazottságuk még az egypártrendszerben gyökerezett. A történetnek tehát
tényleg nincs vége.

134
 A korábbi fejezetekben ismertetett események másik izgalmas kérdése a Bel-
ügyminisztérium Állambiztonsági Főcsoportfőnökségének szerepe ebben a me-
chanizmusban és a két titkosszolgálat közötti rivalizáció problematikája. Vajon
az MNVK-2. ellen intézett „támadások” kizárólag szakmai féltékenységből adód-
tak, vagy elképzelhető, hogy egyéb érdekütközések is álltak a háttérben? Sajnos
erre határozott választ adni jelenleg nem tudok, hiszen láthattuk, hogy a belügyi
visszaélésekre vonatkozó adatok jóval szűkösebbek, mint a katonai felderítés ál-
tal végzett gazdasági tevékenyégre vonatkozó dokumentumok, és ez logikusan
következik a két szerv közötti feladatmegosztásból is: az MNVK-2. nem rendel-
kezett bűnüldöző hatáskörrel, vagyis ilyen jellegű nyomozásokra nem volt felha-
talmazva, a Belügyminisztérium pedig nem volt érdekelt abban, hogy saját maga
ellen adatokat gyűjtsön. A Dalmady köré csoportosuló bűnszervezet ugyan sú-
lyos visszaéléseket követett el, és tetten érhetőek a csoporton belül egyes maga-
sabb állami funkciót betöltő személyek is – például Kunos Péter –, de nincsenek
bizonyítékok arra, hogy az állambiztonság vezetői is haszonélvezői lettek volna
a szervezetnek, hogy központilag irányított keretek között követték volna el a
bűncselekményeket. Lehet, egyszerűen arról volt szó, hogy nagyobb hatalom-
mal, érdekérvényesítési lehetőséggel rendelkeztek a Belügyminisztérium tisztjei
a Honvédelmi Minisztériumhoz tartozó kollégáikhoz képest, magasabb pártkö-
rökbe voltak bekötve, így kevésbé voltak rákényszerítve az állambiztonság által
fedezett szervezett csalásokra. A Novotrade megalapítása azonban arra is rávi-
lágít, hogy a Belügyminisztérium nem volt képes kihasználni az orra előtt meg-
születő cégben rejlő lehetőségeket, sem gazdasági, sem hírszerzési szempontból,
miközben a katonai felderítés ekkor már tapasztalt cégalapítóként számos sike-
resen működő vállalkozást hozott létre mind idehaza, mind a vasfüggöny túlol-
dalán. „Üzleti” sikereiket feltehetően annak is köszönhették, hogy a legkiválóbb
képességekkel rendelkező személyeket tudták „megnyerni” maguknak, aki fel-
adataik teljesítése után magánemberként is tudták kamatoztatni kapcsolatrend-
szerüket, és részben megőrizhették kiváltságaikat (akár cégeiket) is. Az 1990-es
rajt tehát rendkívül előnyös pozícióból indult számukra. Miért lehet mégis, hogy
az MNVK-2-ről és megnyertjeikről alig hallottunk az elmúlt huszonnyolc évben?
A válasz egyszerű: nem kerültek a figyelem középpontjába, mivel nem volt bel-
sőreakció-elhárító részlegük, nem foglalkoztattak hatalmas ügynökhálózatot az
értelmiségi ellenzék megfigyelésére, mint az állambiztonság. Katonai célpontok
elleni hírszerzést végeztek, amelyet – még akkor is, ha a jelenlegi szövetségi rend-
szerünk, vagyis a NATO volt a célpontja – erkölcsileg védhetőnek, honvédelmi
szempontokkal magyarázhatónak tartottak/tartanak. Az egykori katonai felde-
rítés iratanyagai ma még elenyésző hányadban kutathatóak, de a felülvizsgálatok

135
és visszaminősítések folyamatban vannak, így előbb-utóbb előkerülhetnek még
olyan információk is, amelyek tovább árnyalhatják közelmúltunkról alkotott ké-
pünket.

136
DOKUMENTUMOK
1. Markóczi Jenőnek, az Általános Érték­for­
galmi Bank Rt. munkatársának megjegyzései
az Intereurop Wienről

EMLÉKEZTETŐ

Tárgy: Fercom Vaduz és Intereurop Vaduz cégekkel kötött szerződés, bécsi iroda
létrehozása.

A külföldön működő magyar érdekeltségek tevékenységének ellenőrzését a

pénzügyi kormányzat részéről az Általános Értékforgalmi Bank Rt. látja el, ezért
a bécsi iroda adminisztratív rendjének szabályozására készült ügyviteli utasítást
átadtuk az Általános Értékforgalmi Banknak azzal a kéréssel, hogy az ügyviteli
utasítás kiadása előtt azzal kapcsolatos észrevételeit tegye meg.
Az Általános Értékforgalmi Bank Rt. részéről Markóczi Jenő elvtárs a mai na-
pon a következő észrevételeket tette:
–– az ügyviteli utasítást elolvasta, az rendben lévőnek látszik, de ezen túlme-
nően vannak észrevételei, melyeket az ügyviteli utasítás nem érint,
–– kérdezi, tisztázva van-e annak módja, hogy a közös iroda működéséből
származó jövedelmet hogyan hozzuk ki Ausztriából. A kérdést megvála-
szolni nem tudtuk.
–– úgy látja, hogy olyan természetű a szervezeti megoldás és a szerződéses
kapcsolat, hogy bizonyos helyzetekben a Fercommal szembeni fellépésre
jogi lehetőségek nincsenek,
–– ha az Intereurop, vagy a Fercom csődbe kerül, megvan a veszélye annak,
hogy a mi vagyonunk is, amely ezekben a cégekben lekötésre kerül (az
általunk szállított áru értéke, amely még nem folyt be) bekerül a csődtö-
megbe,
–– az a körülmény, hogy az Intereurop nyilvántartásaiban csak az iroda ál-
tal lebonyolított ügyletek egy része kerül elszámolásra, s a Fercom Vaduz
néven bonyolódó üzletek ebből kimaradnak – súlyos veszélyeket rejt
magában az adóhatóságok részéről. Az adóügyi ellenőrzés a nyugati álla-
mokban – így Ausztriában is – intenzív. Magyar érdekeltségek az elmúlt
években sokszor kerültek összeütközésbe az adóhatóságokkal, jelenleg is
az egyik nyugatnémetországi közös vállalatnak van egy ilyen ügye, amely
500 ezer–1 millió DM bírsággal járhat.

139
 –– egy ilyen összeütközés az adóhatóságokkal – a pénzügyi következménye-
ken túlmenően – vállalatunk hírnevének is árthat,
–– aki aláírási jogot kap vállalatunktól, akár az Intereurop, akár a Fercom ré-
széről, be kell jegyeztetni a cégbíróságnál: a Fercom esetében valószínűleg
Vaduzban, aki az Intereurop miatt ír alá, azt Ausztriában,
–– aki a bankszámlát megnyitotta a banknál, bár adhat a bank felé olyan
diszpozíciót, hogy kinek az aláírására fogadjon el a bank rendelkezéseket,
de ezt a diszpozícióját a bank felé megváltoztathatja, módosíthatja is, s
ennek megvannak a veszélyei. Ezt a veszélyt el lehetne kerülni, ha a bank-
számla megnyitása felett intézkedő egy közjegyző előtt készült és azzal
hitelesített nyilatkozatot tesz le a számlát vezető banknál, hogy egyedül
a számla felett nem fog diszponálni és megnevezi, kik azok, akik a bank-
számla felett kizárólagosan rendelkezhetnek,
–– ügyeljünk arra, hogy a kiküldött két emberünk bejelentésre kerüljön a jö-
vedelemadó és a betegbiztosítás szempontjából, mert ezzel kapcsolatban
kellemetlen következmények származhatnak.
Markóczi elvtárs véleménye szerint helyesebb lett volna 20-30 ezer schilling
befektetéssel egy kft.-t létrehozni, amelyben még tagságunknak sem kellene nap-
fényre jutnia, vannak olyan svájci holding társaságok, amelyek helyettünk mint
kft.-tagok szerepelnének – tud ilyet javasolni –, a díjuk egész minimális. Az éves
zárómérleg eszköz-oldala után 1 ezreléket kérnek. Ez biztosíthatná a jövedelem
kivitelét Svájcba s a transzferálást Svájcból. Ebben az esetben a nyereséget mint-
egy 40-45% adófizetési kötelezettség terhelné, de minden tekintetben jogvédel-
met biztosítanánk magunknak.
Felhívta figyelmünket, hogy a létrejött szerződések és engedélyek aláírt ere-
deti példányait (1-1 példányt) a rendelkezések szerint a PK-nál458 letétbe kell he-
lyezni.

Budapest, 1973. október 18.

Galambos László
Matlák Ibolya
Kiss Józsefné

MNL OL XXIX-G-12-a 1. d.

458  Pénzintézeti Központ

140
2. Jelentés a Dévai István irodájában végzett
házkutatásról

BELÜGYMINISZTÉRIUM SZIGORÚAN TITKOS

III/II. Csoportfőnökség  KÜLÖNÖSEN FONTOS
6-a. Alosztály

Tárgy: „Örsi”459 fn. ügyben

titkos kutatás végrehajtásáról.

JELENTÉS
Budapest, 1974. május 21.

Folyó hó 17-én 22.00 órától – engedélyezett javaslat alapján – titkos kutatást

hajtottunk végre tárgyban nevezett fn. személy hivatali helyiségében. A kutatás
rendben, minden zavaró körülmény nélkül a tervezettnek megfelelően zajlott le,
az kb. 3 óra hosszát vett igénybe.
Átnéztük a lemezszekrényének tartalmát, több fontos okmányról – köztük az
Intereurópa elnevezésű, Ausztriában működő magyar-jugoszláv vegyes vállalko-
zásról és a vagyoni helyzetére vonatkozó anyagokról – készítettünk fotómásola-
tot. Lemezszekrényeinek beépített kazettás részében számos nagy értékű ékszer-
készletet, gyűrűket, karkötőket és feltevésünk szerint igazgyöngyöket találtunk,
azokat is mind lefotóztattuk.
A titkos munkahelyi kutatás során és fotó útján rögzített témákat az elsődle-
ges értékelés szerint két nagy csoportra, majd ezen belül további részekre lehet
bontani:
1. Az MNVK-2. részére készített egyes feljegyzések másolatai.
2. Feltehetően magántulajdonú aranynak, platinának, igazgyöngynek vélt
ékszerféleségek, illetve id. és ifj. Dévai István személye [sic!] tulajdonát
képező 200-200 négyszögöl telekről – melyek Balatonkenese község köz-
igazgatási területén található – szóló adóívek.

459  Dévai István

141
 1/a. A feljegyzések gépírásos másolatai tartalmazzák:
• Harcsa János Masped főosztályvezetővel tanulmányozás céljából foly-
tatott beszélgetés. A tanulmányozás célja, hogy a bécsi székhellyel az
MNVK-2. részére létesített Intereurop kereskedelmi ügynökség vezető
beosztására nevezett alkalmas-e. Készítésének dátuma: 1974. március
20. Aláírás nincs.
• Schröck Lajos Metalimpex osztályvezető 1974 végén főosztályvezető-
vé kerül kinevezésre. Nevezett lelkesen támogatja az Intereurop mun-
káját. A BM már hónapok óta erősen érdeklődik Schröck Lajos iránt.
Úgy gondolja „Örsi”, hogy közös érdekből célszerű volna nevezettet
bevonni a saját szolgálatba.
1/b. Intereurop tevékenységének értékelése, forgalmának és nyereségének
várható alakulása, pénz- és nyereséggazdálkodási, elszámolási hiányosságai.
1/c. Nyugatnémet és olasz cégektől, illetve ügynökségektől az „Örsi” által ki-
kötött titkos jutalékok átvételéről, illetve az MNVK-2. részére történt átadásról.

Feljegyzés 1971. április 30-án, tárgy: 25 000 svájci frank biztosítása.

„Örsi” 1970-ben megállapodott a Metalimpex olasz ügynökével, Thierry úrral
abban, hogy a jövőben az is hozzájárul az alkotmányos költségekhez. Megálla-
podásuk alapján Thierry 1970-ben átadott az azóta disszidált Csillag Mátyás ke-
reskedelmi tanácsosnak 3500 dollárt, majd az év végéig kialkudott 15 000 dollár
egy részét. A pénzt „Örsi” átvette Csillagtól, és 1971. április 26-án 25 000 svájci
frankot átadott az MNVK-2-nek.
Nyugati állampolgártól zsebből történik a pénz átvétele.

Feljegyzés Budapest 1974. január 23. Tárgy: Extra kontingens után

járó visszatérítés – elszámolás.
„Örsi” az 1973. évi olasz hengerelt áru kontingens után két ügynöktől, Thierry és
Bonassi úrtól átvett:
56 520 DM
10 000 SFr
5060 USD

142
 Ebből 5000 dollárt átadott Lónyainak az 1974. évi olasz alkotmányos költ-
ségek fedezésére. Bécsi vegyesvállalat megbízottjainak átadott 90  000 ATS-t
(12 363 DM) és 1974. január 23-án átadott az MNVK-2-nek
43 767 DM-t
10 000 SFr-t
60 USD-t

Feljegyzés 1973. január 5-én.

Kézzel rájegyzés szerint 1973. június 8-án Bonassi fizetett 2935 dollárt, Thierry
pedig 7250 dollárt. Ebből „Örsi” átadott az olasz alkotmányos költségekre 2535
dollárt.

Feljegyzés, 1974. március 13.

„Örsi” 1973-ban megállapodott a Mannesmann céggel, hogy a IV. negyedévi
szállítások után 20 000 DM titkos engedményt nyújtanak. Ezen összeget átvette
és március 13-án átadta az MNVK-2-nek. Áprilisban megállapodott a Mannes-
mann itt tartózkodó vezetőivel, hogy a jövő év első negyedében az ez évi csőszál-
lítások után 30 000 DM extra titkos engedményt biztosítanak.

Megjegyzés:
Michalkó László a vele folytatott beszélgetések során elmondotta, hogy a kötés­
számok alapján bizonyítani tudja, miszerint 1971-ben „Örsi” 5941 tonna csövet
vásárolt úgy a Mannesmantól, hogy tonnánként 10 dollárral többet fizetett, mint
az ugyanekkor más NSZK cégekkel kötött azonos szerződések után. Elmondott
továbbá több olasz és svéd üzletkötést is, melyekben a konkurencia árajánlatánál
drágábban történtek vásárlások „Örsi” bonyolításában.
Összevetve a fotózott dokumentumokat a Michalkó által elmondottakkal,
feltételezhető, hogy az „Örsi” által felvett és az MNVK-2-nek átadott összegek az
MNK hátrányára kötött export-import szerződésekből származhatnak.
A fotózott okmányok alapján következtetni lehet arra is, hogy a zsebből át-
vett pénzekből „Örsi” a saját hasznára is ügyködik. Erre utal nagymérvű költeke-
zése, jelentős értéket képviselő ingatlanai.

143
 A titkos kutatás során aranynak, platinának és igazgyöngynek tűnő ékszerfé-
leséget találtunk és fotóztunk le. Az ékszerek ékszerdobozokban voltak elhelyez-
ve, majd a dobozok egy kétkilós fűszeres zacskóban voltak.
Lefotóztunk:
1 db feltehetően arany Kennedy 10 dollárost
1 db feltehetően platina gyűrűt, feltehetően briliáns berakásokkal
1 db feltehetően arany normál nyakláncot, függővel
1 pár feltehetően arany klipszet
1 db feltehetően igazgyöngy 58 szemből álló nyakláncot
1 db feltehetően aranyszíj gyűrűt
1 db feltehetően arany, 7 tagból álló karperecet
1 db feltehetően arany, kígyó karperecet
1 db feltehetően arany női gyűrűt, feltehetően igazgyöngy dísszel
1 db feltehetően arany, 3 soros kígyónyakláncot
2 db ismeretlen anyagból készült női díszláncot

Lefotóztunk id. és ifj. D. I. nevekre szóló adóíveket, mely szerint 200–200

négyszögöl telekkel rendelkeznek nevezettek Balatonkenese községben.
A fentieken kívül minden szekrényben és fiókban külföldi eredetű aranytár-
gyak, tranzisztoros zsebszámítógépek, márkás gáz- és elektromos gyújtók, Parker
tollak és betétek, női kozmetikai cikkek, harisnyanadrágok, kendők stb. vannak.
Az akció után ellenőrzéseink során megállapítottuk, hogy dekonspiráció nem
történt, a bevezetett rendszabály zavartalanul, elfogadható minőségben üzemel,
a behatolás és távozás, a titkos kutatás senki előtt nem vált ismertté.
A fotó útján rögzített okmányok részletes értékelése folyamatban van, és
eredményét a készítendő összefoglalóhoz használjuk fel.

Ivicz Géza r. alezr. Helmeczi József r. alezr.

Készült: 1 pld.-ban
Kapja: Felterjesztés után „Örsi” anyag.
Készítette: IG/HJ./TEné
Nytsz: 6-116/782/74

ÁBTL 3.1.5. O-16586/1. 227–230.

144
3. Terv Michalkó László felhasználására

BELÜGYMINISZTÉRIUM  SZIGORÚAN TITKOS

III/1. Osztály KÜLÖNÖSEN FONTOS

REALIZÁLÁSI JAVASLAT
Michalkó László ügyében
Budapest, 1974. június 5-én

A BM III/II. Csoportfőnökség 1974 áprilisában jóváhagyott javaslat alapján ope-

ratív feldolgozó munkát indított „Négyes”460 fedőnevű üggyel összefüggésben
felmerült „Örsi” fn. személy ellen. A feldolgozó munka során birtokunkba került
adatok arra utalnak, hogy „Örsi” egyik közvetlen munkatársa:
Michalkó László MSZMP-tag, Szocialista Hazáért Érdemrend tulajdonosa,
nős, családos, két felnőtt korú gyermeke van, budapesti lakos, a Metalimpex
Külkereskedelmi Vállalat osztályvezetője, hivatali munkájával összefüggésben
nyugatnémet és olasz tőkés cégek vezetőitől és megbízottaitól folyamatosan na-
gyobb összegű valutát fogad el, s azt lakásán tartja.
1974. május 1-jén a Vám és Pénzügyőrség ferihegyi kirendeltségének bevoná-
sával átvizsgáltuk Michalkó személyi tárgyait. Ennek során 238 000 olasz lírát és
egy arany töltőtollat találtunk nála. Ennek során elismerte, hogy mint a Metalim-
pex Csőosztályának vezetője évek óta nyugati üzletfelektől rendszeresen fogad
el különböző összegekben valutát és egyéb ajándéktárgyakat. A valuta egy része,
valamint az ajándéktárgyak lakásán vannak.
Meghallgatását követően felszólításra átadott 238 000 olasz lírát, 8300 svájci
frankot, 15 000 DM-t, 630 USA dollárt. Az ajándéktárgyak értéke – saját elmon-
dása szerint – 200–250 000 Ft.
Beismerte, hogy a valutát és az ajándéktárgyakat a nyugati üzletfelek nyil-
vánvalóan azzal a szándékkal adták részére, hogy ezzel biztosítsák a Metalimpex
és saját vállalataik közötti ügyletkötések folyamatosságát, illetve, hogy az üzleti
kapcsolat volumenének növekedését. Tagadja, hogy a tiltott ajándékozás ellen-
szolgáltatásaként tudatosan a Magyar Népköztársaságra hátrányos ügyleteket
kötött volna.

460  Sebestyén János ellen indított operatív adatgyűjtés.

145
 Michalkó László meghallgatásai során utalt arra, hogy megítélése szerint
hozzá hasonlóan hivatali felettese „Örsi”, a Metalimpex Külkereskedelmi Vállalat
vezérigazgató-helyettese is bűncselekményt követett el. Értékelése szerint „Örsi”
több nyugati tőkés céggel a Magyar Népköztársaság hátrányára alkalmas módon
veszteséges külkereskedelmi üzleteket köt, illetve ilyenek kötésére ad utasítást.
Tevékenységét az érintett tőkés cégek nyilvánvalóan anyagiakkal honorálják.
„Örsi” ügyében folytatott feldolgozó munka során egyértelműen megálla-
pítható, hogy „Örsi” az MNVK-2. Csoportfőnökség kapcsolata, vagy hivatásos
tisztje. Ezért a Michalkó elleni büntető eljárás megindításának feltétele, annak
eldöntése, hogy az mennyiben befolyásolja „Örsi” ellen folyó további feldolgozó
munka sikerét.
A fentiek alapján az ügyben javasoljuk:
1. Michalkó László ügyében a büntető eljárás megindítását, illetve a nyomo-
zás elrendelését.
2. „Örsi” ügyében tájékoztatni a Honvédelmi Minisztérium illetékes vezetőjét.
• Eddigi adatainkról, amelyek bűncselekmény elkövetésére utalnak.
• Kérni ügyének kivizsgálásához közreműködésüket és hozzájárulásukat.
Ezzel összefüggésben személyére és tevékenységére vonatkozóan az
MNVK-2-nél lévő anyagok átadását a BM Vizsgálati Osztálya részére.
• Intézkedést kezdeményezni, hogy „Örsi” a Michalkó ellen folytatott
büntető eljárás ideje alatt ne hagyhassa el az ország területét.
3. A fenti intézkedések után lehet csak Michalkó Lászlót előzetes letartózta-
tásba helyezni és ügyében az eljárást lefolytatni.

Havasi László Dr. Deák József

r. ezredes r. ezredes
főcsoportfőnök-helyettes  osztályvezető

készült: 3 példányban
1. pld. felterjesztve Karasz Lajos r. vőrgy. miniszterhelyettes elvtársnak
2. pld. BM III/II. Csoportfőnökség
3. pld. III/1. Osztály
készítette: Dr. KJ/Bné

ÁBTL 3.1.5. O-16586/1. 271–273.

146
4. A Belügyminisztérium III/II. Csoport­főnöksé­
gének az MNVK 2. Csoport­főnökségéhez
intézett kérdései

BELÜGYMINISZTÉRIUM  SZIGORÚAN TITKOS

III/II. Csoportfőnökség KÜLÖNÖSEN FONTOS

Tárgy: Kérdések, melyekre Dévai István ügyében,

írásban kérünk választ az MNVK 2. Csoportfőnökségtől

FELJEGYZÉS
Budapest, 1974. június 24-én

1. Dévai István milyen engedély alapján, hány esetben, mely tőkés cégektől,
személy szerint mely nyugati állampolgároktól, mikor, milyen összegű de-
vizát vett át, illetve adott át az MNVK 2. Csoportfőnökségnek?
• Ebből a tevékenységből eredően keletkezett-e népgazdasági kár, ha
igen, mikor, mely tőkés cégek esetében?
• Ezen tevékenysége hogyan illeszkedik be a Metalimpex hivatalos üzleti
tevékenységébe és hogyan biztosított a konspiráció?
2. Dévai István a valutakitermelése kapcsán mire vonatkozóan kapott eliga-
zítást és milyen konkrét feladatai voltak. Feladatait hogyan, milyen ered-
ménnyel hajtotta végre?
• A valutakitermelésre vonatkozóan személy szerint melyik nyugati ál-
lampolgárokkal, tőkés cégekkel állapodott meg?
• Mit jelentett ezen személyekről és cégekről, illetve az MNVK-2. milyen
ismeretekkel rendelkezik ezen személyek és cégek vonatkozásában?
• Hány esetben képezte feladatát gépkocsik beszerzése, illetve az aján-
dékba kapott gépkocsikat hol üzemeltetik?
3. Milyen feladatai voltak Dévai Istvánnak Joseph Van Beveren, Dieter Meyer,
Klaus Brausen, Moise Keinbaum, dr. Fejér Tamás, Papp Pál, Michael Kopeli-
anos, Horst Müller, Mälki Ilkka, Emilio Thierry, Augusto Primo, Bokor János,
Peter Eichmann hírszerzőgyanús nyugati állampolgárok vonatkozásában,
illetve jelentette-e, hogy nevezettekkel milyen jellegű kapcsolatban áll?

147
 4. Dévai István mióta, milyen fokon kapcsolata az MNVK-2-nek?
• Mint embert hogyan ismerik?
• Mit tudnak múltjáról, családi rokoni kapcsolatairól?
• Erkölcsi, politikai megbízhatósága, káros szenvedélyei?
• Vagyoni helyzete vonatkozásaiban milyen ismereteik vannak?

dr. Rédei Miklós r. alezredes

csoportfőnök-helyettes

Készült: 2 pld-ban/2 lap

Kapja: 1. pld. Felterjesztve!
2. pld. „Örsi”
Készítette: IG/Szné
Nytsz: 6-116/980/1974.

ÁBTL 3.1.5. O-16586/2. 25–26.

148
5. Az MNVK 2. Csoportfőnökségének válasza a
BM III/II. Csoportfőnöksége kérdéseire

MNVK Felderítő Csoportfőnökség SZIGORÚAN TITKOS

KÜLÖNÖSEN FONTOS
Készült: 2 eredeti példányban
1. sz. pld.
Szám: V/028013/128/1974.

DR. RÉDEI MIKLÓS ALEZREDES ELVTÁRSNAK

BM III/II. csoportfőnök-helyettes

Budapest
Tárgy: Operatív dossziék megküldése

6-116/980/1974. számú feljegyzésre:

Mellékelten megküldöm fenti számú, f. hó 24-én kelt átiratukban foglalt kérdése-

ikre válaszainkat, továbbá Dévai István Metalimpex vezérigazgató-helyettes „A”
és „B” dossziéját tanulmányozás céljából.

Mellékletek:
1. 1 pld. Feljegyzés, szig.titkos, 7 lap.
2. „A” és „B” dosszié belső leírás szerint.
(2. sz. mellékletek csak a címzettnek!)

Budapest, 1974. június 25-én

Dr. Kapás Pál ezredes

osztályvezető

149
 1 számú melléklet a V/028013/128/74. sz.-hoz
Szigorúan titkos!
Különösen fontos!
FELJEGYZÉS
Budapest, 1974. június 25-én

Tárgy: Válaszok a BM III/II. Csfség. 6-116/980/1974. számú feljegyzésre.

1.-höz
a) Dévai István a MNVK 2. Csf. engedélyével, tudtával az elmúlt években deviza-
beszerzés ügyekben az alábbiakat végezte:
1970-ben:
• NSZK-beli Mannesmann cégtől 48 000 DM
• az olasz külker. kirendeltség akkori vezetőjétől (Darvas László elvtárs)
5000 USD összeget „alkotmányos költség” címen jutalék visszatérítés-
ként vett át és fizetett be hozzánk.
1971-ben:
• Olasz kontingens visszatérítésből 25 000 SFr.
1972-ben:
• NSZK – Mannesmann Export – cégtől személy szerint Klaus Brausen-
től 90 000 DM + 1 db Mercedes 230 tip. szgk.
1973-ban: (január)
Olasz kontingens visszatérítésből:
• Thierry Metalimpex képviselőtől – jelentés szerint – átvett 64 860 SFr-
t. Ebből 20 000 SFr-t a római főtanácsosnál (Darvas) hagyott a további
extra kontingensek biztosítására; 160 SFr-t engedélyünkkel felhasznált
(vasúti jegy és reprezentáció);
• a fennmaradó 44 700 SFr-t a milánói rezidentúra útján a Központhoz
juttatta.
• Ugyanakkori kiutazása során a Metalimpex egy másik olaszországi
képviselőjétől, Bonassitól (Rómában) átvett és hazahozott 5250 USD-
t, melyet szintén a „B” pénztárba fizettünk be.
• Szintén 1973-ban (június hó folyamán) Bonassi képviselőtől átvett
2935 USD-t, amelyet a főtanácsosnak (Darvas elvtárs) adott át „alkot-
mányos költségek” fedezésére.

Thierry képviselőtől az extra kontingensek után 22 260 SFr-t vett át. Ebből
engedélyünkkel 60 SFr-t költött szállodára, 22 200 SFr-t beszolgáltatott.

150
 Sikeres tevékenysége fejében 1973. februárban 300 USD jutalmat, 3000 ATS
költőpénzt kapott a Központtól.

1973 végén az NSZK-beli Contistahl GmbH Düsseldorf cégtől – engedélyünk-

kel – 1 db. felújított Mercedes 280 típusú szgk.-t hozott be, amelyért viszonzás-
ként egy herendi porcelánkészletet vitt ki Robert Krämer igazgatónak. A porce-
lánt a Központ szerezte be.
1974-ben (január)
Olasz képviselőktől engedélyünkkel átvett és beszolgáltatott: 43  767 DM;
10 000 SFr, 60 USD összeget, fenti rendszernek megfelelően.
(március): Mannesmann cég (Klaus Brausen)-től 20  000 DM titkos enged-
ményt vett át és szolgáltatott be.

Mindezek egyenértéke 1970–74 között mintegy 118 000 USD.

b) Ismereteink szerint népgazdasági kár nem keletkezett. Az extra kontingens

visszatérítési jutalék a Metalimpex gyakorlatában – de több külker. vállalatnál
is – évtizedek óta elfogadott eljárás. E jutalékokat szabály szerint az MNB-hez
kell befizetni, az pedig a forint ellenértéket folyósítja a vállalathoz. Szolgálatunk a
valutáért Dévainak, illetve vállalatának forint ellenértéket nem fizetett.
c) Dévai elvtárs ezirányú szolgálatait 1970-ben ajánlotta fel a Központnak –
Gergely vezérigazgató elvtárs jóváhagyásával. Gergely és Dévai elvtársak több ta-
lálkozó keretében biztosították a Központ képviselőit, hogy eljárásuk a szokásos
külker. gyakorlattal megegyezik, hivatalos tevékenységükkel összefér és a kons-
pirációt azzal biztosítják, hogy az összegeket a Metalimpex nevében minden
esetben ők (de főként Dévai elvtárs) veszik át, s vagy személyesen hozzák haza
(ilyenkor vámellenőrzés nélküli beléptetést rendelünk el), vagy a rezidentúra út-
ján továbbítják a Központhoz.

2.-hoz:
A valutakitermelésre vonatkozóan Dévai elvtárs korábban külön eligazítást nem
kapott. Javaslatait – összegszerűen – feljegyzésben jelentette, és azok elfogadá-
sára a Központtól kapott engedélyt, illetve utasítást. 1973-tól az Intereurop-
Export GmbH Bécs javára a csoportfőnök elvtárs személyes felkérése nyomán
konkrét devizakitermelést folytat, illetve az iroda legalitását jelentős volumenű
üzletek átirányításával, Gergely elvtárs egyetértésével biztosítja.
a) Ismereteink szerint a valutakitermelésre vonatkozóan az 1. pontban sze-
replő személyekkel, illetve cégekkel állapodott meg. Fedésként minden esetben

151
a Metalimpexet használta, illetve mint „személyes jutalékot” fogadta el a jelzett
és hozzánk beszolgáltatott összegeket.
b) Ezen személyekről és cégekről a korábbi években részletesen jelentett, ezen
anyagok a „B” dossziéban találhatók. Mivel többségük hírszerzőgyanús kapcso-
latként jelentkezett, operatív feldolgozásukat folytattuk, róluk a BM III/II. Csf.-
séget mindig időben tájékoztattuk.
c) A Szolgálat részére gépkocsik beszerzését több esetben kapta feladatul. Az
NSZK partnerek (Mannesmann, Contistahl) által felajánlott „szokásos” gk. aján-
dékot szolgálatunk részére fogadta el és hozta be, illetve külföldi szerveinknek
juttatta. A gépkocsik a Központ nyilvántartásában, operatív kezelésben vannak.
A Metalimpexnél évtizedes gyakorlat, hogy a Mannesmann-Export igazga-
tója, Van Beveren, általában 2-3 évenként 1 db Volkswagen szgk.-t saját tulajdo-
naként Budapesten tárol. E gépkocsit Beveren akkor használja, amikor ő, vagy
magyar származású felesége Budapestre érkezik, egyébként a gk.-t a Metalimpex
garázsában tárolják. Eseti felhasználását – a tulajdonos távollétében – Dévai elv-
társ engedélyezi. Amikor Van Beveren cseréli a tulajdonát képező gépkocsit, a
régi járművet a Metalimpexnél hagyja „ajándékként”. 1971-ben és 1973-ban e
gépkocsikat Dévai elvtárs felajánlása nyomán a Központ átvette, és „B” kocsiként
üzemelteti. Erről csak Dévai elvtárs tud.

3.-hoz:
Az átirat 3. pontjában szereplő valamennyi személyről Dévai elvtárs kb. 1965
óta rendszeresen jelentett a Központnak, és hírszerzőgyanús tevékenységükről
az első adatokat is tőle kaptuk. Az információkat folyamatosan a BM III/II. Csf-
ség. illetékes tisztjeihez továbbítottuk, illetve egyes személyeknél saját feldolgozó
munkát kezdtünk el. Dévai feladata volt és maradt: nevezettekkel, mint fontos
üzleti partnerekkel jó személyes kapcsolatot tartson fenn, folytassa tanulmányo-
zásukat és minden fontos mozzanatról tegyen jelentést. Ennek eddig – a rendel-
kezésre álló adatok szerint – rendben eleget tett.
A felsorolt személyekkel – ezek beosztásától függően – különféle mélységű
kapcsolatokat épített ki és tart fenn. Ezekről is részletes anyag a „B” dossziéban
található, a legutóbbi információkat az „A” dosszié még tartalmazza.

4.-hez:
a) Dévai elvtárs 1958 óta szolgálatunk megnyertként dolgozó munkatársa. Kül-
földi szolgálata során is, hazai tevékenységével is kiérdemelte a Központ magas
fokú elismerését. Több esetben részesült csoportfőnöki dicséretben, operatív

152
munkájáért a honvédelmi miniszter elvtárs két alkalommal tüntette ki a Haza
Szolgálatáért Emlékérem arany fokozatával.
A részünkre nyújtott teljesítmények mellett a BM elhárítás kéréseit is teljesí-
tette. Munkájáról pl. Van Beverennel kapcsolatban a „Direktor” fedőnevű akció
során a III/II. Csfség. illetékesei elismeréssel nyilatkoztak.
a) Kötelességtudó, politikailag megbízható, családszerető embernek ismer-
jük. Közvetlensége, szaktudása, rendszeres párt- és társadalmi munkavégzése
folytán a KKM-ben általában, de a vállalatánál különösen nagy népszerűségnek
örvend. Tapasztalataink szerint a Szolgálathoz őszinte, a vele kapcsolatot tartó
tiszteket legbensőbb családi ügyeiről is tájékoztatja.
b) Családi, rokoni múltjáról tudjuk, hogy szülei 1946-ban Németországba,
majd onnan Kanadába vándoroltak ki, az elmúlt évben jelentette, hogy anyja az
NSZK-ba települt át. Amikor személye a Kölni Kereskedelmi Kirendeltség vezető-
jeként 1973-ban szóba jött, kérte, hogy kiküldetését erre tekintettel a KKM-ben
akadályozzuk meg. Ugyancsak tudomásunk van arról, hogy felesége egyik nagy-
bátyja 1956-ban disszidált és jelenleg az NSZK-ban él. Kapcsolatot – ismereteink
szerint – nem tartanak. Személyi, rokoni kapcsolatait a Központ az 1950-es évek
végén alaposan feltárta, és a további vizsgálódást szükségtelennek ítélte meg.
[…]
Anyagi körülményei kedvezőek. Több telket értékesített a telekrendelet meg-
jelenésekor és azok ellenértékéből, továbbá kölcsönök és hitelek igénybevételé-
vel – megtakarított pénzét is felhasználva – jelenleg egy másik külker. dolgozóval
közösen családi házat épít kisebbik fia részére. Saját tulajdonát képezi egy csa-
ládi ház, melyet külszolgálatból hazatérésekor épített, egy régi típusú Mercedes
D-200 szgk., melyet ugyancsak külszolgálatból hozott haza. Ismereteink szerint
a most folyó építkezés miatt kb. 100 000 Ft kölcsönt és hitelt vett fel, ezek vis�-
szafizetését azonban a vele együtt építkező külker. dolgozó (bagdadi tanácsos)
garantálta.

Dr. Kapás Pál ezredes

osztályvezető

ÁBTL 3.1.9. V-160338/7. 41–48.

153
6. Jelentés Dévai István MNVK-2-es
beszervezési és munkadossziéiról

BELÜGYMINISZTÉRIUM SZIGORÚAN TITKOS

III/1-B. Alosztály
34-Bü. 305-2/1974.
JELENTÉS
Dévai (Diegner) István ügyében
Budapest, 1974. június 27-én

Áttanulmányoztuk Dévai (Diegner) István, a Metalimpex Külkereskedelmi Vál-

lalat vezérigazgató-helyettese, MSZMP-tag, az MNVK 2. Csfség.-en elfekvő B és
munkadossziéit.
Az anyagokból megállapítottuk, hogy nevezettet az MNVK 2. Csfség. „Sig-
mund” fedőnéven 1958. januárjában beszervezte. 1970. szeptember 27-én
önként felajánlotta az MNVK-nak, hogy részükre ellenszolgáltatás nélkül kü-
lönböző nyugati valutát tud biztosítani a külkereskedelemben szokásos titkos
jutalékokból, amihez azonban a vezérigazgatójának hozzájárulása szükséges. Ezt
az összeget a Magyar Nemzeti Bank kiiktatásával tudja részükre átadni. Ajánlatát
az MNVK 2. Csfség. elfogadta, és 1974. júniusig összesen 118  000 USA dollár-
nak megfelelő különböző valutát és gépkocsikat szerzett. A valutákat a külföldi
kiadásainak elszámolása után – melyekről minden esetben számlát adott – az
MNVK megbízottjának nyugta ellenében átadta.
A valutaszerzései lehetőségekről kapcsolattartóit rendszeresen tájékoztatta,
majd annak jóváhagyása után az MNVK 2. Csfség. A Vám és Pénzügyőrség Or-
szágos Parancsnoksága útján intézkedett, hogy a beutazásai a határon biztosítva
legyenek, és a vámellenőrzés során dekonspiráció veszélye nélkül átjusson.
Foglalkoztatása során több esetben tárgyalt külföldi partnereivel, akiket meg-
bízói hozzájárulásával megajándékozott és megvendégelt. A felmerült költségeit
megbízói minden esetben a B ellátmányból fedezték.
Az MNVK 2. Csfség. átirata szerint nevezettnek a valutakitermelési ügyletei
során népgazdasági kár nem keletkezett. Amennyiben nevezett a fenti ügyletei
során a népgazdaságnak kárt okozott volna, az esetben sincs jogalap a büntető-
eljárás megindítására, mivel tevékenységét megbízói engedélyével és hozzájáru-
lásával végezte.

154
 Eddigi tevékenységének elismeréséül nevezett több esetben részesült juta-
lomban, egy alkalommal 300 USA dollárt is kapott, és két esetben kapta meg a
Haza Szolgálatáért Érdemérem kitüntetést.
Az anyagokból nem tűnik ki, hogy a titkos jutalékokból saját részére tartott
volna vissza valutát. Arra viszont van utalás, hogy fedésképpen személyes juta-
lékot is elfogadott üzleti partnereitől, amit a már fent leírt módon továbbított
kapcsolattartóinak.
1972. augusztus 27-én történt kiutazása során engedély nélkül 350 USA dol-
lárt akart kivinni az országból, amit a vámszervek nála megtaláltak és lefoglaltak.
A valuta visszaadásáról az MNVK 2. Csfség. intézkedett a Vám és Pénzügyőrség
Országos Parancsnoka útján. Ellene ez ügyben büntetőeljárás nem indult.
Fentiek alapján nevezett ellen a Btk. 247. § (1) bekezdésbe ütköző és a (3) bek.
szerint minősülő, a devizagazdálkodás érdekeit súlyosan sértő devizabűntett, és
a Btk. 235. § (1) bekezdésébe ütköző vesztegetés bűntette nem állapítható meg,
így ellene büntetőeljárás nem indulhat.

dr. Kulajek János r. alezr. dr. Fenyvesi István r. alezr.

ÁBTL 3.1.9. V-160338/7. 49–50.

155
7. Jelentés Franz Kirchfeldről

BM Nemzetközi Kapcsolatok Osztálya Szigorúan titkos

Iktatószám: 41-N-417/1-1974.

Havasi László r. ezredes elvtársnak

a BM III. Főcsoportfőnökség helyettes vezetőjének

Hivatkozással a 40-27-515/73. számú, 1974. március 14-én kelt átiratra, értesítem

főcsoportfőnök-helyettes elvtársat, hogy a Német Demokratikus Köztársaság
Állambiztonsági Minisztériumától az alábbi átirat érkezett:
„Kirchfeld Franz (Essen, 1897. július 4.) személyével összefüggésben az NSZK-
beli Ki kicsoda kézikönyv XVI. kötetéből (1969/70-es évfolyam) kiderül, hogy
1969-ben az NSZK-ban meghalt. 1945 előtt a Vas-Acél Rt. vezetőségének elnöke
és igazgatója volt.
A nürnbergi per XI. ügyének tárgyalásakor dr. Franz Kirchfeld 1948. június
2-án azt vallotta, hogy őt 1944. januárjában akarata ellenére nevezték ki a Bi-
rodalmi Gazdasági Minisztérium III. Osztálya vezetőjének. Ezáltal Kirchfeld írt
alá 1945. január 6-án egy Egyezményt magyar gazdasági javak kiürítéséről és a
birodalomba történő átszállításáról. Az egyezmény nem áll az ÁBM461 rendel-
kezésére. Fent nevezettel kapcsolatban további adatokat nem tudunk szerezni.”

Budapest, 1974. július 12.

Márkus Sándor r. ezredes
osztályvezető

Készült: 3 példányban
2 pld. címzett
1 pld. irattár
Készítette: PZ/SZE-né

ÁBTL 3.1.5. O-16586/2. 60.

461  Állambiztonsági Minisztérium (NDK)

156
8. Az MNVK-2. újabb válasza a BM III/II.
Csoportfőnökségnek

MNVK Felderítő Csoportfőnökség SZIGORÚAN TITKOS

Vezérkarifőnök-helyettes KÜLÖNÖSEN FONTOS

Száma: V/028013/167/74.

Karasz Lajos r. vezérőrnagy elvtárs

BM III. főcsoportfőnök
belügyminiszter-helyettes
Budapest

Kedves Karasz elvtárs!

Augusztus 18-án kelt 6-601/1/74. számú átiratodat és a mellékletként küldött

tájékoztató anyagot megkaptam, köszönöm.
Tájékoztatni szeretnélek arról, hogy az általad kért – a katonai felderítő szol-
gálatot érintő – kérdésekre nézve a szükséges vizsgálatokat lefolytattuk, illetve
ezeket folyamatba tettük. A vizsgálat eredményéről készült „Feljegyzést” kéré-
sedre – tájékoztatásodra – mellékelem.
Amennyiben a mellékelt feljegyzésben szereplő adatokon kívül bármire szük-
ségetek van, készséggel állunk rendelkezésetekre. Egyébként a fenti ügy szakmai,
politikai és etikai vonatkozásainak vizsgálatát tovább folytatjuk.

Budapest, 1974. augusztus 31.

dr. Sárközi Sándor vőrgy.

157
 Melléklet a V/028013/167/74. sz.-hoz
„Szigorúan titkos”

FELJEGYZÉS

1. 1974. június hó 25-én kelt, dr. Rédei Miklós r. alezr. elvtárshoz intézett
V/028013/128/74. számú átiratunkban kimutattuk, hogy Dévai István a
Csoportfőnökség megbízásából, illetve hozzájárulásával 1970–74. évek-
ben mely forrásokból, milyen összegeket vett fel, és azokat hogyan szol-
gáltatta be, illetőleg tudomásunkkal hol, kinél hagyta külföldön.
Az ott megjelölt összeg hozzávetőleges számításaink szerint (a dollár-
válság miatt ingadozó átszámítási kulcsokat átlagosan figyelembe véve)
mintegy 118 000 USD-t tett ki.
Részletes vizsgálataink során megállapítottuk, hogy külföldi fizető-
eszközökben Dévai István az elmúlt 4 év során a Csoportfőnökség pénz-
tárába közvetlenül kezelő tisztjei útján 115  260 USD-t fizetett be. Ezen
kívül jóváhagyásunkkal, illetve tudomásunkkal külföldön hagyott – rész-
ben „alkotmányos összeg”-ként a Római Külker. Kirendeltség vezetőjénél,
részben Szolgálatunk egyik (Bécsben üzleti vállalkozásként működő) fe-
dőszervénél adataink szerint 24 286 USD-t. Az 1970-71-es években pedig
a kölni rezidentúra útján a Központhoz terjesztett fel 14 769 USD-t.
Mindösszesen tehát Szolgálatunkhoz befizetett a különböző valuták
átszámítása alapján 155 615 USD-t.
Ezen összegekről – az első időszakban szóbeli javaslatokat tett, majd
jóváhagyás után az összegről és az átvétel körülményeiről szóban jelen-
tett. Írásos feljegyzést az átvevő operatív tisztek készítettek, s az abban
foglaltak valóságát az illetékes elöljárók visszakérdezés útján ellenőrizték,
és eltérést nem tapasztaltak. Később a belső ellenőrzés megkönnyítése vé-
gett a nekünk átadott összegekről írásbeli jelentést, elszámolást kértünk.
A jelentések szerint – részünkre átvett összegeket az illetékes operatív
tisztek minden esetben maradéktalanul elöljáróikhoz továbbították, akik
azt a Csoportfőnökség pénztárába fizették be.
A külföldi fizetőeszközöket az esetek túlnyomó többségében Dévai Ist-
ván személyesen vette át külföldi útjai során a Metalimpex tőkés partne-
reitől, néhány esetben e feladatot a Metalimpex más külföldi kiküldöttei
(Szolgálatunk fedőfoglalkozású tisztjei, vagy megnyertjei) hajtották végre.
Tipikus megoldásként az átvett összegeket Dévai István személyesen hoz-
ta haza, ez esetekben vámellenőrzés nélküli beléptetését biztosítottuk,

158
 néhány más esetben az összegek hazajuttatását az illetékes rezidentúra
végezte el.
Michalkó Lászlóval Szolgálatunknak semmiféle operatív kapcsolata
nem volt. Tőlünk megbízásokat nem kapott, és hozzánk semmit nem
szolgáltatott be. Dévai arról sem tett jelentést, hogy az általa részünkre
felvett összegek, illetve azok egy része Michalkó közreműködésével lettek-
e biztosítva? Michalkót több esetben tanulmányoztuk, s ennek eredmé-
nyeként személyét – negatív jellembeli vonásai miatt – megbízhatatlan-
nak ítéltük meg.
Dévai István által átvett összegek tényleges nagyságrendjét nem állt
módunkban ellenőrizni. Az átvételekre külföldön, általa szervezett talál-
kozók keretében került sor, amelyekbe biztonsági okokból a rezidentúrá-
kat nem kapcsoltuk be, így minden esetben igaznak fogadtuk el az általa
jelentett és hozzánk beszolgáltatott tételeket.
A titkos jutalékokat szolgáltató és egyéb külföldi partnerekről tájé-
koztatást adott, melyeket rendszeresen – mint az operatív anyagokból is
megállapítható – a BM III/II. Csfség.-hez továbbítottunk. Többször utasí-
tottuk, hogy a vállalat a BM objektumtartóit e személyekről rendszeresen
tájékoztassa és kéréseinknek tegyen eleget. A külföldi partnerek ellenőr-
zését állambiztonsági szempontból Csoportfőnökségünk – illetékesség és
lehetőség hiányában – nem végezte.
A BM III/II. Csfség. által megjelölt vagy saját megítélésünk szerint
kémgyanúsnak tartott üzleti partnereknél az érintkezésnél betartandó
szabályokra eligazítottuk. A személyes kapcsolat megszakítására – a Me-
talimpex által képviselt népgazdasági érdekekre figyelemmel – nem uta-
síthattuk. A BM III/II. Csfség. illetékes szerveitől – bár ezt mind szóbeli
munkaértekezleteink során, mind pedig hivatalis átiratban kértük – Dévai
személyére nézve nem kaptunk olyan információt, ami korrupcióra, vagy
államellenes tevékenységre utalt volna. Az elhárítás tisztjei Dévai szemé-
lyéről és munkájáról elismeréssel nyilatkoztak.
2. Megfelel a valóságnak, hogy Dévai István az elmúlt négy évben
Szolgálatunk részére 5 db nyugati gyártmányú személygépkocsit adott át.
(3 db használt Volkswagent, 1 db használt 280-as Mercedest, 1 db új 230-
as Mercedest) E gépkocsik a Központ nyilvántartásában szerepelnek.
3. 1970–74. között Dévai István megbízásunkból, illetve hozzájárulásunkkal
személyesen hozott be különféle árucikkeket, melyek két alapvető
kategóriába sorolhatók:

159
 a) technikai eszközök operatív feladatok ellátására (rádió, televízió,
magnetofon, diktafon készülékek, különleges optikai eszközök, fényképe-
zőgépek, zsebszámológépek stb.)
b) ún. „szóró ajándékok” (naptárak, tollkészletek, öngyújtók, különféle
asztali és karórák stb.)
Az a) alatti eszközöket a Központ operatív készleteibe vettük fel, és
azok egy részét, valamint a b) alatti ajándéktárgyakat operatív munkatár-
sak, hivatali kapcsolatok jutalmazására fordítottuk.
Háztartási gépeket a Központ Dévai Istvántól nem igényelt és nem ka-
pott.
A fenti eszközök DM egyenértéke 1970–74. között mintegy 20  000
DM-re tehető.
4. Az 1974. május 31-én érkezett kamionnal kapcsolatban Griga Ferenc a
badgadi külkereskedelmi kirendeltség vezetője kérte a Központot, hogy
saját maga és a vele közösen építkező Dévai István részére, a külszolgálata
során megtakarított pénzéből vásárolt építési anyagokat és olajkazánt
vámmentesen behozhasson. Nevezett személyek eredményesnek ítélt
operatív munkája ellenszolgáltatásaként e kérés teljesítését méltányosnak
tartottuk és intézkedtünk, hogy a kamionban érkező építési anyagokat ne
vegyék vámelőjegyzésbe.
Később jutott tudomásunkra, hogy a kamionban Gergely Miklós és
Baranyi András részére is érkezett küldemény. Ezzel kapcsolatban kérdé-
sünkre Gergely Miklós előadta, hogy Dévai István megkérte őt, engedje
meg, hogy családi háza felépüléséig néhány – Griga Ferenc tulajdonát ké-
pező – tartós fogyasztási cikket – raktározási gondok miatt – ideiglene-
sen nála helyezzenek el. Ennek Gergely elvtárs eleget tett.
A kamion Dévai István több munkatársa – tudomásunk szerint Bara-
nyi András és Sárói Szabó Béla – részére is hozott bútorokat, háztartási
gépeket, melyek vámelőjegyzésbe vételére a kamiont fogadó Dévai Ist-
vánnak és Griga Ferencnének kellett volna nyilatkozni.
Baranyi András utólag jelentette, hogy hivatali utódjánál Kölnben ha-
gyott korábbi tartós külszolgálata során megtakarított pénzéből mintegy
4300 DM-t azzal a szándékkal, hogy abból alkalomadtán lakásába kiegé-
szítő bútorokat vásárol, és azt valamelyik hazatérő külkereskedő ismerőse
segítségével hazahozatja. Erre Griga Ferenc kamionját tartotta alkalmas-
nak. Baranyi András alezredes ügyében a vizsgálatot még nem zártam le.
A kamion dr. Szabó János alezredes részére semmit nem hozott.
A megérkezést követő napon este Dévai István lakásán felkereste Szabó

160
 alezredest, és a család részére átadott 1 db porszívógépet. Ezt Szabó alez-
redes elfogadta, és elöljárójának utólag jelentette.
5. Az Universal Piackutató Iroda Csoportfőnökségünk egyik hazai operatív
fedőszerve, melyen keresztül azon hazai és külföldi pénzforgalmunkat
bonyolítjuk, amelyeknél operatív érdekből szükséges a HM háttér
elfedése. Megfelel a valóságnak, hogy Dévai István és Gergely Miklós ezen
irodánkhoz eddig 3 300 000 Ft-ot utaltak át a Metalimpextől. Az Universal
iroda pénzforgalma kizárólag bankszámlákon bonyolódik és tételesen
Csoportfőnökségünk pénzügyi szervénél is követhető.
Az ellentételként eddig átadott „tanulmányok” az átutalások legalizá-
lását, a könyvelési nehézségek áthidalását és a rendszer biztonságos mű-
ködésének ellenőrzését célozták. A tényleges ellentételek szolgáltatására
– éppen az Universal iroda útján kiépített bázisok felhasználásával – hír-
szerző Szolgálatunk a közeli jövőben tehet eleget.
A fenti összegből Dévai István, vagy más személy semmiféle juttatás-
ban nem részesült.
6. Dévai István megnyugtató ellenőrzését gyakori utazásai alkalmából nem
tudtuk teljes mértékben megoldani. Szúrópróbaszerűen két esetben
rendeltük el – tudta nélkül – fokozott vámellenőrzését, de a vámáru-
nyilatkozattól eltérést a vámhatóság nem tapasztalt.
Néhány esetben előfordult, hogy segítségünket kérte gépkocsijához
alkatrészek vámmentes behozásához. E kéréseinek is méltányosságból,
munkája jutalmazása címén helyt adtunk.
7. Az ügyben érintett személyek írásbeli jelentései és egész tevékenységük
vizsgálata alapján megállapítható, hogy Dévai István a vele kapcsolatban
álló szolgálati személyeket alkalomszerűen (születésnap, karácsony
stb.) baráti ajándékozásban részesítette, ezek értéke azonban – a kül­
ke­­
reskedelem vezető állású személyeinek közismert kedvező anyagi
helyzetét figyelembe véve – elfogadhatónak tekinthető. Ezen tárgyak
egy része a Csfség. tulajdonába került, más részüket az érintettek – en­
gedéllyel – megtarthatták.
Az ilyen ajándékozások tárgyaként fizetőeszköz nem szerepelt. Dévai
István ilyen jellegű felajánlásra kísérletet nem tett.

Budapest, 1974. augusztus 31.

ÁBTL 3.1.5. O-16586/2. 143–150.

161
9. Rényi Gábor jelentése Griga Ferencről és
Sandy Brownról

Adta: „Kékesi Péter” tmb.

Vette: Kovács József r. őrgy.
Idő: 1985. 03. 27.
Hely: „Bokor” fn. K-lakás
Tárgy: S. Brown

JELENTÉS

Griga Ferenc 1983 nyara óta a Novotrade-nél dolgozik. Ismerősöm szerint a

KKM-ben dolgozott, később Irakban volt tanácsos, majd a Metalimpexnél folyt
eljárás miatt, amelybe belekerült, hazajött. Ezután az Interaghoz került, ahol fő-
osztályvezető volt 1983-ig. Az Interagnál több ügyet kezdett el Braun Sándor
amerikai üzletemberrel:
–– Irix (kanadai és izraeli piac)
–– Giflo acél (USA piac)
Griga Ferenc a Giflo acél kapcsán végigutazta az USA-t Braunnal. Griga Fe-
renc fia az USA-ban van, Braun segíti. Griga erről nekem nem számolt be. Gri-
ga lánya Braunék vendégeként volt az USA-ban. Griga felesége nemrég új japán
gépkocsit vásárolt, Braun célzott rá, hogy nekem is meg tudja oldani ezt hasonló
módon. Griga jóban van és összejár Bakos Lajossal, Braun testvérével. Griga nem
számolt be nekem arról, hogy USA-beli legutóbbi útján repülőjegyét és szállodá-
ját (Chicago–New York útvonal) Braun fizette. Erről csak a vele együtt kiutazott
ÁFB462 alkalmazottól, Gara Ivántól értesültem.
Braun testvére Bakos Lajos, aki a Röltexnél volt 4-5 évvel ezelőttig áruforgalmi
főosztályvezető, ma a Magyar Izraeliták Országos Szövetségének alelnöke. Bakos
lányának a férje Simon Iván. Bakos Lajos felesége a napokban halt meg, Braun áp-
rilis második hetében Bp.-re jön, valószínű a hamvasztásra. Braun felesége nem
akar Mo.-ra jönni egy ideig, mert 1984 nyarán a ferihegyi repülőtéren Brauntól a
vámszervek elvettek néhány iratot, amelyeket kiviteli engedély nélkül vitt ki. Ez

462  Állami Fejlesztési Bank

162
azóta tisztázódott, az iratokat visszakapta. Az akkori kellemetlenség miatt nem
akar jönni.

Kékesi Péter

Értékelés: A tmb. megbízható, ellenőrzött. Op. értékű információkat közöl S.

Brown USA állampolgárról, akit a BRFK III/II-1. Osztály tart ellenőrzés alatt.

ÁBTL 3.1.2. M-40999. 323–325.

163
RÖVIDÍTÉSEK JEGYZÉKE

AEG Allgemeine Elektricitäts-Gesellschaft

alezr. alezredes
ATS osztrák schilling
ÁBM Állambiztonsági Minisztérium (lásd Stasi)
ÁBTL Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára
ÁFB Állami Fejlesztési Bank
ÁVH Államvédelmi Hatóság
Be. büntetőeljárásról szóló törvény
Btk. Büntető törvénykönyv
BM Belügyminisztérium
BP British Petroleum
BRFK Budapesti Rendőr-főkapitányság
CIA Central Intelligence Agency
COCOM Coordinating Committee for Multilateral Export Controls
CW Bank Central Wechsel- und Creditbank
Csfség. csoportfőnökség
d. doboz
DKV Dunai Kőolajipari Vállalat
DM nyugatnémet márka
d. n. dátum nélkül
ENSZ Egyesült Nemzetek Szervezete
ESAB Elektriska Svetsnings-Aktiebolaget
f. fond
FBI Federal Bureau of Investigation
fn. fedőnév
gk. gépkocsi
GmbH Gesellschaft mit beschränkter Haftung
GRU Glavnoje Razvedivatyelnoje Upravlenyije

165
gt. gazdasági társaság
HM Honvédelmi Minisztérium
IM Igazságügyi Minisztérium
IPV Idegenforgalmi Propaganda és Kiadó Vállalat
Katpol Honvédelmi Minisztérium Katonapolitikai Osztály
KB Központi Bizottság
kft. korlátolt felelősségű társaság
KGB Komityet Goszudarsztvennoj Bezopasznosztyi
KGM Kohó- és Gépipari Minisztérium
KGST Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa
KHD Klöckner-Humboldt-Deutz
KKM Külkereskedelmi Minisztérium
kkv külkereskedelmi vállalat
KNBSZ Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat
KSH Központi Statisztikai Hivatal
LIT olasz líra
LKM Lenin Kohászati Művek
MAN Maschinenfabrik Augsburg-Nürnberg
MAORT Magyar–Amerikai Olajipari Részvénytársaság
mgtsz. mezőgazdasági termelőszövetkezet
MNB Magyar Nemzeti Bank
MNK Magyar Népköztársaság
BFL Budapest Főváros Levéltára
MNL OL Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára
MNVK-2. Magyar Néphadsereg Vezérkara 2. Csoportfőnökség
MSZMP Magyar Szocialista Munkáspárt
MÚOSZ Magyar Újságírók Országos Szövetsége
NATO North Atlantic Treaty Organization
NDK Német Demokratikus Köztársaság
NOIJ Napi Operatív Információs Jelentések
NSZK Német Szövetségi Köztársaság
NÚSZ Nemzetközi Újságíró Szervezet
nytsz. nyilvántartási szám

166
OKP Olasz Kommunista Párt
OMFB Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság
op. operatív
ő. e. őrzési egység
PK Pénzintézeti Központ
pld. példány
r. rendőr
SFr svájci frank
Stasi Ministerium für Staatssicherheit
szgk. személygépkocsi
SZT-tiszt szigorúan titkos tiszt
tmb. titkos megbízott
TÜK titkos ügyiratkezelés
UNIDO United Nations Industrial Development Organization
uo. ugyanott
uő. ugyanő
USA United States of America
USD USA dollár
vőrgy. vezérőrnagy
VSZ Varsói Szerződés

167
FORRÁSOK ÉS IRODALOM

Levéltári források

Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL)

2.7. Belügyi információs jelentések
2.7.1. – Napi Operatív Információs Jelentések (NOIJ)
2.8. Személyzeti, munkaügyi és pénzügyi iratok
2.8.1. – Állambiztonsági szervek nyílt állományú alkalmazottainak iratai
2.8.2. – Állambiztonsági szervek titkos és szigorúan titkos állományú beosztott-
jainak iratai
3.1. A központi operatív nyilvántartást végző szervezeti egységek által kezelt dossziék
3.1.2. – Munkadossziék (M-dossziék)
3.1.5. – Operatív dossziék (O-dossziék)
3.1.9. – Vizsgálati dossziék (V-dossziék)
3.2. A BM III/I. Csoportfőnökség és jogelődei által kezelt dossziék
3.2.1. – Beszervezési dossziék [hírszerzés] (Bt-dossziék)
3.2.3. – Munkadossziék [hírszerzés] (Mt-dossziék)3.2.4. – Kutató dossziék
(K-dossziék)
3.2.5. – Operatív dossziék [hírszerzés] (O-8-dossziék)
4.1. Állambiztonsági munkához készült háttéranyagok (A-anyag)

Budapest Főváros Levéltára (BFL)

XXXV-1-a-4 – Végrehajtó Bizottság ülésének jegyzőkönyvei

Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára (MNL OL)

XXIX-G-12-a – Metalimpex Külkereskedelmi Vállalat

XXIX-G-20-b – Technoimpex Magyar Gépipari Külkereskedelmi Vállalat
XXIX-I-50 – Pallas Lap- és Könyvkiadó Vállalat
XXIX-L-1-aa – Magyar Nemzeti Bank

169
Irodalom

Andrew, Christopher–Mitrohin, Vaszilij 2000: A Mitrohin-archívum. A KGB otthon és kül-

földön. Budapest, Talentum Kiadó.
Banu, Florian 2011: Capitaliştii avant la lettre: Securitatea şi operaţiunile valutare speciale
din anii ‘80. In Caiete CNSAS, IV. 1–2. (7–8)/2011 Bucureşti. 109–136.
Baráth Magdolna 2011: Adalékok a magyar és szovjet hírszerző szervek együttműködé-
séhez. In Baráth Magdolna–Bánkuti Gábor–Rainer M. János (szerk.): Megértő történe-
lem. Tanulmányok a hatvanéves Gyarmati György tiszteletére. Budapest, L’Harmattan
Kiadó. 29–42.
Bartošek, Karel 2003: Vallanak az archívumok. Prága – Párizs (1948–1968). Budapest,
Hamvas Béla Kultúrakutató Intézet.
Berecz János 2003: Vállalom. Budapest, Budapest-Print Kft.
Békés Csaba 2007: Magyarország és a nemzetközi politika az ötvenes évek közepén. In
Uő (szerk.): Evolúció és revolúció. Magyarország és a nemzetközi politika 1956-ban.
Budapest, 1956-os Intézet–Gondolat Kiadó. 9–27.
Borvendég Zsuzsanna 2014: Hírszerzés ‘89, avagy félbemaradt (?) akciók a rendszervál-
toztatás küszöbén. Hitel, 2014/6. 38–56.
Borvendég Zsuzsanna 2015a: Újságírásnak álcázva. A Nemzetközi Újságíró Szervezet
Magyarországon. Budapest, Nemzeti Emlékezet Bizottsága.
Borvendég Zsuzsanna 2015b: A médiacár nagy titka. Siklósi Norbert és az általa irányí-
tott vállalatok titkosszolgálati háttere. Hitel, 2015/6. 90–107.
Borvendég Zsuzsanna 2016: „Hírügynökségek”. A Press rezidentúra és a megnyertek háló-
zata a Kádár-rendszer sajtóéletében. Betekintő 2016/3. http://betekinto.hu/2016_3_
borvendeg, 2016. március 3.
Borvendég Zsuzsanna 2017: Az „impexek” kora. Külkereskedelmi fedéssel folytatott pénzki-
vonás a „népgazdaságból” a Kádár-rendszer idején az állambiztonsági iratok tükrében.
Budapest, Nemzeti Emlékezet Bizottsága.
Bottoni, Stefano 2015: „Kölcsönösen előnyös” üzlet. Magyar–olasz gazdasági pártkap-
csolatok a hidegháború korszakában. In Kiss Réka–Soós Viktor Attila (szerk.): Kelet-
ről Nyugatra. A kommunista mozgalom titkos pénzei. Budapest, Nemzeti Emlékezet
Bizottsága. 71–144.
Bölöny József 1978: Magyarország kormányai, 1848–1975. Budapest, Akadémiai Kiadó.
Capital Flight from Developing Countries: the Top 20 Losers. Tax Justice Network. http://
static.guim.co.uk/sys-images/Observer/Pix/pictures/2012/07/22/gu_wealth-offsho-
re-02.jpg, 2015. július 6.
Dékány István–Szőnyi István 2009: A magyar katonai rádiófelderítés története. Budapest,
Zrínyi Kiadó.

170
Dobre, Florica–Banu, Florian–Banu, Luminiţa–Stancu, Laura 2011 (szerk.): Acţiunea „re-
cuperarea”. Securitatea şi emigrarea germanilor din România (1962–1989). Bucureşti,
Editura Enciclopedică.
Førland, Tor Egil 2009: Cold Economic Warfare: CoCom and the Forging of Strategic Export
Controls 1948-1954. (History of International Relations, Diplomacy and Intelligence).
Dordrecht, Republic of Letters Publishing.
Földes György 1995: Az eladósodás politikatörténete, 1957–1986. Budapest, Maecenas
Kiadó.
Gábor Péter 2013: Jóvátétel és külkereskedelmi orientációváltás Magyarországon, 1944–
1949/51. Pécs, Doktori értekezés. http://www.idi.btk.pte.hu/dokumentumok/dis�-
szertaciok/gaborpeterphd.pdf, 2015. szeptember 10.
Germuska Pál 2007: Kutatás-fejlesztés és nyugati licencek a magyar hadiiparban az 1970-
es, 1980-as években. Hadtörténeti Közlemények, 2007/1. 233–246.
Germuska Pál 2011: „…Nem tudunk egyensúlyba kerülni”. Külkereskedelmi árkiegyen-
lítés – költségvetésen kívül és belül. In Baráth Magdolna–Bánkuti Gábor–Rainer M.
János (szerk.): Megértő történelem. Tanulmányok a hatvanéves Gyarmati György tisz-
teletére. Budapest, L’Harmattan Kiadó. 383–394.
Germuska Pál 2014: A magyar középgépipar. Hadiipari és haditechnikai termelés Magyar-
országon 1945 és 1980 között. Budapest, Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levél-
tára–Argumentum Kiadó.
Germuska Pál–Honvári János 2014: A közúti járműgyártás története Győrött 1945-től
1990-ig. In Honvári János (szerk.): Győr fejlődésének mozgatórugói. Universitas–Győr
Nonprofit Kft. 7–99.
Hankiss Ágnes 2016: Carlos és csapata Budapesten. http://hamvasintezet.hu/hu/hirek/a-
hamvas-intezet-archivumabol.html, 2016. augusztus 28.
Henry, James S. 2012: The Price of Offshore Revisited. New Estimates for ’Missing’ Global Pri-
vate Wealth, Income, Inequality and Lost Taxes. Tax Justice Network. http://www.tax-
justice.net/cms/upload/pdf/Price_of_Offshore_Revisited_120722.pdf, 2015. július 6.
Kalmár Melinda 2014: Történelmi galaxisok vonzásában. Magyarország és a szovjetrend-
szer, 1945–1990. Budapest, Osiris Kiadó.
Kenedi János 2015: Bevezető a Szakértői Bizottság jelentéséhez. In Uő: Hálózati munká-
ra nem alkalmas. K. belügyi iratfelmérő újabb jelentései. Budapest, Magvető Kiadó.
98–115.
Koch, Stephen 2014: Kettős szerepben. Az értelmiség elcsábítása. Budapest, Közép- és Ke-
let-Európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány.
Kotek, Joël 2005: Az ifjú gárda. A világ ifjúsága a KGB és a CIA között, 1917–1989. Buda-
pest, Nagyvilág Kiadó.
Krahulcsán Zsolt 2009: A magyar politikai rendőrség és a szocialista országok állam-
biztonsági szervei közötti kapcsolatok szabályozása (1956–1989). Levéltári Szemle,
2009/3. 3–19.

171
Krahulcsán Zsolt 2013: A párt belügye. A politikai rendőrség és az MSZMP a korai Kádár-
korszakban (1956–1962). Budapest, Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltá-
ra–L’Harmattan Kiadó.
Krahulcsán Zsolt 2015: A pártelit „mentelmi joga” a Kádár–korszakban. A pártfunkcio-
náriusok elleni állambiztonsági nyomozások szabályozása. Kézirat.
Lázár György 2005: Magyarország és Nyugat-Németország kapcsolatai 1945 és 1958 kö-
zött. Archívnet, 2005/2. http://www.archivnet.hu/pp_hir_nyomtat.php?hir_id=235,
2016. április 16.
Libbey, James K. 2010: CoCom, Comecon, and the Economic Cold War. Russian History,
2010/2. 133–153.
Macrakis, Kristie 2008: Seduced by Secrets. Inside the Stasi’s Spy-Tech World. Cambridge
University Press.
Magyar Balázs 2008: A magyar katonai hírszerzés tevékenységének fő irányai és jellemzői
a Varsói Szerződés időszakában. Hadtudományi Szemle, 2008/2. 14–21.
Molnár János 2009: „A másodrendű vádlott”. Villányi András elítélésének és rehabilitáci-
ójának rekonstruálása. Múltunk, 2009/1. 100–137.
Mong Attila 2012: Kádár hitele. A magyar államadósság története, 1956–1990. Budapest,
Libri Kiadó.
Náray Péter 2010: Nem Duna, Genfi-tó. Budapest, Gondolat Kiadó.
Okváth Imre 2008: Adalékok a magyar katonai felderítés történetéhez, 1956–1989. Felde-
rítő Szemle, 2008. november. 60–93.
Okváth Imre 2011: Jelentés a szocialista országok állambiztonsági vezetőinek titkos
moszkvai tárgyalásairól, 1955. március 7–12. Hadtörténeti Közlemények, 2011/4.
689–704.
Okváth Imre 2013: A BM II/1. (Katonai Elhárító) Osztály. In Cseh Gergő Bendegúz–Ok-
váth Imre (szerk.): A megtorlás szervezete. A politikai rendőrség újjászervezése és mű-
ködése, 1956–1962. Budapest, ÁBTL–L’Harmattan Kiadó. 19–45.
Oplatka András 2014: Németh Miklós. „Mert ez az ország érdeke”. Budapest, Helikon Ki-
adó.
Orbán-Schwarczkopf Balázs 2008: Fedőneve: Bayern München. Egy operatív akció hát-
terében. Betekintő, 2008/2. http://betekinto.hu/2008_2_orban_schwarczkopf, 2015.
augusztus 15.
Orbán-Schwarczkopf Balázs 2016: Szürkék és farkasok a vörös árnyékában. Szemelvények
állambiztonsági iratokból. Budapest, Hamvas Béla Kultúrakutató Intézet.
Őze Sándor 2012: Humán értelmiség és a rendszerváltás. Állambiztonsági jelentések a Ma-
gyar Népköztársaság washingtoni nagykövetségéről. Budapest, Európai Néppárt Euró-
pai Parlamenti Képviselőcsoportja–Hamvas Béla Kultúrakutató Intézet.
Pál Zoltán 2013: „Külföldről irányított szabotázsakció.” Koncepciós per a MAORT ellen
1948-ban. Kommentár, 2013/2. 54–67.

172
Palasik Mária 2013: A BM II/3. (Hírszerző) Osztály. In Cseh Gergő Bendegúz–Okváth
Imre (szerk.): A megtorlás szervezete. A politikai rendőrség újjászervezése és működése,
1956–1962. Budapest, Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára–L’Harmattan
Kiadó. 47–101.
Palasik Mária–Varga László 2008: Jelentés a Magyar Köztársaság Nemzetbiztonsá-
gi Hivatalában található 1990. február 14. előtt keletkezett iratokról. In Kenedi Já-
nos (szerk.): A Szakértői Bizottság jelentése, 2007–2008. 234–290. http://mek.oszk.
hu/08400/08450/08450.pdf, 2015. augusztus 4.
Pető Iván–Szakács Sándor 1985: A hazai gazdaság négy évtizedének története 1945–1985.
I. Budapest, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó.
Petritsch, Wolfgang 2010: Bruno Kreisky, 1911–1990. Egy osztrák államférfi életútja. Buda-
pest, Napvilág Kiadó.
Práczki István 2014: Kémjátszmák. Egy magyar hírszerző emlékiratai. Budapest, Kárpátia
Stúdió.
Révész Sándor 1997: Aczél és korunk. Budapest, Sík Kiadó.
Romsics Ignác 1999: Magyarország története a XX. században. Budapest, Osiris Kiadó.
Schmidt Mária 2005: A titkosszolgálatok kulisszái mögött. Hitek, ideológiák és hírszerzők a
XX. században. Budapest, XX. Század Intézet.
Simon István 2016: Balegyenes. Az MSZMP és az eurokommunizmus-kérdés. Budapest,
Lucidus Kiadó.
Soós Mihály 2014: A magyar polgári hírszerzés NATO elleni tevékenysége az 1980-as évek-
ben. Budapest, Hamvas Béla Kultúrakutató Intézet. http://hamvasintezet.hu/up-
loads/assets/files/soos_nato_beliv.pdf, 2015. július 13.
Sziklai István 2009: Szemelvények Magyarország és az NSZK kapcsolatából: Kádár János
és Willy Brandt. Múltunk, 2009/1. 45–64.
Szilágyi Gábor 2015: Az MDP és az MSZMP a „guruló dollárok” rendszerében. In Kiss
Réka–Soós Viktor Attila (szerk.): Keletről Nyugatra. A kommunista mozgalom titkos
pénzei. Budapest, Nemzeti Emlékezet Bizottsága. 7–70.
Szilágyi Gábor 2016: „Guruló rubelek” – A kommunista pártfinanszírozás titkos út-
jai a hidegháborúban. Doktori disszertáció, ELTE BTK. https://edit.elte.huxm-
lui/bitstream/handle/10831/34196/dissz_szilagyi_gabor_tortenelemtud.pdf?
sequence=1&isAllowed=y, 2017. november 26.
Tabajdi Gábor–Ungváry Krisztián 2008: Elhallgatott múlt. A pártállam és a belügy. A po-
litikai rendőrség működése Magyarországon, 1956–1990. Budapest, 1956-os Intézet–
Corvina Kiadó Kft.
Takács Róbert 2012: Politikai újságírás a Kádár-korban. Budapest, Napvilág Kiadó–Poli-
tikatörténeti Intézet.
Tóth Eszter 2013: A politikai és gazdasági hírszerzés szervezettörténete, 1945–1990. In
Cseh Gergő Bendegúz–Okváth Imre (szerk.): A megtorlás szervezete. A politikai rend-
őrség újjászervezése és működése 1956–1962. Budapest, Állambiztonsági Szolgálatok
Történeti Levéltára–L’Harmattan Kiadó. 381–445.

173
Tóth István 1993: A mozi a koalíciós pártok gazdálkodásában (1945–1948). Múltunk,
1993/4. 68–91.
Tömpe István 2015: Az elitek árulása. Budapest, Noran Libro.
Ulfkotte, Udo 2015: Megvásárolt újságírók. Hogyan irányítják a politikusok, a titkosszolgá-
latok és a pénztőke Németország médiáját? Budapest, Patmos Records.
Ungváry Krisztián 2009: A Kádár-rendszer kémelhárítása. In Tischler János (szerk.): Ká-
dárizmus. Mélyfúrások. Évkönyv XVI. Budapest, 1956-os Intézet. 353–409.

Cikkek napilapokból, folyóiratokból

Andó Gergely 2010: Félmilliárddal tartozik az Eurocom? Az árharc első lehetséges áldo-
zata. Magyar Közlekedés, 2010. április 14.
Haas György 2000: A bécsi CW Bank botránya osztrák szemmel. Magyar Nemzet, 2000.
május 31. http://mno.hu/velemeny/a-becsi-cw-bank-botranya-osztrak-szem-
mel-861286, 2016. január 27.
Haas György 2001. Ismeretlenségben az eredeti tőkefelhalmozók. Magyar Nemzet, 2001.
június 9. http://mno.hu/velemeny/ismeretlensegben-az-eredeti-tokefelhalmo-
zok-839025, 2016. január 27.
Hazafi Zsolt 2008: Az elit és az állambiztonság. Az orránál fogva vezetik a magyar társa-
dalmat. Hazafi Zsolt interjúja Kenedi Jánossal. Hetek, 2008. október 17. http://www.
hetek.hu/belfold/200810/az_elit_es_az_allambiztonsag, 2015. július 7.
A Katpol rádiós ügynökei Nyugaton. Így akarják felgöngyölíteni az ellenállók szervezetét.
Hungária, 1950. november 17.
Torkos Matild 1999: A CW Bank hetvenmilliárdja: Bécsi szelet. Magyar Narancs, 1999.
május 27. http://magyarnarancs.hu/belpol/a_cw_bank_hetvenmilliardja_becsi_sze-
let-62419, 2015. augusztus 6.
Torkos Matild 2003: Söjtöri rablóhús. Magyar Nemzet, 2003. december 4. http://mno.hu/
migr_1834/sojtori-rablohus-678424, 2015. augusztus 6.

Interjúk

Kis-Benedek 2016: A szerző interjúja Kis-Benedek Józseffel, 2016. augusztus 18.

Práczki 2015: A szerző interjúja Práczki Istvánnal, 2015. május 13.

174
Internetes adatbázisok
ÁBTL Állambiztonsági archontológia
Karasz Lajos
https://www.abtl.hu/archontologia/f?p=108:5:2475393254704661::NO::P5_PRS_
ID:24459, 2015. augusztus 10.
Kőhalmi Zsolt
https://www.abtl.hu/archontologia/f?p=108:5:2475393254704661::NO::P5_PRS_
ID:6773, 2015. augusztus 15.
Vásárhelyi József, dr.
https://www.abtl.hu/archontologia/f?p=108:5:1440228881919001::NO::P5_PRS_
ID:1095433, 2015. augusztus 4.

Céginformáció: http://ceginformacio.creditreform.hu/cr9310054315, 2015. augusztus 3.

History of Bank Winter: https://www.bankwinter.com/en/history/, 2015. augusztus 6.

Központi Statisztikai Hivatal

Az államháztartás adóssága (1995–2014).
http://www.ksh.hu/docs/hun/eurostat_tablak/tabl/tsdde410.html, 2015. október 1.
Foglalkoztatottság, munkaerő, keresetek (1960–2014).
http://www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_hosszu/h_qli001.html, 2015. augusztus 13.

Magyar Életrajzi Lexikon

Ujváry Sándor
http://mek.oszk.hu/00300/00355/html/ABC16127/16176.htm, 2018. március12.
MeasuringWorth: https://www.measuringworth.com, 2016. augusztus 28.
MTI Hírarchívum. http://archiv1988-2005.mti.hu/Pages/HirSearch.aspx?Pmd=1, 2018.
március 12.
1991. február 8. Nem kapott kegyelmet dr. Dalmady György elítélt, a volt hírszerzőtiszt.

NEB Tudástár. https://www.neb.hu/hu/tudastarNEB Tudástár

Szűcs Ferenc
https://www.neb.hu/asset/phpaUtVjl.pdf, 2016. augusztus 27.

Történelmi Tár
Darvas László
http://www.tortenelmitar.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=3849
&catid=45%3Ad&Itemid=67&lang=hu, 2016. július 5.
Drecin József
http://www.tortenelmitar.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=3930
&catid=45%3Ad&Itemid=67&lang=hu, 2016. június 8.

175
Pulai Miklós
http://www.tortenelmitar.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=5601
&catid=84%3Ap&Itemid=67&lang=hu, 2016. június 8.
Rév Lajos
http://www.tortenelmitar.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=5671
&catid=85%3Ar&Itemid=67&lang=hu, 2016. május 15.

Wolters Kluwer Hatályos Jogszabályok Gyűjteménye: A 23/2003. (VI. 24.) számú BM–IM
együttes rendelet a belügyminiszter irányítása alá tartozó nyomozó hatóságok nyomozá-
sának részletes szabályairól és a nyomozási cselekmények jegyzőkönyv helyett más mó-
don való rögzítésének szabályairól. https://net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=A0300023.
BM, 2018. március 13.

176
NÉVMUTATÓ

Aczél György  43, 119, 173 Borvendég Zsuzsanna  11, 14, 17, 37, 44,
Andó Gergely  58, 174 55–57, 61, 89, 95, 112, 114, 117–118,
Andrew, Christopher  13, 42, 170 170
Antolik Béla 43 Bottoni, Stefano  21, 51, 55, 59, 64, 171
Arató Ferenc  69 Bozsik Pál  79–82
  Bölöny József  24, 171
Bakos Lajos  130, 162 Brandt, Willy  22, 173
Bandi István  8, 15 Brausen, Klaus  147, 150, 151
Bánkuti Gábor  170–171 Brown, Sandy (Braun Sándor)  130–131,
Banu, Florian  8, 170–171 162–163
Banu, Luminiţa  8, 171 Budai Ferenc  55, 59, 114, 116–117
Baranyi András  89–90, 94, 160  
Baráth Magdolna  14, 170–171 Czinege Lajos  37
Bárd Károly  24–26, 83–84  
Barta Pál  104–105 Cs. Szabó László  111
Bauer Miklós  24 Csapó Viktor  68, 94
Bartošek, Karel  8–9, 21, 170 Cseh Gergő Bendegúz  12, 172–174
Begin, Volfovics Menáhem  124 Csillag Mátyás  56, 142
Békés Csaba  21, 170  
Benkei András  37, 92–93, 97 Dalmady György  111–113, 116–117, 135,
Berecz János   7, 22–23, 170 176
Béres János  12 Darvas László  54–55, 150, 176
Bergerstein (Bergstein) György   124 Deák József  146
Berlinguer, Enrico   23 Degas, Edgar  96
Beveren, Joseph Van  147, 152–153 Demcsák Sándor 129
Bíró Géza  65 Demtsa Pál 44–45
Bíró József  88–89, 92–93, 97 Dercze István  73
Biszku Béla 93 Dergács Ferenc  59
Bokor János  147 Dékány István  30, 171
Bonassi, Alessandro   50, 52, 72, 87, 142– Dévai (Diegner) István  29, 33–34, 36–38,
143, 150 40, 42–50, 53–62, 66, 68–69, 71–73,
75–79, 81–100, 104, 108, 112, 114,
125, 131, 134, 141–155, 158–161

177
Dézsi Albert  59, 64–65 Griga Ferenc  94–95, 114, 116, 125–126,
Dobre, Florica  8, 171 131, 153, 160, 162
Drecin József  123, 176  
  Gyarmati György  12, 170–171
Eichmann, Peter  78, 147  
  Haas György  70, 174
Énekes Sándor 82 Hankiss Ágnes  108, 171
Halász András  12
Faludy György  111 Harcsa János  142
Farkas Mihály  43, 67–68 Hartmann, Sig   127–128
Farkas Vladimir  67–68 Havasi László  37, 41, 146, 156
Feistrizer 62 Hazafi Zsolt  18, 174
Fejér Tamás  38–39, 147 Heinrich, Peter   122
Fekete János  66, 102, 124, 129 Heiszig József 70
Fenyő Miksa  111 Helmeczi József 144
Fenyvesi István  155 Henry, James S.  18, 171
Ferenczy, Josef von  113 Honvári János  26, 171
Fonyódi Antal  75 Horn Gyula  51
Førland, Tor Egil  16, 171  
Földes György  171 Ilkka, Mälki  147
Fritz György  122 Illyés Gyula  27
  Ivicz Géza 144
Gaál Ferenc  104–105  
Gábor Péter  22, 171 Jakabfi István  71–72
Gáfrik János 75–76 Jovanovits, Mile  62, 69, 71–73
Galambos László  140 Juhász Jenő  37, 96
Gara Iván  162 Jurassza Ferenc  59
Gergely Miklós  34–36, 39, 44, 46, 49–51,  
53, 55, 66, 76–77, 79, 81, 86, 91–98, Kádár János  23–24, 26, 30, 41, 84, 172–
151, 160–161 173
Gergely Miklósné  92, 95 Kallós Endre  39
Germuska Pál  12, 26–27, 51, 65, 77, 121, Kalmár Melinda  15, 25, 171
171 Kapás Pál  31, 44–45, 71, 75–76, 88–89,
Gerő Ernő  35 149, 153
Gombosi Zoltán  9 Karasz Lajos  37, 74, 93–94, 146, 157, 175
Göring, Albert  40 Keinbaum, Moise  147
Göring, Hermann  40 Keller László  124
Gregor, Antonín  21 Kenedi János  8, 15, 18, 56, 172–174

178
Kenedli Tamás  12 Márai Sándor  111
Kertész György  71–72, 91, 103–105 Markóczi Jenő  63, 139–140
Kertész Róbert  124 Márkus János  105
Király Herbert  73 Márkus Sándor  156
Kirchfeld, Franz  39–41, 156 Máté Lajos  56
Kiss Árpád  24–25 Matlák Ibolya  140
Kis-Benedek József  12, 30–32, 57–58, Méray Tibor  111
98–99, 175 Meyer, Dieter  147
Kiss Ernő  101–102 Mézes László  126
Kiss F. János  36 Michalkó László  34, 60, 86–89, 92, 96, 98,
Kiss József  100–102 143, 145–146, 159
Kiss Józsefné  140 Mikes Imre  111
Kiss Réka  12, 171, 173 Mitrohin, Vaszilij  13, 41–42, 170
Koch, Stephen  13, 172 Molnár János  113–115, 117
Kondi László  80 Molnár János  9, 172
Kónyáné Kutrucz Katalin  12 Mong Attila  50, 172
Kopelianos, Michael  40, 147 Moskovics, Simon   70–71, 123–124
Korda Sándor  126 Müller, Horst  147
Kotek, Joël  13–14, 172  
Kovács József  162 Nacsa Sándor  131
Kőhalmi Zsolt  110, 175 Nádor Mara  117
Krahulcsán Zsolt  11, 14, 41, 172 Nagy György  76
Krämer, Robert  151 Nagy Sándor  60
Kreisky, Bruno  22, 173 Náray Péter  63, 172
Kulajek János 155 Németh Jenő  115–116
Kunos Péter  113, 135 Németh Miklós  51, 172
  Novotný, Antonín  21
Lázár György  23–24, 172  
Lenz 112 Obláth György  54–55
Libbey, James K.  16, 172 Okváth Imre  12, 14, 30, 44, 107, 172–174
Lónyai 143 Oplatka András  52, 172
  Orbán-Schwarczkopf Balázs  108, 112, 173
M. Kiss Sándor  12  
Macrakis, Kristie  16, 172 Őze Sándor  16, 173
Mádai István  22, 66–69  
Madarasi Attila  77, 123 Pál Zoltán  9, 173
Magyar Balázs  30–31, 172 Palasik Mária  8, 12, 14, 43, 173
    Papp Pál  147

179
Pércsi Miklósné  82 Simkovits József 122
Péter Gábor  54, 67–68 Simon Endre  28–29, 39, 86
Péter György  41 Simon István  12
Pető Iván  19, 22, 173 Simon István  23, 173
Petritsch, Wolfgang  22, 173 Simon Iván  130–131, 162
Pisztray Géza 126 Smith, K. G.  129
Práczki István  44–45, 55, 56, 58–60, 61, Soós Mihály  17, 100, 173
65, 89–90, 173,175 Soós Viktor Attila  171, 173
Primo, Augusto  147 Stancu, Laura  8, 171
Pulai Miklós  123, 176 Stein Róbert  127
  Swraj, Paul  49–50
Rainer M. János  170–171  
Rajk László, ifj.  124 Szabó János  44, 57, 59, 94, 102, 160–161
Ramírez, Sánchez Iljics  108, 171 Szabóné Sárgai Hajnalka  12
Rajnai Sándor  68 Szakács Sándor  19, 22, 173
Rappaport Ottó  124 Szalai Béla  62
Réczei Róbert 121–123 Szaniszló Imre  82
Rédei Miklós  36, 40, 44, 46, 84, 88, 148– Szász Béla  111
149, 158 Szekeres Tamás  59
Reisch Ernő  108, 112 Szendrői Lóránt  39, 84
Rényi Ervin  119 Szép Zoltán  74–75
Rényi Gábor  118–123, 125–132, 162–163 Sziklai István  22, 173
Rényi Péter  119 Szilágyi Gábor  21, 173–174
Rév Lajos  35, 55, 176 Szilágyi József  118, 127
Révész Géza  68 Szőnyi István  30, 171
Révész Sándor  41, 173 Sztálin, Joszif Visszarionovics  20-21
Romsics Ignác  20, 173 Szűcs Ferenc  30, 176
Roth, Kurt  122–123  
  Tabajdi Gábor  11, 37, 113, 174
Salusinszky István  64–66, 126 Takács Róbert  114, 174
Sárközi Sándor  30, 74, 93–94, 157 Tatár István  109–110
Sárói Szabó Béla  91, 94, 160 Tatár István  95
Savi, Vittorio  64, 126 Tatár Istvánné  95–96
Schlenker, T. A.  128 Teleki József  82, 96
Schmidt Mária  13, 173 Tetzel, Werner   24–25
Schröck Lajos  72–73, 142 Thierry, Emilio  50, 52, 72, 87, 142–143,
Sebestyén János  23–25, 28–29, 38, 145 147, 150
Siklósi Norbert  55, 57, 113–117, 125, 170 Tischler János 174

180
Torkos Matild  70, 174–175 Ulfkotte, Udo  14, 174
Tóth Eszter  14, 17, 174 Ungvár Jenő  108, 112–113
Tóth Gábor János  44 Ungváry Krisztián  11, 37, 113, 121, 174
Tóth Géza  75–76  
Tóth Györgyné  72, 91 Varga László  8, 173
Tóth István  74–76 Varga Rudolf  90, 96
Tóth István  9, 174 Vásárhelyi József  60, 175
Tottán Péter 82 Viniczei Gábor  76, 91
Tömpe István  18, 174 Viszkei Mihály  74
   
Tyihvinszkij, K. P.  40 Weinbaum, Moisei  38
   
Udvardi Károly  100–102 Zéew, Bentzur  124
Ujváry Sándor  111, 176 Zengő Zoltán  130

181
 Borvendég Zsuzsanna

Az „impexek” kora
Külkereskedelmi fedéssel
folytatott pénzkivonás a
„népgazdaságból” a Kádár-
rendszer idején az állam­
biztonsági iratok tükrében

Az 1970-es évektől a magyarországi titkosszolgálatok fontos szere-

pet töltöttek be a szovjet blokkon belül: a magyar belügyi és katonai
hírszerzés embargós beszállítókká váltak. A műszaki-tudományos
hírszerzés hátterét az 1972 után gombamód szaporodó vegyesvál-
lalatok adták, vagyis elsősorban a külkereskedelem fedésével tudták
az érzékeny technológiákat átjuttatni a vasfüggönyön. Az „impexek”
és nyugat-európai leányvállalataik részei lettek egy hidegháborús
nagypolitikai játszmának, amelyhez illegális forrásokra, feketegaz-
dasági manőverekre is szükség volt. Innen már csak apró lépés kel-
lett a vegyesvállalatok offshore jellegű céghálózatának kiépítéséhez
és a nyereséges külkereskedelmi üzletek kiszervezéséhez ezekbe a
vállalkozásokba. Feltehetjük tehát a kérdést: vajon a Kádár-rendszer
idején többnyire hiánnyal záró külkereskedelmi mérleget vajon men�-
nyivel rontotta tovább ez a tevékenység? A könyv a Kádár-rendszer
egy olyan oldalát mutatja be, amelyről eddig keveset hallhattunk:
megismerhetjük belőle Kelet és Nyugat cinkos és sokszor cinikus
együttműködését, filmbe illő epizódok elevenednek meg előttünk
a titkosszolgálatok külkereskedelemre való ráépüléséről és az így
végrehajtott akcióikról, s figyelemmel kísérhetjük egy olyan gazda-
sági-pénzügyi hálózat kiépülését, amelynek tevékenysége az ország
gazdasági teljesítőképességét is befolyásolta.