Professional Documents
Culture Documents
A Féltékenység Szakértő
A Féltékenység Szakértő
7
csak gyakorlati okokból szólalnak meg. (Zavarja, ha elsötétí-
tem az ablakot?) Mivel az extra lábhely miatt nincs szükség
különösebb együttműködésre ahhoz, hogy az ember kimenjen
a mosdóba, vagy levegyen valamit a poggyásztartó rekeszből,
az utasok többnyire gond nélkül figyelmen kívül hagyhatják
egymást, bármennyi időt kell is együtt tölteniük.
Az arcodon enyhe meglepetés látszott, hogy megszegtem a
business class első számú szabályát. Hanyag eleganciádból – a
nadrágod és a pulóvered színéről nem gondoltam volna, hogy
illenek egymáshoz, de abból kiindulva, hogy rajtad voltak,
bizonyára mégis – arra következtettem, hogy régen utazhattál
utoljára turistaosztályon, ha egyáltalán valaha is előfordult. De
hát sírtál, szóval mondhatni, hogy te magad döntötted le a
köztünk lévő láthatatlan falat. Másrészt viszont úgy ültél, hogy
hátat fordítottál nekem, amivel egyértelműen jelezted, hogy
senkivel nem óhajtod megosztani, miért sírsz.
Mindenesetre megfosztani valakit egy vigasztaló szótól a
közönnyel egyenértékű, szóval abban reménykedtem, meg-
érted a döntésemet.
Az arcod sápadt volt, és könnyes, én mégis csodásnak, szinte
elfszerűen szépnek láttam. Vagy talán pont az tette széppé?
Mindig vonzott a törékenység, a sebezhetőség. Feléd nyújtot-
tam a szalvétát, amit a stewardess tett a vizespoharam alá
felszállás előtt.
– Köszönöm – felelted. Elvetted a szalvétát, halvány
mosolyt villantottál rám, és az egyik szemed alól letörölted
az elkenődött sminket. – De nem hiszem. – Ezzel vissza-
8
fordultál az ablak felé, nekitámasztottad a homlokodat a
plexinek, mintha el akarnál rejtőzni, és megint rázni kezdett
a zokogás.
Mit nem hiszel? Hogy tudom, hogy érzed magad? Mindegy,
megtettem, ami tőlem telt, és úgy döntöttem, hogy a továb-
biakban magadra hagylak a gondolataiddal. Belekezdek egy
filmbe, aztán megpróbálok szundítani egyet, bár nem remél-
tem, hogy ki tudom pihenni magam. Akármilyen hosszú az út,
ritkán tudok aludni, főleg, ha tudom, hogy fontos lenne. Csu-
pán hat órát szándékoztam Londonban tölteni, aztán már indu-
lok is vissza New Yorkba.
Elaludt a „Biztonsági öveket bekapcsolni” jelzés, és meg-
jelent egy stewardess, hogy vizet töltsön a kiürült poharainkba,
amelyek a köztünk lévő széles karfán álltak. Felszállás előtt a
kapitány közölte, hogy ma éjjel öt óra tíz perc alatt érünk New
Yorkból Londonba. Az útitársaink közül néhányan már hátra-
döntötték az ülésüket, és magukra terítették a takarójukat, míg
mások az előttük világító képernyőre meredve várták, hogy
felszolgálják az ételt. Sem én, sem te nem vetted el a stewar-
desstől az étlapot, amikor körbejárt vele. Örömmel vettem
észre, hogy a klasszikusok kategóriában megvan az Idegenek
a vonaton című film, és már éppen fel akartam tenni a fül-
hallgatót, amikor megszólaltál.
– A férjem.
A kezem megállt a levegőben, és feléd fordultam. A szem-
pillafesték drámaian folyta körbe a szemedet.
– Megcsal a legjobb barátnőmmel.
9
Fogalmam sincs, feltűnt-e neked, milyen furcsa, hogy még
mindig a legjobb barátnődként hivatkozol rá, de eszem ágában
sem volt felhívni erre a figyelmed.
– Sajnálom – feleltem inkább. – Nem akartam beleavat-
kozni…
– Ne kérjen elnézést! Jó, ha az emberek törődnek egymás-
sal. Az ilyesmi nem túl gyakori, hiszen mindenki retteg a fel-
kavaró vagy szomorú dolgoktól.
– Ebben igaza van – értettem egyet, és nem tudtam, lete-
gyem-e a fülhallgatót, vagy sem.
– Biztosan most is szexelnek – folytattad. – Robert mindig
be van gerjedve. És Melissa is. Az én selyemlepedőmön üze-
kednek.
Az agyamban megjelent egy harmincas házaspár képe, ahol
a férfi keres, méghozzá nagyon jól, te pedig kiválasztod az
ágyneműt. Az emberi agy a sztereotipizálás bajnoka. Néha
téved. Máskor igaza van.
– Szörnyű érzés lehet – állapítottam meg nem túl drámai
hangsúllyal.
– Meg akarok halni – jelentetted ki. – Szóval, ami a repülő-
gépet illeti, téved. Remélem, hogy lezuhan.
– De nekem még olyan sok dolgom van – válaszoltam
aggódó képet vágva.
Pár másodpercig némán meredtél rám. Talán nem volt jó
poén, ráadásul biztos, hogy rosszul időzítettem. A helyzet
fényében elég pimasznak tűnhetett, elvégre éppen megosz-
tottad velem, hogy meg akarsz halni, és meg is indokoltad,
10
miért. Mégis, bár lehet, hogy otrombának és érzéketlennek
találtad a viccemet, az is előfordulhat, hogy kicsit megkön�-
nyebbültél, és elterelte a figyelmedet a vitathatatlanul komor
valóságról. Angolul az ilyesmit comic reliefnek hívják, már
amikor bejön. A lényeg az, hogy legszívesebben visszaszív-
tam volna, annyira, hogy még vissza is fojtottam a lélegze-
temet. De akkor mosolyra rándult a szád, bár azonnal ki is
simult, mint egy enyhén fodrozódó pocsolya vize. Kifújtam
a levegőt.
– Ne aggódjon! – lehelted. – Csak én fogok meghalni.
Kérdő pillantást vetettem rád, de kerülted a tekintetemet, és
az üléseket pásztáztad.
– A második sorban van egy csecsemő – közölted. – Az is
lehet, hogy egész éjjel bömbölni fog. Mit szól ehhez?
– Mit lehet ehhez szólni?
– Azt, hogy a szülei megérthetnék, hogy az ember azért
fizeti meg a business class árát, mert szüksége van a pihe-
nésre. Lehet, hogy a reptérről azonnal dolgozni megy, vagy
tárgyalásra.
– Nem is tudom. Amíg a légitársaság nem tiltja ki a csecse-
mőket a business classról, szerintem nem várható el a szülők-
től, hogy ne éljenek a lehetőséggel.
– Akkor meg kellene büntetni a légitársaságot az ügyfeleik
félrevezetéséért. – Óvatosan megtörölted a másik szemed alját
is, de a tőlem kapott szalvéta helyett most már a saját zseb-
kendődet használtad. – A business classt állandóan édesdeden
alvó utasok képével reklámozzák.
11
– Hosszú távon meglesz a büntetésük. Nem leszünk hajlan-
dóak olyan szolgáltatásért fizetni, amit nem teljesítenek.
– De miért csinálnak ilyet?
– A szülők vagy a légitársaság?
– Felteszem, hogy a szülőknek több jutott pénzből, mint
belátásból. De a légitársaságnak nyilván bevételcsökkenést
okoz a színvonal esése.
– Viszont ha elterjed róluk, hogy nem gyerekbarátok, azt a
hírnevük sínyli meg.
– Nem hiszem, hogy a gyerekeket érdekli, hogy első vagy
turistaosztályon bőgnek-e.
– Igaza van. Úgy értettem, hogy nem szülőbarátok. – Elmo-
solyodtam. – Gondolom, a légitársaságok attól tartanak, hogy
hátrányos megkülönböztetéssel vádolnák őket. Persze ki
lehetne húzni a dolog méregfogát, ha a business classon síró-
kat száműznék a turistaosztályra, és a helyüket átadnák egy
mosolygó, kiegyensúlyozott utasnak, aki az olcsóbb jegyet
vette meg.
Selymesen, kellemesen felkacagtál, a szemedben vidámság
csillant. Ösztönösen bevillant az agyamba, hogy érthetetlen,
hogy egy olyan szép nőt, mint te, megcsaljanak, de hát így
megy ez. A külső szépségnek ehhez semmi köze. És a belső-
nek sem.
– Mivel foglalkozik? – kérdezted.
– Pszichológus vagyok, és kutatok.
– Mit kutat?
– Az embereket.
12
– Hát persze. És mire jött rá?
– Hogy Freudnak igaza volt.
– Miben?
– Abban, hogy az emberek, kevés kivétellel, nem sokat
érnek.
Megint felnevettél.
– Ennyi, Mr.…
– Szólítson Shaunnak.
– Ön pedig engem Mariának. De ugye nem gondolja komo-
lyan, Shaun?
– Hogy az emberek kevés kivétellel nem sokat érnek? Miért
ne gondolnám komolyan?
– Bebizonyította, hogy törődik másokkal, és ha valóban
semmire sem tartaná embertársait, akkor nem érdekelnék.
– Aha! Miért hazudnék?
– Pontosan azért, mert törődik másokkal. Azt mondja, amit
hallani akarok. Azt állította, hogy hozzám hasonlóan fél a repü-
léstől. Most, hogy tudja, hogy megcsal a férjem, azzal vigasz-
tal, hogy a világ tele van rossz emberekkel.
– Hm… És kettőnk közül én vagyok pszichológus.
– Látja? Már a szakmája is leleplezi. Be kell látnia, hogy
saját maga cáfolja meg az állítását. Ön értékes ember.
– Szeretném, ha így lenne, Maria, de attól tartok, hogy csu-
pán azért tűnik úgy, hogy törődöm másokkal, mert angol pol-
gári nevelésben részesültem. Saját magamon kívül senki szá-
mára nem vagyok túl értékes.
Egy picivel jobban felém fordultál.
13
– Ezek szerint a neveltetéséből fakadóan értékes, Shaun. És
akkor mi van? Az ember értékét az határozza meg, amit csinál,
nem az, amit gondol és érez.
– Most túloz. A neveltetésemnek csak annyit köszönhetek,
hogy nem szívesen hágom át a megfelelő viselkedés szabályait.
Valódi áldozatokat nem hozok. Alkalmazkodom, és kerülöm
a kellemetlenségeket.
– Pszichológusként mindenesetre értékes.
– Tartok tőle, hogy e téren is csalódást kell okoznom. Sem
elég intelligens, sem elég szorgalmas nem vagyok ahhoz, hogy
megtaláljam mondjuk a skizofrénia gyógymódját. Ha a gépünk
lezuhanna, a világ mindössze egy meglehetősen unalmas cik-
ket veszítene, ami a megerősítési torzítással foglalkozik, és
egy olyan tudományos folyóiratban jelent volna meg, amit
csupán néhányan olvasnak.
– Hiú?
– Igen, hiú is vagyok. Ezt is hozzáírhatja a gyengesé
geimhez.
Ekkor már szívből nevettél.
– És nincs felesége vagy gyereke, akinek hiányozna?
– Nincs – feleltem kurtán. Mivel a folyosó mellett ültem,
nem tudtam azzal lezárni a beszélgetést, hogy az ablak felé
fordulok, és megjátszom, mennyire érdekel az éjszakai sötét-
ségbe burkolózó Atlanti-óceán, azt pedig, hogy kivegyem a
magazint az előttem lévő ülés zsebéből, túl demonstratívnak
tartottam.
– Elnézést – mondtad halkan.
14
– Semmi gond – válaszoltam. – Mit értett az alatt, hogy meg
fog halni?
A tekintetünk összetalálkozott, és ekkor láttuk először iga-
zán egymást. Lehet, hogy csak utólag magyarázom bele, de
azt hiszem, abban a pillanatban mindketten megsejtettük, hogy
a találkozásunk megváltoztathatja az életünket, sőt, már meg
is változtatta. Talán pont ebben a gondolatmenetben zavart
meg, hogy felém hajoltál a karfa felett, és megcsapta az orro-
mat a parfümöd illata, ami eszembe juttatta őt. Az ő illatát
éreztem, és arra gondoltam, hogy visszatért.
– Öngyilkos leszek – suttogtad, majd hátradőltél, de nem
vetted le rólam a szemed.
Fogalmam sincs, mit lehetett leolvasni az arcomról, de tud-
tam, hogy nem hazudsz.
– És hogyan akarja csinálni? – kérdeztem jobb híján.
– Elmondjam? – ajánlottad fel kifürkészhetetlen, szinte
vidám mosollyal.
Magamba néztem. Akarom hallani?
– Egyébként nem igaz – folytattad. – Először is nem öngyil-
kos leszek, mert már megtettem. Másodszor pedig nem én ölöm
meg magam, hanem ők engem.
– Ők?
– Igen. Aláírtam a szerződést.
Az órádra pillantottál. Cartier. Biztosan Roberttől kaptad.
A hűtlensége előtt vagy után? Utána. Melissa nem az első sze-
retője. Állandóan megcsalt.
– Négy órája.
15