A soknevű királyfi I.

rész (Benedek
Elek)
Egyszer volt, hol nem volt, hetedhét
országon túl, az Óperenciás-
tengeren innét, volt egy királyfi.
Szép, ügyibevaló legény volt ez a
királyfi, megakadt a szem rajta, az is
volt, amit a tejbe aprítson
(meghiszem azt, hogy volt!), de
mikor miért, miért ne, a jó Isten
tudja, én nem, a szomszéd ország
királya nem adta neki a leányát,
pedig az úgy láttam, mint ma, igaz
hajlandóságot mutatott a királyfihoz.
Hej, megszégyelli magát a királyfi
erősen, nem is mert hazamenni az ő
országába, ott maradt a
királykisasszony országában,
szállást vett a város végén egy
vendégfogadóban, s onnét négy álló
hétig ki sem mozdult. Gondolkozott éjjel-nappal, törte a fejét, mit csináljon:
szerette volna visszafizetni a királynak a csúfságot. Egyszer aztán mit gondolt,
mit nem, felöltözött borbélylegénynek, s ment egyenest a király palotája elé.
Be akar menni az első kapun, de a kapus megállítja:
- Hé, atyafi, megállj! Hogy hívnak?!
- Engem Pálinkának - felelt a királyfi.
- Ej, ilyen-olyan, adta, eltakarodj innét! - mordult rá a kapus.
Elódalog a királyfi, megy a második kapuhoz, de ott is megállítja a kapus:
- Mit akarsz?! Hogy hívnak?!
- Ilyesvalaminek - felelt a királyfi.
- No, még ilyesvalami nevet nem hallottam - mondotta a kapus. - Jó lesz, ha
elkotródol, mert látom, hogy nem jóban jársz!
Elkotródik a királyfi, de a harmadik kapunál is szerencsét próbál. Kérdi a
kapus:
- Hogy hívnak?
- Engem Négyhételőttnek!
- No - mondta a kapus -, ilyesvalami nevet sem ezelőtt nem hallottam, sem
ezután nem hallok többet! Mit akarsz? Mi a mesterséged?
- Borbélylegény vagyok. Szeretném megberetválni a királyt. Tudom, hogy még
úgy senki meg nem beretválta. Megemlegetné halála napjáig.
- Hát ha olyan híres borbély vagy, akkor csak eredj be isten hírével, jó
kenyered lesz a királynál.
Bemegy a királyfi, de nem ment egyenest a királyhoz, hanem először befordult
a konyhára. Kérdi a szakácsné:
- Kit keres maga, lelkem? Mi a neve?
- Macska az én nevem, kincsem, szakácsné.
- Ó, hogy a macska rúgja meg, de különös neve van!
- Itthon van-e a királykisasszony?
- Ittnon biz a, lelkem, ki sem mozdul a szobájából, sír éjjel-nappal.
- Ugyan mért sír?
- Mert nem adták ahhoz a királyfihoz, aki itt járt négy hét előtt.
- No, én éppen attól a királyfitól jövök. Levelet hoztam a királykisasszonynak.
Tudom, megvigasztalódik, ha elolvassa.
- Csak vigye, lelkem, vigye!
Megmutatta, hogy merre menjen, de a királyfi visszafordult az ajtóból.
- Hallja, kincsem, szakácsné, mi lesz vacsorára? Majd visszajövök.
- Túrós rétes, lelkem. Csak jöjjön, jó szívvel várom!
Azzal elment a királyfi, keresztül sompolygott vagy huszonnégy szobán, úgy
talált a királykisasszony szobájára. Hát csakugyan igaza volt a szakácsnénak,
most is sírt a királykisasszony, vörös volt a szeme a sok sírástól.
- Jó napot, szomorú királykisasszony! - köszöntötte a királyfi.
(folytatjuk)