Download as pdf or txt
Download as pdf or txt
You are on page 1of 4

2021.

VII augusztus
21-27.8
....
..
A program részletezése

A VII. Farkas Ferenc Zongora Mesterkurzus elsődleges célja: a kiemelkedően tehetséges


zongorista növendékek intenzív, komplex készségfejlesztése tehetségük minél jobb
kibontakozása érdekében, a stílusbeli változatosság (klasszikus-, jazz-zene), a műfaji
sokoldalúság (szóló- és kamarazene), a kreativitás (akusztikus improvizáció) valamint a test
és a lélek rekreációja (jóga, meditáció, szabadidős tevékenységek) jegyében.
A mesterkurzus a hazai nyári kurzusok között egyedüliként kínálja fel a klasszikus- és a jazz
zenei gondolkodás gyakorlati szimbiózisát.
A mesterkurzus további célja az egyéni szakmai elmélyülésen túl (hangszeres órák)
hangsúlyt fektetni a közösséget építő foglalkozásokra (workshop, kreatív csoportos játékok),
valamint a színpadi rutin gyarapítására (hangverseny).
A mesterkurzus - Farkas Ferenc szellemi hagyatékát ápolva - a részt vevő növendékek
számára egyben szakmai-műveltségi versenyt is rendez a névadó saját illetve volt tanítványai
műveinek interpretálásából.
A mesterkurzus és a foglalkozások helyszíne: a nagykanizsai Farkas Ferenc Zene- és
Aranymetszés Alapfokú Művészeti Iskola. 8800 Nagykanizsa, Sugár út 18. Időtartama: hét
nap (2021. augusztus 21-27.).
A mesterkurzus nyitott a szakmai érdeklődők számára is, akik a napi tanítás befejeztével
közös megbeszélések, konzultációk keretében értekezhetnek a kurzust vezető tanárokkal.

Mesterkurzus

A klasszikus zongora Mesterkurzust Eckhardt Gábor Liszt-díjas zongoraművész, a jazz-


improvizációs Mesterkurzust Márkus Tibor Erkel-díjas jazz-zongoraművész, a Liszt Ferenc
Zeneművészeti Egyetem tanárai vezetik. A résztvevőket pályázat útján válogatják ki a
jelentkezők közül, létszámuk maximum 23 fő. A felvételt nyert növendékek a hét során az
alábbi foglalkozásokon, programokon vesznek részt:
─ klasszikus zongora (3x40 és 1x30 perc/hét Eckhardt Gábor tanár úrral + 1x60 perc /hét
Bujdosóné Csáki Edit tanárnővel.)
─ jazz-improvizáció (3x40 és 1x30 perc/hét Márkus Tibor tanár úrral.)
─ jazz-zenekari gyakorlat, combo
─ gyakorlási lehetőség (min. 4 óra/nap)
─ fellépési lehetőségek (hangverseny, Gála)
─ részvétel a Farkas Ferenc versenyen
─ meditáció
A mesterkurzusban részt vevő kollégák
Eckhardt Gábor- Liszt- díjas zongoraművész
Márkus Tibor- Erkel- díjas jazz-zongoraművész
Bujdosóné Csáki Edit- zongoratanár
Buzsics László- jazz- zenekari gyakorlat, combo- gitár
Vukics László- jazz- zenekari gyakorlat, combo- dob
Takács Dániel- jazz- zenekari gyakorlat, combo- bőgő
Takács Dániel- meditációs gyakorlatok
Nagy Imre- kreatív csoportos játékok és a szabadidős programok vezetője.

A tanórákon kívüli közös programok:

a kurzust vezető tanárok esti előadásai, workshopok (60 perc)


esti közös játék (60 perc)
hangversenyek (a zeneiskola hangversenyterme)
Farkas Ferenc hangszeres és improvizációs verseny
szabadidős program (esti játékok, kirándulás)

(a szervezők a programváltoztatás jogát fenntartják!)


Jelentkezés a VII. Farkas Ferenc Zongora Mesterkurzusra

A jelentkezés pályázat formájában történik a mellékelt Google Űrlapon:


https://forms.gle/ZYFgLR7qsidn8AGs8
A jelentkezési határidő: 2021. június 1.
A pályázatok elbírálásáról szóló értesítést 2021. június 20-ig kapják meg a jelentkezők.
A Mesterkurzus díja: 47.000.-Ft
Lehetőséget kínálunk díjcsökkentés igénylésére. Az igénylés módja: pár mondatban
fogalmazza meg a jelentkező, hogy miért kér díjcsökkentést. Az igényt a következő email
címre várjuk: farkasferencmesterkurzus@gmail.com

Szervezésért felelős: Novinics Kármen intézményvezető-helyettes.


Elérhetősége: tel: +36 20 2539-048
email: farkasferencmesterkurzus@gmail.com

A VII. Farkas Ferenc Zongora Mesterkurzus díját a helyszínen, a regisztráció során


kell készpénzben befizetni.

Szállást, étkezést a velünk szemben lévő Piarista Általános Iskola, Gimnázium, Kollégium és
Boldog Donáti Celesztina Óvoda kollégiumában ajánljuk.
Aki szeretne igényelni szállást és/vagy étkezést az a mellékelt Google Űrlapon megteheti.
Étkezés napi díja:3400 Ft/nap (reggeli, ebéd, vacsora) az étkezés a mesterkurzus első
napján vacsorával kezdődik, az utolsó nap pedig reggelivel és hideg ebéddel
/elcsomagolható/ végződik. Így a mesterkurzus teljes idejére 6x3.400Ft, azaz összesen
20.400Ft. Az étkezést a mesterkurzus helyszínén a regisztráció során kell készpénzben
fizetni

Szállás napi díja: Tanulói jogviszonnyal rendelkezőknek 2.310 Ft/fő/éj. Akinek nincs
tanulói jogviszonya: 2.310Ft/ fő/ éj+ 300 Ft IFA/ fő/ éj. A szállást a mesterkurzus helyszínén
a regisztráció során kell készpénzben fizetni.

You might also like