Download as pdf or txt
Download as pdf or txt
You are on page 1of 67

intro 09

bme terméktervező kiadvány


bme industrial design engineer issue
b.
Bevezetés
Introduction
A BME Gép- és Terméktervezés Tanszék „Intro” kiadványa immár
hetedik alkalommal teremt publicitást az „Ipari termék- és formatervező
mérnök” szakos hallgatók legszínvonalasabb munkáinak. Az összeállí-
tás, a képzés fókuszában álló „Integrált terméktervezés”, valamint a
”Formatervezés” tárgyak legjobb projektfeladatainak bemutatása mel-
lett a diplomatervekből és szakdolgozatokból kínál válogatást.
A kiadványban szereplő témák sokszínűsége, mely a képzés interdisz-
ciplináris jellegéből adódik, reményeink szerint felkelti majd azoknak az
iparvállalatoknak, vállalkozásoknak, hazai és külföldi felsőoktatási in-
tézményeknek is az érdeklődését, amelyek eddig még nem rendelkez-
tek információval a lassan 15 éves múltra visszatekintő képzésünkről.
Nekik ezzel az összeállítással, a tájékoztatáson túl, lehetőséget is
szeretnénk kínálni a kapcsolatteremtésre, mindkét fél számára hasznos
és eredményes együttműködésre.
Bízunk benne, hogy a kiadványunk azoknak az ipari partnereinknek
és oktatási társintézményeknek is szolgál újdonságokkal, akikkel már
évek óta együttműködünk közös projektfeladatok, diplomatervek, szak-
dolgozatok vagy a képzés tananyagának fejlesztése során. Velük való
eredményes együttműködésünk teremti meg a garanciát arra, hogy az
itt végzett hallgatóink sikeresen tudjanak bekapcsolódni leendő munka-
helyükön a termék- és formatervezői problémák megoldásába.

Dr. Horák Péter Dr. Váradi Károly


Szakfelelős Tanszékvezető
It is now the seventh time the issue ‘Intro’ published by the
Department of Machine and Product Design gives publicity to the
highest quality works done by students attending the ‘Industrial
Design Engineer’ program. Besides presenting the best projects
taken from ‘Industrial Design’ courses and courses on ‘Integrated
Product Development’, which series of courses are in the main focus
of the education program, this edition also provides a selection of
degree works.
Thanks to the interdisciplinary character of the program the
colorfulness of the themes shown by this issue will hopefully raise
the interest of the companies and enterprises, also institutes of
higher education nationwide and abroad who recently had a lack
of information about our education program having an almost 15
year tradition. Those are the ones, to whom by this edition, besides
informing, we would like to offer an option to establish contacts with
us aiming a useful and fruitful cooperation.
We believe that everyone finds fresh information in the booklet, let
them be industrial partners or educational organizations with which
we maintain a partnership for years on common projects, degree
works or even on the elaboration of the educational materials. This
successful cooperation guarantees that the students of ours will
be able to be successfully involved in solving the industrial design
engineering -types of problems at their future employer.

Péter Horák, PhD Károly Váradi, DSc


Program coordinator Head of Department
5
f.
Félévközi feladatok
Semester projects
A termékek esztétikai funkciójának magas szintű kielégítése a
műszaki funkció megbízható és gazdaságos teljesítése mellett,
komoly kihívást jelent a tervező számára. Az Ipari termék- és
formatervező mérnökképzés legfontosabb jellegzetessége, a
forma-, a műszaki-, az ergonómiai-, valamint a marketing és
menedzsment ismeretek párhuzamos oktatása és projekt felada-
tokon keresztül való integrálása.
A képzés két fő, több félévet felölelő tárgycsoportjának, a For-
matervezésnek és az Integrált terméktervezésnek a projektfela-
datai szemléletesen mutatják be, hogyan lehet törekedni a formai
újdonságokra, valamint a forma és a műszaki tartalom egységére.
A Formatervezés feladatok hallgatóink egyéni kreativitását, vi-
zuális élményt teremtő képességét tükrözik. Az Integrált termék-
tervezés projektek, a csoportos és egyéni munka ötvözésével, a
valós, team-ekben zajló mérnöki tevékenység innovatív légkörét
teremtik meg. Ezeknek a feladatoknak a végeredménye, a termék
dokumentáción kívül, annak saját kezűleg készített fizikai, vagy
virtuális 3D modellje és a prezentációt támogató poszter.
It is a tough challenge for the designer to fulfill the aesthetical
function at a high level and at the same time to meet the technical
functions in a reliable and economic way. The main characteristic
of the Industrial Design Engineer program is the parallel education
of aesthetic, technical, ergonomics, marketing and management
knowledge, which are then integrated in project tasks.
The project works of the two main groups of multi-semester
subjects, the Designing and the Integrated Product Development
show nicely how it is possible to reach for innovative shapes along
with the unity of form and technical content.
The results of Designing projects represent the individual creativity
and the visual experience establishing ability of our students. The
IPD projects create an innovative atmosphere of real team-based
engineering activities by combining individual and team work.
The results of those projects, besides the product documentation,
are the self-made physical or virtual 3D model and a presentation
poster of the product.

7
Golyóra

Tervezők Design team members


Mondvai Diana, Galambos Máté, Váci Balázs Diana Mondvai, Máté Galambos, Balázs Váci
Egyetemi konzulens Tutor
Vidovics Balázs, egyetemi tanársegéd Balázs Vidovics, assistant lecturer
Téma Topic
Gyerekjáték 4-6 éves gyerekeknek Toy for children aged 4 to 6 years

A Golyóra egy készségfejlesztő gyermekjáték, ‘Golyóra’ is a skill developing toy for 4-6
melynek célcsoportja az óvodáskorú, 4-6 éves years old children. It improves manual skills,
korosztály. A játék a gyermek finommozgását, perception and concentration skills. Toys with
térlátását és koncentrációs készségeit fejleszti. complex rules often make children uninterested.
A túl bonyolult szabállyal rendelkező játékok To avoid this problem we created a simple rule,
fel sem keltik a gyermek érdeklődését, ezzel the goal is to separate the balls by colour in the
szemben a Golyóra szabálya nagyon egyszerű, two segments of the toy. We intended to give a
a gyermek feladata a különböző színű golyók minimalist and geometric but also showy shape
különválasztása a két térrészbe. A játéknak to the product; therefore we chose the rotational
letisztult, geometrikus formát kerestünk, mely hyperboloid shape.
mégis figyelemfelkeltő, ennek megfelelően
választottuk a forgási hiperboloid formát.

8
integrált terméktervezési gyakorlat | ipd practice

9
Mászka

Tervezők Design team members


Mázló Lajos, Szikszai Gusztáv, Bódy András Lajos Mázló, Gusztáv Szikszai, András Bódy
Egyetemi konzulens Tutor
Dr. Gara Péter, tudományos munkatárs Dr. Péter Gara, research associate
Téma Topic
Mozgó gyerekjáték tervezése Concept of moving toy for children

A termék egy 8-14 éveseknek szánt játékrobot, The product is a toy-robot for 8-14 years old chil-
melyet “sétáltatni” lehet. A játékot zseblámpa- dren, which can be made to walk. You can give
fénnyel lehet irányítani a burkolaton levő instructions to it with the light of a simple flash-
fotódiódáknak köszönhetően, melyek a lábakat light, thanks to the photodiodes on the cover
meghajtó motorokat hozzák működésbe egy that activate the motors through a Darlington-
Darlington-kapcsolásos áramkörrel. connection.
Hat lába van a Mászkának, két motorja 3-3 lábat The “Mászka” has six legs and two engines,
each operating 3 legs. Changing the direction of
tud meghajtani. A hátán elhelyezett diódákat
the light affects the diodes on its back, we can
különböző irányokból megvilágítva lehet
force the toy to change the direction of its walk.
irányváltoztatásra késztetni a terméket, ilyenkor At this time only 3 legs move on one side.
csak 3 láb mozog az egyik oldalon.
The product may be released with covers of
A termék többféle színű és grafikájú burkolat- many different colours and graphic decorations,
tal kerülhet forgalomba, hogy minden gyermek so that every child can choose the one that fits
megtalálja a hozzá illő Mászkát. Célunk, hogy him the best. Our aim was to create a product
felkeltsük a gyermekek figyelmét a tudományos which attracts the attention of children for scien-
dolgok és a hagyományos mozgó játékok iránt. tific issues and traditional moving toys.

10
integrált terméktervezési gyakorlat | ipd practice

11
Step-man

Tervezők Design team members


Pohorilják Adrán, Lator Zsolt Adrián Pohorilják, Zsolt Lator
Egyetemi konzulens Tutor
Varga András, egyetemi tanársegéd András Varga, assistant lecturer
Téma Topic
Mozgó reklámhordozó Moving booster

A termék a SONY Walkman MP3/MP4 The product is intended to promote SONY


lejátszókat hivatott reklámozni. A termékcsa- Walkman MP3/MP4 players. All of the four
lád négy fő ágát egy-egy lejátszó képviseli, branches of the product line are represented
melyekhez egy-egy pár szteppelő cipő tartozik. by a player and to each of these players belong
A mozgató mechanizmus egy vezérlő egység és one pair of stepdancing shoes. With the help
4 motor segítségével külön-külön és egyszerre of a control unit and 4 motors the actuating
is mozgathatja a cipőket. Az aktuálisan mozgó mechanism is able to move the shoes either
elemeket fölülről 1-1 színes led világítja meg. A separately or simultaneously. Each of the just
terméket a Sony boltok kirakataiba terveztük. Az moving elements is lighted from above by a
alapkoncepció és a formavilág megalkotásakor colourful led. The product was designed to fit
nagy figyelmet szenteltünk a Sony dinamikus és the windows of Sony stores. When preparing the
elegáns stílusának. basic concept and the shapes of the product we
paid high attention to the dynamic and elegant
style of Sony.

12
integrált terméktervezési gyakorlat | ipd practice

13
Talp

Tervezők Design team members


Bocsi Szabolcs, Eperjesi Tímea, Kapelner Andrea Szabolcs Bocsi, Tímea Eperjesi, Andrea Kapelner
Egyetemi konzulens Tutor
Vidovics Balázs, egyetemi tanársegéd Balázs Vidovics, assistant lecturer
Téma Topic
Rehabilitációs tehermentesítő eszköz tervezése Design of a load-controller equipment for
rehabilitation use

Tervezési feladatunk egy olyan rehabilitációs Our assignment was to design a load-controller
tehermentesítő eszköz megtervezése, amely az or load-relief equipment which would help the
alsóvégtagi sérülésen, törésen vagy műtéten, rehabilitation process of patients gone through
illetve lábamputáción átesett páciensek rehabili- leg injures, fraction or surgery, or amputation.
tációját segíti. Ez az eszköz a betegek cipőjéhez The unit could be attached to the shoes of the
rögzíthető, kontrollálja a sérült tag esetleges patient, and able to control if the limb is over
túl- illetve alulterhelését, a terhelés mértékét és
or under loaded, the degree and distribution of
eloszlását folyamatosan méri, jelzi, ha a beteg
túl - / vagy alulterhel, illetve a mért adatokat load, indicates if the patient over- or underloads
folyamatosan menti az utólagos kiértékelést the limb, and it is also able to contemporarily
lehetővé téve. save the data for further evaluation. The product
has two main parts: the shoe insoles with built-in
A termék két fő részből áll, egy nyomásmérő
szenzorokkal egybeépített talpbetét részből, és pressure sensors, and the control box which is
a bokára rögzíthető kontroll box–ból. A terhelés- to be attached on the ankle. The measurement
mérés 4 ponton történik, a helyes járásminta of the load is done by FSR sensors on four
alapján FSR szenzorok segítségével. A túl- ill. points according to the right walking pattern.
alulterhelést a szerkezet vibrálással, illetve The over- or underload is normally indicated by
kritikus állapotban sípolással jelzi. vibration, and in a critical situation by beeping.

14
integrált terméktervezési gyakorlat | ipd practice

15
Targonca

Tervezők Design team members


Kelemen Zsófia, Sarodi Flóra, Lévay Ariel Zsófia Kelemen, Flóra Sarodi, Ariel Lévay
Egyetemi konzulens Tutor
Collognáth Dezső, egyetemi tanársegéd Dezső Collognáth, assistant lecturer
Téma Topic
Gyerekjáték 4-6 éves gyerekeknek Toy for children aged 4 to 6 years

Az Integrált terméktervezés II. tantárgy keretein In the framework of Integrated Product Design
belül gyerekjáték tervezésével foglalkoztunk. II we had the task of designing toys. Our group
Kiddó nevű háromfős csapatunk Lévay Ariel of three, called Kiddó, chose and realized the
termékjavaslatát dolgozta ki a félév során. product concept of Ariel Lévay.
Ötletelésben, részletek kidolgozásában, The group worked together from pitching ideas,
továbbfejlesztésben, egészen a kész és elaborating and developing details until produc-
használható modell létrehozásáig a csapat ing the finished working model. The structure
közösen dolgozott. Két tekerőkarral irányíthatjuk itself is controlled by two knobs, one to move the
a szerkezetet, egyikkel a villát függőleges irány- fork vertically and another to steer the vehicle.
ban mozgathatjuk, a másikkal kormányozhatunk. Three pallets also belong to the ensemble,
A játéknak része három különböző raklap is, stored together with the forklift in the eco-friend-
amit a játékkal együtt tárolhatunk a csapat által ly box designed by the group.
tervezett környezetbarát csomagolásban. A
modell elkészítéséhez fa és fém alapanyagokat The model is made of wood and metal and
használtunk, majd festékkel és lakkal kezeltük. A finished with sprayed paint and varnish.
féléves feladatot egy a gyerekek körében tartott After finishing the term project we tested the toy
sikeres teszteléssel zártuk. with success in a group of children.

16
integrált terméktervezési gyakorlat | ipd practice

17
Big Bang

Tervező Designer
Csire Géza Géza Csire
Egyetemi konzulens Tutor
Lelkes Péter DLA Habil., egyetemi tanár Péter Lelkes DLA Habil., professor
Téma Topic
LG HI-MACS design contest 2009 – Fény LG HI-MACS design contest 2009 – Light

Az LG HI-MACS Design Contest 14 országban The LG HI-MACS Design Contest was orga-
került megrendezésre Fény címmel. Megkötés nized in 14 countries with the title “Light”. It was
volt, hogy használjuk az új, fényáteresztő HI- a condition to use the new translucent HI-MACS
MACS anyagot. Az anyag lehetővé teszi, hogy a material. Different elements from this material
véglegesítés során az elemek illesztései teljesen can be joint seamlessly, so objects with impos-
eltűnjenek, így akár lehetetlen kialakítások is sible looks can be created. I was the winner of
megvalósíthatók. A magyar fordulót megnyer- the Hungarian round of the contest. The idea of
tem. Minden ország győztesének tervét me-
each national winner was turned into a prototype
gépítették, és kiállították a Milánóban rendezett
and was shown on the Milan international
nemzetközi bútor kiállítás Zona Tortona részén.
A prezentációm nagyon sikeres volt, elnyertem furniture exhibition in the Zona Tortona event.
a legjobb prezentációért járó díjat. A tervem My presentation was very successful; I received
neve BBL, mint Big Bang Lamp, melyet azért a prize for the best presentation. The name of
kapott, mert egy gömbszerűségből egy nagyobb my prototype is BBL, which stands for Big Bang
csavart formává nyitható, azaz gömbből Lamp, because it opens from a sphere to a
galaxissá vagy virággá nyílik, ezzel állíthatók galaxy- or a flower-like lamp and this is also the
a fényviszonyok. Alkalmas világítás szállodák way to change the intensity of the light. It is suit-
előterébe vagy közösségi tereibe. able for hotel halls or conference rooms.

18
formatervezés | designing

19
Tricsukli

Tervező Designer
Kele Sára Sára Kele
Egyetemi konzulens Tutor
Joanovics László, egyetemi tanársegéd László Joanovics, assistant lecturer
Téma Topic
Pedállal hajtott jármű Pedal powered vehicle

A Tricsukli egy többfunkciós tricikli 2-5 éves „Tricsukli” is a multi-function tricycle for 2-5
gyermekeknek. Az ülésmagasság állítható, years old children. The seat-height is adjustable,
alkalmazkodva ezzel a kisgyermekek gyors adapting to the fast growth of children at this
növekedéséhez. A hátsó kerekek nyomtávjának age. By changing the gage of the rear wheels,
változtatásával kétkerekűvé alakítható, it can be transformed into a bicycle, helping
így segítve a gyermeket az igazi biciklizés the child learn the real cycling. Being foldable
megtanulásában. Ezenkívül összecsukható, it is easy to store and to carry - a great help in
így kisebb helyen tárolható és könnyebben houses without elevators. Its dynamic forms lift
szállítható - ez nagy segítség például a this tricycle to the status of a vehicle. It is made
lift nélküli házakban. A tricikli dinamikus of wood, to heighten the children’s affinity for
formavilága a járművek közé emeli a játékot. natural materials.
Fából készült, hogy növelje a gyermekek
természetes anyagok iránti szeretetét.

20
integrált terméktervezés | ipd practice

21
SDMV

Tervező Designer
Lőrincz Dániel Dániel Lőrincz
Egyetemi konzulens Tutor
Károsi Zoltán, egyetemi adjunktus Zoltán Károsi, assistant professor
Téma Topic
Open Arhcitecture Challange – A jövő tanterme Open Architecture Challange – Classrom of the future

A tervem egy álló mukaszékből és hozzátartozó My design is a set of furniture (containing a


asztalból álló iskolabútor, melyet elsősorban special operative chair – a mobile standing
speciális iskolákba képzeltem el. support and a desk) mainly for special schools in
the Hungarian education.
A szék talpának kialakítása lehetővé teszi a
mozgást, így a tanulók sokkal hosszabb ideig The form of the chair allows the moving for the
tudnak ugyanarra a feladtra koncentrálni. A student, so they can concentrate on the lesson
mozgáshiány általános probléma ugyan, de for much longer time. The lack of moving and
excercise is a common problem in most schools
speciális igényű diákoknál különösen fontos.
but it’s even more important in some special
Az állítható magasságú székből és asztalból cases.
mindenkinek csak a sajátja kényelmes igazán, I created a kind of furniture which can be their own
a székeken elhelyezett kis tárolókban mindenki of every single student. Everybody has a chair and
a saját tárgyait tarthatja és a különböző színek table with different height, a certain colour and on
is segítenek abban, hogy minél inkább saját tár- every chair there is a small case for articles for
gyak legyenek. A magasság állításához szükség personal use.
van egy kulcsra is - ami akár a tanterem kulcsa is
lehet - így elkerülhetőek a balesetek, mivel a gyer-
ekek nem tudják átállítani a székeket egyedül.

22
formatervezés | designing

23
ANT

Tervező Designer
Rózsa Miklós Miklós Rózsa
Egyetemi konzulens Tutor
Károsi Zoltán, egyetemi adjunktus Zoltán Károsi, assistant professor
Téma Topic
Embert magába foglaló tárgy Object that embodies a human

A cél egy olyan jármű tervezése volt, amely The aim was to design a vehicle which is able to
képes kifejezni az érzelmeit, illetve aktívan express emotions and to behave actively.
viselkedik. Ezáltal olyan szereplőjévé válhat
In this way it becomes a part of the traffic, the
a közlekedésnek, amelynek a mozdulataiból
leolvasható, hogy mit fog tenni, merre indul, intentions, direction or motivations of which may
vagy hogy miért teszi azt. A független futóművek be read of its movements.
és a rovarszerű kialakítás teszi lehetővé, hogy The independent suspensions and the bug-like
a termék különböző élethelyzetekre különböző body enable the product to react to different
testhelyzetekkel tudjon reagálni. situations with different body language. These
Jellemzően ilyen helyzet a nekirugaszkodás, a situations are for example the start, expressing
félelem vagy az öröm kifejezése, de ezáltal meg- fear or happiness, or in this way we can make
különböztethetjük a lassú sétálgatást és a nagy difference between slow walking or fast speed
sebességű száguldást is. Az aktív viselkedés
running. The active behaviour is important for
például a kanyarban jelentkezik, ahol egy hagyo-
mányos jármű a tömegénél fogva kifelé dől, ott example in the bend, when a regular vehicle
ez a jármű ellen tart a centrifugális erőnek, mely would lean out, this vehicle holds against the
stabilabb fekvést, és egy pillantással leolvasható centrifugal force. It makes it stable, and the
mozgásirányt jelent. heading can be read in a glance.

24
formatervezés | designing

25
d.
Diplomamunkák, szakdolgozatok
Degree works
Kiadványunk ezen fejezetéhez idén az utolsó 10 szemeszteres, egye-
temi képzésben tanuló évfolyam legjobb diplomatervei, és az első 7
szemeszteres alapképzést (BSc) végzett hallgatók szakdolgozatai közül
válogattunk.
A záródolgozatok mindkét képzési formában, megőrizve annak gyakor-
lati jellegét, valós, céghez kötődő problémák megoldására irányultak. A
feladat megfogalmazástól függően az elkészült munkákban, a képzés
alappillérei közül hol a műszaki-, hol pedig a formatervezés jelenik
meg hangsúlyosabban, a többi tudományterület ismereteinek integrált
alkalmazása mellett.
Összehasonlítva a diplomaterveket a szakdolgozatokkal megálla-
píthatjuk, hogy különbség csupán a feladatok kiméretében, összetett-
ségében, de nem a kidolgozottság minőségében jelentkezik, mint ezt
válogatásunk is híven tanúsítja.
Ez az örvendetes tény, valamint a BME- n 2009 őszén elsőként indított
Ipari terméktervező mérnöki mesterszak (MSc), és az arra jelentkező
hallgatók létszáma és felkészültsége, a képzésben oktatók tapasztalata
lehet a garancia arra, hogy a kétciklusú képzésre való átállás nem fog
színvonal csökkenéssel járni a hazai Ipari termék- és formatervező
mérnökképzésben.
For this chapter of this year’s edition a selection was done from
the best diploma projects of the last five-year university grade and
the degree works of the first seven-semester BSc graduates. The
final projects in both educational forms – conserving the practical
feature of them – focus on solving real, company-hosted problems.
Depending on the first assignment from the pillars of the program
sometimes the designing, sometimes the technical design is more
emphasized, besides the integrated application of the other fields
of science.
In comparison of the diploma projects to the BSc degree works
it can be stated that the difference is not in the quality of the
elaboration but in the spread and complexity of the tasks, as it is
proven by this selection.
This joyful fact, and the Industrial Product Engineer MSc program,
which was just started in the fall of year 2009, the number and
preparedness of applicants, and also the experience of teachers
could guarantee that the switch to the bi-level education will not
result in a decrease of level in the domestic industrial design
engineer education.

27
Kirchmayer Andrea

Buszmegálló tervezése Design of a bus shelter


Egyetemi konzulens Tutor
Fodor Lóránt DLA, egyetemi docens Lóránt Fodor DLA, associate professor
Külső konzulens Consultant at company
Láng Xénia Viktória, Direct-Line Kft. Xénia Viktória Láng, Direct-Line Ltd.

Az alap funkciók teljesítése mellett azt tartom I think that the most important point in addi-
legfontosabbnak, hogy egy jól használható, tion to the execution of the basic functions is to
többféle belvárosi helyszínen is helyt álló create a perfectly usable bus shelter, which can
megállót tervezzek. Egy olyan csomópontot, be placed in different downtown areas. This is a
mely igazodik az adott környezethez és nem junction which merges into its environment and
a kirívó feltűnést, hanem az egyszerűséget shows simplicity instead of striking. It gives infor-
hirdeti. Többféle módon is informál a hozzá mation about the services in many ways, so it’s
kapcsolódó járművekről, emiatt kifejezetten definitely recommended for the popular districts.
ajánlott a frekventáltabb városrészekbe. It’s built up from modules with the use of quality
Modulokból, minőségi anyagok használatával materials. Its internal parts efficiently provide
épül fel. Beépített egységei a jegy-árusítást, ticket booking, passenger information system,
utas informálást, hulladékgyűjtést hatékonyan, and waste gathering in one compact block. The
egyetlen kompakt tömbben látják el. A hátfal bus shelter can be enlarging to the desirable
és tető modulok révén a megálló kívánt méretig size because of the backside and roof modules.
bővíthető. Lehetőség van duplatetős megálló Double-roof structure can be built too, which
létrehozására, mely a középperonos villamos- can be used at the middle-platform stations. The
megállókban alkalmazható. A meghibásodott e- damaged parts could be changed in a faster and
lemek gyorsabban, egyszerűbben cserélhetőek. simpler way.

28
szakdolgozat | bsc degree work

29
Molnár L. Péter

A Duna Express hajójárat Batthyány téri Intermodal design of the ship station of Duna
központi megállójának intermodális kialakítása Express ship line at Batthyány sqare
Egyetemi konzulens Tutor
Károsi Zoltán, egyetemi adjunktus Zoltán Károsi, assistant professor
Külső konzulens Consultant at company
Götz Sándor, Ganz Danubius Vitla Kft Sándor Götz, Ganz Danubius Vitla Ltd.

A szakdolgozat célja a járat szimbolikus, vizuális My degree work is part of a larger scale
és logisztikai beillesztésének koncepciója a Bat- public transportation project on the Danube
thyány tér közlekedési és építészeti rend- at Budapest, called ‘Duna Express’. I had to
szerébe, valamint a kapcsolódó épített és gyár- integrate the Duna Express ship line into the
tott elemek koncepciójának elkészítése, és azok visual (symbolic) and transportation (logical)
megvalósíthatóságának elemzése. A megálló system Budapest with the central ship stop.
elhelyezésével több fontos korlátozó körülményt The square and the riverbank area provide a
is sikerült megkerülnöm: a megálló úgy képezi very unique environment. I put the ship station
szerves részét a Batthyány tér közlekedési
on the lower quay of Buda, right next to the
rendszerének, hogy valójában nincs is a téren.
Felkelti az emberek érdeklődését, de nem square in Northern in the level of the upper
befolyásolja az autóforgalmat és nem konkurál quay. This way it saves space and doesn’t af-
a Parlamenttel és a Várral - ráadásul közvetlen fect the view from Batthyány square. It is easy
összeköttetése van mozgólépcsőn keresztül a to connect it with the nearby METRO and sub-
HÉV-megállóval. Erős, egységes geometrikus urban railway lines.My principals for creating
formai koncepciót alkottam, amivel markáns the visual elements were sensibility, elegance,
arculatot alakítottam ki a járatnak: praktikus, clarity, transparency and speed. I made a very
elegáns, tiszta és gyors. Később ehhez igazítot- craggy geometric, still organic concept, and I
tam a megálló összes elemét, törekedve egy designed every part I could to fit this image,
totális design-ra. trying to make a total design.
30
szakdolgozat | bsc degree work

31
Nagy Bernadett

Mobil gyermekülés tervezése halmozottan Mobile child seat for multiply handicapped and
sérült és ép gyermekek részére healthy children
Egyetemi konzulens Tutor
Jókai Erika, egyetemi adjunktus Erika Jókai, assistant lecturer
Külső konzulens Consultant at company
Bacsák Györgyi, Mozgásjavító Általános Iskola, Györgyi Bacsák, Csillagház
Csillagház tagozat

A célom egy mobil gyermekülés tervezése a My goal was to design a mobile child seat that
„Design for All” elméletnek megfelelően, mely meets the standards of the ‘Design for All’
sérült és ép gyermekek számára egyaránt theory and that is equally useful and appropriate
hasznos és megfelelő. A termék egy biztonsági for both healthy and handicapped children. The
ülés, melynek legnagyobb előnye abban rejlik, product is a safety seat of which the main advan-
hogy sokkal kényelmesebben lehet beültetni a tage lies in its comfort features. Since the seat
can be turned to the side by 90 degrees, the
gyermeket az autósülésbe, mivel az kifordítható
child can be seated in a more comfortable way.
90 fokban. Az ülés 9-36 kg közötti gyermekek
The seat has been designed for kids weighting
részére készült. Olyan kiegészítőkkel van between 9-36 kilograms. The accessories of
felszerelve, melyek mind a kényelmet és a the seat such as the adjustable seat-back, the
biztonságot szolgálják. Úgy, mint az állítható removable five-point belt, the footrest, the strap
magasságú háttámla, kiszerelhető 5 pontos öv, guide and many other things all provide comfort
lábtartó, övvezető és még sok más. and safety.

32
szakdolgozat | bsc degree work

33
Nagy Orsolya Viktória

Fürdőszoba berendezés tervezése, a beton, Design of bathroom equipment using concrete


mint elsődleges alapanyag felhasználásával as a primary material
Egyetemi konzulens Tutor
Fodor Lóránt DLA, egyetemi docens Lóránt Fodor DLA, associate professor
Külső konzulens Consultant at company
Ivánka András, Ivanka Beton Design Kft. András Ivánka, Ivanka Beton Design Ltd.

Szakdolgozat feladatom témája, célja egy The topic, the goal of my thesis work was to
olyan fürdőszobai termékcsalád tervezése design such a bathroom equipment family, which
volt, elsősorban beton alapanyagból, mely is made of concrete being accorded to the prod-
jól illeszkedik a szakdolgozatot adó cég, ucts and the branding of the IVANKA Concrete
azaz az IVANKA Beton Design Kft. meglévő Design Ltd, the company who has given the
termékvonalába. A termékkínálat jellemzői, hogy assignment. According to the existing products
modern formatervezésű és innovatív, újszerű of the company I had to design such a product
megoldásaokkal rendelkező, egyedi vagy family which contains modern design, innova-
kissorozatgyártással előállítható termékekből tive solutions, and the items can be produced by
áll. Az általam tervezett termékcsalád 3 tagból single piece productions or short-run production.
áll; egy kavicsszerű design mosdókagylóból, The product family contains 3 members, a de-
egy zuhanytálcából, mely mennyezetre szerelt sign-basin with shape of the pebbles, a shower,
esőztető zuhanyfejjel is rendelkezik, és egy which contains also on the ceiling fitted shower
fűthető, ergonómikus kialakítású 2 az 1-ben head, and a heatable, ergonomically shaped 2
kádból, ún. fűthető kaldárium ágyból. in1 bathtub or wellness warm bed.

34
szakdolgozat | bsc degree work

35
Nieto Ramón

Légterápiás, sósvizű pezsgőfürdő tervezése Design of an air therapy Jacuzzi using salty water
Egyetemi konzulens Tutor
Zalavári József, egyetemi adjunktus József Zalavári, assistant professor
Külső konzulens Consultant at company
Pap Tibor, Delfin Uszodatechnika Bt. Tibor Pap, Delfin Uszodatechnika Ltd.

Miután felkutattam a meglévő trendeket, My task was to design an air therapy Jacuzzi
megoldásokat, szín- és anyagtanulmányokat using salty water. After identifying the existing
végeztem a már bevált és kelendő termékekre. trends and solutions, I made substance and
Az ötleteket 2 irányban indítottam el: organikus colour studies, onto the already tested and
és geometrikus formák tervezésével. Az ötletek saleable products. I started to generate ideas in
továbbfejlesztése keretében 1:20-as arányú two directions: organic and geometrical forms.
modelleket készítettem hogy lássam a térben I prepared the ideas in proportion of 1:20 to see
is, hogyan alakulnak, illeszkednek a formák. in the space how the forms develop. I examined
Felkutattam a vonatkozó szabványokat. the applicable standards. With the selection
A szerkezeti elemek és gépek kiválasztásával of the structural elements and machines, I
elkészítettem egy összeállítási rajzot, mely prepared a assembly drawing which helped in
segítséget nyújtott a további tervezésben. Végül the additional planning. I made patent research
szabadalmi kutatást végeztem, nem találtam finally, and I did not find similar product or
még hasonló terméket vagy megoldást a solution yet in the Hungarian or in the World
magyar, illetve világ szabadalmi adatbázisában. patent database. I prepared a cost calculation
Készítettem egy árkalkulációt, amiben látható, in which can be visible that the realization of the
hogy a termék megvalósítási költsége a piaci product comparing to the other luxury tubs on
luxuskádakéhoz képest reális. the market, is realistic.

36
szakdolgozat | bsc degree work

37
Rebi Zsuzsanna

Borkóstolás prezentációs eszközének Design of presentation equipment for wine


megtervezése – italkocsi tasting – drink-trolley
Egyetemi konzulens Tutor
Zalavári József, egyetemi adjunktus József Zalavári, assistant professor
Külső konzulens Consultant at company
Pozsonyi József, Desidea Stúdió József Pozsonyi, Desidea Studio

Célom volt a szakdolgozatomban megtervezett In my degree work my goal was to bring back the
termékkel visszahozni a régi idők hangulatát, atmosphere of the old times, when the dishes
amikor a gueridon asztalokkal szolgálták fel az were served on gueridon tables. I intended to
éttermekben az ételt. Szeretném felidézni azt az recall the time when the food was served aside
időt, amikor közvetlenül a vendég előtt, az asztal the table right in front of the guest, when the
mellett zajlott az étel tálalása, amikor látványos- service was more spectacular and more intimate
abb, hangulatosabb volt a felszolgálás mint than nowadays. My design carries modern and
napjainkban. Termékem formavilágban modern
classical elements as well; therefore it would
és klasszikus elemeket is magában hordoz, így
fit in the most restaurant environments. In the
a legtöbb étteremben megállná a helyét. Az ital-
kocsiban megtalálható az összes eszköz, amely drink-trolley the most equipment can be found
a precíz borfelszolgáláshoz szükséges, mint pl.: for the precise wine-serving, e.g. decanter, foil
dekantáló, kapszulavágó, cseppfogó, bornyitó. cutter, drip collar, corkscrew, etc. Besides, a
Emellett egy praktikusabb és biztonságosabb glass-holder is found in the trolley, designed for
pohártartó kialakítás is található benne. A kocsi practical and safety issues. The product is made
furnérozott rétegelt lemezből készül, amelyen a of laminated plywood, on which the engraving
marás különleges díszítést ad a tárgynak. gives a unique decoration effect.

38
szakdolgozat | bsc degree work

39
Szabó József

Napkollektoros előtető tervezése Design of penthouse using solar collector


Egyetemi konzulens Tutor
Erdősné Sélley Csilla, tudományos munkatárs Csilla Sélley, research associate
Külső konzulens Consultant at company
Pozsonyi József, Desidea Stúdió József Pozsonyi, Desidea Studio

A feladatom egy olyan napkollektor tervezése Topic of my thesis is developing a penthouse


volt, melyet előtetőként is lehet használni, és with solar collector. The task is to construct a
a piacon lévő termékekkel szemben kisebb solar collector, which has similar power param-
beruházást igényel, ám teljesítményében és eters as the competitors but needs substantially
hatásfokában nem marad el versenytársaitól. lower investment. As a basic type I have chosen
Alaptípusként a síkkollektort választottam, the type of the solar collector, called „pillow
ennek is egy kevésbé elterjedt változatát, a collector”. It is an absolutely simple construction
párnás kollektort, mivel ez a legegyszerűbb
with many good qualities, for example the long
felépítésű, legolcsóbb és igen időtálló változat.
expectation of life. The calculations verified the
A hőtani számítások megerősítették a gyakorlati
tapasztalatot, hogy a párnás kollektor egy négy- practical experience, that each m2 of the pillow
zetmétere nyári időszakban képes kielégíteni collector is able to serve the daily need of hot
egy ember egy napi melegvíz-szükségletét. A water for one person, weather depending. The
kollektort előtetőnek is szántam, így szükséges, design of the penthouse needs to suit to the
hogy illeszkedjen az épülethez. A formai egység style of the house. For this reason I suggest to
érdekében kétoldalt a kollektorhoz illeszthető apply two sheet metal wings for the two sides of
egy-egy szárny, könnyen variálhatók, így akár the penthouse, which can be designed for the
egyedi kivitelben is elkészíthetők. actual demand of the customer.

40
szakdolgozat | bsc degree work

41
Székely Anett

Világítás tervezése számítógépes (ray tracing) Design of lighting aided by computer (ray
szimuláció segítségével tracing) simulation
Egyetemi konzulens Tutor
Varga András, egyetemi tanársegéd András Varga, assistant lecturer
Külső konzulens Consultant at company
Pozsonyi József, Desidea Stúdió József Pozsonyi, Desidea Studio

A szakdolgozat feladata egy új, innovatív világí- The task of the degree work was to design a
tás megtervezése volt, mely a fény speciális new, innovative lighting, the spectacle of which
jelenségeire építi látványát. A valósághű is built on the special phenomena of light.
eredmények eléréséhez egy speciális, fizikai To reach realistic results a special imaging
számításokra épülő képalkotó programot, a software, based on physical calculations, was
Maxwell Rendert használtam a tervezés egész used called Maxwell Render throughout the
folyamata alatt. A “TRINITY” hangulatvilágítás design process. ‘TRINITY’ atmospheric light
a prizmák színbontó képességét használja fel. utilizes the refraction ability of prisms. Different
Különböző formájú és színű fényeket vetít a falra shaped and colored lights are projected on the
a 6+1 db íves prizma és a 9 nagyteljesítményű wall by the optical system of 6+1 bent prisms
ledből álló optikai egység segítségével. Ahhoz, and the 9 high-performance LEDs. To reach the
hogy megfelelő színbontást érjen el, egy speciá- desired refraction it uses a special lens designed
lis, 9 ledhez tervezett lencsét használ, mely a for 9 LEDs, which focuses the rays in a 10
fénysugarakat 10 fokos tartományba koncent- degrees range. All prisms are easy to remove,
rálja. Az összes prizma könnyen eltávolítható, therefore their number could be varied to our
így számukat kedvünk szerint variálhatjuk. taste. Using an appropriate piece of accessory
Megfelelő kiegészítővel felhelyezhetjük a falra the light source could be mounted on the wall or
vagy akár a mennyezetre is. even on the ceiling.

42
szakdolgozat | bsc degree work

43
Vas Tünde

Beltéri árnyékoló tervezése Design of a modern indoor shading system


Egyetemi konzulens Tutor
Varga András, egyetemi tanársegéd András Varga, assistant lecturer
Külső konzulens Consultant at company
Pozsonyi József, Desidea Stúdió József Pozsonyi, Desidea Studio

Célom egy olyan beltéri árnyékoló tervezése The assignment was to design a modern indoor
volt, ami szakít az eddigi hagyományokkal, shading system which breaks with the ordinary
kreatív módon látja el a függöny szerepét, methods. The product was developed on the ba-
megjelenésében és működésében is újat mutat. sis of my idea. I realized that there is potentiality
Az árnyékolót otthoni környezetbe terveztem, in this field of design because the shades being
és a cél nem a teljes sötétítés elérése, hanem a used nowadays are quite simple ones and just
beérkező fény megszűrése, mérséklése volt. A differ in small details. I decided to create an in-
szirmok az ablak előtt bárhová pozícionálhatók
door blind which pieces together with an outdoor
és bármilyen szögben kinyithatók. Ezt egy sínes
shutter. My aim was not to absolutely dim out, just
rendszer és két rugós feszítés oldja meg. A víz-
szintes helyzet a karnison való elhúzással vál- to strain the incoming light. I made up this product
toztatható. Ez az árnyékoló mindenki számára into home surroundings. In my opinion I could
azt nyújtja, amit a felhasználó kíván. Ha valaki reach my goals since the product is modern, cre-
teljes lefedést szeretne, akkor több elemet ative and variable. It consists of petals which are
vásárol, ha csak hangulati elemnek szeretné easily adjustable by hand. It can be positioned
használni, akkor kevesebbet. A megvásárolt anywhere in front of the window by the help of the
termék sokféleképpen variálható, tetszőleges inner handle. The amount of the incoming light
színekben rendelhető, így nem lehet megunni. can be controlled by the rotation of the petals.

44
szakdolgozat | bsc degree work

45
Wettstein Dorottya

Ivókút tervezése innovatív megoldások Design of innovative drinking fountain in urban


alkalmazásával, városi környezetbe environment
Egyetemi konzulens Tutor
Fodor Lóránt DLA, egyetemi docens Lóránt Fodor DLA, associate professor
Külső konzulens Consultant at company
Rákos András, Direct-Line Kft. András Rákos, Direct-Line Ltd.

Az általam tervezett ivókút eltér a megszokot- I had the idea to promote Hungary’s mineral
taktól mind formájában, mind mechanikájában, water by the water fountain. Hungary is rich in
mind a víz minőségében. Elképzelésem az mineral water, we can be proud of our natural
volt, hogy visszaadjam a kutak régi szerepét: treasure. Every distribution has its own fountain
találkozási pont, megpihenési lehetőség a for- supplied by its own mineral water, to maintain
galmas városi hétköznapokban. A kút működési it and in exchange for advertisement. I want to
elve az ismert 19 literes ballonos vízadagolókra attract the attention to the healthier life. My task
was to design a modern special water fountain
épül, csak nagyobb mennyiségű vizet képes
in the city of Budapest. This water fountain is
raktározni, és szolgálni. A kút teljesen mobil; az
different from the usual city fountains, both in
energiaellátást a tetőn elhelyezett napelemekkel its function and form. I intended to recall the
oldottam meg. Célom az volt, hogy ezen kutak original role of the fountains: meeting point for
által a város különböző forgalmas közterein a the citizens. The main advantage is that it can
magyar ásványvízvállalatok reklámozni tudják be installed anywhere you want since it is a
termékeiket, ezzel is felhívva a figyelmet az mobile fountain, which should be suitable for the
egészséges életmódra, valamint világhíres city life.. My design is based on the principle of
természeti kincseinkre. the balloon fountain in the office.

46
szakdolgozat | bsc degree work

47
Bóta István

Új tartozék fejlesztése porszívó készülékhez Developing an innovative accessory for


vacuum-cleaner
Egyetemi konzulens Tutor
Dr. Gara Péter, tudományos munkatárs Dr. Péter Gara, research associate
Külső konzulens Consultant at company
Kiss István, Electrolux Lehel Kft. István Kiss, Electrolux Lehel Ltd.

Célom egy új, a fogyasztói igényeket jobban My work was aimed at developing a new
kielégítő porszívó tartozék kifejlesztése volt. accessory part for a vacuum-cleaner to better
A létrehozott eszköz felső kategóriás porszívó meet the consumer’s demands. The tool
was created for cylinder machines of the top
készülékekhez készült. A termék három fejet category. Three suction nozzles are combined
egyesít: egy elektromos forgókefés, egy sarok in the product: an electric rotating brush, a
és egy perem-szívót. Lényege, hogy ezek corner- and an edge-head. The essence of my
cseréléséhez nincs szükség lehajolni, elég egy idea is that we do not need to lean down in order
gombot megnyomni a szívócső markolatán, így to change the nozzles, we can simply push a
button on the handle of the vacuum-cleaner
a fej a megfelelő állásba fordul. Erről egy kis to rotate the nozzle in the right position. This
méretű léptető motor gondoskodik. Újdonság movement is produced by a small stepping-
továbbá például a porszenzorral kombinált motor. Completely new ideas appear on the
digitális kijelző. A könnyű mozgathatóságról suction nozzle, for example a dust-sensor
3db golyókerék gondoskodik. Az új koncepcióm combined with the digital display. The easy-to-
move function is supplied by three ball-shaped
olyan funkciókat egyesít, melyek a piacon wheels. My concept combines solutions that
eddig nem jelentek meg. Használatával a have not appeared on the market yet. With the
porszívózás kényelmesebbé, hatékonyabbá és use of them, vacuum-cleaning will be more
élvezetesebbé válik. comfortable, more efficient and more enjoyable.

48
diplomamunka | degree work

49
Csire Géza

Többfunkciós berendezési tárgy tervezése Multi-functional furniture


Egyetemi konzulens Tutor
Collognáth Dezső, egyetemi tanársegéd Dezső Collognáth, assistant lecturer
Lelkes Péter DLA Habil., egyetemi magántanár Péter Lelkes DLA Habil., professor
Külső konzulens Consultant at company
Dr. Valent Tamás, Polytrade CE Dr. Tamás Valent, Polytrade CE

A diplomaterv egy működő, többfunkciós I created a working, multi-functional furniture


berendezési tárgy tervezése, ami megfelel as degree project. It is modern and fulfills the
a kor és a célcsoport elvárásainak. Egy- expectations of the target group. Through
egy terem átrendezése esetén nagyban extensive research I have found a site where
csökkenthető az ahhoz szükséges idő azzal, there is an urgent need for transformable
hogy a legtöbb esetben nem szükséges, vagy furniture. It cuts the time of rearranging a hall.
minimális mértékű a bútorok ki- és behordása, With my product design in most of the cases
mivel közvetlenül kialakíthatóak a különböző
it is not necessary to carry any fixtures in and
elrendezések egymásból. A mindössze két
out from the storage. All the different types of
elemből álló variálható rendszer segítségével
gazdag, változatos formavilágú elrendezések furniture needed on different occasions can be
hozhatóak létre, amelyek megfelelnek az created with this single system. It consists of
a különböző rendezvények elvárásainak. 2 pieces of transformable furniture and a lot of
Elsősorban a szerkezet könnyítésével és a possibility. As for further development I want to
lábak további átgondolásával lehetne a terméket lighten the structure in the future, and rethink the
továbbfejleszteni. A csavarok és rögzítések footing of it. The screws and fixing will be more
tökéletesebb elrejtése és a működés fejlesztése hidden. The development of the mechanism will
a prototípus elkészülte után folytatódik. continue after creating the first prototype.

50
diplomamunka | degree work

51
Dékány Sára

Több modalitású orvosi képalkotó berendezés Design of the control unit of a multi-modular
beteg és kezelő közötti kommunikációhoz medical imaging device between the patient
szükséges vezérlőegységének megtervezése and the doctor
Egyetemi konzulens Tutor
Lelkes Péter DLA Habil., egyetemi magántanár Péter Lelkes DLA Habil., professor
Külső konzulens Consultant at company
Bendzsel Tamás, Mediso Kft. Tamás Bendzsel, Mediso Ltd.

Az említett orvosi képalkotó berendezés a Mediso The above-mentioned medical imaging system
Kft. AnyScan multimodalitású diagnosztikai is a multi-modular device. The reason for the
berendezése. A különálló vezérlőegységet a CT stand-alone control-panel being is the X-ray
vizsgálatok során jelenlévő jelentős röntgen- irradiation, therefore the examination has to be
sugárzás teszi szükségessé, ugyanis emiatt controlled from a different room by the operator.
a vizsgálatot a berendezéstől elzárt operátori
helyiségből irányítják. The main functions are the following: start and
finish the inspection, to indicate if the rays are in
Fő funkciói a vizsgálat indításán, leállításán és a
use and to provide the option of the communica-
sugár jelenlétének jelzésén kívül, hogy lehetővé
tion of the treated people and the operator, and
tegye a beteggel történő verbális kapcsolattar-
tást, illetve információt nyújtson a gép bizonyos also to give information about the actual settings
beállításaival kapcsolatban. Az információk ki- of the system. With the use of a touch-screen
jelzése egy érintőképernyő segítségével történik, it is able to manage the operation, and it also
mely több másodlagos funkció teljesítését tette provides secondary functions. The final design
lehetővé. A végső terv egy billentyűzet mellé of the appliance which can be placed next to
helyezhető készülék, melynek formai kialakítását the keyboard is mainly based on the parts which
főként a beépítendő egységek határozták meg. were built into it.

52
diplomamunka | degree work

53
Kele Sára

Közösségi kerékpár – Community bicycle –


városi kerékpárkölcsönző rendszer urban bike-sharing system
Egyetemi konzulens Tutor
Dr. Máthé Katalin, egyetemi adjunktus Katalin Máthé PhD., assistant professor
Joanovics László, egyetemi tanársegéd László Joanovics, assistant lecturer
Külső konzulens Consultant at company
Kukorelli Péter – Orlai Balázs, Kolbászból Péter Kukorelli – Balázs Orlai, Kolbászból
kerítést! stúdió kerítést! studio

A BICO a közösség fogalmára épülő, teljes körű BICO is a comprehensive urban bike-sharing
városi-utcai kerékpárkölcsönző rendszer. E system, based on the idea of community. This
moduláris rendszer több szinten adaptálható az modular system can be adapted gradually to the
egyes városok igényeihez, illetve városokon belüli different needs of various cities, and different ur-
különféle terepekhez. Az interakciók – a kom- ban terrains. Interactions - from user interfaces
munikációs felületektől a kerékpár dokkolásáig to bike docking - were designed in a simple, un-
– mind a működtető, mind a felhasználó számára ambiguous, and easily accessible way, for both
egyértelműek, gyorsak és könnyen kezelhetőek. the users and the actuator. Sustainability and
A fenntarthatóság és megvalósíthatóság igénye feasibility were dominating factors all through
nem csupán a low tech gyártási megoldásokban, the design process - from low-tech production
hanem például az előre kialakított és szabályozott solutions to the controlled inclusion of adver-
reklámfelületekben is megmutatkozik. Kiegészítő tising surfaces. With additional services and
tárgyak és szolgáltatások hozzáadásával a BICO products BICO can grow into a major communal
egy kerékpárkölcsönző rendszerből a városi brand interwoven into more than one layer of
élet sok területén jelen lévő, közösségformáló urban life.
márkává bővülhet.

54
diplomamunka | degree work

55
Maszkály Andrea

Óvodai berendezés tervezése Designing a set of furniture for kindergarten


Egyetemi konzulens Tutor
Mischinger Gábor, laborvezető mérnök Gábor Mischinger, laboratory manager
Lelkes Péter DLA Habil., egyetemi tanár Péter Lelkes DLA Habil., professor
Külső konzulens Consultant at company
Nagy János, BRED Irodabútor Kft. János Nagy, BRED Irodabútor Kft.

Szakdolgozatom célja egy olyan óvodai The aim of my thesis was to design a set of furni-
berendezés megtervezése volt, mely mobil ture for kindergarten, which makes monotonous
bútorai segítségével változatosabbá teszi az day nursery environment more diverse due to its
amúgy egyhangú óvodai környezetet, kreatív mobile pieces, inspires children to spend their
időtöltésre készteti a gyerekeket és kialakítá- time more creatively and, as a result of its con-
suknak köszönhetően megkönnyíti a nevelők figuration, eases the life of pedagogues. Pieces
életét. A MANO bútorok hatalmas szabadságot of MANO furniture give nursery-school children
nyújtanak az óvodásoknak, segítve őket abban, great freedom in forming the required space for
hogy maguk alakíthassák ki a játékhoz szüksé- playing on their own. The pieces of furniture are
ges terüket. A gyerekek folyamatos mozgását capable of following the constant movement of
a bútorok is képesek követni, így könnyebben the children, thus enabling the different playing
összekapcsolódhatnak a különböző játék- processes to be linked more easily and making
folyamatok és jobban kihasználható a játéktér. A the utilization of the playing area more efficient.
mobil kuckók az ott játszó gyerekek létszámához Mobile children’s houses may be adjusted to the
igazíthatók, így segítve a közös játékot is, mely a number of playing children, encouraging mutual
szocializálódás alapját képezi. A MANO óvodai games which constitute the basics of socialisa-
székek ergonomikus formájuknak köszönhetően tion. Because of their ergonomic form MANO
egyaránt megfelelnek a három és a hat éves nursery chairs are suitable for children at all
gyermekek számára is. ages from three to six.
56
diplomamunka | degree work

57
Pap Kinga

Innovatív csaptelep tervezése Innovative tap design


Egyetemi konzulens Tutor
Varga András, egyetemi tanársegéd András Varga, assistant lecturer
Külső konzulens Consultant at company
Pozsonyi József, Desidea Studio József Pozsonyi, Desidea Studio

Diplomamunkám során létrehoztam egy olyan In my thesis I created a concept, that is - in spite
terméket, amely a telítődő piac ellenére egy of the market being saturated – brings along a
teljesen új megoldás mind működés, mind forma completely new solution in mechanism, shape
és látvány szempontjából. Az ötlet a vízsugár and visual experience as well. The fundamental
erejével mozgatott csaptelep, ami még nem idea was a tap which is brought into motion by the
létezik a piacon. A mozgás központjában a két power of water – an idea that is not yet present
félből álló lencseforma áll, aminek a felső része on the market. In the focus of the motion there is
lens shape. The lens is split into two halves. By
egy rugó ellenében, sínek segítségével el tud
using rails, the upper half can slide forward on
csúszni az alsó részen, miközben egyre több víz
top of the other, as more water flows out from the
folyik ki az íves nyíláson. Alatta a geometriát úgy arced opening. The geometry was constructed
alakítottam ki, hogy megvezesse a folyadékot, in such a way, that it drives the fluid – allowing
így már zárt állapotban, a mozgás indulásának the water to leave from the tap even in the closed
pillanatában is ki tud ömleni a víz. A csaptelep state, at the beginning of the motion. The tap cre-
különleges látványt nyújt, és a nyitással egy- ates a one-of-a-kind visual experience, and the
bekötött mozgás izgalmassá teszi a használatot. motion makes usage exciting.

58
diplomamunka | degree work

59
Pete Dóra

Felhasználó által tetszőlegesen alakítható bútor Design of arbitrarily adjustable furniture for
tervezése íves falfelületekre curved walls
Egyetemi konzulens Tutor
Vidovics Balázs, egyetemi tanársegéd Balázs Vidovics, assistant lecturer
Külső konzulens Consultant at company
Pozsonyi József, Desidea Studio József Pozsonyi, Desidea Studio

Íves alaprajzot magánházakban elsősorban a In private homes curved walls are used es-
nappali szobákban alkalmaznak, ezek bebú- pecially in living rooms, which is a hard task
torozása nehéz feladat a lakberendező számára, for an interior designer because there is no or
hiszen alig akad a célnak megfelelő bútor. A insufficient amount of proper furniture. The ele-
MODIVA bútor egységei a felhasználó által ments of MODIVA furniture can be combined in
tetszőlegesen kombinálhatóak, így az moduláris many different ways according to user’s wish. It
felépítésű, térelválasztóként is alkalmazható. can also be used as an interior space separa-
Függőleges irányban maximum hat (nyitott, félig tor. Maximum six (opened, semi-opened and/
nyitott és/vagy zárt) polcelem építhető egymásra or closed) shelf units can be built upon each
és két szomszédos polcelem hagyható ki a other vertically and two neighboring shelf units
struktúrából egy sorban. A vázszerkezet az axi- can be skipped in a row. Frames allow rotation
ális csapágyak segítségével szabad elfordulást on the centerlines by axial ball bearings. The
enged a középtengelyek körül. A bútor íve e curve of the furniture can be fixed by fastening
csapágyak megszorításával fixálható. A legtöbb those bearings. Most of the parts are made of
alkatrész Alucobondból készül. Ez egy könnyű, Alucobond. It is a lightweight material with a
szendvicsszerkezetű anyag, amely két oldalán sandwich structure, which consists of two 0,5
0,5 mm-es alumínium rétegekből, középen pedig mm thick aluminium layers on the sides and a
egy polietilén magból áll. polyethylene core.

60
diplomamunka | degree work

61
Robák Réka

Rádió távirányítású modellautó kritikus Redesign of critical constructional parts of


szerkezeti elemeinek feltárása és áttervezése radio controlled model car
Egyetemi konzulens Tutor
Dr. Horák Péter, egyetemi docens Dr. Péter Horák, associate professor lecturer
Külső konzulens Consultant at company
Paróczi Annamária, R-Design Studio- Annamária Paróczi, R-Design Studio-
Mérnökiroda Kft. Engineering Office Ltd.

Diplomámban a Traxxas Slayer rádió távi- In my diploma thesis I redesigned the suspen-
rányítású modellautó kerékfelfüggesztésé- sion of the Traxxas Slayer radio controlled
nek áttervezésével foglalkoztam a „reverse model car using the „reverse engineering” meth-
engineering” módszerének alkalmazásával. Az od. By the aspect of failures I defined the most
elvégzett FMEA elemzés alapján elmondható, critical elements of the suspension with the aid
hogy a meghibásodás szempontjából legkri- of FMEA analysis (suspension arms). In the next
tikusabb alkatrészek a lengőkarok. Ezután step I digitized the physical model of the original
az eredeti Slayer lengőkarok meglévő fizikai Slayer suspension arms with a 3D Scanner, and
modelljét digitalizáltam egy lézeres 3D szken-
transformed the result (a spatial „pointcloud”) to
ner segítségével, majd a számítógépen kapott
solid bodies. In order to improve the mechani-
térbeli pontfelhőt testmodellé átalakítottam. A
lengőkarok mechanikai szilárdságának javítása cal strength of the suspension arms I optimized
érdekében optimalizáltam a geometriát. A the geometry. Before manufacturing the parts
kialakult modelleket számítógépes terhelés szi- I tested them with a computer load simulation.
mulációval teszteltem. A lengőkarok prototípusát The prototypes of the suspension arms were
Polyjet technológiával valósítottuk meg. A kisso- realized by Polyjet rapid prototyping technology.
rozatú gyártással (szilikon szerszámba történő The components were made of carbon fiber
vákuumöntés) készített lengőkarok anyaga composit by small series manufacturing (silicon
szénszál erősítéses kompozit. mould and vacuum casting).
62
diplomamunka | degree work

63
f.
Függelék
Appendix
Bocsi Szabolcs.............................................. bocsi.szabolcs@gmail.com.............................................12
Bóta István..................................................... botadesign@gmail.com..................................................46
Bódy András.................................................. designevolution@worker.com...........................................8
Csire Géza..................................................... csigez@yahoo.com...................................................16, 48
Dékány Sára................................................. dekanysaci@freemail.hu.................................................52
Eperjesi Tímea............................................. eperjesitimea@gmail.com...............................................12
Galambos Máté............................................ mate.galambos@gmail.com.............................................6
Kapelner Andrea.......................................... kapy.andi@gmail.com.....................................................12
Kele Sára....................................................... info@sarakele.com...................................................18, 50
Kelemen Zsófia............................................ zsofids@gmail.com.........................................................14
Kirchmayer Andrea..................................... kmayer.andi@gmail.com.................................................26
Lator Zsolt..................................................... lokvenc@freemail.hu......................................................10
Lévay Ariel..................................................... levaspirit@gmail.com......................................................14
Lőrincz Dániel............................................... lorincd@gmail.com.........................................................20
Maszkály Andrea.......................................... m.a@vipmail.hu..............................................................54
Mázló Lajos................................................... luis.gyopar@freemail.hu...................................................8
Molnár L. Péter............................................. lpeter.molnar@gmail.com...............................................28
Mondvai Diana............................................. diamondvai.md@gmail.com..............................................6
Nagy Bernadett.............................................. bettibet@gmail.com........................................................30
Nagy Orsolya Viktória.................................... nojszi@gmail.com...........................................................32
Nieto Ramón................................................. djramon@freemail.hu......................................................34
Pap Kinga....................................................... pap.kinga@gmail.com....................................................56
Pete Dóra....................................................... petedorah@yahoo.com...................................................58
Pohorilják Adrán.......................................... pohyt1@gmail.com.........................................................10
Rebi Zsuzsanna............................................. rezsuzsska@freemail.hu.................................................36
Robák Réka................................................... robakreka@gmail.com....................................................60
Rózsa Miklós Barna....................................... rozsamiklosbarna@gmail.com........................................22
Sarodi Flóra.................................................. kissarodi@yahoo.com.....................................................14
Szabó József................................................. u3szabo@gmail.com......................................................38
Székely Anett................................................ anett.szekely@gmail.com...............................................40
Szikszai Gusztáv.......................................... guszti5@hotmail.com........................................................8
Váci Balázs.................................................... balazsnyikow@gmail.com.................................................6
Vas Tünde...................................................... vastunde@gmail.com.....................................................42
Wettstein Dorottya....................................... jrjuz3@googlemail.com...................................................44

65
k.
Készült
Credits
Kiadja a BME Gép- és Terméktervezés Tanszék.
Felelős szerkesztő: Dr. Horák Péter
Szerkeszti: Szeghő Krisztina, Szélig Nikoletta, Vidovics Balázs
Grafika: Molnár L. Péter
Intro logo: Bartos Márton, Radnóczi András

Published by BME Department of Machine and Product Design


Editor in chief: Péter Horák PhD.
Editors: Krisztina Szeghő, Nikoletta Szélig, Balázs Vidovics
Graphic design: L. Péter Molnár
Intro logo: Márton Bartos, András Radnóczi

A kiadványt támogatták:
Our sponsors:

You might also like