1

MAGYAR KIRÁLYOK KÖNYVE

Árpád-házi fejedelmek,
Magyarország királyai,
Erdély fejedelmei és a kormányzók
Összeállította:
Buskó András

BUDAPEST, 2011
Az Európai Unió Tanácsának magyar és lengyel elnöksége évében
 2

Vegyesházi királyok kora (1301-1526)

 3

A vegyesházi királyok kora (1301-1526)

http://hu.wikipedia.org/wiki/A_vegyesh%C3%A1zi_kir%C3%A1lyok_kora

A magyar történelemben vegyesházi királyok kora alatt a Vencel trónra lépésétől II. Lajos király
haláláig tartó időszakot értjük. Az elnevezés onnan származik, hogy ebben az időszakban egy
dinasztiának sem sikerült olyan tartósan megszereznie a magyar trónt, mint előtte az Árpád-háznak (a
királyokat nézve 1000-től 1301-ig) vagy utána a Habsburgoknak (1526-1918). Egyes kutatók a
vegyesházi királyok kora kifejezést elavultnak tartják, helyette a késő középkor megnevezést
javasolják.[1] Uralkodók:
Cseh Vencel (Přemysl-dinasztia, 1301–1305)
Bajor Ottó (Wittelsbach-dinasztia, 1305–1307)
I. Károly (Károly Róbert) (Anjou-dinasztia, 1301/1308–1342)
I. (Nagy) Lajos (Anjou-dinasztia, 1342–1382)
Mária (Anjou-dinasztia, 1382–1395)
II. (Kis) Károly (Anjou-dinasztia, Durazzói-ág, 1385–1386)
Luxemburgi Zsigmond (1387–1437)
Habsburg Albert (1437–1439)
I. Ulászló (Jagelló-dinasztia, 1440–1444)
V. László (Habsburg-dinasztia, 1440/1444–1457) - kiskorúsága alatt kormányzó: Hunyadi
János (1446–1452)
Hunyadi Mátyás (1458–1490)
II. ULászló (Dobzse László) (Jagelló-dinasztia, 1490–1516)
II. Lajos (Jagelló-dinasztia, 1516–1526)
Interregnum
Az Árpád-ház kihalása utáni, 1301-1308 közötti időszakot interregnum néven szokás emlegetni. Az
elnevezés némileg megtévesztő, ugyanis voltak az országnak királyai, azonban egyikük sem teljesítette
maradéktalanul az elismert koronázás kritériumait (Székesfehérvár, Szent Korona, esztergomi érsek).
A trónkövetelők rivalizálása alatt a valódi hatalom a kiskirályok néven is emlegetett tartományurak
kezébe került; a leghatalmasabbak Csák Máté, Aba Amadé és Borsa Kopasz voltak.
Anjou-kor
A trónviszályokból Károly Róbert nápolyi herceg került ki szerencsésen, aki elnyerte többek közt a
pápa, a firenzei bankárok és Kán László erdélyi vajda kegyét is. Az új király felszámolta a bárók
hatalmaskodását. A báróktól elkobzott vagyont, földet a hívei kapták meg. Ezek a lépések végett
vetettek az ország szétszakítottságának, és a Magyar Királyság ismét osztatlan, központosított állammá
vált. Károly Róbert megteremtette a bárók és a vármegyei nemesek bandériumaiból álló egységes
katonai szervezetet, a banderiális hadsereget (banderia olaszul „zászlót” jelent). Az aranybányászat
terén a Magyar Királyság élre került, mivel Károly Róbert az úgynevezett bányapénz átengedésével új
bányák létesítésére ösztönözte a nemeseket. 1325-ben firenzei mintára aranyforintott veretett.
Károly Róbert utóda, Nagy Lajos uralkodása a középkori Magyar Királyság egyik fénykora: az ország
belső békéje és dinasztikus kapcsolatai lehetővé tették a társadalom, a gazdaság és a kultúra fejlődését.
Aktív külpolitikája és hadjáratai révén pedig Magyarország európai nagyhatalommá vált.
Zsigmond-kor
Nagy Lajos halála után a leánya, Mária örökölte a trónt, és ezzel megszűnt a magyar-lengyel
perszonálunió. A főúri pártok között polgárháború tört ki a Mária férjjelöltjei és így a leendő király
személye miatt. A harcokból a Luxemburgi-ház támogatói kerültek ki győztesen. Luxemburgi
Zsigmond, IV. Károly német-római császár fia 1385-ben érkezett Magyarországra, ahol feleségül vette
Máriát. De nem volt könnyű helyzetben, hiszen az anyakirályné Erzsébet, Orléans hercegét látta volna
a trónon szívesen, amiben Garai Miklós nádor is támogatta. Ugyanakkor (Kis) Károlyt, az Anjou-ház
utolsó tagját is próbálták trónra emelni. Zsigmondot a Lackfiak és a Szécsiek támogatták elsősorban.
 4

A szerencse Károlynak kedvezett, hiszen 1385-ben ő is Budára érkezett, ahol Zsigmond elmenekülése
után megkoronáztatta magát. Viszont 39 nap múlva meggyilkolták Erzsébet anyakirályné hívei.
Ugyanakkor Garai nádor és Erzsébet rosszul számítottak, hiszen a Délvidék fellázadt és Nápolyi
Lászlót (Károly fiát) ismerték el királynak. Ekkor személyesen próbáltak véget vetni a felkelésnek, de
meggyilkolták őket. Így az uralkodó nélkül maradt ország főurai, a Lackfiak vezetésével ligát kötöttek
és Zsigmondot koronázták királlyá 1387-ben.
Luxemburgi Zsigmond a trónért kemény egyezséget kötött a főurakkal (bárókkal), melyben erősen
megkötötték a kezét, és gyakorlatilag csak velük együtt kormányozhatott. Zsigmond király a
következő években a királyi birtokok felét eladományozta a főuraknak, és gazdasági szempontból
végül már ő is csak egy volt az ország legnagyobb földbirtokosai közül. Uralkodása alatt hatalmas
főúri birtokok, úgynevezett mágnásvagyonok alakultak ki. Míg eddig a királyi udvar volt a kultúra és a
hatalom központja, ettől kezdve a főúri családok ugyanolyan mértékben alakították az ország
kultúráját és politikáját, mint a királyi udvar.
Mivel az ország déli határait veszélyeztetve ekkor kezdte meg balkáni hódításait a felemelkedő
Oszmán-török Birodalom, Zsigmond a belső gondjai ellenére hadjáratokat indított a Balkán irányába.
Miután sikeresen visszafoglalta csapataival Havasalföldet és Kisnikápolyt, ki akarta űzni a törököt
egész Európából, azonban 1396-ban Nikápolynál vereséget szenvedett I. Bajazid szultán hadaitól.
Zsigmond ezután úgy tett kísérletet hatalmának megszilárdítására, hogy hozzá hű főurakat emelt a
bárók közé (Cillei, Báthory, Rozgonyi, Garai családok). Mivel a korábbi bárók helyett köznemeseket
juttatott fóúri hatalomra, 1401-ben a régebbi főurak ligája (szövetsége) szembefordult vele, és elfogták
a királyt. Garai Miklós azonban hősiesen túszul adta magát a királyért cserébe. Miután Zsigmond
visszakapta a trónját, létrejött a királyhű bárókat tömörítő Garai-Cillei liga. 1405-ben pedig – miután
Mária királynő egy lovasbalesetben meghalt – a király feleségül vette Cillei Borbálát.
A király jelentősen támogatta a városok fejlődését is, a városok polgársága pedig elkötelezetten
támogatta Zsigmondot, és nagy szerepük volt a politikai stabilizációban, hiszen egyikük sem akart
főúri függés alá kerülni. Az uralkodó növelte a szabad királyi városok számát, és új törvényeket adott
ki a városok jogainak növelésére. Többek között szentesítette a városok jogát a lakosaik feletti önálló
ítélkezésre. A legfontosabb városok Buda, Pozsony, Bártfa, Eperjes és Kassa lettek. Zsigmond 1395-
ben új egyetemet létesített Óbudán, 1408-ban pedig Budát tette az ország fővárosává. Zsigmond
azonban a királyi birtokok eladományozása után sokszor került pénzügyi zavarba, és hogy
bevételekhez jusson, 1412-ben 16 szepesi várost elzálogosított a lengyel királynak. (Ezek a települések
csak 1772-ben kerültek vissza Magyarországhoz.)
Zsigmond király 1410-ben elnyerte a jelképes rangnak számító német királyságot és komoly
nemzetközi sikereket ért el (konstanzi zsinat megszervezése, 1414–1418). 1419-ben cseh királlyá
választották, és így bekerült a német választófejedelmek körébe. Német, magyar és cseh királyként
Európa egyik legtekintélyesebb uralkodója lett. Birodalma központját Budán rendezte be, amelyet
európai hírű királyi udvarrá fejlesztett. A törökök ellen újabb támadások helyett a déli országrészekben
nagyszabású védelmi rendszert épített ki, az úgynevezett bánságokat, valamint a végvárak vonalát,
melynek központja Nándorfehérvár (a mai Belgrád) lett. 1428-ban sikertelenül próbálta meg
visszafoglalni a törököktől Galambóc várát.
1433-ban elérte legnagyobb sikerét, ugyanis a pápa német-római császárrá koronázta. Ettől kezdve
Buda lett Európa központja, ahol császárokat, királyokat, fejedelmeket fogadtak. A német birodalmi
gyűlést, először a történelem folyamán, a Német-római Birodalom határain kívül, Pozsonyban hívták
össze.
1437-ben az országban kirobbant a Budai Nagy Antal-féle erdélyi parasztfelkelés, aminek közvetlen
kiváltó oka az volt, hogy Lépes György, az erdélyi püspök három éven keresztül, míg rossz pénz volt
forgalomban, nem szedte be az adót, majd mikor ismét "jó" pénz került forgalomba, visszamenőleg is
követelte a tizedet. A felkelést kegyetlenül leverték, azonban hatására a kolozsmonostori
egyezményben az erdélyi vajda enyhített a parasztok terhein.
Ugyanebben az évben Zsigmond király meghalt, 50 esztendős uralkodásával a leghosszabb ideig
uralkodó magyar király volt a középkorban. Fiúörökös hiányában leánya férje, Habsburg Albert
követte a trónon.
 5

A Hunyadiak kora
Trónharcok és Hunyadi János kormányzósága
1440-ben a magyar rendek I. Ulászló néven magyar királlyá koronázták III. Ulászló lengyel királyt.
Ezzel rövid időre ismét perszonálunió jött létre Magyarország és Lengyelország között. Ulászló
legfőbb támasza egy román falubíró fiából szédületes karriert befutó, rendkívül tehetséges erdélyi
nemes, Hunyadi János lett, akit a király erdélyi vajdává tett. Hunyadi segítségével Ulászló nagy
hadjáratot szervezett a terjeszkedő törökök ellen. 1444-ben azonban a mai Bulgária területén a várnai
csatában a magyar sereg vereséget szenvedett. A király életét vesztette, és Hunyadi is csak kis híján
menekült meg. Ezután a Jagellók elvesztették Magyarországot, a magyar trónra V. László
személyében Habsburg uralkodó került.
V. László kiskorúsága idején az ország kormányzója az akkor már leggazdagabb magyar főúrnak
számító Hunyadi lett. Hunyadi hatalmas energiával szervezte meg a Magyar Királyság határait
mindinkább fenyegető Oszmán Birodalom elleni újabb keresztes hadjáratot, birtokainak jövedelmét is
felhasználva. 1456-ban a keresztények hatalmas győzelmet arattak a Nándorfehérvári csatában (a mai
Belgrád mellett), ami több mint ötven évre megfékezte a törökök további európai hódításait. A csata
utáni járványban Hunyadi is életét vesztette. A diadal emlékét őrzi mindmáig a keresztény világban a
déli harangszó.
Mátyás király uralkodása
Hunyadi János idősebbik fiát, Lászlót a főúri pártharcok során V. László király tőrbe csalta és
lefejeztette, azonban még ugyanebben az évben, 1457-ben ő maga is meghalt, és így a magyar trón
megüresedett. A magyar nemesség 1458 telén, Budán, a Duna jegén a 15 éves Hunyadi Mátyást,
Hunyadi János kisebbik fiát választotta királlyá. Uralkodása kezdetén leszámolt a főúri pártokkal, és
központosított királyi hatalmat épített ki, aminek alapját az első magyar állandó zsoldoshadsereg, a
Fekete Sereg képezte. A főurakat korlátozó intézkedései vetették meg az „Igazságos Mátyás" máig élő
népi legenda alapját. Több sikeres hadjáratot vezetett a törökök ellen, de Csehország és nyugat felé is.
Felismerte ugyanis, hogy a török ellen csak szélesebb összefogással lehet védekezni, s a Német-római
Birodalom császárává akarta választatni magát. Diplomáciája is ezt célozta. Feleségül vette Aragóniai
Beatrixot, és III. Frigyes német-római császárral megállapodott, hogy amelyikük gyermektelenül hal
meg, annak a másik örökli a trónját. Sajnos azonban Mátyás király 1490-ben törvényes örökös nélkül
halt meg. Uralkodása idején budai, illetve visegrádi udvara az európai reneszánsz központjai voltak.
Világhírűvé vált könyvtára (corvinák).
Jagelló-kor
Mátyás halála után a magyar rendek egy gyengekezű, könnyen befolyásolható uralkodót akartak, ezért
a lengyel király fiát, a Jagelló-házi Ulászlót koronázták királlyá II. Ulászló néven. Ulászló mellett szólt
az a lehetőség is, hogy a török ellen lengyel vezetéssel jöjjön létre a szükséges nemzetközi pénzügyi és
katonai összefogás, II. Ulászló családja ugyanis hatalmas európai területek fölött uralkodott. A
Jagelló-dinasztia lengyel ága azonban más érdekeket követett, és így az elképzelés meghiúsult. Az
1515-ös bécsi kongresszuson a Habsburgok és a Jagellók a gyermekeik között kettős házassági
szerződést kötöttek, ami gyakorlatilag azt jelentette, hogy ha a magyar uralkodó utód nélkül halna
meg, akkor a Habsburgok öröklik a magyar trónt.
II. Ulászló halála után fia, II. Lajos követte őt a trónon. Apa és fia uralkodása alatt Magyarország nem
készült fel a török elleni harcra. Sőt, a Mátyás alatt elért belső rend és gazdasági fejlődés is
gyakorlatilag szétforgácsolódott az egyes főurak belpolitikai küzedelmei miatt. A jobbágyság
elnyomása 1514-ben a Dózsa-féle parasztfelkeléshez vezetett, amelynek leverése után a Werbőczi
István által készített új törvények a jobbágyság millióinak örökös röghöz kötését, gyakorlatilag fél-
rabszolgaságot vezettek be az országban. Ez Magyarország társadalmát hosszú évszázadokra
visszavetette a fejlődésben, hiszen ezidőtájt a nyugatabbi országokban éppen a jobbágyság fokozatos
megszűnése jelentette a későbbi nemzeti polgárosodás alapját.
Hivatkozások
1. ↑ Engel-Kristó–Kubinyi, 11. oldal
2.
 6

Interregnum (1301-1310)
Interregnum az uralkodó halála és az új uralkodó trónra lépte közötti átmeneti időszak. Intézmény,
testület életében is lehet interregnum, amikor vezető hiányában, az új vezető kinevezéséig, ideiglenes
bizottság vagy megbízott személy vezeti az ügyeket. A szó a latin nyelvből származik, jelentése köztes
uralom. Az interregnum idején az átmenetileg kijelölt vagy megválasztott vezetőt interrexnek is
nevezik.

Vencel (László) magyar király

http://hu.wikipedia.org/wiki/Vencel_magyar_kir%C3%A1ly

Vencel címere
III. Vencel, csehül Václav III., lengyelül Wacław III Przemyślida, németül Wenzel III. (Böhmen)
(Prága, 1289. október 6. – Olmütz, 1306. augusztus 4.) Přemysl-házból származó magyar, cseh és
lengyel király. Magyarországon – László néven – 1301. augusztus 27-étől, 1305. október 9-én történt
lemondásáig uralkodott. 1305. június 21-étől haláláig III. Vencel néven volt Csehország és
Lengyelország királya. Apja II. Vencel cseh és lengyel király, anyja Habsburg Juta (Guta), Habsburg
Rudolf leánya.

Vencel király ábrázolása Thuróczy János krónikájában

 Uralkodóház: Přemysl-ház (IV. Béla leányának, Annának a szépunokája)
 Született: 1289. október 6., Prága
 Édesapja: II. (Přemysl) Vencel cseh király
 Édesanyja: Habsburg Guta (Juta) hercegnő
 Jegyese: Erzsébet magyar hercegnő
 Felesége: Viola hesseni hercegnő
 7

 Uralkodási ideje: 1301. május – 1305. október 9.

 Koronázása: Székesfehérvár, 1301. augusztus 27. – 4 évig uralkodott (lemondott a magyar
koronáról)
 Elődje: III. András
 Utódja: Bajor Ottó
 Cseh Királyság királya:
o III. Vencel néven
o Uralkodási ideje: 1305. június 21. – 1306. augusztus 4.
o Elődje: II. Vencel
o Utódja: I. Rudolf
 Lengyel Királyság királya:
o I. Vencel néven
o Uralkodási ideje: 1305. június 21. – 1306. augusztus 4.
o Elődje: II. Vencel
o Utódja: I. Ulászló
 Elhunyt: 1306. augusztus 4., Olmütz (16 évesen), Prágában temették el.
 Nádor uralkodása idején: Amádé

Vencel fontosabb rokoni kapcsolatai

 8

Magyar–cseh kapcsolatok a 13. század végén

II. Vencel apja és anyja is leányágon rokoni kapcsolatban volt az Árpád-házzal, így már 1290-ben
fellépett a magyar trón igénylőjeként. A külfölddel ellentétben Magyarországon azonban elismerték
Velencei András származását és II. Vencelt is lekötötte a mostohaapjával, Rosenberg Zavis cseh
főúrral kapcsolatos belviszály, így ekkor még nem került Přemysl uralkodó a magyar trónra.
Rosenberg Zavis kivégzése (1290. augusztus 24.) után II. Vencel önállóan kezdett uralkodni
Csehországban és figyelmét elsősorban az ország belső problémáinak megoldására fordította, így nem
jelentett veszélyt III. András uralmára. A két ország közötti jó viszonyt az is kifejezte, hogy 1298
februárjában Vencel és III. András Erzsébet nevű leánya között eljegyzés jött létre. A magyar–cseh
kapcsolatokat némileg beárnyékolta, hogy 1297. június 18-án meghalt Vencel anyja, Juta királyné, aki
életében mérsékelni igyekezett testvére, Habsburg Albert és férje, II. Vencel közti ellentéteket. A
kialakuló újabb Habsburg–Přemysl konfliktusban III. András helyét a Habsburg Ágnessel kötött
házassága jelölte ki, de nyílt összecsapásra András életében nem került sor.
Vencel magyar királlyá választása
III. András váratlan halála után többen bejelentették igényüket a magyar trónra. A legnagyobb külföldi
támogatottságot élvező jelölt a nápolyi Anjou családból származó Caroberto, a későbbi Károly Róbert
magyar király volt. Károly Róbert élvezte a Szentszék támogatását és III. András halálakor már
trónkövetelőként Magyarországon tartózkodott, így élve a lehetőséggel 1301 tavaszán Esztergomban
Bicskei Gergely választott érsekkel királlyá koronáztatta magát. A magyar urak azonban tartottak a
pápai befolyás erősödésétől, nem ismerték el az alkalmi koronával történt koronázást és 1301
májusában a budai királyválasztó országgyűlésen Vencelt választották királynak. Van olyan nézet is,
hogy a magyar koronát először II. Vencelnek ajánlották fel, de ő ezt nem fogadta el, és fiát ajánlotta
maga helyett. Vencel országon belüli támogatottsága lényegesen nagyobb volt, mint Károly Róberté,
néhány délvidéki főúron és Bicskei Gergelyen kívül a magyar politikai élet szinte minden szereplője –
beleértve a tartományurakat is – Vencel királyságát támogatta. 1301. augusztus 27-én
Székesfehérvárott János kalocsai érsek a Szent Koronával királlyá koronázta Vencelt, aki magyar
királyként – az országban akkor népszerű – László nevet vette fel. Károly Róbert tavaszi
koronázásához hasonlóan Vencelé sem felelt meg a hazai jogszokásoknak, mert nem az esztergomi
érsek végezte. 1301 második felére így az országnak két vitatható legitimitású királya is volt, azonban
tényleges hatalmat egyikük sem gyakorolt. A kialakult helyzetnek egyedül a tartományurak voltak
haszonélvezői, akik alaposan ki is használták a két király küzdelmét.

Trónharcok, a pápai legátus

1301 szeptemberében Károly trónigényének támogatására Magyarországra érkezett Niccolò Boccasini,
VIII. Bonifác pápa követe. A bíboros követ ügyes diplomáciával elérte, hogy a magyar főpapok
többsége Károly Róbert mellé állt. Eközben a Cseszneki Miklós és Lőrinc vezette Anjou-párti sereg a
Dunántúl felől előrenyomulva ostrom alá vette Budát. A város azonban Vencel pártján maradt és
miután Kőszegi Iván seregei a város felé közeledtek, Károly Róbertnek eredmény nélkül el kellett
vonulnia. A legátus válaszul egyházi átokkal sújtotta Vencel székhelyét, a budaiak azonban elűzték a
tilalmat betartó papokat és továbbra is minden szertartást elvégeztek. A várost vezető Vencel-párti
rektor, Peturmann biztatására a budai papok feloldottnak tekintették magukat a kiközösítés alól és
válaszul ők közösítették ki az Anjou párti magyar püspököket, sőt magát a pápát is. A legátus végül
célja elérése nélkül, 1303 elején elhagyta Magyarországot. A pápa azonban továbbra sem mondott le
arról, hogy az Anjoukat Magyarország trónjára segítse. Pápai bíróság elé idézte a feleket, majd 1303.
május 31-én kiadott bullájában kijelentette, hogy a magyar királyi trón nem választás útján, hanem
örökösödéssel tölthető be és a jogos örökös Mária nápolyi királyné unokája, Károly Róbert. A pápa a
cseh királyt és fiát eltiltotta a magyar királyi cím használatától és kiközösítés terhe mellett felszólította
a magyar világi és egyházi vezetőket az Anjouk szolgálatára. 1303. szeptember 7-én, Anagniban egy
francia támadás következtében meghalt VIII. Bonifác pápa és a harcban elesett az éppen ott tartózkodó
Bicskei Gergely is. Az új pápa – XI. Benedek néven – az előzőleg Magyarországon járt pápai követ,
Niccolò Boccasini lett, aki nem változtatott elődje politikáján.
 9

Vencel lemondása a magyar trónról

1304-re kiéleződtek II. Vencel és Habsburg Albert közötti ellentétek. Vencel királysága többszörösen
is sértette a Habsburgok érdekeit, mert egyrészt a Přemysl dinasztia lengyel, cseh és magyar uralma
hatalmi túlsúlyt jelentett a Habsburgokkal szemben, másrészt Habsburg Albert anyai nagybátyja volt a
magyar koronára szintén igényt tartó Károly Róbertnek. A várható összecsapás előtt a cseh király
rendezni kívánta fia helyzetét. Addigra Vencel magyarországi támogatottsága jelentősen meggyengült.
Még 1301-ben meghalt János kalocsai érsek és utóda Károly Róbertet támogatta. Vencelt elhagyta
legfőbb tanácsosa Muskat János krakkói püspök is, mert nem vállalta a pápával való további
szembenállást. Nyíltan Károly Róbert mellé állt a tartományurak közül Aba Amadé és Borsa Kopasz.
A hatalmas birtokadományok ellenére Csák Máté is felhagyott Vencel támogatásával. A legnagyobb
befolyású tartományúr feltehetően tartott attól, hogy Vencel Csehországban és Magyarországon is
megerősödik, és így tartománya harapófogóba kerül. II. Vencel 1304 augusztusában nagy haddal
érkezett Magyarországra, de végül kilátástalannak ítélte fia helyzetét. Az ország kormányzását a fia
mellett kitartó tartományúrra, Kőszegi Ivánra bízta és fiát a koronázási ékszerekkel együtt Prágába
vitte. A kinevezéssel és a Szent Korona elvitelével Vencel jelezte, hogy nem mondott le véglegesen a
magyar trónról, a visszavonulásra csak a várható Habsburg támadás miatt került sor. Az 1304 őszén be
is következő támadásban német és – Károly Róbert párti – magyar csapatok mellett részt vett Bajor
Ottó, a későbbi magyar király is. A támadás végül nem hozott eredményt, de 1305. június 21-én
meghalt II. Vencel cseh király és így az 1305. augusztus 18-án megkötött német-cseh béke feltételeit
már a német király diktálta. A feltételek között szerepelt, hogy Vencel mondjon le a magyar trónról és
a koronázási jelvényeket is szolgáltassa vissza. Albert nem saját magának követelte a Szent Koronát,
hanem azt Károly Róbertnek kívánta juttatni. Vencel az első feltételnek eleget is tett, 1305. október 9-
ikén Brünnben (Brno) ünnepélyesen lemondott a magyar trónhoz való jogáról, de azt a koronával
együtt Ottónak adta át.

A Přemysl-dinasztia kihalása
Vencel a magyar koronáról való lemondásakor még csak tizenhat éves volt. Az átélt kudarcok
felőrölték a fiatal király erejét, élete utolsó időszakában kicsapongó életmódot folytatott, nem törődött
uralkodói feladataival, fiatal cseh nemesekkel vetette körül magát és gazdag adományokat osztogatott.
Felmondta jegyességét Erzsébet magyar hercegnővel is, aki addig Bécsben várt az ígért házasságra.
(Az Árpád-ház utolsó ismert leszármazottja 1338. május 6-án fejezte be életét a svájci Töss
apácakolostorában.) A cseh főurak tisztában voltak a dinasztia kihalásának veszélyeivel és 1305
októberében mégis rávették, hogy megházasodjon, azonban a házasság gyermektelen maradt. III.
Vencelt 1306. augusztus 4-én Olmützben meggyilkolták. A tettesek és a gyilkosság indítéka nem
ismert. Halálával kihalt a Csehországban kis megszakítással több, mint négyszáz éven keresztül
uralkodó dinasztia királyi főága.

Kronológia
 1301. A főpapok és a bárók többségének hívására Magyarországra jön II. Vencel cseh király
és 12 éves fiát, Vencel herceget János kalocsai érsek a Szent Koronával Magyarország
királyává koronázza. Vencel berendezi udvarát Budán.
II. Vencel cseh és lengyel király (csehül Václav II., lengyelül Wacław II Czeski németül Wenzel II.
(Böhmen)), (1271. szeptember 27. – 1305. június 21.) Cseh király, krakkói herceg 1291-től,
Lengyelország királya 1300-tól. A Přemysl-dinasztiából származik, II. Ottokár és Kunigunda fia.
Mindössze 7 éves volt amikor apja meghalt, így az ország irányítását IV. Ottó brandenburgi őrgróf
kaparinthatta meg. Ottó az ifjú Vencelt éveken át a brandenburgi, a spandaui és a zittaui börtönben
tartotta fogva, ahol a fiú gyakran szenvedett a hidegtől és az éhségtől. Állítólag az állandó
betegeskedése és mindentől való félelme is ide vezethető vissza. II. Vencel cseh király, akit a
történelem legfélősebb uralkodói között tartanak számon. Vencelben nemcsak a dörgés, a villámlás, a
vihar keltett rettegést, hanem a macska és annak nyávogása is.
 10

Az 1280-as évek első felében egyre hevesebb ellenállás bontakozott ki brandenburgi Ottó és annak
szövetségeseivel szemben, ami kedvezett Vencel hatalomra juttatásának. Przemyśl Vencel 1285-ben
szabadult a fogságból, de a tényleges irányítás csak 5 év múltán került a kezébe.
Vencel Magyarország és Ausztria kapcsán nagyratörő álmokat dédelgetett magában, melynek
megvalósulásával egész Közép-Kelet Európára kiterjedő hatalommal rendelkezett volna. Az Árpád-ház
kihalása után János kalocsai érsek támogatásával II. Vencel fiát, az ugyancsak Vencelt
Székesfehérváron magyar királlyá is koronázták. Természetesen sok magyar főúr – félve a csehek
hatalmának túlzott megnövekedésétől – nem ismerte el Vencelt legitim magyar uralkodónak. 1304-re
Magyarországon olyan bizonytalanná és feszültté vált a helyzet, hogy II. Vencel jobbnak látta fiát
hazavinni.
A magyarországi kudarc után II. Vencel figyelme Ausztria felé irányult. Célkitűzéseit azonban már nem
vihette véghez, mert a tuberkulózisban szenvedő uralkodó 34 éves korában, 1305. június 21-én meghalt.
Fia, Vencel követte a cseh trónon, de mivel ő gyermektelenül halt meg, II. Vencelnek két lányából is
cseh királyné lett, akiknek a férjei uralkodtak Csehországban: Anna, Karintiai Henrik 1. felesége és
Erzsébet, Luxemburgi János 1. felesége. Přemysl Erzsébet fia, Luxemburgi Károly révén II. Vencel
utódai uralkodtak továbbra is Csehországban.
 1302. Vencel cseh király Csák Máténak adományozza Trencsén és Nyitra vármegyét.
 1304. II. Vencel cseh király sereggel jön Magyarországra. Kőszegi Ivánt kinevezi
kormányzójává, a fiát a Szent Koronával együtt hazaviszi Prágába.
 1305. június 21-én meghalt II. Vencel. Fia, Vencel magyar király III. Vencel néven megörökli
Csehország trónját. Vencel lemond a magyar királyságról (Wittelbach) Ottó bajor herceg
javára.
 1306. augusztus 4-én III. Vencelt megölik Olmützben, vele kihal a Přemysl-dinasztia.

Felhasznált források
Bertényi Iván: Magyarország az Anjouk korában, Gondolat – 1987, ISBN 9632817761
Richard Pražak: Vencel (In: Kristó Gyula: Magyarország vegyes házi királyai, Szukits Könyvkiadó –
2003, ISBN 9639441589)
http://hu.wikipedia.org/wiki/II._Vencel_cseh_kir%C3%A1ly
 11

Ottó magyar király

http://hu.wikipedia.org/wiki/Ott%C3%B3_magyar_kir%C3%A1ly

I. Ottó címere
Wittelsbach Ottó, Bajor Ottó (Burghausen, 1261. február 11. – Landshut, 1312. szeptember 9.), a
bajor Wittelsbach-házból származó magyar király, III. Ottó néven Alsó-Bajorország hercege. 1290.
február 3-ától haláláig volt bajor herceg, a magyar királyi címet 1305. december 5-étől haláláig viselte,
de 1307-ben megfosztották magyarországi hatalmától. Apja XIII. Henrik Bajorország, majd I. Henrik
néven Alsó-Bajorország hercege, anyja Erzsébet, IV. Béla magyar király leánya volt. Ottó a nagyapja
emlékére az V. Béla uralkodói nevet használta.

I. Ottó (V. Béla)

Ottó király Thuróczy János krónikájában
 Uralkodóház: Wittelsbach-ház
 Teljes neve: Wittelsbach Ottó
 Ragadványneve: Bajor Ottó
 Született: 1261. február 11., Burghausen (IV. Béla unokája)
 Édesapja: XIII. (Wittelsbach) Henrik bajor herceg
 Édesanyja: Árpád-házi Erzsébet magyar hercegnő, V. Béla magyar király leánya
 Elhunyt: 1312. szeptember 9., Landshut (51 évesen)
 Temetkezési helye: ismeretlen.
 12

 Házastársa:
1. felesége: Habsburg Katalin (megh. 1282) osztrák hercegnő, Habsburg
Rudolf herceg leánya
2. felesége: Piast Ágnes glogaui (sziléziai) hercegnő (megh. 1361) [Głogów
(németül Glogau, csehül Hlohov) város Délnyugat-Lengyelországban. Ma
Alsó-Sziléziai vajdaságban, az egykori Legnica vajdaságban található, a
vajdaság hatodik legnagyobb városa. Neve a lengyel głóg (galagonya)
szóból ered.]
 Gyermekei:
1. feleségétől: Rudolf és Henrik (ikrek, 1280–1280)
2. feleségétől: Ágnes (1310–1360) és Henrik (1312–1333)
Magyar Királyság királya
 I. Ottó
 Uralkodási ideje: 1305. október 9. – 1312. szeptember 9.
 Koronázása: Székesfehérvár, 1305. december 5. – 2 évig uralkodott. 1307-ben fosztották
meg a tisztségétől, de a királyi címet haláláig megtartotta.
 Elődje: Vencel
 Utódja: I. Károly
 Nádor uralkodása alatt: Amádé
Alsó-Bajorország hercege
 III. Ottó
 Uralkodási ideje: 1290. február 3. – 1312. szeptember 9.
 Elődje: XIII. Henrik
 Utódja: XV. Henrik

Kronológia
 1305. Ottó alsó-bajorországi herceg Brünnben Venceltől megkapja a magyar Szent Koronát.
Székesfehérvárra tartva útközben rövid időre elveszíti a Szent Koronát, de visszatérve az úton
megtalálják azt.
 1305. december 6-án a veszprémi és a csanádi püspök Székesfehérvárott megkoronázza Ottót.
Ottó király és Károly Róbert hívei fegyverszünetet kötnek.
 1307 nyarán Kán László erdélyi vajda a erdélyi Besztercére tartó Ottót foglyul ejti. Ottó ugyan
kiszabadul Kán László fogságából, de a Szent Korona a vajdánál marad. Ottó hazamenekül
Bajorországba.
Habsburg-ellenes szövetségben
Bajorországot 1255. március 28-án osztotta fel egymás között II. (Mogorva) Lajos és Ottó apja, XIII.
Henrik. Pfalz és Felső-Bajorország München központtal Lajos, Alsó-Bajorország Landshut központtal
pedig Henrik birtokába került. Ottónak két öccse volt, azonban Alsó-Bajorországban nem szabályozta
törvény az öröklés rendjét, ezért apjuk halála előtt esküvel kötelezte az ifjabb hercegeket, hogy
Ottónak négy évre átengedik a kormányzást. Henrik 1290. február 3-án meghalt és a kiszabott idő
eltelte után Ottó és öccsei – III. Lajos (1269. – 1296. május 13.) és I. István (1271. – 1310. december
21.) – együtt kormányozták Alsó-Bajorországot.
Ottó első felesége I. (Habsburg) Rudolf leánya, Katalin volt, de Katalin 1282. április 4-én meghalt és
hozománya is visszakerült Rudolf birtokába. 1282-ben Rudolf megkezdte családja hatalmának
kiépítését, fiait hatalmas területekkel adományozta meg és birodalmi hercegekké emelte őket. Ez Alsó-
 13

Bajorország terjeszkedési lehetőségeinek végét és – mivel Felső-Bajorország ebben az időben

Habsburg-barát politikát folytatott – elszigetelését is jelentette.
Rudolf halála (1291. július 15.) után az erőviszonyok jelentősen változtak. A német trónt 1292. május
5-én Habsburg Albert ellenében Nassaui Adolf foglalta el. 1294-ben Felső-Bajorország élére is új
uralkodó, I. Rudolf (Ottó unokaöccse) került, aki szintén Nassaui Adolf mellett kötelezte el magát. A
két Bajorország tehát hosszú idő után ismét ugyanabba a táborba került. Váltakozó sikerrel folytatott
hadjáratok után 1298. július 2-án a göllheimi csatában Nassaui Adolf és bajor szövetségesei döntő
vereséget szenvedtek Habsburg Albert csapataitól. A csatában Nassaui Adolf meghalt. Ottó is
megsebesült, azonban az új német király Habsburg Albert a mainzi érsek közbenjárására
megkegyelmezett neki. 1301-ben Ottó már Habsburg Albert szövetségeseként vett részt annak
hadjárataiban.
Habsburg szövetségben
Feltehetően – mint leányági örökösnek – már az Árpád-ház kihalásakor felmerült Ottó neve a
lehetséges királyjelöltek között, de a korona végül 1301. augusztus 27-én a Přemysl-házból származó
Vencelé lett. Vencel királysága többszörösen is sértette a Habsburgok érdekeit, mert egyrészt a
Přemysl dinasztia lengyel (Vencel apja 1291 óta lengyel király is volt), cseh és magyar uralma hatalmi
túlsúlyt jelentett a Habsburgokkal szemben, másrészt Habsburg Albert anyai nagybátyja volt a magyar
koronára szintén igényt tartó Károly Róbertnek. 1304 őszén ezért német, bajor és – Károly Róbert-
párti – magyar csapatokkal hadjárat indult Csehország ellen, amelyben Ottó is részt vett. A cél a
Kutna-Hora-i ezüstbányák elfoglalása volt, de az ostrom nem járt sikerrel és ennek következtében
Albert és Ottó szövetsége is felbomlott. Ottó átállt Vencel oldalára, aki csapatainak fővezérévé és
tanácsadójává tette. Ennek az átállásnak a következménye lett végül az, hogy Ottóból magyar király
lett. 1305. június 21-én meghalt II. Vencel cseh király. Utóda, III. Vencel még alig volt 16 éves, sem
kellő tekintélye, sem tapasztalata nem volt a helyzet kezeléséhez, így az 1305. augusztus 18-án
megkötött német-cseh béke feltételeit már a német király diktálta. A feltételek között szerepelt, hogy
Vencel mondjon le a magyar trónról és a koronázási jelvényeket is szolgáltassa vissza. Albert nem
saját magának követelte a Szent Koronát, hanem azt Károly Róbertnek kívánta juttatni. Vencel az első
feltételnek eleget is tett, 1305. október 9-én Brünnben (Brno) ünnepélyesen lemondott a magyar
trónhoz való jogáról, de azt a koronával együtt Ottónak adta át. Eközben pártja támadt Ottónak
Magyarországon is. Az egyik legbefolyásosabb oligarcha család, a Kőszegiek kezdeményezték
Magyarországra jövetelét és megkoronázását.
Magyarország királya
Ottó Magyarországra jövetele nem volt veszélytelen, mert III. (Habsburg) Rudolf osztrák herceg
megkísérelte a Magyarországra vezető utakat elzárni előle. Hogy a feltűnést elkerülje, Ottó (a Képes
krónika ábrázolása szerint) egy nagyobb kulacshoz hasonló csobolyót készíttetett és abba rejtette a
Szent Koronát. Egy éjszaka folyamán a csobolyó a földre esett és a visszaforduló Ottó csak másnap
este találta meg. A Képes krónika írója égi jelként értékelte az esetet:
„Valóban csodálatos, és el nem hallgatható csoda! Mert mit is értsek azon, hogy a korona
leesett – ha nem azt, hogy az a herceg nem viselhette élete végéig ezt a koronát […] És mit
jelent az, hogy senki sem találta meg, csak azok, akik vitték – ha nem azt, hogy Pannonia nem
veszítheti el angyal adta koronáját.” (Bellus Ibolya fordítása)
Az angyal adta korona említése igazolja, hogy a Szent Korona „szent” voltáról alkotott nézet a 14.
századra már átment a köztudatba. (A Szent Korona kifejezéssel IV. Béla egy oklevelében
találkozhatunk először.) A Szent Korona kutatásában volt olyan időszak, amikor a kereszt ferdeségét a
csobolyó leesésének következményeként magyarázták.
A szerencsésen Magyarországra érkező Ottót Székesfehérvárott Rádi Benedek veszprémi és Antal
csanádi püspökök koronázták meg. A koronázás tehát nem felelt meg a magyar szokásjognak, mert
nem az esztergomi érsek végezte. A koronázás után az új király seregével Budára vonult és –
demonstrálva, hogy az országnak koronás uralkodója van – a Szent Koronával a fején bejárta az egész
várost.
 14

Az Árpád-ház kihalása utáni évtizedet interregnumnak szokás nevezni a magyar történelemben, annak
ellenére, hogy az országnak volt koronás királya. Az elnevezést mégis az indokolja, hogy a 14. század
elejére a magyar nagybirtokosok (kiskirályok vagy oligarchák) hatalma olyan mértékben megnőtt,
hogy központi királyi hatalomról gyakorlatilag nem is beszélhetünk. Ottó uralma is csak az ország kis
részére terjedt ki és egyre fogyó híveit is megbénította, hogy a Károly Róbert irányába elkötelezett V.
Kelemen pápa egyházi átkot mondott ki rájuk. Ottó rövid uralkodásáról keveset tudunk, a fennmaradt
oklevelekből az a törekvése derül ki, hogy adományaival az őt támogató főúri és egyházi csoportot
próbálta erősíteni. Uralkodásának végéről többféle híradás maradt ránk. Annyi bizonyos, hogy 1307
elején Erdélybe indult, a források egy része szerint az őt támogató erdélyi németekkel akarta
kapcsolatait erősíteni, más források szerint feleségül kívánta venni Kán László erdélyi vajda leányát.
Kán László elfogta a magyar királyt a nála lévő Szent Koronával együtt. Ottó csak néhány hónapos
rabság után, váltságdíj ígéretével szabadult és feladva magyarországi uralmi terveit Bajorországba
távozott. Hazatérésekor a bajorok hősként ünnepelték, uralkodójuk kudarcát az osztrákok intrikáinak
tulajdonították.
Az Ottó-féle kötelezvény
1308. május 1-jén meghalt Ausztriai Albert és Ottó előtt még egyszer felcsillant a remény a
Habsburgokkal való leszámolásra. Albert fiai, Lipót és Frigyes ellen azonban nem sikerült döntő
győzelmet kicsikarnia és 1311. április 7-én Passauban kénytelen volt békét kötni.
Alsó-Bajorország háborús kiadásai és a magyarországi adósság együtt olyan mértékűek voltak, hogy
Ottó világiakra és egyháziakra egyaránt vonatkozó jószágadót szándékozott kivetni ami jelentős
ellenállást váltott ki. A kiutat az 1311. június 15-én kiadott dokumentum, az Ottó-féle kötelezvény
(Ottonische Handfeste) jelentette, amely kiszélesítette a bajor nemesség jogait, beleértve az
intézményes ellenállás jogát is. A dokumentum nem csak Ottóra, hanem utódaira is vonatkozott, ezért
az alapvető bajor rendi szabadságjogok dokumentumának tekintik. Ottó 1312. szeptember 9-én halt
meg.

Felhasznált források
Kristó Gyula – Valaczkai László: Ottó (In: Kristó Gyula: Magyarország vegyes házi királyai, Szukits
Könyvkiadó – 2003, ISBN 963-9441-58-9)
Révai nagy lexikona
Bertényi Iván: A magyar korona története, Kossuth Könyvkiadó – 1986, ISBN 963-09-2563-X
Soós István: A Wittelsbachok (Rubicon 2000/4)
Képes krónika, Helikon (hasonmás kiadás)
 15

Anjou-kor

Anjou liliomok
Anjou-kor – Az 1301 és 1386 közötti korszak neve Magyarországon, amely a francia eredetű nápolyi
Anjou-dinasztia magyar ágából származó három (I. Károly, I. »Nagy« Lajos, Mária) és a nápolyi
ágból egy (II. »Kis« Károly) király uralkodását foglalta magában. Az Anjou-kor idején szűnt meg a
szolgaság Magyarországon, az agrárnépesség jó része jobbágy lett, lezárult a nemesség kialakulása. A
nagy európai pestisjárvány az országot kevéssé érintette, a 14. sz.-i válság itt nem éreztette hatását.
Anjouk hatalomra kerülése
1301-ben III. András halálával az államalapító dinasztia, az Árpád-ház kihalt, a Magyar Királyság
trónja megüresedett. András halálával a trónnak három várományosa volt, a cseh Přemysl-házból való
Vencel, a bajor Wittelsbach-házból való Ottó és a nápolyi Anjou-házból Károly Róbert. Mindhárom
trónvárományos megszerezte magának bizonyos időre a trónt, azonban 1307-re világossá vált, hogy
Károly Róbert került ki győztesen a trónharcból, Vencel lemondott trónigényéről, Ottót pedig
lemondatták.
A hatalom megszilárdítása
1307-ben Károly Róbert királyi hatalma még igen gyenge lábakon állt, az Árpád-házi királyok
birtokadományozásainak köszönhetően egy erős bárói réteg alakult ki, akik tartományurakként
viselkedve önálló politikát folytattak, az állam a feudális anarchiába sodródott. Károly Róbert
legfontosabb teendője ezen tartományurak hatalmának a letörése volt, 1312. június 15-én a rozgonyi
csatában legyőzte az Amádé fiak és Csák Máté egyesített seregeit, maguk az Amádé fiak is elestek a
csatában. 1321-ben elhunyt Csák Máté, halála után Károly Róbert visszanyerte az ország észak-
nyugati része feletti uralmat, helyzete immár stabillá vált. A régi, lázadó főnemesség helyére a király
új, hozzá hűséges embereket állított és közöttük osztotta fel az elkobzott birtokokat. Jellemzően ősi
családok eddig háttérbe szorult ágait emelte be a hatalomba. Ebben az időszakban emelkedett fel sok
később a magyar történelemben fontos szerepet játszó család, például a Lackfiak, Garaiak, Nekcseiek,
Szécsényiek vagy a Debreceniek.
Az Anjou-kor gazdasága
1323-ban Károly Róbert bevezette az ezüst dénárt, mely értékálló pénznek bizonyult, majd 1325-ben,
firenzei mintára, firenzei mesterekkel elkezdte az aranyforint veretését. Az Árpád-házi királyoktól
eltérően Károly Róbert nem élt az évi pénzrontással, helyette 1324-ben bevezette a kapuadót, valamint
a kereskedelmet érintő huszad- illetve harmincadvámot.
A Magyar Királyság igen gazdag volt nemesfémekben, ezüst- és aranybányászata meghatározó volt a
korabeli Európában, így Károly Róbert megpróbálta érdekeltté tenni a földesurakat a bányászatban,
1327-től az urbura egy harmadát a király azon földesúrnak adta akinek a földjén a bánya üzemelt.
Ekkor vették művelés alá a körmöci aranybányákat, amelyek az 1370-es évekig a politikai aktivitás
pénzügyi fedezetét biztosították.
 16

1335-ben Károly Róbert tető alá hozta a Visegrádi királytalálkozót, ahol III. Kázmér lengyel királlyal
és Luxemburgi János cseh királlyal megállapodott egy Bécsett elkerülő biztonságos kereskedelmi
útvonalról.
Anjou-kor külpolitikája
Folytatódott az Árpád-házi uralkodók hagyományos balkáni politizálása: Macsó, Bosznia, Dalmácia
irányába terjeszkedtek a magyar királyok. A lengyel trón 1370-es megszerzésével elkezdődött a
magyar és egy szomszédos nyugati keresztény ország trónja egyesítésének rendszere. Sikertelen
kísérlet történt a magyar és a nápolyi trón egyesítésére. A két román fejedelemséggel szemben az
Anjouk kudarcot vallottak: Havasalföld és Moldva részben a velük való harcokban ekkor vált önálló
országgá.

Károly Róbert
Az Árpád-ház kihalása után a trónviszályokból Károly Róbert nápolyi herceg került ki szerencsésen,
aki elnyerte többek közt a pápa, a firenzei bankárok és Kán László erdélyi vajda kegyét is.
Reformok:
A király felszámolta a bárók hatalmaskodását, ennek kivált kép a kisnemesek és a városok
lakossága örült. A bároktól elkobzott vagyonokat, földeket a hívei kaptak meg. Ezek a lépések
végett vetettek az ország szétszakítottságán, illetve a Magyar Királyság ismét osztatlan,
központosított államá vált.
Károly Róbert megteremtette a király, a bárók és a vármegyei nemesek bandériumaiból álló
egységes katonai szervezetet, a banderiális hadsereget (banderia olaszul zászlót jelent).
Az aranybányászat terén a Magyar Királyság élre került, mivel Károly Róbert az úgynevezett
bányapénz átengedésével új bányák létesítésére ösztönözte a nemeseket. Firenzei mintára
arany forint lett verve.

Nagy Lajos
Károly Róbert utóda, Nagy Lajos uralkodása a középkori Magyar Királyság egyik fénykora: az ország
belső békéje és dinasztikus kapcsolatai lehetővé tették a társadalom, a gazdaság és a kultúra fejlődését.
Aktív külpolitikája és hadjáratai révén pedig Magyarország európai nagyhatalommá vált.

Forrás
"A romániai magyar nemzeti kisebbség történelme és hagyományai" című VI. és VII. osztályos
tankönyv - Stúdium Könyvkiadó, Kolozsvár
Dümmerth Dezső: Az Anjou-ház nyomában, Corvina Kiadó, 1982
 17

I. Károly magyar király

Károly Róbert
http://hu.wikipedia.org/wiki/I._K%C3%A1roly_magyar_kir%C3%A1ly

I. Károly Róbert feltételezett koponyája után rekonstruált arca. Skultéty Gyula alkotása

I. Károly (Nápoly, 1288. – Visegrád, 1342. július 16.), Károly Róbert néven ismert magyar király,
1301-től koronás, de el nem ismert uralkodó, hivatalosan (érvényesen megkoronázva) 1310 – 1342
között uralkodott, ténylegesen 1308-tól. A történelemtudomány az 1308. évi királyválasztó
országgyűlés alapján ezt az évet tekinti uralkodása kezdetének. Ő volt a magyar Anjou-ház alapítója.
Caroberto néven született – amely név nem a Károly és a Róbert összetétele –, Anjou Martell Károly
és Habsburg Klemencia (Habsburg Rudolf német király leánya) házasságából. Nyugati és északi
politikájával igyekezett olyan szövetségi rendszert kialakítani, ami útját állhatja a német-római császár
nagyhatalmi törekvéseinek, valamint gazdaságilag is kedvezőbb helyzetbe hozza Magyarországot. A
regálé jövedelmekre alapozva pénzügyi reformokat hajtott végre, amivel jelentősen megnövelte a
kincstár bevételeit. I. Károly 1342-es halálakor erős birodalmat hagyott fiára, Nagy Lajosra.

Az Anjou-k címerpajzsa, Árpád-sávok és Anjou-liliomok, 1307–1395

 Uralkodóház: Anjou-ház
 Született: Nápoly, 1288 (V. István dédunokája)
 Édesapja: Anjou Martell Károly (†1295) nápolyi trónörökös, apai nagyanyja Mária, V.
István leánya, II. Károly nápolyi király felesége
 Édesanyja: Ausztriai (Habsburg) Klemencia
 Házastársa:
1. Rurik Mária;
Első felesége Halicsi Mária, I. Leó halicsi király lánya volt, akit a forrásokban sokszor
összekevertek második feleségével.[5]
2. (1308 után) Piast Mária bautheni és tescheni hercegnő
Második felesége Piast Mária, II. Kázmér – a sziléziai Beuten hercege – lánya. 1318
közepén[5] második felesége meghalt Temesvárott, ahol ekkor a királyi székhely volt. [2]
Ebből a házasságából egy, vagy két lánya született, esetleg egy sem. [5]
 18

3. (1318) Luxemburgi Beatrix római hercegnő, János cseh király leánya

Harmadikként 1318 vége felé Károly szövetségesének, János cseh királynak a testvérét,
Luxemburgi Beatrixot vezette oltárhoz, aki azonban egy év múlva, 1319 végén szintén
elhunyt[2] gyermekszülésben, újszülött gyermekével együtt. [5]
4. (1320) Łokietek Erzsébet lengyel hercegnő, I. Ulászló lengyel király leánya,
Nagy Kázmér lengyel király testvére
Károlyt első három házassága trónörökös nélkül hagyta, és ez gyorsan újabb házasságra
ösztökélte. Negyedikként 1320. július 6-án Budán[5] feleségül vette a I. Ulászló lengyel
király lányát, Lokietek Erzsébetet, ami később fiának, Lajosnak jogalapot teremtett a
lengyel trón megszerzésére. Ebből a házasságából több gyermeke született:[2]
 Gyermekei: Kálmán (házasságon kívül született, később győri püspök lett); — / — / Károly,
László, Lajos, András, István
?Károly vagy ? Katalin (*1321)[5]
Károly (*†1323)[5]
László (1324. október 1.–1329)[5]
Lajos (1326. március 5.–1382),[5] I. (Nagy) Lajos néven magyar király
András (1327. november 30.–1345. szeptember 18.),[5] calabriai herceg, nápolyi trónörökös, majd a
királynő koronázott férje
?Erzsébet (*1327 és 1332 között)[5]
István (1332. augusztus 20.–1354)[5]
Házasságon kívül született gyermeke egy Csepel-szigeti ágyasától[5]
Kálmán (1317/18–1375), győri püspök 1337-től 1375-ig.[6]

Kronológia

I. Károly a Thuróczy-krónikában
 1301. május 13. előtt Bicskei Gergely esztergomi érsek alkalmi koronával királlyá koronázza
(Anjou) Károly Róbertet. Kőszegi István báró elfoglalja Esztergomot, Károly Róbert és az
érsek elmenekül.
 1301 szeptemberében Károly trónigényének támogatására Magyarországra érkezett
Boccasini Miklós, VIII. Bonifác pápa követe (1301-1303 között tartózkodik itt).
 1302. Károly Róbert Buda ellen vonul, azonban nem tudja bevenni a várat.
 1303. május 31. VIII. Bonifác pápa Károly Róbertet ismeri el magyar királynak Vencel
ellenében.
 1304. augusztus 24-én Károly Róbert szövetségre lép Habsburg Rudolf osztrák herceggel.
 19

 1304 őszén Károly Róbert és hívei hadjáratot indítanak a cseh király ellen.
 1307. Károly Róbert visszafoglalja Esztergomot a Kőszegiektől. Buda Károly Róbert kezére
kerül, 1307. június 1-én hűséget esküszik Károly Róbertnek.
 1307. október 10-én a magyar főurak nagy része a rákosi gyűlésen Károly Róbertet ismeri el
királynak.
 1308. A magyar főurak királlyá választják Károly Róbertet. 1308-1311 között Gentilis pápai
legátus tevékenykedik Magyarországon.
Gentilis, Monteflorum, de, OFM (†Avignon, 1312. okt. 12.): bíboros, pápai követ. - A pápai udvarban
teológus, 1298. XII: bíboros 1307. augusztus 8-án a pápa követül küldte Közép-Európába az egyházi
fegyelem helyreállítására és Károly Róbert elismertetésére. Magyarországra október 19-én indult, 1308.
november 4-én a budai domonkos kolostorban tevékenykedett. Hatására november 27-én a pesti
országgyűlésen Károlyt királlyá választották. Kán László erdélyi vajdával tárgyalni kezdett a Szent
Korona visszaadásáról. 1309. december 25-én kiközösítéssel fenyegette meg, mire a vajda 1310. július
2-án kiadta a koronát. V. Kelemen pápa a vienne-i zsinatra hívta Magyarországról. Assisiben az általa
épített kápolnában temették el a Szt Ferenc-bazilikában.
 1309. Gentilis pápai legátus megszenteli a Károly Róbert számára készült koronát, letiltja a
Kán Lászlónál levő Szent Koronát.
 1309. június 15. Tamás esztergomi érsek megkoronázza Károly Róbertet a legátus által
adományozott koronával.
 1310. augusztus 27-én Károly Róbertet megkoronázzák a Szent Koronával Székesfehérvárott.
 1311. Csák Máté támadása Buda ellen, Gentilis bíboros kiközösíti Csák Mátét. A kassai
polgárok megölik Aba Amádét.
 1312. június 15. Károly Róbert a rozgonyi csatában legyőzi a Csák Mátét támogató Aba
Amádé fiait.
 1314. Károly Róbert szövetségre lép Habsburg Frigyes osztrák herceggel.
 1315. A király visszafoglalja Csák Mátétól Visegrádot. Szerbiai háború és Macsó elfoglalása.
— Temesvár várát 1212-ben említik először castrum regium Themes néven. Károly Róbert
alatt királyi székhely lett, az uralkodó 1315-től 1323-ig itt tartotta udvarát.
 1316. A király személyesen vezet hadjáratot Kőszegi János ellen. A királyi sereg Debrecennél
legyőzi Borsa Kopasz seregét. Károly Róbert városi kiváltságokat ad Kolozsvárnak.
 1318. Az ország főpapjai – világi hatalmuk korlátozása miatt – véd- és dacszövetséget kötnek
a király ellen.
 1319. Károly Róbert hadjáratot vezet a szerb király ellen, visszafoglalja Nándorfehérvárt.
 1320. Július 6. Károly Róbert házassága Erzsébettel.
 1321. március 8. Csák Máté halála. A király hadat küld tartományainak megszállására.
 1323. január 6. Károly Róbert állandó értékű ezüstpénzt veret. — Temesvárról, eddigi állandó
jellegű tartózkodási helyéről Visegrádra teszi át székhelyét.
 1324. Károly Róbert háborút indít Basarab havasalföldi vajda ellen.
I. Basarab (1270-1280 k.[1] – 1352[1]) havasalföldi fejedelem 1310-1352 között. Latin nyelvű magyar
forrásokban Bazarad vagy Ivanko Bazarad néven szerepel. Őt tartják a Havasalföldi Fejedelemség
alapítójának, ezért az újkori román történelemben Basarab Întemeietorul (Alapító Basarab) néven
emlegetik. Egy 1332-es, Károly Róbert által kibocsátott okirat szerint Thocomerius fia. — Uralma elején
még Magyarország vazallusa volt, 1324-ben úgy szerepel a magyar okiratokban mint „Bazarab,
woyvodam nostrum Transalpinum”, de egy idő után megtagadta a 7 000 márka hűbéresi adó kifizetését,
sőt, 1325-ben elfoglalta Magyarországtól a Szörényi bánságot.
 1325. Megkezdődik firenzei mintára az aranyforintok verése. A nemesérc-monopólium
bevezetése.
 1326. április 24. A Szent György-lovagrend megalapítása.
 20

 1327. Károly Róbert jövedelmeinek növelése céljából megkezdi a korábban elidegenített

királyi birtokok visszavételét. Bevezeti a harmincadvámot és a bányamonopólium rendszerét.
Városi jogot adományoz Aranyosbányának, Nagybányának és Felsőbányának.
 1327. február 13.Károly Róbert magyar és Luxemburgi János cseh király nagyszombati
találkozója. Megegyeznek, hogy mindkét országban kettős, arany-ezüst valutarendszert
vezetnek be a magyar aranyforintra és a cseh ezüstgarasra alapozva.
 1328. Károly Róbert hadjáratot vezet a Habsburgok ellen, majd Magyarország számára
előnyös békét köt. — Károly Róbert megalapítja Körmöcbánya (szlovákul Kremnica, németül
Kremnitz, latinul Cremnicium) városát. A várost még sziléziai és türingiai német telepesek
alapították a 12. században. 1328-ban Cremnychbana, 1332-ben Cremnic, 1335-ben
Cremnech, 1338-ban Cremnuch, 1343-ban Crempnuch, 1389-ben Chrempnichya, 1394-ben
Chrempnichya, 1394-ben Cremnicia, 1476-ban Krembnicia, 1526-ban Kremnica alakban
szerepel a korabeli forrásokban. Károly Róbert 1328. november 17-én szabad királyi
bányavárosi jogokkal látta el és megalapította pénzverdéjét. 1335-től itt verték a híres
aranyforintot, mely körmöci dukátként is ismert volt.

Körmöcbánya
 1329. Ezüstgaras verése.
 1330. április 17. Zách Felicián merényletkísérlete.
 1330. Róbert hadat indít I. Basarab havasalföldi fejedelem ellen, mivel az nem adja vissza az
elfoglalt Szörényvárat. A királyi sereg a vár visszafoglalása után benyomul Havasalföldre.
november 12. – A magyar sereg Posadánál (Vöröstoronyi-szoros) vereséget szenved a
havasalföldi seregtől.
Károly Róbert magyar király követek útján próbálta jobb belátásra bírni, de minden bizonnyal
eredménytelenül, hiszen ugyanazon év szeptemberében a magyar király büntetőhadjáratra indult egykori
vazallusa ellen. Elfoglalta Szörényvárát, majd előrenyomult a vajda székhelye (Argyasudvarhely) felé.
Basarab békeajánlata hidegen hagyta a magyar uralkodót, pedig az felajánlotta túszul egyik fiát és vállalta
a régi adó kifizetését is,
„csak, hogy térjetek vissza békében és óvakodjatok a veszélyektől, mert ha közelebb jöttök, azoktól meg
nem szabadultok”.
A magyar sereg, miután lerombolta a vajda székhelyét, egy szűk hegyi szorosban, Posada-nál
(valószínűleg a Vöröstoronyi-szoros) szembesült a vajda fenyegetésével. A négy napig tartó csatában,
amit a történelem a Posadai csata néven ismer, Károly Róbert és serege katasztrofális vereséget szenvedett
a lesből támadó Basarab csapataitól
 21

 1333. Károly Róbert fiát, András (Endre) herceget eljegyzi Johanna nápolyi hercegnővel és
egyezményt köt András trónöröklésére.
 1335. november 1. A visegrádi magyar – cseh – lengyel királytalálkozó.
 1336. Cseh és lengyel szövetségben háború Ausztria ellen.
 1337. Károly Róbert békét köt az osztrák hercegekkel.
 1339. Károly Róbert és III. (Nagy) Kázmér megállapodása, hogy Károly valamelyik fia örökli
a lengyel trónt. — A macsói és a kucsói bánság elvesztése.
 1341. Endre herceg és Johanna házasságot köt. — Első ismert pallosjog adományozása.
 1342. július 16. Károly Róbert halála.

Károly Róbert szobra a budapesti Hősök terén (1905), Kiss György alkotása

Harc a trónért
I. Károly V. István Árpád-házi magyar király dédunokája volt. V. István 1267-ben egyik lányát,
Máriát II. Anjou Károly, későbbi nápolyi királyhoz adta feleségül. II. Anjou Károly és az Árpád-házi
Mária fia, Martell Károly magyar trónigénye már IV. László halála után felmerült, ugyanis az Árpád-
ház egyetlen élő férfi trónörökösét, utószülött Istvánt IV. Béla nem ismerte el törvényes testvérének.
Utószülött István fiának, András hercegnek később mégis elég nagy tábora volt ahhoz, hogy mint az
Árpád-ház utolsó férfiági leszármazottját királlyá koronázzák, annak ellenére, hogy a pápa Martell
Károlyt támogatta. Martell Károly 1295-ös halála után fia, Károly Róbert folytatta a harcot a trónért.
 22

1300 augusztusában kötött ki Károly Róbert hajója Spalatóban, amikor még III. András ült a trónon.
Károly Róbert mellett a horvátországi Subics és Babonics családok, valamint Csák Ugrin tartományúr,
Bicskei Gergely esztergomi érsek és a Cseszneki fivérek, Cseszneki Miklós és Cseszneki Lőrinc
álltak. Külföldi támogatói a Nápolyi Királyság hűbérura, VIII. Bonifác pápa, és a Habsburg hercegek
voltak. András király 1301 januárjában váratlanul meghalt. 1301 tavaszán Bicskei Gergely Károlyt
Esztergomba vitte, és egy alkalmi koronával megkoronázta. Ez a koronázás nem volt törvényes, mert
nem a Szent Koronával és nem Székesfehérváron, a koronázó városban történt, valamint Bicskei érsek
hivatali jogcíme is kérdéses, de fontos volt Károly hatalmának növeléséhez. Hamarosan menekülni
kényszerült, mivel a nemesek nagy része nem fogadta el, mivel féltek attól, hogy a pápai támogatása
miatt saját önállóságukat elveszítik. Ezért Vencelnek, a cseh trónörökösnek ajánlották fel a koronát,
akit 1301. augusztus 27-én, Székesfehárvárott a kalocsai érsek meg is koronázott a Szent Koronával.
Vencelé is érvénytelen koronázás volt, mivel nem az esztergomi érsek koronázta, bár a másik két
feltétel adott volt.[2]
1302-ben javult Károly Róbert helyzete, amikor meghalt a Vencelt megkoronázó János kalocsai érsek,
és helyére István került. Híveivel az ősszel megostromolta a király székhelyét, Budát, de az ostrom
sikertelen volt, csak a környéket, a budai szőlőket sikerült feldúlnia. Az országból távozni készülő, de
még itt lévő Boccasini Miklós (Niccolò Boccasini) pápai legátus egyházi tilalom (interdictum) alá
helyezte a Vencel-párti budaiakat. Válaszul a budaiak Lajos pap vezetésével megszegték a tilalmat,
kiszolgáltatták a szentségeket és kiközösítették a pápát, valamint a Károly pártján levő magyar
érsekeket és püspököket. VIII. Bonifác pápa 1303. május 31-i bullájában Károlyt nyilvánította
királynak, és Vencelt eltiltotta a cím használatától s a vele járó jogok gyakorlásától. VIII. Bonifác és
Bicskei Gergely ősszel meghaltak, de a pápai székbe XI. Benedek néven Boccasini került, és az új
esztergomi érsek is az ő pártján volt, ezért Károly helyzete nem romlott. 1304-ben II. Vencel sereggel
Magyarországra jött, de néhány hónapi itt tartózkodás után fiával és a Szent Koronával Csehországba
távozott. 1304-ben Károly Róbert Oroszországba ment, hogy eljegyezze Leó halicsi fejedelem
lányát.[2]
1305-ben a cseh király meghalt, és Vencel, hogy a cseh és lengyel trónt elfoglalhassa, lemondott a
magyar trónról a bajor Wittelsbach Ottó javára, és átadta neki a Szent Koronát. Ottót 1305. december
6-án Székesfehérvárott a Szent Koronával a veszprémi és a csanádi püspökök koronázták királlyá,
érvénytelenül. 1305-ben II. Károly nápolyi király, hogy unokáját támogassa, firenzei bankároktól
újabb kölcsönt vett fel Károly javára, és délvidéki magyar főurakat – Frangepán Duim, Babonić
Radiszló – valamint Šubić Pál követét is fogadta Nápolyban. Károly 1306-ra elég erős volt, hogy újra
támadást indítson. Tavasszal elfoglalta Esztergomot és több felvidéki várat. Eddigre a Károly-pártiak
kerültek többségbe. 1307-ben az Erdélybe látogató Ottót a vajda, Kán László elfogta és elvette tőle a
koronát. Néhány hónapi fogság után Ottó Bajorországba távozott. Bár 1312-ben bekövetkezett
haláláig viselte a magyar királyi címet, 1307 után vele már nem kellett számolni.[2]
1307-ben megélénkült Károly egyházi támogatása. Május második felében Tamás esztergomi érsek
Udvardon tartományi zsinatot tartott, ahol Károly elismerésére szólított fel mindenkit, azzal
fenyegetve, hogy egész Magyarországot egyházi tilalom alá veti. Az első avignoni pápa, V. Kelemen,
Gentilis ferences szerzetes személyében legátust küldött Magyarországra. 1307. október 10-én Károly
Róbertet a rákosi országgyűlés királlyá választotta. A nagyurak közül jelen volt többek között Csák
Ugrin, Rátót Domoks, Aba Amadé nádor, Borsa Kopasz nádor, Ákos István nádor, Rátót Loránd
nádor. A megjelentek elfogadták Károlyt és utódait Magyarország királyának. Nem voltak jelen a
leghatalmasabb tartományurak, Csák Máté, Kán László és a Kőszegiek, de a jelenlévők érdekei sem
egyeztek Károlyéval a királyi hatalom erősítésében.[2]
Gentilis bíboros 1308 tavaszán érkezett Magyarországra, és nekiállt meggyőzni a nagy
tartományurakat Károly Róbert támogatásáról. Először Csák Mátéval jutott megegyezésre a Pilis
hegységbeli Kékesen 1308. november 10-én. Máté felesküdött Károlyra, cserébe Károlytól megkapta a
tárnokmesteri tisztséget. November 27-én Gentilis Budán országos gyűlést tartott, ahol a Kőszegiek
közül többen személyesen megjelentek, Kán László és Csák Máté pedig követei útján képviseltette
magát. Úgy tűnt, kialakult a bárók egységfrontja Károly mögött. 1309. június 4-én Kőszegi Henrik
egész családja nevében hűségesküt tett a királyra Gentilis előtt. 1309. június 15-én Budán, a
Nagyboldogasszony-templomban sor került Károly második koronázására, Tamás esztergomi érsek
 23

által, egy Gentilis által készíttetett koronával, mivel a Szent Korona még mindig Kán Lászlónál volt,
aki a koronázáson még követekkel sem képviseltette magát. Jogilag ez is érvénytelen koronázás volt,
mivel nem a Szent Koronával és nem Székesfehérvárott történt. [2]
Gentilis Kán Lászlóval próbált megegyezésre jutni, de egyelőre sikertelenül, ezért 1309 karácsonyán
kiközösítette az erdélyi vajdát. Kán László végül 1310. április 8-án, Szegeden elfogadta Károlyt
törvényes urának a Tamás esztergomi érsek kezében lévő keresztre tett esküvel. A vajda hamarosan
visszaadta a Szent Koronát, és vele Székesfehérvárott 1310. augusztus 27-én az esztergomi érsek
harmadszorra, immár minden tekintetben érvényesen, Károly Róbertet Magyarország királyává
koronázta.[2]
A hatalom megszilárdítása
Csák Máté a székesfehérvári koronázáson nem jelent meg, sőt szembefordult a királlyal, és az ő,
valamint familiárisai birtokait dúlta. 1311. június 25-én csapatai egészen Budáig nyomultak, ahol a
király a családjával tartózkodott. Gentilis július 6-án kiközösítette Mátét, majd szeptember körül
elhagyta az országot. Károly Debreceni Dózsa vezetésével küldött csapatokat Máté ellen, de ezek
ekkor nem jártak még sok sikerrel, mégis ekkor kezdett a király az egy évtizedes diplomáciai
próbálkozásai után fegyverrel is érvényt szerezni jogainak.[2]
1310 táján a magyar társadalom látta, hogy Károly és a tartományurak között kell választani, és ekkor
már egész széles egységfront alakult ki a király mögött. Sok későbbi nagy család ekkor alapozta meg
hatalmát azzal, hogy a király mögé állt, sokszor saját rokonai ellenében is. Így tett például a nógrádi
Szécsényi Tamás, így tettek a gömöri Szécsiek, így az 1310-es években a Kőszegi családból kiváló
Kanizsaiak és Köcskiek, és az Anjou-korban emelkedtek fel még a Losonciak, a Bátoriak, a
Nekcseiek, a Kompoltiak, a Görgeiek, a Kállaiak és a Becseiek. A tartományúri uralom alatt
megnövekedett erőszakos visszaélések, adóterhek és a szabad költözködés gátlása miatt a jobbágyok
és a városok is a királyi hatalom megerősödését kívánták. [2]
A formailag a királyt támogató Aba Amadé szerette volna megszerezni Kassát. 1311. szeptember
elején a városba érkezett kíséretével, ahol a feszült helyzetben tömegverekedés alakult ki, amelynek
során Amadé és kíséretének több tagja is életét vesztette. Ezután Amadé két fiát – Jánost és Demetert
– másokkal együtt a kassai börtönbe zárták. [3] A király ekkor a város mellé állt Amadé fiaival
szemben, akik október 3-án szerződésben kötelezték magukat, hogy nem háborgatják Kassát, valamint
visszaadják az elfoglalt királyi javakat, többek között Abaúj és Zemplén vármegyét. Kiszabadulások
után viszont, katonai segítséget remélve tőle, hűbéruruknak fogadták el Csák Mátét, de egyesített
seregüket 1312. június 15-én a rozgonyi csatában Károly legyőzte. Az Abák területét azonban csak
1315-re sikerült szilárdan az ellenőrzése alá vonni.[2]
Zólyom, Liptó és Árva vármegye 1315 körül került vissza a királyhoz, amelyek élén eddig a
kényszerből a Csák Máté-familiáris Balassa Doncs állt, de ekkor visszatért a királyhoz. Ekkoriban
halhatott meg Kán László erdélyi vajda, akinek helyére a már királyhű Pok Miklós került. 1316-ban a
király megszerezte Ákos István fiaitól Diósgyőrt, a Kőszegiektől pedig Kőszeget. 1317-ben az
Amadé-fiak újra fellázadtak Ung vármegyében, de a király ottani váraikat is sorban megvívta.
Debreceni Dózsa vezetésével a király erői a debreceni csatában legyőzték a Borsákat, szétzúzva ezzel
Borsa Kopasz tartományát.[2]
Csák Máté hatalma a rozgonyi csata után meggyengült, de még így is elég erős maradt ahhoz, hogy a
király óvatos legyen vele. 1316-ban elvette tőle Visegrádot, majd 1318-ban Komáromot, de az ország
észak-nyugati része csak a nagyúr 1321-es halála után került Károly Róbert ellenőrzése alá. Végül
1323 első felében az addig kényszerűségből Temesváron tartott királyi székhely is átkerült
Visegrádra.[2]
1323 után Károly Róbert részben tárnokmestere, Nekcsei Demeter segítségével fokozatosan
nagyléptékű gazdasági reformokat hajtott végre.[2]
1330. április 17-én Záh Felicián sikertelen merényletet kísérelt meg a király ellen, de ez már nem
fenyegette a király hatalmát. A véres megtorlás komoly figyelmeztetést jelentett minden lázadó kedvű
nagyúr számára.
 24

Károly Róbert új alapokra helyezte és megszilárdította az utolsó Árpádok alatt megrendült királyi
hatalmat. Bár a király, a földek harmadával a kezén, továbbra is az ország legnagyobb földbirtokosa
volt, hatalma elsősorban nem birtokai méretén nyugodott, hanem a várak túlnyomó többségének
birtoklásán. Az Anjou-korban a király mintegy 160-at birtokolt az ország 300 várából, míg például a
Lackfiak, a legtöbb várral bíró főúri család, mindössze hetet.
Nagy földadományok helyett a király a szolgálatokat úgynevezett honorok (magyarul: tisztség, régi
magyar nyelven: becsü) adományozásával jutalmazta. A honor birtokosai a királyi tulajdon kezelőivé,
hasznainak szedőivé váltak, de a honort nem örökíthették át, a király azt bármikor elvehette tőlük. Az
országbárók nagy honorjai jellemzően a legnagyobb főurak között rotálódtak. A honor jelentette az
igazi hatalmat, mivel olykor 10–20 vár birtoklása is járt vele. A honort birtokosai saját familiárisaik
útján irányították.
Külpolitikája
Nyugati és északi politikája
Az 1312-es rozgonyi csata után csak 1315-re sikerült az Amadé-fiak tartományuraságának
törzsterületét, Abaúj és Sáros vármegyéket szilárdan kézbe vennie. Ezzel kitört abból az
elszigeteltségből is, ami addig az ország középső területeire szorította. Megnyílt az út Lengyelország
felé. 1315-ben segítséget ígért János cseh királynak, a Csák Máté elleni harcában. Ez a segítség végül
elmaradt, de János király visszafoglalta a Morva folyó menti Veselí várát Mátétól. [2]
Lokietek Ulászlónak 1314-re sikerült egyesítenie Lengyelországot – Pomeránia, Mazóvia és Szilézia
kivételével –, és 1320-ban lengyel királlyá koronáztatta magát. Sziléziáért Luxemburgi János cseh
királlyal vetélkedett, aki a lengyel királyi címet is felvette, hogy kifejezze egész Lengyelország iránti
igényét. Pomerániáért a Német Lovagrenddel folytatott háborút. A németek és a csehek ellen
Magyarországhoz, Károly Róberthez igyekezett közeledni, akihez 1320-ban feleségül adta lányát,
Erzsébetet.[2]
Hosszú ideig jó viszont ápolt a Habsburg-családból való osztrák hercegekkel, akik az ő királyságát
támogatták Ottóéval és Vencelével szemben. Ő viszonzásul támogatta az osztrákok német királyi
ambícióit. 1322-ben beleszólt a német belviszályokba, segítséget küldött III. (Szép) Frigyes osztrák
hercegnek IV. (Bajor) Lajos német király ellen, de a mühldorfi csatában vereséget szenvedett. A
viszony azért romlott meg később, mert az osztrákok ígéretük ellenére nem adták vissza a megszállva
tartott Pozsonyt és Muraközt, és támogatták a Kőszegieket, a nyugati határszél tartományurait. 1326-
ban a Kőszegiek és a délvidéki Babonićok ismét fellázadtak. [2]
Károly Róbert ekkor kezdett az osztrák hercegek helyett Luxemburgi János cseh királyhoz közeledni,
ami 1327-ben Nagyszombatban személyes találkozójukhoz vezetett, ahol közös pénzrendszerről is
megállapodtak. A találkozó után János rögtön Sziléziába ment, hogy onnan Ulászló fővárosa, Krakkó
ellen vonuljon. Károly Róbert fenyegető hangú üzenetére János elállt a támadástól, de szövetséget
kötött a Német Lovagrenddel. 1328-ban Károly és János közös hadjáratot indított az osztrák hercegek
ellen, akik az abban az évben megkötött békeszerződésben megígérték Pozsony és a Muraköz
visszaszolgáltatását, de csak Pozsonyt adták vissza. 1329 és 1332 között Ulászló súlyos harcokat
vívott a Lovagrenddel, amiben Károly Róberttől jelentős katonai segítséget kapott. Ekkor János cseh
király is megtámadta Ulászlót, mire Károly kibékült az osztrák hercegekkel, és 1331 őszén nagy
erőkkel, állítólag 50 ezer katonával felvonult a cseh határra, mire János király kénytelen volt
visszavonulni országába, és 1332-ben békét kötött Károly Róberttel, aki ekkor visszakapta a Csák
Máté egykori csehországi híve, Cseh István által megszállva tartott Holics és Berencs határvárakat.
Károly Róbert ettől kezdve arra törekedett, hogy kibékítse egymással a cseh és a lengyel királyt, amire
Ulászló 1333-as halálát követően fia és utóda, Nagy Kázmér idején, 1335-ben a visegrádi
királytalálkozón sor is került. Kázmér azért is hajlott a megegyezésre, mert minden erejével belső
problémái megoldására akart koncentrálni, János pedig azért is, mert 1335 tavaszán a karantán-tiroli
örökség miatt fegyveres konfliktusba keveredett nemcsak II. Albert osztrák herceggel, hanem Bajor
Lajos császárral is.[2]
1336 elején János király betört Ausztriába, májusban Károly és Kázmér is felvonultak az osztrákok
ellen. A Kőszegiek és a Babonićok ekkorra már az osztrák herceg hűbéresei voltak. 1337 nyarán
Károly újra behatolt Ausztriába, csapatai dúltak, fosztogattak, majd visszafoglalták a Muraközt és
 25

megadásra kényszerítették a lázadó nagyurakat. A Kőszegiek határmenti várait elcserélte az ország

belsejében fekvőkre, és ezzel kihúzta a méregfogukat. Az osztrák hercegekkel 1337. szeptember 11-én
Pozsonyban megkötött béke visszaadta a Muraközt a magyar királynak. 1338-ban a magyar-cseh
szövetséget megújították. 1339 júliusában Visegrádon Károly és Kázmér magyar-lengyel örökösödési
szerződést kötött, amely kimondta, hogy Kázmér gyermektelen halála esetén Károly egyik fia lesz a
lengyel király, Károly pedig továbbra is támogatja Kázmért a Német Lovagrend ellen. Az egyezmény
következményeként 1370-ben létrejött a magyar-lengyel perszonálunió, Nagy Lajosé lett a lengyel
trón is.[2]
Balkáni háborúi
1319-ben beavatkozott a szerb trónviszályba, megtámadta II. Uroš István szerb királyt, mivel ő
Dragutin Lászlót támogatta. Ekkor visszafoglalta Nándorfehérvárt és a macsói bánságot, de jelöltjét
nem sikerült trónra ültetnie. 1324-ben újra próbálkozott vele III. István Uroš szerb király ellen is, de
ekkor is sikertelenül, annak ellenére, hogy Kotromanić István bosnyák bán is támogatta. A vereség
után, Bosznia erősítése érdekében az ozorai és sói bánságot a bosnyák bánra bízta. A magyar-szerb
viszony Károly Róbert támadásai miatt hosszú időre ellenségessé vált. [2]

A posadai csata
1316 óta a kun származású Basarab volt Havasalföld fejedelme, mint a magyar király hűbérese.
Viszonyuk 1324-ig felhőtlen volt, amikor Basarab elhatározta, hogy felszámolja a hűbéri függést, és
szövetséget kötött a tirnovói bolgár cárral. 1326-ban támogatta a szörényi bánságba betörő tatár és kun
sereget. Befogadta a bukott erdélyi vajda, Kán László fiait, s megengedte nekik, hogy Havasalföldről
be-betörjenek Erdélybe. Legkésőbb 1330-ban a szörényi bánságot elfoglalta. Ekkor Károly Róbert
hadjáratot indított, kihasználva, hogy ugyanennek az évnek a nyarán a vajda a bolgár cárral és a
bizánci császárral szövetségben súlyos vereséget szenvedett a szerb királytól. Szeptemberben
visszafoglalta a szörényi bánságot és októberben meghódította a vajda székhelyét, Argyasudvarhelyt,
de november 9-én, hazafelé tartva, egy szűk hegyszorosban a vajda csapatai megtámadták (Posadai
csata), és a sereg felét megölték, maga is álruhában alig szabadult meg. Ez volt Károly Róbert
legsúlyosabb katonai veresége.[2]
1331-ben az új szerb király, Dusán István, a középkori szerb hatalom megalapozója, szövetséget kötött
a magyar király ellen a havasalföldi vajdával és a bolgár cárral. Rendszeressé váltak a határmenti
összecsapások, és 1339-ben a szerb király elfoglalta a macsói és a kucsói bánságot. Ezeket csak Nagy
Lajos tudta visszafoglalni.[2]
 26

Nápolyi és dalmáciai politikája

Horvátországban és Dalmáciában a három nagy tartományuraság, a Šubićoké, a Babonićoké és a
Frangepánoké, évtizedekig Károly Róbert fő támogatói voltak, azonban ők is útjában álltak a királyi
hatalom erősítésének.[2]
Zárát még |II. András elzálogosította Velencének, 1311-ben Velence ellen fordult, és Šubić Mladent
választotta grófjának. A Magyarországon lekötött Károly Róbert nem tudott segítséget küldeni, így
olyan kompromisszum született, hogy Zára grófja velencei lesz, de a magyar király névleges
fennhatósága megmarad. Hogy Mladen maradhasson a gróf, Velence polgárjogot adott neki. Mladen
azonban ezután garázdálkodni kezdett.[3]
1322-ben két dalmát város, Sebenico és Trau szövetséget kötöttek az őket sújtó Šubić Mladen bán és
testvérei ellen. Mladen eredménytelenül ostromolta meg őket, mire hűbéresei, akik eddig félelemből
álltak mögötte, elpártoltak tőle. Csatlakoztak hozzájuk a Babonićok, valamint Kotromanić István
bosnyák bán, és együtt legyőzték a Šubićok seregét. A trauiak és senenicóiak velencei gályákkal és
zsoldosokkal felégették a Šubićok két fontos központját. Mladen előbb testvérét küldte Károly
Róberthez, majd személyesen járult elébe Horvátországban, hogy a segítségét kérje, a király azonban
elfogatta, és fogolyként Magyarországra vitte. 1323-ban Károly Róbert Gutkeled nembeli Istvánt
nevezte ki horvát–dalmát bánná, akit dél felé vonultában a Babonić János és fia fel akart tartóztatni,
azonban az új bán legyőzte őket. Közben a Frangepánok Velence és Károly között ügyesen lavírozva,
kitértek az összecsapás elől. Az 1320-as évek közepétől a dalmát városok egymás után behódoltak
Velencének, Károly Róbert nem tett semmit visszaszerzésük érdekében. [2]
Šubić Mladen családját Károly a Babonićoktól elcserélt unnavölgyi Zrin várával kárpótolta, ahonnan
kiindulva a későbbi leszármazók Zrínyi család néven még jelentős szerepet játszottak a magyar
történelemben.[3]
Sánta Károly nápolyi király elsőszülött fiának – Martell Károly calabriai hercegnek – egyetlen fia,
igényt tartott a nápolyi trónra, s ezért címei között szerepeltette a salernói hercegi titulust. 1328-ban
meghalt nagybátyjának, Bölcs Róbert nápolyi királynak a fia, a trón hivatalos örököse, Károly
calabriai herceg. 1329-ben megkezdődtek a tárgyalások a magyar és a nápolyi király között a trón
öröklése ügyében. Károly király második fiának, Andrásnak akarta biztosítani a trónt. A pápa – a
Nápolyi Királyság hűbérura – közvetítésével tartott megbeszélések eredményre vezettek, és 1333
nyarán Károly király a hatéves Andrással együtt Nápolyba hajózott. Andrást eljegyezték Róbert király
hétéves unokájával, Johannával, megkapta a calabriai hercegi címet, és a nápolyi trón hivatalos
örököse lett. A megállapodást a pápa jóváhagyta, Károly és András 1334 elejére visszaérkezett
Magyarországra.[2]
Hadszervezete
A tatárjárásig a királyi hadsereg alapvetően a királyi várszervezet katonaságára épült. Egy-egy megye
hagyományosan 400 katonát adott a seregbe. A várbirtokok eladományozása miatt ez a hadszervezet
lényegében széthullott a 13. század második felében. Egyre nagyobb súlyt képviseltek a
tartományurak hadseregei, a legnagyobbak közülük többezer katonát is fegyverben tudtak tartani. [2]
Károly Róbert kötelezte az országos főméltóságokat és a főpapokat, hogy saját költségükön fegyveres
csapatot állítsanak ki és bocsássanak a rendelkezésére. Minden csapat uruk zászlaja alatt vonult hadba,
ezért a zászló olasz neve (bandiera) után bandériumnak, zászlóaljnak neveztek egy csapatot, amelyek
hadilétszáma elvileg kétszáz (nemesi) harcos volt, plusz az ennél nagyobb kisegítő személyzet
(csatlósok, szolgák, fegyvernökök). A főpapok bandériumait az egyházi nemesek, zömmel a
prédialisták alkották. Az esztergomi érsek és az erdélyi vajda két-két bandériumot volt köteles
kiállítani. Mindehhez jött a király bandériuma, amelynek békelétszáma ezer fő, hadilétszáma ennek
többszöröse volt. A királynénak külön bandériuma volt. A bandériumok alkották a hadsereg
legütőképesebb részét, ezek páncélos katonák voltak. Háború alkalmával csatlakoztak hozzájuk a
királyi várak hivatásos katonái, a városok harcosai, valamint a csatlakozott népek – kunok, székelyek –
könnyűlovasai. Alkalmanként zsoldosok is kiegészítették a királyi sereget, amelynek teljes létszámát
legkevesebb 25 ezer főre becsülhetjük.[2]
 27

Károly Róbert korában megerősödött a már korábban is megfigyelhető lovagi kultúra. A

személynévanyagban a korábbiakhoz hasonlóan jelen vannak a lovagi kultúrára utaló személynevek,
mint Priamus („Perjámos”), Hektor, Achilles („Ehellős”), Alexander („Sándor”), Trisztán
(„Terestyén”), Roland („Loránd”), Olivér. 1326-ban a magyar lovagok Szent György-lovagrendet
alapítottak, azonban ez még hamvába halt kezdeményezésnek bizonyult. A király körül jelen volt
azonban az udvari lovagság. A nyugati lovagi kultúrát a Károly Róberttel Nápolyból jött emberek,
mindenekelőtt a Drugetek terjesztették. A lovagi kultúra erősítése érdekében Károly Róbert idején
támogatták Szent László kultuszát, akit ekkor a lovagi eszmény megtestesítőjének tartottak. [2]
Egyházpolitikája
Károly Róbert legfőbb támasza a magyar korona megszerzése érdekében a pápa és az egyház volt,
ezért is mutat érdekes kontrasztot későbbi egyházpolitikája, amivel az egyháznagyok befolyását
igyekezett csökkenteni, az erős királyi hatalom megteremtése érdekében. Az 1308 és 1311 között
Magyarországon tartózkodó Gentilis pápai legátus tevékenysége tette Károly Róbertet elismert
királlyá.[2]
1318-ban éleződtek ki először Károly Róbert kapcsolatai az egyházzal, amikor februárban Kalocsán a
főpapok szervezkedni kezdtek. A királyt az egyház kiváltságainak megsértésével, egyházi javak
elkobzásával vádolták. Minden bizonnyal bizonyos mértékig csalódottak voltak amiatt, hogy a király
nem vált a pápától függő, az egyház érdekeit minden tekintetben kiszolgáló személyiséggé. A király
arra törekedett, hogy a főkegyúri jogot kihasználva a főpapi stallumokat az őt hűségesen kiszolgáló
híveinek és rokonainak juttassa. Így püspök lett Piacenzai Jakab, lengyel feleségének testvérei közül
Bolesław érsek, Mieszko pedig püspök. 1337-ben XII. Benedek pápa a király kifejezett kérésére
természetes fiát, Kálmánt nevezte ki győri püspökké. Támogatta a kolduló rendeket (domonkos rend,
ferences rend), szerzetesei közül többeket érseki vagy püspöki méltósághoz juttatott. Ha kellett,
szembeszállt a káptalani választással is. Az 1320-as évek végén az esztergomi káptalan Dörögdi
Miklóst választotta meg érsekké, pedig a király az előzetes konzultáción Telegdi Csanád egri püspököt
ajánlotta. A király nem ismerte el a választást, hosszas huzavona után a pápa végül Telegdit nevezte ki
esztergomi érsekké. Ha kellett, a pápa rezervációs jogával is szembeszállt. Az 1320-as évek elején
XXII. János pápa Jakab francia szerzetest nevezte ki zágrábi püspöknek. A király nem ismerte el a
kinevezést és nem engedte be az országba Jakabot, aki hosszas kötélhúzás után végül francia püspöki
széket kapott, Károly pedig elismerte László titeli prépost zágrábi püspökké választását, aki a királyi
udvar orvosa volt.[2]
Az is gyakran megesett, hogy a király a megüresedett püspöki székeket hosszabb ideig nem töltötte be,
a hozzájuk tartozó birtok igazgatását pedig világi híveire bízta, amivel sértette a pápa és a káptalan
anyagi érdekeit. Előfordult, hogy az elhunyt püspök hagyatékára is rátette a kezét. A
birtokvisszaszerző kampánya idején, ha az egyházi birtok eredetét nem tudták meggyőzően igazolni,
azt is visszavette a korona a javára. Beiktatásukkor a püspökök és a kanonokok jelentős ajándékot
voltak kötelesek adni a királynak. Behajtotta az állami adókat – például portális adó – az egyházi
birtokok jobbágyain is, akiknek az állami közmunkákon – például várépítés – is részt kellett venniük.
A püspököket is bandérium felállítására kötelezte, az esztergomi érseket kettőre. A pápai tized
egyharmadára is igényt tartott.[2]
1338-ban a főpapok egy része bevádolta a királyt XII. Benedek pápánál, hogy az az egyház jogait és
kiváltságait vagy már teljesen megsemmisítette, vagy az enyészet szélére juttatta. Az akció
eredménytelen volt, a király ezután sem volt hajlandó betölteni az éppen üresedésben levő kalocsai
érseki széket. Mindenesetre a főpapok állítása túlzás volt, mert a tartományurak által elvett birtokaikat
visszakapták, sőt újabb adományokban is részesültek a király politikája következtében. Az egyház
részesedett a vámjövedelmekből, az esztergomi érsek például megkapta a portális adó és az urbura
tizedét. Egy-egy megye ispáni tisztét is a püspökök és érsekek kapták meg. A ferences rend, a
domonkos rend és a pálos rend ebben az időszakban számos kolostorral gyarapodott. A ferencesek és a
domonkosok felvették a harcot a az egyre jobban terjedő valdens és bogumil eretnekséggel. [2]
 28

Kancellária és írásbeliség
Károly Róbert korában az előző korhoz képest jelentősen megnövekedett a kiadott oklevelek száma. A
magyar szakirodalom 1308-tól számítja a tömeges jellegű okleveles gyakorlat korát. Becslés szerint
nagyjából 15 ezer oklevél maradt ránk az 1301 és 1342 közötti időszakból. A királyi és királynéi
oklevelek mellett ekkor már jelentős számban adtak ki oklevelet a főméltóságok, megyék, városok,
hiteleshelyek (például káptalanok). A fontos szerepet játszó kancellária mellett önálló oklevélkiadó
hellyé vált a hiteleshelyi feladatokat ellátó királyi kápolnaispánság, amelynek vezetője viselte a titkos
kancellári címet is.[2]
Károly Róbert korából való az 1334-es eredetű, első ismert káptalani szabályzat, a zágrábi káptalan
statútuma. Itt készült a Zágrábi krónika, korábbi magyar krónikák alapján a magyar történelem
összefoglalása a 14. századig. Budán a Kézai Simonnal korábban megszakadt krónikás hagyományt a
budai ferences minoriták folytatták az 1330-as évek elejéig. Ezek alapján, valószínűleg Kálti Márk
szerkesztésében készült el a Képes krónika,[2] amelyik Záh Felicián merényletének elbeszélése közben
szakad meg.
Az írásoktatás Károly Róbert idején kolostori, plébániai és káptalani iskolákban folyt. 1308-ban a
budai zsinat előírta, hogy a káptalani iskolákban ingyen tanítsák az egyház klerikusait és a szegény
tanulókat, a többieknek tandíjat kellett fizetni. Előírta továbbá a nagyobb káptalani iskolákban a jog és
a logika oktatását, valamint erősíteni kívánta a – latin – grammatika tanítását. A zágrábi káptalan
1334-es statútuma szerint is a koldulásból élő szegény tanulókat is ingyen kellett tanítani. Itt az iskola
két tanárral működött, az egyik a grammatikát, a másik az éneket tanította. Főként a káptalani iskolák
képezték azt a világi értelmiségi réteget, amelyet latinul litterátus, magyarul deák néven illettek.
Ebben az évszázadban jelentek meg, majd a század második felére számuk nagyon meggyarapodott,
ami jelezte, hogy a műveltség már nem egyházi monopólium.[2]
A kor hivatalos kultúrnyelve még a latin volt, csak egyetlen összefüggő nyelvemlék maradt ránk, a
Gyulafehérvári Sorok 1310–20 körüli másolata, amely latin szentbeszédek verses összefoglalóinak
magyar fordítását tartalmazza. 1330 körül készült el a Magyar Anjou Legendárium, amely képekkel
illusztrált tankönyv Károly Róbert gyermekei számára, a szentek életéről. Az 1330-as években készült
el a kétkötetes Nekcsei Biblia, Nekcsei Demeter tárnokmester részére. [2]
Építészet
Károly Róbert uralkodásának második felében készült néhány nevezetes gótikus épület, mint a
visegrádi királyi palota, a diósgyőri vár és a soproni ferences kolostor káptalanterme. [2]
Gazdasági intézkedései

Egy fiktív Károly Róbert-ábrázolás a kétszázforintos bankjegyen[4]

Az Árpádok idején a magyar királyok kétféle fő jövedelmi forrással rendelkeztek. A nagyobb részt a
királyi földbirtokok jövedelmei tették ki, amelyek a királynak mint földesúrnak jártak. Ezek voltak a
domaniális jövedelmek. A kisebb részt azok jövedelmek jelentették, amelyek a királyt felségjogon,
mint uralkodót illették meg. Ezek voltak a regálé jövedelmek. Ilyenek voltak a vámok, a bányabér
(urbura), a pénzverési, a kényszerpénzbeváltási (kamara haszna lucrum camerae) jövedelmek stb.
Károly Róbert igyekezett a megcsappant kincstárat a regálé jövedelmekre alapozva feltölteni. Ebben
fő segítsége Nekcsei Demeter volt, aki 1315 és 1338 között, tehát szokatlanul hosszú ideig töltötte be a
tárnokmesteri tisztséget, s aki az államháztartás fő irányítója volt. A váltásra az ösztönözte őket, hogy
a királyi uradalmak a 14. század elejére erősen megcsappantak, ugyanakkor a felfutó árutermelés és
pénzgazdálkodás miatt lehetőség nyílt a pénzbevételek erőteljes fokozására. [2]
 29

A király 1327-től nagy birtok-visszaszerzési akcióba is kezdett, biztosai 15 éven át járták az országot,
és visszavettek minden olyan birtokot, amelynek tulajdonjogát haszonélvezői nem tudtak kétséget
kizáróan bizonyítani. Ezen kívül a levert tartományurak birtokai is királyi tulajdonba kerültek.
Mindezeket azonban a tisztségviselés idejére szóló honorbirtokként továbbadta tisztségviselőinek,
azaz bevételeikkel nem tudta a kincstárat közvetlenül gyarapítani, az államháztartás problémáinak
megoldása a regálé jövedelmekre maradt. A 14. századra több korábbi regálé is megszűnt vagy
jelentéktelenné vált, ilyenek voltak pélául a nyestadó (marturina), a szabadok dénárja, a székelyek
ököradója, a rendkívüli terményadó.[2]
Nemesfém-bányászat, pénzverés

Károly Róbert aranyforintja

Károly Róbert ezüstgarasa

1320 táján Magyarországon mintegy harmincötféle hazai és külföldi pénzfajta és veretlen ezüst volt
forgalomban. A sokféle pénz helyett a báni dénárok mintájára 1323-ban megkezdték az állandó értékű
ezüstdénár verését. Ez a reform azonban sikertelen volt, mivel a dénár névértéke sokkal nagyobb volt a
tényleges ezüsttartalomnál, így inkább a cseh ezüstgarast használták helyette. Ezért 1325-ben, áttérve
az aranyvaluta-rendszerre, firenzei mintára aranyforintot kezdtek verni, de önmagában ez sem segített,
mert ez sem tudta kiszorítani a cseh ezüstgarast. Végül Károly Róbert 1327-ben Nagyszombatban
megegyezett János cseh királlyal, hogy mindkét országban vegyes, arany-ezüst valutarendszert fognak
használni. Ennek értelmében 1329-ben Magyarországon is megkezdődött az állandó értékű ezüstgaras
verése, a korábbi ezüstdénárokat („apródénár” vagy „kisdénár”) pedig váltópénzként használták,
minden más pénz használatát megtiltották. Az aranyforint később körmöci arany néven Közép-Európa
egyik legkedveltebb pénze lett. Az ezüstdénárok azonban továbbra is évi kényszerbeváltás alá estek
(kamara haszna), ami zavarokat okozott a pénzforgalomban, ezért 1336-ban megszüntették az
ezüstdénár kényszerbeváltását. A pénzreform következő lépéseként így a váltópénz értékét is
stabilizálták. 1338-ban az ezüst nagyarányú áresése miatt Magyarország visszatért az aranyvalutára, az
ezüstgaras és az apródénár megszűnt, és új értékálló ezüstdénárokat vezettek be váltópénzként. [2]
A pénzváltásból eredő haszonról a kincstár nem mondhatott le, ezért a kamara haszna szerepe is
megváltozott, és szabályos adóvá alakult. Károly Róbert átalakította a bányabér (urbura) rendszerét.
Az Árpádok alatt a kibányászott aranynak csak egytizede, az ezüstnek csak egynyolcada illette a
királyt. Károly 1325-ös rendeletével megtiltotta, hogy a nemesércet külföldre szállítsák, az aranyat és
ezüstöt az uralkodó által megszabott áron be kellett szolgáltatni (nemesfém-monopólium). Ezen a
névérték és a nemesfémtartalom különbsége miatt az ezüst esetében 35%, az arany esetében 40%
haszna volt a kamarának. Ha külföldiek pénzhez akartak jutni, más árukkal kellett kereskedniük. 1327
májusában a bányabér egyharmadát megosztotta a földesurakkal, hogy elősegítse az új bányák
feltárását. A magyar nemesfémre nagy szüksége volt Európának, mivel Magyarországon bányászták a
világ aranytermelésének egyharmadát (mintegy évi 1000 kilogrammot), az ezüstének egynegyedét. A
14. század közepére az aranytermelés elérte az évi 2000–2500, az ezüsttermelés az évi 10 ezer
kilogrammot.[2]
 30

Bányászat
A nemesfémek mellett a réz, a vas, az ólom és a só kitermelése is fellendült. A só értékesítése is
királyi monopólium volt. Károly Róbert az erdélyi sóbányák támogatása mellett megvetette a
máramarosi sóbányászat alapjait is.[2]
Külkereskedelem
A külkereskedelem a tartományurakkal folytatott háború idején erősen lehanyatlott. Fellendítése
érdekében Károly 1316-ban általános menlevelet adott ki a délről érkező kereskedők számára. A két fő
nemzetközi kereskedelmi útvonal közül az egyik ekkor délre, Dalmácián keresztül Itáliába, a másik
Bécsen keresztül nyugatra vezetett. Az addigi belső vámok helyett – amelyek elajándékozás révén
zömmel magánkézbe jutottak – egy új külkereskedelmi vámra, a harmincadvámra alapozta a
vámbevételeket. Ezt a fő kereskedelmi utak mentén a nagyobb városokban szedték. Mértéke
kezdetben a kivitt és behozott áruk értékének 1%-a volt. Idővel magába olvasztotta a régi nyolcvanad
határvámot is. Bécs árumegállító joga komoly akadálya volt a külkereskedelem fejlődésének, ezért
1335 őszén III. Kázmér lengyel és Luxemburgi János cseh királlyal Visegrádon királytalálkozót
szervezett. Ezen kibékítette a lengyel és a cseh uralkodót, és új kereskedelmi utak létrehozásáról
állapodott meg velük Csehország és Lengyelország irányába, hogy kikerüljék a bécsi vámot. A Buda–
Brünn útvonal főbb állomásai Esztergom, Nagyszombat és Holics voltak. Buda és Brünn teljes
árumegállító jogot kaptak. A lengyel-orosz kereskedelem magyarországi központja Kassa lett, [2]
Vezettek innen utak Krakkóba, keletre Oroszország, valamint a kun-román-tatár területeken keresztül
Genova Fekete-tenger melléki birtokai felé. [3]
Egyéb adók
A kieső kamara haszna pótlására minden olyan telek után kapuadót szedtek, amelyiken egy megrakott
szénásszekér ki-bejárhatott. 1336-ban ennek összege évi 3 garas volt, 1338-tól az ezüstgaras és az
apródénár megszűnése után, az új értékálló ezüstdénárokban pedig, 18 dénár, [2] azaz egyötöd
aranyforint.
II. András mintájára hadjáratok előtt rendkívüli hadiadót is szedett, ami portánkénti 1 aranyforint
mértékével – tekintettel a 200 ezer portára – igen jelentős összeg volt.[2]
Rendszeres bevétel volt a városok („városi adó” census) és a zsidók („zsidóbér” collecta) évi egy
összegben fizetett rendes adója. Tőlük időnként rendkívüli adót is szedtek (subsidium, taxa).[2]
Károly Róbert megadóztatta az egyházi jövedelmeket is. 1332-től csak úgy engedélyezte a pápai tized
– nem összetévesztendő az egyházi tizeddel vagy a Péterfillérrel – beszedését, ha annak egyharmadát a
király kapja.[2]
Kamararendszer
Továbbfejlesztette az Árpádoktól örökölt kamararendszert. A korábbi négy pénzverőkamara mellett
még hatot felállított, ezekbe idővel beolvadtak a bányakamarák. A kamararendszer behálózta az egész
országot, ezek feladata volt a portális adó behajtása, a pénzverés, a nemesércek beváltása, az urbura
beszedése. II. András mintájára a kamarákat bérbe adta. Először nemesekkel próbálkozott, de ez nem
vált be, attól kezdve városi polgárok, a kamaraispánok lettek a bérlők, akik a kamarákban saját
familiárisaikat alkalmazták. A királlyal szerződést kötöttek az évente a királynak fizetendő összegről,
de tevékenységüket részletesen szabályozták a pénzlábak, a súly, a finomság, a pénz alakja és verete, a
pénzverés évi mennyisége és ideje meghatározásával.[2]
A kamarák működését a tárnokmeste és az esztergomi érsek megbízottai állandóan ellenőrizték. 1338-
tól a tárnokmester megnövekedett feladatainak egy részét egy új tisztségviselő, a kincstartó
(thesaurarius) vette át.[2]
A városokban működő harmincadhivatalok irányítására létrehozták a harmincadispánságot, amelyet
szintén bérlő irányított.[2]
Az adóregálék kezelését Károly Róbert saját embereivel végeztette, azokat nem adta bérbe. [2]
 31

Halála és utódlása
Károly Róbert 1342. július 16-án hunyt el. Fiát, Lajost öt nappal később koronázták királlyá. [2]

Források és jegyzetek
1. ↑ Dümmerth: Az Anjou-ház nyomában, 228. és 244. old.
2. ^ a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z aa ab ac ad ae af ag ah ai aj ak al am an ao ap aq ar as at au av aw ax ay az ba Kristó
Gyula, Makk Ferenc. Előszó., Károly Róbert emlékezete. Európa Könyvkiadó Budapest 1988. ISBN
963 07 4394 9
3. ^ a b c d Bertényi Iván. Magyarország az Anjouk korában. Gondolat, Budapest 1987. ISBN 963 281 776
1
4. ↑ Valójában Koltai Ferenc, a pénzjegyeken található biztonsági elemeket készítő cég ügyvezető
igazgatója látható a képen, mivel Károly Róbertről nem maradt fönn hiteles ábrázolás - Szent Korona
Rádió
5. ^ a b c d e f g h i j k l m Kristó Gyula: Károly Róbert családja. AETAS, XX. évf. 2005. 4. sz. 14–28. o.
Online hozzáférés
6. ↑ [1]
Irodalom
Draskóczy István: A magyar nép története 1526-ig. IKVA Kiadó, 1990. ISBN 963-7760-13-X
Engel Pál: Honor, vár, ispánság – válogatott tanulmányok. Osiris Kiadó, 2003. ISBN 963-389-392-5
Kristó Gyula: Anjou-kor. In: Engel Pál, Kristó Gyula, Kubinyi András: Magyarország története 1301–
1526. Osiris Kiadó, Budapest, 1998. 39–120. ISBN 963 379 171 5
Magyar életrajzi lexikon. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1967.
Magyar királyok könyve. Szerkesztette Csiffáry Tamás. Könyvmíves Könyvkiadó, 1999. ISBN 963-
9262-03-X
Magyar történelmi kronológia az őstörténettől 1970-ig. Tankönyvkiadó, 1981. ISBN 963-17-5250-X
Magyarok a Kárpát-medencében. História Könyvek, 1988. ISBN 963-272-204-3
Magyarország története I–II. Gondolat Könyvkiadó, 1971.
Dümmerth Dezső. Az Anjou-ház nyomában. Panoráma Kiadó. ISBN 963 243 179 0 (1982)
 32

Csák Máté
http://hu.wikipedia.org/wiki/Cs%C3%A1k_M%C3%A1t%C3%A9
Csák nembeli III. Máté vagy Trencséni Máté [1] (1260 körül – Trencsén, 1321. március 18.) a Csák
nemzetség legismertebb és legnagyobb hatalmú tagja, a III. András magyar király halála utáni
trónharcok idején az ország északnyugati részének tartományura. Tartománya a vági területekre, a
Tátrára és a bizonyos szomszédos morva területekre terjedt ki. Kastélya Trencsénben volt. Harcolt
Luxemburgi János cseh király és Károly Róbert magyar király ellen is. Csak halála vetett véget
teljesen hatalmának.

A szláv trnka = kökény főnévből eredő szláv Trnka személynévből keletkezett az ószlovák Trnčín, és ebből
fejlődött ki a magyar Trencsén és a szlovák Trenčín név (szlovák: Trenčín, magyar: Trencsén, német:
Trentschin, latin: Laugaricio, görög: Leukaristos, lengyel: Trenczyn) — A mai Trencséni vár Trencsén
városának szívében, a várhegy (Mária-hegy) mészkőszirtjén emelkedik a Vág völgye fölött. A meglehetősen
nagy alapterületű vár viszonylag jól felújított. A várhegy három oldalról igen meredek, csak a déli részén
lankásabb. A vár nemcsak Trencsén városának jellegzetes látnivalója, hanem az egész középső Vág mentének.
Származása
A nagy hatalmú főúr a Csák nemzetségből származott, melynek ősi birtokai a Vértes hegység területén
voltak. A Csák nemzetség őse Szabolcs nagyvezér volt, aki több krónikában a hét vezér egyike volt,
aki Árpádot követte a nagyvezérségben. Árpád egyik felmenőjének a fia vagy unokája lehetett
Szabolcs nagyvezér. Így érthető, hogy miért kívánt király lenni Csák Máté, illetve ez is cáfolja
"szlovák király" voltát. Mivel István nevű nagybátyja és Máté nevű nagybátyja is leszármazott nélkül
hunyt el, ezért mindkét nagybácsi tekintélyes területű felvidéki birtokai az apai örökséggel együtt
Máté, és testvére, Csák birtokába kerültek. Így a feltehetően Máté nevű nagybácsi által épített
Tapolcsány vár központú, Nyitra vármegye északi részén fekvő területek, és az István nagybácsi által
épített Hrussó vár központú, Bars vármegye északi részén fekvő birtokok is a fiúk kezében egyesültek.
Az apai örökséget pedig Komárom vármegyei és Pozsony vármegyei birtokok képezték.
 33

Élete
Csák Máté 1291 nyarán részt vett III. András magyar király által Habsburg Albert osztrák herceg ellen
vezetett alsó-ausztriai hadjáratban, melynek során a magyar csapatok Bécsig nyomultak előre. A
hadjáratot követően a király lovászmesteri (agasonium regalium magister) címet adományozott neki és
pozsonyi ispánná nevezte ki. 1292-ben a Kőszegi testvérek csapatai elfoglalták Pozsony várát, amelyet
a király utasítására Máté hadai foglaltak vissza Detrekő várával együtt még ugyanabban az évben.
1293-ban erőszakkal megszerezte a Trencsén vármegye délkeleti szélén fekvő Ugróc várát a hozzá
tartozó falvakkal együtt. 1296-ban megvásárolta Vöröskő várát. Még ebben az évben megszerezte a
nádori és vele együtt a kun bírói címet.
Trencsén vára feltehetően 1297 tavaszán került a birtokába. 1297-ben a Pannonhalmi Bencés
Főapátság Nyitra vármegyei birtokait pusztította és vette el erőszakkal.
1297 végére hatalmaskodásai miatt ellentétbe került III. András királlyal, aki megfosztotta nádori és
pozsonyi ispáni méltóságaitól, azonban a főúr nádori címét önkényesen a királlyal történt
szembehelyezkedése után is megtartotta. A hatalmaskodó Mátéval szemben III. András a Hont-
Pázmány nemzetségbeli András-fiakat támogatta, akiknek Gímes nevű várát fenyegette a nagyhatalmú
főúr erőszakos terjeszkedése. A királyi segítő szándék elkésett, mert Máté hamarosan elfoglalta
várukat és birtokaikat, és kettőt megölt közülük.
Máté még az évszázad vége előtt elfoglalta a terjeszkedése útjában álló, szintén a Hont-Pázmány
nemzetségbe tartozó Kázmér fiainak öt várát és birtokaikat (Csejte, Rajec, Pöstyén, Bajmóc, Hradec).
1302 körül pedig a Hont-Pázmány nemzetség Bozóki ágának Litva nevű várát foglalta el.
Csák nevű testvére 1300-as évek elején bekövetkezett halála után Máté megörökölte testvére birtokait
is, köztük Appony várát.
1301. augusztus 27-én személyesen részt vett az akkor tizenkét éves (Pŕemysl) Vencel
megkoronázásán Fehérváron. A király a támogatásért cserében 1302 elején örökjogon Máténak
adományozta Nyitra és Trencsén vármegyéket, és Bajmóc várát, ezzel részben legalizálva erőszakos
foglalásait. Hamarosan azonban szembefordult Vencellel. Valójában ingadozott a két király
támogatása között, de nyíltan egyik oldalra sem állt.
1305-ben meghalt II. Vencel cseh király, ezért fia, Vencel lemondott a magyar trónról, és
Csehországba indult, hogy III. Vencel néven átvegye a cseh trónt. A kiürített visegrádi várat Csák
Máté csapatai foglalták el Károly Róbert jóváhagyásával. Az oligarcha székhelye ekkoriban a
visegrádi vár volt. Zólyom vármegyét 1306-ban foglalták el csapatai.
1300 és 1308 között birtokába került további fontosabb várak: Zsolnalitva, Budatín, Ricsőváralja,
Várna (Varin, Óvár), Drégely, Divény (lerombolta), Gács (lerombolta), Kékkő, Gyarmat, Fülek,
Somoskő, Hollókő, Baglyaskő, Nógrádsipek.
Bár látszólag támogatta Károly Róbertet, valójában az országos ünnepségeken egyetlen alkalommal
sem vett részt személyesen, hanem csak követei útján. Gentilis bíboros pápai követ közvetítésével
1310. november 10-én a pilisi kékesi kolostorban jött létre az a megállapodás, mely szerint Csák Máté
elfogadja Károly Róbertet Magyarország törvényes urának, aki felé engedelmességgel tartozik,
cserében tárnokmesteri cím megadását ígérték neki. Megígérte, hogy nem viszálykodik többet, és
mások trónigényét sem támogatja. Az oligarcha végül összekulcsolt kezét a legátus kezébe adva
fogadott hűséget, amelyet békecsókkal erősítettek meg. Máté azonban a megállapodás ellenére
Visegrádról rendszeresen portyáztatott Buda felé. Ezáltal nemcsak azt akarta elérni, hogy a budaiakat
az ifjú király hűségétől elvonja, hanem nyilván a király és királyné személyét óhajtotta hatalmába
keríteni. 1311. június 25-én a királyi és királynéi székhely, Buda, kapujáig törtek előre fegyveres
csapatai, és mindent tűzzel-vassal pusztítottak. Ekkor volt a főúr hatalma tetőpontján, a király
kénytelen volt székhelyét Temesvárra helyezni, mert az ország közepén annyira veszélyes volt
tartózkodnia.
1308 és 1311 között birtokába került fontosabb várak: Balogvár, Lipcse, Szucsány, Berzence, Léva,
Sirok.
 34

1311. július 6-án Gentilis pápai követ kihirdette a Csák Máté egyházi kiközösítéséről szóló ítéletet,
mely szerint minden tisztjét, szolgáját és jobbágyát fölmenti a hűség és minden kötelesség alól, hogy
semmiben se engedelmeskedjenek neki, hanem tíz nap lefolyásával hagyják el őt, mert aki másként
cselekszik, ha püspök vagy érsek is, s őt szóval vagy tettel segíti, ugyanazon egyházi kiközösítéssel
sújtatik, mely alatt, ha elégtétel nélkül hal meg, Mátéval együtt meg lesz fosztva az egyházi temetéstől.
A kiközösítésnek az lett az eredménye, hogy Csák Máté mind az esztergomi érseket, mind a nyitrai
püspököt elzavarta, mert ki merték hirdetni az ítéletet. Az esztergomi érseki várat 1312-ben, a nyitrait
pedig 1317-ben dúlták fel és rabolták ki csapatai.
Miután szövetségeseivel vereséget szenvedett Károly Róberttől a rozgonyi csatában 1312-ben,
befolyása csökkenni kezdett, de a király nem tudta őt térdre kényszeríteni egészen haláláig. 1313-ban
még Ibur fia István vezetésével megostromolták csapatai Buják várát, de a felmentő sereg időben
érkezett, így az ostrom sikertelenül végződött. Csak 1315-ben sikerült Szécsényi Tamás vezetésével a
királyi hadnak véres ostrommal visszafoglalnia Visegrádot, amikor Csák Máté János cseh királlyal
keveredett háborúságba, és a Morva menti várak (Veselí, Holics) védelme lekötötte haderejét. A
független szlovák állam megteremtésének szándékát sugalló történészek vélekedésével szemben az
egykorú cseh krónika szerint Máté hadseregében a magyar nyelv volt használatos.
1312 és 1321 között mindösszesen csak hét várat sikerült a királyi hadaknak visszafoglalniuk az
oligarchától, Komárom várát például csak két hónapi kemény ostrom árán tudták elfoglalni 1317-ben a
király csapatai. A királyi székhelyet csak Csák Máté halála után két évvel tudta Károly Róbert
visszahelyezni az ország közepébe.
Megítélése
Bár – akárcsak más oligarchák – soha nem lett király, nagyon gazdag és befolyásos magyar
főnemesként gyakorlatilag a mai Szlovákia jelentős területein uralkodott a 14. század elején.
Tizennégy megyét birtokolt, 50 kastélya és erődje volt a mai Szlovákia középső és nyugati területein.
Saját sereggel rendelkezett, saját pénzt veretett, és udvartartásában ugyanazon rangokat használta, és
ugyanazon előjogokkal élt, mint a magyar király. Gazdaságpolitikáját mindazonáltal a
rablógazdálkodás jellemezte, nem figyelt a pénzgazdálkodás érdekeire, a kereskedelemre, a
bányaművelésre, és az árutermelésre sem. A királyi jogkört bitorolva számos alkalommal vetett ki
rendkívüli adókat az uralma alatt álló területen. Jövedelmének jelentős részét a hadsereg fenntartására
fordította. Hosszú távon valamennyi társadalmi réteg tartományúri hatalmának megszüntetésében volt
érdekelt. Hatása nem volt tartós, Trencsénben 1321-ben bekövetkező halála után „birodalma” is
elpusztult.
Csák Máté történelmi szerepének elemzésébe új színt hozott a csehszlovák nacionalista propaganda,
amely az egységes, független Szlovákia megteremtésére tett első kísérletként értelmezi Csák Máté
működését. Ezt az elméletet történelmi és demográfiai adatok nem támasztják alá. Csák Máté vezetési
stílusát is szabadságharcos helyett inkább despotikusnak, kalandornak nevezhetnénk.

Forrás
1. ↑ Fügedi, Erik. Ispánok, bárók, kiskirályok. Magvető, p. 47-48. ISBN 963 14 0582 6 (1986)
Kristó Gyula. Csák Máté. Budapest: Gondolat (1986)
Györffy György: István király és műve. Gondolat Budapest 1983. ISBN 963 281 221 2
Pór Antal: Trencsényi Csák Máté, Budapest 1888 [1]
 35

Rozgonyi csata
http://hu.wikipedia.org/wiki/Rozgonyi_csata

A rozgonyi csata ábrázolása a Képes krónikában. A Kassát jelképező vár előtt, fehér lovon ülő Károly Róbert
kezében Anjou-címeres pajzzsal párviadalt vív – valószínűleg – Amadé egyik fiával.
A Rozgonyi csata Károly Róbert országegyesítő háborújának legjelentősebb csatája volt, melynek
során a király 1312. június 15-én a Kassához közeli Rozgony mellett legyőzte Aba Amadé fiainak
seregét.

 Dátum: 1312. június 15.

 Helyszín: Rozgony (ma Rozhanovce), Abaúj vármegye
 Eredmény: Anjou győzelem
 Harcoló felek:

Anjou-ház Aba nemzetség

Johanniták
Csák Máté zsoldosai
Kassa városa
Szepes vármegye katonasága

 Parancsnokok:

Károly Róbert Balassa Demeter

Nagy (Szép) Aba
 36

Előzmények
A 13. század közepén kezdődött Magyarországon az a folyamat, melynek eredményeképpen az ország
területének nagy része néhány tartományúr – kiskirály, vagy oligarcha – hatalma alá került. A
folyamat időben egybeesett – és a kölcsönhatások következtében annak részben oka, részben
következménye volt – az országot több mint négyszáz éven át irányító Árpádok hatalmának
hanyatlásával. Így, mikor III. Andrással az Árpád-ház kihalt, a feudális magyar állam fennállásának
legsúlyosabb válságát élte át. A magyar trónra pályázók között egyetlen olyan jelölt sem volt, aki
döntő támogatást tudhatott volna maga mögött. A végül királlyá koronázott Vencel, majd Ottó is
kénytelen volt elhagyni az országot. 1307 végére a magyar trónra pályázók közül már csak egyetlen
jelölt maradt, a pápa és néhány magyar főúr támogatását élvező Károly Róbert. Az 1308. november
27-én tartott pesti országos gyűlés királlyá választotta az Anjou-házból származó uralkodót és 1310.
augusztus 27-én a királyt a magyar szokásjognak megfelelően is megkoronázták, a tartományurak
hatalma azonban csorbítatlanul fennmaradt.
Ezt mutatja az a körülmény is, hogy 1311. június 25-én az egyik legnagyobb hatalmú tartományúr,
Csák Máté megtámadta Budát, és ennek következtében a magyar király kénytelen volt székhelyét
Temesvárott berendezni. Károly kezdetben békésen kísérelte meg rendezni a viszonyokat, a pápai
legátus tárgyalásai és a főpapok egyházi büntetései azonban rendre hatástalanok maradtak, így
nyilvánvalóvá vált, hogy a kiskirályok hatalmát csak fegyveres erővel lehet megtörni. Mivel az
oligarchák csak ritkán léptek fel közösen, elszigeteltségük lehetőséget nyújtott arra, hogy a központi
hatalom egyenként próbálja legyőzni őket. Károly az ország egyesítéséért vívott háborújában
elsősorban az egyházra és a köznemességre támaszkodhatott. Az egyházi támogatás nem csak erkölcsi
természetű volt, mert az országban akkor mintegy harminc rendházzal rendelkező Johannita
Lovagrend jelentős katonai erőt képviselt.
A rozgonyi csata közvetlen előzménye az volt, hogy az egyik kiskirályt Aba nembeli Amadé nádort a
kassai polgárok városi kiváltságaik védelmében, 1311 szeptemberében megölték.
Aba Amadé 1301 óta Károly híve volt, a király azonban politikai érdekeit követve a meggyilkolt
Amadé fiai és Kassa városának konfliktusában egyértelműen a város mellé állt. A Tamás esztergomi
érsek és István veszprémi püspök közvetítésével, 1311. október 3-án megkötött szerződés
gyakorlatilag az oligarcha család hatalmának végét jelentette. A kikényszerített megegyezést Amadé
utódai nem akarták betartani: nyíltan szakítottak az uralkodóval, és segítséget kértek az ország
északnyugati részét uraló Csák Mátétól. Csák Máté mintegy 1700 cseh zsoldost és több familiárisát
küldte az Amadé-fiak segítségére, és ők az így megerősített seregükkel megtámadták Kassát.
Csapatainak élére a Balassa nembéli Demetert állította. A támadás hírére Károly Róbert is a város
közelébe irányította seregét. A két had Rozgony mellett ütközött meg.
 37

Kiskirályok uralmi területei Magyarországon a 14. század elején.

A csata lefolyása
Az oligarchák Balassa Demeter és Aba nembeli Nagy (vagy Szép) Aba vezetése alatt álló seregének fő
ereje a nehézlovasságból volt, míg a király seregében sok gyalogos katona is volt. Az Amadé-fiak
seregének frontális támadása után az ellenfelek a centrumban próbáltak meg döntést kicsikarni.
Szárnyakon vívott harcról vagy átkarolási kísérletről nem írnak a források. A tartományurak hadsereg
erőfölényének tudatában feltehetően egyetlen, erőteljes rohammal kívánta áttörni a király hadrendjét.
A leghevesebb küzdelem a királyi zászló körül alakult ki. Csák nembeli Györke királyi zászlótartó el
is esett a csatában, és a király a johanniták zászlaja alatt harcolt tovább. A királyi sereg már nagy
veszteséget szenvedett, amikor a szepesi és kassai gyalogság oldalba támadta az Amadék már
győztesnek látszó seregét. A seregvezérek a váratlan oldaltámadásban elestek, és ez annyira
megzavarta az oligarchák hadseregét, hogy megfutottak a csatatérről. A csatában elesett Amadé nádor
két fia, Miklós és Dávid is. A magyar hadtörténelemben ez volt az első olyan csata, amelyben a
gyalogság döntő sikert ért el a nehézlovasság ellen.
Következmények
A győzelem csak az első állomás volt Károly Róbert tartományurak elleni küzdelmében, így
jelentősége is csak a későbbi események ismeretében mérhető fel. Ez a küzdelem, még hosszú ideig
tartott, de a rozgonyi csata után jelentősen megnőtt a király tekintélye, csapatai egymás után foglalták
el az Amadé fiak kezén lévő várakat és az ország északkeleti felén a lengyel határig terjesztette ki
uralmát. A legnagyobb ellenfélnek tekintett Csák Máté katonai erejét a csatavesztés nem törte meg, de
a keleti irányú terjeszkedés lehetőségét lezárta előtte, így hatalma hanyatlani kezdett. 1321. március
18-án bekövetkezett halála után elhárultak az akadályok a magyar feudalizmus újjászervezésének
útjából.
Felhasznált források
(2002.) „A rozgonyi csata”. Rubicon (2).
szerk.: Liptai Ervin: Magyarország hadtörténete két kötetben. Zrínyi Katonai Kiadó. ISBN 963-326-
337-9 (1985)
Bertényi Iván. Magyarország az Anjouk korában. Gondolat. ISBN 9632817761 (1987)
 38

Piast Mária magyar királyné

Piast Mária (1295 előtt – Temesvár, 1318)[1] sziléziai hercegnő, házassága révén magyar királyné. I.
Károly második felesége.[2]

Élete
Édesapja II. Kázmér Beuten (Bytom) és Kosel (Kożel) hercege, I. László oppelni herceg és Piast
Eufémia fia. Édesanyja Ilona, ismeretlen származású.
Két testvére ismert, később mindkettő követte Máriát Magyarországra: Boleszló (1280 k. – 1328), a
későbbi esztergomi érsek, és Meskó veszprémi, majd nyitrai püspök. Mária hagyományosan 1306-
ban,[3] vagy Kristó szerint 1311-ben[4] feleségül ment Károly Róbert magyar királyhoz. Házasságukból
egyes források szerint két leány született,[5] míg más források vagy nem tudnak róluk, [6][7] vagy I.
Károly és 3. felesége, Łokietek Erzsébet gyerekeinek tartják[8], vagy a király házasságon kívül született
gyermekeinek tartják őket.[9] Az egyik lány Katalin (1315 körül–1355), aki II. Henrik schweidnitzi
(Świdnica) herceghez ment feleségül, és az ő egyik leányuk, Świdnicai Anna német-római császárné
lett és Erzsébet (–1367), Boleszláv oppelni herceg neje.
Jegyzetek
1. ↑ Kristó (2005:20) megállapítja, hogy egy 1318. július 12-én kiadott oklevél szerint még élt.
2. ↑ Kristó szerint Károly Róbert első két feleségét Máriának hívták, ezért keveredett egybe a két királyné.
Lásd Kristó (2005).
3. ↑ Lásd Kristó (2005:15).
4. ↑ Lásd Kristó (2005:19).
5. ↑ Euweb/Capet/Anjou
6. ↑ „Károly esetleges leánygyermekének vagy leánygyermekeinek kérdése a tisztázatlan problémák közé
tartozik, és a jelen pillanatban nem oldható meg.” (Kristó (2005:25)
7. ↑ FMG/Hungary Kings
8. ↑ Lásd Kristó (2008:27)
9. ↑ Lásd Dümmerth (1982).

Irodalom
Dümmerth Dezső: Az Anjou-ház nyomában, Panoráma, Budapest, 1982
Kristó Gyula: Károly Róbert családja, AETAS 20.4, 2005, 14–28. URL: Lásd Külső hivatkozások
 39

Piast Erzsébet magyar királyné

http://hu.wikipedia.org/wiki/Piast_Erzs%C3%A9bet_magyar_kir%C3%A1lyn%C3%A9

Károly Róbert esküvője Erzsébettel a Képes krónikában

Łokietek vagy Piast Erzsébet magyar királyné (lengyelül Elżbieta Łokietkówna, 1305 – Buda, 1380.
december 29.) lengyel királyi hercegnő, házassága révén Magyarország királynéja. I. Károly magyar
király (1308–1342) felesége, I. (Nagy) Lajos király (1342–1382) édesanyja, a XIV. századi magyar
politikai és kulturális élet meghatározó szereplője.
A királyi feleség
Erzsébet a Piast-házból származó I. Łokietek (Kisnövésű, vagy Rőfnyi, vagy Könyöknyi) Ulászló
lengyel király (1306–1333) és Piast Hedvig lengyel királyné lánya, anyai ágon IV. Béla magyar király
(1235–1270) dédunokája volt. Apja súlyos harcok eredményeként újraegyesítette a több mint másfél
évszázadra részfejedelemségekre szétesett Lengyelországot. Küzdelmeiben fontos szövetségese volt az
ugyancsak országegyesítő Károly Róbert magyar király, akihez – kapcsolatukat erősítendő – Erzsébet
lányát adta feleségül.

Erzsébet királyné gyermekeivel a Képes Krónikában

Károly Róbert 1320. július 6-án kötött házasságot Erzsébettel, aki ettől kezdve hatvan éven át – szinte
mint egy társuralkodó – meghatározó szerepet játszott az ország bel- és külpolitikájának alakításában,
és a kulturális életben. Károly Róbert udvarában aztán Erzsébettel együtt megjelentek a lengyel
rokonok is. A királyné hathatós támogatása következtében választotta meg az esztergomi káptalan a
sziléziai Piast-ágból származó Boleszlót esztergomi érsekké. A királyi pár afölött is szemet hunyt,
hogy az említett Boleszló nem éppen tisztességes körülmények között választatta meg őt Nyitra
püspökévé. Erzsébet tevékenyen részt vett az 1335-ös visegrádi királytalálkozó lebonyolításában.
Abban is lehetett szerepe, hogy testvére, III. (Nagy) Kázmér lengyel király 1339-ben az ő fiát, Lajost
tette trónja örökösévé.
 40

Erzsébet öt fiúgyermeknek adott életet, akik közül a fent említett Lajos, a későbbi magyar király, a
tragikus sorsú Endre és a dalmát-horvát-szlavón hercegi címet viselő István érte meg a felnőttkort.
Mielőtt azonban felnőhettek volna, túl kellett élniük a magyar történelem egyik leghírhedtebb
merényletét: 1330. április 17-én ugyanis Zách Felicián Visegrádon a magyar király és családja ellen
támadt. A merénylet-kísérletben (amelynek leírását a Képes krónikából idézzük) a gyermekeit védő
Erzsébet is megsebesült: „…Felicián észrevétlenül belopózva odalépett a király asztala elé, és éles
kardját kirántva hüvelyéből, veszett kutya módjára heves támadással könyörtelenül meg akarta ölni a
királyt, a királynét és fiaikat. […] A király jobb kezén […] könnyű sebet ejtett. De – ó, fájdalom – a
szentséges királyné jobb kezének négy ujját, amelyet a szegények, nyomorultak és elesett emberek felé
könyörületesen szokott nyújtani alamizsnaosztáskor, azon nyomban levágta.” Az elkeseredett
támadásban sokan bosszút sejtenek, hiszen állítólag nővére, Erzsébet királyné segítségével csábította
el az akkor éppen a magyar udvarban tartózkodó Kázmér herceg (3 évvel később ő lesz a már említett
III. Kázmér lengyel király) Zách Felicián lányát, Klárát. Az apa szörnyű tette mindenesetre példátlanul
kegyetlen, az egész Zách-családra kiterjedő megtorlást vont maga után.
Az özvegy anyakirályné
Míg Visegrádon sikerült megakadályozni egy esetleges gyilkosságot, addig tizenöt év múlva Endre
fiát, aki a nápolyi trón várományosa volt, már nem sikerült megóvnia. Az ő nápolyi uralmát volt
hivatott megerősíteni és törvényesíteni az 1343-44-es római és dél-itáliai zarándoklata. Ennek során az
anyakirályné magával vitte Magyarország teljes aranytartalékát, és töménytelen mennyiségű
ajándékozásra szánt ékszert. Az avignoni pápai udvarban csak részeredményeket ért el, a
megvesztegetésre szánt pénz haszontalanul folyt el. Az anyakirályné nem érezte fiát biztonságban,
haza akarta hozni, de aztán hagyta magát lebeszélni tervéről. 1345. szeptember 19-ére virradó éjszaka
Aversában a magyar királyfit felesége, Johanna tudtával meggyilkolták. A korabeli krónikás is
megrázóan tudósít a királyi édesanya gyászáról: „Mennyire megsiratta fia halálát édesanyja, a
királyné asszony, jobb elhallgatni, semmint valamit is mondani, mert ezt a keserűséget úgy nyelv el
nem mondhatja. Urak és úrnők, hajadonok és özvegyek, Magyarország főnemesei mind összejöttek a
királyné asszonynál, s látván a királyné fájdalmát ártatlan fiának veszte fölött, mindnyájunk szívét
sírás és részvét hasogatta.” Fájdalmában fia, Lajos király is osztozott, aki két nápolyi hadjárattal
próbált elégtételt venni a családját ért sérelemért.
Férje, Károly Róbert halála után Erzsébet – a kor szokásával ellentétben – nem vonult kolostorba,
hanem Lajos fia legfőbb politikai támasza lett: befolyása haláláig megmaradt. Lajos szinte minden
fontosabb intézkedése, birtokadománya (a ceglédi is) hangsúlyozza, hogy édesanyja beleegyezésével
került rá sor. Még az igen fontos 1351-es törvény kiadásához is szükség volt a királyi özvegy
jóváhagyására, ugyanis a bevezetőben ezt olvashatjuk: „a fenséges fejedelemasszonynak, Erzsébetnek,
ugyanazon kegyelemből Magyarország királynéjának, a mi legkedvesebb édesanyánknak a szíves
hozzájárulásával” erősítette meg Nagy Lajos az 1222-es Aranybullát. Az anyakirályné nem egyszer a
bírósági ítéletekben is érvényesíteni tudta saját akaratát. A külpolitikába is beleavatkozott: 1357-ben
IV. Károly német-római császárral, a budai udvarban nevelkedett Schweidnitzi Anna császárnéval, és
lengyel rokonaival először meglátogatta Szent Erzsébet marburgi sírját, majd Aachenbe zarándokolt.
A zarándoklat összefügghetett azzal, hogy Lajos király a Velencével vívott háborújához igyekezett
ilyen módon szövetségest szerezni.
Anya és fia kapcsolatát igen jól világítja meg a következő eset: IV. Károly császár egy lengyel
krónikás szerint 1361-ben minősíthetetlen szavakkal nyilatkozott a magyar anyakirálynéról és Lajos
politikájában játszott túlzott befolyásáról. A fiú szenvedélyes hangú levélben védte meg édesanyját:
„Nem méltó a tiszteletre az, aki a tisztelet eredetére támad, uralkodásra sem méltó az, aki nem képes
eszének parancsolni. Miért nevezed magad uralkodónak és császárnak s akarsz parancsolni az egész
világnak, ha eszedet sem tudod kormányozni, s becsmérlő nyelvedet sem megfékezni? […] Ha Téged is
erény hozott volna a világra, édesanyám őfelségét nem sértegetted volna ócsárló szavakkal magadon
kívül borgőzös állapotban…” A lovagkirály a személyes párviadaltól sem riadt volna vissza annak
érdekében, hogy lemossa az anyakirályné becsületén esett foltot, de a feszültséget végül mégis inkább
diplomáciai úton simították el.
 41

Nagy Kázmér 1370-es halála után Lajost lengyel királlyá koronázták. A magyar uralkodó az országot
anyjára, Kázmér nővérére bízta. A perszonálunió sok feszültséget rejtett magában, mivel Erzsébet és
Lajos elsősorban a kislengyel nemzetségekre támaszkodott: ez azonban kiváltotta a nagylengyel
nemesség elégedetlenségét. Összeesküvést is szőttek a magyar uralom ellen, trónkövetelőként
Erzsébet másod-unokatestvérét, a már kolostorba vonult Fehér Ulászlót léptették fel, akit csak a
pannonhalmi apátsággal sikerült egy időre lecsendesíteni. A magyarok és lengyelek közötti feszültség
1376 decemberében véres összetűzéshez vezetett: Krakkóban 160 magyart mészároltak le az idős
királyné kíséretéből. Erzsébet erre elhagyta Lengyelországot és visszatért Budára. A lengyelek már
nem érezték őt maguk közül valónak, hiszen szülőföldjén is magyar kísérettel vette körül magát.
Hitbuzgó mecénás és városalapító királyné
A királyné a Lajos által 1343-ban neki adományozott Óbudán rendezte be özvegyi udvarát. Ekkor
készülhetett a város pecsétje is, amelyen a magyar-Anjou és a sasos lengyel pajzs alighanem Erzsébet
királyné személyére utal. A királyné nagyon szeretett az óbudai klarissza apácák között tartózkodni.
Az 1334. évi alapítólevél szerint Erzsébet saját és szülei lelki üdvére építtette a kolostort, amelyhez
háromhajós templom csatlakozott. Az épületeket csodálatos kincsekkel szerelte fel. Ezek közé
tartozott plasztikus ereklyetartó-szobrokkal díszített gyönyörű házioltára, amelyet ma a New York-i
Metropolitan Múzeumban őriznek. Az óbudai klarissza konvent valamelyik oltárán állhatott az a
barokk korban alakított Madonna-faszobor is, amely ma a piliscsabai plébániatemplomban látható. Az
óbudai klarisszákon keresztül kapcsolódik Erzsébethez a ceglédi városalapítás is. Nagy Lajos király
1358. január 10-én Budán kelt oklevelével Ceglédet (Cegleed) édesanyjának, Erzsébet
anyakirálynénak adományozza. 1364. május 8-án a király, anyja kérésére, a ceglédi királynői
polgároknak és telepeseknek vámmentességet ad, amit tulajdonképpen városalapításnak tekinthetünk.
Lajos király 1368. szeptember 8-án erősíti meg édesanyja adományát, amellyel a város évszázadokra
az óbudai klarissza apácakolostor birtokába kerül. A hagyomány Erzsébet királynénak tulajdonítja a
ceglédi plébániatemplom építtetését is. Kétségtelen, hogy az 1821-ben lebontott gótikus templom a
XIV-XV. században épülhetett, de volt egy olyan része is (a Szent Anna-kápolna), amely valószínűleg
már az Árpád-korban is állt. Ezt 1360 körül a királyné hozathatta rendbe. Cegléden és Óbudán kívül is
számtalan építkezés és adomány fűződik Erzsébet nevéhez, ami jól mutatja anya és fia buzgó,
ugyanakkor politikai célokat is szolgáló vallásosságát. Az ország kormányzati rendszerében
meghatározó szerepet játszó özvegy anyakirályné 1380. december 29-én halt meg. Végrendelete
szerint, az általa mindig szeretett és támogatott óbudai klarisszák Krisztus Teste-kápolnájában
helyezték végső nyugalomra.
Források
Bertényi Iván: Magyarország az Anjouk korában, Gondolat, Bp. 1987.
 42

III. Kázmér lengyel király

http://hu.wikipedia.org/wiki/III._K%C3%A1zm%C3%A9r_lengyel_kir%C3%A1ly

III. Kázmér (1310. április 30. – 1370. november 5.), ragadványneve: Nagy Kázmér, lengyelül:
Kazimierz III Wielki, lengyel király 1333–1370 között, a Piast-dinasztia utolsó tagja a lengyel
trónon. Luxemburgi Zsigmond magyar király és német-római császár dédapja, akinek még megérte a
születését (1368).
 Uralkodóház: Piast-ház
 Született: 1310. április 30., Kowal
 Édesapja: I. Ulászló lengyel király (1260/61–1333)
 Édesanyja: Piast Hedvig (1266 körül–1339)
 Házastársa:
1. Litvániai Anna (Aldona) (1309/10–1339)
2. Hesseni Adelhaid (1323 után–1371)
3. Rokiczana Krisztina (1330–1364)
4. Piast Hedvig (1350–1390)
 Gyermekei:
1. feleségétől:
1. Erzsébet (1326/1334–1361)
2. Kunigunda (1335–1357)
4. feleségétől:
3. Anna (1366–1425)
4. Kunigunda (1367–1370)
5. Hedvig (1368–1407 után)
Ágyasától, Cudka úrnőtől:
6. Niemierz (1342 után–1386 után) úr
7. Pełka (1342–1365) úr
8. János (1342 után–1383)
 Uralkodási ideje: 1333 – 1370. november 5.
 Koronázása: Krakkó, 1333. április 25.
 Elődje: I. Ulászló
 Elhunyt: 1370. november 5. (60 évesen), Krakkó
 43

 Nyughelye: Krakkó
 Utódja: I. Lajos
Gyermekei
1. feleségétől, Anna (Aldona) litván nagyhercegnőtől (1309/10–1339), Gediminas litván
nagyfejedelem lányától, Jagelló litván nagyfejedelem nagynénjétől, 2 leány:
o Erzsébet (1326/34–1361) lengyel királyi hercegnő, férje V. Boguszláv pomerániai herceg (1318/19–
1373), 2 gyermek:
 Pomerániai Erzsébet (1347–1393), férje IV. Károly német-római császár (1316–1378), 5
gyermek, többek között:
 Luxemburgi Zsigmond (1368–1437) a lengyel korona kijelölt örököse az akkori
lengyel király, az apósa, I. Lajos által 1382-ben, magyar király és német-római császár, 1.
felesége I. Mária (1371–1395) a lengyel korona kijelölt örököse az akkori lengyel király,
az apja, I. Lajos által 1382-ben, magyar királynő, 1 fiú, 2. felesége Borbála cillei grófnő
(1392–1451), 1 leány:
 (2. házasságából): Luxemburgi Erzsébet (1409–1442) magyar, cseh és német
királyi hercegnő, német-római császári hercegnő, férje, I. (V.) Albert (1397–1439)
osztrák herceg, magyar, cseh és német király, 4 gyermek, többek között:
 Habsburg Erzsébet (1437–1505) magyar és cseh királyi hercegnő,
lengyel királyné és litván nagyhercegné, férje IV. Kázmér lengyel király
(1427–1492), 13 gyermek, többek között:
 Jagelló János Albert (1459–1501), I. János Albert néven lengyel
király és litván nagyherceg, nem nősült meg, gyermekei nem
születtek
 Jagelló Sándor (1461–1506), I. Sándor néven lengyel király és
litván nagyherceg, felesége Rurik Ilona moszkvai nagyhercegnő
(1476–1513), gyermekei nem születtek
 Jagelló Zsigmond (1467–1548), I. Zsigmond néven lengyel király
és litván nagyherceg, 1. felesége Szapolyai Borbála (1495–1515), I.
(Szapolyai) János későbbi magyar király húga, 2 leány, 2. felesége
Sforza Bona milánói hercegnő (1495–1558), 6 gyermek+3
természetes gyermek
 Pomerániai Kázmér (Kaźko) (1351–1377), nagyapja, III. Kázmér lehetséges örököse a
lengyel trónon I. Lajos magyar király ellenében, 1368-ban nagyapja örökbe fogadta, IV. Kázmér
néven pomerániai herceg, 1. felesége Johanna (Kenna) (1350–1368), Algirdas litván nagyherceg
lánya, gyermekei nem születtek, 2. felesége Piast Margit mazóviai hercegnő (1358 előtt–
1388/96), gyermekei nem születtek.[3]
o Kunigunda (1335–1357) lengyel királyi hercegnő, férje VI. Lajos bajor herceg és brandenburgi
őrgróf (1330–1365), IV. Lajos német-római császár fia, gyermekei nem születtek
2. feleségétől, Adelhaid (1323 után–1371) hesseni tartománygrófnőtől, II. Henriknek, Hessen
tartománygrófjának a lányától, pápai hozzájárulás nélkül elváltak, a házasság gyermektelen maradt
3. feleségétől, Krisztina úrnőtől (1330–1364), Mikłusz Rokiczani özvegyétől, pápai hozzájárulás
nélkül házasságuk érvénytelen volt, és az egyház szemében bigámiának számított, a házasság
gyermektelen maradt
4. feleségétől, Piast Hedvig glogaui hercegnőtől (1350–1390),[4] III. Henrik glogaui herceg lányától,
pápai hozzájárulás nélkül házasságuk érvénytelen volt, és az egyház szemében bigámiának számított, a
házasságból 3 gyermek született, akiket V. Orbán pápa 1369. december 5-én törvényesített:
o Anna (1366–1425) lengyel királyi hercegnő (1369), 1. férje I. Vilmos cillei gróf (1361/62–1392), 1
leány, 2. férje II. Ulrik tecki herceg (–1432), további gyermekek nem születtek, 1 leány az 1.
házasságból:
 (1. házasságából): Cillei Anna (1380/81–1416), Celje grófnője, lengyel királyné, férje II.
Ulászló lengyel király (1351 körül–1434), 1 leány:
 Jagelló Hedvig (1408–1431) lengyel királyi hercegnő, litván nagyhercegnő, a
lengyel korona kijelölt örököse, nem ment férjhez, gyermekei nem születtek
o Kunigunda (1367–1370) lengyel királyi hercegnő (1369)
 44

o Hedvig (1368–1407 után) lengyel királyi hercegnő (1371. október 11-én XI. Gergely pápa
törvényesítette), férje N. N. (–1408 előtt)
Ágyasától, Cudka úrnőtől, 3 fiú:
o Niemierz (1342 után–1386 után) úr
o Pełka (1342–1365) úr, felesége Anna, 2 fiú
o János (1342 után–1383) úr
Ágyasától, Eszterka krakkói zsidó úrnőtől, gyermekei nem születtek

Élete
Szülei I. (Kis) Ulászló és Piast Hedvig kaliszi hercegnő, Szemérmes Boleszláv lánya. Nagy Kázmér
1325-ben Gediminas, litván nagyfejedelem lányát, Aldonát vette el feleségül, aki felvette az Anna
nevet. E házassággal biztosították a Lengyelország elleni litván rablóhadjáratok megszűnését, és a
litván–lengyel szövetség létrejöttét.
Uralkodása elején sikerült lezárnia a még apja idejében kezdődött trónvitát a lengyel koronára szintén
igényt tartó Luxemburgi János cseh királlyal sógora, Károly Róbert magyar király segítségével. Az
1335-ös visegrádi találkozójukon hármas szövetséget kötöttek az osztrák hercegek és a német-római
császár ellen. A cseh király lemondott lengyel trónigényéről, Kázmér viszont Sziléziáról. [1]
A trónöröklés kérdésében 1339-ben született megállapodás Károly Róbert és Kázmér között, miután
Anna királyné fiúutód nélkül, váratlanul elhunyt. A megállapodás rögzítette, hogy amennyiben
Kázmér törvényes fiúgyermekek nélkül hal meg, akkor a koronát Károly Róbert vagy a fia örökli azzal
a feltétellel, hogy megpróbálja visszaszerezni Lengyelország számára a tengermelléket és a többi
elvesztett lengyel területet. Ennek fejében Károly Róbert elismerte Kázmér igényét a halicsi területre,
azzal a kikötéssel, hogy ha Kázmérnak mégis lenne utóda, akkor Magyarország azt megvásárolhatja
tőle.
1342-ben egyezséget kötött a Német Lovagrenddel, és kisebb területek fejében lemondott
Pomerániáról. Így a lovagrend szabad kezet kapott keleti terjeszkedéséhez, Kázmér pedig Litvánia
ellen fordult. [2]
Kázmér támogatta a lengyel városok fejlődését, és ezek élénk kapcsolatokat építettek ki az északi-
tengeri Hansa városokkal. [2]
1364-ben a krakkói egyetem alapítása indult meg, feltehetően ez annak a következménye volt, hogy
Kázmér igyekezte magát jól képzett szakemberekkel, politikusokkal és diplomatákkal körülvenni.
Nagy Kázmér próbálta Krakkót gazdasági centrummá fejleszteni. Bevezette az egész Lengyelországra
érvényes garast (grosz). Az ő nevéhez fűződik a szokásjogok jogrendbe gyűjtése is. Nagy Kázmér volt
a Piast-dinasztia utolsó királya Lengyelországban, de a Piastok még a különböző lengyel hercegségek
élén továbbra megőrizték befolyásukat a Lengyel Királyságban.
Források és jegyzetek
1. ↑ Kristó Gyula, Makk Ferenc. Előszó., Károly Róbert emlékezete. Európa Könyvkiadó Budapest 1988.
ISBN 963 07 4394 9
2. ^ a b Bertényi Iván. Magyarország az Anjouk korában. Gondolat, Budapest 1987. ISBN 963 281 776 1
3. ↑ Margit hercegnő második férje VII. Henrik briegi herceg volt, akinek két gyermeket szült, és az ő
lányuk volt Piast Margit briegi hercegnő (1380/84–1409), Zsigmond magyar király jegyese 1. felesége,
I. Mária magyar királynő halála után.
4. ↑ Hedvig királyné másodszorra I. Rupert liegnitzi herceghez (1340/47–1409) ment feleségül, akitől
további két lánya született.
 45

Záh Felicián
http://hu.wikipedia.org/wiki/Z%C3%A1ch_Felici%C3%A1n

Zách Felicián merénylete a királyi család ellen. Képes krónika (Chronicon Pictum)
Záh Felicián helyesebben Záh nembeli Felicián (? – Visegrád, 1330. április 17.) magyar birtokos,
katona az előkelő, Nógrádban őshonos Záh nemzetségből. Károly Róbert elleni sikertelen merénylete
tette hírhedté, amelyet nemzetségén toroltak meg.

Madarász Viktor alkotásai: Zách Felicián - 1858, 152 x 112 cm, olaj, vászon.
 46

Orlai Petrics Soma: Zách Feliczián

A magyar történelem egyik leghírhedtebb merényletét 1330. április 17-én Zách Felicián követte el
Visegrádon a magyar király és családja ellen. A merénylet-kísérletben (amelynek leírását a Képes
Krónikából idézzük) a gyermekeit védő Erzsébet is megsebesült:
"Károly király erős kézzel fékezte meg az úrakat, aztán békét teremtett az egész országban.
Békességben élt a nép és lassan-lassan megbékéltek a legyőzött úrak is. De azért a hamu alatt ott izzott
a parázs és a megbékélt úrak hamar a kardjukhoz kaptak. Fényes udvartartást vezetett Erzsébet
királyné úrasszony, Károly király felesége. Ennek az udvartartásnak legfényesebb csillaga Zách Klára
volt, a híres Zách Felicián lánya. Mindenkinek szemébe tűnt ez a szép lány az udvar csillaga, hogyne
tűnt volna fel Kázmér lengyel hercegnek, aki gyakran megfordult az udvarban. Rágalmazni kezdték
Zách Klára hófehér erényét, s addig rágalmazták, amíg a rossz hír Zách Felicián fülébe is eljutott. Ő
csak nemrég békült meg a király udvarával, hiszen Csák Mátét szolgálta. Ahogy a rágalmazó pletykát
meghallotta, mintha eszét vesztette volna, rohant fel a királyhoz, aki családjával éppen ebédnél ült. A
királyi család a visegrádi vár alatt lévő házban ebédelt, amikor Felicián kirántott karddal rájuk tört,
hogy meggyilkolja őket. Felicián kardja megsebesítette a király jobbját, majd a királynéra rohant, s
jobb kezéről 4 újját levágta. Amikor Felicián a király két fiára akart támadni, a fiúk nevelői elébe
álltak. Lajos és Endre elfutottak, de a két nevelő holtan terült el a padlón. Ekkor János, a királyné
úrasszony étekfogója Feliciánra úgy rárohant, mint valami fenevad, s csákányával leterítette.
Iszonyatos büntetéssel sújtották az egész családot. Felicián összes rokonát kiírtották, s a vétlen Zách
Klárának sem kegyelmeztek. Orrát, ajkait, kezéről 8 újját levágták, s a szerencsétlen félholt lányt
lóháton az ország útjain meghordozták és azt kellett mondania: Ilyen módon bűnhődik, aki a királyhoz
hűtlen!"

Az elkeseredett támadásban sokan bosszút sejtettek, hiszen állítólag nővére, Erzsébet királyné
segítségével csábította el az akkor éppen a magyar udvarban tartózkodó Kázmér herceg (3 évvel
később ő lesz III. Kázmér lengyel király) Zách Felicián lányát, Klárát.
Életrajza
Hosszú ideig Csák Mátét szolgálta híven, aki a Felvidék tartományura volt, és Károly Róbert király
ellen harcolt. Felicián Máté oldalán komoly vagyonra tett szert és magas rangba jutott, 1318-ban
azonban átpártolt a királyhoz, aki számára büntetlenséget biztosított, javait és társadalmi pozícióját
 47

megtarthatta. 1321-ben a király semptei várnagyává nevezte ki, lánya, Klára pedig bekerült Erzsébet
királyné udvarhölgyei közé. Rövid idő alatt szabad bejárása volt az uralkodóhoz. [1]
A merénylet
1330. április 17-én, miközben a királyi család a visegrádi Duna-parton levő palotában reggelihez
készült, Felicián kardjával rárontott a királyi családra. Károly Róbertet a jobb karján sebesítette meg
könnyebben, míg Erzsébet jobb kezének négy ujját lecsapta, miközben a fiait, Lajost – a későbbi Nagy
Lajos királyt – és Endrét védte. A fiúknak nem esett baja, nevelőiknek – Kenesics Gyula fia Miklós és
Drugeth Miklós – súlyos fejsérülés árán sikerült felfogniuk az ütéseket. Ezalatt Sándor fia Pataki
János, a királyné alétekfogója leszúrta, majd az odaérkező testőrség szétvagdalta. [2]
A merénylet okairól megoszlanak a források. Vannak, akik a egtorlás súlyosságából arra
következtettek, hogy a merénylet a tartományurak által szőtt összeesküvés része volt. Az utókor
azonban inkább egy az emlékeit másfél évtizeddel papírra vető olasz krónikás leírását fogadja el.
Eszerint Erzsébet öccse, Kázmér herceg – a későbbi Nagy Kázmér lengyel király – állítólag
elcsábította Záh Klárát, s apja ezt akarta megtorolni. Ez a történet nagyon hasonlít Bánk bán
feleségének történetére, amit röviden a Képes Krónika mond el. nem lehet tudni, hogy melyik történet
hatott a másikra. [2]
A megtorlás
Testrészeit ezután elrettentésül szétküldték az országban. Fia szolgájával együtt futásnak eredt, de nem
tudott elmenülni. Őket egy ló farkához kötözték, majd miután meghaltak, részeiket a piacon a kutyák
és disznók elé vetették. Sebe nevű lányát Becsei Imre lévai várnagy lefejeztette, férje, Kopai Imre
börtönben halt meg. Gyermekeiket pedig a keresztesekkel vitették el, akik végül Rodoszra száműzték
őket. Klára lányának levágták az orrát, az ajkait, hogy a fogai látszottak és nyolc ujját, majd lovon
körbehordták néhány városban, miközben azt kellett kiáltoznia, hogy „így jár, aki hűtlen lesz
királyához”. Felicián nemzetségének tagjait harmadíziglen megölték, a távolabbiakat jószágvesztésre
ítélték. [2]
Nőtestvérének nőunokáit azonban kivették minden büntetés hatálya alól.
Károly Róbert nem sokkal később váratlanul zarándokútra indult Jeruzsálembe, azonban Felicián még
élő rokonaitól tartva némi hajózás után végül visszafordult.

Források
1. ↑ Kristó Gyula, Makk Ferenc. Előszó., Károly Róbert emlékezete. Európa Könyvkiadó Budapest 1988.
ISBN 963 07 4394 9
2. ^ a b c Bertényi Iván. Magyarország az Anjouk korában. Gondolat, Budapest 1987. ISBN 963 281 776 1

Szépirodalom
Fehér Tibor: A ródoszi lovag. Móra Ferenc Könyvkiadó, 1986
Antonio Bonfini: A magyar történelem tizedei. Fordította Kulcsár Péter. Bp., 1995.
 48

Királyi palota (14-15. század, múzeum)

1335. november 1. – I. Károly (Róbert) magyar, III. Kázmér lengyel és Luxemburgi
János cseh király a visegrádi királytalálkozón megkötik a cseh–magyar–lengyel
szövetséget.
1323-ban Károly Róbert Visegrádra helyezte székhelyét és a városban egy királyi házat építtetett,
amelyet először az 1330-as, Zách Felicián által, a királyi család ellen megkísérelt merénylet
szinhelyeként említ a Képes krónika.
A királyi házat I. Lajos bővítette ki több lépésben palotává. A ma romjaiban álló épület a 14. század
utolsó negyedében épült, részben még I. Lajos, részben már Zsigmond király uralkodása alatt. A 123
m x 123 m-es, szabályos elrendezésű palotához észak felől kert, dél felől a Zsigmond által 1424-ben, a
régebbi királyi kápolna helyén alapított ferences kolostor csatlakozott.
1405–1408 között Zsigmond a székhelyét Visegrádról Budára helyezte át, a visegrádi palota ettől
kezdve vidéki rezidenciává vált. 1476–1484 között Mátyás király a palotát késő gótikus stílusban
felújíttatta. Az épület egyes részein reneszánsz elemek is megjelentek: a Herkules-kút és a Múzsák-
kútja, a díszudvar loggiája, a kápolna orgonakarzata és oltárai. Ezek az első emlékei az Alpokon túli
Európában az itáliai reneszánsz stílusnak. A palotát az 1544-es török hódítás után elhagyták, így az
épület rommá vált. Romjait a 18. században lebontották. Feltárása 1934-ben indult meg, és
napjainkban is tart. Műemléki helyreállítása során az egykori királyi lakóépület és a kert helyreállítása
készült el. Ma az épületben a Mátyás Király Múzeum kiállításai láthatóak: A királyi palota története és
rekonstruált enteriőrjei.

Királyi Palota
A palota története akkor kezdődött, amikor 1323-ban Károly Róbert a királyi udvart Visegrádra helyezte, ekkor
kezdett építkezni a városban. Az épületegyüttes első említése meglehetősen rossz emlékű: a Képes Krónika
szerint Zách Felicián itt támadt rá a királyi családra. Károly Róbert idején csak néhány lakóház épült fel és
kialakítottak egy lovagi torna rendezésére alkalmas teret, ahol olykor maga a király is nyeregbe szállt.
Az Anjou korban a terület városrész volt több épülettel, amit Zsigmond uralkodása alatt alakítottak palotává. A
palota négyzet alaprajzú volt és fal vette körül. A régi kápolna a falon kívül maradt így azt, kolostorépülettel
kiegészítve az obszerváns ferenceseknek adományozta a király.
Főbejáratként a kaputorony szolgált, amivel pontosan szemben volt az új egyhajós palotakápolna bejárata. Az
elrendezés módosításával több udvar és kert jött létre. Ezek közül a legjelentősebb a fogadóudvar és az ÉK-i
palotán belül kialakított díszudvar volt. Az épületegyüttes ÉK-i részén volt a palota központja. Itt, egy
háromemeletes négyzet alaprajzú épületben alakították ki a királyi és királynéi lakosztályokat. Az alsó szinten
lakott a személyzet, a felső két szinten pedig a király és a királynő nyári és téli szállása volt. E mellé a palotarész
 49

Zsigmond téglalap alakú, a palotával majdnem megegyező nagyságú gyümölcsöskertet alakítatott ki, aminek
közepén vízvezetékkel táplált csorgókút volt.
A paloták termeiben is megtalálhatók a Zsigmond kori, kényelmi átalakítások és díszítések nyomai. A palotát
később némileg elhanyagolták, és ebben csak Hunyadi Mátyás aragóniai Beatrixszal kötött 1476-os házassága
hozott változást. A késő gótikus stílusban átépített palotában Itália után Európában először megjelent a
reneszánsz építő- és szobrászművészet is.
Kevés új épületet építettek, a régieket alakították át a kor igényei szerint. A szobrok, szökőkutak Giovanni
Dalmata a szobrászműhelyében készültek. Az ő nevéhez köthető a palota leghíresebb dísze, a Herkules-kút
elkészítése is. A kutat Mátyás címerei díszítik, és a gyermek Herkules valószínűleg a hadvezér király
törvénytelen fiára, Corvin Jánosra utal. Körülötte a Zsigmond-kori díszudvart átépítve, annak első szintjén
reneszánsz loggiát alakítottak ki. A kertben új teraszokat képeztek ki.
A kápolnában is megtalálható volt az itáliai reneszánsz stílusában alkotó szobrászok kéznyoma. Aranyozott
carrarai márványból alkották meg a kápolna új tabernákulumát, és számos faragvánnyal díszítették a templomot,
ami közül egy vörösmárvány dombormű, az un. Visegrádi Madonna ma is megcsodálható.
A palota a korabeli itáliai reneszánsz udvarok között is megállta a helyét, ezért olvasható a sokat látott pápai
követ, Bartolomeo de Maraschi leveleiben, hogy a földi paradicsomból ír. Később a XVI. század közepén Oláh
Miklós Hungária című művében emlékezik meg az épületről. A palotát a török-kor idején elhanyagolták, és a
XVIII. századra szinte teljesen a föld alá került. A XX. századra elfeledték, és még abban is kételkedtek, hogy
valóban létezett az Oláh által megírt formában.
A palota helyét végül Schulek János találta meg, és kezdett el ott ásni 1934 végén. Ahogy a palota építéséhez
majdnem minden Visegrádon építtető király hozzájárult, úgy a felújításon a Visegráddal foglalkozó leghíresebb
régészek, történészek mindegyike dolgozott - Schulek Jánostól Héjj Miklóson át Szőke Mátyásig.
A sokszor évtizedekig akadozó rekonstrukció a millennium közeledtével kapott új lendületet, és 2000-re
elkészült az ÉK-palota és a Herkules-kút rekonstrukciója. A palotán belül a kiállítótermek és a kőtár a különböző
korokból származó emlékeket mutatja be.
Forrás: http://www.visegrad.hu/kiralyi-palota-3
*
JELEN A MÚLT JÖVŐJE
A visegrádi királytalálkozó – 1335
1335-ben ezekben az őszi hetekben zajlott Visegrádon az a nemzetközi konferencia –
vagy ahogyan a történetírásban említeni szokták, a visegrádi királytalálkozó –, ahol az
akkori közép-európai királyságok vezetői elrendezték országaik ügyes-bajos dolgait.
Azért éppen Visegrádon, mert a 14. században itt volt a magyar királyi udvar, I. Anjou
Károly, a találkozó kezdeményezőjének székhelye.
RÁCZ GYÖRGY
A kongresszust több évig tartó diplomáciai előkészület előzte meg. Csehország és Lengyelország régóta háborús
konfliktusban volt egymással, mert a cseh uralkodó dinasztia, a Luxemburgok igényt tartottak a lengyel trónra. A
lengyel Piastok viszont Sziléziát szerették volna hatalmuk alá hajtani, amely egykor lengyel birtok volt, de a 14.
század elejére a területet uraló fejedelmek többsége a Luxemburgok vazallusává lett. Lengyelországot emellett a
Német Lovagrenddel szembeni súlyos területi vita is kimerítette. A békefolyamat kiindulópontjának tekinthető,
hogy a vitás lengyelországi területek hovatartozásának eldöntésére még 1334-ben a felek döntőbírákat
választottak: III. Kázmér lengyel király sógora, Anjou Károly magyar király, a lovagrend pedig Luxemburgi
János cseh király személyében. A visegrádi konferencia tehát a Magyarország közvetítésével majd két éve zajló
cseh–lengyel és a lengyel–lovagrendi diplomáciai tárgyalások lezárását jelentette.
Elsősorban a lengyel-lovagrendi döntőbírói tárgyalás indokolta, hogy az uralkodók személyesen is találkozzanak
egymással. 1335. november elejére az akkor 47 éves I. Anjou Károly magyar király visegrádi udvarába hívta és
mintegy három-négy héten át vendégül látta sógorát és szövetségesét, a 25 éves III. Kázmér lengyel királyt, és a
39 esztendős Luxemburgi János cseh királyt, s ennek fiát, a 19 éves Károly morva őrgrófot (a későbbi IV. Károly
császárt), a kíséretükben érkezett számos lengyel, sziléziai és német fejedelmet, valamint a Német Lovagrend
képviselőit.
A több országot érintő, jó néhány éven át tartó diplomáciai események során sok hivatalos dokumentum
keletkezett, melyeket egymásnak adtak át – ideiglenesen vagy örökbe – a tárgyaló felek. Magukból az
 50

oklevelekből derül ki, hogy Anjou Károly, mint közvetítő és kezes őrizte a dokumentumokat az abban foglaltak
teljesítéséig. A korabeli írott anyagnak azonban csak egy része maradt ránk. A magyar fél példányai például
teljes egészében megsemmisültek a királyi levéltár török időkbeli pusztulásakor. Számos oklevelet a cseh királyi
levéltár őrzött meg, néhány pedig – érintettsége miatt – Boroszlóban található. Az oklevelek többi része a Német
Lovagrend königsbergi levéltárában maradt fenn, innen került először a göttingeni Staatliches Archivlagerbe,
majd végül Berlinbe, a Geheimes Staatsarchiv Preussicher Kulturbesitz gyűjteményébe.

A konferencia ünnepi ülésére a házigazda Anjou Károly feleségének, Piast Erzsébetnek a névnapján, november
19-én kerülhetett sor, ugyanis a legtöbb oklevelet e napra keltezték. Köztük a találkozó egyik legfontosabb
dokumentumát, a cseh–lengyel békeszerződést.
A lengyel–lovagrendi vitában a döntőbírák a több napon át folytatott tárgyalások eredményeképpen november
26-i keltezésű oklevelükben tették közzé a vitás területek felosztását leíró ítéletüket. A tárgyalások eredményéről
a cseh király december 3-i keltezésű levelében tömören tájékoztatta a Német Lovagrend vezetőjét, hogy miként
rendelkeztek és mik a további tennivalók.
Sajnos a levél nem tartalmazza a keltezés helyét, de biztosak lehetünk benne, hogy már nem Visegrádon
született. Az oklevelekben említett időpontok tanúsága szerint az uralkodók Mindenszentek ünnepe körül jöttek
össze, azaz november elsejétől számíthatjuk a konferencia kezdetét. János király december 3-i levelében három
héten át tartó tanácskozásról beszél, ami valószínűleg kicsit tovább tarthatott, mert november 26-ára keltezték a
Német Lovagrend és Lengyelország békeszerződését, és ekkor még mindannyian jelen voltak. Közben november
22-i keltezéssel adták ki azt az oklevelet, amelyben Nagy Kázmér 20 000 cseh ezüst márka kifizetését vállalta a
cseh király számára, amiért az a lengyel királyi címről lemondott.
A két fő napirendi ponton (cseh–lengyel és lengyel–német lovagrendi béke) túl a későbbi események alapján van
arra is némi támpontunk, hogy miről folytathattak további eszmecseréket az uralkodók, ha már együtt voltak. Az
írásbeli dokumentum hiánya nem jelenti ugyanis azt, hogy nem tárgyaltak más kérdésekről is. A kongresszust
megelőzően ugyanis, még szeptember 3-án megszületett a cseh–magyar szövetségi szerződés is, amelynek a
magyar király által kiadott és megpecsételt példánya maradt ránk a cseh királyi levéltárban. Az oklevél nyíltan az
osztrák hercegek ellen irányult. Minden valószínűség szerint ezt követően a novemberi kongresszuson
határozhatták el, hogy hamarosan hadat is indítanak ellenük. Mutatják ezt a következő év Ausztria elleni katonai
eseményei, melyek részleteit feltehetően Visegrádon tervelték ki, de nem dokumentálták. Van olyan történész,
aki éppen ezért a visegrádi kongresszust nem a béke, hanem a háború kongresszusának tekinti.
A magyar történetírásban széles körben elterjedt az a nézet, miszerint a Visegrádon létrejött együttműködés
elsősorban gazdasági szövetség volt. E feltevés az 1336. január 6-án Károly király által Visegrádon kiadott
rendelet ismeretén alapul, amely részletesen szabályozza a Magyarország és Csehország közötti kereskedelmi
utakat és vámfizetéseket.
A szöveg szerint Károly és János király e kérdést – hozzátehetjük, bizonyára novemberben Visegrádon –
alaposan megtárgyalta. Nyilvánvalóan Bécs árumegállító jogát szándékoztak kikerülni úgy, hogy a német
területek és Magyarország közötti kereskedelmet Brünn irányába terelik. Visegrádnak tehát valóban volt
gazdasági kicsengése, de a kongresszus egészére ezt nem szabad kiterjesztenünk, mert a lényeg biztosan nem
erről szólt.
Forrás: http://www.mol.gov.hu/a_het_dokumentuma/a_visegradi_kiralytalalkozo__1335.html
 51

Szent György Lovagrend

http://hu.wikipedia.org/wiki/Szent_Gy%C3%B6rgy_Lovagrend

A magyarországi alapítású Szent György Lovagrend a legrégebbi világi lovagrend, a korábban

alakult lovagrendek mind egyházi lovagrendek voltak.
1326. április 24-én, Szent György napján Károly Róbert király Boleszló esztergomi érsek és a magyar
püspöki kar jelenlétében hozta nyilvánosságra a rend statútumát Visegrádban, azonban egyes kutatók
szerint a rendet 3 évvel korábban alapították. A lovagok világi és egyházi szolgálatokat egyaránt
elláttak. Egyházi feladatukból fakadt a kereszténység védelme, az ünnepek fényének biztosítása, a
gyöngék, a szegények és elesettek védelme, támogatása. Ők óvták a király és az udvartartás
szereplőinek biztonságát, ők őrizték az 1323-ban a visegrádi fellegvárba szállított Szent Koronát,
emellett lovagi tornákon ők látták el a király kíséretét és a szabályok ellenőrzését.
A rend alkotmányát 1990-ben régi szellemben, de a 20. század végi követelményeknek megfelelően
felújították. A lovagrend több területen tevékenykedik: hagyományápolás, ezen belül a történelmi
évfordulók megünneplése, a középkori kutatások elősegítése és publikálása; oktatás, tudományos
összejövetelek szervezése; lelki gondozás; adományok és segélyek gyűjtése.
A Szent György Lovagrend jogállása
A Szent György Lovagrend mind a kánonjog, mind a világi jog alapján jogszerűen lett megalapítva és
törvényes fennállása soha nem szűnt meg. A kommunista rendszerbeli nyugvásából 1990-ben –
történészek és régészek elhatározásából – szerveződött újjá. Rendi alkotmányát a régi szellemben, de a
20. század végi követelményeknek megfelelően újraalkották. A lovaggá ütés szertartását előzetes
szentmise után – ünnepélyes keretek között – a visegrádi királyi palota lovagtermében végzik az 1326-
os alapítás helyén. 1996-ban közhasznú szervezetté nyilvánították.
A lovagrend a Magyar Szabadalmi Hivatal által lajstromba vett védjegyei: a Szent György Lovagrend
szóösszetétel, a rend színes ábrás címere, annak hét betűvel jelzett jelmondata, színes ábrás insigniája.
Elsőbbségének dátuma: 2001. március 28. A Szent György Lovagrendhez kapcsolódó kizárólagos
jogokat a lovagrend magisztrátusa gyakorolja. Ez az alapítás helyével egyezik meg. Ezzel a lovagrend
Visegrád ezer éves történelmi örökségének organikus és elidegeníthetetlen részének tekinthető.
A lovagrend szervezeti felépítését, tevékenységi körét a Rendi Alkotmány és a Szervezeti és Működési
Szabályzat (SZMSZ) tartalmazza.
*
 52

Forrás: http://leletek.lapunk.hu/?modul=galeria&a=35589

A királyi alapítású lovagrendek közül történelmünk sodrában megmaradt írásos dokumentumok (statútumok)
bizonysága szerint időbeni sorrendben első volt a magyarországi Szent György Lovagrend.
A rendalapítás korábbi eseményeinek véglegesítése 1326. április 24-én, Szent György napján, Boleszló
esztergomi érsek, a magyar püspöki kar és a magyar király jelenlétében történt.
A Róbert Károly által alapított Szent György Lovagrend alkotta a merényletektől fenyegetett király erőskezű
testőrségét. Lovagi szolgálatuk kettős identitású volt, mert a rend félig egyházi, félig világi kötődésű jelleggel
rendelkezett.
Az udvari rendtartás reprezentatív feladatainak ellátása mellett a lovagrend vitéz tagjai vigyázták az udvartartás
szereplőinek biztonságát. Ők őrizték a visegrádi fellegvárba szállított Szent Koronát, de ők látták el a király
kíséretét, és az akkori udvari szabályok ellenőrzését is.
A Szent György Lovagrend mind a kánonjog, mind pedig a világi jog szerint hiba nélkül alapíttatott, alapítása
soha semmissé nem nyilváníttatott, törvényes fennállása soha meg nem szűnt.
A Lovagrend 1990-ben, Visegrádon, nyugvásából felkéltetett, a rendi alkotmánya már modern korunk igénye
szerint került megalkotásra.
A lovaggá ütés (consecratus) szertartása kezdetben a budapesti Szent István Bazilikában történt, napjainkra
azonban a visegrádi Királyi Palota évente ismétlődő ünnepi eseményeinek egyik kiemelkedő rendezvényét adja.
Modern világunkban a lovagrend felavatott tagjai a következő szakterületeken tevékenykedhetnek:
- hagyományápolás keretében a kiemelkedő történelmi évfordulók és események megünneplése,
- a lovagkor harcművészetének bemutatása és megőrzése, melynek minden évben megrendezésre kerülő,
kiemelkedő eseménye a Visegrádi Nemzetközi Palotajátékok (www.palotajatekok.hu) a középkor
történelmének kutatása, a kutatási anyagok publikálása,
- oktatás (különös tekintettel az ifjúsági korosztályra),
- tudományos ismeretterjesztés, tudományos ülések szervezése és rendezése,
- karitatív tevékenység keretében adományok gyűjtése, és eljuttatásának megszervezése, különös tekintettel a
határainkon túli rászorulók részére,
- hazai-, valamint határainkon túli kapcsolatok kiépítése, és azok ápolása, társrendekkel együttműködve
A Lovagrend jelmondata:
„IN VERITATE IUSTUS SUM HUIC FRATERNALI SOCIETATI”
(Valósággal igaz vagyok e testvéri közösség iránt)
web: www.szentgyorgylovagrend.eu
 53

I. (Nagy) Lajos magyar király

http://hu.wikipedia.org/wiki/I._Lajos_magyar_kir%C3%A1ly
http://pl.wikipedia.org/wiki/Ludwik_W%C4%99gierski

I. (Nagy) Lajos feltételezett koponyája után rekonstruált arca. Skultéty Gyula alkotása.

Nagy Lajos címere, amely egyesíti a liliomos Anjou-címert, a Magyar és a Lengyel Királyság, valamint
Dalmácia címerét.

I. (Nagy) Lajos (lengyelül Ludwik Węgierski/Wielki/Andegaweński azaz Magyar Lajos, Nagy Lajos,
Anjou Lajos), (1326. március 5. – 1382. szeptember 10.) Magyarország (1342–1382) és
Lengyelország (1370–1382) Anjou-házi királya volt.
Uralkodása a középkori Magyar Királyság egyik fénykora: az ország belső békéje és dinasztikus
kapcsolatai lehetővé tették a társadalom, a gazdaság és a kultúra fejlődését, így az ország fejlettsége
közelebb került a nyugat-európai országokéhoz, aktív külpolitikája és hadjáratai révén pedig
Magyarország európai nagyhatalommá vált. A lovagkirály személyes kvalitásai és dicsőséges
hadjáratai megihlették még a 19. századi magyar nemzeti romantika költőit is.
Címei
„Magyarország, Dalmáczia, Horvátország, Ráma, Szerbia, Galiczia, Lodoméria, Kunország és
Bolgárország királya, Salerno fejedelme és a szent Angyalhegyi javadalom ura”

 Uralkodóház: Anjou-ház
 Teljes neve: Anjou Lajos
 Született: Visegrád, 1326. március 5.
 Édesapja: I. Károly (Károly Róbert)
 Édesanyja: Łokietek Erzsébet lengyel hercegnő, I. Ulászló lengyel király leánya
 54

 Házastársa:
1. Luxemburgi Margit 1345–1349, a később IV. Károly néven német-római császárrá
választott morva őrgróf, majd cseh király és Valois Blanka francia hercegnő lánya volt
(1345), akit a Magyarországot 1349-ben elérő pestis vitt el,
2. Kotromanić (vagy Bosnyák) Erzsébet, II. István bosnyák bán és Piast Erzsébet
kujáviai hercegnő lánya (1353). Erzsébettől négy lánya született, Mária (1365–1366),
Katalin (1370–1378), Mária és később szentté avatott, a lengyelek számára kedves
Hedvig. Halála után a lengyel trónt Hedvig, a magyart pedig Mária örökölte. Hedvig
idővel a litván eredetű Jagelló-dinasztia megalapítójához ment feleségül és nagy
szerepe volt a litvánok keresztény hitre térítésében.
 Gyermekei: 2. feleségétől: 1. Mária (1365–1366), 2. Katalin (1370–1378), 3. Mária (1371–
1395), 4. Hedvig (1374–1399)
 Elhunyt: 1382. szeptember 12., Nagyszombat várában (56 évesen)
 Nyughelye: Székesfehérvár, Katalin-kápolna
Magyar Királyság királya
 Uralkodási ideje: 1342 – 1382. szeptember 10.
 Trónra lépett: 1342. július 15.
 Koronázása: Székesfehérvár, 1342. július 21. 40 évig uralkodott.
 Elődje: I. Károly
 Utódja: I. Mária
Lengyel Királyság királya: Ludwik (Węgierski)
 Uralkodási ideje: 1370 – 1382. szeptember 10.
 Koronázása: Krakkó, 1370. november 17.
 Elődje: Nagy Kázmér
 Örököse: Mária
 Utódja: Hedvig
Nádor: Hédervári Kont Miklós, Opolei László, Garai Miklós
Útja a trónig

Ahol Lajos felnőtt és udvarát tartotta: a visegrádi vár maradványai.

Lajos Károly Róbert magyar király és harmadik (egyes feltételezések szerint negyedik) felesége,
Łokietek Erzsébet lengyel hercegnő házasságából származott, 1326. március 5-én született. Nevét apai
nagybátyjáról, az 1316-ban szentté avatott Lajos toulouse-i püspökről kapta, aki II. (Sánta) Károly
nápolyi király és Árpád-házi Mária (V. István magyar király lánya) fia volt.
 55

Lajos a királyi pár harmadik gyermeke volt, később még két fivére született, Endre (1327-ben) és
István (1332-ben). Két bátyja, Károly és László korai halálát követően négyéves korában lett
trónörökös.
Lajos szeretetteljes családban és környezetben nőtt fel, és trónörökösnek kijáró gondos neveltetést
kapott. A leendő uralkodó számára fontos jogi, történelmi és politikai ismeretek mellett egyházi
nevelői, a boroszlói származású Neszmélyi Miklós udvari pap (később pécsi püspök) és Lackfi Dénes
ferences rendi barát bevezették a hittudományba és a hét szabad művészetbe (grammatika, dialektika,
retorika, aritmetika, geometria, csillagászat, zene).
A lovagi ismeretekre (lovaglás, úszás, nyilazás, vívás, vadászat, ostáblázás vagy sakk, verselés – a
„hét lovagi készség”) pedig Drugeth Miklós, Kistapolcsányi Miklós és Poháros Péter oktatta. Lajos
mindhárom nevelőjét szerette: a két Miklós mester saját testével védte a királyfiakat és súlyos sebeket
szenvedtek el 1330-ban, amikor Zách Felicián „előre megfontolt gonoszságában és dühöngő
haragvágyában nem rettent vissza attól, hogy szörnyen őrjöngő szívvel a már említett király úr, atyánk
vérére … szomjazzék”.[1] Lajos királyként sem feledkezett el róluk: különféle tisztségeket és
kiváltságokat adományozott nekik.
Lajosnak a nyelvismerete is széles körű volt: megtanulta (a magyar nyelven kívül – amelynek
ismeretét apja megkövetelte gyermekeitől, sőt leendő menyétől is) a kor diplomáciai nyelvét, a franciát
(már a szülői házban), továbbá a latint, az olaszt és a németet. Szláv nyelvet nem beszélt, aminek
hátrányát különösen lengyel uralkodóként tapasztalta meg. [2]
A lovagi készségeken túl Lajost megismertették a lovagi eszményekkel, erényekkel is a középkori
Nyugat-Európa lovagi történetein, eposzain és hősénekein keresztül (például a Parsifal), amelyek a
francia kötődésű/származású Anjou-k révén ismertebbé váltak a magyar királyi udvarban ill.
Magyarországon is. (A kor népszerű lovagi cselekedetei ismétlődnek a 15. században keletkezett
Toldi-mondakörben is.)
A kor lovagi erényeit nagy szemléletességgel ismertette meg a királyfiakkal őseik életén és
cselekedetein keresztül az Endre számára készült Magyar Anjou Legendárium. Lajos a példaképeit is
híres hősök és lovagok közül választotta: mint például a világhódító Nagy Sándort, de különösen a
szintén magyar király apától és lengyel anyától született I. (Szent) Lászlót. Eszménye az olyan kegyes,
széles látókörű uralkodó lett, aki bátor, erényes, nagylelkű, nagyszerű tetteket visz véghez, valamint
pártolja a művészeteket és a tudományokat.

Középkori lovagi torna.

A trónörökös első politikai „ténykedéseinek” tekinthető, hogy az 1335-ös visegrádi királytalálkozón ő
is ellátta kézjegyével a Habsburg-ellenes magyar-cseh-lengyel megállapodást, valamint az 1338-ban
megkötött magyar-morva szövetséget. A trónörökös első „hadi tapasztaltait” 1336-ban, tízévesen
szerezte, amikor a cseh szövetségest támogató magyar és lengyel segédcsapatokat „vezette” a
 56

Habsburgok ellen (az 1335-ös visegrádi királytalálkozó megállapodásainak megfelelően) Ausztriában

és Bajorországban. A hadjárat végül harc és győzelem nélkül ért véget, a kis hadvezérben csak a
kitűnő háborús koszt maradt meg, ami feltehetően a királyné édesanya gondoskodásának
megnyilvánulása volt.
Tizenhat éves volt, amikor apja elhunyt (1342. július 16-án), és július 21-én koronázták meg
Székesfehérváron az ország főembereinek „egy szívvel, egy akarattal” való hozzájárulásával.
Koronázása után első útja – amellyel mintegy politikai hitvallását is kinyilvánította – Nagyváradra
vezetett, a példakép Szent László sírjához, ahol „… felidézte emlékezetébe ama sok vitéz férfiút, akik
vérük ontását ajánlották fel a hazáért, s nem is haboztak vérüket ontani, hogy maradéknál is haláluk
után dicsőség legyen osztályrészük. Erre gondolva elmélkedett, és hánytorgatta lelkében, hogyan
szerezhetné és állíthatná vissza Isten segítségével kellő állapotába országa jogait, melyeket a szent
korona gyalázatára szomszédos fejedelmek elfoglaltak, s lázadók vagy hűtlenek vakmerően
elragadtak”.[3]

Uralkodása
Külpolitika

Nagy Lajos királyságai.[4]

Lajos tele kincstárat, stabil és jól működő államszervezetet örökölt tehetséges és hűséges, őt
mindenben segítő és támogató főnemesekkel, így energikusan próbálhatta elérni nagyváradi
fogadkozásában összegzett külpolitikai céljait.
 57

Lajos buzgó katolikus, egyben a lovagi erényeket megtestesítő férfiú volt, aki emellett erős kézzel
irányította országait. Feltétlen híve és biztos támasza volt a pápaságnak, még annak ellenére is, hogy
az nem mindig szolgálta (ki) az érdekeit. A pápa kérésére gyakran viselt hadat „az igaz hit
védelmében”: hol a pogány litvánok, hol az eretnek (bogumil) vagy ortodox keresztény délszlávok
ellen.
Regnálása alatt a Magyar Királyság európai nagyhatalommá vált, amit „Archiregnumként” (azaz
főkirályságként) emlegettek. Ezt csak erősítette az 1370-ben létrejött perszonálunió Lengyelországgal,
a térség másik fontos államával.
Lajos nem véletlenül szolgált rá a „lovagkirály” elnevezésre: míg apja, Károly Róbert csak szükségből
„húzott kardot” (ld. a szerencsétlen havasalföldi hadjárata), addig Lajos uralkodását végigkísérték az
itáliai, dalmáciai, litvániai és balkáni hadjáratok, amelyekben személyesen is jeleskedett, nem egyszer
veszélyes helyzetbe sodorva magát. Kedvelt időtöltése volt a vadászat – 1353-ban egy sebesült medve
majdnem végzett is vele.
Uralkodásának második felében ismeretlen betegség – orvostörténészek szerint lepra – hatalmasodott
el rajta, ami mindinkább a trónhoz kötötte. Ebben az időszakban nagyobb hangsúlyt kaptak az
államszervezettel kapcsolatos változtatások és a belpolitika. A külpolitika is békésebb irányt vett:
1360-ban királytalálkozót rendeztek Nagyszombatban, ahol Lajos mellett János Henrik morva őrgróf,
IV. Rudolf osztrák herceg és IV. Károly német-római császár és cseh király is megjelent.
Itália
Lajos itáliai hadjáratait a nápolyi Anjouk trónöröklésének rendezetlensége váltotta ki: akkoriban a
probléma (az ún. „nápolyi kérdés”) évekig a pápai és itáliai politika fókuszában állt (és még
évtizedekig mérgezte a magyar-nápolyi kapcsolatokat), és Lajos nem sajnált semmi pénzt, hogy a saját
javára dőljön el az ügy.
A nápolyi kérdés

I. Anjou Károly trónrakerülése előtt (1266) a Nápolyi Királyság fővárosa Palermo volt. Ugyanakkor
Nápolyban is volt egy hivatalos királyi rezidencia, a Castel Capuano. Amikor a fővárost áthelyezték
Nápolyba, I. Károly elrendelte egy új királyi vár megépítését a tengerparthoz közel.
 58

Francia építészek vezetésével az építkezés 1279-ben kezdődött és három évvel később fejeződött be. A
szicíliai vecsernye miatt a vár még egy ideig lakatlan maradt. II. Károly trónrakerülésével vált a Castel
Nuovo Nápoly történelmi magjának központjává. Számos történelmi esemény színhelye volt, például:
V. Celesztin pápa a vár csarnokában mondott le 1294. december 13-án. Tizenegy nappal később itt
választották pápává VIII. Bonifácot, aki azonnal Rómába költözött az Anjouk hatalmától való
félelmében.
Anjou Róbert király uralkodása alatt a várat kibővítették és továbbdíszítették. Az olasz művészet egyik
fontos központja lett. 1347-ben I. Lajos magyar király hadai kifosztották és csak I. Johanna királynő
uralkodása idején állították helyre. Az újjáépített vár ellenállt I. Lajos második hadjáratának. Az
elkövetkező években László király uralkodása idején számos ostromnak ellenállt. Az őt követő II.
Johanna idején a vár hanyatlásnak indult.

Lajos nagy ellenfele, I. Johanna nápolyi királynő.

1343-ban elhunyt I. (Bölcs) Róbert nápolyi király, Károly Róbert nagybátyja, örökösének pedig
unokáját, Johannát (1343–1382) jelölte ki, akinek viszont Lajos öccse, András (más forrásokban:
Endre) volt a férje a felek 1333-as megállapodása értelmében. Bölcs Róbert a halála előtt négy nappal
kelt végrendelete szerint András még Johanna halála esetén sem lett volna király: ebben az esetben
annak húga, Mária lett volna a királyság uralkodója. A visegrádi udvarban viszont Endrét mint nápolyi
királyt szerették volna látni, ami viszont a pápának, mint a királyság hűbérurának és Johanna híveinek
sem állt érdekében.
Bonyolult diplomáciai manőverek kezdődtek: követjárások az Avignonban székelő pápánál, és még
Erzsébet anyakirályné is Nápolyba utazott. 1343–1344-es utazása, melyet római zarándoklattal is
kiegészített, nem járt sikerrel, pedig az úton feltehetően részt vevő Küküllei feljegyezte: „A
kiadásokra huszonhétezer márka tiszta ezüstöt és tizenhétezer márka legfinomabb aranyat vitt
magával. Fia, Lajos úr, Magyarország királya pedig még utánaküldött négyezer márka válogatott
aranyat… számos monostort, templomot és szent helyet meglátogatott, és mindezeket bőséges
ajándékokkal és kegyes adományaival tisztelte meg.” [5]
A magyar diplomáciai erőfeszítések és az avignoni követek által kúriának ígért 44 000 márka hatására
a pápa 1345. június 14-én belegyezett, hogy Andrást Nápoly királyává koronázhatják mint Johanna
férjét, de nem mint uralkodót. Az erről szóló pápai bulla 1345. szeptember 20-án kelt, e szerint
Andrást még Johanna halála esetén sem illetné a nápolyi trón. Minden bizonnyal a koronázási
engedély hírére szeptember 19-ére virradó éjjel orgyilkosok Aversa városában gondosan előkészített
merénylet során meggyilkolták Andrást (ld. aversai merénylet). Johanna bűnrészességét azóta sem
sikerült bizonyítani: a gyilkosság feltehetően a tudta nélkül, de talán hallgatólagos jóváhagyásával
történt.
Az első nápolyi hadjárat
Miután jogainak érvényesítésére minden diplomáciai lehetőséget kihasznált, Lajos megindította a
háborús előkészületeket. Ez főleg a számba jöhető ellenségeinek semlegesítését, de különösen a harci
 59

felvonulási területnek szánt Észak- és Közép-Itália megnyerését és a katonai egységek ellátásának,

utánpótlásának megszervezését jelentette.
Lajos 1347 novemberében indult meg Nápolyba, mintegy 1000 fős kíséretének élén. Felvonulása
közben a kisebb-nagyobb városállamok tisztelettel és rokonszenvvel fogadták. 1348. január 11-én
Lajos seregei Capua városánál tönkreverték a Tarantói Lajos, Johanna új férje által vezetett nápolyi
seregeket. A capuai összeomlás után Johanna és családja hajón provence-i grófságába menekült, a
Nápolyi Királyság pedig minden további kardcsapás nélkül Lajos hatalmába került.
Nápolyba való bevonulása előtt január 20-án Lajos Aversa városában fogadta rokonait, a három
durazzói és két tarantói királyi herceget (Durazzói Károlyt, Lajost, illetve Róbertet, valamint Tarantói
Fülöpöt és Róbertet). A jó hangulatú lakoma után azonban Lajos hirtelen számon kérte öccse halálát
az abban nyilvánvalóan ártatlan Durazzói Károly hercegen (Johanna sógorán), akinek rövid úton a
helyszínen a fejét vétette (második aversai tragédia); a többi herceget pedig fogságba vetette, majd
Magyarországra küldte őket. Ettől „… kezdve a rettegés és gyanakvás jártak előtte, a hercegek
számtalan híve kiengesztelhetetlen ellensége lett, és vádjait a pápa ellenvádakkal utasíthatta vissza”.
Bellér Béla szavaival: „a Nápolyért vívott harcot Lajos király erkölcsi és politikai tekintetben már
Aversában elvesztette”.[6]

A Lajos által kétszer is elfoglalt híres nápolyi várak egyike, a Castel Nouvo.
 60

Lajos január 24-én vonult be Nápolyba lovon, sisakban – mint egy meghódított városba. Felvette a
„Jeruzsálem és Szicília királya” címet és bizalommal, nagylelkű uralkodói intézkedésekkel igyekezett
csillapítani a kedélyeket – hasztalanul. VI. Kelemen pápa nem ismerte el Lajost Nápoly királyának és
kiközösítéssel fenyegette, de nem szakadt meg a kapcsolat közte és a Szentszék között. Közben szerte
Itáliában elkezdett dühöngeni a Genovába behurcolt pestis, így Lajos – miután kijelölte helytartóit –
1348 májusának végén visszaindult Magyarországra. A magyar uralom néhány helyőrség kivételével
hónapok alatt összeomlott a Nápolyi Királyságban, szeptember 17-én pedig Johanna is visszatért
Nápolyba.

A „fekete halál” (pestis) középkori ábrázolása.

Lackfi István hadjárata

A kedvezőtlen nápolyi fejlemények hatására és pozíciójának újbóli megszilárdítására Lajos Nápolyba
küldte a tehetséges Lackfi Istvánt. Lackfi hajóval érkezett Manfredoniába 1348 késő őszén, és ettől
kezdve a hadi helyzet rövid idő alatt gyökeresen megváltozott, a Névtelen Minorita szavaival (kis
túlzással, de nem minden alap nélkül): „Ettől fogva az Úr segítségével és István ravaszsága révén a
magyarok mindenütt az ellenség fölé kezdtek kerekedni, s oly csodás győzelmeket arattak, hogy húsz
vagy nem sokkal több magyar harcban legyőzött és veszteség nélkül elfogott hatszáz ellenséges
fegyverest.” [7] Tarantói Lajos tekintélyes haderővel rendelkezett, így bizakodó volt, ám 1349. január
23-án Troiánál seregét tönkreverték, elfoglalták Lucera, Troia, Barletta és Trani várát.

Lucera vára: egy jellegzetes itáliai vár a nápolyi hadjáratok idejéből.

 61

Lackfi serege április 22-én elfoglalta Capua városát. A magyar sikerek hatására több vár, város inkább
önként megadta magát. Tarantói Lajos újból tekintélyes haderőt szedett össze és Nápoly védelmében
kénytelen volt lépni, ám nem mert újból egy nyílt ütközetet megkockáztatni. Ezért cselvetésre szánta
el magát: lovagi párbajra hívta ki Lackfit, amit az el is fogadott, de Tarantói Lajos később lemondott,
majd megtámadta Lackfi seregét. Ám Lackfinak sikerült felülkerekednie, és Aversa városánál újból
tönkreverte a nápolyi sereget. A magyar sikerek ellenére Lackfi távol állt a győzelemtől: a pápa és a
nápolyiak által megvesztegetett zsoldosok feladták Nápoly környékét, közben pedig a királyság keleti
része is elveszett. Lackfi kénytelen volt visszautazni Magyarországra, de megígérte, hogy 1350
tavaszán visszatér a királlyal.

A második nápolyi hadjárat

Időközben újból elkezdődtek a tárgyalások Visegrád és a Szentszék között. Lajos 1350 áprilisában
újból nekivágott Nápolynak, ezúttal hajóval, így május 1-jén partra szállt Itáliában. Másfél hónapig
szervezte seregeit, majd megindult Nápoly felé Melfi, Lucera és Benevento városokon keresztül.
Alvezérei közben bravúrus huszárcsínyeket hajtottak végre. Tarantói Lajos párbajra hívta ki a királyt,
megegyeztek a párbaj körülményeiben (III. Edward angol király (1327–1377) előtt lett volna), de
Tarantói Lajos megint visszalépett. Lajos bevonult Salerno városába, majd Aversa várát vette ostrom
alá. Tarantói Lajos időközben megerősítette Aversát, ezért az ostrom elhúzódott. Július 26-án
felderítés közben Lajos súlyosan megsebesült: a bal lábába fúródott egy nyílvessző.
Johanna ismét elmenekült Nápolyból, ezért Lajos az ostromot félbehagyva augusztusban bevonult a
városba. Mérlegelte a helyzetét: a városban felkelés tört ki ellene, katonáit nehezen tudta fizetni és
ellátni. Belátta, hogy hosszú távon nem tudja fenntartani hódításait, ezért hajlott a békére. Ugyancsak
hajlott a megegyezésre Johanna is: anyagi nehézségeik miatt a háborút képtelenek voltak folytatni
Lajos király ellen. Így feltételes fegyverszünetet kötöttek szeptember 1-jétől. Ennek megfelelően Lajos
Róma érintésével Itálián keresztül visszautazott Magyarországra.
Az 1351. április 1-vel lejáró fegyverszünetet követően Tarantói Lajos hadműveletet indított a Lajos
hódításainak visszafoglalására, amely azonban összeomlott. Sőt, Lackfi Endre sikeres ellentámadásai
újból kétségbe ejtették a nápolyi vezetést. A felek végül 1352. március 23-án Nápolyban békét
kötöttek: eszerint Lajos lemondott hódításairól, visszaadta a fogságba vetett durazzói és tarantói
hercegek szabadságát, elismerte Tarantói Lajost és Johannát, mint a Nápolyi Királyság uralkodóit,
akik viszont 300 000 aranyforint hadikárpótlást voltak kötelesek fizetni Lajosnak, továbbá Johannának
pápai vizsgálóbizottság elé kellett állni, amely tisztázza esetleges bűnrészességét a
„férjgyilkosságban”.
Lajos követei azonban a király utasítására lemondtak a kialkudott összegről, „mondván, hogy uruk
nem kapzsiságból, hanem öccse megbosszulásáért intézte azt a vállalatot”.[8] Magyar lovagok még
sokáig hadakoztak Itália földjén Johanna és a pápa alkalmazásában az ún. „Nagy Magyar Sereg”
(Gran' Compania) részeként (köztük Toldi Miklós, 1365-től a zsoldosok vezére).

A nápolyi kérdés lezárása

Lajos még egy alkalommal avatkozott a nápolyi ügyekbe uralkodása folyamán. Kis Károly Anjou
herceg, az első itáliai hadjárat alkalmával fogságba vetett Durazzói Lajos fia 1370-től kezdve a magyar
királyi udvarban nevelkedett, 1371–1376 között Dalmácia és Horvátország hercege volt. A nagy
nyugati egyházszakadást követően Johanna az avignoni pápa, VII. Kelemen mellé állt. Erre VI. Orbán
1380-ban letette királyságáról, és a trónt Kis Károlynak ajánlotta fel. Lajos katonákkal támogatta
rokona trónigényét, így az 1381-ben elfoglalta Nápolyt. III. Károly néven megkoronázták, és 1382-ben
május 22-én Muro várában négy magyar zsoldossal megfojtatta Johannát, mint „férjgyilkost”.
 62

Dalmácia
Nagy Lajos kezdettől fogva érdekellentétben állt a Velencei Köztársasággal, ami mindinkább
terjeszkedni akart a dalmát partvidéken. A dalmát városok Könyves Kálmán óta általában keresték a
Magyar Királyság pártfogását (annak szükségszerűen lazább, nagyobb önrendelkezést biztosító
fennhatóságát) Velencével szemben, ám a magyar királyok sokszor nem tudtak ennek eleget tenni.
Összességében elmondható, hogy Lajos egyetlen tartós külpolitikai sikerét a dalmát térségben aratta.
Lajos elhatározta, hogy megvédi dalmáciai jogait, ezért 1345-ben több mint 20 000 katonával
Horvátországba vonult. Jöttének hírére a legtöbb horvát főúr hódolatra járult a király elé és a dalmát
városok követei is elhozták városaik kulcsát. Azonban mihelyt Lajos hazatért Magyarországra, a
velencei hajóhad megjelent Zára kikötőjében azzal a követeléssel, hogy rombolják le a város falait. A
város vezetése ezt megtagadta, és fegyveres segítséget kért Lajostól.

Lajos kész volt a segítségnyújtásra, de az éppen akkor elkezdődő nápolyi események miatt
személyesen nem tudott részt venni az expedícióban. Lajos ezért Kotromanić István boszniai és
Alsólendvai Miklós szlavón bánokat küldte a város alá mintegy 10 000 fős katonasággal. Velence
azonban megvesztegette a hadvezéreket, akik dolgukvégezetlen tértek haza: „a harcosok vezéreinek és
főembereinek akaratát megrontotta a forint, szándékuk nem egyezett a király úr tiszta, egyenes
akaratával”.[9]
A rákövetkező évben (1346) Lajos 80 000 fős hadsereggel jelent meg a Zára (horvátul Zadar,
olaszul Zara, latinul Iader) alatt, és teljesen bekerítette a várost ostromló velencei sereget. A döntő
ütközetben reménytelen helyzetbe került, a magyar és a zárai sereg által két tűz közé szorított velencei
sereget a velencei hajóhad partra szálló legénysége mentette meg azzal, hogy hátba támadta a zárai
sereget. Az ütközet ezzel Velence javára dőlt el, a városnak el kellett ismernie a kereskedőköztársaság
fennhatóságát. Lajost a nápolyi események megakadályozták, hogy rendezze a zárai kérdést, ezért a
felek – az első itáliai hadjáratot követően – nyolc évre fegyverszünetet kötöttek – ami azt jelentette,
hogy Lajos a maga részéről nem zárta le az ügyet, bár Velence próbálta véglegesíteni a helyzetet.
 63

Zára idővel a kereskedőköztársaságé lett:

a szárnyas velencei oroszlán egy középkori zárai városkapun.
1352-ben, miután Lajos végleg tehermentesült Nápolyban, Magyarország szövetkezett Genovával
Velence ellen. Az új hadjárat 1357-ben kezdődött. Lajos Velence szárazföldi birtokait dúlta, a
köztársaság pedig a tengeren volt fölényben. A patthelyzetet az oldotta meg, hogy Zára és a dalmát
városok fellázadtak Velence ellen, és megnyitották a kapukat a magyar hadak előtt: Zára a többi a
dalmát várossal „felemelte fejét és nagyon megkívánta a magyar uralmat. A magyar király hadai már
régebben ostromolták a várost és a zárai száműzöttek azon voltak, hogy az ostromlók és az ostromlott
polgárok között egyetértés keletkezzék. Szent Mihály templomprépostja lajtorjákat állítva a falak alá
besegítette a derekabb vitézeket a városba, kik a velenceiek zsoldosait visszavonulni kényszerítették.
Történt pedig Zára visszavétele 1357 szeptember 17-én.” [10]
A háború 1358-ban a zárai békével zárult: a kereskedőköztársaság lemondott Dalmáciáról a Kvarner-
öböltől Durazzóig, de kereskedelmi jogai nem sérültek a térségben. A felek megállapodtak abban,
hogy közösen lépnek fel a kalózok ellen, és vitás helyzetben a pápát kérik fel döntőbírónak. 1372-ben
ismét összecsapott a két fél, majd 1378–1381 között újultak ki a harcok. Ezúttal a genovai hajóhad
súlyos vereséget mért a velencei flottára, és egészen a lagúnákig hatolt előre. Velence ügyes
diplomáciával fegyverszünetet kötött, és diplomáciájával tovább mélyítette a hadviselő felek –
Magyarország, Genova és Padova – közti ellentéteket. A fegyverszünet lejártára nagy áldozatok árán
sikerült néhány hajót felépíteni a városban, és a másik, korábban Krétánál állomásozó flotta is
visszatért, szétverve a genovai hadat. A hadakozás így még két évig elhúzódott, mire Durazzói Károly
vezetésével – aki az olaszoktól kiérdemelte a „della Pace” (békéltető) melléknevet – megkötötték a
torinói békét. Ez gyakorlatilag a zárai béke megújítása volt, csak ezúttal adófizetésre is kötelezték
Velencét, illetve arra, hogy ünnepnapokon vonják fel az Anjouk zászlaját a Szent Márk téren. Ekkor
kerültek Remete Szent Pál ereklyéi Magyarországra.

Az erdélyi határ
1344-ben Sándor havasalföldi román fejedelem, akinek apja, I. Basarab még sikeresen függetlenítette
magát Károly Róberttől, a rá nehezedő diplomáciai és katonai nyomás hatására Brassó városában
Lajos lábai elé borulva fogadott hűséget a királynak. Élete vége felé azonban újra igyekezett
függetleníteni magát a Magyar Királyságtól.
 64

Nagy Lajos szobra a diósgyőri vár előtt

A szomszédos Moldvából a tatárok az 1340-es években többször betörtek Erdélybe és nagy pusztítást
vittek végbe. Ezt megelégelvén Lajos Lackfi Endrét (a későbbi erdélyi vajdát) székely seregekkel a
tatárok földjére küldte, aki seregei élén 1345. február 2-án háromnapos véres ütközetben tönkreverte a
tatár seregeket. Maga a tatár kán sógora is fogságba esett, akiért hatalmas váltságdíjat ajánlottak fel, de
Lackfi elrettentésképpen a fejét vétette.
Székely mondák szerint a győzelemben nagy része volt Szent László királynak és Szűz Máriának: a
szent holtteste állítólag a csata idejére eltűnt nagyváradi kriptájából és a hadsorok élén harcolt fején
koronával, kezében csatabárddal, míg felette „… a levegőben, csodálatos fényességben nagy szépségű
úrasszony jelent meg, akinek fején nagyon ékes és tündöklő korona látszott”.[11]
Lajos az országrész nyugalma érdekében megerősíttette az erdélyi végvárrendszert, amelynek
védelméből a székelyek később még több expedíciót indítottak a tatárok ellen, akik idővel már
kénytelenek voltak Moldvát elhagyni, így a terület megnyílt a román bevándorlás előtt.

A Balkán
A Balkánon a velenceiek dalmáciai törekvései mellett a pápaság által eretnekségnek tekintett
bogumilizmus terjedését igyekezett meggátolni, akik ellen a pápa kérésére viselt hadat, hogy „az
eltévelyedett bárányok egy akolba vitessenek vissza”, hogy „meggyújtsa Rácországban a hit világát, s
megtörje és megalázza a hitetlenek kevély nyakát”.[12] 1353-ban szerelmi házasságot kötött
Kotromanić Erzsébettel, István bán lányával. A bogumil eretnekség elsősorban a bosnyák területeken
terjedt el, de a bán, Lajos szövetségese sokat tett a katolizáció érdekében.
Lajos 1365-ben tört be Észak-Bulgáriába, és bevette Vidin (magyarosan Bodony) városát, ahol
megszervezte a vidini bánságot, és ferencesekre bízta a helyiek megtérítését. Az ellátási
nehézségeknek köszönhetően 1369-ben kénytelen volt kivonulni, mire a hittérítőket lemészárolták a
helyiek. Annyi eredménye mégis lett a kalandnak, hogy az addig fogságban tartott bolgár cár, Iván
Szracimir 1388-ig megmaradt a magyar korona hűségén.
 65

Török előretörés

Lajos győzelme a törökök felett Bulgáriában. A Magyar Anjou Legendáriumból való kép.
Lajosnak a kis balkáni népek ellen (a pápaság nevében is) vívott háborúi tovább gyengítették az
egymással viaskodó fejedelemségek ellenálló képességét az egyre jobban fenyegető oszmán török
hódítással szemben. Ezért Lajos uralkodásának vége felé már komoly török előretöréssel kellett
szembenézzen, akik 1354-ben megvetették a lábukat Gallipolinál Európa földjén. 1363-ban elfoglalták
Plovdivot, és 1365-től pedig a szultán már Drinápolyban tartotta a székhelyét. A török seregek 1371-
ben a Marica menti nagy csatában szétverték a makedóniai szerb Vukasin és szövetségeseinek hadait.
A török által egyre jobban szorongatott Bizánc császára, V. (Palaiologosz) János császár (1341–1391)
felkereste a nagyobb európai királyi udvarokat, hogy segítséget kérjen a török ellen. Körútja során
1366-ben találkozott Lajossal is Budán, akit sikerült megsértenie: miután Lajos leszállt a lováról és
feléje indult, hogy üdvözölje, a császár a lován maradt. Lajos az egyházuniót szabta segítsége
feltételéül, vagyis hogy az ortodox egyház ismerje el a pápa főségét. Lajos még azt is követelte a
császártól, hogy az római rítus szerint keresztelkedjen meg, aki így üres kézzel távozott Lajos
udvarából, és idővel már a szultán vazallusa lett. Más verzió szerint a török-elleni segítséget megígérte
neki a király. Šišman Iván aztán fogságba vetette a császárt, emiatt Lajos elfoglalta Vidint, s 1366-ban
a savoyai gróffal VI. Amadéval már törökellenes hadjáratra került sor, amit 1367-ben újabb követett.
Lajos 1374–1375-ben már kénytelen volt közvetlenül a törökök ellen indítani háborút a Havasalföldre,
azonban a románok elárulták, így nem tudott döntő győzelmet aratni.
Belpolitika
Nemesség
Lajos alapvetően a főurakkal egyetértésben kormányzott, de a köznemességet is igyekezett megnyerni
magának. 1351-es törvényei egészen 1848-ig a magyar nemesi alkotmányos berendezkedés gerincét
képezték.[13] Hogy Lajos megőrizze maga mellett a köznemességet saját támaszaként, 1351-ben
felújítja, módosítja az Aranybullát:
Az Aranybullában foglalt szabadságjogokat rögzíti (adómentesség, bírói ítélet nélkül nem ítélhetők el,
külföldi hadjáratra nem kötelezhetők). Változik az öröklési rend a köznemesek érdekében. Szabad
végrendelkezést megszűntetik; elfogadják az ősiségtörvényt (1848-ig létezik) = birtok nem eladható,
mindig fiúörökösre száll, ha nincs, akkor visszaszáll a királyra. Az ősiségtörvényt azért fogadják el,
hogy a földbirtokos ne veszítse el a földjét. Másik törvény a köznemesek érdekeit szolgálja. Nemesi
szabadság elve: az országban élő nemesek azonos jogokkal bírnak. Következménye: a 14. században
egységesedik a magyar nemesség = bárók lesznek, kis- és középnemesi réteg tovább erősödik, rendi
szerveződés is előrehalad. Kialakul az egységes jobbágyság: 13. sz.-ra a jogaik egységesednek, 1351-
ben a kötelezettségeik is azonosak lesznek. A 14. sz.-ban a városi polgárság rendi szerveződése is
elindul, a legerősebb városok összefognak.
*
 66

A törvény tartalmazta az Aranybulla megújítását, és az 1222-es oklevél keletkezése után másfél

évszázaddal a nemesi szabadságok alaptörvényévé vált. Kimondta az egyazon szabadság (latinul unus
eademque libertas) elvét, azaz a köznemességnek azonos jogokat biztosított a főnemességgel
(legalábbis Werbőczy későbbi értelmezésében; eredetileg a magyarországi, illetve a horvát és szlavón
nemesek egyenjogúságát deklarálták).[14] Fontos még az ősiség törvénye, amelynek értelmében ha
kihalt egy birtokos család, a földek a Szent Koronára szálltak vissza – az Aranybulla ugyan lehetővé
tette a szabad örökítést, de úgy tűnik, az nem került át a gyakorlatba, és a király rendelkezésével csak
ezt a helyzetet rögzítette.
A törvények jelentőségét az is növeli, hogy a Magyar Törvénytárba, a Corpus Juris Hungaricibe nem
kerültek be az 1222 és az 1351 között hozott magyar törvények.

Jobbágyság
A pestisjárványt (és korábbi a tatárjárást) megszenvedett országban az úrbéri viszonyokat is rendezni
kellett. Akkoriban kb. kétmillió ember élhetett a Kárpát-medencében, így még sok szabad földterület
volt, és a földesurak igyekeztek megbecsülni a munkaerőt. Nyilván komoly problémát jelentett a más
nemesek jobbágyainak elrablása, mivel a király fontosnak tartotta ennek megtiltását. [15]
Az egységesen szedendő kilenced bevezetésével[16] a jobbágyok a szegényebb birtokosok kárára
történő átcsábítását kívánta megakadályozni (mert a jobbágyok szabadon költözhettek egyik úrtól a
másikhoz). A jobbágyok ezentúl egységesen terményük kilencedik tizedét fizették bérként
földesuruknak (vö. az egyháznak fizetett tizeddel) és a telkenként a kamara hasznának nevezett királyi
adót, továbbá a rendkívüli adókat és egyéb járandóságokat.

Polgárság, városok
Lajos uralkodása idején nyugat-európai léptékkel mérve még kevés igazi városa volt a Magyar
Királyságnak. A meglevő városok Károly Róbert uralkodása alatt kezdtek erőre kapni és Lajos uralma
idején tovább erősödtek. Növekvő jelentőségüket mutatja, hogy az Endre megkoronázása fejében a
pápának küldött 44 000 aranyforintot is a városokon hajtották be, mint különadót. A Szepesszombati
Krónika szerint „… ez a király és az apja nagyon szerették a magyarországi városokat, és felemelték
őket, és javították állapotukat”.[17]

Lajos aranyforintja.
A városok fejlődésével párhuzamosan kezdtek a különféle mesterségek művelői jogaik védelmében
céhekbe tömörülni. Ez azt jelentette, hogy a gyakoribb mesterségek művelői (például mészárosok,
szabók, pékek stb.) városonként céhet alapítottak. A céhek törvényeikkel megszabták a tagok számára
mesterségük művelésének fontosabb körülményeit.
Államszervezeti reform
Lajos királyságának vége felé, 1375 és 1380 között komoly változtatások történtek a Magyar
Királyság államigazgatásában. Az addig királyi kézben levő nagypecsét előlapja 1375-től kezdve a
királyi tanács akaratának jelképévé vált, így jellege állami lett az addigi uralkodói helyett. A király
autentikus pecsétje ettől kezdve a titkos pecsét lett, amelynek őrzésére 1374-ben neveztek ki először
titkos kancellárt (addig a titkos jegyző látta el ezt a funkciót).
A reform keretében a kancellária tényleges vezetése az alkancellár kezéből a kancelláréba került át, aki
egyúttal a királyi különös jelenléti bíróság rendes tagjává vált (az alkancellár addig delegált tag volt).
 67

Az elszaporodó panaszok feldolgozására és a bírósági ügyek szortírozására állították fel az ún.

audiencia-irodát, amelynek irányítása az addig hiteleshelyként működő kápolnaispán feladata lett, aki
továbbra is a középpecsét őre maradt, ám ettől kezdve nem a saját, hanem a király nevében
intézkedett.
Ugyanehhez az újítássorozathoz köthető a tárnokmesteri funkció átalakulása. 1375-ben Szepesi Jakab
országbíró kapta azt a feladatot, hogy elsőként a szabad királyi városok felett ítélkezzen; segédei a
nemesi ülnökök voltak. Ezzel párhuzamosan a tárnok addigi kincstári feladatait a kincstartó vette át.

Kultúra
Nagy Lajos idején Magyarországon fénykorát élte a lovagi kultúra. Ebben nagy szerepe volt, hogy az
Anjou-ház kapcsolatai révén a Magyar Királyság szorosabban kapcsolódott a Nyugat-Európában
kialakult művészeti és szellemi irányzatokhoz.

Építészet
A magyarországi Anjou-ok idején kezd elterjedni hazánkban a gótika. A király 1343-ban jelentős
építkezésekbe kezdett Diósgyőr váránál, amit még apja örökölt az Ákos nembeli Ernyéktől. A
lakótorony négy belső toronnyal épült meg, és benne található Közép-Európa legnagyobb lovagterme,
melynek alapterülete 380 m². A lovagkirály egyébként Visegrádon rendezte be székhelyét, bár 1347–
1355 között az udvar Budára költözött.
Budavári Nagyboldogasszony-templomot Lajos uralkodása idején, 1370-ben alakították át gótikus
stílusban. Gótikus stílusban épülnek templomok az ország más, nagyobb, gazdagabb városaiban is:
Lőcse (Szepesség), Kolozsvár (Erdély). Lajos alatt a koldulórendek is nagy támogatásokat kapnak,
ekkor épülnek városaink megmaradt középkori kőházai, kapualjukkal, ülőfülkéikkel.

Művelődés
Nagy Lajos uralkodása idején történt a pécsi egyetem megalapítása (1367), ami azonban rövid
életűnek bizonyult (a király uralkodása idején egyébként a krakkói universitas is hanyatlásnak indult).
Egyre többen adták tanulásra a fejüket. Az országban akkoriban nagyon kevesen tudtak írni-olvasni,
de egyre több ember látta be a tanultság hasznát, különösen a peres ügyekben.
Gyakrabban fordult elő, hogy egy-egy gazdagabb birtokos kitaníttatta valamely jó képességű rokonát,
hogy később segítségére legyen ügyei intézésében. Egy ilyen, szegényebb rokon levele fennmaradt,
ebben pénzt kér a tanulásához: „Szükségem volna, hogy bizonyos dénármennyiség mosolyogjon rám,
mert nemhiába írja a költő: »Szitával merít vizet, aki könyv nélkül akar tanulni!« Innen származik
[18]
óhajunk, hogy küldjetek nekem Isten és vérrokonságunk okából bizonyos pénzmennyiséget”
Krónikások
Lajos uralkodása alatt működtek azok a krónikások, akiknek írásai felbecsülhetetlen források
manapság is Lajos koráról. 1358-ban kezdte el ismeretlen szerző (talán Kálti Márk kanonok)
valószínűleg Lajos utasítására a Képes krónika megírását, amely Károly Róbert koráig tárgyalja a
magyar történelmet. Szintén Lajos uralkodása alatt készítette feljegyzéseit a korról Küküllei János
kanonok (később főesperes) és a Ferences rendi Névtelen Minorita.
 68

A Képes Krónika első oldala.

Szintén Lajos korában, 1370 körül készült el a 15. századi Jókai-kódexben fennmaradt legendafordítás
Assisi Szent Ferencről, melynek nyelvtana erősen tükrözi a latin eredetijét, nyelvállapota pedig
meglehetősen archaikus.[19]
Képzőművészet
Lajos uralkodása alatt alkottak a Kolozsvári-testvérek. Egyetlen máig fennmaradt alkotásuk a prágai
várban (Hradzsin) található Sárkányölő Szent György szobra, amely Európa első teljes alakos bronz
lovasszobra [20].

A Kolozsvári-testvérek Prágában álló Szent György szobra.

A szobor értékét mutatja, hogy Buda török általi bevétele (1541. augusztus 29.) után állítólag maga
Nagy Szulejmán védte meg a műalkotást: „E szobrot senki meg ne nézze, a muzulmánok ne lássák –
rendelkezett róla, majd a »a nyakán levő kasmíri sálat leoldván, az alakot befödte véle s az
összetöretéstől megmentette«.” [21] A szobornak másolatai vannak Budapesten és Kolozsváron.
A Lajos korából fennmaradt legjelentősebb gótikus táblaképünk a garamszentbenedeki (szlovákul
Hronský Beňadik, németül Sankt Benedikt) oltár, Kolozsvári Tamás alkotása, az olasz gótikával
rokonítható alkotás.
 69

Garamszentbenedeki oltárkép
http://www.terminartors.com/artworkprofile/Kolozsvari_Tamas-Calvary_Altarpiece_at_Garamszentbenedek
A korszak legkiválóbb alkotása, amely összetett stílusának elemeiben, a különböző magyarországi
stílustörekvések egyeztetésében és kifejezésében az ország központja felé mutat, Kolozsvári
Tamás garamszentbenedeki festett oltára. A mestert és a donátort, Péterfia Miklós győri
olvasókanonokot, a királyi kápolna kántorát, és a képek elkészítésének idejét, 1427-et, a már
elpusztult predella felirata alapján azonosította Gerevich Tibor. A megrendelőnek Budához fűződő
kapcsolatai, a festő neve és stílusa azt a feltevést engedi meg, hogy a kolozsvár-nagyváradi körből
kiindulva Kolozsvári Tamás művészete Budán nyerte el végső veretét, ahol az olaszországi
protoreneszánsz és a cseh-sziléziai gótika elemeiből ötvöződött ez a jellegzetes művészet. Ez
utóbbit illusztrálja a Keresztrefeszítés, az előbbit a Miklós-legenda kikötőjelenete, amelynek
benyomásait valamelyik nagyobb kikötővárosban, talán éppen Budán vagy Esztergomban szerezte
a művész. Központra mutat az is, hogy a felvidéki vagy erdélyi városokban hozzá foghatót nem
találunk, és ilyen érett formában ez a stílus másutt nem kristályosodott ki. Persze biztosat csak
akkor mondhatnánk, ha a közel félszáz budai és pesti templom táblaképeiből maradt volna
hírmondó. Az óbudai prépostság templomában például húsz oltár-alapítványról tudunk, amely
természetesen nem mind jelent létező oltárt. Az oltár festészetében, amely a gótikus realizmus
útjára lépett, a kölni festészet, Melchior Broederlam, Lorenzo Monaco, Gentile da Fabriano
művészetének hatását, majd a német, a cseh és a sziléziai táblaképek elemeit keresték. Ezek az
óriási távlatok, európai törekvések összefogása, a magyar művészet belső fejlődésének kifejezése
csak a királyi udvarban képzelhető el.
A budai udvar nemzetközi élete és művészete teszi érthetővé azokat a meglepő stilisztikai
összefüggéseket, amelyeket Kolozsvári Tamás művészetének alaposabb vizsgálata derítettt fel.
Korábban a malborki Lőrine-kápolnában, ma a varsói Nemzeti Múzeumban őrzött grudziadzi
(graudenzi) kétszárnyú festett oltár olyan formai és kidolgozási részletegyezéseket mutat a
garamszentbenedeki szárnyasoltárral, amelyet csak azonos mesterkéz magyarázhat meg.
Egyedülálló típusegyezést mutat a katonák durva, sokszor torz arca is, amelyet még jobban kiemel
a merész rövidülés és a jellemileg felmagasztalt finom, kalligrafikus rajzú háromnegyed profilban
ábrázolt szentek, pl. a Máriát támogató Szt. János a Keresztrefeszítés ábrázolásában. Ez utóbbi
típus a női fejekkel azonos szerkesztésű. Pontosan ezeknek a típusoknak felel meg: a durvának a
 70

grudziadzi oltár katonái, a finomnak a feltámadás angyala, a Mária halálán a könyvet Mária elé
tartó Szt. János evangélista, Szt. Miklós fehér szakállas arca és a Mária ágya körül térdelő
apostolok stb.
E dualisztikus jellemábrázolás még egy korabeli nagy mesternél jelenik meg, Gentile da
Fabrianónál, pl. a Háromkirályok imádásán. A típusokcsakhasonlóak, de reálisabbak, mint a
garamszentbenedeki vagy a grudziadzi képen. Ugyanesak itt fordul elő az arc rajzának rendkfvül
hatásos rövidülése is. A garamszentbenedeki szárnyasoltár mestere Gentile da Fabriano köréből
indult ki, esetleg mint tanftványa; sokáig eseh, talán prágai és lengyel-porosz-sziléziai
környezetben dolgozott. Magyarországi fő művéhez képest a talán későbbi grudziadzi oltár
szfntelenebb, részletszegényebb és sematikusabb. Magyarország, Csehország, Itália: Zsigmond
utazásainak, tartózkodásainak, politikailag legfontosabb területeinek művészete találkozik
Kolozsvári Tamás festészetében, és talán ez nem véletlen, hanem környezetéhez tartozó udvari
művészt kell benne látnunk. A grudziadzi oltár létrejöttét talán Zsigmondnak a német
lovagrendhez fűződő kapcsolata magyarázza.
A garamszentbenedeki oltár magas színvonala ezek nélkül az előzmények nélkül nem
magyarázható. Formailag ez a kiváló emlék nehezen volna levezethető a magyarországi
művészetből, azokból a szórványosan felbukkanó töredékes oltárképekből, amelyek jobbára a
Felvidékről ismeretesek, és a cseh művészet hatására is következtethetünk belőlük. Ezek közül a
századfordulón készült, Alexandriai Szt. Katalin legendáját ábrázoló báti oltártábla emelkedik ki.
Korábban olasz hatás alatt készült munkának tartották, újabban nürnbergi mestertől származtatják,
vagy legalábbis annak köréhez kapesolják.
A felvidéki helyi iskolák a Szepességen és Pozsony, Máriavölgy, Maldur, Nyitra környékén
alakultak ki először, majd a bányavárosokban és Kassán virágoztak. Az egyik ilyen kis méretű és
megszuvasodott kassai Madonna-szobornak éppen a ruzsbachi Madonnához fűződő kapcsolata
alapján azt tételezhetjük fel, hogy a művészi élet megindításából a közeli Szepességről
bevándorlók is kivették részüket.
A kassai mesterek azonban már az előző évtizedek alatt jelentékeny iskolát teremtettek, amely egy
erőteljes szobrász, a Kálvária mestere körül esoportosult a XV. század első évtizedeiben.
Monumentális drámaiság, komor realizmus és a kifejezés egyszerűsége jellem-ik a templom
diadalivének feszületét, és ezek a vonások az egész iskolára rányomják bélyegüket.
Forrás:
http://www.sulinet.hu/eletmod/hogyantovabb/tovabbtanulas/elokeszito/muveszettortenet/5het/megold5.html
Lajos korában készült a zselízi templom egyik falfestménye, amely Vesszős György megítéltetését
ábrázolja. Vesszős György állítólag azonos azzal a Magyar György nevű vitézzel, aki Aversa
városában Lajos parancsára lefejezte Durazzói Károly herceget. A vitéz sok embert megölt a nápolyi
hadjáratokban, és később bűneit bánva, vezekelve Európa több országába elzarándokolt.

Lengyelország
A szövetséges
Lajos lengyelországi politikája alapvetően két szakaszra tagolható: 1342-től 1370-ig nagybátyja, III.
(Nagy) Kázmér szövetségese volt, majd tizenkét éven át viselte az ország koronáját. Erre a Károly
Róbert és Kázmér által kötött 1339-es trónörökösödési szerződés hatalmazta fel, amely Kázmér
fiúutód nélkül bekövetkező halála esetére a magyar király egyik fiára hagyományozta a trónt.
Magyar királyként Lajos több alkalommal sietett Kázmér segítségére. 1344-ben részt vett a pogány
litvánok ellen indított keresztes hadjáratban, mely sikertelenül végződött, mivel a benne résztvevő
János cseh király és fia, Károly morva őrgróf konfliktusba került a lengyel uralkodóval, és 1345-ben
megtámadták. Krakkót csak Lajos segítsége mentette fel.
1350-ben apja nyomdokain haladva, az 1341-es egyezményt megújítva lemondott Halics és
Lodoméria igényéről, tovább vállalva a közös (elsősorban litvánokkal, illetve tatárokkal szembeni)
védelmi kötelezettséget. (Igaz, arra az esetre, ha Kázmérnak fia született volna, visszaváltási jogot
 71

biztosított magának.) 1351-ben éppen ezek miatt sietett Kázmér segítségére, sőt annak betegsége miatt
maga volt kénytelen átvenni a hadjárat irányítását.
Kestutis fejedelmet sikerült is meghódolásra és látványos békére kényszerítenie, sőt úgy tűnt, hogy
még a keresztény hittérítésre is módja adódik – a litván uralkodó azonban kíséretével egy éjszaka
megszökött a táborból, és nem tartotta be a békében foglaltakat. 1352-ben így bosszúhadjárat indult,
melynek keretében nagy nehézségek árán sikerült bevenni Belzet, ám az ostromnál Lajos megsérült. A
feltehetően királyi kalandvágyból a veszedelmes Moldván és a Keleti-Kárpátokon keresztül megtett
hazaút komoly nehézségekkel járt, amiket a Névtelen Minorita is megörökített.
1355-ben kiadta az ún. budai privilégiumot, ami előzetes ígéreteket tartalmazott lengyel örökségének
megszerzése esetére, fenntartva a fiági örökösödés jogát. 1364-ben Lajos is részt vett az ún. krakkói
kongresszuson, ahol Kázmér rajta kívül vendégül látta többek között IV. Károly császárt, IV.
Valdemár dán királyt és Péter ciprusi királyt is, ám nem jutottak dűlőre egy Oszmán Birodalom ellen
indítandó keresztes hadjárat ügyében.

A király

Magyar Lajos, a lengyel király (Matejko)

Ludwik Węgierski
Z Bożej łaski Król Węgier, Dalmacji, Chorwacji, Ramy, Serbii, Galicji, Lodomerii, Komanii, Bułgarii; Książę
Salerno; Pan Monte Sant' Angelo
Miután Kázmér 1370-ben valóban utód nélkül halt meg, Lajost november 17-én megkoronázták
Krakkóban (a lengyelek Ludwik Węgierski-nek, azaz „Magyar Lajosnak” nevezték). Bár korábban
ígéretet tett rá, nem maga irányította a királyság ügyeit, hanem anyjára, Erzsébetre bízta azokat, aki
nagy magyar kíséretet tartott, kivíva ezzel a lengyel nemesség haragját. Lajos és Erzsébet bázisát
elsősorban a Krakkó környéki, tehát Kis-Lengyelországba való nemesség képezte, szemben a nagy-
lengyel vidék ellenséges uraságaival. Azonban a kis-lengyel réteg sem tartott ki az új király mellett.
Lajos népszerűsége akkor kezdett megromlani, amikor trónra lépése évében lemondott Sziléziáról. A
helyzetet súlyosbította, hogy Lajos számára szükségessé vált, hogy biztosítsa a leányági örökösödést,
így gyakorlatilag minden lengyelországi politikai lépését ennek rendelte alá.
1374-ben bocsátotta ki a kassai privilégiumot, ami adómentességet biztosított a lengyel nemesség
számára, illetve bennük a király ígéretet tett arra, hogy a korábbi fejedelmi családokat és külföldieket
nem juttat magas méltóságokba. Ennek fejében a lengyelek elfogadták, hogy Lajos halála esetén
 72

valamelyik lánya örökölje a trónt. Mindezek a politikai engedmények és a kereskedelem fejlesztésére,

illetve a városok javára hozott intézkedések nem bizonyultak elégségesnek a lengyel lojalitás
megtartásához. Az elégedetlenkedő lengyelek 1376-ban Krakkóban lemészárolták Erzsébet régens 160
fős magyar kíséretét, ő pedig kénytelen volt hazamenekülni. Lajos ekkor a korábbi nádorra, Oppelni
László hercegre bízta a Lengyel Királyságot (1376–1378), és 1377-ben hadat vezetett a litvánok ellen,
hogy lecsillapítsa a lengyel kedélyeket. Miután Erzsébet sikertelenül próbált visszatérni, ezúttal mint a
kormányzótanács vezetője, Lajos haláláig László herceg irányította a lengyel ügyeket.
Lajos eredetileg Mária lányát és a számára kijelölt férjét, Luxemburgi Zsigmondot (IV. Károly német-
római császár és cseh király fiát) szánta a lengyel trónra is, ám a lengyel rendek, bár 1379-ben
elfogadták Máriát örökösnek, és 1382-ben, még Lajos életében felesküdtek rá, a király halála után
kikötötték, hogy az új uralkodónak ott is kell berendezkednie. Ezért hosszas huzavona után Mária
húga, a később szentté avatott Hedvig (lengyel nevén Jadwiga) lett a lengyel királynő. Ezzel aztán a
két királyság perszonáluniója Nagy Lajos halála után megszűnt.
A lengyel történetírásban, mely különben csak kevéssé behatóan foglalkozik a Piast- és Jagelló-kor
közti átmenet tizenkét évével, az az alapvető álláspont fedezhető fel mind a mai napig, hogy „Lajos
nem volt jó királya a lengyeleknek, Nagy Kázmér után jelentősen meggyengítette a Kázmér alatt
kiépült központi államszervezetet, csak lánya öröklését tekintette uralma végcéljának, klientúrát épített
ki maga körül, adományozott kiváltságaival pedig évszázadokra előre beprogramozta a lengyel állam
18. századi bukását.” [22]
Ennek alapvetően az az oka, hogy a kevés korabeli forrás alapvetően nagy-lengyel ellenzéki
szellemiségű – főleg a kortárs Czarnkowi János hajdani alkancellár krónikájáé és a később ebből
táplálkozó műveké. (Czarnkowi Jánost egyébként a királyi felségjelvények eltulajdonítása miatt
köztörvényesen is elítéltek.) János, akinek hatása a későbbi elbeszélő forrásokon is érződik, mélyen
elítéli Lajos uralmát, főleg az országegyesítő Nagy Kázmér korával összehasonlítva. Az amúgy
terjedelmes okleveles anyag feldolgozása sokban tudná árnyalni a Lajos lengyelországi uralmáról
kialakult képet.

Lajos, a lovagkirály
Lajos felnőtt korában is igyekezett a lovagi eszmények szerint élni. A harcokban bátor, sok esetben
vakmerő volt, gyakran harcolt az első sorokban. Ezt tanúsítják oklevelei is, amelyekből kiderül, hogy
az esetek többségében a király szemtanúja volt a kitüntetett, megadományozott, megjutalmazott
katonája hőstettének.
Ennek megfelelően Lajos gyakran került veszélyes helyzetekbe, mint például a második nápolyi
hadjárata alatt Canosa várának ostromakor. A király ekkor is az első sorokban rohamozott, mivel
szerinte „bajban is a királyé az elsőség”. Miután egy kő az ostromlétráról a várárokba sodorta,
sátrában sebesülten feküdve főtisztjei szemrehányására ezt válaszolta: „Tanuljátok meg, hogy a
királynak mindenben példát kell mutatnia.” [23]
Lajos rendkívül bajtársiasan viselkedett közkatonáival is. A krónikák feljegyezték, hogy amikor
Salerno ostromára készült, egy hajnalon a Sele (Silaro) folyót vizsgálta, hogy átkelhet-e rajta
seregével. Ezért egy, a folyónál itató katonáját az áradó folyóba küldte lovastól. A katonát elragadta az
ár, mire Lajos lovával utána ugratott, és kimentette vitézét. Mivel „hogy ha az ő szavára valaki bajba
kerül, azon neki segíteni kell”. A krónikás szerint „volt is becsülete a királynak, nemcsak a palotában,
hanem a tábortűz mellett is”.[24]
Lajos nagylelkű volt a hadifoglyokkal szemben is. Szintén a második nápolyi hadjárat alatt, Lucera
közelében egy vár ostroma közben Lackfi Miklós egy rajtaütése (Lajos igen szerette és méltányolta a
huszárcsínyeket) eredményeképpen kb. 150 zsoldost hurcolt a király elé megkötözve. Lajos
megvendégeltette, majd másnap lovaik és fegyvereik nélkül szétkergettette őket. Ugyanebben a
hadjáratban Lajos elfoglalta egy, őt korábban eláruló gróf várát. A gróf reménytelen helyzetében ingre
vetkőzve, kötéllel a nyakában járult a király elé annak kegyelméért, mire Lajos nemcsak megbocsátott
neki, hanem állásába is visszahelyezte.
 73

Lajos az itáliai hadjáratai során – lehetőségeihez mérten – igyekezett kímélni a polgári lakosságot. Az
első nápolyi hadjáratát előkészítő ügynökeit nyomatékosan felszólította: „… átmenő útjukban ne
ártsanak, alkalmatlankodjanak senkinek, s a rablástól tartózkodjanak, hanem mindenki tetszésére,
békésen haladjanak útjukon, gyalázatos cselekedetük rossz hírével be ne szennyezzék az ő nevét s
méltóságos és tisztelt országát, s ebből kifolyólag meg ne botránkoztassanak sokakat”.[25]
Katonáinak szintén szigorúan megtiltotta a rablást és a fosztogatást, bár ezt inkább csak a magyar
katonái között tudta érvényesíteni. Egy korabeli krónikás beszámolója szerint a zsoldosok „nyomát
barát és az ellenség földjén egyaránt a rablás, gyilkolás, nők megfertőzése, az elfogott ellenség
kíméletlen megkínzása jelzi, míg a magyar a harcban bátor, a legyőzött ellenséggel szemben
emberséges”.[26] Ezért a nápolyiak – legalábbis kezdetben – különbséget tettek hadifoglyaik között.
A polgári lakosságnak főleg az idegen zsoldoskatonák okozták a legtöbb szenvedést, ezért ha a
szükség úgy kívánta Lajos kellő eréllyel lépett fel ellenük. Ez történt Barletta városában is, ahol a saját
zsoldosai és a városi polgárok közötti összetűzés miatt magyar katonasággal verette ki a feldühödött
zsoldosokat a városból, sőt, még katapultokkal is közéjük lövetett. Bár idővel, a háború elhúzódásával
és ha a király nem volt jelen, az idegen zsoldoskatonák kegyetlensége kezdett átragadni a magyar
katonákra is, ekkor „elevenen nyúzták meg azokat a magyarokat, akiket elfogtak, és kegyetlenül
gyötörték őket más kínzásokkal is”.[27]
Lajos hadvezérként, hadműveletek irányítójaként nem tűnt ki különösebben: a nyílt ütközeteket
általában megnyerte, de a katonai lángelme megnyilvánulásait csak ritkán tapasztalni a haditettei
során. Az erődítmények ostroma is nehézkesen ment neki. Hadvezérként inkább szerencsés volt.
Igazi nagysága inkább katonaként és hadszervezőként mutatható ki: amely utóbbi képessége révén
lehetővé vált, hogy sikeres hadműveleteket lehessen folytatni a Magyarországtól távoli Itáliában, az
ország határaitól 1500–2000 km távolságban. Ez a középkor addigi szakaszában igen kevés
hadvezérnek, uralkodónak sikerült, ezért nem minden alap nélkül írta róla egy padovai krónikás, hogy
Lajos „a világ leghatalmasabb fejedelme a keresztények között és a legrettegettebb király a hitetlenek
szemében Nagy Károly császár halála óta”.[28]

A második aversai tragédia

A fentiek alapján Lajos jellemébe nagyon nem illik bele rokonának, Durazzói Károly hercegnek a
kivégeztetése olyan módon, ahogy az megtörtént. A magyar történetírás mindig is próbálta mind
erkölcsileg, mind politikailag mentegetni, magyarázni azt, ahogy Lajos kivégeztette rokonát.
Kropf Lajos (1852–1939) történész azonban „csúnya szennyfoltnak” tartja a vérbosszút, nemcsak
Lajos király jellemén, hanem a magyar nemzet becsületén is. Szerinte „a kiszemelt áldozataival
lakmározó, velük kockázó, képmutató magyar király bús alak, mely beleillenék valamiféle kóborszínész
társulat repertoárjához tartozó rémdráma keretébe, s azt a jelenetet, midőn a lakoma végeztével,
miután áldozatainak utolsó fillérét elnyerte volt, a jellemtelen ember végre eldobja az álarcot, és előbb
adott ígérete dacára, hogy bántalmuk nem lesz, elfogatja vendégeit – ezt még a karzat sem tapsolná
meg.”[6]
Durazzói Károly herceg dicstelen halálának pontos indítékai még ma sem tisztázottak minden
részletében. Johanna testvérének, Máriának a férje volt, ezért Johanna trónfosztása esetén – ami Lajos
terveiben volt – „túlságosan” közel kerülhetett a trónhoz (bár törvényesen szintén nem lehetett
uralkodó, mert Johanna halála esetén felesége, Mária ill. annak gyermeke lett volna a király), amit
Lajos magának akart. A durazzói és tarantói hercegek (tisztes) fogságba vetésével pedig Lajos
egyrészt talán őket is távol akarta tudni a nápolyi tróntól, másrészt pedig túszul tartásukkal szerette
volna saját magára nézve kedvezőbben befolyásolni a nápolyi ügyeket azok végső rendezéséig.
Az is felmerülhet, hogy Durazzói Károly néhány Lajos környezetébe férkőzött ellenfele szólhatott a
herceg ellen a fiatal királynál ill. tüzelhette fel Lajost a durazzói ellen. A vérbosszú mindenesetre ki
lehetett tervelve, mivel a lakoma során a hercegek egy jóakarója figyelmeztette őket a rájuk leselkedő
veszélyre – amit ők nem is gyanítottak.
 74

Élete alkonya, halála

Lajos a krónikások szerint utolsó éveiben „… félrevonult az emberi sokaság nyüzsgésétől, és az
ájtatos, elmélkedő életet választotta magának, hogy szívvel-lélekkel és teljes áhítattal élhessen a
jámbor cselekedeteknek, és imádkozásba merülhessen. Ebben állhatatosan meg is maradt.”[29] Ebben
több ok is szerepet játszhatott: megtört egészségének, megfáradt testének és lelkének már sok lehetett
a megnövekedett birodalmával járó temérdek gond. Visszavonulása azonban tökéletesen megfelelt a
lovagi eszményeknek is: ezek szerint a miután a lovag véghez vitte nagyszerű tetteit és megöregszik,
félrevonul a világtól és csendes, elmélkedő, jámbor életet kezd és vezekel a bűneiért.

Liezen-Mayer Sándor: Erzsébet és Mária királynők Nagy Lajos sírjánál (1862)

A fentiek miatt Lajos gyakran vonult el a számára kedves pálosok budaszentlőrinci vagy márianosztrai
kolostorába (amelyet ő maga alapított), ahol a nagy király az egyszerű szerzetesek között, azokkal
elvegyülve töltötte idejét. Egy feljegyzés szerint három együgyű firenzei polgár a Margit-szigeten
papnak nézte a nagy királyt, „…hiszen nem volt a fején még korona sem, hát mi az hittük, hogy a
papja.” [30]
Lajos uralkodásának utolsó éveiben már egyre inkább felesége, Erzsébet és néhány kegyence (főleg
Garai Miklós és Forgách Balázs) kormányozták az országot (később, 1386-ban a főúri pártharcok
során, de főleg III. Károly meggyilkolása miatt mindhármójukat meggyilkolták: az anyakirálynőt
megfojtották, a két kegyencet pedig levágták).
Nagy Lajos Nagyszombat városában halt meg 1382. szeptember 10-én 56 éves korában.
Székesfehérvárott temették el, a bazilika Szent Katalin kápolnájában. Nem sokkal halála előtt egy
üstökös jelent meg az égbolton, a középkoriak szerint a világ közelgő veszteségét jelezve. „Halála
miatt akkora gyász támadt az országban, hogy szinte mindenki megsiratta, mint saját halottját.” [31] A
magyar trónt Mária, a lengyelt pedig Hedvig nevű lánya örökölte (a Nápoly élére kiszemelt Katalin
1378-ban elhunyt).
Lajos halála után „udvarának lovagi máza hamar lekopott a magyar bárókról”, [32] mert „kezdének az
urak pártolkodni, és egybeveszni, egymást kergetni, és egymásnak jószágát dúlni”.[33] Egy velencei
diplomata szavaival: „Egyiknek a vezérség a legfőbb vágya, az grófságot akar, ez bánságra törekszik,
másokat kitúrva, magasabbra tör valamennyi, ádáz irigység fogja el őket, gyűlölik egymást, pártokra
szakadnak, s magát a népet is pártokra szakítják.” [34]
Lajosnak később vörös márványból készített síremléket állítottak. A síremlékből és magából a
kápolnából mára csak maradványok maradtak: minden áldozatul estek a történelem viharainak,
pontosabban Székesfehérvár 1602-es ostromának, a kápolnát pedig 1806-ban bontották le. A kápolna
 75

feltételezett helyén talált sírkamrákban eddig egy férfi és két női csontvázat találtak, de sajnos olyan
kiegészítők nélkül, amelyek alapján azonosíthatóak lennének. A férfi csontváz lehet mind Károly
Róberté, mind Lajosé, a női maradványok pedig talán Lajos két feleségéé.

Lajos uralkodásának mérlege

Lajos a „Nagy” jelzőt („Grandis”) először Lorenzo de Monacis velencei követségi titkár 14. század
végén készült krónikájában kapta, elsősorban emberi és lovagi nagyságára utalva. Melléknevét a mai
értelemben a 19. század nemzeti romantikus történetírói adták a királynak, így az 1945 utáni marxista
történetírás elvitatta tőle. Ma újra az a nézet az uralkodó, amely szerint jogos a neve melletti „Nagy”
jelző.
Bár Lajos negyven évéről leginkább az ország temérdek pénzét elnyelő, tartós eredményt nem hozó
diplomáciai vállalkozásai és hadjáratai juthatnak eszünkbe (Lajos uralkodásának negyven
esztendejéből csak három háború nélküli éve volt az országnak: 1342, 1375, 1376), fontos észben
tartanunk, hogy ezen hadjáratok (főleg az itáliaiaiak) nem váltak volna lehetővé egy erős és stabil
hátország nélkül, amely az akkori Magyar Királyság volt.
Lajos hadjáratai nagyon igénybe vették az ország politikai, pénzügyi és katonai teherbíró képességét,
de a Károly Róbert által stabilizált államszervezet sikeresen kiállta ezeket a megpróbáltatásokat. A
Magyar Királyság Lajos uralma alatt európai nagyhatalommá vált („Magyar Archiregnum”) és Lajos
diplomáciai tevékenysége közvetlen érdekeltségein kívül is kiterjedt több európai államra: sem Lajos
előtt, sem utána nem volt magyar uralkodó, aki ilyen aktív külpolitikát folytatott volna az ország
határain túl minden irányban. Lajos belviszályoktól és külső támadásoktól mentes királysága, melyben
egyetlen komoly negatívumot a pestisjárvány jelentett, lehetővé tette a társadalom válságoktól mentes
fejlődését, mind politikai, mind gazdasági tekintetben.
A magyar nemzeti romantika a reformkorban a kisszerűnek tekintett jelenből (a 19. század első fele)
többször merített, tekintett vissza Magyarország általuk nagyszerűbbnek tartott történelmi korszakaiba.
A kor (reformkor) költői – Berzsenyi, Petőfi, Arany – ilyennek találták Nagy Lajos korát is. Az újabb
időkben Passuth László hasonló szellemben írt Nápolyi Johanna című regényében.

Nagy Lajos és kora az irodalomban

A magyar nemzeti romantika a reformkorban a kisszerűnek tekintett jelenből (a 19. század első fele)
többször merített, tekintett vissza Magyarország általuk nagyszerűbbnek tartott történelmi korszakaiba.
A kor (reformkor) költői ilyennek találták Nagy Lajos korát is.
Berzsenyi Dániel
Berzsenyi Dániel (1776–1836) Nagy Lajos és Hunyadi Mátyás című versében így ír 1800 és 1802
között (6. versszak) Lajos koráról:
„Egy Nagy Lajos bölcs szárnya alatt hazánk
Rómát s Athénét látta felállani
Attila roppant városában
Mars, tudomány, hatalom virágzott.”
Utalva a tudományok és a művészetek virágzására, és a középkori magyar nagyhatalmi pozícióra,
amely békét, fejlődést és hadi sikereket hozott a nagy kiterjedésű királyság lakosainak.
 76

Petőfi Sándor
Petőfi Sándor (1823–1849) A hazáról című versében így ír 1845-ben:
Lement a nap. De csillagok Oh nagy volt hajdan a magyar,
Nem jöttenek. Sötét az ég. Nagy volt hatalma, birtoka;
Közel s távolban semmi fény nincs, Magyar tenger vizében húnyt el
Csak mécsvilágom s honszerelmem ég. Éjszak, kelet s dél hullócsillaga.
Szép csillag a honszeretet, Csakhogy rég volt, midőn magyar
Gyönyörüségesen ragyog. Fejekre termett a babér;
Szegény hazám, szegény hazám te, A képzelet sebes szárnyú sas,
Neked kevés van ilyen csillagod. Elfárad mégis, mire odaér.
Mécsemnek lángja mint lobog! Oly rég elhervadt a babér
Mitől lobog? mi lengeti? A magyaroknak homlokán,
Éjfélt ütött. Ti lengtek itten Hazám, oly rég voltál te nagy, hogy
Mécsem körül, ti népem ősei! Nagyságod híre csak mese talán.
Mintha nap volna mindenik, Már rég nem sírtam, s íme most
Oly tündöklők e szellemek, Pillámon egy könny rengedez.
Tündöklők, mert hisz a dicsőség Magyar nép, vajjon hajnalodnak
Sugármezébe öltözködtenek. Vagy alkonyodnak harmatcseppje ez?
Ne nézz ősidre, oh magyar, Magyar dicsőség, mi valál?
Ki most sötétségben vagy itt, Hullócsillag? mely tündökölt,
Ne nézz ősidre, e napokra... Aztán lehullott a magasból
Szemeid gyöngék... a napfény megvakít. És mindörökre elnyelé a föld.
Hazám dicső nagy ősei, Vagy üstökös vagy, oh magyar
Ti földetrázó viharok! Dicsőség! mely jött s távozék,
Ti egykoron a porba omlott Hogy századok multával ujra
Európa homlokán tomboltatok. Lássák fényét a népek s rettegjék?
Pest, 1845. október 16. - november 25. között
Utalva a „Magyar Archiregnum” területi kiterjedésére. Ebből viszont csak annyi igaz, hogy Lajos birodalma
csak az Adriai- tengerrel volt határos. A Fekete-tengerhez Moldvának nem volt kijárata, a Lengyel Királyság
akkoriban nem terjedt ki a Balti-tengerig.
Passuth László
Passuth László (1900–1979) Nápolyi Johanna c. regényében így válaszol Lackfi István erdélyi vajda
Durazzói Károly herceg közbevetésére a regény negyedik részében (A nagy per):
„– Felséges királyunk felőletek már hírt kapott. Hozom kegyelmességeteknek üdvözletét. Üzeni:
pihenjétek ki mihamarább a hosszú út fáradalmait, s addig megállapítja a királyi kancellária a
fogadás napját s óráját.
– Vajda úr, te felségesnek mondod királyodat. A mi udvari szokásunk szerint e titulus csak a
római s a görög császárt illeti meg.
– Urunkat mi éppoly nagynak tartjuk, mint a németek a magukét. A magyar Archiregnum,
herceg úr, maga is valójában Impérium, annyi tartomány, ország, hódoltság övezi ifjú urunk
magyar címerpajzsát, hogy hatalmát nem mérhetjük ahhoz, aki adót fizet Bizáncból a
pogánynak, de ahhoz sem, aki csak a pápa kegyelméből kap koronát, ha előbb megvette a hét
választó voksait… Kérem hercegségeteket, jöjjenek velem.”
Utalva itt az oszmán-törökök által egyre inkább fenyegetett, szorongatott, városállamnyi területre
összezsugorodott Bizánci Birodalomra, amelynek császára kénytelen volt „subsidiumot” (adót a békéért) fizetni
a szultánnak, és Lajos uralkodása vége felé már hivatalosan is annak vazallusa lett; továbbá a német-római
császárra, akit hét választófejedelem választ meg (és amely választás időnként nem nélkülözte a korrupciót),
majd pápai jóváhagyással koronáznak császárrá.
 77

A Toldi-mondakör
A Toldi-mondakör elemei a 15. század elején keletkeztek. Elsőként Ilosvai Selymes Péter dolgozta fel
őket a 16. században, végül pedig ma ismert alakjában (Toldi, Toldi estéje, Toldi szerelme) Arany
János (1817–1882). Arany a Toldi-trilógiában elsősorban a Lajos lovagi udvarát, annak műveltségét,
Lajos kegyességét, nagyszerűségét, hadjáratainak dicsőségét ill. birodalmának nagyságát domborítja ki
– természetesen a nemzeti romantika elfogultságával.
Arany János így ír a Toldi estéjében Lajos udvaráról (Ötödik ének, 11–13. versszak), az uralkodása
alatt felemelkedett nemesi családokról:
„Mert szolgála ottan sok úri csemete:
Losonczi-, Maróti-, Bánfiak nemzete,
Kanizsai, Szécsi, Kont, Balassa, Csupor,
És ama nagyhíres, fényes Laczfi-Apor;
Köznemes rendből is egy jóforma csapat,
Kiket Lajos ottan csínosságra kapat;
Idegen udvartól is jöttek cserébe,
Hol magyar ifjúság van azok helyébe.

Nem egy azok közül látogatta Pécset,

Hol a tudománynak Lajos gyujta mécset;
Nem is egy fordult meg Páris-, Bolonyában,
Maga erszényén, vagy a király zsoldjában;
A tudás fájáról szép gyümölcsöt hoztak,
Jót is elég bőven, s ráadásul rosszat;
Mert, ha gyalu nélkül bunkósbot az elme:
Gyakran kétélű tőr lesz az kimüvelve.

De habár az ifju néha könyvet forgat:

Nem hiányzik nála kész testi gyakorlat,
Hogy `karra` se légyen gyöngébb, mint az atyja.
Ellenben, ha lehet, `fővel` meghaladja;
Ez volt a királynak terve és szándéka. --
No de áll az ifjak eleven játéka:
Ez danol, az tréfál, az vitát feszenget;
Egy pedig a hárfán ilyen nótát penget:”
A Második ének 23–24. énekében Lajos birodalmáról és hadjáratairól:
„Ott valának, midőn Lengyelország népe
Másodízben térdelt nagy Lajos elébe,
Ki utólszor vonta fegyverét, -- a litván
Zendülők haragját hódolni tanitván.
Ott valának, midőn a gőgös Velence,
Az Ádria-tenger mátkája, kegyence,
A föld kincsesháza és a világ ura,
A magyar fegyvertől békeszót koldula.

Jelen voltak nemrég a nápolyi harcon,

Hol vérbűne díját elvevé az `asszony`,
Ki Lajosunk öccsét birta hajdan férjül,
És még nem számolt be a kiontott vérrül,
Amiért hogy András ő általa vesze.
Most elérte Isten bosszuálló keze
Gyilkoló vasától négy dühös magyarnak, --
Neve… bár ne volna… vesszen a cudarnak!”
Nyilván a „négy dühös magyar” katona nem személyes bosszúból ölte meg Johannát, hanem parancsot
teljesítettek.
 78

Giovanni Boccaccio
András (Endre) meggyilkolása után az itáliai közhangulat változása, és a Lajoshoz való viszonyulás
nagyon jól nyomon követhető az itáliai kortárs, Giovanni Boccaccio (1313–1375) költő eklogáiban
(pásztorverseiben), illetve egyéb verseiben is.
A Faunus című eklogában megírja Boccaccio, hogyan halt meg nyája védelmében a fiatal és bátor
Alexis (Endre herceg) egy „dühösségtől remegő vemhes nőstényfarkas” (ez az Endrétől várandós
Johanna) által. A gyilkosság hírére az Ister (Duna) menti sziklabarlangjából felkerekedik Alexis
testvére, Tityrus (ez Lajos), hogy segédjeivel egyszer s mindenkorra kiirtsa a nőstény farkast és a sárga
oroszlánokat (a Tarantói családot), amelyek az emberekre vészt hozva szabadon csatangolnak az
erdőkben.[35]
A Dorus című ekloga viszont már arról szól, hogy Dorus-nak (Tarantói Lajos) és a szép Lycoris-nak
(Johannának) menekülnie kell a vad és dühöngő Polyphemus (vagyis Lajos király) haragja elől. A vers
szól az ártatlanul kivégeztetett Paphus-ról (Durazzói Károly), akinek felesége és két árvája éjnek
idején volt kénytelen szintén menekülni. A költemény megjósolja Dorus idővel bekövetkező
győzelmét. Hasonló hangulatú a Pusztuló erdő című ekloga is, amely arról szól, hogy a pusztuló
erdőből (ez Nápoly városa) Alcestus-nak (Tarantói Lajos) és a remegő Lycoris-nak kell menekülnie a
gonosz Polyphemus (Lajos király) dühe elől.[36]
A költeményekben szereplő személyek megítélésének ilyetén változása főleg Durazzói Károly
kivégeztetésének, illetve a nápolyi hadjáratok okozta szenvedéseknek köszönhető.
Hivatkozások
1. ↑ Bellér Béla: Magyarok Nápolyban; Móra Ferenc Könyvkiadó, Budapest, 1986., 10-11. oldal
2. ↑ Bellér Béla: Magyarok Nápolyban; Móra Ferenc Könyvkiadó, Budapest, 1986., 11. oldal
3. ↑ Bellér Béla: Magyarok Nápolyban; Móra Ferenc Könyvkiadó, Budapest, 1986., 15. oldal
4. ↑ Történelmi világatlasz; Cartographia, Budapest, 2001., 111. oldal
5. ↑ Küküllei János: Lajos király krónikája. 4. caput
6. ^ a b Bellér Béla: Magyarok Nápolyban; Móra Ferenc Könyvkiadó, Budapest, 1986., 106. oldal
7. ↑ Bellér Béla: Magyarok Nápolyban; Móra Ferenc Könyvkiadó, Budapest, 1986., 132. oldal
8. ↑ Bellér Béla: Magyarok Nápolyban; Móra Ferenc Könyvkiadó, Budapest, 1986., 174. oldal
9. ↑ Bellér Béla: Magyarok Nápolyban; Móra Ferenc Könyvkiadó, Budapest, 1986., 19. oldal
10. ↑ dr. Bedécs Gyula: Horvátország és tengerpartja; B. K. L. Kiadói és Reklám Kft., Szombathely 2004.,
152. oldal
11. ↑ Bellér Béla: Magyarok Nápolyban; Móra Ferenc Könyvkiadó, Budapest, 1986., 16-17. oldal
12. ↑ Varga Domokos: Magyarország virágzása és romlása, Magyarország a XIV-XV. században; Móra
Ferenc Könyvkiadó, Budapest, 1984., 35-36. oldal
13. ↑ Lajos 1351-es törvényei
14. ↑ 1351. évi XI. és XII. törvénycikkek
15. ↑ 1351. évi XVI. törvénycikk
16. ↑ 1351. évi IV. törvénycikk
17. ↑ Bellér Béla: Magyarok Nápolyban; Móra Ferenc Könyvkiadó, Budapest, 1986., 224-225. oldal
18. ↑ Varga Domokos: Magyarország virágzása és romlása, Magyarország a XIV-XV. században; Móra
Ferenc Könyvkiadó, Budapest, 1984., 41. oldal
19. ↑ A magyar irodalom története. Akadémiai, 1964-1966
20. ↑ Técsi Zoltán - Illyés Csaba:Örök Erdély - Vándorlás végtelen utakon; Pannon-Literatúra Kft., 2009.,
36. oldal
21. ↑ ifj. Barta János: Budavár visszavétele; Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1985., 57. oldal
22. ↑ Bagi Dániel: Nagy Lajos lengyelországi uralmának megítélése a lengyel történetírásban. In: Híd a
századok felett. Tanulmányok Katus László 70. születésnapjára. Főszerk.: Hanák Péter. Pécs, 1997, pp.
45-60
23. ↑ Lengyel Dénes: Régi magyar mondák; Móra Ferenc Könyvkiadó, Budapest, 1985., 233-234. oldal
24. ↑ Lengyel Dénes: Régi magyar mondák; Móra Ferenc Könyvkiadó, Budapest, 1985., 237-238. oldal
25. ↑ Bellér Béla: Magyarok Nápolyban; Móra Ferenc Könyvkiadó, Budapest, 1986., 63. oldal
26. ↑ Bellér Béla: Magyarok Nápolyban; Móra Ferenc Könyvkiadó, Budapest, 1986., 161. oldal
27. ↑ Varga Domokos: Magyarország virágzása és romlása, Magyarország a XIV-XV. században; Móra
Ferenc Könyvkiadó, Budapest, 1984., 26. oldal
 79

28. ↑ Bellér Béla: Magyarok Nápolyban; Móra Ferenc Könyvkiadó, Budapest, 1986, 70. oldal
29. ↑ Bellér Béla: Magyarok Nápolyban; Móra Ferenc Könyvkiadó, Budapest, 1986., 195. oldal
30. ↑ Bellér Béla: Magyarok Nápolyban; Móra Ferenc Könyvkiadó, Budapest, 1986., 196. oldal
31. ↑ Bellér Béla: Magyarok Nápolyban; Móra Ferenc Könyvkiadó, Budapest, 1986., 197. oldal
32. ↑ Varga Domokos: Magyarország virágzása és romlása, Magyarország a XIV-XV. században; Móra
Ferenc Könyvkiadó, Budapest, 1984., 45. oldal
33. ↑ Varga Domokos: Magyarország virágzása és romlása, Magyarország a XIV-XV. században; Móra
Ferenc Könyvkiadó, Budapest, 1984., 43. oldal
34. ↑ Varga Domokos: Magyarország virágzása és romlása, Magyarország a XIV-XV. században; Móra
Ferenc Könyvkiadó, Budapest, 1984., 43-44. oldal
35. ↑ Bellér Béla: Magyarok Nápolyban; Móra Ferenc Könyvkiadó, Budapest, 1986., 83. oldal
36. ↑ Bellér Béla: Magyarok Nápolyban; Móra Ferenc Könyvkiadó, Budapest, 1986., 109-110. oldal

Egykorú források
Bollók János (fordító): Képes Krónika; Osiris Kiadó, Budapest, 2004. (Millenniumi Magyar
Történelem)
Küküllei János: Lajos király krónikája, Névtelen szerző: Geszta Lajos királyról; Osisris Kiadó,
Budapest, 2000. (Millenniumi Magyar Történelem) [1]

Szakirodalom
Bellér Béla: Magyarok Nápolyban. Móra Ferenc Könyvkiadó, Budapest, 1986.
Lengyel Dénes: Régi magyar mondák. Móra Ferenc Könyvkiadó, Budapest, 1985.
Horváth Jenő (szerk.): Királyok könyve. Magyarország és Erdély királyai, királynői, fejedelmei és
kormányzói. Helikon Kiadó, Budapest, 2004.
Csiffáry Tamás (szerk.): Magyar királyok könyve. Inkvizítor Könyvkiadó, Budapest, 2001.

Irodalmi művek Lajos koráról

Bezsenyi Dániel: Nagy Lajos és Hunyadi Mátyás
Petőfi Sándor: A hazáról
Passuth László: Nápolyi Johanna
Ilosvai Péter: Toldi Miklós históriája (1574)
Arany János: Toldi-triológia
Gulácsy Irén: Nagy Lajos Király
 80

Kronológia
 1342. július 21. I. (Nagy) Lajos megkoronázása és trónra lépése. A macsói és a kucsói bánság
visszaszerzése.
 1343. január 26. – Bölcs Róbert nápolyi király halálával viszály alakul ki a trónutódlás körül. Erzsébet
magyar királyné, Károly Róbert király özvegye Nápolyba indul, hogy megnyerje a főurakat fia András
herceg számára. január 26. – I. Johanna nápolyi királynő (Bölcs Róbert unokája) lesz Nápoly
uralkodója (1381-ben leteszik). — Nagy Lajos Diósgyőrött nagyszabású építkezésekbe kezd. Miklós
Sándor havasalföldi fejedelem elismeri I. Lajos magyar királyt hűbérurának.
 VI. Kelemen pápa Erzsébet magyar királyné közbenjárására nápolyi királlyá koronázza András
herceget I. Lajos magyar király öccsét, mint Johanna királynő férjét.
 1345. szeptember 19. – I. Johanna nápolyi királynő hívei Aversában meggyilkolják András herceget,
Lajos király öccsét. Lajos a nápolyi trón megszerzésére céljából diplomáciai akcióba kezd, szövetséget
köt a bajorokkal, az osztrákokkal és az angolokkal.
 1344-1345. Keresztes hadjárat Litvániába. 1345. I. Lajos magyar király és III. Kázmér lengyel király
sikertelen hadjáratot vezet a litvánok ellen. Közben a horvát nemesség fellázad. — Lajos támadása a
horvátokat letöri, majd a sereg felmenti a velenceiek által ostromlott Zárát. —Tatár sereg tör be
Erdélybe, de a székelyek kiverik őket.
 1346. július 1. – I. Lajos magyar király az ostromlott Zára felmentésére indul, de vereséget szenved.
December 21-én a velenceiek elfoglalják Zárát.
 1346. I. Lajos magyar király öccse meggyilkolása után sikertelen tárgyalásokat folytat a nápolyi trón
megszerzése érdekében. A pápa – bár kiátkozza a gyilkosokat – felmenti Johannát a vádak alól.
 1347. A királyi udvar Visegrádról Budára költözik.
 1347-1348. Nagy Lajos első nápolyi hadjárata.
 1348. január 11. – I. Lajos magyar király serege a nápolyi hadjárat során Capuánál megveri a nápolyi
sereget. Január 17-én I. Lajos Aversában kivégezteti az öccse meggyilkolásában vétkesnek tartott
Durazzói Károlyt. Január 24-én a magyar sereg beveszi Nápolyt, de a sereget pestisjárvány tizedeli
meg és a pápa sem támogatja ügyét.
 1348. május – Látva a helyzet kilátástalanságát Lajos a sereget hátrahagyva visszatér Magyarországra.
Ezt látva Johanna királynő az év folyamán sorra visszavívja a magyarok megszállta várakat.
 1348. Lajos nyolc évre fegyverszünetet köt Velencével.
 1349. I. Lajos magyar király újabb sereget küld Nápolyba Lackfi Endre vezetésével. A sereg Trojánál
legyőzi Tarantói Lajos seregét, de később csak a keleti partvidék marad ellenőrzése alatt.
 1350. Nagy Lajos második nápolyi hadjárata, Canossa várának ostroma.
 1350. április 18. – I. Lajos magyar király, miután tárgyalásai a pápával nem vezettek eredményre
személyesen vezetett sereggel indul Nápolyba. A nyár folyamán teljesen elfoglalja a Nápolyi
Királyságot. Szeptember 14. – Látva törekvései sikertelenségét visszaindul Magyarországra. Erre a
bíróság ismét felmenti Johannát a gyilkosság vádja alól.
 1351-1352. Nagy Lajos második litvániai hadjárata.
 1351. I. Lajos magyar király lengyel szövetségben elfoglalja Halicsot és Ladomériát.
 1351. november-december: országgyűlés, dekrétum. Lajos király megújítja az Aranybullát. Egységes
nemesi szabadság kimondása, az ősiség, a földesúri kilenced általánossá tétele (1848-ig fennmarad).
 1352. Belz várának eleste. I. Lajos magyar király és III. Kázmér lengyel király szerződést kötnek, mely
alapján Halicsot és Ladomériát Lajos Kázmérnak adja, cserébe Lajos Kázmér utóda lesz. Ha azonban
Kázmérnak udóda születne, akkor vissza kell adnia a tartományokat a magyar királynak. A halicsi
metropolita visszateszi székhelyét Kijevbe, miután 1299-ben Halicsba kellett távoznia. Ezután
hivatalos megnevezése Kijev-Halics és minden oroszok metropolitája.
 1352. Nagy Lajos békét köt Johanna nápolyi királynővel, szövetséget köt Genovával Velence ellen.
 1353. június 20-án, Budán I. Lajos feleségül veszi Kotromanić Erzsébetet, a bosnyák bán leányát.
 1353. I. Lajos magyar király dinasztikus házassági szerződést köt IV. Károly német-római császárral.
Ez alapján lesz majd később Luxemburgi Zsigmond Anjou Mária férje, majd magyar király.
 1353. Nagy Lajost a zólyomi erdőben egy megsebesített medve támadja meg, Besenyő János
allovászmester menti meg.
 81

 1354. I. Lajos magyar király és III. Kázmér lengyel király serege Litvánia ellen vonul és elfoglalja
Volhíniát és Podóliát.
 1354. I. Murád szultán elfoglalja Galliopolit – megveti a török európai hatalmának alapját. — Nagy
Lajos harmadik hadjárata a litvánok ellen, majd a tatárok ellen. Ezután Lajos békét köt a tatár kánnal.
 1354-1355. Hadjáratok Szerbia ellen, Hercegovina és Klissza elfoglalása. 1355-ben I. Lajos magyar
király két hadjáratban legyőzi Dusán István szerb fejedelem seregét és visszafoglalja Hulmot. 1355.
december 20-án Dusán Istvánt IV. Uros István cár követi a szerb trónon (1371-ig uralkodik).
 1355. A királyi udvar visszaköltözik Budáról Visegrádra.
 1356. Miután I. Lajos magyar király leveri a szerb fejedelem seregeit Velence a szerbek segítségére
siet. Erre Lajos hadat indít Velence ellen és ostrom alá veszi Treviso városát. Nándorfehérvár és a
Macsói Bánság visszakerül a magyar koronához.
 1356. december 25-én IV. (Luxemburgi) Károly kiadta a német-római birodalmi alaptörvénynek
számító német aranybullát, elismerve az egyes tartományurak, mindenekfölött a hét
választófejedelemnek a nagyfokú önállóságát.
 1357. április – A fegyverszünet leteltével I. Lajos magyar király megveri a velencei sereget Brentánál,
beveszi Zárát és folytatja Treviso ostromát.
 1358. február 18. – A sorozatos magyar győzelmek hatására Velence békét kér I. Lajos magyar
királytól, ebben átadja egész Dalmáciát és Raguza is elismeri Lajos hatalmát. Lajos cserébe lemond
itáliai foglalásairól. Ezután Lajos kiépíti a magyar tengeri flottát.
 1358. Ismeretlen szerző megkezdi a Képes Krónika írását.
 1359. I. Lajos magyar király hadjáratot vezet a főségét elismerő Szerbia támogatására, a Kruševac-i
(szerb. Крушевац) - csata. Lajos egyúttal Itáliában a nápolyi-magyar szövetség megújítását dolgozik,
amely a császár nemtetszését nyilvánítja ki.
 1360. Királytalálkozó Nagyszombat városában. I. Lajos magyar király itáliai politikája miatt kiéleződik
a viszony IV. Károly német-római császárral. 1360-ban királytalálkozót rendeztek Nagyszombaton,
ahol Lajos mellett Luxemburgi János morva őrgróf, IV. Rudolf osztrák herceg és IV. Károly német-
római császár és cseh király is megjelent.
 1361. I. Lajos magyar király és III. Kázmér lengyel király szövetségre lép IV. Károly német-római
császár ellen.
 1362. I. Murád szultán elfoglalja Drinápolyt. I. Lajos magyar király legyőzi és elfogja Ivan Szracsimirt,
Vidin despotáját, ezzel meghódítja Észak-Bulgáriát és kiterjeszti ellenőrzését a Balkánra. Háború tör ki
IV. Károly német-római császár és I. Lajos magyar király között, de nagyobb csatára nem kerül sor.
 1363. Nagy Lajos hadjárata a bosnyákok ellen.
 1364. február – I. Lajos magyar király békét köt IV. Károly német-római császárral. Nagy Lajos
Durazzói (Kis) Károly herceget Nápolyból az udvarába hozatja, kinevezi Horvátország és Szlavónia
hercegévé.
 1365. Toldi Miklós zsoldosvezérként a pápa és I. Johanna szolgálatába áll. Miután a bolgár fejedelem
meghódolt a töröknek, I. Lajos magyar király hadjáratot indít Felső-Bolgárország ellen, beveszi Vidint,
majd legyőzi a török sereget. Bulgáriából bánságot alapít. Magyarországtól függő román vajdaság
alakul Moldvában.
 1366. I. Lajos szövetségben a pápával, Savoyában, Padovával, Velencével és a franciákkal hadjáratot
vezetett a törökök ellen Bulgáriába (Magyar–török háború (1366–67))
 1367. Nagy Lajos – valószínűleg Koppenbachi Vilmos pécsi püspök kezdeményezésére –
megalapította az ország első egyetemét Pécsen. Az V. Orbán pápasága idején létrehozott intézmény
tanárairól és diákjairól nagyon kevés írásos dokumentum maradt fent. Mivel a pápa nem engedélyezte
a teológiai oktatást, így az egyetem akkori értelemben nem volt universitas, elnevezése Studium
Generale volt. Korabeli írások szerint a hallgatók létszáma a századfordulóban meghaladta a 800 főt.
Valószínűsíthető a régészeti leletek alapján, hogy az egyetem épülete a pécsi püspökvárhoz
kapcsolódott, és ott volt a diákok szállása is, mintegy 70 szoba. Az írásokból csupán következtetni
lehet arra, hogy az egyetem valamikor a 15. század elején megszűnt gazdasági és politikai okok miatt.
Az egyik tényező a törökök benyomulása volt. A török időkben helyén két főiskola működött – egy
jogi és egy vallástudományi.
 1367. A magyar–török háború során a bizánci császár megsegítésére a magyar sereg betör Bulgáriába,
és megütközik a török sereggel. Ezt követően 200 000 embert erőszakosan keresztény hitre térít.
 82

 1369. I. Lajos magyar király serege elfoglalja Szörény várát, mire Havasalföld meghódol a magyar
királynak.
 1369. május 7. Kassa város Európában elsőként kapta a király által aláírt címer okmányt. Jelenkorban
ezt a napot Kassa város napjaként ünnepelik.
 1369. Pozsonyi királytalálkozó. A bajor Wittelsbachok, Lajos király és Kázmér lengyel király és az
uralkodó család tagjai szövetséget kötöttek IV. Károly és a Habsburgok ellen.
 1370. november 17. – Meghal III. Kázmér lengyel király. I. Lajos (Nagy Lajos) magyar király
lengyelországi uralkodásának kezdete.
 1371. Először lépi át Magyarország határát török sereg. I. Lajos király keresztes hadjáratra készül
ellenük, de a Velencével kiéleződött helyzet miatt ez elmarad.
 1373. I. Lajos magyar és lengyel király sereget indít Velence ellen. A Lackfi Miklós vezette sereg
győzelmet arat Treviso mellett, majd június 30-án Lackfi serege vereséget szenved a velenceiektől, de
Lajos király nem köt békét. A hadműveletek egy időre szünetelnek.
 1374. Moldva és Havasalföld elismerik a török szultánt hűbéruruknak. A pápa keresztes hadjáratra
szólítja fel I. Lajos magyar és lengyel királyt, de a hadjárat elmarad. Szeptember 17-én Nagy Lajos
kiadja a kassai privilégiumot, melyben a leányági örökösödés elismerése fejében bővíti a lengyel
nemesség előjogait
 1375. Nagy Lajos török és havasalföldi háborúja.
 1376. I. Lajos magyar és lengyel király szövetséget köt Velence ellen Padovával, Friaullal és az
aquileai pátriárkával. Magyar-lengyel incidens Krakkóban: Nagy Lajos lengyelországi uralkodását a
lengyelek eléggé katasztrofálisnak tartották, Erzsébet anyakirályné 160 fős magyar kíséretét
egyszerűen legyilkolták.
 1377. január 17. – XI. Gergely pápa bevonul Rómába. Október 26. – Királlyá koronázzák Kotromanić
Tvrtko bosnyák bánt. November 19-én Nagy Lajos magyar király a brassóikhoz írt levelében arról
biztosítja a kereskedőket, ha „úgy, ahogy reméli” Havasalföld a kezébe kerül, csökkenteni fogja a
vámokat. Litván háború.
 1378. április 9. – Bartolomeo Prignanót, Bari érsekét VI. Orbán néven pápává választják. (A pápa
visszatér Rómába, ezzel véget ér a pápák avignoni fogságának időszaka. 1389-ig kormányozza az
egyházat.) Szeptember 20-án azonban a pápával elégedetlenek Fondiban Róbert genfi grófot VII.
Kelemen néven pápává választják, aki Avignonba költözik. (Ezzel megkezdődik az első nyugati
egyházszakadás a schizma időszaka. 1394-ig uralkodik.)
 1378. I. Lajos magyar és lengyel király Genovával szövetségben felújítja a Velence elleni háborút (tart
1381-ig).
 1379. I. Lajos magyar király serege beveszi Treviso városát, a genovai flotta legyőzi a velencei flottát.
Velence békét kér, de Lajos a teljes győzelem reményében elutasítja azt.
 1380. Durazzói (Kis) Károly magyar csapatokkal elfoglalja Nápolyt.
 1381. június 2. – Károly, (II. Károly dédunokája) III. Károly néven lép trónra Nápolyban (1386-ig
uralkodik). Augusztus 8-án I. Lajos magyar és lengyel király megköti Velencével a torinói békét. Lajos
visszaadja itáliai hódításait, Velence pedig elismerte őt Dalmácia urának. Augusztus 26-án Nagy Lajos
Johanna királynő eltávolítása után a nápolyi trónra segíti a korábban udvarában nevelkedett Kis
Károlyt.
 1382. július – I. Lajos magyar és lengyel király másodszülött lányát, Máriát és kijelölt jegyesét,
Luxemburgi Zsigmondot teszi meg utódává a lengyel trónon. Szeptember 10-én – I. Lajos halálával
idősebb lánya, I. Mária örökli a magyar trónt. Szeptember 17-én I. Máriát egy héttel apja, I. Lajos
halála után szombaton Demeter esztergomi érsek a Szent koronával Székesfehérvárott királlyá
koronázza.
Nagy Lajos Szerbia ellen legalább hétszer, Moldva ellen ötször, Bosznia és Havasalföld ellen pedig legkevesebb
három-három ízben indított hadat. Négy alkalommal személyesen is részt vett III. Kázmér lengyel király
litvánok és tatárok elleni harcában. Kétszer vezetett hadat Nápoly ellen (1347 és 1350).
 83

Képes krónika
http://hu.wikipedia.org/wiki/K%C3%A9pes_kr%C3%B3nika

1. oldal
A Képes krónika (Chronicon pictum) egy latin nyelven írt krónika, illetve az azt tartalmazó kódex,
amely 1360 körül készült Nagy Lajos budai udvarában, Szerzője feltehetően Kálti Márk. A szöveg
elejétől végig egy kéz írása, kalligrafikus könyvírás, minden valószínűség szerint magyar másoló
munkája.
 84

A Képes krónikát a budapesti Országos Széchényi Könyvtárban őrzik Clmae 404. jelzeten. A 15.
században 1458–1490 között még Magyarországon volt, Mátyás király udvarában, ezután először
Franciaországba, majd Brankovics György szerb despota udvarába került. A 16. századtól a bécsi
Udvari (majd Osztrák Nemzeti) Könyvtár állományába tartozott, ezért korábban bécsi Képes
krónikának (Chronicon pictum Vindobonense) nevezték. Az 1932-ben megkötött velencei
kultúregyezmény eredményeként, 1934-ben került vissza Magyarországra.
A középkori történelem, művészet- és kultúrtörténet páratlan értékű forrása.
Törzsanyaga 75 (kis)fólió pergamen (kb. 300×210 mm), amik elé egy, mögé harmincegy papírlapot
kötöttek. Kötése 16. századi papírtáblás fehér bőr, vaknyomásos díszítéssel. Az első pergamenlap üres,
a második a címlap. A szöveg a 74. fólión megszakad. Beosztása kéthasábos, teljes szövegtükör esetén
33 soros.
A Nekcsei Biblia és a Magyar Anjou Legendárium mellett legbecsesebb kézzel illusztrált
művészettörténeti emlékünk a 14. századból.

Tartalma
„Az Úr 1358. esztendejében, áldozócsütörtök nyolcadába eső kedden kezdtem ezt a krónikát a
magyarok régi és legújabb cselekedeteiről, származásáról és…”
Ezekkel a szavakkal kezdődik a Képes krónika a Chronica Hungarorum, ami Nagy Lajos uralkodása
alatt, 1360 körül készült, és Károly Róbert koráig követi a magyar történelem eseményeit.
Kiemelten tárgyalja a lovagkirályok mintaképének tekintett Szent László király (Nagy Lajos király
példaképe) életét és uralkodását.

Díszítései
147 miniatúra díszíti: tíz nagyobb kép az írástükör, huszonkilenc a hasáb szélességében, négy kisebb a
lap alján, kerek medalionformában, 99 iniciáléba foglalva és 5 iniciálé kép nélkül. Ezenkívül 82 lapon
található lapszéldísz. A fejezetcímeket és a kezdősorok rubrummal emelték ki. Illuminátora
feltehetően Hertul fia, Miklós volt.

Története
Szövegét öt középkori kódex őrizte meg, ám egyik sem jut el az 1350-es évekig. A Béldi-kódex Zách
Feliciánnak a királyi család elleni merényleténél (1330 tavasza) mondat közben megszakad. A Képes
krónika, a Teleki- és a Csepreghy-kódex a havaselvei hadjárat (1330 ősze) leírásánál a sor és mondat
közepén szintén megszakad. A Thuróczy-kódex szövege nagyon szűkszavúan eljut 1342-ig, és I. Lajos
koronázása után ér véget.
Maga a Képes krónika nyilván reprezentációs céllal készült, de befejezetlen maradt. Nem csak a
szöveg, de az illusztráció is: több, képnek kihagyott hely kifestetlen maradt. Némelyek feltételezték,
hogy Nagy Lajos Katalin nevű lánya és Valois Károly dauphin (francia trónörökös) eljegyzésére
szánták ajándéknak. Ennek ellentmond, hogy a címlapon nem látható a lengyel címer, pedig Lajos
1370-től lengyel király is volt, és Katalin is ebben az évben született. Ráadásul a Teleki-kódex
bejegyzése szerint a krónikát 1462-ben másolták egy pompás kódexből, amit a francia király
ajándékozott Brankovics György szerb despotának (egyben magyar mágnásnak). Vannak, akik
valószínűsítik, hogy ez nem azonos az ismert Képes krónikával, hanem egy másik illusztrált példány
volt, mely elveszett.
A műnek a 15. század második felében mégis Magyarországon kellett lennie. Ezt bizonyítja Vitéz
János (kb. 1408–1472) humanista tudós, bíboros, esztergomi érsek több, saját kezű bejegyzése. De
ebből másolták 1479 után a Dubnici Krónika első hét fejezetét is. További 15. és 16. századi jegyzetek
is vannak benne magyar és latin nyelven, sőt három helyen török írással magyar nyelven. A bécsi
Udvari Könyvtár katalógusában a 17. század első harmadában szerepelt először.
 85

Szerzője
Szerzője valószínűleg Kálti Márk, aki a Veszprém megyei Kált birtokáról kapta a nevét. Márk 1342-
ben a budai Váralja plébánosa lett, 1352-ben a királyi levéltár őre, 1354-ben szerémi prépost, 1358-
ban a székesfehérvári egyház őrkanonokja. Kálti Márk szerzősége mellett foglaltak állást: Toldy
Ferenc, Jakubovich Emil, Kardos Tibor, Kristó Gyula és mások. Nem fogadták el a szerzőségét:
Erdélyi László Gyula, Karsai Géza stb.
Anjou királyainkat egy festő család három generációja szolgálta. A nagyapa, Hertul, talán Nápolyból
behívott olasz mester volt, és Károly Róbertnek dolgozott. Az apa, Miklós, I. Lajos király
szolgálatában állott. Ő 1373-ban már nem élt, fia, Miklós, pedig ekkor még kiskorú volt, viszont 1385-
ben már ő sem élt. Számosan a család második nemzedékébe tartozó Miklósban látják a Képes krónika
festőjét — ők felteszik, hogy a festést az 1360-as évek elején vagy esetleg az írással szorosan együtt,
azaz az 1350-es évek végén kezdte el.

A Képes krónika utóélete

A Képes krónika kódexének további történetében is sok a bizonytalanság. Mutatnak nyomok arra,
hogy a kódex 1419-ben is Magyarországon volt. A nagy értékű kódex Franciaországba került,
ahonnan VII. Károly francia király (1422–1461) adományaként jutott a „despota”, azaz Brankovics
György szerb fejedelem (1427–1456) tulajdonába. Abból a körülményből, hogy magyar vonatkozású
török glosszák olvashatók benne, a kutatók arra a következtettek, hogy a 15. század vége és a 17.
század eleje között a kódex egy törökül igen jól tudó magyar ember tulajdonában volt.
Utóbb Bécsbe került; mindenesetre Sebastian Tengnagel az udvari könyvtár kéziratairól 1608–1636
között összeállított katalógusában már említi azt. Hosszú évszázadokig Bécsben őrizték, innen ered az
elvétve még ma is használatos (régebben általánosabban elterjedt) Bécsi Képes krónika elnevezés.
Nemzeti kultúránk és történelmünk e felbecsülhetetlenül becses emléke az 1932. évi velencei
egyezmény keretében került vissza Magyarországra. 1964-ben napvilágot látott remekbe szabott
hasonmás kiadása, és ezzel széles körben megnyílt a kutatás lehetősége. Kutatni való még temérdek
van: számos a fehér folt a krónika szövegtörténetén és a kódex históriáján. Ezek eltüntetése a jövendő
történész, irodalomtörténész, művészettörténész, könyvtörténész stb. kutatóinak feladata.
 86

Kotromanić Erzsébet magyar királyné

http://hu.wikipedia.org/wiki/Kotromani%C4%87_Erzs%C3%A9bet_magyar_kir%C3%A1lyn%C3%A9

Kotromanić Erzsébet vagy hagyományosan Kotromanics Erzsébet (1339 vagy 1340 – Novigrád,
1387. január 16. körül), magyar, horvát, szlavón és dalmát királyné, I. Lajos második felesége,
Kotromanić István bosnyák bánnak (kb. 1292–1353) és Piast-házi Erzsébet kujáviai hercegnőnek
(1302–1345), Fenenna magyar királyné (1276-1295) (III. András első felesége) unokahúgának a
leánya. II. Ulászló István szerémi bán unokahúga.

Élete
1339-ben vagy 1340-ben született Kotromanić István bosnyák bán és Piast Erzsébet kujáviai hercegnő
leányaként. Az édesanyja, aki a lengyel királyi házból, a Piast-házból származott, és közeli rokona volt
I. Lajos anyjának, a szintén Piast-házi Łokietek Erzsébet királynénak[1], korán meghalt. A kis hercegnő
Károly Róbert özvegyének, Łokietek Erzsébetnek az udvarában nevelkedett, Óbudán, így anyanyelve,
a horvát[2] mellett megtanulta a magyar udvar nyelvét, a magyart, és ott ismerkedett meg I. Lajossal,
aki első felesége, Luxemburgi Margit halála után, 1353. június 20-án Budán feleségül vette. A
házasságból négy leánygyermek: Mária (1365-1366), Katalin (1370-1378), Mária és Hedvig született.
A királyi udvarban anyósával, a hatalomra vágyó Erzsébet anyakirálynával szemben háttérbe szorult, s
csak I. Lajos halála után, 1382-ben jutott nagyobb szerephez, amikor leánya, Mária nevében átvette az
uralmat. Döntéseiben Garai Miklós nádorra hagyatkozott. A nádor vezette azt a főúri csoportot, mely a
szerintük német és cseh érdekeket szolgáló Zsigmond félreállítását tűzte ki célul. A nőuralmat egyre
inkább elvető közvélemény azonban éppen Zsigmondtól várta a helyzet rendezését. Mikor 1384
augusztusában nyilvánosságra került, hogy az udvar tervei szerint I. Mária király férje nem Zsigmond,
hanem VI. Károly francia király öccse, Lajos orléansi herceg lesz, nyílt polgárháború tört ki. Az udvar
rövidlátó politikájának következtében a lengyel-magyar perszonálunió is felbomlott. 1383. március
28-án Erzsébet anyakirályné felmentette a lengyeleket Máriának és Zsigmondnak tett esküjük alól,
majd 1384. október 15-én Nagy Lajos kisebbik leányát, Hedviget Krakkóban lengyel királlyá (rex)
koronázták.
1385 tavaszán, az udvar és a felkelők között Pozsegavárott tartott sikertelen tárgyalások után I. Mária
és Lajos házasságát képviselők útján megkötötték. A Magyarországról távozni kényszerült Zsigmond
fegyverrel kívánt érvényt szerezni jogainak. Megnyerte magának német és cseh király bátyja és morva
őrgróf nagybátyja támogatását, majd cseh-morva csapatok élén érkezve 1385. november 1-jén
kikényszerítette a házasságot Máriával. A házasság hírére Lajos visszalépett és így minden akadály
elhárult volna a konszolidáció elől, ha nem lép fel trónkövetelőként Durazzói Károly.
Horváti Pál zágrábi püspök és Horváti János bán állt annak a tábornak az élére, amely nem ismerte el a
nőági örökösödést. Ők a Nagy Lajos udvarában nevelkedett III. (Durazzói) Károly nápolyi királyt, az
Anjou-ház fejét hívták meg a magyar trónra. A Magyarországon rendkívül népszerű Károly, aki annak
ellenére, hogy korábban esküt tett Lajosnak, miszerint leányait az uralkodásban nem fogja háborgatni,
a hozzá csatlakozó bárókra és a köznemességre támaszkodva 1385-ben haddal jött Magyarországra,
hamarosan Budáig nyomult előre, lemondásra kényszerítette Máriát és Erzsébetet és 1385. december
31-én Székesfehérvárott Demeter esztergomi érsek közreműködésével magyar királlyá koronáztatta
magát. Zsigmondnak nem volt elegendő ereje arra, hogy ezt megakadályozza, így ismét menekülnie
kellett.
Erzsébet azonban nem volt hajlandó belenyugodni abba, hogy az esküszegő Anjou herceg egyik
napról a másikra magához ragadja a hatalmat, és merényletet szervezett ellene. 1386. február 7-én
este, miután Garai nádor azzal az ürüggyel, hogy lánya esküvőjére indul, nagy csapatot sorakoztatott
fel a királyi vár körül, az özvegy királyné magához hívatta Károlyt azt állítva, hogy Zsigmontól fontos
levele érkezett. A király gyanútlanul ment át Erzsébet lakosztályába, ahol olasz kíséretét
lekaszabolták, őt magát pedig Forgách Balázs egy csákánnyal súlyosan megsebesítette, de a király
ezek után is a lábára tudott állni, és megpróbált kimenni. Erzsébet királyné e véres látvány hatására
 87

elájult. Mária közvetlenül nem volt részese az eseményeknek, és nem is volt beavatva, de rögtön az
eset után újra királlyá kiáltották, és Erzsébet újra átvette nevében az uralmat. Károlyt sebektől borítva
szállították át Visegrádra, ahol néhány héttel később, február 24-én megfojtották. Halálával az Anjou-
ház egyetlen férfi örököse fia, a kiskorú László nápolyi király lett.
1386-ban Károly halálát követően újabb lázongások törtek ki a Dráván túli területeken, melyeket az
özvegy királyné újra személyes megjelenésével akart lecsillapítani. Leányával és csekély kíséretével
újabb délvidéki körútra indult, de július 25-én a lázadók Gara vára közelében, Diakovárnál
megtámadták, kísérőit megölték vagy elfogták. A küzdelemben elesett Forgách Balázs, Garai Miklós
levágott fejét a megrémült királynők kocsijába bedobták a lázadók, majd az ő és Garai János levágott
fejét Horváti Pál személyesen vitte el Nápolyba Kis Károly özvegyének. Erzsébet sírva könyörgött a
lánya életéért, de ekkor még nem érte bántódás sem lányát, Mária királyt, sem őt. Erzsébetet leányával
együtt előbb Gomnec, majd Kruppa várában őrizték. A felkelés katonai veresége után Novigrádba
vitték, és ott a Velencével a kiszabadulásuk érdekében titokban folytatott levelezése miatt 1387. január
16. körül Horváti Pál parancsára berontottak a szobájukba, Erzsébet királyné nyakába kötelet vetettek
és kegyetlen módon a leánya szeme láttára megfojtották. Mária királyhoz nem mertek hozzányúlni.
Az özvegy királyné holttestét Zárában temették el a St. Chrisogon-templomban. Halálaig nem merték
Zsigmondot királlyá választani, ami azt jelzi, hogy akárcsak anyósának, idősebb Erzsébet királynénak,
ifjabb Erzsébet királynénak is, míg élt, nagy tekintélye volt a rabsága ellenére is, így félve a királyné
haragjától, ha kiszabadul, Zsigmondnak nem adtak tényleges hatalmat, és csak a szintén raboskodó
Máriát ismerték el királynak. Erzsébet halálával új helyzet keletkezett, bár hivatalosan Mária
kiszabadulásáig nem erősítették meg a halálát annak ellenére, hogy a temetése nyilvános volt, és nem
titokban temették el a királynét, és a politikai elitben is átrendeződés következett be. Erzsébet híveit
nagyrészt lekaszabolták, Kis Károly hívei elmenekültek az udvarból, így csak egy szűk csoport
maradt, amely Erzsébet halálával Széchy Miklós nádor vezetésével kezébe vette az irányítást, és
Zsigmondot mint I. Mária király férjét 1387. március 31-én magyar királlyá koronázták. A koronázást
Demeter esztergomi érsek egy hónappal korábban bekövetkezett halála miatt a veszprémi püspök
végezte. Az újdonsült királynak a velencei flotta segítségével 1387. június 4-én sikerült kiszabadítani
Máriát. A Horváti testvéreknek sikerült Boszniába menekülniük és 1394-ig Dobor várából próbáltak
Nápolyi László nevében fellépni. 1394 júniusában Zsigmond hadai bevették a várat és a testvéreket
foglyul ejtették.
Nápolyi László (? , 1377 – ? , 1414. aug. 6.): nápolyi király (1386 – 1414). II. (Kis) Károly és
Durazzói Margit fia. Egy természetes fiáról (Rinaldo di Durazzo) tudunk. Apja halála után felvette
Szicília, Nápoly és Magyarország királyának címét, de 1390. májusában történt koronázásáig anyja
kormányzott helyette. Uralomra jutásakor a nápolyi királyság túlnyomórészt ellenfele, Anjou Lajos
herceg kezén volt. 1392-ben megindított támadását a sikerek és kegyetlen gyilkosságok sorozata
kísérte. 1399-ben visszafoglalta Nápolyt. Magyar királyként már 1391-től kezdve fiktív adományokat
is tett, de komoly lépéshez csak akkor folyamodott, amikor IX. Bonifác pápa szakított a pápai politika
régi elvével, hogy a két királyság egy kézben való egyesítését megakadályozza, és Zsigmond fogsága
kedvező helyzetet teremtett számára. 1403-ban Zárában partra szállt, de a koronázás után híveit
cserbenhagyva november 7-én visszatért Nápolyba, Zárára és Dalmáciára vonatkozó igényéről 100
000 aranyért lemondott Velence javára. 1404 után haláláig állandóan háborúskodott, kitűnő hadvezér,
ügyes politikus volt, kétszer is elfoglalta Rómát (1408 és 1413). Nápolyi Lászlót később az olasz
egységért küzdők előfutárának tekintették, de sokkal inkább tekinthető a későbbi reneszánsz
condottieri (zsoldosvezér) képviselőjének.
1387-tól I. Zsigmond és I. Mária formálisan társuralkodók lettek, a hatalom azonban néhány év után
fokozatosan Zsigmond kezébe csúszott át. Élete utolsó éveiben I. Mária király már csak formális
szerepet töltött be a magyar politikában. A királynő alig néhány évvel élte túl anyját, 1395. május 17-
én egy tragikus lovasbalesetben az előrehaladottan terhes Mária az esés következtében megindult
szülés után gyermekével együtt meghalt, nem sokkal élte túl anyja gyilkosát, Horváti Jánost, akit
egyes források szerint Mária királynő parancsára nem sokkal korábban kegyetlenül kivégeztek.
 88

Jegyzetek
1. ↑ Łokietek Erzsébet királyné apja, I. Ulászló lengyel király az öccse volt Fenenna vagy Fennena magyar
királyné apjának és Kujáviai Erzsébet hercegnő apai nagyapjának, Ziemomysł kujáviai hercegnek
(1241/45-1287).
2. ↑ Ekkor még annyira sem különültek el a délszláv nyelvek egymástól, mint most, így csak a vallás és a
külön államiság választotta el a délszláv nyelveket egymástól, ezért nincs értelme külön bosnyák
nyelvről beszélni a XIV. században. Zsigmond esetében a források úgy utalnak rá, hogy a szláv nyelvet
is beszélte, amely a horvát nyelvet jelentette. A bosnyák bán katolikus vallású volt, mint a horvátok, bár
alattvalói között a bogumil eretnekség terjedt el erősen. Kotromanics Erzsébet 1383-ban az ország
régenseként két lányával, Máriával és Hedviggel első délvidéki, szlavóniai és horvátországi körútján
gyújtó hangú beszédet intézett lázadó horvát alattvalóihoz idősebb lánya, Mária hűségére térítve őket,
akkor nagy sikert aratva, melyben feltehetően része volt, hogy jól beszélte a nyelvüket.

Irodalom
Dümmerth Dezső: Az Anjou-ház nyomában, Panoráma, Budapest, 1982
Engel Pál – C. Tóth Norbert: Erzsébet királyné itineráriuma (1382-1386), Itineraria Regum et
Reginarum (1382-1438), MTA Támogatott Kutatóhelyek Irodája, Budapest, 161-168, 2005
Estók János: Királynék könyve, Helikon Kiadó, ISBN 9632086937, 2000
Huber, Alfons: Die Gefangennehmung der Königinnen Elisabeth und Maria von Ungarn und die
Kämpfe König Sigismunds gegen die neapolitanische Partei und die übrigen Reichsfeinde in den Jahren
1386-1395, Gerold, Bécs, 1885
Márki Sándor: Mária, Magyarország királynéja 1370-1395, Magyar Tört. Társulat, Budapest, 1885
URL: lásd Külső hivatkozások
Casotti, Marco de (Marko Kažotić) : Il bano Horvath: storia del XIV secolo, Vol. 1-2, Tipografia di G.
Picotti, Venezia, 1839 (olasz)
Baum, Wilhelm : Císař Zikmund. Kostnice, Hus a války proti Turkům. Mladá fronta, Praha, 1996.ISBN
80-204-0543-7.(cseh)
Perniš, Jaroslav : Vznešená žena stredoveku: princezné v dynastickej politike anjouovcov, Rak,
Bratislava 2003, ISBN 80-85501-23-6 (szlovák)
Lahmann György: Mária királynő alakja a magyar irodalomban, Bölcsészetdoktori értekezés,
Dunántúl Egyetemi Nyomdája, Pécs, 1927
Madách Imre: Mária királynő, dráma öt felvonásban, 1840-1855 URL: lásd Külső hivatkozások
Gyárfás Miklós: Madách színháza, Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1972
Dénes Gizella: Kisasszonykirály, Singer és Wolfner Irodalmi Intézet Rt., Budapest, 1937
Gulácsy Irén : Jezabel, Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1987
Szentmihályi Szabó Péter : Haláltánc, Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1988
Fügedi Erik : Könyörülj, bánom, könyörülj..., Helikon Kiadó, Budapest, 1986
Jonáš Záborský: KAROL DRAČSKÝ, ALŽBETA LUDIEKOVNA. Historickásmutnohra vo troch
dejstvách. Jonáš Záborský,Josef K. Viktorin : Jonáša Záborskéno básne dramatické, pp277- (szlovák
drama játszanak)[1]
August Šenoa : Kletva (Átok).(horvát regény).[2]
Miskolczy István: N. L. (Századok, 1922); Cutulo Alasandro: Durazzoi L. Nápolyi király (Századok,
1929. 4 – 6. sz.).
 89

Kolozsvári Tamás
http://hu.wikipedia.org/wiki/Kolozsv%C3%A1ri_Tam%C3%A1s

Kolozsvári Tamás a legkorábbi, név szerint ismert magyar festőművész. A garamszentbenedeki

oltárkép régebben ismeretlen alkotójában a kutatás a 15. századi magyar gótikus festészet
legjelentősebb mesterét fedezte fel. Az oltárkép predelláján a következő felirat olvasható: „Ezt a táblát
a tiszteletreméltó szentbenedeki Petüsfia Miklós úr… készíttette el Kolozsvári Tamás mesterrel, a
festővel”.
Életéről szinte semmit sem tudunk, néhány momentumra csak következtetni lehet. A Kolozsvári
testvérekhez hasonlóan ő is Erdélyből származott, annyi bizonyos, hogy nem sváb származású volt,
mivel önmagát Thomas de Colossvarnak nevezte, nem pedig Kolozsvár német nevét használta.
Hajlékony, finom stílusa, könnyed eleganciája, a színek használata arról árulkodik, hogy valószínűleg
gyakorlott miniatúrafestő volt. Képeivel nemcsak a nyugat-európai táblaképek mutatnak rokonságot,
hanem a gótikus cseh, osztrák és francia könyvillusztrációk is. Gyanítják, hogy a váci ötvösök 1424-es
céhkönyvének díszítőmestere ő lehetett.

Kálvária, a garamszentbenedeki oltárkép középső képe

A varsói Nemzeti Múzeumban őrzött grudziadzi kétszárnyú festett oltár olyan egyezéseket mutat a
garamszentbenedeki oltárral, amelyet csak azonos mesterkéz magyarázhat meg. Luxemburgi
Zsigmond utazásainak, tartózkodásainak, politikailag legfontosabb területeinek művészete találkozik
Kolozsvári Tamás festészetében, így lehetséges, hogy az uralkodó közvetlen környezetéhez tartozott.
A grudziadzi oltár létrejöttét talán Zsigmondnak a német lovagrendhez fűződő kapcsolata magyarázza.
Az a tény, hogy a királyi udvarral kapcsolatban álló megrendelő a saját neve után közvetlenül a
művész nevét említi, azt jelenti, hogy Kolozsvári Tamás megbecsült, sokat foglalkoztatott festő volt,
aki az uralkodótól is kapott megrendelést. Hogy jól ismerte az udvari életet, arról árulkodik a lovagok,
nemesek díszes öltözéke és Zsigmond király arcképe.
Egyetlen, név szerint ismert fennmaradt műve elkészítésének idején, 1427-ben már idősebb művész
lehetett. Stílusának költőisége a kassai Feltámadás freskójának hangulatával rokon. Két korszak
határán a késő gótika és korai reneszánsz összefonódását valósította meg.
A garamszentbenedeki szárnyasoltár 1870 táján került Simor János érsek magánképtárába, ami az
alapja volt az esztergomi Keresztény Múzeumnak. A Kálvária-oltár eredetileg kétszárnyú festett oltár
volt, melynek középső képe volt a Kálvária. Krisztus keresztjének jobb oldalán, lovas katonái élén egy
római százados áll, akinek arcvonásaiban Luxemburgi Zsigmond arcképére ismertek a kutatók. Bal
oldalán a megrendelőt, Petüsfia Miklós győri kanonokot, a királyi kápolna papját festette meg.
 90

Myrai Szent Miklós gabonacsodája

A mindkét oldalon festett szárnyakat szétfűrészelték, és az így elvékonyodott táblaképeket

hátoldalukon merevítették. A szárnyak belső oldalát Krisztus szenvedéseit ábrázoló festményekkel
díszítették: Krisztus az Olajfák hegyén, a Keresztvitel, Krisztus feltámadása és a Mennybemenetel. A
külső oldalakat a legnépszerűbb középkori legendagyűjtemény, az „Arany Legenda” négy részlete
díszíti, egy-egy jelenet a szentek életéből, Szent Benedek, Szent Egyed, Szent Miklós és egy negyedik
szent életének egy jelenete. A negyedik táblakép valószínűleg a szétfűrészeléskor megsemmisült, nem
maradt róla feljegyzés. A többi képen található utalások szerint talán Szent Kristóf legendáját
ábrázolta.
Forrás
Mucsi András: Kolozsvári Tamás, In: A művészettörténet kiskönyvtára
A szépművészetek könyve, Bp, 1940.
Marosi Ernő: A középkor művészete II, 1250-1500, Bp., 1998.
 91

Diósgyőri vár
http://hu.wikipedia.org/wiki/Di%C3%B3sgy%C5%91ri_v%C3%A1r

Kedves Utazó!
Én, Lajos király köszöntelek kedvenc váramban, Diósgyőr várában! Szeretettel látlak, nézz hát szét,
ismerd meg jelenemet, múltadat!
Kiállításainkból megtudhatod hogyan éltem Én és hogyan élt udvartartásom. A Kazamatát végigjárva
népem mindennapjaiba tekinthetsz be a vadászattól a vásárokon át a babonákig. A torony
csigalépcsőin felsétálva végignézheted váram történetét, a tetejéről megcsodálhatod a környéket, az
erdőket, hegyeket, völgyeket. Bepillanthatsz kedves, kandallós szobámba, amikor éppen Velence
követeit fogadom, és országunk számára igen előnyös békeszerződést kötök velük. Ha érdekelnek a
fegyverek, páncélok, várostromok akkor tekints be a Rondellába, ahol a középkori harci eszközök
kiállítása vár.
Váram a kiállításokon túl is tartogat izgalmas helyszíneket, a gyilokjárón a Királynék Kertje, a
várudvaron az Íjászda kínál még látnivalót.
Remélem hamarosan udvaromban is köszönthetlek!

Miskolc belvárosától mintegy 8 kilométerre, a Bükk hegység lábánál, gyönyörű természeti

környezetben található a Diósgyőri vár, melyet rangos hely illet meg Magyarország műemlékei között.
A vár magasba törő romjai a Szinva-patak völgyéből felmagasodó szikladombon emelkednek. Nagy
Lajos király 1364-ben nagy birtokrészt csatolt a várhoz, amelyet aztán pompás, gótikus királyi
várkastéllyá épített ki. Buda, Visegrád és Zólyom mellett így Diósgyőr is királyi székhellyé lett, és
különösen az után vált jelentőssé, hogy I. Lajos a lengyel királyi trónt is elfoglalta. Ettől kezdve egész
udvartartásával évente több hónapot töltött itt, ahol olyan fontos történelmi események is zajlottak,
mint 1381-ben a velencei háborút lezáró turini béke ratifikálása.
Lajos király halála után Diósgyőr a továbbiakban a királynék javadalma volt. 1526-ig hat királyné,
köztük Mátyás felesége, Beatrix jegyajándékba kapott vidéki rezidenciájaként szolgált, ezért is
emlegették Diósgyőr várát „a királynék vára”-ként. Az 1526-os mohácsi csatavesztés Diósgyőr
életében is jelentős fordulópont volt, ettől kezdve zálogos bérlőké lett, majd Eger eleste után végvárrá
alakult. 1702-ben a kincstár tulajdonába került, de újjáépítése elmaradt. Miután minden hadászati
értékét elvesztette, elhagyatottan pusztult: a XIX. századi metszetek már csak romokat mutattak.
Napjainkban a Diósgyőri vár tágas belső udvara kulturális rendezvényeknek, koncerteknek, színházi
előadásoknak ad otthont; a rondellában, a kazamatában és a tornyokban pedig látványos kiállítások
várják a látogatókat.
 92

Diósgyőr és a vár története

 93

A diósgyőri vár egy középkori vár a történelmi Diósgyőr városában, ami ma Miskolc egyik
városrésze.

Ákos Ernye vára (rekonstrukció) A vár Nagy Lajos korában

Nagy Lajos és a velencei követ a toronybeli panoptikumban

 94

Hazael Hugó páter rajzán (1758)

A terület az ősidők óta lakott: a szemközti Várhegy barlangjában az őskőkorban készült kőeszközökre
és állatcsontokra bukkantak, a vár dombján pedig bronz- és vaskori település nyomaira. A 9–10.
századból hullámdíszes edények, illetve cölöp- és gerendamaradványok kerültek elő. Ezt a honfoglalás
kori települést földvár, illetve földsánc vette körül.
1200 táján Anonymus említi először Diósgyőr nevét, igaz, ő még Győr formában: „miután Árpád
fejedelem seregével elhagyta Szerencset (…) Bors apjának, Böngérnek adományozta a Tapolca vizétől
a Sajó folyóig terjedő földet, amely területnek Miskolc a neve, valamint azt a várost, amelyet Győrnek
hívnak.” A vár helyén először a 12. században állhatott erődítmény, amelynek azonban a régészek
eddig nem találták nyomát; feltehetőleg földvár volt, amely a tatárjárás idején elpusztult — egyesek[1]
szerint ez a vár nem a mostani helyén, hanem a Várhegyen állhatott.
A jelenleg álló várat valószínűleg IV. Béla várépítési kezdeményezése után építette az Ákos nembéli
Ernye bán. Ez az építmény a kor szokásának megfelelően ovális alaprajzú (körülbelül 40 m * 35 m-es
építmény volt egy kerek öregtoronnyal), vele átellenesen álló saroktoronnyal és sokszögű külső várral.
Északnak nyíló bejáratához kőpilléres fahíd vezetett át a vizesárkon. Ernye kúriája alighanem a
későbbi pálos kolostor helyén állhatott.
A várat 1316-ban Wywar vagyis Újvár néven említik, ez is arra utal, hogy korábbi földvár helyére
épült. Ebben az évben Ernye unkái Károly Róbert ellen fordultak, ezért a király várukat elkobozta, és
kedvelt hívének, Debreceni Dózsa erdélyi vajdánakadományozta. 1319–25 között Széchy Miklós
horvát bán birtokolta, majd a Drugeth családé lett. A várhoz tartozó falu egy 1330-as jegyzék alapján
12 garas adót fizetett, ami arra utal, hogy a megye gazdagabb települései közé tartozott. A következő
nagy építkezésnél a falak alsó szintjét ennek a várnak a visszabontott anyagából építették. 1340-től
királyi vár — rendszerint a királynék tulajdona. Ez időtől várnagya egyúttal Borsod és többnyire még
egy-két szomszédos vármegye ispánja is volt. Fennhatósága alá tartozott három további királyi vár is:
Dédes, Cserép, Regéc is.
 95

A diósgyőri vár fénykora I. Lajos király uralkodása alatt kezdődött. Ő az 1360-as évektől mind
gyakrabban fordult meg itt. A vár 1370-ben tett szert jelentőségre, mint a Magyarországról
Lengyelországba vezető út egyik állomása (Nagy Lajos édesanyja, Lokietek Erzsébet lengyel
hercegnő volt, maga Nagy Lajos 1370-ben lengyel király lett). A király, aki Budátmind inkább
hanyagolta, Visegrád és Zólyom mellett harmadik székhelyévé tette Diósgyőrt, átépíttette,
korszerűsítette a várat. Sokszorosan tagolt védelmi gyűrűk vették körül a tulajdonképpeni várat, amely
négyszögletes udvar köré épült, négy sarkán egy-egy csúcsos tetejű torony magasodott. A földszinti
helyiségek gazdasági, tárolási célokat szolgáltak, az emeleten a lakosztályok voltak, valamint a 13×25
méter területű lovagterem, mely három oszloppal alátámasztott, kéthajós csarnok volt. Ennek építését
már Nagy Lajos lánya, Mária uralkodása alatt fejezték be, aki akkor a vár birtokosa volt. A sajátos
elrendezésű kettős tornyokkal erősített, szabálytalan alaprajzú külső körítőfal a római castrumokra
emlékeztet. A várat négy méter mély várárok vette körül, vizét meleg vizű források táplálták. A vár
egyetlen név szerint ismert építőmestere Ambrus mester.
1364-ben Miskolc városát és környékét a diósgyőri uradalomhoz csatolták. ~~1370-ben itt írta alá
Nagy Lajos király az első olyan, európai adománylevelet, amely „szabad királyi várossá” nyilvánított
egy várost (Kassát).[2] 1381. november 26-án a diósgyőri várban írták alá a torinói békét, amelyben
Velence városa kötelezte magát, hogy vasárnap és ünnepnapokon felvonja az Anjou-lobogót a Szent
Márk téren. Az eseményt panoptikum örökíti meg a diósgyőri vár északkeleti tornyában.
A magyar–lengyel perszonálunió megszűntével Diósgyőr vesztett jelentőségéből, ettől magyar
királynék nyaralóhelye volt. Tulajdonosai sorban:
Lokietek Erzsébet
Kotromanić Erzsébet
Mária királynő
Cillei Borbála
Luxemburgi Erzsébet
Podjebrád Katalin
Aragóniai Beatrix
Jagelló Anna
Habsburg Mária
Az utolsó királyné, aki itt élt II. Lajos felesége, Habsburg Mária volt. 1546-ban írásban lemondott a
várról, amit addigra már elfoglalt az erdélyi vajda. A török veszély közeledtével a vár északi oldalát
megerősítették.
1526 után várnagya Pemflinger Sebestyén lett. 1540-ben a gyarmati Balassa Zsigmond 20 ezer
aranyforintért zálogba vette Ferdinánd királytól. A család az addigi várpalotát erőddé alakította át, az
északnyugati torony elé olasz mintára rondella épült. A karcsú tornyok helyére zömök bástyák
kerültek. A bejáratot a nyugati oldalra helyezték át, a királylépcső mellé ötszögű olasz bástyát
építettek. Ekkor emelték a háromszintes kazamatát is. Ez volt az utolsó nagy átépítés a vár
történetében. Balassa Zsigmond halála után a várat neje, Fánchy Borbála örökölte, majd az ő halála
után a király visszaváltotta. 1564-től zálogbirtokosok egész sora követte egymást, a vár pusztulásnak
indult. A 16. századd második felében a vár a végvári vonalba került. Csekély őrsége nem tudta
megakadályozni, hogy a török 1544-ben felégesse és kifossza, majd a környező falvakkal együtt
adófizetésre kényszerítse Miskolcot.
1596-ban a török elfoglalta Egert, és Mezőkeresztes mellett legyőzte a keresztény seregeket. Ezután
hasmarosan (1598-ban) Diósgyőr is elesett, és ura az egri pasa lett, de ekkor a keresztények gyorsan
visszafoglalták. Kedvezőtlen fekvésén nem tudtak javítani, de külső védművekkel megpróbálták
erősíteni:
az legvédtelenebb északi oldalon a külső vár kettős tornyát ágyúállássá alakították,
az északkeleti toronyhoz nagy alapterületű rondellát csatoltak,
az északkeleti toronyhoz sokszögű bástyát építettek,
a nyugati oldalon nyíló kapu elé huszárvárat emeltek.
 96

A 17. század elején az országgyűlés egy sor határozatban rendelte el bővítését, illetve karbantartását,
ezek a rendelkezések azonban 1660-ig papíron maradtak. Az őrség fizetése akadozott, a falak
omladoztak — az 1650. évi török ostromot azonban így is sikerült visszaverni. 1673-ban leégett a vár
tetőzete. Ekkor a vár már alig volt lakható. A század végére minden hadászati értékét elvesztette. A
kuruc harcokban már nem játszott semmilyen szerepet.
1703-ban három oldala már erősen romos volt; a negyediket a tulajdonos Haller báró rendbehozatta.
1730-ban a kápolnát is magába foglaló szárny még használható volt, a többivel nem törődtek. 1756-
ban a diósgyőri koronauradalom borházzá szerette volna átalakítani, de a tervekből végül nem lett
semmi; a romokat a környék lakossága kőbányának használta. A vármegye 1784-ben engedély kért és
kapott, hogy a vár falából köveket bányászhasson a Sajó hídjának építéséhez. A kápolnában egy ideig
még tartottak istentiszteleteket, de 1820-ra azt is széthordták.
Bár a két települést már 1903-tól autóbusz-, 1906-tól villamosközlekedés kötötte össze, egy 1932-es
útikönyv Diósgyőrt még Miskolccal egybeépült szomszédos községként említi. 1945. január 1-jével
Diósgyőrt hivatalosan is Miskolchoz csatolták, ekkor jött létre a történelmi Miskolcból, Diósgyőrből
és a környező településekből kialakuló Nagy-Miskolc. Diósgyőrt és Miskolcot először a köztük
felépülő gyár kötötte össze, majd a két település egyre inkább összeolvadt, napjainkban már csak tábla
jelzi az egykori történelmi Diósgyőr határát.

A vár napjainkban
A vár helyreállítása 1953-ban indult meg, ekkor még csak az életveszélyesen romos részeket hozták
rendbe, de 1960-tól a régészeti feltárás is megkezdődött. A négy torony közül az északkeletiben (a volt
királyi lakosztály tornya) jelenleg vártörténeti kiállítás, fegyverkiállítás és a torinói békének emléket
állító panoptikum látható Nagy Lajos király és a velencei követ viaszfiguráival; az északnyugatiban
kilátó működik, földszintjén pedig éremverde, ahol a turista saját kezűleg készíthet emlékérmet
magának; a délkeleti torony (az egykori királynéi lakosztály) ép, de a turisták számára zárva van
(többnyire öltözőként szolgál a Várjátékok szereplői számára); a délnyugati torony romos. A vár
turisztikai látványosságaihoz hozzátartozik egy valamivel nagyobb panoptikum a külső várban, itt hat
életkép nyújt betekintést a középkori Diósgyőr mindennapjaiba. A vár évente kétszer otthont nyújt a
Diósgyőri Várjátékoknak, mely során Nagy Lajos korát elevenítik fel, lovagi tornák és más előadások
tekinthetők meg, a vár mellett pedig középkori vásár zajlik. A vár középső udvarán szabadtéri
színielőadásokat szoktak tartani, a nézőtéren 800 ember fér el.
A vár turisztikai vonzerejéből levon valamennyit a tény, hogy a környék viszontagságos
történelmének köszönhetően nem veszi körül akkora történelmi városrész, mint az egri vagy a kőszegi
várat, és vadregényes erdők mellett a kevésbé romantikus diósgyőri lakótelep bérházai is környezetül
szolgálnak neki. Figyelemre méltó többek között a közvetlenül a vár szomszédságában álló Déryné-
ház, mely a 19. század kedvelt színésznőjének szentelt múzeum, illetve a katolikus templom középkori
Mária-oszloppal.

A vár a 200 forintoson

 97

Egyéb érdekességek
A vár falán emléktábla állít emléket Petőfi Sándornak, aki 1847. július 8-án a diósgyőri várban
járt. A költő a várból nézte végig a naplementét, ami Alkony című versét ihlette.
Petőfi Sándor: Alkony

Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Néma, csendes a világ körűlem,

Lankadtan bocsátja le fejét; Távol szól csak egy kis estharang,
Levelei, halvány sugárok, Távol s szépen, mintha égbül jönne
Bús mosollyal hullnak róla szét. Vagy egy édes álomtól e hang.

Hallgatom mély figyelemmel. Oh ez

Ábrándos hang jólesik nekem.
Tudj isten, mit érzek, mit nem érzek,
Tudja isten, hol jár az eszem.

Jegyzetek
1. ↑ [Csorba Csaba: Regélő váraink. Javított kiadás, Helikon, Budapest, 2005. p. 67.]
2. ↑ Emléktábla avatás a Diósgyőri Várban

Források
Várépítészetünk, Főszerkesztő Gerő László, Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1975, ISBN 963-10-
0861-4
Czeglédy I.: A diósgyőri vár, Budapest, 1971
Gerő László: A magyarországi várépítészet, Budapest, 1968
Ferenczy K.: A diósgyőri vár műemlék-helyreállítási javaslatai, Magyar Építőművészet, 1961
A vár történetét bemutató kiállítás
Csorba Csaba: Regélő váraink. Javított kiadás, Helikon, Budapest, 2005. p. 65–70.
http://www.diosgyorivar.com/content.php?cid=cont_4c583b9bb6e8a8.06825543
http://www.iranymagyarorszag.hu/diosgyori_var/I130610/
 98

BUDA
A mai Buda északi része, Óbuda (Budapest III. kerülete) területén az ókorban virágzó város római kori
neve Aquincum volt, amely a vizeiről kaphatta a nevét (latin aqua = víz), míg a középkori latin
források Sicambria néven emlegették az ókori várost.
A Buda név a korai Árpád-korban az Aquincum helyén épült települést jelölte, amelyet csak a
tatárjárást követően, a budai Vár (Újbuda) megépítése után kezdtek Óbuda néven emlegetni. A város
a középkori krónikáink szerint Attila hun uralkodó testvéréről, Budáról (Bleda) kapta a nevét. Arany
János is megörökítette Buda halála című költeményében ezt az ősi történetet a világhódító király ellen
a távollétében összeesküvést szövő fivérről, akit a hazatérő Attila párbajban megölt, és akinek az
emlékére nevezik a várost Budának.
A Buda szó a Kiss Lajos féle Földrajzi nevek etimológiai szótára szerint valóban személynév lehetett
valamikor.[1] Más véleményen volt Rupp Jakab Buda-Pest és környékének helyrajzi története című
1868-ban kiadott művében. Szerinte Aquincumot már a Római Birodalom korában is Buda,
pontosabban Voda néven nevezték! Rupp Jakab érvelése szerint a rómaiakkal már élénk kapcsolatban
álltak az ősi szláv törzsek, és az Aquincum nevében szereplő aqua szó szláv fordítása a szláv
nyelveken voda (magyarul „víz”) volt. A szláv nyelvekből származhatott azután a későbbi magyar
Buda helységnév is.
Ezt az elméletet támasztja alá a középkori német Nibelung-énekben szereplő Etelburg vagyis
„Etelvár” elnevezés is, amely valószínűleg nem csupán Etel, azaz a hun Attila nevét őrzi, hanem a szó
a szintén „víz” jelentésű ótörök etel szóhoz is kapcsolódhat. (Lásd: magyar Etelköz, Etelkuzu = vizek,
folyók köze.) A szláv szóhoz hasonlóan tehát az Etelburg elnevezés is az Aquincum név fordítása
lehet és akár maguktól a hunoktól is származhatott, akik a feltételezések szerint török nyelvű nép
voltak.[2]
Etelvár, illetve az Anonymus által is említett honfoglalás kori Budavár tehát óbudai erődítmény
lehetett, valószínű helye Kiscell. IV. Béla épített először várat a Pesti hegyen, (a mai Várhegyen), és
ezt a várat a körülötte kialakuló településsel együtt Új-Budának nevezték el, szemben Ó-Budával
(oklevél 1243-ból). A későbbiek során így alakult ki a két külön város Buda és Óbuda neve.

Budai várnegyed
Koordináták: é. sz. 47° 30′ 06.28″, k. h. 19° 02′ 00.01″

A Budai várnegyed Budapest I. kerületének egyik városrésze Vár néven. 1987 óta az UNESCO
Világörökség listáján Budai várnegyed néven szerepel.[2] Területén számos középkori eredetű
műemlék, valamint 17–18. századbeli lakóházak és középületek található. A Budai várnegyed három
fő része a Budavári Palota, a Szent György tér és a történelmi lakónegyed.

Az elnevezésről
A Budai várnegyed vagy röviden Várnegyed mellett a másik gyakori elnevezés egyszerűen Budai vár
vagy – hivatalos névként is – Vár. E két utóbbit azonban nem árt egyértelműsíteni, hiszen szűkebb
értelemben olykor csak a Budai várnegyed déli felét alkotó Budavári Palotát értik rajta. Ugyanúgy,
ahogy a Budai várnegyed kifejezés alatt is olykor csak az északi részt, a történelmi lakónegyedet értik.

Fekvése
A várnegyed földrajzilag a Várhegyen található.
Határa a várfal, ami teljesen körbeveszi. Például a Bécsi kaputól keleti irányban kiindulva az
óramutató járásával megegyezően haladva újból a Bécsi kapuhoz érünk vissza.
 99

Budai várnegyed
Története
1243-ban indult meg a vár építése az akkori neve szerint "pesti Újhegyen", a mai budai Várhegyen.
1246-ban a várható újabb mongol támadás miatt felgyorsult az építkezés. 1255-ben IV. Béla
oklevelében, mint megépített várat említette már.
1279-ben IV. László a budai rektor segítségével kirekesztette Budáról a főpapságot. 6 év múlva a
tatárok sikertelenül ostromolták a várat. 1289-ben Lodomér esztergomi érsek egyházi átokkal sújtotta
a budai rektort, Walter ispánt és a budai polgárokat.
1302-ben Károly Róbert sikertelenül ostromoltatta Budát Csák nembeli Márk fia II. István Bakonyi
ispánnal a III. Vencel párti urakkal és a budai polgárokkal szemben. Ezután VIII. Bonifác pápa
Vencelt és a budai polgárokat egyházi átokkal sújtja. Viszonzásul a budai polgárok (a történelemben
egyedülálló módon) kiátkozzák a római pápát. 1304-ben III. Vencel elhagyta az országot. 1307-ben
egy pápai rendelet Budát eretnek várossá nyilvánította. Ez év júniusában a Károly Róbert-párti
polgárok átvették az uralmat a városban. 1311-ben Csák Máté hadai ostromolták sikertelenül a várat a
Károly párti polgársággal szemben. Az 1330-as években a Várhegy déli végén az Anjouk, Károly
Róbert király és fiai, István herceg és I. Lajos király palotát kezdtek építeni.
 100

1354-ben I. (Nagy) Lajos király Visegrádról Budára helyezte át udvartartását. A vár és a város
fejlődése ezután folyamatos, egészen a török időkig. Zsigmond király 1410 és 1430 között építtette
meg a Friss-palotát. A palota az 1578-as és az 1686-os lőporrobbanás során pusztult el. A középkori
palota, a trónterem, a királyi lakosztály, a csillagvizsgáló és a könyvtár építését Mátyás király fejezte
be. A déli Nagyrondella is ekkor készült.

Buda panorámája Pest felől 1493-ban Hartmann Schedel a Nürnbergi Krónikája szerint
1525. május 11-én a városban néhány napos zavargás tört ki. Egy évvel később II. Lajos király a vár
őrizetét Bornemissza János várnagyra bízta. 1526. szeptember 12-én a mohácsi csata után I. Szulejmán
szultán bevonult Budára. 11 nappal később, miután a várat és a várost is felgyújtatta és kirabolta,
Szulejmán hadaival elvonult. Október 31-én a mohácsi csatavesztés után a várat Szapolyai János
erdélyi vajda szállta meg. 1527. júliusában I. Ferdinánd osztrák főherceg, magyar király kezére került.
1529. szeptember 3-án I. (Szapolyai) János király visszafoglalta.
1530-ban Roggendorf gróf császári tábornok sikertelenül ostromolta a várat. János király az ostrom
után Domenico da Bologna olasz mérnökkel javíttatja ki a megsérült falakat. 1541. augusztus 29-én
Szulejmán szultán csellel elfoglalta. A következő évben a magyarok sikertelenül ostromolták a várat.
1566-ban újabb sikertelen visszafoglalási kísérlet.
1599-ben Pálffy Miklós, Schwarzenberg Adolf és Nádasdy Tamás sikertelenül ostromolták a várat.
1602. október 2-november 15. között Ruswurm Hermann Kristóf császári tábornoknak sem sikerült
elfoglalása. 1684. július 10-én megkezdődött Károly lotaringiai herceg és Miksa Emánuel bajor
választófejedelem által vezetett első ostrom a török ellen. Az ostromot 109 nap küzdelem után
abbahagyták. 1686. június 24-én megkezdődött a vár második, sikeres ostroma. 1686.szeptember 2-án
foglalták vissza Budát a szövetséges hadak a törököktől. A várban szabad rablás kezdődött, tűzvész
pusztított, a lakosságot lemészárolták. A visszafoglalás után a falak helyreállítása azonnal
megkezdődött. Német lakosságot telepítettek be.
1849. május 4-től május 21-ig tartó ostrom után Görgey Artúr tábornok honvédseregei elfoglalták a
várat a császári seregektől. A szabadságharc leverése után a császáriak megkezdték a romos vár
kijavítását. Ennek során 1875 és 1882 között felépült a Várkert-bazár, lebontották a Vízi-rondellát és a
hozzá csatlakozó falak Duna-parti szakaszát.
1944–1945-ben, a II. világháború alatt a budai Várnak még egy súlyos ostromot kellett kiállnia. 1946
kezdődött meg a vár és a polgárváros régészeti feltárása és helyreállítása. A II. világháborúban a
Budavári Palota és a Várnegyed jelentős része is elpusztult. Az épületek jelentős részét az 1960-as
évek során közel eredeti formájukban újjáépítették, helyreállították, egy kisebb részét lebontották,
vagy új, egyszerűbb homlokzati kialakítással visszaépítették.
 101

Barlangok és pincék
A Budai várnegyed alatt kiterjedt barlang- és pincerendszer húzódik meg, amelyet a második
világháború alatt kórháznak és raktárnak használt a német és a magyar hadsereg. A barlangrendszer
egyik fő lejárata az Úri utcában található, és Budavári Labirintus néven mint egyedülálló turisztikai
látványosság a megadott időpontokban egész éven át látogatható.

Jegyzetek
1. ↑ a KSH 2001-es népszámlálási adatai.
2. ↑ angolul Buda Castle Quarter
3. ↑ LOSK 0101/1-es rejtjelszámon "szigorúan titkos" minősítéssel működött egészen 2002-ig a János
Kórház kezelésében a Polgári Védelem felügyeletével.

Forrás
http://hu.wikipedia.org/wiki/Buda
http://hu.wikipedia.org/wiki/Budai_v%C3%A1rnegyed
 102

Toldi Miklós
http://hu.wikipedia.org/wiki/Toldi_Mikl%C3%B3s

Toldi Miklós – Arany János költő szobrának mellékalakja a Magyar Nemzeti Múzeum főhomlokzata előtt
Toldi Miklós (1320 körül - 1390. november 22.) bihari birtokos nemes, alakját mint legendásan erős
vitézemberét őrizte meg a néphagyomány. Arany János róla mintázza a Toldi című nagysikerű művét.

Élete
Személyét sokáig fiktívnek tartották, mivel életéről kevés adat maradt fent. Oklevelekből kimutatták,
hogy valóban élt Toldi György és Toldi Miklós Károly Róbert és I. Lajos korában. 1354-ben mint
pozsony vármegyei alispánt és várnagyot, 1383-ban és 1385-ben mint Szabolcs vármegye főispánját
említik. Zsoldosvezérként vett részt Nagy Lajos király itáliai hadjárataiban. 1359-ben ura
megbízásából Firenzéből két oroszlánkölyköt kellett elhoznia. El kellett menekülnie otthonról, mert
megölte György egyik vitézét.

Emlékezete
Legkorábbi és legrészletesebb forrása Ilosvai Selymes Péter széphistóriája: Az híres nevezetes Toldi
Miklósnak jeles cselekedeteiről és bajnokosodásáról való história (Debrecen, 1574). A
néphagyományban Toldi Miklós alakja Nógrád és Bihar megyében maradt fenn legtovább,
hangsúlyozzák hatalmas testi erejét, de életét Mátyás király korába helyezik.
Toldi Miklósról szóló legismertebb alkotás Arany János Toldi-trilógiája (Toldi, Toldi szerelme, Toldi
estéje). Megírásában az is motiválta a költőt, hogy a szülőfaluja, azaz Nagyszalonta mellett található
Csonka-torony a hagyomány szerint a Toldi családé volt.
 103

Fadrusz János szobrászművész 1903-ban készítette el Toldi Miklós a farkasokkal című szobrát.

Forrás, külső hivatkozások

A Pallas nagy lexikona
Magyar néprajzi lexikon V. (Szé–Zs). Főszerk. Ortutay Gyula. Budapest: Akadémiai. 1982. 309–310.
o. ISBN 963-05-2443-0 Online elérés

1. ↑ Toldi Miklós utódai Erdélyben éltek, azonban a család gr. Toldi Lőrinccel 1856-ban kihalt. Hagyatéka
közt találtak egy Toldi Miklóst ábrázoló tizenkét hüvelyknyi olajfestményt. Készítőjének neve nem
ismert, azonban kéznyoma jártas festőre vall. A rajta lévő évszám (1512) vélhetően a készítés évére
vonatkozik. A gróf leszármazottai egy mellvérttel együtt az Erdélyi Múzeumban helyezték el, azonban
annak megszűnte után sorsuk ismeretlen. Forrás: Toldi Miklós arczképe és pánczélja. (pdf). Vasárnapi
Újság V. évfolyam, 27. szám, 1858. július 4. (Hozzáférés: 2010. szeptember 10.)
2. ↑ Dr. Petri Mór: Szilágy vármegye monographiája
 104

I. Mária magyar királynő

http://hu.wikipedia.org/wiki/I._M%C3%A1ria_magyar_kir%C3%A1lyn%C5%91

Mária királynő Thuróczy János krónikájában

I. Mária (1371. április 14. – Buda, 1395. május 17.), Anjou-házi magyar királynő. Kortársai latinul
[1]

királynak nevezték (rex), „mert még mint fogalom is teljesen idegen volt számukra a »királynőség«,
mint egyeduralkodási forma.”[2]
Nagy Lajos és Erzsébet második leánya. 1382. szeptember 10-étől uralkodott. 1385. december 31-én
lemondott a trónról, de 1386. február 7-étől haláláig ismét ő volt – 1387. március 31-étől
társuralkodóként – a Magyar Királyság hivatalos uralkodója. Máriának két leánytestvére volt. Nővére,
Katalin – V. Károly francia király másodszülött fiának, Lajosnak jegyese – 1378-ban meghalt. Húga –
az 1997. június 8-án szentté avatott – Hedvig Lengyelország királynője lett Jadwiga néven.
Magyar Királyság királya:
I. Mária (Teljes neve: Anjou Mária)
 Uralkodási ideje: 1382. szeptember 10. – 1395. május 17.
 Koronázása: Székesfehérvár, 1382. szeptember 17. (13 évig uralkodott, 5 évig egyedül)
 Elődje: I. Lajos
 Utódja: Zsigmond
Horvátország, Szlavónia, Dalmácia királya:
Marija Anžuvinska (nem volt külön koronázása)
 Uralkodóház: Anjou-ház
 Született: 1371. április 14.
 Édesapja: I. Lajos
 Édesanyja: Kotromanić Erzsébet bosnyák hercegnő
 Elhunyt: 1395. május 17. (24 évesen), Budán, lovas baleset következtében
 Nyughelye: Nagyvárad
 Házastársa:
1. (1385) per procuram Lajos, Orléans hercege
2. (1385) Luxemburgi Zsigmond, IV. Károly német-római császár második fia
 Gyermekei: 2. férjétől: Luxemburgi N. (fiú) (1395–1395)
 Uralkodása alatt nádor: Gara Miklós, Szécsi Miklós
 105

Kronológia
 1382. szeptember 17-én a 12 éves I. Máriát, Nagy Lajos leányát Demeter esztergomi érsek a Szent
koronával Székesfehérvárott Magyarország királyává koronázza.
 1383. Magyarország és Velence megerősíti az 1381. évi torinói békét. — Zavarok a Délvidéken.
Garai Miklós nádor a királynékkal a Délvidékre vonul, hogy lecsillapítsa a lázadást. A vránai
perjel meghódol, de távozásuk után a lázadás kiújul.
 1384. Mária királynő országgyűlésen erősíti meg az 1351. évi törvénykönyvet. — Horváti Pál
zágrábi püspök Nápolyba utazik és a lázadók nevében meghívja Kis Károlyt a magyar trónra. —
Október 15-én Nagy Lajos kisebbik leányát, a 11 éves Hedvidet Krakkóban Lengyelország
királynőjévé koronázzák. Felbomlik a magyar-lengyel perszonálunió.
 1385. Luxemburgi Zsigmond haddal érkezik az új férjjelölt, Orleans-i Lajos francia királyfi
ellenében, és november 1. Budán feleségül veszi Mária királynőt, Zsigmond az ország gyámja
lesz. December 25-én Mária királynő lemond a trónról és Kis Károlyt választják királlyá.
 1386. február 7-én, Budán Forgách Balázs halálosan megsebesíti Kis Károly királyt, aki 24-én
meghal. Mária királynő újból átveszi a kormányzást. — Február 18-án Hedvig, Nagy Lajos
magyar és lengyel király lánya férjhez megy Jagelló litván nagyfejedelemhez, akit II. Ulászló
néven lengyel királlyá koronáznak és aki a litván főurakkal együtt felveszi a keresztséget. Létrejön
Lengyelország és Litvánia uniója. — IV. Vencel cseh és német király, valamint öccse,
Luxemburgi Zsigmond sereggel indul Magyarország ellen. Május 12-én, Győrben találkoznak
Mária királynővel és Erzsébet anyakirálynővel és megerősítik Luxemburgi Zsigmond országgyámi
jogait. Július 25-én a lázadó Horváti-pártiak Diakovár mellett elfogják a Délvidék lecsillapítására
indult Erzsébet és Mária királynékat, Garai Miklóst és Forgách Balázst pedig megölik.
 1387. január 16. előtt a novigradi vár fogságában levő Erzsébet királynét, Nagy Lajos magyar
király özvegyét a vele együtt raboskodó lánya, I. Mária magyar királynő szeme láttára megfojtja a
vránai perjel. Zsigmond sereget indít Szlavóniába Mária kiszabadítására. Március 31-én
Luxemburgi Zsigmond brandenburgi őrgrófot, a novigradi várban raboskodó I. Mária magyar
királynő férjét a veszprémi püspök Székesfehérvárott királlyá koronázza. Ez magyar királyként
való uralkodásának kezdete. Zsigmond király vezére, Frangepán János velencei támogatással a
lázadók ellen indul és június 4-én a lázadók szabadon engedik Mária királynőt. Garai Miklós
macsói bán Temesvár mellett legyőzi a lázadók seregét, visszafoglalja Újlakot és a Szerémséget.
Mária már alig kapcsolódik be az ország kormányzásába. Zsigmond uralkodik helyette. A feudális
anarchia következtében széthullóban a Magyar Királyság, Dalmácia a Velencei Köztársaság,
Moldva a Lengyel Királyság függőségébe kerül. Bosznia és Horvátország fellázadt.
 1395. Mária terhesen leesett a lováról és koraszülött gyermekével együtt meghalt. Május 17-én
Mária királynő halálával véget ér az Anjou-ház uralkodása Magyarországon. (A trónon férje,
Luxemburgi Zsigmond követi, aki 1437-ig uralkodik.)

Nőági öröklés
Mária nevelését Deméndi László váradi püspök és Tótsolymosi Apród János küküllei főesperes
irányította. Már 1373. június 1-jén apja feleségül ígérte IV. Károly német-római császár fiának,
Zsigmondnak, az eljegyzést azonban csak 1379 második felében, Nagyszombatban tartották meg. [3]
Nagy Lajosnak csak leányai születtek, ezért mindenképpen biztosítani kívánta számukra az
örökösödést, és ez tekintélyénél fogva sikerült is. Már 1374-ben elismertette a lengyel nemességgel a
leányági örökösödést, majd 1379-ben – Katalin halála (1378) után – Mária jogát a lengyel trónra.
 106

Első uralkodása
Nagy Lajos még életében fiúsította lányát, így halála után a magyar hatalmi elit elfogadta Máriát
királynak (rex). Apja temetése után egy nappal, 1382. szeptember 17-én királlyá választották és
Demeter esztergomi érsek királlyá koronázta. Ő volt az első nő, aki a Szent Koronát a fejére tehette. A
tizenegy éves leány nevében anyja, Erzsébet irányította a kormányzást. Döntéseiben Garai Miklós
nádorra hagyatkozott. A nádor vezette azt a főúri csoportot, mely a szerintük német és cseh érdekeket
szolgáló Zsigmond félreállítását tűzte ki célul. A nőuralmat egyre inkább elvető közvélemény [4]
azonban éppen Zsigmondtól várta a helyzet rendezését. Mikor 1384. augusztusában nyilvánosságra
került, hogy az udvar tervei szerint I. Mária király férje nem Zsigmond, hanem VI. Károly francia
király öccse, Lajos lesz[5], nyílt polgárháború tört ki. Az udvar rövidlátó politikájának köszönhetően
felbomlott a lengyel–magyar perszonálunió is. 1383. március 28-án Erzsébet anyakirályné felmentette
a lengyeleket Máriának és Zsigmondnak tett esküjük alól, majd 1384. október 15-én Nagy Lajos
kisebbik leányát, Hedviget Krakkóban lengyel királlyá (rex) koronázták.
1385. tavaszán, az udvar és a felkelők között Pozsegavárott tartott sikertelen tárgyalások után I. Mária
és Lajos házasságát képviselők útján megkötötték. A Magyarországról távozni kényszerült Zsigmond
fegyverrel kívánt érvényt szerezni jogainak. Megnyerte magának német és cseh király bátyja és morva
őrgróf nagybátyja támogatását[6], majd cseh-morva csapatok élén érkezve 1385. november 1-jén
kikényszerítette a házasságot Máriával. A házasság hírére Lajos visszalépett, és így minden akadály
elhárult volna a konszolidáció elől, ha nem lépett volna fel trónkövetelőként Durazzói Károly.
Horváti Pál zágrábi püspök és Horváti János bán állt annak a tábornak az élére, amely nem ismerte el a
nőági örökösödést. Ők a Nagy Lajos udvarában nevelkedett III. (Durazzói) Károlyt, a Nápolyi
Királyság uralkodóját hívták meg a magyar trónra. A Magyarországon rendkívül népszerű Károly a
hozzá csatlakozó bárókra és a köznemességre támaszkodva lemondásra kényszerítette Máriát, és 1385.
december 31-én Székesfehérvárott Demeter esztergomi érsek közreműködésével magyar királlyá
koronáztatta magát. Zsigmondnak nem volt elegendő ereje arra, hogy ezt megakadályozza, így ismét
menekülnie kellett. A mindössze harminckilenc napig uralkodó Károly meggyilkolása (1386. február
24.) után a nápolyi Anjouk mellett makacsul kitartó párt Károly kiskorú fiát, Lászlót nyilvánította
királlyá és felkelést szervezett a délvidéken.

Kovács Mihály: Garai nádor megvédi Mária és Erzsébet királynőket

Erzsébet és Mária a zendülést személyes megjelenésükkel akarták csillapítani. 1386. július 25-én
Horváti János katonái rajtaütöttek a királynék csapatán és a hősiesen küzdő Forgách Balázs és Garai
Miklós megölése után a királynékat az Adriai-tenger partján álló Novigrad várába vitték. Horváti
János az anyakirálynét 1387. január 16. körül a fiatal magyar királynő szeme láttára megfojtatta.
Míg Mária börtönben raboskodott 1387. március 31-én Zsigmondot mint I. Mária király férjét magyar
királlyá koronázták. A királynak a magyar és horvát urak, valamint a velencei flotta segítségével 1387.
június 4-én sikerült kiszabadítania Máriát.
 107

Társuralkodó
I. Zsigmond és I. Mária formálisan társuralkodók voltak – egy ideig párhuzamosan adtak ki
adományleveleket – a hatalom azonban néhány év után fokozatosan Zsigmond kezébe csúszott át, úgy,
hogy mindkettejüknek Kanizsai János esztergomi érsek volt a kancellárja.
Királyként az első nő a magyar trónon egész életében nagyhatalmi törekvések és kisstílű egyéni
érdekek akaratlan kiszolgálója volt. Még az az elégtétel sem adatott meg neki, hogy világra hozza
Nagy Lajos unokáját. A gyermeket váró királynő a budai hegyekben lovasbalesetet szenvedett, és az
esés következtében megindult szülésben 1395. május 17-én meghalt a megszületett gyermekével
együtt. Váradon temették el.
Alakja a művészetben
A legelső részletes krónikát a királynőről a novigrádi fogságából frissen kiszabadult királynő kérésére
Monaci Lőrinc[7] írja meg, akinek személyesen a királynő mesélt a történésekről. Művét a királynőnek
és Aimo Péter volt krétai kormányzónak ajánlotta. Az írás 561 latin hexameterből álló verses krónika.
Legelőször csak 1758-ban publikálták. A ma is használatos kiadást Márki (1910) gondozásában adták
ki. A legismertebb és legnagyobb magyar drámaíró, Madách Imre is feldolgozta az alakját, amikor 18
évesen Mária királynő címmel öt felvonásos drámát írt róla, amelyet azonban se életében, se később
ebben a formában sohasem mutattak be. Gyárfás Miklós[8] Madách Mária királynőjét átdolgozza és
színpadra alkalmazza.[9] Mind drámaszerkezeti, mind nyelvi tekintetben azonban eltér az eredeti
változattól, de szellemében teljesen hű marad Madáchhoz. Gyárfás így fogalmaz: "Jogosan
felmerülhet a kétely, szabad-e teljesen újraalkotni egy múlt századi [értsd XIX. századi, a szerkesztő]
drámát, a húszesztendős Madách fogalmazását? Nem szabad. Mégis megtettem, mert azt szeretném,
ha a Mária királynő az eleven színházkultúráé lenne, nem a színházi szempontból halott
irodalomtörténeté."[10] A mű legelőször 1970. december 19-én a Szegedi Nemzeti Színházban került
színpadra Lendvay Ferenc rendezésében. A címszerepet Molnár Piroska játszotta. Az édesanyja
szerepét, Kotromanics Erzsébet királynét Stefanik Irén[11] formálta meg. Durazzo Károly szerepében
Végvári Tamás jelent meg, míg Zsigmondot Király Levente, a Nemzet Színésze keltette életre.
Emlékei
Mária királynőnek húgával, Hedvig lengyel királynővel szemben nem alakult ki sem kultusza, sem
tisztelete hazánkban, és alakja is alig őrződött meg a néphagyományban, szinte teljesen ismeretlen az
átlagemberek előtt a létezése. Egyedül a ma már Miskolc részévé vált Diósgyőr, a királynői vár őrizte
meg az emlékét, amely Mária legkedveltebb tartózkodási helye volt, de mára ez is elhalványult. A
diósgyőriek többnyire Mária királynő várának tartották a diósgyőri várromokat. Állítólag egy 500
évesnél idősebb mogyorófa köszönheti neki a létét, melyet ő ültetett saját kezűleg. Ez a fa azonban
1935-ben kiszáradt, és még az sem biztos, hogy tényleg ő ültette, hiszen lehet, hogy csak egy 109
évesen elpusztult öreg fának tulajdonította a néphagyomány azt a hiedelmet, hogy Mária fája. Egy
másik emléket is a keze munkájának tekintenek, melyet édesanyjával együtt alkotott, mégpedig egy
miseruhát, melyet ők hímeztek, és rabságuk emlékére Mária később Novigradnak ajándékozott. Ennek
csak egy apró darabja maradt meg, amelyet belevarrtak egy újabb miseruhába, és ez mind a mai napig
a megvan és látható a novigradi Szent Márton plébániatemplomban. Novigrad népe számon tartja, és
elvárja, hogy ünnepeken egykori királynőjük kezét dicsérő ruhában misézzen a pap.
Jegyzetek
1. ↑ Miután nővére, Katalin nagy valószínűséggel 1370-ben született, így Mária születésének legvalószínűbb
időpontja 1371 lehet inkább.
2. ↑ L. Dümmerth (1982: 493). Ahhoz, hogy nő létére elfoglalhassa a trónt, apjának fiúsíttatni kellett, így
jogilag férfinak számított, ezért is használták rá jogosan a rex (király) megjelölést a regina (királyné,
királynő) helyett, amely utóbbi kifejezés elsősorban a király hitvesét jelölte.
3. ↑ Mária és Zsigmond távoli rokonságban álltak egymással, de XI. Gergely pápa 1374. november 24-én
engedélyezte a házasságot.
4. ↑ A királynők pedig többször is kísérletet tettek elsősorban a köznemesség megnyerésére. Mária 1384.
június 22-én megerősítette apja 1351-es törvényeit. 1385. november 8-án egy Budán tartandó
 108

országgyűlésre négy-négy választott küldöttet kért a megyéktől, de végül éppen ezen az országgyűlésen
mondatták le.
5. ↑ A férj kiválasztása is bizonyítja Erzsébet alkalmatlanságát a kormányzásra. Az 1378. szeptember 20-án
bekövetkezett egyházszakadás után a francia király az ellenpápát támogatta. A házasság révén
Magyarország ellentétes táborba került a Szentszékkel, a Nápolyi Királysággal és a német-római császári
címet viselő Luxemburgokkal is.
6. ↑ . Zsigmond a támogatás fejében elzálogosította Magyarországnak a Vág folyótól nyugatra eső területét és
Brandenburgi őrgrófságát is
7. ↑ Eredeti nevén Lorenzo di Monaci (megh. 1429), a velencei követség tagja 1387-ben
8. ↑ (Győr, 1915. december 6. - Budapest, 1992. október 5.). Színész, drámaíró, dramaturg, újságíró és
főiskolai tanár.
9. ↑ Gyárfás (1972) közli ezt a változatot.
10. ↑ Gyárfás (1972:65)
11. ↑ (Békéscsaba, 1928. november 21. – Győr, 1976. szeptember 15.)

Irodalom
Korabeli források
Monaci Lőrinc krónikája Kis Károlyról. - Carmen seu historia de Carolo II. cognomento Parvo, rege
Hungariae, Fordította: Márki Sándor, Budapest, Athenaeum, 1910
Szakirodalom
Áldásy Antal: Adalék Mária királynő diplomatiai összeköttetéseihez, Századok, 542-550, 1896
Bertényi Iván: Kettős hatalom hazánkban 1386 elején, AETAS 21, 247-256, 2006
Birkás Géza: Francia utazók Magyarországon, Acta Universitatis Szegediensis: Sectio philologica, 16.
Tomus, Szeged, 228 pp., 1948
Dümmerth Dezső: Az Anjou-ház nyomában, Panoráma, Budapest, 1982
E. Kovács Péter: Mária királyné kiszabadítása. Magyar-velencei szövetség 1387-ben, Századok, 925-
937, 2006
Engel Pál: Magyarország világi archontológiája 1301-1457, MTA Történettudományi Intézete,
Budapest, 1996.
Engel Pál – C. Tóth Norbert: Mária királynő itineráriuma (1382-1395) in Engel Pál – C. Tóth Norbert:
Itineraria Regum et Reginarum (1382-1438), MTA Támogatott Kutatóhelyek Irodája, Budapest, 35-53,
2005
Estók János: Királynék könyve, Helikon Kiadó, ISBN 963-208-693-7, 2000
Glatz Ferenc (szerk.): A magyarok krónikája , Magyar Könyvklub, ISBN 963-547-189-0, 2000
H. Fekete Péter: Mária vagy Beatrix királyné sírja, Századok, 311-314, 1912
Horn, Émile: Marie d'Anjou, Roi de Hongrie, Revue Britanique, Revue Internationale, 1897
Huber, Alfons: Die Gefangennehmung der Königinnen Elisabeth und Maria von Ungarn und die
Kämpfe König Sigismunds gegen die neapolitanische Partei und die übrigen Reichsfeinde in den Jahren
1386-1395, Gerold, Bécs, 1885
Karácsonyi János: Mária királyné halála napja, Századok, 461-463, 1907
Károlyi Árpád: Adalék Mária és Zsigmond eljegyzésének történetéhez, Századok, 18-26, 1877
Magyar Zoltán: A Kolozsvári testvérek váradi királyszobrai, Századok 129, 1155-1166, 1995
Márki Sándor: Mária, Magyarország királynéja 1370-1395, Magyar Tört. Társulat, Budapest, 1885
URL: lásd Külső hivatkozások
Solymosi László (szerk.): Magyarország történeti kronológiája I. A kezdetektől 1526-ig, főszerk.:
Benda Kálmán, Budapest, 1981
Süttő Szilárd: Mária in Kristó Gyula: Magyarország vegyes házi királyai, Szukits Könyvkiadó, ISBN
963-9441-58-9, 2003
Casotti, Marco de (Marko Kažotić) : Il bano Horvath: storia del XIV secolo, Vol. 1-2, Tipografia di G.
Picotti, Venezia, 1839 (olasz)
Baum, Wilhelm : Císař Zikmund. Kostnice, Hus a války proti Turkům. Mladá fronta, Praha, 1996.ISBN
80-204-0543-7.(cseh)
Perniš, Jaroslav : Vznešená žena stredoveku: princezné v dynastickej politike anjouovcov, Rak,
Bratislava 2003, ISBN 80-85501-23-6 (szlovák)
 109

Szépirodalom
Lahmann György: Mária királynő alakja a magyar irodalomban, Bölcsészetdoktori értekezés,
Dunántúl Egyetemi Nyomdája, Pécs, 1927
Madách Imre: Mária királynő, dráma öt felvonásban, 1840-1855 URL: lásd Külső hivatkozások
Gyárfás Miklós: Madách színháza, Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1972
Dénes Gizella: Kisasszonykirály, Singer és Wolfner Irodalmi Intézet Rt., Budapest, 1937
Gulácsy Irén : Jezabel, Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1987
Szentmihályi Szabó Péter: Haláltánc, Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1988
Fügedi Erik : Könyörülj, bánom, könyörülj..., Helikon Kiadó, Budapest, 1986
Jonáš Záborský: Karol Dračský, Alžbeta Ludiekovna, Historická smutnohra vo troch dejstvách, in:
Jonáš Záborský, Josef K. Viktorin: Jonáša Záborskéno básne dramatické, 277–
August Šenoa: Kletva (Átok) (horvát regény) URL: Lásd Külső hivatkozások

Külső hivatkozások
Szakirodalom
Márki Sándor: Mária, Magyarország királynéja 1370-1395 (MEK)

Gyémánt Csilla
Negyedszázad szegedi Madách-bemutatói
(1970-1996)
„…A hetvenes években, amikor a szabadtérin a Madách-kultusz lassú kihunyása veszi kezdetét, a Szegedi
Nemzeti Színház falai között két izgalmas előadás is született. Íme az első.
1970 decemberében a Szegedi Nemzeti Színház ősbemutatóra invitálta közönségét. Az előadást hirdető
plakáton ezt olvashatta a korabeli néző: Madách Imre–Gyárfás Miklós: Mária királynő – ironikus tragédia. A
cím, a szerzőpáros, a műfajmeghatározás egyaránt meglepő. Az ember tragédiája, a Mózes és A civilizátor
kivételével hosszú ideig még irodalomtörténészeink látókörén is kívül rekedt Madách ifjúkori
drámaköltészete. A hatvanas évek vége felé azonban sorozatban tanúi lehetünk az eltemetett Madách-
művek „feltámasztásának”.161968-ban a Csák végnapjai c. történeti tragédiát Keresztúry Dezső dolgozta át;
1970-ben Gyárfás Miklós újjáírta a Mária királynőt, a sorozatot 1971-ben Hubay Miklós zárta le a Csak tréfa
című dráma átköltésével.
A Mária királynő első kidolgozása feltehetően 1843-ban keletkezett, de csak az 1855-ös változat maradt
ránk. A bonyolult cselekményű, ötfelvonásos történelmi dráma érdekességét – filológiai becsén túl – az
adta, hogy Madách ifjúkori próbálkozásainak Shakespeare-t követő megnyilvánulását látták benne. Nem
nyert az Akadémia pályázatán 1855-ben, s 1970-ig nem akadt színház, amely bemutatására vállalkozott
volna.17
Gyárfás Miklós, az ismert színműíró tehát százévesnél is mélyebb „Csipkerózsika-álomból” hozta
vissza a tetszhalott királynőt.18Gyárfás 120 sort őrzött meg az eredeti 1855-ös szövegből, a többit
„hozzáköltötte”, szem előtt tartva a mű eredeti szellemiségét. A bonyolult szövetű drámát
leegyszerűsítette, a Tragédiából ismert dramaturgiával élve Mária álmaként láttatva a legfontosabb
eseményeket. Az álomkép-világ illúzióját teremti meg a szokatlan szcenikai keret, Mária óriási baldachinos
ágya, amely háromszintes színpad is egyben. Az ágyon fehér gyolcsingben hánykolódó törékeny királynő
álomvíziói három szinten elevenednek meg: a baldachin tetején, az ágy szintjén tűnnek elő a ködfigurák,
illetve a „kisemberek”, akik a trónviszályok viharából kimaradtak az ágydeszkák alól bújnak elő.
Lendvai Ferenc rendezői beállítása a szereplőket mértani alakzatokba, jól elrendezett csoportokba
szervezi.19 Ebben a rendezői koncepcióban hangsúlyt kap a színészek testi szépsége. Az ifjú, kiváló adott-
ságú Molnár Piroska, s a többiek, Végvári Tamás, Király Levente, Janka Béla, Stefanik Irén megfelelnek
ennek a rendezői elvárásnak, Gombár Judit fehér, fekete, kék, bíbor, arany színekben pompázó
fantáziadús jelmezeiben. A rendezés igen fontos eleme még a világítás: az álomalakok fokozatos fel- és
eltűnése rafinált fényfüggöny segítségével; s a stilizált mozgás – a vívás, lovaglás koreografált imitációja.
 110

Az előadás sajtójában tallózva a vállalkozást lelkesen üdvözlők hangja tűnik erősebbnek, noha
rosszindulatú polemizálásra is találunk jócskán példát.
A Magyar Nemzet háromhasábos cikket szentelt az előadásnak. Barta András elismerően szól az
ősbemutató egészéről s hangsúlyozza, Gyárfás úgy alakította át az ötfelvonásos drámát két nem egészen
egyórás részre, hogy „hű maradt az eredeti mű szelleméhez, vagyis a történelem és a magánélet
konfliktusai között a maga sajátos feladatát, sorsát, hivatását kereső embert állította a dráma közép-
pontjába. A kritikus találónak érzi Gyárfás új műfaji meghatározását is: „ironikus tragédia – bármilyen
szokatlan is [...] jelzi, hogy itt minden állításban benne van a visszavonás is, az egész színdarabban nagyon
fontos szerephez jut az alakoskodás. Úgy is mondhatjuk: a játékon belüli játék. Hogy ez a forma már
inkább Gyárfás műveire jellemző, mintsem Madáchra [...] ennek elemzése nagyon messzire vezet. Még az
is meglehet, hogy a mai drámairodalom egyik alapkérdéséhez”.20
Ez utóbbi gondolat erősödik fel Koltai Tamás cikkében. Bírálja Gyárfás átköltését, mert Madách
„mocsokkal és tiszta hittel, vérrel, galádsággal és eszményekkel tele nagyon dialektikus világából” a szelíd
drámaíró (mármint Gyárfás), „mesejátékot” varázsolt, vagyis a véres lázálomszerű királydrámából „lebegő
királynődrámát” kreált.21 Felemás dicséret született Galsai Pongrác tollából, de igazságértéke nem
vitatható: „[...] Nagy Lajos leánya egy rossz dráma hősnője, igaz. De egy nagy író rossz drámájáé. Most
kiemelték ebből a boldog halálból. S egy szellemében nyilván kisebb, de ügyességében jóval különb szerző
ironikus látomásának közegébe került.”
Majd így folytatja: „Gyárfás a kusza ideahalmazból érzékletesen emelte ki a legfontosabb madáchi
gondolatot: »A bérc mentől magasabb, annál kopárabb«: a múlt századi, vérmes romantikát ügyes ötlettel
átcsempészte az álomvilágba. [...] De ami Madách művéből Gyárfás »cenzúrája« után megmaradt: drámai
anyagnak kevés. Szükség volt tehát az átdolgozó aktív társszerzőségére is. A lúdtollal írt sorok közt maradt
annyi hézag, hogy Gyárfás belegépelje a saját [...] »észrevételeit« [...] a kérdő- és felkiáltójeleket, az iróniát.
Mária királynő nem tartozik igazán sehová: Se a tragikus arcélű, sors-sújtotta költő sikertelen darabjához, se a
kitűnő, mai színműíró szellemes melodrámájához.”22 …”
Jegyzetek

16. NAGY Miklós: Madách fiatalkori drámái mai szemmel és mai átdolgozásban. Irodalomtörténet 1973. 4. sz. 981–988. l.
17. V. ö. HORVÁTH Károly: Madách Imre. Bp., Gondolat, 1984. 80–89. l.
18. A Mária királynő ősbemutatójára 1970. december 19-én került sor.
19. Ősbemutató: Madách Imre: Mária királynő. Ironikus tragédia 2 részben. Újraköltötte: Gyárfás Miklós. Rendezte:
Lendvay Ferenc. Díszlettervező: Bartha László Munkácsy-díjas. Jelmeztervező: Gombár Judit. Játékmester:
Paál István. Szcenikus: Kovács Lajos. Zene: Eötvös Péter.
Szereposztás: Mária királynő: Molnár Piroska, Vág Mari – Erzsébet királynő: Stefanik Irén – Durazzo Károly:
Végvári Tamás – Zsigmond: Király Levente – Fehér vitéz: Újlaky Károly – Piros főúr: Janka Béla – Kék főúr:
Konter László – Arany főúr: Tolnay Miklós – Bíboros érsek: Marosi Károly – Zöld polgár: Bagó László – Barna
polgár: Szabó István – Francia követ: Károlyi István – Nápolyi királyfi: Sinkó Szabolcs – Apród: Kovács Kati –
Főurak kara: Brillmann István, Éltes Kond, Farkas Tibor, Székelyhidy György, ifj. Rácz Imre, Rosta Mihály.
20. BARTA András: Mária királynő – Madách-ősbemutató a Szegedi Nemzeti Színházban. Magyar Nemzet 1970.
december 31.
21. KOLTAI Tamás: Mária királynő – Madách Imre drámája Gyárfás Miklós átköltésében Szegeden. Népszabadság 1971.
jan. 5. 7. l.
22. GALSAI Pongrác: Madách társszerzővel. Élet és Irodalom 1971. 2. sz. január 9. 12. l.

Forrás: http://www.madach.hu/MadachIThonlap/tanulmanyok/SzimpoziumIV/gyemantcs.htm
 111

Hedvig lengyel királynő

http://hu.wikipedia.org/wiki/Hedvig_lengyel_kir%C3%A1lyn%C5%91

I. (Szent) Hedvig (1374. február 18. – Krakkó, 1399. július 17.), lengyelül: Jadwiga Andegaweńska,
Lengyelország királynője és Litvánia nagyhercegnéje. Az Anjou-ház magyar királyi ágából
származott. Lengyel Királyság királynője:

Hedvig címere
 Teljes neve: Anjou Hedvig
 Uralkodóház: Anjou-ház (Capeting-dinasztia)
 Született: 1374. február 18.
 Édesapja: I. Lajos magyar és lengyel király (1326–1382) lengyel király
 Édesanyja: Kotromanić Erzsébet bosnyák hercegnő (1340 körül–1387)
 Uralkodási ideje: 1384. – 1399. július 17.
 Koronázása: Krakkó, 1384. október 16.
 Elődje: I. Lajos
 Elhunyt: 1399. július 17. (25 évesen), Krakkó
 Nyughelye: Wawel, Krakkó
 Házastársa: Jagelló litván nagyherceg, II. Ulászló néven lengyel király (1351 körül–1434)
 Gyermeke: Férjétől, Jagelló (1351 körül–1434) litván nagyhercegtől, II. Ulászló néven
lengyel királytól, 1 leány: Erzsébet Bonifácia (Krakkó, 1399. június 22. – Krakkó, 1399.
július 13.) lengyel királyi hercegnő, litván nagyhercegnő
 Utódja: II. Ulászló
 112

Életrajza
I. Nagy Lajos magyar király és Kotromanić Erzsébet lánya. Lajosnak Erzsébettől három lánya
született, Katalin, Mária és Hedvig. Apja halála után a lengyel trónt Hedvig, a magyart pedig Mária
örökölte. Hedviget eredetileg Habsburg Vilmos osztrák herceggel jegyezték el még négy évesen, –
mivel Vilmosnak szánták a magyar trónt is – mielőtt Ulászlóhoz ment feleségül. A lengyelek nem
akarták Habsburg Vilmost királyukként, ezért elűzték. Az országot azonban fenyegette keletről a
pogány litvánok serege, így kapóra jött, amikor fejedelmük, Jagelló Ulászló 1386-ban házasságkötési
ajánlattal jelentkezett Hedvig udvarában, ami persze feltételezte ő és népe áttérését a keresztény hitre.
Hedvig ebben Isten akaratát látta, s beleegyezett az új házasságba azzal a feltétellel, hogy a Szentszék
kimondja Vilmossal kötött házassága érvénytelenségét. Ez meg is történt, sőt IX. Bonifác pápa
elfogadta a keresztszülői felkérést is a királyi pártól.

Hedvig
Szent Hedvig lett a litvánok keresztény hitre térítésének igazi pártfogója, aki az üdvöt és a kegyelmet
hangsúlyozta férje meglehetősen világias, erőszakos módszereivel szemben. Ő szorgalmazta, hogy a
még zavargó, áttérni nem akaróknak ne vegyék el a jószágaikat, hangsúlyozva, hogy: ,,Ha vissza is
adtuk javaikat, ki fogja visszaadni elsírt könnyeiket?…. Szorgalmazta a meggyőzés elvét a
kereszteléseknél, illetve a litván papság kiművelését. Prágában 1397-ben kollégiumot alapított litván
teológusok számára is. Krakkóban noviciátust alapított, ahol elérte a teológiai fakultás megindítását is
a pápától.
Első gyermeke szülésébe halt bele. Szentség hírében halt meg 1399-ben, s közeli szentté avatását a
lengyelek annyira biztosra vették, hogy a krakkói Waweli székesegyház oltára alá temették, nem a
kriptába, ahová a királyi főket is szokták. Bár a kanonizáció, illetve az elevatio (felemelés) még sokáig
váratott magára, töretlen volt - ahogy a lengyelek hívják, Jadwiga - tisztelete, s mindenhol szentek
társaságában, szentként ábrázolták. Szentté azonban csak az első lengyel pápa, II. János Pál avatta
1997. június 8-án, aki korábban már bíborosként a boldoggá avatásán szorgoskodott. Szent Hedvig
2006 óta a Dunakanyar védőszentje. Ünnepe: július 18.

Filmművészet
„ANJOU HEDVIG” (előkészítés), Rendező: Krzysztof Zanussi, magyar-lengyel-osztrák
koprodukcióban készülő játékfilm
 113

Hedvig királynő síremléke

Július 18: Szent Hedvig királynő

1374-ben Magyarországon született, Nagy Lajos magyar és lengyel király, valamint Erzsébet boszniai hercegnő
harmadik gyermeke volt. Egy szerződés értelmében, melyet atyja, Lajos király Lipót ausztriai herceggel kötött,
Lipót fia, Vilmos hitvesének szánták. A házasságkötés szertartását a négy éves Hedvig és a nyolc éves Vilmos
között 1378. június 15-én Haimburgban Demeter bíboros, ostrzyhomiai érsek végezte. A két gyermeket ezután
együtt nevelték Bécsben.
Amikor Hedvig 6 éves lett, hazahozták Magyarországra, hogy itt készüljön föl a tényleges házasságkötésre.
Atyja, Nagy Lajos Vilmossal együtt a magyar trónra szánta, de a király halála után az özvegy Erzsébet királyné
és a nemesek az idősebb leányt, Máriát ültették a magyar trónra, Hedviget pedig a lengyel trónra rendelték.
Hedvig 1384 őszén érkezett Krakkóba, és október 15-én, védőszentjének, Sziléziai Szent Hedvignek ünnepén
koronázta meg Bodzanta gnieznói érsek. A lengyelek azonban, akik Hedviget királynőjükké választották,
Vilmost nem akarták a trónon látni. Ezért amikor Jagelló László követeket küldött, hogy megkérje Hedvig kezét,
szívesen fogadták, meghallgatták kérését, főként mert ígéretet tett arra, hogy vele együtt az egész litván nép
megkeresztelkedik és egyesül Lengyelországgal.
A Habsburgok azzal válaszoltak a lengyel tervre, hogy Krakkóba küldték Vilmost, aki be akart törni Wawel
várába. A Haimburgban megkötött házasság ugyanis nem kívánt újabb házasságkötést, csupán meg kellett volna
a jegyeseknek erősíteniük a korábban kötött házassági szerződést. A lengyelek azonban fölfedezték a tervet, és
Vilmost kiűzték az országból.
Hedvig, aki gyermekkorától kezdve nagyon hűséges volt a kegyelemhez, bár teste-lelke tiltakozott az új
házasság ellen, mégis beleegyezését adta, mert Isten akaratát látta benne. László 1386. február 12-én érkezett
Krakkóba, s három nap múlva testvéreivel és kíséretével együtt megkeresztelkedett. Február 18-án megtartották
az esküvőt. A Habsburgok, kiknek reményei ezzel szertefoszlottak, hamis híreket kezdtek terjeszteni Vilmos és
Hedvig korábbi együttéléséről. Hedvig a Wawel katedrálisában a papság és Bodzanta érsek jelenlétében
nyilvánosan visszavonta a gyermekkorában tett házassági ígéretét. VI. Orbán pápa személyesen vizsgálta ki az
ügyet, nemcsak a lengyelektől kapott jelentés alapján, hanem legátusa, Maffiolo Lampugnano érsek által is, akit
csak ezért küldött 1386-ban Lengyelországba. Később Bonaventura padovai bíboros is vizsgálatot folytatott. A
pápa, meggyőződvén Vilmos vádjainak alaptalanságáról (miután Vilmos meg se jelent Rómában a kánoni
tárgyaláson, melyet ő kezdeményezett), 1388. április 18-án bullát intézett Jagelló Lászlóhoz. Ebben dicséri
megtérését és szól a házasságáról, melynek érvényességéhez nem fér kétség. VI. Orbán szívélyes kapcsolatot
tartott fenn később is a királyi párral, utóda, IX. Bonifác pedig elfogadta, hogy keresztapja legyen születendő
gyermeküknek. Mindez elképzelhetetlen lett volna, ha a házasság érvényessége felől bármi kétség maradt volna
fenn.
 114

Hedvig tevékenyen részt vett az állam életében, s mindent megtett az ország nagyságának és hatalmának
biztosítása érdekében. Tevékenysége nem korlátozódott a szokásos királynői tevékenységre: egyszerű és tiszta
életvitele (melyet nem könnyen rendelt alá a kor szokásainak és eszméinek), vele született értelmessége és széles
körű műveltsége révén sok emlékezetes dolgot művelt rövid élete folyamán. Mindenekelőtt elérte azt, amit sem
törvény, sem fegyver nem tudott elérni: a pogány Litvániát a kereszthez vezette. Mint Litvánia Istentől vezetett
apostola gondoskodott megfelelő személyek kiműveléséről, kik értették a megkeresztelt nép nyelvét, lelkületét,
adottságait és jellemét: Prágában 1397-ben kollégiumot alapított litván teológusok számára.
Sokat fáradozott az elszakadt Ruténia megtérítéséért is. Tudván, hogy a ruténok ragaszkodnak a keleti nyelvhez,
fölismerte, hogy csak akkor nyerheti meg őket az Egyháznak, ha meghagyják nyelvüket és gazdag szertartásaik
használatát. Ezért a szláv bencésekhez fordult és kérte, nyissanak Krakkóban novíciátust. Rómában elérte, hogy
a pápa engedélyezze a krakkói egyetemen a teológiai fakultás megnyitását. IX. Bonifác 1399. január 11-én adta
meg az engedélyt.
Hedvig szívén viselte a betegek, árvák, szegények, elesettek sorsát. Gyakran látogatta a kórházakat, és ápolta
betegeiket. Sokat próbálkozott a parasztság nyomorának enyhítésével.
Szentség hírében halt meg. Nem a Wawel-katedrális kriptájába temették el, mint a többi királyokat, hanem a
főoltár alá, azzal a meggyőződéssel, hogy csak kis ideig marad ott, addig, míg föl nem emelik az oltár
dicsőségébe. Már 1426-ban megalakította Wojciech Jastrzembiec gnieznói érsek az első bizottságot, melynek
feladata Hedvig életszentségének kivizsgálása volt. Föltételezhető, hogy az eljárás akkor szakadt félbe, amikor
Jagelló Kázmér 1454-ben feleségül vette Habsburg Albrecht leányát, Erzsébetet, akinek nagyatyja Vilmos
herceg testvére volt. Erzsébettel és kíséretével a Wawelben otthont kapott a Hedvig iránti ellenszenv is.
A boldoggáavatási eljárás több évszázadig tartó megszakadása ellenére is a nép szívében elevenen élt Hedvig
tisztelete és emlékezete. Bizonyítja ezt az ikonográfia, hiszen a lengyel szentek és boldogok között őt is
ábrázolták. Pótolhatatlan veszteséget jelent e szempontból a waweli Szent Kereszt-szárnyasoltár pusztulása,
melynek képeit csak egy 1670-es leírásból ismerjük. Az oltárszekrény külső oldalán négy alak volt látható:
Sziléziai Hedvig, Boldog Kinga, Szent Brigitta és Boldog Hedvig a következő aláírással: ,,Boldog Hedvig
királynő, Jagelló László hitvese, meghalt 1399-ben''. A képen Hedvig a feszület előtt térdelt királyi ruhában, feje
körül glóriával.
A lengyel püspöki kar 1933. szeptember 29-én Czestochowában tartott ülésén egyhangúlag elhatározta, hogy
ismét kéri Hedvig -- vagy ahogy a lengyelek mondják: Jadwiga -- boldoggá avatását. Az eljárást 1950-ben
fölújították.
II. János Pál pápa 1997. június 8-án avatta szentté Krakkóban.

Forrás:
http://bacskaplebania.hu/naptar7.htm

Irodalom
Lenarduzzi, Marie-Albane: Szent Hedvig magyarországi Anjou hercegnő, Lengyelország királynője,
Ecclesia, Budapest, 2003 (Eredeti kiadás: Lenarduzzi, Marie-Albane: Sainte Hedwige. protectrice des
nations, Pierre Téqui éditeur, Paris, 1999)
Dümmerth D. (1982): Az Anjou-ház nyomában, Panoráma, Budapest
Bérczi Sz. (2008): Magyarországi szent királylányok emlékezete. TKTE. Budapest (ISBN 978-963-
87437-2-5)
Török J. (1991): A magyar föld szentjei, Tulipán Könyvkiadó Kft, Budapest
White, K. E. (1993): Szentek kislexikona. Maecenas Könyvkiadó, Budapest
 115

Najnowszy film Zanussiego o Królowej Jadwidze z

międzynarodową obsadą
wtorek, 05 czerwca 2007 09:49 | pap

źródło: AKPA
Krzysztof Zanussi chce wyreżyserować historyczny film o królowej Jadwidze Andegaweńskiej. Jak
powiedział w poniedziałek, będzie to wspólna produkcja kilku krajów - najprawdopodobniej Polski,
Węgier i Austrii.

Film pt. "Królowa Jadwiga" Zanussi chce na królową Polski, a w 1386 roku pojął ją za żonę
wyreżyserować na podstawie własnego scenariusza. Władysław Jagiełło. W momencie ślubu Jadwiga
miała 12 lat, a Jagiełło 35 - był więc od niej o 23
"- Napisałem ten scenariusz już kilka lat temu,
lata starszy.
potem zmieniałem go i rozbudowywałem" -
wyjaśnił. Królowa Jadwiga osobiście angażowała się w
chrystianizację poddanych - wyposażała świątynie,
Jeśli reżyserowi uda się przystąpić do realizacji
troskliwie dobierała misjonarzy, uzyskała też
planów, zdjęcia do "Królowej Jadwigi" rozpoczną
papieską zgodę na utworzenie Wydziału
się w przyszłym roku. W roli autora zdjęć Zanussi
Teologicznego na Akademii Krakowskiej.
widziałby najchętniej Sławomira Idziaka. Obsada
filmu ma być międzynarodowa. Krótko po śmierci rozpoczął się kult jej osoby -
ludzie uznali ją za świętą i zwracali się do niej w
Głównym wątkiem filmu będą nieszczęśliwe losy
modlitwach. Kochali ją, gdyż jako królowa zawsze
związku Jadwigi z Wilhelmem Habsburgiem i jej
wspierała cierpiących nędzę i uciskanych. O
późniejsze małżeństwo z Jagiełłą. 7-letni Wilhelm i
potrzebie beatyfikacji Jadwigi mówił już w 1426 r.
4-letnia Jadwiga zostają połączeni warunkowym
ówczesny arcybiskup gnieźnieński.
ślubem, który kilka lat później ma być odnowiony i
prawnie usankcjonowany. Film "Królowa Jadwiga" to nie jedyna
międzynarodowa produkcja, nad którą ostatnio
Jednak gdy po latach młodzi chcą uprawomocnić
pracuje Zanussi.
małżeństwo, przeszkodzi im w tym spisek polskich
wielmożów. Będą oni dążyli do tego, aby Jadwiga W połowie czerwca w Rzymie odbędzie się
została żoną litewskiego księcia Jagiełły. uroczysta premiera jego filmu pt. "Czarne słońce"
powstałego we współpracy z Włochami i Francją.
Jadwiga Andegaweńska żyła w latach 1374 - 1399.
Muzykę do obrazu skomponował Wojciech Kilar.
Jej ojcem był Ludwik I Wielki (Ludwik Węgierski),
król Polski w latach 1370 - 1382. Dwa lata po jego
śmierci, w 1384 roku, Jadwiga została koronowana

http://film.wp.pl/id,78227,title,Najnowszy-film-Zanussiego-o-Krolowej-Jadwidze-z-miedzynarodowa-
obsada,wiadomosc.html?ticaid=1c972
 116

Magyar-lengyel-osztrák koprodukció

Lengyelország egyik legelismeretebb filmrendezője egészen messze merészkedik vissza a történelemben. A

kereszténység elterjedése, a hatalmi harcok kellős közepébe vezeti vissza a nézőt, oda, ahol megszilárdultak a
jelenlegi, ezeréves szilárd bástyákon nyugvó országok alapjai.
Krzysztof Zanussi célkeresztjében álló Szent Hedvig lengyel királynő (Jadwiga Andegaweńska), az Anjou-
dinasztiából született I. Nagy Lajos magyar király ( Ludwik Węgierski,) és Kotromanić Erzsébet ( Elżbieta
Bośniaczka) lányaként. 1384-ben Lengyelország királynője,tulajdonképpen király volt, hiszen királlyá
koronázták, ugyanis a lengyel jog nem ismerte el a királynő jogát az uralkodás örökítésére.Hedvig élete rövid,
ám annál eseménydúsabb volt.Négy évesen Habsburg Vilmos jegyese volt, majd mivel a lengyelek nem akarták
az osztrákoknak a trónt, ezért elűzték, és később, 16 évesen Jagelló Ulászló jegyese lett. Hedvig ezzel
hozzájárult ahhoz, hogy áttérjen a keresztény hitre, ennek következtében megadva a kereszténységet
Litvániának, a lengyel-litván államszövegtség útján.Hedvig 25 évesen halt bele első gyermekének születésénél,
élétben azért küzdött, hogy ne erőszakos módón térítsék kereszténységre a litvánokat, hanem békés eszközökkel.
Szentség hírében halt meg 1399-ben, s közeli szentté avatását a lengyelek annyira biztosra vették, hogy a
krakkói Waweli székesegyház oltára alá temették, nem a kriptába, ahová a királyi főket is szokták. Bár a
kanonizáció, illetve az elevatio (felemelés) még sokáig váratott magára, töretlen volt - ahogy a lengyelek hívják,
Jadwiga - tisztelete, s mindenhol szentek társaságában, szentként ábrázolták. Szentté azonban csak az első
lengyel pápa, II. János Pál avatta 1997. június 8-án, aki korábban már bíborosként a boldoggá avatásán
szorgoskodott. Szent Hedvig 2006 óta a Dunakanyar védőszentje.
A magyar-osztrák-lengyel produkcióban készülő film jelenleg előkészítés alatt áll,de előzetes információk
szerint Hedvig életének legfontosabb két hetét fogja feldolgozni, mely a lengyel-litván unió kiteljesedését, a
kereszténység "uralomra törését" jeleníti meg.
Forrás: www.melano.hu
http://lengyelmagyar.blog.hu/2010/03/10/magyar_lengyel_osztrak_koprodukcio
 117

Częstochowa

http://hu.wikipedia.org/wiki/Cz%C4%99stochowa

Częstochowa (németül: Tschenstochau) város Lengyelországban a Sziléziai vajdaságban. A város

Dél-Lengyelországban a Warta-folyó partján fekszik.1975 és 1998 között a korábbi Częstochowa
Vajdaság székhelye. Elsősorban híres pálos monostoráról, Jasna Góráról (Fényes Hegy) és a benne
levő híres fekete madonna képről ismert. A kegyképhez minden évben a világ minden részéről
zarándokok ezrei érkeznek. Lakosságának száma: 248. 894 (2004).

A Częstochowa név Częstoch birtokát jelent és a Częstoch személynévből származik, melyet a

középkori dokumentumokban Częstobor vagy Częstomir alakban is említenek. A város egy részét ma
Częstochówkának hívják megkülönböztetve a régebbi városrésztől, mellyel 1826-ban egyesítették.
 118

Története
A települést a 13. században alapították. A történelmi dokumentumok először 1220-ban még faluként
említik. A település már 1377 előtt városi rangot kapott. A Jasna Górai kolostort a Magyar Pálos Rend
1382-ben alapította. Nevét is a magyar pálosoktól kapta, akik Szent Lőrincről nevezett anyaházuk
nevéből kölcsönözték. Ennek helyét jelölték így: In Claro Monte Budensi (a budai Fényes Hegyen). A
Fekete Madonna kegykép két évvel később került a kolostorba és a következő években zarándokhellyé
lett. A 17. században a kolostort erődítménnyé alakították át, mely 1655-ben a svédek elleni védelmi
rendszer részét alkotta.

A Fényes hegy 1655-ös ostroma

Częstochowa zsidó közössége 1700 körül alakult ki. A város Lengyelország második felosztásakor
Poroszországhoz került. A napóleoni háborúk következtében 1807-ben a Varsói Nagyhercegség, majd
1815-től a Kongresszusi Lengyelország része lett. Ez a város gyors fejlődésének kezdete. 1819-ben a
neves katonai építész Jan Bernhard megtervezte és elkezdte felépíteni az Aleja Najświętszej Panny
Marii (Legszentebb Szűz Mária) sugárutat, mely ma is a modern város fő tengelyét alkotja. A két
korábbi várost Częstochowát és Częstochówkát (amely csak 1717 Nowa Częstochowa néven lett
város) 1826-ban egyesítették. 1846-ban megnyitották a Bécs – Varsó vasútvonalat, amely bekapcsolta
a várost a vasúthálózatba. 1870 után felfedezték, hogy a környéken jelentős vasérckészletek vannak és
ez nagy lendületet adott az ipari fejlődésnek. Felépült a czestochowai kohászati művek, emellett
szövőgyárak és papírgyárak épültek.
Az I. világháború alatt a város német megszállás alá került, de 1918 után az újjászülető Lengyelország
része lett. Az új állam Sziléziában jelentős vasérckészletekhez jutott, így a czestochowai bányák
termelése gazdaságtalanná vált és azokat bezárták. Ez véget vetett a város fejlődésének. 1925-ben
püspökségi székhely lett.
A II. világháború során 1939-ben a várost Tschenstochau néven a Német Birodalomhoz csatolták. A
náci csapatok 1939. szeptember 3-án vonultak be a városba és a következő napon – melyet véres
hétfőnek is neveznek – mintegy 150 embert lőttek agyon az utcákon. 1941. április 3-án gettó nyílt a
városban, a háború során a németek közel 40. 000 czestochowai zsidót öltek meg. A várost 1945.
január 6-án szabadította fel a Vörös Hadsereg. Az erőltetett kommunista iparosításnak köszönhetően a
vasmű jelentősen bővítették és Bolesław Bierut-ról nevezték el. Ez a növekvő turizmussal együtt a
város újabb fellendülési korszakát eredményezte, melyet az önálló Czestochowai Vajdaság
megalakulása tetőzött be.
 119

Nevezetességei
A város fő nevezetessége a Jasna Górai kolostorban elhelyezett Fekete Madonna kegyképe. A
kegyhelyre minden évben turisták és zarándokok ezrei érkeznek a világ minden részéből. Ehhez
kapcsolódóan a városban számos kegytárgybolt, ajándéküzlet és emlékhely található.

Kapcsolatok Magyarországgal
Az alapító pálos renden kívül Czestochowát egyéb szálak is Magyarországhoz fűzik. Bár a
középkorban Czestochowa a magyarok számára nem vált búcsújáróhellyé, Czestochowában ma is
őrzik a közös eredet emlékét.
A 17. század végétől pedig Magyarországon is kultusz alakult ki a Fekete Madonna körül. A kegykép
nem csak a lengyelek függetlenségi harcainak, hanem a a magyarok törökellenes felszabadító
harcainak is a jelképe lett.
Ennek egyik fő oka az volt, hogy mielőtt Bécs felmentésére indult, Sobieski János lengyel király
1683-ban Czestochowába zarándokolt, a Madonna védelmét kérte és pajzsára is az ő képét vésette.
Miután Bécsnél és Párkánynál Sobieski győzött, a Madonna-kép törökverő szimbólum lett.
A kép másolatai körül Márianosztrán és Sopronbánfalván alakult ki máig is élő búcsújárás. Tiszteletét
nem csak a pálosok terjesztették. A Fekete Madonna képe Simontornya, Baja, Jászberény, Szeged és
Szabadka ferences rendi templomaiban is megtalálható.

Częstochowai Fekete Madonna

http://hu.wikipedia.org/wiki/Cz%C4%99stochowai_Fekete_Madonna

Częstochowai Fekete Madonna

A częstochowai Fekete Madonna, (Czarna Madonna vagy Matka Boska Częstochowska lengyelül)
ikon Európa egyik legismertebb Szűz Mária ábrázolása, a lengyel katolicizmus és függetlenség
szimbóluma. A Jasna Góra-i pálos kolostorban őrzik Lengyelországban, Częstochowában. A legenda
szerint Szent Lukács evangélista festette egy cédrustáblára, amely a Szent Család otthonából
származott. Az egyik legrégebbi Jasna Góra-i irat szerint a kép Jeruzsálemből Konstantinápolyon és
Belzen keresztül került a kolostorba, 1382 augusztusában. Ugyanebben az évben kapták birtokul Jasna
Górát (magyarul Fényes Hegy) a magyar pálosok.
 120

Csodatévő Madonna
Az ikon, amelynek csodatévő erőt tulajdonítanak, évszázadok óta vonzza a zarándokok tömegeit a
világ minden tájáról. A Fényes Hegyet a világ egyik leglátogatottabb zarándokhelyévé tette. Az egyik
legismertebb csoda az 1655-ös svéd invázió (az „Özönvíz”, lengyelül Potop) idején történt, amikor
egy maroknyi lengyel egy egész támadó protestáns hadsereg ellen védte meg a kolostort. A
megmenekülést a lengyelek a Madonna csodatévő erejének tulajdonították, a támadás feletti
felháborodás és a siker pedig megfordította az egész háború menetét. A következő évben, 1656. április
1-jén János Kázmér (Jan Kazimierz) lengyel király hálából a lwówi (lembergi) székesegyházban
Máriának ajánlotta fel országát, így a Szűz Lengyelország patrónája és királynője lett. A Fekete
Madonna képet később meg is koronázták. Az orosz uralom idején Miklós cár „a legveszélyesebb
lengyel forradalmárnak” nyilvánította a Fekete Madonnát, és betiltotta a częstochowai
zarándoklatokat. A Fekete Madonna volt az 1970-es években megszerveződő, Lech Wałęsa vezette
Szolidaritás mozgalom egyik szimbóluma.
Az ikon
„A festmény nélkül Jasna Góra nem volna több egy épületkomplexumnál, műalkotások múzeumánál,
amelyek kétségkívül értékesek és szépek, de hiányzik belőlük az élet ereje. A festmény a misztérium, az
alapzat, az atmoszféra a Jasna Góra-i szentélyben” – írja a kolostor honlapja. A képet egy 122,2 x
82,2 x 3,5 centiméteres fatáblára festették, és a gyermek Jézust karján tartó Szüzet ábrázolja. A képet
Mária arca uralja, tekintete a szemlélő szemébe mélyed. A Gyermek arca is a zarándok felé fordul, de
ő valahová máshová néz. A két arcon komoly, elgondolkodó kifejezés ül. Mária arcán két párhuzamos
és egy ezeket keresztező vágás fut. Jobb keze a keblén nyugszik, mintha a Gyermekre mutatna.
Köntösén a magyar uralkodóház liliomai.
A Madonna-ima
A częstochowai Miasszonyunk tiszteletére ima is született, amelyet reggel, mindjárt felébredés után
mondanak: „Częstochowai Szent Anya, kegyelemmel, jósággal és könyörülettel teljes. Neked ajánlom
minden gondolatomat, szavamat és tettemet, lelkemet és testemet. Alázattal könyörgöm áldásodért és
imáidért hogy üdvözüljek. Teljesen feléd fordulok ma, testemmel, lelkemmel, örömben és
szenvedésben, hogy elnyerhessem magamnak és testvéreimnek áldásodat itt a földön, és az örök életet
a mennyben. Ámen.” Az ukránok ugyancsak különleges tiszteletet tanúsítanak a Częstochowai
Madonna iránt.
Magyar vonatkozások
A lengyelek 1994. május 15-én, a pálosok hazatelepülésének 60. évfordulójára a Częstochowai Fekete
Madonna kegyképének másolatát a Gellért-hegyi Szent Gellért Sziklatemplomnak ajándékozták.
Irodalom
Duricy, Michael P: Black Madonnas: Our Lady of Czestochowa. © 2008 The Marian
Library/International Marian Research Institute, Dayton, Ohio. (Hozzáférés: 2008. október 22.)
Jasna Góra. © 1998-2008 Copyright by Klasztor OO. Paulinów Jasna Góra - Częstochowa.
(Hozzáférés: 2008. október 22.)
 121

Bazilikánkba érkezett a czestochowai Fekete Madonna hiteles másolata

Harangzúgás és fanfárok hangjai köszöntötték a bazilikába érkező czestochowai Fekete
Madonna hiteles másolatát. A kegyképet, amely a pálosok adománya, a Bazilika nevében Snell
György plébános a kormány nevében Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár fogadta a zsúfolásig
telt Szent István-bazilikában csütörtök este.

Hoffmann Rózsa kiemelte: a kormány és jelképesen az egész nemzet nevében veszi át a kegyképet,
majd átadja a bazilika plébánosának.
Az oktatási államtitkár, köszönetet mondva a lengyel népnek, úgy fogalmazott: Szűz Mária mindig
megvédte az országot, akkor is, amikor az hangzott el, hogy levette róla kezét.
Lukács Tamás, az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottságának
kereszténydemokrata elnöke II. János Pál pápa alakját felidézve kiemelte: a kereszténység mindig
összekötötte és összeköti a lengyel és a magyar népet.
 122

Rubovszky Csilla, az V. kerület alpolgármestere, a KDNP budapesti alelnöke úgy fogalmazott: nagy
megtiszteltetés, hogy a lengyel katolicizmus jelképe a bazilikába kerülhet. Szintén köszönetet mondott
a lengyel népnek és a pálosoknak, hogy a képet Magyarországnak ajándékozták.
Stágel Bence, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség elnöke a szervezet közreműködésével
rendezett ünnepség előtt az MTI-nek kiemelte: a magyar-lengyel barátság olyan évszázados szövetség,
amelyhez minden nemzedék hozzátette a maga részét. Most a fiatal nemzedéken a sor, hogy a
felmenőktől átvéve a stafétabotot, a magyar-lengyel barátság ápolója és élő köteléke legyen.
“Mindannyian tudjuk, hogy az igazi változásokhoz és hazánk megújításához lelki megújulásra is
szükség van” – fogalmazott a KDNP országgyűlési képviselője.
Az ünnepségen részt vett Roman Kowalski, Lengyelország budapesti nagykövete és Szili Katalin
korábbi házelnök, független országgyűlési képviselő, valamint több országgyűlési képviselő.
A csütörtöki rendezvényt lengyelországi zarándoklat előzte meg, amelyen a második világháború
kitörése előtti utolsó czestochowai magyar zarándoklatra emlékezett az a több mint 600 tagú csoport,
amely Budapestről hétfőn indult útnak.
Snell György, a székesegyház plébánosa az MTI-nek korábban elmondta: a fatáblára festett Madonna
képének másolatát az egyetlen magyar alapítású szerzetesrend tagjai, a pálosok készítették el
Czestochowában, és Magyarországra küldésével a lengyel és a magyar nép barátságát szeretnék
kifejezésre juttatni abból az alkalomból, hogy július 1-jén Lengyelország veszi át Magyarországtól az
EU soros elnökségét.

Forrás/kép: MTI

http://bazilika.biz/aktualis/bazilikankba-erkezett-a-czestochowai-fekete-madonna-hiteles-
masolata_4363_586487.html

http://www.metropol.hu/itthon/cikk/750188
 123

II. Ulászló lengyel király

http://hu.wikipedia.org/wiki/II._Ul%C3%A1szl%C3%B3_lengyel_kir%C3%A1ly

A Jagellók címere
II. Ulászló (1351. körül – Gródek, Litvánia 1434. május 31. v. június 1.), eredeti neve: Jagelló,
lengyelül: Władysław II Jagiełło, litvánul: Jogaila, belaruszul: Ягайла, Litvánia nagyhercege
(nagyfejedelme) 1377–1381 között és 1382–1401 között, Lengyelország királya 1386–1434 között.
Algirdas litván nagyfejedelem fia, Gediminas litván nagyfejedelem unokája. A Jagelló-ház
megalapítója. Eredetileg Jagelló (Jogaila) volt a neve, az Ulászló (Władisław) nevet
megkeresztelkedése után kapta. A várnai ütközetben elesett I. (III.) Ulászló magyar király édesapja.
Luxemburgi Zsigmond unokatestvére és sógora.

 Uralkodóház: Jagelló-ház
 Teljes neve: Jagelló Ulászló
 Született: 1351 körül, Vilnius
 Édesapja: Algirdas litván nagyfejedelem
Ulászló apja Algirdas litván nagyfejedelem volt. 1377-ben nyerte el a trónt, ám rokonsága erősen
megkérdőjelezte több okból hatalma jogosságát, így a nagybátyja Kestutis és annak fia Witold, s a
Német lovagrend támogatásával fegyverrel szálltak vele szembe. 1382-ben, Kestutis halála után békét
kötött unkatestvérével Witolddal (más néven Vytautas).
 Édesanyja: Tveri Julianna
 Uralkodási ideje: 1386 – 1434. június 1.
 Koronázása: Krakkó, 1386. március 4.
 Elődje: Hedvig
 Házastársa: 1. Hedvig lengyel királynő (1374–1399)
2. Cillei Anna (1381–1416)
3. Pilecki Erzsébet (1372–1420)
4. Holszański Zsófia (1405–1461)
 124

 Gyermekei:
1. feleségétől, Hedvig lengyel királynőtől (1374. február 18. – 1399. július 17.), 1 leány:
o Erzsébet Bonifácia lengyel királyi hercegnő, litván nagyhercegnő (1399. június 22. –
1399. július 13.)
2. feleségétől, Anna cillei grófnőtől (1380/81 – 1416. március 20./21.), I. Vilmos cillei gróf és
Piast Anna lengyel királyi hercegnő lányától, III. Kázmér lengyel király unokájától, 1 leány:
o Hedvig (1408. április 8. – 1431. december 8.) lengyel királyi hercegnő, litván
nagyhercegnő, nem ment férjhez
3. feleségétől, Pilecki Erzsébet szandimiri úrnőtől (1372–1420), Pilecki Ottó szandimiri vajda
lányától,[1] nem születtek gyermekei
4. feleségétől, Holszański Zsófia (1405–1461) kijevi hercegnőtől, Holszański András kijevi
herceg lányától, 3 fiú:
o Ulászló (1424–1444), III. Ulászló néven lengyel király, I. Ulászló néven magyar
király, jegyese Habsburg Anna (1432–1462) magyar királyi hercegnő, Albert magyar
király és Luxemburgi Erzsébet lánya, nem nősült meg, gyermekei nem születtek,
o Kázmér (1426–1427) lengyel királyi herceg, litván nagyherceg
o Kázmér (1427–1492), I. Kázmér néven litván nagyfejedelem, IV. Kázmér néven
lengyel király, felesége Habsburg Erzsébet (1437–1505) magyar királyi hercegnő,
Albert magyar király és Luxemburgi Erzsébet lánya, 13 gyermek, többek között:
 II. Ulászló magyar király (1456–1516)
 Elhunyt: 1434. június 1. (83 évesen), Gródek Jagielloński (ma: Horodok, Ukrajna)
 Nyughelye: Wawel Katedrális
 Utódja: III. Ulászló

Jagelló Ulászló síremléke, 1434

 125

Lengyelország királya
1384-ben a lengyelek Magyarország ellen hívták segítségül, s cserébe I. Lajos király lányának,
Hedvignek a kezét ajánlották föl. Az ifjú uralkodó katolikus lett, s Oppelni László közreműködésével
megszületett a frigy, amely egyúttal a két ország perszonálunióját jelentette. II. Ulászló néven
koronázták királlyá.
1386-tól kiújultak harcai Vitolddal, akit megint a Német Lovagrend támogatott. A két állam kilátásai
is meglehetősen borúsak voltak: keletről a tatárokkal, északról a Német Lovagrenddel és délről,
valamint nyugatról Németország-Magyarországgal való szembenállás kötötte le. I. Zsigmond ugyanis
aktív támogatója volt a teuton lovagoknak, akik a korábbi években anyagilag segítették. Seregében
szolgált a legendás huszita vezér Jan Žižka. 1387-ben megszerezte a magyaroktól a halicsi várakat.
Állítólag a vajdává kinevezett Cudar Péter és testvére Imre pénzért eladták neki, de ez eléggé
valószínűtlen.
1392-ben egyezményben elismerte Vitoldot nagyfejedelemnek, de ő ezzel nem érte be és a királyi
címet is meg akarta szerezni, akárcsak Ulászló.
1399-ben a megszületett gyermekével együtt elhunyt felesége Hedvig, s ezután a lengyel trón szuverén
ura lett. A Német Lovagrend hamarosan szembefordult szövetségesével és mindkettejük ellenlábasát
Švitrigailát támogatta. Vitold és Ulászló ugyan Švitrigailát leverte, de a német lovagok több súlyos
vereséget mértek rájuk és elfoglalták Litvániától Szamogétföldet (Szamogitia). Ekkor belátták, hogy
közös erővel kell fellépniük a területüket folytonosan fenyegető Német lovagrend ellen. Vitold rávette
a megszállt litván területek lakosságát a felkelésre, majd 1409-ben benyomultak Szamogitiába. 1410-
ben váratlan fordulatot vettek az események: Ulászló vezette lengyel sereg megerősítve cseh és román
segéderőktől, összevontan Vitold litván-orosz hadával július 15-én a Grünwaldnál vívott kemény
csatában bekerítette és megsemmisítette a német lovagrend csapatait. Az első toruni béke után Ulászló
Dobrzynt, Witold a szamogitiai területeit kapta vissza. I. Zsigmond német-római császár és magyar
király (aki 1409-től szövetségre lépett a teuton lovagokkal, 1411-ben hadjáratot indított délről és
lovagrend is újra támadott. Ezt a veszélyt sikerrel hárította el. Egy évvel később, 1412-ben Jó Sándort
Moldva fejedelmét hűbéresévé tette (ám, hogy Magyarországgal folytatott viszályának véget vessen)
kiegyezett Luxemburgi Zsigmonddal, és jó kapcsolat alakult Magyarország és Lengyelország-Litvánia
közt. 1421-ben a husziták neki ajánlották fel a cseh trónt, de ezt végül [Vitold vehette át. Litvániában
nagy erőfeszítéseket tett a kereszténység teljes elterjedéséért, de ez nagyon eredménytelenül járt.
Mikor Witold meghalt (1430), a trónt nem ő, hanem Švitrigaila kapta meg.
A nemesség megszilárdította hatalmát, de ellensúlyozásukra nem tudta a polgárságot megnyerni. Husz
János lengyel követőit üldözte. Még háromszor nősült, de csak negyedik feleségétől születettek fiai: a
későbbi III. Ulászló és IV. Kázmér.
 126

Jegyzetek
1. ↑ Jagelló a negyedik férje volt Erzsébetnek, és korábbi házasságaiból születtek gyermekei.

Irodalom
Uralkodók és dinasztiák. Szerk.: A. Fodor Ágnes – Gergely István – Nádori Attila – Sótyné Mercs
Erzsébet – Széky János. Budapest, 2001. ISBN 963-9075-12-4
Norman Davies: Lengyelország története. Budapest, 2006. ISBN 963 389 873 0

Jan Matejko: A grünwaldi csata

A kép központi alakja Nagy Vitautas litván fejedelem, mellett baloldalt gyalog harcol Jan Žižka, jobb oldalán Ulrich von
Jungingen nagymester vív küzdelmet.
A grünwaldi csata vagy tannenbergi csata (lengyelül Bitwa pod Grunwaldem, litvánul Žalgirio
mūšis németül Schlacht bei Tannenberg[1]) 1410. július 15-én a Lengyelország és Litvánia egyesült
erővel aratott győzelme a Német Lovagrend hadai fölött, amely terjeszkedésével már közel másfél
évszázada fenyegette a két államot, továbbá más országokat is, mint az orosz fejedelemségeket. A
csatát Grünwald (Grunwald), Tannenberg (Stębark), Faulen (Ułnowo) és Ludwigsdorf (Łodwigowo)
falvak közötti területén vívták.
Az ütközet az 1409–11-es lengyel–litván–lovagrendi háború keretében zajlott és a lengyel-litván
szövetséges hadak győzelmével zárult. A grünwaldi ütközet a középkor egyik legnagyobb és
legvéresebb ütközete volt, egyes források szerint majdnem negyvenezren haltak meg a harcokban. A
győzelem következtében a lovagrend ereje megtört, és ez véget vetett terjeszkedésének, az ún. Drang
nach Ostennek.
A csatatéren számos nép csapott össze. A szövetséges sereg egy részét oroszok tették ki. [2] A más
nemzetiségű hadak némelyikét saját uralkodójuk vezette. A litvánok tatár lovassága élén Jalal ad-Din,
az Arany Horda majdani kánja állt. A lengyel had soraiban harcoló moldvaiakat Sándor fejedelem
(rom.: Alexandru cel Bun) vezérelte.
A győztesek ugyanakkor a lovagrend központját, Marienburgot (Máriavár) nem tudták bevenni,
egyfelől azért, mert a győzelmüket áldomással ünnepelték, másrészt annyira kimerültek, hogy pihenőt
kellett tartaniuk.[3] Az sem kizárt, hogy jelentős számú veszteségük pótlása és a sorok rendezése is
időbe telt.
Jegyzetek
1. Más nyelveken: Angolul: Battle of Grunwald; oroszul: Грюнвальдская битва
2. ↑ Az orosz marxista történetírás ebből azt a következtetést vonta le, hogy a győzelem nekik, illetve egy
ún. „lengyel-litván-orosz unió”-nak tulajdonítható, amely azonban nem is létezett.
3. ↑ Jan Długosz krónikája
 127

Vitold litván nagyfejedelem

http://hu.wikipedia.org/wiki/Vitold_litv%C3%A1n_nagyfejedelem

Nagy Vitold, teljes nevén litvánul: Vytautas Didysis, lengyelül Witold Wiełki, žemait dialektusban:
Vītauts Dėdlīsės (1350. k. Litvániában – 1430. október 27. Trakai) Litván nagyfejedelem 1392–1430.

Vitautas címere
Apja Kęstutis nagyfejedelem, aki folytonos harcban állt a hatalomért fivérével Algirdasszal (Olgerd),
mely háború tovább dúlt Witold és Algirdas fia a Jogailának nevezett későbbi II. Ulászló lengyel
király között. A Litván Nagyfejedelemség uralma alá tartozott ez időben Fehéroroszország és Ukrajna
területe, valamint egyes nyugat-orosz földek is. Az állandó belső ellentétek az ország erejét jelentős
mértékben apasztották, ráadásul több oldalról is fenyegetve volt az Arany Horda, Oroszország és a
Német Lovagrend részéről. Litvánia hivatalosan ortodox keresztény ország volt, de a római katolikus
keresztes német lovagok folytattak ellene keresztes háborúkat, mert az ő szemükben az ortodoxok
eretnekek voltak. Az „eretnekség elleni harc” valójában a keleti irányú terjeszkedést leplezte.
A litvánoknak a szövetségi viszonyban álló Lengyelországgal sem volt felhőtlen a viszonyuk,
korábban 1344-ben Magyarország, azután 1345-ben Magyarország, Lengyelország és Csehország
Litvánia ellen vezérelt hadjáratokat. A litvánok tettek kísérleteket (igaz csupán elvétve) Moldva
meghódítására, ezzel beleütköztek a lengyelek és a magyarok érdekeibe, mert azok ugyanúgy igényt
tartottak a román fejedelemség feletti szuverenitásra (ezzel szemben a kis ország mindhárom
hatalommal szemben fegyveresen megvédte függetlenségét). 1382-ben, mikor Kęstutist
meggyilkolták, a harcok újból kitörtek, ami 1384-ben békével lezárult, s Ulászló és Witold
megosztozott a hatalmon, ennek ellenére továbbra is azon munkálkodtak, hogy egymás rovására
szerezzék meg a teljes körű hatalmat. Witold terve az volt, hogy megszerezze a litván királyi címet is,
akárcsak Ulászló, aki jelenleg a nagyfejedelmi széket birtokolta.
1386-ban Ulászló feleségül vette I. Lajos magyar király leányát, Hedvig lengyel királynőt és
Lengyelország királya lett, Litvánia katolizált, s ezzel megszületett a két állam közt a krewói unió.
Litvániában továbbra is Witolddal megosztva uralkodott, aki gyakran fellázadt ellene. Amellett
Witolddal nem volt annyira ellenséges a Német Lovagrend sem, azért, mert a lengyelekkel már régóta
állandósuló ellentét ismételten csak háborúvá mérgesedett, s igyekezett a legközelebbi velük szemben
álló hatalomhoz fordulni segítségért, ezért támogatta fegyverrel Witoldot. Ulászló felajánlotta neki az
ország feletti régensi uralmat, amit unokatestvére elfogadott és az 1392-es egyezmény értelmében a
litván nagyfejedelem lett.
Witold uralma alatt megszilárdította a központi hatalmat, letörte a lázadó főurakat és visszaszorította a
tatárokat. Viszont sem az ortodox, sem a katolikus vallás nem vert mély gyökereket soha sem az
országban, mert egészen a reformáció koráig a litván parasztok még mindig régi pogány isteneiknek
szolgáltak. Az uralkodó sértetlenül hagyta ezt a hierarchiát, de csupáncsak azért, mert az ország belső
érdekei ezt megkívánták. Witold 1398-ban a Német Lovagrend seregével és más segédhadakkal, a
Timur Kutlug tatár kán által elűzött Tokmatis kán hadaival és lengyel segédhadakkal megerősítve,
megtámadta az Arany Hordát. Az 1399. évi augusztusi vorszklai ütközetben súlyos vereséget
szenvedett Kutlugtól, aki elfoglalta tőle Szmolenszket.
 128

A Német Lovagrend ezután ellene fordult és a trónra ugyancsak pályázó Švitrigailát, Ulászló testvérét
akarta segíteni. Lengyelország-Litvánia több hadjáratot indított ellenük. Švitrigailát legyőzték, de a
német lovagokkal szemben alulmaradtak, akik elfoglalták Litvániától Szamogitiát 1404-ben. A két
uralkodó most már végleg félretette nézeteltérését és megállapodtak, hogy közös erővel gyűrik le a
mindkettejüket fenyegető teuton lovagrendet.
Witold biztatására a szamogétok fölkeltek a németek ellen (1408). 1409-ben a két ország egyesítette
haderejét és hadat üzent a lovagrendnek. Witold Hrodna mellett vonta össze hadait, amelyben a
litvánok mellett tatárok, oroszok (szmolenszkiek, beloruszok és ukránok) voltak. Egyesülve Ulászló
seregével – melynek soraiban románok és csehek is voltak –, benyomultak a lovagrend porosz
területeire. Ulrich von Jungingen nagymester 1410 elején leromboltatott három határ menti várat, s
ezen az útvonalon a lengyel-litván haderő június 30-án átlépte a porosz határt és a lovagok fészkét, a
Marienburgot vette célba. Velük szemben a lovagrendi sereg állt ellen. A döntő grünwaldi csatában –
ahol mindkét fél teljes erőit bevetette – Witold általános támadást vezényelt a német bal szárny ellen,
ami véres kudarccal végződött, csapatait szétverték és a Drewenz folyón túlra szorították.
Szerencséjére a német erők hamar visszatértek üldözéséből és majdnem bekerítették a lengyeleket. A
még megmaradt időt Witold arra használta fel gyorsan, hogy óriási erővel hozzálátott sorai
rendezéséhez és miután részben ez sikerült is neki még egy utolsó rohamra indult. Támadása sikerrel
járt és a lengyeleket hátulról szorongató németeket leverve kétoldalú támadással a lovagrendi sereget
bekerítették és megsemmisítették. A harc miatt kifáradt seregek pihenőt kaptak, majd július 18-án
folytatták útjukat. Marienburgot a lovagok még megvédték, de hatalmuk már végleg megtört. Witold
visszakapta Szamogitiát és ezt követően a két ország nagyhatalommá emelkedett.
Veresége után a lovagrend kétszer próbálta visszahódítani Witoldtól Szamogitiát (1414, 1422), de
mindkétszer Ulászló közreműködésével legyőzte őket. 1421-ben a Luxemburgi Zsigmond ellen
harcoló cseh husziták felajánlották neki a cseh koronát, amit ő elfogadott. Helytartónak elküldte
Zygmont Korzybutowicz herceget, akit azonban rövidesen elüldöztek a táboriták Prágából. 1429-ben
Witold újból bejelentette igényét a litván királyi címre, amit Ulászló húzódozva elfogadott, de még
mielőtt megkoronázhatták volna, 1430-ban meghalt.

Külső hivatkozások
Uralkodók és dinasztiák, Magyar Világ Kiadó 2001.
Weiszhár Attila – Weiszhár Balázs: Háborúk lexikona 2004.
Sulinet: A Német lovagrend (diákok munkája)
 129

II. Károly magyar király

http://hu.wikipedia.org/wiki/II._K%C3%A1roly_magyar_kir%C3%A1ly

II. Károly Thuróczy János krónikájában

 Uralkodóház: Anjou-ház
 Teljes neve: Anjou III. Károly
 Ragadványneve: Durazzói, Kis, Békés
 Született: 1354 körül, Nápoly
 Édesapja: Durazzói Lajos herceg
 Édesanyja: Sanseverino (Coriglionói) Margit
 Szicília királya: III. Károly
 Uralkodási ideje: 1381. június 2. – 1386. február 24.
 Elődje: I. Johanna
 Utódja: I. László
 Akháj Fejedelemség fejedelme: Károly
 Uralkodási ideje: 1383 – 1386
 Örököse: László
 Elődje: Balzo Jakab
 Utódja: interregnum
 Magyar Királyság királya: II. Károly
 Uralkodási ideje: 1385. december 31. – 1386. február 24. (2 hónapig uralkodott)
 Házastársa: Durazzói Margit
 Gyermekei: László; II. Johanna nápolyi királynő
 Örököse: László
 Elődje: Mária
 Utódja: Mária
 Elhunyt: 1386. február 24., Visegrád (36 évet élt)
 Nyughelye: Visegrádon, a Szent András bencés apátságban temették el.
 Nádor uralkodása idején:?
 130

II. Károly, Kis Károly (Nápoly, 1354 körül – Visegrád, 1386. február 24.) Anjou-házi magyar és –
III. Károly néven – nápolyi király valamint akháj fejedelem. Nápolyban 1381. június 2-től,
Magyarországon 1385. december 31-étől haláláig uralkodott. A „Kis” melléknevet termete miatt
kapta. Itáliában a „Békés” melléknévvel is emlegették. Apja Anjou Lajos durazzói herceg, anyja
Sanseverino Margit, fia László, későbbi magyar trónkövetelő, (más néven I. László) nápolyi és
szicíliai király. Dédapja Sánta Károly, akinek Mária, Árpád-házi magyar hercegnővel kötött házassága
alapozta meg Kis Károly trónigényét.
Az Anjou-ház durazzói ágának leszármazottja. Nagy Lajos udvarában nevelkedett, majd a lovagkirály
Dalmácia és Horvátország hercegévé tette. 1371-1376 között tótországi bán volt. I. Johanna nápolyi
királynő őt szemelte ki örökösének. Johanna és a pápa közt később ellentét alakult ki, ezért VI. Orbán
pápa Kis Károlynak ítélte a Szicíliai Királyság trónját. Nagy Lajos is őt támogatta, cserébe megeskette,
hogy lányait a magyar trón birtoklásában háborgatni nem fogja. 1381-ben a pápától királyi jogot nyert,
a következő évben megfojtatta Johannát. Ezután ellentéte támadt Rómával, 1385-ben kiközösítették az
egyházból.
Ekkor a magyar trónra tört, s korábbi fogadalma ellenére magyar földre utazott. Kihasználva a magyar
belviszályokat, megszerezte a koronát, s 1385-ben királlyá koronázta magát. Az anyakirályné azonban
nem nyugodott bele: Thuróczy János krónikája szerint 1386. február 7-én merényletet szerveztek
ellene. Forgách Balázs pohárnokmester kardjával a fejére sújtott, de ebbe még nem halt bele. Közben
Garai Nádor elfoglalta a vár erősségeit. A gyilkossági kísérlet után életben maradt Károlyt Visegrád
várába zárták, két héttel később „sebére… mérgezett orvosságot tettek, és gégéjét eltörvén beléfojtják
a lelket...”. Egyházi szertartással csak halála után négy évvel temették el, mert gaztettei miatt pont a
halála előtti napon átkozta ki a pápa.

Kronológia
 1385. Horváti Pál zágrábi püspök a délvidéki főurak nevében meghívja a magyar királyi trónra
III. (Kis) Károly nápolyi királyt. Kis Károly október 23-án Zágrábba érkezik.
 1385. Országgyűlés, amelyen a megyék négy-négy követtel képviseltetik magukat. December
31-én az esztergomi érsek Mária lemondott királynő és Erzsébet anyakirálynő jelenlétében
Székesfehérvárott a Szent Koronával királlyá koronázza Kis Károlyt (II. Károly néven
uralkodott Magyarországon). Zsigmond Csehországba menekült.
 1386. február 7. Forgách Balázs pohárnokmester merénylete II. Károly ellen. A súlyosan
sebesült királyt Visegrádra szállították, ahol február 24-én elhunyt.
 1386. július 25. A Horváti-pártiak Gara közelében Mária királynő és Erzsébet anyakirályné
kíséretét lekaszabolták, őket pedig fogságba vetették. Később Erzsébetet Novigrád várában
megfojtották.
 1387. Mária kiszabadult fogságából.
 1394. Elfogták Horváti Jánost – Erzsébet anyakirályné gyilkosát – és Pécsett Mária
követelésére megkínozták, majd felnégyelték.

Irodalom
Fügedi Erik: „Könyörülj, bánom, könyörülj…” Bp., 1986, Helikon. (ISBN 963-207-662-1)
Fazekas István: „Kis Károly” Bp., 2010, Hungarovox. (ISBN 9789639908819)
 131

Zsigmond magyar király

http://hu.wikipedia.org/wiki/Zsigmond_magyar_kir%C3%A1ly

Zsigmond német-római császárrá koronázása idején, 1433 körüli festményen

Luxemburgi Zsigmond (Prága, 1368. február 14. – Znaim, Morvaország, 1437. december 9.) magyar,
német és cseh király, német-római császár, a késő középkor egyik legjelentősebb uralkodója volt.
Zsigmond a hercegi birtokáról Luxemburginak nevezett német eredetű uralkodócsaládból származott.
Nevéhez fűződik az utolsó összeurópai keresztes hadjárat megszervezése (1396), a nagy nyugati
egyházszakadás felszámolása (1417), és a huszitizmus elleni harc megkezdése. Magyar királyként
elsősorban Dalmácia elvesztésével, Visegrád és Buda nyugati színvonalú kiépítésével, illetve az
Oszmán Birodalommal szembeni defenzívába vonulással, a végvárrendszer kiépítésével, valamint
törvényeinek gazdasági és jobbágyokkal kapcsolatos előremutató jellegével írta be magát a
történelembe.
 Uralkodóház: Luxemburgi-ház
 Született: Prága, 1368. február 14.
 Édesapja: IV. (Luxemburgi) Károly német-római császár
 Édesanyja: Pomerániai Erzsébet lengyel hercegnő
 Házastársa: 1. felesége: (1385) Anjou I. Mária (1371-1395)
2. felesége: (1405) Cillei Borbála (1392-1451), Cillei Hermann stájer gróf,
zagorjai ispán leánya
Feltételezett ágyasa: Morsinai Erzsébet
 Gyermekei: 1. feleségétől: Luxemburgi N. (fiú) (1395–1395)
2. feleségétől: Luxemburgi Erzsébet (1409–1442), feleségül ment 1421-ben
Habsburg Alberthez
feltételezett ágyasától: Hunyadi János (1409–1456)
 Elhunyt: 1437. december 9., Znaim (Znojmo) (69 évet élt)
 Nyughelye: Nagyvárad
 132

Luxemburgi Zsigmond arcképe (Albrecht Dürer festménye)

Címei
Magyarország, Dalmácia, Horvátország, Ráma, Szerbia, Galícia, Lodoméria, Kunország és Bulgária
királya, a szent római birodalomnak főkamarása Csehország és Luxemburg örököse
1397-ig brandenburgi őrgróf [10]
1411-től bekerült „a rómaiaknak örökké felséges királya” cím is a fentiek elé.
1431-től Itália királya, Milánóban megkoronázzák a lombard vaskoronával Filippo Maria Visconti
milánói herceg szövetségeseként [11]
1434-től római császár, a pápa Rómában koronázza meg [12]
Magyar Királyság királya
 Uralkodási ideje: 1387 – 1437
 Koronázása: Székesfehérvár, 1387. március 31., 50 évig uralkodott.
 Elődje: I. Mária
 Utódja: Habsburg Albert
Zsigmond fiú örökös hiányában utódjául leánya férjét, Habsburg Albertet jelölte.
Római király (Romanorum Rex)
 Uralkodási ideje: 1410 – 1437
 Koronázása: Aachen, 1414. november 8.
 Elődje: Rupert
 Utódja: II. Albert
Cseh Királyság királya: Zikmund Lucemburský
 Uralkodási ideje: 1419 – 1437
 Koronázása: Prága, 1420. július 27.
 133

 Elődje: IV. Vencel

 Utódja: Albrecht II. Habsburský
Német-római Birodalom császára: Sigismund
 Uralkodási ideje: 1433 – 1437
 Koronázása: Róma, 1433. május 31.
 Elődje: IV. Károly
 Utódja: III. Frigyes
Uralkodása alatt nádor: Szécsi Miklós, Jolsvai Lesták, Pelsőczi Bebek Dettrik, Marcaltői Miklós,
Pelsőczi Bebek Dominik, Palocsai Máté, Garai Miklós

Születése
Születése körül van némi bizonytalanság, de a források helyes ismerete eligazíthat bennünket ebben a
kérdésben Veldtrup (1988) szerint: "Zsigmond 1368. február 14-én Prágában született. Az apja, aki
ekkor éppen Nürnbergben tartózkodott, négy nappal később már eljegyezte őt közvetlenül azután,
miután megérkezett a császárné szerencsés szülésének a híre Nürnbergbe, Nürnberg várgrófjának
ifjabb leányával, Katalinnal."[2]

Trónra kerülése
Amikor Nagy Lajos meghalt, vele meghalt a magyar Anjou-ház utolsó férfisarja, ezért a két lánya,
Hedvig és Mária örökölte a trónt. Hedvig a bárók akarata szerint Lengyelország uralkodója lett, Mária
pedig Magyarország királynője, s ezzel megszűnt a két ország perszonáluniója. Szinte azonnal
megindult a verseny Mária kezéért, hiszen aki a férje lesz, az lesz Magyarország uralkodója.
A bárók három pártba tömörültek, és mind a három pártnak megvolt a maga jelöltje. A Lackfiak Mária
vőlegényét, Luxemburgi Zsigmondot (IV. Károly német-római császár fiát, Vencel német és cseh
király fivérét) támogatták. A Garaiak, Garai Miklós nádor és Erzsébet anyakirályné jelöltje Lajos
orléans-i herceg (V. Károly francia király gyermeke és VI. (Őrült) Károly fivére) volt; Lajos és Mária
diplomáciai úton házasságot is kötött. A délvidéki Horváti család II. Anjou vagy Kis Károly nápolyi
királyt akarta a trónra, és 1385-ben meg is koronázták. 40 napig uralkodott, majd Garai nádor és
Erzsébet megölette. Zsigmond még Kis Károly koronázása előtt Csehországba menekült.
A Horváti testvérek összefogtak a királynő és édesanyja ellen, és 1386-ban a nádorral együtt elfogták
őket. A nádort, aki hősiesen küzdött, lekaszabolták, majd lefejezték, az anyakirálynőt és lányát
Novigrad várába zárták. A bárók így jobb híján Zsigmond mögé sorakoztak fel, mivel ő 1385-ben már
feleségül vette Máriát. Zsigmondot 1387-ben királlyá koronázták.
Zsigmond a trónért egyezséget („ligát”) kötött bizonyos bárócsoportokkal, mert a megcsappant királyi
hatalom már nem tette lehetővé, hogy mindenkitől függetlenül politizáljon. Az egyezség értelmében a
nádor pedig Lackfi István lett. Zsigmond ugyan elnyerte a koronát, de kénytelen volt együttműködni a
ligával, kielégíteni a bárók területi igényeit. Az Anjou-kor elején helyreállított várbirtokrendszer
összeomlott, mert Zsigmond a királyi birtokok felét eladományozta. Nagy Lajos halálakor a király
még az ország háromszáz vára közül 160-nak volt az ura, Zsigmond uralma alatt ez a szám 70-re
csökkent. Ekkor kezdtek kialakulni a hatalmas mágnásvagyonok.
Az uralkodó kísérletet tett hatalmának megszilárdítására. Új embereket emelt a bárók közé, hozzá hű
főurakat, mint Cillei Hermann, Ozorai Pipó, Stiborci Stibor, de a Báthory, Rozgonyi, Tallóci, Garai
családok felemelkedése is ekkor kezdődött. Mivel a bárók helyett inkább köznemeseket juttatott
hatalomra, 1401-ben már az egész liga fordult szembe Zsigmonddal. Elfogták a királyt, de Garai
Miklós hősiesen túszul adta magát a királyért cserébe. Miután Zsigmond visszakapta trónját, létrejött a
királyhű bárókat tömörítő Garai-Cillei liga. A megállapodás következtében pedig az 1395-ben egy
lovasbalesetben, az éppen megszületett gyermekével együtt életét vesztett Mária révén megözvegyült
Zsigmond 1401-ben felbontotta eljegyzését Margit briegi hercegnővel, és még ebben az évben
eljegyezte Cillei Borbálát, akit 1405-ben feleségül is vett.
 134

Belpolitikája

Zsigmond király címere

A Zsigmondot ábrázoló lap Thuróczy János krónikájában (OSZK)

Zsigmond a helyzete megszilárdítása érdekében a magyar egyházat, elsősorban mint anyagi forrást
igyekezett a királyi hatalom szolgálatába állítani. 1404-ben rendelkezést hozott, amelynek értelmében
királyi engedményhez kötötte a pápai bullák kiadását (placetum regium – királyi tetszvényjog). Ennek
értelmében még a pápa is csak akkor adhatott ki intézkedéseket, ha abba a király beleegyezett.
A 14. század gazdasági fejlődése a városok, különösen a szabad királyi városok számának és
lélekszámának növekedését eredményezte. Kevés szabad királyi város volt, mint például Buda,
Pozsony, Bártfa, Eperjes, Kassa, a városfejlődés viszont önmagához képest jelentős volt
Magyarországon. Mivel a városok lakossága elkötelezetten támogatta Zsigmondot, nagy szerepük volt
a politikai stabilizációban, hiszen egyikük sem akart főúri függés alá kerülni, vagy kiváltságaikat
elveszíteni. Az uralkodó növelte a fallal körülvett városok számát, kedvezett a városok
kereskedelmének, elrendelte a súly- és mértékrendszer egységesítését. A mértékek közül a budán
szokásosak maradtak használatosak (1405. évi I. törvénycikk: „hogy a folyó és szilárd testek mértékét
az egész országban Budaváros mértékéhez kell alkalmazni”).[3] Gazdasági törvényei egyfajta korai
merkantilizmust képviseltek, védővámokat szedett a külföldi kereskedőktől és azok csak nagyobb
 135

tételben adhatták el áruikat, miközben a belföldi kereskedők szabadon kereskedhettek. A nemesfémek

és bármely feldolgozatlan érc kivitelének, a sók behozatalának tilalma a királyi jövedelmek növelését
szolgálták.
1405-ben a király városi dekrétumokat bocsátott ki, ezek a törvények a városok és polgárságuk
pozícióit erősítette; egyebek közt szentesítette a városok jogát a lakosaik feletti önálló ítélkezése, bíráit
pallosjoggal ruházta fel. Az 1405. évi dekrétumoknak már a bevezetője is falvakat emel mezővárosi,
mezővárosokat városi rangra, és elrendeli a védőfalak építését. Az 1435-ben tartott rendi gyűlésen már
a negyedik rend, a polgárság is képviseltethette magát.
Budán az 1370-es évek végétől Nagy Lajos király nagyszabású palotaépítkezésekbe kezdett, amelyet
Zsigmond még nagyobb léptékben kibővített, majd 1408-ban végleg Budára költöztette udvarát. Az
ország központjában megalapította az első fővárosi egyetemet. Az uralkodó kérésére IX. Bonifác pápa
1395. október 6-án kiadta az óbudai egyetem első alapítólevelét. A pápa teljes, négy fakultásból álló
egyetem létesítésére adott engedélyt. Vezetője Órévi Lukács (budai prépost, majd csanádi püspök) lett.
Az új egyetemen az összes - teológiai, kánonjogi, orvosi, valamint szabad művészetek - fakultáson
megindult a tanítás. Szoros kapcsolatban állt az új intézmény a bécsi egyetemmel, ars-fakultásán bécsi
magisterek is tanítottak, viszont óbudai bakkalaureusokról tudunk, akik a bécsi egyetemen adtak elő.
1402-ben Budán a városigazgatás demokratizálását célzó társadalmi mozgalom bontakozott ki. A
fővárosi felkelésbe az egyetem vezetői is belekeveredhettek, s Zsigmond 1403-ban feltehetőleg
bezáratta az egyetemet, melyet hét év múlva indított újra. XXIII. János pápa 1410. augusztus 1-jén írta
alá bulláját az óbudai egyetem újraalapításáról. A négy klasszikus fakultású egyetem megkapta
mindazon kiváltságokat, amelyeket a nagy európai egyetemek élveztek. A kor kiemekedő jelentőségű
eseményén, a nyugati egyházszakadást megszüntető (1414 és 1418 között ülésező) konstanzi zsinaton
a rangos egyetemek képviselői is megjelentek, és - Ulrich Richental korabeli krónikája szerint - köztük
az óbudai egyetem 7 tanárával képviseltette magát. 1419 után már nincsenek adataink az óbudai
egyetem további működéséről.
1408-ban Zsigmond létrehozta 24 bárói család részvételével a Sárkány Lovagrendet, a királyhű liga
megerősítésére. Tagjai, báróként, helyet kaptak a királyi tanácsban, és birtokokat is kaptak, ami által
csökkent a királyi birtokok területe és jelentősége, erősödött a nemesi vármegyerendszer. A török
közelsége miatt (Szerbia hűbéres török állam lett) az ország déli részén végvárakból álló védelmi
rendszert építtetett Ozorai Pipó irányítása alatt. Létrehozta a telekkatonaságot: a birtokosoknak minden
20(később 33)jobbágy után fel kellett szerelni egy lovas íjászt. Zsigmond sokszor került pénzügyi
zavarba, hogy bevételekhez jusson, gyakran rendkívüli hadiadót vetett ki, vagy elzálogosított várakat,
falvakat. Így történt, hogy 1412-ben 16 szepesi helységet zálogosított el a lengyel királynak 37 ezer
cseh garasért. Ezek a települések csak Lengyelország első felosztásakor, 1772-ben tértek vissza
Magyarországhoz.
1437-ben kirobbant a Budai Nagy Antal-féle erdélyi parasztfelkelés , aminek közvetlen kiváltó oka az
volt, hogy Lépes György, az erdélyi püspök három éven keresztül, míg rossz pénz volt forgalomban,
nem szedte be az adót, majd mikor ismét "jó" pénz került forgalomba, visszamenőleg is követelte a
tizedet. A kolozsmonostori egyezményben az erdélyi vajda enyhített a parasztok terhein.

Külpolitikája
A törökök ellen
1389 júniusában a rigómezei csata következtében Szerbia I. Bajazid vazallus államává vált. Zsigmond
és bárói az első pillanatban felismerték a veszélyt, és a király belső gondjai ellenére 1389 és 1392
között minden évben hadjáratokat vezetett a Balkánra.
Zsigmond első balkáni hadjárata 1389-ben elfoglalta a mai Kragujevác környékén Borač és
Čestin várát. Ez volt az első olyan eset, amikor magyar király a macsói bánság határán túl
fekvő szerb területet vett birtokba. Ezután a törökök és a szerbek együttes erővel először 1390
elején törtek be Magyarországra. 1390 júliusában Sárói László temesi ispán Vitovnicánál
szétvert egy újabb, betörni készülő török-szerb csapatot
 136

Zsigmond második balkáni hadjárata 1390-ben semmilyen értékelhető sikert nem hozott
(valószínű célja Ostrovica elfoglalása lehetett). A törökök ezenközben elfoglalták Galambóc
kulcsfontosságú várát. A várat Zsigmond még az év decemberében megpróbálta visszavenni,
de sikertelenül.
1391-ben meghalt I. Tvrtko bosnyák király, és Zsigmond hadjáratot hirdetett Boszniába, de
végül inkább (valószínűleg) fegyverszünetet kötött Dabišával, az új királlyal, és kisebb haddal
a Szerémségbe betört és az azt végigpusztító szerb-török csapatok ellen indult. (A sereg másik
fele Perényi Miklós szörényi bán vezetésével a Temesközben harcolt – sikeresen – az oda is
betörő törökök ellen). A törökök elpusztították Szávaszentdemetert, Nagyolaszt és Nagyenget.
Zsigmond harmadik balkáni hadjárata. A magyarok Nagyolasznál, majd (immár Zsigmond
vezetésével) Nagyengnél fölvették velük a harcot, de még a második ütközet is csak
döntetlennek minősíthető eredménnyel zárult. A nagyengi csatában kitüntette magát az ennek
hatására egyre nagyobb szerephez jutó Maróti János, akinek öccsét, Maróti Dénest előzőleg
(Nagyolasznál) elfogták a törökök.
1392 elején a törökök minden korábbinál nagyobb erővel törtek be a temesi végeken, és
Zsigmond még bátyjától, Venceltől is segítséget kért (és kapott) Zsigmond a negyedik balkáni
hadjáratra (sőt, még angol lovagok is jöttek sógorától, II. Richárd angol királytól). Ennek
hatására a török hadak (amiket maga I. Bajazid szultán vezetett) nem bocsátkoztak nyílt
ütközetbe, csak gátolták, késleltették a magyar hadak mozgását, amíg azok utánpótlásuk
apadtán vissza nem fordultak.
Zsigmond ötödik balkáni hadjárata 1395-ben. Zsigmond ismét személyesen vezetette a hadat,
ezúttal Havasalföldre. Legyőzte a törökbarát Vlad vajda csapatait, visszasegítette trónjára az
1394-ben elűzött Mircea cel Batrin vajdát. A magyar hadak a Dunáig jutottak, ahol
visszavették a törököktől Kis-Nikápolyt (bolgárul Holovnik, románul Turnu Magurele).
Miután elvonult a magyar sereg, a törökök betörtek Krassó és Temes megyékbe, de Csáky
Antal és Marcali Miklós temesi ispánok Csák mellett legyőzték őket.
A sikeren felbuzdult Zsigmond ki akarta űzni a törököt egész Európából, de 1396-ban Nikápolynál
döntő vereséget szenvedett. Ezután már csak a védekezésre összpontosított, és a telekkatonaságot
létrehozva átszervezte a magyar haderőt. Ezzel új adót vezetett be: húsz jobbágytelek után egy
(lovas)íjászt kellett kiállítania minden nemesnek. Ezen felül a király "ideiglenesen", a török veszély
megszüntéig felfüggesztette a nemesség hadi szolgálatának idejét szabályozó törvényt. Ez utóbbi
rendelkezését később I. Albert az országgyűlés kívánságára eltörölte.
Zsigmondot a telekkatonaság bevezetése ellenére sorra érték a kudarcok a törökök ellen, ezért a déli
vidéken tagolt védelmi rendszert épített ki. Ennek legdélebbi részei az ütközőállamok voltak (például
Havasalföld). Ez után következtek a déli határ mentén kialakított bánságok, s a harmadik vonalat az
első végvárvonal adta, melynek központja Nándorfehérvár lett. 1428-ban sikertelenül próbálta meg
visszafoglalni a törököktől Galambóc várát. A déli irányú küzdelmek alatt elveszítette Dalmáciát, ami
ismét velencei fennhatóság alá került.
Az európai egységért
Zsigmondot 1410-ben választották német királlyá. Erre Rupert német király 1410-ben bekövetkezett
halála adott alkalmat, akit a választófejedelmek 1400-ban a letett Vencel, Zsigmond bátyja helyére
választottak meg. Akkor a cím kikerült a Luxemburgiak birtokából. 1410-ben azonban a
választófejedelmek többsége nem Zsigmondot, hanem unokatestvérét, Jodok morva őrgrófot
támogatta. Zsigmond mellett csak a trieri érsek és rajnai palotagróf (Rupert fia) állt, a többiek -
Vencel, mint cseh király, a kölni érsek, a mainzi érsek, a szász választó és Jodok, mint Brandenburg
tényleges és jogszerű ura - Jodokot támogatták. Zsigmond puccsszerűen 1410. szeptember 20-án,
amikor még csak négy választófejedelem volt a helyszínen, saját magát nyilvánította német királynak.
Ehhez a brandenburgi választói szavazatot ő maga adta le magára. A brandenburgi tartományt azonban
1388-ban elzálogosította Jodoknak azzal a kitétellel, hogy ha öt éven belül nem váltja vissza, akkor az
a szavazattal együtt végleg Jodokot illeti. 1397-ben ezen jogában Vencel, még mint német király, meg
is erősítette Jodokot. Október 1-én azután a választók többsége Jodokot választotta királynak. Az
október 1-i választás résztvevői érvénytelennek tartották Zsigmond címét, azt azonban nem
 137

akadályozhatták meg, hogy a címet használja, mindenféle hatalom nélkül, aminek megszerzésére
kísérletet sem tett, mintha a látszattal beérné. A helyzetet az oldotta meg, hogy Jodok 1411. január 18-
án váratlanul meghalt. Némi diplomáciai huzavona után - elsősorban a mainzi érsek ellenállását kellett
legyűrni - a négy választófejedelem - miután a trieri és pfalzi választó elutasította, hogy új választásba
belemenjenek - Frankfurtban 1411. július 21-én Zsigmondot egymás között német királynak jelentette
ki. [4]
Ezután hívta össze a konstanzi zsinatot (1414-1418), ahol egész Európát sikerült a tárgyalóasztalhoz
ültetnie. Ez volt a bécsi kongresszusig (1814) a legnagyobb diplomáciai tárgyalás. A zsinat elsődleges
feladata az 1378 óta tartó, egyházszakadással fenyegető helyzet felszámolása volt. Ekkor ugyanis 3
pápa volt, s mindegyiknek megvoltak a saját támogató országai. Az alapvetően szembenálló blokkok
egyrészt a franciák, spanyolok és skótok másrészt a németek burgundiak és angolok voltak. A zsinat
idején a politikai helyzetet bonyolította, hogy ekkor újult erővel lángolt fel a százéves háború Anglia
és Franciaország között. 1415-ben V. Henrik angol király az azincourt-i csatában legyőzte a francia
sereget és komoly előrelépést tett a francia korona megszerzése felé, amire a burgundi herceg is
pályázott. Zsigmond 1416-ban Angliába látogatott, ahol az angol királlyal megkötötte a canterbury-i
szövetséget, amiben fegyveres támogatást ígért az angoloknak a franciák ellen. Ezt végül sohasem adta
meg, de ennek lebegtetése óriási nyomás alá helyezte a franciákat a zsinaton, s az angolok is sokat
profitáltak diplomáciai téren ebből. A zsinaton például önálló, ötödik nemzetnek ismerték el őket -
addig a német nemzet részének számítottak -, ami európai nagyhatalommá emelte Angliát.
Zsigmondnak végül sikerült elérnie, hogy a három pápát lemondatták és helyettük egyet, V. Mártont
választották meg. [5]
A huszita háború
A második kérdés az egyház megreformálása volt, mert ebben az időszakban az egyház tekintélye
addig soha nem látott mélységekbe zuhant. Ám a reformok a pápaválasztás után lekerültek a
napirendről. A konstanzi zsinaton hallgatták meg a cseh reformátort, Husz Jánost is, akit Zsigmond
támogatott, ám a püspökök nyomására mégis elítélte.
1419-ben Zsigmond bátyjának, Vencelnek a halála után joggal formálhatott igényt a cseh trónra.
Konstanzi lépéseivel azonban maga ellen hangolta a cseheket, és elkezdődött a 17 évig tartó huszita
háború, melynek leverésére keresztes háborút hirdetett. 1431-ben sikerült megosztania a felkelőket, és
a kelyhesek átpártoltak hozzá, az ő segítségükkel végül 1434-ben döntő csapást mértek a táboriták
seregére. A huszita háborúk vége felé érte el legnagyobb sikerét, ugyanis 1433-ban a pápa német-
római császárrá koronázta.
Velence ellen Dalmáciáért
A torinói béke 1381. augusztus 8-án Magyarországnak ítélte egész Dalmáciát Cattaroval együtt. A
dalmát városok kereskedelmi jogokat nyertek Velencében, Velence pedig mérsékelt - 7000 dukát -
adót fizetett Magyarországnak. Velence egy ideig betartotta az egyezményt Zsigmond alatt is, mert
Zsigmond uralmát kedvezőbbnek tartotta, mint a Dél-Itáliát Magyarországgal egyesíteni akaró
Anjoukét. A béke azt is kimondta, hogy Magyarország köteles fenntartani a nyugalmat Dalmáciában.
A nikápolyi vereség után azonban Velence kihasználta Zsigmond megingott helyzetét. 1400-ban
beszüntette a 7000 dukát folyósítását, miközben Itáliában is terjeszkedni kezdett. Megszerezte
Aquileiát, Padovát, Veronát, Vicenzát, majd 1409-ben megvásárolta Nápolyi Lászlótól annak
dalmáciai birtokait, köztük Zárát. Velence ezután már nyíltan is fellépett Zsigmond ellen, Sebenicót
ostrom alá vette, Traut és Knint is igyekezett megadásra bírni. [6]
Zsigmond érthetően 1411-ben háborút indított Velence ellen. A háború azonban sem diplomáciailag,
sem katonailag nem volt eléggé előkészítve. Az osztrák herceg nem támogatta, mivel hűbéresei
Velence oldalára álltak, a Dalmáciába küldött hadsereget pedig hadvezéri képességekkel nem
rendelkező emberek - Eberhard főkancellár, zágrábi püspök és unokaöccse, Medvei Petermann horvát-
dalmát bán vezette. Velence fő hátországába, a "terra fermába" Ozorai Pipó tört be, de ő a diplomáciai
előkészítetlenség miatt nem volt hatékony. Cillei Hermann és fia, Cillei Frigyes valamint Garai Miklós
nyomására béketárgyalások kezdődtek Isztriában 1412-ben, amelyeken Velence hajlandó lett volna - a
követutasításnak megfelelően - akár 200 ezer dukátot fizetni Dalmáciáért és a 7000 dukátot is évente
folyósítani. A tárgyalások bukását az okozta, hogy Zsigmond ragaszkodott egész Dalmáciához,
 138

Velence pedig minimálisan Zárához. A háború folytatódott, amit Velence jobban bírt pénzzel és
zsoldosokkal, végül a status quo alapján Castelletóban 1413. április 17-én ötéves fegyverszünetet
kötöttek. [7]
Zsigmond látta, hogy katonailag képtelen elragadni Velencétől Dalmáciát és a Terra fermát, ezért
nagyot gondolva a velencei gazdaság alapjaira próbált csapást mérni. Megpróbálta a nürnbergi
kereskedőházakra alapozva Velencét megfosztani a keleti árucikkek kereskedelmi monopóliumától.
1412-ben felszólította a Hanza-szövetséget, hogy szakítsák meg kapcsolataikat Velencével, 1417-ben
pedig a rajnai és dél-német kereskedővárosokat, hogy Velence helyett Genovával kereskedjenek,
amely városnak a Krím-félszigeti Kaffán keresztül kapcsolata volt a kínai selyemúttal, Trapezunton
keresztül pedig Perzsiával és Közép-Ázsiával. Velencét súlyos kár érte, de végül nem tette tönkre. [8]
A fegyverszünet lejárta után 1418-ban Velence aktivizálta magát és sorra foglalta el és vissza a
következő években a dalmáciai és észak-itáliai városokat. 1431-ben Zsigmond személyesen jelent meg
Itáliában, mint a Filippo Maria Visconti milánói herceg szövetségese. A herceg lehetővé tette számára
az itália királlyá való koronázást a lombard vaskoronával, ami ekkor előzetes feltétele volt a császárrá
koronázásnak. Ez utóbbi meg is történt 1434-ben Rómában a pápa által. Közben Zsigmond 1433.
június 5-én hátrányos fegyverszünetet kötött Velencével, végül Nagyszombatban 1435. augusztus 31-
én békét és szövetséget kötött a milánói herceg ellen. Dalmácia ezzel végleg elveszett a magyar
korona számára. [9]

Történelmi jelentősége
Német, magyar, cseh királyként és német-római császárként Európa legtekintélyesebb uralkodója volt.
Birodalma központját Budán rendezte be, amelyet európai hírű királyi rezidenciává fejlesztett. A
palotaegyüttesnek – amely mára elpusztult – annak idején a csodájára jártak. Így elmondhatjuk, hogy
ebben az időben bizonyos értelemben Buda volt Európa központja, ahol császárokat, királyokat,
fejedelmeket fogadtak. A német birodalmi gyűlést, először a történelem folyamán, a Német-római
Birodalom határain kívül, Pozsonyban hívta össze.
Zsigmond kora fordulópontot jelent Magyarország külpolitikai helyzetében: az eddigi regionális
nagyhatalom a törökök megjelenése által a fenyegetettség állapotába jutott, s a sikertelen hadjáratok
után világossá vált mindenki számára, hogy Magyarország védekező helyzetbe került.
A birtokszerkezetben végbement változások a hatásukat egészen 1848-ig éreztették: ekkor kezdett
kialakulni az a nagybirtokos réteg, amely a későbbiekben az országot irányította. Eddig a királyi udvar
volt a kultúra centruma, ettől kezdve a főúri udvarok hasonló mértékben alakították az ország
kultúráját és politikáját. Mindent egybevéve azonban konszolidációja sikere után Zsigmond hatalma
szilárd volt. Bizonyos vélemények szerint (például Engel Pál) I. Mátyás is Zsigmond példáját
igyekezett követni.
Reformpárti volt, s ez egy újfajta gondolkodásmódból fakadt: az intézményekhez, a rendszerekhez
hozzá lehet nyúlni, át lehet alakítani, s ettől az intézmény jobbá is lehet. Ez a gondolat teljesen új volt
a korában, hiszen eddig a vezérelv az volt, hogy ami régi, az a jó, nem szabad hozzányúlni. A
praktikus újítások iránti vonzalma megmutatkozott az haditechnikai újítások – ágyúk használata –
terén is.
Utódai
Egyetlen törvényes gyermeke és örököse lánya, aki a második házasságából, Cillei Borbála királynétól
született Luxemburgi Erzsébet királyné. Tőle származó unokái: Anna (1432–1462), György (1435–
1435), Erzsébet, akik még életében születtek, és V. László (1440–1457), akit már az apa, Habsburg
Albert sem ért meg. Így egész életében a törvényes fiúörökös nem adatott meg neki, hiszen mind a
Mária királynőtől született fia az édesanyjával együtt, mind pedig György nevű unokája a születést
követően röviddel meghalt. Feltételezett természetes fia Hunyadi János, aki Morsinai Erzsébettől
született. Ugyanakkor egészen 1921-ig, IV. Károly trónfosztásáig, néhány kivételtől eltekintve,
Zsigmond utódai ültek a magyar trónon.
 139

Hivatkozások
1. ↑ Genealogie-Mittelalter/Sigismund
2. ↑ Az eredeti szöveg németül így hangzik: "Sigmund war am 14. Februar 1368 in Prag geboren worden.
Sein Vater, der sich gerade in Nürnberg aufhielt, versprach ihm bereits vier Tage später, unmittelbar
nachdem die Nachricht von der glücklichen Entbindung der Kaiserin in Nürnberg eingetroffen war, der
jüngeren Tochter des Burggrafen von Nürnberg, Catharina, zur Ehe." Lásd Veldtrup, Dieter: Zwischen
Eherecht und Familienpolitik. Studien zu den dynastischen Heiratsprojekten Karls IV. = Studien zu den
Luxemburgern und ihrer Zeit, Verlag Fahlbusch/Hölscher/Rieger (Warendorf), Bonn, 1988, 394. old.
3. ↑ Forrás: 1000 év törvényei
4. ↑ Mályusz Elemér. Zsigmond király uralma Magyarországon. Gondolat (1984). ISBN 963-281-414-2
5. ↑ Bárány Attila: Zsigmond király, a konstanzi zsinat és a százéves háború. Századok, CXLIV. évf.
2010. 6. sz. 1345. o.
6. ↑ Mályusz Elemér. Zsigmond király uralma Magyarországon. Gondolat (1984). ISBN 963-281-414-2
7. ↑ Mályusz Elemér. Zsigmond király uralma Magyarországon. Gondolat (1984). ISBN 963-281-414-2
8. ↑ Mályusz Elemér. Zsigmond király uralma Magyarországon. Gondolat (1984). ISBN 963-281-414-2
9. ↑ Mályusz Elemér. Zsigmond király uralma Magyarországon. Gondolat (1984). ISBN 963-281-414-2
10. ↑ Mályusz Elemér. Zsigmond király uralma Magyarországon. Gondolat (1984). ISBN 963-281-414-2
11. ↑ Mályusz Elemér. Zsigmond király uralma Magyarországon. Gondolat (1984). ISBN 963-281-414-2
12. ↑ Mályusz Elemér. Zsigmond király uralma Magyarországon. Gondolat (1984). ISBN 963-281-414-2

Irodalom
Szilágyi Sándor szerk.: A magyar nemzet története III. kötet, Athenaeum Irodalmi és Nyomdai
Részvénytársulat, Budapest, 1895. URL: lásd Külső hivatkozások
Horváth Henrik: Zsigmond király és kora, Budapest, 1937
Mályusz Elemér: Zsigmond király uralma Magyarországon 1387-1437, Gondolat, Budapest, 1984
Szögi László: Az első univerzitás a magyar fővárosban. In: Óbuda évszázadai. Főszerk.: Kiss Csongor.
Bp.: Better Kiadó, 2005. 461-462.
Jung Károly: Hunyadi János származáslegendájának/származáslegendáinak kérdéséhez, Létünk 36.,
2006
C. Tóth Norbert: Luxemburgi Zsigmond uralkodása 1387-1437. Magyarország története 6. Főszerk.:
Romsics Ignác. Bp.: Kossuth Kiadó, 2009.
Simon László: Európát Budáról kormányozták. Luxemburgi Zsigmond királyunk az európai diplomácia
vezéralakja volt. Metropol, 2009. június 25., 11. p.
 140

Kronológia
 1387. március 31. Zsigmondot Székesfehérvárott királlyá koronázzák. Előtte kénytelen ligát kötni
az őt megválasztó főurakkal.
 1387. június 4. Zsigmond hívei kiszabadítják fogságából Mária királynőt.
 1388 tavasz. Zsigmond kivégezteti a nápolyi párt néhány elfogott vezetőjét, köztük Hédervári
„Kont” Istvánt.
 1388. május 22-én Zsigmond elzálogosítja a brandenburgi őrgrófságot unokatestvérének, Jodok
morva őrgrófnak.
 1389. juanuár 1. Jodok őrgróf visszabocsátja magyar uralom alá a zálogban bírt Pozsonyt. A
Prokop őrgróf kezén maradt Pozsonyt és Nyitra megyei várakat Zsigmond fegyverrel szerzi vissza
1390-1394 között.
 1389. június. A rigómezei csatában a törökök legyőzik a délszláv fejedelmek kolícióját. Szerbia
török vazallus állammá válik, Magyarország számára állandósul a török szomszédság. 1389-1392
között Zsigmond négy hadjáratot vezet a szerbek és törökök ellen.
 1390. Az első török betörések a dél-magyarországi végekre.
 1391. II. (Kis) Károly fia, lászló nápolyi király trónkövetelőként lép fel Zsigmond ellen.
 1392. Zsigmond hadjárata a török ellen.
 1393. Zsigmond Lengyelországban találkozik II. Ulászló királlyal és feleségével, Hedviggel.
 1394. július. A nápolyi párt bukása. Horváti János Boszniában Zsigmond fogságába esik, és Mária
királynő Pécsett kivégezteti. Garai Miklós horvát bán Horvátországot és a dalmát városokat
Zsigmond hűségére kényszeríti.
 1394. Havasalföld első ízben kerül török uralom alá. Az első török betörés Erdély területére.
 1395. május 17. Meghal Mária királynő.
 1395. nyár. Zsigmond hadjárata a Havasalföldre és Moldvába benyomuló török ellen. Zsigmond
helyreállítja Mircse vajda uralmát, aki haláláig (1418) magyarország vazallusa marad.
 1395. október 6. Az óbudai egyetem alapítása (1419 körül megszűnik).
 1396. szeptember 28. I. Bajezid szultán vezette törökök legyőzik Nikápolynál a Zsigmond vezette
európai keresztes lovagsereget.
Nikápoly, jelenlegi nevén Nikopol (Никопол), város Bulgária északi részén, a Duna jobb partján. Vele
szemközt a Duna túlsó partján Turnu Măgurele román város fekszik.
Résztvevők:
Keresztesek : Magyar lovagok és gyalogosok I. (Luxemburgi) Zsigmond király vezetésével; Rettenthetetlen
János, Burgundia hercege: francia, burgundiai, angol lovagok; összesen kb. 25-30.000 fő.
Oszmán törökök : I. Bajazid szultán, kb. 40-45.000 fő.
Előzmények:
A Magyarország határait fenyegető oszmán törökök ellen Zsigmond király sikerrel hozott tető alá egy
erősnek tűnő koalíciót. Kedvező fejlemény volt számára, hogy a százéves háború menetében egy
nyugodtabb időszak állt be, a pápa pedig a kezdeményezés mellé állva keresztes háborút hirdetett. A
„klasszikus” keresztes hadjáratok lezárulta után ez többször is megtörtént, de most először tényleges
támogatásra talált a felhívás. A Magyarországra vonult hadak Budán gyülekeztek. Zsigmond, aki tapasztalt
már valamit az oszmán harcmodorból, azt javasolta, hogy először védekezésre rendezkedjenek be, de János
burgundiai herceg a támadást választotta.
A kezdeti próbálkozások sikerre vezettek, a keresztes sereg nagy önbizalommal kezdte meg Nikápoly
ostromát. I. Bajazid szultán felmentő serege viszont jóval korábban érkezett, mint azt az ostromlók várták.
Zsigmond javaslatát, hogy a csatát a magyar gyalogság kezdje, ismét elvetették, és ez végzetes döntésnek
bizonyult.
 141

A csata:
A szeptember végén lezajlott ütközet alig egy órán át tartó, heves összecsapás volt. A harcot a francia és
burgundiai lovagok rohama indította, sikerült is megrendíteniük a török gyalogságot, de mivel azok
cölöpöket szúrtak le, ahhoz, hogy a lovagok tovább tudják üldözni őket, le kellett szállniuk a nyeregből, és
gyalogosan kellett folytatniuk a küzdelmet.
 142

A sáncot sikerrel felszámolták, s a dombos terepen előrenyomulva a janicsárokat is meghátrálásra

késztették. Ekkorra jócskán elszakadtak a magyar derékhadtól, de folytatták előretörésüket. A dimbes-
dombos terepen viszont hirtelen szembesülniük kellett azzal, hogy a törökök főereje egy dombsor mögött
zárt rendben áll, majd csapást intéz ellenük. Alig néhányuk menekült csak meg. Ezt követően a
szövetségesek hátrébb álló katonái, főként magyar, de német, román és havasalföldi katonák is vitézül
tartották magukat a törökök ellen, már-már úgy tűnt, a maguk javára tudják fordítani a küzdelmet, amikor
megérkezett a szultán szövetségesének, Lazarevics István szerb fejedelemnek 5000 nehézlovasból álló
különítménye. A gyalogság, és vele együtt Zsigmond király is a Dunán várakozó hajókon tudott csak
elemenekülni.

Mindkét fél súlyos veszteségeket szenvedett, a fogságba esett keresztesek közül azokat, akikért váltságdíjat
nem remélhettek, Bajazid kivégeztette, a többi kevesek csak hatalmas összegek ellenében válthatták meg
szabadságukat.
Következmények:
A nikápolyi csatavesztés megpecsételte Bulgária sorsát, mely így több száz évre török fennhatóság alá
került. A közvetlen veszély egy időre elmúlt ugyan, de Magyarországnak is szembe kellett ezután néznie a
határai közelében terjeszkedő birodalommal. Az európai összefogásra sem volt példa sokáig, még
Konstantinápoly 1453-as eleste sem tudott ezen változtatni.
 1396-1397. Nápolyi párti felkelés Szlavóniában Zsigmond ellen a két Lackfi István vezetésével.
1397. február 22. a Lackfiakat meggyilkolják, a mozgalmat elfojtják.
 1397. október. A temesvári országgyűlés határozata a telekkatonaság bevetéséről (20 jobbágyporta
után egy íjászt kell kiállítani), de ez nehezen érvényesült. Az országgyűlés elrendeli az egyházi
vagyon megadóztatását.
 1399. július 17. Meghal Hedvig lengyel királynő, Nagy Lajos kisebbik leánya.
 1399. Velence megtagadja a torinói békében (1381) vállalt évi adó fizetését.
 1401. április 28. A bárók Visegrádon elfogják Zsigmond királyt, az országtanács veszi át a
kormányzást, majd egyezmény kötése után október 29-én Garai Miklós közvetítésével szabadon
engedik az uralkodót.
 143

A 14. század végére a Siklósiak csillaga lehanyatlott: Siklósi Pál fia Gyulától Zsigmond király 1387-ben
elkobozta a siklósi várat. Újdonsült híveinek, Kakas Lászlónak és Pásztói Jánosnak adta át. A Siklósi család
a század végére kihalt, a várat Kakas László halála után a király a Garaiak birtokába adta 1395-ben. A
jelentős birtokokat felhalmozó család a Valkó megyei Garáról Siklósra akarta áttenni a székhelyét, ezért
kárpótlásul megállapodott Siklósi Miklós fráterrel, aki a család utolsó tagja volt, hogy hat falut élete végéig
birtokolhat. A barát a Garaiaktól húsz hordó bort kapott a kegyúrnak járó hegyvámból, sőt a dalmáciai
Ossero püspökévé is kineveztették.
Bár idősebb Garai Miklós Zsigmond ellenfele volt, életét az uralkodó feleségének, Máriának a védelmében
áldozta föl, mikor Horváti János visszavágott Kis Károly király megölésért. Fia, ifjabb Garai Miklós viszont
már 1387-ben megkapta a macsói bánságot, és a király biztos hívei közé tartozott. 1401-ben, mikor Kanizsai
érsek és Bebek nádor fogságba ejtette a szavukra nem hallgató uralkodót, a nemes saját fiát ajánlotta
túszként Zsigmondért. Ekkor, 1401 júniusától októberig a siklósi várban tartózkodott a király. Garai ezalatt
kiegyezett a nagyurakkal, és egyben Zsigmond sógora lett a Cilleiekkel kötött egyezség keretein belül. Garai
Cillei Annát, az uralkodó Cillei Borbálát vette nőül. Szolgálataiért 1402-től haláláig, 1433-ig Garai Miklós
viselte a nádori méltóságot. A király sógorának gazdagságát többek közt bizonyítja, hogy Siklóson
nagyszabású építkezéssel alakították át a várat. Ebből a korból maradt ránk számos gótikus részlet, és a máig
ép gótikus kápolna.

 1401-1402. Dalmácia Horvátország nagy részével együtt László nápolyi királynak hódol.
 1402. június 14. A törökök megsemmisítő vereséget szenvednek Ankaránál Timur Lenk (Kes,
1336. április 8. – 1405. február 18.) mongol (más kutatók szerint türkomán) fejedelem seregétől, I.
Bajezid szultán is fogságba esik. Az oszmán birodalom válsága 1413-ig tart.
 1402-1403. Magyar népmozgalom Budán a német kereskedőpolgárság uralma ellen.
 1402. augusztus 16. Zsigmond és IV. (Habsburg) Albert osztrák herceg kölcsönös örökösödési
szerződést köt és ezt szeptember 21-én az előkelők pozsonyi gyűlése is elfogadja.
 1402. Zsigmond végérvényesen behódolásra kényszeríti a Nápolyi Lászlóhoz pártolt főurakat.
 1403. január-október. A bárók felkelése Zsigmond ellen Kanizsai János érsek és Bebek Detre volt
nádor vezetésével. Augusztus 5-én Zárában az esztergomi érsek alkalmi koronával Magyarország
királyává koronázza Nápolyi Lászlót.
 1403. október. A felkelő bárók amnesztia fejében meghódolnak.
 144

 1403. november. László hazatér Nápolyba.

 1403-1404. Lazarevics István szerb fejedelem Zsigmond vazallusa lesz.
 1404. április 6. Zsigmond király kiadja a pápai bullák terjesztését korlátozó placetum regliumot
(királyi tetszvényjog), mivel a pápa a nápolyi pártot támogatja. – Meghal IV. Albert osztrák
herceg (németül Albrecht IV., Herzog von Österreich; Bécs, 1377. szeptember 19. –
Klosterneuburg, 1404. szeptember 14.), Zsigmond kiszemelt örököse. Ozorai Pipót bízza meg a
délkeleti országrész kormányzásával.
 1405. április 15. Zsigmond törvénye a királyi városok és a pénzügyek szabályozására („városi
dekrétum”). Zsigmond királynak a polgárságról kiadott törvényeivel megindul a városok renddé
szerveződése.
 1405. november. Zsigmond feleségül veszi a stájer Cillei Hermann gróf leányát, Borbálát.
 1406-1408. A központi bíróságok Visegrádról Budára költöznek.
 1408. Zsigmond két hadjáratban hódolatra kényszeríti a boszniai nagyokat. Dobor várának
elfoglalása után 171 bosnyák urat fejeztetett le.
 1408. december 12. Zsigmond király a Bosznia feletti győzelem alkalmából megalapítja a
Sárkány-rendet (Sárkányos Társaságot).
 1409. július 9. László nápolyi király dalmáciai birtokait és jogait 100 000 aranyért eladja a
velencei köztársaságnak, amely 1410-ben háborút indít Dalmácia elfoglalásáért.
 1409. Zsigmond szövetségre lép a Lengyelország ellen készülő Német Lovagrenddel.
 1410. Zsigmond kibékül XXIII. János pápával.
 1410. július 15. A lengyel-litván hadak legyőzik a Német Lovagrendet a grunwaldi csatában.

 1410. szeptember 20. A német választófejedelmek egy része római királlyá választja Zsigmondot.
 145

 1411. július 21. Zsigmondot német királlyá választják.

 1411. Zsigmond háborút indít Velence ellen. Ozorai Pipó győzelmei.
 1411. július. Zsigmond nagy birtokokat adományoz Magyarországon a szerb fejedelemnek.
 1412. november 8. Zsigmond békét köt II. Ulászlóval. A Velence elleni háború költségeire
Zsigmond elzálogosít 13 szepességi várost II. Ulászló királynak. (A városok csak 1772-ben –
Lengyelország első felosztásakor – kerülnek vissza a magyar koronához.) Élükön sztaroszta
(kormányzó) állt, aki nem avatkozott belső életükbe.

Ólubló vára
Ólublót okiratokban 1292-ben említik először. A vár megépítése után a község váralatti településé vált,
ezzel jelentősége is növekedett. A város fejlődésében jelentős változást azonban I. Lajos király rendelete
hozta, amelyben királyi város rangot kapott, kiterjedt jogokkal és vásártartási joggal. A város következő
jelentős történelmi periódusa az volt, hogy 1412-1772 között lengyel zálogba került. A város ismert
gazdasági- és kulturközponttá vált. A lengyel zálog megszűnésével a város elveszítette kivételes helyzetét,
a hivatalnokok és a nemesek eltávoztak. Ólubló a szélesebb környékének központja maradt csupán.
 146

A főtért az 1280 körüli években épített Szent Miklós-templom uralja, valamint a Provincia-ház - a zálog
idején a kormányzó (sztaroszta) székhelye -, amelyet 1639-ben reneszánsz stílusban építették át. A Szent
Miklós-templomban található egy értékes későgótikus stílusú keresztelőkád a 16. századból, valamint
hasonló stílusú homokkő és vörösmárvány sírfedők. A főoltárt a 18. század közepén élő Szent Miklós
püspök nagyméretű - a 19. század közepén készült - képe, valamint fafaragások díszítik. Történelmi
jelentőséggel bírnak az oldaloltárok és a Krisztus megsiratása elnevezésű plasztika is. Az Ólubló feletti
mészkőszirten emelkedik a 14. században épült Lublóvár. A várat, mint a király egyik székhelyét először
1311-ben említik. A vár legrégibb része a főtorony és a gótikus palota. A vár 1412 után a zálogba
helyezett szepesi városok lengyel kormányzója (sztarosztája) székhelye lett, ez a fejlődését jelentősen
elősegítette. 1553-ban a vár teljesen kiégett. Újjáépítették, egy új, reneszánsz stílusú palota került bele,
majd 1642-ben egy barokk stílusú palota és 1647-ben egy kápolna.
1655-1661 között itt rejtegették a svédek elől a lengyel koronázási ékszereket. Miután 1772-ben a lengyel
zálog véget ért, a vár elkezdett pusztulni.
 147

 1412-1419. Zsigmond első nyugati útja.

 1413. április 17. Zsigmond öt évre békét köt Velencével, amely megtarthatja a dalmáciai
hódításait.
 1413-1421. I. Mehmed szultán újból megszilárdítja az oszmán birodalmat. 1413-ban Hervoja
„nagyvajda” bosnyák főúr a törökhöz pártol. Megszűnik a magyar befolyás Boszniában.
 1414. Az első török betörés Szlavóniába.
 1414. augusztus 6. Meghal László nápolyi király, magyarországi trónkövetelő.
 1414-1418. A konstanzi egyetemes zsinat tartása. Zsigmond részt vesz a konstanzi zsinaton.
1414. december 24. Zsigmond megérkezik Konstanzba. Zsigmond távolléte idejére magyarországi
helytartóvá nevezi ki Kanizsai János esztergomi érseket és Garai Miklós nádort.
 1415. Husz Jánost máglyán megégetik. Zsigmond másfél évig tartó nyugat-európai körútra indul.
 1415. július. A magyar országnagyok veresége a boszniai Dobojánál.
 1415. július-1417. január. Zsigmond aragóniai, párizsi és londoni diplomáciai körútja az
egyházszakadás felszámolására.
 1417. Zsigmond visszaérkezik a konstanzi zsinatra.
 1417. szeptember 19. A konstanzi zsinaton a bíborosi kollégium bullában megerősíti a magyar
királyok főkegyúri jogát.
 1417. november 11. V. Márton pápa megválasztásával véget ér az 1378 óta tartó egyházszakadás.
 1418. január 31. Meghal Mircse havasalföldi vajda. Országa hamarosan a magyar és török párt
harcának színhelyévé válik.
 1418. április 19. Feloszlik a konstanzi zsinat. Május 21-én Zsigmond hazaindul Konstnazból.
 1418. 23 polgárt fejeztett le Boroszlóban, mert a város belső kormányzata kapcsán viszálykodtak.
 1419. augusztus 16. Meghal IV. Vencel cseh király, a trónt Zsigmond örökli. A husziták átveszik
az uralmat Csehországban.
 1419. Ősz. Zsigmond Magyarországhoz csatolja Szörény várát. Ezt követően (1419-1428)
végvárak sora épül az Al-Duna mentén a török támadások elhárítására.
 1420. március 17. Zsigmond a sziléziai Boroszlóban (Wrocław), a német-római birodalmi
gyűlésen hadjáratot hirdet a husziták ellen. Elkezdődik Zsigmond másfél évtizedig tartó
háborúskodása a huszitákkal.
 1420. június. Az újabb velencei-magyar háborúban (1418-1420) velencei kézre kerül Trau és
Spalató. A dalmáciai magyar uralom megszűnik.
 1420. július 28. Zsigmondot a prágai várban cseh királlyá koronázzák. Zsigmond király magyar
sereggel Csehországba vonul, megostromolja Prágát de november 1-jén a vysehradi csatában
vereséget szenved. Luxemburgi Zsigmondot megfosztják Csehország trónjától.
 1421. október 28. V. Albert osztrák herceg feleségül veszi Zsigmond leányát, Erzsébetet.
 1421-1451. II. Murád szultán.
 1423. Zsigmond V. Albert osztrák hercegnek ajándékozza a morva őrgrófságot, és örökösévé
jelöli a cseh trónra.
 1426. Zsigmond két évet tölt az ország déli végein.
 1426. május. A tatai szerződés, Zsigmond elismeri Brankovics Györgyöt Szerbia örökösének, de
kiköti, hogy Nándorfehérvár és Galambóc magyar kézre kerül.
 1427. október. Zsigmond birtokba veszi Nándorfehérvárt.
 1427. A török elfoglalja az Al-Dunánánál fekvő Galambóc várát.
 1428-1434. Huszita hadjáratok Észak-Magyarországon.
 148

 1428. június. II. Murád szultán serege legyőzi Zsigmondot Galambócnál.

Galambóc vára
 1429. Zsigmond a Német Lovagrendre bízza a szörényi bánságot, de az nem tudja megtartani.
 1430. Zsigmond több évre eltávozik Magyarországról. 1430-1434. Zsigmond második nyugati
útja.
 1431. Megnyílik a bázeli egyetemes zsinat.
 1431. november 28. Zsigmondot Milánóban Itália királyává koronázzák.
 1433. május 31. Zsigmondot IV. Jenő pápa német-római császárrá koronázza. Zsigmond a status
quo alapján öt évre békét köt Velencével.
 1433. november 30. A bázeli zsinat békét köt a husziták mérsékelt szárnyával, a kelyhesekkel.
 1434. május 30. Zsigmond és szövetségesei a lipanyi csatában döntő győzelmet aratnak a husziták
radikális irányzata (táboriták) fölött.
 1435. országgyűlési dekrétum, amelyben a köznemesség a főpapokkal és a bárókkal együtt az
ország „testnének” képviselője. Zsigmond megreformálja a magyarországi igazságszolgáltatást.
Zsigmond elrendeli, hogy 33 jobbágytelek után egy lovas íjászt kell kiállítani.
 1436. január. Zsigmond Székesfehérvárott kiegyezik a cseh rendek követeivel.
 1436. Zsigmond elutazik Magyarországról.
 1436. augusztus 23. Zsigmond cseh királyként bevonul Prágába.
 1437. Kitör a Budai Nagy Antal vezette erdélyi parasztfelkelés. Az erdélyi három nemzet (a
magyar nemesség, a székelyek és a szászok) szövetséget kötnek a felkelő parasztok ellen (kápolnai
unió).
 1437. december 9. a morvaországi Znojmóban meghal Zsigmond király.
 149

Budai vár Zsigmond korában

Bár Luxemburgi Zsigmond uralkodása alatt szinte folyamatosan úton volt, s gyakran járta be országát
vagy tartózkodott huzamosabb ideig külföldön, mégis nagy gondot fordított arra, hogy tovább építse
az Anjouktól örökölt székhelyeket. Uralkodása első tizenöt évében Budán és Visegrádon tartotta
udvarát. Mindkét helyen már uralma legelején építkezésekbe fogott.

http://varwebaruhaz.blogter.hu/182216/a_budai_var_kepeslapon
Budán a Duna felé néző, keleti oldalon húzódó építménysorral párhuzamosan egy új, nyugati szárny
felépítésével lezárta az addig nyílt teret. Az új épület belső homlokzata oszlopcsarnokos volt, trapéz
alakú díszudvarán szoborfejekkel díszített kút épült. Az így kialakult udvar északnyugati sarkán,
szorosan a nyugati szárnyhoz kapcsolódva nagy lakótorony épült. A nagyjából négyzet alaprajzú, 36
méter hosszú egy-egy oldala, falai négy méter vastagok, s hat helyiséget zártak körül, melyeknek
válaszfalai is majdnem két méter vastagságúak voltak. Zsigmond apjának, IV. Károly német-római
császár karlsteini öregtornyának mintájára épült, s itt őrizték a császári hatalmi jelvényeket. Azonban a
torony befejezetlen maradt, ezért Bonfini korában Csonka-torony néven emlegették.
A várat a várostól elválasztó, száraz árok mentén húzódott az új palota, mely a vár legészakibb épülete
volt. Friss-palotának nevezték el, utalva ezzel késői keletkezésére. Legnevezetesebb tere egy
valószínűleg fadongával fedett római lovagterem volt. Már 1424-ben készen állhatott, mintegy 70
méter hosszú és 17,5 – 20 méter széles, kéthajós terem, boltozatát nyolc oszlop tartotta. Ezen kívül
több lakosztály és egy nagyobb, fűthető terem (hypocaustum) is helyet kapott. Homlokzatára a késő
francia gótika nyomta rá bélyegét: ajtó- és ablakkeretei, erkélyei és folyosói a 15. századi gótikus
profán építészet kiemelkedő alkotásai.
Az építkezés mellett gondolni kellett a vár vízzel való ellátására is. Hartmann, nürnbergi
csőkovácsmester munkájának eredményeként 1416-ra a víz Budán feljutott a hegyre. Nagyjából
ekkorra érlelődhetett a várhegy legdélibb részének átalakítási terve, aminek eredményeképpen a Nagy
Lajos-kori épületegyüttes – az István-torony bevonásával - tömör szerkezetet nyert. A teljessé lett
királyi palotának a Friss-palota megépülésével létrejött második udvarában Zsigmond aranyozott
bronzszobra állott, feltehetőleg a Nagyváradról Budára került bronzöntő műhelyek alkotása. Sajnos
azonban ez a szobor nem maradt fenn az utókor számára.
A budai építkezésekkel nagyszabású szobrászi díszítés darabjai függnek össze: közöttük előkelő
lovagoknak, királyi dámáknak és főpapoknak feltehetőleg portrénak szánt alakjait és kísérőiket, udvari
lovagjaikat és címertartó csatlósaikat ismerhetjük meg, valamint a Szűzanyának, az apostoloknak és a
szenteknek nagyobb sorozatát. A Friss-palota azonban nem fejeződött be az eredeti elképzelés alapján,
mert az 1420-as évek vége felé Zsigmond úgy döntött, Buda helyett ezentúl inkább Pozsonyt részesíti
előnyben.
 150

Luxemburgi Zsigmond kora (1387–1437)

Zsigmond magyar király a hercegi birtokáról Luxemburginak nevezett német eredetű
uralkodócsaládból származott. Apja, IV. Károly morva őrgróf, majd cseh király és német-római
császár a francia királyi udvarban nevelkedett, melynek hagyományaihoz való kötődését fiára is
átörökítette. IV. Károly német-római császár 1372-ben családi szerződést kötött vejével, I. (Nagy)
Lajos királlyal, akinek első felesége a korán elhunyt Luxemburgi Margit volt. A családi szerződés
következtében Zsigmond, aki apjától a brandenburgi őrgrófságot örökölte, 1379-től – mint I. Lajos
egyik leányának jegyese – a magyar királyi udvarban nevelkedett, majd némi huzavona után, 1385-
ben feleségül vette Mária királynőt.
Zsigmond király uralkodásának első tizenöt éve a török elleni háborúkkal és uralmának a bárói
ligákkal szembeni megszilárdításával telt el, keveset tartózkodott Budán. 1403-ban sikerült magyar
királyi helyzetét megszilárdítania, és a Garai–Cillei-párt segítségével úrrá lennie a II. Károly fiát,
László nápolyi királyt támogató lázadáson. Közben 1402-ben a budai vár élére katonai
parancsnokot (várnagyot) nevezett ki. Megszilárdított királyi hatalma és a palota
várparancsnokságának megszervezése lehetővé tette, hogy udvarát a kormányhivatalokkal és az
udvari bíróságokkal együtt 1405–1408 között Visegrádról Budára helyezze át. A középkori
Magyar Királyság fővárosa ezután a palotába költöző udvartartás meghatározott részének állandó
jelenlétével királyi rezidenciává lett, de ez még Zsigmond gyakori távollétei miatt nehezen volt
érzékelhető. Az uralkodót, ha államügyekben vagy más okokból (vadászat, szórakozás miatt) távol
volt, udvarának úgynevezett mozgó része kísérte el.
Zsigmond 1408-ban más módon is megerősítette királyi hatalmát. Az udvarához hű bárókat az
általa és második felesége, Cillei Borbála által alapított lovagrendben, az úgynevezett Sárkány-
rendben fogta össze, ezzel is biztosítva trónját, születendő gyermeke számára pedig az utódlást. A
lovagrend elnevezését a sárkányt ábrázoló jelvényéről kapta. Zsigmond és a rend tagjai a sárkányos
emblémát címerükbe is felvették. A budavári palotában a 15. század elején ilyen sárkányos
emblémával ellátott királyi és főnemesi címerekkel díszített csempékből álló kályhákat készítettek.
A király az új rezidencia jelentőségét azzal is hangsúlyozta,
hogy kevéssel 1410 előtt egy újabb kápolna építésébe kezdett.
A királyi palotában minden valószínűség szerint már az Anjou-
korban épült egy kétszintes kápolna, de Zsigmond – apjának,
IV. Károlynak nürnbergi kápolnájához hasonlóan – a vár előtt,
a városban egy nagyobb befogadóképességű királyi kápolnát
kívánt emeltetni. Az újabb vagy kisebb Szűz Mária-templom (a
régebbi a Boldogasszonyról elnevezett volt) – amelyet másik
védőszentjéről Szent Zsigmondnak is neveztek – létrehozása
kezdete volt egy nagyobb szabású udvari reprezentáció
kiépítésének. Zsigmond a kibővített királyi kápolna szervezetét
a kápolnaispán által vezetett társaskáptalanná alakította át
kanonoki javadalmakkal látva el udvarának papjait. Később, a
század közepén a társaskáptalan elvált a királyi kápolnától,
élére prépost került, akiről ezután az egyházat Szent Zsigmond-
prépostságnak nevezték.
Zsigmond királyban a nagyobb uralkodói reprezentációra való igény – apjának prágai és más
építkezései példáján – már az 1400-as évek elején megfogalmazódhatott, amikor a cseh és német
trón megszerzése érdekében huzamosabb ideig Cseh- és Morvaországban tartózkodott. A birodalmi
választófejedelmek hamarosan, 1410-ben meg is választották német királlyá, Európa
legjelentősebb fejedelmévé.
1412-ben Zsigmond a lengyel király tiszteletére – akinek a Német Lovagrenddel felmerült vitás
ügyét intézte el – nagyszabású ünnepségsorozatot rendezett Budán, amelyen már számos német
fejedelem is megjelent kíséretével együtt (a lengyel és boszniai királyon kívül jelen volt
tizenhárom herceg, huszonegy gróf, huszonhat más nagyúr, ezerötszáz lovag, háromezer apród, a
pápa bíboros követe, három érsek és huszonöt püspök). Zsigmond német királlyá választása után is
 151

Budán, az uralmának szilárd bázisát jelentő Magyar Királyság fővárosában tartotta fenn székhelyét,
de a nagyobb európai szerepvállalás új, reprezentatív, európai méretű uralkodói rezidencia
kiépítését kívánta meg.
Emiatt az 1410–1420-as években minden eddiginél jelentősebb
építkezések folytak Budán, átépítették és kibővítették a palota
lakóépületeit, valamint az erődítéseket is. Zsigmond német történetírója,
Eberhart Windecke szerint – aki krónikájában sokszor említi a palota
különböző épületeit, termeit – az új palota jelentős része 1419-re már
elkészült. Kissé másképp vélekedett a Szentföldről visszatérőben, 1433-
ban Magyarországon átutazó Bertrandon de la Brocquière, Jó Fülöp
burgundi herceg követe, aki „a hegy déli végén emelkedő nagyon szép
és nagy palota” építését még befejezetlennek találta. Aeneas Sylvius
Piccolomini, a humanizmus egyik vezéralakja, a későbbi II. Pius pápa, az 1430-as években
Zsigmondnak írt levelében a Magyarországon megismert látnivalók közül a palotát emelte ki:
„Nagy csodálattal és különös ámulattal tekintettem meg az általad épített palotát”. Mátyás király
olasz történetírója, Bonfini, bár jó hetven évvel később, de ugyanilyen elragadtatással írt Zsigmond
építkezéseiről: „Ezenkívül a Fejedelem nagyszerűségét idézték fel annak igen fenséges épületei,
elsősorban azok, amelyek Budán álltak”. Zsigmond az Anjou-kori palotamagot átépíttette és
módosíttatta, a polgári városrész lebontásával új épületekkel és udvarral bővíttette, valamint új
védőfalakat is emeltetett. Építkezései közül a legkiemelkedőbb az északi oldalon emelt
palotaépület volt. Caspar Ursinus Velius német humanista író 1527-ben a várostól széles árokkal
elválasztott, hídon át megközelíthető Zsigmond-kori „palotát inkább hatalmas építménye, mint sem
szépsége miatt” tartotta „látványra érdemesnek”. Windecke krónikájában többször szóba hozza
fontos nemzetközi tanácskozásokkal kapcsolatban e hatalmas palota nagy dísztermét, amelyről más
kortársak is elragadtatással emlékeztek meg. Pedro Tafur spanyol utazó a padovai „il Saloné”-hez,
a korabeli Európa talán legnagyobb terméhez hasonlította. A lenyűgöző, kéthajós, nyolc oszloppal
osztott, boltozatos, 70/75 × 18/20 méter nagyságú csarnokot először a szász és pfalzi fejedelem
követei írták le pontosan Mátyás király esküvője alkalmából. Tőlük ismerjük a valószínűleg a
palotaszárny emeletén elhelyezkedő hatalmas teremnek topográfiailag fontos meghatározását is,
miszerint az elkülönült egy kisebb, fűthető helységtől, melyet a fűtés módjára utalva
hypocaustumnak (padlófűtéses szobának) neveztek. Több forrás is megemlékezik egy másik
Zsigmond-kori épületről, melyet befejezetlensége miatt „Csonkatorony”-nak neveztek el. A
hatalmas méretekkel, szabályos nagy kövekből készült befejezetlen építményt vastag falai miatt
később börtönnek használták.
A budavári királyi rezidencia a leírások szerint valóban Európa
legnagyobb uralkodói palotáihoz volt hasonlítható, belső kialakítását és
berendezését azonban az említett kályhákon kívül nemigen ismerjük, de
talán nem tévedünk nagyot, ha az 1974-ben a vár területén előkerült
gazdag Zsigmond-kori gótikus szoborlelet egyes darabjait a palota
termeinek és kápolnájának díszeként képzeljük el.
Zsigmond valamilyen okból a váron kívül, a polgári városrészben is
megszerzett egy tekintélyesebb méretű épületet, melyet a források
„Frisspalotá”-nak neveznek.
Az állandóan utazó király nem sokat látta épülő rezidenciája
szépségeit, bár az építkezéseket külföldről is figyelemmel kísérte és
távoli irányításával segítette. Több adat maradt fenn, melyek szerint
Zsigmond külföldi reprezentatív épületek rajzait rendelte meg, de
többször fogadott fel útjai során német és francia mestereket is.
1412-ben az uralkodó külföldre távozott Budáról. Távollétében a
kormányzásra először Borbála királyné tanácsadóiként, majd 1414-től helytartóként Kanizsai János
esztergomi érseket és Garai Miklós nádort hatalmazta fel. A budai várat 1416-tól szintén Garai
Miklós nádorra bízta, akinek a palotában külön szállást rendeztek be, ettől kezdve a nádor
várnagyai parancsnokoltak a várban.
 152

Közben Zsigmond 1414-ben Aachenben végre német királlyá koronáztatta magát, majd innen
tovább ment Konstanzba, ahol ekkor ült össze az egyházszakadás (Avignon–Róma)
megszüntetésére általa kezdeményezett egyetemes zsinat. A zsinat ideje alatt megjárta még Párizst
és Londont is, hogy közvetítsen Franciaország és V. Henrik között, az akkoriban kiújult százéves
háborúban.
A konstanzi zsinat eredményes bezárása után, 1419-től hosszabb magyarországi tartózkodás
következett, bár 1421-ben a cseh trón megszerzése érdekében Csehországba távozott, ahol a
husziták ellen kellett hadakoznia. Zsigmond, amikor itthon volt, sokat időzött uralmi központjában,
Budán, általában innen indult vállalkozásaira és ide tért vissza. 1423-ban egy ünnep alkalmával
még a német-római császári koronázási jelvényeket is kiállíttatta a kápolnában. 1424 nyarán pedig
Budán fogadta VIII. Jóannész Palaiologosz bizánci társcsászárt, aki nyolc héten át tárgyalt az
udvarban a török ellen indítandó háborúról. Ugyanebben az időben itt vendégeskedett VII. Erik
dán, svéd és norvég király is. 1426-tól azonban – mikor is több mint két évig a délvidéken
hadakozott a törökök ellen – Zsigmond már kevesebbet tartózkodott Budán.
A királyt uralkodásának utolsó éveiben ismét a birodalom és a cseh politika ügyei kötötték le. Úgy
gondolta, hogy országait könnyebben tudja irányítani a két birodalma határán fekvő Pozsonyból,
ezért 1429-től egyre többet időzött ott. Pozsonyban jelentős építkezésekbe is kezdett új székhely
kialakításának szándékával. Birodalmi politikája végül sikerrel járt, s IV. Jenő pápa 1433-ban,
Rómában fejére helyezte az áhított német-római császári koronát. A koronázás után, amikor
néhányszor még Magyarországra jött, Budával szemben már Pozsonyt részesítette előnyben.
Zsigmond halála után veje, első Habsburg-királyunk, Albert (1437–1439) uralkodása alatt is
fennállt még a német–cseh–magyar unió (1438-ban koronázták német és cseh királlyá), de ő rövid
uralkodása alatt Budán rendezte be udvarát. Albert király egyévi bécsi és csehországi tartózkodás
után 1439 májusának végén a főúri és nemesi rendek követelésére a török elleni összefogás
érdekében Budán országgyűlést tartott. Ezután a törökök ellen vezetett had élén a délvidékre ment,
majd visszatérése után rövidesen meghalt.
Forrás:
http://www.btm.hu/varmuzeum/allando/palota/palota.htm
 153

Pozsonyi vár
http://hu.wikipedia.org/wiki/Pozsonyi_v%C3%A1r

A pozsonyi vár Pozsonyban, a Duna bal partján 85 méter magas dombon található vár.

Története
A vár részei
1. Bécsi kapu
2. Zsigmond-kapu
3. Miklós-kapu
4. Lipót-kapu
5. Dísz tér
6. Kilátó bástya
7. Alagsor a Dísz tér alatt
8. Palota
9. Épület a nyugati teraszon
10. Az északi várfalon álló épület
11. Luginsland-bástya
12. A Miklós-kapu melletti épület
13. Várborozó
14. Délnyugati bástya a Lipót-udvar mellett
15. Ház a déli előbástyán
16. A nagymorva bazilika és a Legszentebb
Megváltó templomának helye
17. Ciszterna

Már a honfoglalás előtt vár állt Pozsonyban, Braslav pannóniai karoling hűbéres herceg erődje. A
várhegy 902-től folyamatosan magyar uralom alatt volt, határvédő szerepe korán kialakult. Először
907-ben említi a mai vár helyét a Fuldai évkönyv.
 154

1042-ben, az I. Szent István király halálát követő trónharcok idején Břetisvláv cseh herceg rövid időre
el tudta foglalni a várat, innen ered a város mai neve. Ekkor még csak föld-fa szerkezetű vár volt.
1052-ben, III. Henrik serege ostromolta a várat, amikor egy Zotmund nevű katona a víz alatt a Dunán
horgonyzó ellenséges hajókat megfúrta, és elsüllyesztette. A várban szívesen tartózkodott Salamon
király is; Rőtszakállú (Barbarossa) Frigyes a vár alatt gyűjtötte össze keresztes hadát 1189-ben. A
tatárok nem tudták elfoglalni a várat 1241-ben, ezért felégették a környező Vödricet, és Széplakot.
1265. október 25-én Přemysl Ottokár cseh király a várban jegyezte el IV. Béla magyar király unokáját,
Kunigundát.
1420-ban a huszita harcok fenyegetései miatt nagyarányú építkezések indultak meg. 1430 körül
Luxemburgi Zsigmond német-római császár, magyar, német és cseh király Pozsonyt akarta megtenni
országainak székhelyévé, ezért még az ő életében megkezdődött vár gótikus stíusban történő átépítése
és egy kút ásása is, de a nagyméretű építési munkálatok az uralkodó halálakor még csak a kezdeti
szakaszban voltak. Az építési munkálatok az uralkodó halálával anyagi fedezet hiányában lelassultak.
Mátyás király is gyakran tartózkodott a várban; 1491-ben itt állapodott meg II. Ulászló és Habsburg
Miksa hogy a Jagellók kihalása esetén a magyar trónt a Habsburgok öröklik.
A mohácsi csata után a vár délnyugati tornyában őrizték a magyar koronát. 1552-től 1556-ig tartott a
vár reneszánsz átépítése, amikorra is a várpalota kinézete, kezdte megközelíteni a napjainkban látható
formáját.
Mária Terézia is szívesen tartózkodott a várban, és az ő idejében épült a várban lévő kút melletti nagy
víztározó. Mária Terézia leánya Mária Krisztina 1766-ban költözött férjével, Albert herceggel a várba.
A vár vízvezeték rendszerét Kempelen Farkas tervezte; a vizet lovak által hajtott szivattyúk nyomták
fel a Duna szintjéről vezetékeken keresztül a várudvar alatti alagsorban létesített tartályokba. II. József
idejében a várban börtönt, és papnevelő intézetet létesítettek. A vár 1811. május 28-án leégett, a
legenda szerint hazájukból elhurcolt olasz katonák gyújtották föl. A tűz által megkímélt épületrészeket
a későbbiekben a katonaság laktanyaként használta.
Brolly Tivadar pozsonyi polgármester felvetette a vár újjáépítésnek az ötletét 1909-ben, de erre végül
nem került sor. Az I. világháború után a pozsonyi vár a Csehszlovák köztársaság, majd a Jozef Tiso
vezette első Szlovák köztársaság része lett, ahol felvetődött magyar uralomra emlékeztető várrom
teljes eltüntetése hogy helyére az állami hivataloknak vagy a Comenius Egyetemnek új épületet
emeljenek. Ennek érdekében nemzetközi pályázatot is hirdettek a várhegyen, és a mellette lévő Víz-
hegyen épülő diákváros terveire. A II. világháború után az eredeti tervekkel ellentétben mégis sor
került a vár újjáépítésére, de a vár alatti zsidónegyedet az épülő új Duna-híd miatt csaknem teljes
egészében lebontották. 1953-ban kommunista csehszlovák hatóságok döntöttek a rekonstrukciójáról.
A palotának kész kellett lennie 1968. október 28-ára, hogy ott aláírhassák a cseh-szlovák föderációról
szóló törvényt. Ennek az eseménynek az emlékére ültették a külső várfalakon belül lévő nagymorva
bazilika mellett álló három hársfát.
A pozsonyi várban a Szlovák Nemzeti Múzeum állandó kiállításai (bútorkiállítás, Felvidék
régmúltjának kincsei), és a Szlovák Nemzeti Tanács reprezentációs termei működtek. A Luginsland-
bástyában hangszerkiállítás volt. A várban jelenleg 2009 óta rekonstrukciós munkálatok folynak,
melyek végeztével várhatóan új kiállítások nyílnak majd. 2010-ben a bejárat előtt politikai
indíttatásból átadták Szvatopluk „király” lovasszobrát. A szobrot művészi, a felállíttatását pedig mind
politikai és történeti oldalról kritikák érték.

Irodalom
Glatz Ferenc: Magyarok a Kárpát medencében (Pallas, 1988)
Illés György: Végek Dicsérete (Móra, 1985)
Jan Lacika: Bratislava - Pozsony (DAJAMA, 2000)
Varga Erzsébet: Pozsony (Madách-Posonium 1995)
Szabóky Zsolt: A Kárpát-medence várai (Pázmány Péter Katolikus Egyetem, 1996)
 155

Tatai vár
http://hu.wikipedia.org/wiki/Tatai_v%C3%A1r
Tatai vár Tatán az Öreg-tó partján található vízi vár. A tatai várat Luxemburgi Zsigmond király
építette a 1397-1409 között, talán a Lackfi család korábbi erődítménye helyén. A Zsigmond által emelt
négyzetes alaprajzú, négy saroktornyos, belső udvaros várnak ma csak déli szárnya, illetve a többi
részének feltárt alapfalai láthatóak.

A tatai vár légifotón

 156

Története 1945-ig
 Elhelyezkedése: é. sz. 47° 38′ 56″, k. h. 18° 19′ 10″
 Tengerszint feletti magasság: 130 m
 Épült: 1397-1409 között
 Elhagyták: 1683 (felrobbantották)
 Típusa: vízi vár
 Állapota: restaurálva
Zsigmond 1426-ban a Rozgonyi Istvánnak zálogosította el a várat, akiktől csak I. Mátyás király
váltotta vissza 1467 előtt. Az 1470-80-as években Mátyás újjáépítette az erődítményt: a belső várat
második emelettel bővítette kívül pedig új falövet emeltetett egy falazott vizesárokkal. Mátyás halála
után a várat fia, Corvin János örökölte, akitől 1494-ben II. Ulászló király szerezte meg. Kisebb
építkezéseket feltehetően ő is végzett az épületen.

Tatai vár rekonstrukciója

A mohácsi csata (1526) után Tata a Győr védelmét biztosító végvári rendszer egyik fontos vára volt.
Ekkor kezdték meg a külső várfal építését a rondellával és a külső vizesárokkal. A török rövid időre
1558-tól 1566-ig elfoglalta. Amikor visszakerült a magyarok kezébe, elhatározták a védművek
korszerű megerősítését. A vár átépítése Süess Orbán tervei szerint 1568-1577 között valósították meg.
A 16. századi haditechnikának megfelelően ó-olasz rendszerű bástyák: a dél felé néző Ferrandó, a
keleti sarkot védő Rosenberg és az észak felől várható támadást kivédő úgynevezett Kecskebástya. Az
első kettő az akkori várkapitány nevét örökítette meg, a harmadik neve a bástya kecskeszakállú
alakjára utal. A nyugati negyedik bástyát megjavították és meghagyták a 16. század közepén épített
eredeti körbástya (rondella) formáját. A várat az Öreg-tó vizével elárasztott vizesárokkal vették körül.
 157

A tatai vár metszete 1617-ből

A Bécs ostromára ostromára vonuló Kara Musztafa nagyvezír 1683-ban felrobbantotta a várat. I. Lipót
császár általános várrombolási rendeletének végrehajtását (1702) a Rákóczi-szabadságharc
megakadályozta. 1727-ben a tatai uradalmat galánthai gróf Esterházy József országbíró vásárolta meg.
Az uradalmi építőmester, Fellner Jakab által 1755-ben épített vörös márványkeretes kapubejáró és a
vizes árkon átvezető négynyílású híd, a mai napig a vár megközelítésének fő útvonala. Az új kapu és a
török kori bejáró közé egy börtöncellákkal ellátott úgynevezett udvarbíró házat építettek,
börtönkápolnával. Az Esterházy család levéltára, gyűjteményei kerültek az épület emeleti részeire, míg
a földszinten lóistállót alakítottak ki. 1805-ben még további öt áristomot (börtönöket) alakítanak ki. A
19. században tűz pusztított a várban. 1815-ben végeznek a várépület megmaradt szárnyán a
romantikus stílusú átalakításokat. Az eredeti kápolnafalra ekkor húzták fel a mai torony szintjét. Ekkor
készülnek a jellegzetes neogótikus ablak és ajtókeretek, a kváderes borítású terasz. A déli oldalra, a
teraszhoz kapcsolódóan az angolkertben is tevékenykedő Charles Moreau építész tervei alapján egy
kis zárt erkély is épül. 1821-ben a várudvaron új kápolnát építtetett, amiben 1848-ig miséztek a
raboknak. 1891-ben a tatai angol kolónia tagjai elkérték, és megkapták a kápolnát anglikán
templomnak. 1896-1897-re nyerte el az udvari front a mai képét. Az ekkor Tatán és környékén tartott
nagy császári hadgyakorlatok idejére átalakították az ablakok íveit, és itáliai gótikát idéző módon,
építették át az emeleti ablakokat is. Az épület belsejében új lépcsők és boltozatok készültek a 20.
század elején. Ez a munka széles körben ismerté tette, de nem használt a történelmi hitelének. 1945-ig
az Esterházy család tulajdona volt.
Története napjainkig
 158

A második világháború pusztítását követően a MADISZ Sirály Sportrepülő Szakosztály kapott benne
helyett. 1955 óta a várban működik a Kuny Domokos Múzeum, amely a Komárom-Esztergom megyei
múzeumi szervezethez tartozik. A múzeumot Kuny Domokos keramikusról nevezték el. Az első Tatai
Múzeumot 1912-ben Dornay Béla piarista tanár alapította, aki a gimnáziumban az ifjúság részére
honismereti gyűjteményt állított össze. 1938-ban katalogizáltan, rendezetten, mint Tatai Múzeum
szerepelt a piarista rendház helyiségeiben. A tervszerű, muzeológiai alapú gyűjtőmunka 1956 óta
folyik. 1965-ben indult meg a vár ásatása és feltárása. A várárok, a kazamaták illetve a vár kútjának
régészeti feltárása még várat magára. 1974-ben a Kuny Domokos Múzeum a vár tíz termében
megnyitotta állandó és időszaki kiállításait. 1997-ben nyílt meg a római, Pannónia provincia, Brigetio
településéről származó, freskókkal gazdagon díszített belső tér rekonstrukciója, amely teljességével a
múzeum Európa-szerte egyedülálló kincse. A vár földszinti kiállítótermeiben még a korábbi kiállítás
részeként kialakított római és középkori kőtár illetve régészeti emlékeket bemutató egységek
láthatóak. 2000-ben új tárlat rendezése kezdődött, az épület részleges felújításával, rekonstrukciójával
párhuzamosan. A szakaszosan megnyíló új állandó kiállítás már látható részei a tatai fazekasság, a 18.
századi és 19. századi mezőváros, és a főúri élet, a fajansz-manufaktúra emlékeit bemutató termek.
Érdekes látnivaló a római szoba, amely a Brigetioból származó, falképekkel díszített szobának, egy
egykori festett teremnek teljes rekonstrukciója. A 2. századból származó töredékeket 1961-ben találták
Szőnyben, a pompeji stílusú falképek jelenetes mezői, a görög mitológia témáit dolgozzák fel.

Tatai vár akvarellen

Források
Dr. Körmendi Géza munkái
Rohrbacher Miklós, Tata története, 1888
B. Szatmári Sarolta: Jelentés a tatai vár ásatásáról. Archeologiai Értesítő 1974/1.
 159

Ozorai Pipó

Ozorai Pipó (eredeti nevén Filippo Scolari, Olaszországban Pippo Spano néven ismert) (1369 –
Lippa, 1426. december 27.) Zsigmond király hadvezére, kincstartó, temesi ispán és szörényi bán.
Firenzei kereskedőcsaládból származott, kereskedősegédként került Magyarországra, majd Zsigmond
király szolgálatába állt. Nemcsak kiváló katona volt, hanem kereskedelmi tapasztalatainak
köszönhetően fontos gazdasági pozíciókat is sikerrel töltött be; ő felügyelte az arany- és sóbányákat,
1406–07 között kincstartó volt. Több hadjáratot is vezetett:
1402–03: Nápolyi László ellen.
1411–12: Velence ellen.
1421–22: husziták ellen.
1423 és 1426: törökök ellen.
1399-ben vette feleségül Ozorai András lányát, Borbálát. Később Ozorai Pipó várat épített Ozorán, és
a falut mezővárosi rangra emelte. Temesi ispánként kiemelkedő szerepe volt a Magyarországot
védelmező végvárrendszer kiépítésében.

Pipo Vár Ozora

A XV. századi, gótikus vár szabályos négyzet alaprajzú, zárt udvarú, egyemeletes téglafalazatú
lakótömbből, és egy ezt körülvevő, sarkain kerek tornyokkal erődített külső várfalból állt. A
XVIII. században átalakították. A külső homlokzatok gazdagon tagoltak és áttörtek, a vár külső
megjelenése a késő gótika stiláris jegyeit hordja magán. Azonban 1772-ben nyerte el mai
formáját. A XV. századi, gótikus vár szabályos négyzet alaprajzú, zárt udvarú, egyemeletes
téglafalazatú lakótömbből, és egy ezt körülvevő, sarkain kerek tornyokkal erődített külső
várfalból állt. A XVIII. században átalakították. A külső homlokzatok gazdagon tagoltak és
áttörtek, a vár külső megjelenése a késő gótika stiláris jegyeit hordja magán. Azonban 1772-ben
nyerte el mai alakját. Akkor épült ki a ma is látható timpanonos déli szárny az udvari vaskos
árkádokkal. A többi szárny azonban magtárként szolgált ekkor, alattuk boros- és
dézsmapincékkel. Az egyik alagsorban kapott helyet a börtön is. A vár építtetője Filippo Scolari
- magyar nevén Ozorai Pipo -, egy firenzei kereskedőcsalád Magyarországon élő sarja volt. A
vár ma múzeum.
 160

A jobbágyfalut minden hozzá tartozó területtel együtt a Döröcske nemzetségből származó Ozorai nemesi família
mondhatta a magáénak, akik a XIV. század végére férfiágon kihaltak. Luxemburgi Zsigmond király azonban
„fiúsította” Ozorai András úr leányát, Borbálát, aki rövidesen kezét nyújtotta Filippo Scolari-nak. Zsigmond
1404-ben kinevezte temesi ispánnak, így rá hárult a leginkább veszélyeztetett déli határvonal védelme a gyakran
betörő törökkel szemben. 1416-ban engedélyt kapott, hogy a tizenkét jobbágyfalu földesúri központját jelentő
Ozorán „kőből, avagy fából várat, erősséget vagy kastélyt” emeltethessen. A meredek dombtetőt hatalmas
munkával vízszintesre formálták, hogy rajta egy négyzetes alaprajzú, sarkain kerek tornyokkal és udvarán
emeletes főúri pompával kialakított várkastélyt hozzanak létre. Az itáliai stílusú, inkább kényelmes főnemesi
rezidenciának, mint nagyobb ellenálló erejű várnak számító épület után Filippo Scolari felvette az Ozorai Pipó
nevet, azonban gyermekei mind fiatalon meghaltak, így nem tudott dinasztiát alapítani Magyarországon. Pipó
1426-ban hunyta le örökre szemeit, özvegye tizenkét évvel élte túl, tőle a váruradalom Hédervári Lőrinc
nádorispán tulajdonába jutott át. 1491-ben Habsburg Miksa trónkövetelő zsoldosai elfoglalták a várat. 1537-ben
Török Bálint fegyvereseivel lerohanta és kifosztotta az épületet, de az 1544-ben támadó törökök már szabályos
ostrommal próbálták bevenni. 1686-ban az előrenyomuló Habsburg katonaság ostrommal foglalta el a várat,
ekkor leomlott a nyugati oldala, amit az Esterházy földesurak idején részben kijavítottak, hogy öles falai között
egy uradalmi gabonamagtárat alakítsanak ki.
Ilyen formában élte meg az 1970-es éveket, amikor megkezdődtek a régészeti kutatások az egykor szebb napokat
látott várkastélyban, aminek helyreállítása már megtörtént, így Ozorai Pipó vára ismét tárt kapuval fogadja a
látogatókat.
Ozora reneszánsz várkastélya igazi különlegesség a hazai műemlékek közül, a kora reneszánsz építészet első
magyarországi épülete, amely mind a mai napig fennmaradt. Igaz, a Pipo várkastélyt is többször átépítették a XV
század óta, ám a nemrégiben befejeződött rekonstrukció után eredeti reneszánsz hangulattal fogadja a
látogatókat.
 161

A várkastély építtetőjét, Zsigmond király nőül vette a vidék urának leányát, Ozorai Borbálát, várépítkezésbe
kezdett a páratlan szépségű, friss vizű patakokkal átszelt településen. Az otthonául és gazdaságának központjául
szolgáló épület nem hasonlított igazán a korabeli várakra, sokkal inkább az itáliai reneszánsz városi palotákra
emlékeztetett. Ennek oka, hogy a firenzei születésű lovag, akit a magyarok Ozorai Pipoként emlegettek,
szülővárosából hívott építészeket, kőfaragó mestereket, akik egy cseppnyi Itáliát varázsoltak a tolnai dombok
közé.

Pipo, a legendás hadvezéri híres törökverő lovagját, Philippo Scolarit a szerelem láncolta Ozorához. S mielőtt
képességekkel rendelkező férfiú egész életét a magyar király, Zsigmond védelmének szentelte. A király holtig
tartó barátsággal és bizalmas posztokkal jutalmazta hűségét: előbb királyi kincstartóvá, később a királyi
sókamarák vezetőjévé nevezte ki. Tagja volt az egyetlen magyar alapítású lovagrendnek, Zsigmond király híres
sárkányos lovagrendjének. Tizennyolc győztes hadjáratot vezetett a török ellen, udvarában és kíséretében vált
férfivá a híres törökverő, Hunyadi János Napjainkban a várkastély múzeumként várja a látogatókat. Itt nézhető
meg Pipo hitvese, Borbála hálószobája, a reneszánsz kandallós trónterem és a reneszánsz ebédlő. A vár
felszentelt kápolnában őrzik Szent György csontereklyéjét.
A várban található kiállítás érdekessége a Zsigmond-kori fegyvermásolatokkal berendezett fegyverterem,
valamint a XV. századi élményház és a reneszánsz konyha. Az idilli környezet, az élményszerű belső terek, és a
kapcsolódó programok a reneszánsz lovagi várak világába varázsolják a látogatót.
Forrás
http://hu.wikipedia.org/wiki/Ozorai_Pip%C3%B3_v%C3%A1ra
http://www.utazzitthon.hu/ozora_ozorai-pipo-varkastely.html
http://www.ozora.hu/pipovar_bemutat.htm
http://www.vendegvaro.hu/ozorai-pipo-vara-ozora
http://www.panoramio.com/photo/25063671
 162

Sárkány Lovagrend
http://hu.wikipedia.org/wiki/S%C3%A1rk%C3%A1ny_Lovagrend

Sárkány Lovagrend, tulajdonképpen Sárkány Társaság, latinul Societas Draconistrarum. A rend

jelképe a farkával önmagát megfojtó, azaz önmagát feláldozó sárkány. A szimbólum jelképezi azt a
pillanatot, amikor egy nobilis lélek hajlandó saját magát is feláldozni, hogy másokon segíthessen. A
lovagrendet Luxemburgi Zsigmond magyar király, későbbi német-római császár valószínűleg második
feleségével, Cillei Borbálával kötött házassága alkalmával alapította.

A Sárkány Lovagrend első fellelhető ábrázolása 1483-ból

A Rend a középkorban
Luxemburgi Zsigmond magyar király és Borbála királyné alapította a király Boszniában elért
hadisikerei után, egy 1408. december 12-i oklevélben, mely Albeni Ébenhardt, nagyváradi püspök
munkája volt. Az alapítás inspirálója a már létező Szent György Lovagrend lehetett.
A rend az igaz hit védelméért – és a husziták ellen – küzdő vitézek kitüntetése céljából született.
Jelvénye egy, a farkát nyaka köré csavaró zöldes-aranyszínű sárkány, hátán arany és zöld szárnyak
felett vörös lángkereszttel. Felette arany lángoktól körülvett kereszt, szárain O Q[uam] MISERICORS
EST DEUS IUSTUS ET PACIENS felirattal.
Védőszentnek Sárkányölő Szent Györgyöt és Szent Margitot választották. Szent György
köztudomásúlag Szent Mihály földi megtestesítője a sárkány elleni küzdelemben, utóbbi taszította le
az Isten ellen fellázadó Sátánt a pokolba.
A rend legelső lovagjai az alapító levél szerint:
Lazarevics István (Stefan Lazarević), szerb despota, Cillei Hermann gróf, a király apósa, fia
Cillei Frigyes, Garai Miklós nádor, Tamási János és Szántói Lack Jakab erdélyi vajdák, Stibor
vajda, Maróti János macsói, Ozorai Pipó szörényi bánok, Szécsi Miklós tárnokmester,
Corbaviai Károly főkincstartó, Szécsényi Simon főajtónálló, Corbaviai János főasztalnok,
Alsáni János főpincemester, Lévai Cseh Péter főlovászmester, Csáki Miklós a korábbi erdélyi
vajda, Bessenyei Pál és Pécsi Pál korábban Dalmácia, Horvátország és Szlavónia bánjai,
Nádasdi Mihály székelyispán, Perényi Péter máramarosi főispán és Perényi Imre titkos
kancellár és Garai János, id. Garai Miklós nádor fia.
 163

A rendnek két fokozata volt. Az első fokozat tagjai huszonnégyen lehettek, a sárkányt és a keresztet
viselték, míg a második fokozat csak a sárkányt. Ez utóbbi tagjainak száma korlátlan volt.
A rendhez való tartozást a pajzs körül elhelyezkedő sárkány körben övezi.
A király és a rend tagjai szívesen használták a rend jelképét. Zsigmond pecsétjén, címerein,
kályhacsempéin is megjelenik egy sárkány, sőt 1755-ben a nagyváradi székesegyház feltárása során
éppen egy sárkányt ábrázoló arany ékszer alapján azonosították Zsigmond sírját. Szerepel a
rendjelvény ifjabb Stiborici Stibor vagy Perényi János sírkövén, Garai Miklós és Csapi András
címereslevelén, de igazán a Báthoryak vitték tovább a hagyományt.

A Báthory címerben lévő fogak összekapcsolódtak azzal a családi hagyománnyal, mely szerint Vid, a Gutkeled
nembéli Báthoryak őse Bátor Opos, a bajor Vencelintől eredő Márton fia Szent István korában megölte az ecsedi
láp sárkányát és ennek jutalmául nyerte el a szabolcsi Vid birtokot. Ezt erősítette a család egyes őseinek tagsága
a Sárkány Lovagrendben is, melynek jelvénye a pajzs köré tekeredő sárkányban figyelhető meg.
1431-ben Zsigmond jelentősen bővítette a rendet, így került sorai közé az a II. Vlad is, aki a rendbe
történő felvétele után felvette a draco („sárkány”) latin melléknevet, mely a román nyelvben ördögöt
is jelentett. Később fia, Vlad Ţepeş apja címe után „örökölte” hírhedt nevét, a drakulát.
A rend alapvetően reprezentatív célú szervezet volt, amely Zsigmond legfőbb politikai támogatóit és
szövetségeseit tömörítette. Megalapítása jól illeszkedik a korabeli európai trendhez, párhuzamba
állítható például az aragón kanna-renddel, az ausztriai sas-renddel, vagy az angol tërdszalagrenddel.
 164

Felvonulás Tokajban

A Rend az újkorban
Zsigmond halálával a rend sokat vesztett tekintélyéből, célja elhalványult, megmaradt egy, csupán
reprezentációs külsőségekkel rendelkező kitüntetésnek. Utolsó írásos dokumentuma a XVIII. század
elejéről maradt fenn, ez a bukaresti egyetemen lelhető fel.

A Rend újjászületése a harmadik évezredben

2001-ben Nagyváradon született újra a Sárkány Lovagrend. A Varadinum ünnepségsorozatának
keretén belül avattak újra sárkányos lovagokat. A Rend nagymesteri jogkörrel felruházott kancellárja
gróf várhegyi Lehr György lett.
Az első lovagok között volt Tempfli József nagyváradi püspök, valamint II. Rákóczi Ferenc egyik
egyenes ági leszármazottja, Jacqueline de Rákóczi. (lásd még: Rákócziak), aki a franciaországi
rendtartomány nagypriori címének lett várományosa.
 165

Sárkányos Lovagrend
Alapító levele 1408. december 12-én kelt, alapító tagja 22 magyar főnemes és a királyi pár. 1433. július 24-én
IV. Jenő pápa jóváhagyását adta a rend működéséhez. Védőszentje Szent György és Szent Margit, jelképe a
legyőzött sárkány: „tiszta szándékunk és törekvésünk jeléül és jelképéül, a körré görbült sárkány jelét vagyis
képét, amint farkát nyaka köré tekeri és háta közepén hosszában feje és orra elejétől farka végéig fel van hasítva
s a vére vesztése miatt fehér és vértelen hasíték belső széle mentén hosszában elhelyezett vörös keresztet visel,
hasonlót ahhoz amilyen vörös keresztet fehér mezőben magának a dicső György vértanúnak zászlaja alatt
vitézkedők szoktak viselni, hordani és használni mi magunk is választjuk, elfogadjuk és egyforma díszíték
módjára akarjuk felvenni„. A sárkány ebben a korban, ebben a kultúrkörben a gonosz jelképe, így a jelvény
szemlélteti, hogy viselője magában legyőzte a gonoszt. Ennek megfelelően a lovagrend tagjai tehetséges,
jellemes férfiak (virtuosi at bonage humanitas viri). Közéjük elvileg bárki bekerülhetett, aki jellemes, rátermett
férfi. A tagok köre bővült, de mai szóval élve „rendes tag„ csak huszonkettő lehetett, közéjük csak helyük
üresedése (haláluk) esetén lehetett bekerülni. A szervezet a korhoz képest demokratikus volt, minden tag
egyenlőnek számított. A renden belül a bíráskodást közösen végezték. A 22 tagon kívül más lovagok is
viselhették a rend jelét hűségük és tetteik elismeréseként. Ők is „tagok„ voltak, közülük kerülhetett ki az, aki a
22 tag valamelyikének helyére léphetett, annak halála esetén, minimum egy év „próbaidő„ után, ha bizonyította
rátermettségét. Zsigmond diplomáciai céllal is adományozta a rend jelének viselési jogát.
A lovagrend Zsigmond idejében szinte – parlamentként – működött, távollétében a kormányzás feladatait is
végezte.
A rendnek voltak katonai feladati, figyelembe véve a tagok magánhadseregeinek létszámát ez nem is csoda.
Kézben kellett tartani a déli végvárakat. A könnyűlovas csapatok szervezésével lerakta a huszárság alapjait,
ugyanakkor mindennapjaira hatott a klasszikus lovagi szemlélet.
A XV. század elején a lovagrend összegyűjtötte és egységes rendszerbe foglalja a magyarországi lovagi játékok
szokásait, szabályait.
Zsigmond protokolláris céllal külföldön is adományozta a rendi tagságot, így tettek halála után az őt követő
királyok is. A lovagrend ennek eredményeként később több részre szakadt (több lovagrend jelvényében is
megjelent a sárkány), ezek az idők során megszűntek, átalakultak újjá alakultak, stb.
Az általunk képviselt szervezet továbbra is tartja az 1408-as alapítólevélben lefektetett szabályt, rendünknek 22
tagja van, olyan személyek akik szakterületükön elismertek, akik a lovagi készségek alapelvén összeállított
szellemi és fizikai követelményeknek megfelelnek.
A lovagrend tevékenységének legjellemzőbb területei:
Kultúra, hagyományőrzés, mozgástörténeti kutatás és tradicionális európai sportok rekonstrukciója,
gyakorlása,
Természet- és környezetvédelem,
Preventív célú egészségügyügyi szolgáltatás és rehabilitáció,
Műszaki fejlesztés
Természettudományi kutatás,
Karitatív tevékenység.
Ezekhez gyakran partnerek közreműködését vesszük igénybe.
Forrás
http://www.sarkanyoslovagrend.hu/docs/index.html
 166

CSEHORSZÁG
IV. Károly német-római császár
http://hu.wikipedia.org/wiki/IV._K%C3%A1roly_n%C3%A9met-r%C3%B3mai_cs%C3%A1sz%C3%A1r

IV. (Luxemburgi) Károly (csehül Karel IV., németül Karl IV; Prága, 1316. május 14. – Prága, 1378.
november 29.) morva őrgróf (1333-tól 1346-ig), német és cseh király (1346-tól haláláig), luxemburgi
gróf (1346–1353 között), német-római császár, János cseh király és Přemysl Erzsébet fia volt. Cseh
királyként I. Károly néven tartják számon. Nevéhez fűződik a Német Aranybulla kiadása és Prága
intenzív fejlesztése, melynek nyomai mindmáig láthatóak a városon – nevét őrzi a Károly híd, de
Karlovy Vary és Karlštejn városa is. Koronáinak többségét fia, Vencel örökölte, akitől később öccse,
Zsigmond szerezte meg azokat.

Prága
Cseh király:
 Született: Prága, 1316. május 14.
 Elhunyt: Prága, 1378. november 29. (62 évesen)
 Nyughelye: Szent Vitus-székesegyház
 Uralkodási ideje: 1346 – 1378
 Koronázása: 1347. szeptember 2.
 Elődje: I. János
 Utódja: IV. Vencel
 167

Ifjúsága
János király és Erzsébet harmadik gyermeke eredetileg a Vencel (Václav) nevet kapta a keresztségben.
Mivel atyja kiváló viszonyt ápolt a Capeting-házzal, és sok időt töltött Franciaországban, Károly is itt
töltötte gyermekkora jelentős részét. János sógora, IV. (Szép) Károly udvarában nevelkedett hét éven
át, és vendéglátója tiszteletére vette fel bérmálkozásakor a Károly nevet. Franciaországban Pierre
Roger, a teológia ünnepelt doktora, a későbbi VI. Kelemen pápa gondoskodott neveléséről. Károly
felnőve igen művelt emberré vált, folyékonyan beszélt a cseh mellett franciául, latinul, németül és
olaszul. Harci tapasztalatot először 1331-ben szerzett apja oldalán Itáliában.
1333-tól kezdve viselte a trónörökösöknek járó morva őrgróf címet, és ekkortól a francia udvarban
előszeretettel időző apja gyakori távollétei során ő igazgatta Csehországot. 1335-ben János
társaságában részt vett a visegrádi királytalálkozón. Atyja és a pápa jó kapcsolatainak köszönhetően
1346. július 11-én a választófejedelmek egy része ellenkirállyá választotta IV. (Bajor) Lajos császár
ellenében, és november 28-án meg is koronázták. Eközben augusztus 26-án a crécyi csatában elesett
az immár vak János, így a cseh trón és a Luxemburgi Grófság is az ütközetben megsérült Károlyra
szállt.
Uralkodása

IV. Károlyt szobra és az őt ábrázoló falfestmény a kölni városházából (1360-1370 k.)

Németországi uralma eleinte meglehetősen gyenge lábakon állt, de 1347-ben meghalt IV. Lajos, és
Károly komolyabb rivális nélkül maradt. 1349-ben ellenfelei Günther von Schwarzburgot választották
királlyá, de őt kevesen támogatták, és még abban az évben meg is halt. Károlyt ekkor ismét
megkoronázták, és a továbbiakban békepolitikát folytatott. Ennek részeként fenntartotta
franciabarátságát – 1378-ban Vencel fiával együtt személyesen is meglátogatta V. (Bölcs) Károlyt – és
továbbra is pártolta a pápát, ennek jeleként börtönöztette be 1350-ben a Prágába látogató Cola di
Rienzót, majd adta ki őt 1351-ben az egyházfőnek. Eközben baráti viszonyt épített ki a Habsburgokkal
és a Bajor Hercegséggel is. 1354-ben átkelt az Alpokon, és 1355-ben császárrá koronázták Rómában.
Hazatérve, 1356-ban adta ki a Német Aranybullát, mely szabályozta a német királyválasztás rendjét és
a választófejedelmek jogait.
Az 1348-1349-es nagy pestisjárvány súlyos károkat okozott német földön, és elvitte Károly lányát,
Luxemburgi Margitot, I. Lajos magyar király első feleségét is. Mivel a járvány Csehországot csak
kevéssé érintette, Károly zavartalanul fejleszthette királyságát. Már 1344-ben kivívta, hogy a prágai
püspökség érseki rangra emelkedhessen, 1348-ban pedig megalapította Közép-Európa első egyetemét.
Prága pezsgő kulturális és gazdasági központtá, Európa egyik legnagyobb városává nőtt; a számos
építkezést kezedményező, a művészetet pártoló uralkodó környezetében Petrarca is megfordult. Sokat
tett dinasztikus hatalma megerősítéséérz is: apránként megszerezte Lausitzot, Pfalz bizonyos részeit,
Sziléziát és a Pomeránia területeit is magába foglaló Brandenburgot – igaz, ezt 1373-ban nem ő,
hanem második fia, Zsigmond kapta meg.
 168

Családja
Első felesége: Valois Blanka francia hercegnő (1316-1348), Charles de Valois és Mahaut d'Chatilon
lánya. Gyermekeik:
(Idősebb) Margit (1335-1349)- I.(Nagy) Lajos magyar király első felesége, nem születtek
gyermekei
Katalin (1342-1395)- IV. Rudolf osztrák herceg, majd V. Ottó bajor herceg felesége, nem
születtek gyermekei
Második felesége: Wittelsbach Anna (1329-1353), II. Rudolf rajnai palotagróf és választófejedelem,
valamint Görzi Anna karintiai hercegnő lányaként Bajor Erzsébet német, szicíliai és jeruzsálemi
királynénak az ükunokája és Görzi Erzsébet szicíliai királynénak az unokahúga. Gyermekük:
Vencel (1350-1351) - csecsemőkorban meghalt
Harmadik felesége: Świdnicai Anna (1339-1362), II. Henrik schweidnitzi herceg és Anjou Katalin
lányaként I. Károly magyar király unokája. Gyermekeik:
Erzsébet (1358-1373) - III. Albert osztrák herceg első felesége, nem születtek gyermekei
Vencel (1361-1419) - Cseh király IV. Vencel néven, német király I. Vencel néven – első
felesége Bajor Johanna, második felesége Bajor Zsófia, egyik házasságából sem születtek
gyermekek
Negyedik felesége: Pomerániai Erzsébet (1345-1415), V. Boguszláv pomerániai herceg és Piast
Erzsébet lengyel királyi hercegnő lányaként III. Kázmér lengyel király unokája. Gyermekeik:
Anna (1366-1394)- II. Richárd angol király első felesége, nem születtek gyermekei
Zsigmond (1368-1437) - Magyar és cseh király, német-római császár – első felesége I. Mária
magyar királynő, 1 fiú, meghalt a születését követően, második felesége Cillei Borbála, 1
leány (+1 természetes fiú)
János (1370-1396) Görlitz hercege – első felesége Mecklenburgi Richardis, Albert svéd király
lánya, 1 leány
Károly (1372-1373) - Kisgyermekként meghalt
(Ifjabb) Margit (1373-1410) - III. János nürenbergi várgróf felesége, 1 leány
Henrik (1377-1378) - Kisgyermekként meghalt

Források
IV. Károly császár önéletrajza. Karoli IV imperatoris Romanorum vita ab eo conscripta. ELTE Eötvös
Kiadó. Budapest. 2010. ISBN 978 963 312 002 6
IV. Károly császár önéletrajza - részlet. Középkori egyetemes történeti szöveggyűjtemény Európa és
Közel-Kelet IV-XV. század. Szerk.: Sz. Jónás Ilona. Osiris Kiadó. Budapest, 1999.ISBN 963-379-549-
4. Online elérés: http://www.tankonyvtar.hu/tortenelem/kozepkori-egyetemes-080905-773
IV. Károly aranybullája a prágai egyetem alapításáról. Középkori egyetemes történeti
szöveggyűjtemény Európa és Közel-Kelet IV-XV. század. Szerk.: Sz. Jónás Ilona. Osiris Kiadó.
Budapest, 1999.ISBN 963-379-549-4. Online elérés: http://www.tankonyvtar.hu/tortenelem/kozepkori-
egyetemes-080905-740
 169

Pomerániai Erzsébet német-római császárné

http://hu.wikipedia.org/wiki/Pomer%C3%A1niai_Erzs%C3%A9bet_n%C3%A9met-
r%C3%B3mai_cs%C3%A1sz%C3%A1rn%C3%A9
Pomerániai Erzsébet (1347 – Prága, 1393) cseh és német királyné, német-római császárné,
III. Kázmér lengyel király anyai unokája.
Élete
Édesanyja Erzsébet lengyel királyi hercegnő, III. Kázmér lengyel királynak és Litvániai Annának,
Gediminas litván nagyherceg lányának a lánya, édesapja V. Boguszláv pomerániai herceg. Erzsébet
édesanyja unokatestvére volt Łokietek Erzsébet magyar anyakirálynénak, I.(Nagy) Lajos magyar
király anyjának. 1365-ben, húsz éves korában Erzsébetet férjhez adták IV. Károly német-római
császárhoz, akinek a negyedik felesége lett.
Gyermekeik:
: Anna (1366-1394)- II. Richárd angol király felesége
: Zsigmond (1368-1437)- magyar és cseh király, német-római császár
: János (1370-1396)- Görlitz grófja
: Károly (1372-1373)- Kisgyermekként meghalt
: Margit (1373-1410)- III. János nürenbergi várgróf felesége
: Henrik (1377-1378)- Kisgyermekként meghalt
Mivel férjének az előző házasságából már volt fia, így az ő fiainak nem volt sok esélye a német-római
császár cím elnyeréséhez. ( Zsigmond 1433-ban német-római császár lett ugyan, de ezt már Erzsébet
nem érte meg.) 1379-ben Erzsébet legidősebb fiát, Zsigmondot eljegyezték Nagy Lajos középső
leányával Máriával, így a fia 1387-ben magyar király lett.( Zsigmond 1410-től német, 1420-tól cseh
király, 1433-tól pedig német-római császár is lett.) Férje 1378-ban halt meg, ezután sokat foglalkozott
adományozásokkal, és kolostorok építtetésével. Erzsébet 1393-ban halt meg. Prágában temették el.
Források
Nógrády Árpád: Magyar uralkodók
Magyar életrajzi lexikon
 170

Konstanzi zsinat
http://hu.wikipedia.org/wiki/Konstanzi_zsinat

A konstanzi zsinat 1414-től 1418-ig ülésezett. A bécsi kongresszusig ez volt Európa legnagyobb
diplomáciai tárgyalása. A zsinatot azért hívták össze, hogy megszüntesse a nyugati egyházszakadást
(szkizmát), javítsa a meglazult egyházi fegyelmet és hogy a helyreállítsa a hitegységet. A zsinatot
kölcsönös megegyezéssel a legtekintélyesebb párttal rendelkező XXIII. János ellenpápa és Zsigmond
császár hívta össze 1414. november elejére Konstanzba. A megnyitás november 5-én, az első
nyilvános ülés november 16-án zajlott.
Husz a zsinat előtt
Zsigmond Husz Jánost ((csehül Jan Hus), (Husinec, Csehország 1369 – Konstanz, 1415. július 6.)
cseh pap, egyetemi tanár és vallásreformer. A huszitizmus alapítója.) császári menlevéllel meghívta
Konstanzba. Itt azonban, mivel nem tartotta magát az egyházi parancshoz, hogy ne mondjon misét,
Huszt menlevele ellenére börtönbe vetették. 1415 júniusában a zsinat által kiküldött bizottság
kihallgatta. Július 6-án hirdették ki az ítéletet és még aznap máglyán megégették. Ugyanerre a sorsra
jutott az őt támogató Prágai Jeromos is.

Husz János szobra Prágában

Az egyházszakadás felszámolása
A zsinat kijelentette, hogy nem oszlatható fel, amíg a szakadás teljesen meg nem szűnik, még akkor
sem, ha a pápa vagy több főpap is távozik. XXIII. János a zsinatot titokban elhagyta. Az 1415. március
30-i ülésen a következő végzéseket hirdették ki: 1. a zsinat törvényesen gyűlt össze, hatalma
Krisztustól származik, azért mindenki (maga a pápa is) engedelmeskedni köteles neki mindenben, ami
a hitre és a szakadás megszüntetésére vonatkozik; 2. a pápa nem távolíthatja el a Szentszék
hivatalnokait Konstanzból, az ellenszegülők esetleges pápai büntetése érvénytelen; 3. a pápa
Konstanzból való távolléte alatt nem nevezhet ki bíborosokat. XXIII. Jánost a zsinat felfüggesztette,
elvette tőle a pápai pecsétet és a halászgyűrűt, és megfosztotta méltóságától. XII. Gergely 1415. május
13-án önként lemondott a pápai méltóságról. XIII. Benedek a spanyolok és a skótok védelmében bízva
vonakodott lemondani, de 1417 nyarán a zsinat a pápai trónt üresnek nyilvánította és pápaválasztást írt
ki. 1417. november 11-én egyhangúlag megválasztották Colonna Ottó bíborost, aki pápaként az V.
Márton nevet vette föl. Egyházjavítási bizottságot nevezett ki és reformjavaslatokat terjesztett elő.
1418. március 10-én megtiltotta az egyetemes zsinatra való hivatkozást, annak ellenére, hogy
korábban kimondták, a zsinat följebbvaló a pápánál. Végül V. Márton Paviát jelölte ki a legközelebbi
zsinat helyszínéül és 25. ülésén a konstanzi zsinatot berekesztette.
 171

Budai Nagy Antal

http://hu.wikipedia.org/wiki/Budai_Nagy_Antal
http://hu.wikipedia.org/wiki/Erd%C3%A9lyi_parasztfelkel%C3%A9s

Az erdélyi parasztfelkelés régibb formában erdélyi parasztháború, a románoknál răscoala de la

Bobâlna (bábolnai felkelés) néven ismerik. 1437 kora nyarán kiütött nagyszabású megmozdulás az
erdélyi parasztság részéről, melyhez a helyi románság is csatlakozott. A felkelés Észak-Erdély
majdnem teljes területét beborította. A harcok egészen az év végéig tartottak, de ténylegesen az
ellenállásnak csak 1438 elején sikerült véget vetni Kolozsvár visszafoglalásával. A parasztfelkelők
vezére a diósi kisnemes Budai Nagy Antal volt.
Budai Nagy Antal (? – 1437. december 10-14 k. Kolozsvár) erdélyi kisnemes, az 1437-es erdélyi
parasztfelkelés vezére. Kolozsvárnál, az év végén az erdélyi nemesi seregek ellen vívott harcokban
veszthette életét. Hogy elfogták és kivégezték volna, az teljesen valószínűtlen.

Életrajza
Budai Nagy Antal Dióson élt (Kolozs vármegye). Családja az erdélyi Nagybuda (Bodonkút)
helységről kapta a nevét. Katonaként részt vett a huszita háborúkban, Csehországban, ott ismerkedett
meg először a huszitizmussal és az újfajta harcmodorral.
Erdélyben a parasztokat egyre nagyobb adókkal sújtotta a főnemesség az 1430-as években. Különösen
Zsigmond király pénzrontása váltott ki nagy felzúdulást és ellenségeskedést. Lépes György püspök
ráadásul kiátkozta az egyházból azokat a parasztokat és kisnemeseket, akik nem voltak hajlandók neki
dézsmát fizetni.
A nemesek durva elnyomása miatt számos paraszt és nemes Husz János tanainak híve lett.
A Bábolna-hegyen gyülekező parasztokhoz Nagy Antal is csatlakozott sok más kisnemessel együtt,
akiket ugyancsak a magas dézsma sújtott. Nagy Antalt aztán a felkelők vezérükké választották.
Miután a parasztok követeit Csáki László vajda megölette, Nagy Antal összegyűjtötte a magyar és
román paraszthadakat. Miután volt tapasztalata a huszita harcmodort illetően, ezért a felkelőket
szekérvárba rendezte, s Désnél megtámadta és megverte az ellenük indult nemesek lovagi seregét.
A nemesek kénytelen-kelletlen tárgyalni kezdtek a felkelőkkel és vezérükkel. A kolozsmonostori
egyezséget a nemesek megszegték, mihelyst újabb fegyveres erőt gyűjtöttek. Apátinál azonban ismét a
parasztok kerekedtek felül, s Budai Nagy Antal bevonult Kolozsvárra.

A győzelem után
A győzelem ellenére azonban a második kolozsmonostori egyezményt az ősz végére újabb
összecsapások követték. Nagy Antal seregéből a veszteségek és a távozások miatt már kevesen
maradtak. Fő erősségük, Kolozsvár ellen vonuló erdélyi sereggel szemben újabb rohamra gyűjtötte
össze a parasztsereget. Elszántan harcoltak tovább, ám végül a parasztvezér elesett. A felkelés
rövidesen elbukott, de Kolozsvár január 8-ai visszafoglalásáig még maradtak Észak-Erdély és a
Tiszántúl területén ellenállási gócok.

Forrás
Magyar nagylexikon IV. (Bik–Bz). Főszerk. Élesztős László, Rostás Sándor. Budapest: Akadémiai.
1995. 648. o. ISBN 963-05-6928-0
Thuróczy János krónikája
Demény Lajos. Parasztfelkelés Erdélyben 1437-1438. Gondolat. ISBN 9632818563 (1987)
 172

Albert magyar király

http://hu.wikipedia.org/wiki/Albert_magyar_kir%C3%A1ly

Habsburg Albert király, XVI. sz.-i ismeretlen festő műve (Kunsthistorisches Museum, Bécs)
Habsburg Albert (Bécs, 1397. augusztus 16. – Neszmély, 1439. október 27.) mint V. Albert osztrák
herceg (1404–1439), mint II. Albert német király (1438–1439), mint I. Albert Csehország (1438–1439)
és Magyarország királya (1437–1439). Az első Habsburg a magyar trónon.
I. Albert II. Albert I. Albert V. Albert
örökös herceg
Magyarország királya Német-római Cseh Királyság Osztrák
Birodalom német királya Hercegség
királya hercege
Uralkodási 1437. december 18. – 1438. március 18. – 1438. május 6. –
ideje 1439. október 27. 1439. október 27. 1439. október 27.
Örököse Erzsébet V. László
Koronázása Székesfehérvár nem koronázták meg Prága
1438. január 1. 1438. június 29.
Elődje Luxemburgi Zsigmond Luxemburgi Zsigmond Luxemburgi
Zsigmond
Utódja I. Ulászló III. Frigyes V. László
 Uralkodóház: Habsburg
Kevesen tudják, hogy az első Habsburg a magyar trónon Albert volt, és nem a mohácsi csatavesztés
után az ország harmadrésze fölött 38 évig uralkodó I. Ferdinánd. Ennek oka valószínűleg az, hogy
Albert még két esztendeig sem uralkodott, s a többi koronája miatt e rövid időt sem teljes egészében
Magyarországon töltötte.
 Teljes neve: Albrecht von Habsburg
 Édesapja: IV. Albert (1377-1404)
 Édesanyja: Bajor Johanna-Zsófia bajor-staubingi hercegnő
 Született: 1397. augusztus 16., Bécs
 Királlyá választották: 1437. december 18-án
 Mgkoronázták: 1438. január 1-jén, Székesfehérvárott
 Házastársa: 1421. szeptember 28-án, Pozsonyban kötött házasságot Luxemburgi Erzsébettel
Luxemburgi Zsigmond és második felesége, Cillei Borbála lányával.
 173

 Gyermekei: Anna (1432–1462), I. Ulászló jegyese és trónkövetelő 1458-ban; György (1435.

február 16. – 1435. február 16.)[4]; Erzsébet (1437-1505), II. Ulászló anyja; V.
László (1440–1457) magyar király
 Elhunyt: Neszmély, 1439. október 27. (42 évesen), Székesfehérvrott temették el.
 Nádor uralkodása alatt: Hédervári Lőrinc

Élete
1397. augusztus 16-án Bécsben született IV. Albert osztrák herceg (1377–1404; uralkodott: 1395–
1404) és Johanna Zsófia bajor–straubingi hercegnő (1377–1410) második gyermekeként. Egyetlen
nővére volt, Margit (1395–1447), aki 1412-ben IV. Henrik bajor herceghez (1386–1450 felesége lett.
Albert apja kitűnő diplomáciai érzékkel rendelkezett, hiszen már 1402-ben Luxemburgi Zsigmond
magyar királlyal olyan örökösödési szerződést kötött, mely szerint fiú örökös híján az előző évben
nagykorúsított Albert követi majd Zsigmondot a magyar trónon. A szerződés tulajdonképpen
Zsigmond hálája volt a Habsburg-hercegeknek, akik politikailag és fegyveres erőkkel is segítették a
magyar királyt a cseh korona megszerzéséért féltestvérével, Vencellel vívott – egyelőre sikertelen –
küzdelemben.
Az ifjú Albert már fiatalon, 1404. szeptember 14-én örökölte az osztrák hercegséget apja halála után.
A zsinati eszme híveként saját egyházára támaszkodott. Az 1414-ben összehívott konstanzi zsinat
szinte egyetlen eredményeként lemondatta a három pápát, és V. Mártont ismerte el új pápának, aki
támogatta Albert melki reformját, melynek célja az egyházi birtokok gazdasági modernizációja volt.
Az 1420-as években részt vett a huszita háborúkban, 1434–1435-ben pedig az ország déli részén a
törökök ellen harcolt. 1437. december 9-én meghalt apósa, Luxemburgi Zsigmond. Felesége, Erzsébet
öröklési jogát elismerve a főurak és a főpapok szűk csoportja Albertet Pozsonyban 1437. december
18-án magyar királlyá választotta, választását azonban feltételekhez kötötték, többek közt nem
fogadhatta el a német-római császári címet. A magyar koronázás 1438. január 1-én zajlott le
Székesfehérvárott, ahol Albertet az esztergomi érsek, Erzsébetet a veszprémi püspök koronázta.
Frankfurtban 1438. március 18-án II. Albert néven német királlyá választották, de rövid uralkodása
alatt sohasem került sor a német királyi koronázására.[3] Az ún. kompakták elismerése után 1438.
május 6-án cseh királynak is megválasztották. Anyósa, Borbála királyné összeesküvése miatt a
lengyelekkel Sziléziában kisebb háborút kellett viselnie a cseh trónért, mivel a cseh főnemesek egy
része a lengyel trónörököst, Jagelló Kázmért választotta meg Albert ellenében. Cillei Borbála új
házasság reményében a lengyel királyt támogatta, a harcokból azonban Albert került ki győztesen.
Prágában 1438. június 29-én koronázták meg.
Mint magyar király a kezét a koronázási feltételekkel gúzsba kötő főnemesség kiszolgáltatottja volt, s
hosszas külföldi tartózkodása idején is az ő kezükben volt a hatalom. Emiatt az 1439-i budai
országgyűlésen a köznemesi rend élesen hangoztatta követeléseit. Egyszersmind a honvédelmet a
királyra hárították. A török fenyegető fellépése miatt (Szendrő eleste, 1439) 1439-ben hadjárat
viselésére határozta el magát, seregével azonban csak Titelig jutott. Itt részben azért, mert a törökök
Magyarország helyett Bosznia ellen fordultak, részben mert seregét vérhasjárvány támadta meg,
csapatait szélnek eresztve hazaindult. Maga is megbetegedett, és útközben a Komárom vármegyei
Neszmélyen meghalt. A monda szerint a Szőlő hegyen található Király kútból ivott dinnyeevés után,
aminek hatására elhunyt. Szívét és belső szerveit a neszmélyi református templom kertjébe temették, a
helyet szív alakú kő jelzi. Felesége ekkor állapotos volt tőle; utószülött (posztumusz) fia, a későbbi V.
László magyar király, 1440. február 22-én született meg. A Neszmélyen készített végrendelet szerint
Albert a születendő gyermekének lakóhelyéül Pozsonyt jelölte ki, gyámságát a magyar, cseh és osztrák
arisztokráciára bízta. Testamentuma szerint a bécsi Szent István-templomban kívánt nyugodni, ennek
ellenére Székesfehérvárott temették el.
 174

Kronológia
 1412-től Albert sokat tartózkodott Luxemburgi Zsigmond mellett.
 1422-ben feleségül veszi Luxemburgi Erzsébet hercegnőt.
 1437. december 18. Az országnagyok Pozsonyban királlyá választják Zsigmond vejét, V.
(Habsburg) Albert osztrák herceget. 1438. január 1-én koronázzák meg.
 1438. március 18. Albert magyar királyt Frankfurtban német királlyá választják (német királyként:
II. Albert) – Albert király Bécsbe, majd Prágába távozikMagyarországról. 1439 tavaszán tér
vissza.
 1438. május 6. A cseh katolikus rendek Albert magyar és német királyt, a huszita kelyhesek
Kázmér lengyel herceget választják cseh királlyá.
 1438. Török csapatok pusztítanak Erdélyben. – Háború Albert király és III. Ulászló lengyel király
között a cseh korona miatt.
 1439. Albert és III. Ulászló fegyverszünetet köt. – Albert visszatér magyarországra. A király
Hunyadi Jánosra bízza a szörényi bánság végvárainak védelmét.
 1439. május. Országgyűlés Budán, Albert király a budai országgyűlésen dekrétum formájában
erősíti meg a rendi kiváltságokat, egyúttal felkelés az idegen kereskedők ellen. 1439. május 29-én
Albert derétumában kénytelen visszavonni Zsigmond reformjainak nagy részét.
 1439. Török hadjárat Szerbia ellen. Albert király Brankovics György szerb fejedelemmel
szövetségben ellentámadást indít.
 1439. augusztus 18. Szendrő vára [(szerbül Смедерево / Smederevo) város Szerbiában, a Dunai
körzet székhelye. Belgrádtól 48 km-re délkeletre a Duna jobb partján a Nagy-Morava torkolatánál
fekszik. Szerb neve a délszláv Smeder személynévből származik, jelentése: Smeder birtoka.]
megadja magát II. Murád szultánnak. A szerb fejedelemség megszűnik. Brankovics magyarországi
birtokaira menekül. Vérhasjárvány tör ki Albert király Titelnél táborozó seregében, maga a király
is megbetegszik.

Szendrő vára
 1439. október 27. Albert halála. Albert halálával a német-magyar unió és azon belül az osztrák-
cseh-magyar államszövetség is felbomlott.
 175

Jegyzetek
1. ↑ Genealogie-Mittelalter/Albrecht II.: „Eine Krönung ALBRECHTS II. zum römisch-deutschen König
erfolgte nicht.” (Magyarul: II. Albert német királyi koronázására nem került sor.) A Révai nagy lexikona és
A Pallas nagy lexikona szerint Albertet 1438. május 31-én Aachenben német-római császárrá koronázták, de
ez két okból is nyilvánvalóan téves forrásokon alapul. Teleki (1852:91) és Ráth (1861:160) kimutatja, hogy
Albert 1438. június 1-jén az ausztriai Korneuburgban, Bécstől 14 km-re, tartózkodott, ahol Teleki szerint a
pünkösdi ünnepeket töltötte, és ahonnan június 1-jén rendelkezett a fraknói gróf özvegye és az Osliak közt
támadt vita ügyében. Ráth igazolja, hogy 1438. május 26-án még Bécsben volt a király, így lehetetlen lett
volna véghez vinni az aacheni utat és a koronázást. Ugyanakkor a két lexikon másik tárgyi tévedése az,
hogy Aachenben a német királyokat koronázták, a császári koronázás ez időben Rómában történt.
2. ↑ György herceg a születése után rögtön meghalt. Ezt támasztják alá a következő genealógiai munkák:
Genealogie-Mittelalter/Albrecht II. és Genealogie-Mittelalter/Elisabeth von Luxemburg és a Stammtafeln
(1965) 16. genealógiai táblája. Szilágyi Sándor szerk.: A magyar nemzet története: „Albertnek nem voltak
fiú gyermekei; egyetlen fia, György, csecsemő korában kevéssel előbb, 1435-ben hunyt el.” Ezekkel
ellentétben a Foundation for Medieval Genealogy/Austria Genealogy azt állítja, hogy már 1431-ben
megszületett, és a 4. életévébe lépett, mikor 1435-ben meghalt, mely bizonyára téves adaton alapszik. A
csecsemő megjelölés is csak két év alatti gyermekekre vonatkozhat, György pedig a legszigorúbb
számítások szerint, ha 1431 decemberében is született, halálakor is már három éves és két hónapos lett
volna, ami rég túl van a csecsemőkoron. A Foundation for Medieval Genealogy forrása is csak azt támasztja
alá, hogy György volt az elsőszülött fiú, nem pedig az elsőszülött gyermek, ami miatt az 1432-ben született
Anna hercegnő előtt kellett volna születnie, és ezért sem igaz, hogy 1431-ben kellett születnie. (Foundation
for Medieval Genealogy: „The Necrologium Austriacum names "Jorg in der klainhait gestorben" as older
son of Duke Albrecht”, melynek jelentése: A Necrologium Austriacum megnevezi a kiskorában meghalt
Györgyöt mint Albert herceg idősebb fiát.)
3. ↑ Lásd az 1. lábjegyzetet.
4. ↑ Lásd a 2. lábjegyzetet.
Irodalom
Stammtafeln zur Geschichte der Europäischen Staten I/II., Tafel 16. Die Herzoge und Erzherzoge von
Oesterreich aus habsburgischem Geschlecht von Albrecht I. bis auf Maximilian I., J. A. Stargardt, Marburg,
1965.
gróf Teleki József: Hunyadiak kora Magyarországon I., Pest, Emich és Eisenfels Könyvnyomdája, 1852.
Ráth Károly: A magyar királyok hadjáratai, utazásai és tartózkodási helyei, Győr, nyomtatott Sauervein
Gézánál, 1861.
 176

I. Ulászló magyar király

http://hu.wikipedia.org/wiki/I._Ul%C3%A1szl%C3%B3_magyar_kir%C3%A1ly

I. Ulászló (lengyelül: Władysław III Warneńczyk[1]) (Krakkó, 1424. október 31. – Várna, 1444.
november 10.) Jagelló-házból származó magyar király és III. Ulászló néven lengyel király is.
Lengyelországban 1434. június 1-jétől, Magyarországon 1440. július 17-étől haláláig uralkodott. Apja
II. Ulászló lengyel király, a Jagelló-ház első jelentős uralkodója, anyja II. Ulászló negyedik felesége,
Holszański Zsófia volt.

 Uralkodóház: Jagelló-ház
 Született: Krakkó, 1424. október 31.
 Édesapja: II. (Jagelló) Władysław lengyel király
 Édesanyja: Holszányi Zsófia (Sonka), Andrej Holszański fejedelem leánya
 Királlyá választották: 1440. március 8-án, Krakkóban
 Koronázása: Székesfehérvár, 1440. július 17. 4 évig uralkodott.
 Házastársa: Luxemburgi Erzsébet (?)
 Elhunyt: Várna, 1444. november 10. (19 évesen), ismeretlen helyen nyugszik
 Nádor uralkodása alatt: Hédervári Lőrinc
 177

Lengyel Királyság királya Magyar Királyság királya

Władysław III (Warneńczyk) I. Ulászló
Uralkodási ideje: 1434. június 1. – 1444. november 10. 1440. május 15. – 1444. november 10.
Elődje: II. Władysław Habsburg Albert
Utódja: Kazimierz IV Jagiellończyk Utószülött László

Kronológia
 1440. április. II. Murád szultán több hónapon át sikertelenül ostromolja Nándorfehérvárt.
 1440. Erzsébet királyné komornája, a királyné megbízásából ellopja a Szent Koronát Visegrádról.
 1440. márciuus 8. A magyar rendek küldöttsége III. (Jagelló) Ulászló lengyel királyt hívja meg a
magyar trónra.
 1440. május. Ulászló bevonul Budára.
 1440. május 15. Albert özvegye, Erzsébet királyné a Szent Koronával megkoronáztatja három
hónapos fiát, Lászlót (V. László, 1440-1457).
 1440. június 29. A rendek érvénytelenítik V. László koronázását.
 1440. július 17. Ulászlót egy (Szent István fejereklyetartójáról levett) alkalmi koronával magyar
királlyá koronázzák (I. Ulászló, 1440-1444). Polgárháború tör ki V. László és I. Ulászló hívei
között, amely megszakításokkal 1445-ig tart. Giskra János cseh zsoldosvezér László
főkapitányaként a Felvidék jelentős részét hatalma alá hajtja.
 1440. november 22. Erzsébet III. Frigyes római király felügyeletére bízza V. Lászlót és a szent
koronát.
 1441. január. Hunyadi János I. Ulászló vezére Tolna megyében, Bátaszék mellett győzelmet arat
Erzsébet királyné és V. László hívei felett, majd ezután Ulászló Újlaki Miklósra és Hunyadi
Jánosra bízza Kelet-Magyarország kormányzását. Inne számítható Hunyadi politikai karrierje.
 1442. március 22. Hunyadi győzelme Gyulafehérvárnál Mezid bég felett.
 1442. szeptember. Hunyadi győzelme a Jalomica (rum. Ialomiţa) folyónál a ruméliai beglerbég
felett.
 1442. Erzsébet és I. Ulászló egyezséget köt: a királyné V. László jogainak fenntartásával elismeri
I. Ulászlót királynak.
 178

 1442. december 17. Erzsébet királyné meghal. Pártjának vezetését III. Frigyes veszi át V. László
gyámjaként.
 1443. Az országgyűlés elhatározza a török elleni háborút.
 1443. október – 1444. január A „Hosszú hadjárat”
 1444. április 24. Ulászló és a magyar rendek a székesfehérvári országgyűlésen csatlakoznak a
pápa vezette koalícióhoz, amelynek célja a törökök európai uralmának megdöntése.
 1444. augusztus 4. I. Ulászló szegedi esküjében megfogadja, hogy a II. Murád szultánnal kötendő
béke érvénytelen lesz.
 1444. augusztus 15. A váradi „hamis béke”. Brankovics visszakapja Szerbiát a szultántól, ennek
fejében magyarországi birtokainak nagy részét Hunyadinak engedi át.
 1444. november 10. A várnai csata. Ulászló elesik a csatában.

Lengyelország királya
Ulászló elsőszülött fiúként, II. Ulászló uralkodásának 38. évében született, ezért apja azonnali
lépéseket tett a trónöröklés biztosítására. II. Ulászló uralkodása idején Lengyelország Kelet-Európa
egyik vezető hatalmává vált, ugyanekkor erre az időszakra esik a lengyel főpapság és főnemesség
megerősödése is, így Ulászlónak őket kellett megnyernie célja eléréséhez. Évekig tartó kötélhúzás
kezdődött a király és nemessége között, és végül az 1430-ban Jedlniában tartott tárgyalások
alkalmával a nemesség újabb privilégiumokat csikart ki magának. Az 1433-ban Krakkóban szentesített
törvények drámaian csökkentették a lengyel király hatalmát, többek között a király a nemesség
jóváhagyása nélkül nem verethetett új pénzt és a nemeseknek jogukban állt gyűléseik alkalmával a
király jelenléte nélkül is intézni az ország ügyeit. Az engedmények megtették hatásukat, mert II.
Ulászló halála (1434. június 1.) után fiát III. Ulászló néven Krakkóban lengyel királlyá koronázták. III.
Ulászló ekkor még kiskorú volt, ezért a tényleges hatalmat a királyi tanács és elsősorban a nagy
befolyással rendelkező krakkói püspök, Zbigniew Olesnicki gyakorolta. Ulászlót 1438 decemberében
ismerték el felnőtt korú uralkodónak.

Magyar királlyá koronázása

Magyarországon Albert király 1439. október 27-ei halála utat nyitott a nemzeti és udvari pártok
trónharcaihoz. Két jelentős párt alakult ki. A Habsburg-pártiak azt akarták, hogy Albert még meg sem
született fiúutódja – a későbbi V. (Utószülött) László – kerüljön a magyar trónra. A nagyobb erőt
képviselő és a pápa által is támogatott németellenes párt úgy vélekedett, hogy a fenyegető török
veszély miatt az ország kormányzását nem lehet egy csecsemőre bízni, ezért Ulászló magyar királlyá
koronázását szorgalmazták. 1440. január 1-jén a budai országgyűlés Ulászlót választotta[2] magyar
királlyá. A magyar történelemben ez volt az első alkalom, hogy a köznemességnek döntő szava volt a
királyválasztásban. Ulászló királyságát feltételekhez kötötték. Ezek szerint Ulászlónak a koronázás
előtt köteleznie kellett magát, hogy visszaadja Magyarországnak a még Zsigmond által elzálogosított
szepességi városokat, hogy védelmezni fogja Magyarországot a töröktől, továbbá feleségül veszi
Luxemburgi Erzsébet királynét.
Ulászló május közepén érkezett Budára, azonban akkorra a magyarországi jogi helyzet gyökeresen
megváltozott. 1440. február 22-én Komáromban megszületett Habsburg Albert utószülött fia, László,
akit a Visegrádról titokban elvitt Szent Koronával 1440. május 15-én királlyá koronáztak.[3] Ulászló
azonban nem volt magyar király, mert magyar király az, akit a Szent Koronával (egyéb kritériumok
közt) koronáznak meg. Az Ulászló-párti nemesek 1440. június 29-én érvénytelennek nyilvánították V.
László koronázását és a börtönnel megfenyegetett Szécsi Dénes közreműködésével, egy alkalmi
koronával[4] 1440. július 17-én szerintük királlyá koronázták Ulászlót. Az országnak tehát két koronás
királya volt, ami polgárháború kezdetét jelentette.
 179

Polgárháború
Az V. László és I. Ulászló hívei között zajló belháború 1440-ben kezdődött és – a közben megkötött
béke ellenére – gyakorlatilag csak Ulászló halálával ért véget. Ulászló hívei között volt az egyik
leggazdagabb magyar főúr, Ujlaki Miklós továbbá a bárói családok közül a Rozgonyi, a Hédervári és a
Pálóczy. Ebben az időszakban indult Hunyadi János szörényi bán felfelé ívelő karrierje, aki a
kezdetektől Ulászlót támogatta.
V. László és Erzsébet mellett Cillei Ulrik, horvát és szlovén bán és a Garai család állt. Erzsébetnek
sikerült megnyernie támogatónak Jan Giskra cseh zsoldosvezért, aki 1440-ben már Észak-
Magyarország tekintélyes részét uralma alatt tartotta, és tizezer fős hadserege Erzsébet fegyveres
erejének jelentős részét alkotta. Giskra északi hadműveleteivel gyakorlatilag elvágta Ulászló
kapcsolatát Lengyelországgal. A belháború egyetlen jelentős csatáját 1441. január elején Bátaszék
mellett vívták, ahol a Hunyadi János vezette csapatok döntő győzelmet arattak Garai László serege
felett. Ulászló hívei ezután kisebb ütközetekben fokozatosan szorították vissza a Habsburg-barát
erőket, csak Giskra erőit nem sikerült kiszorítani felső-magyarországi állásaikból. Mivel az elhúzódó
harcok nem hoztak eredményt, a felek 1442. december 14-én békét kötöttek. A fegyverszünet
megkötése után öt nappal Erzsébet királyné meghalt.

Törökellenes harcok
A belháborúkban szerzett érdemei elismeréseként Ulászló 1440 végén erdélyi vajdává, temesi ispánná
és Nándorfehérvár főkapitányává nevezte ki Hunyadi Jánost. Hunyadi ezzel a törökellenes harc teljes
frontszakaszának parancsnoka lett. 1443 őszén Ulászló és Hunyadi együtt vezette azt a sikeres
hadjáratot, amelyet a történetírás hosszú hadjáratnak nevez. A jelentős győzelmek felébresztették a
törökök elleni döntő csapás reményét. A II. Murád szultánnal 1444. június 12-én Drinápolyban kötött,
számunkra igen előnyös béke ellenére az Ulászló és Hunyadi János vezette keresztény had 1444.
szeptember 22-én támadást indított a törökök ellen. A béke ugyanis fizikailag lehetetlen feltételeket
tartalmazott a törökökre nézve, például minden átadásra kerülő várat nyolc napon belül kellett volna
kiüríteni, és ezt a törökök nem is tudják teljesíteni. II. Murád azonban a vártnál gyorsabban reagált, és
1444. november 10-én a várnai csatában döntő vereséget mért a támadókra. A csatában életét vesztette
Ulászló király is.

I. Ulászló síremléke a krakkói Wawelben

A király holttestét nem találták meg, a török krónikák szerint levágták a fejét és közszemlére tették.
Pietro Ransano krónikás szerint a király a combján és karján kapott sebet, és arról tudósít, hogy
egyesek szerint túlélte a csatát. Ennek alapján és más utalások miatt időnként felkapott témává válik,
hogy Ulászló tovább élt, és Cipruson keresztül Portugália partvidékére utazott, ahol aztán leélte életét,
megnősült, és húsz évvel később halt meg.
 180

Emléke Bulgáriában
Várna legfontosabb körútját I. Ulászlóról nevezték el (Bulevard Vladislav Varnenchik), második
legnagyobb körútját Hunyadi Jánosról (Bulevard Yan Hunyad). I. Ulászló emlékére pedig
mauzóleum-emlékparkot alapítottak 1924-ben: I. Ulászló mauzóleum Várnában.

I. Ulászló síremléke Várnában

Jegyzetek
1. ↑ Ez a melléknév várnait jelent, nem egykorú ragadványnév, hanem a halál helye
2. ↑ Az országgyűlés után magyar bárókból álló küldöttség indult Krakkóba, amely 1440. március 8-án
egyezett meg Ulászlóval a magyar királlyá koronázás feltételeiről, ezért Ulászló megválasztásának
napját sokszor ezzel a dátummal adják meg.
3. ↑ V. László koronázása formailag a magyar szokásjog mindhárom feltételének megfelelt:
Székesfehérvárott, a magyar Szent Koronával és Szécsi Dénes, esztergomi érsek közreműködésével
történt. A Szent Koronán kívül a többi koronázási jelvény hiányzott, de ez nem befolyásolta a
koronázás érvényét.
4. ↑ Az alkalmi korona a Szent István székesfehérvári ereklyetartójáról leszerelt korona volt.

Felhasznált források
Stanislaw A. Sroka: I. Ulászló (In.: Kristó Gyula: Magyarország vegyes házi királyai, Szukits
Könyvkiadó – 2003, ISBN 963-9441-58-9)
Révai nagy lexikona
Bertényi Iván: A magyar korona története, Kossuth Könyvkiadó – 1986, ISBN 963-09-2563-X
Engel Pál: A váradi hamis béke (História 1995/4)
BÁNLAKY JÓZSEF – A MAGYAR NEMZET HADTÖRTÉNELME
http://mek.oszk.hu/09400/09477/html/index.html
 181

Várnai csata
http://hu.wikipedia.org/wiki/V%C3%A1rnai_csata

I. Ulászló a várnai csatában, Jan Matejko festménye

Bitwa pod Warną
1879. Olej na desce. 58 x 92 cm.
Szépmüvészeti Muzeum, Budapeszt.
A várnai csata során 1444. november 10-én Várna mellett az I. Ulászló és Hunyadi János vezette
keresztény szövetséges hadsereg vereséget szenvedett a II. Murád által vezetett török seregtől. A
csatában I. Ulászló magyar és lengyel király is elesett. Egyes források szerint I. Ulászló nem esett el a
csatában.
 Konfliktus: Magyar–török háború (1444–48)
 Időpont: 1444. november 10.
 Helyszín: Bulgária, keleti országrész, a Fekete-tenger partján
 Eredmény: Oszmán-török győzelem a keresztények felett
 Szembenálló felek:

Magyar Királyság; Lengyel Királyság; Havasalföld; Litvánia;

Szerbia; Bosznia; Cseh Királyság; Német-római Birodalom;

Horvátország és Pápai Állam valamint

az Oszmán Birodalom
 182

 Parancsnokok:

Hunyadi János magyar kormányzó; I. (Jagelló) Ulászló magyar-cseh király †

Giuliano Cesarini bíboros † és II. (Mircea) Vlad Dracul illetve

II. Murád török szultán és Kandarli Halil nagyvezír
 Szembenálló erők:
 Magyar és lengyel hadak: kb. 15 000 fő
Havasalföldi hadak: kb. 4000 fő
Egyéb csapatok: pápai katonák, németek, litvánok, csehek,
bosnyákok, ukránok, bulgárok, szerbek és horvátok
 Oszmán Birodalom Kb. 50 000 fő
 Veszteségek:
 Keresztények Kb. 11-12 000 fő
 Oszmán Birodalom Kb. 20 000 fő

A csata előzményei
Szervezés
A 14. század vége óta a törökök támadásokat intéznek a balkáni városok és országok ellen. Bulgáriát,
Szerbiát, Albániát a pusztulás, emberveszteség jellemzi ez időtájt.
I. Ulászló magyar király többször is támadta a törököket. Első alkalommal 1443 és 1444 között, ami
hosszú hadjárat néven ismerünk. A hadjárat végét a Drinápolyi béke szentesítette, amelyet 1444.
június 12-én kötött a magyar és a török uralkodó. Ennek során a magyar király a Bibliára, a török
szultán a Koránra esküdött. Ezt az esküjét a magyar király - többek között a pápa bíztatására -
megszegte!
A béke azonban nem tartott sokáig. A magyarországi erők biztatták a királyt, hogy egy újabb
hadjáratot vezessen a törökök ellen. A pápa kiátkozással fenyegette meg Ulászlót, ha nem védi meg a
kereszténységet. A másik biztató hír a háborúpártiaknak, hogy a Balkánon élő keresztények felkelnek
a török uralom ellen, ha megindul egy keresztes hadjárat. A végleges döntést augusztus 4-én született
meg: Ulászló újabb hadjáratot indít a Török Birodalom ellen. Azonban II. Murád szultán ekkor már
leverte az anatóliai felkelést, majd haderőt csoportosított át a Balkánra.
I. Ulászlónak azonban Lengyelországban újabb gondjai támadtak. A nemesek nem támogatták a király
újabb hadjáratát. Az uralkodó diplomáciai cselt eszelt ki: azt mondta a lengyeleknek, hogy a szultán
felrúgta a békét. Ezzel a húzással, azonban nem sok sikert ért el: a hadjárat megindításakor 2000
zsoldos állt csak a király szolgálatába.[1]
A hadsereg lassú verbuválódása miatt Ulászló figyelmeztette a tengeri hadakat, hogy a szorosokban
maradjanak, és akadályozzák meg a török átkelését Európába. A keresztény hajók többsége azonban
velencei volt, és a köztársaság nem akart összetűzni a szultánnal, ha már a magyarok békét kötöttek
vele.
 183

Bulgáriában
A mintegy 15 000 lovasból és 2000 harci szekérből újból összeverbuválódott keresztény hadsereg a
Nándorfehérvár-Konstantinápoly útvonal helyett a Duna völgyében haladt a Fekete-tenger felé, mivel
a huszita harci szekerek számára a balkáni utak járhatatlanok voltak, a szerb despota pedig nem
csatlakozott a hadjárathoz.
I. Ulászló és Hunyadi János összevont serege 1444. szeptember 20-a táján kelt át Orsovánál a Dunán.
Innen először Kladovóba mentek, és elfoglalták a várat, majd 26-án bevették Vidint is. A város külső
negyedeit porig rombolták, majd néhány napi pihenő után a városból verbuvált bolgárokkal
továbbindultak keletnek.
Bevették Orjahovót, majd Nikápolyt is. Az utóbbi városban néhány napos pihenőt tartottak, hogy
feltöltsék készleteiket. Itt csatlakozott a sereghez négyezer emberével Vlad Dracul havasalföldi
fejedelem. Továbbmentek Sumenbe, de a várat csak három nap után tudták elfoglalni. [2] Az új
egységekkel, valamint a korábban hozzájuk csatlakozott különböző nemzetiségű (litván, cseh, ukrán,
német, pápai, szerb, bosnyák és horvát) katonákkal körülbelül húszezer főre egészítették ki a sereget.
November 6-án Provadijában állnak meg, ahol a király megtudta, hogy a szultán seregei átkeltek
Európába. Másnap a keresztes haderő Petricshez ért, ahol kiszabadítottak több, korábban rabul ejtett
szlávot és magyart is. Ezután bevették Mihalicsot is, majd elindultak Várna felé.
November 9-én Ulászló serege a várnai mezőre ért, és ott letáborozott. Ezen a napon érkezett meg II.
Murád serege is.

A csata menete

Várna
184
 185

Forrás: http://mek.oszk.hu/09400/09477/html/0010/754.html
 186

Hunyadi győzelmeinek hatására a pápa vezetésével nemzetközi koalíció jött létre, amely céljául a
Balkán-félsziget felszabadítását tűzte ki. A készülő nagyszabású offenzívától megrémült Murád
szultán rendkívül kedvező békeajánlattal állt elő. Vállalta, hogy Szerbiából kivonja katonáit és
visszaadja a területet Brankovicsnak, 100 ezer arany hadisarcot fizet a magyar királynak, és
háború esetén 30 ezer fegyverest bocsát rendelkezésére. Augusztus 1. körül Szegeden Ulászló
elfogadta a szultáni békeajánlatot, 4-n azonban az országnagyokkal együtt esküt tett a pápai
legátusnak, Giuliano Cesarininek, hogy a törökkel kötendő béke eleve érvénytelen lesz. Augusztus
15-n, Nagyváradon megkötötték a török-magyar békét, egy hét múlva Szerbia várai Brankovics
birtokába kerültek. Egy hónappal később a tíz évre kötött békét megszegve a magyar hadak
Orsovánál átkeltek a Dunán, és benyomultak a török kézen lévő Bulgária területére. A
békekötésről szállongó hírek megzavarták a szövetséges hadakat, a szerbek egyáltalán nem
csatlakoztak a koalícióhoz, a Boszporuszt elzáró velencei flotta pedig jó pénzért még segítette is a
szultáni hadak átkelését. 1444. november 10-n a Fekete-tenger parti Várnánál a mintegy
háromszoros túlerőben lévő török sereg megsemmisítő győzelmet aratott a visszavonulás
lehetőségétől elzárt keresztény had felett. A csatában életét vesztette a fiatal Ulászló, akinek utolsó
tette a janicsárok ellen intézett meggondolatlan roham volt, amely egyben a pápai legátus és
számos magyar hadúr életébe is került. A fővezér, Hunyadi János is alig tudott megmenekülni a
csatából, amely után Vlad Dracul havasalföldi vajda fogságába esett. Végül Hédervári Lőrinc
nádor fenyegetésére engedte szabadon Hunyadit Drakula.

Az ellenség száma miatt a haditanácson Cesarini azt javasolta, hogy szekérvár mögött harcolva őröljék
fel a török egységeket. Hunyadi viszont egy rajtaütéshez hasonló támadást ajánlott. Úgy vélte, hogy ha
szétverik az ellenség szárnyait, utána a centrumban álló janicsárokkal is elboldogulnak.
II. Murád serege a legkedvezőbb helyen: a nehezen megközelíthető Frangai-fennsíkon foglalt állást.
Délre található egy mocsaras tó (Devnyai-tó), a fennsíknak pedig meredek fala van. Az éjszaka
mindkét fél elrendezi sorait.
 187

A keresztények ív alakban álltak fel a tó partjától egészen a Planova dombjáig. A balszárny a tópart
ésszakeleti végétől addig a helyig nyúló terepet tölti fel, ahol a Goljáma Franga (ma Kamenar) nevű
faluba vezető út a várnai országúttól elágazik. Itt Hunyadi öt, magyar és erdélyi harcosokból, valamint
a magyar bárók katonáiból álló csapatot állomásoztatott. A létszámuk kb. 4000 fő. [3] Az egész
balszárny sógorának, Szilágyi Mihálynak a parancsnoksága alá tartozott. Középen a derékhadat a fiatal
király vezette. Itt volt magyar és lengyel nemesekből és zsoldosokból álló személyes testőrsége.
Korabeli számítások szerint a derékhad harcosainak száma kb. 3 500 fő. A jobbszárny, amely a
derékhad mögött sorakozott, azok felé a lejtők felé fordult, amelyek Goljáma Franga falutól délre
néznek. Ez a szárny 5 bandériumból állt, amelynek négy magyar parancsnoka: Herczeg Rafael
boszniai püspök, Rozgonyi Simon egri püspök, Tallóci Ferenc horvát bán és Dominik János váradi
püspök. Az 5. parancsnok Giuliano Cesarini bíboros volt. Dominik János csapatát hátrább tolták, mint
tartalékosok. Ennek a szárnynak nem volt közös parancsnoksága. A jobbszárny volt a leginkább
sebezhető, ezért Hunyadi úgy erősítette meg, hogy ez mögé helyezte a szekérvárat, a Čejka hetman
vezette tapasztalt cseh gyalogos harcosokkal. A harci szekereket egybekötötték, és a szekerek elé
farudakat állítottak. A szekérvár mögé álltak a védők. A védők ágyukkal, íjakkal, kopjákkal,
buzogányokkal vannak felszerelkezve. Ezt úgy állíttatta fel Hunyadi, hogy az északra és keletre fekvő
magaslatok felől ne tudjanak a törökök támadni. A szárnyakon kívül a középen elhelyezkedő királyi
csapatrészek mögött sorakoztak fel a havasalföldiek.
Az oszmán hadsereg fő erői a szpáhi lovasság, a janicsár gyalogság, a szultáni udvar zsoldos
alakulatai, valamint az akindzsik és azabok irreguláris csapattestei. Az anatóliai szpáhik Karadzsa bég
vezetésével alkották az oszmán katonai egységek balszárnyát. Ezek a Goljáma Franga falutól
délnyugatra eső magaslatok nyugati lejtőjén gyülekeztek. Előttük balra és előre az erdős dombok
gyűrődéseinek fedezéke alatt akindzsik, azabok és a reguláris hadsereg íjászai rejtőztek, arccal délnek.
Ők mintegy 10-13 ezer fő. Az egész balszárny összlétszáma közel 30 ezer fő volt. A jobbszárny a
völgyben, a Kadiköj falutól keletre levő magaslat előtt helyezkedett el. Ruméliai szpáhikból állt,
akiket Daud pasa vezetett, mintegy 10 ezer fővel. A reguláris hadsereg íjászaival együtt harci sorokban
álltak. Középen egymás mellett, harci négyszögben 10 ezer janicsár. Ugyanitt volt a szultán is
kíséretével és az udvari szpáhikkal. A dombok hátában, a janicsár négyszög mögött van a tábor. Az
oszmánok így elzárták a keresztények menekülését északi és nyugati irányban. Csak a várnai vár és
Galata felé vezető utak maradtak szabadok. Az oszmánok fegyverzetére a kopja, kard, íj volt a
jellemző. Tüzérségük nem volt.
Másnap november 10-én Hunyadi János indult meg először a muzulmánok ellen. Az idő azonban
rosszra fordult, vihar lett. A törökök ekkor megtámadták a keresztények jobbszárnyát. A vitéz Tallóci
bán egy részüket visszaverte, de anélkül, hogy felmérte volna az erőviszonyokat, üldözőbe vette őket.
Az egri és a váradi püspök csapatai utánuk eredtek. A taktikai hibát a muzulmán sereg kihasználta és a
szpáhik a keresztények jobbszárnyára támadtak. Rémület fogta el a két püspök és Cesarini harcosait.
Rendületlenül húzódtak vissza a keresztények a tenger és a mocsár felé. Itt vesztette életét az egri és a
váradi püspök és Cesarini. Tallóci embereinek egy része viszont eljutott a szekérvárba, így
megmenekültek. A szpáhik közben délkelet felé haladtak. A reggeli órákban így megsemmisült a
keresztény sereg jobbszárnya.
Ezért Hunyadi János, a király és a havasalföldi fejedelem csapatai a szpáhikra támadtak. A szpáhikat
legyőzték, a menekülök után eredtek. Karadzsa bég is ekkor esett el. A havasalföldi katonák közben
rárontottak a török táborra, majd fosztogatták, kizsákmányolták azt.
A keresztény balszárnyát a ruméliai szpáhik rohamozták meg. Hunyadi amint legyőzte Karadzsa
béget, sógora, Szilágyi Mihály segítségére sietett. Az erdélyi vajda eközben a török jobbszárnyat
támadta. A szpáhikat szétverték, akik Trákia felé vették az irányt. Így mindkét oszmán szárny
hadképtelenné vált. De a neheze még csak most következett: annak ellenére, hogy a szárnyakra
vereséget mértek a janicsárságnak még szinte érintetlen volt a hadállása és megtörésük komoly
problémát okozott.[4] A magyar király – talán dicsőség vágyból –, ezután megtámadta a janicsárokat.[5]
Ulászló mindössze ötszáz fős lengyel-magyar lovashadtesttel rontott neki a janicsárok cölöpsáncának,
amit jóllehet áttört, de belül a janicsárok azonnal körbefogták a király csapatát. Ulászló megriadt lova
ledobta magáról urát, majd egy janicsár - Kodzsa Hizir - levágta fejét és elküldte a török szultánnak.[6]
 188

A levágott fejet ezután lándzsára tűzték és olyan helyre rakták ki ahol a keresztény sereg láthatta, s a
katonákon pánik lett úrrá.
A király fejét a török sereg is láthatta, aki emiatt erőt vett magán, és általános rohamot indított.
Hunyadi látva a törökök lelkesedését, elrendelte a keresztények visszavonulását.

A várnai csata (Martin Bielski - Lengyel Krónika, 1564-ből)

A csata után
A visszavonulás útvonalát Karel Škorpil írta le. A hadsereg nagyobbik része a Frangai-magaslatok
gerincén, a Batovszka-dolina lejtői felé húzódott vissza Vlahlar (ma Dolnište) és Kojudzsuk (ma
Debrene) falvakon keresztül, a Duna irányában. A szekérvárbeli harcosok maradéka nyugat felé hátrált
Ruszlar (ma Ignatievo), Devnya falvakon keresztül.
A szekérvárat teljesen szétzúzták a rárontó azabok és janicsárok, s belőle mindent széthordtak. A
keresztesek emberveszteségeit 10-12 ezer főre becsülték és odaveszett Cesarini bíboros is. A törökök
vesztesége viszont jóval több volt. Miután Hunyadi a szárnyakat alaposan megtépázta az ellenség
összvesztesége vagy húszezer fő lehetett. A szultán serege annyira kifáradt ráadásul, hogy a
törököknek nem volt erejük a felmorzsoló üldözésre, így a totális vereséget Hunyadi elkerülte.
A törökök a csata után délre, Görögországba vonultak vissza. A szerb hadsereggel együtt a magyar
sereg támogatta az albánok felkelését 1448-ban. 5 év múlva, 1453-ban azonban az oszmánok
elfoglalták Konstantinápolyt, majd elindultak a Balkán országaiba és az évszázadok folyamán egészen
Érsekújvárig jutottak Európában.
Hivatkozások
1. ↑ Bisztra Cvetkova: A várnai csata 186. oldal
2. ↑ Bisztra Cvetkova: A várnai csata 192. oldal
3. ↑ Bisztra Cvetkova: A várnai csata 196. oldal
4. ↑ Földi P.: Nagy hadvezérek, 267. old.
5. ↑ Hunyadi a csata előtt külön figyelmeztette a királyt meggondolatlan akcióval nem veszélyeztesse a
harc sikerét.
6. ↑ Bisztra Cvetkova: A várnai csata 201. oldal

Forrás
Bisztra Cvetkova: A várnai csata ISBN 963-281-899-7 fordította: Bödey József, Kiadó: Gondolat
Kiadó, Budapest 1988
BÁNLAKY JÓZSEF – A MAGYAR NEMZET HADTÖRTÉNELME
http://mek.oszk.hu/09400/09477/html/index.html
 189

V. László magyar király

http://hu.wikipedia.org/wiki/V._L%C3%A1szl%C3%B3_magyar_kir%C3%A1ly

V. László arcképe, 1457, ismeretlen osztrák festő, Kunsthistorisches Museum, Bécs

V. László (Komárom, 1440. február 22. – Prága, 1457. november 23.) vagy más néven Utószülött
László, csehül Ladislav Pohrobek, németül Ladislaus Postumus, horvátul: Ladislav V. Posmrtni,
magyar, horvát és cseh király, Ausztria hercege, 1453-tól Ausztria első főhercege.[1] A Habsburg-ház
második uralkodója Magyarországon, és az egyetlen Habsburg-házi magyar király, aki
Magyarországon született. A Habsburg-ház alberti (senior) ágának utolsó férfi tagja volt.
 Uralkodóház: Habsburg-ház
 Teljes neve: Habsburg László; V. László, Ragadványneve: Utószülött László
Ausztriai
Hercegség (Alsó-
Magyar Királyság Cseh Királyság Horvát Királyság
és Felső-Ausztria)
királya királya királya
hercege (1453-tól
főhercege)
V. László Ladislav Ladislaus Ladislav V.
Pohrobek Postumus Posmrtni
Uralkodási ideje: 1453. – 1457. 1440. február 1440. február 22. – 1453. – 1457.
november 23. 22./1453. 1457. november november 23.
(ténylegesen) – 23.
1457. november
23.
Koronázása: Székesfehérvár, Prága, 1453. nem volt külön
1440. május 15. október 28. koronázás
Elődje: I. (Várnai) Ulászló I. (Habsburg) V. (Habsburg) I. (Várnai) Ulászló
Albert Albert
Utódja: I. (Hunyadi) I. (Podjebrád) III. (Stájer) I. (Hunyadi)
Mátyás György Frigyes Mátyás
Örököse: Habsburg Anna
(1432–1462)
 190

 Született: Komárom, 1440. február 22.

 Édesapja: Habsburg Albert magyar és cseh király, osztrák herceg (1397–1439)
 Édesanyja: Luxemburgi Erzsébet magyar és cseh királyi hercegnő, német-római császári
hercegnő (1409–1442), Luxemburgi Zsigmond császár és magyar király leánya
 Házastársa: (jegyese:) Valois Magdolna francia királyi hercegnő (1443–1495)
 Királlyá választották: 1440 áprilisában
 Megkoronázták: 1440. május 15-én
 Trónra lépett: 1444. november 10-én, 13 évig uralkodott.
 Gyermekei: nem házasodott meg és nem születtek gyermekei
 Elhunyt: Prága, 1457. november 23. (17 évesen)
 Nyughelye: Prága, Szent Vitus-székesegyház,
 Nádor uralkodása alatt: Garai László, Udalrik

Kronológia
 1445. április. V. László és Ulászló hívei kibékülnek, elismerik Lászlót magyar királynak. A rákosi
országgyűlésen hét főkapitányt választanak, közöttük Hunyadi Jánost. A magyar rendek
visszakérik III. frigyestől a Szent Koronát és V. lászlót. A német király nem fogadja el a
feltételeiket.
 1445. nyár. III. Frigyes elfoglalja az ország nyugati határvárait (Kőszeg, Kismarton). Párthívei, a
Cilleiek uralomra jutnak Szlavóniában.

Celjski grad s Pečovnika

Celjski grad (Szlavónia) – A felső vár látképe, a pečovniki Savinja-partról ÉK-re nézve00
 1446. június. A rákosi országgyűlés V. László kiskorúsága idejére kormányzóvá választja
Hunyadi Jánost (1446. június 13.-1452).
 191

 1447. június 1. A radkersburgi fegyverszünet osztrák kézen hagyja III. Frigyes hódításait.
 1447-1452. Hunyadi négy sikertelen felvidéki hadjárata Giskra ellen.
 1448. június. Hunyadi és a rendek békét kötnek Cillei Ulrikkal, aki megtartja szlavóniai hódításait.
Hunyadi János László fiát eljegyzi Cillei Ulrik leányával.
 1448. október 17-19. Hunyadi kormányzó hadjárata, majd veresége a szerbiai Rigómezőn II.
Murád szultántól.
 1448. Brankovics György szerb despota elfogja a kormányzót, s csak egyezségkötés után engedi
szabadon.
 1449. Hunyadi János hadjárata Jan Giskra ellen.
 1450. Az országgyűlés fej- és jószágvesztésre itéli Brankovics Györgyöt. Békekötés Giskrával.
Hunyadi János Brankovics György ellen vonul, és békekötésre kényszeríti. Békekötés III.
frigyessel (V. László és a korona Bécsben marad).
 1451. Hunyadi veresége Giskrától a Losonc melletti Szentkirály erődnél.
 1451-1481. II. („Hódító”) Mehmed szultán. A török birodalom nagyarányú terjeszkedésbe kezd a
Balkánon.
 1452. szeptember 4. Az osztrák rendek kiszabadítják V. Lászlót III. Frigyes német-római császár
gyámsága alól. A korona azonban a császárnál marad.
 1452. december 31. Megszűnik Hunyadi kormányzói megbízatása, Bécsben lemond tisztségéről.
V. László Pozsonyban leteszi a királyi esküt, majd visszatér Bécsbe.

 1453. január. Pozsonyi országgyűlés. Hunyadi Beszterce grófja és az ország főkapitánya lesz.
 1453. május 29. II. Mehmed elfoglalja Konstantinápolyt – megszűnik a több mint ezer éves
Bizánci Császárság.
 1453. október 28. Prágában királlyá koronázzák V. László magyar királyt.
 1454. Az országgyűlés megszavazza a török elleni háborút.
 1454. október 2. Hunyadi győzelme Kruševacnál a törökök felett.
 1455. V. László másfél évi csehországi tartózkodás után visszatér Bécsbe.
 1455. június. Szerbia nagy része újból török uralom alá kerül. Kapisztrán János Magyarországra
érkezik, hogy keresztesháborút hirdessen a törökök ellen.
 1456. V. László Bécsből Budára érkezik.
 1456. július 4. II. Mehmed megkezdi Nándorfehérvár ostromát. Július 22. döntő vereséget szenved
Hunyaditól és a vár felmentésére érkezett keresztesektől.
 192

 1456. augusztus 11. Hunyadi János halála (Zimonyban).

 1456. V. lászló Cillei Ulrikot nevezi ki főkapitánynak.
 1456. november 9. Hunyadi László tőrbe csalja és meggyilkoltatja Cillei Ulrikot, és hatalmába
keríti V. Lászlót, akivel országos főkapitánnyá nevezteti ki magát. V. lászló esküvel
bántatlanságot ígér Hunyadi Lászlónak.
 1457. március 16. Az országnagyok halálra ítélik és kivégeztetik Hunyadi Lászlót. A Hunyadi-párt
nyílt felkeléssel válaszol. V. László Bécsbe, majd Prágába távozik, magával viszi Hunyadi
Mátyást.
 1457. november 23. V. László Prágában meghal.

Gyermekkora
Négy hónappal apja halála után született, ezért Utószülött (Postumus) Lászlónak is hívják. Hivatalosan
csak 1453–1457 között uralkodott, de 1440-től koronázott király volt, akit az ország egy része
elismert, az egész ország azonban csak I. Ulászló halála után 1445-ben ismerte el királynak, de
kiskorúsága idejére Hunyadi János kormányzott helyette. Apja Albert magyar, német és cseh király,
Ausztria hercege, anyja Erzsébet, Zsigmond és Cillei Borbála lánya. Testvérei: Anna hercegnő és
Erzsébet lengyel királyné. II. Ulászló nagybátyja.
Amikor László megszületett, a magyar rendek – Hédervári Lőrinc nádor támogatásával – már behívták
magyar királynak, és küldöttséget menesztettek Lengyelországba a magyarul folyékonyan beszélő III.
Ulászló lengyel királyhoz, azonban V. László anyja a magyar királyi koronát Kottanner Jánosné nevű
udvarhölgyével ellopatta a visegrádi várból, és Komáromba vitette. Az anyakirályné rábeszélésére
Szécsi Dénes esztergomi hercegprímás – többek között Cillei Ulrik gróf, valamint Újlaki Miklós és
Garai László bánok jelenlétében is – 1440. május 15-én Székesfehérvárott a Szent Koronával magyar
királlyá koronázta Lászlót.[2]
I. Ulászló 1440. június 29-ére Budára országgyűlést hirdetett, ahol a rendek őt újból királlyá
választották. Az anyakirálynő, aki a megkoronázott gyermekkirállyal és a koronával már korábban
Pozsonyba menekült, és mivel a magyar főurak többsége tőle elpártolt, fiát előbb VI. Albert stájer
herceg, majd annak bátyja, III. Frigyes[3] gondjaira bízta.
Az 1444. november 10-i várnai csata után majdnem kétéves interregnum következett, ugyanis nem
lehetett biztosan tudni, hogy I. Ulászló valóban elesett-e, vagy túlélte a vesztes csatát. Végül az 1446.
áprilisi országgyűlésen döntés született, hogy amennyiben a király május 30-ig nem tér haza, a
gyermek Lászlót a magyar rendek királyuknak ismerik el. Nemsokára küldöttséget is menesztettek
Frigyeshez, hogy engedje szabadon a gyermekkirályt, ő azonban ezt megtagadta.
Szükségmegoldásként, a magyar országgyűlés Hunyadi Jánost választotta kormányzónak, a csehek
pedig Podjebrád Györgyöt tették meg régensüknek.
1451 őszén Frigyes, római császárrá koronázására, magával vitte Rómába a fogoly Lászlót is. Ekkor
az alsó-ausztriai rendek beleegyezésével is, Einzinger Ullrich gróf biztatására, Wendell Gáspár nevelő
megpróbálta megszöktetni a fogoly gyerekkirályt, de a cselszövés kitudódott, és maga a nevelő is
börtönbe került.

Uralkodó
1452. március elején a magyar és az alsó-ausztriai rendek, akikhez közben csatlakoztak a felső-
ausztriai, a cseh és morvaországi rendek is, szövetségre léptek Frigyes ellen, és június 20-án, amikor
Frigyes a gyermek Lászlóval Bécsújhelyre érkezett 16 ezres osztrák és cseh haderő kerítette be. A
fegyveres erő megtette hatását, mert a császár a 13 éves Lászlót Cillei Ulrik grófnak átadta. László
ekkor, nyilván Cillei és a környezetében lévő más főurak segítségével, november 11-ére Bécsbe (tehát
példátlan módon az ország határain kívül) országgyűlést hívott össze, ahol a magyar rendek
nagyszámban meg is jelentek, némi késéssel (december 28-án) maga Hunyadi János is, akinek
kormányzói tisztsége megszűnt, és Magyarország „királyi főkapitányává és a királyi jövedelmek
kezelőjévé” nevezték ki, de hatalmi helyzete nem változott, lényegében továbbra is kormányzóként
járt el.
 193

Enea Silvio Piccolomini, sienai püspök, a későbbi pápa, Frigyes császár bizalmasa, elfogultan és
rosszallóan írta le az ifjú király egy bécsi napját: „Reggel, alighogy ágyából felkel, görög
csemegeborral és cukorba főtt dióval kínálják, mely után misét hallgat, majd amikor termeibe
visszatér, terített asztal várja, szárnyas sültekkel és magyar borral. Ebédre mindig legalább
tizenhárom fogást és erős osztrák borokat szolgálnak föl, ezalatt bohócok, énekesnők és táncosnők
előadásaikkal a király érzékiségére hatnak, míg gyenge elméjét hízelgő udvaroncok a nagyság
álomképeivel töltik meg.

Székely Bertalan: V. László és Cillei Ulrik

Ebéd után a király pihen. Mikor felébred, erős bor és gyümölcsbefőtt az érzékeket új gyönyörökre
teszik fogékonnyá. Ekkor a király néha a tanácsosokkal tart megbeszélést, de legtöbbször a városba
lovagol kecses hölgyek látogatására. Visszajövet készen találja a vacsorát, mely válogatott
gyönyöreivel késő éjjelig tart. És ennek dacára lefekvés előtt újból borral és cukros gyümölccsel
kínálják.”
1453. szeptember 28-án az osztrák rendek, Hunyadi és Podjebrád egyetértésével, eltávolítják Cillei
Ulrikot László környezetéből. Utána Lászlót Prágába viszik, és Podjebrád felügyeli, gyakorlatilag
foglyul tartja. Magyarországon pedig Hunyadi marad a tényleges úr. Enea Silvio jegyezte fel az
osztrák és magyar főurak cinikus mondását: „Mi vadásztunk, de a vad a cseheknek jutott!” (Hunyadi
János, Vitéz János, Podjebrád György, két Sternberg gróf, négy Eizinger, és Plankenstein Pongrác
1453. október 27-ikén írásban rögzítik szövetségüket, egyelőre 6 évre.) Közben újból László király
közelébe kerül Cillei Ulrik, és utána elkezdődik harca a hatalomért Hunyadi Jánossal. Az ország
főurainak közvetítésével kibékülnek, és elhatározzák, hogy családi szövetségre lépnek, összeházasítják
gyerekeiket. Hunyadi fiát, Mátyást, mintegy zálogként, Prágába meneszti, a király és Cillei mellé,
Cillei pedig Erzsébet leányát Vajdahunyad várába küldte, ahol az rövid időn belül meghalt.

Ismét Magyarországon
1455. február 6-án László, uralkodása óta először, megérkezik Budára (ekkor 15 éves), de miután elég
hűvös fogadtatásra talált, május végén máris visszatért Bécsbe. 1456. augusztus 11-én, a
nándorfehérvári csata után nemsokkal meghalt Hunyadi János. Az 1456. októberi futaki
országgyűlésen Cillei Ulrik lett Magyarország kormányzója. Az országgyűlésen Hunyadi László,
Hunyadi János másik fia, Hunyadi Mátyás testvére, csak azzal a feltétellel jelent meg, hogy az apja
által kezelt királyi vagyonokról nem kell elszámolnia, egyben megígérte Nándorfehérvár, mint királyi
birtok, átadását.
 194

László király 4000 fegyveressel 1456. november 8-án érkezett hajón Futakról Nándorfehérvárra.
Kíséretében volt természetesen Cillei Ulrik is. Hunyadi László nagybátyjával Szilágyi Mihállyal
sajkán a király elébe ment. A királyt, Cilleit, és még néhány urat a várba hívták, de a kíséretet alkotó
fegyveresek előtt a várkapukat hirtelen bezárták. Másnap Hunyadi László Cilleit, rövid szóváltás után,
karddal megölte, majd a fiatal király – nyilván a kényszer hatása alatt – a Hunyadi fiút az ország
főkapitányává kellett, hogy kinevezze. Buda felé hazatértében a király Temesvárott időzött, ahol újabb
megaláztatás érte: Hunyadi János özvegye, Szilágyi Erzsébet előtt meg kellett esküdnie, hogy Cillei
haláláért a Hunyadi testvéreken nem áll bosszút, sőt, a két Hunyadi fiút testvéréül kellett fogadnia.
Ennek ellenére, 1457. március 16-án Hunyadi László feje, a halálos ítélet kihirdetése után, a hóhér
pallosától sújtva a porba hullt. Öccse, Mátyás (a későbbi Hunyadi Mátyás király), megmenekült, őt a
király május második felében magával vitte Bécsbe, majd onnan szeptember végén a prágai rabságba.
Közben Hunyadi János özvegye, Szilágyi Erzsébet és ennek testvére, Szilágyi Mihály, Erdélyben
valóságos polgárháborús állapotokat idéztek elő, júniusban a király melletti hűségüket hangoztató
besztercei és szebeni szászokra támadtak, Besztercét felgyújtották, sokakat kivégeztek vagy
megcsonkítottak.
Halála
A Prágába 1457. szeptemberben megérkező király előkészületeket tett jegyesének, VII. Károly francia
király Magdolna nevű leányának fogadására, [4] ám 1457. november 23-ikán, három napig tartó
rosszullét után, váratlanul meghalt. Halálával kapcsolatban felmerült a mérgezés gyanúja, de egyes
feltételezések szerint bubópestis, mások szerint fehérvérűség (leukémia) végzett vele.[5] Így ért véget
mindössze 17 évesen és 9 hónaposan egy reneszánsz kori magyar király regényes élete.

V. László menyasszonyával, Valois Magdolna francia hercegnővel, eljegyzési portré, Bécs, 1460–1480 között,
Szépművészeti Múzeum.

Jegyzetek
1. ↑ III. Frigyes császár 1453-ban megerősítette IV. Rudolf osztrák hercegnek az apósa, IV. Károly német-
római császár által Petrarca tanácsára hamisítottnak tartott és elvetett „Osztrák Szabadságlevelet”, az
1358/1359-es Privilegium maius-t, melynek értelmében Ausztria hercegei főhercegi címre jogosultak.
2. ↑ A Szent Koronán kívül viszont a többi koronázási ékszer hiányzott a koronázáskor.
3. ↑ A Habsburg-család ernesti (junior) ágából származtak.
4. ↑ Ő később Foix Gastonhoz Viana hercegéhez ment feleségül, és I. Ferenc és I. Katalin navarrai
királyok anyjaként régense lett.
5. ↑ Az mindenesetre elgondolkodtató, hogy egy halálos beteg uralkodó, akinek csak napjai vannak hátra,
hogyan gondolhat épp esüvőre.
 195

Irodalom
Mollay Károly (ford.): A korona elrablása, Kottanner Jánosné emlékirata 1439–1440, Magyar Helikon,
Budapest, 1978. URL: l. Külső hivatkozások
Solymosi László (szerk.): Magyarország történeti kronológiája I. A kezdetektől 1526-ig, főszerk.:
Benda Kálmán, Budapest, 1981.
A magyar nemzet története (I-X. kötet). Főszerkesztő: Szilágyi Sándor; Athenaeum Irodalmi és
Nyomdai Részvénytársulat, Budapest, 1894-1898; Elektronikus kiadás; IV. kötet, II. könyv: Hunyadi
János és V. László

Külső hivatkozások
Mittelalter-Genealogie/Ladislaus V. Postumus König von Ungarn – 2010. november 23.
Foundation for Medieval Genealogy/Austria Dukes & Archdukes Genealogy – 2010. november 23.
Mollay Károly (ford.): Kottanner Jánosné emlékirata – 2010. november 23.
Szilágyi: A magyar nemzet története (MEK) – 2010. november 23.
 196

Arany János

V. László
Sűrű setét az éj, A felhő kimerült,
Dühöng a déli szél, A szélvihar elült,
Jó Budavár magas Lágyan zsongó habok
Tornyán az érckakas Ezer kis csillagot
Csikorog élesen. Rengetnek a Dunán.

"Ki az? mi az? vagy úgy -" "El! míg lehet s szabad!
"Fordulj be és alugy Cseh-földön biztosabb."
Uram László király: "Miért e félelem?
A zápor majd eláll, Hallgat minden elem
Az veri ablakod." Ég s föld határa közt."

A felhő megszakad, Az alvó aluszik,

Nyilása tűz, patak; A bujdosó buvik;
Zúgó sebes özönt Ha zörren egy levél,
A rézcsatorna önt Poroszlót jőni vél
Budának tornyiról. Kanizsa, Rozgonyi.

"Miért zúg a tömeg? "Messze még a határ?

Kivánja eskümet?" Minden perc egy halál!"
"A nép, uram király, "Legitten átkelünk,
Csendes, mint a halál, Ne félj uram: velünk
Csupán a menny dörög." A gyermek, a fogoly."

Megcsörren a bilincs, Az alvó felvirad,

Lehull, gazdája nincs: A bujdosó riad;
Buda falán a rab Szellő sincsen, de zúg,
- Egy-egy felhődarab - Felhő sincsen, de búg
Ereszkedik alá. S villámlik messziről.

"Hah! láncát tépi a "Oh adj, oh adj nekem

Hunyadi két fia -" Hűs cseppet, hű csehem!"
"Uram, uram, ne félj! "Itt a kehely, igyál,
László, tudod, nem él Uram, László király,
S a gyermek, az fogoly." Enyhít... mikép a sír!"

Mélyen a vár alatt Állj meg, bosszú, megállj:

Vonúl egy kis csapat; Cseh földön ül a rab;
Olyan rettegve lép, Cseh földben a király,
Most lopja életét... Mindég is ott marad,
Kanizsa, Rozgonyi. De visszajő a rab...!

"Kettőzni kell az őrt, (1853)

Kivált Mátyás előtt!"
"Mátyás, az itt maradt,
Hanem a többi rab -
Nincsen, uram, sehol."
 197

Hunyadi János
http://hu.wikipedia.org/wiki/Hunyadi_J%C3%A1nos

Hunyadi-címer, bővített, 1453 [1]

Hunyadi János (1407 körül[2] – Zimony, 1456. augusztus 11.) középkori magyar földesúr és
hadvezér, a „nagy törökverő”. Kormányzó (régens), a középkori Magyar Királyság egyik
legkiemelkedőbb hadvezére; Hunyadi Mátyás apja. Nevéhez fűződik az 1456-os nándorfehérvári
diadal.

Élete

Hunyadi János egy fametszeten Thuróczy János Hunyadi János, Magyarország kormányzója
Chronica Hungarorumából

1409. október 18-án kelt oklevelében Luxemburgi Zsigmond Vajk (Woyk) kenéznek, Hunyadi János
apjának adományozta a hunyadi birtokot, amelyről később a család a nevét is vette. A család ezután
építette a mai vár elődjét, birtokközpontul. Hunyadi János kormányzósága alatt a várban élt felesége,
Szilágyi Erzsébet. Az apjától örökölt kicsiny erősséget Hunyadi János ekkor építette ki rangjához
méltó lovagvárrá.
 198

Származása
Hunyadi János származása vitatott. A román álláspont szerint a család havasalföldi román [3][4][5]
bojárcsalád, míg más álláspont szerint kun származék. [6][7] Apja Sorba fia Vajk,[8] egy havaselvi kenéz
és Morsinai (Morzsinay) Erzsébet elsőszülött fia volt. A kun származás hívei szerint ellene mond
román származásának, hogy a román nemesség akkoriban döntően a még megmaradt kun, besenyő, úz
és tatár elemek közül került ki, továbbá a Vajk név egyáltalán nem román hangzású. A román elfogult
történetírás szinte egyöntetűen és hangsúlyosan románnak tekinti mind Hunyadi János, mind Mátyás
király származását, apja nevét Voicu írásmóddal román névnek tekinti.
Egy másik elmélet szerint Zsigmond magyar király volt az apja, és Morsinai Erzsébetet csak a látszat
kedvéért házasították össze Vajkkal, aki nevelőapja lett. Vajkot e tettéért és hallgatásáért a Hunyadi-
birtokkal jutalmazta a király, melynek révén rövid idő alatt igen tehetős földesúrrá vált. Az elmélet
mellett kiállók hivatkoznak arra, hogy Hunyadinak volt egy ugyancsak János nevű öccse, ilyen
névadás pedig csak akkor volt szokásban, ha más apától származott a két testvér. Arra is felhívják a
figyelet, hogy Zsigmond egyik fő bizalmasára, Ozorai Pipóra bizta az ifjú János katonai nevelését, és
életének egyik legjelentősebb eseményére a császári koronázására Hunyadi Jánost, nem pedig
feleségét és leányát vitte magával Rómába. Zsigmond apaságával magyarázzák I. Mátyásnak, az
unokának kitartó igyekezetét a császári korona és természetesen a cseh királyi korona megszerzésére.
Egy harmadik elmélet szerint "Hunyadi János magyar volt, ízig-vérig magyar, Péternek, a verebélyi
vajdának, Erdély egykori alvajdájának fia, - ezt mondják az oklevelek és ezt hitelesíti a címer."[9]

Felemelkedése
Katonai pályafutását apródként kezdte, előbb Ozorai Pipó, majd Lazarevics István szerb despota
szolgálatában állt, mellettük megismerte a törökök harcmodorát. 1427-től Újlaki László, később
Csupor Demeter csapataiban szolgált.
1430-ban Zsigmond király szolgálatába lépett, 1433-tól udvari lovag[10] és részt vett a huszita
háborúkban. Az itt szerzett tapasztalatokat később a török elleni harcaiban is kamatoztatja. Két évig
Milánóban élt a Viscontiak udvarában. Itt megismerte a kor egyik legfejlettebb hadseregét, a
condottieri haderőt is. Megismerve a kor legfejlettebb hadművészeteit (huszita, condottieri) és a török
harcmodort, ezeket ötvözve tudott jelentős sikereket elérni a török ellen.
Idővel a királyi tanácsban is helyet kapott. A királyt elkísérte Rómába, Bázelbe, majd Csehországba.
1432-ben kötött házasságot Horogszegi Szilágyi Erzsébettel. A házasságból két fiú, László (1433) és
Mátyás (1443) született.
1439-től szörényi bán, majd 1441-től erdélyi vajda és temesi ispán lett.
Albert király halála után Ulászló megválasztásáért harcolt. A lovagkirály bizalmasa lett, s uralma
elején Újlaki Miklóssal együtt látta el a török határ védelmét.

Törökellenes harcai
1441-ben megzabolázta a Rácországban dúló törököket és Szendrőnél megverte Isák (Iszhák) béget.
1442-ben hatalmas török had zúdult Erdélyre. Mezid bég a törökök vezére arra számított,hogy a
magyarok nem képesek egy hirtelen támadást elhárítani. Marosszentimrénél vereséget szenvedett, de
utána eredt és egymás után több ragyogó győzelmet arat a török ellen: először Nagyszeben közelében,
majd a Vaskapunál, a Jalomita felső folyásánál.
Életcéljának tekintette hazája védelmét és az oszmán hatalom összezúzását.
1443. július 22-én Hunyadi vezetésével[11] és Ulászló király részvételével indult meg a balkáni hosszú
hadjárat, melynek során több ütközetben verték meg a velük szemben álló törököket.
A sorozatos győzelmek azt a reményt keltették, hogy a törököt ki lehet verni Európából. Háborút
sürgetett a balkáni hadjárat után is.
 199

1444-ben a várnai csatában Vlad Dracul havasalföldi vajda elfogja, és csak a nádor háborús
fenyegetésére bocsátja szabadon. 1445-ben Hunyadi Jánost az öt főkapitány egyikévé, az országos
tanács tagjává, 1446. június 5-én pedig már kormányzóvá választják. 1447 szeptemberében Buda vára
is Hunyadié lehetett. 1448 februárjában hercegi címet kap, de ezzel sohasem élt.
1448-ban, győzelmi sorozata után, a vesztes rigómezei ütközet után Brankovics György szerb
fejedelem kezei közé kerül, ahonnan csak megalázó feltételek árán bocsátják szabadon (az országos
tanács - Hunyadiért semmi áldozatot nem sajnálva - 100 000 arany váltságdíjon felül vissza adták neki
többek között a magyar kézben lévő szerb várakat). Ekkor már negyvenezres sereget számlált.
Hazatérve Hunyadi az ország erőinek egyesítését és a központi hatalom megerősítését tűzte ki célul,
ebben a törekvésében Vitéz János volt segítőtársa.
1450-ben a császárral kötött egyezményben Hunyadi kénytelen elismerni V. László trónigényét.
1453-ban az országgyűlésen lemond kormányzói tisztjéről, de országos főkapitányi tisztét és temesi
ispánságát megtartja. Szolgálatai elismeréseképpen a király Beszterce vármegye örökös főispánjává,
grófjává teszi és címerét kibővíti az ún. besztercei oroszlánokkal.
1454-ben Krusevácnál Feriz bég seregét veri tönkre, s javaslatot tesz egy százezer harcosból álló sereg
szervezésére és a török Európából való kiűzésére, de nem nyert támogatókra.

Nándorfehérvár
1456-ban a török megindult, és ostrom alá vette Nándorfehérvárat.
1456. július 21–22-én Hunyadi János saját seregével – köztük 200 hajóval – és a Kapisztrán János
által toborzott parasztokból álló keresztesekkel fényes győzelmet arat a szultán többszörös túlerőben
lévő seregén.
Elterjedt vélekedés szerint ez a győzelem Európában is visszhangra talált, s a nagy diadal tiszteletére
azóta minden délben, Európa szerte meghúzzák a harangokat, azonban a déli harangszó elrendelése
szűk egy hónappal megelőzi Hunyadi győzelmét. A győzelem emlékére vezette be III. Kallixtusz pápa
az Urunk színeváltozása ünnepet az egész egyházban.
 200

Hunyadi nem sokkal élte túl győzelmét, Kapisztrán Jánossal együtt áldozatul esett a táborukban kitört
pestisjárványnak. 1456. augusztus 11-én Zimonyban a betegség magával ragadta.
Gyulafehérvárott a Szent Mihály székesegyházban temették el.

Hunyadi János sírja a gyulafehérvári székesegyházban

Emlékezete

Pátzay Pál: Hunyadi János szobra Pécs főterén

Pátzay Pál (Kapuvár, 1896. szeptember 17. – Budapest, 1979. szeptember 14.) magyar szobrászművész,
éremművész, kétszeres Kossuth-díjas, a Magyar Népköztársaság kiváló művésze (1952), az MTA levelező tagja.

Emlékét számos utca és tér neve őrzi (például Budapest I. kerületében). Szobra áll a millenniumi
emlékművön Budapest XIV. kerületében, továbbá nevezetes lovasszobra van Pécsett. Várna városának
egyik körútját róla nevezték el (Bulevard Yan Huniadi). Minden évben május 21-én, a Honvédelem
Napján adják át a róla elnevezett Hunyadi János-díjat.
 201

A szépirodalomban
3. Kisfaludy Sándor: Hunyadi János (dráma)
4. Czuczor Gergely: Hunyadi (vers)
5. Darvas József: A törökverő (regény, Bp., 1938)
6. Komjáthy István: Hunyadi (elbeszélő költemény, Bp., 1951)
7. Hollós Korvin Lajos: Hunyadi (dráma, Bp., 1956)
8. Bán Mór: Hunyadi - A hajnalcsillag fénye (regény, 2008)
9. Bán Mór: Hunyadi - Az üstökös lángja (regény, 2009)
10. Bán Mór: Hunyadi - A csillagösvény hídja (regény, 2009)
11. Bán Mór: Hunyadi - A hadak villáma (regény, 2010)

Források
Külső hivatkozások
http://www.genealogie-
mittelalter.de/deutschland_koenige_2/sigismund_deutscher_koenig_1437_luxemburger/sigismund_von
_luxemburg_deutscher_koenig_+_1437.html
Jung Károly: Hunyadi János származáslegendájának/származáslegendáinak kérdéséhez, Létünk 36.,
2006
Hunyadi Jánosról készült szobrok

Jegyzetek
↑ Hunyadi János címerbővítése
↑ Magyarok Krónikája, 171. old.
↑ Encyclopaedia Britannica http://www.britannica.com/EBchecked/topic/277182/Janos-Hunyadi
↑ [1] Ronald D. Bachman, ed. Romania: A Country Study. Washington: GPO for the Library of
Congress, 1989
↑
http://books.google.ro/books?id=xcp7OXQE0FMC&pg=PA53&lpg=PA53&dq=%22white+knight+of+
wallachia%22&source=bl&ots=ZMFi3V9rqD&sig=GXAnsPJU_DiGNCTBeV2CczjtrhU#v=snippet&q
=%22john%20hunyadi%20was%20a%20rumanian%22&f=false
↑ Katolikus Lexikon: Hunyadi János
↑ Balassa Zoltán: A Hunyadiaktól karácsonyig
↑ Magyarok Krónikája, 152. old.
↑ Fráter Lénárt: Hunyadi János eredete
↑ Magyarok Krónikája, 171. old.
↑ Katolikus Lexikon: Hosszú hadjárat

Irodalom
Galántai Erzsébet: Megjegyzések antik hadvezér- és héroszportrék utóéletéhez : Hunyadi János alakja
P. Ransanus: De Ioanne Corvino és Elias Corvinus: Ioannis Hunniadiae Res bellicae contra Turcas című
művében. In: Varietas gentium - communis latinitas : a XIII. Neolatin Világkongresszus (2006) szegedi
előadásai / szerk. Szörényi László, Lázár István Dávid. Szeged : JATEPress, 2008. pp. 83–87.
Lengyel Dénes: Nándorfehérvár ostroma. CD2 In Lengyel Dénes: Magyar regék és mondák
[hangfelvétel]. Budapest : Kossuth : Mojzer, 2004. 3 db CD
Dümmerth Dezső: A két Hunyadi. Budapest : Panoráma, 1985.
Teke Zsuzsa: Hunyadi János és kora. Budapest : Gondolat, 1980.
Mályusz Elemér: A magyar rendi állam Hunyadi korában.Századok, 1957.
Elekes Lajos: Hunyadi János. Budapest : Művelt Nép, 1951.
 202

Vajdahunyad vára
Vajdahunyad (románul Hunedoara, németül Eisenmarkt) megyei jogú város (municípium)
Romániában, Erdélyben, Hunyad megyében. Az 1920-as évek óta hozzátartozik Bujtur és Zalasd
település. Dévától 20 km-re délre, a Zalasd Csernába folyásánál, 220–270 méteres tengerszint feletti
magasságban fekszik.

Árpád-kori, Hunyad vármegyének nevet adó földvára a mai vártól délre emelkedő Szent Péter-
(Sânpetru-) hegyen állt. A település 1307-ben főesperesi székhely volt. 1409. október 18-án kelt
oklevelében Luxemburgi Zsigmond Vajk (Woyk) kenéznek, Hunyadi János apjának adományozta a
birtokot, amelyről később a család a nevét is vette. A család ezután építette a mai vár elődjét,
birtokközpontul. Hunyadi János kormányzósága alatt a várban élt felesége, Szilágyi Erzsébet.
Ezidőtájt átépítették és kibővítették az építményt.
Négy hatalmas pillérre támaszkodó fahíd vezet át a Zalasd által kivájt mély és széles árkon. Baloldalt,
a város felőli parton építtette Bethlen a huszárvárat, amelyben hajdan raktárak, a tiszttartók helységei
és a vadászkutyák óljai álltak. A Kaputorony az 1440-es években épült, korábban a bejárás pont az
ellenkező oldalon, a várudvar déli sarkában található Ókaputornyon át esett a várba. A Kaputoronyból
nyílik a lejárás a kazamatákba.
Nyugati oldalán húzódik a vár palotaszárnya, amely Hunyadi János alatt épült. Ennek alsó szintjét a
lovagterem foglalja el, falán 17. századi freskóval. A felső szinten található az ún. Országház, nevével
utalva rá, hogy Hunyadi kormányzósága idején itt zajlottak le a fontosabb tárgyalások. Bethlen a
Kaputorony és a palotaszárny közötti, korábbi védelmi teret „asszonyház”-zá építette át. A
palotaszárny külső, erkélyes-fiatornyos szerkezetét a korábbi, védelmi célú építmények
felhasználásával alakították ki.
 203

A Kaputorony keleti oldalán kívülről a Buzogány-torony és a Corvin János-bástya zárja le az ún.

Aranyházat, amelynek belső falához 1458 után Szilágyi Erzsébet építtette a Mátyás-loggiát: ez az első
fennmaradt reneszánsz építmény Erdélyben. Rajta korabeli, késő gótikus freskó látható.
Az Aranyházhoz délnyugatról csatlakozik a várkápolna. Ez eredetileg 1442 és 1446 között épült, de
Bethlen jelentősen átépítette. Arrébb tolta a boltozatot, belső összeköttetést létesítve az Aranyházzal.
Az Aranyház és a várkápolna alá Bethlen kívülről ágyúteraszt építtetett.
A várkápolna délnyugati oldalánál egy kisebb udvaron áll a vár kútja, melynek kávájára egy török rab
a 16. század közepén, arab betűkkel a következő török nyelvű feliratot véste: „ezt Hasszán írta, a
gyaurok foglya a templom melletti várban”. A vár keleti oldalának további szakaszát a Bethlen-szárny
foglalja el. Ezt a 19. századi helyreállításkor Rudolf főherceg személyes céljaira szánták. Belső felén
látható a Steindl-féle beavatkozások ma is látható legjelentősebbike: a neogótikus loggia.
A szárny külső, északkeleti sarkán áll a Hímes-torony. Az egész várat a déli oldalon kívülről a Fehér-
rondella zárja le. A délnyugati rész az ún. Királyház, melyet Zólyomi Dávidné építtetett. Belső oldalán
a csigalépcsőt rejtő Királylépcső-toronynyal, külső oldalán pedig a Kapisztrán-toronynyal kapcsolódik
a palotaszárnyhoz. A Kapisztrán-toronyból felvonóhídon keresztül közelíthették meg a védők ostrom
esetén a vártól 35 méterre lévő Nebojsza-tornyot. A név jelentése szerbül: „Ne félj!” A Hunyadi idején
fölépült ötszintes külső erődöt utolsó menedéknek szánták arra az esetre, ha az ostromlók behatoltak
volna a várba. Gyilokjáró vezet hozzá.
Forrás
http://hu.wikipedia.org/wiki/Vajdahunyadi_v%C3%A1r
 204

Nándorfehérvári diadal
http://hu.wikipedia.org/wiki/N%C3%A1ndorfeh%C3%A9rv%C3%A1ri_diadal
Belgrád (eredeti magyar neve legalább a XIV. század eleje óta Nándorfehérvár, a XVI. és a XIX.
század között n > l hangváltozással gyakran Lándorfejérvár változatban is,[2] szerbül 'fehérvár'
jelentéssel Београд, Beograd) Szerbia fővárosa és egyben legnagyobb városa. Először a i. e. 3.
században a kelták éltek itt, mielőtt római coloniává vált, mint Singidunum. Belgrád néven először
878-ban említik. 1403-ban lett először Szerbia fővárosa, 1918 és 2003 között Jugoszlávia, 2003 és
2006 között Szerbia és Montenegró fővárosa volt, majd 2006-tól Szerbia fővárosa.
A város a Száva és a Duna összefolyásánál fekszik Szerbia északi részének közepén, ahol a Kárpát-
medence a Balkán-félszigettel találkozik. Lakossága 2007-ben hivatalosan 1 710 000 fő volt;
valójában, ha figyelembe vesszük a menekülteket, vélhetően 2 millió felett van a lélekszám. Belgrád a
volt Jugoszlávia legnépesebb városa, és a harmadik legnépesebb a Balkánon Isztambul és Athén után.
Történelme során Belgrád a keleti és nyugati kultúra választóvonalán helyezkedett el. Európa egyik
legrégibb városa: Belgrád szélesebb környéke volt a legnagyobb európai prehisztorikus kultúra – a
vinčai kultúra – bölcsője. A város alapítása a kelta és római időkre tehető, melyet a szlávok
betelepülése követet|t a 7. században. A középkorban bizánci, frank, bolgár, magyar és szerb
uralkodók birtokolták, míg az oszmán törökök el nem foglalták 1521-ben, hogy a belgrádi pasaság
székhelyévé tegyék. 1403-ban először lett a független szerb állam fővárosa (1427-ig, amikor
Magyarországhoz került), mely státusát csak 1841-ben nyerte vissza, de a törökök ténylegesen csak
1867-ben hagyták el a várost. A 20. században a sokféle átváltozáson keresztülhaladó Jugoszlávia
fővárosa lett, egészen 2006-ig, amikortól Szerbia ismét független állam.
Belgrád Szerbia közigazgatásában külön közigazgatási egységet képvisel, saját városi
önkormányzattal. A városnak 17 kerülete van, mindegyiknek élén saját tanáccsal. Szerbia területének
3,6%-át fedi, a szerbiai népesség 21%-a él az ország kereskedelmi, kulturális, gazdasági és
tudományos központjának számító városban.
Itt zajlott le 1456. július 4–22. között a nándorfehérvári csata.
Nándorfehérvári diadal
 Konfliktus: Magyar–török háború (1454–56)
 Időpont: 1456. július 4.-22.
 Helyszín: Magyar Királyság, déli országrész, a Délvidéken, Nándorfehérvárnál, a Duna
partján
 Eredmény: Döntő keresztény győzelem az oszmán-törökök felett
 Szembenálló felek:
Oszmán Birodalom
Magyar Királyság
Parancsnokok: II. Mehmed török szultán
Hunyadi János magyar kormányzó † Veli Mehmed nagyvezír
Korogyi János macsói bán
Szilágyi Mihály

Kapisztrán Szent János †

Szembenálló erők Várvédő erők: A legrégebbi adatok szerint
7000 magyar és szerb 100 000 katona és 200 ágyú, újkori
Hunyadi serege: kutatások 70 000 főre teszik,
kb. 12 000 katona napjainkban már inkább 40 000-re
Keresztes hadak:
kb. 30-35 000 szerb és magyar
 magyarok,
 szerbek
Veszteségek: Ismeretlen Jelentős
 205

Wagner Sándor: Dugovics Titusz önfeláldozása. Dugovics „mivel sehogy sem tudta megakadályozni, hogy a
toronyra kitűzze a jelvényt, átnyalábolta a törököt, és a magasból a mélybe leugorva, magával rántotta.”
(Antonio Bonfini)
Wagner Sándor: Dugovics Titusz önfeláldozása, 1859
Bodnár Éva: Kard és ecset. Történelmi képek a Magyar Nemzeti Galériában.
Corvina, Budapest, 1987, 27. kép.
Magyar Nemzeti Galéria, Budapest

Dugovics Titusz (Sárkút, ? – Nándorfehérvár, 1456. július 21.) a magyar történelem legendás alakja, katona és
hősi várvédő. Kitalált személy.
A legendák szerint Hunyadi János harcosa volt, és részt vett a várnai csatában is. 1456-ban a nándorfehérvári
csatában lelte halálát, s ennek a csatának köszönheti hírnevét is. Mivel másképpen nem tudta megakadályozni a
török zászló kitűzését a várfokra, a török zászlótartó katonát magával rántva hősi halált halt.
Antonio Bonfini így írja a nándorfehérvári győzelem eme részletét „A magyar történelem tizedei” című
művében:
„Egynéhány török a piacra viszi a zászlót, némelyik a tornyok tetejéről igyekszik letépni a király jelvényét, mely
eladdig érintetlenül fennmaradt a falakon. Emlékeznek egy zászlóval odalopakodó törökre, aki gyorsan kúszott
fölfelé a legmagasabb toronyra, hogy királyának jelvényét annak a csúcsára kitűzze, és ezzel bátorságot öntsön a
többiekbe, akik még nem nyomultak be, hogy ők is jöjjenek a városba, a magyart pedig le akarta hajítani, hogy a
keresztényeket elcsüggessze. Nyomban utánaered egy magyar, és mielőtt amaz a nemzeti zászlót ledobná, a
torony tetején verekedni kezdenek. És mert a magyar másképp nem tudja megakadályozni, megragadja a törököt,
és a legmagasabb csúcsról azzal együtt a mélybe veti magát.” (Kulcsár Péter fordítása)
 206

Dugovics Titusz a történészet kutatásai alapján bizonyosan kitalált személy, a valóságban nem létezett, a későbbi
történetírás alkotta meg, a hozzá köthető legendás várvédő cselekedettel együtt. Valószínűsíthető, hogy a
Dugovics Titusz nevet és a nándorfehérvári hős személyét csak az 1800-as évek elején kötötték össze. Dugovics
Imre, a Vas vármegyei szolgabíró az 1820-as évek elején találta ki „ősapját” olyan módon, hogy egy
adománylevelet készíttetett magának, mely a nevezett rokonságára utal. Dugovicsnak a legnagyobb kultusza a
Vas megyei Nagysimonyi községben van, ahol – bár ezt történelmi források cáfolják –, a mai napig tartják, hogy
Titusz az ő falujuk szülötte. A nagysimonyiak kőkeresztet állítottak emlékére, s az általános iskolát is őróla
nevezték el.
*
A nándorfehérvári diadal a magyar–török háborúk egyik jelentős eseménye, amelynek során 1456.
július 4–21. között a keresztények (magyarok és szerbek) Szilágyi Mihály vezetésével hősiesen védték
Nándorfehérvár (a mai Belgrád) várát II. Mehmed török szultán több mint tízszeres túlerőben levő
ostromló seregével szemben, majd július 22-én Hunyadi János vezetésével a vár melletti csatában
legyőzték a törököket.
II. Mehmed július 4-én vette ostrom alá a várat, majd Hunyadi János egy július 14-én zajlott
ütközetben áttörte a török hajózárat a Dunán, és csatlakozott sógora, Szilágyi Mihály várat védő
seregéhez. Az egyesült magyar sereg július 21-én visszaverte II. Mehmed támadását, majd július 22-én
kitört a várból és a Kapisztrán János vezetése alatt álló keresztes sereg segítségével vereséget mért a
török hadseregre. Az eseményt a magyar hadtörténelem – tekintettel kivívásának körülményeire,
hosszú távú következményeire, illetve nemzetközi jelentőségére – az egyik legjelentősebb magyar
győzelemként tartja számon. A győzelem mintegy 70 évre megállította a törökök további európai
terjeszkedését és Magyarország meghódítására irányuló próbálkozását.
A déli harangszó az egész keresztény világban azóta is a nándorfehérvári diadalra emlékeztet, a pápa a
déli harangszóval hívta fel az emberek figyelmét arra, hogy imádkozzanak a szabadságukért. 2006.
július 22-én a nándorfehérvári diadal 550. évfordulójára emlékeztünk. Fél évtized múltán, 2011. július
22-én újabb jubileumi évfordulójához érve még emelkedettebb szellemben emlékezhettünk.

Előzményei
Török terjeszkedési tervek a 15. század közepén
A 14. és 15. században rendkívüli gyorsasággal terjeszkedő Oszmán Birodalom élére 1451-ben II.
Mehmed szultán személyében becsvágyó és tehetséges uralkodó került. Uralkodása második évében
Bizánc elfoglalásával méltó fővárost adott birodalmának, megszilárdította európai helyzetét és a
hadsereg és a közigazgatás jelentős átalakításába kezdett. Az ősi oszmán nemzetségek háttérbe
szorításával a birodalom vezető posztjaira csak tőle függő közembereket nevezett ki, amivel
biztosította a birodalmon belüli abszolút uralmát és megteremtette a további terjeszkedés alapjait.
Hadserege – magjában mintegy tízezer janicsárral, negyvenötezer szpáhival és az újonnan
megszervezett tüzérséggel – a 15. század közepén szervezettségét és harcértékét tekintve még a kor
európai hadseregei fölött állt.
E tekintélyes erő birtokában II. Mehmed a bizánci császárok utódának tekintette magát és birodalmát
Európa és Ázsia legnagyobb hatalmává kívánta fejleszteni. A további európai terjeszkedés első
lépéseként 1454-ben megszállta a Szerb Királyság nagy részét, és birtokba vette az ottani gazdag
ezüstbányákat. Hunyadi János még ebben az évben kísérletet tett az elvesztett területek
visszafoglalására, de nem járt sikerrel. A már 1427 óta két nagyhatalom között őrlődő szerb despota,
Brankovics György Magyarországra menekült, és kénytelen volt innen figyelemmel kísérni országa
bekebelezését. A törökök gyorsan megszilárdították helyzetüket Szerbiában, és 1456-ban a – már a
korabeli szóhasználatban is – Magyarország kulcsának tartott Nándorfehérvár (napjainkban Belgrád,
Szerbia) elfoglalására készültek. Nem maradt fenn részletes forrás a szultán terveiről. Az bizonyos,
hogy Nándorfehérvár bevétele után Magyarország ellen fordult volna, nem tudjuk azonban, hogy
távlati terveiben szerepelt-e az ország bekebelezése, vagy a magyar királyt hűbéresévé, adófizetőjévé
kívánta tenni.
 207

A keresztes eszme Európában a 15. század közepén

A keresztes eszme – a Szentföld visszafoglalásának gondolata – Európában már a 13. század vége óta
nem volt napirenden. A nemzeti királyságok és városállamok megerősödése, a vatikáni építkezésekre
és a vatikáni államszervezet megerősítésére összpontosító pápák sora, nem tette lehetővé, hogy egy
keresztes hadjárat reálisan szóba kerülhessen. 1396-ban még sikerült egy jelentős lovagi hadsereget
kiállítani, azonban a nikápolyi csatában elszenvedett megsemmisítő vereség még a lelkesedés utolsó
csíráit is kioltotta. Az, hogy a keresztes hadjárat gondolata nem veszett végleg a feledés homályába,
csak annak volt köszönhető, hogy mind a Szentszéknek, mind a „legkeresztényibb” címre áhítozó
uralkodóknak propagandafogásként szükségük volt a keresztes eszme hirdetésére. Eközben pedig, az
Oszmán Birodalom terjeszkedésével az erőviszonyok annyira eltolódtak, hogy a török hadsereg már
csak egy egyesült nyugat-európai hadsereg bevetésével lett volna legyőzhető.
Változást – valójában csak egy ismételt fellángolást – a veszély kézzelfogható közelségbe kerülése,
Bizánc városának 1453. május 29-én bekövetkező eleste hozott. Nem volt kétséges, hogy II. Mehmed,
a hódító néhány éven belül hadseregét a keresztény Európa ellen vezeti. A nyugati közvélemény –
joggal – kételkedett a török hódítás útjában álló első számottevő akadály, a Magyar Királyság
teherbíró képességében és ezt a kételkedést csak megerősítette, hogy a magyar követek az 1454.
október 27-i német-római birodalmi gyűlésen kijelentették, hogy a magyarok „külső segítség nélkül
kénytelenek lesznek békét kötni a törökkel”. V. Miklós pápa tudta ezt, ezért már röviddel Bizánc
elfoglalása után, 1453. szeptember 30-án általános keresztes hadjáratot hirdetett, azonban ismét
bebizonyosodott, hogy a Német-római Birodalom már régóta nem az a keret, amely alkalmas több
állam együttes mozgósítására.
A fordulat lehetősége ismételten felcsillant 1455. április 8-án, amikor Alfonso Borgia, volt valenciai
püspök személyében, III. Callixtus néven a török veszélyt igazán átérző főpap emelkedett a pápai
székbe. Az új pápa május 15-én új keresztes bullát adott ki és hatékonynak tűnő intézkedéseket tett,
hogy a keresztes hadjárat terve ezúttal meg is valósulhasson. Leállíttatta a vatikáni építkezéseket,
intézkedett az egyházi javadalmakat megadóztató „török tized” begyűjtéséről, önkéntes keresztes had
szervezésére legátusokat nevezett ki Európa országaiban és tárgyalásokba kezdett a földrész nyugati
felének szinte minden jelentős uralkodójával.
A török elleni küzdelem érdekében látszólag megmozdult minden európai állam, az ígért segítségből
azonban csak nagyon kevés valósult meg, a keresztes eszmét ismét érvénytelenítette az államérdek. A
birodalmi gyűléseken megszavazott pénzt nem tudták összeszedni, a keresztes hadak szervezése lassan
haladt, nagy részük csak az ostrom után érkezett meg, VII. Károly francia király még a keresztes bulla
kihirdetését is megtagadta és végül a befolyt török tizedet is az Anglia elleni háborúra fordította.

III. Kallixtusz pápa átadja imabulláját a papságnak.

A Budavári Nagyboldogasszony Templomban
Lotz Károly festménye.
 208

III. Callixtus 1456 tavaszán már tisztában volt vele, hogy a nyugati uralkodóktól egyetlen katonát sem
remélhet, ugyanekkor Magyarországról riasztó hírek érkeztek a török hadsereg méreteiről és arról,
hogy Hunyadi János hajlandó békét kötni és ezt a sereget Itália felé átengedni. A pápa nem tudta, hogy
a hírek valótlanok és ebben a helyzetben – végső kétségbeesésében égi segítségért fohászkodva – adta
ki 1456. június 29-én – három héttel a nándorfehérvári csata előtt – Bulla orationum imabulláját,
amelyben elrendelte, hogy a kereszténység valamennyi templomában a szokásos reggeli és esti
harangszó között „déltájban” háromszor kongassák meg a harangokat, „jel adassék minden hívőnek,
hogy imáikkal segítsék azokat, akik a török ellen harcolnak”. A déli harangszó tehát – ekkor még –
nem a diadalt, hanem a végveszélyt, a keresztes eszme végső csődjét hirdette.
Az általános félelemnek külön nyomatékot adott, hogy 1456. június 3-ától hatalmas üstökös – korabeli
értelmezés szerint égi jel – világított az égen. Csóvája fenyegetően mutatott kelet felé, a közvélekedés
szerint mutatva, hogy kelet felől iszonyatos csapás készül a nyugati kereszténységre.

1456. június 3-ától hatalmas üstökös világított az égen (ld. Halley-üstökös).

Magyarország és a törökellenes háború

A török terjeszkedés Magyarországot kedvezőtlen helyzetben érte. Albert személyében 1439-ben
meghalt az az uralkodó, akinek esélye lett volna egy széles törökellenes összefogást létrehozni. I.
Ulászló halálával a magyar-lengyel perszonálunió megszűnése is tovább rontotta Magyarország
esélyeit. V. Lászlót felkészítették az uralkodásra, de túl fiatalon került trónra és az egymással versengő
bárói csoportok befolyása alá került. Így a török támadás előtt Magyarország is csak szavakban volt
egységes. Az 1455-ös rendi országgyűlés megerősítette Hunyadi Jánost főkapitányi tisztségében,
portánként egy arany hadiadót vetett ki, továbbá száz portánként négy lovas és két gyalogos kiállítását
rendelte el. A gyűlés ígéretet tett a bárók, nemesek és főpapok személyes hadba vonulására, azonban a
magyar főurak jelentős része túlzottnak tartotta a főkapitány hatalmát és azt akár egy kulcsfontosságú
végvár elvesztése árán is gyengíteni igyekezett. Így az 1455 szeptemberében Magyarországra érkezett
Juan Carvajal spanyol bíboros, pápai legátus legnagyobb gondja nem is a török elleni háború
szervezése, hanem a magyarok közötti ellentétek elsimítása volt. Az 1456 tavaszára már Európát
hatalmába kerítő általános pesszimizmust csak tovább fokozta a magyar rendek magatartása. Az 1456
januárjára összehívott országgyűlés csak április elejére ült össze és ott az a különös döntés született,
hogy az országos had csak augusztus elejére jöjjön össze, mert meg kell várni az aratás végét. A
döntés azért volt különös, mert ekkor már nyilvánvaló volt, hogy a szultán Nándorfehérvár ellen
készül, és mikor valóban megérkezett a szultáni had megindulásának híre, a gyűlés pánikszerűen
feloszlott, azzal a határozattal, hogy a had vonuljon a déli határra. A parancsot végrehajtani tudó
hadsereg azonban nem létezett.
E válságos helyzetben három ember akadt aki megpróbált feladatának megfelelni: Hunyadi János saját
költségén felszerelt seregével Szegedre vonult, hogy ott várja be az esetleg még csatlakozni kívánó
hadakat, Kapisztrán János a Magyarországon keresztes had szervezésével megbízott szerzetes serege
Péterváradon gyülekezett és Juan Carvajal, aki miután belátta, hogy a magyar rendekkel semmire sem
megy, az Alföld déli részén segített be a keresztes had toborzásába.
 209

Nándorfehérvár, „Magyarország kulcsa”

A déli végvárrendszer tervszerű kiépítése az 1410-es években, Luxemburgi Zsigmond hadszervezeti
reformjainak keretében kezdődött. A rendszer kiépítésében jelentős szerepe volt Zsigmond
hadvezérének, Ozorai Pipónak, de a szervezés az ő 1426-ban bekövetkező halálával sem szakadt meg.
Az 1426 májusában Lazarevics István szerb fejedelemmel kötött tatai szerződés közel húsz déli várat
jutatott harc nélkül magyar kézre. Ekkor került magyar fennhatóság alá a nándorfehérvári vár is. Az
erősség ettől kezdve – 1521-ben bekövetkezett elestéig – földrajzi helyzeténél és méreténél fogva is
kulcsszerepet töltött be a magyar határvédelemben.

Nándorfehérvár XV. sz.-i erődítményei

Forrás: http://www.honvedelem.hu/popup.php?img_url=files/9/27086/Belgrad_kapu_n.jpg

Nándorfehérvár 16. századi ábrázolásokon.

 210

Foto: Gál Nikoletta

http://medvegyu.organic.hu/2007_0501_montenegro/01/slides/DSC_0573.html
Nándorfehérvár földrajzi helyzetéből adódó kulcsszerepe abból következett, hogy ha a török szultán
Magyarország ellen nagyobb szabású hadműveletet akart indítani, mindenképpen el kellett vonulnia
Nándorfehérvár közelében. A korabeli hadseregek felvonulásakor ugyanis a legnagyobb problémát az
ivóvízellátás jelentette, ezért a csapatok igyekeztek valamilyen folyóvíz közelében maradni. Az sem
volt elhanyagolható szempont, hogy ilyenkor az élelem és hadianyag-utánpótlás is lebonyolítható volt
vízi úton. Egy Magyarország felé támadó, nagyszámú embert és állatot felvonultató török hadsereg
számára ezért szinte csak a Duna irányában történő támadás jöhetett szóba. A várat megkerülni sem
lehetett, mert egyrészt ezzel a török hadsereg elesett volna a vízi szállítás lehetőségétől, másrészt a
várba beszállásolható több ezres védősereg állandó fenyegetést jelentett volna a török csapatok
hátában.
A vár a korabeli várépítési technikának megfelelően épült és ez okozta sebezhetőségét is. A korban
még kifejlődőben volt az ostromtüzérség és a várak falait még viszonylag vékonyra és magasra
építették. A magas falak kellően erős ágyúzás hatására könnyen leomolhattak. A várvédők helyzetét
éppen az tette kilátástalanná, hogy a török hadsereg a kor egyik legmodernebb és legnagyobb
tüzérségével volt felszerelve.
A seregek felvonulása
II. Mehmed 1455 és 1456 telét teljes egészében a hadi előkészületeknek szentelte. A Konstantinápoly
bevételénél tapasztaltak alapján különös gondja volt a tüzérség felszerelésére. Egész Európából
Drinápolyba csalogatta az ágyúöntéshez, a lövegek kezeléséhez értő szakembereket és közel
háromszáz löveget készíttetett fel a hadjáratra. Ezek a szakemberek részt vettek a hadjáratban is, ezért
a török tüzérek túlnyomó része nem a törökök közül került ki, hanem Európa különböző keresztény
országaiból.
A török sereg 1456. május elején indult a közel ezer kilométeres útra. A felvonuló had létszámát a
korabeli szemtanúk legalább százötvenezresre becsülték, és ezt a számot a 20. század közepéig
átvették a történetírók is. Figyelembe kell venni azonban, hogy a nagy hadseregek vonulása a korban
is ritkán fordult elő és egy több tíz kilométeres, jelentős számú irreguláris erő által kísért hadoszlop
látványa könnyen túlzásra ragadhatta a laikus megfigyelőt. A hódító hadsereg látványa okozta félelem,
csak tovább fokozhatta ezt a hatást. Az új kutatások szerint az akkori török hadsereg reguláris
állományának létszáma még csak 20-30 ezer ember lehetett, amely a 17. században is csak hetvenezer
főre emelkedhetett, s támadó hadjáratokban maximum a felét vezényelhették a külföldi hadszínterekre.
A török csapatokat mindig nagyszámú irreguláris erő is kísérte, melynek létszáma elérhette a reguláris
 211

erők 70-80%-át is. A ma elfogadott legvalószínűbb becslés szerint a Nándorfehérvár ellen támadó
török csapatok mintegy 40 000 fős reguláris és 30 000 fős irreguláris erőből álltak, de vannak olyan
vélemények, amelyek az össz török haderő számát inkább 50 ezerre teszik.

Hunyadi János a „törökverő”, vagy ahogyan egy korabeli török forrásban nevezték, az „átkozott Jankó” közel két
évtizeden keresztül a törökellenes harc fő szervezője volt (Fametszet Thuróczy János krónikájának brünni
kiadásában)
A magyar seregek létszámában kisebb a bizonytalanság. A várat védő csapatok létszáma 5000-7000
között volt, Hunyadi mintegy 10 000 fős sereg élén vonult Szegedre, ahol még 2000 fő csatlakozott
hozzá. A bárók közül Korogyi János macsói bán volt az egyedüli, aki katonáival itt csatlakozott
Hunyadihoz és részt is vett a csatában. Kapisztrán János keresztes hadseregének létszámára a
legvalószínűbb becslés 30–35 000 fő.
Összességében tehát a teljes létszámot tekintve a török hadsereg közel kétszeres, a reguláris erőket
tekintve közel háromszoros túlerőben volt.

Az ostrom

Krónikásai szerint II. Mehmed kétszáz várost és tizenkét országot csatolt birodalmához, és ezzel kiérdemelte a
hódító melléknevet. A nándorfehérvári vereség azonban évtizedekre megállította birodalma európai
terjeszkedését
 212

Az ostrom első szakasza

A konstantinápolyi nagy császárnak nevezett kővető mozsár, amelyet II. Mehmed Nándorfehérvárnál használt.
A leírások szerint a nagyobb mozsarak hosszmérete a nyolc métert is elérte

A törökök július elején értek a vár alá, az ostrom július 4-én kezdődött. A földsáncokba helyezett
tüzérség – huszonhét ostromágyú, hét mozsár és több száz kisebb ágyú – kezdte meg ekkor a vár
rombolását. II. Mehmed a jelek szerint csak egyetlen rohamot tervezett. A védőket kiéheztetéssel – az
utánpótlás bejuttatását megakadályozó teljes ostromzárral – kívánta gyengíteni, másrészt tüzérségével
a falakat próbálta annyira lerombolni, hogy az utolsó roham már szinte nyílt terepen folyhasson. A
szultán ezzel – feltehetően az akkori nagy emberveszteség miatt – eltért a Bizánc ostrománál
alkalmazott taktikától. A török szárazföldi csapatok csak a Duna és a Száva összefolyásának vár előtti
részét szállták meg, és a török hajóhad parancsnoka, Baltoglu admirális parancsot kapott, hogy
akadályozza meg, hogy a várba vízi úton erősítés jusson. Baltoglu a rendelkezésére álló kétszáz hajót
összeláncoltatta és Zimony fölött a Dunát teljes szélességében lezárta.
Az ostrom részleteiről több szemtanú leírásából értesülhetünk. Giovanni da Tagliacozzo ferences
szerzetes – Kapisztrán János titkára, aki július 4-én nem követte mesterét és a várban maradt –
feljegyzése szerint „… tíz nap elteltével a vár valamennyi falát földdel tették egyenlővé…”.
Kritobulosz, II. Mehmed életrajzírója szerint, „… a szultán […] a falat ágyúkkal részint egészen le is
dönté. S a sereget részekre felosztván, betölteté velök a sáncárkot, hogy könnyű legyen a nehéz
gyalogoknak a falra följutni.” Az ostrom első tíz napjában tehát a szultán számítása igazolódni
látszott. Ha Tagliacozzo túlzott is, bizonyos, hogy a város és a vár falain javíthatatlan sérülések
keletkeztek. A törökök eközben a tervezett roham műszaki munkálatait végezték.
Az ostrom első szakaszában a védőknek nem voltak veszteségeik, de a megnövelt létszámú sereg
élelme fogytán volt. Hunyadi – bár az ostrom kezdete óta nem volt kapcsolata a várral – tudta ezt,
ezért ha nem akarta az erősséget elveszteni, támadnia kellett.

A dunai ütközet
Baltoglu admirális hajózára miatt Hunyadi és Kapisztrán serege nem tudta befolyásolni az ostrom
menetét. Addig, amíg a törökök uralták a Duna Zimonyon túli szakaszát, a várba nem juthatott be
erősítés, és – mivel a magyar és a török sereget a Száva választotta el egymástól – Hunyadi az
ostromló török sereget sem tudta megtámadni. A magyar felmentő sereg első feladata így a dunai
hajózár áttörése volt.
A későbbi események bizonyították, hogy a törökök előnytelenül osztották el csapataikat. Bár lett
volna rá elegendő erő, nem szállták meg sem a Duna, sem a Száva várral szembeni bal partját. A török
hajóhad így a szárazföldi csapatoktól szükség esetén nem kaphatott segítséget, mert ellenség által
megszállt partok között kellett harcolnia. Baltoglu a rendelkezésére álló összes török hajót felhasználta
a Duna lezárásához, így a Nándorfehérvári kikötőben lévő mintegy negyven magyar naszád szabadon
mozoghatott és megfelelően összehangolt támadás esetén hátba is támadhatta a török hajózárat. Előnyt
jelentett a vízen támadó magyar csapatok számára az is, hogy a Duna folyásának irányában
támadhattak, míg a török hajóknak a helyben maradáshoz is erőt kellett kifejteniük, illetve, ha
leláncolták őket, elvesztették a manőverezés lehetőségét.
Hunyadi János csak egy nagyobb és negyven kisebb hajóval rendelkezett, de a környék szerb
hajósaitól még több mint száz kisebb dereglyét szerzett. Brankovics György, aki a közeli Becse
 213

várából kísérte figyelemmel az eseményeket, szintén küldött néhány szerb sajkát, de a magyar hajóhad
így is jelentős minőségi hátrányban maradt a törökkel szemben. A támadás július 14-én reggel indult.
A fegyveresekkel megrakott magyar flottillát a folyó mindkét oldalán szárazföldi csapatok kísérték. A
roham nem járt sikerrel, a kis magyar hajók nem tudtak annyira felgyorsulni, hogy a török hajózárat
átszakítsák. Mindkét oldalon nagy veszteséggel járó állóharc kezdődött. A magyar dereglyék
összetorlódtak a török hajózár előtt, így a katonáknak nem volt hová menekülniük. Egyik oldalnak
sem maradt más választása, mint az elkeseredett harc. A török Szeád-ed Din leírása szerint „A Száva
és a Duna vérfolyammá vált, a zöld mező tulipánszínt öltött. A hajókon tomboló vérözönben küzdő
bátrak, a folyó vizén átúszva jutottak szárazra a várnál.” A több mint öt órás harcban döntő fordulatot
hozott, hogy Szilágyi Mihály a negyven naszádot válogatott – elsősorban hajózáshoz értő, rác
nemzetiségű – harcosaival útnak indította a magyar hajóhad megsegítésére. Az így már két oldalról
szorongatott törökökkel szemben a magyarok számbeli fölénye és nagyobb mozgásszabadsága lassan
éreztetni kezdte hatását. Thuróczy János krónikája szerint „…sok vért ontottak ki, és mindkét fél
bajvívóiból a fürge halak számára lett eledel. Végre hosszú küzdelem után a magyarok győztek, és még
hevesebben rárohanva a törökökre, szétszaggatták és lángba borították vasláncokkal összekapcsolt
hajóikat.” A dunai ütközetet a magyar csapatok nyerték, megnyílt a várba vezető út a felmentő sereg
előtt.

A hadműveletek vázlata
 214

Szilágyi Mihály arcképe

(Teleki József A Hunyadiak kora című könyve III. kötetéből)

Az ostrom második szakasza, a török roham

A vízi út szabaddá tétele után Hunyadi mindenekelőtt élelmet szállíttatott a kiéheztetett helyőrségnek,
majd seregét két részre osztotta. A keresztesek Kapisztrán vezetése alatt a Száva bal partján
letáboroztak, Hunyadi saját serege élén pedig csatlakozott a vár védőihez. Kritobolosz leírása szerint
Hunyadi „bemenvén a városba, csendesen ül vala, senki sem tudván a kívül lévők közül, hogy átkelt”.
Nem valószínű, hogy II. Mehmed a dunai hajózár áttörése után ne tudta volna, hogy a várba erősítés
érkezett, a magyar sereg számára azonban valóban előnyös lehetett az, hogy az átkelés éjszaka, a
törökök elől rejtve történt, így a szultán bizonytalanságban volt a várat védő sereg és a Száva
túlpartján letáborozott sereg nagysága felől. Thuróczy szerint mikor II. Mehmed értesült a dunai
vereségről, a következőt mondta: „Nehezebben ugyan, de elnyerjük, amit akarunk!” Valóban, a
szultánnak még minden oka megvolt az optimizmusra, serege az elszenvedett vereség után is jelentős
erőfölényben maradt. A szakadatlan tüzérségi tűz szinte már romhalmazzá változtatta a várat és az
ilyen terepen ez a túlerő könnyen érvényesíthető volt. Az idő múlása – az ellátási nehézségek, az
elharapódzó pestis és a tétlenségre ítélt hadseregekben szokásos problémák miatt – már nem kedvezett
a török seregnek, ezért a szultán július 21-én kiadta a parancsot a döntő rohamra.
Hunyadi az utolsó pillanatban még négyezer pihent keresztest berendelt a várba, így a védők létszáma
húszezer fölé emelkedett. A török hagyományos taktikával támadott, elöl az alacsonyabb harcértékű
erők, hogy a védők tüzét magukra vonják, majd mögöttük a szpáhik és a janicsárok. A védők a
hatalmas nyomásnak nem tudtak ellenállni, néhány óra múlva kénytelenek voltak feladni a várost.
Éjfél után a harc már a vár falai körül folyt, amelyen ekkor már öt török zászló lobogott. A szultán
pasaságot és jutalmat ígért harcosainak a lobogó kitűzéséért és a magyarok ezt természetesen
igyekeztek megakadályozni. Dugovics Titusz, Hunyadi János veterán harcosa ekkor vitte végbe
hőstettét, mellyel az önfeláldozó magyar katona jelképévé vált. A hajnali derengésben messziről látszó
jelenet lelkesítően hatott a védőkre, a törököket viszont megzavarta. Hunyadi már előzőleg friss erőket
kért a keresztes táborból, és mikor az erősítés megjelent a törökök hátában, lovasságával rácsapott a
vár belső udvarán harcoló janicsárokra. Az ütközet végül magyar győzelemmel végződött, július 22-én
reggelre az utolsó törököt is kiszorították a városból. A védők ügye ennek ellenére reménytelennek
látszott, mert veszteségeiket már csak alacsony harcértékű keresztesekkel tudták pótolni, míg a
szultánnak még bőséges ereje maradt egy ismételt támadásra.
 215

A nándorfehérvári csata

A nándorfehérvári csata. Ismeretlen, 19. századi festő munkája. A kép közepén kereszttel a kezében Kapisztrán
Jánost ábrázolta a művész
A török sereg nagy veszteséget szenvedett. A pasák azt tanácsolták a szultánnak, hogy vonuljon
vissza. II. Mehmed azonban pihenőt rendelt el, a döntést attól tette függővé, hogy mit tesznek a
magyarok. Hunyadi és a védők is pihentek, mivel súlyosak voltak az ő veszteségeik is.
Hunyadi a győzelem után sem érezte seregét elég erősnek, hogy megtámadja a szultán táborát, ezért
szigorúan megtiltotta katonáinak, hogy engedély nélkül rácsapjanak a törökre. A keresztény sereg
vezetése azonban nem volt egységes, a keresztesek kizárólag Kapisztrán Jánostól voltak hajlandóak
parancsot elfogadni. Tagliacozzo leírásából ismert, hogy Hunyadi és Kapisztrán között korábban sem
volt mindig kellő egyetértés, a szerzetes néha egyenesen Hunyadi akarata, sőt parancsa ellen
cselekedett. Ezt az ellentétet a két nagy egyéniség eltérő szándéka okozta. Az ostrom idején már
hetven esztendős Kapisztrán a vértanúságra vágyott, ezért parancsait pillanatnyi lelkesedéstől áthatva
adta ki, míg Hunyadi győzni akart, és parancsait a törökellenes harc évtizedes tapasztalata, a reális
lehetőségek figyelembevétele befolyásolta. A nándorfehérvári diadal eseményei során e két ellentétes
szándék tökéletesen kiegészítette egymást és a keresztények győzelmét eredményezte.
A keresztesek nem engedelmeskedtek Hunyadi parancsának és önálló akcióba kezdtek. Öt keresztes
íjász a vár előtt, Kapisztrán túlparti táborának szeme láttára felkapaszkodott egy dombra és nyilazni
kezdett az anatóliai hadtest előtt cirkáló akindzsikre. Az anatóliai beglerbég egy szpáhi csapatot
küldött a kellemetlenkedők eltávolítására, de a kialakuló összetűzés egyre több keresztest vonzott ki a
várból. A végletekig fanatizált keresztes táborból is egyre többen átkeltek a Száván, és elfoglaltak egy
dombot az anatóliai hadtest közelében. Kapisztrán, látván a keresztesek önálló megindulását, tartva
ennek kétes kimenetelétől, csónakba szállt, hogy a folyó közepéről próbáljon szózatot intézni
hozzájuk, és visszatartani a kereszteseit. Ezt ők azonban félreértették, annyit láttak, hogy maga
Kapisztrán is csónakba szállt, így hamarosan az egész keresztes sereg átkelt a folyón. A keresztesek
vállalkozása könnyen végzetessé válhatott volna, a szultán a ruméliai lovasságot vetette be a támadók
ellen, az elvágta őket a vártól, és a gyengén felszerelt had módszeres megsemmisítésébe kezdett.
Kapisztrán először megpróbálta visszaparancsolni embereit a várfalak közé, de amikor mintegy
kétezer keresztes gyűlt köré, a török tábor felé indult meg, fegyver helyett a keresztet tartva a
magasba. Közben a leírások szerint ezt kiáltotta az őt követő tömegnek: „Aki elkezdte bennetek a jó
dolgot, be is fejezi!” (Újszövetség, Pál levele a philippibeliekhez 1,6.)
 216

II. Mehmed az ellentámadással súlyos hibát követett el, mert lovasságát elvonva, védelem nélkül
hagyta a török tüzérséget. Hunyadi, felismerve a váratlanul adódó esélyt, összeszedte maradék
nehézlovasságát és a várból kitörve, egy lendületes támadással elfoglalta az oszmán ágyúállásokat. A
topcsiknak még arra sem maradt idejük, hogy az ágyúkat használhatatlanná tegyék, így a magyarok
hátulról lőni kezdték a Száva felé rohamozó török lovasságot.
Hunyadi akciója eldöntötte a csatát. A magyar lovasok ezután oldalba támadták a két tűz közé került
török lovasságot. Közben a keresztesek különös rohama Kapisztránnal az élén elérte a török tábort.
Ekkorra az egész magyar sereg kiözönlött a várból, és csatlakozott a harcolókhoz. Mindezek a váratlan
fejlemények megmagyarázhatatlan félelmet és bénultságot keltettek a törökökben, akik végül
menekülni kezdtek, a kereszteseknek pedig sikerült elfoglalniuk az ellenség táborát.
Mehmed az 5000 janicsárból álló szultáni testőrség bevetésével megpróbálta megfékezni a török
hadban eluralkodó pánikot és többször is megkísérelte ágyúi visszafoglalását, de nem járt sikerrel,
mert azok éppen az ő parancsára jól megerősített állásokban voltak. A szultán személyesen is
belevetette magát a küzdelembe, de miután egy magyar lovast párviadalban megölt, a combjába
fúródó nyílvesszőtől elvesztette az eszméletét. A török sereg ezután a szultánt mentve kénytelen volt
teljes felszerelését hátrahagyva menekülni, és csak 4000 partőrző szpáhi beavatkozása mentette meg
őket a teljes megsemmisüléstől.
A magyarok éjszakára visszatértek a várba, az ellenség újabb támadására számítva. A törökök azonban
nem kezdtek újabb támadást, hanem az éjszaka leple alatt teljesen kiürítették a környéket, 140
szekérrel szállítva el a sebesültjeiket. Amikor a szultán visszanyerte az eszméletét és megtudta, hogy a
serege zöme megsemmisült, a tisztjei szinte mind odavesztek és a török had a felszereléseit is
hátrahagyva elmenekült, a 24 éves uralkodó megpróbált mérget nyelve öngyilkosságot elkövetni,
amiben csak nagy nehezen tudták megakadályozni. A legyőzött szultán ezt követően valamennyi
megmaradt haderejét hazarendelve visszavonult Konstantinápolyba. (A törököknek csak 65 évvel
később, 1521-ben, I. Szulejmán idején sikerült a várat bevenni.)

Következményei

A csatáról 1584-ben készült török miniatúra. Középpontjában, fehér lovon II. Mehmed szultánt, jobb alsó részén
a török sereg elvonulását ábrázolta a miniátor (Isztambul, Topkapi Szeráj Múzeum)
 217

A győzelem következtében az Oszmán Birodalom európai terjeszkedése közel hét évtizedre

megtorpant. Ez idő alatt az európai hadszervezés átesett válságán, ugyanekkor kiütköztek a török
hadszervezet hiányosságai is. Így mikor a törökök 1521-ben végül elfoglalták Nándorfehérvárt,
Európa számára ennek már nem volt olyan súlyos következménye, mintha ez 1456-ban következett
volna be.
Hunyadi a győzelem után nem üldözte a török sereget, de a rá jellemző lendülettel azonnal egy újabb
törökellenes hadjárat tervezésébe kezdett. Tévesen úgy ítélte meg a helyzetet, hogy eljött az idő
Bizánc felszabadítására és a török Európából való kiszorítására. A hadjárat megindítására nem maradt
ideje, pestisjárványban augusztus 11-én elhunyt. Október 23-án Kapisztrán János is meghalt a
járványban. A siker két ösztönzőjének halála elhamvasztotta a reményeket, az 1456 őszén
Magyarországra érkezett keresztes sereg már nem vonult a török ellen. A nándorfehérvári győzelem
így kihasználatlan maradt, ennek ellenére minden előzetes várakozást felülmúló haditettnek, a feudális
Magyarország egyik legnagyobb katonai sikerének bizonyult.

Emlékezete

A nándorfehérvári diadal emlékköve

A győzelem híre sok európai városba röviddel a déli harangozást elrendelő pápai Imabulla kihirdetése
után érkezett, sőt volt olyan város ahová előtte. Az is előfordult, hogy már a győzelem hírére
kongatták a harangokat, de az Imabulla még ki sem hirdették. A déli harangszót tehát sokan már
kezdettől fogva a nándorfehérvári diadallal kapcsolták össze. Maga a pápa is érezte az összefüggést,
módosított a kiadott bullán, melynek új szövege szerint, mivel Isten győzelemre segítette a
keresztényeket, a déli harangozás alatt elmondott imák egyben a hálaadás imái is legyenek. Így
változott át az eredetileg könyörgésre felszólító déli harangszó a nándorfehérvári győzelemért való
hálaadás harangszavává.
III. Callixtus pápa 1457. augusztus 6-án – a győzelmi hír vételének első évfordulóján – elrendelte,
hogy ez a nap az Úr Színeváltozásának napjaként ezután az egész keresztény világban ünnep legyen,
amit azóta is augusztus 6-án tartanak a katolikus egyházban.
Források
Held József: Hányan és kik harcoltak Nándorfehérvárnál? (História 1984/6)
Szűcs Jenő: Miért szól délben a harang? (História 1981/4)
Kovács Péter: A nándorfehérvári csata (Rubicon 2002/2)
Magyarország hadtörténete két kötetben (főszerkesztő: Liptai Ervin), Zrínyi Katonai Kiadó – 1985,
ISBN 963-326-337-9
Kulcsár Péter: Kapisztrán János, Gondolat Könyvkiadó – 1987, ISBN 963-281-825-3
Ágoston Gábor: Európa és az oszmán tüzérség (História, 1994/8)
Thuróczy János: A magyarok krónikája (fordította: Horváth János), Helikon Kiadó – 1986, ISBN 963-
207-518-8
http://hu.wikipedia.org/wiki/Dugovics_Titusz
 218

Részletek a „A déli harangszó - Magyarországon és a

nagyvilágban” című könyvből

A déli harangszó történetét számos kiadványban feldolgozták már. A Zrínyi Média

gondozásában a közelmúltban megjelent „A déli harangszó - Magyarországon és a
nagyvilágban” című, angol és magyar nyelvű könyvben azonban számtalan olyan
érdekességet is találhat az olvasó, amelyek eddig máshol nem jelentek meg. Ezek közül
csemegézgetünk most, a teljesség igénye nélkül.

Belgrád 15. századi erődítményei

A délkelet-európai erődítmények között a belgrádi vár sajátos helyet foglal el. Története az elmúlt két
évezredben egybefonódott az európai országok és népek sorsával, időnként komoly hatást gyakorolva
e népek történetére. A vár rendkívül kedvező stratégiai helyen épült fel: a kelet felé irányuló utak
metszéspontján. Évszázadokon keresztül védőbástyaként szolgált, de olykor hódító hadjáratok kiinduló
pontja volt. Előnyös földrajzi fekvése mellett domborzati viszonyai is kedvezően hatottak település és
erődítmény létesítésére.
A Dunába ömlő Száva folyó torkolata fölött húzódó domb a rajta lévő fennsíkkal ideális természetes
feltételeket biztosított a védelemhez. Három oldalról is folyók vették körül, ezekhez meredek lejtőkön
és sziklákon lehetett leereszkedni. Egyedül a délkeleti oldalról lehetett könnyebben megközelíteni a
várat. Az ötven méterrel a folyó szintje fölött, a domb tetején húzódó fennsík volt a környék
legdominánsabb pontja. A löszréteggel borított, sziklás talaj kedvezett a stabil várfalak kiépítéséhez. A
belgrádi erődítmények több évszázadon keresztül tartó fejlődését a történeti és a régészeti kutatás
jóvoltából ismerjük. A legrégebbi erődítmény, a római kori castrum szerény maradványait a mai
Tvrđava (vár) és a Kalemegdan park területén tárták fel. Ezt a kőerődítményt a 2. és 3. század
fordulóján építették. Többször elpusztult, de újjáépítve a 7. század elejéig fennmaradt. Ekkor az avar–
szláv támadások véglegesen lerombolták.
A középkori erődítmények első falait a Dunába ömlő Száva folyó torkolata fölött húzódó dombon
emelték, és bizánci erődítményként (castellum) működtették a Magyarországgal határos területen
folyó harcok idején. A viszonylag kisméretű vár köré a későbbi idők folyamán újabb létesítményeket
építettek. A 14. század negyvenes éveiben, amikor Belgrád ideiglenesen Stefan Dušan szerb király
 219

uralma alá tartozott, a Száva part menti szakaszának egy részét várfal vette körül, s ezt kötötték össze
a fennsíkon lévő várral. A védekezés ily módon még eredményesebbé vált a folyó felől indított
támadások esetén. Ez azonban az ország északi határán kialakított új erődítmény kiépítésének egyik
sikertelen kísérlete maradt, mivel a magyarok nemsokára visszafoglalták az elveszített várost. A török
invázió következményeként megváltozott délkelet-európai geostratégiai helyzet jelentős mértékben
hatott Belgrád erődítményeinek és magának a városnak a sorsára. (...)
Nándorfehérvár pápája: III. Callixtus
A nándorfehérvári győzelmet harangszóval és imádsággal előkészítő, majd a Színeváltozás ünnepének
elrendelésével megörökítő II . Callixtus pápáról (1455–1458) a magyar történelem iránt érdeklődők
keveset tudnak. Idősen választották meg, a spanyol, bizonyára tekintélyes Borja/Borgia család
sarjaként, rokonságát Rómába csődítette, ő emelte bíborosi rangra unokaöccsét, a már életében rossz
hírű későbbi VI . Sándor pápát (1492–1503), s reneszánsz pápaként pártolta rokonait. Az oszmán
terjeszkedés ellen fellépett, de igazi eredményeket már csak rövid uralma miatt sem tudott elérni.
Mindez pedig nem válaszol arra a kérdésre, miért tekintette szívügyének a kelet felől fenyegető
veszedelem elleni védekezést. A válasz hosszú életének részleteiben rejlik.
A katalán eredetű Alfonso de Borja (Borgia) 1378. december 31-én született Valenciához közel, egy
Xàtiva nevű városkában; apja csekély földbirtokkal rendelkezett. A közeli nagyvárosnak ekkor még
nem volt egyeteme, Alfonso ezért Lerida egyetemének jogi karán szerzett világi és egyházi jogból
egyaránt fokozatot, majd ugyanott tanított. Az avignoni ellenpápa, XII . Benedek (1394–1417), eredeti
nevén Pedro de Luna jóvoltából kanonokságot szerzett, majd Aragónia királya, V. Alfonz (1416–1458)
szolgálatába szegődött. Az 1417- ben lemondatott XII . Benedek 1423-ban bekövetkezett halála után
VI . Kelemen személyében új ellenpápa (1423–1429) támadt, akit V. Alfonz a törvényes pápával, V.
Mártonnal (1417–1431) szemben támogatott.
Alfonso de Borja ügyes diplomataként királyát megbékítette a Rómában tartózkodó pápával, aki ezért
őt 1429-ben Valencia püspökévé tette. Borja igyekezett közvetíteni Aragónia és Kasztília között, a
Nápolyi Királyság irányában tett lépéseit pedig az uralkodó katonai győzelme (1442) követte.
Mindebből természetesen következik, hogy V. Alfonz rábízta a Scarampo bíborossal lefolytatott
tárgyalásokat. (...)
Hunyadi János síremléke a gyulafehérvári székesegyházban

http://hu.wikipedia.org/wiki/Gyulafeh%C3%A9rv%C3%A1ri_%C3%A9rseki_sz%C3%A9kesegyh%C3%A1z
 220

Hunyadi János a nándorfehérvári diadal után kitört pestisjárványban halt meg 1456. augusztus 11-én,
és az erdélyi Gyulafehérvár (ma: Alba Iulia, Románia) püspöki székesegyházában temették el.
Kazinczy Ferenc (1759–1831), az újkori magyar irodalmi élet megteremtője 1816-ban a gyulafehérvári
székesegyházban járván megilletődötten írta le a három Hunyadi – János és fia, László, valamint az
ifjabb János – síremlé két. Kazinczy leírásához képest sokáig alig változott a három síremlék képe.
Egészen az 1967-ben kezdődött helyreállításig ugyanaz a látvány fogadta a székesegyházba lépőket,
ami Kazinczyt. Ekkor azonban szétszedték a szarkofágokat, s visszaépítésük után a véglapokat – mivel
nem tartoztak a Hunyadi-síremlékekhez – a templom falába illesztették.
Már a 19. század végére kiderült, hogy a Hunyadi- szarkofágok hármas csoportja utólagos összeállítás,
amelyek közül épp a két legfontosabb, a kormányzóé és László fiáé valóságos pasticcio, és csak
egészen különös módon kapcsolódik Hunyadi János személyéhez. A székesegyház síremlékeit a török
betörések során többször kirabolták, összetörték.
A 17. század végén építhették egybe Hunyadi János és László tumbáit – melléjük állítva az ifjabb
Jánosét is –, amelyek mai helyükre, a déli mellékhajóba még később, a 18. század közepén kerültek.
Mit látunk ma a három Hunyadi-tumbán? A legkorábbi szarkofágot egyetlen kőtömbből faragták, így
alkotórészeinek összetartozásához kétség nem fér. A körirat az elhunytat a milesnek nevezett ifjabb
Hunyadi Jánosnak mondja. A kormányzónak valóban volt egy fiatalon, 1440-ben elhunyt, azonos
keresztnevű öccse. A középső szarkofágot ma három dombormű alkotja. A fedőlapon fekvő férfialak
jobbjában vezéri pálcát tart, balját szablyáján nyugtatja. Feje alatt párna, ezen fut a később vésett
felirat: IOHANNES HV|NYADI CORVIN(us). Ebből láthatta mindenki, hogy ez Hunyadi János síremléke.
Az oldallapok domborműveit már Kazinczy is pontosan határozta meg: az egyiken lovascsata látható, a
másikon a foglyok elvezetése.
A harmadik síremléknek – amely Hunyadi László szarkofágjaként hagyományozódott ránk – ma csak
fedőlapja van. Ezen palástos, páncélos vitéz figurája fekszik. A lába alatt fekvő oroszlán hasára vésték
a másodlagos feliratot: LAD[IS]L: HVNYA | CORV[…]. A vitézt két címertartó angyal veszi közre: a
jobbjánál álló Hunyadi-címert tartja, a baljánál álló egy hármas halomból emelkedő farkast (a
Szapolyaiak címerállatát) ábrázoló pajzsot emel.(...)

Forrás
honvedelem.hu / 2011-07-22 19:19:00

http://www.honvedelem.hu/cikk/27086/amikrol-eddig-mashol-meg-nem-irtak
 221

Kapisztrán Szent János

http://hu.wikipedia.org/wiki/Kapisztr%C3%A1n_Szent_J%C3%A1nos

Kapisztrán Szent János itáliai teológus, ferences szerzetes

Kapisztrán Szent János olaszul Giovanni da Capestrano (Capestrano 1386. június 24. – Újlak
1456. október 23.) itáliai teológus, hitszónok, inkvizitor, a nándorfehérvári diadal hőse, Magyarország
védőszentje.
 Születése: 1386. június 24., Nápolyi Királyság, Capestrano
 Halála: 1456. október 23. (70 évesen), Magyar Királyság, Újlak
 Ünnepnapja: október 23.
 Magyarország védőszentje.

Ifjúkora
János Dél-Itáliában, a mai Abruzzi tartományban található Aquila közelében, Capestrano faluban
született. Apja "északi báró", minden valószínűség szerint német származású zsoldoskapitány, mert a
család később Tedeschinek, azaz Németnek nevezte magát. Az Anjou uralkodókkal költözött délre, és
végül a nápolyi király hűbérese lett. A Nápolyi Johanna körül kialakult hatalmi viszály miatt sokat
szenvedett a környék, és bizakodva tekintettek a határozott idegen úrra. Tőle azt remélték, hogy
megvédi a népet. De hamarosan, 1392-ben életét vesztette, és ellenségei könyörtelenek voltak. János
gyermekkorának egyik szörnyű élménye volt, hogy a szeme láttára égették fel atyja várát.
János ifjúkorában világi életet élt, jogot tanult, a perugiai egyetemen a jogtudós Pietro de Ubaldis
tanítványa volt, sikeres bíró és csakhamar a nápolyi törvényszék elnöke lett. 1412-ben Nápolyi László
Perugia kormányzójává nevezte ki. Mivel a város az idegen uralom elleni zavargások helyszíne volt,
János azt kapta feladatul, hogy kemény kézzel állítsa helyre a rendet, amit sikerrel teljesített is. 1416-
ban azonban a szomszéd tartományi központ, Rimini ura elfogta és börtönbe vetette. A fogság alatt
János kétségbeesésében elvetette egész korábbi életét, és amikor sikerült kiváltani a fogságból magát,
1416. október 4-én belépett a ferences rendbe.
Bernardin tanítványa lett. Őt követve pappá szentelésétől 1420-tól kezdve nagy hatással tartotta
prédikációit számos városban. Nevének hallatán akkora tömeg gyűlt össze, hogy a templomok nem
tudták befogadni az embereket, így aztán többnyire a tereken tartotta prédikációit. Amikor nem
prédikált az eretnekséget ostorozó műveket írt. Az igehirdetés közben tevékenyen támogatta Szent
 222

Bernardin reformjait, melyek főként a renden belüli szigorúbb hierarchikus fegyelmet irányozták elő.
Sziénai Bernardinhoz hasonlóan különös tiszteletet tulajdonított Jézus Szent Nevének, ami miatt őt is
eretnekséggel vádolták meg. 1429-ben Jánost más obszerváns szerzetesekkel együtt Rómába rendelték
és társai, mint kiváló szónokot őt bízták meg, hogy tisztázza őket a vádak alól, ami a bíborosi testület
előtt sikerült is neki. Hamarosan már az inkvizíció fő vezetőjeként tevékenykedett Ferrarában,
Velencében, majd Szicíliában.[1][2]

Pápai követ és inkvizítor

IV. Jenő és V. Miklós gyakran bízták meg követi feladatokkal, amelyek teljesítése során nem
válogatott az erőszakos eszközökben. 1439-ben őt küldték követségbe Milánóba és Burgundiába, hogy
V. Félix ellenpápa működését megakadályozza, 1446-ban a francia király udvarába helyezték pápai
nagykövetként, ahol 1449-re sikerült végleg felszámolnia az akkor már 70 éve fennálló avignoni
ellenpápaságot.
1451-től működési helyét a Habsburgok bécsi udvarába tette át, mint a pápa apostoli nunciusa.
Szolgálatának ideje alatt bejárta a Német-római Birodalom, Csehország és Magyarország területét.
Huzamosabb időt töltött IV. Kázmér lengyel királynál is. A 15. század itáliai prédikátorai közül az
egyetlen volt, aki Itálián kívül is nagy hatást gyakorolt. Az inkvizíció vezetőjeként az eretnekek és a
zsidók üldözését irányította Lengyelországban, Németországban, Csehországban, Magyarországon és
Moldvában, ami sokezer ember kínvallatását és kivégzését jelentette. Mindenekelőtt azonban a
csehországi husziták német és magyar földön is rohamosan terjedő vallási mozgalmának kiirtását tűzte
ki célul. Kapisztrán János mindent elkövetett a cseh husziták és a római pápa küldöttei közötti
béketárgyalások megakadályozására, mert mindenfajta békés megoldásban az eretnekséggel való
összejátszást látott. [3]
A nándorfehérvári diadal
Végül, miután 1453-ban Konstantinápoly elesett 1454-ben III. Callixtus pápa a hetvenes éveihez
közeledő Kapisztrán Jánost küldte, hogy prédikációjával főként Németországban az Oszmán
Birodalom ellen gyűjtsön kereszteseket. 1455-ben Magyarországra érkezett és a török elleni széles
nemzeti összefogás létrehozásán fáradozott. A korábbi sikertelenséggel nem törődve 1456 tavaszán
újra lelkesen fogott hozzá a keresztesek toborzásához. A sikeresen összegyűjtött sereggel 1456 nyarán
Hunyadi János táborába sietett, hogy segítse a nagy hadvezért Nándorfehérvár megvédésében, melyet
akkor már II. Mehmed szultán serege ostromolt. Hunyadival együtt seregével sikeresen törve át a
török hajózárat bejutott a várba, ahol az ostromlottak nagy lelki segítségére volt. Az ostrom alatt
mindvégig buzdította a harcolókat, akik sikerrel verték vissza a megújuló rohamokat. A sikeren
felbuzdulva bátor tettre szánta el magát. Keresztjét a magasba emelve vezette lelkes keresztes seregét a
meglepett törökre. Ezt látva Hunyadi is kitört, és az egyesült sereg elsöpörte az ostromlókat.

Halála és emlékezete
Kapisztrán János nem sokkal a diadal után a táborban dúló pestis áldozata lett. Betegágyán a Szerém
vármegyei Újlakon maga V. László király is meglátogatta. Kívánságára a pápától küldött kereszttel
ékesített ruhában temették el.
A pápa a keresztesek győzelmének örömhírére rendelte el az Urunk színeváltozása új ünnep
bevezetését a katolikus egyházban, és a győzelem emlékét őrzi a déli harangszó is, amelyet a harcolók
megsegítésére rendeltek el a harcok alatt. Kapisztrán Jánost 1690-ben VIII. Sándor pápa szentté avatta.
Bár holtteste a török uralom zavaros éveiben örökre eltűnt, a Magyar Katolikus Egyház ma is saját
szentjeként emlékezik rá. Szobrát 1921-ben a budai várban a helyőrségi templom előtt állították fel.
Emléknapja, egyben halálának napja október 23.[1][2]
A „Nándorfehérvár 1456” oratóriumot a csata 500. évfordulóján, 1956. október 22-én mutatta be a
Budapesti Kapisztrán Kórus. Zenéjét P.Tamás Gergely Alajos OFM, a szövegét Radó Polikárp
költeményeiből és korabeli krónikákból állította össze a szerző.
 223

Részlet az oratóriumból:
Kapisztán: (Tarnai László bariton)
Parasztok és kézművesek,
Deákok és vándorlegények,
Itt vagyok, hogy felvegyétek Krisztus keresztjét,
És megvédjétek hazátokat dicsőségéért.
„Asszonyitok, gyermekitek sorsát tartjátok jobbotokban,
Magyarország, s Európa gondját hordjátok balotokban.”
Kövessétek Isten lánglelkű bajnokát,
Hunyadi Jánost, s megvédjük a hazát.
Kezetekben ások, kapák, villák, kaszák,
A töröknél karabély, jó puskák, lándzsák.
Eljön majd az idő, nincs is olyan messze,
Győzelemre vezérel Krisztus Keresztje.

Ne félj, ne aggódj árva had,

Van néked vezéred, Jézus az!

Emlékhelyek
Kapisztrán János kápolna Újlakon (Ilok), amely a vár oldalában található.
Az újlaki templomban, a bejárat mellett balra található Kapisztrán János emléktáblája horvát nyelven.
A templom oltárképén szintén Kapisztrán János alakja látható, amint zászlóval a kezében vezeti
harcba a parasztkatonákat.
Ide, Újlakra hozták a pestisben megbetegedett Kapisztrán Jánost, aki itt halt meg és itt is temették el.
Sírját a város török kézre kerülése után feldúlták, holttestét meghurcolták. A bátor egyházfi Kapisztrán
János emlékét ma az oltár előtti új sír őrzi. A Maradványokat a harcos lelkületű szentnek tulajdonítják.

Kapisztrán Szent János szobrai

Kapisztrán Szent János

Dankó János alkotása a Budai Várban
 224

Kapisztrán Szent János szobra Skoczówban Lengyelország.

http://eksplorator.feen.pl/viewtopic.php?p=8602&sid=f304c01297e51ab4f656a056101b8228

Források
1. ^ a b Kapisztrán Szent János (magyar nyelven). franka-egom.ofm.hu. (Hozzáférés: 2011. június 24.)
2. ^ a b Stanko Andrič. The Miracles of St. John Capistran (angol nyelven). Budapest, Akadémiai kiadó-
CEU,. ISBN9639116688 (2000)
3. ↑ Kapisztrán Szent János (magyar nyelven). katolikus.hu. (Hozzáférés: 2011. június 24.)

Külső hivatkozások
Kapisztrán Szent János (magyar nyelven). Jeles Napok. (Hozzáférés: 2011. június 24.)
Kapisztrán Szent János képmása (magyar nyelven). Főapátsági Gyűjtemények. (Hozzáférés: 2011.
június 24.)
 225

Hunyadi László
http://hu.wikipedia.org/wiki/Hunyadi_L%C3%A1szl%C3%B3

Hunyadi László (1433 – Buda, 1457. március 16.) Hunyadi János és Szilágyi Erzsébet elsőszülött fia.

Élete
Hunyadi László 1433-ban született, Hunyadi János és Szilágyi Erzsébet első gyermeke, Mátyás király
bátyja. Erdélyben nőtt fel, hiszen itt volt a Hunyadiak birtokainak nagy része. Tanítását egyik hívükre,
Vitéz János váradi érsekre bízták, az akkoriban elterjedt humanista elvek szerint. Ezzel egyidejűleg
László elsajátította a harcászati ismereteket, gyakran apja mellett volt a hadjáratokon. Ő maga is
számos csatában kitűnt és fontos tisztségeket töltött be. 1453-tól pozsonyi gróf, majd horvát-szlavón
bán és temesi ispán lett. Később több hadjáratot vezetett a felvidékre. Ekkorra a Hunyadiak már az
ország legbefolyásosabb vezetői közé tartoztak.
Hunyadi János fényes nándorfehérvári győzelme és hősi halála után 1456-ban, az idősebbik fia, László
került a Hunyadi család és párt élére, ezzel együtt nagy politikai erőt képviselt és a nép körében is
közkedvelt volt. Hunyadi László jegyese Garai nádor lánya, Mária volt, és számos támogatóval
rendelkezett elsősorban a köznemesség soraiból. Az uralkodó, V. László király biztosította Hunyadit,
hogy mellettük áll de ez nem tartott sokáig, mivel Hunyadi László nem akart lemondani jelentős
hatalmáról és a birtokukban lévő várakról, amiket a király és az őt irányító főúri liga követelt. Közben
a főurak, elsősorban az V. László királyt befolyásoló Cillei Ulrik és a Hunyadiak között egyre inkább
elmélyedt az ellentét. Cillei szervezkedését Hunyadi László ellen leleplezték, később egy tisztázatlan
vita során Hunyadi és hívei meggyilkolták Cillei Ulrikot. V. László király esküvel büntetlenséget ígért
és Lászlónak adta atyja minden tisztségét. Ezután azonban az uralkodó mégis megszegte esküjét,
Budára rendelte Hunyadi Lászlót és öccsét, Mátyást valamint néhány hívüket, és börtönbe vetette őket.
Az események hatására a Hunyadi párt – Szilágyi Erzsébet és testvére Mihály vezetésével –
polgárháborús helyzetet teremtett.
A királyi tanács minden törvényes formaságot mellőzve rövidesen kimondta, hogy Lászlót fővesztésre
ítéli gyilkosság és felségárulás miatt. 1457. március 16-án Budán, a Szent-György téren Hunyadi
Lászlót lefejezték. A legenda szerint a hóhér háromszor sújtott le az áldozatra, aki még ezután is élt.
Az akkori törvények szerint ilyen esetben a királynak kegyelmet kellett volna adnia, ezt azonban nem
tette meg, és a bakó végül már nem hibázott. Ez is azt mutatja, hogy a kortársak és a későbbi korok is
mennyire alávaló és igazságtalan tettnek tartották a magyar történelem e fájdalmas eseményét. Nem
sokkal később, 1458-ban Mátyás király kihantoltatta, és ünnepélyesen Gyulafehérvárott, apjuk mellett
helyezte örök nyugalomra fivérét.
 226

Emlékezete

Sírja Gyulafehérváron.
Hunyadi László tragikus sorsa mindig is közismert volt és megrendülést váltott ki. Számos művész
merített a történtéből. Legismertebb feldolgozása Erkel Ferenc Hunyadi László című operája 1844-ből,
amely a magyar zenetörténet jelentős darabja.
A magyar festészetben is megörökítették Hunyadi László történetét, Benczúr Gyula: Hunyadi László
búcsúja és Madarász Viktor: Hunyadi László a ravatalon című híres munkái a Magyar Nemzeti
Galériában találhatók. Emlékét őrzi továbbá Petőfi: A király esküje című balladája 1848-ból. Átvitt
értelemben nemzetünk elnyomás elleni küzdelmének végzetes és egyben hősies jelképévé vált.
Halálának 550. évfordulóján emléktáblát avatták a budai várban, kivégzésének helyszínén.
*

Klánháborúk okozták Hunyadi László vesztét

2007. március 16. 15:00

Ötszázötven éve, 1457. március 16-án fejezték le Hunyadi László magyar főurat,
Hunyadi János fiát, Mátyás király bátyját.
Hunyadi János és Szilágyi Erzsébet elsőszülött fia 1433-ban jött világra. Erdélyben nőtt fel, s korán
bekapcsolódott apja hadjárataiba, a Hunyadi vereségével végződött rigómezei ütközet után (1448)
Brankovics György szerb fejedelem udvarába ment túsznak. Hunyadi és Cillei megállapodásának
megfelelően 1448-ban Brankovics unokáját, Cillei Ulrik lányát jegyezte el, de a jegyesség felbomlott,
1450-ben már Garai László nádor lányával járt jegyben. Gazdag és befolyásos család sarjaként 1452-
ben pozsonyi ispán, 1453-ban horvát-szlavón bán, még ugyanebben az évben a király, V. László
megbízásából a csehek elleni felvidéki hadjárat főkapitánya, 1456-57-ben temesi ispán volt.
Apja halála után sorsa szorosan összekapcsolódott Hunyadi legnagyobb vetélytársával, Cillei Ulrik
gróféval. Az 1456-os futaki országgyűlésen ugyanis Cillei kapta meg a királytól László apjától örökölt
 227

tisztségeit, főkapitánnyá választtatta magát és garantálta a Hunyadi-fiúk birtokait, ám ennek fejében át

kellett adniuk a kezükben lévő királyi várakat, köztük Nándorfehérvárt is. A szövetség azonban csak
látszólagos volt, a két fél közti ellentétek egyre mélyültek. A Cillei-Garai párt Nándorfehérvár átadását
akarta Hunyadi megölésére felhasználni, aki azonban értesült a tervről. Nagybátyja, Szilágyi Mihály
biztatására a várba csak V. Lászlót és Cilleit bocsátotta be, több ezer fős kíséretük a falakon kívül
rekedt.
1456. november 9-én egy dulakodásba torkolló vita végén Cillei kardot rántott, de ezzel elkésett:
Hunyadi emberei őt vágták le. A Hunyadi hatalmába került király "természetesen" megbocsátotta
nagybátyja és helyettese halálát, sőt Hunyadi Lászlót főkapitánnyá és főtárnokmesterré nevezte ki.
Kevéssel utóbb Temesváron oklevelet adott és kezét a Bibliára téve esküdött meg a fiának
kegyelemért esdeklő Szilágyi Erzsébetnek, hogy Cillei haláláért Lászlót bántani nem fogja.
Az ígéret azonban csak addig tartott, amíg Budára nem ért: ott az áskálódó főurak befolyása alá
került, akik elhitették vele, hogy Hunyadi a koronára vágyik és merényletre készül ellene. 1457
márciusában előbb Mátyást, a kisebbik fiút, majd március 14-én Lászlót is Budára csalták és elfogták.
Őket és híveiket (köztük Szilágyi Mihályt és Vitéz János váradi püspököt) hűtlenség, árulás és
felségsértés miatt perbe fogták és halálra ítélték, mindössze három nap alatt.
Végül is csak a Cillei meggyilkolásában fő vétkesnek tartott Hunyadi Lászlót végezték ki 1457.
március 16-án a budai Szent György téren. A legenda szerint a hóhér szánalomból sorra elhibázta az
ütéseket, úgyhogy a halálraítélt még a harmadik csapás után is élt, sőt felemelkedett, és a
bámészkodó tömeg felé fordulva kiáltotta, hogy nem érzi magát bűnösnek. A korabeli szokásjog
alapján ilyen esetben az elítéltnek kegyelem járt volna, a bakó azonban negyedszer is lesújtott, s most
már nem hibázott. Mátyás később, immár királyként László holttestét Gyulafehérvárott apjuk mellé
temettette.
Hunyadi László tragikus sorsa nem egy híres magyar művészt megihletett, talán a leghíresebb Erkel
Ferenc operája, amelyet 1844-ben mutattak be. Madarász Viktor 1859-ben festette Hunyadi László a
ravatalon című alkotását, Benczúr Gyula Hunyadi László búcsúja című híres képét a Magyar Nemzeti
Galéria őrzi.

Madarász Viktor: Hunyadi László a ravatalon

 228

Benczúr Gyula: Hunyadi László búcsúja

(Múlt-kor/MTI-Panoráma - Sajtóadatbank)

Forrás: http://www.mult-kor.hu/cikk.php?id=16822

*
 229

JELEN A MÚLT JÖVŐJE

http://www.mol.gov.hu/a_het_dokumentuma/hunyadi_laszlo_kivegzese.html
Rácz György

Hunyadi László kivégzése

A források egybehangzó tanúsága szerint Hunyadi Lászlót 1457. március 16-án végezték ki,
estefelé, a budai várban a Friss palota előtti Szent György téren. A hóhérnak csak negyedszerre
sikerült elválasztania László fejét a testétől, amelyet később a budai Mária-Magdolna templom
Krisztus-teste kápolnájában temettek el minden gyászpompa nélkül.
Koporsóját öccse, az ifjú Mátyás király 1458-ban átvitette a gyulafehérvári székesegyházba, ahol apja mellett
találta meg végső sírhelyét. Ezt követően sorsa nem volt hangsúlyos eleme az országos politikai emlékezetnek
több évszázadon keresztül. Hunyadi László történetét a 19. század „fedezte fel”. Személye alkalmas volt arra,
hogy a nemzet sorsára emlékeztessen, így Hunyadi László alakja a korszak egyik sokszor megformált tragikus
hőstípusává vált, többek között Erkel Ferenc 1844. évi operájában, vagy Madarász Viktor 1859. évi drámai
festményében. Benczúr Gyula 1866-ban festett Hunyadi-képének forrása valószínűleg gr. Teleki József A
Hunyadiak kora Magyarországon című (1852–55) történeti monográfiája volt. Festménye szinte illusztrálja a
történész monográfiájában leírtakat.
A politikai indíttatású gyilkosság fogalma nem volt ismeretlen a 15. század előtt sem Magyarországon. Aba
Sámuel mintegy 50 ellene szervezkedni akaró főurat végeztetett ki 1044-ben, Zsigmond király pedig két ellene
lázadó Lackfi főurat gyilkoltatott meg 1397-ben mindenféle bírósági eljárás nélkül. Anjou I. Károly már
gondoskodott arról, hogy a királyi család életére törő és a helyszínen lekaszabolt Zách Felíciánt és rokonságát
gondos tárgyalás ítélje el utólag hivatalosan is.
A magyar történelem „koncepciós” perei közül mégis az egyik legkiemelkedőbb a forrásokban „Vajdafi”
Lászlóként is szereplő Hunyadi Lászlóé. Jelentőségét nem elsősorban az idősebb Hunyadi fiú személye adja
meg, hanem az elítéléséhez, kivégzéséhez vezető körülmények, az esemény közvetlen előzményei és hatása.
Apja, Hunyadi János 1456. augusztus 11-én Zimonyban, a katonai táborban kitört pestisjárvány miatt
bekövetkezett váratlan halála után új helyzet adódott a magyarországi politikában. A Zsigmond király 1409.
évi adománya óta Hunyadvár falut birtokló, ott rezidenciát kiépítő és onnan elnevezett család, híveik, de
maga Hunyadi László is természetesnek tekintette, hogy az idősebb fiú lép apja örökébe és családfőként kapja
meg mindazokat a birtokokat és tisztségeket, amiket a nagy törökverő magáénak tudott. Hunyadi János halálakor
gyakorlatilag az ország első számú vezetője volt, elsősorban nem az országos főkapitányi tisztsége miatt, hanem
mert ő kezelte a királyi jövedelmeket és kezében voltak a királyi várak is. V. László király, a főpapok és a bárók
többsége azonban úgy gondolta, hogy az ország szempontjából kifejezetten káros volna, ha Hunyadi László
apjának évek óta vitatott erőszakos belpolitikáját folytatná. Ráadásul hadvezéri és törökverő képességeiről nem
tett tanúbizonyságot.
A király szeptemberben Cillei Ulrikot nevezte ki országos főkapitánnyá, majd nemzetközi keresztes sereg élén a
délvidékre jött, hogy átvegye az elhunyt főkapitány, Hunyadi János igazgatása alá tartozó királyi várakat és
megtekintse a gazdálkodásról szóló elszámolást is. A királyi sereg Futakon vert tábort, ide rendelte a tanácskozás
megtartását. Vajdafi László kisebb hadsereggel jelent meg és vállalta, hogy lemond a királyi jövedelmekről,
Nándorfehérvárról és a többi királyi várról, ha cserében nem kell elszámolnia. A király október 8-án érkezett
meg seregével Nándorfehérvárra, hogy azt átvegye, de a Hunyadiak csak a királyt és főurakból álló kíséretét
engedték be a várba, katonaságát nem, ami komoly csorbát ejtett a királyi tekintélyen. Másnap reggel Hunyadi
László párthíveivel Cillei szobájába ment, hogy tárgyaljon vele, a szomszédos szobába pedig katonákat rendelt.
Cillei a királlyal épp misén volt, és a sürgős üzenetek ellenére csak a szertartás végén ment vissza a szobájába a
várakozókhoz. A beszélgetés hamar kölcsönös vádaskodásba fordult, Cillei kardot rántott és megsebesítette
Hunyadi Lászlót. Ekkor Hunyadi és emberei lemészárolták a stájer grófot, fejét levágták, hogy majd elküldik a
szultánnak, de végül visszahelyezték a test mellé. A tetemet öt napig hagyták vérében temetetlenül. Minden jel
arra mutat, hogy a Cillei-gyilkosság nem hirtelen felindulásból elkövetett véletlen cselekedet volt, hanem
gondosan előkészített terv szerint történt. A merénylet után a király a Hunyadi-párt hatalmába került, öt napig
nem hagyhatta el a várat, majd Temesvárra ment Hunyadi László kíséretében, ahol Szilágyi Erzsébet és Mátyás
is tartózkodott. Itt a királytól írásos esküt kényszerítettek ki, hogy a Hunyadi-pártnak nem lesz bántódása. László
a királyi várakat nem adta ki, sőt megszerezte Temes és Trencsén megye ispánságát is, ahol e várak nagy része
volt.
 230

V. László király védelmébe fogadja a Hunyadiak ellenségeit, hogy Hunyadi László haláláért őket ne
háborgathassa senki – 1457. március 21.
Mohács előtti gyűjtemény – Diplomatikai Levéltár – DL 24766

V. László pecsétjének előlapja

Hunyadi Lászlóval ezután még azok is szakítottak, akik Hunyadi Jánosnak fő támogatói, harcostársai voltak, így
Újlaki Miklós is, aki fegyveres csapataival segített a király temesvári szabadulásában. A király és a Hunyadiak
ellenségei néhány hónap múlva bosszút álltak. 1457 márciusában törökellenes hadjárat címén tanácskozásra
kérték a főurakat, köztük Hunyadi Lászlót is, aki öccsét is Budára hívta. Március 14-én párthíveikkel — Vitéz
János váradi püspök, Rozgonyi Sebestyén, Kanizsai László és mások — együtt letartóztatták őket. Minden
bizonnyal Garai László nádor vezette azt az országnagyokból alakult alkalmi ítélőszéket, amely Hunyadi
Lászlót — mert a király életére tört — felségsértés vádjával halálra ítélte. A halálos ítéletet rövid eljárás során,
tanúmeghallgatások nélkül szóban hozhatták meg, és két nap múlva már végre is hajtották. A kivégzés utáni
napokban és hatásának ismeretében döbbenhetett rá az udvari csoport, hogy a gyorsan meghozott és végrehajtott
ítélet következményekkel járhat. Így keletkezett 1457. március 21-i keltezéssel az az utólagos királyi
oltalomlevél — a király saját kezű aláírásával —, amely nem szabályos ítéletlevél, hanem az ítéletet meghozók
számára nyújtott védelmet. Valószínűleg mindkét Hunyadi fiút főbenjáró ítélettel sújtották, azt a 14 esztendős
Mátyáson azonban nem hajtották végre, hanem a királlyal előbb Bécsbe, majd Prágába kellett mennie
fogolyként. A később trónra jutott fiatal Hunyadi Mátyás több lépése is mutatja, milyen gyorsan tudta a
megbocsátást gyakorolni, amivel nagymértékben növelte tekintélyét, de szinte feledte bátyja sorsát. Az új király
nem állt bosszút László haláláért. Az egykori ítélkezők közül azt, aki később átállt az ő pártjára, teljesen
kegyelmébe fogadta. Üldözés nélkül várta meg a gyilkosok természetes halálát, minden bizonnyal annak
tudatában, hogy királyi trónját bátyja halála nélkül nem nyerhette volna el 1458. január 24-én.
Az oklevél hasonmása, eredeti latin szövege és magyar fordítása megjelent az Archív Kiadó
gondozásában 2008-ban, a Magyar Történelmi Archívum sorozatban.
 231

Hunyadi László (opera)

http://hu.wikipedia.org/wiki/Hunyadi_L%C3%A1szl%C3%B3_(opera)
http://hu.wikipedia.org/wiki/Erkel_Ferenc

Erkel Ferenc zeneszerző

Erkel Ferenc (Gyula, 1810. november 7. – Budapest, 1893. június 15.), magyar zeneszerző, karmester
és zongoraművész. Pályáját zongoraművészként és zenepedagógusként kezdte Kolozsváron, de
alkalmilag vezényelt is és zeneszerzéssel is megpróbálkozott. Pesten 1834-ben mutatkozott be, majd a
következő esztendőben véglegesen ott telepedett le. Két éven át a Pesti Városi Német Színháznál,
valamint a Budai Magyar Színjátszó Körnél dolgozott karnagyként. 1837-ben a Pesti Magyar
Színházhoz, a későbbi Nemzeti Színházhoz került előbb ügyelői, majd első karmesteri minőségben. Itt
mintegy három évtizeden át munkálkodott. 1840-ben írta meg első operáját, a Bátori Máriát. A
szövegkönyv szerzője Egressy Béni, aki ezután egészen haláláig (1851) segítőtársa volt operaszerzői
munkájában. 1844-ben megnyerte a Kölcsey Himnuszának megzenésítésére hirdetett pályázatot. Az
1848–49-es forradalom és szabadságharc után a főváros hangversenyéletének fellendítésén fáradozott.
Vezetésével alakult meg 1853-ban a Filharmóniai Társaság, amelyet számtalan esetben vezényelt.
Bánk bán című operáját, amely egyben pályájának csúcsát is jelentette, 1861-ben mutatták be.
Közreműködött a Zeneakadémia megalakításánál (1875), amelynek ezután tíz éven át igazgatója és
zongoratanára volt. Az 1884-ben megnyíló operaház főzeneigazgatója lett. Erkel nevéhez fűződik a
magyar nemzeti opera megteremtése. Nyugati, elsősorban olasz és francia operai mintákra
támaszkodva, a 19. századi magyar verbunkos zenének átélésével, kifejezési lehetőségeinek
finomításával és kiszélesítésével sikerült viszonylag egységes nemzeti operanyelvet kialakítania. Mint
karmester és szervező egyéniség rendkívül sokat tett a főváros zenei életének felvirágoztatása
érdekében. Neves sakkozó volt, az 1864-ben alakult Pesti Sakk-kör egyik alapítója.
*
A Hunyadi László Erkel Ferenc egyik háromfelvonásos operája. Szövegkönyvét Egressy Béni írta
Tóth Lőrinc Két László című drámája alapján. szöveget. Ősbemutatójára 1844. január 27-én került sor
a pesti Nemzeti Színházban.
 232

Az opera keletkezéstörténete és utóélete

Hunyadi László - opera ábrázolás bélyegen (1967)

A reformkorból a forradalom felé haladó években különösen nagy népszerűségnek örvendtek a

Hunyadiakkal kapcsolatos témák. Ezt népszínművek, festmények, költemények sora bizonyítja. Erkel
a Bátori Mária sikerén felbuzdulva hamar újabb opera témát kezdett keresni. Magának a darab
keletkezésének körülményei nem teljesen tisztázottak. Erkel első életrajzírója, Ábrányi Kornél szerint
a mű létrejötte egy véletlen találkozás eredménye volt és Erkel erőszakkal vette el Egressytől az
eredetileg Bartay Endrének szánt librettót.[1]
A bemutató 1844. január 27-én zajlott le és minden addiginál nagyobb sikert aratott. Ehhez
kétségkívül hozzájárult a közhangulat is: az opera történelmi cselekménye egy Habsburg származású
magyar királyról festett meglehetősen gyászos képet: V. László a darabban döntés képtelen, a
hatalomra törő arisztokrata oligarchák bábja. Hasonló volt a helyzet az 1840-es években uralkodó V.
Ferdinánddal kapcsolatban is, legalábbis a kortársak így érezték. Persze az opera szépségei, a
verbunkos zenét alapul vevő zenei alapszövet, az európai színvonalú magyar nemzeti opera létrejötte
is lelkesítette a közönséget.[1]
Az ősbemutatóról minden jelentősebb lap beszámolt. Vahot Imre és társai továbbra is azt kifogásolták,
hogy a szerző a magyar történelem szereplőit énekelteti a színpadon, ami szerintük komolytalanságot
kölcsönöz a műnek. Petrichevich Horváth Lázár (1807–1851) részletes elemző tanulmányt írt a
darabról a Honderűben. A művet még a 19. században színre vitték Bécsben, Zágrábban és
Bukarestben is, sajnos a párizsi bemutató végül meghiúsult. [2]
A premiert követő előadások után Erkel tovább alakította operáját. A mű nyitányát csak a következő
évben készítette el és az első ízben az ez évi október 2-ai előadáson hangzott el. Két évvel később a
korszak egyik leghíresebb magyar énekesnőjének, Hollósy Kornéliának ajánlva készült el Gara Mária
harmadik felvonásbeli cabalettája. 1850. július 18-án a neves francia énekesnő, Anne de la Grange
alakította Szilágyi Erzsébet szerepét. Az ő vendégszereplése alkalmából illesztette a partitúrába Erkel
a második felvonás úgy nevezett La Grange-áriáját. Szintén erre az előadásra készült el az eredetileg
csárdás megjelölésű, palotás. 1859-ben Stréger Ferenc tenorista alakította a címszerepet, az ő
tiszteletére Erkel kiegészítette Hunyadi László első felvonásbeli áriáját. 1878-ban pedig sort kerített a
nyitány zenei anyagának a tömörítésére is. Szinte rögtön a darab ősbemutatója után a szerző kihúzta
Gara és V. László, a harmadik felvonás elején énekelt kettősét. Mindezen kiegészítések után jelent
meg az opera zongorakivonata 1896-ban, Kern Aurél szerkesztésében.[3]
 233

Radnai Miklós (1892–1935) operaigazgatósága idején (1925–1935) több tanulmányban is foglalkozott

a darabbal. Úgy látta, hogy a 20. században a közönség azért kezdett elfordulni a műtől, mert az több
kirívó dramaturgiai hibát tartalmaz, emellett pedig a szöveg is már nagyon régiesnek hatott. Radnai
ezért elhatározta az egész Erkel életmű modernizálását, de ő és társai végül csak két operát szabtak át
jelentősen: a Bánk bánt és a Hunyadi Lászlót.[4]
A Hunyadi László átdolgozására az 1935-ös felújítás alkalmával került sor. A zenét Radnai, a
dramaturgiai és a szcenikai megoldásokat Oláh Gusztáv és Nádasdy Kálmán dolgozta át. Céljuk
elsősorban a mű tömörítése, a színhelyek összevonása, valamint a történések hangsúlyait erősítő
dramaturgiai módosítások. Az operát ezután egészen a műsorrendről történő ideiglenes levételéig,
ezen verzió alapján játszották. Ezt a változatot rögzítette a Komor Vilmos vezényelte hanglemez
kiadás is, amelynek létrejöttében olyan kiváló énekesek működtek közre, mint Simándy József
(Hunyadi László) vagy Szőnyi Olga (Szilágyi Erzsébet). A zenei megvalósítás magas színvonala miatt
sajnálatos, hogy ez a verzió végül nem került kiadása CD-én.[4]
1984-ben elkészítették a teljes opera újra felvételét, Kovács János vezénylésével, Gulyás Dénessel,
Sass Sylviával, Kalmár Magdával, Molnár Andrással és Gáti Istvánnal a főbb szerepekben. A felvétel
zenei anyagát Németh Amadé gondozta, aki előszedte az 1896-as zongorakivonatot és ez alapján
rekonstruálta az eredeti operát. Összesen tizenhét, az átdolgozók által kihagyott számot állított vissza,
valamint nélkülözte Radnai és Komor Vilmos betéteit. Az operaház az 1989-es felújítás alkalmával
már ezt a változatot tűzte műsorra, akárcsak legutóbb, a 2003–2004-es évadban lezajlott, Szinetár
Miklós rendezte felújítás alkalmával. Sajnos az Erkel Színház bezárása óta a Magyar Állami Operaház
nem tartja műsoron a darabot.[4]

Szereplők
Szereplő Hangfekvés
V. László, Magyarország királya tenor
Cillei Ulrik, a nagybátyja, Magyarország kormányzója basszbariton
Szilágyi Erzsébet, Hunyadi János özvegye szoprán
László, a fia tenor
Mátyás, a fia szoprán
Gara Miklós, Magyarország nádora bariton
Gara Mária, a leánya szoprán
Szilágyi Mihály, Erzsébet fivére basszus
Rozgonyi, a Hunyadiak híve, a király tisztje bariton
Hadnagy tenor
Egy nemes tenor
Énekkar: nemes urak és hölgyek, magyar és idegen katonák, nép
Történik: 1456-1457-ben, Nándorfehérváron, Temesváron és Budán
Az opera színhelyei: 1. felv. 1. kép: a nándorfehérvári vár előtt, 2. kép: terem a várban;
Második felv.: a Hunyadiak temesvári rezidenciájának egy terme; Harmadik felv. 1. kép: a
királyi palota egyik terme; 2. kép: a várkert; 3. kép: a várbörtön; 4. kép: a budavári Szent-
György tér
Játék idő: 153 perc[5]
 234

Cselekmény
Első felvonás
1. kép: Hunyadi László és hívei a király és kíséretének a fogadására várakoznak. A katonák
morgolódnak, nem bíznak az idegen királyban, azt akarják, hogy László ne engedje be a várba V.
Lászlót és zsoldosait. Ezt vezérüknek is elmondják, de Hunyadi bízik királyában. Közben jelentik,
hogy elfogtak egy kémet, aki Brankovics György szerb despotához igyekezett. Egy levél volt nála,
amiben Cillei a fejedelemnek ígéri a két Hunyadi fiú fejét. A kórus bosszú énekre zendít rá, amit a
király érkezését jelző trombitaszólók szakítanak félbe. [6]
Miután bevonult V. László és díszes kísérete, Cillei máris árulással vádolja meg a Hunyadiakat.
László azonban tanúságot tesz királya iránti hűségéről, amikor átnyújtja annak vára kulcsait. De a
király elhárítja a gesztust, hiszen kulcsok a várkapitánynál vannak a legjobb kezekben. A vendégsereg
és a vendéglátók elvonulnak. Ezután érkeznek meg a király német zsoldosai, akiket a várvédők nem
engednek be, hiszen ők is megtudják védeni a királyt. [6]
2. kép: Mikor V. László megtudja mi történt, megriad. Cilleinek ezután már nem nehéz behálóznia és
rávennie, hogy adja át neki a hatalmat jelképező gyűrűt. Ezután László lép színre, aki szerelméről
álmodozik, édes álomképeit Rozgonyi zavarja meg azzal, hogy Cillei be akarta vonni az ellene
tervezett összeesküvésbe. László azonnal értesíti híveit, akik elrejtőznek a teremben. Ezután jelenik
meg Cillei, aki jelenti a király vacsora meghívását. A várkapitány feltárja előtte, hogy tudomása van az
összeesküvésről, ezért Cillei tőrt ránt és rá támad. A zajra be rohannak Hunyadi hívei és lemészárolják
a kormányzót. A király is felébredt és a helyszínre sietett. Megrémül Cillei véres holttestétől. Szorult
helyzetében megbocsájtást hirdet. A Hunyadiak hívei ünnepelnek. [6]
Második felvonás
Szilágyi Erzsébet temesvári rezidenciáján várja a király érkezését. Kétségek gyötrik afelől, hogy V.
László valóban megbocsájtott híveinek, ezért idősebb fia véres háláról vizionál. Az izgatottság
hevében elveszti erejét és elájul. Udvarhölgyei térítik magához. Nem sokkal ezután jelentik a király
érkezését. Erzsébet térdre veti magát előtte és kegyelmet könyörög fiának. V. László Hunyadi János
hőstetteire hivatkozva megbocsát. Közben észreveszi Gara Máriát és mindjobban felkelti az
érdeklődését annak szépsége. Gara Miklós figyelmét nem kerüli el a király vonzalma és máris
cselszövést eszel ki a Hunyadiak ellen: lánya kezét nem Lászlónak, hanem a királynak fogja adni, így
fogja megerősíteni hatalmi pozícióit. Ezután a király a Hunyadi fiúkat kéreti. Erzsébetet ismét
balsejtelmek gyötrik, csak akkor nyugszik meg, amikor Mátyás meghozza a hírt, hogy a király
nyilvánosan is megbocsájtott nekik. Ezután V. László esküt tesz a vár nép előtt, hogy nem áll bosszút
Cillei haláláért, Mátyást és Lászlót pedig fiaivá fogadja. [6]
Harmadik felvonás
Első kép: A magányos király Gara Mária után sóvárog. Megjelenik Gara, aki a királynak ígéri lánya
kezét, ha az hozzájárul Hunyadi László kivégzéséhez, akit felségárulással vádol. A király eleinte
ellenkezik, de végül beleegyezik a tervbe.[6]
Második kép: Mária és László lakodalma. Az ifjú menyasszony olaszos cabalettát énekel
boldogságáról, a vendégsereg palotást jár. A vidám mulatság hamar félbe szakad: Gara beront
fegyvereseivel és letartóztatja a vőlegényt.
Harmadik kép: A börtönben László szabadsága és kedvese után vágyakozik. Hirtelen kinyílik a cella
ajtaja és Mária lép be rajta, aki megvesztegette az őröket. Ráakarja venni szerelmét, hogy szökjenek el
együtt, de László bízik királya esküjében és nem akar szökni. Közben Gara érkezik, aki dühösen látja,
hogy valakit be engedtek a rabhoz. Mikor megtudja, hogy az a valaki saját lánya, megtagadja Máriát.
A kétségbeesett lány könyörögve fordul apjához, aki hajthatatlan. Végül megérkezik a kivégzésre
kísérő menet.[6]
Negyedik kép: A vesztőhelyen hatalmas vihar tombol, Erzsébet az éghez könyörög, hogy Isten
mentse meg gyermekét. De minden hiába, most valóra válnak véres víziói. Hunyadit felvezetik a
vérpadra, a bakó háromszor is lecsapat, de a hős sértetlen marad. A szokásjog szerint, ha a harmadik
 235

csapás sem halálos, akkor az elítéltet kegyelem illeti, de Gara parancsára a hóhér negyedszer is lesújt.
Ekkor már mindennek vége, Hunyadi László feje a porba hullik.[6]
Megjegyzés: az opera eredetileg négy felvonás volt, de az utolsó két felvonás annyira rövidre
sikeredett, hogy Radnaiék, majd a rekonstruálás során Németh Amadé is kettővé vonta össze. Németh
Amadé verziójában az eredeti zenei anyag így sem szenvedett csorbát. Ennek köszönhető, hogy ma
mindenki három felvonásosnak ismeri az operát. [7]

Az opera szövegkönyve
A librettó Egressy Béni munkája, aki Tóth Lőrinc (1814–1903) drámaíró, az MTA pályázatán 100
arany díjat nyert Két László című drámája nyomán dolgozott. Egressy a megszokott munkamódszerrel
élt: elhagyott egy sereg szereplőt, több jelenetet összevont és persze a prózai szöveget versbe öntötte.
Az így létrejött librettó már a címével is központba állította Hunyadi László figuráját, de ugyanakkor a
történet V. László tragédiája is: az esküszegő, szorongó király érzelmei is részletesen tárulnak fel a
darabban. Tóth terjedelmes politikai okfejtései, cikornyás, oda nem illő sallangjait Egressy elhagyta.
Olyan mértékben átalakítva a Két László című drámát, hogy szerzője nem ismert rá saját darabjára. [8]
A politikai dráma csak az első felvonásban van előtérben, a II. felvonás a hangulat és a zenei
egységesség sérülése nélkül átvált a szereplők személyes drámájával. Ettől kezdve a fő cselekmény
szálat Hunyadi László és Gara Mária szerelme jelenti. A szerelmi szálat Tóth Bonfini után szőtte
drámájába. Az opera cselekménye ezen átalakításoknak köszönhetően végig a címszereplő körül
forog. Ez a szerkezet a francia történelmi nagyopera mintájára utal (Auber: A portici néma,
Meyerbeer: A hugenották, Rossini:Tell Vilmos).[9]
Egressy dramaturgiai megoldásai, ha nem is hibátlanok, de nem annyira fogyatékosok, hogy
mindenképpen át kelljen őket alakítani. Viszont a szöveggel kapcsolatban már fenntartásai lehetnek a
mai opera közönségnek. Egressy írói stílusa annyira kezdetleges volt, hogy az még saját korának
másodrangú színdarabjainak szintjét sem ütötte meg. Ezért, bár a zenét és az eredeti dramaturgiát
napjainkra rekonstruálták, de Radnaiék szövegét megtartották, esetenként kibővítették.[10]

Az opera zenéje
A nyitány negyed órába sűríti a mű cselekményét, megidézi annak legfontosabb dallamait. Szabolcsi
Bence a Hunyadi László nyitányát az első magyar szimfonikus költeménynek nevezte, mert Erkel az
opera jelentős zenei motívumait és fordulatait úgy sorakoztatta fel benne, hogy a történés szinte
percről percre nyomon követhető és megérthető. A zenekari bevezető egy kurucos témájú
trombitaszignállal indít, amely később Allegro tempóba gyorsul és az egyik fő téma lesz. A
trombitaszóló után következnek a harmadik felvonásbeli Börtön tercett motívumai alapján komponált
variációk, majd egy derűs motívum a Hunyadiak örömét jelképezi. Ezután egy szintén kurucos
klarinét szóló következik, ami átvezet az Allegróhoz, melynek fő témája a már említett bevezető lesz
tizenhatos verbunkos menetekkel. Ezután fafúvós akkordok és a vonósok pizzicató játéka vezet el a
Börtön tercett motívumaiból kialakított melléktémához. A nyitány záró témája a „Meghalt a
cselszövő” dobpergéssel megszakított dallama. Ezután egy szabálytalan szonáta forma bontakozik ki:
a feldolgozási részben újabb motívumok tűnek fel a Vérpad-kép viharzenéjét idézve, ezután
következik a Hunyadiak fuvolával kísért öröm motívuma, majd egy fuvola kadencia vezet vissza a
„Meghalt a cselszövő” témájához. A visszatérés a Bosszúkórus dallamaival ér véget. Erkel a
hangnemek merész váltogatásával és hangszerelés hatásossága révén szinte az operától különálló,
önálló zenedarabot hozott létre a nyitány komponálásakor az opera dallamaiból, amely hamar kedvelt
koncertdarabbá vált.[11]
Az opera komponálásának az idején Erkel Cherubini, Auber, Bellini, Rossini és Donizetti operáit
vezényelte a Nemzeti Színházban. Az ő stílusukban vélte megtalálni a műfaj legeredetibb
megtestesülését, így ezeket a darabokat tekintette mintaképének. A korszak magyar zenéjének pedig a
verbunkost és a népies műdalt tartotta. Ezeknek az eltérő, más-más gyökerekből táplálkozó
stílusoknak az összeolvasztására törekedett már a Bátori Máriában, de még inkább a Hunyadi
Lászlóban. Első operájában még sokkal több volt az idegen elem, a Hunyadi Lászlóban már
 236

lényegesen kevesebb, de a magyar és külföldi dallamok ötvözése ebben a darabban még

kezdetlegesnek hat. Lehetséges, hogy Erkel túlságosan is tisztelte a korabeli olasz és francia mesterek
stílusát, ezért követte olykor hangról hangra technikájukat az egyes zárt számok felépítésekor: az áriák
lassú-gyors beosztásúak, Gara Mária cabalettája, Mátyás kavatinája, valamint a Hunyadi László
románca és az együttesek terc-szext menete megannyi elem, ami a Bellini-Donizetti operák
formavilágát idézi. A Hunyadi esetében még erősebb volt a hiteles után költés, mint az újat alkotás
igénye, Erkel lényegében a magyaros dallamokat szorította az olasz opera kereteibe.[12] Egyesek
egyébként ezért nem tartják Erkelt eredeti és igazán nagy zeneszerzőnek. De német zeneszerzők
(például Flotow) vagy a lengyel (Moniuzsko), a cseh (Smetana) stb. mesterek esetében is előfordult,
hogy saját nemzetük zenei jellegzetességeit az olasz és/vagy a francia, esetleg a német
hagyományokkal ötvözték.[13]
A francia hagyományokat követte a szerző, amikor a két László szólamát tenor, illetve Mátyás
szólamát szoprán hangfekvésben írta meg. Lehet, hogy Erkel nem alkotott minden tekintetben eredetit
a Hunyadi Lászlóval, de sikerült neki az olasz, francia és a magyaros elemeket úgy ötvözni, hogy az
eredmény nem egy zavaros összevisszaság, hanem egy egységes egész benyomását keltő zenei
alapszövet lett. A stílusok sokfélesége egyáltalán nem zavaró, a zenei egész összetartozását pedig az
emlékeztető motívumok erősítik. Erkel több visszatérő motívummal is dolgozott. A darabban több
nagyszabású tömegjelenet található, amelyeket az áriák és az együttesek ellensúlyoznak. [13]
Az érzelmek sok rétűségéről nem igazán beszélhetünk, mert a cselekmény menetét nem mindig kíséri
drámai kifejezőerejű muzsika. Esetenként a zene nem vág egybe a mondanivalóval sem (de ez
egyébként a korabeli olasz operák esetében is megfigyelhető, olykor még Verdi darabjaiban is). Ennek
legkirívóbb példája talán a címszereplő és Gara Mária búcsú kettőse: a vérpadra induló hős és
szerelme egy indulószerű, eleven hangvételű kettőssel búcsúzik el egymástól. De Szilágyi Erzsébet
második felvonásbeli bravúráriái is elsősorban az énektechnika megcsillogtatására adnak alkalmat,
nem állnak a drámai kifejezés szolgálatában.[14]
Ugyanakkor drámai szempontból is van több jól sikerült részlete a darabnak. Ilyen Hunyadi László
börtön áriája, a címszereplő hattyúdala, valamint a gyászinduló, amelynek hangjaira a főhős a
vesztőhelyre lép. Végül, de nem utolsósorban, drámailag igen hatásos az első felvonás fináléjában
felcsendülő „Meghalt a cselszövő” is. A nyitány pedig mesterien foglalja össze a mű drámai erejét adó
dallamokat.[14]
A dráma szempontjából fontos helyeken többnyire a verbunkos elem uralkodik a zenében, az idegen
elemek elsősorban a király és embereinek a jellemzésére szolgálnak, ezzel mintegy zeneileg is
szembeállítva a két csoportot. Ez a fajta megoldás egyébként nem ismeretlen a korabeli francia és
olasz operák esetében sem.[14]

Híres áriák, kórusművek

Van végre néhány nyugodt pillanat – László áriája (első felvonás)
Meghalt a cselszövő – az első felvonás fináléja
Szép reménysugár – Erzsébet áriája (ún. La Grange-ária, második felvonás)
Mily boldogság, hogy mellettem vagy – László és Mária kettőse (második felvonás)
Ah, szememben mámor s öröm ragyog – Mária áriája (harmadik felvonás)
Palotás – balettjelenet (harmadik felvonás)
Áldjon meg Isten, hős bajnokom - Mária és László búcsúkettőse (harmadik felvonás)[15]

Hangfelvételek
A Németh Amadé által rekonstruált eredeti verzió: V. László- Molnár András, Cillei Ulrik – Gáti
István, Szilágy Erzsébet – Sass Sylvia, Hunyadi László – Gulyás Dénes, Mátyás – Dénes Zsuzsanna,
Gara Miklós – Sólyom-Nagy Sándor, Gara Mária – Kalmár Magda, Szilágy Mihály – Gregor József,
Rozgonyi – Mersei Miklós, Hadnagy – Fülöp Attila, Egy nemes – Fülöp Attila. Közreműködik a
Magyar Állami Operaház ének- és zenekara, Vezényel: Kovács János. A felvétel helye és ideje: Olasz
 237

Intézet, Budapest, 1984. A felvételt először hanglemezen adták ki 1984-ben, majd 1995-ben CD-én is
megjelentette a Hungaroton HCD 12581-83, 3 CD, DDD, Stereo[16]
A Radnai Miklós-Oláh Gusztáv-Nádasdy Kálmán-féle átdolgozott verzió: V. László – Szabó
Miklós, Cillei Ulrik – Faragó András, Szilágyi Erzsébet – Déry Gabriella, Hunyadi László – Simándy
József, Mátyás – Szőnyi Olga, Gara Miklós – Jámbor László, Gara Mária – Orosz Júlia, Szilágyi
Mihály – Bódi József, Egy tiszt – Petri Miklós. Közreműködik a Magyar Rádió énekkara, a
Filharmóniai Társaság zenekara, vezényel Komor Vilmos. A felvétel helye és ideje: Budapest,
1960.[16] Megjegyzés: A teljes felvétel hanglemezen jelent meg 1960-ban: Qualiton HLPX 1040-2, 3
LP, Stereo. CD-én nem került kiadásra a teljes anyag. 2000-ben a Hungaroton jelentetett meg egy, a
Bánk bán egy korai felvételének részleteit is tartalmazó CD-ét, amelyen nyolc szám hallható a fent
említett kiadásból. A hanglemez már csak zenei antikváriumokban szerezhető be, de a nagyobb zenei
könyvtárakban esetenként még rá lehet bukkanni. A felvétel zenei anyaga az 1984-es kiadáshoz képest
eléggé meg van csonkítva, de a Simándy felejthetetlenül énekli a címszerepet, ezért érdemes
meghallgatni.[16]

Jegyzetek, hivatkozások
1. ^ a b Till. Opera, p. 177
2. ↑ Németh. A magyar opera története, p. 52-53
3. ↑ Winkler. Barangolás az operák világában, p. 555-557
4. ^ a b c Till. Opera, p. 177
5. ↑ Till. Opera, p. 174
6. ^ a b c d e f g Winkler. Barangolás az operák világában I., p. 554-555
7. ↑ Németh. A magyar opera története, p. 51
8. ↑ Németh. A magyar opera története, p. 48
9. ↑ Boyden. Az opera kézikönyve, p. 329
10. ↑ Till. Opera, p. 174
11. ↑ Németh. A magyar opera története, p. 49
12. ↑ Till. Opera, p. 175
13. ^ a b Boyden. Az opera kézikönyve, p. 329
14. ^ a b c Eősze. Az opera útja, p. 396-397
15. ↑ Kertész. Operakalauz, p. 112
16. ^ a b c Winkler. Barangolás az operák világában I., p. 560

Felhasznált irodalom
Boyden, Matthew. Az opera kézikönyve, 2009, Budapest: Park Könyvkiadó. ISBN 978-963-530-854-5
Winkler, Gábor. Barangolás az operák világában I., 2003, Budapest: Tudomány könyvkiadó. ISBN
963-8194-42-1
Németh, Amadé. Az magyar opera története, 2000, Budapest: Anno. ISBN 963-375-095-4
Kertész, Iván. Operakalauz, 1997, Budapest: Anno. ISBN 963-9258-04-0
Gál, György Sándor. Új operakalauz II., 1978, Budapest: Zeneműkiadó
Till, Géza. Opera, 1957, Budapest: Zeneműkiadó. ISBN 963-330-227-7
Eősze, László. Az opera útja, 1972, Budapest: Zeneműkiadó
 238

I. Mátyás magyar király

http://hu.wikipedia.org/wiki/I._M%C3%A1ty%C3%A1s_magyar_kir%C3%A1ly

Mátyás büsztje (mellszobra)

Címei
Magyarország, Dalmácia, Horvátország, Ráma, Szerbia, Galícia, Lodoméria, Kunország és Bulgária
királya. 1471-es törvényeiben már így tűnik fel: Magyarország, Csehország, Dalmácia, Horvátország,
Ráma, Szerbia, Galícia, Lodoméria, Kunország és Bulgária királya.
Magyar Királyság Cseh Királyság királya Osztrák Hercegség
királya hercege
I. Mátyás Mátyás
(Matyáš Korvín)
Uralkodási ideje: 1458. január 24. – 1469 – 1490. április 6. 1486 – 1490. április 6.
1490. április 6.
Örököse: Corvin János Corvin János
Koronázása: Székesfehérvár,
1464. március 29.
Elődje: V. László Podjebrád György
Utódja: II. Ulászló Vladislav II
Jagellonský
 Teljes neve: Hunyadi Mátyás
 Ragadványneve: Igazságos
 Született: Kolozsvár, 1443. február 23.
 Édesapja: Hunyadi János
 Édesanyja: Szilágyi Erzsébet
 Házastársa: Cillei Erzsébettel a tényleges egybekelés elmaradt; 1. (1461) Podjebrád Katalin
(1449–1464), I. György cseh király lánya; 2. (1476) Aragóniai Beatrix (1457–1508), I.
Ferdinánd nápolyi király lánya, gyermekei nem születtek;
ágyas: Edelpeck Borbála (megh. 1495), férjhez ment Friedrich von Enzersdorfhoz, 1 fiú
 Gyermekei[6]: 1. feleségétől: Hunyadi N. (fiú) (1464–1464);
 239

ágyasától: Corvin János (1473–1504) horvát–szlavón bán, felesége Frangepán Beatrix

(1480–1510), Frangepán Bernát lánya
 Erzsébet (1496–1508), jegyese Szapolyai György (1488 körül–1526)
 Kristóf (1499–1505)
 Királlyá választották: 1458. január 24-én, Budára érkezve elfoglaltaa trónt 1458. február
15-én.
 Trónra lépett: 1458. január 24-én, 32 évig uralkodott
 Megkoronázták: Székesfehérvárott, 1464. március 29-én,
 Elhunyt: Bécs, 1490. április 6. (47 évesen)
 Nyughelye: Székesfehérvár, 1490. április 25.
 Nádor uralkodása alatt: Guthi Ország Mihály, Nagylőcsei Orbán, Szapolyai Imre

Élete
Hunyadi Mátyás (Kolozsvár, 1443. február 23.– Bécs, 1490. április 6.) magyar király. Nevezik
Corvin Mátyásnak, az igazságos Mátyás királynak, hivatalosan I. Mátyásnak, de a köznyelv
egyszerűen mint Mátyás királyt emlegeti. Neve latinul és németül Matthias Corvinus, szlovákul: Matej
Korvín vagy Kráľ Matej, csehül: Matyáš Korvín, horvátul és szlovénül: Matija Korvin, lengyelül:
Maciej Korwin, szerbül: Матија Корвин, románul Matei Corvin. Aláírásában a Mathias Rex (Mátyás
király) tűnik fel. Magyarországon 1458 és 1490 között uralkodott. 1469-től cseh (ellen)király, 1486-tól
Ausztria hercege. A magyar hagyomány az egyik legnagyobb magyar királyként tartja számon, akinek
emlékét sok népmese és monda is őrzi.
Ifjúkora
Apja Hunyadi János kormányzó, a középkori Magyar Királyság egyik legkiemelkedőbb hadvezére.
Nevéhez fűződik az 1456-os nándorfehérvári diadal. Anyja Szilágyi Erzsébet, testvére Hunyadi
László.

Hunyadi Mátyás szülőháza Kolozsvárott

Hunyadi János kisebbik fiát hat éves koráig anyja és dajkája nevelte, majd tanítók felügyelete alá
került. Hunyadi János nem lovagi műveltséget szánt a fiának. Előbb Szánoki Gergely (Grzegorz z
Sanoka, 1406-1477) lengyel humanista, majd Vitéz János vezette be a tudás birodalmába.
 240

Sanoki Gergely (Grzegorz z Sanoka, 1406-1477) humanista költő emléktáblája Sanok főtéren látható
Humanista szellemben Mátyást sokoldalú, érdeklődő emberré nevelték, tanították egyház- és
államjogra, művészetekre és latinra. A magyar mellett németül és csehül is beszélt. Vitéz János a
váradi könyvtár ritkaságait adta az ifjú Mátyás kezébe, az antik írók műveit. Eredetiben olvasott Nagy
Sándor bátorságáról, Hannibal ravaszságáról szóló elbeszéléseket. Az olvasmányokat Vitéz János
válogatta meg: a történelem gyakorlati hasznára igyekezett rábeszélni a fogékony gyermeket. Habár
neveltetése félbeszakadt, műveltsége így is jóval meghaladta korának főuraiét. Életének e korszakát
főként Vajdahunyadon, a családi fészekben töltötte. Hunyadi László kivégzése után, a Hunyadi párt
zászlójára Mátyás neve került, aki V. László foglyaként, az István nevű toronyban várta szabadulását.
Nagybátyja, Szilágyi Mihály támadásai következtében zűrzavar támadt az országban, ami a nagyobb
várurak javainak pusztulását okozta. A király hatalma és népszerűsége egyre csökkent, ezért elhagyta
az országot. Bécsbe, majd Prágába vonult, túszként Hunyadi Mátyást is magával vitte.
Bár V. László anarchiát hagyott maga mögött, lecsillapodván a kedélyek, a véres bosszú elmaradt.
Mikor az esküvőjére készülő királyt a halál váratlanul elragadta, Mátyás esélyei megnövekedtek.
Díszes küldöttség indult 1458 januárjában Csehországba, hogy Budára kísérje a magyarok ifjú
királyát. A követséget Vitéz János vezette, de a Hunyadiak számos híve is csatlakozott. Mátyást
Podjebrád György cseh uralkodó csak azzal a feltétellel engedte el fogságából, hogy Mátyás feleségül
veszi a lányát, Katalint. Az előre kialkudott váltságdíj megfizetése után a fogoly Mátyás végképp
megszabadult a fogságból és Buda fele vette az útját. A csapat Esztergomnál kelt át a repedező jégen,
és 1458. február 15-én megérkezett a fővárosba.
Házasság
Mátyást a kortársak nem tartották szépnek. Alacsony, erős testalkatú ember volt. Arcát erősen
kiemelkedő orra, duzzadó ajka, barna, fénylő szemei tették jellegzetessé. Haja a válláig ért. Parancsoló
egyénisége nem tűrt ellentmondást. Haragos dühkitörései félelmet ébresztettek. De tudott megnyerő,
nyájas is lenni. Állítólag könnyen megértette magát a közemberekkel.
Míg Mátyás fogságban volt, Szilágyi Mihály megegyezett a Cillei Ulrikkal abban, hogy Mátyás
feleségül veszi annak lányát, Cillei Erzsébetet. Mivel azonban a menyasszony 1455-ben hirtelen
meghalt, az ígéretet nem lehetett betartani.
Podjebrád Katalint (1449–1464), I. György cseh király lányát 1463-ban vette feleségül, de a királyné
rövidesen 1464-ben gyermekágyi lázban meghalt. A megözvegyült Mátyás 1476-ban újra megnősült,
I. Ferdinánd nápolyi király 19 éves leányát, Aragóniai Beatrixet vette feleségül.
Az 1470. évi bécsi látogatásakor ismerkedett meg egy steini polgárleánnyal, Edelpeck Borbálával.
Elhozta Budára, maga mellett tartotta, s szerelmükből 1473. április 2-án fiúgyermek született, Corvin
János.
 241

Uralkodása

Mátyás király pecsétje és aláírása

1458-tól 1490-ben bekövetkezett haláláig uralkodott. V. László halála után nagybátyja, Szilágyi
Mihály és a Hunyadi-párt fegyveres erejének nyomására 1458. január 24-én királlyá választották [1],
ám egyúttal öt évre kormányzóvá tették Szilágyit.
Már uralkodásának elején gondja támadt mind a főurakkal, mind III. Frigyes német-római császárral.
Először Giskra lázad fel ellene, ám a királyi sereg Rozgonyi Sebestyén vezetésével Jánospatak mellett
megverte. Garai László nádort, aki összeesküdött ellene, megfosztotta a nádori méltóságtól. Mivel
még kiskorú volt, az országgyűlés Szilágyi Mihályt nevezte ki melléje kormányzónak. Mátyás
azonban nem tűrte a gyámkodást és háttérbe szorította nagybátyját, aki erre összeesküdött a király
ellen, szövetségre lépve Garai Lászlóval és Újlaki Miklóssal. A király éppen Galambóc váránál
hadakozott a törökökkel, amikor fülébe jutott az összeesküvés híre. Azonnal hazatért, az
összeesküvőket elfogatta, a nagybátyját pedig le akarta fejeztetni, de meggondolta magát és az ítéletet
várfogságra változtatta, amit Szilágyinak Világos várában kellett letöltenie.
Ez idő alatt Garai és Újlaki újra összeesküdtek Mátyás ellen és Németújváron magyar királlyá
választották III. Frigyest. Mátyás a lázadók ellen Nagy Simon macsói bánt küldte, aki legyőzte az
összeesküvőket: Garai nádor meghalt, társai pedig meghódoltak.
A fogságból kiszabadult Szilágyi újra szervezkedni kezdett a király ellen, de a király az újabb lázadást
megelőzendő, Szerbiába küldte nagybátyját, azzal bízta meg, hogy hódítsa vissza a néhai Szerbia
területét. Szilágyi azonban még működése kezdetén török fogságba esett, akik lefejezték őt.
1461-ben Mátyás háborúba keveredett Frigyes császárral, akivel azonban kénytelen volt békét kötni,
mivel apósa, Podjebrád bujtogatására a cseh főurak újra lázongani kezdtek ellene. Ezt követően kötötte
meg 1463-ban Mátyás III. Frigyessel a bécsújhelyi megállapodást, aminek értelmében 80 000
aranyforintért visszakapta tőle a Szent Koronát, amivel 1464. március 29-én Székesfehérvárott
koronázták meg.[2] Ezen kívül az egyezségben közös céljuknak nevezték meg a harcot az török ellen.
Kinyilvánították, hogy ha Mátyás fiú utód nélkül hal, a magyar trónt Frigyes fia, Miksa örökli. Később
ez a kitétel vált a Habsburg-ház hatalmi igényének első jogalapjává.
Központosított királyi hatalmat épített ki, aminek katonai alapja az első magyar állandó
zsoldoshadsereg, a fekete sereg volt. A velencei követ tájékoztatása szerint Mátyásnak a török ellen
alkalmazható hada 163 000 főre rúgott. Ez a hatalmas sereg a szárazföldi és vízi haderőre tagozódott.
Az előbbinek létszáma 148 000 fő volt, s ebből a „fekete sereg” cseh, morva és sziléziai zsoldosa 16
000 fő, magyar és székely zsoldos 46 000 fő (éspedig 10 000 magyar nehéz lovas, 16 000 könnyű
székely lovas – lándzsával, pajzzsal és kézi íjjal –, 4 000 nehéz magyar és 16 000 könnyű székely
gyalogos), bandérium 12 000 fő és 70 000 főnyi havasalföldi és moldvai hűbéres had. Az utóbbiak
nélkül tehát a magyar hadsereg több mint 70 000 főt, túlnyomórészt zsoldost tett ki.” A főurakat
korlátozó intézkedései vetették meg „Igazságos Mátyás” máig élő népi legendájának alapját. Első
felesége, Podjebrád Katalin 1464-ben meghalt, ezt követően hosszú ideig nem nősült meg. Először
német-római császári családból származó feleséget akart, de ezt nem sikerült elérnie. Végül 1476-ban
Aragóniai Beatrix nápolyi királylányt vette feleségül, akitől azonban gyermeke nem született.
 242

Aragóniai Beatrix
Uralkodása idején előfordult, hogy jobbágysorból származó tehetséges embereket vett pártfogásába.
Ilyen volt Bakócz Tamás későbbi bíboros, aki mindeddig az egyetlen, esélyes, magyar származású
pápajelöltünk volt, vagy Dóczi Orbán, aki rövid ideig Bécs püspöke volt. Uralkodása idején budai,
illetve visegrádi udvara az európai reneszánsz egyik központjává vált. A Corvináknak otthont adó,
világhírű könyvtára mintegy 2000-2500 kötetet számlált, és a kódexek értéke meghaladta a
darabonként 1000 aranyat.
1490. április 6-án Bécsben, váratlanul halt meg. Székesfehérvárott temették el. [3] Bonfini beszámol
arról, hogy az udvari pletykák szerint Mátyást megmérgezték, és ezzel Beatrixot gyanúsították. Orvosi
kutatások ezt kétségbe vonják, a leírások ugyanis nem számolnak be mérgezésre utaló tünetekről —
valószínűbb a szélhűdés. - Szilágyi: A magyar nemzet története (IX. Fejezet) Az egyre növekvő török
fenyegetettségre való tekintettel olyan királyra volt szükség, aki Mátyás nyugati figyelmű politikája
után ezt a problémát is orvosolni tudja. Trónkövetelőként lépett fel Mátyás törvénytelen fia, Corvin
János, Jagelló Ulászló cseh király, valamint János Albert lengyel királyfi. Az ország bárói ezek köré
csoportosultak. Corvin János az újjáalakuló ligákkal alkudozva lemondott a trónról, Mátyás III.
Frigyessel kötött megállapodását figyelmen kívül hagyták, végül a pesti országgyűlés 1490. július 15-
én II. Ulászlót választotta királlyá. Mátyás király hatalmának alapját, a Fekete sereget feloszlatták,
rablóbandává fajult maradékát a sereg legendás hadvezére, Kinizsi Pál és Báthory csatában szórták
szét. Mátyás halála véget vetett a központosított nemzeti királyságnak.

Címere

Hunyadi Mátyás és Aragóniai Beatrix országainak címerei Thuróczy János krónikájának első oldalán
 243

A Corvinus nevet Mátyás a család címeréről kapta, amely egy gyűrűt tartó hollót (latinul Corvus)
ábrázolt. A Sziléziai Krónika szerint Mátyás király a kezéről egy vadászat alatt levette gyűrűjét, és azt
egy holló elragadta. Mátyás üldözte a madarat és visszaszerezte gyűrűjét, és ezen esemény
emlékezetére választotta a hollót címerállatául. Tudományosabb magyarázatként román források
megemlítik, hogy Mátyás nagyapjának egy Holló Köve (román nyelven: Piatra Corbului) nevű birtoka
volt, és hogy ez is kapcsolatba hozható a névvel. Megemlítendő, hogy a gyűrűt tartó holló már
Hunyadi János címerén is látható volt, és V. László oklevele szerint korábbi királyi adományaként
használta a család.[4] — Más elképzelés szerint Mátyás kedvenc állata a holló. Erre utaló emlék egy
krónikában található. A híres legenda szerint, amikor a fiatal Mátyás Prága városában fogságban volt,
akkor édesanyja egy holló segítségével küldött neki levelet. (A történetet Arany János is feldolgozta a
Mátyás anyja című balladájában, eredeti szövegemlékek alapján.) Ez a történet volt az oka annak is,
hogy a Magyar Posta reklámfigurája sokáig egy holló volt.

Külpolitikája
Mátyás király, főként uralkodása kezdetén, több sikeres hadjáratot vezetett a törökök ellen, és több-
kevesebb sikerrel függőségben tartotta az ország déli határain elterülő tartományokat. 1463-ban a
törökök kísérletet tettek Bosznia meghódítására. Egy nagyobb török sereg vonult be a Szerémség
területére, a másik egyenesen Bosznia felé vette az irányt. Mátyás a Szerémségbe betört sereget
megverte, de ezalatt a törökök teljesen megszállták Boszniát. Mátyás seregével megindult a tartomány
visszafoglalására. A tartomány legfontosabb vára Jajca volt, amelyet Mátyásnak csak hosszú idő alatt
sikerült bevenni, így nem tudta Boszniát teljesen visszahódítani. A szultán 1469-ben békét kötött
Mátyással, ami neki is jól jött, mert eddigre kitűzte maga elé a német-római császári korona
megszerzésének célját...
Visegrádon a törökhöz való átpártolása miatt (egyes források szerint) ő végeztette ki a hírhedt III. Vlad
(Ţepeş) havasalföldi fejedelmet, akinek személye később Drakula legendájának alapjává vált. III. Vlad
Ţepeş Dracul(e)a melléknevet az apja, II. Vlad Dracul után kapta, akinél a dracul sárkányt jelent, ami
a Luxemburgi Zsigmond által alapított Sárkány Lovagrendbeli tagságára utal.
1467-ben III. István moldvai fejedelem bujtogatására lázadás ütötte fel a fejét király ellen, amelyet
azonban sikerült levernie. A király hadjáratot indított Moldva ellen. Kezdetben győzedelmesen haladt
előre, de egy éjjel a moldvai sereg Moldvabányánál rajtaütött a királyi seregen, a csatában pedig a
király is súlyos sebeket szerzett, a csatát mégis megnyerte és a vajdát is foglyul ejtette rövid időre.
Természetesen a hadjárat félbe maradt, de a moldvai vajda mégis meghódolt a magyar királynak.
Ezt követően Mátyás a csehek ellen fordult. A hadjárat a pápa jóváhagyásával történt, ugyanis
Podjebrád a husziták kelyhes irányzatának lett a követője, ami akkoriban eretnekségnek számított.
Mátyásnak sikerült legyőznie Podjebrádot, de győzelmét nem tudta kihasználni, mivel egykori
nevelője, Vitéz János és Janus Pannonius vezetésével összeesküvés szerveződött ellene. A
szervezkedés székhelye Kolozsvár volt. Mátyás Vitéz Jánost fogságra vetette, Janus Pannonius pedig
menekülés közben halt meg. Kolozsvár lakosait csak az mentette meg a büntetéstől, hogy a király itt
született.
Időközben meghalt Podjebrád és a csehek a lengyel Jagelló Ulászlót választották meg cseh királynak.
Újra kiújultak a harcok, melynek a vége az Olmützi béke lett, amelyben Mátyás megtarthatta cseh
királyi címét, valamint Sziléziát, Csehország többi része Ulászló kezén maradt.
Ez idő alatt újra akcióba léptek a törökök, akik betörtek Magyarországra és felégették Nagyváradot,
míg egy másik török sereg Moldvába tört be, ahol azonban Magyar Balázs és Nagy István egyesült
serege megverte őket Vászló mellett. Nagyvárad felégetését megbosszulandó, Mátyás Szabács ellen
indult, amelyet hat hónapos ostrom után bevett. A hadjáratott azonban nem folytatta. 1479.-ben a
törökök betörtek újra Erdélybe, de ezúttal a Kinizsi Pál és Báthory István erdélyi vajda vezette seregtől
súlyos vereséget szenvedtek Kenyérmezőnél.
Utolsó hadjáratát Mátyás 1482-ben kezdte, amelynek során számos osztrák tartományt sikerült
megszereznie, 1485-ben elfoglalta Bécset is, amelynek püspökévé Dóczi Orbánt nevezte ki, a
meghódított területek kormányzójává pedig Szapolyai Istvánt. Ezek a hódítások Mátyás halála után
azonban elvesztek.
 244

Gazdasági helyzet és az 1467-es pénzügyi reform

Hunyadi Mátyás a Thuróczy János-féle Chronica Hungarorum-ban

Mátyás trónra kerülésekor a kincstár éves bevétele nem sokkal haladhatta meg a 110-120 ezer forintot.
Harminckét éves uralkodása alatt Mátyásnak sikerült elérni, hogy ez a szám a sokszorosára
emelkedjen. Az ismert adókivetések átlagát véve alapul illetve a cseh és osztrák tartományok nélkül ez
az összeg évi 628 000 forint körül lehetett, a leggazdagabb években 900 000 aranyforintra tehető. Ez
még így is jóval szerényebb volt, mint a kor nyugati nagyhatalmaié (Velence 1 000 000, az Oszmán
Birodalom 1 800 000, a Francia Királyság 4 000 700 forintnyi éves jövedelemmel rendelkezett).
A kor adórendszere alól sok kibúvó kínálkozott és a helyzetet csak fokozta, hogy a vámok bérbe vagy
zálogba voltak adva. Elkeseredett próbálkozás volt a bevételek növelésére az is, hogy Mátyás Ernuszt
János harmincadispánt, körmöci kamaraispánt Körmöcbányára küldte, hogy hozza el a próba címén
kötelezően félretett aranyforintokat.
Ahhoz, hogy a kincstár katasztrofálisan alacsony bevételét emelhesse, reform erejű pénzügyi
intézkedésekre volt szükség. Ernuszt János felismerte, hogy megoldást csak egy központosított, az
egész országra kiterjedő pénzügyi rendszer jelenthet. A királyi jövedelmeknek egy kézbe, a
kincstartóéba kell befutnia. Mátyás reformjait az országgyűlés elfogadta és 1467. március 25-én ki is
hirdették.
Bevezette a háztartásonként szedett királyi kincstár adóját (azaz a füstpénzt - tributum fisci
regalis), ami a kapuadó elnevezésűt váltotta fel (így nem portánként, hanem családonként szedték
be az adót). A változás jelentős jövedelememelkedést jelentett Mátyás számára, mivel a
jobbágytelkeken sokszor két, sőt három család is élt, így két-három szoros volt az emelkedés.
Másrészt, az új adó nagyon szűk korlátok közé szorította a korábban mentesítésekkel rendelkezők
létszámát. Így vált jelentős bevételi forrássá.
Bevezette koronavámot (vectigal coronae) a korábbi harmincadvám helyett. Ez lehetővé tette a jól
jövedelmező zálogban és bérben levő vámok visszavételét és a mentességek is csökkentek.
Állandó értékű ezüstpénzt veretett. Mivel ezt nem kellett évenként beváltani, a fizetési
kötelezettségek számonkérhetőbbek lettek. Ez azt is jelentette, hogy a kincstár elesett az évenkénti
pénzváltási nyereségtől. Hosszú távon azonban tervezhetőbb gazdasági alapot teremtett.
A törvény továbbá kimondta a koronabirtokok elidegeníthetetlenségét, valamint az elidegenítettek
visszavételét.
A rendkívüli hadiadót évenként kivetették. Ennek mértéke portánként egy forint volt.
 245

Habár a korhoz képest ezek az adók nem voltak alacsonyak, az új rendeletek azt is megtiltották, hogy a
földesurak más címeken egyéb adókat is kivessenek. Ez az adózók körében stabilitást hozott, ami
valószínűleg hozzájárult a „Mátyás, az igazságos” név elterjedéséhez. A reformok hatására az ország
első számú bevételi forrása az adók lettek.

Mátyás aranyforintja Szent László képével és Magyarország címerével

(Felirata: •S•LADISL-AVS REX és +mATHIAS•D•G•R•VNGARIE)

„1464. évi IX. törvénycikk

külföldi sókat nem szabad az országban eladni
Külföldi sókat országunkban és országunk végvidékeiben, azok elvételének büntetése alatt
senki se adjon el.
1. § Hanem mindenüvé a mi királyi sóinkat kell szállítani.
2. § A kik pedig az ilyen külföldi sóknak elvitelét meg nem engedik, azoknak birtokait és javait
el kell foglalni s mindaddig megtartani, a mig innen eredt kárainkért eleget nem tesznek.”
– 1464. évi IX. törvénycikk
A király jövedelmei három forrásból táplálkoztak. Az első kettő a kincstartó fennhatósága alá tartozott,
míg a harmadikért a budavári udvarbíró felelt. Ez a három nagy csoport a következő:
Rendes bevételi források: Sóbányászat, ércbányászat, vámjövedelmek, adójövedelmek.
Rendkívüli bevételi források: Rendkívüli adók, birtokok elidegenítése, elzálogosítása, egyházi
javadalmak bevételei üresedés esetén, ajándékok, a meghódított tartományokból származó
jövedelmek, külföldről kapott pénzbeli támogatás.
Koronabirtokok jövedelmei: Várak, földterületek jövedelmei, jászkunok adója.
Az ezüstpénz mellett forgalomban volt a kedvelt és jó minőségű aranyforint is. Mátyás veretett még
garast, dénárt és obulust (1 aranyforint = 20 garas = 100 dénár = 200 obulus volt, ami persze
drasztikusan változhatott a pénzrontások idején). Megváltozott az érmekép is. A Kisdedet tartó
Madonna került az ezüstpénzek hátlapjára és az aranyforintok előlapjára. A madonnás érmekép
évszázadokig fenn is maradt. Az ország akkori jelentős pénzverdéi Budán, Kassán, Körmöcbányán,
Nagyszebenben és Nagybányán
 246

Mátyás és a kultúra

A Mátyás király kút a Budai Várpalotában

Mátyás kedvelte a művészeteket. Udvarában híres művészek és történészek működtek, mint például:
Galeotto Marzio, Janus Pannonius az első jelentős magyar költő, Petrus Ransanius és Antonio Bonfini,
az utóbbi írta meg a Rerum Hungaricarum decadest, amelyben a magyar történelmet írja le a
kezdetektől az író saját koráig. Mátyás támogatta a tudományokat is, mert mint mondotta: „A tudatlan
király olyan, mint a koronás szamár.” Ebben a korban Mátyás rendelkezett a világ második
legnagyobb könyvtárával. Ez összesen 2000-2500 corvinából állt, amelynek nagy része azonban
sajnos később, a török hódítást követően elkallódott.
Mátyás idején nagyszabású építkezések folytak az egész országban. A budai várat teljesen reneszánsz
stílusúra alakította át. Udvarában a művészeken kívül az okkult tudományok művelőit is szívesen
látták, Mátyás udvarában seregnyi asztrológus, szellemidéző működött. A krónikások feljegyezték,
hogy egyszer, amikor egy török követ járult Mátyás elé, a nagy gazdagságot látva elfelejtette az előre
betanult köszöntési formulákat és csak annyit tudott kinyögni, hogy: „A császár üdvözöltet”.
 247

Mátyás, az igazságos

A Mátyás-Graduale címképe - a keretdísz alsó lécében Mátyás és Beatrix címerével

Mátyásról halála után számos monda keletkezett. Ezeknek egy kis része valószínűleg megfelel a
valóságnak, mint például a Mátyás király és Kinizsi Pál találkozásáról szóló monda. A többi azonban
kitaláció. A mondák szerint Mátyás néha egyszerű ruhába öltözve járta végig az országot, hogy
közelebbről megismerje a nép gondjait és orvosolja azokat, az önkényeskedő főurakat pedig
megbüntesse. A valóságban természetesen lehetetlen lett volna, hogy egy király csak úgy eltűnjön,
főleg mivel Mátyás szeretett mindent személyesen intézni. Mátyást életében sem a nép, sem a főurak
nem kedvelték. A nép azért, mert a sok háborúval együtt jártak a hatalmas adók is, a főurak pedig
azért, mert Mátyás nem dinasztiából származott, hanem „csak” egy hozzájuk hasonló főúr gyermeke
volt. Halála után azonban a nép sokszor visszasírta, ugyanis utóda, II. Ulászló nagyon gyenge kezű
uralkodó volt, akinek uralma alatt a főurak szabadon garázdálkodhattak, mert nem volt aki
megakadályozza törvénytelenségeiket. A főurak csak a Mohácsi csatát követő időszakban jöttek rá
nagyságára, hiszen az országot soha nem látott gazdagságba vezette.
Mátyás király magán- és büntetőjogi törvénykönyve a Decretum Maius. A király 1485 karácsonyára
hívta össze a budai országgyűlést. A magyar királyi udvar gondosan előkészítette az összes
törvényjavaslatot. Egy hónap leforgása alatt meg is született a 78 cikkelyes dekrétum, amelyet az
uralkodó 1486. január 25-én szentesített. Az előbeszédben olvasható "örök idők" mindössze hat évig
tartottak, hiszen Mátyás halála után II. Ulászló egyik első teendője volt, hogy megszüntesse a
törvénykönyvet, mivel az sértette a főurak és a nemesek érdekeit.
Főként a bíráskodást és a perjogot szabályozta a törvénykönyv az ország területén. Magába foglalta az
előző királyok rendelkezéseit és összegyűjtötte a hazai bírósági gyakorlat szabályait is. De fontos elvi
tételeket is kimondott: többek között azt, hogy az uralkodó szokásjog (consuetudo regni) helyébe
örökös érvénnyel az írott jog (ius scriptum) lép. Ez az első nyomtatásban megjelent törvénykönyvünk:
1488-ban, Lipcsében nyomtatták ki.

Híres mondása
Bella gerant alii, at tu, felix Austria, nube: „Háborúzzanak mások, te csak házasodj, boldog Ausztria”
– ezt Mátyás III. Frigyesről mondta, aki országát nem vitézségével, hanem családi összeköttetések
teremtése révén gyarapította.
 248

Mátyás király hagyatéka a magyar művelődéstörténetben

Giovanni Dalmata nevéhez köthető a visegrádi királyi palota leghíresebb dísze, a Herkules-kút elkészítése. A
kutat Mátyás címerei díszítették, és rajta a gyermek Herkules valószínűleg a hadvezér királyra utal. Körülötte a
Zsigmond-kori díszudvart átalakítva reneszánsz loggiát alakítottak ki
Mátyás királynak szinte az élet minden területére kiterjedő hagyatéka él a magyar közművelődésben.
Hunyadi Mátyás legismertebb hagyatéka a magyar művelődéstörténetben a Corvina könyvtár,
melynek maradványai, a Corvinák a háborúkban elpusztultak és szétszóródtak: ma 216-ról tud a
kutatás.[5] A korabeli ferences építészet, elsősorban János testvér munkássága nyomán, szerte az
országban őriz Mátyás korabeli emlékeket, melyek közül a Szeged-alsóvárosi, a Kolozsvár Farkas
utcai és a nyírbátori gótikus templomot említhetjük. Bár palotái romba dőltek a török háborúk alatt, az
újjászülető visegrádi palota már jelenleg is pompás műemlékünk. A 19. és 20. század szobrokkal
emlékezett meg a nagy királyról, melyek közül Fadrusz János kolozsvári és Stróbl Alajos budavári
együttesét említhetjük elsőként. Egyházművészeti szempontból a legnevezetesebb a Mátyás király
kálváriája nevű ötvösremekmű.

Fadrusz János Mátyás király emlékműve Kolozsvárott, a Szent Mihály-templom előtt.

 249

Lásd még

Hunyadi Mátyás arcképe bélyegen (1970)

Hunyadi Mátyás az ezerforintoson

Hunyadi Mátyás trónra lépésének 550. évfordulója, MNB 2008. (tervezte: ifj. Szlávics László)
 250

Jegyzetek
1. ↑ A legenda szerint Mátyást a Duna jegén választották királlyá, ám ez önmagában nem igaz. A jég
abban játszott szerepet, hogy Szilágyi emberei átkelhettek a befagyott folyón. A választás a Budai
várban történt. NOL: Mátyás könyörtelen rendje nem lehetett tartós (interjú Pálosfalvi Tamás
történésszel)
2. ↑ Bár 1458-tól uralkodott, csak 1464-től volt legitim király, mivel Magyarország törvényes királya csak
akkor lehetett valaki, ha:
o Esztergom érseke
o a székesfehérvári bazilikában
o a Szent Koronával koronázta meg.
Bármely feltétel hiánya érvénytelenítette a koronázást, ami így csak a korona visszaszerzése után vált
lehetővé. Zsoldos Attila: A Szent Korona. A korona a történelemben és a nemzeti hagyományban (III. A
koronázás törvényességi szabályai - Historia)
3. ↑ Hunyadi Mátyás (magyar nyelven) (html). Sulinet. (Hozzáférés: 2011. május 12.)
4. ↑ Hunyadi János címerbővítése
5. ↑ Litera | Az irodalmi portál
6. ↑ Wertner Mór: A Hunyadiak : a család eredete és nemzedékrendje, Déva, Hirsch Adolf, 1900.

Irodalom
Kubinyi András: Mátyás király. Bp., 2001. Vince.
Teke Zsuzsa: Mátyás, a győzhetetlen király. Bp., 1990. Helikon
Madas Edit – Monok István: A könyvkultúra Magyarországon: a kezdetektől 1730-ig. Balassi K. Bp.
1998.-184 p.
Benedek Elek: Nagy Magyarok élete. Esély Könyvklub, Bp. 1996.
A Pallas nagy lexikona
"A királyi vár és lakói a középkorban" - História 2002 9-10 a Kempelen Farkas Hallgatói Információs
Központ oldalán
"A budavári királyi székhely és palota története a középkortól a török kor végéig" - A Budapesti
Történeti Múzeum honlapján
Tringli István: Pannon reneszánsz: A Hunyadiak és a Jagelló-kor (1437-1526) - a MEK oldalán
Soós Ferenc: Mátyás király 1467. évi pénzügyi reformjának gyakorlati végrehajtása - Jósa András
Múzeum honlapján
E. Kovács Péter: Mátyás temetése, Kempelen Farkas Digitális Tankönyvtár.

Külső hivatkozások
Magyarország címerei
Arany János: Mátyás anyja - a MEK oldalán
Szekér Szimonetta - Buzás Gergely: Mikor válhatott valaki Magyarország törvényes királyává?. 2008.
január 24.; National Geographic Magyarország; elérve: 2008-02-10
Arany emlékpénz trónra lépésének 550. évfordulójára. Kiadta: Magyar Nemzeti Bank, 2008, tervező:
ifj. Szlávics László.
Mátyás király zászlaja
Dercsényi Dezső (1982): Mátyás és a magyarországi reneszánsz. Művészet, 1982, okt. XXIII. évf. 10.
szám. 44. old.
Mátyás király legendáriuma
Mátyás király levelei (MEK)
Mesék és mondák Mátyás királyról (MEK)
Mátyás király és a székelyek
Kóka Rozália: Mátyás király rózsát nyitó ostornyele (MEK)
Hunyadi Mátyás, a győzhetetlen király
Kristóf Ilona - Egy lengyel humanista Magyarországon – az elfeledett Szánoki Gergely
(http://tortenelem.ektf.hu/efolyoirat/03/kristof.htm)
 251

KRONOLÓGIA
1458
 Január 12. A Szilágyi testvérek és Garai László nádor Szegeden megegyeznek Hunyadi Mátyás
királlyá választásában. (Mátyás feleségül venné Garai leányát.)
 Január 24. után Szilágyi Mihályt kormányzóvá választják, az új kormányzó szentesíti a
megszavazott törvényeket.
 Február 8. Az országhatár közelében lévő morvaországi Stražnicen Podjebrád György cseh
kormányzó megállapodik Mátyással és a Szilágyi testvérekkel: Mátyást szabadon engedik, az
pedig megígéri Podjebrád leánya feleségül vételét.
 Február 14. Mátyást trónra ültetik a budai Nagyboldogasszony templomban, ezzel jogilag átveszi
a királyi hatalmat.
 Június 8. Mátyás szentesíti a pesti országgyűlés törvényeit.
 Július-augusztus fordulója. Szilágyi Mihály lemond a kormányzóságról.
1459
 Január 5. december 6-ára Szegedre összehívott országgyűlés törvényeit Mátyás szentesíti.
 Február 10. 10 főpap és 36 világi úr hűségnyilatkozata Mátyás iránt.
 Február 17. Újlaki Miklós németújvári várában Garai László volt nádor vezetésével a pártütő
Garai-Újlaki párt magyar királlyá választja III. Frigyes császárt. Mátyás sereget küld ellenük.
 Április 7. és 12. között. Körmenden kétszer vív csatát III. Frigyes és támogatói serege a
Szentmártoni Nagy Simon vezette királyi csapatokkal. Az elsőt Frigyesék nyerik meg, majd Újlaki
kivonja csapatait a császári seregből, így a második csatát a királyi csapatok nyerik meg. Ezzel
megszűnt az inváziós veszély.
 Június 29. A török elfoglalja az al-dunai Szendrő várát, ezzel Szerbia török kézre kerül.
1460
 Április 19. előtt. Budai országgyűlés. Végezménye nem maradt fenn, csak annyit tudunk, hogy
adót szavazott meg.
 Mátyás király megbízásából elkészül Hunyadi János és Hunyadi László reneszánsz stílusú
síremléke a gyulafehérvári székesegyházban.
1461
 Május 1. Mátyás budai házassága Podjebrád Katalinnal.
 Giskra János hűséget esküszik III. Frigyesnek mint magyar királynak.
1462
 Április-május fordulója. Giskra János Maros-menti uradalmak átengedése fejében kiegyezik
Mátyással. Ezzel gyakorlatilag megszűnik a Felvidéket pusztító huszita háború.
 Május 28. Országgyűlést tartottak Budán, törvényeit a király szentesíti.
 A király rendeletben szabályozza a pénz értékét.
 II. Mohamed szultán elfoglalja Boszniát.
1463
 Március 29. Mátyás szentesíti a Tolnavárott tartott országgyűlés törvényeit. Ezek főleg a tervezett
törökellenes hadjárattal foglalkoznak.
 252

 Július 19. Bécsújhelyi béke a magyar király és III. Frigyes közt. A császár visszaadja a nála levő
Szent koronát, amennyiben viszont Mátyás törvényes örökös nélkül halna meg, Magyarország III.
Frigyesre, illetve leszármazottjaira száll.
 Ősz. Mátyás megkísérli a nyáron török kézre került Bosznia felszabadítását. December 25-én
elfoglallja Jajcát, Bosznia fővárosát.
1464
 Február. Meghal Podjebrád Katalin magyar királyné.
 Március 29. A székesfehérvári országgyűlés alkalmával megkoronázzák Mátyást a visszaszerzett
Szent Koronával.
 Április 6. A székesfehérvári cikkelyek, amelyek mintegy alaptörvénynek számítottak. Átírja az
1222-es Aranybullát, az 1351-es törvényeket, és az 1435. március 8-iakat is. A koronázással
kezdődnek Mátyás igazgatási, bíráskodási és pénzügyigazgatási reformjai.
 Utolsó hónapjai. Mátyás újabb boszniai hadjárata különösen eredményes.
1465
 Vitéz János lesz az esztergomi érsek. II. Pál pápa felhatalmazást adott Vitéz János érseknek és
Janus Pannonius pécsi püspöknek, hogy egyetemet alapítsanak Magyarországon.
1466
 Február 23-án, Budán összegyűlt országgyűlés törvényei nem maradtak fenn: a török és „más
ellenségek” elleni hadjárattal foglalkoztak.
1467
 Március: országgyűlést tartottak Budán. Ez többek között az adóval és a harmincadvámmal
foglalkozott. Megszüntette az utóbbit, valamint a kamara haszna nevű adót, de új néven –
koronavám és királyi kincstár adója – visszaállította, így a korábbi mentességek érvényüket
vesztették.
 Július 20. Megalakul az új pozsonyi egyetem (Academia Istropolitana). Fő támogatója Vitéz
János esztergomi érsek (1465-1482) volt, halála után elenyészett. A tanárok között tanított például
Johannes Regiomontanus, a neves csillagász is.
 Augusztus 18. Főleg az 1467-es törvény miatt az erdélyi három nemzet (a hét magyar megye, a
szász és a székely székek) Kolozsmonostoron szövetkeznek Mátyás ellen. Előljárójukká választják
a három erdélyi vajdát: Szentgyörgyi és Bazini János és zsigmond grófokat, valamint Ellerbach
Bertoldot, továbbá Szapolyai Imrét és Istvánt. Ezzel kitör az erdélyinek nevezett lázadás, noha az
kiterjedt Északkelet- és Dél-Magyarországra is.
 Szeptember. Mátyás erdélyi hadjárata során felszámolja a lázadást, a vezetőknek megkegyelmez,
de több magyar, székely és szász előkelőt kivégeztet.
 December 15. Mátyás vereséget szeved nagy III. (Nagy) István moldvai vajdától. Elesik Daróci
János székelyispán is.
1468
 Március 31. A magyar király a császár szövetségeseként hadat üzen az Ausztriába betört
Podjebrád Viktorinnak, György cseh király fiának.
 Április 8. A cseh katolikus rendeket Mátyás oltalma alá fogadja a huszita Podjebrád György cseh
király ellen.
 Április vége. A magyar és császári csapatok kiűzik a cseheket Ausztriából. Mátyás a II. Pál pápa
biztatására megindult Csehország ellen.
 Szeptember 29. A király szentesíti a pozsonyi országgyűlés törvényeit.
 253

1469
 Május 3. A cseh katolikus rendek Olomoucban (Olmütz) Mátyást királyukká választják, aki
felveszi a cseh királyi címet.
1470
 Február 11-március 11. III. Frigyes császár és Mátyás csúcstalálkozója Bécsben.
Eredménytelensége végleg megrontja a két uralkodó kapcsolatát.
 November 24. után az uralkodó szentesíti a budai országgyűlés által megszavazott cikkelyeket,
ezek elsősorban adó- és hadügyi vonatkozásúak.
1471
 Május 27. A Kutna Hora-i cseh országgyűlés a március 21-én meghalt Podjebrád György király
helyére nem Mátyást, hanem Jagelló Ulászlót, IV. Kázmér lengyel király legidősebb fiát választja
meg.
 Július-augusztus. Vitéz János esztergomi érsek, Janus Pannonius pécsi püspök, a Tuz testvérek,
Rozgonyi Rajnáld és mások vezetésével összeeskövés szerveződik Mátyás ellen. Az erről értesülő
uralkodó hadsereggel visszatér a cseh harctérről.
 Szeptember 18. A király szentesíti a budai országgyűlés törvényeit. Ezek enyhíteni igyekeznek a
rendek sérelmein.
 Szeptember 20. Az összeesküvők által behívott trónkövetelő, Kázmér lengyel herceg (Ulászló
cseh király öccse) hadat üzen Mátyásnak.
 Szeptember 21. Tíz magyar főpap és 36 főúr hűségnyilatkozata Mátyás iránt.
 November 10. előtt. A király az összeesküvéshez nem csatlakozó és az összeesküvők ellen az
uralkodót támogató Újlaki Miklósnak adja Boszniának a töröktől visszaszerzett részét királyi
címmel. (Újlaki Miklós haláláig bosnyák király: 1471-1477.)
 December 26. Kázmér lengyel herceg elhagyja az országot. A Vitéz összeesküvés összeomlott.
1472
 Március 27. A Tuz család kezén levő szlavóniai Medvevárában meghal az összeesküvés egyik
vezetője, a költő Janus Pannonius.
 Március 1. A király lefogatja az összeesküvő Vitéz János prímást. (Később kiengedi, de Vitéz
augusztus 8-án meghal.)
 Május 1. Mátyás szentesíti a budai országgyűlés törvényeit.
1473
 Június 5. Budán Hess András nyomdájában megjelenik a Chronica Hungarorum (Budai Krónika).
A Képes krónika szövegénél rövidebb. A hunokról szóló rész közvetve Kézai Simon Gesta
Hungarorumából származik.
Hess András 15. századi nyomdász, az első magyarországi nyomtatott könyv készítője. Valószínűleg német
származású volt. Karai László budai prépost, Mátyás király tudós alkancellárja, Velencéből hívta Budára.
Velencébe feltehetően Rómából került, ahol scriptorként dolgozhatott, de a nyomdászmesterséget is
kitanulta. 2000 ezüst forint támogatással 1472-ben állította fel Budán a hazánkban legelső és akkor még
egyetlen nyomdát, amellyel a legtöbb európai államot megelőztük. 1473 után a nyomda működése véget ért,
további nyomai nem találhatók. Némelyek Hess halálában kutatják ennek okát. Ballagi Aladár (A magyar
nyomdászat történelmi fejlődése, Budapest 1878) úgy vélekedik, hogy a nyomdát valamely elemi csapás
pusztította el. — Hess nyomdájából valószínűleg az évszám nélküli „Magni Basilii de legendis poetis” című
munka került ki elsőként. 1473. június 5-én jelent meg vastag fehér papíron, latin (nem a divatos gót)
betűkkel nyomva a 67 levélre terjedő Chronica Hungarorum, amely Chronicon Budense (Budai Krónika)
név alatt vált ismertté, és két részben tárgyalja a magyar történetet kezdettől fogva Mátyás király koráig.
Tartalmilag sokban megegyezik Thuróczy János krónikájával. Becses nyomdászati ritkaság, amely a 19.
 254

század végén kilenc példányban volt meg: Magyarországon a Magyar Nemzeti Múzeum, a pécsi püspök és
József főherceg könyvtárában. (Forrás: http://hu.wikipedia.org/wiki/Hess_Andr%C3%A1s)
 Megkezdődik a visegrádi királyi palota építése. (Elkészül 1484-ben).
1474
 Február 8. A törökök betörnek az országba és felgyújtják Nagyváradot.
 Március 11. Ulászló cseh király Nürnbergben szövetséget köt III. Frigyes császárral Mátyás ellen.
Két nap múlva apja, IV. Kázmér lengyel király is csatlakozik a szövetséghez.
 Augusztus 1. Mátyás csapataival Sziléziába indul a várható cseh-lengyel és estleges osztrák
támadás kivédésére.
 Október 2. A budai országgyűlés – a király távollétében – törvényt hoz. Megszavazza ugyan az
adót, de csorbítani igyekszik a király befolyását a rendes királyi jövedelmek felett. Az adózás
rendi ellenőrzés alá kerülne.
 December 8. Mátyás és Ulászló fegyverszünetet köt. A Mátyást korábban Boroszlóban ostromló
lengyel-cseh hadak élelmezési nehézségek miatt kénytelenek voltak visszavonulni.

Breslau
1475
 Május 29. A király szentesíti a budai országgyűlés cikkelyeit. Erre a diétára nemcsak a
nemességet hívja meg fejenként Mátyás, hanem több mint tíz éve először újra a városokat is.
 Október 15. A király teljes hadseregével török elleni hadjáratra indul.
1476
 Február 15. Mátyás hosszú ostrom után elfoglalja a török által nemrég felépített Száva-parti
Szabács várát. A nagy támadó hadjáratnak ez volt az egyetlen eredménye.
 Február 19. táján. A király távollétében összegyűlt budai országgyűlés ugyan megszavazta az
adót, de cikkelyei megerősítését az uralkodó elhalasztotta.
 Október 15. A Pécsett tartott országgyűlés törvényeit megerősítette a király, azok azonban nem
maradtak fenn.
 December 12. Székesfehérvárott megkoronázzák Mátyás új menyasszonyát, Aragóniai Beatrixot,
a nápolyi király leányát.
 December 22. Mátyás és Beatrix esküvője Budán.
 255

1476–1484 között
 Mátyás király a visegádi palotát késő gótikus stílusban felújíttatta. Az épület egyes részein
reneszánsz elemek is megjelentek: a Herkules-kút és a Múzsák-kútja, a díszudvar loggiája, a
kápolna orgonakarzata és oltárai. Ezek az első emlékei az Alpokon túli Európában az itáliai
reneszánsz stílusnak. A palotát az 1544-es török hódítás után elhagyták, így az épület rommá vált.
Romjait a 18. században lebontották. Feltárása 1934-ben indult meg, és napjainkban is tart.
Műemléki helyreállítása során az egykori királyi lakóépület és a kert helyreállítása készült el. Ma
az épületben a Mátyás Király Múzeum kiállításai láthatóak: A királyi palota története és
rekonstruált enteriőrjei.
1477
 Június 12. A király hadat üzen III. Frigyes német császárnak.
 December 1. Gmunden-korneuburgi béke. (III. Frigyes az előbbi, Mátyás az utóbbi városban írja
alá.) A magyar király visszaadja az elfoglalt osztrák területeket, a császár viszont hűbérúrként
beiktatja Mátyást a cseh királyságba és a a választófejedelemségbe, valamint hadikárpótlást fizet.
1478
 Március 29. A király szentesíti a budai országgyűlés törvényeit. Ez szünteti meg a macsói bán
úgynevezett nyolcados törvényszékét, ezzel féltucatnyi délmagyarországi megye visszakerül
közvetlen királyi igazgatás és törvénykezés alá.
 Országos pestisjárvány.
1479
 Április 2. Magyar-lengyel békeszerződés. Mátyás lemond szövetségesei, a Német Lovagrend és
az ermlandi püspök támogatásáról.
 Július 21. Az olomouci (olmützi) csúcstalálkozón Mátyás és Ulászló cseh király ratifikálják a már
az előző évben megkötött cseh-magyar békét. Mindkét király megtartja a cseh királyi címet,
Ulászló hatalma a tulajdonképpeni Csehországra, Mátyásé Morvaországra, Sziléziára és Lausitzra
terjed ki. Ezeket a tartományokat a Csehország Mátyás halála után 400 000 aranyforintért
visszaválthatja.
 Október 13. Báthori István országbíró és Kinizsi Pál ispán Kenyérmezőnél megveri a törököket.
 Október 21. Mátyás birtokokat adományoz az 1473. április 2-án Edelpeck Borbála nevű steini
(Ausztria) polgárnőtől született törvénytelen fiának, a későbbi Corvin János hercegnek. Ezzel
megkezdődik a herceg esetleges trónutódlásának kiépítése.

Corvin János arcképe

E. Kovács Péter: Matthias Corvinus.
Officina Nova, Budapest, 1990, 12. színes kép.
 256

Corvin vagy Korvin János (Buda, 1473. április 2 – Krapina, 1504. október 12.) magyar trónkövetelő,
horvát-szlavón bán. Hunyadi Mátyás király házasságon kívül született, de törvényesített fia, Hunyadi János
unokája. Édesanyja Edelpeck Borbála boroszlói osztrák polgárlány volt. A Corvinus (hollós) vezetékneve
utalás a Hunyadiak hollós címerére és magának Mátyásnak a melléknevére. Keresztnevét nagyapja, Hunyadi
János emlékére kapta.
Miután Mátyás király második házassága, az Aragóniai Beatrixszal kötött is gyermektelen maradt, fiául
fogadta, és 1479-ben a hunyadi grófi és liptai hercegi rangra emelte, adománylevélben így említvén őt:
méltóságos János, liptai herceg és hunyadi gróf, a mi egyetlen szülöttünk.
Corvin János felesége Frangepán Beatrix volt, két gyermekük született: Erzsébet és Kristóf. 1495-1499
között a bosnyák király, szlavón herceg, bán címet viselte. 1501-ben sikerült felmentenie a törökök által
ostromlott Jajcát. 1491 után Corvin János újíttatta fel, és az állandó török veszély miatt erődtemplommá
alakíttatta a lepoglavai pálos kolostort, ott is választott magának sírhelyet. Fia, Kristóf, az utolsó Hunyadi-
leszármazott is ott nyugszik.
Forrás: http://hu.wikipedia.org/wiki/Corvin_J%C3%A1nos

1480
 Július 1. Daud boszniai pasa, aki mátyás engedélyével magyarországon áthaladva az osztrák
tartományokat támadta, visszamenet magyar felségterületen is pusztít. Mátyás a szultánnál
tiltakozik.
 Szeptember. Mátyás Daud pasa támadását megbosszulandó hadjáratot indít a török ellen.
 November-december. A háború során Kinizsi Szerbiából nagyszámú szerbet telepít át a töröktől
pusztított dél-magyarországi területre.
1480-1481
 Hadüzenet nélkül, a gyakori béketárgyalások mellett folyik a magyar-osztrák háború, a magyarok
több határszéli várost megszállnak.
1481
 Július 15. Mátyás szentesíti a budai országgyűlés törvényeit. Ezek főként az egyházi tizeddel
foglalkoztak.
 Szeptember 10. I. Ferdinánd nápolyi király (Mátyás apósa) magyar katonai segítséggel
visszafoglalja a törököktől az előző évben elfoglalt Otranto városát.
 November. Kinizsi Pál újabb szerb hadjárata.
1482
 Március 29. Az ekkor befejeződött budai országgyűlésnek csak az adószedést szabályozó
rendelkezése ismeretes.
 Április közepe. Mátyás hivatalos hadüzenete III. Frigyesnek, mint osztrák hercegnek.
 Ötéves török-magyar fegyverszünet.
 Nyár. Mátyás lecsukatja Váradi Péter kalocsai érsek főkancellárt, csak a király halála után
szabadul, noha a pápa közbenjárt érte.
 Elkészülnek a vajdahunyadi vár reneszánsz stílusú részei és falfestményei.
1485
 Június 1. Mátyás bevonul a hónapok óta ostromolt Bécsbe, majd ide helyezi át székhelyét.
 Június 4. előtt. A Vácott tartott országgyűlés határozataiból csak az adószedésre vonatkozót
ismerjük. Az országgyűlésről távol maradó király ezen a napon rendeli el Bécsből a megszavazott
adó behajtását.
 257

1486
 Január 25. A király ekkor adja ki a budai országgyűlés által megszavazott és örök érvényűnek
szánt nagy törvénykönyvét. Ugyanazen az országgyűlésen fogadták el az ún. nádori cikkelyeket,
amelyek a nádori jogkört szabályozták, egyben pedig megválasztották Szapolyai Imrét nádorrá.
(1487-ben meghalt.) A nádori cikkelyeket régen 1485-re keltezték.
 Antonio Bonfini Mátyás király szolgálatába áll. A király megbízza Magyarország történetének
megírásával.
1487
 Március 20. A Bécsújhely ostroma idején Ebenfurtban tartott osztrák tartománygyűlés alkalmával
veszi fel Mátyás az osztrák hercegi címet.
 Augusztus 17. Mátyás elfoglalja Bécsújhelyt. Ezzel – Krems kivételével – egész Alsó-Ausztria,
valamint Stájerország és Karintia egyes részei a magyar királynak engedelmeskednek.
1488
 Május 9. János sagani (Szilézia) herceg hadat üzen Mátyásnak. Megkezdődik a következő év
tavaszáig tartó ún. glogaui háború.
 Szeptember. Két évvel meghosszabbítják a magyar-török fegyverszünetet.
1489
 Második fele. Béketárgyalások Mátyás és III. Frigyes, illetőleg annak fia, Miksa római király
között.
 Június 23. A király megesketi a városokat (és másokat is) Corvin János trónöröklésére.
 Október. Mátyás felajánlja III. Frigyesnek, hogy amennyiben Corvin Jánost elismeri boszniai és
horvát királynak, elfogadtatja a császár magyarországi királyságát.
1490
 Április 6. Bécsben meghal Mátyás király.
 Április 25. Mátyás temetése Székesfehérvárott.
 258

A Budai Palota virágkora Mátyás alatt

Buda fénykorának csúcsát Hunyadi Mátyás (1458-1490) uralkodása idején élte meg. Jelentős
bővítésére nem, de átépítésére, gazdagítására nagy súlyt fektetett a király. Az európai udvarok közül
szinte itt honosodott meg elsőként az Itáliában született reneszánsz építészeti stílus, majd innen terjedt
tovább északnak, Prága és Krakkó felé. Meghonosítása elsősorban annak köszönhető, hogy 1476-ban
Mátyás a nápolyi király leányát, Beatrixot vette feleségül, s vele a kor kiváló építészei, szobrászai, s
egyéb művészei érkeztek Itáliából.Ez időben létesült Mátyás világhírű könyvtára, a Bibliotheca
Corviniana.A pompás díszítésű corvinák azóta szétszóródtak szerte a világban, híres gyűjtemények
féltett kincseként emlékeztetve létrehozójukra. Mátyás pompás könyvtárépületének, lakosztályainak
fényét a korabeli leírásokon túl csak a föld alól kiásott töredékek őrzik.Építkezései közül ma már csak
egyetlen részlet látható: az egykori víztároló - Cisterna Regina - hatalmas belső tere, amelynek tetején
egykor fényes függőkertek voltak. A királyi székhely ez időben nemcsak a művészeteknek, de a
tudományoknak is nagy hírű otthona. Történészek, csillagászok, tudósok népesítik be az udvart, ennek
köszönhető ismereteink nagyobb része.

A budai vár Mátyás király korában

I. (Hunyadi) Mátyás kora (1458–1490)

V. László halála után a hatalmas Hunyadi-birtokokkal és megfelelő

katonai erővel megtámogatott Hunyadi-párt két vezetője, Szilágyi
Mihály nándorfehérvári kapitány és macsói bán, valamint Szilágyi
Erzsébet, Hunyadi Mátyás anyja 1458. január 12-én egyezséget
kötött a Garai–Cillei-párt fejével, Garai László nádorral Mátyás
királlyá választásáról. Az egyezségre lépő felek megállapodtak abban
is, hogy Garai László nádor átadja a budai várat Szilágyi Mihálynak.

Miután a királyválasztást 1458. január végén a pesti

országgyűlésen az országos rendek is megerősítették, a Prágából
hazaérkező Hunyadi Mátyás 1458. február 14-én fényes kíséretével
ünnepélyesen bevonult Budára, ahol fogadta a polgárok szokásos
hódolatát. A bevonulás után Mátyást – mivel még a Szent Korona
Frigyes császárnál volt – a magyar történelemben egyedülálló módon avatták királlyá: a
Boldogasszony- (a későbbi Mátyás-) templomban ünnepélyes hálaadó mise keretében letette a
királyi esküt, majd a palotában elfoglalta trónját (a visszaszerzett Szent Koronával 1464-ben
Székesfehérvárott koronázták meg).
 259

Mátyás noha gyakori hadviselései miatt szintén sűrűn távol volt Budától, a királyi székhely
tekintélyét kormányzati reformjaival igyekezett megerősíteni. Már 1458-ban a királyi uradalmak
igazgatására és jövedelmeinek kezelésére a várban egy központi hivatalt hozott létre, amelynek
élére udvarbírót állított. A budavári udvarbíró (provisor curiae castri regii Budensis) mint az
uralkodó magán kincstárának kezelője és bizalmas embere, kizárólag a királytól függött. A vár
gazdasági ügyeit intéző tisztség elvileg a várnagy alá tartozott, a budavári udvarbíró azonban a
királyi uradalmak jószágkormányzójaként, rangban megelőzve őt, irányította az uradalmakat és
gondoskodott a vár, továbbá az udvartartás ellátásáról (sokszor egy személy viselve a
tisztségeket nem is különültek el azok élesen egymástól). Mátyás későbbi kormányzati, kincstári
és igazságszolgáltatási reformjaival is növelte udvarának létszámát és tekintélyét a fővárosban.
Mátyás Buda városát „mintegy a királyi méltóság székének és
trónusának” nevezte. A város fejlődésére is nagy hatással volt a királyi
udvar állandó jelenléte. A budai Boldogasszony-templom plébánosa
egyik kérvényében a következő szavakkal ecsetelte a királyi rezidencia
jelentőségét a város és benne plébániája életében: „…azért, mivel
Magyarország mindenkori királyai ezen Buda városban szoktak
tartózkodni, igen nagy a világ különböző részeiből a nemeseknek,
kereskedőknek és más különféle személyeknek összesereglése”. A város
és az udvar szoros kapcsolatát mutatta az is, hogy Mátyás 1464-ben
fiatalon elhunyt első feleségét, Podjebrad Katalin királynét a Zsigmond
által alapított Szent Zsigmond-prépostság templomában temették el.
A gótikus építésű királyi palota új arculatot kapott Mátyás
uralkodása alatt. Az itáliai reneszánsz udvari kultúrát az Alpokon túl
meghonosító uralkodó a palota épületeit jelentősen „modernizálta”.
Az átépítéseknek nagy lendületet adott Mátyásnak a nápolyi király
leányával, Aragóniai Beatrixszal 1476-ban kötött második házassága.
A Zsigmond-kori palota az egyes szárnyak teljes átépítésével késő
gótikus és all’antica típusú reneszánsz stílusban újult meg.
A Mátyás-kori palotáról először a nagyszabású királyi esküvő
budai ünnepségsorozatán résztvevő külföldi vendégek és követek
adtak hírt. Hans Seybold bajor utazó, valamint a szász és a pfalzi
fejedelem követei beszámolóikban különösen a Zsigmond-kori
nagyterem szépségét emelték ki: „Az ebédlőterem nagyszerű
palotacsarnok volt, királyi fényűzéshez méltó, arannyal átszőtt ritkaságszámba menő vörös
függönyeivel, amelyeket teleszőttek számos igazgyönggyel. [...] A teremben legelöl egy kerek
asztal állt, mögötte az oldalfalon teljes szélességben aranyfüggöny lógott. Az asztal felett
három nagy – arannyal átszőtt – mennyezetkárpitot feszítettek ki. Egyik a királyné címereit
ábrázolta két pajzsban és két koronával, a másik két kárpiton a király címerei voltak láthatók.”
A pazarul fölékesített palotáról Bartolommeo de Maraschi castellói püspök, pápai követ
1483-ban úgy vélte, hogy „ennél nagyobb és szebb palota Itáliában sincs”. Mátyás személyesen
is részt vehetett az építkezések megtervezésében, Galeotto Marzio olasz humanista író szerint
„mindenkinél jobban gyönyörködött a szép épületben”, s más feljegyzésekből tudjuk azt is,
hogy figyelemmel kísérte az olasz fejedelmek építkezéseit és az udvarában megforduló
követektől erre vonatkozóan élénken érdeklődött, valamint építészeti szakkönyveket és
mestereket hozatott Itáliából. A tervezést segíthette a bolognai Aristotele Fioravente építész
rövid magyarországi tartózkodása alatt.
Mátyás király palotájának legteljesebb leírását olasz történetírója, Antonio Bonfini adta több
humanista értekezése előszavában és a Magyarország történetéről írt Rerum Hungaricarum
Decades című, topográfiailag helyenként nehezen értelmezhető, erősen antik hatásokat tükröző
művében. Mégis Bonfini szemén keresztül látjuk legjobban a jelentős reneszánsz részeket is
magában foglaló Mátyás-kori királyi palotát: „Nekilátott, hogy a budai várat [...] fölékesítse; a
hátsó palotasort szépen kiépítette, tudniillik a dunai oldalon egy kis kápolnát emelt
víziorgonával, a kettős keresztelő kutat márvánnyal és ezüsttel díszítette; [...] fent mindkét
nyelv [a görög és a latin] csodás gazdagságú könyvtárát rendezte be; a kötetek kiállítása is
pazar. Ez előtt, ahol délre néz, bolthajtásos terem van, melyben az egész mennyet látni lehet. A
 260

római fényűzéstől nem különböző palotákat épített, ahol tágas nagytermek, pazar berendezésű
előszobák és lakószobák [vannak], mindenütt tarka kazettás mennyezet, sok és sokféle aranyos
címerrel; emellett mutatós intarziás ajtótáblák, gyönyörű kályhák, tetejükön négyesfogat meg
számos faragott római címer, alul tárházak és kincseskamrák, napkelet felé különböző ebédlő-
és lakószobák, ahova széles lépcsők és folyosó vezetnek. Itt van a trón- és tanácsterem. [...]
Nyugaton egy ódon, még fel nem újított épület, közepén egy régi árkádsorral kerített udvar,
amelyet kettős kerengő koronáz, a felsőn, amely az új palota elé vezet, oda, ahol az emeleti
nagyterembe lehet belépni, nem nézheted bámulat nélkül a csillagos mennybolt tizenkét
csillagképét; mindenhol négyszögű cifra kövecskékkel kirakott padló, némelyik mázas csempe
[az úgynevezett majolika padlótégla]; mindenfelé hideg és meleg vizes fürdő helységek; a
padlófűtéses nagyterem lyuggatott téglával burkolva, melyet nemcsak a szép színek, hanem
különféle mesebeli lények is szemet gyönyörködtetővé tesznek. A belső udvarban, szemközt a
magasban három fegyveres szobra tűnik a belépő szemébe. Középen áll a sisakos Mátyás,
elgondolkodva támaszkodik lándzsájára és pajzsára; jobbról az apja, balról a bús László. Az
udvar közepén egy márványmedencével körülvett bronzkút, fölötte a sisakos fegyveres Pallasz
[Pallasz Athéné, a tudomány görög istennőjének szobra] magaslik. [...] E négyszögű térségben
tehát, amely Zsigmond palotái előtt fekszik, elkezdte felújítani az oldalsó régi palotát. [...]
Kétrészes lépcsőt toldott hozzá vörös márványból, bronz kandeláberekkel. Ugyanebből a kőből
emelt a tetején egy kétszárnyú bejáratot, amelyet elöl is, hátul is művészi kivitelezésű,
csodálatos, Herkules munkáit [az ókori mitológiai hős cselekedeteit] ábrázoló bronz ajtótáblák
ékesítettek. [...] A váron kívül a legközelebbi völgyben bájos kertek fekszenek és egy márvány
villa...”

A királyi palotában a szörnyetegeket legyőző mitológiai hős nemcsak az említett bronzkaput

díszítette, hanem az előudvarban is állt egy önálló, Herkulest ábrázoló bronzszobor, amit 1526-
ban Szulejmán szultán szállíttatott el hadizsákmányként. A leírásokon túl az előkerült faragott
kövek, vörös márvány ajtó- és ablakkeret-, fríz- és mennyezettöredékek, lépcső-, árkádos
folyosó- és erkélyrészletek, valamint a majolika padlócsempék is arról árulkodnak, hogy Mátyás
alatt a gótikus építésű palota nagyrészt reneszánsz architektúrát kapott. Mátyás a már említett,
Szűz Mária mennybemenetelének tiszteletére szentelt, valószínűleg Anjou-kori kétszintes, a
Bonfini által leírt, jelentős felszerelésekkel gazdagított kápolna felső szintjén helyezte el a török
szultántól kapott Alamizsnás Szent János-relikviákat, amiről a kápolnát később Alamizsnás
Szent János-kápolnának nevezték.
A kápolnát folyosó kötötte össze a korabeli Európa második, a vatikáni után talán
legnagyabb, mintegy 1000–2000 (a szám becslésen alapszik) kötetet tartalmazó, méltán híres
könyvtárával. A Bibliotheca Corvinianát Naldo Naldi firenzei és a jeles magyar humanista, Oláh
Miklós – aki II. Lajos feleségének, Habsburg Máriának, a későbbi németalföldi helytartónak volt
a titkára, majd esztergomi érsek lett – építészeti leírásaiból ismerjük. Naldo Naldi híradása
szerint: „A könyvtárt Mátyás a palota legszebb részévé tette, hogy ezzel is kifejezze a tudás
felsőbbségét. [... A könyvtár] négyszögletes, boltozott helység [..., melynek] szemközt két
színes üvegtáblás ablaka van. A két ablak között aranyos takaróval fedett heverőágy [… állt. A
könyvtárnak] két bejárata van, az egyiket a királyhoz jövő tudósok használják, a másikat a
király, midőn kívülről, rejtekhelyről óhajtja hallgatni a misét. A szabadon maradt három falon
hármas rendben művészies polcok. A polcokat aranyos bíborfüggönyök fedik, amelyek ragyogó
hengerekről függenek. A termet körös-körül díszes szekrények övezik, firenzei művészek
munkái. A terem közepén háromlábú székek [...], amelyeket drágaköves, aranyszövésű takarók
borítanak.” Oláh Miklós leírásából azt is megtudjuk, hogy a könyvtárnak volt még egy
 261

boltozatos helyisége: „az egyik a görög könyvekkel volt tele, [...] a másik boltíves terem őrizte
a teljes latinság kódexeit. […] Mindegyiket selyemborítás fedte, színes és aranyos díszítésű,
rajta volt a tudományág és tudományszak jelzése, ezek szerint voltak a könyvek osztályozva.” A
könyvtár nemcsak sokoldalú és korszerű tartalmával, hanem kézzel írt kódexeinek káprázatosan
gazdag kiállításával is kiemelkedett. A többségében firenzei mesterek által festett díszkódexek
aranyozott lapjain nagyméretű miniatúrák, lapszéli díszítésként pedig antik műtárgyak (kámeák,
humanisták arcképei sorakoztak. A kódexek külső megjelenése sem maradt el a belső díszítés
pompájától. A köteteket színes selyem- és bársonykötésbe, illetve aranyozott bőrkötésbe
foglalták. A corvinák többsége kifejezetten Mátyás megrendelésére készült, főként a kor
leghíresebb itáliai (túlnyomórészt firenzei) miniátorainak műhelyeiben. Működött azonban
Budán is másoló- és könyvkötőműhely, többnyire úgyszintén itáliai személyzettel. A
könyvtárhoz csatlakozott még egy csillagvizsgáló is, melyben Mátyás híres tudósai – köztük
Regiomontanus – dolgoztak. A kettős könyvtárterem egyikének boltozatára a csillagos ég képét
festették, Mátyás születési idejének konstellációjában ábrázolva az égbolt bolygóit.
Hunyadi Mátyás híres könyvtárának legnagyobb része azonban megsemmisült a törökök
1526. évi hadjáratakor, kivéve azokat a köteteket, amelyeket a szultán magával vitt
Konstantinápolyba, vagy amelyek még előtte más tulajdonába kerültek. Az igen szétszóródott
anyagból máig több mint kétszáz kötetet sikerült azonosítani, ezek tizenhat országban,
negyvenhárom városban és negyvenkilenc könyvtárban találhatók meg. Magyarországon ötven
kódexet őriznek különböző könyvtárakban, ezeken kívül több kódex található Bécsben,
Modenában, Párizsban, Rómában, Firenzében, Wolfenbüttelben és Münchenben.
Mátyás palotájáról szólva végül álljon itt egy későbbi magyar királynak, Habsburg
Ferdinándnak, V. Károly német-római császár testvérének a véleménye. Caspar Ursinus Velius
1527-ben Ferdinánd budai bevonulásáról szóló tudósításában azt írta, hogy „az uralkodó
megtekintve az épületegyüttest, csodálatát fejezte ki Mátyás építkezései iránt”.

I. Mátyás király a hetvenes évektől – kivéve, amikor háborúzott – szinte minden évben
tartott országgyűlést, legtöbbször Budán. 1469-től megszaporodó távollétei idején (a cseh trón
megszerzése érdekében, majd az osztrák tartományok egy részének és Bécsnek 1485-ben
történt elfoglalása után) Budán a kinevezett királyi helyettes – aki nem a nádor volt és nem
gyakorolt helytartói jogokat – maradt az udvar és a kincstár nagyobb részével együtt. A Mátyás
által 1490. március végére, Budára összehívott és elhalasztott országgyűlés azonban végleg
elmaradt, ugyanis a király 1490. április 6-án Bécsben váratlanul meghalt. Holttestét –
hasonlóan Károly Róbertéhez – ünnepélyes gyászszertartással Budán ravatalozták fel, innen
vitték végső nyugvóhelyére, Székesfehérvárra.
Hunyadi Mátyás halála után több trónigénylő is fellépett, elsősorban természetes fia, Corvin
János herceg, akinek trónutódlását apjának végül is nem sikerült biztosítania. A herceg a
Hunyadi-birtokokkal és a hadsereggel a háta mögött az ország egy részét el is foglalta egy
időre, s Ludovicus Tubero dalmát apát, a korszakot feldolgozó történetíró szerint Buda várát is
a kezében tartotta, ahol, amikor hadaival a délvidékre ment, megerősített védelmet hagyott
hátra. A vár őrsége azonban 1490. július 4-én megnyitotta a kapukat az ostrommal fenyegető
Nagylucsei Orbán egri püspök csapatai előtt. Corvin János a katonai vereség után a Hunyadi-
birtokok megtartásával és horvát báni kinevezésével kiegyezve megállapodott a rendekkel,
amelyek a lengyel királyi házból származó Jagelló Ulászló cseh királyt választották magyar
királlyá.
Forrás:
http://www.btm.hu/varmuzeum/allando/palota/palota.htm
 262

Visegrádi királyi palota

A lépcsőzetesen, 5 szinten elhelyezett palota három nagyobb egységre oszlott, a Mátyás-palotára, a
kápolnára és a Beatrix-palotára. A szabályos alaprajzú palota rendszerét még az Anjou-királyok
alakították ki.
A palota története akkor kezdődött, amikor 1323-ban Károly Róbert a királyi udvart Visegrádra
helyezte, ekkor kezdett építkezni a városban.
Az épületegyüttes első említése meglehetősen rossz emlékű: a Képes Krónika szerint Zách Felicián itt
támadt rá a királyi családra. Károly Róbert idején csak néhány lakóház épült fel és kialakítottak egy
lovagi torna rendezésére alkalmas teret, ahol olykor maga a király is nyeregbe szállt.
Az Anjou korban a terület városrész volt több épülettel, amit Zsigmond uralkodása alatt alakítottak
palotává. A palota négyzet alaprajzú volt és fal vette körül. A régi kápolna a falon kívül maradt így
azt, kolostorépülettel kiegészítve az obszerváns ferenceseknek adományozta a király.
Főbejáratként a kaputorony szolgált, amivel pontosan szemben volt az új egyhajós palotakápolna
bejárata. Az elrendezés módosításával több udvar és kert jött létre. Ezek közül a legjelentősebb a
fogadóudvar és az ÉK-i palotán belül kialakított díszudvar volt. Az épületegyüttes ÉK-i részén volt a
palota központja. Itt alakították ki a királyi lakosztályt, ami egy háromemeletes négyzet alaprajzú
épület. Az alsó szinten lakott a személyzet a felső két szinten pedig a király és a királynő nyári és téli
szállása volt. A palotarész mellé Zsigmond téglalap alakú, a palotával majdnem megegyező nagyságú
gyümölcsöskertet alakítatott ki, aminek közepén vízvezetékkel táplált csorgókút volt.
A paloták termeiben is megtalálhatók a Zsigmond kori, kényelmi átalakítások és díszítések nyomai. A
palotát később némileg elhanyagolták és ebben csak Hunyadi Mátyás aragóniai Beatrixszal kötött
1476-os házassága hozott változást. A palotát ezután az itáliai késő gótikus stílusban díszítették.
Kevés új épületet építettek, hanem a régieket alakították át a kor igényei szerint. Ezért szobrok,
kályhák, szökőkutak készültek a szobrászműhelyben, melynek vezetője Giovanni Dalmata volt. Az ő
nevéhez köthető a palota leghíresebb dísze, a Herkules-kút elkészítése is. A kutat Mátyás címerei
díszítették, és rajta a gyermek Herkules valószínűleg a hadvezér királyra utal. Körülötte a Zsigmond-
kori díszudvart átalakítva reneszánsz loggiát alakítottak ki. A kertet is új alkotásokkal díszítették.

A kápolnában is megtalálható volt az itáliai reneszánsz stílusában alkotó szobrászok kéznyoma.

Aranyozott carrarai márványból alkották meg a kápolna új tabernákulumát, és számos faragvánnyal
díszítették a templomot, ami közül egy vörösmárvány dombormű, az un. Visegrádi Madonna ma is
megcsodálható.
 263

A palotában fürdő is működőtt, a gőzfürdő mellett hideg és meleg kádfürdő is volt.

A visegrádi királyi palota 1490 körül

Buzás Gergely rajza

A palota a korabeli itáliai reneszánsz udvarok között is megállta a helyét, ezért olvasható a sokat látott
pápai követ, Bartolomeo de Maraschi leveleiben, hogy a földi paradicsomból ír. Később, a palota
pusztulásának korában a XVI. század közepén Oláh Miklós Hungária című művében emlékezik meg
az épületről.
A palotát ugyanis a török-kor idején teljesen elhanyagolták és a XVIII. századra szinte teljesen a föld
alá került. A XX. századra elfeledték és sokan még abban is kételkedtek, hogy valóban létezett az Oláh
által megírt formában.
A palota helyét végül Schulek János találta meg, és kezdett el ott ásni 1934 végén. Ahogy a palota
építéséhez majdnem minden Visegrádon építtetõ király hozzájárult, úgy a felújításon a Visegráddal
foglalkozó leghíresebb régészek, történészek mindegyike dolgozott - Schulek Jánostól Héjj Miklóson
át Szőke Mátyásig.
A sokszor évtizedekig akadozó rekonstrukció a millennium közeledtével kapott új lendületet, és 2000-
re elkészült az ÉK-palota és a Herkules-kút rekonstrukciója. A palotán belül a kiállítótermek és a kőtár
a különböző korokból származó emlékeket mutatja be.

Forrás:
http://mek.niif.hu/01900/01918/html/index644.html
www.visegradmuzeum.hu
 264

Mátyás király legyőzi Holubárt.

Wagner Sándor festménye a fővárosi vigadóban. – Tull Ödön akvarell-képe után
Holubár cseh bajnok, ki a XV. sz.-ban Magyarországon is szerepelt, s kinek csodaszerü erejéről mondák
keringtek a nép között. Budán is megjelent Mátyás király udvarában, hogy a harcjátékokban részt vegyen. Erről
több, egymástól elütő leirás maradt ránk. Némelyek szerint Mátyás nyiltan hivta volna ki a vele harcolni
vonakodó Holubárt, mások szerint, hogy a magyar lovagság becsületét megmentse, mint ismeretlen, leeresztett
sisakrostéllyal vitt volna meg a király a kérkedő cseh vitézzel. A budai Zsigmond-utca volt állítólag a párviadal
szinhelye. A sok ezerre menő tömeg előtt Mátyás hosszas, kemény küzdelem után megsebesítette Holubárt, ki
lováról lebukván, kezét törte (némely följegyzés szerint maga a király is megsebesült, bár lovát még megülhette).
A nagylelkü győztes ellenfelét saját palotájában a maga orvosával ápoltatta, és felgyógyulása után dús
ajándékokkal bocsátotta vissza hazájába, «hadd hirdesse a magyarnak vitézségét». Az esetet több költőnk
dolgozta fel; igy Kisfaludy Károly, Budai harcjáték, Endrődi Sándor, Lovagjáték cimü versében. Holubár összes
viselt dolgairól P. Szatmáry Károly vig époszt írt Holubár Vencel lovag cimen (1889).
 265

Magyarország Mátyás halálakor

 266

A Magyar Királyság 1490-ben

(http://keptar.oszk.hu/html/kepoldal/index.phtml?id=009140)
 267

Mátyás-templom
http://hu.wikipedia.org/wiki/M%C3%A1ty%C3%A1s-templom

Koordináták: é. sz. 47° 29′ k. h. 19° 04′

A Mátyás-templom vagy Budavári Koronázó Főtemplom (hivatalos nevén Budavári
Nagyboldogasszony-templom) Budapest I. kerületében, a Szentháromság téren álló, nagy történelmi
múltra visszatekintő műemlék templom.

Története
Kérdések az alapítás
Az egyházi hagyomány szerint a templomot Szent István király alapította 1015-ben. A Szent István-
féle templomról sem okleveles, sem tárgyi adat nem maradt fent. Írott forrás csak a török hódoltság
után szól róla: Esterházy Pál nádor felirata az általa építtetett új főoltáron 1690-ben. E korban a
templomot általánosan „Szent István egyházá”-nak nevezik. A tatárjárás előtti alapításra enged
következtetni, hogy a templom az ősiség jogán már 1257-ben elsőbbséget élvezett a várbeli Mária
Magdolna-templommal szemben.
13. század: (Újra)alapítás
IV. Béla a tatárjárás után, 1255 és 1269 között, valószínűleg a régebbi, kisebb templom helyére
tornyos, háromhajós bazilikát építtetett. Az első építési ütemben (1255–1260) épült fel a főszentély és
a mellékszentélyek, az álkereszthajó és a Menyasszony-kapu, valószínűleg Villard de Honnecourt
irányításával. A budavári főtemplom első építési szakasza a lyoni katedrálissal mutatja a legközelebbi
rokonságot. A mestercsoport valószínűleg a csehországi Tišnov ciszterci monostorának építőiből állott
össze, akik a tatárjárás utáni mestervándorlás során IV. Béla király unokatestvére, Prágai Szent Ágnes
közvetítésével kerülhettek Magyarországra. 1260 körüli felbomlásának okai ismeretlenek.
A templom teljes kiépítése a második építési szakaszban történt meg, 1260 és 1269 között. A második
mestercsoport munkájára az észak-francia templomépítészet már német közvetítéssel gyakorolt hatást.
E műhely további munkái a soproni ferences templom és a klosterneuburgi kolostor, valószínűleg
hozzájuk köthető a Margit-szigeti domonkos apácakolostor kibővítése is, amely IV. Béla leányának,
Szent Margitnak otthona volt. A megépült budavári főtemplom kegyuraságát a király – leányára
tekintettel – egy időre e kolostornak adományozta.
A budavári Nagyboldogasszony templom a klasszikus gótika templomépítészetének legkorábbi és
legteljesebb hazai alkotása lett, amely teljes képet ad IV. Béla korának építészeti iskoláiról.
 268

14. század: Gótikus csarnoktemplom

A 14. század második felében gótikus csarnoktemplommá építették át. Az egész épület érett gótikus
stílusban történt átalakítását Nagy Lajos király 1370 körül kezdte meg a délnyugati Mária-kapu
kiépítésével. A reprezentatív, kétnyílásos kapuzat legközelebbi párhuzama a nürnbergi Szent Lőrinc
templom tizenöt évvel korábban épült portálja. Lajos uralkodása alatt megkezdték a bazilikális
elrendezésű templomtér teljes átalakítását az érett gótika szellemében. Az oldalhajók boltozatát a
főhajó magasságáig felemelték, és az így keletkezett magas falfelületeken gazdag kőrácsozatú,
hatalmas ablakokat helyeztek el, ezzel világos, levegős csarnokteret hoztak létre. Zsigmond király
uralkodása alatt a mellékszentélyeket meghosszabbították és nyolcszögletű, gótikus záródással látták
el. Az építkezés utolsó szakaszában a prágai Parler-műhely mesterei is dolgoztak az épületen. 1412 és
33 között Gara Miklós nádor megrendelésére ők építették fel az északi mellékszentély mellett a főúri
Gara család temetkezőkápolnáját. Az újonnan keletkezett csarnoktemplom legközelebbi rokona a
garamszentbenedeki apátság.

15. század: Mátyás temploma

A templom egy korai ábrázolása, 1448.

 269

A templom Hunyadi Mátyás uralkodása alatt érte el középkori virágzásának tetőpontját. A király
felépíttette a délnyugati harangtornyot, a hazai gótikus építészet egyik legnagyszerűbb alkotását. A
rajta elhelyezett Mátyás-címer felirata szerint a torony 1470-re készült el. A harangtorony, elpusztult
sisakjától eltekintve ma is az ekkor nyert formáját őrzi, jóllehet a 19. század végén kőanyagának teljes
cseréje elkerülhetetlenné vált. A kóruskarzatot támasztó nagy ív oszlopfője azonban ma is eredetiben
őrzi kőindái között Hunyadi János, Mátyás és László arcképét.
Mátyás királyi oratóriumot is emelt a templom déli szentélye mellé, ez azonban a török hódoltság ideje
alatt teljesen elpusztult. Ekkor, a 15. század végén kezdhették meg az északnyugati torony kiépítését
is, amely a török hódítás előtt a sisak kivételével már készen állott – ma azonban már csak Erhard
Schön 1541-ben készült metszete őrzi emlékét.
16. század: Eszki dzsámi
Buda 1526. évi első török megszállása során a főtemplom középkori tetőszerkezete és berendezésének
nagy része is megsemmisült. Az újjáépült Boldogasszony-templomot 1541-ben, Buda végleges
elfoglalása után a törökök sebtében mecsetté alakították át, hogy I. Szulejmán szultán itt adjon hálát
Allahnak a győzelemért. Berendezését, oltárait kidobálták, festett falait lemeszelték. Míg a többi
budavári templomot a mohamedánok elpusztították, a Mária-templom – mint Eszki dzsámi, vagyis
Öreg Mecset – fennmaradt. A rombolást persze nem kerülhette el teljesen: a megszállók Mátyás
királyi oratóriumát, az északi tornyot, a Garák kápolnáját és az oldalkápolnákat elbontották, hogy
köveiket máshol hasznosítsák.

Buda és Pest a 16. században

 270

17-18. század: Jezsuita templom

A templom Buda visszafoglalása (1686) után először a ferences, majd a jezsuita rend tulajdonába
került, amely azt barokk stílusban állította helyre. 1688-1702 között északi oldalához hatalmas
kollégiumot, déli oldalához pedig 1702-1714 között háromemeletes szemináriumot épített, így az
eredetileg szabadon álló templom egy nagy kiterjedésű épületegyüttes részévé lett. Ezzel a templom,
bár nagyszerű lelkipásztori munka színterévé vált, szinte minden középkori ékességét elveszítette,
levakolt külső homlokzata egyenesen jelentéktelenné vált.
Esterházy Pál nádor 1690-ben építtette föl az új barokk főoltárt, 1696-ban Pálffy Miklós tábornok
előcsarnokot építtetett a főkapu elé, ugyanebben az évben Mátyás tornyát már barokk hagymasisak
koronázta. 1707-re alakították ki a Loretói kápolnát, 1719-ben toronyórát kapott, nem sokkal később
felépítették oldalkápolnáit, és a Menyasszony-kapu helyén az új sekrestyét.
Az 1723. évi nagy budai tűzvészben a templom is leégett. A tűz elhamvasztotta harangjait, orgonáját,
bedöntötte oromzatát, bezúzta boltozatait és elpusztította a déli harangtorony sisakját is, amelynek
helyére 1737-re már egy kettős hagyma alakú barokk sisakot építettek. 1748-ban villám sújtotta:
tönkrement főoltárát csak 1760-ban sikerült pótolni.
A barokk átalakításoknak számos középkori elem esett áldozatul; a templom homlokzatának eredeti
karakteréből csak a Mátyás-torony néhány meghagyott ablaka őrzött valamit. A jezsuita rend
feloszlatása (1773) után a templom kegyura Buda város (később Budapest) tanácsa lett, a templomhoz
épült kollégium és rendház állami tulajdonba került.

19. század: Schulek Koronázó Főtemploma

 271

I. Ferenc József király 1873-ban kelt határozata alapján 1874-1896 között Schulek Frigyes vezetésével
nagyarányú újjáépítésre került sor, amely kialakította az épület mai képét.
Schulek a volt jezsuita épületek közé zárt templomot a szomszédos épületrészek lebontása árán
kiszabadította, visszaadva eredeti, különálló jellegét. Az épület boltozatát és falait több helyen a földig
lebontatta, hogy rekonstruálni tudja az eredeti építészeti megoldásokat. Mindenütt eltávolította a
barokk toldásokat, és a régebbi állapotok visszaállítására törekedett, de úgy, hogy a sérült részeket és
felületeket teljesen megújította. Így került sor a Zsigmond-féle mellékszentélyek lebontására és az
eredeti, egyszerűbb záródások visszaállítására, a Nagy Lajos-féle Mária-kapu kibontására, Mátyás
harangtornyának megújítására – ugyanakkor szinte valamennyi eredeti oszlopfő hűen újrafaragott
másolattal való cseréjére is. Ahol már támpontot sem talált, ott saját tervezésű részeket iktatott be: így
a Mária-kapu elé előcsarnokot emelt, az elpusztult Gara-kápolna helyére felépítette az új Szent István-
kápolnát, az északi oldalhajóhoz csatlakozó barokk kápolnasort neogótikus stílusban újjáépítette, a
déli harangtornyot korábbi ábrázolások alapján a mai pazar kősisakkal koronázta meg és neogótikus
erkélykoszorúval díszítette, az északi tornyot késő román modorú fiatornyos sisakkal látta el, a két
torony közé áttört oromzatot helyezett, fölépítette a két sekrestyét és a szentélyhez északról csatlakozó
királyi oratóriumot. Az 1780-ban kialakított kriptát is szabad neogótikus stílusban újította meg.
A restaurálás belső díszítőmunkáit és a berendezés elkészítését Schulek mellett Székely Bertalan és
Lotz Károly irányította. Ők maguk festették az alakos festményeket, terveik alapján Kratzmann Ede
készítette a színes üvegablakokat, és Mikula Ferenc faragta az új szobrászati díszítést. Az oltárképeket
Zichy Mihály (Szent Imre-kápolna) és Aggházy Gyula (Loretói kápolna) festették, a főkapu
domborművét, amely a Magyarok Nagyasszonyát ábrázolja, Lontay Lajos mintázta. A padsorok és az
orgonaszekrény Schulek tervei szerint készültek.
A Koronázó Főtemplom 1893-ra készült el; a honfoglalás millenniumára ha nem is az eredeti
formákban, de a régi fényben ragyogott. 1898-ban III. Béla és felesége hamvai addigi altemplomi
őrzési helyükről felhozva az északi oldalhajó kápolnájában nyertek végső nyughelyet.
 272

A templom
 273

Schulek átépítésének értékeléseként elmondható ugyan, hogy korának gyermekeként nem értékelte
kellőképpen a templom időmarta, rendkívül rossz állapotú, de történelmi köveit, ezért azokat nagyrészt
gondos másolatokra cserélte. Mindazonáltal tudományos elmélyülésének és precíz formaátmentő
munkájának köszönhetően az egykori állapotokról ma is képet alkothatunk, ha legtöbbször nem is az
eredeti kövek állnak szemünk előtt. Az általa hűen rekonstruált, kisebb részben pedig méltó módon
újraálmodott, templom neogót építészetünk legigényesebb alkotása, belső díszítése az európai
szecesszió egyik csúcsteljesítménye.
1936-ban a budai vár visszafoglalásának 250. évfordulóján helyezték el a jobb oldali külső apszisfalon
azt a magyar és olasz nyelvű feliratot, mely Michele d'Aste bárónak állít emléket. D'Aste a csata során
kapott sebesüléseibe belehalt olasz alezredes nagyban hozzájárult az akció sikeréhez. A felirat magyar
szövege a következő: "Michele d'Aste báró olasz alezredes 1686. szeptember 2-án döntő rohamban
Buda felszabadításáért az elsők között áldozta életét itt helyezték örök nyugalomra"
A II. világháború előtt Teleki Pál kezdeményezésére megindult a templom teljes felújítása, azonban a
nagy világégés megakadályozta annak befejezését. Budapest 1944-1945-ös ostroma során az épület
igen súlyosan megsérült. Tetőzete kiégett, boltozatai megsérültek, orgonája elnémult. Altemplomában
a német tábori konyha, a szentélyben szovjet lóistálló volt. A háborús károkat a magyar állam állíttatta
helyre 1950-1970 között. Az utolsó háborús seb 1984-ben tűnt el a templomról: ekkor fejeződött be a
nagy orgona újjáépítése.
1994-ben máig ismeretlen merénylő pokolgépet robbantott az épület Halászbástya felé nyíló
kapujánál. Az értelmetlen terror tizenhat ablakot rongált meg.
1999-ben a magyar állam – története folyamán először – az egyház tulajdonába adta a templomot.
Minthogy az épület igen rossz állapotban került a plébánia tulajdonába, a templom teljes felújítása a
2005-öt követő években túlnyomórészt állami beruházásban történik.

A templom harangjai
Jelenleg 7 harangja van, ezek közül 6 a harangtoronyban található, egy átlőtt kisharang pedig a
huszártoronyban függ. 2 történelmi harangja mellé 2010-ben került négy új, ekkor a 3,2 tonnás Szt.
Károly-harang hangzáskorrekciójára is sor került a passaui Perner-öntödében.[1]
A harangok a harangtorony felső (1, 4) és középső (2,3,5,6) emeletén laknak, míg a 7-es a
huszártoronyban. 2011-ben új, tölgyfa harangszékekbe kerültek, és új, egyenes tölgyfa jármokkal,
kovácsoltvas nyelvekkel, meghajtással és vezérléssel szerelték fel őket. A négy nagyobb harang mellé
azonos súlyú elleninga épült, amely a haranggal ellentétes irányban lengve semlegesíti a harangozás
során keletkező vízszintes irányú dinamikus erőket, és így jelentősen csökkenti a harangtorony
terhelését. E Magyarországon még nem alkalmazott rendszer teszi lehetővé a hagyományos
"felülütős", lengő nyelvű harangozási mód alkalmazását.
Tömeg Átmérő Öntés
Titulus Készítette Tónus
(kg) (cm) éve

1. Krisztus-harang 4500 200 Rudolf Perner, Passau 2010. Asz0

Walser Ferenc,
2. Szt. Károly-harang 3200 180 1891. B0
Budapest

desz1,
3. XII. Piusz-harang 1900 155 Rudolf Perner, Passau 2010.
dúrterces

4. II. János Pál-harang 1500 135 Rudolf Perner, Passau 2010. esz1

5. Szentháromság-
900 117 Anton Zechenter, Buda 1723. f1
harang

6. Szent Margit-harang 110 52 Rudolf Perner, Passau 2010. asz2

7. Titulus nélküli harang 50 43 Anton Zechenter, Buda 1724. törött

 274

A Krisztus-harang
Három domborműve: Madonna a gyermek Jézussal, Keresztrefeszítés, Világbíró Krisztus. Fent
töviskoszorú fut körbe, amelyet a mottó fölött golgotavirág-motívum fog össze. Lent Mária-
monogramból eredő szőlőinda húzódik végig, amelyben a mottó alatt madarak bújnak meg. A
szobrászati díszítés Szőnyi Endre szobrászművész munkája.
Mottója: Sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelemségek, sem jelenvalók, sem jövendők, sem
erősségek, sem magasság, sem mélység, sem egyéb teremtmény el nem szakíthat minket Isten
szeretetétől, amely Krisztus Jézusban, a mi Urunkban van.
Ajánlás: Az üdvösség 2010. és XVI. Benedek pápa kormányzásának 6. évében a Budavári Főtemplom
közössége Varjú Imre plébános vezetésével az Isteni Megváltó, az Úr Krisztus tiszteletének szentelt
engem, hogy megfeleljek mindenkinek, aki reményének okáról kérdezi.
Ez jelenleg Magyarország 6. legnagyobb tömegű harangja, az 5. legnagyobb tömegű római katolikus
harang Magyarországon, és Budapest 2. legnagyobb harangja is.
A Szent Károly-harang
Domborművei: a szöveg közti mandorlákban a Magyarok Nagyasszonya, illetve Borromei Szent
Károly alakja. Felirata: Isten dicsőítésére, hazánk Nagyasszonya templomába, I. Mátyás király
tornyából szólítom a híveket. Védszentem Borromei Szent Károly bíbornok. Fölajánlott és fölszentelt
Hornig Károly báró, veszprémi püspök. Walser Ferencz öntött Budapesten, 1891.
Ezt a harangot vélte hallani lázálmában boldog IV. Károly király a halálos ágyán. [2] Ez a harang szól a
Magyar Televízió csatornáin is minden délben, 1994 óta.
A XII. Piusz-harang
Három domborműve: XII. Piusz pápa jellegzetes, széttárt karú gesztusával; Mária mennybevétele ;
Piusz pápa címere. Szabó Tamás szobrászművész alkotásai.
Mottója: Isten! Isten! Isten! Bár zengene minden szívben e kimondhatatlan név, minden jog,
igazságosság és szabadság forrása! 1956. XI. 10.
Ajánlás: Az Angyali Pásztor, XII. Piusz pápa tiszteletére és közbenjárása kiesdésére öntetett engem a
Budavári Főtemplom közössége Varjú Imre plébános vezetése alatt a megváltás 2010., XVI. Benedek
pápa kormányzásának 6. évében.
A II. János Pál-harang
Három reliefje: II. János Pál pápa 2000 nyarán megáldja a Szent Korona másolatát; a templom
főoltárának Mária-szobra, amelyet 2000. augusztus 15-én e koronával megkoronáztak; II. János Pál
pápa címere. Lebó Ferenc szobrászművész alkotásai
Mottója:
Ne féljetek az igazságtól!
Ne féljetek a jövőtől!
Ne féljetek, ha a szeretet áldozatot követel!
Ne féljetek odaszentelni az életeteket!
Ne féljetek az árral szembe menni!
Ne féljetek a szenvedéstől és a haláltól!
Ne féljetek befogadni Krisztust!
A címer alatti felirat: TOTUS TUUS
Egészen a tiéd vagyok és mindenem a tiéd.
Befogadlak mindenembe. Add nekem szívedet, Mária!
Ajánlás: II. János Pál pápa hősi tanúságtételének emlékezetére öntetett engem Varjú Imre plébános és
a budavári hívek közössége az Úr 2010., XVI. Benedek pápaságának 6. évében.
 275

A Szentháromság-harang
Felirata: Goss mich Antoni Zechenter in Ofen Anno 1723. (Anton Zechenter öntött Budán, 1723-ban.)
DEO Uni In Essentia Trino In Personis Patri, Filio et Spiritui Sancto D. D. (Az egylényegű és három
személyű Istennek, az Atyának, a Fiúnak és a Szentlélek Úristennek.)
Anno MDCCXXIII Post Urbem Incineratam Ipso Die Paschatis 28. Martii Hanc Campanam R. P.
Stephanus Dinarich Provinciae Austriae Societatis JESU Provincialis F. F. (A város leégése után, az
1723. évben, Húsvét napján, március 28-án e harangot a főtisztelendő Dinarich István atya, a Jézus
Társasága ausztriai tartományának provinciálisa F.F. (?))
A Szent Margit-harang
Dombormű: Árpád-házi Szent Margit alakja egy 1500 körül készült fametszet alapján
A dombormű alatt: Margit imái vezekelve szállnak
Mottó:
Örülj, vigadj magyar haza,
hogy Krisztus hozzád ily kegyes,
van már, ki érted szólana,
és üdvös pártfogást szerez.
A huszártorony harangja
A templom tetőzetének gerincén ülő, fából épült huszártorony rejti a templom hetedik, de örökre
elnémult kisharangját. Palástján csak egy feszület-ábrázolás látható, felirata: Goss mich Anton
Zechenter in Ofen 1724 (Anton Zechenter öntött engem Budán, 1724-ben). A harang vállánál a II.
világháborúban kapott belövés nyomán kéttenyérnyi lyuk tátong, emiatt használhatatlan, soha többé
nem fog már szólni. Egyenes fajármon függ, eredeti nyelve eltűnt.

Történelmi jelentősége

A templom felülnézetből
A IV. Béla által 1270-re felépített új Mária-templom igen hamar országos jelentőségű események
színhelye lett. 1279-ben már itt tartottak nemzeti zsinatot Fermói Fülöp pápai legátus és Lodomér
esztergomi érsek vezetésével, amelyen megintették Kun László királyt.
Az 1301 utáni trónviszályok során itt jelölték királlyá a cseh Vencelt és a bajor Ottót, majd 1309-ben
egy újabb nemzeti zsinaton Gentilis de Monteflorum bíboros, pápai legátus és Tamás esztergomi érsek
itt koronázta meg egy új koronával Anjou Károly Róbertet. Ugyanezt a királyt Visegrádon történt
halála és székesfehérvári temetése között itt ravatalozták fel.
 276

Zsigmond király 1412 januárjában az ekkorra már átépített templom falaira először függeszti fel
győzelmi zászlóit, amelyeket a Velence elleni hadjáratban zsákmányolt. E gesztusból majd Hunyadi
János teremt hagyományt. 1424-ben, Úrnapján Zsigmond király és német-római császár vendégeként
II. Mánuel bizánci császár fordult meg falai között. Zsigmond halála után 1438-ban Albert, 1440-ben
I. Ulászló király bemutatása történt meg, megválasztásuk után, a templomban. Ulászló 1444-ben,
diadalmas hadjárata után itt tartotta ünnepélyes hálaadását Hunyadi Jánossal együtt.
Kapisztrán Szent János itt tartott toborzó szónoklatot a török elleni hadjáratban való részvétel
előmozdítására. Hunyadi 1455-ben itt kapta meg a keresztet Carvajal pápai legátustól, és innen indult
Nándorfehérvárra.
III. Callixtus pápa 1456-ban társaskáptalant alapított a templom mellett. (Ez a török hódoltság alatt
megszűnt, de a „Szűz Máriáról nevezett Pest-újhegyi prépost” címét az apostoli magyar király, majd
1920 óta az esztergomi érsek mindmáig adományozza.)
Hunyadi Mátyás trónralépésekor, 1458-ban a Szent Korona nem volt Magyarországon. A prágai
fogságából hazatérő Mátyás ezért egyfajta „korona nélküli koronázás” keretében a
Nagyboldogasszony-templomban ünnepélyesen megkezdte uralkodását: hálát adott Istennek és
Máriának, Magyarország Nagyasszonyának, akinek különleges tiszteletét édesapjától örökölte; az oltár
előtt ígéretet tett a szent jogok megtartására, majd palotájába ment, és trónjára ülve megkezdte az
ország ügyeinek intézését.
Mátyás itt tartotta mindkét esküvőjét: 1461-ben Podjebrád Katalinnal és 1476-ban Aragóniai
Beatrixszal. A templom plébánosa ez időben Ilkuszi Bylicza Márton, Mátyás barátja, kitűnő csillagász,
Regiomontanus munkatársa.
1526-ban Pozsonyba menekítették a templom kincseit. Werbőczy István nádor itt hirdette ki Szapolyai
János királynak (1526-1540) a franciákkal, a pápával, Velencével, valamint Firenzével megkötött
szövetségét. Néhány hónappal később, Szent István király ünnepén már az ellenkirály, a Habsburg I.
Ferdinánd vett részt itt a szentmisén.
A megszálló törökök 1541-1686-ig Buda főmecsetjeként használták. A legenda szerint a templomban
halt meg Gül Baba, a bektási dervis rend tagja, akinek rózsadombi türbéje (mauzóleuma) ma is az
iszlám világ legészakibb zarándokhelye.
A Budáért folytatott elkeseredett harc győzelmét a kortársak a templom Mária-szobrával történt
csodának tulajdonították, amelyet a törökök nem semmisítettek meg, csak elfalaztak. Az 1686. évi
ostrom utolsó rohama előtt a II. Ulászló által adományozott fogadalmi szobor elé húzott fal egy
nagyobb robbanás alkalmával ledőlt, és a főmecsetben imádkozó törökök előtt megjelent a Magyarok
Nagyasszonyának régen elfeledett szobra. A szemtanúk babonás rémülete a várvédőkön is úrrá lett; a
vár még aznap este a keresztények kezén volt. A diadalmas Mária-szobrot hálaadó körmenetben
hordozták végig Buda utcáin. Erre az eseményre emlékezve a templom mindmáig kegyhely.
A templomot 1686 után birtokló jezsuita rend igen gondos gazda volt a maga módján: a Jézus
Társasága által fémjelzett 87 esztendő lelkipásztori virágkor a templom történetében. A szellemileg is
letarolt várost kollégiumuk segítségével ők művelték és ők tették újra katolikussá. A rend (az
ellenreformáció küzdelmei nyomán is) erősen kötődött a Habsburg-uralkodóházhoz, tagjai között alig
találunk magyarokat, ahogyan az újra betelepülő polgárság is, akárcsak a középkorban, német
anyanyelvű volt. Mégis ezeknek a szerzeteseknek köszönhető, hogy kivirágzott és szétsugárzott
Budavárából a Magyarok Nagyasszonya-kultusz és a Regnum Marianum (Mária országa) eszme és a
szent királyok tisztelete, amely a magyar identitástudat egyik oszlopa és a nemzeti önállósági
törekvések szellemi alapja lett.
A templom előtt 1713-ban állították fel a fogadalmi pestis-emléket, azaz a Szentháromság-szobrot,
amely az ország számos hasonló alkotásának mintájául szolgált.
1867-ben, a Kiegyezés csúcspontjaként Simor János bíboros-hercegprímás itt koronázta magyar
királlyá I. Ferenc József osztrák császárt és feleségét, Erzsébetet a Szent Koronával. Ebből az
alkalomból, itt hangzott fel először Liszt Ferenc Koronázási miséje.
1916. december 30-án itt koronázta meg Csernoch János bíboros-hercegprímás IV. Károly királyt és
feleségét, Zita királynét a Szent Koronával.
 277

A templom oltára (2011)

2000-ben a Nagy Jubileum évében az egykori koronaküldésre emlékezve a templom fiataljai a Szent
Korona újonnan készült másolatát, amelyet II. János Pál pápa Rómában megáldott, gyalogos
zarándoklattal hozták hazáig, és Nagyboldogasszony ünnepén a pápa engedélyének birtokában
megkoronázták vele Szűz Máriának a főoltáron lévő szobrát.

Lábjegyzetek
1. ↑ http://www.matyas-templom.hu/hun/kepek/rekonstrukcio/Harangok_web_K.pdf
2. ↑ Balassa Imre: A magyar királytragédia. IV. Károly élete. Budapest, Világirodalom K. 1925

Források
Csemegi József: A Budavári Főtemplom (Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata, Budapest, 1955.)
Dr. Czagány István: A Hunyadi-ház tagjainak eredeti arcképei a budavári főtemplomban. In:
Művészettörténeti Értesítő 1976. 2. ISSN 0027-5247
Dr. Czagány István – Gink Károly: A budavári Mátyás-templom (Budapest, 1984.)
Entz Géza: A budavári Nagyboldogasszony-templom és a Halászbástya (Corvina, Budapest, 1974.)
ISBN 963-13-2702-7
Dr. Fábián János: A budavári Mátyás-templom (Budapest, é.n.)
M. Takács Marianna: A Budavári Mátyás-templom. A Budapesti M. Kir. Pázmány Péter
Tudományegyetem Művészettörténeti és Keresztényrégészeti Intézetének dolgozatai 64. Budapest,
1940.
Mátéffy Balázs: A Koronázó Főtemplom (Corvinus Kiadó, Budapest, 2002.)
Mátéffy Balázs – Gadányi György: Élő Kövek – az ismeretlen Mátyás-templom (Viva Média-
Incoronata, Budapest, 2003.) ISBN 963-7619-51-8
Monumenta Ecclesiæ Strigoniensis. Ordine chron. disposuit, dissertationibus et notis illustravit Dr.
Ferdinandus Knauz, Strigonii, Tom. I. 1874, II. 1882, III. 1924.
Dr. Nemes Antal: A Budavári Koronázó Főtemplom (Budapest, 1893.)
Dr. Nemes Antal: Adalékok a Budavári Főtemplom történetéhez (Budapest, 1932.)
Némethy Lajos: A Nagyboldogasszonyról nevezett budapestvári főtemplom történelme (Esztergom,
1876.)
Pogány Frigyes (szerk.): Budapest Műemlékei I. (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1955.)
http://budapestcity.uw.hu/03-muemlekek/01/Matyas-templom/index-hu.htm
 278

Corvinák
http://hu.wikipedia.org/wiki/Corvin%C3%A1k

A Philostratus-corvina[1] díszes oldala

A corvinák (ejtsd: korvinák) Hunyadi Mátyás híres könyvtárából, a Bibliotheca Corvinianából
származó kódexek.
Nevének eredete a latin corvus szó, melynek jelentése holló. (Mátyás családi címerében látható a
gyűrűt tartó holló). I. Mátyás az 1460-as években kezdett el könyveket gyűjteni. Könyvgyűjtő
szenvedélyét valószínűleg Vitéz János, Várad (ma Nagyvárad) püspöke valamint Janus Pannonius
táplálták. Miután mindketten részt vettek a király ellen szervezett összeesküvésben, az ő könyvtáraik is
a király gyűjteményébe kerültek. Mátyás 1476-ban feleségül vette Aragóniai Beátrixot, aki Nápolyból
hozott magával gazdag könyvgyűjteményt. A Bibliotheca Corviniana gyarapodását segítették az itt
dolgozó másolók, fordítók, könyvkötők és a beszerzők nemzetközi hálózata is. A könyvtár létesítése
beilleszkedett a kor humanista törekvéseibe, a könyvek száma felülmúlta az firenzei Lorenzo il
Magnifico gyűjteményét is.
Mátyás halála után azonban leállt a munka a könyvtárban. Amikor a török hadsereg elfoglalta Budát,
kifosztották a könyvtárat, a legtöbb itt található mű, köztük 650 páratlan antik kézirat eltűnt. Néhány
könyv azonban megmaradt. Beátrix királynő például visszaküldött néhány művet Nápolyba. V. Károly
húga, Habsburg Mária (II. Lajos király özvegye) is magával vitt néhány corvinát Brüsszelbe. A
legtöbb könyv azonban Konstantinápolyba vándorolt, és, mint utóbb kiderült, évszázadokig arra
használták, hogy kedvelt nagyköveteket ajándékozzanak meg az egyes darabokkal. Így kerültek
könyvek a például a lengyel Torunba, Oxfordba vagy Lipcsébe. Huszonhat könyvet Ferenc Józsefnek
küldtek, ezeket Bécsben őrizték.
 279

Csapody Csaba szerint: Mégis, legalább mennyiségben, a könyvtár zöme még együtt volt akkor,
amikor Szulejmán szultán 1526-ban bevonult Budára. Pestet, Budát elhamvasztotta, de a királyi
palotát megkímélte ettől a sorstól. „Mivel benne tartózkodott, nem tartotta illendőnek a fölégetését."
De „a nyomorult királynak a várban levő tömérdek kincsei, házi berendezése, ágyúi, ágyúgolyói
lefoglaltattak". A tömérdek elhurcolt zsákmány közt kellett lenniük a Corvina Könyvtár díszes
köteteinek is, mert ettől kezdve sorra bukkannak föl korvinák Konstantinápolyban, és a végső
maradványokat 1862-ben a Magyar Tudományos Akadémia egy küldöttsége megtalálta a szeráj
helyiségeiben. Ezek egy-két kivétellel ma szultáni ajándékként Budapesten vannak.
1990-ben, Mátyás halálának 500. évfordulóján kiállítást szervezett a Magyar Nemzeti Könyvtár, hogy
bemutassa a felkutatott darabokat. Ez a kiállítás csak töredékét tudta bemutatni az egykori
gyűjteménynek, de így is megmutatta, hogy a Bibliotheca Corviniana egykor közvetlenül a Vatikáni
Könyvtár után következett nagyságban, és a művek változatosságában.
A Bibliotheca Corviniana 2005-ben felkerült az UNESCO Világemlékezet listájára.

Szakirodalom

 Csapodi, Csaba - Csapodiné Gárdonyi, Klára: Bibliotheca Corviniana (Budapest, 1976.)

 Norman Davies: Europe, a History. (Pimlico, 1997.)
 http://www.corvina.oszk.hu/
 http://reneszansz.pbworks.com/w/page/14453544/Corvin%C3%A1k
 280

Vitéz János
http://hu.wikipedia.org/wiki/Vit%C3%A9z_J%C3%A1nos

Vítéz János a szegedi pantheonban

Zrednai Vitéz János (Zredna, Kőrös megye, ma Horvátország, 1408 körül – Esztergom, 1472.
augusztus 9.) bíboros, esztergomi érsek.
Ifjúságáról kevés adat maradt, műveltségét a bécsi egyetemen szerezte. Annyi bizonyos, hogy a
zágrábi püspökségben lépett az egyházi rendbe és kitűnt a latin és görög tanulmányokban, valamint a
mennyiségtanban, ezért Hunyadi János rábízta fiainak, Lászlónak és Mátyásnak a neveltetését. 1433
táján a királyi irodába került, ahol mint jegyző működött, és Zsigmond, Albert és Ulászló királyoknak,
valamint Hunyadi János vajdának és kormányzónak titkára volt.
Amikor a várnai csatában a váradi püspök elesett, Hunyadi János őt ajánlotta erre a tisztségre, és a
pápa 1445-ben ki is nevezte. Ezidőtől kezdve igen fontos szerepet vitt az országban és fontos
küldetésekkel bízták meg, ő irányította a Hunyadi liga diplomácia lépéseit és követségeket vezetett,
tárgyalt Európa sok városában. 1448-ban részt vett Hunyadi oldalán a 2.rigómezei ütközetben. Bécsbe
küldték, hogy az osztrák rendekkel V. László kiadatása érdekében szövetséget hozzon létre, majd
utóbb, hogy Frigyes császárral a magyar korona visszaadásáról tárgyaljon. Lelkes szervezője volt a
törökellenes keresztény összefogásnak, kivette a részét az 1456-os nándorfehérvári diadalból.
Hunyadi János halála után atyai gondossággal őrködött fiai felett. Mivel a Hunyadi-ház legbuzgóbb
barátaihoz tartozott, anyja révén rokonságban állt a családdal, ezért V. László Hunyadi László
kivégeztetése alkalmával őt is elfogatta, de hamar szabadon bocsátotta. Mátyás megválasztatásában
jelentékeny szerepe volt. Ő ment Prágába Podjebráddal alkudozni, hogy Mátyást bocsássa szabadon.
Mátyás trónra lépése után kancellárjává nevezte ki és az ország ügyeire nagy befolyást engedett neki.
1463-ban a zágrábi vármegye kormányzója, 1464-ben ő és utódai a nagyváradi püspökségben a bihari
örökös főispánságot kapták, 1465 februárjában esztergomi érsek lett.
A nagy műveltségű főpap ekkor első teendőjének tekintette egy olyan országos intézet alapítását,
amely a magyarok szempontjából nélkülözhetővé teszi a külföldi egyetemek látogatását. Saját
költségén Pozsonyban megvetette egy négy karból álló egyetem alapjait (1465, Academia
istropolitana), amelynek tanszékeire a külföldi főiskolák nevezetesebb tudósait nyerte meg.
Ugyanakkor Esztergomban fényes palotát emeltetett, kép- és könyvtárt alapított. Kétségtelen, hogy a
tudományok és művészetek bőkezű pártfogása Mátyás által, főleg Vitéz befolyásának volt köszönhető.
A bensőséges viszony azonban a király és a prímás között nem volt állandó. Mátyás a pápa és a
főpapok buzdítására indította meg a csehországi háborút, rendkivüli terheket rótt a főpapokra; súlyos
adókat vetett ki rájuk és Vitéztől elvonta a pénzverdékből járó jövedelmét. Tiltakozásán a király
 281

könnyen túltette magát, sőt, utána feltűnően elhanyagolta Vitézt. Ilyen körülmények között, amikor
Mátyás régi ellenségei összeesküvést szerveztek a király ellen, nehézség nélkül nyerték meg a maguk
részére Vitézt is, kinek közreműködésével Kázmér lengyel herceget hivták meg a magyar trónra. Az
érseket azonban kanonokjai bevádolták a királynál, akiktől a fenyegető veszélyről értesülvén,
Csehországból Magyarországba sietett és váratlanul Esztergom alatt termett. Ekkor Szapolyai Imrét és
Országh Mihályt küldötte Vitézhez, hogy békésen oldják meg az ellentéteket (1471 végén). Vitéz, aki
ez időben bíboros lett, elfogadta a feléje nyújtott békejobbot; mindkét fél az elszenvedett sérelmekért
kölcsönösen feledést ígért, a király az érseknek és rokonainak bántatlanságot biztosított, viszonzásul
az érsek több új erősség szétrombolására és Kázmér ellen segélyhad nyújtására kötelezte magát. De
Vitéz csakhamar ismét alkalmat adott Mátyásnak a bizalmatlanságra, mire a király elfogatta és
Visegrádon őrizet alá helyeztette. A pápai követ és a főrendek közbenjárására visszabocsátotta ugyan
Esztergomba (1472), de itt Beckenselor János egri püspök felügyelete alá helyezte, akire az esztergomi
érsekség kormányzását is bízta. Vitéz hamarosan meghalt.

Művei
Nyomtatásban megjelent művei:
Oratio ad Sixtum III.
Epistolae in diversis negortis…;
Fraknói Vilmos: Vitéz János nagyváradi püspök politikai beszédei stb. (Budapest 1878); ugyanez
latinul is megjelent (Bécs 1878).
Vitéz János levelei és politikai beszédei

Forrás
Bokor József (szerk.). Vitéz, A Pallas nagy lexikona. Arcanum : FolioNET Kft. ISBN 963 85923 2 X
(1998). Hozzáférés ideje: 2009. szeptember 27.
Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái XIV. (Telgárti–Zsutai). Budapest: Hornyánszky.
1914. Online hozzáférés
Lengyel Réka: Vitéz János. In: Nemzeti Évfordulóink 2008. Budapest: Balassi Intézet, Nemzeti
Évfordulók Titkársága, 2008. p. 59.
Vitéz János lap
 282

Janus Pannonius
http://hu.wikipedia.org/wiki/Janus_Pannonius

Janus Pannonius pécsi szobra

Janus Pannonius (Csezmiczei János) (Csezmice, 1434. augusztus 29. – Medvevár, 1472. március 27.)
pécsi püspök, az első név szerint ismert magyar(-horvát) költő és humanista, aki egyes feltevések
szerint Vitéz János, más források szerint: Csezmiczei János[F 1] néven született.[F 2] Mátyás király
korában élt, latin nyelven írt. Korában Európa-szerte ismerték. Költészetének anyaga, nyelve és
hangulata az olasz humanizmus talajából nőtt ki. Verseinek világképe a humanizmus szellemében
alakult ki, költészetében vallásos érzéseknek nincs szerepe. Nagyra értékeli a földi életet, a békét, a
kultúrát, a természetet és a költői halhatatlanságot.

Élete
Életéről nem sokat tudunk. 1434. augusztus 29-én született, valószínűleg a Dráva menti (azóta eltűnt)
Csezmice községben. A Janus Pannonius a kor szokásának megfelelően felvett antikizáló humanista
név. Anyai ágon kisnemesi származású (apja, Pál a hagyomány szerint asztalos volt), de nem a
nemesi, hanem az ún. „agilis”-i rétegbe tartozott,[1] a családnak címere nem volt. Atyját korán
elvesztette, tizenhárom éves koráig özvegy édesanyja, a Szilágyiakkal és Hunyadiakkal rokon Garázda
(mások szerint: Zrednai [F 3]) Borbála nevelte és taníttatta, akinek összesen négy gyermeke volt (három
fiú- és egy leány). Így boldogan bízta a korán tehetségesnek bizonyuló János költséges külföldi
taníttatását nagybátyjára, Vitéz Jánosra.
1447-ben a magyar humanizmus gerince Pier Paolo Vergerio tanácsára Janus Guarino da Verona
ferrarai magániskolájába került. Guarinónál együtt nevelkedett a korabeli itáliai ifjúság színe-javával, s
a koraérett gyermekben hihetetlenül gyorsan bontakozott ki a költői tehetség. Guarino nemcsak latinra,
de görögre is tanította.
1454-ben Padovában jogi tanulmányokba kezdett. A kánonjogot négy év alatt, meglepő gyorsasággal
végezte el. Tanulmányai befejeztével itáliai útra indult.
Hunyadi Mátyás a magyar trónra kerülvén, Janust hazahívták rokonai, egyenesen az udvarba; mert az
új ország építéséhez jól képzett emberek kellettek. A királyné kancellárja, majd királyi kancellár –
azaz az udvari hivatalok vezetője lett; rokona, Vitéz János bíboros, prímás esztergomi érsek pedig
nemcsak az egyház hazai vezetőjévé, hanem Mátyás uralkodásának korai éveiben a király legfőbb
 283

tanácsosává – Mátyás után az ország második emberévé és a politika jelentős irányítójává vált.
Mátyásnak szüksége volt arra, hogy az egyház feltétlenül mellette legyen központosító politikájában,
ezért a püspökségek élére legmegbízhatóbb híveit állította. Így lett Vitéz kinevezése után Janus
Pannonius pécsi püspök.
Élete nagy részét betöltötte a politika, de nem hagyta abba költői munkásságát sem. Leginkább az
epigramma és az elégia műfajában alkotott. Kétségeit, bánatait – így az édesanyja elvesztése miatti
gyászt, vágyódását a napfényes Itáliába meghitt hangú költeményekben fejezte ki. Közben százszámra
írt csipkelődő epigrammákat is.
1466-ban súlyos betegség, tüdőbaj támadta meg. A főrangúak közt kirobbant 1467. évi Mátyás-ellenes
összeesküvéstől mind Vitéz János, mind ő távol tartották magukat, amiért a király hálásnak
mutatkozott. Mikor azonban Mátyás a főnemességet megadóztatta, Janus többedmagával a király ellen
fordult: az 1471-es nagy főúri zendülésnek Vitéz Jánossal együtt ő volt a szervezője, ezt azonban a
király ügyesen leverte. Janus ekkor Pécsbe húzódott, és a vár falai között védekezett, majd kincseivel
Velence felé vette útját. Beteg teste azonban nem bírta, s 1472. március 27-én Medveváron elhunyt.

Halála után
A püspök maradványait tartalmazó sírra 1991-ben a pécsi székesegyház altemplomában bukkantak
rá.[2] 2008. október 21-én püspöki szentmise keretében temették újra a bazilikában.
2009. május 29-én mutatták be a számítástechnika segítségével a költő arcképét. [3]

Elkészült Janus Pannonius arca (fotó: Laufer László)

Művei
Latinul írt. Költészetének több korszaka van. Nagyon határozottan elkülönül egymástól az itáliai és a
magyarországi korszak. Az itáliai költeményeire jellemző az életvidámság, gyakori témájuk a
szerelem, de az egyház bírálata is, bár ő is pap volt. Kedvelt műfaja az epigramma, melyekből árad a
hedonizmus.
Legismertebb műve a Pannónia dicsérete (Laus Pannoniae; 1465 körül) című epigramma, melyet már
Magyarországon írt. Időmértékes disztichon verselésű, két részből áll, egy előkészítő részből és egy
csattanós lezárásból. A költemény sajátos reneszánsz jegye a költői öntudat megfogalmazása. Egy
lehetséges értelmezés szerint a reneszánsz író ki akar lépni a névtelenségből, és már maga kíván
„versének hőse” lenni. Büszkén hirdeti, hogy általa lehet hazája híres, ő hozza meg Magyarország
számára az ismertséget.
 284

Janus Pannonius: Pannonia dicsérete

Eddig Itália1 földjén termettek csak a könyvek,
S most Pannónia2 is ontja a szép dalokat.
Sokra becsülnek már, a hazám is büszke lehet rám,
Szellemem3 egyre dicsőbb, s általa híres e föld!
(Berczeli Anzelm Károly fordítása)

Mátyás király udvarában latin nyelven írtak a magyar költők. Ahogy ez akkoriban szokás volt a
művelt világban, a korszak legkiválóbb költője a nevét is latinosan írta: a Janus Pannonius nevet
vette föl, ami annyi, mint „Pannóniai János”.
A király könyvtára messze földön híres volt. A kézzel írt és festett, majd a könyvnyomtatás
feltalálása után nyomtatott könyveit a királyról (Corvin Mátyás) corvináknak nevezték.
Mátyás király idejében latinul írtak a költők. Ismereteink szerint magyarul csak a népdalok terjedtek
a 15. században. Ez a vers műfordítás: a 20. században élt költő fordította magyarra.
Janus Pannonius (eredeti nevén Csezmiczei János) Mátyás udvarában élt. Itáliában tanult. Nagyon
fiatalon lett költővé. Verseit Európa több királyi udvarában ismerték. Mindmáig a legismertebb
magyar költők közé tartozik. Ennek egyik oka, hogy a latin nyelvet lényegesen több országban
ismerik, mint a magyart. Másik oka az, hogy Janus Pannonius nagy művésze volt a latin nyelvnek.
Egyik fordítója, Csorba Győző szerint a latin szövegeken is érződik a magyar észjárás: a költő
magyarul gondolkodott, és latinra fordította gondolatait. Ezért úgy kell tolmácsolni, mintha egy
latinra fordított magyar verset visszafordítanánk magyarra.
Janus Pannonius öntudattal vallja, hogy a magyar föld már az ő könyveiről és verseiről is híres. Ez
nem túlzás, mert költészetét Európa-szerte elismerték.
A vers formája epigramma. Az epigramma rövid, magvas gondolatot tartalmazó vers. Az ókori
görög és római költészetből származó műfaj. Formája szerint időmértékes verselésű, melynek
lényege a hosszú és rövid szótagok szabályos váltakozása.
Két részből áll: egy előkészítő részből és a csattanóból.
Jegyzetek:
1 Itália: a mai Olaszország területe
2 Pannónia: Magyarország latin neve (eredetileg a Dunántúl, mely valamikor a Római Birodalom része
volt)
3 szellemem (itt): hírnevem
Forrás: http://www.pccd.hu/nemzetismeret/?id=4.35
 285

Magyarországon írt műveire, ellentétben az itáliai költemények hangulatával, a búskomorság jellemző.

Inkább elégiákat írt. Búskomorságának oka, hogy a városi kultúrához, pezsgő, aktív szellemi élethez
szokott. Magyarországon társtalannak érzi magát, s fokozza bánatát, hogy a betegsége is kiújul.
Az Egy dunántúli mandulafáról (De amygdalo in Pannonia nata; 1466) egy elégico-epigramma.
Pannonius kinn van a kertben, és egy csodálatosan szép mandulafát lát a télben. A verset egy nyílt
kérdéssel zárja: vajon ennyire várta már a tavaszt? A költő magára vonatkoztatja a mandulafát, amely
el fog fagyni. Itáliában ő volt valaki, volt akivel megbeszélje mindennapos dolgait, verseit.
Magyarországon úgy érzi nem tud kibontakozni, nem tudja igazán megmutatni magát. A versnek van
egy nem várt fordulata – ahelyett, hogy örülne a mandulafa szépségének, felteszi a kérdést, hogy mi
lesz vele, sőt még hangsúlyozza is, hogy el fog fagyni.
A Mikor a táborban megbetegedett (De se aegrotante in castris; 1464) című versének középpontjában
a testi szenvedés realisztikus leírása áll. A vers tételében megtudjuk, hogy Janus, aki püspöksége miatt
hadba kell szálljon, nem fél a katonáskodástól, bátran vág neki az útnak. Nemsokkal ezután azonban
átkozódni kezd, szidja Prométeuszt, aki lehozta az emberek számára a tüzet. Szerinte ez azért hatalmas
bűn, mert ennek következtében az égiek kinyitották Pandóra szelencéjét, és minden betegség
elszabadult. (Köztudott, hogy Janus tüdőbajos volt.) További mitológiai példákkal támasztja alá azt,
ami igazi reneszánsz értéknek számított; a műveltséget. (Janus maga is poeta doctus volt). Egy későbbi
váltás után pedig az előzőektől elétérő naturalisztikussággal mutatja be a tüdőbaj tüneteit: az
orrváladékot, a vérnyomásingadozást, a fájdalmat stb. Majd ismételten a reneszánsz értékekre tér
vissza, ahol az egyén mindennél fontosabb. Nem véletlenül kezd kérdésekbe bocsátkozni: mi lesz a
világgal nélküle, mi lesz ha ő már nem ontja a szép verseket? A versét pedig egy ars poetica (költői
hitvallás) taktussal zárja, melyben meghagyja, hogy mi legyen a sírfeliratán. A vers 1464-ben
keletkezett, Janus pedig 1472-ben hunyt csak el. A pillanatnyi bajban is meglátszik, hogy mennyire
eltúlozza azt.
A Búcsú Váradtól (Abiens valere iubet sanctos reges, Waradini; 1458) című vers egy elégiko-óda,
Pannonius egyik legnagyobb műve. A humanista világszemléletű ember értékrendjét fejezi ki azzal,
hogy mitől fáj a legjobban elszakadnia: „válogatott könyvek szépségein elgyönyörödni”, „csacsogó
csermely partján heverészni”, „kéklő égbolt”, „kristálypatakok, zöldbe borult ligetek”. Jól érezhető a
reneszánsz ember életigenlése – a földi létet már nem siralomvölgyként jeleníti meg. A vers
indulásában Janus szomorú, hogy el kell hagynia Váradot, de boldog is egyben, hiszen új vidék várja,
és új ismereteket szerezhet. Ezek az ambivalens érzések. Az első versszakkal csak a refrén áll
szemben, a depressziósság után egy kényszeredett felkiáltás; dinamikus igék jellemzik, alliteráció
(„viam voremus”)teszik monotonná. Majd megismerhetjük a Várad környéki téli tájat, csodálatosan
ötvözve a reneszánsz elemeket az ember hétköznapi érzéseivel. A refrén később a fokozás szerepét is
betölti. A vers hangulata átcsap nosztalgiázásba, azaz az előbbi jövő időből a múltba csöppenünk.
Érzelmi keretet épít fel a félelemre és a szorongásra. Mivel tüdőbeteg, rossz lesz neki itthagyni a jó kis
fürdőket, hiszen az út igencsak megviseli az ember tüdejét télidején. Mivel igazán reneszánsz, itáliai
műveltségű ember, rossz lesz itthagyni a könyvtárakat. Továbbá már nem Istenhez imádkozik, hanem
(ahogy a reneszánsz ember teszi) egy személyiséghez: Szent Lászlóhoz. Ezek tehát mind
szimbólumok: fürdő = az egészség alapérték, könyvtár = poeta doctus, aranyba vont királyok =
művészet, lovag király = egyéniség. Majd az utolsó versszak, beleképzelve magunkat a költő
helyzetébe az indulás, ahogy megindul a szekér, és egyre távolodik Várad…
A Galeotto Marzióhoz (Galeotti peregrinationem irridet; 1450) című epigrammája abszolút
hármasságokra épül. A verset Galeotto Marziónak, legjobb barátjának és ferrarai iskolatársának írta,
aki mindenben radikálisan követte az egyházat, és az egyház által megszentelt években mindig
elzarándokolt a pápaság központjába. Janus nem a hit vagy a vallás ellen tiltakozik művében, hanem
az ellen, hogy esztelenül követi azt barátja. Az első hármasság három szimbolikus kifejezés (hiszékeny
csőcselék, agyrémektől rettegő tömeg, álszent had) mely a fokozást szolgálja. A következő hármasság
három nagy görög filozófus, Protogoras, Theodorus, Epikur. Ezt poeta doctusságának bebizonyítására
építette a versbe. Majd a harmadik hármasság a múzsáknak szól (Múzsa-had, Phoebus, Vulkán). A
vers tehát a hit pénzzé tétele ellen tiltakozik. (Jó példa rá a búcsúcédula, melyet pénzért megváltva
Isten megbocsátott az elkövetett bűnökért, ami akár emberélet kiontása is lehetett.) Abszolút
személyes vers. Az utolsó sora pedig meglepő is lehet, ha nem tudnánk a mélyére nézni: "Mert hívő
 286

ember költő nem lehet!". Természetesen Janus is hivő volt, és kijelentését nem az egyház, és a vallás
ellen tette, mindössze a pillanatnyi értékrendszer ellen.
Egy dunántúli mandulafáról című versében a költő a tél idejében virágba borult mandulafát saját
sorsának jelképeként értelmezi. A verset egy téli időben virágzó mandulafa ihletett meg. A látott
jelenséget jelképnek érzi: ő ez a mandulafa, korán nyitott ki, virágai a pannon télben halálra vannak
ítélve. A vers második fele a „merész” virágzás következményei méri fel. A költő itt a „zúzmara”
eljövetelétől való félelmét fogalmazza meg, egy mitológiai név bekapcsolásával. Itt megjelenik Phyllis
tragédiája is. A költemény a virágzás szépségét és a szépség veszélyeztetettségét bemutatva, minden
kor kivirágzó szépségeinek és értékeinek a veszélyeztetettségét is érzékelteti. Ez a költemény
általánosabb mondanivalója.

A megtalált Janus-töredék
A költő életművéből eddig hiányzó töredékre bukkant 2009-ben Szentmártoni Szabó Géza
irodalomtörténész. A világhálón képi formában feltett írást egy régi francia történeti és régészeti
folyóirat tartalmazta. Az 1898-ban megjelent szerkesztés alapján az Anjou uralkodót I. René nápolyi
királyt dicsőíti a költemény. Az eredeti példánya a Nápolyi Nemzeti Könyvtárban megtalálható. A
verset 18 éves korában írta Janus Pannonius, melynek részei eddig is ismertek voltak 1880 óta, egy
vatikáni kézirat alapján. A most felismert új sorok a vers további részei, mely Nápoly 1442-ben történt
elfoglalásáról szólnak.[4]

Jegyzetek
1. ↑ A III.Calixtus pápához 1458-ban benyújtott kérelemben Johannes de Chesmice néven jelenik meg,
mint titeli prépost.
2. ↑ A régebbi irodalomtörténet-írás lehetségesnek tartotta, hogy Kesincei vagy Csezmicei János néven
született. E hipotéziseket ma már nem tartjuk valószínűnek, ld. Csapodi Csaba: Janus Pannonius
kódexei és címerhasználatának kérdése. Magyar Könyvszemle, 2003., 119. évf./2. sz. Bár sok korabeli
dokumentum emlegeti „Csezmicei” Jánosként is, ezzel valószínűleg nem a családnevére, hanem a
születési helyére utaló ragadványnév.
3. ↑ Csapodi Csaba: Janus Pannonius kódexei és címerhasználatának kérdése. Magyar Könyvszemle,
2003., 119. évf./2. sz.

Források
1. ↑ Agilis: E kifejezéssel illették azokat, akik maguk nem voltak nemesek, de vagy anyjuk, vagy
feleségük az volt. A nemesség nem öröklődött nőágon, a feleség vagy anya címerét nem viselhette a férj
vagy a gyerek, mégis bizonyos társadalmi megbecsülésben része volt.
2. ↑ Bizonyossá vált: Janus Pannonius maradványaira bukkantak
3. ↑ Ilyen volt Janus Pannonius arca - képpel | Közélet | Baranya | bama.hu BAMA
4. ↑ 2009-10-02 Janus Pannonius és az Internet. (Hozzáférés: 2009. október 24.)

Irodalom
Galántai Erzsébet: Janus Pannonius két itáliai epigrammájának antik előzménye : [Antike Parallele zu
zwei italienischen Epigrammen von Janus Pannonius] In: Acta Universitatis de Attila József
nominatae : acta antiqua et archaeologica, 1983:Suppl. 4, 61-64. p.
 287

Antonio Bonfini
http://hu.wikipedia.org/wiki/Antonio_Bonfini

Antonio Bonfini (1434-1502), Philostratus kódex,

Bibliotheca Corviniana
Antonio Bonfini[1] 1427 vagy 1434 decemberében született a közép-itáliai Piceno tartományban,
Ascoliban vagy Patrignonéban.[2] Mindkét város a maga szülöttének tekinti.

Neveltetése
Humanista szellemű nevelést kapott. Ascoliban tanítója Enoc d'Ascoli volt, aki megtalálta Tacitus
egyik kéziratát a hersfeldi kolostorban. Magisteri címet szerzett. Fiatal korában gazdag családoknál
nevelőként dolgozott, előbb szülőhelyén, először odahaza, aztán Firenzében, Padovában, Ferrarában,
Rómában. 1465-ben elvette feleségül Spina di Marino della Roccát, egy ascoli tanácsúr lányát, aki
négy fiú és egy lány anyja lett. Az egyik fiú, Francesco, jó nevű orvos lett, a leány, Francesca Ventidia
apáca a helybeli Szent Egyed kolostorban, ahol – állítólag – 115 éves korban bekövetkezett haláláig
élt.

Professzori állás
Antalt 1473-ban meghívták az Anconától pár kilométerre délre fekvő Recanati iskolájába
professzornak. Az állást 1478-ban foglalta el. Addigra már jó kapcsolatokat épített ki mind a tudós
humanista-, mind az arisztokrata körökkel. Amikor tehát Aragóniai Beatrix, Mátyás magyar király
hitvese férjéhez Magyarországra indult, és 1476 októberében Loretón keresztülutazott, a helybeliek
büszkén vezették elé és mutatták be neki jeles tudósukat. A recanati állásban latint, görögöt, nyelvtant,
költészetet, előadóművészetet tanított nyolc-kilenc éven át. Jól mehetett a sora, fizetését fölemelték,
megbízását meghosszabbították, telket, földet vásárolt a városban, megkapta a polgárjogot. Tanári
munkáját komolyan vette. Tanítványai hálásan emlékeztek rá vissza, s közülük egy-kettő a kor ismert
tudósai közé emelkedett.

Utazás Magyarországra
1486. szeptember 1-jén három hónapi szabadságot meg útiköltséget kért a várostól, és 25-én útnak
eredt, hogy Aragóniai Beatrixszal való ismeretségét fölelevenítve bemutatkozzék Mátyás királynak.
Vitte magával a kész köteteket, immár megfelelő dedikációkkal, ezeket részben Mátyás királynak,
részben Beatrixnak ajánlva.
A fejedelmi udvarba, amely akkor a megszállt Ausztriában, Retzben tartózkodott, október 22. és 27.
között érkezett meg. A szívélyes fogadtatás után megjelenhetett a királyi család színe előtt, átnyújtotta
műveit, melyeket a király nagy érdeklődéssel fogadott, azonnal el is olvasott, és tetszését fejezte ki,
majd jó fizetéssel alkalmazta őt a felesége mellé felolvasónak. Antal igyekezett beilleszkedni az új
 288

környezetbe, barátokat és pártfogókat keresett. Szabadságát nyilván meghosszabbította, mert a három

hónap elteltével is Beatrix mellett maradt, és vele együtt ámulta végig azt a csodálatos díszszemlét,
amelyet a király 1487 augusztusában Bécsújhely mellett rendezett. Mátyás emellett megbízta a görög
Philostratos műveinek latinra fordításával, amit az év elején Ebenfurthban el is végzett, aztán a nyári
hónapokban Antonio Averulino (Filarete) építészeti traktátusát kellett olaszból latinra fordítania.
Mindebből kitetszik, hogy az uralkodó elégedett volt vele. Helyzete mégis kedvezőtlenül alakult, és az
év végén visszautazott Recanatiba, és ismét munkába állt az iskolában.

Visszautazás Itáliába
E váratlan fordulat okára közvetlen adatunk nincsen, az utalások és a körülmények azonban azt a
gyanút keltik, hogy az úrnőjével nem jött ki. Mátyás ez időben mindvégig a harctéren tartózkodott,
ezért udvaroncának sorsára aligha fordított gondot. Az viszont feltűnő, hogy míg Bonfini mindeddig a
legnagyobb elragadtatással nyilatkozott a királynéról, addig később, A magyar történelem tizedeiben
(vagy ahogy emlegetni szokták: a Magyar történetben), az asszony akkori magatartását keserű
szavakkal jellemzi: „Az ajándékok idehívták a poétákat, a szónokokat, a grammatikusokat is, akik
várakozásukban csalódva jóval szegényebben tértek haza Itáliába, mint ahogy idejöttek.” Itt valószínű
önmagára céloz.

A magyar háttér – utódlás

A fejedelmi pár kapcsolata éppen abban az 1485. esztendőben végzetesen válságossá vált, amelyben
az ő figyelme a magyar ügyek felé fordult. Ebben az évben a trónutódlás miatt aggódó Mátyás király –
tízévi meddő házasság után – arra az elhatározásra jutott, hogy utódjává nyilvánítja házasságon kívül
született, de törvényesített fiát, Jánost. A tizenkét éves fiút elismerte, gondoskodott rangjáról,
vagyonáról, elvitte hadjárataiba, bevonta a diplomáciai tárgyalásokba, sőt, olykor maga helyett őt
léptette föl egy-egy reprezentatív eseménynél. Hogy származása homályát eloszlassa, kidolgoztatta
számára a római eredet elméletét, és a Corvin nevet adta neki. Beatrix természetesen a leghevesebben
reagált erre, mert ő még reménykedett abban, hogy világra hozza a törvényes utódot.
Az udvar emiatt két pártra szakadt, és Bonfini a Corvin-oldalra állt. A később keletkezett Magyar
történet egyértelműen és kimondottan az ifjú hercegnek fogja a pártját, sajnálkozik bukásán, és
Beatrixról leplezetlen antipátiával beszél.
Történelmi munkája
Ezután Mátyás – mint mindjárt látni fogjuk – Bonfinit, addig Beatrix Ransanót bízta meg a magyar
történelem feldolgozásával. Mátyás nem mondott le a tudós familiárisról. Mihelyt az ausztriai
hadihelyzet valamelyest rendeződött, és decemberben létrejött a fegyverszünet, a nyugalom
beköszöntével első dolga volt, hogy visszahívja őt. A közvetlen okot az szolgáltatta, hogy 1488.
március 20-án Brünnben megjelent Thuróczy János Magyar krónikája, melyet szerzője a magyar
történelem összefoglalásának szánt, az udvar finomabb ízlésű körei azonban tűrhetetlenül barbárnak
találtak. Mátyás tehát fölkérte Bonfinit a tárgy reneszánsz szellemben, humanista stílusban, modern
módszerekkel és méltó terjedelemben történő feldolgozására, természetesen a számára kívánatos
felfogásban.
A megbízást tehát 1488 májusában kapta, a tájékozódás és az anyaggyűjtés után 1489-ben látott hozzá
az íráshoz. Ekkor vetette papírra első fogalmazásban az I. tized 1. könyvét. Hogy Mátyás halála
napjáig (1490. április 6.) meddig jutott el, az pontosan nem állapítható meg. Annyi bizonyos, hogy az
első 16 könyvvel már készen állt, de a III. decas 9. könyvéig, vagyis Mátyás trónra lépéséig még nem
érkezett el. Kenyéradója halála nyilván megakasztotta munkáját, de az országot nem hagyta el, II.
Ulászló koronázásán is jelen volt, az új uralkodó pedig a megbízást azonnal megújította, így az írást
nyomban folytathatta, és 1492-re eljutott Mátyás haláláig. A vállalkozás ezzel mintha nyugvópontra
ért volna. A 38 könyv után megírta a mű előszavát, amelyben Ulászlónak megköszöni, hogy elődje
halála után ő finanszírozta a munkát. A király is kifejezte elégedettségét, és 1492. október 10-én
magyar nemességgel adományozta meg, és a szerzőt koszorús költő címmel is kitüntette.
 289

Utazások
Bonfini ezek után elutazott Itáliába, és ismét tanítani kezdett, ezúttal Ferrarában. 1493 augusztusában
még ott volt. Közben azonban Budán történt valami, mert 1494 áprilisában újfent Magyarországon
találkozunk vele. Ekkor fizetést utalnak ki számára a kincstárból, ami azt jelzi, hogy történetírói
hivatalát fölvette, és hozzálátott a Magyar történet folytatásához, az új rendszer krónikájának a
rögzítéséhez. Ekkor írta meg a IV. decas 9–10. könyvét, majd folytatólag a többit, és hozzákezdett a
már kész darabok átdolgozásához. Ettől kezdve többé-kevésbé folyamatosan dolgozott, ámbár az
megállapítható, hogy az elbeszélést nem az eseményekkel egyidejűleg, hanem kisebb-nagyobb
késedelemmel vetette papírra. Azonban rögtön az újrakezdés után a mű két pontján határozott törés
tapasztalható. A nagyobb arányú átdolgozás nyoma az I. decas 2. könyvének 190. mondatáig látható, a
továbbiakban csak a legszükségesebb módosításokat hajtja végre, jelentékenyebb mértékben az I. tized
10. könyvén. És egy más jellegű törés látszik a IV. decas 9. és 10. könyve között, tehát nyomban az
indulás után: itt stílusa váratlanul lelassul és tónusa kedvetlenné válik. Az okot csak találgatni lehet,
gyanakodhatunk egészsége megromlására, a Mátyás idejéhez képest szürkébb viszonyokkal való
elégedetlenségére, de arra is, hogy a források szerint honoráriuma szűken folyt az államkasszából.
Tény, ami tény, a mű a IV. decas 10. könyvétől unalmassá válik.
A végleges formában elkészült I-IV. tized lemásolásához ugyanakkor, 1494 tavaszán kezdtek hozzá,
négy kötetben, parádés formában,drága pergamenre, valószínűleg illusztrálva. A másolás 1496 végéig
tartott. Ez a példány a királyi könyvtár számára készült. Később elkallódott (a 17. század végén két
kötet még megvolt belőle Esztergomban), szétesett. Az utóbbi időben csodálatos módon bukkant elő
belőle hat levél, kettő 1872-ben Nürnbergben, kettő 1923-ban Szegeden, kettő 1975-ben Budapesten,
ahova Nagyváradról került. Az V. tized másolásához hozzá sem fogtak, hiszen azon akkor még a
szerző dolgozott. A négy és fél tizedre rúgó eredeti szerzői fogalmazvány azóta mindenestül elveszett.
A másoló személye ismeretlen. Annyi bizonyos, hogy átlagon felül képzett és gyakorlott mester volt,
akit a szerző hozott magával Itáliából, amikor 1494 elején újra Magyarországra jött. Munkája magas
színvonalát az udvar is elismerte, mert miután a négy kötetet átnyújtotta a királynak, János másoló is
megkapta a címeres nemességet családjával együtt. Az adományozó oklevelet maga Bonfini
fogalmazta.

Kész a történelmi munka

Sokkal többet már nem is írt ezután. Elbeszélésében az 1496 júliusában tartott országgyűlés az utolsó
esemény, és célzást tesz egy az év októberében lejátszódott mozzanatra. E sorokat valamikor 1497
elején vetette papírra. Ekkor szélütést kapott, és már csak arra maradt ereje, hogy lediktálja az V. tized
néhány soros ajánlását, amelyben búcsút mond hivatásának. 1497 végén – jobbulása után – vissza
akart térni szülőföldjére, amire azonban nem került sor. 1502 tavaszán megint nekirugaszkodott, de az
utazás megint elmaradt. Ezúttal alighanem a halál hiúsította meg, talán éppen a készülődés izgalma
által kiváltott újabb szívroham. Öccse, Máté, 1502 közepén már halott bátyjára emlékezik.
Végrendeletének megfelelően Óbudán temették el a mai Szent Péter és Pál Plébániatemplom helyén
állott Szent Margit kápolnában, és sírjára ezeket a sorokat vésték:
Bonfini nyugszik e sírban alant, Picenónak a sarja,
Tisztesség, tudomány, szép szó volt az övé.
Csontjai fekszenek itt, de az ő történeti műve
Már a magyar földé, s ennél semmi se több.

Műve
A kortársak igen nagy fontosságot tulajdonítottak a műnek. A tudósok és a politikusok részéről is
élénk érdeklődés mutatkozott. Adatunk van arra, hogy már 1499-ben szerették volna kikölcsönözni, és
Miksa császár figyelmét is felhívták létére. A népszerűség azonban csak 1515-ig tartott.

Feledés
1515. július 19-én I. Miksa német-római császár, II. Ulászló magyar és cseh király és I. Zsigmond
lengyel király a bécsi kongresszuson (részletesebben lásd. Jagelló-ház) a közép-európai nagyhatalmak
 290

uralkodói átrendezték kapcsolataikat, a Jagelló-ház lemondott magyarországi igényeiről, és a terepet

átengedte a Habsburg-oknak. A megállapodás úgy szólt, hogy a magyar trónon ülő lengyel ág
esetleges kihalása esetén az uralom a riválisra száll át. Mint tudjuk, erre nem is kellett sokáig várni,
bár ezt akkor még nem sejthették. Az ellenségeskedést Habsburg-fölénnyel párosult barátság váltotta
fel. Bonfini művének éle a visszájára fordult, ezért ezután a létéről sem akartak tudomást venni. Az
1510-es évek közepétől kezdve teljes körülötte a csönd, senki sem beszél róla, senki sem olvassa, a
legtájékozottabb historikusok sem használják, nem is említik, a másolatok eltűnnek a süllyesztőben, a
legtöbb mindörökre.

Újra előbukkan
Bonfini neve tehát 1541 után váratlanul felbukkan a homályból, megindul a kutatás a tizedek után, és
1543-ban Bázelben nyomtatásban megjelenik az első három decas, az a rész tehát, amely politikai
tekintetben eléggé közömbösnek mondható. Ennek akkora sikere lett, hogy két év múlva németre, sőt
franciára is lefordították. Az irodalmi körök is értékelték, Hans Sachs 1561-ben feldolgozta belőle
Bánk bán históriáját. Tudunk olyan császári tisztviselőről, akinek a Magyar történet a kedvenc
olvasmányai közé tartozott.
Közben folyt a kutatás a rejtőzködő kéziratok után, melynek során a kolozsvári nyomdászt, Heltai
Gáspárt érte az a szerencse, hogy rábukkant a Mátyás-történet nagyobb részét tartalmazó IV.1–6.
könyvekre, és azokat 1565-ben közzétette. A nagy hírű filológus és királyi historikus, Zsámboki János
végre 1568-ban első ízben jelentette meg a teljes anyagot. Egypár szót azonban a bécsiek
érzékenységére való tekintettel még ekkor is mellőznie kellett.

Rerum Ungaricarum decades

A Rerum Ungaricarum decades modern igényű kritikai kiadásának munkálatai egy Krakkóban feltalált
korai másolat alapján az 1930-as években indultak meg Fógel József, Iványi Béla és Juhász László
gondozásában, valamennyi korábbi nyomtatott variáns figyelembevételével. Az I-III. decast
tartalmazó első három kötet 1936-ban ki is jött Lipcsében a Juhász szerkesztette Bibliotheca
Scriptorum Medii Recentisque Aevorum című sorozat részeként. Közbejött azonban a háború és Fógel
József 1941-ben bekövetkezett halála. A szöveg befejező részét tartalmazó IV/1. kötet 1945-ben jelent
meg Budapesten; a két szerkesztő a címlapra 1941-es dátumot nyomatott, hogy Fógel közreműködése
ne legyen megkérdőjelezhető. A IV/2. kötet a Bibliotheca újrainduló sorozatának első darabjaként új
anyaggyűjtés alapján 1976-ban jelent meg.

Értékelés
Végül is sikerült olyan művet alkotnia, amelyet évszázadokig nem lehetett megismételni. Hogy az
utókor mire tartotta, nemcsak a seregnyi kiadás jelzi, hanem az a tény is, hogy adataiban, a magyar
történelemről alkotott felfogásában jószerivel a 19. századig iránymutató maradt. Jelzi az is, hogy
pótlására, felváltására senki sem tudott vállalkozni, legnagyobb historikusaink évszázadokon keresztül
csak a folytatására merészkedtek. Még a 18. században kibontakozó jezsuita történésziskola is csak
addig ment el, hogy adatokat gyűjtött és publikált egy majdan megírandó nagy magyar történet
számára. Végül is a teljes hazai história modern módszertani, nyelvi és stiláris színvonalon álló, új
kutatási eredményeket felvonultató, korszerű szellemiséget sugárzó, a tárgyhoz terjedelemben is illő –
tehát a Bonfiniét tényleg felváltó – összefoglalását legközelebb Horváth Mihálynak sikerült
megalkotnia a 19. század hatvanas-hetvenes éveiben, majdnem 400 évvel Bonfini után.
Elveszett művei közül Corvin Jánosnak ajánlotta a Corvinusok genealógiáját (De Corvinianae domus
origine libellus). A magyar történelem korszerű feldolgozásán 1497-ig dolgozott. A korabeli
intézmények, városok, családok antik előzményeit kereste. A Hunyadiak politikai céljait és a
középnemesi értelmiség szempontjait szolgálta.
Jegyzetek
1. ↑ Magyarul Bonfini Antal – magyar nemes volt.
2. ↑ Gazdag, patrícius apja 1425-ben költözött át az egyik helységből a másikba, és nem tudható, hogy
családja azonnal követte-e.
 291

Forrás
A magyar irodalom története 1600-ig. Szerk.: Klaniczay Tibor, Bp., Akadémiai Kiadó, 1964. Antonio
Bonfini
Humanista történetírók. Szépirodalmi könyvkiadó. Magyar Remekírók Sorozat. Vál.: Kulcsár Péter.
Szépirodalmi Könyvkiadó. Budapest, 1977. 122-289. oldal. ISBN 963 15 0913 3
Halász Zoltán - Bonfini tanár úr, Móra Ferenc Könyvkiadó, 1971

Rerum Hungaricarum decades

http://hu.wikipedia.org/wiki/Rerum_Hungaricarum_decades
I. Mátyás 1488-ban bízta meg Antonio Bonfinit a magyar történelem megírásával, reneszánsz
szellemben, humanista stílusban. A tudós szerző egészen 1497-ig dolgozott Rerum Ungaricarum
Decades (A magyarok történetének tizedei) című művén.A Thuróczy-krónika alapján dolgozott. A
magyar előtörténetet az egyetemes történelembe ágyazva tárgyalta, sok ókori forrásból merítve.
Fölhasználta hazánkban addig ismeretlen 10. századi írók munkáit is, közülük Liutprandot meg is
nevezte. Saját korát szemtanúk beszámolói és saját élményei alapján írta meg. A mű külföldön is nagy
érdeklődést keltett, elismerésül Bonfini II. Ulászlótól magyar nemességet kapott. A Jagelló-Habsburg
örökösödési szerződés után a Decades Habsburg-ellenessége miatt süllyesztőbe került. A magyar
múltról szóló ismeretek a 19. századig főképp Bonfini művéből származtak, itthon és külföldön
egyaránt. Nyomtatásban először Zsámboki János jelentette meg 1568-ban Bázelben Oláh Miklós
Hungaria et Athila művével együtt.[1]
Először a Decadesben található meg a pannóniai avarok históriája. Ennek beemelése a több évszázad
alatt rögzült magyar krónikás hagyomány legfontosabb jellemvonásának, az előidők két részre
tagolásának mondhatott volna ellent, ám az avarok ittlétét megörökítő előadás nem nőtte ki magát
közbülső, harmadik fejezetté. Tagadta a szarmaták és a magyarok Petrus Ransanus Epithoma rerum
Hungaricarumában megfogalmazott azonosítását. Ragaszkodott Thuróczy nyomán a honfoglalás 744-
es évszámához, így nála Árpád fejedelem korábbi történelmi személy, mint Nagy Károly frank
uralkodó.
Magyarul
Antonio Bonfini: A magyar történelem tizedei. Fordította Kulcsár Péter. Bp., 1995. Online verzió
Humanista történetírók. Szépirodalmi könyvkiadó. Magyar Remekírók Sorozat. Vál.: Kulcsár Péter.
Szépirodalmi Könyvkiadó. Budapest, 1977. 122-289. oldal. ISBN 963 15 0913 3

Forrás
1. ↑ Zoltán András: A krakkói nyomdászat és a magyar művelõdés, Kisebbségkutatás-Szemle a hazai és
külföldi irodalomból,12. évf. 2003. 1. szám
Encyclopaedia Humana Hungarica
Szabados György: A krónikáktól a gestáig
Kubinyi : Mátyás király (Vince,2001. ISBN 963-9323-24-1)
 292

Johannes Regiomontanus
Johannes Müller von Könnigsberg
http://hu.wikipedia.org/wiki/Regiomontanus

Regiomontanus, sz. Johannes Müller, teljes nevén Johannes Müller von Königsberg, latinul
Johannes Regiomontanus (Königsberg, 1436. június 6. – Róma, 1476. július 6.) matematikus,
csillagász, asztrológus. Nevének latinos változatát csak jóval halála után kezdték használni, első ízben
Philipp Melanchthon említette így 1531-ben.

Életútja
Tizenegy éves korában Lipcsébe utazott, ahol 1447 telétől kezdve csillagászatot és matematikát tanult.
1450-ben Bécsbe költözött át, mert a korabeli Közép-Európa legjelentősebb matematikai-csillagászati
iskolája ott működött. Bécsben a humanizmus eszméinek hatása alá került, nem utolsó sorban tanára, a
híres csillagász, Georg von Peuerbach nyomán. 1452-ben baccalaureatust, 1457-ben licentiatust
szerzett és immár magisteri rangban maga is matematikát oktatott a bécsi egyetemen.
Mesterével Bessarion niceai érsek kérésére Rómába utazott, ahol rábízták Ptolemaiosz Almagest című
munkájának kritikai fordítását. Peuerbach 1461-ben bekövetkezett halála után Regiomontanus a
munkát az itáliai Giovanni Bianchinivel együttműködve fejezte be; a művet utóbb Kopernikusz és
Galilei tankönyvként használták. Ugyanebben az időben keletkezett a háromszögekről írott műve
(amelyet csak 1553-ban adtak ki) amit tankönyvként használtak; továbbá a görög nyelvű Újszövetség
másolata. Rómában is szoros kapcsolatban állt a humanista körökkel.
Mátyás király meghívására a pozsonyi egyetemen adott elő, évi 200 arany fizetéssel, ahol fél
évszázaddal Kopernikusz előtt már a Föld mozgását tanította, s azt, hogy miként kell az égboltozat
látszólagos mozgását időmérésre használni. 1467-ben Magyarországra utazott, ahol Esztergomban,
Vitéz János palotájában egyedülálló csillagvizsgálót rendezett be, dolgozószobája mennyezetén a
konstellációkkal (égkép-horoszkóp). Ezekből csak az állatöv (zodiákus) csillagképei maradtak fenn,
amelyek az Esztergomban végzett ásatások alkalmával kerültek napvilágra. A hivatalos megbízása,
azaz asztrológiai táblázatok készítése mellett trigonometriai függvénytáblázatokat szerkesztett. 1469-
ben Esztergomban fejezte be Tabulae directionum profectionumque in nativitatibus multum utiles (Az
irányok és eredetek táblái, melyek a születéseknél nagyon hasznosak) c. munkáját, melynek másolatát
a királynak ajándékozta. A király egy pompás köntössel és 800 dukát arannyal jutalmazta meg e
 293

munkájáért. A munka nyomtatásban többször is megjelent. Két évszázadon keresztül mint kézikönyv
forgott az európai asztrológusok körében. A munka elkészítésében Ilkus Márton (1433-1493) lengyel
származású orvos és asztrológus is közreműködött. Szintén 1469-ben kalendáriumot készített, mely
1473-ban jelent meg német nyelven Magister Johann von Kunsperk's deutscher Kalender címen, majd
1475-ben latinul is. Ebből fordíthatták az 1580-ban megjelent kolozsvári magyar kalendáriumot,
melynek címlapján ez olvasható: "a híres neves Király Hegyi János írásaiból magyar nyelvre
fordíttatott."
1471-ben Regiomontanus elhagyta Magyarországot és Nürnbergbe költözött, ahol Bernhard Walther
házában nyomdát rendezett be. Műhelye alkalmas volt a bonyolult matematikai és csillagászati
számítások jó minőségű előállítására. Felállított továbbá egy csillagvizsgálót, amely a kor viszonyai
között igen korszerűnek számított. 1471 és 1475 között Nürnbergben fontos művei jelentek meg: Az
57 éves kalendárium (1475-1531), amely bármely időpontra meghatározta a Nap és a Hold egymáshoz
viszonyított helyzetét; valamint az Ephemerides astronomicae, azaz természettudományi évkönyvek
(az 1475-1506 közötti évekre), olyan csillagászati és meteorológiai számításokkal, amelyeket hosszú
időn át használtak a hajózás történetében.
1475-ben IV. Szixtusz pápa Rómába hívta, hogy közreműködjék a naptárreformban. Munkája
elvégzése előtt meghalt, a hivatalos változat szerint pestisben, de a szóbeszéd szerint mérgezés által.
Egyes vélemények szerint a trapezunti Georgiosz (1396-1486) fiai mérgezték meg, amiért apjuk
Almagest-fordítását Regiomontanus élesen bírálta.
Matematikai és csillagászati munkásságával Johannes Müller Regiomontanus a kopernikuszi világkép
egyik szellemi előfutára volt. Ugyanakkor a reneszánsz humanizmus tipikus képviselője, aki az ókori
örökség felhasználásával törekedett a jelenkor tudományos ismereteinek bővítésére.
Esztergomi munkásságának emlékére 1986-ban emléktáblát avattak neki a Magyar Nemzeti Múzeum
Esztergomi Vármúzeuma bejáratánál, valamint egy utca van róla elnevezve a városban.

Források
Szathmáry László: Az asztrológia, alkémia és misztika Mátyás király udvarában. In: Ponticulus
Hungaricus. VI. évfolyam 5. szám. 2002. május
Jörg Ulrich: Regiomontanus. In: Biographisch-Bibliographisches Kirchenlexikon. Band XVII (2000).
Spalten 1113-1116.
 294

Marcin Bylica z Ilkusza

http://hu.wikipedia.org/wiki/Marcin_Bylica_z_Ilkusza
http://pl.wikipedia.org/wiki/Marcin_Bylica
Marcin Bylica z Ilkusza vagy magyarosan Ilkusi Márton (Marcin Bylica, Marcin z Olkusza, Martin
von Olkus, Martinus Bylica de Olkus néven is ismert) (1433 körül – Buda, 1493): lengyel
matematikus, csillagász, asztrológus.

Életútja
Tanulóévei
1452. Elvégzi a krakkói egyetemet, majd megismerkedett Martinus Rex de Zorawice-vel, híres
asztrológussal, aki tanítványává fogadta.
Tanulmányútjai
1461. Európai útra indult Első útja Bologna városába vezetett, ahol az egyetemen asztrológiát
tanított.
1464. Rómában találkozott Regiomontanusszal.
1465 után Vitéz János bemutatta Mátyás királynak, és Regiomontanusszal együtt tanárrá nevezték ki
a pozsonyi egyetemen.
Amikor Vitéz János esztergomi érsek a pozsonyi egyetem ügyeit elrendezte, a király Ilkustól kért
tanácsot az egyetem megnyitásának alkalmas időpontjára. Ilkus elkészítette a horoszkópot (amely a
Ptolemaiosz-féle Almagest Corvinában látható), a tudósok bolygója, a Mercurius delelési pontjának
kijelölésével.
A horoszkópon a következő felirat olvasható: "Figura Coeli hora Institutionis Universitatis
Histropolitane. Anno domini 1467." ("Csillagállás a pozsonyi egyetem megalapításának órájában.")
Mátyás király udvarában
1467 után udvari asztrológus lett; a király papi javadalmakat adományozott neki.
1468. Pozsonyban írta meg Indicium de Cometa quí apparuit anno 1468 in civitate Histropolitana
(Bizonyságtétel az 1468-ban, Pozsonyban megjelent üstökösről) c. munkáját.
1469. Közreműködött Regiomontanus Tabulae directionum című munkájának elkészítésében.
1468-ban Mátyás király Csehország ellen folytatott hadjáratot. Ilkus éppen Pozsonyban, az
egyetemen tartózkodott. Mátyás hazarendelte, tudni akarta, elérkezett-e az idő a hadjárat
megindításához.
1470-től egyes okmányokon Ilkus "budai plébánosként" szerepel, ugyanis két főesperességen kívül
még három egyházjavadalmat kapott, öt éven keresztül.
1485-ben, Bécs ostrománál a király szintén kikérdezte csillagjósait, Ilkus Márton ekkor is köztük
volt, és az egész hadjárat alatt Mátyás király mellett maradt.
1487 után már "arcium et sacrae theologiae professzor" ("bölcsészeti és teológiai doktor") néven
szerepel, a budai egyetemen tanít, amellyel Mátyásnak nagy tervei voltak, a tanításban és a
tantárgyakban reformot akart megvalósítani.
1490, a király halála után Ilkus nem tért vissza Lengyelországba, Budán maradt, itt is halt meg.

Hagyatéka
Hazájáról sem feledkezett meg. Sok könyvet, kéziratot ajándékozott a krakkói egyetemnek,
végrendeletben műszereket is hagyott az egyetemre.
Munkái legnagyobbrészt kéziratban maradtak, és szétszóródtak. Nagy részük (többek között Corvin
János horoszkópja) Krakkóban az egyetemen, és Münchenben található.
 295

Kinizsi Pál
http://hu.wikipedia.org/wiki/Kinizsi_P%C3%A1l

Kinizsi Pál portréja

Kinizsi Pál (Temeskenéz? 1431? – Szent-Kelemen, 1494. november 24.) a magyar történelem egyik
legismertebb hadvezére. Olyan hős, aki kiváló hadvezéri képessége, rendkívüli, legendás ereje és
sorozatos győzelmei révén napjainkra mondai alakká vált.
Életrajza
Kinzsi Pál nevét 1467-ben említik először Mátyás király egyik rendeletében, Máramaros vármegye
főispánjaként. Apja a legenda szerint egy Bihar vármegyei molnár volt.
A Kinizsiek szerb eredetűek, Pál apja már harcolt Hunyadi János alatt a törökök ellen, Magyar Balázs
egyik alvezéreként tűnt fel 1468-ban a morvaországi hadjáratban. 1472-ben hűségéért megkapta a
Budáról Itáliába vezető út mentén fekvő Vázsony várát, a hozzá tartozó birtokokkal. A „Kinizsi várat”
ezt követően palotával, barbakán-szerű kapuvédőművel egészítette ki, majd 1478-ban, mikor pálosokat
telepített a mezővárossá kinevezett Vázsonyba, kolostort és templomot építtetett számukra. 1480-ban
Somló várát is megkapta az uralkodótól, majd szintén 1480 körül feleségül vette Magyar Balázs
lányát, Benignát. Első nagy győzelmét Báthory Istvánnal együtt, 1479. október 13-án, Kenyérmezőnél
aratta a török sereg felett. 1481-ben Mátyás király a déli végek védelmével bízta meg, s 1482-ben
Szendrőnél győzelmet is aratott az ellenséges hadsereg ellen. Mátyás halála után Kinizsi Corvin János
ellen fordult, s II. Ulászló király mellé állt.
1490-ben I. Miksa német-római császár elfoglalta Nagyvázsonyt, de azt a következő évben Kinizsi
visszafoglalta. 1492-ben megsemmisítette a szétzüllött Fekete sereget, de azt követően, élete végén
ismét a törökök ellen harcolt. 1494-ben megmentette Nándorfehérvárt az árulástól: az áruló katonákat,
akik pénzért akarták az erődítményt átadni az ellenséges seregnek, iszonyú kínzások közepette
végeztette ki. Betört Szerbiába és Bulgáriába is, majd végül Szendrő ostrománál életét vesztette.
Emléke
A Nagyvázsonyban található vár kápolnájában látható az őt ábrázoló faragott szarkofág, a holttestét
eredetileg ebben helyezték el az általa alapított pálos kolostorban. 1708-ban feldúlták sírját,
eltávolították sodronyos páncélingét, sisakját és kétélű pallosát, amelyek később a Magyar Nemzeti
Múzeum tulajdonába kerültek. A Vár előtti téren áll a bronzból készült lovasszobra, Szabó Iván
alkotása, a Kinizsi utca és a Vár utca sarkán pedig máig tábla őrzi emlékét. Sírköve a budai
Vármúzeumban található, és Somlón is az ő emlékét őrzi az úgynevezett Kinizsi-szikla.
 296

Kinizsi Pál sírja Nagyvázsonyban

Irodalmi emléke
Kinizsi Pál emlékét őrzi Tatay Sándor „Kinizsi” című népszerű ifjúsági regénye, amelyben a nép
sorából felemelkedett egyszerű de hatalmas erejű és szívű molnárlegényről költött a szerző romantikus
és hősies történetet.

Nagyvázsonyi Kinizsi vár

A Balaton-felvidék kisebb-nagyobb lankái között található Nagyvázsony községe, melynek egyik
domboldalában tör az égbolt felé a középkori vár lakótornya.
Építtetője a környéket uraló Vezsenyi nemesi família volt, akik Zádorvár perben való elvesztése után, a XV.
század közepén emeltették a várat. Ebben az időszakban viszonylag békés vidéknek számított, ezért elsősorban
középnemesi rezidencia, mint erős védőművekkel rendelkező épület volt. Miután 1472-ben férfiágon kihalt a
család, Hunyadi Mátyás király a hadjárataiban tanúsított vitézségéért Kinizsi Pálnak adományozta.

Ferenc Tamás grafikája

Ekkoriban alakították ki a négy kisebb toronnyal védelmezett várat, amelynek belső udvarát emeletes
palotaszárny övezte, sarkában várkápolnával, míg a bejárata elé az ágyúk elhelyezésére alkalmas
kapuvédőművet (barbakánt) emeltek.
1490-ben Habsburg Miksa trónkövetelő zsoldosserege megszállta a várat, és csak a következő esztendőben
ellenük hadjáratot vezető Kinizsi tudta fegyvereseivel visszafoglalni. Mivel Kinizsi Pál főnemes általában az
ország veszélyeztetett vidékeit védelmezte seregével, vázsonyi rezidenciáját a felesége, Magyar Benigna úrnő
 297

lakta, aki Kinizsi halála után rövidesen újra férjhez ment. Mivel második ura, Horváth Márk a lóról leesve a
nyakát törte, harmadszor is igent mondott. Férje, Kereky Gergely azonban erőszakos, durva ember hírében állott,
így Benigna úrnő sokat szenvedett tőle, végül 1519-ben megelégelte férje viselkedését és bizalmasa híveivel
megölette, majd holttestét a vázsonyi várárokba dobatta. A gyilkosság azonban kiderült és a királyi bíróság csak
Kinizsi Pál érdemeire való tekintettel nem ítélte el, végül örökös száműzetéssel büntették, amit a távoli felvidéki
Zsolnalitva várában kellett elviselnie.
A XVI. század második harmadától a már elhunyt Magyar Benigna második férjének rokonsága, a Horváth
nemesi família szerezte meg a várat, akik megvastagíttatták falait, ennek érdekében felrobbantva a közeli pálos
kolostort, hogy innen nyerjenek építőkövet.
A Zichy főnemesi család 1649-ben szerezte meg a váruradalmat. Az utolsó katonai jellegű összecsapást a
Rákóczi-szabadságharc idején vívták falai előtt, majd az uradalom börtönéül használták lassan pusztuló
épületeit. Ez idő alatt a Zichyek felépíttették a patak túlpartján új kastélyukat, így használaton kívüli lett a vár.
Egyedül a lakótoronyban laktak még kiöregedett cselédek. Ilyen állapotban kezdődött meg 1955-ben régészeti
feltárása és megóvása.
*

Irodalom, források
Puky Andor: A Kinizsi család és Bihar-megyében. Turul, 1891.
Németh Gábor: Adatok Nagy-Vázsony történetéből. Veszprém, 1901.
Rácz Béla: Kinizsi Pál, Veszprém, 1940. (Katonai hagymányok gyűjteménye.)
Éri István: A nagyvázsonyi Kinizsi Vár. Veszprém, 1957.
Zákonyi Ferenc: Nagyvázsony. Győr, 1977.
Vázsonyi Varga Béla: Kinizsi Pál, Veszprém, 1988.
Tatay Sándor: Kinizsi Pál (Ifjúsági r.) Bp.
http://www.kinizsivar.hu/magyar/oldalak/nagyvazsony_tortenelme/
http://hu.wikipedia.org/wiki/Kinizsi-v%C3%A1r
 298

I. György cseh király

Podjebrád György cseh király

Podjebrád György (eredeti nevén Jiři z Kunštátu a Poděbrad, Poděbrady, 1420. április 23. – Prága,
1471. március 22.), cseh király, Csehország egyetlen huszita királya. Hunyadi Mátyás apósa.
 Született: Poděbrady, 1420. április 23.
 Uralkodási ideje: 1458 – 1471
 Koronázása: 1458
 Elődje: V. László
 Elhunyt: Prága, 1471. március 22. (50 évesen)
 Utódja: I. Mátyás

Podĕbrady vára
 299

A huszita vezér

Podjebrád György Jan Vilímek (1860-1938) alkotásában

Régi cseh nemesi családból származott. Amikor Zsigmond király halála után a katolikus főurak 1438-
ban Albert osztrák herceget választották királlyá, Podjebrád a huszitákhoz csatlakozott, akik a lengyel
Kázmért hívták meg a cseh trónra. Utószülött V. László kiskorusága alatt a königgrätzi (Hradec
Králové) kerület kapitánya lett, majd 1444-ben a huszita párt vezére. 1448-ban meglepte Prágát,
kiszorította a katolikus urakat és hivatalonokokat. Prága várkapitányát, Neuhausi (Jindřichův Hradec)
Meinhardot fogságba vetette. Ezért Neuhausi Ulrikkal és a katolikus főurakkal háborúba keveredett,
mely 1450-ben Meinhard szabadon bocsáttatásával végződött. Ezután Frigyes meisseni grófságot
támadta meg, Drezdáig jutott és Gerát elfoglalta.
A cseh király

Podjebrád György szobra Kunštátban

 300

1452-ben az egész ország elismerte kormányzónak, és amikor László király 1457-ben meghalt,
Podjebrádot 1458. március 2-án királlyá választották. A koronázást azonban csak úgy érte el, hogy
titokban áttért a katolikus hitre és a két koronázó magyar püspöknek esküvel megígérte, hogy az egész
országot vissza fogja téríteni a római egyházba. Morvaország, Szilézia és Luzsica elfoglalásával
gyarapította országát és a belső békét is helyreállította. Amikor azonban az egyháznak tett igéretét nem
teljesítette, sőt ismét a huszitákhoz pártolt, II. Pius pápa az egyességet semmisnek nyilvánította és csak
III. Frigyes német-római császár közbenjárására nem sújtotta Podjebrádot egyházi átokkal. II. Pius
1464-ben bekövetkezett halála után utóda II. Pál pápa mégis átokkal sújtotta és keresztes hadat
hirdetett ellene.

Bukása
Mátyás magyar királynak, aki korábban Podjebrád lányát, az 1464-ben elhunyt Katalint vette
feleségül, a cseh rendek felajánlották a koronát, ezért 1468 áprilisában III. Frigyessel szövetkezett és
elfoglalta Morvaországot. 1469 elején azonban békét kötött egykori apósával, mely szerint ki fogja
békíteni őt az egyházzal. Ennek ellenére Mátyás 1469. május 3-án Csehország királyává koronáztatta
magát Brünnben, mire Podjebrád Ulászló lengyel herceget ajánlotta a rendeknek, és a maga fiai
számára csak a családi vagyont biztosította. A harc tovább folyt 1471-ig, amikor Podjebrád Mátyással
alkudozásokba bocsátkozott, de közben meghalt.

Irodalom
Szarka László: A béke apostola. Pogyebrád György (1420-1471) in Szvák Gyula szerk.: Koronás
portrék, Budapest, Kozmosz Könyvek, 81-102, 1987
Bokor József (szerk.). Podjebrád, A Pallas nagy lexikona. Arcanum : FolioNET Kft. ISBN 963 85923 2
X (1998). Hozzáférés ideje: 2009. szeptember 27.
Claus Bernet: Georg von Podiebrad, in: BBKL, 21, 2003, 1183-1203, online:
http://www.bautz.de/bbkl/p/podiebrad_g.shtml
 301

A Cseh királyság és Szilézia XIV-XVII. sz.

 302

Książ vára
1468-69 folyamán a magyar seregek elfoglalták Sziléziát, és közel tíz évig tartó küzdelem folyt a
lengyel királlyal. A lengyelek 1474 decemberében végül békét kértek Mátyástól, melynek értelmében
a magyar uralkodóé maradt Szilézia és Morvaország, valamint – Ulászlóval megosztva – a cseh királyi
cím. Mátyás után számos emlék maradt Alsó-Sziléziában is. Ezek közül kiemelkedik a Walbrzych
közelében lévő Książ vára.
Wałbrzych (németül. Waldenburg) város Lengyelországban, az Alsó-Sziléziai vajdaságban, a
walbrzychi járásban. A város a Pełcznica folyó partján fekszik, a Walbrzychi hegyekben (Középső
Szudéták).

Książ vára A méreteit tekintve Lengyelország harmadik legnagyobb várát a XIII. században építették,
s azóta többször is átépítették. A kastélyvár legcsodálatosabb része a barokk palotabelső a XVIII.
század első feléből származó pazaron díszített Maksymilian-teremmel. A vártermek megtekinthetők.
A várat 12 teraszos kiképzésű díszkert veszi körül.

Mátyás-kori részlet
 303

Podjebrád Katalin magyar királyné

http://hu.wikipedia.org/wiki/Podjebr%C3%A1d_Katalin_magyar_kir%C3%A1lyn%C3%A9

Věnceslav Černý: Podjebrád Katalin elutazása hazájából Magyarországra

Podjebrád Katalin (Podĕbrady, 1449. november 11. – Buda, 1464. március 8.), születési neve:
Kunigunda, csehül: Kateřina (Kunhuta) z Poděbrad, magyar királyné, Podjebrád György cseh
király leánya, Hunyadi Mátyás magyar király első felesége.
 Uralkodóház: Podjebrád-ház
 Teljes neve: Podjebrád Katalin (Kunigunda)
 Ragadványneve: Kunigunda
 Született: Podĕbrady (Csehország), 1449. november 11.
 Édesapja: I. György cseh király (1420–1471)
 Édesanyja: Kunigunda sternbergi bárónő (1422–1449)
 Házastársa: I. Mátyás magyar király (1443–1490)
 Magyar Királyság királynéja, uralkodási ideje: 1463. május 1. – 1464. március 8.
 nem koronázták meg.
 Gyermeke: Hunyadi N. (fiú) (1464–1464)
 Elhunyt: Buda, 1464. március 8. (14 évesen)
 Nyughelye: Buda
 Utódja: Aragóniai Beatrix
I. György cseh királynak és első feleségének, Kunigunda sternbergi bárónőnek (1422–1449) a
harmadik lánya, Zdena szász hercegnének (1449–1510) az ikertestvére. Édesanyja az ikerlányai
születése után pár nappal gyermekágyi lázban halt meg.
Mátyás a fogságból való szabadulásakor az apjával kötött egyezmény megerősítéseképpen jegyezte el,
és elhatározása mellett a szegedi egyezmény ellenére is kitartott. A házasságot Budán 1463. május 1-
jén kötötték meg, és a még csak 15 éves királyné a házasságkötés után egy évvel fiút szült, aki viszont
nem sokáig élt, és Katalin 1464. március 8-án gyermekágyi lázban meghalt.[1] A budai Szent
Zsigmond-templomban temették el.
A megözvegyült Mátyás 1476-ban, 12 éves egyedüllét után másodszor is megnősült, és a nápolyi
király 19 éves leányát, Aragóniai Beatrixot vette feleségül, akinek később nagy szerepe volt az
államkormányzásban, de szintén nem tudta életképes utóddal megajándékozni Mátyást.
Jegyzetek
1. ↑ 2008 Mátyás éve/Podjebrád Katalin és a király – 2010. november 24.
 304

Aragóniai Beatrix magyar királyné

http://hu.wikipedia.org/wiki/Arag%C3%B3niai_Beatrix_magyar_kir%C3%A1lyn%C3%A9

Aragóniai Beatrix
Aragóniai Beatrix (Nápoly, 1457. november 14. – Nápoly, 1508. szeptember 23.), kétszeres magyar
királyné (1476–1490) Hunyadi Mátyás magyar király második feleségeként és (1490–1500) pedig II.
Ulászló második feleségeként.
Élete
I. Ferdinánd (olaszosan Ferrante) nápolyi király és Chiaromontei Izabella leánya. 1474. szeptember 5-
én jegyezte el Mátyás. A házasságot képviselő útján Nápolyban 1476. szeptember 15-én, majd Budán
1476. december 22-én kötötték meg.
Mátyásra nagy befolyást gyakorolt, különösen a fényes udvartartás kiépítésében, a humanisták
támogatásában volt nagy szerepe, ugyanakkor Mátyásnak magyar környezetétől való elszigetelésében
is. Diomede Caraffa, Roberto Caracciolo, Antonio Bonfini művét Beatrixnak ajánlotta, Pietro
Ransanót pedig Beatrix szólította fel a magyarok történetének megírására.
Gyermeke nem született, amikor viszont Mátyás Corvin Jánost jelölte ki örököséül, Beatrix a maga
számára követelte az utódlást. Intrikáinak volt eredménye Váradi Péter bukása, Corvin János
házasságának megakadályozása. Mátyás halála után Esztergomban[1] rendezkedett be, és Corvin
Jánossal szemben II. Ulászlót támogatta, új házasság reményében. Bakócz Tamás Beatrixot titokban
összeeskette Ulászlóval, aki már korábban nyilatkozatot tett arra, hogy a házasságot nem fogja
elismerni. Bakócz a szertartás szövegében szándékosan formahibát ejtett (1490. október 4.). Beatrix
csak az 1492. évi országgyűlés alkalmával ismerte fel, hogy kijátszották. Anyagi helyzete rohamosan
romlott, s a házasság pápai felbontása (1500. április 3.) után gúny tárgya lett. Visszavonult Itáliába,
ahol bátyja, IV. Frigyes nápolyi király fogadta. Tanúja volt családja bukásának. Ischia szigetén, majd
Nápolyban a Castel Capuanóban élt. Innen próbálta Ulászlóval szembeni követeléseit érvényesíteni. A
nápolyi San Pietro Martire monostorában temették el.[2]
Jegyzetek
1. ↑ Múlt-kor/Szende László: Kalauz a magyarországi reneszánszhoz, 2009. szeptember 29. 10:07 – 2010.
április 20.
2. ↑ Lásd Berzeviczy (1908).
Irodalom
Szakirodalom
Berzeviczy Albert: Beatrix magyar királyné (1457–1508), Athenaeum, Budapest, 1908. — URL: (1457-
1508) (MEK) – 2010. április 20.
Szépirodalom
Surányi Miklós: A nápolyi asszony, Budapest, Singer és Wolfner, 1924. — URL: (MEK) – 2010. április 20.
 305

IV. Kázmér lengyel király

http://hu.wikipedia.org/wiki/IV._K%C3%A1zm%C3%A9r_lengyel_kir%C3%A1ly

IV. Kázmér lengyel király (lengyelül Kazimierz IV Jagiellończyk), (Krakkó, 1427. november 30. –
Grodno, 1492. június 7.) Litvánia nagyhercege 1440–1492 között, Lengyelország királya 1447–1492
között.
 Uralkodási ideje: 1446. – 1492. június 7.
 Házastársa: Habsburg Erzsébet (1437–1505)
 Koronázása: Krakkó, Waweli székesegyház; 1447. június 25.,
 Született: Krakkó, 1427. november 30.
 Elhunyt: Öreg Hrodna kastély, 1492. június 7. (64 évesen)
 Nyughelye: Wawel Katedrális
 Családfa:
 306

Élete
1427. november 30-án született II. Ulászló lengyel király és Zofia Holszańska másodszülött fiaként.
1440-ben litván nagyfejedelemmé kiáltották ki. Miután bátyja, III. Ulászló 1444. november 10-én a
várnai csatában elesett, a lengyel rendek királlyá választották, de csak három évi interregnumot
követően, 1447-ben koronázták meg. Székhelyét Litvániában rendezte be. 1454-ben feleségül vette
Albert magyar király leányát, Erzsébetet, akinek később nagy szerepe volt az államkormányzásban. A
Jagelló-dinasztia érdekeit mindennél előbbre valónak tekintette, és előnyös frigyeket kötött gyermekei
számára. Legidősebb fia, Ulászló 1471-ben Csehország, 1490-ben Magyarország királya lett. Másik
fia, az 1948-ban szentté avatott Kázmér 1471 és 1478 között eredménytelenül igyekezett megszerezni
Hunyadi Mátyás magyar király trónját. Ifjabb fiai, János Albert, Sándor és Zsigmond a lengyel trónra
jutottak.
Többnyire nem hódítóként lépett fel, hanem felismerte a szövetség fontosságát, s ennek jegyében
építette dinasztikus kapcsolatait. Eredményesen harcolt a Német Lovagrend ellen, és 1454-ben
megszerezte Kelet-Poroszországot, valamint Szilézia egy részét. Elveszített egy tengeri kikötőt, és
Moszkvával szemben sem lépett fel határozottan. A köznemességnek az 1454-es nieszawai
szerződésben juttatott kedvezményeket.
1492. június 7-én halt meg a lengyelországi Grodnóban. Halála után, mivel legidősebb fia, II. Ulászló
magyar és cseh király lemondott a lengyel trónról, a Jagelló-dinasztia két ágra szakadt: egy cseh-
magyar és egy lengyel ágra. A lengyel trónon fia, János Albert követte.
 307

III. Frigyes német-római császár

http://hu.wikipedia.org/wiki/III._Frigyes_n%C3%A9met-r%C3%B3mai_cs%C3%A1sz%C3%A1r

III. Frigyes (1415. szeptember 21., Innsbruck – 1493. augusztus 19., Linz) német-római császár, IV.
Frigyes néven német király. Frigyes Vas Ernest lipót-ági osztrák herceg, Alsó-Ausztria, Belső-
Ausztria urának és feleségének, Masovia-i Cymburgisnek, fiaként látta meg a napvilágot. 1424-ben
követte apját az osztrák hercegi trónon V. Frigyes néven. 1440-ben IV. Frigyes néven lett német király.
1442-ben Frigyes szövetséget kötött Stüssi Rudolffal, Zürich polgármesterével, az Öreg Svájci
Konföderáció ellen, az Öreg Svájci háborúban ("Alter Zürichkrieg"). 1448-ban Frigyes megkötötte a
bécsi konkordátumot a Szentszékkel, ami biztosította a császár hatalmát egészen 1806-ig és erős
kapcsolatot teremtett a Habsburgok és a szentszék között. 1452-ben, 37 évesen vette feleségül az
akkor 18 éves Portugáliai Eleonórát. A hozománnyal enyhíthette adósságait és stabilizálhatta a
hatalmát.
Frigyes volt az utolsó császár, akit Rómában koronáztak meg. A ceremóniát 1452-ben hajtotta végre
V. Miklós pápa, aki így hatalommal ruházta fel Frigyest. Az újdonsült császár viszont semmi sikert
nem volt képes elérni a csatamezőn, így ravasz tervekhez kellett folyamodnia. Ő lépett fel kiskorú
unokaöccse, az osztrák főherceg, cseh és magyar király, Posthumus László gyámapjaként. Ám inkább
börtönőrnek bizonyúlt, aki megpróbálta kiterjeszteni a gyámsági kapcsolatot, hogy Alsó-Ausztriát
elidegeníthetetlen birtokává tegye. Lászlónak 1452-ben sikerült kiszabadulnia alsó-ausztiai börtönéből
és unokatestvéréhez, Zsigmondhoz menekült. Ám Frigyesnek elvesztette a befolyását Magyarország
és Csehország fölött. Pár évtizeddel később 1485-ben pedig Hunyadi Mátyás magyar király seregeivel
egészen Bécsig nyomult előre. Ám végül minden konfliktusban Frigyes győzedelmeskedett és sokszor
még területeket is szerzett ilyen úton. Így örökölte Alsó-Ausztriát is 1457-ben korán elhunyt
unokaöccsétől, Posthumus Lászlótól. Bátyja, VI. Albert pedig Felső-Ausztriát örökölte.
Ennek ellenére Frigyes seregei igen sikeresek voltak, mint például Neuss ostrománál. Így
kényszerítette Merész Károly burgundi herceget arra, hogy hozzáadja lányát, Burgundi Máriát Frigyes
fiához, Miksához. Burgundia örökségével a Habsburgok hatalmi túlsúlyba kerültek Európában. Innen
ered a mondás, "Míg mások háborúznak, te boldog Ausztria házasodj!", ami a dinasztia mottójává vált.
Lányának, Ausztriai Kunigundának a házassága IV. Albert bajor herceggel újabb cselszövések és
intrikák sorozatának eredménye volt. Albert "illegálisan" jutott hatalmas kiterjedésű hűbérbirtokokhoz
a birodalom területén. Így kényszerítette a császárt, hogy adja hozzá Innsbruckban élő lányát és
hozományként adja oda az elfoglalt hűbérbirtokokat. Frigyes beleegyezet, ám visszavonta
hozzájárulását, amikor Albert elfoglalta Regensburgot. Ám mielőtt Kunigunda megtudhatta volna ezt
1485. január 2-án megtartották az esküvőt. A háborút már csak a császár fiának, Miksának, közvetítése
akadályozhatta meg.
Néhány kivétellel Frigyes sikeres uralkodónak mondható. 1469-ben püspökséget alapított Bécsben és
Bécsújhelyen, amire hercegi elődeinek hosszú sora sem volt képes a századok folyamán.
 308

Frigyes egy operációba halt bele, amikor egy merénylet után a bal lábát amputálni kellett. A sírját
Niclaes Gerhaert van Leyden építette a bécsi Szent István-dómban. Ez az emlékmű lett a késői
középkor egyik legjelentősebb művészeti alkotása.
Életének utolsó tíz évében fiával együtt uralkodott.

III. Frigyes síremléke

Grabmal Kaiser Friedrichs III. im Wiener Stephansdom
 309

A Jagelló-kor Magyarországon
A Jagellók kora Magyarországon 1490-1526 között volt, II. Ulászló, majd fia, II. Lajos uralma alatt.
Apa és fia uralkodása alatt Magyarország nem készült fel a török elleni harcra. Sőt, a Mátyás alatt elért
belső rend és gazdasági fejlődés is gyakorlatilag szétforgácsolódott az egyes főurak belpolitikai
küzedelmei miatt. A jobbágyság elnyomása 1514-ben a Dózsa-féle parasztfelkeléshez vezetett,
amelynek leverése után a jobbágyság röghöz kötése következett.

Jagelló-ház
http://hu.wikipedia.org/wiki/Jagell%C3%B3-h%C3%A1z

A Jagelló dinasztia címere

A Jagelló-ház (litvánul Jogailaičiai, lengyelül Jagiellonowie) litván származású lengyel királyi
dinasztia, melynek tagjai eljutottak a cseh és magyar trónra is.

A dinasztia alapítása

A Jagelló dinasztia leszármazási viszonyai

A dinasztia őse, Gediminas litván nagyfejedelem volt a 14. században. Az ő unokája II. Ulászló
lengyel király (lengyelül: Jagiełło) szintén litván nagyfejedelem volt, mikor Litvánia és Lengyelország
1385. augusztus 14-én megkötötte a krewói uniós szerződést. A szerződés értelmében a fejedelem
(litvánul: Jogaila) népével együtt áttért a keresztény hitre, feleségül vette Hedviget, Lengyelország
királynőjét (Nagy Lajos leányát) és 1386. február 17-én II. Ulászló néven lengyel király lett. Ettől
kezdve 1572. július 7-éig a Jagelló-ház tagjai foglalták el a lengyel trónt.
A létrejött perszonálunió Litvánia és Lengyelország között Közép-Európa keleti részének vezető
hatalma lett. Lengyelország 1410. július 15-én a tannenbergi (vagy grünwaldi) csatában megsemmisítő
vereséget mért régi ellenfelére, a Német Lovagrendre. Ulászló Luxemburgi Zsigmond magyar
királynak is ellenjelöltje volt, de a két király 1412. május 22-én Budán találkozott és békét kötött. A
husziták meghívták a cseh trónra is, de Ulászló visszautasította azt. Későn, az 1420-as években
születtek fiai. Ulászló a lengyel nemességnek jelentős engedményeket tett a trónöröklés biztosítására.
 310

A második lengyel–magyar perszonálunió

II. Ulászlót 1434. június 1-jén fia, III. Ulászló követte a lengyel trónon. Őt a magyar rendek V. László
ellenében királlyá választották és 1440. július 17-én I. Ulászló néven magyar királlyá koronázták.
Ezzel rövid időre ismét perszonálunió jött létre Magyarország és Lengyelország között. Ulászló várnai
csatavesztése (1444. november 10.) után azonban a Jagellók elvesztették Magyarországot, a magyar
trónra V. László személyében Habsburg uralkodó került, a lengyel trónt pedig Ulászló öccse, IV.
Kázmér foglalta el.

Jagelló–Hunyadi ellentét
Kázmér tovább növelte Lengyelország hatalmát. Az 1466. október 19-én kötött (második) thorni
békében a Német Lovagrendet a lengyel hűbér elismerésére kényszerítette és Danzig
Lengyelországhoz csatolásával kijáratot szerzett a Balti-tenger felé. IV. Kázmér felesége Habsburg
Albert magyar, cseh és német király leánya, Erzsébet volt, így fiai (hat fia és hét leánya született)
igényt tarthattak a cseh és magyar trónra is. A Vitéz János vezette Hunyadi Mátyás ellenes
összeesküvők IV. Kázmér fiát, – az utóbb szentté avatott – Kázmér herceget hívták meg a magyar
trónra, aki 1471. szeptember 20-án hadat üzent Mátyásnak és tizenkétezer fős lengyel sereg élén
benyomult Magyarország területére. Mátyás azonban a rá jellemző határozottsággal úrrá lett a
helyzeten.
Hasonló ellentét alakult ki a cseh trónöröklés kérdésében is. A magyar király ellen cseh–lengyel
szövetség jött létre, melyet nyíltan támogatott III. Frigyes német-római császár is. Mátyást 1469.
május 3-án cseh királlyá koronázták, de az egész Csehország feletti uralmat nem tudta megszerezni.
1471. május 27-én, Podjebrád György halála után a kuttenbergi (Kutna Hora) cseh királyválasztó
országgyűlésen Jagelló Ulászlót választották cseh királlyá és 1471. augusztus 22-én a koronázás meg
is történt.

A Jagelló-kor Kelet-Európában
Mátyás 1490. április 6-ai halála után – Corvin János és I. Miksa, német király mellett – két Jagelló-
házi jelölt, Ulászló és János Albert is esélyes volt a magyar trónra. Mindketten sereggel érkeztek
Magyarországra, de a magyar rendek végül 1490. július 15-én a rákosi országgyűlésen Ulászlót
választották magyar királlyá. Az új magyar király öccsét fegyveres erővel győzte le, Miksával pedig
1491. november 7-én Pozsonyban békét kötött.

A Jagellók országai a 16. század elején

Ulászló megválasztásának okaként legtöbbször azt szokás említeni, hogy a magyar rendek a sokszor
diktatórikusan uralkodó Mátyás után egy gyengekezű, könnyen befolyásolható uralkodót akartak.
Ulászló mellett azonban egy sokkal racionálisabb indok is szólt és ez a török elleni védekezés
szükségessége. Már Mátyás is tisztában volt azzal, hogy Magyarország a török elleni védekezés
pénzügyi és katonai terheit csak egy szélesebb és erősebb bázis élén tudja elviselni. Mátyás halálával
 311

szertefoszlott annak lehetősége, hogy magyar vezetéssel jöjjön létre egy Törökország ellen védekezni
képes államalakulat. Magyarországnak csak két lehetősége maradt, vagy a Habsburg, vagy a Jagelló-
ház uralmának felvállalása. Az, hogy a két dinasztia küzdelméből melyik fog győztesen kikerülni, a
16. század elején még nem volt nyilvánvaló.
Ulászló magyar királyságával a Jagelló-ház hatalma csúcsára érkezett. Az általuk kormányzott terület
birodalom méretű – közel kétmillió négyzetkilométer – volt. E terület lakossága sok nemzetből állt és
sokféle vallású volt, viszont szemben Európa nyugati felével itt vallási türelem uralkodott. Fennállt a
lehetősége tehát egy olyan államokból álló államszövetség létrejöttének, amelyek addigi fejlődése sok
közös vonást mutat, és amelyek között az együttműködésnek több évszázados hagyományai voltak. Ez
az államszövetség alkalmasnak látszott arra, hogy nagyhatalomként beleszólhasson az Európa
jövőjébe.

Jagelló–Habsburg ellentét
1492. június 7-én meghalt IV. Kázmér. Jog szerinti örököse, Ulászló lemondott a lengyel trónról és
ezzel a dinasztia cseh–magyar és lengyel ágra szakadt. A következű lengyel királyok Ulászló öccsei,
János Albert (1492. augusztus 27. – 1501. június 17.), Sándor (1501. október – 1506. augusztus 19.) és
I. Zsigmond (1507. január 24. – 1548. április 1.) voltak. A testvérek kezdetben megkísérelték
politikájukat összehangolni. 1492. december 5-én Ulászló és János Albert szövetségi szerződést
kötöttek, 1500. augusztus 14-én pedig Budán megkötötték a magyar–lengyel–francia szövetséget,
amely a Habsburg–spanyol kapcsolatot volt hivatott ellensúlyozni.
Egyre nyilvánvalóbbá vált azonban, hogy a Jagelló országok közös érdekeinél az ellentétes érdekek az
erősebbek. I. Miksa német-római császár szövetséget kötött Lengyelország ellenfeleivel, a Német
Lovagrenddel és az orosz cárral. A császár felismerte ugyanis, hogy míg Magyarországnak létérdeke a
török elleni védekezés, Lengyelországnak ez csupán másodlagos az északi és keleti mellett. A
Habsburg politikát siker koronázta.

A bécsi kongresszus
1515. július 19-én I. Miksa német-római császár, II. Ulászló magyar és cseh király és I. Zsigmond
lengyel király Bécsben egyezséget kötött. A megegyezés lényegében Kelet-Közép-Európa befolyási
övezeteinek újrafelosztását jelentette a két versengő dinasztia között. Miksa vállalta, hogy felhagy a
Német Lovagrend és az orosz cár támogatásával, a Jagelló-ház pedig belement abba, hogy II. Ulászló
gyermekei és a császár unokái kettős házassági szerződést kössenek. A házassági szerződés
gyakorlatilag azt jelentette, hogy Magyarországon és Csehországban II. Ulászló halála után elsősorban
a Habsburgok befolyása, majd – ha a magyar–cseh király utód nélkül halna meg – utódlása
érvényesül.

A dinasztia kihalása
1516. március 13-án meghalt II. Ulászló. A cseh és magyar trónon fia, II. Lajos követte. Apa és fia
uralkodása alatt Magyarország nem készült fel a török elleni harcra. II. Lajos 1526. augusztus 29-én
halt meg a mohácsi csatában. Törvénytelen fiát, Wass Jánost nem ismerték el legális örökösének, ezért
II. Lajos halálával gyakorlatilag kihalt a Jagelló-ház cseh–magyar ága.
A Jagelló-ház utolsó uralkodója – I. Zsigmond fia –, II. Zsigmond 1548. április 1. és 1572. július 7.
között Lengyelország királya volt.
Felhasznált források
Kosáry Domokos: Hogyan került Magyarország a Habsburg monarchiába? (História 1980/2)
Kubinyi András: Európa és Magyarország 500 évvel ezelőtt (História 1992/5–6)
Kubinyi András: II. Ulászló (In: Kristó Gyula: Magyarország vegyes házi királyai, Szukits Könyvkiadó
– 2003, ISBN 963-9441-58-9)
Kubinyi András: Hunyadi Mátyás (In: Kristó Gyula: Magyarország vegyes házi királyai, Szukits
Könyvkiadó – 2003, ISBN 963-9441-58-9)
Révai nagy lexikona
 312

Családfa

Sárga színnel a királyokat, halványsárgával a királynékat jelöltük.

 313

II. Ulászló magyar király

http://hu.wikipedia.org/wiki/II._Ul%C3%A1szl%C3%B3_magyar_kir%C3%A1ly

II. Ulászló 1509-ből való freskón a prágai Szent Vitus-székesegyház Szent Vencel-kápolnájában a Litoměřicei
Oltárkép festőjétől (a kép jobb oldalán a királyné látható, lásd Candale-i Anna)

II. Ulászló (Krakkó, 1456. március 1. – Buda, 1516. március 13.). Uralkodói mellékneve: Dobrze
(Dobzse) László. Neve lengyel nyelven: Władysław II Jagiellończyk, cseh nyelven: Vladislav
Jagellonský. Magyarország és Csehország királya.
Életrajzi adatok:
 Uralkodóház: Jagelló-ház
 Teljes neve: Jagelló Ulászló
 Született: Krakkó, 1456. március 1.
 Édesapja: IV. (Jagelló) Kázmér lengyel király
 Édesanyja: Habsburg Erzsébet magyar hercegnő, Habsburg Albert leánya
 Házastársa: 1. (1476) Brandenburgi Borbála, Glogau örökösnője (a házasságot nem
realizálják, VI. Sándor pápa érvénytelenítette); 2. (1490) Aragóniai Beatrix (Mátyás
özvegye) (Szándékosan formahibákkal kötött, színlelt házasság. A pápa a házasságot
érvénytelenítette.); 3. (1502) Candale-i Anna (Anne de Foix) francia hercegnő
 Gyermekei: 3. feleségétől: Anna (1504); Lajos (1506)
 Elhunyt: Buda, 1516. március 13. (60 évesen)
 Nyughelye: Székesfehérvár, 1516. március 19.
 314

Magyar Királyság királya: II. Ulászló

 Uralkodási ideje: 1490. július 15. – 1516. március 13.
 Koronázása: Székesfehérvár, 1490. szeptember 18.
 Elődje: I. Mátyás
 Utódja: II. Lajos
 Nádor uralkodása alatt: Deákfalvi Szapolyai istván, Wingrádi Geréb Péter, Perényi Imre
Cseh Királyság királya: Vladislav V. Jagellonský
 Uralkodási ideje: 1471. május 27. – 1516. március 13.
 Koronázása: Prága, 1471. augusztus 22.
 Elődje: Podjebrád György
 Utódja: Lajos

II. Ulászló uralkodása

Mátyás halála után a magyar nemesség olyan királyt akart, aki visszaadja megtépázott jogaikat és
jövedelmeiket, és képes megvédeni az országot a töröktől.
Corvin János mellett szólt azonban, hogy Hunyadi Mátyás fia volt, nagy vagyona és birtokai
voltak és nála volt a korona.
a Jagellók mellett szólt, hogy perszonáluniót lehetett volna kötni Csehországgal, esetleg
Lengyelországgal is.
Jagelló Ulászló cseh király volt a leggyorsabb, aki felfogadta a Fekete sereget, (ezzel távoltartotta
öccsét, János Albertet és Habsburg Miksát). Corvin Jánostól elvette a koronát (1490 – csontmezei
ütközet) és kiegyezett vele (a Délvidék zászlósura lett, nemsokára elesett a török elleni harcokban).
Álházasságot kötött Beatrix királynéval (később érvényteleníttette). Megígérte a magyar nemességnek,
hogy tiszteletben tartja a jogaikat, eltörli a magas állami adókat. A királyi tanáccsal és a rendekkel
együtt fog kormányozni.
Megválasztása után Ulászló kiegyezett János Alberttel (aki lengyel király lett, így a magyar trónról
lemondott) és 1505-ben „pro future” házassági szerződést kötött a Habsburgokkal (amit 1515-ben
tényleges házasságkötéssel megerősítettek – „pro jure”).
Politikai helyzet
II. Ulászló üres kincstárat örökölt ezért nemsokára fel kellett oszlatnia a Fekete sereget (Halászfalu –
1492) is, így hatalma csupán névlegessé vált. (A kincstárban sokszor még élelemre sem akadt pénz,
ezért a király gyakran kölcsönökből, hitelre étkezett, mint a szegénynép. Innen ered a ma is
használatos elnevezés a szegények konyhájára: lacikonyha). Hitelezőinek adómentességet, vagy
királyi várost adott cserébe. Az ország igazi urai a királyi tanácsban ülő bárók lettek, akik a fontos
országos hivatalokba saját embereiket ültették. (A főnemesség tehát intézményesült.) Mátyás utolsó
kancellárja, a jobbágysorból felemelt Bakócz Tamás is önállósította magát, és a legfőbb közigazgatási
és bírói hatalom birtokában hatalmas vagyont szerzett; esztergomi érsek lett, sőt, majdnem pápa is. Az
ország leghatalmasabb bárói még az országgyűlést (a köznemességet) is kézben tartották, ugyanis, ha
az országgyűlés nem szavazta volna meg határozataikat, rendeletekkel is képesek lettek volna
kormányozni.
A bárók erejét mutatja, hogy az 1498-as országgyűlésben ismét törvénybe iktatták a banderiális
hadsereget és annak a 39 bárói családnak a listáját, akik bandériumot állíthatnak ki, illetve meghívás
nélkül is részt vehetnek a királyi tanács munkájában. (Az 500 fős bandériumok gyakorlatilag a bárók
magánhadseregei lettek. Segítségükkel a bárók maguk szedték be az állami adókat – még az eltörölt
hadiadót is! – és ezeket zsebre is tették).
 315

A többi nagybirtokos, akik nem kerültek fel a listára, bosszúból összefogtak egymással és a
köznemességgel. Vezetőjük Szapolyai János erdélyi vajda lett. Az országgyűlésben igyekeztek
korlátozni a királyi tanács báróinak hatalmát. Ulászló agyvérzése után olyan határozatot fogadtak el az
országgyűlésben, mely szerint, törvényes fiúörökös hiányában Ulászló utóda csak magyar születésű
király lehet (1505-ös rákosi végzés). Ám 1506-ban megszületett Ulászló fia, Lajos, így a téma lekerült
a napirendről.

Társadalom
Előkelők
A nemesség kettészakadt a 39 bárói családra és a velük szemben álló többi nemesre. A nemesség egy
része politizálás helyett a jól jövedelmező élelmiszerkereskedelembe fogott. Ebben fő vetélytársai
voltak: a mezővárosi polgárság és a jobbágyság. Hogy velük szemben előnyösebb helyzetbe jussanak,
a nemesek az országgyűlésen saját maguknak vámmentességet szavaztak meg.
Középrétegek
A városi polgárság helyzete romlott. Több szabad királyi várost a király zálogba adott hitelekért
cserébe, a kereskedelemben érdekelt nemesség pedig 1492-ben kiterjesztette a kilencedfizetési
kötelezettséget a mezővárosok földművelő polgáraira is (terményben kellett fizetni).
Alávetettek
A jobbágyság helyzete is romlott. Egyrészt a nemesség – hogy gátolja részvételüket a
kereskedelemben – terményben szedte a kilencedet és fokozta a munkajáradékot, a robotot. Ezenkívül
az 1504-es országgyűlésen a jobbágyok költözését vármegyei engedélyhez kötötték és megtiltották a
jobbágyságnak a vadászatot.
Az országban uralkodó anarchia és a fokozódó terhek miatt az egyre növekvő elégedetlenség végül
parasztfelkelésben robbant ki 1514-ben.

Élete
Út a cseh koronáig
A Lengyelországban is uralkodó litván származású Jagelló-dinasztia tagja, IV. Kázmér lengyel király
és Habsburg Erzsébet magyar hercegnő elsőszülött fiaként Albert magyar király és Luxemburgi
Erzsébet unokája és Zsigmond magyar király és Cillei Borbála dédunokája, II. Lajos apja. Anyja jogán
tartott igényt a magyar és a cseh trónra, aki aktívan támogatta mindkét trónigényét. 1469-ben III.
Frigyes német-római császár biztatására fellépett Podjebrád György cseh király ellen, de ezt követően
tétlenül figyelte Mátyás magyar király és Podjebrád küzdelmét, noha Podjebrád a béke biztosítása
érdekében őt jelölte ki utódául. 1471 márciusában a Mátyással történő alkudozások ideje alatt
Podjebrád meghalt, és a cseh főnemesek Kuttenbergben május 27-én Ulászlót cseh királlyá
választották. Augusztusban a koronázásra is sor került, ám akkor Ulászlónak többek között a Mátyás
elleni fegyveres fellépést is meg kellett ígérnie. A fiatal király három évig húzta-halasztotta a
hadjáratot, és csak 1474-ben szánta rá magát, hogy Csehországból kiszorítsa Mátyás csapatait.
Döntésében bizonyára nagy szerepet játszott apja, IV. Kázmér lengyel király beígért fegyveres
segítsége. 1474-ben a közös sereg azonban Boroszlónál súlyos vereséget szenvedett, s Mátyás csapatai
Csehországban maradtak. 1477-ben III. Frigyes császár nekiajándékozta a cseh hűbért, s rá két évre,
1479-ben Mátyással is sikerült békét kötnie: megegyeztek, hogy mind a ketten viselhetik a cseh királyi
címet. 1487-ben a pápa is elismerte Ulászlót cseh királynak, de az országot Mátyás csapatai miatt nem
tudta egyesíteni. Ténylegesen Ulászló Csehországot birtokolta, míg Mátyás Sziléziát és
Morvaországot.
 316

Ratusz wrocławski
Szalai Attila jóvoltából itt olvasható cikke Mátyás király kedves városának magyar emlékeiről
(megjelent a Nagyvilág 2008. évi 6. számában):
…Mintegy ötszáz évvel ez előtt egész Szilézia s így Wrocław is a cseh királysághoz tartozott. Ez idő
tájt a prágai trónon Podjebrád György ült, akinek az uralkodása alatt némi nyugalom köszöntött be a
huszita háborúkat követően. A király azonban nem mondott le a husziták támogatásáról, s amikor 1462
augusztus 12-én hivatalosan is kinyilvánítja ezt, az Apostoli Szentszék többszöri figyelmeztetés után,
1466. december 24-én azzal a „karácsonyi ajándékkal” lepi meg, hogy kizárja a keresztény királyok
sorából. A kiátkozott „eretnekek” és a pápisták között véres háború veszi kezdetét. 1469. május 3-án II.
Pál pápa támogatásával katolikus királyt választanak a cseh trónra Hunyadi Mátyás személyében. A
magyar uralkodónak azonban nem sikerül hatalma alá vonnia az egész cseh királyságot, de Morvaország,
Szilézia és Luzsica meghódol neki, Wroclaw pedig az elsők között ismeri el fennhatóságát, a városi
tanács már 1469. május 31-én meghajol előtte.
Ez alatt Prágában továbbra is a magát huszitákkal körül vevő Podjebrád György az úr. 1471-ben
bekövetkezett halála után hívei a cseh trónra Jagelló Kázmér lengyel király fiát, Ulászlót hívják meg. A
cseh korona ekkorra már jócskán meggyengült. A lengyel király a helyzetet arra szeretné kihasználni,
hogy újra megerősítse jogarának hatalmát Sziléziában, különösen Wrocław környékén. Mátyás
természetesen nem hagyhatja, hogy a prágai és a lengyel hadak egyesüljenek, ezért útjukat elvágva
Wrocławba siet. Hosszabb időre elegendő hadi ellátmánnyal és élelemmel felszerelkezve beveszi magát a
falai közé, míg könnyűlovasságát kívül hagyja, hogy nyugtalanítsa a hamarosan megérkező ostromlókat,
zavarja azok ellátási vonalait. 1474 őszén a keletről közeledő lengyel sereg sorban beveszi Opolét,
Brzeget, Olawát, Oleśnicát és Strzelint, majd tábort üt a Wrocław alatti Świeta Katarzynában (A helység
a történelmi városfalaktól mintegy 8 km-re dél-keletre, Siechnice határában található). Nyugat felől pedig
a cseh hadak karéja veszi körül a várost.
Wrocław kiválóan erődített település, de míg Mátyás serege megfelelően felkészült az ostromra, a
városnak nincsenek különösebb tartalékai. Kolerajárvány is tizedeli lakosait, akik mindezek ellenére
kitartóan rész vesznek a harcokban. Múlnak a hetek, s az ostromló seregeknek rohamosan romlik az
ellátása, utánpótlása – Mátyás könnyűlovassága hatékonyan teszi a dolgát odakint. A korgó gyomrú
lengyelek és csehek számára a király megalázó meglepetésekkel is szolgál: a városfalakon mulatságot és
tűzijátékokat rendez, az éj leple alatt jókora földhányást hordat a bástyák közelébe, amelyet behintet
liszttel, hogy a távolból úgy tűnjön, az egész halom lisztből áll. A hasonló üzenetek megteszik a
hatásukat, és bekövetkezik az, amit a mai napig egyedi esetként tanítanak a katonai akadémiákon: az
ostromló kér békét az ostromlottól.
 317

Jagelló Kázmér három uralkodó béketárgyalását javasolja, így aztán ennyi sátrat állítanak fel egy
közeli falu, Muchobór Wielki határában. (Muchobór Wielki immár a mai Wrocław Nyugati
Pályaudvarához közel eső egyik városrész). Kettőt Kázmér állíttat, egyet pedig, méghozzá feltűnően
gazdagot, a wrocławi polgárok Mátyásnak. 1474. november 15-én kora reggel megjelenik Mátyás
háromezer válogatott, láthatóan kiváló kondícióban levő lovas élén. A korabeli leírások szerint
méregzöld, drága kelmékbe öltözötten, brilliánsokkal hímzett kaftánban, fényes, szattyán
lovaglócsizmában érkezett, kardja arany hüvelyben csillogott az oldalán. Kázmér egyszerű fekete
öltözetben állt elő, övében mindössze egy tőrrel. A fia, Ulászló nem jelent meg a találkozón, így azt
másnapra halasztották. A tárgyalásokra tehát sort került, három hetes egyezkedés következett, míg végül
megegyezés született. Ennek értelmében a lengyel és cseh hadak visszavonultak, Mátyás pedig
megtarthatta Wrocławot. Öt évvel később Olmützben a Wrocław alatt kialakult helyzetet békeszerződés
erősítette meg, amely elismerte Mátyás uralmát Szilézia, Morvaország és Luzsica fölött. Így tehát 1469-
1490 között e területek gyakorlatilag a Magyar Királyság részét képezték, s Wrocław is ennek egyik
nagyvárosa volt. Mátyás, mint az rá jellemző volt, keményen és következetesen uralkodott, a megszerzett
területeken is számos reformot vezetett be, s a királyi közigazgatás, valamint az állandó hadsereg
fenntartására külön adókat rótt ki. A wrocławi polgárok hálátlannak tartották, mert hiába álltak ki
mellette, semmilyen kivételezésben nem részesültek, s mi több, a magyar király a széleskörű
önállósághoz szokott városi tanács jogait is megnyirbálta a központosított hatalom akaratának
maradéktalan végrehajtásának érdekében.
Mátyás 31 esztendeig volt Wrocław ura. Egykori jelenlétére emlékeztet a főtéri tanácsház, a
Városháza (Ratusz) dísztermének falán egy régi városcímer, amelynek egyik negyedében a mai napig ott
láthatjuk a Hunyadiak fekete hollóját, csőrében az aranygyűrűvel. A három uralkodó 1474-es
találkozójának színhelyén állított három kőkeresztből pedig, az időközben a városba olvadt Muchobór
Wielkiben kettő még mindig látható.
Érdemes még Mátyás idejében maradnunk egy tanulságos eset erejéig. Javában tart hát azon kevés
hadi konfliktusok egyike, amelyek az egyébként hagyományosan jó lengyel-magyar viszonyt terhelték
Európa történetének egyik leghosszabb és egyben legbékésebb határa mentén. Levéltári kutatások során
került elő egy levél, amelyet az ezeréves lengyel-magyar határon álló Muszyna városának polgármestere
intézett 1474 őszén a túlnani Bártfa polgármesteréhez. Az írás a két város között folyamatban levő
ügyeket tárgyalja, majd záró sorai a következőképpen hangzanak: „Tisztában lévén azzal, hogy mostan
köztünk háború vagyon, mindazonáltal szépen kérem kegyelmedet, ne feledkezzék el az esedékes tokaji
borszállítmányokról”. A nagypolitika mögötti civil kapcsolattartás ékes példájával van dolgunk, amelyet
a mai napig érdemes megszívlelnie mindannyiunknak….
Forrás: http://sites.google.com/site/magyarhelyeklengyelorszagban/lengyelorszagban/wroclaw

A magyar trónon
Mátyás halála után, 1490-ben a magyar főnemesek nagy része Ulászlót kívánta látni a magyar trónon
Mátyás fia, Corvin János herceg és a Habsburgok helyett. Ennek oka a várható cseh-lengyel szövetség
mellett elsősorban Ulászló gyenge jellemvonásai voltak, mely tulajdonságok királyként valóban
jellemezték, hiszen gyenge akaratú, kevé tehetséggel megáldott uralkodó volt. Kortársai szerény
képességűnek tartották, amit a rendszeres „ökör” jelző igencsak nyomatékosított. Hamar ráragadt a
„Dobzse” (lengyelül „Jól van!”) gúnynév is, hiszen kegyencei bármit kérhettek tőle, ő azt válaszolta:
dobzse. A magyar főurak természetesen nem bízták a véletlenre a választást: koronázási feltételként
feleségül kellett vennie a király köztudottan meddő özvegyét, Aragóniai Beatrixot (tőle csak 1500-ban
sikerült elválnia), el kellett törölnie Mátyás újításait, köztük a hadiadót; vissza kellett helyeznie a
nemeseket az ősi jogaikba, valamint el kellett fogadnia, hogy a fontosabb ügyekben a királyi tanácsnak
van fenntartva a döntés joga.
Harc a koronáért
Ulászlónak a koronázás előtt vetélytársai akadtak az elhunyt Mátyás fia, Corvin János, saját öccse,
János Albert és III. Frigyes fia, a Habsburg-nagyhatalmat megalapozó Miksa német király
személyében. Corvin Jánostól és öccsétől, Kinizsi Pál és Báthori István erdélyi vajda csapatai
segítségével szabadult meg. A jóval nagyobb fegyveres erővel rendelkező Miksa azonban
megoldhatatlan problémát jelentett a már megkoronázott (a koronázási szertartásra 1490. szeptember
18-án Székesfehérvárott került sor, melyet a kiskorú esztergomi érsek helyett Laki Thúz Ostvát
zágrábi püspök végzett) Ulászló számára, s az 1491-ben megkötött, megalázó pozsonyi békében
kénytelen volt lemondani Mátyás király ausztriai hódításairól, vállalta 100 000 aranyforint kártérítés
 318

megfizetését, valamit beleegyezett abba, hogy amennyiben fiú örökös nélkül halna meg, úgy
Csehországot és Magyarországot a Habsburgok öröklik.
Gyengülő királyi hatalom
II. Ulászló Budán rendezte be udvarát, ahol Beatrix, akit a király már a titokban, szándékos formai
hibával megközött házassági ceremónia után elhagyott, nemkívánatos személynek számított. A
tekintély halvány szikrájával is alig rendelkező Ulászló helyett a királyi tanács tagjai kormányozták az
egyre súlyosabb válságba sodródó országot. Mátyás korában kezdődött meg, hogy tehetséges, de
szegény emberek egészen magas hivatalig tudtak emelkedni, ám a Jagelló-korban többen már meg
sem álltak a királyi tanácsos rangjáig. Bakócz Tamás esztergomi érsek egy kerékgyártó fia volt, s több
pénze volt, mint a magának a királynak. Szathmári György egyszerű kassai polgárként kezdte
pályafutását, Szalkai László egy mátészalkai varga fia volt. Ez a tény önmagában nem is jelentett
volna problémát, azonban köztudottá vált, hogy a főemberek kizárólag a saját hatalmukat építgetik,
illetve alkotó energiájukat (például Szapolyai Istvánnál) a bárók és a köznemesek közötti harc köti le.
II. Ulászló uralkodásának legfőbb jellemvonása a gyenge királyi hatalom volt. A központi kormányzat
szétesett, Mátyás reformjainak nagy része megsemmisült, pénz híján szélnek eresztették a„fekete
sereget”, melynek a Délvidéket pusztító maradékát Kinizsi Pál szétverte. Általánossá vált a bárók és a
köznemesek közötti küzdelem, de rosszabbodott a parasztság és a korábban fejlődésnek indult
mezővárosok helyzete a rájuk erőszakolt jobbágyi kilenced miatt (nem véletlen, hogy az 1514-es
parasztfelkelés bázisát a mezővárosban élők alkották). A világgazdasági viszonyok alakulása sem
kedvezett térségünknek, mivel az Anjouk korától meginduló fejlődés - melynek alapját a magyar arany
és a cseh ezüst képezte - a földrajzi felfedezések eredményei miatt a 15. század végén megtört,
ennélfogva Közép-Európa elvesztette gazdasági jelentőségét.
Dózsa-féle parasztfelkelés
A fokozódó problémákat - melyeknek oka a politikai, társadalmi és gazdasági rendszer működési
zavara volt - jelezte az 1514-es Dózsa-féle parasztfelkelés is, melyet a nemzeti történelmi emlékezet
jellemzően pozitív eredményként tartott számon. A magyar nép életerejét adó paraszti-falusi-
mezővárosi társadalom feletti zsarnokoskodás káros voltát és veszélyességét, valamint a megmerevedő
társadalmi rend felfrissülésének kísérletét látták benne. A parasztfelkelés vezetői nem „klasszikus”
értelemben vett jobbágyok voltak, hanem fegyverforgatók és papok. Az említetteken kívül részt vettek
félszabad, félkatonai elemek is. A felkelésnek két célja volt: a szolgáltatás normalizálása (azaz nem a
hivatalos rend elleni harc), illetve a vallási reformmozgalom kiteljesedése. A parasztfelkelést
Szapolyai János erdélyi vajda verte le, ám annak társadalmi és gazdasági hatása évszázadokra
visszavetette Magyarországot, hiszen az addig többé-kevésbé nyugati típusú fejlődés az 1514. októberi
országgyűlés által hozott törvények és a Hármaskönyv joggyakorlata miatt nemcsak hogy megtorpant,
hanem visszafejlődött, s ezek a viszonyok konzerválódtak.
Habsburg-Jagelló szövetség
1492 júniusában meghalt Ulászló apja, IV. Kázmér lengyel király. Jog szerinti örököse Ulászló lett
volna, ám ő öccse, János Albert javára lemondott a lengyel trónról, és ezzel a Jagelló-dinasztia cseh-
magyar és lengyel ágra szakadt. A két testvér eleinte szövetséges volt, mely szövetség a Habsburgok
ellen irányult. Idővel azonban nyilvánvalóvá lett, hogy a két ország közös érdekeinél - elsősorban a
török fenyegetés miatt - erősebb a Habsburgokkal való megegyezés érdeke. 1506-ban megújították az
1491-es szerződést, amit kiegészítettek azzal, hogy az időközben újra megnősült (1502-ben feleségül
vette Foix-i Annát, Candale grófnőjét, XII. Lajos francia király rokonát) Ulászló leánya, Anna férjhez
megy Miksa német-római császár egyik unokájához, míg a király születendő fia (a későbbi II. Lajos)
majdan egy Habsburg főhercegnőt kap feleségül. A Habsburg-Jagelló házassági szerződést 1515-ben
Bécsben megújították, s meglétét a térségben erősödő Habsburg-befolyás eredményeként lehet
értékelni, hiszen Zsigmond lengyel király - aki szintén Ulászló öccse volt - is elismerte a Habsburgok
jogait, cserébe Miksa többé nem támogatta ellenségeit, a Német Lovagrendet és a Moszkvai
Nagyfejedelemséget. A magyar rendek viszont nem akartak Habsburgot a magyar trónon, s a maguk
jogának tartották a szabad királyválasztást (1498-as, 1505-ös törvény). 1505-ben még azt is
kinyilvánították, hogy Ulászló fiának halála után nemzeti királyt választanak. A királynak 1506. július
1-jén született meg örököse, a későbbi II. Lajos, azonban a gyermekáldás örömét beárnyékolta, hogy
 319

Anna királyné néhány héttel később, a szülést követő gyermekágyi lázban meghalt. Ulászlót
olyannyira megviselte felesége halála, hogy letargikus állapotba került, melyben élete végéig
szenvedett. 1504-ben szélütés érte, így még kevésbé volt képes beleszólni az ország kormányozásába.
Helyette Szapolyai István, Bakócz Tamás esztergomi érsek, Perényi Imre nádor és Szathmári György
kancellár kormányzott.
Török kérdés
Ulászló uralkodása idején a központi kormányzat rohamos gyengülése ellenére nem érte komolyabb
erejű támadás az országot, mivel a törökök figyelmét Perzsia és a Földközi-tenger partvidéke kötötte
le. A Mátyás idejében, 1483-ban kötött békét rendszeresen megújították (1495, 1498, 1503, 1511).
Halála
II. Ulászló 60. születésnapja után két héttel, 1516. március 13-án halt meg Budán. Temetésére hat
nappal később, március 19-én került sor Székesfehérvárott. Fiát, az ekkor tízéves Lajos herceget még
1508-ban magyar, 1509-ben cseh királlyá koronáztatta, hogy biztosítsa számára mindkét ország
koronáját. Halálos ágyán, 1516. március 12-én a maga elé hívatott országnagyok jelenlétében Bakócz
Tamás esztergomi érseket, Bornemissza János budai várnagyot és Hohenzollern György brandenburgi
őrgrófot (Ulászló első feleségének, Brandenburgi Borbálának az unokaöccsét) nevezte ki kiskorú fia
gyámjaivá. Egy szétzüllött országot és 403 000 forint adósságot hagyott maga után.
Házasságai
Ulászló háromszor nősült, azonban csak a harmadik házasságát tekinthetjük ténylegesen létrejött,
törvényes, formai hibáktól mentes házasságkötésnek.
Első házassága
Ulászló mint cseh király a glogaui örökség révén figyelt fel 1476-ban a Piast-házból származó IX.
Henrik glogaui herceg fiatal özvegyére, a 12 éves Brandenburgi Borbálára, és 1476. augusztus 20-án
az Odera menti Frankfurtban házassági szerződést kötöttek. Glogaut azonban Brandenburg kebelezte
be, így Ulászló egyre csak halogatta a tényleges házasságkötést. Miután Borbála nem tudta
érvényesíteni jogait Glogauban, Ulászló egyre jobban kihátrált az egybekelés elől, újabb, előnyösebb
házasságot azonban nem tudott kötni, mert házassága nem vesztette el teljesen érvényét. I. Mátyás
magyar király halála után Ulászló a magyar korona elnyerése érdekében kénytelen volt színlegesen
házasságot kötni Mátyás özvegyével, Aragóniai Beatrixszal, miközben Borbála még a jogait követelte.
Hosszas huzavona után, 1500. április 7-én végül VI. Sándor pápa felbontotta házasságukat.
Második házassága
Ulászló a magyar királlyá koronázás feltételeként arra kötelezte magát, hogy feleségül veszi Mátyás
özvegyét, Aragóniai Beatrixot. Bakócz Tamás 1490. szeptember 4-én titokban összeeskette őket
Esztergomban, azonban a szertartás szövegében szándékosan formahibát ejtett, ennélfogva a királynak
e házassága is érvénytelen volt. A házasság pápai felbontására 1500. április 3-án került csak sor.
Harmadik házassága
1502-ben Ulászló harmadszor is megnősült: XII. Lajos francia király rokonával, Candale-i Annával
kötött házasságot. Ő volt az egyetlen cseh királyné, aki sohasem járt Csehországban, mivel a csehekkel
szembeni megértését a huszitizmus iránti ellenszenve gátolta. Éppen ezért sohasem koronázták meg
cseh királynévá. Egy leány- és egy fiúgyermeket szült a királynak: 1503-ban Anna hercegnőt (†1547),
a későbbi I. Ferdinánd magyar király feleségét, majd 1506-ban Lajos herceget (†1526), a trónörököst.
Második gyermeke születése után néhány héttel, gyermekágyi lázban halt meg. Ulászlót olyannyira
lesújtotta szeretett feleségének halála, hogy apátiába süllyedt, melyben élete végéig szenvedett.
Emléke
A néphagyomány Ulászló nevéhez kapcsolja a „lacikonyha” elnevezést, pedig jóval régebbi
hagyománya van. Az elszegényedett udvar viszonyait jól illusztrálja az a legenda, hogy a királyi
éléskamra kiürültével a király kénytelen volt a pórnéphez fordulni ennivalóért. A királyt kiszolgáló,
korabeli „gyorsétkezdét” nevezték gúnyosan Ulászló, azaz „Laci konyhájának”.
 320

Irodalom
Fógel József: II. Ulászló udvartartása (1490-1516), MTA, Budapest, 166 pp., 1913
Fraknói Vilmos: II. Ulászló királlyá választása, Századok 19, 1-20, 97-115 és 193-211, 1885
Neumann Tibor: II. Ulászló koronázása és első rendeletei (Egy ismeretlen országgyűlésről és
koronázási dekrétumról). in memoriam Andreae Kubinyi, Századok 142, 315-337, 2008
Wenzel Gusztáv: II. Ulászló magyar és cseh királynak házas élete, Századok, 631-641, 727-757 és 816-
840, 1877
Királyok könyve. Szerk.: Horváth Jenő. (ISBN 963-208-894-8)
Szendrei László: Uralkodók - Magyar királyok és erdélyi fejedelmek

Külső hivatkozások
Hóman–Szekfű: Magyar történet/Az Árpádház leányági leszármazói
Magyar néprajzi lexikon III. (K–Né). Főszerk. Ortutay Gyula. Budapest: Akadémiai. 1980. 382–383.
o. ISBN 963-05-1288-2 Online elérés (lacikonyha címszó)

Kronológia
1490
 Május 28. Gyülekezik a királyválasztó országgyűlés. (Az urak Budán, a nemesek a Rákos
mezején.)
 Június 17. A főpapok és főurak írásba foglalják a Corvin Jánossal történt megegyezést:
boszniai király és szlavón hercegi cím ellenében lemond a trónigényről.
 Július 4. A megegyezés után érkeztek meg Corvin hívei. A herceg velük együtt elvonult, de
Báthori István és Kinizsi Pál a Tolna megyei csontmezei csatában megverték Corvin seregét,
aki ezzel végleg kiesett a trónjelöltek közül.
 Július 15. Az országgyűlés Jagelló II. Ulászló cseh királyt választja meg Magyarország
uralkodójának. Ellenjelöltjei, akik fegyverrel kísérlik meg igényeik érvényesítését: saját öccse,
János Albert lengyel herceg és Miksa római király.
 Július 31. II. Ulászló a határszéli Farkashidán elfogadja a királyi hatalmat korlátozó választási
feltételeket, valamint a Corvin-egyezséget is. (A herceg azonban nem lesz bosnyák király.)
 Augusztus 31. Miksa visszafoglalja Bécset.
 Szeptember közepe. II. Ulászlót királlyá koronázzák Székesfehérvárott.
 Október 4. II. Ulászló titokban feleségül veszi Beatrix özvegy királynét, színlelt házasságot
köt vele.
 November 19. Miksa elfoglalja Székesfehérvárt.
 December közepe. Miksa visszavonul, mert csapatait nem tudja fizetni.

Albrecht Dürer – Miksa

 321

I. Miksa (Bécsújhely, 1459. március 22. – Wels, 1519. január 12.), németül: Maximilian I., német-
római császár, német király, Ausztria főhercege, Stájerország, Karintia, Krajna hercege a Habsburg-
házból. Első felesége révén Burgundia, Brabant, Limburg, Luxemburg, Alsó-Lotharingia hercege,
Flandria, Hollandia, Zeeland, Artois, Hennegau, Burgundia (Franche-Comté) grófja. Második felesége
révén Bretagne hercege iure uxoris. Első felesége halála után a fia kiskorúsága idején a németalföldi
tartományok régense.

1491
 Február 20. II. Ulászló megegyezik öccsével, János Alberttel.
 Ősz. Miután a Dunántúl nagy részét a királyi csapatok megtisztították Miksa csapataitól,
északkeleten János Albert újra támad.

I. János Albert, lengyelül Jan I Olbracht (Albrecht)

I. János Albert, lengyelül Jan I Olbracht (Albrecht) (Krakkó, 1459. december 27. – Toruń, 1501.
június 17.) Lengyelország királya 1492 és 1501 között, głogówi herceg 1491 és 1498 között, a Jagelló-
ház tagja. IV. Kázmér és Habsburg Erzsébet fia, anyai ágon Albert magyar király unokája.
I. Mátyás magyar király halála után Rákosig hatolva megkísérelte a magyar korona megszerzését
bátyja, II. Ulászló ellenében, Kinizsi Pál és Báthory István erdélyi vajda csapatai azonban hamarosan
kiverték az országból, és kénytelen volt Ulászlóval kiegyezni, amelyben kárpótlás fejében lemondott
trónigényéről. Apja halála után, 1492. június 7-én, mivel II. Ulászló már korábban lemondott javára, a
lengyel rendek királlyá választották. Koronázására 1492. szeptember 23-án került sor Krakkóban.
Mint lengyel király, eredménytelenül harcolt Moldva és a törökök ellen. 1497-ben III. István a halicsi
Kozmin-erdőben súlyos vereséget mért rá, ezzel le kellett mondania Moldva meghódításáról.
Uralkodása alatt foglalták el a törökök Kilija és Bialogrod (Dnyeszterfehérvár) városokat a Fekete-
tenger partján, amelyek visszafoglalására 1497-ben hadjáratot vezetett, célját azonban nem tudta elérni.
1501. június 17-én halt meg a lengyelországi Toruńban. Felesége nem volt, utódai nem maradtak, ezért
halála után a trón öccsére, Sándorra szállt.
(http://hu.wikipedia.org/wiki/I._J%C3%A1nos_lengyel_kir%C3%A1ly )
 November 7. Pozsonyi béke Ulászló és Habsburgok között. A magyar király elismeri a
Habsburgok örökösödését.
 December 24. János Albert seregét szétverik.
1492
 Február 2. Összeül az országgyűlés Budán. Az itt elfogadott törvénykönyv becikkelyezi a
választási feltételeket, majd módosításokkal átveszi Mátyás 1486-os törvénykönyvének nagy
részét is. A király ugyanakkor Szlavónia számára is szentesít törvényeket. Az országgyűlés
alatt (március 7.) a főpapok, főurak, előkelő nemesek és számos város elfogadja a pozsonyi
békét.
 A török Nándorfehérvár, Szabács és Jajca várát ostromolja. — Kinizsi Pál szétveri a fizetetlen,
s ezért lázadó fekete sereget.
 322

1493
 Szeptember 11. A boszniai pasa az udbinai csatában megsemmisíti a horvát bánok
hadseregét. A horvát és a szlavón nemesi hadsereg színe-java megsemmisül.
 Szeptember 28. A budai országgyűlésnek csak az adószedéssel kapcsolatos rendelkezéseit
ismerjük.
1494
 Április 19. A Jagelló-testvérek lőcsei találkozása.
1494-1495 fordulója
 II. Ulászló legyőzi a lázadó Újlaki Lőrinc seregét.
1495
 Március 16. Az augsburgi Fugger cég szerződése a Thurzókkal a magyarországi réz
kitermelésére.
 Április. Hároméves török-magyar fegyverszünet, II. Ulászló békét köt II. Bajazid szultánnal.
 Június 8. II. Ulászló szentesíti a budai országgyűlés törvényeit. Ez az 1492-es törvénykönyv
kiegészítésének számított.
 Október vége. Országgyűlés Szegeden. Nem maradt fenn a végezmény.
 November 24. Meghal Kinizsi Pál, alsó-magyarországi főkapitány, országbíró.
1496
 Május 13. Országgyűlés kezdődik Budán, végzései nem ismertek.
 Corvin János feleségül vette Frangepán Katalint.
 Zsidóellenes zavargások Budán.
1497
 Bakócz Tamás lesz az esztergomi érsek.
 November. Rákosi országgyűlés, nem hoznak végezményt.
1498
 Június 2. II. Ulászló szentesíti a budai országgyűlés végezményét. Ez név szerint becikkelyezi
a bandériumtartásra köteles bárókat, így hozzájárul az arisztrokrácia elkülönüléséhez, viszont
engedélyezi 16 nemesnek bírósági ülnökké választását, ezek a nemesek a királyi tanácsba is
bekerülnek.
 II. Ulászló és Corvin János herceg kiegyezése.
1499
 Augusztus 6. A budai országgyűlésnek csak adózási határozata maradt fenn.
1500
 Május 8. A király szentesíti a rákosi országgyűlés törvényeit.
 A pápa érvényteleníti II. Ulászló első két házasságát.
 Július 14. II. Ulászló (öccse, János Albert lengyel király nevében is) csatlakozik VI. Sándor
pápa, XII. Lajos francia király és Velence törökellenes szövetségéhez.
 Szeptember vége-november eleje. Fegyveres országgyűlés Bácsott. Háború nem indul,
határozata ismeretlen.
1501
 Május 3. körül. Pesti országgyűlés, végezménye nem maradt fenn.
 Szeptember eleje. Tornavári országgyűlés. Határozatai ismeretlenek.
 Október-november. Somi Józsa temesi ispán és Corvin János herceg eredményes török elleni
hadjáratai. Corvin János herceg horvát hadak élén súlyos vereséget még a boszniai pasára.
1502
 Április 24. körül. A budai országgyűlés végezménye nem maradt fenn.
 323

 Szeptember 29. II. Ulászló feleségül veszi Anne de Foix-et (Candale-i Annát)
Székesfehérvárott.
 Október. Újabb magyar hadjárat a Balkánon.
1503
 Február 22. II. Ulászló és II. Bajazid szultán megbízottai megkötik a hét évre szóló magyar-
török fegyverszünetet.
1504
 Május 8. A király szentesíti a rákosi országgyűlés törvényeit.
 Október 12. Meghal Corvin János herceg.
 Ulászlót szélütés éri.
1505
 Február 22. A budai országgyűlés redménytelenül oszlik szét.
 Október 13. Az ún. „Rákosi végzés”. A rákosi országgyűlés kimondja, hogy ja II. Ulászló
utód nélkül hal meg, a magyar rendek többé nem választanak idegen uralkodot. A király nem
szentesíti.
1506
 Június 24. Székesfehérvárott fegyveres országgyűlést tartanak. A Miksa császár elleni
háborúról van szó, amit a rákosi végzés váltott ki.
 Július 1. Megszületik II. Ulászló fia (a későbbi II. Lajos, 1516-1526). Ez tárgytalanná teszi a
Miksa-ellenes háborút.
 Július 26-án meghal Anna királyné.
 Bakócz Tamás toszkán mesterekkel vörös márvány kápolnát építtet az esztergomi
székesegyházhoz.
1507
 Április 24. A Rákosmezőn összegyűlt országgyűlés határozatait a király nem szentesíti.
1508
 Május 27. A rákosi országgyűlés hozzájárul Lajos megkoronázásához.
 Június 4. Székesfehérvárott királlyá koronázzák a gyermek Lajos herceget.
1510
 Június 30. előtt Székesfehérvárott országgyűlés kezdődik, ami július 2-5. között Tatán
folytatódik. Magyarország csatlakozik a Cambra-i ligához (Miksa császár és a francia követ
Velence-ellenes szövetségéhez).
 Október 31. A török fegyverszünet meghosszabbítása 1511. augusztus 1-ig.
 Nagy pestisjárvány Magyarországon. — Szapolyai János lesz az erdélyi vajda.
1511
 Május 10. A rákosi országgyűlésen 36 főpap és főúr pecsételi meg az adómegajánló oklevelet.
Az adó beszedésére rendi kincstartókat választottak.
 Szeptember. Újabb ötéves fegyverszünet Magyarország és a török között. A szerződés
szövegébe hibák csúsztak, így a király nem erősíti meg.
 December. Magyarország csatlakozik a pápa, Velence és az aragón király franciaellenes
„Szent szövetségéhez”.
1512
 Január 26. Bakócz Tamás esztergomi érsek megérkezik Rómába, ahol részt vesz a lateráni
zsinaton. Komolyan szóba kerül az 1513. február 21-én meghalt II. Gyula pápa utódaként,
azonban a konklávé Giovanni de’Medici bíborost (X. Leó) választja meg 1513. március 9-én.
 Ősze. A török több végvárat – így Szreberniket is – elfoglal.
 November 22. előtt. Báthori István temesi ispán Illadiánál győz egy török sereg ellen.
 324

1513
 Július 15. A pápa Bakóczot legátusként küldi Magyarországra és Lengyelországra azzal a
feladattal, hogy törökellenes hadjáratot szervezzen.
 Augusztus 16. Beriszló Péter veszprémi püspök és horvát bán Dubicánál győzelmet arat a
török ellen.
Beriszló Péter horvátul Petar Berislavić, szláv: Tomislav (Trau (Trogir), 1475. k. – Korenica mellett,
1520. május 20.) horvát bán, veszprémi püspök, az oszmán-törökök elleni harcok egyik jeles hadvezére.
Azon kevesek közé tartozott, akik komolyan kezelték az Oszmán Birodalom terjeszkedését és tettek a
török elleni védekezés megszervezésére.
 Augusztus. Sárkány Ambrus nándorfehérvári bán legyőz egy török sereget Nándorfehérvár
közelében.
 Szeptember 3. X. Leó pápa keresztes hadjáratot hirdet a török ellen.
1514
 Április 9. Bakócz kihirdeti a keresztes hadjáratot.
 Április 24. Bakócz kinevezi a keresztes had vezérét.
 Május 15. A prímás Esztergomból betiltja a keresztesek toborzását.
 Május 24. Ugyanazon a napon a király elrendeli a keresztesekhez csatlakozó parasztok
hazamenetelét, Bakócz bíboros pedig a felfüggeszti a keresztes hadjáratot.
 Május 28. Székely Dózsa György, a keresztesek vezére kivégezteti Csáki Miklós csanádi
püspököt és több nemest.
 Július. A különböző keresztes csapatokat sorra megverik.
 Július 15. Székely Dózsa György serege Temesvárnál megadja magát Szapolyai János erdélyi
vajdának. A vajda utána néhány napra kivégezteti Dózsát.
 Október 18-november 19. A budai országgyűlés bosszútörvényeket fogalmaz meg a lázadó
parasztok ellen. A király az eredeti végezményhez képest enyhébb törvényt szentesít jóval
később, november 19-re keltezve.
 November 19. A király jóváhagyja Werbőczy István ítélőmesternek az országgyűlés alatt
benyújtott Hármaskönyvét, de nem hirdeti ki, így ez a jogi kézikönyv nem válik
törvényerejűvé. 1517-ben, Bécsben nyomtatják ki. A magyar törvények (először 1584-ben
megjelent) gyűjteményének már 1628-i második kiadásába belekerült. 1696-tól a hivatalos
magyar törvénygyűjteményt Corpus Juris Hungarici (a Magyar Jog Teste) névvel illették, s
hivatalos használata 1844-ig többször is kinyomtatták.
1515
 Április 24. táján. Szapolyai vajda és a végvári parancsnokok Zsarnónál vereséget szenvednek
a törököktől.
 Július 19. Miksa császár, II. Ulászló magyar és öccse, Zsigmond lengyel király bécsi
találkozója alkalmából megállapodás születik, hogy II. Ulászló gyermekeit, Annát és Lajost
összeházasítják a császár unikáival, Ferdinánddal és Máriával.
 Perényi Imre nádor olasz mesterekkel átépítteti siklósi várát.
1516
 Március 13. II. Ulászló Budán meghal, Székesfehérvárott temetik el, a trónt fia, II. Lajos – tíz
évesen – foglalja el.
 325

Bakócz Tamás
http://hu.wikipedia.org/wiki/Bak%C3%B3cz_Tam%C3%A1s

Bakócz Tamás (Erdőd, 1442 – Esztergom, 1521. június 15.), dominikánus pap, bíboros, egri püspök,
majd esztergomi érsek, konstantinápolyi pátriárka. Évtizedekig Magyarország legnagyobb hatalmú
ura. Az egyetlen magyar pap, akinek komoly esélye volt, hogy pápa legyen.
Családja
Apja, Bakócz Ferenc a Drágffy család nemzetség jobbágya volt a Szatmár megyei Erdődön, akinek öt
fia volt. Valószínűleg a kerékgyártó mesterséget űzte, legalább arra látszik mutatni a kerék, amely a
Bakócz Bálint titeli prépostnak adományozott címerpajzson látható. E Bakócz Bálint, Bakócz Tamás
testvérbátyja, papi pályára lépett és Ország Mihály nádor támogatásával haladt előre és Janus
Pannoniustól örökölte meg a dúsgazdag titeli prépostságot, amikor az pécsi püspök lett. Tamás
tanulmányait, papi pályafutását kezdetben Bálint bátyja segítette.
A papi pályán

Bakócz-kápolna, Esztergom
 326

Szatmárnémetiben, a domonkosoknál, majd Wrocławban és Padovában tanult. 1464-ben filozófiából

doktorált Krakkóban. Innen öccsével, Ferenccel a ferrarai főiskolára ment. Tanulmányai során az
Erdődi Tamás nevet használta.
1470 körül tért haza. Bátyja, vagy a ferrarai Guarino közvetítésével Rangoni Gábor erdélyi püspök és
az ő révén Mátyás király környezetébe került. Mátyás 1474-es sziléziai hadjárata közben magára vonta
a király figyelmét, amikor olyan katonai tanácsot adott, amely egy válságos helyzetet fordított a
magyar uralkodó javára. Kezdetben csak szerény kancelláriai állásokat kapott, mint jegyző és
fogalmazó. 1475 és 1480 közt elkísérte Mátyást három török elleni hadjáratára és az Ausztriát
meghódító hadjáratra.
Bakócz Bálint 1480-ban átengedte neki a titeli prépostságot (ő maga egy ideig állás nélkül volt, majd
elfogadta a sárospataki plébániát). Hamarosan királyi titkár lett Mátyás mellett, a király kancellár
helyettese. 1486-ban, titeli javadalmát megtartva, győri püspökké nevezték ki, és királyi tanácsos
rangot kapott. A Mátyást követő II. Ulászló mellett 1490-től kancellár lett.
1497-ben elnyerte az egri püspökséget, amely a leggazdagabb magyar püspöki javadalom volt. Még ez
évben megalkudott Estei Hippolyt bíbornokkal, akivel pozíciót cserélt, s így esztergomi érsekké,
Magyarország prímásává emelkedett. 1500-ban Velence támogatásával bíborossá, majd rá 10 évre
konstantinápolyi pátriárkává nevezték ki. Ő volt az első és egyetlen magyar, akinek komoly esélye
volt, hogy a pápai trónra kerüljön. II. Gyula pápa halála (1513) után sokat tett ezért Rómában, de a
várt siker elmaradt.
Még az évben pápai legátusként visszatért Magyarországra, magával hozva X. Leó pápa török elleni
keresztes hadjáratot meghirdető bulláját. Az országtanácsban elérte, hogy az I. Szelimmel három évre
megkötött békét megszegve, 1514. április 16-án a keresztes háborút kihirdessék az országban.
Hatására rövid időn belül kitört a Dózsa György vezette parasztlázadás, amely lángba borította az
egész országot. Mint a felkelés közvetett kiváltóját, sok szemrehányás érte. Fényűző életmódjának
fedezésére a milkovi püspökséget és a szászok esperességét is az esztergomi érsekség alá rendelte,
kiváltva ezzel az utóbbiak elégedetlenségét, amely egyik jelentős oka volt a reformáció elterjedésének
a szászok között.
II. Ulászló halála (1516) után meggyengült a befolyása a királyi udvarnál. Súlyos köszvény kínozta,
majd 1519-ben agyvérzést kapott, és az állami ügyektől teljesen visszavonult.

Bakócz Tamás bíboros arcképe (korabeli emlékérem)

Az esztergomi bazilika Bakócz-kápolnájában nyugszik, amit ő maga építtetett.

Irodalom
Szalay József-Baróti Lajos: A magyar nemzet története, Wodianer F. és fiai, Budapest, év nélkül, II.
kötet.
Nemeskürty István: Önfia vágta sebét. Krónika Dózsa György tetteiről, Magvető, Budapest, 1980.
Herczeg Ferenc: Az élet kapuja, Singer és Wolfner, Budapest, [év nélkül]. Az 1512-es pápaválasztás, és
Bakócz tevékenységének regényes története.
 327

A Dózsa György-féle parasztfelkelés

http://hu.wikipedia.org/wiki/D%C3%B3zsa_Gy%C3%B6rgy-f%C3%A9le_parasztfelkel%C3%A9s

Okai
A jobbágyok fokozódó terhei és az országban uralkodó anarchia.
Előzményei
1510-ben lejárt a törökkel kötött béke és nem újították meg. 1514-ben X. Leó pápa keresztes
hadjáratot hirdet (a szervezéssel Bakócz Tamást bízza meg). A felhívás csak Magyarországon talált
visszhangra, ahol a jobb sorsra vágyó jobbágyok ezrei léptek a keresztes had soraiba (a szegényekből
álló sereg jelének latin nevéből /crux/ származik a későbbi felkelő szegénylegények „kuruc”
elnevezése is). A sereg vezére a nándorfehérvári végvár egyik nemességgel jutalmazott vitéze lett, aki
éppen nemesleveléért jött Budára: Dózsa György.
A felkelés menete
A nemesség megijedt a parasztseregtől, ráadásul jobbágyok hiányában az aratás sem zajlott menetrend
szerint. Ezért kihirdették a sereg feloszlatását. Dózsa azonban ennek ellenére elindult a török ellen, de
amikor Apátfalvánál Báthory István erdélyi vajda és Csáky Miklós csanádi püspök csapatai
szétkergették az elővédet, Dózsa visszaütött: a Nagylakon ünneplő nemeseket megtámadta, és
szétkergette, a fogságba esett püspököt kivégeztette. A parasztsereg ezután 3 hadtestre oszlott: Dózsa
Gergely vezette a hadmozdulatokat az ország északi részén, Lőrinc barát pedig Erdélyben. A Dózsa
György vezette fősereg a Maros mentén tört előre és elfoglalta Aradot, Világost, Solymost és Lippát,
majd megkezdte Temesvár ostromát. Ám a felocsúdó nemesség Szapolyai János 20000 fős seregével
végül leverte a felkelést és kegyetlen bosszút állt.
A felkelés vezetőit és főbb szereplőit kivégezték. Az 1514-es országgyűlésen kimondták a jobbágyok
röghöz kötését (szabad költözés tilalma), hetente 1 nap robotra kötelezték a jobbágyokat, évi 1
aranyforint „kártérítést” róttak a jobbágyokra („vérdíj”). Megszüntették a kunok, a jászok és más
kiváltságosok kiváltságait. Elfogadták Werbőczy István nádor Hármaskönyvét, a Tripartitumot.

Dózsa György
http://hu.wikipedia.org/wiki/D%C3%B3zsa_Gy%C3%B6rgy

Dózsa György
Makfalvi Dózsa György (németül Georg Dózsa, románul Gheorghe Doja, szlovénül Juraj Dóža,
horvátul Juraj Doža;[1] Dálnok, 1470 körül – 1514. július 20.) az 1514-es parasztháborúba torkollott
keresztes hadjárat katonai vezetője.
 328

Származása, neve
Sokáig vita folyt származásáról, mivel tévesen több korabeli forrás Székely Györgynek tünteti fel.
Azonban minden kétséget kizáróan bizonyítja származását az az okirat, amelyet Barlabási Lénárt
erdélyi alvajda és székely alispán írt 1507. július 17-én, és amelyben latinul Dózsa Györgyöt Georgius
Dosa Siculus de Makfalva in Sede Maros existente-ként jelöli meg.[2] Eszerint Dózsa György a
makfalvi Dósa-család az Örlöcz-nem Szovát ágán levő székely lófő család tagja.[3]

Életútja
Dózsa György Dálnokon született, születéséről pontos dátum nem maradt fent, de a korabeli források
alapján negyven éves lehetett halálának idején, ebből visszaszámolva körülbelül az 1470-es évek körül
született. Gyerekkorát Dálnokon töltötte testvéreivel, apja halála után Makfalvára került. Mindig a
katonai pálya vonzotta, apja nyomdokaiba akart lépni, így később katonának állt.
Több végvárban is szolgálhatott, mivel - bár adatok nem maradtak fenn róla - Szapolyai János erdélyi
vajda 1513-as törökök elleni hadjáratában mint lovaskapitány vett részt. A hadjárat után
nándorfehérvári őrségben maradt. Itt vívott győztes párviadalt 1514. február 28-án a szendrei lovas
szpáhik vezérével, az epeirosi Alival, aki már sok vitéz halálát okozta. Ezért a tettéért a király II.
Ulászló kétszeres zsold és aranylánc mellett lovagrendbe emelte, falut ajándékozott neki, valamint
engedélyezte, hogy a családi címerébe a hőstett emlékére egy karddal levágott vérző kart illesszen.
Eközben Bakócz Tamás esztergomi érsek és szentszéki követ 1514. április 9-én kihirdette a pápai
bullát, azaz a törökök elleni kereszteshadjáratot.

Szerepe az 1514-es parasztfelkelésben

Máig sem tisztázott körülmények között választotta Bakócz Tamás Dózsát a keresztes hadsereg
vezérévé. Május közepére az országban mintegy 40 000 fős paraszti had gyűlt össze, vezetése alá,
azonban szervezési hiányosságok, Bakócz visszakozása, a keresztesháború lefújására tett kísérletek, a
nemesek ellenkezése és az akkor uralkodó viszonyok együttesen a felkelés kirobbanásához vezettek.
Dózsa György, hírnevét igazolva sok diadalt aratott, és bár az egész országban kitört a felkelés, ő csak
a keresztes hadsereget irányította, a helyi zavargásokhoz nem volt köze. Bár a felkelők több helyen
vereséget szenvedtek, ő seregével elfoglalta a Maros menti várak többségét. Egészen a temesvári
csatáig (1514. július 15.) nem szenvedett vereséget, itt azonban Szapolyai János erdélyi vajda
seregével beavatkozott és nagy csatában legyőzte a felkelőket. Dózsa György és testvére Dózsa
Gergely fogságba esett. Később tetteiért testvérével együtt kivégezték. A korabeli feljegyzések így
írtak Dózsa György kivégzéséről: először is tüzes vassal megkoronázták, aztán még élve, meztelenül,
lábainál fogva megkötözve saját katonái, akiket közönségesen hajdúknak neveznek, s akiknek
cselekedetei annyi sok szörnyűséget hoztak…, fogaikkal széttépték és felfalták. A szemel láttára három
darabra vágták öccsét, majd ezután a testet négyfelé vágták és bitófára függesztették. A hiedelemmel
ellentétben a trón, amelyre ültették nem volt tüzes, csupán a korona, amelyet fejére raktak. A tüzes
trónról szóló legenda csupán Petőfi Sándor: A nép nevében című költeménye után terjedt el széles
körben.[4]

Megítélése
Dózsa György személye a későbbi korokban az elnyomó nemesi hatalom elleni harc jelképévé vált
(lásd lentebb Ady Endre és Petőfi Sándor verseit). A kommunizmus alatt történelmi szerepét
túlhangsúlyozták a történettudományon és kultúrán kívül is – rengeteg utca, közterület, sportegyesület,
társadalmi szervezet kapta nevét. Dózsa a hivatalos marxi történelemszemlélet fő motívumára, a
nemesség és parasztság közötti osztályharcra adott szemléletes magyar példát – azonban fontos
megjegyezni, hogy maga Dózsa is nemes volt.
A román kommunista vezetés is kedvelte alakját – főleg erdélyi származása miatt –, több román
városban található Gheorghe Doja utca, Marosvásárhely közelében település (Lukafalva) is viseli a
nevét. A temesvári Mária téren az 1940-es években szobrot állítottak halála helyén és a történt
eseményekre emlékeztetve, de bizonyított tény, hogy a mostani katedrális mögött, a Béga partján
végezték ki.
 329

A nemesi szemléletű, gyakorta elfogult történelemírás később alaptalanul hangoztatta, hogy Dózsa
György példát szolgáltatott más, a magyar korona területén történt nagy megmozdulásoknak, így
Cserni Jován felkelésének, ami alig tizenkét évvel a Dózsa-féle háború után zajlott le, valamint a
Gubecz Máté vezette horvátországi parasztfelkelésnek. Valójában egyikre sem volt közvetlen hatással.

Ábrázolása a művészetekben

Derkovits Gyula: Dózsa a várfokon

Dráma
Hevesi Sándor: 1514 Bp., 1921)
Sárközi György: Dózsa (Bp., 1939)
Illyés Gyula: Dózsa György (Bp., 1956) :)
Opera
Erkel Ferenc-Jókai Mór-Szigligeti Ede: Dózsa György (opera, 1867)
Költészet
Ady Endre: Dózsa György unokája, Dózsa György lakomáján
Petőfi Sándor: A nép nevében
Illyés Gyula: Dózsa György beszéde a ceglédi piacon
Bella István: Székely Dózsa György imája
Képzőművészet
Szász Endre kettős porcelánműve a budapesti hármas metró Dózsa György úti megállójának
peronfalán látható. (Ma, 2008-ban, romokban…)
Budán, a királyi vár alatt monumentális Dózsa-szoborcsoport található (I. kerület Attila út)
Szervátiusz Tibor: Tüzes trónon,1968-70, hegesztett vörösréz és vas, 3,5m x 2,40m x 1m,
Magyar Nemzeti Galéria
Táncjáték
Honvéd Együttes: Dózsa

Dózsa portréja a korábbi 20 forintos bankjegyen

 330

Dózsa György (Dálnok, 1470 k.–1514)

a középkori Mo. legnagyobb parasztmozgalmának, az 1514. évi nagy parasztháborúnak vezetője és hadvezére.
Székely köznemesi származású volt, innen a másik neve: Székely György. – A magyar népköltészetben Dózsa
Györgyre és háborújára vonatkozó önálló dal vagy ballada nem maradt fenn, mintegy 100 éve Kálmány Lajos
már csak nyomát találta ilyen éneknek. A kuruc szó azonban máig őrzi Dózsa György kereszteseinek emlékét (a
latin crux ’kereszt’, szóból), valamint néhány más kifejezés (földhözragadt szegény ember, sült paraszt), egy
székely esküformula (Dózsa-hitre mondom). Emléke különösen szülőföldjén, a székelység körében eleven.
Dálnokon, a régi Háromszék megyében ísmerik szülőháza helyét, maradványait, tudnak kincséről is, amelyet itt
rejtett el hatalmas rézüstökben. Roppant ereje a hagyomány szerint Toldi Miklóséhoz hasonlatos (Toldi-
mondakör). Mint Toldi, Dózsa György is ennek köszönhette, hogy az udvarhoz került és lovagi címert kapott,
minthogy egy hetvenkedő török vezér karját páncélostul vágta le egy délvidéki párviadalában. A székely
hagyomány II. Ulászló feleségével való viszonyáról, udvari emberekkel, főurakkal való összetűzéséről is tudni
vél. A hagyomány hasonló elevenséggel emlékezik a Délvidéken halálának körülményeire. Temesváron ismerik
kivégzésének helyét, beszélnek a kivégzése alkalmával történt csodáról, Szűz Mária megjelenéséről; ennek
emlékét kegykép, majd szobor örökítette meg. A kivégzett hős fejét a hagyomány szerint Zápolya János Dózsa
György örökbefogadójának, Pálfy Balázs szegedi főbírónak küldötte el; Szegeden úgy tudják, a főbíró lánya
Dózsa György fejét a ferencesek alsóvárosi templomának cintermében temette el. Kolozsvárt és vidékén éppen
akkor járt le a városbíró megbízatása, amikor a keresztesek a várost ostrom alá vették; mivel pedig a titkon
megejtett bíróválasztás alkalmával, a nagy hidegben a választóknak hólyagos korsóban melegített bort kínáltak,
ez a kolozsvári bíróválasztások hagyományos rítusává lett. A Dózsa György kivégzésére használt vaskoronát is a
kolozsvári levéltárban, majd az Erdélyi Múzeumban mutogatták, bár hitelessége bizonytalan. Ugyancsak mondai
eredetűnek kell tekintenünk Dózsa György kivégzésének ma általános előadásából azt a motívumot, hogy
kínzóeszközei közt a tüzes trón is helyet kapott volna, minthogy erről az egykorú források nem tudnak. Alakja a
hagyományban nemegyszer egybeolvad Mátyás királyéval vagy Rákócziéval. – Irod. Kálmány Lajos: Szeged
népe (II., Arad, 1882); Márki Sándor: Dózsa György (Bp., 1913); Székely György: A török hódítók elleni
védelem ügye a Dózsa-parasztháborútól Mohácsig (Századok, 1952); Sándor István: Dózsa György a
néphagyományban (Ethn., 1972).

Jegyzetek
1. ↑ Filozofski fakultet Zagreb Katedra za hungarologiju Magyar motívumok Ödön von Horváth
drámáiban
2. ↑ Márki Sándor: DÓSA GYÖRGY, 1470-1514
3. ↑ MÁRKI SÁNDOR: DÓSA GYÖRGY, 1470-1514
4. ↑ Hahner Péter: Újabb 100 történelmi tévhit avagy Amit biztosan tudsz a történelemről - és mind
rosszul tudod, Animus Kiadó, 2011, ISBN 9789633240298, 65–67. old.

Források
Márki Sándor: Dósa György, Az Athenaeum R.T. Könyvnyomdája, 1913 Budapest
http://mek.oszk.hu/02100/02115/html/1-1642.html

Irodalom
Nemeskürty István: Mi magyarok
Nemeskürty István: Önfia vágta sebét, első kötet: Krónika Dózsa György tetteiről, Magvető, Budapest,
1983.
 331

Werbőczy István
http://hu.wikipedia.org/wiki/Werb%C5%91czy_Istv%C3%A1n

Werbőczy István portréja a Vasárnapi Újság, 1860. évi 43. számában

Werbőczy István (eltérő írásmódban Werbőczí, Verbőczy, Verbőczi), (1458 körül – Buda, 1541.
október 13.) jogtudós, királyi ítélőmester, királyi személynök, majd Magyarország nádora.

Élete
Werbőczy Osvát és Deák Apollónia fia , 1460 és 1470 között született, valószínűleg Verbőcön
[1]

(Ugocsa vármegye, ma Verbovec, Nagyszőlősi járás, Ukrajna); újabb írók inkább Kerepes községet
(Bereg vármegye) vélik születése helyének. Felsőbb tanulmányait valószínűleg a budai, később pedig
valamelyik itáliai (bolognai vagy páduai) egyetemen végezte; állítólag Bécsben is tanult. A latin és
görög nyelv ismerete mellett „eleganter” beszélt németül. Kiváló szellemi képességgel megáldva, az
ismeretek minden terén a legelsők közé tartozott. Teológiai és bölcseleti ismerete mellett leginkább az
tanúskodik, hogy 1521-ben követségben járván V. Károly német-római császárnál Wormsban,
Lutherrel vitába bocsátkozott.

Werbőczy István nemesi címere

 332

A közpályán először Ugocsa vármegyében működött, ahonnan mint országgyűlési követ, az egész
ország színe előtt ragyogtatta tudását és bámulatos ékesszólását. Az 1498. II. Ulászló-féle nevezetes
törvények megalkotásában, melyek a köznemesség rohamos térfoglalását jelentik, már kétségtelenül
közreműködött, s az a határozat, melyben II. Ulászló örökös nélküli elhalálozása esetére a nemzet
királyválasztási joga s ahhoz való ragaszkodása nyert kifejezést, egyenesen az ő befolyásának
tulajdonítható; előjátéka volt ez az 1505. évi rákosi végzéseknek. Az 1500-as és 1501-es
országgyűléseken a köznemesség szóvivője és vezére volt. Ő fogalmazta meg azt a királyhoz intézett
felterjesztést, amelyben a nemesség sérelmeinek tolmácsolása mellett a főrendek bandériumainak
kiállításáról, a főpapok dézsmaszedésének törvényszerű gyakorlásáról kérik a királynak erélyes
rendelkezését. Politikai sikereinek azonban egyik legszebbike az 1505. évi rákosi gyűlés híres végzése
a nemzeti királyság visszaállítása tárgyában. A köznemesség ragaszkodását Werbőcyhez bizonyítja az
a páratlan eset, hogy a hazának és köznek tett jószolgálatai elismeréséül portánként két dénár jutalmat
szavazott meg neki az országgyűlés.
II. Lajos uralkodása első éveiben Werbőczy többnyire külföldön tartózkodott. 1517-ben királyi
személynök lett és különböző dalmáciai megbízásokat kapott az országgyűléstől. A török támadások
veszedelme mindegyre fenyegetőbbé vált, és ezért Werbőczi Velencében, Rómában, Wormsban, majd
Nürnbergben járt, mindenütt a török elleni segély kieszközlése érdekében fáradozott, de küldetése nem
járt sikerrel. Visszatérve, az országot a legnagyobb zűrzavarban találta. A pártküzdelmek utolsó fázisa
az 1525. június 24-ei országgyűlésen következett be, amely Werbőczyt emlékezetes nagy beszéde után
Magyarország nádorává megválasztotta, a nagyurak azonban megbuktatták. A mohácsi vész alatt
egyik felső-magyarországi várában, Dobronyán élt visszavonulva.
Szapolyai János királlyá választásakor kancellárjává és tanácsosává tette. Megjárta időközben
Konstantinápolyt is királya érdekében. A király, halála esetére, fia egyik gyámjául őt nevezte ki.
Mindamellett politikai fontossága nem volt a jelentős tényezők sorában. Bírói pályán kezdte közéleti
szereplését és ott is végezte. Werbőczi Budavár első megszállása után is helyén maradt, elvállalta a
renegát szerepét. A szultán kinevezte a meghódolt keresztények bírájává – tíz forint napidíjjal.
Azonban békétlenségével, veszekedéseivel a szultán haragját vonja a fejére, ezért a „tiszteletére”
rendezett lakomán, 1541-ben Budán, 83 éves korában megmérgezték. Különös fintora a sorsnak, hogy
bár Werbőczy István híres gyűjteményébe (Tripartitum) több zsidóellenes intézkedést is bevett,
hamvai mégis az akkori budai zsidó temetőben (Alagut utca–Pauler utca–Attila út közti területen)
porladnak.
Fiával, Imrével a család férfiága kihalt, lánya Erzsébet az Aspermonth grófi ház egyik őse.

Forrás
Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái XIV. (Telgárti–Zsutai). Budapest: Hornyánszky.
1914. Online hozzáférés
Kelemen Imre: Magyar Hazai polgári magános törvényről írt tanulmányok. 1822.
1. ↑ Bár vannak eltérő feltételezések is.[1]
 333

Tripartitum
http://hu.wikipedia.org/wiki/Tripartitum

A Hármaskönyv címlapja

Tripartitum (magyarul Hármaskönyv) néven ismeretes az a szokásjogi gyűjtemény, amelyet az

országbírói ítélőmesterből nádorrá lett Werbőczy István 1504-ben kezdett el összeállítani, és 1514-ben
fejezett be. Eredeti latin címe: „Tripartitum opus iuris consuetudinarii inclyti regni Hungariae”,
magyarul: „Nemes Magyarország szokásjogának Hármaskönyve”. Lényege: a korabeli Magyarország
jogi szabályainak és szokásjogainak összegyűjtése, rendszerezése és írásba foglalása.
Tripartitum opus iuris consuetudinarii inclyti regni Hungariae az 1514. országgyűlésnek lett
bemutatva, melynek LXIII. cikkében a mű átvizsgálása is elrendeltetett.
Latinul: Bécs 1517., 1545., 1561., 1572., 1581., Nagyszombat 1740., 1753., Kolozsvár 1762.,
Eger 1776., Buda 1822.
Magyarul: Magyar Decretum, Kyt Weres Balas a deákbol tudni illyk. a Werbewczy Istwan
Decretumábol, melyet tripartitomnak neweznek, Magyarra forditot. Vadnak tovabba ez
Decretomnak elotte egy nehany iroth articulusok, kyket azon Weres Balas a regi királyok
Decretomibol toruynhez valo jeles dolgokat ky szedegeteth… Debreczen, 1556.
Újabb kiadásai: Kolozsvár 1571., Bártfa 1642., Kalocsa 1773., Pozsony és Kassa 1779.,
Pozsony és Pest 1802., 1806., Pest 1830.
Perger János fordítása 1844., kiadta a M. Tudom. Akadémia, 2. kiadás 1865., 3. kiadás:
Werbőczy István Hármas könyve. Az eredetinek első kiadása után fordították, jogi
műszótárral és részletes tárgymutatóval ellátták Kolosvári Sándor és Óvári Kelemen. Bpest,
1894. (Ez a kiadás a Tudománytár sorozatban 1990-ben újra megjelent.)
Okolicsányi János, Tripartiti Operis compendrum rhytmis vulgaribus, Bártfa, 1636. és Lőcse
1648.
Szentgáli N. Ferencz, W. I. Törvénykönyvének Compendiuma közönséges magyar versekbe
foglalva. Kolozsvár, 1701 és 1798.
Gr. Lázár János, versus Mnemonici, Nagyszeben 1744., 1769. Latinul és magyarul: Kolozsvár
1572., 1698., Debreczen 1611., 1639., Bártfa 1632., 1643., Lőcse 1637., 1660., Csiki Kolostor
nyomdája 1745. Az eredeti kiadás latin szövegét közölte, magyarra fordította, jegyzetekkel és
a mű történetének megírásával kísérte Csiky Kálmán.
Budapest, 1894.
Németül: Bécs 1599., fordította Wagner Ágoston.
Horvátul: 1574., fordította Pergossich Iván Nedelisch.
 334

Werbőczy előszava a Tripartitum első kiadásához

„ELŐBESZÉD
Nemes Magyarországnak törvényeit és törvényerőre emelkedett szokásait készülvén leírni,
elhatároztam, az előttem álló tárgyra nézve némely megjegyzésre méltó dolgokat röviden
előrebocsátani. Először is: az igazságról. Másodszor meg: a jogról és a jognak felosztásáról.
Harmadszor pedig: a törvényről és a törvénynek nemeiről. Negyedszer: a szokásról és ennek
feltételeiről: Ötödször és utoljára: a jó biró kellékeiről és egyéb, az igazságos törvényszolgáltatásra
tartozó dolgokról, föltevén azt a kérdést: vajjon a birónak a perben előadottak és bizonyítottak alapján
kell-e ítélnie, vagy pedig lelkiismerete szerint úgy, a mint a dolgot maga tudja.”
– Werbőczy István: Tripartitum

Története
A XV. században a feudális széttagoltság és a központosítási kísérletek a jogalkotás terén is
jelentkeztek. Az oklevelekbe foglalt jogforrások bizonytalanok voltak, városonként eltérő jogi
szabályok érvényesültek. Német, cseh és lengyel előzmények után így Magyarországon is szükség
mutatkozott egy egységes jogkönyvre. A jogi szabályok összegyűjtésével, rendszerezésével már I.
Mátyás is megpróbálkozott, 1486. évi dekrétumát a kodifikáció első magyar kísérletének tartják.
II. Ulászló király Werbőczy István országbírói ítélőmestert bízta meg „az ország minden jogainak,
törvényeinek, bevett és jóváhagyott szokásainak s rendeleteinek egybeszedésével, címekre és
fejezetekre osztásával”. Az elkészült munkát az 1514. évi országgyűlés tíz jogtudós által
átvizsgáltatta. Miután a bizottság a munkát helyeselte és „abban az ország törvényeit s jóváhagyott
szokásait jó renddel és kellő módon összeírottaknak megismerte”, a munkát az 1514. évi LXIII.
törvénycikk helyeselte, és a király is megerősítette. Azonban az 1514. évi Dózsa György-féle
parasztfelkelés miatt hirtelen megváltozott a helyzet, a királyi jóváhagyást tartalmazó okmányra nem
került pecsét és nem hirdették ki, így nem is emelkedett törvényerőre. Miután a király a hiány pótlása
nélkül 1516-ban meghalt, Werbőczy a munkát 1517-ben Bécsben saját költségén kinyomatta. A pecsét
hiánya ellenére a Hármaskönyvet más jogszabálygyűjtemény hiányában alkalmazni kezdték a
bíróságokon, és a későbbiekben mint szokásjog érvényesült. Erdélyben a Tripartitumot több fejedelem
is a beiktatási eskütétel során megerősítette: Báthory András 1599-ben, Rákóczi Zsigmond 1607-ben,
Báthory Gábor 1608-ban, Barcsay Ákos 1658-ban, Kemény János és I. Apafi Mihály 1661-ben. A
Diploma Leopoldinum 3. pontja Erdély törvényei közé sorolta.
 335

Tartalma

Az 1565-ös Debrecenben kiadott fordítás fedőlapja

A mű előszóra (Prologus) és három részre (Partes) tagolódik. A részek címekre (tituli) vannak
felosztva. Az első részben van a híres „Partis primae titulus nonus”, a nemeseknek négy kiváltságos
és fő szabadságáról, mely a magyar nemesség sarkalatos szabadságainak alaptörvényét képezte.
Az első magyar fordítását Weres Balázs készítette 1565-ben.
1. kötet: Nemesi magánjog
2. kötet: Nemesi perjog
3. kötet: Városi és jobbágyi jog, és az 1514-es paraszttörvények

Fő tételei
Sarkalatos nemesi jogok:
o személyes szabadság: Szavatolja a személyi szabadságot, az Aranybulla rendelkezései
alapján. A köznemességet védi.
o királyi bíróság alá tartozás: Ez a rész utal a bíróságok és a jogi út fontosságára. A
törvényben lefektetett jogokkal kívánja a nemesség védelmét fokozni. A nemesség a
megkoronázott fejedelem uralmát elismeri: "a megkoronázott fejedelmen kívül, senki
hatalmának nincsen alávetve."
o adómentesség: Vámok és más illetékek fizetése alóli felmentés.
o ellenállási jog: Ez tulajdonképpen az Aranybulla híres 31. cikkelye.
Ezeket a jogokat az Aranybullából és az 1351-es törvényekből vette át (az első kötetben találhatók).
A Szent Korona tana: a Szent Korona az államhatalom szimbóluma, ezzel bízza meg a
nemesség a királyt arra, hogy az ő érdekeiket figyelembe véve uralkodjon. Ugyanakkor
nemessé csak a király tehet valakit. A nemesség tehát a Szent Korona része (a városi
polgársággal együtt), a jobbágyság viszont nem. Ez a felfogás azt a rendi szemléletet tükrözi,
melynek alapján a köznemesség is részt követelt magának az állam irányításából.
 336

Hatálya
Az 1514-es országgyűlés elfogadta, a király aláírta, de a királyi tanácsban ülő bárók nem akarták a
köznemeseket is bevonni a kormányzásba, ezért a törvénnyé emelését és bevezetését elszabotálták.
Werbőczy ezután saját költségén Bécsben kiadatta és eljuttatta a vármegyékhez, ahol a bíróságok
használni kezdték. A Tripartitum a magyar szokásjog meghatározó gyűjteménye, és egészen 1848-ig
használatban volt. Egyes passzusai a második világháború végéig érvényben voltak.
A Tripartitum a három részre szakadt országban az egység szimbóluma lett. „A politikai nemzetet
összetartotta, ez a Hármaskönyv nagy érdeme”. (Hóman Bálint)

Források
Magyar Jogtörténet, szerk. Mezey Barna, Osiris Kiadó, Budapest, 2007, ISBN 9789633899014
A Tripartitum szövege a Szegedi Tudományegyetem honlapján
Bokor József (szerk.). Hármas-könyv, A Pallas nagy lexikona. Budapest: Arcanum FolioNET Kft..
ISBN 963 85923 2 X (1998). Hozzáférés ideje: 2009. szeptember 23.
az 1514. évi LXIII. törvénycikk az 1000 év honlapon
Mezey Barna: Werbőczi István
 337

II. Lajos magyar király

http://hu.wikipedia.org/wiki/II._Lajos_magyar_kir%C3%A1ly

II. Lajos (festmény)

II. Lajos (Buda, 1506. július 1. – Mohács, 1526. augusztus 29.), a Jagelló-házból való magyar és cseh
királyi herceg, II. Ulászló király egyetlen fia, 1508-tól Magyarország és 1509-tól Csehország királya.
Az 1526-os mohácsi csatából menekülőben veszítette életét. A török hódoltság előtt ő volt az utolsó
olyan magyar király, aki az egész középkori Magyar Királyság felett uralkodott.
Életrajzi adatok:
 Uralkodóház: Jagelló-ház
 Teljes neve: Jagelló Lajos
 Született: Buda, 1506. július 1.
 Édesapja: II. Ulászló magyar és cseh király
 Édesanyja: Candale-i Anna francia hercegnő
 Házastársa: (1515) Habsburg Mária; ágyas: Wass Angelitha
 Gyermeke, ágyastól: Wass János[1]
 Megkoronázták: Székesfehérvár, 1508. június 4., 10 évig uralkodott
 Trónra lépett: 1516. március 13.
 Elhunyt: Mohács, 1526. augusztus 29. (20 évesen)
 Nyughelye: Székesfehérvár, 1526. november 10.
 Nádor uralkodása alatt: Báthori István, Werbőczy István

Magyar Királyság királya: II.Lajos

 Uralkodási ideje: 1516 – 1526
 Koronázása: Székesfehérvár, 1508. június 4.
 Elődje: II. Ulászló
 Utódja: I. Ferdinánd és Szapolyai János
 338

Cseh Királyság királya: Ludvík Jagellonský

 Uralkodási ideje: 1516 – 1526
 Koronázása: Prága, 1509. május 11.
 Elődje: II. Ulászló
 Utódja: I. Ferdinánd

Élete
Születésének körülményei
II. Ulászló várva várt fiú örököse nagy nehézségek és szenvedések árán született csak meg. Már a
királyné várandóssága sem volt olyan zökkenőmentes, mint a korábbi, hiszen gyakran kényszerült
ágyban maradni, annyira gyenge volt testileg, melyet egykorú velencei leírások is megerősítenek. [2]
Lajos koraszülötten jött a világra.[3] Csak úgy tudták életben tartani, hogy disznók felhasított gyomrába
helyezték, így tartva stabilan a hőmérsékletét. [4] Ez volt Lajos herceg inkubátora, így a korabeli
orvostudomány zseniális leleményének és II. Ulászló kiváló orvosainak köszönhető csak, hogy fia
életben tudott maradni.[5], de az édesanyát, Candale-i Annát még sem tudták megmenteni, aki három
héttel a szülés után gyermekágyi lázban meghalt.
Trónra lépésének előzményei
Lajos volt a harmadik és egyben utolsó magyar király a Jagelló-házból. Édesapja II. Ulászló király
(1456–1516), édesanyja Foix Anna (Anne de Foix), Candale grófnője (1484–1506) volt. Nővére Anna
hercegnő volt, aki I. Ferdinándhoz ment feleségül.
Apja gondos nevelést akart biztosítani fia számára; ezért előbb Balbi Jeromos, majd Piso Jakab -koruk
jelentős költői - tanította. A cseh nyelvre Ditrich vysehradi prépost tanította meg. Hat nyelven beszélt
folyékonyan: magyarul, latinul, csehül, lengyelül, németül és franciául és értett olaszul is. [6] A
fegyverforgatás rejtelmeibe, unokatestvére, Brandenburgi György vezette be, aki emellett a mulatozó
életmódra is megtanította. Lajos így nem csak kiváló vívó hanem jó táncos is lett, aki szerette a
lakomákat és a vadászatokat.
Lajos beteges, de értelmes gyermek volt. Apja, hogy biztosítsa egyetlen fia számára a koronát már
1508. június 4-én Székesfehérvárott magyar királlyá és 1509. május 11-én, Prágában cseh királlyá
koronáztatta. Így apja halálakor gond nélkül foglalhatta el a trónt az akkor 10 éves fiú.
A Habsburg–Jagelló házassági szerződés értelmében 1515 nyarán lengyel kezdeményezésre létrejött a
bécsi találkozó II. Ulászló magyar király, Jagelló Zsigmond lengyel király, és Habsburg Miksa német-
római császár között. Magának a találkozónak a költségeit az augsburgi Fuggerek állták, és Bécsben a
bankárház feje, Jakab is személyesen megjelent. Ennek oka az volt, hogy az 1514-es országgyűlési
végzések a Fuggerek érdekeivel ellentétes rendelkezéseket tartalmaztak.
A bécsi találkozón a három uralkodó elhatározta a még gyermek (6 éves) Lajos házasságát Habsburg
Máriával, Miksa császár unokájával, Ferdinánd infáns húgával. Ugyanakkor megállapodtak abban is,
hogy Ulászló halála esetén Lajos gyámja Miksa és Zsigmond lesz. Miksa emellett fiává fogadta
Lajost.
Uralkodása
1516. március 13-án, két évvel a Dózsa György vezette parasztfelkelés elfojtása után – 60 esztendős
korában – meghalt II. Ulászló. Habár a magyar nemesség az 1505-ös Rákosi végzés alapján úgy
határozott, hogy többé nem választ meg királynak mást, mint magyar embert, Ulászló fia mégis
megörökölhette a trónt. A 10 éves Lajost az áprilisi országgyűlés nagykorúvá nyilvánította és
megkoronázta. Felmerült a kérdés, hogy ki kormányozzon a kiskorú király helyett, mely újfent
pártszakadást eredményezett. Az egyik fél úgy kívánta, hogy a lengyel király és az osztrák főherceg
legyen Lajos gyámja.[7] Ezzel szemben a nemzeti párt - hivatkozva egy 1486. évi törvényre és Ulászló
Lajos megkoronázásakor tett ígéretére, mely szerint a gyermekkirály gyámságát nem bízza idegen
uralkodóra[8] - a nádort akarta gyámnak, majd kormányzóságot kívánt felállítani Szapolyaival az élen.
 339

Végül a két frakció kompromisszumot kötött: a királyt nagykorúnak tekintik, aki helyett az ügyeket a
királyi tanács intézi. Évente megújítandó, 28 (hat főpap és hat országnagy, kiket évente választanak,
mellettük egy 16 köznemes is fog működni, akiket két csoportba osztanak és félévente tartózkodnak az
udvarban).
Öröksége egy kiürült kincstár és pártküzdelmektől megosztott ország volt. A koronázási esküt 1521.
december 11-én tette le. Nevelőjét, Báthori Istvánt, a későbbi nádort, később Brandenburgi György
német őrgróf váltotta fel (pontosabban túrta ki e tisztségéből).

II. Lajos Hans Krell mellképén

A serdülőkorú Lajos trónra lépése után is tovább folytatódott az ország urainak viszálya, pedig éppen
egy erős központi hatalomra lett volna nagy szükség.
Lajos tehetségesnek mutatkozott, a tanács és a törvényszék ülésein elnökölt és remekül vezette a
tárgyalásokat. Tanulni vágyó és tettre kész ifjúvá serdült az olasz humanista Girolamo Balbinak
köszönhetően.
1519. január 12-én meghalt Miksa császár, akinek Lajos fogadott fia volt. Erre alapozva Werbőczy
István, mint nádor, megpróbált közbenjárni a német birodalmi rendeknél, hogy Lajos legyen a német-
római császár, de senki sem vette őt komolyan. (A könyvelések szerint 498 274 rajnai forintot és 46
krajcárt fizetett a választófejedelmeknek, mellékes kiadásai 350 000 rajnai forintot tettek ki, ebből
valamennyi jutott magának Lajosnak is, mint cseh választófejedelemnek. A Fuggerek itt megint
kitettek magukért, mert félmillió forinttal szálltak be a császárválasztásba, cserébe a politikai
befolyásért.) Valójában Lajosnak esélye sem lett volna a cím megszerzésére Kasztíliával vagy
Franciaországgal szemben. Velence a török elleni támogatást megígérte, de arra nem adott
biztosítékot, hogy a császári trón megszerzésében segíti a magyar királyt. Habár a pápa tartott a
Habsburg és Valois jelölttől, mert félt attól, hogy e két hatalom felőrli Itáliát, ezért támogathatta volna
Lajost is, hogy Magyarország, Hispánia (Kasztília és Aragónia) és Franciaország ellen segítse. Végül
I. János Frigyes szász választóra esett választása, ám János Frigyes alulmaradt V. Károllyal szemben.

II. Lajost ábrázoló tallér

A törökök 1521-ben bevették a legfontosabb magyar végvárat, Nándorfehérvárt, amelynek
parancsnoka Enyingi Török Bálint gyakorlatilag megszökött. Nándorfehérvár eleste után 1523-ban
Tomori Pál még győzelmet aratott a törökök felett, de mivel nem volt pénz a hadi kiadásokra, a
határok tartós védelmét nem lehetett hatékonyan biztosítani.
 340

Közben Székesfehérváron Mária megkoronázására készültek, ahol felvetődött a kérdés, hogy Lajos
most tegye le az ország szabadságának megtartásáról szóló esküt, mert gyermekként azt nem tehette
koronázása alkalmával. Egy rövid vita után Lajos belement ebbe és felesége megkoronázásával
egyidőben (december 8.) megtörtént eskütétele is.
1522 februárjától 1523 májusáig Lajos Csehországban tartózkodott, hogy rendezze az ottani ügyeket,
és a törökök ellen harchoz segítséget szerezzen.
1523. május 4-én országgyűlést hívott össze Budára, ahol leváltotta Báthorit nádori méltóságáról, és
Szapolyaitól visszakövetelte a királyi zálogbirtokokat. A német, főleg lutheránus befolyás erősödött az
udvarban. A pápai követ egyenesen azt jelentette Rómába, hogy a németek kormányozzák
Magyarországot. (Megjegyzendő, hogy az épp ebben az évben kiátkozott Luther Márton a
Werbőczyvel folytatott vitája során, a török elleni harcot bűnösnek, Isten ellen valónak tartotta.)
1523. október-decemberben csúcstalálkozóra került sor Bécsújhelyen II. Lajos király, Ferdinánd
főherceg, Krzysztof Szydłowiecki lengyel kancellár, a cseh főurak, és a pápai, valamint a moldvai
követek között. Megtárgyalták azokat az erkölcsi kifogásokat is, amelyek Lajos király magatartására
vonatkoztak. Felrótták neki például, hogy kamarásai előtt meztelenül mutatkozik, emellett tékozlóan
és könnyelműen költekezik, és súlyos felelősség terheli személyes tekintélyének csökkenéséért.
Az 1525. május 7-ei országgyűlésen a rendek követelték Lajostól a Fuggerek kiűzését, mert azok az
„ország kincseit kimerítik és kiviszik”, de Szerencsés Imre alkincstárnok leváltását is. Ezek a
követelések, a királyné közbelépése miatt is, végül nem valósultak meg, sőt az 1525. július 3-ai
hatvani országgyűlés (amelynek végzéseit a király később nem volt hajlandó szentesíteni) már
rehabilitálta Szerencsés Imrét.
Az országban olyan pletykák kaptak szárnyra, hogy Szalkai bíboros, Mária királyné, Szapolyai János
vajda és Werbőczy nádor megegyeztek, hogy „Lajost a másvilágra küldik uralkodni, János vajdát
királlyá kiáltják ki, és Máriát nőül adják hozzá”, de történészek szerint ezeknek a pletykáknak
semmilyen alapjuk nem volt.
Tomori Pál már 1525 őszén értesült arról, hogy a következő évben a szultán seregeivel hadjáratot
készít elő az ország ellen. Mégsem történt semmi a védelem megerősítésére. Így 1526 tavaszán,
amikor a törökök csakugyan megindultak, sebtében kellett a magyar hadat összeszednie. Tomori
javasolta, hogy a Száva, majd ennek átlépése után a Dráva mocsarainál állítsák meg az ellenséget, de
ezzel elkéstek.
Lajos király – mindössze 20 évesen, tehát komoly élettapasztalat nélküli uralkodóként – nagy
bátorságról tett tanúbizonyságot, amikor felvállalta a csatát Mohácsnál a túlerőben lévő törökökkel
szemben. A vesztes csata után a király menekülés közben a Csele-patakba fulladt, bár voltak olyan
vélemények is, hogy meggyilkolták.[9] Holttestét Szapolyai János megkerestette és Székesfehérvárra
vitette. Ugyanitt 1526. november 5-én Szapolyai Jánost hívei megválasztották Magyarország
királyává. A meghalt II. Lajos király földi maradványait 5 nappal később, november 10-én temették el
a székesfehérvári bazilikában.[10]
Házassága
1521. január 13-án feleségül vette V. Károly német-római császár és Habsburg Ferdinánd osztrák
főherceg húgát, Mária kasztíliai infánsnőt és ausztriai főhercegnőt (akivel már születése előtt
eljegyezték). A házasságtól elsősorban a török elleni fegyveres és pénzbeli segítséget remélt.
Reményében azonban csalatkoznia kellett. Ferdinánd ugyanis Ausztria anyagi erejét az I. Ferenc
francia királlyal harcoló bátyja, V. Károly császár saját céljai elérése érdekében magának tartotta fenn.
1521 nyarán megérkezett Magyarországra Habsburg Mária, akit már a 9 éves Lajoshoz feleségül adtak
fejedelmi gyámjai. Tényleges egybekelésükkor Lajos 16 éves, Mária 17. A fiatalok hamar egymásba
szerettek. A későbbi történetírók úgy írták le az ifjú pár életét mint, akik semmivel sem törődtek,
csupán az udvari mulatságok érdekelték őket. Az tény, hogy fényes mulatságokat rendeztek, de Mária
erélyes kézzel állt ki férje mellett. Mária próbálta megerősíteni a központi hatalmat és a központi
pártot, de ezek a törekvések megbuktak a rendek ellenállásán.
 341

Egyébként Mária, akárcsak V. Károly és Ferdinánd osztrák főherceg, Miksa unokái voltak. (Ferdinánd
egy évvel később, 1521/22-ben lett az osztrák örökös tartományok kormányzója főhercegi címmel
császári bátyja, V. Károly utasítására.)
A királyné udvartartásának költségeit is a kincstárnak kellett állni. A királyné legfőbb bizalmasa
politikai téren a német Brandenburgi György őrgróf, pénzügyi téren a zsidó származású Szerencsés
(Sneáor) Imre lett. (Szerencsés előtte Szalkai László esztergomi bíboros pénzügyeit intézte;
Hispániából menekült zsidó család sarja volt, aki áttért a kereszténységre. Maga Szalkai keresztelte
meg, keresztapja Perényi Imre váradi püspök volt. Habsburg Máriával és az egri püspökkel együtt a
Fuggerek, illetve ezek magyarországi képviselője, Thurzó Elek ellen lépett fel.) Mária, akárcsak
környezete a lutheránus vallást követte.
Halálának politikai következményei

II. Lajos holttestének megtalálása Székely Bertalan festményén

A mohácsi csatában odaveszett Lajos király trónjának örököseként ketten is felléptek: Habsburg
Ferdinánd osztrák főherceg, cseh király és Szapolyai János erdélyi vajda. Néhány hónapon belül
mindkettőjüket magyar királlyá koronázták, az őket támogató bárói csoportok és egyházi
főméltóságok segítségével. De facto megszűnt a cseh-magyar perszonálunió.
A mohácsi csatát követő évtizedben a két király egymással harcolt a főhatalomért, Magyarország két
részre szakadt. Ferdinándot bátyja, Károly császár támogatta, János király a török szultán segítségét
vette igénybe. Szapolyai János halála után 1541-ben I. Szulejmán szultán elfoglalta Buda várát, és
megkezdődött Magyarország három részre szakadása: nyugati részén a Habsburgok rendezkedtek be,
középső részét a törökök néhány évvel később teljesen megszállták, és az Oszmán Birodalom
tartományává tették (budai vilájet). A keleti területeken az Erdélyi Fejedelemség szerveződött meg,
török hűbéresség alatt.
 342

Jagellók természetes ágon

A Jagelló-ház kihalását 1572-től számítják, amikor is II. Zsigmond Ágost lengyel király és litván
nagyherceg, az utolsó Jagelló-házi király meghalt, holott az ő húga, Jagelló Anna királynéként még ült
a lengyel trónon a férje Báthory István erdélyi fejedelem és lengyel király mellett, és csak 1596-ban
halt meg. Ugyanakkor II. Zsigmond Ágostnak volt egy természetes lánya, Jagelló Barbara, ágyasától,
Barbara Giźawkától, aki 1615-ben halt meg.
A „magyar” Jagellók viszont kérészéletűnek bizonyultak, hiszen egyedül II. Lajos királyunk született
magyar földön, neki viszont a házasságából nem származott utódja. Nővére, Anna királyné gyermekei
pedig már a Habsburg-házat erősítették. II. Lajosnak azonban egyes források szerint házassága előtt
született egy fia édesanyja egyik volt udvarhölgyétől, Wass Angelithától.[1] Pozsonyi kamarai
számadásokból kimutatható, hogy rendszeresen támogatta a bécsi udvar „II. Lajos természetes fiát”. A
tételek között Wass Jánosként és Lanthos Jánosként egyaránt előfordul, utalva egyrészt az édesanya
családnevére, másrészt „foglalkozására”. „János herceget”, ahogy önmagát címezte, sohasem
törvényesítették, sem feltételezett apja életében, sem pedig később, így nem használhatta a Jagelló
nevet. Létezése a Jagelló-ház továbbélését jelenti, hiszen népes családja maradt utána, egyik lánya
húsz gyermeket szült. Pozsonyban élt haláláig.

Gyermeke
Feleségétől, Habsburg Mária királynétól nem születtek gyermekei
Ágyasától, Wass Angelitha úrnőtől, Candale-i Anna királyné udvarhölgyétől 1 fiú:
o János,[1] akinek számos utóda született.

Lábjegyzetek
abc
1. ^ Lásd Takáts (1903), Tardy (1986) és Kubinyi (1999).
2. ↑ Vö. Wenzel (1877).
3. ↑ Vö. Groák (1997).
4. ↑ Lásd Groák (1997) és Szabó (1999).
5. ↑ II. Ulászlónak 1504. január 9-én vagy január 10-én volt egy szélütése, mely rövid időre megfosztotta
a beszélő képességétől, de ebből felépült, bár még februárban is fekvő beteg volt. Vö. Wenzel (1877) és
Kropf (1895).
6. ↑ Vö. Fraknói (1878).
7. ↑ Hivatkozásuk a Habsburg-Jagelló szerződés volt.
8. ↑ Szilágyi Sándor: A Magyar Nemzet Története
9. ↑ Miklós siralmas levele főtisztelendő Verancsics Antal prépost úrhoz Lajos király haláláról”.
Közreadva: Mohács emlékezete, Európa Könyvkiadó, Budapest, 1979, 78-83. old.
10. ↑ http://kiralyiseta.szekesfehervar.hu/index.php?pg=page_31615

Irodalom
Áldor Imre: II. Lajos és kora, Budapest, Franklin, 1880.
Fógel József: II. Lajos udvartartása 1516-1526, Budapest, Hornyánszky, 1917.
Fraknói Vilmos: II. Lajos udvara. Történeti rajz, Budapest, Franklin-Társulat, 1878.
Groák Lajos: Egy király születése, Orvosi Hetilap, 85-87, 1997. URL: l. Külső hivatkozások
Kropf Lajos: Anna királyné, II. Ulászló neje, Századok 29, 689-709, 1895.
Kubinyi András: Törvénytelen gyermekek a magyar középkorban. Utódok, örökösök, fattyúk, História
21, 20-22, 1999. URL: l. Külső hivatkozások
Nemeskürty István: Önfia vágta sebét, első kötet: Krónika Dózsa György tetteiről, második kötet: Ez
történt Mohács után, Magvető, Budapest, 1983.
Szabó András: II. Lajos inkubátora, Lege Artis Medicinae, 702-703, 1999.
Takáts Sándor: II. Lajos király fia, Századok, 183-185, 1903.
Tardy Lajos: Rémmesék II. Lajos és „természetes” fia körül. in T. L. : Kis magyar történetek, Budapest,
40–53, 1986.
Wenzel Gusztáv: II. Ulászló magyar és cseh királynak házas élete, Századok, 631-641, 727-757 és 816-
840, 1877.
Magyarország uralkodói, Pannonica Kiadó, 2003.
Uralkodók és dinasztiák, Magyar Világ Kiadó, 2001.
 343

Kronológia
1516
 1516. március 13. II. Lajos trónra lépése.
 Április 24. Budai országgyűlés. Az országgyűlés királyi tanácsot állít a király mellé. Szatmári
györgy pécsi püspök a kancellár (1521-ig), gyakorlatilag ő kormányozza az országot.
Werbőczy István a személynök (1525-ig).
1517
 Május 3. Az ekkor összeült budai országgyűlés a király gyámjai (Miksa császár és Jagelló
Zsigmond lengyel király) jogkörével foglalkozik.
 Szeptember 29. Az újabb budai országgyűlés eredménytelen.
 Október 31. Luher Márton kitűzi 95 pontját a wittenbergi vártemplom kapujára (a reformáció
kezdete).
 Bécsben kinyomtatják Werbőczy István Hármaskönyvét.
 II. Lajos és I. Szelim szultán három évre békét köt.
1518
 Április 24. A rákosi országgyűlés határozat nélkül szétoszlik, azonban a tágabb királyi tanács
Budán saját jogaikat megerősítő végzeményt fogad el.
 Augusztus eleje. Befejeződik a tolnavári országgyűlés.
 Szeptember 29.-október 29. között. Fegyveres országgyűlés Bácsott. Rendi kincstartókat
választanak, akik egyben az adóból felfogadott csapatok kapitányai is.
1519
 Április 1. Magyar-török fegyverszünet három évre. (Mivel I. Szelim szultán 1520. szeptember
22-én meghal, a szerződés érvényét veszti.)
 Május 28. A budai országgyűlés nádorrá választja Báthori Istvánt.
1520
 Február 6. Országgyűlés kezdődik egy dunai szigeten.
 Április 24. Az újabb országgyűlés határozatai – akár az előbbié – sem maradtak fenn.
 December. Az új szultán – I. (Nagy, Hódító) I. Szulejmán (oszmán törökül ‫ناميلس‬
Sulaymān) (Trabzon, 1495. április 27. vagy 1494. november 6. – Szigetvár, 1566. szeptember
6.) – Budára érkező követét, Behrám csauszt őrizetbe veszik.
1521
 Április 24. A rákosi országgyűlés határozatai nem ismertek.
 Május 18. Szulejmán serege elindul Magyarország ellen.
 Június 15. Elhunyt Bakócz Tamás (Erdőd, 1442 – Esztergom, 1521. június 15.)
 Július 7. Szulejmán szultán felszámolja a déli magyar védvonalat. A török beveszi Szabács
várát.
 Július 11. Zimony várát feladják a töröknek.
 Augusztus 5. II. Lajos elindul Budáról a török ellen.
 Augusztus 22. Az „új pénz” (nova moneta) (a korábbinál alacsonyabb pénzlábú ezüstdénárok)
verésének megkezdése.
 Augusztus 29. A török elfoglalja Nándorfehérvárt.
 344

 November 19. Ekkor ül össze a budai országgyűlés, amely új típusú adót vet ki, beszedésére
újból rendi kincstartókat választ.
 December 11. Habsburg Mária királyné megkoronázása Székesfehérvárott. II. Lajos leteszi a
királyi esküt.
1522
 Január 13. II. lajos és Habsburg Mária királyné házassága.
 Február-március fordulója. A török elfoglalja Orsovát.
1522. március-1523. tavasz.
 II. Lajos – aki cseh király is – feleségével Csehországban tartózkodik, ahol leváltja a cseh
rendi kormányt. Magyarországon Báthori István nádor a helytartó.
1522
 Augusztus 22. Főúri líga alakul a nádor és Szapolyai vajda ellen.
 Augusztus 28. Báthori helytartóként elfogadja a részleges budai országgyűlés határozatait.
1523
 Augusztus 19. előtt. Befejeződik a budai országgyűlés. Ez leváltja Báthorit, de nem választ új
nádort. Elrendeli a lutheránusok megbüntetését.
 Augusztus 6-7. A magyar végvári csapatok a szávaszentdemeter-nagyolaszi csatában
megverik Ferhád pasa hadseregét, de nagy veszteségeket szenvednek.
 Tomori Pál ferences barát kalocsai érsek lesz. Tomori érsek, alsó-magyarországi főkapitány
hozzákezd az 1521-ben széthullott végvári rendszer újjászervezéséhez.
1524
 Szeptember 8. Rákosmezei országgyűlés. Báthorit már előtte visszahelyezték.
 Szeptember. A török elfoglalja Szörény várát.
1525
 Május 7. Országgyűlés kezdődik a Rákoson. Fegyveres országgyűlést határoznak el
Hatvanba, felfüggesztik az egyházi tized fizetését. 14000-15000 fegyveres köznemes jelenik
meg.
 Május 22. A főpapok és a főurak szövetsége a nemességgel szemben.
 Június 24. A király lefoglalja a Fugger cég vagyonát.
 Július 6. Befejeződik a hatvani országgyűlés. Határozatait a király ugyan nem szentesíti, de
hozzájárul Báthori nádor leváltásához és Werbőczy István nádorrá választásához. Szalkai
esztergomi érsektől elveszik a kancellárságot. Sárkány Ambrus helyett Drágffy János lesz az
országbíró, Thurzó Elek helyett pedig Dóczy János a kincstartó.
 Nyár. Megalakul a „Kalandos szövetség” (Kalandos Társaság), amely a királyi hatalom
helyreállítását tűzi ki célul, semlegesíteni igyekszik a hatvani országgyűlés végzéseit.
 Szeptember 1. A király megszünteti az 1521-es „nova moneta” verését, amely gazdasági
nehézségeket okozott az országban.
1526
 Március 11. Szalkai László esztergomi érsek lemond a királyi kancellária vezetéséről; Szalkai
helyében a pápa jelöltje, Brodarics István lesz az új kancellár.
 Április 13. Werbőczy nádorként a helyszínen ítélkezik a felvidéki, 1525 őszén kitört
bányászfelkelés ügyében.
 345

 Április 23. Szulejmán szultán Magyarország ellen.

 Április 24. Összeül a rákosi országgyűlés. Ezen a kalandosok hatására a királyi hatalmat
helyreállító intézkedéseket szavaznak meg. Werbőczyt leteszik, eljárást indítanak ellene,
Báthorit újra visszahelyezik.
 Július 20. II. Lajos elindul a török ellen.
 Július 27. A török elfoglalja Péterváradot.
 Augusztus 8. Újlakot beveszi a török.
 Augusztus 29. Mohácsi csata. II. Lajos magyar király halála.

Tomori Pál
http://hu.wikipedia.org/wiki/Tomori_P%C3%A1l

Az egykori kalocsai nagyszeminárium, ma művelődési központ épülete előtt áll Tomori Pál hajdani kalocsai
érseknek, a mohácsi csata magyar vezérének szobra, Füredi Richárd 1928-ban készült alkotása.
Tomori Pál (1475 körül – Mohács, 1526. augusztus 29.) hadvezér, kalocsai érsek, a mohácsi csatában
a magyar sereg egyik fővezére.

Élete
Abaúj vármegyei köznemesi családba született. Katonai pályafutást Bornemisza János főnemes
familiárisaként kezdte. Erdélyben kúriai jegyző, kincstári tisztviselő, sókamarai ispán, majd 1505-től
1514-ig fogarasi várnagy volt. 1506-ban közreműködött az ökörsütésnek nevezett adó miatt kitört
székely lázadás leverésében. 1512-ben II. Ulászló követeként járt a török udvarban. 1514. július
végén, Dózsa György fegyverletétele után Szapolyai János őt küldte a Bihar városát ostromló
parasztsereg ellen. Tomori csatában legyőzte a felkelőket és vezetőjüket, Lőrinc papot is fogságba
ejtette. Az 1514-es magyar parasztháború ezzel a csatával ért véget.
1514-től 1518-ig fogarasi és munkácsi várnagy volt, majd 1518-ban budai várkapitánnyá nevezték ki.
1519 májusában az ő fellépésének volt köszönhető a nádorválasztó országgyűlésen támadt köznemesi
zendülés leverése. 1520 közepén ismeretlen okból – van olyan feltételezés, hogy menyasszonya halála
miatt – szétosztotta vagyonát rokonai között, a ferencesek közé lépett, és egy esztergomi kolostorba
vonult.
 346

"Mohácsi vész"

Foto: Kulcsár István (Tomor)

Tomor község Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, az Edelényi kistérségben. Szikszótól északra, a Vadász patak
mellett, Hegymeg szomszédságában fekvő település.
Tomori jó katona hírében állott, ezért 1521-ben, a török-magyar háború kitörésekor sokan benne látták
azt a hadvezért, aki képes lenne a magyar hadak vezetésére. Egy budai ügyvivői jelentés szerint a
magyaroknak nem voltak képzett hadvezéreik, mert a hosszú béke „valósággal elnőiesítette” őket,
egyedül Tomori Pál volt járatos a hadviselés mesterségében. Tomori azonban a biztatás ellenére sem
akart visszatérni világi pályára.
Végül magyar kérésre 1523. február 4-én VI. Adorján pápa rákényszerítette, hogy fogadja el a kalocsai
érsekséget, majd áprilisban az országgyűlés sietve megbízta – kortárs tudósítás szerint – „az ország
hadnagyságával és az egész Alföld kapitányságával” is. Tomori eleget tett a pápa és az országgyűlés
utasításának és ezzel a török elleni védekezés szervezőjévé és katonai vezetőjévé vált. Hároméves
délvidéki működése során komoly érdemeket szerzett a határvédelem megerősítésében. 1523
júliusában érkezett állomáshelyére, Péterváradra és augusztusban már fel kellett vennie a harcot
Ferhád boszniai pasa ellen, aki mintegy tizenkétezer fős hadserege élén a szerémségi Rednek várát
vette ostrom alá. Augusztus 6-án és 7-én a Nagyolaszi–Rednek–Szávaszentdemeter háromszögben
lefolyt három ütközetben a magyar csapatok döntő győzelmet arattak Ferhád serege felett. Ez volt az
1521–26-os magyar–török háború egyetlen jelentős magyar győzelme. Tomori a következő másfél
évben igyekezett a délvidéki – elsősorban a szerémségi – végvárrendszert megerősíteni. E várakra
támaszkodva verte vissza az egyre gyakoribb török betöréseket. 1525-re annyira stabilizálta a
helyzetet, hogy török területre is be tudott törni. Nagyobb hadjáratra nem gondolhatott, mert a magyar
kincstár és a magyar főurak részéről csak nagyon kevés támogatást kapott. Tomori egyházmegyéje
teljes jövedelmét a védekezésre fordította és pápai támogatást is kapott, azonban a feladathoz mérten
ez kevésnek bizonyult. Hogy az udvart és a főurakat ráébressze a veszélyre, többször is lemondással
fenyegetődzött, majd 1526. január 12-én valóban benyújtotta lemondását és tárgyalásokba kezdett a
Budán fogva tartott török követtel. Későn. I. Szulejmán ekkorra már elhatározta, hogy újabb hadjáratot
indít Magyarország ellen, Tomori ezért visszavonta lemondását és ismét visszatért állomáshelyére.
Terve az volt, hogy mintegy hatezer fős seregével megpróbálja a török sereget a Dráva vonalán
feltartóztatni. Augusztus 24-én szét is vert egy török elővédet, de a haditanács úgy rendelkezett, hogy
seregével csatlakozzon a magyar fősereghez. Tomori ellenezte a döntést, de a parancsot ennek ellenére
végrehajtotta. Az augusztus 29-én lezajlott csatában ő volt a magyar seregek fővezére. A rövid
csatában számos egyházi és világi méltóság mellett ő is életét vesztette.
Felhasznált források
Magyarország hadtörténete két kötetben (főszerkesztő: Liptai Ervin), Zrínyi Katonai Kiadó – 1985,
ISBN 963-326-337-9
Révai nagy lexikon
 347

Krzysztof Szydłowiecki
http://hu.wikipedia.org/wiki/Krzysztof_Szyd%C5%82owiecki

Krzysztof Szydłowiecki egy korabeli festményen. A kép az eredeti litográfiája Wojciech Gerson nyomán.

Krzysztof Szydłowiecki litvánul Kristupas Šydlauskis (Szydłowiec, 1467. k. – Krakkó, 1532.

december 29.) mazóviai lengyel nemes és követ.
Krakkóban volt udvaronc I. János Albert mellett, majd 1505-ben kincstárnok a király fiánál Zsigmond
hercegnél (a későbbi I. Zsigmond lengyel királynál), akit udvari marsallá (marszałek) tett apja. 1507 és
1510 között a krakkói alkamarás és királyi udvari kincsartárnok volt, 1509-től sandomierzi kastellán és
kancellár, ettől kezdve részben külföldi diplomáciai kapcsolatokat látott el.
1511-ben Zsigmond király nagykancellárrá nevezte ki, amit négy évig látott el, utána testvére Mikołaj
Szydłowiecki váltotta fel. 1515 és 1527 között a krakkói vajdaság feje, 1527-től krakkói kastellán volt.
Viselte ugyanakkor sieradzi, gostyńi, sochaczewi, nowkroczei és łukowoi sztarosztaságokat.
Követi minőségben 1523 őszén Ausztriában járt, Bécsújhelyen, ahol a lengyel királyt képviselte a II.
Lajos magyar király és I. Ferdinánd osztrák főherceg közötti tárgyaláson, melynek legfőbb kérdése
Ausztria és Lengyelország belépése a magyar-török háborúba. Bár Szydłowiecki aktív szerepet vállalt,
hazája nem üzent hadat a törököknek, sőt 1525-ben békét kötöttek egymással.
Leginkább a Habsburg-lengyel tárgyalásokban vette ki a részét és közreműködött a Német Lovagrend
nagymesterével Brandenburgi Alberttel folytatott eszmecserékben is.
Forrás
Kosáry Domonkos: Magyarország külpolitikai helyzete Mohács előtt, Mohács, Tanulmányok a
mohácsi csata 450. évfordulója alkalmából, Szerk.: Rúzsás Lajos és Szakály Ferenc, Akadémia Kiadó,
Budapest 1986. ISBN 963-05-3964-0
 348

Mohácsi csata
http://hu.wikipedia.org/wiki/Moh%C3%A1csi_csata

A mohácsi csata vagy mohácsi vész (törökül Mohaç savaşı vagy Mohaç meydan savaşı) 1526.
augusztus 29-én zajlott le a Magyar Királyság és az Oszmán Birodalom hadai között, magyar
vereséggel. A Mohács határában megvívott csatát a későbbi történetírásunk úgy emlegette, mint
„nemzeti nagylétünk nagy temetőjét”. Valószínűleg a mohácsi csata a magyar hadtörténelem legtöbbet
emlegetett ütközete.
 Konfliktus: Magyar–török háború (1521–26)
 Időpont: 1526. augusztus 29.
 Helyszín: Dél-Magyarország, a Dunántúl alsó vidékén, Mohácsnál, a Duna mellett,
Baranya vármegyében
 Eredmény: oszmán-török győzelem a magyarok felett
 Szembenálló felek:

Oszmán Birodalom
Magyar Királyság
Horvátország

Cseh Királyság
Német-római Birodalom
Bajorország

Pápai Állam

Lengyel Királyság
Parancsnokok
I. (Nagy) Szulejmán szultán
II. Lajos magyar király †
Bali nándorfehérvári bég
Tomori Pál kalocsai érsek † Paragli Ibrahim nagyvezír
Szapolyai György szepesi gróf †
Szembenálló erők
Kb. 24 800 magyar Kb. 60 000 fő
horvát hadtestek, spanyolok, németek, 160 ágyú
csehek, lengyelek, pápai zsoldosok
85 ágyú
Veszteségek
Kb. 16-20 000 halott
köztük 16 zászlósúr és 5 püspök
 349

Az előzmények
A nemzetközi helyzet
Európai folyamatok
Amerika 1492-es felfedezése után az európai kereskedelem súlypontja a Földközi-tengerről egyre
inkább az Atlanti-óceánra helyeződött át. Az Újvilágból beáramló hatalmas nemesfémmennyiség a
magyarországi arany- és ezüstbányák jelentőségét csökkentette.
A Magyar Királyság, ennek ellenére, Ausztria, Lengyelország és Velence mellett Közép-Európa
vezető hatalmának számított. Az európai befolyást mutatja, hogy Bakócz Tamás esztergomi érsek jó
eséllyel pályázott a pápai trónra. E célból 1512-ben Rómába utazott. A beteges II. Gyula pápa 1513.
február 21-én valóban meghalt, de előtte még sikerült szétrobbantania a cambrai ligát. Bakócz
számításai nem váltak be, a konklávé 1513. március 4-én Medici Jánost választotta meg, aki X. Leó
néven foglalta el a pápai trónt. Pedig Bakócz, pápaként, sokat tehetett volna a bajban lévő
Magyarországért. X. Leó a riválist úgy távolította el Rómából, hogy megbízta egy keresztes hadjárat
vezetésével.
Európában, főleg Németországban, közben negatív folyamatok kezdtek kibontakozni. A pénzügyek
irányítását kezükbe kaparintó Fuggerek „1503 körül már valóságos «kegyosztási» monopóliummal
rendelkeztek Németországban, Magyarországon, Lengyelországban és Skandináviában, olyannyira,
hogy minden papnak, ha csak a legszerényebb plébániához akart is jutni, az augsburgi kereskedőkhöz
kellett fordulnia”.[1] A Fuggerek tartották kézben a római katolikus egyház által kibocsátott
búcsúcédulák forgalmazását is, amely – egyéb okokkal együtt – hamarosan nemzetközi botrányhoz,
majd erős társadalmi forrongásokhoz vezetett. 1517 után az európai közvélemény figyelmét egyre
inkább lekötötte és megosztotta a Luther Márton által elindított reformáció.
1526-ban a pápai trónon 3 éve VII. Kelemen pápa ült, akinek nem sikerült hatalmát megszilárdítania,
állandóan lavírozott az ekkor még csak német királyi címet viselő V. Károly és I. Ferenc francia király
között. Közben a pápai tekintély VIII. Henrik Angliájában is leáldozóban volt. A szomszédos Osztrák
főhercegség uralkodója, I. Ferdinánd, későbbi magyar király, Mária királyné fivére volt.
Az oszmán terjeszkedés
A 16. század eleje az Oszmán Birodalom példátlan terjeszkedésének korszaka. 1514-ben a törökök
győzelmet arattak a perzsák felett. A vesztes perzsák Egyiptomban találtak szövetségesre, így a harcok
ide is átterjedtek, de 1517-ben a törökök legyőzték az egyiptomiakat is.
Az 1520-ban trónra kerülő I. Szulejmán szultán először a birodalom belső helyzetét szilárdította meg,
leverte a damaszkuszi pasa lázadását, majd - apja politikájával ellentétben - nyugatra fordította
figyelmét s I. Ferenc francia királlyal szövetségben a Habsburg-ház nagy hatalmának megtörését tűzte
ki politikájának fő céljául. Ezért fordult már 1521-ben a Habsburg-házzal szövetségben álló
Magyarország ellen az 1520-as évek végétől. 1521-ben ugyan még követeket küldött a magyar királyi
udvarba, hogy a béke meghosszabbításáról tárgyaljanak, a király mégis úgy döntött, háborút
kezdeményez a török ellen és fogságba vetette a követeket. A háborút végül nem II. Lajos hanem
Szulejmán indította meg ennek okán: Szabács, Nándorfehérvár és Zimony elfoglalásával utat nyitott a
török fegyvereknek és a török befolyásnak nyugat felé. 1522-ben kiragadta Rodosz szigetét a János-
lovagok kezéből és miután 1525 a páviai csata V. Károlyt Nyugat- és Közép-Európa urává tette, a
szultán ismét Magyarország ellen fordult.
A mohácsi vészt megelőző török benyomulások ellen Magyarország nem tett, s nem is tehetett
semmit. Az országot annyira kifárasztották a sok éve tartó belviszályok, hogy a belső területeket sem
tudta védelmezni.
A belpolitikai helyzet
Magyarország a XVI. század elején rendkívül rossz gazdasági helyzetben volt. 1508-ban és 1510-ben
éhínség pusztított, 1511-ben pestisjárvány is kitört. „Bizonyos jelek arra utalnak, hogy az 1510-es
évek elején - előttünk ismeretlen okból - a jobbágyság helyzetében valami kedvezőtlen, talán tragikus
fordulat történt. Mibenlétét a szakirodalomnak még nem sikerült felderítenie.” [2] A közel-keleti
 350

konfliktusai mellett az Oszmán Birodalomnak volt elegendő ereje arra is, hogy folytassa a beütéseket
Magyarországra. 1512. végén a boszniai pasa elfoglalta a szrebreniki bánság összes várát, majd a
dalmáciai és horvátországi erősségek ellen fordult. Az 1512. évi török betörésekre válaszul, Szapolyai
János erdélyi vajda Havasalföld és Szerbia területére tört be, nagy zsákmánnyal, sok fogollyal tért
haza. Báthori István temesi ispán a Temesközben aratott győzelmet, nyolc ló vontatta a szekeret, mely
a levágott török fejeket Budára szállította. A pápa 1513. elején Magyar-, Cseh-, Horvát-, Lengyel-,
Porosz-, Orosz-, Svédország, valamint Dánia, Norvégia, Havasalföld, és Dalmácia területére keresztes
hadjáratot hirdetett a törökök ellen. A kereszteshadjárat vezetésére a Rómában tartózkodó Bakócz
Tamás esztergomi érseket nevezte ki, aki azonban - talán öreg kora miatt (elmúlt már 70 éves!) -
vonakodott teljesíteni a megbízást. A Magyarországra hazatérő érsek 1514. márciusban jelentette be a
megbízást a koronatanácsban. A pápai bullát 1514. április 9-én hirdették ki, de a keresztes hadjárat a
tragikus kimenetelű Dózsa György-féle parasztfelkelésbe torkollott.
1520-ban meghalt I. Szelim török szultán. Az új szultán, I. Szulejmán követeket küldött
Magyarországra a béke érdekében, azonban a magyar főurak börtönbe vetették a követeket. [3] Válaszul
Szulejmán 1521-ben hadjáratot indított a Magyar Királyság ellen. Abban az évben (1521-ben)
elfoglalta Nándorfehérvárt (Belgrádot) és Szabácsot. 1524-ben fenyegette II. Lajos magyar királyt,
hogy a folytonos békeszegés miatt elfoglalja majd Magyarországot és Németországot.

Az 1526-os év
A magyar udvar 1526-ban idejekorán értesült arról, hogy a szultán ismét Magyarország ellen készül.
Már 1525 végén megtudhatták az ide menekült Bakics Pál szerb vajdától, hogy a szultán célja Buda
megszerzése. Mások arról tudósítottak, hogy a törökök az országba vezető utakat figyelik, vizsgálják.
A hírek hallatán a király parancsot ad a bánoknak, hogy készüljenek fel a védelemre. Ám most sem
történt más, mint öt évvel azelőtt. Nem volt pénz. A telet az udvarnál töltő Tomori hiába kért pénzt,
hiába figyelmeztetett, senki sem hederített rá. Kinevezték ugyan kincstartónak, ám az adott
körülmények között ez puszta cím volt, semmi más. A csalódott, megkeseredett Tomori egy éjjel
azután szinte menekülve hagyta el Budát. Visszatért csapataihoz, amelyek akkor már 11 hónapja nem
kaptak zsoldot. Látván, hogy semmi sem történik az ország védelmében, a végvidéki parancsnokok
márciusban beadták lemondásukat. Ám ahogy a védelem, úgy a lemondásuk sem érdekelt senkit. A
magyar nemesség az április 24-re kitűzött rákosi országgyűlésre készült, ahol fontos dolgokról:
személyes ügyekről, a főúri és a köznemesi párt közti viszályokról kellett dönteni. Csak az
országgyűlés vége felé, május 1-jén hoztak konkrét védelmi határozatokat: azonnal meg kell erősíteni
és fel kell szerelni a végvárakat, a hadaknak fel kell készülniük a táborba szállásra. Megszavazta a
hadiadót és elhatározta, hogy a nemesek ne csak személyesen jelenjenek meg, hanem annyi katonát is
állítsanak, amennyit csak tudnak. E határozatnak viszont nem volt nagy foganatja. Mindezek
végrehajtásához azonban még mindig hiányzott a legfontosabb: a pénz. Az egyetlen ütőképes magyar
fegyveres erőt ekkor csak Tomori 2000 katonája jelentette, akik azonban az állandó csatározásokban
egyre fogytak, segítség pedig éppen csak annyi érkezett - no nem az udvartól, hanem a pápától és
néhány határszéli birtokostól -, ami a veszteségeket ellensúlyozta.
A háború hírére Lajos segítséget kért az európai fejedelmektől, de csak VIII. Henrik angol király
ajánlott fel segélyt (amely 1527-ben érkezett meg Mária királynéhoz, Pozsonyba), továbbá a pápa
50.000 aranyat, ellenben sem V. Károly, sem Habsburg Ferdinánd (osztrák főherceg, a magyar király
sógora) nem tettek semmit. II. Lajos megkísérelt a védekezés érdekében hitelt szerezni a Fuggerektől,
azonban ők a Magyarországon korábban bevezetett kereskedelmi vámok miatt nem adtak. Szerencsés
Imre alkincstárnok sem adott kölcsönt.
Antonio Giovanni da Burgio pápai nuncius 1526. január 18-án Budáról küldött jelentésében siralmas
képet fest a magyarok hadi előkészületeiről.

Török és magyar előkészületek

Ekkor a szultáni sereg már több mint két hete, április 23-a óta úton volt Magyarország felé. Lassan
haladtak, mert a Morava folyó mellett vezető felvonulási utat a folyó áradása csaknem járhatatlanná
tette. Az akadályok ellenére a sereg június 30-án megérkezett Nándorfehérvárra. Addigra Bali bég
szép kényelmesen hidat veretett a Száván. Tehette, senki sem zavarta. A magyar haderő gyülekezését
 351

július 2-ra, Tolnára tűzték ki. És megint bekövetkezett az 1521-es helyzet. A király közölte, hogy
nincs pénze a hadra keléshez, erre hivatkozva azonban a nemesség sem érezte kötelességének, hogy
fegyvert fogjon. Végül közadakozásból és a pápa által átengedett egyházi vagyonból fogadtak
katonákat. A nádor is hiába próbált Mohácsra vonulni, senki sem csatlakozott hozzá, mindenki a
királyra várt. A szultáni sereg, élén az Ibrahim pasa vezette ruméliai had, közben július 2-4. között
háborítatlanul átkelt a Száván, és július 11-én már a második védővonal kulcserődje, Pétervárad alatt
állt. A várat mindenképpen el kellett foglalniuk, mert elzárta az oszmánok fő utánpótlási vonalát, a
Dunát. Alapi Gáspár és 1000 fős védőserege két hétig tartott ki. Ezalatt visszavertek két rohamot, de
amikor az ostromlók ágyúi szétrombolták a falakat, július 27-én feladták a várat. Újlak sem sokáig
tudott ellenállni az oszmán sereg erejének, egyheti ágyúzás után, augusztus 8-án került török kézbe.
Erdőd és Eszék őrsége, kilátástalannak ítélve a harcot, elmenekült. Szulejmán augusztus 14-én ért
Eszékre. Itt nyomban nekifogtak a hajóhíd és a túloldali mocsáron átvezető töltés felépítésének, amely
19-re elkészült, és 22-re már az egész oszmán had átkelt rajta. Érdemi ellenállással addig nem
találkoztak. Tomori 1500 katonájával meg sem kísérelhette, hogy beavatkozzék a harcokba, s július
16-án kénytelen volt sorsára hagyni Péterváradot. Ezután a Duna bal partján északnyugat felé indult, a
Dráva torkolata felett átkelt a Dunán, és egyesülve Perényi Péter temesi ispán csapataival, a Dráva-
vonal védelmére akart vonulni. Sajnos elkésett, mert addigra már a törökök megvetették lábukat a
Dráva bal partján. Ezért a Karasica mocsarában vert tábort 6000 emberével, szekérvár védelme alatt, s
onnan nyugtalanította a közeledő oszmán hadat.
A magyar kormányzat csak június közepe felé döntött arról, hogy a csapatoknak július 2-ra, Tolnára
kell összegyűlniük. A király Szapolyai János erdélyi vajdához futárt menesztett, majd ő maga is csak
július 20-án indult el Budáról, és, miként 1521-ben, haladásának lassúsága serege gyarapodásával állt
arányban, de így is útközben 12.000 főre nőtt. A had egy részét a korábban Antonio Giovanni da
Burgio pápai követ által toborzott főleg idegen (cseh, morva, itáliai, német és spanyol) zsoldosok
tették ki, akiket pápai pénzből fizettek. Augusztus 16-án nevezte ki a sereg vezéreiül Szapolyai
György szepesi grófot és Tomori Pál kalocsai érseket, aki nagyon vonakodott a vezérséget elfogadni.
Az urak nagy többsége Mohácsot választotta a csata színhelyéül, bár még nem érkezett meg a király
táborába minden várt csapat. Az erdélyi vajda 5000-10 000 fős serege még csak Szegednél járt, míg a
szlavón hadak éppen, hogy csak elkezdtek gyülekezni Zágrábnál. A király másik országából,
Csehországból érkezett 10 000 fős hadsereg is csak Székesfehérvár környékén volt még.
A nádor ugyan megindult délre a tolnai táborból, hogy a Drávánál megpróbálja feltartóztatni az
ellenséget, de most sem tartott vele senki. Végül a királyi sereg augusztus 6-ra ért Tolnára, majd 14-én
továbbment Mohácsra, ahová 24-én érkezett meg. Szulejmán naplójának egy megjegyzéséből elég
valószínű, hogy a magyar hadvezetés már korábban eldöntötte, szükség esetén itt ütköznek meg az
ellenséggel. Az oszmánok és a magyarok között ekkor tehát már csak a Karasica mocsarai álltak, de
ennek átjáróit a királyi sereg nem próbálta meg lezárni, sőt, Tomori csapatait is visszarendelték onnan
Mohácsra. Augusztus 28-án az oszmánok átkeltek a Karasicán is, majd ott táborba szálltak. Szulejmán
parancsot adott, hogy a sereg másnap csatára készüljön. Könnyűlovassága akkor már két napja
előcsatározásokat folytatott a magyarokkal. Tudományos berkekben vita folyt és folyik arról, hogy az
említett három vízi akadály (Száva, Dráva, Karasica) révén fel lehetett volna-e tartóztatni az
előrenyomuló oszmán sereget. Van, aki úgy véli, hogy mindhárom vonal alkalmas lett volna erre a
célra, van, aki szerint egyik sem. Az szinte első látásra bizonyosnak látszik, hogy a Szávánál erre
semmi esély nem volt. Itt ugyanis az átkelőhelyet már eleve biztosította a török kézen levő
nándorfehérvári és zimonyi vár. Sokkal érdekesebb ebből a szempontból a Dráva vonala. Itt ugyanis,
ha hinni lehet a korabeli vízrajzi helyzetet bemutató térképeknek, a folyó mentén végig mocsarak,
árterek húzódtak. Nagyobb seregek átkelésére alkalmas pont a Dráva torkolatától felfelé először
Eszéknél van. Ezt a magyar haderőnek mindenképpen meg kellett volna próbálni elzárni. Nem tudjuk,
miért nem tette. Elképzelhető, hogy a magyar nehézlovasság sem tudott volna ezen a rossz talajon
mozogni. Az a feltételezés, hogy ebben az esetben az oszmánok feljebb próbálkozzanak, nem tűnik
reálisnak, hiszen így nekik is a folyó menti mocsaras talajon kellett volna továbbvonulniuk, nem
beszélve az ezzel járó időveszteségről. A Karasica esetében nyilvánvaló, hogy egy patak nem jelenthet
akkora akadályt, amelyen egy, a Drávát is viszonylag könnyen áthidaló oszmán sereg ne tudott volna
szinte menetből átkelni.
 352

Erőviszonyok

A szembenálló erők elhelyezkedése a síkon.

Forrás: http://crowland.uw.hu/images/csata/mohacs.html

Magyar haderő

http://www.tortenelemtanitas.hu/2010/06/mohacs-egy-csata-kepekben/
http://www.youtube.com/watch?v=kVyuech2LCI
 353

A magyar sereg, amely így mindössze 24 800 emberből állott, 85 ágyúval volt felszerelve, (ebből 53
került használatba), s még néhány horvát hadtest állt rendelkezésre, augusztus 29-én egészen délutánig
csatára készen állt. A gyalogság egy részét zsoldosok tették ki, az idegenek közt főleg németek,
bajorok és csehek voltak, de akadt néhány spanyol is. A hazai erők közül sem volt mindegyik magyar
nemzetiségű. Több egységet szerbek alkottak, akik a Délvidéken a várakban és más katonai
egységekben igen nagy számban szolgáltak. Vezetőik között ki kell emelni Bakith Pált, Vencsánc
egykori vajdáját, aki nemrég érkezett Magyarországra és rögvest II. Lajosnak ajánlotta fel szolgálatait.
Szintén Szerbiából települt át nemrégiben Radics Bosics, aki a csata után is jelentős érdemeket mutat
fel a török elleni harcban. Ott volt továbbá Cserni Jován, a hírhedt szerémségi „parasztvezér” mely
címet a történelemtől jogtalanul kapta. Ő 1526 végén fellázította Szapolyai János ellen a délvidéki
szerb katonák nagy részét, majd I. Ferdinándnak tett hűséget, amivel hosszú időre elkötelezte a
szerbeket a Habsburg-család mellett.
Török haderő
A török sereg erőit hatvanezer reguláris szpáhira és janicsárra teszik, ez azonban a mai történelmi
kutatások szerint túl sok, a teljes oszmán haderő reguláris állománya volt hatvan-hetvenezer, s ebben a
csatában nem vett az részt. Valójában az elit egységek száma 30 ezer fő lehetett, amelyhez hozzájöttek
az irreguláris csapatok az aszabok és az akindzsik és a többi egység. Így ebből állt össze a hatvanezer
fős török sereg.

A csata lefolyása
Augusztus 29-én tehát a Mohácstól 7 km-re délre elterülő síkon szembetalálkozott a két sereg. A
terület mindenképpen nagyobb figyelmet érdemel, mert terepadottságai befolyásolták a csatát és annak
kimenetelét is. A csatahelyet a magyar fél választotta ki, hiszen egy része már hetek óta ott várakozott
a szultáni seregre. A mezőt kelet felől a Duna mocsaras ártere határolta, szélén az Eszék felé vezető
úttal. Közepén a Borza patak folydogált. Dél-nyugat felé, a patakkal csaknem párhuzamosan mintegy
20–30 m-rel magasabban fekvő terasz húzódott, amely messzire elnyúlt észak felé, délkeleti végét
pedig egy erdő zárta le. A források utalásai alapján elképzelhető, hogy ennek partoldala meglehetősen
meredek volt, s akadályozhatta az oszmán sereg felvonulását. A patak és a terasz közti síkon mélyebb
teknők sorakoztak, olykor áttekinthetetlenné téve a terepet. A magyar táborban néhányan azt
javasolták, hogy ne ütközzenek meg, hátráljanak, és főleg várják be Szapolyai János erdélyi vajda 20-
25000 fős seregét, aki már jelezte érkezését. Hasonlóképp megindult és Zágrábnál járt Frangepán
Kristóf a horvát-szlavón bánság haderejével. A Csehországból érkező segélycsapatok is a Dunántúlon
voltak már. A magyar sereg többi vezetője azonban köztük Tomori is, akit nemrég neveztek ki
fővezérnek Szapolyai Györggyel együtt - a csata mellett döntött. Ennek okairól szintén vita folyik, de
az az érvelés, hogy a már közelben levő, nagyszámú és gyors lovassággal rendelkező oszmán sereg
elől ekkor már nem lehetett volna biztonságosan visszavonulni, igencsak megfontolandó. Nem biztos
továbbá, hogy az említett segélyhadak az előtt megérkeznek, mielőtt a magyar sereg mégis csatára
kényszerült volna valahol Buda előtt. Azt sem lehet kizárni, hogy a fővárostól minél távolabb akartak
megütközni. Mindenesetre a magyar hadvezetés is úgy döntött, hogy augusztus 29-én vívják meg a
csatát. Ennek megfelelően a sereg már hajnalban felfejlődött. Harcrendjük két vonalból állt, amely a
Borza pataktól délnyugatra, a terasszal szemben, ettől kb. 2-2,5 km-re helyezkedett el. Az első vonal
kb. 6000 lovasból álló jobbszárnyának Batthyány Ferenc horvát-szlavón bán, a 3000 lovast magában
foglaló balszárnynak pedig Perényi Péter temesi főispán volt a parancsnoka. Középen a mintegy
12000 főnyi zsoldos gyalogság helyezkedett el. Tomori, a fővezér, attól félvén, hogy szárnyait a
nagyobb létszámú ellenség átkarolja, a lehető legjobban széthúzta az arcvonalat. A második, az elsőnél
kisebb létszámú és ezért rövidebb harcrendet jórészt a főúri bandériumok alkották. Ez elsősorban a
király védelmét látta el, illetve a tartalék szerepét játszotta. A király tulajdonképpeni testőrségét 1000
nehézlovas adta, mellettük kétoldalt gyalogosok és könnyűlovasok sorakoztak fel. A tüzérség
elhelyezkedése meglehetősen bizonytalan.
A sereg ilyetén való felállítása három problémával járt. Egyrészt a harcrend kialakítása azt
eredményezte, hogy a rövidebb második vonal miatt a szárnyak veresége esetén szinte bizonyosan
bekerítik a sereget. (Ha azonban az első vonal rohama sikeres, a győztes szárnyak bekerítik és a
centrum gyalogságának szorítják az ellenség középhadát.) Másrészt a sereg felállítása mindenképpen
 354

túl korán történt, hiszen a csata csak délután 3 óra után kezdődött. A katonák hosszú órákig ácsorogtak
az augusztus végi napon, ami elég fárasztó elfoglaltság csata előtt. Harmadrészt a csatarendbe állt
csapatokat a lassan beérkező oszmán had vezetőinek bőven volt ideje az említett teraszról
szemrevételezni, és annak megfelelően elrendezni saját erőiket. Az önmagában csupán 25-26000 (de
lehet, hogy 30000) fős magyar királyi sereggel egy több mint kétszeres számbeli túlerőben - és mint
láttuk, még annál is nagyobb harcászati és technikai fölényben - levő, tehát mintegy 50-60 000 főnyi
reguláris katonát számláló oszmán had állt szemben. Ezt az adatot ma már források igazolják, és
mindenképpen az erős túlzások körébe kell utalni a (több)százezres török seregekről szóló
mendemondákat. Az Oszmán Birodalom teljes hadereje ekkortájt 100-110000 fő lehetett, és
elképzelhetetlen, hogy mindenkit kivezényeltek volna a Magyarország elleni hadjáratra, hiszen ez
esetben a birodalom távoli végei őrizetlenek maradtak volna, és a belső területeken is szükség volt a
katonaság jelenlétére, tekintettel a gyakori lázadásokra.

A mohácsi csata egy 16. századi török miniatúrán

Az oszmán sereg kora délután kezdett kibontakozni a Karasica irányából. A csapatok harcrendben
vonultak fel, már amennyire ezt a terep megengedte. A sereg élén a ruméliaiak haladtak, mögöttük a
szultán az udvari zsoldos hadakkal, és végül az anatóliai hadtest következett. Nehézségeikről sokat
elárul, hogy bár a táborból kora reggel útnak indultak, és a csatatérig csupán kb. 10 km-es távolságot
kellett megtenniük, mégis, a ruméliaiak dél körül, a derékhad és az anatóliai hadtest pedig 1-2 óra
további késéssel érkezett meg a terasz peremére. A források szerint a csapatok annyira elfáradtak,
hogy a szultán haditanácsot tartott, melynek eredményeként a csata elhalasztása mellett döntöttek, és
parancsot adtak a táborverésre. A ruméliai hadtest ezután megkezdte a leereszkedést a délnyugati
magaslatról, hogy a síkon táborozzanak le. Balszárnyáról kivált Bali bég egy csapat akindzsival, és
elindult, hogy balról a Nyárad patak felől megkerülje a magyar harcrend jobbszárnyát. Ekkor Tomori
kénytelen volt ellenük oldalvédet küldeni, amely a király őrzésére kirendelt elitcsapatokból állt Ráskai
Gáspár, Török Bálint, Kálnay János vezetésével), s amivel nagymértékben hozzájárult a II. Lajos
balvégzetéhez. Feltehető, hogy a magyar hadvezetés is értesült arról, hogy a ruméliaiak tábort vernek,
és a királynak a táborba való visszatérést ajánlották. Tomori azonban az ellenkezőjét javasolta, arra
számítva, hogy ha aznap vívják a csatát, külön-külön verheti meg a szultáni sereg egyes részeit.
Nyilván ez volt az egyetlen esély a győzelemre. II. Lajos ezért parancsot adott a támadásra. A szultán
vezette udvari zsoldosok a terasz szélén lehettek, s talán már meg is kezdték leereszkedésüket a
magaslat pereméről, a ruméliaiak pedig már a tábort építették, amikor a magyar jobbszárny teljes
 355

vágtában megrohamozta őket. Nagy valószínűséggel a centrum gyalogsága a jobbszárnnyal együtt

indult meg, míg Perényi balszárnya helyben maradt, mivel velük szemben ekkor még nem állt
ellenség: az anatóliai csapatok csak később értek a helyszínre. Mindenesetre a balszárny lovasságának
támadása zavart idézett elő a ruméliai hadtestnél, és a katonák menekülni kezdtek. Hátrafelé azonban a
terasz oldala elzárta az utat, ezért két irányba szétváltak. Tomori, az első sikert látva, ekkor futárt
küldött a királyhoz, hogy a második lépcső is támadjon. Mire azonban ezek a csapatok harcba léptek, a
jobbszárny támadása már kifulladt, és elkezdett visszavonulni. Ezt, a közhiedelemmel ellentétben,
bizonyosan nem a török tüzérség tüze okozta, mert egyrészt ezt biztosan tudjuk - oly magasra
irányozták a lövegeket, hogy golyóik az előremozgó második magyar harcrend felett is átrepültek,
másrészt mert a centrum gyalogságára lőttek belőlük. Elképzelhető, hogy a táborveréskor olyan helyre
állították az ágyúkat, ahonnan nem tudták belőni az egész terepet. A megfutamodás fő oka az lehetett,
hogy az időközben a helyszínre ért janicsárok sortüzekkel fogadták a magyarokat. Nagy
valószínűséggel ekkor esett el Tomori is, miközben a futókat próbálta feltartóztatni. A szultán
megkerestette a holttestét, levágott fejét karóra tűzték sátra előtt.
Azzal, hogy az első lovasroham kifulladt, lényegében a csata is eldőlt. Az időközben elsáncolt török
ágyúk elé érve a gyalogság mozgása is megtört, a mögöttük érkező második magyar harcrend pedig
kitérésre kényszerült, és a centrum gyalogságának két oldalán mozgott előre. Egy részük a balszárnyat
vezénylő Perényihez csatlakozott, aki a vele szemben megjelenő anatóliai hadtesttel vívott kemény
harcot. Perényi rohama a többszörös túlerő ellen nem járt eredménnyel, s hamarosan ő is hátrálni
kényszerült. Ettől kezdve a csata eseményei áttekinthetetlenné váltak. A lovasságnak a janicsárok
sortüzeit túlélő része ekkor már menekült, ám az ágyúk előtt harcoló gyalogságot az oszmánok
bekerítették, és nagy részüket lemészárolták. Az alig másfél-két órás csatában a magyar sereg
megsemmisítő vereséget szenvedett. Elesett 4000 lovas, 10000 gyalogos, 7 püspök - köztük a fővezér
Tomori és Szalkai László esztergomi érsek és másik 5 püspök - és 16 zászlósúr valamint 12 főúr. A
menekülő király a Csele-patakba fulladt (bár később sokan azt állították, a trónra törő Szapolyai
gyilkoltatta meg).
Ismét felmerül a kérdés: hol maradtak, miért nem érkeztek meg időben a már említett erősítések.
Frangepán Kristóf még szeptember 1-jén is a horvát csapatok gyülekezésére várt, így tulajdonképpen
el sem indulhatott. Szapolyait július folyamán hol Havasalföld ellen küldték, hol a fősereghez való
csatlakozásra utasították. De ha akart volna, akkor sem tudott volna Mohácsra indulni, mert az erdélyi
seregek sem siették el a hadba vonulást, így Szapolyai augusztus 15-én még Tordán várakozott, jó
400 km-re a csata helyszínétől.

Végkifejlet
A csata vége után a törökök egész éjjel fegyverben voltak, várták a magyar főerőket, csak miután a
szultán számára is világossá vált a némileg meglepő győzelem, rövid pihenőt adott hadának, majd
megindult hadjáratának fő célja, Buda felé. Vannak feltételezések, hogy nem Buda volt a célja
Szulejmánnak, hanem Lajost kívánta egy számára előnyös békére kényszeríteni (szulejmáni ajánlat). A
kiküldött portyázók előtte jártak, és raboltak, pusztítottak. Eközben augusztus 30-án a csatavesztés
híre megérkezett a fővárosba, mire az egész udvartartás még aznap éjjel elmenekült Pozsonyba.
Másnap csaknem az egész lakosság követte őket. A szultán szeptember 12-én érkezett Budára.
Megszemlélte a várat, s ezalatt a sereg hidat vert a Dunán, és megkezdte átkelését a pesti oldalra. 14-
én felgyújtották a várost, hajóra rakták a palotában talált kincseket, köztük azt az óriás ágyút, amelyet
Hunyadi János zsákmányolt 1456-ban Nándorfehérvár alatt. A szultáni sereg szeptember 25-én indult
vissza Isztambul felé. Addigra portyázói a főváros körüli területeket Egertől Győrig elpusztították.
Csupán néhány fallal erődített város menekült meg. A csatavesztés hírére a Zágrábnál álló Frangepán
Kristóf mindössze 500 katonával a Dunántúlra sietett, és néhány portyázó csapatot sikerült is
szétvernie. Szapolyai azonban alapvetően tétlen maradt. Feltehető, hogy haderejét már az
elkövetkezendő királyválasztási küzdelemre tartogatta, s a Tisza bal partja mögül figyelte a dél felé
elvonuló oszmánokat, akik október 8-án hagyták el az országot.
 356

A következmények

Orlai Petrich Soma: Perényiné a mohácsi csata után összeszedi a halottakat (1860 körül)

A három részre szakadt Magyarország

 357

A mohácsi csata után az ország fővárosa, Buda, védtelen volt. A király és vele együtt a főnemesség
jelentős része meghalt, a további védekezés megszervezése nehézségekbe ütközött. Gyakorlatilag csak
az erdélyi, kb. 15 ezer fős had maradt ütőképes Szapolyai János vezetésével, de ő nem vállalta a
harcot. A török fősereg szeptember 12-én bevonult a védtelenül hagyott Budára (az udvar Pozsonyba
menekült), és csapatai elkezdték a környék kifosztását és felperzselését. Pest lakosságát teljesen
kiirtották. Komolyabb ellenállást a Pilismarót mellett összegyűlt kb. 25 ezer fős paraszt- és
jobbágysereg tanúsított, amely szekértábort hozott létre, de a jól felfegyverzett törökök hamar
szétverték és lemészárolták őket. A tél közeledtével a szultán úgy döntött, hogy csapataival
visszavonul Törökországba (1526. október), de közép-európai hódításairól nem szándékozott
lemondani: 1529-ben Magyarország középső részén most már zavartalanul áthaladó hadai Bécset is
megostromolták, de a várost nem tudták bevenni. Elesett viszont több magyar vár is.
1526 őszén megindult a rivalizálás a koronáért Ferdinánd osztrák főherceg, Habsburg Mária királyné
unokatestvére, és Magyarország választott királya Szapolyai János között. Először Szapolyai, majd
Ferdinánd is királlyá koronáztatta magát. Fegyveres harcot robbantottak ki a szerbek Cserni Jován
vezetésével, akik Ausztria alá adták magukat (Jován annak idején harcolt a mohácsi csatában). 1541-
ben az ország három részre szakadt: nyugaton a Habsburgok uralkodtak, akik megszerezték a magyar
királyi koronát, keleten Szapolyai János szintén viselte a királyi címet, de elismerte a török
fennhatóságot, végül az ország belsejében Budáig nyúló ék alakú területet a törökök (Szapolyai János
halála után) végleg megszállták, és pasalikká (Budai vilájet) alakították.
1526-ban, a mohácsi csata után a visegrádi királyi palota berendezését és a koronázási ékszereket
elmenekítették a török elől. A fellegvárat sikerült ugyan az odamenekült lakosoknak és szerzeteseknek
megvédeniük, de a védtelen palotát mégis érték károk. Ezeket csak Szapolyai János javíttatta ki,
amikor 1539-ben, házasságkötése után feleségével, Izabellával itt töltötte a nyarat. Ekkor tartózkodott
magyar király utoljára a visegrádi palota falai között. Öt évvel később Visegrád a török kezére került.
A vár jelentéktelen török végvár lett, a város lakossága elmenekült, a gazdátlanul maradt palota pedig
rombadőlt.
Az utókor elmélkedése

Mohácson, a Sátorhely-Mohács út mellett találjuk a mohácsi csata emlékére emelt történelmi

emlékhelyet. Az impozáns szoborpark 1976-ban a csata 450. évfordulóján nyílt meg, és a vesztes csata
mintegy 28 ezer magyar áldozatának állít emléket. Az emlékhely nem pontosan a csata helyszínén
fekszik, hanem a feltárt tömegsíroknál.
Forrás: http://www.origo.hu/utazas/20080619-magyar-hadi-emlekhelyek-eger-mohacs-segesvar-isonzo-arpad-
vonal-pakozd.html?pIdx=1
 358

Az egykori csatatér - ma emlékhely - műholdas képe (Google)

Forrás:
http://local.google.com/maps?f=q&hl=hu&geocode=&q=Moh%C3%A1cs,+Hungary&ie=UTF8&ll=45.938
378,18.648348&spn=0.009789,0.039611&t=h&z=15
 359

A mohácsi csatát nem lehet önmagában vizsgálni, sokkal inkább csomópontnak kell tekinteni. Mohács
végelszámolás volt, az akkor már másfélszáz esztendeje kisebb-nagyobb megszakításokkal zajló
háború végelszámolása. A Magyar Királyság a maga alig 4 millió lakójával, Mátyás király halála óta
folyamatosan hanyatló gazdaságával, korszerűtlen hadseregével nem mérkőzhetett meg a nálánál
területileg ötször, lakosságát tekintve hatszor nagyobb Oszmán Birodalommal. Vereségre volt ítélve,
mert az erősen központosított, despotikus uralom alatt élő oszmánok erőiket sokkal jobban tudták
összpontosítani, mint a közállapotait tekintve teljesen szétzilálódott, pártharcokba merült magyar
állam. Kilátásai még ép gazdasági, társadalmi és politikai háttér esetén is kérdésesek lettek volna,
hiszen az ellenállás az egyre erősödő oszmán nyomással szemben hihetetlenül sok pénzbe és emberbe
került, s ezt hosszú távon nem tudta biztosítani. De ahogy Mohács a Magyar Királyság középkori
történetének lezárása, úgy kezdete is egy másik korszaknak, a török hódítás korának. Azzal, hogy az
uralkodó, II. Lajos odaveszett, s vele az ország vezetőinek jelentős része, új hatalmi rend kialakulása
vette kezdetét. A két nagyhatalom, a Habsburgok és a Porta közé ékelődött Magyarország még jobban
belesüllyedt a pártküzdelmekbe, melynek egyenes következménye lett a kettős királyválasztás, majd
ezzel együtt az ország két részre szakadása. A bomlási folyamatot betetézte Buda elvesztése 1541-ben,
amelynek eredményeként az oszmánok tartósan megvetették lábukat az országban, beékelődve a
korábbi két országrész közé, és másfélszáz esztendőre állandósítva a háborús állapotokat.

Mohács – II. Lajos szobra a Fogadalmi templom mellett, a főtéren

Jegyzetek
1. ↑ Bohács Zoltán: Magánvállalkozó a világ élén (in: Hetek, VI. évf., 33. szám (2002. augusztus 16.)
2. ↑ Kulcsár Péter: A Jagelló-kor, Gondolat Kiadó, Budapest, 1981, 125. old.
3. ↑ Magyarország története
Irodalom
B. Szabó János: A mohácsi csata, Corvina Kiadó, Corvina Tudástár (Geo Könyvek), 2006.
B. Szabó János (szerk.): Mohács, (Nemzet és emlékezet). Osiris, 2006.
Katona Tamás (szerk.): Mohács emlékezete, Európa Könyvkiadó, 1987.
Kiss Károly: Mohács emlékezete, Magyar Helikon, 1976.
Kiss Károly: Mohács emlékezete (pro memoria), Európa Könyvkiadó, 1979.
Perjés Géza: Mohács, Magvető, 1979
Szakály Ferenc: A mohácsi csata Akadémiai Kiadó, 1981
 360

Osztrák szemtanú beszámolója a mohácsi csatáról

2001. szeptember 15. 23:38
Az európai közvéleményt a török előnyomulása, majd a mohácsi csatavesztés híre közelről
érintette és sokat foglalkoztatta. Ezt az érdeklődést élesztette és kívánta kielégíteni az újságlapok
és a történeti énekek műfaja. A kettő ekkor még közeli rokona egymásnak, bár az újságlapok
szerzői több ténybeli elemet sorakoztatnak fel tudósításaikban, az énekszerzők pedig szlvesen
vonnak Ie hangzatos tanulságokat. A legtöbb újságlap és történeti ének német nyelvterületen
keletkezett, a legkorábbi röpirat - dicséretes gyorsasággal - már 1526. szeptember 13-án, tehát
két héttel a csata után napvilágot látott. Közös vonásuk a magyarellenesség, amiben - a jogos
szemrehányások me!lett – szerepet játszhatott a nyugati országok lelkifurdalása is, hiszen
cserbenhagyták Magyarországot. Ízelítőnek álljon itt egy német újságlap Newe zeittung Wie die
Schlacht zu Ungern mit dem Tücrkischen [ ! ] Keyser ergangen: Hatt einer yonn [ ! ] Wien so
dabey gewest: herauff gen Otingen Geschriben. M. D. XXVI. (Magyarul: Új híradás. Hogyan
esett meg a magyarországi csata a török császárral. Itt volt egy ember Bécsből, és utána megírta
Ottingenbe. 1526.) című röpiratnak az Országos Széchényi Könyvtárban őrzött példánya
Katona Tamás fordításában.
ÚJ HÍRADAS. HOGYAN ESETT MEG A MAGYARORSZÁGI CSATA A TÖRÖK CSÁSZÁRRAL. OTT
VOLT EGY EMBER BÉCSBOL, ÉS UTÁNA MEGÍRTA OTTINGENBE. 1526 / NÉMET ÚJSÁGLAP

Elsőbben is a magyar királyi felséghez érkeztem / Tolnára, 16 mérföldnyire Budától lefelé / nem volt több mint
négyezer ember vele, és mindig cudarul gondoskodtak rólunk / árulás folytán némely magyarok éjszaka a
faluban ránk gyújtották a házat / veszekedés robbant ki ugyanis két szálláscsináló, a magyar királyé / és az
esztergomi püspöké közt / amikor összeakadtak / szállást keresvén / és mindegyik a maga urát akarta
odaszállásolni / és az esztergomi szálláscsinálója azt mondta / miért nem / az én uram a király , és miért a tied /
ezt emiatt pálcára ítélték / és fütykössel úgy megverték / hogy belehalt. Item sokan odavonultak magyarok /
lengyelek / vendek / és ami emberrel csak rendelkezett a király , azt mind tovább vitték Bátára / ez 3
mérföldnyire van Tolnától / itt is vesztegeltünk néhány napig / és még nem volt fővezérünk / nem is volt rend a
seregben / és a magyarok egymást is agyonverték és lelőtték / Aztán Tomori Pált, a barátot, és György urat / ezt
a két magyar kapitányt fővezérnek választották / aztán tovább mentünk Mohácsra / ez az előbbiek után van a
Duna mentén / itt egy hatalmas szekértábort ütöttünk / abban táboroztunk, és idegyűlt mindenki / míg csak
körülbelül 30000-en nem lettek a gyalogosok és lovasok / és vagy ötszáz szekerük volt / akkor aztán a király
megegyezett tanácsosaival, hogy megütközik a lejjebb álló törökökkel / és sok püspök is vele volt /
Magyarország főpapjai és főurai / mert megüzenték nekik / hogy különben elvesztik javaikat / De egy gyerek is
beláthatta / hogy néhány magyar még a királyát is el akarta adni és árulni / Olyan ügyetlenül vezették a hadat /
soha meg nem szemlélték / soha csatarendet nem állítottak / hogy legalább kipróbálják / komoly dologban mihez
tartsák magukat. Item augusztus 29. napján / korán felserkentünk / és felöveztük magunkat, hogy megütközzünk
a törökkel / aki már csak egy fél mérföldnyire volt tőlünk / és körülöttünk mindent felégetett / amit csak tudott /
hogy gyakran 9-10 tüzet is láttunk / körös-körül egy fél mérföldnyire / és a töröknek pontos és jó hírei voltak
rólunk / nekünk meg semmilyen / mert a királynak egyáltalán nem volt pénze / hogy híreket szerezhessen / és
talán az urak sem akarták / mert sokan közülük titokban a törökkel tartottak. Kivonultunk hát a szekérvárból / és
rossz csatarendbe álltunk nyolc óra tájt / akkor a törökök is megmutatták egy kicsit magukat / és még a vízen
volt a tüzérségünk / amit a csatarendbe hoztunk / ha egyáltalán rendnek nevezhetem / Aztán néhány muskétás a
szekértábornál maradt / és mi elkezdtünk tüzelni / ahol csak érhettük a törököt / és így lövöldöztünk és
csatároztunk nyolc órától délután 4 óráig / és a török még egy lövést sem tett / amíg igazi támadáshoz nem
fogtunk / akkor aztán megmutatták erejüket / és ellenünk vonultak / és mi is egyenesen nekik / és mikor már
összeütköztünk / a törökök cselből megint visszahúzódtak az ágyúkig, amelyeket elrejtettek és beástak / vagy
háromszázat / kicsit és nagyot / és mikor az közelébe nyomultunk / kegyetlen tüzelésbe fogtak / hogy senki ott
meg maradhatott / alig tartott az egész egy óráig / akkor a barát népe megfutott / mindenki rohant a
szekértáborhoz / ami nem volt megszállva / és a mag megnyitották és szétszaggatták / és ez a keresztényekre
balul ütött ki / mert ha a szekértábor sértetlen maradt volna / és védhettük volna magunkat be az ellenség nem
árthatott volna nekünk / de sok magyar gazember nem gondolt sem a hűségre, sem a barátságra / csak a csúf
menekülésre. Néhányan a javaikat is kidobálták a szekerekből / hogy könnyebben menekülhessenek / és sokan
elhajították a páncéljukat. Item mint mondták nekünk / a török vagy kétszázezernyi erővel volt rhodoszi népség
van az ágyúk mellett / hogy minél hamarabb elpusztuljon. Teveállatja is van / a szőlőbe szabadítja, és mindent
tönkretesz / felél / felgyújt, és elpusztít mindent, amit csak elér és megszerez. Köztudomású volt a táborban /
hogy a török császár két pénzzel teli hordót / küldött néhány magyar úrnak / hogy segítsék be Magyarországra /
 361

ezért írta meg a magyar királynak, hogy maradjon nyugton / minek szólítaná hadba a népét / hiszen ő megvett
egy országot, és most meg akarja nézni és el akarja foglalni / ezért veretett két hidat a Dráván / és így esett meg a
csata. Item mikor Péterváradot (ez egy vár) bevette / ötszáz keresztényt nyakaztak le az emberei / és
mindegyikük egy fejet tűzött a dárdájára / így vonult be diadalmasan / és a piacon beszédet és szónoklatot tartott
valaki / a beszéd után pedig mind a császár lába elé rakták a fejeket. Siralmas most a helyzet Magyarországon /
Isten irgalmazzon a szegényeknek, akiket kiperzseltek / össze-vissza menekülnek / szerte az országban / azt sem
tudják, hova / sok asszony és gyerek / sírnak és jajgatnak szívettépőn / És olyan sok a gyilkolás és rablás / mert
mindenki ezt teszi, aki teheti / a magyarok ( úgy mint a törökök / üldöznek mindenkit / Nekem is elvették a
lovamat / kabátomat és fegyveremet, csak az ingemet hagyták meg / És ha kúthoz érkeztünk és húzni akartunk
belőle / a magyar asszonyok megtagadták tőlünk a vizet annyira kiéheztünk / hogy a mezőn a pocsolyából ittuk a
vizet / míg csak nem értünk Németországba. Item vagy háromszáz landsknecht is volt ott / akik a maguk
költségére, mentek le oda / annyiba se vették őket, mint a kutyát / ahogy ma megérkeztek / másnap már a csatába
kellett menniük / és az ágyúkhoz rendelték őket / fizettek nekik valami kis zsoldot / nem hiszem, hogy egy is
megmenekült közülük / mert ha egy megmaradt volna / azt a magyarok ütik agyon. Egyébiránt a magyar
királynak jórészt német nemes urai vannak az udvarában / és jó német fegyveresei / vértesei és mások /
háromszázan lehettek / ezekkel tartott a csatában / De senki sem tudja, mi lett vele / Azt hiszem, hogy néhány
magyar megölte és elrejtette / mert a török nem találta meg. Ezenkívül is sok érdekes dolog esett meg a csatában
/ amit most nem írhatok meg. 1900 forint értéket veszítettem el Magyarországon / ugyancsak tönkrementem
belé/ így állunk hát Bécsben, még mindig nagy gondban és aggoda1omban / Ha ti, felföldiek, elhagytok minket /
egy év múlva nálatok lesz a török / tartson Isten jó egészségben. Kelt Bécsben, 1526-ban.

Forrás: http://mult-kor.hu/cikk.php?id=5564
 362

Budai vár a Jagellók korában

A Jagelló-kor (1490–1526)

A Jagellók, II. Ulászló (1490–1516) és fia, II. Lajos király (1516–

1526) uralkodása a török fenyegetettség árnyékában telt el
pártharcoktól, intrikáktól és pénzhiánytól terhes politikai légkörben.
Az uralkodóknak cseh királyi teendőik ellátása miatt időnként távol
kellett lenniük Budától. Az udvarból azonban kevesen kísérték el a
Jagelló-királyokat, a Cseh Királyság másik ország volt, amelyet az
uralkodó ottani kormányszerveivel irányított. A király távolléte idejére
a nádort nevezte ki helytartónak, hatáskörét pedig írásba foglalták. A
nádor Budán székelt és rendelkezhetett a kincstárral.
A Jagellók idejére megváltozott a budai vár kormányzata. A várnagyi tisztség a bárók kezébe
került, s a várnagy többé már nem volt a király bizalmi embere. II. Lajos uralkodása alatt a
várnagyival egyesített udvarbírói tisztség szintén bárói kézbe került. A Jagellók alatt megnőtt a
királyi tanács szerepe is. 1500-ban a rákosmezei országgyűlés elrendelte, hagy az eddig
alkalomszerűen összehívott és határozatlan összetételű tanács négy főpapból, négy báróból és
tizenhat nemesi ülnökből álljon, továbbá a budai várnagyot és udvarbírót is maga közé soroló
tagjainak fele állandóan Budán, a király mellett tartózkodjon. Még inkább megnőtt a
jelentősége a királyi tanácsnak 1516-ban, amikor a budai országgyűlés a kiskorú Lajost teljes
jogú uralkodóvá nyilvánította, mellé pedig évente újraválasztandó, huszonnyolc tagú, állandóan
Budán tartózkodó, a királyi döntésekben véleményét érdemben érvényesítő tanácsot rendelt.
A palotaépítkezéseket, ha nem is olyan léptékben, mint Mátyás, II. Ulászló király tovább
folytatta. Erről tanúskodnak a források és az Ulászló-címeres kőtöredékek is. Építkezései közül
feltehetően a kápolna késő gótikus átépítése lehetett a legjelentősebb. 1493-ban elkészült
Hartmann Schedel Nürnbergben kiadott Világkrónikája, melyben Budát is feldolgozta és
illusztrációként fametszetet közölt a budai palota Duna felőli oldaláról. A Jagelló-kori budai
palotáról leírást adott Pierre Choque, Candale-i Anna (Anne de Foix) francia hercegnő heroldja
is, aki a hercegnőnek II. Ulászlóval 1502-ben tartott esküvője alkalmával járt Budán. Művéhez
megjegyzése szerint egy rajzot is mellékelt, de ez a fennmaradt példányból hiányzik. A
humanista műveltségű Anna királyné jelenléte jótékony hatással volt a budai udvarra, de sajnos
1506-ban fia, Lajos születése után rövidesen meghalt. Podjebrad Katalinhoz hasonlóan őt is
Budán, a Szent Zsigmond-prépostság templomában temették el.
A Jagelló-korból ismeretesek először olyan források (királyi számadáskönyvek,
követjelentések, magánlevelek), amelyek szélesebb betekintést nyújtanak az udvartartás
felépítésébe és mindennapi életébe. A komoly politikai tényezőt jelentő udvartartás létszámát a
történeti kutatás – nem számítva a királyi kápolna papságát, a vár személyzetét és őrségét,
valamint a királyné udvartartását – 650 főre becsüli. Ezt az európai mértékkel sem kisszámú
udvart a tisztségüket ténylegesen csak nagyobb alkalmakkor betöltő, sokszor egyéb
megbízatásokat teljesítő, bárói rangú udvari főméltóságokon (ajtónálló-, asztalnok-,
pohárnokmesterek stb.) kívül a fő- és köznemesség soraiból kikerülő palotások (aulici:
kamarások, ajtónállók, asztalnokok, udvari vitézek, apródok stb.) széles köre és a nagyszámú
kiszolgálóhelyek (konyhák, istállók stb.) személyzete alkotta. A fontos kormányzati
(tanácsülések), igazságszolgáltatási (a király bírói fóruma) és diplomáciai (követfogadások)
ügyeket ellátó udvar bárói rangú elöljárója, az udvarmester az udvartartás irányításán túl
politikai szerepet is játszott a királyi tanácsban, ahol ő vette számba a tanácstagok véleményét
és hirdette ki a többség határozatát. A királyi kihallgatásokon (audienciákon) is részt vett,
többször az ő feladata volt a király nevében válaszolni. 1490-ben új udvari méltóságot hoztak
létre, a legbelsőbb termekben az uralkodó személye és védelme körüli teendőket ellátó
kamarások élére főkamarást állítottak. Ebben az időben cseh és lengyel előkelők és nemesek is
betöltöttek udvari tisztségeket. Az udvartartás részét képezték az uralkodók szórakozását
szolgáló személyek is: a lovagi tornákra felkészítő vívómesterek, a versenyekre a lovakat
elővezető lovászok, a vadászok és madarászok, valamint a farsangi és táncmulatságok zenei
kíséretét biztosító udvari zenészek (hegedűsök, síposok, orgonások, trombitások).
 363

Az udvari élet egyik igen jelentős színtere a királyi kápolna volt, ahol az uralkodó és
környezete naponta vett részt a misén, olykor vecsernyén. Az udvari kápolna, melynek élén a
15. század közepétől a rector capellae állt, ellátását külön birtokok biztosították, személyzete
már Mátyás idején meghaladta a negyven főt. Közéjük udvari káplánok, zenészek és énekesek
tartoztak, akiknek egy része az uralkodót útjaira is elkísérte. A király és a királyné nagyobb
ünnepeken a Boldogasszony- vagy a Szent Zsigmond-templomban tartott istentiszteleteken vett
részt. A jelentősebb egyházi ünnepeken a vallásos elmélyülésen túl valódi látványosságot
jelentettek a király és az udvar részvételével Budán tartott körmenetek, melyek közül a
legkiemelkedőbb az Úrnapi volt. A Boldogasszony-templomban tartották a királyi esküvőket,
keresztelőket, az elhunyt uralkodót is itt ravatalozták fel.
A királyné külön udvartartással rendelkezett, melynek élén szintén udvarmester állt. Az
uralkodónők gondosan válogatták ki a szolgálatukba fogadott főurakat és nemeseket,
hazájukból hozott és itteni magas rangú családokból származó udvarhölgyeiket, hogy általuk
politikai befolyást nyerjenek. A királynéi udvarnak mindig nagy jelentősége volt, mert
környezetében – mint általában Európában – kiteljesedett az udvari élet és virágzásnak indult a
kultúra. Budán azonban 1440 és 1526 között mindössze huszonhat évig létezett királynéi udvar.
Közülük a legjelentősebb Mátyás második feleségének, Aragóniai Beatrixnak (1476–1490) itáliai
szokásokat meghonosító reneszánsz, valamint II. Lajos feleségének, Habsburg Máriának
(1521–1526) a reformáció szellemi irányzatait befogadó és kisugárzó udvara volt. A
külországból érkező királynék rövid ideig fennállott udvarának idegen szokásait, újszerű
légkörét azonban nehezen fogadta be az uralkodó magyar környezete.
1526-ban összeomlott a középkori Magyar Királyság és vele
együtt a budai királyi udvar is. 1526. augusztus 29-én II. Szulejmán
török szultán hadai élén a Mohács melletti mezei ütközetben
megsemmisítő vereséget mért II. Lajos király seregére, s maga a
király is elesett a vesztes csatából való menekülés közben. A királyi
székváros védtelenül maradt a Buda felé akadálytalanul tartó hódító
sereg előtt. Az ellenállást a vár állapota is akadályozta, ugyanis a
Zsigmond király által építtetett falak korszerűtlenségük miatt a 16.
század elejére már nem tudtak védelmet adni. Mária királyné a
mohácsi katasztrófa hírére a budai kincstárt, amennyire lehetséges
volt, hajókra rakatta, majd udvarával együtt Pozsonyba menekült. A
királyné után elmenekült Buda lakosságának nagy része is.

Forrás: http://www.btm.hu/varmuzeum/allando/palota/palota.htm
 364

I. János magyar király

http://hu.wikipedia.org/wiki/I._J%C3%A1nos_magyar_kir%C3%A1ly

Szapolyai/Zápolya János (Szepesvár, 1487. február 2. – Szászsebes, 1540. július 17/21) erdélyi
vajda, 1526-tól haláláig I. János néven Magyarország választott királya.

Szapolyai János. Erhard Schön (1491-1542) fametszete. A feltételezések szerint a metszet a király hiteles
arcképét ábrázolja
Magyar Királyság királya: I. János
 Uralkodási ideje: 1526. november 10. – 1540. július 17/21.
 Királlyá választották: 1526. október 14-én Tokajban
 Trónra lépett: 1526. november 5.
 Koronázása: Székesfehérvár, 1526. november 11. (megszakítással 14 évig uralkodott)
 Elődje: II. Lajos
 Utódja: II. János
Életrajzi adatok:
 Uralkodóház: Szapolyai család
 Teljes neve: Szapolyai János
 Született: Szepesvár, 1487
 Édesapja: Szepesi gróf „Zapolyai” Szapolyai István, (? – Pápa 1499. december 23.) főúr,
nádor. Szapolyai Imre testvére, I. (Szapolyai) János király apja. 1474-81-ig Szilézia
kormányzója, 1487-től Szepes vármegye örökös főispánja,1489-90-ig I. (Hunyadi) Mátyás
király által elfoglalt osztrák tartományok kormányzója, 1492-től a Magyar Királyság nádora.
 Édesanyja: Hedvig tescheni hercegnő
 Házastársa: (1539) Izabella lengyel főhercegnő
 Gyermeke: István (János Zsigmond)
 Elhunyt: Szászsebes, 1540. július 17-én vagy 21-én (53 évet élt)
 Nyughelye: Székesfehérvári Bazilika, 1540. szeptember 15. (Őt temették ide utoljára)
 Nádor uralkodása alatt: Báthori István, Bánffy János
 365

Útja a trónig
Apja Szapolyai János a Szapolyai-család tagja, kisnemesi származású volt, 1492-1499 között
Magyarország nádora. Anyja Hedvig tescheni hercegnő volt, II. Přemislav tescheni herceg és Anna
mazoviai hercegnő leánya, IV. Boleszláv mazoviai herceg unokája.
Az 1505. évi rákosi országgyűlés óta volt a köznemesi párt uralkodó-jelöltje, melyet a Rákosi végzés
határozatai alapoztak meg. 1511-től erdélyi vajda volt, az ő feladata volt Dózsa György felkelésének
leverése, melyet 1514-ben a Temesvár melletti csatában meg is tett az előző évben Szendrő várának
ostrománál kipróbált hadsereggel. A lázadás leverése többszörösen erősítette tekintélyét: egyfelől
elejétől fogva ellene volt a Bakócz Tamás által 1514. április 16-án meghirdetett keresztes-hadjáratnak,
másfelől a mozgalom eltiprása a középnemesi és a bárói rétegben is a befolyását növelte. A felkelés
vezetőit különös kegyetlenséggel végeztette ki, s részt vállalt a parasztháborút megtorló röghöz kötési
intézkedésekben, de később maga is rossznak értékelte tettét. Az ezt követő években, a Jagelló-kor
alatt az ország zavaros állapotait, a különböző pártharcokban vett részt, amelyet saját hasznára akart
fordítani, hogy királlyá választásához egyengesse útját.
Az 1520-as években Magyarországon három önálló haderő létezett, amely már önmagában jelzi a
feudális széttagoltságot. A király mellett hadsereggel rendelkezett Báthori István nádor és Szapolyai
János erdélyi vajda is. A nádor és a vajda 1515-ben már a déli végeken portyázott. Céljuk azonban
nem törökellenes háború (hadjárat) indítása volt, hanem az 1515-ös (harmadik) Jagelló-Habsburg
dinasztikus szerződés aláásása. Jelentéktelen háborús sikereik esetén a Habsburg-párt tekintélye erősen
megingott volna. „A Fugger-bankház magyarországi megbízottja ezt írta főnökének: ha a vajda győz
Zsarnónál, úgy a magyarok visszakövetelték volna Annát és a vajdának adták volna, és semmi sem lett
volna a szerződésből... ha sikerültvolna neki győzelmet aratnia, ezzel a dicsőséggel eljutott volna az
uralkodáshoz is, és megkapta volna a király lányát feleségül.” Az ostrom azonban sikertelen maradt,
de az országra vonta Szulejmán figyelmét.
II. Ulászló halála után a gyermek II. Lajos mellé Bornemissza János és Brandenburgi György kerültek
gyámnak, így a Habsburg-orientáció nem szenvedett csorbát a kormányban. Ámde az ország
vezetésének többi résztvevője (közép- és kisnemesség) inkább Szapolyai híve volt, ezért az 1514-1526
közötti időszak belpolitikailag instabil, a központi hatalom gyenge, az országgyűlés határozataiból és
törvényeiből mindenki csak azt tartja be, amit jónak tart.1521-től állandó török haderő állomásozott a
Szerémségben. A Zsigmond által létrehozott déli végvárrendszer teljes megsemmisülése zajlott le
néhány év alatt; Szabács, Nándorfehérvár és Zimony elvesztése. Az ország területi integritása már
1521-től sérült, a török megyényi területeket birtokolt.
1522-ben ő segítette trónra Havasalföldön Radu de la Afumaţit, aki hűséget esküdött rajta keresztül a
magyar királynak. 1526-ban I. Szulejmán közeledésének hírére elindult csapataival Mohács felé, de a
csatatérre nem érkezett meg. Serege amely egyes túlzó becslések szerint 40 ezer főt számlált, de
valójában csak 10-15 ezer katonát, Szegednél vesztegelt. Egyesek szerint máig nem tisztázott szerepe
a mohácsi csatában. Mások szerint megvolt benne a jóindulat, de a király ellentmondásos parancsai
miatt "lekéste" a mohácsi csatát. Vannak olyanok akik szerint szándékosan késett a csatából, hideg
számításból hagyta cserben uralkodóját veszni a mohácsi csatamezőn, ezzel is egyengetve a királyi
címhez vezető útját. Valójában mivel seregét nem vezenyélhette Mohácsra, egymaga indult el, hogy ő
is részt vehessen a csata vezénylésében Tomori Pállal.
Szapolyainak nem volt jó a kapcsolata a budai udvarral, az 1525. évi országgyűlésen meg sem jelent
(különben épp ekkor vesztett csatát a törökökkel a Temesi bánság határán), és a kortársak szerint
Erdélyben amolyan "belső száműzöttként" élt. Sértődöttségéhez hozzájárult, hogy Werbőczy István
nádor az Újlaki-örökség ügyében ellene döntött, a kincstár javára, a Habsburgok kikosarazták, Lajos
király pedig az elzálogosított királyi birtokokat követelte vissza tőle.
A Habsburgok propaganda gyanánt 1528-tól kezdték azt elhinteni, hogy már 1526 előtt kapcsolatban
állt a szultánnal, amit állítólag egy velencei követ mesélt neki egy török pasa útján. Híresztelések
szerint nem is annyira a trónt akarta akkor, hanem Erdélyt önálló államként deklarálva oszmán
támogatással el akart szakadni az országtól. Egyik állítást sem tudták hitelt érdemlően alátámasztani a
történészek azóta sem. A szultánnal csak 1528-tól volt érintkezése.
 366

Uralkodása

A mohácsi csata értékeléséhez egyfajta mérleg segít hozzá: meghalt egy király, 28 báró, 7 főpap, a
megyés ispánok többsége. Ezzel az államvezetés legfelső és középszintje gyakorlatilag kihalt, hiszen
például a királyi tanácsot (vagyis a kormányt) a bárók és főpapok alkották. Ez pedig azonnali
államvezetési és közigazgatási válságot okozott. Miután II. Lajos meghalt, Szapolyai az érintetlen
haderejével Szeged mellett vesztegelt még akkor is, amikor a törökök kardcsapás nélkül bevették
Budát, majd Pestet. A törökök október 13-ig ütközet nélkül elhagyták az országot. Szapolyai a tokaji
gyűlésen országgyűlést hívott össze, majd november 1-jén bevonult Budára. A székesfehérvári
országgyűlés 1526. november 10-én Jánost királlyá választotta, s november 11-én I. János néven meg
is koronázták.

Szapolyai János egykori vadászházának bejárata Tokajban

A magyar Szent Koronával történt koronázást a rangidős főpap, Podmaniczky István nyitrai püspök
végezte el.
A magyar törvények szerint országgyűlést király hiányában csak a nádor hívhatott össze (aki ezidőben
Báthori István), ezért bár minden egyéb követelménynek megfelelt Szapolyai megkoronázása, maga az
országgyűlés, amely megválasztotta volt jogcím nélküli. Szapolyai kormányzása a nádor nélküli
királyi tanácsra épült, és az ország történetében példátlan, hogy egy uralkodónak ne legyen nádora.
Valószínűleg azért nem nevezett ki nádort, mert az nyílt szakítást jelentett volna a törvényes nádorral,
Báthori Istvánnal.
 367

Alig egy hónappal később összeült Pozsonyban 13 magyarországi főnemes és főpap, akik Habsburg
Ferdinándot választották meg magyar királynak. Ezt az országgyűlést Báthori István nádor hívta össze.
A pozsonyi gyűlésen résztvevő főurakat név szerint lehet ismerni. Ezen az országgyűlésen Ferdinánd
két jogcím alatt is érvényesen megszerezte a magyar királyságot: először is törvényes országgyűlés
választotta meg (electio), másrészről életbe lépett a Jagelló-Habsburg dinasztikus szerződés
(successio). Ferdinánd legitimációjának viszont az 1505-ös Rákosi végzés okiratában foglaltak és a
Szent Korona hiánya volt az akadálya, amely Szapolyainál volt.
1526 decemberétől az országnak két királya volt: I. János néven Szapolyai az 1505. évi Rákosi végzés
alapján a székesfehérvári országgyűlésen választott király és I. Ferdinánd.

Ferdinánd és János – egy ország, két király

Bácson a félkatonai tömbökbe letelepített a Vajdaságból és Szerbiából menekülő szerbek fellázadtak
Habsburg Ferdinánd udvarának biztatására. A Cserni Jován vezette felkelést leverték. A Habsburgok
nagyon értették a Divide et imperat, oszd meg és uralkodj jelszavát. Közvetlenül a felkelés után
elindult Ferdinánd serege Szapolyai ellen és ettől kezdve lényegében állandósult polgárháborús
helyzet alakult ki a két király hívei között, akik nem ritkán birtokaik gyarapítása reményében pártot
váltottak.
1527. május 6-án V. Károly elfoglalta Rómát. Ez a világpolitikai esemény élesen világítja meg
Szapolyai tehetetlenségét. A Pápai Állam a Habsburg-ellenes cognaci liga tagja volt, és Szapolyai a
már megvert ligához csatlakozott 1527. július 2-án. Ez egyben egyfajta török orientációt is jelentett,
hiszen a cognaci ligának Szulejmán kvázi-szövetségese volt. Még ebben a hónapban - nyilván a
külpolitikai akció nyomán - V. Károly hadjáratot indított Szapolyai ellen. 1527. augusztus 15-én
tényleges ostrom nélkül hagyta el Budát, egészen Tokajig hátrált, ahol néhány ezer landsknecht
utolérte és legyőzte csapatait. Szapolyai Debrecenbe, majd Erdélybe menekült.

Habsburg Ferdinánd
Szapolyai 1527 végére teljesen kiszorult az országból, a lengyelországi Tarnów várába emigrált.
Ekkor már a marosvásárhelyi gyűlés és a brassói népgyűlés is Ferdinándot fogadta el uralkodónak. Az
ország nagy részén a Habsburg főherceg uralkodott, akit immár magyar törvények szerint is királlyá
koronáztak Fehérváron, mivel kezébe került a Korona is - jellemző módon a Szapolyai által erdélyi
vajdának kinevezett Perényi Péter koronaőr révén, aki szintén átállt Ferdinánd pártjára. Ferdinánd
hátterét az osztrák tartományok és a cseh királyság, valamint fivére V. Károly német-római császár és
spanyol király jelentették. Szapolyainak Bajorországhoz, a lengyel király, I. Ferenc francia királyhoz,
a pápához és egy sor más államhoz menesztett követeket, de nem kapott támogatást. 1527-ben már el
is indította követét Laszky Jeromost a Portára, minthogy más választása nem maradt, I. Szulejmántól
 368

kért segítséget, akivel szövetséget is kötött (1528. január 27.). 1529-ben először a moldvai vajda tört
be Erdélybe, ahol legyőzte Ferdinándot. Utána a törökök nyomultak be az országba és elkergették a
megszálló birodalmi erőket, Budát pedig átadták Szapolyainak. Szapolyai nem vett részt az Ausztria
elleni támadásban, mert katonai ereje nem volt hozzá. Viszont ekkor próbálta lerázni magáról
Szulejmánt.

Szapolyai János
A török szövetség természetesen nem felebaráti szívességből fakadt, a Porta egy idő után úgy látta
jónak, ha saját megbízottját is János király környezetében tartja. Lodovico Gritti kalandos életútját
eképpen tudta betetőzni Magyarország kormányzójává (1530-34) való kinevezésével. (Kormányzót
király hiányában, vagy annak tartós akadályoztatása esetén szoktak választani.)
Bár voltak kísérletek a két király közötti béke megteremtésére, ezek eleinte csak fegyverszüneti
megállapodásokat eredményeztek. Ebben a helyzetben a magyar nemesség nagy része az úgynevezett
királytalan országgyűléseken próbált megoldást találni a kaotikus helyzetre, eredmény nélkül.
Közben Gritti kétszínű játékot kezdett űzni vele, amely már majdnem a hatalmát veszélyeztette.
Szapolyai nem tudta először miként szabaduljon meg tőle, mert Gritti Paragli Ibrahim nagyvezír
személyes jóbarátja volt, s ha Gritti ellen fellép, azzal akár két tűz közé szorítja magát Ferdinánd és
Szulejmán személyében. Végül az erdélyiek távolították el az útból Grittit.
Ezt az incidenst Ferdinánd megint a maga javára használta, és Szulejmánnál próbálta elérni, hogy
forduljon Szapolyai ellen.
Végül hosszas tárgyalások után, 1538-ban a váradi békével jutott nyugvópontra az évtizedes
belviszály. Ebben a két király kölcsönösen elismerte egymás területeit a status quo alapján, és
megállapodtak abban, hogy János halála után az országrészét Ferdinánd, illetve utódai öröklik.
Ugyanakkor János király még a következő évben házasságot kötött Jagelló Izabellával és akitől egy év
múlva fia született, István néven.[1] A királynak viszont nem maradt sok ideje fia nevelésére, születése
után két héttel meghalt. Halálos ágyán megeskette hű tanácsadóját, Fráter Györgyöt, hogy nem tartja
be a váradi béke passzusát, hanem fiát, János Zsigmondot juttatja a trónra. Betegsége miatt a végső
órákban már nem tudhatta mit cselekszik és ezzel egy megállíthatatlan folyamatot indított el, ami
végzetes lett az országra nézve. A váradi békét megszegve végrendeletében fiára hagyta trónját. Az
emiatt kirobbant újabb háború során 1541-ben a Habsburg csapatok el akarták foglalni Budát. A
Szapolyai-párti magyarok azonban szétverték a betolakodókat. A törökök szultánja elindította
csapatait, azzal a céllal, hogy a Habsburg csapatokkal szálljon szembe. Habsburg csapatok ugyan nem
voltak jelen, amire a törökök Buda várához érkeztek, de ennek ellenére csellel elfoglalták Budát.
 369

Szapolyai a megbukott országot nem kormányozhatta erős kézzel. Az állandó viszálykodások és főúri
klikkek tönkretették Magyarországot. Szapolyai maga is részt vállalt a belviszályokban, a kiélezett
szembenállása másokkal éppúgy hozzájárult az ország hanyatlásához.

Jegyzetek
1. ↑ Szapolyai fiának három keresztneve ismert, az István, János és Zsigmond. Általában János Zsigmond
néven említik, azonban nevének egyetlen eleme az István, amelyet bizonyosan a születésekor kapott,
ebben minden történész álláspontja megegyezik. A János és a Zsigmond nevek eredetéről, használatáról
vita folyik.
Irodalom
BARTA Gábor: A Sztambulba vezető út (1526-1528), Gyorsuló Idő sorozat, Bp. 1983, Magvető.
TRINGLI István: Az újkor hajnala. Magyarország története 1440-1541. Bp. 2003, Vince.
SZAKÁLY Ferenc: Virágkor és hanyatlás. 1440-1711. (Magyarok Európában II.) Bp. 1990, Háttér.
Barta Gábor. Keresztesek áldott népe. Budapest: Móra K. (1977)
Demény Lajos. Parasztfelkelés Erdélyben. Budapest: Gondolat K. (1987)
Fodor Pál. Magyarország és a török hódítás. Budapest: Argumentum K. (1991)
Kulcsár Péter. Jagelló kor. Budapest: Gondolat K. (1981)
Makkai László. Erdély története. Budapest: Renessaince K. (1944)
Oborni Teréz. Erdély fejdelmei. Budapest: Pannonica K. (2002)
Sugár István. A Budai vár és ostromai. Budapest: Zrínyi Katonai K. (1980)
Szabó Péter. Az erdélyi fejdelemség. Budapest: Kulturtrade K. (1997)
 370

Jagelló Izabella magyar királyné

http://hu.wikipedia.org/wiki/Jagell%C3%B3_Izabella_magyar_kir%C3%A1lyn%C3%A9

Izabella

Jagelló Izabella (Krakkó, 1519. január 18. – Gyulafehérvár, 1559. szeptember 15.) magyar királyné,
1556 és 1559 között Erdély kormányzója.
Jagelló (Öreg) Zsigmond lengyel király és Sforza Bona milánói hercegnő leánya. 1539. február 16-án
vagy február 22-én királynévá koronázták Székesfehérvárott. [1], miután férjhez ment Szapolyai
Jánoshoz.
Magyar királyné, Erdélyi kormányzó
 Uralkodási ideje: Magyar királyné 1539 – 1559, Erdélyi kormányzó 1556-1559
 Elődje: Szapolyai János
 Utódja: János Zsigmond
Életrajzi adatok:
 Született: Krakkó, 1519. január 18.
 Házastársa: Szapolyai János (1539)
 Gyermeke: János Zsigmond
 Édesapja: Öreg Zsigmond
 Édesanyja: Bona Sforza lengyel királyné
 Elhunyt: Gyulafehérvár, 1559. szeptember 15. (40 évesen)
 Nyughelye: Gyulafehérvári érseki székesegyház

Élete
1540-ben, János király halála után fiának, a csecsemő János Zsigmondnak gyámjaként Fráter
Györggyel, Petrovics Péterrel és Török Bálinttal az ország kormányzója lett. Miután 1541-ben a
törökök csellel bevették Budát, udvarával együtt Lippára, majd Gyulafehérvárra költözött.
Izabella özvegy anyakirályné a Török Porta segítségével akarta biztosítani Erdély fölötti uralmát, a
kettészakadt ország egyesítésén fáradozó Fráter György azonban 1551-ben lemondatta I. Ferdinánd
javára.
A lemondatott királyné Kassára, majd Lengyelországba távozott. 1551. július 21-én a Szent Koronát
és a koronázási jelvényeket átadta Castaldo császári tábornoknak, aki őt Gyulafehérvárról Kolozsvárra
kísérte. A koronát és a jelvényeket Castaldo erős katonai fedezet mellett elküldte Ferdinánd királynak.
 371

Erdély Ferdinánd hatalma alá került ugyan, de Ferdinánd 1551 végén meggyilkoltatta György barátot,
és Erdélybe küldött csapatai elégtelennek bizonyultak az országrész megvédésére. A Habsburg
uralommal elégedetlen, és a török bosszújától tartó erdélyi rendek 1556-ban visszahívták Izabella
királynét, aki október 22-én bevonult Kolozsvárra, és fia nevében ismét átvette az uralmat. A török
pártfogás alatt élő Erdély Magyarországtól való különválása ekkor vált véglegessé.

Izabella királyné († 1559) síremléke a gyulafehérvári székesegyházban

1558. augusztus 31-én Izabella királyné egy lakoma végén lengyel udvaroncaival meggyilkoltatta
országának három vezető főurát, Bebek Ferencet, Kendi Ferencet, az Izabella és János Zsigmond
lengyelországi tartózkodása idején, 1553-ban Ferdinánd által kinevezett erdélyi vajdát és annak
testvérét, Kendi Antalt. A merényletet Balassa Menyhért szervezte meg. Bebek testét Izabella
Kolozsvár kapujára akasztatta. Tettének igazolására országgyűlést hívott össze, ahol 1558. szeptember
29-én bemutatta az árulásra vonatkozó okmányokat, amelyek szerint Bebek és Kendi Ferenc
Isztambulból hozatott méreggel akarták Izabellát és fiát, János Zsigmondot megmérgezni. Ezért
elrendelte a kivégzettek hatalmas vagyonának lefoglalását a kincstár javára.
Négy nyelven beszélt, kedvelte a pompát, külföldiekkel – elsősorban lengyelekkel, olaszokkal – vette
körül magát, lengyel szeretőt tartott. Sokat adott az udvari reprezentációra. 1559. szeptember 15-én, 40
évesen halt meg, állítólag egy rosszul elvégzett magzatelhajtás következtében. A gyulafehérvári
székesegyházban temették el, síremléke fennmaradt.
Forgách Ferenc váradi püspök emlékirataiban feljegyezte, hogy a hagyomány szerint, lengyelországi
bujdosása előtt a királyné, amikor a Meszesi-kapunál megállt pihenni, egy öreg tölgyfa kérgébe véste
jelmondatának rövidítését: „SFV - Sic fata volunt”, vagyis: „A sors akarta így”.

Jegyzetek
1. ↑ Vö. Kollányi (1901). Ez volt az utolsó koronázás, amely Székesfehérvárott történt, de arról nem
maradt fenn egykorú forrás, ki végezte a koronázást.

Irodalom
Kollányi Ferenc: A veszprémi püspök királyné-koronázási jogának története, Veszprém, Egyházmegyei
Könyvnyomda, 1901
Veress Endre: Izabella királyné: 1519-1559, Athenaeum, Budapest, 1901 URL: l. Külső hivatkozások
Magyar életrajzi lexikon
Veress Endre: Izabella királyné: 1519-1559 (MEK)
 372

II. János magyar király

http://hu.wikipedia.org/wiki/II._J%C3%A1nos_magyar_kir%C3%A1ly

II. János címere

Magyar Királyság választott királya: II. János

 Uralkodási ideje: 1540. szeptember 13. – 1570. december 1.
 Koronázása: nem koronázták meg (rex electus non coronatus)
 Elődje: I. János
 Utódja: Miksa
Erdélyi Fejedelemség fejedelme: János Zsigmond
 Uralkodási ideje: 1570. december 1. – 1571. március 14.
 Elődje: nincs (fejedelemség létrejötte)
 Utódja: Báthory István

János Zsigmond arcképe

János Zsigmond (Buda, 1540. július 7. – Gyulafehérvár, 1571. március 14.) 1540-től 1570-ig II.
János néven választott magyar király (rex electus), Erdély első fejedelme (princeps Transylvaniae,
1565–1571).
 Uralkodóház: Szapolyai-család
 Teljes neve: Szapolyai János Zsigmond István[1]
 Született: Buda, 1540. július 7.
 Édesapja: Szapolyai János
 Édesanyja: Jagelló Izabella
 Elhunyt: Gyulafehérvár, 1571. március 14.
 Nyughelye: Gyulafehérvári érseki székesegyház, 1571. május 25.
 373

Magyar király és erdélyi fejedelem

János Zsigmond arcképe

Szapolyai János magyar királynak és I. Zsigmond lengyel király leányának, Jagelló Izabellának a fia.
Még születési évében, 1540. szeptemberében, a rákosi országgyűlés II. János néven magyar királlyá
választotta. Semmivel nem volt bizonytalanabb a jogállása, mint Habsburg Ferdinándnak. A magyar
királyi címet és hatalmat az 1526-os pozsonyi országgyűlésen megszerző Habsburg Ferdinánd
folyamatosan megkérdőjelezte II. János magyar király hatalmát. Habsburg Ferdinánd magyar királyi
jogcíméről tudni kell, hogy Pozsonyban mindössze 13 magyarországi főúr választotta meg 1526.
december 17-én, miután Szapolyai Jánost több mint egy hónappal korábban szabályosan, de illegitim
módon összehívott országgyűlésen megválasztották magyar királynak.
Habsburg Ferdinánd folyamatosan támadta, a megosztott és meggyengült országot. Ígérgetésekkel
sikerült a maga oldalára állítani a magyar főurak jelentős részét, ami miatt Szapolyai János
ideiglenesen el is kell meneküljön Lengyelországba és csak a lengyel seregek segítségével tudott újból
hatalomra kerülni. Habsburg Ferdinánd a Török Birodalom felé 1 millió arany éves adót is
megfizetésére kötelezte magát, ha török jóváhagyással a Habsburgok égisze alatt uralhatta volna az
országot.
Szinte évenkénti rendszerességgel támadják a Habsburg csapatok Magyarországot Szapolyai János
halálát követően, II. János király megválasztását követően Habsburg Ferdinánd újból hadsereg küldött
Buda elfoglalása érdekében. Ettől az időtől kezdve terjedt el a mondás. hogy "két pogány közt, egy
hazáért".
II. János magyar király hatalma a keleti országrészre terjedt ki, ugyanis az ország nyugati részét a
Habsburgok bitorolták, de nagyon gyakran a Habsburgok által uralt Nyugati Magyar Királyság csak a
Vág folyó völgyéig terjedt ki.
1541. május 25-én a török szultán Erdélyt a "fiának fogadott" János Zsigmondnak adta, közben a török
csapatok csellel elfoglalták Buda várát 1541. augusztus 29-én. A török szultán álságos ígéretet tett,
hogy csak II. János király felnőttkoráig őrzi meg Buda várát és ezt követően visszaadja a fővárost a
magyar királynak. A törökök megengedték, hogy a magyar állam kincstárát, okleveleit az özvegyen
maradt Izabella királynő és fia II. János magyar király, illetve a teljes királyi udvar szabadon elvigye
társzekereken, a magyar udvar elvonulhatott Erdélybe. A magyar királyi udvar először Lippára, majd
Gyulafehérvárra költözött, az egykori püspöki palotába, melyet átalakítottak királyi (később
 374

fejedelmi)lakhellyé. II. János király helyett a hatalmat 1551-ig Martinuzzi Fráter György, ezt követően
1559-ben bekövetkezett haláláig Izabella gyakorolta.
János Zsigmond igen művelt ember volt, nyolc nyelven olvasott és beszélt. Kimondottan szép férfi
volt, alkata közepes, haja szőke, bőre finom, arca hosszúkás, ajka vékony volt. A magyar nyelven
kívül beszélte a lengyel, olasz, német, román, latin, görög és török nyelveket. Szenvedélyes
könyvbarát volt, támogatta Bakfark Bálint erdélyi tartózkodását, és zenekedvelő lévén ő maga is jól
játszott lanton, orgonán és fuvolán. Szerette a táncot, a zenét és az éneket. Karcsú testalkata ellenére
sokat vadászott, lándzsát vetett és jó céllövő volt, mai szóval sportos testalka volt.
Műveltségén kívül híres volt türelméről és igazságosságáról. Órákon keresztül képes volt hallgatni a
különböző hiten lévő papok hitvitáit. Műveltségén és nagyfokú türelmén kívül tudni kell azt is, hogy
jó sportoló, jó kardvívó és vadász volt, éppen ezért korán bekövetkezett halálával kapcsolatosan is
kérdőjeleket tehet fel az elfogulatlan olvasó.
II. János király idejében a Keleti Magyar Királyság még nagyon fontos gazdasági, kulturális és katonai
potenciállal rendelkezett. A törököket leszámítva Európában nem volt olyan állam, amelyiknek 50 000
katonája lett volna, mint a Keleti Magyar Királyságnak.
Habsburg Ferdinánd emberei folyamatosan győzködték a gyermek királyt és Izabella királynőt, hogy
II. János mondjon le királyi címéről, Oppeln és Ratibor sziléziai hercegségek fejében távozzanak
Magyarországról. A hosszas győzködés és ígérgetések miatt II. János és Izabella 1551. augusztus 8-án
elhagyta Erdélyt és Sziléziába költözött.
Habsburg Ferdinánd 1551-ben kezdődő uralma hamar kiábrándította a magyarokat és a székelyeket,
sőt még az erdélyi szászok is kezdtek elégedetlenkedni. Ferdinánd első intézkedései közé tartozott,
hogy a számára ismeretlen gazdag országot feltérképeztesse, hogy mennyi arany, ezüst, só és egyéb
fontos ásvány van az országban, amivel növelni tudná saját hatalmát. Ferdinánd igyekezett kicserélni a
teljes erdélyi állami adminisztrációt, lassan kiszorította a magyarokat minden funkcióból, pedig abban
az időben Erdély lakosságának megközelítően 70%-a magyar vagy magyarul beszélő székely volt.
Ferdinánd a magyarok és székelyek helyett németeket tett a különböző intézmények élére. Érdekes
epizód Hans Dercshwam szepességi szász leírásában jelzett tény, amikor a szepességi szász -akit azért
küldtek Erdélybe, hogy fürkéssze ki az ország ásványokban leledző gazdagságát-, magyar ruhát
csináltat, mert Erdélyben mindenki magyar, még cselédek is, és ezért nem akar kitűnni a németes
ruhájával.
Hamarosan kiderült, hogy Habsburg Ferdinándnak nincs elég ereje ahhoz, hogy Magyarországot
megvédje, a török csapatok sorra foglalták el az ország fontos városait. Török kézre kerültek olyan
fontos települések, mint Becse, Becskerek, Csanád, Lippa, Veszprém, Drégely, Szolnok, Temesvár,
Karánsebes és Lugos. E fontos magyar településeknek elveszítése Habsburg Ferdinánd rövid uralma
alatt történt.
Ferdinánd uralmával elégedetlen székelyek 1554. március 1-jére, Pozsonyba összehívott
országgyűlésen nem jelentek meg, csupán két székely küldött jelent meg, de azok is csak azért, hogy
előterjesszék sérelmeiket, a székelyek ugyanis ragaszkodtak ősi jogszokásaikhoz, törvényeikhez,
adómentességükhöz és szabadságjogaikhoz, melyet eddig az összes magyar király elismert. Ferdinánd
1554. április 26-án kiadta azt az oklevelet, amellyel megerősítették a székelyek korábban már több
magyar király által elismert szabadságjogait, mivel tudatában volt annak, hogy a székelyek nélkül, a
székelyek ellenében a Keleti Magyar Királyságot nem tudja megtartani. A székely nemzet életében
nagyon fontos az 1555-ben megtartott székely nemzetgyűlés, amelyen az addigi jogszokásokat
kodifikálták, egységes törvénybe foglalták Székelyudvarhelyen. A székely konstitúció azért is nagyon
fontos, mert a napjainkra fennmaradt példány magyar nyelven maradt fenn.
Ferdinánd azonban hiába kedveskedett a székelyeknek, mert az uralmával elégedetlen magyarok és
székelyek 1556. januárjában kezdeményezték az országgyűlés összehívását, hogy hívják vissza a
trónra Izabella királynét és II. János magyar királyt. Az elégedetlenkedő erdélyi és magyarországi
rendek ezért 1556. március 8-án országgyűlést tartottak és döntöttek arról, hogy visszahívják Izabella
királynőt és II. János magyar királyt a Keleti Magyar Királyság trónjára. A Török Birodalom mellett,
II. János magyar királyt, Európa akkoriban jelentős nagyhatalmai, Lengyelország és Franciaország is
elismerte.
 375

János Zsigmond arcképe a Vasárnapi Újságban

Az erdélyi és magyarországi rendek sürgetésére végül Izabella királyné és a fiatal király 1556. október
22-én ünnepélyes külsőségek között bevonult Kolozsvárra, ahol Báthory István nagyívű, latin nyelvű
beszédet tartott. Az ország sorsát egyelőre Jagelló Izabella királyné vezette, ugyanis a rendek rábízták
az ország igazgatását az özvegy királynéra, II. János nagykorúságáig. Ezen a gyűlésen többek között a
rendek azt is elfogadták, hogy a székelyek a szászokhoz hasonló terheket kell viseljenek, ami
rendkívül felháborította a székelyek többségét. A székelyek ugyanis eddig csak a vérükkel adóztak és
csak a király koronázásakor, vagy a királyi családban születendő gyermek esetén "ajándékoztak" egy-
egy ökröt székely portánkként.
A székelyek elégedetlenségét Habsburg Ferdinánd természetesen kihasználta, s újból megígérte a
székelyek adómentességét, sőt újból háborúval válaszolt.
A Keleti Magyar Királyság lakosságának többsége, azonban nem felejtette el ilyen gyorsan Ferdinánd
"jótéteményeit", a többség keményen harcolt az ország függetlenségéért, sőt 1557-ben a Habsburg-
párti magyarok is egyre többen II. János választott magyar király oldalára álltak, így szabadult fel az
idegen, német uralom alól Várad, Huszt, Tokaj és Kassa városa és környéke.
Izabella királyné 1558. október 8-án Székelyudvarhelynek királyi városi címet adományozott, az
oklevélben kikötötték, hogy a város lakóit vendégek tartásával, a királyi udvarba küldött követek
útiköltségének fedezésével, illetve Udvarhelyszék tisztjeinek fizetendő bírságokkal és más
törvénytelenségekkel ne terheljék. Ekkor kapott Udvarhely városa címeres pecsétet, melyben kék
mezejű pajzsban egy vívótőrt tartó páncélos kar, s kezében a vívótőrön fel van tűzve egy szív,
medvefő és korona. A pecsét körirata: Sigilium Oppidi Siculicalis Udvarhely. Izabella királyné
ugyanebben az évben adott ki oklevelet Csíkszereda városának is.
Hiába kedveskedett Izabella királyné ezekkel az oklevelekkel, a Habsburgok biztatására a székelyek
újból el kezdtek elégedetlenkedni és lázongani, az 1559. évi segesvári országgyűlésre előterjesztették
sérelmeiket.
Izabella királyné 1559. szeptember 15-ei korai halála miatt, a Habsburgok újból megpróbálták a Keleti
Magyar Királyságot megkaparintani. Hiába lett lassan nagykorúvá II. János magyar király a
Habsburgok nem mondtak le e gazdag ország megszerzésétől, ezért felbiztatták Heraklidesz Jakab
moldvai vajdát (a román történelmírásban Despot voda), hogy támadja meg az országot. A moldvai
vajda mellett Balassa Menyhért (Izabella királyné egykori magyarországi főkapitánya) és más
Habsburg-párti urak folyamatosan lázítottak a törvényes magyar király, II. János ellen, míg végül
Felső-Magyarország jelentős területei Habsburg uralom alá kerültek 1561. végére. A mozgolódás
kiterjedt a Székelyföldre is.
Az erdélyi rendek túlnyomó többsége azonban egységesen lépett fel II. János magyar király mellett és
1562. január 15-én Gyulafehérváron elhatározták, hogy hadat indítanak a Habsburgok oldalára állt
Balassa Menyhért és társai ellen. II. János hadai azonban a Habsburgok oldalán álló magyar
csapatoktól vereséget szenvedtek a Közép-Szolnok vármegyei Hadad mellett Zay Ferenc kassai
kapitánytól. A hadadi vereséggel azonban nem dőlt el semmi, azért a Habsburgok a legaljasabb tettre
szánták el magukat. Azt tervezték, hogy megöletik a fiatal magyar királyt. II. János ellen olyan
emberek fogtak össze, mint Balassa Menyhért, Székely Antal, Walkay Miklós, Forró Miklós és sokan
 376

mások. Mindannyian magyarok, akik arra törekednek, hogy a törvényesen megválasztott magyar
királyt megöljék. II. János azonban hamar megtudta a szervezkedést és a merénylők közül Walkayt és
Forrót elfogatta. A magyar királyi udvar emberei követelték a merénylők kivégzését, de a jószívű
király megbocsátott a merénylőknek.
II. János király hasonlóképpen igyekezett lecsendesíteni a székelyeket is, de a Székely Antal vezette
székelyek bízva erejükben és nagy létszámukban, a király békülő szavaival nem törődtek. A székely
lázadók mintegy 40 000 fegyveressel összegyűltek Udvarhely városában és arra esküdtek fel, hogy a
régi szabadságjogaik nélkül nem teszik le a fegyvert. A lázadó székelyekhez csatlakoztak az erdélyi
szászok is. Ők egyébképpen a történelem folyamán sok alkalommal fordultak a törvényes magyar
uralkodó ellen a Habsburgok biztatására. A székelyek többi része azonban továbbra is kitartott II.
János magyar király oldalán.
II. János Segesvárra vonta össze hadait a lázadó székelyek ellen. A királyi sereg mintegy 20.000
katonát tett ki, mely a lázadó székelyek fegyvereseinek éppen a fele volt, de a király seregében is
számos székely volt. A lázadó székelyek ellen a király két csapatra osztotta seregét, az egyiket Majláth
Gáborra bízta, míg a másikat személyesen János Zsigmond vezette. A Pálfavi Nagy György, Gyepesi
Ambrus és Bán András vezette székelyek Majláth Gábor vezette királyi seregeket meg is verték, majd
felperzselték Szászrégent, Görgényt és Gernyeszeget. Ezt követően azonban, a lázadó székelyek
Radák László és Pekry Gábor vezette válogatott lovasainak nem tudott ellenállni és Kisgörgénynél
vereséget szenvedtek. Ez a vereség annyira lehangolta a lázadó székelyeket, hogy elfogták vezetőiket
és a királyhoz küldték.
A székelyek lázadását követően a király Segesvárra országgyűlést hívott össze, melynek alkalmával
keményen megbüntették a lázadó székelyek vezetőit. Az 1562. évi segesvári országgyűlésen döntöttek
arról, hogy a székelyek kiváltságait megvonják, állami tulajdonba veszik a székely nemzet tulajdonát
képező vashámorokat, vas- és sóbányákat, az addig szabad székelyeket egyszerű földönlakókként -
jobbágyokként - kezelik. Büntetésképpen a székelyek meg kell építsék Udvarhely városában a
"Székely támadt", Háromszéken pedig a "Székely bánja" várakat. A székelyek sóbányájának őrzésére
sóőröket telepített le, így jött létre Parajd települése, a sóbánya vezetésére sókamara ispánt nevezett ki.
Ezek közül az első ispán Literáti Székely János, akit 1568-ban megbízott azzal, hogy a székely
lófőknek továbbra is szabadon adjanak sót. A székely nemzet sókamara ispánját később már
konkrétabban megnevezik, amikor éppen Literáti Székely János fiát, Székely Mózest (később az
egyetlen székely fejedelme Erdélynek) sófalvi sóbánya kamarispánjaként emlegetik az oklevelek
1583-tól.
Habsburg Ferdinánd 1564. július 23-án eltávozott az élők sorából, de ezzel a Habsburg törekvések
nem fejeződtek be, hogy Magyarországot megszerezzék, hanem a Ferdinándot követő Habsburgok
alatt is folytatták Magyarország támadását. Ferdinándot követő Habsburg Miksa, azt hitte, hogy a
székelyek az 1562-ben történt vereségük miatt el fognak pártolni II. Jánostól, de csalódnia kellett, mert
1566-ban Gyula ostrománál mintegy 10.000 székely harcolt a Habsburg csapatok ellen. Nagybánya
visszafoglalásakor épp egy székely katona tűzte ki a vár falára II. János király zászlaját.
A Habsburgok a fegyveres támadásokkal és lázításokkal párhuzamosan, folyamatosan arra próbálták
rávenni II. János magyar királyt, hogy mondjon le királyi címéről és helyette elégedjen meg a
"fejedelmi" címmel. II. János magyar király a kereszténység széthúzását meg akarta akadályozni és
komoly tárgyalásokat kezdeményezett a Habsburg udvarral, ezért Erdély egyik legfelkészültebb
diplomatáját Báthory Istvánt küldte Bécsbe. A Habsburgok felrúgva a diplomácia legelemibb
szabályait 1565. június 5-én bebörtönözték a több nyelven beszélő Báthory Istvánt és csak két
esztendő után engedték el, II. János magyar király folyamatos unszolására. Báthory a nagy
megaláztatás miatt, soha többé nem volt hajlandó németül megszólalni.
A Tolvajos-tetői 1567-es ütközet János Zsigmond csapatai és a csíki székelyek között, nagyon
kétséges, hogy egyáltalán megtörtént-e, hiszen 1567-től 1727-ig egyáltalán senki nem emlegeti,
egyetlen krónikás sem említi. A Habsburg uralom 1711-es berendezkedése után 16 évvel, 1727-ben
történik meg az első írásos említése ennek a "csatának". A Habsburgok igyekeztek átformálni a
magyar történelmet, a maguk politikai célja szerint.
 377

A speyeri szerződés
A Habsburgok folyamatos unszolásra, illetve remélve azt, hogy egykor a Magyar Királyság ismét
egységes lesz, 1570. augusztus 16-án, a speyeri szerződésben II. János magyar király lemondott a
magyar királyi címéről és beleegyezett abba, hogy a jövőben csupán „János Zsigmond fejedelemként”
címeztesse magát. A speyeri egyezmény megakadályozta volna Erdély elkülönülését, mivel a princeps
cím korábban is létező erdélyi rang volt, aki a mindenkori király alattvalója (a vajda már az Árpád-kor
óta viselte a princeps címet). János Zsigmond ezzel az aktussal Erdély vajdája lett volna, mint apja
volt a mohácsi csata előtt. A speyeri egyezmény azonban halála miatt nem lépett érvénybe.
A történészek véleménye megoszlik abban a kérdésben, hogy az Erdélyi Fejedelemség pontosan
mikor, milyen aktussal jött létre. A többség szerint a fejedelemség a speyeri szerződéssel alakult meg,
II. János királyságról való lemondásával és a princeps cím felvételével. Vannak azonban olyanok is,
akik szerint János Zsigmond valójában a vajda címet kapta Miksától, ezért Erdélyi Fejedelemségről
csak Báthori István önálló uralkodásával, az 1571-es év tavaszától beszélhetünk. A harmadik elterjedt
vélemény szerint a valódi dátum 1565, a szatmári egyezmény aláírása, amikor János először mondott
le királyi címéről.

Halála

János Zsigmond síremléke, Gyulafehérvár

Acsády Ignác: Magyarország 3 részre oszlásának története 1526-1608
In: A magyar nemzet története V. Szerkesztette: Szilágyi Sándor.
Athéneum, Budapest, 1897, 412. oldal utáni tábla.

János Zsigmond 1571. március 14-én, a speyeri szerződés ratifikálása után négy nappal hunyt el.
Ravatalánál Dávid Ferenc búcsúztatta a dévai várban. Halálával egyben a Szapolyai-család is kihalt.
Halálával a speyeri egyezmény szelleme alapján I. Miksa új vajdát nevezhetett volna ki a helyére,
ehelyett azonban Báthory István önálló fejedelemséget alakított ki az erdélyi vajdaságból.
Halála ugyanolyan gyanús volt, mint több magyar király halála, sokan feltételezték, hogy mérgezés
áldozata lett.
János Zsigmondot 1571. május 25-én temették el Gyulafehérváron, az unitárius egyház szertartása
szerint, az 1009-ben, István magyar király által alapított székesegyházban, Hunyadi János kormányzó
és édesanyja Jagelló Izabella szarkofágjai mellé.
 378

Sírja a gyulafehérvári székesegyházban.

II. János magyar király mellére egy arannyal bevont ezüst táblát helyeztek a következő szöveggel:
"Felséges Második János Fejedelem, Magyarország, Dalmácia, Horvátország stb., a néhai őfelsége,
János király, a lengyel Zsigmond király és Bona királyné leányától származó Izabella királyné fia,
Isten kegyelméből Magyarország, Dalmácia, Horvátország, stb., választott királya, isteni sugallatból
felékesítve a nyelvek adományával, az élet tisztaságával, a lelkierővel, hadi szerencsével, hadicsellel
és az összes hősi erénnyel, a harc és az igazi kegyesség kedvelője, korának XXXI. évében, március
XIV. napján hajnal előtt három órakor az ővéinek leptikus betegségekben, a kíméletlen halál elragadta
őt, akiben a magyar nemzetség királyi magva, jaj, teljesen megszakadt, és fejünk koronája valóban
lehulott, a hatalom pedig a külső nemzetekhez sodródott. Krisztus születésének MDLXXI. évében."[2]
Nem sokkal később 1599-ben a sírrablók II. János király szarkofágját feldúlták, kirabolták, amikor a
Habsburgok biztatására és azok pénzén Mihály vajda katonái elfoglalták Gyulafehérvárt és Erdélyt, s
ekkor tűnt el ez az aranyozott ezüst lemez is, amelynek szöveg fennmaradt.

A vallásszabadság híve
Szapolyai János Zsigmond katolikusként nevelkedett, eleinte Budavárában, majd az ország
fővárosának a törökök általi elfoglalása után Gyulafehérváron. Születése után kezdett terjedni a
reformáció Magyarországon. Udvari orvosa, Blandrata György hatására előbb a lutheránus, majd a
református hitre tért. Érett korában nagy hatással volt rá Dávid Ferenc, akinek hatására végül
unitáriusként halt meg. Király létére is nagy türelemmel volt a más hiten lévők iránt, sokszor
hangoztatta Dávid Ferenc szavait: "Istennek képére és hasonlatosságára, jó cselekedetre újonnan
teremtett emberek vagyunk, hogy Krisztus az igaz hit által mi bennünk lakózzék és az ő törvénye a mi
szívünkbe beirattassék.
A hit Isten ajándéka, mely hallásból van, és a hallás Isten igéje által.
A hit szabadság nélkül csak bilincs, a lélek bilincse…
A szabadság nélküli, bilincsbe vert lélek csak pince-világosságban sínylődő színtelen virág.
A „bércre esett” fa a világosság felé törekszik, s így minden mellette álló fát túl akar nőni.
De egyszál magában emelkedik felfelé az ég felé, és nem elnyomva a mellette levőket."
 379

Történelmi tette, hogy megszüntette a hivatalos államvallást és vallásszabadságot hirdetett. Az erdélyi

országgyűlés 1557. június 1-jén kimondta, hogy mindenki olyan hitben élhet, amilyenben akar, de azt
is kimondta, hogy az új felekezetek követői ne háborgassák a régi egyház, a római katolikus egyház
követőit. Az 1568-ban összeült tordai országgyűlés kimondta a vallásszabadságot, a templomok közös
használatát. Az 1568. január 6-13. között megtartott országgyűlés döntése mérföldkő az emberiség
történelmében, mert ekkor mondták ki először Európában a lelkiismeret és vallásszabadság törvényét.
Ezzel a törvénnyel a református, unitárius, római katolikus és lutheránus vallás közjogi elismerésben
részesült. Ekként teljesedett ki a reformáció Erdélyben és kialakult a "négy bevett vallás" rendszere,
melyet manapság történelmi egyházaknak is neveznek.

Az erdélyi fejedelemség megszilárdítása

Miután a törökök 1541-ben elfoglalták Budát, Magyarország három részre szakadt, a Török Hódoltság
területén kívül létrejött a Habsburgok igazgatta Nyugati Magyar Királyság, a Tiszától keletre pedig a
Keleti Magyar Királyság.
A Keleti Magyar Királyságból jön létre 1570 végén az Erdélyi Fejedelemség, amikor János Zsigmond
a Habsburgok unszolására lemond a magyar királyi címről és beleegyezik abba, hogy a jövőben csak a
fejedelmi címet használja.
A Habsburgok sorozatosan támadták a Keleti Magyar Királyságot, s mivel kevés saját katonájuk volt,
gyakran felbiztatták az erdélyi magyarokat, székelyeket és szászokat, hogy buktassák meg II. János
választott magyar király hatalmát.
Habsburgok biztatására a harcias székelyek fellázadtak, de II. János 1562-ben vérbe fojtotta a
székelyek Habsburg-párti lázadását.
1566-ban I. Szulejmán szultántól ún. szövetség-levelet szerzett, amely tartalmazta Erdély számára a
szabad fejedelemválasztás jogát. János Zsigmond az 1570-es speyeri egyezményben lemondott
választott királyi címéről, és elsőként használta az erdélyi fejedelem címet. E szerződés alapján alakult
ki a Partium, ugyanis a történelmi Erdélyen kívül az Erdélyi Fejedelemséghez tartoztak Magyarország
olyan Tiszán túli területei, mint Nagyvárad, Szatmár, Debrecen és környéke.
Jelentősége, hogy Erdély számára kijelölte az utódai által is járható külpolitikai irányt: Erdély akkor
élhet békességben, ha egyrészt a német, másrészt a török barátságát is bírja. Az ő uralkodása idején
alakult ki a fejedelmi hatáskör, s a fejedelemség sajátos intézményei is ezalatt születtek meg.
Uralkodása alatt a törvényhozás nyelve a magyar lett, az erdélyi országgyűléseben a rendek tagjai
gyakran magyarul beszéltek, sőt az ő idejében egyes törvényeket magyar nyelven fogalmazták meg.
Neki is köszönhető, hogy az erdélyi rendek - melyek halálakor már többségében protestáns hiten
voltak -, 1571-ben a római katolikus hiten lévő Báthory Istvánt választották meg Erdély fejedelmének.

Jegyzetek
1. ↑ „Török Bálint és György barát tartá víz fölé a csecsemőt, a ki atyja kívánságához képest saját és anyai
nagyatyja nevéről János Zsigmond nevet kapott s melléknevül a Szentszék óhajtására (első királyunkra
emlékezve) Istvánt,” (Lásd Veress, 1901).
2. ↑ Bethlen Farkas: Erdély története II. – A váradi békekötéstől János Zsigmond haláig (1538-1571) II.-
V. könyv, Fordította: Bodor András, Enciklopédia Kiadó, Budapest, Erdélyi Múzeum-Egyesület,
Kolozsvár, 332. old.
 380

Irodalom
Magyarország története 1526-1686. Akadémiai, Bp. 1985
Magyarország történeti kronológiája, II. kötet 1526-1848. Akadémiai, Bp. 1989
Jerzy Topolski: Lengyelország története. Gondolat, Bp. 1989
Szekeres Lukács Sándor: Székely Mózes Erdély székely fejedelme, Székelyudvarhely, 2007.
Markó László: A magyar állam főméltóságai Szent Istvántól napjainkig. 2., bőv., jav. kiadás. Bp. 2006.
Pozsonyi Szentmártoni Kálmán: János Zsigmond Erdélyi fejedelem élet és jellemrajza, Cristur
Székelykeresztúr 1934.,
A magyar nemzet története – Szilágyi Sándor szerk. (1894-98, Athaeneum)
Barta Gábor – Az Erdélyi Fejedelemség születése
Bertényi Iván, Gyapay Gábor – Magyarország rövid története (Maecenas, 1992)
Fodor Pál – Magyarország és a török hódítás (Argumentum, 1991)
Kulcsár Péter – A Jagelló-kor (Gondolat, 1981)
Makkai László – Erdély története (Renaissance Kiadó, 1944)
Makkai László, Mócsy András – Erdély története a kezdetektől 1606-ig (Akadémiai Kiadó, 1986)
Szerzők: Barta Gábor, Bóna István, Makkai László, Mócsy András, Tóth Endre, Vékony Gábor
Oborni Teréz – Erdély fejedelmei (Pannonica, 2002)
Sugár István – A budai vár és ostromai (Zrínyi Katonai Kiadó, 1980)
Szabó Péter – Az erdélyi fejdelemség (Kulturtrade Kiadó, 1997)
Szakály Ferenc: Virágkor és hanyatlás 1440-1711, Magyarok Európában II. Háttér, Bp. 1990.
Veress Endre, dr.: Izabella királyné 1519–1559, Athenaeum, Budapest, 1901.
 381

Interregnum (1301 – 1308)

Portré Uralkodó Uralkodott Megjegyzések
Az interregnum királyai vitatott legitimitású uralkodók. Az egyes tartományurak (avagy kiskirályok) hatalma oly
mértékben megnőtt, hogy a királyi uralom jóformán jelképessé silányult. Az ország valódi urai ebben az időben:
Csák Máté (* 1260 k.; † 1321 márc. 18.),Aba Amadé (* 1240?; † 1311 szept. 5.), Borsa Kopasz Jakab (* ?; †
1317 júl.), Kőszegi Henrik (* ?; † 1309/1310), Kán László (* ?; † 1315 aug. előtt), Ákos István (* ?; † 1315
körül), Babonić István (* ?; † ?) nemzetségei.

Vencel (azaz a Přemysl-ház utolsó fiági tagja, cseh és lengyel király

László) (1305–1306), leányágon IV. Béla ükunokája. Magyar
* 1289. október királyként a László nevet használta, de nem veszik
6., ? 1301–1305 figyelembe a László nevű királyok sorszámozásánál.
† 1306.
augusztus 4., 1305-ben lemondott a magyar trónról Wittelsbach Ottó
Olomuc javára.

Ottó
* 1261. február a Wittelsbach-ház tagja, Alsó-Bajorország hercege,
11., ?
† 1312.
1305–1307 leányágon IV. Béla unokája. Magát haláláig magyar
szeptember 9., királynak tekintette, bár uralma 1307-ben véget ért.
Landshut

Anjou-ház (1308 – 1395)

Uralkodó Uralkodott Megjegyzések

I. Károly (Róbert)
(Károly Róbert)[3] Leányágon V. István dédunokája, az Anjou-
1308–1342
* 1288, Nápoly ház magyarországi ágának megalapítója[4]
† 1342. július 16., Visegrád

I. (Nagy) Lajos
* 1326. március 5., Visegrád
† 1382. szeptember 10.,
1342–1382 Károly fia, 1370-től Lengyelország királya is
Nagyszombat

I. Mária
* 1371. április 14. ?
† 1395. május 17., Budai-
1382–1395 Lajos lánya.
hegység

II. (Kis) Károly

* 1345 nápolyi király (1381–1386), az Anjouk
1385–1386
† 1386. február 24., nápolyi ágának tagja[5]
Visegrád
 382

Vegyesházi királyok (1387 – 1526)

Uralkodó Uralkodott Megjegyzések

Luxemburgi-ház

Zsigmond
* 1368. február Mária férje, német király (1410–1433), cseh
14., Nürnberg
1387–1437 király (1420–1437), német-római császár (1433–
† 1437.
december 9., 1437)
Znaim

Habsburg-ház

Albert
* 1397.
augusztus 16.,
1437–1439 Zsigmond veje, cseh és német király (1438–1439)
Bécs
† 1439. október
27., Neszmély

Jagelló-ház
I. Ulászló
III. Ulászló néven lengyel király is (1434–1444).
magyar
Ellenkirályként léptették fel ellenében Albert
király
* 1424. október utószülött fiát:[6]
1440–1444
31., Krakkó
† 1444. V. Lászlót (1440–1444)[7]
november 10.,
Várna

Habsburg-ház
Albert utószülött fiát Ulászló halála után a rendek
elismerték királyuknak (1445), de ő
akadályoztatva volt[8], a rendek tehát kormányzót
választottak a helyettesítésére:
V. László Hunyadi Jánost
* 1440. február (* 1407; † 1456 aug. 11.) (1446–1452).[9] Az ő halála
22., Komárom után
1445–1457
† 1457. Cillei Ulrik
november 23., (* 1406; † 1456 nov. 9.) főkapitány (1456)
Prága következett.[10] Halála után a király kényszerből
kinevezte
Hunyadi Lászlót
(* 1433; † 1457 márc. 16.) főkapitánnyá (1457). [11] Az
ő halála után nem neveztek ki új főkapitányt.
 383

Hunyadi-ház
I. Mátyás
(Mátyás király) Hunyadi János kisebbik fia, akit a Mátyás bátyját
* 1443. február
1458–1490 megölető, utód nélkül elhalt László király után a
23., Kolozsvár
† 1490. árilis 6., Hunyadi-párt meghívott a magyar trónra
Bécs

Jagelló-ház

I. Ulászló unokaöccse, Albert vejének a fia és I.

II. Ulászló Mátyás feleségének a 2. férje. Cseh király (1471–
* 1456. március 1516)
1., Krakkó 1490–1516
† 1516. március Perényi Imre 1509-ben az ország
13., Buda teljhatalmú kormányzója

II. Lajos
* 1506. július
1., Buda II. Ulászló fia, magyar és cseh király, a mohácsi
1516–1526
† 1526. csatában esett el
augusztus 29.,
Mohács

Jegyzetek
4. ↑ Nagyapja, II. Károly nápolyi király IV. László halála után azonnal agitálni kezdett III. András ellen,
igaz, eredetileg fia, Martel Károly érdekében. Annak halála után a délvidéki bárók támogatásával 1300-
ban partra tette unokáját a dalmáciai Spalatóban. III. András halála után, 1301-ben megkoronázták, de a
teljes királyi hatalmat csak 1308-tól tudta gyakorolni. (Harmadik, legitim koronázására 1310-ben került
sor.)
5. ↑ V. István magyar király ükunokája leányágon – Mária elismerni kényszerült a trónkövetelőt, de a
rövid ideig tartó közös uralkodás után Nagy Lajos özvegye, Kotromanić Erzsébet királyné tudtával és
beleegyezésével Károlyt megölték.
6. ↑ Albert király utód nélküli halála után (bár felesége teherben volt az utószülött későbbi IV. Lászlóval),
a németellenes párt – a fenyegető török veszélyre hivatkozva – az országgyűléssel Ulászló lengyel
királyt hívatta meg a magyar trónra. László édesanyja, Zsigmond lánya, Erzsébet királyné azonban
kijátszotta az alkut (amely szerint feleségül megy Ulászlóhoz), és megkoronáztatta a fiát.
7. ↑ Két koronás király lévén kezdetét vette a polgárháború, ami Ulászló királynak a várnai csatában
bekövetkezett haláláig tartott. Miután sikerült biztos híreket kapni Ulászló haláláról, a magyar rendek
1445-ben elismerték V. Lászlót királyuknak.
8. ↑ Gyámja, III. Frigyes német-római császár fogságában volt édesanyjával együtt, s az osztrák főhercegi
címét féltő Habsburg-rokon császár nem akarta kiadni a gyermekkirályt.
9. ↑ Formálisan 1452-ben leköszönt a kormányzóságról, de a király rögtön megtette főkapitánnyá, és
valójában haláláig (1452–1456) ő kormányozta az országot.
10. ↑ Őt a Hunyadi-párt hatalmát féltő Hunyadi-örökös, László és hívei meggyilkolták.
11. ↑ Büntetlenséget ígért neki, majd Budára csalta, elítéltette és lefejeztette.
 384

Lengyelország uralkodóinak listája

(1291-1548)
A virágkorát élő Lengyel Királyságnak a Jagelló-ház uralma alatt szembe kellett néznie a
keletről egyre nagyobb fenyegést jelentő Oroszországgal.

A Přemysl-ház, a Piast-dinasztia és az Anjou-ház uralkodói (1291 - 1399):

I. Vencel
* 1271. szeptember 1291-
Přemysl Csehország királya is.
27. 1305
† 1305. június 21.

II. Vencel
* 1289. október 6. 1305-
Přemysl † 1306. augusztus
Csehország és Magyarország királya is.
1306
4.

(IV.) I. Kis
Ulászló 1306-
Piast I. Konrád unokája
* 1261 1333
† 1333. március 2.

III. Nagy
Kázmér 1333-
Piast * 1310. április 30. III. Kázmér fia.
† 1370. november
1370
5.

I. Magyar
Lajos 1370- III. Kázmér unokaöccse. Magyarország királya is
Anjou * 1326. március 5. I. (Nagy) Lajos néven.
† 1382. szeptember
1382
10.
 385

Szent Hedvig 1384-

Anjou * 1374. február 18. I. Lajos leánya.
† 1399. július 17. 1399

A Jagelló-ház uralkodói (1386 - 1572):

II. Jagelló
Ulászló 1386-
Jagelló Hedvig férje.
* 1362 1434
† 1434. június 1.

III. Várnai
Ulászló 1434- II. Ulászló gyermeke (a 4. feleségétől).
Jagelló * 1424. október 31. Magyarország királya is, a várnai csatában esett el.
† 1444. november
1444
10.

IV. Kázmér
* 1427. november 1447-
Jagelló III. Ulászló öccse.
30. 1492
† 1492. június 7.

I. János Albert
* 1457. december 1492-
Jagelló IV. Kázmér fia.
27. 1501
† 1501. június 17.

Sándor
* 1461. augusztus 1501-
Jagelló 5. I. János öccse.
† 1506.augusztus 1506
19.

I. Öreg
Zsigmond 1506-
Jagelló Sándor öccse.
* 1467. január 1. 1548
† 1548. április 1.

Felhasznált irodalom
Engel Pál-Kristó Gyula-Kubinyi András. Magyarország története, 1301-1526. Budapest: Osiris, 2002.