Átviteli függvény

s: komplex-frekvencia sík s = p!
A p változó nemcsak valós szám lehet, hanem p = u + jv komplex szám
is.
1
Komplex impedancia: ZL = sL, ZC =
sC
Operátoros impedancia:
U (p)
Z(p) =
I(p)
súlyfüggvény k(t): Dirac-impulzusra adott válasz
lépésfüggvény h(t): egységugrásra adott válasz (átmeneti függvény)
A meglökött hálózat frekvenciája az F (p) pólushelyének a képzetes részé-
vel egyezik meg.
Laplace-transzformációnál s = σ + jω (complex frekvencia)
σ – rendszer stabilitás, ha >0, akkor begerjed!, ROC=Region of Conver-
gence;
ω – frekvencia.
Egy stabil rendszerben s valós része mindig a Gauss-sík bal felére esik!
https://docplayer.net/20982918-Active-filters-motivation.html
https://slideplayer.com/slide/6653162/
Az átviteli függvény
• Az átviteli függvény az impulzusválasz Fourier -transzformációja.
• Az elkészíthető szűrőknek racionális átviteli függvényük van: az átviteli
függvény két, valós együtthatójú polinom aránya.
(ezt szigorúan véve „Padé közelítésnek” nevezik: ez azt állítja, hogy bár-
mely valós függvény közelíthető egy racionális függvénnyel. Minél nagyobb a
polinomok foka, annál közelebb lehet állítani a közelítést)
A jelölés s = jω. A szinuszosnak feltételezett jelek:
V = V0 ejωt+φ
n
ak s k
P
Pn (s) an (s − z1 )(s − z2 )...(s − zn )
H(s) = = k=0
m =
Qn (s) P bm (s − p1 )(s − p2 )...(s − pm
bk s k
k=0
• A számláló-polinom zk gyökeit H „nulláinak” nevezzük.
• A nevező-polinom pk gyökeit H „pólusainak” nevezzük.
• A pólushelyek a komplex frekvenciasíkon teljesen meghatározzák a szűrő
tulajdonságait.
• Vegye figyelembe, hogy mivel s = jω, a nevező ritkán nulla.
Csebisev polinomok – elsőfajú:

1
 y

1 x
−1

Classical Circuit Theory: 9. fejezet

A műszaki tudományokban az átviteli függvény (más néven rendszer
függvény, vagy a hálózatfüggvény) egy elektronikus vagy vezérlőrendszerbeli
összetevő, egy matematikai függvény, amely elméletileg modellezi az eszköz
kimenetét minden egyes lehetséges bemenethez.
A legegyszerűbb formában ez a függvény kétdimenziós grafikon, amely
független skaláris bemenetről és a függő skaláris kimenetről szól, amelyet
átviteli görbének vagy karakterisztikus görbének neveznek.
Irányítástechnikában
A generált kimenőjel egy adott időpontban nem függ a bemenőjel jövő-
jétől. Ha a kimenőjel csak a bemenőjel múltjától függ, akkor a rendszert
szigorúan kauzálisnak nevezzük.

Prof. Kuczmann Miklós videói:

Az átviteli függvény formái (Összefoglalás)

videó – K107

u(t) w(t) y(t)

U (s) W (s) Y (s)

Definíciós összefüggés:
Y (s)
W (s) =
U (s)

2
Különböző formái: polinom/polinom, racionális törtfüggvény

Y (s) b0 sn + b1 sn−1 + b2 sn−2 + ... + bn−1 s + bn

W (s) = = n
U (s) s + a1 sn−1 + a2 sn−2 + ... + an−1 s + an

számláló fokszáma ≤ nevező fokszáma

Tehetjük azt, hogy a számlálót is meg a nevezőt is egyenlővé tesszük 0-val
és megoldjuk az így kapott egyenleteket. Az így kapott gyököket használjuk
fel a következő forma előállításához: gyöktényezős (faktorizált) alak, zé-
rus/pólus
(s − s1 )(s − s2 )(s − s3 )...(s − sn )
=k
(s − p1 )(s − p2 )(s − p3 )...(s − pn )
ahol k = b0
Időállandós alak
Háromféle gyököt kaphatunk: zérus, valós és konjugált komplex. A zérus-
hoz tartozó gyöktényező s-re egyszerűsödik és az első törtben jelenik meg.
A valós gyökhöz tartozó gyöktényezőt így alakítjuk:
 
s
s − s1 = −s1 +1
−s1
= −s1 (1 + sτ1 )

ahol az időállandó
1
τ1 = −
s1
és a kiemelt s1 konstans pl. az első tört K-jában jelenik meg. Ugyanezek a
lépések megtehetők a pólusokkal is, csak ezeknél T -vel jelöltük τ helyett.
A konjugált komplex párt alkotó gyökhöz tartozó gyöktényező így alakul
ki:
(s − s1 )(s − s2 )
ahol
s1 = a + jb s2 = a − jb
Helyettesítsünk be:
[s − (a + jb)][s − (a − jb)]
s2 − s(a − jb) − (a + jb)s + (a + jb)(a − jb)
Bontsuk fel a zárójeleket:

s2 − sa  − sa −sjb
+sjb 2 2
 + (a + b )


s2 − 2as + (a2 + b2 )

3
Hasonlót szeretnénk kapni, mint az előbbi esetben, ezért emeljük ki az (a2 +
b2 )-et:  
2 2 2a 1 2
(a + b ) 1 − 2 s+ 2 s
a + b2 a + b2
Most két definíció következik: az egyik az a2 + b2 -ből:

Ω2 = a2 + b2

1
τ2 =
Ω2
1
τ=
Ω
így kerül be az időállandó és az Ω, a sajátfrekvencia.
Ezeknek fontos szerepe lesz azokban a diagramokban, amelyeket csak így
tudunk ábrázolni. Az ilyen gyöktényezőket lengő tagoknak nevezzük. Tehát
a harmadik tagból τ 2 s2 lesz. Vezessük be a következő jelölést:
a a
ξ=− = −
a2 + b 2 Ω

amit a csillapítási tényezőnek nevezünk. A második tag együtthatóját

ezzel át tudjuk alakítani:
a
−2 2 = 2ξτ
Ω
Így az átalakítás eredménye konjugált komplex gyökpár esetén:

Ω2 (1 + 2ξτ s + τ 2 s2 )

A teljes időállandós alak:

K (1 + sτ1 )(1 + sτ2 )... (1 + 2µ1 τ10 s + τ102 s2 )(1 + 2µ2 τ20 s + τ202 s2 )...
= · ·
si (1 + sT1 )(1 + sT2 )... (1 + 2ξ1 T10 s + T102 s2 )(1 + 2ξ2 T20 s + T202 s2 )...

A jobb oldali két törtet nevezzük el W1 (s)-nek:

K
W (s) = · W1 (s)
si
Ha s = 0, akkor ez 1 lesz:
W1 (s)|s=0 = 1

4
 A harmadik forma a Bode alakot jelenti:
 2 !

s

s
 s s
1+ 1+ ... 1 + 2µ1 0 + ...
 i
Ω0 Ω1 Ω2 Ω1 Ω01
=A ·    ·  2 !
s s s s s
1+ 1+ ... 1 + 2ζ1 0 + ...
ω1 ω2 ω1 ω10

Itt is jól látható, hogy a τ és az Ω között reciprok kapcsolat van.

Rendszerek osztályozása – K24

• Lineáris: érvényes rá a szuperpozíció elve;

• Invariáns: a gerjesztés időbeli eltolása a válaszban ugyanekkora eltolást
okoz;
• Kauzális: a válasz t = t1 időpillanatban (k = k1 ütemben) nem függ a
gerjesztés jövőbeli értékeitől;
• Stabilis: korlátos gerjesztésre korlátos válasszal felel (nem gerjed).

Folytonos idejű rendszerek analízise a komplex frekven-

ciatartományban
A Laplace-transzformáció bevezetése
videó – K76
Laplace transzformáció:
• válasz időfüggvényének zárt alakú kifejezése a 0 ≤ t < ∞ intervallum-
ban (ezért a bekapcsolási jelenségeket jól kezeli);
• egyszerű formális szabályok, matematikai módszer ↔ fizikai tartalma
nincs.
A Fourier transzformáció felől vezetjük be
Z∞
U (jω) = F {u(t)} = u(t)e−jωt dt,
−∞

ahol
Z+∞
|u(t)| dt < ∞.
−∞

5
Nagyon sok jelnek nincs meg ez a tulajdonsága. Ilyen például az egységugrás,
amely a gyakorlat számára nagyon fontos jel:
1(t)

Az abszolút integrálhatóságot úgy tudjuk biztosítani, hogy megszorozzuk

e−σt -vel, ahol σ > 0. Ez azt teszi, hogy a jelet egy kissé lenyomja és ez a Lap-
lace transzformáció alapötlete. Tehát ne az u(t) jelet Fourier transzformáljuk,
hanem 1(t) · u(t)-t, amivel biztosítjuk a 0 ≤ t < ∞ feltételt.
Z∞
= 1(t)u(t)e−σt e−jωt dt
−∞

vagyis u(t) → 1(t)u(t)e−σt . Az 1(t) tényező csupán annyit fog jelenteni, hogy
az integrálást elég 0-tól végezni:
Z∞
= u(t)e−σt e−jωt dt
0

Ezzel azt is elértük, hogy a negatív időtartományban a jel bármilyen lehet,

mert a Laplace transzformáció csak a pozitív időtartományt veszi figyelembe!
A következő definíciót tesszük:
s = σ + jω
(Nagyon sok irodalomban ezt p-vel jelölik, de manapság inkább s.) Ezzel
pedig
e−σt e−jωt = e−(σ+jω)t = e−st
Így jutottunk el a Laplace transzformációhoz:
Z∞
U (s) = L {u(t)} = u(t)e−st dt
−0

A σ nagyon sok alkalmazásban lényegtelen, nem kell vele foglalkozni. Nagyon

sokszor jelölik úgy, hogy −0-tól tart az integrál, ami azt jelenti, hogy ha
az u(t)-ben Dirac-delta δ(t) szerepelne, akkor azt is figyelembe kell venni a
transzformáció során.

6
Szűrők amplitúdó karakterisztikái
Butterworth:
1
|G(f )|2 =
1 + (f /fc )2n
Csebisev:
1
|G(f )|2 =
1 + ε2 Cn2 (f /fc )
L {f (t)} = F (s) vagy L és F

Egységválasztás
(Zimmermann József: Elektronikus áramkörök)
Táblázatban foglaljuk össze, hogy az egységválasztásnak milyen szabályai
vannak. Szabadon választható passzív elemek egységei:
Megnevezés Egység jele Számított
r elem Alkalmazási feltétel
Le
Ellenállás Re Re = ha Re = XLe = XCe
Ce
Induktivitás Le Le = Re2 · Ce ha Re = XLe = XCe
Le
Kapacitás Ce Ce = 2 ha Re = XLe = XCe
Re
Re
Körfrekvencia ωe ωe = ha Re = XLe
Le
1
ωe = ha Re = XCe
Re · Ce
1
ωe = √ ha XLe = XCe
Le · Ce
ωe
Frekvencia fe fe = ha ωe előzők szerint számolva
2π
1
Idő te te = ha ωe előzők szerint számolva
ωe
1
Vezetés Ge Ge = Re szabadon választható
Re

Választható aktív jellemzők egységei:

Megnevezés Egység jele Számított elem Alkalmazási feltétel
Feszültség Ue Ue = Re · Ie ha Re előzőkből számolva
Ue
Áram Ie Ie = ha Re előzőkből számolva
Re
Teljesítmény Pe Pe = Ue · Ie ha Ue , Ie előzőkből számolva

Végezetül megállapíthatjuk, hogy az egységválasztás gyakorlatában három

7
mennyiség fogalma ismert, ezek: érték (y), relatív érték (yr ) és az egység
(ye ). A három mennyiség között az alábbi összefüggést tehetjük meg.
y
yr =
ye
A képlet a relatív érték számítására ad megoldást, kimondja, hogy a relatív
érték az érték és az egység hányadosa.

Fourier és Laplace transzformáció szemléltetése

The intuition behind Fourier and Laplace transforms I was never taught in
school
What does the Laplace Transform really tell us? A visual expla-
nation (plus applications)
Ezt a videót a Brilliant támogatja. Itt van a rugó végén egy tömeg. Ha
meghúzom és elengedem, négy dolog egyike fog történni:

1. teljesen szinuszos mozgás amivel örökké oda-vissza ingadozik, ez akkor

történik, ha nincs légellenállás vagy csillapítás;

2. exponenciális kúszás; ez akkor fordul elő, ha beletesszük sűrű vagy visz-

kózus folyadékba, melynek hatására a tömeg exponenciálisan kúszik,
és egyensúlyba kerül túllövés nélkül. Igen, ez az egész videó feltételezi,
hogy a csillapító erő a sebesség többszöröse.

3. az első kettő kombinációja, amely akkor fordul elő, ha a csillapítás

nem annyira erős, vagy maga a rugó erősebb. Ebben az esetben a rugó
oszcillálni fog, de mindaddig csillapodik, amíg végül nyugalomba nem
kerül.

4. és szó szerint bármi más is történhet, ha van valami bemeneti erőnk

vagy csak a körülmények nem ideálisak.

Ebben a videóban nem foglalkozunk közvetlenül ezzel a negyedik esettel, de

később lesz részünk benne. A fő hangsúly azonban ezen a három függvényen
lesz, ami valójában kettő, míg a harmadik csak egy kombináció.
Most, ha össze kellene foglalnom néhány másodpercben, amit a Laplace
transzformáció vizuálisan elárul nekünk, akkor az ez lenne:

• a Fourier transzformáció megadja, hogy mely frekvenciák vagy szinusz-

görbék vannak jelen egy függvényben;

8
 • a Laplace transzformáció megadja, hogy mely szinuszos és exponenciális
tényezők vannak jelen egy függvényben.
Valójában hamarosan látni fogjuk, hogy a Fourier transzformáció csak egy
„szelet” a Laplace transzformációból.
Itt van a Fourier transzformáció egyenlete:
Z∞
X(ω) = x(t)e−jωt dt
−∞

Ez átvesz bizonyos időfüggvényeket, és megadja ω egy függvényét, amely

megmondja, hogy milyen szinuszok vannak jelen a jelben. Ha tiszta koszinusz
görbét adunk meg, akkor egy tüskét adó függvényt kapunk, mivel az eredeti
görbe szinuszos volt.

X(ω) x(t) = cos 2t

−2 2 ω t

Nos, valódi függvények esetén ezek szimmetrikusak az y tengely körül,

tehát valójában két tüskét látunk, és az x-koordinátáik megegyeznek az ere-
deti jel körfrekvenciájával. Ha nem periodikus függvényt adunk meg, akkor
valami sokkal bonyolultabbat kapunk, ami azt mondja, hogy végtelen sok
szinusz kell ahhoz, hogy ezt a jobb oldali függvényt előállítsuk.
sin ω
X(ω) = ω
x(t)

ω −.5 .5 t

Ez az animáció (2:07-nél) remekül mutatja, hogy az eredeti függvény en-

nek a végtelenül sok szinuszoknak az összege, és ez az összeg sárgával látható;
míg a Fourier transzformáció amplitúdója relatíve azt mutatja, hogy ezek a
szinuszok mennyire erősek az adott frekvencia esetén.
Egy dolgot meg kell jegyezni, hogy a Fourier transzformáció és az y-
tengely metszete az eredeti görbe alatti terület értékével azonos. Ne feledjük:
az X(ω) kimenet csúcsértéke az, amikor az ω = 0; és amikor az ω értéke 0,
akkor az e−jωt tényező 1 lesz, és csak az eredeti függvény integrálja marad,
azaz „a görbe alatti terület”.

9
 Most a videó nagy részén ezzel az egyenlettel vagy hasonlóval fogunk
dolgozni, mivel szinuszos és exponenciális összetevője is van:

x(t) = e−t sin t

Feltételezzük azonban, hogy ez nulla minden negatív t érték esetén és lénye-

gében csak akkor kapcsol be, amikor t egyenlő lesz nullával, miáltal elkerüli,
hogy a függvény a végtelenig növekedjen.

x(t)
ezen a részen
nulla!
t
Z∞
X(ω) = e−t sin t e−jωt dt
0

1
X(ω) =
1 + (1 + jω)2
Tehát, amikor x(t)-t a Fourier transzformációba tesszük, akkor egy komp-
lex függvény jön ki, amit még nem rajzolunk grafikonra. Ebben a videóban
nem nyugtalankodunk az integrálás miatt. De ha éppen ismeri a részenkénti
integrálást, akkor ezt megteheti, csak kezelje állandóként az „j”-t.
Mindenesetre itt kitöltöm alul, hogy új egyenletet kapjak, csak most el-
különített valós és képzetes komponenssel, és ezzel fogunk dolgozni:
1
X(ω) = 2
2| −
{zω} +j |{z}
2ω
Valós Képz.

Ennek a függvénynek csak egy bemenete van, az omega, így csak egy szám-
egyenes kell hozzá. De a függvényből egy komplex szám jön ki valós és kép-
zetes résszel. Így két dimenzióra van szükségünk ennek ábrázolásához.
Adjunk meg tehát most néhány értéket. Ha ω = 1, akkor a kimenet így
alakul:
1 1
X(1) = 2
= = 0,2 − 0,4j
2 − (1) + 2(1)j 1 + 2j
Ezt a valós és képzetes tengelyen tudjuk rendre ábrázolni is, ω = 1-gyel
megjelölve. Ez nagyjából 0,45 távolságra van az origótól, amit nagyságnak
(abszolút értéknek) nevezünk, és ezt fel is rajzolhatjuk a bemeneti számegye-
nes ω = 1 értéke fölé. Ez lesz a Fourier transzformált nagysága.

10
 |X(ω)| Im
0,5 valós számok
0,45
0,224 ω=0
1 2 ω −.1 .2 .5 Re
ω=2
−.2
−.4 ω=1

Most ω = 2 bemenetnél 1/(−2+4j)-t kapunk, ami −0,1−0,2j-re egyszerűsö-

dik, és ezt is megjelenítjük a kimeneti grafikonon. Ennek nagysága nagyjából
0,224, és ez is megy a Fourier transzformált ábrájára a ω = 2 pont fölé.
És végül helyettesítsünk be ω = 0-t, amely csak 0,5 kimenetet ad képzetes
összetevő nélkül, és ez is megy a másik ábrára.
Ne feledjük, hogy a 0,5 csak az eredeti függvényünk görbéje alatti terü-
let, persze, figyelembe véve azt a tényt, hogy az x tengely alatti területek
negatívak.

x(t)

negatív terület

Ha az összes ω bemenet nagyságát ábrázolnánk, ezt kapnánk: – a Fourier

transzformált nagyságát.

|X(ω)|
0,5
0,45
0,224

1 2 ω

Tartsuk észben ezt a grafikont, mert hamarosan feltűnik megint.

De most térjünk rá a Laplace transzformációra, és majd láthatjuk,

11
mennyire hasonlít az eddigiekhez.
Z∞
Fourier X(ω) = x(t) e−jωt dt
−∞
Z∞
Laplace X(s) = x(t) e−st dt
0

Tehát itt van újra a Fourier transzformáció, meg a Laplace transzformá-

ció. Szinte azonosak. Az alsó határ egyébként mínusz végtelen is lehet, mint
fentebb, de különösen a mérnöki munkában általában olyan jelekkel foglalko-
zunk, amelyek, mint korábban mondtam, a nulla időpillanatban kapcsolnak
be, így elemezhetjük onnan az átmeneti választ.
Az egyetlen különbség viszont az, hogy itt egy „s” van a „jω” helyett. De
s valójában α + jω, ezért ezt behelyettesítjük, mert így a kitevőt két tagra
tudjuk bontani.
Z∞
X(s) = x(t) e−αt e−jωt dt
0

Most nézzük csak meg: valaminek a Fourier transzformációját úgy kap-

juk meg, hogy megszorozzuk a függvényt e−jωt -vel, majd integráljuk. Nos,
a Laplace transzformációban is megvan a (valami)∗e−jωt integrálja. Vagyis
bizonyos függvény Laplace transzformációja éppen egyenlő ennek a függvény-
nek a Fourier transzformációja megszorozva egy exponenciális tényezővel. El-
végezve ezt α összes értékére, az összes valós számra, akkor a teljes Laplace
transzformációt megkapjuk.
Hogy lássák, mit akarok ezzel mondani, nézzük ugyanannak a függvény-
nek a Laplace transzformáltját, mint korábban, amit megint nem fogok leve-
zetni.
1
X(t) = e−t sin t → X(s) =
1 + (1 + s)2
De ez közel azonos a Fourier transzformálttal:
1
X(ω) =
1 + (1 + jω)2

Az egyetlen különbség, hogy s egy komplex szám, ami azt jelenti, hogy a
bemenethez két dimenzióra van szükség, az egyik a valós, a másik a képzetes
részhez.
1
X(s) =
1 + (1 + α + jω)2

12
A kimenet, akárcsak korábban, komplex lesz. Tehát összesen négy dimenzióra
van szükségünk a Laplace transzformációhoz.

Bemenet Kimenet

jω Im

α Re

De vegyük észre, hogy ha α nulla, pontosan ugyanazokat a kimenete-

ket kapjuk, mint a Fourier transzformációval, mint az α = 0 egyenesen,
vagyis a Laplace-transzformáció képzetes tengelye ugyanaz, mint a Fourier-
transzformáció eredménye. A másik mód ennek szemléltetésére az integrál:
amikor az α = 0, akkor az első exponenciális tényező 1-et ad, és marad az
eredeti Fourier transzformációs egyenlet.
Tehát, ha beadunk valamit ezen a tengelyen, ugyanazokat az értékeket kell
kapnunk, mint korábban. Például, ha α-nak 0-t veszünk, és ω-nak is 0-t, ami
a bemenet origóját jelenti, akkor 0,5-öt kapunk, ami a görbe alatti terület, és
fel is tüntetjük a kiment valós tengelyén. Mivel nincs másik dimenzió, csak
ezt az értéket írom a megfelelő bemenet fölé. Ha 1-et helyettesítünk ω-ba és
0-t α-ba, amely szintén ugyanazon a tengelyen van, akkor kijön ki az előző
0,2−0,4j, ami a kimeneten abszolút értékben 0,45. És nem mutatom meg, de
ha beadnám ezt a pontot, ahol ω egyenlő 2-vel, a kimenet nagysága körülbelül
0,224 lenne.
Ha egy harmadik dimenziót használnék ezeknek a nagyságoknak az áb-
rázolásához, akkor pontosan ugyanazt a függvényt látnánk, mint korábban,
a képzetes tengely felett. Akár szintvonalas rajzot is készíthetnénk. Mintha
csak elképzelnénk, hogy lenézünk erre a grafikonra, a különböző y-értékekhez
színeket rendelünk, és ekkor ezek a színek képviselhetik a nagyságokat.
Aztán ha áthelyezem a zöld vonalat, mondjuk α = −0,5-re, a kimenetek
valami kissé másnak a Fourier transzformáltjai lesznek. Ha visszateszem az
eredeti Laplace egyenletet a tetejére, akkor észrevesszük, hogy mivel ott már
van negatív előjel, miután −0,5-öt helyettesítek az α-ba, ez éppen az ere-
deti függvényünk e0.5t -szeresének Fourier transzformáltját számítja ki. Ez a
Fourier transzformáció így fog kinézni. És megint felírhatnám a nagyságokat
vagy használhatnék színeket, hogy megmutassam a kimenet értékeit.

13
 Ha az α-val végigsöpörjük a síkot, akkor megkapjuk a teljes Laplace
transzformált diagramot. És ha ténylegesen egy harmadik dimenziót hasz-
nálunk ezekhez a nagyságokhoz, akkor ez így nézne ki. A zölden látható sík,
amellyel kissé elhalványítom az ábrázolást, azért kell, hogy lássuk az összes
s bemenetet. Az x képviseli α-t, y pedig valójában jω. Maga a 3D-s diagram
(z) a komplex kimenetek nagysága (abszolút értéke). Ez az eredeti e−t sin t
függvény Laplace transzformáltja.
A helyzet az, hogy ez nem sokat mond nekünk, ha csak ránézünk. Tehát
azt fogom csinálni, hogy ábrázolom az α vagy x = 0-t, ami egy síkot ad ne-
künk az ábrán látható módon. Mert ne feledjük, hogy az α = 0 valójában az
eredeti függvény Fourier transzformáltját eredményezi, amit a metszeti görbe
által láthatunk. Erre gondoltam, amikor ezt mondtam: a Fourier transzfor-
mált a Laplace transzformált egy szelete.
De most csökkenteni fogom az α-t, miközben az eredeti függvény e−αt -
szorosát ábrázolom is (a bal oldalon). Jelenleg az α = 0, így az exponenciális
tényező éppen 1, de ahogy pásztázom az α értékét, elkezdjük látni, hogy
mindkét ábra megváltozik, és amit ezzel szemléltetek.
A jobb oldali metszésvonal a bal oldali grafikon Fourier transzformáltja
bármelyik pillanatban. Mint itt... Megállítom α = 0,5-nél, mivel ez az, amit
láttunk egy perce, amikor az eredeti görbe e+0.5t -szerese volt, mert ennek a
kétszeres negatívnak a Fourier transzformáltja rendelkezik két kis csúccsal.
Akkor kibővítem a z tartományt, mert amikor közelebb kerülünk az α =
−1-hez, akkor egy sokkal magasabb metszésvonalat kapunk, és keskenyebb
csúcsokat. A megjelenítésünk sem néz ki olyan jól. De ez azért történik, mert
a bal oldali ábra éppen egy szabályos szinuszhoz közelít. Az exponenciális
rész megszűnik, mihelyt eljutunk az α = −1-hez, és már korábban láttuk,
hogy egy tiszta szinuszos jel Fourier transzformáltja 2 végtelen tüskét jelent,
amelyet a 3D-s ábrán is láthatunk.
Tehát a gyors összefoglaló a már látottakhoz az, hogy a Laplace transz-
formáció elkészítéséhez:

1. vegye a transzformálni kívánt függvényt;

2. szorozza meg e−αt -vel valamilyen α esetén;

3. válasszunk valami véletlenszerűt, például −0.93-at, és ábrázoljuk a függ-

vény 2D-s Fourier transzformáltját;

4. ezután folytassa ezt, miközben végigsöpör minden α értéken, és egymás

mellé pakolja a 48 kétdimenziós grafikont, amíg meg nem kapja a 3D
Laplace transzformáltat.

14
Valószínűleg ezt nem is fogják megtenni osztálytermi környezetben, és ez
azért van, mert a legtöbb ezekből nagyjából nem is számít. Csak ez a két csúcs
érdekel minket, amelyek a végtelenbe tartanak és pólus néven ismertek.
Ha most visszatérünk a 2D-s ábrához, akkor ezek a pólusok −1 ± j-nél
vannak, melyeket X-szel jelölhetünk. A pólusok és a nullák is, mely utóbbiak
a mi függvényünkre nem vonatkoznak, nagyjából mindazok, amiket valaha
is látni fogunk ezeken az ábrákon.
A pólusok azért vannak ott, mert ha −1 ± j-t helyettesítünk a Laplace
egyenletbe. 01 -t kapunk, amit csak ∞-nek írok, bár a diagramokon X-el van-
nak jelölve.
És még valami, amit észre fog venni, amikor pásztázom az α síkot. Meg-
álltam a pólusoknál, vagy az α = −1-nél, és soha nem mentem mögé. Ez
azért van, mert ha az α −1 alá csökken, akkor az ábrázolt függvény divergál
(széttart), ami azt jelenti, hogy ennek Fourier transzformáltja is így tesz.
Tehát a Laplace transzformált valójában nem létezik az adott régióban. Míg
ellenben ez a zöld a jó régió, amelyet konvergencia régiónak nevezünk. Em-
lékezzünk csak vissza, ebben a régióban az összes α olyan, hogy a Laplace
transzformáltnak ez az exponenciális része végül nullához konvergál.
Ez azt jelenti, hogy minden amit korábban mondtam ennek a függvénynek
a Fourier transzformáltjával kapcsolatban, és hogy ez a diagramunk egy met-
szésvonala, mindez akkor igaz, ha ez a metszés a konvergencia-tartományban
van. Ez az a rész (zöld), így jól vagyunk. Ez a rész (piros) azonban nem az.
Még egyszer, miért nem?
A függvény széttart azoknál az α értékeknél, amelyek lényegében ennek
az exponenciális tényezőnek a hatására a Laplace-t definiálatlanná teszik az
adott régióban. Mindenesetre visszamenőleg vegyük észre, hogy a húzásunk-
hoz a képzetes koordináta 1 és negatív 1, amely megfelel a szinuszunk együtt-
hatójának vagy szögfrekvenciájának. A −1-es valós komponens megegyezik
az exponenciális tényező együtthatójával.
Végül ez a Laplace transzformáció vizuálisan elmondja, hogy a képzetes
tengely a szinuszokat jelöli, és ha a pólusaim ezen a tengelyen vannak ez azt
jelenti, hogy az eredeti függvényem csak szinuszos, és minél távolabb vannak
a pólusok az origótól, annál nagyobb frekvenciájúak.
Ilyen a jel, ha a pólusaim a valós tengelyen vannak. Ekkor csak exponen-
ciális tényezők vannak az eredeti jelben, amelyek egyre gyorsabban halnak
el, ahogy távolodunk az origótól.
Amikor a pólus valós és képzetes részeket is tartalmaz, mint itt, akkor
egy kombinációnk van.
Mivel ez a grafikon szimmetrikus a valós tengelyre, lefelé mozgatom, és
segítek a szemléltetésben. Meg fogom változtatni az x tengelyt. Most tehát

15
minden beosztás 2 egységnyi távolságra van egymástól.

e−0.20t sin 1.00t

De mindegy, most a pólus képviseli ezt a függvényt azzal az exponenciális és

szinuszos komponenssel, amelynek grafikonja így néz ki (jobbra tőle).
Ha távolítom a pólust az x tengelytől, akkor a szinusz frekvenciája növek-
szik, gyorsabb rezgéseket okozva; és az így kapott egyenlet körfrekvenciája
megegyezik azzal, amit a képzetes tengelyen látunk.
Ha balra mozdulok, akkor a szám és a kitevő lesz negatívabb, ami gyor-
sabb lecsengést eredményez. Ennek a függvénynek az egyenlete még mindig
rendelkezik olyan együtthatókkal, amelyek megegyeznek a tengelyeken látot-
takkal, és ha jobbra mozdulok, akkor a lecsengés lassul, amíg el nem érem a
képzetes tengelyt, ahol a tiszta szinuszig jutunk, és további jobbkéz felé való
húzások már exponenciálisan növekedő függvényeknek felelnek meg.
Tehát most már a Laplace transzformációs egyenletnek sokkal érthetőbb-
nek kell lennie.
A sin 3t Laplace transzformáltja
3
s2 +9
Ha megkeressük a pólusokat vagyis a nevező 0 helyeit, akkor ±3j-t kapunk,
és ez azt jelzi, hogy az eredeti függvénynek nincs exponenciális összetevője,
de van egy szinuszos, amelynek szögfrekvenciája 3, amit már tudtunk.
Azonban a leggyakoribb beszédtéma itt a Laplace-szal kapcsolatban, nem
az amit eddig láttunk, hanem az a képessége, hogy a kalkulust (differenciál-
és integrálszámítást) algebrává tudja alakítani
... (14:20-tól)

Az x(t) Laplace transzformáltja az az x(t)e−αt Fourier transzformáltja.

3
L {sin(3t)} = 2 = F (s)
s +9
L {f (t)} = F (s) s=jω = F (ω) = F {f (t)}


16
Komplex számok
Fazor

Im
Z̄ ∈ C
b
j
1 a Re

Szétejtés valós és képzetes részre:

1 1 1 x − jy x −y
W = = = · = 2 2
+j 2
Z x + jy x + jy x − jy x +y x + y2
Ennek az abszolút értéke és szöge:
1 y
p arctg −
x2 + y 2 x

GeoGebra
komplex számok
j = í = Alt+i
Valós rész: Real(z) vagy x(z)
Képzetes rész: Imaginary(z) vagy y(z)
1
f (s) =
1 + (1 + s)2

Ezek CAS-ban nem működnek rendesen:

Substitute(f (s), s, (a + jb))
Expand(#)
Jacobi elliptikus függvények: sn(), cn(), dn()
4 Chebyshev approximation: Csebisev közelítés
1
|H(jω)|2 =
1+ ε2 TN2 ( ωωp )
  
2 ω
A(ω) = −20 log10 (|H(jω)|) = 10 log10 1 + ε TN2
ωp

17
 ωs : stop-band, zárósáv kezdete
ωp : pass-band, áteresztősáv kezdete
Az IIR szűrőkről (Végtelen impulzusválaszú szűrő)
A IIR (Infinit Impulse Response - utalva a szűrő impulzusválaszára, annak
rekurzív képzési módjára) betűszó egy digitális szűrőtípust jelöl. Bevezetés-
ként előre bocsátjuk, hogy alapvetően azonos tervezési módszereket használó
és a klasszikus analóg szűrőkkel azonos eredményt adó eljárás. Legtöbbször
egy programszegmensként jelenik meg valamilyen DSP vagy kontroller kör-
nyezetben. Különbség a megvalósításban, illetve a mintavételezéssel megjele-
nő SHANNON feltétel hatásában van.
Az analóg szűrőtervezés alapjai
Az analóg szűrőtervezést bőséges irodalom, kézikönyvek sora támogatja.
Ezért itt csak a lehető legrövidebb összefoglalását adjuk a tervezés lépéseinek
– a szűrő szintézisének – ami három fő részből áll:

1. Specifikáció, a követelmények számszerűsítése.

2. Approximáció, a kívánalmak legjobb közelítésének meghatározása.

3. Realizálás.

Átviteli függvény:
a súlyfüggvény Laplace transzformáltja:

L {k(τ )} = K(s)

ahol a komplex frekvencia:

s = σ + jω
Egyes szakirodalmak p-nek jelölik. Bizonyítható:

Y (s) = X(s) · K(s)

Az átviteli függvény is kimenet/bement típusú komplex függvény:

L {y(t)} Y (s)
K(s) = =
L {x(t)} X(s)

Mind az átviteli függvény, mind az átviteli karakterisztika eseté-

ben a kétkapu bemenetén ideális feszültséggenerátor található, a
kimenet pedig szakadással van lezárva.

18
 Az átviteli függvényt többféle alakban írhatjuk fel. A K(s) két polinom
hányadosa:
m
A i si
P
A0 + A1 s + ... + Am sm
K(s) = = i=0
n
B0 + B1 s + ... + Bn sn P
Bi si
i=0
A polinomokat felírhatjuk gyöktényezős alakban is:
m
(s − s0i )
Q
Y (s) (s − s01 )(s − s02 )(s − s03 )...(s − s0m )
K(s) = = k1 = k1 i=1
n
X(s) (s − s001 )(s − s002 )(s − s003 )...(s − s00n )
(s − s00i )
Q
i=1

ahol
Am
k1 =
Bn
A függvény a komplex frekvenciatartományban nem ábrázolható szemlé-
letesen. Mivel a racionális törtfüggvényt a számláló és a nevező zérushelyei,
azaz a zérusok és a pólusok egy „k1 ” konstans szorzó kivételével teljes egé-
szében meghatározzák, így kézenfekvő ezek grafikus ábrázolása.
Megkötés: m ≤ n + 1 (számláló fokszáma max. eggyel nagyobb lehet a
nevezőénél és a pólusok általában egyszeresek (a bal félsíkon lehet kétszeres
is).
A számláló gyökei a zérusok (jele: ◦):
lim K(s) = 0
s→s0i

A nevező gyökei a pólusok (jele: ×):

lim K(s) = ∞
s→s00
i

Pólus-zérus elrendezés pl.:

jω

19
Laplace transzformáció általánosan:
Z∞
L {f (t)} = f (t)e−st dt
0

Kapcsolat az átviteli függvény és az átviteli karakterisztika kö-

zött:
A kauzális hálózatok esetén a súlyfüggvény 0 időpillanat előtti értéke 0,
így a két frekvenciatartományi jellemző meghatározására ugyanazok az in-
tegrálási határok alkalmazandók. A különbség a frekvencia és a komplex frek-
vencia behelyettesítéséből adódik. Tehát az átviteli függvény formális alakját
véve, az
s = jω
helyettesítéssel közvetlenül megkapjuk az átviteli karakterisztikát (feltétel,
hogy a hálózat stabil legyen)!

Operátoros impedancia
Villamosságtan szigorlat tételek 72. oldal

S-mátrix, szórási mátrix, scattering matrix (Classical Circuit Theory)

t d d t

20