BEVEZETÉS

A Dzogcsen az összes buddha tanításainak veleje, a legvégsı és legmagasabbrendő tanítás.

Bár általában a Padmaszambava alapította Nyingma, avagy ''ısi" iskolával szokták
kapcsolatba hozni, a Dzogcsent századokon keresztül legeslegbelsı gyakorlatukként végezték
a legkülönfélébb rendek mesterei. Kezdetei az emberi történelem elıtti idıkre nyúlnak vissza,
nem is korlátozódik csupán a buddhizmusra, de Tibetre sem, sıt még erre a világra sem,
hiszen mint feljegyezték tizenhárom világrendszerben létezett.A Dzogcsen a tibeti
Dzogpacsenpo (rDzogs-pa chen-po) szó rövidítése. Dzogpa azt jelenti: "befejezett",
"bevégzett", csenpo pedig annyit tesz: "nagy". Általában "nagy tökéletesség"-nek fordítják, de
ez azt sugallja, mintha valami elérendı "tökéletes állapotra" utalna, pedig a Dzogcsen nem ezt
jelenti. A Dzogcsen alap, ösvény és eredmény is egyben, s a Dzogpacsenpo alapjának
szempontjából nem más, mint eredeti természetünk már eleve tökéletes állapota, mely nem
szorul semmiféle tökéletesítésre, hiszen már kezdettıl fogva mindig is tökéletes volt, csakúgy,
mint az égbolt. Semmi sem hozta létre, s mégis teljesen kész (Dzogpa).A hagyomány szerint a
Dzogcsen két szanszkrit kifejezésre vezethetı vissza. Az elsı a Mahaszandhi, ami a
kvintesszencia egybegyőjtését jelenti, jelezvén, hogy a Dzogcsen Valamennyi tanítás krémje
és veleje, azaz a legvégsı lényege. Ezért van, hogy sok a Dzogcsen körébe tartozó tanítást
nyingtíg-nek (snying-thig), vagyis "szív- csepp"-nek hívnak, például Longcsen Nyingtik.A
második kifejezés az atijóga, ami annyit jelent: "ıseredeti jóga". Ati a legfelsıt, a csúcsot, a
zenitet jelöli. Értelme olyasmi, hogy feljutunk egy hegycsúcsra, ahonnan mindent látunk. Az
atijóga, vagyis a Dzogcsen ugyanis a legvégsı, a legutolsó azon kilenc jármő, vagyis jána
közül, amibıl a buddhista ösvény áll a nyingma hagyomány rendszere szerint. A kilenc jármő
közül az utolsó három ún. "belsı tantra" (mahájóga, anujóga, atijóga) csak a nyingma
hagyományban található meg. Az atijóga, minden jánák zenitje tehát az egyén szellemi
kiemelkedésének betetızését jelenti, azt a pontot, ahol minden szellemi diszciplína és ösvény
véget ér. A mahá ati kifejezést is használták az utóbbi idıben a Dzogcsen jelölésére,
elsısorban olyan mesterek, mint Csögyam Trungpa Rinpocse.A Dzogcsent háromféle módon
hagyományozták át: a buddháktól közvetlen tudati átvitel útján öröklıdött át, a vidjadháráktól
ún. jel-áthagyományozás útján, az önmagukat megvalósított lényektıl pedig 'szóbeli
áthagyományozás' révén terjedt. A mai napig is töretlen Dzogcsen-vonulat a dharmakájától,
Szamantabhadrától (Kun-tu bzang-po) veszi kezdetét, tıle a szambhógakájához vezet, akit az
öt buddha-család, valamint Vadzsraszattva képvisel, innen került az elsı emberi mesterhez,
Garab Dordzséhez (Dga'-rab rdo-rje). Azután Mandzsusrimitrához és Sri Szinghához,
Tibetben pedig Padmaszambava, Vimalamitra, Vairócsana és Jese Cögyal terjesztette el.

Padmaszambava, vagy "Guru Rinpocse" - ahogy a tibetiek szeretettel emlegetik - volt az a

guru, aki a nyolcadik században megismertette Tibetet a buddhizmussal. A nagy indiai apát,
Santaraksita tanácsára hívta meg a király Triszong Decen (Khri-srong Ide-brtsan), s állítólag
csaknem övenöt évet töltött Tibetben. Az egész országot beutazta, mindenhol tanított és
gyakorolt, megszelídítette azokat az erıket, amelyek Tibetben a dharma útjában állottak, s
egész Tibetet és a Himalája vidékét elárasztotta áldásaival. Tevékenysége azt eredményezte,
hogy a buddha tanítása a tibeti emberek életét ízig-végig áthatotta, s Padmaszambava
részvétének, áldásának, s mindent felölelı szemléletének köszönheti a tibeti buddhizmus
különleges dinamizmusát, varázsát, életerejét és sikerét egyaránt. Mert a tibeti nép életének,
kultúrájának minden területét épp annyira áthatja a buddhizmus szelleme, mint a levegı, amit
belélegeznek. Ebben rejlik a tibeti buddhizmus ereje, s ezért lett híres ez a föld úgy, mint a
spiritualitás országa.Padmaszambava alapította az elsı tibeti kolostort, a Szamjét (Bsam-yas),

1
ahol sok indiai pandit (tudós) - olyanok, mint Vimalamitra - ült össze tibeti fordítókkal, hogy
a Buddha tanítását tibeti nyelvre ültesse. Itt lett felszentelve az elsı hét tibeti szerzetes is.
Csimpuban kitárta a mantrajána-tanítások mandaláját a huszonöt tibeti sziddha (rje- dbang
nyer-lnga) elıtt; közöttük volt Triszong Decen király, Jese Cögyal és Vairócsana. Az ezt
követı évszázadok folyamán sok millió vallásgyakorló számára maradt Padmaszambava
olyan erıforrás, melybıl önmmegvalósulásuk fakadt; lelkesítı példa és áldás, mely
gyakorlatuk szívébe életet lehelt. Padmaszambava élettörténete valóban csodálatos, alakja
azonban nem pusztán a történelmi személlyel azonos, hiszen az dacol az idırendiséggel és a
történelemmel. Több jóslat is megjövendölte, de különösen maga a Buddha, éppen amikor a
parinirvánába készült távozni (talán az i.e. 5.sz. körül), hogy utána nyolc vagy tizenkét évvel
meg fog születni Padmaszambava, hogy elterjessze a mantrajána tanításait. S az i.sz. 8.
században Padmaszambava még élt, hisz Tibetben volt! Padmaszambava a Dzogpacsenpo
emberi testetöltése, a Dzogcsen szelleme, egyetemes princípium, valamennyi mester
megtestesítıje. A tibeti hagyományban ı maga a megvilágosodás princípiuma, akinek
félelmetes erejét a jelen kor zőrzavara közepette védelemül szokták megidézni. A mai világ
számára Padmaszambava gyakorlata és mantrája különösen hatékony kell hogy legyen a béke,
a harmónia megteremtése szempontjából. Ahogy Dilgo Khjence Rinpocse, a legnagyobb élı
Dzogcsen mester mondta:„Rengeteg hihetetlen képességekkel rendelkezı mestert nevelt mind
a nemes India, mind Tibet havas földje, de valamennyıjük közül Padmaszambava viseltetik a
legtöbb együttérzéssel a lények iránt ebben a nehéz korszakban, s ı sugározza rájuk a legtöbb
áldást. Egyik legjellemzıbb képessége, hogy azonnal képes megáldani azt, aki hozzá
imádkozik, bármiért is imádkozzon, mert megvan hozzá a hatalma, hogy azonnal teljesítse a
kívánságokat.”"Ebben a sötét korban," - folytatja Dilgo Khjence Rinpocse -"mely a korok
salakja", amelyben a lények állandóan el vannak merülve a három méreg, a tudatlanság, az
ellenszenv és a ragaszkodás keltette szenvedésekben; amikor az öt kegyetlen érzelem jobban
forrong a lelkekben, mint valaha, s amikor rettenetes szenvedéseket keltenek a betegségek, a
szegénység, az éhség és az állandó háborúk, Guru Rinpocse áldásai még gyorsabban hatnak.
İ maga ígérte ugyanis, hogy ha valaki egy ily rettenetes korban imával fordul hozzá, azonnal
a segítségére fog sietni áldásaival. S ezek nem csak mézesmázos szavak voltak, amelyekkel
kedveskedni akart, hanem Guru Rinpocse valódi, megbízható szavai.

A DZOGCSEN SZEMLÉLETE - MEDITÁCIÓ és CSELEKVÉS

A Dzogcsen egyedisége abban nyilvánul meg, ahogyan felkelti az emberben a tökéletes

tudatállapot tapasztalatát, ami az abszolútum közvetlen megélése. A Dzogcsenben igen
jelentıs különbség tétetik a közönséges tudatállapot, ami tibetiül szem (sem), és az eredeti,
makulátlanul tiszta tudatosság, a Rigpa (rig-pa) között. Az elsı Dzogcsen Rinpocse,
Dzogcsen Pema Rigdzin ezt így fogalmazta meg:„Ami csak megjelenik és létezik, a
szamszára és a nirvána összes jelensége tökéletes egységbe olvad az üres Rigpa-állapotban.
Ezért nevezik "Dzogpá"-nak. Ennél hatalmasabb módszer nincs, ami által meg lehetne
szabadulni a szamszárából; ezért hívják cseripónak. így hát a neve: Dzogpacsenpo.”A
Dzogcsen fı alapelve ugyanis az, hogy meg kell haladnunk a tudatot, túl kell lépnünk a
közönséges, gondolkodó tudaton, hogy megvalósíthassuk a Rigpa állapotát. Ahogy Sántidéva
írja a Bódhicsárjavatárában: "Az Abszolútum túl van a tudaton; ami a tudat birodalmán belül
terül el, az mind relatív."A mester ezt a Rigpát mutatja meg a tanítványnak, s ennek
felismerése a Dzogcsen-szemlélet. A Dzogcsenben az ösvény szemléletbıl, meditácíóból és
cselekvésbıl tevıdik össze, mely hármasság magába foglalja a gyakorlati képzést, és
különösképpen a trekcsı és a tögal 5 gyakorlatát. Düdzsom Rinpocse szavaival élve:„A
szemlélet a csupasz tudatosság felfogása, amelyben minden benne van: az érzékszervi

2
észleléstıl kezdve a képzelet tárgyaiig szamszára és nirvána. Ennek a tudatosságnak, vagy
Rigpának két oldala van: a súnjata - az abszolútum, mint üresség - és a jelenségek, vagy az
észlelés, mint a relatív valóság.”A Dzogpacsenpo széles tartományában minden teljesen kész,
ami csak a szamszárához és a nirvánához tartozik. Ámbár lényegileg üres, s a kezdetektıl
fogva tiszta ("kadak"), természete mindenféle nagyszerő minıségtıl gazdag, mindenféle
lehetıségektıl terhes; széles, termékeny földterület, ami önmagától tökéletes (Ihundrup -
Ihun-'grub). Egyszerően megfogalmazva, a tudat központi esszenciája üres, tágas, s kezdettıl
fogva tiszta, mint a derős kék ég; természete a sugárzó tisztaság és akadályalan ragyogás, és
mindíg jelen van, akárcsak az ég az összes melegségével és fényével. Ennek a sugárzásnak az
ereje pedig, amikor megnyilvánul, a részvét, az együttérzés, amely mindent betölt, akárcsak a
nap, amely mindenkire és mindenre részrehajlás nélkül öntözi sugarát. Düdzsom Rinpocse
szerint: "Mivel a Rigpa üressége és sugárzása nem két különbözı dolog, mindenkor
együttérzésként nyilvánul meg a világban."A Dzogcsen-gyakorlat esszenciája a szemlélet
megismerése és a Rigpa állapotában való megnyugvás. Az önmegvalósítás másféle ösvényein
a tudat természetét érveléssel, következtetéses úton közelítik meg, a Dzogcsenben pedig
közvetlenül éli át a tanítvány a buddhák bölcsességgel átitatott tudatállapotát, méghozzá. egy
mester áldásának a révén, aki személyében testesíti meg az önmegvalósítás eme legfelsı
fokát. Ez a közvetlen tudati átvitel módszere, amely azonban természetesen csak olyan
tanítvány részére járható út, aki korábbi törekvésének és megtisztított karmájának
köszönhetıen eljutott addig a pontig, ahol mind ı, mind pedig mestere rendelkezik azzal a
tudati nyitottsággal és odaadással, amely képessé teszi mindkettıjüket a tanítások valódi
értelmének a befogadására. Dzsigme Lingpa így ír errıl Szenge ngaro (Oroszlánüvöltés) címő
mővében:
„A tanítvány legelıször is találjon egy mestert, akivel jó karmikus összeköttetése van. A
mester a közvetlen tudati átvitel vonalát kell hogy bírja. A tanítványnak egyhegyő odaadást és
hitet kell tanusítania, csak ez teheti ugyanis számára lehetıvé, hogy a mester tudását
átvegye.”Amikor bekövetkezik az a bizonyos eget-földet rengetı pillanat, a "két szív és
kéttudat találkozása", a tanítvány cáfolhatatlan és közvetlen élményhez jut: megpillantja
aRigpa természetét. Ebben az egy pillanatban a mester feltárja, a tanítvány pedigfelismeri a
tudat valódi természetét. Ahogy a nagy Dzogcsen-mester, Patrul Rinpocsemegjegyezte:„A
tudat természete, a Rigpa arca abban a pillanatban tárul fel, amikor a fogalmi tudat a semmibe
vész.”Ezt a közvetlen tapasztalatot azonban a Dzogcsen-gyakorlatok során különleges
meditatív gyakorlatoknak kell megelızniük, melyek során a tanítvány a tudat és a jelenségek
ürességét vizsgálja. A tudat aprólékos elemzése és vizsgálata során a tanítvány személyes
élményt szerez az üresség természetérıl, "szamszára és nirvána nem-létérıl", s ez elvezet a
dharmakája felismeréséhez. Ha ez megtörtént, akkor ez mintegy elıkészítıként szolgál ahhoz
az aktushoz, amelyben a mester megismerteti a tanítványt a Rigpa természetével. Ha ugyanis
ez nem történne meg, a a tanítvány pusztán "a tudat természetes állapotában" maradna, akkor
a gyakorlata nem lenne több samatánál, s szemlélete az álaja ('kunsi' - kun-gzhi) állapotába
esne vissza. A Dzogcsenben a közvetlen tudati átadás éppen azt a célt szolgálja, hogy a
tanítvány túllépjen az álaján, s ténylegesen feltáruljon elıtte a csupasz Rigpa. A szemlélet
elızetes vizsgálata így szolgálja a Rigpa közvetlen átadását.A tudat természetének felismerése
csakis akkor lehetséges, ha az a mester szívébıl egyenesen a tanítvány szívébe helyezıdik át.
Ezt az eseményt példázzák a Dzogcsen-vonulat nagy alakjai, amikor különleges
beszámolóikban hírt adnak arról, hogyan játszódott le az a bizonyos pillanat, amikor tudatuk a
mesterük bölcsességtıl átitatott tudatának részévé vált. Ez történt, amikor például Garab
Dordzse átadta Mandzsusrimitrának szellemi végrendeletét, melynek címe: Három szó, amely
eltalálja a lényeget, vagy amikor Sri Szingha feltárta a tudat természetét Padmaszambava
elıtt. Mandzsusrimitra, aki Garab Dordzse egyetlen emberi tanítványa volt, hetvenöt évig
tanult nála. Mikor végül a parinirvánába távozott, Garab Dordzse a levegıégbe emelkedett és

3
szivárványszínő fénnyé olvadt szét. Ezt meglátván, Mandzsusrimitra fájdalmában és
kétségbeesésében így kiáltott fel: - Te voltál a világ fénye! Mi lesz velünk most, hogy
elmész?Mire Garab Dordzse úgy felindult, hogy keze újból megjelent az égen, s abból egy
ici-pici ládikát, amely nem volt nagyobb, mint a hüvelykujján a köröm, Mandzsusrimitra
kezébe ejtett. Ebben a ládikában volt a Három szó, amely eltalálja a lényeget. Ahogy
Mandzsusrimitra megkapta, tudata eggyé vált Garab Dordzse bölcsességgel átitatott tudatával.
Ahogy Dilgo Khjence Rinpocse elmondta, minden magasszintő eredményt elért mester, a
tanítás-vonulat áldásával együtt, legjobb tanítványára ruházza magát a bölcsesség-tudatot is,
így biztosítva, hogy a tanítás töretlenül áthagyományozódjon. A mester meghal, de
bölcsesség-tudata tovább él, anélkül, hogy veszítene tisztaságából, hitelességébıl, és erejébıl.
Abban a pillanatban, ahogy a tanítvány megkapja ezt a közvetlen tudati átvitelt, mesterével
eggyé válik. Az ıseredeti buddhától egészen a mai napig ez volt a Dzogpacsenpo gyakorlata -
mondja Khjence Rinpocse.A Rigpa felmutatása a tanítványnak tehát a Dzogcsen alapja. A
Dzogcsen eme felmutatással kezdıdik, hiszen itt a meditáció egyszerően nem más, mint a
Rigpában való tartózkodás. Ahogy Düdzsom Rinpocse rámutat:„A meditáció abban áll, hogy
felfigyelünk arra, hogy van egy ilyen Rigpa- állapot. Minden tudati képzıdménytıl
megszabadulva, teljes nyugalomban ülünk, mindenféle ragaszkodástól és elterelıdéstıl
mentesen. Az mondják, a meditáció nem erılködés, hanem természetes beletagozódás.

A tudat valódi természetének felismerésébıl mély együttérzés fakad mindenki iránt, aki nem
ismerte még fel, így a Dzogcsenben a meditációt úgy írják le, mint "a bölcsesség és az
együttérzés sugárzását, vagy egyesülését".Ezt követıen a Rigpa folyamatos áramában való
tartózkodás valósággá válik, és elkezdi átbatni a gyakorló hétköznapi életét és cselekedeteit.
Ahogy Dilgo Khjence Rinpocse kifejtette: "Ha az ember megvalósította a bölcsesség és
együttérzés egységét, akkor minden tette önmőködıen a lények javát szolgálja, az is, ha csak
egyet hunyorint, vagy megmozdítja a kisujját."Ha a gyakorlat igazán egybefonódik a
mindennapi élettel, akkor mélyen gyökerezı stabilitás és önbizalom lesz úrrá a gyakorlón,
mert nem téveszti meg többé semmi, ami felmerül: az érzelmek, a gondolatok, hiszen ezek
már gyökerüknél fogva meg vannak szabadítva. Az ember önuralommal, egyenletes kedéllyel
pillant beléjük, biztosan tudván, hogy "a dharmakája villódzása minden, mi felkél; nincs
benne semmi jó és semmi rossz." Ahogy Düdzsom Rinpocse mondja:„A cselekvés az, hogy
az ember valósággal szemléli a saját gondolatait, a jókat és a rosszakat; beléjük pillantva
felfedezi a felszínre került gondolatok valódi természetét, miközben nem nyomozza a múltat
és nem kutatja a jövıt, s nem engedi, hogy hozzátapadjon az örömhöz, sem pedig hogy
leigázzák a fájdalmak. Eközben megpróbálja elérni és megtartani a "hatalmas egyensúly"
állapotát, amelyben a jó és a rossz, a nyugalom és a zaklatottság meg van fosztva a
beazonosítás mindenfajta lehetıségétıl.Ez pedig elvezet a Dzogcsen eredményéhez, ami a
teljes megvilágosodás és megszabadulás: a dharmakája bölcsességének felismerése, a
megnyilvánulás szintjén pedig a buddha-test megvalósítása. Sok-sok Dzogcsent gyakorló
elérte már a szivárvány-testet, azaz halálukkor fizikai testüket fénytermészetükké alakították
át.

Azonban, ahogy Düdzsom Rinpocse tanácsolja: "Amíg az ember el nem éri a teljes
megvilágosodást, állandóan méltányolnia kell a jelenségek relatív arculatát, s észben kell
tartania, hogy a jelenségek és azok üressége valójában nem két különbözı dolog... Bár
különbözı formákat észlelünk, ezek lényegében üresek; mégis formákat észlelünk az
ürességben. Bár különbözı hangokat hallunk, ezek üresek, és mégis: az ürességben hangokat
észlelünk. Különbözı gondolatok merülnek föl bennünk, s bár ezek üresek, az ürességben
észleljük a gondolatokat."

4
A Dzogpacsenpo szemlélete valamennyi szemlélet közül a legvégsı; nem egy csupán a
sokféle filozófiai nézet közül, ahová értelemmel, következtetéses úton el lehet jutni. Minden
tanulmány, szellemi képzés, gondolkozás és meditáció betetızése; ide vezetnek a megtisztító
gyakorlatok, hiszen ez az a transzcendens állapot, melyben végleg eltakarodnak a tudatot
gátló szennyezıdések. Szakja Pandita is azt tartotta, hogy "az Alijóga nem egyszerően
szemlélet, hanem valamennyi jána gyümölcsözése." Valamennyi tanítás a Dzogpacsenpo
mindent magába foglaló szemlélete szempontjából nyer így értékelést, s ebbıl a
perspektívából gyakran kijelentették már, hogy az alap a mádhjamaka, az ösvény a
Mahamudra, az eredmény pedig a Dzogpacsenpo. Az a szemlélet, amely szerint a szamszára
és a nirvána minden egyes jelensége öntermészete szerint maga az üresség, az alap, a
madhjamaka. Az ösvény, amely elvezet ennek az igazságnak a személyes felismeréséhez, az
üresség és a ragyogás egységében, a Mahamudra. A végsı felismerés pedig, amelyet úgy
neveznek: "a természetesen felkélı Rigpa", vagy "a tudaton-túli bölcsesség", az eredmény, a
Dzogpacsenpo.

A DZOGCSEN GYAKORLAT SZIVE

A Dzogcsen gyakorlása látszólag roppant egyszerő, valójában azonban igen nehéz

megvalósítani. Minél többet gyakorol az ember, annál inkább mélyül el a tapasztalat, hogy
minden abban a központi magban győlik össze, ami a Dzokpacsenpo, és onnan is sugárzik ki.
A Dzogcsen gyakorlat lényege: természetesnek lenni, amennyire csak lehetséges, erıltetés
nélkül beleengedni, visszaengedni magunkat természetes állapotunkba, a Rigpába.
Egyszerően hagyjuk, hogy zavarunk visszaolvadjon az abszolútumba, s elfogadjuk éghez
hasonlatos természetünket. A Dzogcsen eme szellemét igen szépen fejezi ki

Nyosul Khen Rinpocse:„Nyugtasd természetes óriás-nyugalmábanE kimerült

elmét,Reménytelenül ostromolták eddig a tett s a megháborodottGondolat szilaj hullámai
dühödtenA szamszára végtelen tengerén.”

Azzal az önbizalommal és humorérzékkel, amit a Dzogcsen-szemlélet biztosít, igazán

megtehetjük, hogy lazítsunk kicsit szívünk csomóján, s gondtalanul elengedjük magunkat.
Lehet, hogy egyszer feltesszük magunknak a kérdést: "Mikor Rigpa és mikor nem az?" Dilgo
Khjence erre azt mondta: "Ha rezzenéstelen állapotban vagyunk, az a Rigpa." Ez pedig azt
jelenti, hogy ha semmin sem okoskodunk és nem is mesterkedünk, hanem engedjük, hogy a
tudatunk a természetes állapotában legyen, az a Rigpa. Ha okoskodunk és mesterkedünk, az
nem Rigpa. Ez az egyetlen különbség mutat a Dzokpacsenpo lényege irányába.

Ha nekikezdünk, üljünk elıször is úgy, mint egy égnek meredı rakéta, hogy az már maga is
lelkesítı legyen! Kiegyenesedve, zavartalanul, tiszta éberséggel! Ez a lelkesültség az ülés
milyenségének s az egész Dzogcsen gyakorlatnak a kulcsa. Ha ilyen lelkesülten ülünk, azt
találjuk, hogy még a testünk is reagál, és jobban fogja érezni magát. A Dzogcsenben úgy
tartsuk magunkat, mint egy nagy hegy - fenségesen, üdén, de ugyanakkor mindenféle
feszültség, merevség nélkül. Van olyan, hogy egyszerően csak hagyjuk, hogy az égbe
emelkedjen és szárnyaljon a lelkünk, a szellemünk. Sok Dzogcsen-énekben visszacseng ez az
érzés, a felemelkedésé és a szárnyalásé, akár egy sas, vagy egy garudamadár; a testünk ezt a
tudatállapotot fejezi ki. Ha lelkesült tudatállapotban vagyunk, azt a testtartásunk is elárulja.A
Dzogcsenben azonban nem csak a testtartás, de a szemlélet is olyan kell hogy legyen, mint
egy hegy. Igen érdekes összefüggés van a testtartás és a szemlélet között.

5
Miközben ülünk, a nézetünk lelkesít, tehát a nézet a testtartást lelkesíti. Olyan ez szinte,
mintha a szemléletünk lenne lényünk magja, s a testtartásunkban találná meg önmaga
kifejezıdését. Bármilyen erısen fúj a szél, a hegyet nem tudja felborítani; szilárd marad és
erıs, mégis a végtelenségig nyugalmas, és megbékélt önmagával. Ül, anélkül, hogy ülne. A
hegy csak van, nincs szüksége igazolásra. A nagy Dzogcsen- mesterekre, Tupten Cshötyi
Dordzsére, vagy Khjence Rinpocséra elég csak ránézni; ahogy ülnek, ık maguk a hegy.
Bizalmunk, szemléletünk, viselkedésünk, értésünk, levegısségünk olyan legyen, akár a hegy.
Vagy mint a kathmandui tehén. Indiában és Nepálban a tehén olyannyira szent állat, hogy ha
az ember megöl, vagy véletlenül elüt egyet, nagyobb bőnt követ el, mintha embert ölt volna.

A tehén tudja ezt, úgyhogy dudálhatsz neki amennyit csak akarsz, a füle botját sem mozgatja,
csak megy tovább, méltóságteljesen a maga útján. Ez az igazi önbizalom!A szemünket tartsuk
nyitva. Amikor elkezdünk gyakorolni, néha talán hasznos lehet, ha egy kicsit lehunyjuk a
szemünket és megkeressük magunkban "azt a nyugodt helyet", fıleg ha kívülrıl jövı zavaró
tényezıt észlelünk. Ha azonban már megállapodtunk önmagunk középpontjában, akkor
fokozatosan ismét nyissuk ki a szemünket, mert a Dzogcsen gyakorlat során nem áll
szándékunkban elmenekülni semmi elıl. Éppen az a feladatunk, hogy mindennek a
természetét éljük át, nem pedig hogy valamiféle transzba süppedjünk, vagy "megváltozott
tudatállapotba" kerüljünk. Nem valamiféle örömállapotot kergetünk a meditációban.

A Dzogcsenben, mint mondják, tekintetünk legyen olyan, mint a tenger. Azt is mondják, hogy
a meditációnk legyen olyan, mint a tenger: hatalmas és mély. Tekintetünk és meditációnk,
ahogyan a tudatunkat hagyjuk, összefügg: mindkettı áthat mindent, mint a tenger. A
tekintetünk a meditációnk, mivel a meditációban a szemléletünk jut kifejezésre. A szemünk
olyan, mint a Buddháé: hosszú szem, ami mindent lát és mindent megért. A bodhiszattva
ösvényen, azt mondják, a részvét a szemünkbıl süt ki, mint Csenrézi, a "részvét ura", akinek
neve is azt jelenti: "az együttérzı szem, amely meglátja, kinek mire van szüksége". Vagy
mondjuk, mint İszentsége a Dalai Láma, akinek a tekintete, nevetésével és egész lényével
együtt, ezt a részvétet és együttérzést testesíti meg. A Dzogcsenben nem zárjuk el az
érzékszerveinket, hanem velük maradunk, elevenen.
Ahogyan Düdzsom Rinpocse tanácsolja:

„Minden meghagyunk amúgy frissiben, természetesen, élénken,romlatlanul, ahogy van. Ha

mindent meghagyunk ahogy van, akkor nemváltozik az alakja, nem fakul ki a színe, nem
tőnik el a ragyogása.”
Ezért tartjuk nyitva a szemünket. Van egy olyan Dzogcsen-gyakorlat, hogy az egész
tudatosságunkat a szemünkbe tereljük, a szemünket pedig az égnek emeljük, hogy a Rigpát
egyesítsük magával a térrel, hogy az ég természetét saját égbolt- természetünk felidézésére
használjuk fel.

Vannak még másféle okai is annak, hogy miért tartsuk nyitva a szemünk. Elıször is, ha
lehunyjuk, könnyen elalhatunk, de nyitott szemmel elég kevés ember képes elaludni. Mélyebb
értelme azonban az, hogy a Dzogcsenben, példának okáért a tögal-gyakorlatban, azt mondják,
a bölcsesség-energia fénye a szív-központban lakozik. Mi több, Szamantabhadra, az
ısbuddha, teljes mandalájával lakozik a szívben. Ha azonban ez a ragyogó fény
beárnyékolódik és elhomályosul, az olyan, mint mikor egy gyertyát egy vázába teszünk:
kívülrıl nem látszik semmi, de felülrıl kiáramlik egy kis fény. A szemünk olyan, mint a váza
szájnyílása; az ún. "bölcsesség-csatornákon" át van összeköttetésben a szívvel. A tögalban
tehát a szemnek nagy szerep jut a fénnyel folytatott gyakorlatokban, s ezért nem szabad
lehunyni a szemet, hogy ne gátoljuk a bölcsesség-csatorna mőködését.

6
A tögal ugyan igen magasszintő gyakorlat, csak olyan tanítvány kezdhet hozzá, aki a trekcsı
gyakorlatokkal már végzett, a nyitott szemmel végzett meditáció mégis kedvezı feltételeket
alakít ki ehhez a késıbbi gyakorlathoz. A szájunkat tartsuk egy kicsit nyitva, mintha egy
mély, nyugodt "aaaaa"-t mondanánk. Az "A" szótag valamennyi buddha anyját, a
Pradzsnyápáramitát jelképezi, és a Dzogcsent is.
A Dzogcsenben bizonyos guru-jóga gyakorlatokban egyszerően csak egy fehér "A"-t
használunk, egyesítjük vele a tudatunkat, és belépünk a Rigpa- állapotba. Az "A" megtestesíti
az összes Dzogcsen-mestert; az 'A" Rigpa. Mondjuk csak, hogy "aaaaaaa". Az állkapcsunk
laza, így a szánkon és az orrunkon át is lélegezhetünk.

A Dzogcsenben mindig azt tanácsoljuk, hogy a szánk legyen egy kicsit nyitva, mert akkor
nehezebben tudnak jelentkezni a 'karmikus szelek", amelyek akadályokat idéznek elı. Ez a
Dzokpacsenpo különleges módszere. Kezünk lazán nyugszik a térdünkön. Ez az a testhelyzet,
amelyet úgy hívnak:"nyugodt és kényelmes tudat".Na és mi legyen a tudatunkkal? Ahogy egy
jól ismert tibeti szólás is mondja: "Ha nem kavarod fel a vizet, leülepszik. Ha nem zaklatod
fel a tudatot, magától megnyugszik."Ha tehát nem machináljuk a tudatot, csupán hagyjuk úgy,
ahogy van, természetes nyugalom és öröm tölti el. Mindazok a különbözı instrukciók,
amelyeket a meditációval kapocsolatban adnak, csak azt a célt szolgálják, hogy eljussunk arra
a pontra, amely a bátorság; egyfajta meleg hangulat, amely lehetıvé teszi, hogy elengedjük
magunkat, s hogy hagyjuk a tudatunkat a Rigpa állapotában leledzeni. A Dzogcsenben még az
ülés is mentes az üléstıl. Ahogy Dzsamjang Khjence Csötyi Lodrö mondja Lényegi tanácsai-
ban:
"Maradni" - ez csak egy szó.Valóságban mentes attól ami marad, s magától a
maradástól.”Természetesen hagyjuk a tudatunkat a Rigpa állapotában. Hagyjuk, hogy
leülepedjen és tisztítsa, egyszerősítse önmagát. Közben mi csak jelen vagyunk,
összeszedetten, rezzenetlenül. Ez szolgáljon meditatív elıkészületként a Rigpával való
közvetlen megismerkedéshez.

Namármost, fenyeget az a veszély, hogy félreértjük a Dzokpacsenpo jelentését, manapság

ugyanis megfigyelhetı egyfajta igen naiv és a dolgokat leegyszerősítı tendencia, amely a
természetesség valódi értelmét teljesen elhibázza. Sokan azt hiszik, hogy pusztán azzal, hogy
egyszerőek, felkelthetik önmagukban a Dzogcsent. Egy "zavartalan", vagy egyszerő állapot
azonban még nem jelenti automatikusan a Dzokpacsenpo megvalósítását. Igaz, hogy a
természetességre nagy hangsúlyt helyezünk a tanítások minden szintjén, de csak azért, mert
ha nem vagyunk természetesek, azzal beárnyékoljuk tudatunk valódi természetét. Ezért van,
hogy az összes gyakorlatnál azt tanácsoljuk: ne kövessük a múltról szóló gondolatokat, ne
idézzük meg a jövı gondolatait; maradjunk csak meg a jelen pillanatnál. Bármi legyen a
gyakorlat célja, akár samata, akár vipasjaná, tanácsos mindig természetes módon megmaradni
a jelen pillanat tudatosságánál.

A Dzogcsen esetében valóban ugyanezt a szót használjuk: tibetiül ma-csö-pa (ma-bcas-pa),

ami "természetességet" jelent, de itt valami másra vonatkozik; nevezetesen arra a természetes
és változatlan dharmatára (chos-nyid: 'maga a dolog"), aminek a tapasztalatához meditatív
elemzés útján jutottunk el, majd azt követıen a mester közvetlen tapasztalat átadása nyomán.
Ez a természetesség a Rigpa természetessége. Egyébként ha csak simán "természetesen"
nyugszunk. Akkor csak az álaja természetében nyugszunk, nem pedig a Rigpáéban. A
különbség, ahogy a Dzogcsenben mondják, "nagyobb, mint ég és föld".
Persze, beszélni róla jóval könnyebb, mint megvalósítani. Ez is azt jelzi, milyen fontos a
Dzogcsenben ténylegesen közvetlenül felismerni a Rigpát.

7
Ez a kérdés sarkalatos pontja, a vízválasztó. Máskülönben mindig az a veszély fenyeget, hogy
fogalmi csapdákba kerülünk, még akkor is, ha a Rigpáról beszélünk. Végül aztán még
olyanok leszünk, mint akikrıl Patrul Rinpocse a következıket mondta: "Fecsegnek
mindenféle ürességrıl meg dharmákájáról, de ezek mind csak elme-alkotta fogalmak, amiket
az unalomig ismételgetnek." Düdzsom Rinpocse még hozzáteszi: "Sokan tudják, hogyan kell
folyékonyan beszélni róla, de nem tudják, hogyan kell gyakorolni. Fecsegnek csak róla, így
aztán olyanok, mint az imára betanított papagájok."

A DZOGCSEN SZELLEME

A Dzogcsen szelleme leginkább a világhoz való egyfaja hozzáállás, amely mély önbizalomból
fakad. Az önbizalom a Dzokpacsenpo tanításának valódi megértésébıl származik, s a saját,
gyakorlás útján megszerzett tapasztalatunkból. Ez a végsı természetünkbe vetett bizalom,
hogy a buddha, a Rigpa bölcsessége bennünk van, s létezik, annak ellenére, hogy jelenleg
össze vagyunk zavarodva. Itt van, jelen, méghozzá önmagától fogva.A zőrzavar, amit
gondolkodó elménk gerjeszt; ez gátol meg bennünket abban, hogy felismerjük a Rigpa
természetes bölcsességét. Küldjük hát szabadságra a gondolkodó elmét, vagy toloncoljuk ki,
hiszen illetéktelen bevándorló! Ne adjunk neki vízumot! Ha pusztán meghagyjuk a tudatot
csendesen a saját természetes állapotában, abból igazi megnyugvás, kitisztulás, higgadtság
keletkezik, ebbıl pedig elıbukkan a tudat természete - bármilyen legyen is az.Mert az is
fontos, hogy ne legyen semmiféle elképzelésünk arról, hogy milyen a tudat természetes
állapota, mert különben még a végén egy elképzelésen elmélkedünk, nem azon, amin kellene.
Egyszerően lényünk természetében vagyunk benne, nem pedig szemlélıdünk a tudat
természetének eszméjén; az csak egy fogalom. Ezért tulajdonképpen még a szemlélıdés,
meditáció kifejezések sem teljesen helyénvalók a Dzogcsen esetében, mert végülis mindkettı
azt sugallja, hogy valamin elmélkedünk, vagy meditálunk. nem pedig benne vagyunk egy
bizonyos állapotban és szemléletben, és abban nyugszunk. Ha le akarjuk írni ezt a
kettısségektıl mentes meditációt, inkább a "nem-meditáció" kifejezést kellene használnunk.
A Dzogcsen-gyakorlat folyamán áttörjük a felhıket, és elérjük égbolthoz hasonlatos
természetünket, tudatunk fogalmaktól, kettıségektıl mentes oldalát. Ez az abszolút állapot a
Rigpa eleve tiszta tudatállapota, az összes buddha bölcsesség- tudatának állapota. A gyakorlat
során az a célunk, hogy egyre erısítsük, szilárdítsuk ezt a Rigpát, hogy elérje az érettséget.
Ahogy Düdzsom Rinpocse mondogatta volt, Rigpánk jelenleg olyan, "mint egy kis csecsemı,
akit otthagytak a gondolatok csataterén". Gondjainkba kell vennünk ezt a kis Rigpát.Abszolút
állapotunk, a Dzogopa csenpo öröktıl fogva tökéletes, és hétköznapi zőrzavarunk nem ejt
sebet rajta. Ahogy Düdzsom Rinpocse mondja:„Egy ilyen végsı tudatállapotot, melynek ısi
természete az üresség,sohasem nemesíthettek a buddhák, sosem kicsinyíthettek
lezavarodottságukban a közönséges élılények, mert önmagától létezik.”

A Dzokpacsenpo nézıpontjából szemlélve önnön eredeti természetünk Szamantabhadra, az

ıseredeti buddha, aki olyan, mint az égbolt. Lehetnek felhık az égen, de magán az égbolton
nem esik folt. Olykor a tudat természetét a tükör felületéhez hasonlítják: nyílt és tiszta felület,
ami mindent visszaver, de sohasem mocskolják, maszatolják be a tükörképek.

Igényeljük, hogy újra meg újra figyelmeztessenek bennünket tudatunk tükör- természetére.
Ha ugyanis eszünkbe jut Rigpánk természetes, eredendı tisztasága, hatalmas lelkesültség,

8
reménység és önbizalom vesz rajtunk erıt, és ebben az állapotban szerte tudjuk foszlatni a
zőrzavart, hiszen a zőrzavar olyan, mint a felhık: csupán átmeneti homályt tudnak okozni;
végsı fokon nem léteznek. Ha megmaradunk ebben az égbolthoz hasonlatos állapotban, az az
önbizalom: akár a földé, amely mindennek a súlyát elbírja.Ezzel a lelkesültséggel, amelyek a
tanítás6kból származnak, s az abszolútum önbizalmával, amely a szívünkben lakozó
szemléletbıl fakad, megnyugszunk önnön természetünkben, s megállapodunk benne. S ha
képesek vagyunk megtalálni ezt a fajta önbizalmat, az lehetıvé teszi, hogy jobban
lehiggadjunk. Tágas érzés, elégedettség, nagylelkőség kel fel belıle, amit úgy is hívhatunk:
''buddha-humor1'. Amikor felkel a Rigpa világosságának hajnala, a jóérzés és a hatalmas
lelkesültség mindent elönt; úgy érezzük, mintha túl lennénk mindenen, mintha
felemelkedtünk volna valahová magasra, mindenek fölé.Ha megmaradunk a Rigpa
világosságában és önbizalmában, az lehetıvé teszi számunkra, hogy gondolataink és
érzelmeink maguktól felszabaduljanak, mint a vízre írt bető, vagy az égre festett kép. Ahogy
ezt megérjük, úgy szemléli a tenger is a hullámokat. Düdzsom Rinpocse errıl így szólt:„...Ha
felmerülése pillanatában nem ismerjük fel a gondolatot annak, ami, akkor ugyanúgy
közönséges gondolat lesz csak, mint annakelıtte. Ez a "csalatkozások láncolata", s ez a
gyökere a szamszárának. Ha azonban felmerülése pillanatában máris képesek vagyunk
észlelni, hogy mi valójában a gondolat, és nyugton hagyjuk, mindenféle következmény
nélkül, akkor minden gondolat, ami fölmerül, vissza is merül magától a Dharmakája-Rigpa
iszonyú tömegébe, és már meg is szabadult.”

Amint az ember megvalósítja a Dzokpacsenpo szemléletét, szertefoszlanak a kétségei. A Hat

vak emberrıl és az elefántról szóló mesében - látási képességük hiánya miatt - mind a hatan
csak azt a testrészét képesek lefesteni az elefántnak, amelyet közvetlenül tapintanak, tehát
érzékelnek. Aki a Rigpa szempontjából képes szemlélıdni, az mindent lát, akárcsak az az
ember, aki látja az elefántot. A Rigpa- szemlélet megvalósítása nyomán olyan hatalmas
önbizalom fakad, amely képes eloszlatni valamennyi kételyünket. Ezt a szemléletet szilárdítja
meg aztán a Dzogcsen gyakorlása. Ezen szilárdság által, ahogy a Rigpa a nyílt színre lép,
tiszta bizonyosságunk keletkezik abban, hogy ami felmerül, az magától meg is van
szabadulva; mint mikor a sötétben fényt nyújtunk. Guru Rinpocse szavaival: "Egy
szempillantás alatt eloszlatja világkorszakok sötéségét."

A Rigpa-szemlélet fényében kereszüllátunk a jelenségeken, egészen azok valódi természétéig,

s véget ér a csalatkozás.Sokan találják úgy, hogy a Dzogcsen messze legfontosabb jellemzıje
a stílusa: a hozzátartozó viselkedés, az az érzés, ami velejár. Ezek a tulajdonságai hatalmas
könnyebbséget, szabadságot biztosítanak az embernek, hiszen ezek jelentik az abszolútum
humorát, mely a viszonylagos világra is kisugárzik. Ahogyan Dilgo Khjence Rinpocse
mondja, ha elsajátítottuk ezt a szemléletet, felmerülhetnek még tudatunkban a szamszára
csalfa káprázatai, de mi egykedvőek maradunk, akár az ég: ha szivárvány tőnik fel rajta, nincs
különösebben elragadtatva, de ha felhık jelennek meg, akkor sem esik kétségbe. Az uralkodó
érzés a mélységes elégedettség. Belülrıl kuncogunk a szamszára és a nirvána homlokzatának
láttán; szemléletünk biztosítja, hogy állandóan jól mulassunk: belsı kicsi nevetésünk mindig
ott gyöngyözik.A Dzogcsen-tanítás mélysége óriási tisztaságában, világosságában rejlik,
valamint abban, hogy az élet igazságát valódi, cáfolhatalan élményként képes közvetíteni.
Olyasvalakiben, aki igazán kész a Dzogcsen befogadására, és karmikus kapcsolata is van már
a tanítással, már az is felkeltheti a szemléletet, ha egyszerően hall róla, hiszen a
Dzokpacsenpo nem pusztán egy tanítás, hanem egy állapot: az abszolútumé.

9
A tanítás csupán eszköz - ám annak kiváló, - amely összeköti az abszolútumot a köznapi,
feltételekhez kötött léttel. A Dzogcsen ösvényének valódi csodája azonban az, hogy nem
szennyezi be az abszolútumot fogalmakkal, s mégis hagyományos kifejezıeszközökkel szól
róla, ami által az igazságot elhozza ide, ebbe a világba, az életbe, még mielıtt teljesen
megvilágosodnánk. A Dzogcsen szelleme így elkezdi bejárni és áthatni hétköznapi
tapasztalataink anyagát. Lehet, hogy jelenleg még nem vagyunk tökéletesek, de máris
bepillantást nyerhetünk "tökéletességünkbe". Minden buddha bennünk van már készen - ezért
hívják ezt Dzogpacsenponak! Bennünk vannak máris; semmi szükség rá, hogy felkutatásukra
induljunk. Ahogy Patrul Rinpocse mondta, ez olyan lenne, mintha otthon hagynánk az
elefántunkat, és elmennénk az erdıbe a nyomait kutatni.

AZ ÖSVÉNY

A Dzogcsen kivételes tanítás, olyan ösvény, amelyen - ahogy Düdzsom Rinpocse mondta: -
"még a legmegátalkodotabb bőnözı is gyorsan, egycsapásra elérheti a buddhaság állapotát."
Annak ellenére, hogy csak a legkiválóbb képességőeknek való, a Dzogcsenen belül is
különbséget kell tenni kimagasló, közepes és átlagos képességőek között. A kimagasló
képességőeket egy szempillantás alatt teljes megvilágosodáshoz juttathatja. Azt mondják
például, hogy az elsı emberi Dzogcsen mester, Garab Dordzse leült, hogy meghallgassa a
Dzogcsen- tanítást Vadzsraszattvától, és amikor felkelt, már buddha volt. Padmaszambava
volt a második ilyen eset, a harmadik pedig Cshecün Szenge Vangcsuk. Ez a három példa
ismeretes a csik-csar-wa (gcig-car-ba) tipusú lényre: az olyanra, aki azonnal megvilágosodott,
anélkül, hogy gyakorolnia kellett volna, pusztán attól, hogy egyszer hallotta a
tanítást.Legtöbbünkkel azonban nem ez a helyzet: nem világosodunk meg spontán módon,
mihelyt meghalljuk a Dzogcsen-tanításokat. Nagyban közrejátszik ebben a karma
megtisztítása és a múltbéli imák és fogadalmak, amelyek, amikor beérnek, képessé teszik az
embert arra, hogy megértse a Dzokpacsenpot. Például Vairócsana tanítást adott egy
öregembernek, Pang-gen Mipham Gönpónak, aki már nyolcvanöt éves volt, és fiatalabb
korában egyáltalán nem gyakorolt. És azon a szent napon, amelyen kérést intézett
Vairócsanához, hogy mutassa meg neki a tudat természetét, rögtön fel is ismerte és meg is
valósította azt a természetet. Annyira magán kívül volt az örömtıl, hogy megölelte
Vairócsanát, s úgy belécsimpaszkodott, hogy nem is engedte el egész nap. Százhúsz éves kort
ért meg, és megvalósította a szivárványtestet. Fontos szerepet játszott a tanítás átörökítésében
és azt is mondják róla, hogy tanítványi láncolatában mindenki megvalósította a
szivárványtestet. Nem kétséges, hogy Vairócsana sok-sok öregembernek adott tanításokat, de
mégis pont ıneki sikerült megvalósítania, mert beértek az elmúlt tettei és fohászai.Továbbá
azt mondják ugyan, hogy a tudat természete a fogalmi tudatosság elenyészésével válik
ismertté a tanítvány számára, de ebbe hallgatólagosan az is beleértetik, hogy ezt az eseményt
rengeteg elıkészítı gyakorlat kell hogy megelızze, olyanok, mint a tudat meditatív
vizsgálata. Csak ez teszi lehetıvé ugyanis, hogy amikor ez az esemény megtörténik - amikor a
mester feltárja elıtte a tudat természetét, - akkor valóban képes legyen azt felfogni és
megérteni. Máskülönben, ahogy Patrul Rinpocse hangsúlyozza:

„A feltóduló gondolatok örvénylésében a tudat arcát homályba borítják adurva, vaskos

gondolatok, amelyek az észlelés tárgyai után loholnak. Ígyaztán hiába is mutatnák meg
nekünk a tudat természetét, nem vennénkészre.”Nyosul Lungtok híres Dzogcsen-mester volt,
aki tizennyolc éven keresztül követte tanítóját, Patrul rinpocsét. Szinte elválaszthatatlanok
voltak egymástól, olyan nagy volt közöttük a kölcsönös szeretet és odaadás. Patrul Rinpocse,
aki a kelet-tibeti Kham Dzacsuka nevezető vidékérıl származott, mindíg a-mi-nek hívta, ami
annyit tesz: "fiacskám". Nyosul Lungtok mindíg azt mondogatta Patrul Rinpocsénak, hogy

10
még nem értette még egészen a lényeget, hogy mi az a Rigpa. Lehet, hogy igazából
megértette, de biztos akart lenni a dolgában, ezért állandóan kérlelte a mesterét. Egyszer aztán
Patrul Rinpocse megmutatta neki. Egy este történt, amikor Patrul Rinpocse a Dzogcsen-
kolostor felett fekvı egyik kis meditációs kunyhóban tartózkodott. Csodálatos éjszaka volt: a
tökéletesen tiszta égen csak úgy ragyogtak a csillagok. Csend volt, s a magány hangulatát
csak fokozta a kutyaugatás, amely a völgyben fekvı kolostorból felhallatszott.Nyosul
Lungtok aznap este semmit sem kérdezett tıle, de Patrul Rinpocse odahívta magához, s így
szólt:- Ugye azt mondtad nekem. hogy még nem érted pontosan a Dzogcsen lényegét?Nyosul
Lungtok válaszolt:- Úgy van.- Egyszerő az egész, - szólt Patrul Rinpocse, és lefeküdt a földre,
majd odaintett neki: - Gyere ide fiacskám és feküdj le így, mint apád!Nyosul Lungtok így is
tett, mire Patrul Rinpocse így szólt hozzá, szeretettel a hangjában: - Látod a csillagokat az
égen?- Igen.- Hallod a kutyaugatást a Dzogcsen-kolostorból?

Igen.- És hallod-e, amit mondok neked? Igen.- Na látod. Ez a Dzokpacsenpo lényege.Ekkor

minden a helyére került és Nyosul Lungtok abban a pillanatban teljesen megvilágosodott.
Pedig Patrul Rinpocse szavaiban nem volt semmi különös, semmi ezoterikus, sıt, nagyon is
egyszerő volt minden, amit mondott. De a szavakon túl átadott valami mást is. Ha egy olyan
tanítvány, mint Nyosul Lungtok, aki teljes odaadással és nyitottsággal közelíti meg a
Dzogcsen tanításait, egy olyan megvilágosodott mesterrel találkozik, mint Patrul Rinpocse,
akkor a Dzokpacsenpo természetének megmutatása ilyen egyszerő, ám mégis rendhagyó
módon is bekövetkezhet.

Ezért vannak a Dzogcsenben elıkészítı gyakorlatok és öntisztítás. A Mahamudrában például

kifejezett hangsúlyt kap a samata gyakorlása, amely által a tanítvány kifejleszti a vipasjaná
látásmódját. A nagy Dzogcsen mester Adzom Drukpa elıször három év samata-gyakorlatot
végeztetett a tanítványaival, amely egyszerően abból állt, hogy a tanítót buddhaként
szemlélték. Általában azonban a Dzogcsenben az elıkészítı a ngöndro (szngon-'gro)
gyakorlása, amely megtisztítja és átalakítja a tanítvány lényét, s ezzel párhuzamosan fejleszti
a samatát is, amennyiben a tudata összefogottabb, stabilabb lesz. Dilgo Khjence Rinpocse is
hangsúlyozta e gyakorlat fontosságát:„Ngöndro nélkül a fı gyakorlat végzése során a
tanítvány nem tud ellenállni a homályos gondolatoknak, a gyakorlatot elragadják a
körülmények, ingatag lesz és nem fog eredményre vezetni.”Így tehát az, aki nekivág a
Dzogcsen gyakorlásának, lépésrıl lépésre kell hogy haladjon a tanulással és a gyakorlással.
Elıször a külsı elıkészítıkkel (ngöndroval) kezdi: meditál az értékes emberi létformán, a
halálon és a múlandóságon, a karmán, azaz ok-okozat törvényén, és a szamszára nehézségein,
szenvedésein. Ezeket követik a belsı elıkészítı gyakorlatok: a menedékvétel, a bodhicsitta
felkeltése, a leborulások, Vadzsraszattva tisztító-gyakorlata, mandala-felajánlás, és a Vadzsra
Guru mantra recitációja tizenhárom-ezerszer, a guru-jóga részeként. Azután a gyakorló
nekikezdhet a szádhana gyakorlatának, elvégzi a kifejlesztı és a tökéletesítı fázisokat (kyérim
és dzogrím), azután pedig a calung (rtsa-rlung) jógagyakorlatokat. Aztán, miután a tanító a
Rigpa-beavatás során közvetlenül megmutatta neki a tudat természetét, a tanítvány végre
rálépne a Dzogcsen atijóga ösvényére. Ahogy Patrul Rinpocse mondja:„Az emberi test
megszerzésének nehézségeitıl Egészen a mantrajánáig, a kifejlesztı és tökéletesítı
gyakorlatokig, a Dzogcsen (trekcsı) közvetlenségéig,az elme színlelésektıl való
lecsupaszításáig,Nincs olyan dharma, ami ne férne bele.”

Düdzsom Rinpocse is azt mondta:„Teljesen ezeken az elıkészítı gyakorlatokon múlik, hogy

felismerjük-e a Dzokpacsenpo valódi jelentését. Ahogyan Dzse Drikungpa és mondta: "Más
tanítások a fı gyakorlát fontosságát hangsúlyozzák, mi ellenben azt hangsúlyozzuk, milyen
fontosak az elıkészítık." S ez valóban így is van.”Sose felejtsük el, hogy a Dzogcsent nem

11
lehet könyvbıl megtanulni, csak úgy, ha találkozunk egy megfelelı tanítóval, aki
személyében testesíti meg a Dzokpacsenpo tanításainak teljes megvalósulását, és követjük ıt.
İ vezethet csak be minket a Dzogcsen tanításaiba, ha befejeztük az elıkészítıket. İszentsége
a Dalai Láma is igen erıs hangsúlyt fektet erre:„A trekcsı és a tögal gyakorlatait megelızıen
a gyakorlónak el kell végeznie az elıkésztı gyakorlatokat. Különösen észben kell tartani,
hogy a Dzogcsen haladó gyakorlatait, úgymint a trekcsıt és a tögalt, csak egy tapasztalt
mester irányítása alatt lehet végezni. Meg kell kapnunk az áldást és a bíztatást egy olyan élı
személytıl, aki megvalósította ezt a tanítást. A Dzogcsen-gyakorlat végcélját csakis úgy lehet
elérni, ha szoros kapcsolatot tartunk fenn egy tökéletesen megvilágosult mesterrel.”A
hajdanvolt nagy mesterek, mint Padmaszambava és Vimalamitra is tanítókra támaszkodtak.
Azt mondják, "mester nélkül még a 'Buddha' nevét sem hallhatja meg az ember."A Dzogcsen
ugyan nem fokozatos út, hanem a 'hirtelen megvilágosodásé', de ennek ellenére lépésrıl
lépésre kell tanítani a tanítvány értelmi képességeinek, tapasztalatának megfelelıen, hogy az
elérje a megfelelı érettségi fokot.- Ezért a Mengak Nyongtrí Csenpo módszerével szokták
áthagyományozni, amely az abszolútum megvalósításának titkos fogásait és direkt módozatai
tartalmazza. Ezt a tanítási módszert a mesterek bölcsesség-tudata hagyta ránk, s szorosan a
tanítvány tapaszalataihoz kapcsolódik, hogy abszolút természetét felismerhesse és
megvalósíthassa.
Éppen ezért nem lehet eléggé hangsúlyozni, mennyire fontos, hogy képzett tanítóra
hagyatkozzunk. Ha ugyanis a tanítvány nem képes megérteni a Dzokpacsenpo igazi jelentését
amikor elmagyarázzák neki, az rengeteg esélyt hagy arra, hogy egy fogalmi megértésbe essék
vissza, s ezáltal teljesen szem elıl tévessze a lényeget. Ahogy Düdzsom Rinpocse
megjegyezte: "Akadályok éppen azért vannak, mert a Dzokpacsenpo annyira mély tanítás;
mint ahogy mindíg nagy a kockázat, ha nagy haszonra vágyunk." Egyenesen elengedhetetlen
a képzett mesteri irányítás, máskülönben könnyen tévutakra tévedhet a tanítvány, különösen
ha már elért egy haladó, mélyebb állapotot, ott ugyanis még sokkal nagyobb a csalatkozás
lehetısége.
A Dzogcsen irányelvei elıírják, hogy a Dzokpacsenpo valódi jelentésének tökéletes
megértéséhez „három hiteles dolog” -nak kell találkozni: egy hiteles tanítónak, egy hiteles
tanítványnak és egy hiteles tanítási hagyománynak. Elıször is, a hiteles tanítónak találkoznia
kell egy hiteles tanítvánnyal. A módszer ezt követıen döntı jelentıségő. A mester ugyan
adhatja a tanítást módszertelenül, de ha a tanítvány "nem veszi a lapot", nem érti meg teljesen
a tanítás értelmét, s összezavarodik. Ezért van, hogy a Dzogcsen valódi megértéséhez egy
'hiteles tanítói módszer hagyománya' is szükségeltetik; ugyanazé a módszeré, amely a hajdani
mesterek önmegvalósítását is lehetıvé tette.A következı imát İszentsége Düdzsom Rinpocse
írta önkéntelenül, s adta nekem, abból az alkalomból, hogy elıször taníthatja Európában a
'Három szót, amely eltalálja a lényeget'. Ez Párizsban volt, ahol tizenhárom tanítvány kapta
meg a tanítást. Álljon itt Düdzsom Rinpocse saját kézírásával:

Legyen hatalmas bizalmunk a szemléletben,

hol szamszára és nirvána egy!
Tökéletesítsük s erısítsük a meditációt,
mely természetesen nyugszik a nem változásban!
Teljesítsük be hatalmasan a nem-tett tettét,
hová magunktól eljutunk!

Leljük meg önmagunktól a dharmakáját,

mely szerzéstıl és veszteségtıl mentes!

12
 A LÓTUSZBÓL SZÜLETETT GURU

Amíg a Buddha fıleg arról híres, hogy a szutrajánát tanította - bár titokban tantrát is oktatott, -
Padmaszambava kifejezetten azért jött erre a világra, és különösen Tibetbe, hogy tantrát
tanítson. így míg Sákjamuni Buddha a buddha-princípiumot testesíti meg, ami a szutra
ösvényének leglényegesebb eleme, Padmaszambava a guru-princípium képviselıje, amely a
vadzsrajána buddhizmus szíve. Ezért úgy is nevezik: szangye nyipa (sangs-rgyas gnyis-pa),
vagyis második buddha. Kosul Rinpocse ezt a következıképpen magyarázza:„A
buddhadharma általános megközelítése szerint a történelmi buddha Sákjamuni története abban
a pillanatban kezdıdött, amikor megvilágosodott Vadzsrászanában, a mai Bodhgájában.
Buddha három ízben forgatta meg a dharma kerekét, s végezetül a parinirvánába távozott.
Utána jött Padmaszambava, hogy folytassa a tanításait, s különösen, hogy megforgassa a
Titkos Mantra Vadzsrajána tanítások kerekét. Míg az alapvetı tanításokat Buddha adta, s így
elıkészítette a terepet, Padmaszambava volt az, aki a vadzsrajána tanításokat
bevezette.”Padmaszambava, vagy Padmakára szanszkritul, és Pemadzsungne (Pa-dma 'byung-
gnas) tibetiül azt jelenti: 'A lótuszból született'. A lótusz a Padma-családot, azaz a lótusz
családot jelenti, amelybe az összes emberi lény beletartozik. A lótusz iszapos lápvidéken
tenyészik, mégis makulátlanul tiszta, gyönyörő virág. Ugyanígy, bár vannak káros és sötét
érzelmeink, mint például a vágyakozás; ezeknek önmagában véve tiszta bölcsesség-energiája
hasonló jellegő kivirágzást tehet lehetıvé. A zőrzavartól nem kell tehát megszabadulni,
hanem át lehet alakítani bölcsességgé. A lótusz princípíuma ezt az átalakító hatalmat,
képességet jelenti.

Padmaszambava tehát a tantra szemléletmódját, az átalakítás elvét testesíti meg; ı az összes

buddha átalakító képességét jelképezı áldás. Ezért aztán különösképpen hatalmas és erıteljes
manapság, a jelenkorban, amikor a kártékony érzelmek sokkal erısebbek, s az általános
zőrzavar nagyobb, mint valaha. Azt mondják, minél nagyobb a zőrzavar és minél több a baj, a
szenvedés, annál hatalmasabb Padmaszambava. Ha a tibeiteknek áldásra vagy védelemre van
szükségük, természetes reakciójuk, hogy Padmaszambavát hívjak segítségül, ha pedig nagy
mesterek kerülnek válságos helyzetbe, még ık is ıt idézik meg, mintha ı lenne az S.O.S.
Nyosul Rinpocse így folytatja Padmaszambaváról szóló tanítását:„A Dzogpacsenpo
rendkívüli tanításaí szerint, a Buddha nem más, mint a saját tudatunk valódi természete, a
bennünk rejlı Rigpa, vagy színtiszta tudatosság. Hol érte el a megvilágosodást? A
dharmadhátuban, a térben, mely mindent felölel. Az olyan események, mint például a
történelmi Buddhaként való megjelenése Vadzsrászanában, ebbıl a szempontból nézve
csupán felszines, külsıdleges történések.Az 'ıseredeti buddha' nem lakozik másutt, mint a
Rigpánk lényében, az Akanista birodalmában. A dharmadhátu terébıl, a bodhiszattvák
kedvéért, az öt szambhógakája buddha-család alakjában manifesztálódik. Az öt család feje:
Vairócsana, Aksóbja, Ratnaszambháva, Amitábha, és Amógasziddhi. A mi világunk számára
a történelmi Sákjamuni Buddhaként jelent meg nirmánakája formájában, a valóságban
azonban az ıseredeti Szamantabhadra Buddha külsı kivetülése volt, aki a saját szívünkben
lakozik.

Késıbb még számos alakban jelent meg: Padmaszambavaként, a nyolcvannégy

mahásziddhaként, nagy indiai mesterekként, mint Nágárdzsuna, Aszanga, Árjadéva,
Vaszubandhu, Dignága, Dharmakírti, Sákjaprabha és Gúnaprabha - akiket úgy hívnak: hat

13
ékkı és a két kiválóság. Más világok számára más formákban öltött testet, mindenhol a
lények alakját öltve fel; a madarak között madárét, a négylábúak között négylábúét, és így
tovább.
Szamantabhadra, az ıseredeti buddha tehát a saját Rigpánk abszolút szinten, a Rigpa
bölcsességének pedig sugárzó a természete, mint a napé, mely sohasem lankadóan,
egyfolytában ragyog. Az ıseredeti természet eme töretlen ragyogása az a Mérhetetlen fény,
amit Amitábha Buddhának - Öpamé ('Od-dpag-med),vagy ahogy Tibetben Nangwatáje
Buddhának hívunk.Amitábha Buddha - aki Szamantabhadrával egylényegő - szívébıl
hatalmas fénysugarakat bocsátott ki a HRIH szótag formájában, melyek leereszkedtek az
északnyugati Oddijána területén fekvı Dhánakósa tó felszínére.

Ahogyan az apa és az anya magvából megszületik a csíra, amelybıl a gyermek teste

kifejlıdik, úgy született meg Padmaszambava ebbıl a HRIH csíraszótagból.Abban a
pillanatban a tíz irány összes buddhája, valamint a különbözı égi birodalmak százezernyi
dákinija megidézte a buddhák áldását és testetöltését a lények hasznára. Ez az invokáció
késıbb a 'Vadzsra hét versszaka', vagy a 'Hétsoros ima' néven vált ismeretessé. Ez a
Dharmadhátu békességének önkéntelen éneke, a legfontosabb ima, mert ezáltal jelent meg
Guru Rinpocse a mi világunkban.Amint Guru Rinpocse megszületett egy lótuszvirágban a tó
felszinén, a dákinik szívbıl jövı fohászt intéztek hozzá, s ez a fohászuk magától a Vadzsra-
Guru Mantrává vált. Ez a mantra tehát Padmaszambava szív-mantrája, életének magva,
esszenciája, s ezért ezt reciálni annyi, mint magát a lényét idézni. Ezután Oddijána királya,
Indrabodhi vette pártfogásába. Mivel Padmaszambava nirmánakája szinten öltött testet, ennek
megfelelıen kellett viselkednie, tehát annak ellenére, hogy valójában már buddha volt, úgy
tett, mintha szüksége lenne tanításokra, s keresztül kellene mennie a gyakorlások sorozatán,
hogy megmutassa: a Buddha követıjeként, tevékenysége folyatatása végett érkezett. Mivel
csupán nyolc évvel a Buddha parinirvánája után érkezett, Vadzsrászánába ment, ahol a
Buddha legközelibb tanítványánál, Ánandánál tanult. Ezután felkereste mind a nyolc nagy
vidjadhára mestert, megszerezte a titkos mantrajána tanításokat, és gyakorolt.

Tiszta látomásában találkozott Garab Dordzsével, az elsı Dzogcsen mesterrel, aki ember volt,
és lépésrıllépésre átment a Dzogcsen-tanítás megszerzésének fokozatain. Megjátszotta a
lények kedvéért, hogy eléri az önmegvalósítás legmagasabb fokozatát.Padmaszambava három
nagy cél megvalósítása végett érkezett erre a világra. Általánosságban szólva azért, hogy a hat
birodalom lényeinek segítségére legyen. Történelmi küldetése az volt, hogy Tibet földjére
elvigye a dharma fényét és a Dzokpacsenpo tanításait. Csakis az ı jóságának és rettenthetetlen
elszántságának köszönhetı, hogy a tanítások már több mint ezer esztendeig fennmaradtak
Tibetben. Padmaszambava tanításai most nyugatra is eljutottak, ami cáfolhatalanul bizonyítja,
hogy mekkora erı, részvét és áldás rejtızik bennük. Ami a harmadik célját illeti, minden
buddhának van valami speciális küldetése, és Padmaszambaváé az volt, hogy ebben a sötét
korszakban érkezzen, a kálijúgában, amelyet úgy is neveznek, hogy 'az idı salakja'. A
Dzogcsen-tanításokat Tibetben fıleg Padmaszambava, Vimalamitra és Vairócsana terjesztette
el, s az, hogy ez az áthagyományozás egyáltalán megtörtént, fıleg Padmaszambava jóságának
köszönhetı. Csivoriban, a Triszon Decen király által támogatott elvonuláson száz elvonuló
közül kilencvenkilenc valósította meg a szivárványtestet Padmaszambava irányításával; Palgji
Dordzse volt az egyetlen, aki nem valósította meg. Huszonöt igen közeli tanítványa volt, akik
Tibet elsı nagy sziddháivá lettek, s Triszong Decen kivételével mindegyikük megvalósította a
szivárványtestet. Drag Jerpában nyolcvan tanítványból vált mahásziddha; elérték a
szivárványtestet és soha nem jöttek ki az elvonultságból. Jangzomban harminc sziddha,
Seldrakban ötvenöt tokden valósította meg önmagát, és huszonöt dákíni érte el a
szivárványtestet; sıt még Cangban is volt hét sziddha. Mindezek, és még rajtuk kívül is

14
sokan, Padmaszambava ereje és áldása révén érték el a szivárványtestet és az
önmegvalósulást. Ennek pedig az az oka, hogy Padmaszmbháva ennek a korszaknak a
buddhája; most ı képes a leggyorsabban és a legmagasabb hatásfokon cselekedni.”

Egyszer aztán eljött az ideje, hogy elhagyja Tibetet; Padmaszambava ekkor a délnyugati
Ngajab Ling földjére távozott, a Rézszínő Hegyre, amit tibetiül úgy hívnak: 'Zang-dok-pal-ri'.
Ahogy Düdzsom Rinpocse írja: "Ott létrehozta az elképzelhetetlen szépségő Lótuszfény
palotát, s azóta is királyként ott trónol, miközben egy-egy kisugárzott testetöltése tanyázik a
ráksaszák mind a nyolc kontinensén, ahol a Kagyé megvalósításának nagyszerő módszereit
oktatja, Dzsambudvípában pedig e világ embereit oltalmazza halálos félelmeiktıl. Mind a mai
napig Vadjadara, a végsı ösvényt magától beteljesítı vidjadara régenseként uralkodik s meg
is marad a helyén mozdulatlanul, míg csak világ a világ."Padmaszambavának rengeteg
formája van. Az elsıt úgy hívják: 'Tötreng de- nga': "az öt Padmaszambava-család", melynek
tagjai: Vadzsra Tötreng, Ratna Tötreng, Padma Tötreng, Karma Tötreng, és Buddha Tötreng.
Azután következik Padmaszambava nyolc manifesztációja: Cokje Dordzse, Padmaszambava,
Loden Csoksze, Pema Gyalpo, Nyima Özer, Sákja Szenge, Szenge Dradok, és Dordzse Drolö.
Aztán jön az a hat Guru Rinpocse, akik a poklokban, az éhes kísértetek birodalmában, az
állatok birodalmában, az emberi birodalomban, a félistenek között, illetve az istenek
birodalmában fejtik ki segítı tevékenységüket. Ez a hat Guru Rinpocse a hat káros érzelem
ellenében mőködik. Van még tizenkét Guru Rinpocse manifesztáció (Nam trul Csu Nyi), akik
az életünkben felmerülı számtalan akadály és félelem ellensúlyozását szolgálják, és még
számos egyéb megjelenési forma.

A Szampa Lundrupma (bszam-pa Ihun-grub-ma) - a minden kívánság spontán valóraváltó -

gyakorlatában Guru Rinpocsénak tizenhárom kisugárzott testetöltése szerepel; egy háború
ellen, egy betegség ellen, egy éhínség ellen, egy jidammal azonos megjelenési forma, egy
hosszú útra, egy a vadállatok elleni védelmül, egy a természet elemeivel szembeni védelmül,
egy rablás ellen, egy útonállókkal szemben, egy a halál pillanatára, egy a bardóra, egy
idegbetegségek ellen, egy pedig általában a világ szenvedéseinek ellensúlyozására
szolgál.Maga a Buddha mondta a következıt: "Úgy jöttem én, mint az álom, s a dharma, amit
tanítottam, olyan, mint az álom. Valójában nem tanítottam semmit; minden csupán a lények
szükségébıl jött létre." Ahogy egy tükörrıl visszaverıdik minden, ami elıtte van, a tanítások
a lények szükségleteinek megfelelıen keletkeztek. Ugyanígy, Padmaszambava nyolc
manifesztációja sem nyolc különbözı lény, hanem Guru Rinpocse ama tulajdonságát tükrözi,
hogy különbözı szükségleteknek megfelelıen képes megjelenni. Ezért van, hogy tibetiül úgy
hívják ezt a nyolcat: Guru Cen Gye (gu- ru mtshan brgyad - a guru nyolc neve). Így például a
vallásbölcsek elıtt a tudós Padmaszambava guruként vált ismertté; a mahajánát Sakja Szenge
buddhaként hirdette; Pema Gyalpo alakjában mint bölcs herceg jelent meg, aki kiváló
politikai érzékkel kormányozza birodalmát; jógiként mint Nyima Özer gyakorolt, és így
tovább. Mindegyik manifesztáció más és más elvet testesít meg. Nyosul Khen Rinpocse még
hozzáteszi:

„Ha odaadással fohászkodsz Guru Rinpocséhoz, semmi kétség, hogy elıbb-utóbb meg fog
jelenni neked, mert nincsen még egy buddha, aki olyan gyakran nyilvánította volna meg
önmagát a gyakorlók elıtt, mint éppen ı. A nagy tertönök közül jónéhánynak, mint például
Ratna Lingpának, nem kevesebb mint huszonötször jelent meg Guru Rinpocse. Más nagy

15
tertönök húzszor, tízszer, néhányan hatszor találkoztak vele, és az ezer kisebb tertön is mind
legalább háromszor tisztán látta maga elıtt; ez - mindent összevetve - több ezer találkozást
tesz ki.Ezeknek a látomásoknak a részletei igen aprólékosan fel vannak jegyezve: az idıpont,
a helyszín, és az, ahogyan történt a találkozás, valamint a tanítások is, amelyeket
Padmaszambava ezen alkalmakkor adott. Ezeket a tanításokat késıbb szépen, világosan le is
írták, és sok késıbbi mester át is ültette ıket a gyakorlatba; közülük sokan elérték a
szivárványtestet, ami hitelességüket bizonyítja. Ez jelzi, milyen hatalmas Guru Rinpocse
ereje, s milyen gyorsan képes cselekedni. Ha követed a gyakorlatát, gyorsabban érhetsz el
sikereket az ösvényen. Egyetlen buddha, egyetlen mester sem jelent meg annyiszor, mint
Guru Rinpocse; úgy tőnik, ı mindnyájuk közül a legaktívabb."

A GURU-JÓGA

A leghatásosabb módon a guru-jóga gyakorlásával idézhetjük meg magunknak a Dzogcsen

szellemét és szemléletét, mivel ennek során - 'a guru tudatával egyesülünk'. Ez az oka annak,
hogy a történelem folyamán számos neves mester - mint Dzsigme Lingpa, Dzsamjang
Khjence Vangpo, Patrul Rinpocse - a guru jógát legbecsesebb titkos gyakorlataként tartotta
számon. Patrul Rinpocse még akkor is a guru-jóga szövegét recitálta, amikor álmában az
egyik oldaláról a másikra fordult.Dilgo Khjence Rinpocse mondta: "Végsısoron csak
Padmaszambaván keresztül érthetjük meg a tudat természetét, s a Dzogcsen, valamint a
Mahamudra jelentıségét. Hiszen a guru-jóga gyakorlása nélkül ez lehetetlen. Ez mindennek a
kulcsa."

A guru-jóga azt a célt szolgálja, hogy a gyakorló személyes, emberi kapcsolatba lépjen az
igazsággal; hogy megnyíljon a szíve, s így feltárulhasson elıtte a Rigpa realitása. Rejtetten
mőködik, ámde igen hatásos. A guru a közvetítı fél, az ı segítségül hívása pedig egy
módszer, mert ha a mesterre gondolunk, akkor maga a megvilágosodás lényege, zamata
idézıdik fel bennünk, mely egyben a Dzogcsen szemlélete. Az odaadás pedig minden
rosszfajta érzelmet hatástalanít. A guru-jógában kitárjuk a szívünket és az elménket a guru
által megtestesített igazság elıtt.Jóllehet az igazság, a buddha, mibennünk van, ha nem
vagyunk képesek önmagunktól felismerni, meg kell hogy idézzük. Segítség és bátorítás nélkül
igen-igen nehéz - sıt szinte lehetetlen - az abszolútumot felismerni, és ha nem bízunk meg
abban a bölcs guruban, aki bennünk van, akkor a guru-jóga gyakorlata által kell lelket
öntenünk belé. Ez a gyakorlat fokozza a belsı guru jelenlétét, megmelengeti a szívünket, és
áldást oszt reánk. Ahogy Khen Rinpocse mondta: "Figyeljük meg a tudatunkat, mi történik, ha
nagyon erıs odaadás ébred bennünk, s ezen odaadástól fellelkesülten meditálunk? Azt
találjuk, hogy meditációnk jóval örömtelibb, érzelemdúsabb lesz, könnyebben érünk el
eredményeket. Máskülönben meg csak ülünk bambán, az ürességen meditálunk, és közben azt
képzeljük: 'meditálok' - de ez elég lapos dolog." Düdzsom Rinpocse a következıket
írja:„Életbevágó, hogy az összes energiánkat a guru-jógába fektessük, s úgy ragaszkodjunk
hozzá, mint az életünkhöz, mert ez a gyakorlás szíve. Ha nem így teszünk, akkor a
meditációnk elsilányul, eltompulunk, s ha érünk is el némi haladást, az akadályoknak nem
lesz se vége, se hossza. Enélkül semmi esélyünk rá, hogy a tudatunkban valódi felismerés
szülessen meg. Ha viszont hamisítatlan odaadással, buzgón imádkozunk, egy idı után reánk
száll a guru bölcsességtıl átitatott tudatának áldása, amely egészen különleges felismeréseket
tesz lehetıvé. Az ilyen jellegő felismerések túl vannak a szavakon, mert a tudat legmélyébıl
születnek meg. Láma Sjang Rinpocse mondta: "A lecsillapodott nyugalom áramát kövesd, a

16
belsı tapasztalat áramát követsd, a szamádhi meditáció áramát követsd." Bizony számos az
ilyen, s az ehhez hasonló jó tanács, de a belülrıl j'övı felismerés mégis igen ritka, mert az a
láma áldása révén, az odaadás ereje által megidézvejön létre."

A teljes guru-jóga gyakorlat négy fázisból áll:

1. Invokáció (A guru megidézése)

2 Tudatunk elegyítése a guruval, mantra által
3. Áldás, illetve felhatalmazás (beavatás)
4. A tudat egyesítése Padmaszambavával vagy a guruval; megnyugvás a Rigpa
természetében, az "Abszolút lámában".

1. Invokáció: a guru megidézése úgy kezdıdik, hogy felkeltjük magunkban azt a szemléletet,
amit az igazi odaadás jelent. Ahogy csendesen üldögélünk, a szívünk legmélyébıl
megidézzük az összes buddha és az összes mester megtestesítıjét, Padmaszambavát.
Személyes tanítómesterünk képében jelenik meg elıttünk az üres térben. Képzeletünkben
legyen sugárzó, és olyan, mint a szivárvány: nem lapos, mint egy kép; nem is tömör, mint egy
szobor; de nem is üres. Gondoljunk arra, hogy valamennyi buddha bölcsességével,
részvétével és erejevel bír, s áldásait közvetíti felénk. Hiszen, ahogy Padmaszambava - maga
mondta: "Aki engem megvalósít, az összes buddhát megvalósítja; aki engem lát, az összes
buddhát látja". Ahogy megidéztük, kérjük is meg rögtön, hogy legyen a segítségünkre, és
tisztítsa meg a karmánkat, oszlassa el a tévedéseinket, és ösztönözzön bennünket a saját belsı
természetünk felismerésére. Ezzel a fohásszal igen erıteljesen megidézzük, és tudatunkat
egyesítjük az övével.Ha nehezünkre esik Padmaszambava alakját megidézni, szemlélıdjünk
egyszerően a tökéletesség jelenlétén: azon, hogy itt van velünk az összes buddha és a
mesterek, s az igazságot idézzük meg egyszerően fény formájában.Az invokáció olyan,
mintha Padmaszambavát meghívnánk magunkhoz, hogy foglalja el a helyét a szívünkben.
Amint ıt idézzük, tudatunk Padmaszambavával, az ıvele kapcsolatos érzésekkel van
elfoglalva, s ezáltal átalakul a szívünk és az elménk.Dilgo Khjence Rinpocse mondta:„Mintha
Padmaszambava maga volna személyesen jelen. Ezt felismerve, képzeljük el ıt élénken, és
idézzük meg ıt a szívünk mélyébıl. Fohászkodjunk hozzá ekképp: 'Guru Rinpocse, viseld a
gondomat!' Ha így teszel, semmi kétség, hogy az áldás eléri a szíved mélyét.”Ha ilyen
vizualizációs gyakorlatra vállalkozunk, egy szent birodalom földjére tesszük be a lábunkat.
Idézzük emlékezetünkbe, hogy a buddhák tényleg elıttünk vannak, mert ahogy a Buddha
maga mondta: "Aki csak rám gondol, annak máris megjelenek." Nem összeállítunk valamit,
hanem tiszta környezetünk, a buddha- birodalom természetességéhez fordulunk oda. Nem kell
'látnunk' a buddhák birodalmait, csak egyszerően hagyjuk, hogy a szívünk magától rájuk
leljen. Alapjában véve az összes birodalom a buddhák tiszta birodalma, csak jelenleg,
karmikus látásmódunk következtében, képtelenek vagyunk rá, hogy tisztán lássunk. Az igazi
látás azonban a tiszta észlelés (dag-snang), amikor mindenben a szentséget látjuk.Amikor
megidézzük Padmaszambavát, mondogathatjuk magunkban a Hétsoros imát. Ennek a
segítségéval hívják Padmaszambavát általában a nyingma és a Dzogcsen hagyományban.
"Ehhez az imához hozzáadhatod minden odaadásod", mondta Guru Rinpocse. Valamint ezt is
ı mondta:

17
„Ha egy tanítvány odaadó fohásszal fordul hozzám,A Hétsoros ima dallamos
szaván,Egyenesen hozzá futok a Zangdokpalri-ból,Mint az anya, ki gyermeke hívásának nem
állhat ellen.”

A Buddha, Padmaszambava, a mesterek jelenlétének az érzete, s a szív és az elme kitárása az

igazság megtestesítıi elıtt valóban nagy változásokat idéz elı a tudatban. Másrészt, nem is
számít, hogy a Buddha valójában ott van-e, vagy sem, mert a lényeg az, hogy az érzéseink
változzanak, s a tudatunk formálódjon. A buddhák száma ugyanakkor végtelen, s ahogy a víz
természete az, hogy oltja a szomjat, s a tőzé az, hogy éget; a buddháké az, hogy azonnal
megjelennek, ahogy valaki hívja ıket. Jóllehet abszolút szinten a Buddha a tudatunk valódi
természete, relatív szinten mindaddíg lesznek buddhák, ameddig összezavarodott lények,
akiken segíteniük kell. Az invokáció áldása nyomán a benned lévı buddha kivirul, mint a
virág a napsütésben, mert miközben megidézed az összes buddhát, a saját buddha-természeted
éled fel.

2. Az áldás megérlelése

A guru-jóga gyakorlatának lényege: egyesíteni a tudatot Guru nnpócséval, és mondogatni az

OM AH HUM VADZSRA GURU PADMA SZIDDHI HUM mantrát, amennyiszer csak
tudjuk. Miközben a mantrát mondogatjuk, a tudatunkat egyfolytában egyesítjük a guruéval,
vagy pedig csak egyszerően nyugodni hagyjuk a gurunk természetében. Ezt hívják úgy, hogy
'az áldás megérlelése'. Az áldás nyomán ugyanis közönséges tudatunk Guru Rinpocse
bölcsesség-tudatává érlelıdik; érzéseink, észleléseink átalakulnak, s mintha hirtelen
eltakarodnának a sötét fellegek, minden egyszerre kitisztul.A vadzsra guru mantra
Padmaszambava legbelsı lényegét fejezi ki, de ugyanakkor mantrája ez minden mesternek,
buddhának, jidamnak, dákának, dákíninek és védelmezınek. Amikor ezt mondogatjuk,
Padmaszambava testetöltését idézzük meg.Ha a megfelelı légzéssel párosítva ismételgetjük
ezt a mantrát, akkor ténylegesen át fogja alakítani az energiáinkat, s ezáltal a tudatunkat és az
érzelmeinket is. A mantra meghatározása a következı: 'ami védi a tudatot'. Hogy mitıl védi?
A saját káros tartalmaitól. A mantra tehát a saját tudatunktól véd bennünket, s még akkor is
áldásos a hatása, ha nem értjük meg a jelentését minden egyes alkalommal, amikor kiejtjük.
Pihenjünk csak egyszerően a mantra természetes hangjában, 'a vadzsra természetes hangjában'
ahogy a Dzogcsen gyakorlatban teszik. Lélegzetünk, a mantra, és a tudatunk egy. A
lélegzettel, a pránával foglalkozunk, amely az energia legfontosabb közege. Ha fellelkesülten
mondogatjuk a mantrát, akkor a testünk valamennyi kis csatornája a mantra hangjára vibrál és
rezeg, s ettıl bizony átalakul az energiánk is. Az érzelmek pedig igen közeli kapcsolatban
állnak az energiával, s így a mantra mondogatásával meg lehet lelni az egyensúlyt és a békét.
Személyiségünk kiteljesedhet általa. A Dzogcsen-hagyományban a mantrázás gyakran képezi
az ülı meditáció elıjátékát, hogy ezáltal idézzük meg a szamádhit, hogy enyhítsünk az idegek
feszültségén, és hogy hatástalanítsuk az ingatag érzelmeket.Miközben a mantrát mondogatjuk,
szívünket és elménket Padmaszambava bölcsességgel átitatott tudatába helyezzük bele.
Felajánljuk 'szívünket és lelkünket', és így beleolvadunk a mesterbe, eggyé válunk a tudatával.
Ahogyan ezt végezzük, valami erjedés megy végbe bennünk, s ezt a folyamatot a mantra
táplálja. Ahogy mondani szokás: "a szamádhi meditáció olyan, mint a tőz, a mantra pedig
olyan, mint a szél." A mantra szele a meditációnk tüzé legyezi, és tápot ad a
felismeréseinknek. Ez a gyakorlat legfontosabb része, ezért szánjunk rá jó sok idıt, hogy az
áldás megérlelıdjön bennünk.A legfontosabb az egészben az az érzés lesz, ahogyan egyre
közelítünk, és a köztünk és Guru Rinpocse bölcsesség-tudata közötti szakadék kezd
összezárulni. Llyen egyszerő gyakorlat - egyszerően a guru tudatára összpontosítani - és
mégis milyen hatalmas jelentıséggel bír! S ha a tudatunkat egyfolytában elegyítjük a

18
guruéval, miközben a mantrát mondogatjuk, akkor elhárul a fejünkrıl minden gond és
akadály - ehhez kétség sem férhet. Amikor egyesítjük a tudatunkat Guru Rínpócsével, néha
szinte olyan, mintha meg is feledkeztünk volna a tudatunkról, s ha megfeledkezünk a
tudatunkról, akkor a Rigpa, Guru Rinpocse állapotában találjuk magunkat. Végre
megérlelıdött a tudatunk, s Guru Rinpocse bölcsesség-tudatává fejlıdött. Ebben a
tudatállapotban, a bölcsesség-tudatban, van-e valami probléma?

A vadzsra guru mantra:OM AH HUM VADZSRA GURU PADMA SZIDDHI HUM(OM

ÁH HUNG BENZA GURU PEMA SZIDDHI HUNG)

A vadzsra guru mantra jelentése lényegében ennyi: Megidézlek Téged, Vadzsra (guru,
Padmaszambava; kérlek, áldj meg a közönséges és a magasztos sziddhikkel! A teljes jelentés,
Düdzsom Rinpocse és Dilgo Khjence Rinpocse tolmácsolásában, a következı:A három kezdı
magánhangzó jelentése elsı szinten, hogy a buddhák vadzsra testét, vadzsra beszédét, és
vadzsra tudatát fejezik ki. Az OM a buddhák testének áldása, az AH a buddhák beszédének
áldása, a HUM pedig a buddhák bölcsesség- tudatának az áldása. Az OM a formák lényege,
az AH a hangok lényege, a'HUNG a tudat lényege. Az OM megtisztít a testtel elkövetett
bőnöktıl, az AH megtisztít a beszéd által elkövetett bőnöktıl, a HUM pedig megtisztít a
tudatilag elkövetett bőnöktıl.21 Így megkapjuk az összes buddha áldását, ami a testünk,
beszédünk és tudatunk átalakítását illeti.Belsı szinten, az OM megtisztítja a nádikat (tsa),
azaz a csatornákat, az AH megtisztítja a pránát (lung), vagyis a belsı energia hálózatot, a
HUM pedig megtisztítja a bindut (tiklé), a cseppeket, vagyis az alkotó esszenciát.

Az OM megtisztít valamennyi észlelést, az AH megtisztítja a hangokat, a HUM pedig a

tudatot, a gondolatokkal ésérzelmekkel együtt.Titkos szinten, az OM AH HUM a három
'káját', vagyis testet jelenti. Az OM a lótusz-család dharmakája-aspektusát, Amitábha Buddhát
jeleníti meg; az AH szambhógakája-aspektust, Avalokitésvarát; a HUM pedig a nirmánakája-
aspektust Padmaszambavát idézi fel. Ez jelzi, hogy Guru Rinpocse személyében mind a
három kája testet ölt.Még titkosabb szinten, az OM az együttérzés (thugs-rje) energiája; az
AH a magábanvaló természet (rang-bzhin); a HUM pedig a lényegiség (ngo-bo). VADZSRA
- tibetiül 'dordzse' (rdo-rje) - azt jelenti: gyémánt. A gyémánt valamennyi drágakı közül a
legkeményebb és a legértékesebb; minden anyagon képes áthatolni, ıt magát azonban nem
lehet megvágni.

Ugyanígy, a buddhák változatlan, kettıségektıl mentes bölcsességére nincs hatással a

tudatlanság, nem tudja megrontani; a buddhák teste, beszéde és tudata viszont minden
lénynek hasznára cselekszik, anélkül, hogy bármilyen káros erı meg tudná ebben
akadályozni.A vadzsra, akár a gyémánt, minden hibától mentes, ereje pedig a dharmakája-
természet,

Amitábha Buddha természetének megvalósításából ered.GURU szó szerint azt jelenti:

'súlyos'. Olyasvalakire utal ez a szó, aki bölcsességgel és tudással terhes, akinek a jelenléte
roppant súlyos, s személyében magát a bölcsességet testesíti meg. Ahogy az arany a
legsúlyosabb és a legértékesebb fém, úgy a guru a legsúlyosabb egyéniség, mert
elképzelhetelen tulajdonságokkal bír: teljesen hibátlan, s ı a legdrágább az összes lény között.
A guru a szambhógakájának, és Avalokitésvarának, az 'együttérzés urának' felel meg.

19
Mivel Guru Rinpocse maga mutatta meg nekünk a titkos mantra vadzsrajánaösvényét, s ennek
gyakorlása által érte el a teljes önmegvalósítást, ı a VADZSRAGURU. PADMA a lótusz-
családot, vagyis a buddhák beszédbeli aspektusát jelenti. Padmaszambavát is azért nevezik
így, mert ı az ıseredeti Amitábha Buddha közvetlen kisugárzása, vagyis nirmánakájája,
Amitábha buddha pedig a lótusz-családhoz tartozik, úgy ismerik, mint 'Padma', mint
Padmaszambavát, vagy mint Pemadzsungné. VADZSRA még a megvilágosodás
elpusztíthatatlan energiáját is jelenti; azt az igazságot, amelynek szemléletbeli
megvalósításáért imádkozunk. GURU továbbá a tudat természetének tökéletességét,
fényességét reprezentálja, amelynek megvalósításáért imádkozunk a meditációban. A
PADMA az 'együttérzést' jelképezi, vagyis a 'cselekvésf, s azért is imádkozunk, hogy ezt az
együttérzést valósíthassuk meg cselekvésünkben.

A VADZSRA tehát a szemlélet, a GURU a meditáció, a PADMA pedig a cselekvésben

megnyilvánuló együttérzés. A VADZSRA a dharmakája, a GURU a szambhógakája, a
PADMA pedig a nirmánakája. A VADZSRA a lényeg, a GURU a természet, a PADMA
pedig az energia.Röviden szólva, azért imádkozunk, hogy megvalósítsuk magunkban a
VADZSRA szemléletének bizonyosságát, tökéletesítsük a GURU meditatív képességeit, és
beteljesítsük a PADMA részvétteli cselekedetét.

SZIDDHI azt jelenti: eredmény, megvalósítás. Kétfajta sziddhi van: közönséges és magasztos.
Ha megszerezzük magunknak a közönséges sziddhik áldását, eltakarodnak az utunkból az
akadályok, például a betegségek, s valamennyi nemes célkitőzésünket meg tudjuk valósítani.
Anyagi jólétben, biztonságban élhetünk, s életünk valamennyi tényezıjét a megvilágosodás
elérésének szolgálatába állíthatjuk. A magasztos sziddhi áldása magát a megvilágosodás
elérését biztosítja; segítségével teljesen megvalósíthatjuk önmagunkban a Lóuszból-született
Guru természetét, mind önmagunk, mind a mások hasznára. Ha észben tartjuk a Lótuszból-
született Guru testének, beszédének és tudatának becses tulajdonságait, elérjük mind a
közönséges, mind a magasztos eredményeket.A sziddhiket különbözıképpen lehet
csoportosítani. Elıször is vannak külsı, belsı, és tikos eredmények; a négy külsı karma-
eredmény, a nyolc belsı sziddhi, valamint a titkos eredmény, a magasztos sziddhi. Van
ezenkívül a fejlesztı stádium (bskyed-rim) külsıdleges eredménye, az erekkel és a szelekkel
kapcsolatos gyakorlatok {calung) belsı eredményei, valamint a titkos eredmény, ami a tudat
természetének felismerése. A SZIDDHI HUM kiejtése állítólag úgy vonzza magához az
összes sziddhit, ahogyan a mágnes a vasreszeléket.HUM az összes buddha bölcsesség-tudatát
fejezi ki; ez a mantra katalizátora.Úgy legyen!A dharmadhátu végtelen igazsága és az összes
buddha bölcsesség- tudatának ereje és áldása révén valósítsuk meg eme mantrát, s ereje
eredményesen hasson! OM AH HUM VADZSRA GURU PADMA SZIDDHI HUM.

Dilgo Khjence Rinpocse még a kövekezı magyarázatot főzi hozzá:Azt mondjak, hogy az OM
AH HUM VADZSRA GURU PADMA SZIDDHI HUM tizenkét szótagja hordozza a
Buddha által tanított tizenkét fajta tanítás áldását. A tizenkét fajta tanítás a 84.000 dharma
kivonata. Ezért aztán, egyszer elmondani a vadzsra guru mantrát felér az egész Tripitaka
felmondásával, vagy a Buddha valamennyi tanításának gyakorlásával. A tanítások eme
tizenkét ágának mindegyike megszabadít bennünket annak a tizenkét tagú oksági láncolatnak
egy-egy elemétıl,amely a szamszárában fogva tart: a tudatlanságtól, a karmikus
képzıdményektıl, a diszkurzív tudatosságtól, a névtıl és a formától, az érzékektıl, a
kontaktustól, az érzékeléstıl, a vágyakozástól, a kapaszkodástól, a létesüléstıl, a születéstıl,
az öregségtıl és a haláltól.

20
Ezeken keresztül mőködik a szamszára. A tizenkét szótagú mantra recitálása által, megtisztul
ez a tizenkét láncszem, és az ember képeslesz teljesen leradírozni a tudatáról a karmikus
érzelmi lerakódások (a klésák) rétegét, s így kiszabadul a szamszára körforgásából. Jóllehet
Guru rinpócséval személyesen nem találkozhaunk, bölcsesség-tudata megnyilvánult nekünk
egy mantra formájában. Ez a tizenkét szótag tulajdonképpen nem más, mint az ı bölcsesség-
tudatának kisugárzása, és Padmaszambava összes áldásának hordozója. A vadzsra guru
mantra maga Guru Rinpocse - hang alakjában. Amikor tehát ıt idézzük meg a tizenkét szótag
ismételgetésével, rengeteg áldást és érdemet szerzünk. Ezekben a nehéz idıkben, ugyanúgy,
ahogy nincs Padmaszambavánál hatalmasabb buddha és menedék, akit segítségül hívhatnánk,
a vadzsra guru mantránál sincs alkalmasabb formula.A vadzsra guru mantrával kapcsolatban
további magyarázatokat olvashatunk Karma Lingpa termáiban és Dodrup Dzsigme Tenpe
Nyima írásaiban.

3. Beavatás:

Miután végeztünk a mantrázással, s így az áldást megérlelve egyesültünk a guru bölcsesség-

tudatával, elérkezünk a gyakorlat csúcspontjához, a beavatáshoz. A beavatás - szanszkritul
abhiséka - a guru-jóga gyakorlatának harmadik fázisa. A kövekezı magyarázat a Longcsen
Nyingtik-ben található guru-jóga gyakorlat szellemében fogant.A Padmaszambava homlokán
lévı kristályos fehér OM szótagból fehér fénysugarak törnek elı, homlokunkon át belénk
hatolnak, és megtöltik az egész testünket. A fény megtiszít bennünket mindazoktól a
bőnöktıl, amelyeket a testünkkel követtünk el, és azoktól a káros karmikus hatásoktól,
amelyek ezekbıl származnak. Megtiszítja az energia-csatornáinkat (nádi, Szkt; ca, Tib.), s így
megkapjuk Guru Rinpocse vadzsra-testének áldását. Ez a 'váza-beavatás' (bum-dbang), amely
felhatalmaz a fejlesztı stádium (bskyed-rim) vizualizációs gyakorlatainak végzésére, és elveti
bennünk azt a magot, amelybıl kifejlıdik majd a teljesen beérlelt vidjadhára', és a
nirmánakája-megvalósítás.A Padmaszambava torkán lévı rubinpiros AH szótagból vörös
fénysugarak törnek elı, torkunkon át belénk hatolnak, és megtöltik az egész testünket. A fény
megtisztít bennünket mindazoktól a bőnöktıl, amelyeket a beszédünkkel követtünk el, és
azoktól a káros karmikus hatásoktól, amelyek ezekbıl származnak. Megtisztítja belsı
szelünket (prána, Szkt; lung, Tib.), s így részesülünk Guru Rinpocse vadzsra- beszédénak
áldásában. Ez a 'titkos beavatás' (gsang-dbang), amely felhatalmaz a mantra-recitálás
gyakorlására, és elveti bennünk az a magot, amelybıl kifejlıdik majd az "örök élet
vidjadhárája", és a szambhógakája-megvalósítás.Ezt követıen, a Padmaszambava szivében
lévı türkizkék HUM szótagból kék fénysugarak törnek elı, szívünkbe hatolnak, és megtöltik
az egész testünket. A fény megtisztít bennünket mindazokól a bőnöktıl, amelyeket tudatilag
követtünk el, és azoktól a káros karmikus hatásoktól, amelyek ezekbıl származnak.
Megtisztítja a kreatív energia-esszenciánkat (bindu, Szkt; tiglé, Tib.), s így részesülünk Guru
Rinpocse vadzsra-tudatának áldásában. Ez a 'bölcsesség- (prádzsnya-dzsnyána) beavatás'
(shes-rab ye-shes-kyi dbang), amely felhatalmaz a tumó (gtum-mo) 'öröm- üresség'
gyakorlatának végzésére, és elveti bennünk azt a magot, amelybıl kifejlıdik majd a
'Mahamudra vidjadhára', és a dharmakája-megvalósítás. Végezetül, a Padmaszambava
szivében lévı HUM szótagból egy újabb türkizkék fénysugár tör elı, s 'mint egy üstökös',
behatol a szívünk közepébe, az egész testünket megtölti fénnyel, és elválaszthatatlanul
egybeforr a tudatunkkal. Ahogy Dilgo Khjence Rinpocse mondta:„Most semmivé oszlik
minden apró kis szennyezıdés, amely 'az önmegvalósításunkat akadályozza. Eltakarodnak a
téves észlelési alakzatok, az alanyi-tárgyi kettısségbe való értelmetlen kapaszkodás, és a
lappangó hajlamosságok, amelyek ezt a kettısséget elıidézhetik. A tár- háztudat (kun-gzhi),
'mindennek az alapja', ahol a múltbéli cselekedetekbıl származó egyéni szokások és hajlamok
tárolódnak, most megtisztul minden ilyen zavaró tényezıtıl, ami a megvilágosodáshozvezetı

21
ösvényen hátráltatna bennünket. A szútrajána szerint az önmegvalósulást elfátyolozó apró,
illékony szennyezıdések csak a tizedik bhúmi szinjén válnak le a tudatról, a titkos mantrajána
szerint viszont amikor az ember a saját tudatosságát oly tágasnak és folttalannak észleli, akár
az égbolt, akkor már el is takarodott az útból az összes kis illékony szennyezıdés.”Így tehát
részesülünk Guru Rinpocse vadzsra-bölcsességének áldásában, amelyben teste, beszéde és
tudata elválaszthatatlanok egymástól. Ez a 'szimbolikus beavatás' (tshig-dbang), amely
felhatalmaz a kadak Dzokpacsenpo gyakorlására, és elveti bennünk azt a magot, melybıl
kifejlıdik majd a 'spontán megvalósult vidjadhára', és a szvabhávikakája-megvalósítás.A
gyakorlat lényege tehát az, hogy a Guru Rinpocse három testi központjából kiáradó
fénysugarak belénk hatolnak a mi testi központjainkon keresztül, megtisztítanak bennünket a
test, a beszéd, és a tudat bőneitıl, és megtisztítják bennünk a csatornákat, a szeleket, és a
kreatív energiákat. Testünk, beszédünk és tudatunk átalakul Padmaszambava vadzsra-testévé,
beszédévé és tudatává.

4. Az abszolút guru-jóga

A beavatás végeztével Padmaszambava fénnyé olvad és eggyé válik velünk, tudatunk

természetében. Azt is elképzelhetjük, hogy Guru Rinpocse testébıl fénysugarak áradnak, s
ahogy ezek belénk hatolnak, mi magunk teljesen fénnyé olvadunk, és eggyé válunk vele.
Ebben a pillanatban felismerjük, hogy tudatunk természete az abszolút láma, aki tılünk
elválaszthatatlan. Ebben az elidegeníthetetlen állapotban idızzünk, amilyen hosszan csak
tudunk, s ismerjük föl ezt a Dzokpacsenpo természetének.A guru-jóga gyakorlata azért bír
olyan nagy erıvel, mert ha kitárjuk a szívünket, és tudatunkat elegyítjük a guru bölcsesség-
tudatával, a mi tudatunk az ı bölcsesség- tudatához hasonul. Nincs többé külsı tanító;
felismerjük, hogy ı tulajdonképpen a saját tudatunk természete. Most, hogy egységre lépett az
igazsággal, tudatunk többé már nem az a közönséges tudat, ami volt, hanem ugyanaz, mint
Guru Rinpocse és az összes többi buddha bölcsességtıl átitatott tudata. Ahogy Dilgo Khjence
Rinpocse mondta: olyan ez, mint mikor behajítunk egy kavicsot a tó közepébe; azonnal
lesőllyed a tó fenekére. Abban a pillanatban, ahogy megidéztük Guru Rinpocse áldását, az
ránk száll, s belénk olvad. Eggyé válik velünk a szívünk mélyén. Nyosul Khen Rinpocse
szerint: "

A Dzogcsenben a guru-jóga annyi, mint egyesülni Guru Rinpocse tudatával. Ha teljes

mértékben reája hagyatkozunk, akkor vadzsra-teste, beszéde és tudata behatol a testünkbe,
beszédünkbe és tudatunkba, s ott mélységes átalakulást idéz elı. Eltávolítja külsı, belsı, és
titkos akadályainkat, s elérhetjük a magasztos sziddhit. A Rigpa bölcsességét csak így lehet
megvalósítani." Ez egyben a guru-jóga phowa ('pho-ba) gyakorlata is, amely a halál
pillanatában a leghatásosabb gyakorlat.A gyakorlat lényegeA guru-jógában valójában az a
leglényegesebb, hogy csendben egyesítsük tudatunkat a guruéval, és ismételgessük a mantrát.
Lehet, hogy elég egyszerőnek tőnik, de ebbıl áll csupán a guru-jóga. Düdzsom Rinpocse
magyarázata szerint a tibeti naldzsor (rnal-'byor) szó, amely 'jógát jelent, két részre bontható;
nal (rnal) azt jelenti: "a tudat természetében megpihenni", dzsor ('byor) pedig annyit tesz, mint
"együtt folyni" a szemlélettel, és kisugározni azt. Tudatunkat tehát elegyítjük Guru Rinpocse
bölcsesség-tudatával, és együtt folyunk a mantrával, hagyjuk vitetni magunkat; hagyjuk, hogy
a mantra megérlelje a Rigpánkat.Ez a guru-jóga gyakorlat lényege: ahogy a mantrát
mondogatjuk, és a Rigpa állapotában ücsörgünk, felismerjük, hogy a Rigpa Padmaszambava.
Ahogy maga Padmaszambava mondta:„Padmaszambava maga a tudat; ezen kívül nincs más
gyakorlat, sem meditáció.”Amikor a Rigpa állapotában nyugszunk, azt ismerjük föl, mint
abszolút lámát. Ezután minél többet idézzük meg az áldását, annál jobban erısödik a Rigpánk.
A Rigpa láma egyre inkább megáldja a Rigpánkat. Mi pedig a következı megfontolásokkal

22
idézzük a segítségét:„Felismerve, s emlékezetembe idézve, hogy a láma a saját Rígpám,
vértezıdjön fel a testem, beszédem és tudatom vadzsra-tested, beszéded és tudatot áldásával,
és váljék eggyé tudatom a tíéddel!”Ahogy csendben üldögélünk, Padmaszambava képében
megidézzük valamennyi mester és buddha áldását, mint tiszta fény-alakot.'

Ezután egyesítjük vele a tudatunkat, s közben halkan mondogatjuk a mantrát. így közönséges
tudatunk a buddhák bölcsesség-tudatává válik.Végezetük felismerjük, hogy rajtunk kívül
nincs buddha; a buddha nem létezik máshol, mint a saját tudatunk természetében. Egyszerően
megnyugszunk hát ennek a felfedezésnek a bizonyosságában, amely maga a nem-kettısség. A
mantra kezdetben segélykérés és megidézés; eszköz, mellyel az áldást megérleljük. Végül
azonban, mikor már megszabadultunk a kettısségektıl, pusztán az önbizalom
kinyilvánításaként mondogatjuk még tovább, Ez a vadzsra kinyilatkoztatása. Így egyesítjük a
guru-jógát és a Dzogcsent.A Dzogcsen azt tanítja, hogy mind a szemlélet, mind a meditáció,
mind pedig a cselekvés gyakorlását magába foglalja a guru-jóga, amennyiben felismerjük,
hogy a láma nem más, mint a saját tudatunk természete. Düdzsom Rinpocse magyarázata
szerint, ha egyszer felismertük, hogy a láma elválaszthatatlan a saját tudatunk valódi
természetétıl, akkor elég, ha megmaradunk és kitartunk e mellett a felismerés mellett. Ez a
'természetes tiszteletadás, amely a szemlélet megpillantásából keletkezik'. A valódi
tiszteletadás ugyanis nem valamiféle külsıdleges dolog, hanem a Rigpa- szemlélet
felismerése önmagunkban. Ha egyszer felfedezzük, hogy az összes mester és buddha igazi
természete ugyanaz, mint a saját Rigpánk, akkor ennek a felfedezésnek a túlcsorduló
bizonyosságában örömteli ünnepléssel és hálaadással lesz telve a szívünk. Ez a tiszteletadás
igazi méltóságot és hálát fejez ki, mert azt jelzi, hogy megvalósítottuk az abszolút odaadás
állapotát.

23