A stílusrétegek jellemzői, szövegtani összefüggéseik

A stílusrétegek megkülönböztetésének az alapját a szövegek kommunikációs színterek szerinti

osztályozása adja. Felismerhetők olyan stílusjegyek, amelyek a szövegtípusokra általában jellemzőek.
Eszerint megkülönböztetünk magánéleti, hivatalos, közéleti, egyházi, publicisztikai és tudományos
stílusréteget. Ezekből eltérő, más stílusrétegek sajátos csoportot alkotnak szépirodalmi szövegek.

Különféle szóbeli és írásbeli szövegtípusokat sorolunk a magánéleti szövegek közé. Párbeszéd,

viccmesélés, pletyka levél. Különösen jellemző rájuk az érzelem kifejezés szabadsága és a
kommunikációs funkciók változatossága. Gyakoriak bennük a tagolatlan mondatformák.
Szövegformálás szempontjából a szövegtípusoknak lazább a mondatkapcsolódásuk, kevésbé kötött a
szövegkohézió. Gyakori bennük a témaváltás. Különösen jellemző rájuk a kifejtetlenség. Szókincsük
igen változatos. Kiemelten fontos a nem nyelvi jelek használata.

A hivatalos stílusú írásbeli szövegeket többnyire a különféle intézmények használják maguk között,
valamint az emberekkel való érintkezésben. Leginkább tájékoztató céllal alkotják őket. Szókincsük
jogi szaknyelvből merít. Hangnemük személytelen, előfordulnak bennük nyelvi, szövegszerkesztési
hibák. Például hivatalos levél.

A közéleti szövegek közé soroljuk többek között a szónoki beszédet, az előadást, a felszólalást és a
hozzászólást. A kommunikációs funkciók közül hangsúlyos szerepet kap bennük a felhívás a
meggyőző érvelés. A szövegalkotó ennek érdekében mozgósítja a különféle stíluseszközöket. Például
tanári előadás.

A szónoki beszéd célja a meggyőzés. A szöveg egészét jellemzi a hatásosságára való törekvés a
különféle stíluseszközök. Az érvelés alátámasztására szívesen alkalmazzák a szónokok az alakzatot.
Szóhasználatát az igényesség, választékosság jellemzi, gyakran ünnepélyesség sugárzik a szövegből.
A szöveg nyelvezete világos, szemléletes közérthetőségre törekszik. A szöveg fölépítése áttekinthető,
általában meghatározott rend szerint kapcsolódnak egymáshoz a szónoki beszéd egyes részei.
Például politikai beszéd.

Az egyházi szövegekre részben az adott egyházhoz kapcsolódó szövegtípusok a jellemzőek.

Szövegeinek szókincse és stíluseszközei jellemzően a Bibliához más néven Szentíráshoz kötődnek.
Jellemző szövegtípusok a prédikáció vagy más néven a szentbeszéd, valamint az ima és a zsoltár is. A
prédikáció hosszabb egyházi békét általában az istentisztelet keretében hangzik el. Az ima magát a
kapcsolatot az Istennel való kommunikációt jelenti. A zsoltár is ima, verses imádság.

A sajtószöveg témája többnyire valamilyen időszerű esemény. Megfigyelhető bennük a különböző

stílusrétegek keveredése. Nem ritkák a szövegbe ágyazott állandósult szókapcsolatok, a
neologizmusok. A sajtóműfajokban felbukkannak a társalgási nyelv divatszói közhelyszerű fordulatai
is. Világos áttekinthető mondatformálásra törekszenek. Fontos, hogy jól tagolt szövegek legyenek.
Kiemelt szerepe van a címnek. Például média.

A tudományos szövegek célja a tájékoztatás. Gyakran fordulnak elő szakkifejezések, igényes, pontos
a szóhasználatuk. Sokszor szerepelnek bennük hivatkozások is. Ilyen szövegekben fordulnak elő
legnagyobb arányban az idegen szavak. Gyakoribbak az alárendelő összetett mondatok. Nyelvi
változatai közé tartozik az előadás. Bevezetőjében szokás a témát megnevezni, az érvelés sem
maradhat el, az összefoglalásban érdemes visszakapcsolni. Például ismeretterjesztő munkák.

Szépirodalmi szövegek stílusbeli összetettség és stílusrétegzettség jellemzi. Minden más

közlésfajtának egyénibbek. Minden szempontból a sokszínűség és a változatosság jellemzi. Nagy
szerepük van bennük a stíluseszközöknek, esztétikai hatáskeltés jellemzi őket. Stílusuk a műnemtől és
a választott műfajtól is függ. Fontos a szavak konnotációja, vagyis a stíluselemek környezete hatására
kapott többletjelentése. A szöveg üzenetének megfejtésében szerep jut az olvasónak, ez befolyásolja
a szöveg megértését. Az olvasó értelmiségétől függ azoknak az irodalmi szövegnek a stílushatása,
amelyekbe más szövegek jelöletlenül vagy megjelölve beépülnek. Ezt a jelenséget nevezzük
intertextualitásnak, más néven szövegköztiségnek. Például elbeszélő szövegek.

Stílusárnyalatokat amelyeket komplett módon befolyásol a szöveg témája, a beszédhelyzet, az idő a

beszélő és a hallgató viszonya, valamint a beszéd a célja. Ha a szövegalkotó az adott helyzethez
viszonyítva választékos, dagályos, bizalmas, durva vagy közömbös stílusárnyalatokat eredményez.
Régiesnek és újszerűnek is érzékelhetünk egy szöveget. Szándékos régiesre formálását
archaizálásnak nevezzük. Beszélhetünk köznyelvi, népes, diáknyelvi vagy szaknyelvi
stílusárnyalatokról is.