Download as pdf or txt
Download as pdf or txt
You are on page 1of 95

VAGYONVÉDELEM:

AZ ÉRTÉKEINK BIZTONSÁGA

„NEM
MINDEN
BETÖRÕNEK
KELL
BETÖRNIE !”
A betörõk nem mindig bajlódnak a betöréssel, ha behívják
õket. Ne feledje ! Lakásának bejárati ajtaja az Ön várának
elsõ védõbástyája. A legtöbb kopogtató házaló, de ezek
közül némelyik csak azért jött, hogy lopjon, illetve
megszabadítsa értékeitõl. Mindig legyen gyanakvó, ha
valakit nem várt.

Ezek az emberek sokféle indokkal


jöhetnek.

r Hivatalnoknak adják ki magukat,


lehetnek szépen felöltözve, és azt
állítják, hogy az önkormányzattól vagy
más szervezettõl jöttek, de az õ
tényleges céljuk, hogy becsapják Önt !

r Másik típusa a házaló. Általában ruhanemût, háztartási


eszközöket vagy ékszert ajánlanak olcsón megvételre,
azonban ehelyett meglopják Önt, vagy több értéket visznek el
a lakásból, mint amennyiért megvette a kínált árut.

r Iparosként, szerelõként is
felléphetnek. Ellenõrizni akarnak
(gázórát, vízórát, telefont, stb.),
kisebb javítási feladatokat végeznek.
Legyen óvatos az ilyen emberekkel
szemben, és ne feledje; lehet, hogy
csak lopni jöttek! Gyakran kérnek
pénzt, majd eltûnnek és soha nem
jönnek vissza.
Az igazi szakember elõtte megbeszéli, megrendelést vesz fel,
és idõpont egyeztetés után dolgozik.
r Az idegen lakásba különbözõ ürüggyel bekéredzkedõk.
Sajátos módszerük az, hogy rosszullétet színlelve, pohár vizet,
gyógyszert kérnek, stb. és miután beengedtük õket, a kedvezõ
alkalmat kihasználva megszabadítanak értékeinktõl.

M it kell tenni ha valaki bec sönget Önhöz?

- Ellenõrizze ki keresi Önt !


- Használjon széleslátokörû optikai kitekintõt.
- A bejárati ajtajára szereltessen fel láncot, és minden
alkalommal használja.
- Ha nem ismeri a látogatót, kérje el igazolványát és
gondosan nézze meg. (Aki valóban Önt keresi, az nem
sértõdik meg )
- Ha nem biztos a dolgában, mondja meg az illetõnek, hogy
jöjjön vissza késõbb.(Addig esetleg tudja ellenõrizni)
- Mindig ellenõrizze a névjegykártyán lévõ telefonszámokat,
amit megadnak Önnek.
- Amennyiben továbbra sem nyugodt az érkezõ kilétében,
hívja fel a helyi rendõri szervet.

HA VALAKI TÚLZO TT M AGABI ZTOSSÁGG AL,


KÖVETELÕD ZÕ HANGN EM BEN LÉP FEL, AKK OR
SE EG YEZZEN BELE OLYASM IBE, AM IVEL NEM
ÉRT EG YET ÉS SEJ TI, H OG Y KÁRA S ZÁRM AZHAT
BELÕ LE.
VAGYONVÉDELEM: A KÉSZPÉNZ VÉDELME

„FOGJUK A PÉNZT
ÉS …….?”
Az USA-ban jellemzõ, hogy az emberek csak minimális
összegû készpénzt hordanak magukkal és akinél sok van,
az már eleve gyanús. Nálunk szinte mindenki készpénzzel
fizet, legyen szó akár lakás, akár autó vásárlásról, a
magyar állampolgárok többsége ragaszkodik az azonnali
fizetéshez.

Sok pénzzel a zsebünkben ma már mi sem vagyunk


biztonságban. Ha nincs szerencsénk, már a bankban
megfigyelheti valaki, hogy nagyobb összeget veszünk
magunkhoz, és az utcán pedig senki nem védi meg a
potenciális áldozatot.
Mi magunk is sokat tehetünk saját biztonságunk érdekében. A
legfontosabb megelõzési módszer az lehet, hogy kerüljük a
készpénzforgalmat. Bár Magyarországon az emberek
többsége ragaszkodik a készpénzhez, nagyobb összegek
esetén jobb ha megbízunk a banki szolgáltatásokban (pld.
intim pénztárban történõ kifizetést kérhetünk az összeg
nagyságától függetlenül). Ma már minden cégnek és
magánszemélynek is van bankszámlája, így ha valakitõl nagy
összegért vásárolunk valamit, érdemes egyszerûen átutaltatni
a vételárat.

Ha magánszemélytõl vásárolunk, megtehetjük azt is, hogy az


eladót magunkkal visszük a bankba és ott bonyolítjuk le a
készpénz átadását, így nekünk egy lépést sem kell tenni az
összeggel. Az eladó elviheti a bankókat, -ami megint csak
nem ajánlott- vagy a jelenlétében bonyolítjuk le az átutalást.

Amennyiben elkerülhetetlen a nagy összegû készpénzzel


történõ mozgás, legyünk rendkívül óvatosak. Soha ne legyünk
egyedül, kérjünk meg egy férfi ismerõsünket, hogy kísérjen el.
Ez a kitétel nem csak a hölgyekre vonatkozik, de nekik
különösen érdemes megfogadni ezt a tanácsot. A társaság
mindenképpen elriasztó erõt jelent a rabló számára.
Ilyen alkalmakra használhatjuk azt a speciális övtáskát is,
befordítva, rejtve hordhatunk, és ezzel nagyobb biztonságban
közlekedhetünk pénzünkkel.

Az automatából történõ készpénzfelvételre ugyanaz


érvényes, mint a bankfiókokban: ha valaki „figyelmetlenül ránk
áll” érdemes udvariasan megkérni, hogy menjen kicsit
távolabb vagy takarjuk testünkkel a klaviatúrát, ne tudják
véletlenül se leolvasni kártyánk PIN kódját.

Amennyiben kifejezetten gyanúsan viselkedõ, az automata


körül õgyelgõ személyt látunk, inkább keressünk másik gépet.
A pénzfelvételt lehetõleg minél forgalmasabb helyen
bonyolítsuk le, mert sok ember között a rablók kevésbé merik
megkockáztatni a támadást.

A tapasztalatok szerint sokan csak bedobják táskájukba a


bankókat, sõt a mûveletrõl szóló bizonylatot sem várják meg,
ezzel máris tájékoztathatnak valakit arról, mekkora összeg
van nálunk.
Az utóbbi idõben elõfordult az is, hogy a készpénz-automaták
kiadó nyílását valaki a korábbi érmés telefonoknál használt
módszerrel elzárja, vagy átlátszó ragasztóval leragasztja.
Ilyenkor a számítógép szerint megtörténik a tranzakció, mi
megkapjuk a bizonylatot, csak éppen a pénzünket nem, mivel
fennakad. Amíg bemegyünk a bankba reklamálni, addig az
elkövetõ az akadály eltávolítása után megszerzi a pénzünket.
A trükk kívülrõl sajnos nehezen vehetõ észre. Az újabban
forgalomba helyezett automaták esetében ezt a módszert már
nem lehet alkalmazni.

Fontos ügyelnünk arra, hogy a PIN kódot soha ne tároljuk a


kártyával együtt, ugyanis ha elveszítjük vagy ellopják tõlünk,
azonnal megszerzik a számlánkon lévõ összes pénzünket.
Akkor sem járunk sokkal jobban, ha magát a kártyánkat
szerzik meg. Egyes zsebtolvajcsoportok külön szakosodtak a
kártyák ellopására. A jól szervezett bandákban van akinek az
a feladata, hogy a kártyát megszerezze, megint más már indul
is vele a legközelebbi vásárlóhelyre, és ha használható a
lapocska, akkor villámgyorsan több, nagy összegû árut
vásárolnak "hitelbe".

A zsebesek „áldásos” tevékenységére fõképp a forgalmas


piacokon, a tömegközlekedési eszközökön, különösen fel és
leszállás közben, nagyszabású rendezvényeken
számíthatunk.
Ezeken a helyeken ideális feltételeket találva, ha nem
figyelünk, rendszerint kivárják azt az alkalmas pillanatot,
amikor elemelhetik pénztárcánkat. Általában párban
dolgoznak, fedezik egymást, és az elkövetõ kezét, mozdulatait
mindig takarásban végzi. Önnel csak pár másodpercig kerül
kontaktusban és az eltulajdonított értékeket azonnal átadja
társának, így elfogása esetén a bûncselekmény bizonyítása
rendkívül nehéz.
Hazánkban is megjelent az a bûnelkövetési módszer, amikor a
kártya mágneses adathordozóján tárolt információt másolják le
akkor, amikor azzal fizetünk. Ez úgy lehetséges, hogy a
bûnözõknek volt olyan berendezésük is, amely a kártyák
mágnescsíkján rögzített adatokat olvasta le.
Ennek az információnak a birtokában az elkövetõk már tudtak
olyan kártyát készíteni (klónozni) amely az eredeti kártya
tulajdonságaival megegyezett és a tulajdonos számláját így
rendszeresen megcsapolták.

Ezért is jobb, ha csak a szükséges mûveletre engedjük ki


kezünkbõl a kártyánkat. Az már gyanús lehet, ha az elfogadó
többször visszakéri, esetleg az üzlet valamelyik zugába vonul
vele.
Mindig kövesse nyomon kártyája útját, ügyeljen arra, hogy
használata csak a szeme elõtt történjen.
A megbízható kereskedelmi egységekben a kártyaleolvasó
közvetlenül a pénztár mellett, jól látható helyen van telepítve.

Automatából történõ készpénzfelvétel esetén elõfordulhat az a


nem várt esemény is, hogy egyszerûen elnyeli a kártyát és
nem adja ki. Lehet, hogy a PIN kódot többször elütöttük vagy
csak az érvényessége járt le. Jegyezzük meg pontosan a
kódunkat, illetve az érvényességi idõt és idõben cseréljük
bankkártyánkat.

Összességében elmondható, hogy használatuk


biztonságosnak mondható, de nem árt az óvatosság, hiszen
ma már külön bûnözési ág a kártyákkal való visszaélés,
manipuláció.
Kulcs a biztonsághoz
__________________________________________________________

III.
Óvakodjunk a zsebesektõl !
A zsebesek jellegzetes alakjai a bûnözõi körnek. Amikor
hagyományos zsebtolvajokról beszélünk, akkor majdnem
minden embernek a tolvajvilág "úriemberei " jutnak eszébe.
Nem véletlenül hiszen az igazi zsebtolvaj sohasem alkalmaz
semmiféle erõszakot a kiszemelt dolog ellopása érdekében.

Az elnevezés valójában kétfajta elkövetõt takar. Az egyik a


valódi zsebes, aki
kifinomult ujjaival
dolgozik, míg a másik a
zsebmetszõ, aki
különbözõ metszõ-,
vágóeszközt vesz
igénybe.
A valódi zsebtolvaj
hosszú idõk kitartó
munkájával fejleszti
kézügyességét arra a
szintre, hogy
észrevétlenül bele tudjon
nyúlni a táskák ill. a
kabátok zsebeibe és
onnan az értékeket
eltulajdonítsa. Nemcsak
kézügyességüket fejlesztik, hanem néhány elkövetõ
mesterségesen nyújtja ujjait. Találkoztunk olyan elkövetõvel
is, akinek középsõ ujja 14 cm hosszú, kétszer hosszabb mint
normális esetben.
A profi zsebtolvaj egyedül dolgozik, de a többségük
bûnszövetségben és általában már kialakult módszerek szerint
tevékenykedik.
Kulcs a biztonsághoz
_____________________________________________________________

• A nagy tömegben, tömegközlekedési eszközre történõ fel,


illetve leszálláskor lökdösõdni, tülekedni kezdenek és a
szoros érintkezést kihasználva próbálják elemelni a
pénztárcákat, értékeket.

• Mások kézben álcázott tárgyat tartva (pld. hatalmas


reklámszatyorral, újságokkal) kutatnak értékeink után.
Ezzel akarja a tolvaj a táskát, vagy a zsebet úgy eltakarni,
hogy ne lehessen látni amíg belenyúl.

• Egyesek látszólag zsebredugott kézzel állnak mellettünk


és a saját kivágott zsebükön át a kabátjukból kinyúlva
„dolgoznak”.

• Leggyakoribb a kézügyességgel elkövetett lopás, amikor a


tolvaj többnyire a kézben tartott vagy a földre helyezett
táskából, ill. ruházatból veszi ki a kiszemelt tárgyat (A
zsebtolvajok elõnyösnek tartják a zipzáras vagy a
mágneszáras táskákat míg a csatos kivitelûvel nehezebben
boldogulnak).

A zsebmetszõk vágóeszközt használnak, borotvát, szikét,


fogót, speciálisan kifejlesztett egyéb eszközt észrevétlenül
rejtenek el a kezükben. Azt is tudni kell, hogy ezzel a
módszerrel történt bûnelkövetés leggyakrabban akkor fordul
elõ, ha nagy forgalmú helyen tartózkodunk és a bûnözõ tudja,
hogy könnyen eltulajdonítható érték van nálunk.

Az erre specializált bûnelkövetõk munkamegosztásban


tevékenykednek. Van olyan elkövetõ közöttük, aki
figyelmünket tereli el. A " fedezõ " a sértett mellett eltakarja a
tolvaj kezét, valamint zsebeit. A "jelzõ", akinek feladata, hogy
kiszûrje a tömegbõl azokat, akik figyelik õket, és végül az

2
Kulcs a biztonsághoz
_____________________________________________________________

„értékmentõ”, aki a lopást követõen a helyszínrõl eltünteti a


lopott tárgyakat.

A zsebesek ellen senki sincs biztosítva. Bárki, bármikor


áldozatává válhat a megszervezett akcióiknak.

A tolvajok bámulatra méltóan ügyes ujjai ellenére is


léteznek hatásos lehetõségek a védelemre.

• Próbáljuk magunknál tartani testhez szorítva fontosabb


értéktárgyainkat.
• A pénztárcát ellenõrizhetõ, biztos helyre tegyük (pld. a
kabát belsõ zsebe, vagy olyan zárt táska, melyet a kézre
erõsítünk, viszonylag biztonságos tárolási helyek a ruházat
alatt nyakba akasztott, vagy elõl hordott táskák)
• Forgalmas helyen - lehetõség szerint - nézzünk körül és ha
hosszabb idõn keresztül gyanusan viselkedõ személyt
látunk magunk mellett, tekintsük azt figyelmeztetésnek.
• Ugyancsak figyelni kell, nincs e közelünkben olyan
személy, aki zsebekre, táskákra néz, mely bizonyos
esetekben arra irányul, hogy megtudják hol tartjuk
értékeinket.

3
VAGYONVÉDELEM:
A SZEMÉLYI BIZTONSÁG

„JOBB FÉLNI
MINT
MEGIJEDNI”
Az elmúlt tíz évben -fõképp a nagyvárosokban- jelentõsen
nõtt az erõszakos bûncselekmények száma, ezért közös
érdekünk a bûnüldözõ szervekkel való együttmûködés.
Természetesen minden vészhelyzetben nem állhat
mellettünk rendõr, ezért nem árt, ha önvédelemre is fel
vagyunk készülve. Az önvédelmi eszközök a túlerõben
lévõ brutális bûnözõk ellen lehet hogy hatástalanok, de
sokat segíthetnek az egyéni támadások leküzdésében, és
a félelem legyõzésében.

KERÜLÕ UT AK
A megelõzésnek nem az egyetlen, és nem is a legjobb módja
ha bezárkózunk otthonunkba. Éppen ellenkezõleg: ne hagyjuk,
hogy félelmeink ítéljenek minket szobafogságra!
Amennyiben veszélyeztetett környéken élünk, vagy dolgozunk,
tudatosítsuk magunkban a veszély létezését, és tanuljunk meg
együtt élni vele.

Az utcai rablás valószínûsége viszonylag csekély. Ez persze


nem azt jelenti, hogy aggodalomra semmi ok, körültekintésre
mindenképpen szükség van.

Elõször is tudatosan csökkentsük a célponttá válás


kockázatát! Mint ahogy a jeges úton gyakrabban csúszunk
meg, éjszaka magányosan, elhagyatott helyen ma már kevés
városban sétálgathat veszély nélkül az ember. A közismerten
veszélyes városrészeket, az ottani szórakozóhelyeket
lehetõség szerint kerüljük el. Az ilyen helyeken a kihívó
viselkedés, a környezetet irritáló öltözet, a feltûnõ ékszerek,
netán alkoholos állapot különösen növeli az áldozattá válás
valószínûségét.
M EGADÓ T AKT IKA?
Az, hogy védekezésünk sikeres lesz-e, -bármilyen meglepõ-
többnyire már a támadás megtörténte elõtt eldõl. Amikor
nyilvánvaló, hogy nem tudjuk, vagy nem akarjuk elkerülni a
kockázatos élethelyzeteket, képességeinket mérlegre téve
gondoljuk azt át elõre:
elég gyorsak vagyunk-e a meneküléshez, van-e
elszántságunk és merszünk a védekezésre, hány ellenféllel
szemben vehetjük fel a siker reményében a küzdelmet, van-e
kéznél önvédelmi eszközünk és merjük-e használni?

Egyáltalán megéri-e adott esetben pár ezer forintunk


megmentéséért bizonytalan kimenetelû csetepatéba
keveredni?
Vegyük figyelembe, hogy a bûncselekmények általában
rendkívül gyorsan és váratlanul zajlanak le. Nincs idõ
elmélkedni, az ösztön sugallta rögtönzés viszont téves
helyzetfelismeréshez és tragédiához vezethet.

A bûnözõ mindig abban a reményben vág bele az akcióba,


hogy a meglepetéstõl és az agresszív fellépéstõl lebénult
áldozat gond nélkül kezelhetõ. Amikor a támadó ettõl eltérõ
magatartást tapasztal (hisztérikus sikoltozás, erõtlen, nem
céltudatos védekezés) pánikba esik és ettõl még durvábbá
válhat.

GÁZ……..LEHET ?
Az átlagember számára a támadás elhárítására a gázspray
lehet a legoptimálisabb megoldás. Magyarországon a
kiskereskedelemben a többek között PEPPER, BODYGUARD
és a PAJZS 5000 márkájú gázspray szabadon
megvásárolható, a piacokon, aluljárókban árult vagy külföldrõl
behozott ismeretlen eredetû könnyfakasztók, viszont
illegálisnak számítanak.
Az ilyen eszköz alkalmazásával maradandó sérülést
okozhatunk, amely miatt felelõsségre vonhatnak. Ezért
ajánlatos az elõvigyázatosság a megfelelõ hatóanyag
kiválasztásában és
használatában. A
gáztöltet több támadó
elkábítására is
elegendõ,
hatékonyságából
csak hosszabb idõ
elteltével veszít.

A legveszélyesebb
önvédelmi eszköz a maroklõfegyver. Nem véletlen, hogy a
hatályos jogszabályok szerint az átlagember még szakvizsgák
letételével sem szerezhet engedélyt a beszerzéséhez és
tartásához.
Helyette szélesebb körben alkalmazhatóak az önvédelmi
gázpisztolyok és riasztófegyverek. A 15.000-40.000 forintig
terjedõ kínálatból csak elõzetes orvosi vizsgálat és sikeres
alkalmassági vizsga után, a rendõrség által kiadott vásárlási –
megszerzési- engedély birtokában válogathatunk. Szükséges
még a fegyvertartási engedély kiváltása is, amit ha a fegyver
nálunk van, magunknál kell hordani.

Ez a viszonylagosan bonyolultabb procedúra azzal


magyarázható, hogy ezek a fegyverek – kis távolságról – az
emberi élet kioltására is alkalmasak, másrészt a laikusok
számára a valódi maroklõfegyver benyomását keltik, ezért
vissza lehet élni használatukkal.
A riasztó és gázpisztolyok között az a legfontosabb különbség,
hogy amíg a gázpisztoly 1,5-5 méter távolságról képes
harcképtelenné tenni a támadót, a riasztópisztoly csak
valósághû megjelenésével és hangos durranásával tudja
megrémíteni, meghátrálásra kényszeríteni a támadót.
Viselésük bizonyos fokú visszatartó erõvel is hat.

LEGÁLISAN VÁSÁROLHATÓ ÖNVÉDELMI ESZKÖZÖK


Gázspray 450-3.400 Ft.
sûrített levegõvel 1.120-3.100 Ft.
Hangriasztók elemmel 2.490-3.500 Ft.
ultrahangos 5.000-18.500 Ft
Gázpisztoly 6.800-40.000 Ft.
Flóbert pisztoly 5.700-56.000 Ft.

Az engedély nélkül, illetve személyi igazolvány bemutatásával


beszerezhetõ légpisztoly és flóbert pisztoly önvédelemre
nem használható fel. Használatuk kizárólag sportcélokra
(lõtéren, pincékben) engedélyezett, utcai viselésük
törvényellenes.

Az önvédelmi célzattal magunknál hordott kések jogi


megítélésével kapcsolatban az érvényes, miszerint a 8
centiméternél hosszabb pengehosszúságú vagy vágóélû kést,
bicskát közterületre magunkkal vinni tilos (Közbiztonságra
különösen veszélyes eszköz, birtoklása szabálysértésnek
minõsül).

SZEM ET SZEM ÉRT , FOGAT FOGÉRT ?


Civilizált világban élünk, ezért nem árt tudni, hogy elvben
milyen jogi normák kötik meg a kezünket, meddig tart a jogos
védelem büntetlenséget ígérõ határa.
A kitérési kötelezettség azt jelenti, hogy általában
megkívánható a kitérés a szemmel láthatóan
elmebetegségben szenvedõ vagy tudatzavarban lévõ (ideértve
a részeget, terhes nõt is) személyek támadása elõl. A
szükségesség alapelve szerint ellentámadásunk csak akkor
méltányolható, ha a támadás jellege és intenzitása ezt
indokolja.
(A szükségesség mértékéig várható el a védekezés a
mozgásképtelen rokkanttal, az agg ember fenyegetõzésével
szemben.)
Az arányosság követelménye szerint a támadás és
védekezés erejének egyensúlyban kell lennie.
Ha a támadó megfutamodott, sérülten fekszik, vagy megadja
magát, megleckéztetését nem folytathatjuk tovább, illetve
semmiféle megtorlást nem alkalmazhatunk vele szembe.

A jogos védelem elbírálásában talán ez a legkényesebb alapelv,


hisz vélt vagy valós életveszélyben az ember nem igazán
válogat a rendelkezésére álló eszközökben. A bírói gyakorlat
ezt a problémát általában az erõs felindulás vagy menthetõ
felindultság elismerésével hidalja át.

Ilyen indokolt esetben a cselekmény súlyától függetlenül


enyhébb elbírálásra lehet számítani.
Vagyonvédelem: A lakás biztonsága

„Ki mint
veszi zárát
úgy alussza
álmát.”
A hosszabb-rövidebb ideig üresen maradó lakás nagy
csábítást jelent a betörõk számára.
Az elmúlt évben átlagosan 19 percenként feltörtek egy
lakást Magyarországon, és a betöréses lopásokkal
okozott kár alkalmanként meghaladta a 254 ezer forintot.

Ezekbõl a számadatokból is kitûnik, hogy egy-egy


bûncselekmény elkövetése során jelentõs nagyságú kárt
szenvedünk, és nyilvánvalóan a tettesek minimális
lebukási kockázat mellett maximális bevételre
törekszenek. Érdemes tehát megnehezíteni a dolgukat.
Ne szerezhessék meg könnyen a ránk vonatkozó
információkat, és aktív védekezéssel csökkentsük a
célponttá válás valószínûségét.

A segítséget, a megoldást ne várjuk kizárólag másoktól, a


közállapotok rendezését csak törvényekkel, rendeletekkel,
rendõrséggel nem lehet megoldani. Elsõsorban a
gondolkodásmódon kell változtatni, ez még egyáltalán nem
kerül pénzbe. A hatékony védekezés elsõ foka ugyanis mindig
az, hogy tudatára ébredjünk annak, hogy mi is bármikor
károsultakká válhatunk.

Hosszasan lehetne sorolni ugyanis azokat az apróbb,


nagyobb könnyelmûségeket, amelyek révén sértetté
válásunkat szinte sürgetjük. Mások kárából nem okolunk
eléggé, holott minden esetnek megvannak a tanúságai.
Felróható a közöny, az összefogás hiánya, és nem
utolsósorban a tájékozatlanság.

Tanuljunk a hétköznapok szomorú példáiból, és ne várjuk meg


amíg mi is áldozatokká válunk!

Nem tudjuk, hogy a saját lakásunkat, hogyan kell vagy kellene


védettebbé tenni.
Az otthon biztonsága minden idõben a legfontosabb dolgok
közé tartozott. Ez az a hely, ahol mindenkinek biztonságban
kell éreznie magát, és ha elhagyja, akkor sem szabad, hogy a
munkával nehezen megszerzett javai a betörõk könnyû
zsákmányává váljanak.

A statisztikák azt mutatják, hogy a polgárok többségét a


betörések teljesen felkészületlenül érik. Akkor derül csak ki
igazán, hogy mekkora a baj és az is, hogy a lakások, házak
tervezésénél, építésénél a vagyonvédelmi szempontokat csak
minimális mértékben vették figyelembe.

Az épületek, lakások nyílászáróinak állapotáról jó képet ad az


alábbi kiértékelés:

Betöréses lopások elkövetési módszerei

Egyéb

Pinceablak

Erkély

Ablakok

Hátsó ajtó

Üvegajtó

Bejárati ajtó

0% 10% 20% 30% 40% 50%

Ezek a százalékos mutatók is bizonyítják, hogy a legnagyobb


veszélyt a nyílászárók nem megfelelõ biztonsági foka jelenti.
Különösen igaz ez a lakótelepi lakások esetében, ahol az
elkövetéseket szinte kizárólagosan a bejárati ajtó
kifeszítésével, illetve hengerzárbetétjének széttörésével
követik el.

Abszolút biztos védekezés természetesen nem létezik, de a


betörést akadályozó, vagy megnehezítõ módszerek,
eszközök, berendezések léteznek és hatékonyságukat a
gyakorlatban is bizonyítják.

Minden védekezésnek megvan a maga eredménye.

Tapasztalati tény, hogy ahol még a legegyszerûbb riasztó is


mûködik vagy az ajtóra egy kiegészítõ zárat felszereltek, ott
már egyféle biztonság van.

Az igazán veszélyes profi betöréseket, majdnem kizárólag a


nagy értékekre, tipp alapján hajtották végre. Az átlagos
veszély inkább az, hogy, egy-két háztartási gépért,
készpénzért, ékszerekért szétdúlják az egész házat. Akik
viszont erre vetemednek, azok rendszerint a könnyebb és
durvább megoldásokat választják, a „macerásabb” helyeket
nem igazán kedvelik. Sokszor viszont csupán az „alkalom szüli
a tolvajt”, a váratlan kedvezõ lehetõségeket használják ki.
Statisztikai adatokkal alátámaszthatóan az a lakás vagy ház,
ahol a mechanikus védelem és elektronikus riasztó is
mûködik, sokkal kevésbé van kitéve a feltörés veszélyének.

Az otthonvédelem Mechanikai védelem


jelenleg legkorszerûbb +
és legeredményesebben Elektronikai védelem
alkalmazható formája a ( csendes riasztás,
kombinált védelem. jelzésfogadó központ)

A kombinált vagyonvédelem akkor hatásos, ha az egy lakásra,


egy épületre, annak közvetlen környezetére, minden
eshetõséget és lehetõséget figyelembe véve teljes mértékben
kiterjed. Egyetlen gyenge pontot sem szabad a számításból
kihagyni.
A mechanikus védelemnek egyrészt a behatolót már eleve el
kell térítenie a szándékától, másrészt jeleznie kell, hogy a
betörés nem lesz könnyû feladat.
Tényleges feladata nem a behatolás biztos megakadályozása,
hanem a késleltetés, miközben az elektronikus rendszer riaszt.
A riasztás lehet helyi hang- és fényjelzés és lehet
távriasztásos rendszerû.

A leghatékonyabb vagyonvédelmi kombinált módszerek a jó


és megbízható mechanikus védelemre, az önmagát is védõ
korszerû elektronikus figyelõ- és jelzõrendszerekre, valamint a
távriasztásra épülnek.
Ez gyakorlatban úgy mûködik, hogy amint az elektronika a
mechanikus védelem feltörésének kísérletét, vagy valamilyen
rendellenességet észlel, esetleg a kiépített helyi hang- és
fényriasztó rendszer hatástalanítására történik kísérlet, akkor
telefonvonalon vagy rádiós rendszeren keresztül értesíti a
diszpécserközpontot vagy közvetlenül a rendõrség ügyeletét.

Így fordulhatott már számos esetben elõ, hogy a mit sem sejtõ
betörõket a helyszínen tettenérték.

Megyénk területén valamennyi rendõrkapitányságon


üzemel ilyen figyelõ központ és a vagyonvédelmi cégek
diszpécserközpontjaira bekötött objektumokkal összesen
kb. 2000 lakás, telephely, üzlet illetve pénzintézet
távriasztása került kiépítésre.

Az tény, hogy az említett kombinált védelem és szolgáltatás


egy átlagos lakásra vagy családi házra, annak építési
sajátosságaitól függõen elérheti az egy-kétszázezer forintot is.
Továbbá a szolgáltatás havi díja is minimum 2-3 ezer forint.
Hajlamosak vagyunk arra, hogy ezt a kiadást most
fölöslegesen nagynak minõsítsük.

Mielõtt ezt tennénk, gondoljunk arra, hogy egy betörés


alkalmával hány év munkájával szerzett vagyon vész el
azonnal, és csak utólag döbbenünk rá, hogy milyen csekély az
a védelmünkre beruházott pénz ahhoz a pótolhatatlan kárhoz
képest, ami bárkit bármikor érhet.

A vagyonvédelem szempontjából azt is számításba kell venni,


hogy lesznek olyanok, akik szándékuk ellenére nem képesek
a korszerû rendszerek telepítésének és üzemeltetésének
költségeit fedezni.
Ez esetben is van hatékony módszer, ami fõleg az
összefogáson és a szervezésen múlik. Ahol a lakók
megszervezik a maguk belsõ figyelõ és jelzõ rendszerüket, a
betörõknek még csak esélyük sem marad, és ez a szolgáltatás
pénzbe sem kerül.

Elõször is válasszuk ketté a vagyonvédelemmel foglalkozó


témát.

1./ Aki teheti, annak célszerû egy megbízható céggel a


teljes rendszert megterveztetni és felszereltetni.

2./ Aki viszont csak korlátozott mértékben képes a


vagyonvédelemre költeni, annak sok mindent magának
kell terveznie, vásárolnia és felszerelnie.

Ez utóbbi témakörben szeretnénk tanácsot adni, felsorolni


azokat a lehetõségeket, egyszerûbb megoldásokat, melyek
nem igényelnek jelentõs anyagi ráfordítást és alkalmazásukat
követõen nem kell tovább félni a bûnelkövetõk aktív
„munkájától”, biztonságosabb életkörülményeket teremthetünk
környezetünkben.
Am i m inim ális anyagi ráfordítást igényel:
(A 2001. évi várható árviszonyoknak megfelelõen)

1./ Az eredetileg meglévõ -kilincset is


mozgató- zár fölötti ajtólapra
szereljünk egy jó minõségû kiegészítõ
zárat. Ár: 2.900 Ft-tól.

2./ A hagyományos zárbetétet


cseréljük ki egy korszerû, fúrás és
letapogatás ellen védett több
csapsoros betétre és védjük azt
eltörés ellen zárpajzzsal. Ár: 3.200-
Ft-tól.

3./Az ajtó legkritikusabb


feszítõmagasságában (kb.120 cm)
szereltessünk fel jó minõségû
hevederzárat. Ár: 8.000 Ft-tól.
4./ A gyenge farostlemez ajtót
erõsítsük meg 2-3 mm vastag fém
lemezborítással, melyet kívülrõl
kapupántcsavarral rögzítsünk.
3.500 Ft-tól.
Jó megoldás, az is ha komplett
biztonsági ajtót szereltetünk fel.
Ár: 50.000 Ft-tól.

5./ Az alacsonyabban fekvõ


ablakokat, ( 2 méter alatti)
erkélyeket védhetjük rácsozattal,
betörésgátló fóliával vagy
betörésgátló redõny
felszerelésével. Ár: 4000 Ft/m2-tõl

6./ Zárt lépcsõházakban, bejárati


ajtók fölé, elõterekbe helyezhetõ a
mozgásérzékelõvel egybekötött
vezérelt világítás. Az állandó
fényforrást is pótolja és az
elriasztásban is hatékony eszköz,
ami szürkület után csak akkor
kapcsol be, ha a védett területre
érkezik valaki. Ár:3.700-6.000 Ft.
Am i nem kerül pénzbe:

+Használjuk a zárakat. /Csak a bezárt zár védi vagyonát !/


Távozásunkkor, még ha az rövid idejû is és csak a
közelbe történik, zárjuk be gondosan az ajtókat, a
veszélyeztetettebb helyen lévõ ablakokat és a garázst.

+A rejtett kulcsok: Lehetõleg ne helyezzünk el rejtett tartalék


kulcsot az általunk biztosra vélt helyen ( lábtörlõ alatt,
ablakpárkányon…). A betörõk ezeket a helyeket mind jól
ismerik és a tartalék kulcsokat azonnal ott fogják keresni.

+A világítás: Távollétünk esetén – szürkületkor - célszerû


bekapcsolva hagyni néhány belsõ világító lámpatestet. A
különbözõ helyiségek fényforrásait külön vezérelhetjük a
szaküzletekben vásárolható kapcsoló órával is. Így
teljesen automatikusan a beállított idõintervallumnak
megfelelõen kapcsolhatjuk fel, illetve le a lámpákat, azt a
hatást keltve, hogy a tulajdonos otthon tartózkodik.
A villanyóra szekrényét zárjuk biztonságosan, hogy a
behatoló ne tudja elõre elsötétíteni a lakást, illetve ezzel
együtt az elektronikus riasztást is kiiktatni.

+A házszámokat mindig az utcáról jól látható helyen kell


elhelyezni, mert adott esetben ez nagymértékben
segítheti az intézkedõ hatóságok, polgárõrség, vagy a
felügyeleti járõrszolgálat munkáját. Helyezzünk el az
épület védettségére utaló figyelmeztetõ táblát, jól látható
helyen, mely segítséget nyújt az adott objektum
beazonosításában, és sok esetben már ez is alkalmas a
betörés megelõzésére.
+Környezetünk rendje: /Lehetõségeinkhez mérten mindig
tartsunk rendet a közvetlen környezetünkben és a
kertben. /
A széthagyott kerti szerszámok, gépek illetve
gyerekjátékok, valamint a könnyebben elmozdítható kerti
bútorok egyszerûen ellophatók, vonzzák a besurranó
tolvajokat. Használat után rakjuk a helyükre vagy tartsuk
õket elzárva. Lehetõség szerint a létrát tároljuk beltérben,
de mindenképpen zárható helyen.

+A garázs: Célszerû a garázsajtót napközben is zárva


tartani. Ne adjunk lehetõséget a külsõ szemlélõdõk
részére , hogy megfigyelhessék, mit is tartunk odabent.
Az elektronikus védelmi rendszert úgy építtessük ki, hogy
éjszakára a garázs és a ház azon részei, amit éjjel nem
használunk, bekapcsolhatóak legyenek. Soha ne hagyjuk
a ház elõtt, az udvaron, vagy a garázsban álló autónkban
az indító kulcsot !

+ A külsõ növényzet: Megfelelõen látható a bejárati ajtó az


utcáról, vagy el van takarva sûrû növényzettel? Ha igen,
ritkítsuk meg azt annyira, hogy a betörõk ne tudjanak
észrevétlenül tevékenykedni.

+Értéktárgyak megjelölése: Gravírozással jelöltesse meg a


lakásban használt mûszaki eszközöket, háztartási
gépeket, és vegyen fel értékeirõl pontos HÁZILELTÁRT
(típus, gyáriszám) megjelölésével. Jó megoldás az is, ha
videokamerával méretarányosan rögzíti vagyontárgyait.
Kulcs a biztonsághoz
__________________________________________________________

“ Elkerült bajokból tevõdik össze a boldogság”


/ Benjamin Disraeli/

I.
Lakásbiztonság
A védelem három fõ iránya ismeretes, egyik a mechanikai,
másik az elektronikai eszközök alkalmazása, valamint a
személyvédelem.

Mechanikai védelem
A mechanikai vagyonvédelem rendszere minden bejutási
lehetõségre kiterjed (az építménybe, lakásba) és csak olyan
erõs, mint az általa alkotott lánc leggyengébb szeme.

Milyen a lakásunk mechanikai szilárdsága?


Amikor vizsgáljuk a lakás különbözõ be- és kijárati pontjait
azt kell értékelnünk, hogy mi, mint tulajdonosok, milyen
Kulcs a biztonsághoz
_____________________________________________________________

nehézségek árán tudnánk oda bemenni olyan esetben,


amikor beletörött a zárba a kulcs, vagy ehhez hasonló eset
történt. Ha mi könnyen behatolunk a lakásba, azt egy idegen is
megteheti.
Ezért elsõsorban a bejárati ajtót vizsgáljuk, mennyire áll ellen
az esetleges támadásnak. Milyen az ajtószárny, az ajtótok és
a fal kapcsolata.
Különösen fontos ezt megtenni a házgyári lakások bejárati
szerkezeteinél, amelyek sajnos a rossz technológiai kiképzés
miatt nem megfelelõek. Az ajtótok az ajtószárnnyal együtt
néha beesik egy erõsebb lökés következtében. Az ajtózárnak
nemcsak nehezen nyithatónak, kulcsmásolás ellen védettnek,
hanem kellõen masszívnak is kell lennie. Hiába viszont a
cselnek és erõnek egyaránt ellenálló zár, ha a zárnyelv egy
gyenge ajtótokba süllyed, vagy maga az ajtólap túl puha.
Amennyiben mindez rendben van, az ajtó pontos
záródására összpontosíthatjuk figyelmünket, mert a hivatlan
látogató megfelelõ helyre illesztett pajszerrel a puszta kéz
erejének sokszorosával kifeszítheti nyílászárónkat. ( Kb. fél
centiméter hézag már fogásra alkalmas lehet.)
Ami az ablakokat illeti, itt sajnos csak a szépség rovására
lehetünk óvatosak, hacsak nem tudjuk megfizetni a drága
biztonsági üvegeket.
A leggyengébb láncszemet keresve az sem mindegy,
mennyire sûrûn beépített területen fekszik a lakás. Egy ritkán
beépített, kevéssé forgalmas helyen a falbontás is kézenfekvõ
módszer lehet, nem is beszélve a födém áttörésével történõ
behatolás lehetõségérõl.
Vizsgáljuk meg részletesen, mit is tehetünk lakásunk
védelmének fokozása érdekében.
BEJÁRATI AJTÓK
Természetesen tudjuk, hogy biztonságunkért áldoznunk kell,
de hogy mi és mennyi a legcélszerûbb, a legoptimálisabb,
hogy meddig éri meg a ráfordítás, milyen eszközöket kíván és

2
Kulcs a biztonsághoz
_____________________________________________________________

tud erre a célra szánni azt mindenkinek magának kell


eldöntenie.
Tartsuk azonban szem elõtt:
Utólag esetleg minden korábbi megoldás olcsóbb lett volna!

A bejárati ajtóknak számtalan támadási pontja van.


Biztonságukkal összefüggésben a következõ négy elemet kell
megvizsgálni:

- ajtólap
- pánt
- ajtótok
- zárszerkezet

Ajtólap megerõsítése
Kritikus pontja a nyílászáróknak az ajtólap. Elterjedtek a
kétszárnyas és az úgynevezett
üreges ajtók, amelyek kétoldalt
kívül és belül furnérlemezzel
vannak borítva. A két lap között
lévõ hullámlemeznek vagy
salakgyapotnak mechanikai
értéke nincs. A gyenge
szilárdságú ajtók - mint azt a
lakásbetörések számos esete
mutatja - erõsebb nyomással
beszakíthatók, berúghatók, vagy
percek alatt átvághatók. Az
ajtólapot helyénvaló ezért tömör
anyagból készíttetni, avagy
belsejét 6-8 mm vastag
betonvasszálakból kialakított
rácsszerkezettel ellátni. Jó
megoldás, ha az ajtólap belsõ
oldalára acéllemezt rögzítenek.

3
Kulcs a biztonsághoz
_____________________________________________________________

Gyenge mechanikai szilárdságú ajtó

Ajtópánt megerõsítése
Fontos szempont a tok és az
ajtószárny közötti kapcsolat,
a pántok milyensége.
Régebben a bejárati ajtólap,
valamint a tok erõs
diópántokkal kapcsolódott
egymáshoz. Ezt az utóbbi
idõben esztétikai okokra,
beállítási nehézségekre való
hivatkozással
megszüntették, azóta befúrós
pántokat alkalmaznak.

Korszerû ajtópánt, diópántok

4
Kulcs a biztonsághoz
_____________________________________________________________

Az így felszerelt ajtók


ellenállása gyenge,
gyakorlatilag könnyen
kifeszíthetõk. A
pántokat jelentõs
nyomaték terheli, ezért
a tokszerkezetben és az
ajtólapon célszerû
ezeket megerõsíteni.
(pl:hegesztéssel,átmenõ
kapupánt-csavarral).

Javasolt ezenkívül a pántoldali rész


ellenállóságának emelésére külön
kiemelést gátló csapok felszerelése. Ez
a kiemelésgátló úgy mûködik, hogy az
ajtólap élére szerelt csap nyitáskor
elhagyja a tokra szerelt zárólemezt,
csukáskor pedig visszanyomul a
fészekbe. Mindez merevíti az ajtó dió-,
ill. forgópánt felöli oldalát, és
megakadályozza az ajtólap függõleges
elmozdulását, kiemelését.

Ajtótok megerõsítése
(Lemezborítással megerõsített ajtótok)
Az ajtólap erõsebbé tételével még korántsem teremtettük meg
a bejárati ajtónk teljes biztonságát.
Az ajtólap és a falszerkezet közötti kapocs, az ajtókeret
védelme éppen ezért lehet a legnehezebben megoldható és a
legigényesebb feladat. Sorba véve a teendõket elõször

5
Kulcs a biztonsághoz
_____________________________________________________________

önmagát a keretszerkezetet kell merevvé, szilárdabbá


alakítanunk. Ezt elérhetjük egy teljes körbefogó borítással
vagy úgy, hogy a keretelemeket is összetartva egybefogjuk a
falazattal. Lényeges, hogy a szerelõ kötõelemek megfelelõ
szilárdsággal bírjanak, lehetõleg külsõ oldalról rejtettek,
láthatatlanok legyenek.

Ha ezt nem tudjuk szerkezeti kialakítás miatt megoldani, akkor


is célszerû, hogy kívülrõl kiszerelhetetlen kapupánt csavarokat
alkalmazzunk. Fontos a szerelés befejezése után egy fedõ-
takaró réteget képezni a szerelvények eltakarása érdekében.

Zárszerkezetek
Attól függõen, hogy az ajtólapba
süllyesztett, vagy annak belsõ
felületére szerelt zárrendszerrõl
van szó, megkülönböztethetünk
bevéshetõ és rászegezõs zárakat,
de ezeket fõ és kiegészítõ zárként
is említhetjük.
A betörési kísérleteknek igazán
jól ellenálló bejárat bevésõ
zárakkal csak akkor alakítható ki,
ha vastag, tömör fából készült,
vagy acélerõsítésû biztonsági
ajtót vásárolunk. Igaz, hogy ez az
átlagosnál többe kerül, de a
biztonságunk érdekében megéri.
Más esetekben ki kell békülnünk
a vasrudazat látványával, vagy a
pénztárcánkat megint csak
erõsen megterhelõ védõburkolat
készíttetésével.

6
Kulcs a biztonsághoz
_____________________________________________________________

Nagyon fontos kérdés továbbá,


hogy hány pontos a
zárszerkezetünk. Ez vásárláskor
elkerülhetetlen fogalom, ami azt
jelenti, hogy bezárás után
mennyi zárási ponton
reteszelõdik az ajtónk legalább
18 mm mélységben.
A zárási irányok száma viszont
ennél szigorúbb követelményt
elégít ki. A négy irányba záródó
szerkezetnek kétoldalt, lent és
fönt is kell rögzítenie, de
négypontosról beszélhetünk
akkor is, ha egy irányba mozog,
mind a négy retesz. Ekkor
azonban lényeges a zsanér oldali
védelemrõl is külön
gondoskodni.
Mérvadó ebbõl a szempontból a
biztosítók álláspontja. Egyéb
feltételek mellett - akkor
beszélnek teljes körû mechanikai
védelemrõl, ha legalább
kétirányú, négypontos zárásról
van szó, és a pontok között
legalább 30 cm a távolság.
Ezeket a fõzárakat általában az
ajtóval együtt kapjuk vagy
vásároljuk. Az ajtóba beszerelik,
de ha nem kialakítják a férõhelyet. Természetesen nem
elhanyagolható, hogy a zárszerkezet mennyire biztonságos, de
a lehetõségek ezen a téren az ajtóval együtt adottak.

7
Kulcs a biztonsághoz
_____________________________________________________________

Ma már természetes, hogy a fõzár mûködtetését általában


valamilyen hengerzárbetéttel oldják meg és célszerû olyan
minõségûre cserélni, ami biztonsági elvárásainknak jobban
megfelel.
További biztonságnövelés érdekében szükséges megtennünk,
hogy fõzár védelmét szolgáló biztonsági zárpajzsot szerelünk
fel az ajtóra.

Az ajtónk fõzárja mellé mindenképpen szükséges legalább

8
Kulcs a biztonsághoz
_____________________________________________________________

egy kiegészítõ zárat is felszerelni, már csak a biztosító


elvárásai érdekében is.
Különösen terjedõben vannak az úgynevezett többponton
záródó heveder, vagy pántzárak. Ezeknek az eszközöknek
abban van a jelentõségük, hogy az ajtólapot vízszintes irányba
is megtámasztják. Ezek a zárak képesek megnövelni az ajtó
zárási biztonságát, de csak akkor, ha az ajtót a falazathoz vagy
a falazathoz szilárdan szerelt zárólemezhez tudják rögzíteni.
Az ajtólap szerkezeti kivitelének is kellõ szilárdságúnak kell
lenni ahhoz, hogy ne lehessen se a pánt alatt, se felette áttörni.
Lakótelepi lakások esetében a hevederzár alkalmazása a
legolcsóbb és az egyik legjobb megoldás, amit a biztonság
növelése érdekében megtehetünk.
Új zár vásárlása elõtt gondoljuk át, hogy milyen az ajtónk, mi
magunk, vagy szerelõvel akarjuk-e felszereltetni. Ezek
meghatározhatják azokat a szempontokat, amelyek alapján
kiválasztjuk a zárat.
Ha úgy döntünk, hogy saját magunk vágunk bele a
szerelésbe, minden esetben célszerû és szükséges a szerelési
útmutatót, esetleg szerelõ sablon segédletet beszerezni, vagy
azt a vásárlás helyszínén átnézni. A legtöbb, korszerûen
kiszerelt zárhoz ma már ilyen utasításokat, felszerelési
sablonokat mellékelnek.
Ezzel elkerülhetjük, hogy a késõbbiek során akár hibás
felszerelésbõl, akár helytelen beállítás miatt bármilyen
problémánk, esetleg vitánk keletkezzen. Szerelés elõtt
gondoskodjunk megfelelõ szerszámokról, hogy a munkánkat
ne kelljen félbehagyni, és nyitott ajtóval újabb lehetõséget adni
az idegeneknek, magunknak pedig további gondokat okozni.
Érdemes azonban arra is figyelni, hogy milyen az a zárbetét,
amit a zárhoz mellékelnek.

ZÁRBETÉT TÍPUSOK
A leginkább használatos zárbetét típusok közül, talán a
legismertebb a lamellás és a csapos zárbetét, valamint a hazai

9
Kulcs a biztonsághoz
_____________________________________________________________

gyártmányú mágneses zárlatú cilinder. A lamellás zárbetétek


mint az áruk is mutatja, a cilinderesekkel ellentétben a
legolcsóbbak, és egyben talán csak a legszerényebb biztonsági
követelményeket elégítik ki. Ezek igen egyszerû eszközökkel
és gyorsan felnyithatók, így nem jelentenek komoly akadályt
egyetlen behatolni szándékozó elõtt sem. A nyitás
leggyakoribb eszköze az ún. álkulcs, mivel a kulcsvariációk
száma alacsony.

Általánosan ismert az úgynevezett csapos zárbetét, amely a


különbözõ méretû zárócsapokkal, ellencsapokkal és az azokat
tartó rugósorral biztosítja, hogy csak a hozzá illõ kulccsal
történõ mûködtetés. Az utóbbi idõk fejlesztései során
növekedett a lehetséges változatok száma. Jelenleg már egy

10
Kulcs a biztonsághoz
_____________________________________________________________

cilinderen belül akár három csapsorral rendelkezõ betéteket is


forgalmaznak. Ezeket az ún. zárfésûvel vagy pixellel nem
lehet nyitni. Természetes, hogy minél régebben ismert egy
biztonságtechnikai szerkezet, annál nagyobb a valószínûsége,
hogy esetleges gyengeségei is ismertté vállnak, ill. a
felnyitását szolgáló eszközök is rendre finomodnak,
üzembiztosabbak lesznek.

Álkulccsal történõ illetéktelen behatolásnak igen jól ellenálló,


a hazai gyártású
mágneses zárbetét,
mely kulcsának
másolása szinte
lehetetlen, de
legalábbis sok
ráfordítást igényel.
Bár említettük már,
hogy a betörések
túlnyomó százaléka,
vandál, erõszakos eszközökkel, módszerekkel, a nyílászárók
megbontásával történik, mégis kitérnénk néhány fontos
kritériumra, amely a cilinderbetétek meghatározó jellemzõje
lehet:

TÖRÉSELLENÁLLÁS

A drasztikus zárfeltörés igen elterjedt, immáron csaknem


klasszikusnak nevezhetõ. Lényege, hogy kialakításuk gyenge
pontját ismerve (a ház felfogó keresztmetszetének
elvékonyítása), ha hozzáférhetõ a zárbetét, erõsebb fogóval
vagy egyszerûen egy erõteljes kalapácsütéssel a kiálló fele
letörhetõ. A megmaradó belsõ félzárbetét az ajtó belseje felé
belökhetõ, és a nyitva maradt zárnyíláson keresztül az ajtó
kinyitható. Ez a nyitási módszer az ún. hengerzártörés és kb.
30 másodperc alatt az elkövetõ lakásunkba juthat. Ez a nyitási

11
Kulcs a biztonsághoz
_____________________________________________________________

lehetõség a kialakítás sajátosságából és a helytelen szerelésbõl


is adódhat.
A módszer alkalmazását a külsõ oldalról is lecsavarozható
egyszerû zárpajzsok, vagy leszerelés nélkül a túlságosan
hosszú kilógó zárbetétek elõsegíthetik. Ehhez már 4 mm
túlnyúlás is elegendõ.

Alkalmazzunk inkább olyan biztonsági, belsõ oldalról


szerelhetõ zárpajzsokat, amelyeknek a vastagsági méretük
teljesen takarja a zárbetétet.

ZÁRFÚRÁS ELLENI VÉDELEM

A zárbetétek illetéktelen (különféle eszközök használatával


történõ) felnyitásának egyik lehetséges módja, hogy a zárást
biztosító csapsorokat, vagy a csapokat tartó rugósorokat a
zárbetét homlok oldala felõl megfúrják.

Ezáltal megszûnik a zárt állapot és akár a megmaradt vagy az


eltávolított elforgó hengerelemmel, ill. idegen szerszámmal a
zár nyithatóvá válik.

12
Kulcs a biztonsághoz
_____________________________________________________________

Ma már a legtöbb gyártó készít olyan zárbetéteket, amelyek


szerkezeti kialakításuknál vagy anyaguknál fogva ellenállnak
a zárfelfúrási kísérleteknek. A leghasználatosabb megoldás
az, hogy a zártest és a zárhenger is tartalmaz olyan kemény
betételemeket, amelyek ellenállnak a hagyományos
fúrószerszámoknak, vagy azokat kitérítik a fúrásirányból,
esetleg fúrótörést okoznak. Készülnek olyan zárbetétek is,
amelyek anyaga a fúró hatására szinte elkenõdik, ily módon
lehetetlenné téve a fúrhatóságot.

Védelmi módszerek a betörés megelõzésére

13
Kulcs a biztonsághoz
_____________________________________________________________

A különleges kivitelû zárbetétek természetszerûen egy


drágább árkategóriába tartoznak, ám az ilyen behatolási
módszerekkel szembeni ellenállásuk miatt elõnyük
vitathatatlan.
Ugyanakkor az elõzõ behatolási módszer ellen alkalmazható
biztonsági védõpajzsok is többnyire tartalmaznak, vagy
tartalmazhatnak felfúrás ellen beépített védelmet. Ezek a
pajzsok is védenek a felfúrás ellen, esetleg mindkettõ
alkalmazása dupla védelmet nyújt.

SAVAZÁSSAL SZEMBENI VÉDELEM

A köztudatban elterjedt,
hogy a zárbetétek
illetéktelen nyitásának
egyik módszere a savazás.
Valóban elképzelhetõ, hogy
egyes elemek anyaguktól
függõen különbözõképpen
reagálnak a kellõ ideig tartó
savterhelésnek. Ez a
módszer legfeljebb a
zárbetétek elrontását
eredményezheti, de nem
jellemzõ, hogy így nyitnak ki ajtókat.
A MABISZ által minõsített zárbetétek minõsége kizárja a
savazást. Tervezési kitétel ugyanis, hogy a zárást biztosító
elemeknek, ilyen esetben is zárt állapotot kell tartaniuk.

ÁLKULCSOS NYITÁSSAL SZEMBENI VÉDELEM

A zárbetéteket szokás jellemezni aszerint is, hogy mennyi


egymástól eltérõ zárlati variációt lehet kialakítani, azaz hány
olyan különbözõ zár készíthetõ, amelyekbõl egyik kulcsa sem
nyitja a másik zárat. Ez is egy jellemzõ érve lehet a

14
Kulcs a biztonsághoz
_____________________________________________________________

választandó zárbetétnek, hiszen minél nagyobb ez a szám,


annál kevésbé fordulhat elõ, hogy akárcsak véletlenül is egy
idegen kulcs nyissa a mi zárunkat.
A gyártók szerkezeteik kialakítása során kidolgozzák azokat
az eszközöket is, amelyekkel szükség esetén ezeket fel lehet
nyitni. Idõvel, ha nem is tömegszerûen, de az igazán felkészült
hozzáértõk rendelkeznek ilyen eszközökkel.
Az illetéktelen nyitáshoz a módszerek és eszközök tárháza
egyre bõvül. Manapság már egyik-másik szabadpiacon
különösebb keresés nélkül, sajnos már nálunk is hozzá lehet
jutni ilyen eszközökhöz.
Gyakran felmerülõ kérdés zárbetét vásárlásakor, hogy mi a
teendõ, ha a zárunkhoz tartozó kulcsunk esetleg elvész, vagy
nem találjuk .

Ki, hogyan tud segíteni?

Erre a kérdésre nem túl egyszerû általánosan megfelelõ


választ adni. Egyes zárbetétek felnyitásához a gyártóknál
rendelkezésre állnak erre a célra kifejlesztett eszközök, melyet
titokként kezelnek, éppen az illetéktelen hozzáférés elkerülése
érdekében.
Amennyiben ilyen hengerzárral rendelkezünk, célszerû
minden esetben egy kulcspéldányt, olyan helyen elhelyezni,
ahol azt biztonságban tudjuk, és szükség esetén rendelkezésre
állhat.
Gyakran elõforduló probléma, hogy zárbetétünk - amelyik
megbízhatóan mûködik - egyik napról a másikra nem akar
elforogni, akadozik, nehezen tudjuk a kulcsot beletenni, ill.
kihúzni belõle és úgy érezzük, hogy cserben hagyott, amire
eddig a biztonságunkat bíztuk most tönkrement.
Nem zárható ki, hogy egy ilyen mechanikai szerkezet is
tönkremegy, azonban megelõzhetjük a bajt rendszeres
karbantartással, tisztítással. Ne feledjük a zárbetét egy igen
sok, együtt mozgó alkatrészbõl összeállított szerkezet, amelyik

15
Kulcs a biztonsághoz
_____________________________________________________________

igényli a megfelelõ
ápolást. Azért említjük
a gondozást, mert
sokszor csak azt látjuk
és gondoljuk, hogy
mozgó alkatrészek
vannak benne, tehát
alapos olajozással,
zsírozással segíthetjük
mûködését.
Alapos tévedés!
Pillanatnyilag tényleg
segíthet, de az idõ
múlásával a
besûrûsödõ olaj is összegyûjt apró por-, homokszemcséket és
ez lelassíthatja a zárbetét mûködését. Célszerû csak a zár
lemezszerkezetét zsírral, olajjal kezelni, míg a zárbetétet
petróleumos, átöblítéssel, kimosással tisztítani vagy speciális,
erre a célra gyártott sprayt használni. Ha a karbantartást
félévente-évente megtesszük, zárunk, zárbetétünk üzembiztos,
tartós mûködéssel fogja ezt meghálálni.

Manapság mindennél, így a biztonságtechnikai elemeknél is


igaz, hogy a minõséget meg kell fizetni.

16
Kulcs a biztonsághoz
__________________________________________________________

CSALÁDI ÉS HÉTVÉGI HÁZAK


VÉDELME
A családi és hétvégi házak között vagyonvédelmi
szempontból az a különbség, hogy amíg az elõbbi állandóan
lakott, addig az utóbbi csak idõszakosan. A vagyonvédelmet
ennek megfelelõen kell megszervezni. A kétfajta épület
védelmi jellegében található közös elem. Mindkét esetben a
tervezés fontos szempontja a bejárati ajtó, a nyílászárók
elhelyezkedése. Ajánlatos ezeket úgy megtervezni, hogy
feltûnõ legyen a szomszéd, vagy a járókelõk számára, ha
idegen vagy bárki, szokatlan módon megközelíti a házat. A
nyílászárók esetleges roncsolódása messzirõl látható legyen.
A szilárd kerítés, bár a behatolást nem akadályozza meg,
nehézséget okoz a betörõnek, ha olyan zsákmányt visz,
amelyet nem dobhat át a kerítésen. Lassítja a távozást,
menekülés esetén növeli a tettenérés veszélyét.
Lakásbetörések B-A-Z megyében
Kulcs a biztonsághoz
_____________________________________________________________

Lakásbetörések B-A-Z. megyében


CSALÁDI HÁZAK VÉDELME

A családi házas övezetek


veszélyeztetettebbek, mint a
bérházak. A bérházak közül
is a körfolyosós épületek
biztonságosabbak a lakók
szempontjából, mert
valószínûbb, hogy
valahonnan kíváncsi
tekintetek követik az
idegent.
A behatolás "nagymesterei"
számára ugyan valószínûleg
nem létezik abszolút
akadály, de a felmérések
során kiderült, hogy a többség megnevezett néhány olyan
berendezést, amelyik okozott már gondot számára. A
mechanikus eszközök közül többen említették az erõs svájci,
angol, kétpántos osztrák, illetve a korszerû kódos zárakat. A
másik póluson jelképes ellenállásúnak tartják az egyszerû
címerrel eltakart hagyományos zárakat.
A megkérdezett elkövetõk egy része a fizikai védelmet
szolgáló eszközökrõl is azt állította, hogy azok korszerûsége
jelentõsen összefügg ellenálló képességükkel, de az
elektronikus jelzõberendezésekrõl még általánosabban
ugyanez a vélemény mondható el. Akadt egy-két válaszoló,
aki már azt a helyszínt is elkerüli, ahol "kis fehér dobozt lát"
sárga fénnyel, de a kicsit felkészültebbek már nagyjából
tudják, hogy melyik régebbi típusú érzékelõket lehet
mágnessel semlegesíteni, és melyik központ az, amelyik

2
Kulcs a biztonsághoz
_____________________________________________________________

önálló akkumulátoros, így átvágás esetén is vészjelzést ad


(szabotázs védett).

Az ablakok támadása családi


házakban különösen gyakori.
Bármely típusú ablakon - legyen
az nyíló-, bukó-, forgó-, toló-,
vagy zsalus - nagyon könnyû
kinyitni az eredetileg rászerelt
zárat, ha nem gondoskodunk
mechanikai zárszerkezet felszerelésérõl. Ablakra szerelhetõ
zárszerkezet
Nem lehet biztonságban aludni
nyitott ablak mellett sem a
földszinten, sem az emeleten, ahol
akár erkélyrõl, létráról, fáról, vagy
bármilyen más módon elérhetõ az
ablak. Mindenféleképpen
gondoskodnunk kell a megfelelõ
védelemrõl. Ez lehet elektronikus
védelem, valamint mechanikai védelem.
Rácsot kell szerelni az ablakra. A rács általában a bezártság
érzését kelti, ezért sokan idegenkednek e megoldástól,
csakhogy a rács lehet a környezetbe illõ, díszes kialakítású is,
vagy ollós rács, amely elhúzható.
A rácsozatok kialakításakor ügyelnünk kell arra, hogy
legalább egy ablakrács, vészkijárat céljából - csak belülrõl -
biztonsági zárral legyen felszerelve. Minden rudat és
rácsozatot belsõ oldalról kell rögzíteni, ahol sokkal nehezebb
hozzáférni, vagy kiszerelni azokat. Új ház építésekor legjobb
a rácsokat legalább 15 cm mélyen és 20 cm-enként,
falazókörmökkel a falba rögzíteni.

Helytelen azokat a fakeretre felfogatni facsavarral.


Mit sem ér a vastag rács, ha nincs jól rögzítve.

3
Kulcs a biztonsághoz
_____________________________________________________________

Különösen az alagsori és a pinceablakokat kell ráccsal védeni.


Költséges, de hathatós
védelem, ha a földszinti
ablakokat áthatolásgátló
üvegbõl készítjük. Megoldást
nyújthat még, ha ultraerõs
betörésvédelmi és biztonsági
ablakfóliákat alkalmazunk.
Ezen ablakfóliák magukba
foglalnak egy egyedülálló
poliészter, mikro-vékony
rétegbõl álló szerkezetet,
amely szakító és áttörésgátló
„pajzsot” képez az ablakok,
illetve az ajtók üvegfelületein,
egítve ezzel a betörõk és a
vandálok elleni védekezést.
Az erkélyeket, balkonokat megközelítve, könnyen juthatunk a
lakásba az üveg betörése után. Biztonságos megoldás az
erkélyre szerelt rács. Itt csak a rácsszerkezet gondos
megtervezésére és felszerelésére szeretnénk felhívni a
figyelmet.
A padlásablakon zajtalanul, a cserép felszedése nélkül is
bejuthat a betörõ a ház tetõterébe. Megkönnyíti a dolgát a
közelben hagyott létra. Ha a létrát gondosan elzárjuk az
esõcsatornán is felmászhat az elkövetõ, de ezt a kockázatot
már ritkábban vállalják. Az üres családi házba bejutott betörõ,
már szabadon dolgozhat, hacsak nem mûködik az épületben
jelzõrendszer, amely megfelelõ helyen riaszt.

HÉTVÉGI HÁZAK VÉDELME

A hétvégi házak, nyaralók - a lakott területtõl való távolság


miatt - teljesen kiszolgáltatottak a bûnözõk kénye-kedvének.
Egyetlen biztos védekezés van az anyagi kár elkerülésére, ha

4
Kulcs a biztonsághoz
_____________________________________________________________

legalább a téli idõszakban semmiféle értékes holmit nem


hagyunk a házban.

Ha vannak a környéknek állandó lakói, az is csak akkor nyújt


biztonságot, ha állandó rendszeres járõrszolgálatot szerveznek.
Ez önkéntes alapon ritkán sikerül, a fizetett õrszolgálat pedig
igen költséges.
A nyílászárók megerõsítésével sem érjük el a kívánt hatást,
hiszen az elkövetõ zavartalanul feszegetheti akár fényes
nappal is, reggeltõl estig.
Végül egy hagyományos õrzõ-védõ-riasztóról kell még szót
ejtenünk, amit a megkérdezett betörõk többsége még ma is
komoly akadályként emleget:

A KUTYA

A házõrzõ kutya feladata civilizált


vidéken nem az, hogy elfogja, vagy
megharapja a behatoló embert,
hanem az, hogy jelezzen. A kutya
minden látogatót jelez, de
másképpen ugat az idegenre,
másképpen a családra, és a barátra.
Fontos, hogy olyan fajta kutyát
válasszunk, amely házõrzésre
alkalmas.

Elektronikai védelem
Az elektronikai védelem a mechanikai mellett a másik
legfontosabb elem.
Elõnye, hogy az illetéktelen behatolás tényét hang- és
fényeffektussal jelzi, fejlettebb rendszereknél pedig a

5
Kulcs a biztonsághoz
_____________________________________________________________

rendõrségi ügyeletet értesíti és ezáltal megszakítja a


bûncselekmény végrehajtását.

Tudnunk kell, hogy az elektronikus védelmi rendszerek


kiegészítik a védekezés hatásfokát, de nem helyettesítik a
mechanikai eszközöket és az élõ erõs õrzést.
A megszólaló
riasztóberendezés az esetek
túlnyomó részében elriasztja
a betörõt. A behatoló ennek
ellenére eredménnyel járhat,
ha nem számít beavatkozásra,
vagy mert bízik a
gyorsaságában.

MIKOR HATÁSOS A
RIASZTÓRENDSZER ?

Ahhoz, hogy a
riasztórendszerek hatásosak
legyenek, a gyenge pontok szisztematikus elemzése szükséges.
Sikeres tervezéssel és telepítéssel csak akkor lehet számolni,
ha a védett objektum adottságainak figyelembevételével a
készülékek kiválasztását és telepítését hatósági

6
Kulcs a biztonsághoz
_____________________________________________________________

Komplett riasztórendszer kiépítési lehetõsége


bizonyítvánnyal és vizsgával rendelkezõ szakember végzi.
A RIASZTÓK feladata a behatoló biztos érzékelése. A
biztosított objektumokat riasztóberendezések érzékelõi õrzik,
melyek a területre történõ behatoláskor generált jelet
továbbítanak a riasztóközpontba.
Fontosabb érzékelõk: akusztikus üvegtörés-, üvegtörés- és
testhangérzékelõk, passzív infraérzékelõk, fénysorompók,
támadásjelzõk, nyomógombok, mágneses- reed- és reteszes
kapcsolóérintkezõk, falbontásérzékelõk, fémhangérzékelõk,
radardoplerek, stb.
Az aktív infravörös jelzõk adóval és vevõvel mûködnek. A
passzív infravörös jelzõk az emberi test természetes
hõkisugárzására reagálnak. Az ultrahangos jelzõk az emberi
halláshatár fölé esõ hanghullámokat használják. A kombinált
passzív infravörös-mikrohullámú mozgásérzékelõk csak
abban az esetben váltanak ki riasztást, ha mindkét fizikailag
alapvetõen különbözõ rendszerük a mozgás hatására
mûködésbe lépnek. Ezek a jelzõk a hamis riasztások
szempontjából biztonságosak. Az üvegtörés érzékelõk a törés
elõtti feszítési vagy infrahangot is képes érzékelni és ekkor az
elkövetõ még nem hatolt be az épületbe.
A RIASZTÓKÖZPONT az érzékelõk által továbbított
valamennyi jelzést értékeli. A riasztást kívánó esetben gyorsan
és megbízhatóan kerül sor az elektronikusan vezérelt riasztás
kiváltására.
Leghatásosabb módszer az ún. "csendes riasztás", amikor a
vészjelzés a helyszínen késleltetve érzékelhetõ, de a behatolás
pillanatában vészjelzést ad a rendõrségi ügyeletre és rendõri
intézkedés történik.
Megyénk valamennyi rendõrkapitányságán üzemel ilyen
jellegû fogadóközpont és a tapasztalatok azt mutatják, hogy a
legnagyobb biztonság az ilyen rendszerek alkalmazásával
érhetõ el.

7
Kulcs a biztonsághoz
_____________________________________________________________

A Rendõrség részérõl ajánljuk a nagyon körültekintõ


elõkészítõ munkát a behatolásjelzõ rendszerek telepítése elõtt,
referenciamunkák igénylését, lehetõleg közvetlen rendõrségi
riasztás kialakítását, ebben kérjék a Rendõrség
Bûnmegelõzési Szolgálatának segítségét.

Bár sok mindent tehetünk biztonsági felszereléseink


tökéletesítésével annak érdekében, hogy megnöveljük
önmagunk, otthonunk, irodánk biztonságát, mégis
legfontosabb, hogy mindennapos tevékenységünk során
figyelemmel legyünk biztonságunkra.

Ehhez szolgáljon néhány megszívlelendõ jó tanács.

8
Kulcs a biztonsághoz
_____________________________________________________________

“Az okos tanács nem gomba, hogy ott is teremjen, ahol nem
vetették”
/ Jókai Mór/
Tanácsok otthonunk védelme érdekében
AJTÓK
• Ellenõrizze le ajtaját és az
ajtótokot, hogy javításra,
kicserélésre szorulnak-e?
• A bejárati ajtónak fémbõl,
vagy tömör 45 mm vastag
fából kell készülniük!
• Az ajtó közelében lévõ
ablakokat, vagy vékony
panel-kiegészítéseket
ütésálló üveggel, ill. más
szilárd anyaggal
kicsavarhatatlan
csavarokkal kell megerõsíteni!
• Az ajtókat nehéz csapozott vasalattal kell felfüggeszteni!
Új ajtó beszerelésekor használjon minõsített ajtót!

• ZÁRAK
• Használjon erõs reteszzárat vagy kapcsolózárat!
• Szereljen fel magas biztonsági fokú, fúrásvédett zárbetétet
és védje azt törés ellen külsõ biztonsági pajzzsal!
• Csak ismert és leellenõrzött lakatos munkáját vegye
igénybe!
• Gondoskodjon arról, hogyha ajtaján nincs több irányba
reteszelõ zár, legalább két zár legyen felszerelve, amely
négy ponton záródik!
• A kiegészítõ zárat az elsõdleges zárnál lehetõleg 30-45
cm-el magasabbra szerelje, kivéve a hevederzárat, mely a
fõzár alatt 8-10 cm-re célszerû elhelyezni!

9
Kulcs a biztonsághoz
_____________________________________________________________

• A kiegészítõ zár kiválasztásánál és


szerelésénél vegye figyelembe a
lakásban lakó gyermekeket is,
hogy a zárat õk is könnyen tudják
kezelni!

ABLAKOK
• Az ablakokra szerelhetõ
biztonsági szerkezetek az ablak
kivitelétõl és helyzetétõl függnek.
Egy lakóépület minden ablakát
biztosítani kell, amelyek létrával közeli fákról,
garázstetõkrõl, szomszédos lakások ablakaiból vagy
tetõrõl leereszkedve elérhetõ. Ez utóbbi támadásnak
legtöbbszõr a többemeletes lakóépületek legfelsõ emeleti
lakásai vannak kitéve.

MÁS INTÉZKEDÉSEK

• Használjon széles látókörû


optikai kitekintõt!
• Lakásában tárolt értékekit
tárolja széfben vagy
lemezkazettában!
• Este világítsa meg a bejárati
ajtót és a nyílászárók elõtti
teret!
• A világítótesteket úgy kell
elhelyezni, hogy azok ne
legyenek könnyen elérhetõk!
• Távolítson el minden olyan tárgyat, ágat stb., ami
meggátolná a ház környékének minél jobb
áttekinthetõségét!

10
Kulcs a biztonsághoz
_____________________________________________________________

• Használjon idõkapcsolót a
lakás belsõ megvilágítására,
ha hosszabb idõre elhagyja!
(Ez azt a látszatot kelti,
hogy a lakásban
tartózkodnak.)
• A névtáblákra -
amennyiben nem feltétlenül
szükséges - ne használjon
címeket (pl.: Dr).
• Értékeirõl készítsen Házileltárt, mellyel szeretnénk
Önöknek segítséget nyújtani.

11
Vagyonvédelem:Gépjármûvédelem

„RIASZTÓ-
HELYZETK ÉP”

A na
A naponta elõforduló gépjármû feltörések és a
nagyvárosokra jellemzõ gépkocsi lopások tekintetében
továbbra is azt a fontos tényezõt kell figyelembe venni,
hogy a bûnelkövetõk ezen a területen tudnak a
legkönnyebb módszerrel a legnagyobb haszonhoz jutni,
ezért veszélyeztetettségük továbbra sem csökken. Az
elmúlt évtizedben a személygépkocsi-park szerkezete
kicserélõdött, értékük jelentõsen megnõtt. Jellemzõ, hogy
új áruk 2-3 millió forint között van, így a komplex
védelmük kialakítása az egyéni lehetõségekhez képest
nagyon fontos feladat.

Minél több védelmi berendezés óvja jármûvünket, annál


valószínûbb, hogy a tolvaj egy másik, könnyebben elköthetõ
autót választ ki magának. A leghatásosabb védelmet a
megfelelõ, többlépcsõs védõeszközök segítségével és a
megelõzõ taktikai szempontok betartásával mi magunk tudjuk
megteremteni.
Természetesen egyszerû lehet azt válaszolni, hogy a legújabb
10 milliós értéket képviselõ, korszerû biztonsági rendszerrel
felszerelt autókat is könnyedén eltulajdonítják, akkor hogyan
lehetnénk mi eredményesek az autótolvajok ellen. Sokan azt
hihetik, hogy a gyári riasztó, indításgátló megfejthetetlen „ugró
kódja” elég védelmet nyújt a lopás ellen, miközben a
szervezett autótolvaj bandák kiépített külföldi bûnözõi
kapcsolatokkal rendelkeznek és a védelmi rendszer mûködést,
hatástalanítását ismerik.
A jól kiválasztott kombinált és tudatosan felépített
(mechanikus+ elektronikus+egyéni rendszer) védekezési
eljárások együttes alkalmazásával megfelelõ biztonságban
érezhetjük gépjármûvünket.
Ezért vizsgáljuk meg milyen lehetõségek állnak a
rendelkezésre az egyszerû védõeljárásokon keresztül, a
mechanikus, elektronikus eszközökön át, a csúcstechnikát
képviselõ berendezésekig.
Egyszerû gyakor lati védõel járások, a lapve tõ
óvintézke dések
• Vizsgáljuk meg a gépkocsink motorháztetõ bowdenjének
elérhetõségét. Amennyiben az könnyen hozzáférhetõ ( a
lökhárító között benyúlva, vagy alulról meghúzva), azt
utólagosan felszerelt fémlap alá kell rejteni.
• A gépkocsi ajtózárak szinte mindegyike nyitható az ablak
és a gumiszigetelés közé becsúsztatható hajlított
fémlappal, vagy drótból készült kampóval. Az ilyen nyitási
módszer ellen csak úgy védekezhetünk, ha utólag
beszerelhetõ zárvédõ burkolattal fedjük le a komplett
zárrendszert.
• Központi zárral rendelkezõ típusok esetében elterjedt
lopási módszerként említhetõ, a tanksapka lefeszítése. Az
elvitt zárbetéthez kulcsot reszelnek, majd a másolt kulccsal
már könnyen elvihetõ az autó. Az ilyen esetek megelõzése
érdekében feltétlenül cseréljük le a tanksapkát, más
biztonsági záras típusra. (Költsége: 2.000-6.000 Ft)
• A lopási szándékot meghiusíthatja a gépkocsi
ablaküvegeinek szélébe
bemaratott kicsinyített forgalmi
rendszám, vagy alvázszám. A
megjelölt autóktól jobban
tartanak a tolvajok, mivel csak
az összes üveg cseréjével lehet
ismételten ”szalonképessé” tenni
a négykerekût. A felvitt
azonosító jelzés egyértelmûen
bizonyítja az eredeti
hovatartozást, megnehezíti a gépjármûvek
azonosságának megváltoztatását és ezzel a bûnüldözõ
szervek munkáját is segíti a keresett kocsi felkutatásában.
(Költsége:1000-2000 Ft/autó, az elkészítés idõtartama 6-
10 perc.)
• Egyre szélesebb körben terjed az UVSM elnevezésû, csak
Ultra Viola fényben olvasható jelölési módszer. Ennek
lényege, hogy az azonosításra alkalmas adatokat
(rendszám, alvázszám, motorszám, stb.) a kocsi húsz
pontjára ( a fényezés megsértése és az autó megbontása
nélkül) festékszórással viszik fel, amely a kocsi lakkozásán
áthatolva beépül a karosszéria elemek felületébe és
roncsolásmentesen nem távolítható el. A feliratok egy
része szabványosított helyre kerül, amit a hatóságok
könnyen ellenõrizhetnek, a többit a megrendelõ igénye
szerint helyezik el. A belsõ kárpit borításai is
megjelölhetõek, mindegy, hogy alapanyaguk textil, bõr,
mûanyag, vagy gumi.(Költsége 25-30.000 Ft, az elkészítés
idõtartama 2,5-3 óra)
• A betörésvédelmi és biztonsági fóliák alkalmasak a
vandalizmusból, bûnözésbõl adódó károk megelõzésére,
csökkentésére. A tolvajok kerülik az ilyen kocsikat, mert a
berobbantott üveget a fólia egyben tartja, annak
eltávolítása idõigényes mûvelet, és így a lebukás
kockázata is növekszik. ( A fólia ára: 5.000-8.000
Ft/négyzetméter. Kizárólag csak olyan fóliát szabad
megvásárolni amely rendelkezik a Közlekedési
Fõfelügyelet engedélyével)
• A benzin leszívásának megakadályozására használjunk
„rugós” benzinõrt, mely a leszívócsõ behelyezését gátolja
meg. A hagyományos biztonsági záras tanksapkák
alkalmazása a vandál módon dolgozó benzintolvajok ellen
nem véd kellõképpen, mivel azt egyszerûen lefeszítik. (Ár:
300-6000 Ft)
• Autórádiós-magnónk, egyéb hi-fi
eszközeink legyenek mobilak. Lehetõleg
lopásvédett készüléktípusokat
vásároljunk. (Legyen kihúzhatós, vagy
levehetõ elõlapos, kódkártyás
rendszerû)
• A gépjármû kerekek
ellopásának megakadályozására
szereljünk fel, autósboltokban,
szakmûhelyekben vásárolható
biztonsági kerékõrt. Különösen
ajánlott könnyûfém keréktárcsák
védelmére. (Ára: 4. 000-6. 000 Ft.)
• A vadveszélynek kitett területek
gyakori megközelítése esetén
szereljünk fel az autósboltokban
olcsón vásárolható riasztó síp-párt. A hangkeltõ sípokat a
gépkocsi menetszele szólaltatja meg és a létrejött emberi
fül számára nem hallható 16-20 KHz frekvenciájú
folyamatos ultrahangjelzések, elzavarják a közelben
található állatokat, így elkerülhetõ a vadállatok által okozott
baleset.
• Az autónk szervizelése esetén a védõberendezéseket
állítsuk tesztállásba. A mechanikus eszközözök kulcsait, a
riasztó távirányítóját lehetõség szerint ne hagyjuk az
indítókulcson, a kódokat ne mondjuk el senkinek.
• Az utastérben látható helyen
soha ne hagyjunk értéket.
Amennyiben mégis szükséges,
hogy iratot, pénzt, önvédelmi
fegyvert, stb. a kocsiban
átmenetileg tárolni kell, azt
mindenképpen biztonságos
autószéf-kazettába tegyük.
Lopás elleni m echanikai védões zközök

A lopás elleni biztonsági rendszerek alapja a mechanikai


védelem, amelynek az a feladata, hogy a bûncselekmény
elkövetésének idõigényét megnövelje.

Minden olyan intézkedés, amely a megszerzés idõtartamát


fokozza, elrettentõen hat, ezért a komplex védelmi rendszer
kialakításában fontos szerep jut a mechanikának. További
elõnye, hogy egyes típusoknak már a látványa is elrettentõleg
hat.
Használatuk mellõzésével azok kulcsait, a kocsin idegen által
végzendõ tevékenység (szervizelés, autóápolás, stb.) esetén
nem szükséges átadnunk, így azokról tudtunk nélkül másolat
nem készíthetõ. Hátrányuk, hogy minden alkalommal gondos
felhelyezési munkát igényelnek és menet közben megfelelõ
helyet kell találni tárolásukhoz.
A hatásosság, illetve hasznosság alapvetõ feltétele
ugyanakkor a következetes és rendszeres használat.

A vásárlás elõtt alapvetõ szempont, hogy olyan terméket


válasszunk, mely esetében a gyártó garantálja az eszköz öt
percen túli roncsolásos feltörés elleni védelmét. A
kereskedelemben kapható rendszerint olcsó és silány
termékek eltávolításához egy profi tolvajnak 10-15
másodpercnyi idõ is elegendõnek bizonyul, ezért hosszútávon
mindenképpen a korszerûbb eszköz a kifizetõdõ.

Ezt bizonyítja az angol What Car címû autós újság által


végzett teszt sorozat, mely az alábbi eredménnyel zárult:
A lopás elleni mechanikus
védõeszközök közül részletesebben csak azokat a típusokat
említjük amelyek a legnagyobb biztonságot nyújtják és
nemzetközi minõsítéssel is rendelkeznek.

AUT OLOK 2000 kormán yz ár


A nagy törés ellenáláású acélból készült angol termék
kiváló teszt eredményekkel rendelkezik. A speciálisan
kialakított kormánybilincsnek már a látványa is elrettentõ
és igen hatékonyan véd. Bármely autótípus volánjára pár
másodperc alatt felszerelhetõ. A kormányfelület nagy
részét lefedi, ezért a kormányív kivágásával sem
távolítható el. Ellenáll
ütésnek, fúrásnak,
fûrészelésnek és
feszítésnek.
Kialakításánál fogva
nemcsak a gépjármû,
hanem a légzsák
ellopását is gátolja.
Speciális kulccsal 10 millió zárkombinációval készül. ( Ára
20-24.000 Ft. )
AUT OLOK PROT ECTOR se be sségv áltó és kéz ifékz ár
Nyolc zárócsapos kulccsal, 10.000 zárkombinációval
készül. Könnyû kezelhetõsége, megbízhatósága és
kedvezõ ára miatt igen
közkedvelt. Méretei
változtathatók, így
valamennyi padlóváltós
gépkocsi típusnál
alkalmazható. ( Ára: 10-
12.000 Ft)

BULLDOG autóke rék bilincs


A robosztusabb felépítésû kerékbilincsek idõigényesebbé
tehetik a jármû tréleres
elszállítását. A kerékbilinccsel
rögzített kerék kiszabadítása
rendkívül fáradságos munka
és látványuk egyúttal
elriasztólag is hat. A
kerékbilincs használata a
kézkoszoló, idõrabló felrakás
miatt a jármûvükkel sokat
közlekedõk számára nem
elõnyös, viszont a szabadban
parkoló jármûveknél hatásosan egészítheti ki az
indításgátló, riasztós védelmet.
NE FELEDJÜK…….EZEKET AZ ESZKÖZÖKET CSAK
EGYSZER KELL M EGVÁSÁROLNUNK, M IVEL
AUT ÓCSERE ESETÉN AZ ÚJ GÉPKOCSINKAT IS
HAT ÁSOSAN VÉDHET JÜK VELÜK.

CONST RUCT sebe sségv áltóz ár


Jelenleg a legnagyobb biztonságot a karosszériához fixen
rögzített mechanikus védõeszközök nyújtják. Ilyen az
említett Construct biztonsági berendezés is, mely zárt
állapotában az autó sebességváltó rudazatát rögzíti. A
padlózat alá beépítve szinte hozzáférhetetlen, és a
beszerelést követõen megbonthatatlan, hagyományos
szerszámokkal rongálhatatlan. A beszerelés önbiztosító
fejû csavarokkal történik, melyeket csak fúrással,
marással lehet megbontani, illetve eltávolítani.

A berendezés a zárszerkezettel együtt teljes mértékben


egyenértékû a biztonsági széfek minõsítésével.
Gyakorlatilag az összes gépjármûtípusba beszerelhetõ,
ami speciális erre szakosodott mûhelyekben, történik.
( Ára: 45-60.000 Ft/kocsi)
T IT ÁN-DIPOL se be sségv áltóz ár
Kialakításánál fogva hasonló felépítésû a Construct
sebességváltó zárhoz. Igen elõnyös tulajdonsága a
terméknek, hogy a zárszerkezettel egybeépített zárócsap
kivételével megelõzhetõ a kulcsmásolás. A berendezés
beszerelése oldhatatlan kötésû elemekkel történik. (Ára:
33-36.000 Ft/kocsi)

Lopás ellen i motor –in dítás gát lók

A jármûvek megvédéséért folytatott harc újabb eszközeiként


jelentek meg az elektronikus indításgátló ( immobiliserek),
melyek feladata, hogy illetéktelen személyek a gépkocsi
motorját ne tudják beindítani (pld. a gyújtáskapcsoló
vezetékeinek összeérintésével).
Mûködésük lényege, hogy rendszerint a gyújtás, az
üzemanyag ellátás, és az indítómotor elektromos rendszerét
blokkolják.

A jelenleg forgalmazott legújabb gépkocsitípusok többségénél


az immobiliser már szériatartozék. Utólagos beszerelés esetén
lehetõleg a legkorszerûbb ugrókódos( automatikusan változó),
rablásgátló típust válasszuk. Ennél a típusnál eltulajdonítás
esetén a motor beindul ugyan, de rövid idõn belül leáll (pld.
mobiltelefonon történõ kódolt jelre, póttávirányítóval, stb.). A
jelenleg forgalomban lévõ nyugati kocsik többségénél hátrányt
jelent, hogy a profi tolvajok a gyári kódrendszert megfejtik és
így védtelenné válik eltulajdonítás ellen.

Ezért feltétlenül szereljünk be testreszabott egyéni


indításgátlót is ( pld. a gyári kezelõszervek adott sorrendben
való mûködtetése, vagy titkos, megfelelõen elrejtett kapcsoló
alkalmazása).
A különálló rendszerek alkalmazása nehezíti a tolvajok dolgát.
Ez azért is szükséges, mert a gyári indításgátlók sem
sebezhetetlenek.

A régebbi típusok egy részénél a gyújtáskapcsolóra, illetve a


hálózatra adott nagyfeszültséggel annak kódrendszere
megbénítható. Ezt követõen kód nélkül egy jó gyújtáskulccsal
vagy a vezetékek megfelelõ átkötésével már indítható is a
gépkocsi motorja. A manapság beszerelt indításgátlók
nagyfeszültséggel nem sokkolhatók, ettõl legfeljebb a belsõ
elektronika megy tönkre és már a tulajdonos sem fogja tudni
elindítani gépjármûvét. Ezért egyszerûbb az indítástiltási
pontokat megfejteni, ami kb. 3-6 óra idõtartamot jelent.

Egyszerûbb típusoknál, valamint hanyag szerelés esetén


elegendõ tápfeszültséget levenni és máris kiiktatták a védelmi
elektronikát.

Már a többszörös kódkérdezéssel rendelkezõ ugrókódos


rendszerek is hatástalaníthatók. A kód megfejtéséhez egy
megfelelõ programmal és számítógéppel ( lap-toppal) a több
millió kódvariáció átfuttatásához mintegy 2-6 óra elegendõ.

Van más módja is a kódok megszerzésének. A gyári


indításgátlók kódkulcsa jeladóval együtt kb. 10.000 Ft.
összegû befektetéssel lemásolható. A szakszervizekben
használt kézi számítógéppel viszonylag gyorsan átírható a
motor elektronika zárókódja és már csak egy a típushoz
tartozó jeladós „szûz kulcs” szükséges hozzá, ami a
márkaszervizben dolgozó „beépített emberen” keresztül
megszerezhetõ.
EZÉRT IS SZÜKSÉGES A T ÖBBLÉPCSÕS ÉS CSAK
ÁLT ALUNK ISM ERT HAT ÁST AL ANÍT ÁSI MÓDSZEREK
ALK ALM AZÁSA.

Lopás ellen i r iasztóberende zések

Mivel a gépkocsik jelentõs hányada többnyire, vagy idõrõl-


idõre a bárki által hozzáférhetõ csillaggarázsban kénytelen
parkolni, kézenfekvõnek látszik az a biztonsági megoldás,
hogy bármilyen illetéktelen beavatkozási kísérlet esetén
feltûnõ riasztási jelzés hívja fel a tulajdonos figyelmét is az
autót fenyegetõ bajra. Mivel a riasztók csak jelzik a tett
elkövetését, ezért további védelemrõl is gondoskodni kell.

Az átlag autósok számára az alkalmi tolvajok ellen a


leghatásosabb védelmet egy jó minõségû, tudásszintben
középkategóriájú, nem régen gyártott riasztó, valamint az
autógyártól független indításgátló és egy mechanikus
védõeszköz együttes használata biztosíthatja.

A kereskedelemben kapható legtöbb típus megfelel az


alapvetõ védelmi követelményeknek, azonban lehetõség
szerint csak MABISZ által minõsített típust vásároljunk.
Pozitív szempont lehet továbbá, ha a készülékrõl külföldi
minõsítési igazolásokat is fel tud mutatni a forgalmazó, illetve
a beszerelést végzõ cég.

Alkalmazható új típusként a korszerû személyhívós riasztási


módszert tudjuk javasolni. Az ilyen riasztó a tolvaj számára
teljesen észrevétlenül mûködik és hangos szirénázás helyett a
tulajdonos zsebében lévõ személyi hívón vagy rádiótelefonon
jelez.
A szaknyelven „pager”-nek (adó-vevõ kapcsolat) nevezett
rádiórendszer, egy a gépjármûben elhelyezett rádióadóból és
a zsebben hordozható rádióvevõbõl áll. Riasztáskor az adó
kódolt vészjeleket sugároz, ami rádióhullámok útján jut el a
hatótávolságon belül (max. 1-2 km) lévõ tulajdonoshoz, vagy
más megbízott vevõkezelõhöz. A tolvaj miközben gyanútlanul
„tevékenykedik” úgynevezett csendes riasztás módszerével a
tulajdonos a veszélyrõl értesítést is kap és azonnalos
intézkedést tud kezdeményezni ( Ára: kb. 22-33.000 Ft)

Csúcstechnikát képv iselõ me gta lálást és õr zést


segítõ rends zerek .

Fontos elõrelépést jelentenek azok az újabban bevezetésre


került technikai rendszerek, melyek nem a gépkocsi körüli
helyszíni riasztásra helyezik a hangsúlyt, hanem a bûntettesek
számára észrevehetetlen módon hívják fel az illetékesek
figyelmét (rendõrség, tûzoltóság, biztonsági szolgálatok, stb) a
készülõ vagy a már megtörtént bûncselekmény elkövetésére.

Teljesen új lehetõséget nyújtanak a rádiókapcsolat vagy


mûholdkapcsolat felhasználásával a gépjármû tartózkodási
helyének megállapítására, a motor mûködésének letiltására.
Amikor a gépjármûvet már eltulajdonították a legfontosabb
teendõ a mielõbbi megtalálás.

Ezen az elven mûködõ védelmi rendszerek már hazánkban is


üzemelnek és hatékonyságukat a gyakorlatban is
bizonyították.
CAM ÉLEON 2001, gépjárm û-felderítõ és elfogó rendszerek

A védendõ jármûbe egy kis méretû rádiófrekvenciás adó-


vevõt építenek be ami a jármû illegális használata esetén
aktivizálódik, és vészjelzéseket sugároz. Ezek a
riasztójelzések az erre a célra készített, speciális
elfogóhálózattal érzékelhetõk. Ilyen elfogó hálózati
készülékek mobil egységként a rendõr-járõr gépkocsikba,
taxikba, gépjármûvezetést oktató autókba kerültek
telepítésre. Automatikus motorleállító egységként a védelmi
rendszer Budapest és 65 város körül, illetve valamennyi
határátkelõhelyen mûködik.

Illegális használat esetén ha az autót megállítják vagy


bekerül valamelyik automata megállító egység
hatókörzetébe, akkor a kocsi elakdásjelzõje villogni kezd,
és egyidejûleg értesíti a kocsiban ülõket a motor rövid idõn
belül történõ leállásáról.
( Ára kb. 23.000 Ft. készülékár + 5-10.000 Ft beszerelési
költség +6.300 Ft éves tagdíj )

M OBI-SEC GM S-2000 mobil telefonos biztonsági rendszer


A jármûben elrejtett mobiltelefon segítségével bármely
illetéktelen tevékenység esetén azonnal GSM táviratot,
majd telefonértesítést küld tulajdonosának ( szelektáltan a
feltörési módokról vagy az elszállítási eseményrõl).

További pozitívuma, hogy meggátolja a motorbeindítást, a


jármû erõszakos eltulajdonítása esetén a mobiltelefonon
leadott kódsorozattal a motor leállítható. Használata
elsõsorban a nagyobb értékû gépkocsik tehetõsebb
tulajdonosainak jelent megfizethetõ védelmet. ( Ára: 120-
130.000 Ft)
GPS m ûhold navigációs rendszerek
A nagy értékû gépjármûvek védelmére a gyárilag beépített
védelmi eljárások mind kevésbé megfelelõek, és trélerrel
történõ elszállításuk kivédésére gyakorlatilag alkalmatlanok.
A minden eddiginél hatásosabb védelem kialakítását a
mûholdak tették lehetõvé. A védelmi rendszer részét
képezi a helymeghatározó mûholdak jeleit fogó GPS
vevõkészülék, egy teljes védelmet szolgáló ütközés és
emelésérzékelõvel ellátott indításgátlós csúcsriasztó,
kommunikációs eszközként egy speciális mobiltelefon,
továbbá mindezek összefoglalójaként egy fedélzeti
számítógép.

A GPS rendszernek köszönhetõen az autó földrajzi


helyzete 10 méteres pontossággal meghatározható, míg a
kommunikációs rendszer folyamatosan hírt ad az autót ért
bármilyen illetéktelen beavatkozásról ( illetéktelen
ajtónyitás, keréklopás, trélerrel történõ szállítás, stb.). A
jármûbe telepített mikrokamera és mikrofon segítségével
hang és videokép is továbbítható a diszpécserközpontba,
így az utastérben zajló események is rögzíthetõk
bûncselekmény elkövetése esetén.
A rendszerhez tartozó jármûvek nonstop 24 órás, az év
minden napjára kiterjedõ felügyelete érvényes Európa
országaira is.
( Költségek az igénybevett szolgáltatásoktól függõen: 200-
350.000 Ft/ beépítés + 5-20.000 Ft. havi díj.)

Az elõzõekben említett és részleteiben leírt védelmi


megoldások, technikai módszerek közös jellemzõje, hogy
kisebb-nagyobb mértékû anyagi ráfordítást igényelnek.
Természetes, hogy ilyen nagyságú befektetésekre nem
mindenki képes, ezért az esti leálláskor a következõ
kényelmetlen, de szükségszerû gyakorlati alkalmazásokkal is
meggátolhatjuk a motor beindítását.
+húzzuk ki a gyújtótranszformátor és a gyújtáselosztó között
lévõ nagyfeszültségû kábelt, vagy vegyük le a
gyújtáselosztó fedelet és vigyük magunkkal ( katalizátorral
szerelt típusok esetében kerülendõ, mûszaki
meghibásodást okozhat)
+a régebbi típusoknál a könnyen eltávolítható akkumulátor
kábelt vagy magát az akkumulátort vigyük fel lakásunkba,
a gyújtótranszformátor 1-es pontját testeljük le egy nem
feltûnõ áthidaló-zsinórral (csak hagyományos gyújtás
esetén alkalmazható)
+az elektronikus gyújtásnál a vezérlõegység + 15-ös
tápfeszültség csatlakozóját húzzuk le, és úgy tegyük
vissza, hogy észrevehetetlen legyen.
+szakítsuk meg az elektromos AC pumpához menõ vezetéket
(iktassunk be a vezetékbe egy dugaszolható csatlakozót)
+jól megzavarható a motor mûködéséhez nélkülözhetetlen
villamos rendszer az egyes biztosítékok átmenetileg
hibásra történõ kicserélésével
Kulcs a biztonsághoz
__________________________________________________________

“ A rosszban csak utána hisz az ember “


/ Sartre/
II.
GÉPJÁRMÛVEINK VÉDELMÉRÕL

Védje gépjármûvét az autótolvajok


ellen!
Az autósok többségénél gondot okoz,
hogy miképpen védjék gépkocsijaikat
az autótolvajok ellen.
Kérdésként merül fel, hogy melyek
azok az eljárások, eszközök és
berendezések, amik a
legalkalmasabbak a gépjármûvek
lopás és fosztogatás elleni védelmére
és mi az, amit az autóriasztókról tudni
kell.
A gépjármûvédelem kérdéskörét már a gépkocsi vásárlásakor
célszerû tárgyalni, mivel a használt autók vásárlása "népszerû
hazárdjáték" lehet, kellõ szakértelem nélkül. Elõfordulhat,
hogy jóval a vásárlás lebonyolítása után tudjuk csak meg,
hogy például nem stimmel az alváz, vagy a motorszám,
„megfiatalították az autót”, vagyis átütötték a gyártási évet, de
beszélhetnénk a mûszaki érvényességi címke vagy a forgalmi
engedély hamisításáról, fiktív, nem létezõ, "ál" eladókról és
cégekrõl.

Egy gépkocsivásárlónak napjainkban - ha nem szakértõ -


rendkívül körültekintéssel kell az adásvételt lebonyolítania.

E módszertani füzet összeállításával szeretnénk Önnek


segítséget nyújtani, ill olyan tájékoztatást adni, amely
Kulcs a biztonsághoz
_____________________________________________________________

eredményesen hozzásegíthet mindenkit a gépjármûvásárlás,


valamint a már tulajdonunkban lévõ személygépkocsi
hatékony megvédése érdekében.

Hogyan vásároljunk meg egy autót?


A vásárlásra készüljön fel
és ha kiválasztotta a
gépkocsit tanulmányozza
az adott típusra vonatkozó
katalógust, illetve
beszéljen olyan
szakemberrel, aki az adott
autót jól ismeri ( hol
található a gk. alváz- és
motorszáma, melyek a
jellegzetességei stb.). Csak
az igazolt tulajdonostól
szabad vásárolni és
óvakodni kell a
közvetítõktõl, ill. a
megbízásból eladóktól. A gépkocsi okmányait mindig
alaposan vesse össze a jármûvön található adatokkal.
A gépkocsi átvétele elõtt a vásárlás során célszerû magával
vinni egy szakembert, aki segít a adatok ellenõrzésében.
Vásárláskor ne legyen túlságosan jóhiszemû és udvarias.
Legyen meg Önben az "egészséges bizalmatlanság" és
bármilyen kétsége merül fel, kérjen tanácsot.
A vásárlást ne kapkodja el ! Az autó "megvárja" Önt, ha
az eladó is komolyan gondolja.
A személygépkocsi vásárlásakor gyanús körülmény :
• ha az alvázszám nem egyezik meg a forgalmi engedélyben
rögzített adatokkal,
• ha az indítókulcs nem eredeti, hanem másolat,
• ha az eredeti kulcs nem nyit az autón minden zárat,

2
Kulcs a biztonsághoz
_____________________________________________________________

• ha az ablakon, vagy ajtókereteken, ill. az ajtó


zárszerkezetén rongálási nyomok találhatók, a
csomagtartó vagy ajtózár hiányzik,
• ha a tanksapka zárját kicserélték, a zár hiányzik, vagy
rongálási nyomokat mutat,
• ha az autó ajtajának lemezén, a zár környékén fúrási
nyomokat lehet felismerni,
• ha a gyújtáskapcsoló vagy ajtózár csak lazán van
behelyezve, esetleg mozog,
• ha az autó kormánya törött, vagy rongált,
• ha a gépjármûre felszerelt rendszámtáblán feltûnõen sok
fúrási nyom található,
• ha a gépjármû okmányain hamisítási nyomok fedezhetõk
fel.
A gépkocsi kulcs ellenõrzése:
Nagyon fontos, hogy a gépjármû vásárlása elõtt, vizsgáljuk
meg az autó kulcsait, tekintettel arra, hogy a leggyakoribb
elkövetési módszer a reszelt kulccsal történõ lopás.
Ha gyári kulcsot az eladó nem tud mutatni, tüzetesebben
nézzük át az autót és tekintsük ezt gyanús körülménynek.
A gyári kulcsoknál azt kell tudni, hogy a mûanyag részére,
vagy a fémszárra beütik a gyártó cég nevét, vagy címét.
Például a Mercedes "csillag" a kulcs oldalán, az Opel "villám",
a VW, vagy Audi nevek a kulcs mûanyag fején találhatók.
Ha semmiféle jelzés nincs a kulcson, akkor másolt kulcsról
van szó. A másolt kulcs vonatkozásában magyarázatot kell
kérni az eladótól.
A másolt kulcsot célszerû a gépkocsi valamennyi zárjában
kipróbálni, hogy azok mindegyikét mûködteti-e. Ez azért
szükséges, mert a zár alapján való kulcskészítések esetén
többször elõfordul, hogy az így készült kulcs a gépkocsi
zárszerkezeteinek nem mindegyikét mûködteti.

3
Kulcs a biztonsághoz
_____________________________________________________________

A rendszámtábla ellenõrzése:

A lopott gépjármûveket gyakran más rendszámtáblával látják


el. Célszerû megvizsgálni adott esetben, hogy az elõzõ
rendszám porlenyomata fellelhetõ-e. Az esetleges betû, vagy
számlenyomatokból következtetni lehet az eredeti rendszámra.
Ezen kívül a gépjármûvön és a rendszámtáblán lévõ
szennylenyomatok egy nem sokkal korábban végrehajtott
rendszámtábla - cserére engednek következtetni.
Például a csavaroknál rozsdafolyásos rendszámtábla fényes
csavarokkal van felfogatva, esetleg több fúrási nyom látható a
rendszámtáblán, ami annak többszöri alkalmazására utal.

Betörési nyomok és jegyek:

A gépjármû átvizsgálásakor célszerû tüzetesebben megnézni


az ajtókat, illetve a zárakat, hogy betörési nyomok
észlelhetõek-e. Ahhoz, hogy kulcsmásolatokat tudjanak
készíteni a zárról a gépjármûvet valamilyen szerszámmal fel
kell nyitni és egy zárat kiszerelni, ha nem a tanksapka
kifeszítését alkalmazzák.
Gyakori elkövetési módszer, - tudva azt, hogy a gépkocsi
összes zárja egy kulccsal nyitható - hogy a gépkocsi
tanksapkáját feszítik ki, majd ehhez a zárhoz reszelnek
kulcsot, amivel az autót ellopják.
Ennek során gyakran sérülések keletkeznek az ablaküvegen,
az ajtókereten, tömítéseken, ajtózárakon. Ezeket a
rongálásokat nem egyszer csak beható vizsgálatok során lehet
felismerni. Néhány gépjármû típust az ún. "zárhúzóval"
nyitnak ki. Ennek során egy dugóhúzóhoz hasonló szerkezettel
az ajtózárat kihúzzák és ez alapján elkészítik a kulcsmásolatot.
E mûvelet során a zár környékén egy kör alakú sérülés
keletkezhet, de elõfordulhat, hogy a zárat nem megfelelõen
rögzítve helyezik vissza a helyére és mozog. Általában a jobb
oldali zárbetétet húzzák ki.

4
Kulcs a biztonsághoz
_____________________________________________________________

A forgalmi engedély ellenõrzése:

Az elsõ oldal a személyi lap, melyen a tulajdonos adatai


vannak. Ebbõl kiderül, hogy magánszemélyrõl, vagy jogi
személyrõl, azaz cégrõl van szó. A tulajdonosok számát is
elárulja ez a lap. Ennek a lapnak a belsõ oldalára kerülnek a
hivatalos feljegyzések, melyek megkönnyítik a személyi
azonosítást. A tulajdonos anyja neve, születési helye,
magánjogi korlátozások, mint például lízing esetén a lízingelõ
cég eladási korlátozása a lízing lejártáig.
A forgalmi engedély személyi lapjából kétféle van
forgalomban:
• Magyar Népköztársaság és
• Magyar Köztársaság feliratú.
A forgalmi engedély másik lapja a törzslap, amely a
gépjármûre vonatkozó adatokat tartalmazza.
Ezen a lapon található a nyomtatott sorozatszám is, melyet a
személyi lapra kézzel vezetnek fel. A mindkét lapon lévõ
sorozatszámot hasonlítsuk össze, melynek egyezniük kell.
A közeljövõben várhatóan bevezetésre kerül a gépjármû
törzslap, mely nélkül tulajdon átruházás nem történhet.
Az új, jelenleg használatos állandó forgalmi engedély 1982.
januárjától van forgalomban, mûanyag tokban két egymástól
elválasztott papír lap, melyet "D", "E", "F", "G", "H"
sorozatjellel és hat számmal láttak el.
A személyi lap adatait a használt kocsi vásárlásakor
egyeztetni kell az eladó személyi igazolványának adataival,
így kiderülhet az esetleges csalás.
Több tulajdonos esetén a személyi lap valamennyi adatait
tartalmazza. Az adatokból az is kiderül, ha más a tulajdonos és
más az üzembentartó.

Ezt követõen a forgalmi engedély törzslapján található alváz-


és motorszámot kell összehasonlítani a gépkocsin található
adatokkal.

5
Kulcs a biztonsághoz
_____________________________________________________________

A motor- és alvázszámot csíkozott sorokra írták, hogy a


hamisítás észrevehetõ legyen.

Személygépkocsi alvázszáma

Az alvázszámot - a nemzetközi ISO szabvány szerint - egy 17


karakterû betû- és számkombináció tartalmazza. Az elsõ 3 az
alvázszám 1., 2., 3., tagja az úgynevezett WMI kód, azaz a
gyártó ország kódja.
Például ZAR- Alfa Rómeó, JDA- Daihatsu, WFO- európai
német Ford, ZFA- Fiat, VFI-Renault, VF3- Peugeot, VF7-
Citroen, JMZ- Mazda, JHM-Honda, WAU-Audi, UU1- Dacia,
KLA- Daewoo, KHM- Hyunday, XTA- Lada, WDB-
Mercedes Benz, JMB- Mitsubishi, XTB- Moszkvics, Aleko,
JN1- Nissan, Japan, WOL-Opel VSS- Seat, TMB-Skoda, JSA-
Suzuki, Japán, JT1- Toyota,WVW-Volkswagen stb.
A következõ 6 szám- és betûkombináció a gyári leírási kód.
Ezek tartalmazzák a karosszéria kivitelt, a motort, a
sebességváltót, stb., a jármûre jellemzõ mûszaki adatokat.
Az utolsó nyolc számjegy a sorozatszám, azaz az elõbb
ismertetett márkájú és kivitelû kocsiból hányadik legyártott

6
Kulcs a biztonsághoz
_____________________________________________________________

darab. Ez a kocsi egyedi száma, ami a többitõl


megkülönbözteti. Az autók ilyen adatait az évente megjelenõ
személygépkocsi alvázszám ismertetõ katalógus részletesen
leírja, ennek segítségével elemezhetõ a gépkocsi minden adata,
a gyártási évtõl a motor hengerûrtartalmáig.
Példaként vizsgáljunk meg egy teljes gk. alvázszámot:
VF1BA0F05SD06621
VF1: Renault
BA0: Megane Típus
F: A motor 1,6 literes katalizátoros befecskendezõs
0: kivitel 0 alap
5: 5 fokozatú váltómû
S: Gyártási év kódja
D: Gyártóüzem Douai
096321: sorozatszáma a gyártásban
A motorszámok ugyanilyen felépítésûek, leírják a
motorblokk típusát, mûködési elvét (dízel, Ottó), az
üzemanyagégetés elvét (porlasztós, befecskendezõs), utal a
szám a hengerûrtartalomra. Tehát ha vásárláskor a
motorszámmal, alvázszámmal manipulálnak, az a megfelelõ
márka-szervíz segítségével könnyen kideríthetõ.Ha
leellenõriztük az összes adatot, a motor- és alvázszámot
összehasonlítottuk és minden rendben volt, ekkor következik a
legnehezebb feladat, az okmányhamisítások felismerése.
Természetesen a profi hamisítók "termékeit" szakértõ is
gondos vizsgálat alapján tudja kiértékelni, azonban a durva
kaparások, törlések, más tintával történõ beírást gondosabb
szemrevételezéssel mi is kiszûrhetjük.
Másik fontos dolog, ha az okmánypapírt ultraviola fényben
vizsgáljuk meg az nem lumineszkál, hanem sötét marad.
Jellemzõ, hogy a hamis okmányok elõállítói általában nem
tudnak okmánypapírhoz jutni, ezért közönséges fehér papírra
készítik az okmányokat. Az ilyen papír UV fényben erõsen
világít.

7
Kulcs a biztonsághoz
_____________________________________________________________

Hogyan tartsunk meg egy autót?

Annak ellenére, hogy a rendõrség évrõl évre eredményesebb a


gépkocsilopások, feltörések, illetve bûnözõi csoportok
felderítésében, tovább nõ - méghozzá jelentõsen -
gépkocsijaink veszélyeztetettsége.

Nemzetközi autócsempész útvonalak

Európában a gépkocsilopások terén Anglia a listavezetõ,


ahol minden százezer lakosra 1034 gépjármûlopás és önkényes
elvétel jut. Bûnügyi statisztika szerinti sorrendet vizsgálva
Angliát Svédország, Franciaország és Németország követi a
gépjármûlopások terén.
Ebben a felsorolásban Magyarország a 18-20. helyen áll, ami
százezer lakosra vetítve 167 gépjármûlopást és önkényes
elvételt jelent.
A gépkocsilopások közel 80 %-át Budapesten követik el,
mivel itt található a legtöbb közterületen parkoló autó, s ez
tipikusan közterületi bûncselekmény.

8
Kulcs a biztonsághoz
_____________________________________________________________

Az lenne a legjobb, ha mindenkinek telne a legdrágább


riasztók valamelyikére, az autó nem maradna õrizetlenül és ha
megszûnne a közterületi parkolás, mert akkor nehezebbé válna
a tolvajok dolga. Ám ez csak ábránd, így maradnak a száraz és
sokatmondó statisztikai adatok. Tavaly összesen 16.178
személygépkocsit loptak el az országban, melynek kevesebb
mint 15 %-át sikerült csak megtalálni.
Megyénk területén közel állandó ezen jellegû
bûncselekmények elkövetése, 1996-ban összesen 188 db autót
tulajdonítottak el, túlnyomórészt Miskolcon.
Az autótolvajlás mostanára jól szervezett iparág, amelyben
a "szakemberek" más-más területre specializálódtak.
Egyesek a lopott autókat külföldre csempészik, mások itthon
helyezik azokat újból üzembe, és vannak, akik lopott autókba
totálkáros autók adatait építik be.
A legnagyobb veszélyben mindig a legdivatosabb
gépjármûvek vannak, mivel a piaci igények meghatározzák a
tolvajok mûködését.
Arra nincs hivatalos adat, hogy az ellopott autók közül
mennyi marad Magyarországon és mennyi kerül külföldre.
Becslések szerint az autólopások kb. 30 %-a biztosítási csalás,
30-35 %-át kicsempészik az országból, fõként a volt
Szovjetunió tagállamaiba, a volt Jugoszlávia területére, de már
Ázsiában, vagy az arab országokban is találnak rájuk vevõt.
25-30% a számlás forgalomba helyezés, amikor azt hamis
vámpapírokkal legalizálják, és 10%-ban az autó alkatrészként
szolgál tovább.
A tavalyi toplista érdekes képet mutat. Vezet a Lada,
melyekbõl több mint kétezer darab esett a tolvajok prédájául.
Második helyen áll a Volkswagen, bronzérmes a Mercedes.
Ezeket követik sorrendben az Opelek, BMW-k, a Fordok, a
Trabantok, a Fiatok és õket követik az Audik.
A lista végén a Suzuki áll, ezekbõl tavaly több mint
négyszázat tulajdonítottak el.

9
Kulcs a biztonsághoz
_____________________________________________________________

Melyek a védelem lehetõségei ?

Az köztudott, hogy a gépjármûvek kifosztásának, ellopásának


megakadályozására tökéletes módszer nincs.
Sok ötletes szerkezet és berendezés létezik, melyek
megnehezítik, meghosszabbítják a jármûbe való behatolást,
visszariasztják a tolvajokat, vagy
Megteremtik a tettenérés lehetõségét. Elméletileg sokféle
eljárás, eszköz és berendezés létezik.
Egyfajta védelmi rendszer nem képes olyan fokú biztonságot
nyújtani, amelyre kizárólagosan támaszkodhatunk.

Elõször a mechanikai védelem feltételeit kell


megteremtenünk, ugyanis az elektronikus autóõrzõ
riasztóberendezések nem képesek meggátolni a feltörést, vagy
a kifosztást, csak jelezni tudják a nem kívánatos tett
elkövetését.
A jól megválasztott mechanikai eszközök alkalmazása
hatékony módszer lehet a megelõzésben, mivel minden olyan
módszer jó, ami nehezíti a tolvajok munkáját. Így nem lehet
felesleges még a legegyszerûbb kormánykerékre szerelt
úgynevezett esernyõnyél sem. Az ilyen mechanikai zárakkal
felszerelt autó nyitásához, elindításához ugyanis eszközök
kellenek, a tolvajok pedig nem szeretnek nagy csomagokkal
járni.

10
Kulcs a biztonsághoz
_____________________________________________________________

A korszerû mechanikai eszközök közé tartoznak a különféle


kormány-, pedál- és sebváltózárak, melyek alkalmazásával
nagyfokú biztonságot érhetünk el.
A kiépített mechanikai
védelem után szükséges
a gépkocsi elektronikai
védelmi rendszerét
megvalósítani.
Természetesen a védelem
fokának gátat szabnak a
viszonylag magas
költségek, de az lenne az
optimális, ha minden
tulajdonos a legújabb riasztót tudná autójába beszereltetni.
A gyártó cégek és a tolvajok ugyanis állandó versenyben
állnak. Az új rendszerek megjelenését követõen igyekeznek a
bûnözõi csoportok megfejteni a technikailag újnak számító
autóriasztók mûködését, amihez idõre van szükség.
A leginkább elterjedt rendszer - gyártótól függetlenül -
mindig azonos kódsorozatot bocsájt ki, amelyet a vevõ
érzékel, majd a kódsorozathoz tartozó parancsot teljesíti (
kikapcsol, ajtót nyit, stb.).
Ezt használják ki egyes bûnözõi körök és olyan elektronikus
berendezést építenek ki, mely alkalmas az ilyen egységes
kódsorozatot kibocsátó gépjármû- és lakásriasztók, valamint
egyéb rádiófrekvenciás távszabályzóval mûködtethetõ
eszközök illegális vezérlésére. Ezért fontos, hogy a
legkorszerûbb autóriasztó típus közül válasszunk (pld.
ugrókódos riasztócsaládok ).
A legnehezebben az immobilizerrel felszerelt autók lophatók
el. Az elektronikus indításgátló (immobilizer) a gépkocsi-
eltulajdonítás megakadályozásának egyik leghatékonyabb
módszere. A gyárilag beszerelt, illetve utólag szakszerûen
beépített készülékek gyakorlatilag nem hatástalaníthatók,

11
Kulcs a biztonsághoz
_____________________________________________________________

mivel az ajtók bezárásakor automatikusan mûködésbe lépnek


és "elrontanak", pontosabban átmenetileg üzemen kívül
helyeznek- több, a motor folyamatos mûködése szempontjából
nélkülözhetetlen alkatrészt, vagy részegységet (indítómotor ,
gyújtás, motorvezérlés és üzemanyagellátó rendszer stb.).
A vagyonvédelem másik megelõzõ hatású eszközcsoportja a
különbözõ figyelemfelhívó és azonosító jelzések alkalmazása.
A tolvajbandák az ellopott autókat átfestik, az alváz- és
motorszámot átütik, a gépkocsit más rendszámmal adják
tovább. A lopási szándék megelõzésére szolgál a gépkocsi
ablaküvegeinek szélébe (mechanikai eljárással) begravírozott,
kicsinyített méretû rendszám, mely bizonyító erejû azonosító
jelzésként szolgál. Az ilyen "tetovált" gépkocsit, melynek
ablakaiba eltávolíthatatlanul beírták a valódi rendszámot
könnyû azonosítani és nem érdemes hamis rendszámmal újból
forgalomba hozni.

Üvegfelületek gravírozása

Ehhez hasonló módszer az UVSM ( Ultra Viola Safe Mark ),


mikor speciális, szabad szemmel láthatatlan festékkel írják fel
a gépkocsi karosszériájára, belsõ kárpitra, mûanyag
tartozékokra, titkos helyekre az azonosítási jeleket (rendszám,
motorszám), ami ultraviola fény hatására lesz látható. Ez a
festékréteg eltávolíthatatlan és az esetleges szétbontást
követõen is azonosítást tesz lehetõvé.

12
Kulcs a biztonsághoz
_____________________________________________________________

Nem szabad elfelejteni, hogy ezek a lehetõségek a jármû


eltulajdonítását akadályozhatják meg, de az autókifosztás ellen
nem védenek. Sokan nagy értéket tartanak az autójukban. Nem
egy esetben a tulajdonos szinte "páncélszekrénynek" használja
kocsiját. Pénzt, különbözõ értékes tárgyakat, táskát tárol
benne, könnyû zsákmányként a betörõknek.

Egy tárgy kilopására ablak betöréssel 5 másodperc is elég


lehet, így a riasztó is hatástalan. Csak egy megoldás létezik:
Látható helyen ne hagyjunk semmit a kocsiban !

Következésképpen megállapítható, ne sajnáljuk pénzünket


biztonsági berendezésre. Ezek nem kerülnek annyiba, mint
amennyi kárt egy-egy kocsi megrongálása okozhat, arról
nem is beszélve, hogy esetleg soha nem látjuk viszont
keserves munkával megszerzett gépkocsinkat. A fent leírt
tények reméljük ráirányítják a figyelmet a tulajdonosok egyéni
gondosságának fontosságára is.

13

You might also like