PAÁL TAMÁS

Boszorkányszél

avagy: Alázatos folyamodás az Ilon dolgában

Én, Vitális András, a II. tized hadnagya, utcabiztos a Nagy uccán a Fehér
Lóhoz címzett fogadótól a Belsõ Város sarkadi kapuja elõtti csordakútig,
alázatosan folyamodom Nagyságos Törvénybíró Uramhoz a szolgálóm, Ilon
bûbájossága dolgában. Bizony nagy gyanúsága vagyon annak, hogy az
Annya megtanította a Boszorkányságnak ama fertelmes mesterségére!
Mert ugyan vajon helyén való dolog-e egy húszas éveiben járó
szolgálóleánynál, kérdem én, Nagyságos Törvénybíró Uram, hogy a
legnagyobb égiháború idején, amikor kiküldöttem volt Vizesfásra, a
míhekhez, amikor a sarkadi Nagyrét elõl farkasordítás hallatszott s csak a
villámlás mutatta az utat, szó nélkül készülõdött, nem ellenkezett egyetlen
szóval sem, mint szokott volt… még a hálókamrájában is? Nem állt beléd a
görcs, a félsz, Ilon? - kérdeztem tûle, megbabonázva a nyugalmától. Még a
szája körül olyan pókhálóvékony grimaszt is felfedezni véltem, de
eltûntette gyorsan, úgy felelt, hogy rá ne bizonyíthassam a bûbájosságot,
ami belülrõl vezérelte, és fennhéjázva tette. Mert boszorkányságnak
bizonyságáét adta a válasza: Nincs olyan setét és villámlás, ami az
utamról eltérítsen!…
Egy hétig gyilkolta azután a zápor a földet és az embert, Ilont sem a
Káposztáskertbe nem küldhettem kapálni, ami a tiszte volt, sem a
Kerezsre mosni, mert amilyen málészájú rest, az ár elragadja a ruhát a
kezébõl, vagy együtt sodorja el õket a Kerezs, a károm meg ki mibõl téríti
meg, amikor már a ruhapénzét is vissza kellett tartanom a
hasznavehetetlen munkája miatt. Nagytiszteletû Benke Imre Prédikátor Úr,
ne gondoljon rosszat! A szolgálómnak a kamrájába azért mentem éjente,
hogy felkeltsem guzsalyozni a két nagyobb leányommal. Nagy nehezen
kivonszoltam, és leültettem fonni a leányaimmal, de a feje le-lekókadt, a
szemhéja meg leragadozott. Amikor már sokadszorra kellett
felrázogatnom, felháborított, hogy a beteg, puffadt lábammal ugráltat,
mintha készakarva tenné, mert a cselekedetére más magyarázatot nem
találok ma sem.
Köpdössétek teli ennek a lustának a szemit, száját! - kiáltottam a
lányaimnak. Rusnyát én nem mondottam volt, hiszen az ábrázatja inkább
kellemetesnek tûnt annak, aki még nem tudta rúla, hogy a lelke veszett,
szóval hazudott az a rusnya Asszony, az Annya, hogy rusnyának neveztem
volna a kellemetes arcocskájú, de Boszorkány lelkületû szolgálómat. Mert
lehunyt szemmel, lefittyedt ajakkal hogyan hallgatta meg, igen tisztelt
Törvénybíró Uram, a szavaimat, amit a lányaimhoz intéztem? És még volt
képe felelni is, a búzakék szemét reám emelve, mint aki kettõig sem tud
számolni, és nem érti a megfeddést: Nem vagyok én Disznó, miért
köpdösnék tele a szememet, a számat… Bár a Jóisten adna nekem olyan
természetet, hogy el ne szunyókálnék éjjel munka közben! A
Boszorkányszél nem támadt fel, pedig a guba alá rejtettem a szerszámot,
hogy kifejszézzem, ha rám fúj… Szó nélkül türülte le a köpetet az egyik
lányomtúl, a göthöstûl. Az nagyon-nagyon utálta, hogy nála sokkal jobb
munkabírású. A másik csupán kelletlen köpködött rá, nem is a szemire
meg a cseresznyeformájú szájára, csak az orcájára. Ahogy letörölte nagy
alázatosan, ami nem reá vallott, rákiáltottam, hogy így kibabrált velem a
nagy "kuruca": Disznó vagy érted, disznó, sõt, még annál is rosszabb,
Boszorkány, aki bûbájosságával feltüzel, asztán meg huss, seprûnyélen
ellovagol éjjel mulatozni az ördögökkel! De megfogtalak én, ne félj!
Tortúra alá vettetlek, hogy kivalld: kikkel táncolsz, kik ölelnek!
Ezután rosszabbra fordult a sebes lábam állapotja, s erõs a gyanúm,
õtûle, ha nem is bizonyosság, mert tehény ganéval õ kenegette, kötögette
a kérésemre! Annyira javult, hogy az istállóból, ahol aludtam az ellés
miatt, bicegni tudtam már a házig, kiadni neki a munkát éjszakára a
lányaimmal, meg serkenteni a kis bájvirágot, Tisztelt Fõbíró Uram! Aki
nem átallott bizonyára beleköpködni a lábamra tett ganéba, hogy ne
tudjak elbicegni a kamrájába, és felrázogatni guzsalyozni! A nyomorult
semmirekellõ! Ha nem akad meg rajta a szemem, hogy milyen girhes és
nem fogadom fel, nem hízlalom fel, nem esik meg velem ez a rút
fertelmesség, nem gennyesedik el a lábom, esküszöm az élõ Istenre!
Bosszúból tette a jóságomért a boszorkányfajzat, Tisztelt Törvénybíró
Uram! Sújtson le reá habozás nélkül a törvény teljes szigorával mielõtt
azzal az angyalarcával másokat is megtéveszt, hogy megronthasson!
Kivittem a Káposztás Kertbe palánta rakás vígett, szekérrel, hogy bírja a
munkát, pedig a szolgáló gyalogosan jár ki más gazdánál! Minden palántot
félredûtött, megfogtam a kezit, és helyretetettem vele. A sor végére érve
kiadtam a munkát, hogy csinálja egyedül mostmár, tûrje fel a szoknyáját,
nehogy a palántákhoz érjen és újra kelljen egyenesre állítani… A tölgyfa
alá értem, meztilláb, kímélve a csizmám a sártúl, jó gazda módjára,
megráztam az alacsonyra lehajló egyik ágat, érik-e már a makk a
disznóknak. És akkor egy marha Csípõ bogár leesett az ágrúl a bal
lábamra és úgy megcsípte, hogy nagy kínok között egy hétig nyomtam az
ágyat! Ha ez a mosolygós némber nem olyan ügyetlen, csizmát húzok és
nem esik meg velem ez a csúfság ezzel a csöpp bogárral, amelyet a
körmömmel elpattintok, ha meg tudom fogni, mint ezt a Boszorkányt!
Még az apósomat is térdre kényszerítettem, akinek a Makkháti tanyáján
béreskedtem, de 47 holdat kipréseltem belõle az egyszem lányával, hiába
zavarta el otthonrul elsõbbre, amint kitudódott, mégis engedett, hogy ne
legyen zabi az onokája, ha világrajön! Szegény, hiába született meg,
néhány nap múlva csendesen elszenderedett… Ezt sose bocsájtom meg a
feleségemnek meg az apósomnak. Az Asszony meg azóta a templomot
bújja, csak tûri az ölelésemet, mert az apja szerint a vagyonért tettem
menyecskévé a házasságkötés elõtt. Mindenki irígyel a városban "Jójárt"
András Úrnak hívnak a hátam megett, a Prédikátor meg sose mulassza el,
ha találkozunk, hogy ne szólítson fel adakozásra! Nekem meg ki adakozik,
Tisztelt Törvénybíró Úr, mondja meg? A nagyobb lányom engem hibáztat,
a bivalyerõst, a göthösségéért. A másik meg az annyával tart, ezért még
véletlenül se köpte szemen azt a Boszorkányt! Akit kivakartam a koszból,
nõiesen kikerekedett, mégis azzal hálálta meg, hogy megrontotta a lábam,
mert éjszaka felráztam álmából, és beállítottam a munkába! Kedveztem
neki eleget a Káposztás Kertbe, ami reá bízatott, de nem tudta segítségem
nélkül hiba nélkül elvégezni a kis kényes! Aztán hívtam, pihenne le
mellém, de nem hajlott a szép szóra, én meg kénytelenítve voltam ottan
hagyni. Ugyanis annyira viszketett a csípés, majd megbolondultam vele.
Ahogy a felesígem meg kiment leellenõrizni az elvégzett munkát, hát ott
táncolt a tölgyfa alatt körbe-körbe, mintha nem egyedül lenne… A
palánták meg mind a helyén, egyenesen állnak, mint a Laci fasza, ott ahol
köll lennie…
Kiknek adott parancsot az a Boszorkány Ilon, hogy elvégezze helyette
hiba nélkül? Az Asszonyom, a kiszáradt kóró útálta, mert mindig
danolászott, pedig semmi hozományra nem számíthatott, mégse talált
egyetlen félrehajlott palántát utána! Azt mondotta volt, hogy úgy eshetett
a hibátlan munka, hogy zavarában rontotta el, mert ott tapicskoltam
mellette a sárban, figyelve, és ezért elkapkodhatta, hogy gyorsan túlessen
rajta. Ami igaz az igaz, jól megpirongattam, ha valamit vétett munka
közben, de hát nem volt a szeretõm, Tisztelt Törvénybíró Uram, nem
szédültem meg tûle, a Boszorkány praktikák leperegtek rólam, sõt egyre
szigorúbban fogtam, éjszaka is dolgoztattam, hátha rám fú a
Boszorkányszél, és elõ a fejszével. De nem tudtam teljes bizonyosságot
szerezni rula, majd a Hóhér tortúrája alatt ki kell, hogy vallja, kikkel táncolt
a Tölgyfa alatt, nevetve…
Talán rajtam nevettek, hogy a reám hozott marha Csípõ bogár miatt
nem tudtam tovább a körmére nézni, és kilesni ezt az egész bûnbandát,
Igen Tisztelt Törvénybíró Úr!!!
Die 11. Septembris anno 1735

A képmutatók és az Istentõl elrugaszkodottak

fáradhatatlan üldözõjének, az Igen Tisztelt
Törvénybíró Uramnak legalázatosabb szolgája:
Jójárt András Úr alias Vitális Bandi "Per Te",
városi Hadnagy és birtokos Úr