Mi az igazság?

Diriczi Tibor

2021

Készült az Evangéliumi Kiadó és Iratmisszió

(1066 Budapest, Ó utca 16)
közreműködésével

Kiadó: Diriczi Tibor

2685 Nógrádsáp, Május 1 út 35
Tel: (30) 402-8157
E-mail: diriczitibor@gmail.com

ISBN: 978-615-80096-5-2

1
2
 Bizonyságtétel

Ezt a könyvet szívesebben nevezem bizonyságtételnek, mint

bármi egyéb műfajnak. Valamikor, közel negyven éve, amikor
döntöttem Jézus követéséről, fogalmam se volt, hogy milyen kö-
vetkezményekkel jár majd ez. Mivel Jézussal nem találkoztam
személyesen, a hívőkről alkottam meg Róla a képet. Ez nem volt
bennem tudatos, mondták is, hogy ne ránk, ne emberekre nézz, de
képtelen voltam ezt másként tenni.
Így kialakult bennem egy kép arról, hogy mit jelent Jézust
követni. Becsületes, erkölcsös, szorgalmas embernek lenni, aki
családcentrikus, gyülekezetbe jár, segíti a másikat, adakozik, de
mind aközben gazdagon meg van áldva anyagi javakkal is. Tet-
szett ez a kép, ebben semmi nyoma nem volt háborúságnak, üldö-
zésnek.
Azután, ahogy jobban elkezdtem vizsgálni Jézus életét az
evangéliumokban, felfigyeltem arra, hogy valami másról szólt ez
az élet, mint amit magam előtt láttam. Úgy tűnt nekem, hogy telje-
sen más életcélja volt, mint az általam ismert hívőknek. Szegény
volt, olyan valaki, aki nem áldozatot hozott az emberekért, hanem
az egész életét feláldozta értük. Megnyugtattak, hogy Ő mégis-
csak Isten Fia, mi pedig egyszerű emberek vagyunk.
De amint olvastam az Ő tanításait, az Ő követésének feltétel-
ét, újra felmerült bennem sok kérdés. Miért mondta Jézus, hogy
ha valaki nem vesz búcsút minden javától, az nem lehet az Ő ta-
nítványa? Jött a megnyugtató válasz: ezt nem így kell érteni! Jó, de
akkor hogyan? Erre semmi választ nem kaptam.
Nem elégedtem meg ezzel, tovább kerestem. Kerestem az
igazságot. Nem értettem, hogy ha Jézus sok helyen üldözésről,
háborúságról szól, mint elkerülhetetlen következményéről az Ő

3
követésének, akkor miért nem látom ennek nyomát sem a kör-
nyezetemben, sem a saját életemben?
Akkor, mivel zárt közösségnek voltam a tagja, és az élet sok-
kal kevesebb betekintést engedett a nagyvilágba, semmit nem
láttam a keresztyénségben létező zűrzavarral kapcsolatban. Ezért
egyszerűen, csupán a Bibliát olvasva akartam érteni, mi az igaz-
ság. Azt akartam, hogy ha elhiszem, hogy Jézus igazat mondott,
akkor az egész életemet is annak megfelelően rendezzem be.
Találkoztam olyan hívőkkel, akik valahogy másképpen éltek,
másképpen gondolkoztak, mint én. Itt éltek ők is ezen a földön,
ettek, ittak, ruházkodtak, volt házuk is, de mintha mindezek nem
csak hogy mellékesek lettek volna számukra, hanem mintha raj-
tuk kívül eső, az érdeklődési körükben nem szereplő dolgok let-
tek volna. Szolgáltak másoknak, nem programszerűen, nem fize-
tésért, hanem szívből; hiszen ez volt a természetük.
Azután olvastam Müller Györgyről Angliában, majd Juditról,
egy zsidó lányról Oroszországban, akit Jézus nevéért kivetett a
családja, és egész életét az emberek szolgálatába állította, végül
vértanú lett.
Elgondolkodtam azon, hogy ha Judit is a keskeny úton járt
meg én is azon járok, akkor hogy lehet ekkora különbség az éle-
tünk közt? Ha ez is keskeny út, ami az életre visz, akkor mi értel-
me volt annak a szegény lánynak annyi rengeteget szenvedni és
nélkülözni? De kétség nélkül az ő életén láttam a hasonlóságot
ahhoz, amit Jézusról olvastam.
De miért nem láttam sok más hívő életén? Miért nem láttam
a magamén? Nem igen maradt ki úgy nap, hogy ne olvastam volna
legalább egy szakaszt a bibliából; ha rajtam múlott, minden gyü-
lekezeti alkalmon ott voltam, látogattunk betegeket, segítettünk
egymásnak. Éltünk egy szép vallásos életet.
De valami azért mégis más volt bennem, valami hiányzott.
Tetszett a világ – természetesen nem a bűnös világ. Nem tévéz-
4
tem, nem jártam moziba, nem szórakoztam semmiféle világi szó-
rakozással. Ez olyan természetes volt számomra, mint hívő em-
bernek, fel sem merült ez a kérdés. De azzal keveset gyötörtem
magam, hogy a test kívánsága, az anyagi világ ajánlata milyen
hatással van rám. Újra rábukkantam Jézus szavára, hogy ha valaki
búcsút nem vesz minden javaitól, nem lehet az én tanítványom,
de nem értettem, tovább lapoztam. Dolgoztam keményen, hogy
lépést tudjak tartani a növekvő életszínvonallal. Majd újra kinyílt
előttem ez az Ige, és nem hagyott nyugodni. Csak igaza van Jézus-
nak! Akkor ellenmondásként éltem meg, amit nem értettem, hogy
ha Jézus ezt mondja, akkor miért nem élnek így a hívők? Akkor
még nem láttam, hogy nincs ebben semmi ellentmondás: azok,
akiket Jézus követőinek véltem, egyszerű vallásos, jó erkölcsű,
segítőkész emberek voltak velem együtt, akiket a test vágyainak
kielégítése vezérelt – persze olyan keretek közt, amit a vallás
megengedett. Szó sem volt háborúságról, üldözésről. Tökéletesen
beleillettem ebbe a képbe én is. Jó hívőnek tartottak, viszonylag
népszerű voltam, rengeteg kapcsolatom volt.
Azóta sok minden megváltozott. Több közösségből kizártak,
eretneknek, tévtanítónak bélyegeztek, körleveleket adtak ki ve-
lem kapcsolatban, hogy az emberek kerüljenek el. Isteni kijelen-
tésre hivatkozva jelentették ki rólam, hogy egoista, elviselhetetlen
ember vagyok, aki a kezdetben jónak tűnő dolgokat hirdetek,
majd kiderül rólam, hogy pusztítom és rombolom az egységet.
Biztos vagyok benne, ha nem lenne Jézus élettörténete olyan
világosan leírva, régen összeomlottam volna. Pedig semmi más
nem történt, csak az, amiről Jézus szólt, hogyha megismerjük és
magunkévá tesszük az igazságot, akkor valóban az Ő tanítványai
leszünk, és az fog velünk történni, mint Ővele. Életem jó részét
képezték azok a vívódások, hogy vajon tényleg jó fele megyek-e,
vagy én megyek szembe az igazsággal? De Jézus útleírása elég
egyértelmű volt számomra, azt illetőleg is, hogy vajon helyes-e az
5
az út, amin járok. Ez olyasmi, mint amikor valaki elmagyaráz ne-
künk egy utat, hogy miként kell eljutnunk valahova, és közben
beszúr néhány ismertetőjegyet: itt elhaladsz jobbra egy templom
mellett, majd baloldalon meglátod a piacot, stb. Amikor meglátjuk
ezeket a helyeket, megnyugtatnak, hogy jó helyen járunk. Igyek-
szünk az útleírást követni, de szükségünk van gyakran visszajel-
zésre, ami megerősít minket az utunk helyessége felől.
Jézus nem csak útmutatást adott nekünk, hanem elmondta,
hogy mikkel fogunk találkozni ezen az úton, amikről tudhatjuk,
hogy jó úton vagyunk. Azt is elmondta, hogy olyan idő is eljön
majd az életünkben, amikor a gyülekezetből, a keresztyének tár-
saságából vetnek ki. Majd hozzáteszi: „Ezeket pedig azért beszél-
tem nektek, hogy amikor eljön az az idő, megemlékezzetek róluk,
hogy én mondtam nektek.” Amikor ezen az úton jártok, tudjátok
meg, hogy jó az irány, mert előre mondtam nektek ezt az útjelzőt.
Sok nehézségek közt messze a legnehezebb volt, amikor hívő
barátaim rágalmaztak meg, vetettek ki, hagytak cserben, uszítot-
tak másokat ellenem. Ekkor nagy szükségem volt arra az útjelző-
re, amit Jézus mondott előre. Láttam, hogy az az út, amelyen já-
rok, maga Jézus Krisztus.
Őt sem a pogányok, hanem a vallási vezetők adták halálra. A
vallásos tömeg volt az, aki egy darabig követte, majd megbotrán-
kozott Őbenne. Azok, akik hittek Őbenne, köveket vettek fel, hogy
megkövezzék Őt. Sokan az Ő tanítványai közül hátraálltak és nem
jártak Vele tovább. Saját rokonai elmebetegnek tartották, mások
ördöngösnek. Végül a legközelebbiek is, akik kitartottak mellette,
elaludtak a legnagyobb küzdelmekor, megtagadták, megbotrán-
koztak Benne és cserbenhagyták. Nagyjából ez volt Jézus és az
Istenben hívő, vallásos emberek viszonya. Pedig okkal mondhat-
juk, hogy ha valaki önfeláldozó, az emberiség javát szolgáló életet
élt, akkor az Jézus volt.

6
 És végül ez a vallásos tömeg, akik közt sokan lehettek olya-
nok, akiket meggyógyított, és hallgatták szívesen kedves beszé-
dét, ott követelte Jézus legkegyetlenebb módon történő kivégzé-
sét. Az Isten Fia, Jézus Krisztus, maga az Igazság ott szenvedett a
gyűlölettől körülvett tömegben, magára hagyatva, és tudta jól,
miért imádkozik így: „Atyám, bocsásd meg nekik, mert nem tud-
ják mit cselekesznek!” Mert valóban nem tudták.
Olyan jó megélni az igazságot és annak következményét!
Megtaláltam, amit kerestem, és megkaptam mellé, amire nem
számítottam. Pedig Jézus erről nyíltan szólt. Megértettem és meg-
éltem, hogy semmi mást nem kell tennem, csak engedelmes-
kedni az igazságnak, és az összes többi elkerülhetetlenül vele
jár.
Az, hogy a vallásos tömeg szabadon engedi Barabást, a bűnös
embert és megfeszíti Jézust, az igazságot, nem csak egyszer tör-
tént meg az életben. A kérdés nem az volt, hogy Jézusra tudtak
volna mondani bármilyen bűnt vagy hamisságot. Soha, senki nem
tudta Őt alaposan megvádolni. A valóság az, hogy az embereket
kevésbé zavarja a bűn, mint az igazság.
Sokan vannak most is, akikkel jó a kapcsolatom, de egyszerű-
en nem értik, miért van ennyi konfliktusom. Valaminek mégis
lennie kell az életedben – mondják, - hogy ennyi összeütközésed
van. Igazuk van!
Messze nem tartom magamat tökéletesnek, és ez nem köz-
hely, bármennyire annak hangzik is. Talán soha nem gyűlöltem
magamat ennyire, mint most. De egy dologban biztos vagyok,
hogy szeretem az igazságot, szeretem és ismerem Jézust. Szívem-
ben eldőlt, hogy követem Őt, minden áron! Mivel megtaláltam az
igazságot, én is azért vagyok a világon, hogy bizonyságot tegyek
arról. Ezt mondta Jézus is Pilátusnak az Ő küldetéséről. Főpapi
imájában azt mondta, hogy ahogy Őt elküldte az Atya erre a világ-
ra, úgy küldi el Ő is az Övéit ebbe a világba. Tehát én is azért va-
7
gyok, hogy bizonyságot tegyek az igazságról, puszta létemmel,
beszélgetéseimben, igehirdetéseimben.
Valamikor sokszor énekeltem a következő éneket úgy, hogy
nem mondtam igazat. Most teljes szívemből éneklem:

Szeretlek Jézusom, tudom enyém vagy,

E világ örömet nékem már nem ad.
Sosem becsültem örömid olyan nagyon:
Ha egykor szerettelek, az most vagyon.

Szeretlek, mert előbb szerettél engem,

Kereszthaláloddal megváltottad lelkem.
Töviskorona volt a homlokodon,
Ha egykor szerettelek, az most vagyon.

Szeretlek Téged, éltem s halálomban,

Dicsérlek Téged öröm, s bánatomban.
A legvégső percben ezt kiálthatom:
Ha egykor szerettelek, az most vagyon.

Ha Isten trónjánál leszek majd ott fenn,

Az elhagyott nyomort mind elfelejtem,
Ott a koronám tartva, majd mondhatom:
Ha egykor szerettelek, az most vagyon.

8
 Mi az igazság?

Ezt a kérdést tette fel Pilátus Jézusnak, amikor elmondta neki

jövetele célját: „Én azért születtem, és azért jöttem e világra, hogy
bizonyságot tegyek az igazságról. Mindaz, aki az igazságból való,
hallgat az én szómra.” Ez a kérdés az egyik leggyakrabban feltett
költői kérdés a világban, melyre sok ember önkéntelenül azt vála-
szolja, hogy nincs igazság. Ugyanakkor sok ember őszintén teszi
fel ezt a kérdést, amikor az igazságot keresi.
A hamissággal és hazugsággal teljes világunkban okkal merül
fel újra és újra ez a kérdés. Aki ezt a kérdést őszintén teszi fel, és
valóban tudni akarja az igazságot és keresi azt teljes szívvel, Jézus
Krisztust fogja megtalálni, függetlenül attól, hogy keresztyén csa-
ládban nőtt-e fel, és azt gondolta mindvégig, hogy ismeri Őt, vagy
addig soha nem hallott Róla egyetlen szót sem. Ennek egyszerű
oka az, hogy tökéletes igazság az, amit Ő magáról mondott, hogy
tudniillik Ő maga az igazság (János 14: 6). Ez nem egy elméleti
fogalom, hanem minden őszintén kereső ember felismeri, hogy Ő
valóban a tökéletes igazságot képviseli, és minden szava tökéletes
igazság.
Ebben a könyvben megfigyeljük, mit mondott Jézus az igaz-
ságról, megnézzük Jézus életét, az emberekhez való viszonyát és
az embereknek Őhozzá való viszonyát, mert ez egyúttal az em-
bernek az igazsághoz való viszonyát is jelenti. Ezáltal megismer-
hetjük Őt valóban, nem mint egy történelmi személyt vagy egyet a
vallásalapítók közül, vagy olyan személyt, aki erkölcsös és hasz-
nos dolgokat tanít. Az Ő ismerete maga az örök élet (János 17: 3).

9
 Abszolút igazság

Sokszor hallhatjuk azt különböző beszédekben vagy beszél-

getésekben, hogy nincs abszolút igazság. Ezzel valami olyanra
gondolnak az emberek, hogy az igazság nézőpont kérdése, és
minden embernek mást és mást jelent az igazság.
Ez így is van, ha az ember az igazságot a saját mércéje szerint
akarja meghatározni. Az ember így saját magát állítja a világmin-
denség közepébe, és mindent saját magához mérten határoz meg.
Tágabb értelemben véve igaz ez egyes csoportokra vonatko-
zóan is, amelyek egy-egy elméletet, ideológiát vagy filozófiát felál-
lítanak, és mindent ahhoz mérnek. Ez természetes is, hiszen az így
elképzelt igazság lesz a mérték, és az alapján ítélnek meg minden
dolgot, minden embert. Ebből kifolyólag a saját értelmezésüket
tartják mértékadónak, vagyis saját igazságuk van.
Ez különösen érvényes a különböző vallási közösségekre, be-
leértve a keresztyén közösségeket is. Minél erősebb a saját szem-
lélethez való ragaszkodás, annál inkább vélik magukat az igazság
birtokosainak, és annál inkább kirekesztenek másokat, akik nem
úgy gondolkoznak, nem úgy élik meg az igazságot – legalábbis az
általuk képviselt igazságot.
Ezzel szemben áll az a szélsőséges
nézet, hogy az igazság nem lehet az ember birtokában, ezért
mindenkit el kell fogadnunk. Ez első hallásra akár jónak is tűnhet,
csakhogy a valóságban nem az embert, hanem annak saját
igazságát fogadják el, mint egyet a sok igazság közül. Ezzel egy-
idejűleg kimondatlanul elismerik azt, hogy ahány ember, ahány
felekezet, annyi igazság létezik. Ez az alapja minden ökumenikus
mozgalomnak és a liberális keresztyénségnek, mely annyira meg-
változtatta a keresztyénség arculatát.
Pál apostol így ír: „És találtassam Őbenne, mint a kinek nin-
csen saját igazságom a törvényből, hanem van igazságom a Krisz-
10
tusban való hit által, Istentől való igazságom a hit alapján: Hogy
megismerjem Őt, és az Ő feltámadásának erejét, és az Ő szenvedé-
seiben való részesülésemet, hasonlóvá lévén az Ő halálához.” (Fi-
lippi 3:9-10) Mindezt azután írja, miután kijelentette, hogy a tör-
vénybeli igazság tekintetében feddhetetlen volt.
Ezekkel a kijelentésekkel megnyitja az utat a valóság előtt,
melyet minden őszinte ember felismerhet, ha valóban fontos
számára az igazság. Ez pedig az, hogy az ember a romlottsága
miatt alapvetően nincs az igazság ismeretében, és saját ter-
mészetének törvénye alapján képtelen az igazságot megfogni
és megélni. Pál apostol itt világossá teszi, hogy az igazság ismere-
te maga Jézus Krisztus ismerete, melyet egyetlen módon lehet
elérni: részesülni az Ő szenvedéseiben, hasonlóvá válni az Ő halá-
lához és így megismerni az Ő feltámadásának erejét. Az igazságot
sok ember szeretné megismerni, de az oda vezető utat kevesen
vállalják fel. Pedig egészen biztos, hogy enélkül soha nem ismeri
meg senki az igazságot és így nem is lesz örök élete.
Ez leleplezi azt, hogy hazugság az, amikor valaki állítja, hogy
ismeri Jézust, miközben nem tartja meg az Ő parancsolatait (1.
János 2: 4). Viszont az Ő parancsolatait senki nem képes megtar-
tani, aki nem megy keresztül a halálon, azaz nem részesül az Ő
szenvedéseiben, mert így képtelen lesz megismerni az Ő feltáma-
dásának erejét is.
Mivel az igazság megismeréséhez elengedhetetlen az önként
bevállalt szenvedés és a halál, mélyebben fogunk foglalkozni ezzel
a kérdéssel. Egyszerűen azért, mert nincs más út az igazság meg-
ismeréséhez. A bibliaiskolákban és keresztyén könyvekből sok
tudást lehet szerezni, de az igazság megismeréséhez nem léte-
zik más út, csak a halál (2. Tim. 3: 7). Aki ezt ki akarja kerülni, az
soha nem fog eljutni annak megismeréséhez. Ez rávilágít a ke-
resztyénségben uralkodó káosz okára.

11
 A kérdés az, hogy akarod-e az igazságot valóban megismer-
ni? Ebből az írásból nem fogod megismerni azt, de arra határozot-
tan rámutatunk, hogy ennek egyetlen útja van, mégpedig az, amit
Jézus mondott: „Ha valaki jönni akar én utánam, tagadja meg ma-
gát és vegye fel az ő keresztjét, és kövessen engem. Mert aki meg
akarja tartani az ő életét, elveszti azt; aki pedig elveszti az ő életét
én érettem, megtalálja azt.” (Máté 16:24-25) Enélkül soha nem
találod meg az igazságot, még ha kívülről megtanulod is a Bibliát,
vagy évtizedeken keresztül a legkiválóbb bibliaiskolákat végez-
néd is. Így fel lehet halmozni rengeteg ismeretet, de az igazságot
mégsem lehet megismerni.
De ha valaki valóban akarja megismerni az igazságot, és haj-
landó érte ezt az árat megfizetni, az megismeri, hogy létezik ab-
szolút igazság, melyhez képest minden más hazugság. De nem
csak ezt fogja megismerni, hanem ahogy olvassa Jézus életét, az
emberekhez való viszonyát és az embereknek Őhozzá való viszo-
nyát, megdöbbenve ismeri fel a hasonlóságot Jézus Krisztus élete
és saját élete közt. Megtapasztalja, hogy beszédének életet adó
ereje lesz, és aki hallja az ő szavát, az valójában az Isten Fiának
szavát hallja, mely feltámasztja a halottakat (János 5: 25). Ugyan-
akkor megtapasztalja azt a sok háborúságot is, melyet Jézusnak
meg kellett élnie ebben a világban. Ez a két alapvető jele annak,
hogy valaki Őbenne van, mint ahogy mondta is: „Ha engem üldöz-
tek, titeket is üldöznek majd; ha az én beszédemet megtartották, a
tiéteket is megtartják majd.” (János 15: 20)
Ez azért van, mert meghalt saját maga számára, megszűnt a
saját maga elképzelése az igazságról, és a feltámadásnak erejét
megismerve szó szerint eggyé vált az örök igazsággal, Jézus Krisz-
tussal. Az ilyen embert soha nem lehet már a hazugsággal félreve-
zetni, mert úgy ismeri az igazságot, hogy ismeri Jézust, ezért örök
élete van. Többé már nem ő él, hanem őbenne Krisztus, azaz a

12
teljes igazság, mivel Ővele együtt meg lett feszítve (Gal. 2: 20).
Átment a halálból az életbe.
Ez az élet sok embernek kellene, de az oda vezető út nem. Az
túlságosan keskeny. Pedig az abszolút igazság az, hogy csak ez a
keskeny út vezet az életre! Az hisz az Isten Fiában, aki elhiszi neki
ezt. Aki a széles úton akar az életre jutni, az nem hisz Jézus Krisz-
tusban, bármennyiszer említi is az Ő nevét.

Valóság

Rendkívül gazdag magyar nyelvünk egyik gyengesége az,

hogy két különböző fogalomra ugyanazt a szót használjuk. Az
„igaz” szónak két különböző jelentése van, melyre minden más
nyelvben két különböző szót használnak. A két fogalomnak van
mégis köze egymáshoz, ezért lehet a szóazonosság. Az egyik jelen-
tése a bűntől, gonoszságtól való mentesség, mint ahogy például
Simeonról írja az Evangélium, hogy igaz és istenfélő ember volt. A
másik jelentése az, hogy valósághű. A Jelenések könyvét így ma-
gyarázza az írója: Ezek az Istennek igaz (valósághű) beszédei.
Könyvünkben a második jelentéssel foglalkozunk, tudva azt,
hogy az első nem valósulhat meg enélkül. Amikor Jézus azt mond-
ja a főpapi májában, hogy a Te Igéd igazság, akkor az azt jelenti,
hogy a Te Igéd a valóság.
Ennek az igazságnak egyik legmeghatározóbb jellemzője az,
hogy nem vita kérdése. A valóságról ugyanis nincs mit vitatkozni.
Vannak dolgok az életben, melyek vélemény kérdései. Az egyik
ember így, a másik ember úgy vélekedik róla, de ebben az esetben
sem változtat a dolog valóság tartalmán. Hogy egy étel jó ízű-e
vagy sem, az ízlés kérdése. Éppen így van ez azzal kapcsolatban is,
hogy hideg van-e vagy meleg. Aki ugyanabban a teremben fázik,
annak hideg a hőmérséklet, akinek melege van, annak meleg.
13
 De amikor a hőmérő mutatja, hogy húsz fok van (feltételezve,
hogy pontos a hőmérő), az egy valóságot mutat, ami már nem
vélemény kérdése. Azon nincs mit vitatkozni, mert tény.
A fizika törvényszerűsége nem vita kérdése, hanem törvény-
szerűség, azaz valóság kérdése. Hogy a tiszta víz nulla fokon fagy
meg, ezen nincs mit vitatkozni. Ez ellen semmit nem lehet tenni,
mert ez egy fizikai törvényszerűség. Ezt csak meghamisítani lehet,
hogy például sót teszünk a vízbe, de akkor az már nem tiszta víz
lesz. Ezek a törvényszerűségek a fizika, biológia, kémia vagy ma-
tematika területén mindenre vonatkoznak, és ezeken értelmet-
lenség vitatkozni, hiszen ezek abszolút igazságok.
Nincs ez másképpen a szellemi területen sem, melynek kiáb-
rázolása a fizikai, látható világ. Amikor Isten ezt az általunk meg-
tapasztalható világot megteremtette, nem a semmiből állította
elő, hanem a láthatatlan szellemi világot tette a fizikai érzékek
számára láthatóvá (Zsid. 11: 3). Ez azt jelenti, hogy amiképpen a
fizikális világ törvényszerűség alapján működik, mely nem néző-
pont vagy vélemény kérdése, éppen úgy a szellemi világ is.
Jézus éppen azért nem vitatkozott soha senkivel, mert Ő ma-
ga abból a szellemi valóságból érkezett, és arról beszélt az
embereknek, amit maga is megtapasztalt (János 3: 31,32). Ő
egyszerűen elmondta az igazságot az embereknek, és hagyta,
hogy elhiggyék vagy elutasítsák, melynek egyike sem befolyásolta
a valóságot.
Ha mi elutazunk messze vidékre és más kultúrába, és ott el-
beszéljük azt, amit tapasztalunk saját országunkban, élőhelyün-
kön, azt vagy elhiszik nekünk vagy nem, de semmit nem befolyá-
sol a valóságon. Ezért értelmetlenségnek látjuk azon vitatkozni,
hanem rábízzuk az ember hitére. Jézus is ezt tette.
Amikor az apostol inti a korinthusi híveket, hogy legyenek
teljesen egy értelemben és egy véleményen (1. Kor. 1: 10) , akkor
tulajdonképpen arról szól, hogy ismerjék meg teljesen az igazsá-
14
got és ragaszkodjanak ahhoz. Hiszen az egység csak Jézus Krisz-
tusnak, tehát az igazságnak ismeretén alapul (Efézus 4: 13). Min-
den olyan egység, ami azon kívül van, kompromisszum és megal-
kuvás.
Aki ismeri az igazságot, az nem bonyolódik bele hitvitába. Vi-
tatkozni az szokott, akinek véleménye van az igazságról, és
nem az, aki ismeri azt. Aki ismeri az igazságot, az bizonysá-
got tesz róla, és egyszerű tényként kezeli. Ez a stabilitás látha-
tó az Úr Jézus egész életén, az emberekkel való kapcsolatában.
Ő tudta jól, hogy az örök élet elnyerésének feltétele az, hogy
az ember mindenétől búcsút vegyen. Ezért, amikor a gazdag ifjú
megkérdezte Őt, ezt a valóságot mondta el neki is, és amikor amaz
megszomorodva elment a feltétel hallatán, nem kiáltott utána,
hogy alkut kössenek. A feltételt nem Ő maga határozta meg,
hanem az egy változhatatlan igazság, így nem lehetett megal-
kudni benne. Vagy elfogadta ezt a feltételt az ifjú, és elnyerhette
az örök életet; vagy elutasította azt, és azzal együtt az örök élet
lehetőségét is.
Ha valaki egy útelágazáshoz ér, és a helyet jól ismerő ember
elmondja neki, melyik út melyik városba visz, akkor ő maga el-
döntheti, melyik úton indul el. Azt nem döntheti el, hogy az az út
melyik városba vezet, mert az tény. Értelmetlenség lenne alku-
dozni azon, hogy ő a másik úton akar eljutni a céljához, mert az
neki szimpatikusabb.
Amikor Jézus arról beszél, hogy két út létezik, akkor egy ab-
szolút igazságot mond el. Miután világosságra hozza, hogy a kes-
keny út az életre, a széles út a veszedelemre visz, rábízza az em-
berre a döntést, hogy melyik úton indul el. Mivel ez egy igazság,
nem lehet benne alkut kötni, hogy az ember járjon a széles úton
és az örök életet érje el. Jézus éppen azért nem volt hajlandó al-
kudozni senkivel, mert Ő nem akarta az embereket becsapni, ha-
nem az igazat mondta el nekik.
15
 A hiperkegyelem népszerű tanítása hazugság. Olyan, mint
amikor egy ember (hogy a fenti példánál maradjunk) egy útelága-
záshoz ér, és megkérdezi a környéken lakót, hogy a két út közül
melyik vezet úti céljához. A helybeli tudja, hogy a nehezebben
járható, kellemetlenebb út az, de hogy kedvezzen az embernek,
inkább a könnyebb utat mondja neki.
A kegyelem tanításának meghamisítása az igazság, azaz
a valóság figyelmen kívül hagyása. Egyszerűen figyelmen kívül
hagyja a következményeket, a törvényszerűségeket. Olyan, mint
az a szülő, aki mindig kegyelmesen megbocsátja a kiskorú gyer-
mekének, hogy rendszeresen alkoholt fogyaszt.

Igazság és szeretet

Ha valaki ismeri az igazságot, és az emberek kedvét keresve

mégis valótlanságot állít, az hazudik és becsapja őket. Ez
tévtanító, aki az ember akaratának, testi vágyainak akarnak eleget
tenni, és meghamisítja a valóságot, vagy egyszerűen elhallgatja
azt. Mivel az Úr Jézus nem az emberek kedvét vagy a tőlük való
elismerést kereste, hanem szerette őket és az üdvösségüket akar-
ta, soha nem tett ilyet. Azért mondta el nekik a teljes igazságot,
hogy megtartassanak (János 5: 34).
Ha valaki el akar adni valamit, alapvetően két lehetősége van,
attól függően, hogy mi a célja. Ha az a célja, hogy pénzhez jusson,
azaz önérdek vezérli, akkor nem a teljes valóságot mondja el az
áruról, hanem csak azt, ami tetszeni fog a vevőnek. Nem igazán
foglalkozik azzal, hogy amikor kiderül a valóság, mit él meg a ve-
vő. Ha viszont szereti a vevőt és jót akar neki, akkor elmondja az
áruról a teljes valóságot, így annak fényében dönthet a vásárlás-
ról.

16
 Az Úr Jézus nem csak az ígéreteket mondta el az emberek-
nek, hanem azok elnyerésének feltételeit is. Ennek oka az volt,
hogy szerette őket és nem a saját elismerése volt a célja. Az az
igehirdető, aki beszél a kegyelemről és az örök életről, de nem
mondja el annak az emberek számára felállított feltételét, az nem
szereti őket. Az olyan csak a saját népszerűségét akarja és nem
hajlandó az igazság képviselése miatt elszenvedni a háborúságot.
Sokszor felvetődik a kérdés, hogy egy adott helyzetben az
igazság vagy a szeretet mellett döntsön inkább az ember. Az egész
megközelítés téves, hiszen aki az igazság mellett dönt, az dönt a
szeretet mellett. A kettő nem egymással szemben áll, hanem egy-
más nélkül nem létezik. Ahol az igazság csorbul, ott a szeretet
sem valódi.
Ez az oka annak, hogy Urunk soha nem az emberek elismeré-
sét kereste, hanem mindig az igazságot mondta, mert tudta, hogy
az embereket csak az teheti szabaddá.
Ma olyan keveset lehet hallani az önmegtagadásról, a ke-
resztviselésről, ami pedig az életre vivő keskeny út. Pontosan er-
ről lehet megismerni a tévtanítót, hogy olyan üzeneteket hirdet,
amelyek tetszenek az embereknek, ezáltal népszerűségre tesz
szert. Ez azért van, mert nem az embereket, hanem önmagát sze-
reti, és ennek érdekében elhallgatja vagy elferdíti az igazságot.
Mivel Jézus nem ezt tette, méltán mondja róla János, hogy teljes
volt kegyelemmel és igazsággal.
Sokan úgy vélik, hogy a kereszten a szeretet javára csorbult
az igazság, azaz Isten inkább lemondott az igazságos büntetésről,
hogy nekünk megkegyelmezzen. De lehetetlen dolog, hogy Isten
igazsága csorbát szenvedjen, ezért a bűnnek következményét
nem lehetett elengedni. Abban nyilvánult meg az Isten szeretete,
hogy az Ő Fiában teljesült az igazságos büntetés, Ő viselte el a
halált helyettünk. Azért lett engesztelő áldozat, mert kifizette a
bűnnek árát, a halált. A kereszten láthatjuk az isteni természet
17
mindkét oldalát, a bűnnek és annak következményének súlyát,
mely az igazság, és annak átvállalását, mely a szeretet.

Megalkuvás

A megalkuvás tehát nem más, mint önbecsapás és mások be-

csapása, az igazságnak egyszerűen figyelmen kívül hagyása. Aki
megalkuszik, az az Ige értelmében véve bolond ember, aki pilla-
natnyi előnyökért hajlandó feladni örök igazságot.
A megalkuvás az alku szótőből képzett szó, melynek jelenté-
sét jól ismerjük az adás-vétel területén. Akkor történik az alku,
amikor a vevőnek elnyeri tetszését a kínált áru, de annak ellenér-
tékét túl magasnak találja. Alkudozik, hogy kevesebb árért nyer-
hesse meg azt.
Vannak azonban olyan árucikkek vagy szolgáltatások, amik
nem alkuképesek, hanem egy meghatározott áruk van. Ebben az
esetben a vevő eldöntheti, hogy kifizeti az árat és tulajdonába
kerül a cikk, vagy sokallja annak árát és nem lesz az övé.
Adott esetben mégis van lehetőség arra, hogy kevesebb pén-
zért is megkaphassa az árut egy másik helyen, csakhogy az nem
az igazi, hanem hamisítvány.
Jézus követésének feltétele, azaz ára nem alku kérdése. Ő vi-
lágosan elmondja a tanítványság feltételeit, és ebben nem lehet
alkudozni. Ennek egyszerű oka az, hogy az igazság, a valóság
nem alku kérdése. Ha valaki úgy tanít, hogy ezekből a feltételek-
ből enged, tehát úgy hirdeti a tanítványságot, hogy nem az Úr Jé-
zus által meghatározott feltételeket hirdeti meg, az valójában nem
Jézus követését, hanem egy hamisítványt kínál.
Az igaz evangélium ugyanis mindig tartalmazza a kegyelem
feltételét is. A kegyelem sem ingyen van, hanem nagyon sokba
került, mely árat maga Jézus Krisztus fizetett ki a Golgotán. Ké-
18
sőbb kitérünk arra, hogy a Gecsemánéban világossá vált, hogy
ebben az óriási árban nem lehet alkudozni. Éppen így van ez Jézus
követésénél is. Jézus maga kifizette a teljes árat a megváltásra, és
annak, aki Őt akarja követni, éppen így ki kell fizetni a teljes árat a
tanítványsághoz. Az Úr Jézus azért nem volt hajlandó engedni az
árból, mert tudta, hogy az Ő követése nem alku kérdése. Amikor a
gazdag ifjú megkérdezte az üdvösség feltételéről, elmondta neki,
hogy jóllehet nagyon sok mindent teljesített már, de van még egy
feltétel, hogy adja el mindenét, osztogassa a szegényeknek, és úgy
kövesse Őt. Amikor ezt hallva elment szomorúan az ifjú, Jézus
nem kiáltott utána, hogy jöjjön vissza, mert meg tudnak egyezni:
ha túl sok az ár, akkor legalább a felét adja el a vagyonának és úgy
kövesse Őt.
Nem férhet ahhoz kétség, hogy Jézus szerette ezt az ifjút, és
mégsem engedett a feltételből. Jézus nem irgalmatlan volt vele
szemben, hanem mivel szerette őt, a megmásíthatatlan valóságot
mondta el neki.
Aki szereti az embereket, az sem fogja Jézus követését úgy
hirdetni, hogy annak árából engedne, vagy azt elhallgatná. Azt
fogja hirdetni, hogy ez az ár pontosan annyi, amennyije van az
embernek, hasonlóan a gazdag ifjúhoz. Éppen azt fogja mondani
az embereknek Jézus követésének áráról, amit maga Jézus is
mondott. Felhívta az Őt követni akarók figyelmét arra, hogy ha
komolyan gondolják azt, akkor számolják fel annak költségeit,
nehogy valamiképpen eljutva egy darabig, feleslegessé váljon
minden addig meghozott áldozat. Ezzel a költséggel kapcsolato-
san nem hagy az Úr kétségben senkit: „Ezenképen azért valaki
búcsút nem vesz minden javaitól, nem lehet az én tanítványom”
(Lukács 14: 33). Ez egyértelművé teszi azt, hogy ez nem csak a
gazdag ifjúra vonatkozó, hanem mindenkire érvényes feltétele a
tanítványságnak.

19
 Az Úr Jézus így szólt a Benne hívő zsidókhoz: „Ha ti megma-
radtok az én beszédemben, bizonnyal az én tanítványaim vagy-
tok, és megismeritek az igazságot.” Az igazság megismerése
tehát az engedelmesség feltétele. Mivel Jézus maga az igazság,
amikor valaki ismeri az Ő parancsolatait és annak engedelmeske-
dik, Ő saját maga fogja kijelenteni neki az igazságot (János 14:
21). A sorrend tehát mindig az, hogy az ember találkozik egy bi-
zonyos igazsággal, legyen az a Bibliából olvasva vagy az igazságot
ismerő ember által hirdetve. Erre az emberben levő igazságérzet
igennel felel, azaz szíve mélyén elismeri azt, hogy amit olvas vagy
hall, az igaz; elismeri Isten akaratának.
Ezután döntés elé kerül, hogy engedelmeskedik-e annak,
vagy nem. Ez a döntés egy belső harc következménye, amiben
egymásnak feszül az igazság és az ember akarata. Ugyanis az
ember természeténél fogva nem akarja az igazságot, mert az álta-
lában ellenkezik a test akaratával. Ebből következik, hogy a test
keresi az alku lehetőségét, hogy miképpen maradhatna meg az
igazság úgy, hogy a test akarata is érvényesülhessen. Miként le-
hetne a test számára kényelmesebben egy kicsit szélesebb utat is
találni, ami az életre visz?
Jézus életútja világos példaként szolgál előttünk a megalku-
vásmentes követéshez. Ahhoz, hogy lehetséges legyen az Ő köve-
tése, Neki is hasonló testet kellett felvennie, mint amiben élünk
mi is. Ezt írja Róla a Zsidókhoz írt levél: „Annakokáért mindenes-
től fogva hasonlatosnak kellett lennie az atyafiakhoz, hogy könyö-
rülő legyen és hív főpap az Isten előtt való dolgokban, hogy en-
gesztelést szerezzen a nép bűneiért. Mert amennyiben szenve-
dett, ő maga is megkísértetvén, segíthet azokon, akik megkísér-
tetnek.” (Zsid. 2:17-18)
Ő maga is olyan testben volt, ami a kísértés lehetőségét ma-
gán hordozta, ezzel együtt az elbukás lehetőségét is. Győzelmének
titka nem abban volt, hogy Rá nem volt hatással az emberi test,
20
hanem abban, hogy soha nem alkudott meg, azaz mindig az igaz-
sághoz ragaszkodott.
A mennyben már így szólt: „Ímé itt vagyok, hogy cseleked-
jem, Isten, a Te akaratodat!”; és erről sokszor bizonyságot is tett
földi életében. Mégis, ott a Gecsemánéban alkudozni kezdett az
Isten akaratával szemben, hogy ha lehetséges volna, ne kellene
neki ki innia azt a keserű poharat. Ez rávilágít egy olyan valóság-
ra, melyet minden ember megél saját lelkében, és egyértelműen
megadja a győzelem kulcsát is.
Az Úr Jézusban ez a harc két különböző akaratnak az ösz-
szeütközése volt, mely mindig szemben áll egymással. Maga a
test nem engedelmeskedik soha Isten akaratának, mert jellemé-
nél fogva nem is képes rá (Róma 8: 7). Ennél fogva az alkudozás
nem a szellem, hanem a test munkája, mely a számára ked-
vezőbbért harcol. Ugyanakkor az értelmével tudja az ember,
hogy mi az Isten akarata. A győzelem kulcsa éppen ezért az Ő ke-
zében van, mely nem képesség, hanem döntés kérdése. Urunk úgy
győzte le a test akaratát, hogy döntött: Legyen meg a Te akaratod!
A benne dúló harc két akarat harca volt, és az egyik érvényesülé-
séhez Neki kellett meghoznia a döntést.
Mivel az igazság nem alku kérdése, ezért lehetetlen volt, hogy
a test akaratát érvényesítve valósuljon meg a megváltás. Ha Ő úgy
döntött volna, hogy a test akaratának engedelmeskedik, akkor
mindnyájan a kárhozatra jutottunk volna.
Krisztus példája kulcsfontosságú mindnyájunk számára ah-
hoz, hogy átmehessünk mi is a halálból az életbe. Követésének
feltétele az önmegtagadás és a keskeny úton való járás. Ezen a
területen állandóan alkudozik bennünk a test akarata, mely saját
érdekeit akarja érvényesítni. De ahogy Jézusnak nem volt lehet-
séges, hogy elkerülje a poharat, úgy nekünk sem lehetséges az
(Máté 20: 23). Ez egy alapigazság, és nem alku kérdése.

21
 Az ember teljességgel képtelen önmagát megváltoztatni és
megváltani. De amint Jézus esetében, úgy az embernél is egy dön-
tést kell hoznia, amelyben átadja saját akaratát az Istennek, ezzel
egyúttal a győzelem lehetőségét is megkapja. Hiszen azzal, hogy
nem a saját akarata érvényesül, értelemszerűen az Isten akarata
valósul meg az életében. Jézus azt mondja erről az akaratról: „Az
pedig annak az akarata, aki elküldött engem, hogy mindaz, aki
látja a Fiút és hisz Őbenne, örök élete legyen; és én feltámasszam
azt az utolsó napon.” (János 6:40) Ez az akarat pedig csak úgy tud
érvényesülni, hogy az ember teljesen lemond a sajátjáról. Ebbe
semmi kicsi megalkuvás nem fér bele. Ez egyben az önigazságról
való lemondást is jelenti, mert az ember saját akarata az önző
érdekeken alapuló igazságot jelenti.
A Megváltót sokan követték ezen az úton, de közülük mégis
voltak nem kevesen, akik csak egy darabig jutottak el. Ahogy nö-
vekedett az ár, ahogy közeledett a teljesség felé, úgy kezdtek ki-
esni azok, akik nem akarták ezt az árat megfizetni.
A keresztyénüldözések idején is voltak olyanok, akik a fenye-
getés hatására megtagadták hitüket. Mások a börtönben, a ma-
gányban, elszakítva családjuktól jutottak el arra a pontra, hogy
feladják: az ár túl magas volt, amit az igazságért kellett megfizet-
niük. Ugyancsak mások a kínzókamrában tagadták meg az igazsá-
got, mert ott érte el náluk azt a pontot, amit már nem tudtak meg-
fizetni az igazság megvallásáért.
Mivel megtagadták hitüket, az igazságot, ezáltal Jézus Krisz-
tust, felesleges volt addig minden szenvedésük. Ez az, amiről az
Úr Jézus beszél a toronyépítés példájával kapcsolatosan. Kár el-
kezdeni az Ő követését, ha az ember nem számít fel minden költ-
séget, ha nem határozza el, hogy minden árat hajlandó megfizetni
azért.
De sokan voltak olyanok is, akiket sem a börtön, sem a kínzá-
sok nem voltak képesek megtörni, hanem hajlandók voltak utolsó
22
csepp vérükkel is fizetni, mintsem hogy megtagadják az igazságot.
De vajon ezek az emberek társaiknál kiválóbb képességekkel
rendelkeztek volna?
Az ember, ismerve gyengeségeit és a bukás lehetőségét, ok-
kal aggódhat azon, hogy egy ilyen próbában nem lenne képes
mindvégig kitartani az igazság mellett. Ez a félelem a mártírokban
is megvolt. De volt bennük valami más, ami okozta a győzelmüket
mind halálig: a megismert igazsághoz való ragaszkodás.
Sokszor volt a történelemben olyan időszak, amikor egy fel-
ismert igazság volt az a pont, amiért üldözték a keresztyéneket.
Vegyük példának az anabaptista ébredést. Ebben egyik kiemelke-
dő kérdés a felnőtt bemerítés volt a gyermekkeresztséggel szem-
ben. Azzal, hogy az anabaptisták ragaszkodtak a hitvalló kereszt-
séghez, semmi kárt nem okoztak a társadalomnak. Ellenkezőleg,
köztudottan a társadalom leghasznosabb tagjai voltak. Ennek
ellenére a halálig üldözték őket, sokakat megkínoztak, elszakítot-
ták őket családjaiktól. A tét csupán egy igazsághoz való ragaszko-
dás volt. Ez volt az üldözésnek is, meg a kitartásnak is az oka.
Voltak, akik felismerték ezt az igazságot, de mindent nem
akartak feláldozni érte. Ők voltak azok, akik kiestek ott, ahol az ár
elérte azt a szintet, amit már nem ért meg nekik. Okkal gondolha-
tunk arra, hogy nem arról volt szó, hogy nem érte meg nekik, ha-
nem egyszerűen nem bírták tovább az emberfeletti nyomást, és
feladták. Viszont társaik, akik végig kitartottak, ugyanilyen nyo-
más alatt voltak és ugyanilyen gyenge emberek voltak.
Az üldözés az már csak próbája Jézus követésének, mely a
korábbi időben valósult meg. Jézus így mondja: „Aki hű a kevesen,
a sokon is hű az; és aki a kevesen hamis, a sokon is hamis az.”
Azok az emberek, akik mindvégig kitartottak és hűk voltak a leg-
nagyobb szenvedésekben is, azok a kevesen is hűk voltak. Ők ak-
kor is kitartottak az igazság mellett, amikor még sokkal kevesebb
árat kellett megfizetni azért. Az Úr Jézus ígérete vált valóra éle-
23
tükben: „Mivel megtartottad az én béketűrésre intő beszédemet,
én is megtartalak téged a megpróbáltatás idején, amely az egész
világra eljön, hogy megpróbálja e föld lakosait.” (Jel. 3: 10).
A vallásszabadság korában is tudja azt a hívő ember, hogy
beköszönthet újra egy kemény keresztyénüldözés. De jó, ha azt is
tudjuk, hogy az abban való kitartásunk a jelenleg megismert igaz-
sághoz való ragaszkodásunkon múlik. Ezért a megalkuvás önma-
gában hordozza az üldözésekben való elbukást is, mint a bolond
ember házépítésénél, aki hallja Jézus beszédét, de nem cselekszi
azt, lelki házát a homokra építi.
Aki ragaszkodik az igazsághoz, az magához Jézushoz ragasz-
kodik, így amikor valaki az igazságot befogadja, beépíti az életébe,
magát Jézust fogadja be oda. Ez az Ő béketűrésre intő beszéde,
mely az igazsághoz való engedelmességre int, az abban való kitar-
tásra.
Amikor az igazságot az egész világon lábbal fogják taposni és
a hamisságot legalizálni, akkor fog meglátszani a szentek békes-
séges tűrése és az, hogy kik tartották meg az Isten parancsolatait
(Jel. 14: 11, 12). Ők lesznek azok, akik nem lesznek hajlandók fel-
venni a fenevad bélyegét. A végidőkben ez éppen olyan próba
lesz, mint a keresztyénüldözések a korábbi évszázadokban.
De most a múltból és jövőből térjünk át a jelenre, hogy meg-
nézhessük, miben rejlik most a megalkuvás, mely befolyásolja a
végső győzelmet. Nézzük meg gyakorlati oldalról, hogy miként
működik ez az ember életében.

A Sátán igazsága

Ha valaki felismer egy igazságot, akkor azonnal jelentkezik

benne az ellenkezés, mely a test akaratából van. Tudja jól, hogy ha
engedelmeskedik az igazságnak, akkor kárt szenved a saját akara-
24
ta anyagilag, elismerésben vagy emberi kapcsolataiban. Nézzünk
mindjárt gyakorlati példát az életből.
Amikor aláírja az adóbevallását, fennáll a kísértés, hogy ke-
vesebbet valljon be, mint amennyi jövedelme volt. Ennek egyér-
telmű oka az anyagi előny, hogy kevesebb adót fizetve több pénze
maradjon. Általában nem a pénz, hanem az azzal megszerezhető
javak lebegnek szemei előtt. A helyzetet nehezíti az, hogy a Sátán,
mint jó ügyvéd, a test akaratát védelmezi és magyarázatokat talál
arra, hogy miért ne engedjen az igazságnak. Ebbe beletartozhat a
családról való gondoskodás vagy az anyagi jótétemény, vagy az
államhatalom vélt igazságtalansága. A másik oldalon ott áll szi-
lárdan az igazság, hogy Isten akarata az igazmondás és a becsüle-
tesség. Ebben semmi megalkuvás nem lehetséges, hiszen a hazu-
gok nem örökölhetik az Ő országát. Ebben a harcban az embernek
kell döntenie, hogy kinek engedelmeskedik: az igazságnak, vagy a
hazugságnak; tehát Jézus beszédének vagy a Sátán magyarázko-
dásának. Ha engedetlen lesz az igazságnak bármilyen okból kifo-
lyólag, akkor ez azt jelenti, hogy hitt a Sátánnak és nem Jézusnak
hitt. Pontosan az történik, ami történt az ember bukásánál az
Éden kertjében, amikor látta a test előnyeit és inkább hitt a Sátán
magyarázkodásának, mint Isten kijelentésének az igazságról,
hogy ha eszik a tiltott gyümölcsből, meghal.
Jézus megalkuvás nélküli példája ennek pont az ellenkezője,
amikor a negyvennapi pusztai tartózkodása után az Igével próbál-
ta a Sátán meggyőzni Őt, hogy neki engedelmeskedjen. Bármilyen
ügyesen érvel is a Sátán, ha ésszerű érveknek enged az ember, és
ezáltal bármely isteni igazságnak engedetlen, akkor végső soron
elbukott. A Sátánnak továbbra is gondja lesz arra, hogy megnyug-
tassa őt, hogy jóllehet szembe került az igazsággal, de ennek min-
denképpen pozitív hatása lesz a lelki életére.
A Sátán igazsága pontosan az ellenkezője, mint Krisztusé.
Tartalmaz sok igazságot is, de összességében hazugság, legtöbb-
25
ször ésszerű, de mindig emberi bölcsességből eredő magyaráza-
tokkal.
Számtalan példa van erre az ember életéből, úgyhogy képte-
lenség lenne mindegyikre példát hozni. Ő győzte meg Bálámot,
hogy annak ellenére, hogy Isten megmondta neki, hogy ne menjen
el Bálákhoz Izraelt megátkozni, még egyszer kérdezze meg Őt. Ő
győzte meg Sault arról, hogy jóllehet Isten megmondta, hogy
mindent irtson ki Amálekből, mégis hagyja meg a legjavát áldoza-
tul. A Sátán most is sok embert meggyőz a saját igazságával, hogy
van mégis egy jobb út annál, mint amit Isten mond.
Ezt a humanizmus útján érte el legsikeresebben, amikor a vi-
lág nagy részével elfogadtatta azt, hogy az ősidők óta megélt igaz-
ságok helyett létezik egy sokkal élhetőbb, egy sokkal humánusabb
is. Így a társadalom minden területét úgy fordította feje tetejére,
hogy az embereket meggyőzte arról, hogy a megvilágosodás kora
jött el.
A humanizmus minden esetben olyan magyarázatokat kínál,
amik első hallásra sokkal inkább igazságosabb elméletnek tűn-
nek, mint az, amit a Biblia tanít. Erre egyik ága, a feminizmus igen
jó példa, mely a nők egyenjogúságáért küzd és látszólag nekik
kedvez. A nők munkavállalásáért, a vezetésben való jogaiért szállt
síkra, és azt hazudta, hogy ezzel egy évszázadokon át tartó el-
nyomás alól szabadítja fel őket. A valóság az, hogy ezzel a család
védelmét tette tönkre, melyet Isten csodálatosan alkotott meg.
Ebben a rendben meghatározta az alkatnak megfelelő feladatokat,
és engedelmességre rendelte az asszonyokat férjük felé, a gyer-
mekeket szüleik felé. A kenyérkereset terhét a férjekre, a háztar-
tás gondját pedig a feleségekre helyezte.
A Sátán visszaéléseket példának állítva egy új és igazságo-
sabbnak kikiáltott rendet népszerűsített. Ez lassan elkezdte érez-
tetni hatását a társadalom minden területén, mivel a társadalom
legkisebb egysége a család. A nők általános munkavállalásával
26
felborult a családi egyensúly és mára egy teljesen új családi szem-
lélet alakult ki, melynek olyan következményei lettek, ami még a
témát kutató szakértőknek is bonyolultan értelmezhető.
Ahol az eredeti állapot, az isteni igazságon alapuló rend sé-
rül, lavina módjára okoz helyreállíthatatlan károkat. Mindez ott
kezdődik, hogy az ember hallgat a Sátánra, amikor úgy kérdőjele-
zi meg az isteni igazságot, hogy a maga igazságával érvel. Jézus
ezért soha nem tárgyalt a Sátánnal, hanem az Igével utasította
vissza, és egyszerűen elküldte magától, nem volt kíváncsi az érve-
léseire.
Számtalan olyan esetben keveredtem hitvitába, ahol egysze-
rűen meg kellett volna tagadnom a beszélgetést is. Ezek olyan
teológiai kérdések voltak, amikben elismertek ugyan egy-egy bib-
liai kijelentést, de annak ellenkezőjéről próbáltak meggyőzni. Jé-
zus ilyen hitvitákba soha nem ment bele. Ugyanis nem létezik a
Bibliának egyetlen kijelentése sem, aminek az ellenkezője lehetne
az igaz.

Jézus és Pilátus

Az igazság és megalkuvás példája fényesen látható abban a

rövid kis történetben, ahol Jézus Krisztus, az igazság mennyei
királya szemben áll a földi igazságot képviselő Pilátussal.
A Megváltó nagyon keveset beszélt Pilátushoz, úgyannyira,
hogy ő maga csodálkozott azon, és szemmel láthatóan zavarba is
jött. Hozzászokhatott ahhoz, hogy az elé vezetett bűnözők könyö-
rögtek életükért, Jézus ellenben nyugodtan állt előtte.
Pilátusnak arra a kérdésére, hogy ő csakugyan király-e, így
felelt: „Én azért születtem és azért jöttem e világra, hogy bizony-
ságot tegyek az igazságról.” Keresztelő János is ezt a bizonyságot

27
tette Róla nyilvánosságra lépésekor: „Aki a mennyből jött, feljebb
való mindenkinél. És arról tesz bizonyságot, amit látott és hallott.”
Mózes előképe volt Krisztusnak, mint a kiválasztott nép veze-
tője. A nép engedelmességgel tartozott feléje, mivel Mózes köz-
vetlenül kapta a kijelentéseket Istentől, ezért amikor Mózes ellen
támadtak, maga Isten ellen lázadtak fel (2. Mózes 16: 8). Ő szemé-
lyesen látta azokat a szellemi dolgokat, amiknek mintájára meg
kellett építenie a szent sátort, a gyülekezetnek előképét. Abból
semmit nem lehetett elhagyni vagy hozzátenni, mert a sátornak a
mennyei valóságot kellett kiábrázolnia tökéletesen. Egész Izrael-
ben Mózes volt egyedül hiteles ember a valóság, azaz az igazság
tekintetében, mert ő volt annak egyedüli tanúja.
Keresztelő János bizonyságtétele éppen ezt támasztja alá
Krisztusról. Ő az egyedüli hiteles bizonysága a mennyei dol-
goknak, melyek mintájára lett a föld megteremtve, a láthatat-
lan szellemi dolgok láthatóvá téve (Zsid. 11: 3). Erről szólt Ő
Pilátusnak.
Pilátus, aki hivatalánál fogva sokat foglalkozott az igazság
kérdésével, feltette a gyakran elhangzó kérdést: Mi az igazság?
Ő maga egy igen kegyetlen ember volt, aki nem igazán érez-
hetett szánalmat egy bűnöző kivégzése miatt. A zsidók vádjai
alapján Jézust okkal tarthatta volna olyan embernek, aki veszé-
lyezteti a Birodalmat, hiszen sokan követték és szerették Őt, ezért
láthatott volna Benne akár egy súlyos lázadás vezetőjét. De vala-
hol ez e kegyetlen ember is ráérzett arra, hogy Jézus igaz ember,
és igyekezett Őt megszabadítni. Különös, hogy miért kellett Pilá-
tusnak azon igyekeznie, hogy Őt megszabadítsa a zsidóktól, ami-
kor Ő maga bírt teljes hatalommal a halálos ítélet kimondása vagy
a szabadon bocsátás felett.
Pilátus minden embernek a példája, modellje. A szíve mélyén
minden ember tudja, mi az igazság, még akkor is, ha ez az igaz-
ságérzet a bűnök súlya alatt torzul. Bele van írva az emberbe, sa-
28
ját magán keresztül tudhatja azt. Jézus a törvénnyel kapcsolatban
mondta: „Amint akarjátok, hogy az emberek veletek cselekedje-
nek, ti is hasonlóképpen cselekedjetek velük.”
Amint Pilátusnak, úgy minden embernek szabad választása
van az igazság és a hamisság közt. Az igazság csendes, nem véde-
kezik, nem érvel, nem kiabál. Úgy áll az ember előtt, ahogy Pilátus
előtt állt az Igazság, maga Jézus Krisztus. Ahogy Jézus sem kezdte
győzködni Pilátust az igazság felől, úgy az igazság sem győzködi
az embereket. Mindenki tudja, amikor az igazsággal szemben áll,
hogy mi az igazság. Tudta azt Pilátus is, azért mondta a zsidók-
nak: „Semmi olyan bűnt nem találtam ez emberben, amivel ti őt
vádoljátok.”
Pilátus harca nem abban állt, hogy meggyőződjön az igazság-
ról, hanem abban, hogy elfogadja vagy elvesse azt. Neki döntenie
kellett, nem maradhatott pártatlan. Nem ruházhatta át ezt a dön-
tését senkire, mert ő volt az egyetlen ember, akinek hatalma volt
arra, hogy döntsön Jézus halála vagy szabadon bocsátása felől.
Mondta is ezt Jézusnak, Aki el is ismerte, hozzátévén, hogy semmi
hatalma nem volna, ha felülről nem adatott volna neki.
Minden embernek adatott a döntés szabadsága felülről, hogy
vagy választja, vagy elutasítja az igazságot. Ez nem csak szabad-
ság, hanem kényszer is. Pilátusnak nem volt harmadik lehetősége.
Az ember sem ruházhatja át ezt a döntést másra és nem is bújhat
ki alóla.
Végül Pilátus döntött az igazság ellen. Vizet hozatott, és lát-
ványosan megmosta kezeit, hogy bizonygassa, hogy ő ártatlan ez
igaz ember vérétől. De ezzel nem tudta lemosni felelősségét, hi-
szen a döntést neki kellet meghoznia.
Amikor valaki végül is az igazság ellen és a hamisság mellett
dönt, kénytelen mosakodni. Meg kell magyaráznia, érvek sokasá-
gát felállítania, hogy miért döntött úgy, ahogy döntött. Minden
magyarázkodás értelmetlenség, hiszen ez nem más, mint a lelki-
29
ismeret nyugtatgatása, mint ahogy ezt Pilátus is tette a kézmosás-
sal. A magyarázkodás célja végső soron nem csak az emberekkel,
hanem az embernek saját magával is elfogadtatni a megalkuvást.
A döntést egy óriási harc előzte meg Pilátusnál. Kész lett vol-
na elfogadni az igazságot azáltal, hogy Jézust szabadon bocsássa.
De ezt nagyon megnehezítette a nép nyomása, mely a hamisságot
kérte tőle. Bár Pilátus kemény ember volt, úgy tűnik, hogy mégis a
nép befolyása alá került, ami megnehezítette döntését, mintha
nem tudott volna már határozottan az lenni, aki akart.
Általában mindenki szereti azt, ha nyomás nélkül, saját belá-
tása szerint hozhat döntéseket. De az emberek általi nyomásnak
kitéve megtapasztalhatja, hogy meginog a szíve mélyén érzett
igazsághoz való ragaszkodása.
De Pilátus végül is nem a nép nyomásának engedve döntött
az igazság ellen. Egy sokkal nagyobb nyomásnak engedve hoz-
ta meg ezt a döntését; ez pedig az önérdek nyomása. Felhívták
ugyanis a figyelmét arra, hogy ha az igazság mellett dönt, akkor
nem lesz a császár barátja. Tudta jól, hogy ezzel együtt nagyon
sok mindent veszít: hírnevet, karriert, pénzt.
Végső soron minden emberre ez a belső nyomás nehezedik,
amikor döntenie kell egy igazság elfogadása vagy elutasítása mel-
lett. Tudja, hogy ha elfogad egy igazságot, mely ott áll előtte vilá-
gosan, akkor abból hátránya származik – legalábbis rövidtávon.
Anyagilag, elismerésben, kapcsolataiban vagy karrierjében.
Ekkor ez a harc egyre hevesebben dúl benne, egyre erőseb-
ben kiált az önérdek, hogy ha elfogadja az igazságot, akkor nem
lesz barátja a császárnak. A császár a világi hatalmat képviseli, és
aki barátja a császárnak, annak megy jól az élete e világon. Egyre
határozottabban, egyre hangosabban jönnek az érvek, amik arra
késztetik az embert, hogy elutasítsa az igazságot. Az igazság pedig
ott áll némán, minden érvelés, magyarázkodás nélkül a másik
oldalon, de mégis egyértelműen és világosan.
30
 Az embernek pedig dönteni kell. Nem maradhat semleges,
nem találhat egy harmadik megoldást. Vagy szabadon engedi az
igazságot, vagy halálra adja. Jöhet bár szelíd kérés az igazság mel-
let való kitartásra, mint ahogy Pilátus felesége is üzent, erre kérve
őt. De a döntést az embernek meg kell hoznia.
És ha dönt az igazság ellen, akkor vizet kell hoznia, és mosa-
kodnia kell, sokszor nyilvánosan is, de gyakran csak saját maga
előtt. Meg kell találnia azt a vizet, mellyel másokat és saját magát
megnyugtatja. Csakhogy ez a döntésének súlyán semmit nem vál-
toztat.
Minden ember elfoglalja helyét ezen a képen: vagy Jézus he-
lyén áll, vagy Pilátus helyén. Vagy veszni hagyja az életét az
igazságért, vagy veszni hagyja az igazságot az életéért. Vagy
kitart az igazság mellett és bevállalja, hogy ezen a világon el kell
vesztenie minden önérdekét; vagy a császár barátságát vállalja, és
megalkuszik.
Pilátus megpróbált egy köztes utat választani: megostoroz-
tatja Jézust és szabadon bocsátja. Eleget tesz a nyomásnak is, de
az igazságot is megtartja. De világossá vált előtte, hogy nincs köz-
tes megoldás. Nincs egy olyan út, ahol lehet mindkettőnek enged-
ni. Nincs egy olyan út, ami nem túl keskeny de nem is nagyon szé-
les, és mégis az életre visz.
„Ha valaki meg akarja tartani az ő életét, elveszíti azt; aki pe-
dig elveszíti az életét én érettem, megtalálja azt” - mondja Jézus.
Kedves Olvasó! Amikor döntés elé kerülsz egy dologban és
harcok dúlnak benned, választanod kell. Ott áll előtted az Ige egy-
szerű, de világos üzenete. A másik oldalon ott állnak a tények,
hogy ha elfogadod azt, milyen veszteségek érnek. Sok bonyolult
és önmagában is, de az Igével szemben is ellentmondásos magya-
rázatot találsz arra, hogy miért dönthetsz mégis ellenkezőleg,
mint ahogy az igazság beszéde, Jézus szava azt mondja. És valahol
igazuk van, mert ha az igazság mellet döntesz, nem lehetsz többé
31
a császár barátja, és el kell fogadnod az összes, azzal járó veszte-
séget. Ezek ésszerű, meggyőző érvek.
De bármelyik döntést hozod is, meglesznek következményei.
Ha megalkuszol, akkor elveszíted az igazságot, magát Jézus Krisz-
tust, az örök életet. Előnyökhöz juthatsz, barátja maradhatsz a
császárnak, de Jézus barátságát elveszíted. Mosogathatod a keze-
idet, az semmit nem befolyásol a következmények tekintetében.
Az igazságon ugyanis nem lehet semmit változtatni; azt elfo-
gadni vagy elutasítani lehet, viselve annak következményeit egy
örökkévalóságon át.
Elmúlt évtizedeimben a megalkuvás területén sok vesztesé-
get éltem meg. Számos olyan testvérrel szakadt meg a kapcsola-
tom, akivel korábban jó volt a viszonyom, és sok barátom lett el-
lenségem. Ez a tény nagyon sok harcot okozott nekem az igazság
megítélésében, de rávilágított arra a döbbenetes tényre, hogy az
igazsággal szembekerülni, megalkudni olyan következményekkel
jár, amiből nagyon nehéz helyreállni, egy bizonyos idő vagy meg-
tett út után valósággal lehetetlen.
Júdás három éven keresztül hallotta ugyanazt a tanítást a
mammonról, amit a többi tanítvány, de mégis a pénz szeretete
mellett döntött, és ezért hajlandó volt magát Jézust is elárulni.
Sok olyan korábbi jó barátom volt, akinek az életében egy-
egy területre rávilágított az igazság, de nem akartak megtérni,
mivel számukra az igazságnál kedvesebb volt az, amit el kellett
volna engedni. Ennek az lett a következménye, hogy megkemé-
nyedtek és nem csak ők maguk váltak ellenségessé, hanem máso-
kat is befolyásoltak.
A sok példa közül egyet szeretnék megemlítni. Az egyik test-
vér, akinek az az igazság, amit az Úrtól tanultam és képviseltem,
hatással volt az életére. Mégis eljött az a pont, amikor a közösség-
ben kezdte terjeszteni, hogy én vagyok az, aki szétverem, rombo-
lom a közösséget és miattam nem szeretnek az emberek járni
32
oda. Ő ugyanis túlhaladott kora ellenére elkezdett egy egyetemi
tanulmányt, és azt mondta, hogy amikor az Igét hirdetem, mindig
úgy érzi, hogy arról beszélek, hogy neki nem volna szabad azt az
egyetemet végeznie. Mondtam neki azt, amit ő maga is tudott,
hogy soha egyetlen szóval nem említettem sem az egyetemet, sem
az ő nevét, hanem arról beszéltem, hogy ha bármi, legyen az
munka vagy iskola, emberi kapcsolat vagy technikai eszköz aka-
dálya annak, hogy az Úrnak szentelje valaki az életét, akkor attól
meg kell szabadulnia. Az Ige, mely nem az enyém volt, csak közve-
títettem, elvégezte a hatását, amikor megítélte a valós okot a szí-
vében, de nem akart ennek az ítéletnek engedelmeskedni. A kö-
vetkezmény nem csak lecsúszás, hanem egy lázadás szítása lett.
Nagyon kemény dolog az, amikor valakinek az életébe belevi-
lágít az igazság, de annak engedetlen, mert keresztezné az érde-
keit. Az eredmény az lesz, hogy míg ő maga szembefordul az igaz-
sággal, addig meg van győződve arról, hogy még mindig Jézust
követi. A megalkuvásnak egyetlen következménye lehet:
szembekerülni az igazsággal, majd annak kemény ellenségé-
vé válni úgy, hogy annak is ellenségévé válik az ember, aki
azt képviseli.

Az igazság fokozatai

A megalkuvás igazolására van egy viszonylag új tanítás, mely

az igazságot különböző fokozatokba sorolja. Ez valahogy ilyes-
formán történik:
Az első fokozat az, hogy Jézus Krisztus Isten Fia, a világ Meg-
váltója, és üdvösség csak a Benne való hit által lehetséges.
A második fokozatba tartoznak azok a bibliai igazságok, me-
lyek már nem üdvösség kérdései. Ilyenek a bemerítés, az úrva-
csora, az egyházfegyelemmel kapcsolatos tanítások, a fejbefedés.
33
Mivel ezek már e tanítás szerint csak másodfokú igazságok, sokak
számára elhanyagolhatók, hiszen nem üdvösség kérdései.
A harmadfokú igazságok ezen tanítás szerint már inkább
csak ízlés vagy stílus kérdéseibe tartoznak. Ilyenek például a di-
csőítés vagy az öltözet.
Ez a tanítás több olyan tényre világít rá, amely az igazság el-
ferdítéséhez vezet. Az első az, hogy mivel az ember egyetlen célja
az üdvösség, az összes olyan igazság, ami nem befolyásolja azt,
immár lényegtelen, tehát az önző érdekek miatt akár el is hanya-
golható. Itt fontos megemlíteni az önös érdekeket, hiszen általá-
ban senki nem hanyagolja el azért a fogait vagy az érzékszerveit,
mert azok nem létfontosságúak, hanem azokra is odafigyel, mert
szüksége van rájuk.
Ez a tanítás figyelmen kívül hagyja azt, hogy a harmadik fo-
kozatba sorolt igazságoknak olyan hatásuk van, amik közvetve
vagy közvetlenül befolyásolják az ember lelki életét, így az üdvös-
ségét is. Ehhez az elsőfokú igazságot egy elméleti igazság szintjé-
re kell süllyeszteni, amelyben Jézus Krisztus elfogadása csupán
egy olyan döntés kérdése, amiben elismeri Őt az ember megvál-
tónak, de nem úrnak. Ha úrnak is elismerné, akkor nem volna
kérdés számára, hogy Neki engedelmeskedjen és az Ő rendelke-
zéseit tegye, melyet az Ő apostolain keresztül jelentett ki (Gal. 1:
12; 1. Kor. 14: 37). Őt Isten nem csak Krisztussá, hanem úrrá is
tette (Csel. 2: 36). Így ezek nem másodfokú igazságok lennének
számára.
Ezzel az elmélettel felosztják Krisztust fokozatokra, Aki maga
az igazság, és felülbírálják az Ő szavát. De a valóság az, hogy ez az
elmélet azért született meg, hogy legalizálja a megalkuvást. Az Úr
Jézus pedig világossá teszi mindenki számára, hogy az üdvösség-
nek nem az az egyetlen feltétele, hogy Őt Krisztusnak fogadja el az
ember, hanem az, hogy cselekedje is az Ő akaratát (Máté 7: 21).

34
 Aki keres, az talál

Az igazságot minden ember keresi – legalább akkor, ha őt éri

igazságtalanság. Sőt az igazságérzete is jól működik ebben az
esetben.
Olyan világban élünk, ahol az emberek az igazság tekinteté-
ben össze vannak zavarodva, vég nélküli ideológiák és filozófiák
szövevényébe gabalyodva. Pontosan ez jellemzi magát a keresz-
tyén világot is. Ugyanarra a Bibliára hivatkozva egymásnak el-
lentmondó tanokkal találkoznak, egymást kölcsönösen kizáró
felekezetek tanításaival.
Ez a helyzet az igazságra vágyó embereket mély keresésre
indítja, melybe sokszor belefáradnak és csaknem feladják, hogy
nincs is igazság. De az igazság megismerése tekintetében mégsem
itt válnak ketté az emberek, hanem a megismert igazság elfogadá-
sában vagy annak elvetésében.
Ugyanis nincs olyan ember, aki nem találkozna az igazsággal
valahol, legyen az a hétköznapi élet bármely területén. Egész egy-
szerű példával élve, amikor meg akarja spórolni egy tömegközle-
kedési járművön a viteldíjat, jól tudja, hogy az nem igazságos.
Vagy saját érdeke mentén dönt a csalás mellett, vagy annak elle-
nére az igazság mellett. Ehhez hasonló döntések előtt áll az ember
minden nap, még akkor is, ha Isten létezését figyelmen kívül
hagyja.
Nyilván sok, hanem a legtöbb ember akkor kezdi el keresni
az igazságot, amikor a hamisságnak, a bűnnek útján kilátástalanul
nyomorult helyzetbe kerül.
Egy dolog egészen biztos: aki őszinte szívvel keresi az
igazságot, az Jézus Krisztust fogja megtalálni, teljesen mind-
egy, hogy milyen háttérből érkezik: muzulmán, buddhista, ateista
vagy keresztyén. Ő meghallja Jézus Krisztusnak szavát, melyről Ő

35
maga így szólt: „Mindaz, aki az igazságból való, hallgat az én
szómra”.
Ez egész egyszerűen azt jelenti, hogy aki igazságosan cselek-
szik, erre törekszik, az megtalálja az igazságot, Jézus Krisztust.
Tudom, hogy ez a mondat ellenmondásnak tűnik a kegyelem is-
meretében. De ha megértjük az igazság ismeretének titkát, akkor
felismerjük azt, hogy annak keresése nem egy ismeretnek a
keresése, azaz kutatás, hanem cselekedet. Hasonlóan ahhoz,
mint aki mindig a békességet keresi. Ő se tanul és kutat, hanem
úgy él, hogy békességben legyen.
Aki keresi és a megtalált igazságot cselekszi, az nem vált-
ja meg önmagát, hanem a megváltás útjára lép. Pál apostol így
fogalmaz, melyben felsejlik a megváltás lényege: „És találtassam
Őbenne, mint akinek nincsen saját igazságom a törvényből, ha-
nem van igazságom a Krisztusban való hit által, Istentől való igaz-
ságom a hit alapján: Hogy megismerjem Őt, és az Ő feltámadásá-
nak erejét, és az Ő szenvedéseiben való részesülésemet, hasonló-
vá lévén az Ő halálához.” (Fil 3:9-10) Itt az apostol rámutat arra,
hogy az önigazság semmit nem jelent a Krisztusban való megiga-
zuláshoz, hanem csupán a Krisztus halálához való hasonlóság, az
Ő szenvedéseiben való részvétel. Ennek egyszerű oka az, hogy az
ember képtelen tenni az igazságot, ezért meg kell semmisülnie a
halálban. Ezt Jézus úgy fogalmazza meg, hogy aki Őt, az igazságot
akarja követni, annak meg kell tagadnia önmagát, ami a saját aka-
ratát, a saját igazságát jelenti. Mivel az ember igazsága annyira
hamis, nem lehet más úton eljutni az isteni igazsághoz, mint az
önérdeknek, a saját akaratnak, egyszóval a saját igazságnak meg-
tagadásával. Amikor a saját érdekeit megtagadja az ember, és az
igazságnak engedelmeskedik, akkor keresi az igazságot és akkor
találja meg.
Erre példa a cézáreai százados, Kornélius, akinek azt mondta
az angyal: „A te könyörgéseid és alamizsnád felmentek Isten elébe
36
emlékezetnek okáért.” Maguk a szolgái is úgy tettek róla bizony-
ságot, hogy igaz és istenfélő férfiú. Nyilvánvaló, hogy nem ezáltal
igazult meg, hanem ez megnyitotta számára az utat Jézus Krisz-
tushoz. Péter így értelmezte ezt. „Bizonnyal látom, hogy nem
személyválogató az Isten; hanem minden nemzetben kedves Őe-
lőtte, aki Őt féli és igazságot cselekszik”.
Kornélius nem tanulmányok által kutatta az igazságot. Ő
imádkozott és jót tett. Ez nagyon élesen aláhúzza az ember fele-
lősségét. Egyúttal ismét rámutat egy alapvető dologra, hogy amíg
a megalkuvás elzárja, addig az engedelmesség megnyitja az utat
az ember számára az igazság megtalálásához.
Pál apostol megtéréséhez is ez a tény vezetett, amit így fejez
ki: „Buzgóság tekintetében az egyházat üldöző, a törvénybeli
igazság tekintetében feddhetetlen voltam. Ezekből és más pél-
dákból megvilágosodik, hogy Isten kiválasztása az igazsághoz
való ragaszkodás alapján történik.
A fenti példák vagy ellenpéldák alapján megérthetjük, hogy
az igaság keresése nem a tudás bővítése, hanem a megismert
igazság cselekedetét jelenti. Ez az oka annak, hogy nagy keresz-
tyén gondolkodók olyan hitvitába keveredtek, melyeket évszá-
zadok múlva is folytattak utódaik, mégsem érkeztek meg az igaz-
sághoz. Ugyanakkor egyszerű és kevés tudással rendelkező em-
berek nem csak megérthették az igazságot, hanem azért háború-
ságot és üldözést elszenvedni, végül pedig az életüket odaadni is
képesek voltak.
Ez a keresés elvezette őket az igazság teljes megismeréséhez,
amikor eljutottak Jézus Krisztus minden értelmet felülmúló meg-
ismeréséhez, miközben olyan titkok tárultak fel előttük, amiket
semmiféle könyvből vagy prédikációból megismerni nem lehet.
János apostol társaival együtt feltétel nélkül engedett Jézus
hívásának, ezért írhatta később: „Mi az Istentől vagyunk: aki is-
meri az Istent hallgat reánk, aki nincsen az Istentől, nem hallgat
37
reánk. Erről ismerjük meg az igazságnak lelkét és a tévelygésnek
lelkét.” Ismét nincs szó az értelemről vagy bármilyen elméleti
tudásról. Elmondja, hogy arról lehet megismerni, hogy az igaz-
ságból vagyunk, hogy nem elméletekben, hanem cselekedetekben
valósul meg az életünk (1. János 3: 18-19). Egyszerű engedelmes-
ségről van szó, melyet szintén János apostol így fejez ki: „Aki azt
mondja: Ismerem Őt, és az Ő parancsolatait nem tartja meg, hazug
az, és nincs meg abban az igazság.” Ez értelemszerű, hiszen maga
Jézus az igazság.
Mindezeket nagyon fontos aláhúzni egy olyan világban, ahol
a megalkuvás és az ellenszegülés a tetőfokra kezd hágni. Keresz-
tyének tömege csapja be magát azzal, hogy egy bizonyos ismere-
tet magáévá téve gondolja, hogy immár eljutott az igazság meg-
ismeréséhez, miközben azt nem építi be az életébe. Az utolsó na-
pokra vonatkoztatja Pál apostol, hogy a keresztyének saját maguk
akarata szerint, önző módon élnek, miközben állandóan tanulnak,
anélkül, hogy az igazság megismerésére eljuthatnának (2. Tim. 3:
1-7). Ez a táptalaja az elméleti keresztyénségnek, melyben az
igazság csupán egy ismeret, az élet pedig egy elmélet gyümölcs-
termés nélkül.

Üres beszéd

Az apostol figyelmezteti a hívőket arra, hogy vigyázzanak,

hogy senki meg ne csalja őket üres beszédekkel (Efézus. 5: 6). Az
üres beszéd olyan, mint egy üres tányér: senki nem lakik jól belő-
le. A Sátánnak az a célja, hogy az igazságot soha ne ismerjék meg
az emberek, ezért számára az üres beszéd még a hallgatásnál is
jobb. Az üres beszéd nem eredményez változást az emberek éle-
tében.

38
 Jézus tanításában arra figyeltek fel az emberek, hogy jóllehet
nem volt az írástudók közül való, mégis hatalommal tanította
őket. Ez a hatalom az igazság volt, mint ahogy mondta is főpapi
imájában: A Te igéd igazság. E beszéd hallatán nem maradhatott
egyetlen hallgató sem közömbös, mindenképpen válaszút elé állí-
totta. Vagy követőjévé, vagy ellenségévé vált Krisztusnak.
Az üres beszéd nagyrészt igaz dolgokból áll, még sincs hatása
az emberek életére. Tele van bibliai idézetekkel, igaz példákkal, és
érdekes módon, ennek ellenére nem éri el azt a hatást, amit az
igazságnak beszéde. Nem kényszeríti az embereket kényelmetlen
döntések meghozatalára.
Ez elvezet bennünket egy olyan kérdéshez, amely nagyon
húsbavágó a keresztyénség számára, és leleplez olyan dolgokat,
amik az igazság megismerésének legnagyobb akadályai.
Induljunk ki abból, hogy valaki vall egy igazságot, mondjuk a
kertészkedés területén. Elmondja, hogy milyen körülmények kel-
lenek egy virágnak, hogy az legjobban fejlődjön; milyen és mennyi
tápanyagra van szüksége, mikor és mennyi vízzel kell öntözni, a
gyakorlatban pedig mindennek az ellenkezőjét csinálja. Ebből két
dolgot lehet következtetni: vagy ő maga sem hisz az elméletben,
vagy valamilyen egyéb érdek miatt nem veszi azt figyelembe. En-
nél súlyosabb következményekkel járó példa, ha valakinek halá-
losan beteg a gyermeke, tudja, mit kell tennie a gyógyulás érde-
kében, de nem teszi azt, holott módjában lenne. Ebből is két kö-
vetkeztetést lehet levonni: vagy nem hisz a módszerben, vagy
nem bánja, ha meghal a gyermeke.
Pontosan ez történik a legtöbb keresztyén életében is, ami
hiteltelenné teszi a keresztyénséget és szégyent hoz Krisztusra.
Elismerik a Biblia igazságát, mint Isten akaratát, de módszeresen
máshogy élnek. Vallják, hogy a szellemi dolgoknak van maradan-
dó értéke, mégis a mulandóra fektetik a nagyobb hangsúlyt. Tud-
ják, hogy aki nem tér meg, az elvész, és azt is tudják, hogy az ő
39
feladatuk az evangélium hirdetése, de ahelyett mégis mulandó
dolgokra pazarolják életüket. A példák sorozatát lehetne felhozni
arra, hogy miként teszi a keresztyénség önmagát hiteltelenné, és
ezzel együtt a Biblia tekintélyét is aláássa.
Ez a tény az igazság megismerését elzárja az emberek elől,
mert az emberek okkal vethetik fel, hogy ha a keresztyén tanítás
lenne az igazság, akkor a keresztyének a szerint élnének. Ez
Krisztus nevére nem dicsőséget, hanem gyalázatot hoz. Ebben a
helyzetben kap teret az üres beszéd, mely vallásos szavak tarta-
lom nélküli özöne. Sokszor lehet találkozni azzal, hogy emberek
komoly teológiai vitát folytatnak a szeretetről, miközben ők ma-
guk nem élik meg azt.
Fiatal hívő koromban részt vettem egy bibliaórán, melyen a
téma a szeretet volt. Sokan magas szinten boncolgatták a szeretet
kérdését, különböző módon definiálva azt az értelem vagy az ér-
zelem termékeként. Az alkalmon egy idősebb néni is részt vett,
aki szemmel láthatóan nem tudott lépést tartani a magasröptű
magyarázatokkal. Amikor viszont vége volt az alkalomnak, ő
egyedül ment oda az alkalmon jelenlevő vendégekhez, érdeklő-
dött felőlük és házához hívta meg őket.
János apostol azt írja: „Fiacskáim, ne szóval szeressünk, se
nyelvvel; hanem cselekedettel és valósággal. És erről ismerjük
meg, hogy mi az igazságból vagyunk.”
Ebből az Igéből úgy tűnik, hogy az apostol másképpen véle-
kedik az igazság kérdéséről, mint a legtöbb keresztyén ma. Szá-
mára az igazság fogalma nem egy adott teológiai kérdés he-
lyes meghatározása, hanem a gyakorlati keresztyén élet.
Napjainkra különösen jellemző, hogy amíg hitvitákban, az értel-
met tágító előadásokon vesznek részt a keresztyének, egymást
kölcsönösen kizáró teológiai kérdéseket szögeznek le az igazság
meghatározásaként, addig a környezetükben az emberek nélkü-
löznek olyan javakkal, amikben lehetőségük volna segítni.
40
 A keresztyénséggel szinte egyidős, de a 16. században kiújult
teológiai kérdés az eleve elrendelés kérdése, melynek képviselői
kálvinista (pro) és arminiánus (kontra) névvel jelennek meg, és
sokszor órákig tartó hitvitákba bocsátkoznak, egymást győzködve
különböző igeversekkel, míg ki nem fogynak a szuszból. Mind-
egyik azzal érvel látása mellett, hogy a helyes istenkép megisme-
réséhez okvetlenül szükséges az a látás, amit képvisel. A kérdés
az, hogy vajon ez mennyit segít azokon, akik még nem ismerik
Istent?
Krisztusról így olvashatunk: „Az Ő (Isten) dicsőségének visz-
szatükröződése és az Ő valóságának képmása.” Aki látta Jézus
Krisztust, az látta az Atyát.
Jézus, mint emberi testben megjelent Isten Fia, az isteni sze-
retet kiábrázolása volt minden tettében. Nagyon egyszerű módon
adott példát a szeretet gyakorlásában: önmagát háttérbe szorítot-
ta (megtagadta), és szolgált az emberiség felé. Ez az igaz istenkép,
és ha a keresztyének ezt tennék a valóságban, nem volna szükség
semmiféle tudományos istenkép felállítására.
Az igazság megismerése nem elméleti ismeretek elsajátítá-
sából, hanem egyszerű engedelmességből fakad. Jézus ezt így fe-
jezte ki: „Ha megmaradtok az én beszédemben, bizonnyal az én
tanítványim vagytok, és megismeritek az igazságot.” Jézus min-
den beszéde, az ő parancsolata a szeretet gyakorlati megélésére
utal. Egyetlen helyen találjuk azt, hogy parancsolom nektek: úgy
szeressétek egymást, amint én szerettelek titeket. Jézus úgy sze-
retett minket, hogy az Ő életét adta értünk, ezért nekünk is köte-
lességünk egymásért odaadni az életünket (1. János 3: 16).
Mindaz, amiből ez hiányzik, üres beszéd, melytől óva int az
apostol, hogy senki meg ne csaljon általa, mert ezekért jön a Isten
haragja az engedetlenség fiaira. Azokra, akik beszélnek nagy dol-
gokat, vélvén azt, hogy az igazság birtokosai, de mindeközben
gyümölcstelen életük van, mert engedetlenek Isten akaratának.
41
 Az igazság gyümölcse

Egy gyümölcsfa, ha nem terem gyümölcsöt, értéktelen. Nem

azért ültette a gazda, hogy a helyet foglalja vagy árnyékot adjon,
hanem hogy gyümölcsöt teremjen. Éppen így egy gyümölcstelen
keresztyén életnek semmi értelme nincs, bármekkora tudás is
rejlene mögötte.
A gyümölcstermés titka a Krisztusban való lét és az abban
való maradás (János 15: 4). Ebben minden keresztyén egyetért,
hiszen ezt Jézus nagyon egyértelműen adta az emberiség tudtára.
A kérdés csupán az, hogy mit jelent az Őbenne maradás?
Pál apostol inti a filippi gyülekezet tagjait, hogy legyenek tel-
jesek az igazság gyümölcsével, melyet Jézus Krisztus teremt az
Isten dicsőségére és magasztalására (Fil. 1: 11). Az efézusi gyüle-
kezetnek viszont azt írja, hogy a világosságnak gyümölcse minden
jóságban és igazságban és valóságban van (Ef. 5: 9). Mindez alá-
támasztja azt, hogy mivel az igazság maga Jézus Krisztus, tehát a
gyümölcstermés feltétele az igazságban való megmaradás.
Jézus az Őbenne maradást, és nem csupán az Őbenne való lé-
tet hangsúlyozza. Ez a tény kettéválasztja a névleges, elméleti
keresztyénséget a valós, gyakorlatias keresztyénségtől. Ugyanis
pusztán azért, mert valaki azt vallotta, hogy Jézusban hisz, nem
volt soha háborúsága, csak akkor, ha az igazsághoz ragaszkodott
is. A legkeményebb diktatúrák esetén megtörtént, hogy az egyik
keresztyént békén hagyták, a másikat pedig kegyetlenül üldözték.
Pedig mindkettő hitt Jézusban. Voltak ugyanis megalkuvó gyüle-
kezetek és az igazsághoz ragaszkodók. A nyomás nem pusztán a
keresztyénség, mint vallás, hanem az igazság megtagadását céloz-
ta. Azokban a korokban, amikor nem létezett névleges keresz-
tyénség, nem volt képes felvállalni Jézus nevét az, aki nem az
igazságban járt. A névleges keresztyénség korában már lehet val-

42
lani a Jézusban való hitet, ezért mégsem jár háborúság, ha nem
párosul az igaságban való járással.
Aki csupán elhiszi, hogy Jézus az Isten Fia, de nem jár az igaz-
ságban, annak soha nem lesz háborúsága. Ezért az ebben a száj-
vallomásban való megmaradást nem veszélyezteti semmi. Azért
hangsúlyozza Jézus az Őbenne való megmaradást, mert az igaz-
ságban való megmaradás nagyon komoly kihívást jelent az őszin-
te hívő számára.
Szinte hallom az ellenvetéseket, hogy az, amiről beszélek,
nem más, mint a saját erőből, önmagunk által való gyümölcster-
més. Szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy ennek éppen az
ellenkezőjéről van szó. Ugyanis az, aki nem bízik a saját erejében
vagy igazságában, az engedelmes az Isten akaratának, az igazság-
nak. Az engedelmesség pontosan annak a következménye, hogy
az ember elhiszi, hogy ő maga semmit nem képes tenni, ezért át-
adja a vezetést teljesen Istennek. Ezt jelenti az, amikor Jézus azt
mondta: Nálam, (tehát az igazság) nélkül, semmit sem cseleked-
hettek.
Aki nem engedelmes a Biblia igazságainak, az kimondatlanul
is azt sugallja, hogy a saját módszere jobb, mint az, amit Jézus
megmondott.
Mindkettőnek megvan a maga gyümölcse. Azt viszont tud-
nunk kell, hogy akár az Ige tanítását elfogadva, akár azzal ellen-
tétben teszünk valamit, általában a gyümölcs nem azonnal jelent-
kezik. Nézzük meg most egészen gyakorlatias példákon keresztül
ezt.
Jézus tanítása az anyagi dolgok területén jól érthető igazság,
mely az ember figyelmét a mulandókért való küzdelemről a múl-
hatatlanok felé fordítja. Ha az ember ennek engedelmes, és mint
igazságot elfogadva Isten országát és annak igazságát helyezi elő-
térbe a mulandókkal szemben, annak meglesz a jó gyümölcse,
mert egyrészt ráadásként megkapja a földi szükséges dolgokat is,
43
és az örökkévalókat is. Ha valaki ennek ellenére a mulandót kere-
si, annak is megvan a maga gyümölcse már ebben az életben, me-
lyet kénytelen learatni. Telve lesz az élete gondokkal, békétlen-
séggel, és az örök életét is kockára teszi vele.
Egy másik példát szeretnék felhozni, mely napjainkban igen-
csak érezteti gyümölcsét. A házasság egy férfi és egy nő életre
szóló kizárólagos kapcsolata, legalábbis az isteni igazság szerint.
Amikor ezt megtámadják, annak elkerülhetetlen a keserű gyü-
mölcse. Ebben azért a legtöbb keresztyén egyetért. De abban már
nem, hogy a feleség mindenben engedelmes legyen a férjének. Ez
egy bibliai igazság, melyet a feminizmus lesöpört, és egy humánu-
sabb verzióval állt elő, mely az egyenjogúság. Mindkettőnek meg-
van a maga gyümölcse, még ha ez hosszabb távon jelentkezik is.
Ha innen egy kicsit elindulunk globális méretekbe, gondoljuk
csak el, milyen lenne ez a világ, ha mindenki elfogadná Jézus taní-
tását, hogy szeressük ellenségeinket! Mi lenne ennek eredménye,
a gyümölcse. Ezzel szemben mi a gyümölcse annak, amikor ennek
ellenkezője történik ebben a világban.
Ahogy globálisan vagy társadalmi méretekben az isteni igaz-
ság az egyetlen jó út, úgy az ember magánéletében is. Csak az jár
igazságban, aki engedelmes az igazságnak, és annak élete eb-
ből kifolyólag lesz gyümölcstermő. Ez pontosan az ellenkezője
az önmegváltásnak, az önmegvalósításnak.

A mesék

Az utolsó időkre vonatkozóan komolyan figyelmeztet az

apostol, hogy azok olyanok lesznek, mikor az egészséges tudo-
mányt el nem szenvedhetik, hanem a saját kívánságaik szerint
gyűjtenek maguknak tanítókat, mert viszket a fülük. És az igaz-
ságtól elfordítják a fülüket, de a mesékhez odafordulnak.
44
 A mese az egy kitalált, valótlan, de igen érdekes történet.
Olyan erővel bír, hogy a gyermekek fantáziáját megeleveníti any-
nyira, hogy benne vélik magukat a valóságban. Képesek elvonat-
koztatni saját kis megtapasztalásuktól, és valósnak megélni a le-
hetetlent, nem létező, soha meg nem tapasztalt lényeket látnak a
fantáziájukban. Ezért szeretnek a gyermekek mesét hallgatni.
Hasonló a helyzet az utolsó időkben sok felnőttel is. Érdekfe-
szítőek számukra a soha nem ellenőrizhető történetek, élvezik a
szélsőséges eredményeket, ami végül odavezeti őket, hogy na-
gyon sok mindent elhisznek. Hiszen csak két lehetőségük van az-
zal, amit nem tapasztaltak meg: elhinni vagy elvetni. A média a
mesék, a valós dolgoktól való elrugaszkodás, az emberek ámítá-
sának jó eszköze.
Pontosan így működik a keresztyénség jó része is az utolsó
időkben. A keresztyének is szeretik a meséket, jobban mint az
igazságot, mert a mese mentes a fájdalmas igazságtól, nem ítéli
meg a hallgatókat. Más néven nevezhetjük keresztyén szórako-
zásnak is. Ez a legkülönbözőbb módokon valósul meg, elkezdve a
hagyományos istentiszteleti formáktól a keresztyén táborokon át
az óriási részvétellel megrendezett keresztyén koncertekig. A
forma teljesen mindegy, a lényeg az, hogy a fájdalmas igazság ne
hangozzon. Ne ítélje meg a hallgatók bűnét, restségét, ne feddje
fel sötét foltjaikat.
Mindebből érthető, miért fordítják el az emberek az igazság-
tól a fülüket. Az igazság beszéde nem hagyja az embert nyugton,
nem engedi, hogy öncélú életében jól érezze magát, megítéli evi-
lági céljait. Ezért szaporodtak el gomba módra az olyan rendez-
vények, amelyek ezektől meg lettek tisztítva, és a bibliai tanítá-
sokból kiválogatott előadások mellett mindenféle egyéb szórako-
zást biztosítnak a résztvevőknek.
Ez abban hordozza félrevezetésének erejét, hogy mindez ke-
resztyén tanítás köntösébe van bújtatva.
45
 Szívesen hallgatnak komoly bizonyságtételeket, anélkül,
hogy ők maguk abból bármit is megélnének. Számukra mindez
olyan, mint valami szép hegedűszó, mint szerelmes ének: hallgat-
ják, de nem cselekszik (Ezékiel 33: 31,32).
Ha valaki nagyszámú hallgatóságot szeretne magának és
népszerűséget, elismerést, annak nem szabad kimondania a teljes
igazságot. Olyan részigazságokból kell összeállítania mondaniva-
lóját, ami nem bántja a hallgatóságot, nem okoz bűnbánatot. Meg-
térésre felhívhatja őket, de az nem lesz más, mint Jézusnak egy
elvi elfogadása az igazság befogadása nélkül.
Lehetetlen dolog, hogy a teljes igazság és a mese, azaz a szó-
rakozás megférjen egymás mellett. Péter apostol a pünkösdi pré-
dikációja alkalmával nem szórakoztatta a hallgatóságot, nem
tapsvihart váltott ki, hanem „mikor ezeket hallották, szívükben
megkeseredtek, és azt mondták Péternek és a többi apostolnak:
Mit cselekedjünk, atyámfiai, férfiak?” Ennek előzménye az volt,
hogy Péter az igazságot mondta nekik. Ennek eredményeként jött
létre az első keresztyén gyülekezet.
Nem sokkal később ugyanezt az igazságot hirdette István is,
aminek eredménye az lett, hogy megkövezték őt. Ez a két példa
alátámasztja Jézusnak azt a kijelentését, amit tanítványihoz inté-
zett: „Ha engemet üldöztek, titeket is üldöznek majd; ha az én
beszédemet megtartották, a tiéteket is megtartják majd.”
Ezt eredményezi az igazság megalkuvás nélküli hirdetése,
szemben a meséléssel. Az embereket vagy megtérésre indítja,
vagy ellenséggé teszi őket. Ha valaki ki akarja kerülni azt, hogy
sok ellensége legyen, akkor az igazság hirdetése helyett mesékkel
kell a népet szórakoztatnia, melyből igazi megtérés nem szület-
het.

46
 Háborúság az igazságért

Az igazság alapvető jellemzője a fent említett dolog: minden-

képpen hatással van az emberekre. Nem szórakoztatja, hanem
vagy Krisztus követőivé vagy ellenségeivé teszi őket.
Az egyik legérthetetlenebb dolog a világon a keresztyénüldö-
zés. Az igaz keresztyének minden államban vagy társadalmi for-
mában a leghasznosabb polgárok voltak. Ellenségeik kénytelenek
voltak elismerni erényeiket, a társadalmi életre gyakorolt pozitív
hatásukat. Sokkal segítőkészebbek, becsületesebbek voltak em-
bertársaiknál, szorgalmukkal hozzájárultak a közjóhoz. Mégis
őket üldözték a legkegyetlenebbül, annak ellenére, hogy ez a tár-
sadalom önpusztítása volt.
Semmi nem bizonyítja jobban az ördög természetét, mint ez
a tény. Kezdettől fogva gyűlölte az igazságot. Jézus így jellemezte
őt: „Az emberölő volt kezdettől fogva, és nem állott meg az igaz-
ságban, mert nincsen őbenne igazság. Mikor hazugságot szól, a
sajátjából szól; mert hazug és hazugság atyja.”
Ugyanakkor semmi nem bizonyítja jobban azt sem, hogy ki-
nél van az igazság, mint az, hogy ezért ok nélkül háborúságot
szenved. Ezért mondja Jézus: „Boldogok, akik háborúságot szen-
vednek az igazságért, mert övék a mennyeknek országa. Boldogok
vagytok, ha szidalmaznak és háborgatnak titeket és minden go-
nosz hazugságot mondanak ellenetek énérettem. Örüljetek és
örvendezzetek, mert a ti jutalmatok bőséges a mennyekben: mert
így háborgatták a prófétákat is, akik ti előttetek voltak.”
A Sátán saját módszereivel leplezi le magát. Módszeresen úgy
szítja a háborúságot, hogy azzal megakadályozza az igazság terje-
dését. Ezért elkezdi az ellenségeskedéssel, amikor rengeteg kel-
lemetlenséget okoz a hívő embernek az igazság hirdetéséért,
ugyanakkor felajánlja a békés, nyugodt élet lehetőségét, ha enged
az igazságból.
47
 Ha ezzel nem éri el célját, akkor rágalmakat kezd terjesz-
teni az igazság képviselőjéről, aminek célja az, hogy hitelte-
lenné tegye őt. Azzal, hogy mindenféle gonosz hazugságot
terjeszt olyan emberek által, akik erre hajlandóak, azt akarja
elérni, hogy az emberek, hallva a rossz híreket róla, ne fogad-
ják el az igazságot.
Jézussal is ezt tette, csakhogy éppen az ellenkezőjét érte el,
mint ami eredeti szándéka volt: kirostálta az embereket. Azok,
akik nem az igazságból voltak, hittek a hazug rágalmaknak; akik
az igazságból voltak, hallgattak Jézusra. Ezért Neki soha nem kel-
lett bizonygatnia igazságát.
Ha minket ér hasonló rágalom az igazságért, nekünk sem kell
bizonygatni ártatlanságunkat, hogy ezzel oltalmazzuk az igazsá-
got. Aki őszintén keresi az igazságot, az nem fogadja el a rágalma-
kat – legalábbis nem mindenkorra. Lehet, hogy ő is meginog ve-
lünk kapcsolatban, de az nem baj, mert az igazságnak ki kell forr-
nia, és ebből a szempontból úgysem a mi személyünk a lényeges,
hanem maga az igazság.
Be kell ismernem, hogy a rágalmakat nagyon nehezen tud-
tam elfogadni és feldolgozni, sokat szenvedtem miattuk. Ennek
két oka volt. Az egyik az a vívódás, hogy lehet, hogy igaza volna
annak, aki vádol, csak én nem látom jól a saját helyzetemet. Ez
könnyebb volt olyan vádak esetén, amik objektívek voltak, tehát
biztosan tudtam, hogy nem követtem el azt a bűnt, amivel vádol-
tak. Az volt nehezebb, amikor olyannal vádoltak, amik a szívben
vannak jelen, mint például felfuvalkodottság, mert tudtam, hogy
az ember nehezen ítél helyesen önmaga felől. Hogy ez miként
rendeződött bennem, arról később írok.
A másik nehézség oka egyértelműen a hiúságom volt, melyet
az Úr ezzel tört össze leginkább. Amíg fontos volt számomra a
másoknak rólam alkotott véleménye, addig nagyon fájt a rágalom.
Ahogy törte össze bennem ezt a büszkeséget, úgy kezdett kevésbé
48
fájni a rágalom is. De azt is eredményezte, hogy egyre könnyeb-
ben tettem bizonyságot az igazságról, függetlenül annak követ-
kezményeiről, sőt mindez egyre erősebb bizonysága lett annak,
hogy amit képviselek, az valóban az igazság.
Gyakran fordul elő, hogy tévtanítónak neveznek valakit egy
bizonyos látás képviselése miatt. Ilyenkor a közösség tagjai elbi-
zonytalanodnak, mert adott esetben ésszerűen érvelnek azok,
akik ennek ellene vetik magukat. Lehet, hogy valóban
tévtanításról van szó, de az is lehet, hogy egy olyan igazságot kép-
visel az illető, amely nagyon útjában áll a Sátán szándékának. Ezt
sokszor valóban nehéz megállapítani, különösen kellő igei isme-
ret hiányában. Ha mégis az Isten akaratát képviseli, akkor a Sátán
keres és talál olyan embereket, elsősorban azok közül, akiknek
egyébként tekintélyük van helyzetük miatt, akik ezzel élve
tévtanítónak bélyegzik őt. Az ördög a bennük levő féltékenységet
használja ki, miközben maguk a gyülekezet iránti féltő szeretetü-
ket hangoztatják. Pontosan így tettek a zsidók vallási vezetői is
(János 11: 46-50). Általában arra hivatkoznak, hogy az a bizonyos
tanítás megosztást okoz a közösségben. Ebben igazuk is van, hi-
szen az igazságnak mindig ilyen hatása van (Máté 10: 34,36).
Ez leginkább úgy leplezhető le, hogy mindeközben megtűr-
nek sok hamisságot a gyülekezetben, és szemet hunynak olyan
dolgoknak, amelyek a közösség hanyatlásához vezetnek.
Ott, ahol nem éri el célját az ellenség az igazsággal szemben,
mindig közbeiktatja az alku lehetőségét. Ezzel mindenekelőtt azt
akarja elérni, hogy a hívő ember a nyomás hatására feladja az
általa képviselt igazságot és megalkudjon. Amilyen mértékű a
nyomás, olyan az alku tárgya is. A megalkuvás pedig annál a
pontnál következik be, ahol az igazság nem ér annyit az em-
bernek, mint az alku tárgya.
Ezzel a kérdéssel egy sarkalatos ponthoz jutottunk a hitvallás
és a hűség területén. A gondos és pontos dokumentálásnak kö-
49
szönhetően sok ismerettel rendelkezhetünk a keresztyénség
egyik legjelesebb korszakát illetőleg, mely a középkori anabaptis-
ta mozgalom. Ez az időszak az egyik legkegyetlenebb keresztyén-
üldözésről szólt, és sok tanulságot hagyott az utókorra. Ezen ke-
resztül szeretnénk megnézni, hogy mit jelent az igazságért való
üldözés és az abban való kitartás.
Mint a történelemben a legtöbbször, úgy akkor is voltak
olyan igei igazságok, melyekhez egy elterjedt hamis tannal szem-
be helyezkedve ragaszkodtak a keresztyének. Ez ebben az eset-
ben mindenekelőtt a felnőtt bemerítés volt az általánosan gyako-
rolt gyermekkeresztséggel szemben. Könyvünk tárgyán kívül es-
ne ennek a kérdésnek igazságtartalmáról írni, így most abból in-
dulunk ki, hogy az anabaptisták vallották és gyakorolták az igaz-
ságot. Ennek ára pedig sok esetben börtön, kínzás, máglyahalál
vagy vízbefojtás volt.
Az első kérdés, ami felmerül, hogy miért nem volt mindegy,
hogy az emberek egy része nem keresztelteti meg a gyermekeket
a népegyházban, hanem hitük megvallása után merítkeznek be?
Ehhez tudni kell, hogy ezek az emberek valóban senkit nem bán-
tottak, senkit nem szidalmaztak, hanem egyszerűen megélték
hitüket.
Erre egyetlen válasz lehetséges: amit vallottak és gyakorol-
tak, az volt a tiszta igazság. Ez az igazság pedig olyan erős volt,
hogy a hamisság szellemének útjában állott, és minden lehe-
tőséget bevetve ki kellett irtani.
A másik kérdés az, hogy vajon érdemes volt-e megfizetni ezt
az óriási árat egy olyan hitvallásért, amire akár mondhatnánk is,
hogy mindig is vitatott volt? Ennél fogva nem lehetett volna elen-
gedni ezt a kérdést, és az újjászületésre, mint sokkal fontosabb
kérdésre összpontosítani? Ha engedtek volna a katolikus egyház
nyomásának, és gyermekeiket megkereszteltették volna, attól ők
még újjászülethettek volna. Természetesen, ha ennek a hitvallás-
50
nak semmilyen következménye nem lett volna, ésszerűen az eb-
ben való kitartásra lehetett volna őket buzdítani. De mivel az ár
óriási volt, el lehet gondolkozni azon, hogy egy formalitásért,
mely esetleg csak a lényegnek kiábrázolása, be kellett volna-e
vállalni minden szenvedést?
Ha csak önmagukról lett volna szó, akkor talán lehetne azt
mondani, hogy akár így is lehet. De a kérdés a családtól való el-
szakítás, gyermekeik elvétele és más, katolikus családoknál való
elhelyezése volt. Sok esetben a családfőnek hosszú időt kellett
börtönben töltenie, vagy sokakat kivégeztek, ezzel óriási űr kelet-
kezett a családban, ami nem csak a kenyérkeresés területén, ha-
nem a család szellemi nevelése területén is jelentkezett.
Volt ennek az egésznek értelme? Ezek az emberek bolondok
voltak a világ szemében, de nem az Isten szemében! Az igazság-
hoz való ragaszkodásuk nem ismert határt. Számukra nem azt
jelentette az igazsághoz való ragaszkodás, hogy egész addig el-
megyünk, amíg az meg nem haladja az elviselhetőséget. Ezek az
emberek éppen úgy, ha nem jobban szerették gyermekeiket, mint
bárki más. De gyermekeiknél is jobban szerették az Úr Jézust, ami
az igazság szeretetét jelentette számukra. Ők nem fanatikusak
voltak, hanem valóban hívő emberek.
Voltak viszont abban az időben is sokan olyanok, akik az ül-
dözés különböző fázisaiban megtagadták hitvallásukat. Sokan
már a fenyegetés hatására, mások a börtönben, amikor kínzó fáj-
dalmat éreztek a család és a szabadság hiánya miatt, ismét mások
a kínzókamrában a gyötrelmek növekedése hatására.
A harmadik kérdés, hogy miben rejlett az az ember feletti erő
azoknál, akik végig kitartottak, ami legyőzött általuk mindent, és
az utolsó csepp vérükig ragaszkodtak az igazsághoz?
A válasz a kérdésben van: az igazsághoz való ragaszkodásuk,
maga Jézus Krisztus. Nem a börtönben, nem a kínzókamrában,
hanem jóval korábban. A börtön és a kínzás már csak próbák vol-
51
tak, melyek a korábbi igazságukat hozták napvilágra; az lett nyil-
vánvaló, hogy ők valóban Jézus Krisztusban voltak, és nem csupán
névleges keresztyének.
Mi jelenleg ebben a korábbi szakaszban vagyunk, amikor
nem a börtön és a halál az igazsághoz való ragaszkodásunk ára.
Ezért ezeknek a hősöknek történetét folytatjuk a saját jelenkori
történetünkkel, amin keresztül megérthető Krisztus bennünk
lakozó erejének titka. Azok a hithősök semmiben nem voltak ná-
lunk különb képességgel rendelkező emberek, ezért elképzelhet-
jük őket a mi körülményeinkben. Ezért vegyünk sorra példákat.
Ha tudja egy keresztyén ember, hogy a felnőttek
bemerítkezése az igazi hitvalló keresztség, de a jó rokoni és baráti
kapcsolatok miatt ezt az igazságot nem hajlandó bevállalni, akkor
megalkudott. Az is megalkuszik, aki ugyan bemerítkezett, de bi-
zonyos barátok vagy egy adott egyházban a szószék megtartásá-
ért erről hallgat.
Ha tudja, hogy az igazságos cselekedet a valós adóbevallás,
de anyagi érdekek miatt nem hajlandó az igazságot bevallani, ak-
kor ő is megalkudott.
Ha tudja, hogy az Ige tanítása szerint be kellene fednie a fejét,
mint asszonynak, de gyülekezetében ez már kiment a szokásból,
ezért a kellemetlenségek elkerülése végett nem gyakorolja, akkor
megalkudott.
Ha felismer egy igei igazságot, talán gyakorolja is, de azt el-
hallgatja a békesség kedvéért, akkor megalkudott.
Sorolhatnánk a példákat vég nélkül, sőt akár saját életünkből
is hozhatnánk mindnyájan, de bármilyen példát hozunk is, a lé-
nyege az, hogy minden egyes megalkuvás az igazságtól való eltá-
volodást, annak megtagadását, következésképpen Krisztus meg-
tagadását jelenti. Ezzel egyidejűleg az Ő erejének elvesztéséhez is
vezet.

52
 Mi még előtte állhatunk egy nagyon komoly megpróbáltatás-
nak, mely az egész világra kiterjedő lesz, amiről az Úr a Jelenések
könyvében szól (Jel. 3: 10). Az ebben a megpróbáltatásban való
hűségünk a jelenkori hűségünkön múlik. Ugyanis az Úr Jézus sza-
va igaz: aki hív a kevesen, a sokon is hív az. Nem a próba nagy-
sága, hanem az engedelmesség, az igazsághoz való ragaszko-
dásunk a mérvadó.
Péter, a tanítvány elszánt volt, amikor azt mondta: „Uram, te-
veled kész vagyok mind tömlöcre, mind halálra menni.” És itt
összpontosítsunk a „kész” szóra, mely sokkal inkább készséget,
elszántságot jelent, mintsem képességet. A döntő kérdés az a
mi életünkben, hogy amikor egy igazság mellett vagy ellen kell
döntenünk, mi elszántak vagyunk-e minden árat megfizetni
Jézusért, az igazságért. Hajlandók vagyunk-e bevállalni most
még csak kisebb árat érte, vagy megalkuszunk.
A helyzetet nehezíti az, hogy a Sátán ügyvédek tömegét állítja
rendelkezésünkre, hogy magunkat megnyugtatva tagadjuk meg
az igazságot. A másik oldalon egyetlen dolog, lehet, hogy csak egy
szó áll: az igazság. A döntés pedig a mi kezünkben van.

Írástudók és farizeusok igazsága

Jézus komolyan figyelmeztette tanítványait, ellenpéldát felál-

lítva az igazsággal kapcsolatosan, mely kizár mindenkit a meny-
nyeknek országából. Így szólt: „Ha a ti igazságotok nem több az
írástudók és farizeusok igazságánál, semmiképpen nem mehettek
be a mennyeknek országába".
Az első gondolat, ami a farizeusokról eszünkbe jut, a képmu-
tatás. Oly sokszor feddette őket Jézus ezért. Ez volt az ő igazságuk,
kétféle mérték minden területen. Az egyik a valóság, a másik, ami
a látszat. Az egyik saját maguk, a másik az emberek részére.
53
 A képmutatás nagyon távol áll az igazságtól, sokkal távolabb,
mint a nyílt hamisság, mert abban az esetben legalább a látszat és
a valóság megegyezik. A képmutatás viszont azt jelenti, hogy az
ember teljesen mást mutat kifelé, mint ami benne van. Ennek
egyetlen oka az, hogy fontosabb számára az emberek véleménye,
mint Istené.
Jézus erről mondja, ha nem több ennél a mi igazságunk,
semmiképpen nem mehetünk be a mennyeknek országába. Ha
nekünk az fontos, hogy mit látnak rajtunk az emberek, miközben
olyan dolgokat eltűrünk, amit a sötétségben teszünk, akkor nem
örökölhetjük azt az országot, amelyikben az igazság lakozik.
A farizeusok másik súlyos bűne az volt, hogy bezárták az
emberek elől a mennyeknek országát, ahova ők maguk sem me-
hettek be. Ez azt jelentette, hogy önérdek miatt nem a teljes igaz-
ságot hirdették az embereknek, hanem saját igazságukat. Nekik
nagyon fontos volt az, hogy az emberek mit gondolnak róluk, ki-
nek tartják őket, féltették tekintélyüket. Ehhez elkerülhetetlen
volt, hogy a törvényt úgy forgassák, hogy azáltal elnyerhessék a
nép tetszését.
Aki az igehirdetés ajándékával van felruházva, annak teljesen
szabadnak kell lennie a népszerűség vágyától, mert ellenkező
esetben az emberek ízlése szerint fogja hirdetni az igazságot. Ez
komoly akadálya annak, hogy azt megismerjék, így bezárják a
mennyek országát előttük.
Mind ez, mind a képmutatás ugyanabból a tőből származik.
Ahhoz, hogy valaki az igazságot képviselni tudja, meg kell halnia
önmagának.

54
 Igazmondás

Az igazság az igazmondásban is megnyilvánul. A hazugok

nem örökölhetik az Isten országát, hanem részük a hazugság aty-
jával lesz.
Egyszer valakiről beszéltem, aki hívő létére nem mondott
igazat. Azt mondtam, hogy hazudott. Ő erre kért, hogy ne mond-
jak ilyen súlyos kifejezést, mire én módosítottam, és azt mond-
tam, hogy nem mondott igazat. Azt mondta, hogy így már jobban
hangzik, nem olyan súlyos.
Változtat valamit a tényen, hogy én az állatot nem kutyának,
hanem ebnek nevezem?
A hazugság az nem pusztán valótlan beszéd, hanem egy
életforma. Egy olyan élet, ami nem lett teljessé az igazsággal,
olyan, amiben sötét foltok vannak. A bűn természete olyan, hogy
nem szeret a világosságra jönni, és amíg létezik, a sötétségben
kell tartani.
Amíg valaki nem lesz teljessé az igazságban, addig képtelen
hazugságmentes életet élni. A hazugságról nem lehet leszokni,
attól csak úgy lehet megszabadulni, hogy az igazságban já-
runk az élet minden területén.
A hívőknek is megvannak a módszereik és sajátosságaik a
hazugságra. Ők nagyon ritkán hazudnak úgy, hogy rájuk szakad-
jon a plafon. Az ő hazugságaik olyanok, amik sokkal kifinomul-
tabbak, sokkal nehezebben leleplezhetőek, sajnos, még saját ma-
guk előtt is.
A hazugság az nem más, mint amikor valaki olyat mond vagy
tesz, hogy a másik ember ne a valóságot ismerje meg. Ehhez való-
ban csak az a megoldás, hogy a teljes igazságban kell járni, a vilá-
gosságban, így az embernek még figyelnie se kell arra, hogy mit
mondjon: természetes lesz, hogy mindig az igazságot szólja. Az
igazság szabaddá teszi az embert.
55
 Az igazság megítél

Bár az egész könyv témáját annyira átszövi ez a gondolat,

hogy amiket itt megfogalmazok, csupán ismétlések, mégis hasz-
nos ebből a szempontból összefoglalva megvizsgálni ezt a kér-
dést.
Az igazság, mely az Isten beszéde, élő és ható, megítél és sza-
baddá tesz. Az ítélet nem csak a cselekedetre irányul, hanem azok
indítékaira is. Így írja ezt le az apostol: „Mert az Istennek beszéde
élő és ható, és élesebb minden kétélű fegyvernél, és elhat a szív-
nek és léleknek, az ízeknek és a velőknek megoszlásáig, és meg-
ítéli a gondolatokat és a szívnek indulatait” (Zsid. 4: 12).
Az igazság, mely Istennek meghamisítatlan beszéde, valóban
feltárja az ember előtt saját szívének indulatait is. Az ember ön-
magát könnyen meggyőzi egy adott cselekedet nemességéről, de
az Ige feltárja a valóságot. Úgy gondoltam, hogy amikor a saját
magunk által termelt növényekből valakinek ajándékot adtam,
akkor jót teszek, mind aközben az igazság belevilágított a szívem-
be, amit más nem látott, hogy ennek egyik komoly indítéka a hiú-
ság volt, amiben elismerést vártam a kertészeti képességeimről.
Ehhez hasonlóan tárta fel az Ige minden cselekedetem mögött a
valós indítékokat, ami egyértelművé tette, hogy mennyire nem
tiszta és nemes mindaz, amit teszek. Végül is fel kellett ismernem,
hogy az Ige olyan mélységig vág bele a szívembe, hogy két lehető-
ségem marad: vagy megszabadulok a régi természetemtől, vagy
állandóan ítélet alatt élek. Ez vezetett el annak felismeréséhez,
hogy az igazság eléréséhez nincs más út, csak az önmagunknak
való meghalás.
Ahhoz, hogy az istentiszteleteken az emberek jól érezzék
magukat, el kell tompítani az Ige élét, azaz nem szabad engedni,
hogy az ítéljen. Ehhez módszeresen ki kell válogatni azokat az
Igéket, melyeknek csupán pozitív üzenetük van. Csakhogy az ige-
56
hirdetés célja éppen az volna, hogy az emberek ne érezzék jól
magukat, hanem az igazság fájjon nekik nagyon, amely végső so-
ron döntésre kényszeríti őket: vagy távoznak, vagy megtérnek.
Az ítélet úgy van sokszor beállítva, mint valami rossz dolog.
De az ítélet csupán azért rossz, mert fájdalmas, viszont ha valaki
megszabadult az igazság által, annak már nem fáj, mert az ítélet
mellette szól.
Azt mondja Jézus: „Ha én nem jöttem volna és nem beszéltem
volna, nem volna bűnük, de most nincs mivel menteniük az ő bű-
nüket.” Amíg nem hallja valaki az igazságnak beszédét, addig
nyugodtan teszi a dolgait. De ha az rávilágít a szív indítékaira,
akkor ott nincs tovább békesség. Ha nem akar megtérni, akkor
gyűlölni kezdi azt a világosságot, amelyik belevilágított az életébe
(János 3: 20), és gyűlölni kezdi azt is, aki a világosságot tartja.
Ezért mondta Jézus a saját testvéreinek: „Titeket nem gyűlölhet a
világ, de engem gyűlöl; mert én bizonyságot teszek felőle, hogy az
ő cselekedeteik gonoszak.”
Pedig Jézus nagyon kevés esetben vetette az emberek szemé-
re a bűneiket. Sokkal inkább az a beszéd, amit szólt, mint élő és
ható beszéd, belevilágított a szívükbe és megítélte őket. Így kerü-
lünk szembe mi is az emberek gyűlöletével csupán azért, mert az
igazságot szóljuk.
Ha minket ér ítélet, vád mások részéről, könnyen kétségbe is
eshetünk, hogy vajon igazság-e az, amit mondanak, vagy valótlan
rágalom. Ennek akkor nő a jelentősége, ha mi az igazságot képvi-
seljük, és ezért rágalmaznak minket keresztyének.
Pál apostol azt írja egy hasonló esetre nézve a korinthusi
gyülekezetnek: „Rám nézve pedig igen csekély dolog, hogy titőle-
tek ítéltessem meg, vagy emberi ítéletnaptól; sőt, magam sem
ítélem meg magamat. Mert semmit sem tudok magamra, de nem
ebben vagyok megigazulva; aki ugyanis engem megítél, az Úr az.”
Ez első látásra ellentmondásnak tűnik azzal, amit szintén ennek a
57
gyülekezetnek ír később: „ha mi ítélnénk magunkat, nem ítéltet-
nénk el.”
Az ember saját maga ítélete, vagy mások ítélete részrehajló
és igazságtalan. Ezért csak úgy kap saját magáról igaz képet, ha
hagyja, hogy az Úr, az Ige, az igazság ítélje meg.

Az igazság szabaddá tesz

Az igazság számunkra legfontosabb hatása az, hogy nem csak

megítél, hanem szabaddá is tesz minket. Jézus ezt mondta: „az
igazság szabadokká tesz titeket.”
De nem itt kezdte a mondatot, hanem ez egy folyamatnak
csak a vége. A folyamat pedig a következő lépésekből áll:
1. Megmaradni az Ő beszédében (engedelmeskedni Neki)
2. Ezáltal tanítványává lenni.
3. Így megismerni az igazságot.
4. A megismert igazság szabaddá tesz.

Első az engedelmesség. Ha valaki elhiszi, hogy Jézus szava,

akár az evangéliumokban van feljegyezve, akár az apostolok által
lett kijelentve, igazság, akkor az feltétel nélküli engedelmességet
kíván. Amennyiben csak egyetlen pontban is engedetlen valaki,
úgy megkérdőjelezi az igazságot.
Az igazságnak való engedelmesség vagy engedetlenség nem
csak az Evangélium hallása után lehetséges. Az igazságnak akkor
is tud engedelmeskedni az ember, amikor egyszerűen találkozik
vele a mindennapi életben. Kornélius előbb találkozott az igaz-
sággal és döntött mellette, mint ahogy személyesen találkozott az
Evangéliummal. Éppen így van ez minden világi embernél is, azon
a szinten, amelyen az igazságot még ismeri. Mert valamilyen szin-

58
ten mindenki ismeri az igazságot, még ha csak azon a szinten is,
hogy ha lop, tudja, hogy hamisságot tesz.
Aki nem engedelmeskedik az igazság beszédének, nem lehet
Jézus tanítványa. Ha viszont engedelmes Neki, akkor a Vele való
járással együtt megismeri Őt, megismeri az igazságot. Ez számára
nem jelent tovább alkukérdést, mert megtapasztalta, hogy csak
ebben az igaságban működik az élete.
Ez fogja eredményezni az életében azt, amit soha semmi más
nem eredményezhetett, a teljes szabadságot.
Hogy miért az igazság tesz szabaddá, az lehet teológiai kér-
dés, de hogy az valóban szabaddá tesz, az valóság – annak, aki
abban él.
A zsidók nem értették, miről beszél Jézus, amikor a szabad-
ságról szólt. Ezért elmondja, hogy a szabadság nem más, mint a
bűntől való szabadság. Addig, míg az ember bűnben van, vagyis az
emberben benne van a bűn, addig nem szabad, hanem annak rab-
szolgája, aki kénytelen a bűn törvénye szerint élni. A bűn éppen
olyan törvények szerint működik, mint bármi ezen a világon. A
bűnnek törvénye olyan, mint a gravitáció, mindig lefele húzza az
embert. Egészen addig, míg az ember az igazság elfogadása nélkül
próbálkozik a bűntől megszabadulni, állandó kudarcot ér meg.
Ahhoz, hogy egy törvényszerűséget legyőzzünk, egy maga-
sabb rendű törvényszerűségre van szükség. A gravitációt egy el-
lenkező irányú, nagyobb erővel lehet csak legyőzni.
Ahhoz, hogy Isten akarata, azaz igazsága érvényesüljön ben-
nünk, a Jézus Krisztusban való élet törvénye kell, hogy teret kap-
jon, mely legyőzi a bűn törvényét. Erről szól a Római levél 8. ré-
szének eleje.
Tehát ha valaki átadja életét Krisztus vezetésének, azaz en-
gedelmes Neki mindenben, azt ez az igazság fogja megszabadítni
a bűntől.

59
 Mi ez a szabadság? Azt mondja Jézus ugyanebben a részben,
hogy: ”Azért ha a Fiú megszabadít titeket, valóban szabadok lesz-
tek.” Nem a bűnös cselekedetektől csupán, hanem azok gyökeré-
től. Mert nem az a szabadság, hogy nem szabad vétkezni, hanem
az, ha nincs rá kényszerítő erő.
Addig, amíg az ember azért nem tesz valamit, mert azt nem
szabad, vagy tiltja a Biblia, de szívesen tenné, addig ő nem szabad.
Az igazság az embert úgy teszi szabaddá, hogy a kívánságot is
kiöli belőle. Ez az igazi szabadság! Ezt csak Jézus Krisztus, az Igaz-
ság képes megtenni az emberben.
Az a szabad ember, aki nem vágyik semmilyen földi, anyagi
vagyonra, hanem teljesen mentes ezektől a kívánságoktól. Azt
nem befolyásolják a gazdasági hírek, nem bántja, ha a szomszéd-
jának több van, mert szabad az irigységtől. Az ilyen emberre nin-
csenek hatással a reklámok, nem kell számolgatnia, mennyi pénze
van és azt hogy forgassa. Szabad a pénztől, még a gondolatától is,
hiszen mindegy, hogy van vagy nincs, semmit nem befolyásol az a
kedélyállapotán.
Az az ember szabad, akit nem befolyásol más véleménye,
mert megszabadult a büszkeségtől; akit nem éget féltékenység,
mert megszabadult a hatalomvágytól; akinek semmit nem kell
tennie azért, hogy az emberek elismerjék, mert megszabadult a
dicsvágytól. Az igazság megszabadít a félelemtől, az aggódástól és
a szorongástól. Az igazság valóban szabaddá tesz.
De okkal tehetjük fel a kérdést, hogy mindehhez miért kell
mindenben engedelmeskedni? Mi köze van ennek a szabadsághoz
például annak, hogy a bemerítkezés parancsának is engedelmes-
kedjünk, vagy a fejbefedésnek vagy az adózásnak?
Csupán annyi, mint Naámánnak az engedelmessége, akinek a
Jordán vizében kellett hétszer elmerülnie. Nem értette, miért pont
a Jordánban. Mi köze ennek a megtisztuláshoz? Csak akkor értette

60
meg, amikor nem kérdezte, nem kutatta, hanem egyszerűen en-
gedelmeskedett. Ez volt az eszköze a valódi szabadságnak.
Ezt a kérdést annyival is elintézhettük volna, hogy egyszerű-
en engedelmeskedni kell az Igének, és kész. Elég is lenne ez, de
ma mindenki tudni akarja az okát, aminek engedelmeskednie kell.
Ez látszólag nagyon erényes dolog. A probléma csak ott van, hogy
ha valamit Isten mond, az abszolút igazság, annak az okát kutatni,
és az engedelmességet annak megértéséhez kötni bűn. Bűn azért,
mert az ember nem fogadja el az Isten szavát anélkül, hogy értené
az okát, ezzel azt fejezi ki, hogy tudni akarja, hogy Istennek való-
ban igaza van-e?
Az engedelmességhez semmi más nem kell, csak azt tudni,
hogy az Isten akarata. Ezt pedig a Bibliából megérthetjük. Az igaz-
sággal teljesen szemben áll az, ha valaki vallja a Bibliát Isten sza-
vának, de önkényesen felülbírálja egyes pontjait és engedetlen
neki. Ennyi pontosan elég ahhoz, hogy az igazságot elveszítse és
ne legyen szabaddá.
Jézus helyreteszi a sorrendet: engedelmesség, tanítványság,
ismeret és szabadság.

Az igazság maga Jézus Krisztus!

Az igazságról megfogalmazott eddigi gondolatok úgy tűnhet-

nek, hogy az egyfajta száraz igazsághoz való ragaszkodást jelent,
mint élettelen dogma vagy elmélet. Ez addig tűnik úgy valakinek,
amíg nem tökéli el magát az igazsággal szembeni tökéletes enge-
delmességre. Ugyanis akkor egy olyan valóság tárul fel előtte, ami
egy valós személyes kapcsolat lesz Azzal, Aki maga az igazság.
Jézus olyan valóságként lesz jelen annak az embernek az életé-
ben, hogy a személyes kapcsolat minden vonatkozását átéli.

61
 Így lesz Jézus vigasztalás a háborúság idején, így válik az erő
forrásává a szenvedésekben. A vértanúknak már nem egy elméle-
ti igazsághoz való ragaszkodás, hanem Jézus Krisztussal való
személyes és nagyon bensőséges kapcsolatuk adott erőt minden
szenvedés elviseléséhez. Ez nem egy érzelmi átélés csupán, amit
egy dicsőítés ad, hanem egy olyan valós átélés, melyet énekekben
és imádatban, hódolatban fejez ki az ember. A mai szemlélettel
ellentétben nem a dicsőítés vezeti be az embereket Jézus jelenlé-
tébe, hanem az igazság elfogadása, és ez a személyes kapcsolat
tükröződik vissza azokban a csodálatos énekekben, melyek kife-
jezik ennek a kapcsolatnak minden szépségét.

Új ég és új föld

A hívő ember, aki igazságban jár, sóvárogva várja Jézus visz-

szajövetelét. Ennek egyik oka az, hogy ebben az igazságtalanság-
tól átjárt világban nem érzi otthon magát. Akiben az igazság lakik,
az nem érezheti jól magát a hamisságban. Ez a kérdés megfordít-
ható, és igaz, hogy aki nem várja Jézus visszajövetelét, abban nem
az igazság lakozik. Péter apostol azt írja: „Új eget és új földet vá-
runk az Ő ígérete szerint, amelyekben igazság lakozik.”
A halnak életeleme a víz. Ha onnan kivetik a szárazra, vergő-
dik addig, amíg vissza nem dobják a vízbe. Amelyik ember szereti
a csendet, az nem érzi jól magát egy diszkóban. Aki szereti a zajt,
az nem érzi jól magát, ha egyedül van.
Akinek életeleme az igazság, az csak az igazságban érzi
jól magát. Akiben igazság van, az nagyon nem érzi jól magát eb-
ben a hamis világban, hanem a belső embere sóvárogja az igazsá-
gos világot.
Jézus őróluk beszél, amikor azt mondja, hogy boldogok, akik
éhezik és szomjúhozzák az igazságot, mert ők megelégíttetnek.
62
 A hívő ember élettere a Gyülekezet, Krisztus egyháza, mely
oszlopa és erőssége az igazságnak. Ott érzi magát igazán otthon,
ha valóban az igazság annak erőssége. Erről a kérdésről köny-
vünk utolsó fejezetében külön szeretnénk megemlékezni, hiszen
az igazság tekintetében óriási jelentősége van.
Ha már a gyülekezetekben sem áll az igazság a helyén, akkor
az igazságot éhező és szomjúhozó ember szíve mélyén várja
Krisztus megjelenését, mely végleg eltörli a hamisságot a földről.
Ő fog mindent megítélni tökéletes igazságban, és akkor mindaz a
mérhetetlen igazságtalanság, ami ezen a földön történt, elnyeri
méltó ítéletét; akik pedig háborúságot szenvedtek, elnyerik igaz-
ságtételüket.

63
64
 Jézus és az emberek viszonya

Mielőtt ebbe a kérdésbe belemennénk, mindjárt két nagyon

fontos tényre szeretnénk irányítani a figyelmet, mely meghatá-
rozza ennek a témának a megértését és jelentését.
Az egyik az, hogy Jézusnak és az embereknek egymáshoz
való viszonya nem más, mint az embereknek az igazsághoz
való viszonya. Mivel Ő maga a tökéletes igazság, ezért amikép-
pen viselkedtek és viszonyultak az emberek Őhozzá, éppen úgy
viszonyulnak az igazsághoz az emberek ma is. Az evangéliumi
feljegyzések örök érvényű tanulságokat tartalmaznak ezen a terü-
leten.
A másik az embereknek hozzánk való viszonya, vagy a mi vi-
szonyunk azokhoz az emberekhez, akik az igazságot képviselik.
Az első arra tökéletesen jó, hogy mérjük magunkat az igazság te-
kintetében; mert ha mi valóban igazságban járunk, akkor ponto-
san úgy fognak hozzánk viszonyulni az emberek, mint ahogy vi-
szonyultak Jézushoz kortársai. Ha viszont nem járunk a tökéletes
igazságban, akkor mi fogunk úgy viszonyulni az igazságot képvi-
selő emberekhez, ahogy Jézushoz viszonyultak a körülötte levő
embertömegek.
Ez rendkívül jó lecke lehet számunkra, feltéve, ha valóban
látni akarjuk a valóságot. Ezért nézzük meg azokat a történeteket,
párbeszédeket, melyek Jézus és az emberek közt zajlottak, és fi-
gyeljük meg az emberek reakcióját Jézus beszédére. Mivel maga
Jézus az igazság, ezért minden egyes helyzet az igazsághoz való
viszonyulást jelenti.

65
 Csodálták a beszédét

Annak ellenére, hogy Jézus korában a hírközlés teljesen nél-

külözte a mai technika legcsekélyebb eszközét is, a híre gyorsan
terjedt szűkebb lakóterületén kívülre is. Ennek egyik oka termé-
szetesen a csodákban rejlett, de a másik ok az ő beszédének ere-
jében. Az emberek szívesen hallgatták Őt, amiért képesek voltak
hatalmas áldozatokat is meghozni, mely több napi gyaloglással és
az ellátás bizonytalanságával járt együtt.
Az igazság megfogja az emberek érdeklődését, hiszen az em-
ber önmagában, a tudat alatt keresi az igazságot. Egész egyszerű-
en olyan az emberi lény, hogy valahol a szíve legmélyén érti vagy
érzi, hogy mi az igazság, és ha azt hallja, összhangba kerül vele. Az
ember megromlott és megerőszakolt igazságérzete ilyenkor fel-
fedezi az eredeti állapotot. Ezt Jézus úgy fejezi ki nagyon találóan:
„eljő az idő, és az most van, mikor a halottak hallják az Isten Fiá-
nak szavát (az igazságot), és akik hallják, élnek”.
A zsidókat Jézus megjelenéséig tanították a törvénytudók, a
rabbik, akik ismeretben messze felülmúlták társaikat. Csakhogy
ezek az emberek először is képmutatók voltak, másodszor pedig
emberi rendelések betartását követelték a néptől. Ezzel szemben
Jézus mindezektől mentesen tiszta igazságot hirdetett nekik. Az
igazság ereje annak tisztaságában rejlik. Mihelyt ahhoz valamit
hozzátesznek, vagy abból elvesznek, megszűnik ez az erő.
Jézus beszédének ereje ezenkívül hitelességében rejlett. Nem
csak azáltal, hogy a farizeusoktól eltérően ő nem csak tanította,
hanem meg is élte azokat, hanem azáltal is, hogy ő olyan igazsá-
gokat szólt, amiket ő saját maga megtapasztalt.
Ha valaki olvasott Magyarországról, az is tud bizonyos dol-
gokat róla, ismerheti azáltal valamelyest a kultúrát és általában az
ottani életet. Mégsem tud róla olyan hitelesen beszélni, mint az,
aki ott született, ott élte le életét.
66
 Jézus a mennyből jött, tehát arról szólt, amit látott és hallott.
Ez adta Jézus szavának erejét, mivel nem egy megtanult tan vagy
elméleti igazság volt, hanem bizonyságtétel. Az ebből a szem-
pontból más kérdés, hogy ezt a bizonyságtételt az emberek nagy
része nem fogadta el, de nem tagadhatta annak hitelességét és
erejét.
Később az apostolok is ugyanezzel a bizonyságtevő erővel
rendelkeztek. Ezért nem is tanítók voltak, hanem tanúk. Jézus ezt
mondta nekik mennybemenetele előtt: „Vesztek erőt, minek utá-
na a Szent Lélek eljő reátok: és lesztek nekem tanúim úgy Jeruzsá-
lemben, mint az egész Júdeában és a földnek végső határáig.”
Ahogy Jézus, úgy a tanítványok is a Szent Léleknek és a tanúbi-
zonyság tételnek erejével szóltak. Ezt mondták is a zsidó főembe-
reknek: „Nem tehetjük, hogy amiket láttunk és hallottunk, azokról
ne szóljunk.” János apostol így kezdi a levelét: „Ami kezdettől fog-
va volt, amit hallottunk, amit szemléltünk és kezeinkkel illettünk,
az életnek Igéjéről. És az élet megjelent és láttuk és tanúbizony-
ságot teszünk róla”.
Az emberek mindig csodálnak valamit, egy tant, egy ideológi-
át vagy elméletet, aminek nagy erőt és igazságot tulajdonítanak.
Mindezt addig, míg meg nem jelenik az igazság, ami mellet a ko-
rábbi eltörpül. Amíg nem jött el Jézus, a nép csodálattal hallgatta
az írástudók és rabbik bölcsességét, de amikor megjelent köztük
Isten országa, az első elveszítette az erejét számukra.
Így volt ez a Simon varázsló esetében is, aki olyan szinten
tudta megvezetni az embereket Samáriában, hogy azt mondták:
„Ez az Istennek ama nagy ereje.” De miután megjelent az Isten
országának igazsága, az annak erejével elsöpörte a korábbi félre-
vezetést.
Az az ember, aki hajlandó elveszíteni az életét, hogy megta-
lálhassa a tiszta igazságot, magát Jézus Krisztust, pontosan ezeket
tapasztalja meg. Isten országát nem tanulásból, hanem megta-
67
pasztalásból ismeri. Így amikor annak igazságáról beszél, nem
tanít és nem elméletekről szól, hanem tanúbizonyságot tesz ar-
ról, amit megél. Az igazságot pedig nem lehet megtanulni, ha-
nem csak megélni, és akkor lesz a bizonyságtételnek ereje.
Mindenki megtapasztalhatja, hogy milyen különbség van egy
olyan igehirdetés közt, ami tanult igazságokról vagy megélt igaz-
ságokról szól. Az elsőben sok érdekes dolgot lehet hallani, ami
nem személyes megtapasztalás, hanem tanulás eredménye. A
másodikban ezek hiányozhatnak, viszont a megtapasztalásról
szóló bizonyság adja az erejét.
Amikor elfogadtam az igazságot és elkezdett bennem munká-
lódni, azonnal észrevettem, hogy azok az emberek, akik hetente
három alkalommal hallgattak igehirdetést, felfigyeltek. Valósággal
vonzotta őket az, amit mondtam, úgy, hogy sokszor éjszakába
nyúló beszélgetéseink voltak. Pedig én nem tanítottam őket, hi-
szen nem is rendelkeztem elég bibliaismerettel, különösen nem
egyéb háttértudással. Egyszerűen bizonyságot tettem Arról, Akit
megtaláltam. Ennek a bizonyságtételnek ereje volt.
Bibliaiskolákat, teológiát végezni sok fáradsággal jár. De en-
nél sokkal nagyobb áldozat az, amikor valaki önmagát teljesen
halálba adja, mindent kárnak és szemétnek ítél Jézus Krisztus
ismeretének gazdagsága miatt. Amikor Pál apostol találkozott
személyesen Jézus Krisztussal, mindaz, amit elméletben tanult,
elveszítette értékét.
Ha mi hajlandók vagyunk mindent odaadni az igazságért,
megtapasztaljuk, hogy pontosan az történik velünk, mint Jézussal.
Ennek egyszerű oka az, hogy bennünk fog lakozni az igazság,
és aki kapcsolatba kerül velünk, az az igazsággal kerül kap-
csolatba. Ebből semmi nem a mi érdemünk, mi csak elfogadtuk
azt az ajánlatot, hogy az igazság bennünk lakozzon.
A bizonyságtételünknek, a szavunknak egyszerűen ereje lesz,
akkor is, ha vajmi kevés tudással rendelkezünk. A hitünk, amit
68
Krisztusban nyertünk, kívánatos lesz sokaknak, a tűz, amely ben-
nünk ég, világosságot nyújt és meleget a hallgatóknak. Arra fi-
gyelhetünk fel, hogy az emberek hallgatnak ránk, szívesen hall-
gatják a beszédünket, ami valójában nem is a mienk, hanem azé,
Akit ismerünk és Akiről bizonyságot teszünk (János 14: 24).
Azután elkezdünk megtapasztalni különös dolgokat, amikre
nem számítottunk. Megdöbbenve tapasztalunk meg olyan reakci-
ókat az emberek részéről, amivel szemben értetlenül állunk, sőt,
elérhet ez olyan szintet, hogy mi magunk is kétségbe eshetünk és
úgy érezzük, hogy a tanúbizonyságunk, amiről olyan meggyőzően
beszéltünk másoknak, saját magunk számára is kétségessé válik.
Mi történik ilyenkor?
Hogy megérthessük, térjünk vissza Jézusnak és a vele kap-
csolatba került embereknek viszonyához, és nem csak megértjük
a jelenséget, hanem nagyon megerősödik bennünk a valóságtu-
dat, ami az igazságot illeti.

Bolondnak tartották

Nem mindenki csodálta Jézus tanítását. Voltak, akik Őt egy-

szerűen bolondnak tartották, és azt mondták: „Ördög van benne
és bolondozik, mit hallgattok rá?” Még a saját rokonsága is azt
vélte, hogy magán kívül van (Márk 3: 21).
Ezek az emberek azok, akiknek a mag, az igazság az útfélre
esett. Kemény volt a szívük, visszapattant róla az Ige és egyáltalán
nem értettek semmit abból, amit hallottak. Ezekkel az emberek-
kel tovább már nem sok baja volt Jézusnak, mert arra sem méltat-
ták Őt, hogy a társaságuk legyen.
Az apostolok is találkoztak ezzel a jelenséggel. Amikor Pál
Cézáreában, mint fogoly hirdette az Isten beszédét, a méltóságos
hallgatóság közt ott volt Festus, aki egy darabig hallgatta őt, majd
69
elszakadt nála a cérna és felkiáltott: „Bolond vagy te Pál! A sok
tudomány téged őrültségbe visz.”
Ugyanezt a jelenséget mi is megtapasztaljuk, akár ateistákkal,
akár vallásos emberekkel találkozunk. Egyszerűen bolondnak
tartanak minket. A hitünk kezdetén ezt sem könnyű elfogadni, de
a nehezebb még hátra van.
Ebben a jelenségben van egy nagyon elgondolkoztató kérdés:
miért lesz valaki ennyire kemény, ellenálló az igazságnak. Erre a
válasz némiképp feltételezésen alapulhat, de vannak olyan tények
is, amik magyarázatot adnak erre. Általában minden ember, még
Festus is, találkozik az igazsággal, mielőtt az Evangéliumot halla-
ná. Ez minden esetben döntés elé állítja az igazság mellett vagy
ellen. Ha sokáig nem hajlandó engedni az igazságnak, akkor a
megkeményedés elkezdődik, úgy hogy később már képtelen
lesz azt meghallani.
Ez a veszély fennáll azoknál is, akik már elfogadták az evan-
géliumot, de később folyamatosan megalkusznak. Az utolsó idők
nagy sátáni birodalma azok támogatásával valósulhat meg, akik
nem engedelmeskedtek az igazságnak, hanem a hamisságban
gyönyörködtek, így maga Isten bocsátja rájuk a tévelygésnek ere-
jét (2. Tess 2: 10-12).
Nem ismerjük Fáraónak vagy Júdásnak előéletét, de mindkét
esetben, úgymint a többi hasonlóban is, az igazsággal való szem-
benállásuk eredményezhette teljes bukásukat. Júdás a Jézussal
való három év alatt sokszor dönthetett volna az igazság mellett.
Rendkívül veszélyes az igazsággal szembehelyezkedni.

Majdnem hittek Neki

Sok ember volt Jézus követői közt, aki az igazság hallatán ott-
felejtette magát. Lenyűgözte, teljesen valósnak tartotta azt, amit
70
mondott, egyetértett annak igazságával. Szíve nem volt olyan ke-
mény, mint az előző csoporté. Nézzünk rá egy példát.
A gazdag ifjú igen rokonszenves volt, maga Jézus megkedvel-
te őt. Komolyan kereste az igazságot, és tudta is, hogy kinél kellett
keresnie. Jézust elismerte Istentől jött tanítómesternek, Őt jónak
nevezve. Megkérdezte tőle Jézus, hogy miért mondja Őt jónak?
Hiszen az Istenen kívül nincs senki más jó. Az volt tehát a kérdés,
hogy Őt magát valóban jónak tartott-e, azaz Istennek? Hiszen ez
befolyásolta az egész további beszélgetést.
Az ifjú érzékelte bár, hogy Jézusnál ott van az igazság és tudja
is a választ a kérdéseire, de valószínűleg nem hitt benne egészen;
csak majdnem. Ez abból vált világossá, hogy amikor Jézus el-
mondta neki az üdvösség feltételét, szomorú szívvel utasította azt
vissza. Azt írja az evangélium, hogy azért ment el megszomorod-
va, mert sok vagyona volt.
Ha hitt volna Jézusnak, akkor nem ezt tette volna. Ugyanis ha
egy embernek egy lezárt dobozban felajánlja valaki az összes
pénze értékének a sokszorosát, és cserébe kéri az összes pénzét,
biztosan nem fog belemenni az üzletbe; kivéve, ha hisz neki.
Nagyon sok olyan ember lehetett Jézus hallgatóságában, aki
igazságnak fogadta el azt, amit mondott, de amikor az elérésének
feltételeit is elmondta, odébbállt.
Ha a gazdag ifjúnak ugyanaz lett volna a hozzáállása, mint
annak az apának, akinek gyermekét Jézus meg akarta gyógyítani
és megkérdezte tőle, hogy hiszi-e, hogy megteheti; mire ő így fe-
lelt: hiszem Uram, de légy segítségül az én hitetlenségemen – ő is
elnyerte volna az igazságban való hitet.
Az apostolok is találkoztak majdnem hívő emberekkel. A
cézáreai tárgyaláson azt mondta Agrippa király Pálnak: „Majdnem
ráveszel engem, hogy keresztyénné legyek.”
Amikor kikerülhetetlenül elém állt az az igazság, hogy ha elő-
ször Isten országát és annak igazságát keressük, akkor minden
71
földi szükséges megadatik ráadásul, kemény hitharcba jutottam.
Akkorra odajutottam, hogy annyira megutáltam a vállalkozást a
sok gond, az időhiány miatt, hogy már egyáltalán nem hajtott a
jólét utáni vágy. De csapdába kerültem, kilépni nem tudtam belő-
le, el voltam adósodva, sok volt a bevállalás. De a legnagyobb
gond az volt, hogy bár elmémmel hitelt adtam Jézus szavainak,
hogy ha első helyre teszem az Isten országának dolgait (ami ak-
kor a helyzet miatt nagyon el volt hanyagolva), akkor Ő maga fog
gondoskodni a szükségleteinkről. De nem mertem kilépni, mert
mi van – gondoltam -, ha pont nálam nem működik ez? Mi lesz, ha
a családomnak nem tudom majd a mindennapi kenyeret letenni
az asztalra? De mi lesz mégis, ha így folytatom? Azt a kis hitet, azt
a kevés kapcsolatomat is elveszítem az Úrral, ami még maradt a
gondoktól agyonnyomott, túlprogramozott életemben. Nem mer-
tem lépni.
Az Úr lépett helyettem. Jött egy ember éjszaka – akiről máig
sem tudom, ki volt – és az egész vállalkozást tönkretette. Lett
időm bőven a lelkemre – és mégis volt mindennapi kenyér.
Sokszor az igazság elfogadásának a kishitűségünk az akadá-
lya. De ha bennünk van az akarat, és ha hajlandók vagyunk megfi-
zetni már az árat az igazságért, de képtelenek vagyunk, akkor az
Úr lép helyettünk.
Az igazságot elfogadni lehetne bármikor. Se sajnos az a gya-
koribb eset, hogy az embernek a kishitűség útján el kell mennie
hosszabb időt, meg kell ennie a maga választotta útnak keserű
gyümölcsét, mire akarja az igazságot elfogadni. Akkor jön el az az
idő, hogy annál minden jobb, mint amilyen helyzetbe került. Ma-
gam is úgy voltam akkor; nem érdekelt már új autó vagy nagy ház
vagy semmi egyéb anyagi, sőt azt mondtam, hogy ennél az is jobb,
ha egy életen át kenyérhéjat eszek és vizet iszok békességgel. És
ekkor tudott rajtam segítni az Úr.

72
 Azóta természetesen sok emberben láttam meg korábbi éle-
temet. A mindennapi élet szorításában élnek, nagyon kevés ma-
rad a lelkiekre és az a kevés is szinte tartalomnélküli. De vagy
még fontos számukra az anyagi világ, vagy nincs elég hitük kilép-
ni.
Ez olyan, mint a tövis közé esett mag. A világi gondok és mú-
landó örömök előnyt élveznek az igazsággal szemben, és teljesen
elfojtják azt. Ezek az emberek nem botránkoznak meg, nincs kü-
lönösebb problémájuk az igazsággal, de teljesen gyümölcstelen
életet élnek. Ebből nem létezik más kiút, mint a test kívánságának
megtagadása, addig hiába várnak arra, hogy az Úr végezze el ezt
bennük és majd megszűnik a kívánság.

Egy darabig követték

Jézust nagyon sokan követték – legalábbis egy ideig. Az az iz-

raeli tömeg, aki Őt követte Galileában, a keresztyénség előképe.
Azok az emberek különböző mértékben hoztak áldozatot, közülük
sokan nem csekélyet. Napokig gyalogoltak, hogy láthassák és
hallhassák Őt, napokat töltöttek el vele a szabadban éjszakázva.
Egy ilyen jelenséget ír le Lukács evagéliumának 14. részében:
„Megy vala pedig Ővele nagy sokaság; és megfordulván,
monda azoknak: Ha valaki én hozzám jő, és meg nem gyűlöli az ő
atyját és anyját, feleségét és gyermekeit, fitestvéreit és nőtestvé-
reit, sőt még a maga lelkét is, nem lehet az én tanítványom. És
valaki nem hordozza az ő keresztjét, és én utánam jő, nem lehet
az én tanítványom. Mert ha közületek valaki tornyot akar építeni,
nemde először leülvén felszámítja a költséget, ha van-é mivel el-
végezze? Nehogy minekutána fundamentomot vetett, és elvégezni
nem bírja, csúfolni kezdje őt mindenki, aki látja, ezt mondván: Ez
az ember elkezdette az építést, és nem bírta véghez vinni! Vagy
73
valamely király, mikor háborúba megy, hogy egy másik királlyal
megütközzék, nemde leülvén először tanácskozik, hogy tízezerrel
szembeszállhat-e azzal, aki őellene húszezerrel jött? Mert külön-
ben még mikor amaz távol van, követséget küldvén, megkérdezi a
béke feltételeket. Ezen képen azért valaki közületek búcsút nem
vesz minden javaitól, nem lehet az én tanítványom.
Urunk itt világosan szól követésének feltételéről, és óvva inti
hallgatóit attól, hogy hiába legyen a sok áldozat, amit hoztak. A
toronyépítés példájával egyértelművé teszi, hogy teljesen felesle-
ges az igazságnak sok mindenben engedni, ha marad még valami,
amit nem fogad el az ember.
Ezen a területen bukik el a legtöbb keresztyén, aki több mint
csupán vallásos. Egy jó darabig engedelmeskedik az igazságnak,
sok mindenről lemond, áldozatot is hoz, de azután eljön az a pont,
ami már túl sok. Az, hogy az igazságnak való engedelmesség meg-
előzze még a rokonokat is, hogy valóban mindenről, mindenről le
kelljen mondania, ami önérdek, amit szeret, ami jó neki, azért
hogy elnyerhesse az igazságot, az már túl sok. Valahol eljön egy-
szer csak az a pont, mint a gazdag ifjúnál, hogy ez az ár már túl
magas.
Jézusnak a tizenkettőn kívül voltak még tanítványai hetve-
nen. Amikor Jézus arról beszélt, hogy aki nem eszi az Ő testét és
nem issza az Ő vérét, otthagyták Őt. Nem azt mondták, hogy nem
értjük, mit mond, hanem azt, hogy kemény beszéd.
Az életben egyetlen esetet tudunk, amikor valaki más vérét
issza és más testét eszi: a magzat. Neki nincs saját, önmagában
levő élete, hanem teljesen az anya életétől függ. Jézus ezt a kap-
csolatot állítja alapfeltételnek a tanítványsághoz. Megszűnik a
saját akarat, nincs tovább öncélú élet. Ez nem más, mint a saját
életnek teljes elvesztése.
Valahol a legtöbb ember életében eljön az a pont, ami már túl
sok. Ez a keresztyénüldözés idején látványosabb, mint ahogy ar-
74
ról korábban szó volt, de éppen úgy működik a szabadságban is.
Sok mindent bevállal, sok mindenről lemond, de marad még va-
lami, amiről nem. És ebből a szempontból teljesen mindegy, hogy
a toronyépítés hol marad abba: viszonylag az elején vagy közel a
befejezéshez.
A nehezebb kérdés ebben az, hogy itt a legtöbb esetben nem
visszafordulásról van szó, hanem Jézusnak további elvi követésé-
ről. Az ember még mindig azt gondolja, hogy követi Jézust, de már
a valóságban a maga útján jár. Azon a ponton Jézus elment jobbra,
ő pedig balra, együtt a tömeggel. Azért könnyű elhinnie magáról
valakinek, hogy ő még mindig Jézust követi, ha egy ponton már
megalkudott is, mert a nagy tömeg is éppen arra halad mint ő, és
a tömeg miatt nem is látja már az Urat.
A másik nehéz kérdés pedig az, hogy anélkül válik az igazság
ellenségévé, hogy az tudatosulna benne. Többé nem tud közöm-
bös maradni. Aki megalkuszik, az ellene fordul az igazságnak. Az a
tömeg, aki Jézus halálát követelte, korábban az Ő csodálója volt.
Ez a pont volt számomra a legnehezebb. Olyan testvérek,
akikkel együtt éltük meg az igazságot, nem csak hátrafordultak,
hanem ellenségeimmé is lettek. Az Úr felébresztette bennük az
igazságot, ami vonzó volt számukra és működött is az életükben.
Megéltek szabadulásokat, helyrejött az életükben több minden,
ami addig nem volt megoldható. Biztosra tudták, hogy mi az igaz-
ság.
De azután jött a neheze. Voltak, akik életében elkezdődött az
igazságért járó háborúság a hozzájuk legközelebb állók részéről.
Másoknál az ezen az úton való haladásban megvilágosodtak olyan
dolgok, amik akadályai voltak a további útnak, amiről felismerték,
hogy le kellene mondaniuk. Ismét másoknál a gyülekezeti tagsá-
guk vagy pozíciójuk volt fenyegetve. Biztosra tudták az igazságot,
de az ár túl magas volt és megalkudtak. Azután tőlük kellett a leg-
többet szenvednem. Ez nekem felfoghatatlan volt, különösen,
75
amikor érthetetlenül álltam az igazságtalanságuk, keménységük
előtt. Egészen addig, míg meg nem értettem egy döbbenetes dol-
got Jézus és a benne hívők kapcsolatán keresztül.

A hívők meg akarták kövezni Őt

A János evangéliumának 8. részében a következőket olvas-

suk:
„Mikor ezeket mondá, sokan hivének Őbenne… Köveket
ragadának azért, hogy reá hajigálják.”
Ezen két vers közt van 29 másik vers, tulajdonképpen egy
párbeszéd Jézus és a benne hívők közt. Mindeközben nem cseré-
lődött ki a hallgatóság; akik Őbenne hittek, ugyanazok voltak, akik
Őt meg akarták kövezni.
Pedig ezek az ember hittek Őbenne. Akkor Jézus elkezdi ne-
kik kifejteni az igazság mibenlétét, és biztosítja őket, ha az ő be-
szédében maradnak, akkor fogják megismerni az igazságot, mely
szabaddá teszi őket.
Ábrahámot hozza fel eléjük, akire ők maguk hivatkoztak. Bár
Jézus beszéde nagyon provokatívnak tűnik, valójában nem más,
mint az, hogy felhívja a figyelmüket arra, hogy az Ábrahám csele-
kedete az az engedelmesség volt, amibe nem fért bele semmi
megalkuvás. Az ígért fiú elnyeréséhez nem maradhatott Mezopo-
támiában, hanem ki kellett jönnie mindabból, ami számára addig
az életet jelentette. Ábrahám életútja Krisztus követésének töké-
letes előképe, melyben első lépésben a világot kellett otthagynia,
majd fiában a saját életét is fel kellett tennie az oltárra.
Ez túl sok volt a zsidóknak, innentől kezdve már nem is értet-
ték azt, amit Jézus mond, hanem felhergelték magukat olyan szin-
ten, hogy meg akarták kövezni őt.

76
 Ez a történet tökéletes képe azoknak a keresztyéneknek, akik
eljutottak egy bizonyos hitre Jézusban, de rabjai maradtak a
pénznek, a hatalomvágynak és egyéb világi kívánságoknak. Jézus
Krisztusban elnyerik a bűnbocsánatot, megélnek bizonyos szaba-
dulásokat, szívesen hoznak áldozatokat is, imádkoznak és gyüle-
kezetbe járnak. De amikor elérkeznek ahhoz a ponthoz, hogy va-
lóban semmijük nem maradhat, mert Jézus mindentől meg akarja
őket szabadítani, ami fogva tartja őket, akkor az már túl sok ne-
kik. Ekkor jön a fordulat. Szembefordulnak azzal, aki az igazságot
hirdeti, azt gondolván, hogy mindeközben az igazságot, Jézust
t o v á b b r a i s k ö v e t i k .
Amíg meg nem értettem ezt a jelenséget, kétségbeestem a
támadások miatt, melyek korábbi testvérek részéről jöttek, akik-
kel jó volt a kapcsolatom es egy úton haladtunk. Bizonyságot tet-
tek arról, hogy az igazság, melyet az Úrtól vettem és képviseltem,
hatással kezdett lenni az életükre. Majd egyszer azt kezdtem ta-
pasztalni, hogy egyre többször fejezték ki nemtetszésüket azzal
kapcsolatosan, amit mondtam. Úgy vélték, hogy amikor az átadott
életről beszélek, akkor az ő cselekedeteiket vádolom. Példának
okáért említek egy esetet: egyik fiatalember többször felhozta,
hogy amikor arról beszélek, hogy mindattól meg kell szabadul-
nunk, ami akadálya annak, hogy Jézust osztatlan szívvel kövessük,
akkor úgy érzi, hogy az iskolai tanulmányai ellen szólok, pedig őt
Isten vezette ezen az úton. Az sem segített, hogy mondtam neki,
hogy akkor folytassa békességgel tanulmányait; ő továbbra is
vádolva érezte magát az Ige által. Egyre keményebben fordult
szembe velem, olyan vádakat terjesztett rólam, amit ő maga sem
tudott megalapozni, mely később sokakat ellenem fordított, akik
bár tudták, hogy a munkájuk, kedvtelésük akadálya Jézus követé-
sének, azt mégis isteni vezetéssel magyarázták.
Az igazság nem teszi lehetővé az embernek, hogy semleges
maradjon. Vagy barátja, vagy ellensége lesz, ahogy Pilátusnak sem
77
volt harmadik választása. Vagy szabadon bocsátja azt, akiről jól
tudta, hogy ártatlan, vagy a császár barátsága miatt halálra adja.
Minden hívőnek csak két lehetősége van: vagy teljesen alárendeli
magát az igazságnak, vagy annak ellenségévé válik úgy, hogy köz-
ben hisz Jézusban.
Ha mi az igazságot hirdetjük megalkuvás nélkül, nem marad
kevert gyülekezet. Csak abban a gyülekezetben fér el egymás
mellett az odaszentelt életű és a megalkuvó, az engedelmes
és az engedetlen, ahol nem a tiszta igazságot hirdetik. A tisz-
ta igazság hirdetése teljesen megrostálja a gyülekezetet. Ez a
titka az újszövetségi gyülekezet kialakulásának és fennmaradásá-
nak.

Mindnyájan megbotránkoztak Benne

Az Úr Jézus, azon az éjszakán, amikor elárulta Júdás, meg-

mondta tanítványainak: „Mindnyájan ezen az éjszakán megbot-
ránkoztok énbennem. Mert meg van írva: megverem a pásztort és
elszélednek a nyájnak juhai. De feltámadásom után előttetek me-
gyek Galileába.”
Ekkor a Mester már csak a tizenkét tanítvánnyal volt együtt,
akikről azt mondta: „Ti vagytok pedig azok, kik megmaradtatok
énvelem az én kísértéseimben.” Addigra rajtuk kívül mindenki
elhagyta Őt, viszont az még hátra volt, hogy Ők is magára hagyják
Őt, mégpedig a legnehezebb órájában.
Ezek az emberek, Júdás kivételével, teljesen odaszánták ma-
gukat Jézus követésére. Amikor hívta őket, egyáltalán nem alku-
doztak, hanem amint Péter mondta is, mindeneket elhagyva kö-
vették Jézust. Csak ők maradtak meg a nagy tömegből.
De amikor a halál órája valóban elközelített, amikor valóság-
gá kezdett válni az, amiről Jézus szólt, hogy az emberek halálra
78
adják az igazságot és a hamisságot szabadon engedik, a tanítvá-
nyok is otthagyták Őt. Nem azért csupán mert féltek, hanem azért,
amit Jézus mondott: megbotránkoztak Őbenne.
Ott, az Úr Jézus elítéltetésében hihetetlen erővel tört elő a
hamisság. Azt, Aki a világmindenség legigazságosabb embere volt,
a legigazságtalanabb módon adták halálba. Azok, akikkel Ő annyi
jót tett, akiket úgy szeretett, követelték az Ő halálát. Ahogy egyik
énekünk kifejezi:

A szív melyben a szeretet,

teljességgel vala jelen,
elhagyatva úgy szenvedett,
elöntötte a gyötrelem.

Jézus elment tanítványai előtt egy olyan úton, amin lehetet-

len Őt követni anélkül, hogy valaki teljes életét odaadja Neki. Aki
viszont ezt megteszi, ki nem kerülheti ezt az utat, melyet meg is
mondott előre: „Az én poharamat megisszátok ugyan, és a ke-
resztséggel, mellyel én megkeresztelkedem, ti is megkeresztel-
kedtek.”
Meg kell élnie neki is, hogy azok, akiket úgy szeretett, vagy
meggyűlölik, vagy csupán magára hagyják. Ezen a ponton minden
hívő ember olyan mélységbe jut el, hogy nagyon közel van a meg-
botránkozáshoz. Ez a pont, amikor úgy találkozik az ő útja Krisz-
tuséval, hogy mind aközben nem érti, ami történik. De azt mondta
a Mester: „Boldog, aki énbennem meg nem botránkozik.”
Boldog az, aki úgy tudja követni Mesterét a halálnak nagyon
sötét alagútján át, hogy ha magára marad is, és egyszer-egyszer
egy angyal bátorítja őt csupán, megy tovább ezen az úton. Ebben a
halálban már teljesen megszűnik az önérdek. Itt a Gecsemáné
gyötrelmes vívódása után már csak azokról szól, akik gyűlölik,
nem értik meg, akik magára hagyják. Akiket szeret, és akikért úgy
79
tud imádkozni, hogy bocsáss meg nekik, mert valóban nem tudják
mit cselekesznek.
Sok mártírnak kellett fizikálisan is a halálba mennie, hogy a
közömbös emberek, vagy éppen az üldözőik közül is megtérjenek,
amikor a halál borzalmain keresztül ragyogott fel számukra a
tökéletes igazság. Sok hívőnek kell keresztül mennie a megvette-
tés és kivetettség keserű érzésén, éppen azokért, akik megvetik őt
vagy magára hagyják. Mert Jézus is csak a halál sötét alagútja túl-
oldalán, feltámadása után találkozhatott tanítványival. Így, azok-
nak, akik szeretik embertársaikat, akiktől pedig megvetést kap-
nak, át kell menni a sötét alagúton, hogy az igazságot megismerve,
nekik is örök életük legyen.
A tanítványok végül nem csak testben találkoztak Jézussal
feltámadása után, hanem az Ő élete az övék is lett. A halál után
mindenkit vár a feltámadás, ahol az ember úgy találkozik Jézus
Krisztussal, hogy az igazsággal ő maga is teljes lesz, és mindaz
bekövetkezik rajta is, ami Mesterén.

Jézus viszonya az emberekhez

Eddig foglalkoztunk azzal, miként viszonyultak az emberek

Jézushoz. Tegyünk egy kis vizsgálódást, miként viszonyult Jézus
az emberekhez, mely sokszor egészen meglepő lehet számunkra
attól, Aki maga volt a szeretet megtestesülése.
Alapvetően egy rendkívüli stabilitást láthatunk rajta az em-
berekkel való kapcsolatában. Ezt a stabilitást az igazság okozta, a
valóság tökéletes ismerete. Ennél fogva nem az illemszabályok,
nem a társadalmi elvárás határozta meg viselkedését, hanem az
igazsághoz való ragaszkodása. Ezért az Őt vendégül látó Simon-
nak megmondta a bűneit; az Isten házát megfertőző kereskedők-
kel igencsak botrányos módon bánt el. Nem hajlongott a farizeu-
80
sok előtt, mint ahogy azt ők elvárták volna, hanem szemükre ve-
tette képmutatásukat.
Mindezt azért tette, mert számára egyetlen cél volt: az igaz-
ságról való bizonyságtétel, még akkor is, ha ezzel egyesek érdeke-
it keresztezve saját magát is veszélybe sodorta. Az igazság érde-
ke mindig felülmúlta az önérdeket. Mindezt azért tette, mert
szerette az embereket, jobban mint a saját érdekeit.
Ha mi befogadjuk az igazságot, minket is hasonlóvá tesz eh-
hez. Kevésbé fog érdekelni minket az emberek rólunk alkotott
véleménye, mint az, hogy bizonyságot tegyünk nekik az igazság-
ról, mely őket szabadokká teheti. Minket sem fog különösebben
megingatni, ha a farizeusok hallva az igazságot, megbotránkoz-
nak.
Az Úr Jézus soha nem erőszakolta rá az emberekre az igazsá-
got, de ők mégis ezt érezték. Ennek nagyon egyszerű oka van, és
ez az igazság jellemében található.
Ő nem alkudozott soha senkivel és nem győzködte az embe-
reket. Nem alkudozott, mert tudta, hogy az igazság nem alku kér-
dése, és nem győzködte őket, mert tudta, hogy az igazság meg-
győzi őket, ha hagyják. Hagyta elmenni azt, aki, miután szembe-
sült az igazsággal, otthagyta Őt. Tudta, hogy nem üresen ment el,
mert ott volt nála az igazság, ami nem hagyta őt békén többé. Ott
volt nála, mint tövis az oldalában. A gazdag ifjú elment megszo-
morodva, de vitte magában Jézus szavait: „Ha tökéletes akarsz
lenni, add el minden vagyonodat.”
Ő maga senkit nem küldött el; amíg ott volt, mondta az igaz-
ságot, de ha látta, hogy valaki pontosan érti, mit mond Ő, de nem
akart engedni Neki, azt hagyta elmenni.
Mi könnyen abba a hibába esünk, hogy az embereket hitvi-
tákban próbáljuk az igazságról meggyőzni, ahelyett, hogy az igaz-
ság egyszerű elmondása után hagynánk, hogy maga az igazság
győzködje őket. Ha Isten Igéjét megalkuvás és meghamisítás nél-
81
kül hirdetjük, az igazság elkezdi bennük a munkát, és vagy ma-
radnak és szeretik hallgatni, mert dolgozik bennük, vagy elmen-
nek, mert dolgozik bennük és nem szeretik hallgatni. Mindkét
esetben az igazság végzi el a munkát. Azért, ha az emberek meg-
vetnek minket és magunkra hagynak az igazság miatt, nem kell
kétségbeesnünk vagy lemondani róluk; mert minket otthagytak,
de az általunk képviselt igazságot magukkal vitték. Ez pedig min-
dig ott lesz az életükben, és eljöhet az idő, amikor engedniük kell
neki, mert tovább nem bírnak már menni a teher alatt.
Jézus a tanítványokkal sokat törődött, személyes kérdéseik
megválaszolásához volt türelme. Azért, mert ők akarták tudni és
cselekedni az igazságot. Nikodémusra is szívesen áldozta az éj-
szakáját, mert ő is kereste az igazságot.
Nekünk is türelemmel kell tanítanunk azokat, akik vágya-
koznak az igazság megismerésére. De ha észrevesszük –mert azt
észre lehet venni – hogy valaki jól érti azt, de nem akarja tenni,
azt el kell engednünk.

82
 Az igazságnak oszlopa és erőssége

Ezzel a fejezettel a legnehezebb, legkényesebb és a legtöbb

kérdést felvető témához értem.
Mielőtt saját bizonyságtételemet elmondanám, szeretnék egy
nagyon egyszerű példából kiindulni. A közlekedési szabályok
gondoskodnak arról, hogy egy adott országban a közlekedés a
lehető legbiztonságosabb és leggördülékenyebb legyen. Ennek
köszönhetően a közlekedés intenzitása ellenére viszonylag kevés
baleset fordul elő, melynek legnagyobb része a szabályok meg-
szegéséből ered.
Azt gondolhatnánk, hogy így működhetne a keresztyénség is,
a gyülekezetek is. De, sokan azt mondják, hogy ebben az esetben a
helyzet sokkal összetettebb, mint a közlekedésben. Korábban én
is ezt gondoltam, de mára beláttam, hogy még egyszerűbb annál.
Számos alkalmam volt az elmúlt évtizedek alatt gyülekezetek
életébe betekinteni, és többször ültünk le különböző helyeken
egy-egy közösség kardinális kérdéseivel foglalkozni, és minden
esetben kudarccal végződött. Ennek oka az volt, hogy egyszerűen
nem tudtam belemenni, hogy akár a hagyomány, akár emberi
érdekek miatt megalkudjunk. Sok kérdésben egyetértettünk - ami
az elméletet érinti. De mihelyt a gyakorlatra került volna a sor,
minden maradt egy szép elmélet, és jött a sok magyarázkodás,
hogy az miért nem lenne mégsem jó úgy, ahogy a Biblia mondja.
Számtalanszor hallottam azt, hogy: igaz, hogy ezt mondja a
Biblia
- de nem ez a legfontosabb,
- de ez az akkori kultúrára vonatkozott,
- de a mi hitgyakorlatunk szerint mégis inkább…
- de akkor kiürülne a gyülekezet,
- de nem ezen múlnak a dolgok,

83
 - de ezt ma már nem lehet megvalósítani,
- de mi lenne velünk, ha úgy is tennénk,
- de gyengék vagyunk és erőtlenek,
- de már kitapostuk az utat másképp,
- de ezen már nem lehet változtatni,
- de feltételezhető mellette, hogy…

és ezekhez hasonló ellenérvek.

Számomra felfoghatatlan volt minden ilyen esetben, hogy ha

van egy világos, bibliai vezetés és látás, miért nem kötelezzük el
magunkat, hogy annak megfelelően fogunk is eljárni? Nekem fel-
oldozhatatlan ellentmondás volt mindig, amikor hivatkoztunk a
Biblia tekintélyére, mégis megkérdőjeleztük igazságát.
Azt gondoltam, hogy imádkozzunk addig, míg egy látásra
nem jutunk; de fel kellett ismernem, hogy az egy látásra hamar
eljutottunk, csak a megvalósításra nem.
Volt bőven okom elgondolkodni ezen a jelenségen és vizsgál-
ni, hogy mi rejlik mindezek mögött. Olvastam és kutattam az Igét,
hogy mi az Isten célja az Egyházzal, a helyi gyülekezetekkel. Volt
bőven lehetőségem is belelátni a gyülekezetek életébe, az egyes
tagok személyes megélésébe és véleményébe a gyülekezeteket
illetőleg.
A legegyszerűbb eset az, amikor egyetlen feltétel van, hogy
működjön a gyülekezet. És ha működik, akkor nincs semmi külö-
nösebb probléma. A kérdés nem az, hogy elhívatásának megfele-
lően és Isten akarata szerint, hanem az, hogy él és virul. Mint egy
olyan vonat, amibe ha beszállnak az utasok, teljesen mindegy,
hova megy, csak menjen. Egy ilyen közösségben természetesen
nem sok tennivaló van, hiszen úgy vélik, hogy ezen csak rontani
lehetne. Végül is, ha van igehirdetés, éneklés vagy dicsőítés, vagy
egyéb program, a hívők amúgy nem veszekednek, akkor nincs mit
84
tenni. Az, hogy nincs kifelé semmi bizonyságtétel, nincs lelki erő,
az nem tartozik a fontosabb problémák körébe. Legyen nyáron
légkondicionálás, télen fűtés és kényelmes pad.
Sokkal nehezebb az olyan közösségek helyzete, melyet meg-
botránkozott, az egyházban való visszaélésektől kiábrándult, a
puszta vallásos létnél többre vágyók alkotnak. Mi sem lenne ter-
mészetesebb, mint a Babilonból visszatérő zsidók példáját követ-
ve úgy építkezni, hogy az eredeti állapotot állítsuk vissza. Vissza
mindenben Isten akaratához, vissza a tiszta Igéhez, Isten változ-
hatatlan törvényéhez. Egy ideig megy is ez, de amikor szembeke-
rülünk olyan kérdésekkel, amik lemondással, önérdekünk háttér-
beszorításával járnak, akkor megakad a dolog.
Végül is kiderül, hogy a korábbi gyülekezet stílusával volt
komolyabb kifogás. Esetleg túl széles úton járt, de az az út, amit az
Igében megtaláltunk, viszont túl keskeny. Mindenesetre, amikor
ott lenne a lehetőség, hogy visszatérjünk „Jeruzsálembe”, és épít-
sük fel a lerombolt templomot, akkor az az áldozat már túl sok. A
sok különböző vélemény adott esetben kompromisszum útján
közös nevezőre lesz hozva, ha ez nem sikerül, jöhet újra a külön
válás.
Mélyen kezdtem el foglalkozni a Gyülekezetnek, Krisztus
Egyházának kérdésével. A válasz nem volt nagyon mélyre ásva,
csak le kellett takarítani róla a hagyománynak, emberi érdekek-
nek, visszaéléseknek, emberi rendeléseknek sok törmelékét.
Az Egyháznak nem a programok, az erős vezetés, a hagyo-
mány vagy a jó szervezés az erőssége, hanem az igazság. Így írja
ugyanis Pál apostol Timóteusnak: „tudd meg, mimódon kell forgo-
lódni az Isten házában, mely az élő Istennek egyháza, az igazság-
nak oszlopa és erőssége.”
Ez a kijelentés óriási horderővel bír. Megértéséhez vissza kell
mennünk az alapgondolathoz, amit Jézus mondott Pilátusnak,

85
hogy azért jött e világra, hogy bizonyságot tegyen az igazságról.
Aki Jézussal találkozott, az az igazsággal találkozott.
De mivel Ő elment ebből a világból, elküldte az Övéit ebbe a
világba, miután felruházta őket isteni erővel a Szent Lélek által. A
Szent Lélek az igazságnak lelke, mely a Gyülekezetet minden igaz-
ságra elvezérli. A Gyülekezetet a Szent Lélek hívta életre, és mint
Krisztus Teste teszi láthatóvá, megtapasztalhatóvá magát Krisz-
tust, a Főt ebben a világban.
Amilyen egy gyülekezet, olyan az embereknek Krisztus-
ról alkotott képe. Amilyen egy gyülekezet, olyan az embe-
reknek az igazságról alkotott képe is. Ezért nagyon súlyos bűn
csak a legkisebb dologban is megalkudni az igazság tekintetében.
A gyülekezet, ha nem az igazságon alapul, akkor működik,
csak éppen nem éri el célját, nem lesz az igazság erőssége és osz-
lopa. Nem tartani fogja az igazságot ezen a földön, hanem meg-
botránkozásra és Krisztus nevére való gyalázatra lesz. A gyüleke-
zetek jelenlegi erőtlenségét és a keresztyénségben levő káoszt
nem a gyengeségek és gyarlóságok, hanem az igazsággal szemben
elkövetett bűnök, a megalkuvások okozzák.
A gyülekezetek tisztasága és szentsége elengedhetetlen ah-
hoz, hogy az igazságot képviselhesse ebben a világban. Elenged-
hetetlen ahhoz, hogy aki a Gyülekezetet látja, az Krisztust lássa. A
kevert gyülekezetek, ahol minden további nélkül megfér a hamis-
ság és az igazság együtt, nem Krisztus gyülekezetei. Nem lehetnek
Krisztus testének részei, hiszen Krisztusban nem fért meg semmi
hamisság.
A probléma gyökere nem a gyarlóságban van, mint említet-
tem, hanem a tudatos megalkuvásban, az engedetlenségben.
Ugyanis az igazság tenné a Gyülekezetet szabaddá. Ezért nem
tudtunk egyetlen esetben sem eljutni a megoldáshoz, és a közös-
ségek, ahelyett hogy szerepüket betöltötték volna, inkább fella-
zultak, viszályok, szakadások és vádaskodások otthonává váltak.
86
 Amelyik gyülekezetben bármelyik igei pontban megalkusz-
nak, ott nincs jelen az igazság. Így a gyülekezet szórakozóhellyé,
érzelmi biztonságot nyújtó otthonná válik, és az istentisztelet
csupán megnyugtató lesz arra nézve, hogy tagjai nincsenek kint a
világban, ugyanakkor a világot engedték be a gyülekezetbe. Isten-
nek ez volt a baja Izraellel: „Gyűlölöm, megvetem a ti ünnepeite-
ket, és nem gyönyörködöm a ti összejöveteleitekben. Még ha égő-
áldozatokkal áldoztok is nékem, sőt ételáldozataitokat sem ked-
velem; kövér hálaáldozataitokra rá se tekintek. Távoztasd el tő-
lem énekeid zaját, hárfáid pengését sem hallgathatom. Hanem
folyjon az ítélet, mint a víz, és az igazság, mint a bővizű patak.
(Ámós 5:21-24)
Visszatérek a bizonyságtételemre, helyesebben vívódásaimra
ezen a területen. Bennem a kérdés az volt, hogy mit kellene ten-
nem abban az esetben, ha egy gyülekezetben tudatosan engedet-
lenek olyan igei igazságoknak, amelyben van látásuk. Nem olya-
nokról szólok, amiben nincs még világosságuk. Lejjebb kellene
engednem a gyülekezettel szembeni elvárásomat annál, mint amit
az Ige vár el, tudniillik a megalkuvás nélküli engedelmességet? El
kellene fogadnom, hogy a Biblia tekintélye csak elvi kérdés, a
gyakorlatban minden közösség vagy egyén a saját kénye-kedve
szerint azt rugalmasan kezelheti?
Ha mondjuk elfogadom, hogy a gyülekezetek kevert gyüleke-
zetek, megvan bennük a jó és a gonoszt is megtűrik; akkor nem
tudom elfogadni, hogy mindeközben Krisztus Testét képezik,
mert Krisztusban nincs benne a jó és a gonosz egyaránt. Ha vi-
szont nem Krisztus Teste, csupán a tiszták és tisztátalanok keve-
réke, akkor mit jelent az úrvacsorában megtört kenyér, mely
Krisztus Testét, tehát a Gyülekezetet kellene, hogy jelképezze,
akivel együtt töröm meg azt a kenyeret?
Nekem a paradoxonokkal nincs bajom, de az ellentmondáso-
kat nem tudom feldolgozni. Számomra az igazság nem az ellent-
87
mondások halmaza, hanem olyan valóság, amibe nem fér bele a
hamisság.
Kérdés számomra, hogy Jézus visszajövetele előtti időben a
jóléti, liberális társadalmakban van-e olyan közösség, ahol a Bib-
lia tekintélye valós tekintély volna. Többször ér az a vád, hogy én
különbnek vagy tökéletesnek vélem magamat. Nem értem miért?
Azért kellene nekem is megalkudnom, hogy ezeket a vádakat el-
kerüljem? Nekem is úgy kellene kezelnem az igazságot, mint egy
rugalmas lepedőt, amit egy kis erőfeszítéssel mindenre rá lehet
húzni?
Számomra a tökéletesség Jézus vérében van. „Ha pedig a vi-
lágosságban járunk, amint Ő maga a világosságban van: közössé-
günk van egymással, és Jézus Krisztusnak, az Ő Fiának vére meg-
tisztít minket minden bűntől. Ha azt mondjuk, hogy nincsen bűn
mibennünk, magunkat csaljuk meg és igazság nincsen mi ben-
nünk. Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz, hogy megbocsássa
bűneinket és megtisztítson minket minden hamisságtól. (János
1:7-9)
Egyértelművé teszi az apostol, hogy ha megalkuszunk, azaz
engedetlenek vagyunk, és ezt nem ismerjük el bűnnek, akkor
nincs bennünk igazság. De mihelyt elismerjük, hogy a megalkuvás
bűn, (ami természetesen azt is eredményezi, hogy nem folytatjuk
tovább), akkor az Ő vére megtisztít minket minden hamisságtól;
tehát teljesek leszünk az igasággal. Ez a Krisztus vére által való
tökéletességünk. Ez a Gyülekezet igazsága, a tökéletessége az
Atya előtt.

88
 Dióhéjban

Hasznos lehet röviden összefoglalni azokat, amikről amúgy is

meglehetősén tömören írtunk.
Az igazság nem más, mint a valóság, mégpedig az a szellemi
valóság, ami az Atyánál van, aminek a mintájára lett ez a világ
megteremtve. A Sátán ezt a hazugság által tönkretette. Krisztus
eljött ebbe a világba, mint Aki bizonyságot tett arról a valóságról,
amit látott az Atyánál, ahonnan jött. Ez a bizonyságtétel az Ige.
Az Ige, mint tökéletes igazság megítéli a hamisságot az em-
berben, az ember pedig kényszerű döntés elé kerül annak elfoga-
dása vagy visszautasítása mellett. Ennyi az ő feladata és felelőssé-
ge. Az összes többi már következmény. Ha valaki elfogadja az
igazságot, azt az embert szabaddá teszi az igazság. Így aki befo-
gadja az Igét, az szintén – Krisztushoz hasonlóan – az igazság ta-
núbizonysága lesz. Ebből kifolyólag vagy hallgatnak rá az embe-
rek, vagy szembefordulnak vele és háborgatják őt.
Az igazság nem vita vagy nézőpont kérdése, azt vagy elfo-
gadni, vagy elvetni lehet. Hasonló a fizika törvényéhez, melyben
mindennek következménye van, és ez a következmény törvény-
szerűség. Ha az ember elveti az igazságot, saját magának okoz
kárt. Így, amikor a Biblia igazságával szemben az ember elfogadja
a Sátán érveléseit, hagyja magát becsapni. Ennek következménye-
it lehet az egész világban megtalálni, mely a világ végéig egyre
erősödik, mint lázadás az igazság ellen.
Összefoglalva szeretnék arról bizonyságot tenni, hogy teljes
akaratomat és mindenemet átadva Krisztusnak, Tőle kérem az
erőt, hogy egyebet a tiszta igazságnál ne valljak és ne hirdessek.
Még akkor sem, ha ezzel szembekerülök a legtöbb emberrel, ha
elhagynak azok is, akikkel egy darabig együtt harcoltunk az igaz-
ságért. Azért imádkozom, hogy teljesen végezze el bennem, hogy

89
számomra ne az emberek véleménye, hanem Isten Igéje legyen az
igazságom alapja, és hogy lakozzon bennem az igazság, maga Jé-
zus Krisztus, ha utolsó csepp véremet is oda kell adnom Őérte,
Aki szintén inkább odaadta értem utolsó csepp vérét is, mintsem
hogy megalkudjon.
Ezzel az énekkel zárom:

1. Szívemben eldőlt: követem Jézust.

Szívemben eldőlt:követem Jézust.
Nincs visszaút, Nincs visszaút!
2. A világ nem kell, mert enyém Jézus.
A világ nem kell, mert enyém Jézus.
Nincs visszaút, Nincs visszaút!
3. Ha nincs is társam, követem mégis.
Ha nincs is társam, követem mégis.
Nincs visszaút, Nincs visszaút!
4. Jöjj te is még ma, és kövesd Jézust!
Jöjj te is még ma, és kövesd Jézust!
Nincs visszaút, Nincs visszaút!

90
 Tartalomjegyzék

Bizonyságtétel .......................................................................................... 3
Mi az igazság? ........................................................................................... 9
Abszolút igazság ................................................................................ 10
Valóság ............................................................................................... 13
Igazság és szeretet ............................................................................ 16
Megalkuvás ........................................................................................ 18
A Sátán igazsága ................................................................................ 24
Jézus és Pilátus .................................................................................. 27
Az igazság fokozatai .......................................................................... 33
Aki keres, az talál .............................................................................. 35
Üres beszéd ....................................................................................... 38
Az igazság gyümölcse ....................................................................... 42
A mesék .............................................................................................. 44
Háborúság az igazságért................................................................... 47
Írástudók és farizeusok igazsága ..................................................... 53
Igazmondás ....................................................................................... 55
Az igazság megítél ............................................................................. 56
Az igazság szabaddá tesz .................................................................. 58
Az igazság maga Jézus Krisztus!....................................................... 61
Új ég és új föld ................................................................................... 62
Jézus és az emberek viszonya ................................................................. 65
Csodálták a beszédét......................................................................... 66
Bolondnak tartották.......................................................................... 69
Majdnem hittek Neki ........................................................................ 70
Egy darabig követték ........................................................................ 73
A hívők meg akarták kövezni Őt ...................................................... 76
Mindnyájan megbotránkoztak Benne ............................................. 78
Jézus viszonya az emberekhez ......................................................... 80
Az igazságnak oszlopa és erőssége ......................................................... 83
Dióhéjban ............................................................................................... 89
Tartalomjegyzék ..................................................................................... 91

91