Professional Documents
Culture Documents
Budapest Gyógyfürdőinek Hidrogeológiai Jellemzése
Budapest Gyógyfürdőinek Hidrogeológiai Jellemzése
Budapest Gyógyfürdőinek Hidrogeológiai Jellemzése
G57XL4
2. félév, VBK/környezetmérnöki szak
Budapest gyógyfürdőinek hidrogeológiai jellemzése
Bevezetés
Karsztjelenségek
2
ezen kívül nagyrészt a földmozgások, és a vetődés feldarabolta őket, valamint ez
beomláshoz is vezetett.
A miocén vulkanizmusnak köszönhető bizonyos hévízforrások megindulása, mely
által forró víz áramlott a karsztosodott kőzetekbe. A feltörő vizek kőzetet alakítottak,
repedéseket nyitottak fel; és sokszor, a magas kovasav tartalmuk miatt későbbi
elkovásodást is eredményeztek. A vulkanizmusok megszűnésével a hévizek elapadtak. A
miocén vizei, mellesleg, jelentős forrásnak számítanak országunkban, ugyanis ipari víz és
ivóvíz ellátást is biztosítanak.
A pliocénen keresztül a pleisztocén felé haladva egyre fokozódó hévízi működés
volt jellemző, megfigyelhetők az ez által létrehozott karsztok, és az itt jellegzetes
ásványkicsapódások.
A mai forrásműködés a pleisztocén HCO 3--as forrásműködésének folytatása. Az
északi területek vizeire a kalcium-magnézium túlsúly elmondható, a városligetnél
körülbelül ugyan annyi a kálium és nátrium, mint a kalcium és magnézium, viszont
délfelé megfordul az arány. A kőzetek áteresztő képessége sehol sem nulla, így a
legmélyebb övezet is kapcsolatban van a felsővel.
A nagy mélységű karsztvizeknél a nagy nyomásnak feltoló hatása van, ez együtt
jár a magas hőmérséklettel is, valamint az oldott gáztartalommal, ez mind felhajtó energia
felszabadulást eredményez. A Budai-hegységre alacsonyabb hőmérsékletű vizek
jellemzők (10-13 oC körül), inkább a pesti oldalra jellemzők a magasabb hőmérsékletek,
főleg a Széchenyi-fürdőre jellemzően (akár 73-76 oC).
A Duna vonalában lévő törésrendszerek mentén két víztározó rendszer közvetlenül
érintkezik. Nyugaton a nyílt tükrű
karszt mélybe szivárgó vize,
keleten, pedig a forró és meleg
vizes mélykarszt vize ugyanazon
törési rendszer mentén áramlik a
felszínre. A legtöbb forrás és kút a
József-hegy tövében, a Lukács és
Császár fürdők területén található. A
A budapesti Duna-szakasz környezetében felszökő források
működési elve 20-30 ºC-os langyos források a
3
Malom-tó körüli magasabb térszínen, a 40-65 ºC-os hévforrások a Duna-teraszon
fakadnak. Ettől északra az Óbuda–Rómaifürdő–Csillaghegy–Békásmegyer térségében
csak langyos vizű, délen a Rác, Rudas és Gellért fürdőknél, pedig csak 33-47 ºC-os meleg
források fordulnak elő. Az eltérések
oka a források tápterületeinek eltérő
kifejlődésében van. A déli körzet
forrásainak felszíni karsztos vízgyűjtő
területe kisebb, míg az északi
forráscsoportokhoz nagyobb
kiterjedésű nyílt karszt kapcsolódik,
növelve ezzel a hideg- és melegvíz
keveredésének a lehetőségét.
A Dunántúli-középhegység
északkeleti oldalának egyik feltűnő
jellegzetessége a leszálló fajtájú hideg
karsztforrások teljes hiánya, csak a A budapesti langyos és meleg karsztforrások
4
feltolódások is keletkeztek a kréta-paleogén időszakban, míg a neogénre az úgynevezett
töréses blokk-tektonika a jellemző, északnyugati-délkeleti elhelyezkedésű árkokkal és
rögvonulatokkal.
A hegységrögöket eocén és oligocén, illetve távolabb miocén és pliocén mészkő-,
márga-, agyag- és homokkő-formációk övezik, valahol akár több száz méteres
vastagságban. A felső-triász kori alaphegységi tárolókőzetek Budapest északi valamint
délkeleti területén is
hidraulikai kapcsolatba
kerültek a rájuk kerülő
felső-eocén formációkkal, a
csepeli, és a Margitszigetet
környező hévízkutakat a
Szépvölgyi mészkőre és a
Budai márgára szűrőzték.
Korlátozott mértékű
kapcsolat alakult ki a
mélyebb alsó-triász és perm A Palatinus Strandfürdő, melynek hévízforrása Szent Margit -szigetén található
kori dolomitos-márgás és
sókőzetes, tehát evaporitos képződményekkel. A vastag oligocén agyagmárga, illetve a
fiatalabb fedő üledékei többsége is vízzáró és hőszigetelő jellegű, a Pesti-síkság miocén
rétegvíz-tároló képződményei így nincsenek kapcsolatban a fő karsztvíztárolóval.
A mai hévforrások tevékenysége a pliocén vége felé, körülbelül 2,5 millió éve
kezdődött, és a hegységrészek fokozatos kiemelkedésével együtt tolódott kelet felé;
ahogyan ez a forrásmészkő-teraszok és a hévizes forrásbarlangok képződésében is
nyomon követhető. Félrevezető lehet az általánosan használt „budai termális vonal”
kifejezés, hiszen a források nem egyetlen vonal mentén, hanem több északnyugati és
délkeleti törésvonal találkozásánál erednek a Duna holocén terasz-szintjein. A Duna
medre csak a Várhegy-Gellérthegy szakaszon egyezik meg a neotektonikus törések
csapásirányával. A legtöbb forrás és kút a József-hegy tövében, a Lukács-Császár fürdők
területén található egy néhány hektáros területen. A 20-30 oC-os langyos források a
Malom-tó körüli magasabb térszínen, a 40-65 oC-os hévforrások és kutak a Duna-
5
teraszon fakadnak. Mivel északabbra (Óbuda-Rómaifürdő-Csillaghegy-Békásmegyer
térségében) ma csak langyos, délen (a Gellért-, Rudas- és Rác-fürdőknél) pedig csak 33-
47 oC-os meleg források fordulnak elő, ezt a körzetet sokan valamiféle „kontakt zóná”-
nak tekintették (az egykori Fürdő-szigettel együtt). Az anomáliák oka az, hogy a források
tápterületei eltérő módon fejlődtek ki. A déli körzet forrásainak felszíni karsztos
vízgyűjtőterülete nem annyira jelentős, főleg tűzköves-dolomitos kifejlődésű rögökből
áll, míg a József-hegyi és észak-budai forráscsoportok mögött van a Budai- és Pilis-
hegységi nyíltkarszt túlnyomó része; nemcsak dolomitos, hanem dachsteini és eocén
mészköves, csapadékosabb és magas beszivárgású területekkel. Ezekben a körzetekben
ergo lényegesen nagyobb a peremi megcsapolási zónához közvetlenül odajutó hideg
karsztvíz mennyisége.
Zavartalan, természetes állapotában a mélyebb szintű melegforrások vízjárását és
minőségének ingadozását a Duna szintváltozásai határozzák meg. A nagyobb fakadási
szinttel rendelkező langyos forrásoknál ez a hatás kevésbé valósul meg, inkább a
hegységekben a beszivárgások változásai befolyásolják a vízhozam-, töménység- és
hőmérséklet-ingadozásokat. A mesterséges megcsapolások, szivattyúzások, valamint
távolabbi depressziós hatások a forráscsoportoknál kedvezőtlen változásokhoz
(hőmérséklet- és töménység-csökkenésekhez) vezettek.
A forráscsoportoknál az eredeti vízhozam csak közelítőleg becsülhető meg, mivel
az utóbbi évtizedekben környezetük jelentősen átalakult. A langyos források összes
hozama 80-100 évvel ezelőtt körülbelül 22 m3/perc lehetett, a József-hegy és a
6
Gellérthegy környéki melegforrások és a legkorábbi hévízkutak körülbelül 10 m 3/perc
hozamot szolgáltathattak. Akkoriban jelentős hévíz-hozamok (kb. 6 m3/perc) távoztak
hasznosítatlanul a Dunába, főleg a Fürdő-sziget környékén, illetve a ma is működő
Gellért-rakpart melletti szökevényforrásoknál. Az utóbbi években a 30oC-nál melegebb
hévíz-felhasználás 14-15 m3/perc volt, míg a felhasznált hideg, langyos karsztvizek
hozama 4-7 m3/perc között váltakozott.
Az egyes karsztvíz-előfordulások vízminőségét jellemző tényezők között
tapasztalhatunk különbségeket, de hidrogeokémiai szempontból nézve mindegyik
kalcium-, magnézium-hidrogénkarbonátos, kloridos-szulfátos jellegű. A langyos
karsztvizek összesített oldott anyag tartalma (vagyis a TDS) 700-900 mg/l, kloridion
koncentrációjuk 10-40, szulfát-tartalmuk, pedig 50-150 mg/l. A Lukács-Császár fürdők
hévizeinél a TDS 800 – 1350 mg/l, a kloridion 50-150, a szulfátion-koncentráció, pedig
150-200 mg/l között ingadozik. A Gellérthegy környékén és a mélyebb hévízkutaknál a
TDS 1500-1900 mg/l, a kloridion 150-200, a szulfátion, pedig 350-400 mg/l között
változik, a nátrium-kálium- és kalcium-magnézium iontartalmak, pedig közel azonosak.
A langyos források és kutak vizének szabad szén-dioxid-tartalma 50-100, a termálvizeké
150-450 mg/l között alakul; nemcsak légköri, hanem valahányad részt mélységi eredetű.
A déli elfordulások magasabb klorid-, szulfát- és nátriumion-koncentrációi
összefüggésben lehetnek a közeli alsótriász-perm sókőzetes képződményekkel.
Termelőhelyeink
1934-ben Pünkösdfürdőn, 556 méter mély kutat fúrtak le, és itt 500 méter
mélység alatt nyerhető ki eocén- triászi mészkő rétegeiben található langyos hévíz.
A Csillaghegyi strand esetében termálforrás található, melyet kútfúrással érnek el.
Római-fürdőn az az érdekesség, hogy nem túl mélyen, 14-15 méter környékén
már szerezhető víz.
Császár- és Lukács-fürdőnél (a Király-fürdő vize is innen ered) langyos, és meleg
hévíz is kinyerhető, a eocén kori budai márga és mész márga rétegei közül.
A Rudas fürdő a Gellért-hegy környéki kisebb kutakból nyeri vizét (mint például
Attila-kút, Juventus-kút). Itt főleg a felső triász idejében képződött karni dolomitig fúrtak
le.
7
A Gellért-fürdőnél ugyanazokból a
rétegekből szerzik a vizet (szintén
ugyanabból a karni dolomitból) történt a
o
fúrás, 45 C körüli hőfokú víz a
jellemző.
A Margit-szigeti kutaknál
langyos és meleg hévizek nyerhetőek ki,
mélyebb kutakból (200-500 méter
mélységig).
A Széchenyi-fürdő esetében
mély, 970 méterig lefúrt kutakra karni
dolomit és felső triászi mészkő
képződmények jellemzőek.
Budapest hévíz-előfordulásai; jelmagyarázat: kis kör –
Láthatjuk hogy a budai oldaltól a mesterségesen feltört hévízforrás, nagy kör – természetes
forrás utólagos mesterséges feltárással, háromszög – egyéb
pesti oldal felé a kőzetrétegek mélysége jelentős mélyfúrás, négyzethálós jel – szökevényforrás
Budapest szökevényforrásai
8
különböztetünk meg, a Gellért-hegyi csoportot a Gellért fürdő és Rudas fürdő közötti
Duna-szakaszon; a Lukács–
Császár fürdői csoportot a
Margit híd budai hídfőjétől
északra; és a Margit-sziget
északi csoportot, ide tartoznak
az eltagolt Fürdő-sziget helyén
felfakadó források is).
A szökevényforrások
általában csoportokban A Margitsziget régen; északnyugati csúcsánál elterült Fürdő szigeten feltörő
melegvizes források már a római korban is közismertek voltak.
jelennek meg. A Gellért-hegy
előterében levőket Schafarzik Ferencről nevezték el, míg további források ismertek a
pesti oldalon, a Budapesti Corvinus Egyetem előtt Vitális Sándor, valamint a „Névtelen”
szökevényforrás a Szabadság híd alatt a budai oldalon. Leírtak még forrásokat a Dunában
a Margit-sziget nyugati partjánál és a Lánchíd és a Batthyányi tér közötti szakaszon.
Az eddig ismert szökevényforrásokról mind elmondható, hogy adott körülmények
szempontjából a partról megfigyelhetők, illetve, mint például a néhai Fürdő-sziget révén,
alacsony vízállás esetén a Duna szintje fölé kerülnek. Azonban nem feltételezhetjük azt,
hogy a kevésbé jól megfigyelhető helyeken nem fakadhatnak szökevényforrások.
9
közötti fajsúly-különbségekből,
az úgynevezett „hőlift-hatás”-ból
származnak. Az egyes hegység-
részekben és környékükön lefelé
irányban mozgó vízrészecskék
törvényszerűen hőt vonnak el a
tárolókőzetekből, miközben
maguk pedig egyre inkább
felmelegednek. A leszivárgó
vizek így csökkentik a földkéreg
A Budapest környéki termális karsztforrások működési
mélyebb zónáiból származó helyi mechanizmusának elvi vázlata
10
egymás mellett különböző hőmérsékletű és eltérő vegyi összetételű források is
fakadhatnak. Ezt a felszín alatti lefolyási-szivárgási mechanizmust tükrözik a térség
geotermikus, vízminőségi, izotóp-hidrológiai és szivárgás-hidraulikai jellemzői.
A különböző kémiai komponensek (például a klórion-koncentrációk) eloszlása
hasonló: az egyes valószínű szivárgási pályák mentén fokozatosan növekedő oldott-
anyag-tartalmakat észlelünk, a legnagyobb értékek a mélyebb süllyedékek maximális
hőmérsékletű előfordulásainál (például Budatétény) észlelhetők. A „forrásvonal” felé
közeledve a különböző pályák vizei egymással keverednek, a töménység kissé csökken,
de így is jelentősen különbözik a hegységrészek friss beszivárgású, hideg karsztvíz-
előfordulásaitól.
A karsztvizek 14C-vízkor-adatai szerint egy-egy áramlási vonal mentén
folyamatosan növekedik a karsztvíz felszín alatti tartózkodási ideje, a hideg és meleg
karsztvizek közötti kor-
különbség 10.000 éves
nagyságrendű, a vízmozgás
szivárgási sebessége dm/év
körüli.
A tágabb környezetre
is kiterjedő vizsgálatok alapján
a budapesti hévizek termális
komponensei a Duna-balparti
rögök és a Pilis-hegység
délkeleti körzetei, illetve a
Budai-hegység Hármashatár-
hegyi csoportja felől az
óramutató járásával
megegyező, míg a Budai-
hegység déli és délnyugati
A budapesti termálkarszt-rendszer geotermikus térképe
körzetei felől azzal ellentétes
laterális szivárgási irányokból származtathatóak. Ezek a szivárgási irányok a
karsztvízszint-térképeken csak a hideg-langyos körzetekben ismerhetők fel egyértelműen,
11
a hegységtől távolodva a legvalószínűbb áramlási irányok egyre kevésbé merőlegesek a
vízszint-vonalakra, a forráscsoportok délkeleti előterében pedig úgynevezett „konvekciós
depresszió” mutatkozik. A torzulás részben a hőlift-hatásból, részben a 3 dimenziós
térbeli szivárgó vízmozgás síkbeli leképezéséből adódik. A térképen a különböző
mélységű észlelőfúrások és kutak vízszintjei csak az úgynevezett geotermikus állapotú
vízoszlopok formájában vethetők össze egymással, amelyek a hévízkutaknál több m-rel is
eltérnek a felmelegedett állapottól. Az előtéri „konvekciós depresszió”-ból a „hőlift”-
hatás (mint valami vízsugár-szivattyú) juttatja a termális komponenseket a források
fakadási szintjeihez.
12
A pesti oldal nagymélységű hévízkútjai, majd a 60-as
évektől államilag támogatott Dunakanyar környéki hévízkutak
szintén a forráscsoportok hévíz-utánpótlását csökkentették.
1968-ig a Pilisszentiván térségi szénbányák 4,5-5,2
m3/perc karsztvizet csapoltak a budapesti hévizek vízgyűjtő
területén belül, ennek hatására a Rómaifürdő forráscsoportja
már 1958-ban elapadt és küszöbsüllyesztés után csak 1962-ben
lehetett a strandfürdőt újra megnyitni. Az északkelet-dunántúli
bányavíz-emelések 1967-1991 között folyamatosan túllépték a
tárolórendszer sokévi átlagos beszivárgási utánpótlását. A
hatásukra kialakult regionális nyomásdepresszió északnyugat
felől elérte a budapesti hévíztárolót is, további
hozamcsökkenéseket okozott, főleg az északi forrásoknál. 1993
óta a körzetben nyomásnövekedések észlelhetők (a helyi
karsztvíz-kitermelések is csökkentek és növekedtek a túlfolyó
hozamok).
A budapesti hévizek közös hidrogeológiai védőterületét és a
szennyvíz-szikkasztásra tiltott karsztos kibúvások helyét legutóbb Ábra egy fúrt kútról
13
közúti alagutak létesítése a Rózsadombon és a Margitszigeten át Angyalföldig (amelyek
csaknem mindegyik fővárosi közlekedés-fejlesztési koncepcióban szerepelnek) a
gyógyvíz-bázisok károsítása nélkül nem valósíthatóak meg. A legirreálisabb ötletet 2001-
ben egy tájépítész publikálta a Népszabadságban: ő a Gellért-rakpart teljes közúti
forgalmát szeretné a föld alá (vagyis a 42 oC-os termálkarsztvíz-tárolóba) süllyeszteni.
A budapesti hévízrendszert ismét fenyegetik a környező települések
idegenforgalmi célú (úgymond „gyógytermál-turisztikai”) hévíz-hasznosítási igényei. A
tervezett fejlesztéseknél most is a presztízs-szempontok dominálnak, a hévíz-készlet
egységét és a történelmi gyógyfürdők kiemelkedő jelentőségét az igénylők nem
hajlandók tudomásul venni, sőt még politikai eszközökkel is próbálnak nyomást
gyakorolni az engedélyező hatóságokra.
14
A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. logójai
Források:
A Gellért-fürdő, egyik legszebb fürdőnk belseje
Scheuer Gyula: Budapesti hévizek
vízföldtana (1964)
Dr. Alföldi László: A budapesti hévizek eredete (1981)
Dr. Lorberer Árpád: Budapest hévizei mérnökgeológiai szemmel (2002)
Prónay Zsolt: Szökevényforrások kimutatásának lehetősége szonár mérésekkel (2005)
További információ vagy képek:
http://hu.wikipedia.org/wiki/Budapest_gyógyfürdői
http://www.sas-hegy.hu/a_budai_hegyseg_kozetei
http://www.geocaching.hu/poi.geo?id=4046
http://utazas.sk/cimke/budapest-gyogyfurdoi-zrt/
http://budapestcity.uw.hu/01-foldrajz/images/szelveny-varhegy.jpg
http://www.kutfuras.com/avt.htm
http://www.opencreative.hu/referenciaink.html
http://www.budapestinfo.hu/hu/budapest_furdovaros
15