1

Taoizmus
A taoizmus alapítója Lao-ce (japánosan: Rōshi). Személyét homály fedi. Nevét sem ismerjük,
mert Lao-ce csak azt jelenti, hogy „Öreg Mester”. Mondák szőtték körül személyét. Ezek
szerint Kung mesternek volt idősebb kortársa, és találkoztak is egymással. Akár csak Kung,
Lao is kiábrándult az akkori társadalomból, és egy bivaly húzta szekéren elvándorolt
nyugatra, a hegyekbe. A kínai birodalom határán elbeszélgetett az ottani határőrrel, és neki
mondta el aforizmáit, amelyeket a Tao te king (=az Út erényének könyve) címmel ismert
könyv tartalmaz.
E mondának nincs történelmi alapja. A Tao te kingben ugyanis Kung tanítását kritizáló részek
is találhatók, és ezért valószínűleg néhány évtizeddel vagy évszázaddal később írta az
ismeretlen szerző. Minthogy 1993-ban fölfedeztek Kuon Tienben egy i.e. 300 körül írt
kéziratot, amely e könyv nagy részét tartalmazza, keletkezési idejét az i.e. 4. századba
tehetjük.
A könyv aforizmák gyűjteménye. Sokszor lemásolták, és a másolatok sokban eltérnek
egymástól. A standard szöveget az i.sz. 3. századában rögzítették. Minthogy a kínai írásban
írásjelek (pont, vessző stb.) nincsenek, és a kínai nyelv nem különbözteti meg az egyes és
többes számot, a cselekvőt és a cselekvést, az alanyt és az állítmányt, a főmondatot és a
mellékmondatot, a jelen és a jövő igeidőt stb., ezért a Tao te king értelmezése nehéz és
bizonytalan. Nehezíti a megértést az is, hogy az egymást követő mondások között nincs
logikai kapcsolat.
A könyv mégis megkapó olvasmány, és évszázadokon keresztül gyakorolt mély hatást a
távol-keleti népek gondolatvilágára. Bár felfogása teljesen különbözik Kung mesterétől, 719-
ben a híres Ming-Huang császár, a konfuciánus művek mellett, a Tao te kinget is felvette az
állami hivatalokra pályázók kötelező vizsgaanyagába. A fő különbség a két mester között az,
hogy míg Kung, minden csalódása ellenére, a társadalmi és politikai életben való
felelősségteljes részvételt szorgalmazta, Lao a zajos társadalmi és politikai életből a csendes
magányba való elvonulást ajánlja.
A műnek logikai felépítése nincs, mégis egyetlen alapgondolat hatja át az egészet.
Alapfogalma a Tao. Ez a szó hetvenhatszor fordul elő a szövegben. Az írásjel „utat” jelent, de
míg Kung mesternél a tao az etikai viselkedés helyes középútját jelenti, addig Lao mesternél
az út a kimondhatatlan ősvalóság. (1; 4; 25. A számok a szövegmellékletben idézett verseket
jelzik.). A Tao nyugalmában tevékeny. Nagy, mert kicsi. Olyan, mint a víz (8). Vágytalan, de
minden feléje fordul (34). Nem cselekvéssel cselekszik (37; 48). Nem harcol, de győz (73).
Olyan, mint az üresség, amely minden hasznosságnak alapja (73).
A Tao e természetéből következnek a helyes emberi élet szabályai. Az ember szabaduljon
meg az érzékeinek vonzásától (12), legyen önzetlen (22). Ne ragaszkodjék tettei
eredményeihez (2). Keresse az alacsony helyet (28; 66; 61). Legyen lágy, mint a víz, kerüljön
minden erőszakot (36; 78; 76). Az ember legyen jó mindenkivel szemben, még a gonoszokkal
szemben is (49; 27). Legyen elégedett, és ne harcoljon (30; 31; 46). Gyakorolja az
irgalmasságot (67).
A politikai és társadalmi életre vonatkozó tanácsai paradox mondások (3). Szerinte a nagy
uralkodóról a nép csak azt tudja, hogy van (17; 35). Lao ellenez minden erőszakot, és
akarnokságot. Szerinte „a lágy legyőzi a keményt. A gyönge legyőzi az erőst.” (36) „A
nőiesség nyugalma örökké legyőzi csendjével a férfiasságot.” (61)

A taoizmus a később korok folyamán népies vallássá alakult, templomokkal, szertartásokkal,

sok mágikus elemmel. Mint vallás, nem játszott fontos kulturális szerepet. Kung mester
férfias okossága mellett azonban Lao mester nőies bölcsessége is végig kíséri a távol-keleti
 2

népek egész történelmét. Béky Gellért a taoizmusról írt kiváló könyvében (Die Welt des Tao,
München, 1972) ezeket írja:
„A kínai és japán festők leheletszerűen finom képei, az eszközök minimális felhasználásával
a kimondhatatlant kifejező (vagy inkább, sejtető) képzőművészeti alkotások szinte anyagtalan
finomsága, a kimonók felülmúlhatatlan színharmóniája, a kínai porcellán csodálatosan finom
csillogása, a zen-festmények elmosódott tökéletessége és Kína meg Japán történelmének sok
más jelensége elgondolhatatlan a Tao nélkül. Mindegyikükben, feltűnés nélkül, a Tao
mélységesen nőies, gyengéd ereje működik.” (188.old.) „A nőiesség uralma Keleten, a
férfiasság uralma Nyugaton: ez a legnagyobb és leglényegesebb különbség e két világ
között.” (206.old.)