A fordítás az alábbi kiadás alapján készült:

Danielle Steel: Against All Odds

Delacorte Press, New York
Published in the United States by Delacorte Press,
an imprint of Random House,
a division of Penguin Random House LLC, New York

Copyright © 2017 by Danielle Steel All rights reserved

Jacket images:
Cityscape: franckreporter/Getty Images;
Figures: Doug McKinlay/Getty Images, Ascent/PKS Media Inc./
Getty Images, Jerry Marks Productions/Getty Images

HARPIA

Fordította Szerednyey Valéria

Hungarian translation © by Szerednyey Valéria, 2018
Hungarian edition © by Maecenas Könyvkiadó, 2018

honlap: www.maecenaskiado.hu
 Szeretett gyermekeimnek,

Beatie-nek, Trevornak, Toddnak, Nicknek, Samnek,

Victoriának, Vanessának, Maxxnek és Zarának.

Kísérjen utatokon áldás, bölcsesség, és mások is

szeressenek úgy, ahogyan én szeretlek titeket!

Sok szeretettel
Mami/D. S.
 Ha mégis eljön az idő

Ha mégis eljön az idő, amikor nem leszünk együtt,

akkor nagyon fontos, hogy megjegyezz valamit:
Hogy bátrabb vagy, mint hiszed, erősebb vagy,
mint sejted, és okosabb, mint véled.
De a legfontosabb az, hogy ha el kell válnunk,
én akkor is mindig veled leszek.

Részlet a Micimackó visszatér c. rajzfilmből

(Walt Disney Pictures, 1997)
 Első fejezet

Egy forró júniusi napon Kate Madison tízéves Mercedes

kombijával keresztülhajtott a connecticuti Greenwhichen, míg az
útbaigazítást követve el nem érte a Mid Point Drive-ot. Megállt a
magas vaskapu előtt, megnyomta a csengőt, és amikor egy
férfihang beleszólt a kaputelefonba, megmondta a nevét. Egy
pillanat múlva a vaskapu kitárult, és Kate kocsija lassan
begördült az udvarra. Odabent szemet gyönyörködtető park
fogadta, a kocsiutat ősöreg fák szegélyezték. Kate már sokszor
megfordult a környéken, de ezen a birtokon most járt először.
Egykori tulajdonosa jól ismert társasági hölgy volt, aki csak
nemrégiben vonult vissza, nem sokkal kilencvenkét éves
korában bekövetkezett halála előtt. Ő volt a New York-i
társasági élet egyik koronázatlan királynője; nagyvonalú
jótékonysági tevékenységét messze földön ismerték. Gyermekei
nem voltak, és mindig a legjobban öltözött hölgyek között
tartották számon, elsősorban francia ruhakölteményeinek
köszönhetően, amelyek még élemedett korában is remekül
mutattak rajta. Egész gyűjteménye volt belőlük.
A ruhaköltemények értékesítése a hölgy két unokahúgára
hárult, akik sokkal nehezebbnek találták a feladatot, mint amire
számítottak. Mindketten a hatvanas éveikben jártak, más
városokban laktak, és férjeik intézték a birtokkal kapcsolatos
hagyatéki ügyeket.
A két unokahúg korábban már megbízta a Shoteby’st az
ékszerek eladásával, a bútorokat a Christie’snél bocsátották
árverésre, az értékesebb műalkotások egy részét pedig
megtartották. A többi értéktárgyat vagy múzeumoknak
adományozták, vagy egy New York-i műkereskedő révén
értékesítették. Most már csak a nénikéjük ruhatára volt hátra,
ami három jókora, hálószobából átalakított gardróbhelyiséget is
elfoglalt a káprázatos villában. Az elhunyt nagynéni apró
termetű, törékeny, rendkívül elegáns dáma volt, a két unokahúg
el sem tudta képzelni, kire illenek majd a ruhái. A kabátok között
akadt ugyan egy-egy nagyobbacska darab, és volt ott jó néhány
ragyogó szőrmebunda is, de a ruhák többsége túlságosan kicsi
méretű volt.
Miután egy barátnőjük a két unokahúg figyelmébe ajánlotta
Kate boltját, amely a Még mindig elragadó nevet viselte, rövid
internetes kutakodás után fel is vették a kapcsolatot Kate-tel. A
barátnő édesanyjának ruhatárát is Kate értékesítette, és a hölgy
elégedett volt az eredménnyel. Kate és a So-Hóban található
üzlete kifogástalan hírnévnek örvendett New Yorkban, a Még
mindig elragadó-t a város legjobb, legelegánsabb használtruha-
boltjaként tartották számon. Kate kizárólag olyan ruhákat árult,
amelyeket vagy maga szerzett be különböző árveréseken, vagy
bizományba vett át, így nem kellett előre költségekbe vernie
magát. Csak vadonatúj vagy kifogástalan állapotú ruhákat
forgalmazott. Üzletében mindig akadt néhány különleges, antik
darab is, de a trendi, divatos modellek domináltak. Ügyfelei
egyszerűen imádták Kate boltját.
Amikor megnyitotta üzletét, Kate régi álma vált valóra.
Eredetileg a szükség tanította meg rá, hogyan fésülje át nagy
szakértelemmel a használtruha-boltok kínálatát, de egyébként is
kedvét lelte a keresgélésben. Kate huszonkilenc éves volt,
amikor a férje meghalt, és ő magára maradt négy kicsi
gyerekkel. Ezután öt évig Bergdorf Goodmannél dolgozott,
először eladóként, később pedig a dizájner ruhák beszerzése lett
a feladata. Kate az új ruhákhoz is értett, de valódi izgalmat az
egyedi – régi vagy újabb – darabok felkutatása váltott ki belőle.
Az elmúlt tizennyolc év során, amióta a Még mindig elragadó-t
vezette, Kate jó párszor járt Párizsban, hogy az árveréseken
beszerezze azokat a különlegességeket, amelyek mások
figyelmét rendszerint elkerülték. Kate csakis eredeti, tökéletes
állapotú, a mai napig hordható, ízléses ruhákat vásárolt. Szerette
a régi, már-már muzeális darabokat is, de ezeket észszerű áron
szerezte be, vagy csak bizományba vette át, hiszen sosem
lehetett tudni, el lehet-e adni őket. A divatjamúlt, viseltes,
nevetséges göncöknek nem volt helyük a boltjában. Az igazán
gyönyörű és kivételes holmikra sokáig emlékezett, tudta, honnan
kerültek hozzá, és pontos nyilvántartást vezetett arról, melyiket
kinek adta el. A neves tervezők modelljeit magas, de méltányos
áron kínálta.
Kate kiszállt az autóból, és a súlyos bronzkopogtatóval
határozottan bekopogott. Kisvártatva egy hófehér, keményített
felöltőt viselő inas nyitott ajtót. Kate arcát azonnal megcsapta a
ház belsejéből érkező hűvös fuvallat, és megkönnyebbülve vette
tudomásul, hogy az épület légkondicionált: a nagy melegben a
ruhatár – köztük a nehéz télikabátok és bundák – átvizsgálása
alaposan megizzaszthatta volna. Kate érezte, hogy számítottak az
érkezésére. Az inas tisztelettudóan egy faburkolatú
könyvtárszobába vezette, és Kate azonnal észrevette a polcokon
sorjázó bőrkötéses könyvritkaságokat. A legtöbbjük minden
bizonnyal első kiadás, és egy vagyont érhetett. A család ezeket is
a Christie’s aukciósházon keresztül készült áruba bocsátani; csak
néhány dolgot kívántak megtartani a nagynéni hagyatékából.
Kate tapintatosan, de annál nagyobb kedvvel nézelődött a
könyvtárban, aztán megállt a nyitott franciaablakoknál, és
kinézett a gondosan nyírt kertekre. Nem ez volt az első alkalom,
amikor efféle házhoz hívták, hogy felbecsülje és megvásárolja
valaki hagyatékát.
Nem sokkal később egy titkárnő jelent meg, elnézést kért a
késésért, és bevezette Kate-et a ház egykori úrnőjének lezárt
gardróbjába. Amikor a fiatal nő felkapcsolta a villanyt, olyan
látvány tárult a szemük elé, amiről alighanem minden nő
álmodik. A ruhák gondosan felakasztva sorakoztak a fogasokon,
nem egy közülük külön ruhatartó zsákba csomagolva. Több
állvány mesés szőrmebundákkal volt teleaggatva, a kalapok,
táskák és cipők pedig külön erre a célra épített szekrényekben
kaptak helyet. A fiókokat színükig megtöltötték a méretre
készíttetett alsóneműk, szatén hálóingek, a sálak és kesztyűk. Az
egyik gardróbszekrény csak estélyi ruhákat rejtett, Kate
azonban rögtön látta, hogy túlnyomó többségüknek nemigen
veszi hasznát. Az ő ügyfeleinek nagy része – még azok is, akik
élénk társasági éltetet éltek – ma már jóval lezserebben
öltözködött. Jó, ha egy tucatot el tud vinni belőlük, pedig volt itt
vagy kétszáz, mindenféle árnyalatban, a feketétől a halvány
tónusokon át a legharsányabb színekig, és természetesen
mindegyikhez külön táska és cipő is dukált.
Az egyik gardróbszekrény tele volt a legnevesebb francia
divattervezők ruhakölteményeivel – olyan tervezők munkáival,
akik közül sokan már nincsenek is az élők sorában. A gyűjtemény
még most is egy vagyont ért, de nyilván még ennél is sokkal
többet érhetett, amikor egykori tulajdonosuk megvásárolta őket.
A bámulatos kollekció igazi csemege volt Kate számára.
Engedélyt kért, hogy készítsen néhány fotót a ruhákról, és a
titkárnő azonnal beleegyezett. Biztosította Kate-et, hogy addig
maradhat, ameddig csak akar. Kate ennek hallatán
elmosolyodott, hiszen ő akár egy egész hetet is képes lett volna
itt eltölteni, nem csupán néhány órát, de tisztában volt vele, hogy
ezt a luxust nem engedheti meg magának. A legfontosabb
ügyfelei igényeit és a boltja profilját szem előtt tartva ki kell
válogatnia azokat a darabokat, amelyek esetében lényegében
biztosra vehető, hogy értékesíteni tudja őket. Sok hírneves
divattervező azért tért be Kate-hez, hogy ihletet merítsen a
következő kollekciójához; szinte afféle archívumként tekintettek
a boltra.
Kate ügyfélkörének volt egy másik szelete is: filmsztárok és
más hírességek ugyancsak előszeretettel látogatták a boltját, és
gyakran kölcsönöztek tőle estélyi ruhákat, amelyeket aztán
nyilvános eseményeken, filmbemutatókon és gálaesteken –
például az Oscar-díj-átadáson – viseltek. Az estélyi ruháknak
elsősorban ők veszik majd hasznát. Kate az évek során
rendszeresen kölcsönzött ruhákat filmek forgatásához is.
Még a Bergdorfnál töltött évei során hétköznapibb
ügyfelekre is szert tett, akiket öltözködési tanácsokkal látott el,
segített a ruhatáruk összeállításában, vagy felkutatta számukra a
keresett darabokat. Az így befolyt jövedelemkiegészítés nagy
segítséget jelentett a gyereknevelésben, és ez adta az ötletet
ahhoz is, hogy saját üzletet nyisson. A Még mindig elragadó
beindításához szükséges indulótőkét részben a
divattanácsadásból származó pluszbevétel fedezte, részben pedig
az a hitel, amelyhez legjobb barátja, Liam segítségével jutott
hozzá annál a banknál, amelynél Liam dolgozott. Az új üzlet
várakozáson felül teljesített, és Kate három éven belül az utolsó
fillérig visszafizette minden adósságát. A Még mindig elragadó
nagyon feszes költségvetéssel indult, és Kate eleinte igencsak az
élére állította a garast, de az üzlet viszonylag rövid idő alatt
jövedelmezővé vált.
Kate mindig feltűnően elegáns volt, pedig nagyon egyszerűen
öltözködött. Ezúttal fekete vászon Chanel-kosztümöt viselt, fehér
pikégallérral és mandzsettával; a kabát hajtókáján színben
harmonizáló fehér kamélia díszelgett. Csinos volt és dekoratív –
a divat iránti ösztönös érzéke mindig megmutatkozott, akár saját
magáról, akár másokról volt szó. Magas volt, karcsú, és hosszú,
egyenes, szőke haját laza lófarokban vagy kontyban fogta össze.
Megjelenése a connecticuti titkárnőre is mély benyomást
gyakorolt, amikor először pillantotta meg Kate-et, noha nem
lepődött meg. Kate Madisont a használtruha-biznisz
legjobbjaként emlegették, és úgy hírlett, teljes bizonyossággal
képes megmondani, mi az, amit a mai nők is szívesen
felvennének, és ami eladható. A pillanatnyi népszerűségnek
örvendő, de szempillantás alatt ódivatúvá váló ruhák egyáltalán
nem érdekelték Kate-et. Az ügyfelei azokat az időtálló darabokat
keresték, amelyeket sokáig viselhettek – nemritkán egy-egy
neves tervező ikonikus modelljeit.
Kate rengeteg Chanel-modellt kínált az üzletében, és Yves
Saint Laurent munkáit Párizsból, meg Diort a nyolcvanas-
kilencvenes évekből, amikor még Gianfranco Ferré volt a
tervező. Balmain-modelljei is akadtak még azokból az időkből,
amikor Oscar de la Renta tervezte az egyedi ruhakölteményeket.
A Christian Lacroix-divatház ugyan már megszűnt, de Kate-nél
még fellelhető volt néhány haute couture és kommerszebb
modell. Givenchyt is árult – magának a legendás
divattervezőnek a műveit, illetve a későbbi, Alexander McQueen
és Riccardo Tisci által kreált modelleket. Voltak ruhái olyan,
mára már elfeledett tervezőktől, akik pályájuk legtermékenyebb
időszakában, fiatalon hunytak el a hetvenes és a nyolcvanas
években, vagy később, mint például Patrick Kelly vagy Stephen
Sprouse. Természetesen az olyan közkedvelt amerikai márkák
sem hiányozhattak a választékból, mint a Donna Karan, a Calvin
Klein, a Michael Kors, az Oscar de la Renta vagy a Carolina
Herrera.
Kate olykor nevenincs cégek ruháit is megvette, ha úgy
találta, hogy az adott ruhadarab eléggé stílusos – vagy ahogyan a
franciák mondják, kellően gueule vagy chien azaz ha
rendelkezett egyfajta megfoghatatlan minőséggel, ami különleges
megjelenést kölcsönzött annak a nőnek, akinek volt mersze
felvenni az adott ruhadarabot. De Kate mindig felfigyelt az
egyszerű, mégis elragadó ruhákra is: kis fekete dzsekikre,
gyapjúkabátokra, kiválóan szabott Pradákra, örökké divatos
szoknyákra, nadrágokra és pulóverekre.
A titkárnő bekukkantott a gardróbba, miközben Kate éppen
néhány gyönyörű, fekete párizsi estélyi ruháról készített fotókat.
Az első ruhásszekrénnyel már végzett, de hátravolt még kettő.
Három órára Kate mindazt látta a hölgy ruhatárából, amire
szüksége volt, és a legfontosabb darabokat le is fényképezte.
Köszönetet mondott a titkárnőnek, és megígérte, hogy néhány
napon belül átküld egy listát az általa javasolt árakkal. Sok
modell esetében ő is csak találgatni tudta, hogy mennyibe
kerülhetett eredetileg, de szerencsére egészében véve nagyon is
jól ismerte a piacot. Az volt az általánosan alkalmazott szabály,
hogy a ruhákat az eredeti ár feléért adta el a vásárlóinak, ő maga
pedig fele-fele arányban osztozott a tulajdonossal. Kate tehát a
tulajdonoshoz hasonlóan az eredeti ár huszonöt százalékát kapta.
Az igazán különleges vagy ikonikus darabok esetében persze
ennél magasabb árat is szabhatott, de többnyire lehetett vele
alkudni. A használtruha-üzlet mindig is nagyon képlékeny volt.
Kate időnként azt javasolta a tulajdonosoknak, hogy a valóban
ritka, jelentős darabokat adományozzák múzeumoknak, amivel
jelentős adójóváírást érhettek el. Ügyfeleit szerette egy-egy igazi
kuriózummal meglepni, amelyek időnként egészen rendhagyó
módon jutottak a birtokába, néha épp olyan hagyatéki eljárások
útján, mint amilyen ez a connecticuti.
 Az aznap látott ruhagyűjtemény kétségkívül különleges volt,
és Kate azonnal tudta, mi az, ami kell neki, az ügyfelei mely
darabokat viselnék szívesen, és miket lehetne jó áron
értékesíteni. A Harper’s Bazaar egyik szerkesztője például élt-
halt a gyönyörű szőrmebundákért, és ebben a hagyatékban
akadt jó néhány. Az elegáns connecticuti özvegyasszony által
hátrahagyott kincsek sokakat tesznek majd boldoggá.
Kate üzlete igazi sikertörténet volt, amelyről legendákat
meséltek. Szerény kis SoHó-beli boltocskaként indult a teljes
ismeretlenségből. Idővel elfoglalta a szomszéd pékséget, majd az
éttermet is a bolt másik oldalán, és mára tekintélyes méretű
áruházzá nőtte ki magát. Kate három lakást is bérelt az
üzlethelyiség felett, ahol azokat a ruhákat tárolta, amelyek már
nem fértek el az üzletben, vagy amelyeket nem akart
közszemlére kitenni, mert kiemelt ügyfelek vagy különleges
események számára tartogatta.
Kate boltjára a Vogue magazin egyik szerkesztője figyelt fel a
nyitás utáni második évben, és ez komoly lökést adott az
üzletnek. A bolt híre szájról szájra terjedt, és a divatlapok is
felkapták, mára pedig a New York-i divatvilág egyik
gyöngyszemévé, igazodási pontjává avanzsált.
Mióta megnyitotta az üzletét, Kate négy gyereket nevelt fel:
mind a négy ösztöndíjjal került magániskolába, és mindannyian
elvégezték az egyetemet is, ugyancsak ösztöndíjjal, diákhitel
felvétele nélkül. Kate édesanyja középiskolai angoltanár volt, aki
sokat segített az ösztöndíjak megszerzésében, és szükség esetén
az unokáit is korrepetálta. Kate korán eltökélte: a gyerekeit a
lehető legjobb oktatásban részesíti, hogy a későbbiekben
képesek legyenek szilárdan helytállni az életben. Mind a két
lánya és két fia jól is tanult, és mára mindegyiküknek remek
állásuk volt.
Kate annak idején már az első évben otthagyta az egyetemet,
és hozzáment Tom Madisonhoz. A szülei hevesen ellenezték,
hogy a lányuk félbehagyja a tanulmányait, de mindhiába. Kate
önfejű volt és elszánt. Pontosan tudta, mit akar, és őrülten
szerelmes volt Tomba. A fiú huszonhat éves volt, még a jogi
egyetemre járt, és nem volt egy lyukas garasuk sem. Kate ekkor
ment el a Bergdorf’shoz eladónak. Egészen addig a napig
dolgozott, amíg – egy év múltán – világra nem hozta Isabelle-t,
és négy héttel később újra munkába állt. Kate fizetése alig-alig
fedezte a megélhetésüket, a lakbért és a gyerekfelügyelet
költségeit. Kate ekkoriban kezdte el járni a használtruha-
boltokat olyan ruhák után kutatva, amelyeket a munkahelyén
viselhetett.
Két évvel Izzie születése után, huszonhárom éves korában
ikrei születtek, Justin és Julie. Kate ekkor feladta az állását, hogy
otthon maradhasson velük, de divattanácsadóként továbbra is
kapcsolatban maradt az ügyfeleivel, és ez hozott valamicskét a
konyhára. Addigra Tom is lediplomázott, és sikerült
elhelyezkednie egy jó nevű ügyvédi irodánál. Miután Kate három
évig dolgozott keményen, hogy eltartsa a családját, most Tomra
hárult a családfenntartás feladata, de a tanácsadói munkából
befolyó pénz továbbra is jól jött. Bár nem éltek nagy lábon,
szépen elboldogultak, és egy kis leleményességgel elérték, hogy
semmiben se szenvedjenek hiányt. Kate mindig nagy
találékonysággal osztotta be a pénzt, Tom pedig keményen
hajtott a cégnél, és kiválóan teljesített. Egy szűkös kis
Greenwhich Village-i lakásban laktak. A három gyerek egy
szobán osztozott, Kate és Tom meg a másik hálószobában
aludtak, és bár alig-alig fértek el, boldogok voltak, úgy érezték,
az élet különleges kegyben részesíti őket.
Hat évvel az ikrek születése után, amikor már kicsit lazábbra
engedhették a nadrágszíjat, újabb gyermek érkezett a családba,
William. Kate terhességének felénél azonban Tomon különös
betegség kezdett úrrá lenni, és jó néhány hónapig senki sem
tudta megmondani, mit jelentenek a tünetek. Végül Willie
születése előtt egy héttel a hasnyálmirigyrák egy kivételesen
agresszív formáját diagnosztizálták nála. Tom három hónap alatt
a poklok poklát is megjárta. Amikor meghalt, Willie három
hónapos volt, Justin és Julie hatéves, Izzie pedig nyolc. A család
az utolsó pillanatig reménykedett a gyógyulásban, és Tom halála
teljesen összezavarta őket. Kate egyik napról a másikra
megözvegyült, huszonkilenc évesen, négy gyerekkel. Tom
harmincöt éves volt, amikor meghalt, és az életbiztosításából
származó pénz egy évig kitartott, utána azonban Kate-nek vissza
kellett térnie a Bergdorf’shoz, főállású eladóként. Rengeteg
túlórát vállalt, és hamar árubeszerzővé léptették elő, édesanyja
ezalatt a gyerekekre felügyelt. A többi már történelem.
Kate öt évet töltött a Bergdorf’snál, mielőtt úgy döntött:
szerencsét próbál, és elindítja saját vállalkozását, a Még mindig
elragadó-t. Harmincöt éves volt ekkor, és végtelenül vakmerő.
A tanácsadásból és a Bergdorf’snál keresett fizetéséből meg
tudott takarítani annyi pénzt, ami – némi hitellel kiegészítve –
elegendő volt rá, hogy a semmiből létrehozza a maga üzletét. Ha
időnként visszaidézte a múltat, Kate maga sem teljesen értette,
honnan vette a bátorságot, hogy belevágjon, de megtette, és
sikerrel járt. Soha nem felejtette el azt az embert próbáló
időszakot, amikor felépítette a saját vállalkozását, miközben
egyedül nevelte a gyerekeit. Valahogy mindig mindent
előteremtett, amire csak szükségük volt. Mára a gyerekei
nemcsak hogy felnőttek, de jól képzett felnőttekké váltak,
mindannyian sikeresen elhelyezkedtek, és Kate úgy érezte, hogy
számára ez a legnagyobb siker. A gyerekeivel mindig is nagyon
közel álltak egymáshoz, ami határtalan büszkeséggel töltötte el
Kate-et.
Izzie az apja nyomdokaiba lépett. Ösztöndíjjal került a New
York-i Egyetemre, és ez alatt az idő alatt otthon lakott, mert a
kollégiumot nem engedhették meg maguknak. Később a
Columbia jogi karára járt, most pedig, harminckét évesen, egy
tekintélyes Wall Street-i ügyvédi irodánál dolgozott.
Justin a Brown Egyetemet végezte el, szintén ösztöndíjjal, és
szabadúszó újságíró lett belőle – különböző magazinokba írt
cikkeket, és újabban egy regényen dolgozott. Harmincéves volt,
és Vermont államban élt. Izzie-hez hasonlóan ő is munkát vállalt
az egyetemi tanulmányai mellett.
Julie-nak, Justin ikertestvérének már kicsit jobban meggyűlt
a baja a tanulással. Mérsékelt diszlexiával küzdött, és iskolás évei
során végig a nagyanyja segítségére szorult, hogy megfeleljen a
követelményeknek. Julie figyelemre méltó művészi tehetséggel
volt megáldva, és anyjához hasonlóan vonzotta a divatvilág. A
Parsons Művészeti Iskolába járt. Egy fiatal, feltörekvő
divattervezőnek dolgozott, aki rendesen megfizette. Bár a Julie
által megtervezett ruhákért más aratta le a dicsőséget, a
fizetéséből tisztességesen meg tudott élni. Miután befejezte a
tervezői iskolát, pár évig négy lakótárssal osztozott egy
albérleten, de harmincévesen végre megengedhette magának,
hogy egyedül béreljen egy műteremlakást, amit imádott.
Kate legkisebb gyermeke, Willie volt a családban a kockafej,
ugratták is miatta épp eleget. A Kaliforniai Egyetemen végzett
Los Angelesben, de a diploma megszerzése után viszszatért New
Yorkba. Egy számítástechnikai startup cégnél dolgozott,
amelyhez mindenki nagy reményeket fűzött.
Kate egyik gyereke sem volt még házas. Izzie már majdnem
férjhez ment, de két éve felbomlott a jegyesség, mert a vőlegény
szakított vele egy gazdag New York-i család üdvöskéje kedvéért,
akit nemrég el is vett feleségül. Izzie a mai napig nem heverte ki
a csalódást, azóta meglehetősen nyűgös, ami korábban egyáltalán
nem volt rá jellemző. Kate abban bízott, hogy idővel túlteszi
magát a dolgon. Izzie-nek azóta nem volt komoly kapcsolata.
Keményen dolgozott az ügyvédi irodában, remélte, hogy
hamarosan junior partner válhat belőle.
Justin meleg volt, és az élettársával élt, aki történelmet és
latint tanított egy helyi középiskolában Vermontban. Richard
harminchat éves volt, és egy írói workshopon találkoztak négy
évvel korábban. Justin tizenegy éves lehetett, amikor Kate
először gondolt rá, hogy a fia talán meleg, és amikor Justin
tizenhat éves korában nyíltan felvállalta a másságát, anyja
messzemenően támogatta mindenben. Richard családja azonban
mindmostanáig teljes tagadásban élt. Richard konzervatív, déli
családból származott, és a szülei mereven elutasították fiuk
életmódját, szöges ellentétben Kate-tel, aki mindkettőjüket
elfogadó szeretettel vette körül.
Julie-nak több kapcsolata is volt, de egyik sem bizonyult
igazán komolynak. Gyakran mondogatta, hogy a divatvilágban a
legtöbb férfi meleg, és a rengeteg munka mellett amúgy sem
jutott ideje a randizgatásra. Világéletében visszahúzódó
természete volt, és cseppet sem bánta az egyedüllétet. Érzékeny
lelke hatalmas tehetséggel párosult. Az évi négy kollekció
megtervezése minden energiáját felemésztette, a romantikára
már nem futotta belőle. Harmincéves létére egyáltalán nem
foglalkoztatta a házasság gondolata.
Hiába volt Willie a „kisfiú”, a nővérei egybehangzó
véleménye szerint nem hivatalosan kiérdemelte a „család
lotyója” címet. Szinte naponta váltogatta a nőit, általában
egyszerre többel is járt. Huszonnégy évesen csak élvezni akarta
az életet, nem vágyott komoly kapcsolatra, és ezt őszintén be is
vallotta a barátnőinek.
Justin és Wille alaposan megsínylették, hogy apa nélkül
kellett felnőniük, pedig Kate mindent megtett, hogy egyszerre
legyen a gyerekek anyja és apja. A fiúkkal nehezebben boldogult.
Időről időre a tanárok elmondták Kate-nek: a fiai letagadják,
hogy az apjuk meghalt, rendre azt állítják, hogy csak elutazott,
vagy hogy egy másik városban dolgozik. Willie jobban szenvedett
az apahiánytól, mint Justin, aki ragaszkodott hozzá, hogy Kate
elvigye őt az iskolai apa-fia délutánokra. Ha halványan is, de
Justinban még éltek az emlékek az apjáról. Willie azonban
semmire sem emlékezett, hiszen csak három hónapos volt,
amikor Tom meghalt. Gyerekkorukban a Tomról készült
fényképek ki voltak téve a gyerekszoba falára, és Kate gyakran
mesélt nekik az apjukról, hogy elevenen tartsa az emlékét.
Kate megbékélt az özvegyi léttel, és a gyereknevelés teljesen
lefoglalta egészen addig, mígnem a gyerekek felnőttek, és
egyetemre mentek. Az idők során volt ugyan néhány laza
viszonya, de minden energiáját lekötötte, hogy a felszínen tartsa
a családot és mindent megadjon a gyerekeinek, így aztán igazán
komoly, tartós kapcsolat kialakítására már nem futotta az
erejéből. A legtöbb férfi, akivel megismerkedett, amúgy sem
szerette volna a nyakába venni a négy gyerekkel járó terheket,
és ha nagy ritkán mégis akadt valaki, aki nem zárkózott volna el
a dologtól, az meg Kate-nek nem jött be. Egyre csak azt
hajtogatta, hogy nagyon is jól megvan a gyerekekkel, és ez
nagyjából meg is felelt a valóságnak, de most, hogy a gyerekei
kirepültek és önálló életet éltek, mind többször érezte magát
magányosnak férj vagy partner nélkül. Kate igyekezett jó arcot
vágni a helyzethez, bár az utóbbi pár évben csak néhány futó
kalandban volt része. Gyakran merengett el rajta, milyen
ironikus, hogy amikorra a gyerekei felnőttek és az életük sínen
volt, neki meg végre lenne ideje komolyabb kapcsolatra, soha
senkivel nem találkozott, aki egy kicsit is megmozgatta volna a
fantáziáját. Azok a férfiak, akikkel összehozta a sors, vagy
házasok voltak, vagy irtóztak az elköteleződés minden
formájától. De az igazat megvallva, Kate-et amúgy is lekötötték a
bolttal kapcsolatos teendők, és imádta a munkáját.
Kezdettől fogva iszonyúan élvezte az ilyesfajta
kiruccanásokat, mint amilyen a mai connceticuti látogatás volt.
Amikor ilyen gyönyörű ruhák kerültek a kezébe, mindig elfogta
az izgalom, különösen, ha azt is tudta, hogy honnan származtak,
és ki viselte őket. Az olyan ruhák, amilyeneket ma is látott, és
amilyenek már jó néhányszor megfordultak a keze között, a
divattörténet értékes darabjainak számítottak, és az efféle
felfedezések mindig felvillanyozták.
Kate számára a család volt a legfontosabb, és a gyerekei
jelentették a legnagyobb örömet az életében. A Még mindig
elragadó sikere pedig mélységes megelégedettséggel és
mérhetetlen büszkeséggel töltötte el, s ami ugyancsak nem
mellékes: a bolt szépen jövedelmezett.
Kate már alig várta, hogy a visszaérjen az üzletbe, és végre
nyugodtan átgondolja, a hagyaték mely darabjainak vállalja az
értékesítését, és közülük melyek lesznek azok, amelyeket rögtön
meg is vásárol, hogy aztán mindjárt felkínálja őket megvételre
legfontosabb ügyfeleinek.

Isabelle Madison sietve hagyta el az irodáját. A délutáni

megbeszéléseit teljesen át kell szerveznie, hogy eleget tudjon
tenni a pro bono megbízatásának. A cégnél időről időre minden
ügyvéd köteles volt elvállalni valamilyen közszolgálati feladatot,
amellyel az ügyvédek viszonozhatták a képzésük során kapott
társadalmi támogatást. Isabelle ezt mindig is felesleges
kényelmetlenségnek tartotta. Évekkel korábban, még egyetemi
hallgatóként az államügyészségen gyakornokoskodott, de már
akkor rájött, mennyire utálja a büntetőügyeket. Isabelle
gazdasági jogász volt, a cégakvizíciók és -összeolvadások
területén mozgott otthonosan; és igen lelkiismeretesen, mindig a
legjobb tudása szerint végezte a munkáját. Ebben a
büntetőügyben azonban, amelynek felgöngyölítésében most
részt kell vennie, csak szegról-végről ismerte a vádakat.
Az alperest, Zach Holbrookot azzal vádolták, hogy nagy
mennyiségű marihuánát és kokaint birtokolt, amit a gyanú
szerint értékesíteni szándékozott. Büntetlen előéletű volt, és az
egyik illusztris New York-i család nevét viselte, bár Isabelle nem
tudta, hogy csak véletlen névazonosságról van-e szó, vagy a
vádlottat valóban rokonság fűzte ehhez a családhoz. De akárhogy
is állt a helyzet, a vádirat szerint az alperes az elfogásakor
védhetetlenül viselkedett: részeg volt és zavart, és ellenállt az
intézkedésnek. Miközben kiszállt a taxiból, Isabelle emlékeztette
magát, hogy nem szabad az előítéleteire hagyatkoznia. A
lepukkant kocsmát Holbrook jelölte meg találkozóhelyként,
mivel Isabelle nem akarta, hogy a fickó betegye a lábát az
irodájába, így aztán belement, hogy itt találkozzanak. Isabelle
arra számított, hogy egy züllött figurával lesz majd dolga.
Holbrookot már vád alá helyezték, de az ügyészség úgy
találta, hogy a szökés veszélye nem áll fenn, így szabadlábon
védekezhetett. Mielőtt Isabelle-t kijelölték a feladatra, a vádirat
ismertetésekor egy kirendelt védő volt jelen. Eleinte még
megfordult Isabelle fejében, hogy kérelmezi az eljárás
felfüggesztését, amíg jobban beleássa magát az üggyel
kapcsolatos iratokba, de a rendőri jelentés szerint Holbrook
egyértelműen bűnös volt, hiszen tetten érték, és jelentős
mennyiségű kokaint találtak nála. Nehéz lett volna hihető
mentséget találni a történtekre.
Isabelle öt perccel korábban érkezett a megbeszélésre,
ügyfele azonban csak félórás késéssel jelent meg. A nő egyáltalán
nem erre számított. A hangzatos vezetéknév ellenére egy
elhanyagolt külsejű alak felbukkanását várta, aki nagyjából úgy
néz ki, mint egy kábítószerfüggő. A harmincöt éves Holbrook
azonban meglepően jóképű volt, és tiszta fehér pólót, fekete
farmert, fekete motoros bőrdzsekit és motoroscsizmát viselt. A
dzseki szemlátomást igen drága holmi lehetett. A férfit
mindenütt tetoválások borították, még a kézfejét és a nyakát is.
Haja vállig ért, de ápolt volt, arcán kiütközött a néhány napos
borosta. Összességében kifejezetten vonzó volt és megnyerő, és
ahogy helyet foglalt az asztalnál, közvetlenség és nyugalom áradt
belőle. Holbrook azonnal felismerte Isabelle-ben az ügyvédet, a
nő megjelenése nem hagyott efelől kétséget. Isabelle
megkönnyebbülve vette tudomásul, hogy nincs félnivalója, sőt,
ügyfele kifejezetten kellemes társaságnak bizonyult.
Holbrook szabadkozott a késés miatt, elmondta, hogy most
érkezett repülővel Miamiból, ahol a hétvégét töltötte. Isabelle
nem volt elragadtatva a hírtől, hiszen azt sem tudta biztosan,
hogy ügyfele egyáltalán elhagyhatja-e az államot. És mi lett
volna, ha késik a repülőgép, vagy ha törlik a járatot? Holbrook az
ellene felhozott vádakat is meglehetősen félvállról kezelte.
Isabelle úgy vélte, a marihuánával kapcsolatos vádat nem lesz
nehéz kivédeni, a kokainbirtoklás azonban jóval keményebb dió.
Isabelle kerek perec megmondta a férfinak, hogy könnyen
börtönbüntetésre ítélhetik, de ügyfele azzal érvelt, hogy ez nem
valószínű, hiszen korábban még soha nem tartóztatták le.
Egyáltalán nem úgy tűnt, mint aki aggódik, ahogyan a székében
terpeszkedve sörözött, míg Izzie az ásványvizét kortyolgatta.
A nő azon tűnődött, vajon rá tudja-e venni az ügyfelét, hogy a
bírósági meghallgatásra öltönyt, vagy legalább sportzakót
vegyen, és ne úgy jelenjen meg, mint a Pokol Angyalának úrifiús
változata, akit valami mozifilmből szalajtottak.
Ez a rosszfiús megjelenés meglehetősen kimódoltnak tűnt, és
Izzie túlságosan kedélyeskedőnek, már-már színpadiasnak
találta Holbrookot. A megbeszélés során állandóan viccelni
próbált, de Izzie cseppet sem találta mulatságosnak a férfi
poénjait. Holbrook az ügyvédi titoktartás örve alatt elismerte,
hogy valóban kokainnal és marihuánával üzletelt, ráadásul nem
először, de eddig még nem kapták rajta. Izzie egyáltalán nem
örült annak, hogy ezt az embert kell képviselnie, merő
időpocsékolásnak tartotta az egészet. Jobb dolga is akadt, mint
hogy egy kiváltságos család rossz útra tévedt fekete bárányát
védelmezze a bíróságon. Holbrook már az elején elárulta, hogy ő
csakugyan annak a bizonyos családnak a sarja, nem mintha ez
sokat számítana.
– Miért kért pro bono ügyvédet – szegezte neki a kérdést
Izzie –, ahelyett, hogy pénzért felfogadott volna egyet? – A nőt
meglepte, hogy Holbrookot rászorulónak minősítették. Neki úgy
tűnt, a férfi nyugodtan megengedhette volna magának, hogy
saját ügyvédet fogadjon, vagy ha ő maga nem is, a családja
biztosan. Az államügyészség élt a jogával, hogy pro bono ügyvéd
kijelölését kérje a bírótól, tekintettel arra, hogy a kirendelt
ügyvédek túlterheltek voltak; és a bíró megadta az engedélyt.
– Teljesen le vagyok gatyásodva. Igazából egy vasam sincs –
felelte a férfi könnyedén. – A családom megszakított velem
minden kapcsolatot, amikor harmincéves lettem. Nem fogadták
el az életstílusomat – tette hozzá Holbrook széles vigyorral az
arcán, mintha mindez a legkevésbé sem zavarta volna.
A további beszélgetés során kiderült, hogy Holbrooknak soha
nem volt rendes állása, és nem is szeretett volna. Nem látta be,
miért kellene dolgoznia, ha egyszer senki más sem dolgozik a
családjában. A gimnáziumot is félbehagyta, miután egymás után
rúgták ki a keleti part legjobb bentlakásos iskoláiból.
– Ha megszorulok, elpattintok némi kokót – közölte ártatlan
mosollyal, mintha a részmunkaidős foglalkoztatás egyik
általánosan elfogadott formájáról beszélne. Mint mondta,
szerinte kifejezetten jót tett neki, hogy a családja már nem
gondoskodik róla. Elárulta, hogy minden rokona egy családi
pénzalapból él, de az apja megtiltotta a vagyonkezelőknek, hogy
pénzt folyósítsanak számára, mivel már fiatalabb korában is
voltak kábítószeres ügyei. Így hát nem volt pénze, de nem is
dolgozott.
Isabelle azon tűnődött, vajon miből tartja fenn magát a férfi,
már az alkalmi kokaineladásokon kívül. Elmondása alapján
nyilvánvaló volt, hogy egyik napról a másikra él, mégis most jött
vissza Miamiból. Isabelle csak találgatni tudta, miből telt neki az
utazásra. Holbrook kétségtelenül leleményes fickó volt.
A férfi arról is beszámolt, hogy az apja már az ötödik
feleségénél tart, aki ráadásul huszonkét éves, az anyja pedig a
negyedik férjével Európában él. Mint mondta, a szülei akkor
váltak el, amikor ő még csak ötéves volt, és azóta szabályos
időközönként újraházasodnak. Az anyja Monte-Carló-ban élt, és
soha nem találkoztak, az apja pedig az aspeni, Los Angeles-i és
Palm Beach-i házai között ingázott, miközben a családi
befektetések ügyeit egyengette.
– Én vagyok a család fekete báránya – hencegett Holbrook.
A nővérén kívül, aki Mexikóban élt és elvonóról elvonóra járt,
volt még egy zászlóaljra való mostoha- és féltestvére, akiket csak
szegről-végről ismert, és maga sem tudta őket számon tartani. Ő
volt az a közmondásos, gajra ment családból származó
nyughatatlan fráter, aki ugyan semmiben sem szenvedett
hiányt, mégsem volt képes megállapodni. Szemlátomást képtelen
volt rá, hogy gyökeret eresszen. Felnőtt létére még mindig
éretlen kamaszként viselkedett, mint akinek nem nőtt be a feje
lágya.
Izzie-t a leginkább az bosszantotta – már a férfi mérhetetlen
nyegleségén túl hogy mindezek ellenére volt benne valami
megnyerő, és olykor mégiscsak szellemesnek találta, úgyhogy
időnként akarata ellenére is elmosolyodott. Holbrookból a
bűntudat szikrája is hiányzott, de nem volt híján a vonzerőnek;
ez vitán felül állt. Ráadásul kifejezetten intelligensnek tűnt.
Nehéz volt teljes mértékben ellenállni a varázsának; ez Izzie-nek
minden igyekezete ellenére sem sikerült maradéktalanul, bár
nem mutatta ki.
Izzie azon törte a fejét, mit hozhatna fel védence mentségére,
és abban reménykedett, hogy ha a letartóztatás körülményeiben
vagy a vádiratban találna valami formai hibát, abba
belekapaszkodhatna, és talán el tudná érni, hogy ejtsék a vádat.
Máskülönben Holbrook pácban van, és rövid úton sittre vágják.
Izzie a védence lelkére kötötte, hogy eszébe ne jusson a
bíróságon motorosdzsekiben megjelenni, vegyen fel egy rendes
inget, tegye rendbe a haját, és borotválkozzon meg. Holbrook
csak nevetett az intelmeken, és láthatóan nem vette őket
komolyan, míg Izzie igyekezett nem tudomást venni a férfi széles
válláról és kidolgozott testéről, amit még a dzseki és a póló sem
leplezhetett el teljesen. Holbrookot mulattatta a hegyibeszéd és a
nő szigorú tekintete.
– Szeretne gatyába rázni? – kérdezte.
– Próbálkozom – felelte Izzie. – A bírók nem kedvelik az
ilyen figurákat.
Izzie nem akarta, hogy az ügyfele úgy nézzen ki vagy úgy
viselkedjen, mint egy fiatalkorú bűnöző, és a saját idejét sem
akarta hiába vesztegetni. Holbrook a vádirat ismertetésekor
ártatlannak vallotta magát, és a tárgyalást három hónapra
elnapolták, amíg pro bono ügyvédet kerestek számára, és Izzie
úgy tervezte, további halasztást kér, hogy bele tudja magát ásni
az ügybe. A nő az egész beszélgetés alatt buzgón jegyzetelt.
Amikor már a bisztró előtt álltak, Holbrook mosolyogva nézett
Izzie-re. A nő kifejezetten bicskanyitogatónak találta Holbrook
magabiztosságát. Viselkedése arrogánsnak hatott, bár mindaz,
amit a férfi a családjáról mesélt, tényleg elszomorító volt. Izzie
akarata ellenére már-már megsajnálta Holbrookot, jóllehet
világosan látszott, hogy a pasas a kisujját sem mozdította a
helyzete megváltoztatásáért. Azok közé az emberek közé
tartozott, akiknek az élete kezdettől fogva vakvágányon haladt.
Inkább volt éretlen és felelőtlen, semmint gonosz.
– Elvihetem vacsorázni valamelyik este? – kérdezte
Holbrook kajánul vigyorogva. Izzie utálkozva nézett rá. Elvégre
védőügyvédi minőségben volt itt, nem ismerkedés céljából.
– Szó sem lehet róla. Mr. Holbrook, önnek súlyos vádakkal
kell szembenéznie, és azt tanácsolom, hogy ne keresse a bajt,
amíg nem tisztázta magát. Amúgy hol lakik? Van lakása?
– Haveroknál húztam meg magam, amíg ki nem tették a
szűrömet – mondta Holbrook, és félszegen elmosolyodott, amitől
még kamaszosabbnak látszott. – A nagyanyám megengedte,
hogy használjam a nyaralóját a Hamptonokban, amikor New
Yorkban vagyok. De még az este visszarepülök Miamiba.
– Azt hiszem, nem tévedek nagyot, ha azt mondom, tilos
elhagynia az államot, amíg az ügye le nem zárult. – Izzie azt is
szerette volna tudni, miből volt pénze repülőjegyre, de nem
kérdezett rá.
– Meglehet, de az a helyzet, hogy a nagyanyámnak Palm
Beachen is van egy háza, és szükség esetén ott is meghúzhatom
magam. – A jelek szerint Holbrook igen jól el volt látva felkapott
helyeken lévő luxusvityillókkal, a felelősségtudat és az általa
elkövetett bűncselekményen érzett lelkiismeret-furdalás
azonban teljességgel hiányzott belőle. Az ő szemében mindez
lényegtelen semmiség volt csupán. Úgy vélte, hogy a szerinte
neki kijáró családi támogatás hiánya kellőképpen igazolta a
tettét.
– Maradjunk kapcsolatban – mondta Izzie tárgyilagos
hangon. Holbrook megadta neki a mobilszámát és az e-mail-
címét, ahol az ügyvéd elérhette őt. – Át akarom nézni a
letartóztatása részleteit, hátha módot találunk a kiegyezésre,
vagy találok valami eljárási hibát, amin elbukhat az egész vád. –
Izzie meg volt róla győződve, hogy ez az egyetlen esély védence
számára a börtön elkerülésére.
– Biztos vagyok benne, hogy találni fog valamit – mondta
Holbrook magabiztos nyugalommal. – Felhívom, ha visszajöttem
New Yorkba. – Izzie odaadta a névjegyét, és úgy döntött, hogy
legközelebb az irodájában találkoznak. Eredetileg nem akart
bűnözőt hívni a munkahelyére, de úgy látta, Holbrook a
motorosdzsekije és a tetoválásai ellenére is vállalható figura. A
következő tárgyalásig még három hónap volt hátra. Izzie abban
bízott, hogy utána még lesz alkalma halasztást kérni, amivel
húzhatja az időt, és lehetősége nyílik rá, hogy alaposan
felkészüljön. – Majd megebédelünk valahol – tette hozzá
Holbrook, és leintett egy taxit.
Izzie még hosszasan nézett az autó után, és azon tűnődött,
hogyan lehet valaki ennyire nemtörődöm. Még soha nem látott
senkit, aki ennyire félvállról vette volna az életet, bár a múltja –
a szülők válása és újabb házasságai, a különböző bentlakásos
iskolákban töltött gyermekkor, az ingatag családi háttér, és a
szülői gondoskodás meg a munkamorál teljes hiánya –
valamelyest megmagyarázta a helyzetet. A katasztrófa szinte
kódolva volt, és Holbrook egyre közelebb sodródott hozzá,
anélkül, hogy tudatában lett volna, vagy törődött volna vele.
Izzie nem tudta elképzelni, Holbrook hogyan élné túl a börtönt.
Túlságosan el volt kényeztetve. És szemlátomást hozzászokott,
hogy mindig megszerzi, amit akar, és hogy mindig mindent
megúszott. Egyáltalán nem érdekelte, mekkora romhalmaz az
élete. Az imént szinte levetkőztette Izzie-t a szemével,
ugyanakkor mégis volt benne valami gyermeki ártatlanság. De
Izzie a legkevésbé sem kívánt együtt ebédelni vele, vagy más
módon engedni a vonzerejének. Nem fog neki bedőlni, gondolta
magában a nő, amint beszállt a taxiba, és örült, hogy végre
visszatérhetett a megszokott világába. Zach Holbrook világát
visszataszítónak találta. Az elpocsékolt életek világa volt ez.
Két óra sem telt el, amikor az ügyvédbojtár hatalmas
halványpiros rózsacsokor súlya alatt támolygott be Izzie
irodájába. A kísérőkártyán ez állt: „Mindent köszönök.
Hamarosan látjuk egymást. Csók, Zach.” Izzie kis híján
fájdalmasan felnyögött, amikor elolvasta. Egyáltalán nem így
képzelte az ügyvéd-kliens kapcsolatot. Cseppet sem volt
elragadtatva, inkább dühítette a gesztus.
– Új hódoló? – érdeklődött az ügyvédbojtár mosolyogva.
– Nem. Új ügyfél. – Izzie nem fűzött hozzá több
magyarázatot, de láthatóan nem örült. Az ügyvédbojtár nem
firtatta tovább a dolgot, és miután letette a vázát az Izzie
íróasztala mögötti asztalra, kiment a szobából. Izzie visszatért a
munkájához, és egyszer sem pillantott a csokorra, de újra meg
újra felhúzta magát Zach Holbrook viselkedésén. Hiába volt
sármos, és hiába volt gyönyörű a rózsacsokor, amit tett, az
semmilyen szempontból nem volt helyénvaló.
Izzie-nek az lebegett a szeme előtt, hogy a lehető
leghamarabb letudja ezt az ügyet. Azt remélte, egy kis
szerencsével el tudja érni, hogy ejtsék a vádat Holbrook ellen,
vagy hogy gyorsan megegyezésre jussanak, és akkor nem kell
hosszú hónapokig elviselnie a társaságát. Zach Holbrook úgy
hiányzott neki, mint egy púp a hátára. Elbűvölő, de rakoncátlan
fekete bárányoknak nem volt helyük Izzie életében.
 Második fejezet

Az elhunyt connecticuti özvegyasszony unokahúgai

elégedettek voltak a Kate által megküldött árajánlattal, és a
következő héten a kiválasztott ruhákat el is szállították a Még
mindig elragadó- ba. Kate épp a boltjában volt, amikor a
kisteherautó megérkezett. Segédje, Jessica segítségével újból
alaposan átnézték a ruhákat, nyilvántartásba vették és felvitték
őket az emeletre, ahol majd a kiemelt ügyfelek megtekinthetik a
kínálatot. Kate már többükkel felvette a kapcsolatot, így a
Harper’s Bazaar szerkesztőjével is, aki máris bejelentette, hogy
két szőrmekabátra biztosan igényt tart. Két Revillon márkájú,
kitűnő állapotú bundáról volt szó, egy kék nercbundáról, amely
szinte vadonatújnak látszott, mintha sohasem hordták volna, és
egy rendkívül elegáns borzbundáról. A szerkesztő azt mondta,
néhány napon belül értük jön. Kate elhozott még egy fél
ruhásszekrényre való Chanel- kosztümöt, jó pár haute couture
darabot, néhány Oscar de la Renta márkájú koktélruhát, és vagy
egy tucat különböző színű, újszerű állapotú krokodilbőr táskát.
Az özvegy úgy vigyázott a ruháira, mint a szeme fényére, és
Kate-et mindig izgalommal töltötte el, ha ilyen magas minőségű
darabok jutottak a birtokába. Biztos volt benne, hogy a ruhák
egy pillanat alatt gazdára találnak. Ez volt az elmúlt évek egyik
legnagyobb fogása.
Néhány nap múlva Julie toppant be Kate boltjába. Mindig
kíváncsi volt anyja legújabb szerzeményeire. Mindketten
szenvedélyesen rajongtak a különleges minőségű ruhákért,
legfőképp a haute couture darabokért. Julie tizenkét éves korától
kezdve rengeteget tanult anyja boltjában a ruhatervezésről. Ő a
modernebb, bevállalós, kísérletező stílust kedvelte, de maga is
elismerte, hogy mély benyomást gyakorolt rá mindaz, amit
anyjától tanult az évek során. Vagy egy órán át nézegették a
ruhákat, aztán Kate meghívta Julie-t egy közeli étterembe
vacsorázni. A környék rengeteget fejlődött, amióta Kate
megnyitotta az üzletét. A boltok és az éttermek ma már sokkal
modernebbek és elegánsabbak voltak, mint egykor, és Kate
válogathatott, melyik kiváló vendéglőbe vigye a gyerekeit,
amikor azok időt tudtak szakítani rá, hogy beugorjanak az
anyjukhoz.
Egy olyan étterembe ültek be, amely egészséges ételeiről,
házi készítésű tésztáiról, friss zöldségeiről és salátáiról volt
ismert. Julie nagyon szeretett itt ebédelni. A lány legújabb
kollekciójáról beszélgettek, panaszkodott, hogy nem tervezhet
izgalmasabb ruhákat, de a tervező, akinek a keze alá dolgozott,
ragaszkodott hozzá, hogy ne térjenek el a cég stílusától és
arculatától. Ezzel együtt nagyon szerette a munkáját és a
munkatársait, ráadásul elég jól is keresett. Kiváló és rangos
állása volt: vezető divattervezőként dolgozott egy feltörekvő
cégnél. A tanulási nehézségei miatt az iskolában meggyűlt a baja
a matematikával és az olvasással, de a művészetekhez és a
divattervezéshez bámulatos tehetsége volt.
– Anyu, neked is divattervezőnek kellett volna menned –
mondta Julie szeretetteljes mosollyal, miközben egy tálból ették
a mediterrán salátát. Julie egyáltalán nem hasonlított Kate-re.
Sötét haját és szemét az apjától örökölte, és alacsonyabb is volt
az anyjánál és nővérénél, akik mind a ketten vékonyak, magasak
és szőkék voltak, és úgy néztek ki egymás mellett, mint két
testvér, nem pedig mint anya és lánya.
– Mások által tervezett ruhák értékelése sokkal jobban megy
nekem – felelte mosolyogva Kate. Nagyon szerette Julie
társaságát. A lánya végtelenül kedves teremtés volt, és ők
ketten mindig is remekül kijöttek egymással. Izzie sokkal
önfejűbb volt, olykor kifejezetten undok és összeférhetetlen
tudott lenni, főleg amióta zátonyra futott a kapcsolata a
vőlegényével. Az azóta eltelt két évben keserű kíméletlenséggel
viseltetett a férfiak iránt. Kate abban bízott, hogy idővel változik
majd a helyzet, és Izzie is megenyhül, ha talál végre egy neki
való férfit, de ez mostanáig nem történt meg.
– A shoppingolásban meg egyenesen verhetetlen vagyok –
ismerte el Kate, és jót nevetett magán.
– Mi van a nagyival? – érdeklődött Julie. – Hetek óta nem
beszéltem vele. Hol kujtorog már megint? – Mind a négy unoka
imádta a nagyanyját, ezt a végletesen öntörvényű asszonyt. A
nagymama imádott utazni, és volt egy vele egykorú özvegy
barátnője, akit mindenhová elrángatott magával, valahányszor
csak tehette. Élt-halt az egzotikus helyekért, és Frances
engedelmesen követte mindenhová. Mielőtt nyugdíjba mentek,
mind a ketten tanárként dolgoztak. Amikor az unokák
betöltötték a huszonegyedik életévüket, Louise – vagy ahogyan
a gyerekek hívták, Lou nagyi – mindegyiküket elvitte magával
egy kalandtúrára. Julie-t például kilenc éve egy mesés indiai
utazásra, és a lány felejthetetlen élményekkel gazdagodott.
Divattervezőként még évek múltán is meghatározó módon
befolyásolták anyagválasztását ezek az indiai tapasztalatok.
Három éve Lou nagyi Dubajba vitte a legkisebb unokáját,
Willie-t. Izzie Skóciához és Írországhoz ragaszkodott, amit a
nagymama túlságosan unalmasnak talált, úgyhogy mielőtt
hazatértek volna, a vakációhoz hozzácsaptak még négy napot
Velencében és egy hétvégét Párizsban. Izzie az utazás minden
egyes percét élvezte. Justinnal nepáli gyalogtúrára mentek, ami
sokkal jobban megfelelt Lou nagyi vérmérsékletének. A
nagymama a kezdet kezdetétől fontos szerepet töltött be az
unokák életében. Rengeteg kalandot és izgalmat éltek át együtt:
hol Quebecbe vitte unokáit egy hétvégére, hol a déli államok
csatamezőit látogatták végig, de a Yellowstone Nemzeti Parkba
és a Grand Canyonba is rendszeresen elvitte őket, amikor kicsik
voltak. Érdekes könyveket vett nekik, és állandóan saját afrikai
és ázsiai kalandjaival szórakoztatta a gyerekeket. Lou nagyi
nyitott volt az újdonságokra; most éppen mandarinul tanult, így
készült a jövő évre tervezett pekingi útjára. Nehéz volt vele
lépést tartani.
– Nyáron Ausztráliába készül, ha jól tudom, most a
múzeumokat látogatja végig. De már a jövő nyári kínai utazását
is nagyban tervezgeti. Már most mandarinul tanul, hogy készen
álljon, ha eljön az idő. Karácsony után meg Argentínába megy. –
Lou nagyi jól beszélt spanyolul. Kate édesanyja nemcsak
izgalmat, de biztonságot és stabilitást is hozott a család életébe.
Amikor Kate egyedül maradt négy gyerekkel, nélkülözhetetlen
segítséget nyújtott a lányának. A gyerekek ugyan apa nélkül
nőttek fel, viszont volt egy nagyanyjuk, akinek rengeteget
köszönhettek.
A nagymamát csillapíthatatlan tudásszomj hajtotta, mindent
a saját szemével akart látni. Semmi sem állíthatta meg.
Különleges asszony volt, és még most, hetvennyolc éves korában
sem adta semmi jelét, hogy szeretne lassítani. Utitársai csak
üggyel-bajjal tudtak lépést tartani vele. Még most is kiváló
egészségnek örvendett, és magas szinten űzte a jógát. Évek óta
próbálta rávenni Kate-et is a jógázásra, de ő nem volt olyan
sportos alkat, mint az anyja, és arra hivatkozott, hogy nincs elég
ideje. Kate edzőterembe járt és heti egy alkalommal
spinningedzésen vett részt, s úgy találta, hogy ennyi mozgás neki
éppen elég.
Anya és lánya remekül elbeszélgettek az ebédnél, mielőtt
Julie hazament volna. Kate nem kérdezte meg a lányától, van-e
valakije, úgyis tudta a választ. Julie hónapok óta nem randizott
senkivel. Miután késő este hazavánszorgott a munkából, már
nem tudta rávenni magát, hogy kimoccanjon otthonról,
egyébként is szívesen gubózott be East Village-i loft-lakásában.
A testvérei sokkal élénkebb társasági életet éltek, mint ő. Julie
jól elvolt otthon, és nem érezte égető szükségét annak, hogy
férfiakkal találkozzon. Ha két kollekció között volt egy kis szabad
ideje, elment Vermontba, és eltöltött pár napot az ikertestvére
és annak partnere társaságában. Ők hárman remekül kijöttek
egymással. Kate örült, hogy a gyerekei ilyen szorosan kötődnek
egymáshoz, talán még szorosabban is, mint őhozzá, pedig
anyjukat is rendszeresen látogatták. Természetesen Lou nagyit
is szívesen látták minden családi étkezésen vagy eseményen.
Ünnepek alkalmával az egész család összegyűlt, és ezek voltak a
legszebb közös pillanatok. Richard, Justin élettársa, az elmúlt
négy év során nagyszerűen beilleszkedett a társaságba.
Justinon kívül pillanatnyilag egyiküknek sem volt partnere,
még Kate-nek sem, de Liam, Kate régi barátja, akit még az
egyetemi éveiből ismert, olykor csatlakozott hozzájuk. Kate
szinte testvéreként tekintett Liamre, a gyerekek pedig a
nagybátyjukként. Liam nős volt, de visszahúzódó felesége nem
szeretett esténként eljárni otthonról, két lánya pedig Európában
járt egyetemre, így Liam mindig örömmel csatlakozott Kate-hez
és a gyerekekhez. Egy bankban dolgozott, és komoly, józan életet
élt. Tom halála után mindenben támogatta Kate-et. Több mint
harminc éve voltak a legjobb barátok.
Kate Liam tanácsait követve teremtette meg vállalkozása
pénzügyi alapjait, és a férfi az induláskor több alkalommal is
segített neki a hitelügyintézésben. Kate szerint Liam nélkül nem
tudta volna elindítani a vállalkozását, és barátja azóta is a
rendelkezésére állt, ha Kate-nek tanácsra volt szüksége. Liam
gyakran mondogatta, hogy a házassága remekül működik, Kate
azonban hiába szerette testvéreként Liamet, a feleségét,
Maureent sosem tudta igazán megkedvelni, és ez az érzés
kölcsönös volt. Így aztán Kate és Liam barátsága Liam családi
életétől függetlenül virágzott. Ha Kate koktélpartit adott,
mindkettőjüket meghívta, a nagyobb családi eseményeken pedig
szívesen látta volna Liam egész családját, de Maureen ritkán jött
el.
Maureen félénk, magának való teremtés volt, és jobban
szerette, ha Liam nélküle ment át Kate-hez. Maureen nem
féltékenykedett rá, egyszerűen csak nem találták meg a közös
hangot Kate-tel. A hallgatag Maureen Maine-ból származott, és
Kate mozgalmas családi élete és fékezhetetlen életkedve túl sok
volt neki. Ezzel együtt szilárd támaszt nyújtott a férjének, és
lelkiismeretes édesanya volt. Ha Liam vidámságra és izgalomra
vágyott, ott volt neki Kate és az ő lármás pereputtya. És Liam
gyakran hajtogatta, hogy amióta csak ismeri Lou nagyit,
halálosan szerelmes belé. Időnként fel is hívta őt, hogy a
hogylétéről érdeklődjön, és megtudja, az idős hölgy éppen miben
sántikál. Lou nagyi válasza mindig tartogatott meglepetéseket.
Liam ismeretségi körében Louise volt az egyetlen nyolcvan év
körüli világutazó.
Lou nagyi a hetvenötödik születésnapját egy afrikai
szafarival ünnepelte, és lélegzetelállító fényképeket készített az
úton. Néha Kate is zavarba jött attól, hogy idős édesanyja
mennyivel bevállalósabb nála. Kate jobban érezte magát az
otthona, a boltja és a gyerekei közelében, még most is, hogy a
gyerekek már rég felnőttek. Anyja már fiatalon is öntörvényű
volt, és a helyzet akkor sem változott, amikor férjhez ment. A
férje tisztelte a függetlenségét, sőt, még bátorította is. A helyzet
csak fokozódott, amikor Lou nagyi megözvegyült, és végre
mindent kipróbálhatott, amiről hosszú ideig csak álmodozott, de
férjes asszonyként nem volt lehetősége megtenni.
Unokáit is megismertette a nagyvilággal, és így készítette fel
őket az életre. A gyerekek imádtak vele lenni, és az úti kalandjait
hatalmas érdeklődéssel hallgatták. A legféltettebb titkaikat is
megosztották a nagyanyjukkal, és gyakran kérték ki a tanácsát.
Lou nagyi mindig őszintén beszélt velük, még akkor is, ha
valamiben nem értett egyet Kate-tel. Lou nagyi szerint Kate
csodálatos anya volt, sokkal jobb, mint amilyen ő maga volt
egyetlen gyermeke számára, de úgy vélte, Kate túlságosan is
védelmező. Szerinte a gyerekeknek igenis meg kellett kapniuk a
maguk leckéjét az élettől. Kate szerette volna megóvni őket
minden sérüléstől, de ahogyan Lou nagyi gyakran mondogatta,
sokszor csak a saját kárán tanul az ember. Kate sokat vitatkozott
anyjával arról, hogy a szülőknek mennyire kell megkímélniük a
gyerekeiket a pofonoktól, amelyeket az élettől kapnak. Ősrégi
kérdés ez, amire nincsen egyetemesen érvényes válasz, csak
eltérő vélemények.
Amikor erről vitatkoztak, Liam rendszerint Kate pártját
fogta – ő is hajlamos volt rá, hogy a széltől is óvja a két lányát.
Hatalmas önuralomra volt szüksége ahhoz, hogy elengedje őket
Európába tanulni. Mivel otthon szinte burokban éltek, a két lány
annál nagyobb kedvvel vetette bele magát az új életbe. Penny az
Edinburgh-i Egyetemen tanult, Elizabeth pedig Madridban. Liam
már többször is meglátogatta őket, de Maureen nem szeretett
utazni, ezért ő inkább otthon maradt. A lányok nagyon szerették
a szüleiket, most mégis mámorítóan hatott rájuk a szabadság.
Egy nappal azután, hogy Kate együtt vacsorázott Julie-val,
Lou nagyi is betért a lánya boltjába. A SoHóban sétálgatott,
amint épp a jógaóráról tartott hazafelé.
– Szia, anyu – üdvözölte Kate nagy örömmel. – Van itt
valami a számodra. – Egy gyönyörű sötétkék Chanel-kosztümöt
mutatott neki, amit direkt az anyja számára tett félre a
hagyatékból. Éppen Lou nagyi mérete volt, és Kate úgy vélte,
anyja hasznát fogja venni. A ruhán még rajta volt a connecticuti
özvegy neve, és szemlátomást soha nem viselték. Kate egy
kulcsra zárt szekrényből vette elő a kosztümöt, büszkeségtől
sugárzó arccal. Ebben a szekrényben tartotta azokat a különleges
holmikat, amiket kiemelt ügyfeleinek ígért, vagy nekik tett félre.
Ezt a kosztümöt például az anyjának tartogatta. Lou nagyi egy
ideig csak állt, és hunyorogva mustrálta a ruhát. Mint egész
életében mindig, sűrű, egyenes, ősz haja bubira volt vágva. Kék
szeme eleven fénnyel csillogott. Rózsaszín Lacoste-inget,
sztreccsnadrágot és futócipőt viselt, gyalogláshoz mindig azt
vette fel. Az arcát meglepően kevés ránc barázdálta, az alakja
még mindig formás volt, a járása pedig egy jóval fiatalabb nő
ruganyosságát idézte, főleg amikor kicsit gyorsított a
sétatempón. Retiküllel nem vesződött, a kulcsát és a pénztárcáját
a zsebében hordta. Utált cipekedni, és hidegen hagyta, hogy
mennyire néz ki elegánsnak. A ruhákat gyakorlati szempontból
értékelte, nem úgy, mint Kate, aki világéletében a divat
megszállottja volt.
– Komolyan azt gondolod, hogy ez nekem való? – kérdezte
Lou nagyi látható aggodalommal. A lánya elmosolyodott. –
Piszkosul komoly egy darab – Lou nagyi kevésbé lelkesedett a
kosztümért, mint azt Kate remélte.
– Anyu, ebben elmehetsz például vacsorázni, de színházba is
jó. – Lousie kétkedve fogadta a választ. Ő jobban érezte magát
farmerben és azokban a könnyed ruhákban, amelyeket
utazáskor is viselt. A kényelmet fontosabbnak tartotta. Kate
mindig nagyon elegáns volt, még farmerben is. Retikül nélkül ki
sem lépett volna a házból, általában egy Chanelt vagy egy
patinás Hermést vitt magával, amire a saját boltjából tett szert.
És Kate imádta a magas sarkú cipőket, míg Louise mindig is a
lapos talpúakat részesítette előnyben.
 – Miért nem próbálod fel? – unszolta Kate az anyját. Tudta,
hogy a sötétkék kosztüm remekül állna neki, ha rá tudná venni,
hogy próbálja fel. – Csak tedd, amit mondok. – Louise nevetett,
és engedelmesen elvonult a próbafülkébe, majd kisvártatva újra
megjelent. Kate legnagyobb derültségére anyja rávette a
kosztümkabátot a Lacoste-ingre, a sztreccsnadrág kikandikált a
szoknya alól, a lábán pedig ott éktelenkedett a viharvert
futócipő. – Ezt nevezem, anyu. – Mind a ketten szemügyre
vették a látványt a tükörben, miközben Louise finnyásan
eltartotta a karját, mint egy gyerek, akire az anyukája
ráerőltetett valami nemszeretem göncöt.
– Nem vagyok benne biztos, hogy ez nekem való –
kockáztatta meg ismét Lou nagyi. Valóban nem volt az, de Kate
szerint ez csak anyja hozzáállásán múlott. – Mégis hol venném
fel?
– Például amikor együtt elmegyünk vacsorázni. – Kate
igyekezett felkelteni anyja érdeklődését, de ő csak nevetett.
– Muszáj? Éppen felvehetem, ha nagyon akarod. Mindig is
tudtam, hogy a lelked mélyén olyan anyára vágysz, aki ilyen
cuccokban jár. – Amióta Kate az eszét tudta, anyja mindig is
farmerben rohangált, míg más anyukák test köré csavarható
szoknyákban, cuki ruhakölteményekben és természetesen
magas sarkú cipőben jártak. Kate anyja gyűlölt kiöltözni, és apját
sem érdekelte, hogy mit hord a felesége, szerinte bármit is vett
fel, elragadóan nézett ki. Elképesztően jó házasságban éltek, és
mind a ketten elfogadták a másikat olyannak, amilyen. Kate apja
egy sikeres építési vállalkozás tulajdonosa volt, jól éltek, és Kate
boldog családi környezetben nőtt fel. A szülei védőszárnyai alatt
mindig biztonságban érezte magát, és arra törekedett, hogy a
saját gyerekei ugyanezt érezzék, még Tom halála után is.
Kate anyagi helyzete sokkal ingatagabb volt, mint a szüleié,
főleg miután egyedül kellett gondoskodnia a gyerekeiről, de
valahogy mindig elboldogult – végül mindig történt valami, ami
kihúzta a csávából, amikor a legnagyobb szüksége volt rá. És ha
komolyan megszorult, anyja mindig kisegítette, jóllehet őt sem
vetette fel a pénz. De a családnak sohasem kellett nélkülöznie,
hála Kate találékonyságának és munkabírásának. Ugyanezt a
szigorú munkaerkölcsöt igyekezett átadni a gyerekeinek is,
méghozzá sikerrel. Mind a négy gyereke keményen dolgozott a
munkahelyén.
– Szóval hogy tetszik a kosztüm? – kérdezte Kate, miközben
anyja fel-alá kószált az üzletben, rajta az elegáns sötétkék
Chanel-kosztümmel, alatta a rózsaszín inggel, és persze a
futócipővel. Kate már látta Lou nagyin, hogy kár a gőzért, a ruha
nem nyerte el anyja tetszését, és egy cseppet sem hozta lázba. Ez
a kosztüm olyasvalakinek való, akinek valóban tetszik, és igazán
tudja értékelni. Anyjának inkább büntetés volt, semmint
ajándék. – Ha nem tetszik, nem erőltetem – mondta Kate
szelíden, megnyitva az egérutat anyja előtt. Lou nagyi
megkönnyebbülten nevetett.
– Nem hinném, hogy valaha is sikerül tekintélyes, Chanel-
kosztümös úrihölgyet faragnod belőlem. Igazából egy klassz új
bakancsra lenne szükségem a nyári túrázáshoz. Olyat persze
nem tartasz, ugye? A múzeumok után túrázni megyünk –
mondta komolyan. Lánya elnevette magát. A túrabakancs
valóban nem illeszkedett a Még mindig elragadó arculatába,
amelyet Kate oly nagy odaadással ápolt immár húsz éve.
– Attól tartok, épp most fogytunk ki – mondta Kate, és
megölelte az anyját, aki gyorsan meg is szabadult a kosztümtől,
visszaadta Kate-nek, és nem sokkal később távozott. Örült, hogy
megmenekült a Chanel-kosztüm rémétől, de persze méltányolta
a lánya igyekezetét. Időnként azért előfordult, hogy Kate tényleg
talált valami kedvére valót, de ezúttal kicsit mellényúlt. Egyszer
például kapott tőle egy csodálatos bárányból kabátot, amit a
tibeti útján viselt két éve, meg egy vicces kínai pizsamát, amit
otthon hordott. Lánya és Julie unokája divatőrülete ellenére Lou
nagyi egyáltalán nem vágyott elegáns megjelenésre, enélkül is
kitűnően érezte magát a bőrében.
Augusztusban Lou nagyi Ausztráliában volt Lances
barátnőjével, Izzie pedig éppen csak hazatért Vermontból, ahol a
hétvégét töltötte az öccsénél, amikor Zach Holbrook újból
jelentkezett nála az ügyével kapcsolatban. Időközben Izzie több
e-mailt is küldött neki, amikre Holbrook nem reagált. Izzie
fejében már az is megfordult, hogy eltűnését jelenti a bíróságon,
és kérvényezi, hogy mentsék fel a kötelezettsége alól, de
egyelőre még nem szánta el magát. Ha Holbrookot ennyire nem
érdekli a saját büntetőügye és az ellene felhozott vádak, ő minek
törje magát? Amikor az ügyvédbojtár jelentette, hogy Holbrook
van a telefonban, Izzie nyomban felvette a kagylót.
– Helló, Isabelle – üdvözölte Holbrook. A hangja sokkal
nyugodtabb és barátságosabb volt, mint Isabelle érzései vele
kapcsolatban. – Volna kedve velem ebédelni?
– Volna kedve a folyamatban lévő büntetőügyéről beszélni,
ami könnyen a dutyiban végződhet, vagy ez egy cseppet sem
érdekli? – kérdezett vissza Izzie nyersen, és a vonal túlsó végén
egy ideig csend honolt.
– Rosszkor hívtam? – kérdezte Holbrook olyan hangon, mint
egy gyerek, akit épp az imént dorongoltak le.
– Egyáltalán nem – felelte hűvösen Izzie. – Mivel nem
reagált az e-mailjeimre, már azon voltam, hogy visszaadom az
ügyet. Olyan ügyféllel nem tudok együtt dolgozni, akit nem lehet
elérni. Ha magát sem érdekli a saját védelme, engem miért
érdekeljen? – A nő fagyos tárgyilagossága meghökkentette
Holbrookot.
– Elfoglalt voltam. Folyton az eszemben volt, hogy
válaszoljak. De a nagymamám gutaütést kapott Palm Beachen,
végig mellette voltam. – Izzie nem tudhatta, Holbrook igazat
beszél-e, de hirtelen részvétet érzett iránta. A legkevésbé sem
helyeselte az életvitelét, de minden fenntartása ellenére
valamiért mégis úgy érezte, hogy türelemmel kell lennie iránta,
hiszen Holbrook épp elég pofont kapott már az élettől.
– Sajnálom – mondta Izzie csendesen. – Hogy van a
nagymamája? – A saját nagyanyja jutott az eszébe, és hálát
érzett, amiért Lou nagyi jó egészségnek örvend. Pár nappal
korábban beszéltek Skype-on. Lou nagyi remekül bánt a
számítógéppel, és Willie mindig mutatott neki valami új trükköt.
A nagyi otthoni számítógépe a legmodernebb modell volt,
utazásaira laptopot vitt magával, a táskájában pedig mindig ott
lapult egy iPad. Elvégzett több számítógépes kurzust, és még az
Excellel is bravúrosan bánt.
– Most már jobban van, köszönöm a kérdést – felelte Zach. –
Szívós az öreglány. Nagyon szeretem. Ő az egyetlen a családban,
aki még törődik velem. Az elmúlt két hónapot vele töltöttem.
Szóval hogy áll az ügyünk? – kérdezte barátságosan.
– Alaposan átnéztem a letartóztatás körülményeit, és semmi
kifogásolnivalót nem találtam. Úgy tűnik, a vádalku az egyetlen
megoldás. Bűnösnek vallja magát, és kéri a próbaidőre
bocsátását.
– Ez azt jelenti, hogy büntetett előéletű leszek? – Holbrook
csalódottan vette tudomásul, hogy Izzie nem tudja tisztára
mosni, de a nő nem volt varázsló, csak egy ügyvéd, Holbrookot
pedig tetten érték egy halom kábítószerrel.
– Azt bizony – felelte őszintén Izzie. – De ha nem tesz
vallomást, perre viszi a dolgot, és bűnösnek találják, akkor
néhány évre biztosan börtönbe kerül. Ez az, amitől szeretném
megkímélni. Mit gondol a vádalkuról?
– Ha azt mondja, ez az egyetlen kiút, azt hiszem, nincs más
választásom. Nem akarok börtönbe kerülni. – Holbrook hangjába
most először vegyült aggodalom.
– Tudnia kell, hogy ha próbaidőn lesz, vissza kell fognia
magát. Ha még egyszer drogot találnak magánál, azonnal repül a
dutyiba. A próbaidőre is csak azért van némi esély, mert ez az
első büntetőügye.
– Tudom – mondta Holbrook józanul. – Felfogtam.
– Beszélek a kijelölt ügyésszel, és meglátom, mit tehetünk. –
Nagyon szűk volt a mozgásterük. Holbrook nem volt egy
mintapolgár, még állása sem volt. Ugyan jó családból származott,
de ez mit sem számított, elvégre kábítószert találtak nála.
– És mi van az ebéddel? – kérdezte Holbrook, mielőtt Izzie
elköszönhetett volna.
– Sosem mondtam, hogy ebédelek magával – emlékeztette
Izzie.
– Dehogyisnem – lódított Holbrook, és igyekezett minden
sármját bevetni. – Vagy legalábbis jól tette volna. Ne már,
ebédeljünk együtt! Majd végig az ügyemről beszélgetünk, ha
ettől jobban érzi magát.
– Felhívom, ha beszéltem a kijelölt ügyészhelyettessel –
felelte kimérten Izzie, és elengedve a füle mellett az ajánlatot, a
maga részéről befejezte a beszélgetést.
Izzie-nek két napba került, hogy utolérje a Zach ügyében
eljáró kerületi ügyészhelyettest, aki egyáltalán nem tartotta jó
ötletnek a vádalkut.
– Ugyan miért kötnék önökkel vádalkut? – kérdezte
nyersen. – A fickót tetten értük. A napnál is világosabb, hogy
kábítószerrel kereskedett, legalábbis ez volt a szándéka. Ez egy
csirkefogó, valami elkényeztetett ficsúr, akinek soha nem nőtt be
a feje lágya. Valószínűleg évek óta kereskedett kicsiben, csak
eddig valahogy megúszta a lebukást. És ön is pontosan tudja,
hogy előbb-utóbb újra próbálkozna.
– Akkor majd a következő alkalommal lesittelheti. A
börtönök nála sokkal rosszabb emberekkel vannak tele. Ön is azt
mondta, hogy Holbrook kispályás. Nem jelent komoly veszélyt a
társadalomra. Elég lecke volt ez számára, tanult belőle.
Szerintem nem próbálkozna többet.
– Nem mond igazat, ügyvédnő, és ezt ön is tudja.
Valószínűleg amint kikerült az előzetesből, ott folytatta, ahol
abbahagyta. – Izzie remélte, hogy az ügyészhelyettes téved, de
tudta, hogy ez is benne van a pakliban.
Izzie úgy döntött, taktikát változtat.
– Mindkettőnknek volna fontosabb dolga, mint efféle
ügyekkel vesződni. Magának jóval veszélyesebb bűnözőket kell
börtönbe juttatnia, én meg szeretném a saját munkámat végezni.
Miért járjunk tárgyalásokra hónapokig, ha egyszer Holbrook
készen áll rá, hogy bűnösnek vallja magát? – Egy időre csend lett
a vonal másik végén; az ügyész is tudta, hogy Izzie-nek igaza
van. Ő maga jóval nagyobb vadakra utazott, és úgy tűnt, Zach
Holbrook leginkább saját magára veszélyes, nem a társadalomra.
– Gondolkodom rajta, és jelentkezem – mondta az
ügyészhelyettes, és egy hét múlva, a munka ünnepe után
visszahívta Izzie-t. Az ügyészhelyettesre épp akkor bíztak rá
három nagy horderejű ügyet, és belátta, hogy Izzie-nek igaza
volt. Nem akarta ilyen apró-cseprő dolgokra fecsérelni az idejét,
egyszerűbb megoldás volt a vádalku. – Rendben. Ha Holbrook
bűnösnek vallja magát, szabálysértéssé minősítjük vissza az
ügyet, és kétéves próbaidőre bocsátjuk. De ha visszaesik, azonnal
bevarrjuk.
– Részemről áll az alku. – Ha Zach megint belekeveredik
valamibe, az legyen az ő baja. Majd kijelölnek neki egy másik
ügyvédet.
– Előkészítem az iratokat, és hozza el valamikor az ügyfelét,
hogy megtegye a beismerő vallomást.
– Csak mondja meg, mikor, és ott leszünk. – Izzie remélte,
hogy valóban így lesz, és Zach nem követ el akkora ostobaságot,
hogy nem jelenik meg a kérdéses időpontban. Azzal eljátszaná az
ügyészhelyettes jóindulatát, de az övét is, a vádalku pedig
meghiúsulna.
– Valamikor a jövő hét folyamán – mondta az
ügyészhelyettes. – Majd értesítjük.
– Köszönöm – mondta Izzie hálásan. Mind a ketten örültek,
hogy végre megszabadulhatnak ettől az ügytől. Amint elköszönt
az ügyésztől, rögtön felhívta védencét a mobilján. Zach elmondta,
hogy épp a Hamptonokban van, Izzie pedig a lelkére kötötte,
hogy ne utazzon sehova, amíg nyélbe nem ütik a vádalkut. Zach
megígérte, hogy nem fog, és ezúttal az ebédmeghívással sem
hozakodott elő. A férfi elfoglaltnak tűnt, de Izzie-t nem
érdekelték a részletek.
A következő héten Izzie megkapta az értesítést az ügyészi
hivataltól, és azonnal tárcsázta Zach mobilszámát, hogy közölje a
férfival, mikor kell megjelennie az ügyészségen. Zach
megköszönte Izzie-nek a fáradozását. A férfi ezúttal pontosan
érkezett, öltönyt, nyakkendőt és fehér inget viselt. Frissen volt
borotválva, és még a haját is levágatta. Inkább hasonlított
ügyvédre, mint vádlottra. A találkozó gyorsan lezajlott. Miután
Izzie beterjesztette Zach beismerő vallomását, a bíró jóváhagyta
a vádalkut és a próbaidőt. Zachnek nem írtak elő elvonókúrát,
mert mind a két rajtaütésszerűen elvégzett drogtesztje negatív
lett. Kijelöltek számára egy pártfogó tisztet, akinél havonta
egyszer meg kellett jelennie. A pártfogó nő volt, és kissé zavarba
jött, amikor Zach őt vette célba a sármjával. Nem tudott kibújni
a bőréből, ő már csak így viszonyult a nőkhöz. A pártfogónak
hízelgett a jóvágású férfi kitüntető figyelme. Ettől a kis
közjátéktól eltekintve Izzie-t meglepte, hogy Zach végig milyen
körültekintően viselkedett. A bíróság épülete előtt kezet fogtak.
Izzie-nek megbeszélése volt a főnökével, így sietnie kellett vissza
az irodába, és örült, hogy ettől az ügytől végre megszabadult.
Zach ezúttal komolynak tűnt, és őszintén meg volt illetődve,
amikor köszönetét mondott Izzie-nek.
– Kitűnő munkát végzett – mondta ünnepélyesen.
– Nem sok mindent tehettem. Most az a legfontosabb, hogy
kerülje a bajt, különben egy-kettőre lecsukják.
– Tudom. Nem ettem meszet, eszem ágában sincs börtönbe
kerülni. Mit szólna egy ebédhez? – kérdezte ezúttal
óvatosabban. Úgy tűnt, Izzie azon ritka nők közé tartozik, aki
képes ellenállni a lehengerlő modorának.
– Máris késésben vagyok, de azért köszönöm.
– Akkor hogyan köszönhetném meg, amit értem tett? –
kérdezte Zach hálatelt hangon. Izzie-nek csak most tűnt fel, hogy
Zach igenis meg volt rémülve, csak nem mutatta ki. Hirtelen
sebezhetőnek látta a férfit, ami rokonszenvet ébresztett benne.
– Nem tartozik nekem semmivel, Zach – mondta kedvesen.
– Csak a munkámat végeztem. Örülök, hogy jól végződött. –
Ehhez persze Zachnek beismerő vallomást kellett tennie, de
legalább megmenekült a börtöntől. És talán okult a történtekből.
Legalábbis ez lett volna Zach jól felfogott érdeke, és Izzie
reménykedett benne, hogy így is van.
– Egyszer azért eljön velem vacsorázni? – kérdezte Zach
sóvárogva. De ő maga is nehezen tudta elképzelni, hogy Izzie
igent mond, és a nő arckifejezése is inkább elutasító volt. – Olyan
rendes volt velem, szeretném valahogy megköszönni.
– Csak kerülje a bajt – felelte mosolyogva Izzie. – Nekem az
lenne a legnagyobb köszönet. – De Zach olyan bánatos
tekintettel nézett rá, mint egy elhagyott, esetlen kutyakölyök, és
Izzie-nek nem volt szíve visszautasítani. – Rendben, végül is
miért ne. – Nem igazán gondolta komolyan, de nem tudta, mi
mást mondhatna.
– Mit szólna a ma estéhez?
Izzie-nek nem fűlött hozzá a foga, de úgy volt vele, hogy jobb
lesz minél előbb túlesni rajta. Vonakodva igent mondott, ám
azonnal úgy érezte, hogy őrültséget csinált.
– Rendben. De csak korai vacsoráról lehet szó. Este még meg
kell írnom egy beszámolót – mondta határozottan, érzékeltetve,
hogy szigorúan munkavacsoráról van szó, őt pedig továbbra is
csak ügyfélnek tekinti.
Zach egy olyan éttermet javasolt, amelyet Izzie is kedvelt,
ráadásul közel is volt az irodájához. Megbeszélték, hogy ott
találkoznak fél nyolckor, azzal Izzie taxiba vágta magát, és
visszatért a munkahelyére. Úgy érezte, ostobaságot követett el,
de végül is ez a vacsora csak két órát vesz el az életéből. Amint
visszaért az irodába, rögtön el is feledkezett Zachről, és csak
akkor jutott újra eszébe a találkozó, amikor hét körül végzett.
Megfésülködött, feltett némi rúzst, aztán fogta az aktatáskáját,
benne a megírandó beszámolóhoz szükséges iratokkal, és elsétált
az étteremhez. Felesleges nyűgnek érezte a vacsorát. Zach
öltönyben érkezett, csak a nyakkendőjétől szabadult meg
időközben. Alaposan lebarnult a nyáron, és Izzie kénytelen volt
elismerni magában, hogy nagyon jól néz ki.
Helyet foglaltak, és Izzie rendelt egy pohár bort, Zach pedig
egy whiskyt és vizet. Amint arra számítani lehetett, a férfi
figyelemre méltó könnyedséggel bírta szóra Izzie-t. Mindig is
fesztelenül bánt az emberekkel, különösen a nőkkel.
– Férjnél vagy? – kérdezte Zach, miközben az italukat
szürcsölték. Izzie megrázta a fejét. A felbomlott eljegyzésről nem
beszélt, egy szót sem szólt a férfiról, aki összetörte a szívét, és
valaki mást vett el feleségül. Az arca azonban egy pillanatra
elkomorult, de ivott egy korty bort, és rögvest megnyugodott.
– Nem, szingli vagyok – erősítette meg. A bírósági iratokból
és a próbaidős jelentésből tudta, hogy Zach is egyedülálló.
– Két évig éltem együtt egy nővel. Volt egy gyereke, szinte a
fiamnak tekintettem. Miután szakítottunk, ők Los Angelesbe
költöztek. A nő azóta férjhez ment. A fiút azóta sem láttam. De
egy ideig nagyon szépen megvoltunk. – Zach életében minden
átmenetinek tűnt, és Izzie azt gyanította, hogy a férfi nem
kívánja felvállalni a megállapodással járó felelősséget. – Hogy
lehet egy ilyen gyönyörű nő egyedülálló?
– terelte vissza a szót Izzie-re lehengerlő mosollyal, miután
hörpintett egyet a whiskyjéből.
– Nem vagyok az a férjhezmenős fajta – felelte Izzie
könnyedén. Ez volt a jól bejáratott válasza az elmúlt két évben,
és kétségtelenül jobban hangzott, mint az, hogy a vőlegénye
lapátra tette.
– Ez csak azért van, mert még nem találkoztál az igazival –
jelentette ki Zach magabiztosan, mintha az sejtetné, hogy akár ő
is lehetne az, ami a találkozásuk körülményeire való tekintettel
nyilvánvalóan nevetséges feltételezés volt.
– Ha nem tévedek, rengeteget dolgozol.
– Meglehet. Nagyon élvezem a munkámat. – Izzie
felnevetett. – Már amikor nem pro bono büntetőügyeket
varrnak a nyakamba, ami szerencsére nem túl sűrűn esik meg.
Vállalati ügyvéd vagyok, ami számomra sokkal érdekesebb. – A
férfit nyilvánvalóan kevéssé hozta izgalomba a vállalati jog, Izzie-
t annál inkább. Még most is ugyanazt a szürke kosztümöt viselte,
amit a bíróságon. Úgy állt rajta, mint az egyenruha, de ő
szemlátomást otthonosan mozgott benne.
– Egyszer szeretnélek kivinni magammal East Hamptonba –
mondta Zach. – A nagymamám házánál nincs nyugalmasabb
hely.
– Jut eszembe, hogy van a nagymamád?
– Már jobban. Egész télen Palm Beachben marad.
Megengedte, hogy az év hátralevő részét East Hamptonban
töltsem. Télen is nagyszerű hely. Rengeteget sétálok a parton, és
sokat filózom. Mindennap horgászni megyek, és imádok
vitorlázni. – Ez az életmód sokkal józanabbnak tűnt Izzie
számára, mint a kábítószeres vádak. Mintha nem is ugyanarról
az emberről volna szó. De talán a bűncselekmény volt a kisiklás,
és Zach igazi énje csak most kezdett kirajzolódni Izzie előtt.
Kétségkívül összetett személység, de láthatóan több volt benne
annál a bűnözőnél, akit Izzie-nek kellett képviselnie a törvény
előtt.
Izzie-t meglepte, milyen kellemesen elbeszélgettek vacsora
közben. Zach közvetlen volt és nyugodt, vicces, de mégis
tiszteletteljes, és hihetetlenül éles eszű. Nagy kár, hogy nem
ment egyetemre, vagy hogy nem talált magának olyan
elfoglaltságot, amit szívesen űzött volna, és hogy a szülei nem
figyeltek oda rá jobban, amikor fiatal volt. Most a strandon
lődörög a nagyanyja házánál, és droggal kereskedik, pedig sokkal
többre is vihette volna. Zach ragaszkodott hozzá, hogy ő állja a
vacsoraszámlát, és nagyon udvariasan és tisztelettudóan
viselkedett, amikor Izzie taxiba szállt. Zach benézett hozzá a
nyitott ablakon, és megköszönte neki a vacsorát.
– Szeretnélek viszontlátni valamikor – mondta Zach, és úgy
látszott, hogy komolyan is gondolja. Egy pillanatra Izzie-ben is
ugyanez az érzés kerekedett felül. Bólintott, aztán a taxi elindult,
és Izzie újra és újra felidézte magában azokat a dolgokat,
amelyeket Zach mondott neki az est folyamán. Nagyon kedves,
értelmes embernek tűnt. A sors furcsa játéka, hogy az útjaik
egyáltalán keresztezték egymást.
Izzie örült, amiért sikerült elérnie, hogy védence ne kerüljön
börtönbe. Biztosan tudta, hogy Zach nem oda való, és ahogy a
taxi hazafelé robogott vele, arra gondolt, hogy Zach Holbrook az
az ember, aki igazán megérdemelne az élettől még egy esélyt.
Bízott benne, hogy idővel megkapja majd, és a sorsa jobbra
fordul. Ha az ő családja is olyan gondoskodó lett volna, mint
Izzie-é, egészen más irányt vehetett volna az élete. Izzie
gondolatai még akkor is Zach körül forogtak, amikor hazaért.
Felkapcsolta a villanyt, levette a kabátját, és leült az
íróasztalához. Elővette az iratokat az aktatáskából. Rengeteg
munka várt még rá, de egyre csak az járt a fejében, hogy Zach
micsoda kellemes és értelmes embernek bizonyult. Két éve nem
volt ilyen élvezetes estéje. Izzie lassanként belemelegedett a
munkába. Bármilyen különös volt is, ez a vacsora új színt hozott
addigi életébe, és visszaadta neki a reményt, hogy élnek még a
földön rendes férfiak. Zach még az ostoba ballépését is
könnyedén elfeledtette az emberrel.
 Harmadik fejezet

Zach legközelebb egy hét múlva hallatott magáról, és Izzie

tisztában volt vele, hogy ez idő alatt a kelleténél többet gondolt a
férfira. Az a közösen eltöltött este rég nem tapasztalt érzéseket
keltett fel benne, és újra nőnek érezte magát. Zach jóképű volt és
szexi, de Izzie-t a férfi kedvessége és őszintesége ragadta meg
igazán. Az ő társaságában sokkal fesztelenebbül érezte magát,
mint azokkal a férfiakkal, akikkel körül volt véve, és akik
többnyire csak a versenytársat látták benne. Zach nem árult
zsákbamacskát, és keresetlen nyíltsággal állt mindenhez, Izzie
nem tudta elképzelni, hogy valaha is leléceljen valami fruskával,
ahogyan azt a vőlegénye
tette. Az előélete folytán Zach Holbrooknak nem lehetett
egykönnyen meglepetést okozni, és hiányzott belőle a megfelelési
kényszer. Teljes mértékben hidegen hagyták azok a
státuszszimbólumok, amelyekre a legtöbb vele egykorú férfi
ácsingózott. A vacsoránál elmondta, hogy egyetlen dologra
vágyik: egy rendes nőre, az igazira. Neki éppúgy elege volt a
színlelőkből és az alakoskodókból, mint Izzie-nek. Izzie pont egy
ilyen képmutató figurával jegyezte el magát, aki folyvást a
sikeres élet eme trófeái után kajtatott. A lány, akit végül
feleségül vett, végső soron csak egy újabb lépcsőfok volt azon a
létrán, amelyen oly nagy elánnal nyomult felfelé.
Zach más volt, őt mindez nem érdekelte. Amikor meghívta
Izzie-t East Hamptonba, a nő igen mondott. Addigra már jó
néhányszor beszéltek egymással telefonon, és Izzie megkedvelte
a férfit, az SMS-ei pedig mindig megnevettették. A bűnözés
olyannyira nem volt része Zach valódi lényének, hogy Izzie most
már egyáltalán nem törődött vele. Másoknak meg nem kellett
tudniuk a dologról. A második találkozásuk alkalmával kiderült,
Zach igenis képes tisztelettudóan viselkedni. Amikor Zach
kiment Izzie elé az East Hampton-i vasútállomásra, a nő őszintén
örült a viszontlátásnak. Zach egy gyönyörű, régi Buickkal
érkezett, amelyet nagyanyja a garázsban tartott, és kifogástalan
állapotban volt.
Fürödtek az óceánban, és fantasztikusan érezték magukat,
aztán Zach horgászni vitte Izzie-t, nem messze a nagyanyja
elegáns, ódon házától. Zach sportos volt és majd’ kicsattant az
egészségtől. Egy gondnok és egy házvezetőnő tartotta rendben a
házat, de a hétvégére hazamentek, így Zach maga főzött ebédet.
Amikor a nap lement, a tengerparton sétáltak. Zach szerette
volna elvinni Izzie-t vitorlázni a kis hajóján, de a tenger
túlságosan nyugtalan volt, ezért inkább Mantoukba mentek, ahol
megcsodálták a világítótornyot, és megvacsoráztak egy zsúfolt
kis étteremben, ahol fejedelmi ételeket szolgáltak fel. Izzie még
soha egyetlen férfi társaságában sem érezte magát ennyire
felszabadultnak. Jóllehet az első randikon általában óvatos volt
és megfontolt, Zach búcsúzóul megcsókolta, és Izzie soha
életében nem vágyott még így egyetlen férfira sem. Szokásos
hűvös távolságtartásának utolsó maradéka is elolvadt Zach
perzselő csókjának hevében. Az elmúlt két év során felgyűlt
minden érzelem egyszerre tört fel Izzie-ben, és csak nagy
nehezen tudta magát kiszakítani a férfi karjaiból. A vonat
elindult, és Zach a peronon állva integetett. Izzie épp csak
hazaért, amikor a férfi hívta telefonon.
– Atyaég, mi történt, mielőtt elmentél? Úgy érzem magam,
mint akit fejbe kólintottak. – Mind a ketten a történtek hatása
alatt voltak, és Zach másnap New Yorkba jött, hogy újra
találkozzanak. Úgy volt, hogy vacsorázni mennek, aztán moziba,
de ehelyett Zach rövid úton a nő ágyában kötött ki, és ott is
ragadt éjszakára. Másnap reggel Izzie munkába ment, és úgy
érezte magát, mint aki újjászületett, Zach pedig a nő lakásában
várt rá, amikor az hazaért. Zach vacsorát főzött Izzie-nek, és alig
várták, hogy újra ágyba bújhassanak. Zach volt a legérzékibb
férfi, akivel Izzie életében találkozott. Az egész hetet együtt
töltötték, a hétvégén pedig visszamentek East Hamptonba.
Vasárnap reggel éppen vitorlázni készültek, amikor Justin
felhívta Izzie-t. Justin a nővére hogyléte felől érdeklődött, mivel
tudta, hogy Izzie hétvégéi többnyire magányosan telnek. Izzie
közölte, hogy éppen East Hamptonban van. Justin meglepődött,
hiszen amikor Izzie legutóbb náluk járt Vermontban, eléggé rossz
passzban volt.
– Örömmel hallom. Hogyhogy?
– Barátokkal vagyok. – Izzie boldognak és
kiegyensúlyozottnak tűnt a telefonban, és megígérte az öccsének,
hogy felhívja, amint este hazaér. Amikor elköszöntek egymástól,
Justin megjegyezte Richardnak, hogy Izzie-t két éve nem
hallotta ilyen vidámnak. Talán a düh és a kiábrándultság, amit
Izzie a zátonyra futott kapcsolata miatt érzett, kezdett
alábbhagyni. Justin úgy érezte, hogy annyi év után szeretett
nővére végre újra a régi.
– Talán szerelmes – kockáztatta meg Richard, bár maga sem
hitte igazán. Úgy vélte, Justin nővére az utóbbi időben annyira
bezárkózott, hogy időbe telik, mire visszatér az életkedve. De
bármi is volt az oka Izzie boldogságának, Richard örült neki, és
tudta, hogy Justin mennyire aggódik a nővéréért. Mindketten
tisztában voltak vele, hogy csak egy kivételes férfi lehet képes
újra elnyerni Izzie bizalmát.
A következő jó pár hétvégét Izzie East Hamptonban töltötte
Zachkel. Együtt főztek, nagyokat sétáltak a tengerparton,
vitorláztak, csendes estéiken pedig a kandalló mellett
beszélgettek Zach nagyanyjának fényűző otthonában. Mindez
olyan volt, mint egy álom, és Izzie még az exvőlegénye mellett
sem érezte ilyen erővel, milyen érzés teljesen átadni magát egy
férfinak. Az már csak hab volt a tortán, hogy szinte
kimeríthetetlen szenvedéllyel vágytak egymásra.
Zach feljött New Yorkba Izzie-vel, hogy egész héten vele
lehessen, és napközben vagy a barátaival ütötte agyon az időt,
vagy Izzie lakásában tengett-lengett, amíg a nő haza nem ért.
Már Kate-nek is feltűnt a lánya hangjában megcsendülő új keletű
vidámság. Nem akart kíváncsiskodni, de amikor Julie egy nap
beugrott hozzá a boltba, Kate nem állta meg szó nélkül.
– Történt valami Izzie-vel mostanában? – kérdezte
diszkréten. Tudta, hogy a gyerekei már nem feltétlenül osztják
meg vele minden titkukat, és nem is erőltette a dolgot. A
gyerekek felnőttek, és önálló életet éltek.
 – Nem tudok róla. Miért? – Izzie Julie-t sem avatta be a
fejleményekbe. Senkinek sem beszélt Zach Holbrookról, és
egyelőre nem is tervezte. Kapcsolatuk varázsát szerette volna
megtartani magának, és azt is tudta, hogy akadt itt néhány
körülmény, ami miatt magyarázkodnia kellene. Egyelőre
igyekezett megóvni bimbózó kapcsolatukat a kritikáktól.
– Mostanában olyan vidámnak tűnik a telefonban – mondta
Kate örömmel. Lou nagyinak is megemlítette a dolgot, amikor
egy alkalommal együtt ebédeltek.
– Remélem, nem valami vigaszrománcról van szó –
bölcselkedett Lou nagyi. – Izzie olyan sokáig volt egyedül, benne
van a pakliban, hogy előbb-utóbb olyasvalaki karjaiba veti
magát, aki nem hozzá való.
Kate megrázta a fejét.
– Ez nem vallana rá. Izzie sokkal okosabb annál. – Kate
megbízott a gyerekeiben, és jól ismerte őket. És négyük közül
messze Izzie volt a legmegfontoltabb.
– Pont az olyanokkal történik meg a leggyakrabban, mint
Izzie. Teljesen összetört, amikor Andrew otthagyta, és feleségül
vette azt a lányt. Izzie nagyon sokáig maga alatt volt. De legyen
igazad, hátha csakugyan kezd megtörni a jég. Csak azt remélem,
valami rendes férfi van a dologban – mondta határozottan
Louise.
– Még az sem biztos, hogy férfiról van szó. Lehet, hogy a
munkahelyén történt valami. De nagyon fel van dobva, és valami
olyasmit mondott, hogy a hétvégén East Hamptonba megy –
magyarázta Kate. – Azt mondta, a barátaival.
– Biztos vagyok benne, hogy Izzie-vel minden rendben van –
mondta biztatón Lou nagyi. Ő is tűzbe tette volna a kezét Kate
gyerekeiért, de az élet buktatóit öncsalás nélkül szemlélte. Kate
még most is állandóan aggódott a gyerekeiért, és olykor mintha
elfeledkezett volna róla, hogy felnőtt emberekről van szó. Julie-
ért azért nyugtalankodott, mert túl sokat dolgozott, és nem volt
barátja, Izzie-ért pedig amiatt, hogy még mindig nem tette túl
magát a szakításon. Justin és Richard kapcsolata azonban
boldoggá tette Kate-et, úgy látta, ők ketten remekül passzolnak
egymáshoz. A Willie-t körülrajongó lányok hada és a fiú túlzásba
vitt szexuális élete szintúgy aggasztotta kissé; Kate erősen
remélte, hogy Willie senkit nem ejt teherbe. Szakmailag
mindannyian sínen voltak, de csak Justinnak volt rendben a
magánélete, ami Lou nagyinak néha éppúgy álmatlan éjszakákat
okozott, mint Kate-nek.
– Talán itt az ideje, hogy magadra is gondolj, ne csak mindig
a gyerekekre. Éppenséggel te sem teszel sokkal többet annak
érdekében, hogy találj magadnak valakit, mint a lányaid, pedig
jobban tennéd, hacsak nem akarsz végleg egyedül maradni. Túl
fiatal vagy még te ahhoz, hogy magányosan éld le az életedet. Az
idejét se tudom már, mikor volt legutóbb valakid. Az én
koromban ez már nem számít, de a te korodban igenis van
jelentősége. – Lou nagyi komoly tekintettel nézett a lányára.
– Sokan vannak korodbeliek, sőt nálad idősebbek is, akik
megtalálják a szerelmet, és megházasodnak – vágott vissza Kate,
de Lou nagyi nem jött ki a sodrából.
– Nekem volt egy hosszú házasságom, és nincs szükségem
másikra. Ha lenne valakim, állandóan foglalkoznom kellene vele,
és nem hagyhatnám magára, nem utazgathatnék kedvemre. Én
már senki kedvéért nem szeretném röghöz kötni magam
rajtatok kívül, ti pedig akkor is remekül elvagytok, amikor én
elutazom. Már csak az hiányzik, hogy valaki folyton
megjegyzéseket tegyen, valahányszor repülőre szállok. Vagy
hogy valakit ápolgatnom kelljen. Apádnak gondját viseltem, és ő
is a gondomat viselte volna, ha úgy adódik. De azelőtt mi ketten
sok-sok csodálatos évet töltöttünk együtt. Az én koromban már
nem akarok újra belevágni. Remekül érzem magam a bőrömben,
nem akarom elrontani. – Mindezt Kate is ésszerűnek tartotta, és
anyja szemlátomást valóban nem bánta, hogy egyedül van.
Mindig elfoglalta magát valamivel – kurzusokra járt, a barátaival
találkozott, vagy éppen a következő utazását tervezgette.
Mindebbe nehéz lett volna belekötni.
Kate elismerte, hogy anyjának vele kapcsolatban is igaza
volt. Kate az utóbbi években már nemigen törte magát, hogy
találjon magának valakit. Természetesen szeretett volna maga
mellé egy társat, de már neki is megvolt a kialakult élete, és az
ismerkedés sem ment már olyan könnyen, mint egykor. A
legtöbb korabeli férfi nős volt, vagy valami nem stimmelt vele, és
Kate-nek semmi kedve nem volt hozzá, hogy elviselje valaki
másnak a rigolyáit. Kate még most is sokat foglalkozott a
gyerekeivel, és a férfiak, akikkel korábban dolga volt,
kifejezetten nehezményezték ezt. Azokban az időkben ő
elsősorban anya volt, és mindkét szülő helyét neki kellett
betöltenie a gyerekei életében. Ma már jóval kevesebbet kellett
foglalkoznia velük, de egy kívülálló mégiscsak úgy tekintett volna
rájuk, mint valaki más gyerekeire. A gyerekek, a munka és a
barátok így is csaknem teljesen kitöltötték Kate életét. Nehezére
esett elképzelni, hogy egy férfi hogyan férne bele a képbe.
Amikor Kate legközelebb találkozott Liammel az egyik
törzshelyükön, a Da Silvanóban, egy pohár bor és egy tál tészta
felett neki is előhozta a témát. Mindig nagy örömmel találkozott
Liammel. Ők ketten mindent meg tudtak beszélni egymással, és
ez már hosszú évek óta így volt.
– Mint általában, anyádnak most is igaza van. Neki mindig
igaza van. Túl fiatal vagy hozzá, hogy egyedül legyél, Kate. Én is
aggódom érted – jegyezte meg Liam.
– Mégis mit csináljak? Álljak ki a sarokra, és próbáljak meg
leinteni egy rokonszenves fickót, mint egy taxit? Tudtommal a
pasik nem az égből hullnak alá. – Liam nevetett. Megnyerő
külsejű férfi volt, akin nem fogott az idő. Egy évvel volt idősebb
Kate-nél. Az évek során szinte semmit sem változott, csak a
halántéka táján jelent meg néhány tiszteletet parancsoló ősz
hajszál; de ami ennél is fontosabb, értelmes volt és szívélyes.
Kate mindig csodálkozott, hogy Liam nem vár el többet
Maureentól. Liam azonban nem rágta a felesége fülét, hogy jöjjön
el vele minden egyes társasági eseményre, hagyta, hogy
Maureen a maga útját járja. Nem bánta, hogy felesége a
visszahúzódó életet részesíti előnyben, és Liam sokszor Maureen
nélkül ment el a baráti összejövetelekre. Ez a felállás már régóta
működött közöttük, hiszen nyilvánvaló volt, hogy Liam sokkal
inkább igényli a társaságot, mint Maureen. Kate-nek aligha lett
volna ínyére ez a megoldás, de Liam és Maureen számára
megfelelt.
– Többet kellene társaságba járnod, meg olyan helyekre,
ahol találkozhatsz új arcokkal – korholta Liam Kate-et, ha már a
nő maga hozta fel a témát. Liam jól tudta, hogy a gyereknevelés
hosszú évekig annyira lefoglalta Kate-et, hogy egy románc nem
fért bele az életébe, de a helyzet azóta megváltozott. Kate szerint
mostanra már kifutott az időből, de Liam abszurdnak találta ezt
az ellenvetést. A nő most is fitt volt, csinos és fiatalos, és éppen
olyan gyönyörű és kívánatos, mint fiatalabb korában. A férfiak
mind el voltak tőle ragadtatva, de Kate-nek ez nem tűnt fel.
– Járjak bárokba? – kérdezte Kate elborzadva.
– Pontosan tudod, mire gondolok. De te még csak meg sem
próbálod. – Mindketten tudták, hogy Liamnek igaza van, Kate
nem is tiltakozott.
– Boldog vagyok úgy, ahogy vagyok. – Ebben is volt igazság,
de Kate-nek olykor csakugyan hiányzott egy férfi az életéből. –
És azok az egyedülálló férfiak, akik nagy ritkán az utamba
kerülnek, olyan furák.
– Nem hiszem, hogy mind fura – nevetett Liam. Mindig
élvezte a beszélgetést Kate-tel. Senkivel sem tudott olyan jókat
évődni, mint vele.
– De, talán mind az – felelte Kate elgondolkodva. – Nagyon
sok fura fickó rohangál a világban. Nem véletlenül facérok.
Egyetlen nőnek sem kellettek.
– Mit szólnál egy özvegyhez? – vetette fel Liam készségesen.
– Szóval azt akarod, hogy a gyászjelentéseket lessem az
újságban, és kezdjek el vadászni a frissen megözvegyült
férfiakra? – Régebben, amikor elindította a vállalkozását, Kate
valóban figyelte a gyászjelentéseket, hogy felkutassa a legjobb
hagyatékokat, de mára már felhagyott ezzel a gyakorlattal.
Túlságosan zavarba ejtőnek és kínosnak találta, hogy a gyászoló
rokonoknál érdeklődjön arról, vajon eladók-e az elhunyt ruhái.
– Nem hiszem, hogy ennyire reménytelen lenne a helyzet –
jegyezte meg Liam.
– Én úgy vagyok vele, hogy ha véletlenül belebotlok
valakibe, akkor jó, de ha nem, az se baj. – Kate könnyedén vette
a dolgot. Nem tulajdonított neki akkora jelentőséget, hogy
állandóan ezen izguljon. Sokkal jobban érdekelte, hogy a gyerekei
megtalálják az igazit, mint az, hogy vele mi lesz. A gyerekek előtt
még ott volt az élet. Kate már túl volt egy házasságon, lettek
gyerekei, dübörgött a karrierje, és mozgalmas életet élt. A
gyerekei számára mindez még a jövő zenéje volt.
Ahogy mindig, egy kicsit még elidőztek az asztalnál ebéd
után, és mivel már október volt, Kate megkérdezte Liamtől, mik
a tervei hálaadáskor. Liam emlékeztette Kate-et, hogy
Európában olyankor nincs tanítási szünet, így a lányai nem
lesznek itthon az ünnepen.
– Az apósomékhoz megyünk. – Kate tudta, hogy Liam nem
repes az örömtói, de Maureen kedvéért belement, most, hogy a
lányok nem lesznek otthon. Liam szülei már évekkel azelőtt
meghaltak. – És nálatok mi lesz a program?
– A szokásos. Nálam ünnepeljük a hálaadást, mindenki eljön.
Szerintem a karácsony és a hálaadás az év legjobb része. Amikor
mindannyian összejövünk egy asztalnál, és csapunk egy nagy
lakomát.
– Justinék nálad laknak majd?
– Nem, barátoknál szállnak meg, de a vacsorán persze ők is
itt lesznek. Na és persze az anyám. Januárban megint nagy útra
készül. Argentínába, ha jól tudom. De az ünnepeket még itthon
tölti. Jövő nyáron Kínába megy. Már tanulja a mandarint.
– Az anyád elképesztő – áradozott Liam. – Én már annak is
örülnék, ha az ő korában feleannyi energiám lenne, mint neki.
– Azt hiszem, az a titka, hogy folyton pörög, nem áll le, és
mindig tanul valami újat. Állandóan újabb és újabb ötletekkel áll
elő. Mindannyian tanulhatunk tőle – mondta Kate, és büszke
mosollyal nézett a barátjára. Tudta, milyen szerencsés, amiért
ilyen nagyszerű anyával áldotta meg a sors.
Két óra könnyed csevej és nevetés után vonakodva hagyták
ott az éttermet. Liam visszament az irodájába, és Kate is
visszatért a boltba. Ősszel az ünnepi szezon előtt mindig nagy
volt a forgalom az üzletben, sokan kerestek ruhát a fogadásokra
és az ünnepi összejövetelekre. Kate legújabb szerzeményei, meg
persze a régebbiek is, egymás után találtak gazdára. A Sunday
Times Magazine egyik cikkében megemlítették a Még mindig
elragadó-t – az efféle sajtónyilvánosság mindig új üzleti
lehetőségeket és új ismeretségeket hozott. Hálaadás után az
üzlet két órával meghosszabbított nyitvatartási idővel várta a
vásárlókat.

Eljött a november, és Izzie meg Zach kapcsolata már két

hónapja tartott. A hétvégéket továbbra is East Hamptonban
töltötték Zach nagymamájának házában. A hideg idő csak még
meghittebbé tette az éjszakákat a villában. A gondnok és a
házvezetőnő már megszokták Izzie jelenlétét, Zach pedig
lakáskulcsot kapott Izzie belvárosi lakásához, így a férfi szabadon
jöhetett-mehetett, amíg a barátnője dolgozott. Lassanként
kialakult a közös életük ritmusa, de Izzie-t még mindig
aggasztotta, hogy a férfinak nincs munkája, és hogy továbbra
sem volt határozott elképzelése arról, napközben mivel üsse
agyon az időt, és mit kezdjen magával. A nagyanyja időről időre
adott neki némi pénzt, ami nem volt elég a megélhetésre, de
mivel volt fedél Zach feje fölött, és a nagyanyja által fizetett
alkalmazottak ennivalóval is ellátták, neki csak arra volt gondja,
hogy néha elvigye Izzie-t vacsorázni, és kifizesse a mozijegyeket
meg a taxit. Izzie nem várta el tőle, hogy hozzájáruljon az otthoni
költségvetéshez, de tudta, hogy Zach többre hivatott annál, mint
hogy nap nap után otthon malmozva várakozzék, míg Izzie
hazaér.
Ami Zachet illeti, ő szemlátomást cseppet sem bánta, hogy
nincs állása, és hogy naphosszat nem csinál semmi értelmeset.
Ilyesmi még csak meg sem fordult a fejében. Olvasgatott, sétálni
ment, a cimboráival találkozgatott. Izzie beíratta a férfit abba az
edzőterembe, ahova ő is járt, de úgy vélte, Zach felnőtt ember, és
mint ilyennek szüksége van valami hasznos tevékenységre, ami
értelmet ad az életének. Amikor azonban Izzie barátaival
találkoztak vagy az ügyvédkollégáival vacsoráztak, Zach minden
további nélkül elárulta nekik, hogy nem dolgozik. Ezzel azt a
benyomást keltette, hogy a bőre alatt is pénz van, és hogy a
családi befektetésekből él, ami bizonyos fenntartásokkal még
igaz is volt. Izzie-t épp eléggé aggasztotta a dolog Zach helyett is.
A nő gyakorta próbálta finoman szóba hozni a témát, de Zach
ilyenkor csak nevetett rajta.
– Nem kell emiatt szégyenkezned – mondta. – Látod, én sem
teszem. Az apám sem dolgozik. – De Zach apja szabadon
rendelkezhetett a vagyonával, míg Zach nem. Neki állandóan a
vagyonkezelőknél kellett kuncsorognia, akik szintén azon a
véleményen voltak, hogy Zachnek dolgoznia kellene, és ha látták
volna rajta, hogy képes felelősségteljesen élni, ők is
nagyvonalúbban adták volna a pénzt. Nem akarták tovább
erősíteni Zach léhaságát. De a férfit az állandó pénzzavar sem
vitte rá, hogy valami munka után nézzen.
– Van valami, amit igazán szeretnél csinálni? – kérdezte
Izzie, amikor néha megpróbálta a helyes irányba terelgetni.
– Hogyne lenne. Például imádok szeretkezni veled – felelte
Zach, és mihelyst a szavait tettek követték, a téma le is került a
napirendről. Izzie semmilyen úton-módon nem tudta rávenni a
barátját, hogy dolgozzon. De a szexuális életük abszolút
elsőbbséget élvezett, Izzie-nek csak a munkája volt ennél
fontosabb.
Izzie még mindig nem beszélt Zachről a családjának, nem
akarta elhamarkodni a dolgot, azzal együtt, hogy a kapcsolatuk
szilárdnak tűnt. Végül is nem túl rég voltak együtt, és Izzie
szerette volna még egy kicsit megtartani magának a titkot. Zach
sosem vette fel a telefont Izzie lakásában, így senki sem tudott
arról, hogy ott van. Izzie eljátszott a gondolattal, hogy magával
viszi Zachet az anyjához a hálaadásnapi vacsorára, de a férfi a
nagyanyjához készült Palm Beachbe, hogy az öreg hölgy ne
legyen egyedül az ünnepen, Izzie-nek tehát egyelőre nem kellett
döntést hoznia. Zach gyakran hívogatta a nagyanyját, és nagyon
kedves volt hozzá. Meglepően jól nevelt viselkedés volt ez a
család önjelölt fekete báránya részéről, jóllehet Zach a szüleit
soha nem hívta fel, és Izzie-nek szemet szúrt, hogy ők sem
keresték a fiukat soha. Kate néhány naponta beszélt Izzie-vel, ő
pedig hetente egyszer vagy kétszer felhívta Lou nagyit, hogy a
hogyléte felől érdeklődjön. Az esetek többségében Lou nagyi
éppen nagyon elfoglalt volt, és nem ért rá beszélni.
– A családod vajon mit fog szólni hozzánk? – kérdezte Zach
egy este az ágyban, nem sokkal hálaadás napja előtt.
– El lesznek ragadtatva, és mielőbb találkozni akarnak majd
veled. Örülni fognak a boldogságomnak – mosolygott Izzie
Zachhez simulva. De azt is tudta, hogy egyből rákérdeznek majd,
Zach mivel foglalkozik. Izzie családjában mindenki dolgozott. A
dologtalanság ismeretlen fogalom volt náluk, senkiben még csak
fel sem merült ez a lehetőség. Izzie családjában ráadásul
mindenki szerette a munkáját. El sem tudták képzelni, hogy
valaki olyan tétlenségben éljen, mint Zach, aki folyvást a
nagyanyja és a vagyonkezelők nyakára járt kunyerálni; az ilyen
embert gyanakvással szemlélték. Tekintettel arra, hogy Zach
mindig csak valami aprópénzt tudott magának kibulizni, Izzie
sem értette, hogy a férfi miért nem néz valami munka után.
Elvégre állandó pénzzavarban élni nem lehetett nagy öröm. Izzie
újabban mindig hagyott pár száz dollárt az egyik konyhai
fiókban, hogy Zachnek legyen egy kis zsebpénze. Nem akarta
közvetlenül odaadni neki, de a férfi tudta, hol van a pénz, és Izzie
néhány naponta visszapótolta az időközben megfogyatkozott
összeget. Zach ilyen módon minden héten elköltött pár száz
dollárt Izzie pénzéből.
Izzie-nek gyakran eszébe jutott, hogy mindkettőjüknek jobb
lenne, ha Zach elvállalna valami kisebb munkát, de a férfi ezt
méltóságán alulinak tartotta, és egyébként sem volt szakmája,
nem is értett semmihez. Hiába volt éles eszű, sármos és
lehengerlően jóképű, egy tisztességes álláshoz ez még édeskevés.
Zach mereven elzárkózott attól, hogy elmenjen pincérnek vagy
bolti eladónak, mivel ezeket alantas munkának tartotta, pedig
valószínűleg jól csinálta volna. Izzie pontosan tudta, hogy a
családjának nehéz lesz lenyelnie, hogy Zach nem dolgozik,
márpedig a férfi ezt sosem rejtette véka alá, sőt, olykor szinte
büszkélkedett vele. Izzie-nek egyelőre elképzelése sem volt
arról, hogyan adja be mindezt a családjának. Tudta, hogy
helyteleníteni fogják Zach életmódját, következésképpen a
kapcsolatukat is, függetlenül attól, hogy Izzie-t milyen boldoggá
teszi.
Izzie korábban soha nem járt Zachhez hasonló férfival. Zach
még mindig előszeretettel öltözködött „rosszfiúsan”. Rengeteg
motorosholmija és bőrdzsekije volt, amihez rendszerint
farmernadrágot és motoroscsizmát hordott. Izzie szerint Zach
nagyon szexi volt ezekben a cuccokban, de el sem tudta képzelni,
hogy az öccsei hasonlóan öltözködjenek. Egyszer azt javasolta
Zachnek, hogy menjen modellkedni, vagy próbálja meg a
színészetet, de a férfi csak nevetett rajta. Ő így is boldog volt, és
egyáltalán nem zavarta, hogy folyton le van gatyásodva, vagy
hogy a barátnője pénzeli. Izzie ugyan jól keresett az ügyvédi
irodában, mégsem szándékozott eltartani a férfit, és nem
szerette volna, ha a jelenlegi felállás állandósul a kapcsolatukban.
Zach néhányszor megemlítette, hogy a vagyonkezelők több
pénzt adnának neki, ha megnősülne, attól függően persze, hogy
kit venne el. Izzie-nek azonban esze ágában sem volt csak ezért
hozzámenni, és egyébként is túl korai volt még házasságról
beszélni. Izzie tehát egyelőre nem tudta, mit kezdjen azzal, hogy
Zachből a munkamorál legkisebb szikrája is hiányzik, és még
beszélni sem tudtak róla rendesen, mert a barátját egyáltalán
nem érdekelte az egész. Ettől eltekintve azonban mindketten
ragyogtak a boldogságtól, és remekül megvoltak egymással.
Izzie-nek még soha nem volt ehhez fogható kapcsolata, és talán
éppen ezért találta ennyire izgalmasnak. Azzal áltatta magát,
előbb-utóbb csak sikerül rávennie a férfit, hogy dolgozzon, de
úgy tűnt, tényleg nincs semmi, amit csinálhatna. Zach azonban
egy pillanatig sem nyugtalankodott emiatt. Élvezte, hogy
nincsenek kötöttségek, azt csinálhat, amit akar, és egyáltalán
nem szégyenkezett amiatt, hogy Izzie tartotta el. Egyébként is
kevés dolog borzasztotta el annyira, mint a tisztes
jövedelemszerző tevékenység gondolata.
Hálaadás előtt egy nappal Zach „kölcsönkért” Izzie-től
háromszáz dollárt, és Palm Beachbe utazott. Nyilván nem állt
módjában visszafizetni a pénzt. Mivel a nagymamáját látogatta
meg, a vagyonkezelők kifizették a repülőjegyét.
Miután Zach elment, Izzie sokáig morfondírozott magában,
és rájött, hogy ez nem mehet így sokáig, mert előbb- utóbb
megsínyli a kapcsolatuk.
Felszállás előtt Zach felhívta Izzie-t a repülőgépről, és
elmondta neki, mennyire szereti. Annyira kedves volt és
figyelmes, hogy Izzie nem tudott neki ellenállni. Végtére is a
férfinak köszönhetően visszatért az életkedve, és visszakapta az
emberiségbe vetett bizalmát. Zach begyógyította a lelki sebeit,
és boldoggá tette őt. Miután letették a telefont, Izzie arra
gondolt, lehet, hogy ennyi elég is, a többi nem számít. A világ
talán úgy van berendezve, hogy a fekete bárányoknak nem kell
dolgozniuk. De ha csakugyan így állt a helyzet, akkor azzal Izzie
nem kis terhet vett a nyakába. Amikor kiment a konyhába, hogy
megigyon egy csésze kávét, észrevette, hogy a pénzesfiók üres.
Zach nemcsak a háromszáz dollárt vitte magával, de azt a pénzt
is, amit a fiókban talált. Az élet egy fekete báránnyal nem volt
éppen olcsó mulatság.
Hálaadás napján a gyerekek minden évben három óra körül
toppantak be Kate-hez. Beszélgettek, tréfálkoztak, örültek a
viszontlátásnak, és miután a lányok segítettek Kate-nek
elvégezni az utolsó simításokat a konyhában, hat órakor
mindnyájan asztalhoz ültek. Lou nagyi korábban érkezett, hogy
segítsen elkészíteni a pulykát, és Richard is szívesen segédkezett,
mivel remekül főzött.
A gyerekek jókedvűek voltak, és egymás szavába vágva
meséltek, ugratták egymást, akárcsak a régi szép időkben. Kate
elmondta az asztali áldást, aztán behozták a konyhából az
ételeket, és kézről kézre adták egymásnak. Kate hagyományos
hálaadási fogásokat készített, és a hasonlóan vidám hangulatú
karácsony mellett mindnyájuknak ez volt a kedvenc napja az
évben.
Mindenkinek feltűnt, hogy Izzie idén különösen fel volt
dobva, és Justin vacsora közben el is kezdte feszegetni a dolgot.
Izzie nagy nehezen bevallotta, hogy van valakije, és vonakodva
azt is elismerte, hogy jó úton halad a kapcsolatuk.
– Rendben – mondta Justin mosolyogva. – Fejtsd ki, kérlek,
hogy pontosan mit is értesz ezen. Ki ő? Mivel foglalkozik?
Hogyan találkoztatok? Mennyire komoly a kapcsolat?
 Negyedik fejezet

– Elő a farbával! – tréfálkozott. – Mindannyian kíváncsiak

vagyunk.
– Ó, az ég szerelmére – sóhajtott Izzie, és elpirult. – Hogy te
milyen kotnyeles vagy! Nagyon rendes ember, Zach
Holbrooknak hívják, és még csak szeptember óta találkozgatunk.
– Ennél természetesen sokkal többről volt szó, hiszen
gyakorlatilag együtt éltek, de Izzie úgy vélte, a többieknek
egyelőre nem kell tudniuk erről. Nem állt rá készen, hogy
minden részletbe beavassa a családját.
– Hogy találkoztatok? – Justin nem tágított.
– Ügyfelem volt. – Ez végső soron megfelelt az igazságnak,
de Izzie azt már nem tette hozzá, hogy Zach a védence volt egy
pro bono büntetőügyben. A többieknek meg sem fordult a
fejében, hogy erről van szó, de ha tudták volna, ugyanúgy
elborzadnak, ahogyan Izzie is a kezdet kezdetén. Ó azonban ezen
már réges-rég túltette magát. Ma már tudta, hogy Zach sokkal
összetettebb személyiség, aki emellett észveszejtőén szexi is, és
Izzie fülig szerelmes volt belé.
– És mivel foglalkozik? – nyaggatta tovább Justin. Izzie egy
pillanatra elbizonytalanodott.
– Van egy befektetési alapja – mondta halkan. Bizonyos
értelemben ez is igaz volt. Más kérdés, hogy Zach nem látott
belőle túl sok pénzt. Voltaképpen egy huncut fillért sem.
– És dolgozik? – érdeklődött Willie. A kérdés adta magát, és
a válasz akár igenlő is lehetett volna, de nem az volt.
– Pillanatnyilag nem – ködösített Izzie.
– Miért nem hoztad magaddal? – kérdezte Lou nagyi, és
fürkésző tekintettel nézett Izzie-re. Megérezte, hogy a lány nem
bontja ki előttük az igazság minden részletét, és valamit
szándékosan elhallgat. Kate pontosan ugyanezt érezte.
– A nagyanyjánál tölti az ünnepet Palm Beachben.
– Nagyon tehetős lehet – jegyezte meg Julie halkan. – Nem
fura olyasvalakivel járni, akinek annyi a pénze, hogy dolgoznia
sem kell?
Izzie bólintott.
– De, néha fura – Mesteri ügyességgel tért ki a kérdések elől.
Tudta, hogy a családjának nem volna ínyére az igazság.
– És azelőtt hol dolgozott? – vette vissza a szót Justin.
Feltételezte, hogy Zachnek korábban csak volt valami
munkahelye.
– Az apja kezeli a befektetéseiket – mondta Izzie
határozatlanul, és megjegyezte, hogy mennyeiek az ételek,
remélve, hogy sikerül másra terelnie a szót.
– Mikor mutatod be nekünk? – kérdezte Kate. –
Karácsonykor elhozod magaddal? – Szerette volna a saját
szemével látni Zachet, hogy maga alkothasson véleményt róla.
De azt már most is látta, hogy a férfi sokat jelent a lányának.
– Nem tudom. Még mi is csak ismerkedünk egymással. – Ez
nem volt teljesen igaz, de Izzie nem tudta, mi mást mondhatott
volna.
– Bármikor elhozhatod, amikor jónak látod – mondta Kate,
és hálás volt, amiért ismét boldognak láthatja Izzie-t. Kate
mosolyogva, szeretettel nézett a lányára, amikor Justin
váratlanul meghökkentő bejelentést tett.
– Richard és én augusztus óta jó pár lehetséges béranyát
felkerestünk, és úgy tűnik, most megtaláltuk az igazit. A New
Hampshire-i barátainkon keresztül vettük fel vele a kapcsolatot.
A nő egyszer már volt béranya. Huszonkilenc éves, házas, van
két gyereke. Richard és én őt választottuk. És Richard egyik régi
barátnője, akivel együtt nőtt fel, felajánlotta a petesejtjeit. Jövő
héten veszik le tőle a petesejteket, és ha egy kis szerencsénk van
és működik a dolog, karácsonyra a béranya várandós lesz a
gyermekünkkel. – Miközben beszélt, Justin sugárzó arccal nézett
Richardra, és a két férfi egymásra mosolygott. Néma csend állt
be az asztalnál, és egy pillanatra mindenki abbahagyta az evést.
Minden szempár Justinra szegeződött. Kate láthatóan feldúlt
volt.
– Gyerek? Minek nektek gyerek? Miért nem éritek be azzal,
hogy összeházasodtok, most, hogy már legális? A gyerekvállalás
hatalmas elkötelezettséggel jár. – Kate egyáltalán nem volt
biztos benne, hogy Justin és Richard készen állnak rá. – És mi
van, ha a végén a béranya nem akar lemondani a babáról? –
Kate azonnal meglátta a buktatókat, és Izzie is helyeselt.
– Legutóbb gond nélkül lemondott a gyerekéről – felelte
Richard nyugodtan. – Biztosak vagyunk benne, hogy a nő
megbízható és tisztességes. És az utolsó részletet addig nem
kapja meg, amíg hivatalosan le nem mond a gyerekről. Justin és
én rengeteget beszélgettünk erről, és úgy döntöttünk, nem
akarunk örökbe fogadni. Saját gyereket akarunk. És hogy a
kérdésedre is válaszoljak, Kate, a házasságról is beszélgettünk, és
arra jutottunk, hogy az nem fontos számunkra. A gyerek viszont
igen. Pontosan tudjuk, hogy mekkora felelősséggel jár, de úgy
érezzük, készen állunk rá. Családot akarunk alapítani, és most
elérkezettnek látjuk rá az időt. Hónapok óta orvosokkal és
ügyvédekkel konzultálunk. – Justin bólintott, míg anyja a
könnyeivel küszködött.
Kate jól tudta, hogy fia nem keres rosszul, de rendszertelen a
jövedelme, Richard tanári fizetése pedig nem volt épp magas.
Hogyan is engedhetnék meg maguknak, hogy gyereket
vállaljanak? És mi van akkor, ha Richard és Justin szakítanak?
Kate csak a kockázatot látta, a családalapítás szépségei ezúttal
nem hatották meg.
– Minek akartok gyereket ennyire fiatalon?
– Anyu, kilenc évvel vagyok idősebb, mint te voltál, amikor
Izzie született. Richard pedig harminchat éves. – Justin hangja
nyugodt maradt, de az asztal körül láthatóan senki nem
lelkesedett az ötletért.
– Jogi szempontból tekintve a béranyaság rendkívül
kockázatos vállalkozás – mondta Izzie érezhetően helytelenítő
hangsúllyal. – Rengeteg olyan esetről tudunk, amikor a szülés
után a béranya nem volt hajlandó lemondani a babáról. Biztos,
hogy ki akarjátok tenni magatokat ekkora szívfájdalomnak? Ha
mindenáron gyereket akartok, miért nem fogadtok örökbe
egyet?
– Annak is megvannak a veszélyei – felelte megfontoltan
Justin. – Mindent alaposan átgondolva, Richard és én arra
jutottunk, hogy számunkra a béranyaság a jó megoldás. –
Richard és Justin nem hirtelen felindulásból döntöttek így.
Ráadásul időközben mind a ketten félretettek némi pénzt, ami
elég volt ahhoz, hogy belevágjanak a dologba.
– Honnan tudjátok, hogy a nő egészséges, nem
kábítószerfüggő, vagy hogy nem vedel majd a terhessége alatt?
Hiszen nem is ismeritek! – jajveszékelt Kate.
– Eleget tudunk róla ahhoz, hogy megbízzunk benne, anyu.
Csodálatos kisbabát szült a barátainknak. A gyerek egészséges,
és a nő végig okosan és tisztességesen járt el. – A család reakciója
láthatóan csalódást okozott Justinnak. Azt remélte, mindenki
vele örül majd. Rengeteg gondolkodást és utánajárást követően
jutottak erre a sorsdöntő elhatározásra. Mindketten ezt akarták,
jobban, mint bármi mást a világon. Nekik nem voltak kétségeik.
– Szerintem gondoljátok át még egyszer – mondta Izzie
határozottan.
– Izzie-nek igaza van – kontrázott Kate.
– Szerintem ez csodálatos – szólalt meg Julie, és sugárzó
arccal nézett ikertestvérére és Richardra. – Remélem, ikreitek
lesznek. – Mind a ketten nevettek; ez már Richard és Justin
fejében is megfordult.
– Ikreknek is örülnénk, de egyelőre beérnénk egy gyerekkel
is – válaszolt Richard Justin nevében is.
– Szerintem meg elment az eszetek, hogy gyereket akartok
– vágott közbe Willie. – A kisbabákkal csak a baj van, folyton
bűzlenek, és nem hagynak aludni. Minek nektek gyerek? –
Justin és Richard csak nevettek Willie megjegyzésén. Nem is
vártak mást ettől az éretlen huszonnégy évestől, aki képtelen
volt belátni, hogy épeszű ember miért akarna gyereket.
– Csak nehogy neked is becsússzon egy! – figyelmeztette
Justin.
– Szerintem ez remek ötlet – mondta Lou nagyi határozott
hangon. Kate hitetlenkedve nézett az anyjára.
– Hogy mondhatsz ilyet? – ellenkezett. – Fogalmuk sincs az
elköteleződésről és a felelősségvállalásról. És mi van, ha ne adj’
isten valamelyikükkel történik valami? – Kate egyenesen
Justinra, majd Richardra nézett. – És mi van, ha szakítanak?
– Az heteró párokkal is megeshet – felelte Lou nagyi
megfontoltan. – Tom meghalt, de te túlélted valahogy, és
felnevelted a gyerekeket, nem is akárhogy. A gyerekek túlélik a
válást, vagy akár az egyik szülő halálát. A gyerekekkel járó
felelősségvállalást pedig senki nem értheti meg igazán, amíg nem
lesz saját gyereke. Ez még soha senkit nem tartott vissza. Justin
és Richard pedig már nem gyerekek. Nekem úgy tűnik, alaposan
átgondolták a dolgot, és felelős döntést hoztak – mondta Lou
nagyi, és bátorító pillantást vetett az unokájára, aki nagyon hálás
volt neki ezért.
– Egy gyereket nem lehet csak úgy visszaküldeni a
feladónak, ha utólag kiderül, hogy mégis sokba kerül –
figyelmeztetett Kate.
– Ez a veszély nem fenyeget, anyu. Akarjuk ezt a babát, és
már most is rengeteg időt és pénzt áldoztunk rá. Hét lehetséges
béranyával beszéltünk, mielőtt kiválasztottuk a mienket.
Egyébként a béranyát ma már „terhességkihordónak” nevezik
hivatalosan – tájékoztatta Justin a többieket. Ő már otthonosan
mozgott a béranyaság területén.
– Biztos, hogy megengedhetitek magatoknak? – kérdezte
Kate őszinte aggodalommal az arcán. Pontosan tudta, hogy
milyen gyereket nevelni, ha pénz szűkében van az ember, és
hogy micsoda megpróbáltatásokkal jár. Justinék ezt nyilván el
sem tudják képzelni.
– Egész biztos – nyugtatta meg Justin az anyját. – Nem lesz
könnyű, de megoldjuk. Már spórolunk egy ideje, és ha sikerül
kiadni a könyvemet, még több pénzünk lesz.
– Amikor te és Tom bevállaltátok Izzie-t, ti sem
engedhettétek volna meg magatoknak – emlékeztette Kate-et
Lou nagyi. – De az ikreket sem. Az emberek állandóan ezt
csinálják, aztán menet közben mindig megoldják valahogy.
Amikor te születtél, minket sem vetett fel a pénz apáddal. Ha
mindenki kivárná, mire a bőre alatt is pénz lesz, a legtöbben soha
nem vállalnának gyereket. Te is megoldottad Tommal, mi is
megoldottuk apáddal, Justin és Richard is meg fogják oldani.
Gratulálok nektek. – Lou nagyi arca valósággal ragyogott a
boldogságtól. – Ezt meg kell ünnepelnünk – tette hozzá, szúrós
pillantást vetve Kate-re. – A következő hálaadáskor már
dédnagymama leszek. Ennél aligha lehetnék boldogabb –
jelentette ki határozottan, és abban a pillanatban felbolydult az
egész társaság, és mindenki egymás szavába vágva kezdett
kérdezősködni a petesejtdonorról, a béranyáról, és arról, hogyan
zajlik egy ilyen eljárás. A vacsora hátralévő részében Kate
feltűnően csendes volt, de mielőtt Justinék elmentek, a fiúnak
sikerült négyszemközt váltania vele néhány szót.
– Sajnálom, hogy ennyire felzaklatott a dolog, anyu –
sóhajtott szomorúan Justin. Szerette volna, ha anyja támogatná
őt és vele örülne, de Kate egyáltalán nem volt elragadtatva, ami
hideg zuhanyként érte Justint.
– Nem vagyok zaklatott. És nem arról van szó, hogy
ellenzem a dolgot. Csak aggódom értetek, mindkettőtökért. A
gyerekvállalás hatalmas dolog. Szeretném, ha mind a ketten
tisztában lennétek azzal, mibe vágtok bele. Óriási felelősséggel
jár, mind anyagilag, mind érzelmileg, és még sorolhatnám.
– Nagyon jól tudjuk, mit vállaltunk, anyu. Bízz bennünk.
Szeretném, ha osztoznál a boldogságunkban, és velünk együtt
örülnél a babának – jelentette ki Justin őszintén. – Nem vagyunk
már gyerekek. Pontosan tudjuk, mit csinálunk. -Justin nagyon
magabiztosnak tűnt.
– Senki sem tudhatja, mire vállalkozott, amíg meg nem jön a
gyerek – felelte Kate szárazon.
– Te talán megbántad, hogy megszülettünk? – szegezte
anyjának a kérdést Justin.
– A legkevésbé sem. – Kate láthatóan megütközött a kérdés
hallatán. – Ti voltatok a legjobb dolog, ami velem és apátokkal
történt.
– És miután apa meghalt, megbántad, hogy a világra
jöttünk? – kérdezte Justin szelídebben.
– Természetesen nem. Örültem, hogy voltatok nekem, és
hogy rajtatok keresztül egy kicsit az apátok is itt maradt velem.
 – Akkor a mi helyzetünk mennyiben más?
– Nem tudhatjátok előre, hogy a gyerek később mit fog szólni
ahhoz, hogy neki két apukája van és nincs anyukája. Mi van, ha
emiatt bántani fogják az iskolában?
– A heteró szülők gyerekeit is bánthatják az iskolában. És mi
mindig mellette leszünk, és mindenben támogatni fogjuk. És
mindent elmagyarázunk neki, amint elég idős lesz hozzá, hogy
megértse.
– Úgy látszik, kicsit régimódi vagyok – mondta Kate, és
tekintetében mély aggodalom tükröződött. De búcsúzáskor
mindkettőjüket magához ölelte, és elmondta nekik, menynyire
szereti őket. A többiek is hazamentek, csak Lou nagyi maradt
még egy kicsit csevegni a lányával.
– Lehetnél egy kicsit megengedőbb – mondta Lou nagyi
komolyan. – Nem mondhatod meg nekik, mit tegyenek. Nagyon
fontos döntést hoztak, és a legjobb tudásuk szerint fognak eljárni.
Támogatnod kell őket ebben, Kate. Megértem a félelmeidet, én is
aggódom értük. De a Justinnal való jó viszony fenntartása
érdekében legalább tégy úgy, mintha örülnél. Ha nem így teszel,
azt soha nem fogja neked megbocsátani. Tartozunk neki
annyival, hogy most mellette állunk, és elfogadjuk a döntését. Ha
nem szeretnéd, hogy Justin talán egy életre eltávolodjon tőled,
nincs is más választásod. Ők már úgyis végigcsinálják, amibe
belevágtak, akármit is mondunk. Vágj hozzá jó arcot, Kate. Nem
veszítheted el a fiadat emiatt. Ennyit nem ér a dolog. Az, hogy
gyerekük lesz, eldöntött tény. – Bölcs szavak voltak ezek, és
Kate elismerte, hogy anyjának igaza van.
Eszébe jutott, hogy a szülei mennyit aggodalmaskodtak,
amikor annak idején félbehagyta az egyetemet, összeházasodott
Tommal, és azonnal teherbe is esett, miközben Tom még a jogi
egyetemre járt, és Kate fizetéséből kellett megélniük, ami sokkal
kevesebb volt, mint amennyit Justin és Richard most keres. De a
béranyaság gondolatával akkor sem tudott megbarátkozni. Csak
a lehetséges kockázatokat látta benne. Ugyanakkor tisztában
volt vele, hogy Justin nem fogja meggondolni magát, és nem fog
egyik pillanatról a másikra lemondani a gyerekről az ő kedvéért.
Lou nagyinak igaza volt, Kate-nek bele kellett törődnie a
megváltoztathatatlanba, különben Justin soha nem fog
megbocsátani neki.
Kate megkérdezte Justintól, hogy Richard szülei tudnak-e a
tervükről, és nemleges választ kapott. Azért nem avatták be
Richard szüleit, mert ők még azt sem voltak hajlandók
tudomásul venni, hogy a fiuk meleg.
– Ebben a családban te leszel az egyetlen nagyszülő – hívta
fel Lou nagyi Kate figyelmét. – Az lesz a legjobb, ha a fiad
érdekében mihamarabb hozzászoksz a gondolathoz – tette hozzá
ellentmondást nem tűrő hangon. – Tényleg azt hiszem, hogy
Justin és Richard jól csinálják majd. Szerintem nagyon izgalmas,
és igazán bátor lépés. A gyermekvállaláshoz mindig bátorság kell.
Soha nem lehet tudni előre, hogyan alakulnak a dolgok. De ahogy
te is megbirkóztál négy gyerekkel, ráadásul egyedül, ők ketten is
elboldogulnak majd egy gyerekkel. Megfontolt, felelősségteljes
fiatalemberek. Bízzál Justin ítélőképességében. Justin okos fiú,
Kate. És remek apa lesz belőle. És bármit is gondolj a dologról, ő
már döntött. Egyszerűen nem hagyhatod őt cserben.
Kate bólintott, miközben könnyek szöktek a szemébe.
Anyjának igaza volt, őt azonban továbbra is mély aggodalom
gyötörte. Nagyon nehéz volt megemésztenie mindezt. Lou nagyi
nem sokkal később hazament, Kate pedig magára maradt, és
újra meg újra átgondolta mindazt, ami az este folyamán
elhangzott. Izzie szerelmes volt, Justinnak gyereke lesz.
Izzie hazafelé taxizva megkönnyebbülést érzett, amiért
Justin bejelentése végül is elterelte a figyelmet Zachről, és arról,
hogy miért nem dolgozik. Isten ments, hogy valaha is kiderüljön,
milyen körülmények között találkoztak. Izzie még a puszta
gondolatba is beleborzongott.
Justin és Richard visszatértek a barátaikhoz, akiknél
megszálltak, és Kate reakciójáról beszélgettek.
– Azt hiszi, gyengeelméjűek vagyunk, vagy gyerekek? –
csattant fel indulatosan Justin. – Úgy csinál, mintha mi lennénk
az első meleg pár, aki ilyesmibe vágja a fejszéjét. Anyám ennél
sokkal lazább szokott lenni. – Azon az estén azonban nem ez volt
a helyzet. Richard sokkal megengedőbb volt Kate-tel szemben,
mint Justin, akit szíven találtak Kate kifogásai és elutasító
magatartása.
– Csak aggódik érted, ennyi az egész – csitította Richard. – A
szüleink számára mindig gyerekek maradunk. A mi esetünkben
olyan gyerekek, akik gyereket akarnak. A béranyaság gondolata
sokakat megrémít, hiszen annyira más, mint a normál
gyerekvállalás. És Izzie-nek igaza van, valóban voltak belőle
problémák bizonyos államokban, főleg kezdetben, amikor
legalizálták az eljárást. Adj egy kis időt anyukádnak. Meg fog
barátkozni a gondolattal.
– Túl sokat aggodalmaskodik miattunk – panaszkodott
Justin.
– Hiszen ő az anyátok, ez a dolga – felelte Richard, és Justin
fájdalmasan felnevetett.
– Akkor itt és most fogadjuk meg, hogy mi nem leszünk
ilyenek a gyerekeinkkel – mondta Justin, aztán eszébe jutott
Izzie. – Apropó, mit gondolsz Izzie burzsuj pasijáról?
– Remélhetőleg tényleg nagy vagyona van, különben a
nővérednek még sok gondja lesz vele. Meglep, hogy Izzie leáll
egy olyan emberrel, aki nem dolgozik, hiszen ő maga annyira
szorgalmas és becsvágyó.
– A fickó biztosan jó az ágyban – nevetett Justin, de
sehogyan sem tetszett neki, hogy Zach nem dolgozik, és úgy
vette észre, hogy Izzie is zavarba jött, amikor ez szóba került. A
nagy bejelentések és váratlan hírek éjszakája volt ez. Justint és
Richardot mélyen meghatották Lou nagyi biztató szavai, és mind
a ketten nagy várakozással tekintettek a jövőbe. Izgatottak
voltak, ugyanakkor rengeteget idegeskedtek. A barátnőjük
petesejtjeit nemsokára leveszik, és nem sokkal azután a sejteket
összehozzák a spermiumokkal. Mind a ketten spermadonorok
voltak, és miután a mesterséges megtermékenyítés megtörténik
a laboratóriumban, a két leginkább életképes embriót beültetik a
béranya méhébe, ahol remélhetőleg legalább az egyiknek sikerül
is megtapadnia. Mindketten türelmetlenül várták.
Szinte hihetetlen volt, hogy mindez megtörténik velük, és
hogy régóta dédelgetett álmuk végre valósággá válhat. Mint az
elmúlt hetek során mindig, elalvás előtt is erről beszélgettek.
Azért fohászkodtak, hogy mielőbb megismerhessék az apaság
örömeit. Ha ez csakugyan megtörténik, az mindennél
ékesszólóbban bizonyítaná számukra, hogy az álmok valóra
válnak, ha az ember kellő kitartással dolgozik értük.
 Ötödik fejezet

Vasárnap mielőtt Justin és Richard hazautaztak volna,

felugrottak Kate-hez reggelizni. Kate azóta már megnyugodott,
és nem hozta szóba a gyerekvállalás kérdését. Szombaton
hosszan beszélgetett a dologról Izzie-vel telefonon, és Kate
osztotta a lánya aggodalmait, de úgy látta, az lesz a legjobb, ha
tapintatosan bánik Justinnal és Richarddal, és ezúttal ők is
kerülték a témát. Kate-et hideg zuhanyként érte a bejelentés.
Justin és Richard nem akartak összeházasodni, pedig most már
törvényesen megtehették volna, és Kate még csak nem is
gyanította, hogy házasság helyett a gyerekvállalás mellett
döntenek. Kate ezt nehezen tudta összeegyeztetni az
értékrendjével. Akár heteroszexuális, akár meleg párról volt szó,
Kate szerint a házasság az első, gyerekvállalásról pedig legfeljebb
csak utána lehet szó, nem pedig fordítva. Azt pedig végképp nem
tekintette helyénvalónak, ha emberek a házasság helyett
vállalnak gyereket.
Justin és Richard kapcsolata szilárdnak tűnt, de ki tudja
megmondani, mit hoz a jövő? Kate szerint korai volt még
gyerekvállalásról beszélni. Justin még csak most építgette a
karrierjét, épphogy csak kijött a keresetéből. Újságcikkeket írt,
és az első regényén dolgozott. Harmincévesen Justin még évekre
volt attól, hogy valódi anyagi biztonságot teremtsen számukra,
Richard tanári fizetése pedig kettejüknek sem volt elég,
nemhogy hármuknak. Ami pedig a béranyaságot illeti, Kate nem
látott mást, mint a láthatáron gyülekező viharfelhőket. Hogyan
lehetséges, hogy Justin és Richard ezt nem veszik észre?
Amikor Justinék beugrottak Kate-hez, hogy elköszönjenek,
Kate csak annyit tudott tenni, hogy nem hozta fel a témát.
Megfogadta anyja hálaadásnapi tanácsát, és nem feszítette túl a
húrt. Tudta, hogy úgysem tudná lebeszélni őket a tervükről.
Justinék elmesélték Kate-nek, milyen kellemes hétvégét
töltöttek a barátaiknál, akik előző este jó kis vacsorapartit
tartottak az otthonukban. Justin és Richard összeszokott párost
alkottak, és élénk társasági életet éltek. Főleg a hozzájuk hasonló,
szilárd kapcsolatban élő, megállapodott meleg férfiak társaságát
keresték. Justin sosem szerette a New York-i meleg
szubkultúrára jellemző szexuális szabadosságot. A meghitt
családi élet most is éppolyan fontos volt számára, mint
gyerekkorában. A családot mindennél többre tartotta. Ebből a
szempontból a gyerekvállalás ötlete egyáltalán nem volt olyan
meglepő. De Kate úgy látta, hogy egy gyerek óhatatlanul
hatalmas anyagi terhet ró majd rájuk és a kapcsolatukra, és a
béranyasággal járó jogi hercehurcát kifejezetten riasztónak
találta.
Miután közösen megreggeliztek, Justin és Richard nekivágott
a hatórás autóútnak Vermontba.
– Hát ez egész jól ment. Úgy tűnik, anyukád megnyugodott –
mondta Richard, amikor beszálltak az ütött-kopott Volvo
kombijukba. Richardnak nagy kő esett le a szívéről. Mindig is
jóban volt Kate-tel, sokkal jobban kijött vele, mint a saját
vaskalapos szüleivel, akik állandóan csak kritizálták. Kate
gondolkodásmódja jóval nyitottabb volt, és Justint mindig is
elfogadta olyannak, amilyen. Richard iránt a kezdetektől
gyengéd szeretettel viseltetett, kettejük kapcsolatát pedig
tiszteletben tartotta. Richard kedvelte Kate-et, aki az első számú
vejének nevezte őt.
– Ne dőlj be a látszatnak – figyelmeztette Justin, amikor
elfoglalta a helyét a volánnál, és beindította a motort. Ő sokkal
jobban ismerte Kate-et. – Anyám egyszerűen csak nem akar
balhézni velünk, és fogadok, hogy a nagymamám mondta neki,
hogy vegyen vissza, és higgadjon le egy kicsit. Te is láthattad,
anyám mennyire ki volt borulva hálaadáskor. Az ilyesmi nem
múlik el csak úgy nyom nélkül egyik napról a másikra. Nem ez
volt az utolsó szava az ügyben. És Izzie biztosan telebeszéli majd
a fejét azzal, hogy jogilag milyen kockázatos a dolog. Persze, mi is
tudjuk, hogy nem lesz sétagalopp. Szerintem jó döntést hoztunk,
amikor Shirley-t választottuk, de anyámat soha az életben nem
fogjuk tudni meggyőzni erről. Ő mindig mindenben a veszélyeket
látja. Amióta apám fiatalon meghalt, és anyám magára maradt
négy gyerekkel és kevéske pénzzel, azóta mindig a legrosszabbra
számít. Nem szereti, ha a gyerekei bármilyen kockázatos dologba
vágnak. A gyerekvállalás persze kockázatos, a gyerek
megbetegedhet és bármi megtörténhet. Ki tudja, még az is
megeshet, hogy Shirley bekattan, és meg akarja tartani a
gyereket. De nem töltheted az egész életedet a pincében,
bukósisakkal a fejeden, csak mert előfordulhat, hogy a fejedre
omlik a háztető. Élnünk kell az életünket. Nagyon sajnálom, hogy
nem osztozik a boldogságunkban. Azt reméltem, hogy velünk
örül majd, de tévedtem. – Justin csalódottnak tűnt, amint
elhagyták a SoHót, és lassan kiértek New Yorkból.
– Ne légy túlságosan szigorú hozzá – mondta Richard
békítően. – Anyád mindig nagyon kedves volt velünk. Az én
szüleim valószínűleg bele is őrülnének, ha megtudnák, hogy
gyereket akarunk, ráadásul egy béranyától. Lássuk be, egy kicsit
valóban sok ez így együtt a szülőknek.
– Az én anyám akkor sem fogadná el a béranyaságot, ha
heteró lennék. Nem azért ellenzi a dolgot, mert melegek vagyunk
– felelte megengedőn Justin. – Azt hiszi, hogy éretlenek
vagyunk, hogy nincs elég pénzünk eltartani egy gyereket, és
hogy felelőtlenség elvárni egy idegentől, hogy miután világra
hozott egy gyereket, szépen mondjon le róla, és adja át nekünk.
– De legalább elfogadja a kapcsolatunkat – emlékeztette
Richard.
– Te mikor akarod beavatni a szüleidét? – kérdezte Justin,
és Richardra pillantott.
– Esetleg soha napján? Vagy miután a gyerekünket felvették
az egyetemre, vagy megházasodott. Meghívhatnánk őket az
esküvőre. – Justin nevetett. Mindketten tudták, hogy Richard
szülei milyen ellenségesen viszonyultak a fiuk másságához.
Legszívesebben pszichiáterhez küldték volna „kezelésre”, hogy
kigyógyuljon ebből a „deviáns magatartásból”. Képtelenek voltak
elviselni a gondolatot, hogy a fiuk meleg, és úgy tettek, mintha
Justin nem is lenne a világon. A gyerek nyilvánvalóan túl sok
lenne nekik. Richard bátyja és nővére sem vélekedett másképp.
Mindketten családos emberek voltak, és Richard évek óta nem is
hallott felőlük. Rokonai világossá tették előtte, hogy legközelebb
akkor látják szívesen a családi összejöveteleken, ha sikerült
„rendbe tennie az életét”, azaz ha kigyógyult a
homoszexualitásból. Megrögzötten hitték, hogy mindez csak
elhatározás kérdése, és egy lelkipásztort is rávettek, hogy
beszéljen Richard fejével. Kate alig akarta elhinni, hogy vannak
még szülők a világon, akik így reagálnak, éppen ezért ő még
nagyobb szeretettel vette körül fia választottját. De ezt a
béranyával súlyosbított gyerekvállalást még ő sem tudta
feldolgozni.
Justin és Richard útközben megállt tankolni, és ettek egy
szendvicset. Este hatkor meg is érkeztek vermonti otthonukba.
Úgy beszélték meg, hogy még aznap este találkoznak Shirley-vel,
a béranyával, mielőtt másnap leveszik a petesejteket Aknától,
Richard barátnőjétől. Mind a ketten ott akartak lenni, amikor ez
megtörténik. A terv szerint Shirley hétfő reggel írja alá a
megállapodást az ügyvédi irodában, de Richard és Justin előtte
még mindenképpen szeretett volna találkozni a nővel.
Kipakolták a bőröndjüket, Richard főzött egy levest és
összeütött egy salátát vacsorára. Már az edényeket pakolták a
mosogatógépbe, amikor Shirley és a férje megérkezett. A
gyerekek Shirley szüleinél voltak, akik szintén tudtak a
projektről. Shirley nem először csinált ilyet, és azzal magyarázta
a dolgot a szüleinek, hogy a béranyaság két célt szolgál: egyrészt
boldoggá teszi embertársait, másrészt pedig pénzt hoz a házhoz,
amire a családnak nagy szüksége volt. Shirley férje sem talált
kivetnivalót a dologban. A férfi asztalos volt, Shirley pedig egy
helyi szupermarketben dolgozott. Az állását nem akarta feladni,
csak ha valami probléma lépne fel a terhesség során. De ennek
kicsi volt az esélye, Shirley ugyanis fiatal volt és egészséges,
korábbi három terhessége pedig a legnagyobb rendben zajlott, és
mindhárom babát természetes úton, rekordidő alatt hozta
világra.
Shirley férje, Jack most is hallgatag volt, akárcsak korábbi
találkozásaik alkalmával, de soha nem ellenezte a dolgot, és a két
férfit rokonszenvesnek találta. A két megtermékenyített
petesejtet a hét második felében ültetik majd be Shirley méhébe,
amikor a nő a legfogékonyabb periódusban lesz. Saját peteérési
ciklusát kémiai úton tartóztatják fel, hiszen az ő petesejtjei és
genetikai állománya nem vesz részt a terhesség kialakulásában.
Shirley méhe kilenc hónapon keresztül afféle inkubátorként
szolgál majd a magzat számára, aki nem az ő biológiai gyermeke
lesz. Ezeket a részleteket már korábban tisztázták.
– Hozhatok egy teát vagy kávét? – kérdezte Richard, miután
a vendégeik helyet foglaltak. – Esetleg egy utolsó pohár bort? –
Richard Shirely-re mosolygott. Shirley ígéretet tett, miszerint
onnantól kezdve, hogy Alana petesejtjeit beültetik a méhébe,
semmiféle alkoholt nem iszik, nem gyújt rá, nem fogyaszt
marihuánát, és csak az orvos által előírt gyógyszereket veszi be.
Shirley-nek nem okozott gondot elfogadni ezeket a feltételeket.
Mind a ketten egészséges, felelősségteljes emberek benyomását
keltették.
Shirley nem volt vonzó, de kimondottan életerősnek és
értelmesnek látszott. Ő és Jack először három éve játszottak el a
dajkaterhesség gondolatával, nem sokkal azután, hogy a második
gyerekük megszületett, és kiderült: sehogyan sem jönnek ki a
pénzükből. Mindkét szülése könnyen ment, és miután az orvosok
biztosították őket afelől, hogy a béranyasághoz a nőnek nem kell
szexuális kapcsolatot létesítenie a leendő apával, úgy döntöttek,
belevágnak. A méhen belüli megtermékenyítés is szóba jött, de
miután Richard és Justin alaposan utánajártak a dolognak, végül
is az in vitro megtermékenyítést választották, ami azt jelentette,
hogy a petesejtet a méhen kívül, Petri-csészében termékenyíti
meg a hímivarsejt, és az embriót csak ezután ültetik be a méhbe.
A kettő közül ez volt a bonyolultabb és drágább eljárás, de
egyben a megbízhatóbb is, ezért esett rá a választásuk.
Shirley már várta a terhességet, és mint mondta, a
várandósság ideje alatt eddig mindig remekül érezte magát. Ő a
kilenc hónapot sem találta olyan soknak, jóllehet Justin és
Richard számára szinte egy örökkévalóságnak tűnt, mire végre a
karjukba vehetik a gyermeküket.
Shirley és Jack kávét kért, és eltársalogtak a
vendéglátóikkal. Shirley beleegyezett, hogy kéthetente találkozik
a két férfival, tájékoztatja őket az orvosi vizsgálatok
eredményeiről, bemutatja nekik az ultrahangos felvételeket, és a
magzat fejlődésével kapcsolatos minden információról beszámol.
Shirley a Justinék által választott szülészorvoshoz jár majd, ő
volt az egyik legjobb szakember a városban. Shirley két
részletben kapja meg a járandóságát: az első felét a legelején, a
másodikat a szülést követően, emellett pedig havonta egyszer
kap egy csekket a költségei fedezésére. Az első csekket rögtön
azután megkapja, hogy aláírta a megállapodást. De a mostani
estén pénz nem cserélt gazdát. Az őszinte hangvételű beszélgetés
azt a célt szolgálta, hogy mindenki megbizonyosodhasson afelől:
mindkét fél elkötelezett a folytatás mellett, és senki nem
gondolta meg magát. A házaspár egy órával később távozott,
Richard és Justin pedig töltöttek maguknak egy-egy pohár bort.
– Nehéz elhinni, hogy holnap végre csakugyan elkezdődik,
nem? – kérdezte Justin, miközben a kicsi, de lakályos nappaliban
üldögéltek a kandalló mellett. Ezen kívül egy hálószoba és egy
dolgozószoba volt a lakásban, ahol Justin írni szokott. Ezt a
szobát alakítják át gyerekszobává, és Justin úgy tervezte, hogy
attól fogva a konyhában ír majd. Ez volt a legjobb megoldás,
hiszen nem engedhették meg maguknak, hogy nagyobb házba
költözzenek. De a gyermekükért készek voltak meghozni minden
áldozatot.
Lefeküdtek aludni. A szorongás meg az idegesség kioltotta
minden érzéki vágyukat. Justin már reggel hatkor talpon volt, és
nem sokkal később Richard is felkelt. Alanával nyolcra beszélték
meg a találkozót, és a nő pontosan érkezett.
Alana és Richard gyerekkoruk óta jól ismerték egymást, és
később is jó barátságban maradtak. Alana kórházi ápolónő volt,
így jól ismerte az eljárást, és Justint is nagyon kedvelte. Alana
szellemes volt, életvidám és csinos, s a két férfi úgy érezte, örök
hálával tartoznak neki azért, amit értük tesz. Alana barátja is be
volt avatva mindenbe. Amikor értesült Richardék terveiről,
Alana maga ajánlotta fel a petesejtjeit, és lemondott a születendő
gyerekkel kapcsolatos minden jogáról. A nő Richardhoz
hasonlóan harminchat éves volt, de minden hormonális vizsgálat
azt mutatta, hogy még mindig termékeny, és a petesejtjei is
egészségesek. Richard testvéreként szerette Aknát, és mindkét
férfi örült, hogy ő lesz a biológiai anyja a gyermeküknek – vagy
épp az ikreiknek, ha mindkét embrió megmarad.
Akna nem akarta, hogy Richardék jelen legyenek a
petesejtek eltávolításakor, ami egy igen kellemetlen
beavatkozásnak ígérkezett. A nő azonban derekasan helytállt.
Justin és Richard a családtagoknak és látogatóknak fenntartott
váróteremben idegeskedett, amikor egy órával később az orvos
kijött hozzájuk, és elmondta, hogy a beavatkozás rendben
lezajlott. Reggel, nem sokkal azután, hogy megérkeztek a
kórházba, mindkettőjüknek spermát kellett produkálniuk. Eddig
minden a terv szerint zajlott. Összesen két órát töltöttek a
kórházban, és mind a hárman egyszerre távoztak. Alana kicsit
kótyagos volt a fájdalomcsillapítóktól, amelyeket a beavatkozás
után kapott. Justin és Richard hazavitték, és megígérték neki,
hogy később még beugranak hozzá.
Justin ezután kitette Richardot az iskolánál, hazament, és
leült a számítógép elé. Írni akart, de egy ideig csak üres
tekintettel bámulta a monitort, és egyre csak az járt a fejében,
hogy talán éppen most, valahol egy laboratórium mélyén, az ő
vagy Richard hímivarsejtjei egyesülnek Alana petesejtjeivel,
hogy aztán kilenc hónap múlva megszülessen a gyermekük. A
pillanat jelentősége és a gondolat mindent elsöprő ereje
könnyekre fakasztotta Justint. Még soha életében nem vágyott
így semmire.

Zach a hálaadás napját követő hétfőn tért vissza Palm

Beachból, és már alig várta, hogy viszontlássa Izzie-t. A nő
pontban hatkor lelépett az irodából, és hanyatt-homlok rohant
haza. Öt percen belül már az ágyban voltak.
– Őrülten hiányoztál. Szegény nagymamám mostanában
állandóan alszik, de azért örült nekem. Rajtam kívül senki sem
látogatja. – Az törékeny öreg hölgy nyolcvankilenc éves volt, és
az utóbbi időben igencsak megroggyant az egészsége. Izzie
szerint rendes dolog volt, hogy Zach az ünnepre is elment hozzá,
de neki is borzasztóan hiányzott a férfi. – Szóval, mit szólt a
családod, amikor beszéltél rólam? – érdeklődött Zach. Izzie
elmesélte neki, hogy épp csak annyit mondott a többieknek,
hogy mostanában találkozgat valakivel, mert az öccse
béranyasággal kapcsolatos bejelentése elejét vette a további
kérdezősködésnek.
– Egész jól fogadták – mondta Izzie csendesen. –
Meglepődtek, és kíváncsiak voltak. Nem akarta kerek perec
Zach szemébe mondani, hogy a családja akkor sem értené meg,
hogy nem dolgozik, ha volna pénze; úgy pedig végképp nem,
hogy Zachnek egy vasa sincs. Izzie maga is nehezen fogadta el a
dolgot. – Mindenki Justin bejelentése miatt szörnyülködött, hogy
béranya segítségével akar gyereket. Mellesleg szerintem is
őrültség, jogilag nagyon kockázatos.
– Justin a meleg? – kérdezte Zach könnyedén. Izzie
bólintott. – Szóval, mikor mutatsz be nekik? – Izzie arra gondolt,
esetleg magával vinné Zachet a karácsony esti vagy a másnapi
összejövetelre, mivel a család mind a kettőt megünnepelte, de
még mindig nem volt teljesen biztos a dolgában. Zach észrevette
a bizonytalanságot Izzie tekintetében, ami szemlátomást nem
esett neki jól. – Szégyellsz engem, Izzie?
– Természetesen nem – felelte Izzie, aki azonnal zavarba
jött. – De tudnod kell, hogy nálunk mindenki nagyon szolid,
hétköznapi életet él. Lehet, hogy téged afféle életművésznek
tartanának. – Hát még ha tudnák, hogy Zachet nemrég elítélték
kábítószerrel való visszaélés miatt, és hogy éppen ez az ügy
hozta össze Izzie-vel. – Nem szeretném, ha vallatóra fognának,
és kellemetlen perceket szereznének neked.
– Nagyfiú vagyok már, tudok magamra vigyázni – felelte
nyugodtan Zach. – És nem hiszem, hogy nálatok mindenki
annyira szolid meg hétköznapi lenne, hiszen ott van például a
meleg öcséd, aki épp egy béranyától szeretne gyereket. Ő talán
nem életművész?
 – Nem mondanám. A dolognak csak a jogi része sántít,
legalábbis szerintem. Az anyámnak az sem tetszik, hogy nem
házasodtak össze. Talán attól is tart, hogy a kapcsolatuk nem
elég szilárd, és hogy anyagilag is túlságosan megterhelné őket a
gyerekvállalás. De a többiek nem hallgattak ránk. A húgom és a
nagymamám remek ötletnek tartják. Justinék pedig úgyis azt
csinálnak, amit akarnak.
– Úgyis mindenki a saját hibájából okul a leginkább –
bölcselkedett Zach.
– Az anyám másként látja. Ő mindannyiunkért aggódik, és
ebben az esetben szerintem jogosan. Nem értem, miért akarnak
annyira gyereket, a béranyaságból pedig még nagy baj lehet. De
az öcsém eltökélt. Mindannyian önfejűek vagyunk. – Izzie
Zachre mosolygott. – Arra gondoltam, hogy a karácsonyi
összejövetelre magammal vihetnélek, ha akarod. Ha nem, még
várhatunk. – A teljes család csak az ünnepek alkalmával jött
össze, és Izzie úgy érezte, a Zachkel való kapcsolata olyan
gyorsan mélyül, hogy nem volna célszerű még sokáig halogatni a
bemutatást.
– Az nagyon jó volna – mondta Zach örömmel, és
megcsókolta Izzie-t. – Nagyon köszönöm.
– De akkor aztán kapd össze magad egy kicsit! –
figyelmeztette Izzie. – Nem hiszem, hogy a laza motoros csávó
megjelenéseddel túl nagy sikert aratnál a karácsonyi asztalnál.
– A családod kedvéért lehet, hogy kibírok egy estét
öltönyben és nyakkendőben – mondta Zach. A második
tárgyalás alkalmával már bebizonyította, hogy csakugyan képes
rá, igaz, hogy Izzie azóta sem látta őt kiöltözve. De legalább már
tudta, hogy Zach képes megerőltetni magát, és a családjának
fontos volt a megjelenés. Zach munkanélkülisége azonban még
ennél is nagyobb súllyal esik majd latba.
A családja kétségkívül annak örülne, ha Zach dolgozna.
Akkor könnyebben el is fogadnák őt, és Izzie-nek sem kellene
egyedül viselnie minden költséget. De a nő nem volt benne
biztos, hogy rá tudja-e venni Zachet, vagy hogy képes lesz-e
meggyőzni őt arról, hogy neki is ez volna a jól felfogott érdeke.
Izzie-nek még egy hónapja volt rá, hogy próbálkozzon.
Amikor Izzie másnap reggel felkelt és munkába indult, vetett
egy pillantást Zachre, aki kényelmesen szétterülve hevert az
ágyon, akár egy alvó óriás, és semmi jelét nem adta annak, hogy
szándékában állna felkelni, hiszen nem is volt miért felkelnie.
Izzie-nek be kellett látnia, hogy az életfelfogásuk merőben eltér
egymástól. A nő újabb száz dollárt tett a fiókba, miközben azon
tűnődött, hogy ez meddig folytatódhat így, és hogy vajon
Zachnek egyszer megjön-e az esze. Ennek egyelőre semmi jelét
nem látta. Izzie tudta, hogy ez a pénz nagy segítség a férfinak, de
fogalma sem volt róla, mi mást tehetne érte.
Péntek délután Justin éppen a környezetre leselkedő kémiai
veszélyekről szóló cikkével vesződött, ami mélységesen untatta,
de a pénz miatt mégis elvállalta, amikor a termékenységi
központból hívta az orvos. Justin szíve nagyot dobbant. Talán
Alana petesejtjei nem élték túl a beavatkozást, vagy a
megtermékenyítés volt sikertelen.
– Valami baj van? – kérdezte Justin, és egy pillanatra
visszafojtotta még a lélegzetét is.
– Épp ellenkezőleg – felelte az orvos szívélyes hangon, hogy
megnyugtassa Justint. – Csak szeretném tájékoztatni, hogy a
mai napon két megtermékenyített petesejtet ültettünk Shirley
méhébe. Ötből választottuk ki ezt a kettőt. – Justin és Richard
egy gyereket akartak, de még kettővel is elboldogultak volna.
Azt azonban nem tudták elképzelni, hogy hármas ikreik
legyenek, és nem akarták megkockáztatni, ezért az orvosok csak
két embriót ültettek be. És ha ezúttal nem járnának sikerrel,
Alana és Shirley hajlandók lettek volna újra alávetni magukat a
beavatkozásnak. – Minden rendben ment. Shirley-nek ma még
ágyban kell maradnia, de holnap már felkelhet. Tíz nap múlva
megmérjük a hormonszintjét, hogy lássuk, hogyan állunk.
Egyelőre jók a kilátások – tájékoztatta az orvos.
Justin tűkön ülve várta Richardot, és mihelyst belépett az
ajtón, Justin azonnal elújságolta neki a híreket. Alig fértek a
bőrükbe örömükben, és aznap este Aknával vacsoráztak. A nő
már kiheverte a petesejtek levételével járó megpróbáltatásokat,
és büszkén nyugtázta, hogy az orvosoknak két
megtermékenyített petesejtet is sikerült beültetniük.
– Kicsit azt remélem, hogy ikrek lesznek – mondta Alana a
borospohara felett. A férfiak feljajdultak, bár Justin annyira nem
bánta volna a dolgot, ha nem járt volna még nagyobb anyagi
megterheléssel. Ő és Julie azelőtt elválaszthatatlanok voltak, és
fantasztikus gyermekkort éltek meg. Richardon kívül a mai
napig senki sem állt hozzá olyan közel, mint az ikerhúga. Julie
többször is hívta Justint a hét folyamán, és figyelemmel kísérte
az eseményeket. Kate viszont egyszer sem telefonált, ami arra
utalt, hogy még mindig nem tért napirendre a dolog felett, és
inkább hallgatásba burkolózott.
Az orvos legközelebb a következő héten hívta őket, és
elmondta, hogy Shirley vérében magas hCG-szintet mértek, ami
azt jelentette, hogy legalább az egyik megtermékenyített
petesejtnek sikerült megtapadnia. Technikai értelemben tehát
Shirley teherbe esett, a kérdés már csak az volt, hogy a magas
hormonszint megmarad-e vagy visszaesik, ami azt jelentette
volna, hogy az embriók kilökődtek. Ha pedig a hCG-szint
meghaladná a határértéket, az arra utalna, hogy mind a két
megtermékenyített petesejt megmaradt. Az orvosok
pillanatnyilag annyit tehettek, hogy figyelemmel kísérték Shirley
hormonszintjének változásait. Néhány hét múlva ultrahangos
felvételt is készítenek majd, amivel már közvetlenül is látható
lesz, hogy megvan-e legalább az egyik embrió, vagy akár mind a
kettő. Annyi azonban bizonyos volt, hogy Shirley teherbe esett.
Amikor Justin letette a telefont, megeresztett egy harci
üvöltést, mire Richard hanyatt-homlok berontott a szobába,
hogy lássa, mi történt.
– Shirley terhes! Sikerült! Persze folyamatosan ellenőrizni
kell, hogy így is marad-e, és még nem tudni, mindkét embrió
megvan-e, vagy csak az egyik. De a lényeg az, hogy Shirley
terhes! – A férfiak örömükben körbetáncolták a szobát, és
Richard felbontott egy üveg pezsgőt, amit erre az alkalomra
tartogatott. Persze még nagyon az elején jártak a folyamatnak,
és kicsit korai volt az ünneplés, de az első akadályt legalább
sikeresen letudták. Az izgalom jobban a fejükbe szállt, mint a
pezsgő, és még akkor is kótyagosak voltak kissé, amikor
felhívták Shirley-t. Úgy tűnt, Shirley jól van, és mint mondta,
eddig minden könnyen ment, akár a karikacsapás. Épp akkor
érkezett haza a szupermarketből, és hallatszott, ahogy a két
gyereke a háttérben ricsajozik. Justin és Richard azt remélték,
hogy nemsokára náluk is gyerekzsivajtól lesz hangos a lakás.
Öt nap múlva Shirley hormonszintje még mindig magas volt,
de nem lépte át a határértéket, amiből az orvos azt a
következtetést vonta le, hogy valószínűleg csak az egyik embrió
ágyazódott be, de most már biztosan ki lehetett jelenteni, hogy
Shirley teherbe esett. A hormonszintek folyamatos nyomon
követésén túl egyelőre nem volt más teendő; az első ultrahangos
vizsgálat két hét múlva volt esedékes. A férfiak magukon kívül
voltak a boldogságtól. Shirley könnyedén, már-már félvállról
vette a dolgot, és arra számított, hogy nem lesz semmi gond,
ahogyan korábban sem volt. Egyelőre nem érezte magát
terhesnek, és kifogástalan egészségnek örvendett. Időbe telik,
míg a szervezete elkezd reagálni a megemelkedett
hormonszintre, és megmutatkoznak a terhesség első jelei. A
következő orvosi kontrollra három hét múlva kerül sor, és
Shirley beleegyezett, hogy Justin és Richard is jelen legyenek az
ultrahangos vizsgálaton. A két férfi izgatottságát hallva Shirley
elmosolyodott, és újból megbizonyosodhatott afelől, hogy helyes
döntést hozott.
A következő hetekben Justin és Richard másról sem tudtak
beszélni, jóllehet egyelőre senki másnak nem újságolták el a hírt.
A biztonság kedvéért még meg akarták várni az első ultrahangot.
De egyelőre kedvező irányba haladtak a dolgok, a baba útban
volt. A szülést augusztus huszonötödikére írták ki; addig még egy
örökkévalóságnak kellett eltelnie. Justin a legszívesebben
felhívta volna az anyját, hogy mindenről beszámoljon, de nem
feledte, hogy Kate mennyire kiborult hálaadáskor, ezért inkább
letett róla. Elszomorította, hogy mindezt nem oszthatja meg az
anyjával. Justin még Julie-t sem hívta fel. A két férfi úgy döntött,
hogy legalább a karácsonyt megvárják.
 Justin úgy érezte magát, mint egy karácsonyi lázban égő
kisgyerek, ahogyan számolta vissza a napokat a nagy
bejelentésig. Hogy kisfiúk vagy kislányuk lesz-e, az majd csak
később derül ki, egyelőre csak annyit lehetett tudni, hogy a
béranya teherbe esett. Nem az számított, milyen mesterséges
körülmények között fogant ez az élet, ahogyan az sem, hogy ki
hozza világra – az ő gyerekük volt, és számukra nem létezett
ennél nagyobb csoda a világon.
 Hatodik fejezet

December huszonharmadikán Justin és Richard elkísérték

Shirley-t az ultrahangos vizsgálatra. A szülész nem is adhatott
volna ennél korábbi időpontot. Mindannyian tisztán látták a
magzatot, amely éppen akkora volt, amekkorának lennie kellett.
Csak az egyik embrió látszott a képernyőn, ami azt jelentette,
hogy a másik időközben elhalt és felszívódott. Az asszisztens
megmérte a magzat nagyságát, és megadta a számítógép által
meghatározott születési időt.
Amikor a kér férfi először megpillantotta magzatot a
képernyőn, mind a ketten könnyekre fakadtak. Az ultrahangos
felvételt kinyomtatva is megkapták. A gép egyelőre nem tudta
kimutatni az embrió szívverését, de az minden jel szerint
normálisan alakult, és Shirley arról számolt be, hogy már ő is
érzi, hogy várandós. A nőgyógyászati vizsgálat idejére elhagyták
a szobát, és amikor visszatértek, az orvos azzal fogadta őket,
hogy mindent a legnagyobb rendben talált. A baba születését
augusztus huszonötödikére várták. Richard az iskolaév első
hónapjára gyermekgondozási szabadságot kér majd, egyelőre el
sem tudta képzelni, hogyan élik túl az előttük álló nyolc hónapot.
Hatalmas várakozással tekintettek a jövőbe.
Richard és Justin még aznap délután New Yorkba autózott,
és a szokásos helyen, a barátaiknál szálltak meg. Másnap Justin
beugrott Kate boltjába. Kate épp házon kívül volt, mert az
ünnepek előtti utolsó bevásárlókörútját bonyolította le. Justin
szerette volna anyjával négyszemközt közölni a hírt, így azonban
a vacsoráig várnia kellett vele. Szenteste mindig együtt
vacsorázott a család, utána pedig akinek kedve volt, misére
ment. Ebben az évben Richard és Justin is menni akartak, hogy
hálát adjanak azért a csodáért, amelynek részesei lehettek.
Másnap, karácsony napján a család megint összegyűlt, hogy –
immár kötetlenebb hangulatban – együtt költsék el az ebédet.
Izzie a karácsonyi ebédre hívta meg Zachet, mert úgy érezte,
hogy a karácsony esti vacsora túlságosan bensőséges,
kifejezetten családi esemény. Arra gondolt, másnap talán
kedvezőbbek lesznek a feltételek a bemutatkozáshoz, habár
maga is tele volt kételyekkel.
Justin türelmetlenül várta a vacsorát, és mind a ketten
kicsípve, elegáns öltönyben jelentek meg nem sokkal azután,
hogy a lányok is befutottak fekete koktélruhában. Julie egy maga
által tervezett darabot vett fel a jeles alkalomra. Kate
háziasszonyként egy klasszikus Givenchy-ruhát viselt fekete
selyemből, világos cobolyprém hajtókával. Szőke haját egyszerű
francia kontyba fogta össze, és egész megjelenése fejedelmi
méltóságot sugárzott. Mint mindig, most is rendkívül elegáns
volt, és a ruha úgy nézett ki, mintha vadonatúj lett volna. Lou
nagyi ugyanezt a piros nadrágkosztümöt viselte minden
karácsonykor. Willie érkezett meg utoljára, aki az anyjától kapott
fekete öltönyében, fekete ingében és fekete nyakkendőjében
rendkívül sármosnak, fiatalnak és trendinek hatott. Mindnyájan
jó hangulatban üdvözölték egymást, és fenséges illatok
terjengtek a levegőben. Kate a pulykához újfajta tölteléket
készített, a receptjét egy magazinban találta.
A menü egyébként ugyanaz volt, mint hálaadáskor, fatörzs
tortával és karácsonyi pudinggal kiegészítve, éppen úgy, mint a
régi időkben, amikor a gyerekek még kicsik voltak.
Kate felszolgálta a pezsgőt, és kedvtelve nézett végig
gyönyörű családján. Szemrevaló társaság volt, az biztos.
Mindenki rajongott a karácsonyért. A szoba sarkában szépen
feldíszített és kivilágított, sudár karácsonyfa állt, ajándékokkal a
tövében. Az egész lakást karácsonyi fények díszítették,
amelyeket Kate az alkalmazottai segítségével szerelt fel, és az
asztalra is ünnepi teríték került. Az egész lakás úgy nézett ki,
hogy elment volna bármelyik lakberendezési magazin karácsonyi
számában, és a gyerekekben a régi idők varázslatos hangulatú
karácsonyait idézte fel. Lou nagyi már izgatottan várta az utazást
Buenos Airesbe. Két nap múlva, karácsony másnapján indult.
Barátnője, Frances is elkísérte az útra, sőt Lou nagyi még arra is
rávette, hogy tangóleckéket vegyen, ami senkit nem lepett meg.
A vacsora első fogása közben végig élénk társalgás folyt, de
Justin egy idő után már nem bírt uralkodni magán. Úgy érezte,
egyszerűen muszáj megosztania a híreket a családjával. Amikor
Willie anyja segítségére sietve felszeletelte és behozta a pulykát,
majd a többi étel is az asztalon gőzölgött, Justin a villájával
megkocogtatta a borospoharát. Boldogságtól sugárzó arccal
először partnerére pillantott, aztán végignézett a családján.
– Richardnak és nekem fontos bejelentenivalónk van –
kezdte elfúló hangon, miközben minden szempár rá szegeződött.
– A béranyánk teherbe esett. A kisbabánk érkezése augusztus
huszonötödikére várható. – Justin nem tudta visszatartani a
könnyeit. Ikertestvére átölelte, és vele együtt sírt.
– Annyira boldog vagyok. Gratulálok. – Julie felállt, és
megölelte Richardot is. Ebben a pillanatban hirtelen az egész
család egyszerre kezdett beszélni. Willie azt mondta, továbbra is
őrültségnek tartja, hogy gyereket akarnak, de jóindulattal állt a
dologhoz, és inkább csak tréfásan ugratta Justinékat. Lou nagyi
ragyogott a boldogságtól. Csak Izzie és Kate viselkedett
feltűnően visszafogottan. Izzie annyit tudott mondani, hogy
reméli, minden rendben megy majd, és nem lesznek problémák.
Kate egy ideig magában vívódott, aztán odament a fiához, és
szíve minden szeretetével magához ölelte, míg tekintetében
mérhetetlen aggodalom tükröződött, ami nem kerülte el Justin
figyelmét.
– Azt szeretném, ha boldog lennél, és ha soha semmi baj nem
érne az életben. A gyerekvállalás hatalmas lépés, és ha ti ketten
csakugyan készen álltok rá, áldásomat adom rátok. – Most, hogy
a béranya immár várandós volt, Kate aligha mondhatott volna
mást. Kate most is elhamarkodottnak és kockázatosnak tartotta
a döntést, és úgy látta, Justin és Richard túlságosan nagy terhet
vesznek a nyakukba, de ez nem az ő élete volt, és most már csak
annyit tehetett, hogy támogatja őket, és szerető aggodalommal
követi nyomon az eseményeket. Kate számára a baba érkezése
még mindig valószerűtlennek hatott.
Amint Kate áldását adta a fiára, Justin arcán könnyek
peregtek végig, amivel azonnal a fejére vonta öccse csúfondáros
megjegyzéseit.
 – Tisztára, mint egy kislány! – Willie folyton csipkelődött
Justinnal a homoszexualitása miatt, de csak amúgy tréfásan.
Justin nevetett, és letörölte a könnyeit.
– Annyira azért férfi vagyok, hogy jól fenékbe billentselek –
figyelmeztette az öccsét, és testvéri szeretettel oldalba bökte
Willie-t.
– Nem, ezt nem teheted. Terhes vagy. Ülj le, kímélned kell
magad – viháncolt Willie, és mindenki nevetett. – Remélem, fiú
lesz, több férfira van szükség ebben a családban – tette hozzá
égre emelt tekintettel. Az ételek kézről kézre jártak, és
barátságos csevej töltötte be a szobát. Lou nagyi az argentínai
útjáról beszélt.
– Remélem, megadatik nekem, hogy elkísérjem a
dédunokámat élete első kalandtúrájára, amikor betölti a
huszonegyet. Nézzük csak, épp kilencvenkilenc éves leszek
akkor. Szerintem menni fog. – Ezen mindenki kacagott egy jót,
és Justin azt mondta, szaván fogja Lou nagyit.
A hangulat a tetőfokára hágott, csak Kate volt feltűnően
hallgatag. Ezek a közös ünnepi vacsorák mindig nosztalgikus
emlékeket ébresztettek benne. A gyerekeiből komoly felnőttek
váltak, és arra gondolt, Tom milyen büszke lenne rájuk. Az
asszony eltűnődött rajta, hogy néhai férje vajon mit szólna első
unokájához. Tom az elmúlt huszonnégy év során szívmelengető
emlékké szelídült Kate számára. Sokáig egyedül viselte a család
iránti felelősség minden terhét.
Vacsora után Most mutasd meg-et játszottak, mint mindig,
és Julie egy új társasjátékot is hozott magával, amitől hamarosan
az egész család visítva röhögött. Az éjfél gyorsan eljött, és aki
akart, ilyenkor éjféli misére ment. Kate soha nem hagyta ki. Lou
nagyi nem ment vele, ő nem volt vallásos. Richard és Justin is
csatlakoztak anyjukhoz, és a két lány követte a példájukat. Willie
a barátaival találkozott egy közeli szórakozóhelyen, ahol az egyik
ismerőse nagy bulit rendezett.
– És mi van a pasiddal? – kérdezte Justin Izzie-től. Kicsit
meglepte, hogy nővére nem hozta magával a barátját, de örült is
neki, hogy a nagy bejelentéskor nem voltak jelen idegenek.
Nagyon megindító pillanat volt ez számára.
– A holnapi ebédre ő is eljön – felelte Izzie érezhető
feszültséggel a hangjában. Féltette Zachet, és nem szerette volna
kitenni rokonai elmarasztaló megjegyzéseinek, de nem akarta
tovább halogatni a bemutatást.
– Alig várom, hogy megismerjem – mondta Justin őszintén,
de Izzie ingerülten reagált.
– Gúnyolódsz?
– Dehogyis. Miért mondod ezt? – Izzie nem felelt. Justin arra
gondolt, hogy Izzie talán rossz néven vette, hogy ő és Richard
nem szívlelték meg a béranyasággal kapcsolatos tanácsait. Izzie
átéléssel játszotta a legidősebb nővér szerepét, jogi ügyekben
pedig különösen szerette osztani az észt, és elvárta, hogy
mindenki hallgasson rá, de Justin és Richard láthatólag inkább a
maguk feje után mentek.
Elsétáltak a templomhoz, ahová éjféli misére jártak, a
szertartás után pedig ki-ki hazament.
Justin és Richard taxit fogott Kate-nek, Izzie és Julie pedig
egy jó darabig egy taxiban utaztak. A hazaúton természetesen
Justinék gyereke volt a téma.
– Szerintem őrültség, amit csináltak – ismételte meg Izzie. –
Van arról fogalmad, mi lesz itt, ha a béranya végül nem mond le
a gyerekről? – kiáltotta bosszúsan. – Tiszta hülyék, hogy
megbíznak abban a nőben – dohogott. Izzie újabban állandóan
ezt szajkózta.
– Hátha minden rendben lesz – vetette közbe Julie szelíden.
A lány szentül meg volt róla győződve, hogy ikertestvére mindig
helyesen cselekszik, és Richardot is szívből szerette. Azt akarta,
hogy minden úgy történjen, ahogyan elképzelték.
Másnap délben a család újból összegyűlt Kate lakásán, hogy
elfogyasszák a maradék pulykát és tölteléket, és hozzá
áfonyaszószt, füstölt lazacot, francia lepényt, prosciuttót, sajtot
és szeletelt marhasültet. Kötetlen hangulatú lakoma volt ez, és a
család körbeülte az ebédlőasztalt. Erre az alkalomra is szépen
kiöltöztek, de kevésbé elegánsan, mint az előző este. Izzie
megmondta Zachnek, hogy karácsony napján végül is nem kell
öltönyt vennie, de amikor a férfi fekete kasmírpulóverben,
motoros bőrnadrágban, motoroscsizmában és az
elmaradhatatlan motorosdzsekijében jelent meg, kissé azért
összeszorult a gyomra. Izzie nem volt elragadtatva a dologtól, de
nem szólt semmit. Az öltöny mégiscsak jobb lett volna.
– Jó vagyok így? Kicsit idegesnek látszol. – Zach azonnal
látta Izzie-n, hogy valami nem stimmel. – Azt mondtad, öltözzek
lezseren, és én megfogadtam. – Zach szépen megborotválkozott,
a haja viszont jól megnőtt az elmúlt néhány hónapban, és
lófarokban hordta, akárcsak Kate. Mint mindig, Zach most is
megnyerő volt és szexi, de Izzie tudta, hogy a megjelenése
igencsak elüt majd ünnepi díszbe öltözött rokonaiétól.
– A családom nem olyan bohém, mint te – mondta Izzie
tapintatosan. De azt is tudta, nem várhatja el Zachtól, hogy adja
fel a személyiségét, és nem akarta, hogy a férfi miatta
feszélyezve érezze magát.
– Talán túl sok a bőr? – kérdezte Zach, és megcsókolta Izzie-
t.
– Szeretlek. Jó lesz így – felelte Izzie, és viszonozta a csókot.
A tetoválások és a hosszú haj mellett a bőrszerkó voltaképpen
már nem osztott-szorzott, és Izzie nem akart túl sokat
akadékoskodni. Végtére is karácsony volt, és Izzie csak arra
vágyott, hogy megossza Zachkel a családi melegséget, ha már a
férfinak nem lehetett benne része. Zach megpróbálta felhívni az
apját Aspenben, de nem sikerült elérnie. Anyja valószínűleg épp
St. Moritzban vagy Gstaadban síelt, de soha nem adott hírt
magáról, és Zach azt sem tudta, hol keresse. Izzie arra gondolt,
hogy az ő családja legalább némi kárpótlást nyújthat Zach
számára.
Amikor megérkeztek, először Justin és Richard pillantotta
meg Zachet. Justin szemöldöke azonnal felszaladt, Richard pedig
elmosolyodott, és arra gondolt, hogy Zach fantasztikusan néz ki,
évek óta nem látott ilyen jóképű férfit. Zach izmai kirajzolódtak a
feszes kasmírpulóver alatt, a bőrnadrág pedig szorosan ráfeszült
erőteljes lábaira.
– Nyugi – súgta oda Justin Richardnak, aki elnevette magát.
 – Milyen kár, hogy nem a mi oldalunkon játszik – felelte
Richard halkan. Justin nevetett, Zach és Izzie pedig belépett a
nappaliba. Izzie szövetnadrágot, pulóvert, piros kabátot és
magas sarkú cipőt viselt, és rendkívül csinos volt. Julie
elkerekedett szemmel bámult Zachre. Legvadabb álmaiban sem
gondolta volna, hogy nővére egyszer egy ilyen férfi oldalán köt ki.
Izzie eddig kizárólag orvosokkal, ügyvédekkel és
menedzserekkel járt. Zach ehhez képest úgy festett, akár egy
rocksztár, aki véletlenül betévedt erre a családi összejövetelre.
Izzie sorjában bemutatta a barátját a testvéreinek, Richardnak
és Lou nagyinak, aki láthatóan el volt ragadtatva a
fiatalembertől. Kate eddig a konyhában tett-vett, ám amikor
belépett a szobába és megpillantotta Zachet, kis híján elejtette a
kezében lévő tálat. Pontosan ugyanaz futott át az agyán, mint
Julie-én. A legnagyobb erőfeszítés árán sem tudta elképzelni
Izzie-t ennek a férfinak az oldalán. Zach ugyan udvariasan
köszöntötte Kate-et, és látszott rajta, hogy rendes nevelést
kapott, sehogyan sem illett az összképbe.
– Szerintem jó arc – súgta Willie, amikor asztalhoz ültek.
– Inkább dögösnek mondanám – helyesbített Richard, mire
Justin tréfásan oldalba bökte.
Zach Izzie és Lou nagyi között foglalt helyet, aki azonnal
bevonta a társalgásba. Zach csakhamar felengedett, és aktívan
részt vett a beszélgetésben. Nyilvánvalóan kilógott a sorból, de
ez láthatólag egy cseppet sem zavarta. Úgy látszott, jól érzi
magát a bőrében. Mivel hálaadáskor már kiderült, hogy nem
dolgozik, ezúttal senki sem hozta szóba a témát. Richard
megkérdezte, hova járt iskolába, mire Zach nevetve felsorolta az
összes bentlakásos iskolát, ahonnan kihajították, és azt sem
rejtette véka alá, hogy nem ment egyetemre.
Zach vicces volt és vidám, szívesen beszélgetett Lou
nagyival, látszott rajta, hogy odavan Izzie-ért, és hogy a
vonzalom kölcsönös. Mindezek ellenére mindenki meghökkent
azon, hogy ők ketten együtt vannak. Izzie és Zach meglehetősen
furcsa párt alkottak. Miközben Zach éppen élénk társalgásba
merült Justinnal és Richarddal, Lou nagyi Izzie-hez fordult.
 – Igazán nagyszerű fiatalember – lelkendezett. – Látszik
rajta, hogy rendes házból való. De hogyan illik bele az életedbe?
– tette fel a kérdést csendesen. – Ügyvédnek lenni egy ilyen régi
vágású cégnél nagy felelősséget ró rád. Hogyan oldjátok meg a
dolgot?
– Zachet mindenki szereti – jelentette ki Izzie elszánt
tekintettel.
– Ezt abszolút meg is értem. De az a tény, hogy neki nincs
munkája, nem jelent veszélyt a tiédre nézve?
– Azzal járok, akivel akarok, jogom van hozzá – vágott vissza
Izzie makacsul.
– Természetesen – helyeselt Lou nagyi. – De vannak
emberek, akikkel különösen nehéz összecsiszolódni. Kicsit olyan
ez a Zach, mint valami lázadó kamasz. – A bőrdzseki, a
bőrnadrág, a tetoválások és a motoroscsizma nem kerülhették el
Lou nagyi figyelmét. – Eleinte persze szórakoztató, de idővel
előjöhetnek a problémák. Mi van a családjával? – érdeklődött.
– Az anyja Európában él, az apja meg hol itt, hol ott, de
egyikükkel sem tartja a kapcsolatot. Van egy nővére Mexikóban,
meg egy nagyanyja Palm Beachben.
– Kicsit mintha ő is csak sodródna az élettel – jegyezte meg
Lou nagyi józanul.
– Zach mögött soha nem volt biztos családi háttér.
Gondoltam, örülne, ha velünk ünnepelhetné ezt a napot. Utoljára
gyerekkorában töltötte családi körben a karácsonyt – mondta
együtt érzőn Izzie, és Lou nagyi bólintott.
– Nem lehet könnyű alkalmazkodnia ehhez a helyzethez. Te
talán azt gondolod, hogy egy új család ajándék számára, de lehet,
hogy ő egyáltalán nem így látja. Különösen akkor, ha megszokta
már, hogy mindig azt tegye, amit akar. Egy mienkhez hasonló
család fenntartásának ára van. Mindenkinek el kell fogadnia
bizonyos játékszabályokat. Nekem nem úgy tűnik, hogy Zach
szokva lenne ehhez. – Lou nagyi meglepő pontossággal írta le
Zach helyzetét, de Izzie kitartott amellett, hogy a férfinak
stabilitásra és szerető családra van szüksége. És természetesen
egy állásra.
 – Zach csodálatos ember, és nagyon szeret – bizonygatta
Izzie. – És nekem ez éppen elég.
– Ez néha sajnos kevés. – Lou nagyi átható tekintettel nézett
legidősebb unokájára. – Néha elég, néha nem. Ha különböző
hátterű emberek kerülnek össze, sokszor nehezen értik meg
egymást. Előfordulhat, hogy számára a te világod idegen marad.
– Izzie jól tudta, hogy a nagyanyja helyesen látta helyzetet, de
abban reménykedett, hogy Zach képes lesz elfogadni ezt a
szokványosabb életformát. Mintha csak arról álmodozna, hogy
egy szilaj vadlóból hirtelen cirkuszi ló válik. Csodaszép álom, de a
megvalósításához vezető út könnyen rögösnek bizonyulhat, és
Izzie egyelőre még nem tudta betörni a barátját. Első lépésben
állást akart neki szerezni.
Zach visszatért, leült közéjük, és Lou nagyi tangóleckéiről
beszélgettek. Zach fiatalabb korában egy ideig Argentínában
lovaspólózott. Elárulta, hogy igen gyakorlott lovas, és hogy az
apja is szokott pólózni.
Izzie és Zach távozott elsőként, és amint kiléptek az ajtón, a
család szinte egy emberként lélegzett fel.
– A mindenit! – kiáltott fel Justin, miután elmentek. – Még
mindig nem akarom elhinni, hogy Izzie ezzel az emberrel jár.
Nem mondom, szívdöglesztő a fickó, ráadásul vicces is, de ez a
rosszfiús imidzs annyira nem Izzie műfaja. Vajon mi ütött belé?
– Hát az, hogy otthagyta a vőlegénye, méghozzá azért, hogy
elvegyen egy kis úrilányt – felelte Lou nagyi habozás nélkül. – Az
önbecsülését és a lelkét egyaránt nagyon megviselte a dolog. És
azóta alighanem Zach az első, aki komolyan érdeklődik Izzie
iránt. Izzie két évig senyvedett magányosan – emlékeztette a
társaságot.
– Zach szerinted is tele van pénzzel? – kíváncsiskodott
Willie.
– Meglehet. Nehéz megmondani. Amilyen gazdag családból
való, lehet, hogy élete végéig nem lesznek anyagi gondjai, de ha
valamilyen oknál fogva mégsem kapja meg a jussát, akkor
teljesen Izzie-re van utalva. Az az érzésem, hogy Zach akkor is
ugyanezt az elkényeztetett úrifiút játszaná, ha történetesen egy
vasa sem volna. De meg kell hagyni, nagyon jó a modora. – Lou
nagyi nem mondta ki, de nyilvánvalóan nem volt elragadtatva
tőle, hogy Izzie éppen ezt a fickót választotta. Kate hasonlóan
látta a helyzetet, de nem akarta Zachet mindenki előtt kritizálni,
ami úgyis hamar a lánya fülébe jutott volna. A gyerekek
rendszeresen beszéltek egymással – nem azért, hogy
pletykálkodjanak, hanem mert őszinte érdeklődéssel figyelték
egymás életét.
– Zach valóban remekül néz ki, kellemes a modora és nagyon
közvetlen – tette hozzá Justin –, de valahogy nem látom őket
magam előtt. Teljesen más, mint azok a férfiak, akikkel Izzie
azelőtt járt.
– Talán éppen ebben van a dolog nyitja – mutatott rá Lou
nagyi. – A harvardi jogászfiú nem váltotta be a reményeket,
ezért most az ellenkező irányban keresgél. Zach értelmes, pedig
maga mondta, hogy egyetemre sem járt. A gond az, hogy a
nővéred azt hiszi, képes megszelídíteni őt. Könnyen lehet, hogy
Zachnek ez nem lesz ínyére.
– Miért kell ebből ekkora ügyet csinálni? – vetette közbe
Julie naivan. – Nem arról van szó, hogy Izzie férjhez megy hozzá.
Miért ne érezhetnék jól magukat egymással egy kicsit?
– Nem olyan biztos, hogy Izzie nem akar hozzámenni –
szólalt meg végül Kate. – Az emberek néha a legnagyobb
őrültségekre is képesek. Olyanokkal találkozgatnak, akikkel nem
kéne, aztán szerelembe esnek, megházasodnak, és azt hiszik,
hogy azzal majd minden megváltozik. Legtöbbször azonban ez
hiú ábránd marad.
– Izzie mindig azt mondja, hogy ő aztán nem az a
férjhezmenős típus – emlékeztetett Justin józanul.
– Csak azóta, hogy Andrew kidobta – felelte nyersen Kate. –
Előtte sosem mondott ilyet.
– Komolyan nem értem, miért van mindenki ennyire
besózva. Zach jó fej. Izzie és ő járnak, ennyi az egész. Izzie nem
hülye – mondta Willie könnyedén, és felállt, indulásra készen.
Elbúcsúzott anyjától és a testvéreitől, átölelte a nagymamáját, és
jó utat kívánt neki. – Amikor hazajössz, megtaníthatnál tangózni
– mondta vigyorogva, és Lou nagyi jót kacagott.
– Feltétlenül.
Szép lassan mindenki elszállingózott. Egy újabb meghitt
karácsonyt töltöttek együtt, amit Justin és Richard bejelentése
még emlékezetesebbé tett. Miután a gyerekek elmentek, Kate
kimerülten roskadt le anyja mellé a kanapéra.
– Szóval, mit gondolsz Izzie új lovagjáról, anya? Kezdhetünk
aggódni?
– Azzal nem oldunk meg semmit – felelte Louise a tőle
megszokott gyakorlatias hozzáállással. – Azt hiszem, a kapcsolat
komolyabb annál, amit Izzie hajlandó beismerni, máskülönben
ma aligha hozta volna magával Zachet. Érdemes résen lenni.
Szerintem Izzie abban az illúzióban ringatja magát, hogy képes
lesz Zachből hozzánk hasonlót formálnia, de ebben csalatkoznia
kell majd. Zach nem bírja a kötöttségeket, ő úgy érzi jól magát,
ahogy van. És Izzie is ilyennek szereti, legalábbis egyelőre. Izzie
sosem fogja megszelídíteni őt. Zach nem olyan, és nem is
szeretne megváltozni.
– Szerintem sem működne hosszú távon – helyeselt Kate, de
ő úgy vélte, a lányának megvan a magához való esze. –
Szerintem Izzie most el van varázsolva, és egyszerűen csak
szeretné jól érezni magát – tette hozzá elgondolkodva. Justin
nagy döntése még mindig sokkal jobban aggasztotta. A gyerektől
nem lehet csak úgy megszabadulni, mint egy rossz kapcsolattól.
Az a döntés egy életre szól.
– Reméljük, igazad lesz Izzie-vel kapcsolatban – mondta
Louise, és felállt. – Csomagolnom kell, holnap indulok.
– Tudok segíteni valamiben? – ajánlkozott Kate. Louise
elmosolyodott, és átölelte a lányát.
– Csak vigyázz magadra, amíg távol vagyok. Hiányozni fogsz.
– Te is nekem. Aztán óvatosan portyázni Buenos Airesben! –
Kate már előre sajnálta Francest. Pontosan tudta, hogy anyjával
utazni nem épp egy leányálom. Louise csak akkor nyugodott
meg, amikor már mindent látott, amit eltervezett. Egyszerűen
megállíthatatlan volt.
Az ajtóban még egyszer megölelték egymást, és Louise
megköszönte a lányának, hogy ismét ilyen széppé varázsolta a
karácsonyt. Kate néhány pulóvert ajándékozott Lou nagyinak,
egy vékony széldzsekit az útra, ami jól jöhet majd az argentin
nyárban, és egy kasmírsálat, amelynek Louise nagy hasznát
vehette a repülőúton.
– Aztán nehogy lelépj nekem valami jóképű idegennel –
tréfálkozott Kate.
– Ha találok egyet, azt hazahozom neked – vágott vissza az
anyja.
– Azt ugyan nem tudom, mihez kezdjek vele, de előre is
köszi.
– Tartsd szemmel Izzie-t – mondta Louise búcsúzóul.
– Igyekszem – ígérte Kate. Jól tudta, milyen nehéz hatni a
gyerekeire, és távol tartani őket azoktól a veszélyektől,
amelyeket könnyen a saját fejükre idézhettek, vagy amelyeknek
a felismeréséhez még nem volt meg a kellő élettapasztalatuk.
A gyerekei sosem hittek neki, amikor ő küszöbönálló bajt
jósolt, vagy baljós jelekre figyelmeztetett. Justin és Richard
gyermekáldás elé néztek, anélkül, hogy pontosan tudták volna,
mibe vágták a fejszéjüket, és milyen veszélyek leselkednek
rájuk. Izzie pedig összejött egy elkényeztetett fickóval, aki
láthatólag hírből sem ismerte a felelősségvállalást, de Kate
tisztában volt vele, hogy Izzie felkapná a vizet, ha ezt a lánya
szemébe mondaná. Kate úgy döntött, egy ideig nem mond
semmit, inkább kivár, és megnézi, merre tart ez a kapcsolat.
Remélhetőleg semerre. Ebben most kivételesen egyetértett a
saját édesanyjával, aki sokkal higgadtabb volt nála, és nem
aggódott annyit, mint Kate. Kate-nek semmi kétsége sem volt
afelől, hogy egy tartós kapcsolat Izzie és Zach között
mindenképpen kudarcra lenne ítélve. Szerencsére úgy tűnt, Izzie
egyelőre nem tervezett hosszú távra, és Kate számára
pillanatnyilag ez volt a legjobb hír.
 Hetedik fejezet

Két nappal karácsony után Kate Liammel ebédelt, és mesélt

neki Justinék babájáról meg Izzie új szerelméről. Kate mindig
beszámolt Liamnek a gyerekei viselt dolgairól, és nagyra
értékelte a barátja tanácsait. Liam bölcsen arra intette Kate-et,
hogy békéljen meg Justin elhatározásával, és azt javasolta, hogy
ne idegeskedjen túl sokat Izzie miatt se. Remélhetőleg csak egy
véletlen kisiklásról van szó, szalmalángról, amely gyorsan
ellobban.
Liam lányai hazalátogattak Európából. Penny, az idősebbik,
halálosan beleszeretett egy edinburgh-i fiúba, Elizabeth pedig
három különböző fiúval találkozgatott Madridban. A lányok
fiatalok voltak még, és Liam nem vette igazán komolyan a
kalandjaikat. Elmondta, hogy Maureent mennyire kiborítja az
állandó nyüzsgés. Penny és Elizabeth folyamatosan jöttek-
mentek, és bármikor betoppanhatott hozzájuk valamelyik
cimborájuk. Kate Liamet hallgatva ráeszmélt, milyen szépek is
voltak azok az idők, amikor a gyerekek fiatalabbak voltak, és
mind otthon laktak. Mindig szívesen látta a gyerekek barátait, és
a kis lakás néha színültig megtelt a haverokkal.
– Maureen talán nem is tudja, milyen szerencsés helyzetben
van – sóhajtott Kate nosztalgikusan. – Ha kirepülnek a fészekből,
nagyon egyedül érzi magát az ember.
– Ha a lányok elmennek, Maureen szomorú, amikor viszont
itthon vannak, megőrjíti az állandó jövés-menés. Ami engem illet,
én kifejezetten szeretem. Ha nincsenek itthon, túl nagy a csend,
és minden olyan elhagyatott – vallotta be Liam őszintén, és
Kate-re pillantott.
– Amint egyetemre mennek, mindennek vége.
Lediplomáznak és lelépnek. Kettőt pislogsz, és nincsenek sehol. –
Kate már megélte mindezt, és azóta is próbált hozzászokni a
helyzethez. Hálás volt, amiért a vállalkozása folyamatos
elfoglaltságot adott számára.
Az ünnepek alatt remekül ment az üzlet, és időszerűvé vált,
hogy Kate újra feltöltse a készleteit. Azt fontolgatta, hogy
januárban Európába utazik. Liam örömmel fogadta a hírt. Kate
üzletének sikere őt is büszkeséggel töltötte el, hiszen annak
idején az ő tanácsai és segítsége révén indult be a vállalkozás, és
Kate azóta is meglehetősen jól élt belőle.
Sokáig elüldögéltek az étteremben, aztán sétáltak egyet.
Összevetették a szilveszteri terveiket. Maureen és Liam úgy
tervezték, hogy otthon maradnak, de a lányok odacsődítették az
összes barátjukat vacsorázni és bulizni. Kate elmondta, hogy az
egyik híres ügyfele meghívta a partijára, de mindjárt hozzátette,
hogy ki nem állhatja a szilveszterezést, és azon gondolkodik, hogy
inkább otthon marad.
– Olyan erőltetett ez a nagy jókedv szilveszterkor. Inkább
otthon maradok, és régi filmeket nézek. – Kate-nek egy egész
archívumra való filmje volt otthon, és Liam gyakran mondogatta,
hogy szívesen megnézné őket Kate-tel, de soha nem került rá
sor. Legtöbbször ebédidőben találkoztak, este a legritkább
esetben futottak össze. Liam mindig új erőt és lelkesedést
merített ezekből a találkozásokból, és Kate jó tanácsokkal látta el
őt a lányaival kapcsolatban, hiszen nem volt olyan rég, amikor
Kate gyerekei is ennyi idősek voltak, és egyetemre jártak.
Kate boltja szilveszter napján hét óráig nyitva tartott.
Ilyenkor mindig nagy volt a forgalom. Sok nő, aki nem tudta, mit
vegyen fel aznap este, végső kétségbeesésében toppant be az
üzletbe, mivel minden más zárva volt már, és gyakran itt talált
rá a tökéletes ruhadarabra. Az év utolsó vásárlására este fél
hétkor került sor – a fehér szaténből és fekete selyemből készült
különleges Dior-ruha úgy festett újdonsült tulajdonosán, mintha
egyenesen rá szabták volna. Nem sokkal azelőtt egy aranyszínű,
Oscar de la Renta által tervezett koktélruha talált gazdára, amit
Kate kis híján maga vett meg, amikor annak idején rábukkant. A
vakítóan ragyogó ruha úgy simult a nő testére, mintha olvasztott
aranyból lenne. A fiatal nő megjelenése az ötvenes évek
filmsztárjait idézte, és egy hófehér rókaprém Revillon kabátot is
vásárolt a ruhához. Kate maga is el volt ragadtatva, ha ügyfelei
jól mutattak a nála vásárolt holmikban. Kicsit olyan volt ez, mint
a partnerközvetítés: a megfelelő embert a megfelelő ruhával
kellett összehoznia.
Amikor bezárta a boltot és bekapcsolta a riasztóberendezést,
úgy érezte, eredményes napot zárt. Miközben hazafelé ballagott,
elkezdett szállingózni a hó. Hirtelen megörült neki, hogy nemet
mondott az aznap esti vacsorameghívásra. Alig várta, hogy
bekuckózhasson otthon. Előre eltervezte, hogy melyik filmeket
nézi majd meg az este folyamán. A Hátsó ablakot mindenképpen
szerette volna újra megnézni, és a Fogjunk tolvajt című régi
Cary Grant-film is a jelöltek között volt. Úgy érezte, szilveszter
éjszakájára mindkét film tökéletes választás.
Julie néhány barátját látta vendégül vacsorára, többnyire a
keze alá dolgozó fiatal tervezőket. Justin azt mondta, hogy
Richarddal együtt otthon maradnak, esetleg átmennek
vacsorázni az egyik szomszédjukhoz. Kate azt is tudta, hogy Izzie
Zachkel szilveszterezik East Hamptonban. Willie útjait egyedül a
jóisten tudta kifürkészni, de Kate biztos volt benne, hogy bármit
is csinál a fia, azt legalább egy csinos leányzó társaságában teszi.
Louise alighanem Buenos Airesben tangózott, ilyenkor ő csapta a
legnagyobb bulit a családban. Lou nagyi soha nem
szilveszterezett New Yorkban, mindig talált magának valami
izgalmasabb helyszínt. Előző évben Brazíliában járt.
Nem sokkal azután, hogy Izzie és Zach útnak indult East
Hamptonba, elkezdett havazni. Miután megérkeztek Zach
nagyanyjának házához, egy órába sem telt, és máris vékony
hótakaró takarta be a környéket. Gyönyörű volt a táj, és a ház
még lakályosabbnak tetszett a hóesésben. Úgy döntöttek, otthon
maradnak, és vacsorát főznek. Zach talált egy üveg Cristalt a
borospincében, és gyorsan be is hűtötte. Izzie egy kis doboz
kaviárral lepte meg a barátját. Zachnek rendkívül kifinomult volt
az ízlése, és Izzie imádta kényeztetni. Rosszfiús megjelenése
ellenére a férfit még mindig vonzotta az a fényűző életmód,
amelyet gyerekkorában megszokott. Vacsora előtt
elfogyasztották a kaviárt, és pezsgőt ittak hozzá. Zach
marhasültet készített, Izzie pedig a nagymama abroszával és
porcelán étkészletével terített asztalt.
 A házvezetőnő szabadságon volt, a gondnok pedig külön
épületben lakott, így övék volt az egész ház. Éppen olyan
tökéletes szilveszteri éjszaka elé néztek, amilyenre mind a ketten
vágytak. Ahhoz képest, hogy Izzie a legutóbbi két szilvesztert
otthon töltötte egyedül a tévé előtt, és zokogva nézte a
visszaszámlálást a Time Square-en, elég jelentős volt a változás.
Elképesztő, néha mekkorát fordul a világ egy szempillantás alatt.
Az elmúlt négy hónap Zachkel olyan volt, akár egy álom.
Éjfélkor, szeretkezés után az ágyban heverésztek. Zach
mindkettőjüknek töltött egy-egy pohár vörösbort. A patinás
Cháteau Margaux-t is a borospincéből hozta fel vacsora előtt, a
Cristallal együtt.
– Szerinted jó ötlet, hogy teljesen kifosztjuk a nagymamád
borospincéjét? – kérdezte Izzie bűntudatosan. Zach csak
nevetett.
– Sosem fog neki feltűnni. Ha tudnád, mennyi minden van
még odalenn! – felelte könnyedén Zach. A ház, amelyet Zach
nagyanyja egész télre az unokája rendelkezésére bocsátott,
szinte új dimenziót nyitott az életükben. Izzie-nek soha nem volt
hétvégi háza, most viszont Zachkel minden hétvégét itt töltöttek.
Miután ittak egy kortyot a borból, Zach megcsókolta Izzie-t,
majd gyengéden kivette a kezéből a poharat, és az
éjjeliszekrényre tette. Izzie biztosra vette, hogy Zach megint
szerelmeskedni akar. A férfi fáradhatatlan és szakavatott szerető
volt. Zach azonban megcsókolta Izzie-t, és komoly tekintettel a
szemébe nézett.
– Szeretnék valamit kérdezni tőled – szólalt meg gyengéden
Zach. – Annyira boldoggá teszel, Izzie. Még soha nem
találkoztam hozzád fogható nővel, és még soha senki iránt nem
éreztem így.
– Én sem – felelte Izzie őszintén. Zach mellett mindig
fantasztikusan érezte magát, bármit is csináltak. Néha az volt az
érzése, hogy buborékban élnek, és azt kívánta, bár soha ne
pukkadna ki.
– Nagyon szeretlek – súgta Zach. – Hozzám jössz feleségül?
– Izzie egy pillanatra azt hitte, mindezt csak álmodja, ám amikor
Zachre nézett, azonnal tudta, hogy a kérdés valóban elhangzott.
– Komolyan gondolod? – kérdezte Izzie kábán. A kérdés
teljesen készületlenül érte.
– A legkomolyabban. Bárcsak egy gyűrűt is adhatnék neked.
Most nem adhatok, de a szívem és az életem hátralevő része
mindenestül a tiéd.
– Másra nincs is szükségem – rebegte Izzie megindultságtól
elfúló hangon. – Én is szeretlek.
– Házasodjunk össze minél hamarabb. Nem akarok várni. –
Már most is majdnem úgy éltek, mintha házasok lennének. Az
elmúlt négy hónapban csak akkor váltak el, ha Izzie dolgozni
ment, egyébként minden egyes pillanatot együtt töltöttek.
– Én sem akarok várni – felelte mosolyogva Izzie, és
visszahanyatlott a párnára, Zach pedig megtett minden tőle
telhetőt, amivel mindkettőjüket meggyőzhette arról, hogy
mindez nem álom, hanem kézzelfogható valóság.
Izzie Zach karjaiban aludt el, és közös életükről álmodott.
Másnap reggel Zach ölelésében ébredt. A férfi még mélyen aludt.
A házat téli mesevilág vette körül. Izzie a kedvese haját
simogatta, mire Zach kinyitotta az egyik szemét. Izzie még
életében nem látott ilyen gyönyörű férfit, és ők ketten mostantól
egymáshoz tartoztak. Olyan boldog volt, mint még sohasem.
– Csak nem csíptél be tegnap este? – kérdezte Izzie széles
mosollyal. Még mindig úgy érezte, hogy a fellegekben jár.
– Miért? Mondtam valami furát? – Zach egy pillanatig
értetlenkedve nézett Izzie-re, aztán mind a ketten nevetésben
törtek ki.
– Mondtál bizony. Azt hiszem, jegyben járunk, Mr. Holbrook.
– Zach önelégült ábrázattal fordult a hátára.
– Valóban úgy fest. Nem akarod felhívni anyádat, hogy
elújságold neki a nagy hírt? – kérdezte Zach. Láthatóan nem lett
volna ellenére a dolog.
– Inkább majd személyesen mondom el, ha visszamegyünk a
városba.
– Szerinted mit fog szólni? – Zach hangjába mintha
árnyalatnyi szorongás vegyült volna, de nem aggódott
túlságosan. Rokonszenvesnek találta Izzie családját, és bár
tényleg olyan földhözragadtak voltak, amilyennek Izzie leírta
őket, mindenkinek megvolt a maga kis hóbortja.
– Szerintem örülni fog – felelte Izzie. – Anyám pontosan
tudja, milyen levert voltam mostanáig. – Izzie-t hirtelen
boldogság fogta el, amiért az előző jegyessége meghiúsult. Ha
nem így történik, talán soha nem találkozik Zachkel, és nem
szeretnek egymásba. Vagy ha mégis keresztezték volna egymás
útját, Zach akkor is megmaradt volna egyszerű ügyfélnek. Izzie
csak most ismerte fel, hogy milyen tökéletesen összeillenek ők
ketten. Nem gondolta volna, hogy így egymásra találnak, hiszen
annyira különbözött a családi hátterük. Zach a legnagyobb
luxusban nevelkedett, Izzie pedig kemény munkával jutott be a
főiskolára, majd az egyetemre, miközben az anyjának is segített.
Ezzel együtt Izzie-nek sokkal boldogabb gyermekkor jutott
osztályrészül, és szerette volna mindenért kárpótolni Zachet. Azt
szerette volna, ha Zach egész hátralévő élete földöntúli
boldogságban és szeretetben telne.
Zach felhívta a nagyanyját, és elújságolta neki a dolgot. Mint
mondta, az idős hölgy kitörő örömmel fogadta a hírt. Ezután Zach
az apját hívta, és sikerült is elérnie Aspenben. Csak néhány
percet beszéltek, és Zach csalódott arccal tette le a telefont. Zach
apja kurtán gratulált a fiának, de azt mondta, nagyon elfoglalt, és
éppen siet valahová. Azt ígérte, később majd visszahívja. Zach
már megszokta, hogy apja mindig rövidre zárja a társalgást,
anyját pedig fel sem tudta hívni, hiszen az sem tudta, merre jár.
Zach és Izzie idilli hétvégét töltöttek együtt. Amikor sétálni
mentek, hógolyókkal hajigálták egymást, és ökörködtek, akár két
gyerek. Zach egyébként is úgy viselkedett, mint egy nagyra nőtt
kamasz. Amikor vacsorát főztek, Izzie egy pillanatra
elkomolyodott, és megkérdezte Zachet, mihez fog kezdeni.
– Pontosan mire gondolsz? – értetlenkedett Zach.
– Zach, muszáj találnod valami munkát. Nem tesz jót neked a
tétlenség. – Izzie világossá akarta tenni, hogy közös életükhöz
Zachnek mint a társának ugyancsak hozzá kell tennie a magáét.
Izzie újra és újra feltöltötte a pénzes fiókot, és mindig ő fizetett,
méghozzá nem is keveset. Kedvese két kézzel szórta a pénzt.
– Nem tudom, mihez kezdhetnék. A lovaspólón és a bridzsen
kívül még teniszezem és síelek. Egy ideig autóversenyeztem is,
de autóm nincs. Túl sok hasznos tudásra nem tettem szert, az
biztos. Lehetnék talán teniszoktató, de annak ugye te sem
örülnél? – Zach helytelenítően pillantott Izzie-re. – Az
iskolapadban pedig már egy kicsit hülyén érezném magam. Attól
tartok, ebből már kiöregedtem.
– Pedig jó lenne, ha találnál magadnak valami elfoglaltságot.
– Még soha nem beszéltek erről ilyen nyíltan. Most, hogy
házasodni készültek, immár tétje volt a dolognak. Amíg csak
jártak, Izzie kissé furán érezte magát, valahányszor szóba hozta
a témát.
– Tényleg ennyire fontos ez neked? – kérdezte Zach. Izzie
bólintott.
– Szerintem neked is fontos. Neked is kínos lesz, ha
állandóan olyan emberekkel leszel körülvéve, akik dolgoznak,
amíg te csak a lábad lógatod.
– Engem nem zavar. Mondtam már neked, hogy a
családomban soha senki nem dolgozott.
– Az én családomban viszont mindenki – jelentette ki Izzie
kereken. – A vagyonkezelőid is örülnének, ha csinálnál valamit.
– Nehogy már ezzel gyere! – nevetett Zach. – Hogyan
őrizhetném a család fekete báránya megtisztelő státuszát, ha
munkába állnék? Szerintem inkább aggódni kezdenének.
– Talán nagyobb hozzáférést engednének a pénzedhez. Ez
azért nem lenne rossz, ismerd el.
– Ezt elismerem – mondta Zach, mintha még soha nem
jutott volna eszébe ez a gondolat. – Erre már jó ideje nem is
gondoltam. – És Izzie sem pumpálhatta a pénzt a konyhai fiókba
a végtelenségig, jóllehet nem akart ezzel nyíltan előhozakodni. –
Majd meggondolom – mondta Zach némileg bizonytalanul. A
vacsora időközben elkészült, és Zach témát váltott. Közös
jövőjüket tervezgették. – Valami nagyszabású esküvőt
szeretnél? – kérdezte Zach. Izzie a fejét rázta.
– Ne legyen ott más, csak a szűk család és néhány barát.
Soha nem vágytam nagy esküvőre. Csak egy férjre, akit
szeretek, és aki viszontszeret.
– Akkor ezzel meg is volnánk. – Zach sugárzó tekintettel
pillantott Izzie-re.
– És te hogy szeretnéd? – kérdezte Izzie tapintatosan.
– A családom nélkül. A nagymamám még mindig nagyon
gyenge így a gutaütés után. Az anyám el se jönne, ő már nagyon
régen letett rólam. A húgom nincs szalonképes állapotban. Az
apám esetleg eljönne, de még ebben sem vagyok biztos. Az
utóbbi időben rengeteget költözködtem, és nem tudom,
rokonszenvesnek találnád-e a barátaimat. – Izzie még
egyikükkel sem találkozott, Zach csakis Izzie-vel akart lenni,
senki mással. A férfi-mentes volt mindenféle vagyoni, érzelmi és
egyéb kötöttségektől. Minden tulajdona belefért két bőröndbe;
az egyiket East Hamptonban, a másikat Izzie New York-i
lakásán tartotta. Közös életük kialakítása aligha ütközött volna
technikai akadályba. – Szeretnélek elvinni Palm Beachbe, hogy
mielőbb megismerd a nagymamámat. Odalesz érted, meglátod.
Úgy érzem, egyszer az életben végre helyesen döntöttem.
– Nagyon szeretnék találkozni vele – mondta Izzie őszintén.
Nyugodt estét töltöttek el együtt; az esküvő időpontja volt a
téma. Izzie a május elseje mellett érvelt. Zach korábbi
időpontban gondolkodott, így némi csalódottsággal fogadta az
ötletet, de a négy hónap elég volt rá, hogy Izzie az anyja
segítségével megszervezze a szerény esküvőt. Összeállítottak
egy listát a meghívottakról, és végül harminc embert írtak össze,
amivel mind a ketten kiegyeztek. Egyikük sem szeretett volna
nagyobb tömeget.
Amikor visszatértek a városba, Izzie kirakta Zachet a
lakásánál, ő maga pedig elautózott az anyjához. Kate a boltban
volt, éppen az egyik raktárhelyiségben próbált úrrá lenni az
ünnepek utáni káoszon. Kate még most sem akarta elhinni, hogy
ennyi mindent sikerült eladnia.
Jessica elmagyarázta Izzie-nek, hol találja Kate-et. Izzie
felment a lépcsőn az emeletre. Anyját meglepte a lánya váratlan
felbukkanása.
 – Hát téged mi szél hozott? – köszöntötte legidősebb lányát
széles mosollyal.
– Most jöttünk haza East Hamptonból. Mondanom kell
valamit, anyu. – Izzie rendkívül ünnepélyes ábrázattal beszélt.
Kate előjött a rekeszek közül, és bevezette a lányát az irodájába,
ahol nyugodtabb körülmények között beszélgethettek.
– Valami baj van?
– A legkevésbé sem – felelte Izzie mosolyogva. – Épp
ellenkezőleg. Zach és én összeházasodunk. Szilveszter éjszakáján
kérte meg a kezemet. – Izzie alig fért a bőrébe a boldogságtól,
Kate-nek viszont a szívverése is elállt egy pillanatra.
– Nem korai még ez egy kicsit? Mióta is vagytok együtt? –
Kate tudta, hogy nem elég hosszú ideje. Valamikor kora ősszel
találkozhattak, de Izzie csak novemberben beszélt róla először.
És most össze akarnak házasodni.
– Négy hónapja. Jól tudom, ez nem túl sok idő, de mind a
ketten elég érettek vagyunk már ahhoz, hogy tudjuk, mit
akarunk. És én még soha életemben nem szerettem így senkit.
Májusra tervezzük az esküvőt, az így már összesen nyolc hónap.
– Izzie próbálta úgy tálalni a dolgot, hogy az anyja számára is
elfogadható legyen. Kate-et annyira letaglózta a bejelentés, hogy
egy jó ideig meg sem tudott szólalni. Izzie-nek igaza volt: mind a
ketten elég idősek voltak hozzá, hogy döntéseket hozzanak, de
Kate merőben elhibázottnak tartotta ezt a döntést. Zach és Izzie
nem illettek össze. Zach elkényeztetett, de tanulatlan úrifiú volt,
aki még csak nem is dolgozott. Kate meg volt róla győződve, hogy
egyáltalán nem ilyen férfi való Izzie-nek. Ez a házasság nagy
valószínűséggel eleve kudarcra van ítélve.
– És anyagilag hogyan fog támogatni? – tette fel a kérdést
Kate csendesen. – Nincs is állása.
– Meg fogja oldani valahogy. Megígérte.
– Nem kellene legalább addig várni, amíg lesz munkája? –
firtatta Kate, és érezte, amint úrrá lesz rajta a kétségbeesés.
Egyáltalán nem ilyen társat képzelt el a gyerekei, pláne a
legidősebb lánya mellé. Izzie-nek olyan férfira lett volna
szüksége, aki vele egyenrangú. Egy ilyen férfi már elárulta Izzie-
t, és összetörte a szívét. Amint Lou nagyi megmondta, Izzie csak
vigaszt keres Zachnél, de Kate szerint a kapcsolat komoly
veszélyeket hordozott magában. És Izzie soha nem tudná
kárpótolni Zachet a sivár gyermekkoráért. A történelem kerekét
nem lehet visszaforgatni.
– Nem akarunk várni. Biztosak vagyunk benne, hogy
szeretjük egymást, és ez az, ami számít, anyu. A többit majd
mehet közben kitaláljuk.
– Nehéz kezdet. – Kate még mindig levegő után kapkodott. –
Ennél komolyabb tervekkel kellene nekivágni a dolognak.
Először is Zachnek munkát kell találnia, különben hamar
eljátssza a megbecsülésedet.
– Az én iránta érzett megbecsülésem a személyének szól,
nem a munkájának. – Izzie szinte már el is felejtette, hogy
eredetileg Zach kábítószerügyei kapcsán találkoztak.
Szerencsére Kate erről mit sem tudott.
– Miért nem vársz egy kicsit, amíg kiderül, mihez kezd? Mire
föl ez a nagy rohanás?
– A mi korunkban mégis mire várjunk? Egyébként is együtt
élünk. Ez majdnem olyan, mintha házasok lennénk.
– Egyáltalán nem. Csak jártok. A házasság ennél sokkal
többről szól. És csakis akkor szabad belevágni, ha mind a
kettőtöknek szilárd talaj van a lába alatt. A te karriered már
sínen van, de neki még állást kell találnia.
– Találni is fog – vágott vissza Izzie ingerülten. – Téged csak
ez érdekel? – Izzie úgy tett, mintha az egésznek nem lenne
akkora jelentősége, jóllehet őt is aggasztotta, hogy Zach nem
dolgozik.
– Engem a te boldogságod érdekel, Izzie, ezt nagyon jól
tudod. Azt szeretném, ha egy megbízható emberhez mennél
hozzá, akire bizton számíthatsz. Nem szeretném, ha egyedül
viselnél minden felelősséget.
– Ettől ne félj. Zach erős, és igenis szeretné kivenni a maga
részét a dologból, anyu. Csak még maga sem tudja, hogyan fogjon
hozzá.
– Akkor jobb, ha minél előbb elkezd tűnődni rajta. De minek
ez a sietség? Miért kell már májusban összeházasodnotok?
– Szeretnénk minél hamarabb elkezdeni a közös életünket.
Legszívesebben azonnal összeházasodtunk volna, de arra
gondoltam, örülnél, ha lenne időd megtervezni az esküvőt. Nem
szeretnénk nagy eseményt – tette hozzá Izzie biztatón. Nem
várta el Kate-től, hogy négy hónap alatt csodát tegyen. – De
bármit is mondasz, mi már döntöttünk – jelentette ki elszántan.
– Szóval, áldásod adod ránk? – Izzie szinte szuggerálta anyját a
tekintetével. Kate kis híján nemet mondott. Legszívesebben
valami egészen mást adott volna a lányának, nem pedig áldást.
De Izzie kellően világossá tette a helyzetet: Kate mondhat
bármit, ő mindenképpen hozzámegy Zachhez. Kate viszont meg
volt róla győződve, hogy ez a házasság kudarcra van ítélve.
Minden porcikája hevesen tiltakozott, és azt kiáltotta: Ne! Ne
tedd ezt!
Izzie kész helyzet elé állította Kate-et. Ő már meghozta a
döntést, és nem volt kíváncsi az anyja mondanivalójára. Kate
azon töprengett, az ő anyja vajon mit tenne ebben a helyzetben.
Mielőtt Louise elutazott volna, mind a ketten arra a
megállapításra jutottak, hogy Zach aligha lesz Izzie élete társa,
inkább csak egy izgalmas kaland. És most össze akarnak
házasodni.
Kate hosszas hallgatásba burkolózott, mielőtt válaszolt volna.
– Áldásomat adom rátok, de tényleg azt gondolom, még
várnotok kellene. Ne menjetek fejjel a falnak. Mégis hova sietsz?
Zach nem fog elfutni.
– Nyilván nem. De mire várjak? Harminckét évesen elég idős
vagyok ahhoz, hogy tudjam, mit akarok, és kihez akarok
hozzámenni. – Izzie szemlátomást nem hallgatott a józanság
szavára. Kate nem tilthatta meg neki, hogy hozzámenjen
Zachhez, ezzel csak azt kockáztatta volna, hogy a lányával való
viszonya akár tartósan elmérgesedik. Azt azonban nem tudta,
mit is mondhatna Izzie-nek.
– Talán beszéljétek át a dolgot a barátoddal még egyszer.
Miért is ne járnátok egy évig jegyben? – Kate arra számított,
hogy ennyi idő alatt Izzie ráun Zachre, vagy jobb belátásra tér.
Azt gyanította, hogy a testi örömök homályosították el a lánya
ítélőképességét.
– Nincs mit átbeszélnünk, és nem várunk egy évet –
szögezte le Izzie. – Májusban összeházasodunk. Nem kell
megszervezned az esküvőt – tette hozzá könnybe lábadt
szemmel. Dühös volt az anyjára, amiért nem úgy fogadta a hírt,
ahogyan szerette volna.
– Természetesen szívesen megszervezném az esküvőt. Csak
szerettem volna, ha a lehető legjobb esélyekkel indulnál neki a
dolognak.
– Így is lesz. Zach csodálatos ember. Csak kicsit zűrös a
családja, és néha balul ütöttek ki a dolgai. Nagy szüksége van
arra a biztonságra, amit a házasság adhat, ahogyan nekem is.
Mind a kettőnknek így lesz a legjobb. – Kate ellenben pontosan
tudta, hogy Izzie melléfogott Zachkel. A lánya soha nem lehet
mellette biztonságban, hiszen Zach még magára sem tudott
vigyázni.
Szótlanul hagyták el az irodát. A kocka el volt vetve: Izzie
rövidesen férjhez megy. Kate-nek nem volt beleszólása, a lánya
nem hallgatott rá.
– Az esküvőről majd később beszélünk – mondta Izzie. –
Most csak szerettem volna tudatni, mik a terveink. – Kate
fájdalmas arckifejezéssel bólintott, búcsúzóul megcsókolta a
lányát, aztán visszatért az irodájába, és sírva fakadt. A minap
Justin jelentette be, hogy béranyát fogadtak fel és gyereket
várnak, most pedig Izzie állt elő azzal, hogy a józan észre fittyet
hányva férjhez megy Zachhez. Ez már valóban több volt a
soknál.
– Na, hogy ment? – kérdezte Zach, amikor Izzie hazaért. A
férfi azonnal látta, hogy Izzie ideges és feldúlt.
– Szerintem minden rendben. Jellemző az anyámra: csak a
veszélyeket veszi észre mindenben, a jót sohasem. Mindenhol
fantomokat lát.
– Én lennék a fantom?
– Nem, én vagyok. De tudhattam volna előre, hogy ez lesz.
Szerinte elsietjük a dolgot ezzel a májusi esküvővel.
 – Jobban szeretné, ha júniusban lenne? – Zach kész lett
volna várni még egy hónapot, ha azzal ki lehetett volna békíteni
Izzie anyját. Izzie azonban tudta, hogy hiába, egy hónap
haladékkal nem szúrhatják ki Kate szemét.
– Anyám szerint legalább egy évet kellene várnunk.
Természetesen szó sem lehet róla, egyszerűen nincs joga ezt
kérni tőlünk. Min változtatna az az egy év? Hiszen gyakorlatilag
már most is úgy élünk, mint a házasok. – Zach egyetértett Izzie-
vel. – Nem szeretnék többet várni, mint amennyit tényleg
muszáj. – Az egy évet Zach is túlságosan soknak találta. Izzie-
hez hasonlóan ő is úgy vélte, hogy semmi értelme a
halogatásnak. – Áldását adta ránk, úgyhogy a dolog el van
intézve. Tudtára adtam, hogy az időpont nem vita tárgya, és azt
hiszem, vette az adást.
Zach elégedetten hallgatta Izzie beszámolóját, és örömmel
töltötte el, hogy a nő ilyen határozottan kiállt mellette. Miután
Izzie kicsomagolt, gyorsan ágyba bújtak, és Zach szorosan
magához ölelte. A férfinak tetszett az elszántság, amellyel Izzie
az igazáért harcolt, és boldoggá tette a tudat, hogy a nő ennyire
ragaszkodik hozzá. Zach úgy érezte magát Izzie mellett, mint egy
kisfiú, aki elbitangolt hazulról, de most végre újra otthonra talált.
 Nyolcadik fejezet

Kate másnap felhívta Liamet, aki sietve bejött hozzá a boltba.

Az asszony hallhatóan fel volt dúlva, és Liam tudni akarta, mi
történt. Kate mindent elmondott neki Izzie-ről, és Liam
megütközve hallgatta.
– Nem tudod valahogy megakadályozni a dolgot?
Mondhatnád neki azt, hogy csak egy év múlva vagy hajlandó
megszervezni az esküvőt. – Liam számára egyszerűnek tűnt a
dolog, de az ő lányai még nem tartottak itt, és azzal sem volt
tisztában, hogy Izzie milyen, ha igazán megmakacsolja magát.
– Izzie-t az sem érdekelné. Így is, úgy is férjhez menne, és tíz
évig nem állna szóba velem. Nem akarom, hogy megszakadjon a
kapcsolatunk. És nagy szüksége lesz rám, amikor a házassága
szétesik – felelte Kate borúlátón.
– Ennyire vészes a fickó? – kérdezte Liam. Kate bólintott.
– Zach nem gazember, és biztos vagyok benne, hogy szereti
Izzie-t. De egy elkényeztetett, felelőtlen fráter. Soha életében
nem dolgozott, és Izzie azt is beismerte, hogy egy vasa sincs.
Izzie-nek kell támogatnia, amíg Zach munkát nem talál, már ha
talál egyáltalán.
– És eddig miből élt? – Liam éppúgy aggódott Izzie-ért, mint
az anyja, és nem fért a fejébe, hogy Kate miért nem tiltja meg a
lányának, hogy férjhez menjen. Liam biztos volt benne, hogy
Izzie abban az esetben várna az esküvővel.
– Van valami vagyonkezelői alapja, ha jól tudom, és a
vagyonkezelők néha vetnek neki valami alamizsnát, amikor
éppen úgy látják jónak.
– Alighanem megbízhatatlannak tartják, ha még ennyi idősen
sem engedik hozzáférni a pénzéhez. Egy harmincöt éves
emberben jó esetben már meg kellene bízniuk.
– A jelek szerint nem bíznak benne – sóhajtotta leverten
Kate. – És biztosan jó okuk van rá. Egyszerűen nem tudom
elképzelni, hogy Izzie hozzámenjen egy ilyen emberhez. Tetőtől
talpig ki van tetoválva. A haja hosszabb, mint az enyém. Minden
porcikájában lázadó alkat. Ez nem Izzie stílusa. És egyelőre nem
tűnik fel neki, mennyire nem romantikus, ha a nyakába vesz egy
ilyen óriáscsecsemőt, aki arra is képtelen, hogy saját magát
ellássa. Zachnek semmije nincs, amivel jobbá tehetné Izzie életét.
Tanulatlan, állása sincs. Egyszerűen nem való egy olyan nő mellé,
amilyen Izzie.
– Akkor mit eszik rajta Izzie ennyire? – értetlenkedett Liam.
Izzie-t éles eszű lánynak ismerte meg; ez a hebehurgya
viselkedés egyáltalán nem rá vallott.
– Amennyire meg tudom ítélni, a szex lehet a nyitja. Az
újdonság varázsa. Zach nagyon sármos, és megőrül Izzie-ért.
Izzie-t nagyon megviselte a szakítás Andrew-val, és két évig
magányosan élt. Aztán egyszer csak felbukkan Mr.
Szívdöglesztő, és teljesen leveszi a lábáról. De csak idő kérdése,
és megtörik a varázs. Izzie persze ezt még nem látja. Elvégre a
szerelem vak. De én nem bírom nézni, ahogyan a vesztébe rohan.
Egyszerűen nem látom, mi más lehetne a vége. Izzie a fejébe
vette, hogy kárpótolja Zachet a sivár gyerekkoráért. Zach, a
gazdag családból származó szegény kisfiú, akivel nem törődtek a
szülei. Minden feltétel adott egy rémes mozifilmhez – jajdult fel
Kate fájdalmasan. És egy rémes házassághoz.
– Szerinted tényleg nincs rá semmi esély, hogy működjön a
házasságuk? – kérdezte Liam, aki igyekezett pártatlan maradni.
Kate-et nyilvánvalóan mélyen érintette a dolog, így talán nem
tudta kellő tárgyilagossággal megítélni a helyzetet.
– Semmi esélye.
– Ha most nem tudod eltántorítani Izzie-t, akkor legfeljebb
elválnak – mondta Liam gyakorlatias belenyugvással.
– Persze, három gyerek és tíz év rossz házasság után. Nem
tudom tétlenül nézni, ahogy a lányom tönkreteszi az életét. Az
elvesztegetett éveket soha nem kapja vissza. Egy nap arra
ébredsz, hogy elmúltál negyvenöt vagy ötven, és nem érted, hol
rontottad el.
– Nem tudsz változtatni a dolgon – mondta barátnőjére
pillantva Liam. – Annyit tehetsz, hogy elmondod neki, mit
gondolsz, és hogy mitől félted. De az efféle intelmek legtöbbször
süket fülekre találnak. Ha nem így lenne, nem lenne ennyi válás.
Ki az, aki hallgat a szüleire? Én sem hallgattam rájuk. Te talán
igen?
– Nem hát – ismerte el Kate. – A szüleim teljesen kiakadtak,
amikor otthagytam az egyetemet, és hozzámentem Tomhoz. Azt
akarták, hogy várjak még ezzel, de én rájuk sem hederítettem. –
Liam nagyon is jól emlékezetett minderre, hiszen annak idején ő
maga is helytelenítette Kate döntését, ám ő Liamre sem
hallgatott. – De mi legalább boldogok voltunk együtt, és Tom
nem volt egy csődtömeg, remek ember volt. A szüleim
óvatosságra intettek, én viszont kockáztattam. Azt meg senki
nem látta előre, hogy Tom meghal, és én huszonkilenc évesen
egyedül maradok négy gyerekkel. Ez nem jellemhiba volt Tom
részéről, hanem balszerencse.
– Ez igaz – helyeselt Liam. – De nem úgy tűnik, hogy Izzie-t
jobb belátásra tudod téríteni, Kate. A legjobb lesz, ha
összeszorított foggal kivárod, mi sül ki belőle. – Liam nem látott
más megoldást.
– Ez olyan, mintha végignézném, ahogy Izzie leveti magát
egy szakadék széléről.
– Van az úgy, hogy valaki a fejébe vesz valami őrültséget és
végig is csinálja, te meg nem tehetsz ellene semmit.
– Mostanában az agyamra mennek a gyerekeim – sóhajtotta
Kate panaszos tekintettel. – Képtelenek mérlegelni a tetteik
következményeit, és a tűzzel játszanak. Nem látják be, hogy
széllel szemben nem lehet.
– Izzie-nek a saját bőrén kell megtapasztalnia – mondta
Laim együtt érzőn, és átkarolta Kate vállát. A nő kikísérte a
boltból, és Liam búcsúzóul magához ölelte őt a járdán. – Ne
rágódj ezen, ha egyszer úgysem tudsz mit tenni ellene. – Kate
bólintott, de nem tudott másra gondolni. Jólesett, hogy
kiönthette a szívét Liamnek, de a helyzeten mit sem változtatott:
Izzie hatalmas baklövést készült elkövetni, és Kate tudta, hogy a
lánya egyenesen a vesztébe rohan. Minden idegszálában ezt
érezte.
Miután Liam elment, Kate visszavonult az irodájába. A férfi
szavai jártak az eszében, s közben üres tekintettel meredt a
semmibe. Kisvártatva Jessica kukkantott be az ajtón, és közölte,
hogy egy francia akcentussal beszélő férfi keresi Kate-et
telefonon. Kate-nek sejtelme sem volt róla, ki lehet az, és
kíváncsian vette fel a kagylót.
A francia férfit Bernard Michelnek hívták. Mint mondta, két
napot tölt New Yorkban, és szeretné Kate-et személyesen
felkeresni egy ajánlattal. Kate furcsállotta a dolgot, és rögtön arra
gondolt, hogy a franciának a boltra fáj a foga, vagy meg akarja
vásárolni a készleteit. Nem akaródzott találkozni vele; még
mindig ki volt borulva Izzie miatt. De a férfi rendkívül
kellemesnek és értelmesnek tűnt a telefonban, és úgy látszott,
komolyan gondolja az ajánlatát, bármiről legyen is szó. Kate arra
gondolt, hogy végre valami, ami elterelheti a figyelmét a lányával
kapcsolatos aggodalmakról. Ha rosszul alakultak a dolgok, Kate
mindig a munkában talált menedéket, ez eddig mindig bevált.
Másnap négy órára beszélték meg a találkozót.
Bernard Michel másnap meg is jelent a boltban. Fekete
öltönyt, fehér inget és gondosan kiválasztott nyakkendőt viselt.
Kate figyelmét a John Lobb manufaktúrában készült Hermés-
cipő sem kerülhette el. Vastag kasmírkabátjában, kezében fekete
krokodilbőr táskával, a férfi sikeres és profi üzletember
benyomását keltette. Magas volt, vonzó, kifogástalanul
öltözködött, és erősen őszült. Körülbelül hatvanéves lehetett.
Elmondta, hogy egy New York-i kollégájától hallott Kate
üzletéről. Feltett néhány kérdést a bolttal kapcsolatban. Az
érdekelte, Kate hogyan indította el az üzletet, és milyen ruhákat
árult.
Körülnézett a boltban, aztán Kate bevezette az irodájába, és
mind a ketten leültek. Az iroda nagyon kicsi volt, Kate ugyanis
nem szerette volna csökkenteni az üzlethelyiség méretét.
Minden egyes négyzetcentiméterre szüksége volt. Kate
elmondta a vendégének, hogy raktározás céljából további három
lakást is bérel a házban, és mind a három színükig van áruval.
Kate oldalát ekkor már igencsak furdalta a kíváncsiság.
– Mit tehetek önért, Mr. Michel? – érdeklődött udvariasan.
Még mindig nem sejtette, mit akar tőle a vendég. Bernard Michel
ugyan adott neki egy névjegykártyát, de a rajta szereplő cégnév
semmit sem mondott Kate-nek.
– Az interneten keresztül is árusít? – kérdezte a férfi.
– Ritkán. Vannak ügyfeleim, akik e-mailben írják meg, mit
szeretnének, de ha New Yorkban vannak, inkább bejönnek a
boltba, hogy testközelből vegyék szemügyre a ruhát, mielőtt
megvásárolnák.
– Az árukészlet fenn van a neten? – Kate megrázta a fejét.
– Vannak ruhák, amelyek olyan gyorsan gazdára találnak,
hogy nem éri meg feltenni.
– És a többi?
– Nincs rá időm. – Kate nem volt egy komputermágus, és az
online értékesítést soha nem forszírozta. Induláskor nyilván még
szóba sem jöhetett, és az üzlet anélkül is jól ment, Kate nem
panaszkodhatott. A boltnak volt ugyan weboldala, de vásárolni
csak helyben lehetett.
Bernard Michel végre elmondta, miért jött. Felajánlotta,
hogy létrehozza a bolt internetes felületét, egy webáruházat.
– Ez a munkám – magyarázta halk hangon. – Az önéhez
hasonló vállalkozásoknak segítek beindítani az online
kereskedést. Így akár néhány hónap alatt megsokszorozhatja a
bevételeit. – Kate azonban tudta, hogy mindez jelentős
kiadásokkal járna: minden egyes árucikket le kell fényképezni,
létre kell hozni egy weboldalt, és fizetni kell valakit, aki
működteti a rendszert. Bernard Michel részletesen
elmagyarázta, hogyan zajlik egy ilyen fejlesztés. Izgalmas
dolgokat mondott, bár Kate időnként alig tudta követni. Jó ideig
tárgyaltak, és Kate arra jutott, hogy szeretné megvitatni a dolgot
a fiával, elvégre ez Willie szakterülete volt, és Kate ki akarta
kérni a véleményét.
– Úgyis egy nappal tovább maradok, mint ahogy eredetileg
terveztem. Beszéljen a fiával, és találkozzunk holnap. – Kate
megtudakolta Bernard Micheltől, miért éppen az ő boltját
szemelte ki. – Egy párizsi hölgyismerősömtől hallottam a boltról
először, valósággal áradozott róla. Aztán pedig egy itteni
kollégám hívta fel rá a figyelmemet. Úgy voltam vele, hogy most
már látni szeretném a saját szememmel is. Meggyőződésem,
hogy ez az együttműködés mindkettőnk számára rendkívül
gyümölcsöző lehet. Hamar látni fogja az eredményt. – Kate
egészen fellelkesült, és amikor Bernard Michel távozott, rögvest
felhívta Willie-t.
Willie figyelmesen hallgatta Kate mondókáját.
– Őszintén szólva ragyogó ötletnek tartom, anyu. És igaza
van ennek az embernek, akár egyik napról a másikra
megduplázhatod a forgalmadat. Amint felturbóztad a honlapot,
befotóztad az árut és készen áll az online fizetési rendszer, már
indulhat is a dolog. Szerintem őrült jó ötlet. Ki ez az arc? – Kate
elárulta neki, Willie pedig nyomban rákeresett Bernard Michelre
az interneten, és meg is osztotta anyjával, amit talált. – Úgy néz
ki, a cége nem kispályás, és van jó néhány amerikai érdekeltsége
is.
– Holnap találkozom vele. Nem akarsz eljönni?
– Sajnos nem tudok, anyu. Jó lenne, de dolgoznom kell. Szedj
ki belőle mindent, és holnap este beszélünk telefonon. Nem kell
elsietned a döntést.
Kate másnap találkozott Bernard Michellel, és nem rejtette
véka alá, hogy a fia is el volt ragadtatva az ötlettől.
– Még szép – felelte a férfi megnyerő mosollyal, de Kate-et
már nem kellett győzködni: a terv egyértelműen felkeltette az
érdeklődését. Rendkívül kecsegtető ajánlat volt. – Amint
hazaértem Párizsba, küldök egy írásbeli ajánlatot. Nyugodtan
megmutathatja a tanácsadóinak és a fiának. – Kate kikísérte
Bernard Michelt, de mielőtt a férfi kilépett volna az utcára, Kate-
hez fordult.
– Esetleg folytathatnánk a beszélgetést ma este egy vacsora
mellett.
– Sajnos nem vagyok internetszakértő – ismerte be Kate
zavart mosollyal.
– Biztos vagyok benne, hogy a lényeget megérti. Az ötlet
pofonegyszerű. És amint készen áll az online rendszer, az
eladások száma meredeken emelkedni fog. Nincs is ennél jobb
üzlet manapság. – Kate-nek nem volt ellenére az úriember
társasága, és szívesen hallott volna még többet a dologról. Abban
maradtak, hogy este a Le Granuille-ben, New York egyik legjobb
éttermében vacsoráznak. Bernard Michel elmondta, hogy úgyis a
közeli Hotel Pierre-ben szállt meg.
Kate pontosan érkezett. Elegáns fekete Chanel-kosztümöt és
magas sarkú cipőt viselt, meg egy fekete cobolyprém kabátot,
amelyre a saját üzletén keresztül tett szert, és úgy nézett ki,
mintha vadonatúj lett volna.
A főpincér az egyik legjobb asztalhoz kísérte őket. Bernard-t
ismerősként üdvözölte, és franciául beszélt hozzá. Először az
étlap kötötte le a figyelmüket, miután azonban rendeltek,
Bernard részletesen feltárta az elképzeléseit Kate előtt. Minél
többet tudott meg a dologról, Kate annál jobban lelkesedett, és
Bernard közérthetően beszélt. Az online értékesítés indulása
után Bernard cége figyelemmel kíséri az eladásokat, gondoskodik
a műszaki feltételekről, cserébe pedig jutalékot kap. A jutalék
mértéke ésszerűen hangzott, és egyáltalán nem tűnt soknak.
Kate is felismerte, hogy a webáruház megsokszorozhatja a
forgalmat, és az üzlet igazi aránybányává válhat.
Bernard ezután a gyerekeire terelte a szót. Elmondta, hogy a
fia ügyvéd, a lánya orvostanhallgató. Kate is mesélt a
gyerekeiről, de az Izzie-vel és Justinnal kapcsolatos aggodalmait
nem említette. A férfi szavaiból kitűnt, hogy nagyon közel áll a
gyerekeihez, és büszke rájuk. A beszélgetés során az is kiderült,
hogy Kate korán megözvegyült, és egyedül nevelte fel a
gyerekeit.
– És többet nem is ment férjhez? – kérdezte Bernard
meglepetten.
– Nagyon lefoglaltak a gyerekeim, na meg a bolt – felelte
mosolyogva Kate. Elmesélte Bernard-nak, hogyan indította
útjára a Még mindig elragadó-t. Bernard-t láthatóan lenyűgözte,
ahogyan Kate a semmiből létrehozta, majd sikerre vitte az
üzletet. Elárulta, hogy őt éppen az ilyen vállalkozások hozzák
lázba, és az online vásárlás lehetősége olyan távlatokat nyithat
meg, amelyek máskülönben elérhetetlenek maradnának.
Bernard szavai egyre jobban felkorbácsolták Kate lelkesedését.
Bernard terve hatalmas növekedési potenciált rejtett magában,
melynek segítségével a vállalkozás teljesen új szintre léphetett.
A vacsora kellemesen telt az elegáns környezetben; a
fenséges ételeket kiváló borral öblítették le. Bernard taxit hívott
Kate-nek, és búcsúzóul megígérte, hogy hamarosan jelentkezik
az írásbeli ajánlattal. Kate már alig várta, hogy kézhez kapja.
Amikor a taxi elhajtott, Bernard integetett, majd visszaballagott
a szállodába. Hideg éjszaka volt, de ő szeretett New York utcáin
sétálni.
Másnap Kate felhívta Liamet, és mindenről beszámolt neki.
Liam is érdekesnek találta az elképzelést.
– Hogy akadtál rá erre a fickóra? – kérdezte Liam.
– Ő talált meg engem. – Liam is utánanézett Bernard-nak az
interneten, és őt is meggyőzték a látottak. Bernard egy jelentős
céget vezetett Franciaországban, és voltak már hasonló
vállalkozásai Angliában, más európai országokban és az Egyesült
Államokban is, amelyek egytől egyig sikerrel működtek.
Két héttel később megérkezett Bernard ajánlata, és Kate
rögtön átküldte e-mailben Liamnek és Willie-nek, magának
pedig kinyomtatott egy példányt, és egész este azt
tanulmányozta. A terv lélegzetelállítóan izgalmas volt, és a
kivitelezés sem tűnt túlzottan bonyolultnak, mégis páratlanul
magas haszonnal kecsegtetett. Minden érv mellette szólt. Liam
felvetette, hogy amikor Bernard legközelebb New Yorkba jön,
hogy Kate-tel tárgyaljon, ő is szeretne részt venni a találkozón.
Kate írt Bernard-nak, aki szinte azonnal válaszolt, és megírta,
hogy a hónap végén újból New Yorkban lesz, és már alig várja,
hogy tovább szövögessék közös terveiket. Meg is állapodtak egy
két héttel későbbi időpontban. Kate izgatottan várta, és
Justinnak is elújságolta a hírt, amikor az felhívta anyját, hogy a
hogyléte felől érdeklődjön. Justin is ígéretesnek találta az ötletet,
Willie-t pedig ugyanúgy felvillanyozta a terv, mint Kate-et. Úgy
vélte, fantasztikus lehetőség ez az édesanyjának.
– Hogy van a baba? – érdeklődött Kate mérsékelt
lelkesedéssel. Még mindig nem volt elragadtatva az ötlettől.
Időre volt szüksége, hogy hozzászokjon a gondolathoz.
– Eddig minden a legnagyobb rendben. Négy hét múlva lesz
a következő ultrahangos vizsgálat, akkor sokkal okosabbak
leszünk. – Izzie is szóba került. – Miért kell egyből fejest ugrania
egy házasságba? – sóhajtott Justin bánatosan. – Egyszerűen
nem tudom elképzelni, hogy hosszú távon működjön a dolog.
Tőlem hetyegjen azzal a fickóval, de miért kell mindjárt
hozzámennie? – Justin sem a hagyományos, sem a
melegházasságot nem pártolta, és valósággal sokkolta, amikor
Izzie felhívta, és bejelentette az eljegyzését.
– Én ugyanezt mondtam neki – felelte Kate lemondóan. – De
mintha csak a falnak beszélnék.
– Van már valami elképzelésed róla, hol lesz az esküvő? –
kérdezte Justin.
– Izzie azt mondta, ad majd néhány ötletet. Előtte
megnéznek pár helyet Zachkel. Kis esküvőt szeretnének. De én
szívesebben szervezném a tiéteket – mondta Kate ábrándosan.
Richardot sokkal jobban kedvelte, mint Zachet, akit egyébként is
alig ismert, és akit még mindig nem tudott elképzelni Izzie
oldalán.
– Mi nem akarunk összeházasodni – szögezte le Justin, mint
már annyiszor. – Amúgy a nagyi mikor jön haza? – Amióta Lou
nagyi elutazott, szokásához híven nem adott hírt magáról.
– Holnap. Még nem beszéltem neki Izzie-ről. Nem hinném,
hogy túlságosan el lesz ragadtatva.
– Nem jósolok nagy jövőt ennek a lehetetlen párosnak. –
Kate ezúttal nem említette, hogy Justin és a születendő gyermek
miatt is aggódik. Az volt az érzése, hogy hirtelen két gyereke is
tévútra keveredett, és túl nagy kockázatot vállalt. Kate ugyan
önállóságra nevelte a gyerekeit, de jobban szerette volna, ha
olyan messzire elkerülik a bajt, amennyire csak tudják.
Néhány percig még beszélgettek, aztán letették a telefont.
Másnap, amikor Louise hazaérkezett Argentínából, Kate
elmondta neki, hogy Izzie hozzámegy Zachhez.
– Ereztem, hogy Izzie valami ilyesmit forgat a fejében. Már
karácsony napján ott volt az az eltökéltség a szemében, amit
kamaszkorában láttam, valahányszor a fejébe vett valamit,
amiről tudta, hogy ellenezni fogjuk. Ilyenkor képtelenség jobb
belátásra téríteni.
– Tudom. Próbáltam. De te talán tudnál hatni rá. Esetleg rá
tudnád venni, hogy várjon még egy kicsit.
– Kizárt dolog – mondta Lou nagyi rezignáltan. – Végig kell
csinálnia, kénytelen lesz a saját kárán tanulni. Nem lesz ez
sétagalopp Zachkel, annyi szent. Izzie-nek hatalmas csalódást
kell majd elviselnie a végén. Csak azt remélem, hogy nem fogja
túlságosan megsínyleni. – Kate is ettől félt a legjobban. Egy balul
sikerült házasság után évekbe telhet, mire Izzie újra magára
talál. De úgy tűnt, a lányt semmi sem tántoríthatta el az
elhatározásától.
– Hogy sikerült az utazás? – kérdezte Kate, hogy vidámabb
témára terelje a szót, mint Izzie közelgő esküvője.
– Tökéletesen.
– Tangóztál? – érdeklődött Kate somolyogva.
– Még szép. Az estéket mindig valamelyik tangóbárban
töltöttük Francesszel.
– Frances bizonyára el volt ragadtatva – kuncogott Kate.
Louise barátnője, Frances szelíd, visszahúzódó teremtés volt, aki
zokszó nélkül, hűségesen követte kalandvágyó útitársát
mindenhová.
– A legkevésbé sem. De jó pofát vágott hozzá, és velem jött.
Elsőrendű útitárs. – Louise egy évvel korábban még szambázni
tanult Brazíliában. Fáradhatatlan volt, és imádott táncolni. Úgy
tűnt, ezúttal is remekül érezte magát, és az utazás ezzel be is
töltötte a célját, hiszen Louise nem akart mást, mint új helyeket
felfedezni, új emberekkel ismerkedni, és folyamatosan szélesíteni
a látókörét. Szerette volna ezt a hozzáállást az unokáinak is
átadni, de ők érthető módon inkább a munkájukra és a
karrierjükre összpontosítottak. A gyerekek közül Willie szeretett
a legjobban szórakozni, és szívesen utazgatott a nagyanyjával,
míg a lányok inkább az anyjukra ütöttek, és a munkájuknak
éltek, de ők is nagyon szerették Lou nagyi társaságát. – És veled
mi újság? – kérdezte Louise, mire Kate beszámolt neki a francia
Bernard Michel üzleti ajánlatáról.
– Miért nem találkozol vele Párizsban?
– Két hét múlva New Yorkban lesz – felelte Kate.
– Egy párizsi kiruccanás sosem árt – vélekedett Louise.
Amikor letették a telefont, Kate elgondolkozott, és belátta, hogy
anyjának igaza van: egy párizsi út valóban jót tenne neki.
Egyébként is időszerű volna beszerzőkörútra indulnia.
Elhatározta, hogy ha a projekt beindul, egy-két hétre elutazik
Párizsba. Már el is tervezte magában. Louise sem hagyott ki
soha egyetlen lehetőséget sem, hogy világot lásson. Lou nagyi
mindenkire jó hatással volt, és Kate örült, hogy végre hazatért,
és beszélni fog Izzie fejével. Azon tűnődött, vajon megszívleli-e a
lánya a nagyanyja szavait, eddig ugyanis senkire sem hallgatott.
 Kilencedik fejezet

Január végén, Lou nagyi hazatérése után egy héttel Izzie

felhívta Kate-et, és elmondta, hogy több lehetséges helyszínt is
talált az esküvői fogadáshoz: két éttermet, egy kis szállodát
Tribecában, és egy történelmi épületet a Washington Square
Parkban, amelyet a tulajdonosai bérbe adtak különböző
rendezvényekhez. Ez utóbbi különösen izgalmasnak tűnt, és bár
kicsit drágább volt a többi helyszínnél, nem volt
megfizethetetlen. A tervek szerint Kate állta az esküvő
költségeit, ami nem jelentett számára anyagi megterhelést, de
Izzie is készségesen részt vett a szervezésben. Kate persze
leginkább azt szerette volna, ha erre az esküvőre egyáltalán nem
kerül sor, de Lou nagyi sem tudta jobb belátásra bírni Izzie-t. A
lány megmakacsolta magát, és nem lehetett leállítani.
Izzie és Kate abban maradtak, hogy péntek délután
végiglátogatják mind a négy helyszínt. Kate általában örült
minden percnek, amit a gyerekei társaságában tölthetett, de
ezúttal nem repesett a boldogságtól. Egyre csak az járt a fejében,
bárcsak valahogy sikerülne észhez térítenie a lányát. De hiába
volt benne biztos, hogy a vőlegény csak bajt hoz Izzie fejére, a
lánya fel volt dobva, és már az esküvői helyszín kiválasztása is
izgalommal töltötte el.
A tribecai szállodával kezdtek. Úgy hírlett, az ételeik
fenségesek, de az épületet mind a ketten sötétnek és
nyomasztónak találták. Kate szerint a környezet komor
hangulatot kölcsönzött volna az eseménynek, és legnagyobb
megkönnyebbülésére a lánya hasonlóan vélekedett. A két
éttermet középszerűnek találták. Takarosak voltak ugyan, de
túlságosan lélektelenek, és csak az egyikben volt különterem. A
másik éttermet teljes egészében ki kellett volna bérelniük, ahhoz
azonban túl nagy volt a harminc vendégnek. A szűk családba
heten tartoztak: a négy testvér, Kate, Lou nagyi és Richard.
Természetesen Liam és Maureen jelenlétére is számítottak. Zach
legfeljebb két barátja meghívását fontolgatta, de még ebben sem
volt biztos; és nem tartotta valószínűnek, hogy apja eljönne az
esküvőre. Izzie tizenöt-húsz kollégáját szándékozott meghívni,
de nyilván nem mindenki tudott volna eljönni. Még az is
megtörténhet, hogy összesen csak húszan lesznek, ezért a
különterem látszott a legjobb megoldásnak.
Végül taxiba ültek, és a Washington Square Park felé vették
az irányt. Eddig nem voltak elégedettek a látottakkal. Az utolsó
lehetséges helyszín egy impozáns téglaépület volt, fehér
ablakkeretekkel és fényes fekete ajtóval. A ház egyike volt a tér
történelmi épületeinek, Henry James idejéből származott.
Az ingatlan kezelője már várta őket. A ház egy kaliforniai
filmproducer tulajdonában állt, aki csak nagy ritkán jött New
Yorkba, de nagyon szerette az épületet, és időnként bérbe adta
fogadások és más különleges rendezvények számára. A tér többi
századfordulós épületéhez hasonlóan a belső terek kissé
szűkösek voltak. Az alsó szinten kétoldalt egy-egy nagyobb
terem helyezkedett el, hátul pedig egy könyvekkel telezsúfolt
dolgozószoba. A nappali az emeleten kapott helyet. A kiváló
fekvésű, válogatott műtárgyakkal díszített szoba a parkra nézett,
és az egész emeletet elfoglalta. A helyiség akár ötven fő
befogadására is alkalmasnak látszott, huszonöt ember pedig
kényelmesen elfért benne.
A két legfelső emeleten voltak a hálószobák. A legnagyobb
lakosztály éppen a nappali felett helyezkedett el – a bájos,
romantikus szobát mintha arra teremtették volna, hogy a
menyasszony itt öltözködjék. A konyha és az étkező legalul volt;
a hosszú asztalnál huszonöt vendég kényelmesen elfért, de akár
harmincnak is helyet lehetett volna szorítani. Úgy tűnt, a ház
éppen megfelel a céljaiknak. A falakat pasztellszínűre festették, a
helyiségeket antik bútorokkal rendezték be, a redőnyöket a
legnagyobb odafigyeléssel választották ki, és minden szobában
volt egy kandalló meg egy kandeláber. Izzie minden további
nélkül el tudta képzelni, hogy itt legyen az esküvő. Kate arra
gondolt, hogy Zach a bőrszerkójában, hosszú hajával és a
tetoválásaival erősen tájidegen látványt nyújtana ebben a
környezetben, de nem szólt semmit. Izzie rögtön beleszeretett
ebbe az elegáns kis ékszerdobozba, és Kate ott helyben le is
foglalta május elsejére.
Az esküvői helyszínt tehát megtalálták. A házhoz szakács és
teljes kiszolgáló személyzet is dukált, szükség esetén még a
virágkötőről is a bérbeadó gondoskodott.
Az esküvő előestéjén a hagyomány szerint a vőlegény
családja vacsorát ad, de Zach esetében ez fel sem merülhetett,
ezért Kate vállalta, hogy ő szervezi meg az eseményt a saját
otthonában. Kötetlen vacsorát tervezett, és Izzie kívánságának
megfelelően az ételeket egy közeli mexikói étteremből akarta
hozatni. Vacsora közben a vendégek szabadon jöhetnek-
mehetnek, ülni pedig a szőnyegre lehet. A fesztelen hangulatú
vacsora kiválóan ellensúlyozza majd az elegáns esküvői légkört.
A vendégek kis számának köszönhetően a költségek sem
szöknek az egekbe. Ahhoz képest, hogy szűk körű esküvőről volt
szó, amelyet ráadásul rövid határidővel, mindössze néhány
hónap alatt kell megszervezni, rendkívül elegáns helyszínt
sikerült találniuk, ami minden tekintetben megfelelt az
elvárásaiknak. Jóllehet Kate finoman szólva nem örült neki, hogy
a lánya hozzámegy Zachhez, mégis arra törekedett, hogy Izzie-
nek pompás esküvője legyen. Kate úgy volt vele, hogy ha már
senki sem tudta meggyőzni Izzie-t, és az esküvőt mindenképpen
megrendezik, legalább legyen felejthetetlen, és Izzie örült, hogy
anyja így áll a dologhoz.
Miután a küldetést sikeresen teljesítették, elégedetten és
győzedelmes hangulatban tértek vissza Kate lakásába. Izzie igazi
drágakőre bukkant. A meghívókkal már nem kell sokat
bajlódniuk. Kate szeretetteljes pillantással nézte a lányát, aki
mindkettőjüknek töltött egy-egy csésze teát Kate kicsiny
konyhájában, amely makulátlanul tiszta volt, stílusos és
rendezett, akárcsak a lakás többi része. Kate az élet minden
területén szerette a rendet.
– Akkor már csak a ruha van hátra – mondta Kate, és leült
az asztal mellé, ahol a család szokott összegyűlni az ünnepi
vacsorák alkalmával. – Van már ötleted? – Igyekezett a
fenntartásai ellenére is jó arcot vágni a lánya esküvőjéhez.
 Izzie jó előre megmondta Kate-nek, hogy nem a boltjából
szeretne esküvői ruhát választani. Kifejezetten valami új és
izgalmas darabra vágyott, olyasvalamire, ami Zach tetszését is
elnyerné. Miközben a teát kortyolgatták, esküvői ruhákat
nézegettek az interneten Kate laptopján. Oscar de la Renta,
Marchesa, Herrera, Vera Wang, Monique Lhuillier. Ezeket a
modelleket Izzie túlságosan szofisztikáknak találta. Ő valami
egészen letisztult, egyszerű ruhában képzelte el magát, virággal a
hajában, fátyol nélkül. Neki is határozott elképzelései voltak,
ahogy a legtöbb menyasszonynak, Kate ezt már tapasztalatból
tudta. Számtalanszor szembesült ezzel a boltjában, de
nemegyszer volt szemtanúja annak is, hogy a menyasszony végül
valami teljesen mást választott, mint amit eredetileg akart. Izzie
azonban ebben a kérdésben is éppoly makacs volt, mint az
esküvő bármely más részletét illetően. Kate azt javasolta neki,
menjen el a Bergdorf Goodmanbe, nézzen körül, és próbáljon fel
néhány ruhát.
Izzie meg is fogadta a tanácsot, de nem talált kedvére valót a
menyasszonyi ruhaköltemények között. Hirtelenjében nem
tudta, hogyan tovább, ezért felhívta Kate-et, amikor a
Bergdorfnál végzett. Kate éppen áruátvétel kellős közepén volt,
amikor Izzie telefonált, így nem tudott beszélni, de megígérte a
lányának, hogy gondolkodik a dolgon, és később visszahívja.
Talán egy fehér Armani- vagy Calvin Klein-ruha megtenné. Ha
eredetileg nem is esküvői ruhának tervezték, egyik-másik
egyszerű, visszafogott, mégis divatos modelljük akár erre a célra
is megfelelhet, és Izzie alkatához is illene.
Kate visszatért ahhoz a gyűjteményhez, amit éppen az imént
vett át. Szeretett személyesen meggyőződni róla, hogy az egyes
darabok csakugyan megfelelnek-e a minőségi
követelményeknek. A hagyaték egy San Franciscó-i családtól
érkezett. Az örökösök az anya összes személyre szabott ruháját
elküldték, köztük néhány tökéletes állapotú Chanel-modellt, és
még néhány egyéb olyan darabot is, amelynek már nem vették
hasznát, például a nagymama esküvői ruháját. A ruha az 1920-as
évekből származott, csaknem százéves volt tehát. Kate biztosra
vette, hogy olyan rossz állapotban lesz, hogy szóba sem jöhet az
értékesítése. Megígérte ugyan a családnak, hogy vet rá egy
pillantást, de már látatlanban azt tanácsolta nekik, hogy
adományozzák el egy múzeumnak.
A rokonok azonban kötötték az ebet a karóhoz, állították,
hogy ez a ruha kitűnő állapotban van. Egy fehér dobozban
érkezett, és az első és egyetlen használata óta gondosan
selyempapírba göngyölve tárolták. Senki sem viselte azóta,
hiszen régimódi volt és divatjamúlt.
Kate oldalát azért furdalta a kíváncsiság, amint a ruhát
óvatosan kivette a dobozból és kicsomagolta. Jókora dobozban
érkezett, és eltartott egy darabig, mire Jessicának sikerült
eltávolítania a csomagolóanyagot. A selyempapír megsárgult az
idők során, de a ruha – csodával határos módon – megőrizte
finom elefántcsont-fehérségét. Az ujjai csipkézettek voltak, és az
egész ruhát kifinomult gyöngyberakásos hímzés díszítette. Egy
végtelennek tűnő csipkeuszály és egy fátyol is tartozott hozzá.
Akkor látszott igazán, micsoda mestermunkáról van szó, amikor
kiterítették egy tiszta fehér lepedőn a földre.
– Jóságos ég – rebegte Kate, miközben a ruhát bámulta.
Csakugyan muzeális darab volt, és Jessica áhítattal simította
végig a finom hímzést. A ruha teljes egészében egy San
Franciscó-i tervezőnő keze munkáját dicsérte, akiről Kate
korábban még csak nem is hallott. Kate azon morfondírozott,
hogy vajon hány száz munkaóra fekszik a ruhában, ami egy
társasági hölgy esküvőjére készült, és egy gyöngyberakásos,
fehér szaténcipő is része volt az összeállításnak. A ruha egy
magas nőnek készült. Az ejtett derekú szabás az 1920-as
években divatosnak számított.
Kate azonnal látta, hogy ez a ruha nem Izzie-nek való, és
tudta, hogy neki is, meg a lányának is egészen más elképzelései
voltak, mégsem állta meg, hogy fel ne hívja Izzie-t, miközben
Jessicával még mindig a ruhát mustrálták. Kate részletes leírást
adott Izzie-nek a telefonon keresztül.
– Nem illik hozzád. Eljárt felette az idő, múzeumba való. És
mégis, ez a leggyönyörűbb esküvői ruha, amit valaha láttam.
Nem akarod megnézni? Szerintem nem bánnád meg, talán még
ihletet is meríthetnél belőle. – Izzie-t nem hozta lázba a dolog,
nem érdekelték a régimódi ruhák, de nem akarta megbántani az
anyját, pláne most, hogy ilyen engedékenynek és segítőkésznek
bizonyult az esküvőt illetően. Még egy anyakönyvvezetőt is
találni kellett, aki majd levezeti a szertartást. Zach mereven
elzárkózott a templomi esküvőtől. Mint mondta, a vallásos
dolgok kellemetlen emlékeket ébresztettek benne, mivel
gyerekkorában a szülei minden vasárnap elvonszolták a
templomba, amit ki nem állhatott. Az esküvő tehát minden
vallásos elemet nélkülözni fog, ami ugyancsak nem volt Kate
ínyére. De ez a fiatalok esküvője volt, és Kate mindent megtett,
hogy emlékezetessé varázsolja a lánya számára.
Abban maradtak, hogy Izzie szombaton az edzőteremből
hazafelé menet beurgik a boltba. Kate addig is ott hagyta a ruhát
a padlóra terített lepedőn, és megmondta a kollégáinak, hogy ne
menjenek be abba a helyiségbe, nehogy valaki rálépjen.
Amikor Izzie másnap beállított, Kate épp az egyik legjobb
ügyfelével, a Harper’s Bazaar szerkesztőjével volt elfoglalva.
Kate a hölgy türelmét kérte, és pár percre Jessica gondjaira
bízta. Elmagyarázta, hogy egy különleges elintéznivalója akadt a
lányával. Kate tudta, hogy Izzie nem fogja felvenni a ruhát, de
szerette volna, ha legalább vet rá egy pillantást.
Felmentek a lépcsőn, és Kate kinyitotta az ajtót, felkapcsolta
a villanyt, Izzie-t pedig a ruhához vezette, amely még mindig a
padlón feküdt gondosan kiterítve. Izzie összeráncolta a homlokát,
majd leguggolt, és finoman megérintette a csipkét és a
gyöngyberakásos hímzést. Az ujjak kivételével a ruha szaténből
készült, az uszály és a fátyol pedig olyan hosszú volt, hogy nem
egykönnyen lehetett megállapítani, hol végződnek. A fátyol alatt
egy szintén gyöngyökkel díszített fehér szaténsapka rejtőzött.
Most, hogy újra látta, Kate-nek végképp nem maradt kétsége
afelől, hogy soha nem látott még ilyen káprázatos ruhát, és
amikor Izzie megfordult, látszott rajta, hogy ő is a látvány hatása
alá került.
– Szerinted jó rám? – Kate-et váratlanul érte a kérdés.
 – Tegnap közelebbről is megnéztem, és úgy találtam, hogy
rám jó lenne. Mivel ugyanaz a méretünk, szerintem passzolna
rád is. A menyasszony, akinek eredetileg készült, elég magas
lehetett.
– Felpróbálhatom? – kérdezte bátortalanul Izzie. Kate
elmosolyodott.
– Persze. – Régen, amikor a gyerekek még kicsik voltak,
Kate gyakran vitt haza használt esküvői ruhákat, amiben a
lányok előszeretettel illegették magukat a tükör előtt. Most is
hasonló jelenet készülődött, csak élesben.
Amikor óvatosan felemelték a földről a ruhát, Kate újra
meggyőződhetett róla, hogy az kifogástalan állapotban van –
sehol egy folt vagy elszíneződés. Nyilvánvalóan kitisztítva
csomagolták el, és az anyaga sem töredezett. A ruha hátulján
sorjázó apró, fehér szaténgombokat egy örökkévalóság volt
begombolni, de mire Kate a végére ért, mind a ketten láthatták,
hogy a ruha tökéletesen áll Izzie-n, mintha csak ráöntötték
volna. Amint emberi alakot öltött és nem csak a földön hevert, a
varrónő páratlan művészete végre a maga teljességében is
megmutatkozhatott. A ruha szépen követte Izzie sudár, vékony
termetének vonalát, anélkül, hogy túlságosan ráfeszült volna, és
a gyöngyberakásos hímzés most még kifinomultabbnak és
bájosabbnak hatott.
Izzie lábujjhegyen közelített a raktárhelyiség végében álló
egész alakos tükör felé, amikor Kate-nek eszébe jutottak a cipők.
Felsegítette Izzie-re, és a cipők is tökéletesen illettek a lábára.
Olyan volt, mintha Izzie az eredeti menyasszony klónja lett
volna. Amikor megpillantották Izzie-t a tükörben, mind a
kettőjüknek elakadt a lélegzete. A ruha olyan volt, mintha az
iparművészet egy régmúlt fejezete elevenedett volna meg,
mégsem hatott elavultnak. Az uszály fejedelmi módon omlott alá
Izzie mögött, és amikor a lány felvette a kalapot és leeresztette a
fátylat, Kate-nek könnyek szöktek a szemébe.
Függetlenül attól, hogy egyébként mit gondolt az esküvőről,
csakugyan ez volt a leggyönyörűbb ruha, amit valaha látott, és
ezzel Izzie is egyetértett. Kate-nek azonnal az jutott eszébe, hogy
milyen tökéletes lesz az összhatás abban a késő tizenkilencedik
századi környezetben, ahol az esküvőt tartják. Mintha csak egy
Henry James-regény egyik jelenete elevenedne meg.
– Jóságos ég, anyu – rebegte Izzie elbűvölve. – Az enyém
lehet? Vagy odaadják egy múzeumnak?
– Én magam is ezt tanácsoltam a tulajdonosoknak, de biztos
vagyok benne, hogy le tudom őket beszélni róla. Meglátom, mit
tehetek. – Ezek után minden más ruha csak a futottak még
kategóriában indulhatott volna. Az új ruhák a közelébe sem
érhettek, talán csak néhány, megrendelésre készített darab, de
ez a ruha ráadásul még a történelem dicsfényét és egy letűnt kor
megismételhetetlen szellemiségét is magán hordozta.
Izzie az anyja segítségével óvatosan kibújt a ruhából, majd
gondosan összehajtogatva becsomagolták a selyempapírba, és a
cipővel meg a fátyollal együtt visszatették a dobozába. Lementek
Kate irodájába. A Harper’s Bazaar szerkesztője már elment,
miután megvett két Chanel-kosztümöt és egy Balenciaga-ruhát,
amelyeket Kate személyesen neki tett félre a legutóbbi
szállítmányból. Kate felhívta a San Franciscó-i családot. A
nyugati parton még reggel volt, és sikerült utolérnie azt a nőt, aki
a ruhacsomagot küldte. Kate elmagyarázta neki, hogy a saját
lánya, aki május elsején megy férjhez, valósággal beleszeretett a
nagymama esküvői ruhájába.
– Nahát, nem hittem volna, hogy valakinek még szüksége
lesz rá egyszer – ismerte el a nő őszintén. – A lányok manapság
dögösebb ruhákra vágynak. De meg kell hagyni, a
gyöngyberakás csodaszép, ugye?
– Csodálatos. Azt kell mondanom, hogy a lányom elragadóan
fest ebben a ruhában. Az ön nagyanyjának ugyanilyen alkata
lehetett; még a cipóméretük is azonos.
– Kifejezetten magasnak számított – erősítette meg a nő.
Amikor Kate a ruha ára iránt érdeklődött, a nő jó ideig
tétovázott. Mivel Kate maga javasolta a családnak, hogy a ruhát
adományozzák egy múzeumnak, lélekben felkészült rá, hogy
csillagászati összeget fog hallani. Végül a nő így szólt: – Majdnem
száz évig hányódott nálunk, mint hasznavehetetlen holmi. Jó
tudni, hogy van valaki, aki megbecsüli, és akinek alkalma lesz
viselni is. Biztos vagyok benne, hogy a nagyanyám is nagyon
örülne neki. Legyen ötszáz dollár, és őszinte jókívánságaim az ifjú
arának. – Kate újra csak a könnyeivel küszködött. Pályája során
nem először volt része ilyen meglepetésben, a munkája gyakran
hozta össze jótét lelkekkel, akik örömmel osztották meg vele a
történeteiket, és máskor is megesett már, hogy az ölébe hullott a
szerencse.
– Nem találok szavakat – mondta Kate meghatottan. – Nem
is tudom, hogyan köszönjem meg. Micsoda szerencse, hogy
elküldték ezt a ruhát.
– Remélem, a lánya örömét leli majd benne. – Mindkét nő
azzal az érzéssel tette le a telefont, hogy a sors keze érintette
meg őket. Kate a szemét törölgetve, de széles mosollyal fordult a
lányához.
– A tiéd – mondta sugárzó tekintettel. Izzie elkerekedett
szemmel nézett Kate-re, majd örömében a nyakába ugrott.
– Te jó ég, el sem hiszem! Alig várom, hogy Zach is lásson
benne! Nem akartam régi göncöt, márpedig ennél az 1920-as
ruhánál keresve sem találtunk volna régebbit, de én még
életemben nem láttam ennél szebbet! – Úgy érezte magát
benne, mint egy királynő... és mint egy menyasszony. Mintha
ráöntötték volna; ez volt Izzie álmai esküvői ruhája.
Miközben elnézte lánya boldogságtól ragyogó arcát, Kate azt
kívánta magában, bárcsak egy másik férfihoz menne hozzá
ebben a káprázatos ruhában. De a lánya így döntött, és Kate-nek
meg kellett békülnie Izzie mindkét választottjával – nemcsak a
ruhával, de jövendőbeli férjével is.
Egy héttel azután, hogy sikerült kiválasztani az esküvői
helyszínt és a ruhát, Bernard Michel visszatért New Yorkba, egy
még részletesebb tervvel a tarsolyában. A találkozóra Liam is
elkísérte Kate-et. Pénzügyekben Kate mindig Liam
szakértelmére hagyatkozott, tökéletesen megbízott benne.
A komoly hangulatú megbeszélésre Bernard lakosztályában
került sor. A férfi a Four Seasonsben szállt meg;
negyvennyolcadik emeleti szobájából szédítő, ugyanakkor
páratlan kilátás nyílt a városra. Liam éppolyan elégedett volt a
hallottakkal, mint Kate. Bernard forgalomnövelő tervei egytől
egyig megalapozottak voltak; Kate-nek azonban magától sosem
jutottak volna az eszébe. Amikor Bernard először hallott Kate
boltjáról, rögtön tudta, hogy egy webáruház látványosan
megnövelné a forgalmát, ami nyilvánvaló előnyökkel járna
minden érintett számára. A találkozó után Liam meg is mondta
Kate-nek, hogy a fejlesztésnek köszönhetően minden bizonnyal
rengeteg pénzt fog keresni.
– Rengeteg pénzt – ismételte Liam, miközben a belváros felé
taxiztak. Liam Tribecában lakott, nem messze Kate-től, ami
lehetővé tette, hogy időről időre rövid sétákat tegyenek a
környéken, és akkor se tévesszék egymást szem elől, amikor az
elfoglaltságaik miatt arra sem volt idejük, hogy együtt
ebédeljenek. Egész úton hazafelé a projektről beszélgettek.
Bernard megígérte, hogy elküldi az ajánlatot Kate ügyvédjének.
Ha minden a terv szerint halad, Kate hamarosan aláírja a
szerződést, és az üzlet beindul. Kate az Elragadó a Világhálón
nevet adta az új online áruháznak.
Kate meglepődött, amikor Bernard még aznap este újra
jelentkezett. A nő már otthon volt, éppen a megbeszélés során
készített jegyzeteit futotta át még egyszer. Akadt néhány
kérdés, amit elfelejtett feltenni Bernard-nak, így a férfi hívása
éppen kapóra jött. Bernard mindent alaposan megválaszolt, de
még mindig nem köszönt el. Az iránt érdeklődött, Kate mivel tölti
az estét, és mit csinál olyankor, amikor nem dolgozik. Az asszony
nevetve mondta, hogy ő mindig dolgozik, esetleg az anyjával
vagy a gyerekeivel találkozik, ha azok éppen ráérnek. Kate
kifejezetten örült, hogy az internetes üzlet beindítása még inkább
lefoglalja majd.
– Nem volna kedved holnap este velem vacsorázni? –
kérdezte Bernard könnyedén. Már az első vacsora is kellemesen
telt a La Grenouille-ben, de Kate nem várta el a férfitól, hogy
üzleti partnerségük részeként állandóan puccos éttermekbe
cipelje őt, és ezt meg is mondta neki. – Bernard elnevette magát.
– Ne légy már ennyire amerikai. Neked mindenről az üzlet jut az
eszedbe. Egy férfi talán csak akkor hívhat el vacsorázni egy
gyönyörű nőt, ha munkáról van szó? – Kate-et meglepték
Bernard szavai.
– Azt hiszem, igent mondok – felelte elgondolkozva Kate, de
különösebb meggyőződés nélkül. Bernard Párizsban élt, ő New
Yorkban, és már minden lényeges dolgot megtárgyaltak, ami a
szerződés aláírásához és a valódi munka megkezdéséhez
szükségesnek látszott. – Ez igazán kedves tőled – tette hozzá
Kate kissé félszegen. Évek óta nem volt komolyabb kapcsolata,
és mindeddig Bernard-ra sem ilyen szemmel tekintett. Nem
szerette keverni a munkát a szerelemmel; eddig soha nem is tett
ilyet. Szerette a lehető legvilágosabban elkülöníteni egymástól a
dolgokat. Liammel is így járt el, és a férfi hasonlóan gondolkodott.
Ők ketten barátok voltak. Bernard pedig az új üzlettársa, aki egy
remek ajánlattal állt elő, amiért Kate végtelenül hálás volt neki.
– Van valami hangulatos hely, amit szeretsz? Ránk férne egy
lazulós este. – Bernard korábban említette Kate-nek, hogy New
York-i tartózkodása alatt jó néhány tárgyalás vár rá.
Kate felvetette, hogy ha Bernard szereti az olasz konyhát,
mehetnének a Da Silvanóba. Remek tésztaételeket szolgáltak fel
ebben a fesztelen hangulatú, barátságos belvárosi étteremben,
amelynek a tulajdonosa szinte mindig jelen volt, így a
személyzetnek igencsak iparkodnia kellett.
– Tökéletes. Foglalok asztalt, és nyolcra érted megyek, ha
megfelel. – Bernard hangja kedves volt és barátságos. Kate nem
tudta eldönteni, hogy a férfi randevúra hívta-e az imént, de azt
remélte, hogy nem. Úgy látta azonban, hogy ha a jövendő
üzlettársával baráti viszonyt sikerül kialakítania, az senkinek
sem árthat. Nem tudhatta, Bernard mit forgat a fejében, de a
maga részéről arra törekedett, hogy a kapcsolat meg is maradjon
barátinak.
Másnap este Bernard bérelt autóval jött Kate-ért, amelyet
sofőr vezetett. Bernard szövetnadrágot, blézert és nagykabátot
viselt. Miután asztalhoz ültek az étteremben, a férfi bort rendelt.
Bernard örült, hogy láthatja a nőt, és igen szórakoztató
társaságnak bizonyult. Amíg az étlapot böngészték, kellemesen
elbeszélgettek, és Bernard megnevettette Kate-et. Bernard nem
próbálta őt nyíltan elcsábítani, de a nőnek az est folyamán végig
az volt a benyomása, hogy Bernard nem annyira a leendő
üzlettársával ismerkedik, hanem finoman udvarol neki. Miután
közösen kiválasztottak egy desszertet és kávét rendeltek,
Bernard váratlan szózattal fordult Kate-hez.
– Kate, nem tudom, számít-e neked egyáltalán, de én
szeretnék nyílt lapokkal játszani. Szigorúan véve nős vagyok.
Jogilag. De gyakorlati értelemben már évek óta nem vagyok az.
Ez a megoldás elég gyakori Franciaországban. A válás nagyon
bonyolult, és a közösen szerzett javak szétválasztása sem
egyszerű annyi év után. A feleségem éli a maga életét, én meg az
enyémet. Ha nagy ritkán összefutunk, szívélyes a hangulat
közöttünk. A gyerekekkel külön-külön találkozunk, a baráti
körünk is más. Olyan, mintha nem is a feleségem lenne, hanem a
testvérem. – Kate már hallott erről a fajta megoldásról, és a
maga részéről soha nem ment volna bele ilyesmibe, de ha
Bernard-nak ez így megfelelt, az az ő dolga volt, nem tartozott
neki magyarázattal. Az már korábban feltűnt Kate-nek, hogy
Bernard nem viselt jegygyűrűt, pedig a nős európai férfiak
általában hordanak. – Csak szerettem volna, ha tudnád –
folytatta Bernard –, hogy ne érezd magad kellemetlenül, ha
velem töltöd az estét. Nagyon kedvelem a társaságodat.
Szeretnék több időt tölteni veled, amíg itt vagyok. – Kate-et
meghökkentette Bernard keresetlen nyíltsága. Rég mondtak
neki ilyesmit, és még soha senki nem indult neki úgy az
udvarlásnak, hogy felvázolta volna azt a különleges kontinentális
„megállapodást,” amelynek értelmében a férfi jogi értelemben
nős ugyan, de a gyakorlatban nem az. Bernard világosan leírta a
helyzetét, az egyszer biztos.
– És a feleséged nem bánja, ha más nőkkel találkozol? – Kate
igyekezett ugyanolyan nyíltan beszélni a férfival, ahogyan az
beszélt vele.
– A kérdés fel sem merül köztünk – felelte Bernard. – Nem
az én dolgom, hogy ő mit csinál, és nem tartozik rá, hogy én mit
csinálok. Eredetileg a gyerekek miatt maradtunk házasok, most
meg már csak azért, mert pénzügyileg ez az egyszerűbb
megoldás. Érzelmi szempontból azonban ez a házasság már
évekkel ezelőtt véget ért.
– Milyen szomorú – sóhajtott Kate együtt érzőn, és
komolyan is gondolta. Ő és Tom őrülten szerelmesek voltak, és a
szülei is az utolsó percig szerették egymást.
– Annyira azért mégsem – mondta Bernard gyakorlatiasan.
– Ez benne van a pakliban. Itt az Egyesült Államokban az
emberek egyszerűen elválnak, ha a szerelem véget ér. A franciák
sokkal gyakorlatiasabban közelítik meg a dolgot. Mi
megpróbáljuk fenntartani a családot, legalább formailag, a
válással szemben fenntartásokkal viseltetünk. Ez egy katolikus
ország, ahol a válás viszonylag új fejlemény. A legtöbb barátunk
hozzánk hasonló helyzetben van. Akad olyan barátom, aki úgy él
a szeretőjével, mintha a felesége lenne. – Ahogy Kate Bernard-t
hallgatta, mindez szinte átlagosnak és elfogadhatónak, már-már
kívánatosnak tetszett.
– Én nem szívesen randevúznék nős férfival – jelentette ki
Kate. Bernard bólintott, mintha maga sem gondolná másképp.
– Az amerikaiak általában így vannak ezzel. Ettől függetlenül
én szívesen vacsoráznék veled, amikor itt vagyok. Úgy, mint ma
este. Erre hajlandó lennél? – Kate úgy érezte, szamárság volna
nemet mondania. Bernard végig kifogástalanul viselkedett, és
igazán kellemes volt a társasága. A pincér kihozta a desszertet,
és Kate Bernard-ra mosolygott.
– Ennek semmi akadálya – mondta. Bernard a gyerekeiről, a
munkájáról, párizsi életéről és a világ különböző tájain tett
utazásairól szóló történetekkel szórakoztatta Kate-et. – Majd
összehozlak anyámmal. Ő is imád utazni, igazi csodabogár.
Legutóbb Argentínát tangózta végig, nemrég jött haza. Azelőtt
Brazíliában szambázott. És egy éve mandarinul tanul, a nyáron
ugyanis Kínába készül. Hozzá képest a családom többi része
unalmas nyárspolgárok gyülekezete.
– Szívesen megismerném anyádat, és a gyerekeidet is –
lelkesedett Bernard. Miután annyit mesélt magáról és a
házasságáról ezen a személyes hangvételű estén, Kate is szóba
hozta Izzie esküvőjét, és azt is elárulta, mennyire elszomorítja a
dolog. – A gyerekek csak mennek a saját fejük után – mondta
Bernard. – A lányom összeszedett egy rémes fickót, a családban
mindenki utálja. Faragatlan tuskó, valami borzalmas. De már öt
éve együtt vannak. Szerencsére eddig semmi jele, hogy
szeretnének összeházasodni. A fiam együtt él egy nővel, aki
szintén nem a szívünk csücske. Ők sem akarnak összeházasodni,
pedig már két gyerekük van. A gyerekek, két kisfiú, egyszerűen
tündériek. Ez elég elterjedt gyakorlat Franciaországban, főleg az
utóbbi időben. Sok barátom van, akiknek a gyerekei nem
házasodnak, pedig már nekik is vannak gyerekeik. Igyekszem
nem beleszólni a gyerekeim életébe, de azért gyakran
kiborítanak.
Amint Kate Bernard-t hallgatta, nem tudta eldönteni, mi a
jobb: fenntartani a házasságot, de hűtlennek lenni a
házastárshoz, vagy házasságon kívül gyermeket vállalni.
Mindkét változattal szemben erős fenntartásai voltak, egyiket
sem tartotta ideálisnak. Ekkor eszébe jutott Justin és Richard,
akik éppen ebben sántikálnak, ráadásul egy béranya
segítségével.
– A fiamnak augusztusban gyereke születik, és ő sem házas.
– Kate nem említette, hogy Justin meleg; nem tudta, Bernard
hogyan reagálna arra, hogy két nőtlen férfi gyereket tervez. Bár
a franciák nem a szigorú erkölcseikről híresültek el, sok
tekintetben konzervatívok voltak. Kate az Államokban
legtöbbször nyíltan beszélt arról, hogy a fia meleg, és együtt él a
partnerével.
– Nehezemre esik elképzelni, hogy nagymama leszel –
jegyezte meg Bernard elismerő pillantással. Kate nevetett.
– Nekem is. Nem vagyok benne biztos, hogy készen állok rá.
– Ebbe még csak bele sem gondolt igazán, egyelőre úgy tekintett
a születendő babára, mint Justin gyerekére, nem mint a saját
unokájára. Kissé csüggesztőnek találta a gondolatot.
A kávét is elfogyasztották, de még hosszasan csevegtek,
aztán Bernard kifizette a számlát, és hazafuvarozta Kate-et.
Mielőtt Kate kiszállt az autóból, Bernard meleg pillantással
nézett a szemébe.
– Remekül éreztem magam ma este, Kate. Talán még
jobban, mint a legutóbb. Alig várom, hogy újra lássalak.
Körülbelül egy hónap múlva jövök legközelebb.
– Valamikor február folyamán Párizsba utazom
beszerzőkörútra.
– Előtte mindenképp szólj. Nagyon örülnék, ha találkoznánk.
– Kate-nek újból eszébe jutott a sajátos „megállapodás”, és úgy
látta, Bernard-t valóban semmi sem akadályozza abban, hogy
más nőkkel randevúzzon. Bernard könnyed, felszabadult stílusa
arról árulkodott, hogy csakugyan maga mögött hagyta a
házastársi kötöttségeket. Kate-nek végig az volt a benyomása,
hogy egy facér férfi társaságában tölti az estét. Bernard immár a
maga ura volt, csak papíron volt nős, és Kate egyáltalán nem
érezte magát kellemetlenül mellette.
Miután Bernard arcon csókolta Kate-et, a nő kiszállt az
autóból, és kinyitotta a bejárati ajtót. Bernard megvárta, míg
Kate szerencsésen bejut a házba, integetett neki, majd elhajtott.
Kate belépett a lakásba, és Bernard-ra gondolt. Egy igazán
rendes embert ismert meg a személyében. Bernard csodákat
művel a vállalkozással, remek üzlettársnak bizonyult, és Kate
egyszersmind új barátra lelt benne. A nő úgy érezte, mindez új
lendületet adott neki. Megfürdött, lefeküdt, és mindvégig
mosolygott magában. Az este Bernard-ral igazán kitűnően
sikerült.
 Tizedik fejezet

Valentin-nap előestéjén hatalmas hóvihar csapott le Vermont

állam déli részére. Justin és Richard vacsoravendégeket vártak
estére, de az utak pillanatok alatt járhatatlanná váltak, és négy
órakor kénytelenek voltak lemondani a vendégséget. A havazás
idővel elállt, ám a hőmérséklet tovább csökkent, és csakhamar
fekete jégpáncél borította az utakat. A tévéhíradóban arra
kérték az embereket, hogy lehetőleg mindenki maradjon otthon.
Justin és Richard korán lefeküdtek, és még javában az igazak
álmát aludták, amikor hajnali háromkor megcsörrent a telefon.
Justin vette fel, és először álomittas hangon szólt a telefonba, de
a hirtelen úgy ült fel az ágyban, mintha villámcsapás érte volna.
– Hogy van? Nem esett baja? Mi történt? – Richard is
felébredt, és a beszélgetést hallva rögtön arra gondolt, hogy talán
Justin nagymamájával történt valami New Yorkban. Arrafelé is
erősen havazott, végig a keleti part mentén, egészen Washington
D. C.-ig. – Meglátogathatjuk? – kérdezte Justin elcsukló hangon.
– Mikor derül ki? Nagyon vérzik? – Justin behunyta a szemét,
és Richard bátorítón megérintette a vállát. Justin csakhamar
letette a telefont, és halálra vált arccal nézett Richardra.
– Lou nagyival történt valami? – kérdezte Richard. Justin
megrázta a fejét.
– Shirley-ről van szó. Autóbalesetet szenvedtek. Jack anyja
elesett otthon, és eltörte a csípőjét. Jack és Shirley elindultak
hozzá a kórházba, de a furgonjuk megcsúszott a jeges úton, és
nekimentek egy fának. Jól vannak, de Shirley-nek agyrázkódása
van, és nem sokkal ezelőtt vérezni kezdett. Egyelőre még korai
bármi biztosat mondani. – Shirley két és fél hónapos terhes volt,
ilyenkor a legnagyobb a vetélés veszélye. Mindez nagyon
ijesztően hangzott. – Csináltak egy ultrahangot, a baba
szívverése rendben volt. A nővér szerint a vérzés önmagában
még nem jelent semmit. Shirley kérte, hogy értesítsenek minket.
– Meglátogathatjuk? – kérdezte Richard, miközben kiugrott
az ágyból, és felkapta a farmernadrágját a székről, ahol az este
hagyta.
– Igen – felelte Justin letörten. – Bemenjünk hozzá?
Pokolian veszélyesek az utak. – Odakint dermesztő fagy és
metsző hideg uralkodott, a hőmérséklet jóval fagypont alá
süllyedt. Az utakat borító jégpáncél halálos veszélyt rejtett.
– Majd lassan vezetek. Vagy inkább itthon maradnál? –
vetette fel Richard, de Justin megbotránkozva nézett rá.
– Még mit nem. Megőrültél? – Öt perc alatt magukra kapták
a legmelegebb ruháikat, majd óvatos léptekkel megközelítették
az autót, miközben azon imádkoztak, hogy sikerüljön beindítani.
Amíg Justin havat lapátolt, Richard igyekezett bemelegíteni a
motort. A kocsi először nem akart beindulni, de néhány
próbálkozás után a motor szerencsésen életre kelt, és pár percig
járatták, mielőtt lassan kigurultak az útra. Richard ült a volánnál,
és alig tíz kilométer per órás sebességgel evickéltek előre.
Igyekeztek kikerülni a jeges foltokat, de egyszer így is
megcsúsztak. Richard szerencsére gyorsan visszanyerte az
uralmát az autó felett. Rendes körülmények között alig öt perc
alatt a kórházban voltak, most fél óra alatt értek oda. Shirley-t a
sürgősségi osztályon találták. A nő sápadtan és sokkos állapotban
feküdt, korábban hányt is az agyrázkódás miatt. Amikor
meglátta Justinékat, halovány mosoly jelent meg az arcán, de
aztán elsírta magát.
– Annyira sajnálom, fiúk – rebegte elhaló hangon, és Justin
ereiben egy pillanatra meghűlt a vér.
– Csak nem...? Azt akarod mondani, hogy... – hebegte Justin,
amikor a nővér közbeszólt.
– Nem történt semmi, az ultrahang azt mutatta, hogy
minden rendben van. A magzatnak semmi baja, a szívverése is
normális. Shirley-t kicsit megrázták a történtek. – A nővér
betakarta a nőt egy meleg takaróval, a két férfi pedig
visszavonult a váróterembe, hogy ne zavarják a pihenését. A
nővér elmondta nekik, hogy a kirobbanó légzsák eltörte Jack
orrcsontját, és Shirley sérüléseit is a légzsák okozta.
Justin és Richard négy órán át várakoztak, mire fél nyolckor
Shirley-t átvitték egy kórterembe. A vérzés nem állt el teljesen,
de jelentősen alábbhagyott, más nem történt. A két férfi még
délben is a kórházban vesztegelt hírekre várva. Ekkor egy
rezidens lépett oda hozzájuk. A fiatal nő mosolyogva közelített,
amit Richard és Justin biztató jelnek értékelt.
– Shirley jól van. A vérzés elállt, de a biztonság kedvéért
holnapig még benn tartjuk. Úgy vélem, a babának sem esett
baja. Shirley-nek megmondtuk, hogy néhány napig
mindenképpen maradjon ágyban, amíg minden visszatér a régi
kerékvágásba. Jókora lökést kapott szegény, de a babák néha
ennél nagyobb megrázkódtatást is átvészelnek.
– Hála istennek – szakadt fel Justinból a megkönnyebbült
sóhaj. Bementek Shirley-hez a kórterembe. A nő még mindig
sápadt volt és kimerült, de azt mondta, már jobban érzi magát,
csak a feje hasogat. Nem görcsölt a hasa, és a vérzés sem volt
súlyos, mostanra pedig teljesen meg is szűnt.
– Nagyon sajnálom. Az anyósom eltörte a csípőjét, és úgy
gondoltam, Jackkel együtt mellette a helyem. Jack tényleg
nagyon óvatosan vezetett, mégis ráfutottunk egy jeges foltra,
amit nem vettünk észre, és egy fának csapódtunk.
– Nagyon örülök, hogy senkinek nem esett nagyobb baja –
felelte Justin együtt érzőn, de megkönnyebbülve.
– Tehetünk érted valamit?
– Köszönöm, már jól vagyok. Csak amikor behoztak és
elkezdtem vérezni, annyira rettegtem, hogy történt valami a
babával.
– Hát, mi is – mondta mosolyogva Justin. Magára hagyták
Shirley-t, hogy nyugodtan pihenhessen. A kórház boltjában
vettek neki néhány színes magazint és egy plüssmackót, hazafelé
pedig megálltak egy virágboltnál, és küldtek Shirley-nek egy
csokrot. Amikor hazaértek, visszazuhantak az ágyba, de még
sokáig beszélgettek a történtekről. Lidérces éjszakán voltak túl,
egy ideig mind a ketten azt hitték, elveszítik a babát, és most
hatalmas kő gördült le a szívükről. Justin délután felhívta Julie-t,
és mindenről beszámolt neki. A lány mélyen együtt érzett
Justinnal, mint mindig. Alig várta, hogy végre nagynéni lehessen;
csak azt sajnálta, hogy végül nem ikrek lettek.
 Másnap Justin és Richard hazafurikázta Shirley-t, Jack
kocsija ugyanis alaposan megrongálódott a balesetben, és még a
szervizben kellett hagyniuk. Shirley sokkal jobb színben volt,
mint egy nappal korábban. A sógornője vigyázott a gyerekeire.
Bár az orvos azt mondta, nem kell ágyban maradnia, ha elég jól
érzi magát, Shirley megígérte, hogy néhány napig még nem kel
fel; ezzel is szeretett volna Justin és Richard kedvében járni.
Jack egy ideig otthon maradt a felesége mellett.
A történtek elemi erővel ébresztették rá Justint és
Richardot, hogy milyen törékeny dolog is az emberi élet, és hogy
milyen mélységesen vágynak rá, hogy gyermekük lehessen.
Amint azt Bernard-nak előre megmondta, Kate februárban
Párizsba utazott. A Meurice-ben foglalt magának szobát, innen
eredt nap mint nap a legkiválóbb minőségű használt ruhák
nyomába. Végiglátogatta a kedvenc lelőhelyeit, ideértve az Hotel
Drouot árveréseit, és azokat a kis boltocskákat, amelyeket az
évek során fedezett fel magának városszerte. Már az első napon
talált néhány figyelemre méltó darabot, sétált egyet a Szajna-
parton, majd beült valahová egy teára.
Az érkezése utáni napon felhívta Bernard-t. Egy héttel
korábban aláírták a papírokat, és Bernard ragaszkodott hozzá,
hogy ezt most meg is ünnepeljék. Azt javasolta, vacsorázzanak a
Le Voltaire-ben; Kate-nek ez volt az egyik kedvenc étterme
Párizsban. A kicsi, de elegáns bisztró évek óta a párizsi divatvilág
kedvelt találkahelye volt. Bernard a hotelhez ment Kate-ért,
hogy Aston Martinján az étteremhez furikázza. Amikor a szálloda
előtt Bernard kiszállt a kocsiból, Kate-nek azonnal feltűnt, hogy a
férfi mennyire jóképű. New Yorkban sokkal visszafogottabb volt
a megjelenése. Bernard megölelte és arcon csókolta Kate-et, és
láthatólag nagyon örült a viszontlátásnak. Besegítette az autóba,
és elhajtottak. Csodás, szinte tavaszias idő volt, ami
ritkaságszámba ment az évnek ebben a szakában.
Újabb kellemes estét töltöttek együtt, és Bernard másnap
estére ismét vacsorázni invitálta Kate-et, ezúttal a rendkívül
felkapott Apiciusba. Kate egész nap a boltokat járta, és egy
árverésen is részt vett. Elemében érezte magát. Bernard fekete
öltönyben jött Kate-ért, a nő pedig rövid fekete koktélruhát
viselt a sötét nercbunda alatt. A találkozó minden eddiginél
bensőségesebbnek ígérkezett. Az étterem egy gyönyörű, ódon
épületben, az egykori Rothschild-házban kapott helyet. A
főpincér személyesen ismerte Bernard-t, és nagy hűhót csapott
körülöttük.
– Néha fogadásokat szervezek ide – magyarázta Bernard. –
Van egy különtermük. Így mulat az agglegény. – Bernard szinte
el is feledtette Kate-tel, hogy papíron nős, hiszen egyáltalán nem
úgy élt. Az ételek fenségesek voltak, a környezet elegáns, a
kiszolgálás pedig kifogástalan. Kate élete egyik legszebb estéjét
töltötte Bernard-ral.
Amikor a férfi visszavitte őt a szállodába, felajánlotta, hogy
másnap elviszi kocsikázni vidékre.
Másnap reggel el is autóztak a normandiai Deauville-be, és
hosszan sétálgattak a tengerparti sétányon. Bernard tudott egy
jó halvendéglőt a környéken, ahol megebédeltek. Sötétedés után
értek vissza Párizsba, és betértek egy italra a hotel bárjába.
– Holnap mit csináljunk? – kérdezte Bernard, miközben
kinyújtóztatták a tagjaikat a bárban. Csodás nap volt mögöttük.
– Egészen elkényeztetsz – felelte Kate, aki az együtt töltött
idő minden percét élvezte. Párizs felfedezése Bernard oldalán
felejthetetlen élmény volt számára.
– Ebédeljünk a Les Cascades-ban. A Grand Palais-ban van
egy remek kiállítás, megnézhetnénk utána. – Ebben meg is
egyeztek, és Bernard bánatos arccal intett búcsút, amikor Kate
végül felment a szobájába. Kate felhívta az anyját, és Louise
örült, hogy hallja a lánya hangját. Kate nem tett említést
Bernard-ról, egyelőre nem látta elérkezettnek az időt, és nem
gondolta, hogy anyjának felétlenül tudnia kell, mikor kivel
vacsorázik Párizsban. Kate csak annyit kötött Louise orrára,
hogy beszerzőkörúton van. Beszámolt az árverésekről, de arra
már nem tért ki, hogy kivel tölti az estéket. Kate-et még ennyi
idősen sem vitte rá a lélek, hogy beszámoljon róla az anyjának:
egy nős férfival találkozgat. Tudta, hogy Louise nem nézné jó
szemmel a dolgot, és azzal is tisztában volt, hogy ő maga sem
lenne elragadtatva, ha valamelyik gyerekéről lenne szó. Kate
önkéntelenül is eltűnődött, hogy a saját gyerekei vajon mi
mindent titkolnak előle. Minden nemzedék azon igyekezett, hogy
elkerülje a szülei rosszallását, és megkímélje őket a felesleges
aggodalmaktól. Louise egy idő után jó mulatást kívánt a
lányának, és elköszöntek egymástól.
Másnap délben Bernard megint eljött Kate-ért. Vasárnap
volt, és miután ráérősen megebédeltek a parkra néző Les
Cascades-ban, megnézték a kiállítást a Grand Palais-ban, amit
nagyon élveztek. Az autót hátrahagyva tettek egy kiadós sétát,
majd betértek a George V. Szállóba egy teára, ahol épp egy
kamarazenekar játszott. A galériáról figyelték a sürgés-forgást,
miközben a társalgás egy pillanatra sem lankadt.
Kate korábban nem hitte volna, hogy ilyen kitűnően érzi
majd magát Bernard-ral, és amikor a férfi visszavitte a Meurice-
be, Kate arra gondolt, hogy talán túlságosan is élvezi Bernard
társaságát. A hotel előtt álldogáltak, és Kate éppen meg akarta
köszönni Bernard-nak ezt a fantasztikus napot, amikor a férfi se
szó, se beszéd, a karjaiba zárta Kate-et, és megcsókolta. A nő
meghökkent, de aztán átadta magát a pillanat varázsának. Végül
finoman elhúzódott a férfitól.
– Biztos vagy benne, hogy ezt helyesen tesszük? – kérdezte
lágyan. Hirtelen megrohanták a kételyek, és már maga sem
tudta, hogy Bernard tulajdonképpen nős-e vagy sem. Ez a
franciás köztes állapot egészen megzavarta.
– Miért ne tennénk? – kérdezte Bernard, és még egyszer
megcsókolta Kate-et. – Az összes lényeges szempontból szabad
embernek számítok – mondta őszinte meggyőződéssel, és Kate
nem állhatta meg, hogy ne viszonozza a csókot, majd lassan
elindultak befelé. Bernard nem kérdezte meg, hogy felmehet-e
Kate-hez, de a nő érezte, hogy nem volna Bernard ellenére. Kate
számára azonban ez már túl sok lett volna egyszerre; előbb fel
kellett dolgoznia a történteket, és el kellett gondolkodnia a
jelentőségükön. Még az is lehet, hogy Bernard csak egy
megrögzött nőcsábász, bár meg kell hagyni, ebben az esetben
igen jól játszotta a szerepét, mert vonzalma teljesen őszintének
tűnt. Mielőtt a nő beszállt volna a liftbe, Bernard még utoljára
megcsókolta Kate-et. Kate már a szobájában pihent, amikor
Bernard hívta telefonon.
– Állandóan te jársz az eszemben – duruzsolta Bernard, és
Kate elmosolyodott. Az ő gondolatai is folyton Bernard körül
jártak, hiába igyekezett másra terelni a figyelmét. Egyelőre
azonban nem volt benne biztos, hogy készen áll-e egy románcra,
különösen egy nős férfival, aki nem mellesleg az üzlettársa is.
Ezek a zavaró tényezők nem könnyítették meg Kate dolgát, de
afelől nem voltak kétségei, hogy Bernard vonzó, és hogy
szórakoztató a társasága. Még soha senki nem volt ilyen
figyelmes Kate-hez. Az amerikai férfiakkal ellentétben a franciák
tökélyre fejlesztették az udvarlás és a csábítás művészetét,
aminek nem volt könnyű ellenállni, függetlenül a hódoló
életkörülményeitől.
Kate-et másnap egészen lefoglalták az üzleti ügyek. Most
már a webáruháza kínálatáról is gondoskodnia kellett. Aznap
este Bernard nem vitte vacsorázni a nőt, de este felbukkant a
szállodában, és indítványozta, hogy igyanak meg valamit a
bárban. Este tíz óra volt, és Bernard egészen addig a kínai
ügyfeleivel tárgyalt, akikkel szoros üzleti kapcsolatot ápolt. A
kései órára való tekintettel Kate egy ideig húzódozott, de
Bernard végül is rávette, hogy lejöjjön, úgy, ahogy volt,
farmernadrágban, pulóverben és kiengedett hajjal. Pezsgőt ittak,
és Bernard az üzleti tárgyalásairól mesélt. Kate-et talán még
soha egyetlen udvarlója sem ostromolta ilyen kitartóan, és a nő
estéről estére egyre türelmetlenebbül várta a találkozást.
Bernard minden este valami új tervvel állt elő. Egyszer egy
árverésre is elkísérte Kate-et, és ámulva figyelte, hogy Kate
milyen magabiztosan licitált, és milyen szakértelemmel
választotta ki a ruhákat. Csalhatatlan érzéke volt a divathoz.
Egyik este moziba mentek. Úgy tűnt, ha Kate nem lett volna ott,
Bernard esténként nem tudott volna mihez kezdeni az idejével.
Kate kezdte felismerni, hogy Bernard tényleg olyan független,
mint amilyennek leírta magát. Kész volt eltekinteni tőle, hogy
Bernard papírforma szerint házas embernek számított, amíg a
viszonyuk senki másnak az érdekeit nem sértette, márpedig
Bernard csakugyan minden idejét Kate-nek szentelte, nem pedig
a feleségének.
Bernard felvetette, hogy esetleg bemutatja Kate-et a
gyerekeinek, de túlságosan jól megvoltak kettecskén is. Kate
párizsi tartózkodásának utolsó hétvégéjén kikocsikáztak
Versailles-ba, sétáltak egy nagyot, és hazafelé jövet megálltak
egy kis bisztróban vacsorázni. Kate még két napig maradt a
városban, és Bernard az elmúlt két hét során mindent megtett
annak érdekében, hogy felejthetetlenné tegye Kate párizsi útját
– minden este gondoskodott a szórakoztatásáról, kiállításokra
vitte, és a hétvégéket is együtt töltötték.
– Ha elmész, teljesen magam alatt leszek – sóhajtotta
Bernard bánatosan, amikor Versailles-ból hazatérve a Meurice
felé haladtak.
– Én is – vallotta be Kate. – Mindig is imádtam Párizst, de
még soha nem éreztem magam ilyen jól a városban, és ezt neked
köszönhetem. – Hálás tekintettel nézett Bernardra. Immár
teljesen felszabadultnak érezte magát a férfi társaságában, és
különös volt belegondolni, hogy ha elmegy, nem látják egymást
mindennap. – Egészen elkényeztettél.
– Megérdemled – felelte Bernard szeretetteljes hangon. –
Nagyon magányos leszek nélküled. – Bernard legközelebb
márciusban készült New Yorkba, ami nem volt már messze.
Amikor megálltak a hotel előtt, a portás már régi ismerősként
üdvözölte őket. Bernard az ő gondjaira bízta az autóját, és Kate-
tel együtt belépett a szálloda halijába, miközben a gondolataiba
mélyedt. A nő Bernard-ba karolt, aki közelebb húzta magához,
hogy végre feltegye a kérdést, amelyet két hete fel akart tenni,
de mindeddig nem volt rá bátorsága, mert attól tartott, hogy
elriasztja Kate-et. – Felmehetek veled? – súgta. A nő tétovázott,
és mélyen Bernard szemébe nézett. Kate korábban eldöntötte,
hogy ez nem fog megtörténni, és eddig tartotta magát az
elhatározásához. Nyilvánvaló okok szóltak a dolog ellen,
elsősorban természetesen Bernard sajátos családi állapota. De
ahogy a férfi szemébe nézett, minden eltökéltsége semmivé
foszlott, és bólintott.
Bernard szó nélkül követte őt a liftbe. Végigmentek a
folyosón, és Kate kinyitotta a szobája ajtaját. Amint beléptek,
Bernard a karjaiba kapta Kate-et, és azzal a mohó vággyal
szorította magához, ami az elmúlt két hét folyamán egyre csak
növekedett benne, és amelynek többé már nem tudott megálljt
parancsolni. Pillanatok alatt megszabadultak a ruháiktól, és az
ágyban találták magukat. Olyan szenvedéllyel estek egymásnak,
ami két fiatalnak is becsületére vált volna.
Bernard szenvedélyének árja hosszú idő után végre utat tört
magának, és Kate-et is magával ragadta. Amikor véget ért, időbe
telt, mire újra levegőhöz jutottak. Bernard Kate-re nézett, a nő
pedig elmosolyodott.
– Jóságos ég, Kate, annyira szeretlek. Mit műveltél velem?
Úgy érzem magam, mint egy tizennyolc éves kamasz. – Az
ágyban is hasonló teljesítményt nyújtott. Kate is egészen
belebolondult Bernard-ba. – Most mihez kezdjünk? – kérdezte
Bernard, miközben széles vigyorral az arcán a hátára fordult.
Kate is nevetett. – Nem költözhetsz Párizsba, vezetned kell a
boltot. Én sem költözhetek New Yorkba. Hogyan fogom túlélni,
hogy nem láthatlak nap mint nap?
– Majdcsak találunk valami megoldást – mondta Kate. Az
oldalára fordult, és megcsókolta Bernard-t. Kate azt gyanította,
hogy ha sokat vannak egymástól távol, az együtt töltött idő
sokkal izgalmasabbá válik, tehát volna a dolognak jó oldala is. De
Bernard-ban sokkal erősebb volt a birtoklási vágy, mint Kate-
ben, ő állandóan maga mellett akarta tudni a nőt. Amíg Kate
Párizsban tartózkodott, a lehető legtöbb időt töltötték együtt, és
Kate pillanatnyilag be is érte ennyivel. Ha komolyra fordulna a
kapcsolatuk, majd megvitatják, hogyan tovább. Kate viszont nem
panaszkodott, és egyelőre nem is várt többet.
Aznap éjjel Bernard Kate-nél aludt a hotelben. Másnap
reggel a szobába kérték a reggelit, és mielőtt munkába indult
volna, Bernard megcsókolta Kate-et, és figyelmeztette, hogy
tervei vannak vele az este. Kate még két éjszakát maradt
Párizsban, és úgy tervezték, ezt az időt együtt töltik, és az utolsó
pillanatig kiélvezik egymás társaságát, mielőtt elválnak útjaik,
egészen a márciusban esedékes viszontlátásig.
Bernard este az egyik kedvenc bisztrójába vitte Kate-et a
Szajna bal partján, aztán a folyóparton andalogtak, végül a Notre
Dame előtt kötöttek ki, miközben a telihold ragyogott felettük.
Kate tudta, hogy ezt az idilli estét soha nem fogja elfelejteni.
Aztán visszaballagtak a szállodába, és újból együtt töltötték az
éjszakát. Az utolsó csendes, meghitt estén szobaszervizt
rendeltek, és az üzletről meg a közös terveikről beszélgettek.
Másnap reggel eljött a búcsú ideje, és Bernard kivitte Kate-et
a repülőtérre. A férfit rettentően bántotta, hogy nem maradhat
Kate-tel egészen az utolsó pillanatig, de egy fontos
megbeszélésre kellett sietnie. Miután Kate feladta a csomagjait,
Bernard gyengéd csókkal vett tőle búcsút, aztán sokáig
integetett az autóból, Kate pedig hosszan nézett a távolodó Aston
Martin után. Kate élete legcsodálatosabb két hetét töltötte
Párizsban, és a város ezúttal megmutatta neki az igazi arcát.
Amikor két órával később felszállt a gépre, Kate még mindig
Bernard-ra gondolt, és magában mosolygott. A férfi üzenetet
küldött neki a tárgyalásról. A bientot. Je t’aime. Hamarosan
találkozunk, szeretlek. Kate pontosan ennyit akart tudni.
 Tizenegyedik fejezet

Miután Kate hazatért Párizsból, nem volt könnyű

visszarázódnia a megszokott kerékvágásba. A fellegekben járt.
Párizsban minden nap maga volt a tökély, és Bernard-ral minden
este új izgalmakat tartogatott. Kate végre újra nőnek érezte
magát. Mire hazaért, három tucat vörös rózsa várt rá,
természetesen Bernard-tól.
Első munkanapján Kate az íróasztalánál dolgozott, Bernard
pedig üzenetekkel bombázta. Nem akarta hátráltatni a
munkában Kate-et, ezért inkább nem hívta telefonon. Kate
aznap este az anyjával vacsorázott. Louise jó hangulatban volt,
pezsgett körülötte az élet, mint rendesen. Megkérdezte a
lányától, hogy telt a párizsi kiruccanás. Kate korábban ugyan
elbizonytalanodott, végül azonban úgy döntött, egyelőre nem
beszél anyjának Bernard-ról. Biztos volt benne, hogy Louise nem
nézné jó szemmel a férfi sajátos családi állapotát. Kate azonban a
két hét folyamán meggyőződhetett róla, hogy Bernard igazat
mondott. A férfi teljes mértékben a maga ura volt, és Kate-nek
olybá tűnt, mintha az a házasság és Bernard felesége valójában
nem is létezne. Louise azonban biztosan tartott volna attól, hogy
a lányát csalódás éri a végén, és Kate azt is belátta, hogy ő sem
volna éppen nyugodt, ha valamelyik lánya egy nős férfiba
szeretne bele. Kate épp az ilyen kockázatos helyzetektől
igyekezett távol tartani a gyerekeit. Azzal biztatta magát, hogy
végtére is felnőtt ember, Bernard pedig teljesen őszinte hozzá.
Kate másnap felhívta Izzie-t, aki teljes esküvői lázban égett.
A lány időközben megrendelte a meghívókat, találkozott a
virágkötővel a Washington Square Park-i házban, és felkért egy
anyakönyvvezetőt is a szertartás lebonyolítására. Már csak két
hónap volt hátra az esküvőig, és Izzie lelkendezése szinte
tapintható közelségbe hozta az eseményt, ami még mindig
felkavarta Kate-et. Úgy tűnt, Izzie teljes gőzzel halad a szakadék
felé. Kate már látni vélte a lelki szemei előtt, amint Izzie a világ
legkáprázatosabb esküvői ruhájában hozzámegy valakihez,
akihez nem kellene.
Kate a legszívesebben sikítva tiltakozott volna, ehelyett
azonban kénytelen volt jó képet vágva asszisztálni a dologhoz, de
a belső feszültség szinte felemésztette. Megadta magát a feltétel
nélküli anyai szeretet parancsoló szavának, miközben tudván
tudta, hogy a fiatalok veszélyes vizeken eveznek, és egy olyan
örvény felé haladnak, amely könnyedén a mélybe ránthatja őket.
Rémisztő volt ez a tudat, és Kate inkább a munkába temetkezett,
hogy elterelje róla a figyelmét. Az új webáruház elindítása előtt
még rengeteg tennivalója akadt. Bernard cége gondoskodott róla,
hogy a bolt indulása megfelelő sajtóvisszhangot kapjon, Julie
pedig felajánlotta, hogy átjön, és segít a fényképek
elkészítésében.
Anya és lánya egész hétvégén lázasan dolgoztak, hogy
minden időben elkészüljön. Kiválasztottak ötven olyan
ruhadarabot, amelyet mind a ketten kellően figyelemfelkeltőnek
és kelendőnek találtak. Kate minden darabot beárazott, hiszen a
honlapon az árakat is fel kellett tüntetni. Amikor meglátta a
fényképeket, egészen el volt tőlük ragadtatva. Hétfőn aztán
megkérdezte Julie-t, nem volna-e kedve elkísérni őt a
Metropolitan Múzeum által szervezett eseményre, amelyről kis
híján maga is megfeledkezett.
– Nincs egy göncöm, amit felvehetnék – sopánkodott Julie,
mire Kate elnevette magát.
– A szekrényeid rogyásig vannak a saját magad tervezte
ruhákkal, a boltomban meg mindent megtalálsz, mi szem-
szájnak ingere. Mit szeretnél? Egy rövid fekete ruha megteszi? –
Julie vagy két tucat különböző ruhatervező modelljeiből
válogathatott Kate boltjában, ami egy egész falut el tudott volna
látni divatos fekete ruhával.
– A fekete olyan uncsi. Nincs valami piros ruhád?
– Megnézem – ígérte Kate, és talált is hármat, amiről úgy
vélte, Julie-nak is tetszene. Megbízta Jessicát, hogy fényképezze
le a ruhákat, és küldje el a képeket Julie-nak. Kate talált egy
szexi Hervé Léger-modellt, egy figyelemfelkeltő Diort és egy no
name darabot, amit azért választott ki, mert elnyerte Kate
tetszését.
Julie egy óra múlva visszahívta az anyját. Még mindig azon
volt, hogy valahogy megússza az esti eseményt.
– Muszáj mennem?
– Igen. Soha nem mozdulsz ki, én meg nem akarok egyedül
menni.
– Miért nem Willie-t viszed? Ő igazi társasági lény.
– A Metropolitan estélye nem neki való. Arról nem beszélve,
hogy akik nem tudják, hogy ő a fiam, még azt hinnék, gyerekeket
molesztálok. – Kate aznap reggel beszélt Willie-vel, aki
megnyugtatta anyját, hogy jól van. Kate ritkábban találkozott
vele, mint a lányaival. Willie állandóan elfoglalt volt, és a
mozgalmas szerelmi élete minden szabad óráját lefoglalta, így
anyjára már nem jutott ideje. De Kate nem is várt tőle mást. A
huszonnégy éves fiúk nem arra vágynak, hogy az anyjukat
kísérgessék ide-oda, és ez alól Willie sem volt kivétel. –
Megtetszett valamelyik ruha? – kérdezte Kate, miközben
joghurtot kanalazott az asztalánál. Csak erre futotta az idejéből.
– Az a Hervé Léger végül is nem néz ki olyan rosszul.
– Köszönöm szépen. Végül is csak kétezer dollárért árulom,
és soha senki nem hordta. Az előző tulaj majdnem ötezerért
vette, de olyan kicsi, hogy rajtad kívül senkire sem jó. – Csakis
egy légiesen filigrán alkatú nő vehette fel, és Julie éppen ilyen
volt. Kate tudta, hogy a ruha elképesztően jól állna a lányának. –
Ha akarod, átküldöm az irodádba, hogy felpróbálhasd. – Julie
munkahelye nem volt túl messze, Jessica gond nélkül elvihette
volna a ruhát taxival.
– Ám legyen. – Julie még mindig szeretett volna kihátrálni a
helyzetből, de Kate nem eresztette. Szerette volna, ha a lánya
végre kimozdulna, és tudta, hogy a rendezvény vegyes
összetételű közönségében Julie korosztálya is szép számmal
képviselteti majd magát.
– Fél óra múlva ott lesz a ruha. – Kate pár perc múlva taxiba
ültette Jessicát, és két órával később felhívta Julie-t. – Hogy
tetszik?
– Hát, el kell ismernem, nagyon menő. – Amikor ezt
meghallotta, Kate elnevette magát. – Te tudsz valamit, anyu.
– Tőled bóknak veszem. – Julie tehetséges divattervezőként
kiváló ízléssel volt megáldva. Kate gyanította, hogy a lánya
pazarul mutat majd a ruhában. – Hét harmincra érted megyek.
– Az esemény nyolckor kezdődött, de időbe telik, mire az esti
csúcsforgalomban átverekszik magukat a városon.
A nap hátralévő részében Kate egy pillanatra sem állt meg
pihenni. Az új, felturbózott honlap indulásáig már csak két hét
volt hátra, és Kate már az utolsó simításokat végezte.
Délután Liam felhívta Kate-et, és a szemére vetette, hogy
nem jelentkezett, amióta hazajött Párizsból. Kate-et gyötörte is a
bűntudat emiatt, de szándékosan kerülte Liamet; nem tudta, mit
mondjon neki. Nem akarta elárulni a férfinak, hogy összejött
Bernard-ral – tudta, a barátja helytelenítené, hogy egy nős
férfival van viszonya. Liam szigorúan elítélte a
házasságszédelgést, ő maga soha nem követett el hasonlót.
Aligha lett volna elragadtatva ettől a sajátosan francia
megoldástól. Kate nem akart magyarázkodni, úgyhogy csak
annyit mondott, hogy remekül érezte magát Párizsban, és
sikerült fantasztikus ruhákat beszereznie. Liam elmondta, hogy
mostanában neki is sok a dolga, majd az esküvő felől érdeklődött.
– Izzie továbbra is hajthatatlan? – Liam abban
reménykedett, hogy a lány előbb-utóbb észhez tér, hiszen Kate-
nek és Izzie-nek is ez lett volna a legjobb, de Kate tudta, hogy ez
csak hiú ábránd.
– Teljes gőzzel megy előre, ahogy látom. Julie-t rávettem,
hogy jöjjön el velem ma este a Metropolitan rendezvényére. Nem
árt, ha néha összekapja magát, és új emberekkel találkozik, jót
fog tenni neki. – Liam mindig csodálta Kate-et, amiért ennyire
kötődött a gyerekeihez, és sosem sajnálta rájuk az időt, még ha
viszonylag ritkán láthatta is őket. Hiába nőttek fel, Kate néhány
naponta felhívta a gyerekeit. Kate anyja soha nem volt ilyen
lelkiismeretes. Louise szerette a lányát és az unokáit, de sokkal
ritkábban kereste őket.
Kate megígérte Liamnek, hogy együtt ebédelnek, mihelyst
lesz egy szusszanásnyi ideje, aztán hazarohant átöltözni. Egy
fekete selyem Dior estélyi ruhát vett fel, amelyet különleges
eseményekre tartogatott, márpedig az esti rendezvény annak
ígérkezett, hiszen a sajtó jelenlétére is számítani lehetett. A
rövidesen elinduló webáruház miatt sem volt érdektelen, milyen
benyomást tesz a közvéleményre. Kate szerényen meghúzódott
a divatvilág nagyjainak árnyékában, mégis mindenki ismerte őt.
Amikor Kate megérkezett Julie Bowery úti házához, a lány a
piros ruhában lépett elő az épületből. Lenyűgöző látványt
nyújtott. Julie fekete rókaszőr bundát vett fel a ruhához, amelyet
öt évvel korábban kapott Kate-től karácsonyra, ajkán vérvörös
rúzs díszelgett, éjfekete haját szoros kontyban fogta össze a
tarkóján, és a lélegzetelállítóan magas sarkú cipő csak tovább
fokozta az összhatást. Kate arca felragyogott, amint
megpillantotta Julie-t.
– Hűha! Egyszerűen észbontó vagy! – lelkendezett Kate
büszkeségtől csillogó szemmel.
– Te is jól nézel ki. – Kate fekete cobolyprém bundát viselt,
cipőjének sarokmagassága pedig a lányáéval vetekedett. Ketten
együtt igen figyelemreméltó párt alkottak, és a Vogue meg a
Women’s Wear Daily fotósai egyaránt megörökítették az
érkezésüket. Mindenki utánuk fordult, és a közelben álló férfiak
le sem tudták venni a szemüket Julie-ról, aki vonzó volt, fiatal és
letaglózóan elegáns.
Egy pincér pezsgővel kínálta a vendégeket, és Julie magához
vett egy poharat, majd kissé félénken körülnézett. Soha nem volt
olyan magabiztos, mint az anyja és a nővére; ikertestvérének
jelenléte mindig nagy megnyugvást jelentett számára
gyerekkorában. Mindig Justinnál keresett védelmet, és tőle
várta, hogy helyette is kiálljon. Olvasási nehézségei csak tovább
rombolták az önbizalmát. Justin nélkül még felnőtt fejjel is
nehezen boldogult a társasági életben.
Kate bemutatta a lányát néhány ismerősének, és fél óra
múlva elkezdődött a vacsora, amelyre a múzeum egyiptomi
szárnyában került sor. Az asztalokat aranyfüsttel díszített
terítők borították, és az aranyozott Tiffany porcelán étkészlet
igazán pompás látványt nyújtott. Julie a feszes, vörös ruhájában,
harsánypiros ajkaival, fekete hajával tökéletesen beleillett az
egzotikus környezetbe.
Kate és Julie egy tízfős asztalnál kapott helyet. Szemben
velük két divatlapszerkesztő ült, őket Kate futólag ismerte. Kate
mellett a Metropolitan egyik jól ismert kurátora foglalt helyet, a
Julie mellett ülő fiatalember pedig egy hölgyismerősével
érkezett. Amikor megpillantotta Julie-t, a férfi azonnal
elvesztette érdeklődését kísérője iránt, és amint leült, rögtön
beszélgetésbe elegyedett Julie-val. A férfi elmondta, hogy egy
nagyvállalatnál dolgozik. Két éve költözött New Yorkba, azelőtt
Chicagóban és Atlantában élt, de a New York-i élet és a társaság
azonnal magával ragadta. Kísérője, egy sápadt, szőke nő, a
mellette ülő férfival társalgott.
– Peter White a nevem – mondta a férfi barátságos mosollyal
nem sokkal azután, hogy helyet foglaltak. Julie is bemutatkozott.
A lány annyira beletemetkezett a divattervezői munkába,
hogy rendes körülmények között soha nem találkozott volna
Peterhez hasonló férfiakkal. Julie csak ritkán járt el otthonról, ha
pedig mégis társaságba ment, rendszerint a munkatársaival,
vagy művészekkel és más divattervezőkkel múlatta az időt.
Szinte soha nem nyílt alkalma fiatal üzletemberekkel találkozni,
és nem is tudta hirtelen, mit mondjon neki; de a férfi szóval
tartotta Julie-t, aki fél óra múlva már felhőtlenül kacagott. A bor
hatására Julie-nak sikerült ellazulnia, pedig nem is ivott sokat, és
végre felszabadultan élvezte az estét. A lány néha napján azért
kirúgott a hámból, de nem olyankor, amikor anyját kísérte el
valami fontos eseményre.
Mikor már a desszertnél tartottak, Julie úgy érezte, mintha
ezer éve ismerné Petert.
– Gyakran jársz a Metropolitanbe? – érdeklődött Peter. A
férfi kiváló ízléssel öltözködött, a modora is megnyerő volt, és
úgy tűnt, bárhol otthonosan érezte volna magát. Erős testalkatú,
atletikus férfi volt, saját elmondása szerint rajongott a sportért,
és imádott rögbi- és hokimeccsekre járni.
– Csak anyámmal járok ide – vallotta be Julie lágy, búgó
hangján, amit a férfiak olyan elbűvölőnek és szexinek tartottak.
Kétségkívül figyelemre méltó, egzotikus jelenség volt fekete
hajával, hófehér bőrével és hatalmas, barna szemével. – Ritkán
mozdulok ki, sokat dolgozom.
– Hát ez roppant izgalmasan hangzik – ugratta Peter, és
Julie nevetett.
– Nem mondanám. Divattervező vagyok. – Julie azt is
hozzátette, melyik cégnél, mire Peter elismerően pillantott rá.
– Akkor nagyon tehetséges lehetsz.
– Nem igazán. Gyerekkorom óta ruhákat rajzolok. Jobban
szerettem, mint iskolába járni, úgyhogy ezzel kezdtem
foglalkozni, mihelyst lehetőségem nyílt rá. A Parsons Művészeti
Iskolába jártam.
Egészen a vacsora végéig élénk csevegésbe merültek, és
Peter még utána is kitartott néhány percig, míg végül a
kísérőjének sikerült magára vonnia a figyelmét, Kate pedig Julie-
hoz fordult. Kate észrevette, hogy Peter egész este Julie-val
társalog, és nem akarta megzavarni a beszélgetést. A fiatalember
jóvágású volt, értelmesnek tűnt, és Julie szemlátomást
megbabonázta.
Peter elköszönt Julie-tól, amikor a kísérője elráncigálta az
asztaltól, hogy bemutassa valakinek. A nő erős déli akcentussal
beszélt, a modorában pedig volt valami émelyítően mézes-
mázos. Belekarolt Peterbe, és többé nem eresztette.
– Nem megyünk? – súgta oda Julie az anyjának.
– Mindjárt. Láttam, jól elvoltál a szomszédoddal.
– Igen, jól elbeszélgettünk – felelte Julie tárgyilagosan.
Szerette volna, ha anyja ez egyszer nem kezdi el mondogatni,
hogy többet kellene férfiakkal találkoznia.
– Mivel foglalkozik? Beszéltetek erről? – firtatta Kate.
– Nem tudom. Ügyvezető valami cégnél. Két éve él New
Yorkban, és szeret hokimeccsre járni. – Julie a maga részéről
ebben a két mondatban foglalta össze a kétórás beszélgetés
lényegét, és Kate elnevette magát. Peter addigra eltűnt a
forgatagban a kísérőjével együtt. Az estély a végéhez közeledett,
és pár perccel később Julie és Kate is távozott. És bár Julie
vonakodva jött el, úgy látszott, végül is jól érezte magát,
akárcsak Kate, aki a mellette ülő kurátor társaságát
lebilincselően izgalmasnak találta. Hazafelé menet az autóban is
beszélgettek.
– Tartsd meg ezt a ruhát. Káprázatosan nézel ki benne –
lelkendezett Kate.
– Köszi, anyu. Nekem is nagyon tetszik. Még az is lehet, hogy
valamikor újra felvenném.
– Jól tennéd. Láttam, a beszélgetőtársadra is nagy hatással
voltál. Alig bírta levenni rólad a szemét.
– Szerintem csak azért, mert a saját kísérője halálra untatta.
Egész este egy szót sem szólt hozzá. – Ez Kate-nek is feltűnt.
– Lehet, hogy te jobban bejöttél neki – mondta Kate, és Julié
elmosolyodott.
Amikor Julie házához értek, a lány kiszállt a taxiból, és Kate
megvárta, amíg bement a házba, aztán hazavitette magát a
SoHóba. Otthon már várt rá egy üzenet Bernard-tól, de túl késő
volt ahhoz, hogy felhívja telefonon. Párizsban már hajnali ötre
járt az idő, és mire Bernard felkel, Kate már aludni fog. Az
időeltolódás eléggé megnehezítette az életüket, így Bernard jobb
híján e-mailekkel és SMS-ekkel bombázta Kate-et. A tervek
szerint Bernard két hét múlva jön New Yorkba. Kate már alig
várta, nagyon hiányzott neki a férfi. Az estét sikerként könyvelte
el, örült, hogy végül el tudta rángatni magával Julie-t. Bizonyára
jót tett a lánya önbecsülésének, hogy ilyen könnyedén levett a
lábáról egy pasit. Peter White el volt bűvölve, ehhez kétség sem
fért.
Julie meghökkent, amikor Peter White másnap felhívta a
munkahelyén. A lány említette ugyan, hol dolgozik, de meglepte,
hogy Peter emlékezett rá.
– Nekem azt mondták a telefonban, hogy te vagy a vezető
divattervező – mondta Peter, miután Julie zavartan beleszólt a
telefonba.
– Hát... azt hiszem... igen, valami olyasféle. De nálunk
mindenki egyformán kiveszi a részét a munkából –
szerénykedett Julie. A céget birtokló divattervező aratta le a
babérokat, de az érdemi munkát Julie és az ő tervezői csapata
végezte.
– Ne szerénykedj. A tegnapi estét is miattad élveztem. Azért
hívlak, hogy megkérdezzem, nincs-e kedved eljönni velem egy
hokimeccsre holnap este. Nem tudom, voltál-e már hokimeccsen.
Persze nem olyan nagy durranás, mint a tegnapi rendezvény, de
azért igen szórakoztató.
– Azelőtt a fivérem néha magával vitt, régen ő is szerette a
hokit.
– Öcséd vagy bátyád? – kíváncsiskodott Peter.
– Igazából egyik sem. Jó, technikai értelemben a bátyám,
mert öt perccel idősebb nálam. Ikrek vagyunk.
– Nahát, ez fantasztikus. Mindig is szerettem volna egy
ikertestvért.
– Tényleg csodás gyerekkorom volt. Teljesen kikészültem,
amikor a bátyám egyetemre ment, és már nem egy iskolába
jártunk. De még mindig a legjobb barátok vagyunk.
– Ő is itt él? – kérdezte Peter.
– Nem, Vermontban. De, hacsak tehetem, és egy kicsit el
tudok szabadulni a munkából, meglátogatom. – Most, hogy
telefonon beszéltek, Julie megint tartózkodóbb lett. Előző este,
kiöltözve, az anyja oldalán kicsit olyan volt, mintha álarcos
bálban lett volna. Ezúttal azonban Peter a hétköznapi életében
bukkant fel, ami teljesen más volt.
– Akkor mit szólsz a holnapi meccshez? Érdekel a dolog? –
kérdezte Peter reménykedve.
Julie egy ideig tétovázott, Peter pedig türelmesen várt.
– Rendben, menjünk. Nagyon szépen köszönöm.
– Öltözz melegen – figyelmeztette Peter gondoskodón.
– Tudom, tudom – kuncogott Julie, mint egy kislány.
– Hol vegyelek fel? – Julie megadta a címét, és azt mondta, a
ház előtt fogja várni. Amióta egyedül élt, még soha nem járt nála
idegen. – Hát az meg hol van? – kérdezte Peter tanácstalanul. Az
utcanév nem hangzott ismerősen a fülének.
– Boweryben, Alsó-Manhattenben. – Julie szerette ezt a
kissé lepukkant, eklektikus, bohém környéket. – Te hol laksz?
– A Keleti Hetvenkilencedik utcában, az East River mellett,
Felső-Manhattanben. – A Peterhez hasonló sikeres
üzletemberek zöme ott lakott az Upper East Side-on. Julie
családtagjai és barátai azonban az alsóvárosban éltek, a SoHóban,
Tribecában, East és West Village-ben, vagy a Vágóhídi
Negyedben. A művészbarátai Chelsea-ben vagy Brooklynban
laktak. Julie és Peter két külön világban éltek.
– Nagy gond lejönni az alsóvárosba? – kérdezte Julie
bűntudatosan, amiért Peternek ekkora utat kell megtennie. –
Találkozhatunk a Madison Square Gardenben is, oda tudok
menni metróval.
– Természetesen nem gond, – Peter szinte megbotránkozott
a felvetésen. – Örömmel érted megyek. – A biztonság kedvéért
elkérte Julie mobilszámát és e-mail-címét. – Akkor holnap
találkozunk – mondta Peter búcsúzóul, és már előre örült a
viszontlátásnak. Julie azon tűnődött, vajon mi lehet Peter tegnap
esti hölgyismerősével, vajon jelent-e neki valamit az a nő
egyáltalán. Egyelőre nem úgy tűnt. Peter már tegnap este is
végig Julie-val beszélgetett, az imént pedig elhívta egy
hokimeccsre. Julie gyorsan felhívta Justint, és beszámolt neki a
fejleményekről. Justin örült a hírnek; az idejét sem tudta már,
hogy Julie mikor randizott utoljára. Peter megfelelő partnernek
látszott, elvégre a Metropolitanben találkoztak, és Kate is jelen
volt. Justin jó mulatást kívánt a húgának, aztán letették a
telefont. Julie visszament dolgozni, de még jó ideig mosolygott
magában.
Julie a hokimeccsen még jobban érezte magát Peterrel, mint
a Metropolitanben. Fekete farmert, fekete dzsekit meg egy
vastag fehér pulóvert viselt, és a kedvenc bakancsát vette fel az
alkalomra. Kiengedett fekete haja szépen keretezte az arcát. Alig
volt rajta egy kis smink, és még fiatalabbnak látszott, mint hétfő
este. Hot dogot, pattogatott kukoricát és jégkrémet ettek, és
amikor az árus elhaladt mellettük, Julie vattacukrot kért. Peter
elnevette magát.
– Oké, muszáj megkérdeznem: hány éves is vagy
tulajdonképpen? Lecsuknak, ha veled randizom? – kérdezte még
mindig nevetve. Julie tényleg úgy nézett ki, mint egy kislány,
különösen akkor, ha még a fehér kötött sapkát is felvette. Az
arca ragacsos volt a vattacukortól, az állán és az orra hegyén
pedig egy-egy rózsaszín pötty díszelgett.
– Gyerekkorom óta imádom a vattacukrot – felelte Julie
vigyorogva. – Amúgy harmincéves vagyok. Miért?
– Sokkal fiatalabbnak látszol. Így a dögös ruha és a magas
sarkú cipő nélkül különösen. – Peter a bakancs miatt is ugratta
Julie-t, de elmondta, mennyire tetszik neki, hogy Julie ilyen
könnyedén mozog a végletek között, és hogy ilyen felszabadultan
élvezi a hokimeccset. Amikor a Rangers csapata gólt lőtt, Julie
teli torokból visított, akárcsak Peter. A Rangers a Bruins ellen
játszott, és a forró hangulatú mérkőzés folyamán többször is
közelharc alakult ki. Peter nem titkolta Julie előtt, hogy jól érzi
magát a lánnyal, és azt is elárulta neki, hogy a Savannah-ból
származó barátnője, aki elkísérte a Metropolitanbe, soha nem
volt hajlandó hokimeccsre jönni vele. Nagyon örült, hogy Julie
igent mondott, és hogy szemlátomást elemében érezte magát a
meccsen.
– És te hány éves vagy? – érdeklődött Julie. Tetszett neki
Peter. Okos volt, tisztelettudó és szórakoztató. Julie
biztonságban érezte magát mellette, és azonnal megtalálta vele a
közös hangot. És Peter régimódi gavallér módjára bánt a nőkkel.
– Harmincnégy – felelte Peter. Ebben a pillanatban a
Rangers újabb gólt lőtt, és mind a ketten üvöltve ugrottak talpra.
A mérkőzést végül a Rangers nyerte. Meccs közben annyi
mindent összezabáltak, hogy egyikük sem volt éhes. Peter elvitte
Julie-t egy bárba, ami leginkább egy angol kocsmára
emlékeztetett, és egy pohár bor mellett hosszan beszélgettek.
A csevej meghittebb volt, mint a Metropolitanben. Az a tény,
hogy mind a ketten farmerben voltak, hot dogot ettek, és két
órán át együtt szurkoltak, megtette a hatását, és sokkal
fesztelenebbé lettek. Peter elmondta, hogy iowai kisvárosból
származik, és van két öccse. A szülei nem váltak el, az apja egy
biztosítási társaság pénzügyi vezetője volt. Anyja annak idején
otthon maradt a gyerekekkel. Peter volt a legidősebb fiú, először
az Iowai Egyetemre járt, aztán a Northwester-nen folytatott
üzleti tanulmányokat, és azóta is az üzleti világban mozgott. A
testvérei megmaradtak kisvárosi fiúknak; és bár fiatalabbak
voltak csemetéi, már évekkel ezelőtt megnősültek, és gyerekeik
születtek. – Én jobban szeretem a nagyvárosi életet. A
testvéreim szentül hiszik, hogy meghibbantam. Amikor eljöttek
hozzám látogatóba, elborzadtak. Tudom, nem könnyű elhinni.
Hát lehet utálni New Yorkot?! Én imádok itt élni.
– Én is! – vágta rá Julie széles mosollyal. – Az ikertesóm
Vermontba költözött. Először azt hittem, nem fogja bírni, de
nagyon szereti. Az élettársával él.
– Nővel vagy férfival? – kérdezte Peter kertelés nélkül, de
Julie nem bánta.
– Férfival – felelte egyszerűen. – Augusztusra várják a
gyereküket.
– A szüleid mit szólnak hozzá?
– Apám meghalt, amikor hatéves voltam – válaszolta
tárgyilagosan Julie. – Az anyámat eléggé aggasztja a dolog.
Szerinte túl nagy felelősséget vesznek a nyakukba. Ami azt illeti,
még én sem tudom elképzelni, hogy gyerekem legyen. – Peterre
rengeteg információ zúdult egyszerre, de hát ő kíváncsiskodott,
és Julie őszintén válaszolt a kérdéseire. A lány erős és önálló
személyiség volt, és minden félénksége ellenére egy percig sem
próbálta elleplezni a valódi énjét. Ez igencsak imponált Peternek.
– Nehéz lehetett apa nélkül felnőni – jegyezte meg együtt
érzőn Peter.
– A fivéreimnek talán még nehezebb volt. De anyánk
elviselhetővé tette számunkra apa hiányát. Az ikertestvéremnek
így sem volt mindig könnyű. De anya fantasztikus volt. Mindig
mellettünk állt, pedig rengeteget dolgozott.
– Anyád mivel foglalkozik?
– Van egy felső kategóriás használtruha-boltja. Épp most
indítja be a webáruházát. Szerintem nagy sikere lesz – jelentette
ki Julie büszkén. Peter azonnal látta, hogy Julie milyen közel áll
az anyjához – sokkal közelebb, mint ő a magáéhoz. Peter
legfeljebb karácsonykor látogatott haza, de ha talált valami jó
kifogást, akkor azt is kihagyta.
 Rendeltek egy második kört is, aztán Peter taxival
hazafuvarozta Julie-t. A lány nem győzött szabadkozni, amiért
Peternek ekkora kerülőt kellett tennie a kedvéért, de a férfi
ragaszkodott hozzá, hogy hazakísérje. Peter megvárta a taxiban,
amíg a lány bement a házba. Julie megkönnyebbülve vette
tudomásul, hogy Peter meg sem próbálta magát felhívatni a
lakására. Ennek még nem jött el az ideje, és a jelek szerint ezt
Peter is így gondolta.
– Valamikor megismételhetnénk – mondta Peter, mielőtt
Julie kiszállt a taxiból. – Nem feltétlenül hokimeccsre gondolok,
talán együtt vacsorázhatnánk... vagy valami. Majd hívlak. A mai
este szuper volt. – Ezzel Julie is egyetértett.
Julie köszönetét mondott neki, Peter pedig átölelte a lányt.
Miután Julie eltűnt a házban, Peter beugrott a taxiba, és
elhajtatott.
Julie a bakancsában kettesével szedte a lépcsőket felfelé, és
amint belépett a lakásába, üzenetet kapott Justintól. Még le sem
vette a kabátját és a sapkáját, máris válaszolt neki.
– Hogy sikerült a randevú? – szólt Justin üzenete.
– Csodálatossan – válaszolta Julie. Mint mindig, most is két
„s”-sel írta ezt a szót, a helyesírás sosem volt az erőssége. Justin
elmosolyodott, amikor megkapta az üzenetet. Örült, hogy Julie
végre találkozott valakivel, akit kedvelt, és akivel jól érezte
magát. Azt akarta, hogy a húga is olyan boldog legyen, mint ő.
 Tizenkettedik fejezet

Bernard ezúttal tíz napot töltött New Yorkban. Most is a

Four Seasonsben vett ki szobát, de lényegében Kate-nél lakott. A
férfi New Yorkban is szórakoztató társaságnak bizonyult, ám
mind a ketten nagyon elfoglaltak voltak. Bernard azoknak a
cégeknek a képviselőivel találkozott, amelyeket befektetésre
érdemesnek talált, Kate-hez pedig özönlöttek az online
megrendelések. Szinte naponta frissítenie kellett a webáruháza
kínálatát. A vadonatúj internetes üzlet az első perctől kezdve
hatalmas sikert aratott, Kate csak nagy üggyel-bajjal tudott
lépést tartani az eladásokkal.
Bernard és Kate épp egy termelői piacon nézelődtek West
Village-ben, amikor váratlanul Liambe botlottak. Liamet
láthatóan meglepte, hogy együtt látja őket. Másnap felhívta
Kate-et, és rákérdezett a dologra.
– Van valami köztetek Bernard-ral? – kérdezte Liam, aki
még nem ocsúdott fel a meglepetésből, és érezhetően zavarban
volt. Kate úgy döntött, megmondja neki az igazat. Soha nem
hazudott Liamnek, csak még nem állt rá készen, hogy beavassa
őt a titokba. Kate és Bernard románca legalább olyan sikeresnek
bizonyult, mint a közös online vállalkozásuk. Mindketten úgy
érezték, mintha már ezer éve együtt lennének.
– Van – ismerte el Kate. – Párszor együtt vacsoráztunk itt
New Yorkban, de igazából Párizsban kezdődött. El akartam
mondani neked, csak még nekem is új ez a helyzet. – Jóllehet
Kate nem érezte annak. Liam azonnal a lényegre tapintott.
– Bernard nem nős egészen véletlenül? – Liam azt
feltételezte, hogy Bernard házas, akár hordott jegygyűrűt, akár
nem.
– Hát ezt meg honnan veszed? – Kate-et meglepte Liam
éleslátása, és azon tűnődött, vajon miből jött rá.
– A korabeli francia férfiak döntő többsége nős. Esetleg
özvegy. De sosem válnak el, vagy csak a legritkább esetben. –
Kate Bernard-tól ugyanezt hallotta.
 – Ő is ezt mondta. Igen, Bernard valóban nős, de ő és a
felesége kötöttek egy megállapodást. Hivatalosan házasok, de
már évek óta külön életet élnek.
– Mind ezt mondják – felelte kétkedve Liam. – Aztán egy
nap rájössz, hogy a házasságuk valóságosabb, mint gondoltad.
Kate, légy óvatos. Nem szeretném, ha csalódás érne. – Liam
egyáltalán nem tartotta jó ötletnek ezt a kapcsolatot.
– Én sem szeretném. De úgy tűnik, Bernard igazat mond.
Párizsban minden este együtt voltunk, nálam is aludt. Egyszer
sem ment haza a feleségéhez.
– Talán mert az asszony épp távol volt.
– Vagy mert Bernard igazat mondott. Ez is egy lehetőség. –
Kate-et kissé bántotta ez a cinikus hozzáállás, amivel Liam
belerondított a felhőtlen idillbe. – Nem tudnál egy kicsit örülni a
boldogságomnak? Évek óta nem volt férfi az életemben.
– Én azt szeretném, ha egy jóravaló férfi lenne melletted,
nem pedig egy minden hájjal megkent nőcsábász, aki összetöri a
szívedet. Te talán örülnél, ha az egyik lányod kerülne hasonló
helyzetbe?
– Természetesen nem. De én már nem vagyok gyerek. És
Bernard szerintem tisztességes ember.
– Az üzleti életben mindenképp, ezzel egyetértek. A többit
nem tudjuk.
– Meglátjuk. – Kate azonban remekül érezte magát Bernard-
ral. Amikor Julie bejött a boltba, hogy segítsen anyjának
feltölteni a honlapra az eladó árukról készült fotókat, Kate
bemutatta neki Bernard-t.
Bernard-nak tárgyalásra kellett sietne, de megígérte, hogy
később visszajön, és elviszi Kate-et vacsorázni.
– Nekem rokonszenves – szólalt meg Julie, amikor Bernard
elment. – Szerintem rendes ember.
– Szerintem is – felelte Kate, és a lányára mosolygott.
– Komoly a dolog? – Julie szerette volna boldognak látni az
anyját. Ó maga az utóbbi időben sokat találkozott Peter White-
tal. Ilyen kedves, udvarias férfival még soha nem hozta össze a
sors. Már az első csók is elcsattant köztük, de Julie még nem
feküdt le vele. Peter tiszteletben tartotta Julie akaratát, és nem
siettette a dolgot.
– Egyelőre még nem annyira – felelte Kate. – Én itt élek,
Bernard Párizsban. De úgy tűnik, így is működik a dolog. – Efelől
nem voltak már kétségei. Szerelmük minden nappal egyre
jobban elmélyült.
– Elképzelhető, hogy Párizsba költözöl? – kérdezte Julie
aggodalommal a hangjában, de Kate a fejét rázta.
– Nem tudnálak itthagyni titeket, és a boltot sem. – Julie
megkönnyebbülve lélegzett fel. Egy ideig még ott maradt
segíteni az anyjának, de még Bernard visszatérése előtt elment.
Bernard az este folyamán elismerően beszélt Julie-ról.
– Julie is rokonszenvesnek talált téged – mondta Kate, és
Bernard-ra mosolygott. Liamtól eltérően, Julie nem firtatta
Bernard családi állapotát, fel sem merült benne, hogy Bernard
esetleg nős. De ha a lány rákérdezett volna, Kate akkor sem
mondta volna el az igazat. Úgy érezte, hogy ez csak kettejükre
tartozik, különösen New Yorkban, ahol senki nem ismerte
Bernard-t. A házasság ténye, ahogyan Bernard fogalmazott, egy
adminisztratív semmiség volt csupán, semmi több. Kate már azt
is megbánta, hogy elmondta Liamnek, aki attól kezdve kétkedve
figyelte a kapcsolatukat.
Mire Bernard hazautazott, Izzie esküvője vészes közelségbe
került. Kate már az utolsó teendőket intézte. A meghívók
kimentek, és kiderült, hogy huszonhatan lesznek jelen az
eseményen. Izzie éppen ennyi vendéget szeretett volna, a
kibérelt helyszín szempontjából ez volt az ideális létszám. Az első
komolyabb bonyodalom akkor merült fel, amikor Izzie felkérte
Justint, hogy vezesse őt az oltár elé. Justin nemet mondott.
– Ugye ezt nem gondolod komolyan? A testvérem vagy –
mondta Izzie mélyen megbántva. – Miért mondasz nemet?
– Azért, mert meggyőződésem, hogy hatalmas hibát követsz
el, és ebben nem leszek a segítségedre. – Justin válaszát hallva
Izzie-t nyomban elöntötte a méreg.
– Te meg meleg vagy, nem vagy házas, és béranyától akarsz
gyereket, ami még nagyobb hiba. Mégis milyen alapon ítélkezel
felettem?
– Nem ítélkezem feletted. Egyszerűen csak nem foglak saját
kezűleg hozzáadni egy fickóhoz, aki egy fűszálat sem tett
keresztbe egész életében, és valószínűleg nem is fog, és aki
semmilyen szempontból nem való hozzád. Mégis hogy
gondolhatod komolyan, hogy működni fog ez a házasság? –
Justin egy percig sem rejtette véka alá, mint gondol erről az
esküvőről.
– Mi közöd hozzá, hogy kihez megyek férjhez? – Izzie már
nem is akarta, hogy Justin vezesse az oltár elé, de a fivére szavai
kihozták a sodrából. Mindig is Justin volt az erkölcscsősz a
családban, és ezúttal sem hazudtolta meg magát. Nem vett részt
olyasmiben, amivel messzemenőkig nem értett egyet, csak azért,
hogy a nővére kedvében járjon.
– Ha mégis működni fog köztetek a dolog, én leszek a
legboldogabb. Szívből remélem, hogy így lesz. De úgy tűnik,
máshogy nem tudom értésedre adni, mennyire féltelek ettől a
házasságtól.
– Nézzenek oda, a kis erkölcsprédikátor! Talán a
Tejútrendszert is te szartad? Micsoda egy seggfej vagy!
Szerintem anyu is aggódik, mégis fizeti az esküvőt, és
menyasszonyi ruhát is kaptam tőle.
– Én nem vagyok az anyád. Anyu meg nyilván nem akar
elveszíteni. De akinek van egy kis esze és kilát a fejéből, az jogos
aggodalommal szemléli, amit te és Zach műveltek.
Izzie a legszívesebben azzal vágott volna vissza Justinnak,
hogy akkor az esküvőre se jöjjön el, de a szíve mélyén nagyon is
remélte, hogy a fivére ott lesz. Azt is tudta, hogy ha miatta
tartósan felborulna a családi béke, az Kate-et viselné meg a
legjobban, ettől pedig mindenképpen meg akarta kímélni az
anyját.
– Nagyon sajnálom, Izzie – mondta Justin őszinte
sajnálkozással.
– Ugyan, hagyjuk már ezt a csöpögős dumát. Szerintem te
hibbantál meg, hogy egy olyan nőtől akarsz gyereket, aki talán
soha nem is lesz hajlandó lemondani róla. Nem vagy abban az
anyagi helyzetben, hogy tíz évig pereskedj a bíróságon. És mi
van, ha szakítasz Richarddal?
– Ez bárkivel megtörténhet. Ha netán bekövetkezne, majd
megoldjuk valahogy. De emlékeztetnélek, hogy mi már öt éve
együtt vagyunk, ti meg csak hat hónapja. Ez az igazi őrültség.
Nem érdekel, mennyire dögös a srác, egyszerűen nem mehetsz
hozzá valakihez, akit alig ismersz.
– Épp eléggé ismerem. – Izzie-nek megvoltak a saját félelmei
Zachkel kapcsolatban, és az előéletét is jobban ismerte, mint az
öccse. De a júniusi letartóztatása óta eltelt kilenc hónap alatt
Zach példásan viselkedett, és semmi sem utalt rá, hogy bármi
kapcsolata lett volna kábítószerekkel. Zach sötét ügyeiről Izzie
családja továbbra sem tudott semmit. Nyilván az lett volna az
utolsó csepp a pohárban, ha a történtekre fény derül. Izzie már
azt is csak nagy nehézségek árán tudta lenyomni a torkukon,
hogy Zach nem dolgozik. Amikor Izzie szóba hozta a témát Zach
előtt, a férfi mindig megígérte, hogy tesz valamit az ügyben, de
ez idáig nem történt semmi.
Miután Justin elutasította a felkérést, Izzie letette a telefont,
és felhívta Willie-t. A fiút váratlanul érte a felvetés, de azonnal
válaszolt a kérdésre.
– Persze, szívesen az oltár elé vezetlek, ha ezt akarod. De
miért én? Miért nem Justin? – Willie nem akarta, hogy a bátyja
megharagudjon rá.
– Justin és én kissé összekülönböztünk az ő jövendőbeli
gyerekét és az én jövendőbeli férjemet illetően. Tudod, hogy
micsoda álszent tud lenni néha.
– Ha az utolsó pillanatban meggondolnád magad, és mégis
ragaszkodnál Justinhoz, nekem úgy is jó. – Willie számára nem
volt életbe vágó, hogy ő vezesse oltárhoz Izzie-et, de ha Justin
nem bánta, akkor ezer örömmel vállalta a feladatot. Csak a
bátyjával való nézeteltérést szerette volna elkerülni. Willie is
azon a véleményen volt, hogy Izzie hibát követ el, de nem tette
szóvá. Úgy vélte, egyedül Izzie-re tartozik, kihez megy hozzá,
elvégre felnőtt nő volt, nyolc évvel idősebb Willie-nél. Remélte,
hogy a családi viszály hamar lecsillapodik, és neki nem kell állást
foglalnia a kérdésben.
A következő váratlan fordulat egy héttel az esküvő előtt
következett be, amikor Julie felhívta Izzie-t, és megkérdezte,
elhívhatja-e Petert az eseményre. Julie és Peter ekkor már hat
hete jártak, és rengeteg időt töltöttek együtt. Julie nagyszerűen
érezte magát Peter mellett, és csaknem minden estére jutott
valami közös program.
– Ennyire fontos neked? – kérdezte Izzie. – Zach meg én
nem is ismerjük. – Izzie arra gondolt, furán venné ki magát, hogy
egy vadidegen is jelen legyen ezen a szűk körű esküvőn, de a
jelek szerint Julie ragaszkodott hozzá.
– Nagyon szeretném, ha Peter ott lehetne velem, ha nincs
ellene kifogásod. – Julie olyan szépen kérlelte a nővérét, hogy
Izzie hamar ráállt.
– Szeretnénk megismerni Petert, és végül is az esküvő is jó
alkalom erre – mondta Izzie szívélyesen. Julie áldott jó lélek volt,
és igazán nem kért sokat. Izzie nem akart neki csalódást okozni.
– Tudok valamiben segíteni? Bocsánat, hogy eddig meg sem
kérdeztem, de rengeteget dolgoztam, és Peterrel is sok időt
töltök együtt, azt sem tudtam, hol áll a fejem. – Szervezési
kérdésekben Julie sosem állt a helyzet magaslatán, és ha nem a
munkájáról volt szó, állandó időzavarral küzdött. A
magánéletben eléggé Szeleburdi volt.
– Ne aggódj, anyu és én mindenről gondoskodunk. Neked
csak annyi a dolgod, hogy gyere el, hozd magaddal a barátodat,
és érezzétek jól magatokat. – Julie már hallotta Justintól, hogy
nem hajlandó oltárhoz kísérni Izzie-t, de nem hozta szóba a
témát. Julie a legkevésbé sem akart két tűz közé kerülni egy
ilyen kényes kérdésben.
Kate az esküvő előtti napot Jessicával együtt a Washington
Square Park-i házban töltötte, és gondoskodtak róla, hogy
minden részlet a helyére kerüljön. A kalligráfus már elkészítette
az ültetési kártyákat és az étlapot. Izzie és Zach egy hónappal
korábban jártak a házban, hogy végigkóstolják az ételeket és a
tortát. Zach hozott néhány különleges bort, és azt mondta, a
nagyanyja küldi őket ajándékba. A férfi apja időközben
megerősítette, hogy nem vesz részt az esküvőn. Ő és a felesége
Dél-Afrikában szafariztak, és meglátogatták néhány barátjukat.
Zach próbálta elérni az anyját, de ő nem vette fel a telefont, és az
e-mailekre sem reagált. Kate egészen megsajnálta Zachet, akit
olyannyira magára hagyott a családja, hogy még az esküvőjére
sem hajlandók eljönni. A részvét valamelyest enyhítette Kate
vele kapcsolatos ellenérzéseit.
Izzie esküvői ruhája Kate ruhásszekrényében, gondosan
elcsomagolva várta a nagy napot. Az esküvő előtti vacsorára
aznap este került sor Kate lakásában. Minden készen állt. Úgy
tervezték, hogy az ifjú pár Aspenbe utazik nászútra. Zach apja
átengedte nekik az ottani házát, és Izzie fizette a repülőjegyet,
amit persze nem kötött az anyja orrára. Izzie egy új szmokingot
is vett Zachnek.
Nem terveztek fényűző esküvőt, de azért megadták a
módját. Izzie egy csokor gyöngyvirággal a kezében vonul majd
be. Kate vásárolt Lou nagyinak egy vadonatúj, sötétkék szatén,
félhosszú Oscar de la Renta-ruhát és egy takaros, bézs
selyemkosztümöt. Julie egy maga tervezte ruhában akart jönni
az esküvőre. A szertartás este hétkor kezdődik, a vacsora fél
kilenckor, utána pedig kezdetét veszi a táncos mulatság a ház
egyik oldalsó helyiségében. Zach hívta a DJ-t, akit már régebbről
ismert.
Kate szerette volna, ha Bernard is részt venne az esküvőn,
de Izzie még soha nem találkozott vele, és egyébként is a
kapcsolatuk elején jártak még, korai lett volna bemutatni őt az
egész családnak. De Kate úgy tervezte, hogy a közeli jövőben
erre is sort kerít.
Kate este hatkor érkezett haza, így volt rá ideje, hogy
kényelmesen megfürödjön és átöltözzön az esküvő előtti
vacsorához; Farmernadrágot, egy színpompás mexikói felsőt,
jókora, türkizkék fülbevalókat és aranyszínű szandált vett fel az
alkalomra. Húsz vendég volt hivatalos a vacsorára, és mindenkit
jó előre értesítettek, hogy lezser ruhában jöjjön. Az ifjú pár
kérésének megfelelően fesztelen hangulatú, könnyed este elébe
néztek. Zach az egyik haverjánál tölti majd az éjszakát, így
legközelebb már csak az esküvőn látja viszont a menyasszonyt.
Izzie-t az anyjánál öltöztetik, nem a bérelt házban. Kate a
fodrászt és a sminkest is a lakására rendelte a két lánya és a
maga számára. Két autó viszi majd őket az esküvő helyszínére.
Minden részlet gondosan el volt rendezve.
Fél kilenckor elkezdődött a vacsora. A vendégek margaritát
ittak, és a mexikói ételekkel megrakott büféasztaloknál
tolongtak. Izzie csodásan festett az egyszerű, halvány
barackszínű ruhában. Mindenki remekül érezte magát. Julie
elhozta Petert, aki rendkívül illemtudóan viselkedett, és vigyázó
szemét egy pillanatra sem vette le Julie-ról, leste minden
kívánságát. Kate-nek is szemet szúrt ez a szokatlan udvariasság.
A Metropolitanben őszintébbnek tűnt Peter viselkedése, akkor
kifejezetten jó benyomást tett Kate-re, most azonban valahogy
erőltetettnek hatott ez az eltúlzott előzékenység. Peter a fejébe
vette, hogy külön-külön minden családtaggal elbeszélget, Lou
nagyival például egy teljes órán át cseverészett. Ő volt az est
meglepetésvendége, de amint Kate elnézte, ahogy Peter Lou
nagyinak teszi a szépet, valami különös, baljós előérzete támadt.
Peter annyira próbált megfelelni, és annyira igyekezett jó
benyomást tenni mindenkire, hogy az már egy kicsit sok is volt.
Amikor Kate a büféasztalnál Izzie mellé keveredett, szóvá is
tette a dolgot.
– Mi a véleményed Julie új barátjáról? – kérdezte súgva.
– Szerintem tökéletes – vágta rá Izzie minden fenntartás
nélkül.
– Nem godolod, hogy talán túl tökéletes? – kérdezte Kate
aggodalmas tekintettel. Izzie sóhajtva az égre emelte a
tekintetét.
– Jaj, az ég szerelmére, anyu. Szerinted soha senki nem lehet
elég jó nekünk. – Izzie nem tréfált. Úgy vélte, hogy ha valaki egy
olyan makulátlan fiatalember ellen is kifogást emel, mint amilyen
Peter White, akkor az tényleg reménytelen eset. Izzie szerint
Kate már-már betegesen aggódott a gyerekei boldogságáért.
– Ez nem igaz. – Kate figyelmét a legkisebb részlet sem
kerülhette el, de maga sem tudta, mi volt az pontosan, ami
Peterrel kapcsolatban aggasztotta. – Egy órán át figyeltem,
ahogy az anyámmal beszélget. Szép teljesítmény egy korabeli
fiatalembertől. – És annak ellenére öltönyben jött, hogy ő is
tudta, nyugodtan öltözhetett volna könnyedebben. Vajon mit
akart ezzel bizonyítani?
– Ki nem szeretné Lou nagyit hallgatni? A nyári kínai útjáról
beszélt. Az is lehet, hogy Peter egyszerűen csak nem tudott
elszabadulni. – Kate bólintott, és abban reménykedett, hogy
Izzie-nek igaza van. Ezután a jövendőbeli vejére sandított, aki
mindenben Peter szöges ellentéte volt. Zach szakadt
farmernadrágban és ujjatlan izompólóban állított be, és az
esküvő kedvéért sem volt hajlandó levágatni a haját. De hiába
nézett ki úgy, mint egy hajótörött, Zach még így is nagyon jóképű
volt, és Izzie egész este úgy rá volt csavarodva, mint kígyó az
almafára.
Az est folyamán csak Izzie és Justin között lehetett érzékelni
a feszültséget. Izzie még nem bocsátotta meg az öccsének, hogy
az nem volt hajlandó oltárhoz kísérni őt; ki tudja, talán soha nem
is fogja. Mindenki többet ivott a kelleténél, és már éjfél is elmúlt,
mikor Kate hazaküldte a vendégsereget. Nem szerette volna, ha
bárki is másnaposan jönne az esküvőre. Senki sem ivott annyi
margaritát, mint Zach. Ő és Willie közös taxival indultak haza, és
Zach útközben kiszállt a barátjánál, akinél az éjszakát töltötte.
Izzie egyedül ment a lakására, hogy hajadonként utoljára hajtsa
ott álomra a fejét. Mielőtt elindult volna, megköszönte anyjának
a kellemes estét.
Miután mindenki hazament, és a partiszerviz emberei is
távoztak, Kate rendbe szedte a lakást, aztán egy ideig csendben
elüldögélt a nappaliban, és arra gondolt, hogy Izzie másnap
hozzámegy Zachhez. Még mindig nem sikerült megbarátkoznia a
gondolattal, és már csak abban reménykedett, hogy Izzie tudja,
mit csinál, és hogy végül őt fogja igazolni az élet. Valahányszor
meglátta Zachet, Kate fejében azonnal megszólalt a vészcsengő,
és rögtön az jutott az eszébe, hogy a lánya a vesztébe rohan. A
hálószobába menet Kate csak azt kívánta magában, bárcsak
ezúttal tévedne. Azért fohászkodott, hogy ne neki legyen igaza,
és hogy a lánya valóban rátaláljon a boldogságra.
 Tizenharmadik fejezet

Az esküvő napján Izzie délután kettőkor toppant be Kate-

hez, és nem sokkal később Julie is befutott. A lányok csendesen
beszélgettek a nappaliban, és anyjuk is ott ült a körükben. A
sminkes és a fodrász háromkor érkezett meg. Kate fél hatkor
vette elő az esküvői ruhát, amelyet Julie segítségével óvatosan
feladtak Izzie-re. Vagy tíz percig babráltak a gombokkal. Kate a
saját gyöngysorát akasztotta Izzie nyakába, hogy a szokásnak
megfelelően legyen a menyasszonyon valami „kölcsönvett holmi”
is, egyik barátnője pedig egy halványkék szalaggal díszített
csipke harisnyakötőt adott Izzie-nek, így a menyasszony az
összes hagyományos kellékkel felszerelkezve nézhetett a
szertartás elébe.
Izzie megvárta, míg Kate és Julie is felöltözött. Húsz perccel
később a kalap és a fátyol is felkerült a menyasszony fejére.
Kate-nek még a lélegzete is elakadt, amikor hátralépett,
hogy alaposan szemügyre vegye Izzie-t. Esküvői díszbe öltözött
lánya egyszerűen káprázatos látványt nyújtott. Most, hogy a
smink és a frizura is a helyén volt, a ruha is sokkal ragyogóbban
mutatott rajta, mint amikor Kate boltjában először felpróbálta.
Willie negyed hétkor érkezett. Izzie-vel az első limuzinba
szálltak, és elindultak az esküvő helyszínére. A fiú rendkívül fess
volt szmokingban és fekete lakkcipőjében, Kate büszkeséggel
eltelve nézett rá. Ahogyan besegítette a nővérét az autóba,
egészen érett, férfias jelenségnek tűnt. Kate és Julie beszállt a
második limuzinba, és útközben felvették Lou nagyit, aki az új
bézs selyemkosztümjében várakozott a ház előtt. Vakítóan fehér
haját szépen levágatta, és alkalmi frizurát csináltatott magának a
jeles eseményre. Richard és Justin csak a Washington Square
Parkban csatlakozott hozzájuk, hiszen Justinnak nem volt
szerepe a szertartás lebonyolításában. Az előzetes terveknek
megfelelően Izzie egy szűk sikátoron át közelítette meg a házat,
és a hátsó ajtón lépett be, így ha Zach megjön, nem láthatja meg
a menyasszonyát.
 A vendégek pontosan érkeztek, és elfoglalták a helyüket az
emeleti nappali szobában elhelyezett székeken. Már az
anyakönyvvezető is várta a szertartás kezdetét. Negyed nyolcra
mindenki megérkezett, kivéve a vőlegényt. Zach végül félórás
késéssel állított be, gyűrött arccal, karikás szemmel,
másnaposan. Izzie addigra már idegroncs volt, Kate pedig majd’
felrobbant a méregtől.
– Egyszerűen nem találtam ezt a rohadt nyakkendőt –
dünnyögte Zach Justinnak mintegy magyarázatképpen. Zach
barátja, akinél a vőlegény az éjszakát töltötte, szintén eljött. A
torzonborz szakállú fiatalember farmernadrágot húzott a
szmokingkabáthoz. Zach bemutatta a barátját a jelenlévőknek,
Justin pedig megkötötte neki a nyakkendőjét, Zach ugyanis nem
tudta, hogy kell. A bejárati ajtónál álltak az előszobában, míg a
násznép odafent várakozott.
– De legalább megborotválkozott – súgta oda Justin
Richardnak, mikor Zach odalépett az anyakönyvvezető mellé. A
vőlegénynek nem volt tanúja, Zach már jó előre kijelentette,
hogy nincs rá szüksége. Eredetileg Willie-t akarta megkérni, de ő
most a menyasszonyt vezette az oltár elé, és Izzie figyelmeztette
Zachet, hogy eszébe ne jusson Justint felkérni. Izzie nem fűzött
hozzá különösebb magyarázatot, de Zach látta rajta, hogy nem
tréfál. Izzie nyilvánvalóan szerette volna elkerülni, hogy Justin
most Zachnek is nemet mondjon. Egy visszautasítás éppen elég
volt.
Izzie az egyik emeleti hálószobában várakozott Willie-vel.
Amikor a zenekar a húrokba csapott, a menyasszony megjelent
az öccse oldalán, és lassan elindult lefelé a lépcsőn. Amikor Kate
meglátta Izzie-t, érezte, ahogyan a szeme könnybe lábad.
Részben a lánya szépsége fakasztotta könnyekre, részben az
iránta érzett mélységes aggodalom. Kate hosszú idő után újra azt
kívánta, bárcsak Tom ott lenne mellette, és láthatná a lányát.
Zach elakadt lélegzettel nézte, ahogy a menyasszonya
leereszkedik a lépcsőn. A vőlegény szmokingot viselt, a haját
hosszú lófarokba fogta, és a nyakkendő is csálén állt rajta, mégis
valami romlatlan, őszinte áhítattal figyelte, ahogyan
jövendőbelije közeledett felé, és az ő szeme is megtelt könnyel.
Willie ünnepélyes arckifejezéssel átadta nővérét a vőlegénynek,
Julie pedig átvette Izzi-től a csokrot, és a rövid ceremónia idejére
mindannyian helyet foglaltak. Az anyakönyvvezető is rövidre
fogta a mondókáját, és mivel a szertartás minden vallási elemet
nélkülözött, azonmód férjjé és feleséggé nyilvánította a fiatalokat.
Amikor Zach megcsókolta újdonsült feleségét, láthatóan
türtőztetnie kellett magát, hogy ott helyben le ne tépje Izzie-ről
a ruhát.
– Hát, erről van szó – súgta oda Lou nagyi a lányának. Kate
bólintott. Úgy érezte, anyja helyesen látja a helyzetet: Izzie és
Zach kapcsolata csaknem teljes egészében a szexuális vonzalmon
alapult, és mélyen ironikusnak találta, hogy éppen a
menyasszony nagymamája tapintott rá a lényegre. Kate és
Louise világosan látták, hogy a fiatalok között dúló túlfűtött
fizikai vonzalom vezetett el ide, és attól féltek, erre az ingatag
alapra aligha lehet tartós házasságot építeni.
Amikor az anyakönyvvezető bemutatta Mr. és Mrs.
Holbrookot az egybegyűlteknek, a teremben kitört az
üdvrivalgás. Pukkantak a pezsgős üvegek, és rövidesen
elkezdődött a fogadás.
Minden zökkenőmentesen zajlott. Kate félrehúzódva
beszélgetett Liammel, de közben semmi sem kerülhette el a
figyelmét. Maureen is eljött, elegáns sötétkék kosztümöt viselt.
Nem sokkal később Izzie odalépett az anyjához, és megköszönte
neki a pompás esküvőt. Nem volt fényűző az esemény, de Kate
gondoskodott róla, hogy a legapróbb részlet is tökéletes legyen.
Azért az est folyamán megmutatkozott néhány aggasztó jel.
Zach már a vacsora előtt is kapatos volt, és miután az ifjú pár
ünnepélyesen felvágta a tortát, tartott egy beszédet, aminek
nem volt se füle, se farka. A táncparketten fékevesztett
tombolásba kezdett, és a feleségét egy pillanatra sem eresztette
ki a karjai közül. Mindenki legnagyobb megkönnyebbülésére
láthatóan fogalma sem volt róla, hogy illene felkérnie az anyósát
egy táncra. Mivel rendhagyó módon az ifjú férj családja
egyáltalán nem képviseltette magát az eseményen, a kötelező
formaságoktól el lehetett tekinteni. Zach helyett Justin
táncoltatta meg Kate-et. Justin egész végig azon lamentált, hogy
a nővére hogyan követhetett el ekkora balgaságot.
– De hát Izzie szereti Zachet. – Kate próbálta megnyugtatni
Justint. Most, hogy az esküvő befejezett tény volt, nem tehettek
mást, csak reménykedhettek, hogy minden jól alakul.
– Ez nem elég ok, hogy hozzámenjen egy ilyen emberhez –
kötötte az ebet a karóhoz Justin, aki az egész este folyamán
feszültnek tűnt, és borús tekintettel nézett maga elé. Néhány
pohár pezsgővel később Izzie odalépett az öccséhez és
megcsókolta, mire Justin kissé megenyhült.
– Haragszom rád, de mégiscsak az öcsém vagy – mondta
Izzie békülékeny hangon. Justin letette a poharát, és felkérte
Izzie-t egy táncra.
– Én csak azt szeretném, hogy boldog legyél – szólalt meg
Justin, és látszott rajta, hogy komolyan is gondolta.
– Akkor légy kedves Zachhez. Mostantól mi vagyunk a
családja, rajtunk kívül senkije sincs – mondta elszontyolodva
Izzie. Justin kelletlenül bólintott; nem dobta fel a gondolat.
Mielőtt asztalhoz ültek volna, Kate üzenetet kapott Bernard-tól.
A férfi remélte, hogy minden rendben zajlik. Franciaországban
hajnali két óra volt, és Bernard megírta, hogy csak azért maradt
fenn, hogy elküldje ezt az üzenetet, de egyébként nem akarja
megzavarni Kate-et a szertartás vagy az ünnepi vacsora közben.
Kate visszaüzent, hogy szerencsére minden rendben, csak
hiányzik neki Bernard.
Az ételek fenségek voltak. Vacsora után elkezdődött a buli, és
Zach azonnal ledobta az öltönyét meg a nyakkendőjét,
kigombolta az ingét, és érzéki táncot lejtett Izzie-vel. Amikor
felvágták a tortát, Zach minden előzetes figyelmeztetés nélkül
belenyomta az arcát a süteménybe. Mindenki harsányan
nevetett, de azért érezhető volt az általános megrökönyödés.
Zach beszéde jobbára burkolt és kevésbé burkolt szexuális
utalásokból állt, és Izzie egy idő után jobbnak látta beléfojtani a
szót. Zach olyan volt, mint egy vásott, neveletlen kamasz fiú, aki
most végre kitombolhatta magát. Nem úgy tűnt, mint aki készen
áll a felelősségteljes házaséletre, de Izzie-t ez láthatóan
egyáltalán nem zavarta. Ő mindent hajlandó volt elnézni
Zachnek. Justin magában füstölgött, Kate szíve pedig majd’
megszakadt a lányáért.
A szerződésben foglaltaknak megfelelően a mulatság hajnali
kettőkor véget ért. Izzie mindenkitől elbúcsúzott, aztán az ifjú
pár beszállt a limuzinba, és hazament. Zach addigra olyan részeg
volt, hogy jóformán menni sem tudott, és úgy kellett besegíteni
az autóba. Miután elmentek, Kate megtalálta Zach öltönyét,
nyakkendőjét, és a fél pár cipőjét, amelyek elárvulva hevertek a
földön. Szomorú szívvel hajtogatta össze az öltönyt, és a cipővel
meg a nyakkendővel együtt a saját táskája mellé tette. Nem
ilyen esküvőt szeretett volna a lányának, és főleg nem ilyen
férjet. Zach haverja szintén lerészegedett, de már órákkal
hamarabb taxit hívott és hazament. A család többi tagja
bekászálódott a másik limuzinba, és testületileg Kate lakására
hajtottak egy utolsó pezsgőre, csak Lou nagyi kérte, hogy
útközben tegyék ki a lakásánál. Mint mondta, a maga részéről
elege van az ünneplésből, és nagyon elfáradt.
– Elképesztő munkát végeztél, anyu – mondta Justin, és
átölelte Kate vállát, de az arckifejezése inkább bánatosnak tűnt.
Ő sem így képzelte el Izzie jövőjét, és azon morfondírozott, vajon
milyen meglepetéseket tartogat a sors Izzie számára. Abban
senki sem kételkedett, hogy Zach mellett meglepetésekben nem
lesz hiány.
Willie mindent megtett, hogy a társaságon ne legyen úrrá a
búskomorság: Peter lelkendezve bizonygatta Kate-nek, hogy ő
még ilyen fantasztikus esküvőn soha nem vett részt, de
mindenki tudta, hogy nem mond igazat. Julie azonban boldognak
látszott Peter oldalán, és a fiatalember mindenkihez nagyon
kedves volt, ami Zach faragatlansága mellett igazi felüdülésként
hatott.
Hajnali háromkor Justin és Richard elment. Julie és Peter is
távozott, és együtt töltötték az éjszakát. Willie-t elnyomta az
álom a kanapén, és Kate nem ébresztette fel. Fárasztó éjszakán
voltak túl. Mikor végre Kate is lefeküdt, egy megkönnyebbült
sóhaj szakadt fel belőle. Hát ezzel is megvolnának. Kate megtett
minden tőle telhetőt, és abban bízott, hogy sikerült a lánya
számára emlékezetessé tenni azt az eseményt, amelynek érzése
szerint soha nem lett volna szabad megtörténnie.
Zach ekkor már réges-rég durmolt. Amint hazaértek,
ruhástól zuhant az ágyba, és azon nyomban elaludt. Izzie
óvatosan kigombolta a ruhát, és gondosan kiterítette egy széken
a fátyollal együtt. Egész este úgy érezte magát, mint egy
hercegnő, és azt sem bánta igazán, hogy Zachkel kissé elszaladt a
ló. Neki csak az számított, hogy Zach boldog legyen, és jól érezte
magát a lagzin. Izzie-nek is feltűnt, hogy férjének csak az egyik
lábán van cipő, és azon tűnődött, vajon mi történhetett a
másikkal. Az autóban sem találta a hiányzót. Izzie lefeküdt Zach
mellé, és beállította az ébresztőórát.
Másnap a déli járattal utaztak Aspenbe, ami azt jelentette,
hogy tíz órakor el kellett indulniuk hazulról. Izzie remélte, hogy
Zach képes lesz összeszedni magát. Behunyta a szemét, és szinte
azonnal elszenderült. Mostantól ő volt Mrs. Zach Holbrook.
Elmosolyodott, magához ölelte Zachet, és hamarosan már az
igazak álmát aludta.
Másnap reggel nyolckor felkeltette Zachet, aki meglepően
kipihenten ébredt. Zach még nem pakolt össze, és Izzie segített
becsomagolni a holmiját, miközben a férfi kitöltött egy-egy pohár
pezsgőt a reggelihez. Izzie-nek még zúgott a feje az éjszakai
mulatozástól, de mivel Zach váltig bizonygatta, hogy a reggeli
pezsgő visszautasítása balszerencsét hoz, végül is erőt vett
magán, és kiitta a poharat. Zach behúzta magához Izzie-t az
ágyba.
– Várjál csak... most már a feleségem vagy... mostantól, ha
kedvem szottyan a szexre, nem mondhatsz nemet.
– Mi van, ha lekéssük a repülőt? – vetette ellen Izzie nem
minden alap nélkül.
– Akkor majd a következő járattal megyünk. Mindig van egy
következő járat. – Előbb Denverbe repülnek, ahonnan egy
kisebb géppel utaznak tovább Aspenbe.
Szeretkeztek, aztán boldogan és kielégülve hevertek egymás
karjaiban. Amikor Izzie észbe kapott, már fél tízre járt az idő,
azaz fél órájuk maradt az indulásig. Zach a zuhanyzóba is
magával ráncigálta Izzie-t, és megint szexelni akart, de a nő
ezúttal nemet mondott.
– Két hetet leszünk Aspenben. Ezalatt akár ki sem kell
kelnünk az ágyból – mondta Izzie, és Zachnek azonnal
megtetszett az ötlet.
Csodával határos módon Izzie-nek végül sikerült rábírnia
Zachet, hogy öltözzön fel és pakoljon össze, és negyed
tizenegykor már a taxiban ültek. Izzie a saját holmiját már két
nappal korábban összecsomagolta. Tizenegykor értek ki a
reptérre, éppen idejében a becsekkoláshoz.
Zach a Denverig tartó úton végig húzta a lóbőrt. Ezzel egy
időben Izzie egész családja a Da Silvanóban gyűlt össze ebédre.
Peter ezúttal is elkísérte Julie-t. A férfi most is feltűnően kedves
volt Lou nagyival, Kate-et pedig kitüntetett figyelemben
részesítette. Justint a babáról faggatta, Willie-vel pedig a fociról
és a hokiról beszélgettek. Zachet és az előző esti alakítását
inkább senki sem hozta szóba. Most már ő is a családhoz
tartozott, és Izzie-re való tekintettel mindenki próbált a lehető
legnagyobb jóindulattal viseltetni iránta.
Amikor ebéd után a gyerekek szétszéledtek, Kate nem állta
meg, hogy megjegyezze Louise-nak, hogy Peter szerinte
túlságosan igyekszik mindenkinek a kedvére tenni. Kate ezt
meglehetősen különösnek találta.
– Ijesztőek lehetünk annak, aki kívülről csöppen közénk.
Mindenkinek olyan határozott véleménye van mindenről. Nem
csodálom, hogy Peter igyekszik megfelelni – mondta Lou nagy
jóindulatúan. Peter egyértelműen hozzá volt a legkedvesebb. –
És nagyon jól bánik Julie-val. – Ezt Kate sem vitatta,
ugyanakkor sehogyan sem tetszett neki, hogy Peter többször is
kinevette Julie-t, amikor az félreolvasott valamit az étlapon, és
ékelődött is a barátnőjén. Peter nyilván nem tudta, hogy a lány
diszlexiás, ami ráadásul még mindig érzékenyen érintette. Julie
azonban nem szólt semmit, inkább együtt nevetett a barátjával.
Justinnak is feltűnt a dolog, és szúrós pillantást vetett Peterre,
mire témát váltottak.
– Ez most már mindig így lesz? Az összes gyerekem olyan
emberhez megy hozzá, akit ki nem állhatunk? – siránkozott
Kate. – Egyikük sem talál jóravaló társat magának? – tette hozzá
lelombozva.
– Richardot mindannyian szeretjük – emlékeztetett Lou
nagyi. – És szerintem Peterből és Julie-ból csodálatos pár válhat.
Julie-nak még soha nem volt ilyen nagyszerű barátja.
– Talán igazad van – felelte Kate. Igyekezett lecsillapítani a
félelmeit. Az utóbbi időben kissé megviselte a sok idegeskedés.
– És Zach sem maga a patás ördög. Egyszerűen csak
otromba és idétlen, mint egy neveletlen kölyökkutya, ráadásul
még élvezi is. – Kate elnevette magát a találó jellemzésen. Lou
nagyinak igaza lehetett. Zach talán tényleg ártalmatlan volt, csak
egy kicsit féktelen, és szerette megbotránkoztatni az embereket.
Mindenesetre ezek a tulajdonságok egyedül Izzie-t nem
zavarták.
– Csak a Jóisten tudja, Willie kivel állít be legközelebb –
sóhajtott fel Kate.
– Egy komplett lánykórussal, attól tartok. De szerintem
miatta még jó ideig nem kell aggódnunk. És biztos vagyok benne,
hogy végül majd egy rendes lányt választ magának, ha eljön az
ideje.
– Hát, jól jönne már egy kis változatosság – jegyezte meg
Kate epésen.
– A szülők mindig aggódnak – emlékeztetett Lou nagyi. –
Annak idején én is aggódtam érted. Tomot nagyon szerettük, de
még egyetemre járt, neked nem volt egy vasad se, de szinte
azonnal teherbe estél, és egymás után szórtad a gyerekeket.
Magam sem tudtam, hogy fogsz megbirkózni mindezzel. De te
ragyogóan helytálltál, még azután is, hogy Tom meghalt. Néha a
legnagyobb ellenszélben is képesek vagyunk helytállni. Ha már
nem tudod megváltoztatni a gyerekeid elhatározását, nem
tehetsz mást, mint hogy reménykedsz, és hogy ott leszel
mellettük, ha kell. Nem irányíthatod Őket – bölcselkedett Lou
nagyi, miközben elhagyták az éttermet.
 – Mi a terved mára, anya?
– Délután moziba megyünk Francesszel, aztán pedig
vacsorázni.
– Ami azt illeti, te sokkal jobban bírod a gyűrődést, mint én –
sóhajtott Kate kimerülten. – Honnan veszed az energiát? Azt
hiszem, én most hazamegyek, és lefekszem aludni.
– Te sokkal többet aggódsz a gyerekekért, mint én, és az
bizony nagyon kimerítő – mondta mosolyogva Lou nagyi. – De
ha az embernek gyerekei vannak, akkor így van rendjén. Én csak
a nagyanyjuk vagyok, nekem csak az élvezet jut. – Kate persze
tudta, hogy anyja is sokat aggódik a gyerekekért, ha nem is
annyit, mint ő. Csak éppen Lou nagyi ezt a világért sem vallotta
volna be. – Ne emészd magad Peter miatt. Szerintem nagyon
rendes ember, és illik Julie-hoz. – Louise magabiztossága
megnyugtatóan hatott Kate-re.
– Gúnyt űzött Julie-ból, amikor az étlapot olvasta – mondta
Kate, és a puszta emlék hatására is ökölbe szorult a keze. Julie-t
évekig szekálták az osztálytársai az olvasási nehézségei miatt,
amitől Kate-nek kis híján megszakadt a szíve. Justin állandó
harcot vívott az osztálytársakkal az ikertestvére védelmében.
– Peter nem is tud a diszlexiáról, és úgy tűnt, Julie-t sem
zavarja a dolog. Ne fesd az ördögöt a falra – intette Lou nagyi a
lányát szigorú tekintettel.
– Rendben, igazad van. Csak nem szeretném, ha Peter
fájdalmat okozna neki – felelte Kate, és máris könnyek gyűltek a
szemébe. Épp elég megterhelő volt végignéznie, ahogyan Izzie
előző nap hozzáment Zachhez, miközben állandó félelmek
gyötörték.
– Akárhogy igyekszel, nem óvhatod meg a gyerekeidet a
fájdalomtól – vetette ellen Lou nagyi. – Az élet senkivel sem
bánik kesztyűs kézzel. Nekik is keresztül kell menniük a maguk
megpróbáltatásain, ahogy mindenkinek. Túl fogják élni. Nem
védelmezheted őket az örökkévalóságig. – Megszívlelendő tanács
volt ez, de amikor nem sokkal később Kate már egyedül
bandukolt hazafelé, mégiscsak arra gondolt, bár minden
fájdalomtól megóvhatná a gyerekeit. És még ennél is jobban
szerette volna megvédeni őket a saját elhibázott döntéseiktől.
Tudta persze, hogy ez csak hiú ábránd, a világ nem így működik.
A gyerekei végtére is érett felnőttek voltak, vagy legalábbis ezt
állították magukról.
 Tizennegyedik fejezet

Bernard javaslatára az esküvő utáni héten ő és Kate St.

Bart’s szigetén találkoztak. Öt hete találkoztak utoljára, és már
rettenetesen hiányolták egymást. Kate ki sem látszott a
munkából, főleg amióta beindult a webáruház. Egy új asszisztenst
is fel kellett vennie, akit Jessica tanított be, de egyelőre ő is rajta
tartotta a szemét. Kate mindenképpen látni akarta Bernard-t,
így nem is volt kétséges, hogy igent mond a találkozóra. Az
esküvő óta egyébként is ramatyul érezte magát. Bernard-nak
később Miamiban volt dolga, és azt szerette volna, hogy Kate oda
is elkísérje.
Kate megmondta az anyjának, hogy elutazik, és meglátogatja
egy barátját. Louise élénken helyeselt, hiszen Kate kimerültnek
tűnt az utóbbi időben. Mivel a lánya nem bocsátkozott
részletekbe, Lou nagyi sem firtatta, hogy kivel találkozik. Louise
sosem kíváncsiskodott, most is csak reménykedett benne, hogy
férfi van a dologban. Úgy vélte, egy kis romantika határozottan
jót tenne Kate-nek.
Kate két nappal később elrepült St. Martinba, ahonnan egy
kisrepülőgéppel utazott tovább St. Bart’sra. A második repülőút
elég rázós volt, a leszállás pedig vérfagyasztó, de Kate annyira
várta már a viszontlátást, hogy ezen is hamar túltette magát.
Bernard a repülőtéren várt rá. Szorosan magához ölelte a nőt, és
szinte azonnal észrevette a tekintetében az elmúlt hetek
feszültségét és szívfájdalmát. A férfi semmi másra nem vágyott,
mint hogy jobb kedvre derítse Kate-et. Rögtön elvitte a
szállodába, ahol Bernard egy külön villát bérelt ki számukra,
saját úszómedencével. Fél órával később Kate már bikiniben
lubickolt, és Bernard fejest ugrott hozzá a medencébe. Olyan
érzésük volt, mintha egy pillanatra sem váltak volna el
egymástól. Ott folytatták, ahol abbahagyták – beszélgettek,
nevetgéltek, és a legféltettebb titkaikat is megosztották
egymással. Kate mindent elmondott Bernard-nak az esküvőről,
beszámolt neki az Izzie-vel kapcsolatos félelmeiről és a Peterrel
szembeni fenntartásairól. Bernard immár nem csupán a
szeretője volt, hanem a legközelebbi bizalmasa és barátja is.
– Szerintem Julie új barátja miatt igazán nem kellene
aggódnod. Úgy tűnik, mindenáron szeretne bevágódni nálad,
csak egy kicsit túltolja a dolgot.
– Valahogy annyira tökéletes a fickó, hogy az már-már
aggasztó. És folyton az anyám körül legyeskedik.
– Lefogadom, hogy az anyád még élvezi is – nevetett
Bernard. Bátorító megjegyzései megnyugtatóan hatottak Kate-
re. Hatalmas szüksége volt a megnyugtatásra azok után, hogy
egészen mostanáig minden terhet egyedül kellett cipelnie. – Én is
szívesen találkoznék az anyáddal – tette hozzá Bernard.
– Annak is eljön majd az ideje – ígérte Kate.
– Tud már rólam egyáltalán? – kérdezte Bernard hirtelen
elkomolyodva. Kate megrázta a fejét.
– Nem, még nem. Úgy gondoltam, korai lenne még.
– Ráadásul nős is vagyok. – Bernard olvasott Kate
gondolataiban, és befejezte a félbehagyott mondatot. – Az
alapján, amit eddig meséltél az anyádról, könnyen lehet, hogy
nem is akadna ki annyira a dolgon. Talán nem is lenne ellene
semmi kifogása. – Kate azonban ezt valószínűtlennek tartotta,
hiszen jól ismerte az anyját. Volt pár dolog, amit Louise kerek
perec elutasított, és semmi szín alatt nem fogadott el. A hűtlen
férjek igen előkelő helyet foglaltak el ezen a listán. Végtére is
Louise Kate anyja volt, és ösztönösen aggódott a lányáért.
– Egyelőre még nem állok rá készen, hogy megbizonyosodjak
felőle – felelte Kate. Bernard bólintott, és nem erősködött
tovább.
A St. Bart’s-i vakáció csodákat tett Kate-tel, és amikor négy
nappal később Miamiba repültek, szinte úgy érezte magát, mint
aki újjászületetett, de érzelmileg és fizikailag mindenképpen
feltöltődött. Többé nem izgult Izzie miatt. Belátta, hogy Bernard-
nak igaza van: a kocka el volt vetve, most már minden egyedül
Izzie-n múlott. Ha a lány hibát követ el, neki kell viselnie a
következményeket, és neki kell jóvátennie a dolgot. Kate-nek
újból be kellett látnia, hogy a férfiak sokkal gyakorlatiasabbak,
mint a nők.
Amikor megérkeztek Miamiba, a reptérről egyenesen az
Eden Roc hotelbe mentek, ahol Bernard egy fejedelmi lakosztályt
vett ki. Amíg a férfi az üzleti ügyeit intézte, Kate vásárolgatással
csapta agyon az időt. Kellemes elfoglaltság volt végigjárni a Bell
Harbour-i luxuskategóriájú bevásárlóközpont üzleteit. Este aztán
újra viszontlátták egymást a szálloda éttermében. Mielőtt
felmentek volna a szobájukba, csobbantak egyet az
úszómedencében. Másnap hét ágra sütött a nap, és Kate a
teraszon sütkérezett. Miután Bernard napközben visszatért a
szállodába, szeretkeztek, aztán együtt megebédeltek. Ha a férfi
mellette volt, Kate a hetedik mennyországban érezte magát.
Négy napig maradtak Miamiban, majd visszarepültek New
Yorkba, ahol még egy hetet együtt töltöttek. Május vége felé járt
az idő, amikor Bernard-nak haza kellett utaznia. Utolsó este Kate
megkérdezte tőle, milyen tervei vannak a nyárra.
– Minden év augusztusában kibérelünk egy házat Szardínián
– felelte Bernard a legnagyobb természetességgel. – A gyerekek
jönnek-mennek, hozzák a haverjaikat is.
– Úgy érted, te és a gyerekek együtt nyaraltok? – Kate nem
akart kotnyeleskedni, de igyekezett helyesen érteni Bernard
szavait.
– A család – ködösített Bernard.
– Egész pontosan hányan? – kérdezett rá Kate.
– Változó.
– A feleséged ott lesz? – Kate nem kerülgette tovább a forró
kását, miután Bernard mindeddig kitért a válasz elől.
– Egy ideig igen. Egy ideig pedig csak én leszek ott a
gyerekekkel.
– Akkor váltjátok egymást a feleségeddel, vagy együtt
lesztek? – tudakolta Kate a homlokát ráncolva. A látóhatár
szélén viharfelhők gyülekeztek.
– Miért olyan fontos ez? Attól még, hogy átmenetileg egy
fedél alatt vagyunk, még nem vagyunk együtt. Külön életet
élünk.
– Szóval ti még mindig együtt nyaraltok? – kérdezte Kate
fájdalmas ábrázattal. – Ezt eddig valahogy nem említetted.
– Mert eszembe sem jutott. Én meg a feleségem alig
beszélünk egymással. És az, hogy mindketten ott leszünk,
egyikünknek sem jelent semmit.
– Nekem viszont nagyon is számít. Sehogyan sem tetszik,
hogy együtt nyaraltok. – Miközben Kate ezt mondta, Liam
szavai visszhangoztak a fülében. A nős férfi első pillantásra nem
is tűnik nősnek, aztán egyszer csak kiderül, hogy nősebb, mint
hitted. Most először tűnt úgy, hogy Bernard-ral is így áll a
helyzet, és Kate hátán végigfutott a jéghideg borzongás.
– De hát minden évben ezt csináljuk – védekezett Bernard,
mintha ez mentené a helyzetet, de Kate-et nem győzte meg.
– Eddig nem voltam veled. Most viszont együtt vagyunk –
jelentette ki Kate nyomatékosan. Bernard rosszallóan csóválta a
fejét.
– Nem várhatod el tőlem, hogy lemondjak a gyerekeim
társaságáról. Te mindenkinél jobban tudod, hogy milyen
fontosak a gyerekek. Az egyik ok, ami miatt beléd szerettem,
pont az, hogy olyan fantasztikusan jó anya vagy. – Kate azonban
úgy találta, hogy ez mind csak süket duma.
– A gyerekeid tudnak egyáltalán arról a bizonyos
„megállapodásról” a feleségeddel?
– Nincs rá szükség, hogy ilyenekről beszélgessünk. Ebben
élnek már évek óta. Elfogadják a helyzetet. – De pontosan mi is
az a helyzet, amit elfogadnak, ha a szüleik még mindig együtt
nyaralnak? Talán abban a hitben élnek, hogy az apjuk az év többi
részében egyszerűen csak túlságosan elfoglalt.
– Mivel ti ketten külön életet éltek, nem volna itt az ideje,
hogy külön-külön nyaraljatok a gyerekekkel? Bizonyára nagyon
nyomasztó lehet, hogy ott van a feleséged.
– Szívélyes a viszonyunk – mosolygott Bernard. És velejéig
francia, tette hozzá Kate gondolatban. Bernard most először
hozta ki a sodrából. Kate az este hátralevő részében hallgatásba
burkolózott, ami nyugtalanította Bernard-t. Nem akarta, hogy az
értékes együtt töltött idő veszendőbe menjen, különösen most,
hogy hamarosan megint el kell válniuk, és június végig biztosan
nem látják viszont egymást. – Ne is gondolj rá. Neked mik a
terveid a nyárra?
– Dolgozom.
– Te nem mész nyaralni a gyerekekkel? – Franciaországban
mindenki kivesz öt hét szabadságot júliusban vagy augusztusban,
míg az Egyesült Államokban az emberek nyáron is dolgoznak, és
legfeljebb egy vagy két hétre mennek nyaralni.
– Amíg kisebbek voltak, mindig elmentünk nyaralni. Egészen
addig, amíg el nem végezték az egyetemet. Azóta nincs rá idejük,
nem tudnak elszabadulni a munkából. És külön utakon járnak, az
egyik ide utazik pár napra, a másik amott tölt egy hosszú
hétvégét, például július negyedike vagy a munka ünnepe
környékén. De ezt az időt nem velem töltik.
– Milyen szomorú – sóhajtott Bernard együtt érzőn. –
Júliusban mi is elmehetnénk valahova. – Hát persze, hiszen
augusztusban a feleségével vakációzik Szardínia szigetén. Kate
most már világosan látta, hogy erről van szó, és cseppet sem volt
ínyére a dolog.
– Ez a váltott műszak nem tetszik ám nekem, Bernard –
jelentette ki Kate határozottan. Egészen mostanáig biztos volt a
dolgában, de még csak február óta voltak együtt, alig három
hónapja; az első karácsony vagy nyári vakáció pedig még előttük
állt. Kate azon tűnődött, hogy Bernard vajon a karácsonyt is a
feleségével tölti-e, és most már élt a gyanúperrel, hogy igen.
Bizonyára ez is része volt a „megállapodásnak.” Bernard azt
csinálhatott, amit akart, és élhette a maga életét, de az
ünnepeket és a vakációt a családja körében töltötte. Csakhogy ez
a „megállapodás” Kate számára nem volt elfogadható.
– Miféle váltott műszak? – értetlenkedett Bernard. – Te
vagy az egyetlen nő, akit szeretek.
– Mégis ő a feleséged. – Kate Bernard-ra szegezte a
tekintetét, és nem tudta tovább palástolni a dühét.
– Miért csinálsz ebből akkora ügyet épp most, amikor olyan
boldogok vagyunk? – Bernard úgy nézett Kate-re, mint egy
ártatlanul megvádolt áldozat. Szerinte Kate volt az, aki igaztalan
vádakkal támadt rá. Bernard nyilvánvalóan meg volt bántva.
 – Gondolhatod, milyen ramatyul fogom érezni magam,
miközben te épp a feleségeddel lazulsz Szardínián. – Kate előre
tudta, hogy kínszenvedés lesz neki az az idő.
– Amikor a gyerekek nem lesznek ott, el tudok szabadulni
néhány napra – mondta Bernard engesztelésképpen.
– Én viszont nem fogok tudni elszabadulni, és egyébként sem
erről van szó. Nem akarok osztozni rajtad a feleségeddel, mint
valami vasárnapi anyuka.
– Azt kell tennem, ami az adott körülmények között a
legjobb – jelentette ki Bernard határozottan. Nyilvánvaló volt,
hogy Bernard nem fogja megváltoztatni a terveit Kate kedvéért.
Ugyanazt fogja tenni, amit eddig is tett minden évben: egy
hónapot tölt Szardínián a feleségével és a gyerekeivel. Kate-nek
itt nem osztottak lapot. Az augusztus Bernard feleségének járt.
Bernard ilyenkor egyedül őt illette meg, nem pedig Kate-et. –
Kitalálunk valami megoldást – tette hozzá Bernard
békülékenyebb hangon, de Kate már átlátta a helyzetet, és
tudta, hogy az számára elfogadhatatlan. Az este hátralévő
részében rideg volt, és az utolsó éjszakán nem szeretkeztek. Kate
képtelen volt rá, túlságosan haragudott Bernard-ra.
Másnap reggel, mielőtt Bernard elindult a reptérre,
megcsókolta Kate-et. Az előző esti beszélgetést egyikük sem
hozta szóba, de az anélkül is épp eléggé éreztette a hatását. Kate-
nek Bernard távozása után is egyre csak ez járt a fejében.
Liamnek sem említette a dolgot, amikor találkoztak. Nehezére
esett volna elismerni, hogy a barátjának volt igaza, pedig Kate a
lelke mélyén tudta, hogy a dolog így áll, legalábbis amennyiben
Bernard nem változtat a hozzáállásán. Bernard korábban azt
bizonygatta, hogy házassága pusztán névleges, de kiderült, hogy
ez nincs így, és Kate innentől kezdve teljesen más színben látta a
kapcsolatukat. Szerette Bernard-t, de nem annyira, hogy
hajlandó legyen megosztozni rajta egy másik nővel. Talán
Bernard felesége hajlandó volt rá, de ő semmiképp. Kate
amerikai volt, nem pedig francia – tőle teljességgel idegen volt az
a gondolat, hogy egy fél férj még mindig jobb, mint a semmi. Kész
volt belemenni ebbe a kapcsolatba, de a jelek szerint Bernard
egészen mostanáig nem bontotta ki előtte az igazság minden
részletét, hiszen egy szóval sem említette, hogy minden évben
egy hónapot együtt tölt a feleségével. És Kate-nek úgy kell majd
végigszenvednie az augusztust, hogy pontosan tudja, Bernard hol
van, és kivel.
Amikor Bernard elutazott, Kate nehéz szívvel látott újra
munkához. Bernard csakugyan csodát művelt az üzlettel, de Kate
most már tisztán látta, hogy a férfi előbb-utóbb össze fogja törni
a szívét. Kate úgy érezte, hogy bármennyire is szereti Bernard-t,
ekkora árat senkinek a kedvéért nem hajlandó fizetni.
Izzie és Zach földöntúli boldogságban töltötték aspeni
nászútjukat. A villa tágas volt, fényűző, és népes személyzet leste
minden kívánságukat. Zach apja nagylábon élt a család
vagyonkezelői alapjából, nem úgy, mint Zach, aki szegény volt,
mint a templom egere. Amikor Izzie szembesült ezzel, egészen
feldühödött. Hogy lehetett a család ilyen szívtelen Zachkel
szemben? Egyáltalán nem tartotta igazságosnak.
Zach és Izzie nagyokat sétáltak, pecáztak egy közeli
patakban, kirándultak, végigjárták a helyi boltokat, és persze
éjjel- nappal szeretkeztek. Kiváló éttermek voltak a környéken,
de minden alkalommal Izzie-nek kellett állnia a számlát. Izzie
úgy érezte, hogy ez kellemetlenül érinti Zachet, ezért sokszor
inkább otthon főztek, amikor a személyzet már hazament, és
zavartalanul birtokba vehették a konyhát. Az is előfordult, hogy
szeretkezés után, anyaszült meztelenül vacsoráztak.
Boldogan és kipihenten tértek haza a nászútról, és Izzie
azonnal belevetette magát a munkába. Két nagy projekten is
dolgozott egyszerre, legtöbbször késő estig. A mézeshetek véget
értek, és Zach minden este felpanaszolta Izzie-nek, hogy olyan
sokára jön haza. De Izzie nem tehetett mást, muszáj volt
dolgoznia. Igyekezett megragadni az alkalmat, hogy rávegye
Zachet a munkakeresésre, de a férfi máshogy képzelte az
életüket. Zach a maga részéről annak örült volna a legjobban, ha
Izzie otthon maradna vele, de ez nyilvánvalóan szóba sem
jöhetett.
– Házasok vagyunk, mégis, szinte alig látlak – siránkozott
Zach. Ahogyan telt-múlt az idő, Zach egyre jobban unatkozott, és
egyre nyugtalanabbá vált. Izzie növekvő aggodalommal figyelte a
férjét.
Izzie egy délután éppen az egyik kiemelten fontos projekttel
kapcsolatban tárgyalt az ügyvédi iroda vezetőjével, amikor Zach
telefonált. Izzie titkárnője azt mondta, sürgős a hívás, így Izzie
azon nyomban elhagyta a tárgyalótermet, és felvette a telefont.
Zach hallhatóan a könnyeivel küszködött. Letartóztatták, a
fogdából telefonált. Izzie szíve azonnal zakatolni kezdett, amint
meghallotta, miről van szó.
– Még próbaidőn vagyok. Börtönbe fognak csukni, amiért
megszegtem a feltételes szabadon bocsátás feltételeit. Csinálj
valamit.
– Most nem tudok – felelte Izzie lehalkított hangon, nehogy
más is meghallja. – Megbeszélésen vagyok, nem tudok most
rögtön elszabadulni. De megyek, amint végzek. Van óvadék?
– Nincs. – Zach úgy zokogott a vonal túlsó végén, mint egy
kisgyerek.
– Mi a vád? – Izzie azt remélte, hogy valami csekélység
miatt vitték be Zachet, máskülönben akkora bajba sodorhatja
magát, amiből még ő sem fogja tudni kihúzni.
– Birtoklás – felelte Zach elfúló hangon.
– Mármint minek a birtoklása?
– Kokó. – Zach még mindig sírt.
– Terjesztési szándékkal?
– Azt hiszem – jajdult fel Zach fájdalmasan. – De nagyon
kevés cuccról van szó.
– Az ég szerelmére, Zach, nyögd már ki, hogy miért varrtak
be! Pontosan tudod, mik a vádak!
– Jól van, oké, terjesztési szándékkal. Sosem látlak.
Unatkoztam, ezért vettem egy kis kokót egy ismerős sráctól. De
eszem ágában sem volt terjeszteni. – Nem, Zach maga akarta
felhasználni, méghozzá merő unalomból, ami legalább olyan
rosszul hangzott.
– Hogy kaptak el? Valaki felnyomott?
– Nem, áthajtottam egy piros lámpán, és megállítottak a
rendőrök. Ellenőrizték a jogosítványomat, látták, hogy próbaidős
vagyok, ezért átkutatták az autót, kábítószert és fegyvereket
keresve. Persze megtalálták a kokót, hiszen ott volt az első
ülésen. – Zach a nagyanyja garázsából vette kölcsön az autót,
amivel fel-alá furikázott.
– Elment a józan eszed? – Izzie tajtékzott a dühtől. –
Pontosan tudtad, hogy ha még egyszer bajba kerülsz, azzal a
börtönt kockáztatod! A rohadt életbe, egyáltalán nem biztos,
hogy ki foglak tudni hozni! Most vissza kell mennem a
megbeszélésre, de amint tudok, odamegyek. Lehet, hogy
holnapig nem tudlak kiváltani, ha eddig nem állapítottak meg
óvadékot. És ha a próbaidő miatt zártak be, akkor cseszhetjük!
– Akkor szerezz nekem egy ügyvédet – mondta Zach. Ő is
kezdett kijönni a sodrából.
– Én is ügyvéd vagyok, te agyalágyult. Múltkor is én
képviseltelek, nem tudom, rémlik-e még. Hamarosan látjuk
egymást. – Izzie letetette a telefont, és visszament a tárgyalásra.
A megbeszélés este hétig tartott, és alighogy véget ért, Izzie
elviharzott, taxiba vágta magát, és a fogházhoz hajtatott. A
sejtése beigazolódott: egyelőre nem állapítottak meg óvadékot,
így Zachnek biztosan bent kellett töltenie az éjszakát. Izzie egy
szűkös kis cellában látta viszont a férjét, és megígérte neki, hogy
másnap reggel ismét bejön hozzá. Tizenegykor azonban
találkozója volt az egyik ügyfelével, és még arra is fel kellett
készülnie. A nő legrosszabb rémálma kezdett valósággá válni.
Egész éjjel ébren hánykolódott az ágyában, és a gondolatai
egyre csak Zach körül jártak. Azon töprengett, mit tegyen, hogy
a férfi továbbra is próbaidőn maradhasson. Tudta, hogy
rengeteget kell kilincselnie, minden követ meg kell mozgatnia
annak érdekében, hogy Zachet ne csukják le, és a siker még így
is erősen kétséges. Zach első letartóztatása alkalmával még volt
a kezében néhány ütőkártya, de ezúttal egészen másként állt a
helyzet.
Izzie másnap reggel nyolckor ismét megjelent a fogházban. A
kihallgatást és az óvadék megállapítását kilenc órára tűzték ki.
Izzie hivatalosan is kinyilvánította, hogy ügyvédként ő képviseli
Zach Holbrookot, és a teljes átláthatóság kedvéért azt is felfedte,
hogy ő és Zach házastársak. Ezt követően Zach Izzie-vel az
oldalán léphetett be a tárgyalóterembe. Egyelőre különbözött a
vezetéknevük, mivel Izzie-nek még nem volt rá ideje, hogy
lecserélje a személyi iratait, ez pedig valamelyest növelhette a
védelem hitelességét a bíróság előtt. Zach próbaidejét
legnagyobb szerencséjükre egyelőre nem függesztették fel. Izzie
abban bízott, hogy még azelőtt leteheti érte az óvadékot, mielőtt
ez megtörténne.
A bíróság megállapította, hogy a szökés veszélye nem áll
fenn. Ötvenezer dollár óvadékot szabtak ki, ebből Izzie-nek
ötezer dollárt kellett kifizetnie ahhoz, hogy Zachet szabadon
engedjék. A bíró ekkor vette észre, hogy Zach próbaidőn van, és
rögtön a törvényszéki előadóhoz fordult, hogy nézzen utána,
elrendelték-e már a próbaidő felfüggesztését. Ebben az esetben
Zach ugyanis nem helyezhető szabadlábra. Izzie lélegzet-
visszafojtva várakozott, amíg zajlott az iratok ellenőrzése. A
bíróság végül is megállapította, hogy a próbaidőre bocsátást
csodával határos módon még mindig nem helyezték hatályon
kívül. Háromnegyed óra múlva Izzie letette az óvadékot, taxiba
szálltak, és hazamentek. Otthon aztán Izzie kemény szidalmakat
zúdított Zach nyakába, és nem győzte elégszer elismételni, hogy
soha többé nem követhet el ekkora őrültséget, különben
mindkettejük életét tönkre fogja tenni.
– Tudom, tudom, iszonyú nagy marha voltam... Bocsánatot
kérek. Többé nem fog előfordulni – fogadkozott Zach, és úgy
tűnt, őszintén megbánta, amit tett.
– Nagyszerű. Én hiszek neked, de a bíró legközelebb már
nem fog. – Zach elkotródott zuhanyozni, Izzie pedig azonnal
felhívta a Zach ügyével megbízott helyettes államügyészt. Izzie
egy pillanatig sem kertelt, azonnal könyörgőre fogta a dolgot, és
arra kérte a férfit, hogy ne vonja vissza Zach próbaidejét. Úgy
vélte, legjobb, ha semmit nem hallgat el, így talán elejét veheti,
hogy a rendőrség kopogtasson az ajtón.
– Még mindig maga a jogi képviselője? – kérdezte az
ügyészhelyettes meglepetten. – Azt hittem, tavaly csak pro bono
vállalta el a képviseletét.
– Így is volt.
– Akkor hogyhogy most is ön az ügyvédje? Talán vonzódik a
visszaesőkhöz? – kérdezte az államügyész nevetve.
– Így is mondhatjuk. Egy hónapja férjhez mentem hozzá.
– Te jó ég. És ennek ellenére maga képviseli az ügyben?
– Igen. – Mindketten tudták, hogy ezt nem tiltja a törvény,
bár kétségkívül szokatlan.
– És ugyan miért ne vonjam vissza a próbaidőt és küldjem
egyből a dutyiba? – Az ügyészhelyettes abbahagyta a
tréfálkozást, és komolyra fordította a szót. Sajnálta Izzie-t, de
nem lett volna hajlandó bajba keveredni miatta. Ha ezúttal mégis
szívességet tenne, azt csakis Izzie kedvéért tenné, nem pedig a
védence kedvéért. Izzie mindig nyílt lapokkal játszott, kiváló
ügyvéd volt, az ügyészhelyettes kedvelte őt.
– Azért, mert könyörögve kérem rá, hogy ne tegye – felelte
Izzie elcsukló hangon. – A börtönbüntetés egyáltalán nem
használna neki. Zach egy idióta, de nem bűnöző. – Ebben az
ügyészhelyettes is egyetértett Izzie-vel. A vonal túlsó végén jó
ideig csend honolt. – Hajlandó lenne elvonóra menni – tette
hozzá Izzie egy váratlan isteni sugallat hatására. A hangja
kétségbeesésről árulkodott. – Még soha nem követett el
ilyesmit. Egyszeri botlásról van szó. Adjon egy kis időt, amíg
megtalálom a megfelelő rehabilitációs programot. Addig marad
ott, ameddig maga jónak látja. – Az ügyészhelyettes figyelmesen
hallgatta Izzie-t.
– Rendben van. Nem vonom vissza a próbaidőt, amíg talál
neki egy elvonókúrát. Fontolóra veszem a dolgot, de az biztos,
hogy magának lesz még elég gondja ezzel az üggyel. – Az
ügyészhelyettes megnézte a számítógépén, pontosan milyen
vádakat hoztak fel Zach ellen. Látta, hogy csekély mennyiségű
kokaint találtak nála, amit minden bizonnyal saját használatra
tartott magánál. A terjesztésre irányuló szándék vádja
valószínűleg nem állt volna meg a bíróság előtt. – Valami
rendkívüli alakítást kell nyújtania, amivel meggyőzi a bírót,
máskülönben a védence ezúttal biztosan nem ússza meg a
börtönt – figyelmeztette az államügyész. – Legutóbb is hatalmas
szolgálatot tett neki azzal, hogy rávette a beismerő vallomásra,
és ezzel elérte, hogy próbaidőre bocsássák. Ezúttal aztán
végképp egy angyali türelmű, együttérző bíróra lesz szüksége
ahhoz, hogy az ügyfele a börtön helyett elvonóra mehessen. –
Izzie erősen remélte, hogy a bíró megkegyelmez Zachnek, és
nem vágja sittre. Az elvonó volt az egyetlen esélyük.
– Megvan már önnek a vádirat ismertetésének időpontja?
– Igen. Holnap délután lesz, négy órakor. El tud jönni?
– Kénytelen leszek – felelte Izzie komoran. A világért sem
akarta megkérni az ügyészhelyettest, hogy tegye át az időpontot,
nehogy kihúzza nála a gyufát.
– Sok szerencsét, ügyvédnő. Ha hozzám kerül az ügy,
találkozunk a bíróságon.
– Köszönöm – rebegte elhaló hangon Izzie. Amikor Zach
előjött a fürdőszobából, Izzie megtiltotta neki, hogy elmenjen
hazulról, és világossá tette, hogy ha még egyszer bajba
keveredik, akkor Izzie személyesen végez vele, ami abban a
pillanatban nem is hatott légből kapott fenyegetésnek. Ezután
közölte Zachkel, hogy ha a bíró netán úgy döntene, hogy nem
vonja vissza a próbaidőt és nem küldi börtönbe, akkor
elvonókúrára kell mennie. Zach elborzadva nézett Izzie-re.
– Mondjuk egy hónapra?
– Nem, akár hat hónapra vagy egy évre. Amúgy három-öt
év letöltendő várna rád bűnismétlés miatt.
– Képtelen lennék végigcsinálni egy elvonót – hebegte Zach,
és azonnal könnyek szöktek a szemébe.
– Késő bánat, előbb kellett volna erre gondolni. – Izzie
reszketett a dühtől és forgott a gyomra, az ügyfelével való
találkozó időpontja pedig vészesen közeledett. – És ha
harmadszor is megteszed, bevarrnak, erre mérget vehetsz. Ez
nem tréfadolog.
Zach porig volt sújtva, és Izzie nem szólt hozzá többet.
Amikor a nő elment, Zach elterült az ágyon, fogta a távkapcsolót,
és bekapcsolta a tévét. Ő is hallgatásba burkolózott.
Izzie határozott mozdulattal vágta be maga mögött az ajtót,
és hívta a liftet. Azért fohászkodott magában, hogy a bíró engedje
Zachet bevonulni az elvonóra, máskülönben a férjére többéves
börtönbüntetés vár. Izzie máris hallani vélte a családtagjai
megjegyzéseit.
Késett vagy fél órát a találkozóról, utána pedig egy nehéz nap
várt rá az irodában. Amikor este hazaért, arra számított, hogy
Zach időközben megemberelte magát, de tévedett. A férfi egész
nap vedelt, és most részegen gorombáskodott Izzie-vel. Izzie-t
annyira feldühítette a viselkedése, hogy egész este elkerülte a
hálószobát. Amikor végül bement hozzá, Zach már kidőlt, és az
ágyban hortyogott. Izzie szemét azonban órákig elkerülte az
álom, és a másnapi meghallgatás miatt aggódott. Életbe vágó lett
volna, hogy Zach jó benyomást tegyen a bíróra, de egyáltalán
nem volt benne biztos, hogy Zach képes lesz-e megerőltetni
magát.
Másnap reggel Izzie köszönés nélkül ment el hazulról, de
előtte azért megmondta Zachnek, hogy délután háromra érte jön
és elviszi a tárgyalásra. A vádirat ismertetése után Zachnek
nyilatkoznia kell, hogy bűnösnek vallja-e magát vagy sem, de ez
merő formalitás. Izzie rögtön ezután a bíróság elé terjeszti a
kérést, hogy Zachet bocsássák elvonókúrára. Minél hamarabb
elvonóra kerül, később annál kedvezőbb ítéletre számíthat, és ez
a lépés nagyban befolyásolhatja az ügy kimenetelét.
Izzie egész délelőtt a számítógép mellett ült, és ahelyett,
hogy a munkáját végezte volna, rehabilitációs központokat
böngészett a neten. Talált is egy jónak tűnő helyet Arizonában,
de Minnesotában és Michiganben is voltak ilyen intézmények. A
New Hampshire-i is ígéretesnek látszott, és Connecticutban is
volt egy. A queensi intézet nyomasztónak tűnt, de legalább közel
volt, az arizonai pedig leginkább egy vidéki szabadidőközpontra
emlékeztetett. Persze ez is csak egy rehabilitációs intézet volt,
ami Zach számára alig hangzott jobban, mint maga a börtön.
Izzie időben hazament, és legnagyobb megkönnyebbülésére
Zachet szalonképes állapotban találta: a férfi összekapta magát,
megborotválkozott, és öltönybe bújt. Az arckifejezése páni
félelemről árulkodott. Úgy tűnt, a börtön fenyegető réme végre
valahára felrázta.
Taxival mentek a bíróságra, és éppen időben léptek be a
tárgyalóterembe. Izzie volt az eljáró ügyvéd. A helyettes
államügyész, akivel Izzie előző nap beszélt telefonon, puszta
jóindulatból elintézte, hogy ő képviselhesse az államot Zach
ügyében.
A vádirat ismertetése rutinszerűen zajlott. Zach ártatlannak
vallotta magát. Izzie-nek sikerült elérnie, hogy a terjesztésre
irányuló szándék vádját elejtsék, tekintettel a megtalált
kábítószer csekély mennyiségére. Zachet végül csak kis
mennyiségű kokain birtoklásával vádolták meg, de már ez is
elegendő jogalap lehetett volna a próbaidő visszavonására és a
letöltendő börtönbüntetés kiszabására. Zach négyszemközt
bevallotta Izzie-nek, hogy mire megtalálták nála a kábítószert, a
nagyját már elfogyasztotta. A bíró figyelmeztette Zachet, hogy
visszavonhatná a próbaidőt, és akár most rögtön börtönbe
küldhetné. Izzie ekkor a vádlott elvonókúrára utalását javasolta,
amelynek helyszínéül a queensi rehabilitációs intézetet nevezte
meg. Izzie már délelőtt felhívta az intézetet, és szerzett Zachnek
egy helyet. Queensben több olyan pácienst is ápoltak, akinek a
kényszergyógykezelését a bíróság rendelte el. Izzie közölte a
bírósággal, hogy az intézet akár már aznap este felvenné Zachet,
és hozzátette azt is, hogy védence egyetlen alkalommal sem
mulasztott el megjelenni a pártfogó tisztjénél. Az ügyészhelyettes
nem emelt kifogást az elvonókúra ellen.
Zach ügyének bírósági tárgyalását két hónappal későbbi
időpontra tűzték ki, és Izzie-nek az volt a terve, hogy addig fogja
egyre későbbre halasztani, ameddig csak lehet. A bíró ezután
három hónap elvonókúrára kötelezte Zachet, és hozzátette, hogy
az időtartam további hat-kilenc hónappal meghosszabbítható.
Amikor a bíró a kalapácsával az asztalra csapott és a következő
ügy résztvevőit szólította, Izzie szinte érezte, amint óriási kő
gördül le a szívéről. Odalépett a helyettes államügyészhez, és
köszönetét mondott neki. Az államügyész elmondta, hogy
egyelőre elégedett volt a dolgok állásával, és arra számított, hogy
Zach a bírósági tárgyaláson már bűnösnek vallja majd magát.
Izzie ezután visszament Zachhez, magához vette az aktatáskáját,
és a férfi engedelmesen követte őt kifelé. Izzie csak a lépcső
tetején állt meg. Zach zavartan nézett rá.
– Oké, akkor most magyarázd el nekem úgy, hogy én is
értsem. Miről volt szó?
– Elvonóra mész – felelte fagyosan Izzie.
– Mikor? – kérdezte Zach halálra vált arccal.
– Ma este.
– Mennyi időre?
– Három hónapra. De meg is hosszabbíthatják, kilenc hónap
vagy akár egy év is lehet belőle. Irtózatos nagy mázlid volt –
mondta Izzie, és elindultak lefelé a lépcsőn, hogy taxit fogjanak.
– Megőrültél? Kilenc hónap vagy egy év a rehabon? De
hiszen ez felér egy börtönbüntetéssel!
– Hát ez óriási – válaszolta Izzie dühtől reszkető hangon. –
Tessék, menj vissza, és mondd meg, hogy te inkább három-öt
évre börtönbe vonulnál. De aztán ne gyere vissza hozzám
siránkozni. Meg kell változnod, hogy soha többé ne kövess el
ilyesmit. Ha nem mész elvonóra, én végeztem veled, de neked is
annyi.
Hazáig egyetlen szót sem váltottak egymással. Izzie felhívta
a rehabilitációs intézetet, és segített Zachnek összepakolni. Zach
nem akart már aznap bevonulni, de nem volt más választása. Ha
másnap reggelig nem jelenik meg az intézetben, a bíró azonnali
hatállyal visszavonhatja a próbaidőt, és börtönbe küldheti.
Este kilenckor megérkeztek Queensbe, a rehabilitációs
intézet zordon épületébe. Zach megsemmisítő pillantást vetett
Izzie-re. Tíz órára a papírmunkával is végeztek, és Zach
elfoglalhatta a helyét a szobában, amelyen három másik férfival
kellett osztoznia. Amikor Izzie-vel közölték, hogy harminc napig
egyáltalán nem kommunikálhatnak egymással, Zach
megdöbbent. Persze ők is tisztában voltak vele, hogy
Zach nem üdülni érkezett ide, és még mindig jobb volt itt,
mint a börtönben.
– De hát ő a feleségem – erősködött Zach.
– Lehetne akár maga a Szűzanya is, harminc napig akkor
sincs se telefonhívás, se látogatás – hangzott a válasz. Zach
csüggedten csókolta meg Izzie-t búcsúzóul, aztán vállára vette a
hátizsákját, és kétségbeesett arccal eltűnt egy ajtó mögött. Izzie
kisétált az épületből, beszállt a várakozó taxiba, és azon
nyomban kitört belőle a zokogás. Pokoli negyvennyolc órát
tudhatott maga mögött, de végül sikerült kihúznia Zachet a
slamasztikából. Már másodjára. Most azonban magányos idők
köszöntöttek Izzie-re. Az első hónap elteltével Zach majd
időnként hazalátogathat, de addig egyedül kell boldogulnia. A
kegyelemdöfést a bíró újabb utasítása adta meg, amelyben
elrendelte, hogy Zachnek egy évig elektromos nyomkövetőt kell
viselnie a bokáján, hogy a rendőrség bármikor ellenőrizni tudja,
éppen hol tartózkodik.
Amikor Izzie hazaért, leroskadt az ágyra. A gondolatai a férje
körül jártak, és tudta, hogy nehéz idők következnek. Ha Zach
kikerül az intézetből, a bíróság azt akarja majd, hogy vállaljon
valami munkát. Zach Holbrooknak végre el kell foglalnia a helyét
a való világban. De egyelőre már az is nagy eredménynek
számított, hogy nem került börtönbe.
Izzie egy teljes hónapig nem hallott Zach felől, és ez bizonyos
értelemben megkönnyebbülés volt számára. A harminc nap
elteltével Izzie egy vasárnap délután látta viszont a férjét,
amikor – a többi páciens hozzátartozóihoz hasonlóan – egy órára
meglátogathatta őt a rehabilitációs központban. Zach szorosan
magához ölelte Izzie-et, és sokáig tartotta a karjaiban. A férfi
mély megbánást tanúsított, minden tettéért bocsánatot kért, és
egyre csak azt bizonygatta, hogy mennyire szereti Izzie-t. Zach a
következő hétvégén végre hazalátogathatott.
Izzie egy hónapig nagy ívben elkerülte a családját. Arra
hivatkozott, hogy egy bonyolult céges összeolvadást kell
levezényelnie. Így legalább nem kellett magyarázkodnia Zach
távolléte miatt, de mind a ketten nyomorultul érezték magukat
egész hónapban. Amikor azonban Zach ünnepélyesen megígérte,
hogy soha többé nem csinál semmi rosszat, Izzie hitt neki. Nem
is tehetett mást, ha meg akarta menteni a közös életüket, a
házasságukat, és ha ép elmével akarta átvészelni ezt az
időszakot.
 Tizenötödik fejezet

Augusztus elsején végre beköszöntött a várva várt nap: Lou

nagyi Francesszel együtt elutazott Kínába. Első útjuk
Hongkongba vezetett. Kate és Julie vitték ki a hölgyeket a
reptérre. Louise alig fért a bőrébe az izgalomtól, Frances viszont
nyugodtan, már-már egykedvűen nézett maga elé, mintha csak
Bostonba ruccanna ki a hétvégére. Mind a ketten egy-egy
bőrönddel utaztak, a legszükségesebbeket kis hátizsákban vitték
fel a fedélzetre. Kate tudta, hogy Frances egy kisebb
gyógyszertárat rejteget a kézipoggyászában arra az esetre, ha
valamelyikük rosszul lenne, Louise azonban feleslegesnek és
nevetségesnek ítélte az óvintézkedést. De mind a ketten fürge
léptekkel indultak a repülőgéphez, amikor sikeresen
átverekedték magukat a biztonsági ellenőrzésen.
– Milyen bátor a nagyi! Hát nem? – jegyezte meg Julie
elismerően. Sem neki, sem Kate-nek nem lett volna mersze
ennyi idősen nekivágni egy ilyen nagy útnak, de Louise számára
ezek az utazások jelentették a legnagyobb örömet az életben.
Miközben hazafelé tartottak a reptérről, Julie és Kate végig
beszélgettek. Julie elújságolta az anyjának, hogy Peterrel a
hétvégén elutaznak Peter maine-i barátaihoz, akiknek van egy
vitorlásuk. Julie csak azt sajnálta, hogy egyenesen Bangorba
repülnek, nem autóval mennek, pedig útközben szívesen
meglátogatta volna Justint. A baba érkezéséig nem egészen egy
hónap volt csak hátra.
– Hogy van a nő? – kérdezte Kate a béranyára utalva.
– Justin azt mondja, már óriási a hasa, alig várja, hogy végre
megszülje a bébit. Eddig egyik gyereke sem volt ilyen nagy.
– Még most sem fér a fejembe, hogyan vetemedhet egy nő
ilyesmire – mondta Kate zordan. – Jó pénzért bérbe adja a testét
valaki más gyerekének, aztán miután megszülte a picit,
egyszerűen lemond róla.
– Szerintem az a pénz nagyon jól jön a saját gyerekeinek. -
Julie is furcsának találta ezt a megoldást, de bátyjával együtt
örült neki, hogy eddig minden a legnagyobb rendben zajlott.
Justin és Richard már tűkön ülve várták a baba érkezését, és
hetek óta a gyerekszobát szépítgették. Richard a rózsaszín
három különböző árnyalatára festette a szoba falait. Az ötödik
hónapban az ultrahang kimutatta, hogy kislányuk születik, és
mind a ketten el voltak ragadtatva. Egyikük sem rajongott a
labdajátékokért és más, fiúsnak számító tevékenységekért. Mint
mondták, nagy bajban lettek volna egy kisfiúval.
– Hogy van Peter? – érdeklődött Kate.
– Jól. Sokat dolgozik, és épp most léptették elő, úgyhogy
boldog. – Úgy tűnt, Julie jól érzi magát ebben a kapcsolatban.
Amióta beköszöntött a nyár, minden hétvégén elmentek
valahova. Peter gyökeres változást hozott a lány életébe. Míg
Julie korábban csak a munkájának élt, és hajlamos volt
begubózni, újabban egészen felpezsdült a társasági élete, és
sokkal nyitottabbá vált arra, hogy új emberekkel ismerkedjen
meg, és új dolgokat próbáljon ki.
– És mi van a francia barátoddal? – kérdezte Julie. Kate
hetek óta nem beszélt Bernard-ról. Sőt, már két hónapja nem is
látták egymást. Mindketten sokat dolgoztak, és Kate még mindig
haragudott Bernard-ra a vakáció miatt. Úgy volt, hogy a férfi
júniusban New Yorkba jön, de az utolsó pillanatban le kellett
mondania az utat. Kate arra gyanakodott, hogy Bernard
szándékosan kerüli őt. Amikor kiderült, hogy a férfi még mindig
együtt nyaral a feleségével, Kate úgy érezte, nem baj, ha
tartanak egy kis szünetet.
– Ő is jól van – felelte Kate, de a szája széle önkéntelenül is
megrándult, ami nem kerülte el Julie figyelmét. – Egész
hónapban a gyerekeivel nyaral Olaszországban. A franciáknál
hosszú a vakáció.
– És nem látogatod meg? – kérdezte Julie bizonytalanul.
Kate nem beszélt sokat Bernard-ról, és ő a világért sem szerette
volna beleütni az orrát az anyja ügyeibe.
– Sok a dolgom. Továbbfejlesztjük a honlapot. Nem
hagyhatom magukra az informatikusokat, és ki kell dolgoznom a
részleteket. Meg aztán itt akarok lenni, amikor Justin gyereke
megszületik – felelte Kate csendesen. Louise csalódott volt,
amiért nem lesz itt a baba születésekor, de úgy tervezte, hogy
rögtön meglátogatja Justinékat, amint hazaér.
Kate kitette Julie-t Boweryben a lakásánál, és egyenesen a
boltjához hajtott. A szombat mozgalmas nap volt a Még mindig
elragadó-ban.
Justin és Richard az utóbbi időben mindennap beugrottak
Shirley-hez. Gyümölcsöt, friss zöldséget és tojást hoztak neki a
termelői piacról, és Shirley gyerekei is kaptak valami
nyalánkságot. Úgy érezték, nem maradhatnak le arról a csodáról,
ahogyan a gyerekük napról napra növekedett Shirley hasában.
Az utolsó hónapban minden héten elkísérték a nőt az orvosi
vizsgálatokra is. Meghallgatták a baba szívverését, és Shirley azt
is megengedte nekik, hogy rátegyék a kezüket ormótlanul
hatalmas pocakjára, hogy érezzék, hogyan rúgkapál a kislányuk
odabent. Nagyon virgonc baba volt, és Shirley elismerte, hogy
szeretné már megszülni végre. Szerette volna visszakapni a
testét. Abban reménykedett, hogy hamarosan túl lesz a szülésen,
ezért is sétált minden délután egy nagyot a környéken.
Shirley gyerekei is szerették volna már visszakapni az
anyjukat. A terhesség utolsó heteiben Shirley gyakran
mondogatta: nem biztos benne, hogy még egyszer belevágna a
dologba. Most úgy érezte, a két saját terhessége és a két
dajkaterhesség untig elég volt neki. Mindent megtett, hogy
Justinék kedvében járjon, és a két férfi elmondhatatlanul hálás
volt neki. Függetlenül attól, hogy mennyit fizettek Shirley-nek,
mind a ketten úgy érezték, hogy a nő valami minden képzeletet
felülmúló csodával ajándékozta meg őket. Úgy tervezték, hogy
amíg Richard napközben dolgozik, Justin vigyáz majd a gyerekre,
és csak este ül neki az írásnak, amikor Richard hazajött. Mindent
előre elterveztek.
A szülés időpontja előtt két nappal Shirley egyik fia a nyári
táborban elcsúszott egy tóparti stégen, és eltörte a karját. A
napközis tábor egyike volt azoknak az előnyöknek, amelyeket
Shirley családja Justinnak és Richardnak köszönhetően
megengedhetett magának. Jack elvitte magával a furgont, így
Shirley Justint kérte meg, hogy vigye el kocsival a kórházba.
Justin elment Shirley-ért, az egyik felügyelő pedig időközben
bevitte Billyt a sürgősségire. Amikor Justin és Shirley
megérkezett, a kisfiú már ott volt. A karját fájlalta, és
keservesen sírt. Az orvos begipszelte Billy karját, mire a fiú
abbahagyta a sírást. Amikor már újra a parkolóban voltak,
hirtelen özönvíz zúdult a talajra, és Shirley meglepetten nézett le.
Egészen mostanáig semmit nem érzett, és teljesen váratlanul
érte, hogy elfolyt a magzatvize.
– Jóságos ég, ez meg mi? – kiáltott fel Justin rémülten. – Baj
van?
– Elfolyt a magzatvizem. – A víz még mindig csorogott lefelé
Shirley lábain, és terjedelmes tócsában gyűlt össze az aszfalton.
– Visszamenjünk? – kérdezte Justin. Billy eközben
önfeledten nyargalászott körülöttük. Miután bekötözték a karját,
a fiú egykettőre jobban lett. Justin színes filctollal egy vicces
figurát is rajzolt a gipszre.
– Nem, előbb hazamegyek. Ilyenkor még beletelik egy kis
időbe, mire beindul a szülés. – Az előző szülései alkalmával órák
teltek el a két esemény között. – Majd otthonról felhívom az
orvost. A vajúdás aligha indul be estig, de lehet, hogy csak holnap
reggel. – Justin kétkedve nézett Shirley-re. Mielőtt beszállt
volna az autóba, a nő arra kérte Justint, hogy terítsen le egy
törülközőt az első ülésre. Öt perccel később már meg is érkeztek
Shirley házához. Shirley jókedvűen csacsogott egész úton, és Billy
előrerohant, hogy eldicsekedjen az öccsének és az apjának a
gipszével. Justin egyszer csak azt vette észre, hogy Shirley
hirtelen megragadja a kocsi ajtaját, és még a szava is eláll.
– Mi történt?
– Úton van kifelé a lányod. – Shirley Justinra mosolygott. A
nő egy pillanatra sem veszítette el a hidegvérét; már három
alkalommal végigcsinálta ugyanezt. Bement a házba, és felhívta
az orvosát, Justin pedig Richardot hívta, és elmondta, hogy
Shirley-nek elfolyt a magzatvize, és megkezdődtek a fájások.
Justin megígérte Richardnak, hogy rögtön visszahívja, mihelyst
Shirley befejezi a beszélgetést a doktornővel. Shirley eközben
éppen arról számolt be az orvosának, hogy eddig csak egy fájása
volt, de az elég erőteljes. Mint mondta, úgy érezte, mintha
menten kifacsarodnának a belei. Hirtelen azonban elakadt a
szava, és miközben a doktornő a vonal túlsó végén várakozott, a
fájdalom újra hatalmába kerítette Shirley-t.
– Elég erősek, meg kell hagyni – ismerte el Shirley. Jack és
Justin árgus szemekkel figyelték a nő minden mozdulatát.
Shirley leült a kanapéra. A telefonbeszélgetés után öt perccel két
újabb lökéshullám vett rajta erőt. A doktornő azt mondta, bent
van a kórházban, és Shirley akár már most is be tud jönni hozzá
ellenőrzésre, ha szeretne. Shirley azonban azt felelte, hogy erre
egyelőre semmi szükség, ura a helyzetnek.
– Most valahogy sokkal gyorsabban zajlanak az események,
mint legutóbb – jegyezte meg Jack. Billy eközben odakint
játszadozott a ház előtt. Shirley és Jack korábban abban
állapodtak meg, hogy a szülés ideje alatt Jack otthon marad a
fiúkkal. Justin és Richard szerettek volna jelen lenni a baba
születésekor, és Shirley nem emelt kifogást ez ellen. Jack viszont
nem ragaszkodott hozzá, hogy ott legyen, elvégre Shirley nem az
ő gyereküket hozza a világra, számukra nem bírt különösebb
jelentőséggel ez az esemény. Végtére is az ő szempontjukból
mindez csak egy elvégzendő feladat volt, még ha kissé szokatlan
is. Ezzel együtt Shirley nem szerette volna, ha a szülése
tömegrendezvénnyé fajulna, a szülészorvos, az ápoló és a két
apuka jelenléte éppen elég volt neki. Shirley és Jack számára
teljesen megfelelt ez a felállás.
Shirley azt mondta, elmegy zuhanyozni, és lepihen egy kis
időre, Justinnak meg azt javasolta, hogy egyelőre nyugodtan
menjen haza, majd felhívja, ha ideje elindulni a kórházba. Miután
Shirley felment az emeletre, Justin tétovázott egy ideig.
– Nagy baj lenne, ha még maradnék egy kicsit? – kérdezte
Jacktól, aki azt felelte, hogy nyugodtan maradhat. Jack kiment
az udvarra labdázni a fiúkkal, Justin pedig letelepedett a
konyhaasztal mellé, és azon morfondírozott, vajon mi lesz a
következő lépés, és meddig kell rá várni. Ő és Richard ugyan
részesültek szülészeti oktatásban, hogy adott esetben Shirley
segítségére lehessenek a szülés során, de egyik pillanatról a
másikra mindez kézzelfogható valósággá vált. A gyermekük
immár valóban úton volt, néhány órán belül a karjaikba vehetik
őt. Justin ezen mélázott éppen, amikor Shirley jelent meg a
konyhában, kezében egy kis sporttáskával, amelybe már
hetekkel ezelőtt összekészítette a legszükségesebbeket. Amikor
Justin meglepetten felpillantott, azonnal látta, hogy Shirley
arcvonásait eltorzította a fájdalom, és láthatóan a járás és a
beszéd is nehezére esett.
– Most tényleg nagyon gyorsan megy – nyögte elfúló hangon
Shirley két fájás között. – Az imént hívtam a doktornőt, azt
mondta, menjek be. – Justin átvette a táskát, és amint az autó
felé siettek, felhívta Richardot. Shirley intett Jacknek és a
fiúknak, és elkínzott arccal lehuppant az első ülésre.
– Ennyire borzasztó? – kérdezte részvéttel Justin.
– Pont olyan, amilyennek lennie kell. A kislányodnak hirtelen
nagyon sietős lett, minél hamarabb találkozni akar veled –
felelte. Shirley a karfát markolta, Justin pedig olyan gyorsan
hajtott, ahogyan csak mert. Útközben még fel kellett venniük
Richardot, aki már a ház előtt téblábolva várt rájuk.
– Szia, Shirley, hogy érzed magad? – kérdezte Richard, aki
eleve feszült volt, de amikor meglátta a nő fájdalomtól eltorzult
arcát, valósággal megrettent.
– Azt hiszem, nem ártana, ha kicsit rákapcsolnánk – mondta
Shirley Justinnak. – Nagyon nagy nyomást érzek. -Justin a gázra
taposott.
– Mindjárt ott vagyunk – mondta Justin, és nem sokkal
később begördültek a kórház parkolójába, amit alig valamivel
korábban hagytak el. Nehéz volt elhinni, hogy mindössze egy
órája folyt el a magzatvíz, és máris kezdetét vette a vajúdás.
Amíg Justin leparkolt, Richard elrohant egy kerekesszékért,
beleültette Shirley-t, és betolta a kórház épületébe. Justin
Shirley táskájával a kezében sietett utánuk. Amikor odaléptek a
recepciós pulthoz, a nővér felpillantott.
– Jó napot mindenkinek! – Hármukra mosolygott, aztán
Shirley-hez fordult. – Nem láttam én magát néhány órája a
kisfiával? – Shirley bólintott, miközben zihálva próbált túljutni a
következő fájáson. – Vallja be, nem bírta nélkülünk –
tréfálkozott a nővér, miközben átvette a kerekesszéket, és gyors
léptekkel elindult Shirley-vel az egyik vizsgálóhelyiség felé. –
Majd utólag elintézem a papírmunkát. Szeretné, hogy idehívjam
az ügyeletes szülészt, vagy a sajátját szeretné?
– A sajátomat – nyögte Shirley a fogát csikorgatva. A nővér
Justin közreműködésével felsegítette Shirley-t a
vizsgálóasztalra. Shirley megmondta az orvosa nevét, a nővér
pedig telefonon odaszólt valakinek a recepción, hogy azonnal
hívja fel a doktornőt, majd kérte, hogy haladéktalanul küldjék
oda az ügyeletes szülészt is.
– Úgy látszik, gyorsan peregnek az események – fűzte hozzá
magyarázatképpen a nővér, amint Shirley-hez fordult, hogy
segítsen neki levetkőzni. A pamutruha könnyedén lejött róla, és
feltárult Shirley hatalmas, domború pocakja. – Szeretné, ha az
urak kimennének? – kérdezte, miközben hálóinget húzott
Shirley-re, és letakarta egy vékony lepedővel. Shirley keserves
kínok közt vergődve megszabadult az alsóneműjétől, és a
melltartóját az ágyra hajította.
– Ők a gyerek apukái – dünnyögte Shirley összeszorított
fogakkal. – Szeretném, ha itt lennének – tette hozzá. A nővér
nem szólt semmit. Ekkor egy borostás orvos lépett be a szobába,
és közölte Shirley-vel, hogy meg fogja vizsgálni. A nővér
beállította az ágy széléhez erősített lábtartókat, és intett a két
férfinak, hogy álljanak Shirley fejéhez. Amikor a szülész
hozzálátott a vizsgálathoz, Shirley-ből velőtrázó sikoly tört ki.
Justin ösztönösen megragadta a nő kezét, és hagyta, hogy
Shirley olyan erősen szorítsa, ahogyan csak bírja. A kegyetlen
tolófájások most már szüntelenül követték egymást, és az orvos
azt mondta, hogy Shirley hamarosan elkezdhet nyomni. Ekkor
befutott Shirley saját szülészorvosa. A doktornő rögtön átvette
az irányítást, és ő is megvizsgálta Shirley-t. Shirley a vizsgálat
közben elsírta magát, de egy szóval sem panaszkodott.
– Tudni szeretném, pontosan hol van a baba feje – mondta a
szülésznő gyengéden. Shirley bólintott, és igyekezett összeszedni
minden bátorságát, miközben még mindig Justin kezét
szorongatta. – Kaphat érzéstelenítést a gerincébe
– ajánlotta a doktornő együtt érző hangon. – De nagyon
gyorsan mentek a dolgok, és már nagyon előrehaladott
állapotban van. Ha készen áll rá, pár perc, és elkezdheti nyomni.
– A baba nagyra nőtt, és Shirley utolsó látogatása óta pozíciót
változtatott. A válla rossz helyen volt, ami nem könnyítette meg
Shirley helyzetét. Az orvos benyúlt, és óvatosan elfordította a
babát. Shirley visított, Richard pedig elsápadt, és le kellett ülnie.
– Ki akarsz menni? – súgta oda Justin Richardnak. Richard
megrázta a fejét, de ülve maradt. Shirley még mindig Justin
kezét markolta.
Miután az orvos sikeresen elmozdította a babát a megfelelő
módon, diadalmasan pillantott fel. Szólt Shirley-nek, hogy
kezdjen el nyomni, és hirtelen felgyorsultak az események. A
nővér Shirley oldalán állt, és egyre csak noszogatta, hogy
nyomjon, a doktornő pedig figyelte, mikor jelenik meg a baba
feje. Justin Shirley kezét szorongatta, és folyamatosan beszélt
hozzá. Shirley arca egészen kivörösödött az erőlködéstől, és
hirtelen látták, amint megjelenik a baba feje búbja, majd egy
kicsiny arcocska. Shirley szinte megkönnyebbülve hanyatlott
vissza a párnára, és a szülésznő innen már különösebb nehézség
nélkül a világra segítette a kicsit.
Az orvos egy gyönyörű pici lányt tartott a kezében, és
amikor Justin meg Richard először megpillantották, mind a
ketten sírva fakadtak. A doktornő elvágta a köldökzsinórt,
bebugyolálta a babát egy takaróba, és átadta Justinnak. Justin,
karjában a kislánnyal azonnal Shirley-hez fordult, és
megköszönte neki mindazt, amit értük tett. Az egész szülés nem
tartott tovább fél óránál, és a baba makkegészséges volt. Richard
mosolyogva nézte, ahogyan Justin végre a karjában tartja a
gyermeküket, akire oly régóta vágytak. Közös álmuk vált most
valóra, de az igazság az, hogy Justin mindig egy kicsit jobban
akarta ezt az álmot, mint Richard. Justin mindig is tudta, hogy
gyereket akar, Richardnak azonban kezdetben voltak
fenntartásai. Most azonban, hogy végre megpillantotta a lányát,
minden kétsége szertefoszlott. A baba úgy nézett ki, mint egy
pöttöm kis angyalka.
A nővér magával vitte a kislányt, hogy lemérje a súlyát és
megfürdesse. Richard és Justin Shirley ágya mellett álltak, és
még egyszer köszönetét mondtak neki. Shirley eközben
valósággal vacogott a vékony takaró alatt, de szülés után ez
normális reakciónak számít.
A férfiak magára hagyták Shirley-t, hogy pihenhessen.
Amikor kimentek, Shirley felhívta Jacket, és beszámolt neki
mindenről. Gyermekük születése csodálatos, lélekemelő élmény
volt Justin és Richard számára, és korántsem volt annyira
embert próbáló feladat végignézni, mint amire előzőleg
számítottak. Shirley is remekül helytállt. Shirley és a baba csak
másnap hagyhatta el a kórházat. Justin és Richard számára
kezdetét vette a családi élet.
Richard és Justin még hosszasan gyönyörködtek a
gyermekükben a kis ablakon keresztül. A babát már szépen
lecsutakolták, betakargatták, fejére kicsiny rózsaszín sapkát
húztak, és most békésen szunyókált. A bölcsőre erősített cédula
tanúsága szerint négy kiló negyvennyolc dekát nyomott, igazi
óriáscsecsemő volt. A Milagra nevet adták neki, ami spanyolul
annyit tesz, csoda. Találóbb nevet nem is adhattak volna a
kislányuknak.
Miután nagy nehezen sikerült elszakadniuk a gyermekük
látványától, Justin felhívta Julie-t, Kate-et, majd Izzie-t. Alig
várták már, hogy másnap hazavihessék a kórházból Milagrát. Az
orvosok nem látták indokoltnak, hogy ennél tovább benn tartsák
a kislányt. Shirley is szeretett volna mielőbb otthon lenni a
családjával. A nő a maga részéről teljesítette a küldetését,
Milagra szerencsésen megérkezett apukáihoz.
Kate forrón gratulált mindkettőjüknek, Julie
örömujjongásban tört ki, és Izzie is örömmel fogadta a hírt. Izzie
már jó ideje felhagyott azzal, hogy a béranyaság veszélyeiről
papoljon nekik. Shirley-nek másnap kellett aláírnia a lemondási
nyilatkozatot. Semmilyen probléma nem merült fel, és Justinék
készen álltak rá, hogy az utolsó részletet is átutalják Shirley
számlájára.
Willie-t hívták utoljára, de ő nem vette fel a telefont, ezért
üzenetet küldtek neki. A barátaikat kör-e-mailben értesítették
Milagra születéséről; a környezetükben mindenki a kislány
érkezését várta. Milagra végre a világra jött, Justin és Richard
pedig izgatott várakozással tekintett közös jövőjük elébe.
Amikor Justinék elújságolták Izzie-nek a lányuk születését,
Zachnek már csak egy hét volt hátra az elvonókúrából. A férfi
derekasan helytállt, és most már gyakran hazaengedték
hétvégére. A párfogó tisztje meg volt vele elégedve. Zach
elkezdett munkát keresni, igaz, egyelőre nem talált semmit. A
pártfogó azt javasolta a bíróságnak, hogy engedje hazaköltözni
Zachet. Zach alig várta, hogy végre kiengedjék, és Izzie-nek is
hiányzott már a férje. Izzie rengeteget aggodalmaskodott a férje
letartóztatása óta, és állandóan gyengélkedett. Alig evett
valamit, a munkájába temetkezett, és az elmúlt két hónap során
több mint négy kilót fogyott. Nem nézett ki jól, és már a
munkatársainak is feltűnt, hogy valami nincs rendben vele.
Zachet gyötörte a bűntudat, amiért Izzie-nek ennyi szenvedést
kellett miatta kiállnia, és nem vágyott másra, mint hogy végre
hazaköltözhessen, és megpróbálja jóvátenni a hibáit.
Amikor végre hazaengedték az elvonókúráról, mind a ketten
úgy érezték magukat, mint a nászútjukon. Az egész
szerencsétlen közjátékra már csak az elektronikus nyomkövető
emlékeztetett, amelyet Zachnek még kilenc hónapig kellett
viselnie a bokáján. Zach nem hagyhatta el a várost. Mivel a
nagymama East Hampton-i háza kívül esett a határon,
mindkettőjük legnagyobb bánatára oda sem utazhattak el. Izzie
gyűlölte a nyomkövető látványát. Zach úgy nézett ki benne, mint
egy bűnöző. A férfi akkor is viselte, amikor megjelentek a
bíróságon. Izzie három hónap haladékot kért, és a bíró
rábólintott.
Izzie tudta, hogy Zach előbb-utóbb kénytelen lesz bűnösnek
vallani magát kábítószer birtoklásában. Az elvonókúrán eltöltött
idő fejében a helyettes államügyész szabálysértéssé minősítette
le a Zach ellen felhozott vádat. Ha a férfinak a következő bírósági
meghallgatásig sikerülne valamilyen munkát találnia, az tovább
javíthatna a helyzetén, de ennek kevés volt az esélye, hiszen
Zach szinte semmihez sem konyított. Izzie szeme előtt egyetlen
cél lebegett: megmenteni Zachet a börtöntől, ha törik, ha szakad.
Zach hazatért ugyan, de Izzie továbbra sem érezte jól magát.
Napok teltek el, mire Izzie gyanítani kezdte, miről lehet szó.
Egészen addig biztosra vette, hogy csak a sok idegeskedés ártott
meg neki, most azonban felötlött benne, hogy talán valami
komolyabb dolog van a háttérben. Izzie szervezete Zach
letartóztatása óta egyfolytában rendetlenkedett.
Egyik este, amikor hazafelé tartott a munkából, Izzie
beugrott egy gyógyszertárba, és vásárolt egy terhességi tesztet.
Amint hazaért, bezárkózott a fürdőszobába. A legnagyobb
félelme vált valóra. Pontosabban a második legnagyobb félelme:
a legjobban ugyanis attól rettegett, hogy visszavonják Zach
próbaidejét, vagy újra letartóztatják, és börtönbe küldik. Amivel
most szembesült, az ehhez képest csak a második legrosszabb
rémálma volt. Teherbe esett. A dolgok jelenlegi állását tekintve
az időzítés aligha lehetett volna szerencsétlenebb. Izzie szerette
Zachet, de egy kisbaba úgy hiányzott még mindezek tetejébe,
mint egy púp a hátára. Hiszen Zach is olyan volt még, mint egy
nagy gyerek. Mindenesetre a felfedezés magyarázatot adott rá,
miért érezte magát olyan rosszul az elmúlt két és fél hónapban,
és miért maradt abba a menstruációja. Izzie eddig mindezt a
stressz számlájára írta.
A nő úgy becsülte, hogy körülbelül három hónapos terhes
lehet, azaz szinte már semmit nem lehetett tenni ellene. De még
ha nem lett volna túl késő, hogyan is vetethetné el a gyermekét
attól a férfitól, akit szeret, és akihez hozzáment feleségül? Izzie
még egy jó ideig a fürdőszobában tépelődött, és akkor sem
mondott Zachnek semmit, amikor végül előmerészkedett. Időre
volt szüksége, hogy átgondolja a dolgot, és hogy eldöntse, mitévő
legyen. Teljesen váratlanul érte a felfedezés, jóllehet egyszer-
kétszer csakugyan nem voltak elég elővigyázatosak. Íme, meg is
lett az eredménye, és Izzie most teljesen fel volt dúlva.
Még akkor is a felfedezés hatása alatt állt, amikor aznap este
megcsörrent a telefon. Justin volt az. Azért telefonált, hogy
beszámoljon a babával kapcsolatos újabb fejleményekről. Ő és
Richard magukon kívül voltak a boldogságtól, egészen magával
ragadta őket az apaság élménye. Shirley zokszó nélkül aláírta a
papírokat. Justin és Richard mérhetetlen hálát érzett a nő iránt.
– Bocsánatot kérek, amiért annak idején annyit
akadékoskodtam – mondta Izzie, és igyekezett nem gondolni
aznapi felfedezésére és az abból fakadó bonyodalmakra.
Egyáltalán nem állt még készen a gyerekvállalásra. Zachet
épphogy csak kiengedték a rehabilitációs intézetből, a bírósági
ügy folyamatban volt, és egy éven belül kétszer is letartóztatták
bűncselekmények elkövetésének vádjával. Zach végképp nem
állt készen az apaságra, először talán neki magának kellett volna
végre felnőnie.
– Én is sajnálom, hogy nem én vezettelek az oltárhoz – bökte
ki Justin váratlanul. Azóta is bántotta a dolog. – Szeretném
megmutatni neked a lányunkat. Egyszerűen imádni való – tette
hozzá büszkén.
– Alig várom, hogy láthassam. Csak az a baj, hogy
mostanában annyit dolgozom, mint egy igavonó barom. De a
következő hetekben mindenképpen szeretnélek titeket
meglátogatni.
– Nemsokára elvisszük Milagrát Lou nagyihoz. Ha nincs időd
eljönni hozzánk, ott is megnézheted.
– Köszönöm. – Egy ideig még beszélgettek, aztán letették a
telefont. Izzie pillanatnyilag el sem tudta képzelni, hogy
ugyanúgy vágyjon egy kisbabára, vagy hogy ugyanolyan
boldogságot érezzen a gyerekvállalás kapcsán, mint Justin. Izzie
semmi effélét nem érzett. Túl sok minden aggasztotta
mostanában, a gyermekáldás teljesen készületlenül érte.
Márpedig terhes volt. A hír valósággal lesújtotta, hiszen ennél
rosszabbkor nem is jöhetett volna.
– Ki volt az? – kérdezte Zach, amikor belépett a szobába.
Hallotta, hogy Izzie beszélgetett valakivel.
– Justin. Egészen odáig vannak a babáért – felelte Izzie
szórakozottan. Látszott rajta, hogy fel van dúlva.
 – Jó nekik – mondta Zach könnyedén. – És te miért vágsz
ilyen fancsali képet? – Zachnek azonnal feltűnt, hogy Izzie-t
bántja valami. Nem volt nehéz észrevenni.
Izzie elkínzott ábrázattal pillantott Zachre. Semmi sem úgy
alakult, ahogy szerette volna. Zachet ugyan hazaengedték, de a
helyzet egyre csak bonyolódott.
– Nekem is lesz egy – sóhajtotta Izzie gondterhelten. Zach
döbbenten meredt rá.
– Hogy micsoda? – Zachnek valósággal földbe gyökerezett a
lába. Mint mindig, az elektronikus nyomkövető most is jól
látszott a bokáján, Zach ugyanis otthon mindig mezítláb
mászkált, de a legtöbbször olyankor sem húzott zoknit, amikor
elment valahová.
– Jól hallottad. Terhes vagyok. – Izzie olyan tekintettel
nézett Zachre, mintha a saját halálhírét jelentette volna be.
– De hát miért nem mondtad? – kérdezte Zach. Leült Izzie
mellé, átkarolta a vállát. Szemlátomást örült a hírnek.
– Én is csak egy órája jöttem rá – rebegte Izzie, és könnyek
szöktek a szemébe. Zach szorosan magához ölelte. Lehet, hogy
hosszabb távon szerettek volna gyereket, de az időzítés finoman
szólva akkor sem volt szerencsés.
– Kicsim, de hiszen ez csodálatos – kiáltott fel Zach csillogó
szemmel. Láthatóan felvillanyozta a hír, Izzie azonban
kétségbeesetten pislogott rá. Érezte, amint Zach nyomkövetője a
lábához nyomódik. A keserű valóságot egy pillanatra sem
feledhette el, és mindezek tetejébe most még teherbe is esett.
Ahhoz sem volt ereje, hogy úgy tegyen, mint aki boldog.
 Tizenhatodik fejezet

A Milagra születése utáni napon a két férfi hazavitte a

kislányt. Gondosan elhelyezték a gyerekszobában álló rózsaszínű
bölcsőben, és elragadtatva bámulták. Justin vagy egy tucat fotót
küldött szét a kislányról Alanának, a rokonoknak és barátoknak.
Az ismerősök lelkes válaszüzeneteikben azt bizonygatták, hogy
ilyen cuki kisbabát még életükben nem láttak.
Kate az irodájában ült, és éppen az egyik fényképet
nézegette. Igyekezett valahogy megemészteni a tényt, hogy
nagymama lett. Még mindig nem sikerült teljesen
megbarátkoznia a gondolattal, de azt azért nagy
megkönnyebbüléssel vette tudomásul, hogy a baba
makkegészséges, és minden a legnagyobb rendben zajlott. Kate
még akkor is a fénykép fölött merengett, amikor megszólalt a
mobiltelefonja. Felvette, de alig hallotta, mit mondanak a vonal
túlsó végén. Nagy nehezen sikerült kihámoznia, hogy egy pekingi
szálloda recepciósa hívja, és hogy az anyjával történt valami.
Kate lélegzet-visszafojtva próbálta megérteni, miről van szó;
szinte még a szívverése is megállt.
– Hogyan?... Mit mond?... Sajnálom, alig hallok valamit. –
Még ennél is rosszabb volt, hogy Kate azt is alig értette, amit
valahogy sikerült kihallania. – Igen, igen, én vagyok Louise
Smith lánya. Valami baj van? – Mint kiderült, Louise kórházba
került, de Kate nem értette a kórház nevét. Erezte, ahogyan úrrá
lesz rajta a pánik. – Van ott valaki, aki beszél angolul?... Igen,
igen... Tudom, hogy ön beszél. Csak nehezen értem. Hogy van az
anyám? Mi történt? – És miért nem Frances hívta? A recepciós
mondott valamit Louise lábáról, de Kate még mindig nem tudta
összerakni, mi történhetett.
– Elnézést... El tudná ismételni? – Egy női hang vette át a
szót a telefonban. Jessica aggodalmasan kukkantott be az
irodába. A boltban mindenki hallotta, amint Kate
kétségbeesetten kiabál, még a vevők is felkapták a fejüket. Kate
most már a női hanggal próbált zöld ágra vergődni. – Igen,
Louise Smith az anyám. Hol van most? Beszélhetnék vele? –
Minden szót igyekezett a lehető legérthetőbben artikulálni, és a
nőnek végül sikerült Kate értésére adnia, hogy Louise-nak
megsérült a bokája, a másnapi New York-i járattal érkezik haza
délután négykor.
De vajon miért nem Louise telefonált? Vagy Frances? A nő
megadta Louise gépének a járatszámát, és amint letették a
telefont, Kate azonnal felhívta anyját a mobilján, de a hívás ki
sem csöngött. Frances telefonjával ugyanígy járt. Még mindig
sűrű homály fedte, mi történt valójában, de legalább hamarosan
útban lesznek hazafelé, és nem ragadnak Pekingben. Kate-nek
eszébe jutott, hogy bármilyen öntörvényű is Louise, mégiscsak
benne van már a korban, és könnyen érhette baj az otthonától
távol.
Kate aznap éjjel és másnap napközben betegre izgulta magát,
de egy szót sem szólt a gyerekeinek. Julie elment Justinékhoz
Vermontba, hogy végre láthassa a babát, Kate azonban azt
mondta a lányának, hogy most nem tud elszabadulni, egy nem
várt üzleti válsághelyzetet kell sürgősen elhárítania. Julie lelkére
kötötte, hogy mondja meg Justinnak, a következő hétvégén
mindenképpen meglátogatja őket.
A várakozás a reptéren idegőrlő volt, és Kate arra gondolt,
Louise és Frances talán mégsem szálltak fel a gépre. Árgus
szemekkel kémlelte az utasokat, amint a csomagjaikat
keresgélték, és egymás után haladtak át a vámellenőrzésen, de
az anyjának és Francesnek híre-hamva sem volt. Kate egy
galériáról szemlélte a terepet az üvegfalon keresztül, és érezte,
amint a pánik lassan elhatalmasodik rajta, amikor végre-
valahára megpillantotta őket.
Frances karja be volt gipszelve és fel volt kötve egy
kendővel, Louise pedig mankóra támaszkodva eviekélt előre.
Úgy néztek ki, mint két hadirokkant, de a csomagjaikat
sikeresen felpakolták egy kocsira, aztán elindultak a vám- és
útlevél-ellenőrzés felé. Amint eltűntek szem elől, Kate azonnal
leviharzott az érkezési szintre, hogy ott legyen, amikor Louise és
Francis kilép a kapun. Húsz perccel később fel is bukkantak. A
két hölgy vidáman beszélgetett, és Louise-t láthatóan meglepte,
hogy ott találja Kate-et.
– Én megmondtam, hogy itt lesz – mondta Frances Kate-re
mosolyogva. – Szóltunk a szálloda recepcióján, hogy hívjanak fel
téged, és mondják meg, hogy hamarabb jövünk haza. De a
szállodában senki nem beszélt rendesen angolul.
– Mi történt veletek? – kérdezte Kate, és átvette tőlük a
csomagokkal megpakolt kocsit, majd megkérdezte Louise-tól,
hogy nem szeretne-e egy kerekesszéket.
– Még mit nem! – kiáltott fel Lou nagyi megbotránkozva. –
Teljesen jól vagyok. Kificamítottam a bokám a Tiltott Városban.
Frances meg elcsúszott a fürdőszobában a hotelben, és eltörte a
karját. És sikerült összetörnöm a mobilomat, Frances pedig
valahol elhagyta a magáét.
– Micsoda elemi csapás vagytok ti ketten! – vigyorgott Kate.
Megkönnyebbülve vette tudomásul, hogy anyját egyáltalán nem
viselték meg a történtek. – Miután felhívtak a szállodából,
halálra izgultam magam.
– Ugyan már, tudunk mi vigyázni magunkra – felelte Louise
még nagyobb önérzettel. Kate-nek ekkor eszébe ötlött valami.
Ha nem volt mobiltelefonjuk, nyilván a nagy hírt sem hallhatták.
– Justin babája két napja megszületett. Több mint négy kilót
nyom. Milagrának hívják. Mostantól dédnagymama vagy!
– Jól van a baba? A nő aláírta a papírokat? – kérdezte Louise
aggodalmasan.
– Igen. Úgy fest, minden a legnagyobb rendben van –
nyugtatta meg Kate.
– Látni akarom – mondta Louise, miközben a kijárat felé
bicegett a mankóra támaszkodva. Minden segítséget elhárított.
A város felé autózva Louise útibeszámolót tartott. Kate
megnyugodva látta, hogy anyja teljesen jól érezte magát. Frances
eközben hálatelt arccal nézett ki az ablakon, láthatóan örült, hogy
újra itthon van.
– Nem hiszem, hogy Pekingbe valaha is visszamegyek –
csevegett Louise, miközben a lánya magában mosolygott.
– Sanghajba és Hongkongba viszont annál inkább. Ezek
sokkal kifinomultabb, civilizáltabb helyek.
– A pekingi kórházban nagyon is kedvesek voltak hozzánk –
szólalt meg Frances bátortalanul.
– De ha nem baj, legközelebb azért nem a Vöröskereszt
kalandtúrájára nevezünk be – hurrogta le Louise a barátnőjét.
Kate igyekezett visszatartani a nevetését.
– Egész biztos, hogy nem tört el a bokád, anyu? – kérdezte.
– Persze. A többiek hogy vannak? Mi van velük?
– Izzie-t nem sokat láttam, rengeteget dolgozik, mint
rendesen. Julie még mindig bolondul Mr. Tökéletesért. Willie-t
szinte képtelenség utolérni, soha nem tudom, miben sántikál.
Ebben a hónapban sok időt töltött a városon kívül. – Louise
elégedett bólintással hagyta jóvá a rövid beszámolót. Kate
megint a kisunokájáról kezdett beszélni.
– Justin azt mondta, küldött neked képeket a kisbabáról, de
ezek szerint nem láttad őket, ha összetörted a telefonodat
– jegyezte meg Kate.
– Holnap veszek egy újat – felelte Louise gyakorlatiasan.
Miután kitették Francest a házánál, Kate hazafurikázta
Louise-t. Szeretett volna segíteni az anyjának kicsomagolni,
de Louise ragaszkodott hozzá, hogy nincs szüksége segítségre, és
előbb amúgy is a leveleit szerette volna átnézni. Megcsókolta a
lányát, majd útjára bocsátotta. Kate visszament a boltba. Amint
leült az íróasztalához, e-mail érkezett Bernard-tól. A férfi már
négy hete nem hallatott magáról, ami különösen dühítette Kate-
et. A kapcsolatuk fagyossá vált, de egyikük sem mondta ki, hogy
vége. Amióta Bernard elutazott Szardíniára a feleségével és a
gyerekeivel, makacs hallgatásba burkolózott. A férfi hiába
esküdözött korábban égre-földre, hogy mennyire szereti Kate-
et, ez a hallgatás hiteltelenítette a szavait. Bernard lemondta
júniusi New York-i útját. Arra hivatkozott, hogy júliusban sokkal
sürgetőbb teendői lesznek Londonban, emiatt nem tud eljönni
New Yorkba. Augusztus legnagyobb részét pedig Olaszországban
töltötte a felesége és a gyerekei társaságában.
Kate május végén látta utoljára Bernard-t, amikor elutazott
New Yorkból. Ez pontosan három hónappal azelőtt történt.
Mindezek tükrében úgy tűnt, szenvedélyes kapcsolatuk
kutyakomédia volt csupán. És akkor most Bernard váratlanul
újra előkerül, és bejelenti, hogy hamarosan New Yorkba látogat.
Kate nem kerülhette el a vele való találkozást, hiszen üzlettársak
voltak, állítólagos románcukat azonban nem óhajtotta tovább
folytatni, csak egyelőre nem volt rá alkalma, hogy ezt közölje
Bernard-ral.
Kate csak másnap válaszolt, és akkor is csak az online áruház
eladási számairól szóló jelentést küldte el neki egy nyúlfarknyi e-
mailben. Semmi személyeset nem írt az elmúlt hónapokat
illetően. De így is lesújtó volt a felismerés, hogy mindaz, amit
Bernard a feleségével kötött „megállapodásról” mondott neki,
hazugságnak bizonyult. A férfi szélhámos volt és csaló, egyáltalán
nem az az ember, akinek tettette magát, és súlyos tévedésben
élt, ha azt gondolta, hogy Kate ezek után még megbízik benne.
Ami Kate-et illeti, ennek a kapcsolatnak befellegzett.
Nyomorúságos nyár volt az idei.
Másnap reggel Louise telefonált. A következő néhány napban
mindenképpen el akart menni Vermontba, hogy meglátogassa a
dédunokáját, Kate azonban újabb problémákkal szembesült a
boltban, és úgy látszott, nem tud egyhamar elszabadulni.
– Nem biztos, hogy ezen a héten meg tudom oldani.
Felhívom Justint, és megkérdem, nekik mi lenne a jó. – Amikor
Kate nem sokkal később telefonált, Justin elmondta, hogy éppen
Richard eteti a kicsit. Felváltva látták el a gyerekkel kapcsolatos
teendőket, hogy Milagra mindkettőjükhöz egyformán kötődjön.
A baba éjszakánként egy mózeskosárban aludt kettejük között,
így egész éjjel vigyázhattak rá. A gyerekszobában ugyan
felszereltek egy mikrofont és egy kamerát, de jobban szerették
Milagrát a közelükben tudni. Mind a ketten rajongtak a
kislányukért.
– Hogy van Lou nagyi? – kérdezte azonnal Justin.
– Amikor leszálltak a repülőről, úgy néztek ki, mint két
zarándok egyenesen Lourdes-ból – felelte Kate nevetve. – A
nagyanyád kificamította a bokáját, Frances meg eltörte a karját a
szállodában. Lou nagyi mankóval jár, de ugyanolyan virgonc,
mint mindig. Vissza akar menni Sanghajba – tudósított Kate. –
De Pekingbe nem vágyik vissza. Szeretné látni a babát, de hogy
őszinte legyek, nem hinném, hogy nekem ezen a héten belefér.
Őrültekháza van a boltban. – Ráadásul Bernard egy hét múlva, a
munka ünnepe után érkezik, addigra pedig el kell készítenie a
legfrissebb adatokat tartalmazó beszámolókat. Bármi is történjen
kettejük között, Kate ragaszkodott hozzá, hogy az üzleti
kapcsolatuk szakszerű és átlátható maradjon. Az üzlet és a
szerelem nála két külön lapra tartozott.
– Inkább pihenjetek egy kicsit – javasolta Justin. – Pár hét
múlva úgyis szeretnénk Milagrát elvinni New Yorkba, akkor
végre mindnyájan láthatjátok. Most még mi is inkább csak
ismerkedünk egymással. – Ez valóban ésszerűbben hangzott,
mint hogy Kate le-föl furikázza Lou nagyit New York és Vermont
között. Justin és Richard a következő hetekben szerettek volna
ráérezni az apaság ízére, még mielőtt utazgatni kezdenének a
lányukkal. Pillanatnyilag lezuhanyozni vagy felöltözni is alig volt
idejük, az állandó pelenkázás, etetés, ruha- és ágyneműcsere
meg a mosás töltötte ki az életüket, amikor éppen nem azt
találgatták, hogy vajon miért sír Milagra. Éjszaka két-három
óránként felriadtak. Amióta a kislány megszületett, egyikük sem
aludt többet néhány óránál éjszakánként. Milagra ugyanis
hatalmas baba volt, és ennek megfelelően állandóan éhes.
Eleinte még arról ábrándoztak, hogy majd csinosabbnál
csinosabb ruhácskákba öltöztetik a kislányt, akár egy játék
babát. A valóságban azonban alighogy tiszta pizsamát húztak rá,
azonnal lebüfizte, vagy összepiszkította a pelenkáját, és máris
mindent kezdhettek elölről. Éjjel-nappal mostak, és a sterilizáló,
benne a tápszeres üvegekkel, egy pillanatra sem állhatott le.
– Kíváncsi vagyok, hogy a szoptatás egyszerűbb-e –
sóhajtott Richard, miközben a cumisüvegeket mosta el. Justin
épp az imént tette le a telefont. Kate beleegyezett, hogy
megpróbálja meggyőzni Lou nagyit, várjon pár hetet, amíg
Justinék elviszik Milagrát New Yorkba.
– Akkor is ugyanannyit kell etetni meg öltöztetni – jegyezte
meg Justin gyakorlatiasan.
 Lassan mind a ketten ráébredtek, hogy a gyereknevelés
sokkal keményebb munka, mint azt eleinte gondolták. Gyakran
hívták Shirley-t, hogy a hogyléte felől érdeklődjenek. Most
éppen az anyatejtermelés beindulásától szenvedett, és a
kórházban kapott egy injekciót, hogy elállítsák. Ezzel együtt
Shirley nem volt lehangolt, csak kicsit kimerítette a szülés, és
lefoglalták a saját gyerekei. Mint mondta, boldog volt, hogy végre
visszakapta a saját testét, és örült, hogy végre több időt
tölthetett a saját gyerekeivel. A terhesség egy időre minden
mást a háttérbe szorított. Justin és Richard elmondhatatlanul
hálásak voltak Shirley-nek, és egy hatalmas virágcsokrot
küldtek neki köszönetképpen.
Amikor este lefeküdtek, kettejük között a babával, Justin
Richardra pillantott. Richard úgy vélte, Milagrának a bölcsőben
lenne a helye a gyerekszobában, amelyet Justin egykori
dolgozószobájából alakítottak ki. Justin azonban jobban szerette
a közelükben tudni a babát, hogy egész éjjel szemmel tarthassák.
– Nagyon más, mint amilyennek képzelted? – kérdezte
Justin. Senki sem hallotta őket, és őszintén beszélhettek
egymással, mint mindig. Észrevette, hogy Richard mennyire
megviselt, ami nem is volt csoda, hiszen Milagra alig múlt
egyhetes, és az egész helyzet merőben új volt a számukra.
– Őszintén szólva nehezebb, mint gondoltam, és sokkal több
szervezést igényel. Semmi másra nem marad időnk, minden
Milagra körül forog. – Justin nevetett.
– Hát igen, valóban ez a helyzet. Hitted volna, hogy ide
jutunk? – Justint szemlátomást mulattatta a gondolat.
– Nem is tudom. Valahogy azt gondoltam, a kisbabánk
zabálni valóan cuki lesz, rózsaszín, és állandóan tiszta. – Ezzel
szemben a kislány az idő nagy részében mindkét végén gyártotta
a trutymót. Justin sokkal ügyesebben pelenkázott, és nem
csinált belőle akkora ügyet, mint Richard, aki állandóan arra
panaszkodott, hogy émelyeg a kakis pelenka szagától. A
pelenkázás nagyrészt Justinra hárult. Milagra születése óta mást
sem csináltak. – Valószínűleg szórakoztatóbb lesz, ha majd
elkezd beszélni – tette hozzá Richard.
 – És sokkal több lesz vele a teendő, mint most – mosolygott
Justin. – Állandóan résen kell majd lennünk, nehogy kárt tegyen
magában.
– Mások hogyan oldják meg ezeket a dolgokat? Nem tudom,
feltűnt-e, hogy amióta Milagra megszületett, egyetlen embert
sem sikerült még visszahívnom – siránkozott Richard.
– Nekem se – helyeselt Justin, ő azonban szemlátomást nem
is bánta. Neki kifejezetten tetszett ez az állandó szülői készenlét,
habár maga sem tudta, hogy ezek után hogyan fog majd írni,
főleg miután Richard egy hónap múlva visszamegy dolgozni,
addig ugyanis gyesen volt. Ha Richard újból tanítani kezd,
minden leleményességükre szükség lesz, hogy elboldoguljanak.
Justinnak nem lesz más választása, éjszakánként kell majd írnia.
Azzal számolt, hogy még hónapoknak kell eltelniük, mire
visszatérhet a regényéhez. Ehhez az kellett, hogy kialakuljon
valamiféle állandó napirend, pillanatnyilag azonban igencsak
távol álltak ettől.
Alana többször hívta őket és a hogylétük felől érdeklődött, és
Julie is telefonált, de még ezeket a beszélgetéseket is rövidre
kellett zárni. Még főzni sem volt idejük. Mirelit pizzán meg
gyorséttermi ételeken éltek, és kedvetlenül vették tudomásul,
hogy mind a ketten felszedtek pár kilót a hizlaló ételek hatására.
Edzőterembe természetesen soha nem jutottak el. Mégsem
bánkódtak. Úgy érezték, érdemes vállalni minden
kellemetlenséget, mert Milagra csakugyan egy csoda volt.
– El tudod képzelni, mi lenne velünk, ha ikreink születtek
volna? – kérdezte Justin, miközben felkelt pelenkát cserélni. A
baba szinte folyamatosan produkált. – Nem is tudom, az anyám
hogy boldogult négy gyerekkel.
– Vigyázz a szádra. Ikrekről hallani sem akarok – felelte
Richard hevesen. Beleborzongott, ha arra gondolt, milyen
könnyen megtörténhetett volna, hogy ikreik születnek. Egy
gyerek is épp elég kihívásnak bizonyult.. Milagra egyedül is
gondoskodott róla, hogy két felnőtt férfi rohangáljon körülötte a
nap huszonnégy órájában. Egyikük sem volt még ennyire
elfoglalt és ilyen fáradt egész életében.
 Amikor Bernard egy nappal a munka ünnepe után
megérkezett, felhívta Kate-et a szállodából. Bernard hangja
ugyanolyan andalító volt és sármos, mint annak idején. Kate
mobilja a szálloda telefonszámát jelezte ki, ami nem tűnt
ismerősnek. Bernard pontosan azért hívta Kate-et a
lakosztályából, mert attól tartott, a nő máskülönben nem vette
volna fel a telefont.
– Hogy vagy? – kérdezte Bernard, mintha csak régi
barátként üdvözölné Kate-et. Ingatag talajt érzett a lába alatt,
ahogy a franciák mondják. Egész nyáron alig hallott Kate felől,
azóta, hogy utolsó New York-i találkozásuk alkalmával Kate
akkora patáliát csapott amiatt, hogy Bernard a feleségével ment
nyaralni. Bernard akkor úgy döntött, ad Kate-nek egy kis időt,
hogy lecsillapodjék. Ez az idő azonban hosszabbra nyúlt a
tervezettnél, és Bernard most, három hónap elteltével kissé
kínosan érezte magát.
– Jól. Kellemesen telt a nyarad? – kérdezte Kate hűvösen. –
Milyen volt Szardínia?
– Ó, igazán kellemes – Bernard igyekezett visszafogottan
fogalmazni. A részleteket igyekezett minél inkább homályban
hagyni, nehogy megint a fejére vonja Kate haragját. Abban
reménykedett, hogy sikerül újra felszítania benne a régi
szenvedélyt. Bernard számára az elmúlt három hónap közjáték
volt csupán, nem pedig az utolsó felvonás. – Jól megy a
webáruház? – Mostanában nem nézett utána a pontos
adatoknak, de Kate vállalkozása az utóbbi időben szépen
virágzott.
– Pompásan. – Kate hangja kissé megenyhült, annyira örült
a boltja sikerének. Az eladásokból származó haszon
megháromszorozódott, és az üzlet Bernard-nak is jól
jövedelmezett. – Alig tudok lépést tartani a kereslettel. Néha
nem is sikerül.
– Hát ez igazán csodás hír. Bent leszel ma délután? –
kérdezte Bernard nyugodt hangon. – Van egy találkozóm a Wall
Streeten, útközben beugranék hozzád. – Kate-nek semmi kedve
nem volt hozzá, sőt egyenesen feldühítette a felvetés, de az
adatokhoz való hozzáférést nem tagadhatta meg Bernard-tól,
hiszen fontos befektetőnek számított.
– Nem hinném, hogy akkor benn leszek – ködösített Kate.
– Akkor talán holnap? Vagy mit szólnál a ma estéhez? –
Bernard elhatározta, hogy tesz egy próbát, de a visszautasítás
nem váratott sokáig magára.
– Sok a dolgom. Ha szeretnéd látni a számokat, szívesen
átküldöm e-mailben. Épp most összesítettük a múlt havi
forgalmat. Elképesztő nyarat zártunk.
– Jobban örülnék a személyes találkozónak – duruzsolta
Bernard igéző hangon. Vérbeli francia volt. Bernard hat hónappal
ezelőtt még könnyedén levette a nőt a lábáról, de Kate most már
épp eleget tudott. Bernard közönséges házasságszédelgő volt, és
Kate ezt a legkevésbé sem találta vonzónak. Sőt, kifejezetten
vérlázítónak tartotta, de Bernard tudatáig ez még mindig nem
hatolt el. Ő arra számított, hogy Kate előbb-utóbb megint a
karjába omlik. Kate hallotta Bernard hangján, hogy erről van szó.
– Milyen ügyben kellene találkoznunk? – érdeklődött Kate
tárgyilagos hangnemben. – Úgy vélem, a számok önmagukért
beszélnek.
– Örülnék a találkozásnak. Olyan rég láttalak. – Bernard
ezután lehalkította a hangját, szinte suttogott. – Iszonyúan
hiányzol, Kate. – Meggyőző volt az alakítása, de Kate nem dőlt be
neki, hiszen jól ismerte már Bernard többi szerepét is.
Odaadó édesapa, briliáns üzletember, szakavatott szerető,
állhatatos hódoló – és most már a kötelességtudó férjet is
nyugodtan hozzá lehetett adni a listához. Ez az utolsó alakítás
volt az, ami Kate számára mindent tönkretett, a többi szerep
inkább kívánatossá tette Bernard-t a szemében. Kate azonban
megtanulta, hogy még a legnagyobb élettapasztalat sem garancia
rá, hogy nem tesznek lóvá. – Igyunk meg valamit – erősködött
Bernard behízelgő hangon.
– Nem hinném, hogy volna értelme – felelte Kate kertelés
nélkül.
– A régi idők emlékére? – kérdezte Bernard, jóllehet még
három hónap sem telt el azóta, hogy románcuk a legmagasabb
hőfokon lángolt. Kevés idő telt el, de Kate számára ezalatt
minden megváltozott.
– Ugorj be a boltba, ha akarsz – egyezett bele Kate. Nem
akarta, hogy Bernard azzal vádolja, hogy nem enged neki
betekintést a közös üzleti ügyeikbe.
– Amúgy a gyerekeid hogy vannak? – kérdezte Bernard.
Azon mesterkedett, hogy tégláról téglára újjáépítse a hidat, amit
felégetett maga mögött, amikor a feleségével ment nyaralni
Szardíniára.
– Jól, köszönöm – felelte ridegen Kate. Még Justin
kisbabájáról sem szólt egy szót sem. A magánélete végképp nem
tartozott többé Bernard-ra.
Bernard délután négykor bukkant fel az üzletben. Sármos
volt, mint mindig, és Kate gyomra önkéntelenül is Összerándult,
amikor meglátta. Igyekezett megőrizni a lelki nyugalmát, és
dühítette a felismerés, hogy Bernard még mindig hatással van rá,
de nem mutatta ki. Amikor Bernard belépett az irodába, Kate
szándékosan nyitva hagyta az ajtót. Kate előre kinyomtatta neki
az adatokat, és amikor Bernard megpróbálta mindkét oldalról
arcon csókolni, a nő ügyesen elhúzódott, így Bernard csókjai
végül a levegőben cuppantak. Kate-nek sikerült végig hivatalos
mederben tartania a megbeszélést. A férfi végül bánatos
tekintettel pillantott Kate-re, lehalkította a hangját, és Kate-nek
meg kellett acéloznia az akaratát, nehogy ellágyuljon.
– Kate, miért teszed ezt velem? Szeretlek. Sajnálom, hogy a
nyári terveim ennyire kiborítottak.
– Én kérek elnézést, amiért félreértettem a feleségeddel
kötött „megállapodás” valódi természetét. Nem tudtam, hogy
ebbe az egy hónapos közös vakáció is beletartozik. Ha tudtam
volna, soha nem mentem volna bele ebbe a kapcsolatba. Ez a
fajta szívfájdalom cseppet sem hiányzott nekem, Bernard. És
feltételezem, hogy a karácsonyt is együtt töltitek. Semmi
kedvem másnak a férjével kavarni, én egyáltalán nem ilyen
kapcsolatra vágytam – jelentette ki Kate határozottan. Bernard
felvonta a szemöldökét, amitől Kate legnagyobb bánatára csak
még sármosabbnak tűnt.
 – Te a szívügyekben is mindig az eszedre hallgatsz? Miért
nem hagyatkozol inkább a szívedre? Három hónappal ezelőtt
még bolondultunk egymásért. Ez nem múlhat el csak úgy egyik
pillanatról a másikra, vagy akár néhány hónap alatt. – Bernard
érvelése meggyőzően hangzott, és nem is járt messze az
igazságtól. De Kate eltökélte magában: nem engedi, hogy
Bernard levegye a lábáról. Ő már meghozta a döntését.
– Akkor még nem tudtam, ki vagy valójában. Azt hittem,
már ismerlek, de kiderült, hogy tévedtem. Ha az ember efféle
felfedezést tesz, az képes egy csapásra mindent megváltoztatni.
Te más szabályok szerint játszol, mint én. Én bensőséges és
őszinte kapcsolatot szeretnék, és azt hittem, a miénk ilyen.
Tévedtem. Nem óhajtok másnak a férjével hetyegni, még
részmunkaidőben sem.
– Nem vagyok szerelmes a feleségembe, Kate. – Bernard
őszintének tűnt, talán csakugyan az is volt.
– Ettől még nem leszel szabad ember. Az én fogalmaim
szerint nem.
– Hatalmas baklövést követsz el, ha most hagyod veszni a
kapcsolatunkat.
– Nem hinném. Az üzleti kapcsolatunk mind a kettőnk
számára fontos. Szeretném is megőrizni, ha ez lehetséges. De ami
a többit illeti, ezennel visszaadlak a feleségednek, akár szereted
őt, akár nem. – Miközben beszélt, Kate jeges pillantással
méregette a férfit, aki megütközve nézett rá vissza.
Még soha senki nem volt hozzá ilyen keresetlenül őszinte.
Látta, hogy Kate nem tréfál, és megértette, hogy a nő szíve
bezárult előtte.
– Kemény fából faragtak, Kate. Csak most értettem meg,
hogy mennyire. – Kate nem válaszolt. Bernard magához vette az
eladási adatokat tartalmazó papírokat, és eltette az
aktatáskájába.
– Ha bármi kérdésed van, szólj – mondta Kate a pénzügyi
jelentésre bökve, amit Bernard éppen akkor süllyesztett a
táskájába. – Boldogan állok rendelkezésedre. – Bernard
bólintott, aztán egyetlen szó nélkül elhagyta a boltot. Kate
szívének egy darabkáját is magával vitte, anélkül, hogy tudott
volna róla. Kate visszament az irodájába, és becsukta az ajtót
maga mögött. Reszketett, és egy hatalmas gombócot érzett a
torkában. Pár perc múlva üzenet jött Bernard-tól, és Kate arcán
egy könnycsepp gördült le, amikor elolvasta. Je t’aime. –
Mindössze ennyi állt az üzenetben. Kate remegő kezébe vette a
telefont, és fennhangon megszólalt.
– Nem, nem szeretsz. – Azzal kitörölte az üzenetet, és eltette
a telefont. Ami a nős férfiakat illeti, Liamnek volt igaza.
 Tizenhetedik fejezet

Amikor Justin és Richard elhozták a kislányukat New York-

ba, hogy megmutassák Justin anyjának és nagyanyjának,
Milagra háromhetes volt, és annyi felszerelést hoztak magukkal,
amennyit Kate még életében nem látott. Összecsukható
utazóágyikó, mózeskosár, hordozóvá alakítható autós baba-ülés,
babahintaszék, padlóra teríthető takaró hozzáerősített
játékokkal, több karton pelenka, tápszer, cumisüvegek,
sterilizátor, babahinta az elalváshoz, babakocsi, amelyet hat
különböző módon lehetett beállítani, és összecsukva az autóban
is elfért. Az autó dugig volt babaholmival, és amikor Justinék
megérkeztek Kate-hez, úgy nézett ki, mintha oda akarnának
költözni.
– Jóságos ég, biztos, hogy ennyi mindenre van szüksége a
babának? – kérdezte Kate elképedve. – Nekem négy gyerekhez
elég volt a babakocsi, egy pelenkástáska meg a retikülöm.
– Van még a kocsiban kétbőröndnyi ruha. Óránként
átöltöztetjük. Állandóan büfizik – magyarázta Justin. Kate
elhűlve figyelte, amint kirakodnak, Milagrát elhelyezik a
hintában, és elindítják a hinta fölé erősített zenélő, forgó
alkalmatosságot. A baba mindeközben mélyen aludt. A két férfi
kimerültnek tűnt, Justin szeme körül fekete karikák
éktelenkedtek. Mint mondták, éjszakánként jó, ha három órát
alszanak. Még mindig nem sikerült kialakítani egy állandó
napirendet. Kate önkéntelenül is azon tűnődött, vajon általános
jelenség-e, hogy a mai szülők mindenféle felszereléssel
halmozzák el a gyerekeiket, vagy csak Justinék vetették el kicsit
a sulykot. Eközben Justin és Richard beüzemelték a sterilizátort
a konyhában, és elmosták az útközben elhasznált cumisüvegeket.
Amikor Lou nagyi megérkezett, és meglátta az alvó kisdedet
körülvevő tárgyak halmazát, ő is alaposan elámult.
– Csak nem New Yorkba költöztök? – kérdezte
értetlenkedve. A parányi arcocska látványa azonnal elvarázsolta.
Milagra úgy nézett ki, mint egy bébiétel vagy pelenkamárka
reklámarca.
– Nem, nagyi – felelte Justin. – Milagrának sok mindenre
van szüksége.
– Mihez? Garázsvásárt rendez, vagy mi a szösz? Egy
háromhetes csecsemőnek aligha van szüksége ennyi mindenre.
Milyen fárasztó lehet magatokkal hurcibálni ezt a sok kacatot. –
Lou nagyi láthatóan meg volt rökönyödve.
Milagra békésen szundikált a hintában, ami folyamatosan
kattogott, akár egy metronóm, és zeneszóra kicsiny zsiráfok
táncoltak a feje felett.
– Ha mindezt három hét alatt halmoztátok fel, akkor
nemsokára nagyobb lakásba kell költöznötök – mondta Lou
nagyi. Justin belegondolt, hogy talán egy kissé túlzásba estek, és
zavarba jött, de Richard továbbra is azt bizonygatta, hogy
manapság már minden babának hasonló eszközpark áll a
rendelkezésére. Mint mondta, vett Milagrának fejlesztő
játékokat is. Hallotta valahol, hogy Milagrát akár kétéves korára
meg lehetne tanítani olvasni. Az összes népszerű könyvet
végigtanulmányozták a korai fejlesztésről és arról, hogyan
neveljenek géniuszt a gyerekükből.
Julie is átjött, hogy megnézze a babát, és Izzie meg Zach is
megígérte, hogy beugranak. Willie elutazott a hétvégére. A
többiek az alvó gyermek köré sereglettek, és nem győzték
csodálni. Richard részletesen elsorolta az összes mutatványt,
amit Milagra máris meg tudott csinálni. Szerinte a kislány a
korát messze meghaladó dolgokra volt képes. Kate csak
mosolygott magában.
A baba még akkor is szunyókált, amikor Izzie és Zach
betoppant. Izzie farmernadrágot viselt, egy kék férfiinget és
félcipőt. Nagyon sovány volt, már-már véznának tűnt. Zach
fekete bőrnadrágot vett fel, hozzá ujjatlan pólót és bőrmellényt.
Körbejárt a lakásban és mindenkit üdvözölt, aztán magához vett
egy doboz kólát Kate hűtőszekrényéből, és helyet foglalt. Izzie-
nek ugyanúgy megakadt a szeme a sok babaholmin, mint
anyjának és Lou nagyinak.
– De sok cucca van – jegyezte meg. Izzie szerint Milagra
nagyon szép baba volt, és a jelenlévők mind egyetértettek.
Richard előszedte a telefonját, és jó pár fotót készített, amint
Milagra a mellkasára támasztott állal békésen szundikált. A
kislány rózsaszín pulóvert, színben hozzá illő sapkát, és apró
balettcipellőket viselt.
– Már csak néhány fekete bőrcucc kellene neki – jegyezte
meg Zach, és Justin jót nevetett rajta. Néhány percig
zavartalanul folyt a terefere. Zach kinyújtóztatta a hosszú lábait,
és Izzie ekkor vette észre, hogy Zach nem vette fel a zoknit, amit
indulás előtt direkt odaadott neki. Kate pillantása ugyanebben a
másodpercben tévedt Zach bokájára, és azonnal észrevette a bal
lábán a nyomkövetőt. Kate zavartan nézett fel. Izzie érezte, hogy
egy pillanatra megáll benne az ütő.
– Hát ez meg mi? – kérdezte Kate ártatlanul. Azt gondolta,
valami új divathullámról van szó, vagy valami olyan kütyüről,
ami megméri a viselője pulzusát, megmondja, hány lépést tett
meg aznap, és hány kalóriát égetett el.
– Ó, hát ez csak úgy rám ragadt – mondta Zach, aki
igyekezett tréfával elütni a dolgot. Gyorsan keresztbe tette a
lábát, hogy elrejtse a nyomkövetőt a kíváncsi tekintetek elől, de
addigra már Justin és Richard is meglátta. Justin kérdő
tekintetét Izzie-re függesztette. Ő azonnal tudta, miről van szó.
Amikor a baba nem sokkal később felébredt, Justin kiment
Izzie után a konyhába, hogy előkészítse a tápszert. Izzie épp egy
pohár vizet töltött magának, amikor Justin váratlanul sarokba
szorította.
– Mit jelentsen ez? – kérdezte. Justin pontosan tudta, hogy
nem egy ártatlan lépésszámlálót látott. – Mikor történt? -Justin
tekintete és kérdései elől nem lehetett kitérni. Izzie érezte, hogy
képes lenne kitekerni Zach nyakát, amiért nem vett fel zoknit.
Izzie semmit nem akart kevésbé, mint hogy kiderüljön, Zach
ellen büntetőeljárás folyik, hiszen tudta, hogy a családja eleve
fenntartásokkal fogadta, hogy Zachet választotta élete párjául.
– Néhány hónapja – sóhajtotta Izzie fáradtan. – Semmi
komoly.
– Ezeket a nyomkövetőket börtönbüntetés helyett szerelik
az emberre – erősködött Justin. Izzie megadóan bólintott. Nem
volt értelme tagadni, mind a ketten tudták, hogy ez az igazság.
Ekkor Zach is megjelent a konyhában. A felesége lesújtó
pillantással fogadta. – Éppen a nyomkövetőről kérdezgetem
Izzie-t. Hogy szerezted? – Zach azonnal látta, hogy nem érdemes
hazudoznia, hiszen mindnyájan látták a nyomkövetőt. Egyébként
is azzal számolt, hogy előbb-utóbb mindenképpen fény derül az
igazságra, és nem látta értelmét, hogy továbbra is takargassa a
dolgot. Elvégre most már ő is a családhoz tartozott.
– Kábítószer birtoklásáért kapcsoltak le. Már eleve
próbaidőn voltam, úgyhogy rám rakták ezt az izét.
Választhattam: vagy a börtön, vagy a nyomkövető. Nyilván a
kisebbik rosszat választottam. De csak egy évig kell hordanom. –
Zach kiemelt egy újabb doboz kólát a hűtőszekrényből, és
visszament a nappaliba. Justin döbbenten meredt Izzie-re.
– Jól vagy? – Újra elfogta a nővére iránti aggodalom. Sokkal
jobban, mint eddig bármikor.
– Igen, jól vagyok – felelte Izzie zavarával küszködve. – Zach
hülyeséget csinált. Részeg volt, amikor elkövette. Megmondtam
neki, hogy vegyen fel zoknit. – Justin azon töprengett, vajon
Izzie még mi mindent hallgat el előlük.
– Ha nem szedi össze magát, bedugják a dutyiba –
figyelmeztetett Justin.
– Ezt én is próbáltam az elméjébe vésni. Olyan, mint egy
nagy gyerek. Időnként őrültségeket csinál. De ettől még nem
drogdíler vagy ilyesmi. – Izzie igyekezett elbagatellizálni a
dolgot, és Justin nem erősködött tovább, de felkavarták a
hallottak, és az, hogy Zach mennyire félvállról vette a dolgot.
Justin nem ilyen életet képzelt el a nővérének. Izzie ennél jobbat
érdemelt. És a nővére túlságosan megbízott Zachben, aki pedig
egyáltalán nem szolgált rá erre a bizalomra.
Amikor visszamentek a nappaliba, senki nem firtatta a
dolgot. A figyelem a kisbabára terelődött, aki keservesen sírni
kezdett. Justin odaadta Milagrát a nagyanyjának. Lou nagyi
széles mosollyal nézett le a karjában ringatózó csecsemőre,
Richard pedig lefotózta és videóra vette a jelenetet. Milagra
végre megkapta Justintól a cumisüveget. Justin azonban még
mindig nem tette túl magát Zach szavain és nyegle viselkedésén.
– Ezt neked is gyakorolnod kellene – ugratta Zach Izzie-t,
amikor Justin tisztába tette Milagrát a földre terített matracon.
Szerencsére csak kisdologról volt szó.
– Miért kéne gyakorolnod a pelenkázást? – kérdezte Kate a
lányához fordulva. Izzie megrovó pillantást lövellt Zach felé.
Zachnek sikerült az összes érzékeny témába beletenyerelnie.
– Zach csak viccel – mondta Izzie, és témát váltott, Justin
azonban észrevette Izzie kerekedő pocakját az inge alatt. Tágra
nyílt szemmel meredt a nővérére.
– Szent ég, de hiszen te terhes vagy! – Síri csend állt be a
szobában. Izzie most már nem tagadta le az igazságot, pedig
egyelőre még egyáltalán nem állt szándékában beavatni a
családját. Minden tekintet őrá szegeződött, megerősítésre vagy
cáfolatra várva.
– Igen, terhes vagyok – szólalt meg végül Izzie tompán. Az
ilyenkor szokásos örömujjongás elmaradt, Izzie-n csak a
beletörődés látszott. De figyelembe véve a férje lábán
éktelenkedő szerkezetet, ugyan ki hibáztathatta érte? –
Márciusra várjuk – erősítette meg. – Nem terveztük, így alakult.
Én is csak nemrég tudtam meg.
– Fantasztikus lesz – lelkendezett Zach, de senki sem
örvendezett vele. Justin arra gondolt, hogy az már kevésbé lesz
fantasztikus, ha Zach még egyszer valami őrültséget csinál, és
börtönbe kerül, miközben Izzie gyereket vár.
– Örülsz neki? – kérdezte Kate gyengéden. Izzie vállat vont.
Nem tudta megjátszani magát. A terhesség derült égből
villámcsapásként érte, főleg annak fényében, hogy mi minden
történt az esküvő óta. Mindössze négy hónapja házasodtak össze,
és Izzie máris három hónapos terhes volt. Semmi nem úgy
alakult, ahogyan eltervezte.
– Még nem – ismerte be Izzie. – De idővel örülni fogok. Most
még az egész olyan valószerűtlennek hat. – Sokkal inkább, mint
Zach nyomkövetője. – Még hozzá kell szoknom a gondolathoz. –
Julie a nővérére pillantott, és egészen megesett rajta szíve, de
igyekezett a jó oldalát nézni a dolognak.
– A te gyereked is imádni való lesz. Majd meglátod. Mint
Milagra. – A kisbaba újból rázendített. Richard finoman fel-le
rázogatta Milagrát, hátha sikerül valahogy megnyugtatnia, de
csak azt érte el, hogy a kislány lebüfizte a ruhácskáját. Richard
kénytelen volt átöltöztetni, ami még nem ment neki
zökkenőmentesen. Mire hozzálátott, a baba be is kakik, és Kate a
balesetek megelőzése végett hozott a fürdőszobából egy
törülközőt. Az unoka érkezése Kate életét is megváltoztatta, és
szinte már elfeledett idők emlékét ébresztette fel benne.
– Az ember hajlamos elfelejteni, hogy mennyi meló van a
kisgyerekekkel – jegyezte meg Lou nagyi, miközben figyelte,
amint Richard az öltöztetéssel bajlódik.
– Hamarosan ránk is ez a sors vár – tette hozzá Zach csillogó
szemmel, mintha minden a legnagyobb rendben lett volna. Izzie
szeme villámokat szórt, és azonnal lehurrogta Zachet.
– Főleg rád. Én ugyanis dolgozni fogok. Szóval inkább neked
kéne elsajátítanod a pelenkázás fortélyait. – Zach még mindig
nem talált magának állást, de nem is nagyon erőltette a dolgot,
pedig a pártfogó tisztje minden hónapban rákérdezett, hogy
halad a munkakereséssel.
– Hát én aztán nem fogok pelenkázni – jelentette ki Zach
hetykén. Kate-nek nem kis erőfeszítésébe került
megakadályozni, hogy a rosszallás kiüljön az arcára. Életében
nem látott még ilyen lusta, elkényeztetett frátert, mint Zach, és
beleborzongott, ha arra gondolt, hogy ez az ember a veje.
– Jól érzed magad? – kérdezte Kate aggodalmas tekintettel a
lányától. – Rettentő sovány vagy.
– Valóban fogytam egy kicsit. Eleinte gyakran voltam
rosszul, de most már sokkal jobban vagyok. – Úgy tűnt, mintha
Izzie büntetésként élné meg a terhességet, és annak is
tekintette. A terhesség körülbelül annyira hiányzott most neki,
mint ablakos tótnak a hanyatt esés. Minden egyes napon úgy
indult munkába, hogy nem tudta, Zach szabadlábon lesz-e még,
mire hazaér.
Teljesen nyilvánvaló volt, hogy Izzie nem örül a
terhességnek, és Kate maga sem tudta, mit is mondhatna a
lányának. Miután Zach bedobta a követ az állóvízbe, a társalgás
akadozni kezdett. Izzie-ék nem sokkal később távoztak. Amint
kiléptek az utcára, Izzie lehordta Zachet a sárga földig.
– Elment az eszed? Nem veszel zoknit, és közszemlére teszed
azt a kibaszott kütyüt a lábadon? Aztán megmondod az
öcsémnek, miért tartóztattak le, mintha még büszke is lennél rá?
Ezek után pedig közlöd, hogy terhes vagyok, pedig megkértelek
rá, hogy ne mondd el. Szerinted nem elég nagy a baj mindezek
nélkül is? Mit gondolsz, miről beszél most a családom?
– Nem rejtegethetted a terhességedet az örökkévalóságig.
– Valóban nem, de egy ideig még titkolni lehetett volna, hogy
ne kelljen hallgatnom az intelmeiket. És mi a francért nem
takartad el azt a nyomkövetőt? És minek járt el a szád
Justinnak?
– Bocsánat. Képtelen vagyok megjegyezni az összes dolgot,
amit el akarsz titkolni a családod elől.
– Az, hogy bevarrtak kokain birtoklásáért, elég előkelő
helyet foglal el ezen a listán. Ettől igazán megkímélhetted volna
őket.
– Hát akkor kövezz meg. Sajnálom, elszóltam magam –
felelte ingerülten Zach.
– Hát valóban. – Miközben Izzie és Zach hazafelé tartottak,
Justin elmagyarázta Kate-nek, mi volt az a szerkezet Zach lábán,
és mivel érdemelte ki. Kate elborzadt. Most, hogy Izzie teherbe
esett, még rettenetesebben hangzott ez az egész. Kate-nek a
szíve szakadt meg Izzie-ért, és azon tűnődött, hogy a lánya vajon
egy szörnyeteghez ment feleségül, vagy csak egy balfácánhoz.
Amikor Lou nagyi észrevette Kate arcán a kétségbeesést, ő is
tudni akarta, miről van szó. Kate mindent elmondott neki. Louise
eleinte szóhoz sem jutott.
– Micsoda ostobaság volt ez Zachtól. Épp most, amikor
egyenesbe jöhetett volna az élete. Hiszen van egy szerető
felesége, és hamarosan apa lesz. Remélem, még idejében észbe
kap, különben nagyon nehéz idők köszöntenek Izzie-re.
– Szerintem ez máris megtörtént – mondta Justin komoran.
– Láttátok, mennyire lefogyott. Nem hiszem, hogy ez jót tesz a
babának. – Még Lou nagyi is azon a véleményen volt, hogy a
terhesség kellemetlen fejlemény, ami csak tovább bonyolította az
amúgy sem rózsás helyzetet.
– Szerintetek Izzie továbbra is dolgozni fog? – vetette fel Lou
nagyi.
– Kénytelen lesz – felelte Kate. – Zach viszont soha nem fog
elhelyezkedni, hacsak nem drogdílerként. – Zachnek sikerült
Kate minden félelmét valóra váltania, sőt jócskán túl is
teljesítette az elvárásokat.
Eközben Izzie és Zach hazaért, és Izzie azonnal ledőlt
pihenni. Rémálomba illő volt ez a délután. Immár az egész család
tudott Zach próbaidejéről és a babáról. Izzie a legkevésbé sem
vágyott a családtagjai kioktató megjegyzéseire, de tudta, hogy az
előtte álló időszakban bőven lesz bennük része.
Zach bejött a hálószobába, és leheveredett Izzie mellé az
ágyra.
– Most haragszol rám? – kérdezte elszontyolodva. Nehezen
viselte, hogy Izzie haragudott rá, pedig a legutóbbi letartóztatása
óta ez gyakran megesett.
– Nem haragszom. Csak félek és szomorú vagyok –
sóhajtotta Izzie bánatosan. – Utálom, hogy az egész család
rajtam csámcsog. – Nem volt könnyű feldolgozni mindezt: a
babát, a letartóztatást, és azt, hogy most már mindenki tud
mindent. Ezeknek a dolgoknak nem lett volna szabad
megtörténniük.
Zach megpróbálta rávenni Izzie-t, hogy szeretkezzenek, de
Izzie-nek nem sok kedve volt hozzá. Mivel azonban nem akarta
megbántani Zach érzéseit, hagyta, hogy csináljon, amit akar, míg
ő ernyedten feküdt az ágyon. Menet közben azonban Izzie
megint rosszul lett, és le kellett állítania Zachet.
– Jézusom, mi van veled mostanában, Izzie? Nem lehetsz
állandóan rosszul!
– Hát pedig ez van. – Egy könnycsepp buggyant ki Izzie
szeméből, és a párnára hullott.
Zach felkelt, egy ideig fel-alá járkált a lakásban, aztán
visszatért az ágyba. Az remélte, hogy befejezheti, amit elkezdett,
de amikor odabújt Izzie mellé, látta, hogy a nő mélyen alszik, és
ettől aztán ő is elkámpicsorodott.
Kate számára Julie okozta a következő meglepetést. Az
utóbbi időben ő és Peter elválaszthatatlanok voltak. Egész
nyáron baseballmeccsekre jártak, hétvégenként vidékre
kirándultak, és Peter vitorlázni tanította Julie-t. Gyakran jártak
moziba és étterembe is, és Peter valósággal a tenyerén hordozta
Julie-t, aki egészen el volt ájulva ettől a bánásmódtól. Egyedül az
zavarta Julie-t, hogy Peter mindig kettesben akart lenni vele, és
ellenezte, hogy családi vagy baráti társaságba menjenek. Julie-
nak hiányzott a társaság, de Peter szerint sokkal romantikusabb
volt kettesben. Julie pedig szerette Petert, még soha egyetlen
férfit nem szeretett így. Mégis volt valami, amit ennek ellenére
nem osztott meg vele: a diszlexiájáról sosem beszélt neki. Julie
világéletében szégyenkezett miatta, és attól tartott, Peter
lenézné érte. A sok-sok korrepetálás és különóra ellenére a mai
napig voltak nehézségei, még most is úgy olvasott, mint egy
kisiskolás.
Egy októberi napon, egy baseball-rájátszásmeccset követően
Peter olyasmivel hozakodott elő, ami teljesen váratlanul érte
Julie-t. Mint mondta, rövidesen át fogják helyezni Los
Angelesbe. Az áthelyezés egyben újabb előléptetést is jelentett,
és Peter egészen fel volt villanyozva. Julie próbált jó pofát vágni
a dologhoz, noha az ő felfogásában mindez azt jelentette, hogy a
kapcsolatuknak befellegzett. Peter januárban költözött, és Julie
nem hitt a távkapcsolatokban. Szerinte ezek a kapcsolatok eleve
kudarcra vannak ítélve.
– Ezen a héten tudtam meg – mondta Peter, és átölelte
Julie-t. Amint a lány szemébe nézett, látta, hogy Julie a
könnyeivel küszködik.
– Örülök neked. Csak a kapcsolatunk miatt vagyok szomorú
– felelte Julie őszintén.
– Nem kell szomorkodnod – vigasztalta Peter gyengéden. –
Szeretném, ha velem jönnél. – Julie ezt el sem tudta képzelni.
Remek állása volt, imádta a családját, és világéletében New
Yorkban élt. Egyszerűen kizárt dolognak tartotta, hogy Los
Angelesbe költözzön. Ekkor azonban Peter olyat mondott, amitől
Julie-nak még a lélegzete is elakadt.
– Hozzám jössz feleségül?
– Komolyan beszélsz? – Julie alig jutott szóhoz a döbbenettől.
A lánykérés teljesen készületlenül érte. A házasság gondolata
még csak meg sem fordult a fejében.
– Nem akarok mindent tönkretenni. Tudom, hogy ilyen nagy
horderejű dolgot csak akkor kérhetek tőled, ha összeházasodunk.
– Még csak hét hónapja jártak, és Julie korainak érezte a
házasságot. De szerette Petert, és nem akarta elveszíteni őt.
– És mi lesz az állásommal?
– Tervezői állást Los Angelesben is találsz. – Olyat azonban
biztosan nem talál majd, mint a jelenlegi állása. Julie volt a vezető
tervező, és a divattervezői iparág szinte alig létezett Los
Angelesben. Össze sem lehetett hasonlítani a New York-i
divatvilággal. Persze Kaliforniában is akadt egy-egy kevésbé
jelentős divattervező, de Julie jelenleg egy piacvezető cégnél
dolgozott, és igen jól keresett. Nem szerette volna mindezt
feladni, de Petertől sem akart megválni. Úgy érezte, ők ketten
minden szempontból tökéletesen illenek egymáshoz.
– Los Angelesben biztosan nem találok ehhez fogható állást.
– Nem is kell. Remekül fogok keresni. Dolgoznod sem kell, ha
nem akarsz.
– A barátaim is itt vannak – sóhajtott Julie mélabúsan. –
Nem volt sok barátja, de akadt néhány kollégája, akihez régi
ismeretség fűzte, és akik közel álltak hozzá. – És a családom.
– Szeretlek, Julie. Ez nem elég? Egész életedben szingli
akarsz maradni? Nem akarsz férjhez menni? Nem akarsz
gyerekeket? – Julie még soha nem vette fontolóra ezeket a
dolgokat, mivel tudta, hogy még nem készült fel rájuk. Most
először szembesült élesben ezekkel a kérdésekkel, de úgy érezte,
mindennek még nincs itt az ideje. Túl korai volt.
– Úgy érzem, nem vagyok elég idős, hogy gyerekeim
legyenek. – Vagy hogy megházasodjon. Ezt azonban nem tette
hozzá, nem akarta megbántani Petert.
 – A gyerekvállalásra még én sem állok készen. De velem mi
lesz? Csodásan élhetnénk Los Angelesben. Én lennék a cég
második embere, egy nap pedig én venném át a nyugati parti
iroda irányítását. Tudom, hogy kicsit hirtelen jött ez az egész, de
szeretném, ha velem jönnél. Úgy érzem, ez volna a helyes.
– Nem akarlak elveszíteni – sopánkodott Julie, és Peter
nyakába csimpaszkodott. Peter ekkor egy kék dobozkát vett elő
a zsebéből, és gyűrűt húzott Julie ujjára. Egy kicsi, de igencsak
mutatós Tiffany gyémántgyűrűt. Julie szeme elkerekedett a
meglepetéstől.
– Később kapsz tőlem egy nagyobbat is – szabadkozott
Peter, de kétség nem fért hozzá, hogy szemrevaló kis gyűrűt
választott Julie számára. A kerek gyémántot apró ékkövek
koszorúja vette körbe. Kecses kis ékszer volt, és remekül
mutatott Julie törékeny kezén. Julie egy ideig megbabonázva
bámulta a gyűrűt, aztán Peterre nézett. Peter mindenre gondolt,
és Julie elmosolyodott. Peternek talán igaza van, talán tényleg itt
az ideje, hogy összeházasodjanak. Julie azon a nyáron töltötte be
a harmincegyet, jóllehet sokkal fiatalabbnak érezte magát. De a
barátai közül már többen megházasodtak, sőt néhányuknak már
gyereke is született. – Karácsonykor összeházasodhatunk. Újév
napján már Los Angelesben kell lennem, de a kettő között még
egy rövid nászút is belefér. – Peter szemlátomást mindent
kigondolt előre. Az esküvői előkészületekre nem maradt sok idő,
de Julie úgysem vágyott soha nagyszabású esküvőre. Ő
megelégedne azzal is, ha barátai és a családja ott lennének, ez
pedig nem igényelt olyan sok szervezést. – Julie, vágjunk bele.
Kezdjünk új életet, te meg én.
Peter lelkesedése és izgatottsága Julie-ra is átragadt. A
pillanat hevében a lány bólintott, és Peter megcsókolta. Amikor
újra lélegzethez jutottak, Julie igent rebegett. Aznap együtt
töltötték az éjszakát Julie lakásán. Amikor másnap reggel
felébredtek, szeretkezéssel nyitották a napot. Julie később a
gyűrűjére pillantott, és elnevette magát.
– Jóságos ég, eljegyeztek.
– Igen, úgy fest. – Peter boldogságtól sugárzó arccal nézett
Julie-ra. Nem sokkal később a férfi munkába indult, Julie pedig
az anyja boltja felé vette az irányt. Tudta, hogy Kate már korán
reggel bent szokott lenni. Julie közölte anyjával a hírt, mire Kate
a lányára nézett, majd a gyűrűre, és úgy érezte, mintha forogna
vele a világ. Egy éven belül már a második gyereke megy férjhez.
Kate maga sem tudta volna megmondani, miért viszolygott
annyira Petertől. Kétség sem fért hozzá, hogy Peter nem volt
olyan égbekiáltóan nyilvánvaló tévedés, mint Zach. Ellenkezőleg:
Peterrel látszólag minden rendben volt. És mégis, Kate-ben
mindvégig ott motoszkált valami rossz érzés vele kapcsolatban,
jóllehet fogalma sem volt róla, mi ennek az oka. Ráadásul Julie
most a kontinens másik felére költözik. Los Angeles akár egy
másik bolygón is lehetett volna.
– Biztos vagy a dolgodban? – faggatózott Kate. – Miért lett
olyan sürgős Peternek? – Ez is olyan gyanúsnak tűnt Kate
számára. De rögtön meg is rótta magát, és arra gondolt, az
állandó paranoia a korral jár. Talán tényleg a gyerekeknek van
igazuk, amikor azt vetik anyjuk szemére, hogy bárkivel is
házasodnának össze, ő mindenkiben találna valami kivetnivalót.
Peternek csakugyan mindene megvolt: kiváló oktatásban
részesült, volt egy jövedelmező állása, fényes jövő állt előtte.
Minden arra utalt, hogy felelősségteljes családfenntartó és apuka
válna belőle, és Julie-t még mindig a tenyerén hordozta. Mi mást
várhatna még tőle Kate? Ezt maga sem tudta volna
megmondani, mégis úgy érezte, hogy valami nincs rendjén.
– Az áthelyezés miatt van ez a nagy rohanás. És ezért akarja
Peter, hogy mielőbb összeházasodjunk. – Vagy összeházasodnak,
vagy vége a kapcsolatuknak.
– És a te állásoddal mi lesz?
– Azt mondta, hogy dolgoznom sem kell, ha nem akarok.
Alighanem minden édesanya arról ábrándozik, hogy a lánya
ilyen emberhez megy majd férjhez. Peter mindenben Zach
ellentéte volt. Megbízhatónak tűnt, Kate mégsem tudta elfojtani
magában az ellenérzéseit. Julie egész életében gyámoltalan volt,
és most Kaliforniába, a világ másik felére költözik. Kate az öröm
és az aggodalom érzése között őrlődött. A gyerekei közül mindig
is Julie volt a legsebezhetőbb.
– Tényleg ez az, amit igazán szeretnél? – tette fel a kérdést
Kate. Julie bólintott, és fülig ért a szája, akár egy tinilánynak,
miközben a gyémántgyűrűje csak úgy szórta a szikrákat.
– Igen, anyu, ez.
– Hát jó – sóhajtott fel Kate, és magához ölelte a lányát. –
Áldásom rátok. – Ha Julie csakugyan Petert választotta, és
biztos volt benne, hogy helyesen cselekszik, ő nem akart a lánya
útjába állni. Végtére is Julie-nak joga volt meghoznia ezt a
döntést. Kate egy ideig még nem engedte el Julie-t, aztán anya
és lánya kart karba öltve keresztülsétált a bolton. Egy újabb
madárka hagyja el a fészket, és Kate abban reménykedett, hogy
a szárnyai bírják majd az iramot, és hogy Peter mindörökké
szeretni fogja öt. Minden kezdeti fenntartása ellenére úgy tűnt,
hogy Peter olyan ember, aki képes lesz rá.
 Tizennyolcadik fejezet

Kate és Liam együtt vacsoráztak, és megbeszélték, mi

minden történt velük mostanában. Már jó ideje nem találkoztak.
Liam és Maureen a vidéki nyaralójukban töltötték a nyarat a
connecticuti Westportban, Liam onnan járt be dolgozni. A
szeptember meglehetősen mozgalmas hónap volt Liam számára,
egymást érték az üzleti utak, Kate-et pedig teljesen lefoglalták az
online üzlet körüli teendők. Bizonyos szempontból a webáruház
üzemeltetése sokkal időigényesebb feladat volt, mint a bolté,
hiszen a kínálatot folyamatosan frissítenie kellett a honlapon.
Kate-nek új beszerzési források után kellett néznie, több
hagyatékot kellett átnéznie, gyakrabban kellett árverésekre
járnia, hogy biztosítani tudja a szélesebb választékot, és mindez
izgalmas kihívást jelentett számára.
Kate megerősítette, hogy Liam előrejelzései és Bernard
ígéretei beigazolódtak: az üzlet csakugyan remekül teljesített. A
bolt igazi aranytojást tojó tyúkká változott, és Liam őszintén
örült Kate sikerének.
– És mi a helyzet Bernard-ral? – kockáztatta meg a kérdést
Liam. Nem szeretett volna Kate szerelmi életében vájkálni.
Mindent megbeszéltek egymással, de voltak bizonyos témák,
amelyeket a legnagyobb elővigyázatossággal és tapintattal
kezeltek. Ha Kate randevúzgatott valakivel, arról többnyire
beszámolt Liamnek, aki az évek során Kate nem egy
udvarlójával találkozott már. Kate Bernard-ral való viszonya
azonban különösen aggasztotta Liamet, hiszen Bernard nős férfi
volt.
– Amikor legutóbb New Yorkban járt, találkoztam vele –
felelte Kate talányosan. Liam próbálta kitalálni, ez vajon mit
jelent pontosan. – Jó volt.
– És még mindig... találkozgattok? – kérdezte Liam
óvatosan. – Úgy értem, az üzleti megbeszéléseken kívül.
– Ami azt illeti, már nem – felelte Kate mélabús tekintettel,
ami azonnal átadta a helyét a beletörődésnek. – Igazad volt. Az a
bizonyos „megállapodás” a feleségével egyáltalán nem olyan volt,
amilyennek Bernard az elején lefestette. Amikor Párizsban
találkoztam vele, csakugyan szabad ember benyomását keltette.
De akkor még nem tudtam, hogy még mindig együtt szoktak
nyaralni. Idén nyáron egy hónapot töltöttek Szardínián.
– Ki tudja, talán Bernard felesége is flörtölget másokkal.
Sokan a legképtelenebb alkukat is hajlandók megkötni, akár
szóban, akár máshogy, csak hogy megmentsék a házasságukat.
– Nekem aztán biztosan nincs szükségem másnak a férjére.
Saját férjet sem akarok, a társbérlet meg végképp nem érdekel.
– Liam elmosolyodott. – Bernard persze rosszul viselte, hogy
nem voltam hajlandó részt venni ebben a dologban, szerinte
túlságosan amerikai a hozzáállásom. De számomra teljesen
elfogadhatatlan ez a helyzet. Olyan üzlet, amin én csak
veszíthetek. – Liam bólintott. Megérezte, hogy Kate-nek milyen
fájdalmas döntést kellett meghoznia. Látszott rajta, mennyire
elszomorítja a dolog, és nyilvánvaló volt, hogy nehezére esett
beszélnie róla. Liam pontosan tudta, hogy Kate mennyire őszinte
és tisztességes, a Bernard-ral való kapcsolat azonban rengeteg
buktatót rejtett, és idővel még nagyobb fájdalmat okozhatott
volna Kate-nek. Liam örült neki, hogy Kate-nek sikerült
kikeverednie ebből a megalázó helyzetből, még ha most
csalódottnak érezte is magát.
Liam már korábban értesült Justin kislányának érkezéséről,
Kate ugyanis felhívta, amikor Milagra megszületett. Liam is nagy
megkönnyebbüléssel nyugtázta, hogy a béranya minden további
nélkül lemondott az újszülöttről, mivel korábban ő is osztotta
Kate aggodalmait, és az egész eljárást sci-fi-be illőnek tartotta.
Kate beszámolt Zach letartóztatásáról és a nyomkövetőről, aztán
rátért Julie eljegyzésére.
– Örülsz neki? – kérdezte Liam.
– Azt hiszem, igen. Bár meg kell mondjam, ez a Peter kicsit
túl szép ahhoz, hogy igaz legyen. Tudom, hogy őrültségnek
hangzik, de először kifejezetten nyugtalanított a dolog. A
gyerekeim persze ki vannak rám akadva emiatt, és talán igazuk
is van. Szerintem senki nem lehet minden szempontból
tökéletes, de talán Peter rám cáfol. És Julie-val madarat lehetne
fogatni. Peter áthelyezése miatt kicsit felgyorsultak az
események. Szenteste lesz az esküvő. Már előre utálom, hogy
Julie olyan távol lesz tőlem. De hát ez van, felnőnek, és
kiröppennek a fészekből. – Kate Justint is ritkán látta, pedig
Vermont jóval közelebb esik New Yorkhoz, mint Los Angeles.
Ráadásul Kate az utóbbi időben hétvégén is dolgozott. Amióta
szakított Bernard-ral, soha nem látott erővel vetette bele magát
a munkába, így legalább nem volt rá alkalma, hogy a múlton
rágódjon. Kate magának sem szívesen vallotta be, de hiányzott
neki Bernard. Számára mindig is a munka jelentette a
leghatékonyabb figyelemelterelést.
– Azt hiszem, ez a sors előbb-utóbb engem is utolér – felelte
Liam rezignáltan. – Elizabethnek van egy komoly kapcsolata
Madridban, Penny pedig a fejébe vette, hogy Londonba költözik,
miután befejezte az iskolát Edinburgh-ban. Ilyen az én
szerencsém, még a végén mind a ketten Európában maradnak.
Azt hittem, tapasztalatszerzésnek jó lesz, ha ott tanulnak egy
ideig, eszembe sem jutott, hogy majd ott is akarnak maradni. Jut
eszembe, hogy van a mamád? Mi a következő úti célja? –
Mindenki, aki figyelemmel kísérte Louise utazásait, úgy
érezhette, kicsit ő maga is részese a világraszóló kalandoknak.
– Egy ideig nem megy sehova. Soha nem vallaná be, de talán
kicsit kedvét szegte, hogy legutóbb egy pekingi kórházban kötött
ki, Frances pedig eltörte a karját. Kellemetlen lenne és rengeteg
bonyodalommal járna, ha valami komolyabb baja esnék a világ
túlsó felén. Eddig még soha nem érte baleset, és ez a bokaficam
sem volt súlyos, de talán egy kicsit kijózanítóan hatott rá. Ha jól
tudom, jövőre szeretne visszamenni Sanghajba és Hongkongba,
mind a kettő nagyon civilizált hely. Esetleg Szingapúrt is útba
ejtené. Szeretné hasznosítani a mandarintudását, Frances pedig
imád vásárolgatni. – Louise többnyire műtárgyakat és helyi
kézműves termékeket hozott haza ezekről a kirándulásokról,
Frances azonban bárhol járt a világban, főleg ruhákat vásárolt.
Kate boltjában is rendszeresen megfordult.
Még jó ideig beszélgettek vacsora közben. A szó ismét Kate
üzletére terelődött, aztán az ünnepekkel kapcsolatos terveiket
vitatták meg. Mint mindig, a család az idén is Kate lakásán gyűlik
össze hálaadáskor. Julie úgy tervezte, hogy az esküvői vacsorára
is ott kerül majd sor, hiszen csak néhány embert hívott meg. Azt
szerette volna, ha a családján kívül csupán néhány közeli barátja
lenne jelen az eseményen.
Peter a rövid, alig kétéves New York-i tartózkodása alatt
senkivel nem került közelebbi barátságba. A testvérei és a szülei
sem lesznek ott az esküvőn, az ünnepi időszakban túlságosan
bonyolult lett volna megszervezniük az utazást. Peter azt
mondta, a szülei inkább tavasszal látogatnák meg őket Los
Angelesben. Így aztán egészen szerény esküvőre készültek.
Kate és Liam az étterem előtt búcsút intettek egymásnak, és
Kate hazaballagott. Aznap este Julie telefonált, hogy
megbeszéljen vele néhány részletet az esküvővel kapcsolatban. A
virágkötőt már kiválasztotta, és látott egy ruhát, ami
megtetszett neki, és amit kisebb módosításokkal le akart
másolni. Kifejezetten rövid ruhát szeretett volna, és arra készült,
hogy miután megtervezte, a munkahelyén készítteti el, így
éppen olyan lesz az esküvői ruhája, amilyet elképzelt magának.
Már meg is találta hozzá a tökéletes alapanyagot, egy
elefántcsontszínű, nehéz szatént, ami éppen megfelelt a céljainak.
Az esküvőig kevesebb mint két hónap volt hátra.
Izzie-t és Zachet leszámítva az egész család összegyűlt
hálaadáskor. Izzie hörgőgyulladással nyomta az ágyat, Zach
pedig nem akart egyedül eljönni. Nagy megkönnyebbülés volt
mindenki számára, hogy Zach távol maradt. Justin és Richard
Milagrával együtt érkezett. A baba már két hónapos volt, ennek
megfelelően még több felszerelést hoztak magukkal, mint
legutóbb. A kislány bájos volt és eleven, mindenki őt dajkálta.
Kate lassanként egészen megbarátkozott a gondolattal, hogy
nagymama lett.
Az esküvő napján a virágkötő valóságos virágoskertté
varázsolta Kate lakását. A vázákban fehér frézia és gyöngyvirág
virított, és az egész lakást faágak, mohapárnák és fehér
orchideafüzérek díszítették. Julie pontosan megmondta, mik az
elképzelései, és Kate csak ámult-bámult az eredményen, ami
maga volt a tökély. Julie képzelőereje mindig is messze túlment a
megszokott kereteken.
Karácsony este nyolc órakor, a hatórai istentiszteletet
követően a család összegyűlt a Trinity Grace templomban. Julie
egy elefántcsontszínű, rövid szaténruhát viselt, amelyet a
derekánál egy ugyanabból az anyagból készült, széles öv fogott
össze. A hosszú ujjú ruhát magas gallér díszítette, és pont
annyira volt kivágott, hogy Julie igézően nézzen ki benne, de ne
túl kihívóan. A cipője szintén elefántcsontszínű szaténból készült,
és Julie ízlésének megfelelően magas volt a sarka. A ruha az
1950-es évek hangulatát idézte, és leginkább egy Dior-modellre
hasonlított. Kate egy ismeretlen tervező által készített fekete
koktélruhát viselt, Lou nagyi pedig smaragdzöld színben
pompázott, ami nagyszerűen állt neki. Izzie talált magának egy
vörös színű, kellően bő szabású ruhát, amelyben kényelmesen
érezte magát az egyre növekvő pocakjával. Hat hónapos terhes
volt, és remekül nézett ki. A férfiak sötét öltönyt viseltek.
A szertartáson csak a szűk család vett részt. A meghívott
vendégek fél tízre voltak hivatalosak Kate-hez egy kései,
svédasztalos vacsorára. Julie tengeri ételeket akart, egyebek
között homár és friss rák szerepelt az étlapon. Az esküvői tortát
már a délután folyamán kiszállították. Szerény esküvő volt, de a
menyasszony a legapróbb részletről is gondoskodott.
A szertartás alatt is látszott, hogy Peter és Julie magukon
kívül vannak a boldogságtól. Nem mintha bármi kivetnivaló lett
volna ebben, de Peter egy pillanatra sem tudta levenni a szemét
Julie elegáns, mégis szexi ruhájáról. A menyasszony csakugyan
káprázatosan nézett ki. A haját laza kontyban viselte, és
ugyanazok az apró orchideák díszítették, amelyekből a
menyasszonyi csokor készült. A templomot már mint férj és
feleség hagyták el.
Julie barátai, akik szintén a divatvilágban dolgoztak, szépen
kiöltöztek az alkalomra. Liam és Maureen is átjöttek a vacsorára,
bár nem maradtak sokáig, mert a lányaikkal együtt éjféli misére
mentek. Az este boldog, meghitt légkörét a karácsonyi hangulat
tette még bensőségesebbé.
A baba egész este békésen szunyókált Kate hálószobájában.
Az apukái néhány percenként benéztek hozzá, és a kamerát is
felállították a szobában, hogy állandóan szemmel tarthassák, mit
csinál a kislány, és hogy nem ébredt-e fel.
Kate észrevette, hogy Willie egész este a telefonját
nyomkodja, de mindig is ez volt a szokása. Willie folyamatosan
figyelemmel kísérte nőismerősei és barátai online tevékenységét,
hogy naprakész legyen, és nehogy lemaradjon valami fontos
dologról.
– Lazíts, Willie – csipkelődött Justin. – Karácsony este senki
nem csinál semmit.
– Sosem tudhatod – nevetett Willie, és a zsebébe csúsztatta
a telefonját. Valaki épp akkor küldött neki egy képet az
Instagramon, és nem akarta, hogy Justin is meglássa.
– Újabb kaland a láthatáron? – kérdezte Justin, amint
visszatértek a büféasztalhoz egy kis homárért.
– Meglehet – felelte Willie semmitmondóan. Huszonöt éves
volt, és mintha az utóbbi időben kicsit megkomolyodott volna. A
munkahelyén sikert sikerre halmozott, de olyan bonyolult
műszaki dolgokkal foglalkozott, hogy senki nem tudta volna
pontosan megmondani, voltaképpen mit is csinál.
Úgy tűnt, Izzie és Zach között szent a béke. A kanapén
üldögéltek, és Zach átkarolta Izzie vállát, időről időre
megsimogatta Izzie pocakját, még ételt is vitt neki, hogy Izzie-
nek ne kelljen felkelnie. Figyelmesen bánt a feleségével, és
egészen vállalható külsővel jelent meg aznap este. Felvette az
öltönyt, amit Izzie-tól kapott, sőt mi több, még zoknit is húzott az
alkalomra. De akármilyen ruhát vett is fel Zach, a rosszfiús
kisugárzása így is megmaradt, hiszen önmagát nem
hazudtolhatta meg. Julie és Izzie egy ideig a babáról
beszélgettek. Izzie mostanra már megbarátkozott a gondolattal.
Időközben kiderült, hogy kisfiú lesz, és Zach rendkívül elégedett
volt magával.
– Amikor megszületik, mindenképpen hazajövök –
fogadkozott Julie. – Semmiképp nem szeretnék lemaradni róla.
 – A babát márciusra várták, és Richard kiselőadást tartott
Izzie-nek arról, hogy mi mindent kell addigra beszereznie.
Amikor odébbállt, Julie-ból és Izzie-ből egyszerre tört fel a
röhögés. – És nem utolsósorban kell egy nagyobb lakás
– viháncolt Julie. – Justinék háza úgy néz ki, mint egy áruház
gyerekosztálya. – Justin és Richard még mindig Milagra
bűvöletében élt, és a család rendszeresen ugratta őket emiatt.
Úgy volt, hogy karácsony napját Peter és Julie még a
családdal tölti, de már az este elrepülnek Hawaiira, ahol az
egyhetes nászútjukat töltik. Peternek már január másodikán
munkába kellett állnia a Los Angeles-i irodában. Mielőtt az ifjú
pár hazament volna karácsony este, Peter ünnepélyesen
köszönetet mondott anyósának a tökéletes esküvőért. Mint
mondta, pontosan ilyen esküvőről álmodozott. Megölelte Kate-
et, és azt mondta, iszonyú sokat jelent neki, hogy egy ilyen
csodálatos asszony lett az anyósa. Kate enyhe kétkedéssel
fogadta Peter szólamait, de gyorsan meg is rótta magát, amiért
ilyen rosszhiszeműen viseltetik a veje iránt, aki mindenben Zach
szöges ellentéte. Peter felelősségteljes volt, megbízható és
udvarias, Julie-t a széltől is óvta, ráadásul Kate-tel és Lou
nagyival is nagyon kedvesen bánt. Mégis mi mást várhatott
volna még Petertől? Ennek ellenére Kate mindig úgy érezte,
Peter bókjai és udvarias megnyilvánulásai valahogy nem
őszinték, de maga sem tudta megmondani, miért.
Amikor Julie elköszönt az anyjától, látszott rajta, hogy a
fellegekben jár.
Izzie és Zach nem sokkal az ifjú pár után távoztak, Izzie
ugyanis fáradtságra panaszkodott. A fivérek és Richard tovább
maradtak, és Lou nagyinak sem akaródzott még hazamennie.
Louise-t majd’ szétvetette az energia, és remek formában volt.
Karácsony után az új-mexikói Santa Fébe utazott, hogy
meglátogassa néhány barátját, pillanatnyilag úgysem akadt jobb
dolga.
Justin nem rejtette véka alá, mennyire elszomorítja, hogy
Julie ilyen messzire költözik. Ő azt szerette volna, ha Julie igazán
közel kerülne Milagrához. Julie azonban azt mondta, pár éven
belül újabb költözködés várható, Peter cége ugyanis
előszeretettel mozgatta az embereit.
– Julie olyan boldognak látszik – sóhajtott Justin elmélázva.
– Szerintem ő és Peter tökéletesen összeillenek. És jót fog tenni
neki, hogy egy darabig dolgoznia sem kell, és nyugodtan
élvezheti a házasélet örömeit, mielőtt gyereket vállalnának. – Ő
és Richard most már pontosan tudták, mennyi fáradsággal jár a
gyereknevelés, ennek ellenére nem cseréltek volna senkivel. A
régi szép időknek egyszer s mindenkorra vége szakadt,
mostantól az egész életük Milagra körül forgott. A társasági
életük lényegében megszűnt, ami Richardot jobban zavarta, mint
Justint. A kislány születése óta egyetlen estét sem töltöttek
baráti társaságban, de még moziba sem jutottak el soha.
Justin és Richard az elmúlt hetekben többször is
elbeszélgettek arról, nem kellene-e mihamarabb elkezdeni
tervezni a következő gyereket. Justin azt szerette volna, ha a két
gyerek között kicsi lenne a korkülönbség. Szerencsésebb volna
akkor vállalni a másodikat, amikor még Milagra is babakorban
van. Ha megvárnák, amíg a kislány idősebb lesz, a második
babával mindent kezdhetnének elölről. Abban mind a ketten
egyetértettek, hogy két gyereket szeretnének. Tudták, hogy
anyagi szempontból mindez nagyon megterhelő lenne, de készen
álltak rá, hogy meghozzák a szükséges áldozatot. Alana már
korábban jelezte, hogy ő másodszor is szívesen állna
rendelkezésükre, és Shirley sem zárkózott el a dologtól, bár azt
hozzátette, hogy tényleg ez lenne a legeslegutolsó alkalom. Mint
mondta, a teste alaposan megsínylette a négy terhességet, de a
családnak szüksége volt a pénzre.
Alana azt mondta, hogy szükség esetén akár már a
következő ciklusa elején elkezdené a hormonterápiát, és Justin
állandóan nyaggatta Richardot, hogy döntsenek végre, mielőtt
valamelyik nő meggondolja magát. Az első terhesség olyan jól
sikerült, hogy Justin nem akart másik petesejtdonort és másik
béranyát. Mindkét nőt jól ismerték, és mindkettőjükben
megbíztak, ami rengeteget számított. Julie esküvői vacsoráján és
karácsony napján nem hozták szóba a témát. A döntést ők
maguk akarták meghozni, mindenféle külső behatás nélkül.
Ennyit mindenesetre megtanultak az első esetből.
Amikor Julie és Peter karácsony napján felkerekedtek, az
egész család levonult velük a ház elé, hogy szétszórják a
virágkötő által előkészített rózsaszirmokat, aztán az ifjú pár
taxiba szállt. Egyenesen a reptérre hajtottak, ahonnan Hawaii
szigetére repültek. Kate tudta, hogy ezt a jelenetet soha nem
felejti el, és amikor a taxi eltűnt a szemük elől, Justin az anyja
vállára tette a kezét, és visszaballagtak a lakásba.
Amikor beléptek a lakásba, Richard a karjaiban tartotta
Milagrát, aki keservesén sírt, és az arcán lázrózsák égtek. A kis
homloka egészen forró volt.
– Szerintem lázas – mondta Richard aggodalmasan. – Orvost
kéne hívnunk, vagy be kellene vinnünk a kórházba.
– Karácsony napján? Inkább várjunk egy kicsit – felelte
gyakorlatiasan Justin. A barátaik lakásában volt lázmérő. Kate-
nek most eszébe jutottak azok a régi karácsonyok, amikor
valamelyik gyerek betegsége miatt ötpercenként mindent újra
kellett terveznie, vagy amikor egész éjszaka egy fülfájós vagy
lázas lurkó mellett virrasztott. Richard láthatóan meg volt
szeppenve, de Justin higgadt maradt. Nem sokkal később
távoztak, és rövidesen Izzie és Zach is hazamentek. Willie
hazavitte a nagyanyját, aztán a taxisofőrhöz fordult, és megadott
neki egy felső-manhattani címet. Elégedetten hátradőlt az
ülésben, és a következő üzenetet küldte el a telefonján: „Úton
vagyok. Tíz perc múlva ott leszek.” – Willie kinézett az ablakon,
és miközben a taxi észak felé robogott, mosolyogva figyelte a
szállingózó hópelyheket.
Amint hazaértek, Izzie lepihent. Mozgalmas két napon voltak
túl, és bár a terhesség különösebb problémák nélkül zajlott, Izzie
az utóbbi időben már elkezdte érezni a baba súlyát. Zach
focimeccset nézett a tévében, és közben borozgatott.
Izzie-t elnyomta az álom, de tíz órakor felriadt, és kiment a
nappaliba megnézni, mit csinál Zach. A férfi is elaludt, a kanapén
elnyúlva hortyogott. Az asztalon egy üres borosüveg árválkodott.
Izzie tudta, hogy Zach mostanában sokat iszik, és állandóan unja
magát. Nem volt mit csinálnia, Izzie viszont az elmúlt hónapban
ki sem látszott a munkából, hiszen az év végén mindig
feltorlódnak a jogi teendők. A nő még mindig azt akarta, hogy
Zach keressen magának munkát, és elhatározta, hogy az
ünnepek után újból napirendre veszi a kérdést. Zachnek muszáj
volt kezdenie magával valamit. Tarthatatlan helyzet volt, hogy
Zach egész nap otthon lebzsel, italozik, a tévét bámulja, vagy a
rosszarcú haverjai társaságában mulat. Izzie attól tartott, ha ez
így folytatódik, Zach előbb-utóbb megint bajba kerül. Biztos volt
benne, hogy a tétlenség nem vezet jóra.
Az ügyvédi iroda bezárt a két ünnep között, és végre
eltölthettek együtt néhány kellemes napot, de a Zachet sújtó
korlátozások miatt nem utazhattak sehova. Az elektromos
nyomkövető miatt Zachnek egy meghatározott területen belül
kellett maradnia, ami gyakorlatilag azt jelentette, hogy nem
hagyhatta el New Yorkot. Amíg le nem veszik róla a
nyomkövetőt, addig az East Hampton-i ház elérhetetlen
messzeségben marad. Mind a ketten nagyon hiányolták a
vityillót, és rosszul viselték, hogy hétvégén is a városban kellett
rostokolniuk, de mégsem volt ez túl nagy ár azért, hogy Zach
szabadlábon maradhasson.
Korábban már felvetődött, hogy szilveszterkor Izzie
barátaival mennek mulatni, de Zach unalmasnak találta a
társaságot, és arról győzködte Izzie-t, mennyivel mókásabb
lenne a Times Square-en élőben megnézni, ahogyan leeresztik a
labdát. Izzie aggódott a hideg és a tömeg miatt, semmi kedve
nem volt a tülekedéshez, de Zach annyira fellelkesült a saját
ötletén, mint egy nagyra nőtt gyerek, így Izzie végül beadta a
derekát. Úgy tervezte, hogy estére összeüt egy finom vacsorát.
Zach délután találkozott egy cimborájával, és vidám hangulatban
tért haza. Jókedvűen csókolta meg a feleségét. A vacsora már
majdnem kész volt, de mielőtt Izzie befejezte volna a főzést,
elment zuhanyozni és átöltözni.
Hirtelen eszébe jutott valami, amit elfelejtett megkérdezni
Zachtól, és úgy, ahogy volt, egy szál törülközőbe csavarva
visszaszaladt a nappaliba. Amint nesztelenül belépett a szobába,
azt látta, hogy Zach az asztal fölé görnyed, és egy kis üvegcsővel
épp egy kokaincsíkot szív fel az orrába. Izzie azon nyomban
sóbálvánnyá dermedt. Döbbenten bámult Zachre, s közben a
szíve a torkában dobogott.
– Hát te meg mi a frászt művelsz? – kiáltott fel Izzie. Zach
rémülten talpra ugrott, és megfordult. A fehér por megült az
orrán és a felső ajkán, sőt a szakállára is jutott belőle.
– Az ég szerelmére, Iz... Elvégre szilveszter van. Ne legyél
már olyan vaskalapos.
– Vaskalapos? – ismételte Izzie. A törülközőt összefogta
maga körül, és lassan Zach felé közelített. – Vaskalapos?
Emlékszel rá, ki vagyok? Én vagyok az ügyvéded, aki térden
állva könyörgött az ügyészhelyettesnek! Gyakorlatilag azt is
megígértem neki, hogy leszopom, ha nem vonja vissza a
próbaidőt, kijártam neked az elvonót, hogy ne kelljen börtönbe
menned, hanem csak azt a kibaszott nyomkövetőt kelljen
viselned, amire te olyan marha büszke vagy! Ha én nem vagyok,
már rég visszavonták volna a próbaidődet, és hat hónapja a
börtönben rohadnál, és akkor én vagyok a vaskalapos? És mi
értelme volt a három hónapos elvonónak, ha ugyanúgy kokózol?
– Izzie elborzadva nézett Zachre.
– Jól van, na, bocsánatot kérek – mondta Zach, és leporolta
az arcát, de Izzie látta, hogy Zach feltűnő óvatossággal tette le az
üvegcsövet az asztalra, nehogy egy kicsi is kárba vesszen a
kokainból, amiből még így is maradt rendesen. Izzie azt
találgatta, vajon Zach zsebei is tele vannak-e kábítószerrel. Most
vette észre, hogy a férfi ivott is. A drog már éreztette a hatását,
de az is lehet, hogy nem ez volt az első adagja aznap,
mindenesetre Zach szemlátomást kezdett betépni.
– Azonnal szabadulj meg a cucctól. Ha még egyszer drogot
találnak nálad, neked véged. A zsernyákok meg se várják a
kihallgatást, a bíró ugyanis próbaidő megsértése miatt azonnal
hidegre tesz. Utána esetleg beszélgethettek róla.
– Ilyen jóféle kokszot nem dobok ki a szemétbe – mondta
vigyorogva Zach. – Igazán elsőrangú anyag.
– Dobd ki azonnal – ismételte Izzie vészjósló hangon. – Nem
tűrök meg kábítószert a házamban. – Biztos volt benne, hogy
Zach máshol is rejteget még drogot a lakásban, bárhová
eldughatta. – Nem vagy komplett, a tűzzel játszol. A börtönben
fogsz kikötni, és legközelebb már semmit sem tehetek érted. Te
leszel a világ balekja, háromszoros visszaeső. Tizenöt év és az
életfogytiglan között bármit kaphatsz. – A puszta gondolattól is
megborzongott, és érezte, ahogyan a magzat mocorog a hasában,
mintha ő is kikelt volna magából. Talán az Izzie szervezetét
elöntő adrenalin volt az oka. – Téged ez sem érdekel? – kérdezte
a hasára mutatva. – Nem szeretném, ha börtöntöltelék lenne az
apja.
– Azt én sem. – Zach hirtelen dühbe gurult, és támadásba
ment át. – És azt sem szeretném, ha az apja puhapöcsű
papucsférj lenne. Nem parancsolgathatsz folyton, Izzie... szerezz
munkát... menj dolgozni... keress pénzt... legyél felelősségteljes. ..
tartsd magad távol a drogoktól... A fenébe is, ez nem én vagyok.
Pontosan tudtad, amikor megismerkedtünk. Én bulizni szeretek.
Életemben egy percet sem dolgoztam. Mégis mit vársz tőlem?
Áruljak cipőt a Macy’s-ben?
– Ha nincs más lehetőség, akkor igen. Nem lophatod a napot
az örökkévalóságig. – Izzie a könnyeivel küszködött, és látta
Zach szemén, ahogyan egyre jobban a kokain hatása alá kerül.
Egyre jobban be volt tépve.
– Miért nem? Ki a faszt érdekel a munka? Hiszen eleget
keresel mindkettőnknek! – Ez igaz volt, de nem szolgált
mentségül arra, hogy Zach életformaszerűen henyéljen, és
unalmában kokainozzon.
– Nem akarom, hogy drogozz – mondta Izzie, és próbálta
megőrizni a hidegvérét.
– Itt nem kaphatnak el. Mit akarsz csinálni? Talán rám hívod
a zsarukat?
– Valahol csak beszerezted a cuccot. Így fogsz lebukni.
– A régi díleremtől szereztem. Ő nagyon dörzsölt, és régóta
ismerjük egymást. – Miközben Zachet hallgatta, könnyek
gördültek le Izzie arcán. Úgy érezte, az élete teljesen
irányíthatatlanná vált. Zach még mindig nem fogta fel, mi forog
kockán, és nem is akarta. – Miért csesztetsz folyamatosan
mindenért? Hagyjál engem békén. Én se mondom meg neked,
mit csinálj. Miért akarod levágni a tökeimet? – Zach ádáz
tekintettel nézett Izzie-re.
– Nem akarom, csak nem szeretném, ha drogoznál, mert el
fognak kapni. Próbaidőn vagy, de amúgy sem akarom, hogy
drogozz.
– Hát pedig egy kis boldogságpor neked sem ártana. Higgadj
le végre. – Zach egyre ellenségesebbé vált. Lassan közelített
Izzie felé. Az üvegcső és a maradék kokain még mindig az
asztalon éktelenkedett. – Szállj le rólam – mondta Zach, és
faképnél hagyta Izzie-t. A férfi általában nem így bánt Izzie-vel,
és a nő tudta, hogy most a kábítószer beszél belőle. Biztos, hogy
Zach nem kevés drogot fogyasztott, mert egyik pillanatról a
másikra nagyon hevessé és ingerlékennyé vált. Izzie nem
gondolta, hogy a férje képes lenne fizikailag bántalmazni őt, de az
könnyen megtörténhet, hogy a kokainmámor hatása alatt valami
nagy meggondolatlanságot követ el. Amikor Zach elment
mellette, Izzie egy lépéssel hátrébb lépett. Zach felmarkolta az
előszobaasztalról annak a furgonnak a slusszkulcsát, amit
nemrégiben bérelt ki.
– Hová mész? – kérdezte Izzie megrettenve.
– Rohadtul semmi közöd hozzá – felelte Zach. – Elegem van
belőle, hogy emiatt a rohadt nyomkövető miatt meg vagyok
láncolva, mint valami kutya. Szilveszter éjszaka van, vagy mi,
rohadtul oda megyek, ahova akarok.
– Ezt nem teheted! – tiltakozott Izzie, és megpróbálta
elragadni Zachtól a slusszkulcsot, de a férfi elrántotta a kezét, és
utat tört magának a bejárati ajtóhoz. – Zach, kérlek, amint
elhagyod a kijelölt körzetet, a rendszer azonnal be fog jelezni.
– Basszák meg – horkant fel Zach dühödten. – És baszd meg
te is. – Azzal becsapta maga mögött az ajtót. Mire Izzie
utánament és kinézett a folyosóra, már el is tűnt szem elől. A nő
hallotta, amint Zach a motoroscsizmájában lefelé dübörög a
lépcsőn. Még arra sem vette a fáradságot, hogy kabátot kapjon
magára, pedig farkasordító hideg volt odakint. A kokaincsíkot is
otthagyta az asztalon, amiből Izzie arra következtetett, hogy
Zachnek még lehettek készletei. Zach javíthatatlan volt, és Izzie
nem tudta, mitévő legyen. A rendőrséget nyilván nem hívhatta
fel, hogy állítsák meg vagy kerítsék elő a férjét. Izzie attól
rettegett, hogy Zach East Hamptonba megy, vagy még valami
ennél is aggasztóbb helyre, és útközben lekapcsolják, vagy a
nyomkövető lead egy riasztást, mire a rendőrök utánamennek,
és ebben a kétségbeejtő állapotban találnak rá.
Izzie zokogva ment vissza a lakásba, és leült az ágy szélére.
Egy idő után erőt vett magán, felkelt, fogta az üvegcsövet, és a
tartalmát beleöblítette a mosogatóba. De annyira remegett a
keze, hogy az üveg nekikoccant a csapnak, és megvágta magát.
Becsavarta a kezét egy konyharuhába, és lefeküdt az ágyra.
Próbálta hívni Zachet a mobilján, de a férfi nem vette fel. Izzie
ezután SMS-t küldött neki, amiben megírta, hogy szereti, és
könyörgött, hogy jöjjön haza. Amikor azonban kiment a
nappaliba, észrevette, hogy a telefon a kanapén hever – Zach
itthon felejtette, így Izzie semmilyen úton-módon nem tudott
kapcsolatba lépni vele. Zach kilőtte magát az űrbe, és végre azt
csinálta, amit akart – kokózott, ivott, és csak a jó ég tudja, mi
mást. Márpedig ha nem tér észre mielőbb, biztos, hogy valami
jóvátehetetlen fog történni. De Zach most nem volt magánál, és
Izzie tudta, hogy semmi sem állíthatja meg.
Izzie felöltözött. Felvette a kismamanadrágját, amit az utóbbi
időben viselnie kellett, belebújt Zach egyik flanelingébe, a lábára
pedig viseltes félcipőt húzott. A szilveszter egy csapásra
elvesztette a jelentőségét. Semmi másra nem vágyott már, csak
arra, hogy Zach épségben hazatérjen. Ha visszajön, ki kell
találniuk, hogyan tovább. Zachnek nyilvánvalóan vissza kellett
mennie az elvonóra. Izzie azon töprengett, Zach vajon régóta
kokainozott-e, és azzal nyugtatta magát, hogy aligha, hiszen azt
azért észrevette volna, habár ki tudja. De abban biztos volt, hogy
ebben a pillanatban komolyan fennállt a veszélye, hogy Zach
valami őrültséget követ el, és hogy meg kellene őt állítania
valahogyan, de nem tudta, hogyan.
A telefonja nélkül nem lehetett elérni Zachet. És a jelszót sem
tudta a férfi telefonjához, így a barátait sem tudta felhívni. A
haverjai egytől egyig züllött figurák és drogfüggők voltak, és
Zach ezek szerint még mostanában is tartotta velük a
kapcsolatot. Izzie alig ismerte őket, még a rendes nevüket sem
tudta. Zach életének ez az oldala homályban maradt előtte. Izzie
tudatosan tartotta magát távol tőle, és Zachet is arra biztatta,
hogy mielőbb számolja fel ezeket a kapcsolatokat. Mostanáig
abban a hitben élt, hogy ez meg is történt, de tévedett.
Izzie órákig gubbasztott a kanapén. Se enni, se inni nem
tudott, egy idő után már a sírásra is képtelen volt. Csak ült ott és
arra várt, hogy Zach hírt adjon magáról, miközben azért
fohászkodott, hogy épségben hazaérjen. Izzie nem vágyott
másra, mint hogy Zach hazataláljon, magához térjen, és – mint
eddig minden alkalommal, amikor rájött, mekkora őrültséget
csinált – annyit mondjon: „Ó kicsim, bocsánatot kérek.” Szinte
Zach hangját is hallani vélte, amint ezeket a szavakat mondja.
Azért imádkozott, hogy Zachnek ne a börtönből kelljen
telefonálnia, hogy ezt megmondja neki. Ha még egyszer
letartóztatják, drogot találnak nála, vagy valami más
bűncselekményen kapják, Izzie már semmit sem tehet érte. Ha
gyorshajtásért megállítják és igazoltatják, jó eséllyel ott helyben
letartóztatják.
Izzie szeme hajnali kettőkor tévedt a faliórára. Az éjfél úgy
múlt el, hogy észre sem vette. Négy órakor még mindig semmi
hír nem érkezett Zach felől. Végül újév napján, hajnali öt óra
tájban lassan lecsukódott a nő szeme, és elaludt a kanapén. Zach
egész éjjel nem adott hírt magáról. Izzie East Hamptonba is
telefonált, de Zach nem volt a házban. Sejtelme sem volt róla,
merre járhat, de már annak is örült, hogy Zach még nem
jelentkezett be a fogdából.
 Tizenkilencedik fejezet

A reggeli napsugarak elárasztották a szobát, amikor reggel

kilenckor megcsörrent a telefon. Izzie felriadt, a telefonhoz
ugrott, és azonnal megragadta a kagylót, miközben azért
fohászkodott, hogy Zach legyen az, és ne legyen semmi baja.
Addigra már minden bizonnyal elmúlt a kokain hatása, és Zach
azért hívta, hogy töredelmesen bocsánatot kérjen. De nem Zach
volt az, hanem a rendőrségről telefonáltak. Ahogyan Kelley
hadnagy bemutatkozott, Izzie érezte, hogy összeszorul a szíve.
Tisztában volt vele, hogy ez mit jelent: Zachet nyilvánvalóan
letartóztatták az éjjel. Bizonyára ezért nem telefonált eddig. Vagy
nem engedték, vagy túlságosan röstellte, hogy megint
letartóztatták, esetleg még mindig a kábítószer hatása alatt állt.
– A férjemről van szó? – kérdezte Izzie elhaló hangon. A
hadnagyot meglepte a kérdés, és egy pillanatra elhallgatott.
– Ööö... igen, asszonyom, róla. – A hangja halk volt és
komoly.
– Börtönben van?
– Nem, asszonyom, nincsen. – Izzie hirtelen
megkönnyebbült a hadnagy válasza hallatán. Hál’ Istennek
Zachet ezek szerint mégsem tartóztatták le.
– Hol van most? – Izzie még mindig mosolygott, de a telefont
alig tudta a fülén tartani, annyira remegett a keze. –
Beszélhetnék vele?
– Ööö... A férje balesetet szenvedett az éjjel a Long Island-i
autópályán, nem sokkal az East Hampton-i kijárat előtt. Nagyon
jeges volt az út. – Izzie közbeszólt, mielőtt a hadnagy
befejezhette volna a mondókáját. Nem bírta elviselni a
bizonytalanságot, és a rendőr túlságosan lassan és kimérten
beszélt. Izzie-t egy cseppet sem érdekelték az időjárási
viszonyok. Hol van Zach?
– Kórházba vitték? Jól van?
– Nem, asszonyom, nincsen. – A hadnagy ki nem állhatta az
efféle hívásokat, de ez is a munkaköréhez tartozott, mivel ő volt
az illetékes tiszt. Az autópálya-rendőrség kereste meg a Zach
papírjain szereplő cím alapján.
– A férje több mint százhatvannal hajtott. Nekicsapódott egy
kamionnak, és átszakította a szalagkorlátot. Azonnal meghalt.
Nagyon sajnálom. – A hadnagy elhallgatott, és Izzie jó ideig néma
csendben ült, kezében a telefonnal.
– Hogy mondja? Biztos benne? – kérdezte síri hangon, és úgy
érezte, hogy ott helyben elhalálozik ő is. Hogy történhetett
ilyesmi? Zach hogyan is lehetne halott? Kelley hadnagy
bizonyára téved. – Hol van most? – Nem mintha ennek akkora
jelentősége lett volna. Zach elment. Izzie férje és meg nem
született gyermekének apja meghalt.
– A Long Island-i kórházban van, ahova bevitték.
Elvégeznek rajta néhány tesztet. A nyomozás érdekében meg
kell győződnünk róla, nem állt-e valamilyen tudatmódosító szer
hatása alatt. A kamionsofőr is életét vesztette, és két másik
jármű is érintett a balesetben. A férje holttestét ma délután
viszik át a halottasházba, hat óra után ott azonosíthatja. Igazán
nagyon sajnálom – ismételte meg a hadnagy.
– Köszönöm. – Izzie egész testében reszketett, és érezte,
hogy a magzat meg sem rezzen a méhében, mintha ő is tudná,
hogy most veszítette el az édesapját. Izzie gondolkodás nélkül
tárcsázta az anyja számát, és Kate rögtön felvette a telefont.
Kate úgy tervezte, hogy aznap Louise-zal és Francesszel ebédel.
A szilveszter éjszakát otthon töltötte a legnagyobb nyugalomban,
és kifejezetten jó hangulatban volt. Bernard SMS-ben kívánt
neki boldog új évet, de Kate fittyet hányt rá. Amikor látta, hogy
Izzie keresi, elmosolyodott, és azonnal felvette a telefont.
– Szia, bogaram. Boldog új évet. – Amikor azonban Kate
meghallotta Izzie hangját, a vér is megfagyott az ereiben.
– Zach meghalt. Tegnap éjjel balesetet szenvedett – mondta
Izzie, aztán hisztérikus zokogásba fulladt a hangja. Kate egy
szavát sem értette.
– Te jól vagy? Vele voltál? És a baba?
– East Hamptonba indult, egyedül... Veszekedtünk...
– Nem a te hibád, Iz. Bármi is történt, nem te tehetsz róla. Ő
vezetett. Ott sem voltál. – Kate igyekezett lecsitítani Izzie-t, aki
magát hibáztatta.
– De én dühítettem fel – zokogta Izzie a telefonba
keservesen.
– Öt perc, és ott vagyok. – Kate felkapta a kabátját és a
táskáját, és kiviharzott a lakásból. Egy húszdolláros bankót
nyomott a taxisofőr kezébe, megadta neki Izzie címét, és arra
kérte, hogy olyan gyorsan hajtson, ahogyan csak bír. Izzie lakása
nem volt messze, és Kate-nek útközben épp csak arra volt ideje,
hogy gyorsan felhívja mind a két fiát, és gyorsan elhadarja, mi
történt. A részleteket még Kate sem ismerte, de tisztában volt
vele, hogy Izzie-nek az egész család támogatására szüksége lesz.
Kate megkérte Justint, hogy hívja fel Lou nagyit, és mondja meg
neki, hogy Kate mégsem tud velük ebédelni, de egyelőre ne
árulja el, miért. Kate többet akart tudni, mielőtt elmondta volna
Louise-nak.
– Tudod, mi történt, anyu? – kérdezte Justin döbbenten.
– Nem. Izzie csak annyit mondott, veszekedtek.
– Istenem. Lehet, hogy Zach részeg volt.
– Később még hívlak – köszönt el Kate sietve. Ebben a
pillanatban érkeztek meg Izzie háza elé. Kate megköszönte a
fuvart a sofőrnek, kipattant az autóból, és becsöngetett Izzie-hez
a kaputelefonon. Izzie anélkül engedte be az anyját, hogy
megkérdezte volna, ki az. Kate nem várt a liftre, felrohant a
lépcsőn, és levegő után kapkodva csöngetett be. Izzie ajtót
nyitott. Rettenetesen megviseltnek látszott, és amint meglátta az
anyját, a karjaiba vetette magát, már amennyire a nagy hasa
engedte. Kate megkönnyebbült, amikor megérezte a baba
rugdalózását. A kanapéhoz támogatta a lányát, aki
összefüggéstelenül habogva és a valóságot itt-ott megszépítve
elmondta, mi történt. A kokainról először nem tett említést, de
végül azt is elmondta az anyjának. Hiszen bármit is tett Zach,
bármilyen felelőtlen és meggondolatlan fickó volt is, meghalt.
Izzie szerette őt. A házasságuk napra pontosan nyolc hónapig
tartott. Izzie megözvegyült, és a gyermeke apa nélkül jön majd a
világra.
 Izzie órák hosszat zokogott az anyja karjaiban. Egy idő után
Willie is betoppant, hozott nekik valami harapnivalót. Mélyen
megrázta, hogy ilyen állapotban látja a nővérét, és magába
roskadva ült a nappaliban. Kate-nek sikerült rávennie Izzie-t,
hogy feküdjön le, és amikor a lány nagy nehezen álomba sírta
magát, Kate visszatért a nappaliba, és leült a legkisebb fia mellé.
– Most mi lesz? – suttogta Willie.
– Izzie-nek ma este hat után azonosítania kell a holttestet a
halottasházban.
– Megteszem én, ha kell – mondta komoran Willie. Még soha
nem látott halottat, de úgy érezte, a nővére kedvéért képes
megtenni.
Kate és Willie suttogva beszélgettek, amikor Justin felhívta
Kate-et, és bejelentette, hogy úton van New Yorkba. A babát is
hozta magával, mert Richard a következő naptól újra munkába
állt, bébiszitterük pedig nem volt. Kate hálás volt Justinnak,
amiért eljött, és tudta, hogy Izzie is az lesz. Julie-t nem tudták
elérni, mert ő a nászútról tartott hazafelé, és éppen a repülőn ült,
de Justin azt mondta, este majd felhívja, és biztosra vette, hogy ő
is el fog jönni. Mindnyájan úgy érezték, ott a helyük a nővérük
mellett.
Izzie két órát aludt, és alighogy felébredt, megint sírva
fakadt. Lassan hozzá kellett látni a temetés megszervezéséhez,
és Izzie fel akarta hívni Zach apját, hogy személyesen közölje
vele a fia halálhírét, jóllehet korábban soha nem találkoztak, és
nem is beszéltek egymással. Zach nagymamája nemrégiben
megint szélütést kapott, azt követően pedig demenciába süllyedt,
ezért Izzie úgy gondolta, őt nincs érteleme felhívni.
Amíg arra vártak, hogy elindulhassanak a halottasházba,
Kate felhívta a temetkezési irodát, ahol azt mondták, megteszik a
szükséges lépéseket, és elküldenek valakit a holttestért. Kate
Liamet is felhívta, akit teljesen letaglózott a hír, és felajánlotta a
segítségét. Sokat azonban már nem tehettek, túl azon, hogy ott
voltak Izzie mellett.
Amikor Izzie Kate-tel és Willie-vel együtt beszállt a taxiba és
elindultak a halottasházba, még mindig nem akarta elhinni, hogy
mindez valóban megtörtént, és abban reménykedett, hogy csak
egy fatális tévedésről van szó. A holttestet időközben
átszállították a Long Island-i kórházból a városba. A nap
folyamán Izzie-nek sikerült utolérnie Zach apját a
mobiltelefonján. Mr. Holbrook elmondta, hogy éppen egy hajón
tartózkodik az ausztrál partoknál Sydney-tól nem messze, és
semmi szín alatt nem tud New Yorkba jönni. A hangja komor
volt, és legmélyebb együttérzéséről biztosította Izzie-t, de olyan
kimért maradt, mintha nem is a saját fiáról lenne szó.
– Sajnálattal közlöm, hogy amennyiben a gyerekük már
világra jött volna, a vagyonkezelői alap Zachre eső része őt
illetné, minthogy azonban még nem született meg, ez a hányad a
többi kedvezményezettre száll. Úgyhogy a gyerekének nem jár
semmi – tájékoztatta Mr. Holbrook, mintha Izzie emiatt hívta
volna fel.
– Kit érdekel – felelte Izzie elcsukló hangon. – Egyáltalán
nem ezért telefonáltam. Csak tudatni akartam, mi történt, hátha
szeretne eljönni a temetésre. De hát maga már akkor is messziről
tett a fiára, amikor még élt, úgyhogy a legkevésbé sem lep meg,
hogy most sem jön el, amikor meghalt. – Izzie szavai jobban
meghökkentették Zach apját, mint maga a halálhír.
– Sajnálom, hogy nem tudok ott lenni. – Mr. Holbrook
mindent megtett, hogy a hangja őszintének tűnjön, de nem járt
sikerrel. Zach egész életében csak fejfájást okozott neki, és szinte
azon csodálkozott, hogy csak most érte utol a végzet. Zachet
harminchat éves korában érte a halál, a felesége pedig
harminchárom évesen özvegyült meg.
A halottasházban eltöltött egy óra leírhatatlanul nyomasztó
volt. A temetkezési vállalat két embert küldött, hogy a holttestet
átszállítsák a ravatalozóba, amellyel Kate már korábban
megegyezett. Willie-re hárult az azonosítás feladata, és a fiú
megerősítette, hogy csakugyan Zach volt az. Két rendőr
részvétteli tekintettel figyelte, amint Izzie mindeközben az anyja
karjaiban zokogott, és kis híján elájult. Az egyikük diszkréten
közölte Kate-tel, hogy a feleslegessé vált nyomkövetőt időközben
eltávolították Zach lábáról, feltételezve, hogy a család nem elítélt
bűnözőként, hanem a mindenkinek kijáró méltósággal szeretné
Zachet végső nyugalomba helyezni.
Kate köszönetet mondott nekik, és még azelőtt távoztak,
hogy a holttestet elszállították volna. Kate lakására mentek, ahol
anyja a saját ágyába fektette Izzie-t. Egy csésze levest hozott
neki, de Izzie elutasította. Végül elaludt, még mielőtt – úgy kilenc
óra tájban – Justin a babával együtt befutott volna.
– Hogy van Izzie? – kérdezte Justin. Rettenetesen aggódott
a nővéréért. Justin a kezdetektől úgy vélte, Izzie nagyon rosszul
választott magának férjet, de azt álmában sem gondolta volna,
hogy így ér véget a házassága.
– Ahogyan ebben a helyzetben várható – felelte Kate.
Kiment a konyhába, és készített maguknak egy salátát és
néhány szendvicset. Korábban Lou nagyi is telefonált, és
megkérdezte, van-e bármire szükségük. Kate azt mondta,
pillanatnyilag nincsen, így Lou nagyi békén hagyta őket. Kate
maga hívta fel Louise-t, hogy beszámoljon neki a történtekről;
nem szerette volna, ha anyja bárki mástól értesült volna a
dologról.
Justin arra várt, hogy végre felhívhassa Julie-t
Kaliforniában. Tudta, hogy a hawaii gép nyolckor száll le, és
kilenc körül – New York-i idő szerint éjfélkor – ér haza. Még
nem tudták pontosan, mikor lesz a temetés, de Kate számításai
szerint néhány napon belül sor kerül rá, és biztosak voltak
benne, hogy Julie mindenképpen szeretne majd eljönni.
A hawaii nászút mesébe illően sikerült. Az ifjú pár három
napot töltött Mauin egy pezsgő hangulatú, kellemes hotelben,
négy napot pedig Lanai szigetén, hihetetlenül romantikus
környezetben. Egész nap a tengerben fürödtek és búvárkodtak,
és minden este valami romantikus helyen vacsoráztak. Az egész
olyan volt, mint egy álom. Peter igazi mintaférjnek bizonyult, és
a Los Angelesbe tartó gépen végig egymás kezét szorongatták.
Amikor megérkeztek, érezték, nem lesz könnyű visszacsöppenni
a szürke hétköznapokba. Peternek már másnap munkába kellett
állnia az új munkahelyén. Izgatott volt, sőt egy kicsit ideges.
A repülőtértől hazáig tartó autóúton Julie-nak eszébe sem
jutott, hogy bekapcsolja a mobiltelefonját, csak akkor kapott
észbe, amikor megérkeztek a lakásba. Peter cége egy teljesen
felszerelt menedzserlakást bocsátott a rendelkezésükre arra az
időre, amíg a saját holmijuk megérkezik Los Angelesbe. Peter
már ki is választott maguknak egy villát Hollywood nyugati
részén. Julie még csak az interneten látta a házat, de már alig
várta, hogy felfedezhesse az új otthonukat és a környékét. Julie
és Peter bútorai nagyjából két hét múlva érkeznek meg New
Yorkból, már ha nem havazik túlságosan útközben. De a
menedzserlakás is nagyon szép volt.
Amikor Julie elkezdte feltölteni a telefonját, a készülék szinte
abban a pillanatban meg is szólalt. Justin hívta. Mindent elmesélt
Julie-nak, aki döbbent arccal hallgatta. Mire befejezték a
beszélgetést, már Peter is fülelt. Nyilvánvalóan valami
rettenetes dolog történt, de Peter nem tudta, kivel. Julie falfehér
arccal tette le a telefont, és Peterhez fordult.
– Múlt éjjel Zach meghalt autóbalesetben – mondta Julie, és
a nővérére gondolt. Justin azt mondta, Izzie épp alszik, még nem
tudott beszélni vele.
– Szörnyű lehet a nővérednek, főleg így, hogy gyereket vár.
– Julie bólintott, és arra gondolt, milyen iszonyú nehéz lesz majd
Izzie-nek, annak viszont örült, hogy a nővére nem volt az
autóban.
– Holnap haza kell mennem – mondta Julie, és megpróbálta
átgondolni a teendőket, hiszen még csak az imént érkeztek meg a
nászútjukról.
– Most már ez az otthonod – jelentette ki Peter határozott
hangon, mint egy szigorú apuka.
– Tudom. – Julie Peterre mosolygott, átölelte, hogy
megcsókolja. – De most vissza kell mennem, a nővérem mellett a
helyem.
– A legkevésbé sem. – Petert egyáltalán nem hatották meg
Julie szavai.
– Dehogyisnem. Mi mind nagyon közel állunk egymáshoz.
Lehetetlen, hogy ne legyek Izzie mellett, amikor ilyen
szörnyűségen kell keresztülmennie. – Julie el sem tudta
képzelni, hogy ne menjen haza Izzie-hez.
– Izzie-nek semmi szüksége rád. Ott vannak neki a fivérei,
az anyja meg a nagyanyja. Ez több mint elég. – Julie először azt
hitte, Peter csak tréfál, de aztán látta, hogy komolyan beszél.
Peter nem állt közel a saját családjához, és egyáltalán nem
értette, mit is jelentenek a családi kötelékek egy olyan családban,
mint Julie-é. Ők soha nem hagyták cserben egymást. Kate
mélyen beléjük nevelte, hogy a családi kötelékek egy életre
szólnak, és össze kell tartaniuk, bármi történjék is.
– Ez nem így működik, Peter. Izzie a nővérem. Terhes, és
most halt meg a férje. Még szép, hogy ott kell lennem mellette.
– Egyáltalán nem kell. Mostantól én vagyok a családod, és
elsősorban nekem tartozol felelősséggel. Holnap kezdek az új
munkahelyemen, szükségem van rád. – Julie alig akarta elhinni,
hogy Peter komolyan beszél.
– Nem akarok vitatkozni erről – mondta Julie a legszelídebb
hangján de biztosan nem fogok itthon ülni, miközben a nővérem
eltemeti a férjét. Neked máskor is volt már új állásod, Izzie-nek
viszont eddig még nem kellett eltemetnie a férjét. – Julie úgy
érezte, ez a napnál is világosabb.
– Amúgy sem kellett volna hozzámennie ahhoz a fickóhoz.
Mocsok egy alak volt, egyáltalán nem lep meg, hogy ez történt.
Gondolom, előtte jól beivott vagy bedrogozott. – Julie is ezt
gyanította, de nem mondta ki.
– Ez nem változtat a tényen, hogy a nővérem élete
romokban hever. A bátyám azt mondta, rettenetes állapotban
van.
– Pedig neki is jobb lesz Zach nélkül. Remélem, a babát is
elveszíti. – Julie elborzadva nézett Peterre. Nem rá vallott ez a
hangnem, olyan durva volt és érzéketlen. Nem ilyennek ismerte
meg Petert. Julie nem vitatkozott tovább, inkább fogta a
telefonját, bevonult vele a fürdőszobába, és foglalt egy jegyet a
reggel kilences járatra. Ez azt jelentette, hogy reggel hétkor el
kellett indulnia otthonról, és a gép helyi idő szerint délután öt
órakor száll le New Yorkban. Ha nyugatról keletre utazik az
ember, az időeltolódás miatt az egész napja kárba vész, de Julie-
nak nem volt más választása.
Lefekvésig Peter egy szót sem szólt Julie-hoz. Mindketten
kipakolták a bőröndjeiket, és Julie rögtön össze is csomagolt
magának egy kisebb táskát New Yorkba, tele vastag, fekete
ruhákkal. Amikor lefeküdtek, Peter Julie-hoz fordult.
– Ugye nem mész sehova, Julie? – A hangja zord volt és
rideg.
– Dehogynem. – Peternek kezdettől fogva tudnia kellett,
milyen sokat jelentett Julie-nak a családja. Julie számára ez nem
képezte alku tárgyát. Úgy tűnt azonban, hogy Peter számára
sem.
– Ha megteszed, azt soha nem bocsátom meg neked – felelte
fagyosan Peter. Julie szeme megtelt könnyel.
– Peter, nagyon kérlek, gondolkozz reálisan. Muszáj ott
lennem Zach temetésén, Izzie miatt.
– Ha megteszed, azzal egy életre elvágod magad előttem –
figyelmeztette Peter fenyegető hangon. Amint Julie bebújt az
ágyba, az az érzése támadt, hogy egy vadidegen emberrel tért
vissza a nászútról.
– Miért haragszol rám ennyire? Nem maradok sokáig.
– Nem érdekel, meddig maradsz. Amint kilépsz a lakásból
holnap reggel, tudni fogom, kihez húz a szíved. De máris látom,
hogy nem hozzám.
– Dehogynem. Téged is szeretlek, meg a családomat is, a
kettő nem zárja ki egymást – mondta Julie gyengéd, szeretettek
hangon.
– Nem, ez nem lehetséges, és jobb, ha ezt mielőbb megérted.
Mostantól hozzám kell hűnek lenned, mindig, minden
körülmények között. Mostantól én vagyok az első. – Julie
számára mindez őrültségnek hangzott, de nem akart vitába
bonyolódni. Arra gondolt, talán valami régi gyerekkori sérelemre
tapintott rá véletlenül. Mindenesetre az esküvő előtt Peternek
semmi baja nem volt Julie családjával. Ez a hozzáállás merőben
új volt.
Peter hátat fordított Julie-nak az ágyban, pedig a
nászútjukon éjjel-nappal szeretkeztek. Amikor másnap
felébredtek, Peter úgy nézett rá, mint egy idegenre. Julie
átkarolta a nyakát és meg akarta csókolni Petert, de a férfi
ellökte magától, és kikelt az ágyból. Csak akkor szólt hozzá,
amikor Julie felöltözött, és készen állt az indulásra.
– Mire visszajössz, lehet, hogy lecseréltetem a zárat –
fenyegetőzött Peter. Julie egyenesen a férfi szemébe nézett.
– Szeretlek, Peter. És szeretem a családomat is. Hamarosan
visszajövök. Remélem, minden rendben lesz ma a
munkahelyeden. Ha megérkeztem, felhívlak.
– Nem akarok hallani felőled, egészen addig, míg vissza nem
térsz ide, ahová tartozol. Ezt még egyszer nem fogom eltűrni.
Jobb, ha ezzel tisztában vagy. – Amíg jártak, és a rövid
eljegyzésük alatt Peter semmi ilyesmit nem mondott soha.
Egészen mostanáig Julie-val és a családjával is kedvesen,
szeretetteljesen és előzékenyen bánt. Most viszont irányítani
akarta Julie-t, mintha uralkodna felette.
– Ez nem rabszolgaság – mondta Julie szelíden, mielőtt
útnak indult volna. – Ez házasság. – Legszívesebben azt is
hozzátette volna, hogy „jobb, ha ezzel tisztában vagy, de nem
akart olajat önteni a tűzre. Petert majd szétvetette a méreg,
amikor Julie elment. A taxi már odakint várakozott. Julie
beszállt, és egészen a reptérig Peter járt az eszében. El sem tudta
képzelni, mi lelte őt, de arra gondolt, talán nem is baj, hogy ilyen
hamar felszínre került ez a probléma. Peternek meg kellett
értenie, hogy a házasság nem azt jelenti, hogy lecserélte a
családját a férjére. Julie életében egyszerre volt hely Peter és a
családja számára. Most, hogy elutazik New York-ba, Peter
kénytelen volt szembesülni ezzel.
Miután megérkezett New Yorkba, Julie egyenesen az anyja
lakására ment. Tudta, hogy az egész család ott gyűlt össze. Izzie
hazament ugyan néhány ruháért, de Kate-nél rendezkedett be.
Justin a kanapén aludt, Milagra az utazóágyikójában, Willie
éjszakára hazament. Julie a másik kanapét foglalta el. Együtt
akartak lenni, még ha össze is kellett húzniuk magukat. Egészen
olyan volt, mint gyerekkorukban.
Kate elment a boltjába, és hozott néhány ruhát, amit ő és
Julie felvehettek a temetésre, Jessicát pedig elküldte a
kismamaboltba, hogy vegyen egy ruhát Izzie-nek. Másnap
virrasztást tartottak; a temetés a rákövetkező napon volt
esedékes. Azzal pont kerül majd ennek a történetnek a végére,
és Izzie-nek Zach nélkül kell leélnie az életét. Senki nem
hánytorgatta fel, Izzie mekkora hibát követett el a házasságával.
Persze mindenkinek megfordult a fejében a gondolat, de senki
nem tette szóvá. Izzie töviről hegyire elmesélt Kate-nek
mindent, Zach letartóztatásait, a kábítószerezését, azt, ahogyan
rajtakapta kokainozás közben szilveszter éjszakáján, és ahogyan
a férfi elviharzott otthonról. Kate állandóan azzal vigasztalta a
lányát, hogy nem ő a felelős a történtekért, de Izzie így is
rettenetesen érezte magát.
Amikor Julie betoppant, Justin megkönnyebbülten lélegzett
fel. Megölelte az ikertestvérét, és a nászútja felől érdeklődött.
Julie azt mondta, olyan volt, mint egy álom. Peter különös
viselkedéséről nem tett említést. Ez annyira nem Peterre vallott,
hogy Julie nem is tulajdonított nagy jelentőséget a dolognak.
Amikor megérkezett, küldött neki egy SMS-t, de Peter nem
válaszolt. Este Lou nagyi is átjött, egy közeli étteremből ételt is
hozott magával. Az alkalomhoz illő, ünnepélyes fekete ruhát
viselt, és örült, hogy a kisebbik lányunokáját is ott találja.
A másnap esti virrasztás a ravatalozóban gyászos
hangulatban telt. Láthatták a koporsót, és Izzie kis híján
összeesett. A családtagokon kívül csak Liam jött el, Maureen
nélkül. Liam végig Kate mellett állt, és az összes gyerekéhez
odament beszélgetni. Megcsodálta Milagrát, akit Justin most is
magával hozott, aztán tapintatosan távozott. Nem akart Izzie
terhére lenni, aki teljesen le volt taglózva. Forró öleléssel
búcsúzott el Kate-től, és azt mondta, szóljon, ha bármiben a
segítségükre lehet.
A szertartás után egy kínai vendéglőbe mentek, és a társaság
egy árnyalatnyival jobb kedvre derült. Willie addig tréfálkozott,
míg sikerült egy halovány mosolyt csalnia Izzie arcára. Kate
éppen Milagrát dajkálta, amikor Justin meglepő bejelentéssel állt
elő.
 – Hamarosan testvére lesz – közölte Justin a tőle megszokott
higgadtsággal. Az összes szempár őrá szegeződött.
– Mármint kinek? – kérdezte Julie. Justin biztos nem azt
akarta mondani, hogy máris egy újabb babát akarnak. Annak
nem lett volna értelme. Julie azt hitte, félreértett valamit.
– Milagrának. Gyors döntést kellett hoznunk Alana miatt,
ugyanis hajlandó még egyszer felajánlani a petesejtjeit. Viszont
rövidesen Londonba költözik egy időre, és úgy éreztük, meg kell
ragadnunk a lehetőséget. Nem lesz egyszerű, de mind a ketten
úgy gondoljuk, jó, ha a gyerekek között nincs nagy korkülönbség,
bár tudjuk, hogy alaposan fel kell kötnünk a gatyánkat. Úgyhogy
egy nappal azelőtt, hogy idejöttem volna, Alanától levették a
petesejteket. Shirley is belement, hogy még egyszer
végigcsinálja. Ha minden jól megy, néhány napon belül beültetik
neki a megtermékenyített petesejteket. – Justin arca sugárzott a
boldogságtól és a büszkeségtől. – Úgyhogy megint belevágtunk.
Szeptemberre várjuk a babát, tehát tizenhárom hónap lesz
közöttük. Szerintem jobb lesz így. Egyszerűbb, ha mindenkit
egyszerre kell pelenkázni.
Ez alkalommal sem Kate, sem Izzie nem emelt kifogást. A
béranyaság egyszer már bevált, de azért alaposan meglepte őket
a bejelentés. A két gyerek hatalmas anyagi terhet ró Justinra és
Richardra, és Kate úgy vélte, esztelenség ekkora kockázatot
vállalni. De természetesen jogukban állt így dönteni. Értelmes
emberek voltak mind a ketten, és annak idején Kate és Tom
gyerekei is gyors egymásutánban jöttek a világra, miközben Lou
nagyi ugyanúgy aggódott Kate-ért, mint Kate Justinért.
– És utána még hányat terveztek? – kérdezte Willie nemes
egyszerűséggel.
– Nem lesz több. Nem szeretnénk, ha Milagra egyke lenne.
Két gyerek ideális számunkra. A három már túl sok lenne. –
Mindenki bőszen bólogatott, mintha mindez teljesen ésszerű
volna, csak Kate-nek voltak kételyei. Hacsak Justin regényének
nem lesz átütő sikere, komoly anyagi gondjaik lehetnek, hiszen
már most sem álltak valami jól. És Justin Milagra születése óta
egyetlen sort sem tudott írni.
 – Richard is egyetért ezzel? – kérdezte Kate. – Hiszen neki is
áldozatot kell hoznia. – Justin bólintott. Izzie úgy érezte, ideje
témát váltani, és megkérdezte Julie-tól, mikor megy haza.
– Amikor már nem lesz rám szükséged. – Julie a nővérére
mosolygott. Izzie megszorította Julie kezét, odahajolt hozzá, és
hálásan arcon csókolta.
– Köszönöm, hogy eljöttél. Sokat jelent nekem. – Izzie hálás
tekintete fényében Peter minden tiltakozása jelentéktelennek
tűnt. Julie amúgy is meg volt róla győződve, hogy férje
fenyegetőzését nem kell komolyan venni. Mire hazaér, Peter túl
is teszi magát a dolgon. Mivel Julie-nak most nem volt állása,
maga dönthette el, mikor utazik haza. Szerette Petert, de a
családjánál semmi sem volt előbbre való.
A család a lehető leggyorsabban intézkedett, hogy Izzie
mielőbb maga mögött hagyhassa ezt a lidércnyomást. A temetés
a várakozásnak megfelelően szörnyen nyomasztó volt.
Kate és Justin két oldalról közrefogta Izzie-t, aki vitézül állta
a sarat, és mindvégig erős maradt. Izzie néhány munkatársa
látta a gyászjelentést az újságokban, és a kolléganőjük iránti
tiszteletből eljöttek a temetésre. Zach apja azonban távol
maradt. Korábbi beszélgetésük alkalmával azt mondta Izzie-nek,
hogy értesíti Zach anyját, de a nő sem hallatott magáról. Frances
elkísérte Lou nagyit, és Liam is ott volt Maureennal. A lányok
már visszamentek Európába. Erre a napra Richard is leutazott
Vermontból.
Kicsi, de színes társaság gyűlt össze; két limuzin vitte őket a
temetőig. Maga a szertartás rövid volt és gyászos. Izzie egy fehér
rózsát dobott a koporsóra, és amikor fivérei elvezették, kitört
belőle a csillapíthatatlan zokogás. Kate és Julie szorosan a
nyomukban lépdelt. Kate még soha nem érzett ilyen
szomorúságot, mint most, amikor el kellett néznie, amint lánya a
meg nem született gyermekével a szíve alatt a férjét gyászolja –
akármilyen lehetetlen alak volt is Zach. A temetés után a
gyászolók Kate-nél gyűltek össze, és szinte kábultan ülték körül
az asztalt.
Justin aznap este hazaindult. Ő és Richard kocsival vágott
neki a hosszú útnak Vermontig. Justin nem akarta, hogy
Richardnak repülővel kelljen hazautaznia, ami egyébként is
sokba került volna, és különben is hiányolta Richard társaságát.
A következő két napban mind a ketten ott akartak lenni, amikor
az embriókat beültetik Shirley méhébe.
A temetés után Willie is hazament, és a következő hétfőn
Izzie rávette magát, hogy bemenjen dolgozni. Ramatyul nézett
ki, de szüksége volt valamire, ami eltereli a figyelmét, és
egyébként is komoly elmaradásai voltak a munkában. Amikor
Izzie visszament dolgozni, Julie is megvette a repülőjegyét
Kaliforniába. Kereken hat napot töltött New Yorkban, és Izzie
végtelenül hálás volt neki ezért. Julie ez alatt az idő alatt
mindennap küldött üzenetet Peternek, aki egyszer sem válaszolt.
Julie tudta, hogy Peter így bosszulja meg, amiért ellenszegült az
akaratának.
A repülő délután kettőkor szállt le Los Angelesben. Julie taxit
fogott, és nem sokkal később meg is érkezett ideiglenes
otthonukba. Julie egy pillanatra eltűnődött, vajon Peter
beváltotta-e a fenyegetőzését, és csakugyan lecserélte-e a
zárakat, de a kulcsok azonnal nyitották az ajtót. Miután kipakolt,
lement a közeli szupermarketbe, hogy bevásároljon a finom
vacsorához, amivel Peternek akart kedveskedni. Julie kötényt
húzott a nadrágja és a pulóvere fölé, és a konyhában
serénykedett, amikor Peter betoppant. A férfi meglepett arcot
vágott, pedig Julie megírta neki, mikor érkezik haza. Peter egy
ideig nem szólt hozzá, aztán merev tartással megállt a konyha
közepén, miközben Julie a báránycombot főzte, ami fenséges
illatot árasztott.
– Milyen volt? – kérdezte Peter ridegen. Megbánásnak
nyoma sem volt a hangjában.
– Nagyon szomorú. Izzie-nek iszonyú nehéz volt, és örülök,
hogy ott lehettem vele, de már nagyon hiányoztál.
– Igazán? – kérdezte Peter és lassan Julie felé közelített.
Julie nem tudta, Peter mire készül. A férfi vészjósló tekintettel
nézett rá, de Julie elhatározta, hogy nem hagyja magát
megfélemlíteni.
 – Igen, hiányoztál – ismételte meg mosolyogva. Peter ekkor
durván megragadta Julie-t és megcsókolta, majd minden
előzetes figyelmeztetés nélkül egy könnyed mozdulattal felkapta,
és bevitte a hálószobába, ahol lehajította az ágyra.
– Vetkőzz – adta ki az utasítást Peter. – Szeretkezni akarok
veled. – Julie maga is vágyott rá, de ez a váratlan nyerseség és
ellentmondást nem tűrő hangnem nyugtalanította. Peter egészen
idáig soha nem viselkedett így, de amit most tett, az cseppet sem
volt romantikus, és leginkább egy ősemberre emlékeztetett.
Julie engedelmeskedett, és mosolyogva nyújtotta ki a karját
Peter felé, ő azonban az ágyra lökte a lányt, a hajánál fogva
hátrafeszítette a fejét, és minden előzetes figyelmeztetés nélkül
beléhatolt. A szemében soha nem látott kegyetlenség villódzott.
– Hékás, nyugodj meg – mondta Julie. Peter ádáz tekintettel
nézett rá.
– Soha, de soha nem merészelj még egyszer magamra
hagyni, ha én nem engedem. Megértetted? – Julie bólintott,
miközben könnyek szöktek a szemébe. Ebben a pillanatban
Peter visszaváltozott azzá az emberré, akihez Julie férjhez ment,
és nagy odaadással szerzett neki örömet, aztán a karjába zárta a
nőt. Peter ijesztő énje nyomtalanul eltűnt, de Julie egy olyan
oldaláról ismerhette meg a férjét, ami eddig rejtve maradt előtte.
Romantikusan megvacsoráztak a konyhában, Peternek ízlett
a báránycomb. Vacsora után csakhamar újra az ágyban kötöttek
ki, és Peter most már csak alig valamivel volt durvább, mint
azelőtt. A házasság nyilvánvalóan megváltoztatta Petert, aki
mostantól úgy tekintett Julie-ra, mint saját tulajdonára.
 Huszadik fejezet

Izzie visszaköltözött a lakásába, és újra dolgozni kezdett, de

Zach ruháit érintetlenül hagyta a szekrényben. Még nem állt rá
készen, hogy megváljon tőlük, és nem is volt rá oka. Zach apja
többé nem hallatott magáról, és az anyja sem jelentkezett. Még
egy levél sem érkezett Zach Holbrook nevére. Izzie-nek az az
érzése támadt, hogy egy jelenéshez ment feleségül, aki tizennyolc
hónapra felbukkant az életében, hogy aztán köddé váljon, de
örök mementóul hátrahagyta közös gyermeküket. Zach mély
benyomást gyakorolt Izzie-re, aki csak utólag jött rá, hogy
sohasem lett volna képes megváltoztatni Zachet, és már
megbánta, amiért olyan makacsul unszolta a férfit, hogy
keressen magának munkát és vállaljon felelősséget.
Zachet nem ilyen fából faragták. És aki egy ilyen emberhez
megy feleségül, nem várhatja el tőle, hogy megváltozzon a
kedvéért. Zach a végsőkig hű maradt önmagához: drogozott,
ivott, újra és újra összeütközésbe került a törvénnyel. Izzie most
már tudta, hogy Zach előbb-utóbb mindenképpen rács mögé
került volna. Ezt aligha kerülhette volna el. Talán el is váltak
volna. Ezzel együtt Izzie szerette a férjét, és a szép emlékektől
éppolyan nehézére esett megválnia, mint megszabadulni a
rosszaktól. De Kate-nek igaza volt: ha minden ellened szól,
esélyed sincs a győzelemre, Zach pedig eleve bukásra volt ítélve.
Izzie úgy döntött, az utolsó pillanatig dolgozni fog. Nem volt
kedve otthon ücsörögve emészteni magát. Úgy tervezte, hogy a
szülés után kivesz egy hónap szabadságot.
Amikor az első fájások jelentkeztek, Izzie éppen egy bírósági
meghallgatáson volt, amit sikerült anélkül átvészelnie, hogy
bárki megneszelte volna, mi történik. Felhívta az asszisztensét,
és megmondta neki, hogy délután már nem megy vissza az
irodába. Hazaindult, hogy lezuhanyozzon, magához vegye az
összekészített táskáját, és szóljon az anyjának. Menet közben az
orvosát is felhívta. Izzie tudta, hogy gyakorlatiasan kell
hozzáállnia a dologhoz, máskülönben összeroppantaná a tudat,
hogy mindezt egyedül kell végigcsinálnia, és hogy Zach soha nem
láthatja a gyerekét. Így is a sírás fojtogatta, valahányszor erre
gondolt. Kate-et nem érte váratlanul a lánya hívása, Izzie
pontosan erre a napra volt kiírva. Anyja azzal tréfálkozott, hogy
Izzie-hez ezúttal is órát lehetett volna igazítani.
A doktornő azt tanácsolta Izzie-nek, hogy nyugodtan
maradjon otthon még egy ideig. A fájások hosszú időközönként
követték egymást, még a magzatvíz sem folyt el, és egyébként is
ez volt Izzie első gyereke. Izzie egy darabig eljátszott ugyan a
természetes lefolyású szülés gondolatával, végül azonban
mégiscsak az epidurális érzéstelenítés mellett döntött. Ugyan
minek hősködni?
Kate azt ígérte, mihelyst tud, átjön, és Izzie megnyugtatta,
hogy nem kell sietnie. Kate gyorsan átöltözött, farmernadrágot
és lapos talpú cipőt húzott, fogta a kis táskát, amit összekészített
magának erre az esetre, és fél óra múlva meg is érkezett Izzie-
hez. Amint betoppant, istenigazából is megindultak az
összehúzódások, mintha a baba előzékenyen megvárta volna a
nagyanyja érkezését.
— Óóó, hát ez rosszabb, mint hittem – jajdult fel Izzie,
miközben megpróbált levegőhöz jutni a fájások között. Felhívta
Julie-t, és egy rövid ideig elbeszélgettek, de Izzie-n csakhamar
elhatalmasodott a fájdalom, és újra az orvosát hívta. A doktornő
azt mondta, ideje bejönni a kórházba. Izzie és Kate taxiba
szálltak, és Kate mérte az összehúzódások közötti időt.
– Egyre gyakoribbak – állapította meg Kate, és örült, hogy
már úton vannak a kórház felé. A városban csúcsforgalom volt,
és csak lassan araszoltak előre. Mire beértek a kórházba, a
fájások közötti négyperces szünetek két-három percre
rövidültek. Izzie kétségbeesetten pillantott a nővérre, miközben
kerekesszékbe ültették, és végiggurították a folyosón a
szülőszoba felé.
– Kaphatnék egy epidurálist? – kérdezte Izzie a fájdalomtól
zihálva. A nővér rámosolygott.
– Először megvizsgálja a doktornő. Azt hiszem, már meg is
érkezett. – Izzie a maga részéről azt sem bánta volna, ha az
Egyesült Államok elnöke érkezett volna meg; ő érzéstelenítést
akart, éspedig azonnal, s e kívánságának hangot is adott. –
Megvárjuk, amíg megjön az apuka is? – csacsogott a nővér.
– Nem, apuka halott, szóval nyomassa azt az injekciót, az
istenit neki! – kiabálta Izzie. Kate elmosolyodott. Lánya
viselkedése és kétségbeesett arckifejezése elárulta, hogy a
vajúdás teljes erővel megkezdődött. Nem sokkal később
megérkezett a doktornő, és azonnal megvizsgálta Izzie-t. Amikor
az orvos megnézte a méhszáját, a fájdalom egy újabb hulláma
borította el Izzie-t, aki egy velőtrázó sikolyt eresztett ki magából.
A nővér magzatfigyelő készüléket helyezett Izzie hasára, ami
ránehezedve még elviselhetetlenebbé tette a fájdalmait. –
Azonnal vegye le rólam azt az izét! – rikácsolta Izzie. Az orvos
rezzenéstelen nyugalommal pillantott rá. Tudta, hogy Izzie
özvegy, és feltételezte, hogy Kate az édesanyja.
– A jó hír az, hogy a tágulás elérte a hét centit – állapította
meg a doktornő. Kate a lánya kitörései alapján nagyjából
ugyanerre a következtetésre jutott. A rendíthetetlen ügyvédnő,
aki a munkájában nem ismert lehetetlent, közel állt hozzá, hogy
végleg elveszítse a lélekjelenlétét. Izzie arcán látni lehetett az
ijedtséget. – A rossz hír az, hogy lehet, hogy az érzéstelenítéshez
már túl késő van. Azért megpróbáljuk, de amióta először
felhívott, nagyon gyorsan pörögnek az események. Szerintem ha
úgy alakul, érzéstelenítés nélkül is meg tudja csinálni. – A
doktornő még be sem fejezte a mondatot, amikor Izzie
könnyekben tört ki.
– Érzéstelenítés nélkül nem tudom megcsinálni. – Zach
nélkül, és mindazok után, amit át kellett élnie, képtelennek
érezte magát erre.
– Megpróbálunk a lehető leggyorsabban intézkedni – ígérte a
doktornő. Az aneszteziológus tíz perc múlva érkezett meg. Idáig
egy másik szülőszobán volt dolga. Az egyik nővér épp Izzie körül
serénykedett, amikor az orvos befutott. Izzie az anyja kezét
szorongatta, és jajgatott a fájdalomtól.
– Kilenc centi – tájékoztatta a nővér az orvost. – Első baba. –
Az események gyorsan követték egymást, de a fájdalom szinte
maga alá temette Izzie-t. Mindez sokkal rettenetesebb volt, mint
azt a legborúlátóbb pillanataiban gondolta volna.
Az altatóorvos bocsánatkérő tekintettel nézett Izzie-re, aki
éppen egy újabb fülsiketítő üvöltést eresztett ki a torkán. –
Tehetünk egy próbát, de szerintem túl késő. Meg tudná tenni,
hogy az oldalára fordul, és nyugton marad, amíg felhelyezem a
katétert az epidurális érzéstelenítéshez? Olyan lesz, mint egy
darázscsípés – mondta az orvos gyengéden.
– Csak csinálja! – ripakodott rá Izzie, miközben kis híján
eltörte Kate ujjait. Izzie-t óvatosan átfordították az oldalára, és
elhelyezték a katétert. Mindeközben Izzie az anyja karjába
csimpaszkodott, és várta a megkönnyebbülést, de az egyelőre
nem jelentkezett. Izzie egyszer csak halálra vált arccal nézett
Kate-re és a nővérre. Valami történt: egy ellenállhatatlan erő
söpört végig Izzie testén. Kate folyamatosan csitítgatta a lányát,
a nővér pedig elszaladt a doktornőért.
Kate tudta, hogy a nyomás, amelyet Izzie megérzett, a
babától származik. Az érzéstelenítés még nem fejtette ki a
hatását. Az aneszteziológus ellenőrizte a dózist, aztán kicsit
megemelte. Izzie a fájdalmak közt hánykolódva egy percre
behunyta a szemét, amikor a doktornő visszatért. Innentől
felgyorsultak az események, Izzie számára túlságosan is. Az
orvos figyelmeztette, hogy újra meg fogja vizsgálni, ekkorra
azonban az érzéstelenítés már valamelyest elkezdett hatni.
– Rendben, Izzie, megvan a tíz centi – közölte a doktornő. –
Elkezdheti nyomni. – A doktornő elmagyarázta neki, hogyan
csinálja, miközben a nővér tartotta az egyik lábát, Kate pedig a
másikat. Izzie a hátán feküdt, és az epidurális katéter a helyén
maradt, de Izzie így is érezte a fájásokat. A monitor szerint
meglehetősen erőteljes fájások voltak, és a baba pulzusa is
egészségesnek látszott. Izzie vagy fél órán át erőlködött, de
miután nem történt semmi, kimerülten hanyatlott vissza a
párnára. A doktornő azonban felszólította, hogy ne hagyja abba.
– Látom a baba fejét! – kiáltotta az orvos diadalmasan nem
sokkal később. Az egész szülőszoba egy emberként biztatta
Izzie-t, aki egy-egy tolófájás után ernyedten zuhant a párnára.
Még soha semmiért nem dolgozott ilyen keményen egész
életében. A baba feje lassan előbukkant, és rögtön fel is sírt. A
doktornő kibújtatta a baba testét is, és az újszülöttet Izzie hasára
fektette, aki a könnyein keresztül mosolygott le rá. Gyönyörű
kisfiú volt, megszólalásig hasonlított az édesapjára. Izzie
megkönnyebbült mosollyal pillantott Kate-re. Élete legnehezebb
feladatán volt túl, de megérte az erőfeszítést.
Miután az orvos elvágta a köldökzsinórt és letisztogatták a
babát, Izzie mellére fektették. A kicsi csodálkozó szemekkel
bámult az anyjára, Kate pedig az újdonsült anyukát és kisfiát
figyelte, és elsírta magát. Az utóbbi időben a szíve szakadt meg
Izzie-ért, de legalább a gyermeke épségben megérkezett. Amint
Izzie magához ölelte a kisbabát, úgy tűnt, földöntúli nyugalom
szállta meg. Alig néhány perce még a kínok kínját kellett
elszenvednie, de most, hogy erőfeszítései eredményét a karjában
tarthatta, mindez máris kezdett a feledés homályába merülni.
– Köszönöm, anyu, hogy itt vagy mellettem – rebegte Izzie
suttogásba fúló hangon. Izzie úgy nézett ki, mint Madonna a
gyermekével.
Kate lehajolt, és mindkettőjüket megcsókolta. A doktornő
visszatért, hogy megnézze, hogy van Izzie, és megdicsérte,
amiért ilyen derekasan helytállt. Minden a legnagyobb rendben
volt. A szülés zökkenőmentesen zajlott le, még ha jóval
fájdalmasabb volt is, mint amire Izzie számított. Nem sokkal
később Izzie mind a három testvérét felhívta, és mindnyájan
kitörő örömmel fogadták a hírt. Julie valósággal ujjongott, amikor
értesült az örömhírről, és meghallotta a nővére boldogságtól
túláradó hangját. New Yorkban ekkor már éjfélre járt az idő, de
Kaliforniában még csak este kilenc volt.
Peter figyelemmel kísérte a beszélgetést, és amikor Julie
letette a telefont, elmarasztaló pillantást vetett rá.
– Eszedbe ne jusson visszamenni oda – fenyegetőzött Peter,
és Julie-ra meredt. Most már a saját lakásukban laktak, és Julie
imádta ezt a helyet. A lakás tágas volt és napfényes, és az üveg
tolóajtók közvetlenül a kertre nyíltak, ahol egy medence is a
rendelkezésükre állt. A bútoraik már réges-rég megérkeztek
New Yorkból.
– Még szép, hogy visszamegyek – felelte Julie. Nem akarta,
hogy Peter azt lássa, fél tőle, és igyekezett magabiztosnak tűnni.
Julie már tudta, hogy Peter mennyire ki tud jönni a sodrából, ha
nem az ő kénye-kedve szerint alakulnak a dolgok, sőt, újabban
többször is kigúnyolta őt a kézírása és a helyesírási hibái miatt, s
azon ékelődött, hogy úgy ír, mint egy ötéves gyerek, amivel
mélyen Julie lelkébe gázolt. Amikor összeházasodtak, Julie végül
is bevallotta Peternek, hogy diszlexiás, és a férfi akkor azt
mondta, egy cseppet sem bánja, de most mégis úgy bánt vele,
mint egykori osztálytársai, akik rendre gúnyt űztek belőle. Julie
nem tudta, mire vélje Peter színeváltozását. A viselkedése
gyakran volt ijesztő, olykor pedig egyenesen kegyetlen, amit
aztán mély megbánás és gyengédség követett. Néha olybá tűnt,
mintha két különböző személyiség lakna Peterben – és Julie az
egyiket szerette, a másiktól viszont rettegett. – A nővéremnek
gyereke született, Peter. Látni akarom őket. Mérföldkő ez Izzie
életében. – Julie mindig megpróbált az érvek erejével hatni
Peterre.
– Megmondtam a múltkor, hogy most már csak nekem
tartozol hűséggel – mordult fel Peter. Megragadta Julie karját, és
olyan durván megrázta, hogy Julie feljajdult a fájdalomtól. Peter
nem először okozott fizikai sérülést Julie-nak. Mindez az esküvő
után kezdődött. Akkor vette fel Peter a régimódi, basáskodó férj
szerepét, aki elvárja, hogy a felesége azt tegye, amit ő mond neki,
és engedelmesen lesse minden kívánságát. Amikor Julie
megemlítette, hogy lassan szívesen keresne magának valami
munkát Los Angelesben, Peter kerek perec kijelentette, hogy ez
ki van zárva, a nőnek ugyanis otthon van a helye, és az a
feladata, hogy kiszolgálja az urát.
Julie eleinte azt hitte, hogy Peter ilyenkor csak viccel, de az
utóbbi három hónap alatt rá kellett döbbennie, hogy nagyon is
komolyan gondolja, amit mond. Peter úgy vélte, Julie-nak az az
egyetlen feladata, hogy végrehajtsa az általa adott utasításokat.
Julie újra meg újra megpróbált vitába szállni vele, és azt is
felvetette, hogy menjenek el egy házassági tanácsadóhoz, de
Peter meg sem hallgatta.
– Minek akarod megnézni a nővéred gyerekét? – kérdezte
Peter ellenségesen. – Minden újszülött tök egyforma.
– Nem ez a lényeg. Látni akarom a nővéremet. Nagyon
fontos időszak ez az életében, különösen Zach nélkül.
– Jobb neki Zach nélkül. A baj csak az, hogy ez a gyerek
életben maradt. – Peter nem először mondta ezt, és Julie már
nem akart meddő vitába bocsátkozni vele. De eltökélte magában,
hogy a következő héten igenis elutazik New Yorkba. Justin is
leutazik Izzie-hez Vermontból.
Másnap, amikor Peter dolgozott, Julie le is foglalta a
repülőjegyet New Yorkba. Néha még most is voltak boldog
pillanatai Peter mellett, és még mindig szerette őt. De a férfi
nyilvánvalóan megváltozott az utóbbi időben, indokolatlanul
sokat gorombáskodott. Julie azt is észrevette, hogy Peterből a
mások iránti együttérzés leghalványabb szikrája is hiányzik. A
férfi elvárta, hogy az egész világ körülötte forogjon, és mindenki
az ő kívánságait lesse, de legfőképpen Julie. Olyan volt, mintha
Julie-tól várná el, hogy kárpótolja őt mindazért a szeretetért,
amit korábban megtagadott tőle a sors. Peter szemében Julie
csakis azzal bizonyíthatta odaadását, ha meghajolt minden
kívánsága előtt, és teljesítette minden követelését.
Újabban Peter állandóan szexre vágyott, egy éjszaka akár
több alkalommal is, méghozzá olyan hevességgel, amitől Julie
néha már megrettent. A folytonos, szűnni nem akaró
lepedőakrobatika kimerítette Julie-t. És Peter már egyáltalán
nem volt olyan érzéki és gyengéd, mint az esküvő előtti időkben.
Általában durván bánt vele, és bárhol, bármikor magáévá tette,
függetlenül attól, hogy Julie-nak volt-e hozzá kedve, vagy sem.
Aztán időnként Julie legnagyobb meglepetésére Peter újra
gyengéden közeledett hozzá.
Julie kinyomtatta a repülőjegyet, és a hálószobái szekrény
egyik fiókjába tette. Úgy tervezte, hogy néhány napon belül
Peternek is elmondja, mik a tevei. A jegy a következő hétre szólt.
Egyik este Julie békésen olvasgatott, amikor Peter váratlanul
berontott a szobába, és megragadta a hajánál fogva.
 – Ez meg mi? – ordította a férfi, és meglobogtatta a
repülőjegyet Julie szeme előtt.
– A repülőjegyem New Yorkba – felelte Julie elhaló hangon.
– Miben sántikáltál? Hogy se szó, se beszéd, lelépsz? – Peter
tajtékzott a dühtől, még a szeme is kidülledt haragjában. A
külseje egészen megváltozott, a vonásai eltorzultak. Julie
mostanában néha alig ismert rá.
– Egyáltalán nem. El akartam mondani. Csak nem akartalak
felidegesíteni. – Peter reszketett a dühtől, Julie szemébe nézett,
és keményen arcul ütötte. Julie annyira ledöbbent, hogy először
fel sem fogta, mi történt, de aztán elsírta magát. A szája sarkából
szivárgott a vér, ahol Peter karórája felsértette a bőrt.
– Töröld a foglalást. Nem mész sehova. Itt maradsz. – Julie
nem szólt semmit, de éjjel az ágyban igyekezett meghúzni magát
a saját térfelén, egészen addig, amíg Peter meg nem ragadta, és
magáévá nem tette. Ezúttal kíméletesebb volt a vártnál, de a
régi idők gyengédségének nyoma sem maradt.
Amióta összeházasodtak, minden megváltozott. Peter többet
nem hozta szóba a pofont, és nem kért bocsánatot. Julie másnap
nem törölte a foglalást. Ellenkezőleg: még erősebben eltökélte
magában, hogy elutazik. Peter megüthette, de őt ez sem tartotta
vissza attól, hogy meglátogassa a családját. Peter a hét hátralevő
részében végig rideg volt, és Julie egy nappal az indulás előtt
odaállt elé, és halk hangon közölte vele, hogy másnap elutazik
New Yorkba. A pofon elcsattanása óta alig váltottak pár szót, és
Julie arcán a zúzódás még éppen csak elkezdett halványulni.
Julie hiába tüntette el alapozóval, tudta, hogy az a sérülés még
mindig ott van az arcán.
– Csak néhány napig maradok – mondta csendesen Julie.
Addigra már összepakolta a bőröndjét, mialatt Peter dolgozott.
Peter nem tiltotta meg, hogy elmenjen, de aznap éjjel olyan
brutálisan tette magáévá, hogy Julie sokáig vérzett utána, és ülni
is alig tudott. Julie egy csomag jéggel a lába között feküdt le
aludni. Most már kifejezetten rettegett Petertől, és
megkönnyebbült, amikor a férfi másnap reggel végre elment
otthonról, és ő befejezhette a pakolást.
 Egész úton Peter járt a fejében, és erős kísértést érzett, hogy
Justint beavassa a dologba, de nem tudta, mit mondjon neki.
Fogalma sem volt róla, mi történt Peterrel, miért változott meg
ennyire. Julie még mindig arra várt, hogy visszatérjen a férje
régi énje, és nem akarta, hogy Justin meggyűlölje Petert. Még
most is szentül hitte, hogy Peter alapjában véve jó ember, csak
rettentően heves a vérmérséklete, amin nem mindig tud
uralkodni.
Julie Izzie-nél lakott, és a kisbabát azonnal a szívébe zárta.
Segített a nővérének a gyerek körüli teendőkben, és hosszú
órákon át beszélgettek, de Peter dühkitöréseiről egy szót sem
szólt Izzie-nek. Julie-t szégyenérzet is gyötörte. Peternek
sikerült azt az érzést keltenie benne, hogy valamiképp ő a felelős
a durva viselkedésért. Julie szeretett volna jobb feleséggé válni.
Amikor azonban Justin megérkezett Vermontból, rögtön
kiszúrta, hogy Julie a szokásosnál is csendesebb. Julie-nak egy
szót sem kellett szólnia, Justin azonnal látta, hogy valami nincs
rendjén.
– Minden oké? – Julie soha nem volt ilyen hallgatag, most
viszont egészen magába fordult. Világéletében visszahúzódó volt,
de nem ennyire.
– Persze, minden a legnagyobb rendben! – bizonygatta Julie
színlelt vidámsággal, de Justint nem sikerült meggyőznie.
Ikertestvérének kedélyállapotát érzékelő radarja vészhelyzetet
jelzett.
– De ugye nekem elmondanád, ha valami mégsem volna
rendben? – faggatózott Justin.
– Még szép. Csak kimerített a repülőút. – Julie imádta
dajkálni a kisbabát, és mielőtt hazatért volna, igyekezett annyi
családi melegséget és szeretetet szívni magába, amennyit csak
tudott. Nem akarta elszólni magát Justin előtt, aki túl jól ismerte
őt, és azonnal átlátott volna rajta. Miután Julie elment, Justin
megemlítette a dolgot anyjának.
– Julie rettentő hallgatag mostanában, nem? – kérdezte
Kate-től elgondolkodva.
– Talán honvágya van. A házasság első éve mindig nagy
próbatétel. Ráadásul ahhoz sincs hozzászokva, hogy nem
dolgozik. – Kate semmi különöset nem vett észre Julie-n, de
ezúttal nem is töltöttek túl sok időt együtt, mert Julie Izzie-nél
lakott, és Izzie szerint minden rendben volt a húgával. Kate
pedig mostanában minden figyelmét Izzie-re összpontosította.
Amikor Julie visszatért Los Angelesbe és belépett a lakásba,
legnagyobb meglepetésére ott találta Petert, aki már várt rá.
Julie azt hitte, a férje a munkahelyén van. Korábban megírta
neki SMS-ben, mikor száll le a gépe.
– Nicsak, ki van itt – szólalt meg Peter megvető hangon. –
Milyen volt anyucinál meg a tesóknál? – Julie azonnal megérezte
Peter hangjában a fojtott indulatot.
– Jól éreztem magam – felelte Julie idegesen. Próbált úgy
tenni, mint aki nem veszi észre a fenyegetést. – A baba nagyon
cuki. – Izzie valósággal kivirult az anyaság hatására, és nagyon
ügyesen látta el a szülői teendőket.
– Azért maradtam itthon, hogy illő fogadtatásban
részesítselek – mondta Peter, azzal leteperte Julie-t, letépte róla
a ruhát, és megerőszakolta, miközben a nő fejét minden egyes
mozdulattal a padlóhoz verte. Mire abbahagyta, Julie már
csillagokat látott, és csak félig-meddig volt magánál. – Nem
megmondtam, hogy ne rohangálj haza anyucihoz? De úgy látszik,
nem értesz a szép szóból! – horkant fel Peter, miközben Julie
megpróbált feltápászkodni. Forgott vele a világ. Nem tudta
elhinni, hogy Peter képes volt ez tenni vele. Egy szörnyeteghez
ment férjhez, és most már rettegett tőle. Arra gondolt, bár ne
jött volna haza soha többé. Kibotorkált a fürdőszobába, hogy
rendbe szedje magát. A ruhája cafatokban lógott róla.
Kisvártatva Peter is megjelent a fürdőszobában, és
megeresztette a vizet a fürdőkádba.
– Fürödjünk együtt. Mindig is szerettem veled fürdeni –
fuvolázta Peter bársonyos hangon. Szemlátomást már el is
felejtette, mit művelt Julie-val az imént a konyhapadlón.
– Én inkább lezuhanyoznék – felelte Julie, és azon
igyekezett, hogy Peter ne lássa sírni. A férfi ilyenkor még
ijesztőbb volt, mint amikor szántszándékkal bántalmazta.
 – Nem, együtt fogunk fürdeni. – Amikor a kád megtelt
vízzel, Peter elzárta a csapot, levetkőzött, beszállt a kádba, és
Julie-t is besegítette. Julie bárhol máshol szívesebben lett volna,
de nem mert ellenszegülni. Most már csak arra vágyott, hogy
valahogyan kiszabaduljon Peter karmai közül. Peter megvárta,
amíg Julie leült mellé és kicsit megnyugodott, aztán megragadta
a nyakánál, és a fejét a víz alá nyomta. Julie kétségbeesetten
csapkodott, karmolt és biztos volt benne, hogy pillanatokon belül
megfullad. Peter ekkor a hajánál fogva felrántotta Julie-t. –
Megtanulod végre a leckét? Felfogtad végre, mit jelent, ha én azt
mondom neked, nem mész sehová? És ha csak egyetlen szót
szólsz erről a családodnak, megöllek. – Julie Peterre nézett,
miközben egyszerre zokogott, köhögött és prüszkölt. Peter
kiszállt a kádból, törülközőt csavart maga köré, és kisétált a
fürdőszobából. Julie csak ült a kádban, és keservesen sírt.
Immár szemernyi kétsége sem maradt afelől, hogy Peter
teljesen őrült.
Miután Justin meglátogatta az unokaöccsét és hazafelé
autózott Vermontba, még izgatottabban gondolt saját második
gyerekükre, aki hat hónap múlva jön majd a világra. Most már
minden jóval egyszerűbb volt, hiszen mindketten tudták, mire
számítsanak. Shirley-ben maradéktalanul megbíztak, és a nő
második béranyasága eddig még simábban zajlott, mint az első. A
terhesség is problémamentes volt. Amíg Justin ellátogatott Izzie-
hez hétvégére, Richard vigyázott Milagrára. Justin örült, hogy
viszontláthatta Julie-t, de még mindig úgy érezte, valami nem
volt rendjén a húga körül. Remélte, hogy Kate-nek van igaza, és
talán csak arról van szó, hogy Julie kicsit nehezen rázódik bele a
házasélet mindennapjaiba. Julie azt mondta, szeret Los
Angelesben lakni, jóllehet még egyetlen barátjuk sem volt a
városban, mert Peternek rengeteg tanulnivalója volt az új
munkahelyén, és rengeteget dolgozott, ezért esténként mindig
fáradtan ért haza.
Justin azt mondta Richardnak, hogy csak késő éjjel ér haza,
de végül is jóval korábban indult el a tervezettnél. Így még
azelőtt hazaér majd, hogy Milagra elaludna, és az estét is
Richarddal töltheti. Justin imádott a kislányával játszani. A hét
hónapos Milagra eleven és kiegyensúlyozott baba volt, és már
kúszott-mászott fáradhatatlanul. A ház minden szegletét
gyerekkompatibilissé tették. A bútorok kiugró részeit
sarokvédővel fedték le, és mindent lezártak, eltorlaszoltak vagy
lelakatoltak, beleértve a vécét is, mivel rémtörténeteket
olvastak kisgyerekekről, akik fejjel előre beleestek a
vécékagylóba, beszorultak, és megfulladtak. Justin és Richard
egykettőre a gyerekbiztos otthoni megoldások koronázatlan
királyaivá váltak. Mind a ketten odaadó szülőnek bizonyultak.
Justin autója hat órakor gördült be a kocsibehajtóra. A
házban nem égett a villany. Justinnak fogalma sem volt, hova
mehetett Richard. Direkt nem szólt neki előre, hogy hamarabb
ér haza, mert meg akarta lepni. Bement a házba, felkapcsolta a
konyhában a villanyt, és feltrappolt a lépcsőn. A hálószoba felé
indult, amikor motoszkálást hallott a gyerekszobából. Csakugyan
ott találta Milagrát a kiságyban.
A kislány akkor ébredt fel a szundikálásból. Justin a karjába
vette, belépett a hálószobába, és felkattintotta a villanyt.
Valósággal földbe gyökerezett a lába, amikor meglátta
Richardot az ágyban egy másik férfival. Justin döbbenten állt, és
egy hang sem jött ki a torkán. Richard odafordult, és amikor
meglátta Justint, behunyta a szemét. A másik férfi fürgén
kiugrott az ágyból. Justin felismerte, hogy az egyik tanársegéd
az, Richard iskolájából. A férfi körülbelül huszonhat éves lehetett.
– Mégis mi a franc folyik itt? – kiáltotta Justin, és felváltva
nézett a két férfira. A fiatal tanársegéd rémült arccal rángatta
magára a nadrágját. Richard lesújtva kászálódott ki az ágyból.
– Nagyon sajnálom. – Richard mindössze ennyit tudott
mondani. A tanársegéd eközben csendben elsunnyogott Justin
mellett, aztán lerobogott a lépcsőn, és kiviharzott a házból.
– Itt henteregsz, miközben a kislányod a szomszéd szobában
alszik? – kérdezte Justin dühtől elfúló hangon. – Mi a fasz van
veled? Mégis mióta megy ez a hátam mögött?
Richard tudta, hogy most nem beszélhet mellé, őszintének
kell lennie Justinnak
 – Karácsony óta. Ez csak egy kölyök. – Richard majd’
elsüllyedt szégyenében. Milagra mindeközben vidáman
gügyögött mindkettőjüknek.
– Te meg egy faszkalap vagy. Hagyod, hogy Shirley-vel
belevágjunk az újabb gyerekprojektbe, miközben te másokkal
kamatyolsz?
– Én megmondtam neked, hogy várnunk kéne azzal a
második gyerekkel – felelte Richard, és leült az ágy szélére.
– Miért? Inkább vele szeretnél gyereket? Szerelmes vagy
belé?
– Nem, de jól elvoltam vele. A mi kapcsolatunkban nyoma
sem maradt a szórakozásnak. Minden csak a gyereknevelésről
meg a takarékoskodásról szól. Az az érzésem, hogy az egész
életünket feladtuk Milagra kedvéért. – Richard bűntudatos
ábrázattal nézte a Justin karjában ficánkoló babát, de ez volt az
igazság. – És most akarsz egy másik gyereket is. Én nem állok rá
készen, hogy az egész életemet a gyereknevelésnek szenteljem.
Az a benyomásom, hogy mi ketten már rég elvesztettük
egymást. Már csak Milagra maradt mindkettőnknek. – Justin
hüledezve meredt Richardra.
– Miért nem szóltál, hogy valami nincs rendjén, mielőtt
elkezdtél volna összefeküdni másokkal?
– Rajta kívül nem volt más – felelte Richard. – Nagyon
sajnálom, Just. Egy kicsit besokalltam. Túl sok volt, hogy
állandóan le vagyunk gatyásodva, hogy állandóan apukát kell
játszanom, és hogy sosincs idő az élvezetekre. – Justin
végighallgatta Richardot, aztán szó nélkül visszament a
gyerekszobába, és lefektette Milagrát a kiságyba. Mire visszatért
a hálószobába, Richard felöltözött. A két férfi kétségbeesett
tekintettel nézett egymásra.
– Hogyan tovább? – kérdezte Justin, és leült egy székre. –
Nyilván nem vihetjük vissza Milagrát a bababoltba. Eszem
ágában sincs.
– Nekem sincs. Csak az a baj, hogy ebből a mókuskerékből
sosincs kiszállás, egy pillanatra sem.
– Ezt jelenti szülőnek lenni. Ez nem egy részmunkaidős
elfoglaltság. Vagy bevállalod, vagy nem. Bébiszitterre pedig nem
futja.
– Talán várnunk kellett volna még – mondta Richard.
– Én azt hittem, már készen állsz rá. – Justin Richardra
pillantott, és azon tűnődött, vajon itt van-e a vég. Annyira
sokkolta a váratlan felfedezés, hogy egyelőre azzal sem volt
tisztában, mit is érez tulajdonképpen. Szomorúság, sértettség,
undor és düh kavargott benne. A második gyerekük is úton volt,
de Richardnak már az elsőtől is inába szállt a bátorsága. Ez nem
sok jót sejtetett a közös jövőjükre nézve.
– Te akartad jobban – felelte vádlón Richard.
– Azt hiszem, ezzel egész mostanáig nem voltam tisztában.
Akkor hát mihez kezdjünk most? Az abortuszhoz már túl késő
van, de amúgy sem hagynám, hogy Shirley elvetesse a gyereket.
Én mindenképpen akarom ezt a babát, de te még kimaradhatsz
belőle, ha akarsz.
– Legjobb lesz, ha tartunk egy kis szünetet – mondta
Richard csendesen. Justin maga is hajlott rá, amióta rájuk
nyitotta a hálószoba ajtaját. – Elköltözöm. – Justin lement a
földszintre, hogy egy kicsit összeszedje magát, aztán visszament
az emeletre, hogy ellássa Milagrát. Aznap éjjel Justin a
gyerekszobában aludt a padlón. Amikor másnap reggel Richard
munkába indult, egy táskát vitt magával. Már előző este
összecsomagolt, miután megbeszélték a dolgot. Justin hallotta,
hogy Richard sokáig fel-alá mászkál a házban. Egyikük sem aludt
túl sokat az éjjel.
Richard egy ideig figyelte, amint Justin megeteti Milagrát, és
egy pillanatra elöntötte a szabadság boldogító érzése. Justin nem
tudta, képes lesz-e még valaha is ugyanúgy nézni Richardra,
mint azelőtt. Szánalmasnak tartotta, hogy Richard – ahelyett,
hogy felelősségteljes felnőttként és apaként viselkedett volna,
amire ígéretet tett – összefeküdt valami sihederrel. Így
harminchét évesen igazán benőhetett volna a feje lágya, de
Richard inkább fiatal fickókkal hancúrozott.
– Nagyon sajnálom – motyogta Richard, mielőtt elment.
– Én is – felelte fagyosan Justin, ám amikor Richard mögött
bezárult az ajtó, kitört belőle a sírás. A könnyek azonban már
semmin sem változtattak. Justin elhatározta, hogy egyelőre nem
szól Shirley-nek. Nem akarta feleslegesen felizgatni, és szerette
volna elkerülni, hogy Shirley azt higgye, mindez hatással lehet a
kifizetésekre. Justin elhatározta, hogy egyedül is végigcsinálja a
dolgot, ha törik, ha szakad. Ha egy-egy írásának sikere volt,
jobban keresett, mint Richard.
Milagra reggeli után lepihent, és Justin kivárta, míg
nyugodtan beszélhet Julie-val Kaliforniában, lehetőleg miután
Peter már elment hazulról. Peter pont akkor távozott, amikor
Justin felhívta Julie-t. Justin töviről hegyire elmesélte
ikertestvérének, mi történt, és mit mondott Richard. Julie
döbbenten és mély részvéttel hallgatta a beszámolót, és olyan
volt a hangja, mintha kicsit megfázott volna. Justin annyira fel
volt dúlva, hogy nem vette észre: Julie sírt.
– Talán Richard csak megrettent a rá nehezedő felelősségtől
– mondta megfontoltan Julie.
– Igen, alighanem igazad van. De szólhatott volna, még
mielőtt idáig fajulnak a dolgok. Hat hónap múlva megszületik a
második gyerekünk.
– Így is végigcsinálod? – aggodalmaskodott Julie.
– Természetesen. – Julie csodálta testvére elszántságát.
Justin ez ügyben megingathatatlan volt, ellentétben Richarddal.
Egy darabig még beszélgettek, és Justinnak idővel csak
feltűnt, hogy Julie hangjában van valami szokatlan. Valami
különös szomorúság és levertség. – Jól vagy?
– Persze. Csak kicsit fáradt. Tegnap éjjel későn feküdtünk le.
– De Justinnak most ugyanaz a benyomása támadt, mint amikor
legutóbb találkoztak New Yorkban. Julie nem olyan volt, mint
máskor; kifejezetten letörtnek tűnt. Ezután Izzie gyerekére
terelődött a szó. Izzie a Thomas Zachary nevet adta a kisfiának
az apja és a nagyapja tiszteletére és Kate legnagyobb örömére.
– Peterrel is minden rendben? – Justin a biztonság kedvéért
rákérdezett.
– Persze – felelte Julie szórakozottan, de Justin a zsigereiben
érezte, hogy nincs minden rendjén. Úgy ismerte Julie-t, mint a
saját tenyerét.
– Hát ezek a hírek Vermontból – sóhajtotta Justin
szomorúan. A saját problémái minden mást elhomályosítottak.
Újabban egyre többször gondolt rá, hogy soha nem készül el a
regényével, főleg úgy, hogy hamarosan megérkezik a második
gyerek, és addigra Milagra is megtanul járni. A kislányt már
most sem lehetett egyedül hagyni, annyit izgett-mozgott.
Három hét múlva Shirley magától is rájött, mi történt.
Újabban akárhányszor ugrott be Justinékhoz, Richard sosem
volt otthon, még esténként sem, és Justin egyedül viselte gondját
Milagrának. Április közepe volt, Shirley a terhesség negyedik
hónapjában járt. A soron következő ultrahangos vizsgálat végre
fényt derít a magzat nemére.
– Így is akarod? – kérdezte Shirley a pocakjára mutatva,
miután Justin töredelmesen bevallotta neki, hogy szakított
Richarddal.
– Igen, akarom – felelte határozottan Justin. – Attól még,
hogy szakítottunk, ugyanúgy szeretném ezt a gyereket. – Shirley
bólintott. A válasz láthatóan megnyugvással töltötte el. Már
hetek óta gyanította, hogy kettejük között nincs minden
rendben.
– És akkor ez már végleges? – Shirley megsajnálta Justint,
akit barátságos, jótét léleknek ismert meg. Mindketten azok
voltak, de a két férfi személyisége eléggé elütött egymástól.
Richard kicsit könnyelmű volt, és nem vetette meg az
élvezeteket, Justin viszont komolyabb volt, felelősségteljes és
gondoskodó.
– Egyikünk sem tudja, hogy végleges-e, vagy sem – felelte
bánatosan Justin. – Mindenesetre most egy kis szünetet tartunk.
– Abban maradtak, hogy egy ideig nem találkoznak. Richard
hetente egyszer meglátogatta Milagrát, a maga részéről be is
érte ennyivel. Justin egyelőre nem szólt az anyjának és a többi
testvérének, és arra kérte Julie-t, hogy ő se tegye. Julie állt
hozzá a legközelebb; ők ketten minden titkukat megosztották
egymással, régebben legalábbis így volt. Most azonban, hogy
Julie férjhez ment, valamit eltitkolt Justin elől, és a kérdésekre
rendre csak annyit válaszolt, hogy minden a legnagyobb rendben
van.
Justinnak azt súgta a megérzése, hogy Julie nem mond
igazat, de nem tudott rájönni, mi lehet a baj, még csak ötlete sem
volt. Justin biztos volt benne, hogy Peterrel nincs gond, hiszen ő
maga volt a tökély. Alighanem Kate-nek van igaza: Julie
egyszerűen csak honvággyal küzd, és próbálja megszokni a
házaséletet. De Justin akkor is érezte, hogy valami nem stimmel
az ikertestvérével. Kellemetlen előérzete támadt, mivel azonban
nem rendelkezett semmi kézzelfogható bizonyítékkal, nem
tudott mit kezdeni a dologgal.
Hetekkel később, május elején, Kate telefonon beszélt Julie-
val, és onnantól kezdve ő is aggódni kezdett a lányáért. Izzie-nek
is említést tett róla, ő azonban nem vett észre semmi különöset,
amikor Julie legutóbb nála járt, de az neki is feltűnt, hogy húga az
utóbbi időben ritkábban jelentkezett. Kate-nek ekkor eszébe
jutott, hogy Julie kiskorában utált iskolába járni, mert az
osztálytársai állandóan szekálták és kicsúfolták az olvasási
nehézségei miatt, ő mégsem szólt senkinek egy szót sem. Félt, és
szégyellte magát.
– Mondott neked Julie valamit? – kérdezte Kate Izzie-tól,
amikor egy nap átment a lányához meglátogatni Tommyt, és
együtt vacsoráztak. Izzie addigra felfogadott egy bébiszittert, és
újra munkába állt.
– Nem, szerintem teljesen jól van – felelte Izzie meglepetten.
Másnap Kate felhívta Justint, és tőle is megkérdezte. Tudta,
hogy Justin naprakész, ha Julie-ról van szó, még ha nem is
mindig adja tovább az értesüléseit.
– Nekem is azt mondta, hogy jól van, de valahogy levertnek
és zaklatottnak tűnt. Ezen a héten nem beszéltünk. Újra
nekiálltam a regénynek, úgyhogy ha Milagra alszik, én írok.
Ezért a héten csak üzeneteket váltottunk.
– Talán fel kellene hívnod. Valamelyik nap beszéltem vele, és
nagyon fura volt a hangja. Ki nem állhatom, hogy olyan messze
van. – Kate jobban szerette szemmel tartani a fiókáit. Egy
személyes találkozás sokkal többet elárult neki, mint amit a
gyerekei hajlandók voltak megosztani vele. És most aggódott
Julie-ért, bár az okát maga sem tudta pontosan.
Justin másnap felhívta Julie-t, kaliforniai idő szerint déli
tizenkettőkor. Julie sírós hangon szólt a telefonba, de amikor
Justin rákérdezett, Julie azt mondta, csak megfázott. Legutóbb
allergiára panaszkodott.
– Ugye soha nem hazudnál a bátyádnak? – tréfálkozott
Justin, miközben igyekezett kihallani Julie hangjából az árulkodó
jeleket.
– Öt perccel vagy idősebb nálam, te hülyegyerek – nevetett
Julie, és letörölte a könnyeit, amelyeket az imént tagadott le
Justin előtt. Peter aznap reggel ismét megütötte, mielőtt elment
volna otthonról. Azzal vádolta Julie-t, hogy összeszűri a levet a
szomszéddal, amiből egy szó sem volt igaz. Előző nap Julie a
medencében fürdött, és amikor Peter hazajött és meglátta Julie-
t bikiniben, azonnal megvádolta, hogy lefeküdt a szomszéddal.
Peter teljesen kifordult magából, a házasságuk négy hónapja
alatt vérfagyasztó változáson ment át. Valóságos szörnyeteg lett
belőle.
Újabban arra kényszerítette Julie-t, hogy olvasson fel neki,
és valahányszor hibát vétett, Peter kiröhögte, ostobának
nevezte, és megpofozta, amitől Julie csak még többet hibázott. És
aznap reggel akkora pofont kapott Petertől, hogy a füle még
mindig csengett. Julie élete lidércnyomássá vált, de nem mert
elszökni. Peter azt mondta, ha rátalál, megöli, és Julie egy percig
sem kételkedett a szavaiban.
Miután Julie elköszönt Justintól, leült a számítógépéhez, és
egy ideig az interneten keresgélt valamit. Tudta, hogy ott kell
lennie valahol, és pillanatok alatt meg is találta, amit keresett.
Lefirkantott egy címet egy cédulára, és sietve elhagyta a lakást.
A közeli szálloda előtt taxit fogott, és húsz perc múlva már egy
templom előtt állt Hollywood egyik elhagyatott részén. Belépett,
és lement az alagsorba vezető lépcsőn. Nem tudta, mi mást
tehetne. Bántalmazott nők anonim önsegítő csoportja volt ez,
amelyre az interneten talált rá. Justin kérdezősködésének
hatására született meg benne a gondolat. Julie most már örökös
rettegésben élt Petertől, és tudta, hogy pillanatnyilag minden
reménye ebben a csoportban van. Még a családjának sem merte
elmondani, mit művel vele a férje, és egyébként is túl messze
volt tőlük ahhoz, hogy segíthessenek. Julie-nak nem volt kihez
fordulnia.
 Huszonegyedik fejezet

Amióta Julie elkezdett járni az önsegítő csoportba, a

foglalkozások során rengeteget tanult a sorstársaitól. Ők is
hasonló cipőben jártak, mint Julie. Volt olyan nő, akit a partnere
kezdetben ugyanúgy magához édesgetett, mint Peter Julie-t,
hogy aztán egyik pillanatról a másikra teljesen megváltozzon.
Ezek a férfiak gátlástalanul uralkodtak áldozatuk felett, és
gondosan elzárták őket a külvilágtól.
A lepukkant terem falán különböző feliratok virítottak. „A
bántalmazás az elszigeteltség szélsőséges megnyilvánulása.” „A
bántalmazó soha nem téveszti szem elől az áldozatát.” Volt olyan,
aki egyszer már kiszabadult az elnyomásból, de aztán a gyötrője
visszacsalogatta magához. Az áldozatokat mind érzelmileg, mind
fizikailag bántalmazták, és folyamatos szégyenérzet kínozta őket.
Többen már sikeresen kikeveredtek az áldatlan helyzetből, de
még mindig fennállt a veszélye, hogy önszántukból visszatérnek
a bántalmazójukhoz. Mások egyszerűen nem mertek
elmenekülni. A párjuk azt mondta nekik, hogy mindenről ők
tehetnek, és ők elhitték. És voltak olyanok, akik Julie-hoz
hasonlóan azzal áltatták magukat, hogy ha kellően sokáig
kitartanak, az élet majd magától visszatér a régi kerékvágásba.
Nehezükre esett elfogadni, hogy ez soha nem fog megtörténni.
Julie-nak nem fért a fejébe, Peter hogyan mehetett keresztül
ilyen gyökeres változáson az esküvőt követően. Biztos volt
benne, hogy Peter valójában nem ilyen. De Julie-nak se rokonai,
se barátai nem voltak a közelben, senkire sem számíthatott,
teljesen ki volt szolgáltatva Peter szeszélyeinek.
A csoportba járó nők elmondták, hogy az ilyen férfiak
tudatosan építik fel a helyzetet: ártatlan, szelíd természetű nőket
szemelnek ki maguknak, akik később képtelenek lesznek
megvédeni magukat az erőszaktól. Julie azt is megtudta tőlük,
hogy azok a férfiak és nők, akik megöléssel fenyegetik meg a
partnerüket, az esetek háromnegyedében be is váltják az
ígéretüket. Peter állandóan azzal fenyegetőzött, hogy megöli
Julie-t. Amikor senki nem látta őket, egy alkalommal a
medencében is a víz alá nyomta a nőt, pontosan úgy, ahogy
korábban a fürdőkádban tette. Julie már attól tartott, hogy Peter
a mobiltelefonját és a lakásban lévő vezetékes telefont is
lehallgatja. Az élete pokollá változott. Peter még arra is ügyelt,
hogy ne hagyjon külsérelmi nyomokat Julie-n, legfeljebb olyan
helyen, ahol senki sem láthatja.
Julie mérhetetlen ürességet érzett magában. Peter
rendszeresen megerőszakolta, ha úgy hozta a kedve, és jobban
szerette erőszakkal magáévá tenni Julie-t, mint beleegyezéses
alapon. Amikor Julie a hajlandóság legkisebb jelét is mutatta,
Peter azonnal elvesztette az érdeklődését. A férfi egy alkalommal
az ágyhoz kötözte Julie-t, és egy ostorral ütötte, amit erre a célra
vásárolt, amikor pedig a nő sikítani próbált, kipeckelte a száját.
Julie minden nappal egyre jobban rettegett, és egyre
bizonytalanabbá vált.
A csoportban tett látogatások révén valamelyest megtanulta
kezelni Peter dühkitöréseit, és azt, hogy mit kell tennie, hogy ne
vonja magára a férfi haragját. Julie igyekezett elejét venni annak,
hogy Peter terrorizálni kezdje, de a bántalmazások egyre inkább
eldurvultak. És ha Julie ellenállt a verésnek vagy nem hagyta
magát megfélemlíteni, az csak olaj volt a tűzre. Julie-nak még
mindig nem volt hozzá elég bátorsága, hogy megszökjön. Los
Angelesben nem volt senki, akihez fordulhatott volna, ahhoz
pedig túlságosan szégyellte magát, hogy a bántalmazott nők
számára fenntartott menedékházak egyikében keressen
oltalmat. És mi van, ha Peter ott is rátalálna? Amúgy sem volt
elég pénze, amiből hosszabb távon fenntarthatta volna magát,
hiszen már egy jó ideje nem dolgozott, és Peter egy fillért sem
adott neki.
Úgy érezte, mintha egy üvegfalú börtönbe volna bezárva,
ami mások számára láthatatlan maradt, amiből azonban nem
volt számára menekvés. Peter megmondta neki, hogy ha
megszökik, úgyis megtalálja, bárhová próbáljon is elrejtőzni. A
férfi elvette tőle a bankkártyáit is, nehogy repülőjegyet tudjon
venni magának. Peter pontosan tudta, hogy Julie előbb-utóbb
megpróbál hazaszökni a családjához. Újra és újra
megszégyenítette a nőt, és Julie diszlexiája sokat romlott az
utóbbi időben. Az állandó szorongás hatására Julie már az
utcatáblákat is alig tudta kisilabizálni. Peter azt is kilátásba
helyezte, hogy elveszi Julie mobiltelefonját, de egyelőre nem
tette meg, így ugyanis állandóan hívogathatta Julie-t, és minden
lépését szemmel tarthatta. Peter előre közölte Julie-val, hogy
előtte úgysem maradna titokban, ha felhívná a családját és
árulkodni kezdene, így aztán Julie hallgatott. A nő csak most
ébredt rá, hogy Peter csak azért költözött Los Angelesbe, hogy
házasságra kényszerítse őt, elszakítsa a családjától, és megfossza
a munkájától. A férfi az egész életét elorozta tőle.
Peter viselkedése napról napra durvult. Egy júniusi napon
Julie rövidnadrágban és pólóban odakint kertészkedett, amikor
ebédidőben Peter váratlanul hazatoppant. Azonnal beráncigálta
Julie-t a lakásba, és szajhának nevezte. Azzal vádolta, hogy
megint a szomszédnak akart tetszelegni. A szomszéd a kora
alapján akár az apja lehetett volna Julie-nak, ráadásul volt egy
igen csinos felesége is. Peter megverte, majd megerőszakolta
Julie-t, akinek arra is alig maradt ereje, hogy négykézláb
kivergődjön a fürdőszobába, és megmosakodjon. Egyre csak az
önsegítő csoportban hallott történetek jártak a fejében. Az egyik
nő egy héttel azelőtt olyan súlyos fejsérülést szenvedett a
férjétől, hogy kórházba kellett vinni, és még mindig kómában
feküdt. Egy hónappal korábban egy másik nőt a saját élettársa
késeit meg; a férfi azóta börtönbe került. A nő túlélte a támadást,
de a történtek hatására teljesen összeomlott. Julie felismerte,
hogy őrá is hasonló sors vár, ha sürgősen nem parancsol megálljt
az eseményeknek. Kristálytisztán látta a jövőjét: Peter addig
fogja verni, amíg végül meg nem öli.
Julie hideg vízzel megmosta az arcát, farmernadrágot, tiszta
pólót és farmerdzsekit húzott, felkapta a táskáját, és kirohant a
házból. Minél messzebbre akart jutni, mielőtt Peter hazajön. A
férfi, mint aki jól végezte dolgát, visszament a munkahelyére,
miután megerőszakolta Julie-t.
Julie elrohant a legközelebbi szállodáig. Pont annyi pénz volt
nála, amiből taxival kijutott a repülőtérre, de a hitelkártyáit
Peter már rég elkobozta. Amint kiért a reptérre, felhívta Justint.
Igyekezett annyira lecsillapodni, hogy legalább a repülőjáratok
listáját képes legyen kiolvasni. A következő New York-i járat fél
óra múlva indult.
Justin a második csengetésre vette fel a telefont. A háttérben
Milagra sírását lehetett hallani. Justin megkérte Julie-t, hogy
várjon egy kicsit, amíg odaadja a kislánynak a cumisüveget, és
beteszi őt a járókába, hogy nyugodtan tudjanak beszélni. Justin
egy perc múlva visszatért a telefonhoz.
– Bajban vagyok – mondta Julie, mihelyst Justin vonalban
volt.
– Miféle bajban? – kérdezte Justin megütközve. A húga még
soha életében nem keveredett bele semmibe.
– Peter egy őrült... meg fog ölni... elmentem a bántalmazott
nők csoportjába... ő pont azt csinálja... ütlegel, megpróbált vízbe
fojtani, elvette a hitelkártyáimat. Justin, nagyon félek. – Julie
sírva fakadt, és amint a húgát hallgatta, Justin is elsírta magát.
Petert meg tudta volna ölni. – Egy vasam sincs. Húsz perc múlva
megy egy járat New Yorkba. Vedd meg a jegyet, később
megadom a pénzt.
– Add meg a járatszámot. – Justin tollat ragadott. – Majd
beszélünk, ha megjöttél. Le ne késd a gépet, azonnal el kell
jönnöd onnan. Peter tudja, hol vagy?
– Nem. Dél körül hazajött, megvert, megerőszakolt, aztán
visszament dolgozni. Mint rendesen. – Justin émelyegve
hallgatta Julie-t.
– Nyomás, szerezd meg a beszállókártyát, és indulj a
kapuhoz. New Yorkban felveszlek.
– El ne mondd anyunak! – mondta Julie gyorsan, mielőtt
letették a telefont. Nem akarta, hogy bárki is tudomást
szerezzen a történtekről.
– Nem fogom – ígérte Justin, és lecsapta a telefont, hogy
mielőbb megvegye Julie repülőjegyét. A tranzakció után semmi
nem maradt Justin hitelkártyáján, teljesen kimerítette a limitet,
de a bankban volt még egy kis pénze. Bármikor feláldozta volna
azt is, csak hogy kimentse Julie-t Peter karmai közül.
Julie odament a pulthoz, és várakozott. Tíz perccel kapuzárás
előtt végre megérkezett a jegye. Ez volt az utolsó hely a
másodosztályon. Fogta a beszállókártyát, átrohant a biztonsági
ellenőrzésen, és a kapuhoz sietett. Amíg a repülőgép ajtói be nem
zárultak, szinte levegőt sem mert venni, abban a pillanatban
azonban egy megkönnyebbült sóhaj tört fel belőle. Az utolsó
pillanatig rettegett, hogy Peter felbukkan, de nem így történt.
Amíg Julie a reptéren várakozott, Peter már többször hívta
telefonon, de a nő nem vette fel. A rémálom véget ért, most már
biztonságban volt. New Yorkban már nem eshetett bántódása.
Mindeközben Justin Vermontban összeszedte és bedobálta a
babaholmikat egy táskába. Autóval eljutni Vermont-ból New
Yorkba ugyanaddig tartott, mint a repülőút Los Angelesből. Tíz
perc múlva már tolatott is kifelé a kocsibeállóból, és további húsz
perccel később egyenletes tempóban, a lehető legnagyobb
sebességgel haladt New York felé, miközben Milagra békésen
szunyókált a gyerekülésben. Justinnak egész úton Julie járt a
fejében. Sovány vigasz volt számára, hogy a sejtései
beigazolódtak.
Justin azóta gyanította, hogy valami nincs rendjén, amióta
Julie márciusban meglátogatta Izzie-t és a kisfiát. És ennek már
három hónapja. Justin el sem tudta képzelni, hogy Julie-nak
azóta milyen pokoli gyötrelmeket kellett elszenvednie. Hálát
adott a Jóistennek, amiért Julie-nak volt hozzá elég bátorsága,
hogy megszökjön, és felhívja telefonon. Mi lett volna, ha Peter
csakugyan megöli Julie-t? Justin még a gondolattól is elsírta
magát, de rendületlenül vezetett tovább.
Amikor Justin megérkezett a John F. Kennedy reptérre, még
fél óra volt Julie gépének leszállásáig. Milagrával együtt elment a
mosdóba, aztán vett magának egy kávét és egy fánkot. Justin
mindenhová magával cipelte Milagrát gyerekülésestül, de a
kislány egy pillanatra sem riadt fel a szendergéséből. Justin az
érkezési kapunál várakozott, és amikor Julie meglátta a
testvérét, azonnal a karjaiba vetette magát, és úgy kapaszkodott
belé, mint egy fuldokló. És valóban egy hajszálon múlt, hogy nem
fulladt meg. Justin azonnal észrevette a zúzódásokat Julie arcán
és nyakán – ez utóbbi alig egy napja keletkezett, amikor Peter
kis híján megfojtotta Julie-t. A sebek puszta látványától is a
rosszullét kerülgette Justint.
– Köszönöm a repülőjegyet – rebegte Julie, miközben
elhagyták a terminált, és a parkolóház felé sétáltak, ahol Justin
az autót hagyta. Julie még most is állandóan hátrapillantott a
válla fölött. Attól rettegett, hogy Peter egyszer csak előbukkan a
semmiből. Mi van, ha egészen idáig követte őt?
Justin látta a testvérén a rémületet.
– Tudtam, hogy el kell szöknöm. A helyzet napról napra
rosszabbodott – hadarta Julie. – Fogalmam sincs, mi történt. Az
esküvő után minden megváltozott. Nem is tudom, talán a
házasságtól kattant be.
– Nem. Peter eleve őrült volt, csak jól leplezte. Anyu
állandóan hajtogatta, hogy Peter valahogy túl tökéletes, és
valami nem stimmel vele, de mi csak legyintettünk, hogy ez
badarság. Mikor kezdődött?
– Amint megérkeztünk Los Angelesbe. Amikor Zach
temetése után hazamentem, teljesen elvesztette a fejét. És azóta
minden csak egyre rosszabb és rosszabb lett. Nem akarta, hogy
bármelyikőtökkel is találkozzam, vagy hogy hazalátogassak. Azt
mondta, ha szólok nektek, vagy hívom a rendőrséget, megöl. És
azt hiszem, csakugyan megtette volna. – Julie nagy levegőt vett,
és próbált lecsillapodni.
– Hála Istennek, hogy volt merszed lelépni. Előbb-utóbb
alighanem tényleg végzett volna veled. – Ahogy Justin erre
gondolt, még a gyomra is Összerándult. Amikor megérkeztek az
autóhoz, Julie-ra pillantott. – Aludtál valamit a repülőn?
– Egy kicsit. Miért?
– Ha elfáradnék, át tudod venni a kormányt?
– Persze. – De Justint annyira felzaklatták a történtek, hogy
egyáltalán nem érzett fáradtságot. Alaposan ki akarta kérdezni
Julie-t, hogy megértse, mi történt.
Beszálltak az autóba, és Julie bekapcsolta a mobilját, ami
abban a pillanatban meg is csörrent. Peter volt az. Julie
összerezzent, de nem vette fel a telefont. Justin látta a szemében
a halálos rémületet.
– Fel ne vedd. Egy ideig eltart, mire gyanítani kezdi, hol
vagy. Ne beszélj vele. – Julie bólintott. Kisvártatva újra
megszólalt a telefon. Peter valószínűleg abban a hitben volt, hogy
Julie még Los Angelesben van, de a nő tudta, hogy ha nem megy
haza, Peter előbb-utóbb rájön, hol bujkál. De most már nem
árthatott neki. Julie biztonságban volt.
Julie és Justin egész úton beszélgettek. Julie azt mondta,
nem szeretné, ha Kate megtudná, hogy hol van, és mi történt.
Még neki is időre volt szüksége, hogy rájöjjön, mi vezetett el
idáig, hogy hagyhatta magát ennyire megtéveszteni, hogyan
történhetett meg, hogy ennyire félreismerte Petert, és miért
tartott ennyi ideig, hogy végül megszökjön tőle. Peter valósággal
cselekvésképtelenné tette.
– Peter egy pszichopata vagy szociopata – mondta Justin. –
Mr. Túl Tökéletes, ahogy anyu nevezte. Anyu sokkal okosabb,
mint azt gondolnánk.
– Ezzel mindnyájan tisztában vagyunk – mosolygott Julie az
ikertestvérére. – Csak nem szeretjük bevallani. Izzie azt mondta,
hogy anyu Zachen is mindjárt átlátott. Izzie csak nem akarta
elismerni, hogy anyunak van igaza.
– Hát igen – sóhajtott Justin, és félszegen elmosolyodott. –
Ezzel én is így voltam. Anyu ráérzett, hogy a gyerekvállalás túl
nagy teher lesz nekünk, és hogy a kapcsolatunk Richarddal
korántsem olyan szilárd, ahogyan azt reméltem.
– Mi lesz veletek? – kérdezte Julie. Justin és Richard
március óta külön éltek. Csak akkor látták egymást, amikor
hozták-vitték Milagrát, amúgy a három hónap alatt egyáltalán
nem találkoztak, még egy ebédet sem költöttek el közösen.
– Azt hiszem, ennek a kapcsolatnak befellegzett. Még
egyikünknek sincs annyi bátorsága, hogy ki is mondja, de úgy
néz ki, ennyi volt. Még mindig azzal áltatjuk magunkat, hogy
csak szünetet tartunk. De azt hiszem, Richard végzett velem.
– És te? – kérdezte Julie gyengéden, miközben a Nap lassan
kiemelkedett a vermonti dombok mögül. Már majdnem
hazaértek. Hat órája autóztak egyfolytában.
– Nem is tudom. Amikor rájuk nyitottam, annyira sokkolt a
dolog, hogy gondolkodni sem tudtam. Fogalmam sincs, képes
leszek-e valaha is túltenni magam rajta. De lehet, hogy nem is
akarom. Richard olyan, mint egy éretlen kölyök. Csak az
élvezeteket hajszolja. A gyereknevelés, és mindaz, ami ezzel jár,
hideg zuhanyként érte. És hogyan is állna készen a második
gyerekre, ha már az első is kifogott rajta?
– És neked jó lesz így?
– Én már alig várom – vigyorgott Justin. Shirley hasa már
akkora volt, mint egy ház. Úgy tűnt, a következő gyerek súlya
nem is négy kiló lesz, inkább öt. – Talán az apaság a küldetésem.
– A húgára mosolygott, miközben leparkoltak a kocsibeállón, és
Justin leállította a motort.
– Hát, ha még több gyereket szeretnél, jobb, ha most rögtön
nekiállsz írni – tréfálkozott Julie, miközben a napfelkeltét nézték.
Csodaszép nap virradt rájuk. Mindkettőjüket kifárasztotta a
hosszú utazás és a kimerítő beszélgetés, de örültek, hogy együtt
lehettek. Peter egy ideje már nem hívogatta Julie-t, bizonyára
lefeküdt aludni, de előtte még küldött vagy egy tucat üzenetet.
Julie csak az első párat olvasta el. Peter könyörgött neki, hogy
térjen vissza, és azt bizonygatta, hogy mennyire megbánta, amit
tett. Julie nem válaszolt neki, de minden egyes üzenet újabb tőr
volt a szívébe.
Milagrát egyszer megetették útközben, aztán a kislányt
megint elnyomta az álom. Amikor azonban beléptek a házba,
Milagra felébredt.
– Istenem, hát ennyit a pihenésről – sóhajtott Justin. Miután
tizenkét órát vezetett és egész éjjel fenn volt, a végsőkig el volt
csigázva. Mindkettőjüket az adrenalin tartotta ébren.
– Majd én vigyázok Milagrára – ajánlkozott Julie. – Egész
éjjel vezettél, menj aludni. Én majd alszom, ha felébredtél. –
Most, hogy megint két felnőtt volt a háznál, Justin is tarthatott
néha egy kis szünetet. Julie kiemelte Milagrát az autósülésből,
tisztába tette, aztán kivitte a konyhába, hogy megetesse. Justin
felment a hálószobába, hogy lepihenjen. Úgy botorkált felfelé,
akár egy holdkóros. Amint leroskadt az ágyra, elnyomta az álom,
és délig húzta a lóbőrt. Julie egész délelőtt Milagrával játszott,
Amikor Justin lejött a földszintre, éppen megebédeltette a
kislányt, de Julie szemei már csaknem leragadtak az álmosságtól.
Justin egészen felfrissült a hat óra alvás után, és Milagrát újult
erővel vette át Julie-tól.
Amikor Julie épp feltápászkodott a székéből, Justin hallotta,
hogy egy újabb üzenet érkezik az ikertestvére telefonjára.
– Mit mond? – kérdezte Justin.
– Tudni akarja, hol vagyok. Megint kezd begorombulni. –
Peter ugyanakkor szép szóval is megpróbálta visszaédesgetni
Julie-t.
– Válaszoltál neki? – Julie megrázta a fejét. Nem akarta
hallani Peter hangját, nem akart beszélni vele, látni sem bírta.
Tudta, hogy előbb-utóbb meg kell mondania neki, hogy soha
többet nem megy vissza hozzá, de pillanatnyilag az tűnt a
legbiztosabbnak, ha csendben marad. Nem állt rá készen, hogy
bármilyen formában érintkezzen Peterrel, és ha rajta múlik,
többé nem is tette volna.
Este, miután Justin lefektette Milagrát, újra leültek
beszélgetni. Addigra Julie is kipihente magát, utána meg sokáig
játszadozott az unokahúgával.
– Felteszem, elválsz Petertől. – Julie bólintott. – Mi lesz a
dolgaiddal? – Julie minden tulajdonát hátrahagyta Los
Angelesben, egyetlen retikült és annyi ruhát hozott magával,
amennyi történetesen rajta volt.
– Ezt még ki kell találnom. Lehet, hogy Peter nem fogja
visszaadni a cuccaimat.
– De te legalább itt vagy, és ez a legfontosabb. Minden más
pótolható. Mikor akarod elmondani anyunak, hogy itt vagy?
– Egyelőre szeretném egy kicsit összeszedni magam – felelte
Julie elgondolkozva. Megalázó volt beismerni, hogy ekkora hibát
követett el. Mindössze hat hónapja házasodtak össze, és az
esküvő után a varázslat rémálomba fordult. – Nem vagyok
kíváncsi a többiek véleményére. Nyilván mindenki mondja majd
a magáét: anyu, Izzie, Wille, Lou nagyi, mindenki.
 – Nekem is megvan a véleményem – felelte Justin komoran.
– Peter szociopata, és rács mögött lenne a helye.
– Nálad maradhatok egy ideig? – kérdezte Julie, és láthatóan
zavarba jött. – Egy takarékszámlán van még némi pénzem,
persze nem sok. Majd utánajárok, hogyan tudok hozzájutni. Ha
sikerült, természetesen beszállok a költségekbe. -Julie be akarta
jelenteni a bankjánál, hogy a hitelkártyáit ellopták, így végre új
kártyákat kaphat. Közös vagyonuk szerencsére nem volt.
– Maradj itt a nyár végéig – javasolta Justin. – Aztán
visszamehetsz New Yorkba, hogy rendezd a soraidat. Talán még
a régi állásodat is visszakaphatod.
– Nem hinném. Egy remek párizsi divattervezőt vettek fel a
helyemre. A cégnek nincs szüksége mindkettőnkre.
– Találsz másik állást.
Az este folyamán Peter vagy húsz üzenetet zúdított Julie-ra,
amelyekből csak úgy áradt a fékezhetetlen düh. Peter többek
között azzal vádolta Julie-t, hogy egy másik férfival szökött meg.
– Csináltál fényképeket a zúzódásaidról, miután megvert? –
kérdezte Justin. Julie tagadólag rázta a fejét.
– Attól féltem, ha Peter meglátná a fotókat, még jobban
megverne. Rendszeresen ellenőrizte a telefonomat. – Justinnak
fizikai fájdalmat okozott, ha arra gondolt, a húgának mi
mindenen kellett keresztülmennie az elmúlt hat hónapban, és
örült, hogy most egy ideig maga mellett tudhatja őt. Ők ketten
mindig egymás társaságában voltak a legboldogabbak.
Justin pénteken Julie-t is magával vitte az ultrahangos
vizsgálatra. A kórházban látványos háromdimenziós felvételeket
készítettek, amelyeket Justin haza is vihetett. Shirley eddig
csupán egyetlen ultrahangos vizsgálaton esett át, még a
terhesség kezdetén; akkor mindent a legnagyobb rendben
találtak.
– A szülészorvos rendelőjében csak egy százéves masina van,
azon alig lehetett látni a magzatot. Ami megjelenik a
képernyőjén, az olyan homályos, hogy tőlem akár Vermont
meteorológiai térképe is lehetne. Ez a 3D viszont nagyon klassz,
egyszer Milagráról is csináltattunk ilyet. Utána odaadják a
képeket – mondta Justin mosolyogva.
– És itt is adnak 3D-s szemüveget, mint a moziban? –
viháncolt Julie.
– Dehogy, te dinka. Arra jó, hogy meg tudod nézni a gyereket
minden irányból. Milagra például a hüvelykujját szopta, és
láttuk, ahogyan elalszik.
– Ez tényleg fantasztikusan hangzik – ismerte el Julie, és
arra gondolt, hogy egyik pillanatról a másikra mekkorát tud
fordulni a világ. Íme, itt volt a bátyja mellett, akivel önfeledten
nevetgéltek, biztonságos, ötezer-ötszáz kilométeres távolságban
attól az embertől, aki kis híján halálra verte, és bizonyára meg is
tette volna, ha nem szökik el időben. Julie nem felejtette el a
statisztikát, ami arról szólt, hogy a bántalmazok hány százaléka
végez az áldozatával. Nem sokon múlt, hogy Julie is erre a sorsra
jusson.
Amikor péntek délután megérkeztek a kórház ultrahangos
laborjába, Julie végre megismerkedett a béranyával. Még nem
találkoztak személyesen, és Julie rögtön megkedvelte Shirley-t.
Együtt mentek be a laborba, és a készüléket irányító
asszisztensnő egy hálóinget adott Shirley-nek, majd
elmagyarázta neki, mi a teendő. Shirley-nek meg kellett innia
három pohár vizet, aztán kezdődhetett a vizsgálat. Fél óra múlva
Shirley-t felfektették egy asztalra. Monumentális, hegyként
domborodó hasát az asszisztens géllel kente be, amelyet aztán
egy fémpálca segítségével oszlatott szét. Közben a készüléket is
előkészítették a vizsgálatra.
Julie minden figyelmét a képernyőre összpontosította, és
várta, hogy egyszer csak feltűnjön rajta a baba. Az asszisztens
különböző szögekből vizsgálta a méhet és a méhlepényt, aztán
meglepett arccal hirtelen maga felé fordította a monitort. Julie,
Justin és Shirley most semmit sem láthatott. A nő elmosolyodott,
megkérdezte, mikor volt Shirley legutóbb ultrahangon, majd
kiment a szobából. Kisvártatva egy doktornővel az oldalán tért
vissza, aki vetett egy pillantást a képernyőre, és ő is
elmosolyodott. Justin idegesen feszengett. Azt hitte, valami baj
van, de nem akart rákérdezni, nehogy megijessze Shirley-t, aki
már így is elég feszültnek látszott.
– Érdekes látványban lesz részük – fordult a doktornő
hármójukhoz. Az adatlapból már kiderült számára, hogy Shirley
béranya, és feltételezte, hogy Julie és Justin lesznek a baba
szülei. – A legújabb technológiának köszönhetően manapság ez
egyre ritkábban fordul elő, de a szülészorvosuknak bizonyára
még valami ósdi gépe lehet, ráadásul az előző vizsgálatra még a
terhesség kezdeti szakaszában került sor. Néhanapján ma is
előfordul, hogy az egyik magzat kitakarja a másikat, és csak egy
szívverést lehet érzékelni. – Azzal a doktornő feléjük fordította a
képernyőt, és a háromdimenziós színes felvételen két kisbaba
tűnt fel. – Ikreik lesznek. Két kislány. – Justin előre megmondta,
hogy szeretné tudni a gyereke nemét. Egy ideig mind a hárman a
képernyőre meredtek, aztán Justin széles mozdulattal átölelte
Julie-t, és felkapta a földről, aztán Shirley-hez hajolt, és
homlokon csókolta.
– Ó, te jó ég, Shirley, ikreink lesznek! – Eddig a pillanatig
senki sem sejtette, hogy két megtermékenyített petesejtnek is
sikerült beágyazódnia. Így már Shirley hasának monumentális
mérete is érthetővé vált. Shirley tekintete nyugtalanságról
árulkodott, Justin viszont magánkívül volt a boldogságtól, és
Julie-nak is fülig ért a szája.
Shirley-nek ezek után vissza kellett mennie a
szülészorvoshoz, hogy újraértékeljék a helyzetet, és elvégezzék a
szükséges méréseket immár annak tudatában, hogy ikrei
lesznek. Még a szülés várható időpontját is újraszámolták, de az
nem változott. Miután számba vették a lehetséges problémákat,
megint arra a következtetésre jutottak, hogy minden a
legnagyobb rendben. Megmondták neki, hogy a koraszülés
esélye magasabb, és ha a szülés megindulásának legkisebb jele is
mutatkozik, azonnal orvoshoz kell fordulnia, és figyelmeztették,
hogy amennyiben később problémák lépnének fel, megtörténhet,
hogy a terhesség utolsó egy-két hónapját ágyban kell majd
töltenie. Shirley megjegyezte, hogy utoljára vállalt
dajkaterhességet, de ez az utolsó alkalom a jelek szerint
különösen emlékezetesnek ígérkezik. Amint Justin visszakísérte
Shirley-t az autóhoz, majd szétvetette a büszkeség. Milagra
eközben önfeledten gőgicsélt a nagynénje karjaiban.
Justin alig várta, hogy hazaérjenek, és végre felhívhassa az
anyját. Aknának e-mailt küldött Londonba, és elújságolta neki,
hogy megütötte a főnyereményt. Ekkor azonban elsápadt, és
rémülten fordult Julie-hoz.
– A francba is, nem két gyereket kell majd eltartanom,
hanem hármat. – Richard az ikrek neveléséből kivonta magát.
Miután Richard bevallotta, hogy nem is akar másik gyereket,
Kate-et éppolyan váratlanul érte a hír, mint Justint. Miután
alaposan kitárgyalták a dolgot, Kate megemlítette, hogy arra
gondolt, a július negyedikéi hétvégén szívesen meglátogatnák őt
Izzie-vel, Tommyval és Lou nagyival együtt. Justin házától nem
messze volt egy kis hotel, Kate rendszerint ott szállt meg, ha
Vermontba látogatott. Justin hevesen gesztikulálva és
grimaszokat vágva Julie felé fordult, mert nem tudta eldönteni,
mint mondjon Kate-nek. Julie a bátyjára pillantott, és megadóan
biccentett. Kate előbb-utóbb úgyis rájönne, hol van, és a közös
családi hétvége amúgy is kellemesnek ígérkezett. Julie-nak
hiányzott az anyja, és szerette volna látni. Úgy érezte, most már
készen áll rá, hogy beszéljen neki Peterről.
– Semmi akadálya, anyu, remek ötlet – mondta Justin. Azt,
hogy Julie is itt lesz, meglepetésnek szánták.
Hosszas tépelődés után Justin úgy döntött, Richardnak nem
beszél az ikrekről. Pillanatnyilag nem is voltak együtt, és mivel
Richard végül úgy döntött, nem szeretne második gyereket, nem
tarozott rá, hogy Shirley-nek ikrei lesznek. Az ezzel járó
gondokkal és örömökkel Justinnak egyedül kellett szembenéznie.
A következő hetekben Peter folyamatosan hívogatta Julie-t,
és üzenetekkel bombázta őt. Julie nagy nehezen rászánta magát,
hogy egyszer felvegye a telefont. Közölte Peterrel, hogy nem
megy vissza hozzá. A férfi először könyörgőre fogta a dolgot, de
amikor Julie hajthatatlannak bizonyult, fenyegetőzni kezdett. Azt
mondta, úgyis megtalálja, és a hajánál fogva fogja hazaráncigálni.
Kijelentette, hogy Julie a felesége, így most már teljes egészében
hozzá tartozik, és kilátásba helyezte, hogy amennyiben Julie nem
jön haza, minden ingóságát megsemmisíti. Peter mindenekelőtt
azt akarta tudni, hol van most, de Julie megtagadta a választ.
– Nem tartozom hozzád, Peter. Soha nem is tartoztam.
Szerettelek, és hidd el, az sokkal többet jelent. A cuccaimat
elküldheted anyámnak, ha gondolod. Majd értük megyek, ha
New Yorkban járok.
– Hol vagy most? – kérdezte Peter behízelgő hangon.
– A lehető legmesszebb tőled. És ha csak a közelembe jössz,
hívom a rendőrséget. Soha többé nem akarlak látni. – Julie
aznap este fogta az eljegyzési gyűrűjét és a jegygyűrűjét, berakta
őket egy dobozba, és félretette, hogy később majd visszaküldje
Peternek. A maga részéről lezárta a kapcsolatot Peter White-tal.
Úgy tervezte, hogy amint visszamegy New Yorkba, ügyvédet
fogad, és beadja a válókeresetet.
Amikor a család Vermontba érkezett július negyedikén, Julie
szótlanul lépett elő a házból, a karján Milagrával. Amint Kate
megpillantotta a lányát, azonnal megértette, miről van szó. Julie-
nak egy szót sem kellett szólnia. Ahogy találkozott a tekintetük,
Kate rögtön tudta, hogy a zsigeri félelmei beigazolódtak: Mr. Túl
Tökéletes egyáltalán nem az volt, akinek mutatta magát.
– Jól vagy? – kérdezte Kate, miközben megérintette a lánya
arcát, és mélyen a szemébe nézett. Julie bólintott. Sikerült maga
mögött hagynia a rémálmot.
Izzie-t teljesen váratlanul érte Julie felbukkanása, de majd
kiugrott a bőréből örömében, amikor meglátta.
– Hát te hogy kerülsz ide? Nem is tudtam, hogy te is itt leszel
a hétvégén! Peter is itt van? – Julie csendben megrázta a fejét,
és mielőtt válaszolt volna Izzie-nek, jelentőségteljes pillantást
váltott az ikertestvérével.
– Már jó pár hete itt vagyok. Nyár végéig itt is maradok,
aztán visszaköltözöm New Yorkba. – Julie ezzel mindent
elmondott.
– Ha akarsz, lakhatsz velem és Tommyval – mondta Izzie, és
átölelte a húgát. El sem tudta képzelni, Julie mi mindenen
mehetett keresztül, de bármi történt is, a rémálom véget ért.
Julie végre hazaérkezett, és Peter nem árthatott neki többé.
 Huszonkettedik fejezet

Augusztus végére Julie úgy érezte, felkészült rá, hogy

visszatérjen New Yorkba, munkát keressen, és újrakezdje az
életét. Türelmetlenül várta, hogy végre beadhassa a
válókeresetet. Peter időnként írt még neki egy-egy üzenetet, de
a fenyegetőzései egyre erőtlenebbé váltak. A férfi lassan
megértette, hogy veszített. Julie időközben mindinkább
visszanyerte a nyugalmát, és egyre kiegyensúlyozottabbá vált.
Lassanként kezdett magára találni az átélt szörnyűségek után.
Néha még rémálmok gyötörték, és ilyenkor úgy riadt fel, hogy
azt hitte, még mindig Los Angelesben van. Párkapcsolatra
gondolni sem tudott, és esze ágában sem volt ismerkedni. A lelki
békéjét azonban sikerült visszanyernie, Peter nem tudta teljesen
megtörni őt. És Julie-nak most ez is elég volt ahhoz, hogy új
életet kezdjen.
Már csak a válás és egy új állás hiányzott a boldogságához, a
többi nem számított. Peter megüzente, hogy Julie ruháit egytől
egyig megsemmisítette, a bútorait pedig nem küldi vissza, de ez
a legkevésbé sem érdekelte Julie-t. Teljesen új fejezetet akart
nyitni az életében. Elfogadta Izzie meghívását; Julie nála fog
lakni, amíg sikerül újra talpra állnia. Mindketten türelmetlenül
várták a napot, amikor Julie a nővéréhez költözik.
Egyik hétvégén Willie is Vermontba látogatott, és Julie örült,
hogy viszontláthatja az öccsét. Willie mintha az utóbbi időben
megkomolyodott volna, és érettebbnek tűnt. Julie elmondta
neki, mi történt, és Wille megkönnyebbülve vette tudomásul,
hogy a nővére ép bőrrel megúszta a dolgot, és hamarosan
visszaköltözik New Yorkba.
Augusztus utolsó hetére Shirley már járni is alig tudott.
Nyolc hónapos terhes volt, és már jelentkezett nála néhány
összehúzódás, de aggodalomra nem volt ok. Ahogy a doktornő
fogalmazott, Shirley szervezete lassan felkészült a kilövésre. És
micsoda kilövésnek néztek elébe! Mind a két baba hatalmas volt,
és már a császármetszés is szóba került, de végleges döntés
egyelőre nem született. Minden azon múlt, hogy a babák
mennyit nőnek még a terhesség utolsó heteiben, és hogy Shirley
hogy érzi magát. Eddig teljesen jól volt.
Kate felajánlotta Justinnak az anyagi támogatását, ha az élet
úgy hozná. Justin egyelőre maga szeretett volna boldogulni, de
megnyugtatta a tudat, hogy van körülötte egy biztonsági háló.
Szorgalmasan dolgozott a könyvén, már éppen ügynököt
keresett hozzá.
Justin néhány alkalommal Richarddal vacsorázott. Sok
mindent megbeszéltek, és Richardnak volt ideje átgondolni a
dolgokat. Immár öt hónapja külön éltek. Richard megdöbbent,
amikor Justin először beszélt neki az ikrekről. Justin azonban
világossá tette Richard előtt: egyáltalán nem várja el tőle, hogy
kivegye a részét a kicsik neveléséből. Milagra életében továbbra
is részt vehetett, ha akart, de Justin egyedül is vállalta a
felelősséget az ikrekért, méghozzá nagyon szívesen.
Julie a nyár folyamán rengeteget vigyázott Milagrára, és
Justin majdnem befejezte a regényét. Azon volt, hogy még az
ikrek érkezése előtt elkészüljön vele, mivel tudta, hogy utána az
élete jó ideig kész őrültekháza lesz. Időközben sikerült találnia
egy rokonszenves bébiszittert, aki délutánonként fog neki
segíteni. A lány tizennyolc éves múlt, és kilenc testvére volt,
köztük egy fiú ikerpár, így három kisgyerektől egyáltalán nem
rettent meg.
A munka ünnepe után Justin elvitte Julie-t New Yorkba.
Befejezte a könyvét, és megbeszélt egy találkozót az egyik
ügynökkel, de csak egy éjszakát akart a városban tölteni, mert
nem szerette volna sokáig magára hagyni Shirley-t.
Mindenképpen jelen akart lenni a szülésnél, és ez már bármelyik
pillanatban bekövetkezhetett. A szülés a várakozások szerint
csak három hét múlva lett volna esedékes, de az ikreknél ezt
sosem lehet biztosan tudni, mivel gyakran megesik, hogy a
kelleténél hamarabb jönnek a világra.
Alighogy beértek a városba, Richard kereste Justint a
mobiltelefonján. Justin mondta neki, hogy később visszahívja.
Julie-t Milagrával együtt kitette Izzie háza előtt, ő pedig
továbbment, hogy ebéd után találkozzon az ügynökével.
Az volt a terv, hogy Justin és Julie délután Kate boltjában
találkoznak. Izzie már javasolt Julie-nak egy válóperes ügyvédet,
és Julie mielőbb találkozni akart vele.
Délután Julie hamarabb ért Kate boltjához, mint Justin. Kate
a nyáron kicsit átalakította az üzletet, ami most teljes
pompájában tündökölt. Egy kis időre visszavonultak az irodába,
és Kate mosolyogva nézett a lányára. Büszke volt rá, amiért az
minden szörnyűség dacára ilyen hamar képes volt talpra állni.
– Van számodra egy ajánlatom – jelentette be Kate. Az
utóbbi időben rengeteget gondolkodott a dolgon. – Volna kedved
átvenni a webáruház irányítását? Nekem semmi másra nem
marad időm mellette, és Jessica is jobban boldogul a boltban,
mint az online világban. Szükségem van valakire, aki állandóan
naprakészen tartja az oldalt, frissíti a kínálatot, és kiválasztja a
legjobban eladható darabokat. Az internetes vásárlónak mások
az igényei, mint annak, aki bejön a boltba.
Julie figyelmesen végighallgatta Kate-et. Divattervező volt,
soha életében nem vezetett még vállalkozást, az anyja sokkal
jobban értett hozzá. Julie-nak azonban a diszlexiája ellenére is
volt érzéke a számítástechnikához, és ha elfáradt, felolvasó
programokat használt. Peter ugyan alaposan megtépázta az
önbecsülését, de Julie tényleg értett a számítógépekhez, Kate-
nek pedig valóban szüksége volt a segítségre.
– Nem baj, ha még gondolkodom rajta?
– Nem hát. De muszáj lesz felvennem valakit. Az üzlet
egyszerűen túlnőtt rajtam. És sokkal szívesebben alkalmaználak
téged, mint valaki mást. – Kate azt is elárulta, mennyi lenne a
fizetés, és az összeg nem csengett rosszul Julie fülének. Több
pénzről volt szó, mint amennyit az előző munkahelyén keresett.
Kate most már megengedhette magának, hogy ilyen magas
fizetést kínáljon a munkatársainak.
Az volt a következő nagy terve, hogy kivásárolja a
befektetőjét. Bernard dörzsölt üzletember volt, és a cég
rengeteget köszönhetett neki, de a jelenléte kezdett terhessé
válni Kate számára. Bernard már korábban a tudomására hozta,
hogy a megfelelő áron hajlandó lenne eladni neki az üzletrészét.
Amióta a viszonyuk véget ért, mind a ketten feszélyezve
érezték magukat. Bernard felhagyott azzal, hogy SMS-ekben
bizonygassa Kate-nek, mennyire szereti őt, hiszen az üzenetei
rendre süket fülekre találtak. Épp a napokban tért vissza
szokásos szardíniai nyaralásából, és a közeljövőben New Yorkba
látogat majd, de a figyelme újabban inkább az ázsiai piacokra
irányult. Épp Pekingben és Koreában készült igen jövedelmező
üzleteket kötni.
Justin félórás késéssel futott be. A tárgyalás jól sikerült;
Justin rokonszenvesnek találta az ügynököt, és átadta neki a
könyve kéziratát. Jessica gondjaira bízták Milagrát, és
hármasban beültek egy közeli kávézóba. A kislány hamar
összemelegedett Jessicával, és ők ketten hatalmas murit
csaptak, amíg a többiek távol voltak. Milagra két hete töltötte be
az első évét, és a születésnap alkalmából Richard is átjött. Ő és
Justin késő estig beszélgettek, Julie pedig diszkréten
visszavonult az unokahúga szobájába, hogy ne zavarja őket.
Másnap reggel Justin szűkszavúnak bizonyult, és Julie inkább
nem kérdezősködött.
Justin másnap hazaautózott Vermontba. Julie addigra többé-
kevésbé berendezkedett Izzie-nél. Sokáig játszott Tommyval,
aztán amikor Izzie-vel együtt elmentek hazulról, a bébiszitter
gondjaira bízták a kisfiút. Julie az utóbbi időben professzionális
nagynénivé avanzsált, és a maga részéről meg is elégedett
ennyivel. Mindazok után, amit Petertől el kellett szenvednie,
gondolni sem bírt a házasságra és a gyerekvállalásra.
Tökéletesen beérte a testvére gyerekeivel. A házasság túl sok
kockázattal járt, és Julie pillanatnyilag csak egy új állásra
vágyott, semmi másra. Egész este az anyja ajánlatán
gondolkodott, és másnap reggel felhívta Kate-et.
– Elvállalom – mondta Julie, mihelyst az anyja beleszólt a
telefonba.
– Micsodát? – értetlenkedett Kate, mivel nem tudta
biztosan, mire gondol a lánya.
– Elfogadom az állásajánlatodat. – Julie képzeletét felcsigázta
a lehetőség. Izzie-vel is megvitatta a dolgot, aki szintén remek
ötletnek tartotta.
– De hát ez fantasztikus! – ujjongott Kate őszinte
lelkesedéssel. Tényleg égető szüksége volt valakire, aki képes
elirányítani a webáruházat, Julie pedig szinte ott nőtt fel a
boltban, és már csak a koránál fogva is jobban eligazodott az
internet világában, mint ő. Hatalmas kő gördült le Kate szívéről.
Abban maradtak, hogy Julie másnap bejön a boltba, és mindjárt
munkához is lát. Julie repesve várta a kezdést, és örült neki,
hogy az anyjával dolgozhat együtt. Ők ketten mindig is remekül
kijöttek egymással, tehetségük és képességeik pedig szerencsés
módon egészítették ki egymást.
– Mit együnk vacsorára? – kérdezte Julie, amikor Izzie
hazaért az irodából, de nővére válasza teljesen váratlanul érte.
– Randim lesz. Nem, nem is igazi randi. – Izzie azonnal
zavarba jött. – Csak egy munkatársam, aki meghívott vacsorára.
Arra gondoltam, végül is miért ne. – Zach nyolc hónapja ment el,
és Izzie állandóan azt mondogatta, hogy nem akar találkozni
senkivel, most mégis úgy gondolta, a változatosság kedvéért
miért ne fogadhatná el ezt a gáláns meghívást a kollégájától. – Ez
inkább olyan, mint amikor anyu és Liam beülnek valahová.
– Azért erre ne vegyél mérget – kuncogott Julie. Örült, hogy
Izzie végre kimozdul otthonról, még ha csakugyan egy baráti
vacsoráról volna is szó. – Ók az egyetem óta barátok. Ráadásul
te sokkal fiatalabb vagy. Szerintem ez erősen randigyanús.
– Annyi baj legyen – felelte Izzie, és elment átöltözni. A két
testvér élvezte a közös életet, a gyerekkorukat idézte fel
mindkettőjükben. Persze tudták, hogy mindez nem fog örökké
tartani, mert előbb-utóbb eljön az idő, amikor Julie saját lakás
után néz majd, és önállóan rendezkedik be. Tiszta lappal kezdte
újra az életet.
Izzie nem sokkal később elment vacsorázni a kollégájával.
Másnap reggel Julie munkába indult, anyja már várt rá. Kate a
nyári átalakításnak köszönhetően most külön irodahelyiséget
bocsáthatott a lánya rendelkezésére, és egy nagy halom dosszié
várta, hogy Julie átnézze őket. Amikor Kate magára hagyta, Julie
vigyorogva nézett körbe az új irodában.
A falak csupaszon meredeztek, és az íróasztala is üresen állt;
mindenből az új kezdet illata áradt.
Kate alighogy visszatért a saját irodájába, amikor Liam
telefonált. A férfi hangja szokatlanul komor volt. Kate rögtön
elújságolta neki, hogy Julie épp most állt munkába, de Liam
félbeszakította. Kate-nek csak most tűnt fel, hogy a férfi hangja
remeg, mintha sírt volna.
– Jól vagy? – kérdezte Kate. Még soha nem hallotta ilyennek
Liamet.
– Nem, nem vagyok jól. Maureen és én tegnap elmentünk
vacsorázni. Hazafelé jövet, amikor átmentünk az úttesten, egy
részeg sofőr elütötte Maureent. – Liam ekkor sírva fakadt. Kate
iszonyattal hallgatta. – Kate, annyira rettenetes volt. Maureen
többet nem tért magához. Egész éjjel mellette voltam a
kórházban. – Liam hangja elcsuklott. – Egy órával ezelőtt
meghalt. Most értem haza.
– Jóságos Isten. Végtelenül sajnálom. Azonnal átmegyek.
– Ne gyere. Még fel kell hívnom a lányokat meg a
temetkezési vállalatot.
– Majd veled megyek. – Kate maga is átélte már ugyanezt,
és barátja akkor mindvégig mellette állt. Az volt a legkevesebb,
amit Liamért ebben a helyzetben tehetett, hogy elkíséri őt a
temetkezési irodába.
– Majd hívlak. – Liam igyekezett visszanyerni a
lélekjelenlétét. Már előző este felhívta a lányait a kórházból, akik
az események végkimenetelétől függetlenül azonnal haza
akartak jönni. Amikor Liam egy óra múlva visszahívta Kate-et, a
hangja a végsőkig elcsigázottnak hatott.
– Akkor eljössz velem? – kérdezte Liam. – Egyedül képtelen
vagyok végigcsinálni.
– Tíz-tizenöt perc múlva ott vagyok.
– Köszönöm. – Liam hangja csüggedt volt, már-már fásult.
Kate felhívott egy sofőrszolgálatot, rendelt egy kocsit, majd
berontott Julie új irodájába.
– El kell mennem. Maureen meghalt, tegnap este elgázolta
egy részeg autós. Megyek, segítek Liamnek elintézni, amit el kell.
– Jaj, anyu, ez rettenetes. – Julie azonnal talpra szökkent. –
Akarod, hogy veled menjek?
– Nem, Liam teljesen szét van esve. Majd hívlak. Tartsd a
frontot, amíg vissza nem érek. – Kate elmosolyodott, és gyorsan
megcsókolta a lányát. – Örülök, hogy itt vagy.
– Köszi, anyu. Én is örülök, hogy itt lehetek. – Sietve
magához ölelte az anyját, aztán Kate elrobogott. A kocsi már kint
várakozott. Először elmentek Liamért. Amikor a férfi beszállt a
kocsiba, úgy festett, mint akit villámcsapás ért. Beszállt az
autóba, és megadta a sofőrnek a temetkezési iroda címét,
amellyel telefonon már megegyezett.
– A szüleim temetésekor is őket hívtam – magyarázta Liam.
– Más ötletem nem volt. – Kate átölelte Liamet, aki úgy
kapaszkodott a karjába, mint egy fuldokló.
– Jó lesz az. A célnak megfelel. Sikerült elérned a lányokat? –
Liam kimerülten hátradőlt az ülésben. Egy szemhunyást sem
aludt egész éjjel.
– Mindannyiunkat sokkolt a dolog. Penny késő este ér haza,
Elizabeth csak egy holnapi gépre kapott jegyet. Még ki kell
találnom, mikor legyen a temetés. Maureen apja
vigasztalhatatlan lesz. – Anyja nemrég halt meg, apja pedig a
kilencvenes éveit taposta, és sokat betegeskedett.
Sorjában végigvették az összes eldöntendő kérdést. Temetés
vagy hamvasztás, koporsó vagy urna? Liam azt mondta, hogy az
egyetlen alkalommal, amikor a temetésről beszélgettek,
Maureen azt mondta, hamvasztást szeretne. A családjának volt
egy parcellája a temetőben, ezzel tehát már nem kellett
foglalkozniuk. Liam felhívta a plébániát, ahova jártak, és
délutánra megbeszélt egy találkozót a pappal. Ki kellett találnia,
milyen legyen a szertartás, milyen zene szóljon, és egy fénykép is
kellett Maureenról.
Liam úgy érezte, hogy mindjárt összecsapnak a feje felett a
hullámok, de Kate mindenben segített neki, a templomhoz is
együtt mentek. Utána megálltak egy kávézónál, és Kate
ragaszkodott hozzá, hogy Liam egyen valamit. Végül Kate elvitte
Laimet Maureen apjának házához. Addigra minden el volt
intézve. Kate és Maureen sosem álltak igazán közel egymáshoz,
de Kate-et így is megrázta a haláleset, és majd’ megszakadt a
szíve, ha a lányokra gondolt, akiknek ilyen fiatalon kellett
elveszíteniük az édesanyjukat. Liam porig volt sújtva. Huszonöt
évig voltak házasok, szinte a fél életüket egymás mellett élték le.
A temetés időpontját Liam három nappal későbbre tűzte ki.
Úgy tervezte, hogy még aznap este megírja a gyászjelentést,
amint hazaért Maureen apjától. Miután visszament az irodába,
Kate az egész család nevében rendelt a temetésre egy fehér
rózsákból álló keresztet, aztán megnézte, hogyan boldogul a
lánya. Julie teljesen beletemetkezett a munkába, és
szemlátomást élvezte, amit csinál. Amikor Kate bement hozzá,
Julie felpillantott.
– Hogy van Liam? – kérdezte elkomolyodva.
– Sokkos állapotban. Most az apósánál van, hogy elmondja,
mi történt. Az egyik lány ma este jön haza, a másik holnap. A
többieknek szóltál? – Julie bólintott, és elmondta, hogy
mindenkit lesújtott a hír. Liamhez mindnyájan közelebb álltak,
hiszen ő sokkal közvetlenebb volt, és több időt töltött a
társaságukban, de Maureen is megszokott szereplője volt az
életüknek, amióta az eszüket tudták. Liam akkoriban vette el
Maureent, amikor Tom meghalt, ezért a gyerekeik is fiatalabbak
voltak, még mind a két lány egyetemre járt. Kate azon tűnődött,
hogy a lányok ezek után hazaköltöznek-e Európából, és
átiratkoznak-e egy amerikai egyetemre, hogy az apjuk közelében
legyenek. Egy sor hatalmas horderejű döntést kellett most
meghozniuk.
Miután eljött Maureen apjától, Liam könnyek közt hívta
Kate-et.
– Rettenetes volt. Úgy éreztem, mintha saját kezűleg ölném
meg az öreget. Imádta a lányát, a feleségét pedig nemrég
veszítette el. – Maureen volt a szülei egyetlen gyermeke. Kate és
Maureen nem sok mindenben hasonlítottak egymásra, de mind a
ketten egykék voltak.
– Pihenj le egy kicsit – nógatta Kate Liamet szelíden. Liam
egy végtelenül megterhelő napot tudhatott maga mögött.
– Még meg kell írnom a gyászjelentést – hebegte Liam.
– Az később is ráér, holnap délelőtt van a határidő. Erőt kell
gyűjtened, mire hazajönnek a lányok. Most pihenj.
– Jó, lehet – mondta Liam. A hangja fásult volt és kába, ami
egyébként egyáltalán nem volt jellemző rá. Liam mindig erősnek,
határozottnak és magabiztosnak mutatta magát; bölcsessége és
ereje oly sokszor szolgált Kate támaszául a Tom halála óta eltelt
huszonhat esztendőben. Most fordult a kocka.
– Ha akarod, később benézek hozzád – ajánlotta Kate, és
Liam hálás volt érte. Kate nem akart alkalmatlankodni, de nem
is akarta magára hagyni Liamet.
Munka után Kate beugrott Liamhez, és segített neki megírni
a gyászjelentést. Liamnak lassan el kellett mennie Pennyért, aki
hamarosan megérkezik Skóciából. Kate egészen addig a barátja
mellett maradt, amíg az el nem indult a reptérre, utána ő is
hazament. Az asszony maga is kimerült volt. Este Louise hívta
telefonon, aztán Julie is jelentkezett. Egy ideig beszélgettek, és
miután letették a telefont, Kate úgy érezte, ahhoz is fáradt, hogy
egyen valamit. Nem akarta felhívni Liamet, hiszen addigra már
Penny is otthon volt. Éjfélkor azonban Liam telefonált, miután a
lánya lefeküdt aludni.
– Ó, Istenem, Kate, ez egy rémálom. Mindenki sír, és
fogalmam sincs, mitévő legyek. – Liam talpraesett, magabiztos
férfi volt, de a mások érzelmeivel mindig is nehezen boldogult.
Maureen is ezért illett hozzá annyira. Liam azért érezte magát
otthonosan mellette, mert a felesége a legritkább esetben
engedett szabad folyást az érzelmeinek. Maureen csendes, de
állandó jelenléte biztonságot adott neki, és ennek most hirtelen
vége szakadt.
– Tudom, hogy ez most milyen rettenetes. De megbirkózol a
helyzettel, meglásd. Csak a következő néhány napot kell
átvészelned valahogy, és azzal már túl is leszel a nehezén.
– És utána mi lesz? Hátralevő életemben Maureen nélkül
kell boldogulnom. – Liam megint elsírta magát, Kate-nek a szíve
szakadt meg érte. A férfi el sem tudta képzelni az életét a
felesége nélkül. Úgy érezte, a saját jobbik énje is meghalt
Maureennal együtt; és minden, ami egykor otthonossá tette az
életét, oda lett. Csak Kate maradt neki.
– Befejezted a gyászjelentést? – kérdezte Kate
gyakorlatiasan.
– Igen, épp most végeztem. Holnap reggel ki kell mennem
Elizabethért a reptérre. A közvetlen járaton már nem volt hely,
Frankfurtban át kell szállnia. – Liam hangjában aggodalom
csendült.
– Nem lesz semmi baj. Rövidesen mind a hárman együtt
lesztek.
– Penny látni akarta az anyját, de nem engedtem. Nagyon
csúnyán megsérült a balesetben. – Amint kimondta, Liamből
megint kitört a zokogás. Mintha az összes érzelem, amelyet egy
életen át sikerült kordában tartania, egyszerre öntötte volna el,
és Liam valósággal fuldoklott.
– Erre most ne gondolj. Feküdj le. Akkor is, ha nem tudsz
aludni. Feküdj le, és próbálj egy kicsit kikapcsolni. – Kate
mindent megtett, hogy átsegítse Liamet a tragédián. Egykor ő
maga is átélte ugyanezt, négy kicsi gyerekkel. És Liam
mindvégig mellette állt. Kate soha nem felejtette el, hogy annak
idején Liam milyen sokat tett érte és a gyerekeiért. – Reggel
nyugodtan hívj fel, ha felkeltél, de éjjel is hívhatsz bátran, ha nem
tudsz aludni.
– Kate, nagyon köszönöm. Nem is tudom, mi lenne velem, ha
te nem lennél. Maureen nélkül olyan elveszettnek érzem magam.
– Annak idején te ugyanezt megtetted értem. – Még
Liamben is elevenen élt annak emléke, hogy Tom elvesztése
mennyire lesújtotta Kate-et. De Kate valamelyest legalább fel
tudott készülni a legrosszabbra. Tom olyan sokat szenvedett,
hogy a halál már-már megváltás volt számára. Maureen
elvesztése azonban derült égből villámcsapásként érte Liamet
alig egy nappal ezelőtt. – És most nyomás az ágyba. Holnap
beszélünk.
Kate letette a telefont, és egyre csak Liam járt a fejében. A
történtek őt magát is kimerítették. Kate úgy döntött, pár percre
lepihen, és csak úgy ruhástul leheveredett az ágyra.
Mikor legközelebb kinyitotta a szemét, már reggel volt, és az
első gondolat, ami beléhasított, Maureen halála volt. Még mindig
alig akarta elhinni. Liam se volt ezzel másként. Amint felébredt,
kitört belőle a megállíthatatlan zokogás.
 Huszonharmadik fejezet

Miután Justin elvitte Julie-t New Yorkba, és az ügynökével

is találkozott, hazament Vermontba. Másnap reggel az volt az
első dolga, hogy meglátogassa Shirley-t. A nő azt mondta, jól érzi
magát, csak a hasa nő óráról órára, de szerencsére jókedvvel
viselte a sorsát.
– A csajok épp hatalmas bulit csapnak odabent – tréfálkozott
Shirley, pedig nyilvánvalóan nem volt kellemes érzés számára. –
Szerintem táncolnak. Újabban már egy pillanatra sem maradnak
nyugton. – Justin ezt jó jelnek tekintette, és Shirley lelkére
kötötte, hogy szóljon, ha szüksége lenne bármire. A nő megígérte
neki, hogy úgy is lesz. Justin mostantól egészen az ikrek
születéséig éjjel-nappal Shirley rendelkezésére állt.
Milagra elaludt, Justin pedig éppen írt, amikor Richard
telefonált. Azt kérdezte, beugorhat-e tanítás után. Justin egy
ideig tétovázott ugyan, de aztán igent mondott. Richard általában
hétvégén látogatta Milagrát, de Justinnak nem volt kifogása
ellene, hogy most soron kívül benézzen hozzájuk. Justin
beletörődött, hogy ők ketten már sosem lesznek együtt. Hat
hónapja külön éltek. Hat jó évet töltöttek együtt, és ennél többet
talán nem is várhattak egymástól. Justin elfogadta, hogy a
kapcsolatuknak vége.
Amikor Richard megérkezett, Justin éppen uzsonnát adott
Milagrának, aztán a bébiszitter gondjaira bízta a kislányt. A
bébiszitternek hála Justin aznap pár órát a munkának tudott
szentelni. Egy újabb regény vázlatán dolgozott, és egy újságcikkel
is el kellett készülnie határidőre. Justin pontosan tudta, hogy
minden eddiginél keményebben kell dolgoznia, hiszen nemsokára
három gyereket kell majd eltartania.
Richard eleinte kényelmetlenül feszengett, de Milagra
rögvest felvisított örömében, amint megpillantotta, és élénk
nemtetszésének adott hangot, amikor a bébiszitter megfogta és
kivitte, hogy odakint játsszon a kerti hintán, amit Justin
eszkábált össze a kislánynak. A lakást egyenletesen borították be
a legkülönfélébb játékszerek. Richard elnevette magát, amikor
véletlenül ráült Milagra egyik játékára. Még így is a nappali volt
a lakás legcivilizáltabb része, ezért Justin itt fogadta Richardot,
és kávéval kínálta. A konyha Justin dolgozószobájává változott.
– Ha tudnád, ez mennyire hiányzik – mondta Richard, és
letette a játékszert a földre.
– Játékokra ülni? – nevetett Justin. – Akkor gyere
bármikor, nálunk rengetegféle játék közül válogathatsz. – És ha
majd az ikrek is megérkeznek, és ők is elkezdenek izegni-
mozogni, az egy négyzetmérerre eső játékok száma várhatóan
még tovább emelkedik. Justin előre látta, hogy a következő
néhány év a káosz jegyében fog eltelni, és már izgatottan várta.
Kemény munka és embert próbáló apai feladatok elébe nézett,
de ő akarta, hogy így legyen.
– Éppen emiatt vagyok itt – felelte Richard csendesen,
miközben a kávéját kavargatta. Felpillantott Justinra. Még
mindig kínosan érezte magát amiatt, ami hat hónappal azelőtt
történt, és ahogyan a kialakult helyzetet kezelte, pedig Justin
már túltette magát a dolgon. Igaz, Justin azóta nem randizott
senkivel, de csak azért, mert a baba és az írás minden idejét
felemésztette, és azzal is tisztában volt, hogy az ikrek érkezése
csak tovább rombolja majd a kilátásait ezen a téren. – Beszélni
akarok veled. Elszállt az agyam, bepánikoltam, vagy kitört
rajtam a kapuzárási frász, nevezd, ahogy akarod. Azt hiszem, egy
időre teljesen elvesztettem a fejem. A gyerekneveléstől hamar
besokalltam, ráadásul neked annyival jobban ment a dolog, azt
hiszem, ez is zavart. Féltékeny voltam, amiért te sokkal
ügyesebben bántál Milagrával, és amiért minden figyelmedet
neki szentelted. Úgy éreztem, én az egészből valahogy ki lettem
hagyva. – Richardnak nem volt könnyű bevallania mindezt, de
Justin látta rajta, hogy komolyan beszél.
– Téged is szerettelek, nem csak Milagrát. Benne épp azt
szerettem a legjobban, hogy ő a mi közös gyerekünk – felelte
Justin.
– Te született anyuka vagy – mondta Richard.
– Lehet, hogy egy heterónak jobban bejönne ez a szöveg –
nevetett Justin.
– Tudod, hogy értem – motyogta Richard idegesen
fészkelődve.
– Tudom. De te is képes lennél ellátni az anyai teendőket,
jobban, mint gondolnád. És remek apuka vagy. Senki sem lehet
tökéletes minden szerepben. Rólam is kiderülhet még, hogy az
apai képességeim nem a legfényesebbek. Az ember annyit tehet,
hogy megpróbálja kihozni magából a legjobbat.
– Igen. Nekem harminchét évbe és hat hónapba telt, mire
rájöttem erre. Hat hónappal ezelőtt totál idiótán viselkedtem. De
szeretlek, Just, és szeretném újrakezdeni veled, ha te is úgy
akarod. Vissza akarok jönni hozzád. – Hat hónapig tartott, mire
Richard összeszedte minden bátorságát, hogy ezt kimondja.
Rájött, hogy ha nem teszi meg, soha többé nem lehet boldog az
életben, és tudta, hogy akkor is ezt kell tennie, ha Justin végül
visszautasítja, ami nagyon is benne volt a pakliban. Richard
megijedt, félrelépett, aztán elmenekült, és most azért volt itt,
hogy mindezek után visszasírja magát.
Justin elképedve bámult Richardra.
– Most? Éppen most akarsz visszajönni? Meghibbantál?
Hiszen már egy gyerektől is berezeltél! Most meg, öt perccel
azelőtt, hogy ikreim születnének, visszajönnél? Neked teljesen
elment a józan eszed. – Justin nem állta meg, hogy el ne
vigyorodjon. Richard szavai komoly elégtételt jelentettek
számára, és meg is hatották, de tudta, hogy ez így nem
működhet. Fél éve talán más lett volna a helyzet, de most már
késő.
– Öt perccel azelőtt, hogy ikreink születnének – helyesbített
Richard.
– Ezzel azért vitatkoznék. Amikor elmentél, úgy döntöttem,
hogy egyedül is bevállalom őket – jelentette ki Justin. Richarddal
szemben nem voltak elvárásai.
– Az ikrek akkor is a mi gyerekeink – kötötte az ebet a
karóhoz Richard. Justin csak ült, és hitetlenkedve nézett rá.
– Van róla fogalmad, hogy mire vállalkozol? Három kislány.
Nekem van egy ikertestvérem, úgyhogy nagyjából tudom, hogy
ez mit jelent. Két nap sem telik belé, és máris kereket oldasz.
– Nem fogok kereket oldani. És néhanapján rábízhatjuk őket
a bébiszitterre, amíg mi kettesben eltöltünk valahol egy éjszakát.
Muszáj időnként kettesben lennünk.
– Igen, ha szerencsénk van, húsz év múlva össze is jöhet,
amikor mind a hárman elmennek egyetemre. Richard, most már
nem csupán egy kisbabáról van szó. Egy nagy család leszünk, és
ez sokkal komolyabb dolog.
– Részemről benne vagyok, ha te is így látod jónak – mondta
komolyan Richard.
– De miért?
– Mert szeretlek. Végső soron csak ez számít. Néha persze
utálni fogom az egészet, és előfordulhat, hogy a három kiscsaj
olykor az őrületbe kerget. De szeretlek, és ez is része a
képletnek. Megengeded, hogy visszajöjjek?
– És mi van, ha utálni fogod? Megint lelépsz? Sok időmbe
telt, mire sikerült megemésztenem, hogy ezt tetted.
– Szeretsz még?
Justin egy ideig nem szólt semmit, aztán bólintott.
– Igen, szeretlek. De néha hiába szereti egymást két ember,
a dolog akkor sem működik. – Justin már megbékélt ezzel a
gondolattal.
– De a mi kapcsolatunk működhet, és működni is fog.
Felnőttem – erősködött Richard. Válaszra sem várva előrehajolt,
és megcsókolta Justint, aztán komoly ábrázattal nézett a
szemébe.
– Ha ki akarnál szállni, csak mondd meg. Semmi szükség rá,
hogy megint eljátszd ugyanazt, amit legutóbb. Ha boldogtalan
vagy, menj, de ne csinálj felfordulást. – Richard bólintott.
– Többet nem foglak elhagyni, esküszöm.
– Mikor akarsz visszaköltözni? – kérdezte Justin
mosolyogva. Boldog volt. Úgy érezte, végre a helyére kerültek a
dolgok, jobban, mint eddig bármikor. Hat teljes évet fektettek
közös életükbe, és három gyereket vállaltak. Mindezt nem
lehetett csak úgy eldobni.
– A táskám odakint van a kocsiban – felelte Richard
bátortalanul. Justin elnevette magát.
– Akkor hurcolkodj be. Ezek az utolsó nyugalmas napjaink,
aztán tizenöt évig nem lesz ilyen. És te még azt hitted, Milagrával
sok a teendő. Várd ki, amíg hárman visítanak egyszerre a
füledbe. – Milagra és az ikrek között csak tizenhárom hónap lesz
a korkülönbség. Justin és Richard a vihar előtti csend utolsó
pillanatait élték.
Richard kiment, behozta a táskáját, aztán együtt felmentek a
lépcsőn. Amikor beléptek a hálószobába, Richardnak eszébe
jutott valami.
– Az ikrek hol fognak aludni?
– Eleinte velünk, itt a hálószobában. Aztán Milagra
szobájában. Ha már elég nagyok lesznek, veszünk nekik egy
háromemeletes ágyat. De az is lehet, hogy addigra egy nagyobb
házba költözünk, ha jól fogynak a könyveim. Addig viszont öten
kucorgunk ebben a babaházban.
– Akkor hajrá! – kiáltotta vigyorogva Richard, és mind a
ketten nevettek.
Miután Kate beszámolt Julie-nak Maureen haláláról, Julie
felhívta Justint, és elmondta neki, mikor lesz a temetés. Amikor
Justin beszélt az anyjával, értésére adta, hogy most egyetlen
napra sem tud New Yorkba jönni. A szülés bármelyik percben
megindulhatott, és Justin attól tartott, nem érne vissza időben,
márpedig mindenképpen jelen akart lenni az ikrek születésénél.
Nem akart lemaradni a nagy eseményről. Kate biztosította róla
Justint, hogy Liam meg fogja érteni, különös tekintettel arra,
hogy ikerszülésről volt szó. Egy ideig még Maureen tragikus
haláláról beszélgettek, és Kate elmondta, hogy Liam és a lányai
mennyire le vannak sújtva. Végül Justin csendesen megjegyezte,
hogy Richard visszatért hozzá.
– Valóban ezt akarod? – kérdezte Kate, és Justin igennel
felelt. Mint mondta, a kapcsolatuk még soha nem volt ilyen
szilárd. Alaposan átgondolták a dolgot, és mindent őszintén
megbeszéltek egymással.
– Akkor örülök nektek – mondta Kate. – Mondd meg
Richardnak, hogy ölelem. Hogy van Shirley?
 – Mindenórás. Úgy néz ki, mint egy lufi, ami bármelyik
pillanatban kipukkanhat. – Kate nevetett. Eszébe jutottak azok
az idők, amikor ő volt terhes az ikrekkel.
– Én pont ugyanígy néztem ki veletek.
– Majd meséld el, milyen volt a temetés – mondta Justin
elkomolyodva. – És kérlek, biztosítsd Liamet és a lányokat
legmélyebb együttérzésemről. – Kate megígérte, hogy így lesz.
Aznap délután Justin és Richard együtt mentek el Shirley-hez,
aki nagyon megörült a hírnek, hogy ők ketten megint együtt
vannak. Richard hitetlenkedve bámulta Shirley monumentális
pocakját.
A nő valóban úgy festett, mintha két ötkilós magzattal lenne
viselős, de egyelőre semmi jele nem mutatkozott a szülésnek,
ami a papírforma szerint amúgy is csak három hét múlva volt
esedékes. Shirley azonban azt a benyomást keltette, mint aki
bármelyik percben megszülhet, és már a házuk lépcsőjén is csak
nagy üggyel-bajjal tudott felmenni segítség nélkül. Jack
megmondta Shirley-nek, hogy többet nem vállalhat
béranyaságot, de egyébként türelemmel viselte a helyzetet, és
jól elvolt a fiaival. És most már Shirley is tudta, hogy ez volt az
utolsó alkalom. Most már ő is besokallt.
Aznap este virrasztást tartottak Maureen tiszteletére.
Mindkét lány komor, fekete ruhát és fekete csipkefátyolt viselt,
amelyet Elizabeth hozott Spanyolországból. Liam gyászos, mégis
méltóságteljes tekintettel állt a lányai mellett. A férfi fekete
öltönyt és nyakkendőt öltött. Ez utóbbit Kate vette neki a
Hermésben, Liamnak ugyanis nem volt fekete nyakkendője.
Liam mindig is a világosabb színeket részesítette előnyben, ez
alkalommal azonban nem vehetett fel világos nyakkendőt.
Kate Julie, Willie és Izzie társaságában érkezett a
virrasztásra. Mindnyájan megölelték a lányokat, majd végig
mellettük álltak, amíg a vendégek megérkeztek, és aláírták az
emlékkönyvet. Maureen apja ezúttal távol maradt. Az öregúr
nagyon gyenge volt, és minden erejét a másnapi temetésre
tartalékolta.
A temetés szolid volt és méltóságteljes, akárcsak maga
Maureen. A kórus szívbe markolóan énekelt, és Liam igazán
gyönyörű zenét választott az alkalomra. A szólóénekes éteri
hangon énekelte el az Ave Mariát. A lányok a nagyapjuk és Liam
mellett ültek. Maureen földi maradványait már korábban
elhamvasztották, és amikor az urnát kivitték a templomból, egy
skótdudás haladt a nyomában.
Kate a színfalak mögött mindent elrendezett, és odaadó
figyelmének köszönhetően a szertartás legutolsó részlete is a
helyén volt. Miután Maureent örök nyugalomra helyezték a
családi sírhelyen, a közel száz gyászoló barát és rokon Liam
házában gyűlt össze. Kate pompás büfévacsorát rendelt a
vendégek számára a város egyik legjobb szolgáltatójától.
– Köszönöm – súgta Liam Kate fülébe, miután járókerettel
evickélő apósát egy nővér közreműködésével besegítette az
autóba. Kate minden tőle telhetőt megtett Liamért és a
gyerekeiért. A lányok három nappal a temetés után
visszautaztak Európába, hiszen a tanítás folytatódott, és Liam
magára maradt a lakásban. Amikor Kate vacsorát vitt neki aznap
este, siralmas állapotban találta a barátját. Kate tudta, hogy sok
időbe telik, mire Liam összeszedi magát, és újból képes lesz élni
az életét, főleg úgy, hogy a gyerekei is távol voltak tőle. A lányok
nem akartak a szemeszter elején iskolát váltani, és mind a ketten
ragaszkodtak ahhoz az európai egyetemhez, ahová jártak.
Kate minden áldott nap felhívta Liamet, és ha sikerült
rávennie, elvitte magával ebédelni vagy vacsorázni. Liam a
munkájának köszönhette, hogy nem hagyta el magát teljesen.
A munka olyan volt a számára, mint egy mentőöv a viharos
tengeren. Kate telefonhívásai és gyengéd figyelmének
megnyilvánulásai jelentették számára azt az emberi köteléket,
amelyre a férfinak oly nagy szüksége volt, és amelyre oly
kétségbeesetten áhítozott.
Most, hogy Kate ennyi időt töltött Liammel, különösen örült
neki, hogy Julie átvette tőle a webáruházat. A lány rendkívüli
szakértelemmel irányította a vállalkozást, és mindennap késő
estig dolgozott. Julie nagyon szerette az új munkáját, és ő maga is
meglepődve vette tudomásul, hogy a ruhatervezés egyáltalán
nem hiányzik neki. Bizonyos szempontból a webáruház vezetése
nagyobb kreativitást követelt tőle, mint a tervezés.
Julie egyik nap este tízkor jött el a boltból, és amint hazafelé
sétált a SoHóban, észrevette, hogy Willie egy feltűnően vonzó, de
jóval idősebb nő társaságában lép ki az egyik étteremből.
Látszott, hogy mind a ketten remekül érzik magukat. Élénk
beszélgetésbe merültek, és harsányan nevetgéltek, miközben
egymást átkarolva andalogtak az utcán. Willie nem vette észre
Julie-t, aki diszkréten lemaradt mögöttük, hogy elkerülje a
találkozást.
Julie eltűnődött, vajon ki lehet ez a nő. Alkalmi kapcsolatról
van-e szó, esetleg ő és Willie csak barátok? A véletlen találkozás
mindenesetre megmozgatta Julie fantáziáját. Willie és titokzatos
kísérője a következő sarkon befordult, és eltűntek Julie szeme
elől. Julie mulatságosnak találta a helyzetet, és kicsit úgy érezte
magát, mint amikor gyerekkorukban leselkedtek egymás után,
de semmiképp nem akart tapintatlan lenni. Willie mindig is
diszkréten kezelte a kapcsolatait. A mennyiséget illetően nem
szégyenlősködött, de hölgyismerősei személyazonosságát
megtartotta magának. Julie fogott egy taxit, és hazament Izzie-
hez, akinek azonnal beszámolt a látottakról. A két nővér
hangosan röhögéséit.
– Willie-nek tizennyolc és kilencven év között bárki bejön,
feltéve, ha szoknyát visel – ékelődött Izzie. – Hány éves lehet az
a nő? – Julie már elmondta neki, hogy a nő idősebbnek nézett ki.
– Hát azért nem olyan öreg, de nála öregebb. Nem tudom,
talán harmincnyolc vagy negyven. Nálunk is idősebb, Willie-nél
meg pláne. De nagyon dekoratív nő, az biztos, és Willie úgy
nézett ki mellette, mint egy kölyök. Látszott rajtuk, hogy
remekül mulatnak.
– De jó Willie-nek – mondta Izzie. Ezután alaposan
kitárgyalták, hogy Justin és Richard megint összejöttek, majd
Izzie bevallotta, hogy tetszik neki az az ügyvédkolléga, akivel
nemrég együtt vacsorázott. A két nővér nagyon szeretett együtt
lakni: mindig volt kivel beszélgetni és pletykálkodni, akárcsak a
régi szép időkben.
 Amíg arra vártak, hogy Shirley-nél beinduljon a szülés,
Richardnak és Justinnak volt egy kis ideje, hogy újra egymáshoz
szokjanak. Eltölthettek néhány nyugodtabb napot egymás
társaságában, és jutott idő némi szórakozásra is. Ellátogattak egy
termelői piacra, amit Richard mindig is szeretett, mivel imádott
főzni. Néhányszor vacsorázni is elmentek, sőt moziba is
eljutottak, amíg a bébiszitter Milagrára vigyázott. Justinnak még
arra is maradt ideje, hogy írjon egy kicsit – újabban a receptre
kapható gyógyszerekről írt cikksorozatot az egyik népszerű
magazin megbízásából.
Shirley türelemmel viselte a sorsát, és a szülés várható
időpontjáig már csak egy hét volt hátra. Justin és Richard éppen
reggeliztek, Milagra pedig szundikált, amikor Shirley telefonált.
– Mi újság? – kérdezte Justin. Shirley hangja pontosan
ugyanolyan volt, mint mindig, amikor Justin és Richard telefonon
érdeklődtek a hogyléte felől.
– Azt hiszem, a hölgyek hamarosan megérkeznek – felelte
Shirley nevetve. – Egy ideig azt hittem az éjjel, hogy elkezdtem
vajúdni, de aztán abbamaradt, ezért nem hívtalak titeket. Most
viszont tényleg beindultak a dolgok. Azt mondta az orvos, hogy
menjek be a kórházba, meg akar vizsgálni. Hát ez a nagy helyzet.
– Shirley hangja izgatott volt, és ez az izgalom Justinékra is
átragadt. A bébiszitter mostanában mindig készenlétben állt, és
Richard azonnal felhívta. Justin addig bepakolta az edényeket a
mosogatóba, és összecsomagolt némi harapnivalót arra az esetre,
ha a kórházi látogatás elhúzódna. Shirley hangja kifejezetten
nyugodtnak tűnt a telefonban, így nem kapkodtak. A bébiszitter
húsz perc múlva be is futott, ők pedig autóba ültek, és a
kórházhoz hajtottak.
Amint megérkeztek, a szülőszobára mentek, és ott találták
Shirley-t, aki úgy hevert az ágyon, mint egy partra vetett bálna.
A szülészrezidens már kivizsgálta, és most Shirley orvosára
vártak. Shirley zihált a fájdalomtól, de amint a fájások kicsit
alábbhagytak, Richardra és Justinra mosolygott. A rezidens
szerint még korai lett volna beadni neki az epidurális
érzéstelenítőt. A doktornő korábban azt javasolta, hogy Shirley
ezúttal ne ragaszkodjon a természetes szüléshez, ha ugyanis
komplikáció lép fel valamelyik babánál, előfordulhat, hogy gyors
császármetszésre lesz majd szükség. Shirley meg is fogadta a
doktornő tanácsát. Az ikerszülés nem sétagalopp.
– Még csak öt centi a tágulás – mondta Shirley csalódottan. –
De nem engednek haza, hátha hirtelen beindul a dolog, mint
legutóbb. Azt akarják, hogy itt maradjak.
– Akárcsak mi – mosolygott Justin. – Legutóbb azt hittem,
nem érünk be időben, és a végén még nekem kell levezetnem a
szülést. Hogy érzed magad?
– Egész jól. – Amikor azonban az összehúzódások megint
elkezdődtek, Justin jól látta, hogy Shirley komolyan küszködik.
Néhány perc alatt felgyorsultak az események, és a fájások
hullámokban törtek Shirley-re, aki csakhamar érzéstelenítésért
rimánkodott. A vajúdás sokkal intenzívebb volt, mint Milagra
születésekor, és Shirley olyan erővel szorította Justin kezét, hogy
kis híján összeroppantotta. Az altatóorvos csak nem akart
megérkezni. Épp egy életmentő császármetszésnél kellett
segédkeznie, és a kórházban nem volt elegendő munkaerő. Már
értesítettek egy másik aneszteziológust, de egyelőre ő sem ért
még ide.
– Nem tud valamit csinálni? – kérdezte Justin a nővértől.
Nehezére esett elnéznie, hogy Shirley-nek ekkora fájdalmai
vannak. A szülészorvos korábban azt mondta, hogy az ikerszülés
gyorsan lezajlik, de a várakozás egy örökkévalóságnak hatott, és
nyilvánvaló volt, hogy Shirley kegyetlen fájdalmakat él át.
Richardnak egy ponton el kellett hagynia a szobát, mert Shirley
szenvedését látva elfogta a rosszullét. Shirley érzéstelenítésért
esedezett.
Shirley már torkaszakadtából üvöltött, amikor a szülészorvos
megérkezett. Megvizsgálta a nőt, és megállapította, hogy a
tágulás elérte a tíz centimétert. – Akkor most kezdjen nyomni –
mondta a doktornő határozott hangon, hogy a felszólítás
elhatoljon Shirley tudatáig. – Ki kell hoznunk azokat a babákat –
tette hozzá elszántan. Richard visszatért a szobába, és Justin a
monitorra pillantott. Az volt a benyomása, hogy valami nincs
rendjén. Az volt a benyomása, hogy a személyzet valamiért
hirtelen kapkodni kezdett. Shirley többé nem hagyta abba a
visítást. Hosszú, elnyújtott, fájdalmas jajkiáltás tört fel belőle.
– És mi lesz az érzéstelenítéssel? – kérdezte Justin
összezavarodva. Mindenki hatalmas sietségben volt, és
feszültnek tűnt. Justin érezte, hogy valami nem stimmel.
– Nincs rá idő – hadarta a szülészorvos, miközben két nővér
kétfelől megragadta Shirley lábát. A doktornő utasította Shirley-
t, hogy nyomjon. Közben egy másik szülészorvos is megjelent, aki
szintén meglehetősen gondterheltnek tűnt.
– Valami baj van? – kérdezte Justin tanácstalanul, de senki
rá sem hederített. A két orvos és a két nővér egy emberként
biztatták Shirley-t, hogy nyomjon. Milagra születése teljesen
másként zajlott, akkor nyilvánvaló volt, hogy minden a terv
szerint halad. Nem úgy, mint most. Mindenki kiabált Shirley-vel,
aki egyfolytában üvöltött. Az orvosok időről időre jelentőségteljes
pillantást váltottak egymással a maszkjuk felett. Justin látta a
szemükben az aggodalmat, és már neki is a torkában dobogott a
szíve. Richardra pillantott, aki halálra vált arccal figyelte az
eseményeket. Mind a ketten észrevették, hogy a monitoron az
egyik baba szívverése lassulni kezdett.
Az egyik orvos egy fogót vett magához, és időközben
megérkezett az aneszteziológus is. Az érzéstelenítés már szóba
sem jöhetett, de az altatóorvos ott maradt, hogy kéznél legyen,
ha császármetszésre kerülne sor. Amikor Justinon már éppen
úrrá lett volna a páni félelem, Shirley még egyszer
nekiveselkedett, összeszedte minden erejét, és Justin látta,
amint lassan-lassan feltűnik az egyik baba feje. A szülészorvos
kibújtatta az újszülött vállait, majd az egész testét. A másik orvos
átvette tőle a babát, gyorsan megvizsgálta, kitisztította az orrát
és a száját, és ekkor a kicsi felsírt. Gyönyörű csöppség volt, de
Shirley szülészorvosának minden figyelmét lefoglalta a másik
baba, akinek a szívverése minden egyes dobbanással egyre
erőtlenebbé vált. Amikor Shirley megpillantotta az első kislányt,
abbahagyta a sikoltozást, és elmosolyodott, a fájások azonban
szinte azonnal visszatértek.
 Annyi minden történt egyszerre, hogy egyelőre Justin és
Richard sem vehették a kezükbe a kicsit. A doktornő azon
munkálkodott, hogy megfelelő helyzetbe hozza a második babát,
pokoli kínokat okozva ezzel Shirley-nek. Egy újabb
örökkévalóságnak kellett eltelnie, mire ez a baba is előbukkant
végre. Ez a kislány még a nővérénél is nagyobb volt, és
csodálkozva nézett körül, mint aki nem számított rá, hogy ilyen
sokan várnak az érkezésére. Az újszülött nem sírt fel, Justin és
Richard úgy látták, hogy egészen el van kékülve. A szüléskor úgy
kellett kiszabadítani a babát a köldökzsinór fogságából, ami a
szülőcsatornában egyre szorosabban tekeredett rá a nyakára. Ez
okozhatta a szívverés gyengülését is. Az orvos megveregette a
kicsi hátát, a rezidens pedig kitisztította a légutakat. A nővér
oxigénmaszkot adott Shirley-re, aki halálosan ki volt merülve.
Aztán mintegy varázsütésre hirtelen hangos gyereksírás töltötte
be a szülőszobát. Az orvosok megkönnyebbülten lélegeztek fel,
Justinnak pedig örömkönnyek szöktek a szemébe.
– Jól van? – kérdezte a két férfi kórusban, halálsápadt
arccal. A két orvos elmosolyodott.
– Tökéletesen. Mielőtt kibújt volna, elkezdett gyengülni a
szívverése, mert a köldökzsinór rátekeredett a nyakára. Először
ki kellett szabadítanunk a szorításból, és csak azután segíthettük
a világra. – A két szülészorvos mesteri munkát végzett, és ha
nem értik ilyen jól a dolgukat, a történet sokkal rosszabbul is
végződhetett volna. Justin Shirley-hez fordult, és szeretetteljes
pillantással nézett rá.
– Nagy voltál, Shirley. Sajnálom, hogy ilyen rázós volt a
dolog.
– Semmi gond – pihegte Shirley az oxigénmaszk alól.
A köldökzsinórt átvágták, és a méhlepények is a világra
jöttek – mind a kettő, hiszen a kislányok kétpetéjű ikrek voltak.
Mindkét babát elvitték kivizsgálásra, és Shirley orvosa azt
javasolta Justinnak és Richardnak, hogy ők is menjenek át a
csecsemőszobába, és nézzék meg a csöppségeket, amíg ellátják
Shirley-t. Shirley fájdalomcsillapítót kapott, amitől elkábult, és
lassan álomba szenderült. A szülés meglehetősen idegőrlő volt, és
amint Richard és Justin elhagyta a szülőszobát, minden eddiginél
erősebb hálával gondoltak Shirley-re.
Amikor átmentek a csecsemőszobába, a két férfi
összeölelkezett, és bevallották egymásnak, mennyire
megrémültek, amikor látták, hogy a második baba elkékül és
nem sír fel. Szerencsére most már mind a két kislány remekül
nézett ki, és a gyermekorvos is megerősítette, hogy mindketten
kitűnő egészségnek örvendenek. Justin és Richard a karjukba
vettek egy-egy kisbabát, és egymásra mosolyogtak. Ezen a
napon egy újabb csoda részesei lehettek.
– Az anyai készségeid határozott javulást mutatnak –
tréfálkozott Justin, és Richard nevetett. Még sokáig dajkálták a
kislányokat, akik elragadóan bájosak voltak, aztán visszamentek
Shirley-hez. A nő mélyen aludt, az oxigénmaszk még mindig
rajta volt. Egy nővér felügyelt rá, és Shirley hasát masszírozta,
hogy csillapítsa a vérzést. Addigra Jack is megérkezett, és
Shirley ágya mellett üldögélt. Amikor meglátta Justint és
Richardot, suttogva gratulált nekik, és rájuk mosolygott. Jack
örült, hogy Shirley megpróbáltatásai véget értek, és a család
élete rövidesen visszatérhet a normális kerékvágásba.
Justin és Richard ezután az egész ismeretségi körüket
végigtelefonálták a hírrel: Camilla és Charlott megérkezett.
Mostantól három gyermekük volt. Még Richard és Justin is
alig-alig fogták fel, mi történt, amint hitetlenkedve bámulták a
rózsaszín takaróba bugyolált csöppségeket. Mindkét kislány fejét
parányi rózsaszín sapka tartotta melegen. Charlotte több mint
három és fél kilót nyomott, Camilla négyet, ami ikreknél egészen
rendkívülinek számít. És mind a ketten makkegészségesek
voltak.
Richard és Justin úgy érezték, bármilyen kihívások várnak is
rájuk, készen állnak rá, hogy megbirkózzanak velük. Még soha
nem voltak ennyire biztosak a dolgukban. Tudták, hogy a
szerelem minden akadályon átsegíti őket.
– Akárhonnan is nézzük, most már igazi család vagyunk –
súgta Richard álmélkodva, mint aki még nem fogta fel teljesen,
hogy mindez csakugyan megtörtént.
 – Isten hozott itthon – felelte Justin, miközben a kislányok
mélyen aludtak a karjaikban.
 Huszonnegyedik fejezet

Shirley és az ikrek három napig a kórházban maradtak, amíg

az orvosok meg nem bizonyosodtak róla, hogy minden a
legnagyobb rendben van. Shirley öröme határtalan volt, hogy
végre hazatérhet a saját gyermekeihez. Justin és Richard
hazavitték Charlotte-ot és Camillát. Egy időre felfogadtak egy
bébiszittert, aki Milagrára vigyázott. Az etetési rend kialakítása
eleinte igencsak embert próbáló kihívásnak tűnt, de ketten
együtt úrrá lettek a nehézségeken. Justinnak köszönhetően a
rendszer olajozottan működött. Felváltva etették a kicsiket, és az
első néhány hétben jóformán mást sem csináltak, de egy hónap
alatt kialakult egy állandó napirend, és onnantól fogva minden
ment magától.
Justin ügynöke telefonált, és azt mondta, szívesen vállalná a
regény képviseletét, és azt is hozzátette, hogy már talált is egy
érdeklődő könyvkiadót. Az ügynök szerint Justin igazi
mesterművet alkotott. Remek hírek voltak ezek, és Richard
együtt örült Justinnal a sikernek. Úgy tűnt, hamarosan lesz
miből fedezniük a gyereknevelés költségeit.
Egy héttel később Richard éppen nekiült, hogy hetek óta
először elolvassa az újságot, de amint egy pillantást vetett rá,
elborzadt, és Justin kezébe nyomta a lapot. Julie jövendőbeli
exférje, Peter White fényképe díszelgett a címlapon. Petert azzal
vádolták Kaliforniában, hogy megölte a barátnőjét. Egy téglával
verte agyon a nőt, miután napokon át kínozta. Az áldozat a
fejsérülésekbe halt bele, de számos szúrt sebet és a fojtogatás
nyomait is megtalálták rajta.
Justin émelyegni kezdett, miközben a cikket olvasta. Julie is
lehetett volna az áldozat, ha nem menekül el időben, és nem kéri
meg Justint, hogy váltsa meg a jegyét a szabadságot jelentő New
Yorkba. Justin azonnal felhívta az anyját. Kate is látta a cikket,
mint mindenki más a családban, beleértve Julie-t is. Julie
rettenetesen sajnálta azt a nőt, akit Peter halálra kínzott, de
tisztában volt vele: csak egy hajszálon múlt, hogy ő maga nem
jutott erre a sorsra. Elmondta Justinnak, hogy aznap reggel a
rendőrség is megkereste őt, mert szeretnék majd kikérdezni
Peterrel kapcsolatban.
Amióta hazaköltözött Kaliforniából, Julie a leánykori nevét
használta. Miután értesült a gyilkosságról, még türelmetlenebbül
várta, hogy kimondják a válást. Az ügyvéddel már mindent
megbeszélt, és a keresetet is beadták. Az újsághír mindenkire
kijózanítóan hatott.
Kate-nek igaza volt. Peter egyszerűen túlságosan tökéletes
volt ahhoz, hogy igaz legyen. Az egész család abban
reménykedett, hogy életfogytiglanra ítélik. A szörnyű
fejlemények felelevenítették bennük Peter rémuralmának
lidérces emlékét.
– Biztos, hogy szeretnéd, hogy meglátogassunk hálaadáskor?
– kérdezte Justin, amikor felhívta az anyját. – Olyanok vagyunk
mostanában, akár egy kisebb állatkert – tette hozzá, miközben
figyelte, amint Richard az egyik kislányt visszafekteti a
mózeskosarába, és rögtön felveszi a másikat. Milagra Justin
karján üldögélt, míg a másik kezében a telefont tartotta.
– Még szép. – Kate Lou nagyival együtt már eltöltött két
napot Justinéknál. Azonnal a szívébe zárta az ikreket, és hasznos
nevelési tanácsokkal látta el Justint.
– Igazán vakmerő vagy – felelte Justin, és Kate nevetett.
Türelmetlenül várta, hogy hálaadáskor viszontlássa Justin
családját.
Hálaadáskor Kate lakása a várakozásoknak megfelelően
csatatérré változott, de a helyzet semmivel sem volt rosszabb,
mint amire Kate egyébként is számított. Liam is ott volt, bár
kicsit kótyagosnak tűnt. Kate beszélte rá, hogy jöjjön át, mivel a
lányok nem utaztak haza, Liam apósa pedig az idén nem volt
hajlandó tudomást venni a hálaadásról. Richard és Justin mind a
három gyereküket elhozták, és mindenki megdajkálhatta őket,
aki csak akarta. Izzie Tommyval érkezett. Az életvidám kisfiú
nyolc hónapos volt, és mindenkivel barátkozni akart, de
legjobban Julie nénikéjét szerette. Willie is eljött, Lou nagyi pedig
a következő útját tervezgette. Tavasszal Bangkokba készült.
 A vacsora végeztével Willie-nek mindenkit sikerült
meglepnie, amikor bejelentette, hogy új barátnője van. Úgy
döntött, hogy nem kertel, hanem mindent elmond töviről
hegyire. A nő idősebb volt nála, elvált, és volt két gyereke. Egy
nagyvállalatnál dolgozott pszichológusként. Willie elmondta, hogy
a kapcsolatuk komoly, már csaknem fél éve tart. A szobában egy
pillanatra megfagyott a levegő. Julie gyanította, hogy arról a
nőről van szó, akivel úgy egy hónappal azelőtt együtt látta Willie-
t.
– Mégis mennyivel idősebb? – kérdezte Kate, és igyekezett
nyugodtnak tűnni, jóllehet egyáltalán nem volt az, és ezt Willie is
pontosan tudta. A fiú lélekben már felkészült a csípős
megjegyzések áradatára, de a hónapokig tartó titkolózás után
nem akart többet bujkálni. A család legnagyobb
megrökönyödésére azt is elmondta, hogy a karácsonyi vacsorára
szeretné elhozni magával a nőt és a gyerekeit, máskülönben ő
sem tud jönni, hiszen nem akarja magára hagyni a barátnőjét
ezen a fontos ünnepen.
– Harmincnyolc éves – válaszolta Willie anyja kérdésére.
Tizenkét évvel idősebb nála. – A gyerekek hat- és tízévesek.
Nagyon cukik. Meglátod, hamar megkedveled a barátnőmet –
tette hozzá bizakodva.
– Kezdődik minden elölről – súgta oda Kate Liamnek, amíg a
többiek a kisbabákat dédelgették, vagy Tommyval és Milagrával
játszadoztak. – Mindegyikük azt hiszi, hogy szembe tud szállni a
lehetetlennel, és hogy sikerül dűlőre jutniuk a legproblémásabb
emberekkel is. A változatosság kedvéért valamelyik gyerekem
igazán választhatná a könnyebbik utat.
– Ugyan miért tennék? Hiszen te sem azt választottad –
emlékeztette Liam. – A sztorinak itt még koránt sincs vége. Zach
meghalt, de Izzie előbb-utóbb úgyis elhagyta volna. Julie
megmenekült Peter karmaiból. A fiúk megint együtt vannak. És
a gyerkőcök egytől egyig elragadok. Sosem tudhatod előre,
hogyan folytatódik a történet. Legközelebb majd okosabb
döntést hoznak. Mindannyiunk életében vannak kihívások,
amelyekkel szembe kell néznünk. Persze közben a frászt hozzuk
a szüléinkre, akik próbálnak minket megóvni a tévedésektől. Azt
hiszed, hogy ez most más, de ugyanaz a helyzet ismétlődik
nemzedékről nemzedékre. A szülők óvják a gyerekeiket, a
gyerekek meg kockáztatnak.
– De az én gyerekeim vajon miért nehezítik meg a saját
helyzetüket mindjárt a legelején? És most minden kezdődik
elölről Willie-vel. Szerinted hova vezet ez a kapcsolat egy
ennyivel idősebb, kétgyerekes, elvált nővel? Csak a vak nem
látja az intő jeleket. Tényleg muszáj újra és újra elkövetni ezeket
a hibákat?
– A fiatalok zűrösek. Biztos vagyok benne, hogy előbb-utóbb
az én gyerekeim is belefutnak valami ilyesmibe. Olyasvalakihez
mennek férjhez, akihez nem kéne, vagy idő előtt teherbe esnek.
Néha minden a feje tetejére áll, de olykor mégis összejönnek a
dolgok. A gyerekeink ebben bíznak. Megkísérlik a lehetetlent.
Azt hiszik, sikerülhet, és mi hiába okoskodunk és óvjuk őket.
Úgysem hallgatnak ránk – foglalta össze Liam érzékletesen.
– Az efféle helyzetekből csakis vesztesen kerülhetnek ki –
borongott Kate. Liam a nő kezére tette a kezét. – Rendes
emberrel összeházasodni ma már nem elég menő? Mintha az
lenne az alapkövetelmény, hogy az illető elmeháborodott legyen
vagy bűnöző, vagy legalábbis egyáltalán ne passzoljanak
egymáshoz. Mintha csak azok házasodnának össze, akiknek nem
kéne, akiket meg egymásnak szánt a sors, azok hallani sem
akarnak róla.
– A gyerekeink huszonegyre húznak lapot, és fittyet
hánynak a játékszabályokra. De valljuk be, te sem a legkönnyebb
utat választottad. Félbehagytad az egyetemet, hozzámentél egy
joghallgatóhoz, látástól vakulásig gürcöltél, hogy eltartsd a
családodat, és közben felneveltél négy gyereket. Biztos vagyok
benne, hogy anyád betegre aggódta magát miattad – idézte fel
Liam újfent a múltat.
– Ez így is volt – ismerte el Kate elgondolkozva. Liam
helyesen látta a dolgot.
– Sosem tudhatod előre, hogyan alakulnak a gyerekeid
kapcsolatai. Néha a legnagyobb ellenszélben is elérhetjük a
céljainkat, de nem túl gyakran.
– Csak azt kívánom, bárcsak ne nehezítenék meg a saját
dolgukat. No meg a miénket – sóhajtotta Kate, és bánatos
tekintettel Liamre mosolygott.
– Adj nekik időt. Egyszer talán azt is megérjük – felelte
bátorítóan Liam, aztán mind a ketten visszatértek a többiekhez,
és játékba elegyedtek a gyerekekkel, miközben Lou nagyi
Bangkokról regélt. Kate reményteli pillantást vetett Liamre.
Talán igaza volt, talán végül minden jóra fordul. Rövidesen
személyesen is találkozik majd Willie választottjával, és kiderül,
hányadán állnak a dolgok. Kate nagyon várta már a találkozást,
de nem fűzött hozzá túlzott reményeket. Úgy tűnt, a gyerekei
eltökélték, hogy újra és újra halálra rémítik az anyjukat. Ha
csakugyan ez volt a tervük, eddig remekül sikerült. Előbb Justin,
a béranya és a három gyerek, most meg Willie és az ő tizenkét
évvel idősebb, elvált, kétgyerekes szívszerelme. Hogyan is
remélhetné bárki, hogy minden zökkenőmentesen alakul majd?
Nem sokkal karácsony előtt Willie felhívta az anyját, és
megerősítette, hogy a karácsonyi vacsorára szeretné elhozni
Zoét és a két gyerekét. Hálaadáskor ugyan már tett róla
említést, de azóta nem került szóba a dolog. Kate nem akart
rákérdezni, és abban bízott, hogy Willie időközben meggondolta
magát, de mint kiderült, szó sem volt erről.
– Ennyire komoly a kapcsolatotok? – kérdezte Kate.
– Igen. Nem, nem házasodunk össze, mielőtt még
bepánikolnál. De nagyon boldogok vagyunk együtt. Tudom, hogy
nagy a korkülönbség, és mindenki azt hiszi, megbolondultunk, de
igenis működik a kapcsolat. És nagyon bírom a gyerkőcöket.
– Ha ilyen fontos neked, akkor természetesen elhozhatod
őket magaddal – felelte csendesen Kate, de közben arra gondolt,
bár közbejönne valami.
– Nem akarom szenteste magára hagyni Zoét. – Kate
gyerekei ugyan meggondolatlanok voltak és könnyelműek, de
felettébb figyelmesek is. Aranyból volt a szívük.
Karácsony este Kate népes társaságot látott vendégül,
néhány ember ide vagy oda már igazán nem számított. Zoéval és
a gyerekeivel együtt összesen tizenkét felnőtt és hat gyerek lesz
jelen, ebből négy csecsemő. Willie barátnőjének a gyerekei már
biztosan nem férnek el az ebédlőasztalnál, ezért Kate-nek a kis
kártyaasztalon kell majd megterítenie számukra. Ott lesz Liam
és a két lánya, Willie és a csatolt részei, Justin és Richard, Izzie
pedig megkérdezte az anyjától, hogy elhozhatja-e magával az
ügyvéd barátját. Kate annyira örült, hogy Izzie végre talált
magának egy szalonképes figurát, hogy azonnal igent mondott.
Julie és Lou nagyi egyedül jön.
Mire eljött a szenteste, az egész lakás karácsonyi díszben
pompázott. A karácsonyfa is szépen fel volt cicomázva, akárcsak
Kate, aki az alkalomra csupa Chanel-ruhadarabot válogatott
össze magának a boltjából. Piros bársonynadrágot, fehér
szaténblúzt és aranyszínű szandált viselt. Amikor Willie és szíve
hölgye megérkezett, egy pillanatra még a társalgás is
abbamaradt. Zoe az alkalomhoz illően öltözött fel: fekete Chanel-
kosztümöt és magas sarkú cipőt vett föl, és úgy tűnt, mintha
Kate egyik barátnője toppant volna be. Lily, Zoe tízéves kislánya
fekete bársonyruhát, fényes fekete bőrcipőt és fehér
harisnyanadrágot viselt, Louis, a hatéves kisfiú pedig egyszerűen
imádni valóan festett szürke szövetnadrágjában és sötétkék
bársonyból készült felöltőjében, emellett pedig feltűnően
illemtudóan viselkedett.
Zoe megköszönte Kate-nek, hogy a gyerekeivel együtt részt
vehet a karácsonyi vacsorán, és rövidesen mindenkit levett a
lábáról. A nő gyönyörű volt és okos, és remek állása volt. A
Vassar Egyetemen járt alapképzésre, majd a Harvar-don
szerezte meg a mesterdiplomáját. Az ember egy komoly
negyvenes férfit képzelt volna el mellette, Zoe ehelyett egy fiatal
suhanccal járt. Willie azonban megfontolt felnőtt módjára
viselkedett Zoe társaságában. Még soha senki nem látta őt erről
az oldaláról.
Zoe csakhamar élénk eszmecserébe bonyolódott Liam-mel a
vállalati erőforrás-politika kérdésében. Nehéz lett volna
kivetnivalót találni Zoéban, aki rögtön megkedvelte Lou nagyit.
Kate egész este árgus szemekkel figyelte a nőt, aki a legnagyobb
körültekintéssel és tisztelettel viseltetett iránta. Zoénak
mindenkihez volt egy kedves szava, és imádta a kisgyerekeket.
Barátságos, értelmes ember benyomását keltette, és láthatóan
bolondult Willie-ért. Messzemenően megértette Kate
fenntartásait, de szerette Willie-t, és a fiú is szerette őt.
Justin a vacsoránál bejelentette, hogy sikerült eladnia a
regényét egy jelentős könyvkiadónak. Az asztal körül azonnal
kitört a tapsvihar, amit Justin szolid biccentéssel fogadott. De az
est fénypontja kétségtelenül akkor érkezett el, amikor Justin
közölte: ő és Richard hamarosan összeházasodnak.
– Én azt hittem, ellenzitek a melegházasságot – viccelődött
Willie.
– Ez így is volt. Kinek hiányzik, hogy tartásdíjat kelljen
fizetnie? – sziporkázott Richard.
– Mikor? – kíváncsiskodott Izzie. És hol? És hogyan? A
házasság ötlete ellen nem volt kifogása, egyébként is nagyon
szerette Richardot.
– Úgy döntöttünk, a lehető leggiccsesebbre vesszük a figurát
– mondta Justin, és láthatóan zavarba jött. A házasság Richard
ötlete volt, de Justin gyorsan rábólintott, mert tudta, hogy ezzel
boldoggá teszi a társát. – Úgy voltunk vele, ha már egyszer
elszántuk magunkat, megadjuk a módját. Valentin-napon
házasodunk össze, és ha anyu is beleegyezik, itt tartjuk az
esküvőt. – Ez volt Justin egyetlen feltétele.
– Semmi akadálya – mondta Kate.
– Legfőbb ideje volt – jegyezte meg Lou nagyi kedélyesen, és
mindnyájan nevettek. Kate úgy látta, nagyon is időszerű volt a
döntés. Justin és Richard régóta együtt voltak, sok nehézséggel
kellett megbirkózniuk, de most újra egymásra találtak, és
időközben mind a ketten bölcsebbek lettek. És ott volt a három
kislány, akiket fel kellett nevelniük, és az ő kedvükért mindent
meg kell tenniük annak érdekében, hogy hosszú távon is együtt
maradjanak. Kate legalábbis úgy gondolta, hogy ez áll az
elköteleződés hátterében, jóllehet többé nem érezte magát
kompetensnek annak eldöntésében, kiknek kellene
összeházasodniuk, és kiknek nem. Nem látta értelmét az efféle
spekulációknak, legfeljebb csak találgatni lehetett, melyik
kapcsolat lesz működőképes.
Julie úgy vélte, minden családnak szüksége lenne egy
hajadon nagynénire, aki soha nem megy férjhez, és nem lesznek
gyerekei, és azt állította, hogy ő már kislány korában is erre a
szerepre vágyott, de Lou nagyi kijelentette, hogy egy szavát sem
hiszi. Julie gondolkodását még mindig meghatározták a Peterrel
kapcsolatos hátborzongató élményei, és egyelőre azon dolgozott,
hogy valahogy kikecmeregjen ebből a házasságból. A
párkapcsolat puszta gondolatára is páni félelem fogta el. Érthető
módon az egyedülálló nő szerepköre egyelőre sokkal
biztonságosabbnak tűnt számára. Julie csakugyan eltökélte, hogy
nem megy férjhez, és komolyan is gondolta, de még mindig csak
harminckét éves volt, és bármikor meggondolhatta magát.
Egyszer már csúnyán ráfázott, első férje akár meg is ölhette
volna.
Izzie azt mondta, hogy szeretne még gyereket, de soha
többet nem akar férjhez menni. Ügyvéd barátját mindenki
rokonszenvesnek találta, és ők ketten tökéletesen összeillettek.
Izzie-nek eleve ilyen férfiakkal kellett volna ismerkednie,
ahelyett, hogy hagyta vakvágányra futni az életét Zachkel, aki
csak a bajt hozta rá.
Willie nem szólt semmit, csak cinkosan összemosolygott
Zoéval az asztal felett. A nő könnyedén beilleszkedett a
társaságba, és sikerült úgy intéznie, hogy öt percig négyszemközt
beszélhessen Kate-tel. Elmondta, hogy tisztában van vele, a
korkülönbség milyen sokkolóan hathatott mindenkire, hiszen
eleinte neki is nehezére esett elfogadni a helyzetet, de hozzátette,
hogy Willie remek férfi, akinek helyén van az értékrendje, és akit
ő messzemenően tisztel. Mindebbe nehéz lett volna belekötni.
Vacsora után a társaság szétszéledt, de mint minden évben,
karácsony napján újra összegyűltek ebédelni. Justin regénye és
az esküvő volt a fő téma.
Justin és Richard szűk családi körben, anyakönyvvezető előtt
akart megesküdni. A szertartás után csak egy szolid koktélpartit
szerettek volna Kate-nél, nem akartak felhajtást. Kate szerint az
elképzelés ésszerű volt, és jó ízlésre vallott. A tervek szerint az
esküvő után az ifjú pár Miamiba utazik nászútra egy hosszú
hétvége erejéig; a kislányokat addig egy bébiszitter gondjaira
bízzák. Kate élénken helyeselte a tervet. Úgy vélte, Justinéknak
szükségük van rá, hogy egy kis időre kettesben legyenek, távol a
gyerekektől. Kate felajánlotta, hogy nászajándék gyanánt fizeti az
esküvő költségeit és a nászutat, de Justin nem akart anyagi
terhet róni az anyjára, és ragaszkodott hozzá, hogy ő állja a
költségeket a könyvéből származó bevételből. Justin biztosította
Kate-et, hogy mindenről gondoskodni fog. A könyvkiadó
nagyvonalú honoráriumot fizetett Justinnak.
A karácsony bensőséges hangulatban telt, és mire mindenki
hazament, Kate egészen elfáradt. A családban megint zajlott az
élet, Kate csak kapkodta a fejét. Mivel a korkülönbség még
mindig aggasztotta, magának sem szívesen vallotta be, hogy Zoét
igencsak rokonszenvesnek találta. Willie és Zoe azonban láttak
perspektívát a kapcsolatukban, és Zoe tagadhatatlanul rendes nő
volt, aki a legjobbat hozta ki Willie-ból. Ez Kate figyelmét sem
kerülhette el.
Amióta Zoéval járt, Willie egészen megkomolyodott, és
újabban érettebbnek látszott a koránál. Willie többször is
elmondta, hogy csak összeköltöznek, de nem terveznek
összeházasodni, ám a fiú azt is megjegyezte, hogy szeretnének
közös gyerekeket, amire – Zoe korára való tekintettel –
valószínűleg nem is kell majd sokat várni.
Julie karácsony és szilveszter között is a boltban
szorgoskodott. Kate állandóan jött-ment, de az utóbbi időben
nem volt annyi munkája, mint Julie-nak. Julie épp egy
honlaptervező érkezését várta, akit nemrég ajánlottak a
figyelmébe. Szerette volna korszerűsíteni a weboldalt, és
modernebbé tenni az arculatát. Amikor a webdizájner
megérkezett a boltba, minden tekintet felé fordult. Rendkívül
jóképű fiatalember volt, de amikor Julie megpróbálta szóra bírni,
csak zavartan motyogott. A fiú igazán szemet gyönyörködtető
látványt nyújtott, de igazi kockafej volt. Másnap visszatért, hogy
megmutassa Julie-nak a terveit. Mielőtt távozott volna, a haja
tövéig elvörösödve megkérdezte Julie-tól, nem volna-e kedve
együtt vacsorázni vele.
Julie elszörnyedve nézett a fiatalemberre.
– Ha ez randevú akar lenni, akkor semmiképp – csattant fel
Julie ingerülten. Már a kérdésfeltevés is bosszantotta, pedig
egészen mostanáig rokonszenvesnek találta a fiút, és rögtön
látta, milyen okos és tehetséges. – Éppen válófélben vagyok,
soha többé nem akarok férjhez menni, és gyereket sem akarok.
Tudom, a legtöbb pasinál ezzel el is vágtam magam, de én
cseppet sem bánom. Ja, és a helyesírásom csapnivaló, csak hogy
tudd. – Julie úgy ment neki a fiúnak, mint egy buldózer. Szegény
pára megszeppenve nézett Julie-ra.
– Nekem nem probléma. Én sem tudok helyesen írni. Amióta
az eszemet tudom, helyesírás-ellenőrzőt használok. De a
számítógépekhez nagyon értek. A házasság meg a gyerekek
eszembe sem jutottak, csak egy vacsoráról lenne szó. Szoktál
enni? – A fiatalembert Olivérnek hívták, sármos volt, szőke, és
úgy nézett ki, mint egy modell, de a társas érintkezés éppen
olyan ingoványos talaj volt neki, mint Julie-nak.
– Néha eszem. Ha jó a kaja. De a thai konyhát meg a fűszeres
ételeket nem szeretem. – Olyanok voltak, mint két riadt tarajos
sül, amelyek egymást bombázzák a tüskéikkel. Mind a ketten
idegesen feszengtek. Ha sikerülne túljutniuk a kezdeti
formaságokon, ami egyiküknek sem volt éppen erőssége, hamar
rájöhettek volna, hogy sok minden közös van bennük.
– Mit szólnál a holnap estéhez? – kérdezte Oliver. Julie
alaposan megfontolta a felvetést.
– Nem bánom. Szeretem a delikateszt.
– Az jó, mert én is – felelte megkönnyebbülve Oliver.
– Tudok egy jó helyet itt az utcában. Szereted a sajttortát?
– Igen.
– Én is. – Másnap Oliver eljött Julie-ért, és eltöltöttek
néhány kellemes órát a közeli bisztróban. Szörnyű tapasztalatai
óvatossá tették Julie-t, de ebben a találkozóban nem volt semmi
fenyegető. Vacsora közben Julie elmondta Olivernek, egykori
férjét azzal vádolják, hogy megölte a barátnőjét, akivel azután
jött össze, hogy Julie elhagyta őt.
– És veled hogy bánt? – kérdezte Oliver, amikor a
maceszgombócleves után rátértek a pasztramis
melegszendvicsre.
– Nem túl jól. Hat hónapig éltünk együtt, a végén kis híján
engem is megölt. Akkor eljöttem.
– Hát ez szörnyű lehetett – mondta Oliver, és abbahagyta az
evést. – A helyedben én sem akarnék újra megházasodni, vagy
akár csak ismerkedni. De idővel talán változik a helyzet.
Legalábbis remélem.
– Én így is remekül elvagyok – bizonygatta Julie. Mire
megérkezett a sajttorta, egészen felszabadultnak érezte magát. –
Szereted a hokit? – kérdezte. Oliver azonnal zavarba jött.
– Nem. Utálom a sportokat. Sosem voltam jó bennük,
nézőként meg untatnak. Miért? Te szereted?
– Ki nem állhatom őket. – Julie-nak eszébe jutottak a
hokimeccsek és a többi sportesemény, ahová Peter annak idején
elvitte. A történtek fényében ezek a közös programok mind
kellemetlen emlékekké váltak Julie számára, mint minden, ami
Peterre emlékeztette. A sporteseményekről mindig Peter jutott
az eszébe.
– Én csak a számítógépeket szeretem – jegyezte meg Oliver
ártatlanul.
– Az jó. – Vacsora után Oliver taxival hazavitte Julie-t.
Mielőtt a lány kiszállt volna az autóból, megköszönte Olivernek a
vacsorát.
– Talán még egyszer elmehetnénk enni valamikor – mondta
félszegen Oliver. – Nagyon jó volt a sajttorta. – Julie
elmosolyodott.
– Szerintem is. Köszönöm a vacsorát – mondta Julie, azzal
kiszállt a taxiból. A találkozó nem is volt olyan félelmetes, mint
amilyenre számított. De hát ez csak egy vacsora volt, gondolta
magában, nem randevú, és ennél többre most nem is volt
szüksége. Oliver is megelégedett ennyivel.
Justin és Richard nem a levegőbe beszéltek, Valentin-napi
esküvőjük aligha lehetett volna ennél sziruposabb. Kate lakása jó
ízléssel volt feldíszítve, de az esküvői torta rózsaszín volt, Justin
és Richard pedig sötét öltönyükhöz rózsaszín inget és rózsaszín
nyakkendőt húztak. Nem akarták, hogy bárki is túlságosan
komolyan vegye a dolgot, bár maga a szertartás, amelyen csak a
család volt jelen, nagyon is ünnepélyes volt.
Izzie elhozta Jeffet, a kollégáját az ügyvédi irodából, akivel
már öt hónapja együtt járt. Az esküvő előtti este Izzie bevallotta
anyjának, hogy nagyon szereti Jeffet, és már arról beszéltek,
hogy lassan ideje összeköltözniük. Házasságra egyikük sem
gondolt, így is nagyon boldogok voltak egymással. Jeff
felelősségteljes férfi volt, aki a kis Tommyval is remekül bánt.
Julie az utolsó percben úgy döntött, elhozza magával Olivert,
aki idegesen feszengett, de imádattal leste Julie minden
mozdulatát. Justin megjegyezte, hogy ő még életében nem látott
ilyen jóképű pasast, bár Oliver nyilvánvalóan egy csodabogár.
Oliver igazából csak Julie-val tudott beszélgetni, de ők ketten
szemlátomást teljesen felszabadultan viselkedtek egymás
társaságában.
Willie Zoéval és a gyerekeivel érkezett, és Kate-nek az a
nyugtalanító előérzete támadt, hogy Willie mégiscsak feleségül
akarja venni Zoét, méghozzá hamarabb, mint bárki gondolná.
Kate úgy érezte, hiába voltak most boldogok, fia hatalmas hibát
követne el ezzel a házassággal. A korkülönbség egyszerűen túl
nagy volt köztük. Kate azonban megtanulta, hogy ha fia a fejébe
veszi, hogy márpedig nősülni akar, ő úgysem tehet ellene
semmit. Willie persze váltig bizonygatta, hogy eszük ágában sincs
összeházasodni, de Kate nem hitt neki.
Shirley és Jack is eljött az esküvőre, nagyon jólesett nekik a
meghívás. Alana is ott volt, kifejezetten az alkalomra utazott
haza Londonból.
A társaság középpontja Lou nagyi volt, aki nem sokkal az
esküvő után Frances társaságában Bangkokba indul. Liam végig
Kate mellett állt a szertartás alatt, de a fogadáson sem
tévesztette őt szem elől. Amikor a parti végre beindult és a
hangulat érezhetően kezdett a tetőfokára hágni, Kate
letelepedett Liam mellé.
 – Tetszik nekem Izzie fiúja – jegyezte meg Kate
megkönnyebbülten. Jeff normális volt, és nem lógott ki a sorból,
éppen megfelelt Izzie számára. Kate-nek nem voltak baljós
érzései vele kapcsolatban, és úgy látta, hogy ők ketten remekül
passzolnak egymáshoz. – De Izzie azt mondja, többet nem megy
férjhez – folytatta Kate. – Úgy látszik, ha a gyerekeim nagy
nehezen találnak maguknak egy jóravaló partnert, hallani sem
akarnak a házasságról. Csakis ahhoz mennek hozzá, aki nem
hozzájuk való. Az elmúlt két év során nem egy példát láttunk
erre. – Zach és Peter finoman szólva csakugyan nem volt
szerencsés választás. Most azonban úgy tűnt, minden gyerek
talált magának egy rendes embert, még ha Zoe túl öreg volt is
Willie-hez. De Kate Zoét is kedvelte.
– Úgy néz ki, másodszorra okosabban döntenek – állapította
meg Liam. – Jeff csakugyan remek választás Izzie részéről,
Oliver és Julie pedig irtó viccesek így együtt. Nem is tudom
eldönteni, melyikük a gátlásosabb, de Oliveren a vak is látja,
mennyire odavan Julie-ért. És ez a fiú nyilvánvalóan teljesen
ártalmatlan, ráadásul vág az esze, mint a borotva. – Liam
korábban már megpróbált beszédbe elegyedni Oliverrel,
mérsékelt sikerrel.
– Julie-nak is tetszik Oliver, bár a világért sem vallaná be.
Azt hajtogatja, hogy nincs köztük semmi, de azért hetente
négyszer együtt vacsoráznak. Julie szerint csak esznek. Nyilván
még mindig meg van rémülve. De Oliver illik hozzá, nagyon
kedves srác – helyeselt Kate. – És ahogy látom, Willie olyan
egyenes vonalban húz az oltár elé, mint egy vadliba. Zoe túl öreg
hozzá. Merész húzás lesz, és biztos vagyok benne, hogy Willie
rajtaveszt – jegyezte meg cinikusan Kate.
– Talán mégsem. Zoe rendkívüli nő, és Willie is remek
kölyök.
– Hát éppen ez az. Willie csak egy kölyök, Zoe meg egy igazi
nő.
– De lehet, hogy Willie képes lesz felnőni hozzá. Végül
mindannyian felnövünk. – Liamnek eszébe jutott Maureen, és
felsóhajtott. Öt keserves hónap telt el azóta, hogy Maureen
meghalt. Két pohár pezsgővel később Liamból kibukott valami,
amit mindeddig elhallgatott Kate elől.
– Amikor Tom meghalt, a legszívesebben elvettelek volna
feleségül. Mindig is ezt akartam, de te boldog házasságban éltél
Tommal. Amikor hozzámentél, én még olyan fiatal voltam, hogy
gondolni se nagyon mertem ilyesmire. Később meg már jegyben
jártam Maureennal, és nem tűnt volna helyénvalónak, hogy Tom
halála után szakítsak vele, és neked kezdjek udvarolni. Úgyhogy
feleségül vettem Maureent. Nem bántam meg, mind a
kettőnknek nagyon jó volt így. Te viszont egyedül maradtál. Azt
hittem, egy idő után újra férjhez mész. – Kate-et mélyen
meghatotta Liam vallomása. Soha nem gondolta volna, hogy a
férfi efféle érzelmeket táplál iránta. Liam következő kérdése
azonban teljesen váratlanul érte Kate-et. – Hajlandó lennél
hozzám jönni, Kate?
– Most? Minek? – hebegte Kate, és Liamre nevetett. –
Könnyelmű dolog ilyen nagy szavakkal dobálózni éppen most,
amikor a családomban pillanatnyilag a meleg fiam házassága a
legszilárdabb kapcsolat. Úgy tűnik, az a fajta házasság, amiben
mi ketten hiszünk, kiveszett már a világból.
– Kate-nek eszébe jutott Bernard, és az a bizonyos
„megállapodás”, amit a feleségével kötött.
– Éppen ezért lenne értelme – felelte Liam csendesen. – Mi
még hiszünk abban az elköteleződésben, amit a házasság
eredetileg jelent. De nem vagyok biztos benne, hogy a
gyerekeink is hisznek benne. Ők rögtön fejest ugranak a
házasságba, de nem várják el, hogy örökké tartson. Én az utolsó
pillanatig kitartottam Maureen mellett. A legjobb barátok
voltunk. A házasságunk nem volt túl izgalmas, de annál
szilárdabb. Nem is vágytam izgalomra. Maureen-nal olyan
házasságot akartunk, ami tartós, kiszámítható, és minden
helyzetben támaszt nyújt. Ez felelt meg nekünk a legjobban, és
évtizedeken át kiválóan működött. És biztos vagyok benne, ha
Tom még élne, a mai napig házasok lennétek.
– Halála napjáig bolondultam érte. – Kate-et megrohanták az
emlékek, és elmosolyodott. Igazi kölyökszerelem volt az övék, de
Kate biztos volt benne, hogy a kapcsolatuk éppúgy kiállta volna
az idők próbáját, mint Liam és Maureen házassága.
– Nekünk is jár egy második esély – mondta Liam tűnődve.
– Az igényeink is megváltoztak. Itt az idő, hogy egy kicsit
hátradőljünk, és élvezzük az életet. – Liam már hónapok óta
ezen töprengett, de most beszélt róla Kate-nek először. Mélyen
felkavarta, amikor megtudta, hogy Kate Bernard-ral jár.
– Szerinted milyenek az esélyeink? – Kate egyenesen Liam
szemébe nézett.
– Szerintem egész jók. Nem gondolod?
– Te vagy a legjobb barátom. Miért rontanánk el ezt a
barátságot?
– Mert jó lenne, ha a barátságnál több lenne köztünk, nem?
– Kate látta, hogy Liam komolyan beszél, és a férfi szavai
egészen a szívéig hatoltak.
– Most akkor lényegében megkéred a kezemet? – kérdezte
Kate széles vigyorral az arcán. Ők ketten olyan fesztelenül
érezték magukat egymás társaságában, hogy Kate bármit ki
mert mondani Liam előtt. Évtizedes barátságuknak ez a
közvetlenség volt a legjobb része.
– Még nem – felelte Liam ugyancsak vigyorogva. – Egyelőre
csak felmérem az igényeket. – Liam most már készen állt rá,
hogy egy kis izgalmat vigyen az életébe. A Kate-tel való házasság
nagyon is életképes öltetnek tűnt a szemében. Mindig is remekül
megvoltak egymással, és ugyanazokat az értékeket tartották
fontosnak.
– Ne rohanj fejjel a falnak, még csak öt hónapja özvegyültél
meg. Egy évig biztosan nem nősülhetsz újra, már csak a
lányaidra való tekintettel sem.
– Ez azt jelenti, hogy hét hónap múlva igent mondasz? –
Liam sürgette Kate-et, de igaz, ami igaz, mostanáig sok éven át
várt türelmesen. Most végre mind a ketten egyszerre voltak
szabadok. Liam úgy érezte, végre eljött az alkalom.
– Ez azt jelenti, hogy talán. És egyelőre ne is várj ennél
többet – felelte Kate hamiskás mosollyal, de boldogan. Ő is
szerette Liamet, amióta csak ismerte. Ezzel együtt Liam
házassági ajánlata teljesen váratlanul érte.
– Szerintem nagyon is jók az esélyeink – jelentette ki Liam
határozottan. – Ha a gyerekeink megtehetik, amihez épp kedvük
szottyan, mi miért ne tehetnénk ugyanezt? – Kate elnevette
magát a gondolatra.
– Mit fognak szólni a gyerekeink? – Kate egy pillanatra
komolyan elgondolkodott ezen.
– Szerintem örülnének – mondta gyengéden Liam, és Kate
úgy sejtette, igaza van.
– De azért lehidalnának – felelte Kate mosolyogva. Justin és
Richard ebben a pillanatban vágták fel az esküvői tortát. Ez volt
a legcsodásabb torta, amit Kate valaha is látott. Kívülről
rózsaszín marcipánvirágok borították, belül csupa csoki volt, és a
torta tetején két kis vőlegényfigura díszelgett.
Kate és Liam a tortájukat majszolva álltak egymás mellett, és
végignéztek a nagy családon. Mindenki remekül érezte magát. És
Liamnak igaza volt. Valamennyiüknek meg kellett harcolniuk a
saját tévedéseik következményeivel, de mindnyájan átvészelték
a nehézségeket, és rendbe tették az életüket. Talán így volt ez
megírva. Talán másodszorra mindenki jobb esélyekkel indulhat.
Kate ezt kívánta a gyerekeinek.
– És az a bizonyos talán csak afféle bizonytalan talán volt,
vagy inkább határozott? – kérdezte Liam komoly ábrázattal.
– Szeptemberben majd visszatérhetünk a dologra – felelte
Kate, azzal belevetette magát a sokadalomba. Hátrapillantott
Liamre, aki mosolyogva nézett vissza rá. Kate-nek önkéntelenül
is az jutott eszébe, hogy a gyerekei mennyi meglepetést
tartogattak számára. Talán itt volt az ideje, hogy ők is meglepjék
a gyerekeiket.
Kate maga is úgy látta, hogy Liammel közösen egészen jók az
esélyeik. Persze a végső ítéletet majd az idő mondja ki
mindannyiuk felett. De Kate annyit már megtanult, hogy az
ember néha nem tehet mást, mint hogy kockáztat és remél. Az
elmúlt két év során az élet ezt alaposan megtanította neki. Kate
tudta: az a feladata, hogy kifeszítse a biztonsági hálót, és lentről
figyelje, amint a gyerekei egyensúlyoznak az életben. Olykor
persze kockáztatnak és hibákat követnek el, de minden
nemzedéknek ki kell taposnia a maga útját, a szülők pedig annyit
tehetnek, hogy lélegzet-visszafojtva figyelik, összejön-e a
mutatvány. És ha mégis balul ütne ki a dolog, Kate ott lesz, hogy
elkapja őket.
Most pedig eljött az ideje, hogy felhagyjon az esélyek
latolgatásával – hiszen most rajta volt a sor.