Pszichoanalízis

A pszichoanalízis a pszichológiában mélylélektani vizsgálati és kezelési

módszer, mely a lelki zavarokat az ún. „tudatalatti okok”, tudattalan
folyamatok feltárásával igyekszik gyógyítani.

A pszichoanalízis elmélete

A módszer atyja és névadója a világhírű osztrák neurológus, Sigmund Freud

volt. A pszichoanalitikus elméletek alapja egyrészt a tudatos és a tudattalan
tartományok elkülönítése, másrészt a személyiség háromszintű felosztása
(ösztön-én, én, felettes-én).

Freud értelmezésében a tudatosság állapotát a gyors elmúlás, de könnyű

előhívás jellemzi, míg a tudattalan kapcsán két tartományt különít el: a
lappangó, de tudatba hozható tudattalant, melyet tudatelőttesnek nevez,
melynek elemei aktuálisan kívül esnek a tudatosságon, de könnyen a
tudatba hozhatók; illetve az elfojtott tudattalant, mely nem közvetlenül
hozzáférhető. A pszichoanalitikus iskola alapelmélete, hogy az elfojtás révén
tudattalanná váló emlékek és motivációk nagy hatással vannak a személy
motivációira és viselkedésére. Bizonyos tudattalan gondolatok és emlékek –
különösen a szexuális és agresszív jellegűek – neurózis (szorongással járó
mentális zavar) forrásává válhatnak, ugyanakkor a neurózisok kezelhetőek a
tudattalan gondolatok és emlékek felszínre hozásával. Erre irányuló
módszerét nevezte el Freud pszichoanalízisnek.

Freud elméletében a személyiség három fő komponensre oszlik: az első az

ösztön-én, amely a személyiség magja, a szenvedélyek, a heves impulzusok,
ösztönök tárháza. Az úgynevezett örömelv alapján működik, nem ismer
korlátokat, bűntudatot, csak a szükségletek azonnali kielégítése hajtja. Ezt
regulázza meg a felettes-én, amely az introjektált, azaz belsővé tett
szabályok, normák, elvárások gyűjteménye; ez a részünk hordozza a
szüleinktől, valamint a társadalomtól kapott értékeket, ide tartozik
énideálunk és a lelkiismeretünk is. E kettő terület közt pedig az én közvetít,
amelynek feladata a belső egyensúly megteremtése, valamint különféle
énvédő mechanizmusok (pl. elfojtás, projekció, racionalizáció) útján
igyekszik elhárítani az én számára fenyegető tartalmakat. Emellett a
valósághoz igyekszik igazítani az egyén belső késztetéseit, ez a részünk
képes a késleltetésre, az alkalmazkodásra. Az analitikus elméletek szerint a
szorongás abból fakad, ha e részek között felborul az egyensúly.