Download as pdf or txt
Download as pdf or txt
You are on page 1of 2

A FIATA története

A FIATA (A Szállítmányozó Szövetségek Nemzetközi Föderációja; franciául Fédération


Internationale des Associations de Transitarties et Assimilés) a legnagyobb nem kormányzati,
szervezet a fuvarozás területén. Befolyása az egész világra kiterjed.

A FIATA-t 16 regionális és nemzeti szövetség (többek között a Magyar Speditőrök Szövetsége)


alapította 1926. május 31-én, Bécsben. A cél a világ különböző országiban fellelhető
szállítmányozási szervezetek egyesítése volt, hogy együtt védelmezzék és segítsék a közös
szakmai és gazdasági érdekeket, különös tekintettel a kapcsolódó nemzeti és nemzetközi
szervezetekre, intézményekre, kormányokra és fuvarozókra. E mellett az alapítók az ipar
színvonalát kívánták javítani. A FIATA első elnöke Paul Lehmann (Nordisk Speditör-Forbund,
Koppenhága, Dánia) volt.
A II. világháború alatt a FIATA szüneteltette a működését. 1947-től működik újra és a
világkereskedelemmel együtt dinamikusan fejlődik. 1965-ben megnyitja titkárságát a
széleskörű tevékenységeinek koordinálására és a nemzeti szervezetekkel való széleskörű
együttműködés javítására. 1997-ben, Bombayben regionális titkárságot nyitott az ázsiai térség
számára, az ottani aktivitás fokozására. Ma a FIATA hozzávetőlegesen 150 ország 40000 - 8-10
millió alkalmazottat foglalkoztató - szállítmányozó cégét képviseli.

A FIATA szolgáltatásai a tagok részére

A FIATA a világ egész szállítmányozó iparát egyesíti. A képviselői és a titkársága részt vesznek
az árufuvarozással foglalkozó nemzetközi testületek ülésein - tanácsadóként vagy
szakértőként -, hogy képviseljék, segítsék és védelmezzék a szállítmányozó ipar érdekeit. A
FIATA információ terjesztésével, kiadványok szétosztásával tájékoztatja a kereskedelem, ipar
művelőit és a széles közvéleményt a szállítmányozók által nyújtott szolgáltatásokról.
A célkitűzései között szerepel, hogy egységes szállítmányozási okmányok, ill. kereskedelmi
feltételek kialakításával és korszerűsítésével javítsa a szállítmányozók által nyújtott
szolgáltatások színvonalát. Ezen felül segítséget nyújt a szállítmányozók szakmai képzésében,
valamint a felelőségbiztosítást és az elektronikus kereskedelmet szolgáló eszközöket (EDI
rendszerek és vonalkódok) érintő kérdésekben.
Az évek során a FIATA több okmányt és nyomtatványt is kidolgozott a szállítmányozók
számára. Ezek könnyen felismerhetőek a megkülönböztető színükről és a FIATA logoról. Ezek a
következők:

- FIATA FCR (Forwarders Certificate of Receipt - Speditőr Átvételi Elismervény);


- FIATA FCT (Forwarders Certificate of Transport - Speditőr Fuvarozási Tanusítvány);
- FWR (FIATA Warehouse Receipt - FIATA Raktári Elismervény);
- FBL (negotiable FIATA Multimodal Transport Bill of Lading - átruházható FIATA multimodális
Fuvarokmány);
- FWB (non-negotiable FIATA Multimodal Transport Waybill - nem-átruházható FIATA
multimodális fuvarlevél);
- FIATA SDT (Shippers Declaracion for the Transport of Dangerous Goods - Feladói nyilatkozat
veszélyes áruk fuvarozásához);
- FIATA SIC (Shippers Intermodal Weight Certificate - Feladói súlyigazolás intermodális
Fuvarozáshoz);
- FFI (FIATA Forwarding Instructions - FIATA szállítmányozási utasítás );

A FIATA okmányai világszerte elismertek és nagyban hozzájárultak a nemzetközi kereskedelem


megkönnyítéséhez. A FIATA e mellett számos publikációt is kiad:

- FIATA Bemutató a veszélyes áruk biztonságos kezelési és fuvarozási szabályaihoz;


- FIATA Vámkezelési Kézikönyv;
- FIATA Szállítmányozási Jogi Kézikönyv (Peter F.M. Jones);
- FIATA Rövidítések Könyve;
- FIATA Taglista,
- FATA által ajánlott Légi Fuvarlevél Szállítmányozóknak;
- FIATA Minta Szabványok Szállítmányozási Szolgáltatáshoz.
- Vonalkóddal ellátott Címke Szállítmányozáshoz.

A FIATA társult tagjai részére választott bíráskodási eljárást dolgozott ki, amely a speditőrök
közötti jogvitákat rendkívül alacsony költséggel és a bírósági procedúra nélkül oldja meg.
Ez egy egyszerű eljárás, amely lehetővé teszi, hogy a vitákat a lehető leggyorsabban,
egyszerűbben és olcsóbban rendezzék. Az eljárás kulcsfontosságú eleme, hogy a választott
bíróság tagjait a FIATA Kibővített Elnöksége, vagy a Jogi Tanácsadói Testület biztosítja (tehát
szállítmányozási szakemberekből áll). A választottbíróság csak akkor dönt a kérdéses ügyben ,
ha mind a két fél írásban elfogadta a választottbírósági eljárást. Az eljárást lényegében írásban
(nincs utazási költség) és angolul folytatják le rendkívül alacsony költséggel ($500 és $3000
között van az írásbeli procedúra költsége).

A FIATA kapcsolata különböző nemzetközi szervezetekkel

A FIATA-nak konzultációs szerepe van az ENSZ Gazdasági és Szociális Tanácsában (ECOSOC), a


Kereskedelmi és Fejlesztési Konferenciáján (UNCTAD), az Európai Gazdasági Bizottságában
(UN/ECE) ill. a Ázsiai és Csendes Óceániai Gazdasági és Szociális Bizottságában (UN/ESCAP).
A CLECAT-on keresztül az Európai Unió minden szintjén - az Európai Bizottságban, a
Miniszterek Tanácsában, az Európai Paralamentben és a különböző parlamenti
munkcsoportokban - képviseleteti magát. A CLECAT a szállítmányozó ipar európai összekötő
irodája, amely támogat minden a harmonizációra és a tisztességes verseny ösztönzésére
irányuló kezdeményezést.
A FIATA a Nemzetközi Kereskedelmi Kamara Nemzetközi Hajózási Irodájának is tagja.
Továbbá széleskörűen együttműködik a Nemzetközi Légifuvarozási Szövetséggel (IATA), a
Nemzetközi Vasúti Egyesülettel (UIC), a Nemzetközi Közúti Árufuvarozási Egyesülettel (IRU), és
a Vámügyi Világszervezettel (WCO).

You might also like