274aa07f-ca90-441d-ad9d-26e7b8002490

Becca Fitzpatrick - Silence
A fordítás a könyvfanoknak honlap számára készült.
konyvfanoknak 2
Tartalom:
Előszó 4 18. FEJEZET 262
1. FEJEZET 19 19. FEJEZET 282
17. FEJEZET 247

ELŐSZÓ
COLDWATER, MAINE HÁROM HÓNAPPAL EZELŐTT
A csillogó fekete Audi megállt a temetővel szemközti

parkolóban, de a benne ülő három férfi közül egyiknek sem állt
szándékában tiszteletét tenni a halottaknál. Jócskán elmúlt éjfél,
és a hely már hivatalosan zárva volt. Furcsa, vékony nyári köd
lengedezett itt-ott, mint lebegő szellemek sora. Még a hold is,
egy karcsú, növekvő sarló alak, egy félig csukott szemre
hasonlított. Mielőtt az út pora elülhetett volna, a vezető
kiugrott, azonnal nyitotta a hátsó két ajtót.
Blakely szállt ki először. Magas volt, őszülő hajjal és

kemény, szögletes arccal -- emberi években a harminchoz közel,
bár határozottan öregebb Nephilim mértékkel. Egy másik
Nephilim követte, akit Hank Millar-nak hívtak. Hank szintén
szokatlanul magas volt, szőke hajjal, megkapó kék szemekkel és
karizmatikus jó kinézettel. „Igazság irgalom felett” volt a
hitvallása és e miatt, kombinálva azzal, hogy milyen gyorsan
szerzett hatalmat a Nephilim alvilágban az elmúlt pár év alatt,
érdemelte ki az Igazság Ökle, Vasököl és a leghíresebb, a Fekete
Kéz becenevet. Előrelátó vezetőként, megmentőként üdvözölték
az emberei. De kisebb csoportok a háttérben suttogva csak
Véres Kézként emlegették. Elcsitított hangok nem
konyvfanoknak 4
megmentőnek, hanem kegyetlen diktátornak nevezték. Hank
szórakoztatónak találta az ideges fecsegésüket; egy igaz
diktátornak abszolút hatalma van, ellenzék nélkül.
Remélhetőleg egy nap majd megfelel az elvárásaiknak.
Hank kilépett és meggyújtott egy cigarettát és hosszan

megszívta. - Összegyűltek az embereim?
- Tíz ember a fákon felettünk. - válaszolta Blakely. - Másik

tíz az autókban mindkét kijáratnál. Öt a temetőben bujkál
különböző helyeken; három a mauzóleumban és kettő a kerítés
mentén. Még egy és lebukunk. Kétségtelen, hogy lesz saját
kísérete annak a férfinak, akivel ma este találkozol.
Hank elmosolyodott a sötétben. - Ó, kétlem.
Blakely pislogott. - Huszonöt legjobb Nephilim harcosodat

hoztad egyetlen ember ellen?
- Nem ember. - Emlékeztette Hank. - Nem akarok semmit

sem elszúrni ma este.
- Nálunk van Nóra. Ha problémázik, felhívod és odaadod

neki a telefont. Azt mondják, az angyalok nem érzik az érintést,
de az érzelmeire játszhatunk. Biztos vagyok benne, hogy átérzi
majd, ha sikítani hallja. Dagger mellette van, készenlétben.
Hank Blakely felé fordult, lassan, elismerően rámosolygott.

- Dagger vigyáz rá? Ő aligha épelméjű.
- Te mondtad, hogy meg akarod törni a csajt.

- Ezt mondtam, ugye? - merengett Hank. Négy rövid napja

ejtette foglyul, rángatta ki egy karbantartó viskóból a Delphic
Vidámparkban, de már elhatározta, hogy pontosan mit is kell a
lánynak megtanulnia. Először is, sose ássa alá a tekintélyét az
emberei előtt. Másodszor, értékelje a Nephilim vérvonalát. És
talán ami a legfontosabb, hogy mutasson tisztelet a saját apja
iránt.
Blakely átadott Hank-nek egy kicsi műszert, a közepén egy

gombbal, ami a kék egy földöntúli árnyalatában ragyogott. -
Tedd ezt a zsebedbe. Nyomd meg a kék gombot, és az embereid
minden irányból előjönnek.
- Meg lett bűvölve ördögi erővel? - kérdezte Hank.
Bólintás. - Aktiváláskor, úgy lett tervezve, hogy

ideiglenesen mozgásképtelenné teszi az angyalt. Nem tudom
megmondani, meddig. Ez egy prototípus, és nem tudtam
rendesen letesztelni.
- Szóltál erről bárkinek is?
- Meghagytad, hogy ne tegyem, uram.
Hank elégedetten tette zsebre az eszközt. - Kívánj sok

szerencsét, Blakely.
A barátja megveregette a vállát. - Nincs rá szükséged.
Hank félrepöckölte a cigarettáját, lesétált a temetőhöz

vezető kőlépcsőkön, egy ködösebb területre, ahol elvesztette az
konyvfanoknak 6
előnyét. Abban reménykedett, hogy ő látja meg először az
angyalt, fentről, de vigasztalta a tudat, hogy a saját kezűleg
válogatott és magasan képzett katonái védik.
A lépcső aljánál Hank óvatosan bámulta az árnyakat. Az eső

elkezdett szitálni, elmosta a ködöt. Ki tudta venni a tornyosuló
sírköveket és a vadul megcsavarodott fákat. A temető túlnőtt és
szinte labirintusszerűvé vált. Nem csoda, hogy ezt a helyet
ajánlotta Blakely. Elhanyagolható volt annak a valószínűsége,
hogy egy ember véletlenül szemtanúja lesz a ma esti
eseményeknek.
Ott. Szemben. Az angyal egy sírkőre hajolt, de Hank

látványára kiegyenesedett. Szigorúan feketébe öltözött,
beleértve egy bőr motoros dzsekit, így nehéz volt
megkülönböztetni az árnyaktól. Napok óta nem borotválkozott,
a haja kócos és ápolatlan, és az aggodalom vonalai látszottak a
szája körül. Akkor hát gyászolja a barátnője eltűnését? Annál
jobb.
- Rosszul nézel ki… Folt, ugye? - mondta Hank, megállva

pár lépés távolságban.
Az angyal mosolygott, de nem volt kellemes. - És én még

azt hittem, lesz egy pár álmatlan éjszakád. Végtére is ő a saját
húsod és véred. De ahogy látom, jól aludtál. Rixon mindig azt
mondta, hogy szépfiú voltál.
Hank elengedte a sértést a füle mellett. Rixon volt az a

bukott angyal, aki minden évben megszállta a testét Cheshvan
hónapjában és ő annyira volt jó, amennyire halott. Azzal, hogy
eltűnt, semmi sem maradt a világon, ami megrémiszthetné
Hank-et. - Nos? Mid van számomra? Ajánlom, hogy jó legyen.
- Ellátogattam a házadba, de behúzott farokkal sunnyogva

elbújtál és a családodat is magaddal vitted. - mondta az angyal
halk hangon, ami remegett valami olyasmitől, amit Hank nem
teljesen tudott értelmezni. Valahol félúton a megvetés és a…
csúfolódás között.
- Igen, gondoltam, hogy megpróbálkozol valami

meggondolatlansággal. Szemet szemért, nem ezt vallják a
bukott angyalok? - Hank nem tudta megmondani, hogy
lenyűgözi-e az angyal viselkedése, vagy bosszantja. Arra
számított, hogy egy őrjöngő és kétségbeesett angyalt fog találni.
Legalábbis azt remélte, hogy erőszakosságig provokálhatja.
Bármilyen ürüggyel, hogy bevethesse az embereit. Egy
vérfürdőnél jobban semmi sem nevel bajtársiasságra. - Elég a
mókázásból. Mondd, hogy hoztál nekem valami hasznosat.
Az angyal vállat vont. - Besúgót játszani neked nem tűnt

annyira fontosnak, minthogy megtaláljam, hol rejtegeted a
lányodat.
Hank állkapcsán megfeszültek az izmok. - Nem ez volt a

megállapodás.
konyvfanoknak 8
- Megszerzem neked az információt, amire szükséged van. -
válaszolta az angyal, szinte csevegő hangnemben, mintha a
hideg fény a szemeiben nem is lenne. - De először engedd el
Nórát. Most hívd fel az emberedet.
- Biztosítékra van szükségem, hogy később is együtt fogsz

működni. Addig fogságban tartom, amíg nem teljesíted a
megállapodás rád eső részét.
Az angyal szája széle felfelé húzódott, de aligha mosolygott.

Volt valami igazán fenyegető az eredményben. - Nem azért
vagyok itt, hogy egyezkedjek.
- Nem is vagy olyan helyzetben. - Hank benyúlt a

mellzsebébe és elővette a telefonját. - Elfogyott a türelmem. Ha
csak az időmet vesztegeted ma este, ez egy kellemetlen este lesz
a barátnődnek. Egyetlen hívás és éhezni fog…
Mielőtt befejezhette volna a fenyegetőzést, Hank érezte,

ahogy hátrazuhan. Az angyal kezei felvillantak, és hirtelen az
összes levegő kiszorult Hank-ből. Beverte a fejét valami
keménybe, és fekete hullámok futottak át a szemei előtt.
- Így fog ez működni. - sziszegte az angyal. Hank próbált

kiáltani, de az angyal keze a torkát szorította. Hank rúgott
egyet, de haszontalan mozdulat volt; az angyal túl erős volt. A
pánik gomb után kotorászott a zsebében, de az ujjai hasztalan
ügyetlenkedtek. Az angyal elzárta tőle az oxigént. Piros fények
villantak a szemei mögött és a mellkasára mintha követ

gurítottak volna.
Egy hirtelen ötlettől vezérelve Hank betört az angyal

agyába, eltépte a fonalakat, amik a gondolatait alkották,
szilárdan összpontosítva, hogy eltérítse az angyal szándékait,
meggyengítse a motivációját, mindvégig azt suttogva, hogy
engedd el Hank Millar-t, engedd el őt most…
- Egy elme trükk? - horkantotta az angyal. - Ne vesződj vele.

Telefonálj. - parancsolta. - Ha szabadon elsétál a következő két
percben, gyorsan öllek meg. Bármilyen késlekedés és ízekre
szedlek, darabonként. És elhiheted, ha mondom, minden egyes
kiáltásodat élvezni fogom.
- Nem… tudsz… megölni… engem! - fröcsögte Hank.
Érezte, ahogy égető fájdalom nyilallt az arcába. Üvöltött, de

egyetlen hang sem hagyta el az ajkait. A légcsöve össze lett
nyomva, satuba fogva az angyal markában. A durva, égető
fájdalom fokozódott és elterjedt, Hank érezte a saját
izzadtságával keveredő vér szagát.
- Egyszerre csak egy darab. - sziszegte az angyal, papírszerű

és sötét folyadékba áztatott valamit lóbált Hank elmosódó
látóterében.
Hank érezte, ahogy a szemei elkerekedtek. A bőre!
konyvfanoknak 10
- Hívd az embereidet. - parancsolta az angyal, egyre
türelmetlenebbnek hangzott.
- Nem… tudok… beszélni! - gurgulázta Hank. Ha elérhetné

a pánik gombot…
Esküdj meg, hogy most szabadon engeded, és hagylak beszélni. Az

angyal fenyegetése könnyedén csusszant Hank agyába.
Nagy hibát követsz el, fiú. Vágta rá Hank. Az ujjai a

zsebében matattak, beljebb csúsztak. Megragadta a pánik
eszközt.
Az angyal egy torokhanggal jelezte türelmetlenségét,

összetörte a műszert és a ködbe hajította. Esküdj, vagy a karod
következik.
Betartom az eredeti megállapodásunkat. Válaszolta Hank.

Megkímélem a lány életét, és még a gondolatával is felhagyok, hogy
megbosszuljam Chauncey Langeais halálát, ha megszerzed nekem az
információt, amire szükségem van. Addig is, megfogadom, hogy
emberségesen bánok vele…
Az angyal a földhöz verte Hank fejét. A hányinger és

fájdalom közepette az angyalt hallgatta: Nem hagyom őt veled
még öt percre sem, nemhogy annyi ideig, míg megszerzem amit
akarsz.
Hank megpróbált átlesni az angyal válla fölött, de csak

sírkövek sorát látta. Az angyal a földön tartotta, eltakarta a
kilátást. Az emberei nem látták. Nem hitte, hogy az angyal meg

tudná ölni -- hiszen halhatatlan -- de nem hazudott, és addig
csonkítja, amíg egy hullára nem hasonlít.
Mosolyra húzta az ajkait és az angyal szemébe nézett. Soha

nem felejtem el, milyen hangosan sikított mikor elvonszoltam. Tudtad,
hogy a nevedet sikoltotta? Újra és újra. Azt mondta, eljössz érte. Ez az
első pár napon volt, persze. Szerintem végül elkezdte elfogadni, hogy
nem vagy méltó ellenfél számomra.
Figyelte, ahogy az angyal arca elsötétült, talán a vértől. A

vállai rázkódtak, a szemei tágra nyíltak a dühtől. És aztán
minden szédítő kínok között történt. Egyik pillanatban Hank az
ájulás határán volt az összevert húsból származó túláradó
gyötrelem miatt, aztán pedig az angyal öklére bámult, amit
ellepett a saját vére.
Fülsüketítő üvöltés szakadt ki Hank testéből. A fájdalom

szétrobbant benne, majdnem tudatlanságba taszította. Valami
távoli helyről a Nephilim emberei futó lépteinek zaját hallotta.
- Szedjétek… le… rólam! – morogta, mivel az angyal a testébe

tépett. Minden idegvégződése égett. Forróság és fájdalom
szivárgott a pórusaiból. Meglátta a kezét, de nem volt rajta hús
– csak csupasz csont. Az angyal darabokra tépi. Az embereit
hallotta, ahogy erőlködnek, de az angyal még mindig rajta volt,
a kezei érintése nyomán égető tűzet hagyott.
Hank erősen szitkozódott. – Blakely!
konyvfanoknak 12
- Szedjétek már le! – hallatszott Blakely embereinek adott
mogorva parancsa.
Nem elég hamar, de az angyalt elvonszolták. Hank a földön

feküdt, zihálva. Eláztatta a vér, a fájdalom forró piszkavasként
szurkálta. Félrecsapva Blakely felajánlott kezét, Hank erőlködve
lábra állt. Ingatagnak érezte magát, a saját szenvedésétől
megrészegülten tántorgott. Az emberei ámuló tekintetéből
Hank tudta, hogy szörnyen néz ki. A vágások komolyságából
kiindulva egy egész hétbe fog telni, mire meggyógyul – még
ördögi erővel megbűvölve is.
- Elvigyük őt, uram?
Hank egy zsebkendőt nyomogatott az ajkához, ami fel volt

hasadva és kocsonyásan lógott az arcán. – Nem. Bezárva nincs
hasznunk belőle. Mondd meg Dragger-nek, hogy a lány
negyvennyolc óráig csak vizet kaphat. – Nehézkesen lélegzett. –
Ha a mi fiúkánk nem hajlandó együttműködni, a lány fizet
meg.
Egy biccentéssel Blakely hátat fordított a helyszínnek és

tárcsázott.
Hank kiköpött egy véres fogat, gyorsan megvizsgálta, és

zsebre vágta. A szemeit az angyalon tartotta, akin a düh
egyelten látható jele az ökölbe szorított keze volt. – Még
egyszer, az eskünk feltételei, hogy ne legyen több félreértés.
Először is, visszaszerzed a bukott angyalok bizalmát,

csatlakozol soraikhoz…
- Megöllek. – mondta az angyal halk fenyegetéssel. Bár öt

férfi tartotta, nem erőlködött tovább. Halálos nyugalomban állt,
a fekete szemei égtek a bosszútól. Egyetlen pillanatig Hank
érezte a belsejében, ahogy fellobban a kínzó félelem, mint egy
gyufa.
Hideg közömbösséget erőltetett magára. - … aztán

kémkedsz utánuk, és jelented az ügyleteiket egyenesen nekem.
- Most megesküszöm – mondta az angyal, a légzése

kontrollált volt, de gyorsabb. – ezek az emberek a tanúim rá,
nem nyugszom, míg meg nem halsz.
- Hiába. Nem tudsz megölni. Talán elfelejtetted, hogy kitől

kapja egy Nephil a halhatatlan születési előjogát?
Vidám morgás hangzott a férfiak körében, de Hank csendre

intette őket. – Mikor úgy döntök, hogy elég információt adtál át
nekem, hogy sikeresen megakadályozzam a bukott angyalokat
abban, hogy a következő Cheshvan alatt Nephilim testeket
szálljanak meg…
- Ahányszor csak ráemelitek a kezeteket, tízszeresen adom

vissza.
konyvfanoknak 14
Hank szája egy mosolyfélébe torzult. – Szükségtelen
érzelmesség, nem gondolod? Mire végzek vele, a nevedre sem
emlékszik majd.
- Emlékezz erre a pillanatra. – mondta az angyal jeges

hévvel. – Kísérteni fog téged.
- Elég ebből. – csattant fel Hank, egy undorodó mozdulatot
téve visszaindult az autó felé. – Vigyétek a Delphic
Vidámparkba. Amint lehet, a bukottak között akarjuk őt tudni.
- Neked adom a szárnyaimat.
Hank megtorpant, nem volt benne biztos, hogy jól hallotta

az angyalt. Ugatva felnevetett. – Mi?
- Esküdj meg, hogy most elengeded Nórát és megkapod

őket. – Az angyal elgyötörtnek hangzott, a legyőzöttség első
jelét mutatva. Zene Hank füleinek.
- Mi hasznom a szárnyaidból? – felelte udvariasan, de az

angyal felkeltette az érdeklődését. Amennyire tudta, egyetlen
Nephil sem tépte még ki egy angyal szárnyait. Olykor
megtörténik a saját fajukon belül, de az ötlet, hogy egy Nephil
birtokolja azt a hatalmat, már újdonság. Már kísértés. A
győzelméről mesék terjengnének a Nephilim családoknál
éjszakánként.
- Majd kitalálsz valamit. - mondta az angyal növekvő

türelmetlenséggel.
- Megígérem, hogy Cheshvan előtt elengedem. - hárított

Hank, minden vágyat elfojtva a hangjában, tudva, hogy
végzetes lenne felfedni örömét.
- Nem elég.
- A szárnyaid talán szép trófeák lennének, de nekem

nagyobb terveim vannak. Elengedem a nyár végén, ez az utolsó
ajánlatom. - Megfordult, elindult, lenyelve mohó lelkesedését.
- Rendben. - mondta az angyal halk beletörődéssel, és Hank

lassan kiengedte a levegőt.
Megfordult. - Hogy lehet megtenni?
- Az embereid kitépik.
Hank nyitotta a száját, hogy vitatkozzon, de az angyal

megelőzte. - Elég erősek. Ha nem harcolok, kilenc vagy tíz
együttesen meg tudja tenni. Visszamegyek Delphic alá lakni és
elhíresztelem, hogy az arkangyalok kitépték a szárnyaimat. De
ahhoz, hogy működjön, nem lehet közöttünk semmilyen
kapcsolat. - mondta figyelmeztetőn.
Hank késlekedés nélkül pár csepp vért rázott az eltorzult

kezéből a fűre, a lábához. - Esküszöm, hogy elengedem Nórát a
nyár vége előtt. Ha megszegem az eskümet, elismerem, hogy
meghalhatok és visszatérhetek a porba, amiből teremtettem.
Az angyal áthúzta az ingét a fején és a térdeire

támaszkodott. A törzse emelkedett és süllyedt minden
konyvfanoknak 16
lélegzetvételkor. Az angyal olyan bátorsággal szólt hozzá, amit
Hank egyszerre megvetett és irigyelt. - Essünk túl rajta.
Hank maga szerette volna megtenni, de az óvatossága

győzött. Nem lehetett biztos benne, hogy nem voltak
mindenhol rajta az ördögi erő nyomai. Ha a hely, ahol egy
angyal szárnyai illeszkednek a hátával olyan fogékony volt,
mint ahogy beszélik, egyetlen érintés elárulhatja. Túl keményen
dolgozott, hogy most bakizzon ebben a játszmában.
Hank elnyomva sajnálkozását, utasította az embereit. -

Tépjétek ki az angyal szárnyait és takarítsatok el magatok után.
Aztán rakjátok ki a testét Delphic kapuinál, ahol biztosan
megtalálják. És vigyázzatok, nehogy meglássanak. - Jobban
szerette volna azt a parancsot adni nekik, hogy bélyegezzék
meg a jelével -- egy összeszorított ököllel -- a diadal egy látható
jele biztosan növelné a státuszát mindenhol a Nephilim
közösségben, de az angyalnak igaza van. Ahhoz, hogy ez
működjön, nem maradhat bizonyíték a kapcsolatukra.
Visszaérve az autóhoz Hank a temetőt bámulta. Már

lezajlott az esemény. Az angyal elterülve feküdt a földön,
meztelen felsőtesttel, két nyílt seb futott végig a hátán. Bár
fikarcnyi fájdalmat sem érzett, a testét úgy tűnt, megviselte a
veszteség. Hank azt is hallotta, hogy egy bukott angyal
szárnyainak helye az Achilles sarka. Ez a szóbeszéd úgy tűnik,
igaz.
- Végeztünk? – kérdezte Blakely, mögötte jött.

- Még egy telefon – mondta Hank rejtett iróniával. – A

lány anyjának.
Tárcsázott és a füléhez tette a mobilját. Megköszörülte a

torkát, felvett egy feszült és aggódó hangnemet. – Blythe,
drágám, csak most kaptam meg az üzenetedet. A család és én
nyaraltunk és most rohanok a reptérre. Elkapom az első járatot.
Mondj el mindent. Hogy érted, hogy elrabolták? Biztos vagy
benne? Mit mond a rendőrség? – elhallgatott, figyelte a nő
meggyötört zokogását. – Figyelj rám. – mondta neki
határozottan. – Én itt vagyok neked. Minden forrásomat
felhasználom, amim csak van, ha az kell. Ha Nóra odakint van,
megtaláljuk.
1. FEJEZET
COLDWATER, MAINE NAPJAINKBAN
Még mielőtt kinyitottam a szemeimet tudtam, hogy

veszélyben vagyok.
Megmoccantam a közelgő puha léptek zajára. Az alvásból

visszamaradt homályos lebegés eltompította az érzékeimet. A
hátamon feküdtem, a hideg átszivárgott a felsőmön. A nyakam
fájdalmas szögbe hajlott, és kinyitottam a szememet. Keskeny
kövek derengtek a kékesfekete ködön át. Egy pillanatra egy
konyvfanoknak 18
egyenetlen fogsor képe jutott az eszembe, de aztán megláttam,
mik is azok valójában. Sírkövek.
Próbáltam ülő helyzetbe tolni magamat, de a kezeim

megcsúsztak a nedves füvön. Küzdöttem az alvás okozta
zavarral, ami még mindig a fejemben kavargott, oldalvást
legurultam egy félig süllyesztett sírról, tapogatózva a párában.
Térdrésznél a nadrágom felitatta a harmatot, ahogy kúsztam a
rendszertelenül elhelyezett sírok és emlékművek között.
Halványan derengett a felismerés, de ez egy mellőzött gondolat
volt; nem tudtam magam rávenni, hogy összpontosítsak a
koponyámban sugárzó kínzó fájdalom miatt.
Egy kovácsolt vas kerítés mentén kúsztam, letapodva az

évek óta bomló levelek felső rétegét. Egy hátborzongató üvöltés
hallatszott felülről és bár végigfutott a borzongás rajtam miatta,
nem ez a hang volt, ami a legjobban megrémített. A léptek a
füvet taposták mögöttem, de nem tudtam megmondani, hogy
mennyire jártak közel. Az üldözők egy kiáltása hangzott a
ködön át és felgyorsítottam a lépteimet. Ösztönösen tudtam,
hogy el kell bújnom, de össze voltam zavarodva; túl sötét volt,
hogy tisztán lássak, a hátborzongató kék köd varázslatot hintett
a szemeim elé.
A távolban, cingár és megnyúlt fák két fala közé csapdába

esve, egy fehér kő mauzóleum ragyogott az éjszakában. Lábra
álltam és arrafelé futottam.
Becsusszantam két márvány emlékmű közé és mikor

kijöttem a másik oldalon, ő már várt rám. Egy magas sziluett, a
kezei ütésre emelve. Hátratántorodva megbotlottam. Esés
közben jöttem rá a hibámra: A férfi kőből volt. Egy timpanonra
emelt, halál felett őrködő angyal. Talán elfojtottam egy ideges
nevetést, de a fejem valami keménynek ütközött, és kisiklott
tőle a világ. Sötétség borította a látásomat.
Nem lehettem sokáig kiütve. Mikor a teljesen fekete

eszméletlenség elhalványodott, még mindig gyorsan vettem a
levegőt a megerőltető futás miatt. Tudtam, hogy fel kell kelnem,
de nem emlékeztem, hogy miért. Szóval csak feküdtem ott, a
jeges harmat összekeveredett a bőröm meleg izzadtságával.
Végre valahára pislogtam, és ekkor figyeltem fel a legközelebbi
fejfára. A sírfelirat bevésett betűi egyszerű egymásutánban
következtek.
HARRISON GREY
ODAADÓ FÉRJ ÉS APA
2008 MÁRCIUS 16
Az alsó ajkamba haraptam, nehogy felkiáltsak. Most már

értettem miért volt ismerős az árny, ami a vállam fölött
leselkedett, mióta felébredtem. A coldwater-i városi temetőben
voltam. Apám sírhelyénél.
konyvfanoknak 20
Rémálom, gondoltam. Nem is ébredtem még fel. Ez csak egy
szörnyű álom.
Az angyal engem nézett, faragott szárnyai széttárva

mögötte, jobb keze a temetőre mutatott. Az arckifejezése
gondosan megválasztott, de az ajkai görbülete inkább fanyar
volt, mint jóindulatú. Egy pillanatig majdnem sikerült
elhitetnem magammal, hogy igazi és hogy nem vagyok
egyedül.
Rámosolyogtam, aztán éreztem, ahogy az ajkam reszket.

Végighúztam a felsőm ujját az arccsontomon, letöröltem a
könnyeket, bár nem emlékeztem, hogy mikor kezdtem el a
sírást. Kétségbeesetten a karjaiba akartam mászni és érezni,
ahogy a szárnyai a levegőbe kapnak, amint átrepítenek
bennünket a kapuk felett, el erről a helyről.
A folytatódó lépések zaja rángatott ki a kábulatomból. Most

gyorsabbak voltak, átgázoltak a füvön.
A zaj felé fordultam, megzavart a ködös sötétségben

pislogva úszó fény. A sugár emelkedett és süllyedt a lépések
ritmusára - reccsenés… pásztázás… reccsenés… pásztázás…
Egy elemlámpa.
Bandzsítottam, mikor a fény megállapodott a két szemem

között, elvakítva engem. Szörnyű volt a felismerés, hogy
biztosan nem álmodom.
- Figyu már. - morogta egy férfihang a vakító fény

mögül. - Nem lehetsz itt. A temető zárva.
Elfordítottam a fejemet, még mindig fénypontok táncoltak a

szememben.
- Hányan vagytok? - kérdezte.
- Mi? - A hangom csak száraz suttogás volt.
- Hányan vannak még veled? - folytatta még

agresszívebben. - Azt hittétek, kijöttök és éjszakai játékokat
játszotok, ugye? Bújócska, gondolom. Vagy talán fogócska a
sötétben? Az én őrségem alatt bizony nem!
Mit keresek én itt? Az apámat jöttem meglátogatni?

Próbáltam kihalászni az emlékezetemből, de az nyugtalanítóan
üres volt. Nem tudtam visszaemlékezni arra, hogy a temetőbe
jöttem. Semmire sem tudtam visszaemlékezni. Olyan volt,
mintha az egész éjszakát kirántották volna a lábam alól.
Ami rosszabb, hogy a ma reggelre sem emlékeztem.
Nem emlékeztem arra, hogy felöltöztem, ettem, iskolába

mentem. Egyáltalán tanítási nap volt?
Hirtelen mélyen elfogott a pánik, arra koncentráltam, hogy

betájoljam magamat fizikailag és elfogadtam a férfi kinyújtott
kezét. Amint egyenesen ültem, a fény megint rám irányult. -
Hány éves vagy? - akarta tudni.
konyvfanoknak 22
Végre valami, amit biztosra tudtam. - Tizenhat. - Majdnem
tizenhét. A születésnapom augusztusban lesz.
- Mi a fészkes fenét keresel itt egyedül? Nem tudod, hogy

már rég takarodó van?
Gyámoltalanul körbenéztem. - Én…
- Nem szökevény vagy, ugye? Csak mondd, hogy van hová

menned.
- Van. - A parasztház. Az otthon hirtelen emlékére a szívem

megugrott, majd egy olyan érzés követte, mintha a térdembe
csúszott volna a gyomrom. Kint, takarodó után? Mennyire
utána? Sikertelenül próbáltam kizárni anyám felbőszült
arckifejezésének képét, mikor besétálok a bejáraton.
- És hol van az a ’van’?
- Hawthorne Köz. - Álltam, de erőteljesen meginogtam,

mikor a vér a fejembe zúdult. Miért nem emlékszem, hogy hogy
kerültem ide? Biztosan kocsival jöttem. De hol parkoltam le a
Fiat-ot? És hol van a táskám? A kulcsaim?
- Ittál? - kérdezte összeszűkült szemekkel.
Megráztam a fejemet.
Az elemlámpa fénycsóvája félresiklott az arcomból, mikor

hirtelen megint egyenesen a szemeim közé kerül.
- Várjunk csak egy pillanatra. - mondta, olyan tónussal a

hangjában, ami nem tetszett nekem. - Nem az a lány vagy
ugye? Nóra Grey. - bökte ki, mintha a nevem egyértelmű válasz
lenne.
Hátráltam egy lépést. - Honnan… tudod a nevemet?
- A TV-ből. A jutalom. Hank Millar tűzte ki.
Ezután bármit is mondott, az süket fülekre talált. Marcie

Millar állt a legközelebb ahhoz, hogy a főellenségem legyen. Mi
köze van ennek az apjához?
- Június vége óta keresnek.
- Június? - ismételtem, enyhe pánik fogott el. - Miről beszél?

Április van. - És ki keres engem? Hank Millar? Miért?
- Április? - Furcsán nézett rám. - No de, lányka, szeptember

van.
Szeptember? Nem. Nem lehet. Tudnék róla, ha vége lenne a

másodévnek. Tudnék róla, ha a szünidő megkezdődött és véget
ért volna. Pusztán egy perccel ezelőtt ébredtem, zavart vagyok,
de nem idióta. De mi oka lenne hazudni?
Ahogy az elemlámpa fénye lejjebb ereszkedett,

végignéztem rajta, először képet kapva róla. A farmerja
pecsétes, a több napja borotválatlan arcszőrzete csomós, a
körmei hosszúak és az aljuk fekete volt. Sokkal borzasztóbban
nézett ki, mint a csavargók, akik a vasúti síneken vándorolnak
konyvfanoknak 24
és a folyó mentén sátoroznak a nyári hónapokban. Akikről úgy
tudják, hogy fegyvert hordanak.
- Igaza van. Haza kellene jutnom. - mondtam, messzebb

hátrálva, a kezemet a zsebemhez dörgöltem. A telefonom
ismerős puklija hiányzott. Mint a kocsi kulcsaim.
- Mit gondolsz, most hová mész? - kérdezte, miközben jött

utánam.
A gyomrom összeszorult, ahogy a férfi hirtelen

megmozdult, és futni kezdtem. Abba az irányba szaladtam,
amerre az angyal mutatott, remélve, hogy az egy déli kapuhoz
vezet. Használhattam volna az északi kaput is, amit ismertem,
de ahhoz a férfi irányába kellett volna futnom, ahelyett, hogy
távolodnék tőle. A talaj elfogyott a lábam alól, és lefelé
botladoztam. Ágak karmolták a karomat; a cipőim doboltak az
egyenetlen és sziklás talajon.
- Nóra! - kiáltotta a férfi.
Meg akartam rázni magam, amiért elmondtam neki, hogy a

Hawthrone Közben lakom. Mi van, ha követ?
Hosszabbakat lépett, és hallottam, ahogy mögöttem

trappol, közeledett. Szélesen csapkodtam a karjaimmal,
visszaütöttem az ágakat, amik karmokként mélyedtek a
ruhámba. A keze összeszorult a vállamon, és én megpördültem,
közben lelöktem azt. - Ne érjen hozzám!
- Állj csak meg egy percre. Beszéltem neked a díjról, és

én meg is akarom kapni. - A kezem után kapott másodszor
is, és én egy adrenalin lökettel sípcsonton rúgtam.
- Uuhn! - Kétrét görnyedt, megragadta a fájó lábát.
Megdöbbentett az erőszakosságom, de nem volt más

választásom. Pár lépést hátratántorodtam, sietősen
körbenéztem, próbáltam magam betájolni. Az izzadtság
átnedvesítette a felsőm, lecsorgott a gerincemen, felállt tőle a
szőröm. Valami nem stimmelt. Még a bizonytalan
memóriámmal is jól emlékeztem a temető térképére --
számtalan alkalommal voltam már itt meglátogatni apám sírját -
- de ugyan a temető ismerősnek tűnt a legutolsó részletig,
beleértve az égő levelek és az állott tóvíz nyomasztó szagát,
valami a megjelenésével nem stimmelt. És akkor rájöttem.
A juharfák piros foltosak voltak. A közelgő ősz jele. De ez

nem lehetséges. Április van, nem szeptember. Hogy
színeződhettek el a levelek? A férfi tényleg igazat mondott?
Visszapillantottam, és láttam, ahogy a férfi utánam sántikál,

a mobilját a füléhez nyomta. - Aha, ő az. Biztos vagyok benne.
A temetőből kifelé, délnek tart.
Megújult félelem lepett el. Ugord át a kerítést. Találj egy jól

megvilágított, sűrűn lakott területet. Hívd a rendőrséget. Hívd Veet…
Vee. A legjobb és legbizalmasabb barátom. Az ő házuk

közelebb van, mint az enyém. Oda fogok menni. A mamája
konyvfanoknak 26
felhívhatná a rendőrséget. Leírnám nekik, hogy hogy nézett ki a
férfi, és ők lenyomoznák. Gondoskodnának róla, hogy békén
hagyjon. Átbeszélnék velem az éjszakát, visszakövetve a
lépéseimet és valahogy a memóriámban a hézagok is
összeforrnának és lenne valamim, amiből kiindulhatnék.
Leráznám magamról ezt az elkülönített személyiségemet, ezt az
érzést, hogy kizártak egy olyan világból, ami az enyém, mégis
elutasít engem.
Csak addig hagytam abba a futást, míg átmásztam a temető

kerítésén. Volt egy terület egy háztömbnyire, éppen a
Wentworth Híd túloldalán. Átkelek rajta, és kígyózva megyek a
keresztutcákon -- Elm és Maple és Oak -- a sikátorokon és
kerteken átvágva, amíg biztonságba nem kerülök Vee házában.
A híd felé siettem, mikor egy sziréna éles hangja sikoltott fel
a sarkon túl és egy pár fényszóró szegezett álltó helyembe. Egy
kék Kojak lámpa volt a szedán tetejére rögzítve, aminek a
sivítása megállásra késztetett már a híd másik végéből.
Az első reakcióm az volt, hogy előrefutok és mutatom az

utat a rendőrtisztnek a temető felé, leírom neki a férfit, aki
megragadott, de ahogy a gondolataim kavarogtak, rettegés
töltött el.
Talán nem is rendőr. Lehet, hogy csak annak próbál tűnni.

Bárki tud szerezni egy Kojak lámpát. Hol a járőrautója? Onnan,
ahol álltam, átlesve a szélvédőn, nem úgy tűnt, hogy
egyenruhában van. Ilyen gondolatok cikáztak gyorsan át az

agyamon.
A lejtős híd lábánál álltam, megfogtam a kőfalat, hogy

megtámaszkodjak. Biztos voltam benne, hogy a lehet-
hogyrendőr meglátott, de mindenesetre bementem a folyó
szélére hajló fák árnyékába. A periférikus látásomból a
Wentworth folyó fekete vize csillogott. Gyerekként Vee és én
éppen ez alá a híd alá kuporodtunk le rákokat fogni a
folyópartról úgy, hogy botokra húzott hot dog darabokat
dugtunk a vízbe. A rákok rázárták az ollóikat a hot dogra, nem
eresztve azt akkor sem, ha kiemeltük őket a vízből, és
beleráztuk őket egy vödörbe.
A folyó mély volt a közepén. Jól el is volt rejtve,

kiaknázatlan területeken kígyózott keresztül, ahol senki sem
költött pénzt, hogy utcalámpákat szereltessen fel. A terület
végén a víz tovább zubogott az ipari körzet felé, nyugalmazott
gyárak mellett, bele a tengerbe.
Röviden eltűnődtem, vajon lenne-e merszem leugrani a

hídról. A magasság és az esés érzése megrémített, de tudtam,
hogyan kell úszni. Csak a vízig kell eljutnom…
Egy kocsiajtó bevágódott, visszarántva engem az utcára. A

lehet-hogy-rendőrautós férfi kilépett. Olyan maffiás volt:
göndör sötét haj, és hivatalosan öltözött, fekete ingben, fekete
nyakkendővel, fekete nadrágban.
konyvfanoknak 28
Valami vele kapcsolatban megmozgatta a memóriámat. De
mielőtt igazán felfoghattam volna, a memóriám csapódva
bezárult és én elveszettebb voltam, mint valaha.
Gally- és ágfélék borították a talajt. Lehajoltam, és mikor

felegyenesedtem, egy fele olyan vastag botot tartottam, mint a
karom.
A lehet-hogy-rendőr úgy tett, mint aki nem látja a

fegyveremet, de tudtam, hogy észrevette. Egy rendőrjelvényt
tűzött az ingére, aztán vállmagasságig emelte a kezeit. Nem
bántalak, sugallta a mozdulat.
Nem hittem neki.
Előrebandukolt pár lépést, óvatosan, nehogy hirtelen

mozdulatot tegyen. - Nóra. Én vagyok. - Megrándultam, mikor
kimondta a nevemet. Soha nem hallottam a hangját ezelőtt, és
ettől annyira elkezdett verni a szívem, hogy tisztán hallottam a
füleimben. - Megsérültél?
Tovább figyeltem őt növekvő aggodalommal, és a

gondolataim mindenfelé csapongtak. A jelvény könnyen lehet
hamis. A Kojak lámpáról már eldöntöttem, hogy az. De ha nem
rendőr, akkor kicsoda?
- Felhívtam a mamádat. - mondta, felmászva a fokozatosan

emelkedő hídon. - A kórháznál találkozunk vele.
Nem dobtam el a botot. A vállaim emelkedtek és süllyedtek

minden lélegzetvételkor; éreztem, ahogy a levegő a fogaim
között áramlik. Egy újabb izzadtságcsepp folyt le a ruhám alatt.
- Minden rendben lesz. - mondta. - Vége van. Senkinek nem
hagyom, hogy bántson. Most már biztonságban vagy.
Nem tetszettek a hosszú, könnyed léptei, és az ismerős

hangnem, ahogy beszélt hozzám.
- Ne jöjjön közelebb. - mondtam neki, az izzadtság a

tenyeremen nehezítette, hogy rendesen fogjam a botot.
Ráncokba szaladt a homloka. - Nóra?
A bot remegett a kezemben. - Honnan tudja a nevemet? -

kérdeztem, nem engedve, hogy megtudja, mennyire meg
voltam rémülve. Hogy ő mennyire megrémisztett.
- Én vagyok az. - ismételte, egyenesen a szemembe nézve,

mintha arra számítana, hogy fények gyúlnak benne. - Basso
nyomozó.
- Nem ismerem magát.
Egy pillanatig semmit sem mondott. Aztán megpróbálta új

megközelítésből. - Emlékszel, hol voltál?
Óvatosan figyeltem őt. Mélyebbre ástam a memóriámban,

benézve még a legsötétebb és legrégibb helyekre is, de ez az arc
nem volt ott. Nincs róla emlékem. És én emlékezni akartam rá.
Akartam valami -- bármi -- ismerőst, amibe kapaszkodhatok,
konyvfanoknak 30
így értelmet nyerhet a világ, ami eltorzult az én
szemszögemből.
- Hogy kerültél a temetőbe ma este? - kérdezte, kissé a

temető felé biccentve a fejét. A mozdulatai óvatosak voltak. A
szemei is óvatosak voltak. Még a szája vonala is meggondolt
volt. - Valaki kitett ott? Gyalogoltál? - várt. - El kell mondanod
nekem, Nóra. Ez fontos. Mi történt ma este?
Én is szeretném tudni.
Rosszullét fogott el. - Haza akarok menni. - Kemény

csattanást hallottam a lábaim közeléből. Túl későn vettem észre,
eldobtam a botot. A szellőt hidegnek éreztem az üres
tenyeremen. Nem kellene itt lennem. Az egész éjszaka egy
hatalmas tévedés.
Nem. Nem az egész éjszaka. Miből gondolom ezt? Az

egészre nem emlékszem. Az egyedüli kiindulópontom jóval
ezelőtt volt, aztán egy síron ébredtem, átfagyva és elveszetten.
Felidéztem a parasztház képét, biztonságos és meleg és

valódi, és éreztem, hogy könny csiklandozza az orrom oldalát.
- Hazavihetlek. - biccentett megértőn. - De először el kell

vinnem téged a kórházba.
Összeszorítottam a szememet, utáltam magam, amiért a

sírásig alacsonyodtam. Nem tudtam jobb vagy gyorsabb módot,
hogy kimutassam, valójában mennyire meg vagyok rémülve.
Sóhajtott -- a leglágyabb hangon, mintha azt kívánta volna,

bárcsak ne lennének igazak a hírek, amiket éppen átadni készül.
- Tizenegy hétre eltűntél, Nóra. Hallod, amit mondok? Senki
sem tudja, hogy merre voltál az elmúlt három hónapban. Meg
kell, hogy vizsgáljanak. Biztosra kell mennünk, hogy nincs
semmi bajod.
A nélkül bámultam rá, hogy valójában láttam volna. Kicsi

csengők csilingeltek a füleimben, de nagyon távolinak
hallatszottak. Mélyen éreztem, hogy a gyomrom felfordul, de
megpróbáltam elnyomni az émelygését. Elsírtam magam előtte,
de hányni nem fogok.
- Azt hittük, elvittek. - mondta kifejezéstelen arccal.

Csökkentette a távolságot köztünk és most túl közel állt.
Olyan dolgokat mondott, amiket nem értettem.
- Elraboltak.
Pislogtam. Csak álltam ott és pislogtam.
Egy érzés ragadta meg a szívemet, húzta és csavarta. A

testem elgyengült, imbolygott a levegőben. Láttam az utcai
lámpák arany homályát, hallottam a folyó csapdosását a híd
alatt, éreztem a férfi járó autójának kipufogófüstjét. De mindezt
csak mellékesen. Kavargó háttérgondolatként.
Ingatagnak éreztem magam, egyedül ez figyelmeztetett

röviden arra, hogy imbolygok. Zuhanok a semmibe.
konyvfanoknak 32
Elvesztettem az eszméletemet, mielőtt földet értem volna.
2. FEJEZET
A kórházban ébredtem.
A plafon fehér volt, a falak megnyugtató kékek. A szobának

liliom, öblítő és ammónia szaga volt. Egy kerekes kézikocsi volt
az ágyam mellé tolva, amin két virágcsokor, pár GYÓGYULJ
MEG GYORSAN! feliratú lufi és egy fólia ajándéktáska volt. A
nevek az üdvözlőkártyákon el-elhomályosodtak. DOROTHEA
AND LIONEL. VEE.
Valaki megmoccant a sarokban.
- Ó, kicsim. - suttogta egy ismerős hang, és a hang gazdája

felpattant a székéről, egyenesen hozzám. - Ó, szívecském. - Az
ágyam szélére ült és magához húzott egy fullasztó ölelésre. -
Szeretlek. - súgta elcsukló hangon a fülembe. - Annyira
szeretlek.
- Anya. - A nevének puszta hangzása eloszlatta a

rémálmokat, amiből épp akkor ébredtem. Elárasztott a
nyugalom, enyhítette a görcsös félelmet a mellkasomban.
Abból, ahogyan a teste rázkódott az enyémnek feszülve,

tudtam, hogy sír, először csak kicsi, majd nagy, kínzó
remegéssel. – Emlékszel rám. – mondta, csakis
megkönnyebbüléssel a hangjában. – Annyira meg voltam

rémülve. Azt hittem… Ó, kicsim. A legrosszabbra gondoltam!
És akkor hirtelen a rémálmok visszalopóztak a bőröm alá. –

Igaz? – kérdeztem, valami nehéz és savas kavargott a
gyomromban. – Amit a nyomozó mondott. Hogy engem…
tizenegy hete… - Nem tudtam rávenni magam, hogy
kimondjam azt az egy szót. Elraboltak. Olyan rideg volt. Olyan
lehetetlen.
Szenvedő hangot hallatott.
- Mi… történt velem? – kérdeztem.
Anya végighúzta az ujjait a szemei alatt, hogy megtörölje

őket. Elég jól ismertem őt ahhoz, hogy tudjam, hogy csak az én
kedvemért próbált összeszedettnek tűnni. Azonnal
felkészítettem magamat a rossz hírre.
- A rendőrség mindent megtesz, hogy válaszokat kapjanak.

– Elmosolyodott, de a mosolya bizonytalan volt. Mintha
szüksége lett volna valamire, amibe megkapaszkodjon, a kezem
után nyúlt és megszorította. – A legfontosabb, hogy itt vagy.
Itthon vagy. Minden, ami történt… vége. Túl leszünk rajta.
- Hogyan raboltak el? – A kérdés inkább magamnak szólt.

Hogyan történt? Ki akarna engem elrabolni? Megvártak egy
autóban, amíg végzek az iskolában? Betuszkoltak az utastérbe,
amíg átmentem a parkolón? Ilyen könnyű lett volna? Ne már.
konyvfanoknak 34
Miért nem futottam el? Miért nem harcoltam? Miért tartott ilyen
sokáig megszöknöm? Mert nyilvánvalóan ez történt. Ugye?
Bántott, hogy nincsenek válaszok.
-
Mire emlékszel? – kérdezte anya. – Basso nyomozó azt
mondta, hogy akár egy apró részlet is segíthet. Gondolkozz.
Próbálj visszaemlékezni. Hogyan kerültél a temetőbe? Hol
voltál előtte?
- Nem emlékszem semmire. Olyan, mintha az emlékeim… -

Elhallgattam. Olyan volt, mintha az emlékeim egy részét
ellopták volna. Elvették, és semmi sem maradt a helyén csak
tompa rémület. A megaláztatás érzése kerített hatalmába, olyan
érzés volt, mintha figyelmeztetés nélkül lelöktek volna egy
magas emelvényről. Zuhantam, és sokkal jobban féltem az
érzéstől, mint a becsapódástól. Nem volt vége; csak az állandó
érzés, hogy a gravitáció azt tesz velem, amit akar.
- Mi a legutolsó dolog, amire emlékszel? – kérdezte anya.
- Iskola. – A válasz automatikusan jött a nyelvemre. Megtört

memóriám lassan elkezdett mozogni, részletek csusszantak
egybe, összekapcsolódva egyik a másik után, valami egységeset
alkotva. – Biológia dolgozatot írtam volna. De gondolom,
elszalasztottam. – tettem hozzá, a tizenegy hét valósága még
jobban elmélyült. Tisztán fel tudtam idézni, hogy McConaughy
edző biológia óráján ültem. Emlékeztem a krétapor, a tisztító
szerek szagára, a fülledt levegőre, és a mindig jelenlevő
testszagra. Vee mellettem ült, a partnerem volt. A
konyvfanoknak 36
-
munkafüzetünk nyitva feküdt előttünk a fekete gránit asztalon,
de Vee titokban a US Weekly egyik számát csúsztatta az övébe.
Úgy érted, kémia. – javított ki anyám. – Nyári suli.
Bizonytalanul a szemeibe néztem. – Soha nem mentem

nyári iskolába.
Anya a kezét a szája elé kapta. Elfehéredett. Az egyelten

hang a szobában az ablak feletti óra ütemes ketyegése volt.
Minden apró zaj visszhangzott a bensőmben, tízszer, mielőtt
megtaláltam volna a saját hangomat.
- Milyen nap van ma? Milyen hónap? – Az agyam megint a

temetőben járt. A rothadó levelek. Az enyhe hideg a levegőben.
Az elemlámpás ember váltig állította, hogy szeptember van. Az
egyetlen szó, ami a fejemben ismétlődött újra ás újra, hogy nem.
Nem, nem lehet. Nem, ez nem történt meg. Nem, nem
sétálhattak el hónapok az életemből csak úgy észrevétlenül.
Visszanéztem az emlékeimet, próbáltam megragadni bármit,
ami segít hidat verni ebből a pillanatból abba, mikor az edző
biológia óráján ültünk. De nem volt semmim, amire
építkezhettem volna. Minden nyári emlék teljesen és végképp
eltűnt.
konyvfanoknak 37
-
- Rendben van, kicsim. – mormolta anya. – Vissza fogjuk
szerezni az emlékeidet. Dr. Howlett azt mondta, a legtöbb
páciens jelentős fejlődést ér el idővel.
Próbáltam felülni, de a kezeim belegabalyodtak a csövekbe

és orvosi figyelő-berendezésekbe. – Csak mondd meg, milyen
hónap van! – ismételtem hisztérikusan.
Szeptember. – Gyűrött arca elviselhetetlen volt. –

Szeptember hatodika.
Pislogva hátrasüllyedtem. – Azt hittem, április van.

Semmire nem emlékszem április óta. – Falat emeltem, hogy
eltorlaszoljam a belsőmet döngető, kitörni készülő félelmet. Egy
nagy áradással nem tudtam foglalkozni. – A nyárnak tényleg…
vége? Csak úgy?
- Csak úgy? – ismételte szenvtelen hangon. – Vánszorgott.

Minden nap nélküled… Tizenegy hét tudatlanság… Az
ijedtség, az aggodalom, a félelem, a reménytelenség vég
nélkül…
Ezen rágódva számolgattam. – Ha szeptember van, és

tizenegy hétig voltam távol, akkor, amikor eltűntem…
- Június huszonegyedike volt. – mondta szelíden. – A nyári

napforduló éjjele.
konyvfanoknak 38
-
A fal, amit építettem, gyorsabban repedt, mint ahogy
mentálisan képes voltam javítani. – De nem emlékszem a
júniusra. Még a májusra sem emlékszem.
Néztünk egymásra, és tudtam, hogy ugyanarra a

szörnyűségre gondoltunk. Hogy lehetséges, hogy az amnéziám
tovább nyúlik, mint az eltűnésem tizenegy hete, egészen
áprilisig? Hogy történhet meg ilyesmi?
Mit mondott az orvos? – kérdeztem, megnyaltam az

ajkamat, ami papírszerűnek és száraznak tűnt. – Volt
fejsérülésem? El voltam kábítva? Miért nem emlékszem
semmire?
- Dr. Howlett azt mondta, ez retrográd amnézia. - anya

elhallgatott. - Ami azt jelenti, hogy néhány régebbi emléked
elveszett. Csak nem voltunk biztosak benne, hogy mennyire
régi emlékekről van szó. Április. - suttogta magának, és láttam,
ahogy minden remény eltűnik a szemeiből.
- Elveszett? Hogyan?
- Úgy gondolja, hogy pszichológiai okokból.
Végigszántottam a kezeimmel a hajamat, amitől olajosak

lettek az ujjaim. Hirtelen rádöbbentem, hogy még nem is
gondoltam bele, hol lehettem azokban a hetekben. Lehet, hogy
leláncoltak egy nyirkos alagsorban. Vagy kikötöztek az
konyvfanoknak 39
-
erdőben. Nyilvánvalóan nem zuhanyoztam napok óta. Egy
pillantás a karomra felfedte a koszfoltokat, kisebb vágásokat, és
zúzódásokat mindenhol. Min mehettem keresztül?
- Pszichológiai? - Kényszerítettem magamat, hogy

felhagyjak a spekulációval, amitől csak még nehezebb lett
visszafogni a hisztériát. Erősnek kellett maradnom. Válaszokra
volt szükségem. Nem eshettem szét. Ha rá tudnám venni az
agyamat, hogy összpontosítson a látásomban felvillanó pontok
ellenére…
Úgy gondolja, hogy elzárod őket, mert nem akarsz

visszaemlékezni valami nyomasztóra.
- Én nem zárom el őket. - Becsuktam a szememet, nem

voltam képes kontrollálni a könnyeket, amik a sarkakból
szivárogtak. Erőtlenül levegőt vettem és ökölbe szorítottam a
kezeimet, hogy megállítsam az ujjaim szörnyű reszketését. -
Tudnék róla, ha el akarnék felejteni öt hónapot az életemből. -
mondtam, lassan beszélve, hogy valamilyen szintű nyugalmat
erőltessek a hangomba. - Tudni akarom, mi történt velem.
Ha rá is bámultam, nem vette tudomásul. - Próbálj

emlékezni. - sürgetett finoman. - Egy férfi volt? Egy férfival
voltál egész idő alatt?
konyvfanoknak 40
-
Azzal voltam? Egészen idáig nem társítottam arcot az
elrablómhoz. Csak egy szörnyetegnek képzeltem el, aki a
sötétből leselkedik. A bizonytalanság szörnyű felhője lepett el.
- Tudod, hogy nem kell senkit sem védened, ugye? -

folytatta ugyanazon a lágy hangon. - Ha tudod, hogy kivel
voltál, nekem elmondhatod. Nem számít, mit mondtak neked,
most már biztonságban vagy. Nem kaphatnak el. Szörnyű
dolgot tettek veled és ez az ő hibájuk. Az ő hibájuk. - ismételte.
Sírás kerülgetett a csalódottságtól. A kifejezés, hogy „tiszta

lappal” most émelyítően pontos volt. Éppen hangot akartam
adni reménytelenségemnek, amikor egy árny moccant az ajtó
konyvfanoknak 41
közelében. Basso nyomozó állt a szoba bejáratánál. A karjai a

mellkasán összefűzve, a szemei éberek.
A testem reflexszerűen megfeszült. Anyám biztosan

megérezte; átnézett az ágy felett, követte a tekintetemet. - Arra
gondoltam, Nóra talán emlékszik valamire, ha csak mi ketten
vagyunk. - mondta bocsánatkérőn Basso nyomozónak. -
Tudom, hogy azt mondta, maga akarja kikérdezni, de én csak
azt hittem…
A férfi bólintott, jelezve, hogy rendben van. Aztán odasétált

és lenézett rám. - Azt mondtad, nem emlékszel tisztán, de még
egy homályos részlet is segítség lehet.
- Mint a hajszín. - vetette közbe anyám. - Talán… fekete

volt, például?
Meg akartam mondani neki, hogy semmi sem volt, még egy
színes pillanatkép sem, de nem mertem Basso nyomozó előtt.
Nem bíztam benne. Az ösztöneim azt súgták, hogy valami vele
kapcsolatban… furcsa. Amikor közel állt, a hajam is felállt, és
volt egy ahhoz hasonló pillanatnyi, de határozott érzésem,
mintha jégkockát csúsztatnának végig a tarkómon.
- Haza akarok menni. - ennyit mondtam.
Anya és Basso nyomozó egymásra néztek.
- Dr. Howlett-nek le kell pár tesztet futtatnia. - mondta

anya.
konyvfanoknak 42
- Miféle tesztet?
- Ó, a memóriáddal kapcsolatosakat. Semmi perc alatt kész

lesz. És aztán hazamegyünk.- Elutasítóan legyintett, ami csak
még gyanakvóbbá tett.
Basso nyomozó felé fordultam, mivel úgy tűnt, mindenre

tudja a választ. - Mit nem mond el nekem?
Az arckifejezése olyan biztos volt, mint az acél.

Feltételezem, a zsaruként töltött évek alatt tökéletesítette ezt a
nézést. - Le kell futtatnunk pár tesztet. Hogy
megbizonyosodjunk róla, hogy minden rendben.
Rendben?
Ennek az egésznek melyik része tűnt neki úgy, mintha

rendben lenne?
3. FEJEZET
Anyám és én egy parasztházban lakunk eldugva a

coldwater-i városhatár és Maine távoli elhagyatott vidéke
között. Az ablakomnál álltam, a kilátás olyan volt, mint egy
múltbéli pillanatkép. Hatalmas természetes pusztaság az egyik
oldalon, a másikon lenszőke mezők örökzöld fákkal keretezve.
A Hawthorne Köz végén lakunk, két kilométerre a legközelebbi
szomszédtól. Éjszaka a szentjánosbogarak arany fénnyel
konyvfanoknak 43
árasztják el a fákat és élénk, pézsmaillatú erdei fenyőszag

terjeng a levegőben, így nem nehéz becsapni az agyam és
elhitetni magammal, hogy egy teljesen más századba kerültem.
Ha hunyorítok, még egy piros szénapajtát és legelő birkákat is
oda tudok képzelni.
A házunk fehérre festett, kék zsalukkal, és körben

verandával, ami szemmel láthatóan lejtett. Az ablakok hosszúak
és keskenyek, és kellemetlenül hangos nyikorgással tiltakoznak,
mikor kinyitják őket. Az apám mondta mindig, hogy nincs
szükség riasztóra a hálószobám ablakán, ami kettőnk bizalmas
vicce volt, mert mindketten tudtuk, nem az a fajta lány vagyok,
aki kisurran.
A szüleim születésem előtt költöztek a

parasztházba/pénznyelőbe, azzal a filozófiával, hogy a szerelem
első látásra nem lehet vitás. Az álmuk egyszerű volt: lassan
visszaállítani a ház elbűvölő 1771-es állapotát, és egy nap
kitenni egy „szoba reggelivel” táblát az udvar elejére és homár
krémlevest felszolgálni, ami a legjobb Maine egész partján. Az
álom szertefoszlott, mikor az apámat megölték egy este
Portland belvárosában.
Ma reggel engedtek ki a kórházból, és most egyedül voltam

a szobámban. Egy párnát öleltem a mellkasomhoz, hátradőltem
konyvfanoknak 44
az ágyamon és a szemeim nosztalgikusan pásztázták a

fényképek kollázsát, ami a falon lévő parafatáblára volt tűzve.
Voltak ott pillanatképek a Raspberry Hill-en pózoló szüleimről,
Vee-ről, egy spandex Catwoman szörnyűségben, amit
Halloween-re vart pár évvel ezelőtt, és a másodéves évkönyv
képem is. A mosolygó arcunkat nézve, próbáltam magam
átverni, hogy elhiggyem, hogy most biztonságban vagyok, hogy
visszatértem a világomba. Az igazság az volt, hogy soha többé
nem érzem magam biztonságban, és soha többé nem kapom
vissza az életemet, amíg nem tudok visszaemlékezni, hogy min
mentem keresztül az utóbbi öt hónapban, különösen az utóbbi
két és félben. Öt hónap jelentéktelennek tűnt tizenhét évhez
képest (elszalasztottam a tizenhetedik születésnapomat az alatt
a rejtélyes tizenegy hét alatt), de csak a hiányzó részt tudtam
észrevenni. Egy hatalmas lyuk állt az utamban, elzárva a
kilátást. Nem volt se múltam, se jövőm. Csak a hatalmas űr, ami
kísértett.
A tesztek, amiket Dr. Howlett rendelt, jó eredmény hoztak,

pont jókat. Amennyire bárki is meg tudta mondani, a pár
gyógyulófélben lévő vágáson és zúzódáson kívül, a fizikai
egészségem ugyanolyan ragyogó volt, mint azon a napon,
mikor eltűntem.
De a mélyebb dolgok, a láthatatlan dolgok, azok a részeim,

amik a felszín alatt bújnak meg, tesztek által kimutathatatlanul -
ezekkel a dolgokkal úgy tűnt, az öngyógyító képességem nem
konyvfanoknak 45
boldogul. Ki vagyok most? Mi történt velem az elveszett

hónapok alatt? Vajon a trauma annyira megváltoztatott, hogy
soha nem értem meg? Vagy ami rosszabb, soha nem épülök fel?
A mamám szigorú látogatási tilalmat rendelt el, amíg a

kórházban voltam, és Dr. Howlett támogatta. Nem tudtam
megérteni az aggodalmukat, de most, hogy otthon voltam és
lassan újra berendezkedek a megszokott világomba, nem
hagyom, hogy anyám bezárjon azzal a jóakaratú, de céltalan
szándékkal, hogy megvédjen engem. Talán megváltoztam, de
még mindig én vagyok. És az egyetlen dolog, amit akartam
most, hogy mindent átbeszéljek Vee-vel.
A földszinten elemeltem anyám BlackBarry-ét a pultról és

felvittem a szobámba. Mikor felébredtem a temetőben, nem volt
meg a telefonom, és amíg nem szerzek egyet, megteszi az övé
is.
NÓRA VAGYOK. TUDSZ BESZÉLNI? Üzentem Vee-nek.

Késő volt, és Vee mamája betartatta a tíz órai villanyoltást. Ha
felhívom, és a mamája meghallja a csörgést, az nagy bajt hozhat
Vee-re. Ismerve Mrs. Sky-t, nem hinném, hogy engedékeny
lenne, még a körülmények különleges jellegét tekintve sem.
Egy pillanattal később a BlackBarry felcsippant. BÉBI?!?!!!!!!

MEGŐRÜLÖK. TISZTA RONCS VAGYOK. HOL VAGY? HÍVJ
EZEN A SZÁMON.
konyvfanoknak 46
Letettem a BlackBarry-t az ölembe, a körmömet rágtam. El

sem tudtam hinni, mennyire ideges voltam. Ez Vee volt. De
legjobb barát vagy sem, hónapok óta nem beszéltünk. Fejben
nem éreztem ilyen hosszúnak, de az volt. A két mondásra
gondoltam: „A távollét szítja a szeretet lángját.” versus „Távol a
szemtől, távol a szívtől” és határozottan az elsőben
reménykedtem.
Annak ellenére, hogy számítottam Vee hívására,

megugrottam, mikor a BlackBarry megcsörrent.
- Halló? Halló? - mondta Vee.
A hangjára elszorult a torkom az érzésektől. - Én vagyok. -

mondtam elfúló hangon.
- Ideje. - fújtatott, de a hangja ugyanúgy vékonynak és

érzelmekkel telinek hangzott. - Tegnap egész nap a kórházban
voltam, de nem engedték, hogy lássalak. Átrohantam a
biztonságiakon, de kilencvenkilences kódot kiáltottak és
levadásztak. Megbilincselve kísértek ki, és kikísérés alatt azt
értem, hogy volt ott sok rúgkapálás és káromkodás mindkét
részről. Ahogy én látom, az egyetlen bűnöző itt a te mamád.
Semmi látogatás? Én vagyok a legjobb barátnőd, vagy nem vette
a jeleket az elmúlt tizenegy évben? Legközelebb, ha átmegyek,
nekiesek annak a nőnek.
A sötétségben éreztem, ahogy a reszkető ajkaim mosolyra

húzódnak. A mellkasomra szorítottam a telefont, rám tört
konyvfanoknak 47
valami a nevetés és sírás között. Tudhattam volna, hogy Vee

nem hagy cserben. Annak emléke, hogy minden szörnyen rossz
lett, mióta felébredtem a temetőben három éjszakával ezelőtt,
olyan gyorsan elhomályosult a puszta tény mellett, hogy nekem
volt a legjobb barátnőm a világon. Talán minden más
megváltozott, de a kapcsolatom Vee-vel szikla szilárd.
Szétválaszthatatlanok voltunk. Semmi sem változtathatott ezen.
- Vee - leheltem, megkönnyebbült sóhajjal. Sütkérezni

akartam e pillanat normális mivoltában. Késő volt, aludnunk
kellett volna már, ehelyett sötétben csacsogtunk. Tavaly Vee
mamája kidobta a telefonját, mikor rajtakapta, hogy villanyoltás
után beszélget velem. Másnap reggel az egész szomszédság
előtt Vee fejest ugrott a kukába érte. A mai napig azt a telefont
használja. Oszkárnak hívjuk, Zsémbes Oszkár után. 1
- Jó gyógyszereket kapsz? - kérdezte Vee. - Állítólag

Anthony Amowitz apja gyógyszerész, és talán tudnék neked
szerezni jó anyagot.
A szemöldököm felszaladt a meglepetéstől. - Mi van? Te és

Anthony?
- Francba, dehogy. Semmi olyan. Felhagytam a fiúkkal. Ha

romantikára van szükségem, arra ott van a Netflix2.
1
A Szezám utcából.
2
Weboldal online filmezésre.
konyvfanoknak 48
Hiszem, ha látom, gondoltam egy önelégült mosollyal. - Hol

van az én legjobb barátnőm és mit tettél vele?
- Pasi-elvonón vagyok. Mintha diétáznék, csak ezt az

érzelmi jólétemért teszem. Ne foglalkozz ezzel, megyek át
hozzád. - folytatta Vee. - Nem láttam a legjobb barátnőmet
három hónapja, és szar így telefonon viszontlátni. Kislány,
megmutatom neked, milyen egy maciölelés.
- Sok szerencsét, hogy átjuss anyámon. - mondtam. - Ő a

túlbuzgó szülők új szószólója.
- Az a nő! - sziszegte Vee. - Épp keresztet formálok az

ujjaimmal.
Máskor is megvitathatnánk anyám boszorkány mivoltát.
Most éppen sokkal fontosabb dolgokról kellett beszélnünk. -
Tudni akarom mi történt az elrablásom előtti napokon, Vee. -
mondtam, sokkal komolyabb témára terelve a beszélgetésünket.
- Nem tudom kiverni a fejemből a gondolatot, hogy az
elrablásom nem volt véletlenszerű. Biztos, hogy voltak
figyelmeztető jelek, de egyre sem emlékszem. Az orvos azt
mondta, hogy a memóriavesztés ideiglenes, de addig is, azt
akarom, hogy mondd el nekem, hová mentem, mit csináltam, és
kivel voltam azon az utolsó héten. Meséld el lépésenként.
Vee lassan válaszolt. - Biztos vagy benne, hogy ez jó ötlet?

Nem túl korai ezzel nyugtalanítani magad? A mamád mesélt az
amnéziáról…
konyvfanoknak 49
- Most komolyan? - vágtam közbe. - Anyám oldalára állsz?
- Dehogy. - dörmögte meglágyulva.
A következő húsz percben elmondott minden eseményt,

ami az utolsó héten történt. Azonban minél többet mondott, a
szívem annál jobban összeszorult. Semmi bizarr telefonhívás.
Semmi idegen, aki váratlanul lopakodott volna az életembe.
Semmi szokatlan autósüldözés a város körül.
- Mi van azzal az estével, mikor eltűntem? - kérdeztem, a

mondat közepén szakítottam félbe.
- A Delphic Vidámparkba mentünk. Emlékszem, hogy

elugrottam hot dogot venni… aztán elszabadult a pokol. Lövést
hallottam és az emberek eszeveszetten rohantak kifelé a
parkból. Visszamentem, hogy megkeresselek, de eltűntél. Azt
hittem, hogy okosan cselekedtél és megléptél. Csakhogy nem
találtalak a parkolóban. Visszamentem volna a parkba, de jött a
rendőrség és mindenkit kirakott onnan. Próbáltam elmondani
nekik, hogy még mindig a parkban lehetsz, de nem érdekelte
őket. Mindenkit hazazavartak. Kismilliószor hívtalak, de nem
vetted fel.
Olyan volt, mintha valaki gyomron vágott volna. Lövés?

Delphic-nek kétes hírneve volt, de mégis. Lövés? Olyan bizarr
volt -- annyira iszonyú -- hogy, ha nem Vee mondta volna, el
sem hittem volna.
konyvfanoknak 50
Vee folytatta: - Nem láttalak többet. Később tudtam meg az

egész túszejtős helyzetet.
- Túszejtős helyzetet?
- Állítólag ugyanaz a pszichopata tartott fogva téged a

mechanikai szobában, az elvarázsolt kastély alatt, aki a parkban
is lőtt. Senki nem tudja, miért. Végül elengedett és hagyott
elfutni.
Nyitottam a szám, de be is csuktam. Végül sikerült

kinyögnöm rémülten: - Mi?
- A rendőrség megtalált, felvették a vallomásod és hajnal

kettő körül hazavittek. Ekkor láttak utoljára. Ami a srácot illeti,
aki fogva tartott… senki sem tudja mi lett vele.
És ekkor, minden szál összeállt egybe. - Biztosan a házból

vittek el. - vontam le a következtetést, menet közben. - Hajnal
kettő után valószínűleg aludtam. A srác, aki foglyul ejtett,
biztosan hazáig követett. Bármit is szeretett volna elérni
Delphic-ben, megzavarták, és visszajött értem. Biztosan betört.
- Hát ez az. Nem volt jele küzdelemnek. Az összes ajtó és

ablak zárva volt.
A homlokomat masszíroztam a tenyeremmel. - A rendőrség

talált valami nyomot? Ez a srác -- bárki is volt -- nem lehet
teljesen szellem.
konyvfanoknak 51
- Azt mondták, hogy valószínűleg álnevet használt. De

ha jól emlékszem, azt mondtad, hogy a neve Rixon.
- Nem ismerek semmilyen Rixon-t.
Vee sóhajtott. - Ez a baj. Senki sem ismer. - Egy pillanatra

elcsendesedett. - Van még valami. Néha azt hiszem, hogy
felismerem ezt a nevet, de amikor megpróbálok
visszaemlékezni rá, az agyam leblokkol. Mintha az emlék ott
lenne, csak nem tudom felidézni. Mint… egy lyuk, ahol a neve
kellene, hogy legyen. A legfurább érzés. Folyamatosan
mondogatom magamnak, hogy talán csak azért, mert emlékezni
akarok rá, tudod? Például, ha eszembe jut -- bingó! Megvan a
rossz fiúnk. És a rendőrség le tudja tartóztatni. Túl egyszerű,
tudom. És most csak fecsegek. - mondta. Aztán, halkan -
Mégis… megesküdtem volna rá…
A hálószobám ajtaja nyikorogva kinyílt, és anyám dugta be

a fejét. - Elteszem magam holnapra. - A szemei a BlackBerry-re
vándoroltak. - Későre jár, és mindkettőnknek szüksége van
alvásra. - Várakozón ácsorgott, és felfogtam a rejtett üzenetet.
- Vee, mennem kell. Holnap felhívlak.
- Add át üdvözletemet a boszorkánynak. - És letette.
- Szükséged van valamire? - kérdezte anya, mellékesen

elvéve a BlackBerry-t tőlem. - Víz? Több takaró?
konyvfanoknak 52
- Nem, jól vagyok. Jó éjt, anya. - Magamra erőltettem

egy gyors, de bíztató mosolyt.
- Ellenőrizted az ablakot?
- Háromszor.
De azért átvágott a szobán és megrázta a zárat. Amikor

biztonságosnak találta, erőtlenül felnevetett. - Nem árt még
egyszer utoljára ellenőrizni, ugye? Jó éjszakát, kicsim. - tette
hozzá, miközben megsimogatta a hajamat és megcsókolta a
homlokomat.
Miután kihátrált, összetekeredtem a takaróim alatt, és azon

rágódtam, amit Vee mondott. Tűzharc Delphic-en, de miért? Mit
akart a fegyveres elérni? És miért engem választott túszának a
park feltehetően ezres létszámú tömegéből azon az estén? Talán
csak a puszta balszerencsém, de nem tűnt helyesnek. A fejem az
ismeretlen körül forgott, amíg ki nem merültem. Bárcsak…
Bárcsak emlékeznék.
Ásítottam, elhelyezkedtem az alváshoz.
Eltelt tizenöt perc. Aztán húsz. A hátamra vetődve, kissé a

plafonra bandzsítva, próbáltam belopózni a memóriámba és
készületlenül érni. Mikor ez sem hozott eredményt, konkrétabb
megközelítéssel próbálkoztam. A párnába vertem a fejemet,
próbáltam kiütni belőle egy képet. Egy beszélgetés-foszlányt.
konyvfanoknak 53
Egy illatot, ami ötletet adhat. Bármit! De elég gyorsan

nyilvánvalóvá vált, hogy ennyivel kell beérnem.
Mikor kijelentkeztem a kórházból ma reggel, meg voltam

győződve, hogy az emlékeim örökre elvesztek. De ahogy a
fejem kitisztult és az ijedelem nagyja elmúlt, elkezdtem
másképp gondolni. Tisztán éreztem az agyamban egy
összeomlott hidat, túloldalán az igazsággal. Ha én voltam a
felelős a híd lerombolásáért, mint egy védelmi
mechanizmusként az elrablásom alatt elszenvedett trauma
ellen, akkor biztosan vissza tudnám építeni. Csak azt kellett
kitalálnom, hogyan.
A fekete színnel kezdtem. Mély, sötét, földöntúli fekete.

Még senkinek sem mondtam, de ez a szín folyamatosan átvillan
az agyamon, a legváratlanabb pillanatokban. Amikor ez
történik, a bőröm kellemesen bizsereg, és olyan, mintha
érezném, ahogy a szín egy ujjal lágyan végigköveti az
állkapcsom vonalát, megbillentve az állam, hogy egyenesen
szembenézzek vele.
Tudtam, hogy abszurd volt azt hinnem, egy szín életre tud
kelni, de egyszer-kétszer biztos voltam benne, hogy bevillant
valami sokkal fontosabb is a szín mögött. Egy pár szem.
Ahogyan engem vizslattak, a szívemig hatolt.
De hogy tud valami, ami ez idő alatt veszett el az

emlékeimből, kellemes érzést okozni fájdalom helyett?
konyvfanoknak 54
Lassan kifújtam a levegőt. Kétségbeesett sürgetést éreztem,

hogy kövessem a színt, bárhová is vezet. Vágytam rá, hogy
megtaláljam azokat a fekete szemeket, hogy szemtől szembe
állhassak velük. Vágytam rá, hogy tudjam, kihez tartoznak. A
szín vonzott engem, hívogatott, hogy kövessem. Racionálisan
nem volt értelme. De a gondolat a fejemben ragadt. Hipnotikus,
megszállott vágyat éreztem, hogy hagyjam, hogy a szín
irányítson. Egy erős vonzerő, amit még a logika sem volt képes
megtörni.
Hagytam, hogy a vágy megerősödjön bennem, amíg a

bőröm alatt nem vibrált. Kellemetlenül forró volt, így
kiküzdöttem magam a takarók alól. A fejem zsongott,
hánykolódtam és forgolódtam. A zsongás felerősödött, amíg
reszketni nem kezdtem a hőségtől. Egy furcsa láztól. A temető,
gondoltam. Minden a temetőben kezdődött.
A fekete éj, a fekete köd. Fekete fű, fekete sírkövek. A

csillogó fekete folyó. És most, egy fekete szempár, ami engem
figyel. Nem tudtam semmibe venni a fekete felvillanásait, és az
alvás sem mulasztotta el őket. Nem nyughattam addig, amíg
nem reagáltam rájuk.
Kipördültem az ágyból. Áthúztam egy kötött pólót a

fejemen, farmerba bújtam és egy kardigánt vettem a vállaimra.
Megálltam a szobám ajtajában. A folyosó odakinn csendes volt,
kivéve az ingaóra földszintről jövő, visszhangzó ketyegését.
Anyám ajtaja nem volt teljesen zárva, de nem szűrődött ki fény
konyvfanoknak 55
a résen. Ha eléggé figyelnék, hallhatnám a lágyan doromboló

horkolását.
Csendesen lementem a lépcsőn, felkaptam egy elemlámpát

és a ház kulcsait, és kitessékeltem magam a hátsó ajtón, attól
félve, hogy az első verandán a nyikorgó deszkák lebuktatnának.
Ráadásul egy egyenruhás tiszt állomásozott az út szélén. Azért
volt ott, hogy elterelje a riportereket és a kamerákat, de volt egy
olyan érzésem, hogy ha kisétálnék a főbejáraton ebben a késői
órában, sietve hívná Basso nyomozót.
Egy kis hang az agyam hátsó részében győzködött, hogy

valószínűleg nem biztonságos kimennem, de egy furcsa révület
hajtott. Fekete éj, fekete köd. Fekete fű, fekete sírkövek. Csillogó fekete
folyó. Egy fekete szempár, ami engem figyel.
Meg kellett találnom azokat a szemeket. Ők tudják a

válaszokat.
Negyven perccel később sétáltam az íves kapukhoz, ami

Coldwater temetőjébe vezetett. A szellőben levelek pördültek le
az ágaikról, mint sötét szélkerekek. Nehézségek nélkül találtam
meg apám sírját. A levegő nyirkos hidegétől megborzongtam,
próbálgatva, tapogatózva találtam vissza a sima sírkőhöz, ahol
az egész kezdődött.
Lekuporodtam, végigfuttattam az ujjaimat az öreg

márványon. Becsuktam a szememet és kizártam az éjjeli
hangokat, a fekete szempár keresésére koncentráltam. Feltettem
konyvfanoknak 56
a kérdésemet, remélve, hogy hallja. Hogyan kerültem tizenegy

hétnyi fogság után egy temetőbe, álomba zuhanva?
Lassan körbenéztem a sír körül. A közeledő őszt jelző

bomló szag, a vágott fű gazdag, erős illata, a rovarok
szárnyainak pulzálása összekeveredtek -- egyik sem világított
rá a válaszra, amit annyira kétségbeesetten akartam. Az
összeszűkült torkom ellenére nyeltem egyet, próbáltam nem
legyőzöttnek érezni magamat. A fekete szín, ami napok óta
hívogat, cserben hagyott. Kezeimet a farmerem zsebeibe
dugtam, megfordultam, hogy indulok.
A látómezőm szélén észrevettem egy foltot a fűben.

Felvettem egy fekete tollat. Majdnem olyan hosszú volt, mint a
karom, válltól csuklóig. Összehúztam a szemöldökömet,
miközben megpróbáltam elképzelni, milyen madár hagyhatta
itt. Túl vagy volt, hogy varjúé legyen. Túl nagy, hogy bármilyen
madáré legyen, amennyire meg tudtam állapítani.
Végigfuttattam az ujjam a szélén, mindegyik fényes tollrost
visszaugrott a helyére.
Egy emlék kavarodott fel bennem. Angyalom, úgy tűnt, egy

sima hangot hallok suttogni. Enyém vagy.
Minden nevetséges és zavaró dolog ellenére elpirultam.

Körbenéztem, csak hogy megbizonyosodjak róla, hogy a hang
nem igazi.
Nem felejtettelek el.

konyvfanoknak 57
Megmerevedett testtartással arra vártam, hogy újra halljam

a hangot, de az elhalkult a szélben. Bármilyen pislákoló emlék
is maradt hátra, elérhetetlen távolba úszott mielőtt
megragadhattam volna. Azon tépelődtem, hogy el akarom-e
dobni a tollat, vagy az őrjítő késztetésnek engedve ássam el,
ahol senki nem találná meg. Az az erős benyomásom támadt,
hogy valami titkos, valami személyes dologra bukkantam,
valamire, amiből jó nagy baj származik, ha felfedezik.
Egy autó hajtott be a parkolóba, pont a temetőből a hegynek

fel, üvöltő zenével. Kiáltásokat, kitörő nevetést hallottam és
nem lettem volna meglepve, ha olyan társaság lett volna,
akikkel iskolába járok. A városnak ez a része sűrű volt a fáktól,
messze a városközponttól, ami tökéletessé tette arra, hogy
felügyelet nélkül lófráljanak erre hétvégeken és esténként. Nem
akartam ismerősbe botlani, főleg mióta a hirtelen visszatérésem
elterjed a helyi hírekkel, hónom alá kaptam a tollat és
végigsiettem a kavicsos ösvényen, ami a főútra vezetett.
Nem sokkal hajnali kettő harminc után beengedtem magam

a parasztházba és miután bezártam, fellopakodtam az emeletre.
Habozva álltam a szobám közepén egy pillanatig, aztán
elrejtettem a tollat a komódom középső fiókjában, ahová a
zoknijaim, leggingjeim és sálaim vannak dugva. Így
visszagondolva, azt sem tudtam, miért hoztam haza. Nem rám
vallott, hogy szedett-vedett dolgokat gyűjtök, főleg az nem,
konyvfanoknak 58
hogy a komódomba rejtegetem őket. De ha felvillant tőle egy

emlék…
A ruháimat levéve, ásítva nyújtóztam, és az ágyam felé

fordultam. Félúton voltam felé, mikor megtorpantam. Egy
papírlap feküdt a párnámon. Ami még nem volt ott, mikor
elmentem.
Gyorsan megfordultam, arra számítva, hogy anyát találom

az ajtóban, mérgesen és izgatottan, amiért kiszöktem. De
mindazok után, ami történt, tényleg azt gondoltam, hogy
egyszerűen csak egy üzenetet hagy, mikor üresen találja az
ágyam?
Felvettem a papírt, rádöbbenve, hogy remeg a kezem.

Vonalas füzetlap volt, épp olyan, amit iskolában használok.
Úgy tűnt, az üzenetet sietősen firkantották le fekete filctollal.
CSAK AZÉRT, MERT OTTHON VAGY,
NE HIDD, HOGY BIZTONSÁGBAN VAGY.
4. FEJEZET
Összegyűrtem a papírt, félve és ijedten a falhoz vágtam. Az

ablakhoz léptem és megrángattam a zárat, hogy ellenőrizzem,
biztonságos-e. Nem éreztem elég bátornak magam ahhoz, hogy
kinyissam az ablakot és kinézzek, de a kezemet a szemem köré
konyvfanoknak 59
hajlítottam és bámultam az árnyakat, amik hosszú, keskeny

tőrökként nyúltak végig a pázsiton. Fogalmam sem volt, hogy
ki hagyhatta az üzenetet, de egy dolog biztos volt. Bezártam
mielőtt elmentem. És korábban, mikor közeledett az este,
figyeltem, ahogy anyám végigsétál a házon és ellenőriz minden
ablakot és ajtót legalább háromszor.
Szóval hogy jött be a betörő?
És egyáltalán, mit jelent az üzenet? Titokzatos és kegyetlen

volt. Egy rossz vicc? Ebben a pillanatban ez volt a legjobb
tippem.
A folyosó végén benyomtam anyám hálószoba-ajtaját, csak

annyira kinyitva, hogy belássak. – Anya?
Egyenes háttal felült a sötétben. – Nóra? Mi az? Mi történt?

Rosszat álmodtál? – Szünet. – Eszedbe jutott valami?
Felkapcsoltam az éjjeli lámpát, hirtelen félve a sötéttől és

attól, amit nem láthattam. – Találtam egy üzenetet a
szobámban. Azt mondja, ne higgyem, hogy biztonságban
vagyok.
Pislogott a hirtelen fény miatt, és én figyeltem, ahogy

feldolgozza a szavaimat. Azon nyomban teljesen felébredt. –
Hol találtad az üzenetet? – kérdezte.
konyvfanoknak 60
- Én… - Ideges voltam amiatt, hogy hogy fogadja az

igazságot. Belegondolva, ez szörnyű ötlet volt. Kisurranni?
Miután elraboltak? De nehéz volt félni a lehetőségtől, hogy még
egyszer elrabolnak, mikor az elsőre sem emlékszem. És el
kellett mennem a temetőbe a saját józanságom miatt. A fekete
szín oda vezetett. Ostoba, megmagyarázhatatlan, de ennek
ellenére igaz. – A párnám alatt volt. Lefekvésig nem vehettem
észre. – hazudtam. – Csak amikor megmozdultam álmomban,
akkor hallottam a papírt recsegni.
Felvette a fürdőköpenyét és a hálószobámba sietett. – Hol

az üzenet? El akarom olvasni. Basso nyomozónak azonnal meg
kell tudnia. – Már telefonált is. Fejből ütötte be a számát és
felötlött bennem, hogy biztosan szorosan együtt kellett
dolgozniuk az eltűnésem utáni hetekben.
- Van még másnak is kulcsa a házhoz? – kérdeztem.

Feltartotta az ujját, jelezve, hogy várjak. Hangposta, tátogta. –
Blythe vagyok. – mondta Basso nyomozó üzenetrögzítőjére. –
Hívj, amint megkapod ezt. Nóra talált egy üzenetet a
szobájában ma este. – Egy rövid időre a szemembe nézett. –
Talán az az ember írta, aki elvitte őt. Egész éjjel zárva voltak az
ajtók, szóval az üzenetet azelőtt tehette a párnája alá, hogy
hazaértünk.
- Hamarosan visszahív. – mondta nekem, miközben letette.
– Odaadom az üzenetet a tisztnek, aki odakint van. Talán át
szeretné kutatni a házat. Hol van?
konyvfanoknak 61
Az összegyűrt papírlabdára mutattam a sarokban, de nem

mentem felvenni. Nem akartam újra elolvasni. Vicc volt… vagy
fenyegetés? Csak azért, mert otthon vagy, ne hidd, hogy
biztonságban vagy. A tónus fenyegetést sugallt.
Anya kilapította a papírt a falon, kisimítva a redőket a

kezével. – Ez a papír üres, Nóra. – mondta.
- Mi? – Odasétáltam, hogy közelebbről lássam. Igaza volt.

Az írás eltűnt. Sietősen átfordítottam a papírt, de a hátsó oldala
is üres volt.
- Itt volt. – mondtam, összezavarodva. – Pont itt volt.
- Biztosan csak képzelted. Egy álom kivetüléseként. –

mondta anyám óvatosan, magához húzott és a hátamat
dörzsölgette. A mozdulat nem segített kényelmesebben érezni
magamat. Lehet, hogy az egészet valahogy csak kitaláltam?
Miért? Paranoiából? Pánik roham miatt?
- Nem képzeltem. – mondtam, de nem hangzott olyan

meggyőzőn.
- Rendben van. – mormolta. – Dr. Howlett mondta, hogy

ilyen megtörténhet.
- Mit mondott, mi történhet?
- Azt mondta, hogy jó eséllyel hallasz dolgokat, amik nem

valódiak…
konyvfanoknak 62
- Mint mi?
Nyugodtan tartott. – Hangokat és egyéb zajokat. Nem

említett semmit arról, hogy olyan dolgokat láthatsz, amik nem
valósak, de bármi megtörténhet, Nóra. A tested próbál
felépülni. Nagy nyomás alatt van, és türelmesnek kell lennünk.
- Azt mondta, hogy hallucinálhatok?
- Css. – utasított gyengéden, miközben az arcom a kezei

közé fogta. – Talán ezeknek a dolgoknak meg kell történnie,
mielőtt felépülsz. Az agyad minden tőle telhetőt megtesz, hogy
meggyógyuljon, és nekünk időt kell adnunk neki. Épp úgy,
mint bármilyen más sérülésnél. Együtt túl leszünk ezen.
Éreztem, hogy könnyek szurkálnak, de visszatartottam a

sírást. Miért én? A több millió emberből, miért én? Ki tette ezt
velem? Az agyam körbe-körbe forgott, próbált kipécézni
valakit, de nem volt se egy arcom, se egy hangom. Egyetlen
emlékfoszlányom sem.
- Félsz? – suttogta anyám.
Félrenéztem. – Dühös vagyok.
Bemásztam az ágyba és meglepően gyorsan elaludtam. A

tudatosság és az álomvilág közötti zűrzavaros kábulatban
találtam magam, az elmém céltalanul vándorolt végig egy
hosszú, sötét alagútban, ami minden egyes lépéssel szűkebb
konyvfanoknak 63
lett. Alvás, áldott alvás, és figyelembe véve, hogy milyen estém

volt, igazán szívesen fogadtam.
Egy ajtó jelent meg az alagút végén. Az ajtó belülről nyílt ki.
A benti lámpa gyenge fényt vetett, megvilágítva egy annyira
ismerős arcot, hogy majdnem letaglózott. A fekete haja a fülei
köré tekeredtek, zuhanyzástól nedvesen. Napbarnított bőr, sima
és feszes, ráfeszülve a magas, szikár testre, ami legalább tizenöt
centire felém magasodott. Farmer lógott alacsonyan a csípőjén,
de a mellkasa és a lába csupasz volt, és egy törölköző volt
átvetve a vállán. A tekintetünk összekapcsolódott, és az ismerős
fekete szemei az enyémbe fúródtak meglepődötten… aztán
hirtelen óvatossággal.
- Mit keresel itt? - mondta halkan.
Folt, gondoltam, a szívem gyorsabban vert. Ez Folt.
Nem emlékeztem rá, hogy honnan ismerem, de ismertem.

A híd az elmémben ugyanúgy össze volt omolva, mint eddig,
de ahogy megláttam őt, kicsi darabok kapcsolódtak össze.
Emlékek, amik pillangók raját tették a gyomromba. Egy
pillanatra láttam, hogy mellette ülök biológián. Egy újabb
villanásban láttam, ahogy a közelemben áll, és tanít pool-ozni.
Egy szenvedélyes, gyors emlék, amint az ajkai az enyémet
súrolják.
konyvfanoknak 64
Válaszokat kerestem, és azok ide vezettek. Folthoz.

Megtaláltam a módját, hogyan kerüljem ki az amnéziámat. Ez
nem pusztán egy álom; hanem egy tudat alatti átjáró Folthoz.
Most már értettem azt az erős érzést, ami belülről nyomasztott,
amit úgy tűnt, sosem lehet kielégíteni. Valahol mélyen tudtam
azt, amit az agyam nem volt képes megragadni. Szükségem volt
Foltra. És akárhogy is -- sorsszerűen, szerencsével, puszta
akaraterővel, vagy olyan okokból kifolyólag, amit talán sosem
fogok megérteni -- megtaláltam őt.
Megdöbbenésem ellenére valahogy megtaláltam a

hangomat. - Te mondd meg.
Kidugta a fejét az ajtón, végignézett az alagútban.
- Ez egy álom. Rájöttél, ugye?
- Akkor ki miatt aggódsz, hogy követett?
- Nem lehetnél itt.
A szavaim kemények és hűvösek voltak: - Úgy néz ki,

találtam egy módot, hogy kapcsolatba lépjek veled. Azt hiszem,
az egyetlen, amit mondhatok, hogy vidámabb fogadtatásra
számítottam. Te mindenre tudod a választ, ugye?
Az ujjait a szájára tette. A szemei egész idő alatt az arcomon

időztek. - Csak azt remélem, hogy életben tudlak tartani.
Az agyam lemaradt, nem volt képes eleget megérteni az

álomból ahhoz, hogy kiolvassa a rejtett üzenetet. Az egyetlen
konyvfanoknak 65
gondolat, ami belülről hatalmába kerített, az volt, hogy

megtaláltam őt. Mindezek után megtaláltam Foltot. És ahelyett, hogy
viszonozná az izgatottságomat, egyetlen érzelmet mutat… hideg
közömbösséget.
- Miért nem emlékszek semmire? - kérdeztem, lenyelve a

gombócot a torkomból. - Miért nem emlékszem, hogy hogyan
vagy mikor vagy… vagy hogy miért hagytál el? - Mert biztos
voltam benne, hogy ez történt. Ő hagyott el. Egyébként most is
együtt lennénk. - Miért nem próbáltál megtalálni? Mi történt
velem? Mi történt velünk?
Folt mindkét kezével megfogta a tarkóját és becsukta a

szemeit. Halálosan mozdulatlan lett, kivéve a bőre alatt
hullámzó érzelmek reszketését.
- Miért hagytál el? - Elcsuklott a hangom.
Kiegyenesedett. - Tényleg azt hiszed, hogy elhagytalak?
Ettől csak még nagyobb lett a gombóc a torkomban. - Mit

kellene hinnem? Hónapokra elmentél, és most, mikor végre
megtaláltalak, alig nézel a szemembe.
- Az egyetlen lehetséges dolgot tettem. Lemondtam rólad,

hogy megmentsem az életedet. - Az állkapcsa mozgott,
összezárult és kinyílt. - Nem volt könnyű döntés, de helyes volt.
- Lemondtál rólam? Csak úgy? Meddig tartott meghoznod

ezt a döntést? Három másodpercig?
konyvfanoknak 66
A szemei hidegek lettek az emlékektől. - Kábé annyi ideig,

igen.
Még több darab állt össze. - Valaki kényszerített, hogy

elhagyj? Ezt akarod mondani?
Nem szólalt meg, de megkaptam a választ.
- Ki kényszerített? Ki rémisztett meg ennyire? Az a Folt, akit

én ismertem, nem futott el senki elől. - A belülről feszítő
fájdalom arra kényszerített, hogy emeljem fel a hangomat. - Én
harcoltam volna érted, Folt. Harcoltam volna!
- És vesztettél volna. Körbe voltunk véve. Az életedet

fenyegette, és véghez is vitte volna. Megszerzett téged és ez azt
jelentette, hogy engem is.
- Ki? Ki volt az?
Újabb rideg hallgatás volt a válasz.
konyvfanoknak 67
-
Próbáltál egyszer is megtalálni? Vagy annyira könnyen… -
A hangom elakadt -… el tudtál engedni?
Folt lerántotta a válláról a törölközőt és félredobta. A

szemei elkerekedtek, a válla emelkedett és süllyedt minden
lélegzetvétellel, de volt egy olyan érzésem, hogy a dühe nem
rám irányult.
- Nem lehetnél itt. - mondta, a hangja nyers volt. - Nem

szabad többet találkoznunk. Vissza kell menned az életedbe, és
a lehető legtöbbet kell kihoznod belőle. Nem én miattam. - tette
hozzá, mintha kitalálná a következő sértődött megjegyzésemet.
- Hanem magadért. Mindent megtettem, hogy távolt tartsam őt
tőled, és továbbra is mindent meg fogok tenni, amit tudok, de
szükségem van a segítségedre.
- Mint ahogy nekem is szükségem van a te segítségedre? -

vágtam rá. - Most van szükségem rád, Folt. Vissza akarlak
kapni. Elveszett vagyok és félek. Tudtad, hogy egyetlen dologra
sem emlékszem? Persze, hogy tudtad. - mondtam keserűen,
ahogy rám tört a felismerés. - Ezért nem jöttél keresni. Tudtad,
hogy nem emlékszek rád, és ez leegyszerűsítette neked a
dolgokat. Soha nem gondoltam volna, hogy a könnyebbik utat
választod. Hát, én nem felejtettelek el téged, Folt. Mindenhol
téged látlak. Fekete villanásokat látok -- a szemed, a hajad
konyvfanoknak 68
-
fekete színét. Érzem, ahogy megérintesz, emlékszem, hogyan
öleltél… - megakadtam, túl feldúlt voltam, hogy folytassam.
Jobb, ha nem tudod. - mondta Folt határozottan. - Ez a

legrosszabb magyarázat, amit eddig adtam neked, de a saját
biztonságod érdekében vannak dolgok, amikről nem tudhatsz.
Felnevettem, de a hang vékony és meggyötört volt. - Szóval

ennyi?
Eltüntette a köztünk lévő távolságot, és pont, mikor már azt

gondoltam, hogy magához húz, megállt és türtőztette magát.
Kifújtam a levegőt, próbáltam nem sírni. Könyökkel
nekitámaszkodott az ajtófélfának, éppen a fülem felett. Olyan
ellenállhatatlanul ismerős volt az illata - szappan és fűszer - a
részegítő illat, ami emlékek áradatát hozta vissza, olyan
kellemes, hogy az adott pillanatot csak még nehezebb volt
miatta elviselni. Elhatalmasodott rajtam a vágy, hogy
megérintsem. Hogy végigsimítsam a kezem a bőrén, hogy
érezzem magam körül a karjai biztos ölelését. Azt akartam,
hogy arcával cirógassa a nyakamat, hogy a suttogása
csiklandozza a fülemet, ahogy bizalmas szavakat mond, amik
csak rám tartoznak. A közelemben akartam tudni őt, nagyon
közel, az elválás gondolata nélkül.
- Még nincs vége. - mondtam. - Azok után, amiken

keresztül mentünk együtt, nincs jogod félresöpörni engem.
konyvfanoknak 69
-
Nem engedlek el ilyen könnyen. - Nem voltam benne biztos,
hogy ez egy fenyegetés-e, az ellenállásom utolsó védelme, vagy
egyenesen a szilánkos szívemből szóló irracionális szavak.
Meg akarlak védeni. - mondta Folt csendesen.
Olyan közel állt. Mindaz az erő és melegség és néma

hatalom. Nem tudtam elmenekülni tőle, se most, se máskor.
Mindig itt lesz, betöltve minden gondolatomat, a szívem a
kezeibe zárva. Általam nem befolyásolható erő vonzott hozzá,
nemhogy menekülnék.
- De nem védtél meg.
Megfogta az államat, érintése hihetetlenül gyengéd volt. -

Tényleg így gondolod?
Próbáltam szabadulni, de nem túl erősen. Nem tudtam

ellenállni az érintésének; sem régen, sem most, sem soha. - Nem
tudom, mit gondoljak. Tudsz hibáztatni érte?
- Az én történetem hosszú, és nem sok jó volt benne. Nem

tudom kitörölni, de elhatároztam, hogy nem követek el még
egy hibát. Nem mikor ilyen sok a tét, nem, mikor rólad van szó.
Van egy tervem, de időbe telik. - Ezúttal a karjai közé húzott,
kisimította a hajamat az arcomból, és valami bennem összetört
az érintésére. Meleg, nedves könnyek gurultak le az arcomon. -
Ha elvesztelek, mindenemet elvesztem. - mormolta.
konyvfanoknak 70
-
- Kitől félsz ennyire? - kérdeztem újra.
A kezeit a vállamon pihentette, a homlokát az enyémnek

döntötte. - Az enyém vagy, angyalom. És nem hagyom, hogy
bármi változtasson ezen. Igazad van -- még nincs vége. Ez még
konyvfanoknak 71
csak a kezdet, és semmi sem lesz könnyű abból, ami még ránk
vár. - Fáradtan felsóhajtott. - Semmire sem fogsz emlékezni
ebből az álomból, és nem fogsz visszajönni. Nem tudom, hogy
találtál meg, de biztosra kell mennem, hogy nem fog még
egyszer megtörténni. Kitörlöm ennek az álomnak az emlékét. A
saját biztonságod érdekében, most utoljára látsz engem.
Ijedtség futott át rajtam. Elhúzódtam, elhátráltam Folt

arcától, elszörnyedve a határozottságtól, amit rajta láttam.
Nyitottam a számat, hogy tiltakozzak…
És az álom összeomlott körülöttem, mintha homokból lett

volna.
konyvfanoknak 72
5. FEJEZET
A következő reggelen görccsel a nyakamban és egy furcsa,

színtelen álom távoli emlékével ébredtem. Miután
lezuhanyoztam, belegomboltam magam egy zebra mintás
ingruhába, és cicanadrágot és bokacsizmát húztam. Ha más
nem, legalább ránézésre összeszedettnek tűntem. A belső
zűrzavar elsimítása túl nagy vállalkozás lett volna ahhoz, hogy
negyvenöt perc alatt megbirkózzak vele.
Belibbentem a konyhába, ahol anyámat találtam, aki

hagyományos zabkását főzött egy fazékban a tűzhelynél.
Emlékezetem szerint ez volt az első alkalom apám halála óta,
hogy teljesen házilag készítette. A tegnap esti drámát követően
ez nagyon is szánakozó tettnek tűnt nekem.
- Hamar felkeltél. - mondta, és abbahagyta az eper

szeletelését a mosogató mellett.
- Elmúlt nyolc. - mutattam rá. - Visszahívott Basso

nyomozó? - Próbáltam úgy tenni, mint akit nem érdekel a
válasza, és elfoglaltam magam azzal, hogy nem létező pöszöket
sepergettem a ruhámról.
konyvfanoknak 73
- Mondtam neki, hogy tévedés volt. Megértette.
Azaz, egyetértettek, hogy hallucináltam. Én voltam a lány,

aki farkast kiáltott, és mostantól, bármit is mondok, túlzásnak
fogják venni. Sajnálatos dolog. Csak vedd tudomásul és tégy a
kedvére.
- Miért nem mész vissza az ágyba? Ha kész a reggeli,

beviszem neked. - ajánlotta anyám, miközben újrakezdte a
szeletelést.
- Jó így. Már fenn vagyok.
- Figyelembe véve, ami történt, azt hittem, talán lazábbra

veszed a dolgokat. Lustálkodsz, olvasol egy jó könyvet, vagy
veszel egy jó hosszú pezsgőfürdőt.
Nem emlékeztem olyanra, hogy anyám valaha is azt

javasolta volna, lazítsak egy tanítási napon. Jellemzően a reggeli
beszélgetésünk általában arról szólt, hogy sietős mondatokat
váltottunk, köztük olyanokkal, mint: Befejezted az esszédet?
Elcsomagoltad az ebédedet? Beágyaztál? Befizetnéd a villanyszámlát
az iskolába menet?
- Mit szólsz hozzá? - próbálkozott anya újra. - Reggeli az

ágyban. Ettől nincs is jobb.
- Mi lesz a sulival?
- Az iskola várhat.
konyvfanoknak 74
- Meddig?
- Nem tudom. - mondta könnyedén. - Egy hétig, azt hiszem.

Vagy kettő. Amíg úgy nem érzed, hogy minden megint
normális lett.
Nyilvánvalóan nem gondolta ezt át, de én megtettem pár

rövid pillanatra. Lehet, ha kísértésbe estem volna, kihasználom
a gyengeségét, de ez nem az a pillanat volt. - Azt hiszem, jó
tudni, hogy van egy vagy két hetem, hogy megint normális
legyek.
Letette a kést. - Nóra…
- Nem számít, hogy nem emlékszek semmire az elmúlt öt

hónapból. Nem számít, hogy mostantól, minden alkalommal
azon fogok rágódni, hogy ő-e az, akárhányszor csak meglátok
egy idegent, aki engem figyel a tömegből. Ami még jobb, az
amnéziám főhír a híradóban, és ő biztosan jót nevet. Tudja,
hogy nem tudom azonosítani. És azt hiszem, fel kellene
vidítania, hogy mivel Dr. Howlett minden teszteredménye jó,
pont jó lett, valószínűleg semmi rossz nem történt velem azon a
pár héten. Talán még arra is rá tudnám venni magam, hogy
elhiggyem, Cancún sütkéreztem. Hé, talán ez történt. Talán az
elrablóm ki akart tűnni a többi közül. Váratlanul cselekedni és
elkényeztetni az áldozatát. Az igazság az, hogy a normálisság
évekbe telhet. Vagy lehet, hogy soha többé nem is lesz az. De
biztosan nem fog visszatérni, ha itt lebzselek, szappanoperákat
konyvfanoknak 75
nézek és kerülöm az életet. Iskolába megyek ma, kész, pont. -

Tényként közöltem, de a szívem szédítően felpörgött.
Elfojtottam az érzést, miközben azt mondogattam magamnak,
ez az egyetlen mód, amit ismerek arra, hogy valamit
visszakapjak a régi életemből.
- Iskola? - Anyám most teljesen megfordult, az eprek és a

zabkása rég el lett felejtve.
- A fali naptár szerint szeptember kilencedike van. - Mikor

anyám nem szólt semmit, hozzátettem. - Az iskola két napja
kezdődött.
Egyenes vonalba szorította a száját. - Észrevettem.
- Mivel suli-időszak van, nem kellene ott lennem?
- Végül is, de. - Beletörölte a kezét a kötényébe. Nekem úgy

tűnt, mintha elakadt volna, vagy a szavait gondolná át éppen.
Azt kívántam, bármi is az, csak nyögné már ki. Ebben a
pillanatban a heves vita jobbnak tűnt, mint a hideg szimpátia.
- Mióta nézed el az iskolakerülést? - mondtam, tovább

piszkálva.
- Nem akarom megmondani, hogyan éld az életedet, de

szerintem le kellene lassítanod.
- Lassítani? Nem emlékszek semmire az elmúlt pár

hónapból. Nem fogok lelassítani és hagyni, hogy még távolabb
konyvfanoknak 76
csússzanak a dolgok. Egyedül attól fogom jobban érezni

magam a történtek után, ha visszaszerzem az életemet. Iskolába
megyek. És aztán elmegyek Vee-vel fánkért, vagy bármilyen
más műkajáért, amire éppen vágyik ma. És aztán hazajövök és
megcsinálom a házit. És aztán elalszok, miközben apa régi
számait hallgatom. Olyan sok minden van, amit már soha nem
tudok meg. Az egyetlen módja, hogy ezt túléljem, ha
ragaszkodok ahhoz, amit tudok.
- Sok minden megváltozott, mióta elmentél…
- Azt hiszed, nem tudom? – Nem akartam folyamatosan

bántani őt, de nem tudtam megérteni, hogy tud ott állni és
kioktatni engem. Ki ő, hogy tanácsot adjon nekem? Átélt-e
valaha is hasonlót, ha csak távolról is? – Hidd el, tudom. És meg
vagyok rémülve. Tudom, hogy nem mehetek vissza, és ez
megrémiszt. De ugyanakkor… - Hogyan is magyarázhatnám el
neki, ha még magamnak sem tudtam? Akkor még biztonságos
volt. Akkor még én irányítottam. Hogyan kellene előre
ugranom, mikor kirántották a talajt a lábam alól?
Fáradt, mély lélegzetet engedett ki. – Hank Millar és én

randizunk.
A szavai átjárták a testem. Csak bámultam rá, éreztem, hogy

a homlokomat ráncolom zavaromban. – Tessék? Hogy?
konyvfanoknak 77
- Azalatt történt, míg nem voltál. – Egyik kezével a pultra

támaszkodott, és nekem úgy tűnt, mintha az lenne az egyetlen,
ami állva tartja őt.
- Hank Millar? – Az utóbbi napokban már másodjára vont

hálót lassan az agyam e név köré.
- Most vált el.
- Elvált? Csak három hónapig voltam távol.
- Azokon a véget nem érő napokon, mikor nem tudtam

merre vagy, élsz-e még, ő volt csak nekem, Nóra.
- Marcie apja? – Pislogtam rá zavartan. Nem úgy tűnt,

mintha át tudnám törni a homályt, ami a két fülem között
feszült a fejemben. Csak egyetlen lányt utáltam egész életemben
és anyám az ő apjával randizott? A lányéval, aki kiékelte a
kocsimat, összetojásozta a szekrényemet és rám ragasztotta a
Nóri a Ribi becenevet?
- Együtt jártunk. Középiskolában és a főiskolán. Mielőtt

megismertem apádat. – tette hozzá sietősen.
- Te – mondtam, a végén felemelve a hangomat, - és Hank

Millar?
Nagyon gyorsan kezdett beszélni. – Tudom, hogy nagy a

kísértés, hogy az alapján ítéld meg, hogy mi a véleményed
Marcie-ról, de ő igazából egy nagyon kedves ember. Olyan
konyvfanoknak 78
gondoskodó és nagylelkű és romantikus. – Mosolygott, aztán

elpirult zavarában.
Fel voltam háborodva. Ezzel foglalatoskodott anyám, amíg

oda voltam?
- Rendben. – Felkaptam egy banánt a gyümölcsös tálból,

aztán a bejárati ajtó felé indultam.
- Megbeszélhetnénk? – A csupasz lábai nyomokat hagyott a

fa padlón, ahogy követett engem. – Legalább végighallgatnál?
- Nekem úgy tűnik, kicsit lekéstem a gyere-beszéljük-át

bulit.
- Nóra!
- Mi van? – csattantam fel, megpördülve. – Mit akarsz, mit

mondjak? Hogy örülök neked? Hát nem. Régebben együtt
szórakoztunk a Millar családon. Régebben azzal viccelődtünk,
hogy Marcie viselkedés-problémája a higanymérgezéstől van, a
rengeteg drága tengeri kaja miatt, amit megevett a családjuk. És
most te vele randizol?
- Igen, vele. Nem Marcie-val.
- Nekem az teljesen ugyanaz! Egyáltalán megvártad, amíg a

tinta megszáradt a válási papírokon? Vagy már akkor
rámozdultál, mikor még házas volt Marcie mamájával, mert
három hónap szörnyen gyors.
konyvfanoknak 79
- Erre nem kell válaszolnom! – Nyilvánvalóan rájött

mennyire vörös az arca, a tarkóját masszírozva csillapítgatta
magát. – Mert azt hiszed, elárulom az apádat? Hidd el, eleget
kínoztam magam azon tűnődve, hogy az örökkévalóságon
kívül van-e olyan időpont, ami nem túl korai a továbblépéshez.
De ő azt akarta volna, hogy boldog legyek. Nem akarta volna,
hogy magamat sajnálva búslakodjak örökké.
- Marcie tudja?
Meghátrált a hirtelen váltásomon. – Mi? Nem. Nem hiszem,

hogy Hank elmondta már neki.
Más szóval, egyelőre nem kell félelemben élnem, hogy

Marcie rám vetítené a szüleink döntését. Persze, amint
megtudja az igazat, garantálhatom, hogy a megtorlás gyors,
megalázó és brutális lesz. – Elkések a suliból. – Áttúrtam a tálat
az előszoba asztalon. – Hol vannak a kulcsaim?
- Ott kellene lenniük.
- A ház kulcsa itt van. Hol a Fiat-é?
Megnyomkodta az orrnyergét. – A Fiatot eladtam.
Nyomatékosan rámeredtem. – Eladtad? Tessék? – Persze

régen kifejtettem, hogy mennyire utáltam a Fiat lepattogzó
barna festését, viharvert fehér bőr üléseit, és a sebváltó korai
szokását, hogy kijárt a helyéről. De akkor is. Az én autóm volt.
Vajon anyám olyan hamar lemondott rólam az eltűnésem után,
konyvfanoknak 80
hogy elkezdte zaciba tenni a cuccaimat a Craiglist-en? – És

még? – követeltem. – Mi mást adtál még el, amíg távol voltam?
- Még azelőtt adtam el, hogy eltűntél. – mormolta lesütött

szemekkel.
Megszorult a torkom. Azaz, egyszer tudtam róla, hogy

eladta az autómat, csakhogy most nem emlékszem rá. Ez egy
fájdalmas figyelmeztetés volt, hogy mennyire védtelen vagyok
igazából. Még egy beszélgetést sem tudtam lefolytatni az
anyámmal anélkül, hogy idiótának tűnnék. Bocsánatkérés
helyett inkább felrántottam a bejárati ajtót és leviharzottam a
veranda lépcsőin.
- Kié az a kocsi? – kérdeztem, hirtelen megállva. Egy fehér

nyitható tetejű Volkswagen csücsült a beton placcon ott, ahol
régen a Fiat. A kinézetéből ítélve állandóan itt állt. Talán tegnap
reggel is itt volt, amikor a kórházból jöttünk, de én alig voltam
abban a hangulatban, hogy felfogjam a környezetemet. Ezen
kívül csak tegnap este hagytam el a házat, és akkor is a hátsó
ajtón keresztül mentem.
- A tiéd.
- Hogy érted, hogy az enyém? - Eltakartam a szemeimet a

reggeli nap elől, ahogy haragosan visszanéztem rá.
- Scott Parnell adta neked.
- Ki?
konyvfanoknak 81
- A családja a nyár elején költözött vissza a városba.
- Scott? - ismételtem, végiglapozva a hosszú távú

memóriámat, mivel a név előidézett egy homályos emléket.
- A fiú az óvodai csoportomból? Az aki, évekkel ezelőtt

Portland-be költözött?
Anya fáradtan bólintott.
- Miért adna nekem egy autót?
- Soha nem volt alkalmam megkérdezni tőled. Azon az

estén tűntél el, hogy idehozta.
- Azon az estén tűntem el rejtélyesen, mikor Scott egy autót

ajándékozott nekem? Nem keltette fel a figyelmet? Semmi
átlagos nincs abban, hogy egy tizenéves fiú autót ad egy
lánynak, akit alig ismer, és akit évek óta nem látott. Itt valami
nincs rendben. Talán… talán az autó bizonyíték valamire, és
meg kellett szabadulnia tőle. Ez eszedbe sem jutott?
- A rendőrség átvizsgálta az autót. Kikérdezték az előző

tulajt. De szerintem Basso nyomozó elvetette Scott
bűnrészességét, miután hallotta a te verziódat az éjszaka
történtekről. Korábban meglőttek, azelőtt, hogy eltűntél, és
Basso nyomozó eredetileg úgy gondolta, hogy Scott lőtt, te
mondtad meg neki, hogy az…
konyvfanoknak 82
- Meglőttek? - zavartan ráztam a fejemet. - Hogy érted, hogy

meglőttek?
Ki időre behunyta a szemét, közben kifújta a levegőt. -

Fegyverrel.
- Mi? - Hogyhogy ezt Vee kihagyta?
- A Delphic Vidámparkban. - Megrázta a fejét. - Még

rágondolni is gyűlölök. - suttogott, a hangja elcsuklott. -
Városon kívül voltam, mikor felhívtak. Nem értem ide időben.
Többé nem láttalak, és én életem végéig bánni fogom. Mielőtt
eltűntél, azt mondtad Basso nyomozónak, hogy egy Rixon nevű
férfi lőtt meg az elvarázsolt kastélyban. Azt mondtad, Scott is
ott volt, és hogy Rixon őt is meglőtte. A rendőrség kereste
Rixon-t, de olyan volt, mintha felszívódott volna. Basso
nyomozó meg volt győződve róla, hogy nem is Rixon volt az
elkövető igazi neve.
- Hol talált el? - kérdeztem, a bőröm kellemetlenül

viszketett. Nem vettem észre heget, vagy bármi jelét egy
sebnek.
- A bal válladon. - Úgy tűnt, anyámnak már az is fájt, ha

csak kimondta. - A golyó átment, csak izmot ért. Nagyon,
nagyon szerencsések voltunk.
Lehúztam a galléromat a vállamról. Tényleg láttam az

összeforrt szövetet, ahol a bőr meggyógyult.
konyvfanoknak 83
- A rendőrség hetekig kereste Rixon-t. Elolvasták a

naplódat, de pár oldalt kitéptél, és nem találták a megmaradt
oldalakon a nevét. Megkérdezték Vee-t, de még azt is letagadta,
hogy hallotta a nevét. Nem volt az iskolai aktákban sem. A
vezetői nyilvántartásban sincs róla bejegyzés…
- Oldalakat téptem ki a naplómból? – vágtam közbe.

Egyáltalán nem vallt rám. Miért tennék ilyet?
- Emlékszel hová tetted azokat az oldalakat? Vagy, hogy

miről szólnak?
Elgondolkodva ráztam a fejem. Mit akartam ilyen nagyon

elrejteni?
Anya lemondó hangot hallatott. – Rixon egy szellem volt,

Nóra. És bárhová is ment, magával vitte a válaszokat.
- Ez elfogadhatatlan számomra. – mondtam. – Mi van

Scottal? Mit mondott, mikor Basso nyomozó kikérdezte?
- Basso nyomozó minden erejével Rixon-t kereste. Nem

hinném, hogy valaha is beszélt Scott-al. Mikor legutoljára
beszéltem Lynn Parnell-el, Scott már elköltözött. Szerintem
most New Hampshire-ben van, rovarirtót árul.
- Ennyi? – mondtam hitetlenül. – Basso nyomozó sosem

próbálta meg lenyomozni Scott-ot és kihallgatni? – Az agyam
teljes sebességgel pörgött. Valami Scott-al nem stimmelt.
Anyám beszámolója szerint azt mondtam a rendőröknek, hogy
konyvfanoknak 84
őt is meglőtte Rixon. Ő volt az egyetlen tanú rajtam kívül arra,

hogy Rixon létezik. Hogy jön ez össze az ajándék
Volkswagennel? Nekem úgy tűnik, hogy legalább egy kritikus
információ-darab hiányzott.
- Biztosan volt rá oka, hogy nem beszélt Scott-al.
- Biztos volt. – mondtam cinikusan. – Például, hogy nem ért

hozzá?
- Ha adnál esélyt Basso nyomozónak, látnád, hogy igazából

nagyon éles elméjű. Nagyon jól végzi a munkáját.
Nem akartam ezt hallgatni.
- És most? – mondtam tömören.
- Az egyetlen dolgot tesszük, amit tudunk. Megteszünk

minden tőlünk telhetőt, hogy továbblépjünk.
Egy pillanatra félretettem Scott Parnell iránti kétségeimet.

Még így is olyan sok mindennel kellett foglalkozni. Hány másik
száz dolog volt sötét számomra? Ez jutott nekem? Nap nap
utáni megaláztatás, miközben újratanulom az életem? Már
látom előre, hogy mi vár rám az iskola falai között. Óvatos
sajnálkozó pillantások. Kínos félrenézések. Csoszogó léptek és
hosszas csendek. Együtt véve a legbiztosabb, hogy elkerüljenek
engem.
konyvfanoknak 85
Éreztem, ahogy felforr bennem a felháborodás. Nem

akartam látványosság lenni. Nem akartam vad spekulációk
tárgya lenni. Milyen szégyenteljes teóriák terjengtek már az
elrablásomról? Mit gondolnak rólam az emberek most?
- Ha látod Scott-ot, bizonyosodj meg róla, hol van, hogy

meg tudjam neki köszönni a kocsit. – mondtam metszőn. –
Rögtön miután megkérdeztem, hogy eredetileg miért adta
nekem. Talán te és Basso nyomozó meg vagytok győződve az
ártatlanságáról, de túl sok dolog nem passzol a történetében.
- Nóra…
Kitartottam a kezemet. – Megkaphatom a kulcsot?
Egy pillanatnyi szünet után leakasztott egy kulcsot a saját

kulcstartójáról és a tenyerembe tette. – Légy óvatos.
- Ó, ne aggódj. Az egyetlen dolog, ami veszélyeztet, hogy

bolondot csinálok magamból. Tudsz más emberről is, akivel ma
összefuthatok, és nem ismerem fel? Szerencsére az iskolába
vezető útra emlékszek. És ezt nézd, - mondtam, miközben
felrántottam a kocsiajtót és behuppantam. – A Volkswagen öt
sebességes. Még jó, hogy az amnézia előtt megtanultam öt
sebességest vezetni.
- Tudom, hogy nem a legjobb az időzítés, de meghívtak

bennünket vacsorára.
Hidegen néztem a szemébe. – Tényleg?

konyvfanoknak 86
- Hank szeretne elvinni bennünket a Coopersmith’s-be.

Megünnepelni a visszatérésedet.
- Milyen figyelmes. – mondtam, miközben benyomtam a

kulcsot a gyujtásba és felpörgettem a motort. A zajos
pöfékelésből feltételeztem, az autót nem mozdították el innen
az eltűnésem napja óta.
- Próbálkozik. – kiáltotta a motor zaján át. – Tényleg nagyon

próbálkozik, hogy ez működjön.
A nyelvem hegyén volt egy rosszindulatú visszavágás, de

úgy döntöttem, hogy nagyobb hatást szeretnék. Aggódnék a
későbbi hatása miatt. – Veled mi van? Te is próbálkozol? Mert
én őszinte leszek. Ha ő marad, én megyek. Most, ha
megbocsátasz, ki kell találnom, hogyan éljem az életemet
megint.
6. FEJEZET
A középiskolában a tanulói parkoló végében találtam egy

helyet és átgyalogoltam a gyepen egy oldalbejárathoz. Jócskán
késésben voltam, köszönhetően a vitának anyámmal. Miután
eltávolodtam a farmháztól, le kellett húzódnom az útról tizenöt
perce, hogy lenyugodjak. Hank Millar-al jár. Szadista az anyám?
Az a szándéka, hogy lerombolja az életemet? Mindkettő?
konyvfanoknak 87
Egyetlen pillantás az anyámtól elcsent BlackBerry-re

bizonyította, hogy majdnem teljesen lekéstem az első órát. Az
óra végi csengő tíz percen belül megszólal.
Azzal a szándékkal, hogy hagyok üzenetet, tárcsáztam Vee

mobilját.
- Hellóóó. Hát te, angyalom? – válaszolt azonnal a

legcsábítóbb hangján. Próbált vicces lenni, de aligha sikerült.
Angyalom.
A szó puszta csengésére forróság lepte el a bőrömet. Megint

a fekete szín rohant vadul körülöttem, mint egy forró szalag, de
ezúttal több volt. Egy fizikai érintés, olyan valóságos, hogy
leálltam. Egy csábító simítást éreztem végig az arccsontomon,
mintha egy láthatatlan kéz cirógatna, amit egy lágy, teljesen
magával ragadó nyomásérzés követett az ajkaimon…
Az enyém vagy, angyalom. És én a tiéd. Semmi sem változtathat

ezen.
- Őrület. – morogtam hangosan. Egy dolog a fekete színt

látni, de csókolózni vele, az már más tészta. Abba kell hagynom
ezt. Ha ez így megy tovább, őszintén kételkedni fogok az
épelműségemben.
- Mi az? – mondta Vee.
konyvfanoknak 88
- Uh, a parkolás. – találtam ki gyorsan. – Minden jó hely

foglalt.
- Tippelj, kinek tesi az első órája? Ez annyira igazságtalan.

Azzal kezdem a napot, hogy kiizzadok, mint elefánt a
hőségben. Az emberek, akik az órarendet készítik, nem tudják
mi a testszag? Nem tudják milyen a bongyor haj?
- Miért nem beszéltél nekem Scott Parnell-ről? – kérdeztem

egyenesen. Itt kezdhetnénk, és fokozatosan haladnánk előre.
Vee hallgatása metszőn függöt közöttünk, viszont megerősítette
a gyanúmat: nem mondta el az egész történetet.
Szándékosan.
- Ó, ja, Scott. – habozott végül. – Róla.
- Az eltűnésem estéjén egy régi Volkswagen-t hozott a

házunkhoz. Ez a részlet kiment a fejedből tegnap este, ugye?
Vagy talán nem gondoltad érdekesnek vagy gyanúsnak? Te vagy
az utolsó, akitől azt vártam volna, hogy az elrablásom
körülményeit higítva adod elő, Vee.
Hallottam, ahogy az ajkát rágja. – Talán kifelejtettem pár

dolgot.
- Mint azt, hogy meglőttek?
konyvfanoknak 89
- Nem akartalak bántani. – mondta gyorsan. – Nyomasztó,

amin keresztülmentél. Több, mint nyomasztó. Milliószor
rosszabb. Milyen barát vagyok, ha csak tetézem a bajt?
- És?
- Oké, oké. Hallottam, hogy Scott adta neked az autót.

Valószínűleg bocsánatkérésként, mert egy soviniszta disznó.
- Magyarázd el.
- Emlékszel, hogy általános iskolában, anyáink mindig azt

tanították, hogy ha egy fiú kóstolgat, akkor az azt jelenti, tetszel
neki? Hát, ha kapcsolatról van szó, Scott még mindig egy
hetedikes szintjén van.
- Tetszettem neki. – A hangom kétkedőn hangzott. Nem

hittem, hogy megint hazudna nekem, nem, mikor épp most
szembesítettem vele, de nyilvánvaló volt, hogy anyám először
őt is agymosásban részesítette, hogy azt gondolja, túl törékeny
vagyok az igazsághoz. Ez úgy hangzott, mint egy kerülgeti-
aforró-kását válasz, már ha hallottam valaha is olyat.
- Épp eléggé, hogy egy autót vegyen neked, aha.
- Volt valami kapcsolatom Scott-al az elrablásomat

megelőző héten?
konyvfanoknak 90
- Az eltűnésed előtti estén körbeszaglásztál a szobájában. De

semmi érdekesebbet nem találtál egy hervadt marihuana
palántánál.
Végre jutottunk valahová. – Mit kerestem?
- Soha nem kérdeztem. Azt mondtad, hogy Scott egy marha.

Nekem csak ennyi kellett, hogy segítsek neked betörni.
Nem kétséges. Vee-nek sosem kellett ok, hogy valami

hülyeséget csináljon. A szomorú az, hogy legtöbbször nekem
sem.
- Ennyit tudok. – bizonygatta Vee. – Esküszöm, izti-bizti.
- Nehogy többet eltitkolj előlem valamit.
- Ez azt jelenti, hogy megbocsátasz nekem?
Bosszús voltam, de ami jobban megrémített, hogy

megértettem, Vee meg akart védeni engem. Ezt teszik a legjobb
barátok, magyaráztam. Más körülmények között még akár
csodáltam is volna érte. És ha a helyében lennék, valószínűleg
kísértésbe estem volna, hogy ugyanezt tegyem. – Kvittek
vagyunk.
Az irodában arra számítottam, hogy majd ki kell

magyaráznom a késést, szóval meglepődtem, mikor a titkárnő
meglátott közeledni és, miután kétszer is megnézett, azt
mondta: - Ó, Nóra! Hogy vagy?
konyvfanoknak 91
Figyelmen kívül hagytam a hízelgő szimpátiát a hangjában,

és azt mondtam: - Az órarendemért jöttem.
- Ó. Ó, istenem. Ilyen hamar? Senki nem számított rá, hogy

rögtön beleveted magad a dolgok sűrűjébe, tudod, drága. A
tanárok és én épp ma reggel beszélgettünk arról, hogy úgy
gondoljuk, ki kellene venned pár hetet, hogy… - Igyekezett
elfogadható szót találni, mivel nem volt jó szó arra, ami rám
várt. Felépüljek? Alkalmazkodjak? Aligha. - Hogy megszokj. -
Gyakorlatilag egy neon feliratot villogtatott, azzal a szöveggel,
hogy Milyen kár! Szegény lány! Jobb, ha extra figyelemmel bánok
vele.
Egy könyökkel a pultra támaszkodtam és közel hajoltam. -

Kész vagyok visszajönni. És csak ez számít, igaz? - Mivel már
így is rossz volt a hangulatom, hozzátettem: - Milyen jó, hogy
ez az iskola arra tanított, hogy csak a saját véleményem ér
valamit.
Kinyitotta, majd becsukta a száját. Aztán odament az

asztalához és átlapozott pár manila irattartót. - Lássuk csak,
tudom, hogy itt vagy valahol… Á! Megvan. - Kihúzott egy
papírlapot az egyik dossziéból és átadta nekem. - Minden
rendben van?
Végignéztem az órarendemet. Fakultatív történelem, angol,

egészségügy, újságírás, anatómia és élettan, zene, és matek.
konyvfanoknak 92
Nyilván a saját halálomat kívántam, mikor jelentkeztem tavaly

az órákra.
- Jónak tűnik. - mondtam, rádobtam a hátizsákom a

vállamra és kiléptem az iroda ajtaján.
Odakint a folyosó félhomályos volt, a neonlámpák a fejem

felett tompa fényt vetettek a felsikált padlón. Fejben
mondogattam magamnak, hogy ez az én iskolám. Ide
tartoztam. És annak ellenére, hogy csikorgott az agyam,
akárhányszor csak emlékeztettem magamat, hogy most már
harmadéves vagyok, bár még az sem rémlik, hogy a másodévet
befejeztem volna, végül a furcsaság megszokottá válik. Muszáj
neki.
A csengő megszólalt. Pillanatokon belül mindenhol ajtó

nyílt és a folyosót ellepték a diákok. Beálltam a mosdó, a
szekrények és a szódaautomata felé küzdő tanulók áramlatába.
Az államat kissé megemeltem és a tekintetemet egyenesen előre
szegeztem. De éreztem, ahogy az osztálytársaim félrenéznek.
Mindenki vetett rám egy második, meglepett pillantást.
Tudniuk kellett, hogy már visszajöttem -- a történetem volt a
helyi hírek fő témája. De gondolom az, hogy élőben láttak,
megszilárdította a tényt. De jól láthatóan kérdések táncoltak a
kíváncsi tekinteteikben. Hol volt? Ki rabolta el? Milyen undorító,
kimondhatatlan dolgok történtek vele?
konyvfanoknak 93
És a legeslegnagyobb spekuláció: Igaz, hogy semmire sem

emlékszik belőle? Fogadok, hogy kamuzik. Ki felejt el csak úgy
hónapokat az életéből?
Végignyálaztam a füzetet, amit eddig a mellkasomhoz

szorongattam, úgy téve, mint aki valami nagyon fontosat keres.
Még csak észre sem veszlek, sugallta a mozdulat. Aztán
hátravetettem a vállaimat és közömbös tekintetet tettettem.
Talán még távolságtartó is volt. De mindezek alatt, a lábaim
reszkettek. Végigsiettem a folyosón, egyetlen cél vezetett.
Utat törve magamnak a modsóban, bezárkóztam az utolsó

fülkébe. Háttal nekidőlve végigcsúsztam a falon, amíg le nem
ültem. Éreztem, ahogy az epe feljön a torkomba. A kezeim és
lábaim dermedtnek tűntek. Ahogy az ajkaim is. Könnyek
csöpögtek az arcomról, de nem tudtam megmozdítani a
kezemet, hogy letöröljem őket.
Nem számított mennyire szorítottam össze a szemeimet,

nem számított, mennyire sötétedett el a látásom, még mindig
előttem volt a bámuló, ítélkező arcuk. Nem voltam többé egy
közülük. Valahogy, anélkül, hogy bármilyen erőfeszítést tettem
volna, kívülálló lettem.
Még pár percig a fülkében ültem, amíg a légzésem

lenyugodott, és csillapodott a sírás iránti vágyam. Nem akartam
órára menni, de haza sem. Amit igazán akartam, az lehetetlen
konyvfanoknak 94
volt. Visszautazni az időbe és kapni egy második esélyt. Egy

újrakezdést, az eltűnésem éjszakájától kezdve.
Épp lábra álltam, amikor meghallottam egy hangot, ami

úgy suttogott a fülembe, mint egy hideg levegőáramlat.
Segíts nekem.
A hang annyira halk volt, alig hallottam. Még azt is

fontolóra vettem, hogy csak én találtam ki. Végül is, az utóbbi
időben hallucinálásban voltam a legjobb.
Segíts, Nóra.
A nevemre libabőrös lett a karom. Mozdulatlanul,

megfeszülve próbáltam a hangot újra hallani. A hang nem a
fülke belsejéből jött -- egyedül voltam itt -- de nem is úgy tűnt,
mintha a mosdó területéről jött volna.
Mire végez velem, olyan lesz, mintha halott lennék. Soha többé
nem megyek haza.
Ezúttal a hang sokkal hangosabbnak és sürgetőbbnek

hangzott. Felnéztem. Mintha a mennyezeti ventilátorból szólt
volna.
- Ki van ott? - kiáltottam fel óvatosan.
Mivel nem jött válasz, tudtam, megint hallucinálok. Dr.

Howlett előre megmondta. A gondolataim nyugtalanná váltak.
El kellett tűnnöm innen. El kellett térítenem a gondolataim
konyvfanoknak 95
ilyetén vonulatát és meg kellett törnöm a varázslatot, mielőtt

elhatalmasodik rajtam.
Az ajtózár után nyúltam, mikor egyszer csak egy kép

robbant be a fejembe, elhomályosítva a látásomat. Rémisztően
eltorzult a kép, már nem a mosdót láttam. A csempe helyett a
padló betonná vált a lábam alatt. A fejem felett fém
tetőgerendák cikkcakkozták a plafont, mint hatalmas póklábak.
Egy sor kamionbeálló ajtó sorakozott az egyik falon.
Beleképzeltem magam egy…
Rakárépületbe.
Levágta a szárnyiamat. Nem tudok hazarepülni, nyöszörögte a

hang.
Nem láttam, kihez tartozik a hang. Volt egy csupasz

villanykörte a fejem felett, ami megvilágított egy
szállítószalagot a raktár közepén. Ezen kívül az épület üres volt.
Körös-körül visszhangzott a zümmögés, ahogy a

szállítószalag beindult. Valamit szállított felém.
- Nem. - mondtam, mivel ez volt az egyetlen dolog, amit

mondani tudtam. A kezeimmel magam előtt söpörtem,
próbáltam érezni a mosdó fülkéjének ajtaját. Ez csak egy
hallucináció, épp, ahogy anyám figyelmeztetett. Át kellett
nyomakodnom rajta és találni egy utat vissza a valós világba.
Addig is, a szörnyű fémes sercegés hangosabb lett.
konyvfanoknak 96
Elhátráltam a szállítószalagtól, amíg egy betonfalnak nem

nyomódtam.
Mivel nem volt hová futnom, figyeltem, ahogy egy

fémkalitka csörög és csattog elő a sötétből, a fény széléhez. A
rácsok kísérteties kék fényben ragyogtak, de nem ez foglalta le a
figyelmemet. Valaki benne görnyedt. Egy lány, meghajolva,
hogy elférjen a ketrecben, kezeivel a rácsot markolta,
kékesfekete haja kuszáltan lógott az arcába. A szemei a
hajzuhatagon keresztül kukucskáltak, színtelen golyókként.
Ugyanolyan hátborzongató kék fényben sugárzó kötél feszült a
nyaka köré.
Segíts, Nóra.
A kijárathoz akartam futni. Féltem az ajtóknál próbálkozni,

attól tartottam, csak még mélyebbre vezetnének a vízióban. Egy
saját ajtóra volt szükségem. Most rögtön kreálnom kell egyet,
amin át visszajuthatok az iskolai mosdóba.
Ne add oda neki a nyakláncot. A lány vadul rázta a kalitka

rácsait. Azt hiszi, nálad van. Ha megszerzi a nyakláncot,
megállíthatatlan lesz. Nem lesz választásom. El kell neki mondanom
mindent!
A bőröm izzadt a hátamon és a hónom alatt. Nyaklánc?

Milyen nyaklánc?
konyvfanoknak 97
Nincs semmilyen nyaklánc, mondtam magamnak. A lány is és

a nyaklánc is csak a képzeletem szüleménye. Zárd ki őket. Zárd. Ki.
Őket!
Egy csengő harsant fel.
Csak úgy, kizökkentem a hallucinációból. A mosdó

fülkéjének bezárt ajtaja centikre volt az orromtól. MR. SARRAF
SZÍVÁS. B.L. + J.F. = LOVE. JAZZ BAND ROCKS. Kinyúltam az
egyik kezemmel, követtem a mély barázdákat. Az ajtó
valóságos volt. Elöntött a megkönnyebbülés.
Hangok jöttek a mosdóból. Összerezzentem, de azok

hétköznapi, boldog, csacsogós hangok voltak. Az ajtó résén át
figyeltem, ahogy három lány sorakozik fel a tükrök előtt. A
hajukat borzolták, és az ajkukat szájfényezték.
- Ma este pizzát kéne rendelnünk és filmet nézni. -

mondta az egyikük.
- Nem megy, lányok. Ma este csak én és Susanna

leszünk. - Felismertem a hangot, ami Marcie Millar-é volt. A
sor közepén állt, eperszőke copfját rendezgette, egy
rózsaszínű művirágot szúrt bele.
- Lepattintasz minket anyád miatt? Um, jaj?
- Um, igen. Törődj bele. - mondta Marcie.
konyvfanoknak 98
A két lány Marci két oldalán bevágta a durcát. Valószínűleg

Addyson Hales and Cassie Sweeney. Addyson pompomlány
volt, mint Marcie, de egyszer hallottam, hogy bevallotta
Marcienak, hogy csak azért barátkozik Cassie-vel, mert egy
környéken laknak. A kapcsulatuk abból a szimpla tényből
fakadt, hogy megengedhették maguknak ugyanazt az
életszínvonalat.
Borsók egy hüvelyben -- egy nagyon gazdag hüvelyben.
- El se kezd. - mondta Marcie, de a hangjából kihallatszott

mosoly elárulta, hogy a csalódottságuk hízelgett neki. -
Anyának szüksége van rám. Csajos este lesz.
- Nem lett… tudod… depressziós? - kérdezte az általam

Addyson-nak vélt lány.
- Komolyan? - nevetett Marcie. - Megtarthatta a házat. Még

mindig tagja a yacht klubnak. Plusz rávette apámat, hogy
vegyen neki egy Lexus SC10-et. Annnnnnnyira cuki! És állítom,
hogy város facér hapsijának fele felhívta már, vagy beugrott
hozzá. - Marcie mindegyiket mutatta az ujjain is folyékonyan,
ami miatt úgy tűnt nekem, hogy elpróbálta ezt a beszédet.
- Olyan gyönyörű. - sóhajtott Cassie.
- Pontosan. Bárkivel is jött össze apám, csak rosszabb lehet.
- Már van valakije?
konyvfanoknak 99
- Még nincs. Anyámnak mindenhol vannak barátai. Valaki

látott volna valamit. Szóval, - platykáló hangra váltott - láttátok
a híreket? Nóra Grey-ről?
A térdeim megroggyantak a nevem említésére, és egy

kézzel a falra tenyereltem, hogy megtámaszkodjak.
- A temetőben találták meg, és azt mondják, semmire sem

emlékszik. - folytatta Marcie. - Gondolom annyira össze volt
zavarodva, hogy még a rendőrség elől is elszaladt. Azt hitte,
bántani próbálják.
- Anyám azt mondta, hogy valószínűleg átmosta az agyát

az elrablója. - mondta Cassie. - Például, hogy valami förtelmes
pasi elhitette vele, hogy házasok.
- Au! - mondták mind egyetértésben.
- Bármi is történt, most selejtes áru. - mondta Marcie. - Még

ha azt is mondja, hogy nem emlékszik semmire, tudat alatt
tudja, hogy mi történt. Élete végéig magával cipeli ezt a terhet.
Talán még körbe is tekeri magát olyan sárga szalaggal, amin az
áll, hogy ’Maradj távol’.
Kacarásztak. Aztán Marcie megszólalt. - Vissza órára,

csajok. Kifogytam az igazolásokból. A titkárnők a fiókjaikba
zárják őket. Ribancok.
Sokáig vártam, miután kivonultak, csak hogy a mosdó és a

folyosó biztosan üres legyen. Aztán kicsörtettem az ajtón. Sietve
konyvfanoknak 100
mentem végig a folyosón, átnyomakodva a kijáraton, és

futásnak eredtem a parkoló felé.
Bevetődtem a Volkswagenbe, azon tépelődve, hogy miért

hittem, hogy valaha is visszatáncolhatok az életembe, azt várva,
hogy ott folytathatom, ahol a dolgok abbamaradtak.
Hát épp ez az. A dolgok nem maradtak abba.

Továbbmentek nélkülem.
konyvfanoknak 101
7. FEJEZET
A vacsorára készülődtem anyámmal és Hank-el, átöltöztem

egy lapos cipőbe és egy fodros, bohém ruhába, ami tért fölé ért.
Jobb volt, mint amit Hank megérdemelt, de hátsó

szándékaim voltak. Ma este két célom volt. Először is, anyám és
Hank bánja meg, hogy egyáltalán meghívtak. Másodszor,
egyértelművé tegyem az álláspontomat a kapcsulatukat
illetően. Már fejben elpróbáltam az előadásomat, amit állva,
teljes hangerőn adnék elő, és azzal végződne, hogy a saját pohár
borával öntöm nyakon Hank-et. Szándékomban állt, hogy ma
este én bitorlom Marcie Díva Királynő trónusát, a fenébe az
illemmel.
De mindent sorjában. Meg kell nyugtatnom Hank-et és

anyámat, hogy elhiggyék, jó hangulatban vagyok ahhoz, hogy
nyilvános helyre vigyenek. Ha habzó szájjal és fekete, A
SZERELEM SZÍVÁS feliratú pólóban hagyom el a szobámat, a
tervem sosem jutna el a megvalósításig.
Harminc percet töltöttem a zuhany alatt, a forró víz a bőröm

minden centijét végigmasszírozta, és miután erőteljesen
súroltam és borotváltam, babaolajjal kényeztettem a bőrömet. A
karomat és lábamat cikkcakkozó vékony karcolások gyorsan
konyvfanoknak 102
gyógyultak, ahogy a horzsolások is, de mindegyik

nemkívánatos megvilágításba helyezte, hogy hogyan élhettem
az elrablásom idején. Hozzátéve, hogy milyen koszos voltam,
mikor kórházba kerültem, csak arra tudok gondolni, hogy
mélyen az erdőben tartottak engem. Valahol olyan távol, hogy
képtelenség lett volna, hogy egy járókelő rám bukkanjon.
Valahol Isten háta mögött, ahol a szökési és túlélési esélyeim a
nullához közelítettek.
De biztosan megszöktem. Hogyan máshogy

magyarázhatnám, hogy hazajöttem? Ezt hozzávéve az
elmélethez, szemeim előtt észak Maine-en és Kanadán átívelő
sűrű erdők jelentek meg. Bár nem volt bizonyítékom arra, hogy
ott tartottak, ez volt a legjobb tippem. Megszöktem, és
bármilyen furcsa is, túléltem. Ez volt az egyetlen lehetséges
teóriám.
A szobámból kifelé menet elég sokáig haboztam a hosszú

tükör előtt, a hajamat babráltam. Most hosszabb volt, a hátam
közepéig ért, a napnak köszönhetően természetes karamell
melírral. A bőrömnek bronz beütése volt, és valami azt súgta,
hogy nem egy szolárium szalonban bújdostam azokban a
hetekben. Volt egy kósza gondolatom, hogy új sminket kellene
vennem, aztán visszavontam. Nem akarok új sminket, ami az új
énemhez illik. Csak a régi énemet akarom visszakapni.
A földszinten az előszobában találkoztam Hank-el és

anyámmal. Bizonytalanul megjegyeztem, hogy Hank úgy néz
konyvfanoknak 103
ki, mint egy életnagyságú Ken baba jégkék szemekkel és

aranytónusú bőrrel, és kifogástalan oldalválasztékkal a hajában.
Az egyetlen ellentmondás Hank karcsú testfelépítése volt. Egy
verekedésben Ken nyerne, játszva.
- Kész? – kérdezte anyám. Ő is kiöltözött, könnyű

gyapjúnadrágba, blúzba és egy selyem felöltőbe. De a
leginkább azzal voltam tisztában, hogy mit nem viselt. Most
először nem volt rajta a karikagyűrűje, ami egy fakó sávot
hagyott a gyűrűs ujján.
- Külön autóval megyek. - mondtam gorombán.
Hank játékosan megszorította a vállamat. Mielőtt arrébb

ficeregtem, azt mondta: - Marcie is. Most, hogy megvan a
jogsija, mindenhová ő akar vezetni. - Felemelte a kezeit, mint
aki nem hajlandó vitázni. - Majd ott csatlakozol anyádhoz és
hozzám.
Fontolóra vettem, hogy megmondom Hank-nek, hogy a

pénztárcámban lévő műanyag kártyának semmi köze ahhoz,
hogy külön akarok menni. Annál inkább annak a
gyomorgörcsnek, ami akkor kap el, ha a közelében vagyok.
Szembefordultam anyámmal. - Kaphatok pénzt benzinre?

Üres a tank.
- Tulajdonképpen, - mondta anyám, egy segélykérő

pillantást vetve Hank-re, - abban reménykedtem, hogy ezt az
konyvfanoknak 104
időt beszélgetéssel tölthetjük csak mi hárman. Miért nem jössz

velünk, és én holnap odaadom a pénzt, hogy feltankolhass? - A
hangneme udvarias volt, de egyértelmű. Nem hagyott
választást.
- Légy jó kislány és hallgass anyádra. - mondta Hank,

megvillantva tökéletesen egyenletes, tökéletsen fehér mosolyát.
- Biztos vagyok benne, hogy elég időnk lesz beszélgetni

vacsora közben. Nem hinném, hogy olyan nagy ügy, ha külön
megyek. - mondtam.
- Igaz, de akkor is velünk fogsz jönni. - mondta anya. - Mint

kiderült, nincs egy vasam se. Nem volt olcsó az új mobilod,
amit ma vettem.
- Nem fizethetnék a hitelkártyáddal a benzinért? - De már

tudtam a választ. Vee momájával ellentétben, az én anyám
sosem adta nekem kölcsön a hitelkártyáját, és nincs meg
bennem az az erkölcsi flexibilitás, hogy „kölcsön vegyem”.
Gondolom a saját pénzemet használhattam volna, de ha már
eddig harcoltam, nem akartam meghátrálni. Mielőtt anyám
lekiabálhatott volna, hozzátettem. - Vagy mi van Hank-el?
Biztos megszán egy húszassal. Ugye, Hank?
Hank hátravetett fejjel nevetett, de nem kerülte el a

figyelmemet a szemei körül keletkező bosszús vonalak. -
Komoly tárgyalófélre akadtál, Blythe. Az ösztöneim azt súgják,
hogy nem örökölte a kedves, szerény természetedet.
konyvfanoknak 105
Anya megszólalt: - Ne légy faragatlan, Nóra. Túl nagy ügyet

csinálsz belőle. Nem halsz bele, ha most az egyszer egy autóban
utazol velünk.
Hank-re néztem, remélve, hogy tud olvasni a

gondolataimban. Ne légy benne biztos.
- Jobb, ha indulunk. - mondta anya. - Nyolcra szól a

foglalásunk és nem szeretnénk, ha másnak adnák az
asztalunkat.
Mielőtt előrukkolhattam volna egy újabb érvvel, Hank

kinyitotta a bejárati ajtót és kitessékelt bennünket. - Ah, hát az a
te autód, Nóra? A Volkswagen? - kérdezte, végignézve a
kocsifelhajtón. - Legközelebb, ha autót akarsz venni, ugorj be a
kereskedésembe. Össze tudtalak volna hozni egy nyitható tetejű
Celica-val ugyanennyiért.
- Ajándék volt egy baráttól. - magyarázta anya.
Hank eleresztett egy halk füttyöt. - Ez aztán a barát.
- A neve Scott Parnell. - mondta anya. - A család régi

barátja.
- Scott Parnell. - tűnődött Hank, egyik kezét végighúzta a

száján. - Ismerősen cseng a név. Ismerem a szüleit?
- Az anyja, Lynn, Deacon Road-on túl lakik, de Scott

elhagyta a várost a nyár végén.
konyvfanoknak 106
- Érdekes. - mormolta Hank. - Lehet tudni, hogy hol kötött

ki?
- Valahol New Hampshire-ben. Ismered Scott-ot?
Hank egy fejrázással intézte el a kérdését. - New Hampshire

Isten országa. - mormolta elismerően. A hangja olyan lágy volt,
azonnal bántotta a fülemet. Annyira irritáló volt, mint maga a
tény, hogy anyám öccsének is elmehetne. Igazán és őszintén.
Szakálla volt, több napos, ami az arca nagy részét fedte, de ahol
kilátszott, ott kitűnő volt a bőre tónusa és nagyon kicsit volt
ráncos. Fontolóra vettem már, hogy anyám végül megint
randizni fog valakivel és akár újra is házasodik, de azt akartam,
hogy a férje kiváló legyen. Hank Millar egy diákszövetségi
tagnak tűnt, aki cápaszürke öltönybe bújt.
A Coopersmith’s-nél Hank hátul parkolt le. Amint

kiszálltunk, az új mobilom megcsörrent. Még indulás előtt
elküldtem Vee-nek az új számomat, és úgy néz ki, megkapta.
BÉBI! NÁLATOK VAGYOK, MERRE VAGY?
- Bent találkozunk. - Mondtam anyának és Hank-nek. - SMS

- magyaráztam, meglóbálva a mobilom.
Anya sötéten nézett rám, azt üzenve ezzel, hogy gyorsan

intézzem el, aztán belekarolt Hank-be és hagyta, hogy az
étterem bejárata felé vezesse.
Választ pötyögtem Vee-nek.

konyvfanoknak 107
TALÁLD KI, HOL VAGYOK.
GŐZÖM SINCS. Írta vissza.
MEGÍGÉRED, H. EGY LÉLEKNEK SEM MONDOD EL?
MÉG KÉRDED?
Vonakodva írtam, VACSORÁN MARCIE APJÁVAL.
#?@#$?!&
ANYÁM RANDIZIK VELE.
ÁRULÓ! HA ÖSSZEHÁZASODNAK, TE & MARCIE…
JÓL JÖNNE EGY KIS VIGASZ!
TUDJA, H VELEM SMS-ZEL? Kérdezte Vee.
NEM. BENN VANNAK. ÉN MEG A PARKOLÓBAN—

COOPERSMITH’S.
A STRICI. AZ APPLEBBE’S MÁR NEM IS JÓ, ÉRTEM.
A LEGDRÁGÁBBAT FOGOM RENDELNI A MENÜRŐL.

HA MINDEN JÓL MEGY, SZEMBEÖNTÖM HANKET A
SAJÁT ITALÁVAL.
HA! NE TÖRŐDJ VELE. ÉRTED MEGYEK. ÖSSZE KELL

JÖNNÜNK. TÚL RÉG VOLT. ALIG VÁROM, H LÁSSALAK!
AKKORA SZÍVÁS! Írtam vissza. MARADNOM KELL.

ANYA ZABOS.
konyvfanoknak 108
LEPATTINTASZ?!
ADÓZOM A CSALÁDNAK. LÉGY VELEM ELNÉZŐBB.
MONDTAM MÁR, H ALIG VÁROM, H LÁSSALAK?
ÉN IS. TE VAGY A LEGJOBB, UGYE TUDOD?
DUMA.
EBÉD HOLNAP AZ ENZO’S-BAN? DÉL?
RENDICSEK.
Eltettem a mobilom, átvágtam a kavicsos parkolón és

beengedtem magamat. A fények homályosak voltak, a
dekoráció férfias és rusztikus, téglafalakkal, piros bőrös
bokszokkal és agancs csillárral. Sült hússzag terjengett a
levegőben, és a TV-ék a bár felett a nap sport eseményeit
harsogták.
- A társaságom egy perce érkezett. - mondtam a hostessnek.

- A foglalás Hank Millar névre szólt.
A nő felragyogott. - Igen, Hank épp most jött. Apám régen

vele golfozott, szóval elég jól ismerem. Olyan nekem, mint egy
második apa. Biztos vagyok benne, hogy a válás nagyon
megviselte, úgyhogy igazán jó őt megint randevúzni látni.
Felidéztem Marcie korábbi megjegyzését, miszerint az

anyjának mindenhol vannak barátai. Azért imádkoztam, hogy a
konyvfanoknak 109
Coopersmith’s ne essen a látóterébe, félve, milyen gyorsan

terjed ennek a randinak a híre. - Gondolom, ez attól függ, kit
kérdez. - motyogtam.
A hostess mosolya zavartba fordult. - Ó! Milyen

meggondolatlan vagyok. Igaza van. A volt felesége biztosan
nem értene egyet. Semmit sem kellett volna mondanom. Erre,
kérem.
Nem értette a lényeget, de ráhagytam. Követtem végig a bár

mellett, le egy rövid lépcsősoron, a süllyesztett éttermi részbe.
Híres gengszterek fekete-fehér képei függtek mindkét
téglafalon. Az asztalok lapjai régi hajók fedélzeti nyílászáróiból
készültek. Az a szóbeszéd járt, hogy a pala padlót egy romos
franciaországi kastélyból hozatták és a tizenhatodik századból
való. Magamban megjegyeztem, hogy Hank kedveli a régi
dolgokat.
Hank felállt a székéből, ahogy meglátott közeledni. Micsoda

úriember. Ha tudná, hogy mit tartogatok neki.
- Vee-vel SMS-eztél? - kérdezte anya.
Lehuppantam egy székre és felállítottam a menüt, hogy

eltakarja Hank-et a szemem elől. - Igen.
- Hogy van?
- Jól.
konyvfanoknak 110
- A régi jó Vee? - ingerelt.
Beleegyező hangot hallattam.
- Ezen a hétvégén össze kellene jönnötök. - javasolta.
- Már megbeszéltük.
Egy pillanattal később anyám felkapta a menüjét. - Nos!

Minden nagyszerűnek tűnik. Nehéz lesz választani. Te mit
fogsz kérni, Nóra?
Végigpásztáztam az árjegyzéket, a legorbitálisabb értéket

keresve.
Hirtelen Hank felköhögött és kilazította a nyakkendőjét,

mintha félrenyelt volna. A szemei kissé elkerekedtek a
hitetlenségtől. Követtem a tekintetét és láttam, ahogy Marcie
Millar sétál be az étterembe a mamájával. Susanna Millar
felakasztotta a kardigánját a bejárati ajtó melletti antik fogasra,
aztán mindketten követték a hostesst egy asztalhoz, a miénktől
néggyel odébb.
Susanna Millar nekünk háttal foglalt el egy széket, és biztos

voltam benne, hogy nem vett észre. Marcie viszont, aki az
anyjával szemben ült le, visszakapta ránk a szemét, miközben
felemelte a jeges vizét. A pohár centikre állt meg a szájától. A
szemei az apjáéhoz hasonlóan szélesre kerekedtek a sokktól.
Hank-ről anyámra nézett, végül rajtam állapodott meg a
tekintete.
konyvfanoknak 111
Marcie áthajolt az asztalon és pár szót suttogott az anyjának.

Susanna testtartása megmerevedett.
Közelgő katasztrófa erős érzése csúszott a gyomromba és

meg sem állt, amíg le nem ért a lábujjaimig.
Marcie hirtelen kilökte a székét. Az anyja a karja után

kapott, de Marcie gyorsabb volt. Átmasírozott hozzánk.
- Szóval. - mondta, megállva az asztalunk szélénél. -

Mindannyian jól érzitek magatokat?
Hank megköszörülte a torkát. Egyszer anyámra pillantott,

közben egy pillanatra becsukta a szemét, így kérve némán
bocsánatot.
- Adhatnék egy tanácsot, mint kívülálló? - folytatta Marcie

bizarrul derűs hangon.
- Marcie. - mondta Hank, figyelmeztetés csengett a

hangjában.
- Most, hogy partiképes vagy, apa, meg kellene válogatnod,

kit viszel randira. - Minden hősködése ellenére észrevettem,
hogy Marcie karja igencsak reszket. Talán a dühtől, de furcsa
mód nekem úgy tűnt, sokkal inkább a félelem miatt.
Alig mozgó ajkakkal mormolta Hank: - Udvariasan kérlek,

hogy menj vissza az anyádhoz és élvezzétek az estét. Ezt később
is megbeszélhetjük.
konyvfanoknak 112
Marcie közel sem riadt el, folytatta: - Ez most keményen fog

hangzani, de a végén sok fájdalomtól meg fog kímélni. Néhány
nő aranyásó. Csak a pénzedért akarnak. - Egyenesen anyámra
meredt.
Marcie-ra bámultam, és még azt is éreztem, hogy a

szememben rosszindulat villan. Az apja autókat árul! Talán ez
Coldwater-ben lenyűgöző karrierlehetőséget jelent, de ő úgy
viselkedett, mintha a családja nemesi származású lenne, és
olyan sok elfekvő befektetésük lenne, hogy lépten-nyomon
felbuknak bennük! Ha az én anyám aranyásó, sokkal, de sokkal
jobb partit is szerezhetne egy Hank nevű szakadt
autókereskedőnél.
- És mind közül pont a Coopersmith’s-be - folytatta Marcie,

undor árnyékolta vidám hangnemét. - Övön aluli. Ez a mi
éttermünk. Itt tartottuk a szülinapokat, munkavacsorákat,
évfordulókat. Hogy lehetsz ilyen ízléstelen?
Hank a szemöldökét ráncolta.
Anyám csendesen megszólalt. - Én választottam az

éttermet, Marcie. Nem tudtam, hogy különleges jelentéssel bír a
családod számára.
- Ne szólj hozzám. - csattant fel Marcie. - Ez rám és apámra

tartozik. Ne tégy úgy, mint akinek van beleszólása.
konyvfanoknak 113
- Oké! - mondtam, felkászálódva a székemről. - Megyek a

mosdóba. - Anyám felé küldtem egy gyors pillantást, sugallva
neki, hogy csatlakozzon hozzám. Ez nem a mi problémánk volt.
Ha Marcie és az apja bele akartak menni és ráadásul
nyilvánosan, hát legyen. De nem fogok itt ülni és magamból is
látványosságot csinálni.
- Megyek veled. - mondta Marcie, meglepve engem.
Mielőtt kitalálhattam volna, hogy mi legyen a következő

lépésem, Marcie belémkarolt és az étterem eleje felé terelt.
- Elmondanád, miről szól ez az egész? - kérdeztem, mikor

hallótávolságon kívülre értünk. Összekulcsolt karunkon járt a
szemem.
- Fegyverszünet. - jelentette ki Marcie nyomatékosan.
A dolgok egyre érdekesebben alakultak percről percre.
- Ó? És meddig tartana? - kérdeztem.
- Csak amíg az apám szakít anyáddal.
- Sok szerencsét hozzá. - mondtam egy horkantással.
Elengedte a karomat, így egymás után mehettünk a női

mosdóba. Mikor az ajtó csapódva bezárult mögöttünk,
ellenőrizte a fülkéket, hogy biztosra menjen, egyedül vagyunk.
konyvfanoknak 114
- Ne tegyél úgy, mintha nem érdekelne. - mondta. -

Láttam, hogy ültél ott velük. Úgy néztél ki, mint aki
mindjárt elhányja magát.
- A lényeg?
- A lényeg, hogy van valami közös bennünk.
Nevettem, de a nevetésem olyan száraz, humortalan fajta

volt.
- Félsz szövetkezni velem? - kérdezte.
- Inkább óvatos vagyok. Nem különösebben szeretem,

ha hátulba szúrnak.
- Nem szúrnálak hátba. - Türelmetlenül legyintett. -

Ilyen komoly dolognál nem.
- Megjegyzés magamnak: Marcie csak akkor szúr

hátba, ha egyszerű dologról van szó.
Marcie fellendítette magát a mosdó peremére. Most fél fejjel

magasabb volt, lenézett rám. - Igaz, hogy nem emlékszel
semmire? Tényleg amnéziád van?
Maradj nyugodt. - Azért rángattál be ide, hogy a szüleinkről

beszéljünk, vagy mert annyira érdeklődsz irántam?
Redők keletkeztek a homlokán a koncentrálástól. - Ha

valami történt volna köztünk… nem emlékeznél rá, igaz? Olyan
konyvfanoknak 115
lenne, mintha meg sem történt volna. Legalábbis a te fejedben. -

Közelről figyelt, nyilvánvalóan érdeklődve a válaszom iránt.
A szememet forgattam. Egyre bosszúsabb lettem. - Csak

nyögd ki. Mi történt köztünk?
- Teljesen feltételesen szólva.
Egy pillanatig sem hittem. Marcie valószínűleg megalázott

valamilyen remek módon mielőtt eltűntem, de most, hogy az
együttműködésemre van szüksége, remélte, hogy elfelejtettem.
Bármit is csinált, szinte már örülök, hogy nem emlékszek.
Sokkal több mindenen jár a fejem, minthogy azon aggódjak,
hogy mi volt Marcie legutolsó kellemetlen csapása.
- Akkor igaz. - mondta Marcie, nem egészen mosolyogva,

de nem is rosszallóan. - Te tényleg nem emlékszel.
Nyitottam a számat, de nem vágtam vissza. A hazugság és

lebukás sokkal többet elárulna a bizonytalanságomról, mint az
őszinteség.
- Apám azt mondta, hogy nem emlékszel semmire az elmúlt

öt hónapból. Az amnézia miért addig nyúlik vissza? Miért nem
csak addig, mikor elraboltak?
A türelmem eddig tartott. Ha bárkivel is megvitatnám ezt,

nem Marcie lenne az első a listán. Nem is lenne a listán,
punktum. - Nincs erre időm. Visszamegyek az asztalhoz.
konyvfanoknak 116
- Csak információt próbálok szerezni.
- Eszedbe jutott egyszer is, hogy nem rád tartozik? -

mondtam, végszavamként.
- Azt mondod, nem emlékszel Foltra? - fecsegte ki.
Folt.
Amint a neve elhagyta Marcie ajkait, megint a fekete

visszatérő ányéka borította el a látásomat. Olyan gyorsan ment,
ahogy jött, de az érzés megmaradt. Forró,
megmagyarázhatatlan érzelem. Mint egy váratlan pofon.
Hirtelen levegőt sem voltam képes venni. Az ütés egészen a
csontokig hatolt. Ismertem a nevet. Valami van vele…
- Mit mondtál? - kérdeztem lassan, miközben

visszafordultam.
- Hallottad. - A szemei az enyémeket fürkészték. - Folt.
Próbáltam, de nem sikerült elkerülni, hogy a zavarodottság

és a bizonytalanság pírja az arcomra szivárogjon.
- Nocsak, nocsak. - mondta Marcie, nem látszott

annyira elégedettnek, mint ahogy vártam, amiért
vétlenségen kapott.
Tudtam, hogy ki kellene sétálnom, de a felismerés

megfoghatatlan fellobbanása miatt ott ragadtam. Talán, ha
tovább beszéltetem Marcie-t, visszatér. Talán ezúttal elég
konyvfanoknak 117
hosszú ideig maradna, hogy rájöjjek valamire. - Csak ott állsz,

és ’nocsak, nocsak’-ozol nekem, vagy segítesz emlékezni?
- Folt adott neked valamit a nyáron. - mondta, minden

bevezetés nélkül. - Valamit, ami az enyém.
- Ki az a Folt? - sikerült kimondanom végre. A kérdés

feleslegesnek látszott, de nem hagyhattam, hogy Marcie
előreszaladjon, amíg fel nem zárkóztam -- legalábbis,
amennyire tudtam. Öt hónap nagyon sok volt ahhoz, hogy
egy gyors fürdőszobai látogatással lefedjük.
- Egy srác, akivel randiztam. Egy nyári szórakozás.
Még egy erős belső jelzés, ami hátborzongatóan hasonlít a

féltékenységre, de elnyomtam az érzést. Marcie és én soha nem
érdeklődnénk ugyanaz a srác iránt. A jellemzők, amiket ő
értékelt, mint a felszínesség, értelem hiánya, és egocentrikusság,
nem keltették fel az én érdeklődésemet.
- Mit adott nekem? - Tudtam, hogy nagyon sok

minden kimaradt, de igazán messziremenő következtetés
azt hinni, hogy Marcie barátja bármit is adott volna nekem.
Marcie-val nincs egyetlen közös barátunk sem. Egy közös
klubba sem tartoztunk. Egyik órán kívüli tevékenységünk
sem fedi egymást. Röviden, semmi közös nincs bennünk.
- Egy nyakláncot.
konyvfanoknak 118
Ízlelgetve a tényt, hogy ez egyszer nem kell a védekezőt

játszanom, rávillantottam egy aranyérmes vigyorát. - Miért,
Marcie, megesküdtem volna, hogy ékszert adni egy másik
lánynak jelzés, hogy megcsal a barátod.
Hátravetette a fejét és olyan meggyőzően nevetett, hogy

éreztem, ahogy a nyugtalanság megint rám telepszik. - Nem
tudom eldönteni, hogy szomorú-e, vagy vicces, hogy ennyire a
sötétben tapogatózol.
Keresztbe fontam a karomat a mellkasom előtt, azzal a

céllal, hogy finoman jelzem a bosszúságot és türelmetlenséget,
de az igazság az volt, hogy belül fáztam a hidegtől. A hidegtől,
aminek nem volt semmi köze a hőmérséklethez. Soha nem
fogok ettől megszabadulni. Volt egy futó, de szörnyű érzésem,
hogy ez az összejövetelem Marcie-val csak a kezdet, egy gyenge
előjele annak, ami vár rám. - Nincs nálam a nyaklánc.
- Azt hiszed, hogy nincs nálad, mert nem emlékszel rá.

De nálad van. Valószínűleg épp az ékszerdobozodban
csücsül. Megigérted Foltnak, hogy odaadod nekem. -
Előrenyújtott egy darab papírt, hogy vegyem el. - A
számom. Hívj fel, mikor megtaláltad a nyakláncot.
Elvettem a papírt, de nem fogom ezt ilyen könnyen

bevenni. - Miért nem ő maga adta oda neked a nyakláncot?
konyvfanoknak 119
- Mindketten Folt barátai voltunk. - A kétkedő

tekintetemet látva hozzátette. - Mindig van egy első
alkalom, nem?
- Nincs nálam a nyaklánc. - ismételtem véglegesen.
- Nálad van, és vissza akarom kapni.
Lehetne ennél is kitartóbb? - Ezen a hétvégén, ha lesz egy kis

szabadidőm, körbenézek.
- Jobb lenne inkább hamarabb, mint később.
- Ezt tudom ajánlani, fogadd el, vagy hagyjuk.
A karjával kalimpált. - Miért vagy ilyen karót nyelt?
Kedvesen mosolyogtam, én így tartok be neki. - Talán nem

emlékszem az elmúlt öt hónapra, de az azt megelőző tizenhat
év kristálytiszta. Beleértve azt a tizenegyet is, amióta ismerjük
egymást.
- Szóval arról van szó, hogy neheztelsz rám. Milyen érett.
- Ez elvi kérdés. Nem bízok benned, mert soha nem adtál rá

okot. Ha azt akarod, hogy higgyek neked, akkor meg kell
mutatnod, hogy miért is kellene.
- Akkora egy idióta vagy. Próbálj emlékezni. Ha csak

egyetlen jó dolgot tett Folt, hát az az, hogy összehozott minket.
Tudtad, hogy eljöttél a nyári bulimra? Kérdezz utána. Ott
voltál. Mint a barátom. Folt rávett, hogy másként lássalak.
konyvfanoknak 120
- Elmentem az egyik partidra? - Azonnal kételkedni

kezdtem. De miért hazudna? Igaza van-- utána kell járnom.
Butaságnak tűnt ilyet állítani, mikor az igazság olyan könnyen

bizonyítható.
Úgy tűnt, a gondolataimban olvas, így szólt: - Ne higyj

nekem. Tényleg. Járj utána és győződj meg róla magad. - Aztán
feltolta a táskája pántját a vállára és kisasszézott.
Pár pillanatig hátra maradtam, nyugalmat gyűjtve. Egy

egyaránt zavarba ejtő és bosszantó ötlet kavargott a fejemben.
Lehetséges, hogy Marcie igazat beszél? Hogy a barátja -- Folt? --
megrepesztette a köztünk lévő több évnyi felhalmozódott jeget
és összehozott bennünket? Az ötlet is nevetséges szinte. Az a
kifejezés járt az agyamban, hogy hiszem, ha látom. Jobban zokon
vettem a hibás emlékezetemet, mint valaha, ha másért nem is,
csak mert hátrányos helyzetbe kerültem miatta Marcie-val
szemben.
És ha Folt a nyári románca és a közös barátunk volt, akkor

hol van most?
Elhagyva a mosdót, észrevettem, hogy Marcie és az anyja

nincs sehol. Feltételezem, kérték, hogy átülhessenek, vagy
nyilatkozatot tettek Hank-nek azzal, hogy együtt távoztak.
Akárhogy is, nem panaszkodom.
konyvfanoknak 121
Ahogy az asztalunk látótérbe került, lelassultak a lépteim.

Hank és anyám az asztalon fogták egymás kezét és mély,
személyes tekintettel bámultak egymás szemébe. Hank kinyúlt,
hogy bedugjon egy kiszabadult hajszálat anyám füle mögé.
Anyám belepirult az örömbe.
A tudtomon kívül hátráltam. Hányingert kapok. A

legnagyobb közhely, de fájdalmasan helyénvaló. Ennyit arról,
hogy leöntöm Hank-et a borával. Ennyit arról, hogy epikus
méreteket öltő dívává alakulok át.
Irányt váltva a főbejárat felé szaladtam. Megkértem a

hostesst, hogy adja át az üzenetet anyámnak, hogy felhívtam
Vee-t, hogy elvigyen, aztán kisiettem az éjszakába.
Vettem pár mély levegőt. A vérnyomásom stabilizálódott,

és a duplalátásom is abbamaradt. Egy pár csillag ragyogott az
égen, annak ellenére, hogy a nyugati horizont még mindig
parázslott a naplementétől. Ahhoz eléggé lenyugodtam, hogy
azt kívánjam, bárcsak egy réteggel többet viselnék, de a nagy
sietségemben távozáskor a székem támláján hagytam a
farmerdzsekimet. Most nem megyek vissza érte. Inkább
csábított az, hogy visszamenjek a mobilomért, de ha túléltem az
elmúlt három hónapot nélküle, egész biztos vagyok benne,
hogy megbírkózom még egy éjszakával.
Volt egy 7-Eleven pár háztömbnyire, és miközben tisztában

voltam vele, hogy valószínűleg nem túl bölcs dolog egyedül
konyvfanoknak 122
kint lennem este, azt is tudtam, hogy nem tölthetem az életem

hátralévő részét félelemben rettegve. Ha a cápatámadás
áldozatai visszamennek az óceánba megint, akkor én is biztosan
tudok pár blokkot egyedül sétálni. Egy igen biztonságos, jól
megvilágított részén voltam a városnak. Ha arra akarom
kényszeríteni magam, hogy áttörjem a félelememet, jobb helyet
sem választhattam volna.
Hat háztömbbel később beléptem a 7-Eleven-be, közben az

ajtó csipogott. Annyira el voltam merülve a gondolataimban,
hogy pár szívdobbanásnyi időbe tellett, mire rájöttem, hogy
valami nem stimmel. Az üzlet hátborzongatóan csendes volt.
De tudtam, hogy nem vagyok egyedül; fejeket láttam az
ablaküvegen át, miközben a parkolón haladtam keresztül. Négy
srác, amennyire meg tudtam mondani. De mindannyian
felszívódtak, és gyorsan. Még az első pult is őrizetlenül volt
hagyva. Nem emlékeztem, hogy valaha is besétáltam volna akár
egy trafikba is úgy, hogy a pult felügyelet nélkül lett volna.
Felhívás rablásra. Főleg sötétedés után.
- Helló? - kiáltottam. Végigsétáltam a bolt elejében,

bepillantva a folyosókra, amiken mindenfélét tároltak a Fig
Newtons-tól a Dramamine-ig. - Van itt valaki? Apróra lenne
szükségem az utcai telefonhoz.
Egy tompa hang hallatszott a folyosóról, hátulról.

Kivilágítatlan volt, vélhetően a mosdókhoz vezetett.
Megfeszültem, hogy újra halljam a hangot. Figyelembe véve a
konyvfanoknak 123
téves riasztásokat az utóbbi időben, féltem, hogy ez megint egy

újabb halucináció kezdete.
Aztán hallottam még egy hangot. Ahogy egy ajtó halkan

nyikorogva bezárult. Teljesen biztos voltam benne, hogy ez a
hang valódi volt, ami azt jelenti, hogy valaki bujkál ott hátul, a
látóteren kívül. Az aggodalomtól összeszorult a gyomrom, és
sietve kitörtem az utcára.
Megkerülve az épületet, megtaláltam az utcai telefont és

beütöttem a 9-1-1-et. Csak egyetlen csörgést hallottam, mielőtt
egy kéz átnyúlt a vállam fölött, lenyomta a gombot és
megszakította a hívást.
konyvfanoknak 124
8. FEJEZET
Megpördültem.
Jó tizenöt centivel magasabb és húsz kilóval nehezebb volt

nálam. A parkoló fényei alig értek ide hátra, de összeszedtem
egy gyors listát a meghatározó jellemvonásokról: tüsire
zselézett vöröses szőke haj, vizenyős kék szemek, szegecs
mindkét fülben, egy cápafog nyaklánc. Enyhén pattanásos az
arca alsó felén. Egy fekete atléta, ami fedetlenül hagyta a
tűzokádó sárkánnyal tetovált izmos bicepszét.
- Kell segítség? - kérdezte elhúzva a száját. Odanyújtotta

nekem a mobilját, aztán egyik karjával nekitámaszkodott az
utcai telefonnak, miközben a magánszférámba hajolt. A
mosolya egy kicsit túl kedves volt, egy kicsit túl gőgös. -
Utálom nézni, mikor egy csinos lány telefonra pazarol pénzt.
Mikor nem válaszoltam, kissé összehúzta a szemöldökét. -

Hacsak nem ingyenes számot hívtál. - Megvakarta az állát,
jelezve, hogy elmélyült a gondolataiban. - De az egyetlen
ingyenes szám, amit egy utcai telefonról hívhatsz az a…
rendőrségé. - Minden rejtett kedvesség eltűnt a hangjából.
Nyeltem egyet. - Nem volt senki odabent a pultnál. Azt

hittem, valami nem stimmel. - És most már tudom, hogy valami
konyvfanoknak 125
nem stimmelt. Egyedül akkor törődne azzal, hogy a rendőrséget

hívtam, ha szándékában állt messze-messze tartani őket innen.
Rablás?
- Had egyszerűsítsem le neked. - mondta, lomhán

közelhajolva az arcomhoz, mintha öt éves lennék és lassan
tagolt, egyszerű útmutatásra lenne szükségem. - Szállj vissza az
autódba, és meg se állj.
Kezdtem sejteni, hogy nem vette észre, hogy gyalog jöttem

ide. De a gondolat vitássá vált, mikor dulakodást hallottam a
sikátorból, pont a sarok után. Káromkodás és fájdalmas nyögés.
Fontolóra vettem a lehetőségeimet. Elfogadhatnám Cápafog

Nyaklánc tanácsát, és gyorsan távozhatnék, miközben úgy
teszek, mintha itt sem lettem volna. Vagy elfuthatnék az utcán a
legközelebbi benzinkúthoz, és hívhatnám a rendőrséget. De
addigra talán túl késő. Ha a boltot rabolták ki, Cápafog és a
barátai nem fogják húzni az időt. A másik lehetőségem, hogy
nyugton maradok, és teszek egy, vagy nagyon bátor, vagy
nagyon buta próbát arra, hogy megakadályozzam a rablást.
- Mi folyik ott hátul? - kérdeztem ártatlanul, az épület hátsó

részére mutatva.
- Nézz körül. - válaszolta, a hangja lágy és selymes. - Ez a

hely üres. Senki sem tudja, hogy itt vagy. Senki sem fog soha
emlékezni, hogy itt voltál. Most légy jó kislány és menj vissza
az autódhoz és hajts el.
konyvfanoknak 126
- Én…
Egyik ujját a számra nyomta. - Nem kérem még egyszer. - A

hangja nyájas volt, már-már kacér. De a szemei jeges vermek.
- Bent hagytam a kulcsaimat a pulton. - mondtam az első

kifogást, ami eszembe jutott. - Mikor először bementem.
Megragadta a karomat és körbe hurcolt magával az épület

főbejáratához. A léptei kétszer olyan hosszúak voltak, mint az
enyémek, és azon kaptam magam, hogy kocogok, hogy lépést
tartsak. Egész idő alatt képzeletben ráztam magamat,
megparancsolva a leleményességemnek, hogy találjon ki egy
kifogást, mire a srác rájön, hogy hazudtam. Nem tudtam, hogy
hogy fog reagálni, de volt egy általános elképzelésem, amitől a
gyomrom fel-le ugrált.
Az ajtó csipogott ahogy bementünk. A pénztár mögé

kényszerített és arrébb lökött egy ChapStick kartonkirakatot és
egy műanyag doboznyi eladó kulcstartót, nyilvánvalóan az
elvesztett kulcsaimat vadászta. Átment a következő géphez és
újra kezdte a sietős keresgélést. Hirtelen megállt. A tekintete
lustán rám vándorolt. - Nem akarod elmondani, hol vannak a
kulcsaid igazából?
Azon tűnődtem, hogy le tudom-e hagyni és ki tudok-e futni

az utcára. Vajon mennyi esélye van, hogy egy autó akkor halad
erre, mikor a legjobban van rá szükségem? És miért, ó miért
jöttem el a Coopersmith’s-ből a dzsekim és a mobilom nélkül?
konyvfanoknak 127
- Hogy hívnak? - kérdezte.
- Marcie. - hazudtam.
- Had mondjak neked valamit, Marcie. - mondta, miközben

egy tincsemet a fülem mögé dugta. Próbáltam egy lépést
hátrálni, de figyelmeztetőül megcsípte a fülemet. Szóval csak
álltam ott, elviselve az érintését, amint az ujja végighaladt a
fülem ívén és az állkapcsom mentén. Felemelte az államat, arra
kényszerítve, hogy belenézzek a fakó, majdnem áttetsző
szemeibe. - Senki sem hazudik Gabe-nek. Mikor Gabe azt
mondja egy lánynak, hogy fusson, a lány jobb, ha fut.
Máskülönben Gabe mérges lesz. És az rossz dolog, mert Gabe
türelmetlen. Valójában a türelmetlen nagylelkű kifejezés rá.
Értesz engem?
Hárborzongatónak találtam, hogy harmadik személyben

hivatkozott magára, de nem készültem ügyet csinálni belőle. Az
ösztöneim azt súgták, hogy Gabe azt sem szereti, ha kijavítják.
Vagy megkérdőjelezik. - Sajnálom. - Nem mertem elfordulni
tőle, féltem, hogy a tiszteletlenség jeleként értelmezné a
mozdulatot.
- Azt akarom, hogy most menj el. - mondta azon a

megtévesztően bársonyos hangján.
Bólintottam, közben hátráltam. A könyököm az ajtóba

ütközött, beengedve a hideg levegőt.
konyvfanoknak 128
Amint kint voltam, Gabe átkiáltott az üvegajtón. - Tíz. -

Lustán nekidőlt a pultnak, az arcán beteges vigyorral.
Nem tudtam, hogy miért mondta ezt, de figyeltem az

arckifejezésemet, amíg tovább hátráltam, most már gyorsabban.
- Kilenc. - kiáltotta következőnek.
Ekkor jöttem rá, hogy visszaszámol.
- Nyolc. - mondta, eltolva magát a pulttól és pár lusta

mozdulatot téve az ajtó felé. A tenyereit az üvegre tette, aztán
egy láthatatlan szívet rajzolt az ujjával. Látva lesújtott
ábrázatomat, kuncogott. - Hét.
Megfordultam és futásnak eredtem.
Hallottam egy autót közeledni a főúton, és elkezdtem

kiabálni és a karomat lengetni. De még mindig túl messze volt,
és az autó elsüvített, a motor zúgása eltűnt a kanyarban.
Mikor az úthoz értem, jobbra, majd balra pillantottam. Egy

elhamarkodott döntéssel a Coopersmith’s felé fordultam.
- Aki bújt, aki nem, megyek. - hallottam Gabe kiáltását

mögöttem.
Erősebben pumpáltam a karommal, közben hallottam a

lapos balettcipőm kellemetlen trappolását az útburkolaton.
Vetni akartam hátra egy pillantást a vállam fölött, és megnézni,
milyen messze van Gabe, de kényszerítettem magamat, hogy az
konyvfanoknak 129
előttem lévő kanyarra koncentráljak. Próbáltam a lehető

legnagyobb távolságot fenntartani Gabe és köztem. Hamarosan
jön egy autó. Muszáj, hogy jöjjön.
- Csak ilyen gyorsan tudsz menni? - Nem lehetett messzebb

mögöttem hat méternél. Ami még rosszabb, hogy a hangja nem
tűnt kimerültnek. Az a szörnyű gondolat kerített hatalmába,
hogy még csak nem is erőlködik. Élvezi a macska-egér játékot,
és amíg én csak jobban és jobban elfáradok minden egyes
lépéssel, ő úgy lesz egyre izgatottabb.
- Ne állj meg! - kántálta. - De ne fáraszd ki magad. Nem lesz

túl szórakoztató, ha nem harcolsz, mikor elkaplak. Játszani
akarok.
Előttem, egy közeledő autó motorjának moraját hallottam.

Fényszórók úsztak a képbe, és én az út közepe felé indultam,
eszeveszetten hadonászó karokkal. Gabe nem bántana, ha van
egy szemtanú. Ugye?
- Állj! - ordítottam, hogy felkeltsem a figyelmét annak a

közeledő autónak, ami, most már láttam, hogy egy
kisteherautó.
A sofőr lelassított mellettem, leengedte az ablakot. Egy

középkorú férfi volt, flanel ingben és erős halszaggal.
- Mi a baj? - kérdezte. A pillantása a vállam fölé vetődött,

ahol éreztem Gabe jelenlétét, hideg pattogásként a levegőben.
konyvfanoknak 130
- Csak bújócskázunk. - mondta Gabe, gondoskodón a

vállaimra téve a karját.
Vállrándítva leráztam. - Soha nem láttam ezt a fiút ezelőtt. -

mondtam a férfinak. - Megfenyegetett a 7-Eleven-ben. Azt
hiszem, az üzletet próbálják kirabolni a barátaival. Mikor
besétáltam, az üzlet üres volt és verekedést hallottam hátul.
Hívnunk kell a rendőrséget.
Szünetet tartottam, épp készültem megkérdezni a férfit,

hogy van-e mobilja, mikor zavartan figyeltem, ahogy előre
fordítja a fejét, tudomást sem véve rólam. Teljesen feltekerte az
ablakát, bezárkózva ezzel a kocsi utasterébe.
- Segítenie kell! - mondtam, kopogtatva az ablakán. De a

szilárdan előremeredő tekintete meg sem rebbent. Csípős hideg
táncolt végig a bőrömön. Ez a férfi nem fog segíteni. Idekint fog
hagyni Gabe-el.
Gabe engem utánozva ellenszenvesen kopogott a férfi

ablakán. - Segíts nekem! - kiáltotta sivító hangon. - Gabe és a
barátai kirabolják a 7-Eleven-t. Ó, uram, segítenie kell
megállítani őket. - Mikor befejezte, hátravetette a fejét, a saját
nevetésétől fulladozott.
Szinte automatikusan, a férfi a teherautóban ránk nézett. A

szemei kissé kancsítottak, és nem pislogott.
konyvfanoknak 131
- Mi van magával! - mondtam, az autó ajtókilincsét

rángatva. Megint ráütöttem az ablakra. - Hívja a rendőrséget!
A férfi rálépett a gázra. A teherautó lassan felgyorsított, és

én mellette szaladtam, még mindig abban reménykedve, hogy
ki tudom nyitni az ajtaját. A férfi még több gázt adott a
teherautónak, és én botladoztam, hogy lépést tudjak tartani.
Hirtelen kilőtt, mint a golyó, és én hasra estem az úton.
Gabe felé fordultam. - Mit tettél vele?
Ezt.
Összerezzentem, ahogy a szó a fejemben visszhangzott,

kísértetiesen. Gabe szemei besötétedtek. A haja láthatóan
elkezdett megnőni, először a feje tetején, és aztán mindenhol.
Csomókban jött ki a karjain, egészen az ujjai végéig, amíg
teljesen el nem lepte a szőr. Gubancos, bűzös barna bunda.
Lomhán felém lépkedett a hátsó lábain, egyre magasabb lett,
amíg felém nem tornyosult. Lendített egyet a karjával, és
karmokat láttam megvillanni. Aztán négy lábra huppant, a
nedves fekete orrát az arcomhoz tolta, és felüvöltött – egy
dühös, visszhangos hangon. Egy szürkemedvévé alakult.
Rémületemben hátratántorodtam és elestem. Hátrafelé

sietve, vakon tapogatóztam az út szélén egy kő után.
Megkaparintottam egyet, a medve felé dobtam. A vállán találta
el, aztán lepattant róla. Megragadtam még egy szikladarabot, a
fejét céloztam meg. A pofájába repült, és a medve félrecsapta a
konyvfanoknak 132
fejét, a szájából nyál csorgott. Megint felüvöltött, aztán

gyorsabban jött felém, mint ahogy én hátrálni tudtam.
A mancsát használva az útburkolathoz lapított. Túl erősen

nyomott; a bordáim fájdalmasan megreccsentek.
- Állj! – próbáltam lerázni a mancsát, de túl erős volt. Nem

tudtam, hogy hall-e engem. Vagy ért. Nem tudtam, hogy
maradt-e bármi is Gabe-ből a medvében. Soha életemben nem
láttam még ilyen megmagyarázhatatlan szörnyűséget.
A szél felkapta és összekuszálta a hajamat az arcom előtt.

Ezen keresztül figyeltem, ahogy a szél elfújja a medve bundáját.
Apró csomókban repültek fel az éjszakában. Mikor megint
felnéztem, Gabe hajolt felém. Szadista vigyora azt súgta, A
bábom vagy. Ezt ne felejtsd el.
Nem voltam biztos benne, hogy melyik rémít meg jobban:

Gabe vagy a medve.
- Állj fel. – mondta, lábra húzva engem.
Visszaterelt az úton egészen addig, amíg a 7-Eleven fényei

látótérbe nem kerültek. A fejem zúgott. Vajon... hipnotizált?
Elhitette velem, hogy medvévé változott? Volt más
magyarázat? Tudtam, hogy ki kell jutom innen és segítséget kell
hívnom, de még nem találtam ki a hogyan-t.
Megkerültük az épületet a sikátor felé, ahol a többiek

gyülekeztek.
konyvfanoknak 133
Ketten utcai ruhában voltak, Gabe-éhez hasonlókban. A

harmadik egy lime-zöld pólót viselt, a zsebére a 7-ELEVEN és a
B.J. név volt hímezve.
B.J. térdelt, a bordáit ölelte, vígaszthatatlanul nyöszörgött.

A szemeit erősen összeszorította és nyál csordogált a szája
sarkából. Gabe egyik barátja – aki egy túlméretes szürke
kapucnis felsőt viselt – B.J.felett állt egy feszítővassal,
megemelte és kész volt lecsapni vele, valószínűleg újra.
A szám kiszáradt, és úgy tűnt, a lábaim szalmából vannak.

Nem tudtam elszakítani a tekintetemet a sötét vörös foltról, ami
átitatta B.J. pólóját középtájon.
- Bántjátok őt. – mondtam, rémülten.
Gabe kinyújtotta a kezét a feszítővasért, és könnyedén meg

is kapta.
- Úgy érted, ezt? – kérdezte Gabe tetettet őszinteséggel.
Meglendítette a feszítővasat egyenesen B.J. háta felé, és

hallottam egy groteszk reccsenést. B.J. sikított, az oldalára
rogyott és kínban vonaglott.
Gabe átvetette a vállain a feszítővasat, mintha egy baseball

ütő lenne, a kezeit rajta lógatta. – Hazafutás! – kiabálta.
A másik kettő nevetett. Szédelegtem a hányingertől.
konyvfanoknak 134
- Csak vigyétek a pénzt! – mondtam, a hangom

kiáltásig emelkedett. Nyilvánvaló, hogy ez egy rablás volt, de
már messze nem ott jártak. – Meg fogod ölni, ha tovább ütöd.
Vihogást futott végig a csoporton, mintha valamit

tudnának, amit én nem.
- Megölni? Nem valószínű. – mondta Gabe.
- Már most is erősen vérzik!
Gabe nemtörődöm módon vállat rántott. És ez volt az a

pont, amikor rájöttem, hogy nem csak kegyetlen, hanem
elmebeteg is. – Meggyógyul.
- Nem, ha nem kerül hamarosan kórházba.
Gabe egyik cipőjével oldalba bökte B.J.-t, aki átfordult és

letette a homlokát a beton talapzatra, ami a hátsó bejárat előtt
terült el. Az egész teste remegett, és nekem úgy tűnt, sokkot
kapott.
- Hallottad a csajt? – kiabált le Gabe B.J.-nek. –

Kórházba kell menned. Magam viszlek oda kocsival és
kidoblak a sürgősségi előtt. De először beszélj. Esküdj.
Nagy erőfeszítés árán B.J. felemelte a fejét és hervadt

tekintetét Gabe-re szegezte. Nyitotta a száját, és azt hittem,
hogy kimondja azt, amit mindannyian hallani akartak, de
ahelyett, hogy kinyögte volna, inkább lábon ütötte Gabe-et. –
konyvfanoknak 135
Nem tudsz megölni. – Gúnyosan mosolygott, de a fogai

vacogtak, és a szemei felfordultak, nyilvánvalóvá téve, hogy az
ájulás határán van. – A Fekete Kéz elmondta.
- Rossz válasz. – mondta Gabe, feldobta a feszítővasat

és elkapta, mint egy pálcát. Mikor a trükknek vége lett, durva
ívben lecsapott a feszítővassal. A fém végigvágott B.J.
gerincén, aki ettől egyenesen megfeszült és hajmeresztő
kiáltással felordított.
Mindkét kezemet a szám elé kaptam, dermedten a

rémülettől. A rémülettől az előttem lévő borzalmas képtől és
egy szótól, ami a fejemben sikoltott. Mintha a szó mélyen a
tudatalattimból pattant volna ki és frontálisan jött volna nekem.
Nephilim.
B.J. is ez, gondoltam, annak ellenére, hogy a szó semmit sem

jelentett számomra. És arra próbálják kényszeríteni, hogy
hűségesküt tegyen.
Ez egy rémisztő felfedezés, mert semmit sem értettem

belőle. Honnan vettem? Hogyan tudhatnék bármit is arról,
hogy mi történik, mikor soha nem láttam ehhez hasonlót?
Minden ehhez kapcsolódó további gondolatot megszakított

egy fehér SUV, amikor szemben befordult a sikátorba, a
lámpáinak fényétől mindannyian megdermedtünk. Gabe
óvatosan lejjebb engedte a feszítővasat, elrejtve azt a lába
mögött. Imádkoztam, hogy bárki is legyen a kormány mögött,
konyvfanoknak 136
tolasson ki a sikátorból és hívja a rendőröket. Ha a sofőr még

közelebb jön, hát, már láthattam, hogy Gabe mi mindent tehet,
hogy meggyőzze az embert, hogy ne segítsen.
Fejben elkezdtem ötleteket gyártani, hogyan húzzam el B.J.t

a színhelyről, amíg Gabe és a többiek figyelmét elterelik, amikor
az egyik srác – a szürke kapucnis felsős – Gabe-et kérdezte: -
Gondolod, hogy Nephilim?
Nephilim. Ez a szó. Megint. Ezúttal hangosan kimondva.
Ahelyett, hogy megnyugtatott volna, a szó csak még feljebb

korbácsolta a rettegésemet. Ismertem a szót, és most úgy tűnik,
hogy Gabe és a barátai is ismerték. Hogy lehet bennünk ez
közös? Hogy lehet bennünk bármi is közös?
Gabe megrázta a fejét. – Egynél több autóval jönnének. A

Fekete Kéz nem jönne ellenünk húsz emberénél kevesebbel.
- A rendőrség akkor? Lehet egy jelzés nélküli autó. Mehetek

és meggyőzhetem őket arról, hogy eltévedtek.
A kijelentés elgondolkoztatott, lehet, hogy nem Gabe az

egyetlen a hipnotizálás erőteljes képességével. Talán a barátai is
képesek rá.
A srác a szürke kapucnis felsőben előre indult, amikor Gabe

kitette a karját, mellkason kapta el. – Várj.
konyvfanoknak 137
A SUV közelebb morajlott, a sóder pattogott a kerekei alatt.

A lábam bizsergett az adrenalintól. Ha kitör a harc, Gabe és a
barátai talán annyira belekeverednek, hogy megragadhatom
B.J.-t a hóna alatt és kihúzhatom a sikátorból. Halvány az esély
rá, de jobb a semminél.
Hirtelen Gabe nevetésben tört ki. Hátba vágta a barátait, a

fogai fénylettek.
Lám, lám, fiúk. Nézzétek ki jött el a buliba mégis.
konyvfanoknak 138
9. FEJEZET
A fehér SUV lefékezett és a motor leállt. A vezetőoldali ajtó

kinyílt, és a sötét homályból kilépett valaki. Férfi. Magas. Lazán
passzos farmerben és egy fehér-és-tengerészkék baseball
pólóban, amit könyékig feltürt. Az arcát elrejtette egy baseball
sapka karimája, de láttam az állkapcsa erős vonalát és a szája
formáját, és a kép elektromos villámként csapott belém. A
fekete villanása, ahogy szétrobbant az agyam hátsó részében,
olyan intenzív volt, a szín teljesen befestette a látásomat pár
pillanatra.
- Végül mégis úgy döntöttél, hogy csatlakozol? –

szólt oda Gabe neki.
Az újonnan jött nem válaszolt.
- Ez itt ellenáll. – folytatta Gabe, cipője orrát B.J.-

be nyomva, aki még mindig labdába gömbölyödött a
földön. – Nem akar hűséget esküdni. Azt hiszi, túl jó
nekem. És ez pedig egy „keresztezés”-ből származik.
Gabe és a barátai körben nevettek, de ha a SUV sofőrje

értette is a viccet, nem mutatta. Kezeit a zsebeibe csúsztatva
csendesen tanulmányozott bennünket. Úgy tűnt nekem, hogy a
pillantása kicsit tovább időzött rajtam, de annyira feszült
konyvfanoknak 139
voltam, hogy lehet, hogy olyasmit láttam, ami valójában nem is

volt ott.
- Miért van itt a lány? – kérdezte halkan, az állát

felém emelve.
- Rossz időben volt rossz helyen. – mondta Gabe.
- Most már szemtanú.
- Mondtam neki, hogy hajtson el. – Csak én

hittem, vagy Gabe tényleg védekezőn hangzott? Egész este
ez volt az első alkalom, hogy bárki, mégha finoman is, de
megkérdőjelezte a hatalmát, és gyakorlatilag éreztem
körülötte sisteregni a levegőt a negatív töltéstől.
- És?
- Nem menne el.
- Mindenre emlékezni fog.
Gabe meglóbálta a feszítővasat gyorsan, körbe-körbe. –

Rávehetem, hogy ne beszéljen.
A sofőr szeme B.J. labda alakjára siklott. – Mint ahogy ezt

is rávetted, hogy ne beszéljen?
Gabe a szemöldökét ráncolta. A keze a feszítővason

megfeszült. – Van jobb ötleted?
- Aha. Engedd el.
konyvfanoknak 140
Gabe hüvelykujjal megtörölte az orrát és nevetve

felhorkantott.
- Engedd el. – ismételte. – Mi fogja megakadályozni

benne, hogy egyenesen a rendőrségre szaladjon? Ha, Jev?
Meggondoltad te ezt?
- Te nem a rendőrségtől félsz. – mondta Jev higgadtan,

de felfedezni véltem egy kis erőfitogtatást is. A második
közvetett fenyegetés Gabe hatalmára.
Kockázatot vállalva úgy döntöttem, hogy bekapcsolódom

én is a vitájukba. – Ha elengedsz, megígérem, hogy nem
beszélek. Csak hagy vigyem őt magammal. – B.J.
összetekeredett alakja felé mozdultam, és úgy mondtam a
szavakat, mintha a lelkem legmélyéről jöttek volna. De
foglalkoztatott a rémisztő felismerés, hogy majd beszélnem kell.
Ha Gabe szabad lenne, semmi sem állítaná meg, hogy más
áldozatot kínozzon és terrorizáljon. Elfedtem ezeket a
gondolatokat, mert hirtelen aggódni kezdtem, hogy Gabe átlát
rajtam.
- Hallottad a lányt. – mondta Jev.
Gabe állkapcsa összeszorult. – Nem. A fiú az enyém.

Hónapokat vártam, hogy betöltse a tizenhatot. Nem fogok most
elsétálni.
konyvfanoknak 141
- Lesznek majd mások. – mondta Jev, hátborzongatóan

nyugodtnak tűnt, ahogy az ujjait összefűzte a feje tetején. Vállat
vont. – Sétálj el.
- Igen? És legyek olyan, mint te? Nincs Nephil

hűbéresed.
Ez egy hosszú, magányos Cheshvan lesz, cimbora.
- Cheshvan hetek múlva lesz. Van időd. Találsz majd

valaki mást. Engedd a Nephil-t és a lányt elmenni.
Gabe Jev-hez lépett. Jev magasabb és okosabb volt és tudta

hogyan maradjon nyugodt, –mindezt abban a három
másodpercben szedtem össze – de Gabe-nek tömegbeli előnye
volt. Ahol Jev hosszú és nyurga volt, mint egy gepárd, ott Gabe
testfelépítése mint egy bikáé. - Korábban leráztál bennünket.
Mondván, más dolgod van ma este. Ami engem illet, ez nem a
te döntésed. Torkig vagyok vele, hogy az utolsó pillanatban
besétálsz és parancsolgatsz. Nem megyek el addig, amíg a
Nephil nem esküszik hűséget nekem.
Már megint ez a kifejezés, „hűségeskü”. Bizonytalanul

ismerős, és mégis távoli. Ha valamilyen mélyebb szinten
tudtam is mit jelent, az emlék nem bukkant újra a felszínre.
Bárhogy is, tudtam, hogy szörnyű következményei lennének
B.J. számára.
konyvfanoknak 142
- Ez az én estém. – tette hozzá Gabe, kihangsúlyozva a

tényt azzal, hogy a lábára köpött. – Az én szabályaim szerint
fejezem be.
- Várjunk csak. – szólt közbe a srác a szürke kapucnis

felsőben, elképedtnek hangzott. A szemei gyorsan fordultak a
sikátor mindkét irányába. – Gabe! A Nephil-ed. Eltűnt!
Mind a felé a hely felé fordultunk, ahol B.J. feküdt

tehetetlenül pár pillanattal ezelőtt. Egy olajos folt a sóderen volt
az egyetlen jele annak, hogy ott volt.
- Nem mehetett messzire. – csattant fel Gabe. –

Dominic, menj arra. – utasította a szürke kapucnis srácot,
közben a sikátor végére mutatott. - Jeremiah, nézd meg a
boltban. – A másik srác, aki egy fehér, mintás pólóban volt,
szaladni kezdett a sarkot megkerülve.
- Mi van a lánnyal? – kérdezte Jev Gabe-et, felém

biccentve.
- Miért nem teszed magad hasznossá és hozod nekem

vissza a Nephil-emet? – szólt vissza Gabe.
Jev felemelte a kezeit a válla magasságába. – Legyen ahogy

te akarod.
Éreztem, hogy a gyomrom a térdembe bukfencezett, ahogy

rájöttem, ennyi volt. Jev elmegy. Barátok voltak, vagy legalábbis
ismerősök Gabe-el és ez magában elegendő volt, hogy idegessé
konyvfanoknak 143
tegyen, ugyanakkor ő volt az egyetlen esélyem, hogy kijussak

innen. Eddig a pontig úgy tűnt, az én oldalamon áll. Ha elmegy,
egyedül maradok. Gabe nyilvánvalóvá tette, ő az alfahím, és
nem fogom azzal álltatni magam, hogy a másik két barátja
szembeszállna vele.
- Csak úgy elsétálsz! – kiáltottam Jev után. De Gabe

belevágta a cipőjét a lábamba, kényszerítve, hogy letérdeljek, és
mielőtt bármit is mondhattam volna, kiszorult belőlem a
levegő.
- Könnyebb, ha nem figyelsz. – mondta nekem Gabe. –

Egyetlen gyenge ütés és az lesz az utolsó dolog, amit érzel.
Előrelendültem, hogy elszökjek, de Gabe belemarkolt a

hajamba, visszarántott. – Nem teheted! – sikítottam. – Nem
ölhetsz meg csak úgy!
- Maradj nyugton. – dörmögte.
- Ne hagyd, hogy ezt tegye, Jev! – kiabáltam, nem

láttam Jev-et, de biztosan még mindig hallott engem, mivel nem
hallottam, hogy a SUV elindult volna. A sóderen fetrengtem,
próbáltam megfordulni, hogy láthassam a feszítővasat, és
próbáljak kitérni előle. Egy marék követ fogtam a tenyerembe,
erősen megcsavarodtam, épp annyira, hogy lássam Gabe-et, és
elhajítsam őket.
konyvfanoknak 144
A nagy keze lenyúlt, lenyomta a homlokomat a földre. Az

orrom fájdalmas szögben meghajlott, a kövek belevágtak az
államba és az arcomba. Egy émelyítő reccsenés hallattszott és
Gabe rám roskadt. A pánik homályán át azon tűnődtem, vajon
megpróbál-e megfojtani. Gyorsan megölni nem elég, igaz?
Nyújtani kell a szenvedést ameddig csak lehet? Levegő után
kapkodva kúsztam ki alóla.
Lábra küzdöttem magamat és megpördültem. Védekező

testtartást vettem fel, arra számítva, hogy Gabe készül újra
megtámadni. Lenéztem. Arccal lefelé feküdt a földön, a
feszítővas a hátából állt ki. Leszúrták vele.
Jev a felsője ujjával törölte meg az arcát, ami fénylett az

izzadtságtól. A lábainál Gabe rángatózott és remegett, hevesen
és összefüggéstelenül káromkodva. Nem tudtam elhinni, hogy
még mindig élt. A feszítővas egyenesen a gerincén ment át.
- Te... leszúrtad. – fecsegtem rémületemben.
- És nem lesz miatta boldog, szóval azt javaslom, tűnj

el innen. – mondta Jev, mélyebbre csavarva a feszítővasat.
Végigpillantott rajtam és egyik szemöldökét felvonta. – Minél
hamarabb.
Elhártáltam. – Veled mi lesz?
Egy képtelenül hosszú pillanatig engem figyelt, fontolóra

véve a körülményeket. Egy pillanatra sajnálat suhant át az
konyvfanoknak 145
arcán. Megint éreztem egy hatalmas rántást az

emlékezetemben, ami azzal fenyegetett, hogy kijavítja a hidat,
ami mindent távol tart. Nyitottam a számat, de az összeköttetés
az agyam és a szavak között megsemmisült. Tanácstalan
voltam, hogyan kapcsolhatnám össze őket. Volt számára valami
mondanivalóm, de nem tudtam meghatározni mi az.
- Ülhetsz itt, de szerintem B.J. már hívta a zsarukat. –

mondta Jev, még mélyebbre tekerve a feszítővasat, amitől
Gabe teste megfeszülve megemelkedett egy pillanatra és
aztán erőtlenül visszahullott.
Mint egy végszóra, szirénák távoli visítása hasított át az

éjszakán.
Jev megragadta Gabe-et a hóna alatt, bevonszolta a gazba a

sikátor túloldalára. – A mellékutakon, jó sebességgel pár
kilóméterre kerülhetsz innen semmi idő alatt.
- Nincs autóm.
A szemei az enyémekbe mélyedtek.
- Gyalog jöttem ide. – magyaráztam. – Sétáltam.
- Angyalom. – ahogy mondta, úgy hangzott, mintha

őszintén remélné, hogy csak vicceltem.
Pár együtt töltött pillanat aligha jogosít fel bennünket a

becenevekre, de ennek ellenére a szívverésem kihagyott a
konyvfanoknak 146
kedvességre. Angyalom. Egyáltalán honnan tudhatná a nevet,

ami most már napok óta kísért? Hogyan magyarázhatnám a
fekete hátborzongató villanásait, ami a közeledtével
felerősödött?
A legnyugtalanítóbb, hogy ha összekapcsolom a

dolgokat...
Folt, suttogta egy hang a tudatalattimból, egy halk szótag,

ami egy mélyen legbelül lévő ketrecet döngetett. Legutóbb akkor
éreztél így, mikor Marcie Foltot említette.
Nevének egyszerű szótagja a fekete sokaságának nyitott

meg engem, őrjítő, pusztító feketének, ami mindenfelől
elárasztott. Ezen át összpontosítva, szemek Jev-re szegezve,
próbáltam értelmet szerezni egy érzésnek, amit nem tudtam
szavakba önteni. Ő tudott valamit, amit én nem. Talán valamit a
rejtélyes Foltról, talán rólam. Biztosan rólam. A jelenléte túl mély
érzelmeket váltott ki belőlem ahhoz, hogy véletlen legyen. De
hol a kapcsolat Folt, Marcie, Jev és köztem?
- Ismerjük... egymást? – kérdeztem tőle, képtelen

voltam más magyarázatot találni.
Rám bámult, rendíthetetlenül. – Nincs autód? – kérdezte

megerősítésként, figyelmen kívül hagyva a kérdésemet.
- Nincs autóm. – ismételtem meg, észrevehetően

vékonyabb hangon.
konyvfanoknak 147
Hátrahajtotta a fejét, mintha a holdat kérdezné: Miért én?

Aztán a hüvelykujjával a fehér SUV felé bökött, amivel jött. –
Szállj be.
Becsuktam a szemem, gondolkozni próbáltam. – Várj.

Maradnunk kell tanúskodni. Ha elfutunk, akkor akár be is
ismerhetjük a bűnösségünket. Megmondom a rendőrségnek,
hogy azért ölted meg Gabe-et, hogy mentsd az életemet. –
Újabb ötletem támadt. – Megkeressük B.J.-t és rávesszük, hogy
ő is tanúskodjon.
Jev kinyitotta a SUV vezető oldali ajtaját. – Mindez igaz

lenne, ha a rendőrségre számítani lehetne.
- Miről beszélsz? Rendőrök. Az a dolguk, hogy

elfogják a bűnözőket. Gabe biztosan megölt volna, ha nem
lépsz közbe.
- Ezt nem kétlem.
- Akkor mit?
- Ez nem az a fajta ügy, amit képes a helyi

törvényvégrehajtás kezelni.
- Biztos vagyok benne, hogy a gyilkosság a törvény

hatáskörébe tartozik! – vitáztam.
- Két dolog. – mondta türelmesen. – Először is, nem

öltem meg Gabe-et. Csak elkábítottam. Másodszor, elhiheted
konyvfanoknak 148
nekem, ha azt mondom, hogy Jeremiah és Dominic nem fog

készségesen és vérontás nélkül őrizetbe menni.
Nyitottam a számat, hogy vitatkozzak, mikor a szemem

sarkából láttam Gabe-et újra megrándulni. Csodálatos módon
nem volt halott. Eszembe jutott hogyan manipulálta a látásomat
valamivel, amit én a hipnotizálás egy erős formájának vagy egy
varázsló bűvészmutatványának tippelnék. Valami más trükköt
is használt, hogy valahogy kijátsza a halált? Volt egy
hárborzongató érzésem, hogy valami nagyobb dolog folyik itt,
mint amit én megértettem. De...
Pontosan mi?
- Mondd el, mire gondolsz. – mondta Jev halkan.
Hezitáltam, de nem volt rá idő. Ha Jev olyan jól ismerte

Gabe-et, mint ahogy gondoltam, akkor tudnia kellett az ő...
képességeiről. – Láttam Gabe-et, ahogy csinált egy... trükköt.
Egy bűvészmutatványt. – Mikor Jev zord arckifejezése
megerősítette, hogy nem lepődött meg, hozzátettem. – Olyat
láttatott velem, ami nem igazi. Medvévé változott.
- Ez a jéghegy csúcsa, ha arról van szó, hogy mire

képes.
A számat keretező ragadós vékony réteg ellenére nyeltem

egyet. – Hogy csinálta? Varázsló?
- Olyasmi.
konyvfanoknak 149
- Mágiát használt? – Soha két másodpercet sem

töltöttem azon gondolkozva, hogy ilyen meggyőző mágia
tényleg létezhet. Mostanáig.
- Majdnem. Figyelj, szalad az idő.
A pillantásom a gaz felé siklott, ami részben elrejtette Gabe

testét. Varázslók tudnak illúziót kelteni, de nem tudnak
ellenszegülni a halálnak. Nem volt logikus magyarázat arra,
hogyan élhette túl.
A szirénák közelebbről harsogtak és Jev a SUV felé

vezetett. – Lejárt az idő.
Nem mozdultam. Nem tudtam. Erkölcsi felelősségem volt

maradni...
Jev megszólalt: - Ha itt maradsz a rendőrséggel beszélni,

halott leszel a hét végére. És mindegyik zsaru is, aki
belekeveredett. Gabe le fogja állítani a nyomozást, mielőtt az
elkezdődne.
Még két másodpercet vett igénybe, hogy átgondoljam.

Nem kellett Jev-ben megbíznom. De a végén, olyan okokból
adódóan, amiket most túl bonyolult lenne kibogozni,
megbíztam benne.
konyvfanoknak 150
Bekötöttem magam mellé, a szívem dörömbölt a bordáim

alkotta ketrecben. Sebességbe tette az autót, egy Tahoe-t, most
már látom. Egyik kézével az ülésem mögött megkapaszkodva,
kinyújtotta a nyakát, hogy kilásson a hátsó ablakon.
Jev végigtolatott a sikátoron, ki az útra, aztán előre kilőtt a

szemben lévő kereszteződés felé. Volt egy stop tábla a sarkon,
de a Tahoe nem lassított. Épp azon tűnődtem, vajon Jev
legalább elsőbbséget fog-e adni a stop táblánál, miközben két
kézzel markoltam az ajtóm feletti kapaszkodót és reméltem,
hogy igen, mikor egy sötét sziluett tántorgott a sávunkba. A
Gabe hátából kiálló feszítővas borzalmas szögben görbült, és a
homályos fényben egy törött testrészre hasonlított. Egy
szétzúzott szárnyra.
Jev rálépett a gázra és nagyobb sebességbe tette a SUV-ot.

Előrelendült, növekvő sebességgel. Gabe túl messze volt, hogy
lássam az arckifejezését, de nem adta jelét, hogy el akarna
mozdulni. Előrehajolt, behajlította maga alatt a lábait, kezeit
felemelte maga elé, mintha azt hinné, megállíthat minket.
Megmarkoltam a biztonségi övet. – El fogod ütni!
- Odébb fog menni.
Rátapostam egy képzeletbeli fékre. A távolság Gabe és a

Tahoe között gyorsan csökkent. – Jev... állj... meg... most...
rögtön!
- Ebbe sem fog belehalni.

konyvfanoknak 151
Még nagyobb sebességbe kényszerítette a Tahoe-t. És

aztán minden túl gyorsan történt.
Gabe előrelendült, átszelve a levegőt közöttünk.

Nekiütközött a szélvédőnek, az üveg rácsszerű hálóba
repedezett. Egy pillanattal később kirepült a látómezőből. Egy
sikoly töltötte meg az autót, és rájöttem, hogy az enyém.
- A tetőn van. – mondta Jev. Átment a szegélyen,

átvágva egy járda padkáján és behajtott egy alacsonyra
lógó fa alá.
Élesen balra rántva a kormányt visszakanyarodott az útra.
- Leesett? Hol van? Még mindig fent van? – Az

ablakomoz nyomtam az arcomat, próbáltam felnézni.
- Kapaszkodj.
- Mibe? – kiáltottam, megragadva a kapaszkodót

megint.
Nem éreztem, hogy fékezett volna. De Jev biztosan

rálépett, mert a Tahoe egy teljes kört fordult, mielőtt csikorogva
megállt. A vállam nekivágódott az ajtókeretnek. A szemem
sarkából láttam egy sötét alakot repülni a levegőben és
macskaszerű kecsességgel landolni a talajon. Gabe ott maradt
egy pillanatig, guggolt, háttal nekünk.
Jev egyesbe tette a Tahoe-t.
konyvfanoknak 152
Gabe visszanézett a válla felett. A haja az arcához tapadt

két oldalt, csillogó izzadtság tartotta ott. A szemei az enyémbe
mélyedtek. A szája ördögien felfelé gürbült. Mondott valamit,
pont akkor, mikor a Tahoe mozgásba lendült, és annak elléne,
hogy egyetlen szót sem tudtam kivenni az ajkai mozgásából, az
üzenet egyértelmű volt. Nincs vége.
Belepréselődtem az ülésembe, nyeltem egyet, miközben

Jev elhajtott, de úgy, hogy biztos voltam benne, a kerekek
nyomai ott maradtam az útra tetoválva.
konyvfanoknak 153
10. FEJEZET
Jev csak öt háztömbnyit vezetett. Egy kicsit későn jöttem

rá, hogy meg kellett volna kérnem, hogy a Coopersmith’s-be
vigyen, de ő a mellékutak sötétségét választotta. A Tahoe-t a
békés országúti mellékút felé kormányozta, amit több hektárnyi
fa és kukoricaföld szegélyezett.
- Hazatalálsz innen? – kérdezte.
- Csak úgy kidobsz itt? – De az igazi kérdés, ami az

agyamban körvonalazódott ez volt: Jev, aki feltehetően egy
közülük, miért fordult ellenük, hogy megmentsen engem?
- Ha Gabe miatt aggódsz, higyj nekem, most más

dolgok járnak a fejében, mint hogy utánad induljon. Nem fog
sok mindent csinálni, amíg a feszítővasat ki nem szedeti.
Meglepődtem, hogy volt ereje olyan sokáig üldözni bennünket.
Még azután is, hogy kiszedeti, úgy mondhatnám, gyilkos
másnapossága lesz. Nem lesz olyan hangulatban, hogy bármi
mást csináljon, mint hogy átaludja a következő pár órát. Ha a
megfelelő pillanatra vársz, hogy elszaladj előle, ettől jobb nem
lesz.
konyvfanoknak 154
Mikor nem mozdultam, hüvelykujjal arra bökött, amerről

jöttünk. – Meg kell bizonyosodnom róla, hogy Dominic és
Jeremiah leléptek.
Tudtam, hogy azt akarja, vegyem a lapot, de nem voltam

meggyőzve. – Miért véded őket? – Talán Jev-nek igaza volt, és
Dominic és Jeremiah harcolna a rendőrséggel. Talán vérfürdő
lenne. De inkább a kockázat nem, mint hogy hagyjuk őket
szabadon sétálni?
Jev a szemeit a szélvédőn túli sötétségre szegezte. – Mert

egy vagyok közülük.
Azonnal a fejemet ráztam. – Nem vagy olyan mint ők. Ők

megöltek volna. Te visszajöttél értem. Megállítottad Gabe-et.
Válasz helyett kiszállt a Tahoe-ból és áljött az én

oldalamra. Megrántva kinyitotta az ajtómat és belemutatott az
éjszakába. – Menj arra, a város felé. Ha a mobilod nem
működik, sétálj tovább, amíg a fák nem ritkulnak. Előbb utóbb
lesz vétel.
- Nincs nálam a mobilom.
Egy szívdobbanásnyi ideig tartott csak szünetet. – Akkor,

mikor elérsz a Whitetail Lodge-hoz, kérd el a telefonjukat.
Onnan haza telefonálhatsz.
Kicsusszantam. – Köszi, hogy megmentettél Gabe-től. És

köszi a fuvart. – Mondtam udvariasan. – De a miheztartás
konyvfanoknak 155
végett, nem szeretem, ha hazudnak nekem. Tudom, hogy sok

mindent nem mondasz el nekem. Talán úgy gondolod, hogy
nem érdemeltem ki, hogy tudjam. Talán úgy véled, alig ismersz,
és nem éri meg a fáradtságot, szerintem pedig jogom van az
igazsághoz.
Meglepetésemre bólintott. Nem buzgón; a feje kelletlen

meghajlása azt súgta: Jogos. – Azért védem őket, mert muszáj.
Ha a rendőrség meglátná őket akció közben, romba dőlne az
álcánk. Ez a város nincs felkészülve Dominic-ra, Jeremiah-ra
vagy bármelyikünkre. – Engem nézett, metsző szemei
bársonyos feketévé lágyultak. Volt valami felemésztő abban,
ahogy a szemeivel figyelt, szinte igazi érintésnek éreztem a
pillantását. – És még nem vagyok kész, hogy elhagyjam a
várost. – mormolta, a szemei még mindig fogva tartották az
enyémeket.
Közelebb lépett, és éreztem, ahogy a légzésem felgyorsul.

A bőre sötétebb volt az enyémnél, nyersebb. Nem volt elég
szép, hogy jóképű legyen. Kemény, feltűnő vonásai voltak. És
épp azt állította, hogy ő más. Nem azért, mert nem hasonlított
egyetlen srácra sem, akit ismertem, hanem mert ő valami
teljesen más volt. Az egyetlen új szóba kapaszkodtam, ami
egész éjjel velem maradt. – Nephilim vagy?
Mintha megijedt volna, visszahőkölt. Az egész pillanat

darabokra tört. – Menj haza és éld az életed. – mondta. – Tégy
így és biztonságban leszel.
konyvfanoknak 156
A nyers elutasításától könnyek szaladtak a szemembe.

Meglátta őket és bocsáratkérőn megrázta a fejét. – Nézd, Nóra.
– próbálta újból, kezeit a vállamon pihentetve.
Megmerevedtem az ölelésében. – Honnan tudod a

nevemet?
A hold egy rövid ideig áttört a felhőkön, lehetővé téve

számomra, hogy megpillantsam a szemeit. A lágy bársony
eltűnt, leváltotta egy kemény és rejtelmes fekete. Olyan fajta
szemei voltak, amik titkokat őriznek. Az a fajta, amik rebbenés
nélkül hazudnak. Az a fajta, amikbe ha egyszer belenézel, nehéz
elszakadni.
Mindketten nyirkosak voltunk a megerőltető szökés miatt,

és beszívtam a tusfürdője illatát, ami közöttünk lebegett.
Halványan nyoma volt benne a mentának és a fekete borsnak,
és ennek emléke olyan gyorsan száguldott át rajtam, hogy
megszédültem. Esélyem sem volt nyomon követni, de ismertem
az illatot. Mégis, ami felkavaró, hogy tudtam, ismerem Jev-et.
Valahogyan, akár egyértelmű módon, akár sokkal nagyobb

és ezáltal sokkal nyugtalanítóbb módon, Jev az életem része
volt. Nem volt más magyarázat az égető visszapillantásokra,
amik akkor jöttek, mikor ő a közelben volt.
Átfutott az agyamon, hogy lehet, hogy ő volt az elrablóm,

de az ötlet mögött nem volt nagy meggyőződés. Nem hittem.
Talán mert nem akartam.
konyvfanoknak 157
- Mi ismerjük egymást, ugye? – mondtam, a

végtagjaim bizseregtek. – Nem a ma este volt az első alkalom,
hogy találkoztunk.
Mikor Jev csendben maradt, biztos voltam benne, hogy

tudom a választ. – Tudsz az amnéziámról? Tudod, hogy nem
emlékszek az elmúlt öt hónapra? Ezért gondoltad, hogy úgy
léphetsz le, hogy közben azt tetteted, nem ismersz?
- Igen. – mondta kimerülten.
A szívem gyorsabban vert. – Miért?
- Nem akartam célkeresztet tűzni a hátadra. Ha Gabe

azt hinné, hogy közünk van egymáshoz, felhasználhatna téged,
hogy ártson nekem.
Rendben. Ezt a kérdést megválaszolta. De nem akartam

Gabe-ről beszélni. – Honnan ismerjük egymást? És miután
Gabe-et hátrahagytuk, miért tettél úgy továbbra is, mint aki
nem ismer? Mit titkolsz előlem? – idegesen vártam. – Beavatsz a
részletekbe?
- Nem.
- Nem?
Merőn rám nézett.
- Akkor egy önző barom vagy. - A vád kicsuszott a

számon, mielőtt megállíthattam volna. De nem fogom
konyvfanoknak 158
visszavonni. Lehet, hogy megmentette az életemet, de ha tud

valamit arról a hiányzó öt hónapról, és nem mondja el, akkor
bármi, amit azért tett, hogy megváltsa magát, a szememben
hasztalan volt.
- Ha lenne bármi jó, amit mondhatnék, hidd el, már

beszéltem volna.
- Meg tudok bírkózni a rossz hírekkel. - mondtam

kurtán.
Megrázta a fejét és kikerült engem, elindult vissza a vezető

oldal felé. Megragadtam a karját. A szemei lepillantottak a
kezemre, de nem szabadította ki.
- Mondd el, mit tudsz. - mondtam. - Mi történt velem?

Ki tette ezt velem? Miért nem emlékszem arra az öt hónapra?
Mi volt benne annyira rossz, hogy inkább a felejtést
választottam?
Az arca maszk volt, minden érzelem elkülönítve. Az

egyetlen jele annak, hogy hallott engem, az állkapcsában
megfeszülő izom volt. - Adok neked egy tanácsot, és most az
egyszer, azt akarom, hogy fogadd is meg. Menj vissza az
életedhez és lépj tovább. Kezd újból, ha kell. Tegyél meg
mindent, amit kell, hogy mindezt hátrahagyd. Ez rosszul fog
végződni, ha mindig visszatekintgetsz.
konyvfanoknak 159
- Ez? Még azt sem tudom, mi az az ez! Nem tudok

továbblépni. Tudni akarom mi történt velem! Tudod, ki rabolt
el? Tudod hová vittek és miért?
- Számít az?
- Hogy képzeled? - mondtam, nem törődve azzal, hogy

nyeljek egyet az elfúló hangomra. - Hogy mersz itt állni, és
lekicsinyleni, amin keresztül mentem?
- Ha megtudod, hogy ki vitt el, segít? Erre van

szükséged, hogy összeszedd magad, és újra élj? Nem. -
válaszolta meg helyettem.
- Igen, erre. - Amit Jev nem értett, hogy bármi jobb volt
a semminél. Félig tele jobb, mint az üres. A tudatlanság a
legközönségesebb formája a megaláztatásnak és szenvedésnek.
Eleresztett egy gondterhelt sóhajt, ujjaival átgereblyézte a

haját. - Ismertük egymást. - engedett. - Öt hónappal ezelőtt
találkoztunk és attól a pillanattól kezdve, hogy megláttál, rossz
hatással voltam rád. Kihasználtalak és bántottalak. Szerencsére
jó érzékkel kitettél az életedből mielőtt újra próbálkozhattam
volna. Legutoljára mikor találkoztunk, megesküdtél, hogy ha
még egyszer látsz, mindent megteszel, hogy megölj. Talán
komolyan gondoltad, talán nem. Akárhogy is, erős érzelmek
voltak mögötte. Erre voltál kíváncsi? - fejezte be.
konyvfanoknak 160
Pislogtam. Nem tudtam magam elképzelni, hogy ilyen

rosszindulatú fenyegetést tegyek. A legközelebb ahhoz, hogy
utáljak valakit, Marcie Millar állt, és mégsem fantáziáltam
sohasem a haláláról. Ember voltam, de nem szívtelen. - Miért
mondtam volna ilyet? Mit tettél, ami ilyen szörnyű volt?
- Megpróbáltalak megölni.
Élesen a szemébe néztem. A szája vonala, mogorva, de

egyenes, azt súgta, hogy egyáltalán nem viccelt.
- Az igazat akartad. - mondta. - Fogadd el.
- Fogadjam el? Nincs semmi értelme. Miért akartál

megölni?
- Szórakozásból, mert unatkoztam, számít?

Megpróbáltalak megölni.
Nem. Valami nem stimmelt. - Ha akkor meg akartál ölni,

miért segítettél nekem ma este?
- Nem érted a lényeget. Véget vethettem volna az

életednek. Tegyél magadnak egy szívességet és fuss tőlem
olyan messze és olyan gyorsan, ahogy csak tudsz. - Egy
elutasító mozdulattal elfordult, jelezve nekem, hogy sétáljak az
ellenkező irányba. Ez az utolsó alkalom, hogy látjuk egymást.
- Hazug.
konyvfanoknak 161
Megfordult, a fekete szemei ingerültek. - Meg tolvaj,

szerencsejátékos, csaló és gyilkos. De ez történetesen egy olyan
ritka alkalom, hogy igazat mondok. Menj haza. Vedd úgy, hogy
szerencsés vagy. Kaptál egy esélyt az újrakezdésre. Nem
mindenki mondhatja el ugyanezt.
Az igazságot akartam, de még jobban összezavarodtam,

mint eddig. Én, a maradi, tiszta-ötös tanuló, hogyan futottam
össze vele? Mi lehetne bennünk közös? Ő undok… és a
legvonzóbb, legelgyötörtebb lélek, akivel valaha találkoztam.
Még most is érzem a bensőmben dúló háborút. Semmiben nem
hasonlított hozzám, élénk és gúnyos és veszélyes. Talán még
egy kicsit ijesztő is. De attól a pillanattól kezdve, hogy ma este
kiszállt a Tahoe-ból, a szívem nem találta a szabályos ritmust. A
jelenlétében a testem minden idegvégződése felvillanyozódott.
- Még valami. - mondta. - Ne keress.
- Nem kereslek. - gúnyolódtam.
A mutatóujját a homlokomhoz érintette, a bőröm

képtelenül felmelegedett az érintése alatt. Nem kerülte el a
figyelmemet, hogy úgy tűnt, ürügyet keres, hogy hozzám érjen.
Nem mintha én azt akarnám, hogy abbahagyja. - A rétegek
alatt, egy részed emlékszik. Az a rész az, ami meg fog öletni, ha
nem vigyázol.
Szemtől -szembe álltunk, mindketten nehezen vettük a

levegőt. A szirénák most már közel voltak.
konyvfanoknak 162
- Mit mondjak a rendőrségnek? - mondtam.
- Nem fogsz beszélni a rendőrséggel.
- Ó, tényleg? Vicces, mert azt tervezem, hogy

elmondom nekik, pontosan hogyan is nyomtad a
feszítővasat Gabe hátába.
Hacsak nem válaszolsz a kérdéseimre.
Ironikusan felhorkantott. - Zsarolsz? Megváltoztál,

angyalom.
Még egy stratégiai düfés a gyenge oldalamba, amitől még

bizonytalanabbnak és félénkebbnek éreztem magam.
Kipréselhettem volna a memóriámat, próbálva még egyszer
utoljára elhelyezni őt, de tudtam, hogy semmi sem jönne ki
belőle. Mivel nem számíthattam az emlékezetemre, máshol
kellett volna kivetnem a hálómat és remélni a legjobbakat.
Megszólaltam: - Ha olyan jól ismersz, mint ahogy állítod,

tudod, hogy nem fogok felhagyni az elrablóm keresésével, bárki
legyen is az, amíg vagy meg nem találom, vagy bele nem
gebedek a teherbe.
- És had mondjam el, hol lesz az a teher. - válaszolta

reszelős éllel. - A sírodon. Egy lapos, isten háta mögötti síron,
ott, ahol senki sem talál meg. Senki sem megy a sírhelyedhez
gyászolni. Ami az emberiséget illeti, te eltűntél a süllyesztőben.
Anyád ki fog készülni. Az ismeretlen állandó fenyegető érzése.
konyvfanoknak 163
Ki fogja őt kezdeni, halálba kergeti. És ahelyett, hogy egy zöld

gyepes temetőben nyugodna melléd temetve, ahol a szeretteitek
az idők végezetéig látogatni tudnak, egyedül lesz. Ahogy te is.
Az örökkévalóságig.
Kihúztam magam, elhatároztam, hogy megmutatom neki,

nem olyan könnyű elijeszteni engem, de a hasamban
figyelmeztetésként émelyítő rebbenést éreztem. – Mondd el,
vagy beárullak a rendőrségnek, igérem. Tudni akarom, hol
voltam. És tudni akarom, ki vitt el.
Egyik kezét végighúzta a száján, magában nevetve.

Feszült, fáradt hang volt ez.
- Ki rabolt el? – csattantam fel, kifogytam a türelemből.

Nem mozdulok innen, amíg be nem vallja mit tud. Hirtelen
nehezteltem rá, amiért korábban megmentette az életemet. Azt
akartam, hogy heves megvetéssel és gyűlölettel nézzek rá.
Pillanatnyi habozás nélkül kiadnám őt a rendőrségnek, ha
megtagadja, hogy elmondja, amit tud.
Rám emelte azokat az áthatolhatatlan szemeit, a szája

egyik oldalon lefelé görbült. Nem egy rosszaló tekintet. Valami
végtelenül zavarba ejtőbb és ijesztőbb.
- Nem kellene többet ebben részt venned. Főleg, hogy

nem tudlak megvédeni.
konyvfanoknak 164
Aztán elsétált, elmondva mindent, amit akart, de én nem

tudtam elfogadni. Ez volt az én egyetlen esélyem, hogy értelmet
szerezzek az életem hiányzó részének.
Utána trappoltam, és megragadtam a pólója hátát, olyan

erősen, hogy elszakadt. Nem érdekelt. Fontosabb dolgok miatt
aggódtam. Azt mondtam: - Miben nem kellene többet részt
vennem?
Csakhogy a szavak nem jöttek ki rendesen.

Kiszippantották őket belőlem pont akkor, mikor úgy tűnt, egy
kampó akadt a gyomromba és megrántva kifordított. Úgy
éreztem, a levegőbe repültem és a testem minden izma
megfeszült, megmerevedve az ismeretlentől.
Az utolsó dolog, amire emlékszem, hogy levegő süvített el

a füleim mellett és a világ feketébe borult.
11. FEJEZET
Mikor kinyitottam a szememet, már nem az utcán voltam.

A Tahoe, a kukoricaföldek, a csillagos este—mind eltűnt. Egy
betonépület belsejében álltam, aminek fűrészpor és még valami,
kissé fémes, mint a rozsda, szaga volt. Dideregtem, de nem a
hidegtől.
konyvfanoknak 165
Megragadtam Jev pólóját. Hallottam, ahogy az anyag

elhasad. Talán hozzáértem a hátához. És most... egy üres
raktárépületnek tűnő helyen voltam.
Elől megláttam két alakot. Jev és Hank Millar.

Megkönnyebbültem, hogy nem vagyok egyedül, feléjük
lépkedtem, remélve, hogy meg tudják mondani, hol vagyok, és
hogy kerültem ide.
- Jev! – kiáltottam.
Egyikőjük sem nézett felém, de biztos voltam benne, hogy

meghallottak. Ebben a hatalmas térben terjed a hang.
Már éppen nyitottam a számat másodjára is, mikor ijedten

elhallgattam. Mögöttük egy ketrec egyenletes távolságra lévő
rácsai kandikáltak ki egy lepel alól. Nagy hullámban minden
rám rontott. A ketrec. A lány, jegesfekete hajjal. A középsuli
mosdója. Mikor egy időre elvesztettem az eszméletem. A
tenyeremet csípte az izzadtság. Ez csak egyet jelenthet.
Hallucinálok.
Megint.
- Azért hívtál ide, hogy ezt megmutasd? - mondta Jev

Hank-nek, halk undorral. - Felfogtad, hogy milyen kockázattal
jár minden alkalom, mikor találkozunk? Ne hívj ide, ha csak
csevegni akarsz. Ne hívj ide, hogy sírhass a vállamon. Soha ne
hívj ide, csak azért, hogy kérkedj a legutóbbi győzelmeddel.
konyvfanoknak 166
- Türelem, fiam. Azért mutatom meg neked az

arkangyalt, mert szükségem van a segítségedre. Nyilvánvaló,
hogy mindekettőnknek vannak kérdései. - Jelentőségteljesen a
ketrecre nézett. - Nos, a lánynak vannak válaszai.
- Hosszú ideje nem érdekel már az az élet.
- Akár akarod, akár nem, ez az élet még mindig a tiéd.

Mindent megpróbáltam, hogy rávegyem a beszédre, de nagyon
zárkózott, megbocsáss a szójátékért. - Kissé elmosolyodott. -
Vedd rá, hogy elmondja, amit tudnom kell, és átadom nekem
őt. Kétlem, hogy emlékeztetnem kellene téged, mekkora
problémát okoztak neked az arkangyalok. Ha lenne mód a
bosszúra… hát, biztosan nem kell tovább mondanom.
- Hogy sikerült a ketrecben tartanod? - kérdezte Jev

higgadtan.
Hank szája elgörbült az élvezettől. - Lefűrészeltük a

szárnyait. Csak mert nem látom őket, még nem azt jelenti, hogy
nem tudom, hol vannak. Te ültetted el az ötletet a fejemben.
Előtted soha nem gondoltam, hogy egy Nephil megfoszthat egy
angyalt a szárnyaitól.
Valami sötét örvénylett Jev szemeiben. - Egy átlagos fűrész

nem tudta volna átvágni a szárnyait.
- Nem átlagos fűrészt használtam.
konyvfanoknak 167
- Bármibe is rondítottál bele Hank, ajánlom, hogy szállj

ki.
Gyorsan.
- Ha tudnád, hogy mibe rondítottam bele,

könyörögnél, hogy vegyelek be. Az arkangyalok uralma nem
fog örökké tartani. Vannak olyan erők odakint, amik még az
övékét is felülmúlja. Erők, arra várva, hogy valaki használja
őket, ha tudod, hol keresd. - mondta rejtelmesen.
Egy undorodó mozdulattal Jev megfordult és elindult.
- A megállapodásunk, fiú. - szólt utána Hank.
- Ez nem volt a része.
- Talán akkor köthetnénk egy új megállapodást. Az a

szóbeszéd járja, hogy egy Nephil-t sem kényszerítettél
hűségesküre. Cheshvan csak hetekre van… - Hagyta a
mondatot a levegőben lógni.
Jev megállt. - Felajánlod nekem az egyik emberedet?
- A nagyobb ügyért, igen. - Hank széttárta a kezét,

halkan kuncogva. - Választhatsz. Máris olyat ajánlottam, ami
túl jó, hogy visszautasítsd?
- Azon tűnődöm, vajon az embereid mit gondolnának,

ha tudnák, hogy eladod őket a legtöbbet ígérőnek.
konyvfanoknak 168
- Nyeld le a büszkeséged. Piszkálódással nem mész

semmire. Had mondjam el, hogyan vittem ilyen sokra ebben az
életben. Nem veszem magamra a dolgokat. Neked sem kellene.
Ne hagyd, hogy ez rólam és rólad, és a múltbéli
nézeteltérésekről szóljon. Mindketten nyerhetünk ezen. Segíts
nekem, és én is segítek neked. Ennyire egyszerű.
Elhallgatott, időt adva Jev-nek a gondolkodásra.
- Legutóbb, mikor elutasítottad egy ajánlatomat,

katasztrófával végződött. - tette hozzá Hank felfelé görbülő
szájjal.
- Nem kötök több üzletet veled. - válaszolta Jev kimért

hangon. - De adok egy tanácsot. Engedd el a lányt. Az
arkangyalok észre fogják venni, hogy eltűnt. Lehet, hogy az
emberrablás az erősséged, de ezúttal a szerencséddel játszol.
Mindketten tudjuk, hogy hogy fog ez végződni. Az
arkangyalok sosem veszítenek.
konyvfanoknak 169
-
Á, dehogynem. - javította ki Hank. - Veszítettek, mikor a
fajtád elbukott. Megint veszítettek, mikor megteremtették a
Nephilim fajt. Megint veszíthetnek, és fognak is. Annál inkább
most kellene cselekedned. Nálunk van az egyikük, lehetőséget
kínálva fel nekünk. Együtt, te meg én, fordíthatunk a kockán.
Együtt, fiú. De most kell cselekednünk.
Falnak vetett háttal ültem, a lábaimat a mellkasomhoz

öleltem. Hagytam a fejemet hátrabukni, amíg a betonon nem
pihent. Mély lélegzet. Már kivittem magamat egy hallucinációból
ezelőtt, meg tudom csinálni megint. Letörölve a homlokomon
gyöngyöző izzadtságot, arra koncentráltam, hogy mit csináltam
a hallucináció kezdete előtt. Menj vissza Jev-hez -- az igazi Jev-hez.
Nyiss egy ajtót az elmédben. Sétálj át rajta.
- Tudok a nyakláncról.
Hank szavaira felnyílt a szemem. Felváltva néztem az

előttem álló két emberre, végül Hank-re összpontosítottam. Tud
a nyakláncról? Arról, amit Marcie keres? Lehetséges, hogy a két
nyaklánc egy és ugyanaz?
Nem, nem lehet, okoskodtam. Semmi sem valóságos ebben a

hallucinációban. Te teremted meg minden egyes részletét ennek a
jelenetnek a tudatalattiddal. Inkább a kijárat létrehozására koncentrálj.
Jev kérdőn felvonta a szemöldökét.
konyvfanoknak 170
-
Inkább nem fedném fel a forrásomat. - válaszolta Hank
szárazon.
- Nyilvánvalóan csak egy igazi nyakláncra van

szükségem. Elég okos vagy ahhoz, hogy tudd, itt jössz te a
képbe. Segítsd nekem megtalálni egy arkangyal nyakláncát.
Bármelyik megteszi.
- Próbáld meg a forrásodnál. - mondta Jev egyszerűen,

de kis gúnnyal a hangjában.
Hank szája vonallá préselődött. - Két Nephilim. Te

döntesz, persze. - alkudozott. - Válthatnád őket…
Jev leintette. - Nincs már meg az arkangyalom nyaklánca,

ha azt akarod. Az arkangyalok elkobozták, mikor elbuktam.
- A forrásom nem ezt mondja.
- A forrásod hazudik. - mondta udvariasan.
- Egy másik forrás megerősítette, hogy látott téged

viselni a nyakláncot nem is olyan régen, múlt nyáron.
Egy pillanat is eltelt, mire Jev a fejét csóválta a padló felé.

Hátravetette a fejét és nevetett, szinte hitetlenkedve. – Nem
tetted. – A nevetése hirtelen elhalt. – Mondd, hogy nem
rángattad ebbe a lányodat is bele.
- Egy ezüst láncot látott a nyakadban. Múlt júniusban.

konyvfanoknak 171
-
Jev szemei elkerekedtek. – Mennyit tud?
Rólam? Tanul. Nem tetszik, de sarokba szorultam. Segíts

és nem használom fel őt többet.
- Azt feltételezed, hogy törődöm a lányoddal.
- Az egyikkel törődsz. – mondta Hank kaján mosollyal.

– Vagy törődtél.
Egy izom Jev állkapcsában megrándult, és Hank

felnevetett. – Mindezek után még mindig táplálod a tüzet. Kár,
hogy ő még azt sem tudja, hogy létezel. Ami a másik lányomat
illeti, azt is hallottam, hogy látták, hogy a te nyakláncodat viseli
Júniusban. Nála van, ugye? – Inkább állította, mint kérdezte.
Jev viszonozta Hank merev tekintetét. – Nincs nála.
- Zseniális terv lett volna. – mondta Hank, de nem úgy

hangzott, mintha egy kicsit is hitt volna Jev-nek. – Nem mintha
kínzással ki tudnám szedni belőle a lánc hollétét – nem tud
semmit. – Nevetett, de nem hangzott igazinak. – Ironikus
lenne. Az egyetlen információ, amire szükségem van, mélyen
el van temetve egy elmében, amit én töröltem ki olyan
alaposan.
- Kár.
konyvfanoknak 172
-
Hank egy széles mozdulattal lerántotta a leplet a ketrecről.
A fémdobozt a fénybe rúgta, az alja végigkaristolta a padlót. A
lány haja összegubancolódott az arca előtt, fekete karikás
szemeit vadul járatta körben a raktárépületben, mintha
konyvfanoknak 173
próbálná memorizálni börtönének minden részletét, mielőtt a

lepel újra elvakítja.
- Nos? – kérdezte a lányt Hank. – Mit gondolsz, kis

kedvencem? Szerinted tudunk neked időben találni egy
arkangyali nyakláncot?
A lány Jev felé fordult, és tévedhetetlenül a felismeréstől

nyíltak tágra a szemei. A kezei olyan hevesen szorították a
ketrec rácsait, hogy a bőre áttetszővé vált. Vicsorogva mondott
egy szót, ami úgy hangzott, mint az “áruló”. Felváltva pillantott
Hank-re és Jev-re, aztán a szája fültépő, üvöltő sikolyra nyilt.
Az sikoly ereje visszalökött. A testem átpréselődött a

raktárépület falain. Sötétségen repültem át, újra és újra
átbukfencezve. A gyomrom felkavarodott, hatalmas hullámban
tört rám az émelygés.
És aztán arccal lefelé terültem el az út peremén, a kezeim a

sóderbe markoltak. Mászva felültem. A levegő súlyos volt a
kukoricaföldek illatától. Éjjeli bogarak zümmögtek mindenfelé.
Minden ugyanolyan volt, mint előtte.
Nem tudom, meddig voltam kiütve. Tíz percig? Fél óráig?

A bőrömet fénylő izzadtság borította, és ezúttal a hidegtől
borzongtam.
- Jev? – kiáltottam rekedten.
De már elment.
konyvfanoknak 174
12. FEJEZET
Követve Jev instrukcióit, a Whitetail Lodge-ba sétáltam. A

recepcióról hívtam egy taxit. Akkor sem hívtam volna anyámat,
ha tudom, hogy nem étteremben vacsorázik. Semmi kedvem
nem volt magyarazkodni. A fejemben túl nagy volt a zaj.
Repkedtek a gondolataim, de meg sem próbáltam őket
megfogni. Éreztem, hogy lemerültem, túlságosan nyomott
voltam ahhoz, hogy átgondoljam, mi minden történt ma.
A parasztházban felmásztam a lépcsőkön, a hálószobámba.

Levetkőztem. Áthúztam egy hálóinget a fejemen. Magzati
pózba gömbölyödtem a takaróm alatt, és álomba merültem.
Az ajtóm előtt topogó cipők zajára ébredtem. Biztosan

Jevről álmodtam, mert az első ködös gondolatom az volt, hogy
Ez ő, és az államhoz fogtam a lepedőt, mereven várva, hogy
belépjen.
Anyám olyan erősen vágta ki az ajtót, hogy az a falnak

csapódott.
- Itt van! - kiáltotta hátra a válla felett. - Ágyban fekszik!
Átvágott hozzám, egyik öklét a szíve felett tartotta, mintha

azzal megakadályozhatná, hogy az kiugorjon a mellkasából. -
konyvfanoknak 175
Nóra! Miért nem mondtad, hová mész? Végigkocsikáztuk az

egész várost téged keresve! - lihegett, viharos szemei tágra
nyíltak.
- Mondtam a hostesznek, hogy szóljon neked, felhívom Vee-

t, hogy hozzon haza. - hebegtem. Visszagondolva, felelőtlen
voltam. De abban a pillanatben, látva, hogy anyám hogy ragyog
Hank társaságában, csak arra tudtam gondolni, hogy mennyire
tolokodó a jelenlétem.
- Hívtam Vee-t! Nem tudta miről beszélek. - Persze, hogy

nem tudta. Nem jutottam el odáig. Megjelent Gabe, mielőtt
lehetőségem lett volna.
- Nem teheted ez megint. - mondta anya. - Soha többé nem

teheted meg újra!
Annak ellenére, hogy tudtam, nem segít, elkezdtem a sírást.

Nem akartam megrémíteni őt, vagy hogy vaktában a
keresésemre induljon. Csak éppen, amikor Hank-el láttam…
tennem kellett valamit. És bármennyire is akartam hinni benne,
hogy Gabe örökre eltűnt az életemből, a miatta érzett
fenyegetettség, hogy még nem végzett velem, teljesen frissen élt
az elmémben. Mibe keveredtem? Fontolóra vettem, hogy
hogyan alakult volna az éjszaka, ha csendben maradok és
elmegyek a 7-Eleven-ből, mikor Gabe lehetőséget adott rá.
Nem. Helyesen tettem. Ha nem lépek közbe, lehet, hogy B.J.

nem élte volna túl.
konyvfanoknak 176
- Ó, Nóra.
Hagytam, hogy anyám megöleljen, és a fejemet a blúzába

nyomtam.
- Csak megrémültünk, ennyi. - mondta. - Legközelebb

sokkal óvatosabbak leszünk.
A padló megnyikordult a folyosón, odanéztem, és Hank-et

láttam az ajtófélfának dőlve. - Rendesen ránk ijesztettél,
kisasszony. - A hangja lágy és nyugodt volt, de volt valami
kegyetlen a szemeiben, amitől végigfutott rajtam a hideg.
- Nem akarom, hogy itt legyen. - Suttogtam az anyámnak.

Bár biztos voltam benne, hogy semmi sem volt igaz a nem oly’
régi hallucinációmból, kísértett. Csak arra tudtam gondolni,
mikor Hank lerántotta a leplet a ketrecről. Nem tudtam kizárni
a szavakat, amiket mondott. Elvileg tudtam, hogy a saját
félelmeimet és aggodalmamat vetítem ki rá, de akárhogy is, azt
akartam, hogy elmenjen.
- Felhívlak később Hank. - mondta anyám megnyugtatóan a

fejem fölött. - Miután Nórát ágyba dugtam. Köszönöm még
egyszer a vacsorát, és bocsánat a téves riasztásért.
Legyintett. - Ne izgasd magad drágám. Ne feledd, hogy

nekem is megvan a saját, hormonoktól fűtött, dráma királynőm
a tetőm alatt, bár legalább azt elmondhatom, hogy ő soha nem
konyvfanoknak 177
tenne ilyen meggondolatlanságot. - kincogott, mintha bármi

szórakoztató lett volna abban, amit mondott.
Vártam, amíg a léptei elcsendesedtek a folyosón. Nem

voltam biztos abban, hogy mennyit mondjak el anyámnak,
főleg, mivel Jev azt mondta, hogy a rendőrségre nem lehet
számítani és féltem, hogy minden, amit mondok Basso
nyomozó fülébe jut, de túl sok minden történt ahhoz, hogy ne
mondjam el senkinek.
- Találkoztam valakivel ma este. – mondtam anyámnak. –

Miután elmentem a Coopersmith’s-ből. Nem ismertem fel, de
azt mondta, hogy ismertük egymást. Biztosan valamikor az
elmúlt öt hónapban találkoztam vele, de nem emlékszem.
Anya szorosabban tartott. – Megmondta a nevét?
- Jev.
Visszatartotta a levegőt, de most egy kicsi kiszökött. Azon

tűnődtem, hogy mit jelenthet ez. Más névre számított?
- Ismered? – kérdeztem. Talán ő majd képes lesz

felvilágosítani a Jev-vel töltött időről.
- Nem. Nem mondta, honnan ismer? Talán az iskolából?

Vagy mikor az Enzo’s-ban dolgoztál?
Dolgoztam az Enzo’s-ban? Ez új volt számomra, és éppen

tisztázni akartam, amikor a szemei az enyémbe mélyedtek. –
konyvfanoknak 178
Várj. Mi volt rajta? – gesztikulált türelmetlenül. – Hogy nézett ki

a ruhája?
Éreztem, hogy a homlokom ráncolom értetlenül. – Mit

számít?
Felállt, az ajtóhoz lépkedett, aztán vissza az ágyhoz. Mintha

hirtelen rájött volna, hogy milyen nyugtalannak tűnik,
megállapodott a komódom előtt és hanyagul egy parfümös
üveget vizsgálgatott. – Talán logós egyenruhát viselt? Vagy
talán teljesen egy színűbe volt öltözve? Például... feketébe? –
Nyilvánvalóan meg akar vezetni engem, de miért?
- Egy fehér-kék baseball póló volt rajta farmerral.
Az aggondalomtól a ráncok jól kivehető zárójelet formáztak

a szája körül, amit szorosan összehúzott a gondolataiba
merülve.
- Mit nem mondasz el nekem? – kérdeztem.
Az aggodalmas ráncok a szemeire is kiterjedtek.
- Mit tudsz? – követeltem.
- Volt egy fiú. – kezdte.
Egy kicsit feljebb ültem. – Milyen fiú? – Nem tehettem róla,

de azon tűnődtem, hogy vajon Jev-ről beszél-e. És azon kaptam
magam, hogy reménykedtem, hogy igen. Többet akartam tudni
róla. Mindent tudni akartam róla.
konyvfanoknak 179
- Átjött párszor. Mindig feketébe volt öltözve. –

mondta nyilvánvaló ellenszevvel. – Idősebb volt és... légy
szíves ne vedd rossz néven, de nem tudtam rájönni, hogy mit
lát benned. Kitették az iskolából, problémái voltak a
szerencsejátékokkal, és pincértanulóként dolgozott a
Borderline-ban. Úgy értem, az ég szerelmére! Semmi
kifogásom a pincértanulók ellen, de ez már nevetséges volt.
Mintha azt hitte volna, hogy Coldwater-ben maradsz örökre.
Nem tudott felérni az álmaidhoz, nemhogy lépést tartani
velük. Nagyon meg lennék lepve, ha egyáltalán főiskolára
akart volna menni.
- Én kedveltem? – A leírása nem illett Jev-re, de nem

álltam készen, hogy feladjam épp most.
- Aligha! Minden alkalommal, mikor hívott,

kifogásokat gyártattál velem. Végül vette a lapot és békén
hagyott. Az egész nagyon rövid életű volt. Pár hét maximum.
Csak azért hoztam fel, mert mindig azt gondoltam, hogy
valami nem stimmelt vele. És mindig azon tűnődtem, hogy
vajon tudott-e valamit az elrablásodról. Nem akarok drámai
lenni, de úgy tűnt, mintha fekete felhő telepedett volna az
életedre azon a napon, mikor megismerted.
- Mi történt vele? – Rájöttem, hogy a szívem kétszer

olyan gyorsan vert.
konyvfanoknak 180
- Elment a városból. – Megrázta a fejét. – Látod? Nem

lehetett ő. Bepánikoltam, ennyi. Miatta nem aggódnék. – tette
hozzá, miközben odajött hozzám és megveregette a térdemet.
– Valószínűleg mostanra már félúton jár az országon át.
- Mi volt a neve?
Egy pillanatig hezitált. – Tudod, nem emlékszem. Valami P

betűs. Peter, talán. – Felnevetett, a szükségesnél hangosabban. –
Azt hiszem, ez is azt bizonyítja, mennyire jelentéktelen volt.
Elgondolkodva mosolyogtam a viccén, mindvégig Jev

hangját hallottam morajlani a fejemben.
Ismertük egymást. Öt hónappal ezelőtt találkoztunk és attól a

pillanattól kezdve, hogy megláttál, rossz hatással voltam rád.
Ha Jev és ez a titokzatos fiú a múltamból egy és ugyanaz,

akkor valaki nem a teljes történetet mondta el nekem. Talán Jev
volt problémás. Talán az volt az érdekem, hogy a másik irányba
fussak.
De valami azt súgta, hogy nem, mert annyira erősen és

közönyösen próbált meggyőzni, hogy miatta volt. A
hallucinációm előtt hallottam, mikor azt mondta, Nem kellene
többet ebben részt venned. Főleg, hogy nem tudlak megvédeni.
A biztonságom jelent valamit neki. A tettei bizonyították

ma este. És a tettek hangosabban beszélnek, mint a szavak, mondtam
magamnak eltökélten.
konyvfanoknak 181
Ami csak két kérdést vetett fel. Miben nem kellene többé
részt vennem? És ami kettőjüket illeti – Jev-et és anyámat – ki
hazudik?
Ha azt hiszik, hajlandó vagyok ölbe tett kézzel ülni, mint

egy kedves, tudatlan kislány, akkor nem olyan okosak, mint
gondolták.
konyvfanoknak 182
13. FEJEZET
Szombat reggel korán ébredtem, felhúztam egy pamut

rövidnadrágot és egy topot, és elmentem futni. Furcsa mód
jogosnak éreztem, hogy az aszfalthoz csapjam a lábamat és
kiizzadjam minden jelenlegi problémámat. Minden tőlem
telhetőt megtettem, hogy ne gondoljak a múlt éjjelre. Annyira
próbára tettem a bátorságomat azzal, hogy egész éjszaka
egyedül vándoroltam – ami engem illet, mostantól jobb’
szeretnék bezárva maradni a házban attól a pillanattól, hogy
feljön a hold. És ha soha többé nem kell megint abba a bizonyos
7-Eleven-be mennem, annál jobb.
Noha furcsa mód nem Gabe volt az, aki a gondolataimban

kísértett. Ezt a munkát elvégezte egy pár bűnösen fekete szem,
ami elvesztette az élét, mikor engem tanulmányozott,
selymesen lággyá és perzselővé vált. Jev azt mondta, ne
keressem, de nem tudtam megállni, hogy ne arról álmodozzak,
hogy hogyan botlunk megint egymásba. Valójában a legutóbbi
álmom, amit ma reggel ébredés előtt idéztem fel arról szólt,
hogy Vee-vel Ogunquit Beach-re mentem, és felfedeztem, hogy
Jev az ügyeletes életmentő. Kalapáló szívvel ébredtem az
álomból, és a legfurcsább fájdalom tépázott belülről. Elég jól
konyvfanoknak 183
tudtam értelmezni az álmot magam is: annak ellenére, hogy

dühöt és zavart hagyott bennem, újra látni akartam Jev-et.
Az ég borús volt, hidegen tartotta a levegőt, és miután a

stopperórám pittyegett hat kilométernél, önelégülten
rámosolyogtam és még kettőre bíztattam magam, mivel még
nem álltam készen arra, hogy feladjam Jev-vel kapcsolatos
privát gondolataimat. Na meg, mert mérhetetlenül jól éreztem
magam. Elmentem spinning órákra és Zumbára a tornaterembe
Vee-vel, de odakint a tiszta, fenyő és harmatos fakéreg illatú
levegőn döntöttem el, hogy jobban szeretek odakint szenvedni.
Egy idő után még a fülhallgatóimat is kihúztam, megengedve
magamnak, hogy a hajnalban ébredező természet békés
hangjaira koncentráljak.
Otthon vettem egy hosszú, pazar fürdőt, aztán megálltam

a szekrényem előtt, a körmömet rágva a ruhatáramat
tanulmányoztam. A végén egy szűkszárú farmerbe cipzároztam
magamra és felhúztam egy hosszú szárú csizmát és egy türkiz
selyem pántos felsőt. Vee emlékezne erre a ruhára, mivel ő volt,
aki tavaly nyáron egy vásáron rávett, hogy vegyem meg.
Alaposan megvizsgálva magam a tükörben, eldötöttem, hogy
megfelelek a régi Nóra Grey-nek. Egyetlen lépés a megfelelő
irányban, már csak kb ezer van még hátra. Egy kicsit aggódtam,
hogy Vee és én miről beszélgetünk majd, főleg, mivel az
elrablásom nagyszerű témája adott volt, de megnyugtattam
magamat, hogy ettől vagyunk Vee és én annyira összeillők.
konyvfanoknak 184
Stratégiailag irányíthatom a beszélgetést azzal, hogy bizonyos

témákat hozok fel, és Vee hosszan fecseg össze-vissza róluk.
Csak meg kell bizonyosodnom róla, hogy arról beszél, amiről
én akarom.
Csak egyetlen egy dolog hiányzik, állapítottam meg,

ahogy végignéztem a tükörképemet. A ruhámhoz kell egy
kiegészítő. Ékeszer. Nem, egy sál.
Kihúztam a komódom fiókját, hányinger söpört végig

rajtam, mikor megláttam a hosszú fekete tollat. Már
elfelejtkeztem róla. Valószínűleg sáros volt. Fejben
megjegyeztem, hogy dobjam ki, amint visszaérek az ebédből, de
nem volt nagy meggyőződés a gondolat mögött. Óvatos voltam
a tollal – de nem annyira, hogy most feladjam. Először tudni
akarom, milyen állat hullatta el, és magyarázatot akartam arra,
hogy miért éreztem úgy, hogy az én felelősségem biztonságban
tartani. Nevetséges gondolat volt, és nem volt értelme, de ahogy
másnak sem, mióta felébredtem a temetőben. Mélyebbre toltam
a tollat a fiók hátuljába, megragadtam az első sálat, amit
megláttam.
Aztán lesiettem a lépcsőn, zsebre tettem egy tíz dolláros

bankjegyet a frissen feltöltött pénztárfiókból, és beültem a
Volkswagen kormánya mögé. Négyszer kellett rávernem
ököllel a műszerfalra mire a motor felköhögött, de meggyőztem
magam, hogy ettől még nem volt szükségszerűen rossz üzlet.
konyvfanoknak 185
Ez csak annyit jelentett, hogy ez az autó olyan idős, mint, hát,

mint egy jó sajt. Ez az autó látta a világot. Esélyes, hogy
fuvarozott már pár érdekes embert. Megedződött és tapasztalt
és magában hordozza 1984 minden báját. Ami pedig a legjobb,
hogy egy centet sem fizettem érte.
Miután belenyomtam pár dollárnyi üzemanyagot a tankba,

áthajtottam az Enzo`s-hoz. Megigazítottam a hajamat a bejárati
ablak előtt, majd beengedtem magam.
Levettem a napszemüvegem, ámulva a lenyűgöző

díszítéstől. Enzo`s nagy átalakításon esett át, mióta utoljára
láttam. Széles lépcsősor vezetett le a pulthoz és egy kerek,
süllyesztett étkezőrészhez. A hostess állástól kétfelé galéria
terült el, rajta elszórva ipari alumínium asztalokkal, amik
részben régiek, részben elegánsak voltak. Big-band stílusú zene
szólt a sztereókból, és egy pillanatig úgy éreztem, mintha
visszarepültem volna az időben és egy csehóban landoltam
volna.
Vee a székén térdelt, hogy magasabb legyen, miközben

propellerként lóbálta a karját a feje fölött. – Bébi! Ide!
Félúton a jobboldali galérián találkoztunk és szorosan

megölelt. – Rendeltem magunknak jegeskávét és egy tányér
fánkot. Ember, mennyi mindenről kell beszélnünk. Nem
akartam elmondani, de a fenébe a meglepetéssel. Fogytam
másfél kilót. Látszik? – Megpördült előttem.
konyvfanoknak 186
- Nagyszerúen nézel ki. – mondtam neki, és így is

gondoltam. Annyi minden után, végre együtt voltunk. 5 kilót is
felszedhetett volna, akkor is azt mondtam volna, hogy
gyönyörű.
- A Self magazin azt írta, hogy a gömbölyű forma lesz

az őszi divat, szóval igazán magabiztosnak érzem magam. –
mondta, miközben lehuppant a székére. Egy négy személyre
terített asztalnál voltunk, de ahelyett, hogy a Vee-vel szemközti
székre ültem volna, az egyik mellette lévő székre csusszantam.
– Szóval – mondta, összebeszélőn előre hajolva. – mesélj a
tegnap estéről. Szent szar. El sem tudom hinni, hogy anyád és
Hanky Kópé.
Felhúztam a szemöldököm. – Hanky Kópé?
- Így hívjuk őt, Hanky Kópé. Annyira jó, hogy már fáj.
- Szerintem inkább Bratyónak kellene hívnunk.
- Erről beszélek! – mondta Vee, tenyérrel csapott az

asztalra. – Szerinted milyen idős? Huszonöt? Talán tényleg
Marcie bátyja. Talán Oedipus-komplexusa van, és Marcie
mamája az ő anyja is és egyben a felesége!
Annyira nevettem, hogy véletlenül horkantottam egyet.

Amitől csak még nagyobb hisztériás roham jött ránk.
konyvfanoknak 187
- Oké, állj. – mondtam, a combomhoz szorítottam a

kezemet és próbáltam komoly arcot vágni. – Ez azért durva. Mi
van, ha Marcie besétál és meghall minket?
- Mit fog tenni? Megmérgez a dugi Ex-Lax3-ával?
Mielőtt válaszolhattam volna, az asztalunknál lévő két

szabad szék felcsikordult, és Owen Seymour és Joseph Mancusi
ült le. Mindkettőjüket az iskolából ismertem. Vee-vel tavaly egy
biológia órára jártunk Owen-el. Magas és izmos, és
jótanulókinézetű fekete keretes szemüveget viselt és Ralph
Lauren pólót. Hatodikban ő képviselte az évfolyamunkat a
városi helyesírási versenyen, helyettem. Nem mintha
neheztelnék rá. Joseph-el, vagy Joey-val, nem volt közös óránk
évek óta, de ismerjük egymást általános iskola óta, és az apja
volt Coldwater egyetlen csontkovácsa. Joey kiszőkítette a haját,
még télen is papucsot viselt, és dobolt a felvonulási zenekarban.
Biztosra vettem, hogy Vee bele volt esve a gimi elején.
Owen feltolta a szemüvegét az orrán és jóindulatúan

mosolygott. Feszülten vártam a kérdések áradatát az
elrablásommal kapcsolatban, de ő egyszerűen csak annyit
mondott vékony, ideges hangon: - Láttunk benneteket itt ülni és
arra gondoltunk, huh, hogy átbaktathatnánk.
- Jé, micsoda véletlen. – Vee kurta hangneme

megijesztett. Ez nem jellemző Vee-re, aki magát is kacér nőnek
3
hashajtó
konyvfanoknak 188
tartotta, de lehet, hogy most játsza a fapofát? – És mit jelent az,

hogy ’átbaktat’? Ki beszél manapság így?
- Ö, van tervetek a hétvége hátralévő részére? –

kérdezte Joey, kezeit az asztalra fektetve, így pár centire
pihentek Veeétől.
Vee visszahúzódott, kihúzta magát. – Igen, tervek,

amikben nem szerepeltek.
Oké, nem fapofa. Oldalról lestem Vee-re, próbáltam elég

ideig elkapni a tekintetét, hogy szavak nélkül
megkérdezhessem, mi a baj, de túlságosan lefoglalta, hogy
csúnyán nézzen Owen-re.
- Ha nem bánjátok, - mondta, nyilvánvalóvá téve, hogy

ideje menniük.
Owen és Joey rövid, meghökkent pillantást váltottak.
- Emlékszel, mikor együtt jártunk tesire hetedikben? –

Joey kérdezte Vee-t. – Te voltál a partnerem tollaslabdában. Ha
jól emlékszem, megnyertük az osztályversenyt. – Feltartotta a
kezét egy pacsira.
- Nem vagyok nosztalgikus hangulatban.
Joey lassan leengedte a kezét az asztal alá. – Ö, rendben.

Huh, biztosan nem akarjátok, hogy meghívjunk benneteket egy
limonádéra, vagy valamire?
konyvfanoknak 189
- Hogy megfűszerezhesd egy kis partidroggal?

Passzolom. Azonkívül már megkaptuk az italunkat, amit észre
is vettél volna, ha a mellünknél feljebb is néztél volna. –
megcsörgette a jegeskávéját az arca előtt.
- Vee – mondtam az orrom alatt. Először is, sem Owen,

sem Joey még csak közelébe se néztek annak, amire Vee célzott,
másodszor, mi baja van?
- Um, ... oké... bocsánat a zavarásért. – mondta Owen,

esetlenül felállva. – Mi csak azt hittük...
- Rosszul hittétek. – csattant fel Vee. – Bármilyen

ördögi cselszövést is terveztek, nem fog összejönni.
- Ördögi mit? – ismételte Owen, megint feltolta a

szemüvegét és bagolyszerűen pislogott.
- Megértjük. – mondta Joey. – Nem kellett volna

idetolakodnunk. Titkos lánycsevely. Vannak hugaim. – tette
hozzá sokatmondóan. – Legközelebb, huh, engedély kérünk?
- Nem lesz legközelebb. – mondta Vee. – Vegyétek

úgy, hogy Nóra és én – a hüvelykujjával mutogatott felénk –
elérhetetlenek vagyunk számotokra.
Megköszörültem a torkomat, nem sikerült, pedig

próbáltam kitalálni, hogyan tudnám megmenteni a beszélgetést,
hogy pozitív vége legyen. Ötletek híjján az egyetlen dolgot
konyvfanoknak 190
tettem, amit tudtam. Egy bocsánatkérő mosollyal szóltam

Owen-hez és Joey-hoz: - Um, köszi srácok.
Minden jót. – Úgy hangzott, mint egy kérdés.
- Aha, kösz a semmit. – kiáltott utánuk Vee, miközben

ők elhátráltak, az arcukon zavar ült.
Mikor hallótávolságon kívülre értek, azt mondta: - Mi van

ma a fiúkkal? Azt hiszik, hogy csak úgy idesétálhatnak,
felvillantanak egy csinos kis mosolyt és a karjaikba omlunk?
Uh-uh. Semmi esetre sem. Mi nem. Okosabbak vagyunk annál.
Verjenek át mást a romantikus dumájukkal, nagyon szépen
köszönöm.
Megköszörültem a torkomat. – Váu.
- Ne váuzz nekem. Tudom, hogy te is átláttál ezeken a

srácokon.
Megvakartam a szemöldökömet. – Szerintem csak

beszélgetni akartak... de mit tudom én – tettem hozzá sietve,
mikor lesúlytó pillantást vetett rám.
- Mikor egy srác a semmiből kerül elő és azonnal

bájologni kezd, az csak látszat. Ott mindig van hátsó szándék.
Ennyit tudok.
Szívtam egyet a szívószálból. Nem tudtam, mi mást

mondhatnék. Soha nem fogok tudni újra Owen vagy Joey
szemébe nézni, de lehet, hogy Vee-nek csak rossz napja van.
konyvfanoknak 191
Talán csak rossz a hangulata. Mikor az eredeti Lifetime filmeket

néztem, egy vagy két napba is tellett, mire kihevertem, hogy a
kedves szomszéd srác sorozatgyilkos. Talán Vee is hasonló,
visszatérni-a-valóságba fázison megy át.
Épp azon voltam, hogy megkérdezem tőle, mikor a

mobilom felcsörrent.
- Had találjam ki. – mondta Vee. – Anyád ellenőriz.

Meglepett, hogy kiengedett a házból. Nem titok, hogy nem
kedvel engem. Egy ideig szerintem még arra is gondolt, hogy
valahogy közrejátszottam az eltűnésedben. – Megvetően
felmordult.
- Kedvel téged, csak nem ért meg. – mondtam, közben

megnyitottam egy üzenetet, ami úgy tűnt nem mástól jött, mint
Marcie Millar-tól.
EGYÉBKÉNT A NYAKLÁNC EGY FÉRFI LÁNCA.

MEGTALÁLTAD?
- Hagyd már. – morogtam hangosan.
- Na? – mondta Vee. – Milyen béna kifogást hozott fel

az a nő, hogy haza rángasson?
HOGY SZEREZTED MEG A SZÁMOM?
A SZÜLEINK NEM CSAK NYÁLAT SZOKTAK

CSERÉLNI, LÜKE.
konyvfanoknak 192
Csak utánad, gondoltam.
Összezártam a telefonom és megint Vee-re figyeltem. –

Lehet egy hülye kérdésem?
- Az a kedvencem.
- A nyáron tényleg voltam Marcie partiján?
Felkészültem egy röhögő rohamra, de Vee csak egyszerűen

elrágott egy falat fánkot és azt mondta: - Aha, emlékszek rá.
Engem is elrángattál. Apropó, még mindig jössz nekem eggyel
azért.
Nem éppen ezt a választ vártam. – Még furább kérdés. Én

és Marcie – nagy csend – barátok voltunk?
Itt jött az a reakció, amit vártam. Vee majdnem kiköhögte a

fánkját az asztalra. – Te és a lotyó, barátok. Jól hallottam?
Tudom, hogy van ez az egész átmeneti memóriakieséses
dolgod, de hogy felejthettél el tizenegy évnyi Miss Kis Púpot a
Hátadon?
Most már jutunk valamire. – Mi maradt ki? Ha nem

voltunk barátok, miért hívott meg a bulijába?
- Mindenkit meghívott. Adományokat gyűjtött az új

pompomlány egyenruhára. Tőlünk húsz dolcsit kért
belépéskor. – magyarázta Vee. – Majdnem akkor ott is hagytuk,
de te kémkedni akartál utána... – összezárta a száját.
konyvfanoknak 193
- Ki után? – noszogattam.
- Marcie után. Azért mentél, hogy kémkedj Márcie

után.
Így volt. – Bólintott, egy kicsit túl nyomatékosan is.
- És?
- El akartuk csenni a naplóját. – mondta Vee. – Minden

szaftos részletet ki akartunk írni az eZine-ra. Elég hősies, nem?
Figyeltem őt, tudtam, hogy valami nincs rendben vele, de

nem tudtam rájönni, hogy mi. – Ugye tudod, hogy ez kamunak
hangzik. Soha nem kapnánk engedélyt, hogy közzétegyük a
naplóját.
- Próbálkozni azért lehet.
Egy ujjal rámutattam. – Tudom, hogy titkolsz előlem

valamit.
- Ki, én?
- Nyögd ki, Vee. Megígérted, hogy nem hallgatsz el

előlem semmit. – emlékeztettem.
Vee csapott egyet a karjaival. – Jól van, jól van. Azért

mentünk, hogy kémkedjünk – drámai szünet – Anthony
Amowitz után.
Anthony Amowitz és én egy tesi órára jártunk tavaly.

Átlagos magasságú, átlagos kinézetű. Disznó természetű. Nem
konyvfanoknak 194
is említve, hogy Vee már megesküdött, hogy nincs semmi

köztük. – Hazudsz.
- Én... beleestem. – mérgében elpirult.
- Beleestél Anthony Amowitz-ba. – ismételtem

kétkedőn.
- Egy kis botlás. Lehetne, hogy ne beszéljünk róla,

légyszi?
Vee még tizenegy év után is meg tud lepni. – Először

esküdj meg, hogy semmit nem hallgatsz el. Mert ez az egész
sztori ingatagnak hangzik.
- Cserkész becsszóra – mondta Vee, tiszta szemekkel,

elhatározott arccal. – Anthony után mentünk kémkedni, és
kész. Csak légyszi minimalizáld a szóbeli bántalmazást. Már
így is elég megalázó nekem.
Vee nem hazudna nekem megint, nem, miután épp most

esett túl ezen, szóval egy pár, kínosan érintő rögös részlet
ellenére, elégedett voltam azzal az információval, amit kaptam.
- Oké. – engedtem. – térjünk vissza Marcie-ra akkor.

Sarokba szorított a Coopersmith’s-ben tegnap este és azt
mondta, hogy a pasija, Folt, adott nekem egy nyakláncot, amit
oda kellene neki adnom.
Vee fulladozott az italától. – Azt mondta, hogy Folt a pasija

volt?
konyvfanoknak 195
- Azt hiszem, pontosan a ’nyári románc’ kifejezést

használta. Azt mondta, Folt mindkettőnk barátja volt.
- Huh.
Türelmetlenül kopogtam egy ujjal az asztalon. – Miért

érzem úgy, hogy megint teljesen sötétben tapogatózom?
- Nem ismerek semmilyen Foltot. – mondta Vee. –

Különben is, ez nem egy kutyanév? Talán ő találta ki. Ha
Marcie jó valamiben, az az, hogy össze tudja zavarni az ember
fejét. Jobb, ha elfelejted Foltot és Marcie-t. Ember, ó, ember, hát
nem érdemes meghalni ezekért a fánkokért? – Az arcom elé tolt
egyet.
Elvettem a fánkot, félretettem. – Ismerősen cseng az a név,

hogy Jev?
- Jev? Csak Jev? Ez valaminek a rövidítése?
A hangja alapján Vee soha nem hallotta ezt a nevet ezelőtt.
- Összefutottam egy sráccal. – magyaráztam. –

Szerintem ismerjük egymást, talán a nyárról. A neve Jev.
- Nem tudok segíteni, bébi.
- Talán valaminek a rövidítése. Jevin, Jevon,

Jevro...
- Nem, nem, és nem.
konyvfanoknak 196
Kinyitottam a mobilomat.
- Most mit csinálsz? – kérdezte Vee.
- SMS-t küldök Marcie-nak.
- Mit akarsz kérdezni tőle? – megemelkedett a

hangja. – Figyelj, Nóra...
Megráztam a fejem, kitalálva Vee gondolatait. – Ez nem

lesz hosszú életű, bízz bennem. Neked hiszek, nem Marcie-nak.
Ez lesz a legutolsó üzenet, amit neki küldök. Meg fogom neki
mondani, hogy nem dőlök be a kövér hazugságainak.
Vee arckifejezéséről eltűnt a feszültség. Bölcsen bólintott. –

Mondd meg neki, bébi. Mondd meg neki, hogy amíg én
vigyázok rád, minden hazugsága hasztalan.
Bepötyögtem az üzenetemet és elküldtem.
MINDENHOL KERESTEM. NINCS NYAKLÁNC.

SZOPACS.
Kevesebb, mint egy perccel később jött is a válasz.
KERESD JOBBAN.
- Vidám, mint mindig. – morogtam.
- Tudod, mit gondolok? – mondta Vee. – Anyád, és

Hanky Kópé talán nem is olyan rossz dolog. Ha hasznodra
konyvfanoknak 197
válna Marcie-val szemben, akkor én teljes erőből

támogatnám ezt a kapcsolatot.
Ravasz pillantást vetettem rá. – Hát persze, hogy

támogatnád.
- Hé, semmi olyasmi. Tudod, hogy egyetlen porcikám

sem gonosz.
- Csak a kétszázhat csontod?
Vee vigyorgott. – Mondtam már, hogy milyen jó, hogy

visszajöttél?
konyvfanoknak 198
14. FEJEZET
Fordította: BTK
Ebéd után hazahajtottam. Kevesebb, mint egy perccel

azután, hogy leparkoltam a beton felhajtón, anyám Taurusa is
begördült. Ő még otthon volt, mikor elmentem, és azon
töprengtem, hogy kihagyhatta-e az ebédet Frankkel. Azóta
mosolyogtam, hogy eljöttem az Enzoból, de a hangulatom most
hirtelen fagyos lett.
Anyám beállt a garázsba, majd kijött, hogy találkozzon

velem.
- Milyen volt az ebéd Vee-vel?
- Mint a régi szép időkben. Mi a helyzet veled?

Ebédeltél?
- Sokkal inkább dolgoztam. – Eleresztett egy hosszú

szenvedő sóhajtást. – Hugo megkért, hogy utazzam el a héten
Bostonba.
Anyám Hugo Renaldinak dolgozott, aki a nevét viselő

aukciós ház tulajdonosa volt. Hugo csúcsminőségű ingatlanok
árverésével foglalkozott, és anyám feladata volt az aukciók
konyvfanoknak 199
zökkenőmentes lebonyolításának ellenőrzése, amit nem lehetett

nagy távolságból elvégezni. Állandóan úton volt, egyedül
hagyva engem, és mindketten tudtuk, hogy ez a helyzet közel
sem ideális. Már régebben is fontolgatta, hogy felmond, de
mindig közbeszólt a pénzkérdés. Hugo többet fizetett neki –
csak egy kicsit többet -, mintha a város határain beül maradt
volna. Ha otthagyta volna ezt a munkát, áldozatokat kellett
volna hoznunk, kezdve azzal, hogy eladjuk a parasztházat.
Tudom, hogy szentimentális vagyok, de minden emlékem, amit
az apámról őrzök, ehhez a házhoz fűződött.
- Visszautasítottam. – mondta anya. – Megmondtam

neki, hogy találnom kell egy olyan munkát, amelyik nem
követeli meg azt, hogy el kelljen utaznom.
- Mit mondtál neki? – A meglepetésem gyorsan

alábbhagyott, és riadtság költözött a hangomba. – Befejezed?
Keresni fogsz egy másik állást? Ez azt jelenti, hogy el kell
költöznünk? – Nem tudtam elhinni, hogy nélkülem hozta meg
ezt a döntést. Régen tökéletesen egyforma volt az álláspontunk:
a költözés szóba sem jöhetett.
- Hugo azt mondta, meglátja mit tehet annak

érdekében, hogy helyben végezhető munkát adjon nekem, de
nem reménykedem túlságosan. A titkárnője évek óta dolgozik
neki, és jól végzi a munkáját. Nem fogja őt elküldeni csak azért,
hogy engem boldoggá tegyen.
konyvfanoknak 200
Döbbenten bámultam a parasztházra. A gondolattól, hogy

egy másik család éljen a falai között, görcsbe rándult a
gyomrom. Mi lesz ha lebontják? Mi lesz, ha kibelezik apám
dolgozószobáját, és felszedik a cseresznye padlót, amit együtt
raktunk le? Mi lesz a könyvespolcokkal? Ugyan nem voltak
teljesen egyenesek, de ez volt az első közös, asztalosmunkára
irányuló kísérletünk. Azoknak a polcoknak személyisége van!
- Egyelőre nem aggódom amiatt, hogy el kell adnunk.

– mondta anya. – Valami történni fog. Ki tudja? Talán Hugo
rájön, hogy két titkárnőre van szüksége. Ha így van megírva,
akkor meg fog történni.
Megfordultam.
- Azért veszed ennyire félvállról a felmondásodat, mert

arra számítasz, hogy Hank feleségül fog venni, és segíteni fog
bennünket anyagilag? – A cinikus megjegyzés kicsúszott a
számon még azelőtt, hogy meg tudtam volna állítani. Azonnal
bűntudatom támadt. Ez a fajta durvaság távol állt tőlem. De
tudtam, hogy a félelem és az üresség érzése beszél belőlem,
mely mélyen gyökeret vert a mellkasomban, és felülírt minden
szabályt.
Anyám megmerevedett, majd keresztültrappolt a

garázson, és rácsapott a gombra, mely automatikusan lecsukta
mögötte a garázsajtót.
konyvfanoknak 201
Álltam egy percig a kocsifelhajtón, be szerettem volna

menni anyám után, hogy bocsánatot kérjek, de a félelem egyre
növekedett bennem amiatt, hogy milyen egyszerűen kikerülte a
kérdésemet. Szóval mégis ez a helyzet. Azért randizott
Hankkel, hogy végül feleségül menjen hozzá. Pont azt csinálja,
amivel Marcie megvádolta: hogy csak a pénz miatt teszi az
egészet. Tudtam, hogy nem állunk túl jól anyagilag, de hát
túléltük nem? Nehezteltem anyámra, hogy hogyan tudott ilyen
mélyre süllyedni, és nehezteltem Hankre is, amiért választási
lehetőséget nyújt neki, merőben eltérőt attól, ahogyan most
élünk.
Visszahuppantam a Volkswagenbe, és keresztülvezettem a

városon. Gyorsan hajtottam, de most az egyszer nem érdekelt.
Nem lebegett konkrét cél a szemem előtt, egyszerűen minél
távolabb szerettem volna kerülni az anyámtól. Először Hank,
most meg a munkája. Miért érzem azt, hogy nélkülem hozza
meg a döntéseit?
Amikor megjelent előttem az autópálya bejáratát jelző sáv,

jobbra tartottam, és a partvonal mentén haladtam tovább. A
Delphic Vidámpark előtti utolsó kijáratnál lehajtottam, és
követtem a szabad strandok irányát jelző táblákat. Ezen a
partszakaszon sokkal kisebb volt a forgalom, mint Maine állam
déli strandjainál. A part sziklás volt, és a magas dagály miatt
csak az örökzöldek nőttek errefelé. Turisták, strandtörölközők
konyvfanoknak 202
és piknikkosarak helyett csak egy magányos túrázót és egy

kutyát láttam, ami a sirályokat kergette.
Pont ez volt az, amit kerestem. Szükségem volt némi

egyedüllétre ahhoz, hogy le tudjak higgadni.
A járdaszegély irányába rántottam a kormányt, és a

visszapillantó tükörben megláttam egy piros izomautót.
Rémlett, mintha már láttam volna az autópályán is, mindig
néhány autóval mögöttem haladt. Valószínűleg a sofőr akart
még egy kört menni a strandon, mielőtt az időjárás rosszabbra
fordul.
Felugrottam a védőkorlátra, és lemásztam a sziklás

töltésen. A levegő itt hűvösebb volt, mint Coldwaterben, és a
folyamatosan fújó szél csapkodta a hátamat. Az ég inkább volt
szürke, mint kék, és elég párás volt a levegő. Olyan magasan
maradtam a sziklákon, ahová a hullámok nem értek fel. A
terepen egyre nehezebben tudtam haladni, és ahelyett hogy az
anyámmal történt utolsó veszekedésen gondolkoztam volna,
minden figyelmemet arra kellett fordítanom, hogy hová rakjam
a lábamat.
A csizmám megcsúszott egy sziklán, és én ügyetlenül az

oldalamon landoltam. Magamban morogtam, miközben
megpróbáltam megvetni a lábam. Ez volt az a pillanat, mikor
egy hatalmas árnyék vetült rám. Meglepődve néztem körül, és
felismertem a sofőrt a piros izomautóból. Magasabb volt, mint
konyvfanoknak 203
egy átlagos ember, és egy-két évvel idősebb volt nálam. A haja

praktikusan rövidre volt vágva, homokszín szemöldök, és egy
apró szakáll az állán. A pulóvere feszüléséből megállapítottam,
hogy rendszeresen edzőterembe jár.
- Végre elhagytad a házat! – mondta, majd körbepillantott.

– Napok óta próbállak elkapni olyankor, mikor egyedül vagy.
Megvetettem a lábam egy kiálló sziklán. Megpróbáltam

ismerős vonásokat keresni az arcban, de a fények nem
segítettek.
- Ne haragudj, ismerjük egymást?
- Mit gondolsz, követtek? – szemei folyamatosan a

partvonalat fürkészték. – Megpróbáltam szemmel tartani az
összes autót, de lehet, hogy nem sikerült. Talán segített volna,
ha mész egy kört a háztömb körül, mielőtt leparkolsz.
- Őszintén szólva fogalmam sincs, hogy ki vagy.
- Különös dolog ilyet mondani annak a srácnak, akitől

azt az autót kaptad, amivel most idejöttél.
Az agyam kattogott egy sort, mielőtt felfogtam a szavai

értelmét.
- Várj, te vagy Scott Parnell? – Annak ellenére, hogy

évekkel ezelőtt történt, a hasonlóságok mégis ott voltak. A
gödröcske az arcán. Ugyanazok a mogyoróbarna szemek. Újabb
konyvfanoknak 204
részletet adott hozzá az arccsontján végigfutó heg, és mindent

összevetve egy érzéki száj, szimmetrikusan faragott jegyekkel.
- Hallottam az amnéziádról. Ezek szerint a pletykák

igazak? Úgy néz ki, pont olyan súlyos, mint ahogy hallottam.
Lám, lám. Nem túl optimista. Átfogtam a karjaimmal a

mellkasomat, majd hűvösen azt kérdeztem:
- Ha már a témánál tartunk, talán éppen itt az ideje,

hogy elmondd, miért hagytál egy Volkswagent a házunk előtt
az eltűnésem éjjelén. Ha tudsz az amnéziámról, biztosan
hallottál már arról is, hogy elraboltak.
- Bocsánatkérésnek szántam az autót, amiért egy

bunkó voltam. – A szemei még mindig a fák fölött pásztáztak.
Ki lehet az, aki miatt ennyire aggódik, hogy esetleg követhet
minket?
- Beszéljünk arról az éjszakáról! – jelentettem ki. Ez a

hely, ahol teljesen egyedül voltunk, lehet, hogy nem a legjobb
arra, hogy megejtsük ezt a beszélgetést, de győzött az
elhatározásom, mely válaszokat akart. – Úgy tűnik, hogy
korábban Rixon mindkettőnket meglőtt azon az éjszakán. Ezt
elmondtam a rendőrségnek is. Te, én és Rixon, egyedül az
elvarázsolt kastélyban. Ha egyáltalán Rixon létezik. Nem
tudom hogyan csináltad, de azt gondolom, hogy csak kitaláltad.
Kezdem azt gondolni, hogy te lőttél le engem, és kellett valaki,
aki elviszi helyetted a balhét. Kényszerítettél rá, hogy Rixon
konyvfanoknak 205
nevét mondjam a rendőrségnek? És a következő kérdésem, te

lőttél meg, Scott?
- Rixon a pokolban van, Nora.
Összerándultam. Habozás nélkül, és hangjában némi

melankóliával mondta ezt Scott. Ha hazudott, díjat érdemelt
volna érte.
- Rixon halott?
- Igen, ég a pokolban. És igen, ez azt jelenti, hogy

halott.
De ebben nem igazán vagyok érintett.
Az arcát figyeltem, hogy bármilyen jelét fel tudjam fedezni

annak, hogy hazudik. Nem akartam vele a túlvilág
sajátosságairól vitatkozni, de szükségem volt a megerősítésre,
hogy Rixon tényleg meghalt.
- Honnan tudod? Beszéltél a rendőrséggel? Ki ölte

meg?
- Nem tudom, hogy kinek köszönhetjük, de tudom,

hogy meghalt. A hírek gyorsan terjednek, higgy nekem!
- Lehet, hogy te ettől jobban érzed magad. Talán a

világ nagy részét be tudod csapni, de én nem vagyok ilyen
könnyen megvásárolható. Otthagytál egy autót a felhajtónkon
az elrablásom éjszakáján. Ezután bujkálni kezdtél. New
Hempshire-ben? Szóval bocsáss meg, hogy az utolsó szó, ami
konyvfanoknak 206
rólad eszembe jut mikor találkozunk, az az, hogy „ártatlan”. És

azt hiszem, az magától értetődik: nem bízom benned.
Felsóhajtott. – Mielőtt Rixon lelőtt bennünket, meggyőztél

arról, hogy nephilim vagyok. Te voltál az egyetlen, aki
elmondta nekem, hogy nem tudok meghalni, és te voltál az
egyik oka annak is, hogy eltűntem. Igazad volt. Soha nem
fogom úgy végezni, mint a Fekete Kéz. Semmi szín alatt nem
segítek neki további nephilimeket toborozni a seregébe.
A szél átfújt a ruhámon, jeges lehelet volt a bőrömön.

Nephilim. Megint ez a szó. Mindenhová követ.
- Azt mondtam neked, hogy nephilim vagy? –

kérdeztem idegesen. Rövid időre becsuktam a szemem, és azon
imádkoztam, hogy javítsa ki magát. Imádkoztam, hogy ugye
csak képletesen használta a szavakat, hogy nem tud meghalni.
Imádkoztam, mondja azt, hogy ő volt az utolsó állomása annak
a nagyon jól kidolgozott átverésnek, mely tegnap este Gabe-bel
kezdődött. Egy óriási beugratásnak, melynek én voltam a
célpontja.
De az igazság az volt, hogy a memóriám elsötétített részén
– mely valaha ép volt – megmozdult valami. Nem tudtam
pontosan értelmezni, de éreztem. Mélyen bennem volt, égette a
mellkasomat. Nem Scott találta ki.
konyvfanoknak 207
- Szeretném tudni, hogy miért nem emlékszel a

történtekből semmire. – mondta. – Azt hittem, hogy az amnézia
nem maradandó. Mi okozhatja?
- Nem tudom, hogy miért nem emlékszem semmire! –

csattantam fel. – Oké? Nem tudom! Néhány éjszakával ezelőtt
egy temetőben ébredtem fel, egy szál magamban, és még arra
sem emlékszem, hogy hogyan kerültem oda. – Nem értettem,
hogy hirtelen miért éreztem sürgető késztetést, hogy mindent
Scottra zúdítsak, de megtörtént. Az orrom elkezdett folyni, és
könnyek égették a szemem. – A rendőrök találtak meg. Azt
mondták, hogy közel 3 hónapja tűntem el. Az is elmondták,
hogy amnéziám van, valószínűleg azért, mert az agyam
blokkolja az emlékeimet, mert így akarom megvédeni magam
az engem ért traumától. De tudod mi az igazán őrültség? Az,
hogy kezdem azt hinni, hogy nem blokkolok semmit. És
kaptam egy üzenetet. Valaki betört a házunkba, és otthagyta a
párnámon. Az üzenet arról szólt, hogy attól még, hogy otthon
vagyok, ne érezzem magam biztonságban. Valakik állnak ez
mögött, és ők tudják, amit én nem. Ők tudják, hogy mi történt
velem.
Közben rájöttem, hogy túl sok mindent kikotyogtam.

Például nem volt bizonyítékom az üzenet létezésére, sőt, ami
még rosszabb, a logika azt mondatta velem, hogy a dolog meg
sem történt. De ha az üzenet csak a képzeletem szüleménye,
miért nem hagyják a gondolataim, hogy az egész a feledés
konyvfanoknak 208
homályába vesszen? Miért nem tudom elfogadni azt, hogy csak

az én agyszüleményem, kitalációm vagy hallucinációm volt az
egész?
Scott összeráncolt szemöldökkel tanulmányozott. – Ők?
Védekezőn felemeltem a kezeimet. – Felejtsd el!
- Szólt még esetleg valami másról is az az üzenet?
- Mondom, ejtsük a témát! Van egy papír zsebkendőd?

– Éreztem, hogy a szemem duzzadt, és már túl voltam azon a
ponton, mikor még szipogással szárazon tarthattam az orromat.
És ha mindez nem lett volna elég rossz, két könnycsepp gurult
végig az arcomon.
- Hé – mondta Scott szelíden, majd megragadta a

vállamat. – Minden rendben lesz, ne sírj oké? Én a te oldaladon
állok, és segítek kibogozni a szálakat. – Mikor nem ellenkeztem,
a mellkasára vont, és megpaskolta a hátam. Először félszegen,
majd felvett egy megnyugtató ritmust.
- Azon az éjszakán, mikor eltűntél, én elbujdostam,

mert ez a hely nem biztonságos nekem. De amikor láttam a
hírekben, hogy előkerültél, és nem emlékszel semmire, muszáj
volt visszajönnöm. Tartozom neked ennyivel.
Tudtam, hogy el kellene húzódnom. Az, hogy szerettem

volna hinni Scottnak, nem jelenti azt, hogy teljesen meg is
bíztam benne. Nem akartam elővigyázatlan lenni. De elegem
konyvfanoknak 209
volt abból hogy falakat emeljek magam köré, így leengedtem a

védelmi vonalaimat. Nem tudtam visszaemlékezni arra, mikor
töltött el utoljára ennyire jó érzéssel az, hogy valaki egyszerűen
csak megtart. Scott ölelésében szinte el tudtam hitetni
magammal azt, hogy nem vagyok egyedül. Megígérte nekem,
hogy együtt fogjuk ezt az egészet átvészelni, és szerettem volna
hinni, hogy számíthatok rá.
Ráadásul ő ismert engem. Összekötött a múltammal, ami

többet jelentett nekem, mint amit szavakkal ki tudnék fejezni.
Azután, hogy túl voltam már számtalan elkeserítő
próbálkozáson arra vonatkozóan, hogy valamilyen
emléktöredéket előbányásszak a memóriámból, Scott
egyszerűen csak megjelent anélkül, hogy bármilyen erőfeszítést
tettem volna ennek érdekében. És ez több volt, mint amit
remélhettem.
Megtörölgettem a kézfejemmel a szemem, és azt mondtam:
- Miért nem vagy itt biztonságban?
- Mert itt van a Fekete Kéz. – Mintha eszébe jutott

volna, hogy ez a név nem jelent nekem semmit, mert folytatta. –
Csak hogy tisztában legyünk vele, semmire sem emlékszel?
Úgy értem, hogy a semmi az tényleg semmi?
- Semmi. – Ahogy ezt az egyetlen szót kiejtettem a

számon, úgy éreztem magam, mint aki egy félelmetes labirintus
bejáratánál áll, ami egészen a horizontig terpeszkedik.
konyvfanoknak 210
- Hát ez szívás. – mondta, és a szóhasználat ellenére

elhittem, hogy őszintén sajnálja. – A Fekete Kéz egy rendkívül
erős nephilim fedőneve. Egy illegális hadsereget épít, és én is az
egyik katonája voltam, jobb szó hiányában. Most
katonaszökevény vagyok, és ha elkapnak, az nem lesz túl
kellemes.
- Vissza! Mi az a nephil?
Scott szája féloldalas mosolyra húzódott.
- Készülj fel az elmédet érintő csapásra Grey! A Nephil

– magyarázta türelmesen – azt jelenti, hogy halhatatlan. –
Mosolya magasabbra kunkorodott, ahogy meglátta kétkedő
arckifejezésemet. – Nem tudok meghalni. Közülünk senki sem
tud.
- Hol az átverés? – kérdeztem. Biztosan nem úgy

értette, hogy a halhatatlan tényleg halhatatlan.
Intett az óceán felé, ahol az mélyen alattunk a sziklákat

ostromolta. – Ha leugrom, akkor is élni fogok.
Oké, lehet. hogy korábban már volt olyan ostoba, hogy

leugrott. És túlélte. Ez nem bizonyít semmit, ettől még nem lett
halhatatlan. Ő is csak egy tipikus tini srác, aki elkövetett néhány
őrült dolgot, és most azt hiszi magáról, hogy legyőzhetetlen.
Scott tettetett sértettséggel felvonta a szemöldökét. – Nem

hiszel nekem. Múlt éjjel jó két órát töltöttem az óceánban,
konyvfanoknak 211
halakra vadászva, és nem fagytam halálra. 8-9 percig vissza

tudom tartani a lélegzetem. Előfordult, hogy elájultam, de
minden alkalommal, mikor magamhoz tértem, a víz felszínén
lebegtem, és minden életfunkcióm tökéletesen működött.
Nyitottam a számat, de eltelt vagy egy perc, mire meg

tudtam szólalni. – Ennek nincs semmi értelme.
- De van értelme abban az esetben, ha halhatatlan

vagyok.
Mielőtt megállíthattam volna, Scott előkapott egy svájci

bicskát, és belevágta a combjába. Fojtottan felsikoltottam, majd
nekiugrottam, bár nem voltam biztos benne, hogy ki kellene-e
inkább húznom a lábából a kést, vagy inkább stabilizálnom
kellene azt. Azonban mielőtt döntésre jutottam volna, Scott már
ki is rángatta a combjából a bicskát. Káromkodott a fájdalom
miatt, farmerján keresztülszivárgott a vér.
- Scott! – visítottam.
- Gyere vissza holnap – mondta visszafogottabb

hangon. – Olyan lesz, mintha semmi sem történt volna.
- Ó, tényleg? – csattantam fel, próbálván feldolgozni a

látottakat. Lehet, hogy teljesen elment az esze? Miért tenne
valaki ekkora hülyeséget?
- Nem ez volt az első alkalom, hogy ezt tettem.

Megpróbáltam felgyújtani magam élve, de a bőröm, ami
konyvfanoknak 212
megégett, egyszerűen eltűnt. Pár nap múlva olyan voltam, mint

új koromban.
Észrevettem, hogy a vér a farmerján elkezdett száradni, és

a seb már nem vérzik. Ő…elkezdett gyógyulni, másodpercek
alatt, hetek helyett. Nem akartam hinni a szememnek, de
láttam, amit láttam.
Hirtelen eszembe jutott Gabe. Sokkal tisztábban, mint

ahogy szerettem volna, láttam magam előtt a hátából kiálló
feszítővasat. Jev megesküdött, hogy az általa okozott sérülés
nem fogja megölni Gabe-et… Csakúgy mint Scott, megesküdött,
hogy a sérülés úgy fog gyógyulni, mintha csak karcolás lenne.
- Akkor rendben. – suttogtam, bár mindenhogy

éreztem magam, csak éppen rendben nem.
- Biztos vagy benne, hogy meggyőztelek? Mert

bármikor autó elé tudom vetni magam, ha még több
bizonyítékra van szükséges.
- Úgy gondolom, hiszek neked. – mondtam

zavarodottsággal a hangomban.
Kényszerítettem magamat arra, hogy lerázzam a

kábultságot. Mert mostantól úszok az árral, amennyire tudok.
Egyszerre csak egy dologra koncentrálj, mondtam magamnak.
Scott halhatatlan. Oké. Mi a következő lépés?
konyvfanoknak 213
- Azt tudjuk, hogy ki a Fekete Kéz? – kérdeztem.

Hirtelen minden információt meg akartam szerezni, ami Scott
birtokában lehet. Mi az amit még nem tudok? És azon kívül,
amiről már tudok, mit forogathat a fejében? De mind közül a
legfontosabb: Tud-e segíteni visszahozni az emlékeimet?
- Mikor legutóbb beszéltünk, mindketten tudni

szerettük volna. A nyarat azzal töltöttem, hogy követtem a
nyomokat, ami nem volt túl egyszerű, tekintve, hogy bujkálva
éltem, kifogytam a készpénzből, egyedül dolgoztam az ügyön,
és ráadásul a Fekete Kéz minden, csak nem gondatlan . De már
leszűkítettem a kört egyetlen férfira. – Pillantása az enyémbe
fúródott. – Készen állsz? A Fekete Kéz nem más, mint Hank
Millar.
- Hank…micsoda?
A barlangban ültünk két fatörzsön, kb. negyed mérföldre a

parttól. Egy kiugró szikla segített bennünket elrejteni, és messze
voltunk az úttól. A barlangnak alacsony mennyezete volt, és
félhomály uralkodott benne, viszont megvédett bennünket a
széltől. Ráadásul Scott ragaszkodott hozzá, hogy rejtőzzünk el a
Fekete Kéz esetleges kémjei elől. És nem volt hajlandó egyetlen
szót sem mondani addig, míg nem volt biztos benne, hogy
egyedül vagyunk.
konyvfanoknak 214
Scott meggyújtott egy gyufát a cipője talpán, és tüzet

gyújtott egy sziklaüregben. Fény villant a csipkézett falak
között, én pedig alaposan körbenéztem. A barlangban volt egy
hátizsák, és egy hálózsák a hátsó falnál. Egy törött tükör volt
nekitámasztva a sziklának egy olyan részen, amely úgy nézett
ki, mint egy polc. Rajta egy borotva, egy doboz borotvakrém és
egy flakon dezodor. Közelebb, a barlang bejáratánál volt egy
nagy szerszámos láda, melyen néhány tálat, ezüst evőeszközt és
egy serpenyőt láttam. Mellette feküdt egy horgászbot és egy
állatcsapda. A barlang egyaránt lenyűgözött és elszomorított.
Scott minden volt, csak tehetetlen nem, egyértelműen képes
volt a túlélésre a saját tudásának és állhatatosságának
köszönhetően. De milyen élete van? Bujkál, és csak egyik
helyről a másikra menekül.
- Hónapok óta figyelem Hanket – mondta Scott. – Nem

csak a levegőbe beszélek.
- Biztos vagy benne, hogy ő a Fekete Kéz? Ne vedd

sértésnek, de nem úgy néz ki, mint egy illegális hadsereg
vezetője – vagy mint egy halhatatlan férfi. A gondoltat
irreálisnak tűnt. Vagy inkább abszurdnak. – Ő vezeti a
legsikeresebb autókereskedést a városban, tagja a jacht klubnak,
és egymaga támogatja az erősítő klubot. Miért érdekelné őt,
hogy mi folyik a nephilimek világában? Neki mindene megvan,
amit valaha szeretett volna.
konyvfanoknak 215
- Mert ő is nephilim – magyarázta Scott. – És közel

sincs meg mindene. A zsidó hónap Cheshvan havában minden
nephilimnek, aki hűségesküt tett, át kell adnia a testét két hétre.
Nincs választási lehetőségük. Át kell adniuk, hogy valaki más
rendelkezhessen vele – egy bukott angyal. Rixon volt az a
bukott angyal, aki a Fekete Kéz fölött rendelkezett, ezért tudok
arról, hogy pokolra került. A Fekete Kéz talán már szabad, de
nem felejt, és nem bocsát meg. Ezért a hadsereg. Megpróbálja
megdönteni a bukott angyalok hatalmát.
- Állj! Kik a bukott angyalok? – Valami banda? Mert

úgy hangzott. Egyre inkább kétségbe estem. Hank Millar volt
az utolsó személy Coldwaterben, akit kapcsolatba lehetett hozni
bármilyen bandával. – És mit értesz azalatt, hogy „más
rendelkezett a testükkel”?
Scott szája megrándult, és lekicsinylő mosolyra húzódott,

de becsületére váljék, hogy türelmesen válaszolt. – Azok a
bukott angyalok, akiket a mennyország elutasított, és a
nephilimek legrosszabb rémálmává váltak. Arra kényszerítenek
bennünket, hogy hűségesküt tegyünk nekik, így lehetőségük
nyílik átvenni a testünk felett a hatalmat a Cheshvan során.
Paraziták. Mivel a saját testükkel nem éreznek semmit,
megszállják a miénket. Ez van, Grey – mondta egy undorodó
pillantás kíséretében, mely az én arcomon is tükröződött. – Úgy
értem, szó szerint átveszik a testünk felett az uralmat, és úgy
konyvfanoknak 216
használják, mintha a sajátjuk lenne. Eközben mentálisan a

nephil is jelen van, de nincs hatalma a történések felett.
Megpróbáltam megemészteni Scott magyarázatát.

Nemegyszer elképzeltem az Alkonyzóna betétdalát, ahogy a
háttérben szól. De az igazsághoz hozzátartozik, tudtam, hogy
nem hazudik. Minden visszatért. Az emlékek, melyek
szilánkosak voltak és sérültek. De ott voltak. Előre tudtam az
egészet. Mikor és hogyan, nem tudom. De emlékeztem – az
egészre. Azt mondtam:
- A múltkor láttam, hogy 3 srác ver egy nephilt. Ez az,

amit csináltak? Megpróbálták rávenni, hogy adja át a testét két
hétre? Ez embertelen! Ez…visszataszító! - Scott lesütötte a
szemét, és egy bottal piszkálta a tüzet. Túl későn kaptam észbe,
hogy mekkora hibát követtem el. Szégyen söpört végig rajtam,
és azt suttogtam:
- Ó Scott! Nem gondoltam át! Annyira sajnálom, hogy

keresztül kellett menned ezen! El sem tudom képzelni,
mennyire nehéz lehet, ha át kell valakinek engedned a testedet.
- Én még nem tettem hűségesküt. És nem is fogok! –

Beledobta a botot a tűzbe, mely arany szikrákkal szórta tele a
barlang sötét, füstös levegőjét. – Ha másra nem is, de erre a
Fekete Kéz megtanított. Kipróbálhatnak rajtam a bukott
angyalok bármilyen elme trükköt, amit csak akarnak.
Levághatják a fejem, kivághatják a nyelvem, és porrá
konyvfanoknak 217
égethetnek. De akkor sem fogok soha hűségesküt tenni. A

fájdalmat tudom kezelni. Viszont a hűségeskü következményeit
nem.
- Elme trükk? – Felállt a szőr a tarkómon, ahogy a

gondolataim ismét Gabe-re terelődtek.
- Ez egy bukott angyal képesség – mondta keserűen. –

Képesség, hogy szórakozz az emberi elmével. El tudják érni,
hogy olyan dolgokat láss, amik nem valódiak. A nephilimek
örökölték a trükköt a bukott angyaloktól.
Úgy tűnt, igazam volt Gabe-bel kapcsolatban. De nem

bűvész trükkel hitette el velem, hogy medvévé változott – pedig
Jev meghagyott ebben a hitemben –, hanem egy nephilim
fegyvert használt. Az elme kontrollt.
- Mutasd meg, hogyan kell csinálni! Pontosan

szeretném tudni, hogy hogyan működik.
- Nem vagyok formában – ennyit mondott csak, majd

hátradőlt a farönkön, és a kezét összekulcsolta a feje mögött.
- Nem tudnád legalább megpróbálni? – mondtam, és

játékosan rácsaptam a térdére, hogy javítsak a hangulaton. –
Mutasd meg nekem, hogy mivel állunk szemben! Gyerünk!
Lepj meg! Mutass valami olyasmit, amire nem számítok, utána
pedig taníts meg, hogyan kell ezt csinálni. – Amikor Scott
továbbra is csak a tüzet bámulta, és a fény megvilágította
konyvfanoknak 218
kemény vonásait, a mosoly az arcomra fagyott. Számára ez

egyáltalán nem volt vicces.
- Itt van ez a dolog – mondta. – Az erő, ami függőséget

okoz. Ha belekóstolsz, nagyon nehéz megálljt parancsolni.
Amikor 3 hónappal ezelőtt eltűntem, és rájöttem, hogy mire
vagyok képes, minden lehetőséget megragadtam, hogy
használjam az erőmet. Ha éhes voltam, csak besétáltam egy
boltba, beleszórtam egy kosárba, amire szükségem volt.
Bevetettem az elme trükköt, erre a pénztáros összecsomagolta a
holmimat, és fizetés nélkül elengedett. Könnyű volt, és
felsőbbrendűnek éreztem magam tőle. Egészen addig, míg egy
éjjel, mikor éppen a Fekete Kéz után kémkedtem, feltűnt, hogy
ő ugyanígy intézi a dolgait. Azonnal abbahagytam, mert nem
akartam így leélni az életemet. Nem leszek olyan, mint ő. –
Elővett egy gyűrűt a zsebéből, és a fény felé tartotta. Úgy tűnt,
hogy vasból készült, és mintha egy ökölbe szorított kezet
ábrázolt volna. Egy röpke pillanatig úgy látszott, mintha a
fémből furcsa, kék fény sugározna. De azonnal eltűnt, én pedig
a fények számlájára írtam az egészet.
- Minden nephil tudja fejleszteni az erejét, ami

fizikailag erősebbé tesz bennünket az embereknél, de amikor
felveszem ezt a gyűrűt, az eljuttat az erő egy egészen más
szintjére – mondta Scott ünnepélyesen. – A Fekete Kéztől
kaptam ezt a gyűrűt, miután megpróbált bevenni a seregébe.
Nem tudom, hogy átok-e vagy varázslat van ezen a gyűrűn,
konyvfanoknak 219
vagy esetleg mindkettő, de van rajta valami. Bárki, akinek a

birtokában van egy ilyen gyűrű, fizikailag szinte
megállíthatatlan. Mielőtt júniusban eltűntél, elloptad tőlem. A
kényszer, hogy visszaszerezzem, olyan erős volt, hogy nem
tudtam aludni, enni vagy pihenni, míg meg nem találtam.
Olyan voltam, mint egy drogos, aki azt az egyetlen dolgot
keresi, mely eljuttatja a következő szintre. Egyik este, az
elrablásod után betörtem a házatokba. A hálószobádban
találtam meg egy hegedűtokban.
- Cselló – mormolva jött a javítás tőlem. Felrémlett

bennem egy halvány emlék, hogy korábban láttam már ezt a
gyűrűt.
- Nem én vagyok a legokosabb ember, de akkor is

tudom, hogy ez a gyűrű nem ártalmatlan. A Fekete Kéz csinált
vele valamit. Azt akarta, hogy valamilyen módon a serege
minden tagját előnyhöz juttassa. Ráadásul ha nem hordom a
gyűrűt, és csak a természetes erőmre és hatalmamra
támaszkodom, a vonzás még erősebb. Az egyetlen mód, hogy
legyőzzem az, hogy olyan ritkán használom az erőmet és
hatalmamat, amennyire csak lehetséges.
Próbáltam együtt érezni Scott-tal, de egy kicsit csalódott

voltam. Tudnom kellett, hogyan vert át Gabe, arra az esetre ha
ismét szemtől szemben állnánk egymással. És ha valóban Hank
a Fekete Kéz, vezetője egy nem emberi, illegális hadseregnek,
azon töprengtem, elképzelhető, hogy sokkal sötétebb okok
konyvfanoknak 220
miatt vesz részt az életemben, mint ahogyan azt korábban

gondoltam. Végtére is, ha annyira lefoglalja az, hogy megdöntse
a bukott angyalok hatalmát, hogyan jut ideje arra, hogy vezesse
az autókereskedést, apa legyen, és randizzon az anyámmal?
Lehet, hogy bizalmatlan voltam, de végiggondolva mindent,
amit Scott mondott, majdnem biztos voltam abban, hogy az
elmondottak igazak. Ráadásul szükségem volt valakire, aki ha
úgy alakul, fel tudja venni velem a harcot Hank ellen. Jelen
pillanatban az egyetlen ember, aki szóba jöhetett, Scott volt.
Nem szerettem volna belekeverni az ügybe, ugyanakkor az
ismerőseim közül ő volt az egyetlen, akinek volt esélye Hankkel
szemben.
- Talán megpróbálhatnád jó dolgokra használni a

gyűrű erejét – javasoltam egy perc múlva halkan. Scott beletúrt
a hajába, kétségtelenül szívesen témát váltott volna már.
- Túl késő. Már döntöttem. Nem viselem a gyűrűt,

mert őhozzá köt.
- Soha nem aggódtál amiatt, hogyha nem hordod,

azzal veszélyes előnyhöz juttatod Hanket? – A pillantása
elkapta az enyémet, de mikor válaszolt, kerülte a tekintetemet.
- Éhes vagy? Tudok fogni néhány sügért. Egészen jó

íze van, a tűz fölött serpenyőben megpirítva. – Meg sem várva a
válaszomat, felkapta a horgászbotot, és leereszkedett a
barlangból a sziklákon át. Elindultam utána, és hirtelen nagyon
konyvfanoknak 221
szerettem volna lecserélni a csizmámat teniszcipőre. Scott nagy

lépésekkel és ugrásokkal haladt a sziklák között, míg én
kénytelen voltam egyik óvatos lépést megtenni a másik után.
- Rendben, nem beszélek többet az erődről – szóltam

utána – de még nem végeztem. Még mindig túl sok minden
hiányzik. Térjünk vissza arra az éjszakára, mikor eltűntem. Van
valamilyen ötleted, hogy ki rabolhatott el?
Scott leült egy sziklára, majd ráfűzött egy csalit a horogra.

Már majdnem végzett, mire odaértem.
- Először azt gondoltam, hogy Rixon volt az – mondta.

– Ez még azelőtt volt, mielőtt megtudtam, hogy pokolra került.
Vissza akartam jönni, megkeresni téged, de ez nem volt ennyire
egyszerű. A Fekete Kéz kémjei mindenhol ott vannak. És
tekintve, hogy mi történt az elvarázsolt kastélyban, számítottam
rá, hogy a zsaruk is a nyomomban lesznek.
- De?
- De nem voltak – pillantott rám a szeme sarkából. –

Nem találod ezt egy kicsit furcsának? A zsaruknak tudniuk
kellett, hogy ott voltam az elvarázsolt kastélyban azon az
éjszakán veled és Rixonnal. Elmondhattad nekik. Valószínűleg
azt is elmondtad, hogy engem is meglőttek. Akkor miért nem
kerestek egy percig sem engem? Miért hagyták, hogy lelépjek?
Ez úgy néz ki, mintha – hirtelen elhallgatott.
konyvfanoknak 222
- Mintha?
- Mintha valaki jött volna, és feltakarított volna. És

most nem a fizikai bizonyítékokra gondolok, hanem az elme
trükkről beszélek. A memóriatörlésről, valaki elég erős lehet
ahhoz, hogy megváltoztassa a rendőrség nézőpontját.
- Egy nephilre gondolsz.
Scott megrántotta a vállát. – Logikus nem? Talán a Fekete

Kéz nem akarta, hogy keressen a rendőrség. Talán ő saját maga
szeretett volna megtalálni, hogy „vigyázzon rám”. Ha megtalált
volna, hidd el, nem adott volna át a rendőrségnek kihallgatás
céljából. Bezárt volna az egyik börtönébe, és mindent elkövetett
volna, hogy megbánjam azt a napot, mikor cserbenhagytam.
Szóval valaki olyat keresünk, aki elég erős ahhoz, hogy

emléket manipuláljon, vagy ahogy Scott fogalmazott, emlékeket
töröljön. Nem tudtam nem észrevenni, hogy ez összefüggésben
lehet az én törölt memóriámmal. Egy nephil tehette ezt velem?
A gyomrom összeszorult, miközben a lehetőséget latolgattam.
- Hány nephilimnek lehet ekkora hatalma? –

kérdeztem.
- Ki tudja? A Fekete Kéznek biztosan.
- Hallottál már egy Jev nevezetű nephilről? Vagy ha

már itt tartunk, bukott angyalról? – tettem hozzá, és egyre
konyvfanoknak 223
biztosabb voltam benne, hogy Jev vagy az egyik, vagy a másik.

– A felismerés nem igazán tett boldoggá.
- Nem, de ez nem jelent semmi. Amint tudomást

szereztem a nephilimekről, majdnem azonnal el kellett
bujdosnom. Miért kérdezed?
- Valamelyik éjjel találkoztam egy sráccal, akit Jevnek

hívtak. Ő is tudott a nephilimekről. Megállított három másik
srácot. – Hirtelen abbahagytam. Nem kellett ködösítenem, bár
tekintve az elmeállapotomat, egyszerű lett volna. –
Megakadályozta, hogy a bukott angyal, akiről már meséltem
neked, rákényszerítsen egy B.J. nevű nephilt arra, hogy
hűségesküt tegyen neki. Ez most biztos őrültségnek fog
hangzani, de mintha Jev kibocsátott volna magából valamilyen
energiát. Úgy éreztem, mintha elektromosság áradt volna
belőle, és ez sokkal erősebb volt, mint amit mások bocsátanak
ki.
- Ez valószínűleg jól mutatja az erejét – mondta Scott. –

A három féken tartott bukott angyal pedig önmagáért beszél.
- Ennyire erős, és te még soha nem hallottál róla?
- Akár hiszed, akár nem, azóta tudok ezekről a

dolgokról egyáltalán, mióta te előálltál vele.
Eszembe jutottak Jev szavai. Megpróbáltalak megölni. Mit

jelenthetett ez? Köze lehetett az elrablásomhoz? És elég erős
konyvfanoknak 224
lehet-e ahhoz, hogy törölje az emlékeimet? Kiindulva a belőle

sugárzó erő nagyságából, valószínűleg többre is képes néhány
egyszerű elme trükknél. Sokkal többre.
- Tudván, hogy mit tettem a Fekete Kéz ellen, meg

vagyok lepve, hogy még mindig szabad ember vagyok –
mondta Scott.
– Eléggé utálhatja, hogy bolondot csináltam belőle.
- Ha már itt tartunk, miért léptél ki Hank seregéből?
Scott felsóhajtott, majd erősen a térdére csapott. – Na, ez az

a beszélgetés, amit szívesen kihagytam volna. Közel sem
egyszerű erről beszélnem, szóval egyszerűen csak elmondom,
ahogy volt. Azon az éjszakán, mikor meghalt az apád, nekem
kellett volna rajta tartanom a szememet. Egy veszélyes
találkozóra tartott éppen, és a Fekete Kéz biztonságban szerette
volna tudni. Azt mondta nekem, hogyha sikerrel járok, azzal
bebizonyítom, hogy számíthat rám. Szerette volna, ha belépek a
seregébe, én viszont nem akartam ezt.
Jéghideg borzongás kúszott végig a gerincemen. Közel

sem számítottam rá, hogy Scott belekeveri ebbe az egész
dologba az apámat. – Az apám…ismerte Hank Millart?
- Nem teljesítettem a Fekete Kéz kívánságát. Azt

gondoltam, hogy ezzel ki tudom neki fejezni az álláspontomat.
De az egyetlen, amit elértem ezzel az egésszel az volt, hogy egy
ártatlan ember meghalt.
konyvfanoknak 225
Pislogtam. Minta egy vödör jeges vizet borítottak volna

rám, Scott szavai megdermesztettek. – Hagytad meghalni az
apámat? Hagytad, hogy besétáljon a veszélybe, és nem tettél
semmit, hogy segíts neki?
Scott széttárta a kezét. – Nem tudtam, hogy ez fog történni.

Úgy gondoltam, hogy a Fekete Kéz egy őrült, egy különc
egoista. Nem tudtam az egész nephilimdologról…egészen
addig, míg már túl késő volt.
Én csak néztem egyenesen előre, kitartóan bámulva az

óceánt. Egy akaratlan érzés összeszorította a mellkasomat,
könyörtelenül satuba szorítva azt. Az apám. Scott egész idő
alatt tudta az igazságot. És nem mondta el nekem egészen
addig, míg ki nem szedtem belőle.
- Rixon húzta meg a ravaszt – monda Scott csendesen,

hangja áthatolt a gondolataim falán. – Hagytam, hogy apád
belesétáljon a csapdába, de Rixon volt az, aki ott várt rá.
- Rixon… - ismételtem. Keserves részenként, minden

visszatért, egyetlen rettenetes pillanat alatt. Ahogy Rixon
bevezet az elvarázsolt kastélyba. Ahogy Rixon bevallja a tényt,
hogy ő ölte meg az apámat. Ahogy Rixon rám szegezi a
fegyverét. Nem emlékeztem annyira, hogy az egész képet
tisztán lássam, de a villanások is elegek voltak. Felfordult a
gyomrom.
konyvfanoknak 226
- Ha nem Rixon rabolt el, akkor ki volt az? –

kérdeztem.
- Emlékszel, hogy azt mondtam, az egész nyarat azzal

töltöttem, hogy nyomoztam a Fekete Kéz után? Augusztus
elején elutazott az White Mountain National Forestbe. 20 percig
vezetett egy távoli kunyhóhoz, ahol kevesebb, mint 20 percig
maradt. Hosszú út, egy ilyen rövid látogatás miatt, ugye? Nem
mertem annyira közel menni, hogy belássak az ablakon, de
néhány nappal azután, hogy visszatért Coldwaterbe,
kihallgattam egy telefonbeszélgetését. Azt mondta a vonal
másik végén lévő személynek, hogy a lány még mindig a
kunyhóban van, és tudnia kell, hogy a lány tiszta lappal indul.
Ezeket a szavakat használta. Azt mondta, nincs helye hibának.
Attól tartottam, hogy a lány, akiről beszélt…
- …én voltam – fejeztem be döbbenten. Hank Millar

egy halhatatlan. Ő a Fekete Kéz. Lehetséges, hogy ő rabolt el.
- Van egy srác, aki valószínűleg tudja a válaszokat-

mondta Scott, felvonva a szemöldökét. Ha valaki tudja, hogyan
kell információkat szerezni, akkor ő az. De a megtalálása
nehézkes lehet. Egyelőre azt sem tudom, hogyan fogjunk hozzá.
És tekintve a körülményeket, valószínűleg nem fog egyből
ugrani, hogy a segítségünkre siessen, főleg ha belegondolok,
hogy az utolsó alkalommal, mikor találkoztunk, majdnem
eltörte az állkapcsomat, amiért megpróbáltalak megcsókolni.
konyvfanoknak 227
Megrándultam. – Megcsókolni? Micsoda? Ki ez az alak?
Scott a homlokát ráncolta. – Igen, így volt. Feltételezem, rá

sem emlékszel. A volt barátodról beszélek. Foltról.
15. FEJEZET
Fordította: Hókiné
- Várj, - szóltam rá. – Folt az exem? – Ez nem

egyezett Marcie sztorijával. Vagy Vee-ével, ami azt illeti.
- Szakítottatok. Valami köze volt Marcie-nak is

hozzá szerintem. – Feltartotta a kezét. – Ennyit tudok. A
dráma kellős közepén költöztem vissza a városba.
- Biztos vagy benne, hogy a pasim volt?
- Te mondtad.
- Hogy nézett ki?
- Ijesztőn.
- Hol van most? – faggattam tovább erélyesen.
- Ahogy már mondtam, nem lesz könnyű

megtalálni.
- Tudsz valamit egy nyakláncról, amit ő adott

nekem?
konyvfanoknak 228
- Túl sokat kérdezel.
- Marcie azt mondta, hogy Folt az ő fiúja volt. Azt

mondta, hogy Folt adott nekem egy nyakláncot, amit az
övé és most vissza akarja kapni. Meg azt is mondta, hogy
Folt mutatta meg nekem Marcie jó oldalát és hozott
bennünket össze.
Scott megsimogatta az állát. A szemei rám nevettek. – És

te bevetted?
Az agyam pörgött. Folt az én barátom volt? Miért hazudott

Marcie? Hogy megszerezze a nyakláncot? Mit akarhat vele?
Ha Folt a pasim volt, az megmagyarázza a felvillanó déjà

vu érzést, akárhányszor csak meghallom a nevét, de...
Ha a pasim volt, és jelentettem neki valamit, akkor hol van

most?
- Van még valami, amit tudsz Foltról?
- Alig ismertem a srácot, és azt tudom, hogy a

frászt hozta rám. Meglátjuk, hogy meg tudom-e találni, de
nem igérhetek semmit. Addig is, koncentráljunk a biztos
dolgokra. Ha eleget megtudunk Hank-ről, talán rá tudunk
jönni, miért érdeklődik utánad és anyád után és mik a
tervei, és kitalálhatjuk, hogy kapjuk el. Mindketten
nyerhetünk rajta. Benne vagy, Grey?
- Ó, benne. – mondtam vadul.

konyvfanoknak 229
Scott-al maradtam, amíg a nap alá nem merült a

horizonton. Otthagytam a félig megevett halvacsorámat és
visszamásztam a partvonal mentén. Scott és én a védőkorlátnál
elbúcsúztunk. Nem akartuk szokássá tenni, hogy nyilvánosság
előtt mutatkozik, és ítélve abból, amit Hank-ről és a Nephilim
kémekről mondott, megértem az óvatosságát. Megígértem,
hogy hamarosan újra meglátogatom, de elvetette az ötletet.
Rendszeresen a barlanghoz járni túl kockázatos, magyarázta.
Inkább majd ő keres.
Hazafelé vezetve, eltűnődtem. Végiggondoltam mindent,

amit Scott mondott. Egy furcsa érzés forrt bennem. Bosszú,
talán. Vagy puszta gyűlölet. Nem volt elég bizonyítékom, hogy
kijelentsem, Hank állt az elrablásom mögött, de a szavamat
adtam Scott-nak, hogy minden tőlem telhetőt megteszek, hogy
a végére járjak ennek. És a „vége” alatt azt értem, hogy ha
Hank-nek bármi köze van ehhez, akkor megfizet érte.
És aztán ott volt Folt. Az én úgymondd ex-barátom. Egy

srác, aki titokzatosságot sugárzott, aki erős benyomást tett
Marcie-ra is és rám is, és aki nyom nélkül eltűnt. Nem tudtam
elképzelni magamat egy pasival, de ha el kellene, akkor egy
kedves, normális srácot képzelnék el, aki időben leadja a matek
konyvfanoknak 230
háziját és talán szórakozásból baseball-ozik. Ez a jófiú leírás

teljesen ellentmond mindennel, amit Foltról tudok. Ami nem túl
sok.
Meg kellett találnom a módját, hogy ezen változtassak.
A parasztházban egy öntapadós cetlit találtam a pulton.

Az anyám együtt tölti az estét Hank-el. Vacsora, utána egy
szimfónikus zenekar előadása Protlandban. A gondolat, hogy
egyedül van Hank-el, a szabadesés érzését okozta nálam, de
Scott elég ideje figyelte már Hank Millar-t, hogy tudja, udvarol
anyámnak, és figyelmeztetett: semmilyen körülmények között
se áruljam el, amit tudok. Egyikőjüknek sem. Hank azt hiszi,
hogy átvágott mindannyiunkat, és a legjobb, ha ez így is marad.
Bíznom kell benne, legalábbis most, hogy az anyám
biztonságban van.
Gondolkoztam rajta, hogy felhívom Vee-t, hogy világossá

tegyem, tudom, hogy hazudott Foltról, de nem volt kedvem
veszekedni. Nem szólok hozzá egy napig, és hagyom, had
főjjön a saját levében. Egyszer majd kérdőre vonom, mikor
eléggé bepánikolt már ahhoz, hogy igazat mondjon... ezúttal
tényleg az igazat. Az árulása fájt, és a saját érdekében remélem,
hogy nagyon jó magyarázata van.
Egy reccsenéssel felnyitottam egy csokipudingot és megettem a

TV előtt, vígjáték-sorozatok ismétléseivel töltöttem az estét.
Végre az óra elütötte a tizenegyet, és felmentem az emeletre a
konyvfanoknak 231
szobámba. Levettem a ruháimat és addig észre sem vettem a

fekete tollat, amíg vissza nem tettem a sálat a helyére. Selymes
fénye volt, ami Jev szeme színére emlékeztetett. Olyan végtelen
fekete, ami elnyel minden fényt. Emlékszem, ahogy mellette
utaztam a Tahoe-ban, és bár Gabe is ott volt, mégsem féltem.
Jev biztonságérzetet adott, és azt kívántam, bárcsak
elcsomagolhatnám az érzést és elővehetném, amikor csak
szükségem van rá.
Leginkább azt kívántam, bárcsak láthatnám Jev-et megint.
Jev-ről álmodtam, mikor a szemeim hirtelen kinyiltak. A fa

reccsenése áthatolt az álmomba, felébresztett. Egy árnyékos
alak hajolt az ablakomba, kizárva a holdfényt. Az alak beugrott,
olyan halkan érkezett a szobámba, mint egy macska.
Villámgyorsan felültem, a lélegzetem is elállt.
- Css – morogta Scott, szája elé tette az ujját. – Ne ébreszd fel

anyádat.
- Mi-mit keresel te itt? – végre sikerült kinyögnöm.
Behúzta az ablakot maga mögött. – Mondtam, hogy hamarosan

meglátogatlak.
konyvfanoknak 232
Hátrarogytam az ágyon, próbáltam visszaszerezni a normál

szívverésemet. Nem láttam ugyan leperegni a szemem előtt az
életemet, de zavarbaejtően közel voltam ahhoz, teljes tüdőből
sikítsak. – Elfelejtetted megemlíteni, hogy betörsz majd a
szobámba.
- Hank itt van?
- Nincs. Elment anyámmal. Elaludtam, de még nem

hallottam megjönni őket.
- Öltözz fel.
Az órára pillantottam. Aztán rá. – Majdnem éjfél, Scott.
- Jó megfigyelés, Grey. Majd meglátod, egy olyan helyre

megyünk, ahová este sokkal könnyebb betörni.
Ó, ember. – Betörni? – ismételtem egy kicsit haragosan, még

mindig nem tértem magamhoz a váratlan ébresztésből.
Főleg, ha Scott komolyan valami illegálisat akar tenni.
A szemeim végre hozzászoktak a homályos sötétséghez, és

azon kaptam, hogy vigyorog. – Csak nem félsz egy kis
betöréstől, ugye?
- Egyáltalán nem. Mit nekem egy kis bűnözés? Nem mintha

nagy reményeim lennének, hogy egy nap majd főiskolára
megyek és állásom lesz. – vágtam vissza gúnyosan.
konyvfanoknak 233
Semmibe vette a szarkazmusomat. – Megtaláltam a Fekete Kéz

egyik raktárépületét. – Átvágott a szobán és kidugta a fejét a
folyosóra. – Biztos vagy benne, hogy még nem jöttek vissza?
- Hank-nek valószínűleg nagyon sok raktára van. Autókat

ad el. Valahol tárolnia kell őket. – megfordultam, az államig
húztam a takarómat és becsuktam a szememet, remélve, hogy
veszi az adást. Tényleg nagyon vissza akartam térni az
álmomba Jev-vel. Szinte éreztem a csókját a számon. Egy kicsit
tovább akartam álmodozni.
- A raktár az ipari kerületben van. Ha Hank kocsikat tárol

ott, akkor arra vágyik, hogy kirabolják. Ez az, érzem, Grey.
Valami sokkal értékesebbet tart ott az autóknál. Ki kell
derítenünk, hogy mit. Mindent meg kell tudnunk róla, amit
csak lehet.
- A betörés illegális. Ha el akarjuk kapni Hank-et, azt

törvényesen kell tennünk.
Scott megkerülte az ágyam. Lehúzta a takarót, amíg ki

nem látszott az arcom. – Ő nem a szabályok szerint játszik. Csak
egyetlen módon fog ez működni, mégpedig úgy, ha azonos
szinten játszunk. Egy kicsit sem vagy kíváncsi, hogy mit tárol a
raktárban?
A hallucinációmra gondoltam, a raktárépületre és az

angyalra a ketrecben, de azt mondtam: - Ha letartóztathatnak
miatta, akkor nem.
konyvfanoknak 234
Leült, a homlokát ráncolta. – Mi lett azzal, hogy segítesz

nekem leleplezni a Fekete Kezet?
Hát ez az. Pár óra egyedüllét átgondolni a dolgokat és

máris éreztem, hogy elhagy az önbizalmam. Ha Hank mindaz,
amit Scott állított, hogyan szállhatnánk szembe vele ketten,
egyedül? Szükségünk van egy jobb tervre. Egy okosabb tervre.
- Segíteni akarok, és fogok is, de nem ugorhatunk csak

úgy bele. – mondtam. – Túl fáradt vagyok, hogy
gondolkozzam. Menj vissza a barlangba. Gyere vissza egy
értelmes időpontban. Talán rá tudom beszélni anyámat, hogy
látogassa meg Hank-et a raktárában és kikérdezem, hogy mi
van ott.
- Ha legyőzöm Hank-et, visszakapom az életemet. –

mondta Scott. – Nincs több bújkálás. Nincs több szökés.
Láthatom anyámat megint. Ha már anyákról beszélünk, a tied
nem lenne veszélyben. Mindketten tudjuk, hogy te is
ugyanannyira akarod ezt, mint én. – morogta olyan hangon,
ami nem tetszett. Olyan hangon, ami azt sugallta, hogy jobban
ismer engem, mint amivel én kényelmesen érzem magam. Nem
akartam, hogy Scott így belém lásson. Mindenesetre nem
éjfélkor. Nem, mikor olyan közel voltam, hogy
visszacsusszanjak az álmomba Jev-vel. – Nem engedem, hogy
bármi történjen veled. – mondta lágyan. – ha emiatt aggódsz.
- Honnan tudhatnám?
konyvfanoknak 235
- Nem tudhatod. Itt a lehetőség, hogy teszteld a

szándékaimat. Derítsd ki milyen is vagyok.
Ráharaptam az alsó ajkamra, gondolkoztam. Nem az a

fajta lány voltam, aki kisurran éjszaka. És erre itt vagyok,
megint erre készülök, már másodszor a héten. Kezdtem azt
hinni, hogy száznyolcvan fokra voltam attól a személytől,
akinek szerettem hinni magam. Nem is olyan rossz végül is,
gúnyolódott az ördög a vállamon.
Az ötlet, hogy kimenjek sötétedés után kémkedni Hank

egyik raktárában nem igazán keltett bennem meleg és habókos
érzéseket, de rájöttem, hogy végig Scott-al lennék. És ha valamit
akartam, az az volt, hogy Hank örökre tűnjön el az életemből.
Talán, ha Scott-nak igaza van és tényleg Nephilim, Hank képes
megbolondítani egy-két zsaru elméjét, de ha valami igencsak
törvénytelent csinál, nincs rá mód, hogy kikerülje az egész
rendőrörsöt. Ebben a pillanatban az, hogy az egész rendőrséget
rá uszítsuk jó tervnek tűnt arra, hogy keresztülhúzzuk a
számításait, bármi is voltak azok.
- Egyáltalán biztonságos ez? – kérdeztem. – Honnan

tudjuk, hogy nem kapnak el bennünket?
- Napok óta az épületnél táborozok. Senki sincs ott

este. Csinálunk pár képet az ablakokból. Kicsi a kockázat.
Benne vagy, vagy nem?
konyvfanoknak 236
Megadóan sóhajtottam. – Rendben! Felkapok pár ruhát.

Fordulj el. Pizsiben vagyok. – A pizsi nem másból, mint egy
pántos pólóból és egy boxeralsóból állt – egy kép, amit nem
akartam Scott elméjébe égetni.
Scott mosolygott. – Pasi vagyok. Ez olyan, mintha egy

gyereket arra kérnél, hogy ne lessen a cukorkatartóba.
A gödröcske az arcán mélyebb lett. És nem éppen

aranyosan.
Mivel nem akartam végigjátszani ezt Scott-al, azonnal

meghoztam a döntést. A kapcsolatunk éppen eléggé volt
komplikált. Ha együtt fogunk dolgozni, a plátói volt az egyetlen
út.
Egy kényszeredett mosollyal legyőzötten felemelte a

karjait és hátat fordított. Kimásztam az ágyból, átügettem a
szobán és bezárkóztam a gardróbba.
Mivel az ajtó lécezett volt, a biztonság kedvéért nem

kapcsoltam fel a villanyt és végigtapogattam a ruhákat.
Felrántottam egy szűk farmert, egy pólót és egy kapucnis
pulcsit. Tenisz cipőt választottam, tartva attól, hogy talán majd
hirtelen kell elfutnunk.
A farmeromat gomboltam, kinyitottam a gardrób ajtaját. -

Tudod mire gondolok most? – kérdeztem Scott-ot.
konyvfanoknak 237
Végignézett rajtam. – Arra, hogy amolyan szomszéd-lány

módján csinosan nézel ki?
Miért kell ilyeneket mondania? Éreztem, ahogy elönti a pír

az arcomat és reméltem, hogy Scott nem vette észre a halvány
fényben.
Azt mondtam: - Arra, hogy remélem nem bánom meg ezt.

16. FEJEZET
Fordította: BTK
Scott egy 1971-es Dodge Chargerrel járt, ami nem éppen a

legcsendesebb autó volt egy olyan srácnak, aki titokban akarja
tartani a hollétét. Ha azt is hozzászámítjuk, hogy a kipufogónak
olyan hangja volt, mintha repedt lenne, egészen biztos voltam
benne, hogy néhány háztömbbel odébb is hallani lehet
bennünket. És bár én azt gondoltam, hogy kimondottan
felhívjuk magunkra a figyelmet azzal, ha felhúzott tetővel
végigdübörgünk a városon, Scott hajthatatlan volt.
- A Fekete Kéz kémei mindenhol ott vannak – közölte velem

ismét. Hogy nyomatékosítsa az álláspontját, a szeme rám villant
a visszapillantó tükörben. – Ha elkapnak bennünket így
együtt… - lógva hagyta a mondat végét.
konyvfanoknak 238
- Értem – mondtam. Bátor szavak, tekintve, hogy közben

megborzongtam. Úgy döntöttem, nem gondolok arra, hogy mit
tenne Hank, ha sejtené, hogy Scott és én kémkedünk utána.
- Nem kellett volna elvinnem téged a barlangba – mondta

Scott. – Mindent megtehet azért, hogy megtaláljon engem, de
nem gondoltam bele, hogy ez milyen hatással lehet rád nézve.
- Semmi baj – mondtam, bár a baljóslatú borzongás nem

tágított. – Meglepődtél, hogy látsz, és nem gondolkoztál. Én
sem. Ami azt illeti, én még mindig nem gondolkozom - tettem
hozzá egy reszketeg nevetéssel – különben nem ólálkodnék az
egyik raktára környékén. Vajon figyelik kamerákkal az
épületet?
- Nem. Gyanítom, a Fekete Kéz nem szeretne semmilyen

extra biztosítékot arra nézve, hogy mi folyik ott. A
videofelvételek kiszivároghatnak – tette hozzá
jelentőségteljesen. Scott leparkolt egy lelógó ágú fa alá a
Wentworth-folyó mellett, majd kiszálltunk. Mire egy
háztömbnyit gyalogoltunk, és visszapillantottam a vállam
fölött, addigra már nem is láttam az autót. Feltételeztem, hogy
ez volt Scott célja. Végiglopakodtunk a folyó mentén, a Hold
sarlója túl keskeny volt ahhoz, hogy árnyékot vessünk.
Átvágtunk a Front Streeten, karcsú és magas, szorosan
egymáshoz épített, téglafalú raktárak között kanyarogtunk. Az
eredeti építész nyilvánvalóan nem akart helyet pazarolni. Az
konyvfanoknak 239
épületek ablakai olajosak voltak, rajtuk vasrácsok, és belülről

újságpapírral voltak borítva. Gyom és szemét borított mindent.
- Az a Fekete Kéz raktára – suttogta Scott. Egy rozoga

tűzlétrával és íves ablakokkal rendelkező négyemeletes
téglaépület felé mutatott. – Az elmúlt héten ötször jött ide.
Mindig hajnal előtt érkezett, mikor a város nagy része még
alszik. Néhány háztömbnyire innen szokott leparkolni, és az út
többi részét gyalog szokta megtenni. Néha egy háztömböt
kétszer is megkerül, csak hogy biztos legyen benne, hogy senki
nem követi. Még mindig úgy gondolod, hogy autókat tárol itt?
El kellett ismernem, hogy elég kevés az esélye annak, hogy

Hank a Toyota lerakata miatt ennyire elővigyázatos. És bár ez
eléggé úgy hangzott, mintha chop shopként4 használná a
raktárt, nem igazán hittem ebben sem. Hank volt az egyik
leggazdagabb és legbefolyásosabb ember a városban. Nem volt
rászorulva, hogy illegális úton szerezzen pénzt. Másról van itt
szó. És abból, ahogyan a tarkómon felállt a szőr, arra tippeltem,
hogy semmi jóról.
- Hogyan fogunk belátni? – kérdeztem, miközben azon

töprengtem, mi lesz, ha Hank épületének ablakai jobban el
vannak sötétítve a többinél. De még túl messze voltunk ahhoz,
hogy ezt meg lehessen mondani.
4
Olyan garázs, ahol a lopott autókat szétszerelik, hogy alkatrészenként eladják.
konyvfanoknak 240
- Gyerünk, másszunk fel egy másik épületre, és

megtudjuk.
Szinte öleltük az épületeket, olyan szorosan mentünk

mellettük, egy tégla bele is akadt a kapucnimba. A háztömb
végén már elég közel voltunk Hank raktárához, hogy lássuk
azt, hogy míg az alsó két szint ablakait újságpapírral fedték be,
a felső két emeleten szabadon hagyták őket.
- Arra gondolsz, amire én? – kérdezte Scott huncut

csillogással a szemében.
konyvfanoknak 241
-
Másszunk fel a tűzlétrán, és nézzünk be?
- Kisorsolhatnánk. A vesztes megy fel.
- Szó sem lehet róla! A te ötleted volt, neked kell felmenned.
- Csajok… - Elmosolyodott, de verejték csillogott a

homlokán. Elővett egy olcsó, eldobható fényképezőgépet. –
Sötét van, de megpróbálok néhány tiszta képet készíteni.
Lehajolva, szó nélkül futottunk keresztül az utcán.

Siettünk lefelé a sikátorban Hank raktára mögött, és meg sem
álltunk addig, míg meg nem érkeztünk egy grafitivel díszített
kuka mögé. Kezeimmel rátámaszkodtam a térdemre, levegő
után kapkodtam. Nem tudtam volna megmondani, hogy a
légszomjam a futásnak vagy a szorongásnak volt-e köszönhető.
Most, hogy már ilyen messzire jutottunk, hirtelen azt kívántam,
bárcsak a Chargerben maradtam volna. Vagy otthon. Ezen a
ponton a legjobban attól féltem, hogy Hank felfedez bennünket.
Hogyan lehetett Scott annyira biztos abban, hogy nem éppen
most bukunk-e le a biztonsági felvételek miatt?
- Felmész? – kérdeztem, titkon remélve, hogy

legszívesebben ő is nyúlcipőt húzna, és visszavonulunk az
autóhoz.
konyvfanoknak 242
-
Vagy be. Mennyi lehet az esélye annak, hogy a Fekete Kéz
elfelejtette bezárni? – bökött a fejével egy sor teherautó bejárat
felé.
Én nem vettem észre ezeket a bejáratokat egészen addig, míg

Scott fel nem hívta rá a figyelmemet. Tökéletesek voltak a
rakomány titkos ki- és berakodásához. Három volt egy sorban,
és mikor megláttam őket, valami a helyére kattant a fejemben.
Pont úgy néztek ki, mint a hallucinációmban, melyet az iskolai
mosdóban láttam. Ráadásul a raktárépület is hátborzongatóan
hasonlított arra, melyet egy másik látomásban láttam, mikor
Jevvel álltam az út szélén. Az egybeeséseket kísértetiesnek
találtam, de nem tudtam, hogyan vessem fel a problémát
Scottnak. Ha elmondom neki, hogy azt hiszem, már láttam ezt a
helyet az egyik hallucinációmban, az nem fog segíteni
hitelesebbé tennem magamat.
Miközben én még mindig a félelmetes hasonlóságokon

agyaltam, Scott felugrott a beton párkányra, és megpróbálta az
első ajtót.
- Zárva – mondta, majd odalépett az ajtót nyitó számsorhoz.

– Mit gondolsz, mi lehet a kód? Hank születésnapja?
- Az túl kézenfekvő.
- A lánya születésnapja?
konyvfanoknak 243
-
Kétlem – Hank egyáltalán nem tűnt hülyének.
- Akkor vissza az „A” tervhez – sóhajtotta Scott.
Felugrott, elkapva a tűzlétra legalsó fokát. Leszóródott egy

réteg rozsda, és a fém panaszosan felnyögött. De az
emelőszerkezet és a lánc jól működött, így a létra leereszkedett.
- Kapj el, ha leesem – ennyit mondott csak, mielőtt felment.

Tesztelte az első fokokat, teljes súlyával aprókat ugrálva rajta.
Mikor úgy látszott, hogy a szerkezet kibírja, óvatosan lépkedett
rajta tovább, hogy minimálisra csökkentse a fém csikorgását.
Követtem a tekintetemmel az első lépcsőfordulóig. Közben
rájöttem, hogy őrködnöm kéne, míg Scott mászik, így
végignéztem az épület mentén. A szomszédos sarkon egy
hosszúkás árnyék vetült a járdára, majd a látóteremben
megjelent egy férfi. Visszahúzódtam.
- Scott! – suttogtam felfelé, de a hangom pusztán halk zaj, és

Scott túl magasan volt ahhoz, hogy meghallja.
Újra az épület vége felé pillantottam, a férfi a sarkon állt,

háttal nekem. Ujjai között narancssárga fénnyel cigaretta
parázslott. Az utcán támaszkodott, figyelemmel kísérve az út
mindkét oldalát. Gondoltam, hogy nem fuvarra vár, és hogy
nemcsak kilógott a munkahelyéről elszívni egy cigarettát. Ezen
a környéken a legtöbb raktárt évekkel ezelőtt lezárták, és már
konyvfanoknak 244
-
késő éjjel volt. Ilyenkor már senki sem dolgozik. Fogadni
mertem volna, hogy a férfi Hank raktárát őrzi. Újabb
konyvfanoknak 245
bizonyíték, hogy Hank valamit rejteget. A férfi csizmájával

elgyúrta a cigarettát, majd unottan elindult a sikátor felé.
- Scott! – sziszegtem, tölcsért formálva a szám köré. – Van

egy kis problémánk.
Scott már jóval a második szint felett, majdnem a

harmadik lépcsőfordulónál járt. A kamera a kezében volt, arra
várva, hogy a megfelelő pillanatban használható képeket
csináljon. Rájöttem, hogy nem fog meghallani, így
megragadtam egy kavicsot, és hozzávágtam. De ahelyett, hogy
őt találtam volna el, a kavics hangosan a tűzlétrának csattant,
majd hangos csörömpölések közepette aláhullott. A szám elé
kaptam a kezem, megbénított a félelem. Scott lenézett és
megdermedt. Sürgetően az épület oldala felé mutattam, majd a
kukához rohantam, és leguggoltam mögötte. Az épület és a
kuka közötti keskeny résen keresztül pont ráláttam Hank
emberére. Bizonyára hallotta, ahogy a kavicsot a létrának
dobtam, mert azonnal felkapta a tekintetét, próbálva
behatárolni a hangot.
- Hé! – kiáltotta Scottnak, majd felugrott a tűzlétra legalsó

fokára. Olyan gyorsan és ügyesen tornázta magát felfelé, amire
csak nagyon kevés ember képes. Magas volt, túlságosan is. Ez
volt a legegyszerűbb mód – ahogy Scott tanította nekem –
annak megállapítására, hogy akit látok, az egy Nephil.
konyvfanoknak 246
Scott is mászott felfelé a létrán, kettesével szedve a

fokokat. A nagy sietségben a kamera kicsúszott a kezéből, majd
a sikátorban földet érve összetört. Scott vetett rá egy
hitetlenkedő pillantást, majd rohant tovább. A negyedik emeleti
lépcsőfordulóban felhúzta magát a létrára, ahol az ráhajolt a
háztetőre, és eltűnt felette.
Gyorsan átfutottam a lehetőségeimet. A Nephil őr szinte

repült Scott mögött, pillanatokra volt csak attól, hogy sarokba
szorítsa a tetőn. Lehetséges, hogy megtámadja Scottot?
Visszarángatja kihallgatásra? Összeszorult a gyomrom. Lehet,
hogy idehívja Hanket, hogy személyesen foglalkozzon Scotttal?
Előresiettem az épület elé, tekergettem a nyakamat, hogy

megtaláljam Scottot, míg fel nem figyeltem egy árnyékra. Nem
az épület széle mentén, hanem a levegőben, a mellettem lévő és
az utca túloldalán lévő épület között. Pislogtam, próbáltam
megtisztítani a látásom, éppen időben ahhoz, hogy lássam,
ahogy egy második üstökös száguld keresztül az égen.
Leesett az állam. Scott és a nephil ugráltak az épületeken.

Nem tudtam elképzelni sem, hogyan csinálják, és időm sem
volt azon töprengeni, hogy mennyire lehetetlen az, amit látok.
Rohantam a Charger felé, ezt próbáltam Scott elméjébe
szuggerálni. Ha mindketten a nephil előtt el tudnánk érni az
autót, lenne esélyünk arra, hogy megússzuk ezt az egészet.
konyvfanoknak 247
Gyorsabb futásra kényszerítettem magamat, követtem a cipőik

csapódásának és súrlódásának a hangját magasan a fejem felett.
Félúton az autó felé Scott hirtelen jobbra fordult, a nephil

követte. Hallottam az utolsó néhány lehetetlenül gyors lépését,
ahogy elrohant a sötétségbe. Ahogy eltűntek, egy fémes
csengést hallottam közvetlenül előttem, a járda irányából.
Gyorsan felkaptam a kocsi kulcsot. Tudtam, hogy mit csinál
Scott: eltereli a nephilt, hogy adjon nekem egy esélyt arra, hogy
még őelőttük elérjem az autót. Ők gyorsabbak – sokkal
gyorsabbak – voltak nálam, és néhány perc előny nélkül soha
nem lennék képes rá. Ennek ellenére Scott nem tudja örökké
visszatartani a nephilt, így sietnem kellett.
A Front Streeten rákapcsoltam, és rohantam az utolsó

háztömb mellett a Chargerhez. Szédültem, és sötétség próbált a
látómezőmbe úszni. Az oldalamat szorongatva nekidőltem az
autónak, levegő után kapkodtam. Figyeltem a háztetőket,
elszántan kutattam valami jel után, ami Scott vagy a nephil
hollétét jelezhetné.
Egy alak száguldott lefelé a szemben lévő épület oldala

mentén, karok és lábak kalimpáltak a levegőben. A
négyemeletes tövében Scott földet ért, megbotlott, és felbukott.
A nephil a sarkában volt, és ő nem rontotta el a leérkezést.
Lerántotta a földre Scottot, majd egy hatalmasat behúzott neki.
Scott megtántorodott, de nem veszítette el az eszméletét. Én
konyvfanoknak 248
viszont nem voltam benne biztos, hogy még egy ilyen jól
irányzott ütést el tud viselni.
Mivel nem volt időm gondolkozni, bevetettem magam a

Chargerbe. Scott kulcsával ráadtam a gyújtást, felkapcsoltam a
fényszórókat, egyesen Scottra és a nephilre irányítottam őket.
Megragadtam a kormányt, és imádkoztam, hogy induljon.
Scott és a nephil is megpördültek, hogy szembenézzenek

velem, az arcszínűk fakó volt az autólámpák fényében. Scott
rám kiáltott, de nem értettem a szavakat. A nephil is kiabált. Az
utolsó pillanatban elengedte Scottot, és kitért az autó lökhárítója
elől. Scott nem volt ilyen szerencsés, ő felrepült a
motorháztetőre. Nem is volt időm azon agyalni, hogy vajon
megsérült-e, mikor már be is vetette magát a mellettem lévő
ülésbe.
- Indulj!
Beletapostam a gázba. – Mi volt az ott hátul? – visítottam.

– Úgy ugráltatok az épületeken, mintha azok csak apró
akadályok lennének.
- Mondtam, hogy erősebb vagyok, mint egy átlagos

srác.
- Ja, igen, csak éppen a repülést nem említetted. És azt

is mondtad, hogy nem használod ezeket az erőket.
konyvfanoknak 249
- Talán megváltoztattad a szemléletemet – egy pimasz

mosoly. – Szóval le vagy nyűgözve?
- Ez a nephil mögöttünk majdnem elkapott, és ez

minden, ami miatt aggódsz?
- Gondoltam. – Önelégültnek hangzott, a kezét ökölbe

szorította majd elengedte, láttatva a Fekete Kéz gyűrűjét, mely
szorosan a középső ujjára simult. Nem gondoltam, hogy most
van itt az ideje annak, hogy magyarázatot kapjak. Különös
tekintettel arra, hogy mekkora megkönnyebbülést éreztem a
döntése miatt, hogy újra hordja. Ezzel Scottnak van esélye
Hank ellen, és amennyire tudok, segítségére leszek.
- Gondoltál…mit is? – kérdeztem megviselve.
- Elpirultál.
- Izzadok. – Mikor rájöttem, hogy mire is akar

kilyukadni, sietve hozzátettem - Nem vagyok lenyűgözve! Mit
csináltál ott hátul? Mi történhetett volna? – Eltűrtem néhány
kósza hajszálat, és folytattam. – Azt gondolom, hogy vakmerő
és felelőtlen vagy, és valami miatt ezt az egészet úgy fogod fel,
mintha valami nagy poén lenne.
A mosolya teljes vigyorrá vált. – Nincs több kérdésem. Megvan

a válasz!
17. FEJEZET
konyvfanoknak 250
Scott hazavitt kocsival és sokkal szabadabban értelmezte a

sebbeségkorátokat, mint én valaha is. Távol állt meg a
parasztháztól, ragaszkodtam hozzá. Az egész úton hazafelé két
félelem között őrlődtem. Először is, hogy Scott óvintézkedései
ellenére a Nephil őr valahogy követett minket, és másodszor,
hogy anyám rajtunk üt otthon. Valószínűleg azon nyomban
hívott volna, mikor üresen találta az ágyamat, de talán
szótlanná vált a forrongó dühtől, amiért alig egy héten belül
másodszor is meggondolatlanul engedetlen voltam.
- Hát, ez izgalmas volt. – mondtam Scott-nak, halvány

hangon.
Egy kézzel rávert a kormányra. – Még harminc másodperc.

Annyi kellett volna. Ha nem dobtam volna el a fényképezőt,
most lenne fényképünk a raktárról. – hitetlenkedve csóválta a
fejét.
Éppen el akartam neki mondani, hogy ha eszébe jutna

visszamenni, keressen magának másik társat hozzá, mikor
komolyan megszólalt. – Ha az őr meglátott, el fogja mondani
Hank-nek. Még ha nem is látta az arcomat, láthatta a jelemet.
Hank tudni fogja, hogy én voltam az. Ki fog küldeni egy

csapatot, hogy kutassák át a környéket. – A szemei az enyémbe
konyvfanoknak 251
mélyedtek. – Hallottam rémhíreket Nephilim-ekről, akiket

megerősített börtönökbe zártak egy életre. Földalatti kamrákba
az erdőben vagy épületek alá. Nem tudsz megölni egy Nephil-t,
de meg tudod kínozni. El kell rejtőznöm egy darabig.
- Milyen jelet?
Scott lehúzta a pólója nyakát, felfedve egy kis kör alakú

bőrt, amibe egy ökölbe szorított kéz jelét égették, ugyanolyat,
mint ami a gyűrűjén is van. A hús begyógyult, de el tudtam
képzelni, hogy milyen nyers és fájdalmas lehetett egyszer. – A
Fekete Kéz jele. Így kényszerített a seregébe. Még jó, hogy nem
volt elég okos ahhoz, hogy nyomkövetőt tegyen bele.
Nem voltam vicces kedvemben, és nem viszonoztam a

félmosolyát. – Szerinted az őr meglátta a jeledet?
- Nem tudom megmondani.
- Szerinted engem meglátott?
Scott megrázta a fejét. – Semmit nem láthatott a fényszórók

miatt. Én is csak azért tudtam, hogy te vagy, mert felismertem a
Charger-t.
Ettől könnyebben kellett volna, hogy vegyem a levegőt, de

annyira kifulladtam, hogy a megkönnyebbült sóhaj szóba sem
jöhetett.
konyvfanoknak 252
- Hank bármelyik pillanatban hazahozhatja anyádat. –

Scott az út felé bökött a hüvelykujjával. – Gurulnom kell.
Meghúzom magam egy pár hétig. Remélhetőleg az őr nem látta
a jelemet. Remélhetőleg azt hiszi, csak egy bűnöző vagyok.
- Akárhogy is, tudja, hgy Nephilim vagy. Legjobb

tudásom szerint emberek nem ugrálnak az épületeken. Amikor
Hank rájön, nem hiszem, hogy elintézi azzal, hogy véletlen volt.
- Még több ok rá, hogy visszakozzak. Ha eltűnök a

színről, Hank talán azt fogja hinni, hogy beijedtem és leléptem a
városból. Ha ez elül, megkereslek. Összehozunk egy új tervet és
másik oldalról kapjuk el őt.
Éreztem, ahogy a türelmem elszáll. – Mi lesz velem? Te

ültetted a fejembe ezt az egész ötletet. Most nem léphetsz le. Az
anyámmal találkozgat. Nem engedhetem meg magamnak azt a
luxust, hogy bujkáljak. Ha részt vett az elrablásomban, azt
akarom, hogy megfizessen. Ha még rosszabb dolgokat tervez,
meg akarom állítani. Nem pár hét, vagy pár hónap múlva,
hanem most.
- És ki fog tőle megszabadulni? – A hangja lágy volt,

de határozottság bújkált benne. – A rendőrség? A rendőrök fele
neki dolgozik. A másik felét elmetrükkel veszi rá az
engedelmességre. Figyelj, Nóra. A tervünk az, hogy átvészeljük.
Meg kell várnunk, míg elül a por és elhitetjük a Fekete Kézzel,
hogy megint ő irányít. Aztán megint összejövünk és
konyvfanoknak 253
megpróbálunk másképpen támadni, mikor a legkevésbé számít

rá.
- Ő irányít. Nem véletlen, hogy hirtelen elkezdett

randizni anyámmal. Nem az anyám az elsődleges neki –
hanem, hogy növelje a Nephilim seregét. Cheshvan a következő
hónapban kezdődik, októberben. Szóval, miért ő, miért most?
Hogy illik anyám a terveibe? Rá kell jönnöm, mielőtt túl késő!
Scott a fülét piszkálta ingerülten. – Nem kellett volna

semmit sem mondani neked. Kezdesz szétesni. A Fekete Kéz
kérdőre fog fogni. Te meg beszélni fogsz. Beszélni fogsz rólam,
meg a barlangról.
- Ne aggódj miattam. – vágtam vissza. Kinyitottam a

Charger ajtaját és vetettem rá egy búcsúpillantást, mielőtt
bevágtam. – Lapulj meg, rendben. De nem a te anyád szeret
bele egy szörnyetegbe napról napra jobban. Utána megyek
veled, vagy nélküled.
Persze ötletem sem volt, hogyan. Hank olyan mélyen

beépült ebbe a városba, hogy ő volt a magja. Vannak barátai,
szövetségesei, és alkalmazottjai. Van pénze, forrásai és saját
hadserege. A legaggasztóbb, hogy anyám a kezei között van.
Két nap is eltel, kevés izgalommal. Scott betartotta a szavát

és felszívódott. Így visszagondolva megbántam, hogy
konyvfanoknak 254
letronfoltam. Csak azt tette, amit tennie kellett, és nem

hibáztathattam ezért. Megvádoltam azzal, hogy eltűnik, pedig
egyáltalán nem ez volt a helyzet. Tudta, hogy mikor kell
támadni és mikor visszavonulni. Okosabb volt, mint amire
számítottam. És türelmes.
És aztán ott voltam én. Nem kedveltem Hank Millar-t, még

kevésbé bíztam benne, és minél hamarabb rájövök a végcéljára,
annál jobb. Cheshvan fekete felhőként lebegett a gondolataim
mögött, állandó emlékeztetőül, hogy Hank tervez valamit. Nem
volt bizonyítékom rá, hogy anyám része ennek a tervnek, de
meg volt az esélye. Mindent figyelembevéve, amit Hank próbált
véghezvinni Cheshvan előtt, beleértve egy Nephilim hadsereg
szervezését és betaníttatását, hogy visszanyerhessék a bukott
angyaloktól a testüket a megszállás alól, miért ölt annyi időt
abba, hogy anyámmal találkozgasson?
Mire kellett neki a bizalma? Mire kellett neki ő?
Előkészítő törin ültem, álmatagon a tanárt hallgattam, aki

az angol protestáns reformációhoz vezető eseményeket taglalta,
amikor megvilágosodott az ötlet. Hank ismerte Scott-ot. Miért
nem gondoltam erre előbb is? Ha Hank sejtette, hogy Scott volt
a felelős a két éjjel ezelőtti szaglászásért az épületénél, akkor
tudja, hogy Scott nem kockáztatna még egy próbát ilyen hamar
azután, hogy rajtakapták. Valójában, valószínűleg Hank azt
feltételezi, hogy Scott rögtön bújkálni kezd, ahogy azt tette is.
konyvfanoknak 255
Hank soha nem számolna egy újabb betolakodóval ilyen hamar,

mint a ma éjszaka.
Soha...
Minden ment a maga útján. Tízkor anyám jó éjt puszit

adott és elvonult a szobájába. Egy órával később kapcsolta le a
lámpát. Vártam még egy-két percet a biztonság kedvéért, aztán
lerúgtam a takaróm. Teljesen felöltözve, felkaptam az ágy alól
egy táskát, benne elemlámpa, fényképező és a kocsim kulcsai.
Ahogy a Volkswagent toltam végig hang nélkül a

Hawthorne Közön, magamban köszönetet mondtam Scott-nak,
amiért kis autót vett nekem. Soha nem tudtam volna ezt
megtenni egy teherautóval. Egészen addig nem is indítottam be
a motort, amíg jó fél kilóméterre nem voltam a parasztháztól és
elég messze ahhoz, hogy anyám ne halljon meg.
Húsz perccel később leparkoltam a Volkswagen-t pár

háztömbbel odébb attól a helytől, ahol Scott hagyta a Charger-t
két éjjellel ezelőtt. A táj nem változott. Ugyanazok a
bedeszkázott épületek. Ugyanazok az elhanyagolt utcai lámpák.
A távolban egy elhagyatott füttyöt fújt egy vonat.
Mivel Hank épületét őrizték, elvetettem az ötletet, hogy a

közelébe menjek. Más módot kellett találnom arra, hogy
belessek. Támadt egy ötletem. Ha volt valamit, amit a
konyvfanoknak 256
hasznomra fordíthatok, akkor az a kivitelezés volt – az épületek

szorosan egymás mellé épültek. Valószínüleg egyenesen
belátnék Hank épületébe abból, ami rögtön mögé épült.
Ragaszkodva ahhoz az úthoz, amit Scott-al is megtettem,

közelebb szaladtam Hank épületéhez. Meglapulva az
árnyékban, letelepedtem életem első megfigyelésére.
Észrevettem, hogy a tűzlétra el lett távolítva. Hank óvatos lett.
Új újságpapír borította a harmadik emeleti ablakokat, de akárki
is kezdte el, még nem jutott el a negyedik szintig. Minden tíz,
percben óramű pontossággal egy őr jött ki az épületből és
körbejárta a területet.
Meggyőzve magam, hogy elég információm van ahhoz,

hogy lépjek, megkerültem a háztömböt, a Hank épülete mögötti
épület közelében kötöttem ki. Amint az őr befejezte az
körsétáját, és visszatért Hank épületébe, kiszaladtam a nyílt
terepre. Ezúttal ahelyett, hogy a sikátorban bújkáltam volna
Hank épülete mögött, egy utcával lejjebb rejtőztem el.
Egy felfordított kuka tetejére állva lehúztam a tűzlétrát az

első emeletig. Féltem a magasban, de nem hagyhattam, hogy a
félelmem utamat állja, hogy kiderítsem Hank mit rejteget.
Vettem pár felszínes lélegzetet, és felmásztam az első
lépcsőpihenőig. Mondogattam magamnak, hogy ne nézzek le,
de a kísértés túl erős volt. A tekintetem az alattam lévő sikátorra
vetődött, átnéztem a lépcső vasrácsain. A gyomrom
összeszorult és a látásom elmosódott.
konyvfanoknak 257
Felmásztam a második szintig. Aztán a harmadikig. Egy

kicsit émelyegtem, megpróbálkoztam az ablakkal. Az első pár
zárva volt, de végre engedett az egyik fogója és határozott
nyikorgással kinyílt. Fényképező a kézben, átpréseltem magam
az ablakon.
Éppen felálltam odabenn, mikor fény vakított el. A

szemeim elé kaptam a kezemet. Körös-körül mozgás zaját
hallottam. Mikor megint kinyitottam a szememet,
kempingágyak sorait pillantottam meg. Egy alvó test minden
ágyon. Mind férfi, mind kivételesen magas.
Nephilim.
Mielőtt bármire is gondolhattam volna, egy kéz ragadta

meg hátulról a csípőmet.
- Mozgás! – parancsolta egy mély hang, visszahúzva

engem az ablak felé, amin át jöttem.
Kábulatomból kirángatva, egy pár erős kéz vonszolt át az

ablakon, ki a tűzlétrára. Jev futólag végignézett rajtam, a szemei
bosszúsággal teliek voltak. Szó nélkül tolt a létra felé. Miközben
lefelé másztunk a tűzlétrán, lövések visszhangoztak az épület
elejénél. Bármelyik pillanatban csapdába zárhatnak alulról és
fölülről.
Jev türelmetlen hangot adott ki, majd a karjaiba zárt és

magához szorított. – Bármit is csinálsz, ne engedj el.
konyvfanoknak 258
Alig bírtam fogni a táskámat, amíg repültünk. Egyenesen

lefelé. Jev nem bajlódott a tűzlépcsővel, átugrotta a korlátot. A
levegő süvített mellettünk, amint a gravitáció húzott az alattunk
lévő útca felé. Előbb vége lett, minthogy sikíthattam volna, a
landolás hatására a testem zökkent egyet és aztán csak úgy,
megint a saját lábaimon álltam.
Jev megragadta a kezemet és az út felé rángatott. – Három

háztömbbel arrébb parkoltam.
Befordultunk a sarkon, egy háztömbnyit futottunk,

átvágtunk egy sikátoron. Szemben, megláttam a Tahoe-t, az
útpadka mellett parkolt. Jev kulccsal nyitotta ki az ajtót és
mindketten bevetődtünk.
Jev gyorsan és keményen vezetett, csikorogva vette a

kanyarokat, tövig nyomta a gázt egyenesben, am íg kilométerek
nem választottak el minket a Nephilim-től. Végre behajtott egy
kicsi két kutas benzinkúthoz, félúton Coldwater és Portland.
Egy zárva tábla lógott az ablakban, és csak pár gyenge fényű
lámpa égett odabent.
Jev leállította a motort. – Mit kerestél te ott? – A hangja

halk volt, de mérges.
- A tűzlépcsőn másztam, miért, minek tűnt? – vágtam

vissza. A nadrágom elszakadt, a térdeim lesúrlódtak, a kezeim
összekarmolódtak és a növekvő dühöm volt az egyedüli oka,
amiért nem törtek elő a könnyeim.
konyvfanoknak 259
- Hát, gratulálok, felmásztál. És majdnem megöletted

magad. Ne mondd, hogy csak véletlen, hogy ott voltál. Senki
sem kószál azon a környéken sötétedés után. És ahová betörtél,
az egy Nephilim menedékház volt, szóval újra mondom, nem
veszem be, hogy csak véletlen volt. Ki mondta, hogy oda menj?
Pislogtam. – Egy Nephilim menedékház?
- A tudatlant fogod játszani? – A fejét rázta. –

Hihetetlen.
- Azt hittem, hogy az az épület elhagyatott. Azt

gondoltam, hogy a mellette lévő épület a Nephilim raktár.
- Mindkettő egy Nephil tulajdona – egy nagy hatalmú

Nephil-é. Az egyik csali, a másikban kábé négyszáz Nephilim
alszik esténként. Találd ki, melyikbe sétáltál be?
Csali. Milyen okos húzás Hank-től. Nagy kár, hogy nem

gondoltam erre húsz perccel ezelőtt. Holnap reggelre az egész
üzemet áthelyezik és elvesztem az egyetlen nyomomat.
Legalább most tudom, hol bujkál. A raktárépület a Nephilim
serege legalább egy részének adott szállást.
- Azt hittem, hogy nem keresed többet a bajt.

Szerintem mondtam, hogy egy ideig próbálj meg normálisan
élni. – mondta Jev.
- A normális élet nem tartott túl sokáig. Rögtön azután,

hogy találkoztunk, összefutottam egy régi baráttal. Egy régi
konyvfanoknak 260
Nephil baráttal. – Gondolkodás nélkül hagytam, hogy ezek a

szavak kicsússzanak a számon, de nem tartottam ártalmasnak,
ha megemlítem Jev-nek Scott-ot. Végül is, Jev mellém állt,
mikor Gabe-el vitáztam, hogy engedje el B.J.-t, szóval ő nem
utálhatta annyira a Nephilim-et, mint ahogy Gabe
nyilvánvalóan tette.
Jev szemei rideggé váltak. – Milyen Nephil barát?
- Nem kell, hogy erre válaszoljak.
- Felejtsd el. Már tudom is. Az egyetlen Nephil, akit

naív módon barátodnak hívsz, Scott Parnell.
Nem tudtam elég gyorsan leplezni a meglepetésemet. –

Ismered Scott-ot?
Jev nem válaszolt. De a csendes, gyilkos tekintetéből meg

tudtam mondani, hogy nem becsüli nagyra Scott-ot. – Hol van
most? – kérdezte.
A barlangra gondoltam, és hogy megígértem Scott-nak,

hogy nem mondom el senkinek. – Ő... nem mondta el nekem.
Akkor futottam össze vele, mikor futni voltam. Rövid
beszélgetés volt. Még arra sem volt időnk, hogy telefonszámot
cseréljünk.
- Merre futottál?
konyvfanoknak 261
- A belvárosban. – hazudtam könnyedén. – Egy

étteremből lépett ki, mikor én épp arra mentem és felismert, és
csak pár percet beszélgettünk.
- Hazudsz. Scott nem menne nyílt területre csak úgy,

nem, mikor a Fekete Kéz vérdíjat tűzött ki a fejére. Fogadni
merek, hogy valami félre esőbb helyen találkoztatok. Az
erdőben a házatok mellett? – találgatott.
- Honnan tudod, hol lakom? – kérdeztem idegesen.
- Egy megbízhatatlan Nephil szegődött a nyomodba.

Ha valami miatt aggódni akarsz, hát emiatt aggódj.
- Megbízhatatlan? Felvilágosított a Nephilim-ről és a

bukott angyalokról, ami jóval több, mint amit rólad
elmondhatok! – Nyugalmat erőltettem magamra. Nem akartam
Scott-ról beszélni. Magunkról akartam beszélni, és kényszeríteni
Jev-et, hogy megnyíljon a múltunkról. Napokig fantáziáltam
arról, hogy látom őt, és most, hogy megvan, amit akartam,
eszemben sem volt hagyni megint elslisszanni. Tudnom kell,
hogy ki volt ő nekem.
- És mit mondott neked? Hogy ő az áldozat? Hogy a

bukott angyalok a rossz fiúk? Hibáztathatja a bukott angyalokat
a faja létezése miatt, de nem áldozat és nem is ártalmatlan. Ha
körülötted lebzsel, az azért van, mert akar tőled valamit.
Minden más csak közjáték.
konyvfanoknak 262
- Vicces, hogy éppen te mondod, mivel ő nem kért

egyetlen szívességet sem. Eddig minden csak rólam szólt.
Nekem próbál segíteni visszakapni az emlékeimet. Ne nézz
olyan meglepetten. Csak mert te egy felvágós fajankó vagy,
attól még nem az egész világ az. Miután felvilágosított a
Nephilim-ről és a bukott angyalokról, elmondta, hogy Hank
Millar egy titkos Nephilim sereget toboroz. Talán neked semmit
nem jelent ez a név, de nekem sokat is, mivel Hank anyámmal
randizik.
A harag a tekintetében elhalványult. – Mit mondtál? –

kérdezte őszintén fenyegető hangon.
- Felvágós fajankónak hívtalak és komolyan is gondoltam.
Összeszűkült tekintettel meredt az ablakon túlra, láthatóan

gondolkozott, és az volt a határozott benyomásom, hogy
valamit, amit mondtam, fontosnak talált. Az állkapcsában
megfeszült egy izom, sötét és ijesztő tekintete hideg élt adott a
szemeinek. Még onnan is, ahol ültem, éreztem teste merevségét
és a bőre alatt feszülő érzelmek hullámát – egyik sem jó.
- Hány embernek beszéltél rólam? – kérdezte.
- Miből gondolod, hogy bárkinek is szóltam rólad?
A tekintete odaszegezett. – Anyukád tudja?
Egy újabb rosszindulatú megjegyzésen tanakodtam, de túl

fáradt voltam, hogy energiát áldozzak rá. – Talán
konyvfanoknak 263
megemlítettem neki a nevedet, de nem ismerte fel. Szóval

megint ugyanoda jutottunk. Honnan ismerlek, Jev?
- Ha megkérnélek, hogy tegyél meg nekem valamit,

feltételezem, nem tennéd? – Mikor látta, hogy felkeltette az
érdeklődésemet, folytatta. – Hazaviszlek. Próbáld meg
elfelejteni, ami ma este történt. Próbálj meg normálisan
viselkedni, főleg Hank közelében. Ne említsd a nevemet.
Válasz gyanánt egy sötét pillantást vetettem rá és

kiszálltam a Tahoe-ból. Ő is követett, átjött az én oldalamra.
- Milyen válasz ez? – kérdezte, de a hangja közel sem

volt olyan barátságtalan.
Messzebb lépkedtem a Tahoe-tól, arra az esetre, ha azt

gondolná, erővel visszatuszkolhat a kocsiba. – Nem megyek
haza. Még nem. Azóta az este óta, mikor megmentettél Gabetől,
a lehetőségeken gondolkodtam, hogyan futhatnék veled össze
megint. Túlságosan sok időt töltöttem azon töprengve, hogy
honnan ismersz engem, honnan ismersz egyáltalán. Talán nem
emlékszek rád, vagy az elmúlt öt hónapra, de még mindig érzek,
Jev. És mikor először megláttalak azon az estén, valami
olyasmit éreztem, amit soha azelőtt. Nem tudok egyszerre rád
nézni és lélegezni. Mit jelent ez? Miért nem akarod, hogy
emlékezzek rád? Ki voltál te nekem?
konyvfanoknak 264
Ekkor megálltam, és szembefordultam vele. A szemei

teljesen feketévé váltak, és sejtettem, hogy mindenféle érzelem
bújik meg benne. Megbánás, kín, óvatosság.
- Azon az estén, miért hívtál angyalomnak? –

kérdeztem.
- Ha józanul gondolkoznék, egyenesen hazavinnélek

most.
– mondta csendesen.
- De?
- De valami olyasmi csábít, amit valószínűleg

megbánok majd.
- Hogy elmondd az igazat? – reménykedtem.
Azok a fekete szemek mögém pillantottak. – Először el kell

vigyelek az utcákról. Hank emberei nem lehetnek túl messze.
18. FEJEZET
Fordította: BTK
Mintha végszóra történt volna, gumiabroncsok csikorgása

hangzott fel a hátunk mögött. Hank biztosan büszke lenne, az
emberei nem adják fel egykönnyen. Jev berántott egy omladozó
téglafal mögé.
konyvfanoknak 265
- Nem tudjuk előttük elérni a Tahoe-t, és még ha sikerülne

is, nem foglak belerángatni egy autós üldözésbe nephilimekkel.
Ők elsétálnak egy kicsavarodott, totálkáros autóból is, te
viszont lehet, hogy nem. Jobbak az esélyeink ha gyalogolunk, és
majd visszajövünk az autóhoz, ha már feladták. Van egy
szórakozóhely innen egy háztömbnyire, nem a legjobb hely, de
ott el tudunk rejtőzni. – Megfogta a könyököm, előre tolva
engem.
- Ha Hank emberei ellenőrizni fogják a klubot – és hülyék

lennének ha nem – fel fognak ismerni, mivel látták a Tahoe-t, és
tudják, hogy gyalog vagyunk. A raktárban a lámpák 5 teljes
másodpercig megvilágítottak, mielőtt kihúztál, így
elképzelhető, hogy valaki alaposan meg tudott figyelni. Talán
megpróbálok elrejtőzni a mosdóban, bár ha elkezdenek
kérdezősködni, nem fogok sokáig rejtve maradni.
- A raktárba, ahová betörtél, Hank új emberei kerülnek.

Emberi években számolva 16-17 évesek, nemrég tettek esküt,
így nephilim években számolva kevesebb, mint egy évesnek
számítanak. Én erősebb vagyok nálunk, és sokkal nagyobb
gyakorlatom van, ha arra kerül a sor, hogy elmékkel
játszadozzunk. Káprázatot fogok magunkra bocsátani. Ha ránk
néznek, egy fickót fognak látni fekete bőr nadrágvédőben,
szegecses nyakörvben, és egy platinaszőke lányt fűzőben és
katonai csizmában.
konyvfanoknak 266
Hirtelen egy aprócska fény gyúlt a fejemben. Káprázat. Ez volt

tehát a mód, ahogyan az elme trükk működött? Bűvölettel?
Jev megemelte az államat, a pillantásomat keresve. – Bízol

bennem?
Függetlenül attól, hogy bíztam-e benne vagy sem, nem

számított. A könyörtelen igazság az volt, hogy kénytelen
voltam. Mert a másik lehetőség az lett volna, hogy egyedül
nézek szembe Hank embereivel, és el tudtam képzelni, hogy
annak milyen vége lenne.
Bólintottam.
- Jó. Menjünk.
Követtem Jevet egy régi gyárépületbe, mely otthont adott a

Bloody Mary’s nightclubnak. Kifizette a belépőjegyeket.
Eltartott egy pillanatig, hogy a szemem alkalmazkodjon a
stroboszkóphoz, mely fekete-fehérbe borított mindent. A
válaszfalakat már lebontották, biztosítva egy hatalmas nyílt
területet, amely azonban ebben a pillanatban tele volt vonagló
testekkel. A szellőztetőrendszer közel sem volt első osztályú,
így rögtön megcsapott a rengeteg test szaga, mely parfümmel,
cigarettafüsttel és hányadék szagával keveredett. A
vendégsereg egy jó 15 évvel idősebb volt nálam, és én voltam az
egyetlen, aki kordnadrágot és sportos copfot viselt. De biztos
működött Jev elme trükkje, mert a láncok, bőr és necc
konyvfanoknak 267
ruhadarabok, tüskék erdején keresztül senki nem vetett felém

egyetlen megbotránkozott pillantást sem.
A tömeg közepe felé küzdöttük magunkat, hogy el

tudjunk rejtőzni, de folyamatosan figyelni tudjuk az ajtót.
- Az „A” terv az, hogy itt maradunk, és megvárjuk

őket – hallottam Jev kiáltását, túl a zene lüktetésén. – A végén
úgyis feladják, és visszamennek a raktárba.
- És a „B” terv?
- Ha követnek bennünket, akkor távozunk a hátsó

kijáraton.
- Honnan tudod, hogy van hátsó kijárat?
- Én már jártam itt. Nem egy jó hely, de a legjobb, ha az

én fajtámról van szó.
Nem akartam arra gondolni, hogy mit érthet az alatt, hogy

a fajtája. Most éppen nem akartam semmire sem gondolni, csak
arra, hogy épségben hazaérjek.
Körbenéztem.
- Azt hittem, hogy mindenkin tudod alkalmazni az

elme trükköt. Akkor miért érzem úgy, hogy mindenki bámul?
- Ezen a helyen csak mi ketten vagyunk, akik nem

táncolnak.
konyvfanoknak 268
Tánc. Férfiak és nők, akik lenyűgöző hasonlóságot

mutattak a Kiss együttes tagjaival, rázták a fejüket, lökdösték és
ütögették egymást. Egy fickó, aki láncot használt
nadrágtartóként, felmászott egy falnak támasztott létrára, majd
onnan a tömegbe vetette magát. Hát ha neked ez jó – gondoltam.
- Szabad egy táncra? – kérdezte Jev, egy rokonszenves

rándulással a szája szélén.
- Nem inkább azon kellene dolgoznunk, hogy

kijussunk innen? Vagy tartalék tervet készítenünk?
Megragadta a jobb kezemet, magához rántott egy lassú

táncra, mely éles ellenétben állt a dübörgő zenével. Mintha a
fejemben olvasott volna, azt mondta:
- Mindjárt abbahagyják a bámulást. Túl elfoglaltak

ahhoz, hogy a mai éjszaka legextrémebb táncosainak
mozdulatait figyeljék. Szóval próbálj meg lazítani, mert néha a
legjobb támadás, egy jó védekezés.
A szívem őrült vágtába kezdett, és nem azért, mert

tudtam, hogy Hank emberei a közelben vannak. Ily módon
táncolni Jevvel, minden esélyemet romba döntötte, hogy az
ellenőrzésem alatt tartsam az érzéseimet. A karjai erősek voltak,
a teste meleg. Nem használt kölnit, de amikor közel húzott
magához, halványan megcsapott a frissen vágott fű és a
záporeső illata. És azok a szemek. Mélyek, titokzatosak,
konyvfanoknak 269
kifürkészhetetlenek. Mindezek ellenére csak hozzá akartam

bújni, és … sodródni.
- Jobban – suttogta a fülembe.
Mielőtt válaszolhattam volna, megpördített. Soha ezelőtt

nem táncoltam még így, és Jev ügyesség meglepett. Valami
modern táncot vártam volna tőle, de semmiképpen nem ezt.
Ahogyan táncolt, az egy másik kort és helyet juttatott az
eszembe. Magabiztos volt, elegáns…hízelgő és szexi.
- Gondolod, hogy be fogják venni, hogy egy srác

feszülős bőrnadrágban, így tud táncolni? – gúnyolódtam,
miközben visszapördített a karjaiba.
- Csak így tovább, és te leszel mindjárt bőrnadrágban.

– Nem mosolygott, de éreztem rajta, hogy jól mulat. Remek,
hogy egyikünk talált ebben a helyzetben valami vicceset.
- Hogy működik a káprázat? Mint egy varázslat?
- Ez ennél bonyolultabb, de végeredményben igen.
- Meg tudnád nekem tanítani?
- Ha meg akarok tanítani neked mindent, amit tudok,

jelentős mennyiségű időt kellene kettesben töltenünk.
Bár nem voltam benne biztos, hogy mire akart célozni, azt
mondtam:
konyvfanoknak 270
- Biztos vagyok benne, hogy meg

tudnánk oldani…tökéletesen.
- A magad nevében beszélj – mondta ugyanazon az

egyenletes hangon, ami lehetetlenné tette, hogy kitaláljam a
szándékait.
A keze a hátamon volt, így tartva engem magával

szemben, és rájöttem, hogy sokkal idegesebb voltam, mint
ahogy az eredetileg gondoltam. Azon agyaltam, hogy vajon
már korábban is szikrázott-e közöttük a levegő. Miért érzem a
közelében, hogy a tűzzel játszom, ami meleg és fényes, intenzív
és veszélyes?
Annak érdekében, hogy a beszélgetésünk ne terelődjön

kényes területre, a mellkasára hajtottam a fejemet, annak
ellenére, hogy tudtam, nem biztonságos. Vele kapcsolatosan
semmi nem tűnt biztonságosnak. Az egész testem bizsergett az
érintésétől, mely teljesen idegen és lebilincselő érzés volt
számomra. Az ésszerű oldalam boncolgatni akarta az
érzelmeimet, átgondolni és kibogozni a Jev közelségére adott
reakciómat. De a kézzelfoghatóbb, meggondolatlanabb
részemnek már elege volt abból, hogy folyamatosan logikus
lépéseket tegyek, miközben a memóriámból hiányzó időn
agyalok, ezért úgy döntöttem, hogy egyszerűen kikapcsolom az
agyam.
konyvfanoknak 271
Lépésről lépésre hagytam Jevnek, hogy lebontsa a védelmi

falaimat. Imbolyogtam és hajlongtam szemben vele, hagytam,
hogy ő diktálja a ritmust. Túlságosan melegem volt, a fejem tele
volt cigarettafüsttel, és a pillanat kezdett valótlannak tűnni,
könnyebbé téve azt, hogyha a bűntudat és a megbánás később
elkezdene vadászni rám, úgy tegyek, mintha nem történt volna
semmi. Míg itt voltam a klubban beszorulva, csapdába esve Jev
szemeiben, túl könnyű volt megadnom magamat.
A szája súrolta a fülem.
- Mire gondolsz?
Rövid időre behunytam a szemem, hagytam, hogy

elárasszanak az érzések. Hogy milyen melegséget érzek. Hogy
mennyire hihetetlenül élő, vibráló és meggondolatlan minden egyes
négyzetcentiméterem melletted.
A szája egy érzéki, szexi mosolyra húzódott. – Hmm.
- „Hmm”? – elkaptam a tekintetemet, automatikusan

ingerültség mögé rejtettem a kényelmetlenségemet. – Jelent
bármit is az, hogy „hmm”? Tudnál valaha is 5 szónál többet
használni? Ezektől az elmorgott és elhadart szavaktól úgy nézel
ki, mintha ősi lennél.
Mosolya szélesebb lett. – Ősi.
- Lehetetlen vagy.
konyvfanoknak 272
- Én Jev, te Nora.
- Hagyd abba. – De én is majdnem elmosolyodtam.
- Akkor maradjunk az ősinél. Jó illatod van – jegyezte meg.

Közelebb lépett. Nagyon is tudatában voltam a magasságának,
a mellkasa emelkedésének és süllyedésének, ahogy a bőréből
sugárzott a meleg, ahogy az enyémhez ért. Elektromosság
bizsergett végig a fejbőrömön, és én megborzongtam az
élvezettől.
- Zuhanynak hívják – kezdtem automatikusan, majd

elhallgattam. A memóriám megbicsaklott, meghökkentette egy
lenyűgözően erőteljes és egy indokolatlanul ismerős érzés. –
Szappan, sampon, melegvíz – tettem hozzá, mintegy
mellékesen.
- Meztelenül. Ismerem a dörgést – mondta Jev, valami

megfejthetetlen suhant át a szemében.
Bizonytalan voltam, hogy hogyan tovább, és megpróbáltam a

elűzni a pillanatot egy hangos nevetéssel.
- Te flörtölsz velem, Jev?
- Ez neked annak tűnik?
- Nem ismerlek elég jól ahhoz, hogy ezt meg tudjam

állapítani. – Próbáltam a hangomat semleges szinten tartan.
- Akkor kénytelenek leszünk ezen változtatni.

konyvfanoknak 273
Még mindig bizonytalan voltam a szándékait illetően, ezért

megköszörültem a torkomat. Ketten kell játszani ezt a játékot.
- Menekülés a rosszfiúk elől. Ez volt a terved arra, hogy

játszunk olyat, hogy „ismerjük meg jobban egymást”?
- Nem. Ez az.
Hátradöntötte a testem, megtámasztva egy lassú ívben,

miközben addig emelt, míg egymással szembe kerültünk. A
karjaiban az izületeim kocsonyássá váltak, a védelmi vonalaim
olvadoztak, ahogy fülledt lépésekkel vezetett. Az izmai
feszültek a ruhái alatt, ahogy tartott és vezetett engem, soha
nem engedve túl messzire.
A térdeim gumiszerűek lettek, de nem a tánctól. A légzésem

gyorsabbá vált, és tudtam, hogy menthetetlenül csúszok lefelé a
lejtőn. Ilyen közel lenni Jevhez, ahogy a bőrünk súrlódott, a
lábaink könnyedén érintették egymást, a pillantásunk röviden
összekapcsolódott a sötétben, mindez egy vakító érzés volt a
bódító melegben, egy furcsa keveréke az ideges jókedvnek.
Elhúzódtam, bár nem túl erősen.
- Nekem ehhez nincs meg a testem. – Gúnyolódtam,

miközben az állammal ráböktem mellettünk egy érzéki nőre,
aki buzgón rázta ritmusra a csípőjét. – Nem elég hajlékony.
Jev szeme fogva tartotta a pillantásomat.
- A véleményemre vagy kíváncsi?

konyvfanoknak 274
Elpirultam. – Azért mondtam.
Lehajtotta a fejét, a lélegzete melegítette a bőrömet.

Pehelysúlyú nyomással éreztem az ajkait a homlokomon.
Lehunytam a szemem, és próbáltam elfojtani azt az abszurd
vágyat, hogy vigye a száját lejjebb, egészen addig, míg az
enyémet meg nem találja.
- Jev – akartam mondani. De a nevét nem tudtam

kiverni a fejemből. Jev, Jev, Jev, gondoltam, tökéletes ritmusban
a száguldó pulzusommal. Néma kérésként ismételgettem a
nevét, míg el nem szédültem.
Élénken tudatában voltam a szánkat elválasztó vékonyka

levegőrétegnek, mely incselkedett velem és csábított engem.
Annyira közel volt hozzám, a testem annyira összhangban volt
az övével, hogy az egyaránt volt ijesztő és csodálatos. Vártam,
elhelyezkedve az ölelésében, a légzésem felületes volt a
várakozástól.
Hirtelen megfeszült a teste. A varázslat megtört, a távolság

közöttünk visszavonhatatlanul megnőtt, és én hátraléptem.
- Társaságunk van – mondta Jev.
Megpróbáltam teljesen elhúzódni, de Jev szorosabban

tartott, kényszerítve arra, hogy megőrizzem a tánc látszatát.
konyvfanoknak 275
- Maradj nyugodt – mormolta, az arca súrolta a

homlokomat. – Ne feledd, ha rád néznek, szőke hajat és katonai
csizmát fognak látni. Igazából nem fognak látni téged.
- Nem számítanak rá, hogy babrálsz az elméjükkel? –

Próbáltam egy pillantást vetni az ajtó felé, de néhány magasabb
férfi a tömegben elzárta előlem a kilátást. Nem tudtam volna
megmondani, hogy Hank emberei közelítenek-e felénk, vagy
megálltak az ajtónál figyelni.
- Igaz, hogy nem tudtak magunknak jól megnézni, de

láttak leugrani a raktár harmadik emeletéről, ami világosan jelzi
nekik, hogy nem vagyok ember. Egy srácot és egy lányt fognak
keresni együtt, de itt lehet jó néhány pár.
- Mit csinálnak? – kérdeztem, még mindig nem láttam

át a tömegen.
- Körülnéznek. Táncolj velem, és ne bámuld az ajtót.

Négyen vannak, most különváltak. – Jev káromkodott. – Ketten
pont erre tartanak. Úgy gondolom, kiszúrtak bennünket. A
Fekete Kéz jól kiképezte őket. Soha nem találkoztam még olyan
nephillel, aki a hűségeskü letételét követő egy éven belül
átlátott volna a káprázaton, bár lehet, hogy éppen ez a trükkjük.
Sétálj a mosdó felé, és a csarnok végén menj ki a kijáraton. Ne
menj túl gyorsan, és ne nézegess hátrafelé. Ha valaki megpróbál
feltartóztatni, hagyd figyelmen kívül, és menj tovább. Elterelem
konyvfanoknak 276
a figyelmüket, hogy időt nyerjünk. Öt percen belül

találkozzunk a sikátorban.
Jev ment az egyik irányba, én a másikba – a szívem a

torkomban dobogott. Lökdösődve törtem magamnak utat a
tömegben, a túl sok test melege és a bennem tomboló adrenalin
nyirkossá tette a bőrömet. Befordultam a mosdóhoz vezető
folyosóra, mely a terjengő szagból és a legyek hadából
kiindulva minden lehetett, csak egészséges nem. Hosszú sor állt
előtte, és nekem oldalazva kellett minden egyes személy mellett
elmennem, sietve elmormolva egy „elnézés”-t.
Ahogy Jev ígérte, egy ajtó jelent meg a folyosó végén.

Kinyomultam rajta, és az utcán találtam magam. Nem volt
vesztegetni való időm, így kocogni kezdtem. Nem gondoltam,
hogy jó ötlet a szabadban ácsorogni ahelyett, hogy elrejtőznék
egy kuka mögött addig, míg Jev értem nem jön. Félúton jártam
a sikátorban, mikor az ajtó kivágódott mögöttem.
- Ott van! – kiáltotta egy hang. – Elmenekül!
Hátranéztem, éppen csak annyi időre, hogy megerősítést

nyerjek, hogy nephilimek. Aztán rákapcsoltam. Nem tudtam,
hogy merre tartok, de Jev máshol kell, hogy keressen.
Átfutottam a utcán, abba az irányba, ahol a Tahoe-t hagytuk.
Ha Jev nem talál a sikátorban, remélhetőleg az autója lesz a
következő hely, ahol keresni fog.
konyvfanoknak 277
A nephilimek túl gyorsak voltak. Még teljes erőből

rohanva is hallottam, hogy egyre közelednek. Nekik ez tízszer
könnyebb, jöttem rá növekvő pánikkal. Mikor már csak
pillanatokra voltak attól, hogy elkapjanak, megpördültem.
A két nephilim lassított, rögtön bizalmatlanok voltak a

szándékaimat illetően. Kapkodtam a szemem kettőjük között,
és nehezen lélegeztem. Futhatok tovább, és halogathatnám az
elkerülhetetlent. Harcolhatok. Sikolthatok véres gyilkosságot,
bízva abban, hogy Jev meghallja. De mindegyik lehetőség úgy
tűnt, mintha szalmaszálba kapaszkodnék.
- Ő az? – kérdezte az alacsonyabbik, britnek tűnő

akcentussal. Ravaszul nézett rám.
- Igen, ő az – erősítette meg a magasabbik, egy

amerikai. – Káprázatot használ. Fókuszálj egy időben csak egy
részletre, úgy, ahogy a Fekete Kéz tanította. Például a hajára.
Az alacsonyabb nephil elszántan hunyorított rám, közben

azon töprengtem, valamilyen módon át tud-e látni a mögöttem
lévő épület falain.
- Nocsak, nocsak – mondta egy pillanattal később. –

Vörös ugye? Jobban tetszettél szőkén.
Emberfeletti sebességgel mellettem termettek,

megragadták egy-egy könyökömet olyan keményen, hogy
összerándultam.
konyvfanoknak 278
- Mit kerestél a raktárban? – kérdezte a magasabb

nephil. – Hogyan találtál rá?
- Én… - kezdtem. De túlságosan ijedt voltam ahhoz,

hogy egy hihető hazugságot kitaláljak. Nem fogják elhinni, ha
azt mondom nekik, hogy puszta véletlen volt, hogy az éjszaka
közepén átbotladoztam az ablakukon.
- Elvitte a cica a nyelved? – kérdezte az alacsonyabb,

megcsiklandozva az államat.
Elrántottam a fejem.
- Vissza kell vinnünk a raktárba – mondta a magasabb.

– A Fekete Kéz vagy Blakley akarja majd kikérdezni.
- Ők holnapig nem lesznek. Akár most is kaphatnánk

néhány választ.
- Mi van, ha nem beszél?
Az alacsonyabb nephil megnyalta a száját, valami ijesztő

villant a szemében. – Majd teszünk róla, hogy beszéljen. – A
magasabb nephil a homlokát ráncolta. – El fogja nekik mondani.
- Törölni fogjuk az emlékeit, ha végzetünk. Nem fogja

észrevenni a különbséget.
- Nem vagyunk még ehhez elég erősek. Még ha a felét

ki is tudjuk törölni, az nem lesz elég.
konyvfanoknak 279
- Megpróbálhatnánk használni az ördögi erőt –

javasolta az alacsonyabb egy zavaró csillanással a szemében.
- Az ördögi erő csak mítosz. A Fekete Kéz már

tisztázta ezt velünk.
- Ó tényleg? Ha az angyaloknak a mennyben van

hatalmuk, akkor a démonoknak is kell, hogy legyen a pokolban.
Te azt mondod mítosz, én azt mondom, potenciális aranybánya.
Képzeld csak el, mi mindent tehetnénk, ha a kezünkbe
kaparinthatnánk.
- Még ha létezik is az ördögi erő, azt sem tudjuk,

hogyan álljunk neki.
Az alacsonyabb nephil ingerülten csóválta a fejét. – Veled

soha sem lehet unatkozni. Remek. Gondoskodnunk kell róla,
hogy a sztorijaink egyezzenek. A mi szavunk az övé ellen. –
Elkezdte számolni az ujjain az éjszaka történt eseményeket. –
Elkergettük a raktárból, rátaláltunk, ahogy egy klubban bujkált,
és mikor megragadtuk, hogy magunkkal vonszoljuk, megijedt,
és kitálalt mindent. Nem számít, mint mond, hogyan történt.
Egyszer már betört a raktárba. A legkevesebb, amit a Fekete
Kéz vár tőle az, hogy újra hazudni fog.
A magasabb nephil nem tűnt teljesen meggyőzöttnek, de

nem is vitatkozott.
konyvfanoknak 280
- Te velem jössz! – dörmögte az alacsonyabb, durván

kényszerítve az épületek közötti szűk térbe. Elhallgatott, majd a
barátjához fordult. – Maradj itt, és gondoskodj arról, hogy senki
ne zavarjon bennünket. Ha képesek leszünk bármilyen
információt kiszedni belőle, az biztosan extra jogokat fog a
számunkra biztosítani. Talán még a ranglétrán is feljebb
léphetünk.
Lassan az egész testem reszketett a gondolattól, hogy a

nephil ki akar kérdezni, de gyorsan rájöttem, hogy egyszerre
kettőjük ellen semmilyen esélyem nincs Talán ki tudom
használni az előnyömet. Az egyetlen reményem – és még én is
tudtam, hogy ez egy elég halovány remény – az volt, hogy talán
kiegyenlítettebbek az erőviszonyok, ha egy az egy ellen
küzdünk. Hagytam, hogy az alacsonyabb megragadjon, és
mélyebbre vigyen, reméltem, hogy kifizetődő lesz a
hazárdjátékom.
- Nagy hibát követsz el – mondtam, az összes

fenyegetést megpróbáltam a szavaimba sűríteni. Feltűrte az
ingujját, így láttatni engedte az ujjain lévő, különbözőképpen
díszített gyűrűket. A bátorságom hirtelen elillant.
- Hat hónapja vagyok Amerikában, hajnalban kelek,

minden nap egy zsarnok keze alatt edzek egész nap, északára
pedig be vagyok zárva egy barakkba. Hat hónap után, amit
ebben a börtönben töltöttem, jól fog esni, hogy valakin
konyvfanoknak 281
levezethetem a feszültséget – megnyalta az ajkát. – És élvezni

fogom.
- Átlépted a határvonalat – mondtam, és a lába közé

rántottam a térdemet. Láttam már elég srácot az iskolában és a
testnevelés órán ahhoz, hogy tudjam, egy ilyen sérülés nem
teszi teljesen mozgásképtelenné, de arra sem számítottam, hogy
hirtelen rám támad, miután csak nyögött egyet fájdalmasan.
Elmosódott, olyan gyorsan jött nekem. Volt a lábam mellett egy
elhajított deszka, felkaptam. Rozsdás szögek álltak ki belőle,
hasznos fegyverré téve azt.
A nephil ránézett a fadarabra, majd vállat vont. – Gyere!

Próbálj megütni, nem fog fájni!
Megragadtam a deszkadarabot. – Lehet, hogy nem tudlak

megsebezni, de higgy nekem, fájni fog.
Úgy csinált, mintha jobbra mozdulna, de számítottam rá.

Mikor aztán balra ugrott, keményen lecsaptam. Hallottam egy
borzasztó kilyukadó hangot, majd a nephil felkiáltott.
- Ez sokba fog neked kerülni! – Magasra rúgott, még

mielőtt lett volna lehetőségem a mozdulatot észrevenni, a
csizmájával kirúgta a fát a kezemből. Földre tepert, a
kezeimet a fejem fölé szorította.
- Szállj le rólam! – ordítottam, vergődve a súlya alatt.
konyvfanoknak 282
- Természetesen, kedves. Csak mondd el, hogy mit

csináltál a biztonságos házunkban.
- Szállj-le-rólam-most!
- Hallottad.
A nephil szeme elkerekedett a türelmetlenségtől. – Mi van?

– Forgatta a fejét, hogy megtalálja azt, aki merészelte
megszakítani a szórakozását.
- Elég egyszerű kérés volt – mondta Jev, enyhe, de

halálos mosollyal az ajkain.
- Haver, kicsit elfoglalt vagyok ebben a pillanatban! –

csattant fel a nephil, a nyomaték kedvéért rám bökve a
szemeivel. – Ha nem bánod. – Jev megragadta a nephilt a
vállánál fogva, és az épületnek nyomta. Kezét a nephil torkára
kulcsolta, elzárva a levegő útját.
- Kérj bocsánatot – intett Jev egy fejmozdulattal az

irányomba.
A nephil belekarmolt Jev kezébe, arcán düh tombolt. A

száját kinyitotta és becsukta, próbálván levegőhöz jutni.
- Mondd meg neki, hogy milyen rohadtul sajnálod, vagy

biztos lehetsz benne, gondoskodom róla, hogy jó ideig semmit
se tudj mondani. – Jev a szabad kezével vágáshoz hasonló
mozdulatot tett, és rájöttem, ez azt jelenti, hogy ki fogja vágni a
konyvfanoknak 283
nephil nyelvét. És ami a legrosszabb volt, szemernyi

együttérzés sem volt bennem.
A nephil szeme haragtól izzott, ahogy a pillantását Jev és

köztem váltogatta.
Sajnálom köpte a szót dühösen a fejemben.
- Nem fogsz vele Oscart nyerni, de megteszi – mondta

Jev kegyetlen mosollyal. – Nem is volt olyan nehéz, ugye?
Ahogy kiszabadult, a nephil levegő után kapkodva a

torkát masszírozta. – Ismerlek? Tudom, hogy bukott angyal
vagy. Érzem a hatalmat, ami körülötted leng, mint a bűz, ezért
úgy hiszem, elég magas rangod lehetett fent, mielőtt elbuktál.
Még az is lehet, hogy arkangyal voltál. De amire igazán
kíváncsi vagyok, hogy már találkoztunk-e ezelőtt.
Úgy tűnt, ez egy beugratós kérdés, ami arra szolgált, hogy

segítsen a jövőre nézve a nephilnek valamilyen információt
gyűjteni Jev-ről, de ő nem kapta be a csalit.
- Még nem – mondta. – Ennyit a bemutatkozásról. –

Öklével gyomron vágta a nephilt, akinek a szája még akkor is
„o”-t formált, mikor elgyengült és térdre rogyott.
Jev felém fordult. Vártam, hogy kérdőre von, hogy miért

nem maradtam a sikátorban, ahogy megbeszéltük, és hogy
kerültem ide ezzel a társasággal, de ő egyszerűen csak letörölt
konyvfanoknak 284
egy piszokfoltot az arcomról, és begombolta a blúzomon a két

felső gombot.
- Jól vagy? – kérdezte halkan. Bólintottam, bár éreztem,

hogy könnyek égetik a torkomat.
- Menjünk innen. – mondta.
Most az egyszer nem tiltakoztam.
19. FEJEZET
Miközben Jev vezetett, a fejemet az ablaknak döntöttem,

csendben maradtam. Mellékutakon és kisutcákon ment, de
nagyjából tudtam merre vagyunk. Még pár sarok és pontosan
tudtam hol járunk. A Delphic Vidámpark bejárata tűnt fel
előttünk, hatásosan és csontosan. Jev lehúzódott egy üres
helyre. Négy órával ezelőtt szerencsés lett volna, ha talál egy
helyet, fele ilyen közel a kapukhoz.
- Mit keresünk mi itt? – kérdeztem,

kiegyenesedve.
Leállította a motort, felhúzta a szemöldökét. – Azt

mondtad, beszélni akarsz.
konyvfanoknak 285
- Igen, de ez a hely... - Üres.
Fáradt mosolyra húzódott a szája. – Még mindig nem

tudod, hogy bízhatsz-e bennem? Hát ezért Delphic, nevezz
érzelgősnek.
Lehet, hogy értenem kellett volna, mire gondolt, de nem

értettem. Követtem a kapukhoz, figyeltem, ahogy könnyedén
átugorja. A másik oldalról kinyitotta a kaput, épp csak annyira,
hogy be tudjak lépni.
- Lecsukhatnak minket ezért? – kérdeztem, de

tudtam, hogy buta kérdés. Ha elkapnak, persze, hogy
lecsuknak. De mivel Jev úgy tűnt, tudja mit csinál,
követtem. A lámpafény felett egy hullámvasút tornyosult
a park fölé. Egy kép villant fel az agyamban, amitől egy
pillanatra ledermedtem. Magamat láttam lezuhanni a
sínekről. Nyeltem egyet, elsöpörve a képet, mivel
tériszonyom van.
A nyugtalanságom egyre nőtt. Csak mert Jev háromszor

mentette meg a bőrömet, attól még nem volt jó ötlet egyedül
maradnom vele. Valószínűleg elaltatott a gondolat, hogy
válaszokat kapok. Jev megígérte, hogy beszélünk és a kísértés
túl vonzó volt, hogy ellenálljak.
Végre Jev lelassított, lefordult a sétányról és megállt egy

rogyadozó karbantartó fészer előtt. Az egyik oldalról a
hullámvasút árnyékolta be, a másikról pedig egy óriáskerék. A
konyvfanoknak 286
szürke zömök építmény a legutolsó, ahová az ember tekintete

téved.
- Mi van a fészerben? – kérdeztem.
- Otthon.
Otthon? Vagy viccelt, vagy újraértelmezte az egyszerű

életet. – Elbűvölő.
Ravasz mosolyra húzódott a szája. – Feláldoztam a stílust a

biztonságért.
Néztem a porladó festést, a ferde napellenzőt, és a

papírvékony szerkezetet. – Biztonság? Valószínűleg én is be
tudnám rúgni az ajtót.
- Biztonságos az arkangyaloktól.
Erre a szóra elfogott a pánik. Eszembe jutott a legutóbbi

hallucinációm. Segíts megkeresni egy arkangyal nyakláncát,
mondta Hank. Az egybeesés kellemetlenül bizsergett a bőröm
alatt.
Jev bedugta a kulcsát, kinyitotta a fészer ajtaját és tartotta

nekem.
- Mikor tudhatok meg többet az arkangyalokról?

– kérdeztem.
Könnyedének hangzottam, de az idegességtől görcs volt a

gyomromban. Pontosan hány különböző angyal-féleség van?
konyvfanoknak 287
- Most csak annyit kell tudnod, hogy nem a mi

oldalunkon állnak.
Többet olvastam ki a hangjából. – De később talán ott

fognak?
- Optimista vagyok.
Átléptem a küszöböt, miközben arra gondoltam, hogy

több kell, hogy legyen ebben a fészerben, mint amennyit a szem
lát. Le lennék nyűgözve, ha a falakat megkímélné egy viharos
szél. A padló recsegett a súlyom alatt, és áporodott levegőt
lélegeztem be. A fészer kicsi volt – kábé öt méterszer három
méteres. Ablak nélkül. A hely teljes sötétségbe borult, mikor Jev
hagyta bezárulni az ajtót mögöttünk.
- Te itt élsz? – kérdeztem, csak a biztonság

kedvéért.
- Ez inkább olyan előszoba féle.
Mielőtt megkérdezhettem volna, hogy ez mit jelent,

hallottam, ahogy átvág a fészeren. Egy ajtó halk nyikorgással
kinyílt. Mikor megint megszólalt, a hangja a föld közeléből jött.
- Add a kezed.
Odacsoszogtam, botladozva a sötétben, mire éreztem,

hogy megragadja a kezem. Úgy tűnt, hogy alattam áll,
süllyesztett térben. A kezei a csípőmre csúsztak. Leemelt...
konyvfanoknak 288
Egy helyre, a fészer alá. Szemtől szembe álltunk a sötétben.

Éreztem, ahogy lélegzik, lassan és nyugodtan. A saját légzésem
kevésbé volt szabályos. Hová visz engem?
- Mi ez a hely? – suttogtam.
- A park alatt van egy labirintus. Több szintű

útvesztő. Évekkel ezelőtt, a bukott angyalok nem
vegyültek az emberekkel. Elkülönítették magukat, idekint
a parton éltek, a városokba és falvakba csak Cheshvan
idején mentek, hogy megszállják a Nephilim hűbéreseik
testét. Egy-két hét szabadság és azok a városok amolyan
üdülőhelyek lettek. Azt csinálták, amit akartak. Elvették,
amit akartak. Megtöltötték a zsebeiket a hűbéreseik
pénzével.
- Ezek a szirtek az óceán mellett távoliak voltak,

de a bukott angyalok a föld alá építették a városaikat
elővigyázatosságból. Tudták, hogy idővel a dolgok
változnak. És változtak is. Az emberek terjeszkedtek. A
határ ember és bukott angyal között elmosódott. A bukott
angyalok megépítették Delphic-et a saját városuk felé,
hogy elrejtsék azt. Mikor megnyitották a vidámparkot, a
bevételt a saját fenntartásukra használták.
A hangja olyan kimért volt, olyan nyugodt, hogy nem

tudtam, hogyan érez amiatt, amit most mesélt. Viszonzásképp
én nem tudtam mit mondani. Olyan volt, mint egy sötét
konyvfanoknak 289
tündérmesét hallgatni késő éjjel, elnehezült szemhéjjal. Az egész

pillanat álomszerűnek tűnt, el-elmosódott, mégis olyan igazi
képekkel.
Tudtam, hogy Jev az igazat mondja, nem azért, mert a

történet a bukott angyalokról és a Nephilim-ről egyezett
Scottéval, hanem mert minden egyes szó megrázott, szétrázta
az örökre elveszettnek hitt emlékeim darabjait.
- Egyszer már majdnem elhoztalak ide. – mondta Jev. –

A Nephil, akinek a menedékházába betörtél ma este,
közbelépett.
Nem volt muszáj őszintének lennem Jev-vel, de úgy

döntöttem, vállalom a kockázatot. – Tudom, hogy Hank Millar
az a Nephil, akiről beszélsz. Ő az oka annak, hogy ma este a
mendékházhoz mentem. Tudni akartam, mit rejteget benne.
Scott azt mondta, ha elég sokat megtudunk róla, akkor
rájöhetünk, hogy mit tervez és kieszelhetjük hogyan kapjuk el.
Valami, amit szánalomnak értelmeztem, felvillant Jev

szemeiben. – Hank nem egy közönséges Nephil, Nóra.
- Tudom. Scott mondta, hogy sereget gyűjt. Le akarja

győzni a bukott angyalokat, hogy ne szállhassanak meg
Nephilim testeket többé. Tudom, hogy hatalma és kapcsolatai
vannak. Amit nem értek, hogy te hogy keveredtél bele. Miért
voltál a menedékházban ma este?
konyvfanoknak 290
Jev nem szólalt meg egy pillanatig. – Hank-nek és nekem

van egy megállapodásunk. Nem szokatlan, hogy
meglátogatom. – Szándékosan homályosan fogalmazott. Nem
tudtam, hogy azért, mert még az őszinte gesztusom után sem
volt hajlandó nyitott lenni velem, vagy mert próbál védeni
engem. – Nagyot sóhajtott. – Beszélnünk kell.
Megfogta a könyökömet, lejjebb vezetett a fészer alá, bele a

tökéletes sötétbe. Lefelé mentünk, folyosókon kanyarogtunk.
Végül Jev lelassított, kinyitott egy ajtót, és felvett valamit a
padlóról. Egy gyufa lobbant fel sisteregve és odatarotta egy
gyertya kanócához. – Üdvözöllek nálam.
A teljes sötétséghez képest a gyertyafény meglepően

világos volt. Egy fekete gránit előcsarnok elejében álltunk, ami
egy hatalmas, szintén gránitból faragott szobába vezetett. Több
árnyalatú tengerészkék, szürke és fekete selyem szőnyegek
díszítették a padlót. A bútorzat ritkás volt, de a darabok, amit
Jev választott, lesimultak és modernek voltak, egyszerű
vonalakkal és művészi megjelenéssel.
- Vau. – mondtam.
- Nem sok embert hozok le ide. Ez nem olyasmi, amit

bárkivel is meg akarnék osztani. Szeretek egyedül lenni és
elvonulni.
Határozottan meg van számára mindkettő, gondoltam,

miközben körülnéztem a barlangszerű teremlakásban. A
konyvfanoknak 291
gyertyafény alatt a gránit falak és a padló csillogot, mintha

gyémántok pettyeznék.
Miközben lassan folytattam a felfedezést, Jev besétált a

szobába és gyertyákat gyújtott.
- A konyha balra. – mondta. – A hálószoba hátul.
Szemérmes pillantást vetettem rá a vállam fölött. – Miért

Jev, flörtölsz velem?
Engem nézett a sötét szemeivel.
- Kezdem azt hinni, hogy próbálod elterelni a

figyelmemet az előző beszélgetésünkről. – végighúztam az
ujjamat az egyetlen régi bútoron a szobában, egy életnagyszágú
ezüstözött tükrön, ami úgy nézett ki, mintha egy középkori
francia kastélyba tartozna. Az anyám igazán le lenne nyűgözve.
Jev levetődött egy French Deco-féle fekete bőr kanapéra,

karjait a széttárta háttámlán. – Nem én terelem el a figyelmet
ebben a szobában.
- Ó? Hát akkor ki?
Éreztem, hogy felfal a szemeivel, miközben körbementem

a szobában. Tetőtől talpig végigmért pislogás nélkül, és
megborzongtam a forróságtól. Egy csók is kevésbé lett volna
intimebb.
konyvfanoknak 292
Lerázva a forróságot, amit a tekintete keltett bennem,

megálltam megcsodálni egy lélegzetelállító olajfestményt. A
színek olyan élénkek, a részletek olyan hevesek.
- A Phaeton bukása. – közölte. – A görög napistennek,

Helios-nak volt egy Phaeton nevű fia egy halandó asszonytól.
Helios minden nap egy harci szekeret vezetett végig az égen.
Phaeton rávette az apját, hogy haggya őt vezetni a szekeret,
annak ellenére, hogy Phaeton nem volt elég erős vagy
gyakorlott, hogy irányítsa a lovakat. Ahogy várható volt, a
lovak megvadultak és leestek a Földre, felégetve mindent, ami
az útjukba került. – Várt, míg a szemeivel megtalálta az
enyémeket. – Biztosan tisztában vagy vele, hogy milyen
hatással vagy rám.
- Csak ugratsz.
- Tény, hogy szeretlek ugratni. De vannak dolgok,

amivel soha nem viccelek. – Minden nemű incselkedés eltűnt a
szemeiből és komollyá vált.
Csapdába estem Jev tekintetében, elfogadtam azt, ami

annyira nyilvánvalóan a lábaim előtt hevert. Ő egy bukott
angyal. A hatalom, ami belőle áradt különbözött attól, amit
Scott körül éreztem. Erősebb és élesebb. Még most is, a levegő
vibrált az energiától. A testem minden molekulája
ultraérzékeny volt a jelenlétére, tudatában volt Jev minden
mozdulatának.
konyvfanoknak 293
- Tudom, hogy egy bukott angyal vagy. – mondtam. –

Tudom, hogy Nephilim-et kényszerítesz hűségesküre.
Megszállod a testüket. Ebben a háborúban te Scott-al ellentétes
oldalon állsz. Nem csodálom, hogy nem kedveled őt.
- Emlékszel.
- Nem eléggé. Ha bukott angyal vagy, miért üzletelsz

Hank-el, egy Nephillel? Nem kellene halálos ellenségeteknek
lennetek? – Sokkal élesebben hangzottam, mint szándékoztam;
nem voltam benne biztos, hogy hogyan is érzek amiatt, hogy
Jev egy bukott angyal. Egy rossz fiú. Nehogy ez a felfedezés
érzelmi válságot okozzon, emlékeztettem magamat, hogy már
minderre rájöttem ezelőtt, egyszer régen. Ha akkor tudtam
kezelni, akkor most is tudom.
Megint csak szánalom suhant át az arcán. – Ami Hank-et

illeti. – Két tenyerét végighúzta az arcán.
- Mi van vele? – Bámultam őt, próbáltam kitalálni,

hogy mi az, amit annyira nehezére esik elmondania. A vonásai
olyan mély együttérzést mutattak, automatikusan
megmerevedtem, a legrosszabbra készülve.
Jev felállt, a falhoz sétált, egy kézzel nekitámaszkodott. A

felsője ujja könyékig fel volt tűrve, a fejét lehajotta.
- Mindent tudni akarok. – mondtam neki. – Veled

kezdve. Emlékezni akarok kettőnkre. Hogy találkoztunk? Mit
konyvfanoknak 294
jelentettünk egymásnak? És ezután, azt akarom, hogy mindent

mondj el Hank-ről. Még ha aggódsz is, hogy nem fog tetszeni,
amit mondani fogsz. Segíts emlékeznem. Nem folytathatom így
tovább. Nem tudok továbblépni, amíg nem tudom, mit
hagytam hátra. Nem félek Hank-től. – tettem hozzá.
- Én félek attől, hogy mire képes. Nála nincsennek

határok. Addig megy, amíg tud. Ami a legrosszabb, hogy nem
lehet benne megbízni. Semmiben. – Hezitált. – Elmondom az
igazat. Mindent elmondok neked, de csak azért, mert Hank
keresztbetett nekem. Nem kellene ebben részt venned többé.
Mindent megtettem, amit tudtam, hogy kihagyjalak ebből.
Hank a szavát adta, hogy távol marad tőled. Képzeld el,

mennyire meglepődtem, mikor ma este azt mondtad, hogy
rámozdult anyádra. Ha visszatért az életedbe, akkor az azért
van, mert készül valamire. Ami azt jelenti, hogy nem vagy
biztonságban, és ugyanoda jutottunk megint, így az igazság
sem hoz rád nagyobb veszély.
A pulzusom lüktetett a vénáimban, az ijedtségem csontig

hatolt. Hank. Éppen ahogy sejtettem, minden hozzá vezet. –
Segíts emlékezni, Jev.
- Ezt akaratod? – Az arcomat figyelte, megerősítést

keresett, hogy biztos vagyok-e benne.
- Igen. – mondtam, bátrabban hangozva, mint ahogy

éreztem magam.
konyvfanoknak 295
Jev a kanapé szélére ereszkedett. Óvatosan kigombolta az

ingjét. Annak ellenére, hogy ledöbbentem, az ösztöneim azt
súgták, hogy legyek türelmes. Rákönyökölve a térdeire, Jev a
fejét a két csupasz válla között lógatta. Minden egyes izma
merev volt. Egy pillanatig úgy nézett ki, mint Phaeton a
fesményről, minden ín megrajzolva, megfestve. Tettem egy
lépést közelebb, aztán még egyet. A pislákoló gyertyafény
vibrált végig a testén.
Beszívtam a levegőt. Két egyenetlen csíkban tépett sebek

rondították el az egyébként hibátlan hátát. A hús nyers és piros
volt, görcsbe rándult tőle a gyomrom. El sem tudtam képzelni
milyen fájdalmat élt át. El sem tudtam képzelni, hogy mi
történhetett, ami ilyen durva sebeket okozott.
- Érintsd meg őket. – mondta Jev, miközben felnézett

rám, azokban az olvashatatlan fekete szemekben idegesség nőtt.
– Koncentrálj arra, amit tudni akarsz.
- Én... nem értem.
- Azon az estén, amikor elhoztalak a 7-Eleven-től,

elszakítottad a felsőm és megérintetted a szárnyaim helyét.
Láttad az egyik emlékemet.
Pislogtam. Nem hallucináció volt? Hank, Jev, a lány a

ketrecben – Jev emlékezetéből valók?
konyvfanoknak 296
Minden kétségem eloszlott. Szárnyak, sebhelyek. Hát

persze. Mert bukott angyal volt. És annak ellenére, hogy nem
ismertem a mögöttes fizikát, mikor megérintettem a sebhelyeit,
láttam dolgokat, amiket valószínűleg senki más nem tudott.
Kivéve Jev-et. Végre megkaptam, amit akartam, egy ajtót a
múltra, és a félelem azzal fenyegetett, hogy legyűr.
- Figyelmeztetnem kellene, hogy mikor egy olyan

emlékbe mész, ahol te is jelen vagy, a dolgok komplikálttá
válnak. – mondta. – Lehet, hogy látod a másodat. Te és az
emlékembeli önmagad egyszerre lehettek ott, egy időben, és
arra leszel kényszerítve, hogy láthatatlan szemlélődőként nézd
végig az eseményeket. A másik eshetőség, hogy az emlékbeli
önmagadban találod magad. Azaz az emlékemet a saját
nézőpontodból tapasztalod meg. Ebben az esetben nem fogsz a
hasonmásoddal találkozni. Egyedüli leszel akkor az emlékben.
Hallottam már mindkettőt megtörténni, de az első sokkal
gyakoribb.
A kezem remegett. – Félek.
- Adok öt percet. Ha nem jössz vissza, elveszem a

kezedet a sebhelyemről. Az megtöri a kapcsolatot.
Beharaptam az ajkamat. Itt a lehetőség, mondtam

magamnak. Ne fuss el, ne, mikor már ilyen messzire jutottál. Az
igazság ijesztő, de a tudatlanság tönkretesz. Én mindenkinél jobban
tudom.
konyvfanoknak 297
- Adj egy félórát. – mondtam Jev-nek határozottan.
Aztán megtisztítottam a fejem, próbáltam lenyugtatni a

rohanó gondolataimat. Nem kell mindent most megértenem.
Csak hinnem kell. Félútig kinyújtottam a kezemet.
Összeszorítottam a szemeimet, bátorságot gyűjtöttem. Hálás
voltam, mikor Jev keze az enyémre zárult, és vezetett az út
hátralevő részén.
20. FEJEZET
Az első tudatos gondolatom az volt, hogy leszögeltek.

Nem. Beszögeltek. Bezártak a legpuhább koporsóba.
Belegabalyodva egy hálóba. Védtelen, egy másik test által
irányítva. Egy test, ami úgy néz ki, mint a sajátom – ugyanazok
a kezek, ugyanaz a haj, a legapróbb részletig egyedi – de nincs
felette hatalmam. Egy furcsa fantom test, ami az akaratom
ellenére cselekszik, míg én sodródom az árral.
A második gondolatom Folt volt.
Folt engem csókolt. Úgy csókolt, hogy jobban

megrémültem tőle, mint a fantom testtől és az áttörhetetlen
hatalmától felettem. A szája, mindenhol. Az eső, meleg és édes.
konyvfanoknak 298
A távoli mennydörgés hangja. És az ő teste, egyre közelebb,

olyan közel állt, melegséget sugárzott.
Folt.
Megdöbbenve és megrendülve belemartam az emlékbe.

Könyörögtem, hogy eresszen.
Ziháltam, mint egy hosszú és fenyegető merülés után.

Ugyanakkor a szemeim rebbenve nyíltak ki.
- Mi az? – kérdezte Jev, védelmezőn megragadott a

vállaimnál, ahogy összerogytam.
Újra a gránit teremlakásban voltunk, ugyanazok a

gyertyák reszkettek a fal mentén. A meghittsége
megkönnyebüléssel töltött el. Féltem, hogy csapdába esek ott.
Megrémültem az érzéstől, hogy fogolyul ejtettek egy testben,
aminek nem parancsolhattam.
- Az emlék közös volt. – elcsuklott a hangom. – De

nem volt hasonmás. Csapdába estem a saját testemben, de nem
tudtam irányítani. Nem tudtam megmozdítani. Rémisztő volt.
- Mit láttál? – kérdezte, a teste elég feszült volt, mintha

kőből lenne. Egyetlen erős lökés a rossz irányba, és összetörik.
konyvfanoknak 299
- Odafent voltunk. A fészerben. Mikor kimondtam a

nevedet, nem Jev-et mondtam. Foltnak hívtalak. És épp...
csókolóztunk. – Túl ijedt voltam, hogy elpiruljak.
Jev kisimította a hajamat az arcomból, az államat

cirógatva.
- Semmi baj. – mormolta. – Akkoriban Foltként

ismertél. Ezt a nevet használtam, mikor találkoztunk.
Lecseréltem, mikor elvesztettelek. Azóta a Jev-et használom.
Hülyeségnek éreztem a sírást, de nem tudtam megállni.

Jev volt Folt. A régi fiúm. Hirtelen értelmet nyert. Nem csoda,
hogy senki sem ismerte fel Jev nevét – megváltoztatta az
eltűnésem után.
- Visszacsókoltalak. – mondtam, még mindig kissé

sírva. – Az emlékben.
A feszültség az arcán meglágyult. – Az olyan rossz?
Azon tűnődtem, hogy valaha elmondhatom-e neki, hogy

mit tett velem a csókja. Annyira kellemes volt, hogy egyszerűen
elriasztott az emléktől.
Hogy elkerüljem a válaszadást, azt mondtam: - Te

mondtad korábban, hogy próbáltál idehozni engem egyszer az
otthonodba, de Hank megakadályozta. Szerintem ezt az
emléket láttam. De nem láttam Hank-et. Nem jutottam odáig.
Megtörtem a kapcsolatot. Nem tudtam megbírkózni azzal, hogy
konyvfanoknak 300
a saját testemben voltam, de nem tudtam irányítani. Nem

voltam felkészülve arra, hogy ennyire valóságosnak tűnhet.
- A lány, aki a testedet irányította, te voltál. –

emlékeztetett. – A múltbeli önmagad. Mielőtt elvesztetted az
emlékeidet.
Felugrottam, járkáltam a szobában. – Vissza kell mennem.
- Nóra...
- Szembe kell néznem Hank-el. És nem nézhetek

szembe vele itt, amíg ott nem tettem meg. – mondtam, egyik
ujjammal Jev sebhelye felé intettem. És nézz szembe magammal
is, gondoltam. Szembe kell nézned azzal a részeddel, amelyik
ismeri az igazságot.
Jev megfontoltan rám nézett. – Akarod, hogy kihúzzalak?
- Nem. Ezúttal végigcsinálom.
Abban a pillanatban, hogy visszeérkeztem Jev emlékébe,

úgy éreztem, mintha egy kapcsolót billentettek volna át, és a
következő dolog, aminek tudatában voltam, hogy annak a
lánynak a szemein keresztül élem újra az emléket, aki a
memória-károsodásom előtt voltam. A teste átvette az enyémet
és a gondolotai elhomályosították a sajátjaimat. Ijedten vettem a
levegőt, miközben megnyitottam magam felé – önmagam felé.
konyvfanoknak 301
Odakint az eső fémesen kopogott, ahogy a fészert verte.

Folt és én átáztunk az esőtől, és ő lenyalt egy esőcseppet az
ajkamról. Az ujjamat a farmerja derékszíjjába akasztottam és
közelebb húztam. A száját az enyémre csúsztatta, forrón
elvonva a figyelmemet a hidegről.
Gyengéden cirógatta a nyakam tövét az orrával. –

Szeretlek. Boldogabb vagyok most, mint emlékeim szerint
valaha is.
Éppen válaszolni akartam, mikor egy rejtélyes módon

ismerős férfi hang szólalt meg a fészer legsötétebb részéből. -
Milyen megható. Kapjátok el az angyalt.
Egy maroknyi túlságosan is magas fiatal férfi,

kétségtelenül Nephilim, jött elő a sötétből, körbevették Foltot,
hátracsavarták a karjait.
Alig volt időm felfogni, hogy mi történik, mikor Folt

hangja betört az elmémbe, olyan tisztán, mintha a fülembe
beszélne.
Mikor elkezdek velük harcolni, szaladj el. Vidd a Jeep-et. Ne menj

haza. Maradj a Jeep-ben és vezess, amíg meg nem talállak…
A férfi, aki a fészer sötétjében maradt miközben a

többieknek parancsolt, előrelépett a hárborzongató karneváli
fénybe, ami a fészer számos repedéseinek egyikén szűrődött át.
konyvfanoknak 302
Természetellenesen fiatal volt a korához képest, metsző kék

szemekkel és könyörtelen mosolyra húzódott szájával.
- Mr. Millar. – suttogtam.
Hogy került egyáltalán ide? Azok után, amin ma este

keresztülmentem, egy majdnem végzetes gyilkossági kísérlet
után, miután megtudtam a kegyetlen igazságot a
származásomról, és mindezeken túl Folttal voltam, most meg
ez? Nem tűnt valóságosnak.
- Had mutatkozzak be rendesen. - mondta. - Én

vagyok a Fekete Kéz. Jól ismertem apádat, Harrison-t.
Örülök, hogy most nincs itt és nem látja, ahogy megalázod
magad egy ördögfiókával. - A fejét csóválta. - Nem az a lány
lett belőled, akinek gondoltalak, Nóra. Lepaktálni az
ellenséggel, gúnyt űzni a származásodból. De ezt meg tudom
bocsájtani. -
Jelentőségteljesen elhallgatott. - Mondd, Nóra, te ölted meg az
én drága barátomat és társamat, Chauncey Langeais-t?
Meghűlt a vérem. Hazudni akartam, de megrekedtem,

mert tudtam, hogy nem segítene. Tudta, hogy én öltem meg
Chauncey. A szája hűvös görbülete ítélkezett felettem.
Most! kiáltotta Folt, megszakítva a gondolataimat. Fuss!
A fészer ajtajához rohantam. De csak pár lépést tettem,

mielőtt egy Nephil megragadta a könyökömet. Ugyanilyen
konyvfanoknak 303
gyorsan a hátam mögé rántotta a másik kezemet. Próbáltam

tekeregve kiszabadulni, minden mozdulat egy elkeseredett
kitörés volt a fészer ajtaja felé.
Hank Millar mögöttem szelte át a fészert. – Tartozok ezzel

Chauncey-nek.
A hideg, amit az eső miatt éreztem, eltűnt; patakokban

folyt az izzadtság a felsőm alatt.
- Közös az elképzelésünk. Ugyanazt szeretnénk elérni a

végére. – folytatta Hank. - Ki gondolta volna, hogy pont ti
lesztek azok, akik majdnem elpusztítjátok?
Egy rakás rosszindulatú válasz jutott az eszembe, de nem

mertem ellenkezni Hank-el. Az egyetlen esélyem az idő volt, és
a saját oldalom kellett tartanom. A Nephil megfordított, pont
akkor, mikor Hank elővett egy hosszú, vékony tőrt a nadrágja
övéből.
Érintsd meg a hátam.
Folt hangja átvágott a fejemben zúgó ijedtségen.

Kétségbeesetten oldalt pillantottam rá.
Menj az emlékeimbe. Érintsd meg a helyet, ahol a szárnyaim a

hátamba olvadnak. Bólintott, cselekvésre ösztönözve.
Könnyebb mondani, mint csinálni, gondoltam válaszként,

annak ellenére, hogy tudtam, nem hall engem. Másfél, két
konyvfanoknak 304
méter választott el bennünket, és mindekettőnket Nephilim

tartott fogva.
- Engedj el. – förmedtem rá a kezeimet szorító Nephil-re. –

Mindeketten tudjuk, hogy nem megyek sehová. Nem tudom
mindegyikőtöket lehagyni.
A Nephil Hank-re pillantott, aki egy apró biccentéssel

hagyta jóvá a kérésemet. Aztán sóhajtott, szinte unottan. –
Sajnálom, hogy ezt kell tennem, Nóra. De igazságot kell tenni.
Chauncey is megtette volna értem.
Megdörzsöltem a könyökhajlatomat, a bőröm égett, ahol a

Nephil fogott. – Igazság? Mi a helyzet a családdal? A vér
szerinti lányod vagyok. – És semmi több.
- Te egy üszög vagy családfámon. – utasított el. – Egy

áruló. Egy szégyen.
A legcsúnyább tekintetemmel néztem rá, amim csak volt,

annak ellenére, hogy a gyomrom felkavarodott a félelemtől. –
Azért vagy itt, hogy megbosszuld Chauncey-t, vagy hogy
megpróbáld megőrizni a tekintélyed? Nem tudod kezelni, hogy
a lányod egy bukott angyallal randizik és zavarba hoz a kicsi
Nephilim sereged előtt? Eltaláltam? – Ennyit arról, hogy nem
ellenkezek vele.
Hank a szemöldökét ráncolta kissé.
konyvfanoknak 305
Szerinted be tudsz kerülni az emlékeim közé, mielőtt nyakonvág?

sziszegte Folt az elmémben.
Nem néztem Foltra, féltem, hogy elvesztem az

eltökéltségem, ha megteszem. Mindketten tudtuk, hogy a
menekülés az emlékeibe nem szabadít ki engem innen. Csupán
csak átszállítaná az elmémet a múltjába. És gondolom ezt akarta
Folt; hogy máshol legyek, mikor Hank megöl engem. Folt tudta,
hogy ez a vég, és meg akart menteni a tudat fájdalmától a saját
kivégzésemen. Egy strucc nevetséges képe villant be, fejével a
homokban.
Ha meghalok a következő pillanatokban, csak azután

teszem, hogy olyat mondok Hank-nek, ami kísérteni fogja az
örökkévalóság hátralevő részében.
- Azt hiszem, jó dolog volt, hogy helyettem Marcie-t

választottad magad mellé, mint lányodat. – mondtam. –
Aranyos, népszerű, rendes fiúkkal jár, és túl buta, hogy bármit
megkérdőjelezzen, amit teszel. De tapasztalatból tudom, hogy a
halottak vissza tudnak jönni. Láttam apámat ma este... az igazi
apámat.
A ráncok elmélyültek Hank arcán.
- Ha ő meg tudott látogatni engem, akkor semmi sem

állíthat meg abban, hogy én is meglátogassam Marcie-t... vagy
a feleséged. És nem fogok ott megállni. Tudom, hogy megint
találkozgatsz anyámmal titokban. Elmondom neki az igazat
konyvfanoknak 306
rólad, akár élek, akár nem. Szerinted hány randit tudsz

bepréselni mielőtt tudatom vele, hogy megöltél?
Ennyit tudtam mondani, mielőtt Folt a jobb karját tartó

Nephil hasába térdelt. A Nephil összerogyott, és Folt a bal
karját szorító Nephil orrába öklözött a szabad kezével.
Borzasztó reccsenés hallatszott és egy hangos nyüszítés.
Folt felé futottam, nekiszaladtam.
- Siess. – mondta, feltolta a kezemet a felsője hátulja

alá.
Vakon széttártam az ujjaimat Folt hátán, remélve, hogy

megérintem azt a részt, ahol a szárnyai beleolvadnak a bőrébe.
A szárnyai szellemi anyagból voltak és én nem láthattam, vagy
tapinthattam ki őket, de úgy képzeltem, hogy jó részét áthidalja
a hátának és így nehéz eltéveszteni.
Valaki – Hank, vagy a másik Nephilim – megrántotta a

vállaimat, de csak egy kicsit csúsztam el; Folt karjai átöleltek,
magához szorított. Habozás nélkül másodszor is
végigsimítottam Folt hátának sima, izmos felületén. Hol vannak
a szárnyai?
Sietve megcsókolta a homlokomat és mormogott valami

érthetetlent. Nem volt többre idő. Egy perzselő fehér fény
robbant az elmém hátuljában. A következő pillanatban egy
fekete világegyetemben függtem, amit színes fények pettyezték.
konyvfanoknak 307
Tudtam, hogy a milliónyi fénypötty egyike felé kell mennem –

mindegyik egy eltárolt emlék – de úgy tűnt, hogy kilométerekre
vannak.
Hallottam Hank-et kiabálni, és tudtam, ez azt jelenti, hogy

nem teljesen keltem át. Talán a kezeim elég közel voltak Folt
szárnyainak végéhez, de nem elég közel. Nem tudtam kizárni a
felvillanó képeket arról, hogy milyen borzalmas, fájdalmas
módon tud Hank véget vetni az életemnek, és átverekedtem
magam a sötétségen, eltökélten, hogy láthatom Foltot az
emlékeiben még egyszer utoljára, mielőtt mindennek vége.
Könnyek homályosították el a látásomat. A vég. Nem

akartam, hogy ez a pillanat legyen az, figyelmeztetés nélkül
lopakodva mögém. Olyan sok mindent el akartam még
mondani Foltnak. Vajon tudja, hogy milyen sokat jelent
számomra? Hogy amink volt – alig kezdődött el. Nem dőlhet
össze most minden.
Felidéztem egy képet Folt arcáról. A kép, amit

választottam, az első találkozásunk alkalma volt. A haja hosszú
volt, a fülére tekeredett, és a szemei, mintha mindent
észrevennének, a lelkem minden titkát és vágyát. Emlékszem a
riadt kifejezésre az arcán, mikor beviharzottam a Bo`s
Arcadeba, megzavarva a pool játszmáját, és követelve, hogy
segítsen befejezni a közös biológia feladatunkat. Emlékszem a
farkasszerű mosolyára, merészen játszadozott velem, miközben
konyvfanoknak 308
közeledett, hogy megcsókoljon az első alkalommal a

konyhánkban...
Folt is kiabált. Nem előttem az emlékeiben, hanem messze

alattam, a fészerben. Két szó emelkedett ki a többi közül, torzan
hangzottak a füleimnek, mintha messziről jöttek volna.
Rendben. Megállapodtunk.
A homlokomat ráncoltam, feszülten figyeltem, hogy többet

halljak. Mit mondott Folt? Hirtelen megijedtem, hogy bármit is
volt az, nem tetszene.
Nem! Kiáltottam, meg kellett állítanom Foltot. Próbáltam

visszakapálózni a fészerbe, de vákumban voltam, lazán
lebegtem. Folt! Mit mondtál neki?
Furcsán megrándult a testem, mintha a gerincemnél fogva

húztak volna. Mögöttem a kiabálás elhalt, miközben egy vakító
fény felé zuhantam, Folt emlékeinek folyosóin.
Megint.
Pillanatokon belül egy másik emlékbe kerültem.
Már megint a fészer nyirkos hidegében álltam, Hank, a

Nephilim embere és Jev által körülvéve, és rájöttem, hogy ez az
emlék pontosan ott kezdődik, ahol az előző végetért. Éreztem
konyvfanoknak 309
átbillenni ismerős kapcsolót, de ezúttal nem voltam a múlbéli

énembe zárva. A gondolataim és tetteim a jelenbeli énemhez
tartoztak. Most egy másolat voltam, egy láthatatlan kívülálló,
miközben Jev emlékbeli alakját figyeltem.
Jev az ernyedt testemet tartotta. A testem erőtlen volt,

kivéve a kezemet, ami a hátához ért. A szemem felfordult, csak
a fehérje látszott és tétován azon tűnődtem, vajon fogok-e
emlékezni mindkét emlékre, mikor majd egészen visszatérek.
- Á, igen. Hallottam erről a trükkről. – mondta Hank. –

Hát gondolom, igaz? Miközben beszélünk, ő az egyik
emlékedben van, és mindezt egyszerűen úgy, hogy megérinti a
szárnyaidat?
Hank-re nézve elöntött a tehetetlenség érzése. Nem azt

mondtam éppen, hogy ő az apám? De. Kényszert éreztem, hogy
addig üssem, amíg le nem tagadja, de az igazság lázként égetett
belül. Annyira gyűlölhettem, amennyire csak akartam, de az
nem változtat a tényen, hogy az ő hitvány vére folyt az
ereimben. Harrison Grey megadhatott nekem minden szülői
szeretetet, de Hank Millar adott nekem életet.
- Üzletet ajánlok. – mondta nyersen. – Valamit, amit

akarsz, Nóra életéért cserébe.
Hank ajkai megrándultak. – Mi lehetne neked, amit én

akarnék?
konyvfanoknak 310
- Egy Nephilim sereget gyűjtesz, azzal a reménnyel,

hogy legyőzheted a bukott angyalokat még Cheshvan előtt. Ne
nézz meglepetten. Nem én vagyok az egyetlen angyal, aki tudja
mire készülsz. Bukott angyalok csoportjai kötnek szövetséget,
és a Nephilim hűbéreseik még a gondolatot is bánni fogják,
hogy valaha is szabadok lehetnek. Nem lesz egy kellemes
Cheshvan egyik Nephil-nek sem, aki magán hordja a Fekete
Kéz szövetségének jelét. És ez csak a jéghegy csúcsa, ha arról
van szó, hogy mit tartogatnak. Soha nem nyerhetsz egy
beépített ember nélkül.
Hank egy intéssel elküldte az embereit. – Hagyjatok

magunkra az angyallal. Vigyétek ki a lányt.
- Viccelsz? Nem engedem a közelemből. – mondta Jev.
Hank beleegyezőn horkantott. – Legyen. Tartsd magadnál,

amíg tudod.
Amint a Nephilimek távoztak, azt mondta Hank: - Beszélj.
- Hagyd Nórát élve, és én kémkedek neked.
Hank szőke szemöldöke felfelé ívelt. – Nocsak, nocsak.

Mélyebbek az érzelmeid iránta, mint gondoltam. – A pillantása
az öntudatlan testemet fürkészte. – Merem állítani, hogy ő nem
ér annyit. Sajnos nem érdekel, hogy te és az őrangyalok mit
gondoltok a terveimről. Közel sem érdekelnek annyira a bukott
angyalok, mint hiszitek, akármilyen ellenintézkedéssel is
konyvfanoknak 311
próbálkoznak. Nem vagy többé közülük való. Szóval hogyan

tervezel tudomást szerezni az ügyleteikről?
- Had legyen ez az én gondom.
Hank kritikus szemmel méregette Jev-et. – Rendben. –

mondta végül. – Kiváncsivá tettél. – Hanyag vállrándítás. –
Nem én állok vesztésre. Gondolom, esküt kellene tennem?
- Másképp nem is lehetne. – mondta Jev hidegen.
Hank újra előhúzta a tőrt a nadrágja derekából, egy vágást

ejtett a bal tenyerén keresztben. – Esküvel fogadom, hogy
életben hagyom a lányt. Ha megszegem a fogadalmam, azzal
elismerem, hogy meghalhatok és visszatérhetek a porba, amiből
teremtettem.
Jev átvette a tőrt a pengét és most ő vágta meg a kezét.

Ökölbe szorítva lerázott egy pár csepp vérnek tűnő anyagot. –
Esküszöm, hogy ellátlak minden információval, amivel csak
tudlak a bukott angyalok terveiről. Ha megszegem a
fogadalmam, önként zárom magamra a pokol láncait.
Kezet fogtak, vérüket vegyítve. Mire visszahúzták a

kezüket, a sebeik tökéletesen begyógyultak.
- Tartjuk a kapcsolatot. – mondta Hank ironikusan,

leporolva az ingét, mintha csak annyi, hogy a fészerben
tartózkodik, beszennyezhetné. A füléhez emelte a mobilját, és
mikor észrevette, hogy Jev figyeli, azt mondta. – Készítsétek elő
konyvfanoknak 312
a kocsimat. – Ám mikor a telefonba beszélt, a szavai felvettek

egy keményebb tónust. – Küldd be az embereim. Mind. El
akarom vinni a lányt.
Jev mozdulatlanná vált. Pont mikor a futó léptek hangja a

fészerhez ért, megszólalt: - Mi ez?
- Megesküdtem, hogy életben hagyom. – tájékoztatta

Hank. – Hogy mikor engedem el, az rajtam múlik – és rajtad. A
tiéd, miután elég információt szereztél nekem ahhoz,
garantáltan legyőzzem a bukott angyalokat Cheshvan előtt.
Vedd úgy, hogy Nóra a biztosíték.
Jev szemei a fészer ajtajára pillantottak, de Hank simán

közbevetette. – Ne válaszd azt az utat. Túlerőben vannak, húsz
az egy ellen. Egyikünk sem szeretné, hogy Nóra szükségtelenül
megsérüljön egy verekedésben. Légy okos. Add őt át.
Jev megragadta Hank ingujját és közelebb rántotta. – Ha

elviszed, teszek róla, hogy a te holttested tegye termékennyé ezt
a földet, amin állunk. – mondta, soha nem hallottam még ilyen
mérgesnek a hangját.
Hank arckifejezésében semmi sem utalt félelemre. Inkább

szinte önelégültnek tűnt. – A holttestem? Ez lenne a végszavam,
hogy nevessek?
Hank kinyitotta a fészer ajtaját, és a Nephilimjei

beviharzottak.
konyvfanoknak 313
Az álmokhoz hasonlóan Jev emlékei szinte akkor

fejeződtek be, mikor elkezdődtek. Volt egy zavart pillanat, és
aztán a gránit teremlakás láthatóvá vált. Jev ott állt, a gyertyák
megvilágították a körvonalát. A láng épp csak annyi fényt
adott, hogy a szemeinek kemény csillogást kölcsönözzön.
Tényleg egy sötét angyal.
- Oké – suttogtam, hosszan tartó szédülés fogott el. –

Oké... akkor.
Mosolygott, de bizonytalan volt az arca. – Oké akkor?

Ennyi?
Felé fordítottam az arcomat. Aligha tudtam ugyanúgy

nézni rá. Elkezdtem a sírást anélkül, hogy tudtam volna róla. –
Üzletet kötöttél Hank-el. Megmentetted az életemet. Miért
tetted ezt értem?
- Angyalom. – mormolta, miközben a kezei közé fogta

az arcomat. – Azt hiszem nem érted, milyen messzire mennék
el azért, hogy magam mellett tartsalak.
A torkom elszorult az érzelmektől. Nem találtam szavakat.

Kiderült, hogy Hank Millar, egy férfi, aki évekig állt csendben
az árnyékban, adott nekem életet, csak azért, hogy
megpróbáljon véget vetni neki, és Jev miatt maradtam életben.
konyvfanoknak 314
Hank Millar. A férfi, aki számtalan alkalommal állt a házamban,

mintha oda tartozna. Aki mosolygott és anyámat csókolta. Aki
melegséggel és meghittséggel szólt hozzám...
- Elrabolt. – mondtam, összerakva a részleteket.

Gyanítottam ezelőtt is, de Jev emlékei töltötték ki a hézagokat,
sokkoló egyértelműséggel. – Felesküdött, hogy nem öl meg, de
fogva tartott, hogy biztosra vegye, ösztönözve leszel, hogy
kémkedj neki. Három egész hónap. Mindenkit rászedett három
egész hónapon át. Mindez azért, hogy információt szerezzen a
bukott angyalokról. Hagyta, hogy azt higgye anyám, halott
vagyok.
Persze, hogy hagyta. Bebizonyította, hogy nincsennek

aggályai, mikor arról van szó, hogy be kell mocskolnia a kezeit.
Egy erős Nephil, aki elme-trükkök arzenáljára képes. És miután
kidobott a temetőben, arra használta őket, hogy távol, nagyon
távol tartsa az emlékeimet. Végül is nem elengedhetett el és
hagyhatta, hogy világgá kürtöljem ördögi tetteit.
- Utálom. Nem tudom szavakkal kifejezni, milyen

mérges vagyok. Azt akarom, hogy megfizessen. Holtan akarom.
– mondtam eltökélten.
- A jel a csuklódon. – mondta Jev – Nem egy anyajegy.

Kétszer láttam ezelőtt. A régi Nephil hűbéresemen, egy
Chauncey Langeais nevű férfin. Hank Millar-nak szintén van
ilyen jele, Nóra. A jel hozzáköt a vérvonalukhoz, mint egy
konyvfanoknak 315
genetikai jel, vagy egy DNS sor külső megnyilvánulása. Hank a

biológiai apád.
- Tudom. – mondtam, keserűen ráztam a fejem.
A kezét az enyémbe fűzte, csókot lehelt az ujjperceimre.

Pontosan tisztában voltam a szája érintésének, bizsergett a
bőröm alatt. – Emlékszel?
- Hallottam, amint magam mondtam ki az emlékben,

de már biztosan tudtam előtte is. Nem lepődtem meg; mérges
voltam. Nem emlékszem, mikor tudtam meg legelőször. – A
belső csuklómon lévő jelhez nyomtam a hüvelykujjamat. – De
érzem. Az agyam és a szívem nem ért egyet, de érzem az
igazságot. Azt mondják, mikor az emberek elvesztik a
látásukat, a hallásuk élesebb lesz. Az emlékeim egy részét
elvesztettem, de talán a megérzéseim erősebbek lettek.
Csendben mérlegeltünk. Amit Jev nem tudott, hogy az

igazi származásom nem az egyetlen információ, ami felett
ítélkezett a megérzésem.
- Nem akarok Hank-ről beszélni. Most nem. Másról

akarok beszélni, valamiről, amit láttam. Vagy inkább
mondhatnám azt is, hogy felfedeztem.
Egyszerre óvatosan és kíváncsian figyelt.
Mély levegő. – Észrevettem, hogy vagy nagyon szerelmes

voltam beléd, vagy életem legjobb alakítását adtam.
konyvfanoknak 316
A szemei még mindig óvatosan figyeltek, de azt hiszem,

hogy láttam felcsillani bennük a reményt. – Melyik felé hajlasz?
Csak egy módja van, hogy megtudjam. – Először tudnom kell,

hogy mi történt közted és Marcie között. Ez egyike azoknak az
alkalmaknak, mikor akkor jársz a legjobban, ha mindent
elárulsz. – figyelmeztettem. – Marcie azt mondta, hogy egy
nyári kaland voltál neki. Scott azt mondta, hogy Marcie
szerepet játszott a szakításunkban. Már csak a te verziód
hiányzik.
Megsimogatta az állát. – Úgy nézek én ki, mint egy nyári

kaland?
Próbáltam elképzelni Jev-et, amit frizbízik a parton, vagy

naptejet keneget. Próbáltam elképzelni, hogy fagyit vesz
Marcie-nak a sétányon, és türelmesen hallgatja a vég nélküli
fecsegését. Akárhogy próbáltam, az elképzelés mosolyt csalt az
arcomra. – Ott a pont. – mondtam. – Szóval hallgatlak.
- Marcie egy megbízás volt. Nem voltam teljesen

csavargó; még mindig megvoltak a szárnyaim, őrangyal
voltam, az arkangyalok parancsait teljesítettem, és ők azt
akarták, tartsam szemmel. Ő Hank lánya, ami veszély
jelent alapból. Biztonságban tartottam, de nem volt
kellemes élmény. Mindent tőlem telhetőt megtettem, hogy
elfelejtsem ezt az emléket.
- Szóval semmi sem történt?

konyvfanoknak 317
Felfelé kanyarodott a szája széle. – Majdnem lelőttem

egyszer vagy kétszer, de ez minden.
- Kár, hogy kihagytad.
Vállat vont. – Mindig lesz másik lehetőség. Még mindig

Marcie-ról akarsz beszélni?
Álltam a redületlen tekintetét, fejemet rázva. – Nem

hinném, hogy beszélni szeretnék. – vallottam be csendesen.
Lábra álltam, magammal húztam őt is, kissé szédelegve a

vakmerőségtől, azért, amit tenni készültem. Kiváncsiság és
vágy.
Tökéletesen mozdulatlan volt. – Angyalom. – mondta

rekedt hangon. Végigsimitott a hüvelykujjaval az arcomon, de
én egy kissé visszahúzódtam.
- Ne siettes. Ha bármilyen emlékem maradt is

arról, hogy veled vagyok, nem erőltethetem. – Ez csak
féligazság volt. A másik felét megtartottam magamnak.
Azóta fantáziáltam erről a pillanatról titokban, mióta
először megláttam Jev-et. Azóta százféle módon képzeltem
ezt el, de a képzeletem sosem váltott ki belőlem ilyen
érzést. Ellenállhatatlan vonzást éreztem, ami közelebb és
közelebb csábított.
Nem számít mi történt, soha nem akartam elfelejteni,

hogyan éreztem Jev-el. Olyan erősen be akartam vésni
konyvfanoknak 318
magamba ezt az érintést, az ízét, még az illatát is, hogy senki –

senki – ne vehesse el tőlem.
Felcsúsztattam a kezeimet a törzsén, emlékezetembe vésve

izmai domborulatait. Belélegeztem az ismerős illatot, amit az
első éjszaka is éreztem a Tahoe-ban. Bőr, fűszer, menta. Az
ujaimmal végigpásztáztam az arcát, kiváncsian felfedeztem
éles, majdnem olaszos vonásait. Habár Jev nem mozdult,
csukott szemmel állta az érintésemet. – Angyalom. – ismételte
feszült hangon.
- Még ne.
Beletúrtam az ujjaimmal a hajába, éreztem, ahogy

keresztülrepül rajtuk. Minden egyes részletet eltároltam az
emklékezetemben. A bőre bronzos árnyalatát, teste
magabiztosságát, vonzó, hosszú szempilláit. Nem voltak
tökéletes és teljesen arányos vonásai, én annál inkább
érdekesnek találtam.
Ne halogasd, mondtam végül magamnak. Előrehajoltam,

becsuktam a szememet. A szája megnyílt az enyém alatt, az erős
önkotrolljától remegett a teste. Átölelt a karjaival, magához
húzott. Erősebben csókolt, és a válaszom intenzitása
elbátortalanított.
A lábaimat bizonytalannak és nehéznek éreztem. Jev-hez

dőltem és ő lassan lecsúszott velem a fal mentén, amíg az ülébe
nem kerültem lovaglóülésben. Világosság gyúlt a bensőmben,
konyvfanoknak 319
és a hője elért minden félreeső zugba. Egy rejtett világ nyílt meg
közöttünk, ami ugyanannyira volt ijesztő, mint ismerős.
Tudtam, hogy igaz. Csókoltam már így ezelőtt. Csókoltam már

így Foltot ezelőtt. Nem emlékezhetek másra, minthogy Jev-nek
hívom, de a Folt, valahogy... helyénvalónak tűnt. Rám zúdult a
forró élvezet, hogy vele lehetek, azzal fenyegetve, hogy
egészben lenyel.
Én húzódtam el először, miközben a nyelvemmel

végigkövettem az alsó ajkát.
Folt kiadott egy halk, kérdő hangot. – Nem is olyan rossz?
A homlokomat az övéhez döntöttem. – Gyakorlat teszi a

mestert.
konyvfanoknak 320
21. FEJEZET
Fordította: BTK és Viva
A szemeim felpattantak, és a szoba alakot öltött. A lámpák

égtek, a levegő hűvös volt. A legpompásabb, finom kelme
simogatta a bőrömet. A múlt éjszaka forgószélként tért vissza az
emlékezetembe. Amit Folt és én tettünk… Homályosan
emlékeztem, hogy motyogtam neki valami olyasmit, hogy túl
fáradt vagyok vezetni…
Elaludtam Foltnál.
Felültem. – Anyám meg fog ölni! – mondtam, magamnak

címezve. Egyrészt iskola van. Másrészt a takaródót már rég
elmulasztottam, és nem vettem a fáradságot, hogy telefonáljak
és megmagyarázzam, hogy miért.
Folt egy széken ült a sarokban, állát az öklére támasztotta.

– Már elintéztem. Felhívtam Vee-t, és megígérte, hogy
kezeskedik érted. Beadott egy történetet a mamádnak arról,
hogy ti ketten náluk voltatok, és a Büszkeség és balítélet öt órás
változatát néztétek. Elveszítetted az időérzékedet, elaludtál, és
konyvfanoknak 321
ahelyett, hogy felébresztett volna, Vee mamája belegyezett,

hogy ott aludj náluk.
- Te felhívtad Vee-t? És ő első szóra belement ebbe,

minden további kérdés nélkül? Ez nem jellemző Vee-re.
Különösen nem az új Vee-re, aki úgy általában férfiellenes lett
az utóbbi időben.
- Lehetett volna nehezebb is.
Titokzatos hangjára valami a helyére kattant a fejemben. –

Elme trükköt használtál?
- Hát ha választanom kéne aközött, hogy engedélyt

kérjek és bocsánatért esedezzek, akkor erősen hajlok inkább az
utóbbi felé.
- Ő a legjobb barátom. Nem használhatsz rajta elme

trükköt! – Bár még mindig dühös voltam Vee-re, hogy hazudott
Foltról, biztos megvolt rá az oka. És amíg nem hagyom jóvá, és
járok a dolog végére nagyon-nagyon rövid időn belül, addig ő
jelenti nekem az egész világot. Folt átlépett egy határt.
- Kimerült voltál. És békésen aludtál az ágyamban.
- Ez csak azért történhetett, mert valamiféle varázslat

van rajta – mondtam, sokkal kevésbé ingerülten, mint ahogyan
terveztem. – Örökké tudnék benne aludni. Szatén? –
találgattam.
konyvfanoknak 322
- Selyem.
Fekete selyem. Ki tudja mennyibe kerülhetett. Az biztos,

hogy valamiféle hipnotikus minőségűnek kellett lennie, mely
zavarba ejtő volt. – Esküdj, hogy soha többé nem használod
Vee-n az elme trükköt.
- Rendben – mondta egyszerűen, bocsánatkérést

hallottam a hangjában.
- Nem hiszem, hogy nincs valami magyarázatod arra,

hogy anyám és Vee mért tagadták le következetesen, hogy
ismernek téged. Valójában csak két ember vallotta be, hogy
emlékeznek rád, Marcie és Scott.
- Vee randizott Rixonnal. Miután Hank elrabolt,

töröltem a róla szóló emlékeit. Kihasználta őt, és sok fájdalmat
okozott neki. Mindenkinek sok fájdalmat okozott. Hosszú távon
könnyebb volt úgy, hogy elintézem, senki ne emlékezzen rá. A
másik lehetőség az lett volna, hogy meghagyom a barátaidat és
a családodat abban a hitükben, hogy elkapták, és letartóztatták,
ami egyébként soha nem fog megtörténni. Amikor elmentem
Vee-hez, hogy töröljem az emlékeit, rám támadt. A mai napig
dühös rám. Nem tudja, hogy miért, de mélyen gyökerezik
benne. Valakinek a memóriáját törölni nem olyan egyszerű,
mint amilyennek hangzik. Olyan, mintha egy süteményről
akarnád leszedni az összes csokimázat. Soha nem lesz
tökéletes. Töredékek maradnak a helyén.
konyvfanoknak 323
Megmagyarázhatatlan sejtések, sürgetőek és ismerősek. Vee

ugyan nem emlékszik rá, hogy mit tettem vele, de tudja, hogy
nem bízhat meg bennem. Nem emlékszik Rixonra sem, de
tudja, hogy van valahol egy srác, aki sok fájdalmat okozott neki.
Ez megmagyarázza Vee bizalmatlanságát a fiúk felé, és az

én azonnali idegenkedésemet Hanktől. Lehet, hogy az elménk
manipulálható, de mindig maradnak morzsák.
- Talán adnod kellene Vee-nek még egy kis időt. Bízik

benned. Az őszinteség jó dolog, de a hűség is.
- Más szóval, ki kellene hagynom őt ebből.
Megvonta a vállát. - Te mondtad.
Vee már nézett a szemembe, és hazudott fenntartások

nélkül. Ez biztos nem lehetett könnyű. De az igazság az volt,
tudtam, hogy hogyan érezhette magát. Belepiszkáltak az
emlékeibe, és ez nem egy jó érzés. A sebezhetőséget pedig nem
is kezdem ecsetelni. Vee azért hazudott, hogy megvédjen. És én
talán jobb voltam? Soha nem beszéltem neki a bukott
angyalokról és a nephilimekről, és ugyanez volt rá a
mentségem. Nem használhattam Vee-vel szemben kettős
mércét, de nem tudtam megfogadni Folt tanácsát sem, hogy
hagyjam annyiban az egészet.
konyvfanoknak 324
- És az anyám? Mentegetőzni fogsz vele kapcsolatban

is?
- Azt hiszi hogy közöm van az elrablásodhoz. Jobb ha

engem gyanúsít, mint Hanket - mondta hidegen. - Ha Hank
tudná hogy tisztában van az igazsággal, azt nem hagyná
annyiban.
Ezt elég szelíden mondta. Nem csodálnám ha Hank

bántaná őt, azért hogy megkapja amit akar. Eggyel több ok arra,
hogy tudatlanságban hagyjuk őt.... egyenlőre. Nem akartam
Hank iránt még a legkevesebb szimpátiát sem érezni, vagy
valahogy mentegetni őt, de elkezdtem azon gondolkodni, hogy
milyen ember volt, amikor először beleszeretett az anyámba.
Mindig ilyen gazember volt? Vagy az elején számítottunk neki...
de aztán az idővel elkezdte a Nephilim küldetését világszerte,
és ez megváltoztatta őt? Abbahagytam a gondolkodást. Hank
most nagyon rossz, és ez a legfontosabb.
Elrabolt engem, és szerettem volna ha ezért megbűnhődne.
- Azzal hogy Rixont soha nem fogják letartóztatni, arra

gondoltál hogy már a pokolban van? Szó szerint a pokolban,
kiindulva a hangjából. Megerősítette egy bólintással, de a
szemei elsötétültek. Úgy éreztem, Folt nem akar beszélni a
pokolról. Gyanítottam hogy ezzel más bukott angyalok is így
voltak. - Az emlékeidben láttam hogy beleegyeztél abba hogy
bukott angyalok után kémkedsz majd Hanknek.
konyvfanoknak 325
Folt bólintott. – Hogy mit terveznek, és mikor. Hetente

találkozom Hankkel, és információkat adok át neki.
- Mi lenne, ha bukott angyalok megtudnák, hogy a

hátuk mögött kifecseged a titkaikat?
- Remélem, hogy ez nem következik be.
Nem nagyon győzött meg a nyugodt hozzáállása. - Mit

tennének veled?
- Voltam már rosszabb helyzetben, és sikerült

kikeverednem belőle magam. - Mosolyra húzta a száját. -Ennyi
idő elteltével sem hiszel nekem.
-Tudnál legalább két percig komoly lenni? - Felém hajolt és

megcsókolta a kezemet. A szavaiból őszinteség sugárzott.
- A pokolba küldenének. Valószínűleg megpróbálnák

meggyőzni az arkangyalokat, hogy vegyék a saját kezükbe a
dolgokat, de ez nem mindig így működik.
- Magyarázd el - mondtam határozottan. Lustán és

arrogánsan felegyenesedett.
- Az embereknek tilos megölni egymást. Ez a törvény.

Csakhogy az emberek naponta ölik egymást. Az én világom
sem különbözik ettől. Mindig van valaki, aki képes megszegni a
törvényt. Nem fogom tettetni, hogy ártatlan vagyok. Három
konyvfanoknak 326
hónappal ezelőtt leláncoltam Rixont a pokolban, pedig nem volt

hozzá semmi jogom. Csak a saját igazságérzetem.
- Te juttattad Rixont a pokolba?
Folt kíváncsian nézett rám. - Meg kellett fizetnie.

Megpróbált megölni téged.
-Scott mesélt nekem Rixonról, de nem tudta hogyan jutott

a pokolba, vagy hogy hogyan történt. Megmondom neki, hogy
ezt neked köszönheti.
- Nem érdekel annak a félvérnek a köszönete. De

elmondhatom neked hogyan csináltam. Amikor az arkangyalok
letaszítják az égből a bukott angyalokat és leszakítják a
szárnyaikat, megtartanak egy tollat. Ez a toll el van rejtve, és
gondoskodnak róla. Amikor arra kerül a sor hogy egy bukott
angyalt a pokolba kell taszítani, az arkangyalok megszerzik a
tollát és elégetik. Ez egy szimbolikus aktus, beláthatatlan
következményekkel. A kifejezés, hogy ˙˙égni a pokolban´´
mindent elmond.
- Nálad volt Rixon tolla?
- Mielőtt hátat fordított nekem olyan közel állt hozzám

mint egy testvér. Tudtam, hogy megvan a saját tolla, és azt is
tudtam hogy hol rejtette el. Mindent tudtam róla. Ezért nem
akartam tőle személytelenül elbúcsúzni. - Bár sejtettem hogy
konyvfanoknak 327
közömbös akar maradni. Összeszorította az állkapcsát. -

Lerángattam a pokolba, és a szeme előtt égettem el.
Miközben beszélt, felállt a szőr a tarkómon. Még ha Vee

ilyen rettenetesen elárulna is engem, nem voltam benne biztos
hogy tudnám hagyni őt szenvedni így, ahogy ő Rixont. Hirtelen
megértettem miért vette ezt Folt annyira személyesnek.
Elnyomtam a szörnyű képet, amit a fejemben Folt szavai
keltettek életre, és eszembe jutott a toll, amit a temetőben
találtam.
- Ezek a tollak szerteszéjjel vannak az egész világon?

Akár bele is futhatok egybe?
Folt megrázta a fejét. - Az arkangyalok megtartják őket.

Néhány bukott angyal, mint Rixon is egy vagy két tollal esik le
a földre. Amikor ilyen történik akkor a bukott angyal
megbizonyosodik róla hogy az a toll nem kerül rossz kezekbe. -
A szája sarkában egy csöppnyi mosoly bujkált. - És te még azt
hitted hogy nem vagyunk szentimentálisak.
- Mi történik a többi tollal?
- Az úton lefelé tönkremennek . Az út nem túl sima.
- És mi a helyzet veled? Semmi rejtett toll, valahol lakat

alatt?
Megemelte a szemöldökét. – Meg akarsz szabadulni

tőlem?
konyvfanoknak 328
A téma komolysága ellenére mosolyogtam. - Egy lánynak

mindig nyitva kell hagynia más lehetőségeket is.
- Utálom hogy csalódást kell okoznom, de nekem nincs

egy tollam sem. Én meztelenül estem le a földre.
- Hm - mondtam olyan nyugodtan, ahogy csak

tudtam, de éreztem hogy elpirulok azzal a gondolattal a
fejemben, amit mondott. A meztelenségére gondolni nem a
legésszerűbb dolog volt, miközben rájöttem, hogy be vagyok
zárva Folt szupertitkos, ultra buja hálószobájában.
- Tetszel nekem az ágyamban - mondta Folt. - Keveset

használom. Ritkán alszom. Hozzá kell szoknom ehhez a
képhez.
- Felajánlod, hogy lakjak nálad?
- Már van kulcs a zsebedben.
Belenyúltam a zsebembe. Tényleg volt benne valami kicsi

és kemény. – Igazán kedves tőled.
- Most éppen nem érzem magamat valami kedvesnek -

mondta és a szemembe nézett. A hangja mély volt és edzett. -
Hiányoztál angyalom. Nem múlt el úgy nap, hogy ne éreztem
volna, mennyire hiányzol az életemből. Kísértettél mindenhol,
már kezdtem azt hinni hogy Hank megtörte az esküjét és
megölt. Mindenhol téged láttalak. Nem tudtam elfutni előled,
konyvfanoknak 329
és nem is akartam. Gyötörtél engem, de ez jobb volt, mint

elveszíteni téged.
- Miért nem mondtad ezt el nekem azon az éjszakán a

sikátorban Gabe-bel? Annyira dühös voltál. - Megráztam a
fejem, és emlékeztem minden fájdalmas szóra, amit kaptam. -
Azt hittem, hogy utálsz.
- Miután Hank elengedett téged, követtelek, hogy

megbizonyosodjak arról, hogy jól vagy. Végül megesküdtem,
hogy ezzel a kapcsolatom veled véget ért. A saját biztonságod
érdekében. Eldöntöttem, és úgy gondoltam, hogy valahogy
megbirkózom vele. Megpróbáltam meggyőzni magamat, hogy
már nincs köztünk semmi. De amikor megláttalak a sikátorban
aznap este, minden érvem hirtelen eltűnt. Azt akartam, hogy
emlékezz rám ugyanúgy, ahogy én rád. Nem tudtam nem rád
gondolni. De nem emlékeztél, és nekem meg kellett győződnöm
róla. - Lenézett a kezére, ami a térde között volt. -Tartozom
neked egy bocsánatkéréssel - mondta halkan. - Hank törölte az
emlékeidet, hogy ne emlékezz rá mit tett veled, és én ezzel
egyetértettem. Azt mondtam neki hogy törölje az emlékeidet
rólam is.
Belenéztem a szemébe. - Te egyetértettél ezzel?
- Vissza akartam adni az életedet. A bukott angyalok,

nephilimek és az előttem lévő életedet. Azt hittem, hogy ez az
egyetlen módja annak, hogy elviselj minden rosszat ami veled
konyvfanoknak 330
történt. Nem hiszem, hogy egyikünk is tagadhatja, hogy

bonyolítottam az életedet. Jobbá szerettem volna tenni, de a
dolgok mentek a saját útjukon. Azt hittem, hogy ez elmúlik, és
ez a nehéz döntés lesz a legjobb a te gyógyulásodra és a jövődre
nézve. Hogy a számodra jobb lesz, ha elmegyek.
- Folt....
- Nem voltam hajlandó nézni ahogy Hank tönkretesz

téged. Nem voltam hajlandó végignézni, hogyan dobja el
minden esélyedet a boldogságra azzal, hogy meghagyja
ezekeket az emlékeidet. Igazad van, elrabolt, mert azt hitte
hogy használhat ellenem. Hogy ellenőrzés alatt tarthasson.
Június végén vitt el téged, és szeptemberig el sem engedett.
Ezen hónapok minden napján be voltál zárva, csak magadra
utalva. Még a legkeményebb katonák is megtörhetnek a
magányosan. Hank tudta, hogy ettől félek a legjobban.
Megkérdezte, hogy hajlandó vagyok-e neki kémkedni. Esküt
tettem. Zsarolt engem azoknak a hónapoknak minden
percében. - Folt szeme csillogott. Keményen nézett. - Megfizet
ezért. És ezúttal az én forgatókönyvem szerint lesz minden -
mondta halk és halálos hanggal, amivel szinte megfagyasztott
engem. - Azon az éjszakán a kunyhóban csapdába csalt minket.
Az egyetlen dolog, ami abban a pillanatban érdekelt, lebeszélni
őt arról hogy a helyszínen megöljön téged. Ha egyedül vagyok
ott, harcoltam volna. Nem hittem abban hogy tudtad volna
kezelni a harcot, és ezt azóta is bánom. Nem tudtam volna
konyvfanoknak 331
végig nézni hogy bántanak, és ez elvakított. Alábecsültem

mindent, amin keresztülmentél, és aminek köszönhetően sokkal
erősebb lettél. Hank ezt tudta, és én éppen a kezére játszottam.
Üzletet ajánlottam neki. Azt mondtam hogy kémkedni fogok

neki ha életben hagy téged. Elfogadta, aztán odahívta az
embereit hogy elvigyenek téged. Olyan keményen harcoltam,
ahogy csak tudtam angyalom. Összetörtem őt, de nekik már
sikerült elvinni téged. Négy nappal később találkoztam
Hankkel, és felajánlottam neki, hogy kitépheti a szárnyaimat ha
szabadon enged. Ez volt az utolsó dolog amiről tárgyalhattam
vele, és ő beleegyezett hogy elenged. De minden amit el tudtam
érni, csak egy nyári időpont volt. A további három hónapban
fáradhatatlanul kerestelek. De Hank számolt ezzel. Mindent
megtett azért hogy elrejtse a tartózkodási helyedet. Nem
csodálkoznék ha Hanknek több mint két ember is állt volna a
szolgálatára, akik felváltva figyeltek arra hogy megkapd az
alapvető dolgokat. Egy héttel korábban, mielőtt elengedett
téged ,utánam küldött egyet az emberei közül. Ő mondta
nekem hogy mielőtt Hank szabadon enged, ki fogja törölni
olyan mélyen az emlékeidet, hogy soha semmire nem fogsz
emlékezni, és hogy van-e ellene kifogásom. Letöröltem a
vigyort a képéről, aztán véresen és szétverve elvittem őt Hank
házához. Megvártam amíg másnap reggel elindul dolgozni.
Megmondtam neki, hogyha nem akarja úgy végezni mint a
közvetítője, akkor korábbi időponttól törli az emlékeidet. Nem
akartam, hogy egyetlen emléked is legyen rólam, és nem
konyvfanoknak 332
akartam hogy rémálmokkal ébredj a napok miatt amiket

egyedül töltöttél bezárva. Nem akartam hogy sikítozzál éjjel, és
ne tudd hogy miért. Vissza akartam adni neked annyit az
életedből, amennyit csak lehetséges. Tudtam, hogy az egyetlen
módja annak hogy megvédjelek, ha mindenből kimaradsz.
Aztán azt mondtam Hanknek hogy soha többé nem nézek rád.
Világosan az értésére adtam, hogy ha még egyszer keresztezi az
életedet, kínozni fogom, és a felismerhetetlenig verem a testét.
Aztán találok rá módot hogy megöljem. Nem fog érdekelni,
hogy mibe fog kerülni. Azt hittem hogy elég okos ahhoz, hogy
megtartsa az egyezségnek ezt a részét. De azt mondtad hogy
randizik az anyáddal. Az ösztöneim azt súgják, hogy itt nem az
érzelmekről van szó. Valamit tervez, és bármi is az, fel akarja
használni hozzá az édesanyádat. Vagy inkább téged.
A szívem kétszer olyan gyorsan vert. - Az a kígyó!
Folt komoran felnevetett. - Én kicsit erősebb szavakat

használnák, de ez is megteszi.
Hogy tehette ezt velem Hank? Tudom, hogy úgy döntött,

nem szeret, de még mindig az apám volt. Az ő számára a vér
semmit sem számít? Elválasztott az anyámtól. Több hétig
fogságban tartott, és most el mer jönni a házamba, és úgy tesz
mintha törődne a családommal?
konyvfanoknak 333
- Valamit ezzel el akar érni. Nem tudom hogy mit, de

ez valami fontos dolog lesz. Az ösztönöm azt súgja hogy még
Chesvan előtt végre akarja hajtani a tervét.
Folt rám nézett. - Chesvan nem egész három hét múlva

lesz.
-Tudom mire gondolsz. Hogy elmész hozzá. De nem

veheted el tőlem azt az örömöt hogy elkapjam őt.
Megérdemlem. - Folt átölelte a nyakamat, és az ajkát keményen
a homlokomra szorította.
- Erre még az álmaimban sem gondoltam volna.
- Szóval, hogyan tovább?
- Elég szép előnye van, de azt tervezem hogy ma este

kiegyenlítek. Az ellenséged ellensége a barátod. És van pár
régi barátom, akik segíthetnek nekünk.
Valami azt súgta nekem hogy ahogy kimondta a

´´barátok´´ szót, nem emberekre gondolt.
-Dabriának hívják, és azt hiszem hogy itt az ideje felhívni

őt.
Úgy tűnt hogy Folt a következő lépését tervezte. Felálltam

az ágyból és fogtam a cipőmet meg a pulóveremet amit a
szekrényre tett. - Nem maradhatok itt. Haza kell mennem. Nem
konyvfanoknak 334
engedhetem hogy Hank kihasználja az anyámat, és nem

tehetem, hogy nem mondom el neki hogy mi történik valójában.
Folt gondterhelten felsóhajtott. - Nem mondhatsz el neki

semmit. Nem fog neked hinni. Az irányítása alatt áll, és most
ezt annyiban kell hagynunk. Csak egy ideig, amíg kiderítjük
hogy mit tervez.
A haragom csak nőtt, már majdnem gőzt eresztettem, elég

volt csak Hankre gondolnom, aki manipulálja az édesanyámat.
- Nem lehet hogy csak oda mész és darabokra téped őt? Sokkal
rosszabbat érdemelne, de ez legalább megoldaná a
problémánkat. Ráadásul ez adna némi elégtételt - tettem hozzá
keserűen.
- El kell őt tüntetnünk végleg. Nem tudjuk ki segít még

neki, és hogy milyen horderejű a terve. Nephilim hadsereget
épít, akiknek szembe kell majd szállniuk a bukott angyalokkal,
de ugyanolyan jól tudja mint én, hogy amikor Chesvan
elkezdődik, semmilyen sereg nem lesz elég erős ahhoz hogy
megtörjék az esküt amit a nephilimek tettek a bukott
angyaloknak. Ők támadnak, és megszállják az embereit. Kell
hogy legyen valami más terve. De nem tudom hogy neked mi
közöd lehet ehhez - mérlegelt hangosan. Hirtelen összehúzta a
szemeit. - Akármit is tervez, köze van az információhoz, amit
próbál kiszedni az arkangyalból. De ahhoz hogy beszédre
kényszerítse, szüksége van egy arkangyal láncra.
konyvfanoknak 335
Folt szavai felébresztettek. Annyira elvesztem ennek az

éjszakának a felfedezéseiben, hogy teljesen megfeledkeztem a
hallucinációmról. Egy lányról ketrecben, akit most elevenen
láttam a memóriámban. Nem egy lány volt, hanem arkangyal.
Folt sóhajtott. – Ne haragudj angyalom. Előre siettem.

Engedd meg hogy megmagyarázzam.
Félbeszakítottam. - Tudok a nyakláncról. Láttam az

arkangyalt egy ketrecben a te egyik emlékedben. És biztos
vagyok benne hogy azt akarta nekem elmondani, hogy Hank
nem kaphatja meg azt a nyakláncot. De akkoriban azt hittem
hogy hallucinálok.
Folt csendben figyelt, aztán megszólalt. - Ő egy arkangyal.

Elég erős ahhoz hogy valakinek betörjön a gondolataiba,
miközben ő teljesen a tudatánál van. Éreznie kellett hogy
muszáj figyelmeztetnie téged.
Bólintottam. - Mert Hank azt hiszi hogy nálam van a

nyakláncod.
- Nem tudom.
- Ezt próbáltam neki elmondani.
- Szóval erről szól. Hank azt hiszi hogy azt a

nyakláncot neked adtam.
- Azt hiszem hogy igen.
konyvfanoknak 336
Folt összeráncolta a homlokát, és a sötét szemei tervezni

kezdtek. - Ha hazaviszlek, Hank elé tudsz állni, és meggyőzni
őt arról hogy nincs semmi rejtegetnivalód előtte? Azt kell hinnie
hogy semmi nem változott. Ez az este soha nem történt meg.
Senki nem fog téged hibáztatni, ha még nem állsz erre készen.
Legkevésbé én. De először is azt kell megtudnom hogy tudod-e
kezelni.
A válaszom a kérdésére habozás nélkül jött. Képes voltam

titkot tartani, függetlenül attól hogy milyen nehéz volt, amikor
az emberek élete akiket szerettem, pengeélen táncolt.
konyvfanoknak 337
22. FEJEZET
Fordította: Viva
Javította: BTK
Rátapostam Volkswagen gázpedáljára, és csak remélni

mertem, hogy az utam során nem botlok bele egy unatkozó
zsaruba, akinek nincs más dolga mint engem lekapcsolni.
Hazafelé tartottam. Foltot nagyon vonakodva hagytam csak ott.
Nem akartam elmenni, de már maga a gondolat is
elviselhetetlen volt, hogy az édesanyám egyedül van Hankkel.
Bár tudtam hogy nem logikus, de úgy gondoltam hogy a
jelenlétem védelmet nyújthat neki. A másik alternatíva az volt,
hogy belefutok Hankbe, és meghalok mielőtt odaérhetnék.
Miután Folt elég tisztességtelen módszerekkel próbált
meggyőzni, hogy maradjak délutánig - amikor ő általában fel
szokott kelni - elvitt a Volkswagenemhez. Nem tudtam, mit
mond el az autómról az, hogy sikerült túlélnie pár órát
sértetlenül egy ilyen negyedben. A legkevesebb, amire
számítottam volna, hogy legalább a CD-lejátszót kiveszik
belőle. Amikor a farmra értem, felrohantam a lépcsőn a tornácra
és kényszerítettem magamat, hogy megnyugodjak. Miután
felkapcsoltam a villanyt a konyhában, alig tudtam elfojtani egy
konyvfanoknak 338
sikolyt. Hank Millar a pultnál támaszkodott, lazán a kezében

egy pohár vízzel.
konyvfanoknak 339
-
Szia Nóra.
Rögtön maszkot erőltettem magamra, amivel sikerült

elrejtenem a félelmem bizonyítékát. Összevontam a szemem, és
reméltem hogy bosszús hatást kelt.
- Mit keres maga itt? - Oldalra billentette a fejét az ajtó

felé.
-Az édesanyádnak be kellett mennie az irodába. Hugo az

utolsó pillanatban behívta valami fontos ügy miatt.
- Reggel öt óra van.
- Ismered Hugót.
Nem, de ismerlek téged. Akartam neki mondani. Egy

rövid ideig eljátszottam a gondolattal, hogy Hank befolyásolta
anyám tudatát, és arra kényszerítette, menjen el, hogy engem
sarokba tudjon szorítani. De honnan tudta volna, hogy mikor
jövök haza? A gondolattól azonban nem tudtam
megszabadulni.
- Gondoltam udvarias dolog felkelni, és elkezdeni

most a napomat. Mit mondanának rólam, ha ágyban
maradnák miközben az anyád dolgozik?
konyvfanoknak 340
-
Nem is próbálta tagadni hogy itt aludt. Tudomásom
szerint ez volt az első alkalom. Az egy dolog, hogy manipulálja
az anyám agyát, de az ágyában aludni...
Azt hittem hogy a barátnődnél, Vee-nél akarsz aludni.

Ilyen hamar vége a bulinak?Vagy inkább túl későn?
A haragom a legmagasabb szintre szökött, és az

akaraterőmet kellett használnom hogy visszatartsam a
szavakat, amik a nyelvemre kívánkoztak.
- Úgy döntöttem hogy a saját ágyamban alszom, amit

javasolnék neked is.
A száján egy leereszkedő mosoly bujkált.
- Persze.
- Nem hisz nekem? - Vádoltam meg.
- Nekem nem kell mentegetőznöd Nóra. Tudom,hogy

csak pár ok van ami miatt egy fiatal lánynak azt kell hazudnia
hogy a barátnőjénél alszik. - Felnevetett, de ez nem volt túl
kellemes nevetés. – Mondd csak, ki az a szerencsés? - Felhúzta
az szemöldökét, és a szájához emelte az üveget, hogy annak
tartalmát megigya. A pulzusom emelkedett, de minden
erőmmel próbáltam nyugodt maradni. Sötétben tapogatózott.
Lehetetlen volt, hogy tudjon róla, Folttal voltam. Az egyetlen
konyvfanoknak 341
-
lehetőség, amivel Hank meg tudná erősíteni amit tegnap este
csináltam, ha én mondanám el neki.
Egy dühös pillantással ajándékoztam meg.
Egy filmet néztem Vee-vel. Talán Marcie éjjel kiszökik

fiúkkal, de én nyugodtan állíthatom, hogy nem vagyok olyan
mint Marcie. - Túl sok szarkazmus. Ha ezt el kell viselnem, fel
kell készülnöm. Hank még mindig jól szórakozott, és ezt
megerősítette a mosolya.
- Ó, tényleg?
- Igen, komolyan.
- Felhívtam Vee anyját hogy utánad nézzek,és ő egy

megdöbbentő újdonságot mondott nekem. Múlt este te még
csak be sem léptél a házukba.
- Kémkedett utánam?
- Attól tartok, hogy az édesanyád túl engedékeny

hozzád Nóra. Felfedtem a kis hazugságodat, és szerintem a
kezembe kellene vennem a dolgokat. Örülök hogy egymásba
botlottunk,és hogy tudunk erről beszélgetni négyszemközt.
- Semmi köze nincs ahhoz hogy mit csinálok.
- Igazad van. Egyenlőre. De amint elveszem az

anyádat, az összes régi szabály kirepül az ablakon. Egy család
konyvfanoknak 342
-
leszünk. - Rám kacsintott, de ez inkább volt fenyegető mint
játékos. - Szigorúbb szabályokat vezetek be Nóra.
Oké, ezzel próbálkozz valaki másnál.
Igaza van. Nem Vee-nél voltam. Hazudtam anyámnak,

hogy hosszan és zavartalanul kocsikázhassak a városban. Ki
akartam üríteni a fejemet. Az utóbbi időben furcsa dolgok
történnek. Megkopogtattam a fejemet. Az emlékeim kezdenek
tisztulni. Az elmúlt pár hónap már nem annyira homályos. Újra
és újra emlékszem néhány arcra. Az elrablómra. Még nincs
részletes meghatározásom róla, de ez csak idő kérdése. -
Tökéletesen nyugodt volt az arca, de én láttam a szemében
növekvő haragot. Éppen ezt akartam te rohadt disznó.
- De amikor visszatértem a városba a rettenetes és

megbízhatatlan autóm lerobbant. Nem akartam problémát
abból hogy éjjel kocsikáztam egyedül a városban, így felhívtam
Vee-t, és megkértem hogy fedezzen. Az elmúlt néhány órát a
kocsim elindításával töltöttem. Meg sem mozdult.
- Akkor én megnézem neked, rendben? Ha nem jövök

rá hogy mi a gond, akkor nem kellene autóiparban dolgoznom.
- Ne fáradjon. Elviszem a saját szerelőnkhöz. - Esetleg

ha nem értené a célzást, hozzátettem: Készülődnöm kell a
konyvfanoknak 343
-
suliba, és még megnéznem pár leckét. Békét és nyugalmat
szeretnék.
- Ha nem ismernélek azt hinném hogy leakarsz rázni.
Élesen az ajtóra mutattam.
- Felhívom anyut,és elmondom neki hogy elmentél.
- És az autód?
konyvfanoknak 344
Hogy ez milyen makacs. - Szerelő, emlékszel?
- Ugyan már. Nem kell arra kényszerítened az anyádat

hogy egy csomó pénzt fizessen egy szerelőnek, amikor én meg
tudom oldani ezt a problémát. Az autód a kocsi beállón van, jól
mondom?
Mielőtt meg tudtam volna állítani kiment az ajtón. A

szívem a torkomban dobogott, úgy mentem utána a verandára.
Odaállt a Volkswagenemhez, feltűrte az inge ujját, és
hozzáértően nekikezdett. A motorháztető nyílt, és ő felemelte.
Ott álltam mellette, és csak remélni tudtam hogy Folt jól
csinálta. Az ő ötlete volt, a biztonság kedvéért, hogy legyen egy
másik tervünk, ha a Vee-s nem jönne be. Tekintettel arra hogy
Hank átlátott Folt elme trükkjén Mrs. Sky-jal kapcsolatban, nem
tudtam elég hálás lenni az óvatossága miatt.
- Itt. Mutatott rá Hank egy kis repedésre, az egyikre a

sok fekete kígyószerűség közül a motor környékén. - A
probléma megoldva, de ez csak pár napig lesz jó. Jobb lesz
megjavítani, inkább előbb mint utóbb. Hozd el ma hozzám, és
megmondom a fiúknak, hogy gondoskodjanak róla. Amikor
hallgattam hozzá tette: Jó benyomást kell tennem annak a
nőnek a lányára, akit feleségül akarok venni. Bár ezt könnyedén
mondta, de a hangjában hallottam a baljós felhangot.
- Ja, és Nóra? – szólt utánam, miután megfordultam

hogy elmegyek. - Boldog lennék, ha ez a kis incidens köztünk
konyvfanoknak 345
maradna, de istenemre mondom, nem fogom eltűrni a

hazugságokat. Nem számít hogy milyen okod volt rá. Ha
hülyét akarsz belőlem csinálni akkor...
Szó nélkül megfordultam és bementem a házba.

Kényszerítettem magamat hogy olyan gyorsan menjek ahogy
csak tudok, és hogy ne forduljak hátra. Éreztem magamon
Hank figyelmét, borús nézését, amikor becsuktam magam
mögött az ajtót.
Eltelt egy hét, és Foltról semmi hír. Nem tudtam hogy

Dabriát ment keresni, vagy pedig azt próbálja megtudni, hogy
miért lóg Hank a családomon. Nem egyszer álltam meg a
Delphic felé vezetve, legyőzve a késztetést, hogy elmenjek a
lakásába. Beleegyeztem, hogy megvárom, amíg ő jelentkezik, de
lassan kezdtem magam emiatt átkozni. Megígérte, hogy nem
hagy a járda szélén, miközben Hank után nyomoz, de az ígérete
kezdett elég gyengének tűnni. Bár azt mondta hogy ne lépjek
vele kapcsolatba, fel akartam hívni, mert őszintén hiányzott
nekem, úgy ahogy én neki. Annyira elfoglalt, hogy még a
telefont sem veszi fel? Scott sem jelentkezett, de megígértem
neki, hogy nem fogom keresni. Azonban ha legalább egyikük
nem jelentkezik a lehető leghamarabb, nem állok jót magamért.
Az egyetlen dolog ami elterelte a gondolataimat Foltról az a suli
volt, de még az sem végzett jó munkát. Mindig kitűnő
tanulónak tartottam magamat, de most azon kezdtem tűnődni
hogy miért. Összehasonlítottam a kényszeres szükségletet, hogy
konyvfanoknak 346
elbánjak Hankkel azzal, hogy bejussak a fősulira. Az utóbbi

másodlagosnak tűnt.
- Gratulálok. Mondta Cheri Deerborn, amikor együtt

mentünk a második angol órára. Nem tudtam rájönni,hogy
miért mosolyog rám.
- Mihez?
- Ma reggel közzé tették az érettségi bálkirálynő

jelöltjeit. Jelölve lettél harmadikban. Csak bámultam rá. -
Harmadikban, mondta újra, és minden szót hangsúlyozott.
- Biztos vagy benne?
- A neved szerepel a listán. Ez nem lehet elírás.
- Ki jelölt engem? - Furcsán nézett rám.
- Bárki jelölhetett, de legalább ötven aláírást kellett

beszereznie, és aláírni a nevezési lapot. És a petíciónál is. Minél
több az aláírás, annál jobb.
- Megölöm Vee-t. - Motyogtam. Ez volt az egyetlen

logikus megoldás ami felmerült. Megfogadtam Folt tanácsát, és
nem hívtam fel, hogy felrójam neki azt, hogy hazudott nekem,
de ez megbocsáthatatlan volt. Bálkirálynő? Még Folt sem tudná
most megvédeni őt. Beültem a padba, és az asztal alá tettem a
telefont, hogy a tanárunk Mr.Saraff ne lássa meg. Az volt az
álláspontja hogy az órákon semmi telefonálás. - Szalagavató
konyvfanoknak 347
királynő? - Írtam Vee-nek. Szerencsére nem volt bekapcsolva a

hang. Gyorsan vissza írt nekem.
- Hallottam. Um... Gratulálok?
- Kinyírlak. – pötyögtem vissza.
- Mi? Azt hiszed hogy én neveztem be?
- Jobb lesz ha elteszed. - Mondta egy vidám hang. -

Saraff figyel téged. - Marcie Millar ült az asztalnál mellettem.
Tudtam hogy angolon együtt vagyunk, de mindig hátul ült
John Galeval és Addyson Halesszel. Nem volt titok hogy Mr.
Saraff majdnem vak volt, és ők ott mindent, mindent
megtehettek.
- Ha tovább csavarja a szemeit, az agya aranyeret kap.
- Szuper. Hogy jöttél erre rá? - A szarkazmusomat

felváltotta egy nyilvánvaló megelégedés.
- Láttam hogy bálkirálynő jelölt lettél. - Semmit nem

mondtam. A hangja egyértelművé tette hogy jól szórakozik. De
a 11 éves történelmünk miatt egyáltalán nem lepődtem meg
ezen.
- Mit gondolsz ki nyer? - kérdezett tovább. Én

Cameron Ferrire tippelek. Remélem hogy tisztítóba adták az
utóbbi királyi pár ruháját. Van egy jó forrásom, hogy Kara
Darling ruháján körben izzadság folt volt. Mi van, ha a az ő régi
konyvfanoknak 348
ruháját kapod? - Összeráncolta az orrát. Ha ez történt a

ruhájával, ne akard tudni hogy végezte a koronája.
A gondolataim akaratom ellenére visszatértek az egyetlen

bálra amin részt vettem. Vee-vel elsősként mentünk. Új
középiskolások voltunk, és célszerűnek tűnt megtudni, hogy
mit szeretnek rajta mindannyian. Az est felén bejelentették az
első évesek és az érettségizők királyát és királynőjét. Az összes
királyi tag kapott egy palástot a vállára az iskolai színekkel, és
koronát vagy hajpántot a fejére. Aztán a golfkocsikon tették
meg a győztes körüket. Wow, ez aztán szint, és tudom, Marcie
királynő volt elsőben és ez teljesen elriasztott attól, hogy valaha
is részt vegyek az ilyen koronázáson.
- Én jelöltelek. - Marcie félresöpörte a haját a válláról,

tökéletes rálátást engedve a mosolyára. - Szerettem volna
eltitkolni, de a névtelenség nem való nekem. - A szavai
kitéptem a gondolataimból.
- Hogy mi? - Próbált együttérzést erőltetni az arcára. -

Tudom hogy kemény időszakon mész keresztül. Ezzel arra
gondolok hogy először az amnézia - aztán halkabban hozzátette
- és tudok a hallucinációkról is. Az apám mondta nekem. Azt
mondta hogy kedvesnek kellene lennem hozzád. Én nem
voltam benne biztos benne, hogy hogyan csináljam.
Gondolkodtam és gondolkodtam. Aztán megláttam a király és
királynői benevezést. Mindannyian először engem akartak
konyvfanoknak 349
benevezni, de megmondtam a barátaimnak hogy inkább téged

kellene jelölni. Talán megemlítettem a hallucinációidat, és talán
még egy kicsit el is túloztam a súlyosságát. Piszkos játékot kell
játszanod azért, hogy nyerj. A jó hír az hogy van vagy 200
aláírásunk. Ez több mint amennyi bármelyik jelöltnek van! - Az
elmém hintázni kezdett valahol a hitetlenség és az undor
között.
- Jótékonysági projectet csináltál belőlem?
- Igen! - Sikított, és tapsolt a kezével.
Odahajoltam hozzá, és a legkomolyabb, legkeményebb

tekintettel néztem rá. - Menj az irodába és vond vissza. Nem
akarom hogy a nevem a szavazólapon legyen. - Ahelyett hogy
megsértődött volna, Marcie csípőre tette a kezét.
- Ez mindent csak bonyolítana. Már készen vannak a

szavazólapok. Ma reggel voltam az irodában megnézni őket.
Szeretnéd megsemmisíteni a papirokat? Gondolj a fákra, akik
az életükkel adták ezért a csomó papírért. És nem csak a hülye
papírról van szó. Mi lesz velem? Valami jót tettem érted, és te
nem utasíthatod ezt csak úgy vissza.
Visszafordultam a helyemre és bámultam a vízfoltokat a

mennyezeten. - Miért én?
23. FEJEZET
Fordította: Viva
konyvfanoknak 350
Javította: BTK
Az iskola után az ajtóhoz rögzítve találtam egy üzenetet:

pajta. Betettem a zsebembe és kimentem az udvarra. A kerítés
körbevette és megvédte a területünket. Ennek a közepén állt a
fehér pajta. Még mindig nem vagyok biztos abban, hogy kihez
tartozott. Évekkel ezelőtt Vee-vel arról álmodoztunk, hogy
átalakítjuk a mi titkos klubházunkká. Az álmaink azonban
hamar szertefoszlottak, amikor kinyitottam az ajtót, és ott
találtunk egy himbálózó denevért.
Azóta többé nem próbáltam bemenni a pajtába. Bár már

nem féltem a repülő kis emlősöktől, de azon kaptam magam
hogy habozok az ajtó előtt.
- Helló! - szóltam be a pajtába.
Scott feszülten ült egy viharvert padon, hátul a pajtában.

Amikor beléptem felállt.
- Még mindig haragszol rám? - kérdezte,

miközben egy fűszált rágcsált. Ha nem egy Metallica pólót
és egy szakadt farmert viselne, úgy nézne ki mintha egy
traktor kormánya mögé tartozna. Körülnéztem a szarufák
között.
- Nem láttál egy denevért sem amikor jöttél?
konyvfanoknak 351
Scott mosolygott. - Félsz a denevérektől, Grey?
Leültem mellé a padra. - Ne hívj Grey-nek. Úgy hangzik

mintha fiú lennék. Mint Dorian Grey.
- Dorian ki?
Sóhajtottam. - Felejtsd el. Elég lenne a Nóra.
- Természetesen cukorfalat.
Grimaszoltam. - Visszaszívom. Maradjuk a Grey-nél.
- Azért jöttem, hátha tudsz nekem valami újat

mondani. Jó volna valami információ Hankről. Gondolod
tudja, hogy azon az éjszakán kémkedtünk az épületénél?
Biztos voltam benne hogy Hanknek erről fogalma sem

volt. Nem volt ijesztőbb semmivel, mint máskor. Ha jobban
belegondolok, ez valójában nem jelent sokat. - Nem hiszem,
hogy sejt valamit.
- Az jó. Nagyon jó - mondta Scott, miközben

körözött a fekete gyűrű körül az ujjai között. Örültem,
hogy nem hordta. - Lehet, hogy hamarabb abbahagyhatom
a bujkálást, mint ahogy gondoltam.
- Nekem úgy tűnik, hogy most nem rejtőzködsz.

Honnan tudtad, hogy előbb találom meg az üzenetet mint
Hank?
konyvfanoknak 352
- Hank a kereskedőjénél van. És tudom, mikor

érsz haza a suliból. Ne vedd rossznéven, de itt-ott utánad
néztem. Tudnom kellett, mikor lesz a legjobb veled
kapcsolatba lépni. Amúgy a társadalmi életed tényleg
szegényes.
- És ezt éppen te mondod.
Scott felnevetett, de amikor nem csatlakoztam hozzá,

megbökte a vállamat. - Szomorúnak nézel ki Grey.
- Sóhajtottam. Marcie Millar jelöltetett

bálkirálynőnek.
Ezen a pénteken véget ér a szavazás.
Egy olyan kombinált kézfogással ajándékozott meg mint a

tv-ben a főiskolán a testvéri tagok használnak. - Nagyon jó,
öregem.
Undorodó pillantással néztem rá.
-Hé! Azt hittem, hogy a lányok imádják az ilyesmit.

Vásárlás, fodrászkodás, és az a kis korona a fejeden.
- Diadém.
- Persze, diadém. Pontosan erre gondoltam.

Szóval, mi a gondod ezzel?
- Hülyén érzem magamat, hogy a nevem egy

szavazólapon van négy lányéval együtt, akik tényleg
konyvfanoknak 353
népszerűek. Nem fogok nyerni. Csak hülyén fogok

kinézni. Az emberek azt fogják kérdezni, hogy ez nem
elírás-e. Ráadásul nincs kísérőm. Szerintem elvihetném
Vee-t. Marcie persze majd a leszbikus viccekkel fog jönni,
de már rosszabbat is átéltem.
Scott széttárta a kezeit, mintha a megoldás olyan egyszerű

lenne. - A probléma megoldva. Vigyél engem.
Ránéztem, és hirtelen már bántam, hogy felhoztam ezt a

témát. Ez volt az utolsó dolog, amiről beszélni szerettem volna.
Most azonban egyetlen módja volt annak, hogy ebből a
helyzetből kikerüljek, visszautasítani őt.
- Nem is jársz suliba - emlékeztettem.
- És erre van valami szabály? A régi iskolámban

Portlandban, a lányok mindig a barátjukat vitték a bálra.
- Nos, ez nem szabály.
Röviden átgondolt valamit. - Ha a fekete kéztől félsz, a

legutóbbi alkalommal tapasztaltam, hogy a nephilim diktátorok
nem tartják a legfontosabb dolognak azt, hogy részt vegyenek
egy középiskolai bálon. Soha nem tudja meg, hogy ott voltam.
A gondolatra, hogy Hank a középiskolai tornateremben

ropja, nem tehettem róla de elnevettem magamat.
konyvfanoknak 354
- Nevetsz, de garantáltan abbahagyod, ha

meglátsz engem öltönyben. Vagy talán nem tetszenek
neked a széles vállú, izmos mellkasú, kidolgozott hassal
rendelkező pasik?
Az ajkamba haraptam, hogy ne kezdjek el nevetni. - Ne

akarj rám ijeszteni. Ez úgy hangzik, mint a mese a szépségről és
a szörnyetegről. Mindannyian tudjuk, hogy gyönyörű vagy
Scott.
Scott gyengéden megszorította a térdemet. - Soha többé

nem fogod hallani, hogy ezt újra kimondom, szóval hallgass
rám. Jól nézel ki, Grey. Egy tízes skálán biztosan a felső
kategóriába tartozol.
- Wow, köszönöm.
- Nem vagy olyan típusú lány, akit megpróbáltam

volna elcsábítani, amikor Portland-ben voltam, de már
nem vagyok az a srác, mint amilyen korábban voltam. Túl
jó vagy hozzám, és valljuk be, túl okos is.
- Te pedig tudod hogyan kell az utcán élni.
- Ne szakíts félbe. Azt akarod, hogy elfelejtsem?
- Nem tudod megjegyezni?
Vigyorog. - Van elég időm. Mit is mondtam, a fenébe.

Elfelejtettem.
konyvfanoknak 355
- Éppen most mondtál valamit arról, hogy biztos

lehetek benne, szebb vagyok, mint a fele lány a suliban.
konyvfanoknak 356
-
Ez csak egy szófordulat volt. Ha pontosan szeretnéd
tudni, szebb vagy, mint a suliban lévő lányok kilencven
százaléka. Akár elhiszed, akár nem.
A szívemre tettem a kezemet. - Szóhoz sem jutok.
Scott féltérdre ereszkedett, és drámaian összekulcsolta a

kezét. - Igen, Nóra. Elmegyek veled táncolni a bálra.
Felhorkantam. - Te annyira beképzelt vagy! Nem is kértem

tőled.
- Látod? Túl okos. Mellesleg mi a probléma? Szükséged

van kísérőre, még ha nem is én vagyok az első számú
választásod, megyek.
A gondolataimban Folt jelent meg, de elhessegettem. Bár

tudtam, hogy nem létezik semmilyen mód arra, hogy Scott
olvasni tudjon a gondolataimban, de ez nem enyhítette a
bűntudatomat. Még nem voltam kész elmondani neki, hogy
most már nem csak egyedül vele vagyok Hank ellen. Most segít
nekem az ex barátom is, aki csak úgy véletlenül kétszer olyan
talpraesett, kétszer olyan veszélyes, ráadásul a tökéletes
férfiasság megtestesítője... és bukott angyal. Nem akartam
Scottot megbántani. Elég váratlanul a szívemhez nőtt. Bár
furcsának tartottam, hogy Scott hirtelen úgy döntött hogy
cseszik Hankre, nem tudtam neki azt mondani, hogy nem
konyvfanoknak 357
-
szórakozhatja ki magát legalább egy éjszaka erejéig. Ahogy
mondta, a bálra menni lenne az utolsó dolog, amit Hank tenne.
Oké, rendben - mondtam és játékosan a vállába

bokszoltam.
- Ez egy randi.
Komolyan arccal néztem. - De inkább ne vidd túlzásba a

flörtölést olyan öltözetben.
Később, éjjel rájöttem, hogy nem szóltam Scottnak Hank

üres raktárjáról, és az igazi biztonságos nephilim menedékről.
Ki gondolta volna, hogy a bál jobban leköti a gondolataimat,
mint egy tucat állig felfegyverkezett Nephilim a raktárban? Ez
egy olyan pillanat volt, amikor jól jött volna Scott száma.
Másrészt nem voltam benne biztos, hogy Scottnak van telefonja.
Mert azt le lehet nyomozni.
Hatkor leültem anyukámmal vacsorázni.
- Szóval, milyen napod volt? - kérdezte.
- Ha akarod, azt mondom, hogy fantasztikus –

mondtam, miközben rágtam egy darab sült lasagnát.
- Ó drágám. Már megint elromlott a Volkswagened?

Szerintem nagyon nagyvonalú volt Hanktől, hogy megjavította
konyvfanoknak 358
-
neked, és biztos vagyok benne, hogy szívesen segít majd neked
megint, ha megkéred.
Anyám vak csodálata miatt, amit Hank irányába

tanúsított, lassan kellett kilélegeznem, hogy lenyugodjak.
Rosszabb. Marcie jelöltetett bálkirálynőnek. És még

rosszabb, hogy a szavazó lapra kerültem.
Anya letette a villáját. Döbbentnek látszott. - Mindketten

ugyanarról a Marcie-ról beszélünk?
- Azt mondta, hogy Hank mindent elmondott neki a

hallucinációmról, és hogy én vagyok az új jótékonysági
projektje. Én nem mondtam semmit Hanknek a
hallucinációkról.
- De én igen - mondta és meglepődve pislogott. Nem

tudom elhinni, hogy elmondta Marcie-nak! Jól emlékszem,
hogy mondtam neki, tartsa titokban. - Kinyitotta a száját, aztán
lassan becsukta. - Legalábbis azt hiszem hogy mondtam neki. -
A kést is letette a kezéből. – Esküszöm, hogy a korom miatt
lehetett. Már semmire sem emlékszem. Kérlek, ne hibáztasd
ezért Hanket. Teljesen magamra vállalom a felelőséget.
Nem tudtam elviselni, hogy az anyám ilyen elveszett és

zavarodott. A kornak semmi köze ahhoz, hogy nem képes
visszaemlékezni. Nem kételkedtem abban, hogy Foltnak igaza
konyvfanoknak 359
-
volt. Teljesen Hank hatalma alá került. Kíváncsi voltam, hogy
naponta játszik-e az eméjével, vagy az engedelmessége és a
lojalitása miatt elég volt egyszer.
- Ne aggódj emiatt - motyogtam. A villámon volt egy

darab lasagne, de valahogy elment az étvágyam. Folt azt
mondta, nincs rá mód, hogy elmondjam anyámnak az igazat,
konyvfanoknak 360
mert nem fogja elhinni, de ez még nem akadályozott meg

abban, hogy üvölteni akarjak a frusztráció miatt. Nem voltam
benne biztos, hogy milyen sokáig fogom még tudni játszani ezt
a színjátékot: étel, mosoly, és közben úgy tenni, mintha minden
rendben lenne.
Anyu folytatta. - Ez az oka annak, amiért Hank azt

javasolta, hogy te és Marcie együtt menjetek el ruhát venni. Azt
mondtam neki, hogy nagyon meglepne, ha el akarnál menni a
bálra, de neki tudnia kellett Marcie tervéről. Természetesen
senki nem kényszerít, hogy Marcie-val menj bárhova is - tette
hozzá gyorsan. Tudom, hogy neked ez egy kicsit sok, de Hank
biztosan nem tudta, hogy milyen a kapcsolatotok Marcie-val.
Szerintem arról álmodik, hogy egy család leszünk -
boldogtalanul mosolygott.
Nem tudtam rávenni magam, hogy csatlakozzak hozzá.

Nem tudtam mennyit mondott a szívéből, és mennyit a Hank
által irányított elméjéből. Világos volt, hogy még mindig gondol
a házzasságra. Folttal muszáj lesz kicsit sietnünk.
- Marcie elkapott a suliban és kijelentette – igen,

egyszerűen csak kijelentette – hogy vásárolni megyünk este.
Mintha nekem ebbe semmilyen beleszólásom sem lenne. De
rendben van. Vee-nek és nekem van egy tervünk. Írtam
Marcienak hogy nincs pénzem, ezért nem mehetek vásárolni.
Aztán azt is megmondtam neki, hogy nagyon sajnálom, mert
konyvfanoknak 361
tényleg örültem a segítségének. Azt írta vissza, hogy Hank oda

adta neki a kártyáját és ő fizet.
Anya rosszallóan felnyögött, de a szemei tele voltak

szórakozottsággal. - Kérlek, mondd hogy én jobban neveltelek
téged.
- Már kiválasztottam a ruhát - mondtam vidáman.

Odaadom Marcie-nak hogy fizesse ki, majd véletlenül
belebotlunk Vee-be, és otthagyjuk a boltot. Viszem a ruhát,
Marcie-t elküldöm a bánatba, és elmegyek Vee-vel fánkot enni.
- Hogy néz ki az a ruha?
- Vee-vel a Sil Gardenben találtunk rá. Bokáig érő.
- Milyen színű?
- Várnod kell, majd meglátod - Ördögien

mosolyogtam. - Ötven dollárba kerül.
Anya legyintett a kezével. - Nagyon meglennék lepve, ha

Hank ezt észrevenné. Látnod kellene, hogyan szórja a pénzt.
Tovább ültem a székemben, és elégedett voltam

magammal. - Akkor gondolom nem zavarná, ha egy cipőt is
venne nekem.
Marcie-val hétkor kellett találkoznom a Silk Gardenben. Ez

egy ruhaüzlet a Tizedik és az Asher sarkán. Kívülről inkább
konyvfanoknak 362
hasonlított egy kastélyra. Az ajtó tölgyfából és vasból volt, a

talaj macskaköves. A fákon kék dekorációs fények. A
kirakatban alultáplált manöken babák voltak, gyönyörű
ruhákba öltöztetve. Amikor kicsi voltam, arról álmodtam, hogy
hercegnő vagyok és a Silk Garden a kastélyom. Hét óra húsz
perckor érkeztem a parkolóba, és körülnéztem Marcie autója
után kutatva. Piros Toyota 4 Runnerje van, ami teljes
felszereltséggel rendelkezik. Volt egy olyan érzésem, hogy neki
soha nem volt problémája a váltókarral. Kételkedtem benne,
hogy neki valaha is kellett volna a kutakodnia a műszerfalban
tíz perccel indulás előtt. Fogadni mertem volna arra is, hogy az
ő autója soha nem mondta fel a szolgálatot az iskolához vezető
út felénél. Komor pillantással néztem a Volkswagenemre, és
felsóhajtottam.
A Runner beállt a parkolóba, és Marcie szállt ki belőle.
- Bocs, hogy késtem - mondta és a vállára dobta a

táskáját.
- A kutyám nem akart elengedni.
- A kutyád?
- Boomer. Tudod, valahol a kutyák is emberek.
Ebben láttam lehetőséget. - Semmi gond. Már

körbenéztem. Választottam ruhát is. Gyorsan megvesszük,
aztán visszamehetsz Boomerhez.
konyvfanoknak 363
Elfehéredett. - És mi van a tanácsaimmal? Azt mondtad,

értékeled a véleményemet.
Nos, inkább az apád hitelkártyáját. - Igen. Meg akartalak

várni, de aztán megláttam azt a ruhát. Szinte beszélt hozzám.
- Tényleg?
- Igen Marcie. A mennyország kinyílt,és az

angyalok a hallelujah-t énekelték. - Magamban a falba
vertem a fejemet.
- Mutasd azt a ruhát - utasított. – Tudod ugye,

hogy olyan bőröd van, amihez meleg szín illik? Ha rossz
színt választanál, azzal teljesen lehetetlenné tennéd
magadat.
Bementünk, és megmutattam Marcie-nak a ruhát. Ez egy

koktélruha volt, a zöld minden árnyalatában és sötétkékben,
kockás mintával és ráncolt szoknyával. Az eladónő azt mondta,
hogy kiemeli a lábaimat, Vee pedig azt, hogy a ráadásul még
melleim is vannak benne.
- Grr - mondta Marcie. - Kockás ruha? Nagyon

iskolás lányos.
- Igen. És pontosan ez az,amit szeretnék.
Elment a standok közé, és elvett egy ruhát a méretemben.
konyvfanoknak 364
- Lehet, hogy ez jobb választás lenne, de nem

hiszem hogy meggondolnám magam. - Bevittem a
próbafülkébe a ruhát, és ugrottam egyet. Ez volt az a ruha.
Marcie dumálhat egész éjjel, akkor sem változtat a
véleményemen. Levettem a farmeremet, és belebújtam a
ruhába. Nem tudtam behúzni a cipzárt. Megfordultam, és
megnéztem a címkét. Négyes méret. Talán tévedés, talán
nem. De csak azért sem hagytam magam. Behúztam a
hasam, és felrángattam a cipzárt. Egy ideig úgy tűnt hogy
ez működik. De aztán jött a valóság.
- Marcie - szóltam neki a függöny mögül.
- Hm?
Eléraktam a ruhát. - Rossz méret.
- Túl nagy? - a hangja tele volt eltúlzott

naivitással.
Eltűrtem a hajamat az arcomból, és kénytelen voltam

lenyelni a szarkasztikus szavakat. - Hatos méretet szeretnék,
köszi.
-Ó, túl kicsi.
Még jó, hogy fehérneműben voltam, máskülönben

kísértésbe estem volna kimenni, és jót odacsapni neki. Egy
perccel később Marcie a függöny mögé adta nekem a hatos
konyvfanoknak 365
méretet. Vele együtt a kezembe adott egy hosszú, már-már a

földig érő piros ruhát.
-Nem akarlak befolyásolni a választásban, de szerintem a

piros az igazi. Sokkal lenyűgözőbb.
Feltettem a piros ruhát a fogasra, és a nyelvemet a fogaim

közé szorítottam. Felvettem a kockás ruhát. A tükör elé álltam
és halkan sóhajtottam. Elképzeltem magam, ahogy megyek le a
lépcsőkön a házunkban, Scott pedig lent, csendben figyel
engem. Aztán hirtelen már nem Scottot képzeltem el. A
korlátnál Folt könyökölt. Egy fekete, méretre szabott öltönyt
viselt, ezüst nyakkendővel. Egy kacér mosollyal ajándékoztam
meg. Kinyújtotta a kezét, és az ajtóig kísért. Meleget árasztott
magából, mint a homok, amit sokáig sütött a nap. Nem tudtam
uralkodni magamon. A gallérjánál fogva magamhoz húztam, és
megcsókoltam.
- Én is el tudnám érni, hogy így mosolyogj, és az áfa

nélkül lenne.
Megfordultam, és az igazi Foltot találtam a hátam mögött.

Farmert és fehér pólót viselt. A kezét keresztbe fonta a
mellkasán, a fekete szemei nevettek rám. Hirtelen melegség
árasztotta el a testemet, ami egyáltalán nem volt kellemetlen. -
Most mondhatnék valami perverz viccet - humorizáltam. -
Hogy kerülsz ide?
- Rejtélyes utakon mozgok.

konyvfanoknak 366
- Az isten mozog titokzatos utakon. Te úgy mozogsz,

mint egy villám. Most itt vagy, és másodpercek múlva már
teljesen máshol. Milyen régóta állsz itt? - Meghalnék a
szégyentől, ha látta volna, ahogy próbáltam magam
belegyömöszölni a négyes méretbe. Arról nem is beszélve, ha
látott volna fehérneműben!
- Akartam kopogni, de nem szerettem volna sokáig

kint lenni és belefutni Marcie-ba. Hanknek nem szabad
megtudnia, hogy mi ketten újra kapcsolatban állunk egymással.
Próbáltam nem gondolni arra, hogy mit jelent újra

kapcsolatban lenni.
- Új híreim vannak - mondta Folt. - Megtaláltam

Dabriát. Beleegyezett, hogy segít elkapni Hanket, de először el
kell mondanom neked az igazat. Dabria több, mint egy régi
ismerős. Már azelőtt is ismertük egymást mielőtt elbuktam. Egy
kényelmes kapcsolat volt, de nem is olyan régen sok
kellemetlenséget okozott neked. - Elhallgatott. - Ez egy
szelídebb megfogalmazása annak, hogy meg akart ölni téged.
Ó,ember.
- Bár már leküzdötte a féltékenységét, de szerettem

volna, ha tudod - tette hozzá.
- Nos, már tudom - mondtam egy kicsit gúnyosan.

Nem voltam büszke a hirtelen jött bizonytalanságomra, de ezt
konyvfanoknak 367
nem mondhatta volna el nekem mielőtt kapcsolatba lépett vele?

- Honnan tudhatjuk, hogy nem fog újra merényletet elkövetni
ellenem?
Mosolygott. - Bebiztosítottam.
- Ez elég homályos megfogalmazás.
- Higgy nekem.
- Hogy néz ki? - És most felszínre hoztam a szokásos

bizonytalanságomat.
- Rendetlen, mosatlan haj, gubancos szemöldök és

kísérteties sápadtság. - Elvigyorodott. - Elégedett vagy?
Azon gondolkodtam hogy ez lefordítva valószínűleg

inkább azt jelenti, hogy gyönyörű, tökéletes alakkal és
asztrofizikusokat megszégyenítő aggyal. - Találkoztál vele
személyesen?
- Arra nem volt szükség. Az, amit tőle akarok, nem túl
bonyolult. Mielőtt elbuktam, Dabria a halál angyala volt, és a
jövőbe látott. Azt állítja, hogy ez az ajándéka még mindig
megvan, és jó pénzt keres rajta. Akár hiszed, akár nem, az
ügyfelei között vannak Nephilimek.
Arra gondoltam, hogy mit akar ezzel mondani. - Ez valami

olyasmi, mintha a fülét a földre tenné. Kihallgatja majd az
ügyfeleit, és majd meglátja, hogy talál-e valamit Hankről.
konyvfanoknak 368
- Szép munka, angyalom.
- Mit akar majd cserébe Darbia?
- Azt majd megoldom én.
A csípőmre tettem a kezemet. - Rossz válasz, Folt.
- Dabriát már nem érdeklem. Inkább a hideg ösztönözi

őt, és még mindig a pénz. - Odajött hozzám, és szeretettel
hozzányúlt a nyakláncomhoz. És engem már ő nem érdekel.
Máshol hagytam a szemeimet.
Eltoltam a kezét, mert nagyon jól tudtam, milyen csábító

ereje van az érintésének, és hogy milyen jól tudott elszakítani
engem a legfontosabb gondolataimtól. - Bízhatunk benne?
- Én vagyok az, aki kitépte a szárnyait amikor elbukott.

Van egy tollam eltéve, és ő ezt tudja. Ha nem akarja a hátralévő
életét Rixon mellett tölteni, akkor ez egy elég jó motiváció arra,
hogy tisztességesen viselkedjen. - Bebiztosította magát. Bingó.
A szája súrolta az enyémet. - Nem maradhatok sokáig. Van pár
elintéznivaló dolgom, aztán vissza jövök hozzád, amint
végeztem. Ma este otthon leszel?
- Igen - mondtam habozva. - De nem félsz Hanktől? Az

utóbbi időben egyfolytában nálunk van.
- Át tudom verni - mondta rejtélyes csillogással a

szemében. - Álmodban megyek el hozzád.
konyvfanoknak 369
Lehajtottam a fejemet, és úgy néztem rá. - Ez valami vicc

akart lenni?
- Ahhoz, hogy működjön, nyitottnak kell lenned az

ötlethez. Egy ígéretes kezdet van mögöttünk.
Vártam a poént, de hamar rájöttem, hogy halálosan

komolyan gondolja.
- Hogyan működik? - kérdeztem kételkedve.
- Te álmodsz, és én belépek az álmodba. Ne próbálj

blokkolni, és akkor meg tudjuk csinálni. - Eszembejutott, hogy
megmondom neki, elég jó gyakorlatom van abban, hogy nem
blokkolom őt az álmaimban. - És az utolsó dolog – mondta –
van egy jó forrásom, miszerint Hank tudja, hogy Scott a
városban van. Nekem teljesen mindegy lenne, hogy elkapja-e
őt, de tudom hogy neked számít. Mondd meg neki, hogy bújjon
el. Hank a szökevényekkel nem bánik kesztyűs kézzel.
Ismét megbizonyosodtam arról, hogy jobb lesz, ha Scott

elrejtőzik valahol. Marcie a másik oldalon beszélgetett az
eladónővel. Talán valami egyszerű dologról, mint a por a
tükrön. - Tudja Marcie, hogy valójában mi az apja?
- Marcie még mindig buborékban él, de fennáll a

veszélye annak, hogy Hank kilyukasztja. - Oldalra billentette a
fejét és megnézte a ruhámat. - Milyen alkalomra?
- Bál - mondtam és megfordultam. - Tetszik?

konyvfanoknak 370
- Azt hallottam, hogy a bálra szükséged van kísérőre.
- Nos... én... Scottal megyek. Mind a ketten

egyetértettünk benne, hogy a bál a suliban az utolsó hely, ahol
Hank megjelenne.
Folt mosolygott, de ez nem túl őszinte mosoly volt. -

Visszaszívom. Ha Hank le szeretné lőni Scottot, áldásom rá.
- Csak barátok vagyunk.
Felemelte az államat és megcsókolt. - Csak ez így is

maradjon. - Kivette a napszemüvegét és feltette. - Ne mondd
meg Scottnak, hogy én figyelmeztettem őt. Mennem kell, de
majd jelentkezek. - A hátam mögé lépett és már el is tűnt.
konyvfanoknak 371
24. FEJEZET
Miután Folt elment, úgy döntöttem, ideje nem játszani

tovább a hercegnőt, és visszavettem a ruháimat. Épp csak
áthúztam a pólómat a fejemen, mikor rájöttem, hogy valami
nem stimmel. Aztán belém hasított. A táskám eltűnt.
Benéztem a plüss pad alá, de nem volt ott. Annak ellenére,

hogy teljesen biztos voltam benne, hogy nem akasztottam fel a
fogasra, benéztem a piros ruha mögé. Belenyomtam a lábamat a
cipőmbe, félrecsaptam a függönyt és a boltba siettem. Ott
találtam Marciet, amint átnyomakodott egy állvánnyi push-up
melltartón.
- Nem láttad a táskámat?
Hosszú szünet után szólalt meg: - Magaddal vitted az

öltözőbe.
Egy eladónő sietett oda hozzánk. – Nem egy barna bőr

táska? – kérdezte tőlem.
- De!
konyvfanoknak 372
- Épp most láttam egy férfit, amint elhagyja vele a

boltot. Egy szó nélkül jött be, és azt hittem az apád. –
Megfogta a fejét, a szemöldökét ráncolta. – Valójában,
megesküdtem volna rá, hogy ő... de talán csak beképzeltem
az egészet. Az egészet olyan furcsának tűnt. A fejem tompa
volt. Nem tudom megmagyarázni.
Elme-trükk.
Majd hozzátette: - Ősz haja volt és egy kockás pulóver volt

rajta...
- Merre ment? – vágtam a szavába.
- Ki az első bejáraton, a parkoló felé.
Kirohantam. Hallottam, hogy Marcie a nyomomban van.
- Gondolod, hogy ez jó ötlet? – lihegett. – Úgy értem,

mi van, ha fegyvere van? Mi van, ha instabil a lelki állapota?
- Milyen ember lop el egy táskát egy öltözőből? –

követeltem hangosan.
- Talán elkeseredett volt. Lehet, hogy pénzre volt

szüksége.
- Akkor a te táskádat kellett volna elvinnie!
- Mindenki tudja, hogy a Silk Garden egy elegáns bolt.

– érvelt Marcie. – Valószínűleg azt hitte, hogy nagyot
szakíthat, bármelyik táskát is markolja fel.
konyvfanoknak 373
Azt persze nem mondhattam el Marcienak, hogy

valószínűbb, hogy egy Nephilim vagy egy bukott angyal volt.
És az ösztöneim azt súgták, hogy valami nagyobb motivációja
volt, mint a tömérdek készpénz lehetősége.
Mikor a parkolóba értünk, egy fekete szedán tolatott ki az

egyik helyről. A lámpái vakító fényei lehetetlenné tették, hogy a
szélvédő mögé lássak. A motor felpörgött és az autó kilőtt
felénk.
Marcie megrántotta a ruhám ujját. – Mozdulj már meg te,

idióta!
A gumik csikorogtak, a kocsi elszáguldott mellettünk, ki az

utcára. A sofőr elhajtott a stop tábla mellett, lekapcsolta a
lámpákat, és beleveszett az éjszkába.
- Láttad, milyen autó volt? – kérdeztem Marciet.
- Egy Audi A6-os. Láttam a rendszáma egy részét.
Marcie engem méregetett, fel és le. – Nem rossz, Tigris.
Bosszúsan néztem rá. – Nem rossz? Megszökött a

táskámmal! Szerinted cseppet sem furcsa, hogy egy pasi, aki
egy feltűnő Audit vezet, táskákat lopkod? Főleg az én
táskámat? – Ami újabb kérdést von maga után: mit akar egy
halhatatlan az én táskámmal?
- Márkás táska volt?
konyvfanoknak 374
- A Target-ből!
Marcie megrántotta a vállát. – Hát, ez izgalmas volt. És

most? Hagyjuk annyiban, és menjünk vissza vásárolni?
- Hívom a rendőrséget.
Harminc perccel később egy járőrautó húzódott az út

szélére a Silk Garden előtt és Basso nyomozó kiszállt. Hirtelen
azt kívántam, bárcsak megfogadtam volna Marcie tanácsát és
annyiban hagytam volna az egészet. A rossz éjszakából épp
most lett még rosszabb.
Marcie és én odabent voltunk, az ablakok mellett

járkáltunk, mikor Basso nyomozó bejött és megtalált minket. A
szemei meglepettek voltak, mikor meglátott engem, és mikor a
kezét a szájához emelte, teljesen biztos voltam benne, hogy a
mosolyát rejtette mögé.
- Valaki ellopta a táskámat. – tájékoztattam.
- Mondj el mindent. – mondta.
- Bementem a próbafülkébe báli ruhát próbálni.

Akkor vettem észre, hogy a táskám már nincs a földön,
ahol hagytam, mikor végeztem. Kijöttem, és az eladónő
mondta, hogy látott egy férfit elsietni a táskámmal.
- Ősz haja volt, és kockás pulóver volt rajta. – tette

hozzá segítőkészen az eladó.
konyvfanoknak 375
- Hitelkártya volt benne? – kérdezte Basso

nyomozó.
- Nem.
- Készpénz?
- Nem.
- Az eltűnt dolgok összértéke?
- Hetvenöt dollár. – A táska csak húszat ért, de a

két órás sorbanállás egy új jogostványért megér legalább
ötvenet.
- Megírom a jelentést, de nem sokat tehetünk. A

legjobb esetben a pasi eldobja a táskát és valaki leadja.
Legrosszabb esetben, veszel magadnak egy új táskát.
Marcie belémkarolt. – Nézd a jó oldalát. – mondta,

megütögetve a kezemet. – Elvesztettél egy olcsó táskát, de
szereztél egy flancos ruhát. – Átadott egy Silk Garden logós
ruhászacskót. – Mindenről gondoskodtam. Később is
megköszönheted.
Belestem a zacskóba. A földig érő piros ruha lógott

takarosan benne.
A hálószobámban voltam, és egy szelet csokitortát

falatoztam. Gonosz tekintettel bámultam a piros ruhát, amit a
konyvfanoknak 376
ruhásszekrényre akasztottam. Nem próbáltam még fel, de volt

egy határozott elképzelésem, hogy olyan hátborzongatóan
fogok kinézni, mint Jessica a Roger nyúl a pácban-ból. Kivéve a
D-s melltartót.
Megmostam a fogamat, vizet locsoltam az arcomra, és

szemkrémet kentem fel. Jó éjszakát kívántam anyámnak,
végigsétáltam a folyosón a szobámba, belebújtam egy csinos
flannel pizsibe, és lekapcsoltam a lámpákat.
Megfogadtam Folt tanácsát, kiürítettem az elmémet, és

felkészültem az alvásra. Folt azt mondta, be tud jönni az
álmomba, de meg kell nyílnom. Egy kicsit kétkedő voltam, egy
kicsit reménykedő. És egy kicsit sem voltam ellene. Az után,
amilyen éjszakám volt, az egyetlen dolog, amiről el tudtam
képzelni, hogy jobb kedvre derít, az az, hogy Folt a karjaiba
vesz. Ha máshogy nem is, legalább álmaimban.
Az ágyban fekve, a mai napomat idéztem vissza, hagytam,

hogy a tudatalattim kitekerje az emlékeimet, és álmombeli
fantomokká változtassa őket. Az elmém eljátszogatott a
beszélgetések apró részleteivel, a színek villanásaival. Egyszer
csak a Silk Garden öltözőjében álltam Folttal. Csakhogy ebben a
verzióban az ujjait a farmerom övbújtatójába akasztotta, az én
ujjaim meg az ő haját borzolták. A szánk egy centire volt
egymástól, és éreztem a lehellete melegét.
konyvfanoknak 377
Az álom majdnem teljesen magával ragadt, mikor éreztem,

hogy valaki lerántotta a rólam takarót.
Felültem, és ott találtam Foltot az ágyam felett állva.

Ugyanazt a farmert és fehér pólót viselte, amiben előzőleg is
láttam, és labdává gyűrte a takarómat, félredobta.
Egy mosoly csillant a szemeiben. – Szép álmok?
Körbenéztem. A szobámban minden olyan volt, mint

amilyennek lennie kellett. Az ajtó zárva, az éjjeli fény
felkapcsolva. A ruháim a hintaszékre terítve, ahol hagytam
őket, és a Jessica Nyúl ruha még mindig a ruhásszekrény
ajtajára akasztva lógott. Annak ellenére, hogy nem volt látható
bizonyítéka, valami... nem egészen stimmelt.
- Ez a valóság? – kérdeztem Foltot. – Vagy álom?
- Álom.
Elismerően felnevettem. – Hű, megtévesztő. Annyira

valóságos.
- A legtöbb álom az. Egészen addig, amíg fel nem

ébredsz, és meg nem látod a hiányosságokat.
- Mesélj még erről.
- Az álmodban vagyunk. Képzeld el, hogy a

tudatalattink átsétál egy ajtón, amit a te hoztál létre az
elmédben. Együtt vagyunk a szobában, de ez nem egy fizikai
konyvfanoknak 378
hely. A szoba képzeletbeli, de a gondolataink nem. Te döntöttél

az elrendezésről és a ruháról, amit viselsz, és te döntöd el, hogy
mit mondasz. De mivel én valójában is itt vagyok az álmodban
veled, azzal a verziómmal ellentétben, amiről álmodoztál, a
dolgok, amiket mondok vagy teszek, nem a képzeleted
szüleményei. Azokat én irányítom.
Biztos voltam benne, hogy eléggé megértettem. –

Biztonaságban vagy itt?
- Ha arra vagy kiváncsi, hogy Hank kémkedhet-e itt

utánunk, akkor nem, valószínűleg nem.
- De ha te képes vagy erre, akkor mi akadályozza meg

őt, hogy ugyanezt tegye? Tudom, hogy Nephilim, és hacsak
teljesen el nem vagyok tévelyedve, úgy tűnik, hogy a bukott
angyaloknak és a Nephilimeknek nagyon hasonló az erejük.
- Amíg meg nem próbáltam pár hónapja behatolni az

álmaidba, nem sokat tudtam arról, hogy hogy működik. Azóta
megtanultam, hogy mindkét alany között erős kapcsolatot
igényel. Azt is megtudtam, hogy az álmodó alanynak mélyen
kell lennie. Az időzítés bonyolult és türelmet igényel. Ha túl
hamar hatolsz be, akkor az alany felébredhet. Ha két angyal
vagy Nephilim, vagy a kettő bármilyen kombinációja
ugyanabban az időben hatol be egy álomba, húzva-vonva saját
akaratukat, az álmodó nagy valószínűséggel felébred. Akár
tetszik, akár nem, Hankkel erős a kapcsolatotok. De ha még
konyvfanoknak 379
nem próbálta megszállni az álmodat, nem hiszem, hogy ilyen

későn a játszmában elkezdené.
- Honnan tudod mindezt?
- Próba szerencse. – Habozott, mintha meggondolná a

következő szavait. – És kaptam egy kis segítséget egy
nemrégiben elbukott angyaltól is. Velem ellentétben neki jól
ment az angyaljog a bukása előtt. Nem lennék meglepve, ha
bemagolta volna Enoch Könyvét, az angyalok történelmének
vaskos leírását. Tudtam, hogy ha valakinek válaszai vannak,
akkor neki biztos. Egy kis karcsavargatás után el is mondta.
Az arca közömbös maszknak tűnt. – Dabriáról beszélek.
A szívem kellemetlenül összefacsarodott. Nem akartam

féltékeny lenni Folt exére – nyilván megértettem, hogy olyan
nincs, hogy ne legyen valamilyen szerelmi előélete – de hatalmas
utálatot éreztem Dabria iránt. Talán visszamaradt harag –
mégiscsak megpróbált megölni. Vagy talán az ösztöneim
súgják, hogy nem habozna egy percig sem, és megint elárulna
bennünket.
- Szóval mégis találkoztál vele? – kérdeztem vádlón.
- Összefutottunk ma, és amíg nálam volt, eldöntöttem,

hogy a végére járok pár kérdésnek, ami nyomasztott.
Valamilyen módot kerestem arra, hogy észrevétlenül
konyvfanoknak 380
beszélhessek veled, és nem szalaszthattam el a lehetőséget,

hogy talán ő válaszokat adhat.
Alig hallottam őt. – Miért követett?
konyvfanoknak 381
-
Nem mondta, és nem is fontos. Megszereztük, amit
akartunk, és engem csak ez érdekel. Most van egy privát
kommunikációs csatornánk.
- Még mindig olyan kisértetiesen sápadt?
Folt a szemeit forgatta.
Tisztában voltam vele, hogy figyelmen kívül hagyta a

kérdésemet. – Járt nálad?
- Kezdem magam úgy érezni, mint egy kvízjátékban,

angyalom.
- Más szóval, járt.
- Nem, nem járt. – válaszolta Folt türelmesen. –

Válthatnánk témát?
- Mikor találkozhatok vele? – és mondhatom meg neki,

hogy tartsa távol a mancsait.
Folt megvakarta az arcát. – Valószínűleg nem kellene.
- Mit akar ez jelenteni? Nem hiszed, hogy nem tudom

tűrtőztetni magamat, ugye? Köszi a bizalmat! – mondtam,
forrongva miatta és a saját bizonytalanságom miatt.
- Szerintem Dabria önimádó és egocentrikus. Jobb tőle

távolmaradni.
konyvfanoknak 382
- Talán meg kellene fogadnod a saját tanácsodat!
Elfordultam tőle, de Folt megfogta a karomat, és maga felé

fordított. Az enyémhez nyomta a homlokát. Kezdtem elhúzódni
tőle, de összefűzte az ujjait az enyémekkel, ezzel hatékonyan
csapdába ejtett engem. – Mit kell még tennem, hogy
meggyőzzelek, hogy csak és kizárólag arra használom Dabriát,
hogy elkapjam Hanket, darabonként, ha kell, és megfizettessem
vele minden tettét, amivel bántotta a lányt, akit szeretek?
- Nem bízok Dabriában. – mondtam, még mindig

ragaszkodva felháborodottságom egy részéhez.
Becsukta a szemeit és azt hiszem, hallottam egy nagyon

lágy sóhajt. – Végre valamiben egyetértünk.
- Szerintem nem kellene felhasználnunk őt, még akkor

sem, ha ő gyorsabban tud Hank belső köreibe férkőzni.
- Ha több időnk lenne, vagy lenne más lehetőségünk,

azt választanám. De egyenlőre ő a legnagyobb esélyünk. Nem
fog keresztbetenni nekem. Túl okos. Elveszi a pénzt, amit
ajánlok és elsétál, még akkor is, ha ez sérti a büszkeségét.
- Nem tetszik ez nekem. – Magamhoz öleltem Foltot, és

pont mint az álmomban, a teste melege hatékonyan elűzte
minden rossz érzésemet. – De bízok benned.
Megcsókolt, hosszan és megnyugtatón.
konyvfanoknak 383
-
Valami furcsa történt az este. – mondtam. – Valaki
ellopta a táskámat az öltözőből a Silk Gardenben.
Folt azonnal a homlokát ráncolta. – Azután, hogy

elmentem?
- Vagy akkor, vagy rögtön azelőtt, hogy odajöttél.
- Láttad, ki vitte el?
- Nem, de az eladónő azt mondta, hogy egy férfi volt,

aki elég idősnek nézett ki, hogy az apám legyen. Hagyta
kisétálni vele, de szerintem a férfi befolyásolta az eladónő
agyát.
Szerinted véletlen, hogy egy halhatatlan ellopja a táskámat?
- Nem hiszem, hogy véletlen. Mit látott Marcie?
- Nyilvánvalóan semmit, annak ellenére, hogy a bolt

gyakorlatilag üres volt. – A szemeit figyeltem, hidegek és
számítóak. – Szerinted Marcie is benne volt, ugye?
- Nehéz elhinni, hogy nem látott semmit. Kedzem azt

hinni, hogy megrendezték az egészet. Mikor bementél az
öltözőbe, Marcie telefonálhatott, és szólhatott a tolvajnak, hogy
tiszta a terep, jöhet. Láthatta a táskádat a függöny alatt, és
lépésenként segíthette a tolvajt.
konyvfanoknak 384
- Minek kellene neki a táskám? Hacsak... –

elhallgattam. – Azt hitte, hogy magammal hordom a
nyakláncot, ami Hanknek kell. – jöttem rá. – Belerángatta
Marciet is. Marcie miatta játszotta el az egészet.
Folt szája mogorva vonallá vált. – Nem átalkodik a

tűzvonalba küldeni a lányát. – A szemei rám villantak. – Ezt
veled is bizonyította.
- Még mindig meg vagy róla győződve, hogy Marcie

nem tudja, Hank mi is valójában?
- Nem tudja. Még nem. Hank hazudhatott valamit,

hogy miért kell neki a nyaklánc. Azt mondhatta neki, hogy az
övé, és Marcie nem kérdezősködik. Nem az a típus. Ha meglát
egy célpontot, pit bullá válik.
Pit bull. Na ne mond. – Van még valami. Megnéztem a

tolvaj kocsiját, mielőtt elhajtott. Egy Audi A6-os volt.
A szemeiből tudtam, hogy ez az információ jelentett neki

valamit. – Hank jobb keze, egy Blankly nevű férfi Audit vezet.
Borzongás futott végig a gerincemen. – Kezdek kicsit

kiborulni. Nyilvánvalóan azt hiszi, hogy a nyaklánccal beszédre
kényszerítheti az arkangyalt. Mit akarhat annyira megtudni
tőle? Mit tudhat, ami miatt kockáztatja az arkangyalok
bosszúját?
konyvfanoknak 385
-
- És ennyire közel Cheshvanhoz. – morogta Folt,
nyugtalan tekintet homályosította el a szemeit.
Megpróbálhatnánk kiszabadítani az arkangyalt. –

javasoltam. – így hiába szerzi meg a nyakláncot, nem lesz nála
az arkangyal.
- Gondoltam rá, de két nagy probléma van ezzel.

Először is, az arkangyal bennem még kevésbé bízik, mint
Hankben, és ha meglát a ketrece közelében, nagy zajt fog
csapni. Másodszor, Hank raktára nyüzsög az embereitől. A
saját bukott angyal seregemre lenne szükségem, hogy kiálljak
ellenük, és irtó nehéz lenne rávennem a bukott angyalokat,
hogy segítsenek megmenteni egy arkangyalt.
A beszélgetés itt elakadt, és mindketten a csekély

lehetőségeinket fontolgattuk csendben.
- Mi lett a másik ruhával? – kérdezte végül Folt.

Követtem a tekintetét a Jessica Nyúl ruhához.
Sóhajtottam. – Marcie szerint jobban mutatnék pirosban.
- Te mit gondolsz?
- Szerintem Marcie és Dabria rokon lelkek.
konyvfanoknak 386
Folt halkan nevetett, a nevetése olyan érzékien bizsergette

a bőrömet, mintha csókolta volna. – Kiváncsi vagy a
véleményemre?
- Esetleg, mivel mindenki más eltérő véleményen

van.
Leült az ágyamra, hanyagul hátradőlt és felkönyökölt. –

Próbáld fel.
- Valószínűleg egy kicsit passzos. – mondtam,

hirtelen feltűnőnek éreztem magam. – Marcie a kisebb
méretet szokta venni.
Mosolygott.
- Combnál fel van vágva.
Még jobban mosolygott.
Bezárkóztam a gardróbba és felhúztam a ruhát. Rásimult

minden egyes hajlatomra. A felvágás szétnyílt a combom
közepénél, felfedve a lábamat. Kiléptem a félhomályba,
félresepertem a hajamat a nyakamról. – Felhúznád a cipzárt?
Folt tekintete lassan végigmért, lassan élénk feketévé vált.

– Nagyon nehéz lesz rávennem magam, hogy ebben a ruhában
elengedjelek Scottal. Csak szólok: ha hazajössz és a ruha csak
egy kicsit is meg van babrálva, levadászom Scottot és amikor
megtalálom, az nem lesz szép.
konyvfanoknak 387
-
- Átadom az üzenetet.
- Ha elmondod, hogy hol bújkál, átadom én

magam.
El kellett fojtanom a mosolyomat. – Valami azt súgja, az

üzeneted akkor sokkal egyenesebb lenne.
- Mondjuk azt, hogy megértené a lényeget.
konyvfanoknak 388
Folt megfogta a csípőmet, és egy csókba vont, de valami

nem stimmelt. Az arca élei elmosódtak, beleolvadtak a háttérbe.
Mikor az ajkai az enyémekhez értek, alig éreztem. Ami
rosszabb, éreztem, hogy elhúzódom tőle, ahogy egy darab
ragasztószalag leválik az üvegről.
Folt is észrevette és halkan káromkodott.
- Mi történik? – kérdeztem.
- A félvér. – morogta.
- Scott?
- A hálószoba ablakodon kopog. Bármelyik

pillanatban felébredhetsz. Most először ólálkodik itt
éjszaka?
Úgy gondoltam, jobb, ha erre nem válaszolok. Folt az

álmomban volt és nem tudott tenni semmi
meggondolatlanságot, de ez nem azt jelentette, hogy jó ötlet
tovább szítani közöttük a versengést.
- Holnap befejezzük! – ennyit volt időm mondani

mielőtt az álom és Folt kavarogva eltűnt az agyam
barázdái között.
Az álom darabokra tört és tényleg, Scott állt a szobámban,

éppen az ablakot zárta be maga után.
konyvfanoknak 389
- Jó reggelt. – mondta.
Felnyögtem. – Scott, ezt abba kell hagynod. Holnap reggel

nekem iskola van. Plussz, éppen egy nagyon jó álom kellős
közepén voltam. – morogtam mellékesen.
- Rólam? – mondta, felvillantva egy pimasz

mosolyt.
Egyszerűen annyit mondtam: - Ajánlom, hogy fontos

legyen.
- Annál is fontosabb. Szereztem melót. Egy

Serpentine nevű bandában fogok basszusozni. Az első
előadásunk a Sátán Táskájában lesz a következő hétvégén.
A bandatagok kapnak két ingyen jegyet, és te vagy az
egyik szerencsés tulajdonosa. – Egy széles mozdulattal két
jegyet dobott az ágyamra.
Hirtelen egyből felébredtem. – Megőrültél? Nem

játszhatsz! Bujkálnod kellene Hank elől. Az egy dolog, hogy
eljössz velem a bálba, de ezzel már túl messzire mész.
A mosolya eltűnt, az arckifejezése mogorva lett. – Azt

hittem, örülni fogsz nekem, Grey. Az elmúlt pár hónapot
bujkálással töltöttem. Most egy barlangban lakok, kaját
guberálok, ami egyre nehezebb és nehezebb lesz a tél
közeledtével. Bele kell kényszeríteni magamat heti háromszor
konyvfanoknak 390
az óceánba, hogy fürödjek, és a nap többi részét dideregve

töltöm a tűz mellett. Nincs TV-m, vagy telefonom. Menekülve
élni nem élet. Akár halott is lehetnék. – A Fekete Kéz gyűrűjét
simogatta, ami még mindig az ujján feszült. – Örülök, hogy
rábeszéltél arra, hogy megint hordjam. Nem éreztem magam
ennyire élőnek hónapok óta. Ha Hank bármivel is próbálkozna,
nagyon meg fog lepődni. Az erőm felerősödött.
Lerúgtam magamról a takarót és elé álltam. – Scott, Hank

tudja, hogy a városban vagy. Az emberei keresnek téged. El kell
rejtőznöd, amíg ... legalább Cheshvan-ig. – zúdítottam rá, bízva
abban, hogy Hank érdeklődése Scott iránt alábbhagy, amint a
tervei kibontakoznak, bármik is legyenek azok.
- Én is ezt mondogatom magamnak, de mi van, ha

nem? – jegyezte meg szelíden. – Mi van, ha elfelejtkezett rólam
és mindez a semmiért van?
- Tudom, hogy kerestet.
- Tőle hallottad? – kérdezte faggatózva.
- Olyasmi. – A jelenlegi helyzetét véve, nem tudtam

rávenni magamat, hogy elmondjam neki, honnan jött az
információ. Scott nem venné komolyan Folt tanácsát. És akkor
el kellene magyaráznom, hogy igazából miért is találkotam
Folttal. – Megbízható forrásból.
konyvfanoknak 391
Előre-hátra ingatta a fejét. – Próbálsz megijeszteni.

Értékelem a gesztust. – mondta cinikusan. – De meggondoltam
magam. Átgondoltam, és bármi is jön, szembeszállok vele. Pár
hónap szabadság jobb, mint egy életnyi börtön.
- Nem hagyhatod, hogy Hank megtaláljon. –

ragazkodtam hozzá. – Mert ha megtalál, bezárat az egyik
megerősített börtönébe. Meg fog kínozni. Még egy kicsit ki kell
tartanod.
Kérlek. – könyörögtem. – Csak még pár hét?
- Cseszd meg. Leléptem. Látszani fogok a Sátán

Táskájában akár jössz, akár nem.
Nem értettem Scott hirtelen nemtörödömségét. Mindeddig

lelkiismeretesen ügyelt arra, hogy távol maradjon Hanktől.
Most vásárra viszi a bőrét olyan jelentéktelen dologért, mint a
középiskolai bál... és most egy előadás?
Egy szörnyű gondolat ütötte meg a fejemet. – Scott, azt

mondtad, a Fekete Kéz gyűrűje összeköt vele. Lehet, hogy a
közelébe vonz? Talán a gyűrű nem csak a hatalmadat növeli.
Talán valami... jelzőfény is.
Scott felhorkant. – A Fekete Kéz nem fog elkapni.
- Tévedsz. És ha nem hagysz fel ezzel a viselkedéssel,

hamarabb el fog kapni, mint hinnéd. – mondtam finoman, de
határozottan.
konyvfanoknak 392
A karja után nyúltam, de elhúzódott.
Átbújt az ablakon, majd bevágta maga mögött.
25. FEJEZET
Péntek volt, és a szavazás a bál udvartartására ebéd idejére

volt tervezve. Éppen az egészségügyi órán ültem, azt figyeltem,
hogyan vánszorog az idő a kicsengő felé. Ahelyett, hogy azon
aggódtam volna, hogy emberek százai, akikkel az életem
következő két évét kell eltöltenem, idegrohamot kap, mikor
meglátják a nevemet a szavazócédulán, és mindez kevesebb,
mint tíz percen belül, inkább Scottra koncentráltam.
Muszáj, hogy valahogy rávegyem őt, hogy Cheshvan alatt

maradjon a barlangban, és elővigyázatosságból le kell vetetnem
vele a Fekete Kéz gyűrűjét. Ha ez nem működik, akkor
valahogy fel kell tartóztatnom. Tétován azon gondolkoztam,
hogyan kérhetném Folt segítségét. Ő biztosan tud több olyan
helyet, ahol fogva lehet tartani egy Nephilt, de törné-e magát
Scottért? És még ha sikerül is rábeszélnem Foltot az
együttműködésre, hogyan szerezném valaha is vissza Scott
bizalmát? Tökéletes árulásnak látná. Még csak meg sem tudnám
magyarázni, hogy ez a saját biztonsága érdekében van –
konyvfanoknak 393
érthetővé tette tegnap este, hogy nincs értelme többé az

életének. Torkig vagyok a bújkálással. Akár halott is lehetnék.
A gondolataim közepette a hangosbemondó Miss

Jarbowski asztala fölött felbúgott. A titkárnő hangja szólalt meg,
gondos kimértséggel.
- Miss Jarbowski? Elnézést a zavarásért. Beküldené kérem

Nóra Greyt a jelenléti irodába? – Halványan szimpátia érződött
a hangjában.
Miss Jarbowski türelmetlenül dobbantott a lábával,

nyilvánvalóan nem értékelte, hogy mondat közben
megzavarták. Felém legyintett a kezével. – Vidd a dolgaidat,
Nóra. Nem hiszem, hogy visszaérsz csengetés előtt.
Besöpörtem a füzetemet a hátitáskámba és az ajtó felé

indultam, azon morfondírozva, miről lehet szó. Csak két okot
tudtam, amiért a tanulókat a jelenléti irodába hívják. Lógásért
és igazolt hiányzás miatt. Amennyire tudtam, egyik sem
érvényes rám.
Felrántottam a jelenléti iroda ajtaját, és akkor megláttam

őt. Hank Millar ült az előcsarnokban, a vállai meggörnyedtek,
az arckifejezése elkínzott. Az öklén támasztotta az állát és a
szemei üresen meredtek előre.
konyvfanoknak 394
Reflexszerűen elhátráltam, de Hank meglátott és azonnal

lábra állt. Az arcára kiült mély együttérzés görcsbe rántotta a
gyomromat.
- Mi az? – azt vettem észre, hogy hebegek.
Kerülte, hogy egyenesen rám nézzen. – Baleset történt.
A szavai felkavartak. Az első gondolatom az volt, hogy

miért érdekeljen, hogy Hanknek balesete volt? És miért jött el
egészen az iskoláig, hogy elmondja nekem?
- Anyukád leesett a lépcsőn. Magassarkúban volt és

elvesztette az egyensúlyát. Agyrászkódása van.
Pánik zúdult rám. Valami olyasmit mondhattam, hogy ne,

vagy nem. Nem, ez nem történhet meg. Látni akartam az
anyámat, most. Hirtelen minden egyes bántó szavamat bántam,
amit neki mondtam az elmúlt pár héten. A legrosszabb
félelmem kúszott elő minden irányból. Már elvesztettem
apámat. Ha anyámat is elvesztem...
- Mennyire komoly? – a hangom reszketett. Valahol

mélyen tudtam, hogy nem akarok Hank előtt sírni. A büszkeség
apró jele, ami szétroppant abban a pillanatban, mikor
felidéztem anyám arcát. Becsuktam a szemeimet, csapdába
zárva a könnyeket.
konyvfanoknak 395
- Mikor eljöttem a kórházból, még nem tudtak semmit.

Egyenesen ide jöttem, hogy elvigyelek. Már kikértelek a
jelenléti titkárnál. – magyarázta Hank. - Elviszlek a kórházba.
Kinyitotta az ajtót nekem, és én gépiesen átbújtam a karja

alatt. Éreztem, ahogy a lábaim végigvisznek a folyosón. Kint a
nap túl fényes volt. Azon tűnődtem, hogy örökké fogok-e
emlékezni erre a napra. Azon tűnődtem, hogy lesz-e okom
visszanézni ezt és érezni ugyanezeket az elviselhetetlen
érzelmeket, amit akkor éreztem, mikor meggyilkolták az
apámat – zavarodottság, keserűség, tehetetlenség.
Elhagyatottság. Csuklottam, nem voltam képes tovább
visszatartani a zokogást.
Hank egy szó nélkül nyitotta ki a Land Cruiser-ét. Egyszer

felemelte a kezét, mintha vigasztalóan meg akarná szorítani a
vállamat, de aztán ökölbe szorította a kezét és leejtette.
És ekkor jöttem rá. A dolgok kicsit túl kényelmesnek

tűntek. Talán csak a Hank iránti természetes utálatom miatt, de
eszembe villant, hogy akár hazudhatott is, hogy beszálljak a
kocsijába.
- Fel akarom hívni a kórházat. – szólaltam meg

hirtelen. – Tudni akarom, van-e valami új hír.
Hank a homlokát ráncolta. – Oda tartunk éppen. Tíz perc

múlva személyesen is beszélhetsz az orvosával.
konyvfanoknak 396
- Bocsánat, ha egy kicsit aggódok, de az én anyámról

beszélünk. – mondtam lágyan, de eltéveszthetetlen
keménységgel.
Hank tárcsázott egy számot a felefonján és átadta nekem.

A kórház automatája válaszolt, arra kérve, hogy figyelmesen
válasszak a következő opciók közül, vagy tartsam a vonalat az
operátor kapcsolásáig. Egy perccel később kapcsolták az
operátort.
- Megmondaná kérem, hogy vettek-e fel ma egy Blythe

Grey nevű nőt? – kérdeztem a nőt, kerülve Hank tekintetét.
- Igen, van egy Blythe Grey a listán.
Kifújtam a levegőt. Csak mert Hank nem hazudott az

anyám balesetéről, nem jelenti azt, hogy ártatlan. Évek óta élt a
parasztházban, és soha nem esett még le a lépcsőn. – A lánya
vagyok. Adna kérem felvilágosítást az állapotáról?
- Hagyhatok egy üzenetet az orvosának, hogy hívja

vissza.
- Köszönöm. – montam, és meghagytam a

telefonszámom.
- Valami hír? – kérdezte Hank.
- Honnan tudod, hogy leesett a lépcsőn? – faggattam. –

Láttad, mikor leesett?
konyvfanoknak 397
- Megegyeztünk, hogy együtt ebédelünk. Mikor nem

nyitott ajtót, bementem. Ekkor találtam meg a lépcső alján. – Ha
érezte is a gyanakvást a hangomban, nem mutatta. Ha nem
másnak, mogorvának hangzott, meglazította a nyakkendőjét és
letörölte az izzadságot a homlokáról.
- Ha valami történik vele... – mormolta magában, de

nem fejezte be a mondatot. – Mehetünk?
Szállj be a kocsiba, parancsolta egy hang a fejemben.

Egycsapásra kiürült minden gyanakvás az agyamból. Csak
egyetlen gondolatot tudtam megragadni: Hankkel kell
mennem.
Volt valami furcsa a hangban, de nem tudtam hová tenni a

zavaros elmémben. Minden kétkedő erőm tovaszállt, átadva a
helyét egyetlen folyamatos parancsnak: Szállj be a kocsiba.
Hankre néztem, aki jóindulatúan pislogott. Késztetést

éreztem, hogy megvádoljam valamiért, de miért tenném? Azért
volt itt, hogy segítsen. Ő törődött az anyámmal...
Engedelmesen becsusszantam a Land Cruiser-be.
Nem tudom meddig mentünk csendben. A gondolataim

pörögtek, amíg egyszer csak Hank megköszörülte a torkát. –
Azt akarom, hogy tudd, a legjobb kezekben van. Kértem, hogy
Dr. Howlett lássa el. Dr. Howlett és én szobatársak voltunk a
Maine-i egyetemen, mielőtt a Johns Hopkins-ra ment.
konyvfanoknak 398
Dr. Howlett. Ízlelgettem a nevét egy pillanatig – és akkor

eszembe jutott. Ő volt az orvos, aki akkor kezelt, mikor először
hazajöttem. Miután Hank úgy látta jónak, hogy hazaenged,
javítottam ki magam. És most kiderül, hogy Hank és Dr.
Howlett barátok? A zsibbadtság, amit éreztem gyorsan
elhalványult az aggodalomtól. Sürgető és hirtelen
bizalmatlanságot éreztem Dr. Howlett iránt.
Miközben őrült módon a két férfi kapcsolatát latolgattam,

egy autó húzódott mellénk. A másodperc tört részéig semmi
rosszat nem láttam ebben – aztán az autó a Land Cruiser-nek
csapódott.
A Land Cruiser oldalra billent, a szalagkorláthoz súrlódott.

Szikrák zuhataga repült a megkarmolt fémről. Még arra sem
volt időm, hogy felkiáltsak, mikor megint nekünk jöttek. Hank
korrigálta az irányt, a Land Cruiser háta hevesen csúszkált.
- Próbálnak lenyomni az útról! – kiáltotta Hank. –

Kapcsold be a biztonsági öved!
- Kik ezek? – visítottam, miközben ellenőriztem, hogy

a biztonsági övem be van kapcsolva.
Hank elrántotta a kormányt, hogy elkerüljön még egy

ütközést, és a váratlan mozdulat visszairányította a
figyelmemet elénk az útra, ami élesen kanyarodott balra, ahogy
közeledtünk egy mély szakadékhoz. Hank rátaposott a gázra,
próbálta legyorsulni a másik autót, egy sárgásbarna El Camino-
konyvfanoknak 399
t. Az El Camino kilőtt, kifarolt elénk a sávunkba. Három fej vált

láthatóvá a szélvédőn keresztül, és amennyire meg tudtam
mondani, mindhárom férfi.
Gabe, Dominic, és Jeremiah képe villant be. Ez színtiszta

spekuláció volt, mivel nem tudtam kivenni az arcukat, de a
puszta feltételezés arra késztetett, hogy felkiáltsak.
- Állítsd meg a kocsit! – ordítottam. – Ez egy csapda.

Tolass vissza!
- Tönkretették az autómat! – vicsorogta Hank, üldöző

tempóba kapcsolt.
Az El Camino csikorogott a kanyarban, átsodródva a fehér

záróvonalon. Hank követte, vészesen közel vezetett a
védőkorláthoz. Az út széle elmaradt, eltűnt a szakadékban.
Innen nézve olyan volt, mint egy hatalmas, levegővel teli tál,
aminek Hank vakmerőn haladt a karimája mentén. A gyomrom
forgott, és a karfát szorongattam.
Az El Camino hátsó lámpái pirosan felvillantak.
- Vigyázz! – sikítottam. Egyik kezemet az ablakra

nyomtam, a másikat Hank vállámak, próbáltam megállítani az
elkerülhetetlent.
Hank erősen elrántotta a kormányt, amitől a Land Cruiser

két kerékre állt. Előrevetődtem, a biztonsági övem erősen
megtartotta a mellkasomat, a fejem belevertem az ablakba. A
konyvfanoknak 400
látásom elfelhősödött és hangos zajok rohantak meg minden

irányból. Ropogó, recsegő, metsző hangok robbantak a
fülemben.
Azt hiszem, hallottam, hogy Hank morog valamit –

Átkozott bukott angyalok! – de aztán repültem.
Nem, nem repültem. Bukfenceztem. Újra és újra.
Nem emlékeztem a landolásra, a következő emlékem az,

hogy a hátamon voltam. Nem a Land Cruiser-ben, hanem
valahol máshol. Föld. Levelek. Éles kövek, amik a bőrömbe
vágtak.
Hideg, fájdalom, kemény föld. Hideg, fájdalom, kemény föld. Az

agyam nem tudott túljutni ezen a három ismétlődő szón.
Láttam magam előtt átsuhanni őket.
- Nóra! – kiáltotta Hank, a hangja távolinak hangzott.
Biztos voltam benne, hogy a szemeim nyitva voltak, de

nem tudtam kivenni a tárgyakat. Nem múló erős fényt láttam a
látóterem egyik szélétől a másikig húzódni. Megpróbáltam
felkelni. Az utasítások, amiket az izmaimnak adtam
egyértelműek voltak, de volt egy törés valahol a vonalban; nem
tudtam megmozdulni.
Kezek ragadtál meg először a bokáimat, aztán a

csuklóimat. A testem csúszott a földön, a levelek között, furcsa
zörgő hangot hallatva. Megnyaltam az ajkaimat, próbáltam
konyvfanoknak 401
Hanket szólítani, de mikor kinyitottam a számat, nem jöttek

szavak.
Hideg, fájdalom, kemény föld. Hideg, fájdalom, kemény föld.
Ki akartam törni a kábulatból. Nem! Sikítottam a fejemben.

Nem, nem, nem!
Folt! Segíts! Folt, Folt, Folt!
- Hideg, fájdalom, kemény föld. –

motyogtam összefüggéstelenül.
Mielőtt kijavíthattam volna magam, túl késő volt. A szám

szorosan bezárult. Ahogy a szemeim is.
Biztos kezek szorították meg a vállaimat, megráztak.
- Hallasz, Nóra? Ne próbálj meg felkelni. Maradj

háton.
Elviszlek a kórházba.
A szemeim kipattantak. Fák bólogattak a fejem felett. A

napfény áthatolt az ágaik között, furcsa árnyékokat vetve, amik
a világot világosből sötétté alakították, majd vissza.
Hank Millar hajolt felém. Az arcán volt egy vágás, vér

csörgedezett belőle, vérfoltos volt az arca és vértől gubancos a
konyvfanoknak 402
haja. Az ajkai mozogtak, de túlságosan fájt megértenem a

szavakat.
Elfordultam. Hideg, fájdalom, kemény föld.
Kórházban ébredtem, az ágyam egy fehér pamut függöny

mögött volt. A szoba békés volt, mégis furcsán csendes. Az
ujjaim bizseregtek, és a fejemet is pókhálósnak éreztem. Drogok,
jegyeztem meg egyszerűen.
Egy másik arc hajolt felém. Dr. Howlett mosolygott, de

nem annyira, hogy kimutassa a fogait.
- Jó nagy ütést kaptál, kisasszony. Sok zúzódás, de

semmi törés. Kaptál a nővérektől ibuprofent, és adok receptet
is, mielőtt elmész. Pár napig gyenge leszel. Figyelembe véve a
körülményeket, mondhatom, nagy szerencséd volt.
- Hank? – sikerült kérdeznem, az ajkaim kiszáradtak.
Dr. Howlett megrázta a fejét, röviden, dörgőn felkacagott.
- Nem fog tetszeni, amit most mondok, de ő megúszta

egy karcolás nélkül. Nemigazán tűnik igazságosnak.
A ködöt áttörve, megpróbáltam gondolkozni. Valami nem

stimmelt. És akkor az emlék megnyílt. – Nem. Megsérült.
Erősen vérzett.
konyvfanoknak 403
- Rosszul emlékszel. Hank, mikor bejött, többnyire a te

véredet viselte. Te jártál messze a legrosszabbul.
- De láttam őt...
- Hank Millar olyan, mint régen. – szakított félbe. – És

mikor az öltéseid kiesnek, te is olyan leszel. Amint a nővérek
befejezik a kötések ellenőrzését, mehetsz is.
Mindezek ellenére tudtam, hogy pánikolnom kellene. Túl

sok volt a kérdés, és túl kevés a válasz. Hideg, fájdalom, kemény
föld. Hideg, fájdalom, kemény föld.
Hátsó lámpák villanása. A zuhanás. A szakadék.
- Ez majd segít. – mondta Dr. Howlett, és

meglepődtem, mikor a karomba szúrt. Az enyhe csípéssel
folyadék áramlott a tűből a vérembe.
- De még csak most tértem magamhoz. – mormoltam,

kellemes kémiai kimerültség söpört végig rajtam. – Hogy
lehetnék máris jól? Nem érzem úgy magam.
- Gyorsabban felépülsz otthon. – kuncogott. – Itt úgyis

csak piszkálnának, szurkálnának a nővérek egész éjjel.
Egész éjjel? – Már este van? De dél volt. Mielőtt Hank...

egészségügyi óra... nem ebédeltem.
konyvfanoknak 404
- Kemény nap volt. – mondta Dr. Howlett, nyájasan

bólintva. A drogok rétege alatt sikítani akartam. Ehelyett egy
egyszerű sóhaj szökött ki.
Egyik kezemet a gyomromra fektettem. – Furcsán érzem

magam.
- Az MRI megerősítette, hogy nincs belső vérzésed.

Pihenj pár napig, és semmi perc alatt rendbe jössz. – játékosan
megszorította a vállamat. – De azt nem ígérhetem, hogy a
közeljövőben szeretnél majd autóba ülni.
Valahol a köd közepén, eszembe jutott anyám. – Hank

anyámmal van? Ő jól van? Láthatom? Tud a karambolról?
- Anyukád gyorsan javul. – biztosított. – Még mindig

az intenzíven van és nem látogatható, de reggelre át kellene
tenniük egy saját szobába. Akkor visszajöhetsz és láthatod. –
lehajolt, mintha összeesküvők lennénk. – Köztünk szólva, ha
nem lenne tilos, engednélek beosonni hozzá most. Elég csúnya
agyrázkódása volt, és először ugyan volt emlékezetkiesése is,
de figyelembevéve az állapotát, mikor Hank először behozta,
bizton mondhatom, hogy megmarad. – Megveregette az
arcomat. – A szerencse a családban marad.
- Szerencse. – ismételtem leverten.
konyvfanoknak 405
De volt egy aggasztó érzésem, ami felkavarta a bensőmet,

jelezve, hogy a szerencsének semmi köze egyikünk
felépüléséhez sem.
És talán a baleseteinkhez sem.
26. FEJEZET
Miután Dr. Howlett engedélyt adott a távozásra,

lelifteztem az előcsarnokba. Út közben hívtam Veet. Nem volt
aki hazavigyen, és azt reméltem, még elég korán van, hogy az
anyja megengedje neki, hogy megmentsen egy nehéz
helyzetben lévő barátot.
A lift megállt, és az ajtaja csúszva kinyílt. A telefonom a

lábamnál csicsergett.
- Helló, Nóra. – mondta Hank, pont előttem állt.
Eltelt három másodperc, mire előszedtem a hangomat. -

Felfelé mész? – kérdeztem, remélve, hogy nyugodtnak
hangoztam.
- Igazából téged kerestelek.
konyvfanoknak 406
- Sietek. – mondtam bocsánatkérőn, miközben

kiástam a telefonomat.
- Gondoltam, szükséged van egy fuvarra. Az

egyik emberem hozott bérautót a kereskedésből.
- Köszi, de már felhívtam egy barátot.
A mosolya mű volt. – Legalább haggy kísérjelek az ajtóig.
- Be kell ugranom a mosdóba először. – beszéltem

mellé. – Légyszi ne várj meg. Tényleg, jól vagyok. Biztos
vagyok benne, hogy Marcie alig várja, hogy lásson.
- Anyád azt akarná, hogy lássam, biztonságban

hazaérsz.
A szemei véreresek voltak, az arca fáradt, de egyetlen

pillanatig sem gondoltam, hogy ez a szomorkodó udvarló
szerepe miatt van. Dr. Howlett akármennyire is ragaszkodott
ahhoz, hogy Hank sértetlenül érkezett a kórházba, én tudtam az
igazat. Rosszabb állapotban volt a karambol után, mint én.
Rosszabbul, minthogy a karambol indokolta volna.
Az arca vagdalt húsra hasonlított, és ugyan a Nephilim

vére szinte azonnal meggyógyította, tudtam attól a pillanattól
kedve, hogy felrázott az eszméletlenségemből, és az első
homályos pillantást vetettem rá, hogy valami történt vele,
miután elájultam. Oda-vissza tagadhatja, úgy nézett ki, mintha
egy tigris szétmarcangolta volna.
konyvfanoknak 407
Elkínzott és kimerült volt, mert egy csapat bukott angyallal

harcolt ma. Legalábbis ez volt az egyetlen elfogadható
elképzelésem. Ahogy visszakövetem az eseményeket, ez volt az
egyetlen értelmes magyarázat. Átkozott bukott angyalok! Nem
ezekkel a szavakkal szitkozódott rosszindulatúan Hank egy
pillanattal a baleset előtt? Nyilvánvalóan nem tervezte, hogy
összefut velük... de mit tervezett akkor?
Egy szörnyű érzés kavargott bennem. Először is, így

visszatekintve jöttem rá, hogy el voltam nyomva az agyam
hátsó részébe azóta, hogy Hank megjelent az iskolában. Mi van,
ha Hank valójában elrendezte a nap eseményeit? Lelökhette
anyámat a lépcsőn? Dr. Howlett azt mondta, hogy anyám
eleinte emlékezetkiesésben szenvedett, ez egy eszköz, amit
Hank arra használhatott, hogy ne emlékezzen az igazságra.
Aztán felvett az iskolában... miért is? Mit hagyok ki?
- Égett gumiszagot érzek. – mondta. – Nagyon

gondolkozol valamin.
A hangja visszarántott a jelenbe. Felbámultam rá, azt

kívánva, bárcsak leolvashatnám az indítékait az arcáról. Ekkor
vettem észre, hogy az ő szemei ugyanúgy rám szegeződtek.
Olyan fürkésző volt, szinte transz-szerű.
Bármilyen következtetést is készültem levonni, az elúszott.

A gondolataim megfordultak. Hirtelen nem tűntek helyesnek,
és nem tudtam visszaemlékezni, hogy mit latolgattam. Minél
konyvfanoknak 408
erősebben próbáltam emlékezni, a gondolataim annál jobban

beleborultak az agyam hátuljának végtelen mélységeibe.
Az elmém bebábozódott, a felismerő-készségemet

szorosan becsomagolva az elérhetetlenségig. Már megint. A
zavarodott, nehéz érzés, hogy nem vagyok képes irányítani a
saját gondolataimat.
- Megegyeztél a barátoddal, hogy felvesz, Nóra? –

kérdezte ugyanazzal a metsző figyelemmel.
Valahol mélyen tudtam, hogy nem kellene Hanknek

elmondanom az igazat. Tudtam, hogy azt kellene mondanom,
hogy Vee jön értem. De mi okom lenne hazudni neki?
- Hívtam Veet, de nem vette fel. – ismertem be.
- Boldogan elviszlek, Nóra.
Bólintottam. – Igen, köszönöm.
Az agyam meg volt zavarodva, és nem tudtam kitörni

belőle. Végigmeneteltem a folyosón Hank mellett, a kezeim
hidegek voltak, és remegtek. Miért reszkedtem? Rendes volt
Hanktől, hogy felajánlotta, hogy hazavisz. Törődött annyira az
anyámmal, hogy veszi a fáradtságot miattam... ugye?
Az út eseménytelen volt, és a parasztháznál Hank követett

a házba.
Megálltam az ajtóban. – Mit csinálsz?
konyvfanoknak 409
- Az anyád azt akarná, hogy vigyázzak rád az éjszaka.
- Egész éjjel maradsz? – A kezeim megint elkezdtek

remegni, és a vattával tömött fejemben tudtam, hogy valahogy
rá kell vennem, hogy elmenjen. Nem volt jó ötlet hagyni, hogy
itt aludjon. De hogyan kényszeríthetném? Erősebb volt. És ha rá
is veszem, hogy menjen el, anyám nemrég adott neki egy
kulcsot. Azonnal visszajönne.
- Beengeded a hideget. – mondta Hank, gyengéden

leemelve a kezemet az ajtóról. – Had segítsek.
Ezaz, gondoltam egy mosollyal a zavart-fejű

ostobaságomban. Segíteni akar.
Hank ledobta a kulcsait a pultra és a kanapéra roskadt, a

lábait feltette a díványra. A mellette lévő díszpárnára nézett. –
Akarsz lazítani egy kicsit a TV előtt?
- Fáradt vagyok. – mondtam, átölelve magamat most,

hogy a szörnyű remegés átterjedt a felkaromra is.
- Hosszú napod volt. Az alvás épp olyasmi, amit az

orvos is rendelt.
Átverekedtem magam az agyamat fojtogató súlyos ködön,

de úgy tűnt, nincs vége a sűrű sötétségnek. – Hank? –
kérdeztem kíváncsian. – Miért akarsz valójában itt maradni
éjszakára?
konyvfanoknak 410
Kuncogott. – Kifejezetten ijedtnek tűnsz, Nóra. Légy jó

kislány, és feküdj le. Nem foglak megfojtani álmodban.
A hálószobámban a komódot az ajtó elé toltam,

hatékonyan blokkolva azt. Ötletem sem volt, hogy miért
csináltam; nincs okom félni Hanktől. Az anyámnak tett ígéretét
teljesíti. Meg akar védeni. Ha kopogna, félretolnám a komódot
és kinyitnám az ajtót.
És mégis...
Bemásztam az ágyba és becsuktam a szememet.

Kimerültség söpört végig rajtam, és mostanra erősen remegtem.
Azon tűnődtem, vajon megfáztam-e. Mikor az agyam
elnehezült, nem harcoltam ellene. Színek és formák tűntek fel és
el. A gondolataim mélyebbre csúsztak a tudatalattimban.
Hanknek igaza volt; hosszú napom volt. Szükségem volt
alvásra.
Egészen addig nem is érteztem, hogy valami nincs

rendben, amíg Folt teremlakásának küszöbénél nem találtam
magam. A homály feloszlott az elmémről, rájöttem, hogy Hank
elme-trükkel vett rá az engedelmességre. Felrántottam Folt
bejárati ajtaját és berobogtam a nevét kiabálva.
A konyhában találtam rá, egy bárszéken ült lazán.

Egyetlen pillantás rám, és máris lefordult róla és odajött
hozzám. – Nóra? Hogy kerülsz ide? A fejemben vagy. – mondta
konyvfanoknak 411
meglepetten. – Álmodsz? – A szemei az arcomat pásztázták,

választ keresve.
- Nem tudom. Azt hiszem, igen. Bemásztam az ágyba,

éreztem, hogy elkeseredetten beszélni akarok veled... és itt
vagyok. Te alszol?
Megrázta a fejét. – Ébren vagyok, de elhomályosítottad a

gondolataimat. Nem tudom, hogy csináltad. Csak egy erős
Nephil vagy bukott angyal képes ilyesmire.
- Valami szörnyű történt. – A karjai közé vetettem

magamat, próbáltam elűzni a görcsös remegésem. – Először
anyám leesett a lépcsőn, és mikor mentünk a kórházba
meglátogatni, Hank és én karamboloztunk. Mielőtt elájultam,
azt hiszem, Hank azt mondta, hogy a másik autó bukott
angyalokkal volt tele. Hank hazavitt a kórházból... és kértem,
hogy menjen el, de nem ment!
Folt szemei felvillantak az aggodalomtól. – Lassíts. Most

egyedül vagy Hankkel?
Bólintottam.
- Ébredj. Elmegyek hozzád.
konyvfanoknak 412
Tizenöt perccel később halk kopogás az ajtón. Félrehúztam

a komódot az ajtó elől, hogy megtisztítsam a bejáratot,
megnyitottam az ajtót, a másik oldalán Foltot találtam.
Megragadtam a kezét és behúztam.
- Hank a földszinten nézi a TV-t. – suttogtam. Hanknek

igaza volt; az alvás jót tett. Amint kitörtem az álomból, elég
gondolatmenetem tért vissza a normálisba ahhoz, hogy
meglássam, amit képtelen voltam látni ezelőtt: Hank
elmetrükkel rávett az engedelmességre. Szó nélkül hagytam,
hogy hazahozzon, hagytam besétálni a házba, hagytam, hogy
otthon érezze magát, és mindezt azért, mert azt hittem, meg
akar védeni. Semmi nem állt messzebb az igazságtól.
Folt egy gyengéd lökéssel bezárta az ajtót. – A padláson át

jöttem. – Tetőtől talpig végignézett. – Jól vagy? – Végigsimította
az ujját a kötésen, ami a hajam vonalánál egy vékony vágott
sebet takart, és a szemei felragyogtak a dühtől.
- Hank egész este trükközött az agyammal.
- Játsz mindent vissza, kezdve anyád esésétől.
Lenyeltem egy mély lélegzetet, aztán elmeséltem a

történetem.
konyvfanoknak 413
- Hogy nézett ki a bukott angyalok kocsija? – kérdezte
Folt. - El Camino. Sárgásbarna.
Folt az állát dörgölte. – Szerinted Gabe volt? Általában

nem ilyet vezet, de ez nem jelent semmit.
-Hárman voltak az autóban. Nem láttam az arcukat. Lehet,

hogy Gabe, Dominic és Jeremiah volt.
- Vagy bármelyik bukott angyal, akinek Hank a

célpontja. Mivel Rixon elment, díjat tűztek ki a fejére. Ő a
Fekete Kéz, a leghatalmasabb élő Nephil, és bármelyik bukott
angyal magának akarná hűbéresnek, hogy kérkedjen vele.
Meddig voltál kiütve, mielőtt Hank kórházba vitt?
- Csak pár percre tippelem. Mikor magamhoz tértem,

Hanket vér borította, és kimerültnek tűnt. Alig bírt beemelni
a kocsiba. Nem hiszem, hogy a sebei és a zúzódásai a
karamboltól voltak. Kézenfekvőnek tűnik, hogy hűségesküre
kényszerítették.
Folt vonásai élessé váltak az őszintén dühös tekintetétől. –

Itt a vége. Azt akarom, hogy kiszállj. Tudom, hogy arra fáj a
fogad, hogy te kaphasd el Hanket, de nem kockáztathatom
meg, hogy elveszítselek. – Felállt és fel-alá járkált a szobában,
nyilvánvalóan feldúlt volt. – Had tegyem meg helyetted. Had
legyek én, aki leszámol vele.
- Ez nem a te harcod, Folt. – mondtam csendesen.

konyvfanoknak 414
A szemei olyan intenzitással égtek, ahogy még sosem. – Az

enyém vagy angyalom, ne felejtsd el. A te harcod az én harcom
is. Mi lett volna, ha valami történik ma? Éppen elég rossz volt,
mikor azt hittem, hogy a szellemed kísért engem; nem hiszem,
hogy meg tudnék vele bírkózni, ha valóban megtörténne.
Mögé álltam, a kezeimet az övéibe fűztem. – Történhetett

volna, de nem történt semmi rossz. – mondtam gyengéden. –
Még ha Gabe is volt, nyilvánvalóan nem kapta meg, amit akart.
konyvfanoknak 415
-
Felejtsd el Gabet! Hank tervez veled és talán anyáddal is.
Koncentráljunk erre. Azt akarom, hogy elrejtőzz. Ha nem
akarsz nálam maradni, rendben. Találunk valami helyet. Ott
fogsz maradni addig, amíg Hank meg nem halt, el nincs
temetve és el nem rothadt.
- Nem mehetek el. Hank azonnal gyanakodna, amint

eltűnök. Plussz, nem tehetem ki ennek megint anyámat. Ha
most eltűnök, összetörik. Nézz rá. Már nem ugyanaz az ember,
mint három hónappal ezelőtt. Talán részben, Hank elmetrükkjei
miatt, de szembe kell néznem a ténnyel, hogy az eltűnésem
meggyengítette úgy, hogy talán sosem jön rendbe. Attól a
pillanattól, hogy reggel felébred, meg van rémülve.
Számára már nincs olyan, hogy biztonság. Többé már nincs.
- Újból, Hank tette. – utasított el kurtán Folt.
- Nem irányíthatom Hank tetteit, de azt igen, amit én

csinálok. Nem megyek. És igazad van... nem fogok félreállni és
hagyni, hogy egyedül szállj szembe Hankkel. Ígérd meg nekem
most, hogy bármi is történik, nem fogsz átverni. Ígérd meg,
hogy nem teszel semmit a hátam mögött és pusztítod el
csendben, még akkor sem, ha őszintén hiszed, hogy a saját
érdekemben teszed.
- Ó, nem csendben fog elpusztulni. – mondta Folt

halálos éllel.
konyvfanoknak 416
- Ígérd meg, Folt.
Sokáig szótlanul méregetett. Mindketten tudtuk, hogy ő

gyorsabb, sokkal gyakorlottabb volt a harcban, és, ha arra van
szükség, sokkal kíméletlenebb is. A múltban többször lépett
közbe és mentett meg, de ez egy olyan alkalom – egyetlen
alkalom – mikor nekem, és csakis nekem kell felvennem a harcot.
Végül, nagy vonakodással azt mondta: - Nem fogok félre

állni és figyelni, hogy egyedül állsz ki ellene, de nem fogom
megölni titokban sem. Mielőtt kezet emelek rá,
megbizonyosodok róla, hogy te is azt akarod.
Háttal állt nekem, de én az arcomat a vállának nyomtam,

lágyan hozzásimultam. – Köszönöm.
- Ha még egyszer megtámad egy bukott angyal,

támadd a szárnyak helyét.
Nem tudtam követni hirtelen. Aztán folytatta. – Üsd meg

egy baseballütővel, vagy ha csak egy botod van, vágd bele a
sebhelyeibe. A szárnyak helye a mi Achilles sarkunk. Nem
érzünk fájdalmat, de a hegeket ért trauma megbénít minket. A
kár mértékétől függően, órákra meg tudsz bénítani bennünket.
Miután a feszítővasat átszúrtam Gabe sebhelyein,
meglepődnék, ha nyolc óránál hamarabb felépült volna a
megrázkódtatásból.
- Emlékszem rá. – mondtam lágyan. Aztán, - Folt?
konyvfanoknak 417
-
Hmm? – a reakciója velős volt.
- Nem akarok harcolni. – Egy ujjal végigsimítottam a

lapockáin, az izmai feszesek voltak a bosszúságtól. Az egész
teste görcsös és mérhetetlenül feszült volt. – Hank már elvette
az anyámat tőlem, és nem akarom, hogy téged is elvegyen. Meg
tudod érteni, miért nekem kell megtennem? Miért nem
küldhetlek téged, hogy harcolj az én csatáimban, annak
ellenére, hogy mindketten tudjuk, hogy ezen a terepen te
hátrakötött kézzel is nyernél?
Kifújta a levegőt, hosszan és lassan, és éreztem, hogy a

csomók feloldódnak a testében. – Már csak egyetlen dolgot
tudok biztosan. Megfordult, a szemei tiszta feketék. – Hogy
bármit megtennék érted, még ha ez azt is jelenti, hogy az
ösztöneim vagy a saját természetem ellen cselekszek. Minden
tuljdonomról lemondanék érted, még a lelkemről is. Ha ez nem
szerelem, ez a legjobb, amim van.
Nem tudtam, mit válaszoljak erre; semmi nem tűnt

megfelelőnek. Szóval a kezeim közé fogtam az arcát és
megcsókoltam a szilárd, határozott száját.
Lassan, de Folt szája az enyémhez idomult. Élveztem a

bőrömön a finom nyomást, ahogy a szája emelkedett és süllyedt
az enyémen. Nem akartam, hogy mérges legyen. Azt akartam,
konyvfanoknak 418
hogy úgy bízzon bennem, ahogy én benne. - Angyalom. –

mondta, a nevem elhalkult, ahol az ajkaink összeértek.
Visszahúzódott, a szemei azt méregették, mit akarok tőle.
Képtelen voltam elviselni a közelségét anélkül, hogy

érezném az érintését, a tarkójára csúsztattam a kezem,
rávezetve, hogy csókoljon meg megint. A csókja keményebb
volt, erősödött, ahogy a kezeit végigfuttatta a testemen,
elektromos áramhoz hasonló forró borzongást indítva el ezzel a
bőröm alatt.
Az ujjával kipattintott egy gombot a kardigánomon – aztán

kettőt, hármat, négyet. Leesett a vállaimról, egy pántos pólóban
maradtam. Feltolta a szélét, hüvelykujjával ingerelt, simogatott
a mellem alatt. Élesen vettem a levegőt.
Egy csibészes mosoly villant a szemeiben, miközben a

figyelmét feljebb emelte, orrával cirógatta a nyakam hajlatát,
csókolgatott, a borostája örömteli fájdalmat okozott.
Hátrafektetett, a párnáim lágy pelyhei közé.
Mélyebben megízlelt, megtartva magát felettem, és

hirtelen mindenhol ott volt; a térde csapdában tartotta a
lábamat, az ajkai érintése meleg, kemény, érzéki. A kezét a
derekamra tapasztotta, szorosan tartott, arra késztetve, hogy
mélyebbre eresszem az ujjaimat belé, belekapaszkodtam,
mintha az hogy elengedem, egyet jelentene azzal, hogy
elvesztem egy részemet.
konyvfanoknak 419
-
Nóra?
Az ajtóba néztem – és sikítottam.
Hank állta el az ajtót, alkarjával a keretre támaszkodott. A

szemei végigsepertek a szobán, összeszűkűltek a kíváncsi
szemlélődésben.
- Mit csinálsz! – üvöltöttem rá.
Nem válaszolt, a szemeivel bebarangolta a hálószobám

minden sarkát.
Nem tudtam, hová lett Folt; olyan volt, mintha megérezte

volna Hanket egy tört másodperccel azelőtt, hogy az ajtókilincs
elfordult. Lehet, hogy csak pár lépésre van, bújkál.
Másodpercekre attól, hogy felfedezzék.
- Kifelé! – felpattantam az ágyról. – Az ellen nem

tehetek semmit, hogy anyám adott kulcsot a házhoz, de itt
húzom meg a vonalat. Soha ne gyere a szobámba.
A szemeivel lassan fürkészte a ruhásszekrényem ajtaját,

ami résnyire nyitva volt. – Azt hittem, hallok valamit.
- Aha, hát tudod mit? Élő, lélegző személy vagyok, és

hébe-hóba zajt csapok!
Ezzel becsaptam az ajtót és nekidőltem. A pulzusom az

egekbe szökött. Hallottam, hogy Hank eltökélten áll egy
konyvfanoknak 420
pillanatig, valószínűleg próbálta azonosítani, még egyszer,

bármi is volt az, ami legelőször rávette, hogy feljöjjön átkutatni
a szobámat.
Végül elbaktatott a folyosón. Annyira megijesztett, hogy a

sírás kerülgetett. Sietősen elnyomtam a könnyeimet, miközben
fejben visszajátszottam minden szavát és kifejezését, próbáltam
bármi jelet találni, annak bizonyítékaként, hogy tudja, Folt a
szobámban volt.
Öt veszélyesen hosszú perc elteltével résnyire nyitottam

az ajtómat. Odakint a folyosó üres volt. Visszafordítottam a
figyelmemet a szobámra. – Folt? – suttogtam a leggyengébb
hangon.
De egyedül voltam.
Nem láttam Foltot viszont, amíg el nem aludtam. Azt

álmodtam, hogy egy vadvirágos mezőn gázoltam át, ahol a fű a
csípőm körül vállt szét, ahogy sétáltam. Előttem egy
megcsavarodott, torz, kopár fa jelent meg. Folt ennek
támaszkodott neki, kezei a zsebében. Tetőtől talpig feketébe
volt öltözve, éles ellentétben a mező krémes fehérjével.
konyvfanoknak 421
-
Futva tettem meg hozzá az utat. Körénk tekerte a
bőrdzsekijét, aminek a célja inkább a birtoklás bizalmas
kifejezése volt, mint a meleg megőrzése.
Veled akarok maradni ma este. – mondtam. – Félek,

Hank bepróbálkozik valamivel.
- Egyikőtöket sem engedem ki a látóteremből,

angyalom. – mondta, már-már területvédő hangnemben.
- Szerinted tudja, hogy a hálószobámban voltál?
Folt izgatott sóhaja alig hallható volt. – Egy biztos:

megérzett valamit. Elég nagy benyomást tehettem, ha feljött
megnézni. Kezdem azt hinni, hogy erősebb, mint gondoltam.
Az emberei kifogástalanul szervezettek és képzettek. Sikerült
fogva tartania egy arkangyalt. És most meg megérezte a
jelenlétem pár szoba távolságából. Az ördögi erő az egyetlen
magyarázat, amire gondolni tudok. Talált rá módot, hogy
irányítsa, vagy alkut kötött valakivel. Bárhogy is, pokoli erőt
idézett meg.
Megborzongtam. – Megijesztesz. Azon az estén, a Bloody

Mary`s után, az engem üldöző két Nephilim emlegette az
ördögi erőt. De azt mondták, Hank kijelentette, hogy csak
mítosz.
konyvfanoknak 422
- Lehet, hogy Hank nem akarja, hogy bárki megtudja,

mire készül. Az ördögi erő megmagyarázná, miért hiszi azt,
hogy olyan hamar le tudja győzni a bukott angyalokat mint,
Cheshvan. Nem vagyok szakértője az ördögi erőnek, de
valószínűnek tűnik, hogy használható arra, hogy leküzdjön egy
esküt, még akár egy ég alatt tett esküt is. Talán számít rá, hogy
megtöri a századok alatt, ezer és ezer bukott angyalnak tett
Nephilim esküt.
- Más szóval, nem hiszed, hogy mítosz.
- Valaha arkangyal voltam. – emlékeztetett. – Nem az

én hatásköröm volt ugyan, de tudom, hogy létezik. Ennyit
mindannyian tudunk. A pokolból ered, és a legtöbb, amit
tudunk, spekuláció. Az ördögi erő tiltott a poklon kívül, és az
arkangyaloknak tudniuk kell róla. – Csalódottság érződött a
hangjában.
- Talán nem tudnak róla. Talán Hanknek sikerült

valahogy elrejteni előlük. Vagy talán olyan kis dózisokban
használja, hogy nem figyeltek fel rá.
- Derűs gondolat. – mondta Folt egy rövid, humortalan

nevetéssel. – Lehet, hogy arra használja az ördögi erőt, hogy
átrendezze a levegő molekuláit, ami megmegmagyarázná,
miért olyan nehéz követnem. Egész idő alatt, amíg neki
kémkedtem, minden tőlem telhetőt megtettem, hogy nyomon
kövessem, próbáltam rájönni, hogy használja fel az információt,
konyvfanoknak 423
-
amit tőlem kap. Nem egyszerű, mivel úgy mozog, mint egy
szellem. Nem hagy nyomokat, mint ahogy kellene. Lehet, hogy
arra használja az ördögi erőt, hogy egy az egyben
megváltoztassa a dolgokat. Fogalmam sincs, hogy mióta
használja, vagy hogy milyen ügyes lett a használatában.
konyvfanoknak 424
Mindketten ezt fontolgattuk fagyos csendben.

Megváltoztatni az anyagot? Ha Hank képes megbabrálni a
világunk alap komponenseit, mi mást tud még manipulálni?
Egy pillanattal később Folt benyúlt az inge nyaka alá,

kikapcsolt egy egyszerű férfi nyakláncot. Kissé fényét vesztett,
összefonódó, valódi ezüst láncszemekből állt. – Múlt nyáron
neked adtam az arkangyal nyakláncomat. Te visszaadtad, de
azt akarom, hogy megint nálad legyen. Nekem már nem
működik többé. De talán hasznos lehet.
- Hank bármit megtenne, hogy megkapja a

nyakláncodat. – ellenkeztem, miközben eltoltam Folt kezét. –
Tartsd meg. El kell rejtened. Nem hagyhatjuk, hogy Hank
megtalálja.
- Ha Hank ráadja a nyakláncomat az arkangyalra, nem

lesz más választása, el kell mondania az igazat. Átadja a tiszta,
természetes tudást, és önként. Ebben igazad van. De a nyaklánc
rögzíti a találkozást, örökre bevésve azt. Előbb vagy utóbb,
Hank meg fog szerezni egy nyakláncot.
- Bevésve?
- Azt akarom, hogy valahogy add ezt Marcienak. –

utasított, miközben a láncot a nyakamra kapcsolta. – Nem lehet
nyilvánvaló. Azt kell gondolnia, hogy neki sikerült ellopnia
tőled. Hank ki fogja vallatni, és ezért hinnie kell benne, hogy
okosabb volt nálad. Meg tudod tenni?
konyvfanoknak 425
Visszahúzódtam, egy figyelmeztető pillantást vetve rá. –

Mit tervezel?
Félénken mosolygott. – Nem hívnám tervezésnek. Inkább

egy utolsó dobásnak.
Nagy gonddal gondoltam át, amit kért. – Áthívhatom

Marciet. – mondtam végül. – Azt mondom majd neki, hogy
segítségre van szükségem az ékszer kiválasztásához a báli
ruhámhoz. Ha tényleg segít Hanknek az arkangyal-nyaklánc
vadászatban, és azt hiszi, hogy nekem van egy, akkor élni fog a
lehetőséggel, hogy bejusson a szobámba. Nem repesek az
örömtől, hogy kutatni fog, de megteszem. – jelentősségteljesen
elhallgattam. – De először pontosan tudni akarom, hogy miért is
csinálom.
- Hanknek szüksége van a nyakláncra, hogy beszéljen.

Ahogy nekünk is. Valahogy tudatnunk kell az arkangyalokkal a
mennyben, hogy Hank ördögi erőt alkalmaz. Én egy bukott
angyal vagyok, és nem fognak rám hallgatni. De ha Hank
megérinti a nyakláncomat, az bevésődik a nyakláncba. Ha
ördögi erőt használ, a nyaklánc azt is rögzíti. Az én szavam
semmit sem ér az arkangyaloknak, de az effajta bizonyíték érne.
Csak annyit kell tennünk, hogy a kezeikbe adjuk a nyakláncot.
Még mindig kétségeim voltak. – Mi van, ha nem működik?

Mi van, ha Hank megkapja az információt, amire szüksége van,
mi meg semmit?
konyvfanoknak 426
Egy enyhe biccentéssel értett egyet. – Mit szeretnél, mit

csináljak inkább?
Végiggondoltam, de nem jutottam semmire. Foltnak igaza

volt. Kifutottunk az időből, a lehetőségekből. Nem voltunk a
legjobb helyzetben, de valami azt súgta, hogy Folt a létezése
során kihozta a legjobbat a rizikós helyzetekből. Ha már
belerángattak egy ilyen nagy játékba, mint ez, senkivel nem
lettem volna szívesebben, mint ő.
konyvfanoknak 427
27. FEJEZET
Fordította: Viva
Egy héttel később pénteken este anyukám és Hank a

nappaliban voltak, ölelkezve a kanapén, és egy tálból ették a
popcornt. Visszamentem a szobámba. Megígértem Foltnak,
hogy Hankkel kapcsolatban megőrzöm a nyugalmamat.
Miután anyám hazajött az elmúlt pár napban Hank szinte

elviselhetetlenül bájos volt. Minden este eljött hozzánk meleg
vacsorával, és ráadásul ma reggel megtisztította a csatornánkat
is. Nem voltam annyira hülye, felhagyjak az éberségemmel.
Majdnem megőrültem attól, hogy nem tudtam rájönni mit
tervez. Tudtam, hogy valamit tervez, de egyáltalán fogalmam
sem volt arról, hogy mi lehet az.
Anyám nevetése felhallatszott. Ez volt az utolsó csepp a

pohárban. Úgy döntöttem írok Vee-nek.
VAN KÉT JEGYEM A SERPENTINE-RE. MEGYÜNK?
SERPEN-MI???
A CSALÁD BARÁTJÁNAK ÚJ BANDÁJA. –

magyaráztam. - MA ESTE KONCERTJÜK VAN.
konyvfanoknak 428
NYOLCKOR FELVESZLEK.
Fél órával később Vee beállt a kocsifelhajtónkra. Siettem le

a lépcsőn, és remélem, hogy előbb kijutok, minthogy alá kelljen
vetnem magamat a kínzásnak, hogy halljam Hanket anyámmal
csókolózni, és amint hallottam, nagyon nyálasan csókol.
-Nóra? - Szólt utánam anya a folyosó végéről. - Hová

mész?
-Ki Vee-vel. 11-re itthon vagyok! - Még mielőtt

megtilthatta volna nekem, kirohantam és bedobtam magam Vee
1995ös lila Neonjába. - Menj, menj, menj! - mondtam neki.
Vee, aki nagy karriert csinálna bankrablók sofőrjeként, ha

nem sikerülne neki a fősuli, a saját kezébe vette a
menekülésemet. A gumiabroncsok olyan hangosan fütyültek,
hogy a közeli fán levő madarak megijedtek.
- Kié volt az az Avalon a kocsifelhajtón? - kérdezte,

miközben áthaladtunk a városon, a közlekedési táblák betartása
nélkül. Három gyorshajtási bírság alól sírta ki magát drámaian,
amióta megkapta a jogosítványát. Meg volt róla győződve,
hogy ha a törvényről van szó, akkor legyőzhetetlen.
-Hank kölcsönzője.
konyvfanoknak 429
-Hallottam Michael Van Tassel-tól, aki Lexi Hawkinstól

hallotta, aki megint csak a mi jó barátnőnktől, Marcie-tól
hallotta, hogy Hank nagy jutalmat ajánlott mindenkinek, aki ad
neki valami információt, ami nyomra vezetheti őt azokhoz, akik
megpróbáltak leszorítani titeket az útról.
Sok szerencsét hozzá.
Elvigyorodtam, hogy ne adjam Vee tudtára, hogy itt

valami nincs rendben. Tudtam, hogy elmondhatnék neki
mindent, és kezdhetném azzal, hogy Hank törölte az
emlékeimet. De... hogyan? Hogyan tudnék neki elmagyarázni
valamit, amit én magam sem értek? Hogyan magyarázzam el
neki, hogy az egész világ hemzseg a rémálmok lényeitől,
amikor semmi más bizonyítékom nem volt csak a saját
meggyőződésem?
- Mennyit ajánl Hank? - kérdeztem. - Talán tudnék

emlékezni valami fontosra.
- Minek törtéd magadat? Inkább lopd el a

hitelkártyáját. Kétlem, hogy észrevenné, ha pár százasnak lába
kél. És ha el is kapnak, akkor sem tartóztatnának le. Mert az
biztosan megsemmisítené az esélyeit anyukádnál.
Igen, ha ez ilyen egyszerű lenne, gondoltam. A bátor

mosoly eltűnt az arcomról. Bárcsak komolyan lehetne venni
Hanket.
konyvfanoknak 430
A Sátán Táskájánál kevés parkolóhely volt. Vee vagy

ötször körbejárta, de egy hely sem szabadult fel. Bővítette a
keresését és elhajtott a klubtól. Végül párhuzamosan parkolt a
járdára, ezért a Neon egész bal oldala kilógott az utcára.
Vee kiszállt, és értékelte a munkáját. Vállat vont. - Öt pont

a kreativitásért.
Az út további részét gyalog tettük meg.
- Ki az a családi barát? - kérdezte Vee. - Egy srác?

Szexi?
Van barátnője?
- Az első kérdésre igen, a másodikra talán, a

harmadikra kétlem. Akarod, hogy bemutassalak neki?
- Hát persze. Csak tudni akartam, hogy

gyakorolhatom-e rajta a szuper rossz pillantásomat. Én már
nem hiszek a pasiknak, de a félelem-mérőm kileng, amikor
rendes fiúkról van szó.
Röviden felnevettem, és próbáltam elképzelni Scott

bűncselekménytől makulátlan változatát. -Scott Parnell minden,
csak nem rendes srác.
-Te jó ég. Fogjál meg. Mit akar ez jelenteni? Nem mondtad,

hogy a régi családi barát az Scottie, a Sexi.
Megakartam mondani Vee-nek, hogy azért nem mondtam

meg neki, mert minél tovább titokban akartam tartani Scott mai
konyvfanoknak 431
nyilvános fellépését, és mert nem akartam, hogy Hank fülébe

jusson, de csak ártatlan tekintettel néztem rá. – Ne haragudj,
biztosan elfelejtettem.
- A mi Scottie fiúnknak olyan teste van, amit nem lehet

elfelejteni. Ezt el kell ismerned.
Igaza volt. Bár Scott nem volt nagyon erős, de izmos volt,
és az élsportolókra jellemző arányos fizikuma volt. Ha nem
lenne az a kemény, borongós arckifejezése, ami minden
alkalommal az arcán, akkor tömegével vonzaná a lányokat.
Talán még Veet is, aki kijelentette, hogy gyűlöli a férfiakat.
Bevettük az utolsó kanyart is, és megláttuk az Sátán táskáját.
Egy közönséges négyemeletes, borostyánnal borított épület
volt, sötétített ablakokkal. Egyik oldalról egy zálogház volt a
szomszédja. A másik oldalról pedig egy cipőjavító, amiről
gyanítottam, hogy csak látszat egy virágzó személyi-hamisító
üzletnek. Most komolyan, ki javíttat még cipőt?
- Kapunk karkötőt? - kérdezte Vee.
- Ma nem. Ma a bárban nem fognak alkoholt árulni,

mert a fél zenekar sincs még nagykorú. Scott azt mondta, hogy
elég lesz nekünk a jegy.
Sorbaálltunk, és öt perc múlva már besétáltunk az ajtón.

Odabent a tágas elrendezés egy szinpadból állt az egyik
oldalon, egy bárból a másikon. A bárnál boxos ülések voltak, a
szinpadhoz közel pedig kis asztalok. Már volt ott elég ember, és
konyvfanoknak 432
minden percben növekedett a számuk. Azon kaptam magamat,

hogy idegesen keresem Scottot. Próbáltam megkülönböztetni az
emberek arcát a nephilimekétől, de nem volt elég tapasztalatom
ahhoz, hogy ez sikerüljön. Nem mintha bármi okom lenne azt
hinni, hogy a Sátán Táskája olyan hely, ahol nephilimek
gyülekeznek, különösen akik Hankhez hűek, csak meg voltam
győződve arról, hogy jó óvatosnak lenni.
Vee-vel egyenesen a bárhoz mentünk.
- Valamit inni? - kérdezte egy vörös hajú pincérnő, aki

nem spórolt a fekete szemceruzával, és az orrában piercing volt.
- Egy Öngyilkosságot. - mondta Vee. – Tudod, mikor

mindenből teszel a pohárba egy kicsit.
Nekidőltem a bárnak. - Hány évesek vagyunk?
- Egyszer vagy gyerek, élvezd ki.
- Cherry kólát. - mondtam a pincérnőnek.
Vee-vel belekortyoltunk az italunkba, és élveztük az

izgalmat a közelgő fellépés miatt. Hirtelen előttünk termett egy
karcsú szőke nő, haja rendetlen, de szexi kontyba kötve. A
bárhoz fordult, és a könyökére támaszkodott. Rám pillantott.
Hosszú, bohém ruhát viselt, ami tökéletesen követte a hippi
divatot. Az ajkain élénkvörös rúzs volt, de amúgy smink nélkül
volt, ami csak felhívta a figyelmet a telt ajkára. A színpadra
konyvfanoknak 433
nézett és azt mondta: - Még nem láttalak titeket itt csajok. Ma

vagytok először?
- Mi közöd hozzá? - vágta rá Vee.
A lány felnevetett, és bár a nevetése puha volt, és olyan

hangzása volt, mint a csengőnek, nekem égnek állt tőle a hajam
a tarkómon.
- Középsulisok? - találgatott.
Vee összehúzta a szemeit. - Talán igen, talán nem. És te...?
A szőkeség ránk villantott egy mosolyt. - Dabria. - A

pillantása összekapcsolódott az enyémmel. - Hallottam az
amnéziádról. Milyen kár.
Fuldokoltam a cherry kólától.
Vee ismét megszólalt. - Ismerős vagy nekem. De a neved

nem mond semmit nekem. - Összeszorította a száját és úgy
nézett rá.
Dabria hidegen nézett Vee-re. Hirtelen az arcáról eltűnt

minden gyanú, és csak egy furcsa nyugalom maradt utána. -
Eddig még soha nem láttalak. Most találkozunk először. -
mondta Vee egyhangúan.
Dabriára néztem. - Beszélhetünk négyszemközt?
- Már azt hittem, hogy meg sem kérdezed. - mondta

boldogan.
konyvfanoknak 434
Hátra indultam a WC-k felé. Amikor eltávolodtunk a

tömegtől, Dabriához fordultam. – Először, hagyd abba a legjobb
barátnőm tudatának befolyásolását. Másodszor, mit keresel itt?
És harmadszor, sokkal csinosabb vagy, mint ahogy azt Folt
mondta nekem. - Valószínüleg az utolsó dolog nem volt nagyon
alkalmas, de most hogy egyedül vagyok Dabriával, nem
szerettem volna kerülgetni a forró kását.
Elégedett vigyorra húzta a száját. - És te meg sokkal

egyszerűbb vagy, mint ahogy emlékeztem.
Hirtelen azt kívántam, bárcsak valami jobbat vettem volna

fel, mint egy farmer, póló és katonai kalap. - Ő befejezte veled.
Csak hogy világos legyen.
Dabria ellenőrizte a tökéletes manikürjét. Leeresztett

pillákkal nézett rám. Sajnálkozással tele hanggal azt mondta -
Bárcsak azt mondhatnám hogy én is befejeztem vele.
Én megmondtam! Küldtem Foltnak a dühös gondolatot.
- A viszonzatlan szerelem szart sem ér. - mondtam.
- Itt van? - Dabria kinyújtotta a nyakát, és a tömeget

nézte.
- Nincs. De biztos vagyok benne, hogy ezt tudod.

Minden mozdulatáról tudsz, amióta követni kezdted őt.
A szemeiben huncut fények jelentek meg. - Ó. Észrevette?
konyvfanoknak 435
- Nehéz nem észrevenni, ha az egyetlen célja az

életednek az, hogy rámászhass.
Keményen ráharapott a szájára, és grimaszolt. - Csak hogy

tudd, ha nem lenne a tollam Jev nadrágjába rejtve, nem nagyon
gondonkoznék rajta, kihúználak az utcára, és megengednék
neked egy közeli találkozást a szembe jövő autóval. Jev most itt
lehet neked, de én ezt nem hagyom annyiban. Az évek során
elég sok ellenséget szerzett, és meg sem tudom mondani neked,
hogy mennyien szeretnék a pokolba juttatni őt. Nem kell
senkitől félned mint neki, te aludhatsz csukott szemekkel. -
mondta hidegvérű figyelmeztetéssel a hangjában. - Ha a földön
akar maradni, nem szórakozhat egy ilyen – végigpásztázott a
tekintetével - kislánnyal. Szüksége van egy szövetségesre.
Valakire, aki fedezheti a hátát, és valahogy hasznos lehet a
számára.
- És úgy gondolod, hogy te megfelelnél erre a

szerepre? - Dühös voltam.
- Szerintem a saját fajtáddal kellene lenned. Jev nem

szereti a kötelezettségeket. Elég csak egy pillantás rád, és
tudom, hogy sok munkád van vele.
- Megváltozott. - mondtam. - Már nem ugyanaz az

ember, akit valaha ismertél.
A nevetése visszapattant a falakról. - Nem tudom

eldönteni, hogy a naivitásod aranyos, vagy csak el kellene
konyvfanoknak 436
hozzád juttatnom egy kis észt. Jev soha nem változik meg. Nem
szeret téged. Jev kihasznál, hogy közelebb kerülhessen a Fekete
Kézhez. Tudod, milyen magas összeg van kitűzve Hank fejére?
Milliók. Jev a pénzt akarja, ugyanúgy mint a többi bukott
angyal. Talán még többet is, mert felhasználhat téged arra, hogy
kifizethesse az ellenségeit. Hidd el, ha azt mondom neked, hogy
elég keményen lépnek a sarkára. Most lovon van, mert itt vagy
neki te. A Fekete Kéz örököse. Olyan közel kerülhetsz hozzá,
amiről a többi bukott angyal csak álmodhat.
Megsem mozdultam. - Nem hiszek neked.
- Tudom, hogy a Fekete Kézt akarod édesem. Ahogy

azt is tudom, hogy te akarsz az lenni, aki végez vele. Ez nem
éppen egy könnyű dolog tekintettel arra, hogy ő egy nephilim,
de tegyük fel, hogy lehetséges. Tényleg azt hiszed, hogy Jev
átadja neked Hanket, amikor eladhatja a megfelelő embereknek
és kaphat érte 10 millió dollárt? Gondolj bele. - Miután ezt
elmondta, Dabria számítóan felhúzta a szemöldökét, majd
elvegyült a tömegben.
Amikor visszatértem a tömegbe, azt mondtam Vee-nek: -

Nem tudom, te hogy vagy vele, de én nem bírom ezt a csajt.
Vetekszik Marcieval az első helyért a ribanc sorban.
Még rosszabb, gondoltam komoran. Sokkal rosszabb.
konyvfanoknak 437
- Ha már az ösztönökről beszélünk, még mindig nem

rendeztem a fejemben, hogy mit gondoljak erről a Rómeóról. -
mondta Vee és kicsit jobban kihúzta magát a széken.
Követtem a pillantását és megláttam Scottot.
Majdnem egy fejjel magasabb volt, mint a legtöbb ember a

tömegben. A barna haja melír csíkos volt a naptól. A szakadt
farmerében és az elnyúlt pólójában úgy nézett ki, mint egy
basszusgitáros egy rock zenekarból.
- Eljöttél. - mondta. Megrándult a szája, és

elmosolyodott.
Abban a pillanatban tudtam hogy örül.
- A világért sem hagytam volna ki - mondtam, és

próbáltam elrejteni az idegességemet, amit Scott makacssága
miatt éreztem, mert elutasította, hogy továbbra is bújkálni fog.
Egy rövid pillantás a kezére megerősítette, hogy még nem vette
le a Fekete kéz gyűrűjét. – Scott, ő a legjobb barátnőm, Vee.
Nem tudom, hogy hivatalosan be lettetek-e mutatva
egymásnak.
Vee kezet fogott Scottal. – Örülök, hogy legalább egy

ember magasabb ebben a helyiségben mint én.
- Igen, a magasságomat az apámtól örököltem -

mondta Scott, és egyértelműen nem akart ebbe belemenni.
Aztán felém fordult. - És a bálról. Holnap kilenckor küldök
konyvfanoknak 438
érted egy limuzint. A sofőr elvisz téged a helyszínre. Én ott

fogok várni.
Hozzak a csuklódra virágot? - Teljesen megfeledkeztem erről.
- Ti ketten együtt mentek a bálba? - kérdezte Vee, és

felhúzta a szemöldökét. Zavartan mutatott ránk az ujjával.
Meg kellene rúgnom magamat. Elfelejtettem neki

mondani. Sok mindenen kellett gondolkodnom.
- Csak barátként. – biztosítottam Veet. - Ha akarsz

jönni, gyere. Minél több ember, annál jobb.
- Igen, de nincs időm ruhát vásárolni - mondta

felháborodva.
Végre megint elkezdtem gondolkodni. - Holnap reggel

elmegyünk a Silk Gardenbe. Van egy csomó időnk. Nem
tetszett neked a lila ruha filterekkel a kirakati babán?
Scott a hüvejkujjával a válla mögé mutatott. - Mennem kell

játszani. Ha még itt lesztek a koncert után, megtaláltok a
színfalak mögött, és játszok nektek egy magánszámot.
Vee-vel egymásra pillantottunk, és én tudtam, hogy Scott

egy kicsit nőtt a szemében. Másrészről pedig azt kivántam,
hogy maradjon életben olyan sokáig, hogy ki tudjon sajátítani
minket. Titokban a szemeimmel átkutattam a területet, és
kerestem Hank, az emberei és más zavaró dolgok nyomait.
konyvfanoknak 439
A Serpentine felment a színpadra, és elkezdték hangolni a

gitárokat és a dobokat. Scott felugrott a szinpadra, és a vállára
dobta a gitárt. Játszott néhány hangot, majd bólintott a bandája
felé. Vee felé néztem, aki ritmusra mozgatta a lábát.
Megböktem a könyökömmel. – Nem akarsz valamit

mondani?
Elfojtott egy mosolyt. - Nagyon jól néz ki.
- És én még azt hittem, hogy utálod a pasikat.
Vee visszabökött. - Ne légy olyan, mint Debbie Downer.
- Csak a tényeket közlöm.
- Ha összejövünk, írhatna nekem egy balladát,

vagy valami ilyesmit. El kell ismerned, hogy semmi sem
szexibb egy pasinál, aki zenét ír.
- Aham - mondtam.
- Aham, aham, csak csináld magadnak.
A Sátán Táskája alkalmazottai segítettek beállítani a

mikrofonokat és az erősítőket. Az egyik közülük a földön
térdelve húzta a kábeleket. Hirtelen megállt, hogy letörölje
magáról az izzadságot. Ránéztem a kezére és hirtelen annyira
erősen belémhasított a felismerés, hogy szinte nem álltam meg a
lábamon. Az alkarjára három szó volt tetoválva. HIDEG.
FÁJDALOM. KEMÉNY FÖLD.
konyvfanoknak 440
Nem tudtam, hogy ez a szókombináció mit jelent, de

emlékeztem rá, hogy már hallottam korábban. Mintha a
függönyt elhúzták volna, ezzel felfedve a titkos emlékeimet.
Tudtam, hogy ezt a tetoválást láttam már, amikor kiestem Hank
Land Cruiser-jéből. HIDEG. FÁJDALOM. KEMÉNY FÖLD.
Eddig nem emlékeztem, de most már biztos vagyok benne. Ez a
férfi a szinpadon ott volt. A baleset után. Megragadta a
csuklómat, amikor elvesztettem az eszméletemet, és vonszolta a
testemet a piszokban. Neki az egyik bukott angyalnak kellett
lennie, akik az El Camino-t vezették.
Amikor rájöttem erre a megdöbbentő következtetésre, a

bukott angyal lerázta a port a kezéről és a szinfalak mögé lépett.
Aztán elvegyült a tömegben. Váltott pár szót néhány emberrel,
aztán lassan elindult hátrafelé. Ugyanabba a terembe ment be,
ahol Dabriával beszélgettünk.
Vee fülébe súgtam - Megyek WC-re, foglald a helyemet.
Végig mentem a tömegen. Lassan a bárhoz mentem, és

figyeltem a bukott angyalt. A csarnok végére álltam, és kicsit
hátradőltem. Felemelte a fejét, ezzel felfedve nekem a profilját.
Éppen akkor gyújtotta meg a cigarettát, ami a szájában volt.
Kifújt egy körakakú füstöt, aztán kiment.
Pár másodperc előnyt adtam neki, aztán utána indultam.

Résnyire nyitottam az ajtót, és kidugtam a fejemet. Az utcán pár
dohányzó srác állt. Egyik sem emelte fel a fejét, egy kicsit sem
konyvfanoknak 441
figyeltek rám. Kimentem és a bukott angyalt kerestem. Elindult

az sikátorban, az utca felé ment. Talán csak egyedül akart
rágyújtani, de úgy éreztem, hogy okkal megy el.
Mérlegeltem a lehetőségeimet. Visszamehettem volna

segítséget kérni Vee-től, de nem akartam kockáztatni, és
belekeverni őt. Felhívhattam volna Foltot, hogy fedezzen, de
mire ideérne a bukott angyal megszökne. Vagy talán Folt
tanácsát kellene követnem, megsebesíteni a szárnyai helyét,
ezzel mozgásképtelenné tenni, aztán hívnék erősítést.
Úgy döntöttem, hogy szólok Foltnak, és imádkozni fogok,

hogy siessen. Úgy egyeztünk meg, hogy csak akkor hívunk
vagy írunk, ha sürgős, aztán gondoskodunk arról, hogy ne
maradjon nemkívánatos bizonyíték, amit Hank megtalálhat. Ha
ez nem volt vészhelyzet, akkor nem tudom mi az.
A SÁTÁN TÁSKÁJA MÖGÖTT VAGYOK, írtam sietve.

LÁTTAM A BUKOTT ANGYALT, AKI OTT VOLT A BALESET
UTÁN. A HEGEIT FOGOM MEGCÉLOZNI.
A hátsó ajtóhoz egy hólapát volt támasztva. Gondolkodás

nélkül elvettem. Nem volt semilyen tervem, de tudtam, hogy ha
mozgásképtelenné akarom tenni, szükségem lesz egy fegyverre.
Biztonságos távolságot tartottam tőle, és közben követtem a mit
sem sejtő bukott angyalt az utca végéig. Megfordult, a járdára
dobta a cigarettát, majd tárcsázott egy számot a telefonján.
konyvfanoknak 442
Elbújtam az árnyékban, és próbáltam megragadni legalább egy

kicsit a beszélgetésből.
- Befejeztem a munkát. Itt van. Igen, biztos vagyok benne,

hogy ő az.
Letette a telefont, és megvakarta a nyakát. Nagyot

sóhajtott. Tétovázóan hangzott. Vagy talán megadóan.
Kihasználtam a csendes meditációját, és mögé

settenkedtem. Megemelkedtem és megütöttem őt. A lapát
sokkal erősebben csapódott a hátához, mint ahogy azt
gondoltam, hogy sikerülhet. Éppen azon a helyen találtam el,
ahol a hegeinek kell lennie.
A bukott angyal megbotlott, és térdre esett.
Másodszor nagyobb magabiztossággal ütöttem meg.

Aztán harmadszor, negyedszer, és ötödször. Tudtam, hogy nem
tudom megölni őt, úgyhogy fejbe vertem őt a lapáttal.
Megingott, majd a földre esett. Oldalba böktem a

cipőmmel, de eszméletlen volt.
Mögöttem sietős lépteket hallottam, és gyorsan hátra

néztem. Még mindig a kezemben tartottam a lapátot. A
sötétségből Folt lépett ki. Ki volt fulladva a futástól. A tekintete
a bukott angyalra siklott, aztán rám.
- Elkaptam. - mondtam sokkolva még mindig attól,

hogy milyen könnyű volt. Folt óvatosan elvette tőlem a lapátot,
konyvfanoknak 443
és félre dobta. Enyhén rámosolygott. - Angyalom, ez a srác nem

bukott angyal.
Pislogtam. - Mi van?
Folt a férfi felé hajolt, megfogta az ingjét és széttépte.

Visszanéztem a férfira. A háta sima volt és izmos. Nem volt
nyoma hegeknek.
- Biztos voltam benne - dadogtam. - Azt hittem, hogy ő

volt az. Felismertem a tetoválását.
Folt rám nézett. - Ez egy nephilim.
- Nephilim? Eszméletlenre vertem egy nephilimet?
Folt megfordította őt, és kigombolta az ingét, hogy

ellenőrizze a mellkasát. A szemünk egyszerre látta meg a jelet a
kulcsontjánál. Az a zárt ököl túlságosan ismerős volt.
- Ez a Fekete kéz jele. - mondtam meglepetten. - A

férfiak, akik megtámadtak minket, és majdnem leszorítottak az
útról, Hank emberei voltak? - Mit jelent ez? És hogy tévedhetett
Hank ekkorát? Azt mondta, hogy bukott angyalok voltak.
Olyan meggyőzőnek tűnt...
- Biztos vagy benne, hogy ez volt az egyik fickó az El

Caminoban? - kérdezte Folt.
Hihetetlenül dühös voltam, amikor rájöttem, hogy

kijátszottak. - Igen, biztos vagyok benne.
konyvfanoknak 444
28. FEJEZET
Fordította: Viva
- Hank csak megjátszotta a balesetet - mondtam, és

ezzel megtörtem a szörnyű csendet kettőnk között. - Először azt
hittem, hogy a baleset meghiúsította a terveit, de ez nem volt
véletlen. Maga mondta az embereinek, hogy hajtsanak belénk,
és ő ültette el a fejemben a gondolatot, hogy bukott angyalok
voltak. És én annyira naivan bevettem!
Folt elrejtette a Nephilim testét az emberek szeme elől, a

kerítés mögé. – Így legalább nem kelti fel a figyelmet, amíg
magához nem tér. - magyarázta. - Látott téged?
- Nem, megleptem őt. - mondtam szórakozottan. - De

miért rendezte Hank azt a balesetet? Az egész értelmetlennek
tűnik. Az autója totálkáros lett, és őt is brutálisan megverték.
Nem értem.
- Nem veszem le rólad a szememet, amíg ennek az

egésznek vége nem lesz. - mondta Folt. - Menj be, és mond meg
Vee-nek, hogy nincs szükséged fuvarra haza. Öt perc múlva
felveszlek a bejáratnál.
konyvfanoknak 445
Végigsimítottam a kezemen, ahol libabőrös lettem. - Gyere

velem. Mi van, ha bent van még több is Hank emberei közül? -
Folt nem túl nagy élvezettel sóhajtott egyet.
- Ha Vee meglát minket együtt, az csak megnehezít

mindent. Mondd meg, hogy találtál valakit, aki hazavisz, és
majd hívod őt. Az ajtónál leszek. Nem veszem le rólad a
szememet.
-Nem fogja elhinni. Sokkal gyanakvóbb, mint szokott

lenni. – Gyorsan kigondoltam az egyetlen lehetséges megoldást.
- Vele megyek haza, és amikor elmegy, felveszel engem az
útnál, a házunk mellett. Hank ott van, szóval ne gyere nagyon
közel.
Folt magához húzott egy rövid, szenvedélyes csókra. -

Légy óvatos.
Bent a Sátán Táskájában a közönség hangosan zúgolódott.

Az emberek szalvétákat és műanyag poharakat dobáltak
színpadra. Egy csoport a színpad mellett elkezdte kántálni: - A
Serpentine szart sem ér, a Serpentine szart sem ér. A
könyökömmel utat törtem Veehez.
- Mi történt?
- Scott eltűnt. Fogta magát és elfutott. A zenekar

nélküle nem tud játszani.
Rossz rossz érzés telepedett a gyomromba. - Elfutott?

konyvfanoknak 446
Miért?
- Megkérdezhettem volna tőle, ha utól értem volna.

Leugrott a színpadról és az ajtóhoz szaladt. Először mindenki
azt hitte, hogy ez valami vicc.
- El kellene innen mennünk - mondtam Vee-nek. -

Amúgy sem bírja itt ki sokáig senki.
- Ámen - monda Vee és leugrott a bárszékről, majd az

ajtóhoz ment.
A tanyán Vee leparkolta a Neont a kocsifelhajtón. - Mit

gondolsz, mi ütött Scottba? - kérdezte.
Már felkészültem arra, hogy hazudok neki, de

belefáradtam a Veevel való játékba. - Valószínűleg bajban van.
– mondtam.
- Milyen bajban?
- Azt hiszem, hogy néhányszor hibázott, és feldühített

pár rossz embert.
Vee zavartan nézett, aztán az arckifejezése átváltott

szkeptikussá. - Rossz emberek? Milyenek rossz emberek?
-Nagyon rossz emberek, Vee.
Ez volt minden, amit tudnia kellett. Vee megfordult. -

Akkor mit csinálunk még mindig itt? Scott valahol kint van, és
szüksége van a segítségünkre.
konyvfanoknak 447
- Mi nem tudunk neki segíteni. Az embereknek, akik

keresik őt nincs lelkiismeretük. Nem érdekli őket, még minket
is bántanának. De van itt valaki, aki tudna neki segíteni. Egy kis
szerencsével még ma kijuttatja a városból. Elviszi őt valahová,
ahol biztonságban lesz.
- Scottnak el kell hagynia a várost?
- Itt már nem biztonságos a számára. Biztos vagyok

benne, hogy a férfiak, akik keresik őt, már várnak rá. Tudják,
hogy megpróbál elmenekülni, de Folt tudni fogja, hogyan
kerülje ki őket...
- Várj csak egy percet! Vissza. Te engeded, hogy az a

bolond segítesen Scottnak? - Vee szinte kiabált, és égetett a
szemrehányó pillantása. - Tudja az anyád, hogy már megint
kavarsz vele? Eszedbe jutott egyáltalán, hogy erről tudnia
kellene? Egész idő alatt hazudtam, és úgy tettem, mintha soha
nem is létezett volna, és te egész idő alatt kapcsolatban voltál
vele a hátam mögött?
Ez nyilvánvalóan a vallomása volt, de egy cseppnyi

megbánás sem volt benne. Ez csak mélyítette a haragomat. -
Szóval végre úgy döntöttél, hogy bevallod az igazságot Foltról?
- Bevallani? Bevallani?? Én csak azért hazudtam, mert
ellentétben azzal az idiótával érdekel, hogy mi lesz veled. Neki
valami nincs rendben a fejével. Megjelent, aztán az életed már
nem volt ugyanaz. És az enyém sem, ha már itt tartunk. Inkább
konyvfanoknak 448
mennék szembe egy csomó elítéltel, minthogy összefussak

Folttal egy elhagyatott utcában. Nagyon jó abban, hogy hogyan
kell kihasználni az embereket, és nekem úgy tűnik, mintha újra
el akarna varázsolni téged a trükkjeivel.
Kinyitottam a számat. Annyira feldühödtem, hogy nem

tudtam összeszedni a gondolataimat. - Ha úgy látnád őt, ahogy
én látom...
- Az soha nem fog megtörténni. Inkább kiszúrom a

szememet!
Próbáltam megnyugodni. Dühösen vagy sem, muszáj

logikusan gondolkodnom. - Te hazudtál nekem, Vee. A
szemembe hazudtál. Anyámtól nem vártam mást, de tőled igen.
- Kinyitottam az ajtót. - Hogyan magyaráztad volna ezt el
nekem, ha visszanyerem az emlékeim? - kérdeztem hirtelen.
- Reméltem, hogy nem nyered vissza. - Vee

fellendítette a kezeit a levegőben. - Ennyi, kimondtam. Sokkal
jobb lenne számodra nem emlékezni. Legalább nem emlékeznél
arra a sok furcsa dologra. Nem gondolkodsz tisztán, amikor
vele vagy. Ez olyan, mintha csak azt az egy százalékot látnád
belőle, ami még akár jó is lehetne, de a maradék 99 százalék
színtiszta, pszihopata gonoszságot meg nem!
Leesett az állam. - Még valami? - csattantam fel.
konyvfanoknak 449
- Nincs. - Ezzel eléggé pontosan összefoglaltam az

érzelmeimet.
Szinte kilőttem magamat az autóból, és becsaptam az ajtót.

Vee lehúzta az ablakot, és kidugta a fejét. - Ha észhez tértél,
tudod a számomat! - szólt utánam.
Padlógázzal lehajtott a kocsibeállóról, és eltűnt a sötétben.
A házunk árnyékában álltam, és próbáltam megnyugodni.

Eszembe jutottak a furcsa válaszok, amiket Vee adott nekem,
amikor először találkoztunk miután kiengedtek a kórházból, és
én nem emlékeztem öt hónapra az életemből. Majdnem
felrobbantam a dühtől. Bíztam benne. Számítottam rá, hogy
minden elmond nekem, amire én nem tudok visszaemlékezni.
A legrosszabb az egészben, hogy összedolgozott anyámmal.
Kihasználta az amnéziámat, és egész idő alatt hazudott nekem.
Nekik köszönhetően tartott ilyen sokáig megtalálnom Foltot.
Annyira bosszús voltam, hogy majdnem megfeledkeztem

arról, hogy Folt vár rám az úton. Félretettem a haragomat, és
elindultam a tanyáról. Körülnéztem Foltot keresve. Abban a
pillanatban, amikor az alakja láthatóvá vállt az árnyékból, a
legrosszabb árulás érzése lecsendesedett bennem. De még
mindig nem álltam készen felhívni Vee-t, és megbocsájtani neki.
Folt az út mellett parkolt, egy klasszikus fekete

HarleyDavidsonon ült. Mikor megláttam őt, éreztem a
levegőben a feszültséget; veszélyesen, mégis csábítóan vibrált,
konyvfanoknak 450
mint egy drót elektromosság alatt. Megálltam, és néztem őt. A

szívem kihagyott, mintha ő szorítaná a markában, a saját titkos
módszereivel parancsolva nekem. Hittem ebben. A
holdfényben fürdött, és úgy nézett ki, mint valami bűnöző.
Amikor odaértem hozzá, átadott nekem egy sisakot. – Hol

van a Tahoe? - kérdeztem.
- Megszabadultam tőle. Sok ember tudta, hogy azt

vezetem. Beleértve Hank embereit is. Egy elhagyatott
területen parkoltam le vele. Most egy hajléktalan lakik benne,
Chambersnek hívják.
Annak ellenére, hogy borzasztó hangulatban voltam,

hátravetett fejjel nevettem.
Folt kérdőn vonta fel a szemöldökét.
- A ma este után szükségem volt erre.
Megcsókolt, aztán bekapcsolta a sisakom pántját az állam

alatt. – Örülök, hogy segíthettem. Ülj fel angyalom.
Hazaviszlek.
Bár mélyen a föld alatt volt, Folt lakásában mégis meleg

volt, amikor megérkeztünk. Egy ideig azon tűnődtem, vajon a
Delphic alatt futó gőzvezetékek segítenek-e melegen tartani a
helyet. Volt egy kandallója is, amiben Folt azonnal
konyvfanoknak 451
meggyújtotta a tüzet. Elvette a kabátomat, és betette a

szekrénybe az előszobába.
- Éhes vagy? - kérdezte.
Most rajtam volt a sor, hogy felvonjam a szemöldökömet. -

Te vettél élelmet? Nekem? - Mondta nekem, hogy az angyalok
nem éreznek ízeket, és nem kell enniük. Ezért az élelem
vásárlás felesleges számukra.
- Nem messze van egy bioélelmiszer bolt. Nem is

emlékszem rá, hogy mikor mentem utoljára valami kaját
venni. - A szemeiben szórakozott csillogás volt. - Talán egy
kicsit eltúloztam.
Bementem a csillogó acél készülékekkel, fekete gránit

pulttal, és dió színű szekrényekkel felszerelt konyhába. Férfias
és elegáns. Először a hűtőszekrényhez mentem. Üveges víz,
spenót, gomba, gyömbér, feta sajt, természetes mogyoró vaj, és
tej az egyik felén. Virsli, kolbász, kóla, csokoládés puding és
tejszínhab a hűtő másik felén. Megpróbáltam elképzelni Foltot,
ahogy tolja a bevásárlókosarat, és beledob mindent, ami a
kezébe kerül. Mindent megtettem, hogy komoly arcot vágjak.
Elvettem pudingot, és egyet felajánlottam Foltnak is, de

megrázta a fejét. Egy széken ült töprengve, könyökkel
támaszkodott az asztalon. - Emlékszel valamiről a balesetből
mielőtt elájultál?
konyvfanoknak 452
A fiókban találtam kanalat és vettem a pudingból. – Nem. -

vontam össze a szemöldökömet. - De van itt valami. A baleset
pontosan ebéd előtt történt. Először azt hittem, hogy pár
percnél tovább nem lehettem eszméletlen, de amikor
felébredtem a kórházban, este volt. Ez azt jelenti, hogy úgy hat
órán keresztül eszméletlen voltam... Mit csináltam hat órán
keresztül? Hankkel voltam? Feküldtem a kórházban
eszméletlenül?
Láttam Folt szemében az aggodalmat. – Tudom, hogy ez

nem fog neked tetszeni, de ha közelebb juttatjuk Dabriát
Hankhez, valamit talán kiszedhet belőle. Nem láthatja a múltját,
de még mindig maradt valami az erejéből, és belepillanthat a
jövőjébe. Ez iránymutatást adhat nekünk a tevéhez. A jövője
összefügg a múltjával. Viszont nem lesz könnyű Dabriát a
közelébe juttatni. Nagyon óvatos. Amikor kimegy, magával visz
legalább két tucat emberét, akik áthatolhatatlanul körbeveszik
őt. Mégha a nálatok van is, az emberei a közelben vannak, őrzik
az ajtót és járőröznek az utcákon.
Ez számomra újdonság volt. Mégjobban átvertnek éreztem

magam.
- Ha már Dabriáról beszélünk, ma ott volt a Sátán

Táskájában. - mondtam, és próbáltam nemtörődömnek
hangzani. - Volt olyan rendes és bemutatkozott nekem.
konyvfanoknak 453
Alaposan tanulmányoztam Foltot, bár nem voltam benne

biztos, hogy mit keresek. Ez egyike volt azoknak a dolgoknak,
amit akkor ismerek fel, amikor megláttam. Az ő hasznára és az
én csalódottságomra nem mutatott semmilyen érzelmet, vagy
érdeklődést.
- Azt mondta, hogy Hank fejére váltságdíj van kitűzve

- folytattam. - Tíz millió dollár az első bukott angyalnak, akinek
sikerül őt kézre keríteni. Azt mondta, hogy van itt pár ember,
akiknek nem nagyon tetszik Hank lázadási kísérlete, és bár nem
mondott semmi konkrétumot, magam is rá tudok jönni a
részletekre. Nem csodálnám, ha lenne pár nephilim, akik nem
akarják, hogy Hanknek hatalma legyen. Nephilimek, akik
sokkal inkább rács mögött szeretnék őt látni. - Jelentőségteljesen
elhallgattam. – Nephilimek, akik hatalomra törnek.
- A tíz millió jól hangzik. - Megint nem mutatott

semmilyen érzelmet.
- El akarsz árulni engem, Folt?
Hosszú ideig nem mondott semmit. Amikor megszólalt, a

szavait csendes gúny színezte. - Tudod, hogy éppen ezt akarja
Dabria? Egyetlen céllal ment utánad a Sátán Táskájába, elültetni
a fejedben azt a gondolatot, hogy el akarlak árulni. Elmondta
neked, hogy egy csomó pénzt eljátszottam, és a tíz millió a
számomra túl nagy kísértés? Nem, látom az arcomon, nem ezt
mondta. Talán azt, hogy a világ minden sarkában el van rejtve
konyvfanoknak 454
egy nő, és ezt a pénzt arra szeretném használni, hogy mindet

megtarthassam. A féltékenység inkább az ő ízlésének való, ezért
is fogadok arra, hogyha pontosan nem is találtam el, amit
mondott, de a közelében járok.
Felszegtem az államat, maszkot erőltetve az arcomra, hogy

elrejtsem a bizonytalanságomat. - Azt mondta, hogy az évek
alatt sok ellenségre tettél szert, és ezzel szeretnél leszámolni
velük.
Folt felnevetett. - Hosszú az ellenségeim listája, ezt nem

tagadom. Leszámolhatnék velük a tíz millióval? Talán igen,
talán nem. De nem ez az, amit tervezek. Évszázadok óta egy
lépéssel az ellenségeim előtt járok, és ezt továbbra is így
tervezem. Hank feje ezüst tálcán többet jelent nekem minden
fizettségnél. Amikor megtudtam, hogy osztozol a vágyamban,
az még jobban megerősítette az elhatározásomat, hogy találjak
valami módot Hank megölésére. Annak ellenére, hogy ő egy
nephilim.
Nem voltam benne biztos, hogy mit kellene erre

mondanom neki. Foltnak igaza volt. Hank nem érdemelte meg,
hogy az élete hátralévő részét börtönben töltse valahol messze
innen. Nem csak az életemet tette tönkre, de a családomat is. A
büntetése nem lehet kevesebb a halálnál.
Folt az ajkaihoz emelte az ujját, ezzel elhallgattatva engem.

Egy pillanattal később egy éles kopogás hallatszott az ajtón.
konyvfanoknak 455
Összenéztünk, Folt a gondolataimban szólt hozzám. Nem

várok senkit. Menj a hálószobába, és csukd be magad után az ajtót.
Bólintottam, ezzel egyértelművé téve, hogy értem.

Csendesen átsétáltam a helyiségen, és bezárkóztam Folt
szobájába. Az ajtón keresztül hallottam Folt hirtelen nevetését.
De a következő szavai dühvel voltak tele. - Mit keresel itt?
- Rossz időzítés? - válaszolt neki egy csendes

hang. Nő. És furcsán ismerős.
- Te mondtad, nem én.
- Ez fontos.
A mellkasomba félelem és harag telepedett, mikor

egyértelművé vált számomra, hogy ki a váratlan látogató.
Dabria jött bejelentés nélkül.
- Van valamim a számodra. - mondta Foltnak. A

hangja túl lágy és kétértelmű volt.
Erre fogadok, mondtam magamnak cinikusan. Nagy volt a

kísértés, hogy kimenjek és melegen üdvözöljem, de
visszafogtam magamat. Nagyobb esély volt rá, hogy nyiltabban
beszél, ha nem tudja, hogy kihallgatom. A lehetőség, hogy
fontos információkat halljak, legyőzte a büszkeségem.
- Elég szerencsések voltunk. A Fekete Kéz ma

kapcsolatba képett velem. - folytatta Dabria. - Találkozni
akart, és egy elég magas összeget ajánlott fel. Elfogadtam.
konyvfanoknak 456
- Azt akarja, hogy jósold meg a jövőjét. -

találgatott Folt.
- Két nap alatt már a második alkalommal. A

kezünkben van egy óvatos nephilim. Óvatos, de nem
olyan éber, mint amilyen régebben. Kezd apró hibákat
ejteni. Ezúttal nem hozta magával a testőreit. Azt mondta,
hogy nem akarja, hogy valaki hallja a párbeszédünket. Azt
mondta, hogy szeretné másodszor is hallani a jövőjét, hogy
megbizonyosodjon róla, mindkét változat egyezik. Úgy
tettem, mintha nem vettem volna magamra, de te tudod,
mennyire utálok másodjára jósolni valakinek.
- Mit mondtál neki?
- Normál körülmények között a látomásaim

prófétanőügyfél titkok, de talán üzletet köthetünk. -
mondta kissé kacér hangon. - Mit kínálsz fel?
- Prófétanő?
- Van némi hírnevem, nem gondolod?
- Szóval mennyi? - kérdezte Folt.
- Aki elsőnek mondja az árat, veszít. Ezt te

tanítottad nekem.
Teljesen el tudtam képzelni, ahogy Folt forgatja a szemeit.

- Tízezer.
konyvfanoknak 457
- Tizenöt.
- Tizenkettő, ne nyomulj.
- Mindig öröm veled üzletelni, Jev. Mint a régi

időkben.
Tökéletes csapatot alkottunk.
Most rajtam volt a sor, hogy forgassam a szemeimet.
- Akkor beszélj - mondta Folt.
- Megjósoltam a halálát, és ezt egyenesen meg is

mondtam neki. Nem adhattam neki semmi konkrétat, de
megmondtam neki, hogy a világ nemsokára szegényebb
lesz egy nephilimmel. Kezdem azt hinni, hogy a
halhatatlan nem éppen a helyes megfogalmazás. Először
Chauncey, most meg Hank.
- Hogyan reagált? - ez volt minden, amit Folt

kérdezett.
- Sehogy. Szó nélkül elment.
- Még valami?
- Tudnod kell, hogy nála van egy arkangyal lánc.

Éreztem belőle.
Azon tűnödtem, hogy ez vajon azt jelenti-e, hogy

Marcienak sikerült ellopnia tőlem a nyakláncot. Elhívtam őt,
hogy segítsen nekem ékszert választani a báli ruhámhoz, de ő
konyvfanoknak 458
különös módon visszautasított. Persze Hanktől kitelik, hogy

odaadja neki a kulcsát és azt mondja neki, hogy kutassa át a
szobámat, amíg nem vagyok otthon.
- Mem tudsz véletlenül egyetlen volt arkangyalról

sem, aki hiányolja a nyakláncát, ugye? – kérdezte Dabria
spekulálva.
- A pénzt megkapod holnap. - felelt neki Folt.
- Mit akar Hank azzal a nyaklánccal csinálni?

Amikor kiment, hallottam, ahogy azt mondja a sofőrjének,
hogy vigye őt a raktárba. Mi van a raktárban? –
erőszakoskodott Dabria.
-Te vagy itt a prófétanő. - mondta

hangja tele szórakozottsággal.
Dabria csengős, játékos nevetése visszhangzott az egész

helyiségben. - Talán meg kellene néztem a te jövődet. Talán
keresztezi az enyémet.
Na, ez talpra állított engem. Mosolyogva mentem ki. - Szia

Dabria. Milyen kellemes meglepetés.
Megfordult, és a tekintetébe düh telepedett, amikor rám

nézett.
Nyújtózkodtam. - Éppen elaludtam, amikor felkeltett a

kellemes hangod.
konyvfanoknak 459
Folt mosolygott. – Ugye, már találkoztál a barátnőmmel,

Dabria?
- Igen, már találkoztunk. - mondtam boldogan. –

Szerencsére megéltem, hogy beszélhetünk róla.
Dabria kinyitotta a száját, de aztán megint becsukta. Az

arca sötét rózsaszínűvé változott.
- Úgy tűnik, Hank megtalálta az arkangyal nyakláncot.

- mondta nekem Folt.
- Furcsa, hogy végül sikerült neki.
- Most csak meg kell tudnunk, hogy mit akar vele

csinálni.
- jelentette ki Folt.
- Hozom a kabátomat.
- Te itt maradsz angyalom. - Folt hangja nem tetszett

nekem. Nem túl gyakran tükrözött érzelmeket, de most
egyértelműen hallani lehetett benne a keménységet, keverve...
aggodalommal.
- Egyedül akarsz odamenni?
- Először is, Hank nem láthat minket együtt.

Másodszor, nem tetszik nekem a gondolat, hogy
belerángassalak téged valamibe, ami nagyon gyorsan rosszra
fordulhat. Ha szükséged van még egy okra, szeretlek. Ez
konyvfanoknak 460
számomra ismeretlen terep, de tudnom kell, hogy az este végén

haza tudok jönni, hozzád.
Pislogtam. Soha nem hallottam Foltot ilyen szeretettel

beszélni velem. De én nem tudtam ezt annyiban hagyni.
- Megígérted. – mondtam.
- És én teljesítem az igéretemet. - válaszolt, miközben

felvette a motoros dzsekijét. Odajött hozzám, és a fejét az
enyémhez tette.
Ne is gondolj arra, hogy átléped ezt az ajtót, angyalom. Azonnal

visszajövök, amint tudok. Nem hagyhatom, hogy Hank az arkangyalra
tegye a nyakláncot addig, amíg nem hallottam, mit akar. Úgy az
igazságos, ha kimaradsz belőle. Már megszerezte az egyik dolgot, amit
akart, nem engedem, hogy megkapja a másikat is. Befejezzük, egyszer
és mindenkorra.
- Igérd meg nekem, hogy itt maradsz. Tudnom kell,

hogy biztonságban vagy. - mondta hangosan. - Vagy
megparancsolom Dabriának, hogy maradjon itt, és játsza el a
hűséges kutyát. - Felemelte a szemöldökét, mintha azt
kérdezné, akkor mi legyen?
Dabriával váltottunk egy pillantást. Egyikünk sem tűnt

vidámnak.
- Siess vissza. - mondtam.
konyvfanoknak 461
29. FEJEZET
Fordította: Hókiné és Viva
Fel-alá járkáltam Folt teremlakásában, lebeszélve magam

arról, hogy utána menjek. Megígérte nekem – megígérte -, hogy
nem kapja el egyedül Hanket. Ez ugyanannyira az én harcom is
volt, mint az övé, sőt, és mivel Hank számtalan módon okozott
nekem szenvedést, megnyertem a jogot, hogy én osszam rá a
büntetését. Folt mondta, hogy megtalálja a módot Hank
megölésére, és én akarok lenni, aki a másvilágra küldi, ahol
majd az ebben az életben elkövetett tettei örökké kísértik.
Kétség motoszkált a fejemben. Dabrianak igaza volt. Foltnak

kell a pénz. Át fogja adni Hanket a megfelelő embereknek, ad nekem
valamennyit pénzt és azt hiszi, kvittek vagyunk. Engedély-kérés és
bocsánatért-esedezés közül Folt keményen ragaszkodott az
utóbbihoz – ő maga mondta.
Megtámaszkodtam Folt kanapéjának háttámláján,

mélyeket lélegezve, hogy nyugodt légzést imitáljak, miközben
mindvégig különböző módokat találtam ki arra, hogy hogyan
kötözöm és kínzom meg, ha – az élő - Hank nélkül jön vissza.
A telefonom megcsörrent, és átkutattam a vállpántos

táskámat, hogy fel tudjam venni. – Hol vagy?
Rövid, nehéz legzést hallottam. – Rajtam vannak, Grey.

konyvfanoknak 462
Láttam őket a Sátán Táskájában. Hank embereit. Leléptem.
- Scott! – Nem éppen erre a hangra számítottam,

de nem kevésbé fontos ez sem. – Hol vagy?
- Nem akarom megmondani telefonban. El kell

tűnnöm a városból. Mikor a buszállomásra mentem,
Hanknek voltak ott is emberei. Hanknek mindenhol
vannak emberei. Szerzett barátokat a rendőrségen, és
szerintem adott nekik rólam képet. Két zsaru elől
menekültem be egy boltba, de megléptem a hátsó ajtón.
Hátra kellett hagynom a Charger-t. Gyalog vagyok.
Szükségem van kápéra – amennyit csak tudsz –
hajfestékre, és új ruhákra. Ha kölcsön tudnád adni a
Volkswagen-t, elvinném azt is. Amint tudom,
visszafizetem. Tudunk találkozni fél óra múlva a
rejtekhelyemen?
Mit mondhatnék? Folt mondta, hogy maradjak nyugton.

De nem tudok csak hátradőlni és semmit sem tenni, mikor Scott
kezd kifutni az időből. Hank éppen el van foglalva a
raktárában, és ez a legjobb pillanat, hogy megpróbáljuk Scottot
kijuttatni a városból. Hát igen, bocsánatért-esedezés később.
- Fél óra múlva ott vagyok. – mondtam Scottnak.
- Emlékszel merre van?
- Igen. – Többé kevésbé.
konyvfanoknak 463
Amint letettem, áttúrtam Folt lakását, fiókokat

nyitogattam, megragadva mindent, amiről úgy gondoltam,
hasznos Scottnak. Farmerek, pólók, zoknik, cipők. Folt pár
centivel alacsonyabb, mint Scott, de megteszi.
Mikor kinyitottam az antik mahagóni szekrényt Folt

hálószobájában, az eszeveszett keresési tempóm lelassult. Egy
helyben álltam, elmerülve a látványban. Folt ruhásszekrénye
kifogástalanul rendezett volt, szövetnadrágok összehajtva a
polcokon, ingek felakasztva fa vállfákra. Volt három öltönye,
egy méretre szabott fekete, keskeny hajtókával, egy pazar
Newman hajszálcsíkos, és egy szénszürke, Jacquard öltéssel.
Egy kis tartóban selyem zsebkendőket tárolt, és egy fiókban
több sor selyem nyakkendőt volt, minden színben, a pirostól, a
lilán át, a feketéig. A fekete cipőkből több fajta is volt. A
tornacipőktől kezdve, a Converse-ken keresztül egészen az
olasz mokaszinig – még egy nubukbőr lábujjközös papucs is
ráadásul. A levegőben cérdus illatot éreztem. Na, ezt egyáltalán
nem vártam. Még véletlenül sem. Az a Folt, akit én ismertem,
pólót és farmert hordott, valamint egy kopott baseball sapkát.
Azon tűnődtem, hogy láttam-e valaha is ezt az oldalát. Az is az
eszembe jutott, vajon ez-e az egyetlen oldala Foltnak, amit nem
ismerek. Minél inkább azt hittem, hogy ismerem, annál
nagyobb rejtély volt a számomra. Az új kétségekkel a fejemben,
még egyszer feltettem magamnak a kérdést, hogy tényleg azt
gondolom-e, hogy Folt elárul ma este.
konyvfanoknak 464
Nem akartam ezt elhinni, de az igazság az, hogy

haboztam.
A fürdőszobában a hátizsákba dobtam egy borotvát,

szappant, borotvakrémet. Aztán tettem bele sapkát, kesztyűt és
napszemüveget. A konyhában találtam pár hamis személyit, és
egy tekercs bakjegyet, úgy 50 dollárt. Folt nem fog örülni, ha
megtudja, hogy a pénzét Scottnak adtam. Kimagyarázhatnám
magam azzal, hogy Robin Hoodot játszottam.
Nem volt autóm, de Scott barlangja Delphic-től nem

lehetett messzebbre mint két mérföld, így lassan elindultam
arrafelé. Az út mentén futottam. Folttól kölcsönvettem egy
kapucnis pulóvert, amit a fejemre húztam. Folyamatosan
hagyták el az autók a parkot, ahogy közeledett az éjfél és ugyan
pár ember is volt ott, sikerült nem nagy figyelmet keltenem.
Ahogy a parkból szűrődő fények elhalványultak és az út

az autópálya felé kanyarodott, átugrottam a korláton, és
elindultam a part felé. Hálás voltam, hogy eszembejutott
zseblámpát is csomagolni. A fényével a sziklákat pásztáztam, és
rátértem az út legnezebb részére.
Megítélésem szerint úgy 20 perc telhetett el, vagy 30.

Fogalmam sem volt róla, hol voltam. A strand tája csak
minimálisan változott. A fekete fényes óceán a horizonton túl
nyújtózott, és végtelennek tűnt. Nem mertem Scott nevét
kiálltani, mert féltem, hogy Hank emberei követték őt, és most
konyvfanoknak 465
éppen a strandot fésülik át. Időnként azonban

megkockáztattam és levilágítottam a zseblámpával a strandra,
hogy Scott tudtára adjam, hol vagyok.
Tíz perc múlva a sziklák mögül különleges madárfüttyöt

hallottam. Megálltam, és hallgatóztam. Újabb fütty, ezúttal
hangosabban. A zseblámpával arra a helyre világítottam
ahonnan a hang jött, és egy pillanattal később Scott sziszegett.
Tedd el azt a fényt!
Felmásztam a sziklára, és levettem a vállamról a

hátizsákot.
- Bocsi, hogy késtem - mondtam Scottnak. A lába elé

dobtam a táskát. Nekidőltem a sziklának, és kifújtam magam.
- Delphicben voltam, amikor hívtál. Nincs nálam a
Volkswagen, de csomagoltam neked ruhákat és téli sapkát. El
tudod rejteni alatta a hajadat. Ötven dollár van nálam
kézpénzben. Többet nem tudtam szerezni.
Biztos voltam benne, hogy Scott megkérdezi, honnan

tudtam ilyen rövid idő alatt mindezt beszerezni, de ő meglepett
azzal, hogy átölelt és a fülembe súgta: - Köszi Gray.
- Rendben leszel? - suttogtam.
- A dolgok, amiket hoztál, segítenek nekem. Talán

stoppolhatnék, így kijuthatnék a városból.
konyvfanoknak 466
- Ha megkérnélek, hogy tegyél meg nekem valamit,

megfontolnád? - Amikor már biztos voltam benne, hogy
teljesen rám figyel, nagy levegőt vettem, hogy bátorságot
gyűjtsek. - Dobd el azt a Fekete Kéz gyűrűjét. Dobd az
óceánba. Gondolkodtam rajta. A gyűrű valahogy visszahúz
téged Hankhez. Valamiféle átkot szórt rá, és mikor hordod,
az hatalmad ad neki feletted. – Biztos voltam benne, hogy
ördögi erőt használt a gyűrűn. Minél tovább viseli Scott,
annál nehezebb lesz róla lebeszélni, hogy ne hordja. Ez az
egyetlen magyarázat. – Ez az egyetlen magyarázat. Gondolj
bele. Hank elő akar csalni téged. És a gyűrű remek munkát
végez.
Vártam, hogy tiltakozni fog, de a hallgatása arra utalt,

hogy mélyen belül ugyan erre a következtetésre jutott. Csak
nem akarta beismerni. - És mi van a hatalmával?
- Az nem éri meg. Három hónapig csak magadra

számítottál. Bármit is csinált Hank azzal a gyűrűvel, biztosan
nem számíthatunk semmi jóra.
- Ez annyira fontos a számodta? – kérdezte halkan

Scott.
- Te fontos vagy a számomra.
- És ha nemet mondok?
konyvfanoknak 467
- Mindent megteszek azért, hogy levegyem a kezedről.

Nem tudlak legyőzni, de nem tudnék azzal élni, hogy meg
sem próbáltam.
Scott csendesen felhorkantott.- Te harcolnál velem, Gray?
- Ne kényszeríts arra, hogy bebizonyítsam.
Meglepetésemre Scott lehúzta az ujjáról a gyűrűt. Az ujjai

között tartotta és nézte. Csendben gondolkodott valamin. - Itt
van a szívszaggató pillanatod - mondta, és eldobta a gyűrűt a
hullámok közé.
Vettem egy mély lélegzetet. - Köszönöm Scott.
- Még valami utolsó kívánság?
- Igen, menj - mondtam neki, és próbáltam nem olyan

zaklatottnak hangzani, mint ahogy éreztem magamat. Ennek
a váratlan fordulatnak köszönhetően nem akartam, hogy
elmenjen. Mi van, ha ez a búcsú örökre szól? Gyorsan
pislogtam, és megpróbáltam leküzdeni a könnyeket.
Rálehelt a kezeire, hogy felmelegítse őket. - Néha ránéznél

az anyámra, és megbizonyosodnál arról, hogy jól van?
- Természetesen.
- Nem mondhatsz neki rólam semmit. A Fekete Kéz

csak addig hagyja békén őt, amíg azt hiszi, hogy nem lehet a
hasznára.
konyvfanoknak 468
- Meggyőződök róla, hogy rendben van-e. - Beletettem

a zseblámpát a kezébe. - Most menj, mielőtt még sírni
kezdek.
Scott egy ideig egy helyben állt. A szemeire különleges

pillantás telepedett. Ideges volt, de nem nagyon. Több
várakozás volt ez inkább, mint szorongás. Aztán lehajolt, és
megcsókolt. A szája finoman súrolta az enyémet. Túlségosan
meglepődtem ahhoz, hogy eltoljam magamtól.
-Jó barát vagy - mondta. - Köszi hogy fedezel.
Megérintettem a kezemmel a számat. Annyi minden volt,

amit mondani szerettem volna, de a megfelelő szavak
elkerültek. Már nem Scottra néztem, hanem a háta mögé. A
szikláknál nephilimek jelentek meg. A kezükben fegyver volt. A
pillantásuk kemény volt, és minket néztek.
- Kezeket fel, kezeket fel!
Kiabáltak ránk, de a szavak alig jutottak el a fülemig,

mintha lassított filmben lennnénk. A furcsa zaj a fülemben
ordítássá változott. Láttam a dühösen mozgó szájukat, és a
fegyvereket, amik csillogtak a holdfényben. Minden oldalról
jöttek. Csapdába ejtettek, szorosan körbevettek minket Scottal.
A remény eltűnt Scott szeméből, és felváltotta a félelem.
konyvfanoknak 469
Eldobta a táskát, és a kezeit a feje mögé tette. Valami

kemény, talán egy könyök vagy ököl emelkedett ki a
sötétségből, és a koponyájára ütött.
Amikor Scott a földre rogyott, még mindig kerestem a

szavakat. Még sikítani sem tudtam a rémülettől.
Végül már csak egyetlen dolog volt közöttünk, a csend.
konyvfanoknak 470
30. FEJEZET
Fordította: Viva
Egy fekete Audi A6-os csomagtartójába tuszkoltak bele.

Megkötözték a kezemet, és a szememet is bekötötték, ezért
semmit sem láttam. Rekedten kiáltoztam, de bárhol is volt az
autó sofőrje, elég messze kellett, hogy legyen. Egyszer sem
próbált elhallgattatni.
Nem tudtam hol lehet Scott. Hank emberei a strandon

különböző irányba vittek bennünket. Elképzeltem Scottot
tehetetlenül, láncra verve egy földalatti börtönben,
kiszolgáltatva Hanknek...
A lábammal belerúgtam a csomagtartóba, és egyik oldalról

a másikra gurultam. Ordítottam, üvöltöztem. De miután
elfogyott a levegőm, tehetetlenül elkezdtem sírni.
Végre az autó megállt, és valaki kikapcsolta a motort.

Lépteket hallottam a kavicson. Aztán kulcs hangját hallottam,
ahogy behelyezik a zárba, és a csomagtartó kinyílt. Két pár kéz
kihúzott, majd durván a szilárd talajra állítottak. A hosszú
útnak köszönhetően a lábaim elgémberedtek, és éreztem a
konyvfanoknak 471
fájdalmat a lábaimban a járástól. Olyan érzés volt, mintha tűket

szúrkáltak volna a lábamba.
- Hova vigyük, Blakely? - kérdezte az egyik fogva

tartóm. A hangjából ítélve tizennyolc, tizenkilenc évesnél
nem lehetett több. Az erejéből ítélve pedig akár acélból is
lehetett.
- Befelé - válaszolt a férfi. Valószínűleg Blakely.
Valaki meglökött tovább a lejtős úton, egyenesen az ajtóig.

Bent hideg volt és csend. A levegő bűzlött a benzintől és a
terpentintől. Azon tűnődtem, hogy véletlenül nem Hank egyik
raktárában vagyunk-e.
- Fájdalmat okozol - mondtam az egyik embernek, aki

erősen tartott. - És nem fogok elszökni. Legalább a kezemet
kiszabadítaná?
Szó nélkül felhúzott a lépcsőn, és behúzott egy másik

ajtón. Erőszakkal ráültetett egy összecsukható székre, és
szorosan összekötözte a bokámat.
Másodpercekkel azután, hogy elmentek, újra kinyílt az

ajtó. Már akkor tudtam, hogy Hank az, mielőtt még megszólalt
volna. A kölnije illatától pánik és undor fogott el.
Fürge ujjakkal kibontotta a csomót a szöveten, mellyel a

szememet kötözték be. Pislogtam, hogy felfogjam, hol vagyunk.
konyvfanoknak 472
Eltekintve egy kártyaasztaltól, és egy másik összecsukható

széktől, a helyiség üres volt.
- Mit akar? - kérdeztem kicsit remegő hanggal.
Csikorgó hang hallatszott, amikor a másik széket közelebb

húzta hozzám. Leült, így szemtől szembe kerültünk egymással.
- Beszélgetni.
- Köszi, de nincs kedvem – mondtam.
Felém hajolt. Összehúzta a szemét, ami körül durva ráncok

jelentek meg. - Tudod ki vagyok, Nora?
Minden pórusom izzadni kezdett. - Mármint mit gondolok

magáról? Maga egy undorító, manipulatív, értéketlen...
A keze még azelőtt megmozdult, hogy láthattam volna.

Erősen arcon ütött. Elhúzódtam tőle. Túlságosan meg voltam
döbbenve ahhoz, hogy sírni kezdjek.
- Tudod, hogy én vagyok a biológiai apád? - kérdezte

halk, aggasztó hangon.
- Az apa egy kicsit túlzás, inkább szemét...
Hank finoman bólintott. - Akkor hadd kérdezzek valamit.

Tényleg ilyen módon akarsz beszélni az apáddal?
Könnyek folytak le az arcomon. - Semmi amit eddig tett,

nem hatalmazza fel arra hogy az apámnak nevezzem.
konyvfanoknak 473
- Az nem számít. Az én vérem vagy. A jelemet hordod.

Nem tudom már tagadni, Nóra. És nem kerülheted el a
sorsodat.
Felemeltem a kezemet, de nem tudtam olyan magasra

tenni, hogy megtörölhessem az orromat. - Az én sorsomnak
semmi köze a magáéhoz. Gyerekként elhagyott, és ezzel
elvesztett minden jogot ahhoz, hogy beleavatkozhasson az
életembe.
- Akármit is gondolsz, én aktívan részt vettem az

életed minden apró részében, attól a naptól fogva, hogy
megszülettél. Azért mondtam le rólad, hogy megvédjelek. A
bukott angyalok miatt fel kellett adnom a családomat.
Elutasítóan felnevettem, ezzel félbeszakítva őt. - Ne

próbálkozzon nálam ´´a jaj én szegény´´ kezdetű szöveggel. Ne
hibáztassa a bukott angyalokat a saját döntései miatt. Úgy
döntött, hogy elhagy engem. Talán akkor érdekeltem, de most
csak a nephilim közössége érdekli. Maga egy fanatikus. Semmi
más.
Szorosan összeszorította a száját. - Meg kellene, hogy

öljelek azért, mert belőlem, a csapatomból és az egész nephilim
fajból bolondot csináltál.
- Akkor tegye meg! - kiálltottam. Minden félelmet,

amit éreztem, beárnyékolt a harag.
konyvfanoknak 474
Benyúlt a kabátja zsebébe, és előhúzott egy fekete tollat,

ami nagyon hasonlított arra, amit a fehérneműim közé rejtettem
a fiókba.
- Az egyik emberem ezt találta a hálószobádban. Ez

egy bukott angyal tolla. Képzeld el, mennyire meglepődtem,
amikor a kezembe kaptam. A saját vérem az ellenséggel paktál.
Átvertél. Úgy tűnik, hogy aki elég sokat lebzsel a bukott
angyalok körül, előbb-utóbb maga is hajlamos lesz a
megtévesztésre. A bukott angyal Folt? - kérdezte egyenesen.
- A paranoiája lenyűgöző. Talált a fiókomban egy

tollat, és akkor mi van? Mit bizonyít ez? Legfeljebb azt, hogy
maga egy perverz alak.
Hátra dőlt, és keresztbe tette a lábait. - Tényleg erre az útra

akarsz rátérni? Kétségem sincs felőle, hogy az a bukott angyal
Folt. Éreztem őt azon az éjszakán a szobádban. És most is érzem
rajtad őt.
- Milyen ironikus. Kihallgat, habár nyilvánvalóan

többet tud, mint én. Nem akar helyet cserélni? - javasoltam.
- Oh? Akkor mit gondolsz, kinek a tollát rejtegetted a

fiókodban? - kérdezte Hank némi szórakozottsággal a
hangjában.
- A maga feltevése legalább annyira megteszi, mint az

enyém. - Minden egyes szavamból szinte csepegett a düh. - A
konyvfanoknak 475
temetőben találtam ezt a tollat miután otthagyott engem

eszméletlenül.
Az arcára egy gonosz mosoly terült szét. - Ugyanabban a

temetőben tépték ki az embereim Folt szárnyait. Merem állítani,
hogy ez a toll az övé.
Csendben nyeltem egyet. Hanknél volt Folt tolla. Nem volt

rá mód, hogy megállapítsam, tudja-e, hogy ez milyen hatalmat
ad neki Folt felett. Csak imádkozhattam, hogy fogalma se
legyen róla. Próbáltam elterelni a figyelmemet erről a rettenetes
gondolatról és azt mondtam: - Tudom, hogy megrendezte azt a
balesetet. Tudom, hogy a maga emberei támadtak ránk. Miért
ez a színjáték?
A nagyképű mosolya elbizonytalanított.
- Igen, erről is akartam veled beszélni. Amikor

elájultál, vérátömlesztést adtam neked. Az én véremmel
töltöttem meg az ereidet, Nóra. Az én fajtiszta nephilim
véremmel. - Törékeny csend telepedett ránk. - Egy ilyen fajta
operáció még senkinek, soha senkinek sem sikerült eddig. De
én megtaláltam a módját hogy megváltoztassam a világegyetem
törvényeit. A dolgok jobban mentek, mint ahogy azt eredetileg
vártam. Mondjam azt neked, hogy leginkább attól tartottam,
hogy a vérátömlesztés a helyszínen megölhet téged?
Megkaptam az összes választ. A magyarázatot, hogy miért

csinálta azt a sok szörnyű dolgot, amiről most beszélt nekem, de
konyvfanoknak 476
még mindig nem tudtam megérteni. Vérátömlesztés. Miért?

Miért? Miért? Ez megmagyarázza, miért éreztem magamat a
kórházban olyan furcsán. És azt is, hogy Hank miért nézett ki
olyan összetörten és fáradtan. - Ördögi erőt használt, hogy meg
tudja tenni - mondtam.
Megemelte a szemöldökét. – Szóval már hallottál róla. Az

angyal rájött? - találgatott, de nem tűnt boldognak.
- Miért adtál nekem vérátömlesztést? - az agyam

kereste a választ - szüksége volt rám mint áldozatra, hogy
valami klónt hozhasson létre, vagy kisérleti malacot. Ha ezek
közül egyik sem, akkor mi a fenéért csinálta?
- Benned volt a vérem amióta az édesanyád a világra

hozott. De nem volt eléggé tiszta. Nem voltál első generációs
nephilim. Nekem szükségem volt rá, hogy tiszta vérű legyél,
Nora. Már annyira közel vagy. Már csak esküt kell tenned,
hogy átváltozhass. Esküdj, és az átváltozásod teljes lesz.
Lassan kezdtem érezni a szavai súlyát, és ez felháborított. -

Azt hitte, hogy átváltoztathat engem az egyik átmosott agyú
nephilim katonájává? - Erősen rátámaszkodtam a székre, és
próbáltam lazítani a kötélen.
- Láttam egy próféciát, ami megjósolta a halálomat.

Egy ördögi erővel megbűvölt ezkös segítségével a jövőmbe
láttam, és a biztonság kedvéért újra jósoltattam még egy jövőbe
látóval is.
konyvfanoknak 477
Szinte alig hallottam őt. Kisiklottam a vallomása miatt, és

remegtem a dühtől. Hank a lehető legrosszabb módon használt
ki. Játszott az életemmel. Megpróbált manipulálni kénye-kedve
szerint. Ráadásul az ereimbe pumpálta a gusztustalan, gyilkos
vérét! - Maga nephilim, Hank. Nem halhat meg. Még ha
szeretném is, hogy megtörténjen - tettem hozzá méreggel.
- Az eszköz is és a néhai halál angyala is megerősítette

nekem. A próféciájuk egyezik. Nincs sok időm. Az utolsó
napjaimat azzal fogom tölteni, hogy felkészítelek téged, hogyan
vezesd a hadseregemet a bukott angyalok ellen - mondta egy
árnyalatnyi lemondással a hangjában.
Kezdett minden a helyére kerülni. - Maga ezt az egész

tervet Dabria szavára építi? Neki nincs semmilyen képessége.
Csak pénzre van szüksége. Nem tudja megjósolni a jövőt jobban
mint én vagy maga. Az nem jutott az eszébe, hogy valahol
nevet a háta mögött?
- Kétlem - mondta szárazon, mintha csak tudna

valamit, amit én nem. - Tiszta vérű nephilimet kell, hogy
csináljak belőled, Nóra. Így képes leszel vezeti a seregemet. A
szövetségemet. Teljes jogú örökösömként fogsz eljárni, és
megszabadítod a nephilimeket a rabságuktól. Cheshvan után
ismét a saját magunk urai leszünk, és már nem leszünk a bukott
angyalok befolyása alatt.
konyvfanoknak 478
- Maga őrült. Semmit nem csinálok meg magának. És

biztosan nem teszek semilyen esküt.
- Rajtad van a jel. Kiválasztott vagy. Tényleg azt

hiszed, hogy azt akarom, hogy a vezetője legyél mindennek,
amit olyan nehezen építettem fel? - mondta kemény hangon. -
Nem te vagy az egyetlen, akinek nincs választása. A sors kéri
tőlünk, és ez nem megy másképpen. Az első Chauncey volt.
Most én. Utána a felelőség rád hárul.
Néztem őt, és minden gyűlöletem kezdett a felszíne törni. -

Szeretne valakit a véréből, aki vezetheti a seregét? Akkor
válassza Marcie-t. Szívesen parancsol az embereknek maga
körül. Ez természetes lesz a számára.
- Az anyja tisztavérű nephilim.
- Ezt nem tudtam, de ez még jobb is így, nem? Akkor

Marcie szintén tisztavérű? - Egy szép kis trió, akik azt hiszik
hogy mindenki felett állnak.
Hank nevetése fáradtnak hangzott. - Soha nem gondoltuk

volna, hogy Susanna teherbe eshet. A tisztavérű nephilimeknek
nincs közös gyermekük. Már a kezdetektől fogva tudjuk, hogy
Marcie egy kis csoda. De nem fog sokáig élni. Nincs rajta a
jelem. Mindig kicsi és gyenge volt. Harcolnia kell azért, hogy
túlélje. Nem fog sokáig tartani, én és az anyja érezzük.
konyvfanoknak 479
Hirtelen eszembe jutott. Már hallottam róla korábban.

Arról, hogyan kell megölni egy nephilimet. Fel kell áldozni egy
női utódját, aki betöltötte a 16 évet. Eszembe jutottak a kétségek,
miért hagyott el a biológiai apám. Eszembe jutott... Hirtelen
minden világos volt. - Ez az oka annak, hogy miért nem rejtette
el Marcie-t Rixon elől. Ez az oka annak, amiért engem elhagyott,
őt meg nem. Sosem hitte, hogy elég sokáig élne ahhoz, hogy
valaki feláldozza őt.
Másrészről bennem minden megvolt, hogy áldozattá

vállhassak: Hank nephilim jele. Emiatt nem volt nagy esélyem a
túlélésre. Gyermekként el voltam rejtve, hogy Rixon ne tudjon
feláldozni. De a sorsnak köszönhetően Hank most azt tervezi,
hogy a forradalmának a vezetőjévé tesz. Becsuktam a
szememet, és azt kívántam, bár eltudnék menekülni az igazság
elől.
- Nóra - mondta Hank - nyisd ki a szemedet, és nézz

rám.
Megráztam a fejemet. - Nem esküszöm fel neked. Sem

most, sem tíz perc múlva. Soha. - Az orrom nedves volt, de nem
tudtam megtörölni. Nem tudtam, melyik megalázóbb. Ez vagy
a reszkető ajkam.
- Csodálom a bátorságodat - mondta furcsán szelíd

hanggal. - Léteznek különböző bátorságok, de ez most
egyáltalán nem áll jól neked.
konyvfanoknak 480
Ugrottam egyet, amikor az ujjaival a fülem mögé tűrte a

hajamat, szinte atyai gesztussal. - Tedd le az esküt, és tisztavérű
nephilim válik belőled. Vezetni fogod a seregemet, és én
hagylak téged és az anyádat elmenni. Nem akarlak bántani,
Nóra. Rajtad áll a választás. Esküdj, és még ma becsukjuk az
ajtót minden borzalom felett. Minden el fog tűnni. - Kioldotta a
csuklómon és a bokámon a csomót, és a kötelek a földre estek.
A kezem remegett, amikor az ölembe vettem és

masszíroztam. De nem azért, mert kifutott belőle a vér. Valami,
amit mondott, jeges rémülettel töltött el. - Az anyám?
- Pontosan. Itt van. Egy szobában alszik alattunk.
A szemeim kezdtek égni a közeledő könnyektől. - Bántani

fogja?
Ahelyett, hogy a kérdésemre válaszolt volna, azt mondta -

Én vagyok a Fekete Kéz. Elég elfoglalt ember vagyok, és őszinte
leszek hozzád. Ez a legutolsó hely, ahol ma este szerettem volna
lenni. Van itt még egy dolog, amit meg kell tennem. De meg
van kötve a kezem. Rajtad áll. Esküdj, és az anyád, valamint te
is szabadon elmehettek.
- Szerette őt valaha?
Meglepődve pislogott. - Az anyádat? Persze, hogy

szerettem. Egy időben túlságosan is szerettem őt. De a világ
konyvfanoknak 481
megváltozott. A nézeteim is megváltoztak. Feláldoztam a

szerelmemet az egész fajom érdekében.
- Megöli őt, ugye? Ha nem fogok felesküdni, megteszi.
- Az életem során nagyon sok nehéz döntést hoztam.

Nem ma este hagyok fel ezekkel - mondta.
Még ha kitérően is válaszolt, megértettem. - Látni akarom

őt.
Hank rámutatott egy ablaksorra, ami a szoba másik

végében volt. Lassan felálltam. Rettegtem attól, hogy mit
láthatok. Amikor az ablakhoz értem, rájöttem hogy egy
irodában vagyok, rálátással a raktárra alattunk. Az anyám
összegömbölyödve feküdt az ágyon. Az álmát három állig
felfegyverkezett nephilim őrizte. Kíváncsi voltam rá, hogy az ő
tudatalattija is felszabadult-e álmában mint az enyém, és
láthatta Hankben a szörnyeteget, ami volt. Eszembe jutott, hogy
ha örökre eltűnik az életéből, és már nem tudja őt manipulálni,
úgy fogja őt látni, ahogy most én. A válaszaim ezekre a
kérdésekre adtak nekem bátorságot hogy szembenézzek
Hankel.
- Színlelte, hogy szereti, azért hogy a közelembe

kerüljön?
Minden hazugság csak ezért az egy pillanatért?
- Fázol - mondta Hank türelmesen. - Fáradt és éhes

vagy.
konyvfanoknak 482
Esküdj fel, hogy le tudjuk ezt az egészet zárni.
- Ha leteszem az esküt, és maga mégis életben marad,

feltételezem, hoy így lesz, szeretném, ha maga is tenne
fogadalmat. Azt akarom, hogy hagyja el a várost, és tűnjön el az
életünkből egyszer és mindenkorra.
- Megbeszélve.
- És először fel akarom hívni Foltot.
Felkacagott. - Nem, még ha úgy döntöttél is, hogy végre

bevallod az igazságot. Elmondhatod neki a hírt, rögtön azután,
hogy letetted az esküt.
Ez nem lepett meg egy kicsit sem, de meg kellett

próbálnom. Minden megvetést, amit éreztem, beleadtam a
szavaimba. - Nem miattad teszem le az esküt - tekintetemmel az
ablak felé fordultam - hanem őmiatta.
- Vágd meg magad - parancsolta Hank, és adott nekem

egy kést. - Esküdj a véredre, hogy tisztavérű nephilim válik
belőled, és vezetni fogod a csapatomat a halálom után. Ha
megszeged az esküdet, elfogadod a büntetésedet. A te halálod...
és az édesanyád halála.
A tekintetemmel az övét kerestem. - Nem ez volt a

megállapodás.
- Most már az. És az ajánlatom öt másodpercig tart. A

következő megállapodásban a barátnőd, Vee élete is benne lesz.
konyvfanoknak 483
Hitetlenül néztem rá, és lassan elöntött a düh. Ez volt ez

egyetlen dolog, amit tehettem. Csapdába estem. - Először maga
- mondtam neki. Ha az arca nem lett volna tele elszántsággal,
talán még szórakozottnak is nézett volna ki. Megvágta a bőrét
és azt mondta:
- Ha még a következő hónapban is élni fogok, ígérem

hogy elhagyom Coldwatert, és soha többé nem találkozom
veled és az anyáddal sem. Ha ezt az esküt megszegem, a testem
enyésszen porrá.
Elvettem a kést, és a hegyével megvágtam a tenyeremet.

Hagytam pár csepp vért a földre hullani, úgy, ahogy Folt
csinálta az emlékeiben. Csendben imádkoztam, és
könyörögtem, hogy valamikor bocsássa meg nekem azt, amire
éppen készülök. Végtére is a szerelmünk felülemelkedhet a
véren és a fajon. Itt abbahagytam a gondolatmenetet. Féltem,
hogy nem tudom majd folytatni, ha Foltra gondolok. Mialatt a
szívem kettészakadt, kitisztult a fejem, és kénytelen voltam
szembenézni a szörnyű feladattal. - Esküszöm az új vérre, ami
az ereimben folyik, hogy már nem vagyok ember, hanem
tisztavérű nephilim. És ha maga meghal, vezetni fogom a
seregét. Ha megszegem az eskümet, én és az édesanyám
meghalunk. Ahhoz képest, hogy ezek a mondatok mennyi
mindent jelentenek, az eskü túl egyszerűnek tűnt. Kemény
pillantással néztem Hankre. - Jól mondtam, ugye? Ez minden,
amit mondanom kell?
konyvfanoknak 484
A számító bólintásával mindent elmondott, amit tudnom

kellett.
Az emberi életem a végéhez ért.
Nem emlékeztem rá, hogyan mentem el Hanktől. Még arra

sem, hogyan vittem el az anyámat a raktárból, miközben ő
annyira kábult volt, hogy alig állt a lábán. Még az emlékeim is,
hogy hogyan kerültem a sötét kis helyiségből az utcára,
homályosak voltak. Az anyám nagyon reszketett, és motyogott
valami érthetetlent a fülembe. Észrevettem, hogy én is fázom. A
levegő hűvös volt, és a leheletem párafelhővé vált. Ha nem
találok mielőbb valami menedéket, az anyám biztosan kihűl.
Nem tudtam, mennyire rossz a helyzetem. Nem tudtam

semmit. Meg tudok egyáltalán fagyni? Meg tudok halni? Mi
történt velem pontosan miután letettem az esküt? Mi változott
meg? Minden? Az utcán előttünk volt egy autó. Egy rendőrségi
parancs volt rajta, hogy a tulajdonosa menjen el vele, és én csak
kevés reménnyel próbálkoztam az ajtóval. Ez első jó dolog az
egész éjszakában. Nyitva volt. Finoman a hátsó ülésre tettem az
édesanyámat, aztán nekiestem a vezetékeknek a kormány alatt.
Pár kísérlet után a motor felbőgött.
konyvfanoknak 485
- Ne félj - motyogtam az anyámnak. - Hazamegyünk,

vége van. Az egésznek vége van. - Ezek a szavak inkább nekem
szóltak, mint neki, és én hittem benne, mert erre volt
szükségem. Nem tudtam arra gondolni, hogy mit tettem. Nem
tudtam arra gondolni, milyen lassú és fájdalmas átalakulás
megy végbe, amikor ez az egész elkezdődik. Ha egyáltalán
elkezdődik valamilyen átalakulás. Ha nem, lesz itt több dolog,
amivel szembe kell majd néznem.
Folt. Elé kell majd állnom, és beismernem, hogy mit

tettem. Azon tűnődtem, hogy valaha érezhetem-e még a karját
magamon, ahogy átölel. Hogyan várhatnám el, hogy semmi se
változzon meg? Már nem Nora Grey voltam. Hanem tisztavérű
nephilim. Az ellensége.
Rátapostam a fékre, amikor egy alak tántorgott az autó elé.

Az autó megcsúszott és megállt. Az útról egy szempár nézett
rám. A lány megbotlott, aztán megint felállt. Áttántorgott az út
másik oldalára, ahogy próbált elmenekülni, de túlságosan nem
volt önmaga ahhoz, hogy koordinálni tudja a mozdulatait. A
ruhája szakadt volt, és a szemeiből félelem sugárzott.
- Marcie? - kiáltottam.
Automatikusan az anyósülés ajtajához nyúltam és

kinyitottam. - Szállj be! - utasítottam.
Marcie csak állt ott, és a kezét a derekára szorította. Fura

hangokat adott ki. Kiszálltam, és odamentem hozzá. Aztán
konyvfanoknak 486
beültettem az ülésre. A fejét a térdei közé tette, és felgyorsult a

légzése. - Hányni fogok.
- Mit csinálsz itt?
Továbbra is gyorsan lélegzett.
Megragadtam a kormányt, és ráléptem a gázra. Nem

akartam tovább bolyongani ezen az elhagyatott részen. - Van
telefonod?
Öklendezett.
- Ha még nem vetted volna észre, kicsit sietek -

mondtam élesebben, mint ahogy terveztem. Hirtelen felfogtam,
hogy kit vettem fel az autóba. Hank lányát. A húgomat, ha
pontosabb szeretnék lenni. Az én félig meztelen, alattomos és
őrült húgomat. - Telefon? Van vagy nincs?
Megmozdította a fejét, de nem voltam benne biztos, hogy

bólintott vagy megrázta a fejét.
- Haragszol rám, mert elloptam tőled azt a nyakláncot

- mondta szinte összefüggéstelenül, miközben megállás nélkül
szipogott. - Az apám átvert. Elhitette velem, hogy mi csak
megszívatunk téged. Hagytam egy üzenetet a párnád alatt,
azért hogy megijedj. ´´Nem vagy biztonságban.´´ Apa valahogy
elvarázsolt engem, ezért nem láthattál bemenni a szobádba. Az
is hozzá tartozott, hogy az üzenet eltűnt miután elolvastad. Azt
hittem, hogy mulatságos lesz. Szerettem volna látni, ahogy
konyvfanoknak 487
összetörsz. Nem gondolkodtam. Megcsináltam mindent, amit

az apám mondott nekem. Olyan volt, mintha valami hatalma
lenne felettem.
- Figyelj rám, Marcie - mondtam határozottan. -

Szeretném kijuttatni magunkat innen. De ha van telefonod,
tényleg szükségem lenne rá.
Remegő kézzel nyitotta ki a táskáját. Kotorászott benne,

aztán végül kivette a mobilt. - Becsapott engem - mondta, és a
szemeiből potyogtak a könnyek. - Azt hittem, hogy az apám
volt. Azt hittem.. hogy szeret engem. Ha nem így lett volna,
nem adtam volna oda neki azt a nyakláncot. De megtettem. Ma
este elvittem neki a raktárba, úgy ahogy azt parancsolta. De
aztán... amikor végül megláttam azt a lányt a ketrecben.... -
Elhallgatott.
Nem akartam Marcie-val együtt érezni. Nem akartam vele

egy autóban lenni. Nem akartam rászorulni soha, és azt sem
akartam hogy ő valaha rám támaszkodjon. Nem akartam, hogy
valaha legyen közöttünk valami kötelék, de sajnos mindez
megtörtént. Nem számított, hogy nem akartam.
- Kérlek, add oda a telefont - suttogtam.
Marcie a kezembe adta. Felhúzta a térdét a melléhez, és

csendesen sírdogált.
konyvfanoknak 488
Folt számát tárcsáztam. El kellett neki mondanom, hogy

Hanknél van a nyaklánc. És el kellett mondanom neki az igazat
arról, hogy milyen szörnyűséget tettem. Minden csengésnél
éreztem, ahogyan emiatt egyre vastagabb fal képződik
közöttünk. Elképzeltem Folt arcát, amikor elmondom neki az
igazságot. Az elképzeléstől megmerevedtem. Megremegett az
ajkam, és elakadt a lélegzetem. Hangposta vette fel.
Letettem, és felhívtam Vee-t.
- Szükségem van a segítségedre - mondtam neki.

Muszáj figyelned az anyámra és Marcie-ra.- El kellett vennem a
telefont a fülemtől a heves reakciója miatt. - Igen, Marcie Millar.
Később elmagyarázom.
konyvfanoknak 489
31. FEJEZET
Majdnem hajnali három volt, mikor kitettem Marciet és az

anyámat minden magyarázat nélkül, Vee felügyeletére hagyva
őket. Csak a fejemet ráztam határozottan, mikor Vee válaszokat
követelt, gondosan elhatárolódva minden érzelemtől. Minden
szó nélkül távoztam, azzal a szándékkal, hogy keresek egy
távoli utat, ahol egyedül lehetek, de hamarosan nyilvánvalóvá
vált, hogy a céltalan kocsikázásnak mégis lett uticélja.
Alig láttam az utat, ahogy a Delphic Vidámpark felé

siettem. Csikorogva beálltam az egyik parkolóba, miközben
rájöttem, hogy teljesen és végérvényesen egyedül maradtam.
Nem mertem megenegedni magamnak, hogy azon agyaljak, mit
tettem, de most, hogy sötétség és nyugalom vesz körül, nem
bírtam bátor maradni tovább. Nem voltam elég erős, hogy
mindent visszatartsak. Fejemet a kormányra hajtva zokogtam.
Sírtam a döntés miatt, amit meg kellett hoznom, és annak

ára miatt. Leginkább azért sírtam, mert teljesen elveszett
voltam, mert nem tudtam, hogy mondom el Foltnak. Ez egy
olyan hír, amiről tudtam, hogy személyesen kell elmondanom,
konyvfanoknak 490
de rémült voltam. Most, mikor rendbe tettük a kapcsolatunkat,

hogyan tudnám neki elmagyarázni, hogy azzá változtam, amit
ő a legjobban megvet?
Tárcsáztam Marcie telefonján a számát, megkönnyebülés és

rettegés marcangolt, mikor a hangpostája vette fel. Azért nem
válaszol, mert nem tudta, hogy én hívom? Vajon tudja, hogy
mit tettem? Kerül engem, amíg rendbe nem teszi az érzéseit?
Átkozódni fog azért, hogy ilyen hülye döntést hoztam, annak
ellenére, hogy nem volt más választásom?
Nem, mondtam magamnak. Egyik sem ezek közül. Folt nem

kerülte a konfrontációt – épp ez a problémám.
Kiszálltam az autóból, és komótosan a kapukhoz sétáltam.

A rácsokhoz nyomtam a fejemet, a hideg fém csípte a bőrömet,
de a fájdalom össze sem hasonlítható a megbánás és
vágyakozás fájdalmával, ami a bensőmben ég. Folt! Kiáltottam
magamban. Mit tettem?
Megzörgettem a rácsokat, nem láttam módját, hogyan

juthatnék be, mikor fémes morgás riasztott fel. A kezeimben a
fém elhajlott, mintha csak agyagból lett volna. Nem voltam
többé ember. Pislogtam a zavarodottságtól, aztán belém hasított
a felismerés. Valóban Nephilim lettem, egy Nephilim erejével és
hatalmával. Ijesztő elragadtatás futott végig a gerincemen az új
hatalom lehetőségeitől. Ha megpróbáltam volna magam azzal
konyvfanoknak 491
meggyőzni, hogy visszavonhatom az esküt, nagyon gyorsan

kritikus prontra jutottam volna.
A rácsokat szétfeszítettem annyira, hogy átnyomakodjak

rajta, és beszaladtam a parkba. Lelassítottam, ahogy a Folt
teremlakásába vezető fészerhez értem. A kezem remegett,
ahogy elfordítottam a kilincset. Nehéz lábakkal átvágtam a
fészeren és lemásztam a csapóajtón.
Próba-szerencse alapon, és az emlékezetemre hagyatkozva,

megtaláltam a megfelelő ajtót. Beléptem Folt lakásába és
azonnal tudtam, hogy valami nincs rendben. Erőszakos
összecsapás visszamaradt nyomait éreztem a levegőben. Nem
olyasmi volt, amit meg tudtam volna magyarázni, de a
bizonyíték ott volt, olyan nyilvánvalóan, mintha papírról
olvasnám.
Az energia egy láthatatlan nyomát követve óvatosan

keresztülmentem Folt lakásán, még mindig nem voltam benne
biztos, hogy mi okozta a furcsa vibrálást körös-körül. A
lábammal belöktem a hálószobája ajtaját és ekkor láttam meg a
titkos ajtót.
A kissé jobbra tolt fekete gránitfal egy árnyékos folyosóra

nyílt. Víztócsa a koszos padlón. Falra szerelt fáklyák füstös
ragyogással.
Lábak dobogása visszhangzott a folyosón, és a gyomrom

összerándult. A fáklyák fénye megvilágították Folt arcának
konyvfanoknak 492
vonalait, a fekete szeme széleit, ami egyenesen rám nézett,

elmerülve a gondolataiban. A vonásai olyan könyörtelenek
voltak, semmi mást nem tudtam tenni, csak állni ott, lebénultan.
Nem tudtam rá nézni, és nem tudtam nem nézni. Megcsappant
reménnyel és dagadó szégyennel teltem el. Éppen le akartam
zárni a szemeimet a könnyeimre, a tekintete rám vetődött és
találkozott az enyémmel. Egyetlen pillantásától eltűnt a
nyomás. Minden védelmem szertefoszlott.
Felé sétáltam, először lassan, a testem az érzelmektől

reszketett, aztán a karjaiba futottam, nem tudtam tovább távol
maradni tőle.
- Folt ... én... nem tudom, hol kezdjem – mondtam, és

könnyekben törtem ki.
Magához ölelt. – Mindent tudok. – mormolta reszelős

hangon a fülembe.
- Nem, nem tudsz. – tiltakoztam szánalmasan. – Hank

rávett, hogy esküt tegyek. Én már... azaz... már nem vagyok
többé... – Nem tudtam rávenni magam, hogy kimondjam.
Foltnak nem. Nem tudnám elviselni, ha elutasítana. Még a
legkisebb neheztelést sem az arckifejezésén, egy felvillanó
megvetést a szemében....
Lágyan megrázott. – Minden rendben, angyalom. Figyelj

rám. Tudok az Átváltoztató Esküről. Higyj nekem, ha azt
mondom, hogy mindent tudok.
konyvfanoknak 493
Az ingébe zokogtam, belecsavartam az ujjaimat. – Hogyan?

- Visszajöttem, és már nem voltál itt.
- Annyira sajnálom. Scott bajban volt. Segítenem kellett. És

mindent tönkretettem!
- Utánad mentem. Hanknél kerestelek először. Arra

gondoltam, hogy valami csellel rávett, hogy elmenj.
Visszarángattam ide és rávettem, hogy bevalljon mindent. – egy
elkínzott sóhajjal kiengedte a levegőt. – Elmondhatom, hogy
hogy alakult az estém, de a saját szemeddel kellene látnod.
Áthúzta a fején az ingét.
Gyengéden Folt sebhelyére nyomtam az ujjamat, arra

koncentráltam, amit meg akartam tudni. Nagyjából arra, hogy
mi történt Folttal miután elhagyta a lakást, pár rövid órával
ezelőtt.
Berántott agyának sötét zugaiba, hangzavar suhant el a

fülem mellett, miközben arcok mosódtak össze, túl gyorsan,
hogy kivehessem őket. Olyan érzés volt, mintha a hátamon
feküdnék az utcán éjszaka, a dudák szólnának, gumik
suhannának el vészesen közel.
Hank, minden energiámmal rá gondoltam. Mi történt, miután

Folt elment, hogy megtalálja Hanket? Az egyik autó felém
konyvfanoknak 494
kanyarodott, és én fejjel előre elmerültem a fényszórója

fényeiben....
Az emlék egy sötét utcasarokba nyílt, Hank raktárán kívül.

Nem az volt, amibe sikeresen betörtem, hanem az, amelyiket
Scott és én megpróbáltunk lefényképezni. A levegő nyirkos volt
és nehéz, a csillagokat felhőtakaró rejtette. Folt hangtalanul
ment végig a járdán, hátulról közelítve meg Hank őrét.
Ráugrott, hátrahúztva őt egy halálos ölelésben mielőtt az őr
nyikkanthatott volna. Folt megfosztotta a férfit a fegyvereitől, és
bedugdosta őket a farmerja övébe.
Meglepetésemre Gabe – ugyanaz a Gabe, aki megpróbált

megölni a 7-Eleven mögött – sétált elő az árnyékból. Dominic és
Jeremiah követte. Mindhárman gonoszan vigyorogtak.
- Nocsak, nocsak, mi van itt? – kérdezte Gabe gúnyolódó

hangnemben, miközben leseperte a Nephil őr gallérjáról a port.
- Tartsátok csendben, amíg jelt nem adok. – mondta Folt,

miközben átadta az őrt Dominicnek és Jeremiahnak.
- Ne cseszd el nekem, tesó. – mondta Gabe Foltnak. – A

Fekete Kéznek annak az ajtónak a túloldalán kell lennie. – Az
állát a raktár oldalajtója felé emelte. – Megteszed ezt értem, én
pedig elfelejtek minden múltbéli sérelmet. Ha ezt eltolod
konyvfanoknak 495
nekem, megmutatom neked milyen érzés, mikor egy feszítővas

áll bele a szárnyaid hegeibe... minden nap, egy teljes éven át.
Folt pusztán egy hideg, kimért tekintettel válaszolt. –

Várjatok a jelemre.
Az ajtóba ágyazott kicsi ablak szélébe kapaszkodott. Én

követtem, átkukucskáltam az üvegen.
Láttam a ketrecbe zárt arkangyalt. Hank Nephilimjei közül

egy maroknyit láttam. De meglepetésemre Marcie Millar állt
egy fél méterre, visszahúzódó testartással, tágra nyílt, rémült
szemekkel. A fakó kezében nem más lógott, mint Folt arkangyal
nyaklánca, és a tekintete lopva arra az ajtóra vetődött, ami
mögött Folt és én rejtőztünk.
Az arkangyal hangos zűrzavart csapott, ahogy a ketrecének

rácsait rázta, ütötte. Hank emberei azonnal odacsaptak egy kék
fénnyel ragyogó lánccal, ami kétséget kizáróan ördögi erővel
volt megbabonázva, ostorként csapódott a lány testének.
Többszöri ütések után a bőre átvette ugyanazt a földöntúli
kékes fényt, mint a láncoké, és a lány engedelmesen meghajolt.
- Szeretnéd a megtiszteltetést? – ajánlotta fel Hank

Marcienak, és kitartotta a kezét a nyakláncért. – Vagy ha
jobb szeretnéd, felteszem én a nyakára.
Ekkora Marcie már remegett. Az arca hamuszürke lett és

csendben meglapult.
konyvfanoknak 496
- Gyere drágám. – sürgette Hank. – Nem kell félned

semmitől. Az embereim biztosították. Nem fog bántani. Ezt
jelenti Nephilimnek lenni. Ki kell állnunk az ellenségeink
ellen.
- Mit fogsz vele tenni? – hebegte Marcie.
Hank felnevetett, de a hangja unott volt. – Felteszem a

nyakláncot, természetesen.
- És aztán?
- És aztán válaszolni fog a kérdéseimre.
- Miért kell ketrecben lennie, ha csak beszélni akarsz

vele?
Hank mosolya elvékonyodott. – Add ide a nyakláncot,

Marcie.
- Azt mondtad, azt akarod, hogy tréfáből szerezzem

meg a nyakláncot. Azt mondtad, hogy csak megvicceljük
Nórát együtt. Sosem beszéltél róla. – Marcie rettegve
pillantott a bezárt arkangyalra.
- A nyakláncot. – parancsolta Hank, kezét kinyújtva.
Marcie elhátrált a fal mentén, de a szemei elárulták – egy

pillanatra az ajtóra nézett. Hank tett felé egy görcsös
mozdulatot, de Marcie gyorsabb volt. Kitolakodott az ajtón,
majdnem Foltba rohant fejjel előre.
konyvfanoknak 497
Folt megfogta őt, a szemei rövid ideig a saját arkangyal

nyakláncán időzött, ami Marcie kezében lógott. – Cselekedj
helyesen, Marcie. – mondta neki halk hangon. – Ez nem hozzád
tartozik.
Hirtelen rájöttem, hogy az emlék eseményei csak

pillanatokkal azután történtek, hogy elhagytam a raktárat az
anyámmal – és éppen az előtt, hogy felvettem Marciet az utcán.
Percekkel szalasztottam el Foltot. Mindez idő alatt azzal volt
elfoglalva, hogy felhajtotta Gabet és a bandáját, hogy Hank
ellen menjen.
Reszkető állal, Marcie bólintott és előrenyújtotta a kezét.

Folt szó nélkül zsebre tette a nyakláncát. Aztán kemény hangon
ráparancsolt. – Menj.
Egy perc sem telt bele, jelzett Gabenek, Jeremiahnak és

Dominicnak. Előrerohantak, berajzottak az ajtón, a raktár
belsejébe. Folt ment leghátul, maga előtt tolva Hank őrét.
A bukott angyalok láttára Hank egy elfojtott, hitetlen

hangot hallatott.
- Idebent egyetlen Nephil sem esküdött hűséget. – mondta

Folt Gabenek. – Használd ki.
Gabe egy vigyort villantott körbe a teremben, a szemei

egyenként landolt minden egyes Nephilen. A tekintete hosszan
konyvfanoknak 498
elidőzött Hanken, szinte égett a mohóságtól. – Úgy értette, hogy

egyik szépszál legény sem esküdött hűséget... még.
- Mi ez? – forrongott Hank.
- Minek néz ki? – válaszolta Gabe, közben az ujjait

ropogtatta. – Mikor a haverom, Folt, elmondta, hogy tudja, hol
találjuk a Fekete Kezet, felkeltette az érdeklődésemet.
Említettem már, hogy éppen egy új Nephilim hűbérest keresek?
A Nephilimek a szobában nem mozdultak, de láttam a

rettegést és a feszültséget minden egyes arcon. Nem voltam
teljesen biztos abban, hogy mit tervezett Folt, de ez
nyilvánvalóan a része volt. Mondta egyszer nekem, hogy nehéz
lenne neki bukott angyalokat találni, aki segítene kiszabadítani
egy arkangyalt, de lehet, hogy végül talált módot arra, hogy
rávegye őket, hogy segítsenek. A hadizsákmány felajánlásával.
Gabe intett Jeremiahnak és Dominicnak, hogy oszoljanak

szét, mindegyik elfoglalta a terem egyik oldalát.
- Ti tízen, mi négyen. – mondta Gabe Hanknek. – Számolj.
- Erősebbek vagyunk, mint hiszed. – Hank egy kaján

vigyorral válaszolt. – Tíz a négy ellen. Nekem nem hangzik
nagy különbségnek.
- Vicces, mert én arra gondoltam, hogy fene mód csábítónak

hangzik. Emlékszel a szavakra, ugye, Fekete Kéz? „Uram, a tiéd
leszek.” Kezd el próbálgatni. Nem megyek innen el addig, amíg
konyvfanoknak 499
nem énekeled nekem ezeket a szavakat. Az enyém vagy,

Nephil. Az enyém. – Gabe ujja egy gúnyos mozdulatával fejezte
be.
- Ne csak álljatok ott. – mordult rá Hank az embereire. –

Kényszerítsétek térdre ezt az arrogáns bukott angyalt!
De Hank nem maradt parancsokat osztogatni. Kirohant az

ajtón.
Gabe nevetése visszhangzott. Odasétált az ajtóhoz, és

kitárta. A hangja dörgött az éjszakában. – Félsz, Nephil? Jobban
is teszed. Jövök.
Erre minden Nephilim az épületben kimenekült az első és a

hátsó kijáratokon át. Jeremiah és Dominic utánuk eredt,
ujjongva, ordítozva.
Folt az üres raktárban állt, szemben az arkangyal ketrecével.

Közelebb ment és lány figyelmeztetőn sziszegve hátrált.
- Nem foglak bántani. – mondta Folt neki, látható

helyen tartva a kezeit. – Ki fogom nyitni a ketrecet, és
elengedlek.
- Miért tennéd? – mondta recsegő hangon.
- Mert nem tartozol ide.
konyvfanoknak 500
A fáradtságtól karikás szemeit Folt arcára szegezte. – És mit

kérsz cserébe? A világ melyik rejtélyére akarsz választ? Milyen
hazugságokat fogsz a fülembe suttogni cserébe az igazságért?
Folt kinyitotta a ketrec ajtaját, lassan benyúlt és megfogta a

kezét. – Semmi mást nem akarok, csak hogy meghallgass. Nincs
szükségem a nyakláncra, hogy szóra bírjalak, mert ha
meghallod, amit mondani akarok, segíteni akarsz majd.
Az arkangyal kibicegett a ketrecből, vonakodva Foltra

támaszkodott, a kékesen ragyogó lábai nyilvánvalóan
megsérültek az ördögi erőtől.
- Mennyi ideig leszek ilyen? – kérdezte, könnyek szöktek a

szemébe.
- Nem tudom, de szerintem mindketten tudjuk, hogy az

arkangyalok majd tudnak segíteni.
- Levágta a szárnyaimat. – suttogta rekedten.
Bólintás. – De nem tépte ki őket. Van remény.
- Remény? – ismételte felvillanó szemekkel. – Te látsz

bármilyen reményt mindebben? Legalább az egyikünk lásson.
Egyébként, milyen segítséget szeretnél? – kérdezte
szánalmasan.
- Azt akarom tudni, hogyan tudom megölni Hank Millart. –

mondta Folt nyers őszinteséggel.
konyvfanoknak 501
Tompa nevetés. – Ezzel ketten vagyunk így.
- Te megtörténtté tudod tenni.
Tiltakozásra nyitotta a száját, de Folt közbevágott.
- Az arkangyalok befolyásolták a halált, legalábbis egyszer

megtették, meg tudják tenni most is.
- Miről beszélsz? – gúnyolódott.
- Négy hónappal ezelőtt Chauncey Langeais egyik női

leszármazottja levetette magát a középiskolája tornatermének
tetőgerendájáról, ennek az áldozatnak következtében halt meg.
A leszármazott neve Nóra Grey, de a kifejezésről az arcodon
tudom, hogy már hallottál róla.
Folt szavai megráztak. Nem azért, mert amit mondott

idegennek hangzott. Egy másik emlékében hallottam magamat,
mikor azt mondtam, hogy én öltem meg Chauncey Laneaist, de
ahogy elhagytam az emléket, csökönyösen letagadtam. Most
már nem tudok szemet hunyni az igazság felett. A köd a
fejemben szertefoszlott, és egymást követő villanásokban láttam
magamat az iskola tornatermében pár hónappal ezelőtt.
Chauncey Langeaisal, egy Nephillel, aki meg akart ölni, hogy
fájdalmat okozzon Foltnak.
Egy Nephil, aki nem jött rá, hogy a leszármazottja vagyok.
- Azt akarom tudni, hogy az önfeláldozása miért nem ölte

meg Hank Millart. – mondta Folt. – Hank a legközvetlenebb
konyvfanoknak 502
Nephil a lány vonalában. Valami azt súgja, hogy az

arkangyalok keze van a dologban.
Az arkangyal szótlanul meredt rá. Folt láthatóan

megzavarta a lelki nyugalmát, ami már egyébként is meg volt
tépázva. Végül egy halvány, gúnyos mosollyal így szólt: -
Egyéb összeesküvés elmélet?
Folt megrázta a fejét. – Ez nem elmélet. Egy álca – az

arkangyalok álcája. Először nem vettem észre, és amikor
felfogtam, hogy mi történt, tudtam, hogy az arkangyalok
befolyásolták a halált. Hagytátok Chaunceyt meghalni Hank
helyett. Tudva, hogy Hank mennyi problémát okoz nektek,
miért?
- Tényleg azt hiszegd, hogy elmondom neked?
- Akkor legalább az elméletemet hallanod kell. Elmondom,

mit gondolok. Szerintem az arkangyalok éppen öt hónapja
jöttek rá, hogy Chauncey és Hank ördögi erővel kezdett
foglalkozni, és meg akarták állítani. Abban a hitben, hogy Hank
a kisebbik rossz, az arkangyalok először őt környékezték meg.
Az arkangyalok előre láthatták Nóra áldozatát, és eldöntötték,
hogy felajánlanak Hanknek egy alkut. Hagyják meghalni
Chaunceyt helyette, ha Hank beleegyezik, hogy felhagy az
ördögi erő használatával.
- Ámulatba ejt a képzelőerőd. – mondta az arkangyal, de a

hangja elgyötört volt, és tudtam, hogy Folt ráhibázott.
konyvfanoknak 503
- Még nem hallottad a történet végét. – mondta Folt. –

Fogadok, hogy Hank eladta Chaunceyt. Aztán átverte az
arkangyalokat. Onnan folytatta, ahol Chauncey abbahagyta,
azóta is használja az ördögi erőt. Az arkangyalok ki akarják
iktatni, mielőtt átadhatná a tudást valaki másnak. És azt
akarják, hogy az ördögi erő is kerüljön vissza, ahová tartozik – a
pokolba. És itt jövök én a képbe. Arra kérem az arkangyalokat,
hogy befolyásolják a halált még egyszer. Had öljem meg
Hanket. Magával viszi a tudást az ördögi erőről a sírjába, és ha
az emléletem annyira helyes, amennyire gondolom, ez
pontosan az, amit te és a többi arkangyal akartok. Persze, biztos
vagyok benne, hogy megvan az okotok, amiért Hanket holtan
akarjátok. – tette hozzá Folt jelentőségteljesen.
- Tegyük fel, az arkangyalok befolyásolni tudják a halált.

Nem hozhatom meg ezt a döntést egyedül. – mondta. – Ez
egyhangú szavazatot kíván.
- Akkor szavaztassuk meg.
Az arkangyal szélesre tárta a kezeit. - Ebben az esetben ez

nem ilyen egyszerű, nem vagyok velük. Nem áll módomban
eljutni innen oda. Nem tudok repülni. Nem tudok hazaszólni,
Jev. Ameddig az ördögi erő átka alatt vagyok, egy láthatatlan
pont vagyok a radarukon.
- Egy arkangyal nyakláncának ereje nagyobb, mint az

ördögi erőé.
konyvfanoknak 504
- Nincs nálam a nyakláncom. – mondta kimerülten.
- Az enyémet fogod használni. Beszélj az arkangyalokkal.

Add elő az ötletemet, és szavazzatok. – Kihúzta az arkangyal
nyakláncát a zsebéből és kikapcsolta neki.
- Honnan tudjam, hogy ez nem egy trükk? Honnan tudjam,

hogy nem fogsz arra kényszeríteni, hogy válaszoljak a
kérdéseidre?
- Sehonnan. Most ebben a pillanatban csak hinni tudsz.
- Arra kérsz, hogy megbízzak egy közismert árulóban. Egy

száműzött angyalban. – A szemei Foltra meredtek, Folt arcát
kutatták, ami olyan átlátszatlan volt, mint egy tó éjfélkor.
- Az régen volt. – mondta csendesen, megint elé tartva a

nyakláncát. – Fordulj meg, és felteszem neked.
- Hit. – ismételte a lány is lágyan. Úgy tűnt, a lehetőségeit

mérlegeli. Vagy megbízik Foltban, vagy egyedül oldja meg a
gondjait.
Végül megfordult, és felemelte a haját.
32. FEJEZET
Fordította: Viva
konyvfanoknak 505
Amikor felfogtam, hogy biztonságban vagyok Folt karjai

között, a légzésem lassan megnyugodott. A hálószóbája
padlóján ültünk, és én nekidőltem. Gyengéden ringatott, és
nyugtató szavakat suttogott a füllembe. -Szóval igaz -
mondtam. - Tényleg megöltem Chauncey-t. Megöltem egy
nephilimet. Halhatatlant. Megöltem valakit. Akaratlanul, de
akkor is. Öltem.
- Az áldozatodnak meg kellett volna ölnie Hanket.
Dermedten bólintottam. – Láttam, amikor mondtad az

arkangyalnak. Mindent láttam. Gabe-t, Jeremiah-t és Dominicot
használtad a raktár kiürítésére, hogy egyedül maradhass a
lánnyal.
- Igen.
- Gabe megtalálta Hanket, és kényszerítette a

hűségesküre?
- Nem. Megtette volna, de én kaptam el először

Hanket. Nem előztem meg Gabe-t. Hagytam, hogy azt higgye,
átadnám neki Hanket. De nekem már a raktár előtt ott volt
Dabria. Abban a pillanatban, ahogy Hank megjelent, elkapta őt.
Amikor visszajöttem ide, és megtudtam, hogy nem vagy itt, azt
hittem elkapott. Felhívtam Dabriát, és ő idehozta őt, kihallgatni.
Bocsánatot kérek Dabria miatt. Elvittem magammal, mert
nekem mindegy mi történik vele. Ő felesleges. Te nem.
konyvfanoknak 506
- Nem vagyok dühös. - mondtam. Dabria volt az

utolsó, ami most zavart engem. Sokkal nagyobb problémáim
voltak. – Szavaztak már az akangyalok? Mi lesz Hankkel?
- Mielőtt szavazni kezdtek, beszélni akartak velem. A

sok minden után, ami történt, nem hittek nekem. Mondtam
nekik, ha engedik, hogy megöljem Hanket, már soha többé nem
kell aggódniuk az ördögi erő miatt. Arra is emlékeztettem őket,
hogy ha Hank meghal, te fogsz állni az egész nephilim serege
élén. Megigértem nekik, hogy megakadályozod a háborút.
- Bármi áron - mondtam és türelmetlenül bólintottam.

– Holtan akarom Hanket. Egyhangúan szavaztak?
- Szeretnék ezt a zűrzavart maguk mögött hagyni. Ami

Hanket illeti, zöld utat adtak nekem. Hajnalig van időnk. - Csak
abban a pillanatban vettem észre a fegyvereket a lába mellett a
földön.
- Megigértem nekem, hogy nem hagylak ki ebből. Ha

továbbra is akarod, nem fogok mentegetőzni. De nem
engedhetem meg, hogy vakon menj bele ebbe az egészbe. Hank
halála életed végéig veled lesz. Nem fordíthatod vissza soha.
Soha nem felejted el. Én megölöm őt, Nóra. Megcsinálom, ha
megengeded nekem. A lehetőség itt van. Ez a te választásod, és
én melletted fogok állni, akárhogyan is döntesz. Viszont
szeretném, ha készen állnál.
konyvfanoknak 507
Meg sem mozdultam. Aztán felkaptam a fegyvert. - Látni

szeretném őt. Szeretnék a szemébe nézni, és látni a megbánást,
abban a pillanatban, amikor rájön hová vezettek a döntései.
Egy idő után Folt bólintott a tervemre. Átvezetett engem a

titkos átjárón. Az egyetlen fény a villódzó fáklyák voltak. A
lángok csak az első néhány méterét világították be a folyosónak,
aztán már csak a fojtogató sötétséget láttam.
Egyre mélyebbre és mélyebbre mentem Folt után, amíg a

csarnok kezdett enyhén emelkedni felfelé. Végül megjelent egy
ajtó. Folt meghúzott a vaskarika fogantyút, és az ajtó kitárult.
Bent Hank már fel volt készülve. Foltra vette magát. A

bilincseknek köszönhetően nem jutott nagyon messzire. A
levegőbe emelte az öklét. Nevetve, ami sokkal őrültebben
hangzott, mint ahogy az nekem tetszett, azt mondta - Ne légy
bolond. Ne gondold, hogy ez csak úgy megúszod. - A szemei
izzottak a magabiztosságtól és a gyűlölettől.
- Ugyanolyan őrült mint te, amikor azt hitted, csak úgy

játszadozhatsz az arkangyalokkal? - vágott vissza neki Folt.
Hank óvatosan összehúzta a szemeit. A pillantása a

pisztolyra esett, ami a kezemben volt. Csak akkor vette észre. -
Mit akar ez jelenteni? - kérdezte hideg hanggal.
Felemeltem a pisztolyt és Hankre céloztam vele.

Elégedettséget éreztem, amikor figyeltem az arcát, amin zavar
konyvfanoknak 508
majd rosszindulat ült ki. - Elmondaná nekem valaki, hogy mi

folyik itt?
- A te időd lejárt. - mondta Folt.
- Saját megállapodást kötöttünk az arkangyalokkal -

mondtam.
- Milyen megállapodást? - sziszegte Hank. Minden

szavából csepegett a düh.
Közvetlenül a mellkasára céloztam. - Már nem halhatatlan

Hank. Végül tényleg kopog az ajtóján a halál.
Röviden és hitetlenül felnevetett. De a félelemmel teli

csillogás a szemében azt mondatta, hogy hisz nekem.
- Érdekelne, hogyan fog kinézni a következő élete -

motyogtam. - Vajon, elgondolkodik-e azon, mi mindent
követett el az élete során. Kiváncsi vagyok, átértékeli-e az
összes döntését, és megpróbálja-e kitalálni mikor fordult
minden ilyen rosszra. Emlékszik arra a sok emberre, akiket
kihasznált, és akiket bántott? Emlékszik a nevükre? Látja az
anyukám arcát? Remélem. Remélem, hogy az arca kísérteni
fogja. Az örökkévalóság hosszú idő, Hank.
Hank olyan erősen rángatta a bilincseket, hogy már azt

hittem, hogy elszakítja.
- Szeretném, ha emlékezne a nevemre. - mondtam

neki. - Azt akarom, hogy emlékezzen rá, mit tettem magáért, és
konyvfanoknak 509
mit kellett volna tennie értem. Kis könyüreletet kellett volna

mutatnia.
A vad arckifejezését, ami tele volt a bosszú igéretével,

hirtelen felváltotta az óvatosság és a csendes spekuláció. Egy
okos ember volt. De én nem voltam benne biztos, hogy
megértette, hogy ezzel az egésszel mire is célzok.
- Nem fogom vezetni a nephilim hadseregedet - mondtam

neki. - Mert nem halsz meg. Valójában még egy ideig élni fogsz.
De nem a Ritz-ben fogsz élni. Hacsak Folt nem szándékozik egy
kicsit átalakítani ezt a kamrát. - Felemeltem Foltra a
szemöldökömet, ezzel kérve a megerősítését.
Mit csinálsz angyalom? morogta a gondolataimba.
Meglepetésemre a képesség, hogy én is gondolatban

szóljak hozzá, természetesen jött. Csak elég volt gondolnom
arra, hogy meg akarom tenni. Nem ölöm meg őt. És te sem, szóval
van valami más ötleted?
És az arkangyalok? Alkut kötöttünk.
Ez nem igazságos. A halála nem a mi döntésünk kell, hogy

legyen. Azt hittem, hogy éppen ezt akarom. De igazad volt. Ha
megölöm őt, soha nem fogom elfelejteni. Örökké hordozni fogom
magammal, és ezt nemakarom. Tovább akarok lépni. Helyesen döntök.
És bár megtartottam magamnak, tudtam, az arkangyalok
kihasználtak minket, hogy helyettük végezzük el a piszkos
konyvfanoknak 510
munkát. És nekem már elegem van abból, hogy bepiszkítsam a

kezeimet.
Meglepetésemre Folt nem tiltakozott. Hankhez fordult. -

Jobban szeretem a hűvös, sötét és szűk helyeket. És csinálok
hangszigetelt falakat. Nem számít milyen hosszan és hangosan
fogsz kiabálni, társaságot csak a saját szenvedésedtől kapsz
majd.
Köszönöm, mondtam Foltnak. A szavaimba annyi

őszinteséget tettem, amennyit csak tudtam.
Csintalan vigyorba húzódott a szája. A halál túl jó megoldás

lenne a számára. Így mókásabb.
Ha nem lett volna gyászos a hangulat, felnevettem volna.
- Ennyit a Dabriába fektetett bizalmáról - mondtam

Hanknek. - Ő nem jósnő. Ő egy pszihopata. Élj és tanulj.
Adtam Hanknek lehetőséget, hogy visszavághasson

nekem, de ahogy sejtettem, hallgatott. Reméltem, hogy legalább
megpróbálkozik a bocsánatkéréssel, de teljes szívemből tudtam,
hogy nem teszi meg. Ehelyett furcsán rám mosolygott. Mintha
várna valamire. Ez kicsit idegesített, de úgy gondoltam, talán
éppen ezt akarja.
Egy kis csend következett. A feszültség eltűnt a levegőből.

Száműztem a gondolataim közül Hanket, és kezdtem tudatában
lenni annak, hogy Folt áll a hátam mögött. A levegő kitisztult. A
konyvfanoknak 511
bizonytalanság megkönnyebbüléssé változott. Hirtelen nagyon

kimerültnek éreztem magam. Az első jele ennek a kezem volt,
ami reszketni kezdett. Végül megremegett a térdem és a lábam
is.
A fáradtság átsöpört rajtam, és hirtelen szédülni kezdtem.

A falak, az áporodott levegő, még Hank is forgott velem. Az
egyetlen dolog, ami még mindig a földön tartott, Folt volt.
Figyelmeztetés nélkül a karjaiba vetettem magam. A falhoz

nyomott, és csókolni kezdett. Egy hullám lökést éreztem a
megkönnyebbüléstől. Megragadtam az ingét, és magamhoz
húztam. Szükségem volt rá, hogy olyan közel érezzem
magamat hozzá, ahogy eddig még nem tapasztaltam. Az ajka
végig követte az enyémet, és kóstolgatta. Ahogyan most csókolt
engem, abban nem volt semmi szakszerűség. A hideg, sötét
cellában szenvedélyesen szükségünk volt egymásra.
- Menjünk innen. - súgta a fülembe.
Már éppen egyet akartam érteni vele, amikor a szemem

sarkából tűzre lettem figyelmes. Először azt hittem, hogy egy
fáklya lehet, ami kiesett a tartóból. Aztán láttam a lángokat,
amik Hank kezében táncoltak. Túlvilági kék fénye volt. Eltartott
egy darabig mire felfogtam, mit is látok.
Hirtelen a dolgok kezdtek értelmet nyerni. Hank egyik

kezében egy izzó kék láng volt, a másikban Folt fekete tolla. Két
konyvfanoknak 512
teljesen különböző dolog. Világos és sötét. Lassan a két dolog

közeledett egymáshoz. A tűz kezdte égetni a toll hegyét.
Nem volt időm felkiáltani, és figyelmeztetni Foltot. Nem

volt idő egyáltalán semmire.
A legrövidebb pillanatban felemeltem a pisztolyt, és

meghúztam a ravaszt.
Az éles lövés a földre küldte Hanket. A keze kinyújtva, a

szája tátva maradt a csodálkozástól.
Többé nem mozdult meg.
33. FEJEZET
Fordította: Viva
Folt még csak nem is zavartatta magát azzal, hogy sírt

ásson a testnek. Minden sötét volt. Egy vagy két óra múlva
felkel a nap. Folt kihúzta Hank testét a partra, éppen a Delphic
kapuja mögé. Aztán ledobta őt a szikláról, közvetlenül a
tomboló hullámok alá.
- Mi lesz vele? - kérdeztem, és összegömbölyödtem

Folt karjai között, hogy melegen legyek. A jeges szél átfújt a
ruhámon. A jeges levegő a bőröm alá került. Az igazi hideg
viszont belőlem áradt, mélyen a csontomig hatolt.
konyvfanoknak 513
- A dagály elviszi őt, a cápáknak könnyű préda lesz.
Megráztam a fejemet, ezzel jelezve neki, hogy nem arra

gondoltam. - Mi lesz a lelkével? - Nem tehettem róla, de
érdekelt, hogy amit Hanknek mondtam az igaz-e. Tényleg
szenvedni fog az élete minden pillanatában? Megráztam a
fejemet, hogy megszabaduljak az összes bűntudattól, amit
éreztem. Nem akartam Hanket megölni, de ő nem hagyott
nekem más választást.
Folt csendben volt, de észrevettem, hogy közelebb

húzódott hozzám és még szorosabban és védelmezőbben fonta
körém a karjait. A tenyerébe fogta az arcomat. - Te fázol. Hadd
vigyelek vissza a lakásomba.
Meg sem mozdultam. - Most mi fog történni? - suttogtam.

- Megöltem Hanket. Vezetnem kell az embereit, de mit fogok
velük csinálni?
- Valamit kigondolunk. - mondta Folt. - Kitalálunk

valami tervet, és én mindvégig melletted fogok állni, amíg túl
nem leszünk mindezen.
- Tényleg azt gondolod, hogy ilyen egyszerű lesz?
Folt röviden felnevetett. - Ha le akartam volna

egyszerűsíteni, akkor Rixon mellé láncolnám magam a pokolba.
Együtt visszavághatunk és süttethetjük a hasunkat.
konyvfanoknak 514
Lenéztem a hullámokra. Darabokra hullottak a sziklákon

alattunk. - Amikor alkut kötöttél az arkangyalokkal, nem féltek
attól, hogy beszélni fogsz? Az a számukra nem lenne valami jó.
Elég lenne elterjeszteni pár pletykát, hogy az ördögi erőt uralni
lehet, és emiatt őrült feketekereskedelem indulna a nephilimek
és a bukott angyalok között.
- Megesküldtem, hogy nem beszélek. Ez az egyezség

része volt.
konyvfanoknak 515
-
Kérhettél volna bármit a hallgatásodért cserébe? -
kérdeztem halkan.
Folt megfeszült, és tudta merre irányulnak a gondolataim.

- Nem mindegy? - kérdezte halkan.
Nem. Most hogy Hank halott, a köd a fejemben lassan

kitisztult, mint a felhők, amik felfedik a napot. Nem
emlékeztem minden emlékemre, de képek jutottak az eszembe.
Villanások, és futó emlékek, amik percenként erősödtek. Hank
hatalma felettem percről percre halványult. Végre emlékeztem
mindenre, amin Folttal keresztülmentünk. Minden próbatétel,
amivel megmutatkozott a hűség, bizalom, de az árulás is.
Tudtam mi az ami megnevetteti, és mi az ami felidegesíti.
Ismertem a legnagyobb kivánságát. Hirtelen világosan láttam
őt. Annyira tökéletesen világosan.
- Kérhetted volna tőlük, hogy emberré tegyenek?
Éreztem, ahogy lassan kifújja a levegőt. Amikor

megszólalt, a legtisztább őszinteséget hallottam a hangjában. -
A tömör válasz az igen. Kérhettem volna tőlük.
Könnyek homályosították el a látásomat. Leküzdött a saját

önzőségem, bár tudtam, hogy én nem kényszerítettem rá Foltot,
hogy úgy döntsön, ahogy döntött. De akkor is. Miattam tette. A
konyvfanoknak 516
bűntudatom miatt a gyomrom hullámzott, mint a tenger

alattunk.
Amikor Folt látta a reakciómat, rosszallóán felsóhajtott. -

Nem, hallgass meg... A bővebb válasz a kérdésedre, hogy
miután megismerkedtünk, teljesen minden megváltozott a
számomra. Az amit öt hónappal ezelőtt szerettem volna,
nagyban eltér attól, amit ma szeretnék. Emberi testet akartam?
Igen. És nagyon. Fontos ez most a számomra? Nem. -
Komolyan nézett rám. - Feladtam valamit, amit akartam, valami
miatt, amire szükségem van. És nekem rád van szükségem,
angyalom. Sokkal jobban, mint azt valaha meg tudnád érteni.
Most halhatatlan vagy. Ahogy én is. Ez már valami.
- Folt... - kezdtem. Becsuktam a szemem, a szívem

gyorsabban vert.
Az ajka a fülcimpámat súrolta. Ettől az érintőstől a

testemen hőhullám söpört végig. - Szeretlek. - A hangja őszinte
és szeretetteljes volt. - Emlékeztetsz arra, ki voltam valaha. Arra
késztetsz, hogy újra az a férfi legyek. Most a karjaimban
tartalak, és úgy érzem, le tudunk győzni mindent. Ha együtt
maradunk megbirkózunk mindennel. Ha engeded, örökké csak
a tiéd leszek.
Hirtelen elfelejtettem, hogy teljesen átáztam, remegek, és a

nephilimek következő vezetője leszek, akikhez nem akartam,
konyvfanoknak 517
-
hogy közöm legyen. Folt szeretett, és semmi más nem volt
fontos.
Én is szeretlek. - mondtam.
Lehajtotta a fejét a nyakamhoz. - Már jóval az előtt

szerettelek, hogy te belém szerettél. Ez az egyetlen dolog,
amiben legyőztelek, és minden adandó alkalommal
emlékeztetni foglak rá. - Megcsókolta a bőrömet. - Gyere
velem, elviszlek haza magamhoz. Ezúttal azonban örökre. Van
valami, amit félbehagytunk, és szerintem be kellene fejeznünk.
Haboztam. Az agyamba egy kérdés fúrta be magát. A szex

valami nagy dolog volt. Nem voltam benne biztos, hogy készen
állok így bonyolítani a kapcsolatunkat és az életemet. Volt itt
egy hosszú lista, a lehetséges következményekről. Amikor egy
bukott angyal lefekszik egy emberrel, abból a kapcsolatból
születnek a nephilimek, akiknek nem szabadna létezniük. De
mi történik, ha egy bukott angyal egy nephilimmel fekszik le? A
fagyos kapcsolatot nézve a nephilimek és a bukott angyalok
között, valószínűleg ez még soha nem történt meg. Annál
jobban féltem a következményektől.
Mint ahogy régen az arkangyalokat rossz fiúknak

gondoltam, most az agyamba kétségek keringtek. Volt valami
oka annak, hogy az angyaloknak nem lenne szabad beleszeretni
konyvfanoknak 518
egy halandóba, vagy az én esetemben, egy nephilimbe? Az ősi

szabályok elválasztották a fajunkat egymástól... vagy ez csak
egy védelem a természet és a sors manipulációja ellen? Folt
egyszer azt mondta, az egyetlen oka a nephilim faj létezésének
az, hogy a bukott angyalok bosszút akartak állni, mert el kellett
hagyniuk az eget. Azért mert az arkangyalok kihajítították őket,
elcsábították az embereket, akiket azelőtt védeniük kelett.
A bosszújuk sikerrel járt. Mindezek eredménye háború

lett, ami már több évaszázadok óta tart. Az egyik oldalon a
bukott angyalok, a másikon a nephilimek. Közöttük álltak az
emberi gyalogosok. Folt megígérte, hogy ez az egész a faj
elpuszításával végződik majd. Ami hirtelen úgy tűnt, hogy
hamarosan bekövetkezik.
Mindez azért, mert a bukott angyalok rossz ágyba

tévedtek.
- Még nem. - mondtam.
Folt felemelte sötét szemöldökét. - Még nem, mármint nem

akarsz elmenni, vagy velem nem akarsz eljönni?
- Még sok kérdésem van. - Egy jelentőségteljes

pillantást vetettem rá.
Elmosolyodott, de nyilvánvaló volt az arckifejezésében a

bizonytalanság. - Tudhattam volna, hogy csak a válaszaim miatt
tartasz.
konyvfanoknak 519
-
- Igen, azok miatt, és a csókod miatt. Mondták már
neked, hogy hihetetlenül csókolsz?
Az egyetlen ember, akinek a véleménye érdekel, éppen

előttem áll. – Felemelte az államat, hogy a szemébe nézhessek. -
Nem kell visszamennünk hozzám, angyalom. Elvihetlek haza
hozzád, ha azt akarod. Vagy ha végül úgy döntesz, hogy nálam
alszol, alhatunk a hálószoba ellentétes sarkaiban, egy
ÁtlépniTilos határvonallal a közepén. Nem leszek tőle túl
boldog, de megbirkózok vele.
Az őszintesége megérintett. Az inge alá csúsztattam az

ujjaimat, és próbáltam kitalálni, hogy mutathatnám ki, milyen
nagyra értékelem. Miért, Istenem miért volt olyan könnyű vele
éreznem annyi mindent? Mindezek az érzések égtek bennem, és
felemésztettek. Hirtelen elfelejtettem minden ellenvetésemet. -
Ha még nem vetted volna észre, - mondtam és a hangomban
éreztem a szenvedélyt, - nekem is szükségem van rád.
- Ez igent jelent? - kérdezte, és a hajamba túrt az

ujjaival. Eligazította a vállamról, és elszántan nézte az arcomat.
- Kérlek, mondj igent. - mondta rekedt hangon. Maradj ma éjjel
velem. Hadd öleljelek át, mégha csak ez is lesz minden, ami
történik.
Hadd tartsalak biztonságban.
konyvfanoknak 520
Válasz helyett összefűztem az ujjaimat az övéivel.

Bűnbánat nélküli merészséggel, kapzsin és vakmerőn fogadtam
a csókjait, miközben úgy éreztem, hogy az érintése nyomán
elerőtlenedek, elolvadok, olyan helyeken is, amik létezéséről
eddig nem is tudtam. Minden egyes csókkal egyre jobban
összeomlottam, egyre jobban elszédített, egyre jobban
elvesztettem az irányítást. Kihívó és sötét melegséggel töltött el,
amíg már nem létezett senki, csak ő és én. Amíg már nem
tudtam, hol végződök én, és hol kezdődik ő.
konyvfanoknak 521
34. FEJEZET
A nap égetett, és elmúlt dél, mire Folt leparkolta a motorját

a parasztház előtt. Kiszálltam, buta vigyor tapadt az képemre, a
bőröm minden centije élénken csillogott. Tökéletesség.
Nem voltam annyira naív, hogy azt higgyem, örökké tart,

de van valami abban, mikor azt mondják, hogy élj a pillanatnak.
Már eldöntöttem, hogy majd a jövőben aggódok azért, hogy
foglalkozzak az új, tiszta Nephilim véremmel és az ezzel járó
következményekkel, ide értve azt is, hogy hogyan fog
megnyilvánulni az átalakulásom és hogy hogyan fogom
irányítani Hank seregét.
Most mindenem megvolt, amit szerettem volna. A lista

nem volt túl hosszú, viszont kielégítő volt, és azzal kezdődött,
hogy életem szerelme a karjaim közt legyen.
- Jól éreztem magam múlt éjjel. – mondtam Foltnak,

miközben kikapcsoltam az állam alatt és átadtam a sisakot. –
Hivatalosan is beleszerettem az ágyneműdbe.
- Csak abba szerettél bele?
- Nem. A matracodba is.
konyvfanoknak 522
Mosoly lappangott Folt szemeiben. – Az ágyam mindig

nyitva áll.
Nem aludtunk Átlépni-Tilos határvonallal az ágy közepén,

mert nem aludtunk együtt, punktum. Enyém volt az ágy, Folté
a kanapé. Tudtam, hogy többet akart tőlem, de azt is tudtam,
hogy azt akarta, maradjak józan. Azt mondta, tud várni, és én
elhittem.
- Nyújtsd a kisujjad, és a karodat akarom. –

figyelmeztettem. – Aggódnod kellene, lehet, hogy lefoglalom.
- Szerencsés embernek tartanám magam.
- A lakásod egyetlen hátránya a zavaróan kevés idegen

eredetű piperecikk. Semmi hajkondicionáló? Szájfény?
Naptej? – A bejárati ajtó felé böktem a hüvelykujjammal. –
Meg kell mosnom a fogamat. És szükségem van egy
zuhanyra.
Vigyorgott, leszállt a motorról. – Ez egy meghívás.
Lábujjhegyre álltam, és megcsókoltam. – Mikor végzek,

átmegyek Veehez, hogy elhozzam anyámat, és elmondom nekik
az igazat. Hank elment, és ideje mindent tisztázni.
Nem örültem ennek a beszélgetésnek, de már elég ideig

vártam. Mindvégig azt mondtam magamnak, hogy Veet és
anyámat védtem, de hazugságokkal titkoltam el az igazat.
Rájuk kényszerítettem a tudatlanságot, mert féltem, hogy nem
konyvfanoknak 523
tudják kezelni a tudást. Mégha tudtam is, hogy a logika

elfuserált.
Kinyitottam a bejárati ajtót, beledobtam a kulcsot a tálba.

Még három lépést sem tettem, mikor Folt megfogta a
könyökömet. Egyetlen pillantás az arcára és tudtam, hogy
valami baj van.
Mielőtt Folt eltakarhatott volna a testével, Scott lépett elő a

konyhából. Hívogatóan intett, és másik két Nephil állt mellé a
folyosón. Mindkettő Scott korabelinek tűnt. Magasak és
izmosak, higgadt arcvonásokkal. Nyílt kiváncsisággal figyeltek
engem.
- Scott. – mondtam, megkerültem Foltot és Scott felé

siettem. Köré fontam a karjaimat, és vadul megöleltem. – Mi
történt? Hogy szöktél meg?
- Az adott körülmények között, úgy döntöttek, hogy

sokkal hatékonyabb lennék a frontvonalban, mint elzárva.
Nóra, had mutassam be Dante Matterazzit és Tono Granthamt.
– mondta. – Mindketten elsőtisztek a Fekete Kéz seregében.
Folt odajött hozzánk. – Te idehoztad ezeket az embereket

Nóráékhoz? – mondta, közben úgy nézett Scottra, mintha
nyakon szeretné vágni.
- Nyugi, ember. Ők frankók. Meg lehet bízni bennük. –

mondta Scott.
konyvfanoknak 524
Folt nevetése mély volt és veszélyes. – Biztosíték egy

közismert hazugtól.
Scott arcán megfeszült egy izom. – Biztosan ezt akarod

játszani? Ugyanannyi csontváz van a te szekrényedben is.
Ó, ember.
- Hank halott. – mondtam Scottnak, nem láttam

értelmét, hogy finoman közöljem, vagy hogy tovább hagyjam
Foltot és Scottot tesztoszteron fűtötte sértésekkel dobálózni.
Scott bólintott. – Tudjuk. Mutasd meg a jelet, Dante.
Dante előlépett. Majdnem két méter magas volt és barna

bőrű, a latin kinézete passzolt a nevéhez. Kinyújtotta a kezét.
Egy olyan gyűrű, mint amilyet Scott dobott az óceánba,
illeszkedett szorosan a mutatóujjára. Kéken és erősen ragyogott
és úgy tűnt, a fényét akkor is látnám, ha behunynám a
szememet. – A Fekete Kéz mondta, hogy ez fog történni, ha
meghal. – magyarázta Dante. – Scottnak igaza van, ez egy jel.
Scott így szólt: - Ezért engedtek el. A seregben zűrzavar

van. Senki sem tudja, mit csináljon. Chesvan már szinte itt van,
és a Fekete Kéz háborúra készült, de az emberei nyugtalanok.
Elvesztették a vezetőjüket. Kezdenek pánikba esni.
Megrágtam az új információkat. Egy gondolat vert szöget

a fejemben. – Azért engedtek el téged, mert te tudod, hol találsz
meg engem... Hank utódját? – tippeltem, óvatosan figyeltem
konyvfanoknak 525
Dantet és Tonot. Scott talán megbízik bennük, de én még nem

döntöttem így.
- Ahogy már mondtam, ezek a srácok rendben vannak. Ők

már elkötelezték magukat melletted. A lehető legtöbb Nephilim
támogatót kell gyűjtenünk mögéd, mielőtt ez az egész
széthullik. Egy puccs hiányzik most a legkevésbé.
Kábultnak éreztem magam. Igazából egy puccs nagyon

vonzónak tűnt. Valaki másnak kell ez a meló? Felőlem rendben.
Dante szólalt meg megint: - A halála előtt a Fekete Kéz

értesített engem, hogy beleegyeztél, hogy átveszed az irányítást,
ha ő meghal.
Nyeltem egyet, nem számítottam arra, hogy ez a pillanat

ilyen gyorsan bekövetkezik. Tudtam, mit kell tennem, de
reméltem, hogy több időm van. Enyhén szólva is, rettegtem
ettől a pillanattól.
Egymás után mindhármuk szemébe néztem. – Igen,

megesküdtem rá, hogy vezetem Hank seregét. A következő fog
történni. Nem lesz háború. Menjetek vissza, és szóljatok az
embereknek, és mondjátok meg, hogy oszoljanak fel. Minden
Nephilimet, aki már hűséget esküdött, kötelezi a törvény, amit
nem tud megdönteni semmilyen sereg, függetlenül attól, hogy
az milyen nagy. Most harcbaszállni öngyilkosság lenne. A
bukott angyalok már tervezik a megtorlást, és az egyetlen
reményünk, ha nyilvánvalóvá tesszük, hogy nem fogunk
konyvfanoknak 526
harcolni. Nem így. Vége... és megmondhatjátok az

embereiteknek, hogy ez parancs.
Dante mosolygott, de az arckifejezése éles volt. – Ezt

inkább nem egy bukott angyal társaságában beszélném meg. –
Foltra szegezte a tekintetét. – Adnál nekünk egy percet?
Azt mondtam: - Azt hiszem, elég nyilvánvaló, hogy

értelmetlen Foltot arra kérni, hogy menjen el. Mindent
elmondok neki. – Dante fájdalmas arckifejezésére hozzátettem.
– Mikor megesküdtem Hanknek, egy szóval sem mondtam,
hogy szakítok Folttal. Így van. Az új Nephil vezetőtök egy
bukott angyallal jár. – Had induljon a szóbeszéd.
Dante kurta biccentése nem volt igazán beletörődő. –

Akkor tisztázzunk még valamit. Ennek még nincs vége.
Elhalasztva, lehet, de nincs vége. A Fekete Kéz elkezdett egy
forradalmat, és nem lehet csak úgy lefújni, mert az nem elég
ahhoz, hogy elüljön a por.
- Nem aggaszt a por. A nephilim fajért aggódom. Én

azt akarom, ami mindenkinek a legjobb.
Scott, Dante, és Tono csendben egymásra néztek. Végre,

úgy tűnt, Dante beszél a nevükben is – Akkor nagyobb a baj.
Mert a Nephilimek azt hiszik, nekik a lázadás a legjobb.
- Hány Nephilim? – kérdezte Folt.
konyvfanoknak 527
- Ezrek. Elegen, hogy megtöltsenek egy várost. – Dante

a szemembe nézett. – Ha nem vezeted őket szabadságra,
megszeged az esküdet. Röviden, az életed a tét, Nóra.
Foltra meredtem.
Állj ki magadért, szólt higgadtan a fejemben. Mondd meg

nekik, hogy a háború lefújva és nincs helye vitának.
- Megesküdtem, hogy vezetem Hank seregét. –

mondtam Dantenak. – Soha nem ígértem szabadságot.
- Ha nem üzensz hadat a bukott angyalok ellen,

azonnal szerzel magadnak több ezer Nephilim ellenséget. –
válaszolt.
És ha üzenek, gondoltam elgyengülve, akkor azzal az

arkangyaloknak is hadat üzenek. Ők engedték Hanket meghalni,
mert Folt megígérte nekik, én elfojtom a felkelést.
A figyelmemet megint Foltra fordítottam, és tudtam, hogy

ugyanarra a szörnyűségre gondoltunk. Akárhogy is, háború
lesz.
Csak annyit kellett tennem, hogy eldöntöm, melyik oldalra

állok.
konyvfanoknak 528

274aa07f-ca90-441d-ad9d-26e7b8002490

Uploaded by

Document Information

Copyright

Available Formats

Share this document

Share or Embed Document

Sharing Options

Did you find this document useful?

Is this content inappropriate?

Copyright:

Available Formats

274aa07f-ca90-441d-ad9d-26e7b8002490

Uploaded by

Copyright:

Available Formats

Becca Fitzpatrick - Silence

A fordítás a könyvfanoknak honlap számára készült.

1. FEJEZET 19 19. FEJEZET 282

2. FEJEZET 34 20. FEJEZET 295

3. FEJEZET 43 21. FEJEZET 318

4. FEJEZET 60 22. FEJEZET 335

5. FEJEZET 72 23. FEJEZET 346

6. FEJEZET 87 24. FEJEZET 365

7. FEJEZET 101 25. FEJEZET 384

8. FEJEZET 124 26. FEJEZET 397

9. FEJEZET 138 27. FEJEZET 417

10. FEJEZET 153 28. FEJEZET 435

11. FEJEZET 165 29. FEJEZET 452

12. FEJEZET 173 30. FEJEZET 461

13. FEJEZET 181 31. FEJEZET 480

14. FEJEZET 197 32. FEJEZET 496

15. FEJEZET 226 33. FEJEZET 504

16. FEJEZET 236 34. FEJEZET 512

17. FEJEZET 247

COLDWATER, MAINE HÁROM HÓNAPPAL EZELŐTT

A csillogó fekete Audi megállt a temetővel szemközti

Blakely szállt ki először. Magas volt, őszülő hajjal és

Hank kilépett és meggyújtott egy cigarettát és hosszan

- Tíz ember a fákon felettünk. - válaszolta Blakely. - Másik

Hank elmosolyodott a sötétben. - Ó, kétlem.

Blakely pislogott. - Huszonöt legjobb Nephilim harcosodat

- Nem ember. - Emlékeztette Hank. - Nem akarok semmit

- Nálunk van Nóra. Ha problémázik, felhívod és odaadod

Hank Blakely felé fordult, lassan, elismerően rámosolygott.

- Te mondtad, hogy meg akarod törni a csajt.

- Ezt mondtam, ugye? - merengett Hank. Négy rövid napja

Blakely átadott Hank-nek egy kicsi műszert, a közepén egy

- Meg lett bűvölve ördögi erővel? - kérdezte Hank.

Bólintás. - Aktiváláskor, úgy lett tervezve, hogy

- Szóltál erről bárkinek is?

- Meghagytad, hogy ne tegyem, uram.

Hank elégedetten tette zsebre az eszközt. - Kívánj sok

A barátja megveregette a vállát. - Nincs rá szükséged.

Hank félrepöckölte a cigarettáját, lesétált a temetőhöz

A lépcső aljánál Hank óvatosan bámulta az árnyakat. Az eső

Ott. Szemben. Az angyal egy sírkőre hajolt, de Hank

- Rosszul nézel ki… Folt, ugye? - mondta Hank, megállva

Az angyal mosolygott, de nem volt kellemes. - És én még

Hank elengedte a sértést a füle mellett. Rixon volt az a

- Ellátogattam a házadba, de behúzott farokkal sunnyogva

- Igen, gondoltam, hogy megpróbálkozol valami

Az angyal vállat vont. - Besúgót játszani neked nem tűnt

Hank állkapcsán megfeszültek az izmok. - Nem ez volt a

- Biztosítékra van szükségem, hogy később is együtt fogsz

Az angyal szája széle felfelé húzódott, de aligha mosolygott.

- Nem is vagy olyan helyzetben. - Hank benyúlt a

Mielőtt befejezhette volna a fenyegetőzést, Hank érezte,

- Így fog ez működni. - sziszegte az angyal. Hank próbált

villantak a szemei mögött és a mellkasára mintha követ

Egy hirtelen ötlettől vezérelve Hank betört az angyal

- Egy elme trükk? - horkantotta az angyal. - Ne vesződj vele.

- Nem… tudsz… megölni… engem! - fröcsögte Hank.

Érezte, ahogy égető fájdalom nyilallt az arcába. Üvöltött, de

- Egyszerre csak egy darab. - sziszegte az angyal, papírszerű

Hank érezte, ahogy a szemei elkerekedtek. A bőre!

- Nem… tudok… beszélni! - gurgulázta Hank. Ha elérhetné

Esküdj meg, hogy most szabadon engeded, és hagylak beszélni. Az

Nagy hibát követsz el, fiú. Vágta rá Hank. Az ujjai a

Az angyal egy torokhanggal jelezte türelmetlenségét,