4.

Az elsődleges infromációt feldolgozó kognitív folyamatok: érzékelés és észlelés

Érzékelés

Az érzékelés az a folyamat, melynek során a környezeti ingerek az érzékszervekre hatva

átalakulnak az agy számára felismerhető idegimpulzusokká. Az érzékelés és észlelés közti fő
különbség az, hogy az érzékelés egyszerű, az ingerekhez szorosan hozzákapcsolódó nyers
érzékleteket jelenti, míg az észlelés ezeknek az érzékleteknek az integrált, jelentéssel rendelkező
értelmezése. Összesen 5 érzékleti modalitást különböztetünk meg: vizuális (látás), audití (hallás),
gusztatív (ízlelés), olfaktív (szaglás), haptilis/taktilis (érzékelés).

Az abszolút küszöb azon legkisebb erősségű inger, melyet az érzékszerv képes

érzékelni. Az éppen észrevehető különbség vagy különbségi küszöb két inger
megkülönböztetéséhez szükséges legkisebb intenzitáskülönbséget jelenti. A küszöb feletti inger
azokra a szituációkra érvényes, amikor az inger erőssége jelentősen meghaladja az abszolút
küszöböt. Az érzékszervi adaptációk azok a jelenségek, amikor egy adott ingerre az adott
érzékszerv már kisebb intenzitással reagál (pl. amikor hozzászokunk egy szaghoz és azt már nem
érezzük).

A Weber-törvény a különbségi küszöb meghatározására vonatkozik. Azt mondja ki, hogy a

∆I
különbségi küszöb értéke a kezdeti inger értékétől függ. =k
I

Pl. minél nagyobb egy észlelt inger intenzitása (pl. súly), annál nagyobb változás szükséges az
inger erősségében, hogy annak változását észleljük. A hagyományos példa szerint (ahol a tömeg
az észlelt jel erőssége), ha mondjuk egy krumplit tartunk a kezünkben, akkor ehhez még egy
krumplit hozzáadva jól érezzük a kezdeti (egy krumpli) és végállapot (két krumpli) közötti
tömegváltozást. Viszont ha egy zsák krumplit tartunk a kezünkben, és ehhez adunk hozzá még
egy szemet, akkor nem valószínű, hogy észlelni fogjuk a különbséget.

Az inger intenzitása és az általa kiváltott érzéklet intenzitása közti összefüggést a

Fechner-törvény írja le. Fechner törvénye (vagy Weber-Fechner törvénye) szerint egy inger
szubjektív érzékelése logaritmikusan növekszik annak fizikai intenzitásával (S = k log I). A
Stevens-törvény szerint az érzékelt pszichikai erősség a fizikai erősség valamilyen
hatványfüggvénye.

A szignáldetekciós elmélet egy módszer, melyet arra használnak, hogy felmérjék az

embereknek arra való képességét, hogy egy ingert/jelet megkülönböztessenek a körülötte lévő
zajtól/háttértől (zavaró ingerektől). A szignáldetekciós kísérlet során a résztvevőknek egyes
esetekben gyenge jelet mutatnak, más esetekben pedig csupán zajt. A találatok és a téves
riasztások aránya alpján meg lehet határozni, hogy az adott személy érzékleti modalitása
mennyire érzékeny, illetve azt is, hogy valódi érzékenységről, vagy csupán reakciómódról van
szó (vagyis hogy az alany a legkisebb gyanú esetén is jelez találatot, akkor is, amikor nem kéne).
A szignáldetekciós elmélet tehát különbséget tud tenni az érzékenység és a reakciómód (pl.
liberális vagy konzervatív) közt. A tévesz riasztás és a találatok közti arányt ROC (Receiver
Operating Characteristic) görbén ábrázolják. A módszert eredetileg légtérfelügyelők
szelekciójára használták a második világháborúban.

Színlátás

A színárnyalatokat eredetileg Newton fedezte fel, amikor egy prizma segítségével

felbontotta a fényt az azt alkotó elsődleges színekre, melyek a vörös, zöld és kék. Ezeknek az
alapszíneknek a keverésével gyakorlatilag minden szín létrehozható. Ebből a tényből kiindulva
hozta létre Young és Helmholtz háromszín elméletét. Az elmélet szerint a retinán mindegyik
alapszínnek megtalálhatók a sajátos receptorai: rövidreceptor (kék), közepes receptor (zöld-
sárga) és a hosszú receptor (vörös). E három receptor sajátos aktivációja vezet a különböző
színek érzékeléséhez.

Hering ellenszínelmélete 4 alapszínt fogalmaz meg, valamint ezek között 2 párt,

amelyek „kiegészító”, komplementer színei egymásnak (sárga  kék, vörös  zöld). Ezekért a
komplementer színekért ugyanaz a receptor felelős, nem érzékelhetjük egyszerre mindkettőt. Ha
egy színes mintát hosszan nézünk, majd becsukjuk a szemünket, vagy egy szürke felületre
tekintünk, létrejön egy utókép és a kiegészítő szint látjuk. Ennek az a magyarázata, hogy a
csapsejtpárok (receptorok) egyike érzékeli a szint, és egy idő után ha hosszú ideig fenáll egy
inger, létrejön az érzékszervi adaptibilitás, tehát már nem érzékeljük olyan erősen az adott inger.
Ha sokat végez valamit a szervezet, akkor az habituálódik. Ha egy csapsejt elfárad, akkor a párja
lép a helyébe.

Több évtizednyi versengés után a bilógiai vizsgálatok igazolták mindkét elmélet

validitását: a háromszín-elméletnek megfelelő csapok megtalálhatók a retinában, az ellenszín-
egységeknek megfelelő idegsejtek pedig a talamuszban.

Észlelés

Általános értelmeben külvilág észlelésének két fő forrása van: az érzékleti bemeneti inger
és az agyban tárolt múltbéli információk. Az előbbit bottom-up vagy adatvezérelt
feldolgozásnak nevezzük, az utóbbit pedig top-down vagy konceptuálisan vezérelt
feldogolzásnak nevezzük. E két feldolgozást felhasználva a kutatók az észlelést magyarázva
kétféle elméleti megközelítést hoztak létre.

Top-down elméletek

A top-down elméletek (más néven konstruktív elméletek) bár sokmindenben eltérnek

egymástól, alapvetően egyetértenek három kérdésben:

 Az észlelés aktív és alkotó folyamat.

 Az észlelés nem közvetlenül a bemeneti ingerből származik, hanem az inger és az
agyban tárolt információk, hipotézisek végterméke (információfeldolgozás).
 Mivel hipotéziseink gyakran helytelenek, az észlelés hajlamos a tévedésre

A konstruktív elméletek tehát azt vallják, hogy a bemeneti információ szükséges, de nem
elégséges, a hiányzó elemek kiegészítésére pedig előzőleg eltárolt tudásunkra hagyatkozunk. Az
érzékszervek által felvett információknak inferenciális folyamatokkal (hipotézisek, elvárások)
adunk értelmet.

Gregory következtetéselmélete
 Gregory szerint az észlelés elképzelhetetlen előzetes tapasztalat és tudás nélkül. Az
észlelés egy konstruktív folyamat, mely fentről lefelé típusú feldolgozást igényel. A
környezetből érkező információ elégtelen az észlelés megvalósulásához, ugyanis Gregory szerint
amíg a szemtől az agyig eljut az inger, jelentős információmennyiség vész el. Ennek
következtében a hiányzó információt az agy kiegészíti a memóriában eltárolt előzetes
tapasztalatok alapján, vagyis hipotézist állít fel arról, hogy milyen lehet a környezet, a hipotézist
pedig ezután teszteljuk. A hibás hipotézisek észlelési hibákhoz vezetnek, vagyis vizuális
illúziókhoz (pl. https://www.youtube.com/watch?v=QbKw0_v2clo).

Gregory a vizuális illúziókat két kategóriába sorolta: a látórendszer fiziológiájából eredő

mechanizmusillúziók (pl. vízeséshatás, phi-jelenség), és a hibás információfeldolgozásnak,
értelmezésnek köszönhető stratégiaillúziók (pl. kétértelmű tárgyak, paradox illúziók).

Marr háromszintű elmélete

Marr elméletében integrálta a bottom-up és top-down folyamatok, komputacionista

megközelítést alkalmazva. Véleménye szerint a vizuális percepció három szinten valósul meg,
melyek mindegyike során az észleletnek egy reprezentációja, vázlata jön létre. Az elsődleges
reprezentáció a 2D-s vázlat, mely az alapvető geometriai struktúrákat, a környezet sötét és
világos részeit ábrázolja. Lehetővé teszi a részek elvélasztását, viszont az információnak még
nincs jelentése. A 2D-s vázlatra alapozva az észlelő ezután létrehozza a 2 ½ D-s vázlatot, mely
az árnyékokat, textúrákat, éleket feldolgozva reprezentálja a tárgyak felszínét és pozícióját az
észlelőhöz viszonyítva.

Egész eddig a feldolgozás kizárólag bottom-up típusú volt, a top down folyamatok a 3D-s
vázlattal kezdődnek. A 3D-s vázlatba már integrálódnak az előzetes tapasztalatok, ezáltal pedig a
környezeti ingerek jelentéssel vannak felruházva, az észlelő képes felismerni, megérteni azokat.

A vizuális észleléshez hasonlóan Marr szerint az információfeldolgozás is 3 szinten

valósul meg. Az első a hardver (agy), a második az algoritmus (szabályok), a harmadik szint
pedig a számítások (információfeldolgozás, kognitív folyamatok).
 Marr elméletét Hubel és Wiesel Nobel-díjas, a formaészlelést feltáró felfedezése is
valamelyest alátámasztotta. A tudósok felfedezték, hogy a vizuális kortexben 3 féle sejt van
annak függvényében, hogy minden sejt másféle ingerre aktiválódik. Az egyszerű sejtek
aktiválódnak a vízszintesen/függöleges mozgó tárgyakra, a komplex sejtek szögekre
aktiválódnak, a hiperkomplex sejtek a mélységre, távolságra.

Neisser perceptuális cikluselmélete

Neisser a két észlelési folyamatot perceptuális ciklus modelljében megkísérelte

integrálni. Neisser szerint az észlelés ciklikusan működik, melyben a top-down és bottom-up
folyamatok egymásra épülve valósítják meg az észlelést. Az észlelés irányítói a sémák. A sémák
múltbéli tapasztalatokból származó tudattartalmak, melyek anticipálják az észlelni kívánt
környezetet (top-down folyamat), és irányítják a figyelmet a releváns ingerkörnyezetre
(perceptuális felderítés). Azonban ezek a sémák módosíthatók a környezetből szerzett
ingerinformációk által (bottom-up folyamat). Ha a sémák nem egyeznek meg a környezeti
infromációval, akkor ennek fügvényében módosulnak. A top-down folyamatokat tehát a sémák
által vezérelt perceptuális felderítés képviseli, a bottom-up folyamatokat pedig a környezetből
szerzett ingerinformáció.
Biederman geonelmélete

Biederman a tárgyészlelést geometriai formákkal magyarázza. Az elmélet szerint minden

egyes tárgy ábrázolható ún. geonok (geometrikus ionok) sajátos kombinációjával. Ezek a geonok
lehetnek ívek, hengerek, kúpok, hasábok stb. Az észlelés során a tárgyakat a geonokhoz való
referenciával ismerjük fel. Minél kivehetőbbek a geonok, annál könnyebb a tárgyfelismerés,
szokatlan nézetből vagy eltakarás esetén viszont az azonosítás nehezebb, mivel a geonok nem
kivehetők. Biederman elmélete tehát beépíti a felülről lefelé irányuló folyamatokat a tárgy- és
helyészlelésbe.

Bottom-up elméletek

A bottom-up megközelítés szerint az észlelés lentről felfelé történik, vagyis közvetlen

módon, az előző tapasztalatok vagy elvárások befolyása nélkül. Gibson ökológiai
észleléselmélete szerint a szenzoros ingerekben fellelhető információ elegendő az észlelés
megvalósulásához. A szemhez érkező vizuális ingerek, fényalakzatok kifejezetten részletes
információt nyújtanak a környezetről (alak, textúra gradiens, távolság, helyzet, affordanciák). A
vizuális ingerek, más néven az optikus elrendezések egyértelműek vagy invariánsak, és a
szükséges infromációkat észlelés során közvetlen módon kivonjuk az optikus elrendezésből (pl.
textúra gradiens vagy alakzat), jelentős információfeldolgozás nélkül. Ez azonban nem
magyarázza a jelentés problémáját, hiszen attól, hogy közvetlenül észleljük a kést top-down
folyamatok nélkül, nem fogjuk tudni, hogy az mire használható. Gibson elutasította azt a
magyarázatot, hogy a környezetet azért észleljük értelmesnek, mert az ehhez szükséges
információt a memóriában tároljuk. Véleménye szerint a tárgyak poteciális alkalmazásai,
(affordanciái) közvetlenül észlelhetőek. Az affordancia a megfigyelő pszicholológiai állapotától
függhet: ha a megfigyelő éhes, a kést az étel felvágására használhatja, azonban ha veszélyt érez,
önvédelmi eszközként észleli.

Gibson szerint tehát a vizuális környezet értelmezéséhez minden információ közvetlenül

rendelkezésre áll a vizuális bemenetben, még a tárgyak jelentése is. Bár elmélete magyarázatot
tudott adni arra, hogy miként észleljük pontosan a környezetet, azonban azt, hogy miért van
ennyi torzítás és pontatlanság az észlelésben, nem tudta megmagyarázni. Továbbá az affordancia
elmélete sem képes minden egyes esetben megmagyarázni a tárgyak jelentéstulajdonítását;
például az affordanciafogalom meg tudja magyarázni, hogy egy széknek ülés affordanciáját
tuljadonítjuk, azonban azt nem, ha az adott székhez szentimentális emléknyomokat társítunk (pl.
elhunyt nagymamánk ült rajta), így azt nem csak egy egyszerű székként észleljük. Gibson érvei
ellenére eléggé nyilvánvaló, hogy a tárolt információ gyakran fontos szerepet játszik a
tárgyfelismerésben és a tárgyészlelésben.

Készítette:
Hajas Norbert Attila (2021)