Download as docx, pdf, or txt
Download as docx, pdf, or txt
You are on page 1of 1

Szervezeti magatartás és vezetés Zsombok Tamás

7. Témafeldolgozó esszé

A nőkkel kapcsolatos tudattalan torzításaimat, téves hiedelmeimet illetően rögtön az a példa


jutott eszembe, amikor februárban megválasztottuk két jelölt (egy fiú és egy lány) közül a női
szakkollégiumi vezetőnket. A választás során két döntő érv volt: az általa vezetett
bizottságban nélküle kevés nő lett volna, illetve a Covid-járvány miatt a közösségnek most
arra van szüksége, hogy a vezetői empatikusan viszonyuljanak a tagokhoz. Az első, úgy
érzem, magától értetődő, hogy pozitív diszkrimináció. A sokszínűség ilyen jellegű
megteremtése, az általunk gyakran hivatkozott „nemi egyenlőség” önmagukban véve kevésbé
eredményes kimeneteket eredményeznek, mintha az egyéneket az érdemeik és ambícióik
alapján ítélnénk meg. Áttérve a második érvre, tévesen mérték fel a férfi induló képességeit az
empátiára vonatkozóan. Való igaz, hogy ez a fiú sokszor mutatja a kemény oldalát, de a
közösség a választást megelőző vitán abszolút elzárkózott attól, hogy akik jobban ismerik őt,
azoknak az érveit meghallgassák. Ezek az érvek pedig éppen arra irányultak, hogy ennek a
jelöltnek is van lelke, és sokkal empatikusabb tud lenni, mint akár egynéhány lány a koliban.

Ami számomra további tudattalan torzítás, hogy a lányokat sokkal érzelmesebbnek, és ilyen
téren kiszámíthatatlanabbnak tartom. Ami ebben a teljesen abszurd, hogy erre én magam
vagyok az ellenpélda: én vagyok az, aki sok lánynál sértődősebb, néha érzelgősebb, ennek
ellenére mégis többször megesik, hogy ilyenek miatt hibáztatom a lányokat. Ide sorolnám a
demokratikus működésre való törekvést is. Több csoportmunkában panaszkodtam már arra,
hogy a lányok miatt maradunk le, mert ők a demokrácia bástyái: például ahelyett, hogy
hárman nekiállnánk foglalkozni a feladattal ma, megvárjuk a negyediket, mert a csapat egyik
lánya ehhez ragaszkodik, holott a negyedik kifejezte igényét arra, hogy nem is bánja, ha a
munka ezen fázisából ő most kimarad. Erre ellenpéldaként szintén az „demokrácia az egyik
legfőbb eszményem” hozzáállásomat tudom felhozni.

Az életem utóbbi néhány évében, szerencsére, kevésbé tapasztaltam meg azt, hogy nőkkel
szemben erősen mutatkoznának meg a tudattalan torzítások (ez csak a szűkebb
környezetemre, szakkollégiumra vonatkozóan értendő egyértelműen). Sokkal inkább a
skatulyázás az, ami összességében nagyobb problémát jelent, ami viszont nemcsak nőket,
hanem a férfiakat is érinti.

You might also like