Anyagismeret

Kékfestés története és technológiája

Videók
Kékfestő mintázás és festés: https://www.youtube.com/watch?v=gRX7bYnphkw
Öblítés, szárítás és vasalás: https://www.youtube.com/watch?v=T3TwfcaxoEE

A kékfestés egy textíliákon alkalmazott speciális batikolási és színmintázási technológia, amely

nevét onnan kapta, hogy a minta eredeti formájában jellegzetesen kék alapon fehér színben jelenik
meg. A kékfestés magát a műveletet jelenti, emellett használatos még a kékfestő kifejezés is, ami

• egyrészt az ún. kékfestéssel készült, azaz többnyire kék színű, fehér mintázattal díszített –
többnyire vászonkötésű – pamutszövetet (kartont),
• másrészt pedig a foglalkozást, a mesterséget és magát a műhelyt is jelenti.

Története
A kelmék egyszínűre színezése és a ma textilnyomásnak
nevezett eljárás szerinti mintázása az ősi mesterségek közé
tartozik. Indiából, Kínából és Egyiptomból számos lelet került
elő, amelyek bizonyítják, hogy már több ezer évvel ezelőtt is
ismert eljárásokról van szó. A textilnyomási eljárások között
fontos helyet foglal el a kékfestés, ami Indiából származik.
Feltételezik, hogy az ott készült árukat onnan szállították
egyrészt karavánok Egyiptomon, Észak-Afrikán át, másrészt
tengeri úton közvetlenül Dél-Európába. Más feltételezések
szerint Törökországból, Kis-Ázsián át került Európába a 16.
században. Az mindenesetre tény, hogy a 17. századi francia
udvarban az indiai eredetű nyomott mintás kelmék rendkívül
divatosaknak számítottak és nagyon népszerűek voltak.
Később a francia mesterek is megkezdték az ilyen mintázatú
kelmék gyártását és az eljárást azután
a Franciaországból elűzött hugenották terjesztették el Nyugat-
Európában. A 17. század végén már jelentős műhelyek működtek Dél- és Nyugat-Európában, főként
a kialakuló textilközpontokban, kolostorokban, nagyobb városokban.
Magyarországon már a 15. században is működtek festőműhelyek és a 17. században
meghonosodott a kékfestés is.

A kékfestőeljárás
A kékfestés alapvetően az ún. gátlónyomás technológiáján alapul. Ez azt jelenti, hogy a szövetre a
mintának megfelelően egy gátlószert nyomnak, amely az ezután felvitt színezéket elszigeteli a
szövettől, az csak a gátlószerrel nem fedett részeket fogja be.
A kékfestés eredeti eljárásánál a pamutszövet azon területeit, amelyet fehéren akartak
hagyni, méhviasszal vonták be, majd a szövetet a festékkel teli kádba mártva kékre színezték. (Az
eljárást legfeljebb 63 °C-ig melegített fürdőben
lehetett végezni, mert különben a viaszbevonat
elolvadt volna.) Azokon a helyeken tehát, amit a
viasz nem fedett, a kelme kék színűre festődött.
Minél többször ismételték meg ezt az eljárást, annál
sötétebb kék színt kaptak. A méhviasz felvitelét a
kelmére fa dúcokkal végezték, amelybe belefaragták
a mintát. A fából faragott dúcokat később
kiszorították az alakos rézszegekkel és -huzalokkal
kivert formák. Az európai kékfestők a gátlószert
különböző vegyszerekből készült oldatban vitték fel.
Színezékként növényi festékeket használtak. A kék
szín előállítására az indigót használták, amit az
Indiában honos Indigofera tinctoria nevű növényből
nyertek. Európában erre már a kora középkor óta
a csüllenget (Isatis tinctoria) használták, amit
főleg Franciaországban és Türingiában termesztettek. A 16. században felgyorsult kereskedelem tette
lehetővé az indiai növény Európába szállítását, amely több festőanyagot tartalmazott, mint a csülleng,
ezért alkalmazása gazdaságosabbnak bizonyult.
A kékfestés európai meghonosodásával a méhviasz szerepét különböző anyagokból vegyített
fedőanyag (gátlószer) vette át, amit a mintának megfelelően kialakított fa- vagy fémformákkal
nyomták a fehér anyagra. A gátlószer – amit a magyar kékfestők papnak neveznek – összetétele
általában minden üzem féltve őrzött gyártási titka volt. A nyomódúcot, amelyen a mintát
kialakították, kiemelkedő részein bevonták a fedőanyaggal és a hagyományos módszer szerint kézzel
nyomták rá a kelmére. A fedőanyag száradás után elzárta a mintázott felületet. A kék színhez
használt festéket az indigó növény leveleiben és gyökereiben jelenlevő indoxil-glükozidból,
az indikánból állították elő. A kékfestés eljárásában a szigetelő anyaggal kezelt kelmét festőkádba (a
magyar kékfestők szóhasználata szerint küpába) merítették, amely vasgáliccal és mésszel redukált
indigót tartalmazott. A kelmén a levegőn történt szárítás közben fejlődött ki a kék szín azokon a
helyeken, ahol a kelmét nem fedte a szigetelő bevonat. Minél többször ismételték meg az eljárást,
annál mélyebb kék színt kaptak. Száradás után 1–3%-os kénsavas-sósavas fürdőben lemaratták a
fedőanyagot, amely alól előtűnt az eredeti fehér minta kék alapon. A minták színének változatait –
sárga, zöld, narancs, kék – a fedőanyagba kevert pácokkal és utólagos fürdőkkel érték el.
Két fő munkafázisa van:
• Fedőanyag felvitele a textil felületére nyomóformák (dúcok) segítségével.
• Színezés indigócsávában földbe süllyesztet festőmedencében (kipában) vagy kádban indatrén
csávában.

Általunk alkalmazott kikészítési folyamat:

1. A nyers pamut v. len vásznat kimossuk mosószódás forró (90C') vízben. Így eltávolítjuk a
textilipari segédanyagokat és szennyeződéseket.
2. Hidegvízben öblítjük.
3. Lécekre húzva szabadlevegőn szárítjuk.
4. Speciáli mintázások esetén burgonyakeményítővel kezeljük, szárítjuk.
5. Gyengén kisimítjuk , vasaljuk, hogy a textil mérete ne változzon és mintázásnál a felület
gyűrődésmentes legyen.
6. Nyomóasztalra felhúzva előrajzoljuk a mintázásnál használt segédvonalakat.
7. Réz huzalok, lemezek segítségével kialakított fa nyomólapot (dúcot), egy sasinak nevezett
nyomdapárna felületre felvitt gumiarábikumos (mézgás) fedőanyagba (papba) mártjuk. Majd a
nyomóasztalon kiterített textil felületére az előrajzolásnak megfelelően rámintázzuk. Esetenként a
nem kívánt mintarészleteket papírlappal kitakarjuk.

8. Lécekre húzva a mintázott anyagot szárítjuk.

9. Színezés kétféle eljárással történik:
- Rámára akasztjuk (ráfra), fontos hogy a
rétegek elkülönüljenek . Majd a földbe
süllyesztett kútszerű medencében
előkészített indigó csávába merítjük
színmélység függvényében többször .
10. Gyenge savas fürdőbe tesszük, így
kialakul a kék szín végső állapota és
leválik a mintázó anyag, a pap.
11. Alaposan többször öblítjük, esetenként
szappanosan lefőzzük.
12. Lécekre felhúzva szárítjuk.
13. Textilek egy részét keményítjük ,
burgonyakeményítőt tartalmazó fürdőn
húzzuk át.
14. Szárítjuk.
15.Vasalásként a kisebb darabokat mángoroljuk, nagyobbakat kalanderen engedjük át.
Ezek után már csak a feldolgozás marad hátra szabás és varrás művelete.