Moliere – A fösvény – Olvasónapló

Szerző: Zsiráf

Moliere A fösvény című művének részletes olvasónaplója jelenetekként

Első felvonás, első jelenet

Szereplők

Valér – Harpagon titkára, Eliz szerelme

Eliz – Harpagon lánya, Valér szerelme

A darab helyszíne végig Harpagon párizsi háza, az időpont pedig nem derül ki pontosan.
Az első jelenet Eliz és Valér párbeszédével indul, amiből több fontos dolgot megtudunk:
 Eliz és Valér szerelmesek egymásba. Úgy ismerkedtek meg, hogy Valér kimentette Elizt a tengerből.
 A szerelem kölcsönös, de Eliz aggódik, hogy Valér érzelemi nem biztosak, a fiatalember esetleg
hűtlen lesz hozzá. Valérnak sikerül megnyugtatnia, hogy ez nem fordulhat elő, odaadóan és örökké
szeretni fogja a lányt.
 Elizt ezután az aggasztja, hogy mit fognak szólni az emberek, elsősorban az apja, a Valérhoz fűződő
kapcsolatához.
 Valér ugyanis rangrejtve él Párizsban és a szüleit keresi, de erről egyenlőre nem tudunk meg többet.
 Valér annak érdekében, hogy minél közelebb lehessen Elizhez, még azt is bevállalta, hogy
elszegődött titkárnak Eliz apjához, Harpagonhoz.
 És bár Valérnak megvan a véleménye Harpagon fösvénységéről, mégis úgy viselkedik az öreggel,
ahogyan az szerinte egy jó titkártól elvárja: mindenben egyetért Harpagonnal, hízeleg neki.
 Eliz rákérdez, hogy miért nem avatják be szerelmükbe Cléante-t, Eliz bátyját, hátha ő segíthetne
nekik a zsarnok Harpagonnal elfogadtatni eddig titkolt kapcsolatukat.
 Valér azonban rámutat, hogy egyszerre mindkettővel – azaz Harpagonnal és a fiával Cléante-val nem
tud jóban lenni, mert apa és fia annyira különböző természet. „Vagy ezt indítom bizalomra, vagy
azt” mondja Valér, de arra megkéri Elizt, hogy próbálja meg ő megnyerni a testvére támogatását.
Első felvonás, második jelenet

Szereplők

Cléante – Harpagon fia

Eliz – Harpagon lánya
Valér távozása után érkezik Cléante és még mielőtt Eliz megszólalhatna, bejelenti, hogy szerelmes.

Cléante áradozva beszél szerelméről, bár azt bevallja, hogy még nem kérte meg a kezét és sajnálkozik,
amiért Eliz nem tudja átérezni a szerelmét, hiszen ő úgy tudja, hogy Eliznek nincs még választottja.

Eliz pedig nem világosítja fel a bátyját, hogy éppen erről akart volna beszélni, inkább Cléante választottjáról
faggatja a fiatalembert. Cléante pedig áradozik:

„Fiatal lány; nem régóta lakik a környékünkön. Mintha az ég csak arra teremtette volna, hogy szerelmet
keltsen mindenkiben, aki megpillantja! Húgocskám, nincs a világon még egy olyan édes teremtés; az első
pillantásra elragadott. Mariannának hívják. Betegeskedő, öreg édesanyjával él; a drága leány
elképzelhetetlen szeretettel ragaszkodik hozzá. Gondozza, búslakodik miatta, vigasztalja olyan odaadással,
hogy megindulna rajta a szíves. Bármihez nyúl, bármit csinál, a világ legbűbájosabb módján csinálja.
Minden mozdulata csupa, de csupa kellem: maga a megtestesült finomság, kecsesség, a megindító jóság; az
imádni való tisztaság, a… ó, húgocskám, bár ismerhetnéd!”
Kétségtelen tehát, hogy Cléante fülig szerelmes Mariannába. Ezután azonban azon kesereg, hogy milyen
szívesen segítene a nehéz anyagi körülmények között élő anyán és lányán, de apjuk fösvénysége,
zsugorisága miatt nem adhat semmit a lánynak „nem adhatom miatta semmiféle tanújelét a szerelmemnek”
Vagyis a darab főszereplője, Harpagon, még elő sem került, de már előre kialakítunk róla egy negatív
elképzelést: zsugori, fösvény alak, akit csak a pénz, a vagyon érdekel, és akitől a lánya és a fia is tart.
Eliz mélyen együtt érez bátyjával, hiszen tulajdonképpen ő is hasonló helyzetben van.

Cléante tovább kesereg: „Mert ha jól megnézzük, van-e kegyetlenebb dolog annál a kérlelhetetlen
szűkmarkúságnál, annál a keményszívűségnél, amely fogva tart, és napról napra senyveszt bennünket?”
A jelenet végén pedig Cléante végre kiböki, hogy miért is kereste a húgát: azt szeretné, hogyha Eliz mellé
állna az apjukkal szemben, hogy Cléante nyíltan vállalhassa szerelmét.

Ha apjuk ellenáll, akkor Cléante a lázadásra is hajlandó, elszökik Mariannával, ennek érdekében igyekszik
pénz szerezni, vagyis kölcsönöket akar felvenni.

Az alaphelyzet tehát a következő: Van két szerelmes pár: Valér és Eliz, illetve Cléante és Marianna. Mindkét
szerelemnek Eliz és Cléante apja, Harpagon áll az útjába, mégpedig mérhetetlen zsugorisága miatt.
Első felvonás harmadik jelenet:

Szereplők

Harpagon – a fösvény családfő

Fecske – Cléante-nak, Harpagon fiának az inasa
Az előz felvonás egy szobában játszódott, aminek ajtaja előtt Cléante inasa, Fecske ácsorog.

Érkezik a családfő, Harpagon, és kegyetlenül leteremti Fecskét, amiért ott merészel állni.

Fecske értetlenkedik egy sort, hiszen nem csinált semmi rosszat, csak a gazdájára vár, bár azért a véleménye
megvan Harpagonról:

„Életemben nem láttam ilyen gonosz csontot, mint ez az istenverte vénség. Tisztesség ne essék, szólván,
maga Belzebub bújt bele, azt hiszem”
Harpagon továbbra is ki akarja kergetni Fecskét, azt is megindokolja, hogy miért:

„Nekem itt ne kémlelkedjék senki folyton a hátam mögött, ne ólálkodjék itt semmiféle fizetett áruló, aki
minden dolgomba beleüti azt a pimasz orrát, s már a pillantásával is elnyelné, ami az enyém és minden
sarokban azt szimatolja, mit lehet elcsenni.”
Ez persze nem igaz, Fecske nem lopott el semmit, és nem is hagyja magát:

„Már hogy az ördögbe gondolja, hogy magától el lehetne csenni valamit? Maga aztán igazán nem a
megcsenhető halandók közé tartozik, hisz úgy elzárja mindenét, s ráadásul éjjel-nappal strázsálja is.”
Vagyis Fecske is pontosan tisztában van Harpagon természetével. Szavai azonban csak olaj a tűzre,
Harpagon még jobban megvadul. Kiderül ugyanis, hogy azért olyan ideges, mert valóban komoly összeget
rejteget a házban.

Harpagon végül odáig jut, hogy meg akarja ütni Fecskét, mire az végre hajlandó a távozásra. Fecske már
éppen elmenne, amikor Harpagon visszahívja és megvádolja, hogy valamit biztosan ellopott és átkutatja.

Természetesen nem talál semmit, ami természetesen csak még jobban felmérgesíti, hiszen Harpagon az a
fajta ember, aki biztos benne, hogy meglopták, akkor is, ha erre semmi bizonyítéka sincs.
Első felvonás, negyedik jelenet

Szereplők

Harpagon
Cléante – Harpagon lánya
Eliz – Harpagon lánya, Valér szerelme

A negyedik felvonás Harpagon fennhangon előadott töprengésével indul:

„Annyi bizonyos, nem kis gond nagy summa pénzt tartani a háznál. Az a szerencsés, aki minden vagyonát jó
kamatra adja ki, s csak annyit hagy magánál, amennyi épp a konyhára, miegymásra kell. Az ember igazán
nem tudja, az egész házban hol találhatna valami biztos rejtekhelyet. Mert ami engem illet, a pénzesládákat
én kétkedéssel nézem, nem bíznám soha rájuk magam.”
Kiderül, hogy Harpagon korábban valakinek kölcsönadott tízezer tallért, amit éppen előző nap kapott vissza
és a kertben ásott el.
Harpagon utolsó szavainál Eliz és Cléante érkezik. Harpagon pedig rögtön megrémül, hogy gyermekei
meghallották utolsó szavait, vagyis, hogy tízezer tallért rejtett el a kertben.
A két testvér semmit sem hallott ugyan, de apjuk ezt nem hiszi el és azt mondja, éppen azon töprengett,
milyen jó lenne, ha neki lenne tízezer tallérja.
Cléante megjegyzi, nem hiszi, hogy Harpagonnak szüksége lenne még tízezer tallérra, így is éppen elég
jómódú.
Harpagon erre kiborul és szidni kezdi Cléante-t, hogy ne terjessze róla, hogy van pénze, mert a végén majd
még betörnek hozzá.
Egyébként sem elég gazdag, hisz a gyerekei csak úgy szórják a pénzt, lám Cléante is milyen divatosan van
öltözve, mikor sokkal kevésbé fényes öltözékben is járhatna.
Cléante azonban rámutat, hogy nem szórhatja Harpagon pénzét, mivel egyáltalán nem kap pénzt az apjától.
A ruhát, ami rajta van, onnan szerezte, hogy szerencsejátékot szokott játszani, és ha szerencséje van, akkor a
nyereséget magára költi.
Ahelyett, hogy inkább kiadná kamatra, jegyzi meg az apja.
A vita apa és fia között kezd parttalanná válni, ezért Eliz közbeszól és közli Harpagonnal, hogy valójában
azért jöttek, hogy házasságról beszéljenek az apjukkal.
Harpagonnak felcsillan a szeme, ő is éppen házasságról akart beszélni a gyerekeivel.
Cléante és Eliz ettől esik csak igazán kétségbe:
„Mindketten okkal félhetünk a házasságtól azok után, ahogy apánk azt alkalmasint elképzeli. Attól tartunk,
hogy szívünk nem hajlik mag apa választására.”
Harpagon megnyugtatja őket, hogy „Nincs semmi okotok ijedezni. Tudom jól, mi kell mindkettőtöknek”
A testvérek már éppen tiltakozni kezdenének, amikor Harpagon hirtelen megkérdezi Cléante-t, hogy ismer-e
egy Marianna nevű lányt.
És innentől a félreértésé a szerep, mert Cléante azt hiszi, apja azért érdeklődik Marianna iránt, mert a fiának
szánja feleségül, ezért apja kérdéseire csupa pozitív választ ad a lányról.
És bekövetkezik a katasztrófa, Harpagon ugyanis kijelenti:
„Hát, örülök, hogy nincs ellentét köztünk, mert erényességével, kedvességével ez a lány egészen
meghódította a szívemet, és elhatároztam, hogy ha valami hozomány mégis adnak vele, feleségül veszem”
Vagyis Harpagon nem a fiának szánja a lányt, hanem ő maga akarja feleségül venni.
Cléante természetesen rögtön rosszul lesz és arra hivatkozva, hogy szüksége van egy pohár vízre, elhagyja a
szobát.
Harpagon pedig közli Elizzel, hogy őt Anzelm úrhoz fogja feleségül adni, hiszen „Meglett, eszeérett ember,
alig múlt ötven, legendákat beszélnek a vagyonáról”
Eliz persze tiltakozik:
„Eliz: Tisztelem, becsülöm Anzelm urat, de, engedelmével, sose megyek hozzá feleségül”
Érkezik a válasz:
„Harpagon: Tisztellek, becsüllek, de, engedelmeddel, hozzá fogsz menni, mégpedig ma este.”
Vagyis nincs egyetértés és a jelenet további részében nem is lesz:
Eliz: Nem fog megtörténni, atyám.
Harpagon: Meg fog történni, lányom.
Eliz: Nem.
Harpagon: De igen.
Eliz: Nem, ha mondom.
Harpagon: De, ha mondom.
Eliz: Ilyesmire nem kényszeríthet.
Harpagon: Ilyesmire is kényszeríthetlek.
Eliz: Inkább megölöm magam, de ilyen férj nem kell.”
Első felvonás, ötödik jelenet

Szereplők

Valér – Harpagon titkára, Eliz szerelme

Eliz – Harpagon lánya, Valér szerelme
Harpagon
A helyzet még kínosabbá válik, mert érkezik Valér, aki Harpagon titkára és ugye titokban Eliz szerelme.

Harpagon megörül neki: „Erre, csak ide, Valér! Téged választottunk, hogy eldöntsd, kinek van igaza,
leányomnak-e vagy nekem.”
Ne feledjük, Valér alapvetően nem kedveli Harpagont, ugyanúgy zsugorinak tartja, mint mindenki más, de
szerepe szerint, mint titkár, mindig mindenben egyetért vele és hízeleg neki.

Most sincs ez másképp, Valér látatlanban közli, hogy bármi is a vita tárgya, biztos, hogy Harpagonnak van
igaza.

Annál nagyobb persze Valér meglepetése, amikor kiderül, hogy Eliz és Anzelm úr házasságáról van szó.

Valér csapdába esett, ha nem ért egyet Harpagonnal, akkor kiesik a vén zsugori kegyeiből, ha pedig egyetért,
akkor Elizt férjhez adják, tehát elveszíti.

Valér finoman próbál ellenkezni Harpagonnal, rámutat, hogy talán Eliz kisasszony beleegyezése is kéne a
dologhoz, de Harpagon minden érvet elsöpör azzal, hogy Anzelm úr azért (is) jó választás, mert nem kér
hozományt a lánnyal.

Erre már Valér sem mondhat semmit, hiszen akkor Harpagonnak is feltűnne, hogy nem ért egyet vele és
elveszítené az öreg fösvény jóindulatát.

Harpagon ekkor kutyaugatást hall a kertből, rögtön arra gyanakszik, hogy valaki az elásott tízezer tallért
akarja ellopni, ezért kisiet.

Valér és Eliz egyedül maradnak. Eliz rögtön felelősségre is vonja Valért, hogy miért állt az apja pártjára a
házasság ügyében.

Valér pedig magyarázkodni kénytelen:

„Csak azért, hogy föl ne ingerlődjék, hogy hamarabb zöld ágra vergődjünk. Ha szembeszállok vele,
bizonyosan elrontok mindent. […] Tegyen úgy, mintha beleegyeznék abba, amit ő akar, így érheti el még
legjobban a saját szándékát.”
Elizt azonban jobban izgatja a házasság, amit már aznap meg akar ejteni Harpagon. Valér azt ajánlja, hogy
Eliz tettesse magát betegnek, de ha semmi sem segít még mindig ott a lehetőség, hogy elszökjenek.

Jobban nem sikerül kidolgozni a tervet, mert visszatér Harpagon az udvarról. Harpagon előtt Valér úgy tesz,
mintha addig Elizt győzködte volna, hogy igenis hozzá kell menni Anzelm úrhoz.

Harpagon elégedetten hallgatja Valért, Eliznek pedig elege lesz az egész helyzetből és otthagyja őket.
Második felvonás, első jelenet

Szereplők

Cléante – Harpagon fia

Fecske – Cléante inasa
Közben Cléante nagy nehezen megtalálja Fecskét, az inasát, akit Harpagon üldözött el az ajtó elől. Neki
mondja el keseregve, hogy kiderült, az apja gyakorlatilag a vetélytársa, ugyanazt a nőt akarják elvenni
feleségül.

Kiderül, hogy Cléante Fecskét küldte el a korábban már említett kölcsönök ügyében. Fecske talált is egy
Simon nevű férfit, aki pénzkölcsönzéssel foglalkozik. A pénzt azonban nem Simon adja, ő csak a közvetítő
Cléante és aközött az ismeretlen valaki között, aki majd ténylegesen kölcsönt ad Cléante-nak.

Kiderül, hogy Cléante tizenötezer frank kölcsönt akar felvenni. Simon, a közvetítő, pedig egy írást hozott a
rejtélyes valakitől, aki majd a pénzt adja, amin van néhány feltétel.

A feltételek eleinte nem is tűnnek nagyon keménynek: a titokzatos pénzkölcsönző hajlnadó adni tizenötezer
frankit öt és fél százalékos kamatra, ami nagyon kedvezőnek számít.

Később azonban kiderül, hogy sokkal rosszabb a helyzet. A további feltételekből kiderül ugyanis, hogy a
kölcsönadó maga sem rendelkezik 15000 frankkal, tehát neki is kölcsön kell kérni mástól, aki viszont 20
százalékos kamattal ad csak, ezt a kamatot pedig a rejtélyes kölcsönző Cléante-al akarja megfizettetni. Így
viszont már a 15000 frankot rögtön 25 százalékos kamattal kapná, ami nagyon magas.

Cléante-nak nem is tetszik a dolog, de nem tehet semmit, szüksége van az összegre. A feltételeknek azonban
még itt sincs vége, ugyanis a 15000 frankból, csak 12000-et kap meg kézpénzben, a fennmaradó háromezret
ingóságokban, azaz használati tárgyakban.

Fecske felolvas a listáról egy csomó lim-lomot, amiről mindketten tudják, hogy messze nem ér 3000 frankot.

Cléante most már komolyan dühös, de semmit sem tehet:

„Ilyen uzsorát még életemben nem hallottam. Nem elég neki az őrjítő kamat, amellyel sarokba szorít, még
arra is rá akar kényszeríteni, hogy odadobjak neki háromezer frankot azért a mindenhonnan összeszedett
kacatért. Kétszáz tallért se kapok majd érte, de mégis engednem kell neki; mert ő van felül; mert torkomon
tartja a kést.”
Fecske figyelmezteti is, hogy könnyen olyan helyzetbe keveredhet, hogy nem tudja visszafizetni a kölcsönt,
mert a 25 százalékos kamat nagyon magas.

„Mit tehetek mást? Ez már minden fiatalember sorsa, aki ilyen átkozottul zsugori apa kénye alá van vetve.
És akkor még csodálkoznak, hogy akad fiú, aki apja halálát kívánja.”

Második felvonás, második jelenet

 Szereplők

Simon – a pénzközvetítő
Harpagon
Cléante – Harpagon fia
Fecske  – Cléante inasa
A második jelenet a nagy meglepetés jelenete. Ugyanis Cléante és Fecske meglátja Simont, a
pénzközvetítőt, ahogy az Harpagonnal beszél.

Kiderül, hogy a titokzatos pénzkölcsönző, aki olyan kegyetlen feltételek mellett adna csak kölcsönt Cléante-
nak nem más, mint Harpagon, azaz a saját apja.

Természetesen Simon és Fecske azonnal menekülnek, amikor ez kiderül, Harpagon és Cléante kettesben
maradnak.

A két férfi persze azonnal egymásnak esik:

„Harpagon: Te, te, hát te akarod tönkretenni magad ilyen gyalázatos pénzszerzéssel?” (Vagyis Harpagon is
tisztában van vele, hogy előnytelen feltételek mellett akart pénzt kölcsönözni)
„Cléante: Maga, maga, maga akar pénzt szerezni ilyen bűnös uzsorával?
Harpagon: S ezek után még mersz a képem elé kerülni?
Cléante: S ezek után még mer az emberek képe elé kerülni?”

Második felvonás, harmadik jelenet

Szereplők

Fruzsina – a házasságközvetítő
Harpagon
A harmadik jelenet csak két sor, de előkerül egy új szereplő:

„Fruzsina: Uram…
Harpagon: Várj egy percre. Jövök rögtön, akkor beszélünk. (Félre) itt az ideje, hogy forduljak egyet a
pénzem körül.”

Második felvonás, negyedik jelenet

 Szereplők

Fecske – Harpagon fiának, Cléante-nak az inasa

Fruzsina – a házasságközvetítő
Amíg Fruzsina Harpagonra vár, Fecske érkezik. Fecske és Fruzsina beszélgetéséből kiderül, hogy mivel
foglalkozik Fruzsina:

„[…] közvetítgetek; itt is, ott is hasznossá teszem magam, már amennyire a kis eszem engedi, úgy persze,
hogy azért nekem is cseppenjen valami. Tudhatod, hogy manapság ésszel kell élni, főképp az ilyen
magamfajta árvának, akinek az Úr rendeléséből minden vagyonkája ez a kis leleményessége meg az, hogy
ügyesen tudja bonyolítani a szálakat.”
Mint kiderül, Fruzsinának Harpagonnal van valamilyen üzlete és reméli, hogy fog cserébe kapni is valamit.

Fecske meggyőződéssel állítja, hogy Harpagontól ugyan egy fillért sem fog kapni:

„Harpagon úr őnagysága minden ember közt a legembertelenebb ember, az élő lelkek közt a legfukarabb,
leglelketlenebb lélek. Nincs a földön olyan szívesség, amely őt hálára, kezét pedig bukszanyitásra indítaná.”
Fruzsina azonban úgy gondolja, hogy ért annyira az emberekhez, hogy Harpagonból is ki tud majd préselni
valamit – ebből is látszik, hogy mennyire nem ismeri Harpagont.

Második felvonás ötödik jelenet

Szereplők

Harpagon
Fruzsina – a házasságközvetítő
Visszatér Harpagon. Harpagon és Fruzsina beszélgetése a nő hízelgésével kezdődik. El van ájulva Harpagon
szépségétől és férfiasságától, hogy milyen magas, deli, jóképű férfiember.

Ez persze nem igaz, hisz Harpagon már elmúlt 60 éves, pocakos, ráncos és kopaszodik, de persze mindent
elhisz Fruzsinának.

Fruzsina még fokozza is a dolgot, szerinte a Harpagon két szeme közötti ránc és a tenyerén az életvonal azt
mutatja, hogy legalább 120 évig fog élni. És Harpagon ezt is elhiszi.

Harpagon ezután rátér a lényegre. Kiderül, hogy azzal bízta meg Fruzsinát, hogy tudakolja meg Marianna
anyjától, hogy mit szólna hozzá, ha Harpagon elvenné feleségül a lányát.

Tehát Harpagon anélkül jelentette be nősülési szándékát Eliznek és Cléante-nak, hogy biztosan tudta volna,
Marianna tényleg hozzámegy. Harpagonnak eszébe sem jut, hogy valaki ellent mondhatna neki.

Fruzsina pedig nagy hangon elkezdi fényezni magát: különb dolgokat is véghez vitt ő már, mint egy sima kis
házasságközvetítést. Természetesen beszélt Mariannával és az anyjával is, és mindketten rettentően örülnek
a lehetőségnek.

Harpagon pedig ennek a hírnek örül meg. És mivel estére egyébként is vacsora lesz nála, mivel vendégül
látja Anzelm urat Eliz esküvője ürügyén, azt mondja Fruzsinának, hogy Mariannát is szívesen látja.

Megbeszélik, hogy Marianna délután meglátogatja Elizt, ezután kimennek a vásárba, majd vacsorára
visszatérnek.
Harpagon annyira örül, hogy – tőle szokatlan módon – még a hintóját is felajánlja a hölgyeknek.

De Harpagon nem tudja meghazudtolni önmagát, rátér a neki legfontosabbra. Azt tudakolja Fruzsinától,
hogy mint mondott Marianna anyja a hozományról, tud-e valamit adni a lányával?

Fruzsina pedig formában van: elmondja, hogy Marianna évi 12 000 frank jövedelmet hoz a házhoz.
Harpagon ezen nagyon elcsodálkozik, hiszen úgy tudja, hogy Marianna és anyja szegények.

Fruzsina szerint úgy jön ki a 12 000 frank, hogy ennyi az az összeg, amit Marianna nem költ el egy évben,
mivel alig eszik, csak egyszerű ruhákban jár, és nem szerencsejátékozik. Vagyis évente 12 000 frankot tesz
ki az a pénz, amit Harpagonnak nem kell kifizetnie, ha feleségül veszi a lányt.

Harpagonnak sok mindent be lehet adni, de ezen azért ő is átlát:

„Harpagon: Nevetséges dolog azt kínálni hozományul nekem, azt a pénzt, amit úgysem fog elkölteni.
Nyugtát és csak olyasmiről adhatok, amit kézbe kapok. Valamit tapintani is szeretnék”
Fruzsina erre szemtelenül megjegyzi, hogy majd, ha feleségül vette Mariannát, akkor tapogathatja eleget.

Harpagon ezután azonban rátér arra, amitől tart egy kicsit: nm fogja-e túl öregnek találni őt Marianna.

Ebből derül ki, hogy még sohasem találkoztak személyesen, Harpagon úgy szeretett bele a lányba, hogy
meglátta egy emeleti ablakba.

Fruzsina pedig ért a kamuzáshoz, állítja, hogy éppen olyan férjet keres Marianna, mint Harpagon, sőt,
megveti az ifjú, jóképű férfiakat, csak az idősebbeket szereti, mert azok már lenyugodtak, bölcsek és
tapasztaltak. Egyszer már meg akarták kérni a kezét, de amikor kiderült, hogy a vőlegény csak 56 éves és
még szemüveg nélkül olvas, akkor felbontotta az eljegyzést.

Fruzsina szavai annyira túlzóak, hogy az olvasó rögtön érzi, hogy nem lehetnek igazak, a nő csak Harpagon
kedvében akar járni.

Harpagon pedig boldogan hallgatja Fruzsina szavait, hiúsága nem engedi, hogy ne higgyen neki.

Végül, amikor mindent megbeszélnek, Fruzsina előhozakodik saját ügyével. Kiderül, hogy egy pere van
folyamatban, amihez pénzre lenne szüksége, vagyis cserébe a házasságközvetítésért elvárna egy kis összeget
Harpagontól.

Harpagon pedig természetesen azonnal megsüketül, mint Fruzsina pénzről vagy szívességről kezd el
beszélni. Fruzsina mindenfajta könyörgést bevet, de egy fillért sem tud az öregből kifacsarni:

„Fruzsina: Esedezem, tessék könyörületes szívvel lenni hozzám. Nem is tetszik hinni, nagyságos uram,
milyen öröm volna, ha…
Harpagon: Megyek. Már hívnak. Addig is viszontlátásra.
Fruzsina: (egyedül) Rázzon ki a kétnapos hideg, eredj a pokolba, koszos kutya! Hogy állta a sarat a vén
zsugorija […]”

Harmadik felvonás, első jelenet

 Szereplők

Harpagon
Cléante – Harpagon fia
Valér – Harpagon titkára, Eliz szerelme
Eliz – Harpagon lánya, Valér szerelme
Claude asszony – Harpagon cselédje
Jakab – Harpagon mindenese, kocsis és szakács
Zabszár  – Harpagon szolgája
Keszeg – Harpagon szolgája
A jelenet azzal indul, hogy Harpagon kiosztja az esti vacsorával kapcsolatos feladatokat a személyzetnek és
a családjának, természetesen egy igazi fösvényhez méltó módon.

Claude asszony, a cseléd feladata, hogy kitakarítson, de nem dörzsölheti túlságosan a bútorokat, nehogy
azok elkopjanak.

Zabszár és Keszeg, a két szolga feladata lesz, hogy este bort töltsenek a vendégek poharába. Mindig meg
kell várniuk azonban, hogy a vendégek többször is szóljanak, hogy szomjasak és mindig először vízzel kell
kínálniuk őket, csak azután borral.

Eliznek kell felügyelnie a vacsora maradékok leszedését, nehogy a szolgák beleegyenek a meghagyott
ételekbe.

Jakabnak, Harpagon mindenesének több feladatköre is van, ő a szakács és a kocsis is egy személyben.

Mint szakács elmondja, hogy szívesen főz valami finomat, feltéve, hogy Harpagon ad neki pénzt.

Harpagon persze rögtön kiborul a pénz szó hallatára, és közli Jakabbal, hogy sok pénzből mindenki tud
főzni, főzzön kevés pénzből.

Valér, a titkár pedig nagy hangon igazat ad Harpagonnak, mire Jakab megsértődik, hogy akkor főzzön Valér
fillérekből, ha tud.

Végül Harpagon megkérdezi, hogy mégis mire lenne szüksége Jakabnak, mire az elkezdi sorolni, hogy
négyféle levesre, ötféle főételre, előételre, pecsenyére, pisztrángra.

Erre Harpagon ijedten fogja be Jakab száját, mondván, hogy Jakab csak fel akarja falni minden vagyonát.

Valér pedig egyet ért vele, sőt még egy ókori bölcs mondással is megtoldja: „az ember azért eszik, hogy
éljen, s nem azért él, hogy egyék.”
Harpagonnak rögtön megtetszik a mondás, el is határozza, hogy arany betűkkel fogja felvésetni az
ebédlőben, a kandalló fölé.

Valér végül fölényesen kijelenti, hogy bízzák csak rá a vacsorát, majd ő megoldja.

„Harpagon: Olyasmi lesz jó, amin nemigen kapnak, ami mégis azonnal jóllakat: valami jó tömős
szárazbabfőzelék jó zsírosan, hozzá egy kis marhadarálék bő gesztenyekörítéssel. De abból minél többet.”
Harpagon ezután újra előveszi Jakabot, ezúttal mint a kocsist és közli, hogy rendbe kell tenni a hintót és a
lovakat.
Jakab most sem tudja befogni a száját:

„Jakab: A lovai nagyságos úr? Isten látja a lelkem, egy lépést se tudnak tenni, olyan állapotban vannak.
Nem mondhatom, hogy alomra kerültek, mert szegény páráknak már alom sem került, így hát szót vétenék.
De a nagyságos út olyan szigorú böjtre vetette őket, hogy lóról szólva, azok már csak lóemlékek,
lidércálmok a lóról, visszajáró kísértetei a lónak.”
Harpagon nem érti, hogy mi bajuk lehet a lovaknak, hiszen nem csinálnak semmit. Jakab szerint viszont
attól, hogy nem csinálnak semmit, enniük még kéne.

Ekkor megint Valér, a titkár szól közbe, hogy majd ő elintézi, hogy a szomszéd hajtsa a hintót.

Jakabnak most lesz elege a titkár beszólásaiból:

„Valér: Jakab barátunk nagyon sokat okoskodik.

Jakab: Titkár úr meg nagyon sokat fontoskodik.”
Harpagonnak kell rájuk szólni, hogy maradjanak nyugton, de Jakab nem hagyja magát és rátapint Valér
viselkedésének okára:

„Jakab: Nagyságos uram, nem szenvedhetem a hízelgőket! Látom én, miben sántikál folyvást való
akadékoskodásával a kenyér meg a bor, a fa, a só meg a gyertya miatt; csal azt akarja kicsinálni, hogy a
nagyságos úrnál benyalja magát az udvariaskodásával.”
Ne feledjük, hogy tényleg így van. Valér alapvetően egy jó ember, nem véletlenül lehet Eliz szerelme.
Nyájaskodásával, hízelgésével tényleg csak Harpagonnál akar bevágódni.
Jakab ezután azt is megjegyzi, hogy milyen rosszul esik neki, amikor a városban hallja a mendemondákat és
rosszindulatú pletykákat, amiket a gazdájáról, Harpagonról terjesztenek.

Harpagon pedig rögtön tudni akarja, hogy mik ezek, de Jakab először nem meri elmondani, mert fél, hogy
fölmérgesíti vele Harpagont. Végül azonban mesélni kezd: Harpagonról azt terjesztik, hogy:

 Külön naptárt nyomtatott a ház népének, amiben kétszer annyi böjti nap van, mint a rendes
naptárban, csak azért, hogy spórolhasson az étkezésen.
 A cselédekkel mindig év végén szokott összeveszni, hogy legyen valamilyen ürügy, ami miatt nem
fizeti ki nekik az éves bérüket.
 Egyszer beperelte a szomszéd macskáját, mert az megvetett egy darab húst az asztalról.
 Egyszer éjjel a kocsis – Jakab elődje – elkapta Harpagont, ahogy az a saját lovai elől vette el a zabot
és mivel a sötétben nem ismerte meg, alaposan meg is verte.
„Jakab […] Vagyis, hogy szóval is kimondjam, az ember egy lépést sem tehet, hogy ne hallja, mint szedik le
a nagyságos úrról a keresztvizet. A nagyságos úrról cserfel, a nagyságos úron röhög mindenki. Másképp
nem is tetszik emlegetve lenni, csak: az a fösvény, az a zsugori, az a fukar, az a faszari…”
Harpagon ezt már nem bírja hallgatni és alaposan megveri Jakabot.

Figyeljük meg azonban, hogy Jakab, a szolga az egyetlen, aki a szemébe is meri mondani Harpagonnak,
hogy milyen valójában. Harpagon körül mindenki más is – a lánya, a fia, Fruzsina, Cléante, a cselédek –
tisztában van az öreg hihetetlen zsugoriságával, de szembe szállni, őszintén megmondani neki, hogy mit
gondolnak róla csak Jakab mer.

Harmadik felvonás második jelenet:

 Szereplők

Jakab – Harpagon mindenese, kocsis és szakács

Valér – Harpagon titkára
Jakab és Valér egyedül maradnak, az egész jelenet az ő beszélgetésük.

Valér gúnyosan jegyzi meg, hogy Jakab ráfázott az őszinteségére. Erre Jakab dühösen és hangosan
megfenyegeti Valért, aki meg is ijed Valértől:

Valér: Na, csak csöndesen!

Jakab: Mit csöndesen? És ha nekem így tetszik?
Valér: Csillapodjék.
Jakab: Maga szégyentelen!
Valér: De Jakab úr!
Jakab: Semmi de és semmi úr, engem nem fizet ki olyan könnyen. Ha én botot fogok, helyben hagyom, de
istenesen.”
 
A bot emlegetésére megembereli magát Valér, ne feledjük Jakab csak egy szolga, Valér titkárként magasan
felette áll:

Most Valér kezd el kiabálni Jakabbal, aki meg is hunyászkodik előtte:

Valér: Hogy mondta, hogy helybenhagy?

Jakab: Csak tréfáltam.
Valér: De nekem semmi étvágyam a maga tréfáira.”
 
És Valér alaposan megveri Jakabot, aki rövid időn belül immár másodszor kap ki, és amikor egyedül marad
meg is jegyzi:

„Jakab: A fene essék az őszinteségembe! Ronda egy mesterség. Föl is hagyok vele. Mától fogva egy igaz szó
nem hagyja el többé a szám. A gazdám, az még hagyján, neki még csak volna valami jussa, hogy
eltángáljon; hanem ezen a titkáron, ha szerét ejthetem, még megveszem a magamét.”
És – mint később látni fogjuk – így is lesz.
Harmadik felvonás, harmadik jelenet

Szereplők

Fruzsina – a házasságközvetítő
Marianna – Cléante szerelme, Harpagon választottja
Jakab – Harpagon mindenese, kocsis és szakács
A harmadik jelenet csak három sor:

Fruzsina: Nem tudja véletlenül kedves Jakab, itthon van-e a gazdája?

Jakab: Itthon van, itthon, tudom, de még mennyire tudom!
Fruzsina: Szóljon be hozzá, hogy itt vagyunk.”

Harmadik felvonás, negyedik jelenet

 Szereplők

Marianna – Cléante szerelme, Harpagon választottja

Fruzsina – a házasságközvetítő
Fruzsina tehát megérkezett Mariannával, hogy bemutassa őt a leendő férjének, Harpagonnak.

Amíg arra várnak, hogy Jakab bejelentse őket, beszélgetnek, amiből érdekes dolgok derülnek ki.

Fruzsina nagyrészt nem mondott igazat, amikor Harpagonnak leírta Mariannát, a lánynak dehogy tetszenek
az öreg emberek, sőt, jócskán tart is a találkozástól.

Ellenben az a szőke fiatalember, akivel nemrégiben ismerkedett meg, sokkal jobban tetszik neki.

Az olvasó tudja, hogy itt Cléante-ról, Harpagon fiáról van szó, aki azért akart kölcsönt felvenni – mint
kiderült a saját apjától –, hogy feleségül vehesse Mariannát.

Az is kiderül azonban, hogy Marianna nem tudja a szőke fiatalember nevét, vagy hogy egyáltalán kicsoda,
de az biztos, hogy beleszeretett:

„Marianna: Nem, sejtelmem sincs, ki-mi lehet. Csak azt tudom, hogy minden nagyon szeretni való rajta, és
ha tőlem függene a választás, inkább őt választanám ám, mint bárki mást, és hogy nem kis köze van ahhoz,
hogy olyan rettenetes gyötrelemben várom ezt az embert, akihez férjhez akarnak adni.”
Fruzsina azonban sokkal tapasztaltabb és gyakorlatiasabb, mint a fiatal Marianna:

„Fruzsina: Teremtőm, jól tudom, kedvesek ezek a szőke legénykék, és értik is jól a maguk dolgát, de
legtöbbjük biz’ olyan szegény, mint a templom egere; így hát mégiscsak jobb, ha öreg, de jó pénzes férjet
választasz. Elismerem, szerelem dolgában nem üt be valami fényesen a számítás, meg néhány apró
gusztustalanságot is le kell nyelvi az ilyen férj oldalán, de hát nem tart öröklétig; hamarosan, mihelyt
meghal, hidd meg, épp ő ad módot, hogy kellemesebb férjet szerezz, olyat, aki aztán majd mindenért
kárpótol.”
A beszélgetést Harpagon érkezése szakítja félbe.

Harmadik felvonás, ötödik jelenet

Szereplők

Harpagon
Fruzsina – a házasságközvetítő
Marianna – Cléante szerelme, Harpagon választottja
Az ötödik jelenet csak néhány mondat, az elején Harpagon üdvözli egy hosszú és émelyítő körmondatban
Mariannát, aki meg sem tud szólalni, annyira visszataszítónak találja az öreg és csúf Harpagont.

Harpagon halkan meg is jegyzi Fruzsinának: „Egy kukkot sem szól, és mintha nem is örülne a látásomnak.”
Fruzsinának persze rögtön kész a válasza:

Fruzsina: Még a meglepetéstől van. Meg aztán a leányok röstellik is rögtön kimutatni, mi van a szívükben.
Harpagon: Igazad van (Mariannához) Drága csillagon, leányom jön üdvözlésére.”

Harmadik felvonás, hatodik jelenet

 Szereplők

Eliz – Harpagon lánya

Harpagon
Marianna – Cléante szerelme, Harpagon választottja
Fruzsina – a házasságközvetítő
Érkezik Eliz, a két fiatal lány most találkozik először, rögtön megkedvelik egymást. Éppen kellemes
beszélgetés alakulna ki, de Harpagon otromba módon mindig közbeszól.

Marianna halkan meg is jegyzi Fruzsinának, hogy Harpagon milyen borzasztó ember.

Ekkor jelenti be Harpagon, hogy jön a fia, aki szintén köszönni szeretne Mariannának.

És ekkor robban a meglepetés: a közeledő Cléante-ban, Harpagon fiában Marianna felismeri azt a szőke
fiatalembert, akiről már korábban is beszélt, és akibe szerelmes.

Marianna: (Halkan Fruzsinához) Jaj, Fruzsina néni, kit látok! Épp róla beszéltem az imént.
Fruzsina: Hát ez csodálatos egy véletlen.”

Harmadik felvonás, hetedik jelenet:

Szereplők

Cléante – Harpagon fia, Marianna szerelme

Harpagon
Eliz – Harpagon lánya
Marianna – Cléante szerelme, Harpagon választottja
Fruzsina – a házasságközvetítő
Érkezik tehát Cléante:

„Cléante: Kisasszony, igazat szólva nem voltam semmiképp sem fölkészülve a körülmények ilyen
fordulatjára; nem ki meglepetésben volt részem az imént, amidőn apám értésemre adta, milyen tervvel
foglalkozik.”
Marianna hasonlóan válaszol:

„Marianna: Magam is ezt mondhatom. Ez a nem sejtett találkozás engem is meglepetésként ért; ilyen
fordulatra én sem voltam felkészülve.”
A két fiatal ezután – Harpagon jelenlétében – virágnyelven megbeszélik, hogy egyikük sem örül a kialakult
helyzetnek. Cléante nem szeretné, ha Marianna a mostohaanyja lenne és Marianna sem szívesen venné, ha
Cléante lenne a mostohafia.

„Cléante: […] Kegyed, kisasszony, megérti, hogy én csak ellenszenvvel nézhetem ezt a házasságot, amely
[…] sérti érdekeimet; végezetül legyen szabad apám engedelmével azt is kijelentenem: ha rajtam állna, ez a
nász sose menne végbe.
Marianna: […] Nagyon bánt, hogy nem járhatok kedvében, és szavamat adom, ha föltétlen hatalom nem
kényszerítene rá, sose egyeznék bele olyan házasságba, amely szenvedést szerez kegyednek.”
Itt már Harpagon is beleszól a beszélgetésbe, nehezményezi, hogy fia nyíltan, mindenkit előtt szembe száll
az akaratával.

Cléante ekkor azt mondja, hogy akkor az apja nevében fog udvarolni Mariannának, Harpagonnak persze ez
sem tetszik:
„Harpagon: Azért még nekem is van nyelvem, ha éppen beszélni akarok, ebben nincs szükségem efféle
közvetítőre.”
Cléante azonban már belelendült, tudja, hogy mivel képes a leginkább felbosszantani apját, ezért, amikor
Marianna és Eliz indulni készülnek a vásárba és Harpagon megjegyzi, hogy sajnos „elfelejtett” egy kis
uzsonnát készíttetni a hölgyeknek, akkor Valér kijelenti, hogy ő már intézkedett, hogy mindenféle
finomságot vigyenek ki a kerti asztalhoz a lányoknak.

Harpagon zsugoriságában majd felrobban, hiszen dehogy felejtette ő el a kaját, szándékosan nem akart adni.

Cléante azonban még tovább megy, lehúz egy gyűrűt az apja ujjáról és odaadja Mariannának, mondván,
fogadja el, mintha az apjától kapná.

Harpagon persze tombol, de csak magában és halkan gyalázza Cléante-ot, hogy más ne hallja.

Marianna eleinte ellenkezik, de Cléante – és végül Fruzsina – addig győzködi, míg végül elfogadja.
Harpagon legnagyobb bosszúságára.

Itt egy kicsit érdemes megállnunk és összegezni, hogy ki kicsoda, hova tartozik és kibe szerelmes:
 Harpagon lánya, Eliz szerelmes Harpagon titkárába, Valérba. A szerelem kölcsönös, de Harpagon
nem tud róla. Harpagon Anzelm úrhoz szeretné hozzáadni a lányát, leginkább azért, mert Anzelm úr
hajlandó lenne hozomány nélkül is feleségül venni.
 Harpagon fia, Cléante szerelmes egy szegény asszony lányába, Mariannába. A szerelem itt is
kölcsönös, de Marianna csak akkor tudja meg, hogy a szőke fiatalember nem más, mint Cléante,
amikor Harpagonnál találkozik vele.
 Itt a fő konfliktus az, hogy Harpagon akarja feleségül venni Mariannát és bár kiderül, hogy a fia is
ezt tervezte, ez nem zavarja az öreg fösvényt.
 Van még egy konfliktus, ez pedig Valér, a titkár és Jakab, a mindenes között alakult ki, mert Jakab
csak egy szemtelen haszonlesőnek tartja Valért és a bosszút akar állni, amiért Valér megbotozta őt.
Harmadik felvonás, nyolcadik jelenet

Szereplők

Harpagon
Marianna – Cléante szerelme, Harpagon választottja
Fruzsina – a házasságközvetítő
Cléante – Harpagon fia, Marianna szerelme
Zabszár – Harpagon szolgája
Eliz – Harpagon lánya
 A nyolcadik jelenet csak négy mondat, de remekül rámutat arra, hogy Harpagonnak mennyire csak a
pénz fontos.
 „Zabszár: Nagyságos úr, jött valaki, nagyságos úrral szeretne beszélni.
Harpagon: Mondd, most nem értek rá, jöjjön máskor.
Zabszár: Azt mondja, pénzt hozott.
Harpagon: engedelmet kérek, azonnal itt vagyok.”

Harmadik felvonás, kilencedik jelenet

 Szereplők

Cléante – Harpagon fia, Marianna szerelme

Harpagon
Marianna – Cléante szerelme, Harpagon választottja
Fruzsina – a házasságközvetítő
Keszeg – Harpagon szolgája
Eliz – Harpagon lánya
A szintén rövid kilencedik jelenet azzal kezdődik, hogy Keszeg, a szolga érkezik futva, siettében még
Harpagont is fellöki, aki elesik.

Harpagon persze háborog, hogy Keszeg biztos azért lökte fel, mert lefizették az adósai, hogy ölje meg.

Keszeg viszont azért szaladt annyira, hogy jelentse, nincsen patkó a lovakon, így nem tudnak elindulni a
vásárba.

„Harpagon: Vezessétek rögtön a kovácshoz.

Cléante: Amíg a vasalás tart, apán, ellátom apa helyett a házigazda tisztségét, és kikísérem a kisasszonyt a
kertbe, oda kértem az uzsonnát is.
Harpagon: Valér, legyen szemed egy kicsit mindenre; iparkodj, amit csak tudsz, megmenteni, hogy aztán
visszaküldhessük a fűszereshez.
Valér: Meglesz.”

Negyedik felvonás, első jelenet

Szereplők

Cléante – Harpagon fia, Marianna szerelme

Marianna – Cléante szerelme, Harpagon választottja
Eliz – Harpagon lánya
Fruzsina – a házasságközvetítő
Cléante, Marianna, Eliz és Fruzsina kivonulnak a kertbe, ahol végre egyedül lehetnek. Cléante és Marianna
most már nyugodtan tisztázhatják, hogy valóban szeretik egymást.

Csak Fruzsina morog egy kicsit:

„Fruzsina: Szűzanyám, a legnagyobb baj mindkettőjükre csak abból származott, hogy egyikőjüknek sem
jutott eszébe, hogy idejében nekem szóljon. Ennek az ijedt tanácstalanságnak mindenesetre elejét vettem
volna, s nem engedem, hogy a dolgok idáig gabalyodjanak.”
Most már azonban késő a bánat, azt kellene kitalálni, hogy mitévők legyenek.

Marianna kijelenti, hogy ő semmit sem tehet, hiszen bár szereti Cléante-t és boldogan hozzá menne
feleségül, de anyja már odaígérte a kezét Harpagonnal és ő túlságosan szereti és tiszteli az édesanyját ahhoz,
hogy szembeszálljon vele.

Túl sok mindent Cléante sem tehet, mert mint ahogy Fruzsina rámutat „A bibi ott van, hogy a nagyságos úr
kedves apja épp a nagyságos úr apja.”
Vagyis még ha Cléante meg is tudja győzni Marianna anyját, hogy mondja vissza a lánya eljegyzését,
Harpagon akkor sem fog beleegyezni abba, hogy a fia elvegye a lányt, már csak bosszúból sem.
A megoldást végül természetesen Fruzsina találja ki: valahogy úgy kéne intézni a dolgot, hogy maga
Harpagon akarjon elállni a házasságtól. Erre pedig az lenne a legjobb, ha valahonnan felbukkanna egy
korosodó márkinő, hatalmas vagyonnal, akiről elhitetnék Harpagonnal, hogy halálosan beleszeretett és csak
őt akarja, annyira, hogy még minden vagyonát is hajlnadó Harpagonra íratni.

Ennek a csalinak aligha tudna ellenállni az öreg fösvény, hiszen bár szerelmes Mariannába, de a pénzbe még
jobban szerelmes.

Még szerencse, hogy Fruzsinának éppen van egy barátnője, aki el tudná játszani a nem létező márkiné
szerepét.

Cléante pedig megkönnyebbül: „Hidd el Fruzsina, nagyon hálás leszek, ha nyélbe ütöd a dolgot.”

Negyedik felvonás, második jelenet

Szereplők

Harpagon
Cléante – Harpagon fia, Marianna szerelme
Marianna – Cléante szerelme, Harpagon választottja
Eliz – Harpagon lánya
Fruzsina – a házasságközvetítő
A rövid második jelent csak néhány sor:

„Harpagon: (Félre) Mit látok? A fiam a leendő mamája kezét csókolgatja, és a leendő mama nem is nagyon
ellenkezik? Csak nincs itt valami rejtelem?
Eliz: Itt a papa.
Harpagon: A hintó előállt. Indulhattok, amikor tetszik.
Cléante: Mivelhogy apa nem megy, majd elkísérem én a hölgyeket.
Harpagon:Csak maradj. Kíséret nélkül is elmehetnek; dolgom van veled.”

Negyedik felvonás, harmadik jelenet

 Szereplők

Harpagon
Cléante – Harpagon fia
Ebből a jelenetből kiderül, hogy Harpagonnak sok rossz tulajdonsága van, de azt nem lehet állítani, hogy
bolond lenne, ugyanis csapdát állít a fiának, amibe az bele is sétál.

Kettejük beszélgetése azzal kezdődik, hogy Harpagon megkérdezi Cléante-t, hogy úgy általában mi a
véleménye Harpagon leendő feleségéről, Mariannáról.

Cléante pedig természetesen megragadja az alkalmat, hogy kijelentse, nem találja túlságosan szépnek a
lányt, nyílván azzal a hátsó szándékkal, hogy hátha az apja kedve elmegy a nősüléstől:

„Cléante: Őszintén megmondom, nem olyan, amilyennek hittem. Viselkedése több mint kacér; alakja
esetlen, szépsége közepes; esze közönséges. Ne gondolja apa, hogy kiábrándítani akarom, mert hát mostoha,
mostoha: nekem egyik olyan, mint a másik.”
Milyen kár, mondja erre Harpagon, mert éppen az jutott eszébe, hogy túlságosan fiatal hozzá Marianna és
tart tőle, hogy mit fog szólni ehhez a nagy korkülönbséghez a párizsi közvélemény. Ezért úgy döntött, hogy
mégsem veszi feleségül a lányt, de mivel a kezét már megkérte, azaz elkötelezte magát, ezért hozzá akarta
adni Cléanthoz, de mivel a fia épp az előbb mondta, hogy nem tetszik neki…

A madzag pedig elég mézes ahhoz, hogy Cléante után kapjon, azt persze már nem mondhatja, hogy milyen
gyönyörűnek találja a lányt, hiszen akkor saját magát hazudtolná meg, ezért más érvet választ:

„Cléante: Hallgasson ide, apa. Igaz, hogy nincs valami nagyon az ízlésemre, de hogy magának, apa,
örömet szerezzek, hajlandó vagyok elvenni, ha nagyon akarja.”
Vagyis Cléante úgy tesz, mintha az apjának tenne szívességet azzal, hogy hajlandó lenne elvenni Mariannát.

Harpagon pedig úgy tesz, mintha a világért sem szeretne olyat kényszeríteni a fiára, ami annak ellenére van.

„Harpagon: Ha akarom? Sokkal megértőbb vagyok, mintsem gondolod. Dehogy erőltetem a

hajlandóságodat.”
Cléante csapdába esett, ha tovább erőlködik, az már gyanús lehet az apjának, de ha belenyugszik a dologba,
akkor meg elveszíti Mariannát. Úgy gondolja, hogy a legjobb megoldás, ha nyíltan bevallja apjának, hogy
szereti Mariannát.

„Cléante: […] Az az igazság, hogy szeretem Mariannát attól a naptól fogva, séta közben legelőször
megpillantottam. Már azon voltam, hogy engedelmét kérem, hogy elvehessem. Csak az gátolt meg, hogy apa
is kinyilvánította szándékát, s így nem akartam apát felingerelni.”
Cléante tehát színt vallott, Harpagon pedig örömmel döngöli földbe a fiát:

„Harpagon: Nahát, most már csak rajta fiatalúr, tudja, még mi van hátra? Az van hátra, kérem, hogy most
aztán csak verjük ki egykettőre a fejünkből ezt a szerelmet, most már aztán tessék abbahagyni mindenfajta
legyeskedést a körül a lány körül, mert arra én tartok számot, és tessék csak arról a másikról ábrándozni,
akit kiszemeltem magának!”
Cléante-nak csak most esik le, hogy csapdát állítottak neki, amibe bele is sétált, de nem hagyja magát:

„Cléante: Szép csapdát vetett, apám, mondhatom! […] nem mondok le erről a szerelemről, és nincs olyan,
amit meg ne tegyek, hogy megszerezzem maga elől a lányt.”
Harpagon erre felháborodik, hogy Cléante nem tiszteli az apját, de Cléante-t nem lehet megállítani: „Itt
nincs helye a fiúi engedelmességnek. A szerelem előtt semmi sem szent.”
A vita kezd eldurvulni, Harpagon végül már egy botot követel, amivel megverheti a fiát.

Negyedik felvonás, negyedik jelenet

Szereplők

Jakab – Harpagon mindenese, szakács és kocsis

Harpagon
Cléante – Harpagon fia
Mielőtt apa és fia tényleg egymásnak esnének, érkezik Jakab.

Harpagon megörül Jakabnak és kinevezi döntőbírónak, hozzon ő ítéletet, kinek van igaza a vitában.

Jakab pedig külön-külön beszél Harpagonnal és Cléante-al, úgy, hogy a másik ne hallja. Gyakorlatilag
mindketten ugyanazt mondják, és a másikat vádolják:

„Harpagon: Szeretek egy hajadont, el akarom venni. És ez az akasztófavirág olyan arcátlan, hogy ő is épp
azt szereti, és noha megparancsoltam neki, hogy ne szeresse, de ő csak szereti.”
„Cléante: Halálosan szerelmes vagyok egy fiatal lányba, ő is viszonozza, amit iránta érzek: jó szívvel veszi
az udvarlásom, és apám egyszerre tönkre akarja tenni a boldogságunkat; megkéreti ugyanazt a lányt.”
Jakab mindkettejüket meghallgatja, majd sajátos módon tesz igazságot: külön-külön mindkettőnek azt
mondja, amit az hallani akar.

Vagyis Harpagonnal – úgy hogy Cléante nem hallja – azt mondja, hogy a fia jobb belátásra tért és már nem
ellenzi apja házassági szándékát, lemondott a lányról.

Cléante-nak pedig azt – szintén úgy, hogy Harpagon ne hallja –, hogy apja meggondolta magát, átengedi
fiának a lányt.

Tehát mindketten azt hiszik, hogy nekik lett igazuk, ezzel Jakabnak – ha csak időlegesen is – de sikerül
kibékítenie apát és fiát.

Negyedik felvonás, ötödik jelenet

 Szereplők

Cléante – Harpagon fia

Harpagon
Jakab távozása után csak Harpagon és Cléante marad a színen. A jelenet nagy része azzal telik, hogy a két
férfi hálálkodik egymásnak, amiért a másik lemondott a lányról.

Ezt azonban úgy teszik, hogy sokáig nem derül ki Jakab csalása, vagyis olyan dologért hálásak egymásnak,
amit a másiknak esze ágába sincs megtenni.

Persze a jelenet végére csak kiderül a félreértés és újra egymásnak esnek:

„Cléante: Azt mondom, már semmi kívánnivalóm nincs apától, mert az egész világot nekem adta, amikor
olyan jóságosan átengedte Mariannát.
Harpagon: Ki beszél itt arról, hogy én átengedtem neked Mariannát?
Cléante: Apa.
Harpagon: Én?
Cléante: Természetesen.
Harpagon: Hogyan, hisz fogadkoztál, hogy lemondasz Mariannáról.
Cléante: Én, hogy lemondok?
Harpagon: Te, te.
Cléante: Soha.
Harpagon: Hát nem álltál elő, hogy nem ragaszkodsz többé hozzá?
Cléante: Ellenkezőleg. Jobban vonzódom hozzá, mint valaha.
Harpagon: Mi, kötélrevaló, újrakezded?
Cléante: Semmit sem változtattam meg.
Harpagon: Na megállj, gazember.”
 
A vita újra fellángol és odáig fajul, hogy Harpagon kitagadja a fiát.

Negyedik felvonás, hatodik jelenet

Szereplők

Fecske – Cléante inasa

Cléante – Harpagon fia
Cléante egyedül marad, amikor érkezik Fecske, az inasa, hóna alatt egy ládikával.

Kiderül, hogy Fecske egész nap Harpagon után leskelődött, mert kihallgatta, hogy a nagyságos úr tízezer
tallért ásott el a kertben, egy ládikában.

Most pedig sikerül megtalálni a ládát és ellopnia.

„Fecske: Ez után leskelődtem egész nap.

Cléante: Mi után? Mi ez?
Fecske: Az öreg nagyságos úr kincs. Megkaparintottam.
Cléante: hogy csináltad?
Fecske: Elmondom majd apróra. Fussunk innen. Hallom a kiabálását.”
Negyedik felvonás, hetedik jelenet
 Szereplők

Harpagon
Tényleg érkezik Harpagon, aki már felfedezte, hogy kiásták a ládikáját. Természetesen egy fösvényre nm
lehet nagyobb csapást mérni, mint hogy ellopják a pénzét, Harpagon teljesen ki van borulva, az egész jelent
az ő kétségbeesett monológja:

„Harpagon: Tolvaj! Tolvaj! Gyilkos! Haramia! Törvényt! Igazságot, igazságos ég! Végem van,
meggyilkoltak! Elmetszették a torkomat, ellopták a pénzemet! Ki lehetett? Hová lett? Hol van? Hova bújt?
Hogy fogjam meg, mit csináljak? Merre fussak? Merre ne fussak? Igazán nincs ott? Nincs itt? […]”
Harpagon teljesen kivan, siránkozik, ordít, még a saját karját is elkapja, mert azt hiszi, hogy a tolvajt fogta
meg:

„Jajjaj, szegény pénzem, édes pénzem, egyetlen jó barátom, elszakítottak tőlem! Elragadtak. Oda veled a
támogatóm, a vigaszom, a boldogságom. Végem van, végem, nincs mit keresnem többé ezen a világon! Nem
tudok én nálad nélkül élni. Befejeztetett, nem bírom tovább, meghalok, meghaltam, eltemettek.”
Harpagon végül úgy dönt, hogy a rendőrséghez fordul a tolvajlás ügyében.

Ötödik felvonás, első jelenet

Szereplők

Harpagon
A csendbiztos
A csendbiztos írnoka
Érkezik a csendbiztos egy írnokkal és megkezdi a nyomozást. Először Harpagont hallgatja ki, aki nagy
hangon fenyegetőzik: „ […] Ha nem kerítik elő a pénzemet, a bíróságot viszem bíróság elé.”
A csendbiztos nyugalomra inti az öreget, majd felteszi a szokásos kérdéseket: mekkora az összeg, milyen
pénznemben, milyen címletekben volt elrejtve és Harpagon gyanakszik-e valakire?

Harpagon mindenkire gyanakszik:

„Harpagon: Mindenkire, az egész világra! Követelem, hogy tartóztassa le az egész várost a külvárosokkal
egyetemben.”
A csendbiztos azonban rutinosabb a nyomozásban:

„Csendbiztos: Ha tanácsomra hallgat, jobb, ha senkire sem ijesztünk rá. Tapintatosan, szép csendben
próbálunk meg bizonyítékot szerezni, s csak amikor már a kezünkben van, akkor csapunk le teljes szigorral,
hogy az ellopott pénzt visszakerítsük.”

Ötödik felvonás, második jelenet

 Szereplők

Jakab – Harpagon mindenese, kocsis és szakács

Harpagon
A csendbiztos
A csendbiztos írnoka
Érkezik Jakab, aki éppen a vacsora előkészítésével van elfoglalva, annak ügyében jár.

Harpagon rögtön nekiesik, megvádolva, hogy ő lopta el a pénzt, holott Jakab még csak a lopásról sem
halotta.

Ezután a csendbiztos veszi át a kihallgatást:

„Csendbiztos: […] Úgy van baráton, semmi baja sem lesz, ha szépen bevallja a dolgot; sőt a gazdájától
még illő jutalom is üti a markát. A mai napon ellopták a pénzét, lehetetlen, hogy maga ne tudjon róla
valamit.”
Jakabnak az égvilágon semmi köze a lopáshoz, nem is tud róla semmit, de ez remek alkalom arra, hogy
bosszút álljon Valéron, a titkáron, amiért az megverte őt:

„Jakab: (félre) Ház ez kapóra jött, hogy megfizessek a tisztelt titkár úrnak; mióta betette a lábár, csak ő a
kegyelt drágaság, minden az ő szava szerint forog; esz a méreg még az előbbi botcsípés miatt is.”
Jakab tehát bevádolja Valért, hogy ő lopta el a ládát, amin persze Harpagon mélységesen megrendül.

A csendbiztos követeli Jakabtól, hogy bizonyítsa is a súlyos vádat. Jakab erre nem számított, de ügyesen
kivágja magát, addig hablatyol, míg végül Harpagon tényleg elhiszi, hogy a saját titkára lopta meg.

Ötödik felvonás, harmadik jelenet

Szereplők

Valér – Harpagon titkára

Harpagon
A csendbiztos
A csendbiztos írnoka
Jakab – Harpagon mindenese, kocsis és szakács
A harmadik jelenet, mint olyan sok másik a műben, alapvetően egy félreértésre épül.

Érkezik ugyanis Valér, a titkár, akit Harpagon rögtön meg is vádol:

„Harpagon: Gyere csak. Gyere, és valld be azonnal azt a legocsmányabb gaztette, azt a legelvetemültebb
aljasságot, amelyhez foghatót ember még nem követett el a földön!”
Mindenki legnagyobb meglepetésére Valér nem tagad:

„Valér: Uram, mivelhogy mindent úgyis lelepleztek, nem keresek kibúvót, és nem tagadok semmit.”
A félreértés pedig ott van, hogy Harpagon természetesen a pénzes ládája ellopására gondol, Valér viszont
azt hiszi – bár ezt ténylegesen senki sem mondja ki –, hogy lelepleződött a Harpagon lánya, Eliz iránti
szerelme és Harpagon most ezért dühös, ezt tartja a „legocsmányabb gaztettnek”.
Harpagon és Valér párbeszéde ezután ezen a vonalon megy tovább: Harpagon ócsárolja Valért a lopás miatt,
Valér pedig védekezik a szerelem miatt. Mindezt azonban olyan kétértelmű mondatokkal teszik, hogy
sokáig egyikük sem jön rá arra, hogy nem egy dologról beszélnek.

A jelenet végére aztán tisztázódik a félreértés, miszerint Valér végig az Eliz iránti szerelméről beszélt,
fogalma sincs a lopásról, sőt eddig azt sem tudta, hogy ellopták a pénzt.

Harpagon ezt újabb csapásként éli meg:

„Harpagon: Ó, szaporodás a megpróbáltatásnak! Tetőzése a kétségbeesésnek! Rajta, uram, végezze a

tisztét, helyezze írással vád alá nekem, mint betörőt és liliomtiprót.”
Valér persze tiltakozik:

„Valér: Tiltakozom a kifejezések ellen; ha majd megtudják, ki vagyok…”

Ne feledjük, a mű első jelenetéből kiderült, hogy Valér a szüleit keresve érkezett Párizsba és csak miután
Elizt kimentette a tengerből és beleszeretett, állt be titkárnak Harpagonhoz.
Ötödik felvonás, negyedik jelenet

Szereplők

Eliz – Harpagon lánya, Valér szerelme

Marianna – Cléante szerelme, Harpagon választottja
Fruzsina – a házasságközvetítő
Harpagon
Valér – Harpagon titkára, Eliz szerelme
Jakab – Harpagon mindenese, kocsis és szakács
A csendbiztos
A csendbiztos írnoka
Érkezik Eliz, Jakab és Fruzsina.

Harpagon azonnal nekiesik a lányának is, dühe most már mindkét fiatal felé irányul: Lányát zárdával
fenegeti, Valért pedig akasztófával.

Még Eliz könyörgése sem tudja meglágyítani a szívét, Harpagonból kijön a kegyetlenség:

„Harpagon: Lárifári, jobban elviselem, ha veszni hágy a vízben, mint azt, amit most elkövetett.”
Vagyis Harpagon Jakab vádaskodása nyomán még mindig meg van győződve róla, hogy Valér lopta el a
pénzét, az Eliz iránti szerelme csak ráadás bűn.

Természetesen Jakab a legelégedettebb a dolgok alakulása miatt:

„Jakab: (félre) Megkeserülöd, hogy megbotoztál!”

Fruzsina pedig összegzi a káoszt a jelenet végén:

„Fruzsina: Ez aztán a bonyodalom a javából.”

Ötödik felvonás, ötödik jelenet

Szereplők

Anzelm úr – Eliz leendő férje

Harpagon
Eliz – Harpagon lánya, Valér szerelme
Marianna – Cléante szerelme, Harpagon választottja
Fruzsina – a házasságközvetítő
Valér – Harpagon titkára, Eliz szerelme
Jakab – Harpagon mindenese, szakács és kocsis
A csendbiztos
A csendbiztos írnoka
Érkezik Anzelm úr, akit vacsorára hívtak meg és akit Harpagon Eliz férjnek szán.

Harpagon neki panaszolja, hogy nem elég, hogy Valér meglopta, de még a lányát is el akarja venni tőle, sőt
mint kiderült, a fiatalok már házasság szerződést is írtak.

Harpagon szerint ez Anzelm úr érdekeit sérti, akinek fel kell lépni Valér ellen.

Anzelm úr azonban meglepően józanul nyilatkozik:

„Anzelm: Semmi hajlamom, hogy valakit magamhoz kényszerítsek, és hogy bármily jogot formáljak olyan
szívhez, amely báshoz vágyik […]”
Figyeljük meg, hogy a műben hosszú idő óta Anzelm úr az első szereplő, aki logikusan és úgy gondolkozik,
ahogy azt az Olvasó elvárja. Eddig mindenki más csak a saját érdekeit nézte, vagy bosszút akart állni, vagy
kényszerítik valamire.
Harpagon figyelmét azonban nem lehet elterelni, követeli a csendbiztostól, hogy tartóztassa le Valért, amiért
súlyos bűntényt követett el. Erre már Valér is értetlenkedni kezd:

„Valér: Nem látom át, mi a büntetendő abban, hogy szeretem a lányát, és hogy ítélhetnek ön szerint
kínvallatásra az eljegyzésünk miatt […].
Harpagon azonban tovább tombol és kis senkinek tartja Valért. Valér erre önérzetesen kijelenti, hogy ő
nemesi származási, akit egész Nápoly ismer.

Erre meg Anzelm úr szólal meg, hogy Valér csak óvatosan beszéljen, mert ő, Anzelm úr valóban ismeri
egész Nápolyt, tehát Valér könnyen lebukhat, ha hazudik a származásáról.

Valér erre hetykén kérdezi Anzelmtől, hogy tudja-e ki volt Dom Thomas d’Alburcy.

Anzelm tudja, sőt, megjegyzi, hogy nála jobban aligha ismerte bárki is ezt az embert.

Erre Valér kijelenti, hogy ő Dom Thomas d’Alburcy fia. Ezt Anzelm nem hiszi el, rámutat, hogy tudomása
szerint Thomas d’Alburcy 16 évvel korábban feleségével és gyermekeivel együtt vízbe fulladt.

Valér ezt nem is tagadja, kijelenti, hogy valóban ez történt azzal a különbséggel, hogy d’Albucy egyik fiát
egy szolgával együtt kimentette egy spanyol hajó. Ez a fiú pedig ő, Valér, akit a spanyol kapitány nevelt fel.

Valér már felnőtt korában hallott arról a pletykáról, hogy apja talán mégsem fulladta vízbe és elindult, hogy
felkutassa. Így jutott el Párizsba, ahol beleszeretett Elizbe.
„Valér: […] Szépsége rabjaként maradtam itt. Lángoló szerelmem és apjának ridegsége arra bírt, hogy
beszegődjem házukba, és mást küldjek szüleim keresésére.”
Anzelm tudni akarja, hogy mi bizonyítja Valér állítását:

„Valér: A spanyol kapitány, egy rubin pecsétgyűrű, amely apámé volt, egy agát karperes, amelyet anyám
csatolt karomra, az öreg Pedro, aki velem együtt menekült meg a hajótörésből.”
Ekkor jön az első meglepetés, ugyanis Marianna kiált fel:

„Marianna: Istenkém, szavaihoz én, én is hozzáfűzhetem, hogy nem valótlanságot beszél. Mindabból, amit
mond, világosan arra ismerek, hogy ön az én bátyám.”
Ez azért elég váratlan fordulat. Marianna elmeséli, hogy a tengerből nem csak d’Alburcy fia, hanem ő és az
anyja is megmenekült, bár úgy tudták, hogy mindenki más meghalt rajtuk kívül.

Azonban az ő sorsuk szomorúbban alakult, kalózok fogságába kerültek és csak 10 év után, egy szerencsés
véletlennek köszönhetően sikerült kiszabadulniuk. Visszatértek Nápolyba, de addigra az örökségüket az
erőszakos rokonok már régen felosztották egymás között. Végül Marianna és az anyja Párizsban telepedett
le.

Kiderült tehát, hogy Valér és Marianna testvérek.

És jön a második meglepetés, kiderül ugyanis, hogy Anzelm úr nem más, mint Dom Thomas d’Alburcy –
ezért mondta korábban Valérnak, hogy nála jobban aligha ismerheti bárki is d’Alburcy-t – vagyis ő Valér és
Marianna apja.

Anzelm úr elmeséli, hogy a tengerből akkor, 16 évvel korábban nem csak Valér, Marianna és az anyjuk
menekült meg, hanem ő is, minden vagyonával együtt. Párizsban telepedett le és felvette az Anzelm nevet.

Megtörténik tehát a nagy egymásra találás, Marianna és Valér testvérek és Anzelm úr az apjuk.

A szép és megható történetet Harpagon szakítja félbe, mondván, hogy ha tényleg Anzelm úr Valér apja,
akkor tessék kifizetni a 10 000 tallért, amit Valér ellopott.

Anzelm úr nem nagyon akarja elhinni, hogy a fia lopott volna, tudni akarja, hogy ki vádolta meg. Jakab
persze lapítana már, de a csendbiztos leírta a vallomását.

Ötödik felvonás, hatodik jelenet

 Szereplők

Anzelm úr – Eliz leendő férje

Harpagon
Eliz – Harpagon lánya, Valér szerelme
Marianna – Cléante szerelme, Harpagon választottja
Fruzsina – a házasságközvetítő
Valér – Harpagon titkára, Eliz szerelme
Jakab – Harpagon mindenese, szakács és kocsis
Fecske – Cléante inasa
A csendbiztos
A csendbiztos írnoka
A mű befejező jelenetében természetesen minden konfliktus megoldódik. Érkezik Cléante:

„Cléante: ne gyötrődjék, apa, és ne vádoljon senkit. Új hírt hozok ebben a dologban. Azért jöttem, hogy
értésére adjam, ha nem ellenzi, hogy Mariannát elvegyem, visszakapja a pénzét.”
Vagyis Cléante tisztázza Valért, bevallja, hogy nála van a ládika, egyben megzsarolja Harpagont, hogy csak
akkor adja neki vissza, hogy beleegyezik a házasságába Mariannával.

Cléante jól számított, Harpagont csak egy dologgal lehet sarokba szorítani, azt pedig a pénze.

De Harpagon még az utolsó pillanatban sem hazudtolja meg magát, csak akkor hajlandó beleegyezni
mindkét gyermeke házasságába – tehát Valér és Eliz ill. Cléante és Marianna kapcsolatába –, ha az össze
felmerülő költséget Anzelm úr állja, ráadásként még csináltat Harpagonnak egy új öltözet ruhát, sőt még a
csendbiztos nyomozása során felmerült költségeket is állja.

Anzelm úr természetesen annyira örül 16 éve halottnak hitt családja előkerülésének, hogy boldogan vállal
minden költséget.