BRANDON MULL

TITOKFÖLDE 5. könyv:
A Démonbörtön kulcsai

Könyvmolyképző Kiadó, 2014

 írta: Brandon Mull
A mű eredeti címe: Fablehaven 5: Keys to the Démon Prison

Fordította: Pék Zoltán

A szöveget gondozta: Szakái Gertrúd

A művet eredetileg kiadta:

Aladdin,
an imprint of Simon & Schuster Children’s Publishing Division

A sorozatterv, annak elemei és az olvasókhoz szóló üzenet

a borítóbelsőn Katona Ildikó munkája.
© Katona Ildikó, 2014

A borítót tervezte:
Gerencsér Gábor

Copyright © 2008 by Brandon Mull

ISSN 2063-6121
ISBN 978 963 373 882 5

© Kiadta a Könyvmolyképző Kiadó, 2014-ben

Cím: 6701 Szeged, Pf. 784
Tel.: (62) 551-132, Fax: (62) 551-139
E-mail: info@konyvmolykepzo.hu
www.konyvmolykepzo.hu
Felelős kiadó: Katona Ildikó

Műszaki szerkesztők: Zsibrita László, Gerencsér Gábor

Korrektorok: Korom Pál, Schmidt Zsuzsanna
Készült a Generál Nyomdában, Szegeden
Felelős vezető: Hunya Ágnes

Minden jog fenntartva, beleértve a sokszorosítás,

a mű bővített, illetve rövidített kiadásának jogát is.
A kiadó írásbeli engedélye nélkül sem a teljes mű,
sem annak része semmilyen formában
- akár elektronikusan vagy mechanikusan,
beleértve a fénymásolást és bármilyen adattárolást -
nem sokszorosítható.
 Azoknak a könyvtárosoknak,
tanároknak, könyvesboltosoknak
és olvasóknak,
akik sikeressé tették a sorozatot!
 Első fejezet

Utolsó kívánság

eth tisztában volt vele, hogy nem volna szabad itt

S lennie. A nagyszülei tajtékozni fognak, ha megtud­
ják. A förtelmes barlang még büdösebb volt, mint koráb­
ban, romlott hús és rothadó gyümölcs émelyítő szaga
ülte meg. A sűrű pára szinte gőznek látszott, és a ned­
ves levegő miatt nemcsak az orrán át, de a szájában is
érezte a poshadt, édeskés kipárolgást. Minden lélegzet-
vételnél a hányingerrel küzdött.
Graulasz az oldalán feküdt, mellkasa görcsösen tá­
gult és zsugorodott, ahogy a levegőt kapkodta. Mételyes
arca a sziklás talajon pihent, begyulladt húsa ragacsos
masszává lapult. Noha a démon ráncos szemhéja csuk­
va volt, megrándult és felnyögött, ahogy Seth közelebb
merészkedett hozzá. Az irdatlan démon nyögve, köhög­
ve felhámozta arcát a földről, közben' egyik görbe szarva
végigkaristolta a sziklát. Teljesen nem bírt felülni, de si­
került felkönyökölnie. Egyik szemét résnyire kinyitotta,
a másikat a megalvadt genny leragasztotta.
- Seth... - krákogta Graulasz. Korábban dörgő hang­
ja most erőtlenül, kimerültén szólt.
- Eljöttem - szólalt meg Seth. - Azt üzented, hogy
sürgős.

/CvA.
 A busa fej aprót biccentett.
- Hal... dók.., lom.
Az ősi démon már akkor haldoklott, amikor a fiú elő­
ször találkozott vele.
- Romlott az állapotod?
A démon zihált és köhögött, amitől porfelhő lebbent
fel dudoros testéről. Kiköpött egy sűrű váladékcsomót,
majd ismét megszólalt, de hangja alig volt több sutto­
gásnál:
- A sorvadás... hosszú évei... után... végre... itt a vég.
Seth nem tudta, mit mondjon erre. Graulasz sosem
próbálta palástolni sötét múltját. A legtöbb jó ember
megkönnyebbülne a halálhírére. A fiút azonban meg­
kedvelte. Felkeltették érdeklődését Seth szokatlan ka­
landjai és sikerei, segített neki kitalálni, hogyan állít­
sák meg az árnyjárványt, és abban is, hogyan használ­
hatja Seth újonnan szerzett árnybűvölő képességeit.
Akármilyen bűnöket követett is el a múltban, a haldok­
ló démon mindig jól bánt Sethtel.
- Sajnálom - mondta ki a fiú, és maga is meglepődött
azon, hogy komolyan gondolja.
A démon megremegett. Nem bírta tovább könyökével
tartani magát, és elterült a földön. Szeme lecsukódott.
- A fájdalom... - nyögte halkan. - Tökéletes fájda­
lom. A fajtám... nagyon lassan... hal meg. Azt hittem...
megízleltem... minden lehetséges... agóniát. De most
kapar... csavar... rág... terjed. Mélyen belül. Kímélet­
lenül. Elemészt. Mielőtt uralhatnám... a fájdalom... a
szenvedés új szintjére ér.
- Segíthetek? - kérdezte Seth, bár nem hitte, hogy az
otthoni gyógyszeres szekrényben rejlik olyasmi, amivel
itt bármit el lehetne érni.
A démon horkantott.
 - Nem valószínű - lihegte. - Úgy tudom... holnap el­
mész.
- Honnan tudod? - lepődött meg Seth. A másnapi kül­
detése szigorú titok volt.
- Newelre... és Dorenre... ne bízz... titkot!
Seth nem is árult el részleteket a szatíroknak, csu­
pán annyit mondott nekik, hogy egy időre elhagyja Ti-
tokfóldét. Bő három hónapja volt itt, amióta visszatér­
tek Bestiafészekből. Közben számos kalandot élt át Ne-
wellel és Dorennel, úgy érezte, tartozik nekik annyival,
hogy elbúcsúzik tőlük. Nagypapa csak a dolgozószobá­
jában engedett beszélni a küldetésről, ahol bűbáj gátol­
ta a kémkedést, ezért Seth hallgatott a részletekről, de
ezek szerint egyáltalán semmit nem lett volna szabad
mondania a szatíroknak.
- Nem árultam el nekik részleteket.
-N e m ... de hallottam, hogy beszélnek a távozásod­
ról... ahogy az erdőben jöttek-mentek. A házatokba...
nem látok be... de arra következtetek, hogy... megint
egy ereklyét kerestek. Stan csak ilyesmi miatt... tenné
kockára a biztonságodat.
- Nem beszélhetek róla - mentegetőzött Seth.
Graulasz hörögve köhögött.
-A ré szletek lényegtelenek. Ha én hallottam... má­
sok is hallhatták. A menedéken kívülre... nem látok...
de érzem, hogy nagy figyelem... összpontosul ide. Erős
akaratok próbálnak kémkedni... Légy résen!
- Óvatos leszek - ígérte a fiú. - Ezért hívtál ide? Hogy
figyelmeztess?
Az egyik szem résnyire kinyílt, a démon aszott ajkain
halvány mosoly derengett fel.
- Nem ilyen... jótékony céllal... Szívességet kérnék...
- Mi lenne az?
 - Talán kiszenvedek... mire visszatérsz. Ez esetben
az óhajom... érvényét veszti. Ennyi idő után... a napja­
im megszámláltattak. Nem csak... a testi fájdalom za­
var, Seth. Félek a haláltól.
- Én is.
Graulasz fintorgott.
- Nem érted. Hozzám képest... neked nincs mitől fél­
ned.
A fiú a homlokát ráncolta.
- Azért, mert gonosz voltál?
- Ha semmivé foszlanék... örömmel fogadnám a ha­
lált. De nem így lesz. Más szférák várnak ránk, Seth. Az
én fajtámnak kijelölt hely... amikor innen távozunk...
nem kellemes hely. A démonok részben ezért is kapasz­
kodnak úgy ebbe az életbe. Azok után... ahogy több ezer
évig éltem... nagy árat kell fizetnem.
- De már nem az vagy, aki voltál. Sokat segítettél ne­
kem! Ez biztos számít valamit.
Graulasz most másként harákolt és köhögött. Szinte
gúnyos kuncogásnak hatott.
- Azért avatkoztam a dilemmáidba... a halálos ágyam­
ról... hogy szórakozzam. Az ilyen triviális dolgok alig­
ha ellensúlyozzák évszázadok szándékos gonosztetteit.
Nem változtam én, Seth. Egyszerűen csak erőtlen va­
gyok. Nem maradt, ami éltessen. Akármekkora fájdal­
makat viselek most el, attól félek... a túlvilág sokkal
nagyobb agóniát tartogat.
- Mit tehetek érted? - kérdezte a fiú.
- Egyetlen dolgot - morogta Graulasz összeszorított
szájjal. Lehunyta a szemét, ökölbe szorította a mancsát.
Seth hallotta, hogy a fogát csikorgatja. A démon sípolva,
reszketve kapkodta a levegőt. - Egy pillanat - nyögte li­
hegve. Tejes könnyek csorogtak a szeméből.

10
 Seth elfordult, nem bírta nézni. El sem tudott képzel­
ni ilyen fájdalmat. A legszívesebben kirohant volna, és
soha vissza nem tér.
- Egy pillanat - krákogta megint Graulasz. Morgott
és nyögött párat, majd mélyebb, nyugodtabb lett a lég­
zése. - Egyvalamit megtehetsz értem.
- Mi lenne az?
- Nem ismerem a küldetésed célját... de ha megsze­
reznéd a Szentség homokját... az nagyban csökkenthet­
né a szenvedésemet.
- De szörnyen beteg vagy. Nem ölne meg?
- Te az unikornis szarvra gondolsz... igen... annak az
érintésébe belehalnék. De a homok gyógyít. Nemcsak
kiégetné belőlem a tisztátalanságot... meggyógyítaná a
kórt, és segítene a testemnek. A végelgyengülés akkor
is elérne, de a fájdalom csökkenne, talán még egy kis
időt is nyernék. Bocsáss meg, Seth! Nem kérném... ha
nem lennék kétségbeesve.
Seth a szánalmas roncsot bámulta, amivé a démon
lett.
- A homok a Szfinxnél van —árulta el óvatosan.
- Tudom - suttogta Graulasz. - Már a puszta gondo­
lat is... hogy van egy kis esély... ad némi reményt...
és... és...
- Értem - mondta Seth.
- Semmi másban nem reménykedhétem.
- Persze, hogy megpróbáljuk visszaszerezni a homo­
kot - nyugtatta meg Seth. - Azt nem mondhatom, hogy
ez a jelenlegi célunk, de az összes ereklyét meg akarjuk
szerezni. Ha megvan a homok, idehozom és meggyógyí­
talak. ígérem. Rendben?
Koszos könnyek patakzottak a démon szeméből. El­
fordította az arcát.
 - Jól van. Köszönöm... Seth Sorenson! Viszlát!
- Ha van még valami...
- Menj! Nem tehetsz többet. Inkább... ne láss... így!
- Jó. Kitartás!
Seth az elemlámpa fényénél kibotorkált a barlangból,
megkönnyebbülve hagyta maga mögött az állott bűzt és
szívszorító szenvedést.
 Második fejezet

Az Obszidián sivatag

TZ" endra próbált szundítani egy keveset a kényelmes

A V ülésben, de a magánrepülő hajtóművének hipno­
tikus duruzsolása dacára nem tudta lecsendesíteni az
elméjét. Tanúval és Sethtel több átszállással jutottak
el New Yorkból Londonba, majd Szingapúrba és végül
Perthbe, Nyugat-Ausztrália fó'városába, ahol felszálltak
erre a magángépre. A reptereken Tanú felügyeletével el­
eltűntek a mosdóban, hogy átöltözzenek, majd bonyolult
útvonalon vágtak át a terminálokon. Álnéven utaztak,
hamis papírokkal, azt remélve, hogy így nem vonják ma­
gukra az Esthajnalcsillag Társaságának figyelmét.
Perthben várta őket Trask, Mara, Elise és egy Vincent
nevű férfi. Trask ugyanabban a sorban ült, mint Kend-
ra, csak az ülések közti folyosó választotta el őket egy­
mástól. A körmét reszelte, sötét fejbőre fénylett. A lány
örült, hogy Trask vezeti őket. Tapasztalatai szerint a
férfi stresszhelyzetben is megőrizte a hidegvérét, a Haj­
nal Lovagjai között a legedzettebb ügynöknek számí­
tott.
Kendra előtt Tanú horkolt halkan az ablaknak dől­
ve. A szamoai bájitalmester a repülőkön többet aludt,
mint amennyit ébren volt. Hatalmas termete ellenére

13
'

bármelyik ülésen el bírt szundítani. Kendra azt kíván­

ta, bárcsak kért volna tőle egy bájitalt, ami segít ella­
zulni.
A háta mögött Elise ült, zenét hallgatott zajszűrős fej­
hallgatóján. A hajába megint vörös csíkokat festett, és
még több sminket viselt, mint amikor Warrennek se­
gített Sethre és Kendrára vigyázni még decemberben.
Szemét lehunyta, ujjaival finoman verte a ritmust a
combján.
Az utastér elejében Mara bámult ki az ablakon. A ma­
gas, atletikus, szép arccsontú nő azelőtt sem volt beszé­
des, hogy az Elveszett Fennsík elesett, és az édesanyját
megölték. Mióta találkozott velük a perth-i reptéren, az
indián nő alig szólt egy szót.
Marával szemben ült Vincent, a társaság egyetlen
olyan tagja, akit Kendra eddig nem ismert. A Fülöp-szi-
geteki apró férfi sokat mosolygott és enyhe akcentussal
beszélt. Nagypapa még otthon azt mondta, hogy Vincent
azért tart velük erre a küldetésre, mert ismeri az Obszi-
dián sivatag menedéket.
Noha öccsét, Sethet nem látta, tudta, hogy a pilótafül­
kében van Aaron Stone-nal, aki a helikoptert is vezet­
te, amikor Bestiafészekbe mentek. Valóban csak három
hónapja lett volna? Egy egész életnek tűnt.
Kendra azt kívánta, bárcsak Warren is itt lenne ve­
lük. Olyan rossz nélküle kalandra indulni! Vele volt a
fordított toronynál Titokfóldén, az Elveszett Fennsíkon
és Bestiafészekben is. Csakhogy most részben éppen
Warren miatt olyan sürgős ez a küldetés. Bestiafészek­
ben Warren csapdába esett egy mágikus kamrában. Kí­
vülről egy átlagos hátizsáknak látszott, ám a zsák szá­
ján belül létrafokok vezettek le egy tágas raktárba, ami
tele volt ellátmánnyal és limlommal. Miután Gavinről

14
kiderült, hogy ő Navarog, megsemmisítette a hátizsá­
kot, így Warren a raktárban rekedt egy Bubda nevű re-
metetrollal.
A kamrában bőven volt étel és víz, de hát minden kész­
let véges, és most, három hónap elteltével nagypapáék
úgy becsülték, hogy Warrennek már alig maradt mit en­
nie. Ha azonnal nem cselekednek, a végén még éhen
hal.
Nem sokkal az után, hogy Kendra visszatért Bestiafé­
szekből Titokfoldére, Coulter Dixon elindult, hogy kide­
rítse, hogyan működik a Transzlokátor. Bestiafészekből
elhozták az Obszidián sivatagban elrejtett széf kulcsát,
de a Transzlokátor megszerzése sokkal nagyobb jelen­
tőséget kap, ha megértik, hogyan uralja a szerkezet a
teret. Különben úgy járnak vele, mint a Kronométerrel,
ami hiába volt nagy hatalommal bíró ereklye, még csak
kapiskálták, mi mindent lehet vele csinálni.
A veterán ereklyevadász azonban hiába használta a
legjobb kapcsolatait és a megérzéseit, új információ nél­
kül tért vissza. Kendra még sosem látta Coultert ilyen
öregnek és csüggedtnek. A többiek rendületlenül keres­
ték az ereklye használatára utaló adatokat, és pár hete
Vanessa végül sikerrel járt. Mentálisan ki-kiruccant Ti-
tokfoldéről azoknak az elméjébe, akiket valamikor meg­
harapott. Elsősorban arra koncentrált, hová vihették
Kendráék szüleit, de miközben az egyik kapcsolata el­
méjében kutakodott az Esthajnalcsillag Társaságánál,
az álomblix a Transzlokátor használatával kapcsolatos,
régóta őrzött információkra bukkant. Amint Coulter
meggyőződött azok valódiságáról, a Lovagok elkezdték
tervezni ezt a küldetést, hátha a Transzlokátor segíthet
megmenteni Warrent, és újra előnyre tehetnek szert a
Társasággal szemben.

15
 Kendra titokban azt is remélte, hogy a nagy hatalom­
mal bíró Transzlokátor segíthet megtalálni a szüleit.
Maria és Scott Sorenson semmit nem tudott a való vi­
lágban álcázva élő mágikus lényekről. Ám annak elle­
nére, hogy semmi közük nem volt Titokfölde ügyeihez, a
Társaság - minden eddigi hagyományt megszegve - el­
rabolta őket. És ami még különösebb: azóta nem jelent­
keztek követeléseikkel. Bestiafészek óta a Szfinxet és a
Társaságot mintha a föld nyelte volna el.
Kendra igyekezett nem aggódni szülei sorsa miatt.
Már a puszta gondolatba is belesajdult a szíve. A szülei
még mindig halottnak hiszik. A temetésen egy Kend-
ra-hasonmást temettek el, aztán elrabolták őket, mie­
lőtt a dolgot tisztázhatták volna. Kongó üresség támadt
Kendra lelkében, valahányszor eszébe jutott, hogy a
szülei halottnak hiszik. Az a sok felesleges gyász! Most,
hogy a szülei foglyok, megtudják-e valaha az igazat?
Tovább rontott a helyzeten, hogy a szüleit nem a saját
hibájukból rabolták el. Soha nem is hallottak az Esthaj­
nalcsillag Társaságáról. O és Seth, meg talán nagypa­
pa és nagymama a hibás. Az elrablás nyilván megtorlás
Navarog kudarcáért Bestiafészekben. A legszívesebben
sikított volna, hogy az ő döntéseiért imádott szüleinek
kell megfizetniük.
Kendra általában úgy tudott felülkerekedni a bána­
tán, hogy hagyta átcsapni gyűlöletbe, tüzes haragba,
ami egyre forrósodott, mert táplálta a félelem és legyez­
te a bűntudat. Újabban pedig gyűlölete szinte kizárólag
egy személyre irányult. A Szfinxre.
A Szfinx indított hadjáratot a mágikus lényeket rej­
tegető menedékek ellen, ő próbálta ellopni az öt titkos
ereklyét, amelyek együtt kinyithatják a Zzyzx démon­
börtönt. A Szfinx mutatta be Kendrát Gavinnek, egy

^ 0
aranyos srácnak és jó barátnak, akiről aztán kiderült,
hogy álnok démonsárkány. A Szfinx indította el az árny­
járványt, amely Léna halálát okozta. A Szfinx rabolta
el és kényszerítette Kendrát az Okulusz használatára,
amelynek látnoki ereje majdnem elméje épségét köve­
telte. És a Szfinx még szabadon van, büntetlenül, elra­
bolta az ő szüleit, további lépéseket fontolgat, amelyek
révén kinyithatja a Zzyzxet, és véget vethet a világnak.
Most legalább Kendra is aktív részese lehetett a
Szfinx ellen irányuló támadásnak, és azt remélte, ez­
zel segíthet a szülein és Warrenen. Több hónapnyi vá­
rakozás és aggódás után jó volt végre csinálni valamit,
még ha az veszélyes is. Tanú, Coulter és néha Vanessa
felügyelete alatt ő meg Seth megtanultak bánni a kard­
dal, a számszeríjjal és egyéb fegyverekkel, így aztán erő-
sebbnek érezte magát, mint valaha. Ennek ellenére - és
dacára annak, hogy ő és Seth is a Hajnal Lovagjai let­
tek - meglepődött, amikor nagypapa, mint a Lovagok
kapitánya, mindkettejüket bevette egy ilyen kockázatos
küldetésbe. Az döntött, hogy a képességeik fontos sze­
repet játszottak az elmúlt feladatok során. Jelenlétük
csak nyomatékosította, hogy milyen kétségbeesett szük­
ségük van a sikerre.
Kendra ásított, hogy kiduguljon a füle. A repülő eresz­
kedett. Trask kikapcsolta a biztonsági övét, felállt és el­
ment Sethért a pilótafülkébe. Amikor'a fiú is leült a he­
lyére, Trask az utastér elejébe állva szólt a társasághoz:
- Tizenöt percen belül leszállunk. Varázsigékkel biz­
tosítottam, hogy kívülállók ne kémkedhessenek. Az
Okuluszon kívül mással nem figyelhetnek meg bennün­
ket. Most kell áttekintenünk a feladatainkat.
Trask szünetet tartott, komor tekintete végigpásztáz­
ta az utasteret. Megköszörülte a torkát.

17
 - A legtöbben már dolgoztunk együtt, ezért csak Vin-
centet mutatnám be, aki néhányunk számára új arc,
bár számomra nem.
- Vincent vagyok - emelkedett fel félig az ülésből a
Fülöp-szigeteki férfi. - Én leszek a vezetőtök az Obszi-
dián sivatagban. Az elmúlt tíz év során hónapokat töl­
töttem ott.
- Honnan tudjuk, hogy nem vagy ál ruhás szörny? -
kérdezett rá Seth minden teketória nélkül.
Vincent erőtlenül kuncogott.
- Tudom, hogy nem is olyan rég példátlan árulás áldo­
zatai lettetek. Az elmúlt évben a Hajnal Lovagjai között
is annyi kém lepleződött le, mint még soha. De Trask
tanúsíthatja, hogy én a lelkem mélyéig Lovag vagyok,
már a kamaszkorom óta, amikor a szüléimét megölette
a Társaság.
- Mostanában kényes dolog a bizalom - ismerte el
Trask - , de Vincentre bármikor rábízom magam. Rész­
ben azért is állítottam össze így ezt a csoportot, mert sok
mindenen keresztülmentünk már együtt ahhoz, hogy
bízhassunk egymásban. Kétségem sincs afelől, hogy Vin­
cent közénk tartozik.
Kendra Vincentet nézte. Örült, hogy az öccse kimondta
azt a kényes kérdést. Hinni akart Trasknek. De mi van,
ha Trask maga is áruló, aki türelmesen vár egy nagy
horderejű, szívszorongató lehetőségre? Ez valószínűleg
kizárt. De Kendra már megtanulta, hogy a „valószínű­
leg” nem elég. Mostantól mindenre fel kell készülnie.
- Feladatunk a Transzlokátor megszerzése - folytat­
ta Trask. - Nem minden részletet árultam el eddig. Úgy
gondoljuk, értjük az ereklye működését. Ha az informá­
ciónk helytálló, az eszköz elviszi az embert bárhová,
ahol már járt.
 Elise felemelte a kezét.
- Utasokat is visz?
Trask bólintott.
- Vanessának és Coulternek hála, úgy tudjuk, hogy
három embert is képes szállítani a holmijukkal együtt.
Az eszköz maga egy ékkövekkel kirakott platinahenger,
amely három forgó részre van osztva. Azokat elforgat­
va egy vonalba kell hozni az ékköveket, így aktiválódik
az ereklye. Aki a középső részt kezeli, az diktálja az úti
célt: maga elé kell képzelnie, amikor a másik két rész a
helyére fordul. Mindegyik utazónak fognia kell a hen­
ger egy-egy részét.
- És ha nem mindegyik utas járt még azon a helyen?
- kérdezte Seth.
Trask vállat vont.
- Az információink alapján Coulter úgy véli, csak a
középső részt fogó személynek kell teljesítenie ezt a fel­
tételt. De ebben csak akkor lehetünk biztosak, ha ki­
próbáljuk.
- És ha egy szikla belsejébe visz? Vagy ötven méter
magasra a levegőbe? Vagy egy robogó vonat elé?
A repülő megremegett, Trask megtámaszkodott, amíg
el nem csitult a turbulencia.
- A szerkezet ismeretlen kockázatokat tartogat, de az
ereklyék minőségét tekintve nyugodt szívvel feltételez­
hetjük, hogy a Transzlokátor tervezése során ezeket a
kockázatokat minimalizálták.
Elise felemelte egy ujját.
- Holnap behatolunk a széfbe?
- A tervünk a gyorsaságon alapul - erősítette meg
Trask. - Az éjszakát a főépületben töltjük, hogy kipihen­
jük a repülés fáradalmait, aztán reggel indulunk is a széf­
hez. Holnap este remélhetőleg már hazafelé repülünk.
 - Ha az ereklye tényleg működik, páran akár ki is
hagyhatjuk a repülést - mutatott rá Seth.
Trask szája sarka megrándult, de csak a szeme mo­
solygott.
- Meglátjuk. Első dolgunk ma este felkészülni a fő­
épületben.
- Ismerjük a széf helyét? - kérdezte Kendra. - Titok­
földén és az Elveszett Fennsíkon jól elrejtették.
- Az Obszidián sivatag a széfről kapta a nevét - ma­
gyarázta Vincent. - Egy hatalmas obszidián monolit
emelkedik a síkság fölé. A széf helyét ismerjük, még
azt is tudjuk, hová kell bedugni a kulcsot. A bent lesel­
kedő veszélyekről azonban még pletykák sem keringe­
nek.
- Mivel a széf ennyire szem előtt van, arra számí­
tunk, hogy odabent halálos csapdák várnak ránk - né­
zett körbe a csapat tagjain Trask.
- Az álcázás hiánya talán az obszidián erejének tulaj­
donítható - jegyezte meg Vincent. - Nem átlagos kőről
beszélünk. Az évek során számos kísérlet történt arra,
hogy bejáratot fúrjanak, véssenek, sőt robbantsanak a
széfhez. Eddig még csak megkarcolni sem sikerült.
- Minek elrejteni, ha áthághatatlan? - dörmögte Elise.
A hangszóróból megszólalt a kapitány hangja:
- Hamarosan megkezdjük a leszállást - mondta Aa-
ron. - Van némi légmozgás, javaslom, hogy mindenki
üljön a helyére.
- Adok körbe fókavajat, hogy biztosan észrevegyük
a mágikus lényeket - mondta Trask. - A házban majd
folytatjuk a megbeszélést. - Azzal leült a helyére, mert
a repülő egyre jobban rázkódott.
Kendrának nem volt szüksége mágikus tejre vagy fó­
kavajra, hogy átlásson az illúziókon, amelyek a legtöbb

20
mágikus lényt elrejtették a halandók szeme elől, így to­
vábbadta Elise-nek. Ellenőrizte, hogy be van-e kapcsol­
va a biztonsági öve, majd kinézett az ablakon. Odalent
a gép árnyéka egyenetlen talajon suhant. Többnyire sík
tájat látott, csenevész bokrokkal, alacsony dombokkal
és sekély vízmosásokkal. Két dzsipen akadt meg a te­
kintete, amelyek porfelhőt verve haladtak egy földúton
a gép irányára rézsútosan. Már olyan alacsonyan jár­
tak, hogy látta a nyitott dzsipeket vezető alakokat, noha
az arcukat azért még nem tudta kivenni.
Ahogy tekintete továbbszaladt a dzsipek mögötti úton,
egy falat pillantott meg. Pontosabban jelképes falat.
Szabályos térközönként magányos kőhalmok sorakoz­
tak az út két oldalán. Semmi nem kötötte őket össze, in­
kább csak egy határt jeleztek, semmint fizikai akadályt
alkottak volna. Csakhogy az általuk képzett vonal felett
remegett a levegő, és Kendra ebből sejtette, hogy eltere­
lő bűbáj védi az Obszidián sivatagot.
A rendezett kőhalmok mögött egy kanyargó folyó szé­
les cikornyáit látta, a távolban pedig egy cipősdoboz
alakú, hatalmas fekete követ, melynek kontúrjai ter­
mészetellenesen szabályosnak tűntek. A gép megráz­
kódott, egy gyomorforgató pillanatra balra, aztán meg
jobbra lendült. Kendra elfordult az ablaktól, előrenézett,
keze az ülés karfáját szorongatta. A gép ismét bucská-
zott és megrázkódott. Kendra azt a fajta bizsergést érez­
te, mint amikor a gyorslift meglódul. Ilyen turbulenciá­
ban még sosem repült!
Oldalra nézve látta, hogy Trask cseppet sem izgatja
magát. Persze őt nehezen lehetett kizökkenteni a nyu­
galmából, biztos akkor is ilyen közömbös képet vágna,
ha a repülő darabokra hullna, és a sivatag felé zuhan­
nának. Erre a gondolatra Kendra elmosolyodott.

2X
 Noha következett még néhány kellemetlen süllyedés
és ugrás, pár perc múlva a gép simán földet ért és ha­
marosan meg is állt. Kendra vállára vette a hátizsákját,
megvárta, míg Tanú kitárja az ajtót, amiből lépcső nyúlt
le, majd Sethet követve kiszállt a gépből. Az eldugott
kis reptér egyetlen kifutóból, egy rozoga hangárból és
egy kis épületből állt, amelynek tetején szélzsák csapdo-
sott.
Trask, Tanú és Vincent elkezdte kipakolni a felszere­
lést a csomagtérből. Mara odébb ment, és bonyolult moz­
dulatsorral nyújtóztatta ki tagjait. Elise a gép ajtajából
jókora távcsővel pásztázta a térséget. A nap magasan,
fényesen ragyogott.
- Isten hozott Osztrákjában! - mondta Seth a helyi
kiejtést utánozva, és a kietlen vidék felé intett. Kisvár­
tatva a homlokát ráncolta. - Több koalára számítottam.
- Merre van a csomagszállító? - viccelt Kendra.
- Láttam már ennél flancosabb repteret is - kunco­
gott az öccse. - A csempészeknek van ilyen eldugott le­
szállójuk.
- És mit csempésznének innen?
- Bumerángot. Meg kengurut.
- Itt a fogadóbizottság - szólalt meg Elise. - Két jár­
mű, egy-egy emberrel.
Hamarosan felbukkant a két dzsip. A katonai zöldre
festett, robusztus járműveknek hatalmas kerekeik vol­
tak, és harsogó motorjuk. Miután megálltak a gép cso­
magtere mellett, kiszállt a két ausztrál bennszülött so­
főr: egy fiatal férfi meg egy fiatal nő, mindketten hu­
szonévesek, bőrük sötét, kezük-lábuk hosszú. A nő fehér
szalagot kötött az érdekesre sikerült frizurájába.
Vincent odasietett, és lelkesen megölelte őket. A nő­
nél fél fejjel, a férfinál eggyel volt alacsonyabb. Kendra

£ 7* 22
 és Seth is közelebb oldalgott. Trask kezet rázott a jöve­
vényekkel.
- Camira vagyok - mondta a nő mindenkinek ő az
öcsém, Berrigan. Ne is törődjetek vele! Tiszta dinka.
- Legalább nem undok nagyokos vagyok - repliká-
zott Berrigan mosolyogva. Egyik keze a derekára csa­
tolt nagy tőrön pihent.
- Elkísérünk benneteket a házba - folytatta Camira,
rá se hederítve az öccsére. - Javaslom, hogy a hölgyek
velem jöjjenek, különben az öcsém testszaga végez ve­
lük.
- A férfiak tartsanak velem - értett egyet Berrigan
ha nem akarnak az önbecsülésüktől megfosztva érni az
Obszidián sivatagba.
- Ti sosem változtok - nevetett Vincent állandóan
csipkelődtök!
- Te meg még mindig akkora vagy, akár egy termesz
- állt lábujjhegyre Camira.
Kendra látta, hogy a nő színes szandálját villogó kö­
vek díszítik.
- Tetszik a cipőd - bókolt.
- Ez? - emelte fel egyik lábát Camira. - Én magam
készítettem.
- Szerintem induljunk, ahelyett hogy lábbelikről te­
referélünk - nyögte Berrigan. - Ezek az emberek fá­
radtak.
- Nézzétek el az öcsémnek! Vendégek előtt általában
nem engedjük ki a ketrecéből.
A csomagokat közös erővel egykettőre átpakolták a
dzsipekbe, aztán a sofőrök javaslatának megfelelően
Trask, Tanú, Seth és Vincent ült be Berriganhez, Kend­
ra, Elise és Mara pedig Camirával tartott. Aaron ma­
radt, hogy ellenőrizze a gépet.

23
 Camira keményen a gázra taposott, így az ő dzsipje
hajtott rá elsőnek az útra. Hátrapillantva Kendra lát­
ta, hogy a férfiak fulladoznak az általuk felvert porban.
A nyitott járműveket nem arra találták ki, hogy poros
utakon konvojban hajtsanak velük.
A dzsip hevesen rázkódott és ugrált a korántsem sima
úton. Camira ide-oda tekergette a kormányt, hogy ki­
kerülje a nagyobb köveket és barázdákat, nem törődve
azzal, hogy a hirtelen manőverek hatalmas port vernek
fel. A másik dzsip lemaradt, hogy kicsit leülepedjen a
por, mire áthajtanak rajta,
Azötyögés ellenére Kendra igyekezett megfigyelni
a kietlen tájat. A csenevész bozótok és a csupasz szik­
lák cseppet sem voltak hívogatóbbak, mint az Elveszett
Fennsíkot körülvevő kopár vidék Arizonában. Azok,
akik a menedékeket elrejtették, nyilván szándékosan
választottak barátságtalan környezetet, ami riasztja a
látogatókat.
Ekkor felbukkant előttük a sziklarakások sora. Kend­
ra nem szólt róla, hogy ő látja a köveket és a vibrálást a
levegőben, mert tudta, hogy más nem veszi észre.
- Biztos, hogy jó irányba megyünk? - kiabálta túl a
motor harsogását Elise.
- Ez csak a menedéket övező eltérítő bűbáj hatása -
nyugtatta meg Camira. —Én is érzem. Jó irányba me­
gyünk. Amíg az útra koncentrálok, nem lesz gond. Ha
átértünk a határon, elmúlik az érzés.
Kendra nem érzett semmit, de tudta, hogy jobb nem
elárulni, hogy immúnis erre a bűbájra. És valóban,
amint áthaladtak a kőrakások között, a dzsipben min­
denki megnyugodott.
A sziklákon túl már kellemesebb táj fogadta őket.
A talajt vadvirágok színezték, a bozótok nagyobbak és

24
élettelibbek lettek, még fák is feltűntek. Kendra pety-
tyes, szürke szárnyú, molylepkékre hasonlító tündére­
ket látott repkedni. Egy sáros vizesgödör közelében ki­
szúrt két állatot, amelyek hosszú farkú, nagy termetű,
csíkos agaraknak látszottak.
- Azok ott micsodák? - mutatott feléjük.
- Erszényes farkasok - felelte Camira. - Vagy más
néven tasmán tigrisek. Errefelé sok van belőlük, de
máshol kihaltak. Némelyik beszélni is tud. Nézd, ott az
emelkedő tetején, a bokrok mellett!
Kendra követte Camira pillantását, és egy szőrös, em­
berszerű alakot vett észre. Amint azonban Elise a sze­
mét ernyőzve arra nézett, a lény eltűnt.
- Mi volt az? - kérdezte Elise.
- Egy yowie. Olyasmi, mint az amerikai nagylábú.
Félénk, de kíváncsi. Gyakran látni, ám ha érdeklődést
mutatsz iránta, elmenekül.
- Szomorúnak látszott - vélte Mara.
- Bús dalokat énekelnek - mondta Camira.
Ahogy egy emelkedő tetejéhez közeledtek, felbukkant
az Obszidián sivatag menedéképülete. A dombtetőn álló
faházhoz egy terjedelmes veranda és számos meredek
tűzfal tartozott. A ház mögött óriási pajta látszott, és
egy széles istálló, amelyhez futtató is csatlakozott.
Jobbra elöl Kendra megpillantotta a folyót, amit már
a repülőről is látott, mögötte pedig a gigantikus obszi-
diántömb geometriai alakja magasodott.
- Nem emlékszem folyóra a térképekről - jegyezte
meg Elise.
- A Szivárvány folyó többnyire a föld alatt fut, de itt
felszínre bukkan - magyarázta Camira. - A Szivárvány­
kígyó ajándéka.
- Szivárványkígyó? - csodálkozott Kendra.

25
 - Az egyik nagyra becsült jótevőnk. Hatalmas terem­
tőerővel bír.
A motor felbődült, és a dzsip odarobogott a házhoz,
majd kicsit csúszkálva megállt. A fiúk addigra majd­
nem utolérték őket, és kisvártatva bekanyarodtak mel­
léjük. Kendra kiugrott.
- Seth azt mondja, hangokat hall - jelentette be Trask.
- Holtakét? - kérdezte Kendra. Graulasz démon se­
gítségével Seth árnybűvölő lett, aminek köszönhetően
különféle képességekre tett szert, például hallotta az
élőhalottak gondolatait.
- Ja, de valahogy fura - mondta Seth a homlokát rán­
colva. - Nem hozzám beszélnek, de hallom őket. Szom­
jasak. Először távoli volt, de most itt vannak körülöt­
tünk.
- Vannak itt zombik eltemetve? - kérdezte Trask Ca-
mirát.
A nő tágra nyílt szemmel nézett rá. Először csak táto-
gott, csak később tudott megszólalni.
- Nem tudom, mi van itt eltemetve. Nem szívesen be­
szélek az elátkozottakról.
- Általában nem beszélünk ilyesmiről - erősítette
meg Berrigan.
Ekkor kinyílt a ház ajtaja, és egy nő lépett ki. Mézszőke
haját lófarokba fogta, khaki inget viselt, ugyanolyan
sorttal. A nap kicsit megégette barna bőrét, és noha öt­
ven körül lehetett, nagyon fitt volt, ruganyos léptekkel
járt.
- Helló, Laura! - köszönt neki Vincent.
- Szia, Vincent! Szia, Trask! Isten hozott újra az Ob-
szidián sivatagban. Üdvözlöm a többieket is! - Kezét
csípőre téve ment oda a dzsipekhez. - Gondolom, kime­
rített benneteket az utazás, szívesen pihennétek.

20
 Trask Seth felé intett.
- Seth azt mondja, élőholtakat hall körülöttünk.
Laura Camirára sandítva bólintott.
- Legalább valakinek vannak megérzései - dörmögte.
- Tessék? - kérdezte Trask.
Camira összevonta a szemöldökét.
Laura villámgyorsan kirántotta Berrigan tőrét a tok­
ból, és Camirába döfte.
- Csapda! A házban várnak ránk! Fogjátok le Berri-
gant, de ne öljétek meg!
A fiú megpróbált elfutni, de Trask elkapta, megpördí-
tette és nekivágta a dzsipnek, egyik kezét a háta mögé
csavarva. Laura kihúzta a tőrt Camirából, mire a nő a
földre rogyott.
- Vissza a dzsipbe! - utasított Laura, kivéve a kulcsot
Camira ernyedt kezéből. - Menjünk egyenesen az Alom­
kőhöz! Berrigant ne bántsátok, egy álomblix irányítja.
Trask elvette Berrigantől a kocsikulcsot, majd a nya­
kigláb fiatalembert Tanúra bízta, aki fejfogással rántot­
ta be a dzsipbe. Trask és Laura indított, a többiek visz-
szaszálltak a járművekbe. Kendra ki se nyitotta az aj­
tót, egyszerűen beugrott Laura dzsipjébe Seth, Mara és
Vincent mellé.
Ahogy a kerekek kavicsokat és port fröcskölve felpö­
rögtek, nyílvessző állt a dzsip oldalába. Kendra a fe­
jét hátrakapva visszanézett a házra. Zombik törték ki
az ablakokat, özönlöttek ki az ajtón. Rángatózva mo­
zogtak, néhányan bicegve, páran négykézláb. Felismert
köztük egy magas ázsiai férfit, akinek hosszú, komor
képe volt: Mr. Lich.
Újabb nyíl állt bele egy bőröndbe Vincent mellett.
A ház felé pillantva Kendra ezúttal meglátta az íjászt a
balkonon, egy elegáns, szőke hajú nőt. Amikor tekintetük

27
 találkozott, korábbi elrablója, Torina elvigyorodott, majd
beugrott egy ablakon a nyílvesszők elől, amiket Elise és
Mara lőtt ki rá számszeríjjal.
Egy tetőtől talpig szürkébe öltözött alak rontott ki az
ajtón, aki még az arcát is bebugyolálta. Elképesztő se­
bességgel rohant a dzsipek felé, könnyedén lehagyva a
zombikat. Mindkét kezében kardot szorongatott.
- A Szürke Orgyilkos?! - hüledezett Vincent. - Ki
nem akar megölni bennünket?
Ahogy a dzsipek gyorsítottak, több tucat zombi bújt
elő, akik az udvaron rejtőzködtek. Néhányan gödörben
vagy árokban guggoltak, bokor alatt rejtőztek, egyik
pedig egy vízzel teli hordóban várt. A csoszogó tetemek
minden irányból közeledtek, förtelmes testük a bomlás
különböző fázisaiban leledzett. Trask és Laura a gázra
taposott, és egyenesen nekihajtottak a zombiknak, akik
el akarták állni az útjukat. Kendra lehunyta a szemét,
nem akarta látni, ahogy a groteszk testek szanaszét re­
pülnek.
Egy köpcös zombi, akinek narancssárga haja volt, La­
ura dzsipjére vetette magát és belekapaszkodott, de Vin­
cent levágta foltos kezét egy machetével. Seth felkapta
és kihajította a levágott, vértelen kezet a dzsipből.
Aztán végre maguk mögött hagyták a zombisereget
és a házat. A Szürke Orgyilkos egy ideig még üldözte
őket, de akármilyen gyors volt, a dzsipekkel nem tudta
felvenni a versenyt. Laura hajtott elöl, Trask szorosan
mögötte, így robogtak az obszidián monolit felé.
 Harmadik fejezet

Álom kő

eth azt kívánta, bárcsak megtartotta volna a zom-

S bikezet. Tökéletes szuvenír lett volna a Hajnal Lo­
vagjai által végrehajtott első küldetésről! De ő reflexből
kivágta a dzsipből. Biztos a zombihangok zavarták meg
az agyát.
Bizarr hangok voltak, az egyszer fix. Több száz sutto­
gó, epekedő zombi, akik le akartak csapni, de kordában
tartotta őket egy akarat, amely erősebb volt az étvá­
gyuknál is. Amint megérkeztek, hallotta, hogy körülve­
szik őket, de nem látott semmit. Már kezdte azt hinni,
hogy be fog dilizni, amikor végre előbújtak.
Biztos Mr. Lich irányította őket, ő parancsolta a zom-
biknak, hogy várják ki a megfelelő pillanatot. A magas
ázsiai férfi keltőblix volt, aki képes életre kelteni és irá­
nyítani a holtakat, ráadásul a Szfinx jobb keze. Ha La­
ura nem segít nekik, mind zombieledelként végzik.
A dzsip átsuhant egy hídon a Szivárvány folyó felett,
de Seth egyre csak az elvesztett kezet siratta. Bedug­
hatta volna Kendra ágyába. Madzaggal felköthette vol­
na a zuhanyrózsára. Vagy kitehette volna a saját szo­
bájában. Ünnepélyesen megesküdött, hogy nem feled­
kezik meg ezekről a lehetőségekről, ha legközelebb egy
zombikéz hullik az ölébe.

29
 A folyó túloldalát hatalmas fák szegélyezték, jó negy-
ven-ötven méter magasra nyúltak.
- Mekkora fák! - hüledezett.
- Az a karri - felelte hangosan Laura. - Az eukalip­
tusz egy fajtája, az egyik legmagasabb fa a világon.
- Mi történt az előbb? - szólt közbe Vincent.
- Camira elárult bennünket - mondta Laura keserű­
en. - Éjjel beengedte a Társaság több tagját a menedék­
be, meg több tucat zombit a keltőblix vezetésével.
- Azt mondtad, hogy Berrigant egy álomblix irányít­
ja? - kérdezte Kendra. - Tudod, hogy ki?
- A házban volt. Wayne a neve.
A lány megkönnyebbülve nézett Sethre. Öccse is ami­
att aggódott, hogy esetleg Vanessa segített az ellenség­
nek.
Akkorát döccentek, hogy belesajdult a gerincük, de
Laura nem lassított. Hátranézve Seth nem látott üldö­
zőket.
Ahogy kiértek a toronymagas karrifák alól, felbukkant
az obszidián monolit. A geológiai csoda fekete hegynek
látszott, amit szabályos tégla alakúra faragtak.
- Fénylik, mint egy szivárvány - ámuldozott Kendra.
- Én nem látok színeket - vitatkozott Seth.
- A kő fekete, de a róla visszaverődő fény színes.
- A te szemed olyasmit lát, amit mi nem - mondta tű­
nődve Laura. - Alomkőnek nevezzük. Mágia itatja át.
Seth hunyorogva bámult fel a sziklára. Kétségtelenül
fénylett, de fehéren, nem színesen. Kendra miért lát szí­
neket? Talán tündérmágia van az Alomkőben? Csend­
ben hajtottak tovább a masszív monolit felé.
Végre odaértek, és Laura megkerülte az Álomkövet.
A monolit több száz méter magas és széles volt, a hosz-
sza pedig a szélességének a duplája. Seth álmélkodva

Jr** 20
nézte tükörsima felszínét és szabályos sarkait. Végül
csikorogva megálltak az egyetlen tökéletlen dolog előtt,
amely az egész makulátlan felszínen látható volt: egy
fél röplabda nagyságú, tálszerű bemélyedésnél.
Trask odaállt melléjük. Seth figyelte, ahogy Tanú ki­
rángatja Berrigant a dzsipből, és a földre nyomja. Trask
odakocogott Laurához.
- Mi történt?
- Camira éjjel elárult bennünket. A Társaság embe­
rei rajtunk ütöttek, és elfoglalták a házat. Azt hitték,
ha azzal fenyegetnek, hogy bántják a túszokat, azzal rá­
vesznek, hogy csapdába csaljalak benneteket.
- Már nincsenek túszok! - nevetett Berrigan. - Ezek
után nincsenek. Az unokaöcséd halott. A nővéred és a
férje is. Corbin, Sam és Lois is.
Laura arca megmerevedett. A szája megrándult.
- Amúgy is megöltétek volna őket. így legalább né­
hány életet megmentettem.
- Mind halottak vagytok, csak halogatjátok az elmú­
lást - károgott Berrigan.
- Tűnj el belőle, Wayne! - csattant fel Laura.
- Tetszik ez az utazás. Milyen érzés volt megölni a
legjobb tanítványodat?
- Sose hittem volna Camiráról.
- Hallottad a hölgyet - szorította meg vastag alkarjá­
val Berrigan nyakát Tanú. - Kifelé!
- Ehetnél kevesebb csokit - krákogta Berrigan.
- Megnehezítem a dolgodat! - fenyegette Tanú.
- Nem az én testemet bántod - lihegte Berrigan. - Azt
csinálsz Berrigannel, amit akarsz.
- Fogd le, Trask!
Trask helyet cserélt a szamoaival, aki a tarisznyájá­
ból egy tűt és egy kis üveget vett elő.
 - Halálra akarsz varrni? - kuncogott Berrigan.
Tanú belemártotta a tűt az üvegbe.
- Tudok én neked fájdalmat okozni anélkül is, hogy
bántanám a gazdatestet. - Azzal beledöfte a tűt Berri­
gan nyakába.
A fiú felüvöltött. Szeme kidülledt, nyál csordult ki a
szájából.
- Mit csinálsz? - kérdezte Laura aggódva.
Tanú kihúzta a tűt. Berrigan eszméletlenül rogyott
össze.
- Ez a bájital iszonyú fájdalomüzeneteket küld az
agynak. Nem okoz kárt, csak beszél az idegekhez. - Is­
mét Berrigan nyakához tette a tűt. - Az álomblix visz-
szavonult, különben ettől megijedne. - Tanú megint a
tarisznyájába túrt, és elővett egy másik kis üveget. Ki­
húzta a dugót, és meglengette a fiú orra alatt.
Berrigan összerándult, a szeme felpattant. Vergődött
Trask szorításában, de közben Tanút bámulta.
- Ki vagy?
- Ok barátok, Berrigan - csitította Laura, és lehajolt,
hogy a szemébe nézhessen. - Nyugodj meg!
- Mi történt? - kérdezte némileg nyugodtabban.
Laura végigsimított a homlokán.
- Az álomblix elkábított, és ellopta a testedet. Ez az a
csapat, akikre vártunk. Felelj nekem egy-két kérdésre,
hogy biztosan tudjuk, önmagad vagy-e! Mi Jannali né-
néd kedvenc dala?
- A „Holdfolyó”.
- Gyerekkorodban mivel szeretted enni a krumplipü-
rét?
- Sonkakockával.
- Dural bácsikád meddig tudja eldobni a lándzsát?
- Nincs Dural nevű bácsikám.

Jfc. 32
 - Örülök, hogy visszatértél, Berrigan. Segítesz ne­
künk?
A férfi bólintott, és Tanú segített neki felülni. Berri­
gan lehunyta a szemét, és megdörgölte a halántékát.
- Fáj a fejem. - Kinyitotta a szemét. - És Camira?
- Meghalt - közölte Laura, nem szépítve az igazságot.
Berrigan biccentett, de könnyek gyűltek a szemébe.
- Úgy kell neki. - Arcára fájdalmas kifejezés költö­
zött. - Úgy bizony. El se hiszem... el se tudom hinni,
hogy képes volt... - A zokogás belefojtotta a szót.
- A gyászra még lesz idő - emelkedett fel Laura. - Az
ellenségeink hamarosan utolérnek. - Komoran nézett
Traskre. - Az egyetlen esélyünk, ha elérjük a Transz­
lokátort, és a segítségével eltűnünk innen. Megvan a
kulcs?
- Természetesen - válaszolta Trask. - Milyen esé­
lyekkel támadhatnánk meg az ellenséget, mielőtt meg­
próbálunk behatolni a széfbe?
-- Elég rosszak az esélyeink - ingatta a fejét Laura.
- A keltőblix jó hetven zombit irányít. Volt, akit ho­
zott, volt, akit itt szerzett. Ott a Szürke Orgyilkos, egy
álomblix, egy keltőblix, egy lektoblix, egy médium, két
vérfarkas, és ami a legrosszabb, egy Mirav nevű va­
rázsló.
- Ismerős a neve - mondta komoran Trask. - Öreg
róka.
- A legjobb szövetségesünk ellene a nap. Nappal nem
léphet ki, a közvetlen napfény megöli. Pirkadattól a pin­
cében bujkál.
- Agad azt mondta, minden varázsló sárkány volt -
szólt közbe Kendra.
- Mirav igazi varázsló, vagyis igen, valaha sárkány
volt —bólintott Trask. — Indiából jött. Velejéig gonosz,

33 ^
a Társaság egyik vezére. A jelenléte azt jelenti, hogy a
Társaság mindent belead ebbe a küldetésbe.
- Egy varázslóval és egy zombisereggel nem vehetjük
fel a harcot - vélte Tanú.
- Egyetértek - mondta Laura. - Ezért siessetek a
Transzlokátorhoz!
- Te nem jössz velünk? - csodálkozott Trask.
Laura a fejét rázta.
- Össze kell szednem mindenkit, aki segíthet, hogy
megpróbáljuk lelassítani ó'ket. Még maradtak szövetsé­
geseim. Biztos vagyok benne, hogy fel tudom robbanta­
ni a hidat.
- Segítek - ajánlkozott lelkesen Berrigan.
- Nem. Többet ér, ha nekik segítesz megszerezni az
ereklyét. Én magam is boldogulok.
Trask összevonta a szemöldökét.
- Ha sikerül leráznod az ellenségeinket, vajon el tudsz
jutni a reptérre? A pilótánk elvihetne innen.
- Nem - jelentette ki határozottan Laura. - Én vol­
tam a gondnok, és kudarcot vallottam. Mindent megte­
szek, hogy megfékezzem az ellenséget, és ti megszerez­
hessétek az ereklyét. Az Obszidián sivatagot azonban
nem hagyom el. Vitának nincs helye. Mondd a pilótátok­
nak, hogy menjen, amíg még lehet! Gyerünk, induljunk,
minden perc számít!
Trask elkezdte kipakolni a felszerelést az egyik dzsip­
ből.
- Hallottátok a hölgyet, kapjátok a cuccot és nyomás!
Elise! Hívd Aaront, és mondd meg neki, hogy haladék­
talanul szálljon fel! Mi vagy a Transzlokátorral jutunk
ki, vagy sehogy.
Elise műholdas telefont vett elő, és beütötte a számot.
Seth kiemelte a bőröndjét, letette a földre és kinyitotta.
Nem a fegyvereivel utazott, azokat más módon küld­
ték Perthbe, ahol felrakodták a magángépre. Megtalál­
ta és felcsatolta a kardját, mellé egy kést is. Látta, hogy
Kendra felölti az adamant mellvértet, amit Seth kapott
a szatíroktól. A könnyű, de erős vért Bestiafészekben
már megmentette az életét. Seth fogta a túlélőcsomag­
ját, ami a szokásos kartondoboz helyett most egy bőr­
tarisznyában volt, de így is tartalmazta a legkülönfé­
lébb hasznos tárgyakat. Még megvolt az ónixtorony és
az achát leviatán, amit Thronisztól kapott. Ellenőrizte
a fémflaskát, amit Tanútól kapott, és amely révén gáz­
neművé tudott változni. Csak végszükség esetén hasz­
nálhatta, mert Tanú úgy vélte, a Transzlokátor nem
hat arra, aki gázállapotú. Kendrának is volt ilyen flas-
kája.
Seth oldalra nézve látta, hogy Berrigan törökülésben,
kábán ül a földön.
- Lemaradsz, ha nem szedelőzködsz - mondta neki.
A fiatalember ránézett.
- A holmim a házban maradt. Különben is, szerinted
ér itt valamit a kard?
- Persze, ha találunk olyasmit, amit meg lehet szúrni.
Berrigan halványan elmosolyodott.
- Ki tudja, mi vár ránk az Alomkőben? Őszintén szók
va, én jobban szeretnék a szabad ég alatt meghalni.
Odabent azt sem tudjuk majd, alszunk-e vagy ébren va­
gyunk. Valószínűleg a kettő torz keveréke lesz.
- Úgyis be kell mennünk, akkor már készüljünk fel
rendesen!
- Az elmédet készítsd fel, ne a kardodat! - tanácsolta
Berrigan. - Fiatal vagy.
Seth vállat vont.
- Te meg sovány.

^ 35 ^
 Berrigan végre igazán elvigyorodott.
- Tetszik a hozzáállásod.
- Sajnálom a nővéredet. Viccesnek tűnt.
- Nagyon vicces volt. El se hiszem, hogy árulóvá vált.
Talán akkor szervezhették be, amikor egyetemre ment.
- Vagy talán irányították az elméjét. Vagy mimikri
volt.
Berrigan elhessegette a feje körül keringő legyeket.
- Camira csodálatos volt. Szeleburdi, makacs, bosz-
szantó, de csodálatos. Jobb szeretnék más magyaráza­
tot az árulására.
- Én egyszer azt hittem, hogy a nővérem, Kendra
meghalt. Máskor meg, hogy áruló. Kiderült, hogy csak
a Társaság trükkje volt.
Berrigan kinyújtotta a kezét, Seth pedig megfogta és
felsegítette. Berrigan az Alomkőre nézett.
- Mindig kíváncsi voltam, mi van odabent. Legalább
egy kést hozhattam volna.
Trask elővett egy tojás alakú vastárgyat, akkora le­
hetett, mint egy ananász, a felső részéből különféle
dudorok meredtek ki. A férfi testtartásából látni lehe­
tett, hogy igencsak súlyos. Laura és Vincent érdeklődve
szemlélte a különös kulcsot.
- Siessünk! - nógatta a nő.
Trask odacsoszogott az Alomkő falában lévő mélye­
déshez, a tojás felső részét beleillesztette, és addig moz­
gatta, amíg nem kattant. Akkor jobbra forgatta a vas­
tojást. A felénél a kulcs felső része levált. Trask a kezé­
ben maradt alsó felében egy kisebb tojás alakú kulcsot
talált.
- Mint a matrjoska baba - jegyezte meg Elise.
- Mint a micsoda? - nézett rá Seth.
- Orosz fababák, amiket egymásba lehet rakni.

3G
 - Aha.
- Hol az ajtó? - kérdezte Kendra, mivel a kulcsot
ugyan elforgatták, de nem nyílt ki semmi.
- Nem tudom pontosan - suttogta Laura.
Trask kivette a kisebb kulcsot a nagyobb tojás alsó
feléből.
- Van még egy kulcslyuk? Ennek is fogak vannak a
tetején.
Berrigan a fejét rázta.
- Máshol mindenhol sima.
- Vagy csak sima volt - töprengett hangosan Tanú. -
Talán az első zár kinyitásakor máshol megjelent a má­
sodik kulcslyuk.
Mara a falat pásztázta.
- Innen semmit nem látok. Nézzük végig az egész
Alomkövet!
Laura visszasietett a dzsiphez.
- Én balra megyek, ti meg jobbra. Dudáljatok, ha lát­
tok valamit!
Trask a földre ejtette az üres vasburkot, és a kisebb
tojást már könnyedén visszavitte a dzsiphez. Mindenki
beült a járműbe.
Seth a makulátlan falat figyelte, miközben gyorsítot­
tak. Kereste a kulcslyukat lent és fent, bár fogalma sem
volt, a magasban hogyan érnék el. Nem volt se fogódz­
kodó, se fák a közelben, és létrát sem hoztak magukkal.
Befordultak a sarkon, végighajtottak az Alomkő olda­
la mentén, döcögve az egyenetlen talajon. Egyikük sem
látott bemélyedést, és a másik dzsip sem jelzett.
A következő sarkon befordulva Mara előremutatott
egy nagy nyílásra. Szemközt megjelent a másik dzsip,
és az alagút bejáratánál találkoztak.
- Jó nagy kulcslyuk! - jegyezte meg Seth.

37
 - Az első kulcs tényleg kinyitotta az ajtót - mondta
Berrigan csak éppen az Alomkő túloldalán.
- A következő kulcslyuk valahol odabent lesz - mond­
ta Trask. - Készüljetek fel!
Kiszálltak a dzsipekből, és ellenőrizték a felszerelést.
Kendra odament az öccse mellé.
- Jó buli?
- Nem rossz. Kíváncsian várom, a zombik vajon utol­
érnek-e. Eddig az volt a legjobb, amikor elgázoltuk őket.
Kendra a fejét ingatta.
- Kérdezzük meg Tanút, van-e bájitala hülyeség el­
len!
- Remélem, hogy szerzek még egy zombikezet. El se
hiszem, hogy az előbb eldobtam!
Kendra a szemét forgatta.
Seth az árnyékos bejárat felé fordult. Épp akkora volt,
hogy felegyenesedve be lehessen menni rajta. A keskeny
járat felfelé emelkedett, aztán eltűnt szem elől. Seth im­
múnis volt a mágikus félelemre, a természetes érzelmek
azonban rá is ugyanúgy hatottak. Aggodalom és feszült
várakozás nyomasztotta, de elfojtotta a borzongást, és
közömbös képet vágott. Nem adja meg nővérének azt az
elégtételt, hogy lássa a félelmét.
Trask a barlang szájához ment, majd szembefordult
a többiekkel.
- Nem így akartunk belépni a széfbe. Kapkodva, fá­
radtan, idegesen. Az a jó oldala, hogy kevesebb időnk
marad stresszeim. Meg tudjuk csinálni. Tökéletes csa­
patunk és remek felszerelésünk van. Készen állunk. Te­
hát induljunk!
Laura felállt a dzsipben.
- Én is indulok. Sok szerencsét!

38
 - Ne dobd el az életed, Laura! - intette Trask. - Isme­
red a menedéket. Fékezd meg az ellenségeinket, amíg
tudod, aztán menekülj!
- Nem sietek meghalni. - A nő megfordult a dzsippel,
és már el is robogott.
Tanú odalépett Traskhez.
- Ha te vezetsz, hadd vigyem én a kulcsot!
Trask odaadta neki a vastojást, válláról levette hatal­
mas számszeríját, és elindult be, az alagútba. Libasor­
ban követték: Vincent ment a nyomában, majd Mara,
Berrigan, Tanú, Kendra, Seth és végül Elise.
Az Alomkő külső felületéhez hasonlóan a járat bel­
ső fala is obszidiánból volt. Seth hátra-hátrasandított
a válla felett, amíg a bejárat el nem tűnt a szeme elől.
Elise volt a sereghajtó kicsi számszeríjával.
- Honnan jön a fény? - töprengett fennhangon Mara.
Sethnek csak most tűnt fel, hogy senki nem vett elő
elemlámpát, a folyosót mégis egyenletes fény tölti be.
A forrását viszont nem látta.
- Itt nem érvényesek a természet törvényei - mond­
ta Berrigan.
A folyosó kanyargott, először balra, majd jobbra, az­
tán felfelé és balra, majd lefelé és jobbra, és így tovább.
Sethnek hamarosan fogalma sem volt, merre tartanak
ahhoz képest, ahol beléptek. A járat nem ágazott el,
csak előre vagy vissza mehettek.
A fiú feszülten simogatta kardja markolatát. Pár perc
elteltével megszólalt Trask:
- Ez meg mi?
- Ezt nem hiszem el! - csattant fel Vincent.
Seth lábujjhegyre emelkedett, és ide-oda hajolgatva
próbálta kideríteni, miről beszélnek, csakhogy a folyosó

j ?* 39 ^
 túl keskeny volt, és túl sokan álltak közte meg Trask
között. Aztán ahogy ment előre, az alagút kiszélesedett,
jobban elfértek egymás mellett. Hamarosan megpillan­
totta a bosszúság okát: zsákutcába jutottak.
Akiszélesedő folyosót domború fal zárta el. Mara,
Vincent és Trask a falakat vizsgálta. Tanú felkattintot­
ta az elemlámpáját, de így sem láttak semmit.
- Valahol elnéztünk egy elágazást - pillantott hátra
Elise.
- A folyosó a bejárattól megszakítás nélkül vezetett
előre - jelentette ki Mara higgadtan, magabiztosan. -
Még csak rés sem volt a mennyezeten, sem a padlón
vagy a falakon, nemhogy más útvonal.
- Én sem láttam más utat - értett egyet Trask. - De
kell lennie egy rejtett járatnak.
- Senki nem látott kulcslyukat? - kérdezte Kendra.
- Semmit nem láttam. - Mara sóhajtott. - Talán ál­
cázták.
- Használjuk a kezünket és a szemünket, és keres­
sünk valami bemélyedést - javasolta Vincent.
Szétszóródva vizsgálták át az alagút végét. Az ala­
csony mennyezetet többen is elérték. A szorgalmas ku­
tatás ellenére nem jutottak semmire.
- A kulcslyuk bárhol lehetett az alagútban - mondta
ki végül Trask.
- Itt nincs semmi - erősítette meg Vincent.
- Nagyon hosszú ez a folyosó - csóválta a fejét Elise.
- Akkor jobb, ha igyekszünk - felelte Trask. - Ne fe­
ledkezzünk meg az üldözőinkről! Tartsátok nyitva a sze­
meteket!
Trask ismét az élre állt, és a többiek ugyanabban a sor­
rendben követték. Seth menet közben a sima falon húz­
ta a tenyerét. Hogyan álcázhatták a másik kulcslyukat

40
a széf készítői? Talán csapóajtó takarja? Vagy eltérítő
bűbáj védi?
- Kendra?
- Igen?
- Ha a kulcslyukat eltérítő bűbáj védi, csak te látha­
tod meg.
- Okos észrevétel, Seth - szólt hátra Trask. - Próbálj
meg erre is figyelni, Kendra!
- Igyekszem.
Percekig haladtak visszafelé, de nem észleltek sem­
mi gyanúsat.
- Valami nem stimmel - mormolta Mara.
- Hogy érted? - kérdezett rá Trask.
- Ezek a kanyarok mások, mint idefelé.
- Az alagút nem ágazott el - emlékeztette a férfi.
- Éppen ez nem tetszik nekem.
- Csak azért más, mert most óvatosabban megyünk
- vélte Vincent.
- Én nem hiszem - ingatta a fejét Mara.
Seth a falat simogatta, repedést, illesztést, bármi szo­
katlant keresett. A lábát is húzta, hogy érezze a talajt,
bár Vincent négykézláb mászva a folyosó alját vizsgálta.
Valamit biztosan elnéztek.
- Jaj, ne! - szólalt meg Trask.
- Mi van? - kérdezte a sor végéről Elise.
- Ez lehetetlen! - bosszankodott Vincent.
- Megint zsákutca - mondta Trask.
Seth tarkóján felállt a szőr.
- Hogy érted, hogy megint zsákutca? - kérdezte Elise.
- Itt nem érvényesek a természet törvényei - ismétel­
te Berrigan reszkető hangon. - Elhagytuk a való vilá­
got. Nincs min csodálkozni. Ez semmivel sem furcsább,
mint a semmiből jövő fény.
 Seth addig ment előre, amíg meg nem látta, amit a
többiek: a folyosó ismét kiszélesedett, és ismét dombo­
rú fal állta útjukat.
Vincent és Mara a falakat vizsgálta, Trask pedig egyik
kezét csípőre tette, a másikkal hatalmas számszeríját
tartotta készenlétben.
- Ne pocsékoljuk az időt! - mondta. - Maradjunk
éberek, de siessünk! Mara, szólj, ha megint érzel vala­
mit!
Megszaporázták lépteiket. Egy-két perc múlva Mara
azt mondta, valami megváltozott. Néhány perccel ké­
sőbb újra ugyanolyan zsákutcába futottak.
- Életemben először kezdek klausztrofóbiás lenni -
mondta Vincent, letörölve a verejtéket az arcáról.
- Jókor - fintorgott Trask.
- Szerintem meg haladunk - szimatolta a levegőt
Mara - , csak nem úgy, ahogy szoktunk.
- Akkor menjünk tovább!
Még párszor zsákutcába jutottak. Egy-egy meredély
vagy furcsa kanyar után Seth számára nyilvánvalóvá
vált, hogy a folyosó állandóan változik, noha ugyanazon
a szakaszon ingáznak ide-oda.
Végül Trask megkönnyebbülten felnevetett.
- Na, tessék: végre eljutottunk valahová.
A járat megint kiszélesedett, ám ezúttal egy tágas
kamrába torkollott. Megálltak a bejáratnál, úgy bámul­
tak befelé. Itt is egyenletes fény világított, amelynek
nem volt forrása. A falak homorúak voltak, a padló fél­
kör alakú, a mennyezet félkupola.
Velük szemben egy nagy szobor állt egy falmélyedés­
ben, két gránitmedence között. A zöldes kőből faragott
alak hosszúkás arcának vonásai durvák voltak, kezében
görbe dorongot tartott. Körülötte a padlót finom, zöldes

Jm. 42
színű agyag borította, kék-fekete mintás csempével sze­
gélyezve. Apadió többi része csiszolt obszidiánból ké­
szült, csupán a helyiség közepe táján látszott egy kör
alakú bemélyedés.
- Ajtó nincs, de az a kulcslyuk épp megfelelő' méretű­
nek látszik - vélte Vincent.
Seth előrelépett, és ujjával megnyomkodta a zöldes
agyagot.
- Ez az agyag még nem száradt meg.
- Talán rajzolni lehet rá? - tippelt Kendra. - Egy
hatalmas, prehisztorikus rajztábla? Rajzolhatnánk rá
mondjuk egy térképet.
Vincent vállat vont.
- Ki tudja? Nem látok semmit, amivel rajzolni lehet­
ne rá.
- Szerintetek mi lenne, ha innen visszafordulnánk? -
tette fel a kérdést Trask.
- Zsákutcába jutnánk - felelte Mara. - Szerintem in­
nen nem lehet kisétálni. Nem érzitek? Minden zsákutca
elvágja a visszavonulás útját, és mélyebbre csal. Mintha
élve lenyelne a szikla.
- Ez nem segít a klausztrofóbiámon - morogta Vin­
cent.
- Visszamehetünk, hogy kipróbáljuk, de nem tudom,
vajon még egyszer eljutnánk-e ide - mondta Mara. -
Csak a kulcslyuk lehet a tovább vezető út.
Tanú tolakodott előre.
- Ti várjatok itt! - Az agyagos részt megkerülve a be­
mélyedéshez ment. Leguggolt, megvizsgálta a vaskul­
csot, aztán a bemélyedést, belehelyezte a kulcsot, igaz­
gatta, majd félig elfordította.
A padló enyhén megremegett. Két csurgó bújt ki a fal­
ból a szobor mellett, és vizet kezdtek ontani a medencékbe.
A szobor magasra emelte a dorongot, mintha lesújtani
készülne. Tanú eldobta a kulcs burkát, és egy kisebb
vastojást dugott a hóna alá.
Mindenki a szobrot figyelte, támadni fog-e, de az csak
felemelte a dorongot. Seth az agyagpadlóra nézett, ahol
ismeretlen betűkből szavak formálódtak.
- Nézzétek az agyagot! írás!
- „Teremtsetek bajnokot! - olvasta Kendra. - Az idő
sürget.”
- Olvasol szanszkritül? - csodálkozott Vincent. - Vagy
ez kínai?
* /
- En angol szavakat látok - felelte a lány. - Es némi
firkálást.
- Biztos egy tündérnyelv - vélte Trask. - Az üzenet
több nyelven is ismétlődik. De mit jelent?
- A medencék klepszidrák - csapott a homlokára Elise.
- Víziórák.
- Az agyag - mondta Vincent. - Az agyag lesz az! -
Előrefutott, csuklóig belenyomta kezét az agyagba, és
elkezdett ásni. Közben az írás egy részét eltüntette. -
Ez egy agyaglelőhely. Agyagból kell egy bajnokot gyúr­
nunk, aki szembeszáll a szoborral.
- Nekem sose volt jó a kézügyességem - motyogta
Trask. - Ki tud agyagozni?
- Én tudok valamennyire - mondta Elise.
- Én is - jelentkezett Mara.
- Akkor ti formáljátok meg a harcosunkat! - utasítot­
ta őket Trask. - Mi, többiek, ásunk nektek hozzá agya­
got, és csináljuk, amit mondotok. Mennyi időnk van?
Mara odaszaladt a medencékhez. Vincent lendülete­
sen merte és kupacba rakta az agyagot. Berrigan bele-
ugrott az agyagba, és bokáig merült. Letérdelt, és két
kézzel kezdte lapátolni. Mara a medencéket nézte.

44
 - Tíz percünk van. Talán tizenegy. Már ha a víz egyen­
letesen folyik.
Tanú letette a vastojást, és belegázolt az agyaggödör­
be. Barna lába mélyre merült. Seth, Trask és Kendra is
követte a példáját. Az agyag teteje laza és nyálkás volt,
de tíz centivel lejjebb már szilárdabb. Seth belemarkolt
n felső rétegbe, és az agyagot Berrigan gyorsan növekvő
kupaca felé hajigálta.
- Milyen legyen? - kérdezte Elise.
Egy pillanatig senki nem felelt.
- Mint Hugó - javasolta Seth. - Nem kell, hogy szép
legyen, csak nagy.
- Ez jó - értett egyet Trask. - Legyen zömök! Vastag
karok és lábak. Lehetőleg nagyobb a szobornál.
- Fekve kell összeraknunk, különben szétesik - vél­
te Mara.
Berrigan már kimerte a puhább agyagot maga kö­
rül, és most a késével metszett ki nagyobb tömböket a
szilárdabb rétegből. Ahogy lefelé ástak, nyilvánvalóvá
vált, hogy az agyag mélyre nyúlik. Három halom ma-
gaslott már a gödör mellett. Elise és Mara a legnagyob-
ból formázta meg a lábakat. Tanú a többi rakásból cipel­
te az agyagot a legnagyobba.
Jó pár perc elteltével Vincent, akinek a karját konyá­
kig beborította a szürkés-zöldes agyag, a medencékhez
szaladt.
- Már több mint félig van! - közölte. - Segítek formáz­
ni. Tanú, te szállítsd az agyagot a bajnokunkhoz! Min­
dig legyen kéznél friss agyag!
- Hallottátok - morogta Trask, aki a kardjával vágott
ki egy hatalmas, zöldes tömböt.
Seth látta, hogy Berrigan mindenkinél gyorsabban ássa
ki az agyagot. A férfi fáradhatatlanul, némán dolgozott,

Jrr> -
 vékony karjaival többet elbírt, mint Seth hitte volna.
Seth égő izmokkal kaparta az agyagot, azzal ösztökélve
magát, hogy minden ölnyi a saját védelmüket szolgálja.
Nem volt olyan hatékony, mint Berrigan vagy Trask, de
Kendrát megelőzte.
Elise és Mara már a karokat gyúrták, Tanú pedig a jó­
kora törzset. Vincent egy pörölyfélét alkotott. Az agyag­
harcos kezdett alakot ölteni!
- Nézd meg a medencéket, Kendra! - szólalt meg Vin­
cent.
A lány odaszaladt.
- Gyorsan telik. Olyan hétnyolcadnál járhat. Pár per­
cünk maradt.
- Berrigan ássa az agyagot! - kiáltotta Vincent, a pö­
röly hatalmas nyelét a durva marokba illesztve. - Min­
denki más dolgozzon a harcoson! Van elég agyag, hoz­
zátok ide! Kell egy pajzs a bal karjára, és vastagítsá-
tok meg a lábait, hogy minél stabilabban álljon. Gyor­
san!
Az agyaggödröt már derékig kiásták. Seth kitornáz­
ta magát, és elkezdte hordani az agyagot a lábakhoz.
Munka közben átfutott a fején, hogy vajon meddig fog­
ja bírni a harcosuk. A másik mégiscsak kőből van. A do­
rongjával simán szétcsaphatja az agyagbajnokot, nem?
Viszont mit ér a kő ellen az agyagpöröly?
Kendra a medencéknél maradt. A nála majdnem két­
szer magasabb szobor baljósán tornyosult fölé.
- Mindjárt megtelik! Talán tizenöt másodperc.
- Gyere el onnan! - szólt rá Trask.
- Ne foglalkozzatok tovább a fejjel! - utasított láza­
san Vincent. - Nekem tetszik, hogy nincs nyaka. Stra-
pabíróbb. A vállakhoz tapasszatok még!

^.0
 Kendra elszaladt a medencéktől. Seth ragasztott a bal
lábhoz még egy kisebb agyagtömböt. Mara az arc fölé
hajolva szemgödröt és orrot csinált neki.
Seth hallotta, hogy a víz lecsorog a medencék szélén,
kkkor meglepő erejű szél támadt a kamrában. A fiú
megtántorodott, majdnem elesett.
A szél éppolyan gyorsan elhalt, ahogy jött, és a szo­
bor kilépett az alkóvból. A földön heverő alak felült, de
már nem agyag alkotta. Az ő bajnokuk is tömör, zöldes
kőből állt.
- Kéne neki egy név - vélte Mara.
- Góliát - javasolta Elise.
- Nekem tetszik - mondta Vincent.
- A szobrot hogy nevezzük? - kérdezte Tanú.
- Nancy - vágta rá Seth.
Vincent és Trask nevetett.
Góliát talpra kecmergett. Négyszögletes feje nyak nél­
kül ült a vállán. Egyik vastag lába rövidebbre sikerült,
mint a másik, jobb lábujjai pedig túl hosszúra, akár a
sárgarépák. Most, hogy állt, a karja rövidnek látszott,
de vastag volt, az egyiken szögletes pajzs, a másikban
súlyos kőpöröly. Az agyagot nem simították el rendesen,
felületét szabálytalan dudorok és élek borították, amitől
még kezdetlegesebbnek látszott. Góliát nem volt olyan
magas, mint Nancy, akinek hosszabb álla és magasabb
homloka volt, de a válla egy magasságba ért az övével,
és még szélesebb is volt.
Miközben a szobrok egymás felé közelítettek, Trask
mindenkit visszaterelt a bejárathoz. Seth hátrálva bá­
multa, ahogy az ellenfelek méregetik egymást, óvato­
san mozogva, készenlétben tartva a fegyverüket. Műal­
kotásként Góliát nem aratott volna sikert, úgy festett,
mintha egy gyerek csapta volna össze, de ellenséges szo­
borral megküzdő harcosnak elment.
- Segíthetünk Góliátnak? - kérdezte Seth.
- Nem hiszem, hogy a nyilak és kardok itt sokat ér­
nek - válaszolta Trask. - Ha hoztam volna pörölyt, az
már más kérdés lenne.
- Nem tudjuk elterelni a másik szobor figyelmét? -
vetette fel Elise.
Trask vállat vont.
- Előfordulhat, hogy visszafelé sül el a dolog. Az őr­
szobor csalinak használhatná Góliátot, és csapdába
csalhatna minket. Várjuk ki, hogyan szerepel a bajno­
kunk! Talán elég erős ahhoz, hogy legyűrje.
Ahogy az ellenfelek egymás körül keringtek, világos­
sá vált, hogy Nancy egyensúlya jobb, így mozgékonyabb­
nak bizonyult. Úgy kóstolgatta Góliátot, hogy többször
hirtelen irányt váltott, úgy tett, mintha erre indulna,
aztán arra mozdult. A kissé féloldalas Góliátnak nehe­
zen ment az irányváltoztatás. Nancy akkor csapott le
először, amikor Góliát a rövidebb lába miatt megtánto-
rodott. A szobor előrelendült, és nagy ívben meglendí­
tette a görbe dorongot. A Góliát fején csattanó furkósbot
kétharmada letört. Góliát bosszúból meglódította a paj­
zsát, ami hatalmasat csattant a szobron. Nancy hátra-
tántorodott, mire Góliát támadásba lendült.
Seth tölcsért formált a kezéből, és kurjongatva biztatta.
Nancy, oda se nézve, a dorong maradékát Seth felé
hajította. Mara ekkor előreugrott, és a földre rántotta
a fiút, a törött dorong pedig elsuhant felettük, és nagy
csattanással a járatban ért földet.
Seth a hűvös, kemény padlóról nézte, ahogy Góliát
többször meglendíti a pörölyét, Nancynek azonban ügyes
lábmunkával sikerült kikerülnie a csapásokat. Ahogy
 Góliát a pörölyt lengetve kergette, a szobor próbált üté-
Heket-rúgásokat beszúrni. Az ellentámadásai hatásta­
lannak bizonyultak, épp csak elérte Góliátot, de máris
el kellett hajolnia az erős ütések elől.
Góliát kíméletlenül kihasználta az előnyét, körbeker-
gette az ellenfelet, úgy manőverezve, hogy mindig eláll-
ja a kijáratot. Seth ökölbe szorított kézzel, egyre nyug­
talanabbul nézte, ahogy Nancy minden egyes csapás
elől kitér. Mi lesz, ha Góliát veszít? Egy ekkora és ilyen
mozgékony szobor ellen nekik esélyük sincs. Hambur­
gert csinál belőlük.
Ekkor Góliát ahelyett, hogy kitért volna, magasra
lendítette a pörölyt, és eltalálta Nancyt. A pöröly szét­
törte Nancy fejének tetejét, kavics záporozott szanaszét.
Ám eközben a szobor egy erőteljes mozdulattal kirúgta
Góliát alól a rövidebb lábát, és az elterült a földön.
Nancy keményen rátérdelt Góliát pörölyt tartó csukló­
jára, kicsavarta kezéből a fegyvert, majd egy félelmetes
ütéssel lecsapta Góliát fejét. A durva, szögletes fej elgu­
rult a földön. Sethet dobókockára emlékeztette. A szo­
bor ekkor félig felemelkedett, majd ijesztő sebességgel
és eleganciával lecsapott Góliát csípőjére. Góliát a pö­
röly után tapogatott, de Nancy elcsente.
A fejetlen, csípőjénél megrepedezett Góliát feltápász-
kodott. A szobor körülötte körözött, a súlyos pörölyt fe­
nyegetőn a magasba emelve. Amikor Nancy támadásba
lendült, Góliát felemelt pajzzsal felé lépett. A pöröly si-
vítva csapott le, átszakította a pajzsot, és lecsapta Góli­
át alkarját. Góliát a másik karjával mellkason vágta a
szobrot. Nancy hanyatt esett, de feltérdelt, mire Góliát
megindult. A kőpöröly megint eltalálta Góliát csípőjét,
letört a fegyver feje, de Góliát jobb lába is. A szobor el­
lökte Góliátot.

49
 - Nekünk annyi - nyögte Vincent.
- Kulcslyuk! - mutatta Kendra.
Minden szem a falfülke felé fordult, ahol Nancy ko­
rábban állt. Az alkóv hátsó falán kör alakú bemélyedést
láttak, kisebbet, mint a padlón.
- Áldjon meg az Isten! - mondta a lánynak Trask. Le­
tette a számszeríját, és elvette a tojás alakú kulcsot Ta­
nútól.
- Én gyorsabb vagyok - ajánlkozott Mara.
- Nem bírsz el húsz kilót —vágta rá Trask. A vasto­
jást, akárcsak egy rögbilabdát, egyik karjában dajkálva
megiramodott.
A szobor azonnal észrevette, elfordult Góliáttól, és
indult, hogy elkapja. Seth visszatartotta a lélegzetét.
Ahogy Nancy közeledett, Trask jobbra tért, hirtelen
irányváltásra kényszerítve a hatalmas szobrot. Aztán
az utolsó pillanatban Trask újra balra lendült, épp csak
elkerülve a felé ugró szobor markát.
Góliát a jó karjával, csonka karjával és megmaradt lá­
bával úgy araszolt a földön, akár egy sebzett rák. Mire
Nancy az eredménytelen támadást követően ismét visz-
szanyerte az egyensúlyát, Trask már az alkóv felé ro­
hant. Nancy utána iramodott, de ekkor Góliát elru­
gaszkodott, és vastag karjával átkulcsolta Nancy lábát.
A szobor elvágódott, próbált kiszabadulni, de Góliát szo­
rosan tartotta.
Jó néhány lépéssel arrébb Trask elérte az alkóvot,
és belenyomta a vastojást a mélyedésbe. Egy darabig
ügyetlenkedett, de végül sikerült bekattintania és félig
elforgatnia.
Nancy és Góliát azonnal porrá omlott. Szemcsés zöld
por lebbent fel az agyaggödörből. A föld megremegett,
ahogy szélroham söpört át a kamrán, elfújva a port.
rPrask visszatért az alkóvból egy újabb, kisebb vastojás­
sal.
- Az agyaggödör helyén lépcső vezet lefelé - jelentette
Vincent, aki a gödör szélén állva kémlelt le.
Trask a vastojást a tenyerén tartva behajlította a kar­
ját.
- És azt mondanám, hogy a kulcsunk most már csak
olyan tíz kiló.
- Még mindig olyan jó buli? - kérdezte Kendra az öcs-
csétől.
- Figyelni, amint óriási szobrok kaviccsá zúzzák egy­
mást? El se tudok képzelni szebbet!
 Negyedik fejezet

Járatok

endra a szemét forgatta. Jellemző volt az öccsére,

K hogy ilyen vidám marad azok után, hogy majdnem
lefejezte egy kőbalta. De hát talán jobb ez így, mintha
állandóan borúlátó lenne.
Ahogy a többiek a lépcsőhöz sereglettek, Kendra még
egyszer körülnézett. Az Álomkő makulátlan felszíne
szürreális látványt nyújtott, mintha nem is emberi kéz
alkotta volna. Homloka ráncba szaladt a gondolatra,
hogy újabb idegen folyosókba merészkednek be. A zsák­
utcák és a szobrok után ki tudja, milyen veszélyek vár­
hatnak még rájuk? Berrigannek igaza volt: a valóság
szabályai itt nem érvényesek.
Baljós érzései ellenére, ahogy Trask elindult lefe­
lé, Kendra is beállt Tanú és Seth közé. Mi mást tehet­
ne? Nyomukban az ellenség. Ráadásul szükségük van a
Transzlokátorra, hogy megmentsék Warrent és remél­
hetőleg Kendra szüleit is.
Örült, hogy észrevette a kulcslyukat. Egész addig ha­
szontalan csomagnak érezte magát. No persze, legfő­
képpen azért hozták magukkal, hátha a Transzlokátort
fel kell tölteni. Ha az ereklye lemerült, az őbenne lévő
mágia életre tudja kelteni. Ettől függetlenül remélte,
hogy több hasznát veszik, mint egy tartalék elemnek.

^ 52 ^
 A lépcső egyre keskenyedett, ahogy lefelé haladtak.
Az alján libasorban indultak el egy kényelmes, kanyar­
gós folyosón... majd zsákutcába értek. Visszafordulva
egy rövid, lefelé vezető lépcsőt találtak, ami hamarosan
újabb zsákutcában végződött. Az újabb forduló után egy
felfelé vivő hosszú lépcsőhöz értek, amin balra-j óbbra
kanyarogtak, míg végül egy széles, vízszintes folyosóra
nem jutottak. A tekergőző járatban a levegő kellemes­
sé, párássá vált.
A folyosó addig ereszkedett, amíg egy tágas, vízzel el­
árasztott kamrába nem jutottak. A víz pár centivel a
folyosó szintje alatt gőzölgött, hő szállt fel a bugyboré­
koló felszínről. A levegőben gőz lebegett, a falakon víz­
pára gyöngyözött. A bejárat közelében egy fakenu volt
kikötve, benne két evező hevert. A magas, sima falakon
kívül csak egy lapos sziget látszott, ahová a csónakkal
lehetett átjutni.
- Milyen mély? - hunyorgott Seth.
- Nem tudom - felelte Mara. - A víz buborékos, a kör­
nyező kövek sötétek. Minimum öt métert tippelek, de
inkább több.
Trask a víz fölé hajolva nézett körül.
- A következő kulcslyuk a szigeten lesz. A falakon és
a plafonon semmit nem látok. Van köztünk lelkes ke­
nus?
- Én tudok kenuzni - mondta Vincent.
- Én is - bólintott Berrigan.
- Én szintén - mondta Mara.
- Kicsi ez a kenu, két embernél többet nem ültetnék
bele - morfondírozott Trask. - Vincent és Berrigan je ­
lentkezett először.
- Nem tetszik nekem ez a forró víz - dörmögte Tanú.
- Mindenki igyon meg egy ilyet! - mutatott fel egy kis
hengert. - A bájital tűzállóvá tesz. Jelentős védelmet
nyújt a magas hőmérséklet ellen.
- így már jobb lesz beszállni az ingatag kenuba - he­
lyeselt Vincent.
- Te csodákra vagy képes - dicsérte Trask a szamoait.
- Igyekszem felkészülni - szerénykedett Tanú. - Ere­
detileg a Bestiafészekbe tett kirándulásra kevertem.
Kendra kihúzta a dugót, és felhajtotta a bájitalt. A tisz­
ta folyadék eleinte cukros volt, aztán fűszeres, majd hús
és csípős.
Amikor mindenki megitta a bájitalt, Vincent elvette a
vastojást Trasktől. Tanú fogta a kenut, amíg a két férfi
beszállt és elhelyezkedett.
- Csak fel ne boruljunk! - mondta Vincent.
- Nincs kedved egy főtt bennszülötthöz? - ugratta Ber-
rigan.
- Az még hagyján, engem a Fülöp-szigeteki köret ag­
gaszt.
Tanú ellökte őket a parttól. Vincent és Berrigan bele­
merítette az evezőket a forró vízbe. A sziget távolságát
Kendra olyan ötven méterre saccolta. A két férfi maga­
biztosan kezelve az evezőt, sebesen haladt a sziget felé.
Vincent szállt ki elsőnek, és bár lába megcsúszott a fé­
nyes, sima felszínen, szerencsére nem esett el. Berrigan
követte, de a sziget szélén maradt, kezével tartva a ke­
nut.
- Jó meleg van itt! - kiáltotta Vincent. - Lehet, hogy
egy párolt Fülöp-szigetekit fogtok viszontlátni.
- Láttok kulcslyukat? - kérdezte Elise.
- Igen, itt, a sziget közepén. - Vincent kihúzta magát
és körülnézett. - Más lehetőséget nem látok. Megpró­
báljam?
- Az idő fontos tényező! - kiabált vissza Trask.
 Vincent letérdelt, és elővette a vastojást. A sziget ma­
gassága miatt a bejáratnál állók nem látták a kulcslyu­
kat, csak azt, ahogy Vincent lehajol, hogy elforgassa a
kulcsot. Hamarosan egy még kisebb kulcsot mutatott fel.
A víz bugyogása abbamaradt, pillanatnyi csend állt
be. Aztán erős szél söpört végig a kamrán. Vincent leha­
salt, nehogy lesodorja a szigetről. Berrigan beleugrott a
kenuba, amit a szél kitépett a kezéből. A kis jármű vé­
szesen megingott, majd felborult.
Kendra hallotta, amikor a szél hangja megváltozott,
teltebbé és hevesebbé vált. A szél mintha a háta mögül,
a folyosó felől fújt volna. Még épp idejében fordult meg,
hogy megpillantsa az alagútban feléjük robogó, habzó
vízfalat. Mara felkiáltott. Kendrának alig jutott ideje
lehunyni a szemét és behúzni a nyakát, a habos víztö­
meg a többiekkel együtt máris a forró medencébe lökte.
A víz perzselt, bár Kendra alig érezte, mivel tehetetle­
nül sodródott az árral. Forró víz zúdult az orrába. Ahogy
az irdatlan vízlöket távolabb sodorta az alagúttól, a pör­
gés-forgás végre lelassult. Kendra elvesztette az irány­
érzékét. Kinyitotta a szemét, hogy lássa, merre van fel
és merre le, majd a buborékok irányát követve a fel­
szín felé tempózott. A kardja súlya miatt lassan haladt,
és mivel a tüdeje már égett, leoldotta a fegyvert. Ami­
kor végül kitört a felszínre, kiköhögte a vizet és mohón
kapkodta a levegőt. A ruhája szétterült a víz alatt, meg­
nehezítve a mozgást, de sikerült a felszínen maradnia.
Szerencsére az adamant mellvértnek alig volt súlya.
A víz már hűvösebbnek érződött. Vagy az alagútból
beömlő víztömeg csökkentette a medence hőmérsékle­
tét, vagy a bájital hatását érezte, mert noha a víz kel­
lemetlenül meleg maradt, már elviselhető volt, és nem
okozott égési sérüléseket.

5 5 ^
 A sziget mellett elhaladva Kendra a barlang távoli
fala felé sodródott. Nem messze megpillantotta Sethet
és Tanút. Trask, Elise és Berrigan visszafordította a ke­
nut, és abba kapaszkodva úsztak feléje.
Hirtelen Vincent feje bukkant fel. Erősen lihegett.
- Elvesztettem a kulcsot!
- Hol? - kérdezte Trask.
- Itt, alattam. Azt hiszem, Mara lemerült érte.
- Rajta vagyok! - bukott le Elise.
- Én is - követte Berrigan.
- Mindenki kapaszkodjon a kenuba! - húzta Kendra
felé a járművet Trask. - Attól tartok, még nincs vége.
Előbb Kendra érte el a kenut, majd Seth és Tanú.
A víz szintje elérte a bejáratot, így, noha még mindig
emelkedett, a beömlő víz hangját már nem hallották.
Csendben sodródtak.
- Lemerüljek? - kérdezte Tanú.
- Láttam, hogy alig tudsz a felszínen maradni - mond­
ta Trask. - Túl sok a felszerelésed, akárcsak nekem. Adj
még egy kis időt a többieknek!
Mara jött fel elsőnek, és mélyeket lélegzett.
- Berrigan hozza. Nagyon nehéz. Engem majdnem
visszahúzott.
Pár pillanat múlva Berrigan és Elise bukkant fel, a
kenuhoz úsztak, és beemelték a vaskulcsot.
- Nem tudom, hogy csinálta - biccentett Mara felé Ber­
rigan. - Amikor odaértem, felfelé tartott, de még vagy
tizenöt méternyi mélységben volt.
- A kulcs mélyre merült - mesélte Mara. - A sziget
víz alatti lejtőjén csúszott le. Lassan haladtam vele fel­
felé.
- Kétbalkezes voltam - mentegetőzött Vincent. - Bocs!
Az ár meglepett.

^ 56
 - Nehéz úszni a kulccsal - mondta Trask. - De sem­
mi gond.
- Meg fogunk fulladni? - pillantott a plafonra Seth.
A víz szintje egyre emelkedett.
- Jó kérdés. Lent nem láttatok kijáratot?
Mara a fejét rázta.
- Figyeltem, de nem láttam se kijáratot, se kulcslyu­
kat. Persze nem tudtam mindent pontosan megfigyelni.
- Láttad a padlót? - kérdezte Kendra.
- Igen. Öt méterrel az alatt lehet, ameddig leértem.
- Jól érzed magad? - kérdezte Seth. - Ha gyorsan me­
rülsz fel, keszonbetegséget kaphatsz, nem?
Elise mosolygott.
- Annyira nem voltunk mélyen. Ráadásul a dekomp-
ressziós betegség nem annyira fenyeget szabad úszás­
kor. Tudod, amikor csak a tüdődben van levegő.
- A víz emelkedik - emlékeztette őket Vincent.
- Keressük meg a másik kulcslyukat! - döntött Trask.
- Jól látom, hogy Mara, Elise és Berrigan a legjobb
úszók? - Mindenki egyetértett. - Ti hárman derítsétek
fel, mi van alattunk! Mi itt fent keresünk alagutat vagy
kulcslyukat.
A kenut fogva Kendra a víz alá dugta a fejét, és néz­
te, ahogy Berrigan, Elise és Mara elúsznak különböző
irányba. A víz már nem bugyogott, meglepően tiszta és
világos volt, bár Kendra abban nem volt biztos, hogy le­
lát a terem aljáig.
- A víz már nem bugyog - emelte ki a fejét. - Hűvö­
sebb is.
- Csökken a hőmérséklet - bólintott Tanú. - A báj­
italtól még éreznéd a hőt, csak így nem okozhat kárt.
- Mintha egy kád közepesen meleg vízben fürödnél -
nézett felfelé Seth.
 - Mindegy lesz, milyen meleg, amikor eléri a mennye­
zetet - morogta Vincent.
- A mennyezet felszíne szabálytalan - figyelte meg
Trask. - Abban a sarokban van egy kürtőféle —muta­
tott egy szögletes résre a mennyezeten. - Nehéz meg­
mondani, milyen magasra megy, de oda kéne úsznunk.
Az az utolsó esélyünk.
Mara bukkant fel a falnál a bejárat közelében.
- A víz még mindig jön befelé. A bejáratnál nem talál­
tam kulcslyukat.
Válaszra sem várva újra alábukott.
Kendra a falakat pásztázta, és egyre feszültebben pis­
logott a közeledő plafon felé. Berrigan, Elise és Mara
időnként feljött a felszínre, de nem tudtak beszámolni
sikerről. A víz hőmérséklete tovább esett, már épp csak
langyos volt.
- Látjátok a plafonon az apró perforációkat? —jegyez­
te meg Vincent.
- Látom - erősítette meg Trask.
- Azok a parányi lyukak azt jelentik, hogy ez egy ha­
lálos csapda. A levegő a lyukakon keresztül tud kiszökni,
hogy a helyiség légbuborékok nélkül meg tudjon telni.
- Gondolom, fulladás ellen nincs bájitalod - mondta
Seth Tanúnak.
- Bárcsak lenne! - felelte a szamoai komoran. - A gáz­
neművé alakítót kipróbálhatjuk, de víz alatt nem fog
hatni, ezek a lyukak meg nem elég nagyok, hogy akár
még gázként is ki tudjunk rajtuk jutni. Túlságosan szét­
szórná a gáztestünket. Legvégső esetben megpróbálhat­
juk. Neked Kendrával már adtam, és még van három
extra adag.
Most már karnyújtásnyira volt a sima mennyezet. Ami­
kor Berrigan, Elise és Mara legközelebb felbukkant,

58
Trask odahívta őket a kenuhoz. Mindhárman kimerült­
nek látszottak, és kiszívta őket a víz. A kenut a meny-
nyezetben lévő szögletes rés alá állították. Kendra fel­
nézett. A kürtőben elfér a kenu, ha keresztben tartják.
A kürtő tetején látta a sima és fényes mennyezetet.
Mintha egy kútból nézett volna felfelé.
Ahogy a vízszint elérte a helyiség plafonját, a kis cso­
port a kenuba kapaszkodva besodródott a kürtőbe. A te­
remnél sokkal kisebb kürtő nagyon gyorsan telt, a kenu
ijesztő sebességgel vitte őket felfelé. A plafon vészesen
közeledett.
- Ott nem látok lyukakat - hunyorgott Tanú. - Akkor
a gázos báj italnak is lőttek.
- A tetejénél látok egy elágazást - szólalt meg Mara.
- Igazad van - értett egyet Kendra. - Egy kisebb kür­
tő ágazik el oldalt.
- Borítsuk fel a kenut, akkor szorul alá levegő - java­
solta Trask. - Tanú, fogd a kulcsot!
Amint Tanú átvette a vaskulcsot, Trask felborította a
járművet. Mind belekapaszkodtak, ahogy a mennyezet
közeledett.
- Csak a legutolsó pillanatban húzódjatok be a kenu
alá! - utasított Trask. - így is elég hamar elfogy majd
az oxigén.
- Felderítem az oldalsó járatot - ajánlkozott Berrigan.
- Kérem a kulcsot. - Tanú odaadta neki. Amint a víz
szintje elég magasra emelkedett, Berrigan bemászott a
járatba, és hason csúszva araszolt előre a szűkös térben.
A víz becsurgott mögötte, majd a következő pillanatban
elárasztotta a járatot. A kenu feneke a mennyezetnek
iitődött. Kendra felemelte az állát, orra már a mennye­
zetet érte, ahogy ijedten beszívta a levegőt, mielőtt a víz
teljesen megtöltötte az üreget.

59
 Lélegzet-visszafojtva nézett Berrigan után. A férfi el­
tűnt az oldalsó járatban. A víz már hűvös volt. Vincent
a felfordított kenu alá úszott. Trask intett Kendrának,
hogy kövesse.
A lány a lihegő' Vincent mellett bukott fel a kenu alatt.
A levegó'nek nedves fa szaga volt.
- Ez az egyetlen levegőtartalékunk - panaszkodott
Vincent. - Odakint semmi nem maradt. Kell lenni lyu­
kaknak a sarkokban vagy valahol, de olyan kicsik, hogy
észre sem vesszük. - Elhallgatott, mintha valami eszé­
be jutott volna. - Vagy itt egyszerűen nem érvényesek
a természet törvényei. - Erőtlenül kuncogott. - Gondo­
lom, ez nem az a pillanat, amikor elő kell hozakodnom
vele, hogy a fulladástól félek a legjobban.
- Nekem sem az volt a célom - igyekezett bátor ma­
radni Kendra.
Előbb Seth bukkant fel a kenuban, aztán sorban a
többiek.
- Berrigannek semmi nyoma - mondta Mara. - Utá­
namegyek. Van egy kis esély rá, hogy az a járat kifelé
vezet.
- Menj! - értett egyet Trask.
Mara beúszott a járatba.
Trask a két gyerekre nézett.
- Ha nem jönnek vissza azzal, hogy zsákutca, akkor
amint itt elhasználódik a levegő, utánuk megyünk.
Vincent behunyta a szemét, ajka hangtalanul moz­
gott. Kendra reszketett. Túl sokan vannak a kis kenu
alatt. A levegő nemsokára elfogy. Milyen lesz megfullad­
ni? Elájul, mielőtt vizet nyelne? És ha levegő helyett vi­
zet szív be, az nyújt valami vigaszt? A légzés illúzióját?
Nem akarta tudni. Bele sem akart gondolni.
- Szép kis halál - dörmögte Seth.

*7^ 60 ^
 - Még nem haltunk meg - emlékeztette Tanú.
Kendra lebukott a víz alá, és benézett a járatba. Mara
már eltűnt. Kendra lent maradt, reménykedve figyelt,
lükkor Mara bukkant fel sebesen úszva. És a vízszint
esni kezdett! Kendra felordított örömében, a hangot el­
torzította a víz, buborékok szöktek ki a szájából. Mara
feléje sietett. Kendra meglátta mögötte Berrigant. A víz-
szint olyan gyorsan csökkent, hogy a járat már száraz­
ra is került.
Kendra a felszínre emelkedett. Trask és Tanú vissza­
fordította a kenut, és mindenki megragadta. Mara láb­
bal előre kiugrott a járatból. A következő pillanatban
Berrigan követte, épp befért Vincent és Trask közé.
- Az alagút végén volt egy kulcslyuk - mutatott fel
egy még kisebb vaskulcsot Berrigan. - Ezt a helyet na­
gyon kegyetlen emberek tervezték.
A kenu kiért a kürtőből, és a víz szintje továbbra is
gyorsan apadt. Kendra foga vacogott. A víz kezdett ha­
tározottan kihűlni.
- A víz gyorsabban folyik ki, mint ahogy be - figyelte
meg Mara.
- Na, még csak az kell, hogy beszívjon egy óriási lefo­
lyó - zsémbelt Vincent.
Kendra a falakat figyelte, remélve, hogy egy új alagút
bukkan fel. A vízszint apadt.
- Nagyon hideg a víz - panaszkodott Seth.
- Túl hideg - mondta Trask. - Valami nem stimmel.
- Be fog fagyni - jósolta Mara.
Trask a kenuba emelte Kendrát, Tanú pedig Sethet.
Berrigan bedobta a kulcsot is a kis csónakba.
- A szigetre! - adta ki az utasítást Trask.
A sziget azonban még nem volt sehol, a víz túl maga­
san állt. Kendra nézte, amint a többiek veszettül eveznek

0 ^
 a helyiség közepe felé. Ahogy a sziget csúcsa felbukkant,
máris vékony jég formálódott a víz színén. A hártyán át­
törve elsőnek Mara, majd Berrigan érte el a szigetet.
A vízszint tovább esett, egyre jobban kiemelkedett a szi­
get. Elise felkapaszkodott a síkos, fekete kőre. Trask és
Tanú követte, testükkel áttörve a vastagodó jégkérget,
kiemelkedtek a dermesztő vízből.
Ahogy a felszín megszilárdult, a vízszint is állandó­
sult. Vincent beszorult a jégbe. Csak a feje, a válla és a
karja állt ki a fagyott mezőből, alig pár méterre a sziget­
től. Hörögve-nyögve próbálta magát kiszabadítani, mire
a jég megrepedt. Ekkor Vincent eltűnt a víz alatt, ám
mielőtt feljött volna, a felszín újra befagyott.
Kendra alatt recsegett a kenu, ahogy préselte össze a
jég. Mara a jégen mászott Vincent felé baltával a kezé­
ben, a bokáját Berrigan fogta. A jég simán megtartotta
a nőt, aki nekilátott feltörni azt.
Aztán megállt, félresöpörte a jégszilánkokat, és lené­
zett.
- Egyre mélyebbre hatol a fagy. Vincent pánikba esett.
Kénytelen ellökni magát a jégtől, hogy ne fagyjon bele,
de így mind mélyebbre merül. Már most van köztünk
majdnem másfél méter. Alig látom... Most már nem is
látom.
Kendra és Seth kimászott a kenuból a tömör jégre.
Tanú, Trask, Berrigan és Elise Marával együtt késsel-
karddal vágta a jeget. Seth is előhúzta a kardját és se­
gített.
Kendra már korábban elveszítette a kardját. Miköz­
ben a többiek szorgalmasan ástak, döbbenten nézte, mi­
lyen szánalmasan lassan haladnak, és igyekezett nem
gondolni a láthatatlan tragédiára a lábai alatt. Vajon
Vincent máris csapdába esett a jégben? Eszméleténél

6 2
van még? Egyre mélyebbre úszik, menekül lefelé, amíg
el nem fogy a levegője? Egyáltalán jó helyen ásnak?
Bármerre elúszhatott.
- Mintha betont próbálnánk feltörni - morgott fruszt-
ráltan Seth.
- Természetellenesen kemény ez ajég - nyögött Mara,
miközben eltökélten lengette a baltát.
Kendra térdre rogyott, nedves nadrágján át is érezte
ajég hidegét. Teltek a percek. Didergett. A többiek tény­
leg elhiszik, hogy megmenthetik még Vincentet? Meg­
halt. Rettenetes, de ez van.
Körbenézve egy új járatot vett észre, ami előtte nem
létezett. A tragédia ellenére arra gondolt, hogy sietniük
kell, mielőtt Torina és a zombik megjelennek, és Vin-
ccnt áldozata hiábavalóvá válik. Míg a többiek tovább
hadakoztak a jéggel, ő dermedten, kívülállóként szem­
lélte őket. A hisztéria kerülgette, szeretett volna örökre
ebben a dermedt állapotban maradni.
Végül Trask felállt. Még arasznyi mélyre sem jutottak.
- Vincent megmentése veszett ügy - sóhajtott.
- Új alagút nyílt - jegyezte meg halkan Elise.
- Induljunk tovább! - mondta Trask vonakodva. -
Vincent helyében egyikünk se akarná, hogy az egész
küldetés kudarcot valljon csak azért, hogy a többiek hi­
ába keressék a holttestünket.
- Gyorsabbnak kellett volna lennem - sziszegte Mara,
aki még mindig a jeget csapdosta, szemét le sem véve a
lassan növekvő kráterről. - A jég felett volt. Majdnem
sikerült neki. Ha egy pillanattal korábban elérem...
- Talán te is vele zuhantál volna - fejezte be Trask. -
Nagyon gyorsan történt, mindnyájunkat meglepett. Be
kellett volna emelnem a kenuba Kendrával és Sethtel
együtt.

00
 - Akkor meg elmerülhetett volna a kenu - vélte Tanú.
- Mindhármukat elvesztettük volna.
- Ha nem törjük tovább a jeget, akkor menjünk! - fi­
gyelmeztetett mindenkit Elise. - Ez a csapda sok időnk­
be került.
- Igazad van - értett egyet Berrigan. Úgy nézett kö­
rül, mintha nem bízna a falakban. - Ez a hely halálos
csapda. Minél gyorsabban eltűnünk innen, annál jobb.
Tanú odasietett a kenuhoz a kulcsért. Kendra ned­
ves nadrágját a jégről lehámozva felállt, és a többiekkel
együtt az új járat felé indult. Ruhája járás közben ráta­
padt, a teste csupa libabőr lett.
A járatban melegebb volt. Trask ment elöl, egyik ke­
zében számszeríjat tartott, a másikban kardot. A járat
addig szűkült, míg ismét csak libasorban tudtak halad­
ni. Kendra összeszorította az állkapcsát, hogy ne vacog­
jon a foga.
A járat szinte sehol nem volt vízszintes, állandóan
vagy emelkedett, vagy lejtett. Egy idő után elágazott.
Trask megálljt parancsolt.
- Nem tetszik ez nekem - mondta Elise hátul.
- Mit csináljunk? - kérdezte Trask.
- Kísérletezzünk! - vélte Mara.
- Van valakinek megérzése, merre menjünk?
- Még nincs. - Mara a falakat fürkészte, és benézett
a két folyosóba.
- Akkor a jobb oldalit választjuk - indult el Trask.
A járat kanyargott-tekergett, majd zsákutcába futott.
Amikor visszaindultak, ismét falhoz értek. Megint meg­
fordulva egy tágas részre jutottak, ahol a járat három­
felé ágazott.
- Nagyon nem tetszik nekem - morgott Elise.

0zj.
 - Mágikusan változó labirintus elágazó járatokkal -
dörmögte Seth. - Itt nehéz időt spórolni.
- Nem tekereghetünk itt örökké - emlékeztette őket
Berrigan.
- Előremehetek felderíteni - ajánlkozott Mara. -
Majd futok.
- De ha találsz is utat, lehet, hogy nem tudsz vissza­
térni hozzánk - mondta Trask.
- Akkor fussunk mind! Én megyek elöl. Ha próba-sze­
rencse alapon is, de kitalálok innen. Sejtem, hogy az
Alomkő melyik részén lehetünk. Ha ráérzek ezekre az
alagutakra, átjutunk.
- Más ötlet? - kérdezte a többieket Trask.
- Hagyhatnánk jelet az elágazásoknál - javasolta Elise.
Mara a fejét rázta.
- Az segíthet az üldözőinknek. Én nem felejtek el
egyetlen elágazást sem, bízzatok bennem! Az irányér­
zék az erősségem. Erre születtem.
Egy pillanatig mind hallgattak.
- Vezess! - döntött Trask, majd a többiek felé fordult.
- Kiáltsatok, ha túl gyors a tempó!
Mara kocogva elindult a középső járat felé. Kendra
örült, hogy futnak, segített elterelni a figyelmét a hi­
degről. Elértek egy T alakú elágazást, és Mara balra
fordult. Aztán sorban három zsákutcába futottak bele,
majd egy kis helyiségbe értek, ahol a folyosó öt irányba
ágazott el. Mara gondolkodás nélkül választott.
Kendra örült, hogy csak követnie kell. El sem tud­
ta képzelni, Mara hogyan őrzi meg a tájékozódási ké­
pességét ezekben a kanyargós, szűk járatokban. A falak
Himasága miatt szinte meg sem lehetett különböztetni
egymástól a tekervényes folyosókat. Telt az idő, és csak

^ 65
 zsákutcákat meg elágazásokat találtak. Mara időnként
hátraszólt, hogy olyan kamrában vagy elágazásnál jár­
nak, ahol már voltak. Kendrának a legtöbbször sejtelme
sem volt, vajon tényleg így van-e.
Lassacskán kezdett kimerülni, pedig a futásuk tempó­
ja is csökkent, és különben is hozzá volt szokva a rendsze­
res testmozgáshoz. Nem akart ő lenni a gyenge láncszem,
aki pihenőért könyörög, és a többiek lihegéséből arra
következtetett, nemcsak az ő energiája van fogyóban.
Végül Tanú kérte, hogy váltsanak gyaloglásra. Senki
nem tiltakozott. Kendra ruhája már nemcsak a víztől, de
a verejtéktől is csatakos volt. Percekig gyalogoltak, mi­
előtt ismét megpróbálkoztak a futással. Zsákutcák kö­
zött szaladgáltak ide-oda, időnként elágazásokhoz érve.
Trask, Berrigan és Elise szólt, ha felismertek egy járatot
vagy kereszteződést, és mindig Marát igazolták.
Végül Trask megállította őket, hogy egyenek pár fala­
tot. Kendra az öccse mellé ült, hátát a hűvös falnak tá­
masztva nyammogott egy kissé összenyomott szendvi­
cset. Azon töprengett, mennyivel tudják fokozni a tem­
pót, ha meghallják a közelgő ellenséget.
- Az az ijesztő - szólalt meg Seth teli szájjal - , hogy
elég egy rossz kanyar, és beleszaladhatunk a zombikba.
- Erre fel kell készülnünk - bólintott Trask. - Remél­
jük, hogy Laura lelassította őket.
- Odakint már esteledik - jegyezte meg Mara.
- Akkor a varázsló is csatlakozik az üldözéshez - em­
lékeztette őket Berrigan.
- Szerinted közeledünk? - kérdezte Kendra Marát.
- Még nehéz megítélni, hol a vége - felelte a nő. - Sok
útvonalat kizártunk zsákutca vagy hurok miatt. Idővel
kiderül.
- Éppen időnk nincs - morogta Elise.

*7^ 00
 - Úgy nyomulunk tovább, mintha az életünk függne
tőle, mert így is van - mondta Trask. - És számtalan
más élet is.
- Jó vezető vagy - tűnődött Seth. - Hogyan készülsz
fel egy ilyen kalandra?
- Teljesen nem lehet felkészülni - fújt egyet Trask. -
Mindent megteszel, hogy sokféle képességre szert tégy.
Az évek során igyekszel tanulni a sikereidből és a hibá­
idból. Próbálsz olyan csapatot összeállítani, amelynek
tagjai sok mindenhez értenek. Legfőképp pedig igyek­
szel nyugodt maradni, még szélsőséges nyomás alatt is.
Az adrenalint inkább összpontosításra használod, nem
hagyod, hogy pánikot keltsen benned. Éber maradsz,
rögtönzői, amikor muszáj. És reméled a legjobbakat.
Csendben ettek, amíg Trask nem szólt, hogy ideje in­
dulni. Ismét Mara kocogott elöl, ismét végtelen járatok­
ban futottak, és számtalan zsákutcából fordultak visz-
sza. Mara egyre frusztráltabb lett, mert minden keresz­
teződést felismert.
Végül, amikor egy folyosóból olyan elágazáshoz jutot­
tak, ami három irányba vezetett, Mara csüggedten meg­
állt. Kendra a legtöbb kereszteződésre nem emlékezett,
de erre igen.
- Talán mégsem nekem kellett volna vezetni - bús­
lakodott Mara. - Becslésem szerint mindegyik folyo-
hó olyan hurkokba és zsákutcákba vezet, amelyekből
megint ide jutunk ki. Valamit elnézhettem. Nem tudom,
merre menjünk tovább.
Kendra még sosem látta Marát ilyen nyugtalannak.
Kkkor eszébe jutott valami.
- Csináljunk úgy, mintha ez a kereszteződés zsákut­
ca lenne, és menjünk vissza azon a folyosón, amelyiken
jöttünk!

JrS*. 07
 Mara lehunyta a szemét, az öklével megdörgölte a ha­
lántékát, és mosoly terült szét az arcán.
- Persze! Ez lesz a megoldás! Csak zsákutcából for­
dultunk vissza, kereszteződésből nem.
- Okos vagy, Kendra - dicsérte Trask.
- Én is ezt akartam mondani - dohogott Seth.
Mara visszavezette őket arra, amerről jöttek, és egy
olyan részre értek, ahol az alagút kettévált, egyik járat
felfelé, a másik lefelé tartott.
- Ez új - éledt fel Mara lelkesedése. - Kövessetek!
Megindultak, gyalogoltak és futottak, olykor megáll­
tak, volt olyan kereszteződés, amelyen többször is át­
haladtak. Mara időről időre visszafelé vezette őket, de
egyszer sem értek zsákutcába. Kendra érezte, hogy ne­
hezül a szemhéja. A lába mintha ólomból lett volna.
Futás közben égtek az izmai. Csak a félelem tartotta
vissza attól, hogy összegömbölyödjön a földön és ela­
ludjon.
Amikor legközelebb megálltak enni és inni, Kendra
csak úgy nyelte a vizet, aztán a falnak dőlve lehunyta a
szemét. Tanúnak kellett felébresztenie, amikor tovább­
indultak. A szamoai szabadkozva állította talpra.
- Nem a te hibád - mondta Kendra, és kicsit pofozgat­
ta magát, hogy felébredjen.
Nem sokkal később Mara még jobban nekiiramodott,
mert azt állította, hogy érzi a levegőben a változást.
Kendra minden erejét összeszedve igyekezett lépést tar­
tani vele. Tanú mellette futott, egyik kezével támogat­
va a lányt.
Kendra remélte, hogy Mara reménykedése őrá is átra­
gad. Tényleg ez lehet a kíméletlen labirintus vége? Meg­
menekülhetnek, mielőtt összerogynának a kimerültség­
től? Egy utolsó kereszteződés és pár zsákutca után a
járat akkora kamrába nyílt, amekkorát eddig még nem
láttak.
- Szép munka - csapott Mara vállára Trask.
- Az Alomkő gyomrában vagyunk. A kellős közepén.
A hatalmas üres tér arányai megfeleltek az Álomkőé­
nek. A falakat sötét obszidián alkotta, és ugyanaz a ti­
tokzatos fény világított, mint a járatokban is. Az amúgy
üres helyiség túlsó felén három különös szerkezet jár-
őrözött: két gépbika és egy géporoszlán.
Az egymást fedő vaslemezekből álló, elefánt nagyságú
bikák erre-arra vetették fejüket, miközben kerekeken
gurultak, fémlábuk csak dekoráció volt. A művészien
kivitelezett bronzoroszlán a bikáknál is nagyobb volt,
hatalmas mancsainak finom kecsessége ellentmondott
gépi mivoltának.
- Ezek az ereklye őrei? - hüledezett Seth.
- Remélem - mondta Elise. - Elegem van ebből a hely­
ből.
 Ötödik fejezet

Transzlokátor

em látok kulcslyukat - pásztázta a falakat

N Kendra.
- Én se - morogta Mara.
- Valamelyik állaton lesz - vélte Trask.
A gépbikák megfordultak és a bejárat felé robogtak,
masszív testük sötét árnyékot vetett a fényes padlóra.
Az oroszlán továbbra is a terem túlsó felén járkált, réz­
ből készült sörénye csillogott.
- Nézzük meg, mivel van dolgunk! - indult meg Trask.
- Ránézésre azt mondom, a bikáknak nehezen megy a
fordulás. Ha fürgék vagyunk, ki tudjuk őket cselezni.
Az oroszlán már más tészta. A bikák őt védik. Fogadok,
hogy rajta lesz a kulcslyuk. Kendra, Seth, maradjatok
a bejáratnál Elise-szel! Kinél van a kulcs?
- Nálam - lépett oda hozzá Tanú.
- Szóródjunk szét, és dolgoztassuk meg őket!
Mara kiment a bal szélre, Berrigan jobbra, Trask és
Tanú pedig középen haladt előre jó pár lépésre egymás­
tól. A bikák kissé irányt változtattak, mindketten gyor­
sítottak, és mindketten Tanút vették célba.
- Szerintem tudják, hogy nálam van a kulcs - jegyez­
te meg Tanú, miközben a bikák felé robogtak.
- Most milyen nehéz? - távolodott el tőle Trask.

70
 - Három-négy kiló.
- Dobd ide!
- Ne várjak az utolsó pillanatig?
- Ne! Most.
Tanú odadobta a kulcsot Trasknek, aki addigra eltette
a kardját, számszeríját a vállára akasztotta, és most két
kézzel kapta el a kulcsot. A bikák azonnal irányt vál­
toztattak, és felé rohantak. Trask csak állt egy helyben,
ahogy azok leszegett szarvval közeledtek felé. Kendrá-
nak a lélegzete is elakadt, amikor Trask az utolsó pilla­
natban tért ki, és az egyik szarv hegye centikkel vétet­
te el a lábát.
A bikák megdőlve ívet írtak le, hogy újabb roham­
ra induljanak. Trask közben megiramodott az oroszlán
(élé, hosszú lábai szinte falták a távolságot. Mara és
Berrigan vele párhuzamosan szaladt kétoldalt. Tanú
hősiesen próbált velük lépést tartani.
- Visszafordultak! - figyelmeztette őket Elise, amikor
meglátta, hogy mindkét bika Trask mögött rohan.
- Itt vagyok! - mondta Mara.
Trask a ritmusból ki sem esve odahajította a kulcsot,
Mara fél kézzel elkapta, egy pillanatra megtántorodott,
majd visszanyerte egyensúlyát. Az egyik bika célba vet­
te, a másik azonban maradt Traskon.
- Nem is olyan buták - jegyezte meg Seth.
Mara megtorpant, és szembefordult a bikával. Arcán
nem látszott aggodalom. Ahogy a gépállat közelebb ért,
a nő egykezes cigánykerékkel elgurult az útból. Trask
is kikerülte a bikáját.
Az oroszlán felbődült, fémálla megremegett. Az egyik
bika Berrigant vette célba, aki fürgén félreugrott. A má­
sik ismét Marára támadt, aki Trasknek dobta a kulcsot,
majd a bika leszegett szarvát elkapva kecsesen felpattant

rj ^
a robogó állat hátára. A vasbika dobálta a fejét, a fém
alkatrészek csikorogtak, de Mara könnyedén lovagolt
rajta.
Kendra elfojtott egy mosolyt. Barátai uralják a hely­
zetet. Mintha óriási fémbábokkal vívnának.
Tanú letérdelt a terem közepén. A zsákjából egy nagy
selyemlepedőt húzott elő, majd felhajtotta egy üveg tar­
talmát. Aztán lerántotta a cipőjét, és máris elkezdett
nőni, a ruha széthasadt rajta. A szamoai a kétszeresé­
re nőtt, teste szélesedett és vastagodott, de az arányo­
kat megtartotta. A lepedőt a derekára kötötte. Amikor
az átalakulás befejeződött, jó egy fejjel magasabb volt a
gépállatoknál.
A veszélyt megérezve az a bika, amelyiket nem lova­
golta meg Mara, rárontott. A másik Trasket követte, az
oroszlán pedig Berrigan felé ugrált. Tanú úgy állt ott,
akár a matador, táncolva kikerülte a szarvakat, majd
vállát leszegve nekirontott a bika oldalának. Az állat fel­
borult, a vastest csikorogva csúszott végig a kőpadlón.
A másik bika hátán ülő Mara kérte a kulcsot, és Trask
odadobta, miközben elugrott az útból. Mara veszélyesen
kihajolt, hogy elkapja a nem jól sikerült dobást, ám a
vastojás csak súrolta ujjai hegyét, majd hangos csatta-
nással a kőre esett.
Berrigan menekülni próbált, de a bronzoroszlán oda­
csapott a mancsával, és a férfi elterült a földön. Hátát
karomnyomok csúfították el. Tanú odarohant segíteni,
mire az oroszlán az őt fenyegető újabb veszedelem felé
fordult.
Kendra mellől hirtelen Seth tántorodott előre. Nővére
felé fordult, arcán döbbent kifejezéssel. Kendra először
nem értette, mi van vele, csak aztán vette észre, hogy
egy nyílvessző hegye mered ki öccse mellkasából.

72
 Elise és Kendra megpördült. Torina állt a folyosó tá­
voli végében, éppen újabb nyílvesszőt helyezett a húr­
ra. Körülötte tántorgó zombik bukkantak fel. Az egyik
zombi elöl kétségtelenül Laura volt, haja zilált, ruhája
rongyos és véres. Egy másikban pedig Camirát ismer­
ték fel.
Torina diadalittasnak tűnt. A háznál túl messze volt
ahhoz, hogy Kendra tisztán lássa, de a lektoblix most
még fiatalabbnak tűnt, mint amikor Kendra legutóbb
beszélt vele, és kisportoltabbnak is, olyannak, aki ott­
hon van az edzőteremben. Sportos öltözéke csak kihang­
súlyozta jó kondícióját. Vigyorogva húzta fel az íjat.
Mielőtt Kendra reagálhatott volna, a nyílvessző elta­
lálta a hasa közepén, de lepattant az inge alatti ada-
mant mellvértről, ő meg hátratántorodott. Sethtől kap­
ta a páncélt. Őt illette volna. Ha ő viseli, most nem áll­
na ki egy nyílvessző a bordái közül. Torina csalódottan
biggyesztette le ajkát, világoskék szemével Kendrát für­
készte.
Elise kicsit bíbelődött a számszeríjával, majd Toriná­
ra lőtt. A blix lebukott a felbukkanó zombik mögé, és a
nyíl egy rothadó, kopaszodó férfi csípőjébe állt.
- Társaságot kaptunk! - Elise megragadta Seth vál­
lát, és oldalra rántotta, el a nyílástól. Kendra lehajolva
követte őket.
A terem túlsó felében Tanú a hátára fektette az orosz­
lánt. Mara leugrott a bikáról, és megszerezte a vasto­
jást. Trask szembefordult a bejárattal, hatalmas szám­
szeríján két nyílvesszővel. A bika, amit Tanú fellökött,
mozdulatlanul hevert az oldalán, de a másik ismét Ma­
rát vette célba. Berrigan bizonytalanul feltápászko-
dott.
- A kulcslyuk az álla alatt van! - dörögte Tanú.

J ri* 73 ^
 Seth eltorzult arccal rogyott le a földre. A nyílvessző
tolla a hátából állt ki, a hegye a mellkasából. A túlélő­
csomagjában kutatott, kivett egy flaskát, majd a tarisz­
nyát Kendrának adta.
- Vigyázz rá! - krákogta.
- Rendbe jössz - nyugtatta Kendra hisztérikusan.
Minden olyan gyorsan történt!
Seth lecsavarta a flaska kupakját.
- Elkapott. Kebab vagyok.
- Nem változhatsz át gázzá! - mondta Kendra. - Ak­
kor nem tudsz teleportálni velünk!
- Inkább, mint hogy elvérezzek vagy zombisítsanak.
- Megfogta a nyílvessző hegyét. -- így semmi hasznom.
- A markába köpte a felköhögött vért, majd felhajtotta
a flaska tartalmát. Testének és ruhájának körvonalai
elmosódtak, ahogy kísértetszerű, légnemű alakot öltött.
A mellkasából kiálló nyíl is gázneművé vált.
Elise megragadta Kendrát, és messzebb lökte a bejá­
rattól. Kendra hagyta magát. Öccse fantomalakja sok­
kal lassabban követte.
Tanú lefogta a vergődő oroszlánt, arca eltorzult a düh­
től, homlokán verejték gyöngyözött. A vasbika gyorsan
közeledett, de Mara ért oda előbb, gyorsan bedugta és
elforgatta a kulcsot. A két bika és az oroszlán nagy csö­
römpölés közepette alkatrészeire hullott. A mozgó bika
darabjai a fényes padlón siklottak, nekicsattantak az
oroszlán roncsának.
A terembe becsoszogó zombik láttán Trask kilőtt egy
nyílvesszőt óriási számszeríjából, majd letette a fegy­
vert és kardot rántott. Tanú és Berrigan kapkodva ha-
jigálta félre a fémlemezeket és díszeket, eszeveszetten
kutattak. A Tanú karján és vállán ejtett horzsolásokból
és csúnya szúrt sebekből vér csörgött. Elise Kendrával
a szétroncsolt oroszlán felé iramodott.
Kendra dallamos kántálást hallott. Hátranézett a
válla felett. A zombik szétváltak, és egy aranyszín bőrű
férfi lépett be a terembe. A karcsú idegen köpenyt és
turbánt viselt. Fonott szakállát gyöngyök és csontok dí­
szítették. Felemelte egyik öklét. Minden lépésnél ké-
ken-zölden égő lábnyomot hagyott maga után. Kántá-
lása kiabálássá erősödött, ahogy Tanúra mutatott. Az
őriás szamoai egy szempillantás alatt normális méretű­
vé zsugorodott.
- Megvan! - emelt fel egy platinahengert Mara. -
A kulcsban volt.
- Használd! - kiáltott rá Trask.
Tanú, Mara és Berrigan megfogta a Transzlokátort.
Semmi nem történt.
A kardot fogó Trasktől nem messze futott Kendra és
Klisé, még jó negyven méterre a darabokra tört orosz­
lántól. Tanú ellépett Marától és Berrigantől, és elhají­
totta a Transzlokátort, akár egy kétségbeesett hátvéd.
A henger nagy ívben, pörögve repült Elise és Kend­
ra felé. Elise megtorpant, majd oldalra szökkent és el­
kapta.
Trask felemelte számszeríját, és kilőtt még egy nyi­
lat. A varázsló egyet intett, és a nyíl ártalmatlan, csillo­
gó porrá omlott. A varázsló mögött a Szürke Orgyilkos
lépett magabiztosan a helyiségbe kivont karddal. Trask
futásnak eredt Kendra és Elise felé.
Elise átadta a hengert Kendrának. Ezüstös burkola­
tán szimbólumok sorjáztak és apró, fehér ékkövek csil­
logtak. Kendra érezte, hogy a Transzlokátor zümmögve
életre kel, amint az ujjaihoz ér. Látta a három különböző
gyűrűt, látta, hol lehet elforgatni, de habozott, várta,
hogy Trask odaérjen.
A helyiség bejárata mellett a varázsló ismét kántálni
kezdett. Kinyitott egy kis brokátselyem zsákot, amiből
vastag szemű lánc siklott ki sebesen, csörögve a pad­
lóra. A lánc túl hosszú volt ahhoz, hogy mágia nélkül
beférjen a kis zsákba. Torina bukkant elő a folyosóról
felemelt íjjal, valamint egy vad lény, aki a farkas és a
medve keresztezésének tűnt. A zombik tántorogva köze­
ledtek.
Trask megragadta a Transzlokátor közepét, Kendra
a bal, Elise a jobb oldali részét. Épp akkor forgatták el,
amikor Torina kilőtte a nyilat.
Kendra egy pillanatra olyasmit érzett, mintha önma­
gába csukódna, mintha egy pontba omlana össze a hasa
közepén, majd a fura érzés elmúlt, és egy apró lakásban
állt. Az ablakon napfény ömlött be. Az utcán autó dudált.
- Hol vagyunk? - kérdezte Elise.
- A lakásomban, Manhattanben. - Trask egy köze­
li kanapéra dobta a számszeríját. - Ez a hely jutott
eszembe először. Elengedhetitek az eszközt. El kell hoz­
nom a többieket.
Kendra és Elise elengedte a Transzlokátort. Trask el­
forgatta és eltűnt. Egy pillanatig némán álltak. A hűtő
kompresszora bekapcsolt.
- Visszajön, ugye? - kérdezte Kendra.
- Visszajön.
- Van rá esély, hogy elhozza Sethet?
Elise néma együttérzéssel nézett rá.
- Meg fogja próbálni —mondta végül.
Elise fel-alá kezdett járkálni. Kendra karba fonta a ke­
zét. A lakás stílusos volt: bőrszófák, lapos képernyős tévé,
üveg dohányzóasztal, a falon bekeretezett fekete-fehér

76 ^
képek, designer lámpák. Kendrát felőrölte a feszült vá­
rakozás.
- Szerinted mikor...?
Hirtelen Trask jelent meg Tanúval. A szamoait a bo­
kájától a mellkasáig lánc fonta körbe. Trask vállából
nyílvessző állt ki.
- Nem mehetünk vissza - lihegte Trask. - Nem ve­
szíthetjük el az ereklyét.
- És a többiek? - kérdezte Elise.
- Mara és Berrigan meg van láncolva - magyaráz­
ta Tanú. - Avarázsió bűbájjal egy üvegbe szippantotta
Sethet.
Kendra önkéntelenül felnyögött, és a szájához kapta
a kezét.
- Mi lesz vele?
- Az üvegben nem tud visszaváltozni. Gáz állapotú
marad, amíg ki nem engedik. Elméletileg akár évekig.
- Lehetne rosszabb is - vigasztalta a lányt gyengé­
den Trask. —A varázsló szétszórhatta volna, amibe be­
lepusztul. így legalább életben marad.
- És amíg gáznemű, az állapota sem rosszabbodhat -
tette hozzá Tanú.
Kendra bólintott. Igyekezett bátornak mutatkozni, de
könnyek gördültek végig az arcán. Mintha a szívét szo­
rították volna össze. Előbb a szülei, most meg Seth! Mit
vehet még el tőle a Szfinx? Fellángolt a dühe, ami segí­
tett elviselni a gyászt. A fogát csikorgatta.
- És ha odaugrom, és kiragadom Marát? - vetette fel
Elise.
Trask a fejét rázta.
- Én is alig jutottam vissza. Most már számítanak
ránk. Elkapnának. Ki kell várnunk egy alkalmasabb
pillanatot.
 Elise megfordult, és megölelte Kendrát.
- Sethnek nem lesz baja. Erős fegyvert szereztünk a
Társaság elleni harcban. A Transzlokátorral visszasze­
rezzük majd az öcsédet és a szüléidét.
Kendra nemigen hitte el, de jó volt hallani.
- Warren! - mondta halkan. - El kéne mennünk War-
renért.
- Ne menjünk előbb vissza Titokföldére? - kérdezte
Tanú.
- Ne, nehogy éhen haljon! - törölte le a könnyeit Kend­
ra. - Régóta ott van. Most már biztonságos. El van vág­
va a világtól. Nem hiszem, hogy van olyan dolog, ami
kevésbé kockázatos. Most rögtön odateleportálok.
- Veled tartok - ajánlkozott Elise.
- Én meg lekezelem a sebeimet és Trask vállát - te­
kerte le a láncot magáról Tanú.
Trask bólintott.
- Hozd vissza Warrent!
- Csak képzeljem el a szobát? - kérdezte Kendra.
- Én csak elképzeltem a lakásomat - felelte Trask, és
átadta neki az ereklyét.
Elise megfogta a Transzlokátor bal felét. Kendra igye­
kezett nem gondolni arra a rettenetes sokkra, hogy el­
vesztették Marát, Berrigant és az öccsét. Maga elé kép­
zelte a raktárát, a szemétrakásokat, a palapadlót, az
agyagfalakat. Elforgatta az eszköz közepét, érezte az
elernyesztő, összecsuklásra emlékeztető érzést, majd
Elise-szel pontosan abban a szobában álltak, amit el­
képzelt.
Villanyárammal működő viharlámpa világította be a
helyiséget. Egy nagy fejű, zöldes bőrű kis troli pördült
feléjük, és gyanakodva szimatolt. A közelében egy ko­
szos ruhájú férfi ült, arcát szakáll és hosszú haj takarta.

IQ ■‘SA .
 - Hogy kerülsz ide? - kérdezte Bubda, és testtartása
kissé ellazult.
Kendra felmutatta a Transzlokátort.
- Mágikus szállítóeszközzel.
Warren óvatosan feltápászkodott.
- Kik vagytok? - kérdezte komoran.
- Tudod te, ki vagyok - felelte Kendra.
Warren összehúzta a szemét, egyik keze az övébe du­
gott kés fele vándorolt.
- Bocsáss meg, hogy nem rohanok oda és ölellek meg,
de miféle játék ez?
Kendra rájött, hogy amikor Warren utoljára látta, Na-
varog csapdába ejtette őt, majd megsemmisítette a háti­
zsákot. Warren számára akár mimikrik is lehettek. Hirte­
len felbukkanásuk túl szép volt ahhoz, hogy igaz legyen.
- Tényleg mi vagyunk, Warren - bizonygatta Elise. -
Nem kell az a kés. Nincs nálunk fegyver.
Warren szomorkásán mosolygott.
- Szeretnék hinni nektek. Hogyan menekültél meg a
sárkánytól, Kendra?
- Raxtusz megette - felelte a lány.
- Az a kis fickó, aki meg akart gyógyítani engem? -
hitetlenkedett Warren. - Jó tanács: ha már hazudsz, le­
gyen hihetőbb.
- Csapdába estünk egy keskeny barlangban - mesél­
te Kendra - , ahová Raxtusz sárkány alakban is befért,
de Gavin nem tudott visszaváltozni az igazi alakjába.
Warren szája sarka megrándult.
- Nagyon szeretném elhinni. Mit szólnál egy gyors
teszthez? A Társaság a külsődet utánozni tudja, de a
képességeidet nem. - Előrehajolt, és felkapta a lámpát.
Senki ne mozduljon! Kikapcsolom. - Megnyomott egy
kapcsolót, és a fény kialudt.

Jr5* 70
 Kendra sejtette, hogy vaksötét lett, de számára csak
félhomály volt.
Warren felmutatta négy ujját.
- Hányat mutatok?
- Négyet - felelte Bubda.
- Nem te, Bubda! - mérgelődött Warren. - Azt már
tudom, hogy te látsz a sötétben. Oké, most?
- Még mindig négyet - felelte Kendra. Warren kettőre
váltott. - Most kettőt. Hármat.
Warren felkapcsolta a villanyt. Az arcán reményke­
dés látszott.
- Ha a Társaság be tudna ide jutni, nem lenne szük­
ségük ürügyre - jegyezte meg Elise.
- Trask és Tanú vár ránk - mondta Kendra. - Meg­
sebesültek.
-S z ó v a l megszereztétek... - Warren elhallgatott,
Bubdára pillantott - ...amit meg akartunk szerezni a
Bestiafészekből hozott kulccsal?
- Nagy árat fizettünk érte - mesélte Elise. - Sethet,
Marát és egy Berrigan nevű barátunkat elfogták. Vin-
cent Morales az életét adta érte.
- Nagyon sajnálom.
- A te sebed? - kérdezte Kendra.
Warren megmozgatta a kezeit.
- Jól vagyok. Tanú elég orvosságot hagyott itt, gyor­
san meggyógyultam. Kicsit alultáplált vagyok, be kel­
lett osztanom a készletet. Már közeljártam hozzá, hogy
megkóstoljam azt az avas trutyit, amit Bubda eszik.
- Az én trutyim jobb, mint a müzli - mondta a troli
undorodó képpel.
- Úgy látom, jó formában vagy - jegyezte meg Elise
elismerően.

80
 - Nincs itt sok tennivaló - vont vállat Warren. -
Edzettem. És kockapókert játszottam. Nagyon-nagyon
sok kockapókert. Csoda, hogy nem koptak le a pöttyök
a kockákról.
- Menj! - hessegette Bubda. - Bubda nem kér szoba­
társ.
Warren kuncogott.
- Velünk kell jönnöd, Bubda. Innen nincs kiút. El óbb­
at óbb elfogy a kajád.
- Bubda nem megy. Végre béke.
Warren csípőre tette a kezét.
- Ne légy már ilyen! Igazán nem mondhatod, hogy
rossz voltam hozzád!
Bubda pofát vágott.
- Lehetnél rosszabb. A müzli rosszabb.
- És a sok kockapóker?
- Ha Bubda maga játszik, mindig Bubda nyer.
Warren Kendra és Elise felé fordult.
- Egyszer egy játékban hétszer dobtam öt egyformát.
- Csalsz - vádolta Bubda. - Túl nagy szerencse.
- És amikor neked volt öt?
- Ügyesség - mondta Bubda önelégülten.
- Sajnálom, hogy közbevágok - mondta Elise de
vissza kell mennünk.
- Igaz - helyeselt Bubda. - Okos. Menjetek!
- Velünk kell jönnöd, Bubda - győzködte Warren.
-B u b d a marad. Bubda nyugalomban. Menj! Vidd a
müzlit!
Warren Kendrára és Elise-re nézett támogatásért.
- Bármikor visszajöhetünk - mondta a lány. - Akár
egy-két óra múlva is. De most vissza kell mennünk Trask-
hez és Tanúhoz. El kell juttatnunk őket Titokföldére.

81
 - Most hol vannak? - kérdezte Warren.
- Trask lakásában, New Yorkban.
- Van kaja a hűtőben? - reménykedett Warren. Bubda
felé pördült. - Nem hagylak cserben, remetetroll. Él­
vezd ki a pihenést, mert visszajövök! Keresünk neked
egy még ennél is jobb otthont. Ahol van jó sok nyirkos
kaja. Nem száraz vagy ropogós. Nem müzli.
Bubda érthetetlenül morogva elfordult.
Warren odament Kendrához.
- Lehet, hogy ez csapda vagy trükk, de én bevettem.
Mit csináljak?
- Fogd meg a hengert! - utasította Kendra.
Elise fogta a bal felét, Kendra a középsőt, Warren
megragadta a jobb oldalát.
- Nem mondom, hogy hiányozni fog ez a hely - dör-
mögte.
Kendra elképzelte Trask lakását, és a következő pil­
lanatban a bőrszófa és a dohányzóasztal között álltak.
Tanú éppen Trask felett kuporgott, a vállát kente.
- Ti aztán tudtok élni! - szellemeskedett Warren.
- Úgy szép az élet, ha zajlik - felelte Tanú.
- Te meg úgy nézel ki, mint aki egy lakatlan szigeten
élt - jegyezte meg Trask.
- Mindent megadtam volna egy kis tengeri szélért. -
Warren megsimogatta a szakállát. - Kendra, nem tele­
portálnál egy borbélyhoz?
- Titokföldére kell mennünk - fordította komolyra a
szót Trask. - A lakásom védve van, de messze nem olyan
erős, mint a menedék. Ti hárman menjetek először!
- Útközben beugorhatnánk egy burgereshez? - kér­
dezte halkan Warren.
- Nagyi biztos összeüt valamit - felelte Kendra, és el­
forgatta a hengert. A következő pillanatban ő, Warren
és Elise Titokfölde konyhájában állt. Senkit nem lát­
tak.
- Hahó? - kiáltott Kendra.
- Kendra? - hallatszott nagypapa hangja. A dolgozó-
szobában lehetett.
- Rögtön jövök - mondta Kendra. Elforgatta a hen­
gert, és visszatért Trask lakásába.
- Minden rendben? - kérdezte Trask.
- Egyenesen a konyhába mentünk.
A férfi bólintott.
- Jó, ez nem lep meg. Sokkal inkább meglep az, hogy
a Transzlokátor simán átugrik a menedék védelmén,
mint az, hogy elvisz a világ végére is. Menjünk!
A két férfi megfogta a Transzlokátor két szélét, és
Kendra elvitte őket Titokföldére. Amikor megjelentek a
konyhában, nagypapa, nagymama és Coulter már várta
őket. Elcsigázottnak látszottak.
- Képzeld, Stan - mesélte lelkesen Tanú - , a Bestia­
fészekből hozott kulcsban kisebb kulcsok voltak. És tu­
dod, mi volt legbelül? A Transzlokátor!
- Szóval a kulcs volt a széf - értette meg nagypapa
fejcsóválva.
- Elise mesélte, mi történt Sethtel és a többiekkel -
mondta Coulter.
Nagymama szorosan megölelte Kendrát.
- Visszaszerezzük Sethet - ígérte.
Kendra csak bólintott. Szemét könnyek égették, egyet­
len szót sem tudott volna kipréselni magából.
 Hatodik fejezet

Élő Délibáb

eth alig bírt gondolkodni. Nem hallott semmit. Nem

S érzett szagokat. Látni is csak tompa szürkeséget
látott, ami még inkább megfosztotta a világtól, mint ha
vaksötét vette volna körül. Amikor mozogni próbált,
nem érzett fizikai választ, érzetet, mintha minden idegi
összeköttetés megszakadt volna.
Az idő elvesztette a jelentését. Az öntudata fokozato­
san apadt. Elméje lomhán működött, félálomban. Nem
álmodott, de amikor összpontosított, emlékezett.
Emlékezett rá, hogy lenéz a nyílvesszőre, emlékezett
a rémületre Kendra arcán. Emlékezett arra, hogy dü­
hös volt. Hátba lőni könnyű! Pár lépés után megértette,
hogy használhatatlan, hogy haldoklik.
Azonnal eszébe jutott a gázneművé alakító bájital.
A sebet nem gyógyítja meg, de hibernálja őt, megaka­
dályozza, hogy az állapota rosszabbodjon. Addig pedig
nem lesz terhére a többieknek. Harcolhatnak, és nem
kell őt magukkal rángatniuk, nem sodorja őket halá­
los veszélybe. Emlékezett, hogy azt gondolta, ha a bará­
tai valahogy megnyernék a csatát, később megmenthe­
tik őt.
 Emlékezett, hogy Kendrának adta a túlélőcsomag­
ját. Ez fontos. Benne volt a torony, a leviatán és más
tárgyak, amiket nem szeretett volna az ellenség kezére
adni, ha megölik vagy elfogják.
A légneművé alakulás után lassan mozgott, inkább
csak sodródott. Mivel elvesztette a beszédre való képes­
ségét, szótlanul nézte, ahogy Kendra a Transzlokátor
segítségével megmenti Trasket és Elise-t. Nézte, ahogy
a varázsló láncokat küld a többiek után, mialatt zombik
özönlenek a terembe.
Aztán visszatért Trask, hogy segítsen Tanúnak, és ek­
kor Seth hirtelen buborékokat érzett szellemszerű tes­
tében. Elborította a szürkeség, és a testi érzetek meg­
szűntek.
Vajon az elméje elszakadt a testétől? Mert ilyen érzés
volt. Alig tudott koncentrálni a jelenre. Nem volt mire.
Többször transzba került. Nehéz volt megmondani,
meddig tartott. Amikor csak elméje bekapcsolt, és fel­
éledt az öntudata, emlékekkel harcolt az üresség ellen:
emberekkel, akiket ismert, helyekkel, ahol járt, klassz
dolgokkal, amiket csinált. Bármivel, csak az elméje ne
kapcsoljon ki és olvadjon bele az ürességbe!
Zavart állapota miatt Seth nem tudta megmondani,
mióta lebeg ebben a szürke feledésben, amikor az érze­
tek hirtelen visszatértek. Mozgást érzett, apró buboré­
kok pezsegtek benne, aztán ismét hús-vér ember lett,
az oldalán feküdt egy puha szőnyegen, mellkasa gyöt-
relmesen lángolt.
Fejét elfordítva Seth a Szfinx sötét szemébe nézett.
Ellensége pillantása meleg és szelíd volt. A Szfinx in­
tett annak a varázslónak, aki megtámadta baráta­
it az Alomkőben, a befont szakállú, turbános férfinak.

85
A varázsló a Seth mellkasából kiálló nyílvesszőre muta­
tott, ami füstté omlott, bár a mély seb okozta fájdalom
megmaradt. Aztán a varázsló intett, mire Seth kardja
és tőre is elpárolgott.
- Isten hozott az élők sorában, Seth! - mondta a
Szfinx. A varázslóra pillantott. - Távozz!
Az arany bőrű férfi bólintott, és eltűnt a fiú látóteré­
ből. Seth hallotta, hogy egy ajtó kinyílik, majd becsu­
kódik. Félt megmoccanni, nehogy vér ömöljön a sebből.
Égő tömjén szagát érezte.
A Szfinx egy fényes réz teáskannát vett elő, amelynek
macska alakja volt, és a macska farka szolgált csőként.
Megdöntötte a kannát Seth feje felett, mire abból por
ömlött ki. Seth sebei egy pillanatra bizseregni kezdtek,
majd a fájdalom megszűnt. A Szfinx félretette a kannát.
- Az Titokföldéről való - mondta Seth.
- Örülnöd kéne, hogy nálam van a Szentség homokja.
A sérülésed halálos volt.
- Hol voltam? Mi történt?
- Amíg gáz állapotban voltál, Mirav csapdába ejtett
egy üvegben. Ez nyilván összezavart téged.
Seth felállt, kábán lesöpörte a port az ingéről.
- Kendra elmenekült.
A Szfinx mosolygott. Jóképű férfi volt, rövid, gyön­
gyökkel díszített raszta hajához nagyon sötét bőr tár­
sult. Fehér inget és bő farmert viselt. Mezítláb volt.
- Megnőttél.
- Tanú és Trask is elmenekült, ugye? És Elise. Mará­
val és Berrigannel mi lett?
A Szfinx csak fürkészte áthatolhatatlan fekete szemé­
vel.
- Valahogy megváltoztál, Seth Sorenson. - Enyhe ak­
centusát nehéz volt beazonosítani, de mintha valamelyik

86
trópusi szigetről származott volna. - Démonokkal cse­
vegtél.
Seth érezte, hogy az arca melegszik.
- Árnybűvölő vagyok - árulta el.
- Látom. Hallottam pletykákat. Gratulálok.
Seth a homlokát ráncolta. A Szfinx gratulációja nem
számított valódi bóknak.
- Mi lett a többiekkel?
- Mara és Berrigan nálunk van. A többiek elszöktek
a Transzlokátorral. Mindnyájatokat elkaptuk volna, de
Laura, az Obszidián sivatag gondnoka, lerombolta a hi­
dat, és ellentámadást indított, ami késleltette az üldö­
zést.
Seth némileg megkönnyebbült. Legalább néhányan
elszöktek. A küldetés sikerrel járt. Körülnézett. A he­
lyiségben nem voltak ablakok, és ajtó is csak egy. A pla­
fonról fátylak lógtak, a falakat faliszőnyegek és egyéb
díszek tették otthonosabbá. A padlón vastag szőnyegek
hevertek. Bútor gyanánt különféle méretű és alakú pár­
nák szolgáltak, bár a sarokban egy dívány mellett látott
egy hagyományos íróasztalt is.
- Hol vagyunk?
A Szfinx leült egy párnára. Egy másikra mutatott.
- Kérlek, foglalj helyet!
Seth leült.
- Csocsó nincs?
A Szfinx mosolygott.
- Örülök, hogy újra látlak. Hiányoztál.
- Nem kaptad meg a karácsonyi lapomat? Magam
rajzoltam.
- Nem mindennap avatnak új árnybűvölőt - mondta
komoly arccal a Szfinx. - Éppen annyira érdekesnek talál­
lak, mint a nővéredet. Őszintén szeretnék veled beszélni.

JrS * . Q Y
 - Akkor felelj őszintén arra a kérdésre, hogy hol va­
gyunk!
A Szfinx az arcát fürkészte.
- Amikor mesterek sakkoznak, gyakran elérkezik egy
pillanat, néha több lépéssel a sakk-matt előtt, amikor az
eredmény már eldőlt. A vesztes néha feladja. Néha foly­
tatja az utolsó lépésig. De a fordulópont után a drámá­
nak gyakorlatilag vége.
- Ezzel azt akarod mondani, hogy te nyertél? Nem
olyan hülyék, hogy mindent elcseréljenek értem.
- Még nem állítom, hogy győztem. A Zzyzx kinyitásá­
ra még nem került sor. Csak azt mondom, hogy én már
messze túljutottam azon a ponton, amely a győzelme­
met jelzi.
Seth fészkelődött.
- Amit te akarsz csinálni, az kicsit bonyolultabb, mint
egy sakkjátszma.
- Sokkal bonyolultabb.
- Van még néhány trükk a tarsolyunkban. - Seth re­
mélte, hogy ez igaz is.
- Biztosan igazad van. Az ellenfél alábecsülése vég­
zetes lehet. Nem dicsekedni akarok, vagy téged megfé­
lemlíteni, Seth. Annyira biztos vagyok a győzelemben,
és abban is, hogy csak az én engedélyemmel távozhatsz
innen, hogy tényleg őszinte, nyílt beszélgetést akarok
veled folytatni. Kérdezhetsz bármit.
- Oké, harmadszor is megkérdezem: hol vagyunk?
- Törökország keleti részén, egy Elő Délibáb nevű
menedékben. Legalábbis így lehetne lefordítani. Egye­
sek Nagy Oázisnak nevezik. A családod é s barátaid
ötödik menedékként emlegetik. Én az otthonomnak hí­
vom.
Seth nem tudta palástolni megdöbbenését.

88
 - Az ötödik menedékben élsz?! Amit senki nem talál?
- Régóta itt élek.
- Itt van elrejtve az utolsó ereklye!
A Szfinx elmosolyodott.
- Az volt az első ereklye, amit megszereztem. Sok
élettel ezelőtt.
Seth elsápadt.
- Akkor már három nálad van. A Szentség homokja,
az Okulusz és...
- ...a Halhatatlanság kupája.
- Ezért élsz olyan hosszú ideje?
- Amikor először találkoztunk, megkérdezted, tény­
leg szfinx vagyok-e. Én nem egy szfinx avatárja vagyok.
Emberi lény vagyok, aki a Halhatatlanság kupája révén
hosszabbította meg az életét.
A fiú kétkedőn bámult rá.
-Á llandóan hazudsz. Mindenkit átversz. Honnan
tudjam, hogy ebből egyetlen szó is igaz?
- A megtévesztés elválaszthatatlan társam - ismer­
te el a Szfinx. - Különös, olyan régóta őrzöm ezeket a
titkokat, hogy szinte meglep, amikor nem hiszik el. De
igazad van, bárhol lehetnénk. Én is lehetek bárki vagy
bármi. Ne feledd, hogy meggyógyítottalak a Szentség
homokjával. Az Okulusz az asztalomon pihen, ezért tu­
dom, hogy nem hallgathatják ki a beszélgetésünket.
A Halhatatlanság kupája is ebben a szobában van, bár
te talán csak flancos kelléknek gondolod.
- Hadd lássam! - kérte Seth.
- Miért is ne? - A Szfinx felállt, és az asztalhoz ment.
Seth követte, és meglátta a makulátlan, gazdagon csi­
szolt kristályt, amely egy párnán hevert az asztalon, és
apró szivárványokban verte vissza a fényt. Az Okulusz
pontosan úgy nézett ki, ahogy Kendra leírta.

Jr ? *
 A Szfinx félrehúzott egy faliszőnyeget, kinyitott egy
falba rejtett szekrényt, és kivett egy magas tárgyat.
Seth ráismert az unikornis szarvának egyenes, gyöngy-
házfényű spiráljára, csak ez a példány sokkal hosszabb
volt, mint amit ő a kentauroktól szerzett. A szarv egy
alabástromkupa hosszú száraként szolgált. A kupát csil­
logó zománcbevonat díszítette, alul pedig tömör talpban
végződött.
- Az a Halhatatlanság kupája? - kérdezte Seth.
- így nem tudom bizonyítani, de ha hetente egyszer
kortyolsz a kupából, megállítja az öregedést.
- Az egy unikornisszarv?
- Láttál már ilyet, persze - emlékezett vissza a
Szfinx. - Azzal léptetek be a Bestiafészekbe. Az egy első
szarv volt. Ez egy unikornis harmadik, utolsó szarva. -
A Szfinx visszatette az ereklyét a szekrénybe, és az író­
asztal felé biccentett. - Viszont ha az Okuluszt megérin­
ted, azonnal érzed, hogy eredeti.
- Elhiszem - mondta gyorsan Seth.
- Ülj le! Nem akartam megzavarni a kényelmedet. -
Seth engedelmeskedett. A Szfinx állva maradt. - Töb­
bet nem tudok tenni annak érdekében, hogy meggyőz­
zelek az őszinteségemről. Rajtad áll, hogy hiszel nekem
vagy sem. Tudnod kell, hogy évszázadokig rejtőztem.
Csak úgy lehet titkot tartani, ha senkinek nem mondod
el. De a kilétem, a történetem már nem titok, pusztán
történelem. Ezzel az információval nem tudsz elszökni
innen. De még ha sikerülne is, az sem számítana. Már
nincs okom hazudni.
- Hogyan találtad meg ezt a menedéket?
- Nem én találtam meg az Elő Délibábot. Az talált
meg engem.
- Ezt most meg kellene fejtenem?

00
 - Gyerekkoromban hoztak ide rabszolgaként.
Seth a homlokát ráncolta.
- Ez szörnyű. Honnan?
- Etiópiából.
- A gondnoknak rabszolgái voltak?
A Szfinx járkálni kezdett.
- Ez nagyon régen volt. Nem minden gondnok volt jó
ember, mint a nagyapád. Itt sok rabszolgát tartottak. Az
ő munkájuk révén a menedék vezetó'i szinte királyként
éltek. Nem is: zsarnokként. Veszélyes menedék volt, és
a rabszolgákkal végeztették el az összes kockázatos fel­
adatot. A halálukat nem tekintették elvesztett életnek,
csak készletcsökkenésnek.
- Megértem, hogy ez elkeserített - jegyezte meg Seth.
- Okos gyerek voltam, és keményen dolgoztam. Meg­
értettem, hogy a körülményeimet tekintve akkor van
esélyem jó életre, ha szorgalmasan engedelmeskedem
a gazdáimnak. A makacs rabszolgákat megbüntették,
és veszélyes feladatokat adtak nekik. A lázadók sosem
éltek sokáig. Nagyon igyekeztem ideális szolga lenni.
A többiek közül sokan megvetettek érte. Amikor gazdá­
im felismerték a tehetségemet és odaadásomat, a házban
kaptam munkát. A gazdáim sosem szerettek, de tetszett
nekik, hogy hasznos, megbízható vagyok. Ahogy idősebb
lettem, megtettek adminisztrátornak. Főrabszolgának,
ha úgy tetszik. Azt azonban a gazdáim sem tudták, és
a többi rabszolga sem sejtette, hogy én vagyok a legve­
szedelmesebb ember az Élő Délibábban. Mélyen belül,
a kellemes modor és a csendes engedelmesség alatt a
láthatatlan énem, amit senki nem ismert, megrögzött
lázadó volt. Dühödt. Ambiciózus. Bosszúszomjas. De tü­
relmes lázadó. Figyeltem. Füleltem. Tanultam. Tervez­
tem. Nem jelképesen akartam lázadni. Nem a meddő

^ 91
dac érdekelt, ami a pusztulásomhoz vezet. A fogvatar­
tóimmal akartam szembefordulni. Győzelemre áhítoz­
tam. Amikor egyetlen célra összpontosítasz, az roppant
nagy erőt adhat. Szavaimmal és tetteimmel remekül el­
végeztem a napi feladataimat, ám gondolatban a pucs-
csot terveztem. Megállás nélkül kerestem a lehetősége­
ket, hogy a szemem és a fülem megszerezze azt a tudást,
amire szükségem volt. Megtudtam, hogy az Elő Déli­
báb egy titkos menedék, csupán kevés kívülálló ismeri.
Ez fontos információ volt. Azt jelentette, hogy ha sike­
rül a puccs, teljesen birtokomba tudom venni a mene­
déket, elrejteni a győzelmemet a lehetséges külső ellen­
ségek elől. Amikor tudomást szereztem az ereklyéről,
az ambícióm csak tovább nőtt. Mi lenne, ha elpusztíta­
nám a fogvatartóimat, az Elő Délibáb gazdája lennék,
és örökké élnék? Az lenne az igazi bosszú! Kamasz vol­
tam, amikor először hallottam a későbbi mentoromról,
az Élő Délibáb, sőt talán az egész világ legrettegettebb
démonáról, Nagi Dunáról. A démon egy Csenddobozban
várakozott az Élő Délibáb börtönének alsó részében, a
nagy zikkurat alatt.
- Mi az a zikkurat? - szólt közbe Seth.
- Hatalmas régi templom, lépcsős piramis.
- Lépcsős piramis?
- Most is olyanban vagyunk. Teraszos piramis. Képzelj
el egy olyan piramist, aminek minden újabb szintje kicsit
beljebb van! - A Szfinx a levegőbe rajzolta a formát.
- Értem. Bocsánat! Folytasd! - Seth átértékelte a szo­
báról alkotott véleményét. A puha faliszőnyegek és a
kellemes lámpafény mögött a falak kőből vannak.
- Nagi Luna Csenddobozát a börtön legalsó cellájá­
ban tartották, ahová csak a mennyezeten lévő csapóaj­
tón át lehetett lejutni. Kizárólag a főbörtönőrnek és a

02
főgondnoknak volt hozzá kulcsa. Hónapokkal az után,
hogy tudomást szereztem Nagi Luna hollétéről, azt a
feladatot kaptam, hogy büntessek meg egy idős rabszol­
gát, Funit. Világosan emlékeztem Funira gyerekkorom­
ból, brutális alak volt, aki kihasználta a gyengéket. Az
egyik rendszeres feladatom azoknak a rabszolgáknak
a felügyelete volt, akiket a nagy zikkurat alatti hatal­
mas börtönben dolgoztattak. E munka során kapcsola­
tot alakítottam ki a főbörtönőrrel. Kemény, magának
való ember volt, de kiszámítható. Azt mondtam neki,
úgy akarom megijeszteni Funit, hogy leviszem a kata­
kombákba, ahol az élőholtak voltak. A katakomba kul­
csa nyitotta Nagi Luna celláját is.
- A börtönőrnek nem lett volna szabad azt a kulcsot
kiengednie a kezéből. De hát bennem senki nem látott
fenyegetést. Ráadásul a börtönőr nem szeretett, remél­
te, hogy én is úgy megijedek, mint Funi. Tudta, hogy
könnyen olyan balesetet szenvedhetek, ami az életem­
be vagy a pozíciómba kerül, és szórakoztatta a gondolat,
hogy a beképzelt rabszolga meghunyászkodjon. Tud­
tam, hogy ő magától a közelébe nem menne az élőha­
lott raboknak. Ahogy vártam, a segédjének adta a kul­
csot azzal, hogy engedjen be a katakombába. Vittem Fu­
nit, és a segéddel a sarkamban leereszkedtem a bör­
tön tiltott szintjeire. Amikor a katakomba ajtajához ér­
tünk, elkaptam a segédet, és addig szorítottam a nyakát,
amíg el nem ájult. Akkor Funival mélyebbre vonszol­
tuk a börtönbe, egész a legalsó cellához. Kinyitottam a
csapóajtót, leengedtem a börtönőr segédjét egy kötélen,
megparancsoltam Funinak, hogy másszon le, majd ma­
gam is követtem.
- Kit tettél a Csenddobozba? - kérdezte izgatottan
Seth.

^ 93
 - A segédet - felelte a Szfinx halkabban. - Ez volt a
legkockázatosabb, pedig kényszergyűrű vette körül a
Csenddobozt.
- Kényszergyűrű?
- Az egy mágikus börtön, ami legalább olyan erős,
akár a Csenddoboz. Lényegében ez jelentette Elő Dé­
libábban azt a helyet, ahol Nagi Luna járhatott. Egy
olyan kilenc méter átmérőjű kört képzelj el!
- Mint Titokföldén az a rész, ahol Graulasz él. Vagy
ahol Kurisock élt.
- Nagyon hasonló - értett egyet a Szfinx-, csak ez sok­
kal erősebb volt. Funival betetettem a segédet a Csend­
dobozba, én meg a kényszergyűrűn kívülről figyeltem.
Funi öreg és gyenge volt, eltartott neki egy ideig, de vé­
gül begyömöszölte az eszméletlen testet, és bezárta az
ajtót. A doboz lassan elfordult. Amint a Csenddoboz aj­
taja kinyílt, Funi megpördült és rám támadt.
- Agykontroll? - tippelt Seth.
- Nagyon jó. Igen, mielőtt kilépett volna a dobozból,
Nagi Luna azonnal átvette Funi felett az irányítást.
Noha felkészültem egy ilyen lehetőségre, ezért is vettem
el a segéd gumi botját, a támadás hevessége majdnem
túl erősnek bizonyult. Funi kisebb, soványabb és öre­
gebb volt, ám emberfeletti erővel és elszántsággal küz­
dött, meg sem érezte a sebeket. Mire sikerült legyőz­
nöm, felismerhetetlenné vertem.
- Pfuj! Es Nagi Luna kijött? Hogy nézett ki?
- Ártalmatlanul. Apró, fogatlan, kopasz és görnyedt
vénasszony volt, a derekamig ért. Lila bőre gennyes re-
dőkben lógott. A bokáján lévő bilincshez fehér lánccal
egy kőtáblát erősítettek, amire rejtélyes betűket rót­
tak, ezt cipelte maga mögött. A szája értelmetlen szava­
kat motyogott, de beszélt hozzám az elméjével, próbált

94
beédesgetni a kényszergyűrűbe. Miután ellenálltam,
meghallottam az igazi hangját. Megdicsérte a kitartáso­
mat. Elmagyaráztam neki a helyzetet. Úgy döntöttünk,
hogy segítünk egymáson.
- Mit csinált? - kérdezte Seth.
- Először azt kérte, hogy mutassam meg neki a cellá­
ja kulcsát. Felmutattam, ő meg lekuporodott, port ka­
part össze a kőpadlóról, és meggyúrta belőle a fémkulcs
pontos mását. Letette a kényszergyűrű szélére, én pedig
a gumibottal kikotortam. Aztán elővett egy tűt, rákö­
pött, és ugyanígy nekem adta. Elmagyarázta, hogy akit
megbökök a tűvel, másnap reggelre meghal. Hosszan
elbeszélgettünk. Végül kimásztam a cellából, kihúztam
Funi maradványait, és visszamentem a börtönőrhöz.
- A segédet a Csenddobozban hagytad?
- Úgy van.
- Ezt hogyan magyaráztad meg?
- Hazugsággal. Azt mondtam, hogy a segéd lejött ve­
lünk a katakombákba, Funi nekilökte egy cella ajtajá­
nak, a benne lévő lidérc pedig felfalta testestől-lelkestől.
Azt mondtam, hogy Funit büntetésből öltem meg. A tűt
készenlétben tartottam, de aznap nem volt rá szükség.
A főbörtönőr titokban akarta tartani, hogy kiadta ke­
zéből a kulcsot, amit nem lett volna szabad, ezért kö­
zösen változtattunk a mesémen. Funi támadta és ölte
meg a segédet, belelökte egy mély aknába, és ezért én
megöltem Funit. De túlságosan belemerülök a részle­
tekbe.
- Nem baj, engem érdekel.
- Az álkulccsal rendszeresen meglátogattam Nagi
Lunát. Megtanított mindenre, ami ahhoz kellett, hogy
megdöntsem a menedéket. És árnybűvölővé tett.
- Árnybűvölő vagy? - pattant fel Seth.

95
 - Nem sokan vagyunk, Seth. Talán csak mi ketten
maradtunk. Az árnybűvölő képességeim és a Nagi Luna
segítségével kötött szövetségek révén megszereztem az
uralmat Elő Délibáb felett, és végül enyém lett a Hal­
hatatlanság kupája.
- Gonosz vagyok - zuhant vissza Seth zsibbadtan a
párnára.
- Nem vagyunk gonoszak.
- A démonok gonoszak.
- Ok azok.
- Hol van most Nagi Luna?
- Még mindig a cellájában, a kényszergyűrűben. Még
nem engedhetem ki.
- Miért nem? Nem te akarsz kiszabadítani minden
démont Zzyzxből?
A Szfinx leült a fiú mellé, két kezét a térdén pihen­
tette.
- Megmondom, mit tanultam, Seth. Megmondom,
mire tanított az élet. A legjobban úgy lehet elkerülni a
rabszolgaságot, ha te leszel a gazda.
- Oké... ebben lehet valami.
- Te azt hiszed, gyűlöllek. Hogy gyűlölöm a nagyapá­
dat.
- Úgy fest.
A Szfinx a homlokát ráncolta.
- Értsd meg: nem tekintem Stan Sorensont ellensé­
gemnek. Egyszerűen csak az ellenfelem. Kedvelem a
nagyapádat. Jó ember. De egyben akadály is. Fölébe
kell kerekednem. Zzyzx kinyitásának ügyében nem ér­
tünk egyet.
- Emberek halnak meg miattad - mondta Seth, aki­
nek elege lett ellensége színleléséből.
A Szfinx sóhajtott.

96 ^
 - Mindent megteszek, hogy ne kelljen megölnöm azo­
kat, akiket tisztelek, ideértve téged és a nővéredet is.
De igen: ez egy véres verseny, és néha emberek pusztul­
nak el. Őszinte leszek veled: ha meg kell ölnöm Stant a
démonbörtön kinyitásához, meg fogom ölni. Ő sem érné
be kevesebbel, hogy megállítson. Nem azért, mert gyű­
lölöm, hanem mert az ügyem ellen harcol, és én hiszek
az ügyemben.
- A démonok kiengedésében? Elismerted, hogy gono­
szok!
- Zzyzx nem állhat örökké - magyarázta a Szfinx. -
Aminek kezdete van, annak vége is kell hogy legyen.
Még ha varázslók hoznak is létre valami maradandót,
az is törékeny lesz, esendő. A legyőzhetetlenséget kép­
telenség elérni. A megkísérlése csak kudarccal végződ­
het. Ezért áthatolhatatlan börtön helyett egy majdnem
áthatolhatatlan börtönt alkottak. Ez azt jelenti, hogy
a börtön a lehető legerősebb, ám egyúttal azt is, hogy
előbb-utóbb valaki ki tudja nyitni. Hosszú életem so­
rán mindvégig arra készültem, hogy én legyek a meg­
felelő ember, aki szigorú feltételekkel kiengedi a démo­
nokat, és uralkodik felettük. Hidd el nekem, a börtönt
velem vagy nélkülem, de mindenképp kinyitják. Ám
ahol más kudarcot vallana, és pusztítást szabadítana
a világra, ott én győzedelmeskedem. Idővel arra hasz­
nálom majd a pozíciómból adódó hatalmat, hogy visz-
szaállítsam az egyensúlyt a világban, hogy a mágikus
lényeknek ne kelljen menedékekben és börtönökben
bujkálniuk. A helyzetem révén a gonoszt jó célra hasz­
nálom.
Seth a kezébe temette az arcát.
- Tegyünk úgy, mintha minden, amit mondtál, a szíved­
ből szólna! Honnan tudhatjuk, hogy te vagy a megfelelő

JrS* Qy
ember a börtön kinyitására? Nem lenne biztonságosabb
azon igyekezni, hogy sose lehessen kinyitni?
- Csak rövid távon. Végül, még ha a halálunk után is,
de a börtön kinyílik. Ez elkerülhetetlen. És ha nem az
én feltételeim szerint történik, a világvégét jelentheti.
- De te sem élhetsz örökké, még a Halhatatlanság ku­
pájával sem. Ez éppen azt a szabályt szegné meg, amit
mondtál, hogy aminek kezdete van, annak vége is van.
Ha kiengeded a démonokat, mi lesz, ha te meghalsz?
A Szfinx elvigyorodott.
- Okos logika. Addig élek, amíg csak lehet. De ha egy
teljes hét eltelik úgy, hogy ne innék a kupából, porrá
omlok. Akármennyire óvatos leszek, egyszer úgyis meg­
történik. Ezért kell felépítenem egy rendszert, királysá­
got, új rendet, ami utánam is sokáig fennmaradhat. Ez
is része a tervemnek.
- Sorenson nagypapa nem hiszi, hogy te vagy a meg­
felelő személy erre - mondta Seth. - És én sem.
- Jogotok van hozzá. Én se bíznék másban magamon
kívül, ezért megértem, hogy mások nem bíznak ben­
nem. Ezért nem gyűlölöm a nagypapádat, ezért tekin­
tem csak úgy, hogy nézeteltérés van köztünk.
Seth ökölbe szorította a kezét.
- Érted, hogy igaza van, ugye? Érted, hogy túlbecsü­
löd magad, hogy a démonok becsapnak és legyőznek?
Ha kinyitod a Zzyzxet, elpusztítod az egész világot!
- Szembenéztem ezekkel a kétségekkel, és legyőztem
őket - felelte nyugodtan a Szfinx. - Felkészültem. Biz­
tos vagyok magamban. Magam is rabszolga voltam,
Seth. Gazdaként felszabadítom a rabokat, és rabszol­
gák nélküli világot hozok létre.
Seth fészkelődött a párnán. Valami zavarta a Szfinx
arckifejezésében. A túlbuzgóság.
 - Megmondom, mit nem értek. Ha kinyitod a Zzyzxet,
mikor alkudozol a démonokkal? Ha kiszabadulnak, mi­
lyen ütőkártya lesz a kezedben?
- Jogos aggály. Mielőtt a börtön teljesen kinyílik, lesz
idő a kommunikációra. Ha nem fogadják el a feltétele­
imet, bezárom a kaput. Felkészültem arra is, hogy ott­
hagyom őket, és ezt tudni fogják, ezért belemennek a
kompromisszumba.
Seth gyanakodva méregette.
- Ebből mennyi Nagi Luna ötlete?
- Nagi Luna... Az elejétől, az első beszélgetésünktől az
volt a célja, hogy kiszabaduljon ő is és a többi démon is.
Seth kihúzta magát.
- Akkor honnan tudod, hogy nem csap be, hogy nem
attól vagy olyan magabiztos? Honnan tudod, hogy nem
irányítja az elmédet?
- Az egész kutatást magam végeztem - felelte a
Szfinx. - Több emberöltőnyi időmbe telt, de most már
biztos vagyok a dolgomban.
Seth a fejét ingatta.
- Mennyire hagyatkozol Nagi Lunára?
- Alig. Igaz, újabban többet, mint hosszú ideje tettem.
Az Okulusz használatában tőle függök.
- O néz bele neked?
- Nem. Igazából a nővéredtől kaptam az, ötletet - ma­
gyarázta a Szfinx. - Amikor Kendra belenézett, talált
egy mentort, aki segített neki felébredni a transzból.
Azt állította, hogy Ruth volt, de szerintem hazudott.
Mindenesetre Nagi Luna rendkívüli jövőbe látó képes­
séggel rendelkezik, noha a börtönében ez korlátok közé
szorul. Amikor magamhoz kell térnem az Okulusz hasz­
nálata közben, őt keresem, és visszahoz.
- Ennyire bízol benne?
 - Amíg céljaink megegyeznek.
Seth beszívta a levegőt, majd lassan kifújta.
- Szóval így néz ki az, aki el fogja pusztítani a világot.
- Miután sikerrel jártam, nagylelkű leszek azokhoz,
akik kételkedtek bennem, vagy ellenem voltak. Amikor
rabok nélküli világról beszélek, rád és a családodra is
gondolok.
- Jó politika, miért nem kezded most?
A Szfinx titokzatosan mosolygott.
- Van olyan cél, amelyért érdemes bevetni minden
eszközt. Egyelőre a túszszedés, a megtévesztés, az áru­
lás, sőt a gyilkosság is csupán eszköz a nagyobb jó érde­
kében. Egyelőre az utamban vagy, Seth. Egy elszánt el­
lenség vagy. Az új rendben remélhetőleg együtt tudunk
majd működni. Segíthetsz vezetni a birodalmamat, én
pedig neked kiteljesedni.
- Beszélgethetünk majd a zombikkal - dörmögte a fiú.
- Ne becsüld alá a képességeidet! - rótta meg a Szfinx.
- Mr. Lich talán a legerősebb keltőblix a világon. Élőha­
lott szolgákat tud teremteni és irányítani, de a gondola­
taikat, a hangjukat ő sem hallja.
- Akkor mázlista vagyok - mondta szárazon Seth.
- Még nem fogod fel ennek az ajándéknak a jelentő­
ségét. Az élőhalottak rettenetesen magányosak. Az egy­
mással való kommunikációjuk korlátozott vagy szimp­
lán nulla. De a mi elménket érzik, és mi is az övékét. Az
élethez fűződő kapocs vagyunk számukra, bármit meg­
tennének, hogy ezt megőrizzék.
- Különös lények ajánlották fel nekem a szolgálatai­
kat - vallotta be Seth.
- Olyan lények szolgálnának minket, akik senki em­
berfiát. Óvatosan kell nekik parancsolni, mert az élőha­
lottak könnyen ellened fordulnak. De míg Mr. Lich csak

Jr^ 100
egyszerű parancsokat tud nekik adni, addig mi lidérce-
ket, árnyakat és fantomokat alkalmazhatunk. A démo­
nok meghallgatják a tanácsunkat. Az élőhalottak tudás­
sal ruházhatnak fel. És ez csak az erőnk egyik oldala.
A Szfinx felemelte a kezét, és a szobára sötétség bo­
rult. A hőmérséklet csökkenni kezdett. A padló megdőlt
és elfordult. Aztán a fény kigyulladt, és a szédülés el­
múlt.
- Ezt te csináltad? - álmélkodott a fiú.
- Útmutatással és gyakorlással te is képes vagy rá.
Seth összeszorította az ajkát.
- Nem teszek úgy, mintha nem lenne klassz. - Elhall­
gatott, ölében összefonta a kezét. - Jól van, meggyőztél.
Csatlakozom az ügyedhez. Nem értek egyet azzal, amit
csinálsz, de nem tudom, hogyan lehetne megállítani. Ha
kinyitod a démonbörtönt, a világ érdekében minden se­
gítségre szükséged lesz.
A Szfinx megnyalta az ajkát.
- Mindketten tudjuk, hogy hazudsz. De értékelem a
próbálkozást.
- Nem, komolyan mondom. Azt hiszed, elárulnálak?
Mégis hogyan? Épp csak elmúltam tízéves!
- Elmeséltem neked néhány titkomat. Őszinte be­
szélgetést kértem. Ez kölcsönösségi alapon működik.
A nagyapád még nem fedezte fel, hogyan kell használni
a Kronométert?
- Dolgoznak rajta. - Seth nem akart semmi olyas­
mit elárulni, aminek a Szfinx hasznát veheti. - Én nem
ígértem meg, hogy titkokat árulok el.
- És a Kronométer Titokfóldén van, igaz?
- Nincs válasz.
- Ha belegondolok, hogy az utolsó két ereklye egy he­
lyen van! És még ha el is viszik őket, immár mindkettő

101
játékban van, és az Okulusz az enyém. - A Szfinx fe­
szülten figyelte a fiút. - Mesélj nekem Vanessáról!
Seth lehunyta a szemét.
- Csak mert te kiöntötted a lelked, nekem még nem
muszáj. Nem kedvellek. Nekem ez nem sakkjátszma.
Nem tudom, milyen információ lesz fontos a végén, úgy­
hogy inkább befogom a számat.
Jó pár másodperc telt el, de nem érkezett válasz, úgy­
hogy Seth kinyitotta a szemét. A Szfinx farkasszemet
nézett vele.
- Jól van. így is eleget mondtál. Többet, mint hinnéd.
A beszélgetés véget ért. Majd folytatjuk, ha Zzyzx ki­
nyílt.
- Várj! Van még egy kérdésem. Hol vannak a szüle­
im?
A Szfinx arca ellágyult.
- Biztonságban, Seth.
- Miért vitted el őket?
- Biztosítani akartam, hogy a nagyszüleiddel együtt
nem rejtőztök el a Kronométerrel és a Transzlokátor
kulcsával. Azt akartam elérni, hogy aktívak maradja­
tok. És vészhelyzetben adunak használni őket. Egyelőre
csak ennyit mondhatok. Most a foglyom vagy. Ha jól vi­
selkedsz, nem bánok veled rosszul. - A Szfinx átvágott
a szobán, és kinyitotta az ajtót. - Mirav! Kísérd a fog­
lyot a cellájába!
Ekkor megjelent a befont szakállú, aranyszín bőrű
varázsló. Furcsának tűnt, mint aki nem egészen ember.
Seth igyekezett nem mutatni a nyugtalanságát. Felállt.
Lenne értelme harcolni? Ha az íróasztalhoz rohan és fel­
borítja, összetörne az Okulusz? Nem hitte. Megéri meg­
próbálni? Nem akart fülét-farkát behúzva börtönbe vo­
nulni, mint egy betanított uszkár.

102
 - Ne próbálkozz semmivel! - szólt rá a Szfinx, mint­
ha olvasna a gondolataiban. - Minden ellenállás kíno­
san értelmetlen. Általában nem Miravval kísértetem el
a foglyokat. Tekintsd bóknak!
Seth engedelmesen követte a varázslót, noha utálta
magát érte.
 Hetedik fejezet

ítéletnapi Kapszula

tündéreknek köszönhetően a főépület körüli kert

A egész évben virágzott Titokföldén, ám ahogy Kend-
ra az udvar szélén körbejárt, a bimbók a szokásosnál
is élénkebbnek tűntek, akárha a tavasz még több ra­
gyogást kölcsönzött volna az elvarázsolt kertnek. A vi­
rágok megnőttek: bögrényi tulipánok, levesestálnyi ró­
zsák, tányérnál nagyobb napraforgók pompáztak. A szí­
nek is élénkebben vibráltak, a fű zöldjébe belekáprázott
a szem, a virágszirmok acélkék árnyalatokban izzottak.
A könnyű, harmatos levegőbe friss illatok keveredtek.
Kendra biztos volt benne, hogy annak, ahogyan az
elvarázsolt kertet érzékeli, semmi köze a hangulatá­
hoz. Három napja tértek vissza az Obszidián sivatag­
ból, és még mindig semmit nem tudtak Seth hollété­
ről. Warren, Coulter és Tanú az egész bolygót bejárta a
Transzlokátorral, Vanessa felkereste a legmegbízhatóbb
kapcsolatait, nagypapa pedig minden elképzelhető mó­
don igyekezett elérni a Szfinxet, ám egyikük sem járt
eredménnyel. A Transzlokátor el tudta vinni őket olyan
helyre, ahol már jártak, azonban egyre nyilvánvalóbb
lett, hogy ha meg akarják találni Sethet és a szüleit,

104
olyan helyre kell majd ellátogatniuk, ahol még egyikük
sem járt soha.
Miközben élvezte a tavaszi pompát, Kendra elképzel­
te a szüleit megkötözve egy sötét cellában, összezava­
rodva, éhesen és betegen. Egy tündér szikrázó mágiával
színesített egy finom orchideát, ő meg az öccsét látta egy
üvegbe zárva. Vagy ami még rosszabb, megtestesülve,
súlyos mellkasi sebbel. Hogy lehet, hogy ő egy csodála­
tos kertben sétál, amíg a családja szenved?
- Hé, durciska! Az öcséd itt van?
A hang az erdőből jött. Felnézve Newelt és Dorent pil­
lantotta meg a gyep szélén.
- Seth most nem mehet játszani - közölte velük. - El­
fogta az Esthajnalcsillag Társasága.
- A Társaság? - nyögött fel Dórén. - Jaj, ne!
Newel harsogva felnevetett, szőrös combját csapkod­
ta, és oldalba bökte Dorent.
- Ne légy hülye, Dórén! Április elseje van, bolondok
napja. Jó poén volt, Kendra!
A lány elgondolkodott. A szatírnak igaza volt. Aznap
április elsejét írtak. Teljesen elfelejtette, mert nem volt
itt Seth, hogy sót tegyen a cukortartóba vagy húsleves-
kockát a zuhanyrózsába.
- Nem, én nem... - kezdte, de Newel leintette.
- Mielőtt folytatod - kuncogott Newel - , fontos hírem
van. Dorennel annál a dombnál sétáltunk, ahol az El­
feledett Kápolna állt. A domb kettéhasadt. Muriéi buk­
kant elő Bahumat hátán. Követtük őket. Felébresztet­
ték Falánk Ollochot, és mind erre tartanak! Gyorsan,
hívd Stant! - Newel próbált komoly maradni, de válla
remegett a visszafojtott nevetéstől.
Dórén a kézfejével meglökte barátját.
 - Te, szerintem Kendra komolyan mondja. Nézd az
arcát!
Newel egyik kezét csípőre tette, a másikat Kendra fe­
lé nyújtotta.
- Ez a jó színészkedés titka, dinka. Azért marad a sze­
repben, hogy be tudjon palizni bennünket. Ami egyéb­
ként rossz megoldás, Kendra. Ha lelepleztek, jobb ké­
sőbb új tervvel előrukkolni. Persze ne velem próbálkozz!
Engem nehéz átverni.
- De már akkor is savanyú képpel járta az udvart, mi­
előtt megszólítottuk - emlékeztette Dórén.
- Játszik! - bődült el Newel. - Biztos látta, hogy jö ­
vünk. A viccet alapozta meg. Egy szappanoperában is
szerepelhetne. Elég csinos is hozzá. Kendra, nézz rám
csúnyán, mintha megfenyegettem volna a fiúdat! Miért
forgatod a szemed? Próbáld csak meg! Képzeld azt, hogy
a rendező vagyok!
- Hogy történt? - kérdezte Dórén, rá se hederítve a
barátjára.
- Egy lektoblix meglőtte nyíllal - felelte fogyatkozó
türelemmel Kendra. - Seth gázzá alakító italt ivott, de
egy gonosz varázsló csapdába ejtette egy üvegben. Nem
tudjuk, hová vitték.
Newel kacsintott.
- A jó hazugság alapja a részletgazdagság. A huncut
részletek megalapozzák a mesét, de van egy határ, ami
után a huncutság röhejes lesz.
- Newel aztán tudja - jegyezte meg Dórén. - A röhe­
jes oldalon él.
Newel a barátja felé fordult, öklét felemelte, és úgy
mozgatta a csípőjét, mint egy bokszoló.
- És te, barátom, most léptél át a veszélyes oldalra.
Dórén nem kapta be a horgot.

Jr ? * 106
 - Ez nem áprilisi tréfa. Kendra elvesztette a szüleit,
és most az öccsét is, a legjobb embert, akit ismerünk.
- Bárcsak tréfa lenne! - mondta Kendra.
Newel leengedte öklét, arcán bizonytalanság cikázott
át. Aztán visszatért az okoskodó tekintet. Kendrát és
Dorent méregette.
- Értem, szóval mind a ketten benne vagytok. Amint
beveszem, jót röhögtök rajtam. Nem rossz. Nem valami
kifinomult, de nem rossz.
- Itt jön Warren - intett a ház felé Dórén. - Majd ő
eldönti.
- Valóban? Mert ő nincs beavatva, mi? Ravasz egy ba-
gázs vagytok, ezt meg kell hagyni. Legközelebb közjegy­
zővel hitelesített papírt hoztok.
Kendra nem tudta elhinni, hogy így beszélnek erről.
Intett Warrennek. A férfi sokkal jobban nézett ki meg­
borotválkozva és rövidre vágott hajjal.
- Van valami újság?
- Sethről még semmi - felelte Warren. - De a nagy­
szüleid beszélni akarnak velünk. Ezek a jómadarak ele­
meket tarhálnak tőled?
- Csak emlékeztetnek rá, hogy április elseje van.
- Jó napot, Warren! - köszöntötte Newel. - Épp idő­
ben. Megint támad az árnyjárvány! A kentaurok tom­
bolnak!
- Mit akarnak nagypapáék? - kérdezte Kendra, nem
törődve vele.
- Nem részletezték - felelte Warren. - Valamit meg­
beszélni a padláson.
- Bocs, mennem kell - mondta Kendra a szatíroknak.
- Szólj, ha tehetünk valamit! - mondta Dórén.
Kendra bólintott.
-J ó .

107
 - Ezt felveszitek? - vihogott Newel, és gyanakodva
nézte a lombokat. - Mert ha igen, csak a filmet pocsé­
koljátok. Nem veszem be.
- Sziasztok! - köszönt el Kendra.
- Hé, Kendra, mielőtt elmész, odaadnád a zsebkendő­
det? Vagy valami személyes emléket? Be akarom adni
Vérinek, hogy odavagy érte.
- Ez jó ötlet - vihogott Dórén.
- Ne merészeld! - szólt hátra Kendra. - Az nem vic­
ces, hanem kegyetlen.
- Nem kegyetlenebb, mint úgy tenni, mintha a leg­
jobb barátomat elrabolták volna! - vágott vissza Newel.
- És én mi vagyok? - kérdezte kissé sértődötten
Dórén.
- Te inkább családtag vagy. A legjobb emberi bará­
tomra gondoltam. Aki egyben a tiéd is.
- Tényleg elrabolták - győzködte Dórén. - Nem vic­
cel.
- Húsz százalékban hiszek nektek. Holnap megint
megkérdezem.
- Ennek köze van Sethhez? - kérdezte Kendra War-
rent, ahogy a ház felé tartottak. - Ha rossz hír, mondd
el most rögtön!
- Nem rossz hír. Azt hiszem, egy felirat megfejtésé­
ben kell segítened.
A házba érve felmentek a nagyszülei szobájába, majd
egyenesen a fürdőszobába, a szekrényhez. A titkos pad­
lásrész súlyos ajtaja akár egy banki széfé is lehetett vol­
na. Warren a számkereket forgatva beállította a kombi­
nációt, kinyitotta az ajtót, majd behúzta maguk mögött.
Odafent nagypapa, nagymama, Coulter és Tanú vár­
ta őket. Az egyik fal mentén munkapad állt, a másik­
nál faszekrények, körös-körül pedig szokatlan tárgyak:
törzsi maszkok, egy próbababa, egy hatalmas fóldgömb,
régi fonográf, madárkalitka. Mindenhol ládák, dobozok
és más tárolóeszközök álltak feltornyozva, köztük kes­
keny folyosókon lehetett közlekedni.
Nagypapa Kendrára mosolygott. Mind mosolyogtak
rá. Sokat mosolyogtak az Obszidián sivatag óta. Kend-
ra értékelte a jó szándékot, de inkább sajnálatnak ér­
ződött, ami csak még jobban hangsúlyozta a szomorú­
ságát.
- Hogy vagy ma? - kérdezte nagypapa.
- Ez április elsejei tréfa? Mert ha az, ne fáradjatok, a
szatírok már emlékeztettek rá!
- Nem viccelünk - pillantott nagymamára nagypapa.
- Bár kétségtelenül érdekes, hogy éppen ma nyílik ki a
kapszula.
- Milyen kapszula?
- A padlásnak ezen a részén titkos ajtók és rekeszek
vannak - magyarázta nagymama. - Az egyik titkos ajtó
egy kis toronyba vezet. Patton egy időkapszulát helye­
zett el benne olyan titokkal, amit az előző gondnokok
hagytak ránk.
- Van időzítője? Mert ha ma nyílik ki, talán tényleg
tréfa. - Mindenesetre Kendra is szeretett volna halla­
ni Patton felől. Fura volt, hogy találkozott vele, együtt
munkálkodtak Titokfölde megmentésén, holott a férfi
már jóval az előtt elhunyt, hogy ő megszületett.
- Patton nem időkapszulának nevezte, hanem ítélet­
napi Kapszulának - magyarázta nagypapa. - Gondnok­
ként utasítást kaptam rá, hogy csak akkor nyissam ki,
ha küszöbönáll a világvége.
- Erről még sosem beszéltél - jegyezte meg a lány.
- Titoknak kellett volna maradnia - felelte nagypa­
pa. - De szerintem elérkezett az ideje, hogy kinyissuk.

109
Nagymamád egyetért velem. Kifogytunk a nyomokból.
Minden segítségre szükségünk van.
- És Vanessa? Neki még mindig vannak titkai.
Nagypapa sóhajtott.
- Célzott rá, hogy a nagy titkát hamarosan felfedi.
Makacsul állítja, hogy mindannyiunk érdekében kicsit
még hallgatnia kell róla.
Nagymama a homlokát ráncolta.
- Akármivel indokolja, szerintem a szabadságát akar­
ja visszanyerni vele. Már ha egyáltalán létezik az a titok.
- Folyamatosan hasznos információkat szállított ne­
künk - emlékeztette Tanú.
- Hasznos, de nem nélkülözhetetlen információkat -
pontosított Coulter.
Nagymama megfogta Kendra kezét.
- A henger külsején vannak olyan betűk, amiket nem
tudunk elolvasni. Úgy véljük, további utasítások, amik
segíthetnek nekünk a döntésben.
- Fordítsam le? - kérdezte a lány. - Hol van?
Coulter az egyik fal melletti magas szekrényhez ve­
zette őket, kinyitotta az ajtót, majd belépett, és kinyi­
totta a szekrény hátulját.
- Ebben a szekrényben általában limlomokat tartunk
- magyarázta. - Nemrég takarítottuk ki, amióta a kap­
szula kinyitását mérlegeljük.
Kendra átment a szekrényen, majd le három lépcsőfo-
kot a zsúfolt, kerek toronyszobába. A padló közepén egy
acélhenger hevert, amely majdnem a derekáig ért. Az
oldalán lévő írást ő angolnak látta.
Coulter, nagypapa és nagymama is belépett, körüláll­
ták a kapszulát. Warren és Tanú a szekrényből figyel­
te őket.
- El tudod olvasni? - kérdezte nagypapa.

J f?* 110
 - „C sak a Zzyzxet és a világvégét érintő válság esetén
nyitható k i” - olvasta hangosan Kendra. —„A kapszula
kulcsát az fordítsa el, akiben m egvan a vérvonalam , és
um ita gyertya égjen a szobában, különben a kapszula
m egsem m isíti önm agát!”
- Még valami?
- Ennyit látok - vizsgálta meg a kapszulát minden
irányból Kendra. Végighúzta kezét a sima fémfelületen,
érezte ujjai alatt az írás rovátkáit.
- A gyertyáról nem tudtunk - jegyezte meg nagyma­
ma. - Rossz vége lehetett volna.
- Azt sem tudtuk, hogy aki elfordítja a kulcsot, annak
Patton rokonának kell lennie - tette hozzá nagypapa.
- Mindig megéri elolvasni a használati utasítást -
morogta Coulter.
- A kulcs megvan? - kérdezte Kendra.
Nagypapa felmutatott egy bonyolult fogazató, hosszú,
fekete kulcsot.
- Nagymamáé lesz a megtiszteltetés.
- Vagy Warrené - emlékeztette nagymama.
- Hozok egy gyertyát - lépett ki a toronyból Coulter.
- Dalé hol van? - kérdezte Kendra.
- A menedékre felügyel - mondta nagypapa.
Nagymama karba fonta a kezét.
- Mit is csinálnánk Dalé és Hugó nélkül?
- Szerintetek mit találunk benne? - töprengett han­
gosan Warren.
Nagypapa vállat vont.
- Valószínűleg információt. Talán egy fegyvert. Sem­
min nem lepődnék meg. Pattont ismerve akár az utolsó
ereklye is lehet.
- Nem tartasz tőle, hogy a Szfinx látni fogja, amikor
kinyitjuk? - aggodalmaskodott Kendra.

111 ^
 - A padlás védve van a kíváncsi tekintetek elől - nyug­
tatta meg nagypapa. - Természetesen az Okuluszt telje­
sen nem tudjuk eltéríteni. Ha a Szfinx éppen most figyel
bennünket, látni fogja, mit csinálunk. De nem hagyhat­
juk, hogy ez a tudat megbénítson bennünket. Állandóan
nem kémkedhet utánunk.
- És még ha képes is lenne folyamatosan figyelni ben­
nünket, nem állhatunk meg - tette hozzá nagymama. -
Amíg a Szfinxnél van az Okulusz, a lehető legkörülte­
kintőbbnek kell lennünk, és egy kis szerencsében is re­
ménykednünk kell.
Coulter tért vissza a meggyújtott gyertyával.
- Fogjam a kezemben?
- Állj a kapszula mellé! - utasította nagypapa. -
Ruth, lennél szíves?
Nagymama beledugta a kulcsot a kapszula tetejébe,
és elforgatta. Amikor kattant, nagypapa segített neki
lecsavarni a henger tetejét. Kendra visszatartott léleg­
zettel figyelte, ahogy nagypapa belenyúl.
Egy tekercset húzott elő. Aztán belenézett, és kitapo­
gatta a belsejét.
- Úgy látszik, ez minden. - Kihajtogatta a tekercset,
és felvonta a szemöldökét. - Ezt Kendra tudja elolvasni.
A lány elvette a tekercset nagypapától. Ahogy a hen­
geren lévő szöveg, Kendra szeme előtt ez az üzenet is
angol nyelvűvé változott. Az alján a Kronométer diag­
ramja állt.

Üdvözlet, Titok földe jelen legi őrei!

Valószínűleg a látogatásom után nem sokkal olvas­

sátok ezt. A ti időtökben látottak alapján a Társa­
ság m ár az utolsó fázisában já r a Zzyzx kinyitására

112
 szőtt tervének. Több inform ációm is van, am elynek
hasznát vennétek, de nem m erem m ind leírni. A m it
lehet, azt m egosztom veletek. M egtudtam , hogyan
tudtok a K ronom éterrel akár öt em bert is visszakül­
deni az időben. A K ronom éter csak halandókat szál­
lít, és csak a születésetek napjáig visz vissza. Vagy­
is az eszköz visszavisz egy csoport halandót addig a
napig, am ikor a csoport legidősebb tagja m egszüle­
tett. A z időben utazva tárgyakat nem vihettek m a­
gatokkal.
L ent találjátok az utasítást, hogyan állíthatjá­
tok be a Kronom étert, hogy visszavigyen benneteket
1940. szeptem ber 24-én este fél nyolcra. H a Coulter
veletek marad, ő elég idős, hogy addig visszam enje­
tek. H a nem, kell egy m egfelelő korú résztvevőt ta­
lálnotok.
H a a K ronom éterrel az én időm be akartok jönni,
a padláson tegyétek! A lig várom, hogy találkozzunk.
Ugyanakkor boldog lennék, ha a tanácsaim ra nem
lenne szükségetek.

Örök barátsággal,
Patton B urgess

Kendra felolvasta a többieknek.

- Ha valaha szükségünk volt tanácsra Pattontől, ak­
kor az most van - mondta nagypapa.
- Ti öten menjetek! - javasolta Tanú. - Patton látni
szeretné a rokonait. Majd én tartom a frontot.
Coulter alig fért a bőrébe. Kendrával lefordíttatta a
Kronométer kezelési utasítását és a diagram felirata­
it, közben szélesen mosolygott és bólogatott. Hónapok
óta próbálta megfejteni a Kronométer működését, ezért

113
egyből megértette az utasításokat, noha Kendra igen­
csak zavarosnak találta őket.
- A Kronométer itt van a padláson - mondta, miután
Kendra befejezte. - Minek várni?
- Én sem hiszem, hogy lenne értelme halogatni - ér­
tett vele egyet nagypapa.
Kivonultak a toronyból a padlásra. Coulter hozta a
Kronométert, egy arany gömböt, amelyre feliratokat
véstek, és amelyet apró gombok meg tárcsák díszítet­
tek. Coulter a kapcsolókat és a tárcsákat állítgatta, és
Kendrával újra lefordíttatott pár utasítást a tekercsről.
Gyorsan elkészült vele.
- Ez jó lesz - szólalt meg. - Aki jön, fogja meg az esz­
közt! Én elcsúsztatom ezt a kart, majd felkattintom ezt
a kapcsolót.
Kendra szíve sebesebben vert. Olyan hirtelen törté­
nik minden! Készen áll rá, hogy ismét lássa Pattont?
Vajon lesz olyan tanácsa, amivel ki tudnak törni a re­
ménytelen helyzetből?
A többiek megfogták a gömböt, így ő is.
- Hajrá! - Coulter egy jelekkel díszített reteszre tette
az ujját, a reteszt végighúzta egy vájaton, majd felkat­
tintott egy apró kapcsolót.
Kendra úgy érezte, mintha hasba rúgták volna. Két-
rét görnyedt, a levegő kiszakadt a tüdejéből. Zihálva
felnézett. Coulter, nagymama és nagypapa a hasukat
fogva a padlóra rogytak. Warren a térdére támaszkod­
va guggolt. Kendra elkapta a tekintetét róla... ugyanis
senkin nem volt ruha.
Coulter szánalmasan krákogott. Warren köhögött.
Kendra halkan böffentett, majd újra sikerült levegőt
vennie. Amikor a tüdeje újra normálisan működött,
megnyugodott.

■*> 114
 Hátulról valaki finoman egy köntöst terített a vállá­
ra. Kendra megfordult. Patton volt, a haja fehér és rit­
ka, feje májfoltos, aszott arcán pajkos mosoly. Homlo­
kán halvány heg futott keresztbe, amire Kendra nem
emlékezett. Karcsúbbnak és alacsonyabbnak látszott,
törékeny válla meggörnyedt.
- Csak lélegezz, Kendra! - mondta ismerős hangján,
bár kevésbé határozottan, mint régen. Óvatosan meg-
paskolta a lány hátát.
Aztán körbecsoszogva köntösöket osztott ki a többiek­
nek is. Warren segített felkelni nagypapának és nagy­
mamának. Coulter sugárzó mosollyal vette el a kön­
töst.
- Örülök, hogy újra látlak, Patton!
Patton bólintott, és egy hintaszékhez csoszogott. Kend­
ra nem emlékezett a székre, de amúgy a padlás szin­
te szakasztott ugyanaz volt, ugyanúgy tele limlommal,
noha pár tárgy és doboz kevésbé volt kopott. Patton a
karfára támaszkodva lassan leült.
- Nos, tudom, hogy egy éven belül meghalok - mondta.
- Hogy érted? - hökkent meg Warren.
Patton ujjával megdörgölte az orrát.
- Minden évben frissítem a tekercset, közelebb tolom
a várható látogatásotok idejét a ti időtökhöz. Mivel meg­
jelentetek, utoljára frissítettem. Pedig reméltem, hogy
elérem a százat. Szép kerek szám. De hát nem panasz-
kodhatom. Örülök, hogy elég sokáig éltem, és Coulter
idehozhatott benneteket. Eggyel kevesebb dolog miatt
kell aggódnotok.
- Még pár év, és én is idehozhattam volna a csoportot
- mondta Stan.
- Az üzenetben nem magyaráztam el mindent. - Pat­
ton elővett egy zsebórát és egy monoklit, amivel megnézte

2.15
az időt, majd elégedetten eltette mindkettőd. - Csak fél
óránk van. Mint látjátok, a Kronométer nem utazott ve­
letek. Fél óra múlva, ha nagyjából ugyanott álltok, ahol
beléptetek ebbe az időbe, visszakerültök a saját időtök­
be. Ha nem, az én időmben ragadtok. Ha hosszabban
kell beszélnünk, el kell jönnötök megint. Coulter, ez azt
jelenti, hogy a C-5 gombot háromnegyedig kell elforgat­
nod.
- Értem.
Patton előrehajolt.
- Vágjunk a közepébe! A Szfinx megszerezte az Oku-
luszt?
- Meg - felelte nagymama.
Patton összevonta a szemöldökét.
- Tudtam, hogy nem lett volna szabad Brazíliában
hagynom. Fontolgattam, hogy talán elmegyek érte, de
már túl voltam a fénykoromon... mindegy, ami volt, el­
múlt. Ebben az időben a Szfinx még nem szerezte meg,
szóval biztonságban beszélhetünk. A Transzlokátor is
nála van?
- Az nálunk - mondta nagypapa.
Patton felderült.
- Megszereztétek a kulcsot Bestiafészekből?
- Nem volt könnyű - mondta Warren. — Leginkább
Kendrának köszönhetjük.
Patton hálás pillantást vetett a lányra.
- Szép munka, kedvesem. A Szentség homokja még
nála van?
- Igen - bólintott nagypapa.
- És a Halhatatlanság kupája?
- Nem tudjuk - felelte nagymama. - Az ötödik mene­
déket nem találjuk.
Patton elgondolkodva ráncolta a homlokát.

116
 - Én sem találtam meg az ötödik menedéket. A Hal­
hatatlanság kupáját sem. Mármint akkor. A Szfinx na­
gyon régóta ügyködik.
- Szerinted már nála van? - kérdezte nagypapa.
- Biztosra nem mondhatom, de arra tippelnék. Van
tehetségem a dolgok megtalálásához, de az ötödik me­
nedéknek és a Halhatatlanság kupájának a nyomára
sem akadtam. Egész életemben még hihető pletykát
sem hallottam róluk.
- A Szfinx rabul ejtette Sethet - árulta el Kendra, és
igyekezett uralkodni magán, hogy ne remegjen a hang­
ja. - A Társaság fogta el az Obszidián sivatagban. A szü­
léimét is elvitték.
Patton kíváncsian előrehajolt.
- A szüleid végre megtudták az igazat Titokfóldéről?
- Nem - mondta nagypapa. - A Szfinx ennek ellené­
re elvitte őket.
Patton összehúzta a szemét, és ujjaival megragadta a
hintaszék karfáját.
- Megadnék érte bármit, hogy beszélhessek azzal
a mániákussal. Persze a kívánsággal nem sokra me­
gyek... Azt tudjátok, hogy megtanulta-e használni az
Okuluszt?
- Igen - mondta Kendra. - Bestiafészekben a Tün­
dérkirálynő megerősítette, hogy látta, amikor használ­
ta. Segítség kell neki hozzá. Valaki segít neki megsza­
badítani az elméjét az Okulusz markából, amikor abba
akarja hagyni.
Patton biccentett. Leszegte a fejét, kezét összefonta
az ölében. Egy pillanatig Kendra azt hitte, hogy elaludt.
Aztán felnézett.
- Ha a Szfinx használni tudja az Okuluszt, akkor bi­
zony szorult helyzetben vagytok. Nagyon nehéz lesz

117
 megállítani. Zzyzx kinyitásának legnehezebb része meg­
szerezni a kellő tudást, és megtalálni az ereklyéket. Az
Okulusz révén a Szfinx sikerrel járhat.
- Mit tehetünk? - kérdezte nagypapa.
- Vigyázzatok a megszerzett ereklyékre! Adódik majd
néhány pillanat, amikor bölcs dolog lesz használni a
Transzlokátort, de nem sok. A Szfinx türelmes és okos.
Ha kitalálja, hova akartok menni a Transzlokátorral, és
ellopja tőletek, mindennek vége.
- Lehetne jobb helyre rejteni az ereklyéket, mint Ti­
tokfölde? - kérdezte nagymama.
- Nem tetszik nekem, hogy két ereklye egy helyen
van - vallotta be Patton. - De az utaztatásuk még ke­
vésbé, főleg mert a Szfinxnél van az Okulusz. Egyetlen
varázsló van, akiben megbízom, mégpedig Agad Bestia­
fészekben. O érti, mi forog kockán. Valaki odamehet­
ne a Transzlokátorral. Talán nincs is még egy olyan
jól védett menedék, mint egy sárkánytelep. Bestiafé­
szek lehetne az utolsó mentsvár. De ezt ti tudjátok meg­
ítélni.
Patton az arcukat tanulmányozta, mielőtt folytatta:
- Ha minden ereklyét elvesztetek, talán nem árt tud­
notok a Zzyzx helyét. Ismeritek?
Először senki nem reagált, majd nagypapa a fejét
rázta.
- A Zzyzx az Atlanti-óceánon van, egy szigeten Ber­
mudától délnyugatra. Parttalan sziget a neve. - Elárul­
ta a szélességi és hosszúsági fokot. - Mint sejthetitek,
szinte képtelenség megtalálni. Innen kapta a nevét.
Erős eltérítő bűbáj veszi körül, más védelmekkel együtt.
A hajók rendszeresen eltűnnek a közelében.
- A Bermuda-háromszög - mormolta Coulter.
- Jártál ott? - kérdezte nagypapa.

118
 Patton szájának egyik sarka sanda mosolyra húzó­
dott.
- Miért csinálnék ilyen ostobaságot? Hacsak nem len­
ne a Tündérkirálynőnek egy szentélye a szigeten, és én
nem döntöttem volna úgy, hogy a lehető legtöbb szenté­
lyét meglátogatom.
- Mit tudsz nekünk mondani a Parttalan szigetről? -
kérdezte nagymama.
- Gyönyörű hely. Csúnyábbat is kereshettek volna a
börtön számára. Talán akkoriban még csúnya volt, ami­
kor a varázslók megalapították a börtönt. Én egy lakat­
lan paradicsomot láttam. A sziget nagyobb, mint hinné­
tek. Zzyzx a központi hegyben rejlik, egy hatalmas szik­
lakúpban. A szentély a keleti oldalon található. A szi­
getre eljutni viszont problémát jelenthet.
- Te hogy jutottál oda? - kérdezett rá Kendra.
Patton pajkosan hunyorogva pillantott rá.
- Kísértethajón. De az egyirányú út volt, veszéllyel
teli. Haza egy óriásmadáron repültem.
- Milyen madáron? - kíváncsiskodott Coulter.
- Hasonló a viharmadárhoz. Szeszélyes jószág, nem
ajánlom. A hajón vittem magammal.
- Mit tudsz még mondani? - faggatta nagypapa.
- Ha a Szfinxnél van az Okulusz, akkor attól függően,
mennyire tartja a hatalmában, és mennyit tud, előbb-
utóbb az Örökvalók után ered. Róluk hallottatok?
- Örökvalók? - vonta össze szemöldökét Warren.
- Öten vannak, minden ereklyére jut egy. A zár ré­
szeit képezik, amely Zzyzxet őrzi, talán ők jelentik az
utolsó akadályt. Valaha emberek voltak, de a börtönt
alapító varázslók lényegében halhatatlanokat csináltak
belőlük. Az ereklyék nem nyitják ki a börtönt, amíg ők
mind az öten meg nem haltak.

119
 - Erről sosem hallottam - mondta nagypapa.
- Én sem - jegyezte meg Warren kissé irigykedve.
- Úgy kellett előásni - magyarázta Patton. - Jó mély­
ről. Ez az egyik titok, amiről sosem írtam. A névtelenség
mindig is az egyik legjobb módjuk volt a védekezésre.
- Tudja valaki, hol vannak?
- Nem valószínű. Próbáltam megtalálni őket. Azt hi­
szem, egyikükkel találkoztam Japánban évekkel ezelőtt.
Egy középkorú férfi, mindig volt nála egy egzotikus ma­
dár. Most bárhol lehet. De ha a Szfinx az Okulusszal ke­
resi őket, a névtelenség már nem jelent számukra védel­
met. Erős falak mögé kell bújniuk.
- Elképzelhető, hogy megtaláljuk őket az Okulusz
nélkül? - tette fel a kérdést nagypapa.
Patton vállat vont.
- Nem lesz egyszerű. A nyom kihűlt. Meg kéne láto­
gatnotok az Éneklő Nővéreket. Vagy végigjárni a Sut­
togások Csarnokát. Vagy beszédre bírni a Totemfalat.
- Éneklő Nővérek? — nézett nagypapára kétkedve
Warren. - Suttogások Csarnoka? Léteznek ezek egyálta­
lán?
- Gyanús mágia - magyarázta nagypapa. - Az a fajta,
aminek nagy ára van.
- Nincsenek kényelmes megoldásaim - mentegető­
zött Patton. - Ti kérdeztétek.
- Hogy lehet őket megölni? - kérdezte Kendra. - Azt
mondtad, az Örökvalók szinte halhatatlanok.
- Nem öregednek, nem lesznek betegek, nem halnak
meg könnyen. Úgy tudom, valahogy kapcsolódnak az
ereklyék mágiájához, főleg a Szentség homokjához és
a Halhatatlanság kupájához. A megölésükhöz kell sár­
kánylehelet, főnixtűz, unikornisszarv által ejtett halan­
dó seb, vagy más, hasonló erejű fegyver.

-*»■ 120
 - A Zzyzxről tudsz még valamit? - kérdezte nagy­
papa.
Patton a homlokát ráncolta.
- Most nem. Ha a helyzet tovább romlik, gyertek el
megint, talán megosztok veletek néhány igazán kétség-
beesett ötletet. Remélhetőleg erre nem kerül sor. Mi­
előtt mentek, beszéljünk a stratégiáról! Kipróbáltatok
mindent, hogy megtaláljátok Sethet és a szüleit?
- Mindent - sóhajtott nagypapa.
- Kivéve az Éneklő Nővéreket - tette hozzá nagy­
mama.
Patton a fejét ingatta.
- Stannek igaza van, a Nővérek veszélyesek és meg­
bízhatatlanok, csak a legvégső esetben próbálkozzatok
náluk! Nem találtatok semmi nyomot?
- Nem - mondta Warren. - Mintha eltűntek volna a
föld színéről.
Patton megvakarta a fejét.
- Vanessából kiszedtétek azt a titkot?
Nagypapa kissé elpirult.
- Még nem. Azt mondja, hamarosan felfedi.
- Amíg az a titok nincs meg, nem merítettetek ki min­
den nyomot. Szedjétek ki belőle! Kendra, beszéltél mos­
tanában a Tündérkirálynővel?
- Titokföldén már nincs meg a szentély - emlékeztet­
te Kendra.
- Talán ideje lenni másikat keresni, még ha nem is
könnyű. A Tündérkirálynő a Démonkirály halálos ellen­
sége. Ez a fenyegetés felkelti majd a figyelmét. Szüksé­
getek van szövetségesre. Ki tudja? Talán valamiképpen
tud segíteni. Azt mondtátok, érzékeli, amikor a Szfinx
használja az Okuluszt?
- Igen.
 - Ez nem stimmel. Normális esetben még egy erős
elme is csak meghívással tud kapcsolódni az Okuluszhoz.
Amikor a Szfinx használja az ereklyét, sebezhetővé vá­
lik ugyan, de a kifejezett engedélye nélkül más nem fér­
het hozzá.
- Talán én hívtam meg a Tündérkirálynőt, amikor
használtam - vélte Kendra.
- Te használtad az Okuluszt?! - döbbent meg Patton.
Kendra elmesélte, hogy elrabolta Torina, és a Szfinx
kényszerítette, hogy használja az Okuluszt. Elmesélte,
hogy a Tündérkirálynő segített neki kiszakítani elméjét
az ereklye fogságából.
- Értem - töprengett Patton. - Ahogy önként feléje
nyúltál, a Tündérkirálynő kapcsolatot talált az Oku­
luszhoz. Ha ezt a kapcsolatot megőrizte, talán van
új információja a Szfinxről. Ezt a nyomot követnetek
kell.
- Követni fogjuk - ígérte nagypapa.
Patton bólintott.
- Beszéljük meg a fontossági sorrendet! Mint már
említettem, a legfontosabb feladat a már meglévő erek­
lyék megőrzése. A Társaság nem járhat sikerrel nélkü­
lük. A második elvenni az Okuluszt a Szfinxtől. Amíg ez
meg nem történik, a pusztulás állandó fenyegetés. Gya­
nítom, hogy ha megtaláljátok Sethet és a szüleit, meg­
találjátok a Szfinxet és az Okuluszt is. Használjátok a
nyomokat, főleg Vanessát! Bízzátok meg a Hajnal Lo­
vagjait az Orökvalók megkeresésével és megvédésével!
Nem kis feladat, de megéri. Mivel a névtelenség már
nem jelent akkora védelmet számukra, tudassátok ve­
lük, hogy az ellenség megszerezte az Okuluszt, és pró­
báljátok őket biztonságos helyre vezetni!

122 **■
 Nagypapa gondolataiba merülve dörzsölgette a száját
és az állát, majd felvonta a szemöldökét, és Patton sze­
mébe nézett.
- Bárcsak a mi időnkben is lenne egy ilyen ember,
mint te!
- Nagyszerű munkát végeztél, Stan - mondta Patton
kedvesen. - Olyan remek emberekkel vetted körül ma­
gad, amilyeneket még nem láttam. - Warrenre nézett.
- Nem lepődnék meg, ha közületek többen is túl tenné­
nek rajtam. Valljuk be, Stan, hogy sokkal nagyobb ki­
hívásokkal nézel szembe, mint amikkel nekem kellett
megküzdenem! - Zavartan elmosolyodott. - Én a nehéz­
ségeim zömét magamnak köszönhettem.
- Ha már remek emberekről beszélünk - szólt közbe
Kendra - , Léna itt van?
- Léna fantasztikus! - mesélte lelkesen Patton. -
Sugárzóbb, mint valaha. Megmagyarázhatatlan, ho­
gyan tud szeretetet színlelni egy magamfajta vén csont
iránt. Odalent van, szigorúan meghagytam neki, hogy
ne zavarjon, és ő tiszteletben tartja szenilis szeszélyei­
met.
- Nem láthatjuk? - kérdezte sajnálkozva Kendra.
- Nem, mert az időutazás ritka, drága mágia. Nincs
okom azt hinni, hogy Léna látott téged az előtt, hogy
először megjelentél Titokfóldén. Elméletben nem hi­
szem, hogy egy időgép megváltoztathatja a múltat. Sze­
rintem, aki megpróbálja, azt látja, hogy amivel próbál­
kozik, a múltban már megtette. De nem vagyok benne
biztos, hogy a Kronométert tervező varázslók teljesen
tisztában voltak azzal, miféle erőkkel játszanak. Nem
hiszek az időparadoxonokban, de nem akarom megkoc­
káztatni. Akármennyire szeretnétek látni Lénát, még

J?* 123
 egyikőtöket sem ismeri. Majd annak is eljön az ideje.
A legjobb így hagyni.
- Ha a Kronométer nem változtathatja meg a múltat,
mi értelme? - kérdezte Kendra.
- Azt tudjuk, hogy a Kronométernek hatása lehet a
jelenre - érvelt Patton. - A ti jelenetekre. Mint amikor
az árnyjárvány alatt meglátogattalak benneteket. És
ahogy most próbálok információt átadni. A Kronométer
a múlt révén hatással lehet a jövőre is. Azok számá­
ra, akik be akarnak hatolni a Zzyzxbe, nélkülözhetet­
len kellék.
- Hú, már belefájdul a fejem! - nyöszörgött Warren.
Patton kuncogott.
- Az enyém is. - Arcára vágyakozó kifejezés költözött,
szeme könnybe lábadt. - Bárcsak többet tehettem vol­
na, és valahogy elkerülhettem volna ezt! Egész életem­
ben próbálkoztam. Én tényleg mindent megtettem.
- Többet tettél, mint remélhettük vagy képzelhettük
volna - nyugtatta meg nagymama, és karjára tette a
kezét.
Patton rákacsintott nagypapára.
- Jól választottál.
- Naná. Burgess is.
Patton elővette a zsebórát meg a monoklit.
- Rohan az idő. Még van pár percetek, de nem ártana
felvenni az eredeti pozíciótokat. Emlékeztek Zzyzx hosz-
szúsági és szélességi fokára?
Coulter elismételte a koordinátákat. Kendra oda állt,
ahol belépett ebbe az időbe. A többiek is.
- Átismételjünk még valamit? - kérdezte Patton.
- Lehet, hogy még meglátogatunk - mondta Coulter.
- Akkor elfordítom a C-5 gombot háromnegyedig.

124 ^
 - Ez az. Lénával hozatnom kellett volna frissítőt. Az
első pár évben megtettem, amíg rátok vártam. De már
beleéltem magam, hogy eljutok a századik alkalomig.
- Jó volt látni téged - mondta Kendra, és igyekezett
nem elsírni magát. Újabban alig bírt uralkodni az érzé­
sein.
Patton felállt, odament hozzá és megölelte.
- Az öcsédnek kutya baja sem lesz. Ne lepődj meg, ha
egyszer megjelenik az ajtóban az Okulusszal a zsebében!
Kendra viszonozta az ölelést. Patton sovány volt, ki­
dudorodtak a bordái.
- Ne túl erősen! - nevetett a férfi. - Törékeny vénem­
ber lettem. Örülök, hogy láttalak benneteket. Sajnálom,
hogy a világvége kellett hozzá.
Warren és Coulter keserűen felkuncogott.
- Csinálj valami különlegeset Lénának a kedvemért!
- kérte Kendra.
- Majd kitalálok valamit - ígérte Patton, és ellépett
tőle.
- Kösz, Patton! - mondta nagymama.
- Örömmel, Ruth.
Csendben várakoztak. Kendra gyűlölte a feszültséget,
csak várni, hogy Patton eltűnjön. Szeretett volna itt ma­
radni, elrejtőzni a jelenben rá váró fájdalmak elől.
- Seth bosszankodni fog, hogy ezt kihagyta.
- Üdvözlöm.
- Áta...
Kendra nem kapott levegőt. A köntös eltűnt, a ruháit
visszakapta, és kétrét görnyedve igyekezett levegőhöz
jutni. Nagymama, nagypapa és Coulter megint elesett.
- Jól vagytok? - kérdezte Tanú, - Mi történt? Műkö­
dött?

125
 Warren jutott először levegőhöz.
- Fél órát beszéltünk Pattonnal.
Tanú a fejét ingatva felsegítette nagymamát.
- Még csak nem is hunyorogtatok. Coulter elkattin-
totta a kapcsolót, és mind összecsuklottatok, mintha va­
laki gyomorszájon vágott volna benneteket. Megérte a
kirándulás?
Nagypapa kurtán biccentett.
- Sok dolgunk van.
 Nyolcadik fejezet

Bracken

^ eth a komor cella rozoga priccsén ült, és az ajtó rá-

esős kukucskálóján behunyorgó halvány fáklya­
fényt figyelte. A kőkamra túlsó felén víz csepegett, olyan
szabályosan, akár a metronóm, tócsába gyűlt, majd las­
san leszivárgott a padló repedésein át, talán egy mé­
lyebben fekvő cellába. Seth mellett ott hevert utolsó ét­
kezésének maradéka: kőkemény hús, penészes sajtsze­
let és zsíros, lila pép. Kicsit rágcsálta a hitvány húst,
bár nem tudta, mit eszik. A büdös sajtnak csípős aro­
mája volt, és nem tudta elhitetni magával, hogy a pe­
nész normális. A lila pép édeskés íze még elment, de el­
viselhetetlenül szálkás volt, mintha szándékosan hosz-
szú, durva szőrszálakat főztek volna bele.
Ez igazi börtön volt, nem olyan, mint a Titokfölde
alatti. Nyirkos folyosókon vezették végig, le az omlado­
zó lépcsőkön, majd őrzött vasajtókon át. Aporodott föld-
szag telepedett mindenre: rothadás, penész, mocsok és
kő szaga. Cellája faajtaja tizenöt centi vastag lehetett.
Az ennivalót fonott alátéten csúsztatták be az ajtó alján
lévő résen. Addig nem kapott új adagot, amíg az előző
alátétet ki nem dugta.
A monoton csöpögést időről időre távoli sikolyok vissz­
hangjai zavarták meg. Ritkábban mély hang krákogott

} 27
szomorú dalokat a tengerről. Néha lépteket hallott, és
fáklya haladt el a kukucskálója előtt. A közvetlen fény
nagyon élesnek tűnt.
Seth nem látott embert, amióta ide bezárták. Vágyott
a beszélgetésre. Hány napja is lehetett? Több étkezés
telt el. De vajon hányszor kaphat egy nap enni?
Lekecmergett a priccsről, és a durva kőpadlón az ajtó
melletti tálhoz ment, amiben víz volt. Pohár nélkül,
négykézláb állva ivott, akár egy kutya. A tál olyan szé­
les volt, hogy ha felemeli, biztosan kifolyik, és csak ét­
kezéskor töltötték újra. Kikísérletezte, hogy csücsörítve
tud a legjobban inni. A víz koszos volt, de csillapította a
szomját, és azzal a kevés étellel, amit le bír nyelni, ta­
lán életben marad.
Seth meglátogatta a kis lyukat a cellája bal első sar­
kában. A belőle áradó szagtól öklendeznie kellett. Rö­
vid habozás után úgy döntött, inkább később könnyít
magán.
Elgondolkodva visszaült a priccsre. Kíváncsi volt, a
Szfinx tényleg elhiszi-e, hogy a Zzyzx kinyitása helyes
cselekedet. Ezzel áltathat másokat, de senki nem hihet
egy ekkora őrültségben.
Aztán a családjára gondolt. Talán a szüleit is ebbe a
börtönbe zárták. A sok folyosó és számos szint alapján,
amiket lefelé jövet látott, hatalmas börtön lehet. Pró­
bálta elképzelni a legalsó cellát, ahol még mindig Nagi
Luna raboskodik.
A megmentésére igyekezett nem gondolni. Mennyi az
esélye, hogy Kendra vagy nagypapa valaha is megta­
lálja ezt a helyet? Az emberek több száz éve keresik az
ötödik menedéket. A külső segítség igen valószínűtlen.
Arra gondolt, jobb lesz, ha egyszerűen csak reményke­
dik, hogy a többieket nem fogják el.

128 ^
 Meddig lesz ez a cella az otthona? Nagy valószínűség­
gel élete végéig. Persze ha a Szfinx kinyitja a Zzyzxet,
akkor az élete sem tart már sokáig.
Fogta a húskockát, és elkezdte rágcsálni a sós sarkát.
Vajon valaha hozzászokik ehhez az ennivalóhoz? Sőt,
akár várni is fogja?
Arra gondolt, meg tudná-e győzni a Szfinxet, hogy a
segédje akar lenni. Ha szolgálná, talán lenne esélye el­
menekülni, akár egy-két ereklyét is elcsórni. Megérné
megpróbálni, bár a Szfinx túl okosnak tűnt ahhoz, hogy
így át lehessen verni.
Az unalom ellen csak bizarr környezete jelentett vé­
delmet. Idővel, ahogy az aggodalma és a félelme kevés­
bé kötötte le, egyre jobban unatkozott. Igen, a cellája
szánalmas, de megszokta. Felmerült benne a kérdés,
hogy bele lehet-e halni az unalomba.
Ekkor a háta mögött valami felmorajlott. Seth össze­
rezzent. Ez új. A céllá hátsó falából mély, kellemetlen
hang hallatszott, mint amikor kő kövön mozdul el. A fal
egy része félresiklott, és lágy fehér fény áradt be. A nyí­
láson egy fiatalember lépett át, aki fehér fényt tartott
a kezében.
Seth felkapta a húskockát, mert ennél jobb fegyvere
nem volt. A betolakodó megdermedt, védekezőn felemel­
te a kezét.
- Kérlek, ne támadj rám azzal a hússal! Még megfer­
tőzne.
Seth leengedte a kétes eredetű húst. A fiatalember
rongyos ruhát viselt, koszos lábán rögtönzött moka­
szint. A kezében tartott fehér fény valamiféle mágikus
kőből sugárzott, gyöngyházfény ragyogást kölcsönözve
koszcsíkos arcának. Magas és sovány volt, ezüstfehér
haja a válláig ért, őszinte, szép arca volt.

-»» 129
 - Ki vagy? - kérdezte tőle Seth.
- Rab, mint te - felelte. Seth olyan tizennyolc évesnek
saccolta. - Bejöhetek?
Seth végigmérte. Melyik börtönnek vannak titkos já ­
ratai, amiken át a foglyok meglátogathatják egymást?
Biztos kém, a Szfinx küldte, hogy információt szedjen ki
belőle. Ettől függetlenül egyelőre bárkivel hajlandó volt
beszélgetni, csak ne legyen annyira egyedül.
- Persze.
A fiatalember megfordult, és egy kis háromlábú szé­
ket emelt be, arra ült le.
- Isten hozott Elő Délibábban!
- Tényleg el kellene hinnem, hogy te is fogoly vagy?
- Nem hibáztatlak, ha kételkedsz - mondta a fia­
talember. - Én is fenntartásokkal viseltetem irántad.
A nevem Bracken.
- Seth.
- Jó mélyre dugtak. Ez vagy azt jelenti, hogy veszé­
lyes vagy, és a belátható jövőben nem kérnek belőled,
vagy hogy kém vagy.
Seth a húskockát forgatta a kezében.
- És én honnan tudjam, hogy te nem vagy kém? Mifé­
le börtön az, amelyben titkos járatok kötik össze a cel­
lákat?
- Ez egy nagyon ősi börtön - magyarázta Bracken. -
Annyiszor kibővítették és átépítették, hogy már senki
nem ismeri az összes félig befalazott folyosót és elzárt
kamrát. Az elhagyott aknákat és elfeledett üregeket az­
tán alagutakat ásó rabok bővítették tovább évszázado­
kon át. Némelyik járatot magam segítettem kiásni, de
a legtöbb már jóval az előtt létezett, hogy idekerültem.
Sajnos egyik sem vezet ki innen. De a mély kamrák kö­
zül sokat összekötöttünk.

130
 - És senki nem vette észre? - hitetlenkedett Seth.
- Nem csinálunk belőle nagy titkot - vallotta be Brac-
ken. - Ha nagyon feltűnően csináljuk, lezárnak pár já­
ratot, és megbüntetnek néhányunkat, de később megint
nekilátunk. Viszonylag ártalmatlan munka, és lefoglal
bennünket, szóval, ha hallgatunk róla, a fogvatartóink
szemet hunynak felette.
- Úgy beszélsz, mint aki régóta van itt. Hány éves
vagy? Tizenhét?
Bracken fanyarul elmosolyodott.
- Picit idősebb, mint amennyinek látszom. Elsírnád
magad, ha tudnád, mióta vagyok itt.
- És mikor akarsz rákérdezni a titkaimra?
- Még mindig nem bízol bennem? Hát, legalább nem
vagy ostoba.
- Túlbecsülsz. Idekerültem, nem?
Bracken ravasz képpel fürkészte.
- Igen, idekerültél. Egyértelmű, hogy árnybűvölő
vagy, ami remek kémmé tesz, de ez olyan világos, hogy
nem is értem, a Szfinx hogyan hiheti azt, hogy nem szú­
rom ki.
- Honnan tudod, hogy árnybűvölő vagyok?
- Ennél többet is tudok - húzta közelebb a székét a
priccshez Bracken. - Csinálhatunk egy kis tesztet?
- Az a teszttől függ.
- Nem fájdalmas - nyugtatta meg Bracken. Az izzó
követ a priccsre dobta. - Csak fogd meg a kezem! - nyúlt
Seth felé tenyerét felfelé tartva.
- Ez fura - mondta Seth, és az ölében hagyta a kezét.
- Csak felteszek pár kérdést. Ha valamelyik nem tet­
szik, csak vágj képen!
Seth félretette a húskockát, és megfogta Bracken ke­
zét. Az a szemébe nézett.

131
 - Hogy hívnak?
- Seth Sorenson.
- Mondj egy hazugságot!
- Az itteni kaja csúcs.
Bracken elvigyorodott.
- Mondj valamit, ami igaz!
- A kentaurok baromarcok.
A vigyor kiszélesedett.
- Az Esthajnalcsillag Társaságának barátja vagy?
- Nem. Ellenkezőleg. A Hajnal Lovagja.
Bracken elengedte a kezét, és hátrább ment a székkel.
- Hiszek neked. Sőt, tudok egy-két dolgot rólad. Van­
nak itt barátaid.
- A szüleim? - kérdezte reménykedve Seth.
- Talán ők is, de nem olyan cellában, amit elérhetünk.
- Szóval mi vagy te, emberi hazugságvizsgáló?
- Tudok olvasni az emberek gondolataiban. Közelről
meg akartalak nézni. Küldtek már ide le mimikrit. Most
már tudom, hogy nem mimikri vagy, és nem is alakvál­
tó. Ráadásul a barátaid is tévedhettek volna, hogy ki­
nek dolgozol. Nehéz elhinni, hogy egy árnybűvölő a mi
oldalunkon áll, de meggyőződtem róla.
Seth karba fonta a kezét.
- Repesek az örömtől, hogy átmentem a vizsgán. Adsz
valami oklevelet, amit kitehetek a falra?
- Sajnos otthon hagytam a diplomákat.
Seth összedörgölte a kezét.
- Ez még mindig nem bizonyítja azt, hogy bízhatok
benned.
- Igaz. Kétségbe is vonnám az ítélőképességed. Elő­
ször is látogassuk meg az egyik barátodat!
- Jó. Sok barátom van itt?
- Néhány. - Bracken felkapta az izzó követ.

132
 - Honnan szerezted azt a fényt?
- Csináltam. - Bracken belépett a hátsó falban táton­
gó lyukba. - Mára már szinte semmi erőm nem maradt,
de egy-két trükköt még tudok.
- Te varázsló vagy? - követte Seth.
Bracken kuncogott, bezárta maguk mögött a falrést,
majd elindult egy keskeny folyosón.
- Az a varázsló, akit ide bezárnak, nem sokat érne.
Majd mesélek még magamról, ha már bízol bennem.
Most maradjunk csendben! Itt vékonyak a falak, és őrök
állnak a közelben.
Bracken rázárta az öklét a kőre, így csak kevés fény
szivárgott át az ujjai között. Seth könnyű léptekkel kö­
vette felfelé egy emelkedőn. Apadió csúszott a lábuk
alatt.
A keskeny járat végül egyszerűen elfogyott.
- Ez a része trükkös - súgta Bracken. Az izzó követ
a zsebébe dugta, és felfelé mutatott. Ujja hegyéről egy
pingponglabdányi fénygömb szökkent ki, és felfelé lebe­
gett. A gömb beszállt egy lyukba a mennyezeten, amiről
kiderült, hogy egy magas kürtő.
Bracken kitámasztotta magát a két szemközti falon,
és addig mászott, amíg a lábai magasan Seth felett nem
voltak. Gyors mozdulatait látva Seth egyszerűnek gon­
dolta a manővert.
- Létrafokok vannak a falban - súgta, és magasabb­
ra mászott.
Seth leutánozta a mozgást: kitámasztotta magát,
majd lassan araszolt felfelé. A falak túl messze voltak
egymástól ahhoz, hogy kényelmes legyen a mászás. Re­
megő karokkal haladt, minden alkalommal csak pár cen­
tit. Amikor elérte a kürtő bejáratát, lábbal megtámasz­
totta magát, és gyorsan felnyúlt a létrafokért, aztán

133 ^
követte Brackent. A nyirkos kürtő tetején Bracken fel­
emelt egy fa csapóajtót. Egy újabb folyosóra jutottak.
Miután Bracken gondosan becsukta az álcázott csapó­
ajtót, az a padló részének látszott.
Bracken visszahívta a fénygömböt, kioltotta, majd
elővette zsebéből a követ. Seth követte végig a folyosón,
át egy rejtekajtón, majd egy másik folyosón, míg végül
Bracken megtorpant.
- Itt vagyunk - mondta kissé hangosabban. - Ez az
alak belülről zárja a celláját. - A kővel a falra koppan­
tott: négy lassú ütést, kettő gyorsat, szünet, majd há­
rom gyorsat. A következő pillanatban néhány kőtömb
befelé fordult, és maradt utánuk egy akkora rés, amin
négykézláb át lehetett mászni. Bracken ment előre.
- Elhoztad? - kérdezte egy ismerős hang, ahogy Seth
átmászott. - Hát itt van!
Seth meglepve nézett fel.
- Maddox?!
A nagydarab tündérkereskedő ragyogó mosollyal né­
zett rá.
- Sajnálom, hogy ide kerültél, Seth, de azért örülök,
hogy látlak! - Lapátkezét nyújtva felsegítette a fiút.
- Te élsz!? Utoljára egy imposztort lepleztünk le, aki
neked adta ki magát.
- Mimikri volt - mondta Maddox komolyan. - Remél­
tem, hogy átláttok rajta.
- Eleinte nem. Jó munkát végzett. De szerencsére rá­
jöttünk, mielőtt nagy baj történt volna.
- A mimikrik innen valók - magyarázta Maddox. -
A menedéken áll az utolsó mimikrifa. Ha egyszer kiju­
tok innen, szívesen körbenéznék. Ez egy ősi menedék, ki
tudja, milyen állítólag kihalt fajokat találnék!
Seth összevonta a szemöldökét.

134
 - Honnan tudjam, hogy te nem vagy mimikri?
- Okos fiú! - harsogta Maddox. Brackenre pillantott.
- így gondolkodik egy vérbeli túlélő.
- Abszolút igazad van - értett egyet Bracken.
- Márpedig Bracken tudja - mondta a fiúnak Maddox.
- De lefogadom, hogy még most sem bízol benne.
- Szeretnék bízni bennetek - mondta Seth csak
nem akarok butaságot csinálni.
- A mimikri rendelkezne az emlékeimmel - mondta
Maddox. - Szóval így nem tudom bizonyítani, hogy az
vagyok, akinek mondom magam. Egyelőre meg kell elé­
gednünk azzal, hogy nem próbáljuk kiszedni belőled a
titkaidat.
- Nem is tudom, van-e titkom - mondta Seth. - A Tár­
saság mindenről tud, amit csinálok.
- Ne így gondolkozz! Sose tudhatod, milyen apróságot
használ ki a Társaság. Tartsd a szádat!
- Jól van.
Bracken felvette Maddox üres tálcáját.
- Látom, megettél mindent.
Maddox kínosan mosolygott.
- Ha őszinte akarok lenni, ettem rosszabbat is.
- Rosszabbat?! - nevetett Bracken. - Hol? Nyers volt
és már oszlott? Ez a fickó mindent befal, amit itt adnak,
Seth. Amióta behozták, vagy tíz kilót felszedett.
Maddox elvörösödött, majd végigsimított a pocakján.
- Nem mondom, hogy ezt választanám a házilag ké­
szült lasagnával szemben, de farkaséhes voltam, ami­
kor behoztak.
- Én bele se bírok harapni a húsba - jegyezte meg
Seth.
- Mint a sókocka. - Bracken hüvelykujjával a férfira
bökött. - Ez meg két pofára zabálja.

J t* 135 ^
 - Mindenkinek van gyengéje - védekezett Maddox.
- És a szőrös krém? - kérdezte Seth.
- Szerintem nem szőr, inkább erek - mondta komo­
lyan Bracken.
- Nevessetek csak! - morogta Maddox. - De higgyé­
tek el, nem árt kicsit feltankolni, amikor lehet! Sose
tudhatjátok, legközelebb mikor esztek.
- Régóta itt vagyok már. Óramű pontossággal napon­
ta kétszer kapunk olyan húst, amit kutyából, patkány­
ból és manóból préselnek össze.
Seth egyszerre nevetett és öklendezett.
- Remélem, csak viccelsz.
- Fáklya! - sziszegte Bracken, azzal leguggolt, és el­
takarta a kő fényét. A rés felé hátrált, amin át beléptek.
Seth követte a példáját.
- Most nincs kajaidő - suttogta Maddox.
A rácsos kukucskálón beszűrődő halvány fény moz­
gott, ahogy a léptek közeledtek. Fáklya suhant el a kis
szögletes nyílás mellett, aztán a súlyos léptek eltávo­
lodtak.
Bracken feszült és néma maradt, amíg a léptek el nem
haltak.
- A cellákba szinte sosem jönnek be, de a szerencsé­
met ismerve inkább felkészülök rá.
- Mondd csak, Seth - kezdte Maddox feszengve - , tu­
dom, hogy nem kéne erőltetnem, de Dougan testvérem­
ről nem tudsz?
Seth elcsüggedt. Maddox nem is tudja.
- Ó-ó - értette el a férfi. - Rossz hír?
- A legrosszabb.
Maddox szája megremegett. Kurtán biccentett.
- Értem. Bátran ment el?
Seth élénken bólogatott.

J ?* 136 ^
 - Egy sárkány kapta el Bestiafészekben. Dougan men­
tette meg Kendrát és az egész küldetést.
Maddox reszketve beszívta a levegőt.
- Melyik sárkány? - Gyásza dacára máris a bosszú­
ra gondolt.
- Navarog. De aztán ő is meghalt emberi alakban.
- Navarog meghalt? - hökkent meg Bracken. Mad-
doxra pillantott, alig tudta palástolni az izgalmát.
Maddox lerogyott a nyikorgó priccsre. Hirtelen mint­
ha megöregedett volna.
- Halálos játékot játszunk. Elkerülhetetlen, hogy ilyes­
mi történjen.
Sethnek Vincent jutott eszébe. Aggódott Kendra és a
nagyszülei miatt. Itt a börtönben ő nagyobb biztonság­
ban van, mint ők odakint a következő napokban és he­
tekben. Valahogy segítenie kell nekik.
- Mennyi esélyünk van arra, hogy kijussunk innen?
- Kevés - felelte Bracken. - Évszázadok óta próbálko­
zom.
- Évszázadok óta?! - hitetlenkedett Seth.
- Én nem tudom megszokni ezt a kaját.
- Idelenn tudunk járkálni - magyarázta a fiúnak Mad­
dox —, de a felsőbb szinteket nem érjük el. Nincs kiút.
- Sokáig és alaposan kutattam - bizonygatta Bracken.
- Sok alagutat ástam.
- És ha elkapunk egy őrt? - vetette fel Seth.
- Az ajtókat ritkán nyitják ki, de párszor próbálkoz­
tam ezzel is —mesélte Bracken. —Túl sok ellenőrzőpont
van felfelé, túl sok a zárt ajtó. És ha megszólal a riasztó,
a Szfinx túl sok erős szolgát tud felvonultatni.
- Mi lenne, ha mozgósítanánk egy csapatnyi rabot? -
ötleteit Seth. - Ha tömegesen próbálkoznánk?
Bracken vállat vont.

137
 - Talán ennek van a legtöbb esélye. Évtizedek tel­
tek el az utolsó nagy lázadás óta, amit megszerveztem.
Mindkét kísérletem rosszul végződött. Felfelé túl sok
szűk járat van. Az egyik alkalommal zárva tartottak
egy mágikusan megerősített vasajtót, és ha nem akar­
tunk éhen halni, kénytelenek voltunk feladni. Másod­
szor mérges gázt használtak. És mint gondolhatjátok, a
fogvatartóink utána nem viselkedtek kedvesen.
- Kővel világítasz, olvasol az emberek gondolataiban
- sorolta a fiú. - Nincs más mágiád, ami segítene?
- Nem sok. A kommunikálásban tudok segíteni. És
tudok kicsit gyógyítani. Elég gyenge az erőm. És te,
árnybűvölő? Neked talán hasznosabb képességeid van­
nak. Tudod az árnyjárást? Tüzet kioltani? Zárat ki­
nyitni?
- Az árnyjárás megy - felelte Seth. - Az árnybűvölők
zárat is tudnak nyitni?
- Az elméjükkel. De ahhoz profinak kell lenni. Több
ajtót is bűbáj véd.
- Tényleg árnybűvölő? - csodálkozott Maddox.
- Kétségtelenül.
- Nem sokat tudok róla - vallotta be Seth. - Vélet­
lenül történt. - Mesélt a hazajáróról és a szegről, meg
hogy Graulasz hogyan véglegesítette az erejét.
- Graulaszról hallottam - mondta Bracken. - Sosem
akadtam vele össze.
- A halálán van. Ezért nem érdeklik a régi szövetsé­
gek, és néha unalmában segít nekem.
Bracken elgondolkodott.
- Graulasz talán segített neked, de azért vigyázz vele!
A démonok lényük velejéig gonoszak. A természetükből
adódik, hogy kihasználnak másokat. Tőlük sosem szár­
mazik jó.

138
 - Úgy beszélsz, mint Sorenson nagypapa - húzta el a
száját Seth. - Graulasz nem tesz úgy, mintha jó lenne,
de tényleg segített.
- Bracken csak azt mondja, hogy légy óvatos - szólt
közbe kedvesen Maddox. - Van tapasztalata a démonok­
kal. Segítséget ajánlanak, amikor önző hasznot remél­
nek tőle, de mindig valami céljuk van. A rossz fa rossz
gyümölcsöt is terem.
- Talán közben meg is halt - vont vállat Seth. - Ami­
kor utoljára láttam, alig volt benne élet. De mesélj ma­
gadról, Bracken! Milyen erőd volt régen? Honnan tudsz
olyan sokat a démonokról?
- Majd máskor - kerülte el a tekintetét Bracken.
- Nem kell szerénykedni! - harsogta Maddox. - Me­
séld el neki, hogy mi vagy!
Bracken a plafonra meredt, mintha szeretne máshol
lenni.
- Még azt se tudja, bízhat-e bennünk. Korai.
- Egyhamar úgysem árulok el semmit, de kezdek bíz­
ni bennetek - mondta a fiú. —Az ösztöneim azt súgják,
hogy egy oldalon állunk. És azt mondtad, vannak még
itt barátaim.
- Marával épp csak megismerkedtem. O sem ismer
jobban nálad. És Berrigant is el tudom érni, bár az trük­
kös mászás. Megsérült. Segítek neki gyógyulni.
- Mondd el, ki vagy! - kérlelte Seth. - Kíváncsi va­
gyok. Nem ér elhúzni előttem a mézesmadzagot, aztán
elvenni. Ez kínzás!
- Unikornis vagyok —bökte ki Bracken.
Seth felnevetett.
- Ne már!
- Komolyan beszél - erősítette meg Maddox.
A fiú kétkedve nézett Brackenre.

^ 139 ^
 - Az unikornisnak szarva van, nem? És patája. Meg
szőre.
- Ez az emberi alakom.
- Némely unikornisnak van avatárja - magyarázta
Maddox. - Tudod, mint a sárkányoknak is.
- Vissza tudsz változni lóvá? - kérdezte Seth. - A nő­
vérem totál irigy lenne rám.
- Nem tudok - felelte Bracken. - Lemondtam a szar­
vamról, emberi alakban ragadtam.
- Nem három szarvuk van az unikornisoknak?
- De - nézett a fiúra meglepve Bracken. - Olyasmi,
mint az embereknél a tejfog. Van egy gyerekkorunkban,
aztán azt ledobjuk, hogy nagyobb nőjön kamaszkorunk­
ban, azt pedig a végleges szarvért felnőttként.
- Akkor a tiéd nem volt végleges?
- Az lett volna, de lemondtam róla.
- Miért? Valaki legyőzött?
Bracken szeme megvillant.
- Ellenségnek sosem adtam volna oda a harmadik
szarvamat!
- Nyugalom - csitította Maddox.
Bracken lehiggadt, válla kissé megrogyott.
- Szándékosan adtam oda. A varázslóknak, akik a dé­
monbörtönt csinálták.
- Várjunk csak! - esett le Sethnek. - Szóval a Halha­
tatlanság kupáját a te szarvadból csinálták?
Bracken Maddoxra nézett.
- Nem rossz.
- Okos gyerek - bólintott Maddox.
Bracken újra Sethre pillantott.
- Úgy van. Honnan tudod, hogy a Halhatatlanság ku­
pája unikornisszarvból készült?

^/j Q
 - A Szfinx megmutatta - válaszolta Seth.
- Micsoda? - hördült fel Maddox.
Most Bracken nézett kétkedve.
- Önként?
- Igen, miután meggyógyított a Szentség homokjával.
- Használta rajtad a homokot?! - hördült fel újra
Maddox.
- Kevesebb lelkesedést! - rótta meg Bracken. - Nem
kell, hogy az egész börtön tudja. Most már értem. Árny-
bűvölő vagy, és a Szfinx azt reméli, hogy kinevelhet.
Hogy elnyeri a bizalmadat.
Maddox ökölbe szorította a kezét.
- A vécém tisztítását se bíznám rá!
- Én se - mondta Seth - , de Brackenról beszéltünk.
Bracken megköszörülte a torkát.
- Igen. Szóval mivel lemondtam a harmadik szarvam­
ról, többé nem tudtam felvenni az igazi alakomat. A má­
sodik szarvam még megvolt, használhattam fegyver­
ként, segített megó'rizni az erőmet. De végül a Szfinx
csapdába ejtett, kényszerrel elvette a megmaradt szarva­
mat, és ebbe a börtönbe vetett.
- Nagyon gyűlölhetted a démonokat, ha odaadtad a
szarvadat azoknak a varázslóknak - jegyezte meg Seth.
- Az én fajtám a démonok ellentéte. Mi védelmezők
és teremtők vagyunk. Ők árulók és pusztítók. Ahová
mi fényt viszünk, ők sötétséget. Ráadásul nekem vol­
tak... személyes motivációim is. Avarázsiók meggyőz­
tek, hogy a szarvam elengedhetetlen ahhoz, hogy a dé­
monbörtön a lehető legerősebb legyen. Nem hazudtak,
de képzelheted, hogyan érzem magam, ha az áldozatom
nemsokára hiábavaló lesz.
Seth ököllel a tenyerébe csapott.

2.41
 - Ezzel visszatértünk a célomhoz. Találnunk kell egy
kiutat. Lehet, hogy már próbáltad, de ennyire fontos
még sosem volt.
Bracken és Maddox összenéztek.
- Mit gondolsz? - kérdezte Maddox.
Bracken sóhajtott.
- Jól van. Ha már úgyis vége a világnak, miért ne pró­
bálkoznánk meg a lehetetlennel?
 Kilencedik fejezet

Feladatok

endra tudta, hogy felkelt a nap, mégis a takaró alá

K bújt. Hiányzott neki Léna. Hiányzott Patton. Hi­
ányzott az öccse. Hiányoztak a szülei. És félt szembe­
nézni az új nappal.
Az előző napi beszélgetés Pattonnel felvillanyozta a
nagyszüleit. Nagypapa kapcsolatba lépett a Hajnal Lo­
vagjaival, nagymama a padláson végzett kutatást, és
mindenki buzgón tervezgetett.
Kendrának fontos szerep jutott ezekben a tervekben.
Igyekezett bátornak tűnni, és lelkesen fogadta a felada­
tokat, de igazából nyugtalanította a rá nehezedő fele­
lősség. Mi lesz, ha kudarcot vall? Annyi minden múlik
rajta!
Reggeli után Kendra, Warren és Tanú a Transzloká­
torral ellátogat a Kővölgy nevű skót menedékbe. War­
ren és Tanú már járt ott. Patton javaslata alapján Kend­
ra beszélni akart a Tündérkirálynővel, és a Transzlo­
kátornak hála, a Kővölgy szentélye elérhető volt szá­
mukra.
A többiek magától értetődőnek vették, hogy a Tündér­
királynővel ők ketten puszipajtások. Holott a királynő
lesújthatott Kendrára, ha betolakodásnak érzi a köze­
ledését. Annak idején azt tanácsolta Kendrának, hogy
bízzon a megérzéseiben azt illetően, vajon tényleg in­
dokolt-e a látogatás, és a lány biztos volt benne, hogy a
Tündérkirálynő most egyetértene vele abban, hogy ez
most komoly vészhelyzet. Mint a Démonkirály ősi el­
lensége, a Tündérkirálynő nyilván szeretné megőrizni
Zzyzx épségét.
Ám pusztán az, hogy beszélni tud a Tündérkirálynő­
vel, még nem jelenti azt, hogy valós segítséget tud kérni
ettől a titokzatos személytől, márpedig a családja ebben
reménykedett. Kendra aggódott, hogy végül cserben­
hagy mindenkit, még saját magát is.
A második feladat még jobban nyugtalanította. A töb­
biek megállapították, hogy az ő kapcsolata a legszoro­
sabb Vanessával, és remélték, hogy Kendra bánata Seth
és a szülei elrablása miatt végre meggyőzi az álomblixet,
hogy fedje fel a nagy titkát. Kendra értette ezt a logikát,
de akkor is túl nagy volt a nyomás. Vanessával az után
kell beszélnie, hogy visszatérnek Kővölgyből.
A takaró alatt összegömbölyödve Kendra vonakodva
elfogadta azt a tényt, hogy hiába halogatja ezeket a fel­
adatokat, azok maguktól nem oldódnak meg. Ha meg­
próbálja, talán kudarcot vall, de ágyban fekve biztosan
nem fogja visszaszerezni a családját. Viszont ha még
pár percet alszik, a problémák átmenetileg megszűn­
nek létezni...
Nem! Lerúgta a takarót és felkelt. Már attól kicsit
magabiztosabbnak érezte magát, hogy felállt.
Lezuhanyozott, felöltözött, és mire lement a kony­
hába, Warren és Tanú már a reggeli palacsintát falta.
Nagypapa főzőkanállal a kezében állt a palacsintasütő
felett, és intett Kendrának, hogy üljön le.
- Miért nem szóltatok? - kérdezte Kendra, miközben
kivett néhány palacsintát a rakásból.
 - Hallottuk, hogy zuhanyozol - mondta nagypapa. -
Ha kicsit vársz, adok forrót.
Kendra ujjával megvizsgálta az egyik palacsintát.
- Ez is meleg még. - Juharszirupot öntött a palacsin­
tára.
Coulter lépett be.
- Hohó, Stan palacsintát süt! Akkor újabb veszedel­
mes küldetésről van szó!
- Kösz, hogy enyhíted a feszültséget! - morogta War-
ren.
- Kaphatok? Vagy csak a halálraítélteknek jár?
- A pesszimista vén trottyok nem ennél az asztalnál
esznek - nyelvelt vele Warren.
Coulter halkan kuncogva leült. Tanú megkínálta pa­
lacsintával, de Coulter tiltakozva felemelte a kezét.
- Én megvárom a meleget.
Kendra a villája élével levágott két darabot a pala­
csintából, a villára szúrta, a szájába vette, és élvezte az
édes ízt.
- Finom lett, nagypapa.
Warren házi lekvárt kent az övére.
- Tetszeni fog a Kővölgy, Kendra.
- Nagyon szép hely - értett egyet Tanú.
- A gondnok az egyik legmegbízhatóbb lovagtársunk
- tette hozzá Coulter, elvéve nagypapától a frissen sült
palacsintát.
- De nem tudja, hogy megyünk - tette hozzá Warren.
- Ez titkos akció, gyorsan és csendben intézzük. Az első
gyanús jelre elhúzunk.
- Ha utazni kell, a Transzlokátornál jobb módot el­
képzelni sem tudok - jegyezte meg Coulter.
- Tudom, kezdek elkényelmesedni - felelte Warren. -
Ezek után a reptér már kész kínlódás lenne.

145
 Tanú bólintott.
- Nincs vám, nincs csomagleadás, nincsenek apró ülé­
sek tíz órán át.
- Te panaszkodsz? - húzta Warren. - A hosszú utakat
végigalszod, mint egy medve.
- Azért alszom, hogy ne kínlódjak - tisztázta Tanú.
- Ez az én bajom: nem tanultam meg aludni, amikor
szenvedek.
Tanú vigyorgott.
- Az sem árt, ha bájitalmester vagy.
Kendra csendben evett, és csak hallgatta a baráti ci-
vakodást. A többiek viccelődése és ugratása segített,
hogy ezt is csak egy újabb közönséges napnak érezze.
Igyekezett lassan enni, hogy minél tovább elhúzza, de
pár palacsinta és egy kis narancslé után nem bírt töb­
bet lenyelni.
Warren az órájára pillantott.
- Skóciában öt órával előrébb járnak. Indulhatnánk.
- Kész vagy, Kendra? - kérdezte Tanú.
Kendra nagy levegőt vett. Azt kívánta, bárcsak az
utolsó pillanatban testálták volna rá ezt a feladatot. Túl
sok ideje volt aggódni. Próbálta lerázni magáról a bi­
zonytalanságot.
- Amennyire lehet.
- Nyugodj meg, Kendra! - mondta nagypapa. - Ha
bármi baj van, csak hozasd vissza magad velük! Ez az
azonnali utazás szépsége.
- Vigyázunk rád - ígérte Warren, kardot csatolva a
derekára. - Nem lesz baj.
Nagypapa kihúzott egy fiókot, és kivette a Transzloká­
tort.
- A konyhában tartod? - lepődött meg Kendra.
Nagypapa vállat vont.
 - Csak ma reggel, hogy kéznél legyen.
- Azt akarja, hogy Skóciában légy, mire a palacsin­
ta-eufória elmúlik - törölte meg az állát szalvétával
Coulter.
- Olyasmi - vallotta be nagypapa, miközben átadta
az ereklyét Tanúnak.
- Egyenesen a szentélyhez megyünk? - kérdezte
Kendra.
- Mindketten láttuk az ottani szentélyt - mondta
Warren. - Nem mentünk a közelébe, különben most
nem lennénk itt. De olyan közel voltam hozzá, ameny-
nyire épeszű halandó lehet. Nagyon közel leszünk.
- Én nem mentem annyira közel - mondta Tanú. -
Talán mert több eszem van.
- Alaposan végiggondoltuk - nyugtatta meg Kendrát
nagypapa. - Azért választottuk a Kővölgyet, mert a me­
nedék biztonságos, és könnyen eléred a szentélyt.
Kendra odaállt Warren mellé.
- Essünk túl rajta!
Tanú megragadta a Transzlokátor egyik felét, Kendra
a másikat, Warren pedig elforgatta a közepét. Kendra
úgy érezte, összecsuklik, majd amikor a szédülés elmúlt,
magas fűben állt, göcsörtös, szürke fák között. Most jött
rá, hogy arra számított, nem kap majd levegőt, de ez a
Transzlokátor volt, nem a Kronométer.
A fák között egy nagy, tükörsima felszínű tavat látott,
amely patkó alakban övezett egy keskeny félszigetet. Ez
a félsziget a parttól elnyúlva fokozatosan szélesedett,
a végén pedig két durva felületű, hosszúkás kövön egy
harmadik, súlyos kő hevert. Kendrának a Stonehenge
jutott eszébe róla.
A lány fém csengését hallotta, ahogy Warren kivon­
ta a kardját. Tanú egyik kezében számszeríjat fogott, a

147
másikban a Transzlokátort. Skóciában már elmúlt dél,
ám a nap még magasan állt a kissé felhős égen. A levegő
hűvös volt, de nem hideg. A tavon és a környező fákon
túl Kendra alacsony dombokat látott.
- A szentély a félszigeten van? - kérdezte halkan.
Tanú bólintott.
- Mi nem mehetünk oda veled, de a part közelében
őrködünk.
Kendra a két férfival az oldalán megindult. A félszi­
gethez közeledve társai lemaradtak. Békességet érzett,
és úgy gondolta, az érzékelhető figyelmeztetés hiánya
azt jelenti, hogy a Tündérkirálynő fogadja.
Két magas nő lépett ki a fák közül és állta el az útját.
Egyikük vörösesbarna haját virágfonat díszítette, a má­
sik sötét copfjaiban leveles indák tekeregtek. Több réte­
gű, hosszú ruhájuk a dérlepte, csillogó tavaszi lombokat
juttatta Kendra eszébe. Mindkettőjük súlyos dorongot
fogott a kezében.
- Honnan jöttetek? - kérdezte a sötét hajú nő zengő
alt hangon.
- Szent földön jártok - figyelmeztette őket a másik.
Warren és Tanú Kendra mellé sietett. Tanú sem volt
kicsi, de a nők fél fejjel nála is magasabbak voltak.
A sötét hajú felvonta a szemöldökét.
- Fegyverrel fenyegettek bennünket?
Kétoldalt és mögülük újabb driádok bukkantak elő a
fák közül.
- Barátok vagyunk - mondta gyorsan Kendra. - Sür­
gős kérdésem van a Tündérkirálynőhöz.
- Ez nagyon különös ember - súgta a vörösesbarna
hajú driád a másiknak.
- Igen - súgta vissza a társa - , és beszéli a nyelvün­
ket.

148
 - Sok nyelvet beszélek - mondta Kendra.
A driádok megdöbbentek.
- Még a titkos nyelvjárásunkat is?
Kendra rájuk meredt, és remélte, hogy a tekintete
több önbizalmat sugall, mint amennyit érez.
- Tündérrokon vagyok, a Tündérkirálynő szolgája.
Ezek a társaim.
A sötét hajú driád zöld szeme elkeskenyedett. A kö­
vetkező pillanatban azonban fenyegető testtartása el­
lazult.
- Elnézést kérek a kurta-furcsa üdvözlésért. Zavaros
időket élünk, és régóta védjük ezt a szentélyt. Hallot­
tunk rólad, de nem ismertünk fel. Még sosem találkoz­
tunk hozzád hasonló halandóval, de most már látjuk,
hogy közénk tartozol.
- Köszönöm! A barátaim nem jönnek velem a szen­
télyhez.
A driádok utat engedtek neki.
- Gondoskodunk róla, hogy ne essen bajuk - mondta
a vörösesbarna hajú.
- Nem tudtam követni a beszélgetést - súgta Warren
Kendrának - , de szép munka volt.
- Nem fognak zavarni benneteket - mondta nekik a
lány. - Mindjárt jövök.
Tanú leengedte a számszeríját, Warren visszadugta
a kardját a hüvelyébe, és a driádok feszültsége is oldó­
dott. Kendra átlépett a magas driádok között, és kisé­
tált a félszigetre. Erezte, hogy több szempár is követi,
de nem nézett vissza.
A földet fürkészve kereste az apró szentélyt, nehogy
elmenjen mellette és vissza kelljen fordulnia. Nem ta­
lált semmit, amíg a megalithoz nem ért a félsziget vé­
gén. A primitív kőszerkezet alatt, egy bugyogó forrás

Jrz * . 249 ^
mellett faragott tál és rózsaszín, tarkás kőból faragott
apró alak állt.
Ahogy Kendra letérdelt a forrás mellé, hirtelen szél­
lökés bolygatta meg a levegőt, és frissen ásott föld, érett
gyümölcs, nyirkos fakéreg és óceán illatát hozta ma­
gával. A Tündérkirálynő ismerős hangon szólalt meg,
amelyet Kendra inkább a fejében hallott, mint a fülé­
ben.
Örülök, hogy eljöttél.
- A Társaság egyre közelebb kerül a Zzyzx kinyitásá­
hoz - mondta halkan, mert nem akarta, hogy a driádok
meghallják. - A Szfinx elrabolta a szüléimét és az öcsé­
met. Attól félünk, hogy a Szfinx az Okulusz segítségével
gyűjti össze azt, amire szüksége van. Tudod, mit kellene
tennünk? Tudsz segíteni?
A z O kuluszhoz fű ződ ő kapcsolatom gyengült. A Szfinx
és m entora, egy N agi Luna nevű démon, rájöttek, hogy
kém kedem , és kizártak. E rős az elm éjük. M ost m ár csak
akkor érzem a gondolataikat, am ikor arra tekintenek,
am erre élek. Ennek tudatában m indent megtesznek,
hogy ne fordítsák a figyelm üket felém . A zt azért érzem,
hogy áhítják a birodalm am at, és féltem a fén y m inden
terem tm ényét.
- Mit tudtál meg, amióta beszéltünk? Mesélj Nagi
Lunáról!
N agi Luna segít a Szfinxnek az Okulusz használatá­
ban. A szíve és a lelke szurokfekete.
Sötétség borult Kendrára, mintha megvakult volna,
és egyidejűleg mélyen kétségbeesett. Aztán a látása
ugyanolyan hirtelen visszatért, mint ahogy elvesztette.
Minden alkalommal hozzá kellett szoknia, hogy a Tün­
dérkirálynő nemcsak szavakkal kommunikál, hanem
képekkel és érzelmekkel is.

150
 M ielőtt elm éjüket lezárták előttem, m egéreztem a Szfinx
és N agi Luna közötti kapcsolat bizonyos aspektusa­
it. N agi Luna valam iképp börtönbe van zárva, az ere­
je nem teljesedhet ki. E bből a bezártságból irányítja a
Szfinxet, és őt használja, hogy kapcsolatba kerüljön az
Okulusszal, am ely kiterjeszti elméjét. A kom m unikáció­
já t nem értettem , m ivel a dém onok titkos nyelvét hasz­
nálta, de biztos vagyok benne, hogy a fajtájabeliekkel
érintkezett. A z O kulusz segítségével talán m ég a Zzyzx-
ben raboskodó bukott lényeket is eléri.
Heves harag kerítette hatalmába Kendrát. Egy pilla­
natra úgy érezte, hogy a keze egyetlen legyintésével ki
tudná irtani a környező erdőt, egyetlen ordítással fel tud­
ná hasítani a főidet. Aztán az érzés elmúlt. Kendra igye­
kezett emlékeztetni magát, hogy ezek nem az ő érzelmei.
A Szfinx és N agi Luna is m eg van győződve arról, hogy
közel a győzelem , azonban a diadalról alkotott képük el­
tér. M indegyik a m aga céljára akarja felhasználni a m á­
sikat. A Szfinxnek határozott terve van arra nézve, ho­
gyan engedje ki a Zzyzx dém onait a saját feltételei sze­
rint. A részleteket nem tudtam kivenni, de biztos vagyok
benne, hogy bizonyos m értékig jó t akar, akárm ilyen tév­
úton is jár. Csakhogy N agi Lunának is m egvan a maga
terve, m éghozzá a sötétség és káosz olyan víziója, am ilyet
a világ m ég sosem látott. A Szfinx nem ostoba, de attól
tartok, N agi Luna túljár az eszén.
- Meg tudod mondani, hol vannak? - kérdezett rá
Kendra.
N em volt világos. Túl sok dolog nem volt világos. De
ahhoz eleget láttam, hogy elhiggyem , küszöbönáll a Zzyzx
kinyitása. A ká r a Szfinx já r sikerrel, akár N agi Luna, mi
kudarcot vallunk. A következm ények p ed ig katasztrofáli­
sak lesznek.

151
 - Két ereklye nálunk van - mondta Kendra.
Őrizzétek meg, ha tudjátok! Igyekszem segítséget nyúj­
tani. A dém onok ellen folytatott harcom ősi és örök.
- Raxtusz azt mondta, ők pusztították el a férjedet.
Olyan mély és csüggesztő gyász zuhant Kendrára,
hogy azt hitte, belefullad. Amikor az érzés elvonult, le­
vegő után kapkodott.
A dém onokkal való küzdelm em a hitvesem bukása
előttről ered. Ellenségességünk a term észetünkből fakad.
M indig is szem ben álltam G orgroggal és a kegyenceivel,
ahogy ők is velem. E lsődleges célom a birodalm am és k ö­
vetőim védelme, am ibe beletartozik a te világod védelm e
is. A z én birodalm am a te világodtól kapja az életet. H a a
te világod elbukik, a birodalm am börtönné válik, am ely
nem kapcsolódik sem m ilyen élő szférához. M indkettőnk
érdekében m eg kell akadályoznunk a Zzyzx kinyitását.
- Bármit megteszek, hogy segítsek - ígérte Kendra - ,
ahogy a barátaim és a családom is. Mit javasolsz?
Csend lett. A világ megpihent, szél sem rebbent, egyet­
len hang sem hallatszott. Amikor a kommunikáció foly­
tatódott, a szavak lassan érkeztek.
H árom asztridom elpusztult, am ikor téged védtek B es­
tiafészekben. Időtlen idők óta könyörögnek lehetőségért,
hogy vezekelhessenek, am iért cserbenhagyták a hitvese­
met. Talán elérkezett ez a nap. Újra kapcsolatba lépek
velük. Igyál a forrásból!
Kendra fogta a fatálat, belemerítette a vízbe, és ivott.
Napfény csillant a víz felszínén, elvakítóttá. A tiszta fo­
lyadék sűrű volt, akár a méz, könnyű, mint a buborék,
krémes, mint a tejszín, fanyar, akár az erdei bogyók,
és friss, mint a harmat. Kendra egy pillanatra érezte a
bensőjében rejlő hatalmas mágikus energiakészleteket.

152 ^
 Úgy érezte, mintha viharfelhő lenne, amely vakító vil­
lámot lövell ki.
Aztán csitító szellő legyintette meg, mélyről jövő vi­
gasz és megnyugvás érzése álmosította el.
A m ikor találkozol az asztridokkal, érintsd m eg őket,
és parancsold m eg nekik, hogy alakuljanak vissza! H á ­
rom szentélyem et feláldoztam , hogy m egkapd ezt az erőt.
- Ne pusztítsd el a szentélyeidet! - kiáltott fel Kendra.
E lérkezett az idő, hogy összefogjunk és áldozatot h oz­
zunk. N em engedhetjük, hogy a D ém onkirály és nem kí­
vánatos követői kiszabaduljanak. A világaink sorsa a
tét. M enj, K endra! Légy bátor! Légy bölcs!
A Tündérkirálynő még utoljára erőt adott neki a re­
mény és béke érintésével, majd visszavonult, és Kend­
ra magára maradva térdelt a nedves füvön. Felállt, visz-
szatért a félsziget elejére, ahol a driádok várták a bará­
taival. A fejedelmi szépségű nők ünnepélyes tisztelettel
méregették.
- Sikerült? — kérdezte Warren, óvatosan figyelve a
driádokat.
- Nem tudja, hol tartja fogva a Szfinx a családomat,
de érti Zzyxz kinyitásának veszélyét, és segíteni akar. -
Kendra a vörösesbarna hajú driádhoz fordult. - Vannak
asztridok ebben a menedékben?
A driád előrelépett.
- Néhány időnként elvándorol erre, de sok éve nem
láttunk egyet sem.
Kendra bólintott, és Tanúhoz fordult.
- És Titokföldén?
- Az asztridok arra járnak, amerre kedvük tartja -
felelte a férfi. - Fura lények. Azóta nem láttam őket Ti-
tokföldén, hogy a szentély ereje elapadt.

-**• 153
 - Haza kell mennünk. - Kendra intett a driádoknak.
- Köszönjük a szíves fogadtatást! Sok szerencsét a szen­
tély védelméhez!
A driádok kissé meghajoltak válaszul.
Kendra, Warren és Tanú megfogta a Transzlokátort,
megcsavarták, és a szédítő érzést követően újra Titokföl­
de konyhájában találták magukat. Nagypapa és Coulter
mellett most már nagymama is ott volt.
- Jól vagytok? - kérdezte izgatottan.
- Nem volt semmi gond - felelte Warren.
Nagymama megkönnyebbült.
- Sajnálom, hogy nem búcsúztam el tőletek.
- Hogy ment? - tért a tárgyra nagypapa.
Kendra elmesélte, mit tudott meg a Tündérkirálynő­
től, beszélt Nagi Lunáról, és hogy át kell változtatnia az
asztridokat. A többiek feszülten hallgatták.
- Sosem hallottam erről a Nagi Lunáról - ráncolta
a szemöldökét nagymama. - Megpróbálom kideríteni,
amit lehet.
- Nem lesz egyszerű - vélte nagypapa. - Biztosan na­
gyon ősi démon.
- Ki gondolta volna, hogy asztridokat fogunk hajku-
rászni? - ingatta a fejét Warren.
- Mindig tudtam, hogy fontosak a Tündérkirálynőnek
- mondta nagypapa - , de amíg Kendra el nem mesélte,
nem sejtettem, hogy valaha vitéz katonák voltak.
- A Tündérkirálynő szörnyen neheztel rájuk - mond­
ta Kendra. - Az, hogy visszaváltoztatja őket, azt jelenti,
tényleg aggódik amiatt, hogy a Szfinx sikerrel jár.
- Telepatikusán nem tudod hívni az asztridokat? -
kérdezte Warren.
- Hallom a gondolataikat, de nem tudom, milyen kö­
zel kell lennem hozzájuk.
 - Hány asztridról beszélünk?- szólt közbe Tanú.
- Nyolvcanhét maradt - válaszolta Kendra. - Hat el­
hagyta a Tündérkirálynőt, és három meghalt, amikor
engem védtek Navarogtól.
Tanú füttyentett.
- Nyolcvanhét asztridot kell megtalálni szerte a vi­
lágon?
- Bestiafészekben eleve volt tizenkettő — jegyezte
meg Kendra.
- Amikor utoljára ott jártál - emlékeztette Coulter. -
Az asztridok mozgása nagyon szeszélyes.
- Volt egy olyan érzésem, hogy régóta ott voltak -
mondta a lány. - Talán megérné elutazni az ottani szen­
télybe. A közelében voltak.
Nagypapa a homlokát ráncolta.
- Egyelőre napoljuk el a sárkánymenedékbe való ki­
rándulást. Tanú és Warren majd utánanéz, hol lehetnek
még asztridok.
Kendra nagy levegőt vett.
- Akkor én meg beszélek Vanessával.
Warren sandán vigyorgott.
- Kiérdemeltél egy kis pihenést. Harapj valamit! Egy
almát?
Kendra a fejét rázta.
- A Tündérkirálynővel való beszélgetéstől feltöltőd­
tem. Most akarok beszélni Vanessával, hogy ne legyen
időm izgulni miatta.
- Lekísérlek - ajánlkozott nagymama.
- Veletek megyek - mondta Coulter.
- Jól van - bólintott rá nagypapa.
Kendra követte Sorenson nagymamát le a lépcsőn, és
megvárta, hogy kinyissa a börtön ajtaját. Nagymama
ekkor a vállára tette a kezét.

155 ^
 - Úgy lesz a legjobb, ha kettesben hagyunk vele.
Kendra bólintott. Ha nagymama nem javasolja, ő kér­
te volna. Nagymama és Vanessa nagyon nem jöttek ki
egymással.
- Az ajtó előtt leszünk - biztosította Coulter. - Kiálts,
ha szükséged lesz ránk!
- Vanessa viselkedni fog - vélte nagymama. - Akár
barát, akár ellenség, a Csenddobozba nem akar vissza­
kerülni.
- Nem lesz baj - mondta Kendra, és majdnem el is
hitte. Jó ideje nem beszélt Vanessával kettesben. Most
legjobban a kínos helyzet aggasztotta.
Nagymama egy közeli cellához vezette, bedugta a zár­
ba a kulcsot, és kinyitotta az ajtót. Kendra belépett. Az
ajtó becsukódott mögötte.
Vanessa éppen felüléseket végzett a padlón, a tarkó­
ján összefűzött kézzel az ellentétes könyökét és térdét
érintette össze, és ahogy a lábát behajlította-kinyújtot-
ta, az nem is érintette a padlót.
- Egy pillanat - zihálta.
A cella kényelmesnek tűnt. A padlót vastag szőnyeg
borította, ernyős lámpák vetettek gyenge fényt, a fala­
kat impresszionista festmények díszítették. Különböző
méretű cserepes növények tették barátságosabbá a lég­
kört. Volt hűtő, szobabicikli, műbőr babzsákfotel és egy
minden igényt kielégítő hifi-berendezés. Nagymama és
nagypapa láthatóan mindent megtett, hogy otthonosan
érezze magát.
Vanessa befejezte a gyakorlatot, és talpra ugrott.
- Tornázni jöttél? - Még izzadtan és fiús edzőruhában
is könnyed, egzotikus szépség áradt belőle.
- A cellád minden alkalommal egyre klasszabb.

156 /Sk.
 - Börtönmércével nem rossz. - Vanessa leült az ágya
melletti íróasztal mögé. - Azért jöttél, hogy kicsikard
belőlem a titkomat?
- Segítene megtalálni a családomat?
- Kérdezz-feleleket játszunk? Igen, segítene.
- Mi az? - tört ki kétségbeesetten Kendrából.
- Nem játszottál még kérdezz-feleleket? - rótta meg
gyengéden Vanessa. - Nem kérdezheted meg, mi a titok,
csak kérdéseket tehetsz fel róla.
- Nagyobb, mint egy kény ér doboz?
Vanessa könnyedén felnevetett.
- Kapiskálod. Igen.
- Milyen nagy egy kenyérdoboz?
- Ez releváns kérdés. Akkorát képzelj el, amiben el­
fér pár vekni!
- Személy, növény vagy ásvány?
- Személy.
Kendra karba fonta a kezét.
- Egy személy a titkod?
Vanessa feszülten farkasszemet nézett vele.
- A játéknak vége.
- Igen, vége! Miért kell annyira titkolóznod?
Vanessa hátradőlt.
- Nehéz megmondani. Talán mert a Szfinx most is fi­
gyelhet bennünket, és ha ez a titok kiderül, esélyünk
sem lesz megállítani.
- Tényleg annyira fontos? - Kendra nem tudta elhinni.
- Hamarosan megtudod.
- Mennyire hamar?
- Veszélyes lenne megmondani. - Vanessa előreha­
jolt. - Nem kínozni akarlak, Kendra. A nagyszüleidet
sem akarom kínozni, pedig őket jóval kevésbé kedvelem.

157
Eleinte azért tartottam titokban, mert számított, és
tudtam, hogy a segítségével talán kijuthatok innen. De
amióta a Szfinx megszerezte az Okuluszt, nagyon örü­
lök, hogy tartottam a számat. A hallgatásom mindnyá­
junkat megmenthet. A titkom az utolsó és legjobb esé­
lyünk megállítani a Szfinxet, és visszaszerezni a csalá­
dodat. Érd be ennyivel!
- Használhatnánk a Kronométert. Elmondhatnád a
titkodat Pattonnek egy olyan időben, amikor a Szfinx
nem látja.
- Rájöttetek, hogyan lehet a Kronométerrel vissza­
menni az időben? - döbbent meg Vanessa. - Ez jó hír!
Talán ezt csináljuk majd, amikor elérkezik a pillanat.
Addig azonban a titok csak lehetőséget adna a hibázás-
ra. Hidd el, a te oldaladon állok! A nagyobb jó érdeké­
ben teszem.
Kendra frusztráltan sóhajtott.
- Téged csak az érdekel, hogy kijuss innen.
Vanessa arca megfeszült. Kendra egy pillanatig azt
hitte, hogy elveszíti a fejét. Aztán az álomblix megnyu­
godott, és félresimított az arcából egy kóbor hajfürtöt.
Kényszeredetten elmosolyodott.
- Megértem a frusztrációdat és a bizalmatlanságodat
is. Lenne rá okod, hogy még ennyire se bízz bennem. De
kérlek, értsd meg, hogy ha csak ki akartam volna innen
jutni, szó szerint több tucat lehetőségem lett volna rá.
Azt hiszed, ez a cella visszatartana, amikor Tanút irá­
nyítani tudom álmában? Szerencsétekre tényleg a ti ol­
dalatokon állok, és a legtöbb dolgot, amit megtehetek,
innen is el tudom végezni. Ez azonban nem mindig lesz
így. A helyzet válságos. Eljön az az idő, amikor a nagy-
szüléidnek ki kell engedniük, hogy jobban a segítsége­
tekre lehessek.

-*»■ 158
 Kendra erre nem tudott mit mondani.
Vanessa felállt.
- Eddig türelmes voltam. Kicsit még várhatok. És te
is, akár hiszed, akár nem. A titok ismerete nem gyorsí­
taná fel az eseményeket. - Vanessa felemelte a karját,
és kinyújtózott. - Mire elárulom, amit tudok, talán még
Ruth bizalmát is elnyerem.
- Semmit nem szedek ki belőled, mi?
- Sajnálom, Kendra. Vanessa Santoro talán nem tö­
kéletes, de tud titkot tartani.
 Tizedik fejezet

Nagi Luna

z érem elég fényesen felizzott ahhoz, hogy feléb­

A ressze Sethet. Az álmot próbálta kidörgölni a sze­
méből, hirtelen nem tudta, hol van, a vakító fény forrá­
sát kereste. Ahogy ujjai rázáródtak az érmére, a ragyo­
gás eltompult, és szavak formálódtak az elméjében.
Végre m egvagy! M ost szóltak, hogy a Szfinx a mi szin­
tünkre ereszkedik le. Valószínűleg hozzád tart. Vigyázz
vele! Kioltom az érmét.
- Kösz! - súgta Seth, és próbálta ezt mentálisan is
Bracken felé küldeni.
Sem m iség. És nem kell annyira koncentrálnod, csak
hagyd, hogy a gon dolataid felém áram oljanak! Később
beszélünk.
Az érme elsötétedett, és a Bracken elméjéhez fűződő
kapcsolat megszakadt. A hirtelen fényesség után a cella
szurokfeketének tűnt. Seth cuppantott egyet, hogy szá­
jából eltűnjön az álom íze. Szeme kezdett hozzászokni a
sötéthez. A Brackentől kapott érme a kezében maradt.
Nemcsak fényforrásként szolgált, de mágikus adóvevő­
ként is.
Seth még mindig nem bízott teljesen az unikornisban,
de mélyen belül úgy érezte, sokkolná, ha új barátjáról
kiderülne, hogy áruló. Bracken semmi információt nem

2.G0
próbált kiszedni belőle, és a jelek szerint nagyban szer­
vezte a börtönlázadást Maddoxszal és más rabokkal.
Seth szórakozottan dörgölte az idegen érmét a hü­
velykujjával. Jó érzés volt a kezében tartani. Az ezüs­
tös fémből készült pénzen, amely kicsit nagyobb és vas­
tagabb volt egy negyeddollárosnál, egy griff volt látha­
tó, körülötte ismeretlen hieroglifák. Ha jön a Szfinx, el
kell dugnia. A sötétben tapogatózva a priccs egyik lába
alá dugta.
Mit akarhat tőle a Szfinx? Talán fogolycserét szerve­
zett meg? Vagy ne is reménykedjen ebben? Információt
akar kiszedni belőle? Netán meg akarja kínozni?
A közeledő léptek zaja növelte nyugtalanságát. Talán
a Szfinxnek más dolga van idelent. Bracken sem tud­
hatja biztosan, hogy hozzá jön.
Odakint egy épp csak pislákoló fáklya jelent meg.
Kulcs zörrent a zárban. Az ajtó kinyílt. A Szfinx lépett
be, és szemrevételezte a helyiséget.
- Nem éppen a legpazarabb lakosztály.
- Pedig a vécé klassz - mondta fanyarul Seth.
- Végül is fogoly vagy. Gyere velem! Valaki beszélni
óhajt veled.
- Ma nem vagyok csevegős kedvemben. Nem tehet­
nénk át egy esőnapra?
- Nem jó napot választottál a viccelődésre. Ne akard,
hogy kellemetlenebb legyen, mint amilyen lesz!
A Szfinx hangja komolyan csengett. Seth úgy gondol­
ta, inkább a saját lábán megy, mint hogy vigyék, úgy­
hogy követte a Szfinxet. Két fáklyavivő kísérte őket,
nagydarab emberek vasszegecses bőrvértben. Seth úgy
tippelte, még mélyebbre indulnak a börtönbe.
- Hová megyünk?
- Nagi Luna személyesen akar veled találkozni.
 Seth lelassított.
- Ez rosszul hangzik.
A Szfinx vállat vont.
- Én nem sok értelmét látom, de ő ragaszkodott hozzá.
- Még mindig ugyanott van? A legalsó cellában?
- Időtlen idők óta ott lakik.
Egy mocskos vasajtóhoz értek. Az egyik fáklyavivő kul­
csot dugott a zárba. A zsanérok tiltakozva nyikorogtak.
- Sokat jársz le ide? - kérdezte Seth.
- Amíg a menedékben vagyok, gondolatban tudok be­
szélni Nagi Lunával, úgyhogy nincs rá szükség.
- Mindig a fejedben van?
- Csak amennyire engedem.
Leereszkedtek egy hosszú lépcsőn, végigmentek egy
folyosón, befordultak egy sarkon, beléptek egy félelme­
tes vasajtón, amelyet három zár biztosított. Egy újabb
lépcsősor után a folyosó elkeskenyedett és kanyarog­
ni kezdett. Több elágazáson is áthaladtak. A padló fo­
lyamatosan lejtett. Végül egy mocskos kamrába értek,
amelynek rács volt a padlójába építve.
- Hagyjatok magunkra! - mondta a Szfinx az őrök­
nek, az egyiktől elvéve a fáklyát. Mindkét őr falfehér
volt. Az egyik remegett. Sietve visszakoztak a folyosón.
- Ez az? - kérdezte Seth.
A Szfinx halkan, komolyan beszélt:
- A saját érdekedben mondom, hogy légy udvarias, és
ne mondj többet, mint amennyit muszáj! Egy ősi lénnyel
fogsz beszélni, akinek az ereje felfoghatatlan. Évszáza­
dok óta ismerem, mégsem járultam elé sosem meggon­
dolatlanul.
Seth bólintott. A figyelmeztetés nélkül is éppen elég­
gé aggódott. Ahogy a Szfinx kinyitotta a rácsot, olyan
idegesség fogta el, hogy hányingere támadt.

162
 A Szfinx felemelte a súlyos rácsot, és legurított egy
kötéllétrát. O ment előre, a fáklyát egyik kezében fogva.
Sethnek az elején gondja akadt a kötéllétrával, de aztán
már simán leereszkedett. Amikor lába leért a kőre, por
lebbent fel. A hűvös helyiség dohos volt. A durva kőfa­
lakról rozsdás láncok lógtak.
Seth tekintete a Csenddobozra tévedt. Régebbinek
látszott, mint ami Titokföldén volt, az ághelyes, lakko-
zatlan, dísztelen fa strapabírónak tűnt. A terméskővel
kirakott padlón porlepte fémkör övezte a Csenddobozt.
- Hol van? - kérdezte suttogva Seth, miközben tekin­
tetével a helyiséget pásztázta.
A Szfinx a Csenddoboz felé biccentett. Egy apró, aszott
asszony csoszogott elő mögüle, görnyedt vállán gyapjú­
kendővel. Látszott, hogy nem ember. Foltos bőre lila és
barna volt. Vékony fülcimpája szinte a válláig lógott.
Göcsörtös kezén szürke karmok meredeztek, sárga sze­
me különös, ferde vágású volt.
Nagi Luna a kör széléhez totyogott. Csak ekkor sze­
gezte izzó tekintetét Sethre.
- Hogy hívnak, fiú? - kérdezte rekedten suttogva.
- Seth.
Aszott ajkát kellemetlen, cuppogó hangot hallatva az
ínyéhez szívta.
- Félsz tőlem?
- Valahogy úgy.
Elvigyorodott, amitől előbukkant begyulladt ínye.
Szemét a Szfinxre villantotta.
- Igazunk volt. Igen különleges.
Sethre meredt, orrát felhúzta, majd elfintorodott.
H ogy lettél árn ybű völő? A mérges kiáltás ijesztő erővel
csattant fel Seth elméjében.
- Véletlen volt - felelte a fiú.

163 ^
 Szem telenség volt! O stobaság! Seth hátrált egy lépést.
Szerette volna kizárni elméjéből a telepatikus kiabálást.
Az acsarkodó szavaktól gondolkodni sem bírt. E gyértel­
m űen G raulasz műve. A je g y e rajtad virít. A z a tökkel-
ütött m indig is túlságosan érdeklődött az em berek iránt.
- Ne kiabálj velem! - szólt rá Seth.
K ü lön ben ?
- Különben megdoblak kővel.
Seth hallotta, hogy a Szfinx felszisszen. Nagi Luna
vihogott, két ajka között fényes nyálszál feszült. A vad,
rekedt nevetés őrülten visszhangzott a nagy kamrában.
N em vagy gyáva, ezt m eg kell hagyni. A hang nyers
maradt, de csökkent az ereje. Az öregasszony a Szfinx
felé intett. E ttől itt undorodom . A leplezetlen félelm étől
okádnom kell. M ind a ketten foglyok vagyunk, gyere, fuss
ide hozzám ! L ép j be a köröm be, és összefogunk ellene!
Seth a fejét rázta.
Engedd, hogy hozzáférjek a gondolataidhoz! K a p cso­
latot létesítek, hogy bizalm asan tárgyalhassunk.
- Szó sem lehet róla.
E lutasítod a segítségem et? A szavak minden eddigi­
nél nagyobb erővel érkeztek. Seth befogta a fülét, de ez­
zel sem tompult a mentális tiráda. Sötétség sűrűsödött
a nő köré. A történelem legnagyobb alakjai letérdeltek
előttem ! F lottákat küldtem a tenger fen ekére! Járványo­
kat indítottam el! M onarchiákat döntöttem m eg! És te
dacolsz velem ?
- Én kívül vagyok a körödön. - Seth ellenállt a kísér­
tésnek, hogy köveket szedjen fel, és megdobálja a démont.
A hang az elméjében nyájassá, mézesmázossá vált.
Jól van. Van saját akaratod, ezt tisztelem. H ogy van G ra­
ulasz? A zt hittem, m ár elpusztult.
- Haldoklik.

164
 A maga idejében egész erős volt. K á r érte. Szánalm as
roncs lett. Gyenge. Fajtája szégyene, lenyűgözte az a l­
sóbbrendű faj, m ég tanulm ányozta is a p iti filozófiáju­
kat. Im ádta az em berkedvenceit, néha m ég a dém onoknál
is job b a n ! A gyen ge nyom orú véget érdem el. Nagi Luna a
Szfinxre nézett. N em akarom , hogy a fogvatartónk hall­
ja a beszélgetésünket. E zeket a gon dolatokat nem érzéke­
li. Tetszésem szerint nyitom és csukom előtte az elmémet.
F elelj nekem csak igennel és nem m el! H agyd, hogy N agi
Luna beszéljen!
- El sem tudom képzelni, miről tudnánk beszélni -
mondta Seth, óvatosan figyelve az öregasszonyt.
A kkor ne beszéljünk! Talán legjobb lesz, ha a fog v a ­
tartónkkal beszélek, és átjárókról m eg izzó érm ékről m e­
sélek neki.
Seth azon igyekezett, hogy az arca semmit ne árul­
jon el.
-N e .
H a én leereszkedem addig, hogy egy halandóval be­
szélek, akkor az hallgasson m eg! F őleg egy ilyen szeren­
csétlen kópé, m int te. Én tettem a fogvatartónkat azzá,
ami. É rted sokkal többet tudok tenni. F elülm úlhatnád
őt. B enned több lehetőség van. N agy erő lakozik benned,
csak nem tudod használni. K i akarsz ju tn i innen. Én is.
E gyütt m egbuktathatjuk a fogvatartónkat.
- És aztán?
H atárok és börtönök nélküli világ. Te vezetheted. Ural­
hatod.
- Nem érdekel.
K iszabadíthatod a családodat. M egvédheted őket. Ö rök­
re zárva tarthatod Zzyzxet.
Seth összevonta a szemöldökét. A Szfinxre pillantott,
aki a háta mögött összekulcsolt kézzel bámult maga elé.

165
 - Ennek semmi értelme. Miért segítenél nekem ebben?
A zt hiszed, engem érdekel a börtön kin yitá sa ? Eh. A z
a fogvatartónk álma. Tudod, mi van abban a börtönben ?
Vetélytársak. H a szabad lennék, én lennék a legerősebb
dém on a világon! M iért akarnám ezt tön kretenni?
- A legnagyobb ellenségem lennél - mutatott rá Seth.
Nem , nem. N em érted. M ielőtt kiszabadulunk, kiké­
pezlek. A hogy az erőd nő, rájössz, hogy én nem jelen tek
szám odra fenyegetést. M egvédjük egym ást, sorsunk ösz-
szekapcsolódik. A legnagyobb hős leszel a világtörténe­
lemben.
- Ne fáradjon, hölgyem! Talán fiatal vagyok, és talán
ostoba, de ennyire azért én sem vagyok ostoba.
O stoba! H álátlan! Megvető szavak martak belé. N á ­
lad százszor hatalm asabb em berek m indent odaadná­
nak egy ilyen ajánlatért! A zt hiszed, szá m íta sz? H ogy a
családod és a barátaid szám ítanak ? Jelentéktelen vagy,
és az is maradsz. M enj! El innen! É lvezd ki afölött érzett
önelégült büszkeségedet, hogy nem et m ondtál nekem !
H alálra ítélted a családodat és bukásra az ügyeteket!
Seth arca meg sem rezzent. Nem mondott semmit.
Nagi Luna veszélyes. Jobb nem provokálni, ha nem mu­
száj. Rémülettel töltötte el, hogy ilyen társa vagy taní­
tója legyen. Pár percig is alig bírja az elméjében elvisel­
ni, nemhogy egész életében. Hozzá képest Graulasz egy
plüssmaci. A Szfinxre nézett, aki közömbösen bámulta
az aszott démont. Az nyers rosszindulattal viszonozta a
pillantását. Seth sejtette, hogy kommunikálnak.
Próbálta elképzelni önmagát, mint rabszolgát, akinek
nincs választása. Ilyen körülmények között elfogadta
volna Nagi Luna ajánlatát? Remélhetőleg nem.
- Nem - szólalt meg végül a Szfinx. A fiú felé fordult.
- A beszélgetés véget ért.

100
 Nagi Luna frusztráltan elhessegette a Szfinxet. Szi­
szegve és gurgulázva a padlóra köpött. A Szfinx ment
előre a kötéllétrán. Seth követte.
Odafent segített a Szfinxnek lecsukni a rácsot.
- A segítségedet kérte, hogy megbuktasson? - kérdez­
te a Szfinx.
- Mindenfélét ajánlott. Nem is értem, hogy nem őrül­
tél még meg tőle.
- Nagi Luna nagy manipulátor. Minden eszközt meg­
ragad. Leginkább az elmédhez akart hozzáférni.
- Drukkoltál neki?
- Ha olyan ostoba lettél volna, kihasználtam volna az
alkalmat - árulta el a Szfinx.
- Úgy láttam, mérges rád.
- Van rá oka.
- Mi az?
A Szfinx a másik kezébe vette a fáklyát.
- Azt akarta, hogy vigyelek be a kényszerkörbe.
- Miért nem tetted meg?
- Nem ez volt a célom. Azt hitte, a találkozáskor hasz­
nos információt szerez. Abba belementem, hogy alkalma
legyen tanulmányozni téged, de abba nem, hogy elpusz­
títson.
- Vissza kell mennem a cellámba?
- Attól tartok.
Amikor a Szfinx csatlakozott a fáklya vivőkhöz, és el­
indultak vissza a cellájához, Seth hallgatásba burkoló­
zott. Az egyik őr kinyitotta a nehéz ajtót, és Seth belé­
pett.
- Otthon, édes otthon! - dörgölte össze a kezét a fiú.
- J ó móka volt, ismételjük meg valamikor!
- Ne keveredj bajba! - A Szfinx bólintott, és az őr be­
csukta az ajtót.

2.07 ^
 Ahogy a fáklyák távolodtak, Seth odalépett a kukucs­
kálóhoz. Tölcsért csinált a kezéből.
- Nem tudom, ki itt a karbantartó, de ereszt a tető.
- Semmi válasz. - Adjátok tovább! - Semmi válasz. -
Nem tudom, honnan jön a víz, de nem akar elállni.
A fáklyák távolodtak. A következő pillanatban ajtó
nyílt, majd becsapódott. Csak egy fáklya gyér fénye ve­
tődött a falakról a cellájába.
Seth ellépett az ajtótól.
- Minden marad a régiben - motyogta. Egyedül érez­
te magát. - Szia, cella! Hogy vagy? Nyirkosán? Sajná­
lattal hallom. Hogy én? Új hobbim van. Beszélek a cel­
lámhoz. Mintha magamban beszélnék, csak még szá­
nalmasabb.
Mintegy erre válaszul, a cella hátsó fala felmorajlott.
A következő pillanatban Bracken jött be, fehér fénnyel
a kezében.
- Hallottad? - kérdezte tőle Seth.
- Micsodát?
- Hogy magamban beszéltem.
- Nem. De ne aggódj, a legtöbben időnként csináljuk.
Ez is a móka része. Hogy ment?
- Elvitt Nagi Lunához.
- Ugratsz.
- Bárcsak ugratnálak!
- És jól vagy?
Seth vállat vont.
- Nem vertek meg vagy ilyesmi. Csak a fejemben vi-
sítozott. Tud úgy beszélni, mint te, telepatikusán. Úgy
tett, mintha össze akarna állni velem a Szfinx ellen.
Igazából persze a fejembe akart mászni... Várjunk csak!
- Mi van?

Jr?* 2.68
 - Amikor azt az érmét használom, tudsz olvasni a
gondolataimban, igaz?
- Igen. Főleg azokat, amiket nekem küldesz.
Seth lerogyott a priccsre, ami megingott és recsegett
a súlya alatt.
- Honnan tudjam, hogy ez igaz? Honnan tudjam, hogy
nem csak a titkaimat akarod?
- Nem tudhatod. Nem muszáj használnod.
- Hogyhogy itt mindenki olvas a gondolatokban?
- Te hallottad őt, de ő nem tudott a gondolataidban
olvasni, csak ha megengedted volna neki.
- Ahogy neked is.
- Értem, hogy miért nem tetszik ez neked.
Seth hátradőlt a priccsen. A kezét a tarkójára tette.
- Mintha egy pszichológussal beszélnék.
- Mesélj a gyerekkorodról! - tréfálkozott Bracken.
- A lidérceket és zombikat hallom gondolatban, de egy
baráttal sosem beszéltem még úgy - merengett Seth. -
Kendra azt mondta, a Tündérkirálynővel így beszél.
- A nővéred beszélt a Tündérkirálynővel? - kérdezte
Bracken érdeklődve.
- Hoppá! Talán nem kéne ebbe belemennem. Bár nem
nagy titok. A Szfinx tudja, hogy tündérrokon.
- Úgy érted, megkapta a tündér érintést.
- Nem, igazi tündérrokon. Elsőnek a Szfinx diagnosz­
tizálta. Erről se kéne beszélnem. Ezek szerint Maddox
és a többiek se beszéltek róla.
Bracken kinyújtotta a kezét, és segített felállni Seth-
nek.
- Akármit tud a Szfinx a nővéredről, igazad van, hogy
inkább megtartod magadnak. Unikornisként én tudom,
mit jelent, ha egy ember tündérrokon lesz. Nagyon ritka,

JriZ.
a Tündérkirálynő roppant bizalmáról árulkodik. Már­
pedig ő sosem adja könnyen a bizalmát.
- Ismered?
Bracken látszólag minden ok nélkül feszengeni kez­
dett.
- Minden unikornis ismeri a Tündérkirálynőt. - Kis
hallgatás után elmosolyodott, és Seth karjára csapott. -
Gyere velem! Mutatok valamit. Rád fér egy kis jókedv.
Seth követte Brackent a járatba. Ellenkező irányba
mentek, mint amikor Maddoxot látogatták meg. Brac­
ken átvezette Sethet egy titkos ajtón, fel egy durva lép­
csőn, ki egy titkos csapóajtón, végig egy szűk folyosón.
A vége felé Bracken megtorpant.
- Megmutatom a kedvenc helyemet.
- Oké - mondta illő kíváncsisággal Seth.
- Mármint a kedvenc helyemet a börtönben.
- Értem.
Bracken megnyomott és elfordított két követ, mire a
fal egy része egy középső tengelyen elfordult. Ahogy be­
léptek, Bracken eloltotta a világító követ, és végigtapo­
gatózott a fal mentén. Felkattintott egy kapcsolót, mire
a mennyezeten felgyulladtak a lámpák, valamint pár ál­
lólámpa is világítani kezdett, meg két ventilátor is be­
kapcsolt.
- Azta! - hüledezett Seth. Az egyik falnál öt flipper
állt. A másikon három dartstábla lógott. A szoba köze­
pén billiárdasztal, szépen összerakott golyókkal, mellet­
te pingpongasztal és csocsó. A szoba egyik felében há­
rom bőrkanapé vett körül egy lapos képernyős tévét.
A túlsó sarokban nagy súlyzógép, mellette futópad és
kézi súlyzók. A titkos bejáratnál hatalmas zenegép állt.
Seth odament a csocsóhoz. Indiánok és cowboyok.
- Ismerős? - kérdezte Bracken.

\rJQ
 - Miért?
- Mert egyenesen odamentéi hozzá, pedig épp csak
megjelent.
Seth bólintott.
- Ezen játszottam a Szfinx ellen, amikor először talál­
koztam vele. Vagy egy ilyenen. És Kendra is.
- Ez a szoba a bizonyíték arra, hogy a Szfinx tudja,
hogy összevissza járkálunk idelenn. Amit a csocsóról
mondtál, bizonyosságnak tekinthetjük. Ezzel a szobá­
val akar jó magaviseletre bírni bennünket. Ha rendet­
lenkedünk, eltűnnek dolgok. Néha teljesen üres. H ajók
vagyunk, mindenféle dolog jelenik meg. Nyíltan sosem
ismerte el, hogy létezik. Ez a börtön játékterme.
- A tévé működik?
- Minden működik. A tévén sok csatornát fogunk.
- Honnan van elektromosság?
- A vezetékekből.
- Aha. - Seth odament az egyik flipperhez.
- A sárgával tudod kezdeni a játékot.
- Kié a legmagasabb pontszám?
- Az enyém. Mindegyiken.
Seth felé fordult.
- Ezen változtatunk.
- Azt szeretném én látni! - kuncogott Bracken. - Elég
jó reflexeim vannak, és majdnem negyven éve játszom
rajtuk.
Seth a homlokát ráncolta.
- Fogadok, hogy a biliárd jól megy neked.
- Van benne gyakorlatom.
Seth vállat vont.
- Kibírom, ha elversz. Még ez is jobb, mint a priccse-
men ülve a víz csepegését hallgatni.
- Egyetértek.

^ 171
 Seth végigsimított a biliárdasztalon.
- Ha lázadást szítunk, ezt elveszik.
Bracken odament a dákókhoz, és kiválasztott egyet.
- Ez a szoba évekig üres lesz. És a Szfinx mindent el
fog követni, hogy az összes járatot befalazza, amit csak
megtalál.
Seth is kiválasztott egy dákót.
- Van esélyünk a sikerre?
Bracken bekrétázta a dákója végét.
- Nem sok. De hagyjam, hogy vége legyen a világnak,
csak hogy nyugodtan pingpongozhassak?
- Akkor élvezzük ki ezt a szobát, amíg lehet!
Bracken profin megpörgette a dákót.
- Egyetértek. - Az asztal fölé hajolt és lökött.
 Tizenegyedik fejezet

Vanessa titka

endra sekély, szirupos tóban úszott. A viszkózus fo­

K lyadékban alig bírta fent tartani a fejét, de a tó
fenekét sem akarta megérinteni, mivel nyálkás, teker­
gő lények népesítették be, amelyek haraphattak vagy
csíphettek. A barnás mocsokréteg a felszínen megrán­
cosodott, ahogy esetlenül köpülő keze-lába ösvényt vá­
gott bele. A partot nem látta, csak a mocsárból kimere­
dő száraz facsonkok alapján tudott tájékozódni.
Nagymama rázta meg a vállát, és Kendra felébredt.
Örült, hogy kiszabadult a kellemetlen álomból, de meg­
hökkent, hogy a pirkadatnak semmijeiét nem látja. Az­
tán az ágy melletti órára pillantott. Hajnali három óra
huszonkét perc volt.
- Mi az? - kérdezte Kendra riadtan.
- Nincs vészhelyzet - nyugtatta meg nagymama - ,
csak ki fog derülni Vanessa titka.
Kendra egyből felült.
- Hogyhogy?
- Látogatók érkeztek. Stan, Tanú és Warren mentek
eléjük a kapuhoz.
- Talán csak trükk - figyelmeztette Kendra. - Mi van,
ha emberi alakot öltött sárkányokat engednek be? Vagy
azt a Mirav nevű varázslót?

173
 - Vanessa úgy egy órája megsúgta Stannek a titkot -
magyarázta nagymama. - Kapcsolatban állt egy fontos
illetővel, aki most személyesen idejön. Stan elégedett
volt a magyarázattal, de óvatos lesz. Öltözz fel!
Kendra kipattant az ágyból, és elkezdett öltözni.
- A részleteket nem tudod?
- Még nem. Majd megbeszéljük a helyzetet.
- Én is ott lehetek? - reménykedett Kendra.
- Vanessa külön kérte is.
Kendra örült, hogy beveszik. Kik lehetnek a titokza­
tos látogatók? Találgatni sem tudott. Remélheti, hogy a
szülei? Vagy Seth? Ez lenne a nagy titok?
Farmerben és kényelmes topban követte nagymamát
le az előszobába. Az ajtó éppen akkor nyílt ki. Nagypa­
pa lépett be, egy átlagos magasságú maszkos alak kö­
vette, aki bő, csuklyás köpenyt viselt. A gumimaszk egy
kancsal, összevont szemöldökű, vastag ajkú, dundi arcú
férfit ábrázolt. Egy alacsonyabb illető is belépett vele,
talán gyerek, ő lógó nyelvű kutyamaszkban. Warren és
Tanú voltak a sereghajtók.
- Örülök, hogy ébren vagy, Kendra - mondta nagypa­
pa. A lépcső felé intett. - Erre!
Kendra és nagymama is csatlakozott a padlás tit­
kos oldalára tartó menethez. Kendrának továbbra sem
volt tippje a maszkos látogatók kilétéről. Remélte, hogy
nagypapa tudja, mit csinál, amikor beengedi ezeket a
maszkos idegeneket a ház legtitkosabb részébe.
A padláson Coulter várta őket a Kronométerrel.
- Beállítottam egy tíz évvel ezelőtti éjszakára. A pad­
lás üres lesz.
- Szép munka, Coulter - dicsérte meg nagypapa. -
Kendra, Warren és Ruth jön velem, valamint a maga­
sabb látogató. A másik látogató itt vár ránk.
 - Nem kell sokat vámunk - jegyezte meg Tanú.
- Igaz is. A beszélgetésünk egy szempillantásnak tű­
nik majd az itt maradottaknak. Patton tanácsa segített
Coulternek megfejteni a kódot a Kronométer beállításá­
hoz. Annyiszor kirándulunk a múltba, ahányszor csak
szükséges ahhoz, hogy mindenki mindent tudjon.
Kendra izgatott volt, hogy az első csoportban lehet,
akik megtudják a titkot, bár tartott attól a pillanattól,
amikor elfogy a levegője. O, nagymama, nagypapa, War-
ren és a titokzatos vendég a Kronométer köré gyűlt.
- A szemérmesség kedvéért javaslom, hogy mindenki
tartsa csukva a szemét, amíg kerítek takarókat! - java­
solta nagymama.
- Okos észrevétel - értett egyet nagypapa. - Minden­
ki fogja meg a készüléket!
így tettek. Nagypapa elcsúsztatott egy jelet az egyik
rovátkán, és felkattintotta a kapcsolót.
Kendra felkészült, megfeszítette a hasizmát, de ez
sem tompította az ijesztő érzést, amikor a levegő kisza­
kadt a tüdejéből. Csukott szemmel kapott a hasához,
rázkódó vállal próbált levegőhöz jutni. Egy erőtlen kö­
högés után a levegő újra áramolni kezdett a tüdejébe.
Hallotta, hogy nagymama motoz. Az idegen most fe­
detlen lehet, gondolta, ám ellenállt a kísértésnek, hogy
kukucskáljon. Hamarosan úgyis megtudja.
Hallotta és érezte, hogy felkapcsolják a villanyt. Nagy­
mama hátulról puha takarót terített a vállára. Kendra
magára húzta.
- Jól van - szólalt meg kisvártatva nagymama. - Ki­
nyithatjátok a szemeteket.
Kendra így tett, és a látogatóra nézett. Úgy érezte,
hogy másodszor is kiszökik belőle a levegő. Az idegen
Larsen nagymama volt.
 - Nagyon sajnálom - mondta Larsen nagymama gyen­
géden, őt figyelve.
De hát Larsen nagymama meghalt! Larsen nagypa­
pával együtt! Ott volt a temetésükön, látta őket a ko­
porsóban holtan!
- Ez... ez hogy lehet? - kérdezte Kendra zsibbadtan.
A hitetlenkedés elállta az öröm útját. Ez valóban az a
Larsen nagymama lenne, aki lopva csokit adott neki
és elvitte a parkba? Az a nagymama, aki látta őt meg
Sethet felnőni?
- Kitalálhatnád, Kendra - mondta Larsen nagyma­
ma. - Mimikriket temettetek el.
Kendra torkából fura hang szökött ki, ami félig ne­
vetés, félig nyüszítés volt. A megkönnyebbülés könnyei
szöktek a szemébe. Örömét azonban beárnyékolta, hogy
úgy érezte, elárulták. Hogy tehették velük ezt a nagy­
szülei? Aztán rátört a bűntudat, mert rájött, hogy a szü­
lei is így éreznek majd, amikor megtudják, hogy nem a
lányukat temették el.
- Hihetetlen - mormolta Sorenson nagymama.
- És Tuck bácsi és Kim néni? - kérdezte Kendra.
- Sajnos ők tényleg meghaltak - felelte Larsen nagy­
mama. - Az ő halálukat kihasználva rendeztük meg a
magunkét.
Kendra szorosabban összefogta magán a takarót.
- Aztán mi történt?
- Megpróbálom összefoglalni - sóhajtott Larsen nagy­
mama. - Hank meg én régóta a Hajnal Lovagjainak kém­
kedtünk. Akkor még a Szfinx volt a kapitány, maszkot
viseltünk, és szinte senki nem ismert minket. Stan és
Ruth kivételével. Ahogy a feladataink mind kényesebbek
lettek, Hankkel úgy tettünk, mintha visszavonulnánk.

\r]Q
 A Szfinx tudta, hogy aktívak maradtunk, és persze a
hadnagyunk is, de egyikük sem találkozott velünk sze­
mélyesen. Kódolt üzenetek révén, álnéven tartottuk ve­
lük a kapcsolatot. A Hajnal Lovagjainak kémkedők kö­
zül sokan hasonlóan jártak el. Végül is, ha lelepleznek,
a kémkarriernek vége. A névtelenség mindennél fon­
tosabb. Stantól és Ruthtól eltérően, akiket lefoglalt a
gondnoki munka, Hankkel mi kettős életet éltünk, a fel­
adatok között otthon pihentünk.
- Elég gyakran utaztatok el - emlékezett vissza Kend-
ra. - Vagyis azok nem nyaralások voltak?
- Általában nem. A megrendezett halálunk előtti hó­
napokban az Esthajnalcsillag Társasága minden addi­
ginál aktívabbá vált. Nagyapádnak ekkoriban nyílt le­
hetősége arra, hogy gondnokhelyettes legyen az Elő Dé­
libábban.
- Elő Délibáb? - kérdezte Warren.
- Az ötödik, titkos menedék - magyarázta Larsen
nagymama. - A Szfinx a gondnoka.
- Jaj, ne! - nyögte Sorenson nagymama.
- Tudtuk, ha nagyapád elfogadja ezt a pozíciót, ő lesz
az ellenség soraiba legjobban beépített kém. A baj csak
az volt, hogy aki az Elő Délibábba költözik, többé so­
sem szabadul onnan. Csak a Társaság öt belső tagja jö-
het-mehet, ezért is sikerült titokban tartaniuk a helyét.
Még a Társaságon belül is igen kevesen tudnak az Elő
Délibáb létezéséről.
- Szóval megrendeztétek a halálotokat - nógatta
Kendra.
- Részben azért, hogy megmagyarázzuk Hank eltűné­
sét, ami talán egész életére szól. Részben pedig, hogy az
ellenség ne nyomozhassa le a gyerekeinket és unokáinkat.

177
A Társaság nem tudja, hogy Hankkel házasok vagyunk.
Nekik ő Steve Sinclair, én meg Clara Taylor vagyok.
- Mikor láttad utoljára Hanket? - kérdezte nagy­
papa.
- Három nappal az indulása előtt. Nagyjából a te­
metés idején. Nem tudtam, hol az Elő Délibáb, mert ő
sem tudta. Néhány héttel ezelőttig nem is hallottam fe­
lőle.
- Mit csináltál közben? - kérdezte Kendra.
- Erős bizalmat ébresztettem magam iránt a Társa­
ság elitjében. Evek óta nem érintkezem a Lovagokkal.
A Társaság az egyik leghívebb tagjának hisz. A nagy­
apáddal olyan mélyre beépültünk a Társaságba, ameny-
nyire csak tudtunk, hogy a legvégső esetben mi legyünk
az utolsó védvonal. Amit jól tettünk, mert a legvégső
eset a jelek szerint hamarosan bekövetkezik.
- Mióta tudtatok a Szfinxről? - kérdezett rá Warren.
- Nagyon ért hozzá, hogy eltüntesse a nyomait. Csak
tavaly tudtam meg, hogy ő vezeti a Társaságot. Azt pe­
dig csak nektek köszönhetően tudtam meg, hogy ő a
Hajnal Lovagjainak a kapitánya.
- Vanessa hogy került a képbe? - kérdezte Kendra.
Larsen nagymama elkeseredetten sóhajtott.
- Vanessa évekkel ezelőtt rájött, hogy ki vagyok. Egy­
szer dolgozott velem, amikor még Lovagnak adta ki ma­
gát. Noha akkor maszkot viseltem, és általában akkor
is maszkot viselek, amikor a Táraság embereivel van
dolgom, ő valahogy felismert a Társaság egyik rendez­
vényén, bár akkor nem árulta el. Amikor Titokfóldére
érkezését megelőzően kutatást végzett, a kezébe akadt
egy házi videofelvétel Hankről meg rólam veled és Seth-
tel. Akkor lépett kapcsolatba velem.

1.78
 - Az a nő aztán tényleg alaposan felkészül - mondta
Warren elismeréssel a hangjában.
- Vanessa nagyon tehetséges ügynök - bólintott Lar-
sen nagymama. - A múltban több gondot okozott ne­
kem, mint bárki más. Hálásak lehetünk, hogy átállt a
mi oldalunkra. És minden óvintézkedést meg kell ten­
nünk, nehogy megint eláruljon bennünket.
- Nem bízol benne? - kérdezte nagypapa.
- Nem lenne bölcs dolog. Legalábbis amíg ez a válság
el nem vonul.
- Hát nem ő hívott ide? - csodálkozott Kendra.
- Nagyon segítőkész volt - ismerte el Larsen nagy­
mama. - Időről időre kapcsolatba lépett velem az álmo­
dókon keresztül, akiket megharapott. Sőt Vanessa szólt
nekem, amikor téged elrabolt Torina.
- Te segítettél kiszabadulni?
- Láttalak, amikor használtad az Okuluszt.
Kendra a homlokát ráncolta. Aztán eszébe jutott,
hogy mielőtt használta volna az Okuluszt, egy maszkos
alak lépett be Mr. Lichcsel együtt. Nem árulták el neki,
kicsoda.
- Maszkot viseltél!
- Úgy van. Szerencsére majdnem mindig elrejtem az
arcom a Társaság tagjai előtt. Biztosan nehezen tud­
tad volna leplezni a meglepetésedet. Abban a pillanat­
ban nem tehettem semmit érted, csak reméltem, hogy
túléled az Okuluszt. Ha bármit teszek, csak reményte­
len helyzetbe sodortam volna mindkettőnket. De utána
én helyeztem el a szobádban a hátizsákot meg a mimik­
rit.
- Te adtad a hátizsákot! - Kendra úgy érezte, forog
vele a világ. - Kíváncsi voltam, ki segített.

179
 - Ebben a szakmában a ravaszság mindennél fonto­
sabb. Bárcsak többet tehettem volna! Azt tettem, amitől
a legtöbb sikert reméltem. Örültem, hogy a többit meg
tudtad oldani.
- Az a hátizsák volt az otthonom pár hónapig - je ­
gyezte meg Warren.
- Navarog tönkretette és csapdába ejtette benne War-
rent - magyarázta Kendra. - A Transzlokátorral men­
tettük meg.
- Akkor ismered Bubdát - mondta Larsen nagyma­
ma.
- Én is meg Kendra is - bólintott Warren.
- Jól van?
- Ő még mindig ott van. A makacs kis fickó nem akar
eljönni, pedig éhen fog halni, ha nem hozzuk ki.
- Megértem, hogy Bubda nem akar eljönni - kun­
cogott Larsen nagymama. - Eleve azért hagytam ott.
Imádja az otthonát, és remete trolihoz képest nagyon
nyájas. Semmi rosszat nem láttam abban, ha ott marad.
Nagypapa halkan az öklébe köhögött.
- Eltérünk a tárgytól. Hogy állunk idővel?
Sorenson nagymama az órára nézett, amit a takarók­
kal együtt szerzett.
- Tizenöt perc maradt.
Nagypapa két ujja között sodorgatta a takaró szélét.
- Tudom, hogy mindnyájunk nevében állíthatom, sok­
kolt bennünket, hogy életben vagytok, Glória, de meg
is könnyebbültünk. Bizonyára van még mesélnivalód.
Mondtad, hogy Hank nemrég kapcsolatba lépett veled.
- Amikor megtudta, hogy Scottot és Marlát az Élő Dé­
libábban őrzik fogolyként, azonnal elkezdte tervezni a
megszöktetésüket. Amikor Seth is odakerült, még job­
ban rákapcsolt.
 - Seth él?! - kiáltott fel Kendra. - Biztos?
- A Szfinx meggyógyította a Szentség homokjával.
- O is meg a szüleim is az Elő Délibábban vannak -
mormolta Kendra. - Hol van az?
- Törökország keleti részén - árulta el Larsen nagy­
mama. - Lehetséges, hogy be tudunk jutni. Az a terv,
hogy miközben őket megmentjük, megpróbálunk minél
több ereklyét visszaszerezni.
- Mesélj! - kérte Sorenson nagymama.
- Hank mindent kockára tett, hogy információt jut­
tasson ki az Elő Délibábból. A menedék a Szfinx leg­
féltettebb titka. A halhatatlanságát az az ereklye biz­
tosítja, amit évszázadokkal ezelőtt talált ott. Az utób­
bi hónapokban azonban annyira biztos lett a győzelmé­
ben, hogy az ébersége lankadt. Hank felelős a menedék
logisztikájáért, és a Szfinx annyira bízik benne, hogy
amikor nincs a menedékben, tulajdonképpen Hank lesz
a gondnok.
- Az első üzenetében, ami röphengerben érkezett -
folytatta Larsen nagymama - , Hank azt írta, hogy ha
nálunk van a Transzlokátor, be tud bennünket csem­
pészni. Amint megtudtam, hogy megszereztétek, üzen­
tem Hanknek, majd elutaztam egy előre megbeszélt
helyre Isztambulban, ahol egy törpe várt rám.
- Az, aki ma este idekísért - szólt közbe Warren.
- Úgy van. Tollin a neve. Az Elő Délibábban dolgozott.
Hank csempészte ki. Tollin és a Transzlokátor segítsé­
gével behatolhatunk az Elő Délibábba.
- Ki tud még erről? - kérdezte nagypapa.
- Csak a törpe, Hank és én - nyugtatta meg Larsen
nagymama. - Még Vanessa sem tudja, hogy Hank az
Elő Délibábban van. Hank üzenetei érintetlenül érkez­
tek meg, titokpecsétek bizonyították a hitelességüket.

181 ^
Hank a menedék kapuja előtt engedte el a röphengert,
ami egyenesen hozzám repült. Én álruhában utaztam,
mindig más maszkkal. Toliinnal mindketten maszkot
viseltünk, amíg Isztambulban tartózkodtunk. Illegáli­
san, lenyomozhatatlanul léptünk be az Egyesült Álla­
mokba. Se útlevél, se bankkártya.
- A legnagyobb kockázat az Okulusz - mondta Soren-
son nagymama.
- Ezért viselünk állandóan maszkot - bólintott Larsen
nagymama. - Az üzeneteket megsemmisítettem, amint
elolvastam. Az Okulusz csak maszkos alakokat látha­
tott, még ha a Szfinx kifejezetten felém is nézett. Most
először beszélek fennhangon a tervről.
- Hank meggyőződött róla, hogy bízhatunk a törpé­
ben? - kérdezett rá Warren.
- Amennyire csak lehet. Kisebb csoda, hogy Hank ki
tudta juttatni. Egy ember furgonnal jár a menedékből
a közeli városba, amikor szükség van valamire. Több
száz éve ő az ellátó. Hank feladott egy rendelést, és a
sofőr tudta nélkül a furgonra csempészte Tollint. Aztán
a törpe Isztambulba utazott. Hank sosem adott okot a
Szfinxnek arra, hogy gyanakodjon rá. És egészen mos­
tanáig én sem. Hank a törpével dolgozott, biztos benne,
hogy Tollin, ahogy a fajtája zöme, örülne, ha új gondnok
állna Élő Délibáb élén.
- Gyorsan kell lépnünk. Minden perc, amit a rendes
időnkben töltünk, növeli annak valószínűségét, hogy
a Szfinx megneszel valamit. Mennyi az esélye, hogy a
Szfinxnek feltűnik Tollin hiánya?
- Hank alá tartoznak a törpék. Ráadásul az Élő Dé­
libáb hatalmas menedék. Hank szerint hetekig nem ve­
szik észre, hogy Tollin hiányzik, és ha igen, akkor is

182 ■«t-
tudja fedezni egy ideig. De egyetértek abban, hogy gyor­
san kell cselekednünk. Az Okulusz hatalmas fegyver, és
gyakran fókuszál Titokföldére.
- Mit tudunk az Élő Délibáb elrendezéséről? - kér­
dezte nagypapa.
- A sok külső épület három nagy zikkuratot övez.
A Szfinx főhadiszállása a Nagy Zikkurat, az alatt ta­
lálható a börtön is. Az ereklyéket a dolgozószobájában
tartja. Azokra Hanknek lesz gondja. A törpével az ösz-
szes fontos kulcsról küldött másolatot, meg egy térképet
a Nagy Zikkurathoz, amin a ritkán használt szervizalag-
utak is látszanak.
- Akkor talán van esélyünk - vélte Warren.
- Nagyon úgy néz ki - értett egyet Larsen nagyma­
ma. - A titoktartás olyan régóta védi az Elő Délibábot,
hogy a belső biztonság fellazult. Hank még hamis hiva­
talos papírokat is küldött, hogy bejuthassunk a börtön­
be, ha ezt az utat választjuk. A Transzlokátor nagy elő­
nye, hogy ha kiszabadítjuk a rabokat, nem kell bajlód­
nunk a menekülési útvonallal.
- És bármikor felfüggeszthetjük a küldetést - muta­
tott rá Sorenson nagymama.
- Plusz semmi nem akadályoz meg bennünket abban,
hogy később újra próbálkozzunk - tette hozzá Warren.
- Bár már első alkalommal jól kellene sikerülnie ahhoz,
hogy kihasználhassuk a meglepetés erejét. Mekkora ro­
hamcsapatot állítsunk össze?
Larsen nagymama vállat vont.
- Ez megegyezés kérdése. A Transzlokátor egyszerre
három embert tud szállítani. Egy kis csapat könnyeb­
ben jut be és ki, a nagyobb viszont szétszóródhat, és
könnyebben megbirkózhat az akadályokkal.

183
 - A törpét első körben be kell vinni - szögezte le nagy­
papa. - Aztán vihetünk, akit csak akarunk.
- A Szfinx nem kaparinthatja meg a Transzlokátort -
emlékeztette őket Kendra.
- A Transzlokátor megbízható embernél kell hogy le­
gyen - bólintott Warren. - És ha baj történik, első dolga
teleportálni onnan.
- Nem kell feltétlenül a rohamcsapatnál hagyni a
Transzlokátort - töprengett Sorenson nagymama. -
Persze nélküle a menekülés sokkal nehézkesebb, még
ha műholdas telefonnal tartjuk is a kapcsolatot, és meg­
beszélünk egy találkozóhelyet.
- Akik bemennek a börtönbe, azoknak kell a Transz­
lokátor -jelentette ki nagypapa. - Nagy szerencse kell
ahhoz, hogy megtalálják a rabokat, nemhogy még ki
is jussanak onnan. Warrennek igaza van, végső eset­
ben fel kell hagyniuk az akcióval, és teleportálniuk
kell.
- Kockázatos - vélte Sorenson nagymama.
- Csak kockázatos lehetőségeink maradtak - felelte
nagypapa. - Ez a helyzet még mindig sokkal ígérete­
sebb, mint bármi, amivel számoltam. Ha beválik, meg­
menthetjük Sethet, Marlát és Scottot, és megszerezhet­
jük a többi ereklyét.
- És ha kudarcot vallunk - intette Larsen nagyma­
ma - , elveszíthetjük a Transzlokátort, és nem sokkal
később a Kronométert is.
Kendra gyomra összeszorult az izgalomtól.
- Igaz. A Szfinx járt Titokföldén. Sőt Mr. Lich is. Ha
megszerzik a Transzlokátort, ide tudnak jönni, és akkor
vége mindennek.
Nagypapa elgondolkodva biggyesztette le az ajkát, te­
kintete a messzeségbe révedt.

184
 - Glória, neked sokkal több időd volt ezt átgondolni.
Mit javasolsz?
- Egy hatfős csapatot - vágta rá Larsen nagyma­
ma. - Két ember meg én találkozunk Hankkel. A tör­
pe két másik embert elvezet a börtönhöz. Náluk lesz a
Transzlokátor, és hazaugranak a foglyokkal. Tollin már
járt a börtön közelében, aki vele megy, a cél közelébe te­
leportálhat. Miután a foglyokat biztonságba helyezték,
egy ember visszatér az előre megbeszélt találkozóhelyre
értünk és a többi ereklyéért.
- Hank honnan fogja tudni, mikor cselekedjen?
- Mindennap hajnali kettőkor kinéz az ablakán, amíg
nem küldök jelet. Ami azt jelenti, hogy - beleszámítva
a hétórás időeltolódást - este 6:30-kor indítjuk a táma­
dást.
- Javasolnék egy pluszembert - mondta Warren. -
A törpe először tegyen ki egyvalakit jó messze a többi­
ektől. O lesz a biztosító ember, arra az esetre, ha valami
balul üt ki. Legyen mondjuk... Warren.
- Vannak tündérek azon a menedéken? - tette fel a
kérdést Kendra.
- Hogyne lennének - mondta Larsen nagymama. -
Majd Toliintól megkérdezzük a részleteket. Miért?
- A tündéreknek teljesíteniük kell a parancsomat -
magyarázta a lány. - Veletek kellene mennem.
Nagypapa elvörösödött.
- Szó sem lehet róla! Éppen az a lényeg, hogy ne so­
dorjuk veszélybe az egész családot.
- Elértem már ezt-azt - emlékeztette Kendra. - Si­
kerrel akarunk járni, nem?
Sorenson nagymama elgondolkodva bólintott.
- Bejöhetne velünk elsőként, kiadhatna néhány pa­
rancsot a tündéreknek, aztán hazaugorhatna.

185 '^v
 - Kire gondoltok még, kit vigyünk? - kérdezte Larsen
nagymama.
Nagypapa megköszörülte a torkát.
- Én vezetem a börtönbe induló csapatot. Trask el­
kísérhet a törpével. Elise és Tanú mehet veled Hank-
hez.
- Én meg itthon maradok és kötögetek? - fakadt ki
Sorenson nagymama.
- Kísérd el Kendrát! Segíts neki tündéreket keresni,
aztán teleportáljatok vissza ide, mielőtt elindulok a bör­
tönbe! Coulter itthon marad mint megbízott gondnok,
Dalé irányítja a logisztikát, de jobban érezném magam,
ha kettőnk közül valaki itthon maradna.
- Érthető - ismerte el vonakodva Sorenson nagymama.
- A törpe hova visz bennünket?
- Egy rukmadár fészkéhez közel - felelte Larsen nagy­
mama.
- Rukmadár? - lepődött meg Warren.
- Az mi? - csodálkozott Kendra.
- Hatalmas madár, ami elefántot és őstulkot eszik -
tisztázta Larsen nagymama. - Az Élő Délibáb lakói ál­
talában kerülik a fészkét, ami gyalog csak tizenöt perc
a Nagy Zikkurattól. Munkája során Tollin egész a fésze­
kig elmerészkedett. Egy védett helyre tud teleportálni
benneteket, közel a rukmadárhoz, ahol senki sem há­
borgat majd.
- Jól hangzik - vélte nagypapa. - Gondolom, még ma
este nekilátunk.
Larsen nagymama bólintott.
- Minél gyorsabban elindítjuk az akciót, annál kisebb
az esélye, hogy felfedeznek.
- A Transzlokátorral könnyen ide lehet hozni Elise-t
és Trasket - jegyezte meg Warren.

186 ^
 - Szólunk nekik - bólintott nagypapa de nem áru­
lunk el részleteket, és csak az utolsó pillanatban hozzuk
őket ide. A meglepetés ereje lehet a siker kulcsa.
- Mire a Szfinx észbe kap, már késő lesz - mormolta
Sorenson nagymama.
- Javaslom, hogy tegyétek vissza Vanessát a Csend­
dobozba, amíg ennek vége - mondta Larsen nagyma­
ma. - Tollint meg engem pedig vigyetek le a börtönbe!
A maszkot nem vesszük le. Ha a Szfinx meg is pillant,
jobb, ha nem érti, mit keresünk itt.
- Szerintem nagy vonalakban megvan a terv - nézett
végig a jelenlévőkön nagypapa. - A részleteket majd ki­
dolgozzuk. Először is be kell avatni Tanút, Coultert és
Dale-t. Az összes megbeszélést itt, a múltban tartjuk.
Máskülönben egy szót se erről! Sikerrel kell járnunk.
- Teszünk róla - mondta Larsen nagymama határo­
zottan.
- Hogy állunk idővel?
Sorenson nagymama megnézte az órát.
- Helyezkedjünk el! - mondta, noha egyikük sem
mozgott sokat, amióta a múltba utaztak.
Kendra Larsen nagymamát fürkészte. Csodálatos
volt, hogy visszakapta, de közben úgy érezte, nem is is­
meri. Nehéz volt összepárosítani a Larsen nagyiról őr­
zött emlékeit ezzel a gyakorlatias kémmel.
Larsen nagyi elkapta a tekintetét.
- Biztos sok ezt egyszerre megemészteni.
- Eléggé.
- Téged meg az öcsédet jól ismernek a Társaságban.
Sokkal többször kerültetek veszélybe, mint szerettem
volna, de nagyon büszke voltam rátok.
A dicsérettől Kendra kínosan érezte magát.
- Köszönöm!
 - Sajnálom, hogy Larsen nagypapával kihagytuk az
elmúlt éveket. De nem is baj, így legalább Stan és Ruth
megismerhetett benneteket. Remélhetőleg a jövőben bő­
ven lesz időnk egymásra.
- Én is remélem - felelte Kendra.
 Tizenkettedik fejezet

Szöktetés

ásnap a konyhaablakból kikémlelve Kendra meg­

M látta Hugót, aki a füvön ült kinyújtott lábbal,
meggörnyedt vállal, nagy kezét ölében összefonva. A Ti­
tokföldén uralkodó tavaszias időjárásnak megfelelően a
gólem is színesebbnek látszott a szokásosnál, agyagtes­
téből vadvirágok, bimbózó indák és fűcsomók meredtek
ki. Dalé kezét csípőre téve állt mellette. Kendra rájött,
hogy még sosem látta a gélemet ülni.
Kiment a hátsó ajtón, és a gyepen át Hugóhoz balla­
gott.
- Valami baj van Hugóval?
- Szia, Kendra! - Dalé egy zsebkendővel törölgette iz­
zadt homlokát. - Még sohasem láttam ilyennek. Egész
nap csak vonszolta magát. Aztán, amikor kijöttem a
pajtából, füvet csipegetett.
Kendra most vette észre a kis gödröket és fűhalmokat
a gólem mellett.
- Jól vagy, Hugó?
A gólem felé fordította nagy fejét, mélyen ülő szemé­
vel komolyan méregette Kendrát.
- Hugó jól - felelte erőtlenül. Csikorgó hangja minden
egyes nappal kifejezőbb és érthetőbb lett.

189
 - Akkor kelj fel! - nógatta Dalé. - Dolgunk van. Min­
denkit nyugtalanítasz. - A férfin látszott, hogy kényel­
metlenül érzi magát.
Kendra eltöprengett, Dalé nem felejtette-e el, milyen
is volt Hugó. A múltban csak parancsokat teljesített,
ám aztán a tündéreknek köszönhetően saját akarata
lett. Azóta is szinte mindig parancsokat hajt végre, de
néha eltér tőlük vagy improvizál.
Hugó olyat nyögött, mint a hegyoldalon legördülő
sziklatömbök hangja, majd felállt, és szája sarka fintor­
ra húzódott. Dale-re nézett.
- Ez az! - mondta Dalé, mintha egy gyereket biztat­
na. - Lássunk neki az istállónak!
Hugó hatalmas karjait lógatva, derékban meghajolt,
majd előrecsuklott. Feje keményen a talajnak csapó­
dott, egy kis szakaszon felszántva a gyepet. így maradt,
ebben a derékszögű helyzetben, fejére és lábára támasz­
kodva, karja oldalt lelógott, feneke az ég felé mutatott.
- Mi a baj, Hugó? - kérdezte Kendra. Talán beteg?
Szánalmasan festett, az biztos.
Hugó a karjával ülő helyzetbe nyomta magát.
- Seth nincs - mennydörögte kétségbeesetten.
- Hiányzik Seth? Visszajön.
Hugó súlyos fejét rázta.
- Seth elvitték.
- Ki mondta neked, hogy Sethet elvitték? - kérdezte
Dalé.
- Dórén.
Kendra pislogott. Hugó viselkedése egyből érthetőbbé
vált. Aggódik Seth miatt.
- Ezért lógatod az orrod? - faggatta Dalé. - Hiányzik
a haverod?
Hugó a mellkasára csapott.

^ 190
 - Hiányzik, haver.
- Sethnek nem lesz baja - nyugtatta meg Kendra. -
Volt már nehéz helyzetben. - Nagyon szeretett volna
hinni is ebben.
Hugó bánatos arcot vágott.
- Hugó akar segít.
- A legjobban úgy segíthetsz, ha kiveszed a részed
Titokfólde fenntartásából - sürgette Dalé. - Különben
Sethnek nem lesz hová visszajönni.
Hugó megint felállt. Lenézett Kendrára.
- Te segít Seth.
- Kitalálunk valamit - ígérte Kendra. Azt nem mond­
hatta el, hogy már van tervük. Arról csak a múltban
beszélhettek. Talán el kéne terelni a gólem figyelmét.
- Akarsz fogócskázni, Hugó? Vagy labdázni? Vagy akár
beledobhatsz a medencébe is.
A gólem arcán darabos vigyor jelent meg. Megvakar­
ta kő mellkasát.
- Nem jól van. KésóT>b. Most istálló.
- Még sose láttam ilyen érzelgősnek - súgta Dalé a
szája sarkából.
- Olyan édes! - küszködött a könnyeivel Kendra.
- Megy - mondta Hugó, azzal felvette Dale-t. Gyen­
géden megpaskolta Kendra vállát, majd megfordult, és
kibaktatott az udvarról.
Kendra magára maradt. Leült a fűbe, amit a gólem
előzőleg lelapított a hátsójával. Az akció egy órán belül
megkezdődik. Trask és Elise még nem érkezett meg, de
készen állnak. Warren az utolsó pillanatban teleportál­
ja őket Titokföldére.
Négy tündér lebegett oda, és elkezdték visszahelyez­
ni a kitépett fűcsomókat a gödreikbe. Kendra a legköze­
lebbit nézte. Rövid szőke haja volt, és napraforgószirom

^ 191
színű, egyszerű ingruhát viselt. Áttetsző pillangószár­
nyának vége furcsán felkunkorodott. Kendra ámuldoz­
va nézte, ahogy az apró kezek visszadöngölik a földet a
helyére. Milyen különös csendben figyelni egy ilyen ki­
csi, gyönyörű nőt!
A tündér megérezte a pillantását, és felnézett. Tekinte­
te bizonytalanságot árult el. Lesöpörte a földet apró tenye­
réről. A miniatűr nő ellenőrizte, nem foltos-e a ruhája.
- Csodásán nézel ki - mondta neki Kendra.
A tündér elmosolyodott, megpördült és felröppent a le­
vegőbe, majd a legközelebbi rózsabokor felé illant. A má­
sik három tündér szinte füstölgött a féltékenységtől.
- Mind fenségesen néztek ki - nyugtatta meg őket
Kendra.
Azok is elrepültek.
- Te meg még azt mondtad, túl nagy és otromba ah­
hoz, hogy tudja, mi a szép - csiripelte egyik a társának.
Kendra mosolygott. Ezt a mágikus lényekkel teli hi­
hetetlen, pompázatos világot igenis megéri megvédeni.
Tökéletesen megértette, hogy a nagyszülei miért ennek
szentelték az életüket. Csupán azt kívánta, bárcsak ke­
vésbé lenne veszélyes ez a munka.
Elgondolkodott, hogyan tudná az Elő Délibábban lakó
tündéreknek hasznát venni az akcióban. Mivel kény­
telenek engedelmeskedni a Tündérkirálynő nevében
adott bármilyen parancsnak, Kendra komolyan vette a
felelősséget. A parancsai miatt ártatlan tündérek pusz­
tulhatnak el úgy, hogy választásuk sem lesz.
Az Elő Délibáb tündéreitől információt szerezhet,
és legalább őrködni segíthetnek. Mivel a küldetés kul­
csa az észrevétlenség, talán éppen erre lesz szükségük.
Kendra végigsimított a füvön, amelyet a tündérek hely­
rehoztak. Észre sem lehetett venni, hol volt korábban

192 ^
 kitépve. A tündérek erős helyreállító mágiával bírnak.
Kendra elgondolkodott, a küldetés nem venné-e hasznát
a tündérmágiának.
Warren jött ki a házból sötét ruhában, és átugrott a
hátsó tornác korlátján.
- Meditálsz?
- Olyasmi - kelt fel Kendra.
- Bubdát elhelyeztem a börtön egyik raktárhelyiségé­
ben. Hagytam neki egy pakli kártyát, és megtanítottam
pasziánszozni. Nagyon nem akarta otthagyni a hátizsá­
kot. De amint belenyúlt egy zsák szotyakos paradicsom­
ba, jobban érezte magát.
- Vanessa hogy fogadta, hogy vissza kell mennie a
Csenddobozba?
- Mint egy profi. Nem örül neki, de megérti. Elfogad­
ja, hogy ha elmegyünk a Négy Fenyőbe, nem hagyhat­
juk szabadon járkálni.
Amellett döntöttek, hogy úgy tesznek, mintha a Négy
Fenyő nevű kanadai menedékbe teleportálnának. Ezt a
magyarázatot ötölték ki ürügynek, hogy miért szednek
össze annyi felszerelést. Remélték, hogy így elterelik a
Szfinx figyelmét. Coulter adta az ötletet.
- Érdekes lesz látni egy új menedéket - mondta
Kendra.
- Tetszeni fog. Ruth küldött, hogy szóljak, kész a va­
csora.
- Mit eszünk?
- Olasz kaját. Tészta, lasagna, pizza, saláta, az egész
mindenség. Csaltam, és a Transzlokátorral a kedvenc
éttermemből hoztam. Mind a tíz ujjadat meg fogod nyal­
ni utána.
Kendrának eszébe jutott, hogy a Kővölgybe tett láto­
gatás előtt palacsintával próbálták megnyugtatni. Talán

193
ez lesz az utolsó vacsorájuk? Elhessegette a morbid gon­
dolatot.
Követte Warrent a házba, ahol Coulter és Tanú ép­
pen műanyag ételdobozokat pakolt ki. Larsen nagyma­
ma nem evett velük. Kendra alig látta, mióta visszajöt­
tek a jelenbe. A törpével együtt itt meg sem szólaltak, és
jelenleg az egyik börtöncellában várakoztak.
Warrennek igaza volt az étellel kapcsolatban. A fű­
szeres lasagna olyan finom volt, hogy Kendra meg is fe­
ledkezett a küldetésről, és jókora adagot bekebelezett.
Desszertnek pedig cannolit evett, ami szintén mennye­
inek bizonyult.
Sorenson nagypapa és nagymama jött oda utolsónak
az asztalhoz. Nagymama világosszürke pulóvert és far­
mert viselt, nagypapa feketébe öltözött. Kendra feltéte­
lezte, hogy mivel csak néhány percig lesznek az Elő Dé­
libábban, nem lesz szükségük nagy álcára.
Kendra az órát leste, miközben nagyszülei ettek. Gyor­
san teltek a percek. 6:20-kor Tanú felhozta a börtön­
ből Larsen nagymamát és a törpét. 6:25-kor Warren a
Transzlokátorral elugrott Traskért és Elise-ért. Pillana­
tok alatt visszaért.
Mindenki ellenőrizte a felszerelését, magához vette a
csomagjait. Tanú a bájitalait leltározta, Trask a fegyve­
reivel bíbelődött. A törpe befalt hat cannolit, csak úgy
tömte a maszkja alá.
- A Négy Fenyő biztonságos - dugta vissza egyik tő­
rét a tokjába Trask de nem lehetünk elég óvatosak.
- Warren nyilván csak az utolsó pillanatban súgta meg
neki a valódi úti célt.
Nagypapa megfogta Coulter vállát.
- Hamarosan jövünk.

^ 194
 - Várlak benneteket - mondta amaz.
- Indulunk? - kérdezte a törpe.
- Elsőnek engem vigyél! - fogta meg a Transzlokátort
Warren. - Ismered a dörgést.
Tollin elcsavarta a középső részt, és eltűntek. Kendra
tudta, hogy Warren megbeszélt a törpével egy helyet az
Elő Délibábban, de a részleteket nem ismerte. A követ­
kező pillanatban a maszkos törpe visszatért.
Aztán Trask és Larsen nagymama ragadta meg az
ereklye két végét és tűntek el a törpével. Majd Larsen
nagymama jelent meg Sorenson nagypapáért és Ta­
núért. A következő pillanatban visszatért Elise-ért és
Sorenson nagymamáért.
- Vigyázz magadra! - intette Coulter közben Kendrát.
- Hamarosan találkozunk.
A lány szórakozottan bólintott. A szája kiszáradt, a
tenyere izzadt.
Larsen nagymama ismét visszatért.
- Mehetünk? - kérdezte a maszk mögül.
Kendra megfogta a Transzlokátort.
Larsen nagymama elforgatta az eszközt, és a követ­
kező pillanatban már egy meleg, sötét olajfaligetben áll­
tak. Aholdtalan égen csillagarzenál ragyogott. Larsen
nagymama maszkja szájához emelte ujját.
- Trask, Elise és Tanú felderíti a környéket - súgta. -
Öt percünk van keresni egy tündért. Akkor - akár talál­
tunk tündért, akár nem - Kendra és Ruth visszamegy,
mi pedig továbbindulunk.
Tollin levette a maszkját, szürke szakálla verejték­
től volt csapzott. A törpe megkopogtatta a halántékát,
és ujjával intett Larsen nagymamának, hogy guggoljon
le. Az levette a maszkját, és a törpéhez hajolt. A törpe

195 ^
olyan gyors volt, akár a lecsattanó egércsapda: kikapta
a Transzlokátort Larsen nagymama kezéből, elforgatta
a közepét és eltűnt.
Döbbent csend állt be. Kendra úgy érezte, egész lénye
összezsugorodik. Végük van.
- Szétszóródni! - kiáltotta nagypapa.
A következő pillanatban súlyokkal ellátott hálók zu­
hantak rájuk az égből.
Kendra íjhúrok pengését és fúvócsövek sziszegését
hallotta. Minden irányból rekedt kiáltások visszhangoz­
tak. Valahol mögöttük és felettük a rukmadár olyan erő­
vel rikoltott, hogy az felvette volna a versenyt egy sár­
kány üvöltésével. Kendra a zűrzavar közepette is felis­
merte Mirav varázsló kántálását.
A rohamcsapat tagjai nem tudtak menekülni, a föld­
re dőltek, belegabalyodtak a hálókba, elkábították őket
a nyilak, megbénították a varázsigék. Kendra a rémü­
lettől és kétségbeeséstől dermedten nézte, ahogy társai
összerogynak. Látta, hogy Trask egy rövid karddal a há­
lót szabdalja. Hallotta, hogy nagypapa nyögve vonszolja
magát a földön, majd eszméletlenül összerogy.
Kendra kábán vette tudomásul, hogy ő sértetlen ma­
radt. Talán a mozdulatlansága miatt nem nézték cél­
pontnak. Talán őt vélték a legártalmatlanabbnak. Ta­
lán csak szerencséje volt.
Átfutott a fején, hogy nem valami mágia védi-e. Nem,
itt ők behatolók, a titoktartás volt a védelmük, és a tör­
pe elárulta őket.
Kendra a földre rogyott, és úgy tett, mintha elájulna.
Talán el tud mászni, miközben a többieket összeszedik.
Nála jobban senki nem lát a sötétben. Ha ki tudna sur­
ranni, hozhatna segítséget.

196 ^
 Gyors léptek közeledtek, hangok suttogtak, bokrok
zörögtek. Megmozdulhat? Várjon még?
- Ez magánál van - szólalt meg fölötte egy száraz hang.
Kendra kinyitotta a szemét, és Miravot pillantotta
meg. Hosszú körmei közül a varázsló csillogó port szórt
az arcára.
Kendra makacs csiklandozást érzett az orrában, mint­
ha tüsszentenie kéne, de nem sikerült neki. A világ meg­
billent, majd forogni kezdett, aztán sötétség nyelte el.

Kendra arra ébredt, hogy puha, négyszögletű párnán

fekszik. A Szfinx vele szemben ült törökülésben egy mat­
racon. Kendra lassan felült. Egy tágas, csempézett, fák­
lyákkal megvilágított balkonon voltak. A fejük felett
fenséges csillagköd szikrázott.
- Üdvözöllek az Elő Délibábban - szólalt meg a Szfinx
nyájasan.
Kendra meglepően ébernek érezte magát, minden át­
meneti kábaság nélkül tért magához az eszméletlenség­
ből. Most pedig itt ült, kettesben azzal az emberrel, aki
tönkretette az életét, és elfogta a családját.
- Hol vannak a többiek?
- Mind a négy nagyszülődet fogva tartom - tájékoz­
tatta a Szfinx. - Ahogy a szüléidét, az öcsédet és sok
barátodat is.
- Mindenki jól van?
A Szfinx kedvesen elmosolyodott, kivillantva fehér
fogsorát.
- Egyiküknek sem esett bántódása, annak ellené­
re, hogy többen harcolni próbáltak. Csak Warrent nem
fogtuk el, de Tollin elmondta, hol hagyta. Hamarosan ő
is meglesz.
Kendra gyűlölte a mosolyát, gyűlölte ezt a barátságos
viselkedést.
- A törpe elárult bennünket!
- Ne a törpét hibáztasd! Az egész meg volt szervezve.
A törpe csak egy darabja ennek a kirakójátéknak, egy
buzgó szolga, aki a népének akart dicsőséget szerezni és
vigaszt nyújtani.
- Láttál bennünket az Okuluszban?
- Az ügyetek akkor bukott el, amikor Hank nagy­
apád elküldte az első üzenetet a feleségének. Én na-
gyon-nagyon nehezen bízom meg az emberekben, Kend­
ra. A gondnokhelyettesem hozzáértésével nem volt sem­
mi baj, de messze állt attól, hogy megbízzak benne. Ste-
ve, ahogy Hank nevezte magát, állandó megfigyelés
alatt állt. El sem tudom mondani, milyen izgatott let­
tem, amikor megtudtam, hogy üzenetet küldött haza.
Nincs értékesebb annál a kémnél, aki nem jön rá, hogy
az álcájának lőttek. Örömömet tovább növelte, amikor a
múltjában kutatva felfedeztem, hogy egy kétségbeesett
kém, aki a rokonait akarja megmenteni. Gyerekjáték
volt a törpe segítségével meghiúsítani az akciótokat,
mindazonáltal még én is meglepődtem az eredményen.
Nem számítottam rá, hogy te is velük tartasz. Megkí­
nálhatlak valami frissítővel?
Kendra tekintete egy közeli alacsony, kerek asztalra
vándorolt, amelyet megpakoltak étellel-itallal.
- Nem, köszönöm.
- A füge rendkívül finom.
- Most ettem az olasznál.
- Akkor talán vizet? Gyümölcslevet?

198 ^
 - Nem kérek. Mit akarsz csinálni velünk?
A Szfinx összefűzte a kezét az ölében.
- Az egyedüli feladatod ezentúl a pihenés. A te szere­
ped az eljövendő eseményekben véget ért.
- Tényleg ki fogod nyitni a Zzyzxet?
A Szfinx széles mosolyra húzta a száját.
- Elkerülhetetlen. A céltudatos magatartás elképesz­
tő erőt ad az embernek.
- Elpusztítod a világot.
A Szfinx arcáról lehervadt a vigyor.
- Ti azért harcoltatok ellenem olyan hevesen, mert
ezt hittétek. Ezért nem hibáztatlak benneteket. Végül
majd szabadon engedlek benneteket.
Kendra körülnézett a balkonon. Most vette csak észre
a cserepes páfrányokat. Egzotikus illatokat érzett.
- Miért hoztál ide?
- Az öcsédnek is megtettem ugyanezt a szívességet.
A gyerekek lenyűgöznek. Biztos, hogy nem kérsz sem­
mit? A börtönben nincs ilyen jó ellátás.
- Ott fogsz tartani bennünket?
- Tekintsd megtiszteltetésnek! Veszélyes ellenfelek
vagytok. Biztosíthatlak, hogy ott-tartózkodásotok csak
átmeneti lesz. A terveink hamarosan valóra válnak.
Kendra odament az asztalhoz, és leült egy matracra.
- Egy kis vizet talán kérek.
A Szfinx is odasétált.
- Kóstold meg a baracklevet! Nagyon egészséges. -
Egy vödör jégből kivett egy vizeskancsót, és egy kupába
áttetsző folyadékot töltött.
Kendra megkóstolta. A Szfinxnek igaza volt, a hús
italnak finom, friss íze volt.
- Van kérdésed?
 - Olyan nincs, amire válaszolnál - mordult fel Kendra.
- Próbáljuk meg! Az öcsédnek is hasonló ajánlatot tet­
tem. Ennek az egésznek végre vége. Néhány szálat még
el kell varrni, de a játék véget ért. Talán nem látszik raj­
tam, de ünnepelek, Kendra. A puszta gondolattól is meg­
könnyebbülök, hogy végre letehetem a titkaim terhét.
- Jó, akkor mondd el, mi a következő lépésed! - kérte
Kendra, de nem is várt igazi választ.
A Szfinx összeszorította ajkait.
- Szeretném azt hinni, hogy amint a családoddal meg­
bíztok bennem, a gyűlöleted is elpárolog. A céljaim ne­
mesek, és az eszközeim sem kellemetlenebbek a szüksé­
gesnél. Szeretnéd megismerni a Zzyzx kinyitásáig hát­
ralévő lépéseket?
- Persze.
A Szfinx kiválasztott egy gyümölcsöt, és beleharapott.
- Nem hiszem, hogy ha elárulom ezt az információt,
az kárt okozhat. Az ösztöneim azonban tiltakoznak ter­
veim feltárása ellen.
- Te mondtad, hogy kérdezzek.
- Tisztában vagyok vele. Sok tekintetben alig várom,
hogy megszabaduljak ezektől a titkoktól. Csakhogy
olyan régóta volt nélkülözhetetlen a titkolózás, hogy
szokásommá vált. Ha ezt az információt elárulom, leg­
alább ígérd meg, hogy megfontolod azt a lehetőséget,
hogy valóban a szövetségesed vagyok.
Kendra a legszívesebben a képébe loccsantotta volna
a baracklevet. De akármilyen reménytelen a helyzetük,
akármennyire biztos a győzelmében a Szfinx, talán még
van rá esély, hogy az információ hasznosnak bizonyul.
- Jó, megígérem.
A Szfinx egy hosszú pillanatig fürkészve nézte.
- Tényleg ennyire gyűlölsz?

^ 200 ^
 - Képzeld magad a helyembe!
- Értem. - A Szfinx kihúzta magát, és komolyra for­
dította a szót. - Az első dolgunk a Kronométer megszer­
zése lesz Titokfóldéről. Ne aggódj, ezt minden bizonnyal
anélkül is végre tudjuk hajtani, hogy az ottani barátaid­
nak bántódása esne. Aztán két társammal visszamegyek
az időben. Csak halandók használhatják a Kronométert.
- Értem.
A Szfinx elgondolkodva rágta a gyümölcsöt.
- Most több száz év kutatását fogom összegezni ne­
ked. Olyan titkokat, amelyekért sokan ölni lennének
képesek. Amelyek megvédéséért nekem is ölnöm kel­
lett. Szóval élvezd ki! A Zzyzx a Parttalan szigeten ta­
lálható, a Csendes-óceánon. A börtönbe nyíló kapu egy
lényegében áthatolhatatlan kőkamrában van, egy üre­
ges domb belsejében. A kamra kövét bűbáj védi, hason­
ló ahhoz, mint ami az Alomkőét védi az Obszidián siva­
tagban. Más szóval egy atombomba sem okozna benne
több kárt, mint a szellő, sőt egy meteor sem karcolná
meg. Egyetlen gyengéje van: minden ezer évben egyet­
len napra kinyílik.
- Mikor nyílt ki utoljára?
- Az ezerötszázas évek végén. Szóval vagy várok még
hatszáz évet, vagy visszamegyek az időben.
- A múltban fogod kinyitni? - Kendra hangjába ré­
mület lopózott.
- Az lenne a kényelmes megoldás. Sajnos a börtönt
tervező zsenik nem vették számításba azt, hogy mi a
kényelmes nekem. Éppen ellenkezőleg. A Kronométer­
rel nem lehet tárgyakat vinni a múltba, márpedig a bör­
tön kinyitásához elengedhetetlenek az ereklyék. Vagyis
a múltban lehetetlen kinyitni.
Kendra a homlokát ráncolva eltöprengett a problémán.

201 ^
 - Szóval visszamész addig a napig, amikor a kamra
nyitva állt, majd visszajössz a jelenbe, és használod a
Transzlokátort.
- Nagyon jó, Kendra! - mosolygott a Szfinx. - Gyor­
san megfejtetted. Mivel a Transzlokátor elvisz bárhová,
ahol már jártam, könnyedén bejutok majd. Arra számí­
tok, hogy belülről ki tudom nyitni a kamrát.
- Nem hangzik túl nehéznek - mondta szomorúan
Kendra.
- Ez csak a kezdet! - folytatta lelkesen a Szfinx. -
A kamrában egy virulens járvány rejtőzik. Miután be­
léptünk, gyorsan vissza kell jutnunk a jelenbe, hogy
meggyógyítson a Szentség homokja. Aztán a jelenben
használom a Transzlokátort, hogy magokat szállítsak
oda. A magokból kikelt növény megtisztítja a levegőt,
semlegesíti a járványt.
- Várj egy kicsit! - szólt közbe Kendra. - Egyáltalán
hogy jutsz el a Parttalan szigetre? Onnan kell vissza­
menned az időben, nem?
A Szfinx ismét vigyorgott.
- A hosszú élet egyik előnye. Valószínűleg Mr. Lich
és én vagyunk az egyedüli élő emberek, akik jártak a
Parttalan szigeten. A Transzlokátor egyenesen odavisz
a Kronométerrel és a Szentség homokjával egyetemben.
Kendra kortyolt a barackléből.
- Az öt ereklye tényleg kulcs?
A Szfinx bólintott.
- Valódi kulcsok a Zzyzx nagy ajtajához. De mindegyik­
nek kettős a szerepe. Nélkülük lehetetlen lenne eljutni
a nagykapuhoz.
- A Kronométer, a Transzlokátor és a Szentség ho­
mokja célját értem. De mit csinál még a Halhatatlan­
ság ereklyéje?

202
 A Szfinx felemelte az ujját.
- Hitem szerint praktikus tárgy. A Halhatatlanság
kupája elég hosszú életet ad ahhoz, hogy valaki meg­
oldja ezt a gigantikus rejtvényt.
Kendra megértette.
- Elég hosszú életet ad ahhoz, hogy visszamenj az idő­
ben, és bejuss a kamrába.
- Vagy elég sokáig élj, hogy megvárd, amíg megint ki­
nyílik - tette hozzá a Szfinx. - Ha ez állásinterjú lenne,
azonnal felvennélek, Kendra - bókolt ismét.
- Vissza kellene utasítanom. Na és az Okulusz?
- Sok tekintetben az Okulusz a legfontosabb tárgy.
Segít megtalálni a többi ereklyét. És segített megtalál­
ni az Örökvalókat.
Kendra reménykedett, hogy a Szfinx nem tud róluk.
Úgy döntött, megjátssza a tudatlant.
- Örökvalók?
- Öt hosszú életű halandó, akiket meg kell ölni ahhoz,
hogy a Zzyzxet ki lehessen nyitni. Kettőt már megtalál­
tam és kiiktattam.
- Kettőt?!
- Egyet már az Okulusz megszerzése előtt. A mási­
kat nemrég. Az Okulusz nélkül szinte lehetetlen lenne
megtalálni őket.
- Szóval ha az Örökvalók meghaltak... ,
- Miután az „örök” jelző már nem érvényes rájuk, és
miután bejutottam a kamrába, és megtisztítottam a jár­
ványtól, már csak egy telihold utáni reggelt kell kivár­
nom, akkor beilleszthetem a kulcsot, és résnyire kinyi­
tom a kaput. Aztán alkudozom Gorgrog démonkirállyal.
Ha nem fogadja el a feltételeimet, nem nyitom ki telje­
sen az ajtót. Ki akar szabadulni, úgyhogy bele fog men­
ni. És beköszönt egy új korszak.

203 ^
 - Amit úgy neveznek: Világvége.
A Szfinx szomorkásán mosolyogva ingatta a fejét.
- Nem, de a börtönök és az egyenlőtlenség ideje való­
ban véget ér.
- Őszintén remélem, hogy igazad van, mert nem tu­
dom, hogyan lehetne megállítani téged. Szinte bármibe
belemennék, csak ne legyen vége mindennek.
- Nyugodj meg, Kendra! Mindent a legapróbb részle­
tekig megterveztem. Te csak pihenj! Van még kérdésed?
Kendra lecsippentett egy szem szólót, és bekapta.
- Az agyam így is túlterhelődött. Nem jut eszembe
semmi.
- Eleget ettél?
- Igen.
- Akkor elérkezett az idő, hogy megismerkedj az új
szállásoddal. Próbállak olyan helyre tenni, ahol útjaid
keresztezhetik egymást az öcsédével. Sajnos nem lesz
komfortos, de ha nem tévedek, az ott-tartózkodásod sem
lesz hosszú. - A Szfinx tapsolt egyet, mire négy fegyve­
res őr jött ki a balkonra.
- Ne csináld! - sírta el magát Kendra. Őt is meglepte
a hirtelen érzelemkitörés. - Még megállíthatod ezt az
egészet. Védened kellene az ereklyéket, nem pedig fel­
használni őket!
- Ne fáradj! Nem tudsz megingatni. Ne pazarold az
energiádat! Engem a bizonyosság ereje hajt.
Ahogy az őrök felállították, Kendra így szólt:
- Remélem, hogy valaki megállít.
A Szfinx töltött magának a barackléből. Kortyolt
egyet, lenyelte, majd gyengéden, de határozottan azt
mondta:
- Reménykedj valami másban!
 Tizenharmadik fejezet

Megtartott ígéret

eth a priccsen pihent, a pókhálószerűen szétfutó re-

pedéseket bámulta a félhomályba burkolózó pla­
fonon, hallgatta a szüntelen csöpögést, és azon töpren­
gett, vajon mennyi lehet az idő. A börtönben nem volt
napkelte vagy napnyugta, nem tudta mihez igazítani
a belső óráját. Bracken viszont ösztönösen tudta, mi­
kor van nappal vagy éjjel. Nemrég elváltak, hogy alud­
janak. Seth aludt is. Aztán felébredt, és most fogalma
sem volt, hogy fel kell-e kelni, vagy még javában tart az
éjszaka.
Amúgy nem aludt jól a börtönben, a rendes huzamos
alvás helyett csak ekkor-akkor elszundított. Pillanat­
nyilag ha tudta volna, hogy most reggel van, elég éber­
nek érezte volna magát, hogy felkeljen. De ha akart vol­
na, vissza is tudott volna aludni. Megfordult a fejében,
hogy az érmével odahívja Brackent, de aztán inkább el­
halasztotta. Nem akarta ilyen triviális dologgal zavarni
az unikornist.
Hirtelen kinyílt a cellája ajtaja. Nem hallott lépteket,
nem zörrent kulcs a zárban, és mire felült, az ajtó már
be is csapódott.

205
 - Talpra! - szólt be egy nyers hang suttogva a kukucs­
kálón. - Nézd meg!
Seth kiugrott az ágyból, és az ajtóhoz sietett. Meg­
nyomta, de nem mozdult. Az ajtó mellett egy vászon­
zsák hevert. Seth a kukucskálóhoz nyomta az arcát, vé­
gignézett a folyosón mindkét irányban, már amennyi­
re tudott. A félhomályos, néma folyosón csak az árnyak
mocorogtak a reszkető fáklyafényben.
A fiú visszament a priccséhez, és annak egyik lába
alól elővette az érmét. Végighúzta egy ujját a peremén
az óramutató járásával megegyező irányban, mire az
érme felizzott. Seth visszament a zsákhoz. Alig hitt a
szemének, amikor belekukkantott, és egy macska ala­
kú réz teáskannát látott, valamint egy ékkövekkel ki­
rakott keskeny, cikkelyezett platinahengert. Egy kézzel
írt üzenet és egy kocka fókavaj mellett a kopott zsákban
ott volt a Transzlokátor és a Szentség homokja is!
Ez valami átverés lesz, gondolta. Mégis kikapta, és si­
etve átfutotta az üzenetet.

F ogd ezeket az ereklyéket, és azonnal m enekülj az

E lő D élibábból! Csak forgasd el a Transzlokátor k ö­
zepét, és gon d olj az otthonodra! A m eg s z ü le té s e te k ­
re tett kísérlet kudarcba fulladt, és csak ezeket az
ereklyéket sikerült elcsórnom .
Sürget az idő. In dulj azonnal! N e vigyél m agad­
dal senkit! A börtönben töltött idődnek hála később
segíthetsz a szöktetésben. M inden azon múlik, hogy
m ost azonnal el tudsz-e m enekülni ezekkel a tár­
gyakkal.
É n vagyok a Lovagok utolsó kém je a Társaság­
ban. H am arosan kapcsolatba lépek veled. N e kés­
lekedj!

206
 Aláírás nem volt.
Miért van itt a Transzlokátor? Valami nagyon rosz-
szul sülhetett el. Vagy ez csapda? De milyen csapda az,
ha bárhová elmehet, ahová akar? Milyen csapda az, ha
odaadják a Társaság két ereklyéjét, amelyek elengedhe­
tetlenek a céljaik eléréséhez?
Szájába vette a fókavajat, megrágta és lenyelte. Talán
az ereklyék hamisítványok. De annak mi értelme len­
ne? Igazinak látszanak.
Újraolvasta és megemésztette az üzenetet. Tehát pró­
bálták megszöktetni őket, de kudarcot vallottak. Ki ve­
hetett részt benne? Trask? Tanú? Akit elfogtak, annak
segítségre lesz szüksége. Egyelőre azonban azt se tud­
ja, hol kezdje.
Fogadja meg a tanácsot, és teleportáljon egyenesen
Titokföldére? És a barátai? Hüvelykujját az izzó érmén
lévő griffre nyomta.
- Bracken - suttogta.
M i az, Seth? A válasz gyorsan érkezett. Bracken való­
színűleg nem aludt.
- Kaptam egy jegyet, amivel elmehetek innen. Valaki
idecsúsztatta a Transzlokátort.
K om oly?
- Hol vagy?
A cellám ban.
Seth ott még nem járt.
- Voltam a közelében?
N em igazán. M élyen tartanak.
- Egy üzenetet is küldtek. Hogy azonnal meneküljek.
Mennyi idő kell neked, hogy elmenj valahová, ahol én
is jártam már?
M inim um tíz perc. A z túl sok. Csináld, am i az üzenet­
ben áll! Úgy tudom, volt valam i rendzavarás itt éjjel.

2 0 7
Elfogtak p á r embert. M enekülj, am íg lehet! H a nálad
van a Transzlokátor, bárm ikor visszajöhetsz értem.
- Légy a cellámban holnap éjfélkor! Visszajövök, ígé­
rem.
Csak vidd az érm ét! A z nagy távolságban is működik.
K ovácsolunk egy tervet.
- Oké. Viszlát!
Sok szerencsét!
Seth nehéz, sietős lépteket hallott a folyosón. Hallott
valaha őröket futni? Nem emlékezett rá. Zakatoló szív­
vel végighúzta ujját az óramutató járásával ellentétes
irányban az érmén, majd a zsebébe csúsztatta. Az üze­
netet is eltette. Aztán a teáskannát a hóna alá szorítva
megfogta a Transzlokátort.
Ha elképzeli Titokfóldét, és elforgatja az ereklyét, ott­
hon lesz. És Maddox? Elképzelte Maddox celláját, és el­
forgatta a Transzlokátort. Egy pillanatra olyan érzé­
se támadt, mintha egy apró pontba zsugorodna össze,
majd Maddox cellájában állt. A barátja nem volt ott.
- Pont most kell kirándulnod, Maddox - morogta az
üres priccsnek. Azzal vigasztalta magát, hogy majd
Brackennel kitervelik, hogyan tudják Maddoxot és a
többieket is kiszabadítani.
Már készült elforgatni a Transzlokátort, és visszatér­
ni Titokfóldére, amikor rájött valamire. Járt a Szfinx
dolgozószobájában. Tudja, hol az Okulusz, tudja, hol a
titkos rekesz, amiben a Halhatatlanság kupáját őrzi. Mi
lenne, ha az összes elveszett ereklyével térne vissza Ti­
tokföldére?
Seth gondolatai sebesen pörögtek, ahogy igyekezett
objektíven mérlegelni az ötlet előnyeit és hátrányait.
Ha egyenesen Titokföldére megy, meglesz három az öt
ereklyéből. De ha a Szfinx megtudja, hogy elmenekült,

•*» 208
biztosan máshová rejti a neki megmutatott ereklyé­
ket. Ha most a Szfinx dolgozószobájába megy, talán egy
csapásra megnyeri a háborút. Az Okulusz nélkül oda a
Szfinx legnagyobb előnye. A Halhatatlanság kupája nél­
kül pedig egy héten belül meghal.
Na persze, ha elkapják, mindennek vége. De hogyan
kapnák el? Ha valaki lesz a dolgozószobában, egyszerű­
en teleportál onnan.
Seth maga elé képzelte a szobát, ahol a Szfinxszel be­
szélgetett, és elforgatta a Transzlokátort. Legnagyobb
megkönnyebbülésére a szoba üres volt. Azonnal látta,
hogy az Okulusz nincs az asztalon. Odament, sietve ki­
húzogatta a fiókokat, de nem találta a gazdagon csi­
szolt kristályt. Akkor megfordult, letépte a faliszőnye­
get, megnyomta a rugós zárat, és kinyitotta a titkos re­
keszt. Üres volt.
Abban a pillanatban a Szfinx rontott be. Sethet meg­
pillantva döbbenten megtorpant. Jó tíz méter, két tucat
párna és pár vékony függöny választotta el őket egy­
mástól. A Szfinx tekintete a Transzlokátorra siklott.
A fiúra mutatott, düh torzította el a vonásait.
- Tedd azt le! Seth, ne merészeld...
Seth elforgatta a Transzlokátort, és a Szfinx eltűnt.
A pillanatnyi szédülés után Seth az általános iskolájá­
nak tetején állt. Egyszer fogadásból felmászott, és attól
kezdve oda menekült, amikor egyedül akart lenni. Va­
lami okból ez jutott eszébe először.
Nyugodt, hűs este volt. A nap nemrég ment le, és me­
leg, élénk színekre festette a felhős horizontot. Seth le­
ült, a keze reszketett. Senki nem láthatta előre, hogy
megkapja a Transzlokátort, azt pedig végképp nem,
hogy ide jön. Nehéz volt elhinni, de egyelőre biztonság­
ban volt.

209 ^
 Seth még sosem tapasztalta, hogy a Szfinxet bármi is
kizökkentette volna a nyugalmából. Az imént úgy ron­
tott be, mint aki betolakodóra számít, de sokkolta, hogy
épp Seth az. Ez persze érthető. Ha a Szfinx most szerez­
te meg a Transzlokátort, biztosan ünnepelt. Hogy ledöb­
benhetett, amikor meglátta őt a két ereklyével!
A. lába közelében egy kavics hevert. Felvette és ledob­
ta. Hallotta, ahogy a járdán csattan. A következő lépés
visszamenni Titokfóldére. Még ha Tanút és a többie­
ket el is fogták, nagymama és nagypapa ott lesz. Talán
Kendra is.
Egyetlen gondolat akadályozta meg, hogy azonnal a
főépületbe teleportáljon Titokfóldén. Egy ujjával a réz
teáskannát simogatva Graulaszra gondolt. Tisztán látta
maga előtt, hogy az öreg démon kínlódik, szeretné vala­
mivel csillapítani a közelgő halála okozta félelmet. Seth
még sosem látott ekkora szenvedést. A Transzlokátorral
könnyedén beugorhat hozzá, és meggyógyíthatja a dé­
mont, mielőtt elmegy a házba. Lehet, hogy Graulasz
már meg is halt, vagy a halál küszöbén van, de ha most
nem gyógyítja meg, nagypapa később nem fogja engedni.
Megígérte a démonnak. Graulasznak semmi más re­
ménye nem maradt. Talán gonosz életet élt, de neki
többször is segített.
Kezébe vette a Transzlokátort. Buta lépés? Graulasz
ellene fordulhat? A démon még ebben az állapotában is
megölhette volna, amikor korábban ott járt. Ha meg­
gyógyítja, Graulasz minden eddiginél hálásabb lesz.
A ravasz démon talán tudna javasolni valami stratégi­
át, hogyan állítsák meg a Szfinxet, vagy tanácsot ad­
hatna Nagi Lunával kapcsolatban. A Szentség homok­
jának hatása ellenére öreg maradna és haldokolna, de
csökkenne a fájdalma, és talán még maradna ideje is.

JrPx 210
 És különben is, Seth kezében lesz a Transzlokátor. Vég­
ső esetben teleportál onnan.
Tépelődött. Jobban szerette volna ezt Sorenson nagy­
papa engedélyével csinálni, de biztos volt benne, hogy
sosem egyezne bele. Nagymama és nagypapa gyűlölte a
démonokat. És túlságosan aggódnának az ő épségéért.
Megvakarta a karját. Ha azelőtt cselekszik, mielőtt ha­
zatér, nem igazán szeg meg közvetlen utasítást. Néha
könnyebb megbocsátást nyerni, mint engedélyt kapni.
Elképzelte Graulasz barlangját, és elforgatta a Transz­
lokátort. A bomló hús bűze úgy érte, akár egy ökölcsa­
pás. Öklendezve fogta be az orrát. A démon a földön he­
vert, számos gennyes sebe körül legyek döngtek. Kap­
kodva szedte a levegőt, akár a lihegő kutya.
Seth a zsebébe csúsztatta a Transzlokátort.
- Hallasz, Graulasz?
A démon nyögve felemelte a fejét, beteg szeme nem
egészen a jó irányba hunyorgott.
- Seth?
- Elhoztam a Szentség homokját.
- A fájdalom... - hörögte Graulasz cserepes szájjal,
elhaló hangon.
- Várj, meggyógyítalak! - Seth odament, és megdön­
tötte a teáskannát a haldokló démon felett. Arany ho­
mok ömlött ki, a begyulladt húshoz érve csattogott-szi-
szegett, akár víz a forró vasrácson. Csípős füst burkol­
ta be a szánalmas, felpuffadt alakot. Seth a test mellett
járkálva lengette a kannát, öntötte a végtelen homokot
a démonra, míg a sistergés alább nem hagyott.
- Hohó! - ült fel Graulasz. Seth még sosem hallotta
ilyen mélynek és erősnek a hangját. A beteg bőr helyén
rövid szürke bunda borította a karját. Arcáról eltűntek
a lógó hústáskák, görbe szarvaihoz illő kosfeje lett. Torz

211
teste szimmetrikussá vált, határozottan izmosnak tűnt.
Kinyújtotta vastag karjait, úgy nézte őket.
- Hohó! - nevetett fel boldogan.
- Jobban érzed magad? - kérdezte Seth.
Graulasz szőrös kezével megragadta Seth egyik vállát,
és könnyedén felemelte a fiút. Mielőtt Seth megmozdul­
hatott volna, a démon kitépte zsebéből a Transzlokátort,
majd a fiút egy szemétrakásra dobta. Seth nagyot esett,
elengedte a teáskannát, a démon pedig felkapta. Seth
hanyatt fekve bámult fel a fölé tornyosuló széles, besti­
ális alakra.
- Őszintén? - dörögte Graulasz. - Sosem éreztem még
ilyen jól magam! - Megfiatalodott hangjába visszatért
az állatias morgás is.
- Mit csinálsz?! - kiáltotta Seth. A könyöke vérzett,
és a háta is fájt azon a ponton, ahol egy fadarab bele­
szúrt.
- Sok mindent, hála neked! Sok mindent. - A démon
homokot öntött Sethre, és a fiú sérülései eltűntek. -
Ennyi év elteltével végre szabad vagyok! Igaza volt. Ta­
lán már nem normális, de igaza volt.
- Kinek?
- Nagi Lunának.
Seth egy pillanatig nem találta a szavakat.
- Te ismered?!
- Kapcsolatba lépett velem az Okulusz révén. Még
nem ő használta, de kölcsönözni tud az erejéből, ami­
kor a fogvatartója használja. Vagyis gyakran. Régóta re­
ménykedett egy ilyen lehetőségben, de csak akkor lett
benne biztos, miután találkozott veled.
- Mit csináltam? - rebegte Seth.
A démon szélesebben vigyorgott, mint amennyire ar­
ra egy kos képes lenne.

212
 - Még mindig nem érted teljesen. Persze hogy nem,
különben sosem tetted volna meg. Seth, ez a betegség
több ezer éve sújt engem. Ez tett tönkre apránként. In­
kább a betegség volt a börtönöm, mint ez a barlang.
Csak a Szentség homokja gyógyíthatott meg. Öreg va­
gyok, igen, de most már messze járok a haláltól.
- És nálad van a Transzlokátor...
- Kezded kapiskálni. Ezt a helyet arra tervezték,
hogy legyengült, beteg állapotomban itt tartson. Most,
hogy egészséges vagyok, le tudnám győzni ezeket a kor­
látokat. De hála az előrelátó ajándékodnak, erre nincs
is szükség.
Seth felnyögött, arcát a kezébe temette.
- Hogy lehetek ennyire ostoba?
- Nem a szó hétköznapi értelmében vagy ostoba -
pontosított a démon. - Csak túlságosan becsületes vagy.
Túl független. Túl jó barátja még annak is, aki termé­
szeténél fogva az ellenséged. Ezeket használtam fel elle­
ned.
- Most mi lesz?
- Megszerzem a Kronométert, és visszatérek Élő Dé­
libábba. Jártam már ott pár száz éve. És hiába tervez­
getett hosszú éveken át, a Szfinx kezéből most kicsúszik
az irányítás. AZzyzx démonai hamarosan az én felté­
teleim szerint szabadulnak ki.
Seth csak kapkodta a fejét.
- Várj, nem a Szfinx áll emögött?
- Dehogy! Használd az eszed! A Szfinxnek elég lett
volna, ha a Transzlokátorral megszerzi a Kronométert.
Miért adta volna neked, kockáztatva, hogy elveszíti?
Ezeket Mirav, a varázsló hagyta a celládban Nagi Luna
utasítására. Vele is az Okulusz révén áll kapcsolatban.
Mivel ez a lépés bejött, erőm teljében térek vissza az

213
Élő Délibábba, kiszabadítom Nagi Lunát, és átveszem
az irányítást. Ma éjjel elkezdődik a démonok uralmá­
nak új korszaka!
Seth szánalmasan átkarolta magát. Azt kívánta, bár­
csak meghalna. Mindent tönkretett!
- Meghagyom az életed, Seth.
- Minek? - nyögte a fiú.
- Mert én támogattam, hogy árnybűvölő légy, és mert
nagy szolgálatot tettél nekem. Hálával tartozom, és
ezért megkímélem az életed, noha tudom, hogy sosem
fogsz engem szolgálni.
- Legyünk őszinték! Megpróbállak megállítani.
- Legyünk őszinték! - kontrázott Graulasz. - Akár­
milyen leleményes is vagy, semmit nem tehetsz. Sem­
mit. Az lenne a legbölcsebb, ha elfelejtenéd.
- Kérlek! - küzdött a könnyeivel Seth. - Meggyógyí­
tottalak. Ne büntesd érte a családomat! Ne büntesd Ti-
tokfóldét! Menj szabadon, ahová akarsz, de ha a segít­
ségem jelent bármit a számodra, ne vidd el az ereklyé­
ket!
- Drága fiam, nem érted a démonok természetét.
A nagyapád igen, és néhányan azok közül, akik vele dol­
goznak. Szinte meglep, hogy ilyen naiv maradtál. Ha­
zudtam valaha a természetemről? Nem hinném. Nagi
Luna talán kicsit megszépítette az igazságot, hogy
együttérzést keltsen irántam, és talán betegebbnek mu­
tattam magam, mint voltam, de ebben a kérdésben so­
sem vezettelek félre. Hadd adjak még egy utolsó lec­
két! Én gonosz vagyok. Izig-vérig, szándékosan gonosz.
Csak a saját érdekeimre gondolok. Nagy örömöm lelem
a pusztításban. Néha azért okozok kárt, hogy előnyöm
származzon belőle, néha csak a káosz puszta örömé­
ért. Szóval elviszem-e az ereklyéket? A legcsekélyebb

* * 214
bűntudat nélkül olyan pusztítást küldök velük a világ­
ra, amilyet még sosem láttak. És hidd el, Seth, élvezni
fogom!
Seth a fogát csikorgatva próbált kiötölni valamit.
Egyetlen lehetőséget látott.
- Vigyél magaddal!
- Nem, nem, fiam. Hiába vagy árnybűvölő, tisztában
vagyok vele, hogy sosem szolgálnál, legfeljebb azért,
hogy megpróbálj becsapni. A sorsunk itt szétválik. Ha
ismét találkozunk, ellenségek leszünk, a múltbéli adós­
ságok törlesztve vannak. Nem fogsz unatkozni nélkü­
lem, Seth. Lesz itt elég dolgod.
- Hogy érted?
Graulasz vicsorogva végighúzta karmát a barlang
mennyezetén, férges földrögöket zúdítva le.
- Azzal rovom le tiszteletemet ez előtt a hitvány ál­
latkert előtt, hogy felbontom az alapító egyezményét,
és megfelelő mennyiségű káoszt hagyok magam mö­
gött. Bahumathoz hasonlóan hivatalosan én sem egyez­
tem bele az itteni bebörtönzésembe, vagyis az egyez­
mény rám nem vonatkozik. - Graulasz a levegőbe szi­
matolt, majd résnyire összehúzta a szemét. Halkabban
folytatta, mintha magában beszélne. - Kiszabadítanám
Bahumatot, de a tündérek mélyre eltemették és lezár­
ták. Egyelőre nincs rá idő. Kurisock megsemmisült,
Ollochnak meg inkább hasa van, mint esze. Egyik test­
véremet sem viszem magammal, de ahogy a színtérre
visszatérő démonhoz illik, jókora káoszt hagyok magam
után.
Graulasz felemelte a Transzlokátort. Parányinak lát­
szott hatalmas kezében.
Seth leguggolt, felkapott egy követ, és az ereklye felé
hajította. Graulasz az alkarjával kivédte. Aztán agyarait

215 /e'-
kivillantva előrehajolt, és mancsa fejével megütötte a
fiút. Seth a barlang falának repült. Csont roppant, a fiú
összerogyott, szájában föld és vér ízét érezte.
- Ne bosszants fel! - morogta a démon. Halkan kun­
cogva homokot csorgatott a réz teáskannából Sethre. -
A Szentség homokja elképesztő távlatokat nyit a kín­
zás terén. A csontokat újra meg újra összetörni igencsak
vonzó kilátás...
Csontok forrtak össze, sebek záródtak be, és Seth fel­
ült. Tehetetlen dühvei meredt a démonra, nem tudott
mit mondani.
- Akarsz egy utolsó tanácsot? - kérdezte Graulasz. -
Fuss, Seth! Felejtsd el ezt a menedéknek nevezett cir­
kuszt, menekülj a bolygó legtávolabbi, legkopárabb ré­
szébe! Bújj el ott életed végéig! Imádkozz, hogy ne talál­
kozzunk!
Graulasz elforgatta a Transzlokátort, és eltűnt.
- Ne! - kiabálta Seth.
Talpra kecmergett, és a barlang szája felé rohant. Fi­
gyelmeztetnie kell nagypapát! Graulasz nem járhatott
a főépületben, sőt az udvarban sem, vagyis nem telepor­
tálhat egyenesen a Kronométerhez. Előbb le kell dönte­
nie az udvart és a házat védő mágikus korlátokat.
A barlang előtt az alkonyat estébe fordult, az első csil­
lagok már előbújtak.
- Hugó! - üvöltötte Seth, tenyeréből tölcsért formál­
va. - Valaki! Segítség! Vészhelyzet! Segítség!
Senki nem felelt, de tudta, hogyan juthat vissza a ház­
hoz: csak követnie kell a gödrös utat. Futásnak eredt.
A megerőltetés jót tett, lefoglalta, azt az illúziót keltet­
te, hogy elér valamit. Ez után a gyomorforgató baklövés
után a legkevésbé gondolkodni vágyott.
De bűntudatos elméjét nehezen tudta kikapcsolni.

216
 Hogyhogy nem látta ezt előre? Nagypapa újra meg
újra figyelmeztette, hogy őrizkedjen Graulasztól! Seth
azt hitte, csupán arról van szó, hogy nagyszülei nem ér­
tik meg, milyen különleges kapcsolat fűzi a démonhoz.
A haldokló démon olyan gyengének és olyan segítőkész­
nek tűnt, Seth azt hitte, nincs veszélyben. Most pedig
ez a kapcsolat éppen olyan rémálomszerű árulásban te­
tőzött, amilyet a nagyszülei előre láttak. Ha egyenesen
hazament volna az ereklyékkel, a családja jó helyzet­
ben lenne a Szfinxszel vívott harcban. Ehelyett az el­
lenkezője történt. A gonosszal barátkozott, és megütöt­
te a bokáját.
Seth próbálta nem elképzelni, milyen hatása lesz a
baklövésének. Igyekezett nem elképzelni, hogy Graulasz
lemészárolja a családját. Nem akarta elképzelni, hogy
démonhordák őrjöngenek a világban.
Talán még megállíthatja ezt a folyamatot. Talán előbb
ér a házba, mint Graulasz.
Egyre jobban kapkodta a levegőt, a szíve ki akart
ugrani a helyéből, de nem hagyta, hogy lábai leállja-
nak. Meddig tart, amíg ilyen tempóban odaér? Tíz perc?
Több?
Hatalmas valami törtetett át a bokrokon az út mel­
lett. Seth lelassított, mert úgy vélte, felismeri a zajt.
A következő pillanatban Hugó dübörgött ki a fák közül.
- Seth! - bőgte a gólem felemelt karral.
- Hugó!
A gólem felkapta Sethet, kínosan magasra hajította,
majd gyengéden elkapta.
- Seth nem fogoly!
- Hűha! - nevetett a fiú. - Én is örülök neked. Hugó,
vészhelyzet van. Graulasz elszabadult, és a házhoz tart.
- Graulasz?

217
 - Jártam nála, és becsapott. Siessünk!
A gélem egyik karjába vette Sethet, és elindult he­
gyen-völgyön át. A futástól még mindig lihegő' Seth igye­
kezett megnyugtatni magát. Hugóval sokkal hamarabb
odaér. De mit csinál, ha ott lesz? Hugó vajon le tudja
győzni Graulaszt? Valószínűleg nem. A démon nagyobb,
és ismeretlen erőkkel rendelkezik. És ha a gólem leg­
alább a Transzlokátort elragadja tőle? Egy próbát meg­
ér. Ha nem sikerül, meg kell próbálniuk elmenekülni a
Kronométerrel. De hová?
Seth vad ordítást hallott. A mélyülő szürkületet fény-
lobbanások zavarták meg.
- Látod azt, Hugó?
- Démon megtámad ház - felelte Hugó az erdőben
trappolva.
A gólem utat vágott a buja tavaszi lombok között, ága­
kat szakított le, letaposta a bokrokat. A percek óráknak
tűntek. A fényvillanásokat állati morgás kísérte, rom­
bolás hangjai hallatszottak a távolból. Seth rájött, hogy
fegyvertelen. Bárcsak nála lenne a túlélőcsomagja!
Amikor megpillantotta az udvart, a pajta már lángolt.
Az egyik falat és a tető nagy részét lángok emésztet­
ték. Viola, a hatalmas tehén bőgött, akár egy ködkürt,
rémülten forgó szemekkel rohangált az udvaron, óriási
patájával kikapálta a füvet. A lángoló pajta rémálom­
ba illő fényénél Seth látta, hogy a ház fele összeomlott,
mintha természeti katasztrófa érte volna. Graulaszt
nem látta, de a házból üvegcsörömpölés és recsegés-ro­
pogás hallatszott.
- A házhoz! - kiáltotta.
Hugó hatalmas léptekkel vágott át az udvaron. A ház­
ból eget rengető csattanás hallatszott ki. A gólem fel­
lendült a hátsó tornác maradványára, és berontott a

■*’ >' 218

 romos házba, nemes egyszerűséggel átlépve a fal ma­
radványán.
- Coulter - morogta aggódva Hugó. A gólem átgázolt
a törmelékkel borított helyiségeken az előszobába, ahol
megtalálták Coultert, egy gerenda alá szorulva. Tar fe­
jét por lepte, kevés ősz haja vértől volt csatakos. Épp
csak eszméleténél volt, érthetetlenül motyogott.
- Vedd le róla a gerendát! - kiáltott Seth.
A gólem megragadta a súlyos gerendát, és felemelte.
Seth megfogta Coultert a hóna alatt, és kihúzta alóla.
Coulter Seth felé kapta a fejét.
- Fuss! - nyögte erőtlenül.
- Démon elment - mondta Hugó.
Coulter Seth után kapott.
- Seth? Megszerezte. Graulasznál van a Kronométer.
A Transzlokátor is. Megsemmisítette az alapító egyez­
ményt. Varázsigével vonzotta magához a széfet, amiben
elrejtettük. A széf úgy rohant hozzá, akár egy betanított
kutya. Megsemmisítette a dokumentációt, és semlege­
sítette a mágiát. Nem tudtam megállítani. Pillanatok
alatt áttörte a védelmet.
- Az én hibám - ismerte el Seth. - Az Élő Délibábban
tartottak fogva, és valaki a cellámba tette a Transz­
lokátort meg a Szentség homokját. Régebben meg­
ígértem Graulasznak, hogy meggyógyítopi, ha tudom,
és úton visszafelé megálltam a barlangjánál. Amint
meggyógyítottam, ellopta az ereklyéket. Olyan gyors
volt!
Coulter lehunyta a szemét, arca egyik fele megrán­
dult.
- Értem. - Amikor folytatta, már uralkodott magán.
- Hallgass rám, Seth! Nincs sok időm.
- Ne beszélj így!

219
 - Csend! Nem vagyok zöldfülű. Épp elégszer sebesül­
tem meg, pontosan tudom, mivel van dolgom. A testem
mélyén összezúzódtak a szervek. Perceim vannak hát­
ra, talán csak másodperceim. Figyelj! Amikor Graulasz
megtámadta a pajtát, felkaptam a Kronométert. Ahogy
berontott a házba, figyeltem az ablakból, és igyekeztem
kitalálni valami stratégiát. Amikor megláttalak az erdő
szélén Hugóval, használtam a Kronométert.
- Hogyan?
Coulter rekedten köhögött.
- Meglátogattam Pattont. Elmondtam neki, hogy a
Kronométert el fogják venni tőlünk. Mondtam neki,
hogy itt vagy.
- Menekülnöd kellett volna!
- Menekültem is. Patton meglátogatása nem került
időbe. Még az ajtóig se jutottam el. Nem menekülhet­
tem. Graulasz túlságosan erős. De figyelj! Mivel tudtuk,
hogy itt vagy, Patton megígérte, hogy hagy neked taná­
csot. A régi udvarház alatt van egy járat, ami egy titkos
barlangba vezet. A pincében találsz egy kandallót. Lépj
bele, és mondd: „Mindenki szereti a kérkedőt.” így nyílik.
- Aztán?
Coulter elfintorodott, levegő fütyült ki összeszorított
fogai közül.
- Reméljük, hogy Pattonnek lesz ötlete.
- Hol vannak a többiek? - faggatta gyengéden Seth.
- Hol van nagypapa?
Coulter a fejét rázta.
- Elmentek. Ha elvesztették a Transzlokátort, akkor
mindegyiküket elfogták az Élő Délibábban ma éjjel.
- Mindenkit? - hitetlenkedett Seth.
- Stant, Ruthot, Kendrát, Tanút, Warrent... minden­
kit. Én tartottam... a frontot. Vanessa még itt van a

220 ^
Csenddobozban. Talán ő segíthet. Bízd magad az ösztö­
neidre! - Coulter zihált, és ismét köhögött. - Elérkezett
az időm. Tedd meg, amit lehet!
Forró könnyek csorogtak végig Seth arcán.
- Nagyon sajnálom, Coulter.
Az öreg ereklyegyűjtő megpaskolta a kezét. Tekinte­
te egy pillanatra kitisztult, és Seth szemébe nézett. Be­
szélni akart, de nem találta a szavakat.
- Nem a te hibád - mondta végül. Megragadta a fiú
csuklóját. - Jó fiú vagy. Becsaptak. Te csak könyörületes
voltál. Talán még elkaphatjuk őket.
- Úgy lesz. ígérem!
Coulter leengedte a fejét, és lehunyta a szemét. A mell­
kasa megrázkódott, mintha köhögni próbálna, de csak
halk, fuldokló hang jött ki a torkán. A szemhéja megre­
megett, keze megrándult.
Seth felnézett Hugóra.
- Mit csináljunk?
Coulter kifújta a levegőt, aztán elernyedt és elnémult.
Seth meghallgatta, lélegzik-e, és megtapogatta a pulzu­
sát a nyakán. Nem adott életjelet. Eszébe jutott, mit ta­
nult az elsősegély-tanfolyamon, és elkezdte ritmusosan
nyomkodni Coulter mellkasát. Aztán befogta Coulter
orrát, és párszor belefújt a szájába. Ezt többször megis­
mételte, de a férfi nem moccant.
- Coulter nincs - dörögte Hugó.
Seth elhátrált barátja holttestétől. Coulter vigaszta­
ló szavai dacára meg volt győződve arról, hogy ennek ő
az oka. A démonok főzték ki és hajtották végre a tervet,
de ő volt az az idióta, akire alapoztak. Graulasz és Nagi
Luna is tudta, hogy butaságot fog csinálni, és így is lett,
és most Coulter meghalt, Titokfolde romokban hever, és
az ereklyéket elvitték.

221 '« * ■
 Úgy érezte, összeroppan a megbánás súlya alatt. Az
ő rossz ítélőképességének köszönhetően az Esthajnal­
csillag Társasága most már magáénak mondhatja a dé­
monbörtön összes kulcsát.
 Tizennegyedik fejezet

Váratlan szövetséges

olt egy kis tanácstalanság azt illetően, melyik cel­

lába tegyék Kendrát. Sokáig várt füstös őrszobák­
ban, miközben emberek és koboldok vitatkoztak. Ami­
kor az őrei végre megállapodtak egy cellában, és éppen
befelé tessékelték, egy kancsal, gyűrött arcú, zömök ko­
hold jelent meg írásba foglalt paranccsal. Egy magas,
páncélt viselő férfi és egy kapafogú, pókhasú kohold ta­
nulmányozta a pergament.
- Egyenesen felülről jött — krákogta fontoskodva a
kancsal kobold.
- Azt én is látom, gyürke! - vicsorgott a kapafogú. -
Miért abba a cellába? A nagy zűrzavarban még időnk se
volt rendesen átvizsgálni.
- Azt mondod, nem viszed oda? - kérdezte kihívóan a
kancsal kobold.
- Azt mondom, hogy nem értem - szájait a másik.
- Nem a mi dolgunk érteni - mondta a férfi. - A fő­
nöknek megvan rá az oka.
- Ebben van valami - vélte a kancsal.
- Erre! - mondta a páncélos férfi Kendrának.
A börtön mélyére vezették, majd kinyitottak egy vas­
tag faajtót. A pókhasú kobold intett, hogy lépjen be.
- Biztos? - kérdezte Kendra.

223
 - Ne pimaszkodj! - fröcsögte a kohold.
Az ajtó becsapódott mögötte, és az őrök eltrappoltak.
Amikor a Szfinxtől elvezették, levetették vele az ada-
mant páncélinget. Sokkal sebezhetőbbnek érezte magát
nélküle. A kukucskálón gyér fáklyafény szűrődött be, de
Kendrának nem volt rá szüksége. Az ő szemének még a
legmélyebb sötétség is félhomály volt csupán.
A nyirkos helyiségben csak egy rozoga priccs állt. Az
egyik sarokban víz csepegett. A padlón egy lyuk szolgált
latrina gyanánt. Kendra figyelmét azonban leginkább a
falra kapart üzenetek vonták magukra. Körbejárt a cel­
lában, a girbegurba sorokat olvasva.

Seth a király!
Üdvözöllek Seth házában.
Seth a csúcs!
Seth m ár já r t itt. M ost te jössz.
Seth Sorenson örökre!
É lvezd a kaját!
H a ezt olvasod, tudsz olvasni.
M inden út Sethhez vezet.
M ég m indig csöp ög?
A folyosókon Seth kísért.
Török börtönben vagy!
Seth a legjobb!
A kajaalátétet használd vécépapírnak!

És így tovább.
A fázó, reményét vesztett és magányos Kendra ön­
kéntelenül is vihogni kezdett az öccse üzeneteit olvas­
va. Mennyire unatkozhatott!
Leült a priccsre. Hová lett az öccse? Az egyik őr mond­
ta, hogy a cellát még nem vizsgálták át. Ez azt jelenti,

224
hogy Seth megszökött? Ez alátámasztaná a hallottakat,
de talán csak a remény hiteti el vele. Hová menekülhe­
tett? Végül is egy ellenséges menedékben vannak Tö­
rökország keleti részén.
Keressen kiutat? Seth talán alagutat ásott? Alig egy
hete fogták el. Akármilyen valószínűtlennek tűnt, köte­
lességének érezte, hogy legalább egy kicsit keresgéljen.
Végignézte a falakat meg a padlót, kopogtatta-húzkodta
a sziklákat, ujjait próbálta a repedésekbe dugni. Félre­
húzta a priccset, hátha álfal van mögötte. Optimizmusa
halványulni kezdett. Ha Seth ásott is alagutat, ilyen jól
tudta volna álcázni?
A Szfinx olyasmit mondott, hogy talán még az öccsével
is keresztezik egymást útjaik. Hogy értette? Az őrök vitat­
kozására visszaemlékezve úgy vélte, maga a Szfinx jelölte
ki neki ezt a cellát. Azért, hogy lássa az üzeneteket a fa­
lon? Ez tulajdonképpen olyan, mintha kereszteznék egy­
mást az útjaik. A Szfinx szándékosan olyan cellába tet­
te volna, ahol van menekülési útvonal? Nem valószínű.
Kezdett aggódni Seth miatt. Ha nem szökött meg, mi
lett vele? Talán ez a cella veszélyes? Talán úgy keresz­
tezik egymást útjaik, hogy ugyanúgy halnak meg? A kő­
mennyezetet fürkészte, mintha bármelyik pillanatban
leomolhatna.
Akárhogy kutatott, a förtelmes kamra nem kínált
megoldást. Nem látott menekülési utat, ugyanakkor
nem látott fenyegetést sem. Talán Sethnek volt igaza,
talán értelmesebb lenne üzeneteket firkálni a falra a
következő lakónak.
A cella végéből mély moraj hallatszott, mint amikor
két kő csúszik el egymáson. Kendra rémült ámulattal
nézte, ahogy a fal egy része oldalra csúszik. Véletlenül
rálépett egy rejtekajtó-nyitóra?

225 '* * ■
 A résből egy különös, ám vonzó fiatalember lépett ki
fehér fénnyel a kezében. Megdermedt, amikor meglát­
ta Kendrát, arca megrezzent, fejét elfordította. Kezével
árnyékolta a szemét.
- Ki vagy te? - kérdezte Kendra.
- Az egyik szomszéd - felelte az idegen. - Azt hittem,
a forrásaim tévednek, amikor hallottam, hogy máris be­
töltötték az üresedést.
- Tudod, ki volt itt korábban?
- Igen. Levennéd egy kicsit?
- Tessék?
- Tompítanád vagy valami? Úgy ragyogsz, akár egy
világítótorony. - Egy pillanatra könnyezve Kendra sze­
mébe nézett.
- A legtöbb ember nem is látja a fényemet - felelte a
lány. - Én sem.
- Jó, akkor adj egy percet, majd hozzászokik a sze­
mem. - Az idegen szaporán pislogva fokozatosan felé
fordította a fejét, óvatosan mind nagyobbra nyitva a
szemét. - Oké, azt hiszem, menni fog. - Abbahagyta a
fintorgást, helyette most már csak csodálkozott. - Hű,
te sose fogsz megfakulni!
Egy pillanatig egymást bámulták. A férfi rongyos ru­
hái nem tudták leplezni atletikus termetét. Sűrű, hosz-
szú haja volt, kifejező, ezüstöskék szeme és makulátlan
bőre. Fiúsán bájos arca jobban illett volna egy magazin
címlapjára, mint a börtönbe.
- Bracken vagyok - szólalt meg.
- A Szfinx az összes új lányhoz elküld téged? - Túl jó ­
képű volt, hogy ne kém legyen.
A férfi felemelte a kezét, mintha le akarná csillapí­
tani.
- Bölcsen teszed, ha óvatos vagy.

226
 - Megtanultam a leckét, elhiheted. Mondd meg a
Szfinxnek, hogy hagyjon békében elrohadni!
- Azért még ne írj le engem! Én is gyanakodnék rád,
de tagadhatatlanul tündérrokon vagy. Ami csak azt je ­
lentheti... hogy a nővére vagy.
- Kinek a nővére?
- Sethé.
Kendra nem mutatta, mennyire felizgatta öccse emlí­
tése. Persze hogy ez az alak tud Sethről. Csak manipu­
lálni akarja őt.
- Hol az öcsém?
Bracken a karját összefonva méregette.
- Azt nem mondta, hogy ilyen fényes vagy.
Kendra érezte, hogy elpirul.
- Felelj a kérdésre! - mondta határozott hangon.
Bracken ismét felemelte a tenyerét.
- Bocs, felelek. Elment. Azt nem tudom, hová. Szerin­
tem Titokföldére.
- Hogy?!
- Valaki elhozta neki a Transzlokátort, és teleportált
innen.
- Ez hogy lehetséges?
- Én találgatni sem tudok. Remélhetőleg nemsokára
felkeres engem.
Kendra kétségbeesetten fújt egyet.
- Miért? Leveleztek, vagy mi?
- Adtam neki egy érmét, amivel telepatikusán kom­
munikálhatunk. Azt tudom, hogy messze van, mert én
nem érem el. Ha használja az érmét, tudunk beszélni.
Kendra a homlokát ráncolta.
- Mágikus telepátiaérme? Ki vagy te? Vagyis kinek
adod ki magad?
Bracken kuncogva ingatta a fejét.

-* »> 227
 - Az igazságot abszurdnak fogod találni.
- Tégy próbára!
- Még azt sem hiszed el, hogy fogoly vagyok, ezt még
annyira sem fogod elhinni.
- Próbáld meg! Esetleg dadogj, azzal jobban el lehet
adni a hazugságot!
- Hogy?
- Nem érdekes. Szóval?
A férfi félrenézett.
- Unikornis vagyok.
Kendra álla leesett. Egy pillanatig nem tért magához.
- Azt mondtad... unikornis?
A férfi vállat vont.
- Figyelmeztettelek.
Kendra hitetlenkedve nevetett fel.
- Nézd, Bracken, járd újra a kémiskolát! Sőt, inkább
próbálkozz más szakmával! Nem az eszed miatt vettek
fel erre a munkára, ez világos.
- Talán igazad van. Pocsék kém lennék.
- Most azt mondod, azért higgyek neked, mert nem
vagy jó? Vagy mert a meséd őrültség? Gondolom, nem
tudod bebizonyítani, hogy valójában ló vagy.
- Emberalakban ragadtam. Elvesztettem a szarvamat.
Kendra egyik kezével letakarta a szemét.
- Ez rosszabb, mint egyedül lenni.
- Tündérrokon vagy. Nem érzed az aurámat?
A lány ránézett. Tagadhatatlanul jóképű, de ennyi.
- Sosem voltam jó az ilyesmiben.
A férfi szemében megcsillant valami.
- Most a titkos tündérnyelven beszélek. Értesz?
- Igen.
- Nem tudod megállapítani, hogy nem angolul beszé­
lek?

228
 Kendra igyekezett összpontosítani. Angolt hallott, de
valahogy más volt.
- Ösztönösen értem. Beszélj tovább!
- Mit mondjak? Gondolom, úgyis mindegy. Egy börtön­
ben vagyok egy lánnyal, aki azt hiszi, elment az eszem.
- Azt érzem, hogy más nyelven beszélsz, de a tündér­
nyelveket nem tudom megkülönböztetni.
- Ez is valami - mondta Bracken, és Kendra érezte,
hogy visszaváltott angolra. - Elviszlek néhány barátod­
hoz. Például Maddoxhoz. Vagy Marához.
- És az őrök engedik, hogy szabadon járkálj? Nem
tudják, hogy a falak mögött lopakodsz?
- Amíg nem csinálunk felhajtást, másfelé néznek.
Nagyon régóta itt vagyok. Ez egy hatalmas, ősi börtön,
tele elfeledett alagutakkal és használaton kívüli helyi­
ségekkel. A többit pedig mi ástuk, úgy értem, a rabok.
- És a szüleim?
- Nem ismerek a cellájukhoz vezető utat. Seth már
kérdezte.
- De itt vannak?
- Azt hiszem.
- Nagyon szeretnék kapcsolatba lépni velük. Halott­
nak hisznek.
- Bárcsak segíthetnék! Remélhetőleg Seth hamaro­
san visszajön, és megment bennünket. Ő niajd jótáll ér­
tem.
Kendra ezen eltöprengett.
- Nem biztos, hogy az nekem elég lesz.
- Ne becsüld alá az öcsédet! Óvatos volt. Nem bízott
bennem azonnal. Sőt, talán még most sem bízik igazán.
Remélem, hogy használja az érmét.
- Ha mágikus játékszert adtál neki, biztosan hasz­
nálja.

229 ^
 Bracken sóhajtott.
- Nem tudom elhinni, hogy tündérrokon vagy, és nem
ismersz fel egy unikornist. Tudod, minél hamarabb meg­
bízol bennem, annál hamarabb pingpongozhatunk.
- Hogy?
- Semmi. Rossz vicc volt. Majd később megérted. Az
unikornisok nem társas lények. Nagyon igyekszem.
- Jól csinálod.
- Nem segít, hogy olyan ragyogó vagy.
- Most gúnyolódsz?
- Úgy értettem, fényes. Elhallgassak?
Kendra kezdett hitelt adni annak a lehetőségnek,
hogy Bracken valóban az, akinek mondja magát. Épp a
Szfinx börtöne ne lenne tele olyan jó szándékú lények­
kel, mint az unikornisok? Sok rab az ő számára potenci­
ális szövetséges. Persze ahányszor elkezd bízni egy ide­
genben, mindig megégeti magát. Gavin klassz srácnak
tűnt, mielőtt megmutatkozott volna igazi természete.
Nem fog egyhamar megbízni senkiben.
- Azt mondod, most azonnal el tudsz vinni Maddox-
hoz?
- Azt mondom... - elhallgatott. Hirtelen döbbent ké­
pet vágott. - Nem hiszem el! - motyogta teljesen más
hangon.
- Mi az?
- Betolakodó van a cellámban! - mondta álmélkodva.
- Honnan tudod?
Bracken a hátsó falban lévő rés felé fordult.
- Csináltam egy mágikus észlelőrendszert, ami jelez,
ha bárki belép, amíg távol vagyok. Még sosem riasztott.
Soha senki nem jön a cellámba.
- Ez mit jelent?

230
 - Fogalmam sincs. Évtizedek óta nem volt ilyen moz­
galmas éjszaka a börtönben. Ellenőriznem kell. A cel­
lám kicsit odébb van. Csatlakozol?
Ha Bracken ellenség, okoskodott Kendra, itt a cellá­
ban is bánthatná, ahhoz nem kellene titkos járatokba
csábítania.
-J ó .
A férfi elmosolyodott.
- Kövess! - Arckifejezése játékos volt, Kendrát elfog­
ta az érthetetlen késztetés, hogy a kedvében járjon.
Besurrantak a résen, és Bracken bezárta a falat. A vi­
lágító köve fényével Bracken egy bonyolult útvonalon
vezette végig Kendrát, rejtett csapóajtókon át, le lép­
csőkön és létrákon, végig szűk szervizalagutakon. Több­
nyire lefelé tartottak, amíg egy olyan helyre nem értek,
amely természetes barlangnak látszott, ahol nem volt
látható ösvény, a fénylő kőalakzatok mintha félig meg­
olvadtak volna. Hamarosan leültek, és úgy csúsztak le
egy olajos sziklán. Nem csoda, hogy Bracken ruhája úgy
elhasználódott!
A szikla tövéig nem mentek le, hanem Bracken egy
elágazó járatba vitte Kendrát. Egy durván kiásott alag-
úton siettek végig, majd zsákutcába jutottak. Bracken
ajkához emelte ujját, és Kendra füléhez hajolt:
- A látogatóm odabent vár - súgta. Egy rövid kést
vett elő. - Lépj hátra!
Kendra odébb ment. Bracken intett, és pár érthetet­
len szót dalolt, mire ajtó nyílt a falban. Egyik kezében
az izzó kővel, másikban a késsel belépett.
- Ki vagy te?
- Barát - hangzott a válasz.
Kendra ismerte ezt a hangot!

231
 - Remélem is - mondta Bracken mert sokkal na­
gyobb késed van.
Kendra bekukkantott Bracken cellájába. A tágas he­
lyiség barlangszerűbb volt, mint az ő cellája, de ugyan­
olyan csupasz.
A betolakodó Warren volt, aki azt a míves kardot fog­
ta, amelyet az Elveszett Fennsíkról hoztak el.
Most meglátta a lányt.
- Kendra!
- Ti ismeritek egymást? - csodálkozott Bracken.
- O a barátom, Warren - mondta Kendra. - Persze
mimikri is lehet.
- Hogy jutottál be? - vonta kérdőre Bracken.
- Úgy hallottam, meg tudod védeni a körülötted le­
vőket a kíváncsi tekintetektől - kerülte meg a választ
Warren. - Amolyan pszichikus pajzzsal.
- így van - ismerte el Bracken. - Honnan tudod?
- Most is így teszel?
- Mindig így teszek. Nagi Luna állandóan kémkedik.
Egyedül az Okuluszt nem tudom árnyékolni. Látom,
van egy talizmánod, ami téged is véd a kémkedéstől.
Warren a nyakában lógó tollas-gyöngyös amulettet
tapogatta.
- Most kaptam. Beszélnünk kell.
Bracken eltette a kését, és odament Warrenhez.
- Előbb meg kell győződnöm arról, hogy nem vagy im-
posztor.
- Hogyan?
- Vedd le az amulettet, és add ide a kezed!
Warren a lányra pillantott.
- Bízol benne?
Az vállat vont.
- Valamennyire.

■ » *' 232
 - Nem akarok ártani - ígérte Bracken.
- Azt mondja, unikornis - szólt közbe Kendra.
- Hallottam. - Warren levette az amulettet, és meg­
fogta Bracken kezét. Farkasszemet néztek.
- Lazíts! - tanácsolta Bracken. - Gondolj arra, amit
elérni remélsz azzal, hogy meglátogattál. - Kisvártatva
elengedte Warren kezét. - Nem mimikri, és nem is el­
lenség. Örülök, hogy megismertelek, Bracken vagyok.
- Hogy kerültél ide, Warren?- kérdezte kíváncsian
Kendra.
- Bárcsak azt mondhatnám, hogy a saját zsenialitá­
som révén! De segítséggel.
- Ki segített? - kérdezte Bracken.
- A Szfinx.
- Micsoda?! - döbbent meg Kendra.
- Tudom, hogy hangzik - emelte fel a kezét Warren - ,
de hallgassatok meg! Majd megértitek.
- Hallgatunk - mondta Bracken szkeptikusan.
- Ez az éjszaka mindent megváltoztatott a Szfinx szá­
mára. Elvesztette az uralmát a Társaság felett.
Bracken kétkedve ráncolta a homlokát.
- Hogyan?
- Graulasz itt van.
- A démon, aki segített Sethnek Titokfóldén? - döb­
bent meg Kendra. - Hát nem haldoklik? ,
-M á r nem - ingatta a fejét Warren. - A jelek sze­
rint Nagi Luna egyik itteni embere suttyomban odaad­
ta Sethnek a Transzlokátort meg a Szentség homokját.
Seth elszökött, és elment meggyógyítani Graulaszt. Az­
tán a démon ellopta tőle az ereklyéket, sőt megszerezte
a Kronométert is, és idejött.
- Seth meggyógyította Graulaszt! - kiáltotta Kendra.
- Biztosan azt hitte, jót tesz - védte Warren.

^ 233 ^
 - Szóval most már a Társaságnál van mind az öt
ereklye.
- Amivel a Szfinx nem számolt.
- Egy erős démon verseng vele - foglalta össze Brac-
ken. - A Szfinx mindig azt mondta, csak a saját felté­
teleivel nyitja ki a Zzyzxet.
- Csakhogy a terve meghiúsult - bólintott Warren. -
Graulasz már megnyerte magának a Társaság zömét,
még Mr. Lichet is. Sokan régóta úgy érezték, hogy a
Szfinx túl megbocsátó és konzervatív. Ha nem műkö­
dik együtt velük, a végén még a saját börtönében talál­
ja magát. Ablixek halandók, és Mr. Lich szinte a kez­
detektől a Szfinx mellett van, ugyanúgy a Halhatatlan­
ság kupájából ivott. Mr. Lich a Szfinx segítsége nélkül
is használni tudja a Transzlokátort és a Kronométert,
hogy elindítsa a Zzyzx kinyitásának folyamatát.
- És a démonok majd befejezik - mondta Kendra.
Bracken öklével a tenyerébe csapott.
- Akármilyen tévúton járt is a Szfinx, ez most sokkal
rosszabb helyzet.
- Egyetlen reménysugárban bízhatunk - folytatta
Warren. - A Szfinx nem akarja kinyitni a Zzyzxet, ha
a saját feltételeivel nem tudja. Ugyanúgy meg akarja
akadályozni Graulaszt, mint mi. Nem engedheti, hogy a
démon megismerje a szándékait. A középpontban akar
maradni, hátha belülről meg tudja akadályozni a démo­
nokat. De néhány kulcsfontosságú információt megosz­
tott velem.
- Hogyan találkoztál vele? - kérdezte Bracken.
- Mentőakciót szerveztünk ide ma éjjel - mesélte
Warren - , Kendra is azzal a csapattal érkezett. Engem
biztosítékként máshová tettek le, mint a többieket.
Amint a törpe otthagyott, elterelő manővereket tettem,

Jr * * 234
és még szerencse, hogy eszembe jutott. Pár perccel ké­
sőbb egy embervadászat célpontja lettem. Coulter, egyik
barátunk, kölcsönadta a láthatatlanná tevő kesztyűjét,
ami nagyban növelte az esélyeimet. Ennek ellenére épp
csak el tudtam szökni üldözőim elől.
- Nem sokkal az után, hogy Graulasz Elő Délibáb­
ba érkezett - folytatta - , a Szfinx személyesen állt a
rám vadászók élére. Néhány lidérc segítségével, akik az
uralma alatt állnak, megtalált. Csakhogy nem hozott
be, hanem elmagyarázta a helyzetet, adott néhány kul­
csot, és mesélt a börtön mélyén lévő titkos járatokról.
- Ki tudsz vinni minket innen?! - reménykedett Brac-
ken.
- Olyan úton, amit csak a Szfinx ismer - bólintott
Warren.
- És utána? - kérdezte Kendra.
- Azt akarja, hogy védjük meg az Örökvalókat.
Bracken keserűen felnevetett.
- Tótágast áll a világ.
- Azt mondta, három Örökvaló még életben van - ma­
gyarázta Warren. - Nemrég fedezte fel az egyiket, egy
Roon Osricson nevű férfit, aki régóta egy igencsak vé­
dett erődben él, Finnországban.
- Aha - mondta Bracken bizonytalanul.
- A Szfinx biztos benne, hogy Graulasz azonnal Roon
életére tör. A démon máris arra próbálja rávenni a Tár­
saságot, hogy engedjék ki Nagi Lunát. A Szfinx úgy
véli, Nagi Luna hamarosan a kezébe kaparinthatja az
Okuluszt. Amint ez megtörténik, egykettőre megtalál­
ja az életben maradt Örökvalókat. Bracken, tőled azt
kéri, hogy hagyd a celládban az egyik lélek-kommuni-
kátorodat. Eljön érte, és majd információval lát el ben­
nünket.

235 ^
 - Veszélyes játék - súgta Bracken. - Tisztában vagy
vele, hogy érdekeink átmenetileg ugyan egybeesnek, de
a Szfinx céljai nem egyeznek a mieinkkel? Az övé nem
a Zzyzx kinyitásának megakadályozása, hanem a hely­
zet irányításának visszanyerése és a börtön kinyitása a
saját feltételei szerint.
- Értem én - nyugtatta meg Warren. - De ne feledd,
hogy Graulasz itt van és egészséges! Szerinted mennyi
az esélye, hogy a Szfinx felülkerekedik?
- Ebben van valami - hagyta rá Bracken. - Ennek
ellenére nem szabad sem alábecsülnünk, sem teljesen
megbíznunk benne.
- Egyetértek. Egyelőre azonban szerintem mindenki­
nek előnyös, ha összefogunk.
- Hogyan tudunk kijutni innen? - tért a lényegre
Bracken.
- Úgy kell tűnnie, mintha megszöktünk volna. A Szfinx
szerint a főkaput erősen őrzik. A legjobb esélyünk akkor
van, ha a tündérszentélyhez megyünk.
- Az itteni szentély le van zárva - mondta sajnálkoz­
va Bracken.
- Igen. A Szfinx zárta le. Itt a kulcs.
Bracken félrebiccentette a fejét, mintha az esélyeket
latolgatná.
- Szóval azt reméljük, hogy a Tündérkirálynő ki tud
minket juttatni innen?
- Ez a legesélyesebb.
- Hogy érted, hogy a szentély le van zárva? - kérde­
zett rá Kendra.
- A Szfinx nem akarta, hogy a Tündérkirálynő kém­
kedhessen utána - magyarázta Bracken. - A szentélyt
elpusztítani nem volt ereje, ezért lezárta, elvarázsolt
kupolát borított rá.

236 ^
 - A kupolának van egy ajtaja - tette hozzá Warren
amihez van kulcsom.
- Nem lesz egyszerű eljutni a kupolához - intette őket
Bracken. - Ez nem barátságos menedék.
- Nekem mondod? - horkantott Warren. - Amikor a
Szfinx megjelent a lidérceivel, egy mantikórtól kellett
megmenteniük.
- A lidércek nem árulják el a démonoknak, mi törté­
nik? - kérdezte Kendra.
- A Szfinx erős árnybűvölő - mondta Bracken. - A li-
dércei és a fantomjai csak vele tudnak kommunikálni.
Nem árulják el a titkait, ő pedig elég erős ahhoz, hogy
leárnyékolja elméjét Graulasz és Nagi Luna elől.
- Reméljük - morogta Warren.
- A Szfinx adta azt az amulettet? - kérdezte tőle Brac­
ken.
- Igen. És megígérte, hogy eltereli az utánam folyta­
tott kutatást a szentély felé vivő útról.
Bracken Kendrára nézett.
- Te mit mondasz? Egyelőre az öcséd tartja a Nagy
Zikkurat börtönéből való leggyorsabb szökés rekordját.
Le akarod győzni?
- És a többiek? - kérdezte Kendra. - A nagyszüleimet
nem vihetjük magunkkal?
Warren arca megrándult.
- A börtönből kivezető út nagyon mélyen van. A Szfinx
figyelmeztetett, hogy minél kevesebben menjünk. Sőt,
csak kettőtöket említette. Megígérte, hogy megpróbál
segíteni a többieknek.
Bracken vigasztalón paskolta meg Kendra karját.
- Ha a járat a mélyben van, nem juthatunk el a szülé­
idhez vagy a nagyszüleidhez anélkül, hogy átmennénk
számos ellenőrzőponton - magyarázta. - Talán Maddoxot

237
és Marát vihetjük. Persze Mara még nem gyógyult meg
teljesen, és Maddox a Rio Branco óta elég nehézkesen
mozog. Ráadásul egyikük sincs a közelben.
- Ahogy gondoljátok - mondta Warren de a gyorsa­
ság is számít. Amint Nagi Luna megszerzi az Okuluszt,
nem tudjuk többé titkolni hollétünket.
- Akkor ragadjuk meg a pillanatot, és induljunk! -
vélte Bracken. - Kendra?
- Nem látok más lehetőséget - sóhajtott a lány.
- Van nálatok egy érme?
Warren a zsebébe nyúlt.
- Negyeddolláros jó lesz?
- Tökéletes. Az érméket jobban szeretem a köveknél.
- Bracken az egyik tenyerébe vette az érmét, majd a
másikkal letakarta. Egy pillanatra gyöngyházfényű ra­
gyogás támadt a két tenyere között. Aztán a negyeddol­
lárost egy kő alá tette a cella sarkában.
- Kommunikátort csináltál belőle? - kérdezte War­
ren.
- Úgy van. Ha a Szfinx információt akar közölni ve­
lünk, most már tud. - Megigazította a követ az érmén.
- Tényleg, hogy jutottál be a cellámba? Három titkos
bejárata van.
- Az ajtón át. A Szfinx odaadta a kulcsot. A zikkuratból
kivezető út a sarkon kezdődik.
Bracken vigyorgott.
- Végig az orrom előtt volt. Hogyhogy nem vettem
észre?
- Tökéletesen álcázták, és sok bűbájt bocsátottak rá.
Csak jelszóra nyílik ki, ami akkádul van. Memorizál­
nom kellett a szótagokat.
- Általában észreveszem az ilyesmit - korholta ma­
gát Bracken. - Biztos az sem segített, hogy állandóan

■ *» 238
 a titkos járatokban osontam. Rikán jártam kint a főfo­
lyosókon.
- Mehetünk? - kérdezte Warren.
- Nincs sok holmim. Vezess!
Warren kinyitotta a cella ajtaját. Kendra és Bracken
követte ki a folyosóra, majd elosontak a sarokig.
Bracken oldalba bökte a lányt.
- Nagi Luna ott lakik a következő sarkon túl, a folyo­
só végén.
- Durva környék - súgta Warren. Megállt egy üres
fal előtt.
- Itt? - simított végig a felszínén Bracken, és átható
tekintettel nézte. - Kezdek kijönni a formámból.
Warren különös szavakat mormolt, és a fal félig áttet­
szővé vált. A férfi átlépett rajta.
Bracken halkan füttyentett.
- Kicsit megnyugtat. Nagyon jól álcázták, igazi mes­
termunka.
Kendrával átléptek a falon, és elindultak felfelé egy
hosszú lépcsőn.
 Tizenötödik fejezet

Üzenet a palackban

ethet a Coulternek tett ígérete húzta vissza a totá­

S lis érzelmi összeomlás széléről. Lassan alábbha­
gyott mardosó bűntudata, és tekintetét végigjáratta a
lerombolt házon és a mellette türelmesen várakozó géle­
men. Látta a sarokban az acélszéfet, amelyet úgy össze-
roppantottak, mintha üdítősdoboz lett volna. Hallotta a
gerendák recsegését, ahogy az égő pajta egy része össze­
dőlt odakint. Odakint. Van egyáltalán ennek a szónak
értelme, most, hogy a ház nagy része összedőlt?
- Ezt tényleg elszúrtam - mondta Hugónak.
- Rossz démon - mondta a gélem.
- Egyszerűen nem láttam előre - nyögte. - Hogy le­
hettem ilyen vak?!
A gélem erre nem felelt, de böhöm kezével vigasztalón
paskolta meg a fiú vállát.
Seth megtörölte az orrát. Le kell foglalnia magát va­
lamivel.
- Hát, vissza már nem csinálhatom, ami történt, de
fel sem adhatom. Talán Pattonnek van ötlete, hogy mit
csináljunk. El kell mennünk a régi udvarházhoz.
- Veszély - figyelmeztette Hugó.
- Tudom, hogy nem biztonságos. Most, hogy az alapító
egyezmény megsemmisült, bárhol vérszomjas szörnyekbe

240
 futhatunk. Viszont ez azt is jelenti, hogy itt sem bizton­
ságosabb. Már nem.
- Hugó megvéd - mennydörögte a gélem.
- Elhiszem.
- Hahó? - mondta egy félénk hang. Seth megpördült.
Kendra hangja volt.
- Kendra?! - kérdezte értetlenül.
- Mondjuk - érkezett a felelet. A következő pillanat­
ban a nővére bicegett be, húzva a bal lábát.
- Te vagy a mimikri - jutott Seth eszébe. Kendra sé­
rült másolatát a Csenddobozba tették, miután Tanú
nem tudta teljesen meggyógyítani. - Hogy jutottál ki a
Csenddobozból?
- Vanessát tették be, amikor elindultak a küldetésre,
vagyis nekem ki kellett jönnöm. Fogy az időm, a pirka-
datot nem sokkal élem túl.
- Tudod, hogy mi történt itt?
- Nem igazán. Senki nem avatott be. Még mindig sé­
rült vagyok, szóval nem sokat segíthetek. A Csenddoboz
a gyógyulást is akadályozta. Kiszenvedek, mielőtt ismét
egészséges lehetnék. Zenét szerettem volna hallgatni,
ezért Vanessa cellájába tettek. Pompás hifije van.
- Hajlandó lennél visszamenni a Csenddobozba?
- Persze, ha azt akarod. Megnyújtja a létezésemet.
Nem sokban különbözik attól, amikor még gyümölcs
voltam. Csak nincs a fához fűződő kapcsolat.
Furcsa volt úgy beszélni a nővérével, hogy az nem a
nővére.
- Megtámadott bennünket egy démon.
- Szörnyű volt hallgatni - mesélte a mimikri. - Fél­
tem feljönni, de a kíváncsiság nem hagyott nyugton. Té­
ged elfogtak, ugye? Beszéltek róla, amikor engem kivet­
tek.

241
 - Eljöttek megmenteni engem, és mindegyiküket el­
fogták, de aztán én elszöktem. Hosszú történet.
A mimikri bólintott, majd a holttest felé pillantott.
- A démon megölte Coultert?
- Meg - felelte Seth rekedten. A mimikri arcán sem­
mi nem látszott. - Nem szomorít el?
- Nem úgy, ahogy Kendrát - felelte a mimikri őszin­
tén. - Vannak emlékeim arról, ő mit érez Coulter iránt.
De tudom, hogy nem az én emlékeim. Kendra utasítást
adott, hogy segítsek nektek, szóval sajnálom, hogy nem
tudtam megakadályozni.
- Az én parancsomat is teljesítenéd?
- Persze. Mielőtt a Csenddobozba mentem, Kendra
utolsó parancsa az volt, hogy segítsek a családodnak,
és sose áruljalak el benneteket. Ezt értelmezhetem úgy,
hogy teljesítsem a te utasításaidat is.
Seth elgondolkodott, hogyan vehetné hasznát a mi­
mikrinek. Semmi nem jutott eszébe. A sérült lába kor­
látozta a lehetőségeket. Beteszi a Csenddobozba, amíg
szükség nem lehet rá. Persze akkor ki kell engednie Va-
nessát. Akarja az álomblix segítségét, vagy nem? Ne­
héz megmondani. Előbb talán el kéne mennie Patton-
höz.
- A börtön milyen állapotban van? - kérdezte.
- A börtön folyosóján leszakadt a plafon - mesélte a
mimikri. - A házhoz felvezető lépcső felett is leomlott
egy szakaszon a mennyezet. A nagyajtó kimozdult a he­
lyéről, ezért tudtam feljönni. A börtön többi része sér­
tetlennek látszik.
Ezt jó volt hallani. Már csak az hiányzott volna, hogy
a sok veszélyes fogoly is kiszabaduljon. Jó lett volna
tudni, hogy az egyezmény megszűnése mennyire gyen­
gíti a börtönt.

242
 - Azt hiszem, egyelőre a Csenddobozban hagyom Va-
nessát - döntött Seth. - Talán később még szükségem
lesz a segítségére. Coultert betehetjük a cellába hozzád?
- Persze. Majd vigyázok rá.
- Hugó, segítenél?
- Segít - emelte fel a gélem Coultert.
- Itt várok. Levihetnéd a mimikrit is, sérült a lába.
Hugó a másik kezébe vette a mimikrit és kidülöngélt,
talpa alatt recsegett-ropogott a törmelék. Seth lehup­
pant egy kanapé maradványára. Graulasz a fizikai ere­
jénél többet is bevethetett a pusztításkor, túlságosan
gyorsan túlságosan nagy rombolást végzett. Itt a mágia
is szerepet játszott.
Seth végiggondolta, mire támaszkodhat. A listát a hű­
séges gólem vezette. Van egy haldokló mimikrije is, egy
félig megbízható álomblixe és remélhetőleg egy üzenete
Pattontől. És a túlélőcsomagja? Kendra visszatehette a
szobájába? Őt ismerve visszadugta az ágy alá. Hacsak
nem vitte magával Élő Délibábba, hogy ott adja át neki.
Zsebéből elővette az érmét. Értesítheti Brackent.
A gondolattól megborzongott. Hogyan mondhatná el
neki, hogy máris elvesztette a Transzlokátort? Nem,
Brackent majd később keresi.
És Dalé? Ő is a mentőcsapat tagja lehetett? Coulter
erről nem beszélt. Dalé szinte sosem hagyta el a mene­
déket, valahol itt lesz. Ha így van, akkor az egyezmény
megszűnésével bajba került. Megkérdezi Hugót.
Súlyos léptek hirdették jöttét, és már fel is bukkant a
gólem. Seth felállt a kanapéról.
- Tudod, hol van Dalé?
A gólem hátradöntötte a fejét. A betört plafont nézi?
Hallgatózik? Seth azt sem tudta pontosan, hogyan lát és
hall a gólem, milyen módon működnek az érzékei.

243 ^
 - Istálló - mondta a gólem. - Biztos hely.
- Az még működik?
- Igen.
Seth a gélemet nézte. Honnan tudhatja, hogy Dalé
ott van?
- Látod őt, Hugó?
A gólem üres szemgödrébe dugta ujját.
- Nem itt. - Megkopogtatta a halántékát. - Itt.
- A fejedben?
- Igen.
- Szóval Dalé egyelőre biztonságban van?
- Igen.
- Nagypapát is látod?
Hugó felemelte a fejét, előbb erre döntötte, majd arra.
- Túl messze.
Seth nem is számított másra, de egy próbát ez is meg­
ért.
- Mielőtt elindulnánk, meg kell keresnem a túlélőcso­
magomat. - Az emeletre vezető lépcső összedőlt, de a
fenti folyosó ép maradt. - Feltennél oda?
Hugó felemelte Sethet, odament, ahol annak idején
a lépcső állt, és finoman feldobta a folyosóra. Az ő ma­
gasságával nem volt ez nagy dobás. A folyosó az egyik
irányban a házzal együtt ledőlt, látszott a fák csúcsa
és a csillagok. A padlás szerencsére a másik irányban
volt.
Seth felsietett a padlásszobába vezető lépcsőn, ami
megmaradt, bár mély repedések tátongtak benne, ahogy
a falban is. A játékszoba egyik fala teljesen eltűnt, egy
másik csak részben, és a mennyezet jó része is leszakadt.
A padlón lyukak tátongtak. Az ágyak viszont a helyü­
kön álltak. A sajátja alá kukkantott, és azonnal kiszúr­
ta a túlélőcsomagját. Belenézett, és úgy látta, minden

244
megvan, a Bestiafészekből hozott két figura, a leviatán
és a torony is.
Visszament, és leugrott Hugó tenyerébe.
- Megvan. Indulhatunk a régi udvarházba.
A gólem a hátsó kijáraton át hagyta el a romos házat.
Az egész pajta lángolt, a tűz fényesen ragyogott az éj­
szakában. Egy újabb része összedőlt, szikraörvényt lök­
ve a tornyosuló lángok fölé. Seth még innen is érezte a
tűz hevét.
Ahogy a gólem elindult az udvaron, két alak bukkant
elő az erdőből.
- Seth? - kiáltott Dórén.
- Seth! - Newel.
A szatírok felé székelitek. Hugó lelassított.
- Jól vagy! Tudtam én! - rikkantotta Dórén.
- Mi történt? - kérdezte Newel.
- Tegyél le, Hugó! - kérte a fiú, és a gólem engedel­
meskedett. - Megszöktem a Társaságtól, és meggyógyí­
tottam Graulaszt.
- Meggyógyítottad Graulaszt?! - kiáltotta Newel. -
A Társaság amputálta az agyadat?
- Azt hittem, könnyítek a szenvedésén. O meg ellop­
ta az ereklyéket, és kitombolta magát. Coulter meghalt.
Graulasz nemrég ment el. A Társaságnál van az összes
ereklye,
/ ami a Zzyzx kinyitásához kell. *
- Es az egyezmény megszűnt - tette hozzá Dórén. -
Ereztük, amikor a korlátok leomlottak.
- Igen - erősítette meg Seth.
- Erre jöttünk, mert láttuk Violát csörtetni az erdő­
ben - magyarázta Newel. - Nagy káosz lesz itt. Stan
hol van?
- Senki nincs itt. - Seth elmagyarázta, hogy a többie­
ket elfogták, amikor őt próbálták megszöktetni.

J r?* 245
 - Szép kis kulimász! - tette gyapjas csípőjére a kezét
Newel.
- Most mi lesz? - kérdezte tőlük Seth. - A lények el­
hagyják Titokföldét?
Newel és Dórén összenéztek.
- Sok szatír Grunhold felé menekül - mondta Dórén.
- A kentaurok birodalma akkor is áll, ha az egyezmény
megszűnik. A kentaurok persze szabadon csatangolhat­
nak. Lesz olyan lény, aki elmegy, de a legtöbbnek ez az
otthona. Idő kell, mire a külső kerítésen túlra merész­
kednek.
- Most, hogy nincs gondnok, aki kezelje a helyzetet,
a kentaurok megpróbálják majd átvenni az uralmat -
találgatott Newel. - Biztos menedéket kínálnak más lé­
nyeknek a földjükért cserébe. Mindig is sérelmezték,
hogy nem ők vezetik a menedéket.
- És a sötét lények? - kérdezte Seth.
- Nehéz megmondani - válaszolt Dórén. - Titokfólde
démonai vagy meg vannak kötve, vagy elmentek. A mo­
csári banya minden nappal öregebb és rozogább lesz.
A sötét lényeknek nincs vezetőjük. A minótauruszok
okozhatnak bajt, ha úgy döntenek, hogy elhagyják a
területüket, de a kentaurok nem fogják hagyni. Vezér
nélkül a koboldok, manók és hasonlók meghúzzák ma­
gukat. A ködóriások imádják a mocsarukat. Pár troli
majd megpróbálja kihasználni a felfordulást. A legsöté­
tebb lények közül sokan hosszú álmot alszanak, kivéve
a fesztivál éjjelét. Azt meg, hogy az élőhalottak mozgo­
lódnak-e, te mindenkinél jobban tudod.
- Nem érzek semmit - mondta Seth.
- Az jó - bólintott Dórén.
- És ti?
- Fel akartuk mérni a helyzetet - felelte Newel.

246
 - És most, hogy tudjátok...?
- Klassz lenne moziba menni - merengett Newel. -
Tudsz olyan helyet, ahol beengednek kecskéket?
- Egy moziba se engednek be kecskéket - szögezte le
Seth.
Newel a homlokát ráncolta.
- Adhatnánk a jegyszedőnek Viola tejéből. - Dorenre
pillantott. - Húzhatnánk csizmát meg buggyos nadrá­
got.
- Vagy segíthetnétek megmenteni a világot - vetette
fel Seth.
- Van terved? - érdeklődött Dórén.
- Jobb nem beleavatkozni az emberek dolgaiba - ra­
gadta meg társa könyökét Newel. - Most jutott eszem­
be, hogy evakuálnunk kell a nőket és a gyerekeket.
- A világvége a televízió végét is jelenti - érvelt Seth.
Newel megdermedt. Kellett pár pillanat, mire magá­
hoz tért.
- Lennének ismétlések - mondta.
- Nem, ha a tévéállomások sem működnek - mondta
komolyan Seth. - A hordozható tévétek fabatkát sem ér
majd, még digitális dekóderrel sem. Viszont ha segíte­
tek nekem, nem lesz akadálya annak, hogy gázzal mű­
ködő generátort vegyek nektek.
- Generátort? Hallgatlak.
- Szükségetek lesz egy megbízható, tartós erőforrásra
az új lapos képernyős tévéhez és DVD-játszóhoz.
Newel megnyalta a száját.
- Mi a terv?
- Még alakul - kertelt Seth. - Először is el kell jutnom
a régi udvarházba. Patton üzenetet hagyott ott nekem.
- Amikor odaérsz, megkapjuk a kátyúkét? - derült
fel Newel.

247
 - Segítenetek kell megoldani ezt a válságot - mondta
Seth. - Nem fogok hazudni: nagyon veszélyes.
- A veszély nekünk kutyafüle! - vágta rá elszántan
Dórén.
- Lassan a szarvakkal! - mondta Newel. - Fenn­
tartjuk a jogot, hogy bármelyik pillanatban a sorsodra
hagyjunk.
- Akkor az alkunak is lőttek - tisztázta Seth.
Addigra a pajta megmaradt része is összedőlt, tűz-
hullám csapott fel egy lángoló gerendára. Newel karba
fonta a kezét.
- A gázgenerátorhoz kell gázolaj.
- Kétszáz gallont kaptok - ígérte Seth.
Newel arcáról nem lehetett leolvasni semmit. Tekin­
tete Dorenre vándorolt, aki bólintott. Newel szipákolt.
Nyelt egyet. Majd a tenyerébe köpött, és kinyújtotta.
Seth kezet rázott vele. Newel vigyorgott.
- Épp most tettél szert egy gyors reagálású támoga­
tó egységre.
- Amelyik bármikor faképnél hagyhat - törölte tenye­
rét a nadrágjába Seth.
- Amely esetben nem kell a megtakarított pénzedet
szórakoztató elektronikai eszközökre költened - vigasz­
talta Dórén.
Newel összedörzsölte a tenyerét.
- Örülök, hogy megegyezésre jutottunk. Üdítő lesz
újra igazi kalandra indulni.
- A kalandok sokszor kényelmetlenek és halálosak -
emlékeztette barátja.
- Félre ne érts, sokkal inkább preferálom a kényel­
mes élvezetet! De nem nyer, aki nem mer, ugyebár.
Dórén játékosan belebokszolt Seth karjába.

248
 - Elszomorított bennünket a gondolat, hogy elveszí­
tünk. Jó lesz egy barátnak segíteni.
- És magatoknak - hangsúlyozta Seth. - A világvége
mindenkire vonatkozik.
- A múltban egész jól sült el számunkra, amikor ab­
ban reménykedtünk, hogy az efféle helyzetek előbb-
utóbb maguktól is megoldódnak - morogta Newel.
- Jogos - értett egyet Dórén. Sethre nézett. - Biztos,
hogy nem akarsz elbújni, és kivárni, mi történik?
- Helyre kell hoznom - felelte a fiú. - Ha én nem te­
szem meg, senki nem fogja. Tudjátok, néha nem értelek
benneteket. Úgy beszéltek, mintha nem keverednétek
állandóan kisebb kalandokba.
- A kulcsszó a „kis” - jegyezte meg Newel. - Nipszi
méretű. Kaját csórni vagy aranyat elcsenni egy dolog.
Sport. Teljesen más egy igazi ügyet felvállalni. Az ügy
képes elködösíteni az elmédet, és a végén sokkal na­
gyobb kockázatot vállalsz, mint amit a józan ész meg­
engedne.
- És ezért tartjátok fenn a faképnél hagyás jogát.
- Pontosan.
- Seth megmentett téged Ephirától és Kurisocktól -
emlékeztette a társát Dórén.
- Tudom én is! - csattant fel Newel. - Nem kell fel-
hánytorgatni a múltat. Ha nem kedvelném a fiút, nem
mentem volna bele.
- Úgy látom, már beleélted magad az ügybe - cukkol­
ta Dórén.
- Elég a csevegésből! - rázta öklét barátja felé Newel.
Sethhez fordult. - Gondolom, a földember a segítségünk
nélkül is el tud vinni az udvarházhoz. Ha ebből a fiaskó­
ból igazi kaland lesz, szükségünk lesz felszerelésre.

249
 - Nem rossz ötlet - értett egyet Seth.
- Találkozunk az udvarháznál - fordult el Dórén.
- Ne vedd magadra, ha mégsem leszünk ott! - figyel­
meztette a válla felett Newel.
- Menjünk, Hugó! - mondta Seth.
A gélem felemelte Sethet, és berontott az erdőbe, más
irányba, mint amerre a szatírok mentek. A fiú eltöpren­
gett, vajon viszontlátja-e Newelt és Dorent. De ha oda
is jönnek, engedje, hogy csatlakozzanak hozzá? Elkélne
a társaságuk és a segítségük, de nem öletett már meg
elég embert?
A fák alatti sötétben alig látott. Hallotta, hogy Hugó
az aljnövényzetben csörtet, ágakat tör le, bokrokat lapít
ki. A gélem néha átlendült egy akadályon, vagy felmá­
szott egy meredek emelkedőn. Olykor láthatatlan tár­
gyakat került meg. Noha a növényzet megnehezítette
a haladást, Hugó tökéletesen védte Sethet, miközben a
sűrű lombok között törtettek.
Egyszer csak Hugó megállt és leguggolt. Úgy egy perc­
cel később Seth patás lényeket hallott ügetni az aljnö­
vényzetben, útjuk keresztezte az övékét.
- Jobb, ha nem látnak meg - súgta Seth, miután a
hangok elhaltak.
- Igen - felelte Hugó, amilyen halkan csak tudta,
majd továbbindult.
Végre-valahára elérték a régi oszlopos házat övező
udvar szélét. A pompás épület sötéten tornyosult a csil­
lagos égbolt alatt.
- Essünk túl rajta! - Seth elemlámpa után kutatott a
túlélőcsomagjában.
- Vár - intette Hugó. - Bent troli. Rabol. Két kohóid
őr.
- A koboldokat el tudod intézni?

250
 Hugó megrázkódott, és reszelősen zihálni kezdett.
Seth megértette, hogy nevet.
Megpaskolta a gélem kővállát.
- Akkor kapd el őket!
A gélem egyik karján a fiúval berontott az udvarra.
Ahogy közeledtek a tornáchoz, az egyik kohold felkiál­
tott:
- Ki van ott?
Hugó nem is lassított. A tornác lépcsője előtt letet­
te Sethet, és egyetlen ugrással fent termett. Seth lát­
ta, hogy az egyik kohold lándzsával támad rá, de Hugó
félrecsapta a fegyvert, a bokájánál fogva megragadta a
koboldot, és vele csapta le a társát. Páncélok csörrentek,
és a második kohold nagy robajjal végiggurult a torná­
con. Aztán Hugó áthajította az első koboldot az udvaron.
A lény nagyon sokáig csúszott a füvön, mire gurulva-ka-
csázva lassan megállt. Mindkét kohold ina szakadtából,
botladozva menekült, fegyverüket hátrahagyva.
- Szép munka - mondta Seth felfelé menet a lépcsőn.
Hugó újabb szaggatott zihálás közepette eljátszotta,
hogyan kacsázott a kohold az udvaron. Seth is elnevet­
te magát.
- Mi van már? - sziszegte egy hang a házból.
- Betolakodó! - kiáltott fel parancsoló hangon Seth. -
Azonnal hagyd abba, amit csinálsz, és gyere ki!
A következő pillanatban Nero jelent meg az ajtóban,
körülnézett, és meglátta Hugót, majd Sethet.
- Jó estét! - mondta mély, selymes hangján a troli.
Seth felkattintotta a zseblámpát. A troli leginkább
valamiféle hüllőre hasonlított, fényes fekete pikkelyeit
sárga foltok tarkították. Orrlyukai kitágultak, alatto­
mos szemei összeszűkültek. Rettenetes izmai táncoltak,
ahogy ugrásra készen meglapult.

251 ^
 - Miért fosztogatsz? - vonta kérdőre Seth.
- Kérdezd a mentorodat! - felelte a troli, feszült test­
tartása ellenére nyugodt hangon. - Graulasz megszün­
tette az egyezményt. Nem hibáztathatsz egy öreg keres­
kedőt, ha megragadja a kínálkozó alkalmat.
- Graulasz engem bízott meg, hogy vigyázzak az ér­
dekeire - rögtönzött Seth. - Azért kellett megsemmisí­
tenie az egyezményt, hogy elhagyhassa Titokföldét. De
visszajön, és itt akar berendezkedni.
Nero tűhegyes fogait kivillantva, gyanakodva mére­
gette a fiút.
- Nyíltan a szolgája lettél?
- A családom elhagyta Titokföldét, én maradtam -
válaszolta magabiztosan Seth. - Sokat kell még tanul­
nom. Graulasz azért küldött ide, hogy jövendő otthona
biztonságban legyen.
Nero nyugtalanná vált.
- Nem tudhattam...
- Nem hibáztatlak - nyugtatta meg Seth. - A múlt­
ban segítettél nekem. Most segíts mindkettőnknek!
Vidd hírét, hogy a házban és körülötte semmihez ne
nyúljanak! Ugyanez áll a másik házra, különösen a bör­
tönre. Graulasz mindennek tudja a helyét mindkét ház­
ban, és nem kegyelmez annak, aki eltulajdonítja, ami az
övé.
- Tudtam, hogy túl szép ahhoz, hogy igaz legyen -
motyogta Nero.
- Hogy mondtad? - kérdezte Seth, fenyegető éllel a
hangjában.
- Úgy lesz, ahogy kéred, ifjú Sorenson gazda - mond­
ta a troli, alázatosan meghajtva a fejét. - A saját érde­
kedben remélem, hogy a szavaid igaznak bizonyulnak,
amikor Graulasz visszatér.

-*» 252
 - Ez fenyegetés akar lenni? - csattant fel Seth. Ha már
egyszer blöfföl, legalább legyen meggyőző. - Talán egy
árnnyal folytatott beszélgetés eloszlatná a kétségeidet.
A szirti troli úszóhártyás kezét felemelve végre tény­
leg megadta magát.
- Semmi szükség a kellemetlenkedésre.
- Te kellemetlenkedsz, nem én kezdtem. Gondolom, a
magadfajta férgek egy nyelven értenek. Hugó, lássuk, a
trollok is repülnek-e olyan messzire, mint a koboldok!
A gélem megragadta Nérót, megfordult, és elhajítot­
ta, akár egy rögbilabdát. Seth a lámpával követte a troli
röppályáját. A szirti troli a levegőben széttárta kezét-
lábát, akár egy repülő mókus. Uszonyait kiterjesztette,
hogy segítsék a siklásban. Jó ötvenméternyire ért föl­
det, ügyesen bukfencezett és talpra állt.
- Meg ne lássalak! - kiáltott utána Seth, majd hátat
fordított a trolinak, és belépett a házba. Az ajtó közelé­
ben egy nagy zsák hevert, tele gyertyatartóval, ezüst­
tel és más kincsekkel. Hugó is benyomakodott az ajtón.
- Elmegy? - kérdezte suttogva Seth.
- El - felelte a gólem halkan.
Seth fújt egyet.
- Jó. Örülök, hogy épségben ért földet. Nem akartam
bántani, csak távol tartani innen a sötét lényeket. Kösz,
hogy támogattál.
- Hugó segít.
- Az biztos. - Seth vállára vette és az éléskamrába ci­
pelte a súlyos zsákot, hogy ne legyen szem előtt. Akár­
mit mondott is Nerónak, nyilván jönnek még fosztoga­
tók. Nem akarta megkönnyíteni a dolgukat. - Keressük
meg a pincébe vezető lépcsőt!
Hugó fürkészőn hátravetette a fejét.
- Erre.

^ 253
 Seth az elemlámpával világítva követte Hugót egy
zárt ajtóhoz. A gólem egyetlen mozdulattal betörte, az­
tán lementek a mögötte lévő lépcsőn. A pókhálós pince
tele volt hordókkal, rekeszekkel és dobozokkal. A lámpa
fényében találtak egy vasajtót a közeli falon. Seth arra
gondolt, talán föld alatti börtönbe vezethet.
Gond nélkül megtalálták a kandallót. Hugó gyorsan
félretolt pár hordót, hogy Seth odaférjen. Felkavarodott
a por, pókhálók lebbentek meg és szakadtak szét. Seth
bedugta a fejét a kandallóba, és azt mondta:
- Mindenki szereti a kérkedőt.
A kandalló hátsó fala porrá omlott. Seth átlépett az
eltűnt akadályon, kavargó porszemeket hagyva maga
mögött, és egy alagútba jutott, melynek kőfalát geren­
dák tartották. A levegő érzékelhetően hűvösebb lett.
Hugó négykézlábra ereszkedve követte.
A járat folyamatosan lejtett, majd egy idő múlva tá­
gas, természetes barlangba torkollott. Patak csörgede­
zett a legalacsonyabban fekvő részén, az egyik fal alól
tűnt elő, és egy másik alatt tűnt el. A lámpa fényében
láttak több utazóládát, egy ágyat, íróasztalt, széfet,
kempingfelszerelést, egymásra rakott rekeszeket és egy
térképekkel borított nagy asztalt.
Egy nagy, bedugaszolt üveg vonta magára Seth figyel­
mét, amire vastag betűkkel a S E T H szót írták. Oda­
ment, felvette az üveget, majd kihajtotta az alatta lévő
papírt, és átfutotta a tömör üzenetet.

A z üveg tartalm a Seth Sorensont illeti.

Megpróbálta kihúzni a dugót, de nem sikerült. A túl­

élőcsomagjába túrt, elővette a zsebkését, azon megke­
reste a dugóhúzót, és belecsavarta a dugóba. Egy jókora

Jr& . 254
rántás után pukkanva kijött, és színes gáz áramlott ki
az üvegből.
Seth letette az üveget az asztalra, és elhátrált. Átfu­
tott a fején, hogy valaki szabotálta Patton üzenetét, és
mérget tett a helyére. Ám a következő pillanatban a gáz
megszűnt szivárogni az üvegből, felvette Patton alakját,
egy öreg, ráncos és félig áttetsző Pattonét.
- Patton! - dörögte Hugó.
- Ha Seth van itt, próbáljon megérinteni! - mondta a
felhő-Patton.
Seth odament, és beledugta kezét a gáznemű alakba,
megbolygatva a részecskéket.
- Nagyon jó - mondta Patton. - Örülök, hogy sike­
rült kapcsolatba lépnünk. Coulter barátunktól az éjjel
igencsak felkavaró üzenetet kaptam. A kevés bizonyí­
tékból sikerült kikövetkeztetnünk, mi történt. Feltéte­
lezzük, hogy a mentőcsapat kudarcot vallott, elvesztet­
ték a Transzlokátort, ami aztán valahogy hozzád került
a Szentség homokjával egyetemben. A jó szívedre hall­
gatva meggyógyítottad Graulaszt, aki ellopta tőled az
ereklyéket, majd a Kronométert is. Bocsáss meg, ha a
következtetéseink pontatlanok, de csak így tudtuk ösz-
szeegyeztetni Graulasz egészségének hirtelen javulását
és a kiszabadulását azzal, hogy váratlanul megjelentél
az udvar szélén.
- Hallasz engem? - kérdezte Seth reménykedve.
A gáznemű Patton csak mondta a magáét, mintha
Seth nem is szólt volna közbe.
- Coulter arra számított, hogy ha visszatér a te idődbe,
az élete véget ér. Férfiasán viselte. Gondolom, ha ezt az
üzenetet hallod, akkor valószínűleg elhunyt. Egyedül ér­
zed magad, el vagy keseredve, és tanácsra van szükséged.
Sajnálom, hogy nem lehet köztünk igazi kommunikáció.

255
így inkább beszélő levél vagyok. Le is írhattam volna
ezt az üzenetet, de gondoltam, hogy jólesik a társaság,
még ha csak illúzió is. Ráadásul, ha őszinte akarok len­
ni, túl sok időm van manapság. Még ennek az üzenet­
nek az elkészítése is örömteli elfoglaltságot jelent szá­
momra. Mindennek dacára hosszabb életet éltem, mint
a legtöbb ember. És mint minden gondolkodó ember,
próbáltam megérteni létezésem értelmét. Talán akkor
jutottam hozzá a legközelebb, amikor elhatároztam,
hogy az élet célja megtanulni bölcs döntéseket hozni.
Hiszem ezt, és igyekszem e szerint élni.
Véleményem szerint a jó döntések nem mindig bizton­
ságos döntések. Sok méltó döntés kockázatot tartogat.
Van, amelyik bátorságot igényel. Te úgy döntöttél, meg­
gyógyítod Graulaszt. Én hiszem, hogy a helyedben, a te
tudásoddal én is ugyanezt tettem volna. Gondolom, azt
hitted, megkönnyíted a távozását ebből a világból. A dé­
mon segített neked a múltban, azt hitted, viszonzod egy
apró szívességgel. Ha eleget tudtál volna ahhoz, hogy
sejtsd, mi fog történni, akkor lett volna rossz döntés. De
töprengtem rajta, és megértem a döntésedet. Coulter is
megértette. Csak úgy lehet megtanulni jól dönteni, ha
hibázunk. Ezt nem lehet elkerülni. Választás elé kerü­
lünk, és nem mindig találjuk el a helyes utat. Még egy
döntés elhalasztása vagy elkerülése is lehet olyan vá­
lasztás, ami súlyos következményekkel jár. A hibák fáj­
dalmasak lehetnek, néha helyrehozhatatlan kárt okoz­
nak, de hát ez már csak így megy a Földön. A rossz dön­
tések hozzá tartoznak a felnőtté válásunkhoz, az éle­
tünkhöz. Te is fogsz rossz döntéseket hozni, és hatás­
sal lesznek rád mások rossz döntései. Ezeken felül kell
emelkedni. Noha első látásra a te döntésed katasztrofá­
lis, azonban lehetnek jó oldalai. Azzal, hogy most már

256 ^
 Graulasz is színre lépett, a Szfinx kártyái megkevered­
tek. Akármilyen okos, ezt nem láthatta előre. Kétségte­
lenül nem a Szfinx juttatta el hozzád az ereklyéket. Ha
nála lenne a Transzlokátor, csak be kellene törnie Ti-
tokfóldére, elvinni a Kronométert, és már nyithatná is
a Zzyzxet. Szerintem a döntéseddel felborítottad a ter­
veit. Ha pedig ez így van, akkor talán újabb lehetőségek
nyílnak előttünk. Csak rövid ideje ismerlek, Seth, de
imponált nekem, amit láttam. Olyan ember vagy, aki a
kedvemre való. Amikor a magunkfajta baklövést követ
el, helyre is hozza. Nem lesz könnyű, talán nem is lesz
lehetséges, de van pár drasztikus javaslatom, hogy én
mit tennék a helyedben. Aztán azt csinálsz az ötleteim­
mel, amit akarsz.
A légnemű Patton halványan elmosolyodott.
- A családod börtönben van. Az ellenségeid nem tét­
lenkednek. A világ a pusztulás szélére sodródott. Javas­
lom, hogy mentsd meg!
Seth megborzongott. Tetszett neki, ahogy a dolgok
alakultak.
- A helyedben én az ereklyéket elveszettnek tekinte­
ném, és adottnak venném, hogy az ellenségnek sikerül
kinyitnia a Zzyzxet. Amikor a börtön kinyílik, ott akar­
nék lenni, hogy szembeszálljak a démonok hordáival.
Seth karja libabőrös lett. Merjen ilyen bátor lenni?
A démonok nem fogják egyszerűen eltaposni?
- Fegyverre lesz szükséged. Nagyban gondolkodnék.
Én próbálnám megtalálni Vasziliszt, a Fény és Sötétség
Kardját, a leghíresebb pengét, amiről tudomásom van.
Jegyezd meg a nevét: Vaszilisz. Ismételd el! - Seth el­
suttogta. - Ez a pompás penge a forgatója szívét tükrö­
zi. Egy virtuóz árnybűvölő kezében igencsak hatékony
fegyver lehet.

257
 - Annak idején kerestem Vasziliszt, de mivel nem volt
rá égető szükségem, felhagytam a kutatással. Nem tu­
dom, hol rejtőzik Vaszilisz, de azt hiszem, a világnak
ezen a táján. Úgy gondolom, az Éneklő Nővérek útba
tudnak igazítani. Nagyszüleid leharapnák a fejemet,
amiért ezt javasolom, de egy ilyen nagyságrendű fegy­
verre van szükséged, és nincs annyi időd, hogy segítség
nélkül keresd meg. A Nővérek megkérik az árát a segít­
ségnek, és sosem csekély ez az ár, de én háromszor is
jártam a fészkükben, és tessék, még itt vagyok. A velük
való találkozásra nem lehet felkészülni. Alkudozni fog­
nak. Ha nem tudtok megegyezni, elveszik az életedet,
úgyhogy légy óvatos! Az íróasztalfiókomban, egy borí­
tékban megtalálod lakhelyük hosszúsági és szélességi
koordinátáit. Az Éneklő Nővérek egy szigeten élnek a
Mississippi folyóban, amelyet gyenge eltérítő bűbáj véd.
Igencsak hosszú idő óta lakoznak ott. El kell jutnod a
Parttalan szigetre is, ahol a Zzyzx áll. Ennek a koordi­
nátái is benne vannak a borítékban, de ezzel nem sok­
ra mész. Közönséges hajó nem jut el oda. Én jártam a
Zzyzxnél egy olyan hajón, amelyet inkább elfelejtenék.
Egy halottidéző segítsége kellett hozzá. Ha épeszű vagy,
te nem ezt teszed. Olyan hajót keress, amelynek a le­
génységét élőhalottak képezik, akik hallgatnak rád. Ah­
hoz, hogy megidézhesd a Lady L u ck ot, el kell utaznod a
Hatteras-szigetre Észak-Karolina partjai mellett, és kö­
vetned kell a borítékban szereplő utasításokat. Mielőtt
azonban erre sor kerülhet, meg kell szerezned egy csen­
gőt, egy sípot és egy zenélő dobozt egy leprikóntól Titok-
földén. A részleteket a borítékban találod. Társakat is
vihetsz magaddal a kalandra. Hugó elvileg elhagyhatja
Titokfóldét. Miután a tündérektől kapott akaratot, nem
esküdött meg, hogy marad. Persze Graulasz talán már

258
megsemmisítette az alapító egyezményt, és ez esetben
a lények tetszésük szerint jöhetnek-mehetnek. Alapo­
san válogasd meg a társaidat! A nagyszüleiddel nem­
rég folytatott beszélgetés alapján azt hiszem, érdemes
használni Vanessát, de a végső döntést te hozod meg.
Javaslom, gyakorold, hogyan kérj segítséget az élőha­
lottaktól! Abban a fiókban, ahol a boríték van, hagytam
kulcsot Titokfölde börtönéhez és a Rettegés csarnoká­
hoz. Ha az egyezmény megszűnt, egy lidérccel őriztesd a
börtönt! Általában nem kívánatos fantomok segítségét
kérni, ám a te esetedben bölcs lenne. Gyakorolnod kell,
és kétségbeejtő helyzetben is vagy. A börtönben vannak
lények, akiket nem szabad kiengedni. Amikor az élőha­
lottakkal beszélsz, ígértesd meg velük, hogy hűen szol­
gálnak, az összes részletre legyen gondod! Szabj korlá­
tokat, helyezz kilátásba jutalmakat! Epekednek az élő­
kért, úgyhogy az őrök jutalma legyen minden áldozat,
aki arra téved! Ilyesmi. Ha a börtönbe nem jutsz be, to­
borozhatsz piócákat a Komor mocsárból. Hugó tudja az
utat. Ha odamennél, maradj a fa gyalogjárón! Remélhe­
tőleg még jó állapotban van.
Ha további segítségre lenne szükséged, és gyanítom,
hogy lesz, esetleg keresd meg Agadot, a Bestiafészket
vezető varázslót! Sokan nem tudják, de ő az öt varázsló
közé tartozik, akik megalapították Zzyzxet. Talán tud
tanácsot adni. Nála jobban senki nem akarja, hogy azok
a démonok börtönben maradjanak. Most már ismered
az összes ötletet, amit összegyűjtöttem. Használd, ame­
lyik éppen jónak tűnik! Nyilván saját stratégiát ala­
kítasz majd ki a helyzet alakulásának megfelelően.
Ephira őrzi a hozzád küldött üzeneteimet. Bízom ben­
ne, hogy érintetlenül eljutnak hozzád. Bárcsak többet
tehetnék érted! Kérlek, ne gyötrődj olyan döntéseken,

259 /8**
amiket nem tudsz megváltoztatni. Mindenki hibázik.
Tanulj a múltból, de koncentrálj a jelenre és a jövőre!
Olyan nehézségek várnak rád, amelyekkel én sosem
néztem szembe. Nem akarlak veszélybe sodorni, de ha
a világvége fenyeget, az egyetlen lehetőség megpróbálni
azt megakadályozni. Amikor olyan fenyegetés áll fenn,
mint a Zzyzx kinyitása, nincs biztonságos döntés. Ez
az üzenet megismétlődik, ha ismét kihúzod a dugót az
üvegből. Csak neked szól. Sok szerencsét!
A légnemű Patton visszasuhant az üvegbe. Seth be­
dugaszolta.
Most aztán van mit megemésztenie! Seth két kezével
összeszorította a fejét. Valami okból teljesen más volt,
amikor ő mondta magának, hogy megpróbálja megmen­
teni a világot, és amikor Pattontől kapta ezt a feladatot,
mintha minden tényleg csak tőle függne. Túl sok min­
den forog kockán!
De Pattonnek igaza volt. Nincs biztonságos döntés.
És ha megpróbál elbújni a felelősség elől, az is döntés.
Rossz döntés. Patton legalább mutatott egy utat. O pe­
dig megteszi, amit tud.
Az íróasztalhoz ment, és a második fiókban megtalál­
ta a nevére szóló borítékot. Mellette ott hevert a börtön
kulcsa. Kinyitotta a borítékot, megnézte a lapokat. Lát­
ta az említett koordinátákat, magyarázatokat és leírá­
sokat. A végén ott voltak az Örökvalókról szóló informá­
ciók és a Zzyzx kinyitásának utolsó lépései.
Minden megvolt. Visszadugta a lapokat a borítékba,
azt pedig zsebre vágta.
- Gyere, Hugó! Nézzük meg, eljöttek-e a szatírok!
Nyomában a gólemmel Seth arra gondolt, az érme
révén kapcsolatba lép Brackennel. Fájdalmas és kínos
lenne elmesélni, hogy elvesztette a Transzlokátort, de

260
Bracken talán tud segíteni. Végül is az Élő Délibábban
van, és nagyon találékony. Egy jól időzített börtönláza­
dás a Szfinx főhadiszállásán talán kapóra jöhet. Ebben
a fázisban Seth semmilyen segítséget nem hagyhatott
figyelmen kívül.
 Tizenhatodik fejezet

A lezárt szentély

lépcső tetejénél Bracken megfogta Kendra felkar­

A ját.
- Az öcséd üzen - suttogta.
- Jól van?
Bracken megtorpant, befelé figyelt.
- Sértetlen. Le van sújtva, hogy Nagi Luna vele sza-
badíttatta ki Graulaszt. Ezt nem csak a szavaiból ér­
zem. Viszont Coulter barátod elhunyt.
- Az nem lehet! - tagadta reflexszerűen a hírt Warren.
- Részvétem, de Seth biztos benne. Iszonyú bűntudat
gyötri, akár meg is törheti. Azt mondom neki, hogy ki­
használták, becsapták, most már semmit nem tehet.
Kendra a könnyeit igyekezett visszafojtani. Hogy hal­
hatott meg Coulter? Titokföldén biztonságban kellett
volna lennie!
Warren várakozón nézett Brackenre.
—Seth azt mondja, Graulasz megsemmisítette Titok-
földe alapító egyezményét.
- Azonnal el kell jönnie onnan! - mondta Warren.
Bracken bólintott, és felemelte egyik ujját.
- Azt mondja, hamarosan indul. Üzenetet kapott
egyik ősötöktől, Patton Burgesstől, és most fel kell ku­
tatnia valamit.

262 ^
 - Patton bizonyára jó tanáccsal látta el - nyugodott
meg kicsit Warren.
- Mondom Sethnek, hogy velem vagytok. Nagyon
örül. Mondom neki, hogy itt is vészhelyzet van, és ta­
nácsolom, hogy majd keressen. Azt is tanácsolom neki,
hogy ne kínozza magát a Transzlokátor miatt. Érzem,
hogy ez jólesik neki, de még mindig próbálja megemész­
teni az emiatt kialakult válságot. Nagyon szeretné jóvá­
tenni... Eltette az érmét.
- Nem lesz baja?- kérdezte Kendra nyugtalanul.
- Szerintem nem - felelte Bracken. - Az ősötök am­
biciózus feladatot bízott rá. Nem közölt részleteket, de
ha egyetlen dologra koncentrál, az segít neki megemész­
teni a helyzetet. Hamarosan jelentkezik. Siessünk to­
vább!
Folytatták az útjukat felfelé. A lépcső sima, sötét kő­
ből készült. Warren végighúzta kezét a falon.
- Itt nem lehetett ásni.
- Ezek a falak keményebbek az acélnál - bólintott
Bracken.
Egy csupasz falhoz értek. Warren érthetetlen szava­
kat mondott, és a fal elfakult, szinte eltűnt.
- Eloltsam a fényt? - kérdezte Bracken.
- Hagyd csak!
A kísértetfalon át egy éles, szögletes Ijüvek alkotta
barlangba léptek. Bracken fénye visszaverődött a sima,
fekete kőről. Hátranézve Kendra látta, hogy a fal ismét
megszilárdult mögöttük.
A barlang mélyén egy alak állt a fénycsóva peremén.
A nagy bikatesthez szakállas férfifej tartozott, rajta
bronzkorona. Érthetetlen nyelven szólalt meg.
Bracken ugyanezen a nyelven válaszolt.
- Ne aggódj! - súgta Warren Kendrának.

^ 263
 A lény ismét megszólalt.
- Mit mond? - kérdezte Kendra halkan.
Bracken megfogta a lány kezét, és a szavak azonnal
érthetővé váltak.
- ...év után nagy megkönnyebbülés, hogy felpislákol
a remény.
- Mindent megteszünk - ígérte Bracken. - Warrent
már ismered. Ő itt Kendra.
A lény udvariasan fejet hajtott.
- Üdvözöllek!
- Kendra, ő Halad - mutatta be Bracken - , a Szfinx
által bebörtönzött egyik büszke lamasszu.
- O nem szfinx - jelentette ki Halad erőteljes, nyu­
godt hangon. - Nevezzétek „etiópénak!
- Halad őrzi a börtönbe vezető titkos járatot - magya­
rázta Bracken. - Nem gonosz, de szerződés kötelezné,
hogy megöljön bennünket, ha az etióp engedélye nélkül
járnánk erre.
- Nem örülök a feladatomnak - mondta sztoikusán
Halad. - De hát egy őrnek tennie kell a dolgát.
- Sejted, mi rejlik a barlang mögött?
- Látásom csak a területemre korlátozódik - felelte
Halad. - Sértő feladatot kaptam. Rab vagyok, aki egy
börtönt őriz.
- Köszönjük, hogy átengedsz! - mondta Bracken.
- Sajnálom, hogy elveszítetted a szarvadat. Menjetek
békével!
Bracken elengedte Kendra kezét.
- Gyerünk!
- Nincs baj? - érdeklődött Warren.
- Csak elcsevegtünk.
Gyorsan haladtak. A lamasszu oldalra lépve átenged­
te őket. Halad olyan hatalmas volt, hogy Kendra úgy

204
 vélte, akkor se érné el a szakálla végét, ha felugrana.
Bracken eltette az izzó követ. Warren kivezette őket a
barlangból a pirkadatba. Sziklák mögé guggolva mérték
fel a környéket.
- Az Elő Délibáb hatalmas földterületet elfoglal - súg­
ta Bracken Kendrának. - Sőt, az alapos szemlélő több
földet lát a kerítéseken belül, mint lehetséges lenne.
- Ez sok menedékre igaz - tette hozzá Warren. -
Olyasmi, mint a hátizsák, csak nagyobb léptékben.
Bracken bólintott.
- Az Elő Délibáb közepe egy hosszú, termékeny völgy,
amely észak-déli irányban fut. Most épp csak az északi
rész elején járunk. A lezárt szentély sokkal északabbra
található, ott, ahol a völgy összeszűkül.
- A Szfinx javasolt egy útvonalat, ami révén elkerül­
jük a legtöbb járőrt és a legveszedelmesebb részeket. Az
útvonalról lidércekkel tereli el az élőhalottakat.
- Honnan tudsz ilyen sokat az Elő Délibábról?- kér­
dezte Brackent Kendra.
- Először azért jöttem ide, hogy kiderítsem, miért van
lezárva a szentély. Volt némi időm körülnézni, mielőtt
elfogtak.
- Milyen veszélyes lények élnek erre?
Bracken vállat vont.
- A megszokottakon kívül tudok dzsinnekről, külön­
féle démonokról, mantikórról, egy kiméráról, sztyeppéi
óriásokról, szfinxekről, folyami trollokról, Mushussuról
és persze a szimurgról.
- A rukmadárra gondol - tisztázta Warren. - Ami
újabban sokat vadászik, hogy etesse három hatalmas
kicsinyét. - Kivonta a kardját. - A Szfinx figyelmezte­
tett, hogy a lezárt szentélyt egy igazi szfinx őrzi. Találós
kérdéseket fog feltenni nekünk.

265 ^
 - Azokat hagyjátok rám! - mondta Bracken.
- A Szfinx is így gondolta.
- Nem vagyok mai csirke - mondta Bracken. - Szinte
jobb szeretném, ha meg tudna lepni. Gondolom, megke­
rüljük a folyót, igyekszünk a fák menedékében haladni.
- A Szfinx ezt javasolta - bólintott Warren.
- Ne fussunk! A sietséggel felhívjuk magunkra a fi­
gyelmet.
- Egyetértek. - Warren egy kesztyűt adott Kendrá-
nak. - Ez Coulteré volt. Láthatatlanná tesz, ha nem
mozdulsz.
- Emlékszem rá - mondta a lány.
- Fogd a kulcsot is! - nyújtott át neki egy kis rudat,
amelynek bonyolult formájú volt a vége. - Ha szükség
lesz rá, elterelem rólatok a figyelmet, hogy elérhessétek
a szentélyt.
- Mind együtt menekülünk - makacskodott Kendra.
- Igen, megpróbáljuk - próbált türelmes maradni
Warren. —De ha választanunk kell, azok jussanak el a
szentélyhez, akik tudnak is kommunikálni a Tündérki­
rálynővel. Van, akit fűrészporrá robbantana, ha a meg­
szentelt földre lépne.
- Induljunk! - szólt közbe Bracken. - Vezess, Warren!
Az első öt percben Kendra minden lépésnél arra szá­
mított, hogy ellenség támad rájuk. Aztán, ahogy inci­
dens nélkül haladtak előre, és a fák kínálta menedék
egyre nagyobb biztonságérzetet adott nekik, kezdett
megnyugodni. Azon töprengett, a Tündérkirálynő vajon
hogyan tud nekik segíteni a szökésben. Bebocsátja őket
a saját birodalmába? Kendra biztos volt benne, hogy az
minden körülmények között tiltott terület. A Tündérki­
rálynő birodalmának tisztának kell maradnia, mert ha
nem így történik, az a tündérvilág végét jelentené.

266
 Kendra éberen figyelt, hátha lát tündéreket. Ha né­
hányat rá tudna venni, hogy felderítőként segítsenek,
nagyban javulnának az esélyeik.
Egyik helyen, ahol a fák megritkultak, a rukmadarat
látták suhanni az égen, széttárt szárnyai még a kelő na­
pot is eltakarták. Hatalmas állat vergődött a karmaiban.
- Orrszarvú van nála? - ernyőzte a szemét Kendra,
ahogy a nap előbukkant a gigantikus madár mögül.
- Egy karkadann - helyesbített Bracken. - Nagyobb
az orrszarvúnál, és a szarvával érez. Imádkozz, hogy ne
akadjunk össze eggyel idekinn!
- Van kardom - méltatlankodott Warren.
- Nekem meg egy késem. Egyik sem fog segíteni raj­
tunk, ha egy karkadann ront ránk. A szarvaim kellené­
nek.
- Hogyan vesztetted el őket? - kérdezte Kendra.
Bracken habozott, mintha nem tudná, elárulja-e. Vé­
gül megvonta a vállát, és így szólt:
- A Halhatatlanság kupáját a harmadik szarvamból
készítették.
- Az öt ereklye egyikét? - csodálkozott Warren.
- Hány éves vagy? - kérdezett rá Kendra.
- A te szempontodból ősöreg. Az unikornisok között
még fiatalnak számítok. Sok utat bejártam, sokat lát­
tam, de még fiatalnak érzem magam. A.tündérekhez
hasonlóan az unikornisok is fiatalos lények.
- Szóval lemondtál a szarvadról? - kérdezte Warren.
- Hajlandó voltam megtenni bármit, hogy bezárják
azokat a démonokat - magyarázta Bracken. - Az első
szarvamat ajándékba adtam évekkel korábban. Sokan
nem tartjuk meg az első szarvat, amikor a harmadik
kinő. A második szarvamat a Szfinx elvette, amikor el­
fogott. Fogalmam sincs, mit csinált vele.

2 6 7
 - Vissza kéne adnia nekünk - vélte Kendra.
- Segítene. Érzem a szarvaimat. Egyiket sem pusztí­
tották el. Nélkülük árnyéknak érzem magam. Az erőm
nagy része bennük rejlik.
- A harmadik szarvad visszaszerezhetetlen? - érdek­
lődött Warren.
- Még ha a Halhatatlanság kupáját szét is törnék, el­
tűnne, és máshol újra alakulna. Magával vinné a szar­
vamat is. Csak akkor kaphatnám vissza, ha a Zzyzx ki­
nyílna. A harmadik szarvam nélkül emberi alakban va­
gyok kénytelen élni, de inkább élek így, mintsem hogy
a Zzyzx kinyíljon.
Csendben mentek tovább. Többször leguggoltak, lefe­
küdtek vagy elbújtak fatörzsek mögé, amikor Bracken
veszélyt érzett. Kendra látott emberfejű és skorpiófar-
kú oroszlánokat. Megpillantott egy pikkelyes repülő ku­
tyákból álló bősz falkát. Látott tagbaszakadt, fegyveres
nomádokat, akik felértek a fák feléig, hangosan röhög­
tek, és csak úgy egymásnak estek. Ám mindezeket a
potenciális fenyegetéseket csak messziről látta. A leg­
több olyan veszélyt, amelyet Bracken jelzett, sem War­
ren, sem Kendra nem észlelte. Egyszerűen némán el­
bújtak, amíg Bracken nem jelzett, hogy mehetnek to­
vább.
Pár órányi megszakításokkal teli gyaloglás után War­
ren leguggolt egy kidőlt fa mögé, hogy beszéljen velük.
A nap magasan állt, kezdett kellemetlenül meleg lenni.
Előttük, a tisztás túloldalán Kendra elképesztő színű
lombokat pillantott meg.
- Az a Hívogató liget - mondta Warren. - A Szfinx
külön felhívta a figyelmemet erre a részre. Ha balra té­
rünk ki, a folyóparton folyami trollok között kell átvág­
nunk.

268
 - ínyencségnek tekintenének minket - mondta Brac-
ken. - Nagy hűhóval fogyasztanának el.
- Ha jobbra kerülünk, a kiméra birodalmába jutunk.
- Ami úgyszintén biztos halál - bólintott Bracken.
- És ha a ligeten keresztül megyünk? - tette fel a kér­
dést Kendra.
- A gyümölcsök illata elviselhetetlenül csábító, még­
sem szabad belőlük enni. Mindegyik ártalmas, a legtöbb
egyenesen halálos. A Szfinx szerint az egyiktől elfolyó-
sodik a csont, a másiktól vérfarkassá változol, a harma­
diktól felgyulladsz.
- Inkább a gyümölcs, mint a troli vagy a kiméra! -
szavazott Bracken.
- Nem szabad engednünk a kísértésnek - figyelmez­
tette őket Warren.
- Majd segítünk egymásnak. Határozzuk el most!
Akármi történik azok alatt a fák alatt, akármennyire
vágyunk rá, akármennyire áhítjuk, akárhogy vitatko­
zunk egymással, nem kóstoljuk meg a gyümölcsöket.
- És ha a gyümölcsök felülkerekednek a józan eszün­
kön? - vetette fel Kendra. - Ha nem tudunk ellenállni?
- Én jobban szeretem azt az ellenséget, akit le tudok
szúrni - morogta Warren. - A ligetben önmagunk ellen­
ségei leszünk.
Bracken letérdelt, és összekapart egy kis földet. A te­
nyerébe köpött, majd a földből apró golyókat gyúrt, és
kettőt az orrába dugott. A többit feléjük nyújtotta a te­
nyerén. Kendra vonakodva elvett kettőt, és bedugta az
orrába, Warren szintén.
- Hiszem, hogy az akaratunk erősebb, mint a gyümöl­
csök csábítása - mondta Bracken. - Ha troli vagy kimé­
ra öl meg, az szomorú. De ha magunkat öljük meg csak
azért, hogy úgymond megvakarjunk egy viszketést, az

^ 269
 olyan szánalmas, hogy bele sem merek gondolni. Az orr­
dugó segíteni fog, és én is.
- Én benne vagyok - mondta Warren kissé orrhan­
gon. - Kendra?
- Próbáljuk meg! - mondta Kendra olyan hangon,
mintha megfázott volna.
- ígérjétek meg, hogy nem kóstoljátok meg a gyümöl­
csöket! - mondta Bracken. Az ő hangja ugyanolyan ma­
radt bedugott orra ellenére is. - ígérjétek meg nekem és
magatoknak! Mondjátok ki!
- ígérem - mondta Kendra.
- Esküszöm - mondta Warren is.
- Karoljunk egymásba! - kelt fel Bracken. - A száto­
kon át vegyétek a levegőt, ne törődjetek az érzékeitek­
kel! Javaslom, hogy kocogjunk.
Kart karba öltve kocogni kezdtek, csak a szájukon véve
a levegőt. Kendra fejében felötlött, hogy a tündérrokon
státusza talán megvédi a bűbájtól. Hiszen az agykont­
roll legtöbb mágikus fajtájára immúnis. Viszont tapasz­
talatból tudta, hogy még ha az elméje védett is, az érzel­
meit tudják manipulálni, például Tanú bájitalai vagy a
mágikus félelem. Attól tartott, hogy a gyümölcs inkább
az érzelmekre, mint az észre hat.
Előttük olyan színpompás fák ragyogtak, mint ami­
lyenekre az ősz folyton törekszik, de sosem sikerül neki
elérni. Kendra álmélkodva nézte a levelek színeit és vál­
tozatosságát: tüzes vörösek és narancssárgák, mélyké­
kek és lilák, acélos sárgák és zöldek. Látott egyedibb ár­
nyalatokat is, például rikító rózsaszínt, fényes türkizt,
fémes ezüstöt és ragyogó fehéret. Néhány levélen csíkok
vagy más minták tarkálltak. Még a fatörzsek is szokat­
lan színekben pompáztak, a lávavöröstől a csillogó ara­
nyon át a szurokfeketéig.

^ 270 ^
 Ahogy a fák alatt haladtak, felbukkantak a gyümöl­
csök is. A levelektől eltérően azok opálos színben játszot­
tak, sima héjuk gyöngyházfényben derengett. Akadtak
olyanok is, mint a finom ékkövek: zafírkékek, smaragd­
zöldek, rubinvörösek.
Kendrát lenyűgözte a látvány, önkéntelenül felmerült
benne, hogy vajon milyen íze lehet egy ilyen gyönyörű
gyümölcsnek.
Aztán, amikor a Hívogató liget illatai mégiscsak be­
szivárogtak bedugott orrába, akkor érezte meg igazán
a gyümölcsök veszedelmes vonzását. Az illatoktól olyan
éhség ébredt benne, amilyet még sosem érzett, mélysé­
ges falánkság, amiről azonban ösztönösen tudta, hogy
azonnal csillapodna, ha beleharaphatna egy kövér gyü­
mölcsbe. Az éhséggel mélységes szomjúság is párosult,
valamint az a bizonyosság, hogy a gyümölcs leve úgy
csillapítaná a szomját, ahogy még soha semmi.
Kendra tudta, hogy nem érezheti az illatok teljes ha­
tását. Késztetést érzett, hogy kitépje a golyókat az orrá­
ból, hogy élvezhesse a gyümölcsöskert aromáját. Az esze
is arról próbálta meggyőzni, hogy a szaglás még nem
evés. Miért mondana le feleslegesen élete legizgatóbb
illatáról? Az aroma önmagában nem káros!
Bracken elengedte Kendrát, és Warren kezére csa­
pott, aki ki akarta húzni orrából a dugót. A lány biztos
volt benne, ha erősen kifújja a levegőt, ki tudja fújni a
golyókat. Miért ne? Úgy csörgött a nyála, hogy szinte
fájt. Ha a liget illatát közvetlenül beszívja, az kielégí­
ti annyira, hogy elvonja figyelmét az iszonyú éhségről.
- Ne felejtsétek, ez halálos csapda! - kiáltotta Brac­
ken. - Az ígért öröm csak giccses csomagolás egy halálos
ajándékon. Ne felejtsétek, megígértük, hogy nem élünk
vele! Kényszerítsétek az elméteket, hogy álljon ellen!

271
 Kendra ellenállt.
Warren pofon vágta magát, majd ráharapott a hü­
velykujjára.
Bracken újra karon fogta őket.
- Vegyetek mély levegőt a szátokon át, és tartsátok
bent! Aztán csukjátok be a szemeteket, és hagyjátok,
hadd vezesselek benneteket!
Kendra engedelmeskedett. így, a lélegzetét visszatart­
va a gyümölcsök csábítása kissé csökkent. Próbálta lo­
gikusan értelmezni a helyzetet. Mit tennének vele azok
a zamatos illatok, ha kivenné az orrából a golyókat? Az
imént elképzelte, milyen finom illatú a liget, de nem tö­
rődött a kétségbeesett étvággyal, amit az illatok kelt­
hettek benne. Ha kiveszi a golyókat, az illatok biztosan
felülkerekednek a józan eszén.
Nehéz volt visszatartott lélegzettel futni. Egy idő után
muszáj volt levegőt vennie, elkezdte nagy kortyokban
nyelni, hogy pótolja az elveszett oxigént. A mély levegő­
vételekkel a liget illatai minden eddiginél jobban meg­
rohanták, többet ígértek, mint étvágyának és szórajá­
nak oltását. Extázist ígértek. Pihenést ígértek. Békét
ígértek.
Szemét csukva tartva ellenállt. Az illatok hazudnak.
Hamis ígéretekkel kecsegtetik. Ösztönei elutasították.
Hogy lehet veszélyes, ami ennyire fenséges? Kendra
azonban uralta az elméjét. Ahogy a légzése stabilizáló­
dott, ismét visszatartotta a lélegzetét. Aztán az oxigén­
hiánytól hirtelen megszédült, úgyhogy ismét lélegezni
kezdett.
Hallotta, hogy Bracken másik oldalán Warren mohón
kapkodja a levegőt. Egyre lassabban haladtak. Aztán
Bracken elengedte Kendrát. A lány kinyitotta a szemét.
Bracken és Warren a földön birkózott.

272
 - Menj! - kiáltotta oda neki Bracken. - Már majdnem
kint vagy. Menj!
Előrenézve Kendra meglátta a liget végét. Az utolsó
fán túli tisztásra összpontosítva rohanni kezdett. Fájón
hasított belé a felismerés, hogy Bracken már nincs ott,
hogy segítsen neki. A magány növelte a csábítás erejét.
Próbálta elképzelni, amint egyetlen harapástól ízekre
robban, de a teste nem hitte el. Talán Warren félreértet­
te a Szfinxet. Talán a liget tényleg olyan örömöt nyújt,
mint amilyet az illat ígér! Bracken és Warren talán már
feladta, talán nagyban esznek mögötte, állukon csorog
le a finom lé, és kinevetik, amiért elfut.
Kendra visszanézett. Bracken éppen talpra rángatta
Warrent.
Előrefordulva Kendra látta, hogy mindjárt kiér a li­
getből. És ha az utolsó pár lépésnél kiveszi a golyókat
az orrából? Szeretett volna legalább egyetlen igazi szip­
pantást a ligetben, mielőtt kilép.
Nem. Megígérte magának és a barátainak, hogy anél­
kül megy át a ligeten, hogy megkóstolná a gyümölcsö­
ket. Ha megszagolja, talán nem tudja megállni, hogy
meg ne kóstolja. Leszegte a fejét, és kirohant a ligetből,
át a tisztáson, és lebukott egy bokor mögé.
Kinézve látta, hogy Bracken Warrennel a vállán tán­
torog. Még nem értek ki a kábító fák árnyékai közül.
Visszamenjen segíteni? Kendra nem bízott magában.
Bracken nehézkes léptekkel kihozta Warrent a fák
közül. Miközben a tisztáson vágott át, Warren egyre ke­
vésbé hadakozott. Bracken egyik orrából ezüst folyadék
csörgött. Arcán verejték csillogott. Ledobta Warrent a
földre Kendra mellé.
- Nagyon sajnálom - lihegte Warren. - Nagyon sajná­
lom. - Kiprüszkölt egy golyót. Kendra is kivette a sajátját.

273
 Bracken egy rojtos zsebkendőt vett elő, és az orrához
tartotta. Nedves, ezüstös folt terjedt szét a vékony anya­
gon.
- Nem érdekes.
- Ezüst vér? - csodálkozott Kendra.
- Nem vagyok egészen ember - emlékeztette Bracken.
- Ezek szerint kijött a golyó az orrodból? - kérdezte
Warren.
- Az egyik igen.
- Hogy tudtál ellenállni? - kérdezte őszinte ámulat­
tal Warren.
- Nem volt könnyű. Segített, hogy régóta élek. És se­
gített, hogy nem ez az igazi alakom.
- Az segített, hogy jó vagy - dicsérte Warren. - Vas­
akaratod van. Az életemet köszönhetem neked. Kérlek,
bocsáss meg! Futás közben az egyik orrlyukamból kijött
a golyó. Utána az ép eszem nyaralni ment.
- Nem kell bocsánatot kérned - felelte Bracken. - Én
is éreztem a gyümölcsök vonzását. Majdnem nekem is
sok volt. Ha egyedül lettem volna, és nem vagyok máso­
kért felelős, nem mentem volna át a vizsgán.
- Mindketten rendesen éreztétek? - kérdezte kissé
irigykedve Kendra.
- Az én orrom akkor dugult ki, amikor Warren meg­
ütött - mesélte Bracken. - Részegítő illat volt. Valószí­
nűleg az volt a szerencsém, hogy megtelt az orrom vérrel.
- Nagyon sajnálom - ismételte Warren. - Teljesen el­
vesztettem az önuralmamat. Mindenáron meg akartam
kóstolni a gyümölcsöt.
- Most nem akarod? - kérdezte Kendra.
- Az emlék csábító, de az ellenállhatatlan vágy el­
múlt.
- Menjünk tovább! - indítványozta Bracken.

jr?> , 274
 - Elejtettem a kardom - mondta Warren.
- Az jó messze volt.
- Én is ki akartam venni a dugót, és megszagolni a li­
getet - vallotta be Kendra.
- Én is - mondta Warren. - Örülj, hogy nem tetted!
Az illat százszor erősebb volt. Szóval akkor otthagyjuk
a kardot?
- Én nem kockáztatnám meg, hogy visszamenjek érte
- mondta Bracken. - A kard amúgy is inkább csak a biz­
tonság illúzióját nyújtja, mint igazi védelmet. Az igazi
fegyverünk a lopakodás.
- Egy tündér - mutatta Kendra.
Egy tündér siklott feléjük, gézszerű szárnya inkább
hullámzott, mint csapdosott, akárha víz alatt lenne. Sö­
tét bőre és hosszú, sötét haja volt, szárnyához illő leven­
dula szoknyát viselt. Karját és bokáját apró arany mü­
tyürök díszítették.
A tündér leszállt Bracken vállára, mire a férfi elvet­
te a zsebkendőt az arca elől. A tündér megsimította az
arcát. Arckifejezése és mozdulatai olyan gyengédségről
árulkodtak, amilyet Kendra még sosem látott. A tündér
barna kezét Bracken orrára tette. Egy pillanatra izzás
támadt, majd a tündér áttetsző anyaggal letisztította a
vércseppeket az orrlyuk körül.
- El tudsz vezetni bennünket a szentélyhez? - kérdez­
te Bracken gyengéden.
A tündér lelkesen bólogatott. Kendra biztos volt ben­
ne, hogy szerelmes. Ezek szerint saját tündérrokon stá­
tuszára ma nem lesz szükség.
- Megkérnéd néhány nővéredet, hogy segítsenek ne­
künk elkerülni a bajt?
A tündér gyanakvó arcot vágott, mintha a többi tün­
dér említése elrontotta volna a mókát.

275
 - Hatalmas szívességet tennél - tette hozzá Bracken.
A tündér elpirult és tovasiklott.
- Te aztán tudsz bánni a tündérekkel! - jegyezte meg
Warren.
- Ha a szarvam nincs is meg, attól még unikornis va­
gyok. A tündérek szemében mi amolyan rocksztárok va­
gyunk.
Pár perc múlva a tündér több társával együtt visz-
szatért. A legtöbbnek sötét bőre és színes szárnya volt.
Szinte csak Brackent látták. A legtöbben a távolban
megállva suttogtak és vihorásztak. A bátrabbak köze­
lebb merészkedve bámulták. Egyikük elkezdte rendbe
hozni az ingét.
Bracken nevetett.
- Ne törődjetek a ruházatommal! Nekem felderítők
kellenek. Ki fog megóvni minket a bajtól?
- Majd én! - csiripelte egy kórusnyi vékony hang. Mi­
niatűr kezek emelkedtek a magasba.
- Örökké hálás leszek a segítségetekért - mondta
Bracken szívélyesen. Beosztotta, melyik tündér menjen
messze, melyik maradjon a közelben, milyen irányba in­
duljanak. A tündér, aki megtalálta őket, azt a kitünte­
tést kapta, hogy Bracken személyes kísérője lehet. Csak
úgy ragyogott a büszkeségtől.
A tündérkísérettel gyorsabban haladtak. Néha figyel­
meztetés érkezett, akkor megtorpantak vagy irányt vál­
toztattak. Mind több tündér csatlakozott a csapathoz, il­
latos levélben bogyókat, vizet vagy mézet hoztak Brac-
kennek. Ezeket Bracken megosztotta társaival. Az apró,
ám folyamatosan érkező adagoktól végül elteltek, és
Bracken megkérte a tündéreket, ne hozzanak több ételt.
A nap már túljutott a delelőn, amikor a tündérek jelen­
tették, hogy egy szfinx őrzi a lezárt szentélyt. Bracken

276
biztosította őket, hogy a szfinxszel igenis szembe kell
néznie, és arra kérte őket, hogy maradjanak távol.
Kendra gondolatban azt kívánta, bárcsak tőle is ezt kér­
né, de ez nem történt meg.
A fák között megpillantották a vaskupolát. A mérete
meglepte Kendrát. Több emelet magas volt, egy cirkusz
is elfért volna benne. A matt fekete vason nem látszott
semmiféle korrózió, elnyelte a napfényt, nem tükrözött
vissza semmit.
Közelebb érve Kendra észrevette a kupola előtt pi­
henő szfinxet. Aranyszín oroszlán teste volt, farkával
ide-oda csapdosott, tollas szárnyai leeresztve pihentek.
Nagy, mandulavágású, jádeszínű szemei voltak, arcára
önelégült kifejezés ült ki.
Bracken elindult felé, egyik oldalán Warren, a mási­
kon Kendra. A szfinx nem mozdult, csak a farkát len­
gette lustán.
- A kupolába akarunk belépni - közölte vele Bracken.
- Van két nővér - szólalt meg a szfinx buja hangon,
amely nem csak a fölhöz szólt, az agyhoz is. Noha hal­
kan beszélt, minden szava egy-egy kiáltás erejével ha­
tott. - Az elsőt a második szülte, a másodikat az első.
Bracken társaira pillantott. Kendrának sejtelme sem
volt, mi a válasz.
- Az egymástól születő nővérek a nappal és az éjsza­
ka - felelte Bracken.
A szfinx bölcsen bólintott.
- Körbeveszem a világot, mégis egy gyűszűben lako­
zom. Kívül vagyok a...
- Az űr - szólt közbe Bracken.
A szfinx összeszorította ajkait, és szigorú pillantást
vetett rá. Aztán folytatta:
- Reggel négy lábon...

J r* * 277
 - Az ember életének szakaszai - bökte ki Kendra. Min­
den szem felé fordult. - Ez közismert - mentegetőzött. -
Reggel négy lábon járok, délután kettőn, este hármon,
minél több lábam van, annál gyengébb vagyok. Valami
ilyesmi.
A szfinx már füstölgött magában.
- Kopp-kopp - jegyezte meg Warren.
A szfinx rámeredt.
- Ne vedd magadra - békítette Bracken, és diplomati­
kusan Warren elé lépett kimerítő nap áll mögöttünk.
Hárman vagyunk, feleltünk három kérdésedre. Beme­
hetünk? - hajolt meg udvariasan.
- Bemehettek - felelte a szfinx nyugodtan.
- Egy szót se! - súgta Warrennek Bracken.
Warren próbálta visszafojtani a vigyorgást.
Kendra érezte, hogy a szfinx szeme a hátára szegező-
dik, ahogy elmentek mellette a kupolához. Bracken egy
oldalsó csapóajtóhoz vezette őket, amelynek nagy kulcs­
lyuka volt. A kulcslyukat nézve Kendrának eszébe ju ­
tott, hogy a Tündérkirálynő nemrég rombolta le három
szentélyét. Mi van, ha ez volt az egyik? Nagyon is lehet­
séges, hiszen eleve le volt zárva.
Elhessegette a kérdést, mivel úgyis hamar választ kap
rá. Behelyezte a rudat, addig mozgatta, amíg a helyére
nem ugrott, majd elforgatta. A zár kattant, és Warren
kitárta a csapóajtót.
Mindenfelől tündérek suhantak a nyitott ajtóhoz.
Bracken lépett át elsőnek, utána Kendra. A lány érezte,
hogy tündérek tolakodnak be mellette. A kupolába csak
a csapóajtón át hatolt be fény, de a több tucatnyi tün­
dér és egy foszforeszkáló medence is világított. Kendra
ámuldozva nézte a sokféle tündért, és azon töprengett,
vajon hány éve lehetnek ide bezárva. Warrennel együtt

278
még több tündér özönlött be, csicseregve köszöntötték
rég látott barátaikat.
A belső' tér egynegyedét a hosszúkás tó foglalta el,
melynek közepén kúpos sziget emelkedett. Ennek tete­
jéről víz csörgött le. A tó tükrét öt teraszos halom vette
körül, amelyeken a napfény hiánya ellenére egzotikus
virágok hajtottak ki. A tó egyik partjától fehér gázlókö­
vek vezettek a szigetre.
- Én hátramaradók, és őrzöm az ajtót - mondta War-
ren.
- Jól van. - Bracken odavezette Kendrát a kövekhez,
és könnyedén ráugrott az elsőre, amit Kendra szerint
túl messzire tettek a parttól. Bracken átlépett a követ­
kezőre, és várta Kendrát. A lány nem akarta mutatni
ijedtségét, és abba sem akart belegondolni, vajon mi­
lyen őrök rejtőzhetnek a fénylő felszín alatt. Ráugrott az
első kőre. Síkos volt, de Kendra nem csúszott le. Brac­
ken hátranyúlt, és megfogta a karját. A többi kövön
gond nélkül haladtak át, és elérték a sziget meredek,
füves partját.
Bracken a part mentén a sziget túloldala felé vezette.
Menet közben Kendra látta, hogy a víz valójában három
úton csorog le a sziget csúcsáról, és a sziget túlsó felén
tavacskába gyűlt össze a lejtő felénél. A tónál egy apró
tündérszobor állt, mellette pedig egy finom mintákkal
díszített bronztál.
Kendra elindult a kis tó felé, majd megtorpant, és
visszanézett Brackenre, aki messzebb állt meg.
- Rég beszéltem a Tündérkirálynővel - mondta Brac­
ken. Az álla megfeszült, ujjai mozogtak, a szeme fény­
lett. Ideges lenne?
- Biztos örül neked - bátorította Kendra. - Nagyon jó
érzésem van ezzel kapcsolatban.

279
 - Jól van - indult előre felemelt fejjel Bracken.
Letérdeltek a tündérszobor előtt. Ez a víz nem fény­
lett, noha Kendra úgy vélte, túlságosan élesen tükröz
vissza mindent. Szellő kavarta fel a mozdulatlan leve­
gőt, és Kendra citrus, homok, fanedv, jázmin és lőne il­
latát érezte.
Bracken szólalt meg elsőnek, fennhangon, de közben
az elméjével is beszélt:
- Üdvözöllek, fenség. Én vagyok az, Bracken, a szarvat-
lan unikornis, akit más néven is ismernek. Kendra Soren-
son kísér.
Olyan tiszta öröm csapott át Kendrán, ami csakis a
Tündérkirálynőtől eredhetett. H ogy értétek el ezt a szen ­
télyt? Kendra még sosem érzékelt meglepetést a Tün­
dérkirálynő részéről.
- A Szfinx segítségével - felelte Bracken. - Graulasz,
a démon, elhozta neki a hiányzó ereklyéket, és közben
aláásta a hatalmát. De haladjunk sorban! Kérlek, sza­
vatolnád Kendrának a megbízhatóságomat?
Szívszaggató szeretet söpört át Kendrán. B racken az
összes szolgám közül a legm egbízhatóbbak közé tarto­
zik. N agyon hiányzott nekem. A szeretet hirtelen megro­
vássá keményedett. A Tündérkirálynő következő szava­
it közvetlen Brackenhez intézte. Figyelm eztettelek, hogy
ne utazz el ebbe a m enedékbe!
- És hosszú éveket töltöttem börtönben az engedet­
lenségemért - válaszolta Bracken. - Bocsáss meg, fen­
ség, hogy kockázatot vállaltam a szolgálatodban!
H aza kell jö n n ö d , mondta a Tündérkirálynő. Erős vá­
gyakozás kísérte a kijelentést. Kendra hirtelen úgy érez­
te, mintha magánbeszélgetést hallgatna ki. Bracken
úgy nézett rá, mintha sejtené, mire gondol.

280 ^
 - A szükség mást diktál. Még sok dolgom van, fenség.
A Társaságot egy hajszál választja el attól, hogy kinyis­
sák a Zzyzxet, és most már démonok irányítják őket.
Szembe kell szállnom velük, amíg van esély a terveik
megakadályozására. Beszélhetünk mindjárt négyszem­
közt, de előbb Kendra szívességet akar kérni tőled.
- Én? —nézett feszengve Brackenre a lány. - Azt hit­
tem, te intézed majd.
- Mondd csak!
Kendra megköszörülte a torkát. A Tündérkirálynő­
vel eddig mindig csak négyszemközt beszélt. Ráadásul
Bracken a jelek szerint régóta közeli kapcsolatban állt
vele. Nem neki kellene kérnie?
- Kétségbeesetten szeretnénk kijutni az Élő Délibáb­
ból. Warren is velünk van.
M ég egyetlen asztridom at sem változtattad vissza.
Próbáltam őket feléd küldeni, de nyom odat vesztettem,
am ikor ebbe a m egátkozott m enedékbe jöttél. Jelenleg
egyetlen asztridom sincs a közelben. Á m m ég a harco­
saim nélkül is van m egoldásom a dilem m ádra. E gy kis
időre van szükség hozzá.
- Köszönöm, fenség!
Bracken rákacsintott.
- Adnál nekem pár percet vele kettesben? Néhány
unikornisügyet szeretnék vele megbeszélni.
- Persze. - Kendra felállt, bár ettől még kínosabban
érezte magát.
- Örülök, hogy eddig itt voltál - nyugtatta meg Brac­
ken. - Remélhetőleg most már van okod bízni bennem.
Maradj a szigeten, együtt megyünk vissza!
Kendra kicsit jobb kedvvel lesétált a foszforeszkáló
víz partjára. Kíváncsi volt, miről beszélhet Bracken a

-* * 281
Tündérkirálynővel. Utóbbi mérges az unikornisra, ami­
ért az hagyta magát elfogni? Vagy csak el kell mesél­
niük egymásnak, mi minden történt közben? Milyen
kapcsolatban állhatnak egymással? A Tündérkirálynő
is szerelmes Brackenbe, mint a tündérek? Erővel ráve­
szi Brackent, hogy térjen vissza a birodalmába? Kendra
úgy vélte, ha van olyan lény, amely a tisztaság romlat­
lan birodalmába tartozik, akkor az az unikornis.
Csakhogy nehéz volt Brackenre unikornisként gon­
dolnia. Embernek látszott. Klassz barátnak. Kendra visz-
szanézett és látta, hogy Bracken ott térdel a kis meden­
ce mellett, háttal neki. Micsoda megkönnyebbülés, hogy
bízhat benne! Bracken jól tette, hogy vele igazoltatta
magát, a Tündérkirálynő szavait hallva Kendra már
nem kételkedett. Annyi árulás után mennyei érzés volt
tudni, hogy van valaki, akiben megbízhat.
Egy idő múlva Bracken csatlakozott hozzá. Mintha
megfiatalodott volna.
- Nagyon mosolyogsz - jegyezte meg Kendra.
- Hiányzott ez a fajta kommunikáció. Elme az elmé­
vel, szív a szívvel. És hiányzott ő is. Nagyon fontos ne­
kem. Mióta a párja elbukott, maga cipel egy nagyon sú­
lyos terhet.
- Szerinted milyen segítséget küld?
- Azt én is kíváncsian várom. Menjünk, szóljunk War-
rennek, hogy hamarosan megérkezik a segítség!
 Tizenhetedik fejezet

Felkészülés

ewel és Dórén éppen akkor érkezett meg, amikor

1 ^ Seth már elkönyvelte, hogy nem jönnek. A fiú majd­
nem egy órát várt a tornácon az után, hogy Brackennel
kapcsolatba lépett, és az önbizalma azóta fokozatosan
apadt. Már éppen meg akarta kérni Hugót, hogy vigye
vissza a házhoz, amikor a szatírok átgázoltak a gon­
dozatlan gyepen. Mindkettőjük vállán hátizsák lógott.
Newel horpadt sisakot viselt, Dórén íjat hozott.
- Az a hír járja, hogy Graulasz magáénak tekinti a
házat - mondta Newel üdvözlés helyett.
- Reméltük, hogy csak kamu - tette hozzá Dórén.
- Nem trükk - felelte hangosan Seth. - Megparan­
csolta, hogy foglaljam le a nevében. - Halkabban foly­
tatta: - Kérlek, ne beszéljetek átverésről, ott, ahol egy
kohold is hallja!
- Igaz - kacsintott Newel. Tölcsért formált a tenye­
réből. - Húzzunk innen, mielőtt a kísértetlak sötét gaz­
dája visszatér!
- Azért túlozni se kell - súgta Seth.
- Hoztunk pár cuccot. - Dórén letette a hátizsákját,
és beletúrt. Kivett egy egy méter hosszú, ovális pajzsot.
- A hősöknek megfelelő felszerelés kell.

283
 - Kösz!
- Adamant - mondta büszkén Dórén, és odaadta. -
Akkor halásztuk ki a kátránygödörből, amikor a pán­
célinget.
- Biztos ugyanazé az óvatlan utazóé lehetett - speku­
lált Newel. - Sok pénz, kevés tehetség.
Seth felemelte a pajzsot. Könnyűnek tűnt, mintha já­
ték vagy kellék lenne, de tudta, hogy ha adamantból ké­
szült, erősebb az acélnál és megfizethetetlen.
- Klassz ajándék.
- Az elemekért cserébe tartogattuk - árulta el Newel.
- Új megállapodásunk fényében viszont... nos, a befek­
tetőnek védenie kell az érdekeit.
- Kár lenne, ha meghalnék, mielőtt megkapnátok a
generátort - értette el Seth.
Dórén oldalba bökte a társát.
- A pajzs nem minden.
Newel kivett a zsákjából egy kopott bőrtokban lévő
kardot. Az aranyozott markolatot ékkövek díszítették.
Sethnek adta, aki mindjárt kihúzta a tokjából. Ez is
könnyű volt.
- Ez is adamant?
- Edzett adamant - áradozott Dórén. - Csak a pengét
találtuk. Nagyon éles. A markolat a nipszik műve, a to­
kot meg egy rakás szemétből guberáltuk.
- Nem most csinálták?
- Nem - kuncogott Newel. - Hat hét kellett nekik.
Cserébe mi is készítettünk nekik egy tárgyat.
Seth felkötötte a tokot, és beledugta a kardot.
- Nektek miért nincs páncélotok?
- Lelassít bennünket - horkantott megvetően Dórén.
- Mi úgy szeretjük elkerülni a sebesülést, hogy nem ta­
lálnak el.

284
 - És a sisak?
- Ez a régi holmi? - kopogtatta meg Newel. - Szeren­
csehozó talizmán.
- Meséld el neki! - nógatta Dórén.
- A szatírok sosem viselnek páncélt, sisakot sem -
kezdett bele széles gesztusokkal Newel. - De évekkel
ezelőtt, egy színdarabban, ez a sisak a kosztümöm ré­
sze volt. A nagy csatajelenetben páran egy kastélyt ro­
hamoztunk meg. Klassz kis díszletünk volt. A torony
megvolt öt méter magas, igazi kőből készült. Na, szó­
val, ahogy ostromoltuk, a torony tetején lévő pártázat-
ból levált egy nagy kő.
- Pocsék kőművesmunka! - szólt közbe Dórén.
- Nem volt része a begyakorolt jelenetnek - hangsú­
lyozta Newel.
- Éppen Newel mondta a szövegét - nevetett Dórén.
- „Lássátok, az ellen behódol!” - intonálta Newel han­
gosan, ujját az égnek emelve. - A közönséggel szemben
állva a dikcióra koncentráltam, így aztán a leeső kő
meglepett.
- Egész este nem szórakoztak ilyen jól - kuncogott
Dórén.
- Azok lehettek volna az utolsó szavaim, ha nincs ez
a sisak. Még ha otromba is, ami ekkora szerencsét hoz,
az megérdemli, hogy csatában viseljék.
- Akkor horpadt be? - kérdezte Seth.
- Úgy van.
- Newel nem engedte, hogy megjavítsák - kotyogott
közbe Dórén.
- Csodálom, hogy nem sérültél meg - mondta a fiú.
- Két napig nem voltam eszméletemnél - tisztázta
Newel.
- A helyére beugró színész odavolt a gyönyörtől.

285
 Newel fintorgott.
-A z az elrontott jelenet akkora sikert aratott, hogy fel
kellett adnom a színjátszást. Utána mindenki csak bör-
leszket várt tőlem. És ha szatírokról van szó, a börleszk
fájdalmas, nekem elhiheted.
- Kéken-zölden jött haza a próbákról - emlékezett
Dórén.
- Látom, Dórén íjat hozott - mutatott rá Seth.
- Jól bánik vele - vont vállat Newel. - Én jobban sze­
retem a parittyát.
Seth intett nekik, hogy hajoljanak közelebb, és hal­
kan suttogta:
- Pattontől kaptam egy feladatot. Jó nagy utazás­
ra megyünk. Szerintem ki kéne engednünk Vanessát
a Csenddobozból, hogy segítsen nekünk. Mit szóltok
hozzá?
- Abszolút - bólintott Newel. - Ez a legjobb ötlet a
mai napon.
- Támogatom - mondta Dórén.
Seth a homlokát ráncolta.
- Várjunk csak! Azért egyeztek bele, mert szép nő.
- Nem vagyok mai csirke, úgyhogy kijelenthetem,
hogy Vanessa Santoro nem csak szép - szögezte le Newel.
- Igazad van - értett egyet Dórén. - Két lábon járó
dinamit. A szívem hevesebben ver már az említésétől is.
- És lehet, hogy áruló - mutatott rá Seth.
- A halálos csábító - mondta élvezettel Newel. - Még
jobb.
- Megédesítené a kalandot, az fix - győzködte Dórén.
- Erről nem veletek kéne beszélnem - sóhajtott Seth.
- Higgy nekem, velünk kell beszélned - mondta gő­
gösen Newel. - Azóta hajtjuk a nőket, amióta a világ
lapos.

286
 Seth a szemét forgatta.
- A fiúnak objektív vélemény kell - korholta társát
Dórén. - O vezeti az expedíciót. Seth, az egész dolgot
megfontolva mélységes meggyőződésem, hogy helyes lé­
pés magunkkal vinni Vanessát. És minden ruhát, amit
óhajt. Meg sminket. Meg parfümöt. Meg hajápolót. Amit
csak akar.
Seth lehunyta a szemét, és megdörgölte az arcát. A vi­
lág sorsa tényleg ezeken a bohócokon múlik? Egyáltalán
magával vigye őket? Hugóban legalább bízhat.
Newel rácsapott a karjára.
- Seth! Fel a fejjel! Csak viccelünk. Jót tesz a morál­
nak.
- Tudjuk, hogy helyesen döntesz - hízelgett neki Dó­
rén.
Seth kinyitotta a szemét.
- Én tényleg úgy gondolom, hogy Vanessa mellettünk
áll. Plusz szükségünk lehet a segítségére, hogy eljus­
sunk oda, ahová megyünk.
- Ha magaddal hozod, vigyázunk rád - ígérte Newel.
- Egy férfi ostoba lenne bízni egy olyan fenséges nő­
ben - mormolta ravaszul Dórén.
- így már jobb - mondta Seth. - Sok a dolgunk. Men­
jünk vissza a házhoz!
- Vezess! - mondta Newel.
- Fogtatok már el leprikónt? - kérdezte Seth, ahogy
Hugó felemelte.
Mindkét szatír azonnal felélénkült.
- Még nem - mondta Newel.
- Próbáltuk - tette hozzá Dórén. - Patton tanácsolt
valamit az ügyben?
- Igen - mondta Seth, miközben elindultak az udva­
ron. - A küldetésünk része.

287 ^
 Newel összedörgölte a kezét.
- Ez a kaland egyre jobb.
- Csak megfelelő hangulatba kell jönni - nevetett
Dórén.
Seth halványan elmosolyodott, és arra gondolt, vajon
a szatírok akkor is ilyen buzgók maradnak-e, amikor a
dolog nem lesz ennyire mókás.
- Szeretnétek, hogy Hugó vigyen benneteket?
- Azt hiszed, lajhárok vagyunk? - méltatlankodott
Newel. - Menjetek csak, nem maradunk le!
Hugó kiügetett az udvarról. Seth úgy vélte, a gólem
kicsit lassabban megy, mint korábban, de így is gyorsan
haladtak az erdőben, és a szatírok tényleg tartották ve­
lük a lépést.
Egy ideje robogtak már a sötét erdőben, amikor Hugó
megállt. A fák koronái pár csillag kivételével teljesen el­
takarták az eget.
Seth nem hallott és nem látott semmit.
- Kentaurok? - szimatolt Dórén.
- Mögöttünk - bólintott Newel. - Erre jönnek. Pont
erre. Szerintem követnek bennünket.
- Le tudjuk futni őket? - kérdezte a fiú.
- Nem hiszem, hogy Titokfóldén bármi le tud futni
egy kentaurt - kuncogott Newel.
Hugó letette Sethet, és elé állt. Kisvártatva Seth kö­
zeledő patadobogást hallott, majd ahogy erősödött, leve­
lek neszezését és olykor egy ág roppanását. A szatírok-
nak igazuk volt, a kentaurok egyenesen feléjük tartot­
tak.
Amint a kentaurok feltűntek, Seth felkapcsolta a lám­
páját. Azok erre megtorpantak. A négyfős csoportot Fel­
hőszárny vezette, hatalmas íjának húrján nyílvesszőt
tartva. A lámpa fénysugara végigpásztázott ezüstös

288 ^
 szőrén és rendkívül izmos embertestén, majd a többie-
ken.
- Üdvözlünk, Seth Sorenson! - harsogta Felhőszárny.
- Beszélnem kell veled.
- Az erdő közepén? - kérdezte Seth Hugó mögül. - Az
éjszaka közepén?
Nem fűtötte a vágy, hogy beszéljen a kentaurokkal.
Biztos volt benne, hogy őt gyanúsítják az unikornisszarv
ellopásával, és noha visszakapták, tudta, hogy a kenta­
urok nem egyhamar bocsátanak meg.
- Az egyezmény érvényét vesztette - mondta erőtel­
jes, tiszta hangon Felhőszárny. - A menedékben káosz
uralkodik. Tudnunk kell, ti, emberek mit szándékoztok
tenni.
- Dolgozunk rajta - nyugtatta meg Seth.
- Hírét vettük, hogy Graulasz nevében birtokba vet­
ted az udvarházat - vádolta meg szigorú hangon Felhő­
szárny.
- Úgy terjed itt a hír, mint a bozóttűz - mondta Newel
a társának.
- Még a lovasság is tudja - bólogatott Dórén.
- Mindent megteszek, hogy távol tartsam a házaktól
a sötét erőket, amíg védtelenek - ismerte el Seth. - Se­
gíthetnétek terjeszteni a pletykát.
- Tehát a hír valótlan? - kérdezte Felhőszárny.
- Az. De ezt ne hangoztassátok!
- Az alaptalan pletyka nem sokáig tartja vissza a
csirkefogókat. Úgy tudom, nagyszüleid cserbenhagyták
a menedéket.
- Nem hagyták cserben, csak most nincsenek itt.
- Javaslom, hogy helyezd a házakat a kentaurok vé­
delme alá. Úgy látszik, az a sorsunk, hogy Titokfölde
igazi őrei legyünk.

289
 - Ez nem is rossz ötlet - mondta Seth. - Tudsz nélkü­
lözni pár őrt, amíg a nagyszüleim visszatérnek?
Felhőszárny a fejét ingatta.
- Félreértesz. Mi csak a saját tulajdonunkat védjük.
-A h á z a k a t akarjátok?! Minek a kentauroknak em­
beri ház?
- Majd hasznát vesszük. Például távol tartjuk tőlük
az embereket.
A többi kentaur kuncogott.
- Akkor nem kérünk a védelmetekből - mondta Seth.
- Fontold meg! - intette Felhőszárny. - Ha elutasí­
tod a védelmünket, talán a haragunkkal kell szembe­
nézned.
- Most meg fenyegetsz?
- Titokfólde mesterséges rendje felborult. A dolgok
természetes rendje, hogy a legerősebb elvegye, amit
akar. Légy hálás, hogy a védelem felajánlásával segítő
kezet nyújtunk!
- Légy hálás, amiért engedélyt adnak, hogy megerő­
sítsd a követelésüket! - morogta Newel.
- Ez nem rád tartozik, kecskeember - szólt rá Felhő­
szárny.
Newel elvörösödött, kezét ökölbe szorította, de hall­
gatott.
- A házakat nektek kell megszereznetek, én nem
adok oda semmit - közölte Seth. - A nagyszüleim visz-
szatérnek, és Titokfolde rendje helyreáll.
Felhőszárny derűs pillantásokat váltott társaival.
- Azt hiszed, az egyezményt helyre lehet állítani?
- Gondolom.
- Az általad ismert Titokfóldének egyszer s minden­
korra vége - jelentette ki határozottan Felhőszárny. -

-fcfc 290 ^
 Örülj neki, hogy a kentaurok itt vannak, és nem enge­
dik, hogy a menedékben eluralkodjon a káosz!
- Úgy érted, örüljön neki, hogy a kentaurok itt van­
nak, és rabságba hajtanak gyengébb lényeket? - kotyo­
gott közbe Dórén.
Felhőszárny felkapta íját, és a szatírra szegezte. Hugó
közéjük lépett. Felhőszárny leengedte a fegyvert.
- Ha bármelyik kecskeember még egy szót szól, pár­
bajozunk. Ti, selejtek, nem hallottátok, hogy a népetek
már odaadta nekünk a földjét?
Newel felemelte a kezét, mint egy nebuló, és a szájá­
ra mutatott.
- Szólhatsz - engedélyezte Felhőszárny.
- Mi nem voltunk benne abban az egyezményben.
- Akkor hordjátok el magatokat! Hagyjátok el a me­
nedéket! Violát, a nagy tehenet, megszereztük. Az erdő­
ben kóborolt magában. Napkeltére a korábbi Titokfólde
nagy része Grunhold része lesz.
- Azt is tervezzük, hogy elhordjuk magunkat - mond­
ta Seth. - Harc folyik máshol, abban kell részt vennünk.
A kentaurok hangosan nevettek.
- Ha fontos csata, remélem, nem ti vagytok az erősí­
tés.
- Inkább szerencsét kívánnál! - mondta sötéten Seth.
- AZzyzx kinyitását próbáljuk megakadályozni. Én
nem Graulasz nevében foglaltam le a házat, de hidd el,
ha a börtön kinyílik, visszajön személyesen. És nem jön
egyedül.
A kentaurok ennek hallatán már nem voltak olyan
derűsek.
- Stan is odament? - kérdezte Felhőszárny.
- Mindenki odament, aki számít.

291 ^
 - Szerencséd, hogy nem érdekel az emberek naiv vé­
leménye - fintorgott a kentaur. - Ennek ellenére meg­
lep, hogy nem tanultéi a múltkori esetből, és nem vigyá­
zol a nyelvedre.
- A múltkori esetből? Amikor Patton legyőzte Széles­
patát?
Newel és Dórén a fiú felé pördült, tekintetükkel figyel­
meztették, hogy hallgasson el. Seth értette az aggodal­
mukat, de nem tudott uralkodni magán.
Felhőszárny komoran nézett le Sethre, aki a lámpa
sugarát a kentaur szemébe irányította.
- Emlékszem egy alkalomra, amikor egy kívülálló
avatkozott bele egy olyan vitába, amit egy igazi férfi
maga intézett volna. - A kentaur hangjának tónusa fi­
gyelmeztette Sethet, hogy vékony jégen jár.
Seth szívesen eldicsekedett volna azzal, hogy ő lopta
el a szarvat. Emlékeztette volna őket, hogy Szélespata
egy embertől kért kegyelmet. Tudta, hogy ez fájna ne­
kik. De várt rá egy feladat, barátokat kellett megvédel­
meznie. Nem kockáztathatta meg, hogy tovább hergelje
a feldühödött kentaurokat.
- Igazad van. Én provokáltam a harcot, nekem kellett
volna párbajoznom.
Felhőszárny ajkán halovány mosoly derengett fel.
- Azt mondod, te is elhagyni készülsz a menedéket?
- Nem egészen. Azért megyünk el, hogy megpróbál­
juk megmenteni Titokfóldét és a világot a biztos pusz­
tulástól. Segíthetsz nekünk.
Felhőszárny vigyorgott.
- Mi nem avatkozunk bele alacsonyabb rendű fajok
ügyeibe. De napkeltéig adunk időt, hogy távozz.
- Össze kell szednünk a felszerelést. Mi lenne, ha ad­
nátok időt holnap naplementéig?

292
 - Jól van. Ha a következő naplemente után bárme-
lyikőtöket az eddig Titokfölde néven ismert birtokon ta­
láljuk, az birtokháborítást követ el, és ezért megfizet.
- Azért tisztázzuk, hogy nem ismerem el a követelé­
seteket, és visszatérek.
- Vesztedre - mondta Felhőszárny. Társaihoz fordult.
- Elég időt pocsékoltunk el. Tovább!
A négy kentaur elügetett az erdőben. Ahogy a patado­
bogás elhalt, Newel a fiúra nézett.
- Kapiskálod már, hogy a szátírok miért utálják a ken­
taurokat?
- Kezdem - felelte Seth.- Viszont tekintve, hogy meny­
nyire összekutyulódtak a dolgok, talán nem lenne rossz
ötlet, ha ők védenék Titokfóldét.
- Ha te mondod - dörmögte Dórén. - Az előbbit hallva
ellenszolgáltatás nélkül is csatlakoztam volna hozzád.
Ez nemrég még egy klassz hely volt. Attól tartok, nem­
sokára rá se lehet majd ismerni.
- Az egész helyzet nehéz - sóhajtott Seth. - Kösz a
támogatást!
- A generátort azért kéijük - sietett hozzátenni Newel.
- Megkapjátok. Na, siessünk a házhoz!

Seth Vanessa cellájában talált rá Kendra mimikrijére,

éppen egy lassú számot hallgatott. A sarokban letakart
holttesttel igyekezett nem törődni. A szatírok mormolva
egyetértettek abban, hogy a hamis Kendra nagyon élet­
hű. Hugó a hátsó verandán őrködött.
- Minden rendben? - kérdezte Seth.
- Minden csendes volt - felelte Kendra. - Most mi lesz?
- Szükségünk van Vanessa segítségére.

293 ^
 A mimikri kikapcsolta a hifit, és követte Sethet a fo­
lyosóra. Az Elő Délibáb után Titokfölde börtöne egysze­
rűnek és kényelmesnek tűnt. Seth a magas szekrényhez
sietett, amelyben Vanessa raboskodott. Kinyitotta az aj­
tót, és a mimikri belépett. Becsukta az ajtót, a szekrény
elfordult, és amikor az ajtó újra kinyílt, Kendra helyett
Vanessa állt mögötte.
A nő kilépett, és kíváncsian méregette a fiút meg a
szatírokat.
- Miért van olyan érzésem, hogy valami nagyon rossz
dolog történt?
- Mert így is van - árulta el Seth.
- Azt tudom, hogy a többiek téged akartak megmen­
teni. Kezd onnan!
Seth mindent elmesélt, nyíltan vállalva a szégyentel­
jes felelősséget. Vanessa csendben hallgatta, csak néha
tett fel egy-egy kérdést. Mire Seth felvázolta Patton ter­
vét, a nő igen fáradtnak látszott.
- Nekünk miért nem mondtad el az egészet? - kér­
dezte Newel.
- Gondoltam, ha majd együtt leszünk mind - felelte
Seth.
- Szóval szükségünk van lidérc őrökre, leprikónt kell
fognunk, és még napnyugta előtt el kell hagynunk a me­
nedéket - foglalta össze Vanessa.
- Kezdetnek - bólintott a fiú.
- Van fogalmad róla, milyen veszélyes meglátogatni
az Éneklő Nővéreket?
- Nem igazán. Van jobb terved?
A nő némán bámult rá.
- Bárcsak lenne! - mondta végül. - Annyira közel ál­
lunk a teljes kudarchoz, hogy tényleg a Patton által ja­
vasolt szertelen terv kecsegtet a legtöbb sikerrel. De ez

294
csak azért igaz, mert lényegében esélyünk sincs a győ­
zelemre. Több csodát is végre kellene hajtanunk, hogy
egyáltalán esélyünk legyen minimális kellemetlenséget
okozni ezeknek a démonoknak.
- Nem muszáj segítened - mondta Seth kissé elszon­
tyolodva.
- Segítek. Rettenetes ember lennék, ha hagynám,
hogy egyedül próbáld meg ezt. Ha van bármi esély a vi­
lág megmentésére, érdemes megragadni. Nem akarom
elvenni a tervbe vetett hitedet. Valóban kínál némi re­
ményt, amivel máskülönben nem számolhatnánk. Ki
tudja? Ha szerencsénk van, Kendra, Warren és a szarvat-
lan unikornis barátod megtalálja a módját, hogy hasz­
nunkra lehessenek az Elő Délibábban. És ha az esemé­
nyek alakulása arra kényszeríti a Szfinxet, hogy a Tár­
saság ellen forduljon, talán hatalmas szövetségesünk
akadt. Ettől függetlenül jobb, ha tisztában vagyunk
vele, hogy valószínűleg a halál torkába sétálunk.
Newel felemelte az ujját.
- Nekünk Dorennel van egy záradékunk. Bármikor
visszakozhatunk és elmenekülhetünk.
Vanessa hitetlenkedve nézett rá.
- Tartsátok észben, hogy mire észreveszitek, hogy
menekülnötök kell, valószínűleg már késő lesz!
- Értettük.
- Sethé lesz a legveszélyesebb feladat - folytatta Va­
nessa. - Ha ő kudarcot vall, mindnyájan elfutunk.
- Ennyi biztatás elég - szólt közbe a fiú. - Megfájdul
a fejem ettől a sok optimizmustól. Most azt mondjátok
meg, egy lidérc meg tud-e agyalni egy rakás kentaurt!
- Napfényben a lidérc a kentaurok áldozata lenne. De
sötétben, föld alatt, épületen belül száz kentaur is elme­
nekül egyetlen lidérc elől.

295 <*■
 - Akkor le kell mennem a Rettegés Csarnokába. Segí­
tetek kitalálni, hogy melyik fogoly lidérc?
- Én igen.
Seth vezetésével a vérvörös ajtóhoz vonultak. Habár
végigmentek pár folyosón és befordultak néhány sar­
kon, a Rettegés Csarnoka most mintha sokkal köze­
lebb lett volna a Csenddobozhoz, mint mielőtt Seth az
Élő Délibábban járt. Patton utasításában az állt, hogy
ki kell mondani pár szót, mielőtt elforgatja a Rettegés
Csarnokának kulcsát. Seth elővette a levelet, és megke­
reste a szavakat. Nem angolul voltak.
- Ezt el tudod olvasni?
Vanessa a levélre nézett.
- Igen. Add a kulcsot!
Beledugta a kulcsot a lyukba, tenyerét az ajtóra tet­
te, motyogott pár érthetetlen szót, elforgatta a kulcsot,
és kinyitotta az ajtót. Aztán visszaadta Sethnek a leve­
let és a kulcsot.
A levegő hűvös volt.
- Mi őrt állunk idekint - mondta Newel.
Vanessa szúrós pillantást vetett rá.
- Talán jobb is lesz.
Newel nem nézett a szemébe. Vanessa és Seth belé­
pett a csarnokba.
- Erős jelenléteket érzek - mondta a nő.
- Hogyan tudod megkülönböztetni egymástól a sötét
lényeket? - érdeklődött Seth. Hallotta, ahogy éhségről
és szomjúságról, fájdalomról és magányról suttognak.
- Elsősorban tapasztalatból. A nyughatatlan lénye­
ket két alapvető csoportra lehet osztani: testtel bírók és
légneműek. Az elsőbe tartoznak az emberek, a piócák
és a zombik. A másodikba főleg a szellemek és a fanto­
mok.

296
 - Hallom őket. Korábban már beszéltem az egyik rab­
bal. Felajánlotta, hogy a szolgálatomba áll.
- Kezdjük vele!
Seth végigsietett a csarnokon. Több ajtót elhagytak
mindkét oldalon. Csüggedt hangok hadováltak a sötét­
ben. A bal oldali utolsó ajtó előtt Seth megállt. Előttük
egy csupasz fal állt, mely mögött egy titkos járat veze­
tett tovább.
- Visszatértem - mondta Seth az ajtó felé fordulva.
A többi hang elhallgatott.
- Vártalak, fenség - jött a válasz. - Hogyan szolgál­
hatlak?
Seth Vanessa felé fordult.
- Hallod?
A nő a fejét rázta. Falfehér volt.
- Meg tudod mondani, mi az?
A nő előrearaszolt és bekukucskált. Seth feltételezte,
hogy Vanessa érzi a mágikus félelmet, amire ő immú­
nis.
- Eltaláltad. Lidérc. Erős. Ne felejtsd el megesketni,
hogy szolgál, különben elpusztulunk!
- A legjobb szolgád leszek, hatalmasság - ígérte a li­
dérc.
- Elkelne a segítséged - felelte neki Seth. - Kéne
egy... ööö... szolga, aki őrzi ezt a börtönt. Aki túl közel
merészkedik, a tiéd lehet.
- Bízd rám ezt a feladatot! - kérlelte a démon.
- Nem szabad bántanod azokat, akik a házhoz tartoz­
nak, a nagyszüleimet, a nővéremet.
- Érzem a szándékod. Értem.
- Parancsomra vissza kell térned a cellába.
- Igen, igen, amit csak kérsz. Engedj el, és a tiéd va­
gyok!

297 ^
 - Esküdj meg, hogy elvégzed ezt, és mindenben köve­
ted a parancsomat!
- Ünnepélyesen hűséget esküszöm neked, bölcs gaz­
dám. Engedelmeskedem minden parancsod szavának és
szellemének.
Seth Vanessára nézett.
- Azt hiszem, megesküdött. Nagyon buzgó.
- Biztosan egyedül van bent? - ráncolta a szemöldö­
két a nő. .
- Egyedül vagy a cellában?
Kis szünet után érkezett a válasz.
- Nem vagyok egyedül. Két kisebb testvérem osztozik
a rabságomban.
Seth háta megbizsergett. Csapda volt! Egy lidérc hű­
séget esküszik, a másik kettő pedig csak az alkalomra
vár, hogy megölje a „gazdát”, hogy mind kiszabadulhas­
sanak.
Úgy kell tennie, mintha mindent kézben tartana.
- Ok is szolgálnának?
- Szolgálnának - érkezett a válasz, de a buzgóságnak
már nyoma sem volt.
- Az egyiküket elküldöm a régi udvarház védelmére.
A másik védelmezze az istállót és az állatokat! Ugyan­
azokkal a feltételekkel, mint te.
- Hűséget ígérek és teljesítem parancsaidat - szólalt
meg egy új hang.
- Hűséget ígérek és teljesítem parancsaidat - ígérte
egy másik.
- Esküdjetek meg, hogy nem állítotok csapdát, és nem
árultok el sem ti, sem a fajtátok! ígérjétek meg, hogy
megvédtek engem és a barátaimat minden ártalom­
tól!
- Esküszünk - mondta a három hang uniszónóban.

298
 - Ez a nő, Vanessa és a szatírok, Newel és Dórén, ve­
lem vannak, a védelmem alatt. Ha kentaurok jönnek a
megnevezett birtokok közelébe, a tiétek lehetnek.
- Értjük - válaszolt a három hang. - Engedj ki ben­
nünket, hatalmasság!
- Értitek, milyen helyeket akarok védeni?
- Látjuk az elmédben.
A fiú Vanessára nézett.
- Azt hiszem, kész.
- Kulcs?
Seth elővett egy másik kulcsot és Patton levelét.
- Itt is kell mondani valamit.
Vanessa elvette a levelet, és odament az ajtóhoz. Be­
dugta a kulcsot, tenyerét az ajtóra tette, és bizonytala­
nul mormogott. Éles kattanással elfordította a kulcsot,
majd elhátrált.
A cella ajtaja kitárult. Hideg levegő ömlött ki, mint­
ha hűtőkamrát nyitottak volna ki. Három sötét alak
siklott előre kecsesen. Az egyikük kicsit magasabb volt
Sethnél, a másik kettő majdnem egy fejjel alacsonyabb.
A részleteket nehéz volt kivenni, az elemlámpa nem vi­
lágította meg őket. Egész lényük mintha elnyelte volna
a fényt.
Seth Vanessára nézett. A nő lehajtott fejjel előregör­
nyedt, teljesen megdermedt.
- Ti várjatok itt! Hadd vigyem ki a barátaimat, mie­
lőtt elfoglaljátok az őrhelyeteket.
- Ahogy akarod - mondta a magas lidérc olyan ke­
mény és hideg hangon, akár a jég.
Seth megfogta Vanessa kezét, és érintésére a nő ujjai
feléledtek. Vanessa kihúzta magát, és csodálkozva né­
zett rá. Seth végigvezette a folyosón, ki az ajtón a sza-
tírokhoz.

299
 - Természetfelettit érzek - jegyezte meg Dórén.
- Akármit engedtél ki, nem közönséges lidérc - értett
egyet Newel. - Minden erőnkre szükségünk volt, hogy
ne fussunk el.
- Menjetek, várjatok meg Hugóval!
A szatírok a karjukat nyújtották Vanessának. A nő
újra önmaga volt, rájuk sem hederítve fürgén elindult.
' A szatírok utána siettek.
Seth megvárta, míg eltűnnek szem elől, akkor százig
számolt, szép lassan.
- Jól van! Kijöhettek!
Alidércek az ajtóhoz siklottak, sokkal gyorsabban,
mint Seth várta.
- Egy pillanat!
A magas közelebb lépett hozzá.
- Semmit nem érzel a jelenlétemben?
- Encsit hűvös van. De a többieket megviseli a közel­
séged.
- Te tényleg erős vagy - mondta a lidérc szinte bálvá­
nyozó nagyrabecsüléssel.
- Társaságkedvelő vagyok - felelte Seth. - Nem diszk-
riminálok. Te is elég erősnek látszol. Mennyi esélyed
lenne a Démonkirály ellen?
- Semmi. - A lidérc nyers szava vágott, akár az acél.
- Értem. - Seth bezárta a Rettegés Csarnokának aj­
taját. - Ha elfoglaljátok a helyeteket, igyekezzetek ke­
rülni a barátaimat!
- Ahogy parancsolod - felelték azok hárman,
Alidércek némán megindultak, egyszerre jártak és
siklottak. Seth nem tudott lépést tartani különös járá­
sukkal, hamarosan eltűntek szem elől. Amikor a börtön
kijáratához ért, a magas lidérc már őrt állt. Nem szól­
tak egymáshoz.

300 ^
 Vanessát és a szatírokat a hátsó verandán találta Hu­
góval.
- Ereztük, ahogy a lidércek elmentek - mondta Va-
nessa.
- A jó irányba mentek?
- Úgy tűnt - vélte Newel.
Seth kinézett az udvarra. Pár tündér lebegett a sö­
tétben. Volt egy olyan érzése, hogy az éjszaka a végéhez
közeledik.
- És ha összeszednék egy hatalmas sereget lidércek-
ből meg hasonlókból a démonok ellen?
- Olyan lenne, mint tengervízzel harcolni cápák el­
len - felelte Vanessa. - A legjobb esélyünk a Patton ál­
tal felvázolt út.
Seth kihajtogatta Patton levelét, és a lámpával meg­
kereste a leprikónról szóló részt.
- Azt írja, leprikónt leginkább délután lehet fogni.
- Akkor -aludj kicsit! - javasolta Vanessa. - Szüksé­
ged lesz az erődre. Hugóval mi őrködünk.
Seth valóban fáradt volt.
- Jól van.
A szatírok kanapépárnákból ágyakat rögtönöztek. Seth
a lámpával elment a garázsba, és talált két hálózsá­
kot.
- Elkérhetem a lámpát? - kérdezte Vanessa. - Amíg
alszol, megmentem a házból, amit lehet.
Seth odaadta neki.
- Aludj! - mondta a nő gyengéden.
Hugó megtisztított egy helyet a törmeléktől. Seth le­
terítette a hálózsákot, kicsit lehúzta a cipzárt, és bebújt.
Azt kívánta, bárcsak álmában eltűnne ez az egész.
Newel és Dórén már önfeledten horkolt. Seth elő­
ször azt hitte, ugratják, de aztán leesett neki, hogy nem

301 ^
vicc. Próbált nem tudomást venni a duettről. Egy dara­
big csak helyezkedett, mocorgott, forgolódott, igyekezett
nem gondolni a jövőre, azon gondolkodott, képes lesz-e
aludni. Végül a kimerültség elnyomott minden más vál­
tozót, és nyugtalan álomba merült.
 Tizennyolcadik fejezet

Menekülés

W f arrerb Kendra és Bracken hátukat a kupola fém-

’ y falának vetve, kinyújtott lábbal ültek és gránát­
almát ettek. Kendra lustán rágcsálta, a hús lének kissé
kesernyés utóíze volt.
A tündérek ismét rengeteg bogyót és gyümölcsöt hoz­
tak nekik. Egy szorgalmas csoport még Warren kard­
ját is elhozta a Hívogató ligetből. Bracken nagyon meg­
dicsérte őket, a tündérek pedig elpirultak örömükben.
Ezután egy másik csoport hozott nekik egy rozsdás
tőrt, egy harmadik pedig egy penészes páncélkesztyűt.
Bracken visszafogta a lelkesedését, de azért hálásan fo­
gadta az ajándékokat.
Amikor a fénylő tó kavarogni és bugyborékolni kez­
dett, Bracken felállt, hogy jobban lássa. Warren és Kend­
ra követte a példáját.
- A segítség a tóból érkezik? - kérdezte Warren.
Arra számítottak, hogy a megígért segítség a csapóaj­
tón át lép be. Most, hogy szóba került a tó, Kendra hir­
telen megsejtette, kit küld a Tündérkirálynő. Csupán
egyetlen lényről hallott, aki a szentélyek között tudott
utazni.

303 ^
 Egy karcsú, szárnyas alak tört ki a vízből fényes
vízpermetet szórva szét. A kis sárkány tett egy kört a
levegőben, majd Bracken előtt szállt le. Ezüst-fehér pik­
kelyein halvány szivárvány derengett.
- Raxtusz! - kiáltott fel Kendra.
A sárkány fürgén megrázta a fejét, hogy megszaba­
duljon az orrában összegyűlt víztől.
- Szia, Kendra! - felelte a sárkány lihegve. - Üdvö­
zöllek, Bracken! Jól nézel ki. Nahát, milyen kicsi a vi­
lág! Te meg Warren vagy, akinek megsérült a tüdeje. -
A sárkány idegesen kuncogott. - Örülök, hogy jó gyógyí­
tót találtál. És fodrászt. Bocs a barkóért.
- Ő az erősítés? - kérdezte aggodalmasan Warren.
- Tekints szállítóeszköznek! - mondta Raxtusz. - Ak­
kor nem leszel olyan csalódott.
- Nagyon örülünk neked - nyugtatta meg Bracken.
A sárkány tisztelettel meghajtotta a fejét.
- Régen találkoztunk. Örülök, hogy kiszabadultál.
- Ezek szerint ismered Kendrát és Warrent?
- Találkoztunk Bestiafészekben. - Raxtusz körülné­
zett. —Jártam már itt. A lezárt szentély. Az az ajtó az
egyetlen kiút?
- Attól tartok.
Warren az ajtóra nézett, majd a sárkányra.
- Túl kicsi vagy sárkánynak, de annyira kicsi azért
nem, hogy azon kiférj.
Kendra magában egyetértett vele. Raxtusz teste egy
nagyobb lóénak felelt meg. Még ha behúzza a szárnyát,
akkor sem fér át az ajtón.
Raxtusz sóhajtott.
- Majd kitalálok valamit. Ha megszokod a megaláz­
tatást, a rettegés is elmúlik.
- Milyen megaláztatást? - érdeklődött Bracken.

304
 - Választhatsz - zsémbelt Raxtusz. - De most az ava-
táromra utaltam.
- Az avatárod egy csoda! - mondta Bracken.
- Az avatárom egy nyápic tündérfiú - helyesbített
Raxtusz.
Kendra visszafojtotta a nevetést.
- Nem volt időm megismerkedni a helyzetetekkel -
mondta Raxtusz, aki láthatóan témát akart váltani. -
A Tündérkirálynő a dolog sürgősségét hangsúlyozta. Mi
a terv?
- A legsürgetőbb, hogy kijussunk Elő Délibábból -
tájékoztatta Bracken. - Aztán el kell jutnunk Finnor­
szágba.
- Miért éppen Finnországba?
Warren elmesélte, mit tudnak az Örökvalókról, bele­
értve Roon Osricson tartózkodási helyét.
- Finnország nagy - mutatott rá Raxtusz.
- Vannak támpontjaink. Hallottál a Hajótörő fjordról?
A sárkány mellső lábával dobbantott, és széttárta a
szárnyát.
- Imádom a Hajótörő fjordot! Az egyik leggyönyö­
rűbb hely a bolygón. Tornyosuló szirtek, dübörgő ten­
ger, mélykék víz. Mágia rejti.
- Én is ismerem - bólintott Warren. - A Szfinx szerint
ha onnan északkeletnek repülünk, el sem téveszthetjük
Roon búvóhelyét. Eltérítő bűbáj védi az erődjét, de ez
Kendrának meg se kottyanhat.
- Elég könnyűnek hangzik. - Raxtusz a bejárat felé
fordította a fejét. - Mi vár ránk odakint?
- Úgy tűnik, a szökésünket még nem fedezték fel -
vette át a szót Bracken. - Nem tudhatjuk, hogy ez med­
dig marad így. Üldözőkre kell számítanunk.
- Elbírsz hármunkat? - kérdezte Kendra.

305 **>■
 Raxtusz felágaskodott, és széttárta a szárnyát. Kitárt
szárnnyal és magasra nyújtott nyakkal sokkal nagyobb­
nak tűnt. Próbaképpen csapott párat a szárnyával, majd
összecsukta őket, és újra négy lábra ereszkedett.
- Vakarcs létemre három embert azért elbírok.
- Biztos? - nézett rá Warren. - Sok múlik ezen. Én
maradhatok.
- Elbírlak hármótokat - bizonygatta Raxtusz. - Ta­
lán nem tudom körülrepülni veletek a világot, de a me­
nedékről ki tudlak vinni.
- Sivatag veszi körül - emlékeztette Warren. - Hár­
man együtt nyomunk vagy kétszázötven kilót. Vittél
már három embert?
- Vittem jávorszarvast. Az bőven megvolt annyi. Nem
volt könnyű. Képzeld el, hogy dombnak felfelé futsz tég­
lával megpakolt hátizsákkal. Nem ideális, de teljesíthe­
tő. Veletek nem tudok majd úgy manőverezni, de el tu­
dom rejteni magam. Kis szerencsével menni fog.
- A szerencse elpárolog, ha alapoz rá az ember - mo­
rogta Warren. - Menjetek nélkülem, úgy könnyebb!
- Eltökélted, hogy mártír leszel? - nevetett Bracken.
- Együtt menekülünk - jelentette ki Kendra. - Szük­
ségünk van egymásra a céljaink eléréséhez.
- Meg tudom csinálni - állította Raxtusz. - Ha a sárká­
nyok csak a fizika törvényeire alapozva repülnének, mind
ugrálnánk. A mágia is szerepet kap. Majd megoldom.
Vannak gyenge pontjaim, de a repülés az erősségem.
Warren karba fonta a kezét.
- Ha baj lesz, ígérd meg, hogy engem ledobsz!
- Elég a negatív hozzáállásból! - fakadt ki a sárkány.
- Kiborítasz!
- Bízz benne! - nógatta Kendra is Warrent. - O pusz­
tította el Navarogot!

306 ^
 Raxtusz a fejét forgatta.
- Ne olyan hangosan - mormolta. - Talán vannak ro­
konai.
- Szép munka - dicsérte Bracken halkan.
- Kendra megszépíti - fordította el szerényen a fe­
jét Raxtusz. - Mögé osontam, amíg ember alakban
volt. Nem vagyok harcos, de megteszem, ami tőlem te­
lik. A Tündérkirálynő világossá tette, hogy a világ sor­
sa függ a küldetésünktől. Ki akarom venni belőle a ré­
szem. Jelenlegi helyzetetekben amúgy sem harcosra
van szükségetek. Most leginkább menekülnötök kell.
Ahhoz pedig eléggé értek.
Bracken szeretetteljesen megpaskolta Raxtusz hátát.
- Túl szerény vagy. Nem mondhatom, hogy sok sár­
kányt kedvelek, de te vagy a legjobb.
- Az unikornis persze hogy szereti a tündérsárkányt
- dohogott Raxtusz. - Ha az önbecsülésemet akarod nö­
velni, tégy úgy, mintha félnél tőlem!
- Le tudnád harapni a fejünket - jegyezte meg War-
ren. - Ez ijesztő.
- Nem tudnám - sóhajtott Raxtusz.
- De igen! - győzködte Kendra. - Láttam, amikor meg­
etted Gavint!
Raxtusz kivillantotta imponáló fogait.
- Fizikailag igen, meg tudnálak enni. Érzelmileg vi­
szont kizárt. Talán ha hipnotizálnak. Hogy tudnál elfo­
gyasztani valakit, akivel az előbb beszéltél? Ha egyszer
beszéltem valakivel, akkor az az illető már nem étel.
Van olyan sárkány, aki élvezi a beszélő ételt, macska­
egér játékot játszik vele. Én nem értem, ez miért vonzó.
Ha tudom, hogy egy lény beszél, lekerül az étlapomról.
- Hacsak nem gonosz és fenyegeti az apukádat - pon­
tosított Kendra.

307
 - Jogos.
- Indulnunk kéne - mondta Bracken. - Ne veszítsük
el az előnyünket!
- Vagyis változzak tündérfiúvá, mi? - morgott Rax-
tusz.
- Várj! - fogta meg kardja markolatát Warren. - Arra
nem tudsz kivinni, amerről jöttél?
- A Tündérkirálynő birodalmán átvágva tudok szen­
télyről szentélyre ugrani - magyarázta a sárkány. -
A birodalma összeköti az összes szentélyt, sokkal rövi-
debb arra menni, amerre ő él. Csodás így utazni. Egyet­
len gond van vele: amikor rést nyit, hogy beengedjen
valakit, sebezhetővé válik a birodalma. Valami okból
én rés nélkül is bejutok, de utasokat így nem tudok
vinni.
- Sokat jársz a birodalmában? - érdeklődött Kendra.
- Sosem maradok ott. Az... egészségtelen lenne. Ér­
zelmileg. Mentálisan. Nézzétek, eleve nem vagyok iga­
zi sárkány. Ha ott élnék, elveszíteném azt, aki vagyok.
A végén olyan lennék, mint egy gyerek, aki nem hajlan­
dó elhagyni a fészket, és nem lesz belőle semmi. De imá­
dom meglátogatni. Akármilyen csodálatos és sokszínű a
Föld, az ő birodalmához semmi nem fogható.
Bracken feszengve megköszörülte a torkát.
- Azt hiszem, indulni készültünk.
- Igen. Behunynátok a szemeteket?
- Persze.
Kendra eltakarta a szemét, de még a kezén át is ér­
zékelte a villanást.
Sok tündér vihogott a közelben. Kendra nem tudta
eldönteni, gúnyolódnak vagy flörtölnek. Talán kicsit
mindkettő.
- Nem lesünk! - mondta Raxtusz magasabb hangon.

308
 Erre feléledt Kendra kíváncsisága. Épp annyira nyi­
totta szét az ujjait, hogy meglássa a bozontos, ezüstös
hajú, sovány tündért, aki bonyolult mintázatú fémes
lepkeszárnyán a bejárat felé libbent. Ekkora tündért
még sosem látott, lehetett vagy harminccentis. A fejét
feléjük fordította, és Kendra összezárta ujjait.
- Jó, most már idenézhettek! - mondta Raxtusz.
Kendra leengedte a kezét, és kinyitotta a szemét.
A sovány tündérfiú a bejáratnál állt. Arca csintalanul
jóképű volt, szeme pajkosan csillogott.
- Te vagy az? - csodálkozott Warren.
- Tudom, hogy Kendra lesett, de nem hibáztatom. -
A sárkány széttárta a karját, és körbefordult. - Na, mit
szóltok?
- Te... - Kendra elhallgatott.
- Bökd ki! Kibírom.
- Aranyos vagy - fejezte be Kendra, remélve, hogy
nem sérti meg.
- Túl nagy vagyok tündérnek. Túl kicsi és túl szár­
nyas embernek. És pont az ellentéte annak, ahogy a
sárkányok szeretnek kinézni.
- Csodálatos vagy, Raxtusz - mondta Bracken kedve­
sen. - Fenséges.
- A cirkusznak vége. Induljunk!
Kiröppent az ajtón, és eltűnt szem elől.,
Bracken a tündérek felé fordult.
- Be fogom csukni az ajtót, hogy ne maradjon nyo­
munk. Ha nyitva hagynám, úgyis hamarosan becsuk­
nák. Ha inkább lennétek a szabad levegőn és távol a
szentélytől, gyertek velünk!
Több csoport tündér kiröppent, és utánuk még néhány,
aki meggondolta magát. Kendra meglepődött, hogy több
tündér maradt bent, mint amikor jöttek.

309 ^
 - Ilyen sokan maradnak?
- Imádják a királynőjüket - felelte Bracken. Kilép­
tek. Amikor mindhárman kint voltak, Bracken meglök­
te az ajtót, ami becsapódott.
A szfinx továbbra is a földön hevert, farka lustán
csapdosott. Annyi fáradságot sem vett, hogy hátranéz­
zen rájuk. Meleg lett. Raxtusz visszaváltozott sárkány-
nyá. A tűző napon ragyogtak a pikkelyei.
- Repüljünk! - indítványozta Bracken.
Raxtusz a levegőbe szökkent, majd feléjük siklott,
akár a világ legkápráztatóbb papírsárkánya. Kendrát
fogta egyik karmába, Warrent egy másikba, Brackent
egy harmadikba. Kendra törzsét hátulról fogta meg, így
a levegőbe emelkedve a lány előredőlt. A talaj elmosó­
dott lelógó lába alatt. Raxtusz úgy csapkodott a szár­
nyával, akár ponyva a viharban, ahogy lassan emelke­
dett, épp csak elkerülve a legközelebbi fák tetejét. Aztán
a sárkány láthatatlanná vált, így Kendra mintha magá­
tól repült volna.
- Minden rendben? - kérdezte Warren.
Raxtusz dühödten csapdosva balra-j óbbra dülöngélt.
- Nehezek vagytok - nyögte - , de menni fog.
Lassan, de folyamatosan emelkedtek.
Közeledett a völgy meredek fala, egy széles köves
szirt. Alattuk a fák még tovább zsugorodtak. Egy tisztá­
son Kendra két köpcös óriást látott, akik botokkal ütöt­
ték egymást.
A völgyfalhoz közeledve Raxtusz megdőlt és körö­
zött, néha csapdosott a szárnyával, néha csak siklott.
Most már gyorsabban emelkedtek. A levegő kicsit hűlt,
a föld rémisztőén eltávolodott. Kendra hamarosan az
egész hosszú völgyet átlátta, a folyót, az erdőt, a számos

310
megművelt földet és a lépcsős piramisokat. A völgyfala­
kon túl megpillantotta a környező barna sivatagot.
Ekkor iszonyatos erejű sikoltás hasított a levegő
csendjébe. Kendra hátranézve kereste a hang forrását,
és a rukmadarat látta felemelkedni mögöttük. Akkora
volt, akár egy teherszállító repülőgép.
- A rak kiszúrt bennünket! - figyelmeztetett War-
ren.
- Kiváló a szeme. - Raxtusz igyekezett tovább emel­
kedni, és eközben a rak felé kanyarodott, így aztán kö­
zelebbről is megcsodálhatták a madár kiterjesztett szár­
nyának szélességét.
- Nem kéne menekülnünk? - kérdezte Kendra nyug­
talanul.
- Magasabbra kell jutnunk. Ekkora súllyal a zuhanó-
repülés a legjobb manőver.
A rak elkanyarodott tőlük, és ijesztő sebességgel félé­
jük emelkedett. Aztán amikor visszafordult feléjük, ret­
tenetes iramban közeledett.
Raxtusz vízszintesen siklott, a ragadozó pályájára
merőlegesen. Ahogy a rak feléjük vette az irányt, akko­
ra karmokat tárt szét, amikkel egy iskolabuszt is össze-
roppanthatott volna.
Raxtusz a legutolsó pillanatban a rak felé fordult,
majd behúzta szárnyát, és zuhanórepülésre váltott.
A légáramlat könnyeket csalt Kendra szemébe. Érez­
te, ahogy a roppant rak elsuhant mellettük, karmai az
üres levegőbe markoltak. A gigantikus madár fülsüke­
títőn rikoltott.
Raxtusz kiemelkedett a zuhanásból, és a lendületet
kihasználva emelkedett fel. Felettük a rak újabb ro­
hamra készült.

311 ^
 -V á lj láthatóvá! - kiáltotta Bracken. - Aszimurg
jobban szereti a fényt. Ha közeledik, fordulj úgy, hogy
lásson engem!
Raxtusz láthatóvá vált, pikkelyei fenségesen csillog­
tak a napfényben.
- Érints meg, Kendra! Elkélne egy kis energia.
Kendra megfogta a törzsét markoló karmot, mire
Raxtusz ragyogni kezdett. Gyorsabban emelkedtek.
A ruk ismét közeledett, szárnyait kissé behúzta, hogy
gyorsabban repüljön. Ahogy a hatalmas madár köze­
ledett, Raxtusz megdőlt, a hasát felfelé emelve, hogy
látsszanak az utasai.
- Hatalmas szimurg! - kiáltott oda mágikusan felerő­
sített hangján Bracken. - Hozzád hasonlóan én is a Haj­
nal Gyermekei közé tartozom. Engedj át az egeden, szél­
nek őre, mert nagy szükségben vagyunk!
A ruk elkanyarodott, láthatóan feladta az üldözést.
Raxtusz egyenesbe billent, és folytatta az emelkedést.
A ruk rikoltott egyet, ami már nem hangzott olyan ki­
hívóan, mint korábban.
- Ez jól jött - lihegett Raxtusz. - Nem akartam meg­
ijeszteni senkit, de csak idő kérdése lett volna.
- Az itteni szimurgot jól táplálják, és a kicsinyeit is -
magyarázta Bracken. - Egy unikornist csak végszükség
esetén fogyasztott volna el.
- Még ne ünnepeljünk! - mutatott a legnagyobb
zikkurat felé Warren. - Társaságunk akadt.
- Látom - mondta Raxtusz. - A fák felett.
- Három hárpia - azonosította be őket Bracken. -
A ruk felhívta ránk ellenségeink figyelmét. Milyen
messze van a menedék határa?
- Túl messze - zihált Raxtusz. - Magasabbra kell jut­
nunk. Utol fognak érni, és akkor manővereznem kell.

^ 312 ^
 Kendra eleinte nem is látta, miről beszélnek a töb­
biek, de aztán kiszúrta a feléjük tartó három szárnyas
alakot.
- A hárpiák mekkorák?
- Nem nagyok - felelte Warren. - Akkorák, mint mi. Vi­
szont iszonyatosan vadak. Szárnyas banyákat képzelj el!
- Nem tudsz elbánni velük, Raxtusz?
A sárkány lihegve felelt:
-T e h er nélkül... vészhelyzetben... feltehetőleg. De
most? Megteszem, ami tudok.
Ahogy Raxtusz magasabbra szállt, a közeledő hárpiá­
kat egyre jobban ki lehetett venni. Az inas nőknek kar­
juk helyett szárnyuk volt, lábuk helyett pedig karmuk.
Hosszú hajuk vadul csapdosott a szélben.
- Akkor hajrá! - Raxtusz elkanyarodott a termékeny
völgytől a monoton, kietlen sivatag felé. Szárnyaival
élénken csapdosott, mégsem emelkedtek már olyan se­
besen. - Kár, hogy el kellett hagynunk azt a légáram­
latot. Ha még van pár percünk, lehagytam volna őket.
- Ha nincs más kiút, szállj le, és tegyél le bennünket!
- mondta Bracken.
- Vagy dobj le engem! - javasolta Warren.
Kendra lenézett. Több száz méterrel jártak a sivatag
felett.
- Megőrültél?!
- Ha azt jelenti, hogy ti megmenekültök, akkor megéri.
- Nem dobok le senkit - jelentette ki Raxtusz.
- Ezek a hárpiák csak felderítők - vélte Bracken. -
Nem látok más üldözőt. Ha az ellenségeink tudnák, kik
vagyunk, mindent bevetnének ellenünk.
- A hárpiák elhagyhatják a menedéket? - kérdezte
Kendra.
- A fal felett nem.

^ 313
 - Kivéve... ha nem az Élő Délibáb... lakói - zihálta
Raxtusz.
- Itteniek - nyugtatta meg őket Bracken. - A Szfinx
zárva tartja a menedék határait. Nem szereti, ha csak
úgy jönnek-mennek a lények.
- A fal Raxtuszt nem állítja meg? - nyugtalankodott
Kendra.
- A falon át semmi nem jöhet be - zihálta Raxtusz. -
De a legtöbb védelem... kifelé irányul. Bejutni a trük­
kös... Elmenni elmehetek. És ti is.
- Közelednek - figyelmeztetett Warren.
Kendra addig tekergette a nyakát, amíg meg nem pil­
lantotta az üldözőket. Két hárpia magasabbra emelke­
dett náluk, egy alacsonyabban repült. Sovány, zöldes ar­
cukról lerítt az eltökéltség.
- Ne hagyjátok, hogy megkarmoljanak! - intett min­
denkit Warren. - Inkább harapjanak meg fertőzött pat­
kányok!
Kendra nem vette le a tenyerét Raxtuszról, hátha az
energiája segít. A sárkány nem vált láthatatlanná.
- Az alattunk lévő el akarja zárni a lefelé vezető utat
- vélte Bracken.
- Látom - mondta Raxtusz bosszúsan. A felettük lévő
kettő gyorsan közeledett. Egyik kivillantotta hegyes fo­
gait.
- Ha innen leejtesz, még el tudnál kapni? - kérdezte
Warren.
- Valószínűleg - felelte a sárkány.
- Jó. Akkor legyen az! Mindjárt... mindjárt...
- Nem foglak...
- Ne vitatkozz! Most!
Raxtusz elengedte Warrent, majd meredek zuhanó-
repülésbe kezdett. Kendra a nyakát tekergetve figyelte

314
Warrent. Az alattuk repülő hárpia el akarta kapni.
Warren zuhanás közben kirántotta kardját. A hárpia ki
akarta kerülni, de ahogy zuhant el mellette, Warren egy
brutális csapással lemetszette az egyik szárnyát. A hár­
pia pörögve bucskázott le. A tollakat hullajtó szárny va­
lamivel lassabban követte.
A sivatag ijesztő gyorsasággal közeledett Kendra felé.
Raxtusz már Warren közelébe ért, aki kezét-lábát szét­
tárva zuhant, akár egy ejtőernyős. A sárkány elkapta.
A nehézségi erő nagyot rántott rajtuk, ahogy Raxtusz
vízszintesbe váltott. Kendra előtt egy pillanatra elsöté­
tült a világ, aztán a föld felett siklottak, pár centire a
szikkadt talajtól.
Raxtusz lassított, és finoman letette őket a földre.
Szárnyaival csapdosva felemelkedett, majd megdőlt és
láthatatlanná vált.
- Mindent visszaszívok - mondta Bracken Warren-
nek. - Örülök, hogy itt a kardod.
- Jól vagy? - kérdezte Kendra a férfit.
Warren vigyorgott.
- Meglep, hogy élek. Jó nagy hasas ugrás lett volna
egy jó száraz medencébe. Jönnek!
A megmaradt két hárpia suhant feléjük. Az egyik
hátranézett a válla felett, miközben egyik karmával
Raxtusz röppályáját követte. Vagy látta, v.agy csak sac-
colt. A másik rákapcsolt, és feléjük száguldott.
- Kölcsönadnád a kardod? - kérdezte Bracken.
- Majd én - emelte fel a fegyvert Warren. —Vigyázz
Kendrára!
Bracken megfogta Kendra kezét, és hátrahúzta a
lányt. A hárpia, aki Raxtuszt követte, csapdosó szárny­
nyal és felemelt karmokkal oldalra kanyarodott, majd
hirtelen durván nekiütközött valaminek és lezuhant. Az

315
 ütközés után Raxtusz vált láthatóvá. A fejetlen hárpia
a földre zuhant.
Az utolsó hárpia haragosan sikoltozva támadt War-
renre. A férfi ellépett előle és lecsapott, levágva a hár­
pia egyik karmát, de az a másikkal megkarmolta, mire
Warren a földre zuhant.
A megcsonkított hárpia üvöltött, kettőt ugrott meg­
maradt lábán, majd a levegőbe szökkent, és Bracken
meg Kendra felé rontott. Bracken egy követ dobott felé,
ami vakító villanással szétrobbant. A hárpia behunyta
a szemét, de megmaradt karmát kinyújtva közeledett.
Bracken előhúzta a kését.
Mielőtt azonban a hárpia odaért volna, hirtelen a föld­
re pottyant, mintha egy láthatatlan zongora esett volna
rá. Raxtusz ismét láthatóvá vált, a hárpián ült, taposta
és pengeéles karmával vagdosta. Tollak lebbentek a le­
vegőbe. Kendra elfordult.
Warren odatántorgott hozzájuk, a vállát fogta, meg­
gyötört arcán verejték csillogott.
- Inkább... martak volna meg... veszett kutyák.
Raxtusz abbahagyta az áldozata tiprását, és arrébb
röppent megvizsgálni a félszárnyú hárpiát.
- Hadd nézzem! - kérte Bracken.
Warren elvette a kezét. Vállán ronda karomnyomok
virítottak, a szélük sárga, a vér szinte fekete. A férfi az
ajkába harapott.
- Érzem, hogy terjed a méreg.
Bracken a sebre tette a tenyerét. Warren összerez­
zent, és felszisszent a fájdalomtól. Bracken lehajtotta a
fejét, és behunyta a szemét. Orra és ajka megvonaglott.
Keze gyöngyházfényben izzott fel. Amikor elvette a ke­
zét, a seb széle már nem volt sárga, és a vér sem látszott
annyira sötétnek.

J r?* 316 ^
 - Hű, ez meleg helyzet volt! - morogta összeszorított
foggal Warren.
- Kiégettem a méreg javát - mondta Bracken imbo-
lyogva. Megrázta a fejét. - Valaha pofonegyszerű lett
volna.
Raxtusz siklott oda hozzájuk.
- A hárpiáknak annyi - közölte büszkén, ahogy le­
szállt a közelben.
- Szép munka - dicsérte Warren. - Milyen az ízük?
- Förtelmes - villantotta ki fogait undorodva Raxtusz.
- A z egyiknek leharaptam a fejét. Gyorsan ki is köptem!
- Warren megsebesült - mondta neki Kendra.
- Igyekeztem - mentegetőzött Raxtusz. - Annyira rá­
tok összpontosítottak, hogy könnyű prédát jelentettetek
nekik.
- Nagyszerű voltál! - méltatta Warren. - Azok a hár­
piák azt se tudták, mi történik. Büszke vagyok rád.
- Nem próbálnád meggyógyítani? - kérdezte Kendra
a sárkányt.
Raxtusz idegesen kuncogott.
- Bracken jobban ért hozzá.
- Megtettem, amit tudtam - fújt Bracken. - A szarva­
im nélkül csak a saját árnyékom vagyok. Maradt némi
toxin a testében. Ennél jobban nem tudom bezárni a se­
beket.
- Megpróbálhatom - mondta Raxtusz bizonytalanul.
- Segítene, ha rajtam tartanád a kezed, Kendra.
A sárkány krómosan csillogó fejét Warrenhez hajtot­
ta, Kendra pedig megfogta a sárkány nyakát. Raxtusz
felizzott. Közel hajolt a sebhez, és orrlyukából fényes,
színes permetet fújt ki. A sebek bezárultak, három var
maradt a helyükön.
- Ügyes! - dicsérte Bracken.

JrS*. 317
 - Kendra segített - szerénykedett Raxtusz.
Warren megdörgölte a vállát.
- Sokkal jobb.
Bracken odalépett, és megfogta a homlokát.
- Még mindig van benned egy kis hárpiaméreg. El
kell vinnünk egy gyógyítóhoz.
- Mennyi időm van? - kérdezte nyugodtan Warren.
- Talán tizenkét óra - ráncolta a homlokát Bracken.
- Maximum tizennégy.
- Hogy?! - döbbent meg Kendra.
- A segítségünk nélkül percek alatt meghalt volna
- magyarázta Bracken. - Ha lenne szarvam, könnyen
meggyógyíthatnám. De minden tisztességes gyógyítónál
van ellenméreg.
Warren gyengéden megsimogatta Kendra vállát.
- Mondtam, hogy inkább harapjanak meg fertőző pat­
kányok. A hárpiák ocsmány szerzetek.
- Próbálnád csak meg leharapni a fejüket! - borzon-
gott meg Raxtusz. - Elnézést.
- Ismersz gyógyítót a közelben? - kérdezte Bracken.
- A legközelebbi, akiről én tudok, Isztambulban lesz
- mondta Warren.
- El tudsz vinni bennünket Isztambulba? - fordult
Bracken a sárkány felé.
- Remélhetőleg - felelte Raxtusz. - De nem ártana,
ha nem lenne ennyi támadás.
- Akkor induljunk!
Raxtusz felágaskodott, a levegőbe lendült, felkapta
Kendrát, Warrent és Brackent, majd emelkedni kezdett.
Pár perc múlva átrepültek Elő Délibáb határa felett. Ül­
dözőt nem láttak.
 Tizenkilencedik fejezet

Cormac

z ég egész délelőtt esővel fenyegetett, de még egy

A csepp sem esett. Lomha, szürke felhők takarták
el a napot. Majdnem fél kettő volt. Seth remélte, hogy
a leprikón hamarosan tiszteletét teszi. Amint lemegy a
nap, a kentaurok biztosan vadászni fognak rájuk.
Egy bokorban térdelt Newel és Dórén között. Egy ág­
ról lelógó zsákot figyeltek egy homokos rész felett, a pa­
tak partján. Nem messze tőlük a víz sziklapárkányokon
bukdácsolt le, finom permetet verve fel az utolsó szik­
lához érve. Patton szerint a vízesést szegélyező part­
szakasz egy Cormac nevű leprikón kedvelt tartózkodási
helye volt.
- Szerinted ez tényleg beválik? - kérdezte Dórén.
Seth meglobogtatta a levelet.
- Patton meg van róla győződve.
- Nem Patton kockáztat egy zsák aranyat - morgott
Newel. - Bárcsak tesztelték volna már ezt a tervet!
- Ez éppen hogy így jő. Patton világosan leírja, hogy
egy leprikónt kétszer nem lehet ugyanazzal a trükkel
becsapni. O ötször kapta el Cormacot különböző csap­
dákkal, és úgy gondolja, ez az új csapda is megfogja.
- Ha tovább járatjátok a bagólesőtöket, elijesztitek a
leprikónt - sziszegte Vanessa.

319 ^
 Seth összerezzent. Mivel immár veszélyes lények jár­
tak szabadon, a nő és Hugó felderítette a környéket.
Seth most sem látta Vanessát, de ezek szerint a nő hal­
lótávolságon belül portyázott.
- Jogos - súgta vissza.
Csendben figyelte a csapdát. A pataktól aranyérmé­
ket potyogtattak el egy kövekkel szegélyezett, homokos
részig. Volt, amelyik érmét félig temették el, másokat
teljesen. Néhány helyre több érmét is szórtak. Patton
szerint az ír koboldok, másnéven leprikónok, nem tud­
nak ellenállni az őrizetlen aranynak. Elveszett vagy el­
rejtett kincsből szerzik a vagyonukat.
Elméletben az elpotyogtatott aranynak el kellett vezet­
nie Cormacot oda, ahol már észreveszi a zsákot, amely­
be hetven aranyérmét helyeztek. Az érmék tetején pe­
dig egy kis flaska whisky volt, a szatírok hozzájárulása.
Teltek-múltak a percek. Ösztönző beszélgetés híján
Seth kezdett elálmosodni. Éjjel nem aludt jól, és korán
ébredt. Most éppen egy sütiről, lámákról és vízi csúsz­
dákról szóló színes álom környékezte, amikor Dórén ol­
dalba bökte.
Seth felkapta a fejét. Egy vörös szalonkabátot vise­
lő kisember húzta ki az egyik félig elásott érmét a ho­
mokból. Nem érhetett magasabbra Seth térdénél, régi­
módi kalapot viselt, és drótszerű vöröses szakálla volt.
A leprikón megtörölte az érmét a kabátjába, megszagol­
ta, majd a zsebébe dugta.
Fejét oldalt biccentve tanulmányozta a felette lógó
zsákot.
- Ostobaság ide rejteni a kincset - mondta erős ír kiej­
téssel. Hangosan beszélt, mintha egy kissé süket társá­
hoz szólna, bár látszólag egyedül volt. - A szerencsétlen
'biztos azt hitte, az állatok így nem érik el. Vagy talán

320
nem volt ideje rendesen elrejteni. Az is lehet, hogy olyan
gazdag, hogy megengedheti magának ezt az óvatlansá-
got. Vagy egyszerűen csak idióta. Azoknak se szeri, se
száma. Persze... persze csapda is lehet.
A leprikón jobbra-balra nézve bütykös orrát dörgölte.
Seth és a szatírok előrelátóan egy sűrű bokrot válasz­
tottak rejtekhelynek, jó messze a zsáktól.
A leprikón előreosont, és felvett még egy aranyat a
homokból. Megvizsgálta, a füléhez tartotta, majd gyen­
géden beszélni kezdett hozzá:
- Mesélj a testvéreidről! Népes családból származol?
- Felhunyorgott a zsákra. - Nagyon remélem.
Az érme eltűnt az egyik zsebében . A leprikón csípőre
tette a kezét, úgy méregette a dudorodó zsákot és a fát,
amiről lógott. A levélben Patton azt írta, a leprikónok
amúgy okosak, de az arany és a whisky köztudottan el­
ködösíti az ítélőképességüket. Seth feszülten figyelte.
- Lehet, hogy csapda, meglehet - nézett szét lopva a
válla felett a kisember. - Ha az, attól még az öreg Cor-
mac ellophatja a csalit, és itt hagyhatja a többit, nem?
Nem látom kulturált csapda jelét. A történelem tanul­
sága szerint kevesek olyan rafináltak, hogy túljárjanak
az eszemen. Az átkozott Patton Burgess már évek óta
halott. Na és ha nem is csapda? A bolondok hercege len­
nék, ha másnak hagynék egy ilyen gazdag zsákmányt.
- Összedörgölte a kezét. - Jól van, nincs értelme tana­
kodni, ha már döntöttünk.
A fa aljához kacsázott, és fürgén felmászott a törzsén.
Newel és Dórén még jobban meglapult, Seth követte a
példájukat. Akisember kimászott az ágon a zsákhoz.
Ott megtorpant, még egyszer megvizsgálta a környéket,
majd elégedetten lemászott a kötélen a zsák szájához,
kilazította és belebújt.

321 ^
 Amint a leprikón eltűnt szem elől, a szatírák felpat­
tantak és odarohantak. Sietségük ellenére Seth még le-
vélsurrogást sem hallott. Azt viszont hallotta, hogy a
leprikón magában beszél a zsákban.
- Nocsak, nocsak, itt találkozunk? Hát, ha már így
alakult.
Seth alig bírt nyugton maradni, de a szatírok figyelmez­
tették, hogy a leprikón meghallja, ha velük tart. Figyel­
te, amint Newel és Dórén óvatosan a zsák alatti homokra
lép. Newel egy rúdra erősített késsel elnyeste a kötelet,
Dórén pedig elkapta a zsákot, és berántotta a száját.
Most, hogy elkapták a leprikónt, már nem kellett
csendben maradni. Seth a szatírokhoz futott, nem tö­
rődve a levelek susogásával, a lába alatt ropogó galy-
lyakkal. Már csak azt kellett megakadályozniuk, hogy
a leprikón túljárjon az eszükön. Amíg fogva tartják,
Cormac mágiája mit sem ér. Patton kimerítő listát írt
figyelmeztetésekből és tanácsokból.
Dórén épp csak annyira nyitotta ki a zsák száját, hogy
Seth belenyúlhasson. A fiú megfogta a kisember lábát,
és kirántotta. A leprikón a fiaskót szorongatta.
- El a kezekkel! - vergődött a fejjel lefelé lógatott lep­
rikón.
- Szia, Cormac! Patton üdvözletét küldi.
A levél azt ígérte, ez felkelti a leprikón figyelmét.
A kisember megdermedt. Döbbent képet vágott.
- Azt mondod, Patton?! Tőle tudod a nevemet? Ki
vagy te? Mi ez az egész?
Seth letette a leprikónt a földre, de az egyik karját to­
vábbra is szorosan markolta. A kisember szabad kezé­
vel a whiskys fiaskót szorongatta.
- A zsák üres! - nyúlt bele Dórén.

322 /5S*-
 Cormac összevont szemöldökkel nézett fel rá.
- Persze hogy üres. Üresen találtam.
- Tele volt arannyal! - helyesbített Newel.
A kisember durcás képet vágott.
- Ha vagyok is olyan tökkelütött, hogy hagyom el­
fogni magam, annyira lassú azért nem, hogy ne tennék
zsebre egy-két aranyat, amikor lehet.
- Vagy hetvenet! - tombolt Dórén. - És még harmin­
cat a patakparton. Hány zsebed van neked?
A leprikón ravaszul mosolygott.
- Több, mint amennyire három langaléta bűnöző szá­
mítana.
- Bűnöző? Nem mi loptunk - vitatkozott vele Seth.
- Ki lop? — méltatlankodott Cormac. - Ha találok
aranypénzt az erdőben, felveszem. Minden becsületes
lélek így tenne. Nem volt tulajdonos a láthatáron. Meg­
mentettem őket.
- Lehetett volna ez a táborunk, amíg vadászni men­
tünk - érvelt Newel.
- Valóban, de nem vadásztatok - kacsintott rá a lep­
rikón. - A bozótban lopakodtatok, ti csirkefogók, akik
Titokfölde ártatlan polgárát akartátok elkapni, és meg­
fosztani a vagyonától! Zsiványok vagytok. Zsarolók. Kö­
vetelem, hogy tüstént engedjetek el!
- Sajnálom, Cormac - mondta Seth. - KI kell vinned
minket a barlangodba, hogy odaadj néhány tárgyat,
amit Patton nálad hagyott.
A leprikón sértődötten rázta a fejét.
- Nem szokásom tárgyakat raktározni barátoknak
sem, hát még ellenségnek. Talán úgy nézek ki, mint egy
raktáros? Egy szállítmányozó? Mint mondtam, zsarolni
akartok, és én nem hagyom magam.

^ 323
 - Hívj, aminek akarsz, de elkaptunk téged, és most
azt teszed, amit mondunk - közölte vele Seth.
- Először is visszaadod az aranyunkat - sietett köz­
bevetni Newel.
Cormac értetlen tekintettel nézett rá.
- Azt mondod, aranyat? A memóriám újabban kihagy.
Sajnálom, legények, sajnos rossz illetőt ejtettetek fog­
lyul. Nem őrzök semmit, nem láttam aranyat, és nincs
barlangom. Szerény cipész vagyok. Néhány lábbelit
megjavíthatok, ha kárpótoltok az időmért.
- Nincs sok időnk - mondta Seth. - Elvesszük a ka­
bátod, és kész.
Cormac összeszorított szájjal, vörösödő képpel meredt
rá. Seth érezte, hogy remeg.
- Jól van, jól van - szólalt meg a leprikón. - Látom,
hogy nem vagytok zöldfülűek. Mit hozzak el nektek?
- Nem hozol el semmit. Elviszel bennünket a barlan­
godba, odaadod, amit kérünk, aztán visszakísérsz. El
nem engedlek, amíg ezzel meg nem vagyunk.
Cormac szabad kezével a szakállát tépdeste.
- Patton Burgess! - köpte, mintha szitokszó lenne. -
Az a gazember sosem hagy békén? Még a sírból is kinyúl
és elveszi, ami az enyém.
- Nem. Mi csak azt akarjuk, amit Patton megőrzésre
hagyott nálad.
- És az aranyunkat - emlékeztetett mindenkit Newel.
A leprikón feje lekókadt, teste elernyedt. Aztán erő­
teljesen Seth felé lendült, de a fiú nem engedte el. Ak­
kor Cormac megharapta a fiú kezét, de Seth akkor sem
engedte el, és megpöckölte a leprikón fülét. A kis ember
felvonított, mintha megcsonkították volna.
- Elég volt! - förmedt rá Seth dühösen, és megfogta a
leprikón lábát. - Le a kabáttal!

324
 - Örömmel! - Newel nekilátott kigombolni az apró
aranygombokat.
Dórén kikapta a kobold kezéből a flaskát.
- Ne! - bődült el Cormac. - Könyörgök! Megadom ma­
gam! Tiétek lehet a csengő, a síp és a zenedoboz.
Newel fürge ujjakkal tovább dolgozott a gombokon.
- És visszaadom az összes aranyatokat! - ígérte sava­
nyúan a leprikón. - Nincs több akadékoskodás.
- Elég, Newel! - szólt rá a szatírra Seth, mire az ab­
bahagyta a gombolást. A fiú felemelte Cormacot, hogy
a szemébe tudjon nézni. - Még egy trükk, még egy szö­
kési kísérlet, és a kabát lejön, punktum. Aztán leborot­
váljuk a barkódat. Aztán téged használlak csalinak. Ne
tégy próbára! Pocsék hetem volt.
A leprikón most először abbahagyta a színjátékot.
- Nem okozok több bajt, legény. Hibáztatnád az
öreg rókát, hogy kipróbál pár ravaszságot? Hogy hív­
nak?
- Seth Sorenson.
- Nos, Seth, Patton Burgess óta először emberemre
akadtam. Még nem mutatkoztam be. Cormac vagyok.
- Nem szórakozásból csináljuk ezt - mondta neki
Seth. - Nagy szükségünk van azokra a tárgyakra.
- Merre van a barlangod? - kérdezte Dórén.
- A vízesés mögött - árulta el Cormac. #
- Ott? - mutatott Newel a patak felé. - Ott nem ta­
láltunk barlangot!
A leprikón fáradtan nézett rá.
- Ja... - bólintott Newel. - Mágia.
Seth elvitte a leprikónt egy négy méter magas vízfüg­
gönyhöz. Cormac megrántotta a fiú ingujját.
- Most jön a trükkös rész, ifjonc. Mágiával tudom ki­
nyitni az utat, de az érintésed korlátozza az erőmet.

*'»• 325
Beleegyeznél, hogy átmenetileg elengedsz? Leprikón-
szavamat adom, hogy nem szököm el.
- Patton figyelmeztetett, hogy az ígéreteid fabatkát
sem érnek - tisztázta a fiú. - És én is figyelmeztettelek,
hogy nincs több trükk. A szakálladat fogom meg. Pat-
tontől tudom, hogy így ki tudod nyitni a fészkedet, de
nem fordíthatod ellenem a mágiádat.
Seth letette a kisembert egy sziklára, és két ujja közé
fogta a szakállát.
A leprikón csettintett, és a vízesés elállt. A mögötte
lévő sziklafalban egy szögletes alagút jelent meg.
Seth felkapta a leprikónt, és elővett egy elemlámpát.
Az ingatag sziklákon óvatosan lépkedve bement az alag­
útba. Az alacsony mennyezet miatt kénytelen volt meg­
görnyedni. A szatírok követték.
A folyosó bűzlött a pipadohánytól. Seth nagy, nyers sma­
ragdokat pillantott meg a földön és a falakba ágyazódva.
- Nézzétek a köveket! - ámuldozott Newel. - Tudok
egy ékszerészt, aki csillogásra késztetné őket.
- Ki, Bentley? - kérdezte Dórén.
- Nem, Sarrok, a troli. Titokföldén neki a legélesebb
a szeme és legbiztosabb a keze. - Newel leguggolt, hogy
megvizsgáljon egy szappan nagyságú, tompa fényű sma­
ragdot.
- Semmihez sem szabad nyúlnunk - emlékeztette
őket Seth. - Csak azt vihetjük el, amit Cormac ad.
- Nagy pocsékolás - morgott a szatír.
Az alagút barlanggá öblösödött, amelyben több faajtót
láttak. Az egyik falnál ládák és hordók tornyosultak. A he­
lyiség közepén alacsony asztal állt egy víztócsa mellett.
- A tárgyakat - nógatta Seth a leprikónt.
- Nem kértek inkább egy zsák aranyat? - kérdezte
Cormac. - Az sokkal hagyományosabb.

326
 - Azt akarjuk, amit Patton nálad hagyott - ismételte
meg Seth. - A sípot, a csengőt és a zenedobozt. Valamint
Newel és Dórén aranyát.
Cormac megvakarta az orrát, és gonosz pillantást ve­
tett a szatírokra.
- A faunok ne szűrjék össze a levet emberekkel! - rót­
ta meg őket. - Ha megszabadítotok a fiútól, mindketten
kaptok egy zsák aranyat!
- Le a kabátot! - parancsolta Seth.
Newel habozott, de Dórén megbökte, mire az mégis
elkezdte kigombolni a kabátot.
Cormac tekergett és üvöltött.
- Az emberek mellé álltok? Ezt nem felejtjük el! Ke­
gyelem! Hagyjátok a kabátomat!
- Nem - mondta Seth. - Figyelmeztettünk.
Newel lerántotta a kabátot. A leprikón durcásan állt
előttük sötétsárga ingjében és mintás mellényében.
- Visszakapod, ha együttműködsz velünk. A követke­
ző a szakállad leborotválása lesz.
- Eléggé megkínoztál már! - fröcsögte Cormac. - Te­
gyél le az ajtó mellé! - mutatta.
Seth a szakádénál fogva letette. Cormac háromszor
kopogott és csettintett.
- Ennyi? - kérdezte a fiú.
- Nyisd ki!
Seth felvette a leprikónt, és kinyitotta az ajtót. Egy
szekrény tárult elé, benne főleg üres üvegek.
- Csukd be, aztán nyisd ki megint!
Seth így tett. Amikor ismét kinyitotta az ajtót, a szek­
rény helyett egy hosszú alagutat látott.
- Még egyszer! - sóhajtott Cormac. Seth újra betette
és kinyitotta az ajtót. Ezúttal egy nagy szoba volt mö­
götte, tele polcokkal, rekeszekkel és ládákkal. Különféle

Jr5?\ 327
 kincsek koronázták a polcokat, többek között finom por­
celánszobrok, gyöngysorok, zománcozott urnák, faragott
elefántcsontok, ékköves kupák és egy jókora tubákdoboz-
gyűjtemény. A falakon aranykeretes, régi festmények
függtek. Az egyik sarokban három gazdagon díszített
teljes vértezet és jó néhány alabárd volt felhalmozva.
- Hol vannak Patton dolgai? - kérdezte Seth.
- Abban a rekeszben, az alsó polcon - intett Cormac.
- Szolgáld ki magad!
A fiú Cormacot el nem engedve kihúzta a farekeszt a
polcról. A kis kapcsokat felpattintva leemelte a fedelét.
Egy csengőt, egy zenedobozt és egy karcsú sípot pillan­
tott meg, mindegyiket egy-egy bársonnyal bélelt rekesz­
ben, amelyek illettek az adott tárgy alakjához. Elége­
detten visszatette a fedelet, és kilépett a szobából.
- Sikerült? - érdeklődött Dórén.
- Úgy fest. - Seth megszorította Cormac kezét. - Ha
átvertél, visszajövünk.
- Sosem hazudok, amikor egy fogvatartóm kérését
teljesítem - felelte Cormac. - így marad a fajtám élet­
ben. Patton ezeket hagyta nálam.
Seth a szatírokra mutatott.
- Add vissza az aranyukat, és békén hagyunk!
- Hoztam a zsákot - nyitotta ki Dórén.
- Vissza kell adnotok a kabátomat - mondta a lepri-
kón. - Az érmék abban vannak.
- Én egyet se találtam benne - adta vissza a ruhada­
rabot Newel.
Cormac szemöldökét felvonva húzta fel a kabátot.
- A lábamnál fogva tartsatok a zsák fölé, és rázzatok
meg!
Seth a lábánál fogva felemelte, és a zsák nyitott szá­
ja felett elkezdte fel-le rázni a koboldot. Cormac ügyes

328
kis kezével a kabátba nyúlt, mire dallamos csilingelős­
sel arany zuhogott a zsákba. Az áradat azután elapadt,
csak pár érme hullott még a többire.
- Stimmel - emelte meg a zsákot Dórén.
- Tudod mit? Tartsd meg a whiskyt! - nyújtotta át a
flaskát a leprikónnak Newel.
Cormac arca felderült.
- Ez nagyon kedves tőletek. - Elvette. - Gondolom,
kitaláltok.
- Ki kell kísérned - rázta a fejét Seth. - Patton figyel­
meztetett. Aztán békén hagyunk.
- Jól van, essünk túl rajta! - morgott a leprikón.
Seth elindult a folyosón a vízesés felé. A végén szik­
lafalhoz ért. Fogást váltott, Cormac szakállát ragadta
meg, aki csettintett, mire a fal szétnyílt. Mögötte köny-
nyű eső hullt.
Seth kilépett, és kisietett a patakpartra. Aszatírok
megtorpantak az alagút bejáratánál.
- Mi a baj? - nézett vissza Seth.
Newel az égre pillantott.
- Az eső tönkreteszi a sérómat.
- A séródat? - fakadt ki a fiú.
- Jól akar kinézni Vanessa előtt - árulta el Dórén.
- Te is, fiam, Dórén?! - meredt a társára Newel.
- Száz aranypénzért tudok adni kipróbált szerelmi
bájitalt - ajánlotta Cormac.
- Kezdtek úgy viselkedni, mint Veri - mondta nekik
Seth.
Newel és Dórén undorodva összenéztek, majd kisiet­
tek az esőre. Newel a hajába túrt, teljesen összekócolta.
Dórén sarat kent a karjára.
- Végeztünk? - kérdezte csüggedten Cormac.
- Igen —tette le Seth.

329 ^
 A leprikón úgy ugrott az alagút szájába, akár egy bé­
ka, és csettintett. A vízesés ismét megindult, eltüntetve
az alagút bejáratát.
Seth váratlanul patadobogást hallott, és megpördült.
Hat kentaur ügetett feléjük Felhőszárny és Viharorom
vezetésével. Felhőszárny nyílvesszőt tartott az íja húr­
ján, Viharorom egy hatalmas buzogányt szorongatott.
A többi kentaur is fel volt fegyverezve.
A kentaurok a jelek szerint vártak rájuk. Hol lehet
Vanessa és Hugó?
Seth derekán kard lógott, a vállán pedig pajzs, de nem
akarta bevetni őket a kentaurok ellen. Felhőszárny es­
tig adott nekik időt. Remélhetőleg ki tudja dumálni ma­
gukat ebből.
- Hazudtál nekünk - vádolta meg Felhőszárny. - Ösz-
szeálltál a sötétséggel.
- Talán nehezen ment a birtokfoglalás? - kérdezte
Seth ártatlanul.
- Elfajzott démonokat szabadítottál a kentaurok föld­
jére. Vagy megadod magad, és a foglyunk leszel, vagy
meghalsz. Ugyanez áll a szedett-vedett kíséretedre. -
A hangja azonnali megadást sürgetett.
- Napnyugtáig adtál nekünk időt - tiltakozott Seth. -
Vagy a kentaurok nem állják a szavukat?
- Napnyugtáig adtunk időt a távozásra, nem arra,
hogy háborút készítsetek elő ellenünk - felelte szigorú­
an Felhőszárny. - Az agressziód érvényteleníti a meg­
egyezésünket.
- Agresszióm? - futotta el a pulykaméreg a fiút. - Én
küldtem ellenetek lidérceket, vagy ti szaladtatok a li-
dércek karjaiba, amikor megpróbáltátok ellopni, ami a
miénk?

330 ^
 - A szóban forgó hely elhagyatott. Gonosz erőket sza­
badítottál a védelmünk alatt álló területre. Nem kockáz­
tathatjuk, hogy további gonoszságot vigyetek véghez.
- Pedig azt kockáztatjátok. - Seth csak blöffölni tu­
dott. - Tényleg egy élőhalott sereggel akartok bajlódni?
- Nem akarunk, ezért vagyunk itt. Foglyunkként
megparancsolod a lidérceknek, hogy távozzanak. Az élő­
halott támadás első jelére meghalsz.
- Elég az üres szavakból! - csattant fel Viharorom. -
Sebesláb, Szélfutó, fogjátok el őket!
Két kentaur előreügetett. Felhőszárny a nyakára csa­
pott, mintha megcsípte volna valami. Aztán bizonytala­
nul dülöngélni kezdett, elejtette a nyilát, majd a földre
rogyott.
- Vigyázz! - emelte fel öklét Viharorom, a környező
fákat pásztázva. Egy kékes szőrű kentaur Felhőszárny
fölé hajolt és megvizsgálta, a többiek védekezőn néztek
körül. Finom eső szemerkélt, billegtetve a leveleket. Vi­
harorom arca megrezzent, és a kentaur el ká romkori ta
magát. Széles vállából egy apró, tollas nyilat húzott ki.
A buzogányt arra emelte, amerről a nyíl érkezett. Min­
den szem Vanessára szegeződött, aki egy magas fán áll­
va éppen újratöltötte a fúvócsövét.
- Csapda! - harsogta Viharorom, de mellső lába már
megcsuklott. Sár fröccsent, ahogy elterült a földön.
Ekkor Hugó rontott ki a fák közül. Három kentaur
fegyvert rántva felé pördült. A kékes kentaur dárdát
hajított Vanessa felé, aki kecsesen egy lejjebb lévő ágra
ugrott előle.
Newel parittyát kapott elő, leguggolt, fogott egy kö­
vet, és tarkón lőtt egy szőke kentaurt, aki azonnal meg-
tántorodott.

331 ^
 Két kentaur vágtatott Hugó felé, az egyik lándzsát fo­
gott, mintha bajvívásra készülne, a másik egy hosszú
kardot forgatott. Hugó félrecsapta a lándzsát, majd szét­
tárt karokkal előreugrott, a kentaurok pedig nekirohan­
tak. A kard a vállába állt, de Hugó kihúzta és elhajította.
A kék kentaur újabb dárdát akart elhajítani, ám nyíl
állt a mellkasába, és a következő pillanatban összero­
gyott. Az a kentaur, akit Newel parittyával tarkón ta­
lált, Sethre rontott kétfejű szekercéjével. Dórén nyilat
lőtt rá, de a kentaur szekercéje fejével kivédte a lövést.
Seth leejtette a rekeszt Patton holmijával, kivonta
kardját és felemelte pajzsát. Hugó közeledett, de távol
volt ahhoz, hogy megállítsa a kentaurt. Vanessa éppen
újratöltött. Newel újabb követ keresett, Dórén másik
nyílvessző után nyúlt.
Nem volt idő, Sethnek magának kellett kivédenie a
rohamot.
Térdét behajlítva tartotta a pajzsát, és magasra emel­
te a kardját, hátha a kentaur azt hiszi, állni akarja a
sarat. Aztán, ahogy a dühödt kentaur rárontott, Seth
félregördült. A szekerce felette suhant el.
A kentaur megfordult egy újabb rohamra, de hirtelen
lelassult a mozgása. Seth meglátta a nyakából kiálló
kis tollas nyilat. A következő pillanatban az aranyhajú
kentaur összeesett.
Vanessa két nyíllal hallgattatta el a Hugó által ki­
ütött kentaurokat. Aztán leereszkedett a fáról, és utasí­
totta a gélemet, hogy álljon őrt. Odament Sethhez.
- Jól vagy?
- Most már jobban. A nyilaid kiütötték őket.
- Tudod, hogy imádok altatni - mondta Vanessa. -
Amikor tegnap éjjel a házban keresgéltem, rábukkan­
tam egy altatóra, amit Tanú Glommuszból csapolt, a

^ 332 ^
sárkányból, akit megöltem Bestiafészekben. Ennél ere­
sebbel még nem találkoztam.
- Megöltél egy sárkányt? - ámuldozott Newel.
- Nem semmi egy nő! - tátogott Dórén.
- Megvan, amit Patton küldött? - kérdezte Vanessa.
- Meg. --Seth felemelte és lesöpörte a ládát.
- Remek. Ki kell jutnunk Titokfóldéről. Ezeket a ken­
taurokat csak a meglepetés erejével győztük le. Apropó,
sajnálom, hogy csalinak használtalak. Amikor megta­
lálták a leprikón barlangját, ez tűnt a legkörültekintőbb
stratégiának.
- Bevált. Meddig alszanak ezek a szemetek?
Vanessa odament Felhőszárnyhoz, és megbökte a láb­
ujjával.
- Kis dózis volt, és ezek erős lények. Mindenesetre
minimum egy napig ki lesznek ütve. Tanú elképesztő
anyagot szerzett. Az a baj, hogy a többi kentaur kétség­
telenül tudott erről a küldetésről, és utána fognak jár­
ni, mi lett a többiekkel. Legközelebb sokkal többen tá­
madnak.
- De addigra nem leszünk itt - mondta Dórén.
- Reméljük. - Vanessa letérdelt Felhőszárny mellé,
kinyitotta a száját, és beleharapott a kentaur nyakába.
Pár másodpercig így maradt, majd az ajkát törölgetve
visszahúzódott.
- Képes leszel irányítani? - kérdezte Seth.
- Rögtön. - A nő sorra megharapta a kentaurokat. -
Ugyanaz a büntetés jár érte, mindegy, hogy egyet vagy
hatot harapok meg. Sosem lehet tudni, mikor jön kapó­
ra egy izmos állat.
Vanessa leheveredett az eső áztatta földre, és lehuny­
ta a szemét. Felhőszárny mocorogni kezdett, majd talp­
ra kászálódott. Newel és Dórén odébbiszkolt.

333 ^
 - Hű! - feszítette meg a karját Felhőszárny, bicepszei
kidudorodtak. - Még sosem voltam kentaurban. - Fel­
hőszárny felágaskodott, a levegőbe csapott mellső patá­
ival. - Ehhez hozzá tudnék szokni.
- Nem kéne sietnünk? - kérdezte Seth.
- Igaz is - mondta Vanessa a kentaurban. - Fektes­
sétek a testemet a kentaur hátára! Valaki legyen velem,
és fogjon!
Newel és Dórén azonnal jelentkezett.
- Én majd foglak - nyugtatta meg Dórén.
- Lekötözhetlek - vett elő egy kötelet Newel.
Felhőszárny lehajolt az íjáért.
- Tetszik a megkötözés, Newel. - Felhőszárny fel­
emelte a hangját. - Hugó, ide! Indulnunk kell.
Hugó feltette Vanessa eszméletlen testét a kentaur
hátára, és Newel odakötötte az emberi felsőtesthez és
a lóhoz is.
- Azért melletted megyek, biztos, ami biztos - mond­
ta közömbösen.
Hugó felvette Sethet és Dorent. A fiú lenézett az öt
alvó kentaurra.
- Bárcsak lenne nyergünk! Bírnám, ha megnyergelve
ébrednének.
A szatírok kuncogtak.
- Csináljunk nekik cikis tetoválást? - javasolta Dórén.
- Kismacskákat. Vagy bajuszt!
- Vágjuk le a farkukat! - bólogatott Newel.
- így is elég mérgesek lesznek, higgyétek el! - mondta
Felhőszárny el sem mosolyodva.
- Szerintem Vanessa kezd kentaurrá változni - neve­
tett Dórén.
- Átveszi a humorérzéküket - ugratta Newel.

334 ^
 - Én csak azt tudom, hogy a harapással halálos ellen­
séggé tettem őket. Az összes kentaur számára aláírtam
a halálos ítéletemet.
- így lehet elrontani egy poént - mondta Newel.
- Nincs időnk viccelődni - mondta Felhőszárny. - Én
előreszaladok. Hugó, igyekezz lépést tartani! Találko­
zunk a garázsnál. - Azzal a kentaur bősz vágtába kez­
dett. Hugó hosszú, bicegő lépteivel követte.
 Huszadik fejezet

Roon

endra lenézett a Hajótörő fjord torkolatára, és ösz-

K szekoccantak a fogai. Didergett a hidegben a vas­
tag télikabát ellenére, amit Isztambulból hozott. A da­
gály zúgok formájában habos, kavargó vizet zúdított be
a fjordba, több helyen heves örvények keletkeztek. A zú­
gókon túl havas szirtek övezték az öblöt.
- Nem megmondtam, hogy gyönyörű? - mondta Rax-
tusz.
- Csodálatos - értett egyet fogvacogva a lány.
- Fázol - vette észre Bracken. - Jobb téli felszerelést
kellett volna hoznunk.
- Ügyesek voltatok. így is elég időt pocsékoltunk arra,
hogy én ne fázzak.
- Keresek egy párkányt, ahol leszállhatunk - mond­
ta Raxtusz.
A magasan álló nap erősen tűzött, a hőmérséklet
fagypont felett járt, de a repülés közben a menetszél el­
szívta a meleget, akárhogy igazgatta Kendra a jambó-
sapkát és a sálját.
- Miattam ne veszítsünk időt!
- Mindnyájunkra ráférne egy kis pihenő - mondta
Bracken.

336 ^
 Raxtusz leereszkedett a vízmosásba, és leszállt egy
széles párkányon az egyik szírt felett. A párkány több
fát is elbírt, ráadásul most a nap is odasütött. Csak a
fák árnyékában maradtak jeges hófoltok.
Kendra levette a kesztyűjét, és élénken összedörzsöl­
te a kezét. Orrát megcsapta a tenger illata, a hűs, sós,
friss aroma. Élvezte a mélykék víz látványát, mely kö­
rül meredek sziklák tornyosultak, bár azért biztonságos
távolságban maradt a peremtől.
- Rakjak tüzet? - kérdezte Bracken.
- Nem, már nem fázom - felelte a lány.
Warren kardja most Bracken vállán lógott. Mire Isz­
tambulban megtalálták a gyógyítót, Warren már beláza­
sodott. Ragaszkodott hozzá, hogy őt hagyják ott, ne vár­
ják meg, amíg felépül. Mivel sürgősen meg kellett ta­
lálniuk Roon Osricsont, vonakodva igazat adtak neki.
Bracken hagyott Warrennél egy kommunikátort. Ép­
pen egy dombtetőn pihentek Lettországban, amikor hírt
kaptak, hogy Warren állapota javulásnak indult.
Isztambulban Bracken felajánlotta Kendrának, hogy
maradjon Warren mellett, így nem kell kitennie magát
ennek a veszélyes kalandnak. Raxtusz megnyugtatta,
hogy általában átlát az eltérítő bűbájon, a lány még­
is úgy vélte, szükség lehet rá ahhoz, hogy megtalálják
Roon titkos erődjét. Különben is segíteni akart, még ha
nincs is kulcsszerepe. Akármilyen veszélyes volt, na­
gyon sok múlt azon, hogy megvédjék az Örökvalókat.
- Szerintetek mit találunk ott? - kérdezte Kendra.
- Reménykedjünk, hogy megelőzzük ellenségeinket,
és előttük érünk Roon várába - nyújtózott Bracken. -
Ha nem, ott helyben kell új tervet kovácsolnunk. Bár­
csak a Szfinx kapcsolatba lépne velünk, és többet tudna
mondani arról, mi vár ránk!

337 ^
 - Próbáltad elérni?
- Szerintem még nem vitte el a cellámból a kommuni­
kátort. Biztos jó néhány probléma nyomasztja. Ki tud­
ja? Talán Graulasz börtönbe is zárta.
- Sose hittem volna, hogy valaha még a Szfinxnek fo­
gok drukkolni - ingatta a fejét Kendra.
- Egy akkora szerencsétlenség, mint a Zzyzx kinyitá­
sa, különleges szövetséget hozhat létre. - Bracken oda­
ment Raxtuszhoz, és megpaskolta a sárkány nyakát. -
Hogy bírod?
- Nem kell ötpercenként kérdezgetned. Jól vagyok. Ti
könnyűek vagytok. Napokig tudnék repülni veletek.
Bracken elgondolkodva bólogatott.
- Vitézül harcoltál a hárpiák ellen. Mit szólnál egy
másik harchoz, ha arra kerül sor?
Raxtusz a földet kaparta.
- Titokban mindig hős akartam lenni. Csak ezt a vá­
gyat gyakorlatba átültetni olyan... bonyolult. Amikor le­
hetőség nyílik rá, hogy bizonyítsak, rendszerint elfutok
vagy elbújok. De a hárpiák után minden eddiginél erő­
sebb lett az önbizalmam, és az, hogy ti itt vagytok, még
inkább motivál. Végül is a világvégét próbáljuk meg­
akadályozni. Ezzel nem lehet vitatkozni. Két lehetőség
van: vagy megkockáztatjuk most a halált, vagy biztosan
meghalunk később. Tisztában vagyok vele, hogy a dé­
monok meglincselnének, amiért megöltem Navarogot.
Ha bármi esélyünk van a győzelemre, veletek harcolok.
- Jól van.
Kendra kinézett a tengerre. Sokszor szerette volna
beutazni Európát, de sosem képzelte, hogy egyszer sár­
kányháton teszi majd. Tartották a tempót. Két utassal
Raxtusz sokkal gyorsabban repült. A Szfinx tegnap se­
gített nekik elszökni az Elő Délibábból. Kis szerencsével

^ 338 ^
hamarosan meggyőzik Roont, hogy jöjjön velük egy biz­
tonságos rejtekhelyre, és a Zzyzx máris kicsit nagyobb
biztonságban lesz. Tudta, hogy iparkodniuk kell.
- Kiolvadtam - jelentette.
- Biztos? - állt mellé Bracken.
Kendra felnézett rá. Olyan fiatalnak látszik! Középis­
kolás is lehetne. Kendra szinte látta kettejüket, ahogy
együtt készülnek egy tesztre. A valóságban persze öre­
gebb még a nagyszüleinél is. Sokkal öregebb. És melles­
leg unikornis.
Pedig nem látszott annak. A tökéletes bőre, az őt für­
késző szemek, a hosszú szempillák...
Kendra erőnek erejével elhessegette a gondolatot.
- Biztos. Siessünk!
Raxtusz odaröppent és felkapta őket, majd lesiklott a
párkányról. Megdőlt, hogy kihasználja a légáramlato­
kat, követte a fjord mélyen futó, keskeny vonalát. Kend­
ra azt kívánta, bárcsak lenne nála fényképezőgép. Jobb
híján az emlékezetében próbálta elraktározni a festői
látványt.
A fjord kicsit keskenyedett és sekélyebb lett, majd
hirtelen véget ért. Raxtusz északkeletnek kanyarodott.
A sárkány árnyéka egyenetlen talajon suhant. Alattuk
sziklás hegyoldalak, meredek vízmosások, sziklás ge­
rincek, befagyott szélű tavak és fenyő §arjerdők válta­
koztak.
- Ott! - mondta Kendra, amikor egy szürke kőből
épült erőd bukkant fel két sziklás hegycsúcs között egy
magaslaton. A roppant kőfal a hegyek mögé nyúlva ha­
talmas területet vett körbe. A falban lévő súlyos faka­
put betörték, csak egyetlen zsanér tartotta.
- Már látom - mondta Raxtusz. - A pillantásom foly­
ton elvándorolt róla.

339 ^
 - Én is látom - jegyezte meg sötéten Bracken. - A be­
tört kapu baljós jel. Raxtusz, tegyél le bennünket arra
a gerincre! - mutatott egy sziklagerincre a betört falon
kívül.
Raxtusz körözve ereszkedni kezdett. Kendra mozgást
keresett a falon belül vagy az erőd körül, de nem látott
semmit. A sárkány óvatosan leszállt.
- Ellenőrizzem? - kérdezte Raxtusz.
- Megtennéd? - kérdezte Bracken.
Raxtusz láthatatlanná vált.
- Ez a specialitásom. Rögtön jövök.
Kendra hallotta és érezte, hogy Raxtusz elmegy.
Bracken úgy nézett utána, mintha követni tudná a te­
kintetével.
- Te látod? - csodálkozott Kendra.
- Épp csak. Okosan tetted, hogy összebarátkoztál
vele. Raxtuszban olyan mélységes jóság lakozik, ami ke­
vés sárkányról mondható el.
- Elkéstünk? - tévedt Kendra tekintete a néma erődre.
- Szinte biztosan. Nem látom küzdelem nyomát. A ka­
put nemrég törték be, látni a fán.
- Innen látod?
- Igen.
- Akkor most mit csinálunk? - vonta össze szemöldö­
két Kendra.
Bracken ránézett. Szemében csalódás tükröződött.
- Amint Raxtusz elvégzi a felderítést, bemegyünk,
hátha megtudunk valamit. Talán találunk valami hasz­
nálható utalást vagy nyomot. Végső esetben visszame­
gyünk Warrenhez.
Bracken leült.
Kendra letelepedett mellé. Hús szél borzolta meg a
haját.

Jr+ h 340
 - Milyen... unikornisnak lenni?
Bracken a homlokát ráncolta.
- Fura, ezt még nem kérdezték tőlem. Lássuk csak!
Nagyon más, mint emberalakban lenni. Békés. Szinte
szenvedélymentes. Szeretünk, de csak távolról. Rendkí­
vül tisztán érzékelünk. Vándorlunk, gyógyítunk, szol­
gálunk. Mi vagyunk tündérvilág őrei.
- Emberként másképp érzed magad?
- Mélyen belül ugyanaz vagyok, de az emberi tapasz­
talataim megváltoztattak. Az unikornisok magányos lé­
nyek. Társaságkedvelőbb lettem attól, hogy ennyi időt
emberalakban töltöttem. Néha még élvezem is! Minden­
esetre próbálok fejlődni. A szokások rabjai vagyunk. De
téged a korábbi alakomban is kedveltelek volna. A faj­
támnak mindig is gyengéi voltak az erényes szüzek.
Kendra lesütötte a szemét, és igyekezett nem elpi­
rulni.
- Te még emberalakban sem vagy igazi halandó.
- Nem, megőrzőm a kapcsolatot a szarvaimmal. Csak
akkor kezdenék el öregedni, ha megsemmisülnének.
Megölhetnek, de sem betegség, sem az öregedés nem
végezhet velem.
- Pontosan hogyan vesztetted el a szarvakat? Vagy
ez túl intim kérdés? Csak nagy vonalakban mesélted el!
Bracken elvigyorodott.
- Nagyon intim kérdés. Az unikornisnak a szarva a
glóriája. De elmondom. Egy unikornistól szinte lehe­
tetlen elvenni a szarvát. Általában önszántunkból kell
odaadnunk. Az elsőt ajándékba adtam egy embernek,
aki megmentette az életemet. Azóta sok kézen ment ke­
resztül, de még érzem, hogy megvan.
- A következő szarvam, amit odaadtam, a harmadik
volt. Ez igen ritka. Nem is tudok más unikornisról, aki

341
lemondott volna róla, kivéve Ronodint, a sötét unikor-
nist, aki szándékosan tisztességtelen célra használta fel
a szarvait. A harmadik szarvam feladása azt jelentette,
hogy az unikornis alakomról is lemondok, de egyúttal a
démonhorda elzárását is, ezért adtam Agadnak.
- Agadnak? Annak, aki Bestiafészekben él?
Bracken bólintott.
- O segített elzárni a démonokat?
Bracken felkapott egy kavicsot, és ledobta a hegyge­
rincről.
- O volt az öt varázsló egyike, akik megteremtették
Zzyzxet.
- És te segítettél neki?
- Csak azzal, hogy megengedtem, a szarvamból ké­
szítsék el a Halhatatlanság kupáját.
Kendra kinyújtotta a lábát.
- És azóta ember vagy?
- Ez volt az ára.
- Miért bánkódtál miatta annyira?
Bracken tűnődve nézett rá.
- Gorgrog, a démonkirály ölte meg az apámat.
Kendra érezte, hogy túl érzékeny területre tévedt.
- Sajnálom.
- Nem a te hibád. Nagyon rég történt.
- Nem csoda, hogy a Zzyzxben akarod tartani a dé­
monokat.
- Kevés dolog érdekel jobban.
- És a második szarvad? - kérdezett rá Kendra.
- A Szfinx vette el, amikor foglyul ejtett. Mondtam,
hogy szinte lehetetlen ellopni egy unikornistól a szar­
vát. A szarvunkra helyezett védelmek az érzelmeket cé­
lozzák, de a Szfinx árnybűvölő is, immúnis volt erre.
Büntetlenül megfosztott a szarvamtól, majd börtönbe

342
vetett. - Tekintete a távolba révedt. - Igyekeztem ki­
használni a helyzetet, megbarátkozni más rabokkal,
megtanulni élni a sötétben. De egész életemben ezt sze­
rettem, ami most körülvesz: a friss szelet, a vadon nö­
vényeit, a robogó folyókat, a napot, holdat és csillago­
kat.
- Nehéz lehetett neked a börtönben. - Kendra ke­
resztbe tette a lábát. - Unikornisként különösen.
- Minden lény gyűlöli a bezártságot. És minden lény
kibírja, ha akarja. A legnehezebb az volt, hogy alkal­
mazkodnom kellett az emberi alakomhoz. Öltöttem már
előtte is emberalakot, de csak rövid időre. Miután ember
lettem, évekig, sőt évszázadokig egyedül éltem, kóborol­
tam. A magány olyan szokás, amitől nehéz megszaba­
dulni. Ahogy változtak az évszakok, és elröppentek az
évek, a személyiségem valahogy megszelídült. Idővel el­
kezdtem kísérletezni az emberi társasággal. Barátság­
gal és kötelességgel. Az emberi létnek vannak olyan ol­
dalai, melyeket megszerettem. Sok maszkot viseltem,
sok szerepet játszottam. Nehéz változatlan lényként
élni egy változó világban.
- Azt meghiszem.
- Ne pocsékold rám a sajnálatodat! Kibékültem a dön­
téseimmel. Én sajnállak téged: olyan fiatal vagy, mégis
oly sok mindennel kellett szembenézned.
- Jól vagyok.
- Elviseled, de nem vagy jól. Megértem az aggodal­
maidat és a fájdalmadat, Kendra. Megígérem, hogy
mindent megteszek, ami hatalmamban áll, hogy meg­
védj elek téged és a családodat.
Kendra érezte, hogy könnyek szöknek a szemébe, és
elfordította a fejét.
- Köszönöm!

343
 - Sötét idők ezek, de minden nemzedék küzd kihívá­
sokkal. - Bracken felállt. - Jön Raxtusz. Már kezdtem
aggódni.
Kendra fürkésző tekintettel kémlelt körbe, de nem
látta a sárkányt, amíg meg nem érezte a szárnyai ál­
tal kavart szelet, ahogy a közelben leszállt. Földet érve
újra láthatóvá vált.
- Vérfürdő volt - jelentette.
- Maradt ellenség? - kérdezte Bracken.
- Egy sem. Alaposan átkutattam mindent.
- És Roon?
- A főcsarnokban állt egy trón. Most egy nagy, elsze­
nesedett ember ül rajta. Ha ő volt Roon, akkor halott.
- Voltak őrei?
- Minimum két tucat. Szép kis csata lehetett. Mindkét
oldal súlyos veszteségeket szenvedett. A tetemeket egy
akkora vaddisznó ette, akár egy víziló, de elijesztettem.
- Nők vagy gyerekek is vannak?
- Nincsenek.
Bracken kurtán biccentett.
- Nézzünk körül!
Először levitorláztak a kapu elé. A falon belül néhány
fegyveres hevert, körülöttük tucatnyi kohold teteme.
Kendra csak egyetlen pillantást vetett a halott harco­
sokra. Bracken körbejárt, leguggolt, lábnyomokat tapo­
gatott, testeket forgatott meg, törött pajzsokat tolt félre.
- Találtál valamit ezen a részen, az őrtoronyig? - kér­
dezte végül.
- Nem sok mindent - felelte Raxtusz. - Majd meglá­
tod. A jelek szerint mindenki visszavonult a főcsarnok­
ba, mint utolsó mentsvárba.
A sárkány felvitte őket a toronyba. A súlyos ajtót ott
is ripityára törték.

344 ^
 - Mágia - jelentette ki Bracken.
Kendra azonnal maga előtt látta Miravot.
- Te várhatsz idekint Raxtusszal - ajánlotta neki Brac­
ken.
- Veled megyek.
A barlangszerű csarnokot egy hosszú tűzhely köré épí­
tették, amelyben még parázslott a tűz. Egzotikus má­
gikus lények hatalmas trófeái bámultak le a falakról:
triklopszok, sárkánygyíkok, troliok és különös, szarvas
bestiák. Kendra abban a pillanatban megbánta, hogy
Brackennel tartott, amint beléptek. El sem tudott kép­
zelni ekkora pusztítást.
A megölt ellenfelek között több tucat páncélba öltö­
zött ember holtteste hevert. Kendra látott halott minó-
tauruszokat és küklopszokat, valamint koboldok ronda
fajtáit. Sok testből nyílvessző vagy lándzsa állt ki. Né­
hánynak hiányzott a végtagja.
A terem túlsó végén egy dobogón álló trónszéken szén­
né égett tetem uralta a mészárlást. A trón mellett le­
ölt tigris feküdt, szőre alvadt vértől csatakos. Kendra
megpróbált úgy tenni, mintha egy hajmeresztő karne­
váli színjátékot szemlélne, de a bűz visszatérítette a va­
lóságba.
- Jókora csata lehetett - mormolta Bracken.
- Az bizony! - válaszolt egy férfihang.
Kendra összerezzent. Egy pillanatra az a rémséges bi­
zonyosság fogta el, hogy a trónon ülő tetem szólalt meg.
Ám akkor felemelkedett a tigris.
Bracken kivonta a kardját, és előrelépett.
- Ki vagy?
- Nyugodj meg, unikornis! - mondta a tigris vonta­
tott, fáradt hangon. - Gondolom, nem a fosztogatók ba­
rátja vagy.

345
 Bracken nem tette el a kardját.
- Azért jöttünk, hogy figyelmeztessük Roont.
A tigris sóhajtott.
- Bárcsak éjjel érkeztetek volna!
- Hajnalban támadtak?
- Két órával napkelte előtt.
-K ik ?
- Egy varázsló, több tapasztalt harcos meg néhány
vérfarkas. És ez a csőcselék, akiket itt láttok a terem­
ben. Ha nincs a varázsló meg a harcosok, mi kereked­
tünk volna felül. Roon mindig imádott verekedni.
- Ki vagy? - lépett közelebb Bracken.
- Roon őre. A nevem Niko.
- Közelebb mehetek?
- Azonosítani akarsz? A körülményeket tekintve nem
veszem zokon.
Bracken odament a tigrishez. Mély, józan hangja elle­
nére mégiscsak tigris volt, és Kendra ösztönösen meg­
feszült a félelemtől, ahogy Bracken letérdelt, és a nagy
mancsra tette a kezét.
Miután a tigris szemébe nézett, Bracken elhátrált.
- Te alakváltó vagy.
- Úgy van - felelte Niko. - Ezért maradtam életben.
A csetepaté alatt végig ebben az alakban voltam. Ami­
kor Roon elesett, úgy tettem, mintha belehaltam volna
a sérüléseimbe.
- Belül meggyógyítottad magad, de meghagytál kül­
ső sérüléseket.
- Eltaláltad.
- Mesélj a harcról! - kérte Bracken.
- Előbb ti áruljatok el többet arról, miért is vagytok itt!
- Egy Graulasz nevű démon átvette az uralmat az
Esthajnalcsillag Társasága felett.

^ 346 ^
 - Emlékszem Graulaszra - mondta Niko. - Nem halt
meg?
- Hosszú történet. Röviden: meggyógyították. Immár
a Társaság birtokában van mind az öt ereklye. Az Oku-
lusz segítségével keresik az Örökvalókat.
Niko felállt, és megrázta a bundáját, mintha vizes
lenne. A sebei eltűntek.
- Azért vártam itt, hogy lássam, ki jön még. Szövet­
ségesekre nem is számítottam.
- Meg akartad harapni azt, aki ezt kitervelte.
- Olyasmi. Meséljek a harcról?
- Kérlek.
A tigris nyújtózott, kimeresztette a karmait.
- Ha a falakra pillantasz, láthatod, hogy Roon, Osric
fia, kitűnő vadász volt. Hatalmas termetű ember, fensé­
ges szakállal. Imádta a mézsört. Évszázadokon át ez az
erőd szolgált a vadászkastélyául. Ezen kívül még két tit­
kos vadászarénát tartott fenn nem messze innen. Mind­
egyik birtokán rendkívül veszélyes vadakat tenyésztett.
Az őt szolgáló férfiak vadászsegédként szegődtek el hoz­
zá. Aki Roont szolgálta, az lemondott a külvilágról. So­
sem avatott be senkit a titkaiba, de azt tudták, hogy
szokatlan megállapodást kötött a Halállal. A legjobb
embereket felajánlotta neki. Évente egy-három ember
meghalt a vadászatokon, mégis jöttek hozzá mások.
- Az emberei most is végig kitartottak mellette, pedig
meglepte őket a túlerő. Öreg és fiatal egyaránt elszán­
tan harcolt és vitézül halt meg. Mind próbáltuk meg­
menteni. Roon több ellenséget lekaszabolt, mint bárme­
lyikünk, először íjjal, aztán lándzsával, majd buzogány­
nyal, végül karddal. Ezüstkésével megölt két vérfarkast
a dobogó lépcsőjén. A harcot azonban egyenlőtlenné tet­
te a mágia. Végül a nő, akinek nyílvesszőin főnixtollak

Jir2* 347
voltak, célba talált. Roon még akkor is harcolt, amikor
lángokban állt a teste, míg végül utolsónak maradva a
trónhoz tántorgott meghalni.
Kendra sosem hitte, hogy egy tigris könnyezhet.
- Tragikus - mondta ünnepélyesen Bracken.
- Létezésem örömét az jelentette, hogy Roon mellett
vadászhattam. Végül cserbenhagytam. Túl sok ellenség
volt, és túl erősek. Sötét óra ez. Személyes gyászomat
félretéve egy újabb Örökvaló halála az igazi tragédia.
- Retten maradtak? - kérdezte Bracken.
- Retten maradtak.
- Nem tudod véletlenül, hol lehet őket megtalálni?
- Mi célból?
- Figyelmeztetni kell őket - magyarázta Bracken. -
Még mindig azt hiszik, hogy a rejtőzködés elég védelem.
Én inkább arra biztatnám őket, hogy utazzanak Bestia­
fészekbe, ahol most Agad él. Azok erős falak, talán meg­
védik őket.
A tigris járkálni kezdett.
- Talán a bajban ránk mosolyog a szerencse. Én va­
gyok az egyetlen a világon, aki talán segíteni tud nek­
tek. Tudjátok, én vagy az Örökvalók fő őre, Agad neve­
zett ki erre a tisztségre évezredekkel ezelőtt. így aztán
érzem a többi őr helyzetét. Az életünk össze van kötve
azokéval, akiknek védelmére felesküdtünk. Amikor ők
meghalnak, mi is meghalunk. Rivéve engem. Én addig
élek, amíg marad Örökvaló.
- Téged is meg lehet ölni? - szólalt meg most először
Rendra.
- Meg, noha eddig egyetlen ellenfelem sem bizonyult
ehhez elég okosnak. - A tigris hűvösen nézett Brackenre.
- Mesélj erről a tündérhercegnőről!
- Rendrának hívják. Tündérrokon, és segíteni jött.

348
 - Értem. Tudja, hogy ki vagy?
- Eleget tud.
- És a sárkány, aki korábban itt kutakodott?
- O szállít bennünket.
- Még sosem láttam ilyen sárkányt.
- Nincs is hozzá hasonló.
A tigris morgott.
- Ellenségeink bénító csapást mértek ránk. Roon volt
a leghatalmasabb az Örökvalók között. Sietnünk kell,
mielőtt az ügyünk végleg elbukik.
- Mesélj a többi Örökvalóról!
- Csak a létezésükről tudok, róluk nem. A varázslók a
részleteket titokban tartották. De érzem az őreik hollétét.
Az egyik hosszú évekig Dél-Amerikában volt, de nemrég
Észak-Amerikába menekült. Most Texasban van, Dallas
közelében. A másik örök vándor. Az őre több tucatszor
körbejárta a földet, de jelenleg Los Angelesben van.
- Mindketten az Egyesült Államokban vannak, ez jól
jöhet ki. Lehetnének távolabb is Bestiafészektől.
- De innen már aligha - jegyezte meg szárazon Niko.
- Tudsz emberi alakot ölteni?
- Ez a képesség hiányzik belőlem. Majom a legjobb,
amit tudok. De sokféle állat alakját felvehetem, ami ek­
kora, mint én. Tudok repülni és úszni.
- Nekünk nem kellenek papírok az utazáshoz. A régi­
módi úton kelünk át az óceánon.
- Mennyi idő kell ellenségeinknek, hogy az Okulusszal
megtalálják a többieket? - kérdezte Niko.
- Nem tudom. Van egy ügynökünk a Társaságban, de
most nem érjük el. Az a gond, hogy Graulasz talán Nagi
Luna kezébe adja az Okuluszt.
A tigris elbődült. Kendrában ősi félelem ébredt. Úgy
érezte, megáll a szíve. Raxtusz dugta be a fejét.

349 /^ v
 - Minden rendben?
- Nagi Lunának nem kell sok idő - vicsorgott Niko. -
Azonnal induljunk!
- Ki a tigris? - érdeklődött Raxtusz.
- O segít őrizni az Örökvalókat - magyarázta Kendra.
- El tudsz vinni bennünket az óceánon túlra? - kér­
dezte Bracken.
- Amerikába? Persze. Követjük a hajózási útvonala­
kat, hogy pihenhessünk, ha kell.
- Milyen gyorsan?
- Mi a cél?
- Texas vagy Kalifornia.
- Ha nagyon igyekszem, talán három nap.
Bracken Nikóra nézett. - Tudod tartani a tempót?
- Nem, de követlek benneteket, amilyen gyorsan csak
tudlak.
- Kapcsolatban kell maradnunk. Adok egy kommu­
nikátort.
- Rendben.
- Roonnak bizonyára imponáló fegyvertára volt. Nem
bánod, ha keresünk jobb felszerelést? Egy börtönből me­
nekültünk.
- Csak nyugodtan. Mutatom az utat. Van neved, sár­
kány?
- Raxtusz.
- A sárkány tűz méltó lenne az elesett harcosokhoz.
- Megtiszteltetés lenne, de nincs tüzem - felelte
Raxtusz szégyenkezve. - Ami katasztrófa egy sárkány­
nál. Az én lélegzetemtől nőnek a növények.
- Értem. - A tigris hatalmas gorillává alakult, majd
odament a trónhoz, és elvett egy vas kulcskarikát. —Kö­
vessetek!

350 ^
 A gorilla kivezette őket a terem hátsó faláról nyíló aj­
tón, majd le a föld alá egy kanyargós lépcsőn. Odalent
egy sötét helyiségben kinyitott egy vasajtót, majd visz-
szaváltozott tigrissé. Bracken fényt varázsolt elő.
Az ajtó mögött fegyverekkel és páncélokkal teli kam­
rát találtak. Kendra álmélkodva nézte az alabárdokat,
lándzsákat, dárdákat, szigonyokat, szekercéket, buzo­
gányokat, bunkókat és a végtelen sokféle nyílvesszőt.
A páncélok a lovagi páncéltól, amely emberi tankká vál­
toztatja viselőjét, az olyan könnyű bőrvértekig terjed­
tek, amelyek alig akadályozzák a mozgást. Két falon
számtalan alakú és méretű pajzs lógott.
- Ki van itt? - vicsorgott a tigris. - A folyosóról érez­
telek, azonnal gyere elő!
A túlsó sarokban megmoccant, majd csörömpölve le­
hullott egy rakás pajzs, és egy férfi állt fel szégyenkező
képpel. Vassal kivert fekete bőrvértet viselt. Sűrű fekete
hajának fonata a derekáig ért. Száját hosszú, lekonyuló
bajusz keretezte.
- Jónás, hogy tehetted? - szólt rá vádlón Niko.
- Vadtól én nem félek - mondta erős akcentussal a
férfi, és durva hangja megremegett - , de a mágiától
szertefoszlik a bátorságom.
- Felesküdtél neki! - bődült el Niko.
Jónás lehajtotta a fejét.
- Megszegtem a szavam.
- Akkor most hullaásó leszel. Rád bízom, hogy taka­
rítsd el az elesettek tetemét, barátét és ellenségét egy­
aránt. Roon kőhalma akkora legyen, hogy bírja az idő
múlását. Utána mehetsz, ahová akarsz, de nem vihetsz
el semmit. Sose feledd ezt a szégyenteljes napot! És
imádkozz, hogy többé ne találkozzunk!

351 ^
 - Ahogy akarod. - A férfi gyorsan meghajolt, és a sze­
mükbe se nézve távozott a fegyvertárból.
- Attól tartok, elkerülhetetlen volt, hogy becsússzon
egy gyáva is a csapatba - dörmögött Niko. - Jónás so­
sem volt a legbuzgóbb vadász. Amikor kockázatossá
vált a helyzet, inkább hátramaradt. Egy rendes kőha­
lom talán kitelik tőle.
- Van olyan fegyver, amit nem vihetünk? - kérdezte
Bracken.
- Nyugodtan vigyétek, ami kell! Nem tudok illőbb célt
a fegyvereknek, mint hogy bosszút álljunk velük a tá­
madóinkon.
Bracken Kendrához fordult.
- Keressünk neked bőrvértet, aztán dologra!
 Huszonegyedik fejezet

A z Éneklő Nővérek

eth már el is felejtette, milyen gyorsan szokott haj­

S tani Vanessa. Most Missouri állam mellékútjain
száguldoztak a Mississippi folyó közelében. A kanya­
rokban Seth ide-oda dőlt, csak a biztonsági öv tartot­
ta. Többször úgy érezte, a hatalmas dzsip felborul, de a
gumik mindig az aszfalton maradtak, még csak nem is
nagyon csikorogtak.
Miután egy négyszemélyes utcai terepjáróban elhagy­
ták Titokföldét - a szatírok ültek hátul, Hugó meg a te­
tőn kapaszkodott - , Vanessa majdnem egy órát vezetett
egy régi ismerőséhez, aki drága autókkal kereskedett.
Vanessa pár perc alatt kiderítette számítógépen, hogy
a hét hamis személyazonosságából négyet lelepleztek,
de megnyugtatta Sethet, hogy a maradék háromnak is
van útlevele és jogosítványa, valamint hozzáférése több
millió dollárhoz.
Internetes utalással Vanessa vásárolt egy strapabíró
fekete dzsipet, aminek meghosszabbított fülkéje és erős
kerekei voltak. Seth úgy érezte, létrával kell felmász­
nia az ülésbe. A szatíroknak bőven volt helyük hátul,
és a platón ülő Hugó sem terhelte meg a félelmetes ere­
jű motort. Seth eleinte aggódott Hugó miatt, de aztán

^ 353 ^
Vanessa megnyugtatta, hogy a legtöbb ember csak egy
rakás földnek látja.
Eddig csak a kocsiban aludtak. Seth és a szatírok
szundíthattak, amikor akartak. Vanessa pár órát hunyt
itt-ott, amikor megálltak tankolni vagy enni.
A nő végül lassított, és lehúzódott az út szélére. St.
Louisból délnek tartottak az I-55-ös autópályán, majd
elhagyták azt. Most a GPS, Patton levele és a környék
részletes térképe alapján tájékozódott.
Patton a levelében sok mindent írt arról, hogyan ta­
lálhatják meg az Éneklő Nővéreket, arról viszont már
nem, hogy mit csináljanak utána. A Cormacról leírt ap­
rólékos utasítások után Seth kissé csalódott volt, hogy
a sokkal nagyobb kihíváshoz szinte alig tanácsolt vala­
mit. Csak annyit tudott, hogy meg kell egyeznie a nővé­
rekkel, különben azok az életére törnek.
- Vezessek? - ajánlkozott Newel. - Akkor figyelhetnél
a navigálásra.
- Soha az életben - felelte Vanessa nyugodtan.
- Nálad őrültebben nem vezethetek - sértődött meg
a szatír.
- Bonyolultabb, mint amilyennek látszik. Különben
is mindjárt ott vagyunk. - Letette a térképet, sebesség­
be tette a kocsit, és ráfordult egy gödrökkel teli földútra.
- Kaphatunk még kaját? - kérdezte Dórén.
- Utána - mondta Vanessa.
- Burritót kérek - közölte Newel.
- Nem - vitatkozott Dórén. - Sajtburgert és krumplit.
- Pirított raviolit - kontrázott Newel.
- Az érdekes volt - értett egyet Dórén.
Vanessa illegális gyorshajtásának és fáradhatatlan­
ságának köszönhetően, csak két nap telt el azóta, hogy
elhagyták Titokföldét. Ahányszor a szatírok megláttak

^ 354 ^
egy gyorséttermet, amit ismertek a reklámokból, köve­
telték, hogy álljanak meg enni. Vanessa nem mindig en­
gedett, de amikor igen, Newel és Dórén két pofára zabál-
ta a shake-et, hamburgert, szendvicset, tacót, nachót,
fánkot, mogyorót, üdítőt, csokit, ropit. Az ötven legjobb
böffenés közül, amit Seth életében hallott, az összes
ezen az úton történt.
- Sajnálom, hogy félbeszakítom az eszmecserét -
mondta Vanessa - , de nem enni jöttünk. Most egy ki­
csit törődjünk mással is!
- Van, akinek gyors a metabolizmusa - motyogta Dó­
rén.
- Mi csak fel akarunk tankolni, mielőtt vásárra visz-
szük a bőrünket - méltatlankodott Newel.
- Táplálékot akartok? - kérdezte Seth. - Majd em­
lékeztessetek, hogy beszéljek nektek az ételpiramisról!
- Ételből rakott piramis? - rebegte Dórén.
- Alázatos tanítványaid leszünk - ígérte Newel.
Ismét felbukkant előttük a Mississippi. Olyan húsz­
méternyire a vízben egy hosszú sziget nyúlt el. A földút
egy rozoga háznál ért véget, melynek tetejét alumínium
borította. A gazban, téglákon rozsdás, ócska kisteherau­
tó állt. Egy poros gumihinta mögött Seth egy lerobbant
mólót és egy viharvert tutajt pillantott meg.
Kutyák szaladtak oda hozzájuk ugatva és csaholva.
Vanessa megállt. Amikor Hugó kiszállt hátulról, a ku­
tyák elszaladtak. Ezek szerint nekik nem kellett mági­
kus tej, hogy érezzék, a gólem nem jelent jót.
A viskó ajtaja kitárult, és egy öregember bukkant elő,
a feje legfelül kopasz volt, oldalt fehér sörte borította.
Kopott fekete nadrágot viselt nadrágtartóval, ing nélkül.
Ráncos mellkasán ősz szőr göndörödött. Megállt a rogya­
dozó tornácon, egyik kezében faragott sétabotot tartva.

355 4S*-
 - Ő az őr - mondta Vanessa.
A levélben Patton figyelmeztette őket, hogy a szigetre
csak az őr meggyőzése után juthatnak el. Erre nem volt
bevett módszer, el kellett hitetniük vele, hogy az Éneklő
Nővérek fogadják Sethet.
Vanessa letekerte az ablakot.
- Magánterület - mondta a férfi kurtán.
- Át kell kelnünk a szigetre.
- Nincs ott semmi látnivaló - mondta a férfi mogor­
ván. - Ez magánút. A földemen járnak. Hívják vissza a
gólemet, és menjenek!
Seth a nyitott ablakhoz hajolt.
- Beszélnem kell az Éneklő Nővérekkel.
- Forduljanak meg, mielőtt hívom a rendőrséget! —
mondta a férfi, és már indult is vissza a viskóba.
- Elkössük a tutajt? - kérdezte Newel.
- Meg kell őt nyernünk - mondta Vanessa. - Newel,
Dórén, várjatok a kocsiban! Mi Sethtel bemegyünk.
- Hozzam a kardom? - kérdezte a fiú.
- Van egy olyan érzésem, hogy csak provokálná, de
nem használna ellene. Ez az öregember több, mint ami­
nek látszik. Hagyd itt!
Seth idegesen szállt ki. De ha már beszélni akar az
Éneklő Nővérekkel, akkor annyira legalább legyen bá­
tor, hogy szembeszáll az őrükkel. Ok biztos ijesztőbbek,
mit ez az öregember a rozoga viskójában.
Hugó a közelben maradt, ők pedig elindultak a ház
felé. Legyek zümmögtek körülöttük, ahogy felfelé ha­
ladtak a lépcsőn. Hugó megállt a legalsó lépcsőfoknál,
előredőlve topogott, mintha akarna, de nem tudna rá­
lépni.
- Itt várj! - utasította Vanessa. A gólem nem feszeget­
te tovább a láthatatlan korlátot.

356 ^
 Seth megbámult egy ócska bádogkádat, ami tele volt
rohadt almával. Vanessa kinyitotta a mocskos szúnyog­
hálót, és bekopogott a rozoga ajtón.
Senki nem felelt.
Ismét kopogott. Harmadszor hangosan dörömbölt. Az
ajtó megremegett, mintha ki akarna törni. Továbbra
sem nyitották ki.
Vanessa elforgatta a kilincsgombot, és benyitott. Az
öreg ott állt szemben velük a szoba közepén, a botot két
kezébe fogva, akár egy baseballütőt.
- Nem lett volna szabad idejönniük - villantotta ki
mocskos fogait.
- Ez a fiatalember audienciát szeretne a Nővéreknél
- lépett beljebb óvatosan Vanessa, mintha oroszlán ket­
recébe lépne. Seth vele tartott.
- A fiú árnybűvölő?
- Az.
- Maga meg álomblix. A kocsiban meg szatírok ülnek.
Meg egy érző gólem. Az biztos, hogy ennél különösebb
brigád nem járt itt időtlen idők óta.
- Maga az Éneklő Nővérek őre? - kérdezte Seth.
A férfi elfordult, és a padlóra köpött.
- Mondhassuk. Nem sokan választják eztet az utat.
A szigetről ötből egy tér vissza.
- Hogyan kapta ezt a feladatot?
Az öreg ajka megrándult.
- Egyszer réges-régen nagy bajban voltam. A Nővé­
rek segítettek. Talán ti átvehetitek tőlem.
- Hogyan jutok a szigetre? - faggatta Seth.
- Te akarsz menni?
- Én.
Az öreg farkasszemet nézett vele.
- Kérd meg a hölgyet, hogy menjen ki!

357 ^
 - Vele akarok menni - közölte Vanessa.
- Magának is dolga van a Nővérekkel? - kérdezte az
öreg, a szemét le nem véve Sethről.
- El akarom kísérni Sethet az ajtójukig.
Az öreg összeszorította a száját.
- Megmondom, mi lesz. Hagyja itt a kérelmezőt! Ha
beengedik a szigetre, vele tarthat. De a gélem nem jö ­
het.
- Menj! - mondta Seth Vanessának. - Ennél rosszab-
bal is szembe kell majd néznem. Jó lesz gyakorlásnak.
Vanessa megérintette Seth vállát, aztán kiment. A fiú
nem nézett utána, szemét az öregen tartotta. A szúnyog­
hálós ajtó becsapódott.
- Tedd be az ajtót!
Seth engedelmeskedett, finoman betette, aztán az
öreggel egymásra meredtek.
- És most?
- Kérsz szendvicset?
A kérdés meglepte Sethet.
- Oöö... igen.
- Mogyoróvajasat mályvacukorral?
A szatíroktól eltérően Seth nem zabáit össze mindent,
így még tudott enni.
- Mi az átverés?
- Úgy érted, hogy a szendvics miatt örökre a szolgám
leszel-e? Nem, csak egy szendvics. Kérsz?
- Igen.
- Gyere beljebb!
Seth követte az őrt a viskó konyhájába. A padló desz­
kái között rések tátongtak. A kerek asztal össze volt ka-
ristolva.
- Segítsek?
- Ülj le! - támasztotta a falhoz a botját az öreg.

* * 358
 Seth letelepedett egy háromlábú székre, ami megin­
gott alatta. Két fűrészbakon fekvő kopott, vén ajtó szol­
gált konyhapultként. Az öreg elővett egy üveg mogyo­
róvajat és egy doboz mályvacukrot, leterített egy pa­
pírtörlőt, majd egy zacskóból két szelet fehér kenyeret
tett rá.
- Mondd el, miért akarsz beszélni a Nővérekkel! -
mondta, miközben alaposan megkente a kenyeret.
- Démonok akarják kinyitni a Zzyzxet. Az Éneklő Nő­
vérek segíthetnek, hogy megtaláljam a Fény és Sötétség
Kardját.
Az öreg megdermedt, a tompa kés megállt a kezében.
- Annak a kardnak van neve is.
- Vaszilisz.
Az öreg tovább kente a kenyereket.
- Ejha, nekem úgy hangzik, nagy slamasztikában
vagy.
- A démonok túszként tartják fogva a szüléimét és
más családtagjaimat is.
Az öreg megtörölte a kést a papírtörlőben, majd mály­
vacukrot kent a másik szeletre.
- Az Éneklő Nővérek nem könnyen adnak útmuta­
tást. Sokat követelnek majd tőled. Ha nem tudsz a ked­
vük szerint alkudni, elpusztítanak.
- Nincs választásom.
Az öreg letette Seth elé a papírtörlőt, és háromszög
alakba vágta a szeleteket. Aztán karba fonta a kezét, és
komoran nézett le rá.
- Ezek a varázsszavak.
- Varázsszavak?
- Azért vagyok itt, hogy ne mehessen a szigetre az,
akinek nincs ott keresnivalója. Próbálom elijeszteni, le­
beszélni az embereket. A „nincs választás” az egyetlen

359 ^
 elfogadható ok a nővérek meglátogatására. Hosszú ideje
csinálom ezt. Hiszek neked. Kóstold meg!
- Maga nem eszik?
- Most ettem.
Seth harapott egyet. Nagyon finom volt.
- Mm - nyammogta Seth.
- Ez a specialitásom - ült le a másik székre az öreg.
Seth lenyelte a falatot.
- Akkor mehetek a szigetre?
- Még ha rá is veszed a Nővéreket, hogy indítsanak
el a helyes irányba, Vaszilisz megszerzése nem gyerek­
játék. Gigantikus probléma előtt állsz. Biztos, hogy Va-
sziliszre akarsz feltenni mindent? Biztos, hogy a helyes
kérdéssel állsz eléjük?
Seth felemelte egy ujját, amíg meg nem rágta és le
nem nyelte a falatot.
- Hacsak nem tud jobbat.
Az öreg csendben kivárta, amíg Seth megette a szend­
vicset. A fiú megtörölte a száját a keze fejével.
- Használd a törlőt!
- Morzsás. Nem akartam szétszórni.
Az öreg szinte mosolygott.
- Ennek a vén háznak van elég baja, pár morzsa meg
se kottyan neki, de értékelem a gesztust.
- És most?
- Átviszlek a szigetre. Egy feltétellel.
- Mi lenne az?
- Sosem mondhatod el senkinek, hogyan nyertél be­
bocsátást.
- Nem is csináltam semmit, csak ettem egy szendvi­
cset, és elmagyaráztam a helyzetemet.
- Pontosan. Nem akarom, hogy ez kitudódjon, mert
akkor változtatnom kell a taktikámon.

360 ^
 Seth hirtelen megértette, hogy Patton miért nem rész­
letezte az őr meggyőzésének módszerét.
- Megígérem.
- Szavadon foglak. - Az öreg felállt, összegyűrte a pa­
pírtörlőt, és a szemetesbe dobta. - Kérsz egy gyömbér­
sört?
- Igen.
Az öreg hozott egy üveggel, és kinyitotta. Seth belekor­
tyolt. Langyos volt, de édes és finom. Az öreg megvárta,
míg megissza. Amikor Seth végzett, az öreg a szemetes­
be dobta az üveget is, majd kezébe vette a faragott bot­
ját. Seth követte az ajtóhoz.
Ott az öreg megtorpant.
- Általában nem adok tanácsot.
- Aha.
- Ha udvariasan kérnek, talán kivételt teszek.
- Van számomra tanácsa?
Az öreg az állát dörgölte.
- Jó kérdés. Tudod, én alkudoztam már a Nővérekkel.
És beszéltem azokkal, akik visszatértek a szigetről, kér­
dezgettem őket. Részleteket nem mondhatok, de idővel
kiviláglott egy séma. A Nővérek sokat kérnek, és sok­
kal kevesebbet nem fogadnak el. Addig kell adnod, amíg
fáj, és még utána is kicsit. Azt tanácsolom, húzd az időt
az első ajánlat után. Idővel mindegyikük tesz ajánlatot.
Végül elfogadhatod az egyik ajánlatot, vagy tehetsz el­
lenajánlatot. Sosem hallottam olyan visszatérőről, aki
ne fogadta volna el az egyik első ajánlatot, vagy akinek
ne sikerült volna elfogadtatnia az ő első ellenajánlatát.
Tudsz követni?
- Azt hiszem.
- Csak mondom. Azt csinálsz, amit akarsz. És ezt is
tartsuk titokban!

361 ^
 - Értem.
Az öreg kinyitotta az ajtót, és kiengedte Sethet.
A szatírok közben kiszálltak a kocsiból. Newel, Dórén,
Vanessa és Hugó feszülten várt.
Az öreg hangosan megköszörülte a torkát.
- Ritkán esik meg, de a fiú jobbnak bizonyult nálam,
vagyis aki akar jönni, azt átviszem a szigetre. Kivéve a
gélemet.
Hugó feje lekókadt.
- Semmi baj, Hugó! - vigasztalta Seth. - Valakinek
úgyis vigyáznia kell a kocsira.
- Nagyon helyes. Elsüllyedne alatta a tutaj, ráadásul
a fajtája ugyanúgy nem léphet a szigetre, ahogy az ott­
honomba sem.
Követték az öreget a megroggyant dokkhoz, ahol ki­
húzta a vízbe szúrt hosszú rudat. A tutajnál megálltak.
- Itt meg kell kérnem mindenkit, hagyja itt a fegy­
verét! így a jobb. Senki ne próbálkozzon, tudni fogom.
Newel letette a parittyáját, Dórén ledobta a kését. Va­
nessa kihúzott a tokjából egy a lábára szíj azott tőrt, ing­
ujjából elővette a fúvócsövet és több nyilat.
Az öreg intett nekik, hogy szálljanak be, majd eloldot­
ta a tutajt a dokk szélén lógó vaskarikáktól. Aztán fel­
ugrott a fedélzetre, és egy rúddal eltaszította a tutajt.
Külsejét meghazudtolóan erősnek bizonyult. Lezser moz­
dulatokkal, könnyedén állta a sodrást, és tolta a tutajt
sebesen a sziget homokos partja felé.
- A sziget keskeny - mondta, amikor partra futot­
tak. - Amit kerestek, arra van - mutatott merőlegesen
a partra. - A szigeten álló legnagyobb sziklán találjá­
tok az ajtót. El sem téveszthetitek. Itt várlak, hogy visz-
szavigyelek, Seth, vagy csak a társaidat, a kimeneteltől
függően.

362 ^
 - Kösz! - ugrott le a tutajról a fiú.
Vanessával az élen törtettek a sűrű lombok között
abba az irányba, melyet az öreg ó'r mutatott. Seth gon­
dolatai kavarogtak, próbálta kitalálni, mit kérhetnek az
Éneklő Nővérek a szolgálatukért. Kíváncsi lett volna,
mit kért tőlük az öreg, hogy ezt a munkát bízták rá.
Nem sokkal később egy sziklafalba épített ajtóhoz ér­
keztek. A vörös festék úgy hámlott róla, akár a csúnyán
leégett bőr, de az ajtó erősnek tűnt. A sziget egyik olda­
lán Seth megpillantotta a Mississippi széles víztükrét,
ami nyugodt volt, akár egy tó, a másikon egy sokkal
keskenyebb vízsávot, amely a nyugati parttól választot­
ta el őket.
- Kopogjak?
- Úgy illik - vélte Newel.
Seth a szemét forgatta.
- Úgy értettem, van még valami tanácsotok?
- Egy pillanatra se lazíts! - mondta Vanessa. - Tu­
dod, hogy sokat fognak kérni, olyan alkuval gyere ki,
amivel együtt tudsz élni. Várni fogunk.
- Menni fog - biztatta Dórén.
- Végső esetben dobj homokot a szemükbe, és fuss! -
tanácsolta Newel.
Seth kuncogva az ajtóhoz ment, és háromszor bekopo­
gott. A harmadik után azonnal kinyílt. Vanessa hozott
a házból fókavajat, így Seth felismerte a pikkelyes zöld
trolit, nyakán kopoltyúrésekkel. A széles és izmos troli
egy fejjel magasabb volt nála.
- Mi dolgod itt? - kérdezte halk, bugyogó hangon.
- Beszélni akarok az Éneklő Nővérekkel.
- Nem ígérhetem, hogy élve kijutsz.
- Megértettem.
A troli cuppantott.

363 ^
 - Mondd ki, hogy önszántadból lépsz be, mint hívat­
lan látogató.
Seth Vanessára pillantott, aki bólintott.
- Önszántamból lépek be, mint hívatlan látogató.
- Lépj be! - fordult el a troli.
Seth benyomakodott mellette, a troli pedig becsukta az
ajtót. Faragott kőlépcső vezetett lefelé szabálytalan ívek­
ben kanyarogva. A troli görnyedten ment mögötte, lapos
talpa cuppogott a köveken. Agyaglámpa volt a kezében.
- Te milyen troli vagy? - kérdezte Seth, hogy megtör­
je a csendet.
- Folyami troli - érkezett a válasz hátulról. - Nyugati
változat. Nem vagyunk olyan langaléták, mint a keleti
rokonaink, és nem félünk annyira a naptól, mint a déli­
ek. Honnan tudsz döggül?
- Menet közben felszedtem. - Seth nem akart a kelle­
ténél többet elárulni. - Sok troli él itt?
-S o k . A Nővéreket csak trollok szolgálják. Akobol-
dok túl buták. Nagy megtiszteltetés.
A hosszú lépcső alján több alacsony, pufi, nagy fejű
troli várt rájuk. Széles szájuk, vastag ajkuk, tátongó
orrlyukuk és nagy fülük volt. Körülfogták Sethet, úgy
vezették a folyosón. A falakat vastag nyálkaréteg borí­
totta, amitől a folyosó leginkább egy szürke torokra ha­
sonlított. A folyami troli nem tartott velük.
A folyosó egy nyirkos helyiségbe vezetett, ahol több
tócsa is volt a padlón. Mindegyik tócsában egy hatal­
mas, fehér féreg feküdt. Fénylő ízelt testük groteszkül
megfeszült-elernyedt. A legnagyobb tócsa körül három
nő állt körben kézen fogva. A legmagasabb volt a legso­
ványabb, a legalacsonyabbnak hullt ki a legtöbb haja, a
harmadik a legpetyhüdtebb. Ránézésre olyan ötven év
körülinek tűntek.

364 ^
 Egy nagy fejű troli széken állva etette a legmagasabb
nőt tálcáról piócákkal. A troliok a nők felé vezették a
fiút. Közelebb érve Seth látta, hogy a nők nem fogják
egymás kezét... merthogy nincs is kezük. Csuklójuk
forrt össze, így alkottak egy hármas gyűrűt.
- Seth Sorenson! - szólalt meg a petyhüdt. - Már vár­
tunk. Jer közelebb!
Seth megindult. A trollok lemaradtak. A három nő a
fiúra meredt. A legmagasabb a válla felett nézett hátra.
- Ideges - vihogott az alacsony.
- Ti vagytok az Éneklő Nővérek?
- Együtt így ismernek bennünket - felelte a magas. -
Én Berna vagyok.
- Én Orna - mondta az alacsony.
- Én pedig Wilna - bólintott a petyhüdt. - Mondd el,
miért jöttél!
-M e g kell találnom Vasziliszt, a Fény és Sötétség
Kardját - válaszolta Seth.
Orna vihogott.
- Van benne kurázsi!
- Hasonlít rá - vélte Berna.
- Kicsit - sóhajtott Wilna.
- Kire? - érdeklődött Seth.
- Pattonre, ki másra? - felelte Orna.
- Tudjátok, hogy rokonok vagyunk?
- Mindent tudunk, amit tudni óhajtunk - mondta
Wilna fontoskodva.
- Akkor azt is tudjátok, hogy a világot próbálom meg­
menteni?
- Megmondtam - kuncogott Orna. - Kiköpött Patton
Burgess.
- Minket nem érdekel a motivációd - közölte vele Wil­
na. - Mint minden kérelmezőnél, feltételezzük, hogy

365 ^
 megvan rá az okod. Minket csak az érdekel, mit tudsz
cserébe ajánlani.
- Patton mit ajánlott? - próbálkozott Seth.
- Minden alku más - mondta Berna. - Patton több­
ször is eljött, és a segítségünk ára sosem volt ugyanaz.
- Patton volt a kedvencünk - suttogta elpirulva Orna.
- Pompás emberpéldány volt - jegyezte meg Wilna. -
Gyere közelebb!
Seth még közelebb lépett, így immár csak karnyújtás­
nyi távolság választotta el a nővérek gyűrűjétől. Wilna
és Orna összeforrt karja felett lenézett a tócsára. A ben­
ne lévő féreg lassan felágaskodott és tekeregni kezdett.
Olyan hosszú volt, mint Seth lába, és vastag, akár az
alkarja.
- Vaszilisz nem hétköznapi jutalom - szólalt meg hir­
telen vehemensen Wilna. - A hat nagy kard egyike, a
csodák korának fénylő emléke, jelenlegi helyét erősen
védik a kémlelő elmék elől. Sokat kérsz, Seth, sokat is
kell adnod érte.
- Három életet - sziszegte Berna. - Három életet ké­
rünk. Egy barátét, egy ellenségét és egy rokonét. Adj ne­
künk három életet, és eláruljuk neked Vaszilisz helyét!
- Úgy értitek, öljek meg három embert? - döbbent
meg Seth. - Egy rokonomat?
- Igen.
Seth gondolkodott, melyik rokon életét lenne hajlan­
dó feláldozni, hogy megmentse a többieket. Senki nem
jutott eszébe.
- Miért akarjátok, hogy megöljem egy rokonomat?
Miért nem három ellenséget?
- A mi igényünk egyszerű - mondta Berna. - Minket
elsősorban az az ár érdekel, amit fizetsz. Csak azoknak

^ 366 ^
segítünk, akik hajlandók bizonyítani, hogy nagyra érté­
kelik a segítségünket.
- Ne magyarázgasd! - szólt rá Wilna.
- Olyan fiatal.
Sethnek eszébe jutott, hogy az öreg őr azt mondta,
mindegyikük tesz egy ajánlatot.
- Nincs más választásom?
- Adhatunk három próbát - mondta Wilna baljósán.
- Ha teljesíted őket és életben maradsz, mi is teljesítjük
a kívánságodat.
- Mik a próbák?
- Csak akkor tudod meg, ha elfogadod az ajánlatot.
- A próbák teljesíthetetlenek - bökte ki Orna. - Soha
senki nem éli túl. Csak szórakoztatjuk vele magunkat.
- Orna! - visított Wilna.
- így van! - méltatlankodott Orna.
- Orna, most tényleg! - korholta Berna is.
- Inkább a próbák, mint egy barát megölése - mondta
Seth. - Más ajánlat nincs?
Wilna szigorúan nézett rá.
- Mondta valaki, hogy több ajánlatot is kaphatsz?
- Úgyis tudjátok.
Wilna az orrát ráncolta.
- Az őr. Több esze is lehetne.
- A fiú aranyos - mondta Orna.
- Elegem van belőled, nővérem! - fröcsögte Wilna. -
Ez a tárgyalás félresiklott. Nem te választasz, Seth. El­
fogadod Berna ajánlatát vagy nem?
- Nem.
- A próbákat akarod?
- Nem.
Wilna Orna felé biccentett.

367
 - Mi van? - vont vállat a megbántott Orna. - Most
már beszélhetek? Biztos?
- Mondd!
Orna megköszörülte a torkát.
- Cserébe azért, hogy eláruljuk neked, hogyan tudod
megszerezni Vasziliszt, a kard meglelése után egy évvel
visszatérsz hozzánk, és egész életünkben a szolgánk leszel.
- Túl nagylelkű - szapulta Berna.
- Tetszik nekem - védekezett Orna.
Seth az ajánlatot fontolgatta. A világ megmentése va­
jon ér annyit, hogy egész életében a boszorkányok rab­
szolgája legyen? Valószínűleg. De mi van, ha jobb alkut
is köthet?
- Tehetek én is egy ajánlatot? - kérdezte.
- Csak akkor hallgatjuk meg az ajánlatodat, ha nem
fogadod el Ornáét.
- Fogadd el! - tanácsolta Orna. - Túlságosan kedvel­
lek ahhoz, hogy féregeledel legyél.
Seth elgondolkodott. Még ha meg is szerzi Vasziliszt,
valószínűleg meghal, amikor a Zzyzx kinyílik. Nagy esély
van rá, hogy úgysem éli meg ezt a szolgaságot. Az ajánlat
elfogadása garantálja a kardot.
És ha mégis túléli a Zzyzx kinyitását? Hiszen a cél
az, hogy ne valljanak kudarcot. Patton is alkudozott az
Énekló' Nővérekkel, mégsem lett a szolgájuk. Biztos ki­
talált valamit.
- Nem fogadom el - bízta magát a megérzéseire.
Orna lebiggyesztette az ajkát.
Wilna fenyegetően meredt Sethre.
- Ha nincs jobb ötleted, befejezzük a meghallgatást.
- Tisztázzunk valamit! - mondta Seth. - Részben
azért kértek olyan sokat tőlem, mert Vaszilisz olyan ér­
tékes.

^ 368 ^
 - Úgy van - mondta Berna. - Ajutalom értéke befo­
lyásolja az árat.
- Ti nem szeretnétek megkapni Vasziliszt?
- Ez az ajánlatod? - kérdezte Wilna.
- Csak érdekel.
- Szép trófea lenne - felelte Orna de te jobban aka­
rod nálunk.
- Ne segíts neki! - szólt rá Wilna.
- Sokba kerülne nekem lemondani egy olyan erős má­
gikus kardról - mondta Seth. - Ez a lényeg, nem?
- Részben - ismerte el Orna.
Seth ebből érezte, hogy a kard magában nem lesz
elég. Törte a fejét, mit adhatna még. Minek örülnének?
Minek vennék hasznát?
- Ajánlatot! - szólt rá Wilna.
- Jó - dörgölte össze a kezét Seth. - Ötleteljünk! Vaszi­
liszt a megtalálása után egy éven belül idehozom. És ho­
zok nektek egy lidércet, azt csináltok vele, amit akartok.
- Orna bólintott, némán biztatva, hogy ajánljon még töb­
bet. - És, ööö, ha kéritek, a karddal a bajnokotok leszek,
elhozok nektek egy tárgyat, amit csak megneveztek.
- Mit szóltok, nővérek? - kérdezte gyorsan Orna.
- Kiköpött Patton - morogta Berna.
- Szerény ajánlat - jelentette ki Wilna. - A mi ajánla­
tainkra nemet mondott. Egy lehetőség, marad. Meg kell
halnia.
- Nem egyedül tiéd a döntés - utasította helyre Orna.
- Attól nem számít többet a szavad, hogy te vagy a leg­
erőszakosabb. A legutóbbi kérelmezőnek is a halálát kö­
vetelted. És mennyire volt szórakoztató? Te mit mon­
dasz, Berna?
Seth a lélegzetét is visszatartotta, miközben Berna őt
fürkészte.

^ 369 ^
 - Ésszerű ajánlat - mondta lassan Berna. - Három
ajándék: kard, lidérc és egy, amit mi választunk. Gon­
doljatok bele a lehetőségekbe!
- Én is hajlok rá, hogy fogadjuk el - támogatta Orna.
- Egyhangúlag, nővérem, vagy szavazzunk le?
- Jól van - mondta Wilna keserűen, gyilkos pillantást
vetve Ornára, majd Sethhez fordult. - Egy feltétellel el­
fogadjuk a kétes ajánlatodat. Senkinek nem árulhatod
el a megállapodásunk részleteit, sem a korábbi ajánla­
tainkat.
- Elfogadom.
- Gromlet! Hozz egy szövetségkést!
Egy zömök troli totyogott oda, kezében egy hímzett
párnát tartott, amelyen egy fekete markolatú, karcsú
tőr pihent.
- Hadd ízlelje meg a kés a véredet! - dalolta a három
nő egyszerre, szemüket a tócsára függesztve.
Seth elvette a kést, és megbökte a hüvelykujja olda­
lát. A penge olyan éles volt, hogy alig érezte a vágást,
de amikor elvette a kést, vér csörgött a parányi sebből.
- Megígérjük, hogy megmutatjuk neked, hogyan ta­
lálhatod meg Vasziliszt - kántálták a Nővérek. - Kést
a kézbe, esküdj!
Seth megmarkolta a tőrt.
- ígérem, hogy elhozom nektek Vasziliszt a megtalá­
lásától számítva egy éven belül, hozok egy lidércet szol­
gának, és kérésetekre hozok nektek még egy tárgyat.
- Amint letesszük az esküt, köt a szavad - énekelték
a nők. - Ha nem hajtod végre, vagy ha kifecseged a rész­
leteit, ez a kés oltja ki az életed. így legyen!
A nők ellazultak, mintha transzból ébredtek volna fel.
Seth visszatette a tőrt a párnára, és a troli eltotyogott,
hatalmas fejét járás közben ide-oda billegtetve.

370 ^
 - És most? - kérdezte Seth.
- Majd meglátod - felelte Orna.
- Koncentrálj! - szólt rá Wilna.
Az összenőtt Nővérek fejük fölé emelték egymástól el­
választhatatlan karjaikat, és dúdolni kezdtek. Eleinte
egy hangot, majd sokkal disszonánsabb harmóniák kö­
vetkeztek.
A dúdolásból éneklés lett, bár Seth egy szót sem ér­
tett. Egyes részeken gyönyörű harmóniák szóltak, de
többnyire disszonáns akkordokat hallott.
A tócsa, amire a figyelmüket összpontosították, izza-
ni kezdett, a benne lévő féreg pedig vonaglott. Fröcsö-
gött a víz, ahogy a féreg egyre hevesebben csapdosott.
Az éneklés sürgetőbb lett. Egy hosszú, kitartott moll ak­
kord közben a féreg szétrobbant. Sötétlila tintafelhő ter­
jedt szét a fénylő tócsában, melynek fénye szabálytala­
nul pulzálni kezdett. Seth megpillantott egy vízmosást
és több sovány arcot.
A Nővérek hirtelen abbahagyták az éneklést, a tócsa
el sötétedett, a víz szinte fekete lett. Berna hevesen kö­
högött, és a másik két nővér is kapkodta a levegőt.
- Nagyobb árat kellett volna kérnünk - zihálta Orna,
és nyál csörgött a szája sarkából.
Wilna a homlokát ráncolta, egyik orrlyukából vér szi­
várgott.
- Elfelejtetted, mibe kerül egy ennyire őrzött tudás
megszerzése?
- Olyan rég volt - mentegetőzött Orna.
- Kár a szóért! - lihegte Berna. - Megegyeztünk. -
A szeme erősen véreres lett.
- Seth Sorenson - szólította Wilna - , Vasziliszt a le­
gendás Totemfal mögött találod.
- Mi az a Totemfal? - kérdezte Seth.

371 ^
 - A Fal hozzánk hasonlóan orákulum - magyarázta
Orna. - Eddig mi sem tudtuk, hogy Vaszilisz is ott van
elrejtve.
- A Totemfal Kanadában vár rád - folytatta Wilna. -
A szolgáink adnak térképet Brit Kolumbiáról.
- Tibbut! - szólított egy szolgát Berna.
Egy dudorodó homlokú troli totyogott előre. Berna le­
hunyta a szemét, és a troli is így tett. A következő pilla­
natban a troli meghajolt, és sietve távozott.
- Hogyan jutok át a Totemfalon? - kérdezte Seth.
- A Totemfal áldozatot kér a szívességért. Minden at­
tól függ, milyen totemekről van szó.
- A Fal ravaszabb nálunk - vihogott Orna. - A vélet­
lennek nagy szerepe van.
- Mármint a segítségünk nélkül - pontosított Wilna.
- A látomás révén nyert tudás segít kiküszöbölni a vé­
letlen nagy részét. Útmutatást adunk neked. Hiszen a
mi érdekünk is, hogy sikerrel járj.
- Hacsak nem szeretnénk inkább azt látni, hogy ku­
darcot vallasz és meghalsz - merengett Berna.
- Már így is nagy erőfeszítést tettünk, hogy lássuk a
Vasziliszhez vezető utat - szögezte le Wilna. - Megosz­
tunk minden információt, amit csak kell.
- A Totemfalnak sok feje van - mondta Orna.
- Ki kell választanod négy totemet - tette hozzá
Berna.
Wilna Sethre meredt.
- Ahhoz, hogy ki tudd nyitni a titkos ajtót, beszélned
kell Anjuval, a vadásszal, Tootegával, a banyával, Yu-
ralriával, a táncossal és Chuval, a hóddal.
- Meg fognak lepődni, hogy a nevükön szólítod őket
-jó s o lta Orna.
Seth az eszébe véste a neveket.

372
 - A titkos ajtó kinyitásához áldozatot kell hoznod -
folytatta Wilna. - Mondd nekik, hogy megsemmisíted a
bent eltemetett gonoszt!
- Még ha nem is hiszik el, a próbálkozás is szórakoz­
tatja őket - vélte Berna.
- Milyen gonoszt? - kérdezte gyanakodva Seth.
- Csak te mehetsz be az ajtón - magyarázta Wilna. -
Egyedülálló módon alkalmas vagy rá. Ugyanis az ajtó
mögött van egy terem, tele Álló Holtakkal. Csak az tud
átmenni köztük, aki nem fél. Ha megérzik a félelmet,
elkapnak, és attól kezdve közéjük tartozol.
- A kard kamrájában még nagyobb fenyegetés vár -
mormolta Berna.
- Egy rettenetes erejű lény - bólogatott ünnepélye­
sen Wilna. - Meg kell ölnöd ahhoz, hogy hozzáférj Va-
sziliszhez. így aztán a Falnak tett ígéreted nem növeli a
feladataid számát. Ez a négy totem el kell hogy fogadja
az ajánlatodat.
- Sok múlik azon, melyik fejtől mit kérsz - magyaráz­
ta Orna. A nehezét ezzel levesszük a válladról.
- És ha a totemek megtagadják? - kérdezte Seth.
- Akkor rögtönöznöd kell - vont vállat Berna. - Tib-
but! Térképet!
A troli odasietett Sethhez egy tekerccsel a kezében.
Seth elvette a pergament.
- Ezt most rajzolta? - hüledezett.
- Tibbut gyorsan dolgozik —felelte Orna.
- Van még tanácsotok?
- Nincs - mondta Wilna.
- Teljesítsd az alku rád eső részét! - figyelmeztette
Orna.
- Sosem hazudnék egy mágikus késnek - mondta
Seth. - Köszönöm!

^ 373 ^
 Az alacsony trollok kivezették Sethet arra, amerről
jöttek. A folyami troli a lépcső alján várt.
- Túlélted - jegyezte meg.
- Egyelőre - felelte Seth.
- Ügyesebb vagy, mint sokan mások - mondta a troli,
és elindultak felfelé a lépcsőn.
A tetején a troli kinyitotta az ajtót, és Seth kilépett a
késő délutáni napfénybe. A troli teketóriázás nélkül be­
tette mögötte az ajtót.
- Mondtam én! - lökte meg Newelt Dórén. - Tartozol
öt arannyal!
- Ellenem fogadtál? - nézett Newelre Seth.
- Unatkoztunk - mentegetőzött Newel.
- Én nem szánhattam be, különben még tízet vesztett
volna - jegyezte meg Vanessa.
- Az eddigi sikereid alapján nem is számítottam nye­
reményre - érvelt Newel. - Gondoltam, gond nélkül
vissza tudom szerezni Dorentől az öt aranyat.
- Majd meglátjuk - dohogott Dórén.
Newel karba fonta a kezét.
- Mi lenne, ha dupla vagy semmiben fogadnánk, ki
tud több tacót megenni vacsorára?
- Azt már nem - csóválta a fejét Dórén. - Megtanul­
tam, hogy a te hasad ellen ne fogadjak.
- Mind a hárman beszállhattok ellenem.
Dórén gondolkodóba esett.
- Talán. Ha olyan helyre megyünk, ahol van taco.
- Látom, van nálad egy tekercs - tért a lényegre Va­
nessa.
- Térkép egy Totemfal nevű helyhez - mondta Seth.
- A Totemfal? - döbbent meg Vanessa. - A Nővérek
nem látták a kard helyét?

374
 - Látták. A kard a Totemfal mögött rejtó'zik. Térké­
pet adtak, ami alapján odatalálunk, és tanácsot, hogyan
juthatok be. - A tekercset Vanessának adta.
- Mit kellett csinálnod? - kérdezte Newel.
- Megígértem, hogy nem árulom el.
- Remélem, nem kell megölnöd két szatírt - mondta
Newel.
- Nem kell megölnöm senkit. Azt hiszem, ennyit el­
árulhatok.
Vanessa a térképet böngészte.
- Akkor útra fel!
Visszamentek a tutajhoz, ahol az öreg őr a rúdra tá­
maszkodva várta őket. Miközben a többiek beszálltak,
félre vonta Sethet.
- Tudom, hogy nem mondhatsz sokat, de élve vissza­
tértél. A részleteket nem kell tudnom. Háromnál több
ajánlatot tettek?
- Nem.
- És te egynél többet?
- Nem. De szerintem tudják, hogy beavattál.
Az öreg megvakarta a vállát.
- Mindkettőnknek kockázatos volt. De ha a tanácsom­
mal megszegtem volna bármit, nem jártál volna siker­
rel. Örülök, hogy életben maradtál. Remélem, a meg­
szerzett tudással jutsz valamire.
Seth a tutajon álló barátaira nézett.
- Először is Kanadába.
 Huszonkettedik fejezet

Mark

endrát és Brackent lépten-nyomon megbámulták,

K ahogy a Third Street Promenade-en sétáltak San­
ta Monicában. A lány magára húzta farkasbőr köpenyét,
hogy elrejtse a kardját és számszeríját, ahogy Bracken
is a medvebőr köpenyével takarta el az ő fegyvereit, de
hiába akadtak fura ruhás emberek a tömegben meg a
járókelőktől pénzt kéregető utcai előadóművészek, ron­
gyos ruhájukban és vértjükben így is kilógtak a soka­
ságból.
Egy sovány férfi ment oda Brackenhez. Szeme sötét
szemceruzával volt kihúzva, ajkában piercing.
- Hát ti meg miféle furcsa szerzetek vagytok?
- A Santa Monica-i Tengerparti Színtársulat a hétvé­
gén műsorra tűzi az V. H en rik et - felelte nyájasan Brac­
ken. - Sajnos a szórólap már elfogyott.
- Klassz szerkó! - mormolta a fickó, mielőtt faképnél
hagyták.
Bracken már többször is előadta ezt a mesét, még egy
gyanakvó rendőrt is sikerült átejtenie.
Előttük az emberek körbe állva figyeltek egy férfit,
aki széket egyensúlyozott az állán, és közben gumilab­
dákkal zsonglőrködött. Mellette egy fiatal nő térdelt,

376 ^
és kis szintetizátoron kísérte az előadást. Kendra és
bracken a tömeget pásztázva haladt előre.
Egy macskát kerestek. Bracken kapcsolatban ma­
radt Nikóval, aki megérezte az alakváltót a menő üz­
letek és kaj áldák között a dél-kaliforniai tengerparton.
Niko nem tudott kommunikálni más alakváltókkal, de
pontosan érezte a helyüket, noha még csak most érte el
Amerika keleti partját. Niko azt is érezte, hogy jelenlegi
célpontjuk éppen egy fehér foltos, fekete macska alak­
ját viseli.
Kendra egy fémfejű, sövény testű triceratops mel­
lett haladt el. Az utcát fürkészte, felnézett a környe­
ző háztetőkre. Arra számított, hogy bármelyik pillanat­
ban megpillanthatják a macskát. A lemenő nap fényé­
ben minden rózsaszínben izzott, gyengéd szellő frissítet­
te fel a meleg, esti levegőt. Kendra igyekezett észre sem
venni, hogy egy udvaron, kis kerek asztalnál emberek
étkeznek. Raxtusz nemrég tette le őket három nap kö­
nyörtelen repülés után, amely során hébe-hóba álltak
csak meg falatozni. Európából hoztak magukkal enni­
valót, teherhajókon és óceánjárókon álltak meg enni és
pihenni. Kendra sosem hitte volna, hogy el tud aludni
egy sárkány karmában az óceán felett, pedig így történt.
Raxtusz irgalmatlan tempót diktált, Kendra érintés ré­
vén adott neki energiát.
A sárkány most felettük körözött, és láthatatlanul őr­
ködött. Előző nap Bracken rövid üzenetet kapott a Szfinx­
től, hogy egy Kaliforniában élő, Mark nevű Örökvaló lesz
a következő célpont. A Szfinx figyelmeztette Brackent,
hogy Nagi Luna látta őt, Kendrát és Raxtuszt az Oku-
luszban. A rossz hír óta fokozott éberséggel figyeltek.
Warren is kapcsolatba lépett velük. A gyógyító vona­
kodva bár, de korábban elbocsátotta, most repülőn ült az

377
Atlanti-óceán felett, és New Yorkba tartott. Úgy beszél­
ték meg, hogy ha leszáll, kapcsolatba lép Brackennel.
Seth is kereste okét. Egy Patton által rábízott felada­
ton dolgozott Vanessa, Newel, Dórén és Hugó segítségé­
vel. Bracken azt tanácsolta neki, ne áruljon el részlete­
ket, amíg el nem érkezik az idő, hogy útjaik összeérjenek.
Egy szép, vörös hajú nő közeledett, olyan huszonéves,
magas szandálban és kényelmes, trendi ruhában. Te­
kintete elidőzött Brackenen, aki rá se hederítve a házte­
tőket pásztázta. A lány csípős pillantást vetett Kendrá-
ra, ahogy elment mellettük. Kendrának már korábban
is feltűnt, hogy sok nő nem csak feltűnő ruházata miatt
érdeklődik Bracken iránt.
- Ott! - bökte meg Kendrát Bracken.
A lány követte Bracken pillantását egy étterem feletti
keskeny balkonra. Egy fekete macska bámult le rájuk,
félig fehér arccal és mellénnyel. Bracken ujját behajtva
próbálta magához hívni. A macska elfordult, és elkezd­
te nyalni a mancsát.
Bracken közelebb ment az étteremhez, szemét le nem
véve a balkonról. A macska teljesen belefeledkezett a
mosakodásba. Bracken leguggolt, felkapott egy kavicsot
és elhajította. A kavics elvétette a macskát, és az öntött­
vas korláton koppant.
A macska felnézett, és Bracken intett neki, hogy jöj­
jön le. Az állat lustán kinyújtózott, fogait kivillantva
ásított, majd a balkonról egy ereszre ugrott, onnét egy
függő növénykosárra, aztán le az aszfaltra. Bracken a
menekülő macska után iramodott, Kendra követte.
A macska beszaladt egy keskeny sikátorba az üzle­
tek között. Bracken lármázó gimnazisták között tola­
kodva igyekezett követni. Kendra kevésbé erőszakosan
próbált a nyomában maradni, és olyan megjegyzéseket

-**■ 378 ^
hallott, mint „Nyugi, Robin Hood!” meg „Te, annak a fa­
zonnak kardja van!”.
Ahogy a gimisek között tolakodott, Kendra megbot­
lott és elesett. Egy kéz felsegítette. Vörös hajú, izmos
fi n nézett le rá.
Mi ez a szerkó? - érdeklődött.
- Egy színdarabot reklámozunk - felelte Kendra. -
Ilét dolcsit adnak óránként. Pocsék meló.
Több gyerek megállt és fülelt.
- Az a számszeríj igazi? - kérdezte a vörös hajú.
Az esés után Kendra elfelejtette elrejteni.
- Jó is lenne. Lelőném a főnökömet. Bocs, de men­
nem kell.
A sikátorhoz sietett. Amikor odaért, Bracken felemelt
tenyérrel éppen a macska felé araszolt.
- Barát vagyok, komolyan. - A macska óvatosan, fe­
szülten figyelte, menekülésre készen. - Beszéltem a ve­
zetőddel, akit Niko néven ismernek. Három Örökvaló
elpusztult. Beszélnünk kell.
- És a lány? - kérdezte a macska gyanakodva. -
0 nem unikornis.
- Tündérrokon. A mi oldalunkon áll. De rossz embe­
rek tartanak ide. Meg kell találnunk Markot.
- Kövessetek! - sóhajtott a macska.
Kendra és Bracken végigment a sikátorom a macská­
val, majd egy másik utcán egy parkolóig. A macska a
parkoló sarkába vezette őket, ahol alacsony sövény mel­
lett egy pad állt. A macska felugrott rá.
Kendra és Bracken leült.
- Mark a közelben van? - nézett körül Bracken.
- Nincs messze - válaszolt a macska. - Pár háznyi­
ra. Megtanultam, hogy ne másszak a nyakára. Nem na­
gyon jövünk ki.

^ 379 ^
 - De megesküdtél, hogy megvéded.
- Végzem a munkám. Csak kicsit bonyolult. Nézd, lá­
tom, hogy unikornis vagy, a lánynak meg különleges az
aurája, de mielőtt elviszlek benneteket hozzá, hallanom
kell az egész sztorit.
Bracken mesélt az alakváltónak Graulaszról, a Szfinx­
ről és az Okuluszról. Elmesélte, mit találtak, amikor
Roon Osricsont akarták figyelmeztetni. Mesélt a Szfinx
figyelmeztetéséről, és arról az ötletről, hogy egy sár­
kánymenedék talán oltalmat nyújthat.
- Szóval orgyilkosok tartanak felénk ebben a pilla­
natban? - kérdezte a macska.
- Nem tudjuk, mikorra tervezik a támadást. Talán
ma, talán holnap, de hamarosan.
- Mark egyelőre jól van - mondta a macska. - Érzem
a helyzetét és a kedvét, de a bajt nem látom előre. Csak
akkor ismerem fel, amikor beüt. Közelebb kellett volna
maradnom hozzá. Gyertek velem! Útközben elmagya­
rázom, mi a gond. Csak annyit mondjatok, amennyit
muszáj! Már így is elég feltűnőek vagytok, ha még egy
macskával is beszélgettek, az még Santa Monicában is
túl sok.
A macska egy utcán levezette őket a tengerpartra.
- Apropó, Tux a nevem. Ez a kedvenc alakom. Először
viccből szólított így, de most már csak így hív. Azt hiszi,
utálom, pedig nem zavar. Adott már ennél sokkal rosz-
szabb nevet is. Marcus világos céllal és elszántsággal in­
dult el az Örökvalók útján - mesélte. - Mindannak elle­
nére, ami azóta történt, ma is szívesen emlékszem visz-
sza azokra az időkre. Sok jó évtizedet töltöttünk együtt.
Csak aztán az évszázadok erodálták a jellemét. Kezdte
megbánni a hosszú életet és az elkötelezettséget. Az el­
szántsága apránként elszivárgott.

-*» ' 380 <«*-

 Mark többször is öngyilkosságot kísérelt meg - folytat­
ta komoran Tux. - Ha őszinte akarok lenni, nem tudom,
mennyire akar valóban meghalni. Talán csak szereti el­
játszani. Sosem keresett olyasmit, ami valóban megölhe­
ti. Hidakról ugrott le, vagy motorral hajtott bele a szem­
bejövő forgalomba. Megsérült, de gyorsan gyógyul, és
én vigyázok rá. Nemegyszer kellett kihalásznom a ten­
gerből. Most már engem hibáztat, amiért halhatatlan,
pedig én csak a munkámat végzem. Hát nem jobb még
mindig a szárazföldén szenvedni, mint az óceánban?
- Szóval talán nem hallgat ránk - mondta Kendra.
- Nem tudom. Talán az a tény, hogy olyan orgyilkosok
érkeznek, akik tényleg megölhetik, felrázza ebből a de­
presszióból. Vagy éppen hogy tárt karokkal várja majd
őket. Ha mázlink van, az új arcok és hangok felszítják
benne a kötelességtudatot.
- A veszély valós - jelentette ki Bracken. - Mindnyá­
jan odaveszhetünk. Roont több tucat férfi védte, és élni
akart, mégis elkapták.
Tux gyorsított. Átvágtak az Óceán Avenue-n egy kes­
keny parkba, ahol a zöld gyep és pálmafák között köve­
zett ösvények kanyarogtak. A macska egy nyurga fér­
fi felé közelített, aki mocskos zöld zubbonyban és roj-
tos farmerban a gyepen aludt. Hosszú haja és ápolatlan
szakálla volt. A szaga nyilvánvalóvá tette, hogy napok
óta nem fürdött.
- Ébredj, Mark! - szólt rá Tux.
A férfi megmozdult és cuppantott.
- Hagyj békén, Tux! Mi van?
- Látogatóink vannak.
A férfi erre felült, szeme ide-oda cikázott Kendra és
Bracken között.
- Kik ezek? Cirkuszosok?

381
 - Tudjuk, ki vagy - közölte vele Bracken.
- Fogalmatok sincs. Azt akarjátok, hogy elmenjek in­
nen? Megyek, csak hagyjatok békén!
- Mark vagy, az egyik Örökvaló - mondta Kendra.
A férfi arcán leplezetlen meglepetés villant fel, majd
Tux felé csapott, aki ügyesen elugrott.
- Fecsegtél? - vádolta a macskát.
- Tux semmit nem mondott - vette védelmébe a macs­
kát Bracken. - Csak két Örökvaló maradt életben. Az
ellenségeid megszerezték az Okuluszt. Jönnek.
- Legfőbb ideje - morogta Mark.
- Ne légy bolond! - mondta Tux.
Mark félretűrte zsíros haját a szeméből.
- Szerintetek tehetünk bármit is, ha az Okulusszal
valaki meg akar találni? Vagy itt kap el, vagy az utca
végén, vagy pár várossal arrébb. Egyre megy.
- Indulnunk kell - sürgette Bracken. - Ha mozgás­
ban maradunk, és találomra váltunk útirányt, eljuttat­
hatunk egy biztonságos helyre. Például Bestiafészekbe.
- Egy sárkányszentélybe? - horkant fel Mark. - Hogy
egy sárkánytelepen bujdokoljak? Nem elég szánalmas
az életem így is?
- Itt nálad fontosabb dologról van szó - igyekezett tü­
relmes maradni Bracken. - Csak két Örökvaló akadá­
lyozhatja meg a Zzyzx kinyitását.
- Végül úgyis megtörténik - tápászkodott fel Mark.
Fél fejjel magasabb volt Brackennél. - Látom, mire
megy ki a játék. Figyeljetek! Fáradt vagyok, iszonyúan
fáradt. Mindenféle szempontból: agyilag, testileg, lelki­
leg. Mindenem, ami elfáradhat, réges-rég elfáradt. Ha
éveken át hobók rabolnak ki, és folyton elkergetnek az
utcai padokról, úgyis eléggé szétesel. Bölcsebben tenné­
tek, ha az utolsó Örökvalóra koncentrálnátok.

• »» 382
 Talán nem érünk oda időben - mondta Kendra.
Nézd, Mark! - kezdte elveszíteni türelmét Bracken.
Magam is hosszú ideje élek. Régebb óta, mint te. A fel­
adás szóba sem jöhet. A kötelesség, amit magadra vet­
ít‘I, nem múlik el, csak mert elment tőle a kedved. Szedd
össze magad! A fény és a sötétség közti harc múlik ezen.
Kletek milliárdjai forognak kockán. Ha pihenni akarsz,
egyszerű életet élni, megteheted egy sárkánytelepen is.
Konok ember - figyelmeztetett dallamos hangon
'lüx.
Te maradj ki ebből! - szólt rá Mark.
-É s ingerlékeny.
Mark a macska felé rúgott, az pedig biztonságosabb
lavolságba húzódott.
Van velünk egy sárkány - folytatta Bracken. - Egy
kicsi. O elrepít Bestiafészekbe. Mehettek kerülő úton.
Kz a legjobb esélyed.
Mark zsebre dugta a kezét.
- Hogy hívnak, idegen?
- Bracken.
Én Marcus vagyok. A legtöbben csak Marknak is­
mernek. És a lány?
- Kendra.
- O ember?
- Az.
De te nem.
- Unikornis vagyok.
Mark kuncogott.
- Csodás - morogta, és keze fejével megtörölte a szá­
jat. - Honnan tudhatom, hogy nem őrültem meg? Az
egyetlen barátom egy beszélő macska, és most itt egy vi­
li ingnek öltözött unikornis, aki azt akarja, hogy sárká­
nyokhoz költözzek.

383 ^
 - Nem vagy őrült - mondta Bracken nyugodtan. -
Fogd meg a kezem!
Mark arrébb lépett.
- Nem, nem. Nagyon sajnálom. Csak a szabad akara­
tom maradt.
- Én nem...
- Ne akard bemesélni, hogy nem az érzelmeimet pró­
bálnád manipulálni. Tudom én, mire hajtasz. Ugyanar­
ra, amire a macska. Azt akarjátok, hogy örökké fizessek
a hibámért.
- Milyen hibáért? - kérdezte Kendra.
- Azért, hogy beleegyeztem, hogy egy zár része le­
gyek! - vicsorgott Mark. Lehunyta a szemét, mély lé­
legzetet vett, és összeszedte magát. - Tudom, jó ügy ér­
dekében tettem. Dicsérendő a szándékotok. Az üggyel
nincs bajom, senki nem hazudott nekem. Csak én nem
értettem meg akkor, mibe kerül ez nekem. Legalábbis
teljesen nem fogtam fel, hogy mit jelent az, hogy léte­
zem, jóval az után is létezem, hogy már nem akarok, jó ­
val az után, hogy semminek nincs értelme. Ez az ár túl
magas. A szándékaim tiszták voltak. Emlékszem, miért
jelentkeztem. Azt nem láttam előre, hogy ide jutok. Ne­
kem nem megy ez az élet. Hiba volt, hogy Örökvaló let­
tem, és senki nem akarja levenni rólam a terhet.
- Megértelek, az élet megerőltető - mondta Bracken.
- Főleg hosszú távon. Azonban akár hiba volt, akár nem,
teljesítened kell a kötelességedet. Túl sok forog kockán.
Ez nem az a pillanat, amikor megengedheted magad­
nak, hogy a saját egzisztenciális válságod legyűrjön.
- De pontosan az - vitatkozott Mark villogó szem­
mel. - Tudod te, mióta várok erre? Igen, játszadoztam a
halállal, főleg azért, hogy ízelítőt kapjak abból, milyen
a vég. Hogy úgy tegyek, mintha lenne beleszólásom a
 sorsomba. De sosem kerestem sárkányt vagy főnixet,
hogy idejekorán véget vessek az életemnek. Ha komo­
lyan akarom, megtehettem volna. Most pedig közeleg a
természetes vég. Nem öngyilkosság. Utolér, ami elke­
rülhetetlen. Az eltelt évszázadok után jogom van abba­
hagyni a harcot.
- Nincs jogod - vitatkozott hevesen Bracken. - Ha
csak rólad lenne szó, egyetértenék. De nem engedhe­
ted, hogy a világ is fizessen a te hibádért. Ez már nem
csak rólad szól attól a perctől, hogy beleegyeztél, segí­
tesz zárva tartani a Zzyzxet.
Mark befogta a fülét.
- Azt szeretnéd, hogy ez igaz legyen. Értem én. Csak­
hogy van egy kis gond. Én még mindig ember vagyok.
Tetszik vagy sem, van akaratom. Ezt teljesen el nem tö­
rölheti a világ összes bűntudata, vádaskodása és kény­
szere sem. Ostobaság volt, hogy elfogadtam a felelőssé­
get, aztán nem teljesítettem? Az. Ezt mondja Tux, ezt
mondja a szívem, ezt mondják az olyanok, mint te. Ak­
kor is az én ígéretem, én szeghetem meg. Nem én aka­
rok a világnak véget vetni. Ha valakit hibáztatsz, hibáz-
Iásd őket! Én csak egy ember vagyok, aki végre túl akar
lépni a több évszázada elkövetett hibáján. Próbálhatsz
kényszeríteni rá, hogy éljek. De ha már eskükről beszé­
lünk, hadd tegyek új esküt! Hosszú idő óta az elsőt. Ha
erővel elrángatsz a sárkánytelepre, azonnal és habozás
nélkül keresek egy sárkányt, hogy véget vessen az éle­
temnek. Azon a helyen számtalan lehetőségem lesz. Ha
hékén hagysz, talán tovább élek.
- Kérlek, gondolj a sok életre, ami megsemmisül! -
kérlelte Kendra is.
- Gondoltam. Hidd el, kincsem, felfogom ennek min­
den aspektusát, fel én. De mennyire aggódnak értem az

385 ^
emberek, akiket védelmezek? A józan eszemért, a bol­
dogságomért, a békességhez való jogomért?
- Nem ők tettek esküt. Nem ők tudják megakadályoz­
ni a világvégét. Akik tudnak az áldozatodról, nagyon is
megbecsülik. Az életed talán nem fair, de nélkülözhe­
tetlen.
- Hagyj békén! - förmedt rá Mark. - Nem kell magya­
rázkodnom neked. A beszélgetésnek vége. Hidd el, nem
maradt bennem érzés, amit manipulálhatnál. Egy tete­
met is nagyobb sikerrel csiklandozhatsz. Legalább van
még egy Örökvaló. Remélhetőleg olyan kemény, mint te,
unikornis. Vidd a másik szerencsétlent, úgy értem, hőst,
a sárkányokhoz! Engem hagyj békén!
Azzal sarkon fordult és elszaladt.
Bracken és Kendra némán nézett utána.
- Raxtusz követi - mondta Bracken. Leguggolt a
macskához. - Mit szólsz ehhez?
- Nem vagyok meglepve - felelte fáradtan Tux. - Ez
volt a legvalószínűbb reakció, bár titokban reméltem,
hogy másképp alakul. Úgy ismerem Markot, mintha a
testvérem lenne, de reméltem, hogy az idegenek kedvé­
ért bátrabbnak tetteti magát. Abban is bíztam, hogy a
közelgő halál kilátása felrázza. Most már meg vagyok
róla győződve, hogy Mark éppen olyan üres, mint ami­
lyennek mondja magát. Valaha pedig jó ember volt.
- Akkor most mi lesz? - kérdezte Kendra.
- Elraboljuk-jelentette ki Bracken. - Raxtusz elviszi
Bestiafészekbe. Agad pedig bezárja. Közben szerzek egy
kocsit, és az utolsó Örökvaló után eredünk.
- Nekem vele kell maradnom - mondta Tux. - Ha
túlságosan eltávolodik, olyan érzés, mintha lánc húzna
felé. Amúgy egyetértek veled. Az egyetlen lehetőség, ha
bezártok minket.

386 ^
 Nehezemre esik efféle döntést hozni - indult el Mark
után Bracken. - Voltam börtönben eleget. Embertelen.
I><■a börtön szükséges célt szolgál. Megvédi a tömegeket
i\/októl, akik visszaélnek a szabadságukkal. Az én mér-
i émmel a világ szabadsága többet nyom a latban Mark
/omélyes jogainál. Lehet, hogy hibázott, amikor Örök-
vnló lett, de ne a világ fizessen az ő baklövéséért. Tet-
/ ik vagy sem, neki kell fizetni a döntéséért.
Ámen - mondta a macska.
Kapcsolatban vagy Raxtusszal? - kérdezte Kendra
líráéként.
Most mondtam neki, hogy kapja el Markot. Jó, már
iá is kapta. Találkozunk a parton, hogy Tux is vele me­
hessen.
Erre! - indult el sietve Tux. Bracken és Kendra fű­
insnak eredt.
Tux egy gyalogos hídhoz vezette őket, amely a Pacific
( ’oast Highway felett ívelt át. Felrohantak a hídra. Alat-
tuk autók robogtak, sokan már bekapcsolt reflektorral.
A nap a horizont alá bukott, rózsaszín és narancssár­
ga csíkokat hagyva az óceán feletti ködös égen. A híd­
ról egy elhagyott parkolóba jutottak, ahol üvegcserepek
lonylettek a tompa fényben. A parkolót csupasz homok­
káv választotta el a tajtékos hullámtörőktől. A parton
/.abályos térközönként elhagyatott életmentő tornyok
.1 11Lak. Balra, egy nagyobb parkolóban, a Santa Monica
móló mentén több tucat autót és embert láttak.
Mark a homokban hevert, nem messze a víztől. A le­
vegőben sirályok köröztek rikoltozva.
Kendra, Bracken és Tux átvágott a parkolón meg egy
lütóúton, és kirohantak a partra. Alábukat elnyelő ho­
mokban nehezebben lépkedtek. Kendra a mólón álló
hullámvasút felé pillantott. Más körülmények között

387
klassz hely lehet ez: a part, a móló, az üzletek, az időjá­
rás meg az éttermek.
Odaértek Markhoz. Gyűlölettel teli pillantással né­
zett fel rájuk. A testtartásából Kendra sejtette, hogy
Raxtusz lefogja.
- Szemetek vagytok.
- Te meg egy szánalmas alak - vetette oda Bracken.
- Elfogyott a türelmem. Megmentjük az életedet, ehhez
jobb, ha hozzászoksz.
Mark mérgesen meredt Tuxra.
- Mit tudsz felhozni mentségedre?
- Miaú - felelte a macska, de úgy, ahogy az emberek
szokták mondani.
- Raxtusz, vidd Markot és Tuxot Bestiafészekbe! Ma­
gyarázd el a helyzetet Agadnak! Add neki ezt a követ,
hogy tudjunk kommunikálni! - Bracken átnyújtott neki
egy kis erszényt, és a láthatatlan sárkány elvette. -
Gyakran változtassatok útirányt!
Raxtusz ekkor hunyorogva láthatóvá vált. Nyakát te­
kergetve felnézett.
- Társaságunk akadt.
Kendra az égre pillantott. Két nagy szárnyas lény kö­
zeledett gyorsan.
- Sárkánygyíkok - morogta Bracken.
Mark elnevette magát.
A gyalogos híd melletti parkolóban egy Hummer fé­
kezett csikorogva.
- Repülj! - rántott kardot Bracken. - Vidd Kendrát is!
- Várj! - ellenkezett a kardjáért nyúlva Kendra. Rax­
tusz habozás nélkül láthatatlanná vált, és megragadta
a lány derekát. Kendra, Mark és Tux felemelkedett, a
láthatatlan sárkány heves szárnycsapásai homokfelhőt
vertek fel.

388
 Ahogy kirepültek a víz fölé, Kendra a válla felett hát-
ni nézett a Hummerből kiszálló emberek, a homokon
lépkedő Bracken és a közelgő sárkánygyíkok felé.
Még több sárkánygyík - kanyarodott el a part men-
lén Raxtusz.
A horizontot pásztázva Kendra egy, a tenger felől kö­
zeledő sárkánygyíkot vett észre. Egy másik délről, a
móló felől érkezett. Egy harmadik a part mentén suhant
északról. Ahogy Raxtusz igyekezett emelkedni, a sár-
Iwinygyíkok minden oldalról körbevették. Farkasszerű
léjük volt, denevérszárnyuk és hosszú fekete karmuk.
A sárkánygyík gyors - lihegte Raxtusz. - Termetre
olyan, mint én. Ötöt nem tudok lerázni, látható utasok-
luil nem.
Ide! - kiáltott a karjával integetve Mark. - Gyer­
tek értem!
Kuss! - szólt rá Kendra a számszeríjáért nyúlva.
Ahogy a legközelebbi sárkánygyík lecsapott rájuk,
Iviixtusz pörögve lebukott. Kendra kilőtt egy nyilat, ám
a kitérő manőver miatt a nyílvessző nem talált. Kar­
mok csattantak a sárkány pikkelyein, és Kendra érezte,
hogy Raxtusz megborzong, majd a következő pillanat­
ban az óceán közelít feléjük ijesztő sebességgel. Raxtusz
kiemelkedett a zuhanásból, és a hullámok csúcsát érint­
ve suhant a parttal párhuzamosan. Két pldalról sár­
kánygyíkok ereszkedtek le mellé, tartva a tempót. Az
egyik diadalmas vonítással rávetette magát Raxtuszra,
es mind elmerültek a tengerben.
Miután magához tért a becsapódás és a hideg víz okoz­
ta sokkból, Kendra nem látott mást, csak buborékokat.
Kitépte magát farkasbőr köpenyéből, és a felszín felé
aszott. A bőrvért és a kard súlya lefelé húzta. Mark mel­
lett ért fel, próbálta orrát és száját a víz felett tartani.

389 ^
 A közelben hatalmas testek csapdostak acsarkodva, víz-
permetet fröccsentve a magasba.
Egy újabb sárkánygyík csapott le rájuk, amely addig
nem vett részt a küzdelemben. Mark felemelte a karját,
és a sárkánygyík megragadta. Kendra elkapta Mark lá­
bát, így a sárkány őt is kirántotta a vízből, és a part felé
szállt.
- Hagyj békén! - rugdosta Kendra karját a másik lá­
bával Mark.
Kendra néhány pillanatig elkeseredetten kapaszko­
dott, majd belepottyant a habos tengerbe. A víz lelassí­
totta ugyan az esést, Kendra mégis keményen nekiüt­
között a tengerfenéknek, majd egy hullám előrelökte.
Kendra nagy nehezen talpra állt, a sekélyesben a part
felé gázolt, torka égett a felköhögött sós víztől.
A parton nyíl koppant Bracken pajzsán, amikor két
férfi rontott rá karddal. Bracken az egyik kardot felfog­
ta a pajzsával, a másikat a pengéjével hárította, majd
egy erős csapással elintézte az egyik támadót. A másik
eltáncolt, várta Bracken következő lépését.
A sárkánygyík a part túlsó végébe dobta le Markot, a
parkoló és a Hummer közelébe. A Hummer mellett íjjal
a kezében Torina állt. Mark vizes ruhájára homok ta­
padt, térden állva nézett szembe hóhérával. Ledobta a
zubbonyát és széttépte az ingét, lecsupaszítva a mellét
a megadás egyértelmű gesztusaként. Torina az íj húr­
jára helyezett egy nyílvesszőt, és közben egy szürke ta­
lárt viselő férfi közeledett hosszú léptekkel, mindkét ke­
zében enyhén ívelt kardot tartva. Kendra emlékezett rá
az Obszidián sivatagból. A Szürke Orgyilkos.
- Ne! - kiáltotta, és futásnak eredt a vizes homokban,
közben kardja markolatáért nyúlt, de túlságosan mesz-
sze volt ahhoz, hogy még időben Markhoz érjen.

390 ^
 Bracken kardját suhogtatva rontott rá ellenfelére.
Miután többször is összecsattant a pengéjük, Bracken
íd nyársalta a férfit, aztán kirántotta kardját a testéből,
es Mark felé rohant, homokfelhőt kavarva maga mögött.
Kendra ekkor szárazabb homokra ért, ami lelassítot-
ta. Vizes ruhája súlya is húzta lefelé. A parkoló remény­
ír lenül távolinak tűnt. Egy sólyom csapott a szürke ru­
hás harcos felé, de az egy lezser csapással végzett vele.
bracken frusztráltan felüvöltött, amikor a Szürke Or­
gyilkos megállt Mark előtt, és lesújtott. Mark teste azon­
nal porrá omlott, a vizes ruha üresen hullt a homokba.
Torina ekkor Brackent vette célba az íjjal, aki azonnal
felkapta a pajzsát. A nyíl kirepült, és Bracken a pajzsa
legaljával kapta el.
Kendra! - hallotta Raxtusz hangját maga mögül.
Hátranézve látta, hogy egy sárkánygyík készül le­
csapni rá. Dühösen és kétségbeesetten lendítette meg
kardját a feje felett. A kard borotvaéles karmoknak
csattant, és kirepült a kezéből. Kendra elesett, a kezét
lehorzsolta, de a lecsapó sárkánygyík karmai centikkel
elvétették. A sárkány megdőlt röptében, hogy visszafor­
duljon, majd hirtelen félrecsuklott a feje, és a homokra
zuhant. A következő pillanatban az ismét láthatóvá vált
Raxtusz szállt le mellé.
A Hummer csikorgó gumikkal, bőgve hajtott ki a par­
kolóból. Kendra és Raxtusz odament Brackenhez, aki
az üres zubbony és a farmer mellett állt. Bracken tehe-
letlenül dühöngött, ám vonásai megenyhültek, amikor
meglátta Kendrát.
- Jól vagy?
-JÓL
Bracken hüvelyébe dugta a kardját, és a pajzsból ki­
húzta a nyílvesszőt.

^ 391 ^
 - Olyan közel voltunk! - Az égre pillantott, majd Rax-
tuszra. - Hány sárkánygyíkot intéztél el?
- Mind az ötöt. Kettőt a vízben, hármat a levegőben.
Nem volt egyenrangú küzdelem, a karmaikkal nem tud­
tak ártani a pikkelyeimnek, és láthatatlan is voltam.
Van egy nagyon törékeny pontjuk, a tarkójuk és a nya­
kuk között. Apám tanította meg.
- Mi lett Tuxszal? - kérdezte Kendra.
- Sólyommá változott, és segíteni próbált - mesélte
Raxtusz. - Az alakváltó Markkal együtt porrá lett.
Bracken belerúgott a zubbonyba.
- A mindenségit! Ha csak egy kicsit gyorsabb lettem
volna!
- Figyeltek bennünket - vigasztalta Raxtusz. - Tud­
ták, hogyan kössék le az erőinket. Ha kicsit gyorsabbak
vagyunk, akkor is utolérnek.
- Hogyhogy a kard megölte? - kérdezte Kendra. - Azt
hittem, csak főnix, sárkánytűz és unikornis szarv árt
neki.
- Mágikus kard volt - magyarázta Bracken keserűen.
- A markolata sárkányfog, a pengéjén meg olyan bűbáj,
ami megfelelhetett a sárkánylélegzetnek.
- Torina is velük volt - jegyezte meg a lány.
- Volt néhány főnixtollal ellátott nyílvesszője. Az is
mágikus, az is elég lett volna. - Kihúzta a másik nyíl­
vesszőt a pajzsából. - Rám nem pazarolta.
- Menekültek előled - próbált bele lelket önteni Rax­
tusz.
- Szerintem inkább előled. És jól is tették. Igencsak
félelmetes ellenfél lettél ám! Utánuk erednék, de csapda
is lehet, és most a legfontosabb a texasi Örökvaló. Csak
pazarolnánk az időt, ha ezeket a bohócokat üldöznénk,
egy másik csapatuk meg az utolsó reményünket keresi.

392 ^
 Kaxtusz megmozgatta a szárnyát.
Az előző utazáshoz képest Texas itt van a sarkon...
Minin, talán ideje lelépnünk.
Jönnek a rendőrök - mondta Bracken.
Most már Kendra is hallotta a távoli szirénázást.
A móló felé nézett.
Láttak bennünket.
Nem tudom, mit láttak belőlem - mondta Raxtusz.
Talán a sárkánygyíkokat sem. De azt biztos látták,
hogy emberek és nyilak repülnek, no meg a verekedést.
Mracken hátrahagyott pár holttestet is. A rendőrségnek
le /. dolga. Ideje kereket oldani.
Igazad van - sóhajtott Bracken. - Megpróbálok kap-
eMolatba lépni a Szfinxszel. Addig is vigyél el bennünket
nmen!
 Huszonharmadik fejezet

Vaszilisz

eth a sziklás domboldalon ült, miközben Vanessa a

S kézzel rajzolt térképet böngészte, amelyet az Ének­
lő Nővérektől kaptak. Összevetette egy másik térkép­
pel, megnézte az iránytűt, ellenőrizte a GPS-t. Odébb
Newel és Dórén kardozott sétabotokkal hangos facsat-
togtatás közepette. Hugó Seth fölé tornyosulva némán
várta, hogy Vanessa megállapítsa az irányt.
Miután Brit Kolumbia aszfaltozott útjait elhagyták,
Vanessa önmagához képest szinte óvatosan vezetett.
Seth gyanította, hogy a sokszor százméteres szakadé­
kok mellett kanyargó földutakon mindenki visszavesz
a tempóból. Órákon keresztül hajtottak isten háta mö­
götti, gödrös utakon, hegyek és festői tavak között, az­
tán pirkadat előtt az utolsó út egy kis táborhelyre vitt,
ahol Vanessa kijelentette, hogy innen gyalog kell tovább
menniük.
- Közel vagyunk - szólalt meg. - Ha jól olvasom eze­
ket a térképeket, a domb mögött lesz egy hosszú völgy,
ami vízmosássá keskenyedik. A Totemfal a vízmosás vé­
gén áll. Ha már megálltunk, azt mondom, gyorsan ha­
rapjunk is egyet.
- Kaja! - kiáltott Seth. A szatírok azonnal abbahagyták
a párbajt, odakocogtak, és kinyitották a hátizsákjukat.

*7 ^ 394
 Kérsz egy szendvicset, Mike? - kérdezte Newel a
hamis útlevélre utalva, amivel Vanessa áthozta Sethet
i kanadai határon. Ugyanezt használták az Obszidián
ivatagban. Elise-nél voltak az iratok, így ő hazavitte
Seth útlevelét is Titokföldére. Vanessa ott találta meg,
i'Mgyámsági iratot hamisított hozzá. Jól jött az utazásai
urán szerzett tapasztalat.
Sós perecet, Mr. McDonald? - nyújtotta oda a zsák-
inI. Dórén. Ez volt Seth családneve az útlevél szerint.
Persze - vett el egyet a fiú. - Nekem legalább nem
kellett gyalog átkelnem a határon, és a túloldalon meg-
;írnom, hogy felvegyenek - vágott vissza.
A kanadaiak nem szívesen engedtek volna be ide-
en kecskéket - adott át Sethnek egy szendvicset Newel.
Se egy fóldrakást hátul - tette hozzá Dórén. - Vagy
fegyvereket. Szívességet tettünk nektek, nem kellett
i nempészáruval bajlódnotok.
Newel karját széttárva nyújtózkodott. A közelebbi
hegycsúcsokat méregetve teleszívta tüdejét hús, regge­
li levegővel.
Csodálkozom, hogy nem laknak erre emberek. Ez az
egyik legszebb ország, amit valaha láttam. És egyúttal
a/ egyik leggyérebben lakott is.
Kemények a telek - magyarázta Vanessa. - Sze­
rencsénkre éppen enyhe tavasz van. Magasabban vagy
* ./akabbra még mindig nagy hó lehet.
Seth összeszorította a szendvicset, és beleharapott,
fogai között ropogott a salátalevél. Aszatírok hűtőtás-
Kaban tartották a szendvicset, így az elég hideg volt.
I'öbb mustár és savanyúság volt benne, mint szerette
volna, de az éhségét csillapította.
Dórén pereceket dobált Newelnek, aki szájjal kap­
ui el. Vanessa csak a fél szendvicsét ette meg, majd

395 ^
hátradőlt, és lehunyta a szemét. Régóta vezetett, kime­
rült lehetett.
Seth igyekezett nem rágódni az előttük álló feladaton.
Szeretett volna már odaérni a Totemfalhoz, és elkezde­
ni. A várakozás őrjítő.
A szatírok tovább kardoztak a botokkal. Vanessa nem
moccant. Seth úgy vélte, pihen kicsit. Hogy lekösse ma­
gát, elővette a Brackentől kapott érmét.
- Hallasz? - tátogta.
Hallak. K eresnem kellett volna téged. A m ásik Ö rök­
valót sem tudtuk m egvédeni. M ár csak egy maradt. Úton
vagyunk hozzá Texasba. H ogy va gy?
- A feladatom egyik nehéz része jön. Ha sikerül, talán
nemsokára találkozhatunk. Kendra jól van?
M ind jó l vagyunk. M árm int sértetlenül. Csak kicsit
elkedvetlenedtünk. A közeljövőben rem élhetőleg több si­
kerrel járunk.
- Majd kereslek - suttogta Seth.
Legyen kéznél az érm e!
- Brackennel beszélsz? - ült fel Vanessa.
- Elvesztettek még egy Örökvalót. Egy maradt.
- Akkor a mi szerepünk még fontosabb. - Vanessa fel­
állt. - Túl sokat ne kommunikálj az érmével! Az ellen­
ségeinknél van az Okulusz, bármit mondunk vagy te­
szünk, elárulhatja a célunkat.
- Nem mondtam részleteket - nyugtatta meg Seth. -
Ki tudja, talán végig figyelnek bennünket.
- Nem hinném. Szerintem másra figyelnek. Főleg az
Örökvalókra és Zzyzxre. Ha tudnák, miben mesterke­
dünk, már rég akadályt állítottak volna elénk. Szeren­
csére annyi dolguk van, hogy a mi kis kirándulásunk
eddig elkerülte a figyelmüket. Persze ez bármelyik pil­
lanatban megváltozhat.

396 ^
 Newel botja eltört, mire Dórén elkezdte kergetni a
.loniboldalon, a hátát bökdösve.
Nem fair! - kiabálta Newel. - Fegyvertelen vagyok!
Touché! - rikkantotta Dórén minden szúrásnál.
Mennünk kell - mondta nekik Vanessa.
Most kezdett érdekes lenni - nyafogott Dórén.
Ezt nem fogom elfelejteni - mondta Newel.
Pedig jobb lenne. Lealáztalak.
11ugo felvette Sethet és Vanessát. A nő megmondta,
....rre menjen, és a szatírok felzárkóztak mögéjük.
Megtalálták a völgyet, amelyre Vanessa utalt, és az
nemsokára valóban meredek, száraz vízmosássá szű­
kült. Akkor Hugó láthatatlan korláthoz ért, amely nem
•ngedte tovább. Ebből tudták, hogy közel a cél. A gólem
!<•!ette Sethet és Vanessát.
Akkor innen egyedül megyek - fújt egyet Seth.
Csak egyetlenegy szívességet kérünk a Totemfaltól
bólintott a nő - , ne kockáztassuk mindannyiunk biz-
lonságát!
A Nővérek elláttak tanáccsal. Csak nem lesz olyan
nehéz, nem igaz?
Vanessa felvonta a szemöldökét.
Pedig lehet. De én hiszek benned. Szerezd meg a
Kardot!
És vigyem a saját kardomat? - Seth magával hozta
i adamant kardját és pajzsát is.
Nem sokat tudok a Totemfalról, régi mágia - ismer-
i e be Vanessa. - Annak alapján, amit a Nővérek mond­
tak neked arról, hogy mi rejlik a fal mögött, szerintem
nkséged lehet rá. Csak nehogy feleslegesen felbosz-
i/.ontsd vele valamelyik erős lényt!
Vidd a kardod! - értett egyet Newel. - Apríts fel
mindenkit, aki beléd köt!

^ 397
 - Azt hallottam, könnyebb, ha előbb eltöröd a má­
sik fegyverét - tette hozzá Dórén, mire Newel a vállá­
ba bokszolt.
- Jól van, nemsoká jövök - mondta a fiú. - Akár al-
hattok is, addig Hugó majd őrködik.
Azzal Seth sarkon fordult, és elindult a vízmosásban.
Óvatosan lépdelt az ingatag köveken. Egyszer visszané­
zett és látta, hogy társai komoly arccal figyelik. Amikor
észrevették, hogy nézi őket, egyből felderültek és inte­
gettek, de egy pillanat erejéig meglátta rajtuk az aggo­
dalmat, amit addig olyan jól lepleztek. Azt kívánta, bár­
csak vissza se nézett volna.
A kanyargó vízmosás egyre sekélyebb és meredekebb
lett. Az imént még fel tudott volna mászni a falán, most
már semmiképp.
Aztán egy rikító színűre festett totemoszlopot pillan­
tott meg, amelyet mintha nemrég állítottak volna. Nyíl­
egyenesen meredt a magasba a vízmosás közepén. A rá­
festett képek között volt egy kövér harcos az alján, há­
rom vad arc felette, és a tetején egy szárnyas sas. A gro­
teszk rajzok fafogukat kivillantva meredtek rá, és Seth
megérezte, hogy az oszlopot figyelmeztetésnek szánták.
Az oszlop mellett elhaladva egyre nyugtalanabbá
vált. A vízmosásban természetellenes csend uralkodott.
Nem zümmögtek rovarok, nem rikoltoztak madarak,
nem susogtak levelek. A levegő mozdulatlanul, súlyosan
nehezedett rá. Kémkedő tekinteteket érzett magán, de
semmit nem látott, ami igazolta volna gyanúját. Egyik
kezét azért kardja markolatán tartotta, biztos, ami
biztos.
A következő kanyar után a vízmosás hirtelen véget
ért, és Seth megpillantotta a Totemfalat. Hatszor olyan
magas lehetett, mint ő, és keresztben teljesen elzárta a

398
 i -mosást, akár egy gát. Több száz arc látszott a faal-
i n|mányon, megviselték őket az eltelt évek és az időjá-
■ i de mind felismerhető maradt. Szerepelt ott renge-
ii c. állat - medvék, farkasok, őzek, jávorszarvas, rén-
u vas, hiúz, hód, vidra, fóka, rozmár, sas, bagoly és
meg sok más - , ám talán még náluk is többféle ember:
li'i Ii és nő, öreg és fiatal, kövér és sovány, szép és ronda.
Volt barátságos, dühös, bölcs, nevetséges, ravasz, beteg,
. . n e légült, ijedt, nyugodt.
Seth még sosem látott hasonlót. Simán el tudta volna
i i’pzelni, hogy ezt a Totemfalat kiállítsák a világ legna-
%i>1)1) múzeumában, olyan lenyűgöző, olyan részletes,
iilyun egyedi volt.
A Totemfal előtt egy alacsony fatuskó állt. Seth kíván-
. mm közeledett. A mellkasáig ért, de legalább nyolc lé­
in.; lehetett az átmérője. Próbálta elképzelni, mekkora
i i a IIhatott itt, mielőtt még kivágták. A számtalan év-
viifű alapján akár több ezer éves is lehetett.
Az ösztöne azt súgta, hogy a tuskóra állva szóljon a
inl hoz. Ahogy felmászott rá, látta, hogy egyes gyűrűk
/ölesebbek a többinél. A közepére állt, a legbelső kon­
centrikus körökre.
tökkor a Totemfal motyogás, morgás, ugatás, vicsor­
í t , üvöltés és köhögés alkotta elképesztő hangzavar
közepette életre kelt. A faarcok pislogtak, szimatoltak
én ásítoztak. Nyelvek nyúltak ki, arckifejezések változ­
óik meg. Az emberi arcok olyan nyelven beszéltek, me­
lyet Seth nem értett.
Seth Sorenson vagyok - mondta hangosan. - Azért
lőttem, hogy beszéljek a Totemfallal.
A fejek elhallgattak. A fal közepének alsó része táján
egy széles, öreg és büszke férfifej szólalt meg zengő han­
gon.

399
 - Sokan vagyunk. Válassz ki négyet, akivel beszélni
akarsz.
- Mind beszéltek angolul?
- A te nyelveden fogod hallani. Válassz! - mondta tü­
relmetlenül a fej.
- Jól van. - Seth igyekezett hivatalos maradni. - Be­
szélni akarok Anjuval, a vadásszal. És Tootegával, a ba­
nyával, meg Yuralriával, a táncossal és Chuval, a hód­
dal is.
Meglepett mormogás hallatszott a fal felől, majd gyor­
san elhalt.
- Hallgatlak - mondta egy durván faragott férfiarc a
fal bal oldalának közepe táján. Egyik orcáját fagöbecs
torzította el, mintha heges lenne.
- Hallgatlak - mondta egy ravasz, csuklyás arc a jobb
alsó sarokban. A finoman faragott nőnek volt a legtöbb
ránca.
- Hallgatlak - mondta egy fiatal, gyönyörű arc a fal
tetején. Sima vonásain nem látszott az idő múlása.
- Hallgatlak - mondta egy szőrös, kapafogú hódarc a
nő alatt. Kamaszos hangja volt.
A Totemfal várt, minden szempár Sethet figyelte.
A fiú egyik lábáról a másikra állt, kezét összefűzte a
háta mögött.
- Vasziliszt keresem, a Fény és Sötétség Kardját. Tu­
dom, hogy ti őrzitek. Be akarok lépni, hogy magamhoz
vegyem.
Újabb felháborodott motyogás futott végig a falon.
- Csendet! - mondta a banya. - Hogyan szereztél tu­
domást Vaszilisz hollétéről?
- Arat fizettem érte.
Ekkor a vadász szólalt meg mogorván:

**5* 400
 Akkor azt is tudnod kéne, hogy csak megfelelő áldo­
ni bemutatása után teszünk szívességet.
'Padom - felelte Seth tiszteletteljes hangon.
Mégsincs nálad semmi érték - jegyezte meg a hód
Kivéve talán a kard meg a pajzs. Ezek azonban még ár­
nyékainak sem nevezhetők annak, amit mi őrzünk.
Ne légy vele olyan szigorú! - kelt Seth védelmére a
i. mcos. - Fiatal még. - A hangja ellágyult: - Mit tudsz
ajánlani?
A karddal együtt egy nagy gonosznak is otthont ad-
l.ok mondta Seth. - Engedjétek meg, hogy elvigyem a
Kardot, és mielőtt távozom, megszabadítalak bennete-
Kot, a gonosztól.
Jöttek már mások is Vasziliszért - merengett a ba­
nya. - Alig esett meg, hogy ismerték a helyét. Volt, akit
beengedtünk. Egy sem tért vissza.
Az ifjú magabiztosan beszél - méltatta a vadász.
Magabiztosságra bármelyik együgyű képes - vélte a
láncos. - Néha a legnagyobb bolondok a legbátrabbak.
A liú fiatal és naiv. Baja esik, és nem fogja megtartani
iiz ígéretét.
A bölcs nem csinál semmit - panaszkodott a hód.
A bölcs csak ül és tanácsot ad. Éppen hogy a tudása
nkadályozza a cselekvésben. Ne becsüljük alá a fiatal-
Hrtgot!
Milyen tetteket hajtottál végre? - kérdezte a fiútól
a Vadász.
Seth számított rá, hogy önéletrajzot kérnek tőle. Pró­
bálta összeszedni az elmúlt évek fontosabb eseményeit.
- Kihúztam egy sötét talizmánt egy hazajáró lélek
nyakából - sorolta. - Elkaptam egy leprikónt. Felébresz-
lettem és elaltattam Falánk Ollochot. Megtaláltam a

401
Kronométert, a Zzyzx démonbörtön egyik kulcsát. El­
loptam egy unikornisszarvat a kentauroktól Grun-
holdban. Megalkudtam Thronisszal. Megöltem Szilet-
ta sárkányt, hogy elhozzak egy tárgyat Bestiafészek-
ből. Túléltem az Alomkövet az Obszidián sivatagban, és
segítettem megszerezni a Transzlokátort, a Zzyzx egy
másik kulcsát. Ja, és megalkudtam az Éneklő Nővé­
rekkel.
- Igazat szól - mondta a banya.
- És azzal is igazat mondok, hogy nem érzek félel­
met -játszotta ki az adut Seth. - Ezzel a karddal meg­
szabadíthatlak benneteket az odabent rejtőző gonosztól.
A másik karddal pedig megmentem a világot.
- Komolyan gondolja - erősítette meg a banya.
- Tootega ismeri az igazat - ismerte el a táncos.
- Sok mindent elért - mérlegelt a vadász.
- Ne a kora vagy a külseje alapján ítéljük meg! -
mondta a hód.
- Nem tudást óhajt, nem kell vele megosztanunk sem­
mit - mormolta a banya. - Te mit szólsz, Kattituyok?
Az elsőnek megszólaló büszke arc harsogó hangon így
szólt:
- Az Égerfaajtó mögötti gonosz sok nyár óta gyötör
bennünket. Az ifjú megnevezte a négyeket, akik az
Égerfaajtót őrzik. Ez jó előjel.
- Talán nem tér vissza - vélte a táncos. - Hagyjon itt
biztosítékot!
- A kardot meg a pajzsot - vágta rá a vadász.
- És a mágikus tárgyakat a zsákjából - károgta a ba­
nya. - A tornyot meg a halat.
- A kardra nem lesz szükségem? - kérdezte Seth.
- A kardod és a pajzsod finom anyagból készült, de
az Égerfaajtó mögött nem érsz velük semmit - mondta

402
luiltituyok. - Hagyd őket itt a paktum megpecsételé-
ei't'l
!la sikerrel járok, visszakapom?
Irtsd ki az Égerfaajtó mögött ólálkodó gonoszt, és
öt Ki'ben elmehetsz Vaszilisszal és a dolgaiddal - aján­
lana a banya.
I ígyanezt mondom - támogatta a vadász.
Iígyanezt mondom - visszhangozta a hód.
I ígyanezt mondom - sóhajtott a táncos.
Elfogadod? - kérdezte Kattituyok a fiút.
Elfogadom - oldotta le a kardját Seth.
Az egyezség megköttetett - dörögte Kattituyok, és
hangjától megremegett a farönk.
Soth letette a kardot és a pajzsot. Aztán a hátizsákból
i ihalászta az ónixtornyot és az achát leviatánt. Letet-
i. a (öldre. Egy eddig láthatatlan ajtó nyílt ki a fal jobb
iImó sarkában. A Banya aszott arca töltötte be a közepét.
Mehetek? - kérdezte Seth.
Indulj! - engedélyezte Kattituyok. - Jó vadászatot!
Seth lekecmergett a tuskóról, és az ajtóhoz ment,
miközben a Totemfal rengeteg szeme mind őt figyelte.
A Hitét folyosóról hideg levegő csapta meg. A falon ki­
es ulladt egy primitív fáklya. Seth belépett, zsebre tette
n/ elemlámpáját, és levette a fáklyát. Mögötte az ajtó
becsapódott, akár a koporsó fedele.
A rücskös falú, csőszerű folyosó egyenletesen lejtett.
A omladozó falakat és a mennyezetet nem tartották
erendák vagy kövek. A levegő egyre hűlt, a fáklyát kö­
zelebb tartotta magához, hogy meleget is adjon.
Az Éneklő Nővérek figyelmeztették az Álló Holtak-
i i Abban nem volt biztos, mire számítson, de olyasmi­
nek képzelte őket, mint amilyen a hazajáró lélek volt.
el |mél most nem volt kard, de talán egy fáklya még

403 ^
jobb fegyver is. A Nővérek azt mondták, csak akkor jut
túl az Álló Holtakon, ha nem fél. Azt tudta, hogy a má­
gikus félelem ellen immúnis, és próbált felkészülni a
természetesebb változatra.
A folyosó mind mélyebbre ereszkedett, és egyre hide­
gebb lett. Fürge léptekkel ment, részben hogy ne fázzon,
részben hogy kevésbé legyen ideje kiborulni.
Végül a folyosó egy szögletes kamrába nyílt, amely
olyan alacsony volt, hogy a feje majdnem érintette a
plafont. Noha széles és hosszú helyiség volt, a mennye­
zet miatt klausztrofób érzés fogta el, akár egy alagsor­
ban. A dermesztő levegő mágikus félelemre utalt, noha
ő nem bénult le.
Ahogy a fáklya fényében feltárult a helyiség, Seth
karján felállt a szőr, és libabőrös lett. A tágas termet
álló tetemek sorai töltötték meg! És nem közönséges te­
temek! Aszottak és szikkadtak voltak, mintha annak
idején mumifikálták volna őket. A megsárgult csonto­
kon csak valami rájuk száradt fekete húsmaradvány
látszott. A némi megmaradt bőr barna, feszes és telje­
sen dehidratált volt. A tetemek szabályos közönként áll­
tak, karjuk a testük mellett, akár egy vigyázzban álló
hadsereg. Üres szemgödrök meredtek a semmibe.
Seth egész eddig acélozta magát, hogy ne félelem­
mel reagáljon. Azt szuggerálta magának, hogy akármit
lát, hall, vagy akármilyen szagot érez majd, csak vállat
von és megy előre. Hiszen ha az Álló Holtakat a félelem
mozgatja, akkor nincs miért tartania tőlük. Csak ural­
kodnia kell az érzésein.
Most azonban megingott az önuralma. A fáklya fényé­
ben sorakozó testek látványa megdöbbentette, hátbor­
zongatóbb volt, mint képzelte. Akkor néznek ki így a te­
temek, ha évszázadokig voltak eltemetve a sivatagban.

404
 örni lenne szabad rendezett sorokban állniuk a föld
nlntt.
A közelben néhány test mocorogni kezdett. Seth lé­
legzete elakadt. Pár tetem előrelépett. Száraz levelek
usogását idéző hang hullámzott végig az egész gyüle­
kezeten. Sethben feléledt a kétség. Megijedt, hogy meg-
i|cd. Száraz csontok kaparták a földet. Szikkadt karok
nyúltak felé.
( londolatai összevissza kavarogtak. Mi a baj? Miért
nem tud uralkodni magán? Mert egyedül van? Vagy
mert kételkedik magában? Vagy a gondolat okozza,
hogy élőholtak között van? Talán a hideg? Az alacsony
mennyezet? A tetemek mennyisége? Az embertelen kül-
ejük? Ahogy recsegnek mozgás közben? Az, hogy meg­
ijedi, és ezzel mozgásra késztette őket? Vagy talán ez az
■rész együtt?
Talán túl magabiztos volt, azt hitte, immunitása a
mágikus félelemre a természetes félelmet is gátolja, hói­
ul t ugyanúgy megijedt, mint bárki más.
I'lkkor jött rá, hogy nem hallja a gondolataikat. Meg­
áddá, hogy hallja az élőhalottakat, de ezek valami ok­
nál fogva hallgattak. Ez is segített nekik abban, hogy
meglepjék, mert még idegenebbek lettek tőle.
MLimifikált testek egész sorai csoszogtak felé. A lég­
ii özelebbi már majdnem odaért. Látta a mozgás köz-
hen dolgozó ínszalagokat. Meg fog halni? És a családja?
Ki menti meg őket? Megtudják valaha, hogy azért halt
meg, mert félt?
Szégyen fojtogatta. Szinte hallotta, hogy Kendra nem
iikarja elhinni, hogy a gyávaság ölte meg. Hiszen a bá-
tnr.sóg a legjobb tulajdonsága!
Ilogyan tudná megváltoztatni, amit érez? A rémálom
mindig rosszabb, ha egyedül van. Amikor álmában volt

*77* 405
barátja, akit védenie kellett, a félelem veszített erejéből.
Ebben a pillanatban, ahogy a hústalan ujjak felé nyúl­
tak, szüksége volt valakire, akinek a kedvéért bátor le­
het, akit nem hagyhat cserben. Próbálta felidézni a csa­
ládját, szüleit, nagyszüleit.
Ehelyett Coulter jutott eszébe. Látta barátját a ge­
renda alá szorulva, hallotta, hogy levegő után kapkod.
Coulter, aki megmentette a ligetben, amikor a mágikus
félelem megdermesztette őket. És Seth hirtelen nem
volt egyedül. Nem fogja cserbenhagyni Coultert. Meg­
ígérte.
- Állj! - kiáltotta, dühösen lengetve a fáklyát. A tete­
mek megtorpantak. - Nem félek többé! Csak megijesz­
tettetek. - Ahgy kimondta, rájött, hogy igaz. Az Álló
Holtak is érezték, mert meg sem moccantak.
- Nálatok lerobbantabb hullákat még nem láttam. -
Megindult a mozdulatlan tetemek között. - A keselyűk
után maradnak ilyenek. Hozzátok képest a zombik ki­
csattannak az egészségtől. Ha meg akartok ijeszteni va­
lakit, dobjátok össze a pénzeteket, és béreljetek egy li-
dércet!
Jót tett a lelkének, hogy gúnyolhatta őket, és azok
sem vették zokon. Új színben látta őket: akarat nélkü­
li, szánalmas bábok voltak. Azt tesz velük, amit akar,
nem bánthatják, ha nem engedi. Ilyen egyszerű. Rozo­
ga, aszott, szánalmas roncsok. Céltudatosan, önbizalom­
mal telve vágott át köztük, nem hagyott helyet a két­
ségnek.
A terem végéből egy ajtó nyílt. Nem volt rajta kilincs
vagy kulcslyuk, azonban amikor megnyomta, engedett.
A fáklya azonnal kialudt. Az egyik pillanatban még
lángolt, a másikban szikrája sem maradt, áthatolha­
tatlan sötétséget hagyott maga után. Seth a bátorságát

Jr2*. -406
megőrizve belépett, és betette az ajtót. Legalább meg-
t unnyebbült, hogy van valami közte és az Álló Holtak
Kozott. Ledobta a fáklyát, és elővette az elemlámpát,
lekapcsolta, de nem világított.
Miért zavarod meg a magányom? - kérdezte egy fá-
i mit, rekedt férfihang.
Ki az?
Bátor vagy, hogy túljutottál az Álló Holtakon. Főleg,
hogy először elvesztetted a fejed. Ok azonban semmik
hozzám képest. Egyetlen szóval megölhetlek.
Ki vagy te? - ismételte meg a kérdést Seth.
Az egyik élőhalott - érkezett a válasz. - Árnybűvölő
vagy, nem, Seth? Nem érzed a gondolataimat?
Honnan tudod a nevem?
Abban a pillanatban tudtam olvasni az elmédben,
ahogy beléptél az Égerfaajtón. Sokkal világosabban,
mint sokakéban. Szerinted mit csinálnak most a szüle­
id? Netán haldokolnak, mint Coulter barátod?
Seth megszorította az elemlámpát.
Nem érdekel, mi vagy, de fogd be!
Vigyázz! Itt lenn én vagyok egy személyben az ítélő-
zék, a bíró és a hóhér. Miért akarod Vasziliszt?
Nos... - Seth próbálta összeszedni a gondolatait, ki-
lnlálni, mit is akar hallani a hang.
Nem is kell kimondanod. Elég, ha rágondolsz.
A Xzyzx ilyen közel áll a bukáshoz? És Graulasz vezeti
a Társaságot?
Igen. Tudsz a Zzyzxről?
Azt hiszem, illene bemutatkoznom. - Egy kard je ­
lent meg a kamra vége felé, függőlegesen állt, a penge a
földbe szúrva, csak fekete körvonalként látszott, de éles,
leliér fénykoszorú övezte, amely az egész kamrát meg­
világította. A nem túl nagy, kerek, kupolás mennyezetű

Jrz* 407
helyiségben még egy személy tartózkodott, egy különös,
bomló zombi. A feje és egyik keze kivételével mindene
megkövült.
- Veled mi történt? - döbbent meg Seth.
- Morisant vagyok - mondta a zombi. Erodált fejéhez
képest hangja meglepően tiszta maradt. - Látom, a ne­
vem semmit nem mond neked.
- Sajnálom - mondta Seth. - Kellene?
- Én voltam a Zzyzx főmérnöke.
- Hogy? Azt hittem, a Zzyzxet varázslók építették.
- Pontosan - mondta a félig megkövült zombi.
- Te varázsló vagy?
- Az vagyok, ami egy valaha hatalmas varázslóból
megmaradt. Annak idején a legbefolyásosabb varázs­
lónak tartottak. Látom a gondolataidból, hogy ismered
Agadot. Örömmel veszem hírét, hogy jól van. Segített a
Zzyzx építésénél.
- Hogy kerültél ide? - kérdezte Seth.
- Erre a kérdésre több válasz is van. Azért vagyok
itt, mert Agad zárt ide. Ez egy pontos válasz. És azért
vagyok itt, mert Vaszilisz gazdája vagyok. Ez is pontos.
A legjobb választ akarod? A gőgöm miatt vagyok itt.
- Gőg?
- A büszkeségnek az az egészségtelen változata, ami
miatt az ember saját magát teszi tönkre. Tudod, néha,
amikor valaki túlságosan nagy hatalmat szerez, azt hi­
szi, a szabályok rá nem vonatkoznak. Azt tudod, hogy a
varázslók sokáig élnek, ugye?
- Igen.
- Én voltam a Zzyzxet építő varázslók közül a legöre­
gebb. Messze a legöregebb. Avarázsiók lassan öreged­
nek, de azért öregednek. Az emberek számára halhatat­
lannak látszunk, legvégül azonban ránk is halál vár, még

Jr* * 408
lm rengeteg idő is telik el addig. Amikor számomra is
i M/.elgett a vég, hosszú életem bölcsességét megcáfolva
i/t a megoldást választottam, hogy becsapom a halált.
Mi történt?
élőhalottá változtattam magam - mondta Morisant
ajánlkozva. - Terveztem egy bonyolult varázslatot,
amely olyan összetett és erős volt, hogy azt hittem, an-
>mk révén meg tudom őrizni szellemi képességeimet, és
tovább élhetek egy élőhalott testben.
tizek szerint nem sikerült.
Valami elveszett - mesélte Morisant. - Intellektu­
s a zömét sikerült megőriznem, de bizonyos képessé-
rim elvesztek, előre nem látott mohóság fogott el, és a
i ardom, Vaszilisz, kezdte elveszíteni a fényét. Szándé­
kosan nem vettem tudomást a változásokról, nem vol­
nál hajlandó elismerni, hogy hibáztam, főleg magam­
nak nem. Idővel másvalaki lettem, aki fenyegetést je-
li-nl a világ számára. Legmegbízhatóbb kollégáim kény-
inlenek voltak elrabolni, és ebbe a börtönbe zárni, és
i közben testem nagy része kővé vált. Megesküdtem,
Imgy soha nem veszik el tőlem a kardom, és mivel nem
volt erejük hozzá, úgy döntöttek, elrejtenek a karddal
rgyütt, hogy én őrizzem Vasziliszt, én vigyázzam azt a
I a időt, amit életemben forgattam.
Hű! - álmélkodott a fiú. - De úgy látom,, most már
s í magad ura vagy.
LJgy látod? Az itt töltött évszázadok alatt bőven volt
illőm gondolkodni. Felismertem a hibáimat, és megta­
nultam, hogyan csillapítsam étvágyamat. De ne hagyd,
hagy a látszat félrevezessen! Már nem az vagyok, aki
voltam. Természetem alapjaiban megromlott. Egész
aletemben a sötétség ellen harcoltam, aztán az let-
lam, amit megvetettem. Csak úgy tudok vezekelni, ha

^ 409 ^
semmissé tehetem förtelmes tetteimet, és aztán megad­
hatom magam az elkerülhetetlennek.
Seth a kardra pillantott.
- Akkor most mi lesz? Ki kell állnom egy próbát?
- Régóta várok arra, aki megérdemli Vasziliszt. Volt,
akit az Álló Holtak öltek meg. A többit én, miután olvas­
tam az elméjükben. A te célod tiszta, akárcsak a szán­
dékaid. Ha kudarcot vallasz, Vasziliszt legalább tisztes­
séges cél érdekében használták. Ha sikerrel jársz, az
Éneklő' Nővérek megfelelő őrei lesznek. Ők soha nem
használnák. Tehát a kard egy feltétellel a tiéd.
- Mi lenne az?
- Megölsz vele, majd megnyugvást adsz az Álló Hol­
taknak.
Seth a szánalmas zombira meredt. Majdnem elfelej­
tette, hogy egyik feladata megtisztítani ezt a barlangot
a gonosztól.
- De te kedves vagy - akadékoskodott.
- Sokan nem értenének egyet veled - mondta Mori-
sant. - Természetellenesen hosszabbítottam meg az éle­
tem. Kérlek, orvosold a hibámat, különben nekem kell
megölnöm téged, és várhatok másra. Higgy nekem, Seth,
önvédelemből ölsz meg! Csak a halálom révén kaphatjuk
meg mindketten azt, amit akarunk.
- És az Álló Holtak? - kérdezte Seth.
- Én teremtettem őket. Élőhalott légió, ami csak ne­
kem engedelmeskedik. Az elfogásom után őröket csinál­
tam belőlük. Könyörületes cselekedet a megszabadítá­
suk. Nem is szólva arról, hogy meg kell tartanod a To­
temfalnak tett ígéretedet, különben nem maradsz élet­
ben. Megteszed, amit kérek? Ne hazudj, tudni fogom!
- Megteszem. - Seth Coulterre és a családjára gondolt.
- Köszönöm! - mondta megkönnyebbülten Morisant.

Jrr* 410
r

Van még tanácsod? Tudsz nekem segíteni? Nem tu-

i 'in, mit tegyek, ha a Zzyzx elesik.
A helyes úton jársz több olyan tekintetben is, amit
Mi-m értesz. Igyekeztem okosan megtervezni a Zzyzxet.
I »i ulök, hogy Bracken melletted áll. Próbáld értesíte­
ni Agadot, ő jó szolgálatot tehet. A démonokat ősi va-
' i. .lat köti, talán neked is segíthet valamely ősi va-
' ■. lat. Nem a fenyegetés csökkentésében. Ez a démon-
litirda erősebb, mint bármely erő, amit összeszedhetsz.
II i lesz lehetőséged, add át üdvözletem Brackennek és
Agadnak! Köszönd meg nekik, és mondd meg, hogy nem
neheztelek rájuk.
Van valami trükkje a kardnak? - faggatta Seth.
Nincs. Vaszilisz mindig hordozója szívét és lelkét
i nkrözi és erősíti. Fiatal, hűséges, bátor árnybűvölőként
Irlrlmetes fegyver lesz a kezedben. Látom, van egy nő-
rred, aki tündérrokon. Ez érdekes lehet. - Morisant el­
hallgatott, mintha töprengene.
Mit akartál mondani? - sürgette Seth.
Morisant felriadt a révedezésből.
A kard hüvelye az ajtó mellett van. Mindig csak ak­
iior húzd ki a hüvelyéből, ha szükséges! Ha elesel, el-
haiség nem veheti el Vasziliszt, csak barát. Amíg élet-
inai vagy, csak önként adhatod oda. Ne feledd, Vaszilisz
i i os fegyver, márpedig az erő rossz hatással lehet szív-
i e és lélekre, ami pedig visszahathat a kardra. Sokan a
h'iiyben szerezték meg a kardot, majd elvesztették, és
i sötétségé lett.
Megteszem, ami tőlem telik - ígérte a fiú.
Coulter büszke lenne rád. Most pedig, Seth Soren-
oii, ezennel a gondjaidra bízom Vasziliszt, azzal a félté­
iül lel, hogy megszabadítasz engem és társaimat halotti
börtönünkből. Fogd a kardod, és teljesítsd az ígéreted!
 Seth odament a földbe szúrt kardhoz. Alig tudta el­
hinni, hogy idáig eljutott. Talán tényleg meg tudja tar­
tani a Coulternek tett ígéretét! Talán meg tudja állítani
a démonokat, és megmentheti a családját.
Amikor megragadta a kard markolatát, melegség ön­
tötte el. A sötét pengén vörös lángok ütöttek ki, és a
fehér fény skarlát színre váltott. A fegyvert könnyedén
ki tudta húzni a földből. Olyan érzés volt, mintha nem
valamit fogna a kezében, hanem a karja meghosszab­
bítása lenne. Érzelmei megerősödtek: a Graulasz elleni
dühe élesebb lett, a céltudatossága tisztább, a családja
iránti aggodalma sajgóbb. A bátorsága, melyet az Álló
Holtakkal szemben alig tudott meglelni, most mintha
feneketlen kútból áradt volna.
Seth Morisant felé fordult. Az izzó vörös fényben az
élőhalott varázsló még elgyötörtebbnek látszott.
- Félelmetes ellenfél leszel, az bizony - mondta a va­
rázsló nyilvánvaló örömmel.
Seth előrelépett, és felemelte a kardot. Tudta, mit kell
tennie, mégis habozott.
- Megígérted, Seth - emlékeztette a varázsló. - Kö-
nyörületet gyakorolsz vele. - Felemelte a hangját. - Tud­
ja meg mindenki, hogy Fenséges Morisant önmagaként
halt meg! Jobb későn, mint soha.
A szánalmas emberroncs behunyta a szemét, és Seth
lecsapott a tüzes pengével. Morisant azonnal lángba bo­
rult, és a tűz pillanatokon belül elemésztette bomló tes­
tét.
Seth kiment a kamrából a sorokban várakozó Álló
Holtakhoz. Csak képzeli, vagy Vaszilisz tényleg húzza
a karját előre? Ahogy megindult, és lendületes suhintá­
sokkal sorra levágta az Álló Holtakat, egymás után fel­
gyújtva a taplószáraz tetemeket, azon töprengett, vajon

Jr?>. 412
u forgatja-e a kardot, vagy a kard használja őt. A fegy­
ver mintha élt volna a kezében, élvezte volna a mészár-
líist. Vagy netán ő élvezi? Pár perce ezek az alakok pro­
li, dták megölni, most meg úgy tombol közöttük, akár a
Kaszás. A kard minden csapása olyan természetes volt,
olyan tökéletes, mintha erőszakos, megtervezett tán­
cul, járna. Az Álló Holtak sikoltozás, vér és a fájdalom
|ele nélkül omlottak porrá körülötte, míg végül egyma­
ga maradt, lángoló kardja fényénél pásztázva körbe az
üres teremben.
( ’sak akkor jutott eszébe, hogy elfelejtette a hüvelyt.
Visszament abba a kamrába, ahol Morisant elpusz-
l ült, és felvette a hüvelyt. A fáklya nélkül szüksége lesz
a penge fényére, hogy kitaláljon, ezért a kardot egyik
kezébe fogta, a hüvelyt a másikba. A föld alatti odú hi­
degét már meg sem érezte, lázas hőséget sugározva in­
dult kifelé.
Az Egerfaajtó kinyílt a közeledtére, és Seth kilépett a
délutáni napfénybe. Az ajtó bezárult mögötte. A Totem-
InI egy pillanatig sokatmondóan hallgatott.
- Na, az már kard! - jegyezte meg a Vadász.
Seth a hüvelybe dugta, és azonnal veszteségérzet fog-
Ia el. Hirtelen tudatára ébredt, hogy fáradt, izzadt, és
Kokkal kisebbnek érezte magát. A Totemfalon az arcok
ujjongtak, Seth pedig odament a tuskóhoz, felmászott
ni, és felvette az otthagyott holmiját. Aztán végigmér-
le az élő falat. Az örvendező ujjongás érthetetlen volt a
számára, angol szót nem hallott.
Mivel a Totemfal láthatóan elégedett volt, lemászott
a tüskéről, és vissza sem nézve sietett, hogy csatlakoz­
zon barátaihoz.
 Huszonnegyedik fejezet

Civia

napot felhők takarták el, amikor Raxtusz némán

A leszállt egy mellékutcában, egy élelmiszerbolt
parkolója mellett. A láthatatlan sárkány rögtön tovább
is repült, otthagyva Brackent és Kendrát. Bracken ro­
hanva megindult a járdán, medvebőr köpenye lobogott
mögötte, Kendra követte. A járdát szegélyező alacsony
bokrokat átugorva a parkolóba rohantak, és beugrottak
egy várakozó autóba.
Warren várt a kormány mögött.
- Klassz ruha, Bracken! Remekül beleolvadsz a kör­
nyezetedbe.
- Még a boltban van? - engedte el a megjegyzést a
füle mellett Bracken.
Warren az órájára nézett.
- Majdnem nyolc perce. Kábé két órája követem.
A Nikótól kapott info alapján megtaláltam a lakását.
- Remek. Ellenségnek van nyoma?
- Egyelőre nincs. Mivel nincs közvetlen fenyegetés,
nem akartam egyedül odamenni hozzá. Nem vagyok
unikornis, se tündérrokon, nem tudom bizonyítani, hogy
a szövetségese vagyok.
- Bölcs döntés - értett egyet Bracken. - Különben se so­
kat tehettél volna érte, amíg Raxtusz meg nem érkezett.

Jfr * 414
 . 1'arsaságban lévő utolsó forrásom szerint új orgyil-
i iml küldtek, hogy intézze el az utolsó Örökvalót. A töb­
beknek meg kell várniuk, addig nem léphetnek. Ezzel
t v kis időt nyerünk. Pár hete Dél-Amerikában már
próbálkoztak vele, de elszúrták. Állítólag nem könnyű
•’Nt*t.
Civia a neve?
A forrástól így tudom. Arra is célzott, hogy az új or-
\1 1kos a hasznunkra lehet.
Keménykedjünk, hogy a forrásod megbízható - je-
rvezte meg kétkedve Warren.
Azért jobban szeretném a világ sorsát nem rá ala­
pozni.
Neked nincs vérted? - kérdezte Kendrát Warren.
Minden a tengerbe veszett - felelte a lány. - Meg
l ellett állnunk száraz ruhát szerezni. De nem bánom.
A páncélt nem szeretem. Otromba.
Sokkal kényelmesebbnek találod majd, amikor az
ellenség le akar döfni - jegyezte meg a férfi.
Legalább normálisan nézek ki.
Látom, a kardodat lepedőbe csavartad.
Kendra felmutatta a fegyvert.
Ilyen rövid idő alatt nem jutott eszembe jobb álca.
Szerintem Kendra menjen oda Civiához - javasolta
Ihűeken. - Nem akarjuk megijeszteni.
Veszélyes lehet - aggodalmaskodott Warren.
Igaz. Civia védekezésre van kényszerítve, és kap­
kodva reagálhat. De Kendra a legkevésbé fenyegető
lmrmunk közül, te meg vele mehetsz, hogy figyelemmel
Kísérd a megbeszélést.
Mivel én nem állatbőröket viselek - cukkolta a férfi.
Harcra számítok - folytatta rá se hederítve Bracken.
Itt várok. Sajnálom, hogy ilyen sokáig tartott ideérnünk.

415
Raxtusznak pihenni kellett pár órát Arizonában. Pár
nap alatt rengeteget repült.
- Nem gond. Nem sokkal korábban értem ide, a gé­
pem három órája szállt le.
- Vigyem a kardot? - kérdezte Kendra.
- Hagyd itt! - tanácsolta Bracken. - Nem akarjuk,
hogy még idegesebb legyen. Niko szerint női őre van, aki
most egy bichon frisé kutya alakját viseli.
- Bichon frisé?
- Női alakváltó? - csodálkozott Warren.
- A bichon frisé göndör, fehér szőrű öleb - magyaráz­
ta Bracken. - Azt nem tudom, az alakváltóknál mit je ­
lent a nem, de Niko nőnek nevezte.
- Niko már a közelben van? - kérdezte Warren.
- Nincs messze. Egy órán belül ide kell érnie.
- Akkor menjünk! - javasolta Kendra. - Félek, hogy
megint megjelennek a rosszfiúk.
Bracken bólintott.
- Civia melyik autóval jött?
- Azzal a kis kompakt családival - mutatta Warren.
- Jellegtelen. Tudja, hogyan kell beolvadni.
- Próbáljátok meg idehozni! A kővel kommunikálunk.
- Értem. Kendra, harminc másodperccel utánam gye­
re be!
Warren kiszállt az autóból. Kendra elszámolt magá­
ban harmincig, majd követte. A bolthoz ment, fogott
egy bevásárlókocsit, és előbb eltolta a pénztárak mel­
lett, hátha éppen kifelé jön egy kiskutyás nő. Több nőt
látott, de egyiknél se volt kutya.
Akkor Kendra visszament a bolt bejáratához, és el­
indult a sorok között. Észrevette Warrent a müzliknél.
A férfi a gyümölcsök felé biccentett.
 A gyümölcsöknél Kendra azonnal kiszúrt egy egye­
nes, sötét hajú fiatal nőt, aki éppen almát válogatott.
I m mert, futócipőt és TCU pólót viselt. Barna bőre indi-
ii vagy közel-keleti származásra utalt. A megpakolt be-
isarlókocsi babaülésében egy bolyhos fehér kutya ült
i iiívlmesen.
A kutya érdeklődve nézett felé, ezért Kendra elfordult.
\ narancsokhoz tolta a kocsiját, és elkezdte vizsgálgatni
eket. A nő a brokkolihoz ment. A kutya megint elkapta
Kendra pillantását. A lány úgy döntött, a direkt megkö­
t i ítéssel többre megy, így hát a nő felé tolta a kocsit.
A kutya motyogott valamit, és a fiatal nő a közeledő
Kendrára nézett. Kendra állta a pillantását.
Segíthetek? - kérdezte a nő nyugodt mosollyal.
Kérem, higgyen nekem! - kezdte Kendra a kutyá­
ra pillantva. - Segíteni jöttem. A Társaság megint kö­
zeledik.
Milyen társaság? - kuncogott a nő, és egyik kezét a
n'l iküljébe csúsztatta. - Összetéveszt valakivel.
Nem, Civia, komolyan beszélek.
A nő szeme tágra nyílt. Gyorsan körülnézett. Rajtuk
kívül nem volt más a gyümölcs szekcióban.
Mit csinálsz? - suttogta feszengve.
Náluk van az Okulusz - folytatta Kendra halkan. -
Van velem egy unikornis, egy sárkány és egy-barátom.
Meg akarjuk menteni az életét.
A lány kísértetiesen izzik - mormolta a kutya női
hangon.
( avia odalépett Kendrához, kezét a vállára tette. A má­
ik kezében elrejtve egy rugós kést fogott.
Nézd, aranyom, nem tudom, ki vagy, de nagyon
hosszú ideje jól boldogulok egyedül is. Én így dolgozom.

417
 Kendra a késre bámult. Rájött, hogy elég egy rossz szó
vagy mozdulat, és a testében érezheti a pengét.
- Te vagy az utolsó Örökvaló - súgta.
Civia egy pillanatra elbizonytalanodott, majd tekin­
tete megkeményedett. A kés hegye megbökte Kendrát.
- Hagyd itt a kocsit, és gyere ki velem!
- Nem vagyok egyedül.
Warren jelent meg, kezével a bevásárlókocsit fogta,
de a tekintetét Civián tartotta. Kendra még sosem lát­
ta ilyen komolynak. Civia rápillantott.
- A barátod biztos nem akarja, hogy meghalj - szi­
szegte Civia. - Elhiszem, hogy segíteni akarsz, külön­
ben már kiontottam volna a beled. De nem dolgozom
társakkal. Soha. Ezek szerint itt lebuktam. Továbbál-
lok.
- Az ellenségeid követnek az Okulusszal - győzködte
Kendra. - Mi az alakváltók vezérének segítségével ta­
láltunk meg, aki hamarosan itt lesz.
- Sok embert megöltem az évek során - súgta vissza
Civia. - Simán megölhetlek téged, aztán a barátodat.
- Azokat nem fogod, akik érted jönnek - felelte Kend­
ra, és felkészült rá, hogy a rugós kés bármelyik pilla­
natban a tesébe hatolhat. - Nagy csapatuk és megfele­
lő fegyvereik vannak. Változtass stratégiát, és repülj a
Bestiafészekbe! Agad ott van. Ő talán megvédhet.
Warren feléjük tolta a kocsiját.
- Ott jó lesz! - figyelmeztette Civia.
Warren megtorpant.
- Nem érdekel, hogy ki vagy - mondta. - Ha bántod
Kendrát, eltöröm a nyakad.
Civia a homlokát ráncolta. Kissé távolabb húzta a
kést Kendra testétől.

^5^ 418
 /
■
\
\
Jól van, győztetek - sóhajtott, és leejtette a vállát.
\/lan Kendrát Warren felé lökte, és a bolt vége felé ira­
modott.
Ahogy Warren elkapta a lányt, a kutya ráugrott a
kocsiból, a levegőben apró termetű farkassá változva.
WmTon az öklével ütötte félre, mire az állat a burgo­
nyák közé repült.
Menj vissza a parkolóba! - mondta Kendrának, ő
pedig Civia után eredt.
Ne velünk harcoljatok! - rótta meg Kendra az acsar-
pn farkast.
A farkas ekkor bagollyá változott, és Warren után re-
Im11.. A bolt végében egy nő felsikoltott. Amikor Kendra
lucrt a boltból, még éppen látta, amint a kocsijuk eltű­
nik szem elől az épület mögött. Warren tehát szólt Brac-
kennek.
Kendra végigrohant az épület mellett. Mögé érve meg-
pillán tóttá a keresztben parkoló kocsit és Warrent, aki épp
egy felmosófával tartott távol egy dühödt baglyot. Civi-
u! láthatatlan erő szögezte a földhöz, nyilván Raxtusz.
Felhívtuk magunkra a figyelmet - mondta Bracken
( ’iviának, ahogy ott állt a nő felett annak rugós késé­
vel. - Akármiben állapodunk is meg, most el kell men-
mmk innen.
Jó - köpte Civia.
Be a kocsiba!
líaxtusz hagyta Civiát felkelni, aki beszállt a kocsi-
ba. Warren ült a volán mögé, Kendra mellé. Bracken és
a bagoly hátra Civiához. Warren az utca felé indult az
autóval.
Sárkány? Komolyan? Kik vagytok? - dühöngött Ci-
via.

4:19
 Bracken megfogta a kezét, és a nő azonnal megnyu­
godott.
- Segíteni jöttünk. Látom, hogy régóta menekülsz.
A nő elrántotta a kezét.
- Kifelé a fejemből!
- Hagyd békén! - visította a bagoly.
- Szólj rá! - kérte Bracken a nőt.
- Janan, hallgass! - mondta Civia.
A bagoly visszaváltozott kutyává.
- Nem akartam tolakodni - mentegetőzött Bracken - ,
de gyorsabb, ha megvizsgálom az elmédet.
- Jobb szeretem a szavakat - méltatlankodott Civia.
- Azt mondjátok, a Társaság keres. Honnan tudjam,
hogy ti nem vagytok ellenség?
- O tényleg unikornis - mondta Janan. - Az aurája
világos.
- Ha meg akartunk volna ölni, már halott lennél - ér­
velt Bracken.
Civia lehunyta a szemét, és hátrahajtotta a fejét.
- Ha beengedek másokat az életembe, abból csak ku­
darc és fájdalom származik. A legtöbb szorult helyzet
ilyen kapcsolatok eredménye. Emberek haltak meg mi­
attam. Egyedül sokkal jobban ment.
- Mostanáig.
A nő kinyitotta a szemét.
- Pár hete még egy kis faluban éltem, Ecuadorban.
Az isten háta mögött. Egy kis pékségem volt, és néhány
barátom. Senki nem tudta a titkomat. Három évet töl­
töttem ott. És akkor rajtam ütöttek. Váratlanul. Amíg
nem mondtátok az Okuluszt, sejtelmem sem volt, hogy
találhattak meg. Pár támadót megöltem, és bemene­
kültem a dzsungelbe. Ha nem lettem volna felkészülve,
megölnek. De én óvatos vagyok. Fegyvereket rejtek el,

-*5^ 420
 motorokat, autókat és vízi jármű veket! Még helikoptert
is. Csapdákat állítok. Az a munkám, hogy életben ma­
radjak, és nagyon komolyan veszem.
- A szabályok megváltoztak - magyarázta Bracken.
Az ellenségeidnél most már ott az Qkulusz. Végtelen
erőforrások állnak a rendelkezésükre, és tudják, hogyan
lehet téged megölni.
- Az egész világon vannak előkészített búvóhelyeim -
vitatkozott Civia. - Több mint harminc nyelven beszé­
lek, és még további harminccal elboldogulok. Hatalmas
pénzösszegek állnak a rendelkezésemre. Profi vagyok a
külsőm megváltoztatásában.
- Még ha állandó mozgásban maradsz, akkor is el­
kapnak - állította Bracken. - Taktikát kell váltanod, és
bevehetetlen falak mögé bújni.
- Bevehetetlen falak nem léteznek - morogta Civia.
- De sok olyan létezik, ami egy közértnél jobb védel­
met nyújt - szólt közbe Warren. - Hová megyünk?
- Mit mondasz? - kérdezte Bracken Civiától.
- Van egy raktáram tele felszereléssel. Adjátok ide a
GPS-t!
Kendra levette a készüléket a műszerfalról, és átnyúj­
totta Civiának, aki beütötte a koordinátákat.
- A sárkányunk el tud repíteni Bestiafészekbe - győz­
ködte Bracken. - Agad menedéket fog,nyújtani, ha meg­
tudja a részleteket.
- Ki használja az Okuluszt?
- Egy Graulasz nevű démon megszerezte a Társaság
irányítását a Szfinxtől - foglalta össze Bracken. - Egy
másik démon, Nagi Luna nagyon ügyesnek bizonyult
az Okulusz használatában. A múlt héten meghalt két
( )rökvaló. Egy kémünk igazolta, hogy orgyilkosok tar­
lónak feléd.

421
 - Szóval én vagyok az utolsó - sóhajtott Civia. - So­
sem volt igazán pontos az „Örökvaló” megnevezés. Nem
vagyunk immúnisak a halálra. Mindenki, aki meghal­
hat, végül meg is hal. Mindig is sejtettem, hogy én ma­
radok utoljára. Nem tudom, lehet-e annál óvatosabbnak
lenni, mint amilyen én voltam. Számtalan harctechni­
kát tanulmányoztam, a testemet jó kondícióban tartot­
tam, kerültem a gyanús viselkedést, tartózkodtam a bű­
nös szokásoktól. Nem volt közeli kapcsolatom, állandóan
éber voltam, készen a legrosszabbra. Ennek ellenére ne­
hezen tudom elhinni, hogy a többiek elmentek. Némi biz­
tonságot jelentett a tudat, hogy ők is élnek valahol a vi­
lágban. És a Társaság birtokában van az összes ereklye?
- Mind az öt. És tudják, hogyan juthatnak el a Zzyzx-
hez. Te vagy az utolsó akadály, amely előttük áll.
A nő elfordult, és kinézett az ablakon.
- Szükségszerű volt, hogy megtörténjen. Régóta úgy
éltem, mintha én lennék a Zzyzx kinyitásának utolsó
gátja. És most az is vagyok. Nem valami nagyszerű élet
az enyém. Zárkózott vagyok, kívülálló. Csak Janannal
vagyok kapcsolatban, és ezért hálával tartozom neki.
De az életem nem kellemes. Vicces, hogy egy ideje már
örömmel gondoltam a halálra, vártam a napot, amikor
az ellenségeim végre túljárnak az eszemen. És ez a nap
elérkezett.
- Még élsz - nyugtatta meg Warren.
- Eljuttatunk Bestiafészekbe - ígérte Bracken.
Civia szomorúan ingatta a fejét.
- Megpróbáljuk, de az általatok elmeséltek alapján
nem fog sikerülni.
- A sárkány... - kezdte Bracken.
- A sárkányt kicsinek éreztem. Vitathatatlanul bá­
tor, de kicsi. Ha az Okuluszt kezelő démon olyan ügyes,

422
 mint mondjátok, elvágják az utunkat, és engem megöl­
nek. Ha az Okulusz vezeti őket, és ha most már min­
den figyelmüket rám fordítják, és olyan hatalmas ere­
jük van, mint mondtad, nincs valós esélyünk.
- Meg kell próbálnunk - mondta Kendra.
- Meg is próbáljuk. Sajnálom, ha pesszimista vagyok.
Próbálom őszintén mérlegelni a körülményeket. Min­
dig a tapasztalataim alapján ítélkezem. De talán sze­
rencsénk lesz. Abban igazatok van, hogy a Bestiafészek
átmenetileg megoldást jelenthet. Agad meg fogja érteni
H/orult helyzetemet. A legjobb esélyem az életben mara­
dásra, ha a sárkány visz oda.
- Mégsem hiszed, hogy van esélyed - mondta Warren.
- Nem igazán.
- Igazad van - ismerte el vonakodva Bracken. - El­
lenünk sárkánygyíkokat vetettek be Santa Monicán.
Kaxtusz elintézte őket, de közben nem tudta védelmez­
ni az utasait. Na persze, az ottani Örökvalónak halálvá­
gya volt. Mindenesetre ellenségeink közelednek a céljuk
(déréséhez. Mindent bevetnek ellenünk, hogy ne érhess
Bestiafészekbe. De mi mást tehetnénk?
- Még nem vetettem meg itt a lábam - mesélte Civia.
Az utóbbi tíz napban állandó mozgásban voltam. Ke­
reshetnénk egy helyet, hogy szembeszálljunk velük.
- Azzal ugyanaz a baj, mint a sárkányos menekülés­
sel - vélte Warren. - Mindent bevetnének ellenünk, és
itt sarokba szorítanának. A sárkánnyal talán nem.
Civia a homlokát ráncolta.
- Ha a sárkány kiszámíthatatlan útvonalon repül, ta­
lán van egy kis esélyünk.
- Veled megyek - ajánlkozott Bracken. - Megvédelek,
lm Raxtusz esetleg kénytelen letenni. Jól bánok a kard­
dal. És Niko, az alakváltók vezére is hamarosan ideér.

423
 - Ne feledkezzetek meg rólam! - szólt közbe Janan.
Civia bólintott.
- A raktár nincs messze. Vegyünk magunkhoz ren­
des felszerelést! - Arca ellágyult. Előrehajolt, és meg-
paskolta Kendra vállát. - Sajnálom, hogy olyan nyer­
sen reagáltam, amikor megszólítottál. Több évszázad­
nyi megszokás. Most már látom, hogy jogosan avatkozol
az ügyembe.
- Hű! Civia sosem kér bocsánatot - mondta Janan.
- De igen.
- Én még nem hallottam - vitatkozott a kutya.
- Kösz, Civia! - felelte Kendra. - Megértjük, hogy ez
sokkoló lehet számodra.
- Nagyon örültünk, hogy életben találtunk - mesél­
te Bracken. - Mindent megteszünk, hogy így is marad­
jon.
- A Lonestar Lockersbe jöttünk? - szólt közbe War-
ren.
- Oda - mondta Civia.
Warren megállt egy automata kapunál, amelyen csak
számkombináció beütésével lehetett átjutni. A kapu
mögött alacsony, egyforma salakbeton épületek sora­
koztak. Az egyenlő távolságban elhelyezett kék ajtók
miatt úgy nézett ki a telep, akár egy garázslabirintus.
- Mi a kód? - kérdezte Warren.
- Kilenc, hét, nulla, egy, kettős kereszt - mondta fej­
ből Civia.
Warren beütötte, és a kapu lassan kinyílt. Warren be­
hajtott a telepre. Szögesdróttal megmagasított fal vette
körül a létesítményt.
- Balra - irányította Civia. Warren végigment a har­
madik soron, majd a felénél megállt.
- Csak gyorsan! - mondta Warren. - Nincs időnk.

424
 Civia kiszállt a kocsiból, és Janan is kiugrott utána.
Mracken és Kendra is követte ó'ket. Warren a kormány
mögött maradt, járatta a motort.
Civia kulcsokat vett eló' a retiküljébó'l, kinyitotta a
Hiilyos lakatot, majd felhúzta a tolóajtót. A raktárban
több utazóláda és magas szekrény volt. Kendra két mo­
tort is látott, az egyik nagy és nehéz, a másik kicsi és
áramvonalas.
Civia céltudatosan kinyitott egy ládát, a derekára szí-
jázott egy rövid kardot, majd egy tőrt. Aztán az egyik
szekrényből kivett egy versenyíjat és egy tegez nyílvesz-
HZŐt.
- Nektek mire van szükségetek?
- Kardod van? - kérdezte Bracken.
A nő kinyitott egy fémtárolót.
- Válassz!
Bracken kivett egy kardot, és kivonta a hüvelyéből.
- Te tényleg felkészültél.
- Ez a munkám. Kendra, szeretnél egy páncélinget?
Raxtusz szállt le a raktár elé.
- Itt vannak.
- Bővebben?
- Négy fekete furgon robog erre. Három sárkánygyík
közeledik a levegőben, meg egy tűzokádó sárkány. Mind
egyszerre jelentek meg.
- Le tudod őket hagyni?
- Megpróbálhatom - válaszolta Raxtusz nem túl ma­
gabiztosan. - A sárkánygyíkok minden irányból jönnek.
- A tűzokádó sárkánnyal elbírsz?
- Azt hiszem.
- Szállj fel egyedül, láthatatlanul! Intézd el a légi fe­
nyegetést, aztán gyere vissza Civiáért! A többieket mi
visszaverjük.

425
 Raxtusz felszállt, és gyorsan láthatatlanná vált. Hal­
lották, hogy a kaput betörik, autógumik csikorognak.
- Itt várjatok! - mondta Bracken Civiának és Kend-
rának.
Karddal a kezében kilépett a raktárból. Civia bőr
motorosdzsekit kapott magára, aztán motoros sisakot
húzott. Kendra is kikapott egy íjat a szekrényből, meg
egy tegez nyílvesszőt. Remegő kézzel felajzotta az íjat.
Odakint Bracken Warrennel beszélt.
- Akkor ennyi? - kérdezte Janan.
- Remélem, hogy nem - felelte Civia. Hangja csak
tompán hallatszott át a sisakon.
- Nem veletek harcolunk! - jelentette ki egy mágiku­
san felerősített hang. - Adjátok át az Örökvalót, és bé­
kében távozhattok!
Kendra ismerte ezt a hangot. Kikandikált a raktár­
ból. Az épületeket elválasztó átjáró mindkét végét két-
két fekete furgon zárta le. Előttük balra Mirav állt, gaz­
dagon hímzett köntösben, amely a bokájáig ért. Mögötte
Torina egy nyílvesszőt húzott elő a tegezből, körülötte
négy minótaurusz várakozott súlyos szekercékkel.
A sor másik végén a Szürke Orgyilkos húzta elő a kard­
jait. Az egyik furgonból Trask szállt ki, kezében súlyos
számszeríjával. A viselkedéséből Kendra látta, hogy egy
álomblix irányítása alatt áll. Páncélos koboldok követték.
Kendra a borús égre pillantott. Mirav ezek szerint fel­
hős időben kimerészkedhet. Talán ő hívta elő a felhőket.
- Beszéljük meg! - mondta Bracken, kardját és paj­
zsát a kezében tartva. A kocsiban ülő Warren is a kard­
ját szorongatta.
Odafent sárkánygyík sikoltott, és förtelmesen meg-
tekeredett nyakkal lezuhant az égből. Mirav felnézett.
Különös szavakat mormolva intett felfelé, mire Raxtusz

426
 hit hatóvá vált, ahogy éppen lecsapott valamire, ami te­
lt‘fonpózna hosszúságú repülő kígyónak látszott. Rax-
Ioszt megpillantva tűz csapott ki agyaras szájából,
majd kitért a sárkány elől. Úgy vonaglott, akár szalag
ii szélviharban.
- A pusztulást választottátok - közölte a varázsló, és
egy unikornis szarvat rántott elő a talárjából. A gyöngy­
házfényű szarv sokkal nagyobb volt, mint amit Kendra
használt Bestiafészekben, lehetett egyméteres is. A va­
rázsló mellől szekercékkel és buzogányokkal fel fegyver­
zett minótauruszok rontottak elő. A Szürke Orgyilkos
a másik irányból iramodott feléjük, mögötte koboldok
kardokkal és lándzsákkal. A varázsló hosszú körmű uj-
jával Brackenre mutatott, és tovább kántált.
Bracken nevetve félredobta a kardját, és kezét nyúj­
totta a varázsló felé.
- Hozzám! - mondta.
Kendra értette, mégis biztos volt benne, hogy nem an­
golul beszél.
Az unikornis szarv kiugrott a varázsló kezéből, és
Brackenhez röppent, aki könnyedén elkapta. Kezében
a szarv azonnal átalakult opálos markolatú, csillogó
ezüstpengéjű karddá. A borús ég ellenére a fegyverrel a
kezében Bracken hirtelen mintha verőfényben állt vol­
na. Arca izzott, szemében tűz lángolt.
- Az ostoba elhozta neki a második szarvát - mormol­
ta Janan Kendra mellett.
Mirav láthatóan megdöbbent, de folytatta a varázs­
lást. Amikor befejezte a kántálást, sistergő energianyi­
lak záporoztak kinyújtott ujjai hegyéből. A levegőben
azonban visszafordultak, amikor Bracken előreszegezte
a kardját. Mirav összes nyilával saját magát találta el,
hanyatt esett, és talárja kigyulladt.

^ 427
 Ahogy Bracken nekirontott a támadó minótauruszok-
nak, Warren rálépett a gázra, és a kocsival az ellenkező
irányba indult. Trask betörte a szélvédőt két nyíllal, de
a kocsi egyre gyorsult. A Szürke Orgyilkos balra-jobbra
manőverezett, Warrent azonban nem tudta kicselezni,
majd az utolsó pillanatban mégis félreugrott, hajszál hí­
ján kikerülve az autót, ami aztán belegázolt egy csoport
koboldba, néhányon áthajtott, másokat a földre döntött.
Ahogy közeledett a sor végét lezáró furgonhoz, Warren
kinyitotta az ajtót, és kigurult az aszfaltra. A kocsi nagy
sebességgel belerohant a furgonba, és üvegcserepek zá­
pora közepette mindkét jármű felborult.
Kendra felhúzta az íját, célzott, és a Szürke Orgyilkos­
ra lőtt. Korábban gyakorolta már egy kicsit az íjászko­
dást, és jól célzott, ám a Szürke Orgyilkos kardja egyet­
len lezser suhintásával szétvágta a levegőben a nyílvesz-
szőt.
A másik irányban Bracken táncolt a minótauruszok
között, és közben hatékonyan kaszabolta őket. Mirav
égő talárban csoszogott előre, kezében kés villant. Brac­
ken ledöfött egy minótauruszt, elhajolt egy irdatlan erő­
vel meglendített buzogány elől, majd gyors mozdulattal
kirántotta a kardját a leszúrt minótaurusz testéből, és
széthasította következő támadója fejét. Az erős és bősz
minótauruszok lassúnak és otrombának tűntek a köz­
tük táncoló Bracken mellett, aki egymás után ölte le
őket.
Kendra újabb nyílvesszőt illesztett a húrra, és Civia is
kilépett mellé szintén felajzott íjjal. A Szürke Orgyilkos
közeledett egy kis csoport kohóiddal. Mögöttük, mesz-
szebb Warren hadakozott három kohóiddal. Kendra és
Civia együtt lőtt a Szürke Orgyilkosra, ám az még kö­
zelről is félreütötte a nyílvesszőiket.

Jr* * 428
 Civia! - kiáltotta Janan. Az apró eb magasabbra ug­
rott, mint egy közönséges kutya tudna, egyenesen egy
főnixtollas nyílvessző elé, amely a sor másik végéről ér­
kezett. Hátba találta volna Civiát, így viszont a kutyát
nyársalta fel. A karmazsin lángok azonnal felfalták az
nlakváltót, semmi nem maradt belőle.
Civia gyásztól eltorzult arccal hátrált vissza a rak­
tárba. Kendra is követte, lehúzta a raktár ajtaját, majd
újabb nyílvesszőt helyezett az íj húrjára. Mögötte Civia
Ilerúgott egy kisebb motort.
Két kohold rántotta fel az ajtót. Kendra lőtt, és egyi­
küket mellkason találta, az hátra is tántorodott. Ahogy
a Szürke Orgyilkos kardjait felemelve közeledett, ol­
dalról egy dühösen morgó grizzly medve csapódott neki
akkora erővel, hogy az végigbukfencezett az aszfalton.
Amikor a kohold felé fordult, a grizzly tigrissé alakulva
ugrott a torkának. Niko végre megérkezett.
Egy újabb kohold támadt hátulról a tigrisnek, meg­
sebesítette egy handzsárral, de mielőtt Kendra lőhetett
volna, a tigris megpördült és elintézte. A handzsár ejtet­
te seb begyógyult és eltűnt.
Ahogy a Szürke Orgyilkos feltápászkodott, Niko visz-
szaváltozott medvévé, és a hátsó lábára állt. A Szürke
Orgyilkos a sor vége felé hátrált, ahol Torina állt, ezért
Kendra kilépett, hogy segítsen Nikónak.
A sor másik végén, ahol Warren a kocsit nekivezette a
furgonoknak, koboldok hevertek szanaszét, sokat War­
ren ölt meg, párat Niko. Arrafelé nem maradt kohold,
Warren most Traskkel birkózott.
A Szürke Orgyilkos egyre hátrált a másik irányba.
Mögötte halott vagy haldokló minótauruszok hever­
tek. A furgonok közelében Mirav felemelte mindkét ke­
zét, és derengést idézett elő a levegőben. Bracken ezt a

429 ^
 láthatatlan pajzsot csépelte, minden ütésére szikrák
csaptak fel, a megégett varázsló pedig mindahányszor
összerezzent. A medve eltakarta Kendra elől a Szürke
Orgyilkost, így nem tudott rá újabb nyilat kilőni.
Civia előretolta a motort, kilesett balra-jóbbra, majd
gázt adott, és Warren meg az összetört furgonok felé
hajtott. A másik irányba nézve Kendra látta, hogy To­
rina felmászik az egyik furgonra. Felajzotta a nyilat.
- Ne! - kiáltotta Kendra, majd gyorsan ő is célzott
és lőtt. A nyílvessző ártalmatlanul elsuhant a lektoblix
mellett.
Torina is lőtt. Niko ugrott, hogy elkapja, de nem érte
el, a Szürke Orgyilkos pedig megragadta az alkalmat,
és nekiesett a medvének.
Kendra hátrakapta a fejét, és elszörnyedve nézte,
ahogy a nyílvessző a menekülő motor után ível. A jóko­
ra távolság, plusz a gyorsuló motor megnehezítette a lö­
vést, ennek ellenére a nyílvessző beleállt Civia háta kö­
zepébe. Karmazsin lángok futottak szét a vállán, a mo­
tor felborult, a nő leesett és végigcsúszott az aszfalton.
Niko elbődült, tigrissé alakult, és Civia felé rohant,
noha több sebből ömlött a vére. A falánk lángoktól borí­
tott Civia négykézlábra állt, majd összerogyott.
Mirav segítséget kért, és a Szürke Orgyilkos hátulról
Bracken felé rohant. Kendra sikított, hogy figyelmeztes­
se Brackent, aki megpördülve fogadta támadóját, a pen­
gék éles hangon csattantak össze.
A furgon tetején Torina újabb nyílvesszőt helyezett a
húrra, de ekkor Raxtusz csapott le az égből, és karmai­
val megragadva a levegőbe repítette. A nyílvessző elre­
pült, ám célt tévesztett. Raxtusz felszállt megküzdeni
az utolsó sárkánygyíkkal.

430
 Kendra gyötrődve nézte Bracken küzdelmét a Szür­
ke Orgyilkossal. Nem mert lőni, nehogy Brackent talál­
ja el. Bracken csak védekezni tudott a két kard ellen.
Amikor támadott, az Orgyilkos kivédte, és Brackennek
máris le kellett buknia vagy hátra kellett ugrania egy
halálos csapás elől.
Kendra visszaugrott a raktárba az egyik szekrényhez,
megragadott egy kardot, és rohant segíteni. Rémisz­
tő volt a gondolat, hogy a Szürke Orgyilkoshoz hason­
ló harcossal szálljon szembe, de ha eltereli a figyelmét,
Bracken talán le tudja győzni.
Amikor kiért, Bracken felemelte a kezét, és vakító
fényvillanást produkált. Aztán leeresztette kardját, há­
rítás nélkül kikerült két gyors csapást, majd villámként
izzó pengéjével egy csapással leterítette a Szürke Or­
gyilkost. Bracken ekkor megfordult, és Mirav felé in­
dult, aki a hátán heverve felemelt kézzel tartotta fenn
a mágikus pajzsot.
- Megtörlek, ha kell - mondta Bracken.
Mirav feléje köpött.
Bracken felemelte öklét, egész karja remegett. A de­
rengés a levegőben meghajlott, majd széttört. Mirav fel-
sikoltott. Kendra elkapta tekintetét, ahogy Bracken fel­
emelte a kardját, hogy végezzen a varázslóval.
Kendra inkább Civia és Niko felé szaladt. Alángok
kialudtak. Niko leheveredett a megégett test mellé. Mö­
göttük Warren még mindig Traskkel birkózott.
Kendra odaért a tigrishez, aki üveges tekintettel me­
redt rá. Leguggolt melléjük.
- Elment - mondta Niko gyászos, kába hangon. - Én
is megyek. Az utolsó Örökvaló is elesett. Kudarcot val­
lottam.

431
 - Megmentetted az életemet - paskolta meg a bun­
dáját Kendra.
- Örömmel tettem - motyogta Niko. Szavai már ösz-
szefolytak. - Talán ez is elég. Amikor Roon elesett, at­
tól féltem, mindennek vége. Mindig azt hittem, ő lesz az
utolsó. Majdnem így is lett. Megyek hozzá.
A tigris elernyedt, majd Civiával együtt finom fekete
porrá omlott.
Bracken elrohant Kendra mellett Warren és Trask felé.
- Barát - magyarázta neki Warren. - Egy álomblix
irányítja.
Bracken letette a kardját, és segített Warrennek le­
szorítani Trasket. Akkor Warren lefogta, Bracken pedig
felvette a kardját. A fegyver visszaalakult szarvvá, és
hegyét Bracken a még mindig küszködő Traskhez érin­
tette,
- Távozz! - parancsolta.
Kendra most is tudta, hogy nem angolul beszél.
Éles fény villant, és Trask már nem ellenkezett.
- Warren? - kérdezte meghökkenten. - Jaj, ne! Hol
vagyunk? Mit tettem?
Warren nekilátott elmagyarázni a helyzetet, Bracken
pedig Kendrához sietett.
- Jól vagy? - nyújtotta felé a kezét, és felsegítette.
- Civia meghalt - mondta a lány dermedten.
- Tudom.
Kendra a fogát csikorgatva küzdött a könnyeivel.
- Elszúrtuk.
- Rettenetes csapás.
- Most mit...?
Bracken félrelökte Kendrát, és felkapta a pajzsát.
Nyílvessző állt bele. Torina térdelt arrébb íjjal a kezében.
Az oldalán mély seb jelezte Raxtusz karmának helyét,

432
egyik karját és lábát pedig csúnyán lehorzsolta esés
közben. Ekkor Raxtusz szállt le az egyik furgonra mö­
götte; a jármű imbolygott a súlya alatt. Torina hátra-
Himdított a válla felett, eldobta az íját, majd felemelt
kézzel Bracken felé inait.
- Megadom magam!
- Térdre! - parancsolta Bracken, és elindult felé.
A nő azonnal engedelmeskedett. Tágra nyílt szeme
megtelt rémülettel és ártatlansággal. Még sebesülten és
ziláltan is csodaszép volt. Bracken egyre csak ment felé.
- Óvatosan, Bracken! - intette Kendra. - Harap! Ki-
ÍHsza az életerődet.
Bracken odaérve visszanézett.
- Ne aggódj, engem nem...
Torina előrelendült, átölelte Bracken testét, és fogát a
nyakába mélyesztette. Bracken elernyedt.
- Ne! - sikította Kendra.
Torina másodszor is beleharapott. Bőre belülről fel­
izzott. A ragyogás egyre erősödött, csak erősödött, egy
pillanatra átlátszottak az erek és a csontok. Aztán a nő
szemkápráztató fehér lángcsóvában ízekre robbant.
Kendra könnyezve szaladt oda Brackenhez, aki feltá-
pászkodott, és átölelte a lányt. Kendra teljes erőből szo­
rította, arcát a vállába temette.
- Jól vagy? - kérdezte döbbenten.
A férfi hátrébb hajolt és rámosolygott.
- Nem sok lektoblixnek van lehetősége unikornisból
inni, és akiknek igen, nem tudják már figyelmeztetni a
társaikat. Megérzik a végtelen vitalitást, és áhítják, de
egyikük sem bírta még feldolgozni.
- Mintha tűzoltó fecskendővel töltenél tele egy lufit,
nem? - kérdezte Warren, aki épp akkor ért oda Traskkel
a nyomában.

Jr?* 433
 - Olyasmi.
- Meggyógyítottad? - bökött hüvelykujjával Traskre
Warren.
Bracken bólintott.
- A visszakapott szarvammal a legtöbb átkot fel tu­
dom oldani, és a legtöbb sérülést meg tudom gyógyítani.
- Kezét Trask vállára tette. - Az álomblixnek már nincs
feletted hatalma.
- Örök hálám - mondta Trask. - Sajnálom, hogy gon­
dot okoztam.
Warren szétnézett.
- Amerre csak megyünk, pusztítást hagyunk magunk
után.
- Ez vele jár - morogta Trask.
- Olyan közel voltunk! - dühöngött Warren. - Most
mihez kezdjünk? Ez volt az utolsó esélyünk.
Warren mindig erős volt, Kendra még sosem látta le-
győzöttnek. Ő is így érzett, de igyekezett tartani magát.
- Az utolsó esélyünk arra, hogy megakadályozzuk a
Zzyzx kinyitását - tisztázta Bracken. - Akármennyire
rosszak a kilátások, azért még nincs minden veszve. -
Raxtusz felé fordult. - A tűzokádó?
- Elintéztem - felelte a sárkány. - A pikkelyeim ke­
ményebbek, mint hittem. Igazán sosem tettem próbára
őket. A tűz alig csiklandozott. És még miután a varázs­
ló láthatóvá tett, a sárkánygyíkokat akkor is elintéz­
tem.
- Apádra ütöttél - dicsérte Kendra.
- Aligha. De legalább kezdem megtanulni a harc csín-
ját-bínját. Akármilyen kicsi vagyok, apám pikkelyeit
örököltem. Az ő páncélja szinte áthatolhatatlan.
- És most? - tette fel a kérdést Kendra.
 - A te szereped véget ért, Kendra - mondta Bracken.
- Útjaink itt elválnak. Én megyek a Zzyzxhez, rám még
vár egy utolsó csata.
- Nem hagyhattok hátra - vitatkozott Kendra. - Kö­
zeleg a világvége. Inkább segítek megakadályozni, mint
hogy tétlen áldozata legyek.
Warren karba fonta a kezét.
- Csak mert rakéták repkednek, még nem kell a tűz-
vonalba állnod.
- Menj el Bestiafészekbe! - tanácsolta Trask is. - Né­
hány menedék talán kitart a démonok hordájával szem­
ben.
Bracken kezébe vette Kendra kezét.
- Raxtuszt elküldöm Bestiafészekbe, hogy hozzon se­
gítséget Agadtól. Vele tarthatsz.
- Szó sem lehet róla - jelentette ki a lány ellentmon­
dást nem tűrő hangon. - Szükségetek van rám. Szüksé­
getek van harcosokra, és én vissza tudom változtatni az
asztridokat. Nem bújok el. Veletek megyek.
- Az asztridok nem olyan rég elhagyták Bestiafészket
- mondta Raxtusz. - Nem tudom, hová mentek.
- Az asztridokkal kapcsolatban igaza van Kendrának
- vélte Warren. - Akkor is megtalálhatja őket, ha ve­
lünk tart.
- Sőt, talán akkor még inkább - ismerte el kénytelen­
kelletlen Bracken.
- És rendkívül hasznosnak bizonyult a vészhelyze­
tekben - tette hozzá Warren.
Trask bólintott.
- ízig-vérig Hajnal Lovagja.
- Jól van - adta be a derekát Bracken. - Ha nem tudjuk
meggátolni a démonáradatot, amikor a Zzyzx kinyílik,

435 ^
úgysem lesz biztonságban senki. Ráadásul Kendra ki­
emelt célpont lehet. Velünk marad.
- Jó döntés - mondta Kendra. Magában remélte, hogy
nem bánja meg.
Bracken Raxtuszhoz fordult.
- Figyelemmel tudnád tartani a rendőrséget? Most
már újra láthatatlanná tudsz válni.
Raxtusz felreppent, és eltűnt szem elől.
- Várjunk! Tudja valaki, hogyan juthatunk el a Zzyzx-
hez? - kérdezte Kendra.
- Az öcséddel még nem mentünk bele részletekbe -
felelte Bracken. - Abban reménykedtem, hogy nem lesz
szükség a segítségére, legalábbis egyelőre. De úgy sej­
tem, Seth ismeri a Zzyzx hollétét. Elérkezett az idő,
hogy egyesítsük erőinket.
 Huszonötödik fejezet

Lady Luck

eth mezítláb sétált a parton, élvezettel lépdelt a

S durva homokon és a sima kagylóhéjdarabkákon,
f ekete fejű sirályok lebegtek a levegó'ben, széllel szem­
ben siklottak. A közelben a víz sisteregve terült el a ho­
mokon, millió apró buborék fakadt ki, majd ahogy a víz
visszavonult, kis sárszalonkák iparkodtak, tűszerű cső­
rükkel eleség után kapdosva.
Nem messze mögötte Vanessa pihent egy törülközőn,
nagy napszemüvegben, bő pólóban és divatos szandál­
ban. Senki mást nem látott a parton. A civilizáció egyet­
len jele csupán néhány elhagyatott parti ház volt a tá­
volban.
Seth sosem járt az Outer Banks szigeteken. Hidak és
kompok kötötték össze egymással a hosszú, keskeny szi­
getcsoport tagjait Észak-Karolina partjai mellett. Ők a
Hatteras-szigeten voltak. Mivel egyik oldalon az Atlan­
ti-óceán, a másikon a Pamlico-öböl fogta közre, Seth úgy
érezte, messze kint vannak a tengeren, noha ki lehetett
gyalogolni a szárazföldre.
Két napja érkeztek, Norfolkban szálltak le repülővel,
majd ott autót béreltek, és olyan hangzatos nevű helye­
ken vágtak át, mint Kill Devil Hills vagy Nags Head.
Egy út menti étkezdében ráksalátát ettek, és a helyiektől

437
 megtudták, hogy a turistaszezon még nem kezdődött el.
Nyáron nagy forgalom és tömeg várható, jelenleg azon­
ban az éttermek még kongtak az ürességtől, a strando­
kon pedig nem járt senki.
A hús szél gondoskodott róla, hogy délutánra ne le­
gyen meleg. Miután belegázolt a hideg vízbe, Seth úgy
döntött, nem megy úszni. Megelégedett azzal, hogy a
partot nyaldosó hullámok szélén ténfergett, a számtalan
kagyló közül kereste a legjobbat. Szinte mind kicsi volt,
sok fehérre fakult vagy széttörött, de akadt néhány szí­
nes. Legjobban a fényes, színes, gitárpengetőre hasonlító
darabok tetszettek neki, kedvenceit a kezében csörgette.
Ma éjjel megpróbál eljutni a Parttalan szigetre. Kér­
dés, hogy ki tart vele.
Brackennel telepatikus kapcsolatban állt. A Szfinxtől
megtudta, hogy mint várható volt, a Zzyzx kinyitására
a következő teliholdkor kerül sor, amire már csak négy
napot kellett várni.
Patton levele alapján a Hatteras-szigetről eljutni a
Parttalan szigetre pontosan három napot vesz igénybe.
A kísértethajót kizárólag éjfélkor lehet hívni, és két órá­
val később veszi fel az utasokat. Ma mindenképp el kell
indulniuk, ha a Zzyzx kinyitása előtt oda akarnak érni.
Seth úgy vette ki az üzenetekből, hogy Bracken, War-
ren, Trask és Kendra aznap este ér oda Hatterasra. Mi­
után elveszítették az utolsó Örökvalót, autót béreltek,
és elindultak az Outer Banksre.
Hugó, Newel és Dórén szintén errefelé igyekezett, bár
nem lehetett tudni, hol járnak. Seth és Vanessa Seattle-
ben szállt repülőre, a szatírokat és a gélemet otthagy­
ták a kocsival, egy bankkártyával és azzal a feladattal,
hogy jussanak el a maguk erejéből Hatterasra, mielőtt a
Lady Luck odaér. A szatírok majd’ kibújtak a bőrükből,

j? * 438 ^
 hogy végre vezethetnek. Vanessa segített nekik megter­
vezni az útvonalat. Ha nyomják a gázt, csak tankolni
állnak meg, és nem tesznek nagy kerülőt, akár oda is
érhetnek.
Seth az óceánba dobta a kezében tartott kagylókat.
.Jól jött ez a kis idő a Hatteras-szigeten Vanessával. A nő
sokat aludt, bepótolta, ami kimaradt, hiszen napokon át
csak vezetett. O meg igyekezett megfeledkezni elrabolt
szüleiről meg nagyszüleiről, a Zzyzx kinyitásáról, és úgy
tett, mintha vakáción lenne. Azonban ennek most vége.
Lehuppant a homokba. Noha Bracken nyugtatta,
hogy még időben vannak, Seth úgy érezte, nem tud lazí­
tani, amíg a többiek oda nem érnek. És ha az autó lerob­
ban? Vagy ami sokkal rosszabb, a Társaság rajtuk üt?
A zsebéből kivette és kihajtotta Patton levelét. Ahhoz
a részhez ugrott, ami a Lady L u ck ról szólt:

A Lady Luck hívásához szükség lesz a Corm actól

m egszerzett csengőre, sípra és zenedobozra (lásd
korábban). A H atteras-szigeten éjfélkor m enj fel a
H atteras világítótorony tetejére, és rázd m eg a csen­
gőt! A hajó csak akkor reagál, ha a csengő éjfélkor,
pontosan erről a helyről szólal meg.

Félbeszakította az olvasást. A szigetre érve megtud­

ták, hogy a világítótornyot 1999-ben máshová telepítet­
ték, hogy megóvják az óceántól. Nem vitték messze, de
Seth aggódott, hogy ez is gátolhatja a csengő hatását,
'falán jobb lenne ott megrázni, ahol a világítótorony állt?

M iután csengettél, m enj a térképen bekarikázott

beszállóhelyre! A csengetés után száz perccel fú jj
bele a sípba három szor p á r percenként, am íg m eg

439
 nem jö n a csónak, am i kivisz a hajóhoz. A fed élzet­
re lépve indulj a kapitány kabinjához! A ká rkit vi­
szel is m agaddal az útra, a kabinhoz egyedül m enj!
Van bent egy szellem. O dabent szólaltasd m eg a z e ­
nélő dobozt, m ajd kérd, hogy vigyen el a Parttalan
szigetre! N em tudom pontosan, ez m ilyen következ­
m ényekkel jár. A z utazás három napot vesz igénybe,
szóval jó l időzíts!
N e feledd, a Lady Luck csak oda visz el. A vissza­
térésre más m ódszert kell találnod. A repü lő lények
például sokkal könnyebben tudnak onnan indulni,
m int oda m egérkezni.
E zzel ki is fogytam a tanácsokból. B eszéld m eg a
szövetségeseiddel, hogyan lehet a legjobban m egvé­
deni a Parttalan szigetet. N em lesz könnyű. Talán
nem is lesz lehetséges. Ism étlem , azt fogadsz m eg a
tanácsaim ból, am it akarsz. É n csak azt javaslom ,
am it én tennék. Sok szerencsét!
Barátod,
Patton Burgess

Seth összehajtotta és eltette a levelet. Hanyatt dőlt,

kinyújtózott a homokon, és a hullámokat hallgatta. Le­
hunyta a szemét, és beszívta a sós levegőt, közben bele­
markolt a homokba, és átpergette az ujjai között.
A partról valaki a nevét kiáltotta. Felült, és Kendrát
pillantotta meg, aki felé rohant. Nővére láttán olyan
megkönnyebbülés töltötte el, hogy nevetésben tört ki,
miközben ő is megiramodott Kendra felé. Vanessától
nem messze találkoztak.
- Tessék, még óráink maradtak - mondta Kendra. -
Brackentól tudom, hogy aggódsz.

440
 - Hát, nehéz lett volna elkapnotok a következő hajót.
- Seth látta, hogy Bracken, Warren és Trask is jön. -
Nagyon örülök, hogy látlak.
- Én is - felelte Kendra. - De azért jobb lett volna, ha
meg tudjuk menteni valamelyik Örökvalót.
Ahogy Bracken kezét kardja markolatán nyugtatva
közeledett, Vanessa felállt. Bizalmatlanul méregették
egymást.
- Szia, Seth! - köszönt Bracken, szemét le sem véve
Vanessáról. - Szóval ez a blix?
- Vanessa vagyok.
- Bracken - felelte az mereven. Kezet nyújtott. - Ör-
vendek.
Vanessa a kinyújtott kézre meredt.
- Bele akarsz látni a gondolataimba?
- Ez lenne a legjobb.
- Vanessa sokat segített - jegyezte meg Seth.
- Akkor nem okoz neki gondot, ha kezet kell ráznia
velem - felelte Bracken.
Vanessa nem mozdult.
- És a te titkos szándékaidat ki vizsgálja?
- Az én fajtám megbízható hírnévnek örvend - felelte
Bracken nyugodtan.
- A te fajtád blixekre vadászik.
Bracken vállat vont.
- Olykor megesik. Én jobb szeretném, ha a blixeknek
több ragadozójuk lenne. A legtöbbjük megérdemli, hogy
vadásszanak rá.
Vanessa higgadtan méregette.
- Ez vitatható. De nem is tagadod, hogy fajtáink kö­
zött ellentét dúl.
- Nem tagadom.

441
 - Akkor talán megérted, miért nem akarom, hogy egy
unikornis legyen a szószólóm.
Bracken leengedte a kezét.
- Azt akarod mondani, hogy talán hazudnék arról,
mit látok a fejedben?
- így lenne a legkönnyebb igazolnod, miért pusztítasz el.
Bracken somolygott.
- Ezért inkább akadékoskodsz. Ha nincs rejtegetni-
valód, nem kell ellenkezned. Megmondom az igazat, és
ezt ők is tudni fogják.
- De én nem.
- Vanessa megpróbálhatta volna elvenni a kardot -
vette védelmébe a nőt Kendra.
Seth ránézett nővérére.
- Ki beszélt a kardról?
Most Bracken fordult Seth felé.
- Én. Most már nyíltabban beszélhetünk. Megérzem,
Nagi Luna mikor irányítja felénk az Okuluszt. Kellett
kicsit gyakorolnom. Ahhoz már hozzászoktam, hogy az
elméje engem kutat, de az Okulusz érzékenysége és ereje
egy időre megzavart. A szarvam visszaszerzése azonban
segített. Csak ezen az utazáson értettem meg, mit is kell
keresnem. Mióta Civiát megölte egy blix - nézett nyoma­
tékosan Vanessára - , Nagi Lunát már nem érdekeljük.
Ma csak kétszer nézett felénk, röviden, közömbösen.
- Szóval most beszélhetünk? - kérdezte Seth.
- Amíg veletek vagyok. Majd szólok, ha nem. Apropó,
hol van Vaszilisz?
- A bérelt kocsi csomagtartójában.
Bracken a homlokát ráncolta.
- Talán nem a legideálisabb hely a világtörténelem
egyik leghatalmasabb fegyverének, de gondolom, itt a
parton feltűnő lenne.

4 4 2
 - Vanessa ellophatta volna - ismételte Kendra.
- Megpróbálhatta volna, de szerintem elég okos ah­
hoz, hogy tudja, nem járt volna sikerrel. A kardot csak
barátnak lehet odaadni, ellenség sosem veheti el.
- Nem is tudtam - jegyezte meg gúnyosan Vanessa. -
Nagyon naiv vagyok.
Bracken ismét felé nyújtotta a kezét.
- Essünk túl rajta!
Vanessa felvonta a szemöldökét.
- Téged miért nem ítélünk meg az alapján, mekkora
sikerrel védted meg az Örökvalókat? Hányán is élték
túl a segítségedet?
- Egy sem - felelte Bracken durva hangon, és kinyúj­
tott keze ökölbe szorult.
- Honnan tudjuk, hogy nem vagy a Szfinx embere?
Bgy megmentett Örökvaló sem szól melletted bizonyí­
tékként. Mivel tudod igazolni magad?
- Bracken nem áruló - mondta Kendra. - A Tündér­
királynő kezeskedett érte.
- Kinek? Neked személyesen?
- Igen.
- Elég az ellenségeskedésből! - szólt közbe Warren. -
Nem lesz elég hosszú így is ez az éjszaka? Kérlek, Va­
nessa, engedd meg neki! Gondolj a múltadra! Mind nyu-
godtabban alszunk.
Vanessa megfogta Bracken kezét. Az hosszan a sze­
mébe nézett.
- Lazíts! Gondolj a Sorensonékkal való kapcsolatod­
ra! Gondolj a jelenlegi céljaidra a küldetésünkkel kap­
csolatban!
-N o s ?
- Szerette a Szfinxet - jelentette Bracken.
- Múlt időt hallottam? - kérdezte gúnyosan a nő.

4:43
 - Miután az elárulta, Vanessa igaz szövetségesünk
lett - erősítette meg Bracken. - Még mindig aggódik a
Szfinx miatt. Félti, most, hogy Graulasz átvette a Tár­
saságot, de nem olyan módon, ami ártana az ügyünk­
nek. Szeretete másra irányul.
- Vigyázz! - intette Vanessa.
Bracken Warrenre pillantott.
- Blix vagy sem, bízhatunk benne.
- Warrenre néztél? - hüledezett Seth. - Vanessa bír­
ja Warrent?
Warren feszengve köhögött.
Vanessa Brackenre meredt.
- Nagyon tapintatos vagy. Warrennel volt köztünk va­
lami, amikor még a Hajnal Lovagja voltam - magyaráz­
ta. - Örülök, hogy most már mindenki tudja, és plety­
kálhat róla. Mellesleg megjegyzem, hogy Bracken pedig
erős érzésekkel viseltetik Kendra iránt. Az ilyesmihez
néha gondolatolvasás sem kell.
Bracken kinyitotta a száját, majd becsukta.
- Ne szerénykedj! - bökdöste Bracken mellkasát a nő.
- Itt a világvége, ideje kiegedni az elfojtott érzéseket. Az
emberek akkora hűhót csapnak a korkülönbség miatt.
A Kendra iránti vonzalmad olyan, mintha én egy csecse­
mőbe zúgnék bele. Teljesen természetes.
Bracken elvörösödött.
- A képzeleted játszik veled. Nagyon kedvelem Kend-
rát, de nem úgy, ahogy te elmondod.
- Igazad van - kuncogott Vanessa. - Tévedtem. Nem
egészen úgy. Kendra sokkal felnőttebbnek látszik, mint
egy csecsemő.
Trask hangosan megköszörülte a torkát.
- Elég a blix-unikornis párviadalból! Attól tartok,
hogy ennél nagyobb gondjaink is vannak.

J f? * 444 '^v
 - Sethnél van egy levél Patton Burgesstől, amiben le­
írja a céljainkat - tájékoztatta a társaságot Vanessa. -
A világítótorony kulcsát megszereztem. Nekünk, blixek-
nek is megvan a magunk haszna.
- Éjfélig nem sokat tehetünk - mondta Seth.
Warren összedörgölte a kezét.
- Ki tudja, hol lehet itt kajálni?

Egy kilométerre a világítótoronytól Kendra és Trask egy

bérelt autóban ült. Az égen hunyorgó csillagokat el-el-
takarták a sodródó felhőfoszlányok. Kendra kinyitotta
a pereces zacskót, egyet a szájába vett, és élvezet nél­
kül rágcsálni kezdte. A vacsorára evett rákos szendvics
után nem volt éhes, csak feszült. Az órájára nézett: húsz
perc volt még hátra éjfélig.
Egész este feszengett. Vanessa szavai után kínosan
érezte magát. Vanessa nemcsak Bracken érzéseire hívta
fel a figyelmet, de még a korkülönbségre is rámutatott. Az
egészet tovább rontotta, hogy Kendra őszintén megked­
velte Brackent. Aranyos, bátor, odaadó, okos, édes volt,
és ami a legjobb, tudta, hogy az, akinek mondja magát.
Egész este nem tudott mit mondani neki, nem tudott
hogyan ránézni. így aztán Bracken helyett Sethre kon­
centrált. Öccse sok mindenen átment, amióta utoljára
látta. Szomorúbbnak, elgondolkodóbbnak tűnt.
Kendra visszazárta a zacskót. És ha Vanessának iga­
za van? Ha Bracken valóban kedveli? Belezúgni egy el­
érhetetlen pasiba, az egy dolog, de teljesen más, ha az
viszonozza is az érzelmeit. Nem kellett Vanessának rá­
mutatni, tudta ő anélkül is, hogy unikornis és több száz
éves. De olyan emberinek látszik! Olyan normálisnak!
 Jó, szebb, mint az átlag. Valós személyiségét leszámít­
va Bracken egy nála pár évvel idősebb, jóképű pasas­
nak látszott.
Persze miután a második szarvát visszaszerezte, le­
rítt róla, hogy más világból való. De amint a kritikus
pillanatok elmúltak, gyorsan visszaváltozott. Harmadik
szarva nélkül továbbra sem ölthette fel ló alakját. Gya­
korlatilag ember. És ha még kicsit más is, Kendra gyak­
ran eltöprengett azon, ő maga vajon ember maradt-e.
Amióta tündérrokon lett, nem tekinthette magát közön­
séges kamaszlánynak.
Az ablaknak támasztotta a fejét. Tényleg azon aggó­
dik, hogy Bracken vajon mit érez iránta, amikor mind­
járt vége a világnak? Ennyire buta lenne? És ha Bracken
olvas a gondolataiban? Belehalna a szégyenbe!
- Kaphatok egy perecet? - kérdezte Trask.
Kendra összerezzent.
- Persze —adta oda a zacskót. - A kocsit csak úgy itt
hagyjuk?
-M a jd megtalálják. Kárpótoljuk őket. A Hajnal Lo­
vagjai mindig megadják, amivel tartoznak, még többet
is. Általában névtelenül, mert akkor még le is tartóz­
tatnának, de megadjuk. Persze ha a világnak vége lesz,
mindenkinek lesz ennél fontosabb dolga is.
- Az igaz.
Kendra Trasket faggatta a szüleiről és a nagyszüleiről,
de a férfit elzárva tartották az Élő Délibábban. Vanes-
sát is kérdezte. Az álomblix meglátogatta Tanú testét és
másokét, de külön cellában tartották őket, így csak any-
nyit tudott meg, hogy továbbra is a börtönben vannak.
Úgy parkoltak, hogy lássák a főutat, és most Kendra
és Trask is felélénkült: egy hatalmas furgon közeledett
nagy sebességgel. Elrobogott mellettük, aztán villantak
 a féklámpák, és a jármű visszafordult. Felkapcsolt ref­
lektorral megállt velük szemben, és Hugó kászálódott
le hátulról.
Kendra és Trask kiszállt. Newel és Dórén ugrott ki a
másik járműből.
- Mondtam! - csapott a társára Dórén. - Bízz a gé­
lemben!
Newel megropogtatta az ujjait.
- A találkozóponthoz tartottunk, amikor Hugó meg-
érzett benneteket. Ő vezetett ide.
- Két órával korábban ideértünk! - büszkélkedett Dó­
rén.
- Seth - mutatott a világítótorony felé Hugó.
- Seth jól van - nyugtatta meg Kendra. - A hajót hív­
ja. Warren, Bracken és Vanessa vele van.
- Gondolom, a sebességkorlátozásra fittyet hányta­
tok, ha ilyen gyorsan ideértetek - jegyezte meg Trask.
Newel nevetett.
- Az a járgány nem lassú! Ritkán mentünk lassabban
a sebességhatár duplájánál.
- Jó buli volt! - ujjongott Dórén.
- Nem kaptak el benneteket? - csodálkozott Kendra.
- Kétszer. Udvariasan félreálltunk. Mindkét rendőr
megdöbbent, hogy kecske ül a kormánynál, és ember
sehol.
- Mindkétszer átkutatták a kocsit - mesélte Dórén.
- Simán megböktük őket a Vanessától kapott tűvel. El­
aludtak, visszatettük őket a kocsijukba, és eljöttünk.
-A tá r s a ik biztos gyanakodtak, amikor nem jelent­
keztek be rendszeresen - vélte Trask. - De a kecskeso­
főrt hallucinációnak vélhették.
- Vanessa adott öt rendszámtáblát megfelelő papírok­
kal - magyarázta Newel. - Mindig cserélgettük őket.

■*» 447
 Trask kuncogott.
- Az is segíthetett. Mi is hajtottunk, de ebben szeren­
csénk volt.
Kendra a szatírokat fürkészte.
- Tényleg eljöttök velünk a Zzyzxhez?
- Ha már itt vagyunk - mondta Dórén.
- Seth lapos képernyős tévét és gázgenerátort ígért -
tette hozzá Newel. - Különben is jobb első sorból néz­
ni a világvégét, mint Titokfóldén várni a katasztrófát a
kentaurok uralma alatt.
- Seth mesélt róluk - bólintott Kendra.
- Ha túléljük a démonokat, leszámolunk velük - ígér­
te Trask.
- Van esélyünk - vélte Dórén. - Sethnél van Vaszilisz.
Versek és dalok szólnak arról a kardról.
- Nem is szólva arról, hogy egy unikornis is van ve­
lünk! - lelkendezett Newel. —Ok a tündérvilág szuper­
hősei. Nem túl barátságosak, de amikor segítenek, az
sokat számít.
- Ne ringassátok magatokat hiú reményekbe! - in­
tette őket Trask. - Vegyétek figyelembe az ellenséget!
Gorgrogról és a hordájáról beszélünk. Szinte biztos,
hogy nem térünk vissza.
- Értjük - felelte vidáman Newel. - Ha ez a vég, hát
legyen! Kalandos életet éltünk. De miért ne remélhet­
nénk a legjobbat?
Trask vállat vont.
- Remélni, azt lehet.

A felhőktől tompított holdfényben látszott a világí­

tótorony vörös téglás alapja, valamint a fehér-fekete

448
npirálcsíkos torony. Vanessa az ajtóhoz vezette Sethet,
gyorsan kinyitotta és belépett. A fiú követte.
Egy kis elemlámpa segítségével felmentek a csiga­
lépcsőd, amely körülbelül harminc lépcsőfokonként fél­
kör alakú pihenőbe torkollott. Az ablakok egyre maga­
sabbról nyújtottak kilátást. Mire felértek, Seth már li­
hegett.
A világítótorony tetején kilátó futott körbe. Kiléptek.
A kövér hold kikandikált egy felhő mögül, ezüstös fényt
vetett a hullámbarázdás óceánra és a növényzet borítot­
ta partvonalra. A sós széltől és a magasságtól Seth úgy
érezte, mintha egy hatalmas hajó árbockosarában állna.
- Idő? - kérdezte.
- Mehet - pillantott az órájára Vanessa.
Seth elővett egy csengőt, levette a bőr hangtompítót
a nyelvéről, majd élénken megrázta a feje felett. Han­
gosan szólt, de nem volt benne semmi természetfeletti.
Seth addig rázta, amíg Vanessa nem szólt, hogy abba­
hagyhatja. Akkor a korláthoz lépett, és lenézett.
Messze lent Bracken felvillantott egy lámpát. Seth
visszatette a nyelvre a tompítót, aztán ledobta neki a
csengőt. Úgy beszélték meg, hogy Bracken és Warren a
világítótorony korábbi helyére rohan, és ott is megszó­
laltatják a csengőt. így akartak biztosra menni, hogy a
hajó úgy reagáljon, ahogy szeretnék.
Seth követte Vanessát le a hosszú lépcsőn, majd ki a
világítótoronyból. A nő bezárta az ajtót, és visszasiettek
az autóhoz. Mielőtt odaértek volna, egy hatalmas, em­
berszerű alak trappolt feléjük a sötétben. Seth egy pil­
lanatra megrémült, majd felismerte Hugót. A gélemhez
szaladt, aki felkapta.
- Ideértél!
- Gyors autó.

Jr^- 449
 - Egy darabban ért ide a furgon? - érdeklődött Va-
nessa.
- Furgon jó.
Newel és Dórén ügetett oda. Hugó letette a fiút.
- El se tudom hinni, hogy itt vagytok! - örvendezett
Seth. - Gondoltam, hogy ráérősen jöttök, a bankkártyát
lenullázzátok a gyorskajáldákban.
- A civilizáció végét így érdemes várni - mondta Ne­
wel. - De egy idő után minden gyorskaja ugyanolyan.
- Jó, csak zsíros - bólintott Dórén. - Egyébként a
gyorshajtást is nagyon élvezzük mindketten.
- Talán nem jövünk vissza - fordította komolyra a
szót Seth.
- Tudjuk - mondta Newel. - Mindenki ezt mondja.
Még a végén azt hisszük, le akartok koptatni. Mondok
én valamit: ha sikerül, nem csak a világot mentjük meg,
hanem a tévét is. A gyorskaját. Az üdítőt és a fánkot és
a csokit és a fagyit.
- A Cheetost - mondta komolyan Dórén.
- Ti egész életetekben élveztétek ezeket a fenséges
csemegéket. Természetesnek vettétek. Dorennel mi csak
most ismertük meg.
- A Toblerone-nak örökre meg kell maradni - sóhaj­
totta Dórén.
- Megtiszteltetés, hogy velünk tartotok - mondta
Seth.
- Hugó problémát jelenthet - jegyezte meg Vanessa. -
Ha a hajó csak egy csónakot küld értünk, a gólem alatt
elsüllyedhet.
- Hugó nélkül nem akarok menni - szögezte le Dórén.
- Láttátok, hogy puszta kézzel elverte a kentaurokat?
- Lopjunk egy vízi járművet? - kérdezte Newel.

450
 - Csak óvatosan! - intett Vanessa. - Ez a víz híresen
álnok. Nem véletlenül nevezik az Atlanti Temetőnek.
A vándorló homokpadoknak több száz hajó esett már ál­
dozatul.
- Ez magyarázza a világítótornyot - értette meg Ne-
wel. - Na, majd kitaláljuk. A gólem úgyis érzi, hol vagy­
tok. Gyere, Hugó! Siessünk!
- Viszlát a vízen! - búcsúzott Dórén.
A szatírok beszálltak a furgonba, és Hugó beült hát­
ra. Vanessa elmondta Trasknek, miben mesterkednek a
szatírok. Trask egyetértett a tervvel.
Kendra odament Sethhez.
- Hogy ment?
- Csengettem. Meglátjuk, mi lesz.
- Kérsz egy perecet?
- Tele vagyok. Túl sok rákfasírtot ettem.
Egy pillanatig csendben álldogáltak.
- Neked nincs olyan érzésed, hogy ez lesz az utolsó
kalandunk? - kérdezte Kendra halkan.
Seth megdörgölte Vaszilisz markolatát.
- De van. Neked is?
NóVére bólintott.
- Elég nyilvánvaló, hiszen a visszautat nem is tervez­
zük. Akkor sem tudtuk megállítani ezt az egészet, ami­
kor még volt rá lehetőségünk. Márpedig volt: az erek­
lyék. Aztán az Örökvalók. Most már nincs esély. De azt
hiszem, eljutni a Zzyzxhez is több, mint a semmi. Jobb
bátran, barátok közt meghalni, mint bujkálva.
- Nem muszáj jönnöd.
- Neked se.
- Én megyek - jelentette ki a fiú. - Eleve ezért kel­
lett Vaszilisz. Ha meghalok, démonokkal harcolva halok

451 ^
meg, nem előlük menekülve. Segít, ha elképzelem, mit
tenne Patton. Segít, ha Coulterre gondolok.
- Én is jövök - mondta Kendra, de ajka remegett. -
Bárcsak el tudnék búcsúzni anyutól meg aputól!
- Ne gondolj erre! Arra gondolj, hogy győzünk! Hogy
megvédj ük a világot.
Nővére halványan elmosolyodott.
- Megpróbálok.
Amikor Bracken és Warren visszaért, mindenki be­
szállt a kocsikba, és elhajtottak a Patton térképén meg­
jelölt helyre. Ellenőrizték a felszerelést, aztán lesétáltak
a vízhez, és várták a pillanatot, hogy megfújják a sípot.
Seth észrevette, hogy Bracken Kendra mellé ült le.
Nem bírta ki, hogy ne hallgatózzon.
- Sajnálom a Vanessa-dolgot - mondta Bracken. -
Vissza akart vágni, amiért kínos helyzetbe hoztam.
- Semmi baj, megértem.
Bracken megfogta Kendra kezét, és a szemébe nézett.
- Vanessa nem tévedett.
Seth tudta, hogy itt kell abbahagynia a hallgatózást.
Kezét zsebre dugva csak úgy elindult a parton. Az járt
a fejében, amit Kendra mondott: hogy ez az utolsó ka­
landjuk. Egyedül bandukolva a sötétben kénytelen volt
elismerni, hogy így igaz. Vaszilisz klassz fegyver, Hugó
kemény legény, és biztos Brackennek is vannak trükkök
a tarsolyában, de akkor belegondolt Bahumat nyers ere­
jébe, elképzelte, ahogy Falánk Olloch letépi Hugó kar­
ját, eszébe jutott, Graulasz mekkora pusztítást végzett
a házban Titokfóldén. A démonok ereje rémálomba illő,
a Zzyzxben pedig csak úgy hemzsegnek a legerősebb dé­
monok.
És ha Raxtusznak sikerül meggyőznie Agadot? Egy
varázsló nagy segítség lenne. Főleg ha sárkányokat is

Jrt* 4 5 2
 hozna magával. De a Zzyzxben raboskodó horda állító­
lag a sárkányoknál is erősebb.
- Furcsa időpont a sétához - jegyezte meg egy hang
Seth mögött.
A fiú megpördült. Egy őszes, szakállas férfit látott ka­
pucnis esőköpenyben és strapabíró csizmában. Nem is
hallotta, hogy közeledett.
- A barátaimmal jöttem - felelte célzatosan.
- Észrevettem - bámult ki a tengerre a férfi. - Adok
egy tanácsot: a parton hamarosan kellemetlen látoga­
tók jelennek meg.
Nem közönséges ember volt. Amikor Seth erősen néz­
te, kissé áttetszőnek tűnt.
- Tudom. Én hívtam őket.
- Biztos, hogy tudod, mit csinálsz?
- El kell jutnom valahová.
A férfi most ránézett.
- Sokféleképpen lehet utazni.
- Oda nem, ahová én igyekszem. A Parttalan szigetre
kell eljutnom. A démonok ki akarják nyitni a Zzyzxet.
A férfi ismét kinézett a vízre.
- Nem mondhatnám, hogy tudtam róla. Úgy tűnik,
jó okod van felszállni a hajóra. Azért vigyázz magadra,
amikor a viteldíjról alkudozol! Az a nő néha sutba vág­
ja a józan észt.
- Van tanácsod?
A férfi újra ránézett.
- Nem akarok beleavatkozni.
- Kérlek!
- Szép kis kardod van. Jusson eszedbe, ha a nő sze-
szélyeskedni kezd. Van, aki csak akkor tiszteli a mási­
kat, ha az ártani tud neki. Jómagam messzire kerülöm
a Lady Luck ot.
 Bracken jelent meg kocogva. Seth tett egy lépést felé,
és intett neki. Amikor visszafordult, az ősz férfinak nyo­
ma sem volt. Elbújni sehová nem bújhatott. Seth liba­
bőrös lett.
- Láttad? - kérdezte, amikor Bracken közelebb ért.
- Jelenés volt - bólintott Bracken. - Miatta jöttem.
Jóindulatúnak éreztem. Amolyan őrszellem.
- A Lady L u ck ról beszélt.
- Remélem, odafigyeltél. Jól vagy?
- Megvagyok - vont vállat Seth, aztán témát váltott.
- Láttam, hogy a nővéremmel tréeseltél.
- Vanessa kínos helyzetbe hozott. Nem hagyhattam
szó nélkül.
Seth vigyorgott. Együtt sétáltak vissza a többiekhez.
Odaérve Seth a vizet figyelte, hátha megpillantja Hu­
gót, Newelt és Dorent egy lopott hajóban. Mind a hatan
csendben ültek. Kendra Bracken vállára hajtotta a fe­
jét. Trask és Vanessa szundikált.
Végül Bracken megbökte Sethet.
- Jöhet a síp.
Seth kivette a sípot a tokból, felállt, és háromszor
hosszan belefújt. Két perccel később megismételte. És
megint.
A hold súlyos felhők mögé bújt, így még kevésbé látták
a tengert. Seth kétpercenként megfújta a sípot. Amikor
a hold ismét előbukkant, egy nagy evezőscsónak közel-
gett a vízen.
A sípszó felébresztette Vanessát és Trasket. Seth el­
tette a sípot, és mindenki magához vette a holmiját.
A csónak partra futott, két tengerész ugrott ki a vízbe.
Seth látott már zombikat és lidérceket, ám ezek a ket­
tő között lehettek. Nem voltak olyan sötétek és kecse­
sek, mint a lidércek, viszont a zombiknál ügyesebben

454
 mozogtak. Barna, dudoros testük szikárnak és kemény­
nek tűnt.
Seth még egyszer végigpásztázott a sötét óceánon Hu­
gót és a szatírokat keresve, majd belegázolt a hideg víz­
be a többiekkel együtt. Az élőhalott tengerészek segítet­
tek nekik beszállni a csónakba, amelyben még két mat­
róz ült az evezőknél. Amikor mind beszálltak, a másik
két tengerész ellökte a csónakot a parttól, és ők is be­
ugrottak.
A csónakban kényelmesen elfértek, de a szatíroknak
már nem sok hely maradt volna, Hugó pedig semmi­
képp nem fért volna el. Seth azzal vigasztalta magát,
hogy kényszerből hagyják itt a gélemet.
A tengerészek ügyesen forgatták az evezőt. Ha volt is
a közelben veszélyes homokpad, Seth nem látta. A csó­
nak gyorsan távolodott a parttól, fel-le bukdácsolva a
hullámokon.
Seth fülelt az élőhalott tengerészek gondolataira, de
ahogy az Álló Holtakét, az övékét sem érezte. Próbált
mentálisan beszélgetést kezdeményezni velük, de nem
kapott választ.
A hold ismét eltűnt a felhők mögött. Kísérteties érzés
volt a sötét, hullámzó vízen haladni: a csónak mozgása,
a sós levegő, a mellette ülő élőhalott tengerész, aszott
fülcimpájában oxidálódott karikával. Seth észrevette,
hogy Bracken átkarolta Kendrát.
Jó ideje mentek már, amikor Bracken felállt. Felemel­
te egyik kezét, és fehér fénygömb emelkedett ujjai he­
gyéből, kísérteties fényt vetve a mellettük hirtelen fel­
tűnő fahajóra.
- Hú! - tátotta el a száját Seth a jármű mérete láttán.
Három magas árboca volt, teljes kötélzettel, vitor­
lája azonban egy sem. Messze a víz felett a különböző

^^
 magasságú fedélzeteket díszes korlát szegélyezte. A fa
öregnek és viharvertnek látszott, de nem rohadt. A hajó
nevét fémbe gravírozták. Az elején finoman faragott sel­
lő orrszobor díszelgett, arcán félelem, karja az oldalához
bilincselve.
Az élőhalott matrózok a csónakkal a Lady Luck mel­
lé eveztek. Seth ekkor motor duruzsolását hallotta meg.
Hátranézve látta, hogy egy nagy motorcsónak közele­
dik.
- Megtaláltak - mondta Trask.
- Fel a létrán! - parancsolta Bracken.
Seth megvárta, hogy a többiek felmásszanak, csak
ő meg Bracken maradt a négy élőhalott matrózzal. Az
egyik a kötéllétra felé intett.
- Barátaink jönnek - magyarázta Seth.
A matrózon nem látszott, hogy értette, megint mutat­
ta, hogy másszanak fel. Seth ráérősen a létra felé moz­
dult. A motorcsónak egyre közeledett. Seth megigazítot­
ta a kardot, és a Cormactól kapott dobozzal szöszmötölt.
- Várjatok! - kiáltott Newel. - Itt vagyunk! Bocs, hogy
sokáig tartott. Azt hiszem, egy kis kárt tettünk a jár­
gányban. Hugónak kellett letolni pár homokzátonyról.
A motor leállt, és a csónak nekik koccant, meglökve
őket. Newel és Dórén ugrott át.
- A barátaink - magyarázta Bracken a matrózoknak.
- Velünk jönnek.
Az élőhalott matrózok nem állították meg őket. Seth
elindult fel a kötéllétrán, Bracken követte. Lenézve Seth
látta, amint Hugó óvatosan átszáll, és a csónak meginog
a súlya alatt. Aztán a gólem követte Dorent fel a hajóba.
Amikor Seth felért, a többiek összebújva álltak húsz
élőhalott matrózzal szemben. Noha a rongyos tengeré­
szek nem tettek ellenséges mozdulatot, a testtartásuk

450
fenyegető volt. Bracken, Newel, Dórén és Hugó csatla­
kozott Sethhez és a többiekhez.
- A kapitány kabinja a tatban lesz - mutatta Bracken.
- Gondolom, nekünk itt kell várnunk, amíg te megbe­
széled a viteldíjat. Mindenképp meg kell egyezned vele.
Még ha le is tudjuk győzni az elátkozott tengerészeket,
mi nem tudjuk elvezetni a hajót.
- Nem gond - mondta Seth a fogát csikorgatva. Ott­
hagyta a barátait, és átvágott az élőhalott tengerészek
között. Egyik kezét Vaszilisz markolatán tartotta, igye­
kezett nem mutatni a félelmét. Egyik hajós sem állta el
az útját, és ahogy kiért közülük, kicsit megkönnyebbült.
A kapitány kabinjának ajtajához ment. Gondolkodott,
kopogjon-e, végül inkább benyitott. A félhomályba bur­
kolózó kabint gazdagon bútorozták be. A padlón finom
szőnyeg hevert, a falakon apró részletességgel megraj­
zolt térképek függtek. Az íróasztal kicsi volt, de szépen
faragott, a széles priccsen selyem ágynemű.
Nem látott senkit.
Letérdelt, kinyitotta a tokot, kivette a zenedobozt, és
a padlóra tette. Nem történt semmi. Felemelte a fedelét,
mire megszólalt a zene.
A levegő azonnal kavarogni kezdett, a hőmérséklet
zuhant. Az ajtó becsapódott, az árnyékok elmélyültek.
A falakon megrebbentek a térképek, papírlapok repül­
tek le az íróasztalról. Seth nem látott senkit, mégis tud­
ta, hogy már nincs egyedül. Egy szellem csatlakozott
hozzá.
M iért tolakodtál b e ?, érdeklődött egy lányos hang az
elméjében. Gyereknek hangzott, de Seth feltételezte,
hogy ősi lénnyel beszél.
- A Parttalan szigetre kell eljutnom. Ez az egyetlen
módja, amit ismerek.

457
 N em egyedül jöttél. M it je le n t az unikornis? A g ó le m ?
A lány hallhatóan nem örült.
- Barátokkal utazom, hogy megelőzzünk egy kataszt­
rófát. Elviszel bennünket?
Eluiszlek-e? A szavak az elméjébe martak. N em visz­
lek. G yűlölöm azt a szigetet. A társaiddal együtt beállsz
hozzám m atróznak. K ivéve az unikornist m eg a gélem et,
akiket a m élybe vetünk.
- Ez elfogadhatatlan - mondta Seth aggódva, és keze
kardja gombjára tévedt.
M ég hogy elfogadh atatlan?! Van fogalm ad róla, kivel
van d olgod ? Jöttem a hívásra, ahogy m egígértem . M iu ­
tán azonban a fedélzetre léptél, azt teszem, am it akarok.
N em tartozol ide. N em alkudozom veled. E l innen! Is ­
m ertesd a döntésem et az útitársaiddal!
Seth kivonta Vasziliszt, és azonnal perzselő düh éb­
redt benne. A kétségek és félelmek helyét magabiztos­
ság vette át, elszégyellte magát, amiért ilyen gyáva volt.
A barátai számítanak rá! A kard vörösen felizzott, meg­
világította a kabint, és feltárt egy halvány alakot a sa­
rokban. Hosszú hajú női alakot formázó, ritka porfelhő­
nek tűnt. Vaszilisz a ködös lény felé húzta.
- Elég ebből! - fakadt ki Seth, ellenállva a kard hú­
zásának. - Túl sok mindenen mentem keresztül ahhoz,
hogy egy ezeréves gyerekkel vitatkozzam. A barátaim­
mal a halálba tartunk. Te csak odaszállítasz minket.
Udvariasan kértelek. Biztonságban odaviszel bennün­
ket, különben létezésednek vége szakad, amikor gyufá­
vá aprítom a hajódat, a legénységedből meg haleledelt
csinálok.
Csend.
Bocsánat, érkezett a félénk válasz, és a hangból oda­
lett minden fenyegetés. E lőször azt hittem, csaló vagy.

458
Kegyetlenség így cukkolni bennünket. N e bánts minket,
és ezennel m egígérem , hogy elviszlek benneteket a P a rt­
talan szigetre.
- Három napod van. Jóval napkelte előtt ott kell len­
nünk.
A hogy kívánod, nagyuram.
Seth indulni készült.
- Remélem, utoljára beszéltünk.
N e tarts tiszteletlennek, de én is ezt remélem.
 1 Huszonhatodik fejezet»

A Parttalan sziget

endra a Lady Luck orrában állt a korlátnak dőlve,

K és a komor vizet nézte. A holdat ugyan felhők ta­
karták, ő mégis messzire ellátott. A hajó simán, egyen­
letesen haladt. Noha előző nap viharba keveredtek, a
Lady Luck csodálatos módon nem himbálózott, és ter­
mészetellenes sebességgel szelte a habokat.
A tengeren töltött három nap alatt az élőhalott ten­
gerészek egyetlen vitorlát sem vontak fel. Sőt, miután
Seth visszatért a kapitány kabinjából, szétszéledtek, és
Kendra alig látta őket. Jobbára a hajófenéken marad­
tak, nem merészkedtek az előfedélzetre, ahol Kendráék
szálltak meg.
Bracken ébresztette fel pár perce. Az utazás a vége
fele közeledett, barátai a felszerelésüket készítették elő.
Kendra feljött meglesni a Parttalan szigetet, de eddig
nem látott szárazföldet.
- Látsz valamit?
Seth hangjától összerezzent.
- Még nem.
- Meddig látsz el?
- Nem tudom. Olyan pár száz méterre.
Öccse kuncogott.
- Én a vizet se látom.

460
 - Nemsokára úgyis mind meglátjuk a szigetet. Talán
túl hamar is.
Hallgattak egy sort.
- Smároltál már Brackennel? - kérdezett rá Seth.
- Nem, te perverz! - felelte bosszúsan Kendra. - Kü­
lönben meg semmi közöd hozzá!
- Sokat összebújtok.
- Melegít. Próbál vigasztalni. És talán neki is kell egy
kis vigasz.
- Én tudom, mibó'l meríthetne bátorságot - csücsörí­
tette ajkait Seth.
Kendra oldalba bökte.
- Ne légy barom!
Seth nevetett.
- Lehet, hogy nem lesz rá sok lehetőséged. Csak mon­
dom.
Kendra homloka ráncba szaladt.
- Tudom... Hé! Látok valamit.
-M it?
- Ködöt.
- A köd nem hír - forgatta a szemét a fiú.
- Nem, sok ködöt. Egy ködfalat. Mindjárt meglátod,
közeledünk hozzá.
- Látsz valamit a ködben? - kérdezte egy pillanattal
később Seth.
- Nem. Túl sűrű.
Kendra nézte, ahogy a hajóorr átdöfi a párafalat. A kö­
vetkező pillanatban nyirkos lett az arca és a karja.
A szájában is érezte, amikor beszívta a levegőt.
- Igazad van, ez hirtelen jött - mondta Seth.
Bracken jelent meg mögöttük.
- A felszerelést előkészítettük.
- Erősítésről van hír?- kérdezte Seth.

461 ^
 - Agad úton van - felelte Bracken. - Részleteket nem
mondhatok. Nagi Luna szinte állandóan figyel bennün­
ket. Észrevett, amikor felszálltunk a hajóra. Most is fi­
gyel.
Kendra megborzongott.
- Tudod, hol van?
- A közelben. A szigeten. A kupolában. Ennél többet
nem tudok. Nem igazán aggasztjuk, inkább csak kíván­
csi.
- Nem tudod megvilágítani a ködöt? - kérdezte Seth.
- Nem tetszene, amit látnál - biztosította Bracken. -
Élőhalott őrök állnak a hegyes sziklák tetején.
- Igen, már hallom őket. A legtöbb nyögdécsel. Né­
hány szomjas. Mások hívnak, hogy csatlakozzunk hoz­
zájuk.
- Te látod őket? - kérdezte Brackentől csodálkozva
Kendra.
- Érzem - felelte Bracken. - A vízben hatalmas álla­
tok is vannak, de ők nem jönnek a hajó közelébe.
Ahogy tovább haladtak, jobbra előttük Kendra szor-
tyogó, csobogó hangot hallott.
- Halljátok?
- Örvény - bólintott Bracken. - Hangosabb is lesz még.
A Lady Luck simán elhaladt a gurgulázó víz mellett,
nem tért ki, nem is ingott meg. Amikor az örvény baljós
szortyogása elhalkult, a köd is ritkulni kezdett.
- Látom a szigetet - jelentette Kendra. — Nagy. Az
egészet nem is látom be. Sok hegyes szikla van a víz­
ben. Rendes partot nem látok, csak sziklákon megtörő
hullámokat.
A következő pillanatban a Lady Luck lelassult és
megállt.
- Itt széliünk ki - mondta Bracken.

402
 Lementek a főfedélzetre, ahol két élőhalott tengerész
a hajó oldalához terelte őket. A vízen két csónak várt, az
evezőknél szintén élőhalott matrózokkal.
- Még Hugónak is hoztak csónakot - lepődött meg
Seth.
- Ezek a zombik mindenre gondolnak - mondta War-
ren. - Ajánlani fogom a Lady L u ck ot a barátaimnak.
Kendra Bracken és Seth között ereszkedett le a kö­
téllétrán. Mind egy csónakba szálltak, kivéve Dorent
és Hugót. Amikor az utasok elhelyezkedtek, az evező­
sök munkába lendültek, elkormányozták a csónakokat
a hajótól.
A sziget felé siklottak. A hold előbújt a felhők közül,
és megvilágította a jelenetet. Kendra akármerre nézett,
víz fröccsent az alattomos sziklákon, a hab visszaverte
a hold fényét. El sem tudta képzelni, hogyan érnek par­
tot anélkül, hogy halálra zúznák magukat, vagy meg­
fulladnának.
A háborgó vízben a csónak nem volt képes olyan ter­
mészetellenes békességgel haladni, mint a hajó. Kend­
ra a peremébe kapaszkodott. Miközben az egész alkot­
mány ingott és bukdácsolt a hullámokon, a lányt eláz­
tatta a hideg vízpermet. Az evezősök csak nagy erőfe­
szítések árán tudták átkormányozni a csónakot az örvé­
nyekkel teli szakaszon, a fenyegető sziklák között szla-
lomozva. Kendra háromszor is behunyta a szemét, ami­
kor úgy tűnt, rögtön nekivágódnak egy sziklatömbnek,
de az élőhalott tengerészek minden alkalommal kike­
rülték az akadályt.
A vészjósló part egyre közeledett, a tengervíz szökő-
kútszerűen fröccsent a magasba a sziklákon és süvített
át a köztük lévő réseken. A csónak a hullámokkal együtt
suhant előre, és Kendra felkészült az elkerülhetetlen

463 ^
ütközésre, arra, hogy a jármű ripityára törik a könyör­
telen köveken. Az utolsó pillanatban a matrózok erő­
teljes evezőcsapásokkal balra fordították a csónakot,
amely belendült egy kőboltív alá, azon át pedig egy kis,
rejtett öbölbe.
A víz szintje még ezen a védett helyen is szeszélyesen
emelkedett és süllyedt. A másik csónak is megérkezett
Hugóval. Az öblöt minden oldalról meredek sziklafalak
övezték. Az evezősök ahhoz a részhez kormányozták a
csónakokat, amely a leginkább megmászhatónak tűnt.
Hugó kiugrott a csónakból, és fogást talált a mere­
dek sziklán. Aztán a kezét nyújtotta, és ahogy a vízszint
ismét magasra emelkedett az öbölben, Bracken a gé­
lem kezébe tolta Kendrát. Hugó egyik kezében a lány­
nyal gyorsan felmászott a sziklafalon. Kendra aztán a
szirt tetejéről nézte végig, ahogy a többiek kiszállnak a
csónakból, és négykézláb felküzdik magukat a meredek
kaptatón. Bracken egy lebegő fénygömbbel segítette a
mászást.
Mire mindenki felért, a csónakok már el is hagyták
az öblöt. Kendra el sem tudta képzelni, hogyan képesek
szembeevezni a hullámokkal, de az élőhalott tengeré­
szeknek ez láthatóan nem okozott gondot.
Bracken növelte a fény gömb méretét és erejét, körül­
belül húsz láb magasan a feje felett lebegtette. A sziklás
parttól nem messze a szigetet növényzet borította, in­
dákkal benőtt magas fák emelkedtek az egzotikus páf­
rányok fölé. Elhaladtak egy a földön heverő, viharvert
oroszlánszobor mellett. Testét behálózták a repedések,
és hiányzott három lába. Állva majdnem akkora lett
volna, mint Hugó.
Bracken állt az élre, és a part mentén vezette őket egy
homokos lagúnáig. A nyugodt vizet sötét sziklabarikád
védte a tenger dühétől, mint megannyi agyar. A parton
hatalmas kőtömbök és törött oszlopok hevertek, mint­
ha egy kecses épület állt volna ott valaha. Kendra vé­
gigsimított az egyik törött oszlop megrepedt talapzatán,
megvizsgálta a bonyolult minták maradványait.
- Itt lehetne piknikezni - ült le egy félig eltemetett
alapzat szélére Seth. - Ezek olyan padszerűek.
- Én tudnék enni - támogatta Warren.
- Talán tényleg nem lesz jobb alkalmunk - vélte Brac-
ken.
Kendra leült, és a hátizsákjába nyúlt vízért. A Lady
L u ck on elfogyott az étel és a víz zöme, de egy utolsó ki­
adós reggelire való még maradt. Jobbára szárított hús,
mogyoró, ropi és szárított gyümölcs. Miközben minden­
ki ellenőrizte, mije maradt, Kendra rájött, hogy eleve
úgy pakoltak, mintha mától kezdve nem lenne szüksé­
gük ételre. Ha valahogy netán életben maradnak, majd
legfeljebb horgásznak.
Evés közben senki nem beszélt. A partig tartó veszé­
lyes csónakázás megrémisztetté Kendrát, és a gyászos
hangulatú part titokzatos légköre sem dobta fel. A kö­
zelgő halál nyomasztó tudata telepedett rájuk. Egyi­
kük sem hozta szóba, de Kendra biztos volt benne, hogy
mind erre gondolnak. Gépiesen evett, a mogyoró és a
hús ízét nem érezte.
Ahogy a falatozás lassan a végéhez közeledett, Brac-
ken felállt.
- Érzem a Tündérkirálynő szentélyét arrébb a par­
ton. AZzyzx ajtaját rejtő kupola keleti oldalának köze­
lében fekszik. Ha jól értem a legendát, a kupola a kelő
napra nyílik, vagyis a szentélynél érdemes elkezdeni a
végső felkészülést.
- Vezess! - mondta Trask.
 - Muszáj életben maradnunk - jegyezte meg Warren,
amikor vállára vette a hátizsákját. - Szó sem lehet róla,
hogy életem utolsó étkezése ilyen gyér kajából álljon.
Newel és Dórén nevetett, de más nem erőltette meg
magát. Bracken vezetésével elindultak.
- Gyerünk, emberek! - kurjantotta Newel. - Warren
poénkodott! És igaza van. Nem muszáj úgy baktatnunk
a Zzyzxhez, mintha a saját temetésünkön magunkat
gyászolnánk! Úgy jöttünk erre a küldetésre, hogy tud­
tuk, az életünkbe kerülhet. Akkor minek stresszeim?
Sokkal idegesebb lennék, ha azt hinném, van esélyem.
- Ott volt Bátor Bodwin - értett egyet vidáman Dórén.
- Mosolyogva nézett szembe a hóhéraival, még borrava­
lót is adott a vezetőjüknek. Ha már úgyis végünk van,
miért ne éreznénk jól magunkat? Ez is tompítja az el­
lenség diadalát.
- Ez tetszik - mondta Seth. - Én mosolyogni fogok a
démonokra. Komolyan. Csak figyeljétek!
- Én örülök, hogy nem vagyunk a hajón - mondta
Kendra. - Legalább egy trópusi szigeten halunk meg.
- Nekem jobban tetszik Warren terve, hogy nem ha­
lunk meg - szólalt meg Vanessa. - Szeretne valaki utol­
só üzenetet küldeni haza?
- Ti megvesztetek! - kuncogott Trask.
- Inkább, mint hogy gyötrődjünk - mondta Warren. -
Fogadok, hogy én bírom a legtovább közülünk.
- Csak szeretnéd - vitatkozott Seth. - Bracken lesz
az utolsó. Fogadok, hogy démonokat is magával visz.
- És én nem? - háborgott Warren.
- Talán egyet. Egy kisebbet - nevetett a fiú.
- Egy nagy démonnak nem sok fegyver tud ártani
- mondta Bracken. - Seth kardja a legjobb esélyünk.
A szarvam se rossz. Warren kardja adamant, a legtöbb

466
 démonbőrt átlyukasztja. A Szürke Orgyilkostól elvett
kardok is vágják a démonhúst. Most Trasknél van mind­
kettő, de egyiket átadhatná Vanessának. Láttam Vanes-
sa elméjét, nagyon ügyes kardforgató. A többiek marad­
janak hátra, és vegyék fel a fegyvereinket, ha elesünk.
Amúgy meg, ha arra fogadunk, hogy ki bírja legtovább,
én Hugóra teszek.
- Nem - morogta a gólem. - Nem utolsó. Hugó meg­
ment Seth. Megment Kendra.
Könnyek szöktek a lány szemébe.
Newel felemelte a kezét.
- Hogyan lehet felkerülni arra a listára?
Ezúttal mindenki nevetett, még a gólem kőválla is
rázkódott.
Az ugratás folytatódott, főleg Warrennek, Sethnek
és a szatíroknak köszönhetően. Végül azonban csak el­
csendesedtek. Kendra örült, hogy tudomásul vették a
veszélyt, és megpróbálták kinevetni. A veszély ettől még
megmaradt, de a bajtársiasság érzése javított a hangu­
latán.
Ahogy Bracken mögött lépdelt, próbálta elképzelni,
hogyan veheti ki részét a végső harcból. Ha nem ta­
lálnak átváltoztatható asztridot, nem sok mindent tud
tenni. Mindenki jobban bánik a fegyverrel nála. Torina
különben is elhasználta a főnixtollas nyilakat. Annak
alapján, amit Bracken mondott, az ő közönséges nyi­
lai csak felbosszantják a démonokat. Talán a Tündérki­
rálynő ad neki fegyvert. Feltétlenül megkérdezi.
Elértek egy másik lagúnát, melyet tüskés zátonyok
védtek. A félhold alakú partszakaszon ledőlt falak, bolt­
ívek és oszlopok maradványai hevertek szanaszét. A fák
között, a sziget belseje felé is hasonló romokra bukkan­
tak. Messzebb egy hatalmas kőkupolát látott.

467
 - Pirkadatig még van egy óra - mondta Bracken. -
A szentély nincs már messze.
Elvezette őket a parttól, át egy magas pálmafa lige­
ten. Elmentek egy ló fej nélküli szobra mellett. Előrébb
Kendra egy hatalmas, boltívekkel összekötött oszlopok
alkotta, kör alakú építményt pillantott meg. Az eddig
látottaktól eltérően ez az épület sértetlennek tűnt.
- Az a szentély? - kérdezte Kendra.
Bracken bólintott.
- A többiek várjanak itt! - fogta meg Kendra kezét.
- Nincs rám szükséged - mondta a lány.
- Minden segítségre szükségem van - unszolta Brac­
ken. - Sokat kérünk tőle.
Kéz a kézben közeledtek az oszlopgyűrűhöz. Egy fa­
ragott boltív alatt átlépve Kendra megfigyelte, hogy a
talajt kövek borítják. Alacsony lépcsőfokok vezettek le
egy kör alakú medencéhez, melynek közepén kis sziget
emelkedett. A szigetre finom boltív vezetett át. A töré­
keny híd végénél Kendra megtorpant.
- Mit fogsz kérni a Tündérkirálynőtől?
- Majd meglátod. Várjuk meg, amíg őfensége segít
leárnyékolni a beszélgetésünket! Nagi Luna állandóan
kémkedik.
- A Tündérkirálynő az Okuluszt is tudja blokkolni?
- Nem igazán, de tudja a módját, hogyan terelje más­
felé Nagi Luna figyelmét. Gyere!
Felvezette Kendrát a keskeny boltívre. Ha nem fogja
Bracken kezét, a lány félt volna, hogy leesik, de Bracken
olyan magabiztosan lépdelt, hogy gond nélkül átértek.
Amint lábát a szigetre tette, Kendra olyan elektromos­
ságot érzett a levegőben, mint villámcsapás előtt. Kar­
ján felállt a szőr.
- Érzed? - súgta.

468
 - Igen. - Bracken egy aranytál mellett álló, apró tün­
dérszoborhoz vezette. Együtt letérdeltek. Erőteljes illa­
tok rohamozták meg őket. Sivatagi zivatar. Egy bomló
fatönk belseje. Csepegő lépesméz.
Szóval ide jutottunk. A szavakat egymásnak ellent­
mondó érzelmek áradata kísérte: mélységes szomorú­
ság, végtelen kimerültség, fortyogó düh, gyengéd aggo­
dalom.
- Mindketten láttuk, hogy ez lesz - felelte Bracken.
- Mindent megtettem, ami a hatalmamban állt, hogy
megelőzzük.
A kárhogy próbáljuk halogatni, a leszám olás napja
m indenképp elérkezik.
- Vége lesz a világnak? - kérdezte Kendra.
Lehetséges.
- Kapcsolatba léptem Agaddal - mesélte Bracken. -
Terv szerint megérkezik. Megkaptad az üzeneteimet?
Igen. E gyetértek a helyzetről alkotott vélem ényeddel.
- A szentélytől távol is tudsz beszélni a királynővel?
- kérdezte Kendra Brackent csodálkozva.
- Nem igazán. A harmadik szarvam nélkül nem hal­
lom, de ő engem igen. Erre alapoztam.
Kendra a kis tündérszoborra nézett.
- Tudsz nekünk segíteni?
M uszáj segítenem . A birodalom , am ely fölött uralko­
dom, a világotokhoz kapcsolódik. Pom pája és szépsé­
ge ellenére királyságom a ti valóságotok kiterjesztése.
A szentélyek földi befolyása nélkül m akulátlan fén ybiro­
dalm am előbb-utóbb elfakulna.
- Kész vagy elmenni a végsőkig? - tette fel a kérdést
Bracken.
Érzelmek viaskodtak a Tündérkirálynőben, és Kend­
ra egy pillanatra a sajátjaiként élte meg őket. Tétovázás.

469
Kétely. A birodalmáért való aggodalom. Az alattvalói­
ért való aggodalom. A világért való aggodalom. Bracke-
nért való aggodalom, sajátos és kétségbeesett. Elrejtőz­
ni vágyás. Pihenni vágyás. És egy ősi gyűlölet, évek óta
csendben szunnyadó bosszúszomj.
Csak végső esetben. Szerencsejáték lesz.
- Ez az egyetlen esélyünk. Ez a szentély ezért került
ide. Ez az utolsó akadály előttük.
És ha m egnyitom a birodalm am előtted és a barátaid
előtt ? K endra, Seth, m ég akár a gólem előtt is. Valahogy
m ajd m egtaláljuk a módját, hogyan védekezzünk.
- Megnyitnád a birodalmad előttünk? - álmélkodott
Kendra. - Akkor sebezhetővé tennéd, nem?
A nyílt harcnál m ég az is biztonságosabb lenne.
- Ez nem vall rád - rótta meg a Tündérkirálynőt Brac-
ken. - Ne adj teret a félelemnek! A jelenlétem elgyengít.
E l sem tudod képzelni, m ennyi erőt adsz. Kendra olyan
szeretethullámot érzett, hogy elakadt a lélegzete, és a
mellkasához kapott. Könnyek csordultak ki a szeméből.
- Ezt a csatát nem nyerhetjük meg - szögezte le
Bracken. - Nincs értelme áltatni magunkat. De még e
nélkül is lehet esélyünk a háború megnyerésére. A vál­
ság órái gyakran áldozatot követelnek. A fontos ügyek­
ben mikor adott jó tanácsot a kétség és a félelem? Ne
hallgassunk inkább a hűségre, a bátorságra, a köteles­
ségtudatra és a becsületre? Kendra és a barátai így tet­
tek, pedig nem volt okuk reménykedni.
Jó tanács, m int mindig. E lfogadom a tervedet. Kendra
vonakodó belenyugvást érzett.
- Nem az én tervem - helyesbített Bracken. - Javas­
lom, hogy valósítsuk meg, de nem az én ötletem volt.
Ezt a stratégiát azok a varázslók dolgozták ki, akik ide
tervezték a szentélyt.

470
 - Mi a terv? - kérdezte Kendra.
- Csak a Tündérkirálynő meg én ismerjük a részlete­
ket, és ennek így is kell maradnia. Agad feltehetőleg rá­
jött, de ez elkerülhetetlen volt. Ha az ellenség megsejte­
né a szándékainkat, az utolsó reményünk is oda volna.
- Van esélyünk?
- Kevés, de sosem engedtem volna, hogy a barátaid­
dal ide gyertek, ha semmi esélyünk sem lenne.
Fontos szereped lesz, Kendra.
- Hányat gyűjtöttél össze? - kérdezte Bracken.
Kilencvenet. A hat lázadóból három visszatért. Es h á ­
rom elpusztult.
- Az asztridokról beszéltek? - érdeklődött Kendra.
A szigetet körülvevő vizet arany szárnyak csapásai
zavarták meg, ahogy asztridok bukkantak elő a vízből.
Pillanatokon belül kilencven bagoly gubbasztott az osz­
lopok tetején, emberi arcukat Kendra és Bracken felé
fordítva.
- Nem csoda, hogy én egyet sem találtam! - panasz­
kodott Kendra.
- Téged kerestek - mondta neki Bracken. - De az ese­
mények alakulása miatt úgy gondoltam, jobb lesz, ha a
Tündérkirálynő gyűjti össze őket otthon erre a napra.
Kendra a homlokát ráncolva nézett a kis tündérszo­
borra.
- Nem gyengítette meg a birodalmadat a sok jövés­
menés?
D e igen. N e aggódj, a kár zöm ét helyrehoztam azzal,
hogy ezen kívül az összes szentélyt bezártam . M inden
energiám at erre az ütközetre fordítottam . K övesd Brac-
kent! O a legnagyobb reményünk.
- Tudsz nekünk tiszta időjárást biztosítani reggelre?
- kérdezte Bracken.
 A z időjárás a legkönnyebb az egészben.
- A többire felkészültél?
Felkészültem .
Bracken elkomolyodott.
- Ha a megfelelő körülmények nem állnak össze, fel
kell adnunk.
Értem . K észüljetek fel! E lőre a győzelem re!
Kendra olyan erős reményt érzett, hogy alig hitte el.
Aztán maradtak a saját érzelmei. A Tündérkirálynő el­
ment.
Bracken megfogta a lány kezét, és visszavezette a
hídhoz.
- Gilgarol, elsőnek te!
Egy arany bagoly ereszkedett le Kendra elé.
- O az asztridok kapitánya - magyarázta Bracken. -
Csókold meg a homlokát!
Kendra lehajolt a bagolyhoz. A komoly arc megfejt­
hetetlen kifejezéssel nézett fel rá. Legalább nem kell a
toliakhoz érnie. Lehajolt, és gyors puszit nyomott a vi­
aszos homlokra.
Aranyfény villant, majd egy bizsergető szikraörvény
után Kendra egy magas harcos előtt guggolt. Izmos tes­
tét aranyozott páncél fedte, fejét pedig bagolyra emlé­
keztető sisak. Arcvonásai sokkal férfiasabbak lettek.
Egyik kezében lándzsát fogott, a másikban kardot. Há­
tából széles, csillogó szárnyak nyúltak ki.
A fenséges harcos megfordult, majd fejét lehajtva le­
térdelt Bracken előtt.
- Bocsásd meg a kudarcunkat, uram! - erőteljes hang­
jából kiérződött, hogy valóban nagyon sajnálja.
- Emelkedj fel, Gilgarol! Minden meg van bocsátva.
Dolgunk van.
A tagbaszakadt harcos felállt.

J r fr . 2
 - Imádkoztunk, hogy elérkezzen ez a nap. Végre-va-
lahára jóvátehetjük a bűnünket.
- Na, jó. Most már ideje elárulnod, ki vagy! - támadt
rá Brackenre Kendra. - A Tündérkirálynó' úgy bánik ve­
led, mint a kedvencével. Az asztridok letérdelnek előt­
ted. Te vagy az utolsó unikornis, vagy mi?
- Nem, vagyunk még néhányan.
Gilgarol a torkát köszörülte.
- Te nem tudod, hogy...
Bracken kemény pillantása azonban elhallgattatta.
- Micsodát? - Kendra nem hagyta annyiban. - Gye­
rünk, meg kell mondanotok!
Bracken sóhajtott.
- A Tündérkirálynőnek öt gyereke van, négy lány és
egy fiú. Én vagyok a fiú.
- A Tündérkirálynő az anyukád?!
- Igen.
Kendra a homlokát dörgölte.
- Nem csoda, hogy aggódik miattad. De hogy lehet
egy tündér az anyukád?
- Mondtam, hogy ő tündér?
- Nem az?
- Tündérvilágot unikornisok alapították. Anyám volt
az első.
- A Tündérkirálynő unikornis?
-A b e ls ő köreinken kívül igen kevesen tudják ezt.
A tündérek vezetőjükként tisztelik. Gorgrog elpusztítot­
ta apámat, részben ezért is akartam legyőzni. De fogy­
tán az időnk. Még nyolcvankilenc asztrid vár rád.
Kendra nem tudott hova lenni döbbenetében. A Tün­
dérkirálynő fiával flörtölt? Nem volt idő a következmé­
nyeken rágódni.
- Csináljuk!

^ 473
 - A hűtleneken kívül mindenkit - kérte Bracken.
Kendra letérdelt, az asztridok pedig odajárultak elé,
hogy visszanyerhessék igazi alakjukat. Tovább tartott,
mint várta. Hamarosan már lehunyta a szemét minden
csóknál, hogy ne vakítsa el az átalakulást kísérő szikra-
őzön. Az összes asztrid az elsőhöz hasonlított. A fegyve­
reik eltértek, a páncéljuk is, de mindnek arany szárnya
volt, és félelmetesen néztek ki.
Végül nyolcvanhét asztrid átváltoztatása után három
sötétebb maradt. Ezeknek nem volt fényes arany tollúk,
és bűnbánó képet vágtak.
- A Tündérkirálynő ellen fordultatok, amikor meg­
büntetett benneteket a kudarcotokért - vádolta őket
Bracken. - De eljöttetek, amikor hívott. Mostantól a je ­
lenlevők közül a legalacsonyabb rangúak vagytok. Ki­
emelkedő vitézséggel azonban visszaszerezhetitek a be­
csületeteket. - Biccentett Kendrának.
Amikor megcsókolta őket, a többiekhez hasonló fény­
lő harcossá változtak. Aztán a három letérdelt Bracken
elé. Egyszerre mondták:
- Bocsánatot kérünk hűtlenségünkért! Lázadásunk
örökre szégyenünk marad. Köszönjük a lehetőséget,
hogy vezekelhetünk! Nem hagyunk cserben.
- Jó napot választottatok, hogy bizonyítsatok. íme,
közeleg a hajnal.
Kelet felé nézve Kendra derengést látott az égen.
A felhők ritkultak. Több asztrid kíséretében Kendra és
Bracken visszatértek társaikhoz, akik a szentélytől nem
messze várakoztak.
- Úgy látom, szereztetek segítséget - jegyezte meg
Trask, és a hangja határozottabb volt, mint napok óta
bármikor.

Jr?* zj.'Jzj_
 - Ezek asztridok? - kérdezte Seth, megszédülve az iz­
galomtól.
- Ez csak a kezdet - ígérte Bracken. - Agad úton van
egy csapat sárkánnyal. A szentélyből is kaphatunk még
segítséget. Talán nincs erőnk legyőzni az ellenséget, de
olyan fogadtatásban részesítjük a démonokat, hogy azt
megemlegetik.
- Mi a terv? - kérdezte Warren.
- A szentély túloldalán gyűlünk össze. A szentélyt
egy nagy tisztás választja el a Zzyzxtől. Mivel a szen­
télyt a Tündérkirálynő használja átjárónak, szent ott­
honunk sebezhető lesz. Megpróbáljuk a küzdelmet más­
hol megvívni, és tizenkét asztrid ott marad kifejezetten
a szentély védelmére.
- Hozzam a tornyot? - kérdezte Seth. - Van egy tor­
nyom, amiből igazi torony nő, ha a földbe dugom.
Bracken a fejét ingatta.
- A mozgékonyság fontosabb. Ezek hatalmas erejű
lények. A legerősebbek szórakozásból döntögetnek fa­
lakat meg tornyokat. Tartsd meg a tornyot máskorra!
A démonok megpróbálnak majd félelemmel megbéníta­
ni bennünket, de az asztridokkal én ellensúlyozni tu­
dom a sötét aurájukat. Egyikőtök sem fogja érezni a
mágikus félelem hatását, csak ha mi mind elbukunk.
Kendra és Seth két-két asztridot kap testőrnek, a töb­
biek egyet.
- Ez megállíthatatlan horda - emlékeztette Vanessa.
- Megzavarhatjuk az előőrsüket, de annyian jönnek
majd, amennyivel nem bírunk el. Konkrét célokat kel­
lene kitűznünk.
- Vannak is a fejemben ilyen manőverek, de Nagi Lu-
na figyel. Az asztridok visszaváltoztatása felkeltette

475 ^
a figyelmét. Elsősorban a meglepetés erejében bízha­
tunk. Az egyes feladatokat majd akkor mondom el, ami­
kor ellenségeink előbukkannak.
Vanessa kuncogott.
- Te aztán sok bizalmat kérsz.
//

- O hozta a sereget - érvelt Warren. - Nincs válasz­

tásunk. Reméljük, hogy a terv jó.
- A helyzetünk iszonyúan veszélyes - folytatta Brac-
ken. - Mégis biztos vagyok benne, hogy az adott körül­
mények között a tervem az egyetlen lehetőség a győze­
lemre.
- Ne is mondd, hogy győzhetünk! - mondta Newel. -
Csak ideges leszek tőle.
- Nem fogjuk legyőzni őket, de életben maradunk -
tisztázta Bracken.
- Szerintem elmentek nála otthonról - súgta Dórén,
és ujját körkörösen mozgatta a halántéka mellett.
- Menjünk! - indítványozta Bracken. - Amikor a nap
felkel, a börtön kinyílik.
Kendra beállt a két szatír mögé.
- Szerinted emlékeznek? - kérdezte Newel a társát,
az asztridokat nézve.
- Mire? - kíváncsiskodott Kendra.
Dórén kezével takarta el a száját, úgy súgta:
- Newel parittyával lődözte őket.
- Pszt! - fogta be társa száját Newel. - Dórén össze­
vissza beszél.
Kendra látta, hogy a szentély körüli vízből ember mé­
retű tündérek emelkednek ki. Akkor látott ilyeneket,
amikor Titokfóldét mentették meg Bahumattól. A ma­
gas, kecses tündérek karcsú lándzsát és kardot fogtak,
és gőgösen néztek az asztridokra.

Jr ? * 476
 A nagy tündérek egy csoportja körbevette Hugót, és
kántálni kezdett. A föld fodrozódott, és Hugó duzzadni
kezdett, ahogy föld és kő áramlott a testébe. Kezén-lá-
bán hatalmas tüskék bújtak ki. Mire a kántálás véget
ért, Hugó majd kétszer olyan magas lett, sokkal na­
gyobb, mint amikor a tündérek az árnyjárvány alatt
készítették fel a harcra. Egy másik csoport tündér ha­
talmas kardot hozott neki, ami nagyobb volt Trasknél,
széles, éles pengével.
Seth Kendrához szaladt.
- Láttad? Feltuningolták Hugót! Talán van esélyünk!
- Bracken szerint is.
- Kezdek kiborulni - topogott nyugtalanul Seth. -
Kezdődjön végre a harc! Szerencsére a kardom jót tesz
az idegeimnek.
- Csak csináld, amit Bracken mond! - kérte Kendra.
- Ma ő a vezérünk. Ha azt tesszük, amit mond, talán
életben maradunk.
- Én Newellel értek egyet. Azt hittem, nekünk már
annyi, szóval a gondolattól is bekattanok, hogy esetleg
legyőzhetjük őket.
- Nyugalom - intett Bracken, amikor Gilgarollal mel­
léjük értek. - Amikor az első démonok előbukkannak,
rémisztő lesz. Ne feledjétek, nem kell velük szemtől
szembe megküzdenünk. Céljaink vannak.
- Hol maradnak már a sárkányok? - türelmetlenke­
dett Seth.
- Mindent a maga idejében - csillapította Bracken.
Az ég egyre világosodott. Átértek a szentély túlolda­
lára. Tágas rét választotta el őket egy irdatlan szikla­
kupolától, melynek egész felszínét titokzatos rúnák bo­
rították. A mezőn itt-ott ősi épületek romjai hevertek.

-is* 4 7 7
 A felsorakozott sereget szemlélve Kendra minimum
száz nagy termetű tündért számolt. Az erősen felfegyver­
zett asztridok komor, elszánt harcosnak tűntek, néhány
a földön állt, mások a levegőben lebegtek. Hugó pedig
igazi óriás lett. Akármi lesz a vége, ez sokkal jobb, mint
kilencen szállni szembe Gorgroggal és a hordájával.
Bracken előresietett, karjával integetve figyelmet kért
mindenkitől.
- Ellenségeink bármelyik pillanatban előbukkanhat­
nak. Parancsot tőlem várjatok! Ne csüggedjetek, támo­
gat bennünket a Tündérkirálynő és más erős szövetsé­
gesek. És több évszázad száműzetés után az asztridok
visszanyerték igazi alakjukat!
Erre mind ujjongani kezdtek.
- Ti, asztridok, évszázadokon át szolgáltatok csalá­
dom testőreiként. Ennek a regimentnek neve is volt.
Embertársaink közül kitalálja valaki, hogy hívták őket?
Senki nem felelt.
- A Hajnal Lovagjai - árulta el Bracken. - Ahogy azt
a testvériséget, amely szembeszállt az Esthajnalcsil­
lag Társaságával. Azt hiszem, ez nem véletlen. Hiszem,
hogy ez a név erre a pillanatra utal. Egyetlen csillag
sem bír a hajnal fényével, és egyetlen gonosz sem sze­
reti a fényt. Sötétben töltött hosszú rabságuk után hadd
jöjjenek ellenségeink, minket támogat a napkelte!
Kendra megborzongott. Fogalma sem volt, hogy Brac­
ken ilyen tehetséges vezető. Szavai valós reményt su­
galltak. A tündérek és asztridok tapsoltak és fütyültek.
Sokan a fegyverükkel verték a pajzsukat, katonákhoz
méltón.
A nap kikukucskált a horizont felett, arany sugarak­
kal árasztva el a világot. És akkor a sziklakupola megre­
megett. Mennydörgő robaj hallatszott, mintha a bolygó

-is* 478
csontjai ropognának, elnyomott minden más hangot.
Remegett a föld, meginogtak a fák. Kendra egy aszt-
ridnak tántorodott, aki elkapta, nehogy elessen. A re­
megés erősödött, és egy repedés jelent meg a kupola alsó
részén, majd gyorsan tágult. Ahogy a nap felért a hori­
zont fölé, a démonbörtön kinyílt.
 Q_ Huszonhetedik fejezet

A Hajnal Lovagjai

ire a rengés alábbhagyott, a repedés olyan széles

M lett, akár egy kosárlabdapálya. Kendra a tátongó
nyílásra meredt, várta az első démont. Körülötte aszt-
ridok és tündérek nyüzsögtek izgatottan.
- Mindenki a helyén marad! - kiáltotta Bracken. —
Várjatok, amíg kiadom a parancsot!
- Te vagy a testőröm? - kérdezte Seth az asztridot,
aki mellé állt.
- Igen - felelte az izmos lény. - Peredor a nevem. Den-
win is a testőröd.
Most az előbbinél kissé magasabb asztrid lépett mel­
lé. Két rövid lándzsa volt nála, Peredor pedig harci bu­
zogányt tartott a kezében, derekán hosszú kések sora­
koztak.
- Hogy kaptátok a parancsot? - kíváncsiskodott Seth.
- Bracken közvetlenül az elménkkel érintkezik - ma­
gyarázta Denwin. - Csak miattatok használja a hang­
ját.
- Néha velem is telepatikusán beszél. Adott egy va­
rázsérmét.
- Tartsd készenlétben remek kardodat! - tanácsolta
Peredor Vasziliszre pillantva. - Igyekszünk megvédeni,
de ilyen démonsereget még nem látott a világ.

480
 - Megteszek mindent - markolta meg a kardját Seth.
A várakozás kínszenvedés volt. Mikor jön már az első
démon? Talán Graulasz lesz az?
Mormolás futott végig az asztridok és a tündérek so­
rain, amikor az első démonok előbukkantak a repedés­
ből. Seth távcsövet vett elő a túlélőcsomagjából, hogy
jobban lássa őket.
Egy izmos nő vezette a démonokat, akinek négy keze
és kígyóteste volt. Mellette egy sápadt férfi bicegett, jó­
val magasabb egy embernél, teste csupa kelés. Hosszú
keze-lába pókszerűvé tette, nyál csörgött ernyedt szá­
jából, vörös szeme köré alvadt váladék gyűlt. A kígyó
másik oldalán egy hatalmas farkas jött, csálé agy árú és
tintafekete irhájú.
- Felismeritek őket? - kérdezte Seth.
- A magas férfi Járványos Zorat - mondta Peredor. -
Ha nem lenne velünk unikornis, egyetlen betegséggel
elpusztíthatna bennünket.
- Bracken majd ellensúlyozza - mondta Denwin. -
A nő erősebb démon, Ixyria, boszorkányok és banyák
mentora. A farkas Din Bidor. Sötétség és félelem növeli
a termetét.
A három démon mögött egy akkora alak bukkant elő,
hogy majdnem kitöltötte a repedést, egy csupasz felső­
testű emberhegy, nyakán vasgallér, arcán acélmaszk.
Egyik kezében irdatlan tüskés buzogányt fogott, a má­
sikban hatalmas dobócsillagot. Szürke, elefántszerű
bőre és vastag hájrétege alatt csomós izmok ugráltak
minden mozdulatnál.
- Brogo - mormolta Peredor megszeppenve. - Gorgrog
három fia közül az egyik. Egymaga szokott kastélyokat
megtámadni. Erdőket pusztított el, emlékműveket dön­
tött le, hadsereget söpört el, városokat semmisített meg.

481
 - Talán a történelem legerősebb démona - értett egyet
Denwin. - Az elsők között zárták be a Zzyzxbe.
Brogo mellett és mögött még több démon özönlött ki.
Egyesek kettő, négy vagy hat lábon jártak. Mások vo-
naglottak, ugráltak, gurultak, repültek. Voltak szarvak,
csápok, páncélok, pikkelyek, tollak és irhák. Sokuk pán­
célt és fegyvert viselt. A fejek közt akadt sárkány, sakál,
párduc, ember vagy rovar. Többen még Hugónál is na­
gyobbak voltak. Akadt, akit alattvalói hoztak hordszé-
ken.
Ahogy a rémálomszerű raj egyre csak áradt a repe­
désből, Sethnek támadt egy ötlete. Brackenhez sietett,
testőrei fél lépéssel mögötte követték. Bracken éppen
Traskhez, Vanessához,Warrenhez és Kendrához beszélt.
- Ez így jó - mondta a démonokat figyelve. - A bör­
tönben töltött évszázadok után türelmetlenek, sok veze­
tő az elején kijött. Látok köztük néhány hírhedten gyá­
va alakot. Imádják a pusztítást és a káoszt, de félnek
kockára tenni a bőrüket.
- Hogyan használjuk ezt ki? - kérdezte Trask.
- A lehető legjobban szét kell húznunk az arcvonalat.
A leggyengébbeket abajgatjuk és rémisztgetjük. És visz-
szavonulunk, remélve, hogy Gorgrog előjön az előőrssel,
élvezni a szabadságát és végignézni a pusztulásunkat.
- Ez csak az előőrs? - döbbent meg Warren.
- Amit látsz, az a Zzyxzbe zárt démonok kis delegá­
ciója - erősítette meg Bracken.
A repedésből egyre csak jöttek a démonok. Nagy tün­
dérek és asztridok kezdték támadni őket kis csoportok­
ban több irányból, odasuhantak, lecsaptak, majd elszáll­
tak. Amikor a démonok repülve üldözőbe vették őket, az
asztridok összeálltak, ravasz manőverekkel túljártak az
eszükön, és leszedték őket az égről.

JrP * 482
 - Bracken, van egy ötletem - szólalt meg Seth.
- Halljuk! - mondta Bracken, szemét le sem véve a
küzdelemről.
Seth elkezdte lecsatolni magáról a kardot tartó övét.
- Vedd át Vasziliszt! Te sokkal jobb hasznát vennéd,
mint én.
- Nemes gesztus - mondta Bracken egy pillanatra le­
véve tekintetét a harcolókról. - De tévedsz, Seth. Egy
Vasziliszhez hasonló kard nem kötődik úgy egy új gaz­
dához, ahogy hozzád. Te meg a Fény és Sötétség Kard­
ja kiegészítitek egymást. Érzem, hogy jó fegyver lenne
a kezemben, de nem kapna erőt az elmémből és a szí­
vemből úgy, mint nálad. Én a szarvammal is boldogu­
lok. Tartsd meg!
- Mit tegyünk? - kérdezte Vanessa.
- Várunk. Szárnyak híján mi nem tudjuk úgy zavarni
az ellent, mint a tündérek meg az asztridok. A mi fegy­
verünkre is szükség lesz, ahogy a csata kibontakozik.
A szentély és a börtön közti mezőn az állandó rajta­
ütések felbosszantották a démonokat, és a harc egyre
hevesebbé vált. Seth látta, amint két tündért megsem­
misítenek a levegőben, és egy sebesült asztridot a tár­
sainak kell megmenteniük. A démonok szétszéledtek,
hogy jobban tudjanak védekezni a több irányból érke­
ző támadókkal szemben. Brackennek egyelőre sikerült
megakadályoznia, hogy a démonok a szentélyre össz­
pontosítsák erőiket.
Váratlanul a Szfinx jelent meg Bracken mellett. Vi­
harvert és kimerült volt, a Transzlokátort fogta két ke­
zében, könyökhajlatában pedig a Kronométert tartotta.
Az övéből a Halhatatlanság kupája kandikált ki.
- És a másik kettő? - kérdezte Bracken, akit látható­
an nem lepett meg a Szfinx feltűnése.

483
 - Nagi Luna nem adja ki az Okuluszt a kezéből - me­
sélte a Szfinx. - És Graulasz sem a Szentség homok­
ját. Most először adódott alkalmam ezeket is elcsenni.
Gorgrog felbukkanása lekötötte a figyelmüket. így is
meg kellett fojtanom Mr. Lichet.
- Megölted a barátodat? - döbbent meg Seth.
- A démonok mellé állt, ellenem fordult. Az ő szándé­
kos árulása segítette elő ezt a katasztrófát. Én csak il­
lőn megköszöntem neki.
- Érnek ezek az ereklyét bármit is ezek után? - kér­
dezte Kendra.
- A tervem a megszerzésüktől függ - mondta Bracken,
majd megfogta a Szfinx kezét, és nyugodtan a szemébe
nézett. - Bemész egy csapattal megszerezni a másik két
ereklyét?
- Megtiszteltetés lenne.
- Jól van - engedte el a kezét Bracken. - Targoron,
Silvestrus, nlenjetek a Szfinxszel, és hozzátok el az erek­
lyéket!
- Nekem kell egy fegyver -jegyezte meg a Szfinx.
- Vidd az enyémet! - nyújtotta át neki a sajátját Trask.
A Szfinx átadta a Kronométert és a Halhatatlanság
kupáját egy közelben álló asztridnak, majd elvette Trask
kardját.
- Ez a Szürke Orgyilkosé volt - ismerte fel a fegyvert
a Szfinx, és megkeményedett a tekintete. - Megfelel.
- Csak végső esetben bocsátkozzatok harcba! - utasí­
totta Bracken. - Az elsődleges cél az ereklyék ideszál-
lítása.
- És a kardom visszaszolgáltatása - tette hozzá Trask.
- Graulasz és Nagi Luna nem fog könnyen megválni
az ereklyéktől - suhogtatta meg a kardot a Szfinx.
 - Hadd menjek veletek! - szaladt ki Seth száján. -
Majd én elintézem Graulaszt.
Bracken Seth kardjára pillantott. Habozott, majd
Kendrára nézett, aki a fejét rázta. Bracken megdörgöl­
te a halántékát.
- A Szfinx előbb elviszi Targoront és Silvestrust, az­
tán visszatér Sethért és Peredorért. - Kendra aggodal­
masan nézett Sethre, aki halvány mosollyal igyekezett
megnyugtatni. Bracken a Szfinx vállára tette a kezét. -
Az ereklyék megszerzése után a fő cél megvédeni Sethet
és a kardját.
A kupola réséből velőtrázó ordítás hangzott fel, dühös
és diadalittas üvöltés, amely túlharsogta a csatazajt.
Óriási alak bukkant elő, egy emberszerű figura hatal­
mas, torz agancsokkal. Testét vastag szőrzet borította,
Hugónál magasabb volt, de a kolosszális Brogónál ala­
csonyabb. A napfény elleni védelem gyanánt sötétség
fodrozódott körülötte. Egyik markában hatalmas kar­
dot fogott, melynek pengéje recés volt. Fekete láncokból
álló széles övén több tetemet rángatott magával. Bika­
szerű fején, az agancsok tövénél vaskorona ült.
- Gorgrog - mondta Bracken.
- Most kell lépni - szólalt meg a Szfinx.
- Menjetek!
A Szfinx megcsavarta a Transzlokátort, é.s Targoron-
nal meg Silvestrusszal egyetemben eltűnt. A következő
pillanatban meg is jelent egyedül. Seth lépett oda Pere-
dorral. Megfogták az ereklyét. Amikor a Szfinx elforgat­
ta, a kupolán belül találták magukat.
A repedésen át elég fény szűrődött be ahhoz, hogy
megvilágítsa a kupolát, de a többi fal továbbra is árnyék­
ba borult. A mennyezet elképesztően magasan ívelt.

Jr & . 435
A helyiség közepén egyre áramlottak ki a démonok a
földbe vájt, kör alakú lyukból, a Zzyzx igazi kapujából.
Ilyen közelről a démonok sokkal ijesztőbbek voltak.
Targoron máris egy hatkarú ellenféllel hadakozott,
Silvestrus meg lándzsával ledöfött egy kétfejű szörnyet,
kinek szájában késszerű fogak meredeztek. Peredor bu­
zogányával betörte egy köpcös, szakállas ellenség fejét,
akinek kék bőre és világító sárga szeme volt.
Graulasz nem messze állt, a fal közelében, távol a
kupola repedése felé tolongó tömegtől. Amikor pillantá­
sa Sethre esett, arcán buzgó, gonosz vigyor jelent meg.
Egyik kezében a Szentség homokját fogta, a másikban
egy súlyos lándzsát.
- Hát mégis eljöttél utánam! - Szilaj hangja áthatolt
a lármán. - Tudhattam volna. Remek kardot szereztél.
Újra csak megleptél, Seth Sorenson! Sajnos, az utolsó
leckém az lesz számodra, hogy minden kard csak annyit
ér, amennyit a forgatója. Jöjj! Zárjuk le kettőnk ügyét!
Több démon is rátámadt a Szfinxre és a három aszt-
ridra, de Sethet békén hagyták. Talán nem látszott elég
fenyegetőnek, talán csak Graulasznak engedték át. így
aztán Seth megindult a démon felé, aki becsapta és el­
árulta.
Seth felnézett a görbe szarv keretezte kosfejre. A ter­
metes, izmos, mellvértet és lábvértet viselő Graulasz
cseppet sem látszott betegnek. Seth a kardja gombján
tartotta kezét, de az ösztöne azt súgta, még ne vonja
ki. Graulasz úgy hitte, méltatlan Vasziliszhez, egyelőre
nem akarta elárulni az ellenkezőjét.
- Érzem, hogy bízol a fegyveredben - mondta Grau­
lasz. - Vaszilisz ünnepelt talizmán. Egyszer majdnem én
is megszereztem. Nálad sokkal jobb emberek is elvesz­
tették. Az ügyetek reménytelen. Ma semmi nem segít

486
rajtatok. Ne húzd az időt! A kard jobb szolgálatot tesz
kivonva.
Seth most már olyan közel ért, hogy Graulasz a lán­
dzsájával elérte volna. A fiú szája kiszáradt. A démonok
lármáját már meg sem hallotta. Hogy is képzelhette,
hogy legyőzheti Graulaszt? A démon csupasz kézzel le­
rombolt egy házat! Megdöntötte a Szfinx uralmát!
Seth összeszorította a száját. Most már nincs vissza­
út, nincs hová futni. Barátai az életükért küzdenek. És
Graulasznál van a Szentség homokja.
Megállt.
- Én meggyógyítottalak, te pedig megölted a barátomat.
Graulasz vigyorgott.
- Ne hagyd abba! Azzal, hogy engem meggyógyítottál,
lényegében te nyitottad ki a Zzyzxt.
- Hát most azért jöttem, hogy meggyógyítsam a hely­
zetet. - Seth kivonta Vasziliszt. A penge dalolt a kezében,
olyan skarlátvörösen izzott, ahogyan még soha. Sethben
dühöt és önbizalmat lobbantottak fel a dac szikrái.
Graulasz fintorgott, szemében bizonytalanság villant.
A démon oldalra sandított, és tekintetét követve Seth
megpillantotta Nagi Lunát, aki egy sziklán kuporgott és
vadul kotkodácsolt. Graulasz morogva Seth felé döfött a
lándzsával. Lassú, otromba döfés volt, Seth a kardja egy
gyors mozdulatával lecsapta a lándzsa fejét.
- Azt állítottad, hogy a kard nem idomult hozzá! -
morgott vehemensen Graulasz. Seth érezte, hogy a dé­
mon nem angolul beszél, mégis értette, mit mond. A lán­
dzsa szárán skarlát lángok futottak végig.
- Fölém akarsz kerekedni? - vicsorgott Nagi Luna
Graulaszra. - El akarod lopni tőlem a dicsőséget?
Graulasz Seth felé dobta a lándzsa szárát, aki gond
nélkül elugrott előle.

487 "'vk,
 - Átkozott banya! - dörögte Graulasz. - Ezért meg­
fizetsz! Ha elbukom, olyan átkot bocsátók rád, hogy...
- Öld meg, fiú! - parancsolta Nagi Luna Sethnek.
Graulasz és Seth egyszerre ugrottak egymásnak. Az
izzó Vaszilisz úgy vágta át a szőrt és a mellvértet, hogy
nem is lassult le. Falánk lángok borították be Graulaszt,
ahogy karmai végigszántottak Seth oldalán, és a fiú vál­
lába mélyesztette fogait.
Seth Vasziliszt markolva hanyatt esett, a lángoló dé­
mon súlya lenyomta. Oldalában égő fájdalmat érzett,
és a démon még mindig a vállát marta. Égő hús és szőr
szaga töltötte meg az orrát. Moccanni sem tudott. Ahogy
a lángok egyre terjedtek Graulaszon, megértette, hogy
ellenségével együtt fog megsülni. Legalább nem egyedül
hal meg. Coulter büszke lenne rá.
Ekkor erős kezek feszítették szét a vállába mélyedő
fogakat, és legördítették róla az égő démont. A Szfinx
felsegítette Sethet. Peredor mellette állt. Targoron és
Silvestrus a közelben harcolt hősiesen. A vén démon
élettelen testét dühödt lángok emésztették.
- Te aztán tudsz bánni azzal a karddal! - dicsérte a
Szfinx.
- Hol a Szentség homokja? - kérdezte Seth kissé szé-
delegve. Vasziliszból frissítő energia áramlott a karjá­
ba. Nem hitte, hogy a kard nélkül képes lenne megállni
a lábán.
- Nagi Luna felkapta, amint Graulasz elesett - felel­
te a Szfinx komoran.
Seth megfordult, és meglátta a démont a sziklapárká­
nyon. Egyik kezében a Szentség homokját, a másikban
az Okuluszt szorongatta vigyorogva. Több démon véde­
kező alakzatban gyűlt köré.

488
 - Add vissza az ereklyéket! - követelte a Szfinx.
Nagi Luna fojtottan vihogott.
- Többé nem vagyok a rabod! A démonok felszabadí­
tója vagyok!
Újabb démonok siettek oda a védelmére. Nagi Luna
aszott és görnyedt volt, ám Seth tudta, hogy mégis ha­
marosan elmenekül. Vasziliszt magasra emelve megira­
modott. A kard eró't öntött belé, és a penge izzott, akár
a legforróbb szén a kovácsműhelyben. Démonok üvöl­
töttek és vonítottak, ahogy Vaszilisz kaszabolta őket,
kettesével-hármasával hulltak el a csapásai alatt. Mint
amikor az élőhalottakat irtotta a Totemfal mögött, a
kard most is finoman vezette Sethet, mintha egy célért
munkálkodó társak lennének.
A Szfinx, Targoron, Silvestrus és Peredor is csatlako­
zott hozzá. A démonok hátráltak előlük, főleg a tüzes
kardtól féltek, amely könnyedén átvágott páncélt és paj­
zsot, pikkelyt és szarupáncélt, lángba borítva minden­
kit, aki a közelébe került.
Nagi Luna menekült. A terem túlsó végéből egy ha­
talmas, borzas, agancsos lény tartott feléjük, irdatlan
szekercével a kezében.
- Orogoro közeleg - lihegte Seth mellett a Szfinx. -
Gorgrog legidősebb fia. Ha beavatkozik, mindennek vége.
Seth felfokozott éberséggel küzdött, a jelenet minden
részletével azonnal tisztában volt. Heves támadásuk
dacára túl sok démon választotta el őket Nagi Lunától.
Orogoro előbb fog odaérni, és akkor az ereklyék elvesz­
nek a számukra, pedig létfontosságúak Bracken tervé­
hez. Azok nélkül vége a világnak.
Egy pillanat alatt döntésre jutott. Minden erejét ösz-
szeszedve hátralendítette Vasziliszt, majd Nagi Luna

489
felé hajította. A kard nagyobb erővel ugrott ki a kezéből,
mint amilyennel eldobta, mintha mindenáron el akarná
érni a célját... a levegőben pörögve lángokat és szikrá­
kat szórt... majd az aszott démon hátába állt, és Nagi
Lunát lángok borították be.
Seth a földre rogyott. Vaszilisz nélkül minden ereje el­
hagyta. Sebei sokkal jobban fájtak, akárha savat öntöt­
tek volna rájuk. Seth halványan tudatában volt, hogy
Peredor, Targoron és Silvestrus a levegőbe szökken.
Földre hajtott arccal ködösen látta, hogy súlyos csizmák
csoszognak közelebb. Megadta magát a fájdalomnak és
a kimerültségnek, nem ellenkezett, amikor a démonok
taposni kezdték. Ahogy a tudata elhalványult, a fájda­
lom is csökkent.
Graulasz harapása és karmolása mérgező volt. Erezte
az ereiben lüktető mérget. Többször becsapta már a ha­
lált, ám az most mégis utoléri. De minden tőle telhetőt
megtett. A többiek remélhetőleg megszerzik az ereklyé­
ket Nagi Lunától.
Akkor Peredor térdelt mellé, és kezébe csúsztatta
Vaszilisz markolatát. A penge felizzott, és Seth tudata
visszatért.
- Az ereklyék - motyogta felülve.
- Szfinx és Targoron megszerezték - hadarta Peredor.
- Rájuk rohantak a démonok, ezért teleportáltak az
ereklyékkel. Silvestrus elesett.
Sethet erős karjaiba véve az asztrid felröppent. Seth
lenézett a démontömegre, amely egyre áradt a kör ala­
kú lyukból, és figyelte, amint a kupola repedése felé
áramlanak.
- Gyenge... vagyok...
- Vaszilisz erőt ad, de meg nem gyógyít - felelte Pere­
dor, kikerülve egy szárnyas démont a levegőben. - Tarts

490
ki! Méreg munkálkodik benned. Maradj ébren! Beszélj
hozzám!
- Kinél van az ereklye? - kérdezte Seth nehézkesen.
Peredor kiröppent a repedésen, és a következő pilla­
natban a harcmező felett siklottak a szentély felé. Seth-
tel a karjában Peredor nem harcolt, minden energiájá­
val az ellenfeleket kerülgette. A démonok serege felett
bámulatos akrobatikával manőverezett, de Seth csak
tompán érzékelte mindezt.
- Itt vagy még? - kérdezte Peredor. Közeledtek a
szentélyhez.
- Itt vagyok - mondta Seth nehezen forgó nyelvvel.
A kezében Vaszilisz vesztett ragyogásából.
- Silvestrus szerezte meg az ereklyéket, és amikor
elesett, átadta Targoronnak - mesélte Peredor. - Tar-
goron a Szfinxhez vitte. Próbáltak eljutni hozzád, de túl
sok démon támadta őket. A feladatot végrehajtottuk.
Remélhetőleg ez segít visszanyernünk a becsületün­
ket.
- A becsületeteket?
- Targoron, Silvestrus és én fellázadtunk a Tündér­
királynő ellen, amikor az átváltoztatott és száműzött
bennünket. Hitvesét elvette Gorgrog, és igen, a Hajnal
Lovagjai céljukat tekintve kudarcot vallottak, de néhá-
nyan akkor is túlzásnak éreztük a büntetést. Nem kö­
vettünk el árulást. Néhány lovag nem vette olyan ko­
molyan az éberséget, és Gorgrog támadása meglepetés­
ként ért minket. Úgy éreztük, a Tündérkirálynő min­
denkit hibáztat néhányunk bűnéért. Hatan megtagad­
tuk őt, ami örök szégyenünk lesz. Hárman nemrég tér­
tünk vissza hozzá a hívására. Bracken nagylelkűen fel­
ajánlott egy esélyt.
- Jó munkát végeztél - nyögte Seth. - Köszönöm!

491 ^
 - Nem kell hálálkodnod! Csak miattad jártunk si­
kerrel. Még sosem láttam ilyen profin elhajított kardot,
Seth. Ki merne egyáltalán elhajítani egy ilyen kardot?
Még most sem hiszem el.
Seth mosolygott. Lenézett a szentélyre. Heves csata
dúlt a bejárata előtt. 1
- A szentély el fog esni?
- Az ellenségeink hevesen támadják - felelte komo­
ran Peredor. - Ha nem történik valami, hamarosan el­
esik. A soraink szétzilálódtak. Bracken is harcba bo­
csátkozott.
- És Kendra?
- Megkeressük. És keresünk neked egy unikornist.
 Huszonnyolcadik fejezet

A démonkirály

K endra sajgó szívvel nézte, hogy öccse eltűnik a

Szfinxszel a démonhorda láthatatlan szívében.
Mérges volt Brackenre, amiért hagyta, hogy Seth ve­
szélynek tegye ki magát, közvetlenül mégsem akadá­
lyozta meg öccse távozását. Hiszen kétségbeejtő volt a
helyzet, és volt egy olyan érzése, hogy egyikük sem éri
meg a nap végét anélkül, hogy komoly nehézséggel ne
nézne szembe. Már ha egyáltalán megérik a nap végét.
A démonok szétszóródtak, a küzdelem egyre kegyet­
lenebbé vált, és a küzdő felek egyre közelebb kerültek a
szentélyhez. Egy kis csapat asztrid a sziget túlsó felére
csalogatta Brogót, aki úgy kapdosott utánuk, mint bosz-
szantó rovarok után. Más asztridok a hordszékes démo­
nokat pécézték ki maguknak. Amikor Gorgrog agresz-
szíven megindult, serege zömét a szentély felé vezetve,
Bracken is csatlakozott a harcolókhoz Vanessa, Warren
és több asztrid társaságában.
Bracken figyelmeztette Kendrát, hogy maradjon a
szentély közelében, amíg csak lehet, majd meneküljön.
Azt nem részletezte, mit ért ez alatt.
Kendra most Trask és Hugó között állt, miközben
a démonok egyre szorították vissza a szentélyt védő

493
 asztridokat és tündéreket. Bármelyik pillanatban áttör­
hettek, és akkor ő is felveszi a harcot. Vagy talán akkor
kell menekülnie?
- Jó móka lesz - mondta Newel a lány mögött.
- így kell távozpi - mondta Dórén élvezettel. - Nézd
meg őket! Persze van bőven gyengébb démon is itt, de
látok sok erőset, sok démonnemest.
- Stílusosan távozunk - értett egyet Newel. - A leg­
jobbak ölnek meg.
- Bárcsak lenne rendes kardom! - sóhajtott Dórén.
- Ismerem az érzést - mondta Trask.
- Legalább van asztrid testőrünk - jegyezte meg op­
timistán Newel.
- Az én asztridom elbírna a tiéddel - cukkolta Dórén.
- Álmodj csak! Az enyém puszta kézzel kettétörné a
tiédet.
- Ahhoz előbb el kellene kapnia. Az enyém nagyon
gyors.
- Tudod, azért ne szálljon a fejünkbe! - intette Newel.
- Fogadok, hogy Kendra kapta a legjobbakat.
- Az tuti - dohogott Dórén. - Protekciós.
Kendra hátrasandított a neki rendelt asztridokra. Az
állig felfegyverzett, komor Crelang és Rostimus látható­
an alig várta, hogy harcolhasson. A csata menetét látva
nem kell már sokáig várniuk. A démonok masszív se­
rege könyörtelenül szorította vissza a tündéreket és az
asztridokat.
Egy homárszerű ollókkal rendelkező, magas, tagba­
szakadt démon tört át a védőkön, utat nyitva több tár­
sának. Hugó odarohant, és súlyos kardjával ízekre szab­
dalta a démont. Az asztrid testőrök is beszálltak, és visz-
szaverték az áttörő démonokat.
Az apró győzelem rövid életűnek bizonyult.

494 ^
 Egy asztrid és egy szép narancssárga tündér áldoza­
tul esett három négykarú, póktestű nőnek. A démonnők
minden kezükben kardot vagy kést fogtak, és egyre szé­
lesítették a védők sorai közt vágott rést, hogy társaik át­
törhessenek. Egy újabb tündér esett el, és a védők sor­
fala hirtelen teljesen összeomlott.
Hugó trappolt vissza Kendra védelmére, intett neki,
hogy vonuljon a szentély mögé. A lány engedelmes­
kedett. Aztán a Szfinx jelent meg Targoron mellett.
A Szfinx odadobta Trasknek a kardot, aki komor kép­
pel, villogó pengével azonnal belevetette magát a harc­
ba. A Szfinx nyakán egy sebből vér folyt, de Targoron
rögtön öntött rá a Szentség homokjából, mire a seb be­
zárult.
- Vidd az ereklyéket biztonságba! - sziszegett a
Szfinx.
- A megbeszélt helyre viszem - felelte Targoron, és
felröppent az Okulusszal, a Szentség homokjával és a
Transzlokátorral.
Kendra semmit nem tudott a megbeszélt helyről. Kí­
vülállónak érezte magát ebben a harcban, ahol a terv
nagy részét telepatikusán adják tovább.
- Hol van Seth? - kérdezte a Szfinxtől.
- Megsebesült. Hősiesen harcolt. Az öcsédén múlt
minden. Egymaga megölte Graulaszt és Nagi Lunát.
Peredor hozza.
Kendra örült, hogy megszerezték az ereklyéket, mivel
Bracken szerint ez létfontosságú volt, de szörnyen ag­
gódott Seth miatt. Milyen súlyos a sérülése? Látja még
valaha?
Rostimus szállt le mellé, kardjáról bíbor nyálka csö­
pögött.
- Lehet, hogy nekem kell elvinnem téged.

495
 Miután kénytelenek voltak egy nagy területet felad­
ni, az asztridok és a tündérek még utoljára megvetették
lábukat a szentély előtt, a megvadult démonok azonban
még keményebben küzdöttek, és a védők alakzata már­
is kezdett szétzilálódni.
- És a szentély? - kérdezte Kendra. Ha a démonok be­
törnek a szentélyen túli szent királyságba, azzal elpusz­
tulnak a fény teremtményei.
- Az én feladatom a te védelmed - felelte Rostimus.
Newel megpaskolta Rostimus karját.
- Adnál nekünk fegyvert?
- A nyilaim mit sem érnek - panaszkodott Dórén. -
Unjuk már, hogy nézők legyünk.
Rostimus kihúzott az övéből két hosszú kést, és a sza-
tíroknak adta.
- Használjátok jól!
- A televízióért! - vetette magát a csatába Newel.
- A Cheetosért! - lengette meg a kést a feje felett Dórén.
Kendra csobbanást hallott a háta mögött. Megfordul­
va látta, hogy újabb tündér harcosok bukkannak elő a
vízből. Unikornisok tartottak velük, fenséges lovak, fe­
hér szőrük makulátlan, szarvuk csillogott. Sok unikor-
nis emberalakot vett fel, férfiakként és nőkként lenget­
ték pompás kardjaikat.
Ahogy az erősítés rohamozott, a démonok visszaszo­
rultak, sokan elestek. A medencéből egyre érkeztek a lé­
nyek: a legmagasabb driádok, akiket Kendra valaha lá­
tott, íjjal, lándzsával és alabárddal; egy csapat hatalmas
és büszke lamasszu; egy tüzes főnixraj; tőrt szorongató,
vizes najádok. Minden újonnan érkező azonnal csatlako­
zott a harchoz, és a démonok egyre visszább szorultak.
Ekkor apró tündérek özönlöttek elő a medencéből.
Néhánynál fegyver volt, ők is beszálltak a küzdelembe.

J r^ 496
 A legtöbb azonban az ellenkező irányba repült. Érkez­
tek más lények is, akik szintén menekültek. Sok uni-
kornis, apró manó, arany agancsos fehér szarvas és más
különös lény menekült a tóból. Kendra el sem tudta hin­
ni, hogy ennyi élet özönlik a szentélyből.
Fülsiketítő ordítás vonta el figyelmét a medencéről.
Gorgrogtól származott. Asztridok és tündérek szálltak
szembe vele, sok magas driád és lamasszu törekedett
félé a démonseregben. Az asztridok kört alkottak a dé­
monkirály körül, visszatartották a szövetségeseit, mi­
közben néhányan próbáltak vele megküzdeni. Noha a
küzdelem messzebb zajlott, a szentély magasabban fe­
küdt, ezért Kendra látta, hogy Bracken vezeti a táma­
dást. Warren és Vanessa mellette harcolt.
Gorgrog kardjával szétkaszabolt egy asztridot a leve­
gőben. A démonkirály ellenfelei fölé tornyosult, taposta
és kaszabolta őket, miközben azok próbálták körülven­
ni. Mintha mókusok támadtak volna egy gorillára.
Egy nő lépett Kendra mellé. Magas és kecses volt, fény
koszorúzta, éteri szépséggel ragyogott. Kendra azonnal
felismerte a látomásból, amelyet az Okulusz használa­
takor élt át.
Rostimus fél térdre ereszkedett, lehajtotta fejét.
- Felség!
- Emelkedj fel! - mondta a Tündérkirálynő', hangja a
kakofónia közepette is erős és nyugodt maradt.
- Te vagy az! - Kendra megbűvölve bámulta. - Tény­
leg te! Miért jöttél elő? - Aggodalom vibrált a hang­
jában. Az erősítésből fakadó előnyük máris csökkenni
kezdett.
- A tervünk értelmében cselekszem - felelte a Tün­
dérkirálynő. A harcoló Gorgrogot méregette. - De talán
el kell térnem tőle. Akármilyen bátor és ügyes a fiam,

777* 497
Gorgrog túl sok neki. Nem fogom tétlenül nézni, ahogy
a fiam is elesik, akárcsak korábban az apja.
- Miért harcol Gorgroggal?
- Legalábbis meg kell sebesítenünk a démonkirályt
ahhoz, hogy legyen esélyünk. Ha az embereim vissza­
vonulnak, tarts velük, Kendra! Ezt a szentélyt hamaro­
san elfoglalják.
- Biztonságos helyre viszem - ígérte Rostimus.
A Tündérkirálynő biccentett. Egy karcsú, gyönyörű
tündérharcoshoz fordult.
- Ilyana, felügyeld a visszavonulást, ha én már nem
leszek képes rá!
- Igenis, fenség! - felelte a tündér határozottan.
A Tündérkirálynő előhúzott egy fénylő kardot, és szár­
nyak nélkül felröppent. Gorgrog észrevette közeledtét,
és vad rúgással eltaszította Brackent. A Tündérkirály­
nő lecsapott, kardja a démonkirályén csattant. Fényes
pengéje parányinak látszott az irdatlan fegyver mel­
lett, ám állta az ellenfél csapásait. A két kard újra meg
újra hatalmas csattanással csapott össze. A csata heve
alábbhagyott, mert mindkét fél harcosai közül egyre
többen a gigászi küzdelmet figyelték.
Ebben a pillanatban Peredor szállt le Kendra mellé,
karjában Sethtel. Az asztrid finoman letette a földre a
fiút.
- Seth! - tédelt le mellé Kendra. Öccse rémesen fes­
tett, arca falfehér, inge rongyos, válla és oldala véres
volt. Kezében halványan izzott Vaszilisz.
- Egy unikornist ide! - bődült el Peredor.
- Szia, Kendra! - mormolta Seth erőtlenül, cserepes
ajkakkal. - Megöltem Graulaszt. Megvannak az erek­
lyék.

498
 Egy csinos harcos érkezett és térdelt le melléjük.
Kardja hegyét Seth homlokához érintette, aztán tenye­
rét a fiú mellkasára tette. Seth arcába visszatért némi
szín.
- A méreg majdnem elvitte - mondta az ismeretlen
unikornis. - Semlegesítettem a mérget, de jelentős belső
sérülése maradt. Lelassítottam a vérzést, és próbáltam
stabilizálni. A Szentség homokja kell neki.
- Köszönöm! - mondta Kendra, de addigra a férfi már
újra csatlakozott a harcolókhoz. Immár a vízből érkező
erősítést szorították vissza a démonok. A Tündérkirály­
nő lendülete is alábbhagyott, épp csak ki tudta védeni
Gorgrog szüntelen csapásait. Bracken segíteni próbált
anyjának, de a démon kiverte a kardot a kezéből. Kend­
ra elszörnyedve nézte, hogy a következő ütés Bracken
felé süvít. A Tündérkirálynő kissé lelassította a hatal­
mas kardot, de a csapástól Bracken tántorogva a földre
rogyott, mellkasán seb tátongott.
- Ne! - kiáltotta Kendra. Teljesen haszontalannak
érezte magát.
Warren és Vanessa minden erejükkel azon igyekez­
tek, hogy az asztridok, tündérek, driádok és lamasszuk
segítségével visszatartsák a királyuk védelmére igyek­
vő démonokat. A Tündérkirálynő elesett fia fölött állt,
kétségbeesetten hárítva a csapásokat.
Kendra nem tudott segíteni. Tétlen szemlélője lesz a
Tündérkirálynő, Bracken és barátai halálának! Bárcsak
tehetne valamit!
Ekkor megpillantotta Vasziliszt. A fegyver rabul ej­
tette a tekintetét, a csata zajai eltompultak. Úgy érezte,
a kard őt szólítja. Azonnal döntött.
- Elkérhetem a kardodat, Seth?

^ 499 ^
 - Vasziliszt?
- Bracken és a Tündérkirálynő mindjárt meghal!
- Talán neked nem válik be úgy - figyelmeztette öccse
verejtékező homlokkal de persze, vidd csak! Én úgyse
tudom használni.
Kendra Peredorra nézett.
- Vidd az öcsémet a Szentség homokjához!
Seth átnyújtotta Vasziliszt Kendrának. A megfakult
penge életre kelt, ragyogó fehér fényt árasztott. Kendra
is azonnal felvillanyozódott, érzékei kiélesedtek, mint­
ha egész életében félig aludt volna, és csak most ébredt
volna fel teljesen. A kard vakító fénye láttán a szentély­
hez legközelebbi démonok megtorpantak, elfordították
fejüket, próbálták eltakarni szemüket. Az asztridok, dri-
ádok, unikornisok és tündérek azonnal visszaszorítot­
ták őket.
Kendra azonban a Tündérkirálynő és a démonkirály
közti küzdelemre koncentrált. Legkétségbeesettebb re­
ményeivel és vágyaival - hogy láthassa a szüleit, meg­
menthesse a nagyszüleit, megvédje barátait, megóvja
a világot ettől a démoninváziótól - Gorgrog agancsos
alakjára összpontosított. Meg akarja ölni Brackent és a
Tündérkirálynőt. A démonok vezére. O testesíti meg a
fenyegetést, amelyet le kell győzniük.
Vaszilisz olyan hevesen rántotta előre Kendrát, hogy
a lába szinte alig érintette a talajt. Hatalmas szökke­
nésekkel haladt előre, sokkal gyorsabban bármely ha­
landónál. A démonok félreugrottak izzó pengéje elől,
és ahogy közeledett Gorgroghoz, Kendra nem félelmet,
hanem örömöt érzett. Hirtelen felszínre tört mindaz az
energia, amiről mások állították, hogy megvan benne.
Nem habozott, nem aggódott, csak eufóriát érzett, hogy
végre segíthet azoknak, akiket szeret.

500
 Közeledését megérezve Gorgrog elhátrált a Tündér­
királynőtől, és új ellenfele felé fordult. Kendra ráron­
tott, kétoldalt összemosódtak szeme előtt a démonok,
Vaszilisz pedig úgy ragyogott, akár egy fehér nap. A dé­
mon sokkal magasabb volt, de Kendra felugrott, olyan
magasra siklott, hogy majdnem a démon fejéig ért, és
kardjaik robbanásszerűen összecsaptak.
Gorgrog szemkápráztató szikraözön közepette hát-
ratántorodott, irdatlan kardján fehér rovátka keletke­
zett. Kendra könnyedén földet ért, kezében zümmögött
Vaszilisz. Látta, hogy a démonkirály mögött a Tündér­
királynő az egyik fekete láncot csapdossa, hogy megsza­
badítsa a szikkadt tetemet.
A démonkirály csak Kendrára figyelt, Vaszilisz fé­
nyétől hunyorogva méregette. A démonok gyáván hát­
rébb vonultak. Kendra nem tágított, a démonkirály pe­
dig támadásba lendült. Vaszilisz sugallatára bízva ma­
gát Kendra elhajolt, amikor a démon feje fölött meg­
lendítette kardját. A penge mélyen a földbe ékelődött.
Kendra előreugrott, és a démon lábára csapott. Felvilla­
nó pengéje úgy szelte át a szőrt és a húst, akár fény az ár­
nyékot.
Hófehér lángok csaptak fel Gorgrog lábán és oldalán,
és a démon összerogyott. Kendra előreugrott, és a vil­
lámként izzó Vaszilisszel végső csapást mért rá.
Amikor elhátrált Gorgrog lángoló tömegétől, a lány
tudatára ébredt annak, hogy a démonhorda elcsende­
sült. Az asztridok és tündérek távolabb repültek. A döb­
bent démonok közül egy sötét harcos bukkant elő, aki
Gorgrog kicsinyített másának tűnt. Agancsai elágaztak,
kezében méretes csatabárdot forgatott.
- Orogoro - állt Kendra mellé a Tündérkirálynő, kar­
jában egy aszott barna tetemet dajkálva.

501
 A hatalmas démon előrerohant, hogy levegye apja égő
teteméről a koronát. Amíg Orogoro a perzselő fehér lán­
gok miatt fájdalomtól eltorzult arccal a koronát igyeke­
zett megszerezni, Gilgarol, az asztridok kapitánya röp­
pent mögé, és pallosa egyetlen csapásával lemetszette
egyik lábát. Orogoro felüvöltött.
- El innen! - kiáltotta a Tündérkirálynő, és a tetem­
mel a karjában felröppent.
Crelang és Rostimus szállt le Kendra mellett.
- Szép munka - dicsérte Crelang.
- Az a parancsunk, hogy elvigyünk - mondta tiszte­
lettel a hangjában Rostimus.
- Menjünk! - fújt egyet Kendra. A démonkirály el­
esett, Bracken feje fölül elhárult a veszély, az ő lelkese­
dése is megcsappant. Látta, amint az asztridok elviszik
Brackent, Warrent és Vanessát.
Rostimus karjába vette és felszállt. Crelang mellet­
tük siklott. Egy repülő démon böfögött tüzet rájuk, mire
Crelang átdöfte a nyakát egy dárdával. Más ellenség
nem gyötörte őket. Az egész démonsereg megzavaro­
dott. Kendra ekkor kiáltásokat hallott:
- Sárkányok! Sárkányok jönnek! Sárkányok nyugatról!
Rostimus letette Kendrát egy széles sziklapárkányra
a szentély mögött. A fény sok teremtménye ott várako­
zott. Innen Kendra kilátott a tengerre, amely felett vagy
húsz sárkány száguldott a Parttalan sziget felé. Kendra
csak nézte őket, és arra gondolt, vajon számít-e ez még
valamit. Megölte a démonkirályt, de annak hatalmas
serege megmaradt.
- Megsebesültél? - kérdeze Rostimus.
Kendra megtapogatta magát.
- Nem hiszem. - Az arcokat pásztázta maga körül, is­
merősöket keresett. - Láttad a barátaimat?

^ 502
 Rostimus és Crelang elvezette Traskhez, Newelhez és
Dorenhez. Megkérdezte, látták-e Sethet, és Dórén útba
igazította.
Öccse Bracken mellett ült. Mindkettejüket meggyó­
gyították a Szentség homokjával. Őt meglátva Seth iz­
gatottan felpattant.
- Távcsővel figyeltelek - hadarta Seth és téged még
jobban szeret Vaszilisz, mint engem! Amikor elvetted,
eszembe jutott, hogy Morisant mondott is valamit erről.
El se hiszem, hogy sikerült!
Kendra szorosan megölelte öccsét. Megkönnyebbült,
hogy jól van. Aztán Bracken felé fordult, és kétségbe­
esetten magához szorította.
- Soha senki nem látott kardot így ragyogni - súgta
Bracken a fülébe, nem is palástolva csodálatát. - A le­
hetetlent vitted véghez. A legszebb álmunkban sem
gondoltuk, hogy megölhetjük Gorgrogot.
Kendra kibontakozott az ölelésből, egyszerre örven­
dezve és feszengve.
- Most mi lesz?
- Most imádkozunk, hogy beváljon a tervünk - vála­
szolta Bracken a homlokát ráncolva.
Kendra most vette csak észre, hogy Bracken és Seth
mögött a Tündérkirálynő ül egy törékeny, idősebb em­
berrel. A Tündérkirálynő a kezét fogta, és halkan be­
szélt hozzá, de a férfi mozdulatlanul, üres arccal nézett
maga elé.
- Ki az a Tündérkirálynővel?
- Apám - felelte halkan Bracken.
- Hogy?! Azt hittem, meghalt.
- Egyikünk sem látta meghalni, de feltételeztük - me­
sélte Bracken. - Gorgroggal harcolva anyám megérezte
a jelenlétét, de alig ismert rá. Amikor megtaláltuk, azt

503
 hittük, élőhalott lett. Aztán rájöttünk, hogy erős démon­
varázslat burkolja be, az tartja életben, tudatánál van és
érez, de a halál küszöbén lebeg. Gorgrog trófeaként visel­
te, évszázadok óta hurcolta magával a Zzyzxben. El sem
tudom képzelni, mennyit szenvedhetett. A Szentség ho­
mokja testileg életre keltette, de nem tett jót neki az öre­
gedés, és nem találjuk a szarvait. Kataton állapotban van.
- Rettenetes - csóválta a fejét Kendra. - Van remény
rá, hogy felépül?
- Remény mindig van. Az unikornisok a legügyesebb
gyógyítók, és apa szelleme erős. Majd idővel meglátjuk.
Anya esküszik, hogy mosolygott, amikor Gorgrog elesett.
Kendra, Seth és Bracken a gerincről figyelte, ahogy
repülő démonok szálltak fel a sárkányok ellen. A sárká­
nyok tétovázás nélkül támadtak, szájukból villám, láng
vagy savas gőz csapott ki. Az élükön Prókátor repült,
pikkelyei platinaként fénylettek. Pontosan olyannak
nézett ki, amilyennek Raxtusz leírta: hatalmas, gyors,
erős. Foga és karma minden csapásánál démonok po­
tyogtak az égből.
Három sárkány a démonok felett alacsonyan repülve
lánggal borította be őket. A gigantikus Brogo elhajította
a dobócsillagát, és eltalálta az egyik sárkányt.
Prókátor és még három sárkány - a legkisebb csak
Raxtusz lehetett - a sérült segítségére sietett. Három
sárkány sebesült társát védte, és próbálta a levegőbe
segíteni, közben Prókátor kitátotta a száját, és vakító
fehér energialöketet küldött Brogóra. Az energia szétre-
pesztette a démon maszkját, és a földre lökte a kolosszá­
lis testet. Prókátor szárnyát behúzva felöklelte a titáni
démont, vadul döfködte és harapdálta. Amikor Prókátor
felröppent, Brogo testét mély sebek borították, fél kar­
ját elvesztette.

504
 Az asztridok szentélyt védő utolsó csapata is elmene­
kült. Orogoro a csatabárdjára támaszkodva a démon­
horda elejére bicegett. Vezetésével a horda begázolt a
vízbe, és eltűnt.
- Jaj, ne! - kiáltotta Kendra.
- Része a tervnek - mondta Bracken, aki komoran fi­
gyelt. - Visszavonulásra utasítottam az erőinket.
A Tündérkirálynő jött oda.
- A démonok mindig arról álmodtak, hogy legyőzik a
birodalmamat. Semmit nem élveznének jobban, mint
feldúlni a fény és tisztaság királyságát.
- Várjunk csak! - szólt közbe Seth. - Ti erre számí­
tottatok?
- Anyám elpusztította az összes szentélyt ezen kívül
- magyarázta Bracken. - Egész népét evakuálta min­
den talizmánnal és energiával együtt. A királysága im­
már üres, és csak egy kapuja maradt.
Kendra figyelte a szentélybe özönlő démonokat.
- Egyik börtönből a másikba - értette meg.
- Ha minden terv szerint megy - bólintott Bracken.
- Van okunk reménykedni - vélte a Tündérkirálynő.
- Ha a vezetőik mennek, a többi követni fogja őket. Nem
jönnek rá azonnal, hogy teljesen elszigeteltem a birodal­
mamat.
A sárkányok abbahagyták a támadást, csak köröztek
a kivonuló démonok felett, fenyegető árnyakat vetve rá­
juk. A sárkányokat figyelve Kendra ismét kiszúrta Rax-
tusz kisebb alakját a nagyok között. A sok sárkány fe­
nyegető jelenléte további erőszak nélkül is iparkodásra
késztette a démonokat.
Kendra és barátai több mint három órán keresztül
figyelték, ahogy a démonok kivonulnak a kupola repe­
désén, és a szentélyen át belépnek új birodalmukba.

5 0 5 ^
 A démonok puszta mennyisége sokkolta a lányt. A töb­
bieknek igazuk volt: ennyi démont sosem győztek vol­
na le harcban. Minden megölt démon helyett jött volna
ezer másik.
- Nem tudják, hogy csapda? - kérdezte végül.
- Biztosan sejtik, hogy valami nem stimmel - felelte
Bracken. - Egy olyan birodalomba hatolnak be, amely­
ről az idők kezdete óta álmodtak. De a birodalom üres,
védtelen. Jelképes ellenállás után megkapták. Miköz­
ben beszélünk, már rombolják is. A királyuk azonban
elesett, és az utóda megsebesült. A nap magasan áll.
Nem akarnak szembenézni Vaszilisszel. Nem akarnak
szembenézni a sárkányokkal, főleg a Prókátorral nem.
Nem akarnak harcolni az unikornisokkal, asztridokkal
vagy más tündérnépekkel. És valószínűleg megdöbben­
ti őket a világban eluralkodó hitetlenség. Amikor a leg­
több démon távozott ebből a világból, rettegtek tőlük.
Most az emberiség viccnek tekinti a létezésüket.
- Felülkerekedhettek volna ezen - mondta a Tündér­
királynő. - Könnyedén elpusztíthatták volna ezt a vilá­
got. A birodalmamba való bejutás azonban csábító, erő­
feszítést nem igénylő lehetőség. Úgy tűnik, bekapták a
csalit.
- Elveszíted a birodalmad - sajnálkozott Kendra.
- Már nem az én birodalmam. Az lesz az új démon­
börtön.
Ahogy az utolsó lemaradt démonok megérkeztek a
szentélyhez, egy hosszú, négyszárnyú arany-vörös sár­
kány siklott a hegygerinc felé. Megpillantva oroszlánfe­
jét a karmazsin sörénnyel, Kendra felismerte Camara-
tot Bestiafészekből. Mellette Raxtusz repült. Amikor a
sárkányok leszálltak a közelben, Kendra megfogta Seth

506 ^
 kezét, és látta, hogy Agad ül Camarat hátán egy díszes
nyeregben. Camarat lekuporodott, hogy a varázsló le­
szállhasson.
- Raxtusz! - kiáltotta Kendra. - Hoztál erősítést!
- Hoztam, és még a harcban is segítettem! - felelte
büszkén a sárkány.
Seth Agad felé biccentett.
- Azt hittem, a sárkányok hátára senki nem szállhat fel.
Camarat széttárta a szárnyát, és felszállt.
- Időnként kivételt teszünk - felelte Raxtusz. -
Camarat és Agad testvérek.
- Hogyan vetted rá a sárkányokat, hogy segítsenek?
- kérdezte Kendra.
- Agad megígérte Prókátornak, hogy Bestiafészek
gondnoka lehet, ha ennek vége - mesélte Raxtusz. - Az
ottani sárkányok évszázadok óta álmodnak arról, hogy
önmagukat kormányozzák. Plusz elmeséltem apámnak,
hogy Navarog megesküdött, a démonhorda megöli. Az
segített. Apám most először engedte, hogy harcba men­
jek vele!
Agad előrelépett, és letérdelt a Tündérkirálynő elé.
Minden szem a varázslóra szegeződött.
- Óriási áldozatot hoztál - mondta tisztelettel.
- Kénytelen voltam - válaszolt a Tündérkirálynő. -
A birodalmam elsorvadt és elpusztult volna, ha a démo­
nok megszerzik ezt a világot. Be tudod zárni őket?
- Ha használhatom az öt ereklyét, ezek a nemes sár­
kányok, akik elkísértek, segítenek sokkal biztosabban
lezárni a szentélyedet, mint a Zzyzx volt. Több évszá­
zad állt a rendelkezésemre, hogy töprengjek azon, mit
kellett volna még tennem annak idején. Most alkalmaz­
hatom ezeket.

507
 - Mit szólsz? - fordult a Tündérkirálynő Bracken-
hez.
- A szarvamra gondolsz? - kérdezte Bracken. - Hasz­
náljátok, ahogy korábban is. Megszoktam már ezt a ha­
landó alakot. Zárjátok be azokat a gonoszokat, amilyen
hosszú időre csak lehet!
Agad tűnődve bólintott.
-A k o rá b b i börtön évezredekig kitartott. Ez az új
sokkal tovább fog.
- Te mit csinálsz? - kérdezte a Tündérkirálynőt Kend-
ra. - Hová mész?
- Új otthont örököltünk - mondta a Tündérkirálynő
Agadot nézve.
- Eltávolítóm a Zzyzxre tett varázslatokat - mondta
Agad. - Háromszor akkora hely van bent, mint a koráb­
bi birodalmadban.
- A démonbörtönben fogsz lakni? - lepődött meg
Kendra.
- A teremtők nagy előnyben vannak a pusztítókkal
szemben - mosolygott a Tündérkirálynő. - Sokkal több
tehetség kell valami megépítéséhez, mint elpusztításá­
hoz. A démonok hamarosan úgy elcsúfítják a korábbi
birodalmamat, mint a Zzyzxet. De sosem tudják újjá­
teremteni, amit tönkretettek. Viszont idővel és némi
erőfeszítéssel Zzyzx egy napon éppen olyan szép lehet,
mint a korábbi birodalmam.
- Még szebb - ígérte Bracken. - Több helyünk lesz. És
buzgó munkásaink. A veszélyt tekintve a veszteségeink
minimálisak. Két tucat tündér, nyolc asztrid, két uni-
kornis és még pár lény. A Szentség homokja egykettőre
meggyógyítja a sebesülteket.
- Csatlakozol hozzám? - kérdezte a Tündérkirálynő a
fiát reménykedve, könnyes szemmel.

^ 508 ^
 - Persze. Imádom a kihívásokat. Segítek felügyelni
az újjáépítést.
Kendra szíve elnehezült. Ez azt jelenti, hogy sosem
látja többé Bracként? Nagyon úgy hangzott.
Agad fejet hajtott a Tündérkirálynőnek.
- Bölcs vagy, fenség. Egyesek szerint a mennyország
és a pokol között pusztán földrajzi különbség van. Pe­
dig ez nem igaz. A különbség azokban rejlik, akik ben­
nük laknak.
- Még sok munka áll előttünk - szólt a Tündérkirály­
nő. - Adjuk át Agadnak az ereklyéket, és mindenki vé­
gezze a dolgát!
- Van egy gondom - bökte ki Kendra halkan.
- Beszélj, Kendra! Örökre az adósaid vagyunk. Ha a
segítségünket kéred, mindig megkapod.
- A szüleim, a nagyszüleim és több barátom az Élő
Délibábban raboskodik. Segítenétek megszöktetni őket?
- Megtiszteltetés lenne - mondta Agad. - A sárká­
nyok nagyon meggyőzőek tudnak lenni.
- Ahogy az asztridok is - tette hozzá Bracken.
- Gondolom, a Szfinx is segít - vélte a Tündérkirály­
nő.
- Titokfölde is elég ramaty állapotban van - emlékez­
tetett mindenkit Seth.
- Személyesen gondoskodom róla, hogy Titokföldét és
az Élő Délibábot helyreállítsák - fogadkozott Agad.
- És én is - tette hozzá Bracken.
Kendra megkönnyebbült, elsősorban mert a családja
biztonságban lesz, és visszakapják Titokföldét, és mert
ezek szerint még látja Bracként, mielőtt elmegy.
- El kell még rendezni néhány dolgot - jegyezte meg
Agad. - Például említettétek, hogy tanácsot kaptatok az
ősötöktől, Patton Burgesstől. Szeretnék visszamenni az

509
időben élete vége felé, és elmesélni neki, hogyan alakul­
tak a dolgok, hogy megnyugodjon. Jó ember volt.
- Ez nem változtatná meg azt az információt, amit
nekünk küldött? - kérdezte Seth. - Nem változtatná
meg a dolgok alakulását?
- Már tudjátok, mit üzent - magyarázta Agad. -
A Pattonnél tett látogatásotok már a múlté, még az is,
ami meg sem történt. A neked hagyott információ a lá­
togatások eredménye. Biztosan nehéz döntéseket kel­
lett hoznia, hogy mit mondjon el, mit tartson meg ma­
gának. Közlöm vele, hogy pontosan olyan információt
adott át, amire szükségünk volt. Minden érintett szin­
te kötéltáncot járt, hogy megvalósulhasson ez a győze­
lem.
- Pattonnal nem üzenhetjük meg Coulternek, hogy
győztünk? Coulter meglátogatta a halála előtt.
A varázsló kacsintott.
- Azt hiszem, ezt is meg lehet oldani, bár megesküd­
ni nem mernék rá. Az időutazás különös dolog. Amikor
megpróbáljuk megváltoztatni a múltat, kiderül, hogy
az a változás már a múlt része. Ismertem néhány va­
rázslót, akiket megszállottan foglalkoztatott az időpa­
radoxon mint jelenség, de sosem tértek vissza a múlt­
ból, ezért igyekszem csak minimálisan beavatkozni a
történelembe.
- Bölcs hozzáállás —mondta a Tündérkirálynő.
Seth feszengve megköszörülte a torkát.
- Ha már mind együtt vagyunk, lenne még egy kér­
désem. - A túlélőcsomagjába túrt. - Volt egy fabábunk,
Mendigo, aki segített nekünk Bestiafészekben, de köz­
ben elpusztult. Itt vannak a kampók, amik összetartot­
ták. - Agad felé nyújtotta a tenyerét a kampókkal.

510 ^
 Agad elvette az egyiket, a szeméhez emelte, és hunyo­
rogva fürkészte.
- Igen, emlékszem, Camarat beszélt nekem róla.
A kampó kezdetnek megteszi. Azt mondod, fából volt.
Abból semmi nem maradt?
Seth homloka ráncba szaladt.
- Sziletta mérge feloldotta.
Agad elgondolkodva ráncolta a homlokát.
- Akkor nem tudom, hogy...
- Várjatok, maradt belőle fa! - szólalt meg Kendra.
- Bestiafészekben, amikor Mendigo leugrott a kanyon­
ba a griffek elől, letört belőle egy hosszú darab. Emlék­
szem, hogy megtaláltam. A mágikus hátizsákban kell
lennie.
- És a Transzlokátorral be tudunk jutni a hátizsákba!
- mondta izgatottan Seth.
- Ebben az esetben, úgy vélem, helyre tudom állítani
az automatát - nyugtatta meg őket Agad.
- Én pedig adhatok neki egy szikrányi szabad akara­
tot - ajánlotta a Tündérkirálynő. - Segítene neki tanul­
ni és fejlődni.
- Köszönöm! - Seth arca felragyogott. - Ti vagytok a
legjobb fejek! Jaj, Agad, Bracken, majdnem elfelejtet­
tem! Morisant üdvözletét küldi. Azt mondta, köszönjem
meg nektek, és mondjam meg, hogy nem neheztel. Meg­
bánta azt, amivé lett.
- Ez csodálatos hír, Seth - csillant fel Agad szeme.
- Örömmel hallom, hogy mentorom végül nyugalomra
lelt. Morisant nagy varázsló volt, talán rendünk legna­
gyobbja. Az ő bölcsességének köszönhető, hogy a Tün­
dérkirálynőnek volt szentélye ilyen közel a Zzyzxhez.
Igazi csoda, hogy a gondjaidra bízta Vasziliszt.

511
 - Az is jól jött, hogy kölcsönadtam Kendrának - je­
gyezte meg Seth.
Az öreg varázsló nevetett, egyik kezét Kendra, a má­
sikat Seth vállára tette.
- Ti ketten szörnyű megpróbáltatásokon mentetek át.
Nevetek bekerül a történelembe. Mind nagyon büszkék
vagyunk rátok. Bárcsak ki tudnánk fejezni a hálánkat!
Egyeló're elégedjetek meg azzal, hogy végre pihenhettek.
 Huszonkilencedik fejezet

Rcíbok

ogadok, azt hitted, sosem kell megadnod, amit

F
rágcsálva.
ígértél - jegyezte meg Newel egy gyümölcsöt

- Maradjunk annyiban, hogy örülök, hogy megkapjá­

tok a jutalmatokat - felelte Seth.
- Egyeztetsz Stannel az új technológia miatt? - do­
bott egy szőlőszemet a levegőbe, és kapta el a szájával
Newel.
- Szerintetek el kéne neki mondanom?
- Annak rendje s módja szerint megegyeztünk. Nem
szeretném kockáztatni, hogy Stan elveszi a generáto­
runkat vagy a laposképernyős tévénket. Az igényünk
jogos. Az elejétől el kell hogy ismerje.
- És ha Stan megakadályozza? - kérdezte Dórén. -
Ha megpróbálja megváltoztatni az alku részleteit?
- Majd kiállunk magunkért. A feltételeket lefektet­
tük. Követtük Sethet a világ végére, és szembenéztünk
a hihetetlenül ronda démonokkal.
- Förtelmesek voltak - értett egyet Dórén. - És ke­
mények. Az asztridok nélkül annyi lett volna nekünk.
- Ostobaság - legyintett Newel. - Az asztridok csak
a mi hősiességünknek köszönhetően maradtak életben.
Ezt ne felejtsd el!

513
 - Mindent megteszek, hogy meggyőzzem a nagypapát
- ígérte Seth. - Mennem kell. Várnak a szüleim. Elég
lesz a szőlőből, még elmegy az étvágyatok.
- Elmegy az étvágyam? Gyümölcstől? Seth, azt hit­
tem, ismersz bennünket!
- Newelnek igaza van - támogatta Dórén. - Megehe­
tünk egy egész húskenyeret, attól sem csökken az étvá­
gyunk.
- Később beszélünk - mondta a fiú. - Kendra és War-
ren vár.
Seth és Kendra nemrég érkezett meg az Elő Délibáb­
ba. Pár nappal korábban a Szfinx a Transzlokátor segít­
ségével eljött a titkos menedékre Traskkel és Warrennel,
hogy felkészítse alattvalóit a megadásra. Warren azon­
nal visszatért a hírrel, hogy a családjuk és a barátaik jól
vannak. Ugyanakkor azt is mondta, a szüleik és a nagy-
szüleik ragaszkodnak hozzá, hogy Seth és Kendra vár­
jon, amíg Agad át nem veszi Elő Délibáb felügyeletét.
Miután a sárkányok megsemmisítették a démonok cse­
kély hátvédjét a Parttalan szigeten, Agadnak nem tar­
tott sokáig lezárni a tündérszentélyt. Avarázsió a sár­
kányokkal közösen egy erős varázslattal átvitte a Zzyzx
kapuját védő kupolát a szentély fölé. Amikor a Parttalan
szigeten stabilizálódtak a körülmények, Agad és legtöbb
sárkánytársa elindult az ötödik titkos menedékbe.
Most, hogy Agad lett az Elő Délibáb új gondnoka,
Kendra és Seth végre használhatta a Transzlokátort.
Hugó, a szatírok, Vanessa és Bracken is elkísérte őket.
A Tündérkirálynő a szigeten maradt a népével, hogy
előkészítsék a régi démonbörtönt a beköltözéshez.
- Miről volt szó? - kérdezte Kendra az öccsét.
- ígértem ezt-azt a szatíroknak. Nem akarták, hogy
elfelejtsem.
 - Mit ígértél? - kérdezte gyanakodva Warren.
- Egy igazi tévét. Szerintem kiérdemelték.
- Nagyapád tudja?
Seth a fejét rázta.
- Sok szerencsét hozzá.
Warren végigvezette a két gyereket egy pazarul díszí­
tett folyosón egy ajtóhoz. A nagy zikkurat felsó' szintjein
nem spóroltak a luxussal. Warren kopogott. Seth hirte­
len ideges lett. Rég nem látta a szüleit. Vajon hogy vise­
lik, hogy hirtelen bekényszerítik őket a mágikus lények­
kel teli világba, amelyet ők Kendrával két évvel ezelőtt
fedeztek fel?
Az édesapjuk nyitott ajtót. Jól nézett ki, talán kicsit
karcsúbb volt.
- A gyerekek azok! - szólt hátra, és szélesen elmoso­
lyodott. Ahogy Kendrára nézett, könnyek szöktek a sze­
mébe. Szorosan átölelte és ide-oda ringatta.
- Szia, apu! - hajtotta a fejét a vállára Kendra.
Seth csípőre tette a kezét.
- Persze Kendrát dédelgeted, mert azt hittétek, hogy
meghalt. Én is sokszor közel kerültem ám a halálhoz!
Talán nála is közelebb!
- Téged is szeretünk, fiam - mondta az apja, még
mindig Kendrát ölelve.
Az anyjuk sietett oda, és minden önuralmát elveszít­
ve, sírva átölelte Kendrát. Mivel így ellopta a lányukat,
az apa végre átölelhette Sethet.
- Hallom, hogy igazi kis hős voltál.
- Biztos túloztak - felelte Seth. - Az igaz, hogy meg­
öltem a két leghatalmasabb démont, ami valaha élt. Az
emberiség nevében bosszút álltam azokon, akik kinyitot­
ták a Zzyzxet. Bárcsak ott lehettetek volna kamerával!
- Azt hallottam, Kendrának is szerepe volt benne.

515 ^
 - Igen, szokása, hogy lefőzzön. Nagyon jó napom volt,
de tudod, mit nem csináltam? Nem én öltem meg a dé­
monkirályt. Kendra megint túltett rajtam.
- Én úgy tudom, azzal a karddal csinálta, amit te ta­
láltál.
- Én is folyton ezt mondom mindenkinek! Végre vala­
ki érti! Figyelj, szerintem anyu megfojtja Kendrát.
Erre már az édesanyja is odament hozzá, és szorosan
megölelte.
- Szia, anyu! - nyögte Seth. - Én csak vicceltem a foj-
togatással.
- Gyertek be! - rázott kezet Warrennel az apjuk.
Seth alig tudta elhinni, hogy a szülei ilyen fényűző
szobában vannak elszállásolva. A falakon lógó műalko­
tásoktól a drága függönyökig, a mesteri faliszőnyegek­
től az ékes bútorokig mintha direkt úgy rendezték volna
be, hogy hivalkodjon a gazdagsággal.
- Tudjátok, hogy mi sátorban alszunk? - méltatlan­
kodott.
- Csak pár napja vagyunk itt, amióta a Szfinx vissza­
tért - emlékeztette az apja.
Larsen nagypapa és nagymama jött át a szomszédos
szobából.
- Hangokat hallottunk - mondta Larsen nagypapa.
Seth hirtelen megértette, szülei miért lettek olyan
érzelgősek Kendra láttán. Tisztában volt vele, hogy a
Larsen nagyszülők élnek, de a tudat egész mostanáig
nem volt valóságos.
Larsen nagymamához rohant, és megölelte.
- Mi történt az én kis Sethemmel? El sem hiszem, mi­
lyen nagyra nőttél!
- Én meg el sem hiszem, milyen életerős vagy! - fe­
lelte a fiú.

516
 Kendra Larsen nagypapát szorongatta.
- Nagyon bátor voltál, hogy idejöttél - mondta a lány.
- Rettenetes lehetett.
- Az egész nem ért semmit - kuncogott Larsen nagy­
papa. - Katasztrófát készítettem elő. Én kémként lebuk­
tam, de hallom, hogy ti ketten folytatjátok a Sorenson-
hagyományt.
- Az életedet kockáztattad értünk - ölelte meg Seth
most Larsen nagypapát. - Az én családom a legjobb!
- Egyetértek - lépett be Sorenson nagypapa és nagy­
mama. - Az unokáim örömmel hallják majd, hogy a
szüleik bátran és rendíthetetlenül viselkedtek a fogság­
ban.
- A Szfinx nem bánt velünk rosszul - mesélte az any­
juk. - A szobánk nem volt lakosztály, de nem is olyan
börtön, mint amiről mások beszéltek.
- Az étel egész jó volt - tette hozzá a gyerekek apja. -
Ha önként jövünk, szinte vakáció lett volna.
- Mi lesz a Szfinxszel? - kérdezte Seth.
- Agad azt mondta, vacsoránál megtudjuk - felelte
Sorenson nagypapa. - Igazi lakomát szerveznek.
- Akkor folytassuk evés közben? - kérdezte az apa.
A felesége megbökte.
- Előbb fejezzük be az üdvözlést!
- Én apát támogatom - mondta Seth. - Éhen halok.
Warren egy pazar ebédlőbe vezette őket. Seth sosem
látott még étellel így megrakott asztalt. Elég hosszú volt,
hogy mindenki odaférjen, így Sorensonék a barátaik
mellett ülhettek. Agad ült az asztalfőre. Seth észrevet­
te, hogy Warren Vanessa mellé telepedett, Bracken pe­
dig Kendra mellé. Csatlakozott hozzájuk Tanú, Maddox,
Berrigan, Elise és Mara is. Mindenkit meggyógyítottak
a Szentség homokjával.

517
 Már majdnem mindenki leült, amikor Newel és Dórén
rohant be. Dórén fess mellényt viselt. Olyan közel ültek
Sethhez, amilyen közel csak tudtak: vele szemben és
kissé arrébb, az anyja mellé.
- Anyu, ők a barátaim, Newel és Dórén Titokföldéről
- mutatta be őket Seth.
- Örvendek - mondta az anyja udvariasan, nyugtala­
nul sandítva a lábukra. - Maria vagyok.
- Ittatok tejet, ugye? - kérdezte Seth.
- Igen, látom őket - nyugtatta meg az anyja.
- Ne aggódj! - mondta Newel legyintve. - A csiniba­
bák mindig félénkek a közelünkben.
Dórén rácsapott Newelre.
- Elég! Ez az anyja! - Maria felé fordult, szalvétát te­
rítve az ölébe. - Seth kivételes fiatalember. Remek ha­
tással volt rám. Nem olyan félmeztelen haramia, mint
más ismerőseim.
- Haramia?! - fröcsögte Newel. - És ki a hipokrita?
Tudod, hogy nézel ki mellényben? Mint Veri!
- Megmondtam, próbálok jó benyomást kelteni - mor­
molta Dórén.
- Hát én meg őszinte benyomást akarok kelteni - rep-
likázott Newel. - Ki van benne egy szószívó versenyben?
Amikor nekiláttak enni, Seth rájött, hogy az asztalon
lévő étel csak kóstoló. Az egymás után következő fogá­
sok között akadt ismerős és egzotikus. Miniatűr ham­
burgerek és csirkeszárny mellett töltött fácán és bizarr
rákfélék csábítgattak. Seth próbálta megtartóztatni
magát, minél több mindent megkóstolni, megízlelni az
egyedi szószokat és fűszerezéseket.
A szülők összemelegedtek a szatírokkal, akik min­
denkit szórakoztattak hangos vicceikkel és azzal a mu­
tatvánnyal, hogy hatalmas mennyiségű kaját tömtek

518
 magukba, miközben Seth stopperrel mérte az időt. A lég­
kör szinte egy vidám nyaralásra emlékeztetett, így Seth
hamarosan el is felejtette, hogy a családjából valaha bár­
kit is elraboltak vagy halottnak hittek. Mire begurítot­
ták a desszertkocsikat, már dugig volt, teljesen ellazult,
és hosszú ideje most először nem aggódott semmi mi­
att.
Az asztalfőn ülő Agad villájával megkocogtatta kris­
tálykupáját. A vacsorázok elcsendesedtek.
- Köszönöm mindenkinek, hogy csatlakozott hozzám
vacsorára. Utoljára akkor éreztem ilyen jól magam,
amikor a legtöbben még meg sem születtetek. Titeket
is beleértve, Stan és Hank.
Mindenki nevetett.
- Együtt csodálatos győzelmet arattunk. Hajszál hí­
ján kerültük el a katasztrófát, ezért úgy vélem, ezentúl
a legegyszerűbb örömöket is sokkal jobban tudjuk mél­
tányolni. Lehetőségünk van új jövőt kialakítani, bizto­
sítani azok ellen a veszélyek ellen, amelyeket megúsz­
tunk, felépülni az elszenvedett veszteségekből. Egy pil­
lanatra emlékezzünk azokra, akik a legnagyobb áldoza­
tot hozták a győzelemért.
Seth az ölébe bámult, próbált nem gondolni Coulterre,
igyekezett nem sírni. Gondolataiból száműzte az eleső
asztridok és tündérek képét. Megfeszített állkapoccsal
küzdött Léna, Dougan és Mendigo emléké ellen. Sokat
gondolt rájuk, és fog is még magában, de most jobban
szerette volna, ha Agad nem hoz felszínre ilyen erős ér­
zelmeket.
- Az elkövetkező hetekben, hónapokban és években
rengeteg változás vár ránk - folytatta aztán Agad. -
A legtöbben ezt szívesen vesszük, még ha kihívást is
jelent. A menedékeket helyreállítjuk és átszervezzük.

>7^ 519
 Ahol kell, új vezetőt nevezünk ki. A lerombolt dolgok zö­
mét megjavítjuk, a legtöbb esetben erősebbre, mint volt.
Mindent újjáépítünk, a béke és biztonság új kora kö­
szönt be.
Erre spontán taps tört ki.
Agad megvakarta a szakállát.
- Sok terhet veszek magamra, hogy az új démonbör­
tön védelmét megerősítsem. Végül, amikor az ereklyé­
ket eltüntettük, az új protokollok és óvintézkedések ré­
vén a börtön minden eddiginél áthatolhatatlanabb lesz.
Mint Elő Délibáb új gondnoka, innen fogom irányítani
a dolgokat, és időnként néhányótokra szükségem lesz.
Nem akarom ezt a vidám alkalmat unalmas szavakba
fojtani, de van egy dolog, amit csoportként kell megol­
danunk, mert anélkül nem tudok továbblépni. Ez pedig
a Szfinx büntetése.
A teremben síri csend lett.
- A Parttalan szigeten vívott harc után eltűnődtem,
mit tegyünk vele. A végén sok minden múlt a segítségén,
de ezt a katasztrófát eleve ő idézte elő árulással, szabo­
tázzsal, sőt gyilkossággal. Az ösztönöm azt súgta, hagy­
jam a dolgokat a maguk útján menni. A Szfinx a Hal­
hatatlanság kupája révén hosszabbította meg az életét,
és arra jutottam, hogy az illő büntetés az lesz számára,
hogy megtiltom neki az ereklye használatát, ami lénye­
gében halálos ítélet. Amikor az ítéletet elmondtam a
Szfinxnek, hosszasan elbeszélgettünk. A Szfinx elfogad­
ta az általam javasolt ítélet jogosságát, ám aztán más
megoldást tanácsolt. Személy szerint én elfogadnám az
ő alternatíváját. Belement, hogy mind Bracken, mind
a Tündérkirálynő megvizsgálja, és szerintük őszintén
beszél. Mind tudjuk, hogy a Szfinx a meggyőzés meste­
re. Úgy döntöttem, hogy a Szfinx jelenléte nélkül tárom

520
elétek a kérdést, hogy ne tudjon befolyásolni senkit.
Előtte megígérem, hogy saját véleményemtől függetle­
nül elfogadom azt a döntést, amit ez a testület most
meghoz.
Seth izgatottan kihúzta magát. Newel a szalvétáját
rágta, szeme tágra nyílt a kíváncsiságtól.
- Amikor az új démonbörtönt még erősebben lezárom,
mint a régit, Örökvalókra lesz szükségem - magyaráz­
ta Agad. - Mostanra mind tudjátok, hogy az Örökvalók
milyen szerepet játszottak a Zzyzx zárva tartásában.
A Szfinx szeretne lenni az egyik Örökvaló.
Erre többen felhördültek, vagy méltatlankodva dör-
mögtek. Agad felemelt kézzel hallgattatta el őket.
- Hadd osszam meg veletek a részleteket! A Szfinx a
kivégzést lényegében életfogytiglanra cserélné. Fontol­
juk meg! Örökvalóként nem lesz képes kinyitni a dé­
monbörtönt, hacsak meg nem hal. Úgy gondolta, rajta
kívül senki más nem nyithatja ki, amit bebizonyított a
Parttalan szigeten, vagyis szinte biztosan hűséges lesz
hozzánk. Ért hozzá, hogy meghosszabbítsa az életét és
megvédje magát. Tud titkot tartani és rejtőzni. Elké­
pesztően ravasz és türelmes. Sikeresen vette a hosszú
élet akadályait, és még hosszabbat áhít. Mivel önként
jelentkezik az Örökvaló feladatra, úgy vélem, nem tudok
alkalmasabb jelöltet. Tartsátok észben, hogy az Örökva­
ló lét inkább büntetés, mint jutalom! Kérdezzétek meg
Brackent vagy Kendrát, ők a megmondhatói, hogy a leg­
több eddigi Örökvaló nehezen viselte és súlyos megpró­
báltatásnak tekintette. Az üldöztetéssel és meneküléssel
töltött, természetellenesen hosszú élet nem fenékig tej­
föl. A Szfinx múltját tekintve kiegészítő óvintézkedése­
ket javasolnék: ellenőrizném rendszeresen személyesen,
többszörös mágikus és fizikai oltalmat foganatosítanék.

521 ^
Adnék neki némi szabadságot, hogy rejtekhelyét válasz-
szón, és olyan védelmet, amit a leghatásosabbnak ítél,
de pórázon tartanám. Felmerülhet a kérdés, hogy a ké­
rését teljesítve nem jutalmaznánk-e meg ezzel a bű­
neiért? Nem hiszem, hogy más körülmények között a
Szfinx Örökvaló akarna lenni, de a halállal szemben in­
kább ezt választja. Bracken beszél az indokairól.
Agad intett, és Bracken felállt.
- A Szfinx akarata erős - vágott bele. - Jól megtanul­
ta leárnyékolni elméjét a külső figyelem ellen. Minden­
esetre akárhogy vizsgáltam, hiszem, hogy elfogadható
okkal akar Örökvaló lenni. Először is azért, hogy életben
maradjon. Mélységesen retteg a haláltól, viszont bor­
zasztóan élvezi az életet. Másodszor, esélyt akar a meg­
váltásra. Tudja, hogy ő okozta a katasztrófát, és nem ez
volt a szándéka. Mindent meg akar tenni, hogy soha ha­
sonló válság ne következhessen be. És végül bűntudata
van, illő büntetésnek tekinti. Nem kedvelem a Szfinxet,
sokáig és keményen vizsgáltam. Csak ennyit találtam.
Agad biccentett, és Bracken leült.
- Ha a véleményemre vagytok kíváncsiak - vette visz-
sza a szót Agad - , a Szfinxnek a halál túl gyors bünte­
tés lenne, és nem lenne hasznunk belőle. Ellenben, ha
Örökvalóvá tesszük, megfizethet a bűneiért az emberi­
ségnek tett hosszú és nehéz szolgálattal. De talán rosz-
szul látom. Örömmel hallanék ellenvetést.
Senki nem szólt. Az asztalnál ülők egymás tekintetét
keresték. Seth a nővérére nézett. Kendra biccentett, és
Seth is.
- Én gyűlölöm a Szfinxet - állt fel Kendra. - Meg­
vetem a hazugságaiért és azért, amit velünk tett. Ha
hosszú életet akar, nagyon szeretném éppen azt elvenni
tőle, olyan fájdalmat okozni neki, mint ő nekünk. Bele

522
 sem akarok gondolni, hogy azt hiheti, megússza árulá­
sának következményeit. De azt hiszem, ez a büntetés
bölcs megoldás.
Leült. Seth állt fel.
- Egyetértek.
Bracken következett.
- A szarvam tartotta életben, és továbbra is az fogja.
Kibírom, ha a Szfinx életben marad ezekkel a feltételek­
kel. Egyetértek, hogy illik hozzá a szerep.
Vanessa emelkedett fel.
- Régóta ismerem a Szfinxet - ismerte be. - Neki dol­
goztam. Ahogy Agad említette, álnok alak, mesteri ma­
nipulátor. Jó ötlet Örökvalónak megtenni... viszont re­
mekül ért hozzá, hogy az érdekeit ésszerűnek tüntesse
fel. Most ugyan nincs itt, de Agad az ő szavait tolmácsol­
ja. A Szfinx bizonyította, hogy barátságos arccal is tud
ártani. A Szfinxtől csak akkor vagyunk biztonságban,
ha megszűnik létezni.
Dórén pattant fel.
- Vanessa gyönyörű nő, komolyan kell venni. Az eszé­
ért. És az elbűvölő személyiségéért. Köszönöm!
Mara állt fel.
- Megértem Vanessa aggodalmait. A Szfinx ügynö­
kei ölték meg anyámat. Sosem bocsátók meg neki, de
szerintem az Örökvaló lét nagyobb büntetés a halálnál.
Örökvalóként a hosszú élete során kénytelen lesz sok­
kal többet fizetni a bűneiért, mint amennyit a gyors ha­
lállal. És azok a tulajdonságai tartják zárva a Zzyzxet,
amelyek olyan veszedelmes ellenféllé tették.
A többiek is elmondták a véleményüket. Néhányan
nem tudtak azonnal döntésre jutni. Nagypapa kérdé­
seket tett fel Agadnak a Szfinx megfigyelésével kapcso­
latban, és a varázsló kielégítő válaszokat adott. Végül

^ 523
Vanessa és a szatírok kivételével egyhangúlag arra sza­
vaztak, hogy a Szfinxet tegyék Örökvalóvá.
- Nem akartam ezt a döntést egyedül meghozni -
mondta Agad a szavazás után. - Úgy éreztem, nem tisz­
tességes azokkal szemben, akiket sérelem ért. Örülök
ennek a döntésnek. Hiszem, hogy az új démonbörtön
biztonságosabb lesz tőle. És hiszem, hogy az idő minket
igazol majd: az ítélet könyörületes, ugyanakkor súlyo­
sabb büntetésnek bizonyul. Na, most ki kér még desz-
szertet?
 Harmincadik fejezet

Egy új szentély

orró nyári nap volt, Kendra Titokfólde kertjében sé­

F tált. A nagy páratartalomtól blúza a testére ta­
padt, de élvezte a kibomló virágok illatát és azt a lát­
ványt, ahogy boldog tündérek röpdösnek virágról virág­
ra. Később lehet, hogy felveszi a fürdőruhát, és úszik
egyet.
Az udvar felett új pajta tornyosult, a réginél nagyobb,
így Violának volt helye nőni. Aházat is újjáépítették, a
manók sok finom újdonságot is hozzátettek. Agad egy
utat is épített a háztól a régi udvarházig, melyet új vé­
delemmel erősített meg.
Seth éppen tévézett Hugóval, Mendigóval és a szatí-
rokkal. Sorenson nagypapa nagy nehezen beadta a de­
rekát, miután elmesélték neki a megállapodást, és ge­
nerátor helyett a szatírok villanyvezetéket kaptak a leg­
közelebbi viskójukba. Nagypapa azt remélte, a tévé ré­
vén a technológia megszűnik újdonságnak lenni, de a la­
pos képernyős tévé a Surround hangrendszerrel egyelő­
re igazi csodaszámba ment Titokföldén. Newel és Dórén
sosem volt ilyen népszerű vagy ilyen kedves.
Seth még mindig sérelmezte, hogy nem volt jelen,
amikor Agad és a sárkányok visszaszerezték Titok­
földét a kentauroktól, pedig nem sokkal utána idejött

525 <s‘-
elbocsátani a lidérceket. Bracken és több asztrid is segí­
tett, és Bracken meglepve fedezte fel, hogy a kentaurok
őrizte unikornisszarv az övé. Lázadásuk büntetéseként
visszavette a szarvát, és Agad csökkentette a kentaurok
kóborlási területét és birtokát. Avarázsió erős bűbáj­
jal védte Grunholdot, de korántsem olyan erőssel, mint
amilyet a szarv biztosított.
Bracken már elment, mire Kendra a Transzlokátorral
visszatért Titokföldére. Amikor az Élő Délibábban elbú­
csúztak, Bracken megígérte, hogy hamarosan megláto­
gatja. A lány tisztában volt vele, hogy a Tündérkirály­
nőnek szüksége van Bracken segítségére ahhoz, hogy a
Zzyzxet paradicsommá varázsolja, ennek ellenére sze­
rette volna, ha Bracken még maradhat. Mielőtt elment,
Bracken az erejével elvágta az álomköteléket, mellyel
Vanessa Sorensonékhoz és a barátaikhoz kapcsolódott,
és néhány kentaurnak is megtette ezt, de meghagy­
ta Vanessa kapcsolatát Felhőszárnnyal és Viharorom­
mal.
- Ebédre jó lesz pulykás szendvics? - szólt ki az abla­
kon nagymama.
- Persze - felelte Kendra.
- Kérsz bele avokádót? Vagy áfonyát?
- Nem, koszi, csak sajtot.
A szülei úgy döntöttek, hogy az egész család költöz­
zön Titokfoldére. Azon még tanakodtak, hogy Kendra
és Seth visszamenjen-e az iskolába, vagy otthon tanul­
janak. Sorenson nagyiék maradtak a főépületben, Lar-
sen nagyiék pedig beköltöztek a régi udvarházba. Da-
le-t a pajtában találták meg, haja szála sem görbült,
és sokat segített a menedék újjáépítésében. Kendrának
tetszett Titokfólde új dinamikája. Oly sok idő és annyi

526
megpróbáltatás után ott volt körülötte az egész család­
ja, úgy, ahogyan nem is merte remélni, és az életük újra
nyugodt mederben folyt. Vagy inkább csordogált.
Kendra az erdő' felé tekintett. Reggel meglátogat­
ta Shiara tündér, aki szinte buzgótt az izgalomtól. Egy
meglepetésről csivitelt, ami dél körül következik be, de
nem volt hajlandó elárulni semmit. Az izgalma felcsi­
gázta Kendrát, és titokban reménykedni kezdett.
Az órájára nézett. A dél jött és ment. Talán Shiara té­
vedett, mert amúgy nem volt csínytevő típus.
Elindult a ház felé, és ekkor egy ezüst-fehér sárkány
jelent meg a fák csúcsa felett. Körözve leereszkedett az
udvar fölé, és a legutolsó pillanatban lassított, csillogó
szárnya verdesésével leszállt.
- Szia, Kendra! - üdvözölte Raxtusz. - Hogy tetszett
a belépőm?
Kendra Örült, hogy látja, és már mindent értett. Shi­
ara gondozta Raxtuszt kiskorában, persze hogy örül a
látogatásának. O azonban kicsit elkámpicsorodott. Azt
remélte, hogy másvalaki érkezik. Olyasvalaki, aki meg­
dobogtatja a tündérszíveket.
- Nagyon hatásos - mondta. - Rég láttalak.
- Segítettem az újjáépítésben - felelte a sárkány. -
Zzyzxre már rá sem ismernél. Azok a tündérek aztán
megfogják a munka végét! Szerintem mindenkinek jót
tett ez a sürgés-forgás. Evek óta nem láttam őket ilyen
elevennek. És klassz, hogy az asztridok visszaváltoz­
tak.
- Örülök. Shiarához jöttél?
- Igen.
- Biztos nagyon büszke rád.
Raxtusz szégyenlősen elfordította a fejét.

527 ^
 - Tudod, apám végre igazi sárkányként bánik velem.
Látott, amikor elintéztem pár démont Orogoro hátvéd­
jének megtámadásakor. Nagyon kicsi vagyok, és a léleg­
zetfegyverem vicc, de a pikkelyeim majdnem olyan ke­
mények, mint az övé, a fogam és karmom meg szokatla­
nul éles. Igazán sosem próbáltam ki magam. Most, hogy
ő vezeti Bestiafészket, egy egész kiképzési tervet csi­
nált, úgyhogy miután segítettem a Tündérkirálynőnek,
nem fogok unatkozni. A bátyáimnak sok trükköt taní­
tott, amiből én kimaradtam. Segít majd abban, hogy ha­
tékonyabb harcos legyek. De ígérem, hogy nem fog a fe­
jembe szállni!
- Biztos vagyok benne, hogy csak még jobban kibé­
külsz a barátságos éneddel - mondta Kendra.
- És kicsit ijesztőbb leszek.
- Feltétlenül!
- Tudod, nem egyedül jöttem.
Kendra lélegzete elakadt. Igyekezett leplezni az ér­
zelmeit.
- Nem?
- Azt akarta, hogy elhozzam, mert szeretett volna ta­
lálkozni veled.
- Brackenről beszélünk?
- Nem, Crelangról. Emlékszel rá? Az asztrid, aki az
egyik testőröd volt.
Kendra értetlenül nézett rá.
- Csak ugratlak, persze hogy Bracken az! - nevetett
Raxtusz. - De ne áruld el, hogy elárultam! Meglepetés­
nek kell lennie.
- ígérem, hogy meglepődök. - Kendra pulzusa fel­
gyorsult. És ha megérzi az izgalmát? Nem akart szá­
nalmasnak tűnni. De annyira hiányzott neki Bracken!
Hetek óta nem látta.

528
 - Sokat beszélt ám rólad - közölte bizalmas hangon
Raxtusz. - Légy hozzá kíméletes! Elviszlek hozzá, aztán
lelépek. Megérdemeltek egy kis édeskettest.
- Szólnom kell a szüleimnek.
- Majd ha visszajövök, elmondom nekik - nyugtatta
meg Raxtusz. - Seperc. Meglepetése van a számodra.
Tessék, ezt is elárultam! Mehetünk? Ne mondd el neki,
hogy eljárt a szám!
- Rendben.
Raxtusz felkapta Kendrát, és felszállt vele.
- Agad megengedte, hogy minden helyreállított me­
nedékben a kedvemre barangoljak - lelkendezett a sár­
kány. - Szerintem azt szeretné, ha a szeme és füle len­
nék a sárkányok között. Nagyon bízik bennem.
- Az klassz - mondta Kendra, de a gondolatai már a
találkozáson jártak.
- Rövid út lesz.
Ahogy Bracken viszontlátása közeledett, Kendrát el­
lentmondó érzések rohanták meg. Románcról álmodni
egy dolog, de teljesen más nappali fényben szembenézni
vele. Mi lehet a meglepetés? És ha Bracken megkéri a
kezét...? Ilyesmire még nem áll készen! Persze, Bracken
aranyos, bátor, hűséges, és ami még jobb, abszolút meg­
bízhat benne. De ő tizenöt éves, Bracken meg öregebb,
mint a legtöbb országút, akármilyen fiatalnak látszik is.
Izgalom szorította össze a gyomrát. Nem szabad elha­
markodott következtetésre jutni. Kizárt, hogy megkér­
je a kezét. De ha romantikus kapcsolatot akar...? Kicsit
összebújni, amikor a világvége fenyeget, az érthető', de
hogyan magyarázza meg a szüleinek, hogy egy ősöreg
mágikus lóval akar járni?
Ahogy a sárkány leereszkedett a pavilonokhoz a
Tündérkirálynő régi szentélyénél, Kendra igyekezett

529
megnyugodni. Jó lesz látni Brackent. Előbb megvárja,
mit akar mondani, ráér utána kiborulni. Átsiklottak egy
sövény felett, és a tavat körülvevő, fehérre meszelt desz­
kajárda közelében szálltak le.
Bracken ennek a lépcsőjén állt, bő fehér inget és far­
mert viselt. Döglesztően jóképű volt. Amint leszálltak,
feléjük kocogott.
- Elmegyek Shiarához - mondta Raxtusz. - Nemso­
kára jövök. Erezzétek jól magatokat!
Azzal felszállt.
- Szia, Kendra! - mondta Bracken. Örvendező képet
vágott, láthatóan a meglepetés erejére számított.
-T e ...? ! - igyekezett játszani a szerepét Kendra. -
Mit keresel itt? Hogy vagy? És apukád?
- Apám lassanként, de javul. Még nem beszél. Leg­
jobb gyógyítóink szerint felépül, bár talán nem teljesen.
Örülök, hogy látlak!
- Én is.
- Gyere! - hívta Bracken. —Mutatni akarok valamit.
Megfogta a lány kezét, és felvezette a lépcsőn a gya­
logjáróra, majd azon a csónakház mellett a kis mólóhoz.
Kisétáltak majdnem a móló végéig.
- Mit akartál mutatni? - Kendra előrelépett, és a szi­
get felé nézett, ahol valaha a szentély állt.
- Nem merült fel benned a kérdés, hogyan jöttem ide?
- lépett mögé Bracken.
- Raxtusz hátán?
- Olyasmi. Próbálkozz újra!
- A Transzlokátorral?
Bracken a fejét rázta.
- Agad már összeszedte az ereklyéket, hogy elrejtse
mindet. Még egyet tippelhetsz.
Kendra lélegzete elakadt, és Bracken felé pördült.

530 ^
 - Megjavítottátok a szentélyt?
- Ez az első új szentélyünk - mosolygott Bracken. -
A második bejárat a királyságunkba. A következő évek­
ben remélhetőleg még sokat építünk. De Titokfóldéé a
megtiszteltetés, hogy megkapja az elsőt. Agad is segí­
tett. Most már akkor jövök, amikor akarok!
Kendra érezte, hogy elpirul, hát gyorsan visszafordult
a víz felé.
- Az jó lenne.
- Remélhetőleg elég gyakran - folytatta Bracken. -
Szeretném megismerni a szüléidét és a nagyszüleidet.
Lógni Sethtel. Érdekes fazon az öcséd.
- Elég jó fej. - Kendra igyekezett nem okozni csalódást.
- Még tartozik az Éneklő Nővéreknek egy szívesség­
gel. Segítek neki, hogy minden rendben menjen.
- A családom örömmel hallja majd.
- Talán végre használhatja a leviatánt meg a tornyot.
- Totál ki volt akadva, hogy nem használhatta őket a
Parttalan szigeten - nevetett Kendra. - Arra gondolt,
hogy elássa a tornyot itt, Titokfóldén, és akkor Hugó­
nak lesz otthona.
- Sosem árt, ha ilyesmi van talonban. - Bracken ti­
tokzatos mosollyal az arcán közelebb lépett. - De akár­
mennyire bírom is a családodat, más okom is van Titok-
földére jönni.
- Igen? - Kendra szíve zakatolt, akár egy gyorsvo­
nat. Annyira ideges volt, hogy nem mert megfordulni
és Brackenre nézni.
- Hosszú ideje nem vonzódtam senkihez. És mit ad
isten, ezúttal még anyám is helyesli!
Maga felé fordította Kendrát.
- Mármint, érted - tette hozzá halkan, mosolyogva - ,
melyik unikornis nem vonzódna egy erényes szűzhöz?

531 ^
 - Melyik lánynak ne tetszene egy unikornis? - nézett
fel rá Kendra.
- Itt a gond - vonta össze a szemöldökét Bracken. -
Fiatalnak érzem magam. Az elmémet nem viselik meg
a múló évek, és a testemet sem. Ilyen a természetem, az
idő alig apasztja a fiatalságomat. De nézzünk szembe a
ténnyel: akármilyen fiatalnak érzem is magam, régóta
létezem. Hozzám képest a nagyszüleid csecsemők. És te
még nem is vagy felnőtt.
- Én nem látlak öregnek - felelte Kendra, bár maga
sem tudta, mennyire hiszi ezt. Bracken fiatalnak lát­
szott, de a viselkedése néha elárulta.
- Elég régóta élek ahhoz, hogy ismerjem az időzítés
fontosságát - folytatta Bracken. - Nagyon fontos vagy
nekem, Kendra. Pár év alatt felnőtté érsz, én pedig ad­
dig segítek anyámnak helyreállítani a királyságát. -
Kezébe vette Kendra kezét. - Ez az első helyreállított
szentély. Ahogy már mondtam, rendszeresen idelátoga­
tok, és meglátjuk, mit hoz a jövő.
Kendra érezte, hogy nagy súly gördül le a válláról. Vi­
lágos, hogy Bracken kedveli, és az is világos, hogy neki
idő kell tisztába jönni az érzéseivel anélkül, hogy bele-
kényszerítenék egy kapcsolatba.
Ennek ellenére ahogy Bracken csodálattal teli szemé­
be nézett, volt egy olyan gyanúja, hogy ez az érzés tartós
marad és erősödik. Végül is Patton egy najádot vett el,
nem igaz? Talán idővel Bracken és ő igazi kapcsolatot
tudnak kialakítani. Talán a megfelelő pillanatban ő is
Örökvaló lehet, és együtt lesznek kortalanok, védelme­
zik a világot a gonosztól.
- Értem - mondta. - Igazad van.
Bracken elmosolyodott, a megkönnyebbülés és öröm
őszinte keverékével.

532 ^
 - Tudod, mi az egészben a legjobb? Ha a dolgok úgy
alakulnak, ahogy anyám szeretné, időnként elvihetlek
a birodalmába. Te leszel az első halandó, aki beteszi oda
a lábát!
- Tökéletes - mondta Kendra. És komolyan is gon­
dolta.
 Utószó: Tényleg itt a vége?

éha megkérdezik tőlem, miért nem írok még egy­

N két könyvet a Titokfölde-savozathoz. Az elejétől
úgy terveztem, hogy öt kötet fogja alkotni. Úgy érez­
tem, a történet minden könyvvel bővülni fog, mindegyik
épít az előzőre úgy, hogy remélhetőleg közben nem válik
unalmassá. Ha több könyvet akartam volna írni, akkor
úgy meg kellett volna nyújtanom az elbeszélést, hogy az
érzésem szerint ártott volna a történetnek.
Azaz tényleg ez a sorozat utolsó kötete. Hogy visszaté­
rek-e a karakterekhez vagy a menedékekhez a jövőben?
Feltehetőleg. Látok lehetőséget a Titokfólde-sorozaiban
bemutatott szereplőkben és helyszínekben, de az már új
könyv vagy új sorozat lesz, nem ennek a hatodik kötete.
A közeljövőben azonban ilyen könyv megírása nem sze­
repel a terveim között. Viszont fogok írni olyanokat, me­
lyek tetszhetnek azoknak, akik a Titokfóldé t szerették.
Jelenleg egy három könyvből álló sorozaton dolgozom,
melynek The Beyonders a címe. Ebben pár fiú a mi vi­
lágunkból átkerül egy különös, veszélyben forgó földre,
ahol egy zsarnok módszeresen meg akar szabadulni a
hősöktől. Mostanáig minden könyvem a mi világunk­
ban lévő fantáziaelemekkel dolgozott. Alig várom, hogy
máshová vigyem az olvasóimat! Tíz éve tervezgetem ezt

534 ^
a trilógiát, biztos vagyok benne, hogy elképesztő utazás­
ra invitálom az olvasókat.
A The Candy Shop War folytatását is tervezem. Ol­
vasóim nagy részének ez a kedvenc könyve. Eredetileg
önálló kötetnek indult, most azonban méltó folytatást
találtam ki hozzá.
Általánosságban elmondhatom, hogy a közeljövőben
évente két könyvet szándékozom írni. Úgy vélem, író­
ként egyre fejlődöm, és a legjobb ötleteimet még nem is
vetettem be. Családbarát fantasy regényeket szeretnék
írni. Én örülök annak, hogy a Titokfölde ilyen lett, és
elmondhatatlan izgalommal várom a következő projek­
teket. Ha tetszett a Titok fóld e-sor ozat, meséljetek róla
másoknak is, és várjátok a következő könyveimet!
 Olvasási segédlet

1. Ha a könyvekben szereplő bármelyik mágikus me­

nedékbe elmehetnél, melyik lenne az, és miért?
2. Ha követhetnéd bármelyik szereplőt az ötödik könyv
után is, kire lennél a legkíváncsibb? Indokold meg,
miért!
3. Szerinted Seth miért segített Graulasznak? Jó dön­
tés volt?
4. Szerinted a Szfinx megbízható Örökvaló lesz? Mi­
ért?
5. Seth hogyan változott meg az első kötet óta? Miben
különbözik az a döntése, hogy segített Graulasznak,
attól, hogy kinyitotta az ablakot Szent Iván éjjelén?
6. Kendra hogyan változott az első könyv óta? Meny­
nyiben maradt ugyanolyan? Mi olyat tett ebben a
könyvben, amit nem tett volna meg, amikor először
találkoztunk vele? Racionális, engedelmes termé­
szete hogyan segítette az ötödik könyvben?
7. A Hívogató ligetben Kendrának, Warrennek és
Brackennek ellen kell állniuk a gyümölcsök csábító
illatának, melyekről tudják, hogy ártalmasak. Van
körülöttünk hasonló dolog a mai világban? Indokold
meg!
8. Morisant varázsló gonosz eszközökkel hosszabbítot­
ta meg az életét, így letért a jóság ösvényéről. Seth

^ 536 ^
 barátkozni próbált egy démonnal, aki elárulta. Van
körülöttünk ma olyan veszély vagy gonosz, amely­
ben nem bízhatunk?
9. Ha Sorensonék nem avatkoznak be, szerinted a
Szfinx ki tudja nyitni a Zzyzxet a saját feltételei sze­
rint, és sikeresen uralja a démonokat?
10. A sorozatban sok mágikus lény szerepelt. Melyek
voltak a kedvenceid, és miért? Volt olyan lény, amely
nem szerepelt, de szívesen láttad volna?
11. Ha lehetőséged nyílna, hogy Örökvaló légy, megra­
gadnád? Miért?
12. Agad azt mondta, pokol és mennyország között a kü­
lönbség nem az elhelyezkedésben, hanem az ott la­
kókban rejlik. Igaz ez a történetben? Igaz lehet az
életünkben?
13. Ki a legklasszabb író? Csak nem az a srác, aki a Ti­
tokföldét írta? Ha nem, akkor mi a bajod vele? Indo­
kold meg!
 Köszönetnyilvánítás

Borzasztóan örülök, hogy a sorozat végre nem csak a

képzeletemben létezik. Nagyon sok ember segített a
megvalósításában, főleg azok, akiknek ajánlottam az
egyes könyveket, valamint akik élvezték és ajánlották
másoknak. A következőknek már többször megköszön­
tem. Ezúttal is megteszem, csak tömörebben.
Család: Mary, Sadie, Chase és Rose.
Első olvasók: Mary, Pam, Gary, Cherie, Summer,
Bryson, Chris, Emily, Jason, Natalie, Mike, Liz, Wesley,
a Freeman család, Gladys, Jaleh, Simon és Tuck.
A Shadow Mountain és az Aladdin kiadók munka­
társai: Chris Schoebinger, Emily Watts, Roberta Stout,
Richard Erickson, Gail Halladay, Patrick Muir, Lowell
Oswald, Sheri Dew, Jeff Simpson, Boyd Ware, Lonnie
Lockhart, John Rose, Lee Broadhead, Anna McKean,
Liesa Abrams, Bethany Buck, Mara Anastas és Bess
Braswell.
Az ügynököm: Simon Lipskar. A filmes ügynököm:
Matthew Snyder.
Azok a családok, akik vendégül láttak: a kedves Rosen-
baum család Spokane-ben, valamint a csodás Toluta’u
család Hawaiin.

538
 Az őrült fiatalok, akik butuska YouTube-videókat ké­
szítettek: Angéla, Brett, Micah, Isaac és Kathy.
Végül azok, akik segíteni akartak: a nővérem, Tiffany,
az unokaöcsém, Dalton, és öcsém, Ty, aki majdnem vé­
gigért a negyedik könyvön, mire segíteni kellett az ötö­
diknél.
 Tartalomj egy zék

E lső fejezet •Utolsó kívánság..................................... 7

M ásodik fejezet •Az Obszidián sivatag....................13

H arm adik fejezet ■Álomkő......................................... 29

N egyedik fejezet •Járatok................................ .........52
Ötödik fejezet •Transzlokátor.................................... 70

H atodik fejezet ■Élő Délibáb.................................... 84

H etedik fejezet ■ítéletnapi Kapszula......................104

N yolcadik fejezet •Bracken............................... 127

Kilencedik fejezet •Feladatok.................................. 143
Tizedik fejezet •Nagi Luna.......................................160

Tizenegyedik fejezet •Vanessa titka.........................173

Tizenkettedik fejezet ■ Szöktetés............................... 189
Tizenharm adik fejezet •Megtartott ígéret............. 205

Tizennegyedik fejezet ■Váratlan szövetséges......... 223

Tizenötödik fejezet •Üzenet a palackban...............240
Tizenhatodik fejezet •A lezárt szentély.................. 262
Tizenhetedik fejezet ■Felkészülés............................283

Tizennyolcadik fejezet ■M enekülés.........................303

Tizenkilencedik fejezet •Cormac..............................319
H uszadik fejezet •R oon.............................................336
H uszonegyedik fejezet ■Az Éneklő N ővérek......... 353

H uszonkettedik fejezet •Mark.................................. 376

H uszonharm adik fejezet ■Vaszilisz.........................394

H uszonnegyedik fejezet ■Civia.................................414

H uszonötödik fejezet ■Lady Luck............................437
H uszonhatodik fejezet ■A Parttalan sziget............ 460
H uszonhetedik fejezet •A Hajnal Lovagjai............. 480

H uszonnyolcadik fejezet ■A démonkirály.............. 493

H uszonkilencedik fejezet •Rabok.............................513
H arm incadik fejezet ■Egy új szentély.................... 525

Utószó: Tényleg itt a vége?...................................... 534

O lvasási s e g é d let ....................................................... 536
Köszönetnyilvánítás.................................................. 538
 A Démonbörtön kulcsai
Több száz évnyi tervezgetés és cselszövés után a Szfinx, az Est­
hajnalcsillag Társaságának vezére közel áll az utolsó ereklyék meg­
szerzéséhez, melyekkel kinyithatja a nagy démonbörtönt, a Zzyzxet.
Kendra, Seth és a Hajnal Lovagjai versenyt futnak az ellenség­
gel és az idővel, különös és egzotikus menedékeket járnak be, hogy
elsőnek szerezzék meg az ereklyéket.

A tét még sosem volt nagyobb.

A kockázat sosem volt halálosabb.
A fény és a sötétség erői
egy végső küzdelemben csapnak össze.
•

„ U gyanolyan olvasm ányos, m in t a Harry Potter!

A történet olyan lebilin cselő és olyan j ó l van m egírva,
hogy a m ágia az olva sóra is kifejti hatását.
K ép telen ek vagyunk letenni a k ön yvet a k á r egyetlen p illa n a tra is. ”
- Columbia Daily Tribüné -
•
„A Titokfölde fan tasztiku s, csod álatos kön yv!
Vigyázz, J. K. R ow lin g, a fa n ta sy m ű faj új sikerszerzőt a v a t!”
- BookReview.com -

9789633738825