1

1771. MÁRCZIUS 18.

+1832- Augustus 23

A BARBÁCSI SIMON CSALÁD

 2

Simonyi óbester minden valószínűséggel a

„barbácsi”előnevet viselő nemes Simon családból
származik. (Megjegyzendő, hogy ő maga is ezt a
vezetéknevet használta az osztrák bárói címének
elnyeréséig, azaz a XIX. század legelejéig.)

A barbácsi Simonok 1637. december 24-én nyertek

címeres nemeslevelet III. Ferdinánd magyar királytól.

A címeres levélben szereplő Simon Benedek,

valamint gyermekei, János és Erzsébet a következő
évben, 1638. április 26-án hirdették ki nemességüket
Vas vármegyében.
Az eredeti címeres levél sajnos nem maradt fenn, de
a Győr-Moson-Sopron Megye Győri Levéltárának
mosonmagyaróvári részlegének őrizetében
megtalálható „Servitÿs Fidelis Nostri Benedicti
Simon” nemesi oklevelének a hiteles másolata.

Az 1637-ben nemesített Simon családnak igen sok

ága és tagja volt, akiknek pontos rokonsági fokait,
kapcsolatait már a XIX. században sem tudták
pontosan összeállítani Simon, alias Barbacsy Mihály
valószínűleg későn házasodott, mivel csupán
egyetlen gyermekéről, az ismeretlen vezetéknevű
Margittól, Magyar-Óvárott, 1737. szeptember 6-án
született Pálról tudunk.
Az ő keresztlevele megtalálható a báró Simonyi
család iratai között.

Báró Simonyi József 1819-ben Nagy Pállal, a

Nagyváradi Királyi Akadémia professzorával – saját
 3

elbeszélése és számos dokumentum alapján –

megíratta addigi életének a történetét. Ebben a szerző
így emlékezik meg Simon Pál Nagykállóra való
kerüléséről:

„...Pál, Moson Vármegyében fekvő Magyar Óvárról még

gyermeki korban leszakadván az akkori Fő Esperes, és
Kállói Plébános Besprém Úrhoz jutott...

A család történetével foglalkozó művek pedig

szintén mindenhol elfogadják Simon Pál nagykállói
letelepedésének ezen körülményeit.

A báró Simonyi család levéltári anyagában

megtalálható egy 1822. május 13-án kiállított okirat,
amely tartalmazza Simonyi Józsefnek egy Szabolcs
vármegyéhez benyújtott folyamodványát, bárói
rangjának kihirdetése ügyében.

Ebben az óbester többek között leírja, hogy

„...az Édes Atyámat Simon Pálnak hívták, a ki valami 30.

Esztendőkig itten NKállóban Lakozván, az közönségesen
tudva légyen, – és hogy az Atyámnak
(a ki Moson Vármegyében Óvárot született, és onnan
fiatalságában ide leszakadott) Édes Atyját Simon Mihálynak
nevezték, azt az ide rekesztett Édes Atyám Kereszt Levele,
meg mutattya...”

Azaz az óbester nagykállói származását – van

hívatva igazolni.
 4

A tanúkról azt kell megjegyeznünk, hogy

mindhárman igen idős, Nagykállóban lakó, nemesi
származású emberek voltak.
A 78 éves Szappanos Mihály azt vallotta, hogy

„...igen jól esmérte Néhai Simon Pál Urat, mivel az Fiatal

korában jött ide NKállóban lakni, és az akkori Tisztelendő
Plébános Veszpréminél lakott, ki is a Néhai Simon Pál Urat
úgy tartotta, mint Attyafiát, és jó karban is helyheztette…”

. Ugyancsak Szappanos állítja, hogy:

„Néhai Simon Pál Ur, hogy Moson Vármegyéből Óvár
nevű Városból jött lakni ide Nagy Kállóba...”

Néhai Simon Pál Urtól gyakran hallotta,

„hogy Moson Vármegyében Óvárról szakadt erre a Földre”.

Továbbá azt is, hogy

„beszéd közben sokszor emlegette Néhai Simon Pál Ur, hogy

azon Város vagy Helység úgymint Óvár olly közel esik
Bécshez, hogy a mi eladójuk volt mindenkor Bécsbe vitték
eladni...”

. A harmadik tanú, a 69 éves Jeney János pedig

közölte, hogy

„...Magától Néhai Simon Pál Urtól gyakran hallotta, hogy

Moson Vármegyében helyeztetett Óvár Városából
származott, és hogy onnan jött ide Lakni, s minekutána meg
telepedett és gazdaságra lépett többet vissza nem kívánkozott
Lakni...”
 5

Simon Pál foglalkozására nézve mészáros mester

volt. A korabeli források ebben a tényben csaknem
teljesen megegyeznek, néhány helyütt kiegészítve
még azzal, hogy e mellett gazdálkodással is
foglalkozott.

Simon Pál az 1760-as évek második felében kötött

házasságot Hetesényi Zsuzsannával. Az esküvő
pontos dátumát sajnos nem sikerült kideríteni, az
azonban biztos, hogy helye nem Nagykállóban volt.
Valószínűleg – az akkori szokásjognak megfelelően
– az esküvőt a menyasszony lakóhelyén tartották
meg.
Megjegyzendő azonban, hogy Hetesényi Zsuzsanna
neve többször is „Hetesi” formában szerepel a
nagykállói római katolikus anyakönyvekben.

Igaz ugyan, hogy ezek a bejegyzések – egy

kivételével – mindig „Hetesényi”-re lettek utólag
átjavítva. Kérdés azonban, hogy ezekkel a későbbi
javításokkal mi volt a cél. Egyszerűen csak
helyesbítették a hibás vezetéknevet, vagy inkább
jobban csengőbbre, „nemesibbre” hamisították át.
A családfő, Simon Pál egyes források szerint 1790-
ben hunyt el.
A nagykállói halotti anyakönyvek azonban erről az
eseményről nem tesznek említést.
Hetesényi Zsuzsanna ugyancsak Nagykállóban halt
meg, 1822.december 26-án, élete 76. évében. Neve
mint „Susanna Hetesényi vidua Pauli Simon”
szerepel a halálozási anyakönyvben.
 6

Simonyi óbester születési idejének, illetve

származásának a kérdése már a XX. század eleje óta
foglalkoztatja a hazai történettudományt.
Simon József 1782 és 1785 között a debreceni
piarista gimnázium tanulója volt.
Az 1782/1783. tanévben az első grammatista –
valójában principista – osztály,
az 1783/1784. tanévben a második grammatista,
az 1784/1785. tanévben pedig harmadik grammatista
osztály diákja volt.

A gimnázium anyakönyve szerint ez a „Joseph.

Simon” nevű, magyar nemzetiségű, nemesi
jogállású, Szabolcs vármegyei, nagykállói illetőségű
diák 1782/1783-ban 11 esztendős, 1783/1784-ben
pedig 12 esztendős volt.

Amennyiben tehát az 1777-es születési évvel

számolnánk, akkor az óbesternek 1782-ben még
csupán öt évesnek kellett volna lennie és így nem
járhatott volna ebben az iskolába.
És, hogy a fenti debreceni iskolai bejegyzések
bizonyosan a „mi” Simonyi óbesterünkre
vonatkoznak, azt az is bizonyítja, hogy a gimnázium

1782/1783. évi törzskönyvében olvashatunk egy

„Joan. Simon” nevű, magyar nemzetiségű, nemesi
jogállású, Szabolcs vármegyei nagykállói illetőségű,
13 éves diákról is.

Az óbester János bátyja pedig 1768-ban született és

1782-ben valóban 13/14 éves volt.
 7

Simonyi óbester egyébként – már az irodalmi

források szerint – a gimnázium negyedik osztályát,
az 1785/1786-es tanévben-Nagykárolyban végezte el,
majd az ötödik osztályt 1786-ban a pesti piarista
gimnáziumban kezdte el. Ez utóbbi helyen azonban
félbehagyta a tanulmányait és beállt először
mészáros inasnak, majd katonának.

Igen ám, de a pesti piarista gimnázium

anyakönyveiben nem szerepel Simon József neve.

Így, valószínűleg Simonyi soha nem is járt, illetve

iratkozott be oda.
 8

Család, szülőföld, gyermekévek

S
imonyi óbester nevének hallatára a
legvitézebb huszár csodálatos katonai
sikereire gondol az ember. Jelleme és karriere
nem általános, egyedi, karakteres egyéniség, akire
nem lehet nem odafigyelni.
Családja eredetileg Mosón vármegyei, és a Simon
Barbácsy nevet viselte. 1637-ben nyertek címeres
levelet III. Ferdinánd királytól. Az óbester becsületes
neve Simon József, apja Simon Pál, mészáros
mester, aki gyermekkorában árvaságra jutott és a
kallói Veszprémi nevű plébános vitte Óvárról
Nagykállóba. Az 1760-as évek második felében
kötött házasságot Hetesényi Zsuzsannával, aki
birtokos családból származott.
 9

Családi címer

A 11 gyermekből csupán hárman, az elsőszülött

János, József és az 1782-ben született Zsuzsanna —
élték meg a felnőttkort. Ez a három név szerepel
egyébként a család történetével foglalkozó
művekben is.

Simon József tehát 1771-ben született Nagykállóban.

Elemi iskoláit itt végezte. Mozgékonysága,
pajkossága már gyermekkorában erősen
megmutatkozott. Szülei Máriapócsra íratták a görög
katolikus bazilika szerzetesi gimnáziumba,
gondolván, hogy ott jobban kordában tartják.
 10

A kallói iskola tanítói fellélegeztek, de a

Máriapócsiak nem, már egy tanév (1781-1782) eltelte
után elegük lett Simon Józsefből, ugyanis nem a
tanulással, hanem csínytevéseivel volt elfoglalva.
Simonyi óbester a szájhagyomány szerint sohasem
vágyott vissza gyermekkori csínyei helyszínére,
Kállóba. Mások szerint a római katolikus
templommal szemben lévő házat ő építtette titkos
szerelmének, s ott néha meglátogatta.

Ahogy harci dicsősége, rangja emelkedett

emléktáblát tettek a szülőháza falára. Aztán, amikor
kiderült, hogy dicstelenül, börtönben fejezte be az
életét, eltűnt a tábla is.
 11

Közel 100 év telt el. A szülőházban vendéglőt

rendeztek be. Hírhedt vendéglő volt ez. A Vörös Kör
nevet kapta, mert a sorozások alkalmával minden
évben embervértől lett vörös a kocsma földje.

Aztán 1928 vagy 1929-ben padlózni akarták. Ekkor a

sarokban lévő nagy vaskályhát kivitték, és az alatta
lévő kőlapot felemelték. A földbe fordítva ott állt a
szöveg: “Ebben a házba született…”
 12

A „Nyírvidék” c. megyei lap elitélően írt

Nagykállóról, amiért ilyen méltatlanul bánt szülötte
táblájával.

Nagykálló (korabeli kép)

 13

1932-ben – Simonyi halálának 100 évfordulóján

helyezték el a ma is látható emléktáblát, amelyre a
féldomborművet Istók János budapesti. szobrász
készítette.
 14

Mivel a család római katolikus volt, az apa 1782

őszén a debreceni Szent Anna utcai piarista
gimnáziumba íratta fiát. Arra gondolt, hogy a
nagyvárosban fia jobb útra tér, de nem így történt,
pedig bátyja is itt tanult, akire nem voltjellemző a
rosszalkodás. József ott folytatta, ahol Máriapócson
abbahagyta.

Az iskolában hamarosan úgy ismerik, mint

rosszalkodó, mindenkibe belekötő diákot. Betört
ablakok, megdöngetett kerítések, letört kilincsek,
felriasztott kutyák jelezték, ahol járt.

A leparittyázott galambok és csirkék felháborodott

gazdái az apán követelték az ellenérték megtérítését,
aki szégyenkezve mentegette fia nem éppen
becsületes cselekedeteit.
Ahogy nőtt, belekötött kicsibe, nagyba. A bátyjával
bandát szervezett, iskolatársait is beszervezte.

Szinte mindennaposok voltak a verekedések a

Református Kollégium diákjai és a Jóska bandája
között. Amellett előszeretettel ráncigálta a zsidó
gyerekek pajeszát.
 15

Többek között Szabó Károly olyan esetről is ír,

amely nyaktöréssel végződhetett volna:

Nagy csíny tevései közül a verébszedés volt

kiemelkedő a Szent Anna utcai római katolikus
templom melletti fatoronyból.
Oda gyakran eljárt harangozni társaival, és
észrevették a verébfészkeket, s eldöntötték, hogy
kiszedik a fiókákat.
Csak úgy tudták megközelíteni az eresz alját, hogy
deszkát toltak ki az ablakon, azon Jóska kiment,
három társa pedig belülről tartotta.
Mindegyik kérdezte, hogy neki hány verébfiókát ad,
a válasz az volt, hogy egyet sem.
- Akkor elengedjük a deszkát - ijesztgették Jóskát
társai.
- Akkor sem adok egyet sem. Nem! - hangzott a
kérlelhetetlen elutasítás.

A csalódásukban végleg elkeseredett társak

elengedték a deszkát, s Jóska eltűnt a szemük elől a
verebekkel együtt.
A fiúk lelkiismeret furdalástól vezérelve kétségbe
esve rohantak lefelé a toronyból a legrosszabbra is
elkészülve.
Ott azonban Jóskát talpon állva találták, amint
ingéből szedte kifelé a verebeket.
- Most már azért sem adok egyet sem - jelentette ki
és zsákmányával vígan elporoszkált.
Szerencséjére a torony tövében felhalmozott
szénacsomóra esett, ez mentette meg a kéz- és
lábtöréstől.
 16

Móricz Zsigmond: Légy jó mindhalálig című regényében

Nyilas Misi versbe is szedi a históriát.
Simonyi óbester kisgyerek korában
Felmászott egyszer a veres toronyba...
Magos volt a torony, magos a teteje,
Az egész fedele, verebekkel tele...

Simonyi óbester,
mint egy hős kiáltott,
Látta onnan maga alatt
Az egész világot.
Kebelét megrakta
verébfiókákkal,
Nem cserél most boldogságot
az egész világgal.
Dobjatok le nem baj,
van ezernyi szárnyam...
Csúnya irigy földön csúszók
nézhettek utánam...
Nem is földre száll az,
hanem fel az égbe,
kinek százezer szárny
csattog a szívébe...
Kacagott és ujjongott, hangtalanul és kidagadt szívvel, s úgy
volt, hogy most csakugyan elrepül, ha az ablak nyitva volna,
 17

akkor kiszállna rajta s felrepülne először a gyönyörű

jegenyeakácokra a többi madarak közé, s ott fog csicseregni
nem emberi dadogással, hanem pergő- csattogó-csicsergő
madárnyelven, legyen áldott, aki e fákat ültette, legyen
átkozott, aki valaha kivágja, mint a Simonyi gát fasorát...
Aztán elrepül, el, el, el... teleszíja a tüdejét sok-sok levegővel
s érezte, hogy suhan fent a ragyogó kék égen... (részlet)

Nem kevésbé érdekes eset volt Jóska találkozása az

ördöggel. Sokat hallott róla, úgy gondolta, megnézi
magának. Elmondták neki, hogy csak éjfélkor és
valamelyik keresztútnál lehet vele találkozni.

Két társát rábeszélte, hogy menjen vele, s egyik éjjel

kilopóztak, hogy megláthassák az ördögöt. Két éjjel
várakoztak rá, de nem jött.

A harmadik éjjel aztán, amikor a közeli Ispotály

templom órája éjfélt ütött, egy kísérteties és sötét,
jobbról balra imbolygó alak közeledett az
útkereszteződés felé.

A két társa megijedt és elszaladtak az Ispotály

templom felé, ahonnan csak világos reggel mertek
hazamenni. Bezzeg Jóska nem ijedt meg, bár foga
kissé vacogott, de kellő bátorságot vett magán, s
odament az ördögnek vélt alakhoz, s megkérdezte
tőle, hogy csakugyan ő-e az ördög.

Erre a sötét alak megragadta, rövid huzakodás után

egymásra ismertek. Ugyanis a Jóska ördöge nem
volt más, mint az iskola pedellusa, aki a közeli
 18

Ghillányi csapszékből támolygott hazafelé. A fiút jól

ismerte, hiszen tapasztalta már csend- és
rendháborító csintalanságait.

Fülön fogta és hazavitte, karcerbe zárta, és reggel a

tisztelendő anyák elé állította. Azok nem tehettek
mást, mint két nagyobb diák felügyeletére bízták a
javíthatatlan nebulót.
Az apának pedig azt tanácsolták, hogy vigye innen
is, mert már minden nevelési tudományukon
kifogott.

A megkeseredett apa Nagykárolyba vitte a csintalan

gyermeket, de itt csak egy rövid esztendőt tudott
kibírni, utána Pesten próbálkozott a további
tanulással. Kevés eredménnyel, mert itt is inkább a
rendbontók és tivornyázók számát gyarapította, s a
tanulásból ismét nem lett semmi.

Meg kell jegyeznünk, hogy mégis rakódott tudás a

fejébe, hiszen a későbbiekben felnőtt fejjel az
elvégzendő feladatokhoz szüksége volt megfelelő
műveltségre. Apja mégis jól tette, hogy a piarista
gimnáziumba íratta.
 19

SIMONYI ÓBESTER KATONAI PÁLYAFUTÁSA

Simonyi óbester egy olyan korban élt, amikor

könnyebben termett babér a kardforgató férfiak
számára, mint más korokban.
„ Minden katona a tarsolyában hordta a
marsallbotot”, ahogy azt a Napóleon katonái között
elterjedt mondás tartotta, de igaz volt ez a császári-
királyi hadseregre is. Ezért voltak, és minden
bizonnyal lesznek is olyanok, akik azt mondták,
mondják, hogy Simonyi olyan korszakban született
és élte az életét, amikor egy katona számára
különösebb rátermettség, kimagasló tehetség nélkül
is adott volt a könnyű előmenetel, a harctéri karrier.
Ez azonban csak részben felel meg a valóságnak.
Báró Simonyi József valóban azokban az években,
évtizedekben katonáskodott, amikor a napóleoni
háborúk miatt szinte állandóan hadban álltak
 20

egymással az európai nagyhatalmak. A békekötések

és az azokat megelőző tűzszünetek bizonytalanok,
erőtlenek voltak és csak rövid időre hozták el a
lakosság által áhított békét. Ezekben az időkben
békeévekről szinte nem is beszélhetünk, inkább
csak békenapokról, legfeljebb a béke hónapjairól. E
vérzivataros évtizedekben megnőtt a besorozott
közkatonák száma, a megnövekedett létszám pedig
magával hozta az igényt az altisztek és tisztek
számának növekedésére is. Kialakult tehát egyfajta
vákuum a hadvezetésben, nem volt ugyanis már
mód és lehetőség arra, hogy a felduzzadt lélekszámú
hadsereget a meglévő tisztikarral vezényelni,
irányítani lehessen.
Ezt a helyzetet használták ki azok az alsóbb
néposztályokból származó talpraesett, ambiciózus
fiatal katonák, akik kellően bátrak és elhivatottak
voltak ahhoz, hogy tisztként szolgálják a hazájukat
és az uralkodójukat.
Közülük azonban olyan fényes, olyan ragyogó
katonai pályafutást nem sokan tudtak befutni, mint
báró Simonyi József. A Napóleon csapatai ellen
küzdő császári-királyi hadseregben viszont olyan
tiszt sem igen szolgált Simonyin kívül, aki kimagasló
katonai pályafutását ilyen méltatlan módon fejezte
volna be, mint ő.
.
Simonyi óbester – Simon József néven – egy
köznemesi származású mészáros mester
gyermekeként látta meg a napvilágot.
Gróf Széchenyi István írta a származás és a családi
indíttatás kapcsán, hogy
 21

„ Bármely rangban születik és nevelkedik az

ember, alkalmasnak kell lennie arra, hogy
szükség esetén hazáját védelmezhesse.”

Ennek a kívánalomnak, elvárásnak a későbbi kiváló

katona maradéktalanul eleget tett: bár egy egyszerű
család sarjaként született, származása nem volt
előkelő, azonban tehetsége, elhivatottsága, kivételes
vitézsége, félelmet nem ismerő természete folytán
lépésről-lépésre küzdötte fel magát a katonai
ranglétrán. Közhuszárból előbb altisztté, majd tisztté
léptették elő, végül a pályája csúcsán elérte az
ezredesi rangot és az ezredparancsnoki beosztást.
E mellett Simonyi a főnemesi, bárói címet is elnyerte
és így ő maga, valamint – ahogyan az oklevélben
szerepel

„az ő Törvényes minden két ágon álló, s jövendő Maradékit,

minden időben, minden más Romai Birodalombéli örökös
Tartományainkba található Bárókat Nagyságos Úrnak,
Uraknak, Bárónéknak, és Báró Kis Asszonyoknak tartsanak,
esmérjenek, úgy írjanak”
 22

Simonyi óbester katonai pályafutása

Simon József Pesten sem pazarolta idejét tanulásra,

hanem odaállt egy verbuváló őrmester elé és beállt a
Greffen huszárok közé. 16 évesen kissé korai lett
volna a katonáskodás, mihelyt apja megtudta,
nyomban utána utazott és súlyos tallérokkal
kiváltotta, s elvitte Kecskemétre egy ismerős
mészáros mesterhez, de a mesterséghez sem fűlött
a foga.
 23

Simon 1787 nyarán Kecskemétről Nagykállóba

hazalátogatott, és útban visszafelé Debrecenben
tudta meg, hogy a hadikészülődés jegyében
toborzás folyik. (Ezek szerint egyedül a katonai
pályához vonzódott.) A közeli Hajdúböszörménybe
utazott, ahol 1787 novemberében beállt a Galíciában
állomásozó 8. Wurmser huszárokhoz. Hogy
felcsapjon közhuszárnak, ezt már az apja sem tudta
megakadályozni. Ettől kezdve hősünk sorsa a
katonáskodás. Pécsre került, ahol az újoncok
kiképzése folyt.

Az orosz-török háború előkészületeként a bécsi

udvar a fősereget Zimony térségében gyülekeztette,
december folyamán a hadvezetés a Wurmser
huszárokat is odairányította, de a hadüzenetre csak
1788-ban került sor.
 24

Simon József közhuszár mind a gyalogos, mind a

lovas kiképzést teljesítette. Több bevetésben részt
vett sikerrel, 1788 októberében átesett a
tűzkeresztségen, novemberben a vérkeresztségen.
Ugyanis Zimonyból a Száván átkelő oszmán hadak
visszaszorítására küldték a Wurmser huszárokat,
Simon József egy töröknek nekiment, akit a
nyergéből sikerült kiütnie, de a másikat nem vette
észre, és az súlyosan megsebesítette a fején és a bal
arcán. Társai kimentették és a hadiispotályba vitték.

Közben a Bánságban folytak a harcok. 1789

októberében felszabadították Nándorfehérvárt.

A hadjárat végeztével az uralkodó díszemlékpénzzel

kitüntette, melyhez egy félhavi zsold is járult. 1790-
ben vicetizedessé léptették elő.
 25

Hamarosan hírét vette, hogy meghalt az édesapja,

így néhány hónapot Nagykállóban töltött a szülői
házban.

1792-ben megindultak Franciaország ellen,

átvonultak német területeken Lotharingiába.

Előőrsként 16 társával felderítő portya során 50-60

fős francia huszár előőrsbe ütköztek, a túlerő
ellenére nekirontottak a franciáknak, 10 foglyot és 13
lovat fogtak el. Hősünk újra megsebesült, de
hőstettéért újabb ezüstpénz volt a jutalom.

1794-ben tizedessé léptették elő. Ő tovább portyázik

német és francia területen, ellenségei féltek tőle.
Simon József tizedes továbbra is az előőrsi
szolgálatban tűnt ki.
 26

Egy alkalommal, egy francia tiszttel párbajozott. A

tisztet megölte, ő maga is megsebesült. Tettéért
1795-ben őrmesterré léptették elő.

Közben a háború áttevődött Itáliába, a leghevesebb

harcok a Garda-tónál folytak. A franciák birtokába
került egy 30 ágyúból álló osztrák üteg, amit az
osztrák és magyar katonák ellen vetettek be. Simon
József őrmester nem volt rest, kis létszámú
csapatával nekirontott az ellenségnek, és
visszaszerezte az ágyúkat és a kincstári málhát.

Érdemeiért 1797-ben kitüntették, arany vitézségi

érmet és extra zsoldot kapott. A tétlenséget nem
tűrő őrmester úgy vélte, hogy előmenetele
szempontjából jobb, ha alakulatot vált.

1797 decemberében elhagyta az 8. Wurmser

huszárezredet, csatlakozott báró Mészáros Ján I.
ulánus ezredéhez. Az ezreddel Rockensburgba
vonult, átvette alhadnagyi rangját és beosztását,
amely fontos a katonai pályán való előrehaladáshoz.

1799 tavaszán újabb franciaellenes háború robbant

ki, melyben részt vett Simon alhadnagy és ezrede is.
Az egész ezredet és tisztjeit főparancsnoki
dicséretben részesítették a csatákban
nyújtott teljesítményükért.

Júniusban Weissenborn városnál megakadályozta,

hogy az Augsburg elleni támadásban lévő franciák
üldözhessék a császári hadakat, és másnap szétvert
 27

egy ellenséges előőrsöt, majd kiszabadította

fogságba esett társait, az ezredágyúkat és 150
lőporos szekeret. Több esetben volt ilyen akciója,
rajtaütéssel igyekezett az ellenséges erőket
felmorzsolni.
Harci sikerei miatt 1800 decemberében rábeszélték,
hogy hagyja ott a lengyel ulánusokat és térjen vissza
a magyar huszárokhoz. Jutalomképpen előléptették,
át is vette főhadnagyi rangját és beosztását a
Blankeinstein huszárezredben.

1801-ben Csehországba irányították, ekkortájt

határozta el, hogy kérni fogja a Mária Terézia-rendet.

Kérelmét 1802-ben nyújtotta be, és el is nyerte a

Mária Terézia-rend katonai lovagkeresztjét. Ekkor
változott a neve Simonról Simonyira.
Ezzel megnyílt az út a báróság felé, de ő nem a
magyar, hanem az osztrák báróságot kérte,
bizonyára azért, hogy nagyobb karriert
csinálhasson.

I. Ferenc császár 1804. április 21-én kelt

oklevelével Simonyi József főhadnagyot
beemelte az osztrák bárók közé, és „vitézvári”
előnevet adományozta neki. Csak évekkel
később kérvényezte a magyar báróságot,
melyet 1815-ben kapott meg.
A Nagykállóban megtartott megyegyűlés
jegyzőkönyve többek között így szól:

„Simonyi József ezredes magyar báróságot kapott, a

királyi diploma a levelestárba betétetett”
 28

Visszatérve katonai ténykedéseire, Csehországból

Vorarlbergbe helyezték, s 1805-ben újra elkezdődött
a franciák elleni háború. Mint a sereg kapitánya
német területen harcba keveredett az ellenséggel, de
onnan is győztesen került ki. Állandóan támadták a
kocsi oszlopokat és mindig hatalmas zsákmánnyal
tértek meg. Miután sorozatosan aratta győzelmeit, a
hős vitézt hadsereg parancsnoki dicséretben és
kéthavi rendkívüli zsoldban részesítették.

1807-ben úgy határozott, hogy báróságát elismerteti

a lakóhelye szerint illetékes Szabolcs vármegyei
közgyűléssel is, majd ezt követően részt vett az
országgyűlésen.

Lipót rend parancsnoki fokozata

1809 tavaszán Napóleon elfoglalta Bécset. Simonyi

és huszárjai májusban részt vettek az asperni
 29

csatában, ahol Károly főherceg legyőzte Napóleont.

A hivatalos jelentés Simonyi kapitányt a bátrak
legbátrabbjai közé sorolta.
Július 9-én Muschauba érkezett, ott kapta a
főparancsot, hogy egy zászlóalj gyalogsággal, egy
század utásszal és hat ágyúval megerődítve a Thaya
folyón átívelő hidat védje.
Megszervezte a híd védelmét. Másnap felbukkant az
ellenség, rögtön ágyútűzzel fogadták őket. A
tüzelésbe a gyalogság is bekapcsolódott, így
megállásra kényszerítették a franciákat, de
visszaverni a nagy túlerő miatt nem tudták, így a
hidat Simonyi felgyújtatta.

Sikere következtében kinevezték őrnaggyá, és

Károly főherceg személyes dicséretében részesült.

1813-ban következett a Napóleon elleni felszabadító

háború. Simonyi huszárjai betörtek Szászországba,
és Napóleon főhadiszállására, majd Drezda felé
nyomultak.

Augusztus 30-án huszárjai helységről helységre

üldözték a franciákat. 392 foglyot ejtettek, 126
szövetséges katonát kiszabadítottak, 32 löveget és
500 fegyvert zsákmányoltak.
 30

„Népek csatája”- Lipcse

Hősi cselekedete elismeréseként alezredessé
léptették elő.
További sikerei voltak, így Lipcsébe vezényelték,
ahol már folyt a „népek csatája" október 16-18.
között, ő 18-án került harcba, lövést kapott, de olyan
szerencsésen, hogy a belső zsebében lévő bőrtálca
felfogta a golyót, így különösebb baja nem esett. I.
Ferenc császár is figyelte az eseményt, így Simonyit
ezredessé léptette elő, így ő lett a Hessen-Hornburg
regiment parancsnoka is.

Aztán már francia földön üldözte az ellenséget.

A tábornokságot nem érhette el, mert a háború a
végéhez közeledett. 1814 februárjában eljutott Morét
városáig, másnap a királyi kastélyhoz, mindkettőt az
óbester serege foglalta el. A kastélyból alig tudták
VII. Pius pápát kimenteni.

Simonyi feleslegesen nem kockáztatott, ha kellett,

fegyelmezetten visszavonult. Csak akkor támadott,
ha szükségét látta és elég muníció volt, ill.látta, hogy
katonái eléggé felkészültek.
 31

A Rhone folyón való hősies tettéért I. Ferenc 1814

márciusában a Lipót-rend parancsnoki keresztjével
tüntette ki. Az orosz cártól a Szent György-rendet, a
porosz királytól a Pom le Mérite kitüntetést, a
hesseni választófejedelemtől a Katonai Szolgálati
Érdemrend parancsnoki keresztjét kapta.
Katonai szolgálata során 72 kitüntetést kapott.
Kortársai a „magyar lovasvezér mintaképének”
nevezték

Szent György rend lovagkeresztje Katonai szolgálati érdemrend

Parancsnoki keresztje

1814. április 19-én Napóleon lemondott trónjáról, a

szövetségesek bevonultak Párizsba, következett a
békekötés.
 32

Az osztrák csapatok továbbra is francia földön

maradtak, óbesterünk Marcigny városban volt, csak
1814 októberében tért haza seregével a
lengyelországi Rohatynba.
Miután egységét elhelyezte, hat-hétre a bécsi
udvarba távozott, hogy birtokot szerezzen.
 33

Napóleoni háborúk huszárjai

 34

Debreceni évek, Az óbester a közjavára

Visszatérte után ezrede rendbe szedésével

foglalkozott, majd cserélve a Nagyváradon
elhelyezett ulánus ezreddel, az egész Hessen-
Hornburg huszár ezred oda távozott, és 1817-től
Simonyi ezredes is ott tartózkodott. A lovasszázadok
elhelyezése Diószegen, Békésen, Nyíregyházán,
Vásárhelyen, Debrecenben és Böszörményben
történt.
Simonyi óbester sorsa néhány évre ismét a
gyermekkorából jól ismert Debrecennel fonódott
össze.

Debrecen magisztrátusa nem örült a hírnek, mert az

ezred ellátása nagy terhet jelentett. 1818.
szeptember 23-án mégis berukkolt vitézvári báró
Simonyi József óbester, a legvitézebb huszár
Debrecenbe.

Békeidő lévén, a tenni akarástól duzzadó ezredes jó

kapcsolatot épített ki a várossal. Nem akart
súrlódást sem a vezetéssel, sem a lakossággal, arra
törekedett, hogy a katonaságot elfogadják.

Debreceni életéről az összegyűjtött levelezés

tanúskodik: levelei mindig udvariasak, nem
parancsolóak.
 35

Simonyi óbester ezredének a cívisvárosba

költözésével egyszerre megváltozott Debrecen külső
képe.

A pompás és tüzes vérű lovakon gyakran felvonuló,

magas csákójú, cifra dolmányú, zsinóros nadrágú,
díszes tarsolyú huszárok hangulatossá, színessé
varázsolták a protestáns egyszerűségbe burkolózott
települést.

Az Ajtó utcától - amely nevét az ott lévő

városkapuról kapta - a Nagyerdőig elterülő homokos
területen huszárjaival utat építtetett, és annak szélét
saját költségén 2-2 sor jegenye-, juhar- és
nyárcsemetével ültette be. A fákat huszárjai védték,
hogy ki ne törjék őket az akkori garázdák.

1819 szeptemberében pompás zászlószentelési

ünnepséget rendezett. Ugyanebben az évben tartotta
a vitéz óbester a már említett harci vállalkozásának a
bemutatóját a tíz évvel azelőtti, wagrami csatát
megidézve, 1820 nyarán pedig a Simonyi út
felavatására rendezett népünnepélyt.
A korhű állapot megteremtéséhez, hídépítéshez, a
csata lefolyásához olyan hatalmas építkezés,
hadviselet kellett, hogy ahhoz foghatót még
Debrecen lakossága sohasem látott.
 36

A látványos rendezvényeken kívül nevéhez fűződik

az ispotály, azaz kórház, a hadiárvaház, a fürdőház
és a vigadó létesítése is.

Különösen megszerette Simonyi a Nagyerdőt, ahol a

legtöbb lovasbemutatót tartotta. A hagyományossá
vált pünkösd-másodnapi kirándulásokon a város
szinte valamennyi lakója felkereste az erdőt, s a
Simonyi úton kisétáló hatalmas tömeg a huszárok
által játéktérré avatott pompás ligetekben élvezte a
napfényt, a friss levegőt.
Valahogyan úgy, amint azt a felvilágosodott
Csokonai Vitéz Mihály is tette tanítványaival, húsz
évvel azelőtt.

Házasságot is a debreceni évei alatt kötött: 1822-

ben, 51 évesen feleségül vette egy osztrák tábornok
lányát, a 19 éves Leiner Teréziát, aki két gyermeket
szült neki, Lajost és Katalint.
A császártól kapott birtoka az erdélyi Vadászban
volt.
Ötévi debreceni állomásozás után Simonyit és
ezredét 1823 októberében a galíciai Tarnopolba
helyezték. Távozását a magisztrátus jegyzőkönyvileg
is megörökítette. A város a népszerű
huszárezredet megtartotta jó emlékezetében.
 37

Debrecen nem felejtette el jótetteit. Az általa épített

utat ma is Simonyi útnak hívják. Róla nevezték el a
Toborzó Irodát. Emlékére tartják meg a Simonyi
napokat, amelyeken felelevenítik dicső tetteit,
zászlószentelést, sportversenyeket tartanak.
Megrendezik a róla elnevezett pipaszívó versenyt is,
amelyen az győz, aki legtovább szívja a többiekével
azonos mennyiségű dohánnyal megtömött pipáját.
Simonyi József huszár ezredes energiától duzzadó,
tettre kész alakja máig ható példa a város
polgárainak.
 38

BÁRÓ SIMONYI ÓBESTER HALÁLA

Amilyen magasra ívelt Simonyi reputációja katonai
pályája során, amilyen fényesen ragyogott az
ezredes csillaga, amikor a „bátrak legbátrabbika”
jelzővel emlegették, ha szóba került a neve, olyan
tragikusan hatottak a rangjától, szabadságától és
becsületétől megfosztott ember élete utolsó
időszakának történései. Meg kellett érnie azt, hogy
az egykoron ünnepelt hős, a legmagasabb katonai
kitüntetésekkel rendelkező törzstiszt, a bárói
rangra emelt óbester élete az aradi várbörtönben
„nyerjen” befejezést.

A „legnagyobb magyar”, gróf Széchenyi István már

1821. augusztus 24-én – megérezve, előre vetítve az
óbester jövőjét – a következőket jegyezte fel
naplójába:

„Simonyi sokáig szerencsés volt. Minden sikerült neki –

azonban a csillaga kiégettnek tűnik ... története egy perben fog
végződni.”

Később, időskori visszaemlékezéseiben pedig úgy

vélekedett, hogy ezen, a valóságban is lefolytatott
per körül valami nem volt rendben és Simonyit
indokolatlanul hurcolták meg
1857. április 21-én például a következő mondatot
vetette papírra Simonyiról:

„ezen magyar hős, kit később rosszlelkű tentás auditorok

[hadírók] némi kis formahibák miatt elsüllyesztettek.”
 39

És, hogy mi lehetett ennek a túlzottan szigorú

ítéletnek az oka, azt ma már csak találgatni lehet.
Állítólag az eljárást lefolytató hadbírók Anton
Freyberger százados elítélését követően nagyobb
összegeket kértek „kölcsön”Simonyitól, aki azonban
megtagadta a vesztegetési pénz átadását.
Báró Simonyi József tehát 1831. április 23-tól kezdve
volt az aradi várbörtön lakója, de ez a rabság csupán
egy bő évig tartott, mivel 1832. augusztus 23-án
váratlanul elhunyt. Jókai Mór szavaival élve:

„Úgy halt meg, mint Toldi. Dicsőséges

életpálya végén szégyentől, bánattól letörve.”
.
Hogy mi lehet ennek az oka, az egyelőre még rejtély.

A két, német nyelvű – és szinte teljesen azonos

szövegű – dokumentum adatai szerint tehát: Báró
vitézvári Simonyi József, aki Nagykállóban,
Szabolcs vármegyében, Magyarországon született,
római katolikus vallású, 59 éves [?], nős, férfi
1832. augusztus 23-án hunyt el az aradi várban.

A halálát „Brand”, azaz üszök, vagy más néven

gangréna (Gangrenae nosocomialis) – a szövetek
elhalása az érintett terület rossz keringése vagy a
vérellátás megszűnése miatt – okozta.

Az óbester halála után – az egyik szemtanú fiának

elmondása szerint –
 40

„A holttestre huszár ezredesi egyenruháját adták s

az egyenruhára felrakták a vitézségével szerzett
számos katonai érdemrendjét is. A ravatalt ott
állították fel az ő börtönül szolgáló lakószobájában
s midőn a ravatal már fel volt állítva, erős katonai
kísérettel bejött a szobába a főrofusz és leszedte a
holttest huszárdolmányáról az összes tiszti
jelvényeket s a dolmányra feltűzött valamennyi
érdemjelet. Így szerzett érvényt a katonai
törvényszék azon ítéletének, mely báró Simonyit
katonai rangjától megfosztotta. A holttestet
azután Vadászra szállították és ott temették el a
családi sírboltban.”
 41

Simonyi óbester utolsó évei, halála

A költözéssel meg is szakadtak Debrecen és

Simonyi óbester kapcsolatai, s mintha ő sem tudta
volna kiheverni kedvenc városa hangulatának
hiányát. A lengyel állomáshelyen szinte búskomorrá
vált, elvesztette régi kedélyét, s rettenetes szigort
tartott ezredében.

A nevezetes báró nem vetette meg az evés-ivás

örömeit sem. Köztük a közeli Diószegen megtermelt
borának fogyasztását. Széchenyi jegyzi fel róla,
hogy amikor az ezredet áthelyezték Tarnopolba, több
hordó bort csempészett át a határon. Annyira
tisztelték még a fináncok is, hogy a duklai
határállomáson behunyták a szemüket, s nem
vizsgálták át a rakományt.
Simonyi túlfűtöttsége a vezetésben is jelentkezett,
úgy tűnik, nem tudta megkülönböztetni a harcteret a
gyakorlótértől.

1820 júliusában elrendelte a statáriumot, amely 1822

szeptemberéig tartott.
Ez nem volt szabályos, mert nem volt háborús
helyzet.
A statáriális eljárás során négy szökött huszárt, akik
közül kettőt - akik szökés alatt rablást is elkövettek -
ki is végeztek.
 42

Intézkedéseire a keménység volt jellemző, melyet

felettesei súlyos túlkapásnak ítéltek.

1825-ben megindult ellene a büntetőeljárás. 1828-

ban létszám feletti állományba helyezték.

Simonyi romantikus életének jellemző példája, hogy

éppen I. Ferenc császár ítélte várbörtönre, akitől
hősiességéért bárói címet, ezredesi rangot és
földbirtokot kapott. A bíróság 1830 júniusában
megfosztotta Simonyit rangjától, kitüntetéseitől, és
kétévi várfogságra ítélte.

A büntetést 1831 áprilisában kezdte meg az aradi

várbörtönben, ahol egy két szobás lakrészt kapott
feleségével és két gyermekével együtt. Ellátást a
közelben lévő Vadászról hozták nekik hetente, így a
büntetés elviselhetőbb volt.

Halálát 1832. augusztus 23-án üszkösödés okozta.

 43

A nagybeteg Simonyi
 44

A birtokán, Vadászon temették el. 1913-ban

exhumálták és a Kerepesi temetőbe szállították.
Halála után felesége próbálta férje megítélését
jobbra fordítani, de nem sikerült.
 45

ITT PORLAD barbácsi és vitézvári báró SIMONYI

JÓZSEF
"A LEGVITÉZEBB HUSZÁR" A WAGRAMI, LIPCSEI,
ASPERNI CSATÁK HALHATATLAN HŐSE A 4. SZÁMÚ
CS. KIR. GRÉWEN HUSZÁREZRED VOLT
PARANCSNOKA A MÁRIA TERÉZIA-REND VITÉZE, AZ
OROSZ SZENTGYÖRGY REND ÉS A FRANCZIA
BECSÜLET-REND LOVAGJA, S 64 MÁS VITÉZSÉGI
RENDJEL TULAJDONOSA. SZÜL. 1773. MÁRCZIUS 18.
MEGH. 1832. AUGUSZTUS 23. Emléke minden magyar
szívében örökké élni fog.

báró SIMONYI LAJOS VOLT KERESK. ÜGYI MINISTER

ÉLT 70 ÉVET, MEGH. 1894. DECZ. 12.
W. né, PRETZNER KAROLIN SZÜL. 1851. JUN. 18 +
1919. FEBR. 9.

Simonyi báró birtokán új község alakult Simonyi falva, vagy,

ahogy a régi kígyósi öregek emlegették: „Simonfalva”.
Neveket is mondtak, rokonaikat, szüleik, nagyszüleik falus feleit.

Simonyi falva 1882. szeptemberében hivatalosan önálló

közigazgatási egység, község lett. A telepesek száma mintegy
 46

ötszáz lélek, a lelkes Harangozó József hívó szavára érkeztek a

báró Simonyi Lajos vadászi, ligetpusztai és nagyszíkpusztai
birtokára. A helység névadója, az alapító birtokos apja báró Simonyi
József (1771–1832) huszár ezredes, vagy, ahogy a nagyvilágban
ismerik, Simonyi óbester. Õt a történelem, mint a napóleoni háborúk
korának legvitézebb magyar huszárát emlegeti, aki már tizenhét éves
korában megszökött az iskolából, és beállt közlegénynek a 4.
huszárezredbe. Még csak vicekáplár volt, amikor megkapta elsõ
kitüntetését, az ezüst vitézségi érmet. Hõsiességérõl országszerte
legendák keringtek. Fõhadnagy korában, 1802-ben kiérdemelte a
legnagyobb katonai kitüntetést, a Mária Terézia-rendet, aminek
alapján 1804-ben báróságot is kapott.

A nyalka huszártiszt fia, a falualapító báró Simonyi Lajos szintén

hõsies katona.

Kassán jogot tanult, majd 1847-tõl országgyûlési követ, 1848-ban,

Debrecenben, majd a honvédségben harcolt, Görgey mellett
futárszolgálatot teljesített. A magyar vitézségért és hazaszeretetért
kijáró osztrák várfogság után itt, Arad megyei birtokán élt. Részt vett
a passzív ellenállásban, majd a kiegyezés idején ismét politizálni
kezdett. Ipar- és kereskedelemügyi miniszter Wenckheim Béla, majd
Tisza Kálmán kormányában. 1878-ban Tisza Kálmánnal ellentétbe
került, lemondott mandátumáról és visszavonult.
Visszavonult a nagypolitikától, de nem a magyar érdekek
képviseletétõl, gazdálkodott és megalapított egy életképes magyar
települést, Simonyi falvát.

A község elsõ lakói okos mesteremberek és szorgalmas

földmûvesek voltak, akik hazánk különbözõ vidékeirõl, zömmel a
szomszédos Békés megyébõl érkeztek. A sokszínûség adott esetben
nem, hogy hátrány, sokkal inkább elõny volt. Simonyi falva népe
hamar öntudatos közösségé kovácsolódott. Pedig az
otthonteremtés keserves, küzdelmes feladat volt.
S alig erõsödött meg a falu - jött Trianon, jött az impériumváltás,
Arad megy, s benne a színmagyar Simonyifalva is Románia része
 47

lett. Ezután pedig szinte nehezebb volt megmaradni, mint falut

építeni a puszta Körös-közi földön.
Mindenképpen szólni kell a község szülöttei közül Vitéz Szmola
Imre fiáról, a Simonyi Imre költõrõl, (1920–1994) aki a
megmaradás költõje, a befelé bujdosás költõje, a soha nem alkuvó
magyar tisztesség költõje:
Kötõdése jeleként felvette szülõfaluja nevét. A gyulai katolikus
temetõben álló sírkövére röviden csupán ezt vésette: „Simonyi”.
Simonyi Imre bár alig negyven kilométerre élt szülõfalujától,
sokszor átjárhatatlan, mi több átgondolhatatlan országhatár
választotta el attól. Korát és saját helyzetét így jellemzi:

Melletted állt a szeretõd, két besúgó, három barátod, anyád s

ötvenkötetnyi Krúdy.
Simonyi falva méltán büszke költõ fiára, méltán nevezett el róla
iskolát, mûvelõdési házat.

„Van nekem egy kisvilágom, túlnan a nagy valóságon,

Túlnan is meg innen is kívülem is bennem is, éberség is, álom is,
Nyitott szemmel tartott álom a megvakult valóságról.”

A Ludovika Akadémia Simonyi-serlege

1928.
 48

A Ludovika Akadémia a világdicsőséget jelentő ősi magyar

huszárszellem fejlesztésére, a lovas kiképzésben részesülő
akadémikusok részére 1928-ban Simonyi-serleget alapított. Barbácsi
és vitézvári báró Simonyi József óbester a huszárság oltalmazójaként
az ősi magyar huszárerényeket szimbolizálta.
Minden évben a lovas mérkőzések napján, a díszvacsorán az arra
érdemes akadémikus emlékezett meg Simonyi óbesterről, majd
fogadalmat tett az ősi hagyományok és dicsőség megőrzésére majd a
magyar lovas szellem továbbfejlődésére ürítette a serleget. A serleget,
az alapító oklevelet és az ünnepi beszéd szövegét a múzeumban kellett
őrizni. A Simonyi-serlegavató ünnepségét 1928. május 22-én rendezte
az akadémia lovas kiképző csoportja. Az első serlegavató-beszédet
Szilágyi Dezső IV. évfolyambeli akadémikus mondta. Az alapító
okleveleket Pozder Gyula százados készítette pergamenhatású papírra,
magyaros és katonás elemekkel gazdagon díszített, szép, színes
címlappal.

Részlet a Simonyi József óbester-serlegalapító

okleveléből:

A magyar lovas katona azzal a büszke öntudattal

viseli már évszázadok óta a magyar huszár nevet,
amely büszke öntudat a magyar lovas vitézeket
szívben és lélekben, gondolatban és akaratban
egyaránt, mindenkoron félelmetes sereggé tudta
 49

A huszárság diadalútja 1899 (Hadtörténeti Múzeum)

50
51
 52

Üzenet a ma nemzedékének

A történelem arra tanít, hogy megszűntek létezni azok a népek,

amelyek katonai erényeiket elvesztve, a tradíciók tiszteletéről is
lemondottak; mert csak annak a népnek van létjogosultsága és érdemel
meg hosszú létet, mely nem tagadja meg az ősöket, hanem tiszteli a
múltat, a tradíciókat. Egyesek a népek sorában azért kerültek igen
előkelő helyre (angolok és japánok), mert azok a tradíciókhoz még ma
is görcsösen ragaszkodnak.

A huszárság a magyar történelem és egyben az egyetemes

hadművészet egyik legszebb öröksége. Könnyű lovas fegyvernem,
 53

amely több mint 500 éven keresztül számtalan csatában győztesként

hagyta el a csatateret. A huszárok félelmetesen merész, bátor és
leleményes lovas katonák voltak, akik a meglepetés erejével, rajtaütő
harcmóddal vívták küzdelmeiket. A magyar huszár történelmi
értékeink megtestesítője. Jelképezte és megvalósította azokat az
erényeket, melyek mindig biztosították nemzetünk fennmaradását. A
huszár napjainkban is egyfajta magatartásmintát ad a fiataloknak. a
huszárok megjelenése a rendezvényeket ünnepélyessé teszi. Kitüntető
számunkra az a tudat, hogy a „huszár” a mai értelemben is azoknak a
katonáknak a hősiességét, magatartásmintáját tartalmazza, amit a
hétköznapokban is követni akarunk és át tudjuk adni a jövő
generációnak is.

 A gyorsan mozgó, bárhol és bármikor hirtelen feltűnő magyar

könnyűlovasság ütközeteket döntött el, sok dicsőséget szerzett a
hazának. A huszárok bátorságáról, bajtársiasságáról, hazaszeretetéről,
leleményességéről és virtusáról legendák szálltak apáról fiúra. A
modern technika világában lovon ülve és egy szál karddal a kézben
már nem lehet felvenni a versenyt a géppisztolyból lövöldöző
 54

ellenséggel, de a huszárok olyan értékeket képviseltek, amelyekre

minden felnövő generációnak emlékeznie kell. 

"Egy nemzetnek sem lenne illőbb és

szükségesebb a kardját jól forgatni
tudni, mint a magyarnak, mert ami, és
amije van, azt ennek köszönheti! "
Báró Wesselényi Miklós

Az utókor emlékezete

1998-ban civil szervezetek megbeszélésen vetődött fel a

gondolat, hogy egy olyan hősnek kellene emléket állítani
a városban, aki példát mutat az ifjúságnak, a helyi civil
társadalomnak. Ötletem lapján Simonyi óbesterre esett a
 55

választás – emlékezett vissza a kezdetekre Emődy Dániel,

a Pro Patria Alapítvány elnöke, a Simonyi napok fő
szervezője, aki sokat tett Simonyi óbester emlékének
ápolásáért– „Arra gondoltam, hogy minden évben meg
kellene szervezni egy napot, ami a debreceniek és a
rendőrség, a polgárőrség, a katonaság közös ünnepe
lenne. Már egy év múlva meg is szerveztük az első
debreceni Simonyi-napokat.”

Emődy Dániel tisztelgése a debreceni Toborzó Iroda

báró Simonyi József óbester névadó táblája előtt
Koszorúzással és toborzó futással emlékeznek meg
minden évben az MH Hadkiegészítő és Központi
Nyilvántartó Parancsnokság (MH HKNYP) 2. Katonai
Igazgatási Központ munkatársai arról, hogy a központ
részeként működő toborzó iroda nyolc évvel ezelőtt felvette
Simonyi Óbester nevét.
A debreceni központ a Nagysándor József Laktanya, a
város patinás, műemlék jellegű épületében működik.
Hazánk egyik legrégebbi laktanyáját a város 1856-ban,
kifejezetten a katonák számára építtette meg. A klasszicista
 56

stílusú épület Nagysándor József tábornok, aradi vértanú

nevét viseli, aki 1849. augusztus 2-án Debrecennél ütközött
meg a tízszeres túlerőben lévő cári fősereggel.

Az eredményes szakmai munka, az évek óta épített és

fenntartott civil kapcsolatok elismeréseként a néhai Emődy
Dániel, a Pro Patria Alapítvány és a Simonyi Óbester
Regionális Szervezet akkori elnöke kezdeményezte, hogy a
Magyar Honvédség Debrecenben működő toborzó
irodájának épülete felvegye barbácsi és vitézvári báró
Simonyi József ezredes, ismertebb nevén Simonyi Óbester,
legendás hírű huszártiszt nevét.

A Simonyi Napok rendezvénysorozat immár három éve

regionális. Már nemcsak Debrecenben ismerik a
programot, mert a határokon túli települések, városok is
csatlakoztak a Simonyi napok eseményeihez. –
Szatmárnémeti, Érdmihályfalva, Bihardiószeg,
Nagyvárad, Arad, Élesd, Gyula – hajdan ezekben a
városokban, településeken táborozott a huszárjaival
Simonyi. Nem ismeretlen a katona története arrafelé.
 57

A simonyifalvi küldöttség báró Emődy Dánielle l

A Pro Patria Alapítvány néhai Báró Vitéz Emődy Dániel

tanár kezdeményezésére már több mint másfél évtizede
1999 óta tartja életben Simonyi óbester emlékét,
ünnepségekkel, programokkal koszorúzásokkal, emlékjelek
állításával. 

Báró Simonyi Józsefről Jókai Mór írt könyvet „A

legvitézebb huszár” címmel. A következőket írja róla:
 58

„… Nagyobb jelenet, mint maga Toldi és méltó, hogy

egykor hasonló költőjére találjon. Majd hogyha egykor ő is
a regekör személyei közé emelkedik, mint lovagkorunk
hősei. Addig is ne hagyjuk eltörlődni emlékét; míg az
utókor költői keze elmossa emberi hibáit s felmagasztalja
hősi erényeit…”

Dr. Csohány János, egyháztörténész, professzor úr Simonyi József

halálát, s annak körülményeit eleveníti fel a közönség számára

Vidéki és határon túli megemlékezések

Szerte a Kárpát-medencében zajlanak a megemlékező

programsorozatok.
 59

A Hajdúnánási városi ünnepség a Református Templomban

istentisztelettel veszi kezdetét, majd a templom előtti
bástyafalnál nemzeti énekünk, a Himnusz dallamaival
folytatódik.

Dr. Juhász Endre Simonyi személyiségét, egyéniségét jellemezte,

párhuzamot vont az egyéni és a közösségi teljesítmények között.
 60

Simonyi József emléktábla Püspökladányban. 2008-ban a

városháza régi épületének (községháza) falán avatták fel.
Püspökladány 2008-ban csatlakozott a Regionális Simonyi Napok
programsorozathoz. A Simonyi Napok rendezvénysorozat évek óta
Aradtól Nagyváradon, Debrecenen és Budapesten át Simonyfalváig
terjed. Püspökladány is részese a megemlékezésnek ,

Simonyi óbester emlékköve (Székelyhíd, Románia) Alkotó: Deák

Árpád
A tábla felirata:

E településen toborozta huszárjait / báró vitézvári Simonyi József

óbester / a "legvitézebb huszár"/ a napóleoni háborúk hőse. /
Állíttatta: a debreceni "Pro Patria " / Alapítvány / Székelyhíd
polgárai / 2007
 61

Simonyi Óbester emléktábla Létavértes

Tisztelegve nagysága és vitézsége előtt, emléktáblát avattak

Beregszászban Simonyi József óbesternek. Az emléktáblát a Kálvin
János Református Szakkollégium falán helyezték el, azon az
épületen, amely kedvelt pihenőhelye volt.
 62

A nagyszalontai RMDSZ székházának homlokzatán látható a

domborműves emléktábla, melyet 2008. május 8-án avattak.

Hajdúböszörmény Simonyi óbester emléktábla a Hajdúsági Múzeum

udvarán 2007
 63

Simonyi óbester emléktábla Berettyóújfaluban.

Derecske emlékezik arra, hogy 1820-30 között s legvitézebb huszár,

Simonyi óbester bandériuma éppen itt, a tájházzá alakított katonai
épületben volt elszállásolva.
 64

Debrecen emlékezik

Simonyi óbester Debrecenbe érkezésének 190. évfordulóján, 2008.

szeptember 23-án vette fel a legendás hírű huszártiszt nevét. A kör
alakú bronz plakett felirata:

SIMONYI ÓBESTER 1771-1832

a tábla szövege:
A TOBORZÓ IRODA
BÁRÓ VITÉZVÁRI SIMONYI JÓZSEF ÓBESTERRŐL
TÖRTÉNŐ ELNEVEZÉSE ALKALMÁBÓL
2008. SZEPTEMBER 23-ÁN MEGJELÖLTE AZ ÉPÜLETET
a PRO PATRIA ALAPÍTVÁNY
és a SIMONYI ÓBESTER REGIONÁLIS SZERVEZET

Simonyi óbester huszárezrede élén 1818. szeptember 23-án érkezett

Debrecenbe, ahol a város helyőrségparancsnoka lett.
A névadás alkalmából felidézték, hogy Simonyi a városban töltött
szolgálati ideje alatt sokat fáradozott a lakosság és a katonaság
közötti jó kapcsolat megteremtéséért.
 65

A Bem-téri Simonyi-emléktáblánál Halász János kultúráért felelős

parlamenti államtitkár; a Hajdú-Bihar megyei Lovas
Huszárhagyomány-őrző közhasznú Egyesület nevében Papp Gyula
tiszteletbeli elnök és Szoboszlai Endre alelnök, az MH HKNYP 2. KIK
nevében Nagy Zoltán alezredes, parancsnok, és a Méliusz Juhász
Péter Könyvtár nevében Kovács Béla Lóránt igazgató helyezte el a
megemlékezés virágait. 
 66

Életének 75. évében elhunyt Báró Vitéz Emődy Dániel, a Pro Patria
Alapítvány elnöke, a Regionális Simonyi Óbester Napok
megálmodója, fáradhatatlan szervezője, lebonyolítója. A legvitézebb
huszárként ismertté vált Simonyi József óbester emlékére Emődy
Dániel a Kárpát-medence számos településén helyezett el saját
költségén márványtáblákat Kassától Sárospatakon, Nagykárolyon,
Szatmárnémetin, Szentjobbon, Derecskén, Tetétlenen,
Berettyóújfalun át Simonyifalváig. Kárpátalján, Beregszászon állított
emléket a XIX. századi huszárnak. Vallotta: a mesterségesen emelt
országhatárok ellenére egységes, magyar nemzet létezik. Ezt a
tudatot igyekezett erősíteni akkor is, amikor a határ túloldalán élő
magyar gyermekek itthoni táboroztatását is szervezte évről évre. A
mindenki által tisztelt Dani bácsira egy képpel emlékezünk,
67
68
69
 70

Emlékfa ültetés a Simonyi napok keretében

 71

A történetírások alapvetően két féle

embertípusról emlékeznek meg.

Az egyik -(amelyek közzé barbácsi és vitézvári báró

Simonyi József is tartozott)- azok a történelmi
személyiségek, akik hazájukért, nemzetükért, a
társadalmi haladásért készek feláldozni mindent,
akár az életüket is.

A másik embertípus pedig kész bármikor

kiszolgáltatni és romlásba vinni nemzetét, hazáját
saját, vagy szűkebb hatalmi csopotok céljainak,
érdekeinek megfelelően.

Simonyi óbester életét feldolgozó kiállítás

megrendezésével

-a Magyar Honvédség Hadkiegészítő és Nyilvántartó

Parancsnokság 2. Katonai Igazgatási Központja-

Debrecenben az óbester kedvenc városában kíván

hozzájárulni azokhoz a Simonyi emlékekhez,
huszárhagyományokhoz, amelyet a közelmúltban a
néhai báró Emődy Dániel (a népszerű Dani bácsi)
elindított városunkban, régiónkban és a határainkon
túl is.

Ez a kiállítás szolgálja elsősorban leendő katona fiataljaink

számára a bátorság,
a hazaszeretet, a cselekvő tenni akarás érzésének elmélyítését.
 72

MAGYAR HUSZÁR A NÉPDALBAN ÉS A

KÖLTÉSZETBEN

A magyar gyalogos és zsoldos hadsereg Hunyadi Mátyás

három évtizedes uralkodása alatt érte el fejlődésének
tetőpontját.
Létszámában, összetételében, kiképzettségében és
fegyverzetében egyaránt alkalmas arra, hogy bármilyen
ellenféllel szemben eredményesen vegye fel a harcot.
A huszár könnyű fegyverzetű huszársisakkal,
tárcsapajzzsal, esetenként könnyű mellvérttel, valamint
szablyával, kopjával és karabéllyal felszerelt lovas.
Zsinóros mentét, szűk nadrágot és csizmát viselt.
Mátyás Uralkodása idején sok katonadal hirdette
vitézségét, megfontolt előrelátását. Idézzünk a magyar
huszár vitézségéről szóló gyönyörű dallamokat.
„Piros bársony süvegem… „
Balassi Bálint a hazáját szerető és védő katona a kékkői
báró, akinek nevelője Bornemissza Péter és híres
tollforgató, hadi tudományokban is jártas hű mentora.
Balassi hazafias költeményei merészsége a csatákban és
verseiben is megnyilvánult, erről vall Egy katonaének című
költeménye is.

„Vitézek, mi lehet e széles föld felett szebb dolog a végeknél.

 73

Holott kikeletkor a sok szép madár szól, kivel ember ugyan él.
Mező jó illatot, az ég szép harmatot Ád ki kedves mindennél.
Ellenség hírére vitézeknek szíve Gyakorta ott felbuzdul,
Sőt azon kívül is csak jókedvébűl is vitéz próbálni indul.
Holott sebesedik, öl, fog, vitézkedik, homlokán vér lecsordul.
Ó végbelieknek, ifjú vitézeknek dicséretes serege!
Kiknek ez világon Szerte szerént vagyon Mindegyiknél jó neve:
Mint sok fát gyümölccsel, sok jó szerencsékkel áldjon Isten mezőkbe!”

A magyar történelem bővelkedik a harcokban és a

megpróbáltatásokban. Ha a drága magyar föld,
szülőhazánk veszélyben volt, mindig össze tudott fogni a
haza és népe megvédésére. Ezt bizonyítják a Rákóczi
szabadságharc dallamai és versei is. A toborzók dallamai
még ma is élnek. Ki ne ismerné a Csínom Palkó dallamát?

„Csínom Palkó, Csínom Jankó csontos kalabérom,

Szép selymes lódingom, dali pár pisztolyom.
Nosza rajta jó katonák, igyunk egészséggel,
Menjen táncba ki-ki köztünk az ő jegyesével.“

Tudjuk, hogy sokszor megjártuk a hadak útját, harcoltunk

a hazáért, Istenért és szabadságért. Rákóczi
szabadságharca sok tekintetben a huszárság fénykora volt.
Seregének kétharmada lovasságból állott és legtöbb
katonai sikere az ősi magyar hagyományokat őrző lovas
csatákhoz fűződött. A kurucok Bécset szorongatták,
Grazot fenyegették, amely még az ellenfélben is bámulatot
és elismerést keltett. A zászlókon a hímzés a későbbi
időkben is mutatja:
„A hazáért mindig csak előre! Hordjátok magasan a haza dicsőségére.“
 74

Rákóczi hadseregének összetétele a csatában két

harcmodort alkalmazott: az egyik a huszárok vérbeli
könnyűlovassága, a másik a nyugat-európai harcmodor
elsajátítása. Ez utóbbit nehezebb volt a kurucoknak
elfogadni, hiszen a gyors győzelem reményében a
metodikus harcmodort esetenként nehéz volt
megvalósítani.
A magyarok közül sokan kitűntek bátorságukkal, mint
Béri Balogh Ádám, Bezerédi Imre, Kiss Gergely, valamint
Kiss Miska közhuszár. Ez utóbbiak heves közelharcban
foglyul ejtették magát Heister altábornagyot is.

Érdemes megjegyezni, hogy magyarok sokan voltak a

francia és porosz hadseregben is.
Mária Terézia 40 esztendőt felölelő uralkodása alatt pedig
a huszárság aranykorát élte. A fennálló 9. huszárezred az
alábbiak szerint alakult:
„Nádasdi huszárok, Wurmszer huszárok, Eszterházi
huszárok, Graéwen huszárok, Hadik huszárok, Barcó
huszárok, Kálnoky huszárok, Császár huszárok, Székely
huszárok.“
A győztes csaták után jól esett egy kis pihenés, nótázás.
„A jó lovas katonának de jól megyen dolga,
Eszik, iszik a sátorban semmire sincs gondja,
Hej élet, be gyöngy élet, ennél szebb sem lehet,
Csak az jöjjön katonának, aki ilyet szeret. „
 75

A harcokban megedzett magyar huszárság Európa-szerte

elismert fegyverforgató, a csatákban bajtársait segítő
védelmező volt, akár saját élete árán is.

Ebben a hősi eposzokban bővelkedő időszakban tűnt fel a

magyar sereg Achillesze, a legvitézebb huszár Simonyi
Óbester és parancsnoka Nagy Ferenc, aki elnyerte a Mária
Terézia Rend lovagkeresztjét. A hosszasan tartó háborúk
során huszáraink Európa-szerte dicsőséget szereztek a
magyar hazának. Vitézségi érmet 1627-en kaptak. A
huszárezred Mária Terézia Rendjét 46-an tudhatták
magukénak.

Hosszan lehetne sorolni, hazájukért életüket áldozó

huszárokat, akiket hiába vártak szeretteik, de emlékük
családjukban és szíveinkben tovább él. Ismeretes, hogy az
1848-1849-es szabadságharcban a huszárok szintén
kivették a részüket.
Az osztrák-magyar hadsereg 12 huszárezrede közül 10 a
magyar szabadságharc zászlaja alá sorakozott. Az 5. és 7.
ezred Radetzky seregében olasz földön hadakozott. A
harcokban edzett huszár a honvédség lelke volt.
Katonáink a háború hírére, a veszéllyel mit sem törődve
messze osztrák tartományokon át lovagoltak
Magyarország felé. Itt aztán mindvégig hűen kitartottak
hazánk mellett.
A legénység színmagyar volt, a tisztikar általában vegyes,
zömében főnemesekből, mágnásokból állt. Közülük sokan
Ausztriához húztak.
 76

Ennek ellenére a magyarul alig tudó huszártisztek

önfeláldozó hősiességgel harcolták végig a
szabadságharcot. Közülük többen vértanúhalált haltak az
aradi golgotán.

Sok igaz magyarnak börtön vagy bitófa jutott

osztályrészül, Wartenslében porosz gróf 18 év börtönt
szenvedett a magyar szabadságért. A második
huszárezredből Cesare Galváni főhadnagy 16 év
várfogságot kapott, Alexandaer Pfenningsdorf
huszárőrnagy jutalma 12 év börtön volt. Ritter von
Pöltenberg osztrák arisztokrata aradi mártírként halt meg
Ebből az időből származik egy régi huszárnóta, amelyhez
hozzátartozik az öntudatos, magabízó hetykeség, amivel
anyját is bíztatja:

„ Édesanyám ki a huszár, ha én nem,

Ki nyergeli fel a lovát, ha én nem.
Felnyergelem aranyszőrű lovamat, lovamat, de lovamat,
Lerúgatom véle a csillagokat.
Házunk előtt kedves édesanyám mennek el a huszárok,
Édesanyám én is közéjük állok.
Én leszek az első század szakaszvezető,
Nem a világ ez a három esztendő.”

A háborús hangulat a huszár életében sok veszélyt rejtett

magába és a békében sem volt könnyű dolga. Amíg a
gyalogosnak csak a fegyverét kellett rendben tartania,
addig a huszárnak a lovát is kellett ápolni, etetni, itatni, a
 77

nyeregfelszerelést, kantárt tisztítani. Nem sok ideje maradt

magára. De ha felült a lovára, ez a derék, jó állat minden
bajból, vészből kivitte. Aztán a hosszú utaknál sem kellett
gyalog fáradnia. Így sorsát mindjárt könnyebbnek érezte.
„ Huszár vagyok nem bakancsos katona,
rám illik a sárgazsinóros ruha,
sárga zsinór a közepébe fekete, de fekete,
az Isten is huszárnak teremtette.”
A huszárok történetét végiggondolva mi sem
természetesebb, mint az, hogy az ősi, magyar lovas katona
utóda, a huszár, néphagyományaink egyik legkedveltebb
alakja lett. A hagyományok közt a nép lelkének
legteljesebb kifejezője a népdal, amelyben életét és sorsát,
örömét és bánatát fejezi ki. A valódi nemzeti poézis eredeti
szikráját a köznépi dalokban kell nyomozni… mutatott rá
Kölcsey Ferenc 1826-ban. a hadba vonuló katona
kesergése, őt sirató anyja és kedvese, valamint mindig
feltörő szabadságvágya egészen sajátos színt jelenít meg
népünk dalaiban.

MAGYAR HUSZÁR AZ IRODALOMBAN

 78

A költészet és a próza népdalainkhoz hasonlóan egyaránt

bővelkedik a huszártémában a legrégibb múlttól a
legújabb jelenig. A költők és írók Kodály Háry Jánosáig,
valamint Garay Obsitosáig színesen kibontakoztatva
Kacsóh Pongrácz János vitézét is beleértve szintén elénk
tárják a huszárok haditetteit, alakját, vitézi
megnyilvánulásait. Éppen a magyar katonai erények
megtestesítőiként állították példának ország-világ elé.

MAGYAR HUSZÁR A KÉPZŐMŰVÉSZETBEN

Az egyik legnevesebb huszáralkotás Kisfaludi Stróbl

Zsigmond Kardja élét próbáló huszár szobra. Ugyancsak a
Budai várban látható Hadik András lovas szobra korhű
 79

öltözetben. Vastagh György szobrászművész alkotása,

1936-ban állították fel.

FERENC JÓZSEF ZÁSZLAJA ALATT HUSZÁRROHAM 1898, vázlat,...

Magántulajdonban

BEM-PETŐFI KÖRKÉP, 1898, 120 m hosszú és 15 m magas Erdélyi

cykloráma, Nagyszeben bevétele
 80

TORONTÁL VÁRMEGYE HÓDOLÓ FELVONULÁSA A KIRÁLY

ELŐTT, 1898, Narodni (Nagybecskerek) Muzej Zrenjanin. Részlet az "Ezredévi
ünnepi díszmenet"- hez. "Mintegy ötven magyar úrlovas portréját komponálta
történeti képpé.

BUDAVÁR BEVÉTELE 1849. május 21."1906, a Magyar Nemzeti Galéria

tulajdonaként
 81

SIMONYI ÓBESTER AZ ÉGŐ ARCOLEI HÍDON című festménye ( Tull Ödön)

Garay Ákos a lovakról, ménesekről és magyar huszárokról készült

festményeivel és rajzaival vált országosan ismerté. A népélet témájú
festményei, tusrajzai és ceruzarajzai forrásértékűek.
Munkáinak nagy része a Wosinsky Mór Megyei Múzeumban és a
Néprajzi Múzeumban található.
 82

MAGYAR HUSZÁR A FILMEKBEN

Fehérvári huszárok (1938), Bercsényi huszárok (1940), 80 huszár

(1978) , Huszárkisasszony, A kőszívű ember fiai, A vén bakancsos és
fia a huszár, Szirmok, virágok, koszorúk, Rákóczi hadnagya,
Ördöglovas, Fehérvári huszárok (1939),

„A magyar lovas katona azzal a büszke öntudattal viseli

már évszázadok óta a magyar huszár nevet, amely büszke
öntudat a magyar lovas vitézeket szívben és lélekben,
gondolatban és akaratban egyaránt, mindenkoron
félelmetes sereggé tudta egybeforrasztani.
A magyar huszár dicsőséges katonai múltjából táplálkozó
eme büszke öntudat olyan örökbecsű erkölcsi értéket
képvisel, melyet féltő gonddal kell a jövő számára is
megőriznünk. Már pedig csakis a dicsőséges múltra való
állandó emlékezés lesz képes ezt a büszke öntudatot a
jövőre is fenntartani. […]"
 

A magyar huszárok
 83

A magyar huszár fegyvernem a Mátyás király által 1481.

március 11-én megörökített "huszár" szót véve alapul közel
500 évig állt fenn, hirdetve a magyar nép rendkívüli katonai
képességeit szervezésben, hadművészetben és utolérhetetlen
huszár hősi szellemében.

A magyar huszár múltjának, történelmi jelentőségének,

nemzetközi hatásának és elismertségének széleskörű
elterjedése nemzeti önismeretünk, öntudatunk fontos
eszköze.

A huszár népünk történelmi értékeinek megtestesítője.

Jelképezte és tetteivel megvalósította mindazon legszentebb
erényeket, melyek mindig biztosították nemzetünk
fennmaradását.
A magyar huszár emlékét és szellemét meg kell őriznünk
népünk, ifjúságunk szívében - a sorsot vállaló, a
reménytelennek látszó helyzetekben is a mindig újrakezdés
hitét és akaratát s az érte végzett szívós munkát, a haza
rögéhez való hű ragaszkodást.

Külön ki kell emelni: a huszár mindig jókedvű volt, és mi is

csak örülhetünk az emlékének, mert az nem a vesztes
 84

háborúk, elbukott szabadságharcok elkeserítő és

megszégyenítő érzésével tölti el a szívünket, hanem a huszár
mindig újrakezdő, mindig győzelemre törő, s mindig sikeres
tevékenysége emlékére; mert ha nem sikerült is valamely
akciója, a huszár lovával mindig el tudott szakadni
ellenfeleitől, s akkor ismét és mindig újra kezdte!

A huszár ma már valóban a mesék, mondák, legendák hőse,

de meg is érdemelte az elismerő, dicsőítő jelzőket. Volt idő,
amikor kardja hegyével ő írta a történelem legszebb lapjait
hazai földön és messze idegenben, Európa- és Amerika
szerte.
Manno Miltiades, művész, költő, tartalékos huszártiszt így
búcsúzott a magyar huszártól:

"... Mert tűzben, vérben, virtusában égve, ezer csatából

egyenest az égbe száguldott egykor a magyar huszár!"

Nem csoda, hogy országunkban oly sok hősi emlékmű huszár

alakjában emlékeztet hősi halottainkra. A sok szép huszár
hősi emlékmű közül különösen nagyon közel áll a szívünkhöz
a budapesti Szervita-téri templom homlokzatát díszítő bronz
dombormű.
 85

Az emlékmű Istók János alkotása, - rajta a Vilmos

huszárezred hősi halottainak névsorával - azt ábrázolja, hogy
Jézus Krisztus a keresztfáról lehajolva magához emeli-öleli a
lováról holtan lehanyatló magyar huszárt.

A katolikus egyház május 24-én ünnepli Mária, a

keresztények segítsége ünnepét. Kevesen tudják azonban,
hogy ennek az ünnepnek magyar vonatkozása is van:
május 24-e azoknak a magyar huszároknak állít emléket,
akik kiszabadították Napóleon fogságából VII. Piusz pápát,
és hazakísérték őt Róma városába.
 86

A 19. sz. elején az Osztrák-Magyar Monarchiának 12 állandó

huszárezrede volt. Ezek az ezredek lényegében magyar
csapatnemnek számítottak, mert a legénység javát a magyarok
adták, de a „magyar huszár szellemiségében” harcolt a történelmi
Magyarországon élő nemzetek soraiból kikerült sok más fiatal férfi is.
Ebben az időben járta az a mondás a Monarchia hadseregében,
hogy „a magyar már félig huszár”. Az ezredek 1798 előtt az
ezredtulajdonos nevét viselték, ez a napóleoni háborúk alatt
számozásra (az állandó hadseregnél 1-től 12-ig) változott, de a
köznyelvben egy huszárezred neve többféle képen is magmaradt. Az
ezred tulajdonosa magas rangú főnemes volt, aki sok jogot birtokolt
az ezrede felett. Ő nevezte ki és léptette elő a tiszteket,
engedélyezte a házasságkötéseket és a néha hónapokig tartó
szabadságokat is.

Mivel rendszerint tábornok volt, nem ő vezényelte az ezredet, hanem

egy ezredes ezredparancsnok, akinek annyit engedett át jogaiból az
ezredtulajdonos, amennyit jónak látott.
 Az ezredek két-két százados osztályokra oszlottak, melyeket az őket
vezénylő törzstisztről ezredesi, alezredesi és 1. és 2. őrnagyi
osztálynak neveztek. Háború esetén minden ezred felállított egy
tartalék osztályt is. Egy korabeli huszárezred létszáma békeidőben
kb. 1700 fő volt, ami háborúban felemelkedett akár 2000-2400 főre
is. A huszárokon kívül minden ezrednek volt még papja, számvevője,
ügyésze (auditor), segédtisztje (adjutant), orvosa, hangászkara és
rabnagya (profosz) is.
 
 87

Az 1733-ban alapított 4. huszárezred tulajdonosa, 1803 és 1829

között, Frigyes, Hessen-Homburg tartomány Főhercege volt. Az
ezred parancsnokai ebben az időszakban:
1801: Franz, Gr. Kinsky 1804: Johann Frhr. v. Mohr
1808: Severin v. Kisielewsky 1809: Gustav, Prinz zu Hessen-
Homburg
1813: Raban Frhr. v. Spiegel 1813-1825: báró Simonyi József

A 4 huszárezred fontosabb harci tevékenységei 1809-től (Simonyi

őrnagy áthelyezésének éve):
1809 asperni csata, 1809 wagrami csata, 1813 kulmi csata
1813 lipcsei „népek” csatája, 1814 lyoni „rajtaütés”
 88

1 7 7 1 .MÁRCZIUS 1 8
1 8 3 2 .a ug us z t us 2 3
+
 89

A kiadott dokumentum, valamint az ehhez

kapcsolódó kiállítás kép-és hanganyagát
összeállította, szerkesztette
Oláh László nyá. alezredes

Felhasznált forrásanyagok:
Merényi-Metzger Gábor: Simonyi óbester és vitézvári báró Simonyi
család története

G Takács József: Simonyi óbester a legvitézebb huszár

Ordas Iván: Simonyi óbester

Köszönet a MH. HKNYP.2. KIK. Parancsnokának, munkatársainak,

Továbbá: Rontó Géza nyá. őrnagynak

- kiállítás anyagának felelős feldolgozásában, megrendezésében

nyújtott segítségükért!