Professional Documents
Culture Documents
Adoc - Pub - Vizi Laszlo Tamas A Vegvari Rendszer Kieplese A Gy
Adoc - Pub - Vizi Laszlo Tamas A Vegvari Rendszer Kieplese A Gy
Mivel a török hódítás nem állt meg a s az Adriai-tenger partvidékéről in Kanizsa vagy Pápa székhellyel. A
Kanizsa—Szigetvár—Pécs—Kalocsa- dulva a keleti határokig húzódott. király elfogadta a javaslatot; s Pápa
Szeged vonalon, hanem egyetlen ha Szekfű Gyula mintegy 140-re központtal létre is jött a Dunántúli
talmas lendülettel elérte a Győr- becsülte váraink számát. E számí Főkapitányság (20. te). A végvárak
Esztergom—Eger—Szolnok vonalat, tást figyelembe véve megállapítható, — mind a királyiak, mind a magáno
az ország jelentős területe megszál hogy minden kb. 7-8 kilométeres sok — a főkapitányság felügyelete
lás alá került.1 A végvárrendszer a szakaszra jutott egy-egy vár.9 alá kerültek.13
határszélről átkerült az ország bel Végvári rendszerünk szélességében Nádasdy Tamás nádor 1555-ben a
sejébe. Ezzel olyan földrajzi helyek és mélységében egyaránt tagolódott. terület várait a következő felosz
váltak védelmi pontokká, melyek ed Gerő László első-, másod- és harmad tásban sorolta fel. Várak (castra):
dig legfeljebb csak a nyugat vagy a rendű várakat különböztet meg. Győr, Tata, Palota, Csesznek, Szent
kelet felőli betörések ellen funkcio Elsőrendűnek Győr, Komárom, Eger márton, Ugod, Pápa, Kesző, Deb-
náltak.2 várait, másodrendűnek Tata, Pápa, rente, Devecser, Somlyó, Szentgrót,
Az új végvári vonal megszületé Veszprém, Gyula erősségeit, míg har Zalavár, Keszi, Tátika, Szigliget,
sekor az erődítési tudomány elvei madrendűeknek Légrádot, Keresz Csobánc, Sümeg, Tihany, Vázsony,
a következőek voltak: a stratégiai túri, Komárt, Csányt, Pölöskét, Vá- Komár és Berzencze. Kastélyok,
lag fontos pontokra különösen nagy zsonyt, Csákányt, Somoskőt, Szolno kisebb várak (castella): Szentgyörgy,
gondot kellett fordítani, s lehetőség kot, Kallót stb. sorolta.10 Marosi Marót, Kéthely, Mére, Csákány,
szerint minden talpalatnyi helyet Endre váraink első és második vo Korotna, Sulyok, Szenyér, Meszteg-
biztosítani egy-egy erősséggel. Az naláról tesz említést, s a két vonalon nyő, Bajom, Lak, Kapós, Sziget,
olyan épületeket pedig, ahová az belül még jelentőség szerint is diffe Szentjakab. Kisebb erődítések (for-
ellenség befészkelhette magát, meg renciál. Az első vonal jelentősebb talítiumok): Asszony falva, Sitke, Bér,
kellett semmisíteni.3 A teljességgel várainak tartja Kanizsát, Palotát, Ta Egervár, Kernend, Peleske, Kanizsa,
használhatatlan várak lerombolásá tát, Győrt, Érsek újvárat és Egert, Csorgó, Murai, Szombat, Rum, Hid-
ról több esetben is intézkedett az míg a kisebbeknek Veszprémet, Vég vég, Kapu, Vasvár.14 A török növek
országgyűlés (1535, 1543, 1546, lest,. Csábrágot és Szarvaskőt. A má vő aktivitása és az osztrák örökös
1548). Hogy mely várak semmisí- sodik vonal jelentősebb váraihoz Pá tartományok fokozott fenyegetett
tendők meg, annak összeírását a vár pát, Kassát, Kallót, Szatmárt, a ki sége miatt szükségessé vált a védelmi
megyékre bízták.4 sebbekhez pedig Murakeresztest, Lég terület további felosztása. Olyan fő
A végvárak legfontosabb feladata rádot, Sárvárt, Trencsént, Surányt, kapitányságokra volt szükség, ame
— természetesen földrajzi elhelyezke Bakabányát, Szendrőt, Munkácsot, lyek veszély esetén gyorsabb csapat
désüktől függően — az osztrák örö Tokajt, Sárospatakot és Kisvárdát.11 összevonásokra voltak képesek, ahol
kös tartományokba, Bécsbe és a bá A vonal mélységéről, az egyes vá az apróbb várak egy fontosabb fő-
nyavárosokba vezető útvonalak vé rak harcértékéről még a nagyobb erősség, egy nagyobb központ körül
delme volt.5 Növelte a várrendszer erősségek megítélésében és hovatarto csoportosulnának. így került beveze
jelentőségét az is, hogy az ellenség zásában sincs egységes, elfogadott tésre a magyarországi váraknál is a
addig nem haladhatott tovább, amíg állásfoglalás. A végvári vonal ugyanis horvát-szlavón végeken jól bevált
a hátában ellenséges várak voltak. nem volt állandó, változatlan, merev rendszer, a generalatusok, a főkapi
Ezek ugyanis elvághatták annak visz- határ. Amint egy erősség elveszett, tányságok intézménye. Az 1556. évi
szavonulását, megakadályozhatták újabbak és újabbak léptek a helyére. országgyűlés elrendelte, hogy az or
utánpótlását. A több kisebb-nagyobb Ezzel a fajta mozgással pedig kis szág 7 végvári területre osztassák.
vár elfoglalásához pedig idő kellett, várak, akár komoly főerősségekké is A főkapitány a körzeten belül az
ami késleltette az előnyomulás gyor válhattak. A legjobb példa erre Ka összes várak és helyőrségek főpa
saságát s ezzel növelte a védelem le nizsa esete, amely Szigetvár eleste rancsnoka volt. A főkapitányok
hetőségeit.6 Schwendy Lázár tábor után, mint az örökös tartományokba alatt megfelelő erejű csapat állott
nok megfogalmazása szerint a határ vezető útvonal egyik utolsó állomása és szükség esetén a nemesi felkelést
szélekről azért kellett gondoskodni stratégiailag kulcspozícióba került.12 is igénybe vehették. A legfelsőbb
„nehogy az ellenség német földre Már a török betelepedése után nem bíráskodás joga is őket illette meg.15
tegye a lábát . . ." 7 A török haderő sokkal felmerült az az elképzelés, 1541-ben, Buda elfoglalásakor a
feltartóztatásán kívül központi sze hogy a védelmi terület ésszerű el török útjába eső várak többsége
repet töltött be a végvár, mint az osztása a megfelelő helyre koncent valamely nevezetesebb család ma
adott védelmi terület közigazgatási rálhatná az erőket és az egyes terü gánbirtokához tartozott, s a kirá
központja. Menedékhelyül szolgált a leteknek létre jönne a megfelelő lyi várak száma elenyésző volt. 16
környező népességnek, s akadályozta központi vezetése, s valamennyi Palotát a Podmaniczkyak, Devecsert
— több-kevesebb sikerrel — a vég végvár annak ellenőrzése alá ke Choron András, Pápát, Szigligetet,
várvonal mögötti hódoltatást.8 A rülhetne. Az 1547-es nagyszombati Cseszneket a Török család tartotta
Zenggtől Szatmárig húzódó végvári országgyűlés indítványozta először kezében. De magánosok birtokában
vonal kb. 1000-1200 kilométer főkapitány (supremus capitaneus) találjuk szinte az összes Balaton
hosszban szelte ketté az országot, kinevezését a Dunántúlra Szigetvár, melléki várat: Csobáncot, Rezit,
HADIKRÓNIKA 61
Tátikát, Keszthelyt, s a Balaton 1550-es és 1555-ös országgyűléseken forintot tehettek ki a városok által
tól északra lévő Vázsonyt is. Nem is. Ezzel megkezdődött a várak több fizetett taxák, illetve cenzusok. A
beszélve az olyan kisebb kastélyok ségének országos erősséggé alakulása. legnagyobb jövedelmi forrással a po
ról mint pl. Essegvár, Ugod, Döb- Kezdett elterjedni az a gyakorlat, zsonyi kamara rendelkezett, bár ez
rönte stb. Mivel ezek a várak a köz hogy az őrség jelentősebb részét a az összeg 80 és 190 ezer forint kö
vetlen török támadások irányába es király fizette. így történt ez Vá- zött hullámzott. Ezekből az adatok
tek, a földesúri jövedelmek jelenté zsony, Devecser, Ugod, Essegvár, ból a végső következtetést levonva
keny részét a várak fenntartására, Szigliget, Csobánc, Rezi, Tátika stb. megállapítható, hogy Magyarország
katonák fogadására kellett fordíta esetében. A király ezen kívül még rendi és királyi eredetű jövedelmei
ni. 17 A várak kiépítése, fenntartása egyéb kiadásokhoz is hozzájárult. kb. 580-600 ezer forintra rúghat
óriási összegeket igényelt, hiszen A püspököket felmentették a kato tak. 30 Szántó Imre kissé óvatosab
az ország belsejében lévő magán naság kiállításának és fenntartásának ban fogalmaz, amikor a kincstár
várak többsége teljességgel használ költségei alól. Az addig egyházi ke terjes bevételeit évenként 400-600
hatatlannak bizonyult a török táma zelésben lévő várakban ezután már ezer forintra teszi. 31 Ezt az óvatos
dásaival szemben. Csak kevés föl udvarhű katonák találhatók, akik ságot látszik alátámasztani az az
desúr volt képes arra, hogy magán ezáltal az egyházi javak legnagyobb adat, miszerint 1591-ben a császár
várát saját jövedelmeiből építse ki, részét ellenőrzésük alatt tartották. összes jövedelmei mindössze 399 646
s mellette még jelentős katonaságot Kötelesek voltak azok jövedelméből forintra rúgtak volna.32 Az ország
is a zsoldjában tartson. Choron várjavításról, zsoldosok tartásáról szükségletei és tényleges bevételei
András 50 ezer forintot költött De- gondoskodni. Az egyház a legtöbb között lévő hatalmas különbözet
vecser várrá építésére, a veszprémi esetben csak névleges birtokos ma mellett nem mehetünk el szó nél
püspökség váraira és bandériumok radt. 24 Nem .bírták a fenntartást kül. Hiszen a rendes és rendkívüli
fenntartására. De nem maradt el sem a Török, sem a Choron csalá jövedelmek összege nem fedezte és
tőle Török Ferenc sem, aki Pápa dok. Pápa, Csesznek, Devecser csak nem is fedezhette a szükségleteket.
erősítésével és jelentős haderő fegy hamar királyi vár lett. 1559-ben, Amíg a bevételi források az egész
verben tartásával segítette a védel Podmaniczky Rafael halála után XVI. század folyamán változatlanok
met. 19 A közvetlen védelmi övezet pedig Palotára is királyi őrség ke maradtak, addig a kiadások összege,
ben lévő magánföldesúri erősségek rült. 25 mint látható volt, egyre emelkedett.
nem tudtak megélni. Sorsuk termé A rendek azzal, hogy a fenntartás Ez a folyamat pedig rohamosan
szetszerűleg az elsorvadás, vagy tö költségeinek tetemes részét áthárí vezetett az államháztartás szétzilá
rök kézre kerülés lett. A magánbir tották a királyra, mintegy megve lása felé. Az államadósságok az
toklás csak úgy volt tovább bizto tették a későbbi rendi sérelmek 1570-es években már 10 millió fo
sítható, ha a földesúr egyben tiszt alapjait is. Azzal, hogy a király rint körül mozogtak.3 3
is volt valamelyik várban. gondoskodott a várvédelemről, így „ . . . . A végházak más országoknak
Hatalmas, kiterjedt birtoktestek az azzal összefüggő minden jog is és tartományoknak is védő bás
kel rendelkezett az egyház is. Jelen az uralkodóra szállt át. A király a tyái s Ausztriát s Németországot
tős várak — Győr, Veszprém, Sümeg, várkapitányok kinevezésének jogát is ezek védelmezik. E szerencsésebb
Tihany, Győrszentmárton — voltak is magának tartotta fenn, s ez lehe országoknak kéne a végházakról gon
egyházi kezelésben, s tartoztak a tővé tette számára azt, hogy hát doskodni." — írta 1590-ben Ernő fő
veszprémi és a győri püspökségek térbe szoríthassa a magyar elemeket herceg.34
területéhez. Akárcsak a magánbirto a katonai és politikai vezetésben
kosoknak, a püspökségeknek is elvi egyaránt. Az osztrák tartományok a Duná
selhetetlen terheket jelentett váraik tól délre fekvő területeken lévő
fenntartása. A püspöki, káptalani végvárak védelmére az 1550-es évek
javadalmakból nem futotta sem ka A végvári rendszer ben kb. 300 ezer forintot költöttek.
tonaállításra, sem pénzáldozatra. Ke- fenntartásának költségei Egyes vélemények szerint pedig az
csethy Márton veszprémi püspök 1590-es évekre a segélyek összege
nagy pénzhiányában a székesegyház A velencei követ szerint a sikeres már az 1 millió forintot is elérte,
kincseit volt kénytelen eladogatni védekezéshez 1555-ben 493472 ma illetve meghaladta volna.35 Az 1
és zálogba vetni. 21 Az 1543-as gyar forintra lett volna szükség.26 millió forint túlzott becslésnek tű
országgyűlésen hangzott el először Más becslések szerint az 1560- nik, hiszen a védővonalnak csak egy
az a panasz, hogy a végvárak tulaj as évekre évi 900 ezer forintra, rövidebb szakaszáról volt szó, aminek
donosai nincsenek abban a helyzet majd az 1570-es 80-as évekre egy az ellátására ennek a pénznek elegen
ben, hogy váraikat megerősíthessék. millió, másfél, sőt kétmillióra tehe dőnek kellett volna lennie. Erről
A rendek a VII. tc.-ben a várvonal tők a szükségletek.2 7 pedig szó sem volt, hiszen ismeretes
kiépítését egyenesen a királyra hárí A szükségleteket fedezendő bevé Kanizsa esete, ahonnan a katonák
tották. Felszólították uralkodójukat, telek számbavételénél sajnos terjes kénytelenek voltak kivonulni a régó
hogy ne csak a királyi várakat, hanem egészében csak becslésekre hagyat ta esedékes zsold elmaradása mi
a magánkezelésben lévőket is oltal kozhatunk.2 8 Szekfú Gyula az aláb att. 36 1591-ben a magyar katonai
mazza.2 2 biak szerint állította össze a bevéte szükségletek — egyes vélemények
A rendek az 1547-es XVI. tc.- leket, s állapította meg az ország szerint — 1,3 millió forintot tettek
ben szintén megfogalmazták követe jövedelmeit: az országgyűlések által ki. 37 Hogy a Dunától délre eső
léseiket. A várak fenntartására és megszavazott hadi adó, vagy dica területekre Ausztria kb. 1 millió
őrzésére Ő császári fennségek, vala összege a portaszámok állandó in forintot költött volna, aligha hi
mint a birodalom pénzbeli és kato- gadozásai miatt 29 40 ezer és 120 hető.
naságbeli segítségét kell igénybe ezer forint között mozgott, a bá Az 1578-ban megkötött brucki
venni, „. . . mert, hogy a magyar nyászat és a pénzverés jövedelmei egyezmény értelmében Felső-Auszt
országi segély egymagában nem ele 180-200 ezer forint körülire voltak ria segélyt adott Kanizsa vidékének,
gendő . . ." 2 3 Megismétlik még a tehetők, a harmincadvámokból kb. míg Alsó-Ausztria Győrt, Pápát,
rendek ugyanezen kívánságaikat az ugyanennyi volt a bevétel, 10 ezer Devecsert, Varsányi, Tihanyt, Csesz-
62 HADIKRÓNIKA
neket, Tatát és Komáromot látta rendelkezésre. Tehát csak a jöve sodik felében változott meg. A ma
el. Az alsó-ausztriai rendek vállalták delmeket befolyásoló tényezőket ve gyar lovasság cselre csellel válaszolt,
e várak tatarozását és őrségének fi hetjük számba. A várak fenntartása, s erre az időre a lesvetés és a leshárí
zetését.38 Az osztrák örökös tar ellátásának biztosítása a vár kör tás módját már a legkisebb véghá
tományok mint látható csakis azokra nyéki helységek birtoklásától füg zunk őrsége is pompásan értette és
a végvárakra áldoztak, amelyek az gött. Mind a magyarok, mind a tö rendszeresen űzte.5 3 1579-ben Musz-
Ausztria felé vezető út mentén ta rökök a falvak birtoklásáért küzdöt tafa budai pasa így panaszkodott
lálhatók. „A szomszéd azért oltja tek, így aztán azok hovatartozása, a magyar vitézekre: „Várak alá szá
az égő házat, hogy a magáé ne gyul lakóinak száma állandóan változott. guldanak, csatáznak, utakat állanak,
ladjon meg." — írta nagyon találóan Egy-egy kastély vagy huszárvár el lesöket hánynak, emberöket fognak,
Szegő Pál. 39 A magyar várak kiépí veszése akár száz falu adóját is el barmokat hajinak, mikoron módját
tésére a német birodalmi gyűlés is vonta a másik féltől.47 A török vá ismerik . . .". S mivel a várak sorsa a
utalt ki segélyt. A német rendek rak közelsége, az ellenség állandó je falakon kívül, a „mezőben" dőlt el,
1547-től kezdve 5 éven át évi 100 lenléte sokszor illuzórikussá tette az olyan erősségekre volt szükség, ahol
ezer forintot szavaztak meg. 40 Mik amúgy sem biztos, minden évben elegendő lovast lehetett fegyverben
sát 1566 után, 1576-ig a Német változó bevételeket. A cél a magyar tartani. Érthető, hogy egyre inkább
Birodalom nem segélyezte pénzzel. várkapitányok számára világos volt: megnövekedett a huszárvárak jelen
Rudolf uralkodása alatt ugyan a meg a váruradalom, a várbirtok bővítése, tősége. „Amelyik megszállott vár
szavazott évi segítség 750 ezer fo minél több hódoltsági falu kény nak nem volt annyi ereje, hogy a
rintot tett ki, azonban ennek csak szerítése az adózásra. Kiterjedt a mezőn szállhasson szembe az el
csekély része folyt be, s még keve kapitányok figyelme arra is, hogy lenséggel, az már veszőfélben
sebb került a végvárakba. De van-e a környéken olyan birtok, volt." Szántó Imre számításai sze
hiába voltak a külföldi országok ami a koronára szállt vissza, mert rint a török által el nem foglalt
segélyei, az ország gazdasági gond azt a várhoz csatolhatták. Céljuk területek védelmére kb. 12-14 ezer
jait csak enyhíteni tudták, megoldani elérése érdekében még az erőszak végvári katonára volt szükség.55
nem. A védelem szükségletei még tól sem riadtak vissza, s a várkapi Egy 1557-ből származó jelentés is
így is jóval meghaladták a bevéte tányok néha egymás váruradalmára is arról számolt be, hogy a végek ol
leket. A vonal várainak fenntartásá rátörtek. Pl. Magyar Bálint fonyódi talmára a királynak 12 ezer embert
nál elsősorban az egyes vártartomá kapitány Palotától Ordát és Szál (8 ezer lovast és 4 ezer gyalogost)
nyok jövedelmei jöhettek számításba. láslakot ragadta el. „Hatalmasul" kellene tartania.56 1577-ben az egész
Ezek fedezték az építkezések, a bírta Lullát, Ságvárt, Csegét. 25 ország összes végvidékein hivatalosan
zsold, az ellátás nagy részét. A jöve somogyi falut foglalt el, melyek 18.242 főnyi őrség állomásozott.
delmek különböző forrásokból szár eredetileg tihanyi birtokok voltak.48 A tényleges védelmi erő azonban
maztak: a várföldek terméséből, csak az 1557. évi előirányzott lét
hegyvámból, bortizedből, malmok szám (12 ezer) körül mozgott.57
bevételeiből, a majorságok állatállo Rendelkezünk adatokkal a Duna és
mányából, a jobbágyok pénzbeli és A XVI. századi védelem a Balaton közötti Főkapitányság vá
természetbeli szolgáltatásaiból.42 A és harcmodor rainak őrségéről is. Ebbe az Összeg
váruradalmakból származó jövedel zésbe csak a rendes zsoldosok tar
mek alapvetően két félék voltak. 1526-tól a magyarságnak szinte kizá toztak bele. A fizetetlen szabad
Egyrészt természetbeli és más fo rólag csak a török ellen kellett hada hajdúk nem számítottak ide. Az
gyasztási cikkből, másrészt a kész koznia, s ez meghatározója lett a 1577. évi jelentés szerint az őrha-
pénzből vagy a termények eladásá haditechnika fejlődésének. Már Zsig dak eloszlása a következő volt: a
ból származtak.43 A végvárak el mond harcai bebizonyították, hogy a főkapitány vezénylete alá tartozott
látásának fontos bázisát jelentette külföldi és hazai páncélos lovasság, 100 huszár, 100 gyaloghajdú, 50
a tized is. Az 1569. évi XXVII. te. mely a nyugati harcmodort képvi német lovas. Győr: 700 német gya
értelmében a király, illetve a kamara selte, teljesen hatástalan maradt a logos, 400 huszár, 300 gyaloghajdú,
bérbe vehette a főpapoktól a végvá török ellen. A magyar hadi tudo 20 harci kocsi. Pápa: 300 huszár,
rak közelében lévő birtokok dézs- mánynak a támadó fél harcmodorá 350 gyaloghajdú. Palota: 200 huszár,
máit. Tehát a püspöki és a káptalani hoz kellett alkalmazkodnia.49 A tö 100 német lovas. Veszprém: 200
jövedelmek tetemes részét kivonták rök harcmodor hasonló volt a régi huszár, 300 gyaloghajdú. Tata: 70
az egyháziak kezeléséből.44 így ke magyar hadakozáshoz, a könnyűlo huszár, 100 gyaloghajdú, 50 német
rülhetett aztán sor pl. arra, hogy a vasságra, illetve könnyügyalogságra lovasított lövész. Szentmárton: 50
veszprémi püspökség és a káptalan épített. Olyan egységeket kellett te huszár, 100 gyaloghajdú. Csesznek:
birtokait Veszprém, Palota és Ti hát létrehozni, amelynek jellemzője 18 huszár, 50 gyaloghajdú. Vázsony:
hany várainak fenntartására rendel a gyorsaság, a mozgékonyság és a 18 huszár. Keszthely: 20 gyalog
te a király. Tihany várának kapitá helyzetváltoztató képesség. A hajdú. Szigliget: 10 gyaloghajdú.5
nyai ettől kezdve a bencések egykori huszárságra azért is kulcsfeladat há
birtokai fölött is rendelkeztek. Acsá- rult, mivel egy végvár hatósugara a
dy Ignác a magyarországi végvárak várban tartózkodó lovassággal be- „Várak nélkül a török védvonal
saját birtokaikból befolyt jövedelmét száguldható területet foglalta ma nem paralizálható." 59
évi 50 ezer forintra becsülte.45 gában.52 Az adóztatásokhoz, a vár
Szekfű Gyula szerint 50-80 ezer birtokok jövedelmeinek behajtásá 1556 fontos időpont végvárrendsze
forintnál a vártartományok jövedel hoz, a portyázásokhoz, cselvetések rünk kiépítésének és a török elleni
mei nem tettek ki többet. 46 hez a lovasság szolgáltatta az erőt. védelem megszervezésének kérdés
Ahhoz, hogy az egész várvonal A török harcmodor állandó jellem körében. Ebben az évben alakult
jövedelmét meg tudjuk határozni, zője volt a lesvetés vagy leshányás. meg ugyanis Königsberg Ehrenreich
az egyes várak bevételeit kellene A XVI. század első felében még elnöklete alatt a Bécsben székelő
ismernünk. Az ehhez szükséges hely napirenden voltak a magyarok vere Udvari Haditanács, mely pénzügyileg
történeti adatfeltárások nem állnak ségei. A helyzet a XVT. század má az Udvari Kamara alá tartozott. 6 "
HADIKRÓNIKA 63
70
A Haditanácsnak volt köszönhető el. Falaik vastagabbak voltak mint lévő erősségeinket építették át kő-
az idegen — zömükben itáliai és né a várfal többi részei, hiszen az ost és téglafalakkal. Mint pl. Győrt,
met származású építészek, hadmérnö rom egyenesen a bástyák ellen irá Kanizsát, Egert. Minél gyorsabban,
kök Magyarországra hívása. Fontos nyult. Tetejük sík volt, belsejükben minél olcsóbban kellett megoldani az
közülük megemlítem Sallustio Peruz- pedig legtöbbször ágyúkamrákat, ka építkezéseket úgy, hogy az erősség
zi, Carlo Theti, Francesco de Marchi, zamatarendszert alakítottak ki. 71 megfelelő lovasságot is befogadhas
Pietro Ferabosco, Ottavio Baldigara, 1556—1568 között terjes, új építést son. A nyugati mintájú építkezést
Paolo de Mirandola itáliai, Daniel 2, teljes kiegészítést 4, részleges egyre inkább háttérbe szorította az
Späkle és Benedikt Kölbel német korszerűsítést 11. kisebb javítást 5 u.n. magyar építési mód a „modus
mesterek nevét. 61 Az Udvari Hadi várban végeztek.7 Hungaricus", vagy „Hungarisch Ma
tanács hiányosságait Nagy László Az ó-olasz építkezési módot az nier"- Ennek az építési módnak a
az alábbiakban összegezte. Mivel a 1560-as évek végétől egyre inkább nagy előnye volt, hogy csak fa és
védelem irányítása Bécsből történt — kezdte felváltani az olaszbástyás vár föld kellett hozzá, szemben a kő-
több száz kilométerre a veszélyez legfejlettebb típusa a füles bástyás építkezéssel, ami még azt a problé
tetett területektől — a Haditanács rendszer. Az építészeknek, hadmér mát is felvetette, hogy sokszor
tagjai nem ismerhették a védelmi nököknek további Jiárom fő felada messziről kellett odaszállítani az
harc sajátos körülményeit, s elkép tot kellett megoldaniuk: a tüzérség, építőanyagot. Sűrűn nyert alkalma
zeléseik, terveik így csak részben az aknatámadás és a rohamozás zást éppen olcsósága és gyors épít-
valósulhattak meg.6 kifejlődött eszközeivel szemben meg hetősége miatt a latorkert. Ez volt
Vádak érték még többek között felelő, tökéletes védelmet kellett ta a leggyengébb s éppen ezért a leg
a Haditanácsot a magyar elemek lálniuk. Ez a hármas cél vezérelte egyszerűbb földerődítési mód. Nem
háttérbe szorítása és a zsoldosok valamennyi újításukat.73 Hogy az annyira védmuként, mint inkább a
túlzott alkalmazása miatt is. 63 erődítmény a támadó tüzérség szá latrok, kóborlók távoltartására szol
Eltekintve azonban mindezen hiá mára kevésbé mutassa magát cél gált. Hegyes karókból készült kerí
nyosságoktól megállapítható, hogy a pontként, a várfalakat tovább ala tés volt, építésénél vastag törzseket
Haditanács létrejötte után rendsze csonyították, az előttük lévő árko nem használtak. A karókat nem
ressé, szervezetté váltak az építke kat pedig erőteljesebben szélesítet fonták, s nem is tapasztották egy
zések.64 Az 1556-tól 1568-ig ter ték, mélyítették. Az árkokból ki máshoz.79 Közepes erősségűnek szá
jedő időszakot a Haditanács ó-olasz termelt földből hatalmas töltést mított a levert, bélelt vagy töltött
rendszerű építkezéseinek lehet tekin (contrascarpat) készítettek az árok palánk. Elkészítési módja a követ
teni. Ekkor kapott hivatalos szerve külső partján, amelynek az ellen- kező volt: a 11—12 méter hosszú
zést, adminisztrációt az építkezés. lejtője olyan magas volt, hogy boronákat egymástól 2—3 arasznyi
Építési felügyelőkről és főfelügye szinte eltakarta vele a várat. távolságra ásták be a földbe úgy,
lőkről vannak adatok, s bizonyos Az aknatámadások elhárítására a hogy 7,5—8 méter magasan álltak
címfokozat, illetve ranglétra is meg falak alatt aknafigyelő folyosókat, ki. Ezeket aztán sövényfalnak fonták
figyelhető.65 kazamatákat építettek, ellenaknákat össze. Ezzel a fallal párhuzamosan
A védelmet úgy kellett átalakítani, használtak. A rohamok ellen — a még egy ugyanilyen sövényfalat ké
hogy ostrom esetén a védők sike talajlehetőségektől függően — sza szítettek. A két sövényfal boronáit
resen tudjanak szembeszállni a táma bályos vagy szabálytalan sokszögre összefonták. Az így elkészített vázba
dókkal. A természetes akadályok tervezték a vár alaprajzát. A sok földet hánytak, s azt keményre dön
mellett a vár védelmének szilárd szög minden sarkára egy-egy kiugró gölték. Az így kapott fal belső ol
ságát mindenekelőtt a tüzérségnek bástyát építettek, melynek homlok dalát földdel is megtámasztották,
kellett biztosítania.6 6 A várharcok zatai majdnem olyan hosszúak vol külsejét besározták, tetejét zsindely-
során tehát az ágyúknak egyre na tak, mint a védelmükre bízott kötő lyel, szalmával fedték. Ezzel az el
gyobb szerep jutott. Meg kellett gátaké. Minden előrefutó bástya járással 5—8 méter széles, erős falat
akadályozni, hogy az ostromlók el szárny (orechion, orillon) oltalma kaptak. 80 A legerősebb földerődí
érhessék a falakat, hogy kikerülje alatt egy-egy visszahúzott torkot tési mód a rótt palánk volt, melyet
nek az ágyúk lőtávolából. Hiszen a építettek, ahonnan az ágyúk az árok leggyakrabban bástyák készítésénél
falakat mászó ellenséget már nem egész szélességét, sőt a szomszéd alkalmaztak. Ebben az esetben a
lehetett ágyúval lőni. A várak védő bástya arcvonalát is lőni tudták. vesszőt és a sövényt teljesen mel
öveit úgy kellett tehát módosíta A fülek sarkain felállított ütegek lőzték. Nagy öreg boronákat, geren
ni, hogy minél több ágyút be tud kel is oldalazó tűz alatt lehetett dákat raktak le egymás mellé, vagy
janak fogadni, s ezáltal a védelem tartani a kötőgátakat. 75 Az új- fölé. Ezeket erős rákötésekkel — fa-
67
aktívabbá válhasson. olasz rendszer sajátossága, hogy csak és vasszegekkel — rótták össze.
A régi védművek átalakítására két a síkföldeken épített váraknál lehe Szintén két párhuzamos falat ké
megoldás kínálkozott.Vagy átformál tett alkalmazni, s a hegyi várakat szítettek, s közüket ugyanúgy, mint
ják és megerősítik a már meglévő lehetetlen volt e módszer szerint az előzőnél, földdel töltötték ki.
védműveket, vagy teljesen újat épí átépíteni.76 1568-1593 között tel Sok függött attól, volt-e a környéken
tenek a bástyarendszer szabályainak jes, új építést 7, teljes kiegészítést építésre alkalmas úgynevezett bárdos
megfelelően. Az amúgy is nagyon 5, részleges korszerűsítést 4, kisebb erdő. Az építkezéshez a legalkalma
költséges építkezéseknél az első lehe javítást 9 várban végeztek el. 7 7 sabb fának az éger, a tölgy, a fűz,
tőség lényegesen olcsóbb, gyor A várak építésének két módja a jegenye bizonyult, mivel ezeknek
sabb és gazdaságosabb megoldásnak volt ismeretes a XVI. században. kevésbé ártott a tűz. 81 A magyar
tűnt. 68 Először háromszög vagy A nem magyar módra épített várak építési módnak nemcsak előnyei,
négyszög alakú bástyákat helyeztek ban a költségesebb, lassabb és ál hanem hibái is voltak. A fa hamar
el a sarkokon, s ezekkel már lehető landóbb kővel történő építkezéssel rothadt, így folyton javításra, pót
ség nyílt a várfalak oldalazására, a találkozni. Magyarországon a kőből lásra szorult. A tűz és a víz állandó
kötőgátakat rohamozó ellenség tűz való építkezésre sem idő, sem pénz veszélyt jelentett. A török hamarosan
69 rájött, hogyan kell eredményesen
alatt tartására. Általánosan azon nem volt. Csak a legexponáltabb,
ban az ötszögű bástyaforma terjedt stratégiailag legfontosabb helyeken ostromolni a palánkot. Ha az ágyú-
64 HADIKRÓNIKA
golyó horzsolva érte a falsíkot, az nak is kellett ingyenmunkát végez Végváraink a Duna és a Balaton
agyagréteg le verődött. Ebben az nie. Szakály Ferenc szerint a Dunán közötti főkapitányság területén
esetben a gerendákból készült erő túlon szigorúbban és következeteseb
dítményt fel lehetett gyújtani.82 ben szorították munkára a népessé A Duna és a Balaton közötti főka
Eleven vita folyik a szakirodalomban get, mint az Alföldön.89 pitányság Győr központtal jött lét
arról, vajon lehet-e magyar építési Az ingyenmunkák részletes beosz re. A győri főkapitány kezében össz
módnak nevezni ezt a rendszert tásáról az 1567-1593 közötti idő pontosult e védelmi terület központi
vagy sem? A palánképítkezés nem szakban három alkalommal hoztak vezetése, irányítása. A Bécs ellen
kizárólagosan magyar sajátosság ez törvényt az országgyűléseken (1567/ felvonuló török hadak útvonala szük
tény, de alkalmazásának és elterje XVII. t e , 1569/XIX. t e , 1578/ ségképpen erre vezetett. Ezért vált
désének körülményei azt látszanak XXVII. te). A Győri Főkapitány kiemelkedően fontossá e terület
bizonyítani, hogy a török elleni sághoz tartozó várak közül mind fokozott védelme, hiszen Bécset, s
harcokban a magyarság sikeresen össze csak Győrről, Pápáról, Veszp az örökös tartományokat Magyaror
alkalmazta. rémről és Palotáról intézkedtek. szágon kellett megvédeni.
Az erődítmények át és újjáépí Győr várának építkezéseihez Po Problémát jelent a rendszerbe tar
tése, a munkák szervezése az érin zsony, Mosón, Győr vármegyék né tozó várak számának a meghatáro
tett megyékre hárult. Az ő köteles pességét, Veszprémhez Veszprém vár zása. Villányi Szaniszló szerint a
ségük volt a szükséges építőanyag, megyét és a töröknek adózó szom Győri Főkapitányság területéhez a
fuvar, munkaerő előteremtése. Az szédos alattvalókat, Palotához Fejér XVI. században 11 végvár tartozott.
építést a jobbágyok végezték, nagy vármegyét, míg Pápához 1567-ben Pápa, Devecser, Csesznek, Vázsony,
részt robotmunkában. Az 1553- Vas és Zala-, 1569-től Sopron várme Tihany, Szigliget, Veszprém, Palota,
ban elfogadott XI. te. szerint a gye lakosságát rendelték. A Főkapi Tata, Gesztes és Győrszentmárton.98
jobbágynak 40 napot kellett szol tányság többi váráról az országgyű Ez a felsorolás meglehetősen hiá
gálnia urának, ha munkája a földesúri lés semmiféle végzést sem hozott. nyosnak tűnik, hiszen Faller Jenő
vár javítására fordíttatott. A törvény 1574-ben meghatározták a közmun csak Veszprém vármegyében 12 vég
lehetőséget adott arra, is, hogy ahol ka megváltásának az összegét is várat sorolt fel.99 Villányi Szaniszló
szükséges volt, a jobbágy többet is (1574/VI. te). Az ingyenmunka he Szigligeten és Tihanyon kívül nem
szolgáljon.84 1554-ben a rendek 6 lyett naponként minden kapu után tesz említést több Balaton melléki
napi közmunkát szavaztak meg (VIII. 10 dénárt lehetett fizetni.90 Az várról, úgy mint Keszthelyről, Cso
IX. te.) azzal a kikötéssel, hogy a Udvari Haditanács javaslatára 1574- báncról, Reziről, Tátikáról, s nem
jobbágyok a Bécsben szokásos díj ben Werth Mihály soproni polgárt sorolja ide Sümeget sem. Ellenben
szabásban részesüljenek. Egy kétlo a dunántúli Mosón, Győr, Sopron, Gesztesről mint magyar végvárról
vas szekér kocsisának egy napra pl. Vas, Veszprém, Somogy vármegyék ír, holott az csak igen rövid ideig
40 dénár járt. 85 be nevezték ki a közmunka ügyek volt e korban magyar kézen.10
irányítására. Werth Mihály működé Nem történik említés olyan kisebb
Szigetvár 1556. évi ostromát köve séről, annak eredményeiről egyéb várkastélyokról sem, mint pl. Döb-
tően, az 1557/VI. tc.-ben szavaz adatot sajnos nem találtam.9 x rönte, Somló, Essegvár, Ugod stb.
ták meg a rendek a jobbágyok ingyen A drinápolyi béke megkötése után A kisebb őrhelyekről, vigyázó házak
munkáját a várépítkezésekhez. A tör került sor a Haditanács által irányí ról, elővárakról, górékról csak el
vény kimondta, hogy minden díj tott nagyszabású várvizsgálatokra. vétve vannak adatok. Holott ezek a
nélkül 6 napot tartozik egymás után Megbízható technikusok részletes gyengébb és kevésbé kiépített őr
szolgálni a jobbágy. A népességet a helyszíni mérései alapján döntött a házak a mögöttük fekvő nagyobb
várkapitányok felszólítására az alis Haditanács arról, melyik erősségeket és korszerűbb várak előzetes védel
pánok rendelték ki, természetesen kell megjavítani, átépíteni vagy ha mében és felderítő hírszolgálatában
aratási és szüreti munkálatok kivé kell lebontani, megsemmisíteni.92 fontos, kiemelkedő szerepet játszot
telével. A munkában köteles volt 1569-ben küldte Magyarországra a tak. Minden jelentősebb várnak vol
részt venni minden adóporta, illetve Haditanács Giulio Turco itáliai had tak ilyen vigyázó házai, kisebb elő
a rajta élő jobbágy személyesen. mérnököt azzal a feladattal, hogy a őrsei, úgynevezett kiöblözései.101
Minden portának egy-egy igás (4 lo dunántúli várakról pontos, katonai Győr esetében 8-10 ilyen elővárra,
vas vagy 6 ökrös) szekeret is ki műszaki felméréseket végezzen.93 őrhelyre található utalás, de számuk
kellett állítania.86 1559-ben (XVIII. Turco felmérései nem részletesek, feltehetően ennél több lehetett. 102
és a XXX. te.) és 1563-ban (XX. te.) mégis aránylag pontosak, s így e Közülük sok az idők folyamán el
egyaránt megerősítették a 6 napi in rajzokból bontakozik ki előttünk a pusztult és feledésbe merült. Ami
gyenmunkát minden porta után. várak valóságos értéke. A hadmérnök kor tehát felsoroljuk a főkapitány
De az 1563-as XXI. te. a távolabbi bemutatja a várak nagyságát, pilla ság alá tartozó várakat, a létszámot
megyék lakóinak lehetővé tette, natnyi állapotát, harcászati értéküket nem maximálhatjuk. Hiszen az erős
hogy közmunkáját pénzzel is meg egyaránt.9 1577/78-ban az Udvari ségek alá még több, meghatároz
válthassa.87 Ezt a pénzt nevezték Haditanács ismételten megszemlél hatatlan számú kis őrhely is tarto
az ingyenmunka latin megfogalma tette az erődítményeket és részletes zott. A várak számbavételénél még
zása után — gratuitus labor — labor jelentéseket kért a legsürgősebb ten egy nehézségbe ütközünk. Nehéz
pénznek.88 nivalókról.95 Ezenkívül minden vár eldönteni, vajon a védelem máso
A fokozatosan fellendülő építke kerületbe építési biztost neveztek dik, harmadik vonalában lévő vár
zéseket és javításokat bizonyítja az ki. így került a Duna és a Balaton az adott időszakban melyik főka
is, hogy 1567-től évi 12 napra emel közti főkapitánysághoz Suess Orbán, pitánysághoz tartozott. Felvetődik
ték a iobbágyok kötelező munká mint a terület főfelügyelője és el Sárvár hovatartozásának a kérdése.
ját (XVII-XIX. t e ) . A törvény lenőre.96 A felméréseket követően, A térképek hol a győri, hol pedig
intézkedett a munka részleteiről is, 1578 októberében megszületett a a kanizsai területhez tartozónak
mivel megszabta, hogy melyik terü Haditanács határozata Veszprém, mutatják. Mint magánföldesúri vár,
let melyik várhoz tartozik dolgozni. Palota, Vázsony, Szigliget, Keszthely egész időszakunkban a Nádasdy
Még a hódoltságban élő jobbágyság várainak tatarozásáról. család birtokában maradt. Mint vég-
HADIKRÓNIKA 65
107
vár nem játszott fontos szerepet gozásával. A rendek 1556-ban a pusztítást a nyugati és a déli bás
1568—1593 között, bár a várat állan győri erődítésekhez közmunkát is tyákkal határolt városrészekben tet
dó jelleggel erősítették. Ezen meg megszavaztak (ГУ. X. t e ) . A mun te. Az újjáépítési munkákat Thomas
gondolásból nem sorolhatjuk a Győri kálatok sürgősségét jelzi az is, hogy von Eiseler a bécsi vár felügyelőjé
Főkapitányság fennhatósága alá. El Ferdinánd engedélyezte a Győr me nek irányítása mellett Bernardo Mag
méletileg Komáromot is a Duna és a gyei jobbágyság munkájának még no és Suess Orbán végezték. Az ut
Balaton közötti terület végvárai közé egy héttel való meghosszabbítását cák terveit a bástyák vonalához iga
lehetne számítani. Komáromnak az építkezések körül, s a török kö zították, hogy a vár bármelyik
azonban sajátos helyzete volt, s sem zeledésének a hírére még az őrség pontjáról gyorsan el lehessen érni
a győri, sem a bányavárosi védelmi is dolgozott. 108 1556 augusztusára azokat. A kapuk folytatásaként egye
területhez nem tartozott. Mint fon öt bástya épült fel, s ezzel a város nes utcákat építettek, hogy a kapu
tos, stratégiailag elsőrangú erődít ha ideiglenesen is, de védhető álla kat támadó ágyúgolyók ne a háza
mény, önálló főkapitánnyal rendel potba került. Természetesen a Pietro kat találják el. A három várkapu
kezett, s ehhez a várhoz tartoztak Ferabosco tervei szerint épült vár előtt riadótereket, a piactéren pedig
a dunai csajkások és naszádosok is. magán viselte a török veszély miatti a fővárta gyülekező helyét alakí
A rendszerben levő általunk is gyors munkák hiányosságait. A bás- tották k i . l l Y 1567-ben Miksa Győrt
mert végvárak, melyekről megbíz tyaöv fából és földből épült, s ki elsőrangú birodalmi erőddé nyilvá
ható adatokkal rendelkezünk, a kö- falazva csak a bástyák szárnyai nította, s elrendelte az egész város
vetkezőek: Győr, Győrszentmárton, voltak. 109 Szükségszerűvé vált te bástyaöwel való megerősítését.1 *6
Tata, Csesznek, Pápa, Devecser, Pa hát 1556 után az ideiglenes fabás- Kimondottan a győri vár és kör
lota, Veszprém, Vázsony, Sümeg, tyák és palánkok helyett a téglá nyékének a hadászati megerősíté
Keszthely, Reá, Szigliget, Csobánc, ból épült bástyaerődök kiépítése. sére, az építkezések további foly
Tátika, Tihany. 1564-ig Francesco Benigno mint tatására az uralkodó 1568-ban 17
építkezési főfelügyelő irányította a ezer forint összegű támogatást kért
munkálatokat. Dolgoztak még az a felső-ausztriai rendektől.1 x 7 E
Győr főerősséggé válása építkezéseken Paolo de Mirandola, mellett a kincstár természetesen to
Specie Casa, Francesco de Spazio vábbra is vett fel kisebb-nagyobb
1541-et követően Győr várának meg itáliai mesterek is. Munkájukról az összegeket magánosoktól. Győri épít
erősítése és kiépítése egyre szükség 1561-es vizsgálati beszámolókból hi kezésekre 1570-ben pl. Vsaly Péter,
szerűbbé vált, hiszen Győr különösen teles képet kaphatunk. A királyi az esztergomi érsekség kormányzó
fontos szerepet töltött be Bécs vé biztosok, akik a jelentést készí ja 500 forintot kölcsönzött. 118
delmében, s mintegy annak elő tették, Salm Egon gróf az új vár A munkálatok méreteinek, intenzi
vár aként funkcionált. Győr elfog kapitány, Tanhauser György hadi tásának az illusztrálására álljon itt
lalásával a török olyan stratégiai tanácsos és Pietro Ferabosco királyi egy 1572-ből származó jelentés:
pont birtokába jutott volna, ahon építőmester voltak. Jelentésük sze „A vár falai, árkai és sáncai csinálása
nan mind nyugat, mind pedig észak rint az eddigi munkálatokkal meg végett a föld egészen feldúlatott,
felé szinte akadálytalanul folytat voltak elégedve, s helyben hagyták ekkor sok régiség összetörve el
hatta volna hódításait. Benigno költségvetését is, aki a hurcoltatott, vagy újra a falakba
Természetesen a váron már 1541- végösszeget 140 ezer forintban álla rakatott." 119 1570-1575 közöttel
et megelőzően is végeztek megerő pította meg. 110 A királyi biztosok készültek a bástyák falazásával. A
sítési munkálatokat. Fels Lénárt jelentéséből tudjuk azt is, hogy bástyákat az új-olasz rendszer szerint
várkapitánysága alatt 1537-ben heve Bernardo Gabelli építőmester Győr fülekkel látták el. Ezeket csupán a
nyészett sáncot és palánkot vontak szigeten téglaégető kemencét létesí Duna- és a Kastély-bástyák keleti
a vár alja köré.1 Az erődítést tett, ahol egy hónap alatt 2,4 millió oldalán mellőzték.1,50 A munkála
1542-ben Nádasdy Tamás országos téglát készítettek.111 tokat szuperintendensi minőségben
főkapitány és királyi tárnokmester Az állandó pénzhiánnyal küsz Bernardo Magno és Suess Orbán
folytatta. Győr árkokkal és palán ködő kincstár 1561-ben Erdődy közösen irányította. Találkozni még
kokkal való megerősítésére Pozsony, Péter horvát bántól 4 ezer forintot, laynoi Donato Grazioli, Anthon
Sopron, Győr, Veszprém és Vas 1562-ben Dobó István barsi főis Molladt kőműves mesterek és Dome-
vármegyék jobbágyságának munkáját pántól 2 ezer forintot vett fel köl nico Temporal (demporál), tégla
is felhasználták. Az 1547-es or csönként Győr újjáépítésére.112 vető mester nevével is. Megfordult
szággyűlésen olyan határozatot hoz Győr építkezéseinél mint a mun
tak, (XXI. te.) hogy a győri püspök Francesco Benigno javaslatára az kálatok ellenőre Franz Pappendorf,
ség dézsmáit a vár és a város megerő eredeti Ferabosco tervhez képest két a Haditanács tagja is, s az ő javas
sítésére kell fordítani. 105 1552-ben módosítást eszközöltek. Benigno cél latára került 1575-ben Cristoph Mi-
Móric szász fejedelem vette át az szerűnek vélte a Császár — és Közép nall építőmester néhány meghatáro
erődítési munkálatok vezetését. A bástya, illetve a Kastély — és a zott teendő elvégzésére Győrbe. 121
400 sáncásó legényen és a jobbá Magyar-bástyák közötti aránylag Ezekben az években Győr az or
gyok közmunkáján kívül — 6 kraj hosszú falszakasz védelmére két szág legjobb, leghatalmasabb és leg
cáros napidíj mellett — még 500 újabb bástya felépítését. így került korszerűbb várává épült ki. A falak
lándzsás katona is dolgozott. 106 beiktatásra az Üj-bástya és a Sforza- átlagos magassága elérte a 7-8 mé
Pallavicini Sforza őrgróf kapitány félbástya. Már ő ajánlotta a bás tert, s a fülek lehetővé tették a
sága alatt (1554-1561) kezdődött tyák fülekkel való ellátását, amiket kötőgátak, s a szomszédos bástyák
meg Győr olaszbástyás védőövének később meg is valósítottak. 113 oldalazását. Növelte a védelem ere
a kiépítése. Sforza őrgrófot, Kroyzer A munkálatokat 1564-1568 kö jét, hogy a Duna és a Rába folyók
Gábort, Alsó-Ausztria helytartóját, zött Pietro Ferabosco, mint épí vizét széles és mély árkokkal a vár
Hoyes Jánost, Dietrich Marcellt 1555- tészeti felügyelő vezette.1 x 4 keleti és déli oldalai felé vezették,
ben mint királyi biztosokat bízták Az építkezések menetét nagyban s ezzel a várat mind a négy oldala
meg Győr megerősítésével, s a mun visszavetette az 1566 szeptemberi felől vizesárokkal zárták el a táma
kálatok költségvetésének a kidol nagy tűzvész, mely a legnagyobb dók elől.
66 HADIKRÓNIKA
így.
KHtS'VM r-J- , '• *
7. ábra Győr vára 1566-ban (Nicolo Agi- zatosan előtérbe került a Gvőr felé A kedvező terepviszonyokat ki
nelli rézmetszete.) vezető utak védelme. Ezért 1588-ban használva Pápát erős palánkvárrá,
Gregoróczy Vince, a várkapitány he bástyáit ó-olasz rendszerben épí
lyettese az abdai híd mellé őrkas- tették ki. 1560-66 között Pietro
Az előzetes felderítésben játszot télyt, Börcsön a templom mellé Ferabosco ellenőrzése mellett Thury
tak fontos szerepet a vár körüli pedig gömbölyű őrtornyot építte György és Bernardo Magno vezették
kimagasló pontokon lévő elő várak. tett/2 r a munkálatokat. A drinápolyi béke
Andrásvár, Tarisznyavár, Világosvár, 1589-ben irányították Győrbe a évében Sallustio Peruzzi, Giorgio
Lesvár, Szarkavár, Bagóvár, Mérges, nagy hírű, Egerben is tevékenykedő Guidoni, majd Bernardo Magno és
Rábapatona, melyek dél felé vonu építészt, Christoforo della Stellát. 126 Giulio Turco tekintették meg a vá
122 rat, s tettek többféle javaslatot is
ló félkörben védték a főerősséget. A 15 éves háború kitörése az épít
Az 1577. évi haditanácsi ülésen kezéseket lezárta, s mivel Győr az akkorra már korszerűtlenné vált
Győrt befejezettnek nyilvánították, 1594-ben török kézre került, a ó-olasz bástyás vár új-olasz bástyás
de kijelölték a még hátralevő fela folytatás a következő, a XVII. szá erőddé való átépítésére.129 E nagy
datokat is. A Haditanács által meg zadra maradt. szabású tervek azonban csak rész
határozott feladatok a következőek ben valósulhattak meg, mivel Győr
voltak: az árkokat mélyíteni kellett, korszerűsítése minden megmozdít
contrascarpat létesíteni, s a bástyák Pápa várának a kiépítése ható pénztartalékot felemésztett. Vi
és a kötőgátak továbbra is folyto lágosan látni, hogy a Duna és a Ba
nos karbantartást igényeltek. E mun A várat és a várost a hevenyészett laton közötti Főkapitányság várainak
kálatokra a Haditanács 52 ezer fo építkezések időszakában a Török az erősítésekor kizárólag az osztrák
rintot bocsájtott Suess Orbán ren család megbízásából Martonfalvay Im érdekek játszották a vezető szerepet,
delkezésére. Bernardo Magno re erődítette. Erőfeszítései nyomán s minden erőfeszítést Bécs védelmé
Kanizsára helyezése után 1578-ban a a várat három, a hozzá kapcsolódó ben hoztak. Bizonyítja ezt az is,
Haditanács gróf Salm Miklós Ferenc várost öt föld-fa építésű rondellával hogy addig, amíg Győrt szinte
építészeti hadbiztost rendelte Suess erősítették meg, belül földtöltéssel, hiánytalanul ellátták pénzzel, —
mellé. 124 Egészen Suess 1591-ben kívül vizesárokkal.127 1553-ban 52 ezer forintot kapott — addig a
bekövetkezett haláláig a munkálato Francesco Benigno járt Pápán, hogy a többi végvárnak összesen csak 15
kat a külső védműveken folytatták. szükséges munkálatokat felmérje. A ezer forintot juttattak. 130 Az Ud
Mivel azonban ezek a munkák na király 1556-ban 20 q lőport, 12 q vari Haditanács ugyan 1577-ben ja
gyon idő és munkaerő igényesek ónt, egy tarackot, 500-500 db vasolta, hogy Pápa főerősség legyen,
voltak, a sáncmunkák csak lassan talicskát, ásót, kapát, csákányt, föld de mindössze csak 1000-2000 fo
haladtak. hányó lapátot és 100 gyalogos fo rintra becsülték az ide irányítandó
Mivel az 1580-as években egyre gadására való pénzt küldött Pápá- pénzösszeget. Ennyiből pedig a vá
szaporodtak a török portyák, foko ra. 128 rat főerősséggé kiépíteni aligha le he-
HADIKRÓNIKA 67
• _
HADIKRÓNIKA 69
pénzre átszámítva 1581-ben 4362 fo zott: „úgy találtuk, hogy a vár még gyait is vármunkára kényszerítet
rintra rúgott. nagy költséggel sem építhető fel te. 1 5 7
1584-1588 között a vár kapitánya erősséggé, mert a helye nem olyan A kapitány 1575-ben Óbuda, Bé
Thengeldi Bornemissza János, híres természetű, a helységhez közel, vagy kásmegyer, Szentendre, Budaőrs, Sós
törökverő vitéz volt. A központi 60-70 ölnyire az ároktól egy 150 kút, Etyek, Érd lakóit azért bírsá
pénzbeli juttatások elmaradása miatt ölnyi magas hegy emelkedőt, me golta meg, mert azok vonakodtak
tovább folytatta a már 1581-ben lyen az ellenség tábort üthet, ami fát szállítani és meszet égetni Tata
megkezdett erőteljes gazdálkodást, a várat veszélyeztetné, a vár a hely építéséhez.158 Többször panaszko
ami a bevételek további emelkedését szín alkalmatlanságánál fogva nem dott is Musztafa budai pasa emiatt
hozta. 147 A vár építésére 1588 után is nagyobbítható kellően. Mivel azon Miksának.159 1577. ápr. 14-én pl.
sajnos már alig futotta, s így történ ban tudvalevőleg az ellenség, amikor így írt: „De az tatai kapitány az
hetett meg, hogy Palota könnyű a várat bírta, innen gyakran rabolt minemű új bástya csinálást formált
zsákmányként került 1593-ban Szi- és nagy kárt okozott, naponkénti mostan, kit ennek előtte való leve
nán pasa támadó hadainak a birto Komárom és Győr felé és a kör lemből bővebben megjelentettünk,
kába. nyékre való portyázásával, elfogta mivel annyira sanyargattatja az hatal
a szőlőben dolgozó jobbágyokat, ami mas császár jobbágyait, hogy immár
most nem lehetséges, mert a mondott teljességgel és pusztulófélben van
Tata vár felséged birtokában van és Győr nak, te nagyságod is viseljen gondot
városának, Komárom várának jó elő efféle méltatlan dologra, mert bizony
Tata huszárvára mind a Buda, mind védjéül szolgál, a várat alázatos véle semmi jó nem következik belőle
a Bécs felé tartó felvonuló seregek ményünk szerint nem kell ily rossz kit immár sokszor megjelentettünk
útjába esett. Feladata, Komárom és állapotban hagyni, de meg kell erő kinek mi okai nem legyünk." 160
Győr előváraként a Budáról Bécsbe síteni és ki kell javítani, hogy a hely-
vezető ősi kereskedelmi-hadi út vé őrségbeliek tarthassák magukat ben 1577-78-ban terjesen elkészült a Ro-
delme és a komáromi rév biztosí ne az*ellenség ellen." 15 3 senberg-bástya. A vár tornyait is
tása volt. 148 Földrajzi helyzeténél visszabontották, nehogy célpontja le
fogva fontos láncszemét alkotta a Az építkezések első szakasza 1568- hessen az ellenségnek. A Ferrando-
dunántúli végvárrendszernek, de fek 1570 között folyt. Ekkor készült bástyát a várható ágyúzás ellen rő-
vése miatt számottevő, erősséggé el a kapubejárat fahíddal és felvonó zsefonadékkal fedték, beboltozták, s
előlépni nem tudott. így inkább híddal. A rondellát tovább erősí a falakat több helyen kijavítot
fedező, biztosító szerepet töltött tették és új ágyúállással látták el, ták. 1 6 1 Suess Orbán újabb, 1577.
be. Vagyis a kisebb török csapatok így tűz alatt tudták tartani a hidat évi jelentésében felsorolta a még
visszaverése, nagyobb seregek kés és a kaput ostromlókat. Lebontásra hátralévő munkákat. A Kecske-bás
leltetése volt a vár közvetlen funk- került a déli földbástya és a vár tya felépítését és a rondella átalakí
• '• 149 legveszélyeztetettebb pontjára, ame tását olasz bástyává, mintegy 15 ezer
cioja. lyet a közeli magaslatról ágyúzni rajnai forintra becsülte. 162
1526-ot követően Bakonyay Má lehetett, olasz rendszerű kőbástyát 1578-1586 között épült fel Tata
tyás várkapitány palánk, föld és építettek, melyet Ferrando Zamaria egyetlen új-olasz típusú bástyája, a
sövényfallal erősítette meg a vá de Specie Casaról, a vár kapitányá Kecske-bástya. Eredetileg hasonlóan
rost, mely a török 1543-as nagy ról neveztek el. Elkészült a Fer- készült volna, mint a Rosenberg-
előnyomulásának már nem is tudott rando-bástya és a rondella közötti bástya, de időközben figyelembe
ellenállni. A törökök a várral együtt falszakasz kővel való kiépítése, vala vették az itáliai hadmérnökök újabb
a várost is felgyújtották és kirabol mint a vár külső földtöltéseinek a eredményeit. Az országgyűlés 1580-
ták. 1 5 0 A várat 1543 után nagyjá kijavítása is. 1 5 4 ban a Kecske-bástya építéséhez min
ból rendbehozták ugyan, de nagyobb Turco 1570-es keltezésű alapraj den 25 porta után egy szekeret
és komolyabb építkezésekre nem ke zán ezeket az építkezéseket örökí rendelt ki 12 napi ingyenmunkára.
rült sor, csupán a vár ÉNy-i oldalán tette meg. Az építkezések üteme a 1584-ben a tataiak is közmunkával
építettek 1552-1557 között egy pénz és munkáshiány következtében járultak hozzá az építkezésekhez. A
fonottsövényű rondellát.15 * 1570-1575 között lelassult. 1572- bástya felépítéséhez a legnagyobb
A vár 1557-es török kézre kerü ben készítette el Suess Orbán a vár segítséget 1586-ban kapták, amikor
lésekor bizonyosodott be igazán, mi teljes átépítésének a tervét. Az ő 53 község szolgálati adóját Tata
lyen nagy szerepe is volt Tatának irányítása alatt dolgoztak Tatán várának az építésére rendelték. 163
mint huszárvárnak, s hogy nélküle 1573-tól Paolo de Roma, 1581- Még ebben az évben el is készült a
mennyire foghíjas a védelmi rendszer. től Donato Grazioli építészek, s Kecske-bástya két kazamatával és a
Csak kilenc éves török megszállás közben járt itt Bernardo Magno kaput védeni tudó ágyúteremmel.
után 1566-ban sikerült visszafoglal várépítési főfelügyelő is. 15 5 Suess is ekkor távozott Tatáról,
nia a várat Thury Györgynek és 1575-1586 között Rosenberg mivel a Haditanács úgy döntött, hogy
Salm Miklós győri főkapitánynak. Kristóf György látta el a tatai kapi a rondellát pénz hiányában nem épí
Még ekkor sebtében helyreállítot tányi tisztséget. A munkálatok zöme tik át. Paolo dé Roma ugyan még
ták, s egy évvel később már Bartho- ekkor indulhatott meg, hiszen Suess 1592-ig Tatán maradt, de a térképek
lomeus de Ponte építész végzett is megjegyezte, hogy az elvégzett tanúsága szerint a váron további
itt kisebb munkákat. A palánkok munka „leginkább Római Királyi komolyabb változtatást már nem esz
kijavításán kívül megkezdte a ron Felséged Rosenberg tatai kapitány közöltek. 164 Kisebb munkálatok a-
della átépítését is. 15 2 idejében végeztetett".15 б zonban tovább is folyhattak, mivel
1568 augusztusában Tatára is Ekkor kezdték el építem a vár az 1587-ben a Rudolf által elzálogo
várvizsgáló bizottság érkezett. A délkeleti oldalán lévő új bástyát, a sított Pákozd, Sukoró, Gyúró és
bizottság tagjai Salm Miklós gróf, Rosenberg-bástyát. Hogy az építke Sóskút falvak jobbágyait továbbra
Puchaim Henrik, Teuffel Kristóf, zésekhez kellő munkaerő álljon az is kötelezték arra, hogy a tatai és
Franz Pappendorf, Thomas von Eise építők rendelkezésére, a várkapitány a palotai várak építésén dolgozza
ier és Suess Orbán voltak. Suess még a hódoltsági területek jobbá nak. 165
jelentése a következőképpen hang
70 HADIKRÓNIKA
Veszprém 1568. márc. 5-i jelentésükben össze vár nyugati falának pásztázására szol
gezték a veszprémi vár jövedelmeit. gált a belső vár sarkában lévő, négy
Kecsethy Márton veszprémi püspök A jelentés szomorú adatokat tartal lőréssel ellátott kerek bástya.
pénz hiányában már 1537-ben kérte mazott. A 118, 1/4 telken élő 4 ne Mivel a vár egy 40 méter magas
a királyt, hogy a vár megvédése és mes és 5 jobbágy évi jövedelme 59 dolomitsziklán épült, korszerű erő
fenntartása céljából a Veszprém vár forint 17,5 dénár, 667 tojás, 112 dítésre alkalmatlannak bizonyult,
megyei adót ő szedhesse be. 1 6 6 kappan és tyúk, 9 hízó, 221 kulcsos mint azt már 1570-ben Bernardo
1540. jan. 18-án pedig egy újabb kalács és három hízott ökör volt. Gallo is megállapította. A várat azon
folyamodvánnyal fordult ez esetben A borkilenced ezer akóra rúgott. ban a török közelsége miatt újjá
Anna királynéhoz, hogy küldjön se A siralmas helyzetet Miksa úgy kellett alakítani. A cél az 1552. és
gélyt a falak javítására. A kamara próbálta meg enyhíteni, hogy 1567. 1566. évi ostromok alkalmával rom
febr. 4-én keltezett válaszában az aug. 17-én 24 falut adott Thury badőlt nyugati várfal helyreállítása,
esedékes Veszprém vármegyei adót Márton kapitánynak a vár ellátá a kis kerek bástya felépítése, a fő
— 400 forintot — rendelte a vár sára. Miksa foglalkozott jószágkezelői kapu előtt széles, mély árok léte
segélyezésére, de ezt is csak három állás megteremtésével is. Ügy gondol sítése, a déli palánkerődítések továb
év múlva. 167 ta, jószágkezelőre bízza Veszprém, bi építése volt. A munkálatokat
A korszerűtlen, szabálytalan alap Tihany és Palota birtokait. A jó Suess irányítása mellett 1572-ben
rajzú, belsőtornyos várat először he szágkezelő kötelessége lett volna Giuseppe Civital, 1579-től Fausto
venyészett palánkkal erősítették, a- gondoskodni az ingyenmunkák vég Veranzio vezették. 172 1577-ben a
miben azonban nagy károkat okozott zéséről, az adók és más jövedelmek Haditanács a vár falainak kijaví
az 1552. évi török és az 1566. évi behajtásáról és félhasználásáról. A tását szükségesnek találta, s az ide
magyar ostrom egyaránt. 168 Veszp király úgy tervezte, hogy a várkapi szükséges pénz kifizetését a győri
rém visszafoglalásával a vár újra tányságot a birtokkezeléstől külön építkezési fizetőmester hatáskörébe
királyi kezelésbe került. Miksa ekkori választja, s ezek után két személy utalták. 173
elképzelése Veszprém megerősítésé gondoskodna arról, ami eddig korlát 1575 után került Veszprémbe
ről a következő volt: a körülötte lanul egy ember, a várkapitány ke Zamario Ferrando de Specie Casa
lévő kisebb várakat leromboltatja, s zében volt. A kamara 1568. dec. várkapitány. Az építkezésekre fordít
még Tihany várának a jövedelmeit 11-i válaszában ellenben azt java ható összegek az ő parancsnoksága
is Veszprémhez csatoltatja. 1567. solta, hogy Veszprém, Tihany és alatt is igen vékonyan csordogál
febr. 13-án ki is küldték a komisszá- Palota várak jövedelmeit lelkiismere tak. 1582-ben a magyar kamara 223
riusokat, hogy írják össze a jövedel tes becslés alapján inkább a kapitá forint 14 krajcárt utalt ki Ferrando-
meket, de ezt a környező várak ka nyoknak kellene bérbe adni. 170 nak, mely összeget a kapitány a
pitányai megakadályozták.169 Csaby Giulio Turco 1572-ben mérte fel vár kijavítására fordított. Az egyre
Ákos és László deák királyi biztosok a veszprémi várat. Rajzáról látható, növekvő szükségletek fedezésére Ru
hogy a várba vezető út kettős palánk- dolf kénytelen volt a vár fenntartá
erődítésen keresztül vezetett a főka sára és zsoldosok fogadására a veszp
5. ábra Veszprém vára. (Ismeretlen puhoz,- melyet külön őrtorony vé
mes rémi káptalan tulajdonát képező Ká-
ter metszete a XVII. századból.) dett. A kapubejárat védelmére és a dártát Ferrandonak adni, hogy annak
HADIKRÓNIKA 71
6. ábra Veszprém várának alaprajza. monostor és a templom leégett. Az képet kaphatunk a cseszneki erősség
(Giulio Turco rajza, 1572.) erőd helyreállítása, a falak vaskap ről. A sziklás, egyenlőtlen terepen
csokkal való megerősítése több jelen épült Cseszneket olaszbástyás várrá
tékeny apátsági birtok elzálogosí nem lehetett átalakítani, s az 1570
jövedelméből fedezze az esetleges tását tette szükségessé, sőt a temp utáni építkezésekre is csak követ
költségeket. Felsőörsöt pedig, ami lom értékes készlete is Nyitrára ke keztetni lehet. Valószínűnek tűnik,
szintén káptalani tulajdon volt Isz- rült. Az újjáépítési munkálatokat hogy az általános erősítésen kívül
kaszentgyörgyi Vincze Tamásnak a- Suess Orbán irányítása mellett Fe- ekkor fejeződtek be az alsó vár ki
dományozta 1583. máj. 13-án azzal jérkövy István főapátsági kormányzó építésének munkálatai. Csesznek ura
a kikötéssel, hogy az illető a birtok vezetésével négy győri kőműves és dalmához tartoztak ez időben Cse-
jövedelméből köteles a veszprémi számtalan jobbágyrobot igénybevé tény, Gyirót, Oszlop, Réde, Ság,
vár fenntartására bizonyos számú telével végezték. 1586 után, a ben Sikátor, Szentlászló, Szentkirály,
katonaságról gondoskodni.174 cések Felvidékre menekülését köve Szombathely, Vámhegy és Veim fal
Az 1570-es és 80-as évek vár tően, a vár a királyi kapitányok ke vak, melyek fontos szerepet ját
építő munkáit a török hat siker zén téliesen beépült a végvári háló szottak a vár fenntartásában.
telen roham után, két hatalmas zatba.1"77
faltörő kos bevetésével 1593-ban A Balaton-felvidék végvárai
semmisítette meg. 17 5
„Csesznek vára a töröknek A Balaton északi partján emelkedő
igen utában vala." középkori hegyi erődök egymaguk
Győrszentmárton (Wathay Ferenc) ban nem voltak hadászatilag érté
(Pannonhalma) kesek. Nem lehettek egyenértékűek
Fehérvár török kézre kerülését köve a tüzérség ellen jóval biztosabb vé
Pannonhalma, vagy ahogyan a ko tően, Csesznek szerepe egyre fonto- delmet nyújtó sokszögű, fülesbás-
rabeli források említik Szentmár sabbá vált. Mint fontos földrajzi- tyás, vizesárok- és sáncrendszerrel
ton, Győr előváraként került az or stratégiai központ két fontos útvo ellátott várakkal sem. Felszerelésük
szág védelmi rendszerébe. Az ideig nalat is az ellenőrzése alatt tartott. gyenge volt és hiányos, őrségük
lenes jelleggel kiépült kolostorerőd Egyrészt a Bakonyon át a Győr elenyészően kevés. Jelentőségük mé
védőműveiről 1572-ben készített a- szentmártont érintőt, másrészt a gis nagy volt, hiszen a mögöttük
laprajzot Giulio Turco, s örökí Szegedről kiinduló úgynevezett so- fekvő, jobban kiépített és korsze
tette meg a várrá formált, falakkal utat. Éppen ezért a töröknek vagy rűbb várak előzetes védelmében és a
körülvett bástyatornyokkal tagolt keletről Mór irányába, vagy nyugat felderítő hírszolgálatban pótolhatat
kolostort. Turco felmérési rajza az ról a Cuha patak völgyén át kellett lanok voltak.
erődítményt körfallal ábrázolta. A megkerülnie a várat.1
külső védőövet 6 db ötszögű, kis A szabálytalan alaprajzú belső Tihany
területű külső torony erősítette, előt tornyos várhoz, valószínűleg az 1540- A vár a Balaton-felvidéki várak kö
te árokkal, egy helyen híddal és 1550-es években kezdték hozzáépí zött kivételt képeft. A hegy fenn
négyszögletes kaputoronnyal. Ez a teni a külső várfalat, mely félkörben síkja ugyanis viszonylag nagyobb
külsőtornyos várfal védte a belső övezte a várat és az alsó várkaput. katonaság elhelyezését és erőteljes
várfalövet.176 1575-ben a varorseg Turco felméréseiből, melyek ezt az erődrendszer kiépítését tette lehe
gondatlanságából tűz ütött ki, s a alsó várat is tartalmazzák, hiteles tővé. 180 A monostort mint felleg-
72 HADIKRÓNIKA
Vázsony
A Séd partján egy enyhén emelkedő
domb oldalában álló vár előnytelen
fekvése ellenére is — hiszen nem a
fennsíkon, hanem éppen a völgyben
épült — fontos részét alkotta a Ba
laton-felvidéki végvárvonalnak, őrsé
gének feladata a Tihanytól északra
eső vidék védelme, a Pápa és a Keszt
hely felé törő török hadak útjának
az elállása volt. Mivel a Fehérvárról
a Dalmát tengerpart felé vezető hadi
és kereskedelmi útvonal is erre ha
ladt, a várból ezt is ellenőrzés alatt
tartották. 188
A török közelsége miatt az 1540-
es és 1550-es években a vár birtoka
mindössze három faluból állott (Vá
zsony, Adony, Tiszavezseny). Az in
nen befolyt jövedelmek kevésnek bi
zonyultak a vár megerősítésére. Ezért
1549-ben a kamara 150 forintot
utalt ki Horváth Péternek Vázsony
karbantartására. 1554-ben pedig már
a király által fizetett őrség tartózko
dott a várban. 189 Az 1560-as évek
ben még az is szóba került, hogy a
várat lebontják, nehogy a török el
foglalja és megerősítse.
Turco 1569-ben készítette el
alaprajzát a várról. Magát a várat
kisméretű, szabályos négyzet alap
rajzú, kettős várárokkal körülvett,
a sarkokon kerek külső tornyokkal
védett erődítményként ábrázolta.
Legfontosabb részét, a bejáratot a
várárok elé kinyúló, patkó alakú
kapuvédőmű erősítette. A 25 méter
magas 4 szintes lakótorony a védők
utolsó menedékének számított. 190
Hogy a falakat az ágyútűz ellen véd
hetőbbé tegyék, a várfalakat min
7. flora Csesznek várának látképe és alapnyugati és déli oldalát földhányással denhol kb. 2 méter magasságú föld
rajza. (Giulio Turco rajza és felmérése, biztosított cölöpsor, majd palánk és del támogatták meg, eléje pedig
1572.) árok, míg északról két bástya erősí vesszővel rögzített cölöpsort emeltek.
tette és védelmezte.18 3 A felmérést követően végezhették el
A tihanyi őrség még a Balaton déli a kapuvédmű átalakítását. A föld
várat széles palánkrendszerrel és bás partján fekvő, a hódoltsághoz tartozó szinti lőréseket elfalazták, az első
tyákkal erősítették. A külső palánk- területek falvait is adóztatt. Tihany- emelet magasságáig döngölt földdel
öv mintegy 30 hektárnyi területet nak adóztak Kőröshegy, Zamárdi, feltöltötték s a korábbi nyílások
kerített be. 1 8 1 A vár ellátásának a Nagyendréd falvai, 1580-ban pedig helyén 4 ágyúlőrést képeztek ki. 1 9 1
segélyezésére 1544-ben a veszprémi még a Tolna megyei Fadd is. 1 8 4 A várfalak vastagítására, magasí
káptalan 15 Balaton körüli birto Tihany jövedelmei 1572-ben 76 tására, támpillérek építésére minden
kát — Kisberényt, Alsóörsöt, Fel- egész telek után készpénzben 67 bizonnyal a volt pálos kolostor kő
sőörsöt, Lovast, Csopakot, Palózna- forint 60 dénárt tettek ki, ami azon anyagát is felhasználták az építők.
kot, Arácsot, Füredet, Aszó főt, ban az őrség havi fizetésének a ne
Nagypécselyt, Kispécselyt, Vászolyt, gyedrészét sem fedezte. Ezért a Csobánc
Szőllőst, Ábrahámot, Kisfaludot — kamara a vár közelében lévő jövedel Csobánc 1543 után került a végvárak
árendába adták Sforza grófnak, Ti mi forrásokat — kapuadót, szomszéd sorába. A vár ugyan nem képviselt
hany urának. Ugyan ezeket a birto megyék állami bevételeit — engedte nagy harcértéket, de gyorsan szágul
kokat a magyar királyi kamara 10 át a vár fenntartására.18 5 dó lovasaival a portyázásokban mégis
év elteltével Takaró Mihály várkapi Az 1577 áprilisában megtartott jelentősnek bizonyult. Veszprémnek
tánynak, Tihany új parancsnokának vizsgálat királyi biztosának Mattasics 1552-ben történt török kézre kerü
adta bérbe 200 forintért. Az 1557- Ferencnek a javaslatára 1578 janu lését követően az ellenség már köz
ből származó kimutatás szerint, mivel árjában döntés született Tihany meg vetlenül Csobáncot fenyegette. 1554
e birtokok jórészt szőlőtermő helyek, erősítéséről.186 Ebben az 1578-as novemberében a várat ostrom alá is
a jövedelem is főleg borból került kamarai javaslatban az is szóba ke vették a törökök. Gyulaffy László
ki."482 rült, hogy Somogy vármegye dikáját nak és Vásonkői Horváth Gáspárnak
Giulio Turco 1569-ben készítette kellene Tihany várának fenntartására azonban sikerült visszavernie a kü
el rajzát a várról. A bencés monostor fordítani. 187 lönben elég heves ostromot. A tá-
HADIKRÓNIKA 73
Diese Studie diskutiert die Militaerhis- die Funktionen der Grenzfestungen. Er terreich gesperrt werden. Nach 1568,
torische Fragen der Zeitraum der Kriege analysiert den Zeitabschnitt der sog. nach dem Fridensvertrag von Adrianopel
von 1541. bis 1568. und von 1593. bis provisorische Verteidigung (1541-1556), in Vierteljahrhundert wurden die damals
1606. der Fünfzehnjahren-Krieg sowie die Schwierigkeiten aus dem Privatbesitz, modernste Festungsarten, mit neuen ita
der sogenannte lange Frieden von 1568. die Lasten des weltlichen und kirchlichen lienischen Methoden ausgebaut.
bis 1592. in Region von Nordpannonien Eigentums. Im 1556 wurde in Wien der Deutsche und italienische militärische
in Hauptkapitaenschaft von Győr. Das Hof-Kriegsausschuss gegründet, nachher Ingenieure haben die Festungen der Land
beinhaltet das ganze heutige Gebiet des waren die Bauarbeiten auch in organi schaft aufgesucht und aufgemessen, wo
Komitats Veszprém und teilweise auch sierter Form geführt, das System des die geografische Gegebenheiten ermög
des Komitats Zala, Győr-Sopron und Hauptkapitaenschaftes der Grenzfestun lichten dort wurde eine neue Schutz
Komáiom. Die Studie wird auf zwei gen wurden ausgebaut. Die Kosten der zone um die Burg gebaut. Der zweite
grosse Teil und auf mehrere Kapitels Verteidigungslinien wurden somit durch Teü dieser Studie schildert die Bürge der
dividiert. dem Monarch getragen. Im 1556 wurden Landschaft, ihre Historie, die Festungs
Der erste Teil diskutiert die Not 7 Grenzfestungsrevieren gegründet, dar arbeiten in der Zeitraum. Ausbau der
wendigkeit der Ausbau des Grenzfes- unter hatte der Hauptkapiteanschaft in Hauptfestungen von Győr, Pápa, Tata
tungssystems und die daraus resultieren Győr strategisch am wichtigsten, nämlich und die Verbesserungen der für Moder
den Aufgaben. Schildert die Organisation hier sollten die bedeutsamen strategischen nisierung ungeeigneten kleineren Festun
und Struktur der Verteidigungslinien und Landstrassen nach Wien und nach Ös gen nördlich von Balaton.