Beszamolok Konferenciakrol

Forrás: http://www.doksi.
hu
Beszámolók konferenciákról
Tartalom:
Bevezetés
Szakmai előadások
Tanulmányok
Egy kis pszichológia...
Olvasónapló
Lapszemle
Színház
Könyvajánlat
Idézetek
Bevezetés
Tisztelt olvasó!
A debreceni "Segítőkéz" Lelkisegély Telefonszolgálat 1999. novembere óta Infó néven

havi rendszerességgel készít belső terjesztésű folyóiratot a szolgálat önkénteseinek.
A periodikánkból alkalmanként ismerős kollégáknak is juttattunk néhány példányt.
Így már tavaly igény mutatkozott más szervezetek részéről, szívesen olvasnák a
lapunkat a hasonló, segítői tevékenységet folytató kollégák is. A kedves, dicsérő
buzdítások hatására döntöttünk úgy, hogy a havi lapokból negyedévente válogatás
különszámot jelentetünk meg, s ebben azokat a cikkeket, tanulmányokat tesszük
közzé a külvilágnak, amelyek a segítőfoglalkozásúaknak adhatnak szellemi
táplálékot, illetve a mi speciális munkánkról szólók.
A 2000 év végéig megjelent 13 havi számunkból azonban nem minden arra érdemes
írás tudott megjelenni a válogatásokban. Ezért gondoltuk úgy, hogy az elmúlt
időszak szövegeit csokorba szedjük, s egyben is megörökítjük őket (mintegy
szolgálatunk kalendáriumaként).
Megint eltelt egy év, s most is tetemes terjedelmű anyag gyűlt össze a havi lapokban.
Kedves Olvasónk tehát ezeken a lapokon a 2001-ben megjelent cikkeinket,
tanulmányainkat olvashatja, természetesen csak azokat, amelyeknek nemcsak napi
aktualitása volt, hanem a későbbiekben is számot tarthatnak az érdeklődésre.
Kérem, fogadják szeretettel!
1
Forrás: http://www.doksi.hu
Debrecen, 2001. december 13. Rénes László titkár

(szerkesztő)
A LESZ XIV. Országos Találkozója Kiskunhalason, 2001. szeptember 28-30.
Szakmai előadások ismertetése
Buda Béla dr.: Az öngyilkosság és a média
Az utóbbi évtizedekben mind nagyobb figyelem fordult az öngyilkosság és a kultúra

kapcsolatai felé. A kultúra a közbeszéd folyamataiban és mögöttes (érték-, attitűd-, hiedelem-
stb.) struktúráiban ragadható meg, és ezt sokan, köztük nálunk is néhányan, a diszkurzív
elemzés módszertanával próbálták feltárni. A kutatás e téren nehezen hoz egyértelmű
eredményeket, de az eddigi adatok alapján valószínűnek látszik, hogy a magyar kultúra
sajátosan viszonyul az öngyilkossághoz, mint ultima rációhoz a megküzdés és a
problémamegoldás, az egzisztenciális döntések terén.
A magyar társadalomra jellemző az öngyilkosság heroizálása és sajátos intézményesítése. Ez

tükröződik az irodalomban, drámában, filmben. Az elfogadó attitűdök erősebbek a
közbeszédben azokon a területeken, ahol nagyon magas az öngyilkosság. Van, ahol szinte
hőssé alakulnak, heroikus aktussá válik az öngyilkosság (pl. tiltakozásként elkövetett vagy
altruista szuicidiumnál). Sajátos érték-konfúzió jelenik meg. Szuggesztív hatások is léteznek
(pl. helyszínek, eszközök, élethelyzetek, életkorok stb.).
Az öngyilkosság, mint közhír a modern sajtó kezdetének idején, a századfordulón jelenik

meg.
Az utóbbi években a média a közbeszéd különleges színtere lett, amely már nem csupán
kifejezi a közbeszéd áramlatait és változásait, hanem jelentősen formálja is azokat. Önálló
kutatási ágazat lett a média öngyilkosság generáló hatása, ezt az imitációs effektuson át
gyakran közvetlenül kimutatható módon teszi. Ennek az effektusnak tompítására több
országban történtek kísérletek, és szuicidológusok számos országban irányelvet is dolgoztak
ki a média ilyen irányú befolyásolására.
Az öngyilkosságnak, mint hírnek sajátos konnotációi vannak a sajtóban:

 szenzáció (különösen ismert ember, ismert esemény, pl. bűntény, sajátos módszer,
extendált vagy „járványos” formák esetén),
 „érthető” okok,
 pozitív értékelés,
 humoros felhangok (meghiúsult esetekben),
 felszínes moralizálás,
 külső okok, okozók keresése,
2
 betegségre, pillanatnyi elmezavarra, elborult elmére hivatkozás,

 temetés, részvét, búcsúlevél interpretálása.
Léteznek látens médiahatások, amelyek közbeszédformálóak (pl. a leegyszerűsítő ok-

attribúció, a közvetítő elzárkózás, az érzelemmentesítés, az empátia nélküli értelmezés, a
mögöttes emberi, illetve sorsproblémák felszínes kezelése, a gyász elhalványítása stb).
Nálunk a médiahatások a hétköznapi kultúra szuicidiummal kapcsolatos diszkurzusainak

talaján hatnak sajátosan erősítő módon, és ezért nálunk a megelőzés szempontjából nem elég
korlátozó javaslatokkal élni a média felé.
A média-közbeszéd nálunk nem rosszabb, mint más országokban, csak azért érzékelhetjük
negatívan a média által közvetített közbeszédet, mert maga a közbeszéd is jobban „fertőzött”.
Újfajta közbeszédnek kellene kialakulnia. Ennek fontos eszköze, forrása lehet a (telefonos és
személyes) lelki segítő szolgálatok működése, az egyházak és vallási közösségek újfajta
viszonyulása, illetve az idős kor újtípusú hétköznapi kultúrájának kialakulása. Mindebben a
média pozitív módon segíthet. Vagyis a médiának - számos hibalehetőségét felismerve - nem
elfordulnia kellene a témától, hanem éppen fokozottan foglalkoznia vele, a társadalom újfajta
öneszmélésének jegyében.
Fekete Sándor dr.: Önpusztítás és média
A szuicidium szociokulturális transzmissziójában a média, mint közvetítő mechanizmus

jelentős szerepet játszhat. Az írott és elektronikus médiumok, a sajtó, televízió öngyilkosságra
vonatkozó tartalmai, mint szuicid modellek, azonulásos mechanizmusokon keresztül lehetnek
hatással az öngyilkossági cselekményekre, öndestruktív "megoldást" elősegítő, de protektív
szerepük is lehet. Ez a szerep szuicid epidémiák esetében is világosan igazolható. Az
öngyilkosság megelőzésében (a WHO által is kiemelt három prevenciós terület egyikeként) a
média szerepe alig becsülhető túl. A megjelenítés során nemcsak befolyásolja, de tükrözi is a
szuicidiummal kapcsolatos kulturális ítéleteket és attitűdöket, s ezzel a média maga is
hozzájárul a társadalom szuicidiummal kapcsolatos magatartásformáinak alakulásához.
Különböző országokban, régiókban a világképek, és attitűdök eltérései (a megküzdés, vagy
éppen a feladás, kilépés mintáival) megjelennek és elemezhetők a tömegkommunikációban.
Ebből az adott időszakban a kultúra és önpusztítás viszonyára, a szuicidium potenciális
modellhatásaira, vagy védő szerepére vonatkozó releváns következtetések vonhatók le,
melyek segítik a megértését és a prevenciót.
A fiatalok kultúrájában a heavy-metal szubkultúrát szokták összekapcsolni a halálimádással,

az öngyilkossági motívumokkal. Az együttesek neve, a lemez- és számok címei is sokszor
kapcsolódnak a halálhoz, a szuicidiumhoz. A társadalom oly mértékű elvetése jelenik meg
némely dalszövegben, ami elviselhetetlennek sugallja a világot, a társadalmi „rendet”,
rendszereket, aminél még az önkezű halál is jobb. A zene és a szöveg hihetetlen erővel
hatnak együtt. Azt is látjuk, hogy ezek a zenekarok főként tinédzserekre - közülük is
leginkább a 12-16 éves korosztályra - hatnak legjobban. Az USA-ban több per is ismert, ahol
a dalszövegírók, zenekarok, lemeztársaságok lettek perbe fogva (Ozzy Osborne, Judas Priest,
CBS stb.).
1981-ben és 1991-ben viszonylag standard körülmények között (3-3 országos napilapban

megjelent cikkek összehasonlításáról, tartalomelemzésről van szó) hét országban végeztek
3
kutatást: Magyarország, Ausztria, Nyugat-Németország, Kelet-Németország, Finnország,

USA és Japán. 2001-ben újból elvégzik ezt a kutatást.
A hét országban végzett összehasonlító kutatás alapján elmondható, az öngyilkossági
arányszámokban észlelhető (gyakran többszörös) különbségek szociokulturális tényezők
hatása alatt (is) állnak, így az összehasonlító vizsgálatok segítettek az adott kultúra
"szuicidogén" vagy éppen ellenkezőleg, "szuicid-protektív" jellemzőinek felderítésében. A
társadalomelemzés a magyar mintában az elfogadó, azonosulást elősegítő tényezőknek és a
szuicidiummal szemben egy sajátos ambivalens viszonyulásnak sajátos együttesét találta,
amely az összehasonlított többi kultúra meglehetősen koherens beállítódású mintáival
szemben sokkal heterogénebb és ellentmondásosabb, s egyben bizonytalanabb volt.
A diszkusszió tárgya a szuicidprevenciós programokban a médiaközlések befolyásolhatósága

(ún. guidelines) az attitűdök, jelentések különböző szintjeinek változása/változtathatósága.
Beöthy-Molnár András dr.: A média által közvetített tartalmak
A kultúra hatással van az öngyilkosság jelenségére minden társadalomban. A modern nyugati

társadalmakban - így hazánkban is - a tömegkultúra fő közvetítői a televíziók, kisebb
mértékben a rádiók és a nyomtatott sajtó, s ezek mellett egyre növekvő mértékben az internet.
Az előadás a közvetített tartalmakat elemzi abból a szempontból, hogy mennyiben járulnak
hozzá az öngyilkosság jelenségéhez, akár utánzás révén, akár látens módon az értékrend, a
világkép és a gondolkodás módosítása, befolyásolása által. Az előadás ismerteti a magyar
lakosság reprezentatív felmérésére alapozva a szuicid ideáció és kísérletek háttértényezőit, és
elemzi ezen rizikótényezőknek és médiabeli tartalmaknak kapcsolatát.
A szuicid ideáció néhány háttértényezője a magyar lakosságban (1995-ben), fontossági
sorrendben:
• evés, ivás, dohányzás nehéz élethelyzetekben,
• droghasználat nehéz élethelyzetekben,
• depresszív szimptomatológia,
• öngyilkosság előfordult a családban,
• hosztilitás a családban,
• társas támasz hiánya,
• életcélok hiánya,
• bizalmatlanság másokban,
• ellenséges beállítódás.
Megállapított különbségek a szuicidiumra hajlamos és az egészséges emberek

gondolkodásában:
• attribúciós stílus a történések értelmezésében;
• belső, stabil, globális okok a negatív események hátterében;
• külső, instabil, egyedi faktorok a pozitív események hátterében;
• probléma megoldási módszerek deficitje:
• az aktív megoldási módok hiánya,
• több problémát, kevesebb megoldást észlelnek,
• kitartanak a hatástalan megoldási mód mellett (rigiditás),
• kevésbé képesek alternatívákat generálni,
• „igen, de...” típusú elutasítása a lehetséges pozitív következményeknek;
4
• reménytelenség, a jövő negatív elképzelése (pontosabb előrejelzője a szuicid

gondolkodásnak, mint a depresszió!);
• negatív önkép, alacsony önbecsülés;
• kognitív torzítások:
• szelektív absztrakció,
• túláltalánosítás,
• dichotóm gondolkodásmód;
• diszfunkcionális attitűdök:
• perfekcionizmus,
• érzékenység a kritikára, mások véleményére,
• fontos megfelelni másoknak,
• mások elvárásainak az elfogadása.
Az általánosan ismert öngyilkossági rizikótényezők mellett felvetődnek a háttérben további -

értékrendi, coping, gondolkodási - jellemzők, attitűdök, melyeknek szintén szerepe lehet a
szuicid gondolatok kialakulásában, és így az önpusztítási kísérlet létrejövetelében is. Ezeknek
a média-tartalmaknak az előfordulási, megjelenési gyakorisága lényegesen eltérő az egyes
médiákban. Az agresszív tartalmú hírek által festett lehangoló világkép inkább jellemzi a
kereskedelmi televíziók híradóit, ami hozzájárulhat a nézők közérzetének romlásához,
hangulatuk nyomottabbá válásához. Hasonlóképpen a nézőnek - részben ezzel a torzítottan
veszélyesnek bemutatott világgal is kapcsolatos - stressz szint emelkedése is hozzájárulhat
ahhoz, hogy az adott megküzdési kapacitással (coping repertoárral) élő személy terhelése
átlépje személyes tűrőképességének (vulnerabilitásának) határát. Aki tévét néz, az reklámot is
lát. A reklám a tökéletességet hirdeti, a valóság ellenben nem felel meg ennek a képnek. A
reklám világa ellentétben van a néző valóságos világával.
Az emberi boldogságkeresés hedonista és eudaimonista különbségei lényegesek.
Hedonizmus Eudaimonizmus
az élvezetek rabja igazi önmagává szeretne válni
élvhajhász mértékletes
a perc embere, jelenidő a távlatok embere, múlt-jövő összefüggései
frusztrációs toleranciája alacsony tűrőképessége jó
sokat tévézik, ide-oda kapcsolgatja sokat olvas könyvet
drogot, alkoholt fogyaszt elképzel, van fantáziája
azonnal mindent (gyerekes) türelmes (felnőtt)
nárcisztikus kapcsolatokban él
haszonelvű (utilitarista erkölcsű) célmegvalósító, eredmény szerinti,
teleologikus erkölcs
pénz dominancia művészi, személyes örömök dominanciája
materialista, korlátaival nem számol realista: mindannyian korlátosak vagyunk.
Az elektronikus média - részben akaratlan - hatása is hozzájárul a hedonizmus

hangsúlyosabbá válásához korunkban, akár pusztán azáltal, hogy megváltoztatta például az
egyén időélményét. A telefonos és más segítő szolgálatok a média produktumainak
előállítóival, a szerkesztőkkel, riporterekkel stb. együttműködve fontos szuicidiumokat
megelőző aktivitást fejthetnek ki, ami a WHO ajánlásokban is szerepel. Ugyanakkor fontos
felismerni, hogy a világhálón szándékosan szuicidiumra felhívó anyagok is találhatók,
5
amelyek megfogalmazása pszichológiai jártasságot tükröz, és éppen ezért kifejezetten

veszélyes. A média-tartalmak alapos elemzése alapozhat meg hatékony megelőzést.
A halál kultuszával szemben az élet kultúráját terjeszteni - személyesen és lehetőségeinket
kiaknázva a médiában is - mindannyiunknak erkölcsi feladata a korlátosság és emberi létünk
szenvedésének vállalásával együtt.
Kelemen Emese - Kalmár Sándor dr.: Szuicid prevenciós program

Kiskunhalason
Az öngyilkosság fájdalmas és ésszerűtlen jelensége az emberi természetnek. Az okai és az

ellene folytatott küzdelmek sokrétűek és mindezidáig kevés eredménnyel jártak.
Kiskunhalason és környékén különösen magas az öngyilkossági halálozás. Mindig is az
országos átlag fölött volt itt az öngyilkossági mortalitás (1987-ben 78/100e. volt, jelenleg
68,3/100e., miközben az országos átlag tavaly 32/100e. volt).
Ez vezette a helyi szakembereket arra, hogy a pszichiátriai betegségek okozta öngyilkosságok
számának csökkentésére egy olyan programot készítsenek, amelyet prof. dr. Rihmer Zoltán
vezetésével, az Amerikai Öngyilkosság Elleni Alapítvány és az Open Society Institute
támogatásával 2000 őszén elkezdjenek. A programot arra építették, hogy bár az
öngyilkosságot elkövetők jelentős része pszichiátriai megbetegedésben szenved, de ez a
betegségük sem felismerésre, sem kezelésre nem kerül. Ezért megkezdték a háziorvosok és
körzeti ápolónők felkészítését a depressziók felismerésére és kezelésére. Tekintettel arra,
hogy az öngyilkosságok nemcsak pszichiátriai okok miatt következhetnek be, a programot
kiegészítették szociológiai és pszichológiai vizsgálatokkal, valamint az idős betegek részére
biztosítandó nappali szociális ellátó hálózat kifejlesztésével is, együttműködve az
Egészségügyi Szakközépiskola vezetésével, a karitatív szervezetekkel és a társadalom egyéb
rétegeivel is. A fő célkitűzések között van az időben történő felderítés, a holisztikus szemlélet
megteremtése, az elérhetőség javítása, a szakszerűség, az odafigyelés, a pozitív attitűdök
erősítése.
A program befejezésével feltételezik, hogy javul a depressziós betegek ellátása, csökken az
öngyilkosságok száma, különösen a női öngyilkosságoké, javul a pszichiátriai szakellátás és
az alapellátás közti kommunikáció.

Drogmegelőzési Konferencia
2001. június 15-én a megyei önkormányzat Árpád termében az ISM, a Megyei Önkormányzat
és a Drogambulancia közös szervezésében drogmegelőzési konferenciát tartottak. A
programban a Drogambulancia két munkatársa: Varga Éva pszichológus és Kiss József
szociális munkás előadásai szerepeltek, illetve a végére kötetlen beszélgetést ígértek a
jelenlévőknek. A két kolléga viszont szakítva a konferenciák protokolljával, egymást segítve,
kiegészítve, felváltva beszéltek az ISM nemzeti drogstratégiájáról, illetve arról, hogy mi is
lesz ebben a munkában a szakemberek szerepe.
Röviden megpróbálom összefoglalni az elhangzottakat.
6
Kiss József elmondta, hogy egy közelmúltban készített felmérés szerint a középiskolások
egyharmada már valamilyen drogot kipróbált. Szükség van tehát a prevencióra, és az
átgondolt, jól megszervezett munkára. A prevenció akkor jó, ha a problémával még kezelhető
helyzetben találkozunk, s ne a "deviancia-lejtő" alján. 2000. decemberében az országgyűlés
nagy többséggel (két tartózkodás volt mindössze!) elfogadta a nemzeti drogstratégiát.
1999-ben a kezelt drogfogyasztók a következő arányban használtak különböző szereket:

• 42% - opiát,
• 20% - cannabis,
• 16% - amphetamin,
• 14% - nyugtatók,
• 8% - egyéb szerek (pl. szerves oldószer stb.).
A fogyasztásnál ugyanebben az időben a következő rangsor alakult ki:

1. cannabis,
2. amphetamin,
3. nyugtatók,
4. opiát,
5. egyéb szerek.
A megyéket összehasonlítva, kiugróan magas a fogyasztás Budapesten, Baranya és Csongrád

megyékben; negyedik helyen áll Borsod-Abaúj-Zemplén megye; Hajdú-Bihar megye a 7.
helyen áll az országos viszonylatban.
Megvizsgálták azt is, hogy milyen szerek okoztak legtöbb esetben halált:
• 83% nyugtatószerek,
• 12% opiát,
• 3% szerves oldószer,
• 2% egyéb.
A nyugtatószerek azért ilyen kimagaslóan szerepelnek, mert ebben a kimutatásban benne

vannak szuicidiumok is.
Az EU országai átlagosan 20%-osan "fertőzöttek", ehhez képest hazánk 12%-a nem túl
magas. Ezt a százalékos arányt nem tudom mihez képest adták meg, inkább csak az EU és
Magyarország közti különbség az érdekes.
A számok és statisztikák után Varga Éva rátért a drogstratégia ismertetésére. A stratégia
meghatározza az értékeket, a szükséges infrastrukturális fejlesztéseket, biztosítja a pénzügyi
alapokat és az emberi-szakmai erőforrásokat.
Elsődleges elvárások:
• a drogfogyasztók számának drasztikus növekedését megállítani és visszafordítani,
• kezelésbe kerülő drogfogyasztók számának növelése,
• a drogfogyasztás egyéni és társadalmi kárainak csökkentése.
Fő célok:
• A - a társadalom váljon érzékenyebbé a drogkérdések hatékony kezelése iránt (makro és
mikro szinten egyaránt),
• B - a fiatalok váljanak képessé arra, hogy produktív életstílust alakítsanak ki,
7
• C - hatékony, összehangolt gyógykezelés, terápia,

• D - jogi szabályozás, intézményfejlesztés megújítása, a kínálat csökkentése érdekében.
C A A / közösség,
együttműködés
B / megelőzés
B
C / gyógykezelés
D / kínálatcsökkentés
Kábítószerügyi Egyeztető Fórum a helyi közösségben:

• feltérképezi a szükséges feladatokat,
• biztosítja az információáramlást,
• segít a helyi erőforrások koordinálásában,
• az eredményeket és a problémákat visszacsatolja a makro szintnek.
Fontos, hogy megfelelő képzések legyenek, a segítők készségfejlesztésére is hangsúlyt kell

fektetni.
A kortárscsoportok képzése a drog-prevencióban nagyon fontos.
A speciális élethelyzetben lévő fiatalokat támogatni kell. Ezért szükség van tanácsadásra,
életvezetési ambulanciák kialakítására, működtetésére.
Veszélyeztetett csoportok:
• alkoholista szülők gyerekei,
• iskolából kimaradt gyerekek,
• munkanélküli fiatalok,
• szüleiket, családi támaszt elvesztő fiatalok,
• bűncselekményekkel kapcsolatba kerülő gyerekek és fiatalok,
• halmozottan hátrányos családban élők.
Kiss József elmondta még, hogy fontosnak tartják az ellenőrzést, a monitorozást. Évente
értékelő beszámolókat készítenek a programban résztvevő szervezetek, intézmények. Olyan
szintű értékelésekre van szükség, amelyeket kutatómunkára is fel tudnak használni.
8
Rénes László

Civil fórum
2001. június 20-án a városi önkormányzat Civil fórumot tartott, ahova a debreceni civil
szervezetek képviselőit hívták meg beszélgetésre. A város vezetését Somogyi Béla
alpolgármester és Szentei Tamás osztályvezető képviselte.
A civil szervezetek és a városi együttműködés vagy szakmai programban,

önkormányzat között 1999 végén, 2000 projektben való közös részvétel a jellemző,
elején kezdődött el egy együttműködési de mint civilek, nonprofit szerveződések
"charta" gondolatának a kidolgozása. nemigen veszik fel egymással a
2000-ben több fórumon is megvitatták ezt kapcsolatot. Éppen ezért nem is lehet őket
az elképzelést, s azt, hogy miről is szóljon legtöbbször civilként megszólítani. Ha
ez az együttműködés, kinek milyen jogai egy-egy szférán belüli civil szervezeteknek
és kötelességei lesznek (egymással nyújtanak fórumot, már akkor is megindul
szemben), milyen feltételek mellett tud valami rivalizálás (pl. a Tisza védelme
működőképessé válni a szorosabb aktuálisabb, mint a Hortobágyé, az
kapcsolat. A városi vezetés úgy gondolta, önhibájukon kívüli hátrányos gyerekeket
hogy képes lesz a nagyon különböző felkarolókat jobban támogathatnák, mint a
debreceni civil szervezeteket elérni, hajléktalangondozást stb.), ami nem
összehozni, hogy egy-egy "alegységben" nyíltan, inkább implicit módon jelenik
vitassák meg a tervezetet. A 2000-ben meg, de e miatt nem lehetséges közösen
felmerült együttműködési feltételrendszert gondolkozni, s mindannyiunkat egy tető
papírra vetették, s kijelölt, koordináló civil aláhozni, mondván, mindannyian civilek
szervezetek házigazdaként meghívták a vagyunk, mindannyiunknak azonosak az
közel azonos tevékenységet folytató érdekeink.
szervezeteket, hogy a tervezetről A legegyszerűbb a passzív rezisztencia,
alakítsanak ki véleményt, majd egy tehát az érdeklődés hiánya, az ilyen jellegű
konszenzuson alapuló közös álláspontot fórumokban nem hinni, tehát el sem jönni.
juttassanak el az önkormányzatnak. Az Nem hibáztatok senkit, de úgy gondolom,
önkormányzat pedig ezeket összegzi, s a hogy az alulról szerveződő civilnek
jelen civil fórumon elemzi, s kifejti a saját minden lehetőséget meg kellene ragadnia,
álláspontját. hogy célkitűzéseit, vállalt feladatát
Ez a stratégia elméletben jónak tűnt, mégis megvalósítsa. És ez nemcsak szakmai
a gyakorlatban nagyon nehézkesen folyt le, kérdés, hanem igenis sok függ attól, hogy a
ahogy a jelenlevők ezt elmondták. Az civil társadalom mennyire képes felkarolni
önkormányzat az utóbbi év(ek)ben 313 önmagát is. És itt sem szakmai lobbikra
civil szervezettel került kapcsolatba, kell gondolnunk, hanem a civilségre
elgondolásuk szerint ezzel a fenti magára. Tudom, régi berögzülések is
módszerrel még több nonprofit szervezetet vannak, nehéz identitástudatot kialakítani
be lehetett volna vonni a munkába. A ilyen kérdésben, nincsenek előttünk még
probléma csak az, hogy a civilek nem követhető példák, a pénzcentrikusság
egységesek, nem kapcsolódnak elnyomja az összefogást, a szolidaritást, a
egymáshoz, legfeljebb egy-egy szakmai pénzhiányban pedig nem teremtődik meg,
9
hogy a civilségnek ez a dimenziója is város honlapjának a látogatottsága

kialakuljon (olyan ez, mint amikor országos viszonylatban nem rossz. Minden
felróják, hogy minek jár az fodrászhoz, osztályon akarnak egy civil referenst
kozmetikushoz, akinek még ennivalóra is foglalkoztatni, akik megfelelő módon
alig van pénze)... tartanák a kapcsolatot a civilekkel. A civil
Nos, tehát most kivételesen nem a hivatal referensek, osztályvezetők, az osztályok
vizsgázott rosszul partnerségből, hanem a szakemberei évente egyszer, valamilyen
civilek, hiszen önmaguk számarányához fórum keretében tudnának találkozni a
képest csekély számban vettek részt ebben nonprofit szervezetek képviselőivel. A
a munkában, illetve a civil fórumon. polgármesteri vezetés (polgármester,
alpolgármester, jegyző) pedig szintén
De miről is volt szó ezen a beszélgetésen? évente egyszer tartana fórumot. Ennél több
Az önkormányzat vezetői elmondták, hogy alkalomra egyelőre nem gondolnak. A
miben láttak egységes álláspontot civil bizottságok munkájában viszont nem tud
részről: részt venni civil, mert nem önkormányzati
• A Debrecen Újságban legyen állandóan képviselő, így szavazati joga nincs. A
civil oldal, a Városi TV-ben legyen bizottsági ülések viszont nyitottak, bárki
civilek által készített műsor. elmehet, s arra van mód, hogy elmondja a
• A város honlapján legyen civil oldal, véleményét. A közgyűlésen is
ahol minden helyi civil szervezet felszólalhatnak, de ott már kevésbé van
bemutatkozhasson. lehetőség arra, hogy a véleményt a
• Legyenek a városházán olyan végleges döntésnél figyelembe vegyék. A
munkatársak, akik civil ügyekkel civilek passzivitása (együttműködési
foglalkoznak. hiánya) miatt amúgy meg felvetődik az a
• A bizottságokban részt vehessenek a kényes kérdés, hogy az az egy civil
szakmai civil szervezetek. személy mennyire lenne legitim
• A város vezetői gyakorta találkozzanak (természetesen a nonprofit oldalról nézve),
a civil szervezetek képviselőivel. hiszen már a megválasztása sem lenne
könnyű.
Az alpolgármester elmondta, hogy a Befejezésül az önkormányzat nevében
Debrecen Újság főszerkesztőjével felveszi kérték, hogy működjünk együtt
a kapcsolatot, tolmácsolja ezt az igényt. A (együttműködési nyilatkozatot írásban
Debrecen TV-ben ettől az évtől most már kértek), s ez a mostani találkozás csöppet
folyamatosan van civil műsor. Ehhez kell sem lezárás, inkább kezdet. A
még pénz, hogy a folyamatosság és a párbeszédben soha nem lehet
színvonal biztosítva legyen. A város befejezettségről beszélni, legfeljebb egy-
komolyan veszi a kommunikációs egy időszak zárulhat le, de mindezzel
kapcsolatrendszereket, így fontosnak együtt rögtön új időszak kezdődik.
találja azt is, hogy Debrecen honlapján Majd meglátjuk, mire jutunk, mindenesetre
minél több információ legyen a városról, mi nyitottak vagyunk az együttműködésre.
így a civil szervezetekről is. Egyébként a
Rénes László

Drogmentes Debrecenért
10
A „Drogmentes Debrecenért” c. konferenciát 2001. szeptember 21-én a Debreceni Egyetem

Jog- és Államtudományi Intézete szervezte. A konferencián sok érdekes és aktuális kérdésről
volt szó. Ezeken a hasábokon csak vázlatosan, a leginformatívabb elhangzottakból idézek fel.
Mottó: „... A kábítószer legyőzéséhez az az első lépés, hogy többet tudjunk meg róla, mert
csak így segíthetünk másoknak is erősebbnek lenni...”
Dr. Münnich Ákos tanszékvezető ismertette hogy lássuk, a társadalom semmilyen

a Szociál- és Munkapszichológiai Tanszék szegletén nem lehetünk védettek. Senki
kutatási eredményét, ami egy olyan nem akar narkós lenni. Senki nem akar
kérdőíves felmérésen alapult, amit a leépülten, minden családi és baráti
2000/2001-es tanévben debreceni kapcsolatot felégetve, éhezve, éjszakákon
középfokú oktatási intézményekben, ill. és nappalokon keresztül hajszoltan a
büntetés-végrehajtási intézetben végeztek narkóért kódorogni. Sokáig minden narkós
14-18 éves fiatalok között. Hétszáz fiatalt azzal álltatja magát, hogy időben le fog
kérdeztek meg a drogokkal kapcsolatos állni. De ebben már nem tud neki senki
informáltságukról, attitűdjeikről és sem segíteni a környezetében. A segítő
szokásaikról. Eredményük szerint 21,6%- szférának sem könnyű, olykor már
uk már kipróbált valamilyen kábítószert, a lehetetlen is beavatkozni. Ezért elsődleges
17-18 évesek között viszont már 30%-ban a figyelem egymásra, a felelősségvállalás
voltak a drogot kipróbálók. A „miért”-re gyermekeinkért, tanulóinkért. Mindehhez
18%-uk családi problémát neveztek meg, s még alapvető tudás is szükségeltetik, mert
majdnem fele rábeszélésre hivatkozott. időben beavatkozni csak az tud, aki észleli
a drog jelenlétét. Újabban a pótszerek is
Kurdics Mihály Ny. rendőr alezredes nagyon veszélyesek (hígító, ragasztó,
elmondta, hogy a szülők felelőssége jóval habszifonpatron stb.). A szegényebb
nagyobb, mint azt gondolnánk. Úgy érzi, rétegeknél és a legfiatalabb
hogy ez a rendőrségi kihallgatásokon korosztályoknál egyre gyakoribb a
jobban lecsapódik, mint a segítő szférában. pótszerek használata. A pedagógusok és a
A fiatalkorúak mentális segítése talán szülők tájékoztatása, felvilágosítása tehát
mindig akkor „indul be”, amikor már baj éppúgy fontos, mint a fiataloké.
van. A prevenció nem itt kezdődik, s nem
az őrszobán. A szülők addig, amíg nem Takács Péter, a Humánszolgáltató Oktatási
tudnak a gyerekeik drogozásáról, nem Központ igazgatója diagramjai szerint a
foglalkoznak a témával, elhárítják a drog-prevenciót főképpen az iskolában
problémát. Pedig ma már a veszélyeztetett lehet elkezdeni (60-80%), kevésbé
korosztály 12-24 év között van. A hatékony a nyilvános szórakozóhely, a
veszélyeztetettség pár év alatt tolódott ki drog-megelőzési központ, az egészségügyi
ennyire a gyerekek felé, tehát el kell intézmény pedig legfeljebb 5%-ban tud
gondolkodnunk azon, hol is kezdjük, szerepet vállalni a sikeres prevencióban.
milyen idős korban kezdjük a prevenciót. Az iskolai drogstratégia azoknak a
Itt viszont belép az iskola felelőssége is. célirányos és konkrét pedagógiai
Sajnos az iskolák éppúgy elhárítják ezt, feladatoknak a tervezési, szervezési,
mint a szülők („A mi iskolánkba rendes megvalósítási folyamatát jelenti, amely az
szülők, rendes gyerekei járnak”). Ez a iskolai drog-prevenciós programban
„struccpolitika” nem használ, a megelőzés konceptualizálódik. Az egészségre nevelés
felé tett erőfeszítéseket csak hátráltatja. komplex projekt, beletartozik a
Nem kell szociológusnak lenni ahhoz, táplálkozás, a mozgás, a szexuálhigiéné, a
11
dohányzás, az alkohol és a drog kérdése is. kapcsolatban vannak (iskolaorvos,

Ezeknek a témáknak az oktatásba- iskolapszichológus, háziorvos, védőnők
nevelésbe való bevezetése korosztály- stb.). Segítségre lehet számítani a tágabb
specifikus. környezetből is (pl. helyi kórház
Hogyan lehet elkezdeni a munkát az addiktológiai osztálya, gyermekjóléti
iskolákban? Elsődleges az informálódás, szolgálat, nevelési tanácsadók, egyházak,
segítséget kérni a prevenciós programhoz, civil szervezetek, kortárs segítőszervezetek
ismeretszint-felméréseket, attitűd- stb.).
vizsgálatokat végezni, veszélyeztetettek Az előadó a végrehajtásra is adott tippet a
felmérése, célvizsgálata, motivációk pedagógusoknak (pl. klubok, filmvetítések,
kialakítása, témaorientált órák és szülői vitakörök, kiscsoportos beszélgetések,
értekezletek bevezetése stb. Fontos sportprogramok, tematikus előadások,
bevonni azokat az egészségügyi túrák, kirándulások, anti-drog diszkók
szakembereket, akik a fiatalokkal szervezését emelném ki).
Rénes László

Önkéntesség és a professzionális segítés kapcsolata
2001. október 11-én, az Észak-alföldi Regionális Ifjúsági Iroda nagytermében szervezett

konferenciát a Forrás Egyesület, az Önkéntesek Nemzetközi Éve programjaihoz
kapcsolódóan.
A konferenciára előadóként voltam szféra, a kormányzatok és a helyi

meghívva, így kevésbé tudtam társadalmak legyenek képesek párbeszédre
összpontosítani a többi előadás a civilekkel, a kormányok támogassák az
jegyzetelésére. Ezért most nem külön- önkéntes munkavégzést, az önkéntességgel
külön ismertetem az előadásokat, hanem kapcsolatos képzéseket, nemzetközi
sűrítve írom le a konferencián információs hálózat jöjjön létre, s az
elhangzottakat és a benyomásaimat. önkéntesen feladatokat vállalók
számszerűen is növekedjenek.
Berényi András, a konferencia létrehozója
a legelején különböző dilemmákról A következő előadónk, Porkoláb Gyöngyi
beszélt: pl. alárendelődés vagy összeírta, hogy az önkéntességről mi is jut
függetlenség, laikusság vagy profizmus, eszébe az embereknek. Többek között:
magán- vagy közérdek jellemzi-e a civil áldozatkészség, ingyen munka, segítés,
szektort, azon belül is az önkénteseket. Ezt önzetlenség, odafigyelés, emberségesség,
a konferenciát arra is szánták, hogy számba szeretet, szolidaritás, fáradhatatlanság,
vegyük értékeinket, szólhassunk a kitartás, példamutatás, céltudatosság, öröm
problémáinkról, s a jó kezdeményezéseket stb.
tovább adhassuk. Kik is hát az önkéntesek? - tehetjük fel a
Az Önkéntesek Nemzetközi Éve az ENSZ kérdést. Mindenki lehet önkéntes, a
megfogalmazása szerint azt a célt társadalmi élet minden területén, ahol
szolgálja, hogy növekedjen az önkéntesség szükség van munkájára. Aki képes és
társadalmi elismertsége, erősödjön a civil hajlandó tudását és szabadidejét az
12
önkéntes munkára áldozni. Bárki, aki professzionális hozzáállás, a fizetetlen

tudatosan tevékenykedik mások javáért. munkára való hajlandóság, erős motiváció
Az önkéntesség a társadalmi, kulturális, és érdekmentesség.
gazdasági és környezeti fejlesztés Az önkéntes tevékenység általában
közösségi eszköze. Az önkéntesek aktív és szervezeti keretek között valósul meg. A
felelős állampolgárok, akik szervezetek az önkénteseknek a
tevékenységükön keresztül fejlesztik saját biztonságot adó hátországot (és
személyiségüket, új készségeket és tudást közösséget); a segítetteknek, a közösség
sajátítanak el. Munkájuk során másokat is többi tagjának pedig a szakmai, minőségi
hozzásegítenek, hogy közösségeik életében garanciát jelentik. Az önkéntesek
aktív, felelős szerepet vállaljanak. munkájának jól szervezettnek kell lennie,
Az önkéntesek készségekkel, és professzionális módon kell kivitelezni,
képességekkel rendelkeznek; hiszen bármilyen tevékenységet is
leggyakrabban a következőket szokták végeznek az önkéntesek, ezt
említeni: érzékenység, tolerancia, professzionális hozzáállással kell
szolidaritás, együttműködési készség, csinálniuk.
Rénes László

Dialógus a civil Magyarországért
2001. október 18-19-én, Nyíregyházán tartottak konferenciát a Miniszterelnöki Hivatal Civil

Kapcsolatok Főosztálya és a Nyírségi Civilház szervezésében az Északalföldi régió (Jász-
Nagykun-Szolnok, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyék) civil szervezeteinek
és az önkormányzatok civil referenseinek.
A meghívó azzal biztatta a jelentkezést, nincsenek tisztában. Egyik oldalról egy

hogy nem "szokványos" konferenciára kicsit „lenézett” ágazat ez, hiszen nem
készülnek, hanem szeretnének a civil milliókkal és milliárdokkal gazdálkodnak,
szervezetek képviselőinek minél több a kis költségvetés pedig nem menti fel a
ismeretet átadni. A rendezvény tehát szervezetek vezetőit az alól, hogy
inkább továbbképzésként működik a jogi- törvényeket, szabályokat betartó módon
és pénzügyi (gazdálkodási) szabályok, kell gazdálkodniuk. Ugyanakkor az
illetve a nonprofit menedzsment önkéntesség és elhivatottság mellett fontos
tárgykörökben. Nem itt, ebben a pár ismeretek is segítik a munkát, a szervezési,
órában ismerkedhetünk meg az alapokkal, vezetési, marketing, PR és egyéb
hanem a már gyakorlatban is megszerzett megkerülhetetlen tevékenységeket. A
tapasztalatokat bővíthetjük, erősíthetjük másik oldal viszont az, hogy még nagyon
meg egy kis elmélettel. kevés szakon tanítják a nonprofit
ismereteket, s a továbbképzéseket,
Azt kell mondanunk, hogy hiánypótló ez a tanfolyamokat szervező cégek pedig a mai
kezdeményezés, hiszen a civil szervezetek magyar átlagos civil szervezetekhez
működtetetését sokan csak a jól-rosszul mérten megfizethetetlen áron próbálják
„ellesett” gyakorlatból ismerik, számos eladni a „tudást”. Elég csak a különböző
törvénnyel, jogszabállyal, ismerettel jogszabálygyűjtemények árára gondolni
13
(amelyek mellesleg minden évben A nonprofit menedzsment szekciójában a

módosulnak). Egy-egy (átlagos) civil vezetés felelősségét hangsúlyozták.
szervezetnek évente százezreket kellene Felelősség a működés és fejlesztés
költenie a saját képzésére, amiben szükséges emberi, anyagi, technikai,
természetesen a konkrét munkájukkal pénzügyi és szervezeti feltételeinek a
kapcsolatos képzésekkel nem is megtervezéséért.
számoltunk. Így aztán a pénzhiány miatt a A tervezéshez szükséges kiindulási pont a
szervezetek meg sem próbálnak helyzetelemzés, amely két fázisra
professzionálisan működni, olykor innen- bontható: a külső környezeti és belső
onnan hallott információkra támaszkodva szervezeti diagnosztikára. Meg kell találni
végzik a munkát. az összefüggéseket a külső tényezők és a
Továbbképzésekre tehát nagy-nagy szervezet működésének eredményessége
szükség van, ahol rendszerezett között. Szó volt még a szervezeti
ismereteket kaphatunk, s ha az ráadásul konfliktusokról is, amiket három módon
ingyenes is, akkor remélhetőleg minél több értelmezhetünk (emocionális,
szervezet képviselteti magát egy-egy instrumentális és strukturális konfliktusok).
tagjával. Az elméleti kérdések mellett arra is
kerítettek időt a csoportvezetők, hogy a
A konferencia előadásain a kormányzat és résztvevők közül önként vállalkozó
a civil szektor együttműködéséről, az szervezetvezető által hozott konfliktus
önkormányzatok és a civil szervezetek kezelését a gyakorlatban is kipróbálhassuk.
kapcsolatáról, illetve a régióban ismert Tapasztalatom az, hogy ez az „esemény”
problémák kezelhetőségéről, megoldási volt a legnagyobb hatással a résztvevőkre.
lehetőségeiről volt szó. Nem elhanyagolható tényező, hogy a
Az előadások után és másnap négy csoport 18-20 tagjából talán rajtam kívül
szekciókban történt a tulajdonképpeni senki sem szokott rendszeresen
továbbképzés: nonprofit menedzsment, szupervízión részt venni (mindössze két
jogi és gazdálkodási ismeretek, az főiskolás lányról feltételezem, hogy volt
önkéntesség szerepe témájú szekciók a már szupervízióban). A szervezeti
civil szervezetek képviselőinek, illetve az konfliktus nem oldódott meg, hiszen a
önkormányzatok és a civil szervezetek szereplői nem is voltak jelen, de lényeges
közötti kapcsolatépítés címén az összefüggésekre derült fény, amiért a
önkormányzati dolgozóknak tartottak merész témahozó nagyon hálás volt a
szekciót. Az utóbbiról csak annyit tudok, csoportnak, s a csoportban is megmozdult
hogy a köztisztviselők új képzési valami (csak egy spontán példát hozzak: a
rendszerébe beépítették a nonprofit szekció/csoport az elején szekcióként
ismereteket is, s most próbálják működött, itt viszont egyre inkább
továbbképzéseken a már csoportként, s a konfliktuskezelési
önkormányzatoknál dolgozóknak is ezt gyakorlat végére észrevétlenül mindenki
"pótolni". Az itteni szekció is egy ilyen tegeződött).
továbbképzési lehetőség volt. Az önkéntesség szekciójában sorba
A jogi és gazdálkodási ismeretekről szóló szedtük, mi jellemzi az önkéntes munkát:
szekcióban először is arról kaphattunk szabad, egyéni választáson alapul, tehát
képet, hogy tudatos gazdálkodás nélkül a személyes indíttatású, anyagi érdektől
civil tevékenység folytatása kerülhet mentes, ami nem jelenti azt, hogy
veszélybe. A jogszabályok ismerete és valamilyen díjazásban ne részesüljenek az
alkalmazása nélkül nincsenek „garanciák” önkéntesek, mások javát szolgálja az
arra, hogy tevékenységünk jogszerű, és pl. önkéntes munka, elősegíti, hogy egyének
a még önzetlenül végzett munka során is vagy közösségek részesei legyenek saját
felmerülhet a visszaélés gyanúja. problémáik megoldásában és egyidejűleg
14
hasznos a társadalmi szinten, a támogatásra feladatokra várunk önkénteseket. A

szorulónak, de az önkéntes munkát szervezetnek előre, tudatosan fel kell
végzőnek is. Az önkéntes munka gazdasági készülnie az új jelentkezők fogadására. Jól
haszna sem elhanyagolható, hiszen a kell felkészíteni a hozzánk csatlakozókat a
leggazdagabb országok sem tudnák pótolni leendő feladataikra, hogy minél
az önkéntesek által elvégzett munka hasznosabbnak érezzék magukat, s hogy
ellenértékét. E mellett vannak olyan mi is minél hatékonyabban gyarapodjunk a
feladatok, amelyeket sokkal munkájuk által. Ügyelni kell arra, hogy
hatékonyabban látnak el az önkéntesek, mindkét fél elégedett legyen egymással.
mint fizetett dolgozók. A filantrópia a Az új emberek energiát, frissességet,
versennyel, az önzéssel szembeni ellensúly lendületet hoznak a szervezetbe,
szerepét is betölti. Mivel az aktív megakadályozzák, hogy a régi
társadalmi részvétel lehetőségét kínálja, munkatársak elszürküljenek,
fejleszti a kezdeményező és a „besavanyodjanak”. A régi kollégák
cselekvőkészséget, amelyek a közösségi viszont a tapasztalataikat tudják átadni az
fejlesztőmunkának is alapvető értékei. A újaknak. Ezért célszerű az önkéntesek első
közösségi munkavégzés során többnyire kiképzésébe a régi munkatársakat bevonni,
erősödik a résztvevőkben a majd a már aktív új és régi önkénteseknek
felelősségvállalás, a bizalom, a tolerancia, közös továbbképzést tartani, amely nagyon
a mások szempontjainak figyelembe jó terep ezeknek az értékeknek a
vétele, a kölcsönösség és a szolidaritás. kicserélésére.
Elmondható tehát, hogy az önkéntes Az önkéntesek megtartását elősegíthetik: a
munka sok esetben lelki szükségleteket is munka nyilvános elismerése, a rendszeres
kielégít. tájékoztatás (jó információáramlás,
Ha egy szervezet önkénteseket kíván kommunikáció), véleménykikérés, ünnepi
foglalkoztatni, szükséges a nyilvánosság alkalmak, hagyományok ápolása.
felhasználása, hogy keressük azokat az Téves az az álláspont, hogy az önkéntesek
embereket, akik ilyen feladatot szívesen munkája nem eléggé kérhető számon, így a
vállalnak. Fontos, hogy ilyenkor azokra az szakmai színvonal, a teljesítmény és a
értékekre apelláljunk és hivatkozzunk, felelősségvállalás terén alacsonyabb értékű
amelyek erre a munkára jellemzőek, így munkát várhatunk csak el. Éppen az erős
motivál a csatlakozásra. Ehhez - motiváltság és elkötelezettség okán az
önmagunknak és a külvilág számára is - önkéntesek képesek valódi szakmai
világosan meg kell fogalmaznunk, milyen teljesítményekre.
Rénes László

Utak és lehetőségek az egyenlő esélyek megteremtésére
A Szociális és Családügyi Minisztérium tavaly szeptemberben rendezett konferenciát a

Parlamentben, Utak és lehetőségek a szegénység visszaszorításához címmel. Ebben az évben,
december 3-4-én, a Magyar Tudományos Akadémián rendezték meg a folytatást, Utak és
lehetőségek az egyenlő esélyek megteremtésére címmel.
15
A megnyitóban Szemkeő Judit államtitkár társadalmakban, a legkülönbözőbb

arról szólt, mit jelent gazdasági értelemben időpontokban, rendszertől, gazdasági
a szegényebb és gazdagabb családok helyzettől, földrajzi helyzettől függetlenül,
közötti különbség. Generációs adottságról a cirkuláris mobilitás általában azonos
van szó, ami meghatározza mindenki nagyságú.
életét. Társadalmi szinten mennyire lehet A réteghatások azonban nagyok. A
befolyásolni ebből az alapadottságból hierarchia felső és alsó rétegében kisebb a
származó különbségeket. Az előadó szerint mobilitás (minden irányba), a középréteg a
a szubszidiaritás elve az esélyegyenlőségek leginkább mobilis. Kulturális hatások és
megteremtését szolgálja. területi hátrányok is befolyásolják a
társadalmi mobilitást. A tulajdonszerzés és
Kolosi Tamás, a TÁRKI elnöke az az iskolarendszer a legfontosabb közvetítő
esélyegyenlőség eszmetörténeti mechanizmusok, amelyek befolyásolják a
vonatkozásairól beszélt az előadása első társadalmi mobilitást. A magyar
felében. Az európai eszmevilágot, iskolarendszer a 90-es évek közepén, egy
értékrendszert, gondolkodást egyaránt felmérés szerint a OECD országok közül a
befolyásolja a hagyomány, a hit, a legszelektívebb volt. Az iskolarendszer az
hatékonyság eszméje, de a szabadság, esélyegyenlőtlenség átörökítését nagyban
egyenlőség és testvériség értékrendje is. befolyásolja, a szelektivitását szűkíti, ha
Ezeknek a súlyozása az érdekes minden különböző típusok és szintek jelennek meg
történelmi időben, illetve társadalmi benne. A szelektivitás így is megmaradhat,
berendezkedésben. A 19. és 20. századi például a típusok között.
baloldali gondolkodás az egyenlőség Az esélyegyenlőtlenség mértéke összefügg
eszméjét emelte ki. Az 1970-es évek óta az azzal, hogy milyen a társadalom. Tartós
egyenlőség eszméje "lankad", a gazdasági növekedés nélkül nincs
hatékonyság nagyobb dominanciát szerez, lehetőség az esélyegyenlőtlenségek
az ekkori felfogás szerint, a szabadság és a csökkentésére.
hatékonyság nélkül nem tud működni a
társadalom, tehát minden más csak Mellár Tamás, a KSH elnöke a statisztikai
másodlagos tényező. Az egyenlőtlenségre megközelítést azzal kezdte, hogy a
a magyarázat pedig az, hogy ez mindig is statisztika feladatáról szólt. Legfontosabb
szükségszerűen jelen volt a társadalomban. feladata a tárgyilagos helyzetkép feltárása,
A társadalom normális működése mellett az erőforrások számbavétele és a
nem az esélyegyenlőség megvalósítása a hatásvizsgálatok.
cél, hanem az esélyegyenlőtlenségek A gazdasági és társadalmi konszolidáció
csökkentése. Szociológiai szempontból a szükséges, de nem elégséges feltétel az
társadalmi mobilitás kutatása ad esélyegyenlőtlenség visszaszorítására,
legvalósabb képet az hiszen a gazdasági növekedésből származó
esélyegyenlőtlenségekről (ez egyébként a növekmény nem arányosan oszlik el a
legfejlettebb ága a társadalomkutatásnak). társadalom rétegei között. Mindig vannak
A társadalmi mobilitás azt jelenti, hogy a újabb megoldandó problémák is.
szülők nemzedéke és a gyermekek Világtendencia a népesség elöregedése, az
nemzedéke között milyen elmozdulások egészségügy és a globalizáció problémái.
vannak a társadalom struktúráján belül. A Az EU társadalomstatisztikai kutatásokat
társadalmi mobilitást külső tényezők is végez: rendszeres lakossági adatgyűjtés és
befolyásolják. A társadalmi szerkezet intézményi adatgyűjtés formájában,
változása involvál. Létezik cirkuláris, vizsgálják többek között a jövedelmekben
helycserés mobilitás is (fluiditás), amit és az életkörülményekben bekövetkezett
nem a társadalmi szerkezeti változások változásokat.
kényszerítenek ki. A legkülönbözőbb A hazai felmérések is sokrétűek:
16
• háztartások felmérése (jövedelem, foglalkoztatni a számára kevésbé

fogyasztás stb.), megfelelő munkaerőt (pl. ilyenek a
• munkaerőpiaci felmérések (pl. aktív- sokgyermekes anyák, a távolról ingázók, a
inaktív arány, tartós munkanélküliek), 45 év felettiek, fogyatékosok, rokkantak,
• egészségi állapotfelvételek (ide tartozó különböző betegségben szenvedők stb.).
a születések, halálozások aránya is),
• időmérleg a munka- és szabadidő A fentiekben nem minden előadást
arányáról, a szabadidő eltöltése, családi ismertettem, a témák sokrétűek voltak,
munkamegosztás, stb., nehéz lenne mindenre kitérni. A délután
• a népszámlálás pedig teljes- és második felében szekciókban folytatódott a
széleskörű, amiből a lakáshelyzet, konferencia. A gazdasági szféra és a civil
iskolázottság, családi állapot stb. szervezetek kapcsolatának szekcióját Buza
ismerhető meg. Domonkos és Varga Sándor vezette. A
szekcióban elhangzottakból végezetül egy
Pongrácz Tiborné, KSH kutató elmondta, előadó felvetéseit ismertetném.
hogy a magyar lakosságra a család-,
gyermek- és házasságcentrikusság a Tomka János kifejtette, hogy a gazdasági
jellemző, habár tudjuk a statisztikai szféra és a civil szektor közötti párbeszéd
adatokból, hogy a születések száma azért illúzió, mert egymástól független két
csökkenő, a házasság és a válás világról van szó. Egymás nyelvét nem
arányszáma sem bíztató. Egyre nagyobb a ismerő, egymás mellett elbeszélőkről van
különbség a között, hogy mit szeretnének, szó. Nem kell hibáztatni egyik oldalt sem,
s mit valósítanak meg a megkérdezettek. azonban nekünk van nagyobb szükségünk
A gyermekek esélyegyenlősége a a megfelelő párbeszédre. Ezért tenni is
rendszerváltozás óta drasztikusan romlott. kell. Ehhez adott hasznos tanácsokat,
Anyagi téren egyáltalán nem biztosított a pontba szedve az előadó:
gyermekek esélyegyenlősége. A 1. Ne várjuk meg, hogy a másik fél kezdje
gyermekkori szegénységre jellemző, hogy el a párbeszédet.
az átlagos jövedelem 50%-a alatt élőkhöz 2. A másik fél gondolkodását meg kell
1992-ben, 2 éves korig a gyermekek 15%-a ismernünk.
sorolható, ami 2000-re 21%-ra emelkedett A cégek vezetőit hajlamosak vagyunk a
(a 3-6 éves korúaknál 10%-ról pedig 19%- vezetésük alatt álló cégekkel azonosítani,
ra emelkedett). olykor nem az embert látjuk benne, hanem
a vezetőt, a "hatalmat". Pedig a
Boros József (Nyugat-Dunántúli menedzserek is emberek, sok sajátos
Regionális Fejlesztési Tanács) a munkához problémával küszködve. Egy felmérés
való hozzáférés esélyeinek alakulásáról szerint a leggyakoribb problémáik például:
tartott előadást. Megismerhettük, hogy magányosság, identitás-problémák,
milyen akadályok jelentkeznek a önigazolás hajszolása, védekezési
munkához jutás szempontjából. Az kényszer, a teljesítmény-nyomástól való
információhiány nagyban akadályozó félelem, döntésképtelenség stb.).
tényező. Főként apró falvak, kistelepülések 3. Hitelesség és megbízhatóság.
lakosai szenvednek ettől. A civil A bizalom elnyerése éppen olyan fontos,
szervezetek segítsége nagyon fontos az mint annak a megtartása. "Amit
információáramoltatásban. A strukturális gondolunk, azt kell mondanunk. Amit
deficit akkor jelentkezik, amikor nincs mondunk, azt kell tennünk. Amit teszünk,
elegendő munkahely, vagy nem megfelelő azzá kell válnunk."
képzettséggel rendelkeznek a munkát 4. Professzionalizmus.
keresők. A piaci értékdeficit azt takarja,
hogy a racionális piac nem akar
17
A gazdálkodásban is professzionálisnak Mintákat és hitelességet keres mindenki, a

kell lenni, szakszerűen tervezni, civilek lehetnek minták, ha hitelesek.
végrehajtani és beszámolni. 9. Tanácsadó testületek fontossága.
5. Élethosszig való tanulásra készség. Ilyenben sok menedzser szívesen részt
A gazdaság területén tevékenykedőktől is vesz, ha a fentiek megvalósulnak. Ők
sokat tanulhatunk, ne szégyelljünk tanulni hajlamosak arra, hogy tudásteremtő
másoktól. Amiben mindig "csiszolhatjuk" közösségnek érezzék ezt, ahol a tudást
magunkat: pl. kockázatvállalás, szerénység megosztják egymással, s tudást,
az önértékelésben, mások véleményének a szellemiséget, egyéb értékeket magukkal
kikérése, figyelmes meghallgatás, vigyenek innen.
nyitottság az új elképzelésekre stb. 10. Rámenősség helyett barátság.
6. Bátorítás a közreműködésre. A legriasztóbb az agresszivitás, a
Ne csak pénzt és egyéb javakat akarjunk a szemtelenség és a rámenősség. Egyes
másiktól. A közreműködés olykor többet esetekben sikerként könyvelik el az ilyen
ér, mint egy-egy alamizsnaként adott nyomást gyakorlók, hogy egy-egy
összeg. Mit is kaphatunk: szakértelmet, adományt kicsikarhatnak (de ezt csak azért
kapcsolati tőkét, tudást, tapasztalatot, kapják, hogy ezzel lerázzák a
megerősítést, egyéb pénzben nem kellemetlenkedőket, s csak egyszer
kifejezhető segítséget. élhetnek vissza ezzel a stílussal). A másik
7. Kölcsönös adás és elfogadás. véglet, amikor nem mer kérni a civil
A kemény, racionális világban élők szervezet képviselője, s nyitva marad,
örülnek, ha találkoznak lelkes emberekkel, lebeg a levegőben a konkrét célja, igénye,
akiktől ők is tanulhatnak. ami a másik fél számára szintén
8. Példák és példaképek. kellemetlen.
Rénes László
Szakmai előadások
Az öngyilkosság megelőzésének lehetőségei c. tudományos ülés előadásai

(Debreceni Református Kollégium, 2001. május 25.)
AZ ÖNGYILKOSSÁGMEGELŐZÉS TERÉN VÉGZETT MUNKA AZ ELMÚLT 30
18
ÉVBEN DEBRECENBEN
Dr. Kálmánchey Albert
1969. decemberében hazánkban az I. számú belklinikán a második intenzív osztályt

megszervezésére került sor. Ez lehetőséget adott az öngyilkosságot megkíséreltek jobb
ellátására. Egy év múlva 1970. december 1.-én az országban elsőként a Városi Pszichiátriai
Gondozó Intézetben Dr. Szabó Pál indította útjára a Lelkisegély Telefonszolgálatot.
Párhuzamosan megkezdte az öngyilkosságot megkíséreltek felkutatását, felkeresését és
gondozásba vételét. Erről előadásokban számolt be és tapasztalatai, javaslatai írásos formában
is megjelentek. Ezekben az években vette fel az IFOTES tagjai közé a debreceni szolgálatot.
Az 1980-as évek elején a megyei kórház igazgatója Dr. Pinczés László krízisintervenciós
osztály létrehozásába fogott, de valószínűleg a szakemberek részéről megnyilvánuló
koncepcionális eltérések megakadályozták a megvalósítását.
A hagyományok alapján a Gondozó Intézetben tovább folyt a tentámenesek fogadása és
kezelése. A romló morbiditási és mortalitási adatok hatására a figyelem aztán az 1990-es évek
elején újra fokozottan erre a populációra irányult. A statisztikai adatok azt mutatták, hogy
1985-1988 között Debrecenben évente átlagosan 42 személy halt meg, 300 pedig
öngyilkosságot kísérelt meg. Az első 6 legrosszabb statisztikájú megyét összehasonlítva, az
1990-es évek elején Nyugat-Magyarországhoz képest Kelet-Magyarországon mintegy 800-zal
többen haltak meg és mintegy 6 ezerrel többen kíséreltek meg öngyilkosságot. 1993-ban
bekapcsolódva a Megyei ÁNTSZ és a Mentálhigiénés Programiroda pályázataiba, 3 éven
keresztül tartottunk a szuicidiummal összefüggő előadásokat az egészségügyben
dolgozóknak, közöttük több mint 300 családi orvosnak. 1993-tól lehetővé vált, hogy Gondozó
Intézetünk munkacsoportot szervezve, Debrecenben minden öngyilkosságot megkísérelt
személyről tudomást szerezzen és kapcsolatba lépjen velük. Közel 3 év alatt, míg a programot
folytatni tudtuk, 632 kísérletező adatai jutottak el hozzánk, közülük 540-el találkoztunk, 334-
ről pedig előadásokban és közleményekben számolhattunk be. Megállapítottuk, mint ahogy
Zonda Tamás és más szerző is, hogy az alkoholizálásnak, a különböző szomatikus
betegségeknek és szorongásos zavaroknak az előfordulása számottevő, a szerepük pedig
jelentős a cselekményekben. Fontos felismerés volt számunkra, hogy az ún. nagy pszichiátriai
betegségekben szenvedők teherként élik meg önmagukat, sérülékenyek, a feleslegességérzés
pedig nagyon erős bennük. Ez gondozásuk szükségességére és alaposságára hívta fel a
figyelmünket. 1997-ben 100 betegről 1 éves, 2000 második felében pedig ugyanezekről 5
éves utánvizsgálatot végeztünk. Ezekről e folyóiratban is olvashatók (…).
A tarthatatlan statisztikai helyzet iránti éberség fenntartása volt mindig szemünk előtt. Több
rendezvényen is hangsúlyoztuk a tennivalókat, így 1997-ben a Mentálhigiénés Programiroda
rendezvényén, 1998-ban az Egészségügyi Bizottság parlamenti nyílt napján. Lelkisegély
Telefonszolgálatunknak 1995-ben a 25, 2000-ben pedig a 30 éves jubileumát ünnepeltük meg.
Ugyanebben az évben a paraszuicidium ellátásának helyi fejlesztéséről, a Gondozó Intézet és
a Lelkisegély Telefonszolgálat szoros együttműködésén alapuló állandóan elérhető járóbeteg
krízisintervenciós centrum létrehozásáról az egészségügyi vezetés számára tanulmányt és
javaslatot készítettem. Úgy véljük, elhelyezési gondok és törvényi értelmezések hátráltatják
ebben a továbblépést.
Jelenleg a prevenciónak és az utógondozásnak több formája van kirajzolódóban: a kórházi, a
szociális- és családügyi, a gondozóintézeti, a szakrendelési és szakambulanciai és a speciális
prevenciós központokéi a lelkisegély telefonszolgálatokkal.
19
Az öngyilkossági mutatók nem jeleznek kedvező irányú változást. 1995 és 1999 között
Hajdú-Bihar megyében, benne Debrecennel 219-ről 284-re emelkedett a meghaltak száma, a
kísérletet tevőké pedig 6-8-szor lehet több és sok közöttük az ismétlő.
A primer prevenció alapvető fontossága mellett döntő lenne a megismételt öngyilkossági
kísérletek számának jelentős csökkenését célul kitűző programok elindítása. A további
lépésekre, az ezeket átfogó rendszerbe integráló, gyakorlati munka feltételeinek
megteremtésére tehát égetően szükség van.
Az öngyilkossági cselekmények szempontjából magas fokozatú kockázati csoportok
(személyek) ismeretesek. Idetartoznak a szkizofréniában, az affektív és
szenvedélybetegségekben szenvedők, különösen ha már megkíséreltek öngyilkosságot, ha
sokszor visszaestek, ha állapotuk a kezelés alatt rosszabbodik, ha körülményeik
kedvezőtlenek és ha önpusztító gondolataik vannak.
Bizonyos demográfiai helyzetű egyéneknél, valamint rendkívüli és igen durva életesemények

után, familiáris diszpozíció esetén, kulturális hatásokra megnő a tentámenek száma. Irodalmi
adatok szerint az öngyilkossági események gyakoribbak az elváltaknál (mégpedig mind a két
neműeknél), az özvegy férfiaknál, a fiatal vagy házas nőknél és középkorú férfiaknál.
A megismétlésre több fokozott kockázati tényező ismeretes: az egyedülmaradás, a magány, az
alkohol- és drogabúzus, súlyos fizikális erőszak, pszichiátriai zavarok és betegségek, korábbi
öngyilkossági kísérletek, krónikus álmatlanság és a munkanélküliség. Ez utóbbiban, de a
többiben is, nagyon fontos a szuicidalitás erejét felbecsülni, amely nagy lehet, ha a személy a
tettek izoláltan, a beavatkozás lehetőségét kizártan, előre megfontoltan és előkészítve,
feljegyzést hagyva, másokkal közölve viszi végbe.
A prevenció, bármennyi tudás és tapasztalat is gyűlt már eddig össze, a gyakorlatban mégsem
könnyű. A sok-sok szuicidális esemény olyannak tűnik a számomra, mint a tolvaj, a tolvajlás:
érzed, sejted, tudod is, s mégis mire a nyomába erednél, már elkéstél, megtörténik, s ha nem
nálad, s nem akkor, majd megtörténik másnál, máskor. A pesszimizmusnak, a meghátrálásnak
azért még sincs helye: “folyvást küszködni kell”, kellene, mind az első vonalban (primer
prevenció), mind a másodikban (szekunder prevenció).
A rizikótényezők ismerete segíti a nem kívánatos események bekövetkeztének megjóslását.
Mennél többet tudnánk megjósolni, annál többet tudnánk megakadályozni.
Némely ország (angol, norvég, finn) már kidolgozott az általános populációra nézve
öngyilkosság-megelőző stratégiát. Lényege, a lakosság mozgósítása, érzékenyítése, a
legszélesebb körben tudatosított legalapvetőbb interveniálási készség kialakítása, összefogva
a laikus és szakirányú szervezetekkel.
Iskolai megelőző programok is készültek, mert az iskolai környezet nagyon alkalmas a

fokozott kockázatúak felismeréséhez és kezeléséhez. Legalkalmasabbnak tűnik a szülők és a
pedagógusok felkészítése, a tanulóra szabott egyéni intervenció, a folyamatos és tapintatos
szűrés és a fiataloknak a pszichoterápiás kezelésre való felkészítésének diszkrét biztosítása és
követése.
Nagy szükség van a társadalom önkéntes szervezeteire is, az egyházakra, a humán
szolgáltatókra, a telefon segélyszolgálatokra, stb. Az alternatív segítők biztos elvi és
gyakorlati alapokon a határok betartásával, világos szerep- és feladatismerettel,
együttműködési készséggel, a kölcsönös bizalom révén az információkat megosztva kitűnő
segítői lehetnek a prevenciós célkitűzéseknek.
Fontos feladatunk lenne a médiára szak- és célszerű hatást gyakorolni. Tudat- és
viselkedésformáló erejük igen nagy.
20
Az egészségügyi ellátás vonalán a prevenció már az alapellátásban, a családorvoslásban is

megkezdődhet. Vizsgálatok bizonyítják, hogy a páciensek fele cselekedetük előtt megjelenik
kezelőorvosuknál, de csak egyötödük mutat hajlandóságot arra, hogy közvetlenül is
előhozakodjon önpusztító érzéseivel. Az öngyilkossági készség megértéséhez komplex
modellel való dolgozásra lenne a kollégáknak szüksége. Rendkívüli jelentősége van a beteg
teljes személyiségének, életminőségében, életkörülményeiben bekövetkezett legkisebb
változásoknak, a kommunikáció meta síkjainak alapos ismeretére. Nagy jelentősége van a
kapcsolatfelvétel módjának, a teljes elfogadásnak, az éberségnek és gyanú esetén a környezete
tagjaival való kapcsolatba lépésnek.
Az öngyilkosságot megkísérlőknek a beszállítás utáni sorsa, kezelése és számontartása,
gondozása is sorsdöntő lehet. Ezen a kezelési vonalon még számos buktató, lyuk található,
amelyen kiesik, kicsúszik a páciens, “a beteg”. Az öngyilkossági cselekedetek mögött, előtt
ott vannak a kommunikációk hibái, az interperszonális eltolódások. Az ilyenekre tehát a
bekerült beteg már szenzitizálódva van, gyakorlata van az eredménytelenségben, a
feleslegességérzésben és a legkisebb “hibát” is kihasználja a leterhelt vagy kellően fel nem
készített osztályos légkörben, tagadva vagy megfogadva mindent, az “emelt fővel” való
távozásra. Éppen ezért a sürgősségi, majd a pszichiátriai osztályokra kerülő és kezelést kapó
betegek a fokozott kockázatúak közé tartoznak és különösen gondos felügyeletre szorulnak.
Ez vonatkozik a nem kimondottan pszichiátriai megbetegedésekkel összefüggést mutató
öngyilkosságot megkíséreltekre is. Irodalmi adatok ugyanis arra hívják fel a figyelmet, hogy a
betegek egyötöde az osztályon, kétharmada a hazabocsátás után még képes újabb tettet
elkövetni. Mindezek átgondolt stratégiát kívánnak meg a pszichiátriai osztályoktól (optimális
kezelési idő, megfelelő személyzeti feltételek, pontos kockázatbecslés, stb.). Az
öngyilkosságot megkíséreltek akut ellátásában és közvetlenül az ezutáni intervenciókban a
további gondozásra nézve – jogával élve - számos lehetőség adódik a páciens számára a
további együttműködéstől való elzárkózásra.
Szükség lenne, ahol erre a feltételek adottak, krízisintervenciós járóbeteg központok

létrehozására, ahol az önpusztító eseményhez vezető valamennyi ok, indíték át- vagy
megbeszélésre kerülne, s ahol az aktuálisan fennálló panaszok vagy a meglévő betegségek
kivizsgáltatása elindulna, s hogy a páciens a megfelelő kezekbe, kezelési helyekre elkerüljön.
Ezen központok lényeges vonása, hogy összekapcsolódva a non-stop lelkisegély
telefonszolgálatokkal az állandó elérhetőséget és hozzáférhetőséget biztosítanák.
A fent vázoltak szem előtt tartásával Debrecenben folytatni kívánjuk az eddigi munkát. Az
erre vonatkozó készségek megvannak és a hagyomány is kötelez.
Irodalom
1. Antoon A. Leenaars, Susanne Wenckstern: Suicide Prevention in Schools: The Art, the
Issues, and teh Pitfalls.
Crisis. Volume 20. 1999. 3.
2. Armin Schmidtke and Sylvia Schaller: The Role of Mass Media in Suicide Prevention.
In: The International Handbook of Suicide and Attempted Suicide.
Edited by Keith Hawton and Kees van Heeringen. Wiley. England 2000.
3. Bagi Ildikó: Az öngyilkosságot megkísérelt személyekkel kapcsolatos történések alakulása

tettük után egy évvel.
21
Szenvedélybetegségek. VII. évf. 1999. 2.
4. Buda Béla: Az öngyilkosság. Orvosi és társadalomtudományi tanulmányok.

Budapest, 1997.
5. David Kingdom, Rachel Jenkins: A nemzet egészsége. Az öngyilkosság megelőzése

Angliában.
In: Szenvedélybetegségek. VIII. évf. 2000. 1.
6. David Shaffer and Madelyn Gould: Suicide Prevention in Schools.

(lásd az 1. szerző alatt megnevezett kézikönyvet. 645.o.)
7. Isaac Sakinofsky: Repetition of Suicidal Behaviour.

(lásd kézikönyv 385.o.)
8. Kálmánchey Albert: Kik és milyen okokból kíséreltek meg öngyilkosságot Debrecenben?

1993-1995 közötti megfigyelések.
Szenvedélybetegségek. VII. évf. 1999. 2.
9. Konrad Michel: Suicide Prevention and Primary Care.

10. Louis Appleby: Prevention of Suicide in Psychiatric Patiens.

11. Maila Uganne, Helena Arinpera: A finn nemzeti öngyilkosság megelőzési projekt
végrehajtása. Kezdeti tapasztalatok.
In: Szenvedélybetegségek IV. évf. 1996. 4.
12. Nils Retterstol: Öngyilkosságmegelőző nemzeti szervezet Norvégiában.

In: Szenvedélybetegségek. VIII. évf. 2000. 1.
13. Rachel Jenkins and Bruce Singh: General Population Strategies of Suicide Prevention.
14. Robert D. Goldney: Prediction of Suicide and Attempted Suicide.

15. Szabó Pál: Az öngyilkosságok megelőzésének lehetőségei Debrecenben.

Hajdú megyei Lapkiadó Vállalat kiadványa. Debrecen 1979.
16. Vanda Scott and Simon Armson: Volunteers and Suicide Prevention.
17. Vargáné Hajdú Piroska, Belicza Éva, Boján Ferenc: A lakosság halandósági helyzetének
elemzése Hajdú-Bihar megyében és Debrecenben (1985-1988).
Debrecen. DOTE Társadalomorvosi Intézet. 1990.
18. Zonda Tamás dr.: A follow-up vizsgálatok jelentősége a szuicidológiában

PH. 1988. 1.
22

Bagi Ildikó - Dr. Kálmánchey Albert:

Az öt évvel ezelőtti öngyilkosságot megkí séreltek utánvizsgálatainak tapasztalatairól
Számos kérdést tehetünk fel a tentámenesekkel való foglalkozás kapcsán. Szükség van-e a
gondozásukra, ha ennek hatékonysága nehezen bizonyítható? Mi motiválja, táplálja azon
kevés számú emberek késztetését, hogy utánuk menjenek és bevonódva zavaros, zűrös, nehéz
viszonyaikba, gondolatvilágukba, valamelyest segítségükre legyenek.
Aki sokat vagy néhány fontos dolgot meg akar tudni életről, sorsról, a halálvágy különös és
talán érthetetlen impulzusairól, az menjen el hozzájuk, nyissa meg a szívüket.
Utánvizsgálatokra szakmai szempontból is szükség van. Demográfiai helyzetük, sorsuk
alakulásának megismerése mellett ugyanakkor feltárhatóak lesznek gondjaik-örömeik,
érzéseik-gondolataik, megoldott vagy megoldatlan konfliktusaik. A kapcsolatfelvétel
intervencióra is lehetőséget ad, sor kerülhet számos hibás gondolkozás, attitűd
megbeszélésére. Oldani lehet a kirekesztettség, a stigma bénító hatásait is. Az elérhetőség
mértékének növelése döntő lehet a munkában. Hazánkban az első follow-up vizsgálat Zonda
Tamás nevéhez fűződik, akinek a személyek 99%-át sikerült elérnie és tőlük sok-sok fontos
információhoz jutnia. Egyik fontos felismerése, hogy az öngyilkosságot megkísérelteknek egy
helyben történő ellátása lenne célszerű, kerülve a másodkézbe adást (5).
Stephen Curran ír szerző 1999-ben a gondozhatóság világszerte megmutatkozó csekély
arányairól számol be és több kutatóra hivatkozik, akikre mi is név szerint szeretnénk utalni
(4):
Lönnqvist finn kutató szerint (1975) a 8 év múlva megnézett 100 paraszuicidiumosnak 1/3-a
elköltözött, a maradék 2/3-a pedig elzárkózott az együttműködés elől.
Rygnestad svéd szuicidológus 1988-ban 5 éves utánvizsgálatot végzett levélbeni behívás útján
253 embernél. 50%-uk válaszolt, többnyire nők, s ezeknek több mint felük működött aztán
együtt.
Kelleher ír kutató (1994) 245 embert vizsgált volna meg 8-10 év múlva, de csak 99 működött
együtt.
Hawton és munkatársai is (Anglia) már 1988-ban jelezték a nehézséget, és hangsúlyozták
mennyire fontos a mielőbbi közvetlen interakció és intervenció a további kapcsolatban
maradáshoz, az ismétlési arányok csökkenéséhez.
Realitás-e még napjainkban az öngyilkosságot megkíséreltek gondozása? Debrecenben
megpróbáltunk erre a magunk szűkös feltételei között választ keresni. A mi tapasztalataink
kedvezőek. Ezekről szeretnénk az alábbiakban beszámolni.
Az 1993-1995 közötti években otthonaikban kerestünk fel 540 embert az öngyilkossági

kísérletük után néhány héten belül (3).
1996-ban egy 1 éves utógondozói látogatásra került sor, 100 véletlenszerűen kiválasztott
tentámenesnél (1).
Évek múlva, mialatt a gondozási munka teljesen szünetelt, úgy véltük, érdemes lenne
felkeresni azt a 100 tentámenest, akiket 5 évvel ezelőtt már láttunk: mi lett velük, romlott
23
vagy javult-e helyzetük, sorsuk, volt-e újabb öngyilkossági cselekményük, milyen változás
történt velük. Halványan az a remény is motivált bennünket erre, hogy az 5 évvel ezelőtti
látogatásunknak pozitív nyomaira fogunk bukkanni.
Tapasztalatainkat az alábbiakban ismertetjük:

Az 1. ábra felkutatásunk eredményességét mutatja be.
sikeres
felkutat疽
39%
Elt甁t
46%
Meghalt
15%
1. ábra
I.
Látható, hogy 46 személlyel nem találkoztunk, ugyanis az általunk korábban ismert lakcímen
már nem tartózkodtak, viszont sikerült róluk néhány információhoz jutnunk, amelyet az 1.
táblázat mutat be. Ennél többet tehát nem tudunk. Kik lehettek ők, és az akkori ismereteink és
feljegyzéseink birtokában vajon hordoznak-e újabb krízisre, vagy öngyilkossági cselekményre
vonatkozó valamilyen szintű kockázatot?
Ismeretlen helyre 33
költözött
Külterületen lakik,
gondozóba járt, 4
behívásra nem
reagált
vidékre költözött 4
elváltak, utána
ismeretlen helyre 3
költözött
Budapesten 1
munkásszállón él
lebontották a házat 1
1. táblázat
24
Visszakerestük tehát, hogy 5 évvel ezelőtt milyen problémákkal küzdöttek, hogy álltak
ezekhez hozzá, hányan követtek el többször is öngyilkossági kísérletet. 26 nőről és 20 férfiról
van tehát szó, átlagéletkoruk jelenleg 46, illetve 46,5 év.
Az öngyilkossági kísérleteik száma a 2. ábrán látható:
12
10
8
Nk
6
F駻fiak
4
0
Egyszer K騁szer H疵omszor N馮yszer
vagy
tbbszr
2. ábra
A nők közül 11-en egyszer, 10-en kétszer, 1 nő háromszor, 4-en pedig négyszer, vagy
többször kíséreltek meg öngyilkosságot: 15-en tehát ismételők voltak (58%!).
A férfiak közül 10-en egyszer, ketten kétszer, 1 ember háromszor, 7-en négyszer, vagy ennél
is többször kíséreltek meg öngyilkosságot: közülük tehát 10-en voltak ismétlők (50%!).
Elkövetési módok:
30
25
20
nk
15
f駻fiak
10
0
gygyszer, kiugr疽 sz侔疽 k偀ba ugr疽
gygyszer +
alkohol
3. ábra
25
Az elkövetési módokat illetően nőknél gyógyszerrel 25 esetben, gyógyszer alkohollal 2

esetben, vágás 2 esetben, kiugrás, hypó ivás, kútba ugrás 1-1 esetben történt.
Az elkövetési módokat illetően férfiaknál gyógyszerrel 11-en, gyógyszer alkohollal 4

esetben, vágás 4 esetben, kiugrás 2 esetben, akasztás, szúrás 1-1 esetben történt.
Az ismételt szuicid tentámeneseknél módszerváltoztatások is előfordultak.
Az elkövetés háttere:
A nőknél az öngyilkossági kísérlet a férjük alkoholizálásával függött össze, s a leggyakoribb

kiváltó ok (25 esetben) az ezzel járó szeretetlenség, durvaság, társtalanság érzése volt.
A férfiaknál a saját alkoholizálás volt a leggyakoribb probléma (15 esetben).
Ezen kívül jelentős volt a párkapcsolati probléma, az egzisztenciális gond. A megnevezett

problémák között a magány, a feleslegesség érzése, a betegségtől való félelem, az önvád, a
gyászreakció, a kiszolgáltatottság, és a testi fogyatékosság szerepeltek még.
Nagyon sokan bérházban éltek, aminek a rezsiköltségét nem tudták fizetni, így olcsóbb
lakhatás után kellett nézniük (külsőség, vidék). Van aki még mindig fizeti a hátralékát.
Sokan voltak önkényes lakásfoglalók (belvárosban élő peremhelyzetűek), akikre jellemző a
fluktuáció, a vándorlás.
Megítélésünk szerint nagyon fontos lett volna, hogy ezeket az embereket meglátogassuk, hisz
nagyon veszélyeztetettek újabb öngyilkossági kísérletre.
Az, hogy mi lett a sorsuk, szükségük lett volna-e segítségre, vagy hogy történt-e szuicidium
közöttük, nem tudhattuk meg.
II.
15-en meghaltak, 9 nő és 6 férfi, de egyik ember sem önkezűleg. Halálukkor az átlagéletkor

65,1 év volt (nőknél 69 év, férfiaknál 59 év).
Haláluk okai a hozzátartozók szerint szív- és más belgyógyászati betegségek, egy embernek
pedig agydaganata volt.
Közülük 9-en álltak pszichiátriai gondozás alatt: 3 alkoholizmus, 4 depresszió, 2 pedig
különböző személyiségzavar miatt.
III.
39 embert viszont sikerült megtalálnunk, ebből 2 ember nem akart beszélni az 5 évvel ezelőtti
tettéről, döntésüket tiszteletben tartottuk, közülük egy azonban pszichiátriai gondozóba jár.
A 39 emberből 31 nő és 8 férfi volt.

Jelenlegi átlagéletkoruk nőknél 52 év, férfiaknál 43 év volt.
Korcsoportonkénti megoszlásuk a 4. ábrán látható.
26
90 騅 felett
70-79 騅esek
50-59 騅esek F駻fiak

Nk
30-39 騅esek
17-19 騅esek
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9
4. ábra
Kitűnik, hogy nőknél az 50-69 év közöttiek aránya nagyon magas, ők fokozottabb figyelmet
érdemelnének. Férfiaknál az 50-59 év közötti korosztály a veszélyeztetett.
Öngyilkossági kísérletek számát a 2. táblázat mutatja be:
1996-ig 1996-2001 között

Kísérletek száma Nők Férfiak
Összese Nők Férfiak Összese
n n
Egyszer 17 3 20 1 - 1
Kétszer 10 2 12 2 2 4
Háromszor - - - - - -
Négyszer vagy többször 4 3 7 - - -
2. táblázat
Látható a 2. táblázatban, hogy 1996 és 2001 közötti időszakban 5 ember követett el

újabb öngyilkossági kísérletet, egy nő egyszer, két nő és két férfi még kétszer-kétszer,
mindannyian gyógyszerrel. Az egyik "kétszeres" nő súlyos depressziós beteg, állandó
pszichiátriai segítség mellett 15 éven belül hatszor követett el öngyilkosságot.
Táblázatunk 1996-os adatai 2000 végére, 2001 elejére tehát átrendeződik (lásd 3.
táblázat): míg a megtaláltaknak korábban 49%-a volt ismétlő, addig 5 év múlva bár ez
az arány nem emelkedett ugyan, de 7-ről 11-re nőtt a 3 vagy ennél többszöri kísérlők
száma, vagyis a 20 ismétlőből a 7-ről 11-re emelkedik a 3 vagy ennél többször
megkísérlők száma.
2001-ig összesen
Kísérletek száma Nők Férfiak Összese
n
Egyszer 16 3 19
Kétszer 9 - 9
Háromszor 2 2 4
Négyszer vagy többször 4 3 7
3. táblázat
27
Megkérdeztük, hogy mi volt a tettükkel a céljuk. 9 személy úgy nyilatkozott, hogy ez a

meghalás volt. Másik 9 most sem tudja, hogy akkor mi volt tettével a célja. 7-en a családjuk, a
környezetük figyelmét szerették volna magukra irányítani. 4 ember úgy gondolta, hogy az
öngyilkosság megszabadítja az aktuális problémáktól, de hogy az élettől is, ez nem ütött
szeget a fejükbe. 4 személy nyugalomra vágyott, pihenni szeretett volna, további 4 pedig a
társát szerette volna maga mellett tartani ezzel a "módszerrel".
Összehasonlítottuk, hogy mit mondtak 1996-ban és 2001-ben az 1995-ös öngyilkossági
kísérletük mögött meghúzódó problémákról. Érdekes volt, hogy az akkori problémák
megítélése 5 év távlatából változott (lásd a 4. táblázatot).
Míg 5 évvel ezelőtt legtöbbjüknek az alkohollal kapcsolatos probléma, párkapcsolati
konfliktusok, egzisztenciális gond, különféle betegségek voltak a vezető okok, addig 2001-
ben visszamenőlegesen a probléma megítélésben fő kiváltó okként a szerelmi csalódást,
egzisztenciális gondot, magányt, felindultságot, betegséget, családi konfliktust, párkapcsolati
problémát, és megmagyarázhatatlan kategóriákat neveztek meg. Mintha ejtették volna az
alkoholizmussal összefüggésbe hozható érzelmi válságukat.
Megkérdeztük, hogy ha kaptak volna időben segítséget, elálltak volna e szándékukról. Erre a
kérdésre 17-en igennel, hárman nemmel, 19-en bizonytalannal feleltek.
Öngyilkossági motívumok
megítélésében történt változások
1996-ban 2001-ben
Öngyilkossági motívumok eset Öngyilkossági motívumok eset
1. alkohollal kapcsolatos 20 szerelmi csalódás 7

probléma
(saját és társa alkoholizálása)
2. egzisztenciális gondok 4
párkapcsolati probléma 17
magány 4
felindultság 3
3.
betegség 3
egzisztenciális gondok 14
családi problémák 3
párkapcsolati problémák 3
megmagyarázhatatlan 3
4. betegség 8 egyéb 9
5. nevelési kudarc 7
28
magány, társtalanság 7 4. táblázat
Családi helyzetük és sorsuk az öngyilkossági kísérletük után:
Megkérdeztük, hogyan alakult a sorsuk az öngyilkosság óta.

11 fő helyzete stagnáló, változatlan: ugyanabban a kapcsolatban élnek, ugyanott laknak,
ugyanolyan problémákkal foglalkoznak, mint 5 évvel ezelőtt, de ezekkel a próbálnak együtt
élni, és örülnek, hogy nem súlyosbodott a helyzetük.
14 főnél pozitív változás következett be: például új, sikeresebb házasság, válás a durva
férjtől, elköltözött a problémás személy a családtól.
12 főnél viszont negatív változás következett be: például állapotrosszabbodás a betegségben,
anyagi nehézségek, lakáskörülmények rosszabbodása, haláleset a családban stb.
Végeredményben tehát 23 személyt potenciálisan még veszélyeztetettnek lehet tartani amiatt,
hogy erőtartalékaik még nem tűnnek stabilnak.
Kérdeztük, hogy járnak e rendszeresen orvoshoz, és milyen egészségügyi ellátást vesznek

igénybe. Erre a kérdésre 29-en igennel válaszoltak:
14-en pszichiáterhez,
15-en családorvoshoz (heten még különböző szakorvoshoz is) járnak.
10-en viszont nem járnak semmilyen orvoshoz.
Az öngyilkossági kísérlet elkövetésének körülményeiről 5 év után a következőket

nyilatkozták:
28 személy úgy véli, hogy az öngyilkosságról az érintettek hirtelen, percek alatt döntenek.
7 ember megítélése szerint az öngyilkosság megkísérlését fontolgatás, tervezgetés előzi meg.
Jelenlegi hozzáállásuk a történtekhez:

Utólag 30 ember megbánta tettét, 4 ember nem, 3 ember megítélése bizonytalan.
Megkérdeztük, hogy örülnek-e annak, jól végződött a történetük, hogy életben maradtak:
Utólag 33 ember örül, hogy jól végződött a sorsa, hogy nem halt meg, egy ember nem, három
megítélése bizonytalan.
A 39 emberből 37 ember örült, hogy felkerestük őket otthonukban, hogy ebben a "rohanó"
világban még érdekel valakit az ő sorsuk. Szívesen számoltak be életük alakulásáról, sokan
egészen meghatódtak látogatásunktól. Rossz érzés nem maradt senkiben, hogy életük nem
éppen kellemes emléke kapcsán kerestük meg őket. Csak két esetben tapasztaltunk elutasítást,
az ő döntésüket tiszteletben tartjuk, s az egy kicsit megnyugtató, hogy az egyikük jár a
pszichiátriai gondozóba.
Összefoglalva:
Az 5 évvel ezelőtti, 1996-ban meglátogatott tentámenesek utánvizsgálata során kiderült, hogy
46%-ukat nem találtuk meg. 15-en már elhunytak és csak hozzátartozóikkal beszélhettünk.
39-cel személyesen találkoztunk. Együttműködők voltak. Elutasítókkal nem találkoztunk,
többen elcsodálkoztak a törődésnek egy ilyen fokán.
A még mindig fokozott kockázatot jelentők aránya egy újabb szuicidium tentámenre
becslésünk szerint akár 30-40%-ra is tehető. Crepet P. szerint a megkísérlők 20-40%-ának
már volt korábbi kísérlete (2). Nálunk is hasonlóan rosszak az arányok.
29
Ez a tény is aláhúzza az utógondozás fontosságát. Az említett szerzők is hangsúlyozzák, hogy

különösen azokra kell nagy figyelmet fordítani, akik már legalább egyszer megkísérelték az
öngyilkosságot.
A bevezetőben említett kutatók népük magasnak ítélt öngyilkossági arányszámai miatt
kísérelték meg az érintettek utógondozását. A mi arányszámaink viszont ténylegesen
világszínvonalúan magasak. Minden utógondozási formára nagy szükség lenne. Ez nem más,
mint folyamatos és állhatatos küzdelem az öngyilkossági magatartásformák csökkentése
érdekében.
A legjobb formáira vajon meddig kell várnunk?
Irodalom
1. Bagi Ildikó: Az öngyilkosságot megkísérelt személyekkel kapcsolatos történések

alakulása tettük után egy évvel.
Szenvedélybetegségek, 1999. 2. szám; 118-122. old.
2. Crepet P., Baratti M., et all: Öngyilkossági magatartás Olaszországban.

PH. V. évf. 1990. 4.
3. Kálmánchey Albert dr.: Kik és milyen okokból kíséreltek meg öngyilkosságot

Debrecenben? 1993-1995 közötti megfigyelések
Szenvedélybetegségek, 1999. 2. szám; 92-107. old.
4. Stephen Curan, Michael Fitzgerald, Vincent T. Greene: Psychopatology 8 ˝ Years Post

Parasuicide.
Crizis. Vol. 20 No 3. 1999.
5. Zonda Tamás dr.: A follow-up vizsgálatok jelentősége a szuicidológiában

pH. 1988. 1.

Rénes László - Dr. Kálmánchey Albert:

Az önpusztító attitűdökr e vonatkozó vizsgálataink
(Öngyilkossági attitűdök kutatása)
részletek
Bevezetés
30
Azt, hogy az emberek hogyan állnak hozzá saját életük önkezű kioltásához, a cél (gondoljunk
az önfeláldozásos halálesetekre) és az ok (büntetés, önbüntetés, a magánnyal való
megbirkózni nem tudás stb.) valamint az ezekkel kapcsolatos realitás vagy fantázia
irányíthatja. A meghalók egy részénél minden bizonnyal számít, milyen benyomást tesznek
tettükkel az élőkre, hogy milyennek alakítják magukról a visszamaradó képet és hogy
elfogadható magyarázattal képesek-e meghalni. Más részüket ilyenek egyáltalán nem
érdekelnek (ellenükre dolgoznak az oknyomozók, árulkodójelek után kutatva). S életük
önkezű kioltásának okai aztán a hátramaradottak problémájává válik. A dolog a köz
véleményét sem hagyta, hagyja érintetlenül. Mind a hivatalos (vallás, filozófia, pszichológia,
hatóság stb.), mind pedig a laikus személyek és csoportok (hozzátartozók, kis közösségek
stb.) talán az idők kezdete óta mintegy állásfoglalásra, kezelésére vagy talán szocializálására
kényszerültek a nem, vagy nem eléggé érthető és tulajdonképpen meghökkentő eseményeket
illetően (11). Így mindkét (aktív) fél tehát megpróbálja kezelni az enyhén szólva kínos ügyet,
egyiket-másikat szalonképessé tenni, jó néhányat megérteni vagy elfogadtatni, talán az
érzelmek-indulatok egyensúlyának, a közösség normáinak mielőbbi helyreállítása végett is.
Nem hiányoztak persze az elítélő döntések sem.
Az egyetértések és a viták eredője a társadalom tagjainak ilyen vagy olyan hozzáállása lesz a
kérdéshez. Értük, a (passzív) többség megnyeréséért folyik tehát a harc. Az elfogadó és a
megengedő attitűdök például igencsak kellemetlen vonásai lehetnek e közösségnek, s főleg
azok, ha a szuicidium rátájuk magas. Meglehet, hogy ez éppen védekezése a közösségnek: ha
tehetetlen, hát védekezik.
Végül is a konstruktív irányú (nem pozitív!) attitűd formálás fejlődése érződik a probléma
kezelésében: hogyan viszonyuljanak hozzám, az elkövetőhöz és hogyan viszonyuljunk mi,
élők magához a jelenséghez. Miért konstruktív? Mert az ellenkezője egyik félnek sem igazán
jó.
Az öngyilkosság sui generis jelenség. Csak az ember képes arra, hogy életösztönét tudatos
választással megsemmisítse és szándékosan önkéntes halál mellett döntsön (4).
Az öngyilkosságok bekövetkeztének megjóslása, a kockázati tényezők felbecsülése,
előrejelzése és ismerete nagyon fontos az öngyilkossági prevencióban. Az attitűd vizsgálatok
is azt a célt szolgálják, hogy még több információnk, ismeretünk legyen ebből a tárgykörből.
A tradíció az öngyilkossági viselkedések területén is nagy úr, sajnos. Ennek, a lakosság
öngyilkossági magatartásának alakulásában való meghatározó szerepét emeli ki Zonda Tamás
egy Nógrád megyei járásban tett vizsgálatának alapján (10).
A modellnek is fontos szerepe van az attitűd formálásban. Fekete Sándor és munkatársainak
megállapításai szerint a szuicidiummal kapcsolatosan (a német mintával szemben) a magyar
kultúrára az elfogadóbb attitűd a jellemző, és a modellek hatása is erősebb (5). Ugyanezen
szerzők a média szerepét hangsúlyozva a következőt írják: a szuicidiumra vonatkozóan
inkább elfogadó attitűdök tükröződnek (6).
“A magas szuicidium gyakoriságú területeken a mélyen gyökerező, nehezen felszínre
hozható, öngyilkosságot elfogadó normák, beállítódások szerepe, a verbális szintű elítélés
ellenére is meghatározó” (4).
Temesvári Beáta az elfogadó attitűdöknek az orvoslása terén megmutatkozó hátrányára mutat
rá, amely szerint a megengedő attitűd igen veszélyes, mert öngyilkossági késztetést generál
vagy könnyít meg (8). Igen valószínű, hogy ez a jelenség a krízisben lévőhöz közel álló
általános személynél is megtalálható lenne.
Svédországi vizsgálat szerint, miután a fiatal férfiaknál és az idősebb nőknél romló arányokat
találtak, a megengedő attitűd 1986 és 1996 között nőtt, tehát az öngyilkossági kísérletek és az
elfogadó attitűdök között pozitív kapcsolatot találtak (3).
Erdélyi szerzők is pozitív összefüggést találtak egy település magas öngyilkossági rátája és a
lakosság elfogadó, támogató attitűdje között és külön érdemes kiemelni az alábbi
31
megállapításokat: kognitíve elutasítást mutatnak, affektíve és viselkedésbelileg pedig

elfogadást, támogatást (1).
A magyar kultúrának az önpusztításra utaló attitűdjeit vizsgálva Osváth Péter és munkatársai
azt találták, hogy a magas öngyilkossági rátával bíró Csongrád megyei egyének nagyobb
mértékben fogadták el az egyénnek a halálhoz való jogát, bár az attitűdben ellentmondások
voltak (7).
Tekintettel arra, hogy az 1999-es adatok szerint Hajdú-Bihar megyében és Debrecenben

romló mortalitás vált ismertté, mi, a Debrecen Városi Egészségügyi Szolgálat Pszichiátriai
Gondozó Intézetének munkatársai is elhatároztuk, hogy az attitűdökre vonatkozóan felmérést
végzünk városunkban. Ezt 1999. őszén kezdtük el kérdőíves módszerrel, amelynek
eredményeiről az alábbiakban számolunk be.
Vizsgált csoportok
Összesen 261 főt kérdeztünk meg. A megkérdezettek 72%-a nő (188 fő), 28%-a férfi (73 fő)
volt.
A családi állapot alapján: nőtlen/hajadon: 36% (94 fő), házas: 36% (94 fő), elvált: 18% (47
fő), özvegy: 10% (26 fő).
Korcsoportok: 16-18 éves: 7% (17 fő), 19-39 éves: 53% (141 fő), 40-59 éves: 31% (80 fő), 60
év felett: 9% (23 fő).
A 261 főt öt csoportba osztottuk, a következőképpen:

1. Diákok (53 fő);
2. egészségügyi dolgozók (52 fő);
3. öngyilkosságot megkíséreltek (51 fő);
4. felnőtt személyek (55 fő);
5. pszichiátriai betegek (50 fő).
A kérdőív kérdéseinek kiértékelése
Az első kérdésünk az volt, hogy a megkérdezett önmagát egészségesnek ítéli-e meg.

Egészségesnek 68% (179 fő) tartja magát. Három csoportban többségben vannak az
egészségesek, de az 51 fő öngyilkosságot megkíséreltek közül 27 fő, és az 50 fő pszichiátriai
beteg közül 26 fő nem érzi magát egészségesnek.
A következő kérdésünkben arra voltunk kíváncsiak, hogy a megkérdezettek mennyire

érintettek témánkban, vannak e személyes élményeik az öngyilkossággal kapcsolatban.
A megkérdezettek 64%-a (168 fő) nyilatkozott úgy, hogy érte közvetlenül öngyilkossági
kísérlet vagy halálozás miatt személyes élmény, illetve lelki fájdalom.
A legtöbben az öngyilkosságot elkövetők közül (40 fő) válaszoltak kérdésünkre igennel; őket
a pszichiátriai betegek követték (36 fő) és az egészségügyi dolgozók (34 fő).
Tisztázni szerettük volna azt a kérdést, hogy a megkérdezettek mennyire érzik magánügynek
az öngyilkosságot. Ha az attitűdjeink olyan beállítódást mutatnak, ami inkább privát
kérdésnek tekinti az öngyilkosságot, akkor nehezebb lenne bármilyen külső prevenciót
megvalósítani, akár társadalmi, mentálhigiénés vagy egészségügyi vonatkozásban is.
56% (146 fő) szerint az öngyilkosság nem magánügy, tehát nem csak rájuk tartozik.
32
15% (40 fő) szerint csak rájuk tartozik az öngyilkosságuk, 29% (75 fő) a bizonytalan "nem
minden esetben" megállapítást választotta.
Az öngyilkossági cselekményt elkövetők (18 fő) és a pszichiátriai betegek (15 fő) kisebb
részben, de mégis inkább hajlanak arra, hogy magánügynek véljék az önként vállalt halált.
A következő kérdés, mit gondolnak azokról, akik olyan válságba kerültek, hogy az életüktől
meg akarnak válni?
Hogyan ítélik meg, a krízisben lévők mennyire képesek a külvilág, a környezetükben lévők
érzéseit mérlegelni, mikor tettükre készülnek. Felismerik-e, hogy a preszuicidális krízisben
beszűkült tudattal és nagyon erős autoagresszióval találkozunk (2).
Három megállapításból választhattak a következő kérdésünknél: az öngyilkosságot elkövetők
gondolkodás nélkül cselekszenek, vagy törődnek, foglalkoztatja őket a tettük megítélése,
illetve az, hogyan hat tettük másokra érzelmileg, de mindennél sokkal erősebb a halálvágyuk,
krízisük. A harmadik válasz pedig az lehetett, hogy nem törődnek azzal, mások miként
vélekednek az öngyilkosságukról.
46% (122 fő) véleménye, hogy az öngyilkosságot elkövetőket foglalkoztatja, mit gondolnak
és éreznek mások a tettükkel kapcsolatban, csak jelen állapotukban erősebb a halál vágyuk,
krízisük. 24% (62 fő) úgy véli, egyáltalán nem törődnek a külvilággal, illetve 29% (75 fő)
szerint gondolkodás nélkül cselekszenek.
Érdekes, hogy a már öngyilkosságot elkövetők között többen (18 fő) gondolják úgy, mint a
többi csoportban azt, hogy nem törődnek a környezetükben lévők érzéseivel, gondolataival.
A következő kérdés az volt, hogyan ítélik meg a megkérdezettek, általában tehetnek-e mást is
az öngyilkosság elkövetésén kívül, vagy csak ez az egy lehetőség maradt számukra.
173 fő, a megkérdezettek 66%-a úgy véli, hogy az öngyilkosság elkövetése helyett mást is
tehettek volna a saját érdekükben. Mindössze 7% (18 fő) szerint bizonyára más utat nem
választhattak az öngyilkossággal próbálkozók. 70-en, azaz 27% bizonytalan ebben a
kérdésben, így a "nem tudom" választ húzták alá.
A már öngyilkosságot megkísérlők bizonytalanságát mutatja, hogy közülük többségében, 21-
en a nem tudommal válaszoltak, és fontos, hogy 12-en nemmel válaszoltak, amiből arra
következtethetünk, hogy az öngyilkosságukhoz vezető problémák nem, vagy csak részben
oldódhattak meg, a problémakezelés nem teljesen sikeres náluk.
Izgalmas kérdés, hogy mennyire gondolják alaposnak az öngyilkosságot elkövetők indokait.

38% (99 fő) nem is tartja indokoltnak az öngyilkosságok motívumait. 34% (89 fő)
bizonytalan, ezért szintén "nem tudommal" válaszolnak, s 26% (68 fő) általában nyomós
indokot sejt az öngyilkosságok elkövetése mögött.
A különböző csoportok között azonban eltérések vannak. Az öngyilkosságot elkövetők közül
a többség, 29 fő úgy gondolja, hogy alapos indokok húzódnak meg az öngyilkosságok
mögött. Az egészségügyi dolgozók (25 fő) és a pszichiátriai betegek (23 fő) többsége pedig
bizonytalanok, így nem tudomot válaszolnak.
A következő lépés az volt, hogy 12 olyan problémát soroltunk fel, amelyeket feltételezhetünk,
hogy az öngyilkosság elkövetését motiválhatják. A kérdőíven többet is megjelölhettek a
kitöltők, általában éltek is ezzel a lehetőséggel, s két-három problémát is bejelöltek.
A 12 problémakör az alábbi táblázaton látható.
A legtöbb választás a gyógyíthatatlan betegségekre esett (27%), majd a maradandó
fogyatékosság (13%) és az elmagányosodás (12%) következett. 6-6%-ot kaptak olyan
problémák, mint a gyász, kudarc érzése, szerelmi csalódás, 5-5%-ot pedig a hirtelen tragédia,
anyagi gondok és a sikertelenség. A válást 4%-ban tartották öngyilkossági motívumnak. A
33
munkahely elvesztése és az öregség csak 3-3%-ban tűnik oknak az öngyilkosság

elkövetéséhez.
1993-ban Balassagyarmaton és Csongrádon Zonda Tamás által vezetett összehasonlító
vizsgálatban a gyógyíthatatlan betegségnél hasonló eredményre jutottak: mindkét városban az
öngyilkosságnak ebben az életszituációban volt a legnagyobb elfogadottsága. (9)
Motívumok Diákok eü. Dolgozók suic. felnőttek pszichiátriai

tentamen betegek
gyász 6 1 6 8 10
gyógyíthatatl 20 35 29 14 39
an betegség
öregség 2 2 7 3 2
maradandó 10 15 7 14 20
fogyatékoss
ág
válás 1 2 7 3 5
kudarc 7 8 8 3 3
szerelmi 9 5 9 3 7
csalódás
hirtelen 7 3 6 6 2
tragédia
munkahely 3 2 3 1 5
elvesztése
anyagi 6 3 7 3 5
gondok
elmagányos 12 4 21 11 15
odás
sikertelensé 6 2 11 4 2
g
1. táblázat Milyen nehéz élethelyzetek, problémák
motiválhatják az öngyilkosság elkövetését.
A gyógyíthatatlan betegséget és a maradandó fogyatékosságot oknak főként három csoport

jelölte meg: pszichiátriai betegek (39; 20), egészségügyi dolgozók (35; 15), felnőtt lakosok
(29; 14), de a diákoknál is a legjelentősebb arányban (20) a gyógyíthatatlan betegségeket
érzik a legerősebb motívumnak. Az elmagányosodást az öngyilkosságot már elkövetők (21)
és a pszichiátria betegek (15) érezték kiváltó oknak. Számunkra ebből az volt a tanulság, hogy
az emberek általában a betegséget, mint "elméleti" lehetőséget fontos, kritikus élethelyzetnek
találják, a gyógyíthatatlan, visszafordíthatatlan egészségkárosodást pedig szinte
"végzetesnek". Az egészségügyben dolgozóknak a választását talán még az is erősíti, hogy ők
nap mint nap találkoznak a betegek szenvedéseivel. Figyelemre méltó, hogy akik már
követtek el öngyilkosságot, azok közül a legtöbben az elmagányosodást választották
motívumnak. Valószínű, hogy ez nem véletlen, tapasztalásukon alapulhat, érdemes erre
odafigyelni. A magány azonban a pszichiátriai betegeknél is jelentősen szerepel, amiből
szintén lehet következtetéseket levonni.
A suicid tentameneseknél érdekes az is, hogy sokkal szórtabban, s így arányosabban
voksoltak a többi problémára. Így többen gondolták az öregséget, a válást, a szerelmi
csalódást, a kudarcélményt és az anyagi gondokat krízis - és egyben öngyilkosságot - kiváltó
34
oknak, mint a többi csoport. Talán ebből is az élettapasztalatot feltételezhetjük, még más
csoportok között többen is csak a fikció szintjén gondolták végig a motiváló tényezőket.
Megkérdeztük azt is, hogy melyik korosztály öngyilkosságát értik meg leginkább.
45% (116 fő) nem köti korhoz, 41% (107 fő) pedig egyik korosztálynál sem érzi úgy, hogy
megértőbbnek kellene lennie. 27-en (10%) azonban az öregeket jelölték meg, 6 fő (2,5%)
pedig a fiatalokat.
A 261 főből 208 fő, tehát a megkérdezettek 79%-a gondolja úgy, hogy lehet segíteni, meg
lehet akadályozni az öngyilkosság elkövetését. Lényeges, hogy ebben a mondatban az is
szerepelt, hogy kötelességünknek tartja-e az öngyilkosság megakadályozását.
Kiváltképp a diákoknál volt erőteljes ez, hiszen 53 főből 50 igennel válaszolt. A pszichiátriai
betegek többségében szintén pozitívan válaszoltak, azonban ebben a csoportban fedezhető fel
a legtöbb szkeptikus válasz, amit megint figyelmeztetőnek vélünk.
Fontos az is, hogyan ítéljük meg az öngyilkossági krízisben lévő egyént, mennyire vagyunk
képesek átérezni mások problémáit. A külvilág gyakran csak utólag szembesül, döbben rá,
hogy embertársuk komoly bajban volt, s ők ebben a helyzetében nem segítettek neki.
Ezért lényegesnek tartjuk tisztázni, hogy mit gondolnak, milyen céllal követik el az
öngyilkosságot, illetve milyen jelekből ismerhető fel, hogy valaki bajban, krízisben van, s az
öngyilkosságra készül. Az utolsó két táblázatunkban ezek a kérdések vannak feldolgozva.
Ez a két kérdés - milyen célja lehet az öngyilkosságnak, és milyen jelekből lehet észrevenni
azt, hogy valaki öngyilkosságra készül - nyitott kérdésként tettük fel, tehát saját szavaival
kellett mindenkinek megválaszolnia. A 261 kérdőív kiértékelésekor aztán az egy-egy kérdésre
adott olykor három-négy választ regisztráltuk, majd csoportosítottuk.
A következő táblázaton (2. táblázat) a megkérdezettek által legtöbbet említett célokat tehát
csoportosítva összesítettük.
Összességében a megkérdezettek 29%-a (78 fő) írta célnak a figyelemfelkeltést, segélykiáltást,
17% (45 fő) valamitől való szabadulást nevezett célnak, 14%-uk (37 fő) menekülésnek érezte
az öngyilkosságot, 12% (32 fő) szerint egyáltalán nincs célja, még 11% (28 fő) szerint a
halállal maga a probléma megszűnik, és ezáltal meg is "oldódik".
Láthatjuk, hogy a figyelemfelkeltést, segélykiáltást két csoportból is igen sokan választották
célnak: az egészségügyi dolgozók közül 25-en, és a felnőtt lakosságból pedig 20-an.
Mindezeket követően csoportokon belül a suicid tentamenes megkérdezetteink közül a
legtöbben (15 fő) a valamitől való szabadulást fogalmazták meg célnak. Itt is lényeges
üzenetnek tartjuk, hogy ők közülük legtöbben a személyes élményüket oszthatták meg velünk.
Diákok eü. suic. felnőttek pszichiátriai

Célok: Dolgozók tentamen betegek
Figyelemfelkeltés, segélykiáltás 12 25 12 20 9
maga a halál 3 5 7 2 6
Szabadulni valamitől 8 5 15 11 6
35
(pl. szenvedéstől, fájdalomtól

stb.)
Menekülés 13 4 7 9 4
Kiszakadni a valóságból, 3 0 2 5 4
a problémákból
A probléma ezzel megszűnik, 5 8 6 1 8
megoldódik
Zsarolás, büntetés, 2 4 3 5 0
bűntudatkeltés, próbáratevés
Nincs célja 9 4 3 7 9
Egyéb célok megnevezése 2 3 5 1 1
2. táblázat Milyen célja lehet az öngyilkosság elkövetésének.
A másik nyitott kérdésünk az volt, hogy milyen jeleket vélnek észrevehetőnek akkor, ha valaki
öngyilkosságra készül.
A 3. táblázatban a megkérdezettek által felsoroltakból a hasonló, megközelítőleg azonos
gondolatokat csoportosítva összesítettük.
Százalékos elemzés nélkül is kitűnik, hogy milyen jeleket tartanak dominánsnak: mind az öt
csoportban a magába fordulást, a zárkózottságot, az interperszonális kapcsolatok
beszűkülését, az apátiát érezték a legjelentősebb jeleknek, de sokan pszichés jeleket, a
megváltozott viselkedést, illetve a figyelemfelkeltést tartották még lényeges figyelmeztetésnek.
A konkrét üzenetek közül, miszerint valaki az öngyilkossága előtt beszél a halálról vagy
beszél magáról az öngyilkosságról, inkább az utóbbit nevezték meg többen lehetséges jelnek.
Itt azonban meg kell jegyezni, hogy közülük, mintegy harmaduk úgy fogalmazott, hogy
véleményük szerint az öngyilkosságra készülők célozgatnak az öngyilkosságra, tehát
szándékukat burkoltan hozzák mások értésére.
Diákok eü. suic. felnőttek pszichiátriai

Milyen jelek lehetnek: dolgozók tentamen betegek
Nincsenek jelek 5 2 5 3 6
Beszél a halálról, 8 8 0 4 0
ez foglalkoztatja
Beszél az öngyilkosságról 6 12 5 15 3
(vagy célozgat rá)
Pszichés jelek, 27 20 19 23 16
neurotikus tünetek
Magába fordulás, 25 41 24 38 25
zárkózottság
egyéb 4 4 3 3 5
3. táblázat Milyen észrevehető jelei vannak, hogy valaki
öngyilkosságra készül.
36
Összefoglalás
A kérdőíves felmérésünket nem lehet ugyan reprezentatívnak venni, mégis néhány

tanulsággal azonban mindenképpen szolgált a munkánk.
1. Megtudtuk, hogy a megkérdezettek közül sokan érintettek a témában oly módon, hogy
vannak személyes élményeik a közvetlen környezetükből.
2. Pozitív eredménynek mondható, hogy a többség nem tekinti magánügynek az
öngyilkossági cselekményeket, úgy gondolják, lehet találni más megoldást is.
3. A megkérdezettek mintegy 80%-a szerint lehet és kell is segíteni a krízisben lévőknek.
4. Mindezek mellett öngyilkosságot elfogadó attitűdöket figyelhettünk meg akkor, ha az
öngyilkosság elkövetésének motívumairól kérdeztünk. Mint fentebb utaltunk rá, a korábbi
hazai vizsgálatokhoz hasonló eredményt tapasztaltunk.
5. Az öngyilkosság céljairól és jeleinek megítéléséről is értékelhető válaszokat kaptunk.
Meggyőződésünk szerint további és szélesebb vizsgálatoknak fontos szerepe lenne az

általános preventív munka kidolgozásában.
Irodalom
1. Antal Árpád – Kovács László: Öngyilkossággal kapcsolatos attitűdök két erdélyi

községben.
Szenvedélybetegségek 1997. V. évf. 6.
2. Buda Béla: Az öngyilkosság

Animula. Budapest. 1997.
3. Ellinor Salander Renberg: Perspectives in the suicide problem – from attitudes to

completed suicide.
Umea 1998. Kéziratban
4. Fekete Sándor, Kelemen Gábor: Az öngyilkosság néhány orvosetikai aspektusa.

PH. II. évf. 1987. 4.
5. Fekete Sándor, A. Schmidtke, Marton Klára: Szuicid modellek előfordulása és szerepe

öngyilkossági
kísérletekben és kontrollesetekben. (Német-magyar összehasonlító vizsgálat).
Szenvedélybetegségek I. évf. 1993. 1.
6. Fekete Sándor, A. Schmidtke, Marton Klára, Kóczán György: Öngyilkossággal

kapcsolatos attitűdök a
médiában. Német-magyar összehasonlító vizsgálat.
PH. IX. évf. 1994. 2.
7. Osváth Péter et al: Szuicidiummal kapcsolatos attitűdök összehasonlító vizsgálata –

regionális különbségek.
PH. XVI. évf. 2001. 2.
37
8. Temesvári Beáta: Orvosok / orvostanhallgatók öngyilkossággal kapcsolatos attitűdjeinek

empirikus vizsgálata.
PH. XI. évf. 1996. 1.
9. Zonda Tamás, Paksi Borbála: Az öngyilkosság regionális eltérésének hátterében

feltételezhető okok összehasonlító vizsgálat – Csongrád és Balassagyarmat.
Szenvedélybetegségek. 1993. 3.
10. Zonda Tamás: Az öngyilkosságok területi eltéréseinek további vizsgálata. Öngyilkosság,

alkoholizmus és
vallási élet egy Nógrád megyei járás 12 falujában.
PH. VIII. évf. 1993. 1.
11. Zonda Tamás: Öngyilkos nép-e a magyar?

Végeken Alapítvány. 1995. Budapest

A kiképzésről
Részletek Almásy Maritta előadásából
Ha belegondolunk abba, hogy vadidegen emberek a telefonon kiöntik egy másik

vadidegennek a lelküket, pont akkor mikor elviselhetetlennek tűnik egyedül
hordozniuk a terhüket, akkor tudatába kell jussunk a felelősségnek, ami az
ügyeléssel jár. Az intézmény, aki felhívja a hívókat, hogy jelentkezzenek, köteles
garanciát vállalni a szolgálat minőségével kapcsolatban. Vállalnia kell egy bizonyos
"szakmai egyéniség" kialakítását a jövendőbeli ügyelőknél és annak fejlesztését, hogy
a hívónak, ha nem is tudnak jót tenni, legalább is ne ártsanak neki.
A kiképzés alanya tehát nem az egész személyiség, mint a terápiában. Próbáljuk

megközelíteni, mit is értünk a szakmai személyiség alatt. Mondhatjuk, hogy egy
összetett pszichés rendszer, melynek részei összefüggésben állnak egymással, és a
személyiség teljes rendszerével is, bár mégis képes egy relatív független működésre.
Ehhez a pszichés rendszerhez kapcsolódnak:

1. A motivációk összessége, tudatosak és tudattalanok, a vágyak, fantáziák,
elképzelések, amik ennek a munkának a vállalásában szerepelnek.
2. A tilalmak amik ezeket a vágyakat korlátozzák és amelyek a működési szabályok
formájában jutnak kifejezésre.
3. A szakmai ideálok és az ahhoz tartozó elképzelések (pl. a mester, a jó pásztor, a
mentőangyal stb.).
38
4. A foglalkozás tárgya, azaz az elképzelt hívó (az elesett, az öngyilkosjelölt, a

magányosság vagy a társadalom áldozata stb.).
A szakmai személyiség kialakulása egy fejlődési folyamat eredménye. Szerintem

szükséges bizonyos elméleti ismereteket elsajátítani és egy modellt integrálni
azonosulás révén. Továbbá szükséges - az elméleti ismeretek által megvilágított és
értelmezett - működési szabályokat, attitűdöket magunkévá tenni, hogy ezek ne mint
külső kényszerből fakadjanak, hanem belső meggyőződésből.
Végül szükség van egy intézményi elismerésre, ha ezek a feltételek megvalósulnak, s
ezáltal a jelölt jogosultságot kap a foglalkozás gyakorlásához.
Ennek az elismerésnek kettős következménye van. A közösségi szinten, a meglévő
szakmai testület befogadja az új tagot, és azt aktívan integrálni köteles. Az egyéni
szinten az új tag ezentúl egy szakmai indentitást nyer el, ami által új személyes
meghatározót kap és helyet a közösségi térségben (ez az, amit Castotriadis
narcisztikus egyezménynek hív).
Ezek után megindulhat a szakmai élet, és megnyílik egy gyakorlati térség. Az új
ügyelő találkozik helyzetekkel, amikre felkészültségével és a kiképzőjével való
azonosulás segítségével megfelelően tud válaszolni. Ellenben hamarosan adódnak
olyan szituációk, amikre nem érzi magát felkészülve és kétségei támadnak válaszai
helyességét illetően. A kétségek pont ott merülnek fel, ahol sem az elméleti tudás,
sem a kiképző szakember nem rendelkezik kielégítő válasszal. Ez mutatja a
továbbképzés és a szupervízió szükségességét.
A szupervízió veszélyezteti a kialakult szakmai személyiséget, mert megvilágítja az
elégtelenségeit, esetleg fennáll a kizárás lehetősége is. Előjönnek a vakfoltok, a
töréspontok és a szakmai személyben működő pszichés folyamatok, amelyek például
eltorzítják a hívóról alakuló képet vagy kezelhetetlen affektusokkal küszködik stb. Itt
nem annyira a tudás, mint az önismeret gyarapításáról van szó.
A szakmai ideál megváltozik, az extrém esetek helyett nagyobb figyelemben
részesülnek a banális esetek, a szakértő képe, mint a mindenttudó és a vesébelátó
átalakul differenciáltabbá és valósabbá.
A kiképzés és a szupervízió legmegfelelőbb eszköze a csoport, szerepjátszás

alkalmazásával. A feltárás rizikói tűrhetőbbek, megosztottak, a tagok egymásnak
modellként működhetnek. A csoport, mint egység is ad azonosulási lehetőségeket. A
haladás tudata, mint élmény elősegíti az összes tag fejlődését, még akkor is, ha az
esetleg elég passzív is.
A folyamat, ami a fejlődést lehetővé teszi, egy állandó hullámzás a veszteség és az
újjáépítés között. Fel kell tudni adni a régi, néha megrögzött módszereinket,
meglátásainkat, sőt, meggyőződéseinket, el kell tűrni a bizonytalanságot, a
talajvesztést amíg a közösség hatására új formák, érzelmek és képzetek rajzolódnak
ki. Ezekhez természetesen kell egy erősen motivált csoport és egy szakmailag
felkészült, és ha lehet, karizmatikus csoportvezető.
A képzés tehát átképzés, hogy létrejöhessen az, amit Bálint egy korlátolt és mégis
lényeges változásnak nevez az ügyelő személyiségében.
39
A csoport szükségszerűen működésbe hoz archaikus pszichés apparátusokat, ahol az

azonosulás és a nárcizmus (elsődleges) uralkodnak:
Az azonosulás az a pszichés folyamat, melynek során a szubjektum magáévá teszi
egy másik személy tulajdonságait, jellegzetességeit és átváltozik annak képére. Ez
persze nem egy tudatosan célzott tevékenység, nem jó vagy rossz, ez így van, és a
tanulás egyetlen módja, a képzés motorja. Ennek az is a következménye, hogy a
csoportműködést fogják az ügyelők a telefonnál leutánozni. Minden, amit
elmondunk a csoportban működő fejlődést előidéző munkáról, alkalmazható az
ügyelő és hívó között lezajló beszélgetésre.
Ami a narcisztikus folyamatokat illeti, itt is párhuzamot vonhatunk a tanuló
csoporttag és a hívó között. A hívó az ismeretlen ügyelővel szemben épp olyan
égetően teszi fel magának a kérdést, mint a csoporttag a csoporttal szemben:
"Milyennek találnak?", "Jó-e a benyomás, amit keltek?" Ezt a kérdést ritkán vagy soha
nem vizsgáljuk meg, vajon miért?
A csoporttagok nárcisztikus törékenysége különböző. Függ a korai anyatükör
minőségétől, a későbbi sérülésektől és a jelen nárcisztikus elégtételeinek minőségétől.
Az ideális, állandósult nárcisztikus telítődésről épp úgy le kell mondanunk, mint a
tökéletes ügyelővé válásról. Lassan a milyen voltam helyett az lesz a kérdés, hogy mi
is történt közöttünk.
A kiképzés központjában tehát a gondolkodás áll. Annak az alanya pedig a

kapcsolat, ami a segített és a segítő között létrejött. A hangsúly nem a hívón van, aki
nincs jelen, csak megjelenítve, hanem az ügyelő érzésein, képzeletein, amik a
beszélgetéskor és annak elemzésekor kialakultak. Még meggondolandó, mennyire
sikerült a hívó szubjektív valóságára összpontosítani a figyelmünket, és mi az, ami
ebben korlátozott? Mik voltak a töréspontok? Hogyan használtam ki és mit kezdtem
a felajánlott elemekkel? Mi akadályozott a megértésben? (ez az ellenazonulás
kérdése). Ez akkor merül fel, ha a segítő olyannak látja a hívót, amilyen ő nem akar
lenni és olyankor idegenné válik. Az azonulás az, ami segíti a megértést, de itt is a
gondolkozás az, ami szükséges ahhoz, hogy ne csak a hasonlóságot lássuk meg,
hanem az egyén egyediségét is. A gondolkodás feloldja a kettős rendszert, amit az
azonulás-ellenazonulás teremt. Ebben a minden vagy semmi, soha vagy mindig,
mindenki vagy senki, kudarc vagy siker kizárja a valóság relativitását és zsákutcába
visz. Sokszor a képzetek ereje elfedi a gondolkodás lehetőségét.
Egy fontos kérdés a kiképzéssel kapcsolatban a szükséges elméleti tudás helye,

közlési módja és ideje.
Szerintem vannak elméleti fogalmak, amik nélkül a gondolkodás vagy nem
mélyülhet el eléggé, vagy pedig nincs kellő kerete, ami megengedné a fejlődési
folyamatot. Ezeknek a fogalmaknak és elméleti kereteiknek az átadása lehet, hogy
kizárólag a konkrét helyzetek megbeszélésénél a csoportvezetőre tartozik.
Persze pszichológiai elméletekből nagyon sok van. Nem mind egyforma értékű, azaz,
hogy egyesek túlságosan leegyszerűsítik a valóságot, mások pedig olyan
komplikáltak, hogy csak előreemésztett formában használhatók fel.
Elhangzott a Szegedi Szolgálat 20 éves jubileumi konferenciáján
40
(Szeged, 2001. november 11.)

A 2001. évi Telefonos Nap elé 1
Úgy látom, egyenes az út a múlt század vége, az 1870-es évek elemi kockázatközösséget
felismerő és vállaló bányász-társládáitól (Selmecbányán és Erdélyben) és – az öngyilkosokat
is mentő - önkéntes tűzoltó-egyesületeitől (Kassán és Eperjesen, először a világon!), dr. Flór
Ferenc alapította Budapesti Mentőegyesületig, illetve – Simon István rendőrfőkapitány ideje
alatt, a tízes évek második felében - a Feinsilber Róbert szobájáig a kapitányságon (a madaras
hídról, a Ferenc József híd turuljáról hozzá vitték az öngyilkos-jelölteket, hogy a későbbi
Róbert bácsi lebeszélje őket végezetes tettükről).
Őt az egyszemélyes lebeszélő-intézményben Mádai István követte, (hiszen Róbert bácsi –
látván a Trianon következményeként Budapest körül felnövekvő vagon-városokat a
menekültekkel és kitelepítettekkel – újabb szociálpolitikai ténykedésbe kezdett – megalapított
első népkonyháját, amelyre sajnos, túlélve őt is, a 30-as évek végéig szükség volt).
A Monarchia sok mindennek volt a bölcsője a huszadik század fordulóján!
Az a Mádai István, aki a Sigmund Freud utáni úgynevezett második bécsi (pszichoterápiás)
iskolát megalapított Alfred Adler nyomdokain a magyar individuál-pszichológia atyja.
A harmadik bécsi iskola Viktor Frankl nevéhez fűződik. Ő volt az, aki egészen fiatalon a 20-
as évek Bécsében egy ifjúsági tanácsadó irodát indított el, Lebensmüdefürsorgestelle néven.
Ezt már nemcsak tiszteletreméltó filantróp, emberbaráti indíttatásból, hanem a századelőn
induló mentálhigiénés mozgalom hatására (Clifford Beers 1910 táján, s nálunk Oláh Gusztáv,
aki részt vett az első világkongresszuson), komoly szakmaisággal.
És akkor egy nagy ugrás: 1950-ben egy indiai származású anglikán lelkész, Chad Varah,
olvasva a Times-ban, hogy…
A folytatás: a hatvanas évek második felében Olstyn-ban, majd Prágában, s 1970-ben
Debrecenben alakulnak lelki elsősegély telefonszolgálatok.
1986-ban megalakul 9 taggal a LESZ. Mára 36 szolgálat van, ellátva az egész országot.
A Bokros-csomag táján - az egészségügyi intézmények az ágyszám-csökkentés, egyéb
megszorítások miatt - a szolgálatok kiszorultak megtűrt helyükről is az egészségügyből: az
OEP, mondván, nem kompatíbilis a szolgálatok rendszere a finanszírozási elvekkel, nem
fogadta be. 1997-ben – projekt-finanszírozásként – egyszer kapott nagyobb összeget a
Szövetség, hogy betömje a lukakat, s ebben a formában ez volt a legnagyobb összeg (az OEP
kockázatkezelő kuratóriumainak két éves működése megszűntével), amit kaptak a
szolgálatok, s nyilvánvalóvá vált, hogy nem erre kell törekednünk.
1
Elhangzott 2001. május 2-án, a 2001. évi Telefonos nap sajtótájékoztatóján (Budapest).
41
Ekkor váltott stratégiát a Szövetség, hogy a költségvetésben jelenjen meg az alapműködés

támogatása. 1998. március az előző kormányzati ciklus utolsó parlamenti napján, az utolsó
interpellációban Dr. Pusztai Erzsébet felvetette a szolgálatok ügyét.
1998. novemberében Dr. Gógl Árpád egészségügyi miniszter - a sürgősségi ellátás sokat ígérő
fejlesztése kapcsán - mondta, hogy a “sürgősségi krízisellátó telefonszolgálatok”
működtetésének biztosítását e fejlesztés keretében látja biztosítottnak. Azóta a sürgősségi
ellátás, mint kitörési pont az egészségügy fejlesztésében koncepciója elhalványodott, s újra
előkerültek a népegészségügyi koncepciók, bár a lakosság pszicho-szociális érintettségének
felismerése, a mentális problémák valódi súlya a morbiditási/mortalitási viszonyokban, s
kezelésük koncipiálása még várat magára. A mentálhigiéné nemzet-stratégiai jelentőségét
csak a szakmai szervezetek hangoztatják.
Most ott tartunk, hogy az egészségügyi kormányzat – elismerve a szolgálatok

népegészségügyileg fontos szerepét az öngyilkosság-megelőzésben a krízisintervencióban és
a mentálhigiénés prevencióban – 2000-től a költségvetésébe illesztette 2000-től a szolgálatok
alapműködésének biztosítását, de - a két éves költségvetésben (már!?) - csökkenő
nagyságrendben.
A MATÁV-nak a forgalmi díjak 80%-át kitevő, a teljes telefon-költségek mintegy 60-70%-át
jelentő, figyelemreméltó támogatása, és a többi koncessziós telefontársaság segítsége mellett
így garantálhatónak látszik a szolgálatok folyamatos működtetése.
Ez a folyamatosság, ami létfontosságú!
Nemcsak azért, mert egy több mint negyedszázados kultúra fennmaradását szolgálja, a
pszichológia kultúra fejlődését, fejlesztését segítő telefonszolgálatokét, “- HOGY
BESZÉLJÜNK EGYMÁSSAL!”
Hiszen konfliktusainkban, terheink viselésében, problémáink megoldásában egyedül nem
boldogulunk. Ezt a TE-t adja a szolgálat, a másik embert, ami a legnagyobb segítség
krízisben.
Az öngyilkosságok számának e században példátlan 30%-os csökkenésében biztos szerepet

kaptak, kapnak a szolgálatok:
Mintegy 600.000 hívás, 50-160 ezer beszélgetés, ezek 5-7%-a öngyilkossággal kapcsolatos,
… komoly szerepet jelent és felelősséget is hordoz számunkra.
Buda Béla 1975-ben, egyik tanulmányában azt írta, hogy a telefonszolgálatok a szakma
lelkiismereti őrpontjaivá válnak, mert a társadalom, társas kapcsolataink bajainak olyan teljes
keresztmetszetével, a közösség és az egyén szenvedéseinek olyan bugyraival találkoznak,
amivel máshol nem szembesülhetünk, s amit fel kell hogy mutassanak. Meg kell mutassák
ezt a tükröt, és cselekvésre kell serkentsék azokat, akik tehetnek, önmagukat is.
A Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetsége - csatlakozva nemzetközi

szervezetünk, az IFOTES kezdeményezéséhez - 1997. május 16-17-ét a lelki elsősegély
telefonszolgálatok napjává nyilvánította, és kampányt kezdett a médiákban, a sajtóban ennek
a napnak a megrendezésére. Azóta is, ez évben is, most is megrendezzük a Telefonos Napot,
hogy megmutassuk magunkat a potenciális hívóknak, a felelősen gondolkodóknak, a
döntéshozóknak – és az önkéntes segítőknek is.
A nap mottója: „... hogy beszéljünk egymással”, hiszen a hétköznapi emberi kommunikáció
kultúrája önmagában konfliktusmegoldó, krízis-elhárító jelentőségű. A lelki elsősegély
telefonszolgálatok pedig a kommunikációs kultúra lényeges helyei, és feladatuk a
segítségnyújtás.
42
Végtére is, ahhoz képest, hogy szó nélkül hátat fordítunk egymásnak, nem olyan nagy
'mozdulás', ha bennmaradunk a kapcsolatban. Mégis milyen fontos lehet. Amíg ugyanis bent
vagyunk a kapcsolatban, reményünk van arra, hogy bármilyen elrontott lépést korrigáljunk,
hogy szót értsünk, - egymással is, de önmagunkkal is.
Amikor 1952-ben Chad Varah anglikán lelkész, olvasva a Times-ban, hogy nagy-London
területén naponta öt ember hal meg öngyilkosság következtében, közzétett egy hirdetést:
"Mielőtt kezet emel önmagára, hívja fel ezt és ezt a számot." Evvel indult a szamaritánus
mozgalom, amely mára behálózza a világot, segítve azokat, akik úgy érzik, nincs kiút,
értelmetlen az életük.
A szolgálatok telefonvonalainál ügyeletet vállaló önkéntesek várják azokat, akik reményt-
vesztettek, kilátástalannak látják a jövőt, nem látják a kiutat, pozitív kimenetelt
szenvedéseikben, problémáikban.
Penny Prophit mondta: “a találkozás egy másik emberrel, találkozás önmagaddal”. Ezt a
találkozást ígéri a szolgálat. A bajban lévő ember, ha egyszer időkényszer nélkül
megbeszélheti a problémáját valakivel, akihez bizalommal fordulhat, többnyire maga találja
meg a választ, hogyan tovább.
Elvégre a deviancia attól deviancia, hogy letér az útról, amin menni kell. Tudom, nem divat
mostanában - a nagy demokráciában - ezt a szót használni. De vajon mi az a parancs, ami egy
élő közösséget arra bíztat(hat), hogy ne éljen, ahhoz képest, hogy az élet érték?!
Viktor Frankl olyan találóan fejezi ki: az embert nem az teszi emberré, ami ösztökéli. Nem a
szükségletei (trieben). Hanem az, ami vonzza (ziehen): a célok a normák, és az értékek.
És a legdöntőbb tényező:
“Mi döntjük el, hogy közel engedünk magunkhoz egy riasztó krízist, úgy, mint egy alkalmat a
kedvező változásra, vagy engedünk a szorongásunknak, s ez igazolja tehetetlenségünket,
kétségbeesésünket, reménytelenségünket, izolációnkat, minden lehetséges félelmünket.”
“Empátiával fordulni mások felé nagyon nehéz, mert megkövetel egy olyan belső indítást,
hogy másokkal eljussunk arra a pontra, ahol azok a leggyengébbek, sebezhetőek, magányosak
és sérültek.” A spontán válasz a szenvedésre sokszor az, hogy menekülünk, és legjobb esetben
az, hogy gyors csodaszert, vagy gyógyító módszert találunk. Ami azonnal nyilvánvalóvá válik
a mások szenvedésével való találkozásunkkor, a magunk sebezhetősége.”
“Nem igaz az, hogy a legnagyobb szenvedések hatására tehetetlen lesz az ember, - ilyenkor a
létezés érzése, a jelenlét, ami megragadja, s ez a jelenlét a legfontosabb, amit tehetünk
másokért.”
“Mi, tevékeny, fontos emberek először és elsősorban azt szeretnénk látni, hogy jelenlétünk
hogyan változtat meg bizonyos helyzeteket, s gyakran nem is veszünk tudomást a legnagyobb
értékünkről, arról a képességről, hogy együtt tudunk érezni mások szenvedésével.” (Penny
Prophit IFOTES kongresszus, Helsinki, 1988)
Csirszka János mondja: ha a világot nem tudjuk megváltoztatni, magunkat kell

megváltoztatni. A szemüveget, amivel látjuk a világot. Hiszen ekkor máshogyan látjuk, s –
ezzel – új lehetőségeink támadnak. A nézőpontváltás lehetősége akkor adott, ha az ember
letesz saját „megoldásairól”, elengedi azokat, és (végtelenül) egyedül marad, eszköztelenül,
kitetten és kiszolgáltatottan (mint az öregember, akinek a világ az éjjeliszekrényéig terjed, a
pohárig benne a fogsorával, a párnaaljig a feje alatt). Megéli a szenvedést (de profundis).
Hogyan engedheti ezt meg magának? Ha rábízza magát valakire/valamire. A semmire? Arra
nem bízhatja, csak valamire. Ezért telefonálnak a hívóink.
43
A telefonszolgálatokban jelentkező krízishívások zöme olyan a szó szoros - filozófiai

(ontológiai) - értelmében vett egzisztenciális krízis, amelynek „megoldása” egyáltalán nem
pszichiátriai, sokkal inkább emberi feladat, s benne a szuicídium témája az élet értelmének
elvesztéseként, a tanult reménytelenség képében mutatkozik, ahogy azt néhai Kovács Sándor
dr. a "Tévelygések" című könyvében olyan plasztikusan kifejtette.
“Félreértés, amit a depresszió mechanizmusáról véltünk. Nem a szeretet elvesztése az a

fájdalmas veszteség, amely a kétségbeeséshez vezet: a legmélyebb, legintenzívebb emberi
szenvedés a jövőbe vetett bizalom elvesztése, a remény elvesztése.” – mondja Penny Prophit
(Penny Prophit, Helsinki, 1988).
“A remény voltaképpen az ember bensőjében van. Egy belső érzés arról, hogy van segítség
kívül. A segítségre-nyílás minden személy állandó, maradandó szükséglete. A segítség, amely
“kívülről jön”, sokszor valósul meg olyan mások által, mint amilyenek mi vagyunk.” (Penny
Prophit, Helsinki, 1988)
Budapest, 2001. május Buza

Domonkos 2
Szellemi sokszínűség, ökumené és lelki egészség

Előadás: Az ezredvég spirituális irányzatai a jungi pszichológia tükrében c. tudományos
ülésén.
Debrecen, 2000. október 28.
Süle Ferenc dr.
1. Technikai civilizációnk erősen egyoldalú, tudatos, racionális, extrovertált,

teljesítményorientált, aktivitás kultúrát termel ki szélsőséges méretekben. Az általa
létrehozott információrobbanás a világképek, az értékrendek soha nem látott bőségét és
keveredését hozta létre. Kissé hasonló történelmi helyzet volt 2000 évvel ezelőtt a Római
Birodalomban.
2. Következmények:
A) A hagyományos értékrendek megrendülése.
B) Manipulált hedonisztikus anyagias tömegkultúra kialakulása.
C) Kaotikus viszonyok létrejötte és mindezek következtében az üresség, depresszió és
szorongás életérzésének gyakori, szinte általános panasszá válása.
D) Ösztönös, spontán védekezési és elhárítási formák próbálkozásai ezek ellen a különböző
szellemi áramlatokban.
Ide sorolhatók elsősorban az élmény és dinamizmus kultúrák kialakulása, melyek a tudatos és
tudattalan személyiségrészek közti határt sokszor felelőtlenül, kontroll nélkül megnyitják,
rombolják.
a/ A drogosok
2
A Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetségének elnöke
44
b/ A „drog and roll” „partikultúrák” a „screenagerek” világában, ahol dj. tölti be sámán
szerepét.
c/ Az extáziskeresők,
d/ Még egyes karizmatikus mozgalmak bizonyos momentumai is részben ide sorolhatóak.
Ezek is értelmezhetők a regresszió, az archaikus gyökerekhez való viszonyulás egyfajta,
gyakran kifejezetten kóros, de tudattalan öngyógyító, menekülő kísérleteként.
3. Megoldáskeresések, talán az elhárításoknál jobb színvonalat jelentő áramlatokat soroljuk

ide. Mindezek az irracionalitás, a tudattalan, a spiritualitás iránti érdeklődés, éhség jelentős
fokozódásával kapcsolatosak, ami a technikai civilizációnk egyoldalú racionalitásának
kompenzációi:
a/ Jellemző a fogyasztói társadalom, vegye-vigye anyagias pozitivista légkörének
általánossága, mely mindent pozitívnak akar látni és közben a gonosz realitásáról
megfeledkezve annak csapdájába esik. Fundamentalizmus.
b/ Felszínesség.
c/ Új vallások és világkép kombinációk tömeges jelentkezése. A jungi mitopoetikus funkciók
projektív, kompenzatórikus burjánzása indult meg. Jó példa C.
Castaneda munkái.
d/ Integráció keresés (felszínes pl. New Age mozgalmak és a mélyebb változatok pl.
Ökumené).
4. Országunkban is tapasztalhatjuk, gyakran kellően meg nem értett formában, a különféle

szellemi érdeklődések felbuzgását. A legfontosabbak:
a) A kereszténységen belüli számos megújulási mozgalom.
b) A sámánizmus iránti érdeklődés (lásd pl. M. Harner „városi sámánizmusa” C. Castaneda
könyvsikere, magyar vonatkozások: színészek, zenészek, pszichológusok, pszichiáterek
stb.)
c) A magyar ősök eredetének, ősi gyökerek keresésének megnyilvánulásai.
d) Keleti vallások, ezoterikus rendszerek iránti érdeklődés.
e) A globalizáció jelenségei, az egyetemes emberi fejlődésben való részvétel.
f) A vallási-, világ- és életszemléleti integrációra már több mint egy évszázada egyre több
szellemi áramlat kísérlete történik a theozófusok- antropozófusoktól kezdve a Bahai
valláson és a New Age mozgalmakon keresztül a világvallások parlamentjének létrejöttéig.
A kereszténységen belül az ökumenikus mozgalom és a karizmatikus megújulás
mozgalmai a legjelentősebbek e téren.
Magyarországon az emberi lélekért leginkább felelősséget érző két fő szakág a pszichiátria és
az egyházak sokban szemben állnak még egymással, és nagy űr tátong köztük a lakosság lelki
szükségletét illetően. Ebbe a vákuumba tör be számos, magát leginkább
természetgyógyászatnak nevezett irányzat, melyben nagyon sok sajnos a sarlatánizmus.
5. Kérdés, hogy adva vannak-e már a szintézis lehetőségei? Megítélésem szerint még
nincs, bár sok erőfeszítés történik ez irányban. Addig is:
a/ Egymás iránti tolerancia és megbecsülés.
b/ A saját irányzat szellemi elmélyítése.
c/ A másiktól való tanulás lehetőségének nyitva tartása.
d/ A kérdéskör megoldásának központjában a probléma fő tárgyának, az ember
megismerésének előrehaladása állhat, amit a klinikai lélektan képvisel elsősorban. Ez a
szakterület találkozik és foglalkozik leginkább az ember problémáival és torzulásaival.
6. A lélekgyógyász számára az előzőekből adódó feladat:
45
a) tájékozottság,
b) tolerancia,
c) mélységi elemzések,
d) háttér kutatása, a közös nevezők keresése a mélyebb embermegismerésben.
A jungi emberkének különös értéke van itt, a kollektív tudattalan, az archetípusok
feltárásában és a vallások istenfogalmának lélektanilag megtalálható megjelenésében a Selbst
koncepcióban.
Összefoglalva: az igazi ökumené kultúrájának művelése az egyedi és társadalmi

viszonylatokba a gyógyszer korszellemünk patalógiájára.
Tanulmányok
A Lelkisegély Telefonszolgálatok mint szervezetek
I. A Lelkisegély Telefonszolgálatok munkájának bemutatása
A debreceni Lelkisegély Telefonszolgálat 1970-ben alakult, Magyarországon és az akkori

„szocialista blokkban” is az első ilyen jellegű szolgáltatás volt.
A Lelkisegély Telefonszolgálat a kezdetek óta éjjel-nappal, díjmentesen hívható, s ez fontos
követelménye a nemzetközi normáknak, mivel az elérhetőség fontos szakmai szempont is.
A Szolgálatot évente kb. 18-20 ezren hívják. Ezeknek a hívásoknak általában az egynegyede
igényel konkrét segítői munkát, amit 3 szakmai „profilként” határozunk meg:
- szuicid prevenció,
- krízisintervenció,
- mentálhigiénés támogatás.
Ebben a munkában nagy felelősség hárul az ügyelőkre, hiszen legtöbbször csak egy
alkalommal beszélnek a Hívóval, ekkor kell és lehet adekvát segítséget nyújtani. A szakmai
felkészültség mellett az ügyelő leginkább „önmagát” használja a munkája során.
A szakmai felkészültség alappillérei többek között:

 a beszélgetés-vezetés biztonsága,
 a szakmai tapasztalatok alkalmazása,
 a hivatásetika ismerete, elfogadása, érvényesítése,
 a kompetencia határok betartása.
Az ügyelő személyes felkészültségének is sok attribútuma van:
 az önismeret, az „énhatárok” ismerete, az élettapasztalatok helyes értelmezése,
 az önkontroll,
 a hitelesség,
 az empátiás reakciók és készségek elmélyítése,
 flexibilitás,
46
 a testi-lelki-szellemi teherbírás.
Nem mindegy tehát, hogy egy Lelkisegély Telefonszolgálatnál ezeket az ismereteket,
készségeket hogyan kezelik, milyen formában van lehetőségük az ügyelőknek fejlődniük,
eddigi tudásukat, tapasztalataikat elmélyíteniük. Nagy a felelőssége a szakmai vezetésnek
abban, hogy a hatékony munkavégzés mellett ezekkel a kérdésekkel is rendszeresen
foglalkozhassanak.
Az ügyelők önként jelentkeznek erre a karitatív munkára. Általában laikusokról van szó,
akiknél nem feltétel, hogy humán szakterületen dolgozzanak, vagy a pszichológiai ismeret.
Tulajdonképpen úgy kell a felkészítésüket megszervezni, hogy feltételezzük, minden - a
munkához szükséges - szakmai ismerettel a kiképzésen találkoznak először.
Szakemberek választják ki az általuk megfelelőknek vélt jelentkezőket, akik ezután egy 100
órás intenzív kiképzésen vesznek részt. Fokozatosan megismerkednek a telefonos munkával,
a régebbi ügyelőkollégákkal, sok-sok szakmai kérdéssel és a sajátos "csoport-szellemmel",
amit mint szerveződést stábnak hívnak.
Természetesen a munka is speciális, hiszen itt sajátosan az interperszonális interakció, a

verbális- és a metakommunikáció csak a vokális csatornán jön létre. Ezek a munkaterület
sajátosságai, emellett éppoly fontos, hogy az ügyelőbázis szakmai fejlesztése, regenerálása,
„karbantartása” állandó feladat, s ennek a megvalósítása nem könnyű. Tulajdonképpen a
stábban együtt végzett munkához is kell felkészültség, tapasztalat, és azoknak a szakmai
ismereteknek és személyes adottságoknak a felhasználására is szükség van, amelyeket a
Hívókkal végzett munkában is alapvetőknek tartunk.
II. A Lelkisegély Telefonszolgálatok hazai kialakulása, fejlődése
1. Miért "mozgalom"?
15-20 éve szívesen használták a mozgalom meghatározást, amit aztán az utóbbi 10 évben már
kevésbé hangoztatnak. Ennek lehetnek ideológiai okai, de szerintem ennél mélyebb
magyarázata is van.
Mi is a mozgalom? Valamilyen alulról jövő kezdeményezés, ami meghatározott
értékrendszert képvisel és "propagál", általában egy "jó ügy" érdekében fejti ki hatását, ami
aztán tömegessé válhat, vagy legalábbis jellemző rá, hogy "terjed". Pontosabb meghatározást
nem tudok adni, s azt hiszem, ez a szó amúgy is mást jelent nálunk, mint Európa nyugati
térfelén. A mozgalom mindenesetre magán hordozza a "civil jegyeket". Ezért lehetséges az,
hogy a nyugati országokban még mindig nevezik így a telefonos munkát.
Hogy megtudjuk, hazánkban hogyan is állunk ezzel, ahhoz az elejétől (a kályhától) kell
elindulnunk.
2. Hazai kialakulás
A debreceni példát a 70-es évek elején rögtön követte több város is, és sorra alakultak meg a
Lelkisegély Telefonszolgálatok. Debrecenben dr. Szabó Pál, a Városi Ideggondozó Intézet
vezetője alakította ki a szolgáltatást. 1970-ben nyugati mintára indult el a munka, viszont
alapjában véve volt egy nagy különbség: az ügyelők nem önkéntesek voltak, hanem az intézet
dolgozói, tehát orvosok és szakképzett asszisztensek. A később megalakuló Szolgálatok
47
vezetői közül azonban többen úgy látták, hogy alapvető kérdésben tér el a debreceni
kezdeményezés a nyugati mozgalomtól, hiszen Debrecenben egészségügyi dolgozóknak
munkaköri kötelességgé vált a telefont felvenni, még külföldön önkéntes laikusok teszik
ugyanezt. Egy-egy városban aztán valóban önkéntes laikusok csoportosulása lett a
telefonszolgálat, amit hangsúlyoznunk kell, hogy szakemberek (főként pszichiáterek)
vezettek, míg máshol, a debreceninél "lazább" módon, önkéntességre alapozva, de továbbra is
főként a háttérintézmény egészségügyi dolgozói látták el a munkát. Debrecenben később, dr.
Szabó Pál halála után, 1976-tól Patakfalviné Dr. Csokai Róza vezetése alatt az utóbb említett
modellhez kezdett el hasonlítani a stáb. Később, 1982-ben Dr. Kálmánchey Albert - miután
szolgálatvezető lett - megkezdte az önkéntes laikusok kiképzését, akik 1983-tól kezdték el az
éjszakai és hétvégi szolgálatot. A munkanapok nappali ügyeletét továbbra is az intézet
dolgozói látták el, s majd csak pár évvel később kezdte el a nappali munkát két nyugdíjas
részmunkaidős ellátni. Debrecen "mentségére" lehet hozni, hogy kezdetektől éjjel-nappali
szolgáltatást adott, s a nappali ügyeletekre nehezebb önálló státuszokat beállítani,
önkéntesekkel ellátni hazánkban pedig még ma is lehetetlen. Azok, akik rögtön önkéntesekkel
kezdték el munkát, általában nem 24 órás szolgáltatást vállaltak, hanem csak az éjszakai 12
órára üzemeltették a szolgáltatásukat. Munkaidőn kívülre eső időben végzendő feladatra
természetesen könnyebb önkénteseket találni. Azonban Debrecentől nem lehet elvenni azt az
"érdemét", hogy itthon valóban egy mozgalmat indított be ez a kezdeményezés.
Ezekben az időkben egy-egy új intézmény létesítéséről, egyáltalán valamilyen változásról

leginkább a pártbizottságok döntöttek. Ilyen kérdésekben a szakembereknek csak az a
lehetőség jutott, hogy vagy a szakminisztériumnál vagy a helyi tanácsoknál és
pártbizottságoknál megpróbáltak (mai szóval) lobbizni. Alulról jövő kezdeményezésekről
nemigen lehetett szó. Nehéz volt "betörni" valami újjal, ami a lakosság ellátását szolgálja, s
nem élvez prioritást társadalmi vagy politikai szinten. Ilyen közegben tehát nem kis
"teljesítmény" kiharcolni egy új szolgáltatást, ami ráadásul a korszellemtől távol áll, mert
kiesik minden bürokratikus kontroll alól. Az első telefonos szolgálat után a másodiknak már
könnyebb küzdeni a lehetőségért, a harmadiknak és a következőknek, még könnyebb. A már
működő szolgálatok büszkék a progresszivitásukra, s szívesen adják át tapasztalataikat a
leendő szolgálatok leendő vezetőinek. Azok pedig helyben szerveznek "felfelé" és "lefelé".
"Fentről" kijárják a lehetőséget, "alulról" pedig szervezik a leendő stábot. Ez a szervezkedés
bizonyára a mozgalmi jelleget is erősítette. De talán az is ezt az attitűdöt emeli ki, hogy ennél
a szolgálatnál mindenki magának alakítja ki a szervezetét, a belső hierarchiát, senki nem szól
bele szakmai kérdésekbe, nyugodtan lehet több modellt is megvizsgálni, szelektálni, építgetni
stb. Milyen szakmai munkát végző intézménynél volt ez lehetséges a 70-es években? Még a
civilnek számító sportegyesületek sem úgy tagozódhattak, fejlődhettek, egyáltalán
működhettek, ahogy a szakmai vezetésük és a tagság jónak látta, hanem mindig a "magasabb
érdekeket" kellett (ki)szolgálniuk. Ma már nem tudjuk, hogyan sikerült lyukat ütni az
államgépezet oldalába, abban az időkben, mikor még az irodalmi színpadok és
néptánccsoportok is meg voltak politikailag "szűrve", s a pszichológiával foglalkozás
semmilyen téren nem volt támogatott. Az én véleményem az, hogy ez csak egy módon
lehetséges, mégpedig egyfajta "kettős kötődésnek" köszönhető, ami majd az életben
maradáshoz is szükséges lesz. Ennek a kettős kötődésnek, vagy kettős elkötelezettségnek a
meglétét már a szerveződésnél említettem, lényege pedig: egyrészt "felfelé" valamilyen
ernyőszervezet mögött meghúzódva, az ottani vezetők felelősségvállalása mellett dolgozni (ha
tetszik, dependens viszonyban lenni), míg "lefelé" egy olyan stábot építeni, ami az
önszerveződést, az önkéntességet és a szakmai függetlenséget, magyarul az autonomitást
hangsúlyozza. Nem meglepő, hogy a lakosság és azon belül a szolgáltatást igénybevevők ez
48
utóbbit érezhették ki a telefonos "hangnemből", s nem iatrogén elemeket. Ha nem így lett
volna, akkor a célját nem tudta volna elérni ez a fajta feladatvállalás.
3. Kettős "struktúra"
A 70-es és 80-as években a szervezeteken belül nem okozott gondot ez a kettős

elkötelezettség. Ezekben az időkben nem is annyira egyedi az ilyen függés. Más
tevékenységek esetén is (főként szabadidős és kulturális szerveződésekre gondolok itt
elsősorban) volt tapasztalható az, hogy a tevékenységüket viszonylag függetlenül
folytathatták, ám formálisan valamilyen állami vagy társadalmi háttérintézményhez kellett
csatlakozniuk (pl. KISZ, szakszervezet stb.).
Jelen esetünkben a háttérintézmény, mai szóhasználattal az ernyőszervezet (financiális
megközelítésben pedig a fenntartó) a Lelkisegély Telefonszolgálatoknál leginkább
egészségügyi intézmény. A fenntartó szakmai kérdésekbe nem szól bele, bizonyos jogokkal
kétségtelenül rendelkezhetne, de fontos hangsúlyozni, hogy a szolgálatvezetőkkel szembeni
lojalitás az, ami a legtöbb városban megmentette a stábokat a külső beavatkozásoktól. A
szolgálatvezető szakmai elismertsége vagy jó kapcsolatrendszere tehát nemcsak a
megalakuláshoz volt elengedhetetlenül fontos, hanem a független szakmai munkavégzéshez
is.
A fenntartóval való jó kapcsolat függvénye az anyagi helyzet és a munkakörülmények
minősége. Természetesen a stabil, kielégítő finanszírozás is a szolgálatvezető érdeme, hiszen
ő "járja ki" a fenntartónál vagy a magasabb posztokon. Ebből adódik, hogy csak az a stáb tud
ezekben az időkben fejlődni, ahol ehhez minden anyagi és dologi forrást ilyen formán képes a
szolgálatvezető előteremteni, kiharcolni. Ettől kicsit olyanná válik a kép, hogy egy általában
paternalista felsőbb vezetés alatt működő stábnak maga a szolgálatvezetője is egy paternalista
szituációban, funkcióban van.
1989-től az egyesülési törvény szentesítette a civil mozgalmakat. Beindul a pályázati

rendszer, s egy-két éven belül már sokszor követelmény a pályázatoknál, hogy csak független
civil szervezet kérheti a támogatást. Főként ezért a telefonszolgálatok sorra jegyeztetik be
magukat a bíróságokon.
A kettős struktúra eddig is létezett, volt ugyanis egy "burokban" független stáb, ami
bármilyen hierarchiát kialakíthatott magának, de a fenntartó és a városi felsőbb szervek nem e
szerint a hierarchia, hanem az egészségügyi intézményen belüli hierarchia szerint tartotta
számon a szolgálatot. 1989-ig explicit ez a hierarchia volt, s a belső struktúra kifelé nem jelent
meg. 1989 után viszont ez megfordult, s a civil szervezeti hierarchiával kellett megjelenni a
külvilág előtt, s a fenntartó intézményben betöltött státuszt nem "illett" összehozni a
szolgálaton belül betöltött szereppel. Természetesen azért beszélhetünk kettős struktúráról,
mert a magasabb vezetés és a fenntartó felé továbbra is működött a "kijárós" rendszer.
Érzésem szerint ez addig marad így, amíg a Lelkisegély Telefonszolgálatok finanszírozása
nem áll meg saját lábon. Amíg valamilyen normatívával vagy akár bázisfinanszírozással nem
rendelkezhet, önálló költségvetést nem készíthet, addig továbbra is csak szakmailag marad
független.
4. Professzionalizálódás
A hazai Lelkisegély Telefonszolgálatok eddigi működését korszakokra is lehetne bontani.

Előzőleg már tárgyaltuk a megalakulások korszakát, a működés, "életben maradás" korszakát
is. Kétségtelen, hogy a 90-es éveket már a professzionalizálódás korszakának nevezhetjük.
49
Ebben nagy szerepe van a telefonszolgálatokat országos szövetségbe tömörítő Magyar Lelki
Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetségének (LESZ). A Szövetség 1986-ban alakult, eleinte a
szakma és a szakmaiság elterjesztését tűzte ki célul, így a programjában az IFOTES alapelvei
domináltak. A 90-es évek elején egy szakmai kamara arculata körvonalazódik. Aztán az "élet"
úgy hozza, hogy az egyre nagyobb szakmai szerepvállalás mellett a financiális kérdésekből is
ki kell vennie a részét. A MATÁV részvénytársaságként nem hajlandó továbbra is
"számolatlanul", ingyen (el)tartani a lelkisegély telefonszolgálatok bejövő hívásait. Ezért
egyezséget ajánl: minden Szolgálat zöld számot kap, a bejövő hívások díját kiszámlázza,
azonban ezután a szövetségen keresztül támogatást nyújt a telefonszámlák finanszírozására. A
LESZ 1998-tól kezdve tehát egy anyagi juttatás elosztójává is vált. 1999-től az Egészségügyi
Minisztérium - a több mint 10 éves kitartó lobbyzás eredményeként - vállalja a
telefonszolgálatok személyi jellegű kifizetéseinek a támogatását, finanszírozását. A LESZ-nek
a feladata olyan modell kialakítása, ami szakmailag és a finanszírozás szempontjából is
vállalható. A LESZ a szakmai modellt szakmai kritériumokhoz kötötte. Ezeknek a
kritériumoknak fontos szerepe van abban, hogy a professzionalizálódás ne csak egy-két
szolgálat munkájában legyen érezhető, hanem felzárkóztasson olyanokat is, akik eddig
kevésbé voltak hatékonyak.
Nem súrlódásmentes ez az időszak. A szolgálatvezetők örülnek a támogatásnak, de a

kritériumokkal már kevésbé értenek egyet. Féltik a függetlenségüket, de attól is tartanak, hogy
a stábjuk nem kellő szinten fog megfelelni ezeknek a normáknak. A LESZ ennek a pénznek is
az elosztója lett, így van elég hatalma ahhoz, hogy megkövetelje a szakmai kritériumok
betartását. Azzal eddig mindenki egyetértett, hogy a LESZ koordinálja a szakmai
követelményeket, elvárásokat. Azt azonban többen is nehezményezik, hogy ehhez van
csatolva a központi finanszírozás, így a LESZ valóban hatalommal rendelkezik.
A LESZ érzésem szerint ezzel a hatalommal nem vissza élni akar, hanem a szakmai fejlődést
akarja gyorsítani azzal, hogy a pénzekhez hozzájutást feltételekhez köti. Egyfajta
normatívaként is fel lehet fogni ilyen formában a támogatást, s az mindenképpen jobb, ha egy
szakmai szövetség "osztogat", mint egy - a munkához nem értő - külső finanszírozó. Azok a
Szolgálatok, akik eddig is magas szakmai szinten dolgoztak, nem féltek a követelményektől
és attól sem, hogy ezentúl a LESZ jutalmazó-büntető funkciót fog azzal betölteni, hogy a
teljesítményeket is figyelembe veszi a pénz elosztásánál.
Nem könnyű a szakmailag egyre nagyobb nyomásnak megfelelni azoknak, akik eddig nem
nagy hangsúlyt fektettek bizonyos kérdésekre. Nagy elmaradásokat tapasztalhattunk néhány
Szolgálatnál. A stábnak sok esetben nagyon hiányos Alapszabálya (alapító okirata) és
Szervezeti és Működési Szabályzata van. Nem tudják, mi kerüljön az egyikbe, s mi a
másikba. Sokszor alapszabályban a "lábtörlő kötelező használatá"-hoz hasonló szabályok
jelennek meg, arról viszont nem rendelkeznek, hogy pl. ki lehet tagja a stábnak. Belső
iratkezelési vagy selejtezési szabályzatról nagyon kevesen hallottak, pedig a hívásokról
készült jegyzőkönyvek titkosak, kezelésük, selejtezésük e miatt nem elhanyagolható.
Előfordul, hogy még iktatókönyvet, postakönyvet sem használnak, a tagdíjak befizetéséről és
felhasználásáról semmilyen írásos forma nem árulkodik. A vezetőségi ülésekről, a
közgyűlésről is akad, ahol elfelejtenek jegyzőkönyvet készíteni. Szokás, hogy az ügyelőknek
nincs munkaköri utasításuk, az SZMSZ pótolja ezt, mivel egyes pontjai valóban az ügyelők
feladatairól szólnak.
A telefonos forgalomról is nagyon változó a regisztráció. A jól működő Szolgálatoknál

nagyon széleskörű feldolgozásnak vetik alá a forgalmi adatokat, ezekből minden évben
sokrétű elemzéseket készítenek. Máshol viszont a legelemibb adatokat sem rögzítik, vagy ha
50
regisztrálják is az ügyelők a hívások adatait, akkor ezt nem összesítik, vagy naponta
összesítik, de havonta és évente már nem, vagy havonta összesítik, de éves kimutatást már
nem készítenek. Mindezt "nyűgnek" érzik, adminisztrációs többletmunkának, nem látják, ha
nem mérik fel a munkájuk paramétereit, akkor elemezni, értékelni sem tudják helyzetüket,
eredményeiket.
Ebben a helyzetben teremt rendet a szövetség a szakmai kritériumokkal, egyúttal a
professzionalizálódás lehetőségét is megteremti azoknál, akiknél még ez nem történt meg.
A LESZ országosan egységes számítógépes feldolgozást vezetett be, ami így arra is
használható, hogy országos adatokat elemezhessünk.
Mindezek mellett fenntartó nélkül ma sem létezhet Lelkisegély Telefonszolgálat. A személyi

jellegű kiadások a minisztériumi támogatásból valamelyest tovább függetlenítette a
Szolgálatokat a fenntartójuktól, ám a dologi kiadások, fenntartási költségek továbbra is a
háttérintézményüktől függő. A LESZ-nek pl. az egységes adatfeldolgozásban hátráltató, hogy
a helyi adottságok nem mindenütt olyanok, hogy a stábot számítógéppel lássa el a fenntartó.
Szeretnénk azonban abban bízni, hogy hamarosan eljön a lelkisegély telefonszolgálatok
életében az a negyedik korszak, ami a teljes függetlenséget és a minőségbiztosítást hozza
magával.
5. Szervezeteken belül ellátandó feladatok
A szervezet működése szempontjából a legfontosabb az, hogy a szervezet vezetői, dolgozói,

és önkéntesei között kölcsönösen tisztázottak legyenek a struktúrával és döntéshozatallal
kapcsolatos kérdések. Mindenki legyen tisztában a szervezeti struktúrában elfoglalt helyével
és az ezzel járó döntési hatáskörrel.
A civil szervezetek hosszú távon hatékony működésének egyik alapvető akadálya, hogy a
belső kommunikáció, az elszámoltatás (felelősség), a munkaszervezés, és a munkavégzéssel
kapcsolatos más kérdések alapvetően szabályozatlanul, ill. íratlan szabályok alapján
történnek.
A szakirodalom szerint a következő rendszerek kiépítése teheti hatékonyabbá a szervezetet:

• A szervezet tevékenységével, szolgáltatásával kapcsolatos feladatok és információk
rendszere, dokumentációk.
• Az adminisztrációs rendszer (rendezett irodai tevékenység).
• A pénzügyi rendszer (rendezett pénzügyi elszámolások).
• Az információs-kommunikációs rendszer (szervezeten belül és a kifelé irányuló
információk rendszere).
• Az adományszervezési rendszer.
• A személyzeti rendszer (munkaköri leírások, jogok és kötelezettségek, felvételi és
elbocsátási rendszerek).
• Az értékelési és felelősségi rendszer. 3
A minőségbiztosítás fontos eredménye a munka minőségének dokumentálása, írásbeli,

áttekinthető visszajelzések szerzése a munkafolyamatok eredményességéről a szereplők által,
ami mind a támogató felé, mind a munkatársak felé bizalomnövelő jelzésértékű. 4
3
Bullain Nilda: A nonprofit szervezet mint működő intézmény IN: Alapfokú kézikönyv civil szervezetek számára (NIOK,
Bp. 1995.)
4
Drahos Péter: Értékelés IN: Alapfokú kézikönyv civil szervezetek számára (NIOK, Bp. 1995.)
51
A minőségbiztosítás feltétele, hogy a szolgáltatás ellátásáról kellő adatok legyenek, s ezeket

megfelelő módon értékelni lehessen. Értékelésre csak akkor vállalkozhatunk, ha ennek
minden feltétele adott, köztük működőképes adminisztrációs háttérmunkával is rendelkezünk.
III. A szervezetekben jellemző csoport- és vezetői attitűdök
1. Milyen csoport a stáb?
A Lelkisegély Telefonszolgálatok ügyelői stábba tömörülve dolgoznak. A stábfoglalkozások

adják a terepet - mint az már az előbbiekből is kiderült - a szakmai munkának, a személyes- és
szakmai fejlődésnek és a közösségi életnek. Ebben a közegben kell a munkára felkészülni, a
nehézségeket megbeszélni és feltöltődni is olykor pozitív energiákkal, élményekkel. Nem
elhanyagolható tehát, hogy milyen közösségben történik mindez.
A szakirodalom többféle felosztásban tárgyalja a csoportokat. Most én a legismertebb
típusokkal próbálom a telefonos ügyelők stábját összevetni. Ezek pedig: az informális csoport,
formális csoport és referencia csoport.
Informális csoport
Az informális csoportokra jellemző, hogy egyéni szükségletek, vonzalmak alakítják ki, közös
értékeken alapul, tagsága önkéntes. Ebből a legtöbb állítás igaz a stábra is, mivel
önkéntesekről van szó, s későbbiekben kiderül, mennyire fontos a közös értékrendszer, csak
abban van eltérés, hogy a telefonos munkára szerződött önkéntes ügyelők elsősorban nem az
egyéni szükségleteiket kell hogy kielégítsék, hanem komoly lelki és szellemi megterheléssel
járó segítői munkára vállalkoztak. Az informális csoporttípus tudjuk, nem mindig alkalmas
formális célokat maguk elé tűző csoportok működtetésére.
Formális csoport
A formális csoportokat előírások szabályozzák, van hierarchiája, pontos munkamegosztásban
végzik feladatukat, és természetesen formális célkitűzéseik megvalósításáért hívták életre a
csoportot. A telefonos stáb munkáját szigorú szakmai előírások szabályozzák, hierarchiában
és jól körülírható munkamegosztásban végzik a feladatukat, de a formális csoportokra nem
jellemző az önkéntesség.
Referencia csoport
A referencia csoport az a csoport, amellyel azonosul az egyén személyisége, értékeivel és
normáival egyező elveket vall, lényegében a csoport formálja az egyén attitűdjeit,
személyiségére kihat. A Lelkisegély Telefonszolgálatok stábjai leginkább ehhez a
meghatározáshoz állnak a legközelebb. Erre a munkára csak azok jelentkeznek, akiknek az
értékrendszerében a segítés, az altruizmus jelen van, s a stábban tovább fejlődve ezek az
attitűdök csoportnormaként testesülnek meg. A csoport, vagyis a stáb hatására az egyénekből
ügyelőkké, lelki gondozókká válnak, akik egy speciális szakterület ismerői és értői, adekvát
munkavégzői. Ha a csoport a személyiségre nem tudna ilyen erőt kifejteni, akkor ezeken a
változásokon nem mennének keresztül a tagok.
2. Csoportnormák
A csoportnormák tájékoztatják a tagokat arról, hogyan kell viselkedniük. A normák

lehetőséget kínálnak, hogy kifejezzük értékeinket, attitűdjeinket, összevessük a normákkal a
52
reflexiónkat arról, mit és hogyan kellene tennünk az életben. A fontos normák rendszerint
különböző szabályokban, eljárásokban, vagy a csoport íratlan törvényeiben jutnak kifejezésre.
Ezeket a csoport tagjainak kölcsönösen el kell fogadniuk és természetesen követniük kell. A
normák a csoport egészére vonatkoznak. A kölcsönös elvárás elve szerint, aki a csoportban
akar maradni, annak a csoportnormákat be kell tartania.
A telefonos stábok életét úgyis mondhatnánk, hogy behálózzák a normák. Norma a
nemzetközi szervezet (IFOTES) alapelvei, a segítői munka egyéb szakmai szabályai, eljárásai,
etikai kódexe, a "Rogersi-iskola" kliensközpontú felfogása és beszélgetésvezetési technikája.
Ezeken kívül még ott vannak a stáb speciális szabályai, helyi normái, de a szupervíziós
csoportfoglalkozásnak is megvannak a sajátos szabályai.
Minél erősebb, korlátozóbb a norma, annál erősebb ellenőrzésre van szükség. A szoros
ellenőrzést viszont a tagok nehezményezhetik, ellenállást válthat ki, mert az egyéni
szabadságot érezhetik veszélyben.
A telefonos munka nagy felelősséggel jár. A telefon végén az ügyelő egyedül van, egyedül
kommunikál a Hívóval. Az ügyelő azonban munkája során soha sem önmagát képviseli,
hanem a stábját, a stáb normáit, a segítői etika által kinyilvánított értékeket és normákat. Az
az ügyelő, aki ezt nem fogadja el, annak már a kiképzés alatt meggyűlik a baja a
szabályokkal, amik nem engedik meg az egyénieskedéseket, meggondolatlan lépéseket,
hirtelen ötleteket. A Hívó bízik bennünk, ezért telefonál, ezt a bizalmat nem lehet eljátszani
azzal, hogy inadekvát módon kezeljük problémáját. A telefonos normák többsége ebből a
felelősségből adódik. Ezeket a normákat nem kérdőjelezi meg senki. Akkor léphet fel a
vezetés és a tagság (egyes csoportjai) között nézeteltérés, ha olyan szabályokba ütköznek az
"ellenszegülők", amelyek legtöbbször a számonkérést, az ellenőrzést erősítik. Ezek a
szabályok általában az egyes stábok Szervezeti és Működési Szabályzataiban találhatók, s
vagy explicit módon ki is nyilvánítják azt a céljukat, hogy a vezetők ezen szabályok által
felruházva ellenőriznék az ügyelők munkáját, de néha burkoltan, szakmai követelményként
"csempészik" be a stáb életébe az ellenőrzést. Úgy gondolom, hogy kontrollra minden
munkavégzőnek szüksége van, e kontrollnak egy kevésbé kedveltebb formájára, az
ellenőrzésre éppúgy, mint a telefonos munkában igen fontos csoportfoglalkozások
„kontrolljára”. Nem mindegy azonban, hogy ez a kontroll mennyire illik a stáb
szellemiségéhez, ill. milyen formában van megfogalmazva és kivitelezve. A telefonos stábok
értékrendszerében a lojalitás, a bizalom, a megbízhatóság és az elkötelezettség fontos szerepet
kapnak. A legtöbb stáb (remélhetőleg) demokratikus berendezkedésű, ami szintén lehet
csoportjukban alapérték. Nem bír el tehát egy ilyen szellemű csoport olyan szabályokat,
amelyek olyan mértékben ellenőrzik a tagokat, hogy azt korlátozónak vagy alapvetően
bizalmatlanságnak érezzék. A szervezet merev szabályaikkal egyben azokat az értékeket is
megkérdőjeleznék, amikben hisznek, s nehéz lenne megválaszolni, hogyan lehet beszélni
bizalomról, lojalitásról, elkötelezettségről, ha ezek csoporton belül is kérdésessé válnak.
Tudomásul kell venni, hogy mit diktál az értékrendszerünk, s ahhoz mérten lehet a
normáinkat és a normakövetést ellenőrző szabályainkat felállítani. A vezetőknek bízniuk kell
abban, hogy az ügyelők elkötelezettségét, munkamorálját elsősorban a
csoportfoglalkozásokon nyújtott megnyilvánulásaikból tudják lemérni. E mellett az ügyelők
napi tevékenységéről a jegyzőkönyvek is tanúskodnak.
Tudomásom szerint a hazai Lelkisegély Telefonszolgálatok történetében van egy olyan
kérdés, szakmai vita, ami mindig olyan formában merült fel, hogy ehhez a témához érdemes
megemlíteni. Ez pedig nem más, mint a magnófelvételek készítése. A kezdetekben minden
telefonszolgálat felvette az összes hívását magnóra. Később aztán egyes szolgálatok elhagyták
a magnózást, illetve több olyan szolgálat is alakult időközben, amelyek kezdetektől magnó
nélkül végezték a munkát. Ők ebből a vitából kihagyhatóak. A vita azon van, hogy legyen
magnófelvétel vagy ne legyen. A magnófelvétel mellett voksolók kizárólag szakmai
53
kérdésnek tartják a felvétel készítését. Nézetük szerint itt szakmai kontrollról van szó,
elsősorban az esetmegbeszélések munkájához adnak a felvételek anyagot. Ezekben a
stábokban az esetmegbeszélés a magnón elhangzott beszélgetések feldolgozásából áll. A
másik oldal főként a Hívó személyiségi jogaira hivatkozik, s valahol mindig ott van burkoltan
egy másik érv is. Ez pedig leegyszerűsítve az, hogy nem örülnek az ilyen típusú
ellenőrzésnek. Itt gondolom azt, hogy a bizalmatlanságot érzik ki a stábtagok ebből a
szabályból, márpedig a bizalom kérdését az alapértékek közé soroltuk.
Nem tudom eldönteni, kikkel értek egyet. A szakmai érveket el tudom fogadni, viszont azt
mindenképpen hibának tartom, ha a vezetés a szakmai érdekek mögé bújva, elsősorban az
ellenőrzés eszközeként használja a felvételezést. Talán igazából olyan szolgálatoknál
pattanhatott ki ez a vita, ahol a stáb ezt érezte ki a magnó használatából, és nem azt, hogy a
hatékonyabb munkavégzésüket szolgálná a felvételek visszahallgatása. Azzal viszont nem
tudok egyetérteni, hogy a felvételeket visszahallgató ajánlja meg a magnón elhangzott
beszélgetést az esetmegbeszélésre. Ennél talán nagyobb bizalommal lehetnénk munkatársunk
iránt, s rábízhatnánk a döntést, mikor és melyik beszélgetését akarja megosztani a stábbal.
Ne felejtsük el, a kontroll célja a visszacsatolás, mert egy tanulási folyamat eleme. Ha rosszul
használjuk, akkor ezt a célját veszti el.
3. Szervezeti kultúra
Ahogyan az egyén személyisége meghatározza, hogy miként reagál környezetének ingereire,

ugyanúgy a szervezeti kultúra is meghatározza, hogy a szervezet miként válaszol a
kihívásokra. A szervezeti kultúra a tagok által osztott alapvető alapfeltevések és értékek
rendszere, ami alapján meghatározzák önmagukat és a környezetüket. A szervezeti kultúra
"láthatóvá" válhat, és rituálékban, szimbólumokban, tárgyakban jelenhet meg. A
szimbólumok olyan speciális elemek, amik csak abban közösségben kapnak jelentést. A
rituálék az egyes kulturális értékeket erősíthetik meg.
A szervezeti kultúra közös kultúra, ami csak közös tanulási folyamat eredményeként alakulhat
ki. Az egyének a szervezeti szocializáció során sajátítják el a szervezeti kultúrát.
Minden szervezetnek egyedi, csak rá jellemző kultúrája van. A kultúra explicit módon ritkán
jelenik meg. Külső szemlélőnek elsődlegesen a rituálék, a szertartások vagy a speciális
szóhasználat érzékelhető. Legtöbbször zsargon nyelv is kialakul, amely már valóban csak a
csoporthoz tartozóknak érthető teljes mértékben.
A szervezeti kultúra azonban korlátja minden olyannak, ami ellentétben áll vele.
A Lelkisegély Telefonszolgálatok speciális munkát végeznek. Amikor önkéntesnek
jelentkezik valaki, nagyon keveset tud erről a munkáról, és a szerveződésről, szervezetről
sincs különösebb elképzelése. A kiképzés során ismerkedik a szakmai munkával, a szolgálat
normáival, szervezeti kultúrájával. Az első időkben még minden új, így nehezen tudná az új
ismereteit hozzánk hasonlóan szelektálni. Már a gyakorlati képzés során több olyan elemmel
is találkoznak, amik a stábfoglalkozások kultúrájára is jellemzők. Az első rituálé az
ünnepélyes eskütétel. A hospitálás, majd az érdemi munka során és a stábfoglalkozásokon
pedig apránként minden más elemmel, - ami a szervezeti kultúrát jellemzi - megismerkednek.
Leginkább onnan lehet észrevenni az új stábtagok beilleszkedését, hogy a szaknyelv mellet
már a zsargont is biztosan használják. A zsargonba sok minden bekerül, olykor egy
rendszeresen telefonáló Hívó szófordulata, vagy pl. stábfoglalkozáson elhangzó humorosabb
megnyilvánulás is lehet alkotóeleme.
A közös nyelvről mégis inkább az a nyelv jut eszembe, amit a többi Lelkisegély
Telefonszolgálattal közösen használunk. Az egyik Lelkisegély Telefonszolgálatok Országos
Konferenciáján egy frissen kiképzett ügyelőkolléga csodálkozott rá arra, hogy az ország 25-
30 különböző pontjáról jelenlevő 250-300 ember ugyanazt a nyelvet beszéli, amiből már ő is
54
sokat megértett. Meglepő volt számára az, hogy egymástól messzire élő embereket egyetlen
közös szál (a telefonos munka) össze tud ilyen módon is kötni. Attól még relevánsabb volt
számára ez a felismerés, hogy önmaga is részese ennek a nagycsapatnak.
4. Motiváció
"A komplex feladatok ellátása magas motivációs szinttel és megelégedéssel jár együtt
azoknál, akikre a magasabb rendű szükségletek a jellemzőek" (Hackman-Lawler, 1971).
Véleményünk szerint magasabb rendű szükséglet az is, hogy az ember humánus,
emberszerető elhivatottságból önkéntes, karitatív munkát vállal. Másrészt maga a telefonos
segítői munka és a velejáró folyamatos önképzés, szakmai fejlődés eléggé komplex feladatnak
ígérkezik. Olyannyira, hogy mindig akadnak jelentkezők, akik a kiképzés során meg is
rettennek ettől a feladattól, s abbahagyják a tanfolyamot.
A motivációt a csoport oldaláról is meg lehet közelíteni, hiszen motiválhatja a tagokat maga a
csoporthoz tartozás is. Amennyiben a csoporthoz tartozásnak a motiváló hatása szembetűnő a
telefonos stáboknál, akkor ezt egyrészt a komoly etikai értékeket tartalmazó
csoportnormáknak, ill. másrészt annak tudható be, hogy maga a munka nagy felelősséggel jár,
nagy kihívás megfelelni ennek. Nem kerülhetjük meg azt a gyakran a sajtóban ábrázolt, kissé
sematikus és e miatt torzított képet sem, ami úgy mutatja be ezt a munkát, ahol az
öngyilkosságra készülő Hívó élete az ügyelő kezében van. Egy ilyen kollektíva úgy tűnhet,
hősként cselekszik munkája során (legalábbis hasonlóan "hősök", mint a tűzoltók, mentők stb.
Csoda, hogy szappanopera még nem készült erről a munkáról!).
A motiváció nagyon fontos egy olyan munkánál, ami az önkéntességen alapul. Éppen ezért a
telefonos ügyelők motivációját vizsgáljuk még meg Herzberg ún. két tényezős elmélete
szerint is (Herzberg, 1968). Ez alapján két tényező létezik, a higiénés és a motivációs
tényezők. A kettőt rendszerint összekeverik, összefüggésbe hozzák egymással, pedig a
higiénés tényezők minősége nem befolyásolják a motivációt. Higiénés tényezőnek számítanak
pl. a fizetés és a munkafeltételek, míg motivációt jelenthet a nagyobb teljesítmény elérése, a
felelősségvállalás lehetősége vagy a fejlődés reménye. Herzberg elmélete megerősíti az
előzőeket, s még inkább kiemeli, hogy az igazi motivációt a telefonos stábban a
felelősségteljes és nem könnyű ügyelői munka és a csoportban végzett munka adja, ami
utóbbitól pedig a fejlődést várhatjuk. A higiénés tényezőkről karitatív munkánál szinte nem is
lehet szó, s ez nemcsak azt jelenti, hogy jövedelemről nem beszélhetünk, hanem azt is, hogy a
legtöbb telefonszolgálatnál - finoman fogalmazva - nagyon szerények a munkafeltételek.
5. Eredményesség és csoporthatékonyság
A csoportnak fontos értékelnie az eredményeit és a csoporthatékonyságát.
Eredményesség
A legfontosabbnak tekinthető eredmények:

• hatékonyság,
• biztonság,
• megelégedettség,
• vonzerő, megtartóképesség,
55
• tanulás, növekedés, fejlődés.
A hatékonyság az a mutató, ami alapján el tudjuk dönteni, milyen sikerrel éri el céljait a
csoport. A biztonság igénye arról szól, hogy a csoporttagok kiszámítható elvárásokat,
interakciókat és kapcsolatokat várnak a stábon belül. A megelégedettség összetevői: mennyire
optimálisak a csoporton belüli interakciós lehetőségek, mennyire elégedettek a vezetőikkel,
milyen módon működik a munkával kapcsolatos visszajelzés, milyenek a kapcsolatok a
stábon belül és mennyire elégedettek a stábfoglalkozások hangulatával és hatékonyságával. A
megtartóképesség tulajdonképpen a csoportkohéziónak a mértékegysége, bár a fluktuáció
ezen kívül még sok tényezőtől függ. Nagyon fontosnak érzem a tanulás kérdését, hiszen
mindenki szeretne fejlődni. Csoporton belül erre sokkal nagyobb lehetősége kínálkozik az
egyénnek. Ameddig ez valóban megvalósul, a csoport terepet szolgáltat a fejlődéshez, az
újabb tudás és képességek elsajátítására, addig ez a csoport fontos eredményeket érhet el. Az
ügyelők kiképzése során nem véletlenül hangoztatjuk, hogy nem ez a 100 órás tanfolyam
elvégzése a cél, hanem az, hogy hatékonyan lássuk el feladatunkat, mindazonáltal egy olyan
stábban dolgozni, ami a tanuláshoz és a fejlődéshez ideális lehetőséget szolgáltat.
Csoporthatékonyság
A csoporthatékonyság ismérve, hogy milyen mértékben képes alkalmazkodni a csoport az új

feltételekhez. Minden csoportban, így a telefonos stábokban is kikerülhetetlenek az újabb és
újabb feladatok, változások, nehézségek, problémák, konfliktusok és egyéb előre nem látható
események, amelyek döntéseket kényszerítenek ki a vezetésből és a tagságból. Egy közösség
életében nagyon kevés olyan időszak van, amikor "idilli állapotként" nincs ilyen döntési
kényszer. Az új feltételekhez alkalmazkodni többnyire úgy lehet, ha a jelenlegi, megszokott
működésen valamelyest változtatunk. A változtatás azonban legtöbbször nem könnyű, vagy
azért, mert a tagságtól plusz energiát követel ez a változás, vagy azért, mert nehezebb
körülményekkel vagy feltételekkel kell számolni, de már csak amiatt is lehet ellenállás, hogy
a megszokotthoz mindig jobban ragaszkodunk, mint az ismeretlen, kiszámíthatatlan újhoz. A
stábon belül ezért leginkább ilyen kérdések körül szoktak kialakulni nézeteltérések. A
csoportnak vannak érzelmi jellemzői, s gyakran alakul ki feszültség valami miatt, de
segítenek is egymásnak a csoporttagok abban, hogy konszenzus alakulhasson ki. Az
információkat a stábfoglalkozásokon visszacsatolják egymásnak a tagok. A csoporton belül
megfigyelhető az is, hogy az interakciók során hol jutalmazzák, hol büntetik egymást a
csoporttagok. Az egészséges kommunikáció alapfeltétele az egymás meghallgatására,
megértésére való törekvés. Abban a csoportban, ahol ez jól működik, ott kényes kérdések
megvitatása sem szorongással, feszültséggel tölti el a csoporttagokat, hanem a jól működő
interakciók pozitív érzelmeket váltanak ki a tagokból, s mindezáltal a csoportkohézió
erősödik. Minél erősebb a csoportkohézió, annál jobb a csoporthatékonyság.
6. Hierarchia és vezetés
Hierarchia
A legtöbb Lelkisegély Telefonszolgálat hierarchiája általában a legegyszerűbb egyesületi

struktúrához hasonlít:
1. A szervezet vezetője a szolgálatvezető vagy elnök.
2. Helyettese lehet titkár, szervező, elnökhelyettes, szolgálatvezető helyettes, szakmai vezető.
56
3. Egyesületi formában létezőknél van elnökség vagy vezetőség, a fent említetteken kívül
ennek lehet tagja szupervizor, esetmegbeszélő csoportvezető, esetkonzultációs csoportvezető,
csoportvezetők, a tagságból delegált vezetőségi tag, esetleg valamilyen bizottság vezetője.
4. A tagság az ügyelők, stábtagok.
Vannak stábok, ahol nincs titkári szerep, így a szervezői teendők megoszlanak mások között,
a többi adminisztratív munkát pedig ügyintéző, esetleg a szolgálatvezető titkárnője végzi. Itt
általában a szolgálatvezető helyettese lehet szakmai vezető, szupervizor vagy esetmegbeszélő
csoportvezető.
Vezetés
A szervezetek működésében nem csekély szerepe van annak, hogy milyen a vezetés. A
szervezetek kialakítása vissza is tükrözi azt az értékrendet, amit a vezetők képviselnek.
A munkahelyi légkör legfőbb meghatározója a vezetés. A legfelső szintű vezetők viselkedése,
vezetési stílusa modell a szervezeti hierarchia alacsonyabb szintjein tevékenykedő vezetők
számára. 5
Egy olyan szervezet, ami decentralizált, magával hozza azt is, hogy dolgozói nagyobb
felelősségvállalással, több döntési joggal végzik a munkájukat. Ebben a szervezetben egy
autokratikus, tekintélyelvű vezető nem érezné jól magát, előbb-utóbb központosításokat
hajtana végre, a döntési jogokat magának, vagy egy szűk vezetői körnek adná stb. A főnök
vezetési stílusa fontos kérdés tehát.
A konkrétan alkalmazott vezetési stílust több tényező befolyásolja:
• a vezető személyisége,
• a csoporttagok személyisége,
• csoportszituáció,
• szervezeti célok,
• a csoport szükségletei,
• kulturális környezet.
A jól ismert, Lewin által meghatározott vezetési stílusok helyett most inkább Likert
egytényezős modelljét veszem alapul, annál is inkább, mert a stábok életéhez közelebb áll az
a megközelítési mód, ami azt vizsgálja, hogy a beosztottnak, csoporttagnak mekkora
részvételi lehetőséget biztosítanak.
Likert négy típust különböztetett meg:
• 1. A keménykezű parancsoló, az autokratikus vezető, aki szívesen ellenőriz, büntetéssel éri
el a normakövetést, központosított a döntési jog, szervezetét a lefelé irányuló
kommunikáció jellemzi;
• 2. A jóakaratú parancsoló, aki inkább jutalmazással motivál, az ellenőrzésnek nála is
kiemelt szerepe van, de a döntési jogok már nem annyira centralizáltak, alkalmanként
meghallgatja a beosztottak véleményét, így korlátozottan, de van lehetőség a felfelé
irányuló kommunikációra is;
• 3. A konzultatív stílusú vezető a beosztottak véleményét felhasználja, decentralizáltak a
döntési jogok, a kommunikáció felfelé és lefelé is egyaránt jól működik;
• 4. A részvételi csoportot vezető minden döntése a beosztottak véleményén alapul, a
kommunikáció alapvető eleme a szervezetének, így a kommunikációs csatornák jól
működnek, a döntési jogok decentralizáltak, a célok kitűzésében is részt vesznek a tagok.
5
Buda Béla: A munkahely mentálhigiénéje IN: Mentálhigiéné, Tanulmánygyűjtemény (Animula, Bp. 1994.)
57
Likert és a Michigani Egyetem kutatói egy másik felosztást is bevezettek. E szerint két típust
ismerünk:
• a feladatcentrikus vezető, akit leginkább csak a teljesítmény érdekel, éppen ezért az
ellenőrzés, a szabályozás, olykor a büntetés jellemzi vezetői munkáját;
• a beosztottcentrikus vezető az összetartó munkahelyi légkör kialakítását tartja fontosnak,
ahol a beosztottak elégedetten dolgozhatnak, fejlődhetnek.
A hazai Lelkisegély Telefonszolgálatok vezetői között bizonyára minden típusút

megtalálhatunk. Azonban valószínű, hogy az önkéntesekkel való együttműködést
hatékonyabbá teszi, ha a vezető minél távolabb áll az autokratikus vonaltól, s inkább
beosztottcentrikus, mint feladatorientált. Éppen ezért remélhetjük, hogy valóban többségben
ilyen vezetők vannak.
Az autokratikus légkörű munkahelyi közösségben sok a destruktív rivalizáció, a nehezen
megfogható személyi ellentét, a kommunikációs zavar. Az ilyen légkör a benne dolgozók
személyiségét inkább próbára teszi, mentálhigiénés szempontból nem tekinthető hasznosnak. 6
Egy jellegzetességre azonban érdemes pár szóval kitérni. Mint már említettem, a
Telefonszolgálatok döntő hányadát pszichiáterek hozták létre. A szolgálatvezetők a
szolgálatot leginkább a munkahelyük infrastruktúrájára építették, így a legtöbb Lelkisegély
Telefonszolgálatot egészségügyi intézmény fogadta be. A szolgálatvezető - szinte kivétel
nélkül - ennek az egészségügyi intézménynek a vezetője vagy valamelyik osztályának,
részlegének a vezetője. Ez érthető, hiszen egy beosztott orvos nincs olyan helyzetben, hogy
feletteseivel elfogadtasson egy olyan szolgáltatást, ami kissé "testidegen" az egészségügyi
ellátásban és hierarchiában. A szolgálatvezetőknek valószínűleg nem volt könnyű az első
időszak, nekik is tanulniuk kellett a szolgálatvezetői szerepet, ami lényegesen másabb vezetői
szerep, mint az egészségügyi hierarchiában megszokott vezetői funkció. A kórházi-klinikai
hierarchia akár tetszik, akár nem, de magán viseli annak a jegyét, hogy a XIX. század óta nem
sokat változott. Éppen ezért annak, aki ebben a hierarchiában vezető, nem lehet könnyű átállni
és megtanulni egy másfajta vezetési stílust. Feltételezzük, hogy ennek a vezetői
stílusváltásnak valamilyen szinten meg kellett történnie, de az is lehet, hogy voltak stábok,
ahol ez nem így alakult. Ma már azonban a civil működés szinte alapfeltétel, 10-11 év alatt
megszokottá vált a civil kultúra. Meggyőződésem, hogy ma már önkénteseket tömörítő
szervezet autokratikus vezetéssel inkább állandó konfliktusokat, feszültségeket, nagyon
alacsony hatékonyságot eredményezne.
IV. Összegzés
A Lelkisegély Telefonszolgálatok laikus önkéntesei speciális munkát végeznek. Az ügyelői

munka mellett a stábfoglalkozások adják a terepet a szakmai munkának, a személyes és
szakmai fejlődésnek, a közösségi életnek. Hazai sajátosság, hogy a 70-es évek elejétől
kezdtek megalakulni a szolgálatok, de mivel önállóan nem létezhettek, ezért legtöbbször a
szolgálatvezető munkahelye lett a fenntartó, ernyőszervezet, háttérintézmény. A legtöbb
helyen a szakmai munkába a fenntartó nem szólt bele, a stáb autonomitást élvezhetett. 1989
óta civil szervezetekként önállósodhatnának a szolgálatok, azonban fenntartó nélkül nincs
anyagi fedezetük, s e miatt a legtöbb helyen fennmaradt a "kényszerházasság". A
professzionalizálódás azonban már elkezdődött ezekben a szervezetekben. Ha országos
6
Buda Béla: Munkahely és mentálhigiéné IN: Mentálhigiéné, Tanulmánygyűjtemény (Animula, Bp. 1994.)
58
szinten megoldódna a szolgálatok finanszírozása, akkor komoly előrelépéseket tudnának

felmutatni. A szolgálatok tagsága stábban tevékenykednek, amire a csoportelméletek
szabályai érvényesek. A telefonos stáb leginkább a referencia csoport jegyeit hordozza
magán. A csoportnormák meghatározó szerepet játszanak a stáb munkájában, így a
csoportéletre, értékrendre stb. is kihatással vannak. A szervezeti kultúráról az eskütétel
rituáléjától a zsargon nyelvig sok minden árulkodik. A legfontosabb motivációs tényezők a
felelősségteljes munka, a fejlődés lehetősége, a csoporthoz való tartozás. A
csoporthatékonyság leginkább abból derül ki, hogy mennyire tud a stáb az új feladatokkal, a
változásokkal megbirkózni. Általában minden változás valamennyi feszültséggel jár, ám, ha a
stábban egészséges kommunikáció van, akkor pozitív élménnyel zárulhatnak ezek a kérdések
is. A szolgálatok hierarchiája legtöbbször az egyesületi formához hasonlítanak, még akkor is,
ha nem egyesület vagy egyéb, bíróságon bejegyzett civil szervezet. Az önkéntesekkel
harmonikusan és hatékonyan dolgozni csak olyan vezetési stílussal lehet, ami lehetőleg a
legtávolabb áll az autokrata vezetői stílustól. A telefonszolgálatokban jól működő szupervízió
és esetkonzultáció vagy esetmegbeszélés folyik. Ezeken a foglalkozásokon tud a kontroll
szerep, a visszacsatolás úgy működni, hogy a tanulási folyamat részévé válik.
Debrecen, 2000. március 19. Rénes László
Irodalomjegyzék:
Alapfokú kézikönyv civil szervezetek számára (NIOK, Bp. 1995.)

Aronson, Elliot: A társas lény (KJK, Bp. 1980.)
Atkinson, Rita L. - Atkinson, Richard C. - Smith, Edward E. - Bem, Daryl J.: Pszichológia
(Osiris, Bp. 1997.)
Buda Béla: A közvetlen emberi kommunikáció szabályszerűségei (Tömegkommunikációs
Kutatóközpont, Bp. 1988.)
Buda Béla dr.: Mentálhigiéné - Tanulmánykötet (Animula, Bp. 1994)
Buda Béla dr.: Mentálhigiéné szemléleti és gyakorlati kérdései (TÁMASZ, Bp. 1995)
Csepeli György: Szociálpszichológia (Osiris, Bp. 1997.)
Csepeli György: Bevezetés a szociálpszichológiába (ELTE, Bp. 1988.)
Csepeli György: A szociálpszichológia vázlata (Népművelési Propaganda Iroda, Bp. 1979.)
Csoportdinamika Szerk.: Mérei F., Szakács F. (KJK. Bp. 1975.)
Csoportlélektan Szerk.: Pataki F. (Gondolat, Bp. 1980.)
Forgas, Joseph P.: A társas érintkezés pszichológiája (Gondolat, Bp. 1989.)
Goffman, Erving: A hétköznapi élet szociálpszichológiája (Gondolat, Bp. 1981.)
Hézser Gábor dr.: A pásztori pszichológia gyakorlati kézikönyve (Kálvin, Db. 1995.)
Mérei Ferenc: Társ és csoport (Akadémiai Kiadó, Bp. 1989.)
Mérei Ferenc: Közösségek rejtett hálózata (KJK, Bp. 1971.)
Pataki Ferenc - Hunyadi György: A csoportkohézió (Akadémiai Kiadó, Bp. 1972.)
Rudas János: Delfi örökösei (Gondolat, Bp. 1990.)
Szabó István dr.: Bevezetés a szociálpszichológiába (Nemzeti Tankönyvkiadó, Bp. 1997.)
Tanulmányok a Lelkisegély Telefonszolgálatok munkájáról:
Buda Béla: Pszichés hatás és pszichoterápia telefonon át I-II. IN: Magyar Pszichológiai
Szemle, 1976. I-II.
59
Buza Domonkos: Adatok a MATÁV-területén működő lelki elsősegély telefonszolgálatok 1998-

1999. évi forgalmáról. IN: Network, 2000. 2-3. (76-77.)
Buza Domonkos: 25 éves a budapesti Lelki Elsősegély Telefonszolgálat (ÉLET) IN: Végeken,
1998. 1.
Buza Domonkos: A budapesti Lelki Elsősegély Telefonszolgálat adatfelvételi rendszerének
vizsgálata. IN: Végeken, 1992. 1.
Csürke József - Nagy Tímea - Tukorka Gábor: Változás - ok. A magyar szuicidalitás
megjelenése a pécsi S.O.S. Élet Telefonszolgálat hívásainak tükrében az 1995-1999 közötti
időszakban IN: Szenvedélybetegségek VIII. évf. 2000. 4.
B. Erdős Márta: A dialógus nyelvi főszereplői IN: Szenvedélybetegségek VIII. évf. 2000. 4.
Dr. Hegedüs Imre: A budapesti Éjjel-nappali Lelki Elsősegély Telefonszolgálat (ÉLET) - a
mentálhigiéné új formája. IN: Egészségügyi Felvilágosítás, 15. 1974.
Dr. Kálmánchey Albert: És ha Mohamed is menne a hegyhez (Gondolatok egy
krízisintervenciós központ kialakításához Debrecenben. IN: Szenvedélybetegségek, VII. évf.
1999. 2.
Dr. Kálmánchey Albert: A lelki válságmegelőzés helyzete Debrecenben (A bővítés lehetőségei)
IN: Network, 1999. 3. (72.) szám
Kézdi Balázs: A telefon: eszköz és módszer IN: Magyar Pszichológiai Szemle, 1976. VI.
Kézdi Balázs: Jel, kontextus: az öngyilkosság diszkurzív elmélete IN: Szenvedélybetegségek,
VIII. évf. 2000. 3.
Kézdi Balázs: Negatív kód (Pannónia Könyvek, Pécs, 1995.)
Rénes László: A debreceni Lelkisegély Telefonszolgálat hívásaiban megjelenő problémák
vizsgálata 1992 és 1995 közötti időszakban. IN: Szenvedélybetegségek, VII. évf. 1999. 2.
Tele-dialógus. Tanulmányok az öngyilkosság-megelőzés kommunikatív perspektíváiról.
(Pannónia Könyvek, Pécs, 2000.)
Debrecenyi Károly István
Ahol kérdések vannak, ott válaszok is vannak...

A szupervízió helye a lelkisegély telefonszolgálatok életében
MI FÁN TEREM A SZUPERVIZOR
" Ortega leírja, amint a madridi

utcán látott egy vándorfestőt,
aki felállította az állványt,
elhelyezte a keretre feszített
vásznat és krétával nagy sebesen
felvázolta egy emberi arc körvonalait.
A kérdésre, mit ábrázol majd
a kép, a festő ezt felelte:
Még nem tudom. Ha szakálla lesz, akkor
az lesz Szent Ambrus megdicsőülése.
Ha nem lesz szakálla, akkor ez lesz
Szűz Mária szeplőtlen fogantatása. "
60
(Márai Sándor: Napló) (1)
Az elmúlt hat-hét évben szakmai életem egyre nagyobb részét töltötte ki a

szupervíziós tevékenység. Most, a tanulmány írásakor egyre erősödő szükségét
éreztem, hogy számba vegyem szupervizori tevékenységemet: amolyan szakmai
leltárt készítsek.
A szupervízió iránti erőteljesebb igényt a nyolcvanas évek végén, számos területen a

megnövekedett lehetőségekből fakadó szükség szülte. Ekkor nyíltak utak, tárultak
szélesebbre a kapuk a mentálhigiéné, a szociális munka, az intézményesülő karitatív
tevékenységek, a kórházi lelkigondozás, a telefonos segélyszolgálatok,
szenvedélybetegek gondozása, speciális képzések és továbbképzések előtt.
1989-től kezdődően részese lehettem az első magyarországi onkopszichológiai team

születésének az Országos Onkológiai Intézetben. Hospice képzéseken vettem részt
Grazban és Magyarországon. Hogy mit is jelent a daganatos betegek sajátos lelki-
spirituális kisérése, gondozása, a folyamatos képződések, önismereti munka, külföldi
szakemberek által nyújtott szupervízió mellett, a mindennapok tapasztalatainak
csoportos feldolgozása közben tanultuk meg. Amikor igény jelentkezett hospice
önkéntesek, hospice nővérek és orvosok képzésére, akkor mindenek előtt azt a
szemléletet szerettük volna átadni, amit mi magunk megtanultunk és alkalmaztunk a
daganatos klienseink, terminális stádiumban lévő betegek pszichés támogatásában.
Természetes folyamatnak látszott, hogy a képzésben és a más kórházakban sorra
alakuló onkopszichológiai teamekben, hospice munkacsoportokban az első, és
ekkorra már többéves saját tapasztalattal rendelkező team tagjai adják a szupervíziót.
Az erősen hierarchikusan szervezett magyar egészségügyi rendszeren belül ezek a
kisebb, az interdiszciplináris szemléletre nyitott gyógyító közösségek, valódi szakmai
igényből fakadóan igényelték a rendszeres, külső szupervíziót.
Ma is két budapesti kórházban vezetek, onkológiai ellátásban dolgozó orvosoknak,

nővéreknek, csoportos és egyéni szupervíziót, és vezetek interdiszciplináris
esetmegbeszélő csoportot különböző hivatású, kórházakban, szociális
intézményekben tevékenykedő segítő szakembereknek.
Részt vettem az orvosok, egészségügyi szakdolgozók és az önkéntes segítők számára

meghirdetett hospice alap, - és szakképzések oktatási programjának kidolgozásában.
A gyakorlati oktatásban elsősorban esetmegbeszélő és kommunikációs csoportokat
vezettem. Egy grazi hospice képzésben szerezett tapasztalataim alapján, az ő képzési
tematikájukat a hazai gyakorlatba ültetve, egy pszichológus kolleganőmmel
elkészítettük a 200 órás, hospice tapasztalattal rendelkező diplomás szakemberek
számára meghirdetett szakképzés programját, "hospice tanácsadók" – címen.
Kiképző szupervizorként már a harmadik évfolyamot vezetem.
A másik terület, ahol szupervizori tapasztalatokra szert tehettem, az a szociális és

mentálhigiénés támogatást nyújtó civil szerveződések. Ezen belül is érdekes,
61
izgalmas feladat jelentkezett: átsegíteni őket a kezdeti, sok spontaneitással való

működésből a professzionalizált keretek közé. Ezek a civil szervezetek erős karitatív
jelleggel jöttek létre. Komoly szerepet kapott életükben a családi, baráti kötődés, az
önzetlenség és a lelkesedés. Általában az állami gondoskodásból kiszorult vagy az
intézményes figyelemtől távol eső rétegek, csoportok támogatása, felkarolása,
szocializációja volt a céljuk. Ezek a teamek kevés támogatással, sok saját erőforrás
mozgósításával, nagyon nagy szolgálatot tettek a társadalomnak, szűkebben annak a
közösségnek, ahol működtek. Nélkülük, a sokszor önfeláldozó munkát végző civil,
karitatív szervezetek nélkül még többen sínylették volna meg a rendszerváltást - úgy
tűnik - törvényszerűen kísérő gazdasági-szociális zűrzavart.
A kezdeti, nagyon lelkes, kétségtelenül tiszteletre méltó és hasznos tevékenységgel

jellemezhető esztendők után mutatkoztak az első krízisek. Az addig látens igények,
melyek épp e csoportok működése révén kerültek napvilágra, újabb és újabb
elvárásokat szültek. Egyre nagyobb lett a terhelés, ami túlfeszítette a családi, baráti,
szívességi kereteket. A működéshez szükséges anyagi források előteremtése a régi,
alkalmi támogatásokkal már nem volt biztosítható. A régi munkatársakon a kifáradás
biztos jelei mutatkoztak, az újabban belépők nem feltétlenül kapcsolódtak az alapítók
önfeláldozó lelkesedéséhez, mert nem voltak jelen a születéskor, nem voltak
beavatottak, nem harcolták végig az alapítókkal az előző évek összekovácsoló
küzdelmeit.
Azoknak a szervezeteknek, amelyek tovább akartak élni, a professzionalizmus

irányába kellett elmozdulniuk. Újra kellett gondolniuk az anyagi források
előteremtésének módjait, a szervezeti kereteket, a vezetési struktúrákat, világosan
meg kellett különböztetniük a baráti, családi és munkatársi kapcsolatokat.
Ez a változtatás minden téren érintette az eddigi berendezkedést, de érintette,

természetesen, az emberi kapcsolatokat is, próbára téve családi, baráti kötelékeket. A
változtatásokat ráadásul úgy kellett végrehajtani, hogy a „fürdővízzel együtt ne
öntsék ki a gyereket is”: a szervezeti változtatásoknak ne essen áldozatául az a
lelkesedés, spontán aktivitás, mindaz a pozitív erő, ami a civil szerveződések nagy
belső, emberi többlete.
Csupán az utóbbi másfél évben ért az a megtiszteltetés, hogy egy lelkisegély

telefonszolgálat munkatársainak vezethetek szupervíziós csoportot, adhatok
számukra egyéni szupervíziót, ezért csak óvatosan írhatom le ennek a
gondolatsornak a végén: lehet, hogy amit szupervizorként más segítő közösségek
életében magtapasztaltam, abból több mindenben magukra is ismerhetnek ...
Közben igyekeztem tanulni, itthon és külföldön tapasztalatokat gyűjteni: előbb

holland és német kiképző szupervizorok csoportjain vettem részt Magyarországon,
majd német tartományi ösztöndíj révén lehetőséget kaptam Németországban, a
Betheli Intézetben (Seelsorgeinstitut an der Kirchlichen Hochschule Bethel) képzésen
részt venni, és Hollandiában szakmai tapasztalatokkal gazdagodni.
62
A rendszerváltást megelőzően újjászerveződött az egyházak kórházi tevékenysége.

Néhány lelkész kollégámmal ökumenikus és interdiszciplináris teamekben
végeztünk kórházi pásztorációt, mindnyájan rendelkeztünk valamilyen speciális
képzettséggel. Szerettük volna elérni, hogy ezt a fokozott érzékenységet, szakmai
felkészültséget igénylő területen erre alkalmas lelkészek végezzenek szolgálatot, akik
számára biztosítottak a szakmai képzések, továbbképzések lehetőségei. Ezért
megalakítottuk 1992-ben szakmai egyesületünket (Klinikai Lelkigondozók
Ökumenikus Egyesülete), majd kollégáim tapasztalatait is hasznosítva megírtam a
klinikai lelkigondozók szakképzésének hazai programját. A képzések egyik
szupervizoraként elmondhatom, hogy eddig közel százötvenen vettek részt a
Budapesten, illetve vidéken, megyei kórházakban, szociális intézményekben tartott
tréningjeinken. A Haynal Imre Egyetem (ma Semmelweis Egyetem
Egészségtudományi Kar) a klinikai lelkigondozó és a hospice tanácsadó képzést
egyaránt egyetemi szakirányú továbbképzésként akkreditálta.
A Haynal Imre Egészségtudományi Egyetemen első ízben meghirdetett szupervizor

szakképzés keretében 1998. február 27-én, a Kasseli Főiskola vizsgáztatói előtt
(Universitat Gesamthochschule Kassel) sikeresen védtem meg szakdolgozatomat és
szereztem szupervizor diplomát.
Őszintén el kell mondanom, hogy szupervizori szerepemet nem szakmai

felemelkedésként, sokkal inkább szakmai életem olyan gazdagodásaként élem meg,
amelyben lélektani ismereteimet, csoportvezetői tapasztalataimat, lelkigondozói
gyakorlatomat integrálhatom.
Arra külön is ügyelek, hogy szupervizori és oktatói tevékenységem ne emeljen ki a

klinikai gyakorlatból. Gyakorló klinikai lelkigondozóként pszichiátriai és onkológiai
betegek lelki kísérőjeként veszek részt a gyógyító folyamatban, vagyok krízisbe
került emberek segítő útitársa.
Másfél éve adok csoportos és egyéni szupervíziót egyik vidéki nagyvárosunkban

működő telefonos lelkisegély szolgálat munkatársainak. Igényes, ambiciózus
közösség: a szorosan vett ügyelői szolgálaton túl konferenciákat, tudományos
üléseket szerveznek, és most könyvet adnak ki. Arra kértek, írjak ebben a
gyűjteményes kötetben a szupervízió fontosságáról, az ezzel kapcsolatos
tapasztalataimról. A szupervíziót is, mint a többi szakmai tevékenységemet is, sokkal
jobban szeretem tenni, mint írni róla. Így aztán nehezen születik a tanulmány, a
technika is ellenem van, számítógépem többször felmondja a szolgálatot, - de a
határidő szorít, nem szeretnék szégyent vallani.
Írásom műfaja: nyilvános töprengés – szakmai és szépirodalmi olvasmányélmények,

valamint saját tapasztalok felhasználásával – a szupervízió hasznáról és
használhatóságáról. Csak egy rövidke kitérő: a szupervizor nem lehet szakbarbár.
Szépirodalmi olvasottsága színesíti kommunikációját, és gazdagítja illusztrációs
eszköztárát. Egy-egy jól megválasztott történet elbeszélése gyakran a leginkább
alkalmas reflexió: nem direkt tanács, ugyanakkor elgondolkodtató és töprengésre
inspiráló. Kierkegaard, a múlt század neves gondolkodója állapítja meg: a szellemi
63
növekedés nem abban áll, hogy az egyszerűt egyre bonyolultabban fejezzük ki,
ellenkezőleg, a szellemi növekedés abban mutatkozik meg, hogy a bonyolultat egyre
egyszerűbben tudjuk elmondani. A szellemi igényesség és az olvasmányosság nem
egymást kizáró fogalmak, - így aztán igyekszem is, hogy az egyikkel a másikat ne
zárjam ki. S még egy idézet, írásom tervezett műfajára utalva - kicsit a szupervizori
szerepemről vallott nézeteimet is előrevetítve -, a tapintatosan tanító humor nyelvén,
Reinhold Stecher, osztrák püspök tollából: „Kritikai hozzászólás egy valláspedagógiai
témájú tudományos ülés záró kerekasztalán… Tudom, hogy tudományos szaknyelv nélkül
néha nem lehet boldogulni. De itt a résztvevők időnként olyan nyelvezet áldozatául estek,
amelyet - bocsássák meg nehézkességemet - alig tudtam követni. Talán megengedik, hogy a
problémát egy egészen egyszerű, profán példa segítségével világítsam meg. Képzeljék el, hogy
egy igen magas tudományos színvonalat képviselő társaságban, mint amilyen ez itt, valaki
kollegája öltözetében hiányosságot fedezne fel, és diszkréten a fülébe szeretné súgni: ’Kolléga
úr, lyukas a nadrágja…’ Az itt gyakorolt beszédmódban ez valahogy így hangoznék: ’Kolléga
úr, intellektuális őszinteségem kötelez arra, hogy közöljem, miszerint az Ön extrovertált
láböltözetének fundamentális szférája parciális defektust mutat, melynek hatására láthatóvá
válik a pszichológiai backgrund…’ Így lehet mondani az egyszerű mondatot: ’Lyukas a
nadrágod!’… Ne áltassuk magunkat, sok mindent valóban így is mondunk… A bonyolult
beszéd azonban legtöbbször – nem mindig – csak látszólag jelent ’színvonalat’. Hiszen világos
ugye, hogy egyáltalán nem nehéz olyan nyelvi szörnyetegeket létrehozni, mint az előbb
említett. Az igazi művészet és intellektuális teljesítmény voltaképpen azé, aki odafigyel, és a
szógubancot kibontogatja, s egyszerű állításra visszafordítja.”(2)
Márai Sándor Valéryt idézi, aki szerint Leonardo da Vinci olyan ember volt, aki, „egy
hídra gondolt, ha szakadékot látott.” Márai, ötven évvel ezelőtt írt naplójában hozzáteszi:
„de én olyan korban éltem, amikor a zseni egy híd láttán rögtön a szakadék megvalósításán
kezdett tűnődni. A mi korunk zsenije feltalálta a szakadékot.”(3) Mi is ilyen korban élünk.
Égető szükség van olyanokra, akik képesek meglátni a szakadékok felett a hidat, egy-
egy szakterület különböző nézeteket, megközelítési módokat képviselő
szakembereinek egymást gazdagító párbeszédét elősegítve. Szívesen állok egy,
általában a szupervízió hazai helyzetét, szakmai kihívásait, s ezen belül a telefonos
szolgálatok életében betöltött vagy be nem töltött szerepét feltáró okos, értelmes
gondolat, - és véleménycsere elé.
No, de ennyi kacskaringó után térjünk vissza még egyszer és utoljára az Ortega által
megemlegetett madridi festő hasonlatához: ha ennek az írásnak szakálla lesz, akkor
végre megírtam vázlatos összegzését annak, ahogyan a szupervíziós munkáról, s
ennek a segítő hivatást gyakorlók életében betöltött önképző, mentálhigiénés
támogató szerepéről gondolok; valamint összefoglalom, amit a szupervíziónak a
telefonos szolgálatok működésében elfoglalt helyéről az elmúlt másfél évben
megtanultam. Ha nem lesz szakálla, akkor talán felkelti a telefonos lelkisegély
szolgálatok vezetőinek, munkatársainak érdeklődését és elindulhat egy párbeszéd az
ügyelők, a hivatásos és önkéntes segítők szupervíziójának eddigi gyakorlatáról,
jelenlegi helyzetéről és a jövőbeli tervekről, tennivalókról. Amolyan első hídpillér
lehet írásom, a majdan megvalósuló hídhoz…
64
HOGY LEGYENEK KÉRDÉSEK…
„Csak a műkedvelő boldog.

Ő kedveli a művét,
azért műkedvelő…”
(Márai Sándor: Napló) (4)
A munkája minőségében professzionális színvonalra törekvő segítő – legyen akár hivatásos,

akár önkéntes -, önfeledt boldogsága mellé kell, hogy társuljon a szakmai igényesség
felelőssége is: nyitottság a szüntelen önképzésre, a belső kontroll fejlesztésére, a külső
kontroll folyamatos igénybevételére. A csoportos és egyéni szupervízió nem csodaszer, de –
ha jól élünk vele –, fontos eszköz lehet ahhoz, hogy ez valóban így is legyen.
A szupervíziós szakmában is különböző irányzatok, áramlatok vannak, - nagyjából

attól függően, hogy a szupervíziót nyújtó szakemberek melyik lélektani iskolához
kapcsolódnak. Nem lehet célom ebben a tanulmányban a szupervízió történetének
ismertetése, a különböző szupervíziós irányzatok bemutatása. Saját szupervíziós
szemléletemről már a tanulmány címe is árulkodik: Ahol kérdések vannak, ott
válaszok is vannak. Amit Carl Rogers a konzultációs kapcsolatról ír, azt a segítő
kapcsolatokban, krízisbe került emberek pszichés-spirituális kísérőjeként,
lelkigondozójaként jó évtizede gyakorlom, de igaznak, alkalmazhatónak tartom a
szupervíziós munkában is: „A konzultációs kapcsolat, amely a konzultáns elfogadó
melegsége révén bármiféle korlátozás, vagy személyes kényszer nélkül lehetővé teszi a kliens
számára érzéseinek, attitűdjének és problémáinak legteljesebb kifejezését. A teljesebb
emocionális szabadságnak ebben a sajátos megtapasztalásában, jól meghatározott keretek
között, lehetővé válik, hogy a páciens olyan szabadon ismerje és értse meg pozitív és negatív
impulzusait és képzeteit, mint semmilyen más kapcsolatban.”(5) Rogers és terápiás
szemléletének követői (az ellen, hogy „iskoláról” beszéljünk, maga Rogers tiltakozna
a legjobban) a kliensekkel való kapcsolatban számolnak olyan fontos lélektani
jelenségekkel, amelyeket a pszichoanalízis ismert fel és fogalmazott meg. Példaként
említhetjük az indulatáttételt, viszont-indulatáttételt, ellenállást, - ugyanakkor
vallják, hogy ezek kezeléséhez, a terápiás vagy egyéb segítő kapcsolat javára
fordításához az empátiás attitűd, valamint az érzelmeknek a bizalmi kapcsolatban
történő kimondása, őszinte megfogalmazása hatékony eszköz lehet. Rogers
módszerének egyik legfontosabb eszköze, technikája, de hitelesebbek vagyunk, ha
így mondjuk, belülről fakadó attitűdje: a nondirektivitás. Rogers elutasítja a
terápiában a diagnosztizálást, az interpretációt, de ugyanígy elutasítja a
lelkigondozásban a dogmatizálást és a moralizálást is, hiszen vallja, hogy a
tanácskérőnek felelősnek kell maradnia saját életéért.
Amit a későbbiekben a szupervízió módszeréről, kereteiről, technikájáról elmondok,

abból minden bizonnyal felismerhető lesz szakmai elköteleződésem, a leginkább
Rogers nevével fémjelzett, nondirektív, klienscentrikus lélektani szemlélet iránt.
65
Szupervizorként is vallom, hogy a szupervíziót kérő számára nem az az igazi

segítség, ha én adom meg a választ a felvetett kérdésre, hanem az, ha – az én a
máshonnan látásommal, többféle, újszerű megközelítésemmel, strukturálásommal
nyújtott segítségemmel - ő maga talál rá, a saját válaszára. Nem tanácsokat adok
tehát, hanem ötleteket a problémássá vált eset, a nehezen kezelhető konfliktus minél
sokoldalúbb megközelítéséhez. A biztonságérzetet kínálom, amelyben a szupervíziót
kérő szabadon asszociálhat, felszabadíthatja kreativitását, mozgósíthatja
tapasztalatait, a megfelelés kényszere nélkül veheti számba a megoldási
módozatokat. Értheti meg a konfliktus kialakulásának folyamatát, láthatja meg a
klienssel kapcsolatos elakadásban esetleges személyes érintődéseit, szakmai
„vakfoltjait”; értheti meg, újabb megvilágításban, személyes életének kudarcait,
nehézségeit; és keresheti, mérlegelheti választási lehetőségeit. A team szupervízióban
sem hozunk, a rendszer működésére vonatkozóan döntéseket, hiszen a szupervíziós
csoport nem mini parlament, nem is egyesületi közgyűlés, de nem is becsületbíróság.
Amit a Bálint-munka fejlődéséről szóló tanulmányban olvashatunk, azt magam is
teljességgel vallom (így sorakoznak a nagy mintaadók: Carl Rogers mellé Bálint
Mihály): „A munka előfeltétele… a tanulás szabadságának biztosítása. Ha a Bálint-csoport
politikai, ideológiai vagy akár csak didaktikai ellenőrzés alá kerül, úgy annak dinamikája
minden bizonnyal súlyosan korlátozódik.”(6)
A csoportos szupervízión – mint a belvárosi úriszabó – „hozott anyagból”

dolgozunk. Tapasztalatom szerint a szupervizor első feladata, hogy a csoportos
szupervízión résztvevőket motiválja a témák felvetésére, a kérdések
megfogalmazására, a kliensekkel kapcsolatos vagy a teamen belüli együttműködést
érintő, esetleg a másféle szemléletből fakadó nehézségeket felszínre hozó gondok
vállalására. Ehhez el kell jutni odáig, hogy a szupervíziós csoporton résztvevő, segítő
szakember belássa: nem az az ideális munkahelyi közösség, ahol nincsenek gondok,
hanem az, ahol a gondokat nem söprik szőnyeg alá, hanem külső szakember
jelenlétében, azokat bárki felvetheti, és kísérlet történhet a megoldásra. Éppen az
önkéntesség elvén működő, segítő szolgálatra szerveződött közösségek hajlamosak
magukat beleringatni abba a hamis elvárásba, hogy bár minden közösségben vannak
konfliktusok és nehézségek, de mi kivétel vagyunk, hiszen hogyan segíthetnének
másoknak azok, akik egymással nem élnek idilli harmóniában. Kodály Zoltán
megszívlelendő intelme nem csak a zenei világban érvényes: Aki a disszonanciát nem
ismeri, a harmóniát értékelni nem tudja. Mindnyájan megtapasztalhattuk már, a saját
bőrünkön: csak a felszínre nem került, a ki nem mondott feszültséggel nem lehet mit
kezdeni, az összes többivel igen.
A szupervíziós csoportban fel kell oldani a segítőknek azt a szemérmességét, ami

megakadályozza őket abban, hogy a kliensekkel való segítő kapcsolatukról, esetleges
kudarcaikról, tanácstalanságaikról, elakadásaikról őszintén és nyíltan, a segítséget
kérés szándékával beszéljenek. Erre pedig csak akkor van mód, ha a csoportban
sikerül kialakítani a bizalom légkörét, ahol nincs rivalizálás, nem jut szóhoz az
egymás kioktatása, de a valódi kérdéseket elfedő moralizálás, általánosságban
mozgó és unalomba fulladó felszínes okoskodás sem. Fokozatosan és tapintatosan
lehet haladni a mélyebb szakmai dilemmákat, és a segítő közösségen belüli valódi
66
konfliktusokat feltáró rétegek felé. A csoport tagjainak meg kell tapasztalniuk a

folyamatosan kibontakozó és egyre inkább csoporterővé váló bizalom mellett, azt a
biztonságot is, amit szupervizor nyújt a keretek biztosításával. Meg kell
tapasztalniuk, hogy ha be is indulnak bizonyos destruktív, a hatékony munkát
blokkoló folyamatok, felszínes általánosítás, kioktatás, ítélkezés, moralizálás, elterelő
témák bedobása, ezeket a szupervizor nem engedi érvényesülni és eluralkodni. El
kell oszlatni egy gyakori félreértést. A nondirektivitás a szupervíziós keretek között
ezt jelenti: elősegítjük a minél szabadabb témafelvetéseket, a csoportból előhozott, a
csoporttagok által felkínált témákkal dolgozunk, a cél az, hogy a kérdést hozó,
személy szerint, minél több segítséget kapjon az általa felvetett probléma
megértéséhez és feldolgozásához, a csoport pedig minél többet tanuljon belőle, nem
kényszerítjük a csoportot egy előre kitűzött felismerés elfogadására. De a
nondirektivitás látszata mögé bújva nem lehet magára hagyni a csoportot,
szabadjára engedni a dinamikát, cserbenhagyni a témafelvetőt és elárulni
mindazokat, akik időt, figyelmet, esetleg pénzt áldoztak arra, hogy tanuljanak,
szakmailag képződjenek. A „nem vezetést” és a „nondirektív vezetést” tehát
érdemes egymástól egyértelműen megkülönböztetni!
A szupervíziós szerződésről szólok még később, most csak egyik fontos részletét
említem meg. A közös munka elkezdése előtt egyértelművé kell tenni, hogy a segítő
közösség mire kéri a szupervíziót: ügyelők számára eset-szupervízióra tart igényt
vagy stáb-szupervíziót igényel vagy mind a kettőben, szeretne részesülni. Valószínű,
hogy a legutóbbinak van a leginkább realitása: sem szupervizorokban nem vagyunk
olyan jól ellátva, sem a lehetőségek nem olyan tágak, hogy a két, egyformán fontos
feladatra külön-külön lehetne szakembert felkérni, talán nem is szükséges. Az
viszont elengedhetetlen leszögezni, hogy a szupervizor nem lehet szövetségese a
vezetésnek, de nem lehet cinkosa a team tagjainak sem. Nem csak nem etikus, de
nem is jelent valódi segítséget, ha a kívülről jött szakember a vezetők háta mögött
összekacsint a munkatársakkal vagy elköteleződik a vezető mellet, bármilyen
módon belebocsátkozik a közösség belső dinamikájába. Ha az a téma, amivel a
szupervíziós csoport foglakozik, a közösség működésével, működési zavarával, a
munkatársak közötti személyes konfliktussal, bizonyos vezetői döntések,
intézkedések nyomán fellángolt indulatokkal, a csoporton belüli rivalizálással
kapcsolatos, a szupervizor a legtöbbet azzal segítheti, hogy mindezt máshonnan látja
(a szupervizor szó magam alkotta magyarítása: „máshonnan látó”), és segít az
érintetteknek is máshonnan látni, újabb nézőpontokból szemügyre venni a felmerült
kérdést. Ilyenkor abban támogatom a csoportot, hogy mindenek előtt a konfliktus
kialakulásnak folyamatát tárjuk fel, a felszíni indulatok, összecsapások mélyebb
rétegeit próbáljuk megérteni, és csak ezután tegyünk kísérletet a számukra közösen
vállalható megoldások számbavételére.
Gyakran tudatosan vállalom a „tolmács” szerepét, segítve, hogy mindenki, minél

konkrétabban elmondhassa gondolatait, minél őszintébben kifejezhesse érzéseit,
hogy lehetőleg mindenki szóhoz juthasson, a hangadók ne szívják el a levegőt a
nehezebben megszólalók elől, a titkolózás megszűnjön, a háttérben való suttogások
nyíltan felszínre kerüljenek. Nem ritkán igyekszem lassítani a megbeszélés
67
folyamatát, időt teremtve arra, hogy a team tagjai jobban megértsék egymás
véleményét, érzéseit, hogy a „nyelvek hegyén” lévő gondolatok szavakban öltsenek
testet. Számos esetben egy közösségen belül azért alakul ki feszültség, egymás iránti
elbizonytalanodás vagy éppen gyanakvás, mert nem sikerül egymást odaadó
figyelemmel végig hallgatni, mindenki mondja a magáét, egymás mellett elbeszélve,
- így alakul ki az a „kommunikációs dugó”, aminek a kihúzása a szupervíziós
csoport egyik fontos feladata. Az unszolást, az erőltetett noszogatás vagy a túl direkt
leállítást kerülve, szupervizorként fontos funkciómnak érzem, hogy segítsem
kialakulni a csoportban a viszonylagos egyensúlyt a könnyen megnyilvánuló,
fesztelenebbül kommunikáló, régebb óta a teamhez tartozó, ezért otthonosabban
jelen lévő, és szorongóbb, visszahúzódóbb, a közösséghez később csatlakozó, ezért
illendőségből mindenkit maguk elé engedő csoporttagok között.
A Bálint-csoport vezetőjéről megfogalmazottakat igyekszem tudatosan, belülről

átélni és alkalmazni: „A meghallgatni tudás igen komplex természetű vezetői funkció.
Kíváncsiságot, emocionális nyíltságot és érdeklődést, fantáziát, az anyagnak és az értékeknek
pszichikus organizálását, értékelését, a lényeges és a lényegtelen megkülönböztetését,
intuíciót, a beleérzés és a kritikai távolságtartás váltakozását, identifikációt, empátiát,
türelmet ölel fel.” (7) De mondhatjuk ugyanezt egyszerűbben is, a Bálint Mihálytól
kölcsönzött szép, kifejező hasonlattal is: „Figyelmesen hallgassunk, a bőrünk összes
pólusával.”(8)
A jó személyiségű, hivatását felelősséggel végző segítőt éppen arról ismerhetjük meg,

hogy szakmai megtorpanásait, a személyes érintődésekből fakadó nehézségeket,
tevékenységével kapcsolatos elbizonytalanodásait nem titkolja, hanem vállalja, mert
szeretné őket jobban megérteni és tanulni is akar belőlük. Amit a kutató orvos az agy
és a társadalom működéséről ír, az bátran alkalmazható a segítő szakemberre is:
„Minden jel arra mutat, hogy a fejlődés végső soron mindig a hibáknak köszönhető: egy
tévedhetetlen agy soha nem tudna újítani sem. Az emberi társadalomban szintén minden
fejlődés a fennálló állapotok megkérdőjelezésével kezdődik… Legalábbis ez idáig még mindig
így történt.”(9)
A szupervízió, a segítő hivatást gyakorlók számára, jól alkalmazható tanulási

módszer. Tudom, hogy a tanulásról - úgy általában - egészen más fogalmaink
vannak: a tanár elmondja az adott témakörhöz tartozó információkat, ismereteket ad
át, amit aztán a diák, egy idő múlva felmond, visszaismétel. A tanulásnak ebben a
formájában – aminek talán az alapoktatásban van is helye – édeskevés a kreativitás,
az önálló gondolkodásra serkentés, a saját, személyes alkotás. A felnőtt-oktatásnak
éppen ezért egészen másként kell működnie: a „diák” megtanult hivatását,
mesterségét gyakorolva szembe találkozik olyan helyzetekkel, amelyekre az
iskolapadban nem készítették, nem készíthették fel, - a gyakorlatban felmerült
kérdéseire keresi a választ. Ki kell mondanunk: az a tanulási forma hatékony,
hasznos, az az ismeret válik a sajátunkká, érik a gyakorlatban is hasznosítható
tudássá, ami személyes megtapasztalással párosul. A csoportos szupervízió ehhez, a
gyakorlatban felvetődött kérdésekre választ kereső, a személyes tapasztalatokat és
megtapasztalásokat is mozgósító tanulási folyamathoz nyújt keretet és kínál
technikát.
68
A szupervizor, ha jól használja mesterségét, a máshonnan látással és a máshonnan

láttatással segít a legtöbbet, - és ehhez máshonnan is kell jönnie. Nem lehet a segítő
közösség tagja, a stáb vezetője. Erik H. Erikson szerint: „Miközben megfigyeljük az
életet, egyszersmind meg is merülünk benne; ez a körülmény megfoszt bennünket attól, a
lehetőségtől, hogy… körülményeink korlátozott nézőpontjain képesek legyünk
felülemelkedni.”(10)
A szupervizor nem független mindentől és mindenkitől, úgy általában: nem egy
másik bolygóról érkezik, jó esetben ő maga is elkötelezett segítőként tevékenykedik,
tehát belülről ismeri a segítő hivatást, de ahhoz, hogy új nézőpontokhoz tudja
segíteni a szupervíziót kérőket, mégis kívülről kell látnia a történéseket.
Tiltakozom mindenféle, a segítő hivatásokon belüli hierarchikus gondolkodás ellen.

Csak példaként említem: szememben a pszichoterápia nem több, mint a telefonos
segítő beszélgetés. Mind a kettőnek megvan a maga helyén, a maga értéke. A
szupervízió nem több, nem fontosabb, mint az ügyelőtárssal való megbeszélés, a
csoportos konzultáció vagy a szakmai vezető tanácsa. Egyszerűen a szakmai
támogatás egyik formája, ami ugyanúgy nélkülözhetetlen, mint az előzőek.
HOGY VÁLASZOK SZÜLESSENEK, ÉS NE A VÁLASZ
„Az élet igazi nagy vállalkozásai

legtöbbször nem hőstettek,
hanem türelemjátékok.”
Márai Sándor (11)
A szupervízió munkamódszerét nem könnyű elsajátítani, de akik már megtették,

minden bizonnyal megerősíthetik: érdemes. Miben is áll ennek a nehézsége? Amikor
egy csoportnyi, azonos területen tevékenykedő szakember, segítő szolgálatot végző
munkatárs összegyülekezik, mindenféle kísértéseknek vannak kitéve. Lássuk a
leggyakoribbakat: könnyűszerrel kialakul a versengés a jobb, legjobb szakember
címért, vagy lázas keresésbe fognak, hogy megtalálják az „igazságot”, esetleg
szellemi birokra kelnek a különböző lélektani iskolák képviselői, sor kerülhet a
felszínt karcoló pengeváltásokra, s ha már végképp kifogynak a harci eszközökből,
jöhet a jól bevált fegyver, a szakmák, szakmacsoportok, rangok, beosztások
hierarchiája.
Írásomban már korábban is idézett agykutató szerint: „…az emberi kapcsolatokban

alapvetően három különböző technikát lehet alkalmazni: az erőt, a furfangot és a piaci alkut…;
az erő alkalmazása azt jelenti, hogy a másikat egyszerűen rákényszerítjük a nekünk tetsző
cselekvésre; a furfang alatt ügyes színlelést, megtévesztést, igazából hazugságot és csalást kell
érteni; végül az alku jelentené a becsületes üzletet, amikor mindkét fél feltárja a kártyáit és
69
erőszak vagy félrevezetés helyett megpróbál tisztességesen megegyezni.”(12) Kell hogy

legyen egy negyedik technika is, amit nevezzünk: fórumnak. Tagadhatatlan, hogy a
győzni és legyőzni akarás szenvedélye elevenen él bennünk, erőteljesen lehet jelen a
szakmai megbeszéléseken is. A csoportos szupervízió keretei között meg kell tanulni,
ha túl gyorsan akarunk valamit megérteni, akkor nagy a kísértés, hogy felszínesen
racionalizáljunk és elhamarkodottan értelmezzünk, vagyis: „együttműködés helyett
harci helyzet alakul ki.”(13) A szupervíziós csoportban nem szabad hagyni kialakulni
a „harci szellemet”, az elhamarkodott értelmezést és az ebből fakadó ítélkezést;
viszont segíteni kell kialakulni és ébren tartani a figyelmet, a résztvevők élénk
aktivitását, az eltérő nézetek őszinte kimondását, egy szóval: a hasznos
csoportmunka energiájául szolgáló kreatív csoportdinamikát.
Ezt a kettős célt szolgálja a témaválasztásban, a vélemények felszínre segítésében, a

pozitív, alkotó erők támogatásában, a destruktív megnyilvánulások leszerelésében
tetten érhető nondirektivitás, és a csoportfolyamatok kézben tartásában jelentkező
határozott csoportvezetés.
Érdemes jelezni azokat az ellenállási formákat, és az ezekre adott csoportvezetői

válaszokat, amelyek a szupervíziós munkában – mint bármelyik másik
csoporthelyzetben is – elkerülhetetlenül jelentkeznek. Elkerülhetetlenül, mondom, s
ezt fontosnak tartom alá is húzni. Attól a pillanattól kezdve ugyanis, hogy egy
csoportnyi ember leül, kört alkotva, s közéjük ül a vezető, törvényszerűen
beindulnak bizonyos lélektani folyamatok: sokat sejtető vagy éppen mindent elfedő
hallgatás, rivalizálás az egyes csoporttagok között, verseny a vezető „melletti” hely
megszerzéséért, agresszió, bűnbakképzés; működésbe jönnek bizonyos ellenállási
formák. Ha ezek a lélektani történések nem gazdagítanák a csoportmunkát, akkor
valami „színtelen-szagtalan” együttlét lenne belőle. Az pedig nem sok haszonnal
szolgálna. Jöjjenek csak ezek a dinamikák: a csoportvezető szakmai felelőssége a
beindult folyamatok felismerése, kézben tartása, és a konstruktív kommunikáció, a
hasznos csoportmunka szolgálatába állítása. „A csoport vezetőjének tehát azt a
különleges képességet kell kifejlesztenie, hogy átélni, észlelni és szabályozni tudja nem csak a
csoportrésztvevőknek (indulatáttétel), de a saját magában is (viszont-indulatáttétel) keletkező
tudattalan történéseket.”(14)
A csoportos szupervízión gyakori ellenállási forma lehet a hallgatás. A csoport

érdektelenséget mutat, nem javasol témákat, a felvetett kérdésekhez nem szól hozzá,
nem mutat együttműködést. Ennek több oka is lehet, természetesen a mozgató rugók
nagy része nem tudatos. Talán a vezető képességét teszik próbára, rátermettségét
tesztelik, próbálgatják, mennyire bízhatják rá magukat, különösen is, ha új a vezető.
Team-szupervízió esetén előfordulhat, hogy a felvetett téma érinti a hatalmi
struktúrákat, ezért a csoporttagok nagyfokú óvatosságot mutatnak, kivárnak,
figyelnek. Ha a hallgatás a téma megfogalmazása után jelentkezik, az is előfordulhat,
hogy a csoport nem érzi magát elég erősnek, felkészültnek ahhoz, hogy a referálónak
segítsen, hogy aktív legyen, fél a kudarctól, a felsüléstől. Ha a hallgatás oka nem
kerül felszínre, ellehetetlenül a közös munka, ha nem veszünk tudomást a csendről,
és a továbbhaladást erőltetjük, növekszik az ellenállás, a „kevésbé hallgatókat” is
magával rántja a kínos feszültség: bármihez fogunk hozzá, az csak erőltetett és
70
nehézkes lesz. Tegyük „hallhatóvá” a csendet: kérdezzük meg a csoportot, ki mit

gyanít a hallgatás hátterében, miért hallgatunk, miről szól a csend ? Adjunk időt a
feszültségek, szorongások felszínre törésének, - ez az idő busásan megtérül majd.
Fogalmazzuk meg újra a szupervízió célját: a külső szakember segítségével, újabb
megközelítési módokat keresni, viszont nem szeretnénk szakmai vagy morális
döntéseket hozni, legfeljebb előkészíteni a szükséges döntéseket. Mondjuk ki, de
csak a hallgatás okairól szóló válaszok türelmes meghallgatása után: a szupervízión
nem érvényesülnek a hatalmi struktúrák, mindenki véleményének ugyanannyi az
értéke. Mindeközben pedig nehogy megfeledkezzünk a referálóról, a téma
felvetőjéről, aki könnyen úgy érezheti, jobb lett volna inkább hallgatnia, hiszen most
miatta van ez az egész felhajtás. Biztosítsuk arról, hogy ha valakit valami nyomaszt,
bánt, terhel, annak mindig elsőbbsége van, nem kell mérlegelnie, hogy az ő témája
nehéz-e, könnyű-e a csoportnak, illik-e idehozni vagy sem. Ezt majd a csoport, a
szupervizor vezetésével eldönti. Általában is igaz, hogy becsüljük meg a témát
hozókat, a kérdés feltevőket, az esetről referálókat, - a bátrabbak így adhatnak mintát
a nehezebben megszólalóknak is.
Előfordul, hogy a csoport tagjai a referáló kollegát mértéktelenül bírálják, Bálint

Mihály ebben tendenciát lát a témát felvető csoporttag izolálására. Ennek oka lehet
valami személyes konfliktus, szakmai, morális nézetkülönbség, a csoport egészétől
vagy egy valakitől elszenvedett személyes sérelem. Ezeket a búvópatakként fel-
feltörő feszültségeket érdemes felszínre segíteni, a rejtett sérelmet, nézetkülönbséget
néven nevezni, kísérletet tenni a tisztázásra, a feszültség feloldására. Egy team belső
kohézióját, az alkotó munka feltételeit kevés jelenség rombolja annyira, mint a felszín
alatt, suttogva terjedő félinformációk, gyanakvó megjegyzések, és az ezekből
táplálkozó, rejtőzködve pusztító feszültségek. Gyakran előfordul, hogy ezekről a
jelenségekről az első információt az egyéni szupervízión hallom. Mindig arra
bátorítom az egyéni szupervíziót kérő munkatársat, hogy a kialakult helyzet miatti
rossz érzését, elbizonytalanodását hozza felszínre a csoportos szupervízión, ott lehet
ugyanis ezekkel a kérdésekkel úgy foglalkozni, hogy valami tisztázó megoldás is
születhessen.
Az is ismert csoportjelenség, hogy az indulat valójában a szupervizornak szól, de a

vezető helyett egyik csoportrésztvevőt támadják meg. A segítő közösségben végzett
szupervizori tevékenység nem örökös, és nem is határozatlan időre szóló
megbízatás. A feladatot mindig egy évre vállalom. Az év végén a csoportban
értékeljük a közös munkát. Ha ennek az értékelő megbeszélésnek az az eredménye,
hogy folytatás következik, újra megbeszéljük a munka feltételeit, az esetleges
változtatásokat, megkötjük a szakmai együttműködésünket szabályozó szerződést.
Be kell vallanom, hogy ezt az éves szerződéskötést, és az évenkénti értékelést
korábban, szupervizori tevékenykedésem elején, magam sem tartottam ennyire
fontosnak; elengedhetetlen szükségességét a saját bőrömön tanultam meg.
Akármi is a konfrontáció oka, fel kell „deríteni, hogy itt milyen átviteli szint játszik
szerepet, és mi lehet a tulajdonképpeni értelmezés.”(15) Ezt követően lehet visszatérni a
munkatémához.
71
A hatékony csoportos szupervíziót segíti a téma egyértelmű megfogalmazása, és

annak a csoportmunka középpontjában tartása mindaddig, amíg a témát felvető
csoporttag és a csoport számára a megfelelő színtű feldolgozás meg nem történik. A
szupervíziós csoport elején témagyűjtést végzünk. Fontos szempont: ami erősen
foglalkoztat valakit, ami kérdésként, dilemmaként, kudarcként, sikerként erős
érzéseket vált ki valakiből, azt a legjobb kimondani, a csoporttal megosztani, új
szempontokból is megnézni. Azt természetesen nem tudjuk garantálni, hogy minden
felvetett kérdést az adott csoportos szupervízión megbeszélünk, hiszen az idő
kereteket szab, de meg van az esély rá; azok a témák viszont, amelyeket nem vetnek
fel, garantáltan nem kerülnek terítékre. Ne sajnáljuk az időt és a fáradságot a csoport
által kiválasztott munkatéma, és a kérdést felvető csoporttag minél teljesebb
megértésére. Másként fogalmazva: ne ugorjunk fejes azonnal a megoldás keresésébe.
Tisztázó kérdésekkel – de nem faggatózva! – segítsük a referáló munkatársat a téma
minél érhetőbb, konkrétabb, személyes érintődését is magában foglaló
megfogalmazásában. A téma ilyen módon történő „megtalálása” egyrészt időt ad a
referálónak a közös munkára való felkészülésre: oldja szorongásait, amelyek a
többiek előtt való „kitárulkozás” érzéséből, esetleg a „kényesnek” vélt téma
felvetéséből fakadtak. Másrészt a csoport „rákészülését” is szolgálja a téma lassú,
türelmes, a részleteket tisztázó megközelítése: csökkentheti a csoport ellenállását, a
téma lassan „érdekessé” válik, belendül a segíteni akarás, kreatív érzelmi folyamatok
erősödnek meg, a figyelem egyre inkább a konkrét szituációra irányul, felidéződnek
a csoporttagokban az azonos helyzetek, a hasonló szituációkhoz kapcsolódó
személyes megtapasztalások.
A téma feldolgozása közben arra törekszünk, hogy minél több oldalról vegyük
szemügyre a kérdést; minél több gondolat, érzés, szakmai tapasztalat szólaljon meg,
segítő szándékkal, tehát ítélkezés, okoskodás, kioktatás nélkül. Ezt a célt segíti elérni,
ha a csoporttagok nem az előző megszólaló szavait értelmezik, magyarázzák,
értékelik, hanem mindenki a maga meglátását, a tárgyalt témával kapcsolatos
szakmai tapasztalatát, és a témával kapcsolatos, a megbeszélés közben keletkező
érzéseit osztja meg a közösséggel. Hasznos, ha az is egyre inkább tudatosodik a
csoportban, hogy az általános megfogalmazások eltávolítanak a munkába fogott
téma megértésétől; az általánosságok fokozatosan csökkentik az aktivitást, megölik
az érdeklődést, kioltják a figyelmet. Éppen ezért a szupervizornak - egyértelmű
jelzéseivel - elő kell segítenie, hogy a szupervíziós csoport résztvevői konkrétan
fogalmazzanak, a témánál maradjanak, vállalják személyes érzéseiket, saját
meglátásukat mondják, és egyes szám első személyben beszéljenek.
A szupervizor csak nagyon ritkán bírható rá arra, hogy elméleti fejtegetéssel vegyen
részt a téma feldolgozásában. Inkább azokat a mondatokat hangsúlyozom, amelyet
egy-egy csoporttag már korábban kimondott, és a munka folytatása szempontjából
fontosnak ítélek meg. Összegzek, egyes gondolatokat felerősítek, leejtett szálakat újra
felemelek, háttérbe szorult véleményeket előtérbe hozok, kérdésekkel inspirálom a
munkát. Ha valamivel, ezeken kívül, hozzá akarok járulni a téma feldolgozásához,
akkor a tudományos fejtegetés helyett inkább történeteket mesélek, saját
72
tapasztalatomból vett eseteket vagy irodalmi példákat. A történetek érzelmileg

sokkal inkább megmozgatnak, elgondolkodtatnak, s nem hangoznak tantételként:
mindenki egyéni módon vonatkoztatja magára őket. Az itt körvonalazódó szemlélet
„arra készteti a csoportvezetőt, hogy az emberekkel kapcsolatos megfigyeléseket egyre
egyszerűbben fogalmazza meg. Az ember nem vonulhat vissza a gyakran ugyancsak homályos
szaknyelv mögé.” (16)
A szupervíziós csoport célja tehát: válaszok szülessenek először, - s csak utána a

válasz. Tréfásan azt is mondhatnám: ha az első öt percben kimondjuk a
megfellebbezhetetlen igazságot, az egyetlen helyes választ, állásfoglalást, akkor nem
tudok megdolgozni az óradíjamért. Természetesen többről van szó. Ahhoz, hogy
egy-egy kérdés, téma, dilemma több szempontból is megvizsgálásra kerüljön, olyan
módon, hogy minden csoporttag szabadon kifejtheti véleményét, megoszthatja
tapasztalatát, anélkül, hogy közben kioktatnák vagy megítélnék, és közben a
véleménykülönbségek is akadály nélkül felszínre kerülhetnek, ahhoz bizony először
a válaszokat kell összegyűjteni, felszínre segíteni. Csak utána lehet kísérletet tenni
arra, hogy - mindenek előtt a témát felvető -, és vele együtt az összes többi csoporttag
is megtalálja maga számára a választ.
De szóljon minderről egy történet, a történetmesélést terápiás eszközként használó,

perzsa származása, nyugaton praktizáló terapeutától: Mohamed prófétáról mesélik a
következő történetet: a próféta, kísérőtársával egy nagyvárosba érkezett, hogy hirdesse a tant.
Hamarosan csatlakozott hozzá egy követője. „Uram! - mondta -, ebben a városban a balgaság
rakott fészket valamennyi házban. Lakói csökönyösek, és nem vágynak arra, hogy valamit is
tanuljanak. Egyet sem tudnál megtéríteni a kőszívűekből.” – „Igazad van!” – felelte
jóságosan a próféta. Kis idő múlva egy másik hívő járult, örömtől ragyogó arccal a próféta elé:
„Uram! Boldog városba érkeztél. Az emberek áhítják az igaz tant, és megnyitják szívüket
szavaid előtt.” A próféta jóságosan mosolygott, és ismét azt válaszolta: „Igazad van!” – „Ó,
uram – szólalt meg erre kísérője -, az elsőnek azt mondtad, hogy igaza van. A másiknak, aki
homlokegyenest az ellenkezőjét állította, megint csak azt mondod, igaza van. Hogy lehetne a
fehér ugyanaz, mint a fekete?’ Mohamed erre azt felelte: „Mindenki olyannak látja a világot,
amilyennek látni szeretné. Miért akarnám megcáfolni akár egyiket, akár a másikat. Ez csak a
rosszat látja, az meg csak a jót. Mondhatod-e, hogy valamelyikük is tévesen lát? Hisz az
emberek itt is, akárcsak mindenütt, egyszerre rosszak és jók. Nem mondtak nekem semmi
igaztalant, csak tökéletlent.”(17)
A témát hozó csoporttag szabadon válogathat a maga számára mindabból, ami

gondolatként, véleményként, szakmai tapasztalatként, érzésként a csoportmunka
során elhangzott. Ő maga meg is fogalmazhatja a szupervízió végén, hogy saját
felvetett kérdésével kapcsolatban mire jutott, mit értett meg, milyen megoldás, válasz
körvonalazódik a számára. Természetesen bármelyik csoporttag csatlakozhat a
referálóhoz és elmondhatja, hogy a feldolgozott témával kapcsolatban milyen
felismerésekre jutott. De nem a csoport dönti el és nem a szupervizor mondja ki a
személyre szabott konklúziót.
Egy-egy, az egész segítő közösséget érintő szakmai, személyi kérdésben, a

szupervíziós csoport végére körvonalazódhatnak a konkrét megoldási lehetőségek,
73
szakmai vélemények, de az ezekből fakadó döntéseket már nem itt, hanem a

szervezeti rendszer megfelelő szintjén kell meghozni: vezető egy személyben,
vezetőség, stáb ülés, közgyűlés, és a sor, a helyi sajátosságok figyelembe vételével
folytatható.
A csoportos szupervízión a tanulási folyamatra helyeződik a hangsúly. Csak remélni

tudom, hogy ez az alaptétel egész írásomat áthatja. Egyszerűen szólva: hiszünk
abban, hogy egy-egy téma ilyen módon történő megbeszélése nem csak azt
eredményezi, hogy a kérdést felvető kollega személyesen segítséget kap gondja
megoldásához, dilemmája megválaszolásához, hanem a munka során mindenki más
is tanul. Nem is csak a hasonló esetekre nézve tanul meg valamit, hanem általában,
mestersége, segítő hivatása mindennapos gyakorlásához kap érzelmi támogatást,
szakmai segítséget. A szupervízió biztosította külső kontroll rendszeres
igénybevételével erősödik a belső kontroll, a segítő rutinosabban használja az
önreflexiót, s ezáltal biztonságosabban gyakorolja hivatását.
Kétségtelen, hogy az a tanulási folyamat, amit a csoportos szupervízión élhetünk át -

az erőteljes belső, személyes munka eredményeként -, eredményez önismereti
gazdagodást is. Egyet értek a már idézett Dieter Eickevel: „…arra törekszünk, hogy a
csoport tagjainak bizonyos önismeretet nyújtsunk, mégpedig indirekt úton, szigorúan
mellőzve a résztvevők személyes élettörténetének analízisét…”(18)
Még valamit, amiről ritkábban esik szó a szupervízióval és általában a

csoportmunkával kapcsolatban: nem csak önmagunk jobb megismerésére tehetünk
szert (ha csak nem hárítjuk ennek lehetőségét kézzel-lábbal), hanem egymás jobb
megismerésére is. Aminek hatására szelídülhetnek az előítéletek, nőhet az egymás
iránti bizalom; könnyebb lehet segítséget kérni és adni; egyszerűbbé válhat egymás
másságának és a jó szándékú kritikának az elfogadása, a saját vélemény mások előtti
vállalása. Tapasztalatból tudom, hogy a segítő közösségek milyen sok mindennel
próbálkoznak, ami – úgy mond – „közelebb hozza” egymáshoz a munkatársakat,
segíti a jó „csapat” összekovácsolódását. Fontos a képzéseken, továbbképzéseken
közösen eltöltött idő, a szakmai fórumokon való közös részvételek, stáb értekezletek,
a kötetlen együttlétek, a közösen megtartott ünnepek, az egyéni barátságok. Mégis,
mindezek mellett – semmiképpen sem velük szembe állítva! -, egymás legmélyebb, a
szakmai munkát leginkább gazdagító megismerését nem a szupervíziós csoport
szolgálhatja-e a leginkább? Az a közös szakmai együttlét, ahol segítő
identitásunkból, konkrét esetekhez történő hozzáállásunkból, ügyelői munkánk
szakmai fogásaiból, a kliensekkel való kommunikációnkból, személyes
érintődéseinkből, erősségeinkből és vak foltjainkból - jó esetben! - a legtöbbet
oszthatunk meg egymással.
Az a segítő, aki a szupervízió kínálta tanulási folyamatról lemond, az könnyen

magára marad örömeivel és gondjaival, a segítő közösségen belül elmagányosodik;
szakmai munkájában kifárad, mert nem érik új impulzusok. A kötelesség még jó
ideig a telefon mellett tarthatja, de mit ér az egész így?
74
TALÁN…
„Már nem szeretem

a ’bátor’ embereket,
gyanakvással szemlélem őket.
Kínjában mindenki bátor…
A szívós embereket szeretem,
akik végül is teljesítik azt,
amire vállalkoztak;
s közben talán
nem is olyan bátrak.”
(Márai Sándor) (19)
Életem első tréningjén, amit Hans van der Geest holland kiképző szupervizor tartott
Budapesten, a nyolcvanas évek elején, lelkigondozóknak, terapeutáknak, gyakran
hallhattam a csoportvezetőtől egy szót: „vielleicht = talán”. Egymás
esetjegyzőkönyvének megbeszélése vagy egy konkrét lelkigondozói fordulat
elemzése közben gyakran elragadtattuk magunkat, amolyan magyaros virtussal:
„Ezt nem lett volna szabad mondanod!” – „Ez így nem helyes!” – „Rossz helyen
kérdeztél!” - „Nem jól válaszoltál!” Kiképző szupervizorunk gyakran széttárta kezeit
és sokat sejtetően csak ennyit mondott: „Talán.” Lassan meg kellett tanulnunk az egy
szavas instrukció jelentését: Talán igen, talán nem, - ne hamarkodjuk el a választ, ne
zárjuk rövidre a kérdés megválaszolását, engedjünk utat a fantáziánknak, nézzük
meg a helyzetet több oldalról is, először megérteni akarjunk, és csak utána megoldást
keresni; ne legyőzni akarjuk egymást, hanem meggyőzni.
A szupervíziós munkának nem az ideális és nem is az egyetlen, feltétlenül kívánatos

formáját kívántam bemutatni írásomban, hanem csupán az egyik lehetséges módját, -
de még így is érdemes megszívlelni záró történetünket:
A rabbi áll az ablakban és figyeli az utcai járókelőket. Egyszer csak beszólít egy fiatalembert és
megkérdezi tőle: „Barátom, ha egy pénzzel teli erszényt találnál az utcán, visszaadnád-e jogos
tulajdonosának?” – „Habozás nélkül, rabbi!” - hangzott a felelet. – „Ostoba vagy!” –
válaszolta a rabbi, és útjára engedte. Kisvártatva egy másik járókelőt hívott be: „Válaszolj
őszintén, ha egy pénzzel teli pénztárcát pillantanál meg az utcán, visszaadnád-e
tulajdonosának?” – A fölényes válasz gyorsan csattant: „Dehogy adnám vissza, nem
hibbantam meg!” – A rabbi csak ennyit válaszolt szomorúan: „Gonosz vagy!” – A rabbi
sokáig nézett ki az ablakon, míg újabb járókelőt hívott be, neki is feltette a kérdést: „Fiam, ha
eléd pottyanna az utcán egy pénzzel teli erszény, visszaadnád-e a tulajdonosának?” –
„Rabbi, honnan tudjam most, hogy akkor milyen lélek lesz bennem. - hangzott a válasz. De,
ha ez történne velem, adja az ég, hogy a jobbik énem győzzön és visszaadjam a talált pénzt
tulajdonosának.” – „Okos vagy.” – mondta neki a rabbi.
75
Adja az ég, hogy minél többször a jobbik énünk győzzön, a magunk és mások
erényeiből és hibáiból, erősségeiből és gyengéiből, kudarcaiból és sikereiből egyaránt
tanulni vágyó énünk, s használjuk a szupervízió kínálta lehetőségeket jól, s jóra !
Ehhez nyújthat tanulmányom némi segítséget. Talán…
HIVATKOZÁSOK
1. Márai Sándor: Napló 1945-1957. Helikon Kiadó, Budapest, 1999. – 122. o.

2. Reinhold Stecher: Hétköznapi morzsák, örök bölcsességek.
Széphalom Alapítvány, Budapest, 1992. – 29-32. o.
3. Márai Sándor: u.o. – 122. o.
5. H. Faber – E. van der Schott: Praktikum des seelsorgerlichen Gesprächs.
Vandenhoeck & Ruprecht, Göttingen, 1980. – 28. o.
6. Boris Luban-Plozza: A Bálint munka fejlődése.
in B. Luban–Plozza H. H. Dick Haut (szerk.): A Bálint csoportok gyakorlati
kérdései.
Medicina Kiadó, Budapest, 1986. – 14. o.
7. W. L. Furrer: A Bálint-csoportok vezetőjének viszontindulat-áttételi problémái.
kérdései.
8. Idézi Boris Luban-Plozza: A Bálint munka fejlődése című tanulmányában.
kérdései.
9. Bánki M. Csaba: Életünk és az agy. Biográf Kiadó, Budapest, 1995. – 206. o.
10. Erik H. Erikson: Az emberi életciklusok.
in Fejlődéslélektani Olvasókönyv. Tertia Kiadó, Budapest, 1997. – 28. o.
12. Bánki M. Csaba: u.o. – 212. o.
13. W. L. Furrer: u.o. – 114. o.
14. W. L. Furrer: u.o. – 113. o.
15. Dieter Eicke: A Bálint csoport vezetésének kérdései.
kérdései.
16. H. Konrad Knoeppel: A Bálint csoportok hatása a résztvevőkre és a
csoportvezetőkre.
kérdései.
76
17. Nossrat Peseschkian: A tudós meg a tevehajcsár. Helikon Kiadó, Budapest, 1991.
– 35. o.
18. Dieter Eicke: A Bálint csoport vezetésének kérdései.
kérdései.
19. Márai Sándor: Napló 1943-1944. Helikon Kiadó, Budapest, 1998. – 167. o.

Az öngyilkos hívókkal kapcsolatos beavatkozás módjai két öngyilkosság-prevenciós

központban
Marc S. Daigle, bölcsészdoktor és Brian L. Mishara bölcsészdoktor
Az öngyilkossági megelőzési központok hívóinak főként olyan önkéntesek segítenek, akiket

arra képeztek ki, hogy szembeálljanak ezekkel a krízishelyzetekkel. Ez a szolgálat a
beavatkozásnak ezt a folyamatát értékelte ki, hogy jobban meg tudjuk érteni a beavatkozások
természetét és meghatározó tényezőit. Az öngyilkos kliensek összesen 617 hívását egy 20
kategóriás osztályozó eszközzel a segítők válaszlistájával osztályozzák. A csoportanalízis
meghatározta, hogy 617 beavatkozási profil a két mód vagy stílus egyikének felelhet meg:
nondirektív („Rogeriánus” - 391 hívásnál) vagy irányító (226 hívásnál). A további analízis
azt mutatta, hogy a beavatkozás sajátos módja többnyire maguknak a hívóknak a
jellemvonásaival, mint az önkéntesek jellemvonásaival volt összefüggésben.
Az önkéntesekre épült öngyilkosság-megelőzési és krízis-beavatkozási központok Észak-

Amerikában fejlődtek ki, és a világ legtöbb országában autonóm szolgálatokként az
egészséggondozás előzően tradicionálisabb formáiból fejlődtek ki. A kiszolgált ügyfeleknél
megmutatkozó néhány egybeesés ellenére ezt a szociálpolitikai tényt nem teljesen ismerik el,
amikor a költségszakasz vizsgálatokat létrehozzák. Néhányan valóságos „kettősséget” látnak
a gyakorlat két formája között, azonban az Amerikai Öngyilkossággal Foglalkozó
Tudományos Társaság azt állítja, hogy az önkéntes és a hagyományos szolgálatok
kiegészítőként működnek. Bár szerte a világon öngyilkos hívók ezrei vannak minden nap
kapcsoltban ezekkel a központokkal, kevés olyan kutatás van, amely ezeknek a
beavatkozásoknak és tényezőknek a természetére vonatkozik, amelyek befolyásolják azokat a
beavatkozási módokat, amelyekben a hívók részesülnek. Annak fontossága miatt, hogy többet
tudjunk az öngyilkos hívókkal kapcsolatos telefonos beavatkozásokról, ez a vizsgálat
megvizsgálta a beavatkozási módok osztályozásának metodológiáját és felfedezte a
különböző beavatkozási módok meghatározóit két önkénteseken alapuló, prevenciós
központban Québecben, Kanadában.
Néhány évvel ezelőtt néhány szakember az önkéntesek munkáját a telefonos öngyilkossági
prevenciós központokban „telefonon történő tanácsadásnak” vagy „amatőr tanácsadásnak”
minősítette (Barraclough és Hughes, 1987). Ez vagy azt mutatja, hogy ami az önkéntesek által
a telefonos beavatkozás során történik az eltér a szakszerű tanácsadástól vagy azt, hogy az
önkéntesek ugyanazt a beavatkozás-típust folytatják, mint a szakemberek, csak kevesebb
77
szakértelemmel. Valaki feltételezheti azt is, hogy a közvetítő eszköz, a telefonrendszer eltér a
szokásos mentális egészségügyi rendszerben alkalmazott szemtől szembeni megbeszéléstől,
és ez önmagában eltérő beavatkozási módokhoz vezethet.
Ma a telefonos beavatkozások könnyen hozzáférhetőek a legtöbb nagyvárosi kerületben
bárkinek a számára, akinek azonnali segítségre van szüksége éjjel vagy nappal bármely
időpontban. Az öngyilkossági prevenciós és krízis beavatkozási központokhoz érkező nagy
számú hívások alapján nyilvánvaló, hogy a klienseket kielégítik ezek a kapcsolatok. Az
önkéntesek rendszerint speciális képzést kapnak, hogy biztosítani tudják az önkéntes
szervezet által megállapított kívánalmakat. Megtanulhatják az „aktív hallgatás” technikáját, és
kiképzik őket arra is, hogy több irányítást és beavatkozást adjanak, azaz egy aktívabb
szerepre, különösen azokkal a kliensekkel kapcsolatban, akik krízisben vannak. Viszont kevés
kutatás van arra vonatkozóan, hogy az önkéntesek valójában hogyan ültetik át a gyakorlatba
képzettségüket, amikor egyedül vannak a telefonvonalban, és szembe találják magukat az
öngyilkos hívóval. Mint ahogy bármely intervenció típust nehéz pontosan leírni, hogyan
haladnak ezek az önkéntesek ügyfeleik telefonon történő megsegítésében.
Kezdetben az önkéntesekkel történő öngyilkossági prevencióra vonatkozó kutatások
többnyire ezeknek a beavatkozásoknak a lehetséges „eredményeire”, mint fejlődésükre
vonatkoztak (utalnak itt a szokásos fejlődés-kimenetel kutatási paradigmára, mint ahogy nem
teljesen kielégítően Kiesler említette 1986-ban.) Még ma is az irányelvek és a programok
tervezőit gyakran inkább a telefonon történő beavatkozásból származó öngyilkossági arányok
esetleges csökkenésének lehetősége, nem pedig fejlődésük érdekli. Ha pozitív eredményeket
kaptak, akkor arra a következtetésre jutottak, a sok zavaró változó ellenére, hogy az arányok
csökkenését a „jó” beavatkozás okozta. Azonban ezt a gyakorlatban különösen nehéz
„kimeneteli” megközelítést a jelenlegi kutatás csaknem elhanyagolja, mivel nem nagyon
informatív arra vonatkozóan, hogy valójában mi történik a telefonon történő beavatkozás
folyamán. Ha az a cél, hogy megértsük a beavatkozás folyamatát, akkor közvetlenül lehet
megvizsgálni a telefonos beavatkozásnak akár technikai, akár klinikai aspektusait.
A telefonon történő beavatkozás folyamata
Technikai aspektusok
A beavatkozás technikai aspektusaira koncentrálva a nyers adatokat vesszük a program

kiértékelési perspektíva kialakításához. Ez azt jelenti, hogy az illető a szolgálatban
megállapított célokból indul ki, és aztán folytatja a vizsgálatot, hogy valóságosak-e, vagy
hogy a feladatokat megvalósították-e. Egy módszer az adatgyűjtés minőségének egyszerű
ellenőrzéséből és a hívó ügyfélre vonatkozó információ regisztrálásából áll (Kolker és Katz,
1971). Mások, mint pl. McGee, Richard és Bercun (1972) megvizsgálták, hogy valójában
mennyi időbe telik, hogy telefonon elérjék az önkéntes segítőt. Megállapították, hogy 19
amerikai krízis vagy öngyilkosság megelőzési központ esetében a késedelem nagyon rövid (6
másodperc), ha a központok közvetlenül hozzáférhető rendszerrel vannak jól felszerelve.
Egyébként a késés 49 perc is lehet, ha a központok olyan rendszert működtetnek, ahol a segítő
visszahívja a hívót, miután az üzenetet hagyott. Mindamellett az ilyen fajta kiértékeléseket
nagyon kedvelik az önkéntes központok, különösen, amikor összehasonlították a mentális
közegészségügyi központokkal, ahol Windle és Goodstein (1983) szerint a hivatalok
egyharmada nem ad választ telefonon vasárnap, pedig törvényes kötelességük lenne.
Azonban a központ technikai hatékonysága túlmegy az információgyűjtés és a reakcióidő
specifikus felmérésén.
78
Fowler és McGee (1973) felállított egy teljesebb pontkiértékelési rendszerrel történő

megközelítést, amely a telefonon történő beavatkozás három lényeges feladatának felel meg:
a hívóval való kommunikálás biztosítása, a hívó helyzetének felmérése, és a közreműködési
terv kifejlesztése. Walfish, Tulkin, Tapp, Slaikeu és Russell (1976) is leírt egy ilyen feladat-
orientált rendszert, a Walfish Krízis Megállapítás (Contract) skálát. Itt főleg a kiértékelés
négy elemére összepontosítják a figyelmet: a hívó belső és külső erőforrásainak kiderítése, a
közreműködéssel kapcsolatos terve vagy megállapodásra vonatkozó érzések kiderítése. Ez a
két kiértékelési rendszer lényegesen összefügg kölcsönösen, mivel az általános krízis-
beavatkozási elméletből jöttek létre (Russell, Slaikeu, Tapp, Tulkin és Walfish 1978).
Ezek a feladattal kapcsolatos megközelítések a szerep megközelítésének (magatartási
stratégiák) is megfelelnek, amelyeket kevésbé mereven Powell, Ashton és Heaton fejlesztett
ki (1973).
Egy másik technikai megközelítés inkább a központ működését, mint a segítőt veszi
figyelembe, bizonyos irányelveket javasolva. 1969-ben Motto (majd később Motto, Brooks,
Ross és Allen, 1974) fejlesztett ki ilyen irányelveket. Ezt a minimális normák rendszerét öt
adminisztratív alapelv alapján szervezték meg un. szervezési irányelvek, tanácsadási
irányelvek, programkiértékelés, és etikai irányelvek. A gyakorlatban 33 témát osztályozott a
0-tól (nem elfogadható) a 4-ig (kiváló). Amikor a hat öngyilkosság megelőző központban
alkalmazták (Ross és Motto 1971) ez a kiértékelési rendszer azt mutatta, hogy kettő nem
érte el az elismerhetőség minimális szintjét. Ezek a kevésbé megalapozott központok voltak.
Másrészt, a két legjobbnak minősített központ a legrégebbi és a legmagasabb szintű volt: a
realizmus jó iskolája.
McGee (1974) is tíz amerikai központ felmérésében is adminisztratív megközelítést
alkalmazott, de nagyobb hangsúlyt helyezett a közösségi kritériumokra: a nem szakemberek
kihasználására, a szakembereknek tanácsadóként való felhasználására, a prevencióra való
hangsúlyhelyezésre, a patológia fogalmának elkerülésére, a műhelymunkáiban való tagságra,
és a kiértékelő kutatás végzésére. Megállapította, hogy a legjobb eredmények azokban a
központokban voltak, amelyek alapító ügynökségeiktől függetlenül dolgoztak.
Ezeket az „irányelveket” alkalmazó kiértékelések áttekintésekor Stelmachers (1976) és
Stelmachers, Baxter és Ellenson (1978) megállapította, hogy a Motto által kidolgozott
rendszer túlságosan a megbízás felé orientálódott. Másrészt, McGee érdeme volt, hogy
kijelentette a közösségi értékek fontosságát. Általában ezek a technikai kiértékelések
túlságosan korlátozóknak tűnhetnek: nem adnak teljes magyarázatot arra vonatkozóan, hogy
valójában mi megy végbe a telefonon történő közbelépés folyamatában.
Klinika aspektusok
A klinikai aspektusok megközelítését jóval inkább a pszichoterápia hagyományos

kiértékelései ösztönzik.
A klinikai modell főképpen a „segítő” kezelési kapcsolat iránt érdeklődik, ezek a ún. Rogers
féle körülmények.
Lester (1970) pl. a klinikumban végzettek és az új telefonos önkéntesek által folytatott
telefonon történő közbelépéseket 1-5-ig a következő dimenziókra osztotta fel:
• empátia,
• tisztelet,
• őszinteség,
• konkrétság,
• önfeltárás.
79
Ebben a felfedező vizsgálatban megállapították, hogy a klinikusok sokkal megfelelőbbek,

azonban mindkét csoportot a Rogers féle elméleti modell szerint „túl alacsonynak”
minősítették.
Knickerbocker és McGee (1973) kutatásaikban a klinikai hatékonyság hasonló modelljét
alkalmazták, és ők is megállapították, hogy sem a szakembereik, sem az önkéntesek nem
teljesítettek a Rogers féle elméletnek megfelelő, elfogadhatóan magas szintet. Azonban a nem
szakemberek esetében magasabb teljesítmény szinteket állapítottak meg, ezzel megerősítették
Carkhuffnak (1968) a másfajta beavatkozásokra vonatkozó megelőző eredményeit.
Hirsh (1981) jóval inkább az öngyilkos hívóval kapcsolatos öngyilkossági beavatkozásokra,
mint az általános krízisekre való közbelépésekre összpontosította a figyelmet. Egy jóval
szubjektívebb metodológiát alkalmazott a telefonos önkéntesek és szakemberek
osztályozásához mind Amerikában, mind az angol központban. Beszámolt arról, hogy az
önkéntesek türelmesebbek, kedvesebbek és megnyugtatóbbak voltak. A szakemberek viszont
merevebbeknek, feladat- és diagnózis orientáltabbaknak tűntek.
Genthner (1974) 10 „közösségre épült forró drótot” hasonlított össze arra vonatkozóan,
hogyan reagáltak egy olyan hívóra, aki egy szerepet játszott, mindig azonos helyzetben.
Ismételten valamennyi központot gyenge minőségűnek találtak a Carkhuff modell szerint.
Genthner megállapította, hogy az „elősegítő” technikákat akkor alkalmazták, amikor a segítők
közvetlenül a képességeik miatt aggódó hívóval találják szemben magukat. A szerző
megmagyarázta azt a megállapítást, amikor a hívó képes arra, hogy „irányítsa” a segítőt.
Másrészt, France és Kalafat (1975), valamint Kalafat, Boroto és France (1979) rámutatott
arra, hogy a specifikus képzés fokozhatja az elősegítő technikák önkéntesek általi
alkalmazását. A telefonon történő közbelépéseknél csak egy, O’Donnell és George (1977)
kutatása mutatta a Rogersi minőségek kielégítő szintjét.
Hasonló eredményekkel Carothers és Inslee (1974) rámutatott, hogy az empátia szintje
alacsony a telefonos interakcióknál (mint bármely nap mint nap történő kölcsönhatásnál)
azonban ezek önkéntes, és nem szakszerű szolgálatok, amelyeknek előnye, hogy ingyenesek
és mindig hozzáférhetőek.
D’Augelli és munkatársai (1978) megpróbáltak működőképesebb klinikai konstrukciókat
felhasználni kutatásaikban, és kifejlesztgették a segítő verbális válaszok gyakorlatának
rendszerét, három kategóriával (és nyolc alkategóriával):
• Folyamatos válaszok (tartalmas, hatásos)
• irányító válaszok (zárt kérdés, nyitott kérdés, hatás, tanács)
• önbeszámolós válaszok (sajátmagának belevonása és felfedése).
Ezt a rendszert alkalmazva a szerzők megállapították, hogy az önkéntesek egy egyetemes

„segítő vonalon” túl közvetlenek voltak és nem alkalmaztak elég nyitott kérdést.
Crocker (1985) megpróbált a tettető hívóra vonatkozó vizsgálatában más dimenziókat
hozzáfűzni: beszélgetési idő, verbális válaszok (nyitott kérdések a zártakkal szemben,
reakciók, tanácsok); és a megértés szintjei, valamint problémamegoldás és elfogadás.
Általában a központ kiképzési modelljének megfelelően túl sok hézagot talált a teljesítésben.
Echterling, Hartsough és Zarle (1980 ) a Rogersi modellekből továbbmenve kifejlesztettek
egy összetettebb rendszert: a krízis hívás kölcsönhatási formulát, amely a telefonos dolgozók
19 magatartását osztályozza. Az eredmények azt mutatták, hogy volt a beavatkozásban egy
időleges dimenzió. A skála a kommunikáció négy különböző szakaszát különböztette meg:
segítő atmoszféra kialakítása, a krízis felmérése, hatás integráció, és problémamegoldás. Az
itt osztályozott „magatartásokat” azonban már úgy tűnik, dokumentáltuk. Slaikeu (1984), aki
az összes krízis beavatkozás típusokkal foglalkozott, egy hasonló pszichológiai elsősegély
kódolási kézikönyvet javasolt, amelyet fel lehet használni a telefonon történő beavatkozások
vizsgálatához.
80
Egészében véve, láthatjuk, hogy sok kutató a Rogersi skálákat alkalmazta, amelyeket kívül
álló megfigyelők, Truax és Carkhuff (1967) fejlesztettek tovább, és feltételezték, hogy ezek a
minőségek a krízisbe való beavatkozás kulcshelyzeteit mérik. Valójában, nem az összes
felmérés mutatta azt, hogy az önkéntesek kielégítő minősítést kaptak, bár a legtöbb
központban a szakértelem minimális szintjéről számoltak be.
Mind a klinikai mennyiségekre, mind a technikai hatékonyság modelljére vonatkozó
felmérések kutatása azoknak a minőségeknek vagy feladatoknak az előzetes modelljére
épültek, amelyek az összes beavatkozás során a legjobbak voltak. Azonban a vizsgálatok
gyakran figyelmen kívül hagyták azt, hogy a hívók tényleg öngyilkosok voltak-e, és hogy
alkalmazták-e a „jó beavatkozások” kritériumait a krízis nagyságára való tekintet nélkül. Úgy
éreztük, hasznos lenne megpróbálni megérteni a beavatkozás természetét bármely előzetes
megítélés nélkül arra vonatkozóan, hogy mi a legjobb, és specifikusan az öngyilkos hívókra
összpontosítva figyelmet.
Ebből az áttekintésből láthatjuk, hogy öngyilkos hívókkal kapcsolatos telefonon történő
beavatkozások területét még nem vetették alá olyan széleskörű kutatásoknak, mint a
pszichoterápia és a tanácsadás területét. Ráadásul erre a témára vonatkozóan kevés kutatás
van. A pszichoterápiában és a tanácsadásban már sikeresen alkalmazzák a mennyiségi, leíró
módszereket. Azonban úgy éreztük, hogy ezek a módszerek nem tekinthetők szükségszerűen
alkalmazhatóaknak az önkéntesekkel történő telefonos beavatkozásoknál. Ezért
kifejlesztettünk egy eredeti empirikus megfigyelési és beszámolási módszert arra
vonatkozóan, hogy mit csinálnak az önkéntesek telefonon történő beavatkozásaik
folyamatában.
Az volt a célunk, hogy ennek a folyamatnak objektív mérését hozzuk létre, osztályozzuk
ezeket a méréseket, és megvizsgáljuk a különböző beavatkozási módszerekkel vagy
„stílusokkal” kapcsolatos tényezőket. Arra vagyunk kíváncsiak, hogy vajon a beavatkozás
stílusa az önkéntesek jellemvonásainak funkciója vagy a hívók természete ill. az
öngyilkossági krízis mértéke szerint változik-e.
Módszer
Alanyok
Ennek a vizsgálatnak a résztvevői két kanadai öngyilkossági megelőzési központ (Montreal és

Sherbrooke, Québec) önkéntesei voltak. Mindkét központot kizárólag öngyilkosság
megelőzési centrumnak azonosították, és így csaknem kizárólag az öngyilkos klienseket
szolgálták. Az első központ egy fővárosi körzetben helyezkedik el, és napi 24 órát van nyitva,
egy héten 7 napon. A legtöbb munkát a szervezet önkéntesei látják el, különösen a telefon
szolgálatot. A többi terület az iskolai öngyilkosság megelőzési programokat, az öngyilkos
kliensek nyomon követését, az elhunyttal kapcsolatos, öngyilkosság utáni beavatkozásokat és
a szakemberek valamint a nem szakemberek kiképzését foglalja magába. A szervezet
önkéntesei által adott időre vonatkozóan a telefonszolgálat 1990-91-ben 23.790 órát teljesített,
ami 18.852 telefonos beavatkozás (átlag 52 hívás naponta). A beavatkozások teljes száma
38%-os növekedést mutatott az előző évvel összehasonlítva.
Másrészt a Sherbrooke központ csak hétfőtől szombatig, reggel 8-tól 24 óráig van nyitva.
Más időpontokban van egy „feljegyző” központ, amely általános információt ad a hívóknak.
Sherbrookban az önkéntesek 3.936 órát fordítottak telefonszolgálatra ugyanabban az évben:
2.587 telefonon történő beavatkozás történt (átlag napi 8 hívás).
A szűrés után az önkéntesek legalább 32 órás képzést kaptak az öngyilkossági krízis

természetére vonatkozóan, valamint azzal kapcsolatban, hogyan segítsenek telefonon
keresztül. A képzés szerepjátékokat foglal magába és hospitálás követi, amíg úgy nem ítélik
81
meg, hogy már készek arra, hogy egyedül működjenek. A két központ valamennyi általános
önkéntesével kapcsolatban vagyunk, akik felügyeletüket befejezték. Azok közül, akikkel
kapcsolatban vagyunk 145 (95%) adta személyes beleegyezését, hogy részt vesz a kutatásban,
és végül is 110-et figyeltünk meg. Az összes önkéntes közül, aki egyetértett azzal, hogy részt
vesz a vizsgálaton nem mindegyiket vizsgáltuk meg, a szabadságon lévő vagy beteg
önkéntesek változó munkaterve és a vizsgálat kiegyensúlyozott időmintája miatt. Az
önkénteseket tájékoztatták arról, hogy valaki lehallgathatja kutatási célból néhány hívásukat,
azonban a teljes névtelenséget fenn kell tartani. A megfigyelt önkénteseknek ez a vizsgálati
mintája csaknem azonos jellemvonásokkal rendelkezett, mint a két központ valamennyi
önkéntesének teljes népessége. Főleg nők voltak (59%), átlagos életkoruk 32 év volt, 17-70
évesig terjedően, és csaknem újak voltak a telefonon történő közbelépés területén.
A kliensek a prevenciós központok 263 hívója közül kerültek ki. Érdekes megemlíteni, hogy a
hívók demográfiai jellemvonásai azonosak voltak az önkéntes segítőkéivel: 59% nő volt, és
életkoruk 13-72 év között ingadozott. Ezeket a klienseket gyakran „krónikusoknak” (25%)
tartották, azaz a hosszú időn át gyakran hívók, visszatérő problémákkal jelentkeztek. A hívás
pillanatában gyakran írtak fel nekik előzőleg pszichotropikus gyógyszereket (52%) vagy már
vizsgálta őket mentális egészségügyi szakember (60%). Fontosabb az, hogy a hívóknak 71%-
a számolt be előzetes öngyilkossági kísérletről, és átlagos öngyilkossági kockázatukat 4,4-nek
értékelték ki egy 8 pontos kiértékelési skálán (1 = minimális).
Ezekből az adatokból azt a következtetést lehet levonni, hogy a mentális egészségügyi
szolgálati klienseivel kapcsolatban a fent említett egybeesés eléri a 60%-ot. Másrészt, más
ellátás nem volt szükségszerűen hozzáférhető, hogy választ adjon az öngyilkossági prevenciós
központok klienseinek éjjel-nappal jelentkező problémáira. Ez nem azt jelenti, hogy az
öngyilkosság egy bizonyos krónikusságával vagy mindent áthatóságával nincs mit tenni, sem
azt, hogy az öngyilkosság inkább néha egyéni értelmezés.
Segédeszköz
A telefonon történő meghallgatás beavatkozásokat egy speciálisan erre készült készülékkel

végezték. Ez lehetővé tette egy távoli területről az észrevétlen lehallgatást a prevenciós
központ beavatkozási vonalain bármilyen jel nélkül.
Az eljárási folyamat mérése
A beavatkozási technikák felismerésére és számlálására a segítők válaszlistáját használják fel,

amely egy olyan eszköz, amelyeket úgy terveztek meg, hogy a gyakorló önkéntes 20 felsorolt
technikát alkalmazhat az öngyilkos hívóval kapcsolatos beavatkozás során. Ez az eszköz a sok
különböző pszichoterápiai megközelítésnél alkalmazott 36 jól ismert technika alaposabb
leltározásával az előző tesztekből származik. Ezek a technikák is „verbális válaszmódok”-nak
tekinthetők, amelyek az ezen a területen a gyakorlatos önkéntesek által alkalmazott
legkönnyebben megfigyelhető viselkedések.
A segítő válaszok meghatározásai

1. Csend A hívó két kijelentése között a segítő csendet tart fenn.
2. Befejezetlen gondolat Szünetek a segítő mondatának közepén, hogy megerősítse a
hívót abban, hogy folytassa a mondandóját.
3. Tájékozódó/ Mindenfajta technika, ún. olyan kérdések, amelyek egy sajátos
vizsgálódó/ kutató irányból jövő hívást akarnak betájolni vagy egy problematikus
82
aspektust vizsgálnak meg.

4. Elfogadás Rövid, nem közvetlen kijelentések, (hüm, ühüm, értem,
folytassa,) ami a hívó elfogadását mutatja.
5. Megnyugtatás Olyan kijelentések, amelyek csökkentik a hívók szorongását.
6. Jóváhagyás A hívók magatartásának szelektív jóváhagyása.
7. Szándékos félreértés A hívók kijelentéseinek szándékos félreértése, hogy javítsák a
kommunikációt.
8. Moralizálás Közvetlen utalás a morális vagy etikai magyarázatokra.
9. Visszautasítás A hívó hibás, negatív vagy eredménytelen kijelentéseinek
visszautasítása.
10. Reflektálás Az érzésekre való klasszikus reagálás, de egyszerű vagy
szelektív újbóli kijelentések.
11. Tájékoztatás/ Specifikus információ adása, javaslat a lehetséges alternatívákra
javaslat/ tanács vagy közvetlen tanácsadás.
12. Fenyegetés Nagyon parancsoló kijelentések, hogy állítsa le a cselekvés
folyamatát („Hagyja abba ennek a gyógyszernek a szedését”,
vagy „Több segítséget nem adunk”).
13. Tájékoztatás/ Ugyanaz, mint a 11-ben de a kommunikációs folyamat
javaslat/ tanács folytatásának procedúráján belül.
14. Fenyegetés Ugyanaz, mint 12-ben, de a kommunikáció folyamatának
folytatásán belül.
15. Tisztázás / Megpróbálni tisztázni, mit mondott a hívó, vagy több
magyarázat értelmezést adni.
16. Nagyon alapos Pszichodinamikus magyarázat.
magyarázat
17. Egyéni tapasztalat A segítő személyes tapasztalatára való utalás.
18. A kívülálló személyre Mások tapasztalataira való utalás.
utalás
19. Kivetítés Felkérés, hogy a hívó egy eltérő időpontban kérje ki valaki
másnak a véleményét.
20. Tájékozódás a Specifikus információ adása a segítőről. (név, életkor,
segítőről. érdeklődés).
1. táblázat
Először két egymástól független megfigyelő egy előtesztet végzett a felderítő 36 technikai
skálával. A megfigyeléseik analízise kimutatta, hogy egynél több kategóriát alkalmaztak
ugyanahhoz a megfigyelt verbális módhoz. A tesztek alapján egyszerűsítettük a műszert. A
végső skálának csak 20 kategóriája van (lásd 1 táblázat), amely két újat is tartalmaz: a 13.
tájékoztatás (javaslat) tanács, és a 14. a fenyegetés. Ezek a kategóriák tartalmazzák a
beszélgetés vezetési tevékenységet is, és leírják, hogy rendszerint mit csinálnak az önkéntesek
a hívóval való lehallgatási kapcsolat fenntartásának folyamata során. Például: „Beszéljen
hangosabban, nem hallom” (javaslat), vagy „Kérem ne káromkodjon, mert leteszem a
telefont” (fenyegetés).
Eljárás
Az ebben a feladatban résztvevő öt megfigyelő mindegyike egyetemi hallgató vagy

pszichológiai vagy szociális munkában jártas volt. Kezdetben 3 órás hivatalos képzést kaptak
83
a kutatási metodológiára vonatkozóan. A kiterjedt utánképzés az aktuális hívások

meghallgatásából és az eredmények összehasonlításából állt, amit addig folytattak, ameddig el
nem érték az arányok közötti megbízhatósági megfelelő szintjét.
Az adatgyűjtést két különböző időszakban végezték: 1988-ban a montreali öngyilkosság
megelőzési központban és 1990-ben, ugyanebben a központban és a sherbrooki központban.
Minden egyes megfigyelő az első vonalon valamennyi beavatkozást lehallgatott a 4 órás
műszak folyamán. A megfigyelők annyi különböző műszakot hallgattak le, amennyit
lehetséges volt, számításba véve az ütemtervet, hogy olyan sok résztvevőt foglaljon magába,
amennyit lehetséges, és a nap valamennyi időszakát és a hét valamennyi napját is magában
foglalja (azaz a montreáli központban 24 órát, egy héten 7 napot). A megfigyeléseket úgy
végezték, hogy az önkéntes nem vette észre. A központok etikai bizottsága jóváhagyta a
hívások meghallgatását, amely gyakran az önkéntesek felügyeletének része volt, de
megtiltotta a hívások felvételét.
Váltott műszakban a megfigyelő lehallgatta az összes hívást a segítők és a hívók között, csak
ritka esetben utasítva vissza a hívásokat, pl. rossz szám vagy a központ adminisztrációjának
újrahívása esetén (pl. a személyzet egyik tagjának hívása esetén) vagy ha nem volt
öngyilkossággal kapcsolatos. Minden hívásnál minden választ azonnal sorrendben
bekódoltak, a segítők válaszlistájának felhasználásával a 20 előre meghatározott kategória
egyikébe. Azonban az öngyilkos hívók kijelentéseit a beavatkozás folyamatának vizsgálatakor
nem elemezték.
Elemzésünk a segítők válasza, valamennyi önkéntes kommunikációja volt, amely a két fél
közötti kommunikáció során történt, mint ahogy Reid (1978) meghatározta.
A telefonösszeköttetésben csaknem valamennyi önkéntes kommunikációja rövid volt, és csak
egy előre meghatározott kategóriába illett. Ritka esetben úgy tűnt, két technika-típust
alkalmaztak a felmérés azonos egységén belül, de az egyik volt túlsúlyban. A későbbiek során
a skálán választott kategória nem változott, tekintettel a beavatkozások során történő gyors
lépést, és az ismételt meghallgatás lehetőségét is.
A minősítés megbízhatósága
Egészében véve a segítők válaszlistája megbízható eszköznek bizonyult a verbális

magatartások minősítéséhez. Az ebben a vizsgálatban megfigyelt 617 hívó közül 117-et
(19%) kódolt be egy vagy több megfigyelő abból a célból, hogy megállapítsa a minősítés
megbízhatóságát. Ez a 117 hívó 11,95 arányt képviselt, amelyre vonatkozóan két egymástól
független megfigyelő 0,86 átlag megegyezést ért el (K= 0,80). Ezek közül a hívások közül
45-öt kódolt egy harmadik megfigyelő, aki átlag 0.79 megegyezést ért el (K = 0,71).
Különbségek főleg öt kevésbé kihasznált kategóriában fordultak elő, összesen csak a teljes
osztályozás 1%-át téve ki. A hívások megfigyelőinek adatgyűjtése után egy másik kutató a két
központ adatbázisaiból kapott információkat mind az önkéntes segítőkre, mind az öngyilkos
hívókra vonatkozóan feldolgozta, a demográfiai és a szituációnak megfelelő jellemvonásokat
illetően.
Eredmények
84
A telefonon történő közbelépések leírása
A 20 kategóriás segítők válaszlistáján a megfigyelt 617 hívás 66.953 minősítést hozott létre.
A 2. táblázat minden kategóriára vonatkozóan mutatja a válaszok összes számát kategória
szerint. Tekintettel arra a tényre, hogy a telefonhívások 1-10 percig tartanak, ezek az
összeredmények befolyásolhatják a beavatkozási stílusok összesítő leírását a hosszabb
hívások nagyobb hatása miatt. Ezért minden egyes kategória kihasználási százalékát
elkülönítve számolták ki a 617 hívás mindegyikére azért, hogy minden hívásra azonos súlyt
fektessenek. A 2. táblázatban a 2. oszlop hívásonkénti általános kihasználáson alapuló
kiszámolt százalékok átlagértékeit mutatják. Mi itt beszámolunk a két egyesült központ
összes adatával kapcsolatban átfogó megállapításokról (508 hívás a Montreáli Központban és
109 Sherbrookban). Ez a döntés abból következik, hogy néhány eltérést találtak a két központ
eredményei között. Ezek az eltérések nem a kutatás elsődleges céljával voltak kapcsolatban,
ami a beavatkozás specifikus stílusainak kutatása (csoport analízisen keresztül).
1. Csend 148 0,23 1,00

2. Befejezetlen gondolat 50 0,09 0,51
3. Tájékozódás/ 15,447 25,68 12,65
vizsgálódás
4. Elfogadás 24,899 33,60 17,73
5. Megnyugtatás 2,424 2,74 4,43
6. Jóváhagyás 495 0,55 1,28
7. Szándékos félreértés 14 0,01 0,09
8. Moralizálás 368 0,33 1,34
9. Visszautasítás 385 0,48 2,73
10. Reflektálás 4,542 6,79 5,93
11. Tájékoztatás/ 8,535 15,19 11,87
javaslat/ tanács
12. Fenyegetés 30 0,05 0,59
13. Tájékoztatás/ 2,689 5,44 7,65
javaslat/ tanács
14. Fenyegetés 13 0,01 0,16
15. Tisztázás/magyarázat 5,599 6,71 6,72
16. Nagyon alapos 49 0,05 0,52
magyarázat
17. Egyéni tapasztalat 221 0,18 0,69
18. A kívülálló személyre 512 0,04 0,31
utalás
19. Kivetítés 37 0,03 0,20
20. Tájékoztatás segítőről 957 1,83 3,39
Összesen 66,953
2. táblázat
A 2. táblázat azt mutatja, hogy a 4. kategória az elfogadó a legjobban használt kategória

(34%). A 3. kategória a tájékozódás, vizsgálódó és a 11. kategória az információ/ javaslat/
tanács következik az összes kihasználás 26 ill. 15%-ával. Egyéb válaszkategóriák jóval
kevésbé gyakoriak, mindamellett a 13. kategória kihasználása: információ (javaslat) tanács, a
beavatkozási „eljárásra” vonatkozóan 5% volt. Jóval kevésbé gyakran használt kategória a 12.
fenyegetés és a 14. fenyegetés, amelyeket a krízisbe való beavatkozások jellemzik: „Ha nem
85
hagyja abba a gyógyszerek bevételét azonnal hívom a mentőt” vagy „Maradjon udvarias a
telefonban vagy befejezem a társalgást.”
Beavatkozási stílusok
A 617 válaszprofilt a csoportanalízis alkalmazásával elemezték az SPSSx módszerrel a 20

válaszkategória értékének felhasználásával. A csoportanalízis két csoportot mutatott a
beavatkozási stílusban. 9 kategóriánál a két csoport lényegesen eltérő. Ezeket a „Rogersi
stílusnak” és „direktív stílusnak” neveztük el. Ugyanezt a csoportanalízist megismételtük a
hívások 18%-a nélkül, amelyeket Sherbrookban figyeltünk meg, és ez azonos két stílust
hozott létre, éppen ugyanazzal a 9 jelentős eltéréssel. Azon is aggódtunk, hogy eltérések
lehetnek az egészen rövid hívások miatt, így ismét megismételtük a csoportanalízist csak 1
percnél hosszabb hívásokra alkalmazva.
Mindkét stílusnál minden eltérő segítő válasz különböző szinten volt jelen. A 391 Rogersi
stílusnak (vagy nondirektív) tekintett hívásnak lényegesen magasabb átlagos kihasználása volt
3 kategóriánál: 4. elfogadó, 6. jóváhagyó és a 2. kategóriában, megerősítő. A direktív stílus
több jellemvonása volt: 3. tájékozódás (kivizsgálás), 11. információ, tanács, 10. reagálás, 13.
információ, tanács, 20. a segítőről való tájékozódás, és a 9. a visszautasítás. Csak ezt a 9
kategóriát lehet megkülönböztetni a két beavatkozási stílus között. Mindamellett ez a 9
kategória az ebben a vizsgálatban előforduló valamennyi beavatkozás 90%-át képviseli.
A beavatkozási stílusok meghatározói
Abból a célból, hogy kiderítsük milyen tényezők függnek össze a telefonon történő
beavatkozás stílusával, megkülönböztető analízist folytattunk azért, hogy meghatározzuk,
hogy a segítőknek és a hívóknak milyen jellemvonását kellett alkalmazni ahhoz, hogy a 2
beavatkozási stílus között különbséget tudjunk tenni. A hívó jellemvonásai 13 változót
tartalmaznak: nem, életkor, beszélt nyelv (francia vagy angol), a depressziós hangulat szintje
(1-től = nincs, 5-ig), rövid időtartamú öngyilkossági sürgősség (1-től = alacsony, 9-ig =
nagyon magas kockázat), jövőbeli öngyilkossági kockázat (1-től = alacsony, 9-ig = nagyon
magas kockázat), krónikusság (gyakori hívó), gyógyszerhasználat (pszichotropikus
gyógyszerek), öngyilkosság tervezése (1-től = nincs, 6-ig = kész terv), esetleges pszichotikus
állapot a hívás alatt, mérgezettség a hívás alatt, mentális egészségügyi szakemberrel
kapcsolattartás, és megelőző öngyilkossági kísérlet. A hívókra vonatkozó adatokat
valamennyi olyan személyre vonatkozóan gyűjtötték össze a segítők, akik a központokat
hívták, kivéve a „depressziós szinteket”, amelyeket a szubjektív minősítéseken alapuló hívás
során kutatók értékeltek ki. Az adatokat a szisztematikus információ központi feljegyzéseiből
nyerték a hívókkal kapcsolatosan.
A speciális matematikai módszerek szerint a segítő önkéntes jellemvonásai: nem, életkor és

telefonon történő beavatkozás során szerzett tapasztalatai. A hívó változói: életkor, előző
öngyilkossági kísérlet, öngyilkossági kockázat, krónikusság, mérgezett állapot és orvosság
használata. A segítők esetében csak a nemet és az életkor tartották meg.
A számítások alapján a beavatkozás két stílusa a hitelesnek elismert eljárással jól

megkülönböztethető. Ezekből az eredményekből megállapíthatjuk, hogy a Rogersi stílusú
beszélgetéseknél, egyrészt a hívók idősebbek és kevésbé veszélyeztettek az öngyilkosság
szempontjából. Szintén kevesebb hívót lehetett krónikusnak vagy mérgezettnek tekinteni.
Másrészt ezek a Rogersi beavatkozások valószínűbbek voltak akkor, amikor a hívók
gyógyszerezett állapotban voltak, vagy előző öngyilkossági kísérletekről számoltak be. A
86
segítők jellemvonását tekintve azt mondhatjuk, hogy inkább idősebbek és gyakrabban férfiak.
A megkülönböztető eljárás alkalmazásával pontosan tudtuk osztályozni a hívások 61%-át. Így
az irányító hívások 73,5%-át osztályoztuk megfelelően a Rogersi beavatkozások 53,7%-ával
összehasonlítva.
Befejezés
Az itt alkalmazott minőségi módszerek azokat a beavatkozási folyamatokat vizsgálták,

amelyek érdekes információt adtak arra vonatkozóan, hogy mi történik az öngyilkos hívók és
az önkéntes segítők között a telefonon történő beavatkozások során. Annak a ténynek a
dacára, hogy nem tudtuk megmérni azokat a beavatkozásokat, amelyek etikai okok miatt
történtek, mivel ez rendszerint a pszichoterápia és a tanácsadás során történt, megfigyelési
rendszerünkkel megbízható osztályozásokat kaptunk. Továbbá olyan beavatkozás profilokat
tudtunk létrehozni, amelyek értelmezték a két intervenciós stílust. Ezeknek a stílusoknak az
azonosítása bármely előző osztályozási rendszer nélkül valósult meg, mivel a csoportosítás
nem ellenőrzött minta felismerési folyamattal határozták meg ezeket. Mindamellett már
leírták a pszichoterápiára és a tanácsadásra vonatkozó irodalomban a két azonosítási stílushoz
hasonló megközelítéseket (Hill és Corbett, 1993). Ezeknek a stílusoknak az önkéntesekkel
történő azonosítása azt mutatja, hogy vitatható relatív hatékonyságuk vagy specifikusságuk
dacára a beavatkozási folyamat egészében véve nem olyan nagyon különbözik bizonyos
„szakszerű beavatkozásoktól”, különösen azoktól, amelyeket Hill kategorizált vizsgálataiban
(1986, 1989). A szakemberekkel és nem szakemberekkel történő beavatkozási stílusok
hasonló globális mintáját már egy vizsgálatban előzőleg bemutatták a Hill (1978, 1986)
folyamatosztályozási rendszer alkalmazásával.
Azonban néhány specifikus technikát tekintve a hasonlóságok kevésbé nyilvánvalóak. Például

mivel az öngyilkos hívó felé telefonon történő beavatkozások általában egy éppen fennálló
krízis megoldásán alapulnak, kevés részletekbe menő magyarázat volt, amely a hosszú
lejáratú bepillantó-tájékozódó terápiáknál megfelelőbb technika lehet.
Általában, egész sok tájékozódó, vizsgálódó, kutató kérdéseket találnak, még a „Rogersi”
beavatkozási stílusban is. Ez feltehetően annak köszönhető, hogy az önkénteseket arra
képezik ki, hogy valamennyi hívás sürgősségét vizsgálják meg, valamint a hívó erőforrásait
részletesen feltárják közvetlen kérdésekkel (pl. „Tervezi-e, hogy öngyilkosságot követ el?”
vagy „Hogyan tervezi az elkövetését?”, „Megpróbált valahonnan segítséget kérni?”). Ezért a
Rogersi stílusú beavatkozások is némileg irányítóak voltak, azonban jóval inkább nem
irányítóak, mint a direktív stílusú beavatkozások. Érdekes megjegyezni, hogy a
beavatkozások egyes kategóriái azt mutatták, hogy gyakran nem tekinthetőek megfelelőnek a
hagyományos tanácsadási technikáknál. Például a segítők 221 esetben számoltak be saját
személyes tapasztalatainak egyikéről. Néha ez olyan kijelentéseket foglalt magába, aminek az
volt a célja, hogy egy empatikus kapcsolatot hozzon létre (pl. „Nekem is volt egy nehéz
válásom”), máskor pedig arról beszélgettek, hogy a segítő hogyan birkózott meg hasonló
problémával (pl. „Amikor kiborulok, rendszerint felhívom az egyik barátomat, és elmegyek
otthonról”). Másrészt, az olyan beavatkozásokat, mint a „moralizálás”, visszautasítás” és
87
„fenyegetések” nyilvánvalóan ellenzik az önkéntesek kiképzési programjaiban a két

központban. Mindamellett, előfordulnak ezek a válasz típusok, bár nem gyakran.
Következésképpen érdekes lehet ezeknek a válaszoknak, a szövegösszefüggéseinek és az
ilyen válaszokra adott reakcióknak a minőségi elemzése.
Az önkéntesek szűrővizsgálaton esnek át képességeik kiválasztási folyamatában. 32 óránál

több kiképzésen kell keresztülmenniük, és azután ellenőrzik őket beavatkozásaik során, amíg
úgy nem tekintik őket, hogy „készek” arra, hogy egyedül vegyék a hívásokat. Ezeknek a
központoknak az önkéntesei megtanulják, hogyan becsüljék fel a kockázatot és a sürgősséget,
megtanulják, hogyan segítsenek, amikor valaki orvosi szükségállapotban van, és példákat
mutatnak be arra vonatkozóan, hogyan kell kezelni bizonyos hívás típusokat. Kiképzésük
azonban nem tanít meg egy bizonyos specifikus beavatkozási stílust. Valójában,
eredményeink azt mutatják, hogy a megfigyelt beavatkozási stílusok (amelyek nem
tekinthetők „pszichoterápiai” tájékozódásnak) inkább az egész jellemvonások működésének
és a hívók tapasztalatainak tekinthetők. Úgy tűnik, hogy az önkéntesek a hívó személytípus
vagy a hívónak a hívás idején fennálló helyzetének természete alapján alkalmazzák telefonos
„tanácsadási” ismeretüket. Valójában „válasz” osztályozási rendszerünk a hívó és a segítő
közötti kölcsönhatások e folyamatának elismerésének tekinthető. Az önkénteseknek ezekhez a
helyzetekhez való igazodása, saját hajlandóságukra való tekintet nélkül, hogy bizonyos stílust
alkalmazzanak, a képességeikben megmutatkozó rátermettségük jele lehet, hogy
alkalmazkodjanak a hívók krízisének természetéhez. Tehát, folyamatvizsgálatunkban a hívók
jellemvonásainak jelentősége specifikus lehet a krízishelyzeteknek megfelelően, és a
pszichoterápia vagy a tanácsadás kevéssé visszaható „reaktív” helyzeteiben nem
szükségszerűen ismétlődik meg. Másrészt, figyelembe kell venni, hogy a segítők esetében
csak 3 változó állt rendelkezésünkre a megkülönböztető analízisük során a hívók 13
változójával szemben. Ez lehetőséget ad arra, hogy hiányozzon a hívók néhány fontos
jellemvonása, még akkor is, ha végül a háromból kettőt megtartottunk. Ugyanakkor a hívók
13 jellemvonásából csak hatot tartottunk meg. Ezt megelőzően a hívók jellemvonásai a
beavatkozások kimenetelével függtek össze. A vizsgálat hasonló hívó-jellemvonásokat
alkalmazott, hogy megvizsgálja a specifikus beavatkozási stílusokkal való kapcsolataikat.
Ez a vizsgálat azt is megmutatja, hogy azoknak a nehézségeknek a dacára, hogy élő

beavatkozásokat vizsgáltunk anélkül, hogy ezeket fel tudtuk volna jegyezni, ezt a feladatot
sikeresen végrehajtottuk. Egy egyszerű és megbízható „műszer”, a segítők válaszlistájának
alkalmazásával jó leírást tudtunk adni a két öngyilkossági megelőzési központ önkénteseinek
telefonon folytatott beavatkozásairól. Ha le tudtuk volna jegyezni, és újra analizálni tudtuk
volna ezeket a beavatkozásokat, nem szükségszerűen emelkedett volna megfigyeléseink
minősége. Érdekes lett volna viszont bizonyos beavatkozások összefüggéseinek részletes
minőségi elemzése, hogy jobban megértsük telefonos önkéntesekkel történő alkalmazásokat.
Úgy érezzük, hogy az itt közölt mennyiségi megközelítés sikeres és ésszerű módja egy
nehezen megközelíthető jelenség vizsgálatának: a telefonon történő beavatkozás során a
segítő és a kliens közötti kommunikációnak. Ez a megközelítés rávilágított a
megkülönböztető analízis által, a hívó jelentőségére a kommunikációban is, a segítő sajátos
beavatkozási stílusára gyakorolt hatására is. Az általunk alkalmazott metodológia nem mutatja
a telefonon történő tanácsadás teljes bonyolultságát, mindamellett objektív megközelítési
módot ad ezekhez a kölcsönhatásokhoz, anélkül, hogy túl sok előző véleményt használnánk
fel. Folyamatban lévő kutatásunkban a következő cél az, hogy megnézzük alkalmas-e ez a
metodológia a telefonon történő tanácsadás technikái és beavatkozások hatékonyságának
eredményfelmérései közötti kapcsolat vizsgálatára.
88
Suicide and Life-Threatening Behavior, Vol. 25. Summer, 1995

(The American Association of Suicidology)
A „krónikusokról”, ahogy egy kezdő versenyző látja
Amikor először ülsz a telefonhoz, már sokat tudsz róluk. A hospitálások alkalmával, sőt az
első stábokon is őket hallottad a legtöbbször. Tudod, hogy nagyon vigyázni kell velük, mert
veszettül dörzsöltek, ha nem figyelsz, egy szempillantás alatt kiforgatnak a bőrödből. Azonnal
lefülelnek hogy új hús vagy, kipróbálják rajtad a karmaikat, majd megkönyörülnek, s
kegyesen felajánlják, hogy tanulhatsz rajtuk, majd ők segítenek neked. Aztán vigyázni is kell
ám velük, nehogy magadra haragítsd őket, mert még egész éjszaka macerálni fognak. Az első
nehéz körök után lassan kitapasztalod, hogy melyiknek mi a fifikája, hogy kell vele beszélni,
mire kell vigyázni, mit lehet, mit nem. Lassan elfogadnak, bizalmukba engednek, bevesznek a
„stábba”, most már teljes jogú „tag” vagy. Ha meghallod X vagy Y hangját, már
kényelmesebben hátradőlhetsz a székben, nem kell görcsösen kapaszkodnod a telefonba,
tudod nagyjából mi következik.
Már az a veszélyes egy kicsit, hogy eleinte túl nagyra nőnek a szemünkben. Sokat kell
agyalni, hogy lehetne „kifogni” rajtuk, „lerázni” őket, s egyáltalán, egy csomó éberség és
kreatív energia megy el, miközben kevesebbet elmélkedünk azon, mit kell tenni, ha egy
öngyilkossági krízis-hívás van. Márpedig a szolgálat elsődleges feladata ennek megelőzése
lenne, azonban, - mivel ilyen hívás nincs minden este (sajnos vagy szerencsére) - olyan
valószínűtlennek tűnik, hogy bármikor megszólalhat a telefon ez ügyben. Elméletileg persze
fel vagyunk rá készülve, de a valóságban sokkal inkább számolunk egy-egy csörgés
alkalmával a krónikus hívó bejelentkezésével, mint bárki máséval.
A későbbi veszély (még mindig a kezdő szemével) a sikerélmény, majd meg a rutin
problematikája. Élmény, hogy XY, ez a „hírhedt” krónikus megkedvelt, nem kekeckedik
velem, egész jókat tudok vele beszélgetni. S már-már a rutinnál tartok, hogy lassan két
horkolás között is jól el tudok vele beszélgetni, tudom már az ismert fordulatokat, mire mit
kell mondani, ez igazán nem ráz. Megint csak az éberségre apellálnék, s nemcsak a
krízishívásokra való fogadókészségre gondolok, hanem magára a krónikusra is (végtére ő is
ember, azaz hívó). Ugyanis lehet, hogy nem hallom meg, ha tényleg van valami baja. Lehet,
hogy elfog a sötét gyanú, hogy „ezt is csak ezért mondja...”, azaz előítélet alakul ki bennem. S
lehet, hogy a reménytelenség kezdi majd lassan rágni a lelkemet - bár ezt a kezdő még nem
érzi -, hogy ebből már úgysem lesz énekes halott... Elfoghat a türelmetlenség, indulat, düh,
unalom, csömör, fásultság. Tényleg reménytelen? A tapasztalt öreg róka-ügyelők már túlestek
ezen a gyermekbetegségen, de a kezdők immunrendszere még nem elég stabil: könnyen
áldozata lehetnek annak a kísértő gondolatnak, hogy „hátha én segíteni tudnék rajta”.
A telefonvonal jól szemlélteti azt a sajátos kapcsolatot, hidat, ami a két ember, két lélek
között létrejövő tükörkép választóvonala lehet. Ez nemcsak azt jelentheti, hogy a hívó érzéseit
89
visszatükrözöm, azaz az ő számára világossá teszem, reflektorfénybe helyezem a mögöttes

érzéseket, tényleges motivációkat. Azzal is számolni kell, hogy az ő érzései bennem
megjelennek, visszatükröződnek, s ez alapján tájékozódhatok arról, hogy mi történik
valójában a beszélgetésben. A saját érzéseim - jó esetben - úgy működnek, mint egy
jelzőrendszer. Ebből tudom meg, hogy be akarnak húzni a csőbe, zsarolnak, palira vesznek,
vagy szándékosan elbagatellizálnak valamit, amit talán túl nehéz lenne komolyan venni... Ha
felismertem a saját érzéseimet, lehet tisztázni a segítő motivációkat.
Miért is akarok segíteni? Öntudatlanul azonosulok valakivel, túl akarok szárnyalni valakit,
jóvá akarok tenni valamit, a saját rögös utamon szerzett élettapasztalatokat akarom másokkal
megosztani, netán kompenzálok valamit, avagy autoritásra való hajlamaimat élem ki a
segítésben? A krónikus, visszatérő, függő, kényszeres hívók tükröt is tartanak az ügyelők elé,
melyben néha megláthatjuk - ha van elég bátorságunk belenézni - saját segítő „szindrómáink”
motivációit. E tekintetben még „hasznos tagjaivá” is válhatnak a stábnak, tanulhatunk a velük
való küzdelmekből.
C. Rogers szerint az érett, elmélyült segítő kapcsolatra az jellemző, hogy a segítő elégedetten,
kiegyensúlyozottan vesz részt a konfliktusok, kritikus élethelyzetek megbeszélésében. A
beszélgetés légkörét elsősorban a segítő attitűdje, viselkedése szabja meg, s a türelem, a
hitelesség, őszinteség, bizalom jellemzi. A telefonos kapcsolat azonban nem lehet egyenlő a
személyes segítő kapcsolattal. Vonal - határt is jelenthet. A határok, keretek szűkebbre
szabottabbak. Határt kell szabni a visszatérő hívónak (vagy magamnak?). Ez különösen
azokkal szemben nehéz, akik a határainkat ostromolják kitartóan, mert maguk sem találják
saját határaikat, határeseti személyiség-szerkezetük problematikája nem kezelhető telefonon.
(A személyiségzavar súlyosságát az adja, hogy a személyiségnek éppen azt a lényegét érinti,
ami igazán emberivé teszi az embert: hogy kötődik a másik emberhez, közösségbe
illeszkedik, szeretetet, elkötelezettséget, felelősséget érez a többi ember iránt. A központi
problémát a szorongás, illetve a büntetés iránti érzékenység hiánya okozza, és ebből
következik a tanulás hiánya, az antiszociális viselkedés és annak befolyásolhatósága. Mivel
empátiára nem képes, így képtelen lesz magát úgy látni, ahogyan mások látják őt).
Végül, amit a kezdő versenyző keres, hogy a stáb egységességében megtalálja saját egyéni
arculatát, s hogy a stábülések csoportlégkörében fel tudja vállalni saját tökéletlenségét.
Békéscsaba, 2001. október 18.

Szlávik Krisztina
Irodalom:
Egymás közt egymásért (Szerk: Jelenits István és Tomcsányi Teodóra). HÍD Családsegítő
Kp. ,Bp. 1990. Sor.: Lelki jelenségek és zavarok.
Pszichopatológiai (Csuha Cs. Klára,) HÍD Családsegítő Kp., 1995. Sor.: Családsegítés,
mentálhigiéné, módszertani füzetek.
„A krónikus hívó” (Regionális szakmai nap, Békéscsaba, 1997.)

- Dr. Takács Vince: „A krónikus hívó” c. előadásának vázlata
- Buza Domonkos: „Ki a krónikus? A hívó vagy az ügyelő? Jó kérdés” c. előadásának
vázlata.

90
dεvan©a
Dev i an c i a
I.
A deviáns magatartás szociológiai megközelítésének módjai
A chicagói szociológiai iskola
Chicagóban a századforduló táján hatalmas gazdasági és társadalmi fejlődés indult meg. A

fellendülés a modern nagyvárosi közegben negatívumokkal is járt. Park és Burgess
szociológusok vezetésével empirikus vizsgálatokban, társadalmi-ökológiai módszerrel
kezdték el kutatni a nagyvárosi jelenségeket. A város változásai befolyásolják a benne élők
viselkedését és személyiségét, így a normaszegő viselkedést is. 7 A chicagóiak elméleti
alapvetése a pragmatizmus és a formalizmus volt. Előző szerint a tények önmagukban nem
evidensek, a tudás a megfigyelő és a környezet közötti interakcióban alakul ki. A formalizmus
pedig arra vezette a kutatókat, hogy a társadalmi tevékenységek struktúráit vizsgálják. 8
Várostérképet készítettek a deviáns jelenségek alapján, s városnegyedeket hasonlítottak ennek
segítségével össze. Az eljárásukkal bizonyították, hogy a devianciák szorosan összefüggésben
állnak a lakosság életmódjával, állapotával. A társadalmi dezorganizáció tüneteit vizsgálták, a
hangsúlyt a gazdasági-társadalmi tényezőkre helyezték.
Anómia elméletek
Émile Durkheim
Az anómia kifejezést Durkheim vezette be a szociológiába. Felfogása szerint az anómia gyors

gazdasági-társadalmi változáskor lép fel, amikor még a társadalom nem képes a változások
miatt keletkező jelenségek kezelésére. Az emberi vágyakat a társadalmi normák fékezik,
amikor viszont ezek a normák felborulnak, átértékelődnek, akkor szabályozatlanná válik az
életük, elvesztik a biztonságérzetüket, s könnyebben kerülnek konfliktushelyzetekbe. A
társadalom dezintegrálódásának feltétlen következménye, hogy az egyén ugyanilyen
mértékben kikapcsolódik a társadalmi életből. 9
Robert K. Merton
Az anómia elméletét Merton fejlesztette tovább. Szerinte anómia akkor lép fel, ha a
társadalmi célok és eszközök között diszharmónia keletkezik. Az anómia az egyénekben
feszültséget ébreszt, ami a deviáns viselkedés felé sodor. Ha az egyén nem képes az
elfogadott célokat a megengedett eszközökkel elérni, akkor vagy a célokon vagy az
eszközökön kénytelen változtatni. Az anómia foka társadalmi rétegenként különbözik: az
alsóbb rétegekben nehezebben tudják a célokat a megengedett eszközökkel elérni, így
7
ANDORKA R.: A deviáns viselkedés szociológiája (Gondolat, Bp. 1974) 21.o.
8
RÁCZ J.: Ifjúsági szubkultúrák és fiatalkori devianciák (Animula, Bp. 1989) 12.o.
9
DURKHEIM, É.: Az öngyilkosság (KJK, Bp. 1982) 197.o.
91
nagyobb az anómia. 10 Merton szerint lényegében egyetlen cél létezik: a pénz-siker

megszerzése. A cél és eszköz közötti ellentmondás több módon oldható meg. Ezeket négy fő
típusba sorolta:
- Újításnak nevezi, mikor az egyén a célokat elfogadja, de nem a megengedett eszközöket
használja (pl. a vagyon elleni bűncselekményeknél),
- Ritualizmus az, mikor az elfogadott eszközöket rutinszerűen használja, de a célokat nem
preferálja (példaként gondolhatunk olyan közösségre, ahol kötelező jellegű követni
valamilyen ideológiát az előrejutásért cserében),
- Visszahúzódás esetén a célokat és az eszközöket is elveti (gondoljunk pl. a hajléktalanokra),
- Lázadásnak nevezi azt a formát, mikor új célok és eszközök érdekében veti el az előzőeket
(ennek tipikus megformálója a forradalmár).
Ez az elmélet keresztmetszeti jellegű, s az anómia nem az egyént, hanem a társadalmat, illetve
annak egyes részeit, rétegeit jellemzi. 11 Merton kiemeli, hogy a deviáns viselkedést
ugyanazok a társadalmi mechanizmusok hozzák létre, mint a konformitást, van saját
funkciója, célszerűsége. A társadalmat és a normákat egyébként erősítik a normáktól
eltérőknek a szankcionálása. Az anómia és a deviáns viselkedés aránya kölcsönösen hat
egymásra, egyre jobban bomlasztja a normatív struktúrát, de fel is léphetnek vele szemben
különféle szabályozó mechanizmusok. 12
David Riesman
David Riesman a konformitás módját három társadalmi (történelmi) karakterben látta:

- A tradicionális társadalmak egyensúlyát az adja, hogy a társadalom tagjai hajlamosak a
hagyományoknak megfelelően élni, így ők a tradícióktól irányítottak.
- A polgárosodott társadalomban már általában gyermekkorukban a célok egész sorát
magukévá tették, ezt tehát belülről irányítottnak nevezzük.
- Később a konformitást az biztosítja, hogy általában érzékenyek mások elvárásaival szemben.
Ekkor kívülről irányítottakról beszélünk 13.
Ezek mellett három egyetemes típust ír le:
- beilleszkedő,
- anómiás,
- autonóm.
A társadalom változása következtében előfordulhat, hogy az eddig társadalmilag elfogadott
konformitás szembe kerül a megváltozottal, ilyenkor az eddig beilleszkedőnek számító egyén
az új közegben anómiássá válik.
Szubkultúra elméletek
A szubkultúra szociológiai meghatározása a következő: minden országos méretű társadalmi

közösségben megtalálunk olyan csoportokat, amelyeknek a normái bizonyos
vonatkozásokban különböznek egymástól, s ezeket a csupán egy-egy csoportra érvényes
normákat nevezzük szubkultúrának 14. Sokféle alapon jöhetnek létre szubkultúrák, leginkább
ismertek a következők:
- nemzedéki alapon (pl. ifjúsági szubkultúrák: csöves, punk, stb.),
- vallási alapon (szekták),
10
ANDORKA R.: id. mű 27.o.
11
u.ott, 29.o.
12
MERTON, R. K.: Társadalomelmélet és társadalmi struktúra (Gondolat, Bp. 1980)
13
RIESMAN, D.: A magányos tömeg (KJK. Bp. 1973)
14
92
- etnikai alapon (szeparáció),

- ideológiai alapon (szélsőséges politikai elveket vallók) 15.
A deviáns magatartásokkal kapcsolatos vizsgálódáskor az olyan szubkultúrák kerülnek a
középpontba, amelyek a létező domináns kultúra normáit nem akarják vagy nem tudják
követni. E mellett a deviáns viselkedést ezek az elméletek - Mertonhoz hasonlóan - a
racionalitás egy verziójának tartják. A szubkultúrában fontosak a csoportfolyamatok, hiszen
kollektív problémamegoldásról van szó. Hangsúly van a szociokulturális tényezőkön is,
amelyekkel szemben az egyén tehetetlen, kiszolgáltatott lehet, s ilyenkor léphet föl a deviáns
viselkedés.
David Matza szerint a deviáns értékek nem ellenértékek, hanem olyanok, melyek a
társadalom minden tagjában megvannak, de a deviánsoknál azonban ezek az ún. földalatti
értékek hangsúlyozottabbak 16.
A szubkulturális csoporton belül az egyénre a deperszonalizálódás a jellemző, illetve az
ellentétes póluson szereplő külső csoporttal szemben pedig egyre nagyobb különbség alakul
ki. 17
Rácz József szerint a szubkultúrák felé a következő érzések, motívumok közvetítenek:
- szociális vákuum és fojtogató kontroll,
- kirekesztődés és kivonulás,
- individualizáció és valahová tartozás. 18
Konfliktus elméletek
A kultúrkonfliktus elméletek azon alapulnak, hogy a viselkedésnormák összeütközése a

bűnözés oka. A társadalomban különböző csoportok élnek egymás mellett, amelyeknek a
viselkedésnormái és az életmódjuk eltérnek egymástól. Ennek oka a különböző
szociokulturális értékeiken és az olykor ellentétes érdekeiken alapul. Ebből a szempontból
nézve a különböző normaszegő viselkedéseket úgy lehet értelmezni, mint két réteg, osztály,
faji, nemzetiségi vagy egyéb más csoport eltérő kultúrájának, felfogásának, értékeléseinek a
konfliktusát. 19
Az érték-konfliktus vagy kultúra-konfliktus elméletek látókörébe bekerült a szegény, alsó
rétegek kultúrája. Parker és Kleiner vizsgálatai arról szólnak, hogy a szegénység kultúrája
nem más, mint az objektív körülményekhez való alkalmazkodás módja, hogy a
szegénységükből és felemelkedés reménytelenségéből adódó lelki feszültségeket elhárítsák. 20
A differenciális asszociáció elmélete
A differenciális asszociáció elmélete a deviáns magatartás kialakulását egyszerű tanulási

folyamatra vezette vissza, amely lényegében semmiben sem különbözik a konform viselkedés
megtanulásától 21. Edwin Sutherland szerint a tanulás másokkal történő interakciókban, a
kommunikáció folyamán valósul meg. Glaser ezen túl mutatva állapítja meg, hogy nemcsak
15
Például szélső baloldaliak vagy szélső jobboldaliak. Ilyen megközelítésből a skinheadek inkább ide tartozóak,
mint a nemzedéki alapon alakuló szubkultúrába.
16
RÁCZ J.: id. mű 21.o.
17
RÁCZ J.: A '80-as évek ifjúsági szubkultúrái Magyarországon (Valóság, 1990. XI.) 74.o.
18
u.ott, 74-76.o.
19
20
u.ott 26.o.
21
u.ott 32.o.
93
személyes kapcsolatok útján lehet tanulni, hanem csoportokkal vagy kulturális mintázatokkal
történő indirekt identifikáció útján is. 22
A csoportban, - amely az egyén számára referenciacsoport jellegű - a személyiség mintegy
megtanulja a bűnözést. Minél többet van ilyen közegben az egyén, annál inkább
asszimilálódik. A tanulás mindenre kiterjed: viselkedésbeli technikákra, motivációkra,
attitűdökre, szükségletekre, racionalizációkra. 23
Tanulás és szocializáció
A differenciális asszociáció elmélete figyelmen kívül hagyta az egyén pszichológiai

kondícióit.
Az egyén személyiségében végbemenő lényeges folyamatokat pszichológiai megközelítés
nélkül nem tudnánk vizsgálni. Ilyen fontos folyamat a szocializáció, melyen azt értjük, hogy a
társadalmi környezet építi, alakítja a személyiséget.
A szocializáció a gyermek és a szülők közötti kapcsolatokban kezdődik. A kisgyermek
személyisége először a szülőktől veszi át az alapvető viselkedésmintákat, szerepeket, itt
alakulnak ki alapvető motivációi, ezeknek erőterében fejlődik ki az énje. Később a
személyiség fejlődését más emberi kapcsolatok és csoporthatások is befolyásolják. 24
A deviancia egy közvetlen szocializációs folyamat eredménye, csakúgy, mint a konform
viselkedés. A deviancia tulajdonképpen a szocializáció valamilyen hibája vagy zavara, és a
deviáns személy nem megfelelően, hiányosan vagy ellentmondásosan lett szocializálva. A
szocializáció során az egyénnek a megfelelő szerep-elvárásokhoz a megfelelő viselkedést kell
elsajátítania. Ennek a tanulási folyamatnak a hiányosságát, inadekvátságát gyakran az egyén
pszichés működésének valamilyen zavara okozza. A szocializáció hibái e mellett
összefüggésben állhatnak a közvetlen családi és emberi kapcsolatokkal, de a
makroszociológiai jellemzők is befolyásoló tényezők. A gyermekkori szocializációs hiba
sajátosan érzékennyé teheti a személyiséget a devianciára másodlagosan szocializáló
kiscsoportok hatásai iránt. 25 A kora gyermekkor szocializációja, az elsődleges szocializáció,
amire a prototanulási folyamat jellemző, amiben a családnak nagy szerepe van. A családi
minták öröklődése, a szociokulturális átörökítés identifikációs folyamatként zajlik le, de egy-
egy minta ellenkező reakciót is válthat ki,- elutasítást.
A másodlagos szocializációban az intézmények (iskolák stb.) és kortárs csoportok szerepét
kell megemlíteni. A szocializáció tulajdonképpen egy állandó, permanens folyamat, hiszen az
egyén élete során mindig kerülhet új helyzetekbe, amelyeket a régi magatartási formákkal,
módszerekkel már nem lehet megoldani, új megközelítésre van szüksége. 26
Deviáns minősítés (labelling - címkézési) elmélet
E szerint az elmélet szerint a külső környezet ítéletétől függ, hogy mi a deviáns. Minden kor
és társadalom mást és mást tartott intézményesen deviánsnak, ami nem teszi lehetővé az
objektív meghatározást. Így a hangsúly nem magán a viselkedésen, hanem a társadalomnak,
és az erre kijelölt társadalmi intézményeknek (pl. a törvényeket képviselő intézmények) a
22
23
u.ott
24
25
u.ott 36.o.
26
Itt szeretnék Riesman által leírt modern társadalomra jellemző, kívülről irányítottak karakterére utalni, akiknél
szinte "követelmény" az állandó változás.
94
reakcióján van 27. Ez a kapcsolódási rendszer aszimmetrikus, mert az egyénnek nincs

lehetősége befolyásolni ezt, mégis interakcionista elmélet, hiszen társadalmi szinten a
kölcsönhatások (társadalmi erőviszonyok) dominálnak.
Becker szerint maguk a társadalmi csoportok okozzák a devianciát, azzal, hogy minősítenek,
címkéznek, szankcionálnak bizonyos szabályok alapján. 28
A deviánssá minősítés a társadalmi intézmények és a környezet részéről megerősíti az adott
személyben azt, hogy elfogadja ezt a "címkézést" és ennek megfelelően viselkedik ezután is,
tehát azonosul ezzel a szereppel 29. Ezt nevezzük deviáns karriernek, amelynek tipikus
"állomásai" vannak: egy probléma miatt krízisbe, válsághelyzetbe kerülő egyén deviáns
magatartást gyakorol. Ekkor még normakövető mintái léteznek, csak ebben a helyzetben nem
tud ezekkel élni. A következő pont, mikor a deviáns stigmát valamilyen formában elnyeri a
közösségtől. Ezt nevezzük a másodlagos devianciának. Ez az egyénben is tudatosul, s
rendszerint ezt az identitás-átalakulást - a diszkrimináció következményeként - más deviáns
személyekkel kapcsolatba kerülvén könnyebben elfogadja, tehát az azonosulás végbemegy.
Ezzel a deviancia állandósulhat a személynél, sőt, fokozódhat, annak ellenére, hogy a
társadalmi kontroll a deviáns minősítéssel éppen hogy rehabilitálni, gyógyítani,
reszocializálni 30 akar. A deviáns identitású személyiség a konform életútra nagyon nehezen
téríthető vissza. 31 A személy címkézése során fő jellegzetességévé válik a deviáns minősítés
és életének fő motívuma a küzdelem a stigma vagy a szankciók ellen. 32
Debrecen, 1998. december 15. Rénes

László
II.
A deviáns magatartás fogalma, értelmezése és problémái.

A deviancia típusai.
A deviáns magatartás fogalma
27
ANDORKA R.: Bevezetés a szociológiába (Aula, Bp. 1992) 411.o.
28
29
ANDORKA R.: Bevezetés a szociológiába (Aula, Bp. 1992) u.ott
30
Ez utóbbi sajnos, negatív előjellel végbe is megy.
31
ANDORKA R.: A deviáns viselkedés szociológiája (Gondolat, Bp. 1974) 40.o.
32
95
Deviáns magatartásnak azokat a viselkedéseket nevezzük, amelyek eltérnek az éppen akkori

társadalomban elfogadott normáktól. Tulajdonképpen a normáktól való eltérésről,
normaszegésről van szó 33.
A társadalmi együttélés alapvető feltétele, hogy a közösség tagjai elfogadjanak és
megtartsanak bizonyos normákat. Normának nevezhetünk minden olyan előírást, elvárást,
amely
valamilyen formában szabályozza az egyén viselkedését. Ezek a normák adnak támpontot a
közösség tagjának, hogy a vele érintkezésbe kerülő más embereknek milyen lesz a várható
viselkedése, illetve, hogy ő maga hogyan viselkedjen, mit vár el tőle a közösség többi tagja. A
társadalmi együttélés normái tulajdonképpen a kiszámíthatóságot is biztosítják.
A társadalomban nagyon sokféle normarendszer él. Vannak jogi és erkölcsi normák, vallási
szabályok, szokások, illemszabályok, stb. A társadalom nem minden norma megszegését
tekinti deviánsnak. Leginkább a jogi és az erkölcsi normák megszegései kötöttek
szankciókhoz. 34 A társadalom azt a normaszegő viselkedést tekinti deviánsnak és köti
szankciókhoz,
amely az egyén vagy a társadalom számára károkat okoz.
A szociológia többnyire csak a súlyosabb normaszegést vizsgálja deviáns magatartásokként.
Feladata továbbá a deviáns viselkedések okait és következményeit alaposan és tárgyilagosan
elemezni, annál is inkább, mert bizonyos mennyiségű devianciával együtt kell élni a
társadalomban, a modern társadalomban talán még inkább, mint a korábbi korszakokban. 35
A társadalomban a sokféle normarendszerből akadnak különfélék, amelyek egymással ellen-
tétben állhatnak. Az ellentétet sok minden okozhatja, a társadalomban különböző felfogások
létezhetnek ugyanarról a kérdésről. 36 Mégis leginkább jellemző a különböző szociokulturális
háttérből származó, a különféle ideológiai, vallási, etnikai felfogások "ütközése". Olyan is
előfordulhat, hogy bizonyos büntetőjogi normákat a társadalom többsége nem ítél el. 37 Ez oda
vezethet, hogy a jogszabályok ellentétbe kerülhetnek az adott társadalom erkölcsi felfogásával
vagy szokásaival. 38 A különböző normák és az uralkodó osztály érdekei között is lehet
ellentét.
A deviancia értelmezése
A deviancia, mint problémás, normaszegő magatartás, és a deviancia értelmezése is

történelmi koroktól, kultúráktól, az adott társadalmon belül létező csoportoktól, az uralkodó
osztálytól, stb. függ.
A deviancia a társadalom terméke, a társadalom (vagy annak egyes csoportjai) minősítik az
egyes magatartási formákat deviánsnak vagy normakövetőnek. 39
Itt szólni kell a normakövetés, a konformitás értelmezéséről is. A normáknak megfelelő
viselkedésnek különböző motivációja lehet:
33
ANDORKA R.: Bevezetés a szociológiába (Aula Bp. 1992)
34
ANDORKA R.: A deviáns viselkedés szociológiája (Gondolat Bp. 1974)
35
ANDORKA R.: Bevezetés a szociológiába , 404.o.
36
Nem véletlen, hogy az eutanázia, az abortusz, az öngyilkosság és a halálbüntetés "támogatása" vagy "tiltása"
körül ideológiai elvek miatt, vallási meggyőződésekből, vagy kulturális különbözőségekből adódóan nagyon
eltérő álláspontokat hallhatunk.
37
Pl. kisebb adócsalások, vám-bűncselekmények, "kenőpénzek" adása, rokoni kapcsolatok kihasználása, de akár
a tömegközlekedési eszközön való "bliccelést" ide sorolhatjuk. Természetes az is, hogy minden csoport mást
utasít vagy fogad el. Pl. az idősebb korosztályból többen akadnak, akik elítélik a jegy nélküli utazást, de a
szerelővel direkt számla nélkül dolgoztatnak (valószínűleg a fiatalok többsége pedig fordítva gondolkodik).
38
Az erkölcsi értékek általában lassabban változnak, mint az egyes jogszabályok, ill. nem feltétlenül élvez egy-
egy erkölcsi érték "jogi védelmet".
39
BÉRES Cs. dr.: Bevezetés a szociológiába - egyetemi jegyzet (kézirat) Db. 1997. 63.o.
96
- a konformitás az egyén szocializációja során beépült a személyiségébe,

- fél a szankcióktól, amik követhetik a deviáns magatartást,
- meggyőződésből cselekszik így,
- a normaszegés lelkiismeret-furdalással jár. 40
Nehezebb kérdés, hogy a devianciákra milyen motívumok hajtanak. A deviáns magatartást a
társadalomban lévő folyamatok hozzák létre, következésképpen nem izolált jelenségről van
szó. A deviáns magatartás jelenségei az egyén szintjén a szocializáció folyamatában társas
interakciók és egyedi élettörténet során szuggesztív minták és primer közösségek
válaszreakciói és ezek közvetítése révén épülnek be a személyiségbe. Ebből következik, hogy
a deviáns mintákat el lehet sajátítani.
Az egyes egyéneknél el kell döntenünk, hogy alkalmi normaszegésről, vagy habituális
normaszegésről van-e szó.
Társadalmi szinten fontos tényező a gyakoriság kérdése. Ameddig a társadalom tagjai nem
érzik magukat érintettnek, személyükben is veszélyeztetettnek egy normaszegő magatartás
által, addig azt nem tekintik deviánsnak, legfeljebb csak nonkonform magatartásnak.
Ugyanakkor, ha egy deviáns magatartási forma kezd tömegessé válni egy társadalomban,
elveszíti deviancia jellegét. Természetesen nem csupán a gyakoriság lényeges, hanem
elsősorban annak a kérdése, hogy a társadalom tagjai mennyiben érzik érdekeiket veszélyben
egy magatartási forma által. Ennek tudható be, hogy az egyénnek kárt okozó magatartást
szigorúbban ítélik meg, mintha valaki az államnak okoz lényegesen nagyobb kárt. 41
A deviáns magatartási formák számszerű alakulását az is befolyásolja, hogy miképpen
változik a társadalom megítélése a különböző jelenségekről. 42 Már Emilé Durkheim is
megállapította, hogy társadalmi változások következménye, hogy növekedik a devianciára
való hajlandóság, illetve, hogy olykor a deviancia csak előlegezése a jövő erkölcsének. 43
A deviancia típusai, magatartási formák
A bűnözés
É. Durkheim a bűnözéssel kapcsolatban leírta, hogy nem létezik olyan társadalom, amelyben
ne lenne bűnözés. Hogy bűnözés létezik, ezt normális állapotnak tekintette, feltéve, hogy nem
halad meg egy meghatározott mértéket. A bűnt másfelől szükségesnek is tartotta,
nélkülözhetetlennek az erkölcs és a jog normális fejlődéséhez. 44
Szabó András a következő meghatározást adta arról, hogyan fejlődhet ki a bűnözés, mint
szükségletkielégítés: az ember rendelkezik a szükségletkielégítés eszközeinek, módjának,
alternatíváinak megválasztási képességével, de hogy hogyan választ, az nagymértékben függ
a ténylegesen rendelkezésére álló alternatíváktól, társadalmilag adott, hozzáférhető
eszközöktől. A bűnözés olyan tilalmazott viselkedésmód, amely az adott feltételekhez
normálisan kapcsolódik, értelmes és racionális, mert problémamegoldó és szükségletkielégítő
eszközcselekmény. 45
A bűnözéssel kapcsolatos tendenciákat leginkább a bűnözési statisztikák világítják meg,
amelyeknek három forrása lehet:
40
ANDORKA R.: A deviáns viselkedés szociológiája. 13.o.
41
BÉRES Cs. dr. id. mű, u.ott 63.o.
42
u.ott 64.o.
43
DURKHEIM, E.: A bűnözés normális jelenség , IN: A deviancia szociológiája - Szöveggyűjtemény Szerk.: Gönczöl
Katalin, Kerezsi Klára (A Szociális Szakképzés Könyvtára sorozat, Bp. 1996)
44
u.ott
45
SZABÓ A.: A bűnözés társadalmi produktum, IN: A deviancia szociológiája - Szöveggyűjtemény Szerk.: Gönczöl
Katalin, Kerezsi Klára (A Szociális Szakképzés Könyvtára sorozat, Bp. 1996)
97
- az ismertté vált bűncselekmények száma, amely a rendőrség adataira támaszkodik,

- az elkövetők és vád alá helyezettek száma, amiről az ügyészség informál,
- a jogerősen elítéltek száma, ami a bíróságoktól származik. 46
Az ismertté vált bűncselekmények száma nem fedi a ténylegesen elkövetett bűncselekmények
számát. A bűnüldözés előtt nem kevés bűncselekmény marad rejtve. 47
A rendszerváltozásig hazánkban a bűnözési tendencia közepesnek mondható, de folyamatos
emelkedést is mutat. Nehéz tényszerűen megállapítani, hogy ebből az emelkedésből mennyi
az, ami "tiszta" többlet, ugyanis az évtizedek alatt a törvények is változtak, régebben
bűncselekménynek elfogadott viselkedési formák elvesztették bűncselekmény jellegüket, míg
új bűncselekményi kategóriák születtek. Ezenkívül még a közlekedési bűncselekmények
fokozatos emelkedése is bonyolítja a kérdést. Mindenesetre megállapítható, hogy a vagyon
elleni bűncselekmények jelentősebb emelkedése már a nyolcvanas években elkezdődött. E
mögött részben a szegénységtől gerjesztett, illetve a vagyoni különbségek széthúzódásából
adódó feszültségek állnak. A rendszerváltozás után a demokratizáló nyitás önmagában is
bűnözést generáló, az életszínvonal-esés nemkülönben.
Megfigyelhető az is, hogy a nyolcvanas évtizedben valamennyi településtípusban nőtt a
bűnözés, de a városokban volt a legerőteljesebb. Nőtt a gyermek- és fiatalkorúak bűnözése is,
amit azzal magyaráznak, hogy ekkorra nőttek fel vétőképes korba a "második Ratkó-
hullámban" született gyerekek. 48
A hatóságok tudomására jutott bűncselekmények száma növekedett, míg az elítéltek száma
alig változott. Okai, hogy a bűnhalmazatok megszaporodtak, de a felderítési arányok pedig
romlottak.
A bűnözés meglehetősen erősen összpontosul a fiatalabb felnőtt férfiakra.
Az elkövetők és az elítéltek száma a leghátrányosabb helyzetű rétegekben a legmagasabb. Ez
igaz a fiatalkorú bűnözésre és az erőszakos bűncselekmények arányaira is. 49
A büntetőjog eszközrendszere önmagában alkalmatlan a bűnözésben újratermelődő társadalmi
problémák megoldására. A kényszer keretei között történő nevelés, kezelés csak esetlegesen
hozhat jó és tartós eredményeket. 50
Az alkoholizmus
Az alkoholizmus mértékének megállapítása nem könnyű. 51 Alkoholizmusnak a mértéktelen

alkoholfogyasztást tekintjük, illetve az olyan személyt tartjuk alkoholistának, aki dependens,
tehát alkoholfüggő, nem tudja megállni, hogy ne fogyasszon alkoholt, kényszeresen iszik. 52
Az alkoholizmus társadalmi probléma, hiszen egy sor negatív társadalmi jelenségbe
begyűrűzik, megtalálható a problémák hátterében, vagy maga az alkoholizmus indukálja a
A deviancia szociológiája - Szöveggyűjtemény Szerk.: Gönczöl Katalin, Kerezsi Klára (A Szociális Szakképzés
46
Könyvtára sorozat, Bp. 1996)

47
Főleg a kis értékű vagyon elleni bűncselekményeknél és a kisebb testi sértéseknél jellemző, hogy számos
bűntett nem válik ismertté. Természetesen ez a latens bűnözés más bűncselekmény fajtákban is meglehet, de az
előzőekre a jellemzőbb.
48
KORINEK L.: A bűnözés alakulása Magyarországon és a jövőbeli kilátások, IN: A deviancia szociológiája -
Szöveggyűjtemény Szerk.: Gönczöl Katalin, Kerezsi Klára (A Szociális Szakképzés Könyvtára sorozat, Bp. 1996)
49
50
GÖNCZÖL K.: Válság - munkanélküliség - büntetőpolitika, IN: A deviancia szociológiája - Szöveg-gyűjtemény Szerk.:
Gönczöl Katalin, Kerezsi Klára (A Szociális Szakképzés Könyvtára sorozat, Bp. 1996)
51
Manapság többször is jelentek meg olyan értekezések, amelyek a lakosság 10%-át becsülik nagyivónak és
rendszeresen (napi szükségletként) alkoholt fogyasztónak, amin kb. 1 millió embert kell értenünk. Talán a vita
legtöbbször nem a számokon, hanem azon van, hogy ebből a tetemes nagyságú embertömegből valójában mégis
hányan számítanak alkoholistának (és milyen értelemben számítanak annak: - orvosi, mentális, közmegítélés
alapján?).
52
98
problémát. Elsősorban a bűnözés és az alkoholizmus, ill. a válások, a családi problémák és az

alkoholizmus összefüggéseit szokták kiemelni, de az alkoholfogyasztás mértéktelensége sok
esetben indukálja például a balesetek előfordulását, vagy az öngyilkosságot. 53
Az alkoholisták számának megállapítása sem könnyű, pontos megállapítása nem is lehetséges.
Általánosan két módszer terjedt el a körülbelüli számadatok elnyeréséhez:
- Ledermann módszere, hogy az egy főre jutó évi alkoholfogyasztást elosztja a lakosság
számával, majd ebből következtet, 54 és alkoholizálási fokokat állapít meg,
- Jellinek-képlet a májzsugorodás következtében meghaltak számát szorozza 0,60-nal és 144-
gyel (a 0,60-as szorzó arra utal, hogy a májzsugorban meghaltak 60%-ánál okozhatta a
betegséget az alkoholfogyasztás, a 144-es szorzó pedig a súlyos alkoholisták számára utal). 55
Az alkoholfogyasztás mértéke nőtt az évtizedek folyamán, ami ebben a legveszélyesebb, hogy
leginkább a mértéktelenül ivók száma növekedett. Ezt támasztják alá a statisztikai adatok
arról, hogy hazánkban milyen mértékű az alkoholos eredetű májzsugorodásban meghaltak
száma. Nemzetközi összehasonlításban is magasak ezek az adatok. 56 Az alkoholizmus az
aktív felnőttkor derekán a leggyakoribb (tehát a 30-49 év közöttieknél), és itt is elmondható,
hogy nagyobb arányban vannak köztük a férfiak, mint a nők. Sajnálatos viszont, hogy egyre
nagyobb a nők körében az alkoholfogyasztás 57 és több az alkoholbeteg, valamint egyre
fiatalabbakat érint az alkoholizálás. 58
Drogfogyasztás
Téves az az elgondolás, hogy a kábítószerfogyasztás csak napjainkban okoz problémát, a régi

társadalmi rendszerben nem, vagy alig létezett. Ez igaz lehet a hatvanas évekre és a hetvenes
évek elejére, mikor még valóban nagyon szűk körre volt jellemző az abúzus, s ez is főleg csak
gyógyszerek szedését jelentette alkohollal kombinálva. A hetvenes évek második felében
viszont már sokkal szélesebb körben elterjed a fiatalok körében a kábítószerezés, s ez egy
"ellenkulturális" mozgalomnak, a csöves szubkultúrának a számlájára írható. A
gyógyszer+alkohol mellett megjelennek az olyan gyógyszerek, amelyekhez nincs szükség az
alkohol besegítésére (Parkan, kodeint tartalmazó gyógyszerek), de tömegesen a szipózás
terjed el (ragasztókat és hígítót belélegezve érhető el a hatás, aminek az elterjedését főleg a
könnyű beszerezhetőségének és olcsóságának köszönhette). 59 A hetvenes-nyolcvanas évek
fordulójára már a fiatalok között nem ritka a politoxikomán. A nyolcvanas években a
53
az öngyilkosság és az alkoholizmus összefüggéseiről lásd TEMESVÁRY B.: Szuicidológia - krízisintervenció (oktatási
segédanyag) (Szeged, 1995) 68-69. o.
54
Ebben a módszerben sok minden okozhat pontatlanságot, pl. a kiskorúak-felnőttek aránya a lakosságban, az
absztinens-keveset ivók-sokat ivók aránya eltérő lehet országonként, régióként, de akár településenként is, vagy
az, hogy az illegálisan beszerzett alkohol mennyiségét szintén csak becsülni lehet.
55
Könyvtára sorozat, Bp. 1996) és lásd még BÉRES Cs. dr.: Bevezetés a szociológiába - egyetemi jegyzet (kézirat) Db. 1997.
68-69.o.
56
A nemzetközi kitekintésben érdemes még megjegyezni, hogy nemcsak itthon tapasztalat az, hogy egy-egy
országnak vagy régiónak megszűnik a tradicionális alkoholfogyasztási kultúrája, s "mindent fogyasztókká"
válnak. Sajnos ez a tendencia a kevésbé veszélyes sör- és borfogyasztást a tömény szeszesitalokkal "fejeli
meg".
57
Pl. a 70-es évek óta beszélünk a "GYES-betegségről", amikor a fiatal anyukák magányukat, depressziójukat
alkohollal kezdték el orvosolni.
58
Egyes nézetek szerint a tömény szeszesitalok fogyasztásának az emelkedésénél több tényező együtt hat: pl.
divat, reklám, több a "zugivó" és a fiatalkorú az alkoholfogyasztók körében, stb.
59
Külön fejezetet lehetne írni arról, hogy a "hatalom" hogyan próbálta elkendőzni ezt a problémát, de egy idő
után nem lehetett szemet hunyni, hiszen szaporodni kezdtek a recepthamisítások, a gyógyszertári betörések, a
kórházi osztályokról a jellegzetes gyógyszerek lopása, lakótelepek építkezéseiről, cipőgyárakból tetemes
mennyiségben tűntek el a ragasztók (Palma-tex), stb. És a közvélemény már ekkor több halálesetről is tudott !
99
fogyasztott drogok köre nő. Szélesedik az indiai kendert termelők és fogyasztók köre. 60 A
kemény drogok iránti igény elterjedését mutatja, hogy egyre többen fogyasztanak házilag
gyártott mákkészítményeket. Tulajdonképpen ekkorra már mindent kipróbáltak a fiatalok,
amitől valamennyire is kábító, bódító, euforizáló hatást remélhettek. A rendszerváltozás
idejére így kialakult egy potenciális keresleti oldal, aminek nem sokáig kellett várnia a
megfelelő kínálati oldalra. 61
A kábítószerfogyasztásban az utóbbi pár évben nagy változások történtek. Nemzetközileg is
tapasztalható tendencia, hogy tömegesen terjedt el az extasy és a speed tabletták használata
(amfetamin származékok), s minden drogot, de ezeket leginkább egyre fiatalabbak használják
és egyre több nő/lány. A másik érdekes változás, hogy korábban a kábítószerfogyasztás -
itthon és külföldön is - inkább a nagyobb városokban élő fiatalokra volt jellemző. Ma az
amfetamin származékok fogyasztása esetén város és falu között alig tapasztalható a
különbség. 62 Tömeges elterjedésüket annak köszönhetik, hogy nem túl drágák, a divatokhoz
adekvátan alkalmazkodnak: a techno és rave zenék gyors ritmusát a szerek felerősítik a
szívritmus gyorsításával (ez okozhat életveszélyt! 63), a mega-diszkók olykor több ezres
tömegében individuális élményt adnak, nem szólnak bele a hétköznapokba, mert egyelőre
még a fogyasztója nem marginalizálódik vagy kriminalizálódik a drogfogyasztás miatt.
Valóban "ideális" arra, hogy hosszú távú fogyasztókat nyerjenek ezekkel a szerekkel.
Az öngyilkosság
Öngyilkosságot követ el az az ember, aki életének saját maga vet véget. Öngyilkossági
kísérletről akkor beszélünk, ha valaki a meghalás, az öngyilkosság szándékával károsítja saját
szervezetét, de ennek következtében nem hal meg. 64
Talán nem véletlen, hogy a modern szociológia első nagy munkája, a ma is alapműnek
számító 1897-es É. Durkheim könyv az öngyilkosság vizsgálatával foglalkozik. A
multivariáns analízis módszerével bebizonyítja, hogy sok tévhit veszi körül ezt a tárgykört,
viszont alapvetően meghatározó a társadalmi integráció mértéke.
A kutatókat máig feszíti a kérdés, hogy milyen társadalmi, kulturális és pszichés folyamatok
vannak az öngyilkosságok hátterében. A meghatározó tényezők a személyiségben, a pszichés
fejlődésben éppenúgy jelen lehetnek, mint a társadalmi, szociális vetületekben. A személyiség
is lényegében társadalmi termék, hiszen a különféle lélektani sajátosságok társadalmi
hatásokra alakulnak ki és szilárdulnak meg, amit szociológiailag vizsgálhatunk, de nem
nélkülözhetjük a személyiség és a ráható interperszonális folyamatok pszichológiai
ismeretét. 65
60
Ekkor már könnyű nyugatra kiutazni (és még nem is olyan drága ). "Divatos" célpont Amszterdam, Európa
drog-fővárosa, ahonnan szinte semmi kockázattal nem járt kisebb mennyiségű magot hazahozni.
61
Magyarország tranzit országból cél országgá vált, s ma már mindenféle drogból megvan a megfelelő kínálat.
Bárhol beszerezhetőek, igaz a kemény drogok köre még inkább csak Budapesten, egy-két nagyobb városban,
valamint Dunántúl néhány városában találnak gazdára. Ennek az oka az igazán magas árak lehetnek.
62
A hatalmas, hangárszerű diszkók kiköltöztek a nagyobb városokból a főutak mellé, gyakran egy-egy falu
határába. Így még azok a falusi fiatalok is közelebb kerülhettek a drogokhoz, akik eddig kissé elszigetelődve
éltek.
63
A kiszáradás veszélye is nagyon nagy. Egy ilyen "beszerezett" éjszaka alatt kb. 12 liter folyadékra van
szüksége a szervezetnek. Éppen ezért az ilyen szórakozóhelyeken feltűnően magas az ásványvizeknek az ára, a
mosdóban a hidegvizes csap helyett "véletlenül" csak melegvizes működik stb.
64
BUDA B.: Az öngyilkosság (Animula, Bp. 1997) 62.o.
65
BUDA B.: id. mű 17.o.
100
Henry és Short leírása szerint az emberi törekvések meghiúsulása frusztrációt okoz, aminek a
növekedésével erősödik az agresszív indulat is. Az agresszivitás lehet kifelé vagy befelé
irányuló. Ha a külső társadalmi kényszer gyenge, akkor az egyén a kudarcaiért önmagában
keresi a hibát, agresszióját maga ellen fordítja. 66
A személyiségben viszonylag kevés az irreverzibilis folyamat, a pszichológiai állandók
szüntelen mozgásban vannak. Krízisek, traumák hatására, a megoldási minták hiányos volta,
vagy inadekvát használata eljuttathatják az egyént a szuicidális szindrómához. Bakó Tihamér
négy preszuicidális traumát tart jellemzőnek:
- tárgyvesztés,
- szégyen,
- bűntudat,
- narcisztikus sérelem. 67
Temesváry Beáta az öngyilkosságveszélyt az alábbiak szerint csoportosította:
- biológiai okok (pl. biológiai krízis, akceleráció stb.),
- pszichológiai okok (pl. diszharmonikus és deviáns család, kudarcok, beilleszkedési zavarok,
stb.),
- szociális okok (pl. szerepváltás, szerepvesztés, normarendszer és gazdasági változások
stb.). 68
Bakó idézi Joseph Richman tapasztalatát: a szuicidális cselekmények mögött nagyon fontosak
a családi háttérben meghúzódó folyamatok. Olyan családokat vizsgált, ahol az egyik tag
öngyilkosságot követett el, s hét pontban összegezte a lehetséges jellemzőket:
- a szükséges változás elfogadásának a képtelensége,
- szerepkonfliktusok, kudarcok, fixációk,
- megromlott családi struktúra,
- affektív nehézségek,
- kiegyensúlyozatlan vagy egyoldalú kapcsolat családon belül,
- tranzakciós nehézségek,
- hiányos krízismegoldási stratégiák. 69
Buda Béla egy helyen J.D. Douglast idézve arra figyelmeztet, hogy az öngyilkosság nem
egységes viselkedésforma. Minden öngyilkosságnak sajátos jelentése van az egyén és a
szociális környezet vonatkozásában, tehát valamilyen funkciót tölt be, mert nem egyszerű
reakció vagy dezintegrációs jelenség. 70
A hazai öngyilkosság kutatások főbb megállapításait az alábbiakban lehetne összegezni:
Már a múlt század elején bizonyíthatóan többen lettek öngyilkosok a református térségekben.
Az első emelkedési hullám a kiegyezés utáni időkben következett be, majd a századfordulótól
az emelkedés folyamatos. 1945 után az újabb emelkedési hullám 1968-tól következett be, a
legmagasabb pontját 1983-ban érte el (45,9/100ezer lakos, ami csaknem ötezer főt jelentett).
Napjainkban csökkenő tendencia van (kb. évi 3500 fő körül mozog). 71
Az öngyilkosságok megoszlása az ország területén az utóbbi hetven év alatt csaknem állandó.
Kiemelkedő megyék Csongrád és Bács-Kiskun, városok közül Szeged, Budapest és
Debrecen. 72
Az öngyilkosság következtében elhunytaknak valamivel több mint a kétharmada férfi. A
szuicidium tentamenesek között viszont a nők gyakorisága a kiemelkedő. A befejezett
66
uo.
67
BAKÓ T.: Titkok nélkül (Cserépfalvi, Bp.) 19.o.
68
TEMESVÁRY B.: Szuicidológia - krízisintervenció (oktatási segédanyag) (Szeged, 1995)
69
BAKÓ T.: id. mű 194-195.o.
70
Az öngyilkosság pszichés háttere - esettanulmányok, Szerk.: Buda B.- Füredi J. (Medicina, Bp. 1987)
71
BÉRES Cs. dr.: id. mű, u.ott 70.o.
72
Volt idő, amikor Debrecen gyakorisága volt a legnagyobb, a fővárost is megelőzve, viszont ez a gyakoriság
hosszú ideig változatlan maradt, míg Szeged gyakorisága drasztikusan nőtt.
101
öngyilkosságoknál a fiatalabbak között nagyobb a férfitöbblet, idősebbeknél emelkedik a nők

aránya. Kor szerint vizsgálva, a legnagyobb számban a 40-55 éves korosztályban fordulnak
elő. 73
A házasok öngyilkossági arányszáma jóval alacsonyabbak a nőtlenek, hajadonok, elváltak és
özvegyek arányszámainál. A házassági családállapot tehát csökkenti az öngyilkossági rizikót.
Az öngyilkosság gyakoribb a társadalom kedvezőtlenebb helyzetű rétegeiben. A
századforduló környékén egyes településeken az értelmiség körében volt gyakoribb az
öngyilkosság, a földművesek között viszont kisebb. Egyetlen hátrányos helyzetű réteg volt,
ahol magas volt a gyakoriság: a háztartási alkalmazottak. 74
Mentális betegségek
A társadalmi beilleszkedési zavarok közül a mentális zavarok elterjedtségéről a legnehezebb

világos képet kapni. Az egészségügyi ellátó rendszerben az előfordulás gyakorisága
feltételezhetően nem a lakosság összes ilyen jellegű betegét mutatja meg. Különböző
vizsgálatok alapján a skizofréniában szenvedők aránya kb. 2,5 ezrelék, a súlyosabb
pszichiátriai betegségben szenvedők aránya 1-2%-ra tehetők. A neurózisban szenvedők
számát nagyon magasan, 25-50%-ban állapítottak meg, de a depresszió is elég gyakori
előfordulású a lakosság körében. Kérdés, hogy ilyen tömeges előfordulás esetében a neurózist
devianciának tekintsük-e. 75 Az évtizedek során emelkedett a betegek száma, ami talán annak
köszönhető, hogy az 1965 óta létező ideggondozó intézetek 76 időközben fokozatosan
fejlesztették a hálózatukat, de a kórházi ágyak számát is növelték, amik hatására több beteg
került be az egészségügyi rendszerbe. 77
Az ideg- és elmebetegek között több a nőtlen, hajadon és elvált, ami valószínűleg annak
köszönhető, hogy nehéz a betegekkel együtt élni, sokszor a család toleranciája is elfogy. A
betegek között több a nő, de pl. a skizofrénia a férfiaknál hamarabb jelentkezik. A mentális
betegségek többsége fiatal felnőttkorban jelentkezik, ebből adódóan az egyre idősödő
korcsoportoknál egyre magasabb arányokkal találkozunk. 78
Debrecen, 1998. december 8. Rénes László
III.
A deviancia és a társadalmi folyamatok kapcsolata
73
BÉRES Cs. dr.: id. mű, u.ott.
74
Könyvtára sorozat, Bp. 1996) 318-319.o.
75
76
a debreceni Ideggondozó Intézetet 1963-ban hozták létre.
77
78
102
Bevezetés
Minden társadalmi együttélés feltétele, hogy a társadalmi közösség tagjai megtartsanak

bizonyos normákat. A normáktól való eltérést nevezzük devianciának, de a norma és a
deviancia fogalma, tárgya is koronként és társadalmanként változó. Hogy az egyént milyen
belső és külső feltételek sarkallják normakövetésre vagy normaszegésre, - ezeknek az okai
még inkább változóak. Szociológiai szempontból fontos meghatározás az, hogy a deviancia
károkat okoz a társadalomnak, a különböző közösségeknek, a családoknak és az egyéneknek,
de a deviancia általában egy akut feszültséghelyzet szorításában "teremtődik" meg, - tehát az
ok és az okozat megközelítése egyaránt szükséges. A társadalom változásainak oldaláról nem
közömbös kérdés az, hogy milyen tényezők (társadalmi folyamatok) befolyásolják a deviancia
kialakulását, terjedését, avagy a visszaszorításának milyen lehetőségeit lehetne alkalmazni.
A társadalmi folyamatok bemutatása, értelmezése
Társadalmi rétegződés
A társadalomban élő emberek különböző társadalmi pozíciókat töltenek be, amelyek alapján
különböző csoportokba oszthatók, s ezek a társadalmi csoportok a társadalmi struktúrában
különböző helyet foglalnak el. Ebből következik, hogy ezek a pozíciók, illetve a struktúrában
található csoportok egymással nem egyenlők, így a társadalmat egyenlőtlenség jellemzi.
A társadalmi struktúra rendező elve alapján megállapíthatjuk, hogy egyes egyének vagy
csoportok hol foglalnak helyet pl. a társadalmi munkamegosztásban, vagy a szűkös javakhoz
való hozzájutás módját és mértékét illetően. 79 A társadalmi egyenlőtlenségeket tehát több
kategóriában is mérni tudjuk, ezek közül a legfontosabb tényezők: a jövedelem, a vagyon, a
munkaviszonyok, a munkakörülmények, az iskolai végzettség, a lakásviszonyok, a lakóhely
környezete, a szabadidő eltöltése, az egészségi állapot, a műveltség, a családi állapot.
Minden embernek megvannak a különböző szükségletei, amit többé-kevésbé képesnek kell
lennie kielégíteni. A társadalmi egyenlőtlenség tulajdonképpen azt is jelenti, hogy nem
mindenkinek adatik meg - különböző okok folytán - a szükségleteik kielégítése, s a fent leírt
tényezők figyelembe vételével vannak előnyösebb és hátrányosabb helyzetűek.
Ezeknek az ismeretében beszélhetünk deprivációról, megfosztottságról, mikor egy adott
egyén vagy csoport a társadalom nagy többségéhez képest megfosztva van javaktól,
lehetőségektől stb.
Szegénység
A társadalmi egyenlőtlenségek leginkább tetten érhetők a szegénység témakörénél.

A szegénység egyben létforma is, amelyben az egyes személyek sorsukat sikertelenségként,
kudarcként élik meg. 80
Oscar Lewis Sanchez gyermekei c. könyvében kifejti, hogy a szegényeknek is van kultúrája,
csakhogy ez a kultúra más norma- és értékrendszereket tartalmaz, mint a társadalomban
általánosan elfogadottak. Ennek lényegében védő funkciója van, mentális egészségüket a
szegény életkörülmények között másként nem tudnák fenntartani. A probléma leginkább ezzel
az, hogy egyben ez is kiemelkedésüknek a gátja, a beilleszkedésre - kivételektől eltekintve -
79
ANDORKA R.: Bevezetés a szociológiába (Aula, Bp. 1992.) 72.o.
80
GÖNCZÖL K.: Bűnös szegények (KJK. Bp. 1991.) 152.o.
103
képtelenek. 81 A szegényebb rétegekben ezért a társadalmi beilleszkedési zavarok előfordulása

gyakorinak mondható. Az alkohol vagy a kábítószer tompítja a depriváltság érzését, a
megélhetés reménytelenségei, a feszültségekkel teli pszichés megterhelés is a mentális
betegségek kialakulását okozhatják.
A magyarországi szegénység alakulásánál megállapítható, hogy régebben a falvakban
koncentrálódott, de a mai emelkedést inkább a nagyobb városok és az ipari agglomeráció
adja. A munkanélküliséggel való összefüggést "bizonyítja" az is, hogy a mezőgazdasági
fizikai foglalkozásúakhoz képest keményebben jelentkezik a szegénység a szakképzetlen
munkásoknál. A nyugdíjasok között valamivel több a szegények aránya, mint az
összlakosságban, viszont a gyermekkorú népességben nagyon megemelkedett a szegények
aránya. 82 A sokgyermekes családokban élő gyerekek - kevés kivétellel - valószínűleg a
szegények táborát gyarapítják!
A munkanélküliség
Napjaink egyik legégetőbb problémája a tömeges, regionális és tartós munkanélküliség. Ezek

a meghatározások olykor ugyanazokat a munkanélkülieket érinti, hiszen tömegesen és
tartósan munkanélkülivé leginkább az elmaradottabb régióban váltak.
A munkanélküliség és a szakképzettség összefüggéseire, kapcsolatára ad választ a munkapiac
szegmentálódásának a kérdése. Azokat fenyegeti leginkább a munkanélküliség, akik
szakképzetlenek, illetve a szakképesítésük nem keresett a jelenlegi munkaerőpiacon. Talán
ebből adódik, hogy igen sok a tartós munkanélküli, és ezek a társadalomnak nagyon jól
körülhatárolható rétegeiben, elsősorban a szakképzetlen munkásságban összpontosulnak. Az
is tendencia, hogy a munkanélküliség erősen sújtja a munkakezdő fiatalokat. 83
A tartós munkanélküliek önértékelése negatívan változik, a családon belüli viszonyok
átrendeződnek, a konfliktusok megnőnek. 84 A munkanélküli férfiak között az alkoholizmus
elterjedése a jellemzőbb, a nők esetében viszont a mentális betegségek (neurózis, depresszió,
stb.) jelent meg nagyobb számban.
Lakáshelyzet és lakóhely
A lakáshoz jutás Magyarországon mindig is érzékeny pontja volt a társadalmi

különbségeknek. Talán pont ezért a lakáshelyzetből nagyon fontos információkat tudhatunk
meg, leginkább azt, hogy a különbségek itt "kézzel foghatóan" tetten érhetők.
A mai hazai lakásviszonyokra jellemző, hogy túlnyomó többségben vannak a kicsi lakások, a
benne lakóknak nem megfelelő nagyságúak, mert vagy két személynél több lakik egy
szobában, vagy különböző generációk kénytelenek együttlakni. 85
A városokban az emberi kapcsolatok személytelenebbek, a család és a közösség kontrollja
meggyengül. Az elidegenedés, a normák és a kontroll hiánya az anómia állapotát
eredményezi. Ebből következik, hogy könnyebben előfordulhatnak a devianciák.
Természetes, hogy a városok egyes lakónegyedei között is megjelenik a társadalmi különbség,
olyan formán, hogy bizonyos részeken az előnyösebb helyzetűek, máshol viszont a
hátrányosabb helyzetűek laknak. Szegregációra és szukcesszióra is tudunk hazai példákat. A
régi lakóházak övezete idővel kezd haladni a "slumösödés" felé, ami igen súlyos társadalmi
problémákhoz vezet. 86 Ez a probléma önmagában hordozza a deviancia terjedését.
81
ANDORKA R.: i.m. 88-89.o.
82
ANDORKA R.: i.m. 119.o.
83
84
85
86
104
Társadalmi mobilitás
Társadalmi mobilitásnak nevezzük azt a jelenséget, mikor az egyén társadalmi helyzete

megváltozik az előző társadalmi pozíciójához képest (intragenerációs mobilitás), vagy szülei
társadalmi helyzetéhez képest (intergenerációs mobilitás). 87
A társadalmi mobilitás leginkább a strukturális változásoktól függ. A mobilitási esélyek
egyenlőtlensége a társadalmi egyenlőtlenségek egyik fajtája. Parsons szerint a jobb mobilitási
esélyek a még nagynak számító egyenlőtlenségeket is elfogadhatóbbá teszik. 88
Természetesen az igazságosság megkívánja, hogy a mobilitási esélyek is jobban
kiegyenlítődjenek, de a gazdasági fejlődés számára sem hátrány.
Hazánkban a gyors iparosítás miatt nagy volt a mobilitás aránya (parasztból munkás, fizikai
dolgozóból szellemi foglalkozású stb.).
A mobilitásnak is vannak hátrányai. A más társadalmi helyzetbe való átkerülés sok esetben
nem jár problémák nélkül. Ez a változás gyakran jár lakóhely-változással, és egyéb más
változásokkal együtt előidézhetik a gyökértelenség, az anómia állapotát. Az "oda már nem,
ide még nem" érzése is vezethet devianciákhoz (öngyilkosság, alkoholizmus és egyre
gyakrabban hallani drogfogyasztásról).
Vándorlás és ingázás
A vándorlás azt jelenti, hogy valaki másik településre költözik, tehát lakása egy másik
településen lesz. Ha ez a lakás az állandó lakása, akkor állandó vándorlásról van szó, ha csak
ideiglenes, akkor ideiglenes vándorlásnak nevezzük.
Ingázásról beszélünk, ha valakinek a lakóhelye és a munkahelye (vagy iskolája) más-más
településen van, így ingázik a két település között.
A vándorlások mindig szelektívek, vagyis a kibocsátó és a befogadó népességével korban,
nemben, társadalmi összetételben nem egyeznek meg a vándorlók. Ez a kibocsátás és a
befogadás oldalán is súlyos problémákhoz vezethet. A kibocsátónál észlelhető problémára
hazai példa, hogy a falvak elöregedése nagyban köszönhető annak, hogy az életerős és fiatal
munkaerő a városokba vándorolt. A befogadónál okozhat problémát a fölévándorlás, mikor a
bevándorlók a befogadó népesség előnyös helyzetűi közzé kerülnek, ill. az alávándorlás,
mikor a hátrányos helyzetűeket növelik a bevándorlók.
A vándorlás Magyarországon az iparosodás következtében nagyon magas volt az ötvenes
években. Ekkor Budapestre, a régióközpontoknak számító nagyobb városokba és az ipari
agglomerációkba indult meg a vándorlás. Később ez a tendencia olyan módon változott,
hogy a vándorlás továbbra is ilyen irányú maradt, de a kibocsátók főként a környék vidéki
települései lettek.
A vándorlásnál hasonló probléma merülhet fel, mint a társadalmi mobilitásnál, - a
gyökértelenség jelensége ennél a népességnél is megjelenhet.
A nemzetközi vándorlásnál a legnagyobb problémát a különböző kultúrájúak közötti
konfliktusok okozhatják. Magyarországon még általánosan nem tapasztalni ezt a jelenséget,
de már azért egy-egy konfliktus felütötte a fejét Budapesten (pl. a "kínai negyednek" számon
tartott területen az átlagnál jóval több erőszakos bűncselekményt követtek el).
Az ingázás szintén az erőltetett iparosítás idején volt tömeges. 89 Ekkoriban a családok
egynegyede volt úgy érintett, hogy általában a család valamelyik férfitagja tartósan ingázott.
A többségben a szaktudás nélküli falusi férfiakról van szó, akik az iparba kerültek a tartós
87
88
89
Pl. 1960 körül 630 ezer ingázót tartottak számon, amiből 600 ezer volt tartós ingázó.
105
ingázás révén. Az ötvenes években hatalmas munkásszállókat építettek, ahova hétközben

lettek elszállásolva a munkások. A hét közbeni ipari munka és a meglehetősen hosszú utazás
után ezek a férfiak még az otthoni mezőgazdasági munkákba is besegítettek hétvégén és a
szabadságuk alatt. A tartós ingázás a családi kapcsolatok lazulásához, a megfeszített tempó és
a munkásszállók "miliője" pedig az alkoholizmus terjedéséhez vezetett.
Az iskolai végzettség
A társadalmi egyenlőtlenségek megmutatkoznak a népesség iskolázottságában is. Pierre

Bourdieu a francia iskolarendszert elemezve, a társadalmi egyenlőtlenségeket úgy látta, hogy
az iskola nemzedékről nemzedékre átörökíti oly módon, hogy rejtett társadalmi
diszkrimináció megy végbe, hiszen kifelé az iskola az objektivitás látszatát kelti. 90 Ezt úgy is
értelmezhetjük, hogy a származás szükséges feltétele az elért iskolai végzettségnek, viszont a
társadalom közvetlenül az iskolai végzettség alapján "értékeli" az egyént és nem a
származása révén. A már említett társadalmi mobilitás lehetősége természetesen valamelyest
változtathat ezen.
Egy időben a szociológusok úgy gondolták, hogy az oktatás fejlesztésével és kiterjesztésével
csökkenteni lehet az egyenlőtlenségeket, de a gyakorlat inkább Bourdieu-t igazolta.
Az iskolai végzettség egyre inkább meghatározza az elérhető társadalmi helyzetet. 91
Akik az általános iskola 8 osztályát sem tudják elvégezni, azok élete nagyon hátrányosan
alakul, mert alig van esélyük arra, hogy a szakképzetlen rétegekből felemelkedjenek, így
nagyon nagy arányuk él a létminimum alatt, s az országos arányszámuknál sokkal nagyobb
arányban szerepelnek a deviáns viselkedésűek, különösen a börtönbüntetésre ítéltek és az
alkoholisták között. 92
Egészségi állapot
A WHO alapokmánya szerint "az egészség a testi, szellemi és társadalmi jólét teljes állapota,
és nem csak a betegség és rokkantság hiánya." Szociológiai értelemben egészségesnek azt az
embert tekinthetjük, akinek életműködései az adott környezetben kiegyensúlyozottak, lelki
élete harmonikus és a társadalom vele szemben támasztott elvárásainak képes megfelelni. 93
Az ember egészségi állapotát a biológiai tényezők mellett a társadalmi tényezők is
befolyásolják, így pl. a környezetének az állapotából, az életkörülményeiből, az életmódjából,
a munkaviszonyából származó előnyök vagy hátrányok kihatnak az egészségi állapotra.
A hazai statisztikák a magyar népesség egészségi állapotáról sem mutat megnyugtató képet. A
legszembetűnőbb a férfi lakosság mortalitási mutatója, a születéskor várható átlagos
élettartam a férfiaknál napjainkban 64 év, a nőknél 73 év. 94 Ennek okát leginkább a
következő halálozási okokkal szokták magyarázni: szívkoszorúér betegségek (pl. infarktus),
agyérbetegségek, májzsugorodás, tüdőrák és az öngyilkosság. Mindezek olyan halálokok,
amelyeknek hosszú "előtörténetük" van, tehát a mélyebben fekvő okok a hosszabb megelőző
időszakokban alakultak ki. 95 A kiemelt halálozási okok többségében a deviáns magatartás és
a helytelen életmód játszanak nagy szerepet.
Életmód
90
91
92
93
94
1966-ban 67 év volt a férfiaknál, a nőknél pedig 72 év.
95
106
Az életmód a szükségletek kielégítése érdekében végzett tevékenységek rendszere, ami

tartalmazza azt, hogy a társadalom tagjai milyen tevékenységet végeznek, hol, miért és kikkel
végzik ezeket. 96
Az életmód is kifejezi a társadalmi egyenlőtlenségeket. A társadalmi rétegződés
megnyilvánulása az, hogy az egyes társadalmi rétegek eltérő életmódot folytatnak. 97
A helytelen életmód negatív befolyása az egészségi állapotra egyértelmű. Többek között
milyen okok húzódnak meg a helytelen életmód mögött:
- a nem megfelelő táplálkozás mögött sok esetben az alacsony jövedelmi szint,
- a szabadidő hiánya vagy a nem megfelelő eltöltése hátterében a kevés jövedelem mellett
nagyon meghatározó a túlhajszoltság, pl. a "munkahely-féltés" miatti "önkéntes" túlórázások,
éves szabadságok csak papíron kivétele stb.
Az életmód és a deviancia összefüggéseihez adnak támpontot az olyan időmérleges
felmérések, amelyekből kitűnhet, hogy a vizsgált személyek életében mennyire vannak jelen a
deviáns magatartások.
Család
A család alapvető funkciója a gyermek szocializációja, ami alapján fog majd felnőttként a
társadalomban élni, viselkedni, szerepeket ellátni, a közösség tagjaként a normákat és
értékeket elfogadni vagy elutasítani. A család szocializációs szerepe nem csökkent és
pótolhatatlanságát a negatív példákkal lehet megerősíteni. Nemcsak ott lesznek hajlamosak a
gyerekek a devianciára, ahol a szülők magatartása deviáns, hanem abban a családban is
védtelenebbek, ahol a családi összetartás nem erős, a légkör megromlott vagy hűvös, a
családtagok nem fordítanak kellő időt egymásra, vagy néhol a családi "kommunikáció-
közvetítő" a pénz. Az utóbbi "jelenség" ha nincs is szoros kapcsolatban a fiatalok egyre
gyakoribb kábítószer fogyasztásával, mégis némi összefüggést érezhetünk.
A család testi és lelki gondozó, támogató szerepének jelentőségét bizonyítja, hogy mindenféle
társadalmi szempontból problematikus viselkedés (bűnözés, alkoholizmus, mentális betegség,
öngyilkosság) gyakoribb a nem házasok, mint a házasok körében. 98
Kiemelhetjük példának, hogy a befejezett öngyilkosságot elkövetők között milyen magas az
elváltak, nőtlenek, hajadonok, özvegyek aránya. 99
Még mindig a családi adottságok a meghatározóak az átörökítési folyamatokban, mert aki
hátrányos adottságú környezetben nevelkedik, annak integrációs esélyei a szüleihez képest
mostanában kifejezetten romlanak. 100
Befejezés
Magyarországon 1989 óta gyors és megfordíthatatlan politikai-gazdasági változások

történtek, amely változások a társadalmi folyamatokat is befolyásolják. Mindenekelőtt a
népességre gyakorolt közvetlen hatásokról beszélhetünk, s itt Durkheimre hivatkozva
megállapíthatjuk, hogy a változások bizonyos fokon érték- és normavesztésekkel jártak, az
anómia jelensége ezért érzékelhető. A közvetlen hatások között a gazdasági változások
"lecsapódását" is rögtön érezhette a lakosság, ami szintén sok problémát vetett fel. A
társadalmi egyenlőtlenségek napjainkban tovább nőnek, ennek a hatása már most érzékelhető,
96
97
BÉRES Cs. dr.: Bevezetés a szociológiába - egyetemi jegyzet (kézirat) Db. 1997. 57.o.
98
99
A sorrend azonos a statisztikai gyakorisággal.
100
107
bár az árnyaltabb következmények csak a későbbi időszakokban fognak jelentkezni. Az

egyenlőtlenségek, a társadalmi különbségek és a deviáns viselkedések gyakorisága között
tudunk összefüggéseket felmutatni, hiszen pl. a legalacsonyabb iskolai végzettségűek
életkörülményei a legrosszabbak, de a bűnözés, az alkoholizmus vagy az öngyilkosság itt a
leggyakoribb. 101 A létbizonytalanság veszélyében a társadalmi szolidaritás, az integrálódás
hiánya is fokozhatja a deviancia terjedését.
Debrecen, 1998. december - 1999. január

Rénes László
IV.
A segítő intézmények szerepe, lehetősége és felelőssége a deviancia társadalmi

jelentkezésében és kezelésében
Bevezetés
"Nehéz megállapítani, hogy a deviáns viselkedési formák akadályozzák-e a fejlődéssel való

lépéstartást vagy éppen fordítva: a kitörés kilátástalansága kedvez a deviáns viselkedési
minták sokszor generációkról generációkra történő átörökítésének." 102 Gönczöl Katalin mikor
ezt felveti, egyben válaszol is erre, azzal, hogy valószínűsíti, vice versa, egymást erősítő
folyamatokról van szó. A halmozottan előforduló deviáns viselkedési formák bemutatásánál
tisztább képet kapunk ennek igazáról.
A legnagyobb kérdés, hol, mikor, hogyan és ki(k) tud(nak) pozitív módon beavatkozni és
milyen szinten (egyén, család, közösségek, társadalom), hogy a társadalmi integráció ne
devalválódjon (tovább), hogy a családok képesek legyenek betölteni a szerepüket, hogy a
társadalom egyénei tudjanak bízni önmagukban, képességeikben, lehetőségeikben, és kellő
önvédelemmel és önismerettel felvértezve boldoguljanak akkor is, ha valamilyen nehézséggel
kerülnek szembe.
A deviancia jelentkezése és kezelése
A deviancia jelentkezése és kezelése a családban
A család alapvető funkciója a gyermek szocializációja, ami alapján fog felnőttként majd a
társadalomban élni, viselkedni, szerepeket ellátni, a közösség tagjaként a normákat és
értékeket elfogadni vagy elutasítani. A család szocializációs szerepe nem csökkent és főként a
negatív példák mutatják, hogy az elsődleges szocializáció mennyire meghatározó az egyén
életében. A szocializáció első szakaszában jelentősen felerősödnek a negatív viselkedési
101
102
108
minták hatásai, direkt módon realizálódik a reprodukciós folyamat. 103 Ebből következtetve a
deviáns magatartást tanúsító szülők gyerekei hátrányos helyzetben vannak, életük alakulása
feltételezhetően nem lesz problematikus, de hiszen sok esetben életük első időszaka sem
mentes a problémáktól. Azon gyermekeknél, akiknek a szüleinél halmozottan előfordulnak
deviáns viselkedési formák a felemelkedési esélyek nagyon csekélyek. Gönczöl Katalin arra
mutat rá, hogy vizsgálatai még inkább azt erősítik meg, az új generáció az előző generációnál
is hátrányosabb helyzetbe kerül a legtöbb esetben. 104 Ez minden oldalról nagyon nagy
gondokat vet fel, de különösen a szegénység és a bűnözés területe, s az
összekapcsolódásuknak a problémája az, ami össztársadalmi és szociálpolitikai szinten a
legnehezebb feladatnak látszik. "A bűnelkövetés családi keretek között megvalósuló
társadalmi reprodukciója a legszegényebb rétegekben igen intenzív". 105 Nem véletlenül a
család szerepénél kerül ez szóba, hiszen ez a folyamat családi keretek között reprodukálódik,
így az elsődleges prevenciónak a családot kell "megcéloznia". A család "intézményét"
erősíteni kell morálisan és anyagilag is. A szegénység elleni küzdelem lényeges pontokon
összekapcsolhatók a családtámogatással, hiszen a kardinális kérdések összefüggnek: például a
lakáshozjutás lehetősége, sokgyermekes családok relatív elszegényedése, stb. Természetesen
sok más kérdésben is támogatni kell a családokat, főként olyan szolgáltatásokkal lenne
szükséges, amelyek a gyermeknevelésben, a gyerekek szocializációjában nyújtanak segítséget
a szülőknek. Példaként gondoljunk arra, hogy ma egy átlagos anyagiakkal rendelkező négy
tagú családnak is nagy áldozatot jelent egy nyári üdülés. Egy hátrányos helyzetű családnak, ha
ebben nekik nem segít senki, akkor elérhetetlen az üdülés. Pedig ez egy olyan ráfordítás
lenne, ami a családot anyagilag és erkölcsileg is segíti, a családi kötelékeket erősítheti, a
gyerekek nevelésében is pozitív "adalék". A szociálpolitikának ilyen és ehhez hasonló
családtámogatásokat is fel kellene vállalnia ahhoz, hogy a család minél inkább betölthesse a
funkcióját, mert a deviancia reprodukciója a család szerepének kihagyásával nem lesz
visszaszorítható.
A deviancia jelentkezése és kezelése másodlagos csoportokban
"Megfigyelhető egy olyan tendencia, hogy az anómia nemcsak a társadalom integrálatlanabb

régióiban fordul elő, hanem a társadalmi intézményeken belül is." 106 Rácz József ezen
megállapítása érvényes azokra az intézményekre is, ahol közvetlen módon lehetne gyakorolni
a prevenciót, de erre nagyon kevés esély van a környezet közönyössége miatt. Nem hiszem,
hogy bárki vissza akarná sírni a régi munkahelyi brigádmozgalmakat, az erőltetett iskolai
KISZ rendezvényeket, mert helyettük normálisabb, működőbb, életképesebb, humánusabb
közösséget formáló kezdeményezésekre lenne szükség, de helyettük leginkább nem
teremtődött semmi. Az emberek között közösségeken belül, jól-rosszul kialakulhatott
régebben egy "jelzőrendszer", hogy a veszélyhelyzeteket vagy a kríziseket megélők
segítségére állhassanak. Manapság ez leginkább azért nem működik, mert az emberek egy
csoporton-közösségen belüli társaiknak sem mondják el problémájukat, nem "jeleznek",
hiszen a probléma = tökéletlenség (nem tökéletes munkaerő pl.), hátrányosság, sebezhetőség,
gyengeség, stb. A bizalmatlanság mellett még ott van az is, hogy a "magánügy" mindenki
joga és ez a jog sérthetetlen, de leginkább egy fallá vált az emberek között, ami egyrészt véd
attól, hogy mások beleszóljanak a dolgainkba, de másrészt megkímél attól is, hogy másokra
kelljen energiát pazarolni. Mindenképpen szemléletmód-váltásra lenne szükség, hogy a
társadalmi integráció működőképesebbé válhasson. Ebben az attitűd-váltásban nagy szerepe
103
GÖNCZÖL K.: i.m. (KJK. Bp. 1991.) 169.o.
104
GÖNCZÖL K.: i.m. (KJK. Bp. 1991.)
105
106
RÁCZ J. dr.: A drogfogyasztó magatartás (Medicina, Bp. 1988) 99.o.
109
lehet a civil szférának. A civil kezdeményezések támogatásával elérhető, hogy helyileg az

igényekhez mérten adekvát szolgáltatások alakuljanak ki, illetve egyfajta példát is mutat,
hogy a saját környezetünket mi magunk is képesek vagyunk változtatni, hogy a humán
erőforrások sok esetben többet érnek, mint az anyagiak. A mentálhigiénés adottságainkat és a
toleranciánkat felülről nem lehet „fejleszteni”, csak az interperszonális interakciókban
fejlődőképesek. Ezért fontos a „frontvonal”, s ebben a civil szféra. Másrészt a krízis
megoldásához, a menekülés és a feladás helyetti megküzdésben segít, ha az egyénnek jó a
társas támogató rendszere, azaz jól működik a családja, a baráti és munkahelyi környezete. 107
A deviáns magatartások csökkenéséhez a családi kapcsolatok mellett a közösségi életen
keresztül vezet az út.
A segítő intézmények
Társadalmi szolgáltatások és hálózatok: - oktatás, egészségügy, lakásellátás és a személyes

szociális szolgálatok. 108 Mindegyik terület nagyon fontos a prevenció szempontjából nézve is.
Gödöny József a prevencióról a következőket írta, ami általánosan igaz, „hogy a hatékony
megelőzés érdekében nem néhány megelőzési intézkedés szükséges, hanem egy egész
rendszer kiépítése, amelyben a különböző elemek, megelőzési területek szervesen
kapcsolódnak egymáshoz, s egységes egészet alkotnak.” 109 Egyelőre még erről nem
beszélhetünk, viszont az igényéről továbbra is. Az intézmények és a szakemberek
erőfeszítései azonban lassan érnek be, ha nincs jól megvalósítható szociálpolitikánk. A
rendszerváltozás óta a társadalmi folyamatok nem mindig alakultak kedvezően, amit nem
minden területen tudtak makroszinten kezelni, leginkább „tűzoltás” történik.
Az együttműködésre talán a legjobb példa a gyermekjóléti szolgálat és a családsegítő
szolgálatok kapcsolata. A családot, mint „működő egységet” így jobban lehet segíteni,
támogatni, s bizonyos deviáns magatartások jelentkezése esetén némi beavatkozási lehetőség
is biztosított.
Fejlődés történt a mentálhigiénés szolgáltatások területén is, hiszen egyre több ilyen
szolgáltatás van jelen, s a civil szféra leginkább ennek a területnek a munkájából veszi ki a
részét. „Azok az intézményhálózatok, amelyek a lelki problémákkal küszködő, bajbajutott
embereknek próbálnak segítséget nyújtani, tehát a mentálhigiénés ellátásban részt vállaló
intézmények kiterjesztése - úgy, hogy a hátrányos helyzetű rétegek tagjai is hozzá tudjanak
jutni -, hozzásegíthetnek a hátrányos helyzet egyik lényeges összetevőjének a mérsékléséhez,
s ezáltal a deviáns magatartások mérsékléséhez is.” 110
A szociális segítségnyújtás területén azonban vannak még olyan tendenciák, amelyek a
deviáns magatartás kezelésénél sok kívánni valót hagynak maguk után.
A hivatali álláspont szerint nem a rászorultság, hanem az "érdemesség" az elsődleges
szempont, aki viszont deviáns, az nem érdemel igazán támogatást. A deviáns környezetben
élő személy viszont általában felismeri ezt a megbélyegző, elutasító reakciót, ezért nem kér
segítséget, fél az elutasítás okozta újabb stigmától. Ha a családból mégis kér valaki
támogatást, az rendszerint a nő, akinek nagyobb esélye is van a meghallgatásra, mint a
férfinak. 111 Erre a „stigmatizálásra” is utalhattam volna akkor, mikor a deviáns családokban
felnövekvő gyerekek halmozottan hátrányos helyzetéről írtam.
107
BUDA B. dr. - FÜREDI J. dr.: Az öngyilkosság pszichés háttere - Esettanulmányok (Medicina, Bp. 1987)
108
FERGE ZS.: A társadalmi újratermelés és társadalompolitika (KJK. Bp. 1982.)
109
GÖDÖNY J.: A bűnözés megelőzése, IN: A deviancia szociológiája - Szöveggyűjtemény Szerk.: Gönczöl Katalin,
Kerezsi Klára (A Szociális Szakképzés Könyvtára sorozat, Bp. 1996) 137.o.
110
ANDORKA R.: Bevezetés a szociológiába (Aula, Bp. 1992.) 122.o.
111
110
Hasonló módon vetül fel ez a probléma R. A. Cloward - F. F. Piven tanulmányában: „... a

feltételekhez kötött juttatási rendszerből adódó diszkrecionális lehetőség óriási hatalom a
szegények felett. A közsegélyből élők - igencsak szerény - megélhetése ettől függ.” 112
Befejezés
A deviáns magatartások előfordulásának csökkentése nem egy-egy társadalmi csoportnak

vagy az ezt felvállaló szakmának az „ügye”, hanem össztársadalmi érdek. Ennek a felelőssége
makro- és mikro szinten is jelen van, a kérdés, hogy ez mennyire tudatosult, tud-e, képes-e a
társadalmunk olyan attitűdök kialakítására, amelyek a deviancia ellen ható normákat és
értékeket erősíti.
A szakemberek szerepe nemcsak a gondozás, a segítségnyújtás és a támogatás, hanem az is,
hogy ezt tudásukkal, hozzáállásukkal minél hatékonyabban elősegítsék.
Debrecen, 1999. január 8. Rénes

László
IRODALOMJEGYZÉK
A deviancia szociológiája - Szöveggyűjtemény, Szerk.: Gönczöl Katalin - Kerezsi

Klára (A Szociális Szakképzés Könyvtára sorozat, Bp. 1996)
Andorka Rudolf: Bevezetés a szociológiába (Aula, Bp. 1992)
Andorka Rudolf: A deviáns viselkedés szociológiája (Gondolat, Bp. 1974)
Bakó Tihamér: Titkok nélkül, Lélektani vizsgálódások az öngyilkosságról
(Cserépfalvi, Bp. 1992)
Béres Csaba dr.: Bevezetés a szociológiába - egyetemi jegyzet (kézirat) (Db.
1997)
Buda Béla: Az öngyilkosság - orvosi és társadalomtudományi tanulmányok
(Animula, Bp. 1997)
Buda Béla - Füredi János: Az öngyilkosság pszichés háttere - Esettanulmányok
(Medicina, Bp. 1987)
Durkheim, Émile: Az öngyilkosság (KJK. Bp. 1982)
Gönczöl Katalin: Bűnös szegények (KJK. Bp. 1991)
Kopp Mária - Szedmák Sándor: Az öngyilkossági magatartás pszichoszociális
háttértényezői a magyar lakosság körében (Végeken, 1997. IV.)
Merton, Robert K.: Társadalomelmélet és társadalmi struktúra (Gondolat, Bp.
1980)
Rácz József: A drogfogyasztó magatartás (Medicina, Bp. 1988)
Rácz József: A '80-as évek ifjúsági szubkultúrái Magyarországon (Valóság,
1990. XI.)
Rácz József: Ifjúsági szubkultúrák és fiatalkori devianciák (Animula, Bp. 1989)
Riesman, David: A magányos tömeg (KJK. Bp. 1973)
112
CLOWARD, R.A. - PIVEN, F.F.: A szakbürokráciák - a juttatási rendszerek mint befolyásrendszerek. IN: A jóléti állam -
szerk.: Lévai K. - Ferge Zs. (KJK. Bp. 1991.) 177.o.
111
Temesváry Beáta: Szuicidológia - Krízisintervenció (oktatási segédanyag)

(Szeged, 1995)
Zonda Tamás: Öngyilkos nép-e a magyar? (Végeken, Bp. 1995)

Drogfüggőség
Téves az az elgondolás, hogy a kábítószerfogyasztás csak napjainkban okoz problémát, a régi

társadalmi rendszerben nem, vagy alig létezett. Ez igaz lehet a hatvanas évekre és a hetvenes
évek elejére, mikor még valóban nagyon szűk körre volt jellemző az abúzus, s ez is főleg csak
gyógyszerek szedését jelentette alkohollal kombinálva. A hetvenes évek második felében
viszont már sokkal szélesebb körben elterjed a fiatalok körében a kábítószerezés, s ez egy
"ellenkulturális" mozgalomnak, a csöves szubkultúrának a számlájára írható. A
gyógyszer+alkohol mellett megjelennek az olyan gyógyszerek, amelyekhez nincs szükség az
alkohol besegítésére (Parkan, kodeint tartalmazó gyógyszerek), de tömegesen a szipózás
terjed el (ragasztókat és hígítót belélegezve érhető el a hatás, aminek az elterjedését főleg a
könnyű beszerezhetőségének és olcsóságának köszönhette). 113 A hetvenes-nyolcvanas évek
fordulójára már a fiatalok között nem ritka a politoxikomán. A nyolcvanas években a
fogyasztott drogok köre nő. Szélesedik az indiai kendert termelők és fogyasztók köre 114. A
kemény drogok iránti igény elterjedését mutatja, hogy egyre többen fogyasztanak házilag
gyártott mákkészítményeket. Tulajdonképpen ekkorra már mindent kipróbáltak a fiatalok,
amitől valamennyire is kábító, bódító, euforizáló hatást remélhettek. A rendszerváltozás
idejére így kialakult egy potenciális keresleti oldal, aminek nem sokáig kellett várnia a
megfelelő kínálati oldalra 115.
A kábítószerfogyasztásban az utóbbi pár évben nagy változások történtek. Nemzetközileg is
tapasztalható tendencia, hogy tömegesen terjedt el az extasy és a speed tabletták használata 116
(amfetamin származékok), s minden drogot, de ezeket különösen egyre fiatalabbak használják
és egyre több nő/lány.
Drogok
113
Külön fejezetet lehetne írni arról, hogy a "hatalom" hogyan próbálta elkendőzni ezt a problémát, de egy idő
után nem lehetett szemet hunyni, hiszen szaporodni kezdtek a recepthamisítások, a gyógyszertári betörések, a
kórházi osztályokról a jellegzetes gyógyszerek lopása, lakótelepek építkezéseiről, cipőgyárakból tetemes
mennyiségben tűntek el a ragasztók (Palma-tex), stb. És a közvélemény már ekkor több halálesetről is tudott !
114
Ekkor már könnyű nyugatra kiutazni (és még nem is olyan drága ). "Divatos" célpont Amszterdam, Európa
drog-fővárosa, ahonnan szinte semmi kockázattal nem járt kisebb mennyiségű magot hazahozni.
115
Magyarország tranzit országból cél országgá vált, s ma már mindenféle drogból megvan a megfelelő kínálat.
Bárhol beszerezhetőek, igaz a kemény drogok köre még inkább csak Budapesten, egy-két nagyobb városban,
valamint Dunántúl néhány városában találnak gazdára. Ennek az oka az igazán magas árak lehetnek.
116
Tömeges elterjedésüket annak köszönhetik, hogy nem túl drágák, a divatokhoz adekvátan alkalmazkodnak: a
techno és rave zenék gyors ritmusát a szerek felerősítik a szívritmus gyorsításával (ez okozhat életveszélyt!), a
mega-diszkók olykor több ezres tömegében individuális élményt adnak, nem szólnak bele a hétköznapokba,
mert egyelőre még a fogyasztója nem marginalizálódik vagy kriminalizálódik a drogfogyasztás miatt. Valóban
"ideális" arra, hogy hosszú távú fogyasztókat nyerjenek ezekkel a szerekkel.
112
Drognak nevezzük azt az anyagot, amely a központi idegrendszerre hatva hangulati,

gondolkodásbeli változásokat okoz és hatása potenciálisan káros a szervezet testi-lelki
folyamataira.
A drogokat domináns hatások alapján 4 főcsoportba oszthatjuk:
• 1. Stimulánsok, „gyorsítók”
• energetizáló, feldobja a fogyasztót: kokain, extasy, speed.
• 2. Bódító szerek
• szorongásoldó, nyugtató hatású: alkohol, ópiátok, ragasztó-hígító szerek, nyugtatók.
• 3. Hallucinogének:
• hallucinációt okozhatnak: LSD, psilocybin.
• 4. A típusos hatású drogok
• a többitől eltérő hatásmechanizmusúak: marihuána, cannabis, hasis.
Kábítószerek csoportosítása hatóanyaguk alapján:

• ópiátok
• az ópium a mák nedve
• máktea
• morfin
• mindegyik erős pszichés függést okoz, de a testi függés is kialakul
• heroin
• félszintetikus anyag
• a heroinnál a legerősebb a fizikai függés, a szer hiányában a használt adagtól és a
használat időtartamától függő erősségű testi tünetek lépnek fel (pl. hidegrázás,
izzadás, hasmenés, orrfolyás, súlyos szorongások, csont és ízületi fájdalmak stb.
• a túladagolás halált okoz
• a heroin gyakran szennyezett, ezért hatóanyagtartalma változó, hatása nehezen
kiszámítható.
• kokain
• az egyik legdrágább drog, mégis népszerű
• rendszeres használata után depresszió léphet fel
• az alkohollal nagyon veszélyes
• erős lelki függőséget alakíthat ki.
• cannabis származékok
• marihuána: rendszeres, hosszan tartó használata hangulati elsivárosodáshoz,
apátiához vezethet
• hasis: testi függőséget nem, ellenben pszichés függőséget okozhat
• cannabis, indiai kender (fű): alkalmi használónál 13 perc a hatás, 56 perc a távozás,
gyakorlott használónál 10 perc a hatás és 27 perc a távozás. Kimutatható alkalmi
használónál 2-4 napig, a krónikusnál 2-3 hétig is; pszichés függőség kialakulhat.
• amphetamin
• extasy
• speed - eredetileg kokain-heroin keveréke
• 20 perc a hatás, 8-12 óra a távozás
• alkalomszerű használat után is nyomott hangulat és fokozott alvásigény jelentkezik
113
• huzamosabb idejű használat után depresszió alakulhat ki

• fizikai dependenciát nem okoz, viszont pszichés függőséget igen.
• LSD
• dózisfüggő: kis adagban inkább a hangulatot befolyásolja, nagyobb adagoknál
tudatmódosító hatása a jellemző
• rendkívül erős pszichés hatásai miatt lelkileg labilis emberekre veszélyes lehet
• fizikai függést nem, de lelki függőséget okoz.
Függőség
A függőségnek két fő fajtája van. Az egyiknél a vágyat egy kémiai anyag bevétele elégíti ki
(kémiai függőség), a másik esetben maga a viselkedési minta az, ami kényszeresen visszatér,
ez a viselkedési addikció.
Függőség tünetei, napi adagok:
• kisebb adag,
• nagyobb adag,
• nagy adag,
• túladagolás.
Kezelés és gyógyítás
A kényszeres droghasználó ember érzelmi élete fokozatosan elsivárosodik, szociális élettere

beszűkül. A súlyos pszichés problémákkal küzdő ember eleinte a külső-belső szorongató
élmények és a külvilág előli „elbújásra” használja a szert. Később a mindennapi drog
megszerzéséért folytatott harc és az elvonástól való félelem súlyosbítja meglevő szorongását,
amit - más módszerek nem lévén - szintén droggal csillapít. Leon Wurmser amerikai
pszichiáter szerint minden kényszeres kábítószer-használat egy öngyógyító kísérlet. „A
kényszeres droghasználat sokkal inkább egy tünet a többi között, a háttérben meghúzódó
zavar kifejeződése, nem a betegség maga.”
A drogos belül különleges élményeket, érzéseket, életvitelt él át, még kívülről elutasítást.
Éppen elég büntetés a drogosnak, amit csinálnak. Abban kell segíteni, hogy visszatérjenek
abba az állapotba, hogy kezelni tudják a problémáikat. A konfliktus önmagában nem baj, a
kezelése a nehéz. Az önkéntesség fontos a terápiában. A szenvedésnyomás hatására alakul ki
általában az önkéntesség. Az embert el kell fogadni, a viselkedését nem (Rogers). A
szenvedélybeteg megmutatja, hogy hol nem működik a család. Ezért nem elítélni kell őt,
hanem támogatni, ill. változtatni a problémákon.
Motiváció
Nagyon sajátos motivációs rendszerről van szó, hiszen már a betegség is nagyon sajátos,
specifikus. A motiváció kialakulását sok tényező befolyásolja: pl. a függőség-vágy-visszaesés
komponensek, de a kliens kialakult képe magáról és a droggal való viszonyáról is befolyásoló.
Általában először nem is a leszokás motivál, hanem a külső erők (beilleszkedési zavarok,
egészségi állapot romlása, a környezet ráhatása stb.).
A leszokás felé terelő tényezőket mindig tisztázni kell: miért éppen most kér segítséget, mit
vár a kliens a terápiától. Lehet, hogy csak egy "gyengébb" drogra akar áttérni, ebben motivált
a kliens, s nem a teljes absztinenciában. Éppen ezért közösen kell a klienssel megtervezni a
terápiát.
A motiváció alakulása függ a kliens-terapeuta kapcsolatától, a megtervezett terápiától is. A
kapcsolati kínálatnak és elvárásnak tehát mindig szinkronban kell lenniük egymással.
114
Fontos része a terápiának az intézményi keretek betartása, hiszen a kliensekre jellemző, hogy
feszegetik a határokat, kereteket, korlátokat, szabályokat. A szabályok, a rendszeresség
viszont biztonságot is adnak.
A drogos mintáktól való távolodás is erősíti a motivációt. A felelősség fokozatos áthárulása a
kliensre szintén a motivációt segíti.
A motivációk kialakítása a közös küzdelem gyümölcse.
A terápiába delegált kliensnél (hozzátartozók által, ill. rendőrségi eljárás alatt állók) is ki lehet
alakítani a motivációt.
A kezelés folyamata:
• 1. kontaktusfázis
• 2. méregtelenítés
• 3. megvonás szakasza
• 4. utógondozás, rehabilitáció.
Néhány intézményi ellátás:

Konzultáció (counseling)
A counseling tanácsadást jelent. A segítői gyakorlatban ez a kifejezés árnyaltabb és nem
direkt. Célja, hogy változást idézzen elő a kliens életformájában, kapcsolatainak rendszerében
és kezelésében, látásmódjában. Módszere a pszichológiai együttműködés, amely viszonylag
hamar kiemel a krízisből. Bátorító, önkifejezést erősítő, konkrét problémamegoldó kapcsolat.
Terápia
A terápia célja szintén a változás. Segíti a problémák feldolgozását, fejleszti a személyiséget.
Lassabb, de tartósabb átrendeződést eredményez. A keretei a konzultációval szemben
zártabbak. Eszköze a feltáró beszélgetés, amely tükröz, értelmez és összefüggéseket tár fel.
Ambuláns betegellátás
Egyéni vagy csoportos terápiával, gyógyszeres kezeléssel, hozzátartozóik bevonásával,
önsegítő csoportok megajánlásával segítenek az ambulanciák.
Rehabilitáció
Az igazi nagy probléma - mely a tartósabb józanságot megakadályozza - a lelki megvonási
tünet-együttes „túlélése”. Ez már nem valósítható meg kórházban, itt csak előkészítő a
drogbeteg. A sikerhez speciális rehabilitációs körülmények szükségesek megfelelő
időtartammal, ami a minimális 8 hónaptól akár több évig is eltarthat. Csak önkéntes alapon
lehet elképzelni a rehabilitációt, melyet valójában egyetlen drogbeteg sem óhajt, ezt az élet
kényszeríti ki. Kezelésre az elvonási tünetek előli menekülésbe való belefáradás, a teljes
anyagi, egzisztenciális ellehetetlenülés, a lepusztulás, hozzátartozók ultimátumai, bírósági
határozat miatt jelentkeznek. A szenvedélybetegségektől csak szenvedések útján lehet
szabadulni, ez az áldozat nem kerülhető el. A drogos Én-nek „meg kell tanulnia”, hogy egy
másik Én születhessen, megerősödhessen. Ezt az ember egyedül képtelen végig csinálni,
ehhez kell a rehabilitáció folyamata, mely már nem elsősorban orvosi kérdés.
A környezet és közösség segíti a testi tünetektől már megszabadult, de lelki mivoltában
nagyon sérülékeny egyént. A drogos életforma feladása, megváltoztatása szinte lehetetlen
feladatok elé állítja a legelszántabb jelentkezőket is. Ezért kell a rehabilitáció segítségével új
környezetben speciálisan felkészült segítőkkel elhagyni a régi életet, feladni a kapcsolatokat
és reflexeket, hogy egy új szemlélet alakulhasson ki, valami beléphessen a drog helyébe.
Drogprevenció
A problémakezelés hatékonysága nem akkor jó, ha a krízis környékén történik, hanem ha

jóval hamarabb; ezért természetes, hogy a prevencióra egyre nagyobb hangsúlyt kell fektetni.
115
El kell érnünk, hogy társadalmi szinten képesek legyünk kezelni ezt a kérdést, de elsősorban a
helyi közösségek tudnak a probléma ellen tenni.
A feladatok több szinten adottak:
• társadalmi szint,
• közösségi együttműködés,
• prevenció,
• kínálatcsökkentés.
A megelőzés színterei:
• a család, ami érték- és mintát közvetítő közösség,
• az iskola, ahol holisztikus szemlélettel kell a munkát végezni, be kell vonni a családokat is,
nagy hangsúlyt kell fektetni a készségfejlesztésre, a drogprevenció mellett a kortársak és a
média hatásaival is foglalkozni kell.
• egyéb (pl. munkahely, egyházi közösségek, katonaság, gyermekvédelmi intézmények,
média, szabadidős tevékenységek színterei stb.).
Meg kell tanítani:

• a szenvedélykeltő szerek visszautasítását,
• apróbb sikertelenségek elviselését,
• konfliktusok megoldását,
• korlátokat felállítani és elfogadni,
• érzelmeket kifejezni,
• kapcsolatokat építeni,
• saját erényeit és gyengéit felmérni,
• ellenállni a reklám nem kívánatos hatásainak és elsajátítani helyes megítélésüket,
• az érzéseket kezelni,
• pozitív értékrend kialakítását,
• a jó közérzet, a boldogság és sikeresség szükségletének kontrollálását.
Debrecen, 2000. november 15. Rénes László

116
A MENTÁLHIGIÉNÉ ÉS A SEGÍTŐ KAPCSOLAT
„Az ÚR mondotta: Ember, küzdve küzdj, és bízva bízzál.”
(Madách: Ember tragédiája)
… sajnos … az egészség mindenjavak között az, melyre az ember a legkevesebb figyelmet

fordítja.
Mercier: Verpestete Luft
A közösségben a személyiség harmóniája, egészségi állapota szükséges a társadalmi

fejlődéshez. Nem lehetnek meg lelki egészségvédelmi ismeretek nélkül azok, akik
emberekkel foglalkoznak.
Lényegében mindenki rászorul egy bizonyos fokú lelki egészségvédelmi ismeretre. A testi
higiéné mellett a lelkivilág védelmének közkinccsé kell válnia.
A mentálhigiéné a lelki egészség megőrzésének a tudománya tartalmazza mindazokat az
ismereteket, amelyek arra irányulnak, hogy megelőzzék a lelki rendellenességeket, javítsák az
egyén pszichológiai beilleszkedését a társadalomba, illetve képességeit a harmonikus szociális
kapcsolat kialakítására.
Hosszú út vezetett idáig, hogy a mentálhigiéné valóban mindenki számára segítséget
jelentsen, és szabad utat kapjon.
Már az ókori vallásbölcsészek, középkori tudósok is gyakran beszéltek a lélek nyugalmáról,

harmóniájáról. A Kínaiak (Kon-Fucius és Lao-Ce), az indiaiak (Buddha), valamint a zsidók
(Mózes) egyaránt foglalkoztak az ideális nyugalmat hozó társadalommal.
Arisztotelész (Kr.e. 384-322) drámaelméletével kapcsolatos: katarzis fogalma vált jelentőssé.
„Ép testben ép lélek” – mens sona in corpore sano – szólt a régi mondás, amit Szaladin
szultán házi orvosa, Maimumi Mózes (1135-1204) vallásbölcs is így vélt. A test és a lélek
szoros összefüggését is hirdette, igen sok bölcs tanácsot adott az egészséges lelki életre.
René Descortes (1596-1650) számos mai összefüggésre mutatott rá. Így a „gondolkodom,
tehát vagyok” - cogito ergo sum - nem csupán a lét igazolására szolgált, hanem az emberi élet
szellemi természetét is kifejezi.
Immanuel Kant (1721-1805) foglalkozott a kedély hatalmával, káros érzelmeken lehetséges
önuralom kérdésével.
Johann Kaspar Lavater (1741 - 1801) az embert gondolkodás, érzés és cselekvés egységében
szemlélte.
Hippokratész (Kr.e. 460-377) a pszichiátriai irányzat első képviselője, a lelki bánatokat testi
okokra vezette vissza.
Galenus (130-200 körül) úgy vélte, hogy a pszichikus tünetek keletkezésében a szexuális élet
zavarának is szerepe van.
A középkorban az elmebántalmakra ördögűző (exorcizmus) eljárást alkalmaztak.
117
Későbbi századokban az elmebetegek sorsa a bezártság, istállókban, börtönökben leláncolva

tétlenségben éltek.
Philippe Pinel (1745-1826) elsőként a francia forradalom hatására szabadította meg őket a
párizsi Salpetriere-ben.
Hasonló szemléletben tették a betegek érdekében: Vincenzo Chiorugi (1759-1820)
Olaszországban, William Tuke (1732-1819) Angliában, Benjamin Rush (1745-1813) az
Amerikai Egyesült Államokban.
A fentiek a betegek egészséges személyiségrészének egyaránt nagy fontosságot
tulajdonítottak.
Jean-Etienne Dominique Esquirol (1772-1840) kiemelte az alkoholizálást, szólt a
megelőzéséről, óvta a gyermekeket a szellemi túlterheléstől.
E. Feuchtersl Eben (1806-1848) a bécsi pszichiátriai tanszék megalapítója a „Lélek
dietetikájáról” című műve, úttörőnek számít. „A testet fenyegető veszély elhárítása” volt a fő
szempont. Wilhelm Griesinger (1817-1868) a pszichiátria kapuit megnyitotta a neurológia
számára. Az agy betegségének tartotta az elmebántalmakat Emil Kraepelin (1856-1926),
koffein, tea és alkohol hatásának megfigyelését végezte.
A „mentálhigiéné” kifejezés először amerikai szerző, V. Sweetster (1797-1875) könyvében
fordul elő (1843-ban).
Majd több tanulmány jelent meg e témakörből: ami az elmebetegek intézeti és polgári
jogaival, szociális problémáival foglalkozik. 1901-ben használta először R. Sommer a
„pszichés higiéné” kifejezést.
Mégis Clifford W. Beers (1876-1949) elmegyógyintézeti tapasztalatából kiindulva 1908-ban a
pszichiátriai ellátás javításában kereste a lelki egészségvédelem útját, így az ő nevéhez
fűződik a mentálhigiénés mozgalom megteremtése.
Ő a svájci származású amerikai pszichiáter, Adolf Meyer (1866–1950) támogatásával került a
köztudatba. Az ellátás javítása mellett pszichés bántalmak és betegségek megelőzése, a
visszaesés megakadályozása volt a cél, Mayer a szakszerű „mentálhigiénés törődést”
alakította ki, felesége az utógondozással foglalkozott.
Amerikában megalakult az országos Mentálhigiénés Bizottság, első kongresszusát 1930-ban,

Washingtonban tartották.
A második világháború után létrejött az Elmeegészségügyi Világszövetség, 1948-ban
Londonban szervezte első kongresszusát.
A mentálhigiéné tért hódított a gyermekegészségügyben és „A gyermekkor a mentálhigiéné
aranykora” majd az orvostudományra, az iparra és az élet egyéb területére is átterjedt.
Sigmund Freud (1856-1939) a pszichoanalízis magalkotásával a mentálhigiéné szempontjából
is korszakalkotó volt. A tudattalan megismerésével kitágította és gazdagította ismereteinket.
Lényeges az ösztönvilág, az anya-gyermek kapcsolat; a lelki sérülések ismeretének
fontossága. A lélekelemzés lelki egészségvédelmi jelentőségére is előremutatott.
Gerald Caplan nevéhez fűződik a preventív pszichiátria alapkövének a letétele.
A primer, secunder és tercier prevenció a lelki egészségvédelem igazi célja.
Másfelől a lelki higiéné művelését a „köz-egészség” feladatai közé soroljuk.
A lelki egészségvédelem a lelki betegségek okainak kiiktatásával, a bajok elhárításával az
elsődleges prevenció foglalkozik. Benne a korai beavatkozással, kezeléssel, a késői
következmények megelőzésével, vagyis a másodlagos prevencióval.
A betegek visszaesésének megakadályozását a társadalomba való visszatérés elősegítését a
rehabilitáció, vagyis a harmadlagos „tercier” prevenció foglalja magába.
Sokszor az elődleges, másodlagos, tercier prevenció összemosódik s nem határolható el.
Magyarországon a mentálhigiénés mozgalomnak jelentős tradíciója van.
118
Pándy Kálmán (1868-1945) már a század elején leírta, hogy „a közveszélyesség nem kívánja
meg feltétlenül az intézetet, ha a környezet, a családtagok szeretettel bánnak a beteggel,
otthonában is gyógyítható”.
Oláh Gusztáv (1857-1944) csatlakozott a nemzetközi mentálhigiénés mozgalomhoz.
Foglalkozott a betegek intézeten kívüli ellátásának gondolatával.
1936-ban „Lelki-egészségvédelmi Szövetség” alakult, amely 1948-ban szerveződött újjá,
elnöke Harsányi Béla (1904-1986) az Ideg-elme Klinika professzora lett.
Hollós István (1872-1957) pszichiáter és pszichoanalitikus, aki a lelki betegek humánus
gyógyítását szorgalmazta. Ezt örökítette meg a „Búcsúzom a sárgaháztól” című könyve. A
magyar elemügy fejlődését jelentette az Állami Lipótmezei Elmegyógyintézet Országos
Ideggyógyászati Intézetté fejlesztése, melyet Gimes Miklósné, Hajdú Lili (1891-1960), majd
Tariska Istvánné folytatott intenzíven.
Pszichológiai laboratórium is alakult, vezetője Mérei Ferenc (1908-1985) nemzetközi hírű
pszichológus. Binet Ágnessel közösen írt „Gyermeklélektan” című könyvében jelentős
tanulmányokat hagyott maga után.
Nagy László pedagógus, Bárczi Gusztáv gyógypedagógus tevékenységükkel sokat tettek a

lelki egészség megőrzésének ügyéért, a közvélemény pozitív irányú befolyásolásáért, a
fogyatékossággal szembeni előítéletek megszüntetéséért.
Vértes O. József (1881-1953) megalapította az ideges gyermekek iskoláját és külön tantervet
dolgozott ki.
Ranschburg Pál érdeme (1870-1945) a Gyermeklélektani Intézet megszületése. Utóda Szondi
Lipót (1893-1986) a sorsanalízis megalapítója lett.
A Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola szociális szervező szakán indult meg a
mentálhigiéné képzése.
A Magyar Pszichoanalitikus Egyesület képviselője Hermann Imre (1889-1984), valamint
Rajka Tibor egyaránt részt vettek a szövetség munkájában.
Ferenczi Sándor (1873-1933) máig is világhírű „Budapesti Iskola” megalapítója volt, aki
Sigmund Freud legközvetlenebb munkatársa és barátja.
Nagy veszteség érte a mozgalmat: deportálás, a nyilas uralom, a sztálinizmus évei
elhallgatásra, emigrációra kényszerített több neves tudóst, pszichológust.
Németh Péter a megelőzés ügyének jelentős előrevivője volt, aki a joggyakorlatban kívánta
bevinni a pszichológiai és pszichopatológiai ismereteket.
György Júlia (1896-1977) gyermekgyógyász pszichoanalitikus tanárnak hívta meg Kádár
Béla jogászprofesszort a jogi karra. A bűnöző gyermekek megmentéséért Nemes Lipót (1886-
1960) tett igen sokat. A hallgatás éveiben viszonylag jelentős maradt az ideggondozók
működése, 1931 óta működnek önálló intézetként egész a mai napig. 1958-tól kezdődően a
gyermek ideggondozó hálózatát Schnel János (1893-1973) építette ki.
Igen fontosak Buda Béla sokrétű szociálpszichológiai, szexuálpszichológiai és pszichoterápiás
publikációi. A Magyar Pszichiátriai Társaság keretében megalakult a Pszichohigiénés
Munkacsoport. Tagjai a prevenciót tartják fő tevékenységüknek. A társadalom, az emberiség
figyelme a lélek egészségének védelme felé fordul. Soha olyan nagy szükség nem volt még
arra, hogy az alapvető pszichológiai és lelki egészségvédelmi ismereteket megszerezzék, hisz
legalább olyan fontos, mint a mindennapi élet testi ismereteinek, fizikai higiénéjének
elsajátítása.
A lélekegészségvédelem feladatköre igen sokrétű; jelentős eredmény a tudományágak

kapcsolódásával érhető el (orvostudomány, pszichológia, pedagógia, szociológia stb.).
Elsődleges feladat a megelőzés. Ha a kliens páciens lesz, akkor az a cél, hogy minél előbb
kihozzuk abból a helyzetből, amibe belekerült. DENO-féle tölcsér modell alapján szeretném
119
bemutatni valóban mi is történik a kórházunkban a kliens-páciens, orvos-ápoló kapcsolatban.

Mi ez? Célja: a harmonikus személyiség minőségi boldog élete. A modell a társadalom
egészére épül és a legátfogóbb segítséget, lehetőségeket felhasználva igyekszik az egyént
egészségesen tartani.
A fő cél első lépcsője: egészséges lakosság, felvilágosítás, egészségnevelés.

Egészséges életmód-programok: aktív dolgozóknak, nem keresőknek, öregeknek,
gyermekeknek. Ezeket a feladatokat szociális munkások, védőnők, mentálhigiénések, körzeti
ápolók, háziorvosok végzik; kiszűrik, majd megfelelő szakemberekhez küldik a már ismert
veszélyezetteket.
Ez már a betegséghatár, mindent el kell követni, hogy minél később érjen ide, hisz itt a
kliensből hamar páciens lesz, ahol már utasításokat kell teljesíteni, nem tud beleszólni
sorsába, nem lesz egyenlő partner. Ő itt munka és keresőképesség csökkenés státuszában van.
Cél, hogy olyan gyorsan vissza kell lépni a páciensnek a kliens minősítésbe, amilyen gyorsan
csak lehet.
Elve a modellnek: gyógyítás kevés, tanítás, de csak akkor, ha az egyén is akar tanulni. Hisz a
szociális gondozók, ápolók, orvosok a maguk munkaterületén humánusak, empatikusak és
elfogadó magatartással végzik feladatukat, ezzel is segítve a betegek bizalmának
megnyerését, biztonságérzetének erősítését.
Ezt szerencsére Magyarországon egyedülállóan jogilag is alátámasztották. A Magyar
Köztársaság Alkotmányában szereplő emberi jogok, az annak részét képező polgári
Törvénykönyvben szereplő személyiségi jogok vonatkoznak egyaránt úgy az egészséges, mint
a beteg emberekre.
Ezek az alapvető jogok a követezőek: az élethez, az emberi méltósághoz, az egészséghez,
szociális biztonsághoz, és az orvosi ellátáshoz való jogok. Ezt az új egészségügyi törvény
(1997. CLIIV. törvény) szavatolja. A beteg jogai és kötelességei című fejezetben nincsenek
külön betegjogok, csak az általános emberi (személyiségi) jogok.
„Az ember a természet legcsodálatosabb alkotása. Nem tudja felfogni, mi a test, még kevésbé
mi a szellem, és a legkevésbé, hogyan kapcsolódik-e kettő egymáshoz, ez a nehézség
csúcspontja – és mégis éppen ez alkotja a lényegét.” (Pascal)
Djogni Judit
Nyíregyháza
FELHASZNÁLT IRODALOM
Alfred Vannesse: Hallgatástól a meghallgatásig

LESZ Bp. 1993.
Balikó Márta: Tele(pszicho)fon
(Öngyilkosság-megelőzés lehetőségei telefonon át)
ANIMULA 1990.
Dr. Exterdéné Zsurkai Ilona – Szarkáné Kövi Márta: Segítő kapcsolat
INTER TECHNO – H KFT. Bp. 1997.
Hárdi István: A lélek egészségvédelme
Bp. SPRINGER 1992.
Dr. Buda Béla: Mentálhigiéné
ANIMULA Bp. 1994.
120
Gerevics József: Közösségi mentálhigiéné részei

GONDOLAT Bp. 1989.
Szakfolyóiratok: Szenvedély betegségek VIII. évfolyam 2000. 3. sz.
Pszicho terápia IX. évfolyam 1. sz. 2000. február
Pszicho terápia IX. évfolyam 2. sz. 2000. április
Végeken 1998. 9.
Mentálhigiéné és pszichoszomatika 1999. 1 évfolyam 1-2. sz.
Network 2000. 2. (76) sz.
Network 2000. 3. (78) sz.
Infó: Segítőkéz Lelkisegély Telefonszolgálat, Debrecen. 2000
tavaszi különszám
Egy kis pszichológia...
"Kiégés" (burn-out) folyamata és jelentősége
Debrecenyi Károly István

(1999. december 3-ai előadása nyomán)
Kiégés: Olyan állandósult kimerültségi állapot, ami a szokott módon már nem kezelhető.
Veszélyeztetettek: - Segítő foglalkozásúak
- Egészségügyi dolgozók (nővérek, orvosok)
- Lelkészek (tévhit, hogy ők fáradhatatlanok!)
- Maguknak túlzott jelentőséget tulajdonító "fontos
emberek" is hárítják a kiégés lehetőségét.
Általános tünetek, jelzések: (az adott fokozat függvényében)

- Pszichés tünetek; érzelmek kontrollja felborul.
- Koncentráció gyengülése, szétszórtság.
- Fiziológiai tünetek: állandósuló fejfájás;
csökkenő ellenálló képesség;
magas vérnyomás.
- Magatartási tünetek: gyakori kontrollálatlan indulatkitörések;
szakmai érdeklődés csökkenése;
szociális magatartás változása;
beszűkülés, baráti kapcsolatok elhanyagolása;
problematikus viselkedés;
elhatalmasodó cinizmus (hárítás módozata);
közömbösség.
!! Az elhárító mechanizmusok valamelyike életformává válik !!
Legveszélyesebb az introjekció és a fantáziálásba menekülés!
Megelőzés lehetőségei: (segítség a SEGITŐ-nek)

- Egész életen át tartó önismeret-fejlesztés;
121
- Tudni kell segítséget kérni: bölcsesség ≠ gyengeség;

- Örömképesség megőrzése, sikerélmény (nem csak a hivatásban);
- Hobbi fontossága, jelentősége;
- Kapcsolatok megtartása - kifelé, befelé, felfelé -;
- Kikapcsolódás, eltávolodás a munkától, mindennapi tevékenységektől;
- Kellenek a társak: "EGYEDÜL NEM MEGY!!"
- Folyamatos képzés, továbbképzés, megújulás;
- Nyitottság arra, hogy kapjunk is, ne csak adjunk;
Az állapotra utaló tünetek: Kilépés módja:
1. lépcsőfok
- Bizonyítási kényszer - Önismeret fejlesztése
2. lépcsőfok
- Fokozott erőfeszítés, delegálási készség - Feladatok
megosztása
gyengülése
3. lépcsőfok
- Saját igények elhanyagolása - Felismerés,
feltérképezés
- Feladatcentrikusság - Korábbi kedvtelések,
barátok
- Személyes ügyek háttérbe helyezése - Megtervezett
napirend
4. lépcsőfok
- Személyes igények és konfliktusok elfojtása! - Barátok,
munkatársak,
(Eltitkolása mások előtt) család segítsége
elegendő
- A szokott pihenési módok már nem segítenek lehet felismerés
mellett
5. lépcsőfok
- Értékrend megváltozása, átalakulása - Az izoláció
feloldásához
/hozzáidomul a jelen hibás állapotához / külső segítség szükséges
- Egyedülmaradás, elmagányosodás
6. lépcsőfok
- Fellépő problémák tagadása - Külső segítség
szükséges
- Fixálódás Munkatársak szerepe
- Pszichoszomatikus tünetek jelentős!
- Kapcsolatait tehernek érzi
- Cinizmus, sértődöttség
122
7. lépcsőfok
- Visszahúzódás - Külső segítség
szükséges
- Eszmecsere, érzelemcsere elmaradása
KAPCSOLAT-hiány; "KISZÁLLOK”-állapot
8. lépcsőfok
- Magatartás és viselkedés megváltozása. Mások - Külső segítség
szükséges
véleményét elutasítja, a kapott szeretetet nem ("nem szeret senki,
viszonozza és nem is veszi észre nem ért meg
senki")
- Alkohol, drog, depresszió megjelenése
9. lépcsőfok
- Deperszonalizáció - Külső segítség
szükséges
- Önérzékelés képességének elvesztése ("nem szeret senki,
- "Hisztériázás" nem ért meg senki")
10. lépcsőfok
- Belső üresség érzése - Külső segítség
szükséges
("nem szeret senki,
nem ért meg senki")
11. lépcsőfok
- Depresszió, mint betegség - Külső segítség
szükséges
("nem szeret senki,
12. lépcsőfok
- Teljes kiégettség - Klinikai állapot - Külső segítség
szükséges
("nem szeret senki,
Lejegyezte: Bihari Dánielné
A gyász
I. A gyászoló helyzete
123
1. A gyász meghatározása
A gyász "rendszerint egy szeretett személy elvesztésére

történő reakció..." (S. Freud).
2. Leírás
A gyászoló pszichés amputációnak érezheti annak elvesztését, akitől a saját élete értelmet és
nyugalmat kapott.
Minél nagyobb jelentősége volt a kapcsolatnak a pszichés háztartás egyensúlyában, annál na-
gyobb traumát jelent az elvesztés (Clinebell).
"Mivel az emberi identitás a másokkal való kapcsolatban képződik, egy szeretett ember
elvesztése nemcsak a világot töri darabokra, hanem az érintett személyt is összeomlással
fenyegeti. A gyászoló meghal a világnak, s meghal önmagának. Halott számára a világ s ő is a
világnak. Énje mintha kiürülne. Halott, mintha jelen sem lenne. A gyászoló kisebbrendűnek
érzi magát, mert a szerető odafordulás és önértékelésének erősítése zavart szenvedett a
szeretett ember elvesztésével és a világhoz fűződő összes kapcsolatának megrendülésével.
Attól fél, hogy a másik halálába belezuhan ő is, összezúzza magát. A klinikai tapasztalatok
igazolják is, hogy a valaki után halás egyáltalán nem ritka" (Spiegel, Gespräche, 2 f.).
A mondottakból világos, hogy egy közelálló ember elvesztése nemcsak a külvilághoz való vi-
szonyt rázza meg (realitás), melynek legfontosabb, gyakran egyetlen megjelenítője az elhunyt
volt, hanem a "belső világot" (a pszichés rendszert) is fenyegeti. Ebből adódóan annak az
embernek a feladata, akit egy ilyen szörnyű veszteség ért, kettős:
- Felvenni a kapcsolatot a külvilággal - úgy, hogy az elhunythoz fűződő túlzott érzelmi
kötődést lazítja -, és ezek helyettesítésére új kapcsolatokat teremt.
Felépíteni a "belső világ"-ot, és a valóságnak megfelelően elhelyezni benne az elhunytat. Ezt
a tevékenységet nevezik gyászmunkának. (A gyász pszichoanalitikus megértéséhez vö.
Sigmund Freud, Karl Abraham és Melanie Klein munkáit.)
3. A gyász mint betegség
"A gyászoló tényleg beteg. Ám ez a hangulati állapot olyan általános és annyira

természetesnek tűnik, hogy nem nevezzük betegségnek" (Melanie Klein).
a. Néhány lehetséges pszichés tünet vagy panasz: általános idegesség, depresszió, tartós
félelem, álmatlanság, az altató és nyugtató szerek használatának növekedése, alkohol és
nikotin használat, csökkenő munkaképesség és kimerültség.
b. Néhány lehetséges pszichoszomatikus tünet vagy panasz: fejfájás, emésztési zavarok,
súlyveszteség, immunitáscsökkenés. Yorick Spiegel írja: "A gyász olyan betegség, melynek
világos etiológiája és sajátos önhatároló lefolyása van, és a korábbi összállapot
helyreállításával végződik." Következtetése: "Nem kielégítő gyászmunka esetén számolnunk
kell azzal, hogy az egészség veszélyeztetettsége olyan mértékű, hogy a gyászoló mentesítése
hivatali vagy egyéb kötelezettségei alól nemcsak társadalmi, hanem egészségügyi politikai
követelménynek is tekinthető".
II. A gyász fázisai
A haldoklókhoz hasonlóan megkísérelték megkülönböztetni a gyászolóra jellemző krízis

fázisait is. Yorick Spiegel négyet állapít meg:
1. A sokk fázisa
124
2. Kontrollált fázis
3. Regresszív fázis
4. Adaptív fázis
1. A sokk fázisa
Általában a halálhír vételével kezdődik, néhány órán át tart, de legfeljebb két napig. Az
érintett gyakran mintha megbénult volna. Nem képes érzéseit szabályozni. Legjellemzőbb,
hogy nem akarja sem elhinni, sem tudomásul venni a haláleset tényét. Ha ezt az állapotot nem
haladja túl a gyászoló, és minden energiáját arra fordítja, hogy a bekövetkezett eseményt
önmaga előtt letagadja, akkor "a gyász hátráltatásáról" beszélünk, amely komoly zavarokhoz
vezethet.
2. A kontrollált fázis
Az ellenőrzésnek két formája van: az egyik, melyet a gyászoló önmagával szemben gyakorol.
Ezzel párhuzamos a másik, melyet a hozzátartozók, barátok és a "profi krízisszakemberek"
(temetkezési vállalkozó, pap stb.) végeznek azzal, hogy biztosítják a temetés társadalmilag
méltányos elvégzését. A társadalmi aktivitás ebben a fázisban igen erős. A temetéssel
kapcsolatos elintézendők sokasága, a hozzátartozók jelenléte külső tartást kölcsönőz. Ezzel
végződik a sokk első kihatása. A gyászoló ebben a fázisban nagyon tehetetlennek érzi magát,
és úgy látja, hogy nem képes önálló döntést hozni, de el nem hagyhatja magát. A saját
pszichés összeomlástól való félelme miatt és a társadalmi szokásokra való tekintettel
kénytelen magát saját ellenőrzése alatt tartani. Ez sok lelki energiát követel. Az ilyen
ellenőrzött viselkedés tünetei többek között: nehézkes beszéd, látható cél és megfontolt
szándék nélküli túlzott aktivitás, ami az űr kitöltésére hivatott. Ez a fázis rendszerint a
temetésig tart.
3. A regresszív fázis
Ez általában a temetés után kezdődik, amikor a gyászoló ismét magára marad és elhagyhatja
magát. Jelei: a pszichés szervezet részleges összeomlása, visszanyúlás korábbi,
differenciálatlan, a környezettől független (narcisztikus) problémamegoldási kísérletekre
(regresszió), részleges kontrollvesztés, az elhunyttal kapcsolatos ambivalens érzések feltörése,
az elhunythoz kapcsolódó libidinózus és agresszív energiák szabadjára engedése (látszólag
jelentéktelen okok miatti érzelmi kitörések), visszahúzódás a külvilágtól, mert szinte minden
energiára szükség van ahhoz, hogy a belső követelményeknek megfeleljen (apátia), a félelem
és bűntudat érzésének fellépése, tehetetlenség, kiszolgáltatottság érzése. A regressziónak itt
kettős szerepe van: egyrészt válasz a traumatikus élményre, másrészt azonban arra szolgál,
hogy ezt az élményt fel lehessen dolgozni (önvédelem: visszahúzódás és izolálódás azért,
hogy a gyászoló újra önmagára találhasson és megteremtse az előrelépés bázisát.) Ez a fázis a
gyász folyamatában a legkritikusabb.
4. Az adaptív fázis
Jelei: Újbóli odafordulás a környezethez és a társadalomhoz, a gyász folyamatának

befejezése, a regresszív megoldási formák fokozatos feladása, helyettük adaptív megoldási
formák alkalmazása, a veszteség elismerése, az elvesztett személynek a "belső világba"
történő valósághű beépítése (túlzott dicsőítés és túlzott kárhoztatás nélkül), új szabadság és
önállóság megszerzése.
125
Megjegyzés az 1-4 pontokhoz:

A fázisok lefolyása egyénenként igen különböző. Vannak átfedések. A folyamat már nagyon
korán elkezdődhet (például igen hosszan tartó, halállal záródó betegségnél), és befejeződhet a
halál fellépésével (bizonyos körülmények között a megkönnyebbülés érzésével), mintegy
elővételezett gyászként.
III. A gyászmunka feladatai
1. A gyász kiváltása
Fontos, hogy a gyászolás folyamata egyáltalán elkezdődjék, hogy az érintett ne viselkedjék

úgy, mintha semmi sem történt volna (a tagadás elhárító mechanizmusa), hanem legyen kész
arra, hogy fájdalmának és gyászának szabad teret engedjen. Ez bizalmat feltételez: a saját
énjébe, a környezetbe, Istenbe vetett bizalmat, hogy a gyászban mellette állnak és a gyászt
meg is engedik.
2. A gyászoló új életszerkezete
Az eddigi életforma (struktúra) elvesztése a gyászolóban érzelmi káoszt vált ki. Nagyon nehe-
zen tudatosíthatja csak magában, hogy mit is vesztett.
- Az emocionális kapcsolati szinten talán most ismeri fel először: az elhunyttal kapcsolatos
kölcsönös függőség gazdagságát és a hozzá fűződő érzések ambivalenciáját (szeretet és
gyűlölet).
- Közvetlen szociális környezetén belül elfogadja helyzete megváltozását (új szereposztás a
családban).
- A társadalmi kapcsolatok szintjén státuszcserét él meg (a feleségből özvegy, a gyermekből
árva lesz).
E folyamatoknak és változásoknak csak lépésenként ébred tudatára, ám a feldolgozásnak
folyamatosnak kell lennie. Leglényegesebb feladat, hogy az érzelmi káoszban rendet tegyen
és bizonyos értéksorrendet állítson fel. Szinte a legfontosabb az, hogy tisztázza az elhunyttal
kapcsolatos viszonyát.
3. A valóság elismerése
A megfelelő gyászmunkában nagy jelentőségű a halál tényének elismerése. A veszteség

valóságát gondolatilag és érzelmileg is teljesen el kell fogadni, a halált el kell ismerni, hogy le
lehessen küzdeni (elhárító mechanizmus az elismeréssel szemben: tagadás, mumifikálás, az
érzelmek elnyomása).
4. Döntés az élet mellett
A harmadik fázisban egy ideig még eldöntetlen, hogy az élet vagy a halál ösztöne győz-e. A
gyászoló még nem oldotta el magát az elhunyttól, és bizonytalan is, hogy vajon ez sikerül-e
neki. Leggyakrabban az élet akarása győzedelmeskedik, az azonban eltérő, hogy milyen
határozottan és gyorsan. Az élet melletti döntés olyan feladat, amelyben a gyászoló nemcsak
saját belső pozitív tapasztalataira szorul rá nagyon, hanem a külső segítségre is.
126
5. Az elfogadhatatlan érzések és vágyak kifejezése
A gyászmunka feladata, feldolgozni az ambivalens érzések feltörését. A gyűlölet és a

bűntudat mindaddig, amíg nem látunk rá és nem fejezzük ki, az elhunytat idealizálja, és a
gyászolóra önpusztítólag hat vagy másokra vetítődik (hozzátartozókra, lelkészre, Istenre).
Nagyon fontos tudatosítani és ki is fejezni az agresszív érzéseket. Azok a társadalmi
szokások, hogy pl. "a halottakról jót vagy semmit", megnehezítik ezt a feladatot.
6. A veszteség értékelése
A regresszív fázis vége felé lehetővé válik a veszteség világos számba vétele. A gyászoló már
pontosabban képes felmérni, hogy mit változtathat, mi marad változatlanul, hogy
elgondolható-e egy helyettesítés, és felállíthatja az új értéksorrendet. A záró értékelés csak az
adaptív fázisban lehetséges. Fontos, hogy a regresszív fázisban a gyászoló ne döntsön
lényeges, vissza nem fordítható kérdésekben (pl.: új házasságba menekülés) - ez a gyászév
értelme.
7. Valósághű kapcsolat az elhunyttal
Az elhunyt csak abban az esetben épülhet bele az életben maradottak "belső világába", ha a
gyászoló őt teljes emberségében elfogadta, és már nem idealizálja vagy átkozza. Így nem
kényszerül a gyászoló a valóság eltorzítására.
8. Az új tájékozódás esélye
Az életben maradt annak idején, amikor összekötötte sorsát azzal, akit most gyászol, egy
meghatározott életforma mellett döntött s részese lett egy sajátos, kölcsönös érzelmi
függőségi viszonynak. A társ halálával felszabadul ezekből a kötésekből. Ezzel lehetősége
nyílik az új tájékozódásra s arra, hogy az eredményes gyászmunka után életében sok mindent
az eddigieknél helyesebben, értelmesebben tegyen. Új játéktérhez jut, és bizonyos
körülmények között eddig ki nem fejlődött képességeit fedezheti fel és bontakoztathatja ki.
IV. Zavarok a gyászban
1. A "rendes" gyász hátráltatható:
- nem engedjük el magunkat,

- fejletlen a gyászra való képesség (elfojtás, érzések kirekesztése),
- sorozatos veszteségek, amelyek meghaladják a feldolgozási képességet,
- olyan külső körülmények, melyek a gyászolót arra kényszerítik, hogy elsősorban a saját
túlélésével foglalkozzék (természeti katasztrófák, háborúk, menekülések),
- kétség a halál tényét illetően (pl. elveszettek, eltűntek), - az elhunyttal szembeni ambivalens
magatartás,
- társadalmi és vallási normák, melyek a gyászolót önkontrollra késztetik.
127
2. A beteges gyászreakció jelei
Patológiás gyászreakcióról akkor beszélhetünk, ha a gyászolónak nem sikerül kikerülnie a

gyász első három fázisából:
- ha a gyászoló a sokkhatásra fixálódik s képtelennek mutatkozik arra, hogy elkezdje a
gyászolás folyamatát;
- ha az ellenőrzött fázis végén nem képes elereszteni magát, hanem a szigorú önkontroll
állapotában marad; - ha hosszabb időn keresztül nem képes felhagyni a regresszív
mechanizmusok alkalmazásával (a jelentkező elhárító- ill. feldolgozó-mechanizmusokat a
gyász-folyamat fázisaival korrelációban kell szemlélni. Ha a fázis sajátosságait mutatják,
akkor mindenképpen értelmesek és megfelelnek a helyzetnek. Betegessé azzal válnak, ha a
fixálódás által krónikussá lesznek.)
3. A beteges gyászreakció tünetei (krónikus lefolyás esetén)
Minden külső segítség elhárítása, tartós apátia, izoláció, minden kommunikáció megszakítása,
tartós érzékelési zavarok, tartós derealizáció és deperszonalizáció, a halál tagadása,
mindannak effektív elkerülése, ami az elhunytra emlékeztet, túlzott aktivitás és kényszeres
vidámság (mánia), erős vádak a környezettel és önmagával szemben, paranoid félelmek,
öngyilkosságról való beszéd, tartós álmatlanság, agresszív és destruktív álmok, az egészségi
állapot és az általános közérzet rosszabbodása, fokozott nikotin- és alkoholélvezet,
nyugtatószerek fokozott használata.
V. Vallási vonatkozások
1. Az erkölcs és a szokás által
A halálban gyakran látják a modern társadalom tehetetlenségének jelét s a vele szemben

felmutatható "adu ászt". A halál az emberi tehetetlenséget nyilatkoztatja ki. A szekularizált
társadalomban a halál képei állandósultak. Bennük gyakran láthatóvá válik az archaikusnak és
a racionalitásnak a problematikája (Werner Fuchs). Ez mutatkozik meg például abban az
elképzelésben, hogy a halál után utódaink, örökségünk vagy hátrahagyott életművünk által
tovább élünk. A teljes rendszer haladásában való részesedés által a halhatatlanság közvetetten
elérhető. A halottakról való megemlékezés intézményesül.
A halálesetkor és a temetéskor leginkább az egyház, a vallás és a népszokások vonatkozásai
válnak láthatókká. A temetkezési szokások révén megmutatkozik a halottak továbbélésébe és
az örök életbe vetett hit (családi sírhely felállítása; a sírkő mint az élők és halottak világának
küszöbe, esküformulák, dicsőítések és utánakiáltások mint beavatási rítusok, amelyek a
halottak földi személyiségét szent személyiséggé transzformálják az örökkévalóság számára).
2. Az igazságosságra vonatkozó kérdésben
Az ilyen kijelentések, mint: "pont velem történik ez", "éppen most kellett történnie", "az
emberek nem lehetnek túl boldogak", és az a kérdés, hogy "Isten büntetése ez?" - az ellenőrző
Istenről, az Isten gondviseléséről, hatalmáról alkotott kép kezdetlegességéről tanúskodnak.
3. Az élet értelmére vonatkozó kérdésekben
128
Saját végességünk egzisztenciális felismerése a valóságtól való visszariadáshoz vezet és

felteteti azt a kérdést, hogy értelmes avagy értelmetlen ez a világ (ld. 2.19).
4. A "Mi van utána?" kérdésében
Jézus szava, "én vagyok a föltámadás és az élet..." - önmagában, hívő értelmezés nélkül - nem
hozható minden további nélkül közös nevezőre a halál tapasztalásával. Megkísérthet a kétség,
vajon nem mégis a halálé-e az utolsó szó: bár a ragyogó Krisztus győzedelmesen elhagyja a
sírt, de az ember, akit szeretünk, s most a sírba teszünk, biztosan nem támad fel harmadnapra.
"Hogyan kell elképzelnem a halálból való föltámadást?", "viszontlátom-e azt, akit
elvesztettem?" Sokaknak, akik nem felejtették el, hogy beszélhetünk Istennel, eleinte nincs
elég erejük az imádsághoz. Meg kell várniuk, míg a belső görcs feloldódik.
VI. A gyászoló a telefonszolgálatban
1. Az ügyelőnek tudnia kell, hogy a gyászmunkát nemcsak halálesetkor kell elvégezni, hanem
minden olyan emberi veszteségnél, amely az érintett számára jelentős. Amint a
telefonszolgálatok tapasztalata mutatja, ez különösen az elváltakra érvényes. Számukra még
súlyosbítja a helyzetet, hogy nagyon nagy az elvesztett partnerrel kapcsolatos ambivalencia.
Sokan nem képesek megbirkózni ezzel a kettősséggel, és fájdalmukat csökkentendő egyoldalú
gyűlöletbe merevednek. Terhelővé válik ez a gyermekek számára, akiknél ezáltal az apához,
illetve az anyához fűződő viszony nagyon összekuszálódik. Ebből ilyesféle alapvető
beállítottság fakad a másik nemmel szemben: "minden férfi gonosz, csak kihasználják a
nőket", vagy "a nők megbízhatatlanok, csak a pénz után mennek" stb.
2. A telefonszolgálatban rendkívüli jelentőségűek azok a hívók, akiknek valami megzavarta a

gyászolását (életbenmaradottak vagy elváltak). Ezek megrekednek az első három fázis
egyikében. Vonakodnak attól, hogy az újraorientálódást elvégezzék és öngyilkossággal
fenyegetőznek (ld. 2.14.). Ezekben az esetekben szakemberek tanácsát kell kikérni.
3. Fontos, hogy a gyászolót a harmadik fázisban, az összes eddigi figyelemelterelő aktivitás

elcsitulása után (temetés, válóperek) ne hagyjuk egyedül, hanem kísérjük beszélgetéssel és
telefonhívásokkal. Az a közszájon forgó vélemény, hogy a halottakról nem illik beszélni,
helytelen. Az első és második fázisban a meghalásról kell beszélni, később további
emlékélmények bukkannak elő, amelyek a kívülálló számára gyakran jelentéktelenek, de a
kapcsolat számára igen fontosak. Így oldható lassan a másikkal való kötődés. A
telefonszolgálatnak itt mindenekelőtt a részvéttel teli felvilágosító és támogatást adó hallgatás
a szerepe.

Szociálpszichológiai fogalmak
129
A szociálpszichológia meghatározása
a személyiség- és a társas kapcsolatok lélektana, az ember és a társadalmi környezet
pszichológiája. (Buda Béla, 1978) 117
A szociálpszichológia tárgya nem más, mint az embereknek egymás vélekedéseire,
viselkedésére gyakorolt hatása. 118
Szociális interakció:
A társas kölcsönhatás lényege abban áll, hogy megnöveli az általános motivációs szintet,
ezáltal fokozza a feszültséget, a cselekvésre való készenléti állapotot (Robert Zajonc). A
jelenlétet feltételező interakció két vagy több ember között egymás figyelembevételével
történik. A helyzet teszi lehetővé az interakciós aktusokat, melyek sora adja az interakciós
eseményt. A társas kölcsönhatás tartalmi mozzanatát minden esetben a tevékenység adja. Az
interakciók a kapcsolatok viselkedésbeli (és érzelmi), vagyis tartalmi oldalát, a
kommunikáció pedig a kapcsolat formai oldalát realizálja. 119
Az emberi viselkedés modelljei (Allport):
• hedonizmus (örömkeresés, fájdalom elkerülése),
• hatalom és tekintély iránti igény,
• az altruizmus, a segítés vágya,
• a racionalizmus igénye. 120
Szociális észlelés (személypercepció)

A mások észlelését tekintjük úgy, mint bármely interakció első, döntő fontosságú szakaszát.
Először is észlelnünk és értelmeznünk kell embertársainkat, mielőtt értelmes kapcsolatba
lépnénk velük. 121
Fizikai észlelés:
a közvetlenül megfigyelhető „felszíni” tulajdonságokra irányul.
Szociális észlelés:
olyan tulajdonságokat érint, amelyek közvetlenül nem megfigyelhetők, hanem következtetni
lehet rájuk. 122
Érzékelni kell a másik embert ahhoz, hogy kapcsolat alakuljon ki. Benyomás alakul ki.
A kommunikáció ezek után jön majd létre.
Az érzékelés legelőször a látással történik.
A tárgyaknál külső tulajdonságokat érzékelünk, ezt fogadjuk el. Egy másik személynél is a
külső tulajdonságokat érzékeljük, de a belső tulajdonságokra van szükségünk, arra vagyunk
kíváncsiak.
Lényeges befolyásoló tényezők:
• az első benyomás,
• az érzelemkiváltó helyzetek,
• a hangulat is befolyásol.
Sajátos szempontok alapján a másik tulajdonságaiból a nekünk fontosakra figyelünk és

ezekről szerzünk tudomást (ezekről tudunk).
117
118
119
Csepeli György: i.m.
120
121
Forgas, Joseph P.: i.m.
122
130
Attribúció (okság) elmélet

Fritz Heider szerint a szociális interakcióban való sikeres részvétel attól függ, hogy képesek
vagyunk-e szociális környezetünket hatékonyan megérteni, jósolni és ellenőrizni. Ezt a
feladatot úgy oldjuk meg, hogy a viselkedés mögött okokat tételezünk fel, és az okozás
forrását a cselekvő személyben vagy környezetben keressük. 123
Amikor történik valami, akkor hajlamosak az emberek valamilyen okot tulajdonítani az
eseménynek, s a megfigyelők következtetéseket próbálnak levonni arról, hogy mi okozhatja
az illető viselkedését. Az a szükségletünk, hogy valamiféle okot keressünk a másik ember
viselkedésére, abból a tendenciából fakad, hogy az ember igyekszik túlmenni az adott
információkon. 124
Stabilizációs tendencia
Szeretnénk előrelátni a történéseket, ezért igyekszünk a környezetünk állandó változatlan
elemeit felkutatni. 125
Differencia-pontosság
A különbözőség felismerésében jobbak a szakemberek, de a sztereotípia (általános) pontosság
a laikusoknál jobb. Ahogy nő a differenciapontosság, úgy csökken általában a sztereotípia
pontosság.
Sztereotípia (általánosítás):
Általános érvényűnek vélt túlzáson alapuló leegyszerűsített képeket nevezzük
sztereotípiáknak. 126
Felruházzuk olyan tulajdonságokkal, amit valamely csoporthoz tartozónak véltnek gondolunk.
Van néhány elv, amelynek alapján egyes dolgokat hajlamosak vagyunk egy csoportba sorolni
és elkülöníteni a környezetünktől:
• hasonlóság elve,
• közelség elve,
• szimmetria elve,
• folyamatosság elve,
• együttes mozgás elve. 127
A csoportok megismerésének első sajátossága a túlzás, melynek az a funkciója, hogy

megkönnyítse az eligazodást. Az érzésbeli és gondolati túlzás törvénye alól nem tudjuk
magunkat kivonni. A túlzás talaján egy erősen leegyszerűsített kép jön létre az egyes
csoportokról, hiszen a kép eleve csak egyes sajátosságaira terjed ki. Ennek az előnye az
egyszerűség, a legkisebb erőfeszítés, de hátránya, hogy érvényükben általában nem
kételkedünk, ez viszont megakadályozza az igazi megismerést. 128
Ha a sztereotípia tapasztalaton alapul és nagyjából pontos, akkor a világban való könnyű
eligazodásunkat, alkalmazkodásunkat szolgálja. Ha azonban elleplezi előttünk, hogy milyen
egyéni különbségek vannak egy embercsoporton belül, akkor a sztereotípia inkább a rossz
alkalmazkodáshoz járul hozzá, és potenciálisan nagy veszélyekkel járhat. 129
123
124
Aronson, Elliot: i.m.
125
126
127
128
129
131
Leginkább elterjedt sztereotípiák:

• Etnikum sztereotípia,
• vallási sztereotípiák,
• nemi sztereotípiák.
Ha egyediségében érzékeljük, akkor az egyéni különbségeket is megismerjük. Tapasztalat

nélkül a sztereotípiára hagyatkozunk.
A sztereotípiák túlzóak és túlzottan általánosak.
Attitűdök
Az érzésből fakadó sugallat az ítélet unokája... Érzésünkben bízni, ez annyit jelent, hogy
inkább nagyapáinknak engedelmeskedünk, semmint értelmünknek és tapasztalatunknak.
(Nitzsche)
Hétköznapi megismerésünk nem annyira saját eredeti tevékenységünk eredménye, mint
inkább másoktól szerzett sémák alkalmazása. Attitűdjeink rendszere a biztonságot teszi
lehetővé számunkra, ha boldogulni akarunk, akkor környezetünk attitűdjeihez kell
igazodnunk. Az attitűd lényeges eleme a választás, melyet azonban nem pusztán gondolkodási
tevékenység, vagy információ begyűjtése előz meg, hanem érzés, melynek eredete a
társadalmi környezet, amelyben élt vagy él. Az attitűdnek iránya van, aszerint, hogy milyen
érzés, szeretet vagy utálat képezi a magját. Az érzések erőssége változhat, innen az attitűdök
intenzitása. Az attitűdök mélyén tudatlanság lapul, mely nem szégyen, de azzá válik, mihelyt
a tudás álcájában óhajt tetszelegni.
Funkciói:
• ismereti funkció, mint tudáspótlék,
• értékeink kifejezésére szolgál,
• alkalmazkodásra ad lehetőséget,
• önvédelmi funkció.
Az attitűdök egyes elemei közötti viszonyt az egyensúly elve szabályozza.

Amikor egy attitűdön belül merül fel ellentmondás, akkor disszonancia-redukcióra kerül sor,
amely abból áll, hogy meggyőzzük magunkat nem az igazi érvekkel, hanem csak azokkal,
amelyekkel igazolhatjuk a disszonáns viselkedésünket. 130
Előítélet
A primer szocializációs folyamatban alakul ki.
Az előítélet ellenséges vagy negatív attitűd valamilyen csoporttal szemben, - olyan attitűd,
amely téves vagy nem teljes információkból származó általánosításokon alapul. 131
Megfigyelünk valamennyi viselkedést, tulajdonságokat és ezt kiegészítjük a már ismertekkel,
sztereotípiákkal.
Az emberek attribúciói összhangban vannak vélekedéseikkel vagy előítéleteikkel. Az előítélet
negatív attribúciókat és sztereotípiákat hoz létre, ezek pedig visszahatnak az előítéletre és
tovább erősítik. 132
Az emberek hajlamosak arra, hogy felelőst keressenek, amikor számukra igazságtalanságnak
tűnő és egyébként is megmagyarázhatatlan végeredmény áll elő.
Az előítélet egyik meghatározója a személyiség önigazolási szükséglete. Egyes vizsgálatok
szerint, ha az egyén szociális státusza alacsony vagy hanyatló, akkor sokkal hajlamosabb az
előítéletre, mint az emelkedő státuszú egyének. 133
130
131
132
132
Az előítélet kialakulását elősegítheti:

• a gazdasági és politikai konkurencia (anyagi előnyök miatt háttérbe szorítani egy
kisebbségi csoportot),
• bűnbak képzés (gyenge és ártatlan csoportot okolni a hibákért, az agresszivitást rájuk
helyezni). 134
Az előítéletes személyiség
Vannak emberek, akik hajlamosak arra, hogy előítéleteket tápláljanak, nem pusztán a
közvetlen külső hatásra, hanem saját személyiségvonásaikból következően is. Theodor
Adorno ezeket az embereket autoritariánus (tekintélyelvű) személyiségeknek nevezte. A
mérésére szolgáló attitűdskála az F-skála. 135
Előítélet és konformitás
Pettigrew úgy véli, hogy az előítéletes magatartás legfőbb oka a társadalmi normák szolgai
módon való betartása - még akkor is, ha van bizonyos szerepe a gazdasági konkurenciának, a
frusztrációnak és a személyiség szükségleteinek is. 136
Burkolt személyiségelmélet
A személyészlelés konstruktív folyamat, amelyben az észlelő tudása és korábbi tapasztalata
néha fontosabb szerepet játszik, mint az észlelt ember tényleges tulajdonságai. Az emberekről
felhalmozott tudásunk eredményeként valamennyien rendelkezünk „burkolt
személyiségelmélettel”, ami tulajdonképpen a felhalmozott hipotéziseink és elvárásaink arról,
hogyan szerveződnek az emberi tulajdonságok és jellemvonások. George Kelly szerint
tapasztalatainkat úgy rendezzük, hogy megismerési „konstruktumokat” hozunk létre,
amelyeken keresztül észleljük a világot. Ezzel arra törekszünk, hogy azt megerősítsük, és az
új tapasztalatokat a korábban létrehozott konstruktum-mintába beépítsük. 137
Általában „burkolt” személyiségelméletünkre hagyatkozunk annak eldöntésekor, hogy mely
tulajdonságok fontosak, és hogy egy személy kevés megfigyelhető tulajdonsága mennyire
valószínűen kapcsolódik össze egyéb, nem megfigyelhető tulajdonságokkal. 138
Személytípusok a személyészlelés során

Burkolt tudásunk az emberekről nem korlátozódik a tulajdonságok együtt járására vonatkozó
feltevésekre, hanem arra a tudásra is támaszkodunk, hogy milyen típusú embereket
különböztetünk meg. A személy-pototípusok ismeretsémák (mentális sémák) a társas
környezetünkben megismert embertípusokról. Az emberekről való gondolkodásunkat a
megítélt emberek prototipikussága is befolyásolja. 139
Solomon Asch szerint bizonyos „központi” vonások aránytalanul nagy hatást gyakorolnak a
benyomásokra. Mintegy horgonypontként szolgálnak, és a többi információ körülöttük
kristályosodik ki: „az észlelő személy az észlelt személy lényegét a vonáson vagy vonásokon
keresztül igyekszik megragadni.” (Asch, 1946) 140
„Mihelyt két vagy több tulajdonságot úgy értelmezünk, hogy ugyanahhoz a személyhez
tartoznak, ezek a tulajdonságok többé nem elszigetelt vonások ... a vonások intenzív társas
133
134
135
136
137
138
139
140
133
életet élnek, törekszenek arra, hogy egymással szorosan szervezett rendszert alkossanak.”
(Asch, 1946) 141
Holdudvar-hatás
Fontos, kiemelkedő tulajdonság alapján az összes többi tulajdonságát ahhoz mérten
gondoljuk.
A holdudvarhatások érdekes példái, amikor a külső megjelenés szolgál a belső személyes
tulajdonságokra történő következtetésre, vagy a rövid, ideiglenes megnyilvánulások is, mint
amilyen a mosoly, hasonló holdudvarhatásokat eredményezhetnek. 142
A vonzó külsejű személyek harmonikusabb személyiségűek (elégedettebbek, mert az
önértékelésüket a külvilág pozitívan befolyásolja).
Előnyök mellett hátrányok is vannak:
• nem tételezik fel a valós képességeket (mindent a vonzó külsejüknek köszönhetnek).
Ha nincs más információ és hamar kell dönteni, akkor a külső tulajdonságok alapján döntünk.
A sorrend is fontos a benyomásnál:
• Újdonsági és elsődleges hatás
Az először megismert információnak a hatása aránytalanul nagyobb, ez az elsődleges hatás.
Az újdonsági hatás, mikor az utoljára kapott információ érvényesül, akkor jelentkezik, ha
valami miatt az elsődleges hatás nem tud érvényesülni.
Utóhatás (referencia hatás):
 az utóhatás a meghatározó, ha azonnal kell dönteni valamiben.
Elnéző torzítás:
• ha nincs negatív információm, akkor pozitívnak ítélem meg.
Negatív torzítás:
• egy negatívum észlelése után mindenben negatív a véleményem.
Kognitív disszonancia redukció

Az emberek általában motiváltak arra, hogy igazolják saját cselekvéseiket, vélekedéseiket,
érzéseiket. Amikor valaki valamit tesz, lehetőleg megpróbálja önmagát (és másokat)
meggyőzni arról, hogy amit tett, logikus és ésszerű. 143
Kognitív disszonancia az, amikor két vagy több kognitív (ismereti, gondolati) elem között
összeegyezhetetlenség áll fenn. Ez feszültséget okoz a személyben, és kognitív disszonancia
redukciójára kényszerül. 144
A kognitív disszonancia lényegében véve feszültségállapot, amely mindannyiszor fellép,
valahányszor az egyénnek két, egymással összeegyeztethetetlen tudattartalma (gondolata,
attitűdje, nézete, véleménye) van. Mivel ez kellemetlen, az emberek motiváltak arra, hogy
csökkentsék a disszonanciát 145 (Leon Festinger). Pl. azt nagyobb becsben részesíti, aki miatt
szenved.
141
142
143
144
145
134
A disszonancia azokban a szituációkban a legerősebb, amikor az egyén énképe veszélyeztetve

van. Minél nagyobb az ártalom lehetősége, annál nagyobb a disszonancia, minél nagyobb a
disszonancia, annál nagyobb az attitűdváltozás.
A visszavonhatatlanság jelentősége
A döntés után az emberek szeretnének megfelelő megnyugtatást kapni arról, hogy döntésük
helyes volt, ezért keresik az olyan információt, amelyről biztos, hogy minden körülmények
között megnyugtatásukra szolgál. Amikor a döntés már visszavonhatatlan, nagyobb a
disszonancia, amelyet csökkenteni kell. Az emberek biztosak abban, hogy helyesen döntöttek,
miután már az égvilágon semmit sem változtathatnak a dolgon. 146
Külső és belső igazolások

Ha az igazolást a szituáció határozza meg, akkor külső igazolásról van szó. Ha valaki egy
olyan kijelentést tesz, amelyet nehéz kívülről igazolni, megpróbál belső igazolásokat keresni
oly módon, hogy attitűdjeit hozzáigazítja a kijelentéshez.
Minél enyhébb a várható büntetés, annál kisebb a külső igazolás lehetősége, minél kisebb
mértékben áll rendelkezésre külső igazolás, annál nagyobb a belső igazolás szükséglete. Ha
alkalmat adunk az embereknek arra, hogy kialakítsák belső igazolási rendszerüket,
hozzásegítjük őket ahhoz, hogy stabil értékrendszerük bontakozzon ki. 147
A cselekvő-megfigyelő torzítás
A megfigyelő a cselekvőben keresi az okot.
A cselekvő a körülményekben keresi az okot.
Láthatósági hatás
Valamely viselkedés vagy esemény bekövetkeztét a láthatóság alapján ítéljük meg.
A siker és a kudarc attribúciója

A saját sikeremnek belső okokat, mások sikerének külső okokat gondolok. Az előbbit
általában állandónak, az utóbbit pedig változónak ítélem meg.
A saját kudarcnak külső okot, mások kudarcának belső okot nyilvánítok. A saját kudarcot
általában változónak, a mások kudarcát állandónak ítéljük meg.
A siker és a kudarc attribúciójára a célszemély neme is hatást gyakorol. Nőknek általában
kevésbé ismerik el a szakmai sikert, mint a férfiaknak, és inkább hibáztatják őket, ha kudarcot
vallanak. Ha egy nő sikeresen végez el egy feladatot, azt inkább a szerencsének és a feladat
könnyűségének tulajdonítják, szemben a férfi esetével. 148
Hamis konszenzus
A saját viselkedésünket úgy magyarázzuk, hogy más is hasonlóan cselekedett volna. Ross
szerint az emberek az attitűdjeiket, véleményeiket, értékeiket azonosnak gondolják a
többségével. 149
Önkárosító stratégiák (Berglas és Jones, 1978)

Különleges elhárító stratégiát alkalmazunk, hogy ne kelljen önmagunkat hibáztatni a negatív
eredményekért. Gyakran mesterséges hátrányokat teremtenek maguknak azért, hogy a
146
147
148
149
135
bekövetkező kudarcot inkább a külső nehézségek, mint saját fogyatékosságaiknak

tulajdoníthassák. 150
Tanult tehetetlenség (Seligman, 1975)

Ha egy ember viselkedésének az eredménye független a viselkedésétől, akkor megtanulja,
hogy az eredmény független a viselkedéstől. és felad minden kísérletet, hogy az eredményt
ellenőrizze.
Pszichológiai ellenállás (Brehm, 1972)

Akkor lép föl, amikor fenyegetve érezzük cselekvési szabadságunkat. A szemtől szemben
zajló interakciókban az ellenállás igen gyakori válasz a személyi szabadság fenyegetéseire.
Izgalmi átvitel (Zillmann)

Az izgalmi állapotokat általában a körülmények fényében értelmezzük, és az általunk
választott értelmezés nagymértékben függ attól, hogyan reagálunk az izgalmi állapotra. Az
izgalmi állapotot könnyen tulajdonítjuk valamilyen külső körülménynek, és könnyen adunk
nem megfelelő reakciókat. 151
Kommunikáció:
• üzenetek szabályozott cseréje,
• a másik embert, az interakciós partnert rávenni valamilyen változásra,
• két irányú folyamat, minden fél részt vesz benne,
• dinamikus folyamat (életünk minden percében kommunikálunk),
• tanulás útján sajátítjuk el.
Négy fontos eleme:

• az adó, aki kódolja
• az üzenetet,
• a csatorna, amin az átvitel megtörténik,
• a vevő, aki dekódolja az üzenetet. 152
A közlési rendszer alapelemei a jelek és a jelek használatának a szabályai . Jel bármi lehet,
ami a jelek használói számára nemcsak önmagával azonos, hanem még valamire utal. 153
A kommunikáció tagadása is kommunikáció.
A kommunikáció osztályozása:
• szándékos,
• szándékolatlan,
vagy:
• véletlenszerű,
• kifejező,
150
151
152
153
136
• célirányos,
illetve:
• verbális,
• nonverbális
Verbális kommunikáció
A beszéd csak az emberre jellemző, az állatok csak hanggal kommunikálnak.
A verbális kommunikációra jellemző:
• leválasztottság (dolgokra utal),
• nyitottság (bármikor képes új jelenség befogadására),
• hagyományozottság (tanulással elsajátított),
• kettős mintázottság (véges számú jelzővel végtelen számú üzenetet lehet létrehozni).
Nyelvi relativitás:
A nyelv, amit használunk visszahat a gondolkodásunkra (de fordítva is igaz!).
Vigotszkij szerint a nyelv nemcsak az emberek közötti külső kommunikáció eszköze, hanem
olyan belső kommunikációs eszköz is, amelyet a gondolkodásban és a világ
reprezentációjában, rendszerezésében, és megszervezésében is használunk. A nyelv mint a
külső és a belső világ közötti kapocs, fontos szerepet játszik mind a kulturális, mind az egyéni
fejlődésben. A belső beszéd és külső beszéd kölcsönösen függnek egymástól. A kulturális
különbségek nemcsak befolyásolják a nyelvnek mint kulturális médiumnak a használatát,
hanem a nyelven keresztül a gondolkodási különbségeket is meghatározzák. 154
Megszólítás:
A verbális kommunikáció megszólítással indul. Két formája:
• formális (hivatalos),
• informális (köznapi).
Magyarban ez a tegezés és magázás formájában gyakran eldől.

Hogy milyen formát használnak, az függ:
• a kommunikálók státuszától,
• a kettőjük között lévő viszonytól.
Diszkvalifikált üzenetek (Baveleas, 1985):

• minőségtől megfosztott üzenetek, amelyek a kognitív disszonancia csökkentésére
alkalmasak,
• olyankor élnek vele, ha elkerülési konfliktussal állnak szemben: azaz két „nem szeretem”
kommunikációs lehetőség közül kell választani. 155
Nonverbális kommunikáció
Olyankor, mikor akadályoztatott a beszéd, de önálló módon is működhet.
Ha a szóbeli és a nem verbális üzenetek ellentmondanak egymásnak, a nem verbális
jelzéseket fogjuk a valódi üzenetként tekinteni. Darwin szerint evolúciós szempontból a
nonverbális jelzőrendszer sokkal idősebb a nyelvnél, így inkább megfelel az érzelmekkel
kapcsolatos alapvető üzenetek közlésének. A nonverbális jelzéseket gyorsabban küldjük és
154
155
137
vesszük, kevesebb tudatos kontroll irányul rájuk, hatásosabban kommunikálnak attitűdöket és

érzelmeket, mint a nyelv.
A nonverbális jelzéseknek öt főbb funkciója van:
• a társas helyzet kezelése,
• énmegjelenítés,
• az érzelmi állapotok közlése,
• az attitűdök kommunikációja,
• csatorna-ellenőrzés. 156
Énbemutatás (énmegjelenés):
• milyennek akar látszani az ember,
• állandó és változó elemei vannak,
• társadalmi szerepek, társadalmi normák, életkori szerepek, foglalkozási szerepek
befolyásolják,
• ill. aktuális szerepek, amelyeket bizonyos szituációk megkívánnak.
Csatornavezérlés:
• szemkontaktussal, hangsúllyal tagolja a kommunikációt.
Érzelmek közlése nonverbális jelekkel:

• sokkal kevésbé kontrollált a nonverbális közlés.
Attitűdök közlése:
• értékelő viszonyulás (értelmi, érzelmi, viselkedés).
Társashelyzet kezelése:
• nonverbálisan is történik.
Nonverbális eszközök:
• bármivel lehet,
• szemkontaktus (túl sok nézés ugyanolyan kellemetlen lehet, mint a túl kevés, vagy a teljes
hiánya),
• érintés - az intimitás egyensúly eszköze. A kezdeményezését leginkább férfiak, idősek és
magas státuszúak teszik meg.
• tér-távolság - két ember közti távolság,
• a hang - ereje, sebessége, csengése (tompa, stb.)
• testtartás, testbeszéd - pozicionális és dinamikus.
• a mozgásminta is lényeges (mozgásnál nemre jellemző sajátosság pl.),
• gesztusok - végtagjelzések kísérik a beszédet, ezeket illusztrátoroknak nevezik (Ekman és
Friesen), ill. ún. emblémák, amelyek konkrét és önálló jelentéssel bírnak. 157
156
157
138
Paralingvisztikai jelzések
Amit mondunk, az a szóbeli üzenet, ahogyan mondjuk, az a paralingvisztikai üzenet része.
Minden vokális jelzés, ami nem beszéd, paralingvisztikai jelzésnek tekinthető. Egyes ilyen
jelzések kapcsolódnak a kimondott szavakhoz: a beszéd sebessége, a hangmagasság, a ritmus,
a hangerő, és a beszédtempó, stb. nem verbális jelzések, azonban nagyon szorosan
összefüggnek a verbális tartalommal. Van sok olyan hangadás is, amely önmagában képes
egy üzenetet kommunikálni: ilyenek a sírás, az ásítás, a nevetés, a fütty vagy a hangos
lélegzés. 158
Vonzalmak
A személyközi vonzalom egyszerűen a másik személy iránti pozitív attitűd. Az attitűdöt 3
alapvető összetevőre lehet felbontani:
• megismerési komponensre,
• affektív komponensre,
• viselkedési összetevőre.
A vonzalom is három komponensből áll:

• másik személyre vonatkozó hiedelemből,
• az iránta érzett érzelmek,
• vele szemben tanúsított viselkedés. 159
A társak jelenléte:
• önmagában jutalmazó, megerősítő,
• referencia értékű, önmagunk értékelését köszönhetjük neki,
• feszültséget oldó.
A szociális csereelmélet szerint azért keressük mások társaságát, mert a társakkal való
együttműködésben nagyobb jutalmat és kielégülést tudunk szerezni, mint egyedül. A társaság
segít a stressz csökkentésében is, és a szorongó vagy valami miatt aggódó emberek gyakran
keresik más emberek társaságát. 160
Attitűd-hasonlóság alapján alakulhat ki, mert megerősítenek saját magunkban, ill. könnyebb a
kapcsolat fenntartása. A vonzalom az attitűd-hasonlóságból adódik, de később értékelődnek
fel a különbségek is.
Azokat az embereket szeretjük, akiktől a legkisebb költség mellett a legnagyobb nyereséget
várhatjuk, ill. hozzásegítenek ahhoz, hogy azt higgyük, nézeteink helyesek (jutalomelmélet).
Az emberek ugyan szeretik, ha dicsérik őket, de nem szeretik, ha a dicséret túlságosan
hízelgő, akkor meg nem érdemeltnek tűnik, vagy ha csak azért hízeleg valaki, hogy
megnyerje mások jóindulatát és így személyesen is hasznot húzzon belőle, akkor nem nagyon
fogják szeretni. 161
Személyes kapcsolataink döntő elemét képezi választás, kapcsolataink számos tényezőjében
egyes egyedül tőlünk függ, de a társadalomban elfoglalt helyzetünk szinte tudtunk nélkül már
előre kijelöli azoknak a személyeknek a körét, akik között válogathatunk.
Alapvető, hogy a kapcsolat mindkét fél számára kielégítő legyen.
A külső megjelenésnek nagy szerepe van a kapcsolatok kialakulásának első szakaszában. A
személyünk iránt kimutatott rokonszenv is szerepet játszik a kapcsolatok kialakulásában.
158
159
160
161
139
Aronson kísérletei szerint azok a rokonszenvesek, akik bizonyos vonásokban tökéletesek

ugyan, de vannak „kisebb hibáik” („leégési effektus”). 162
Ha szívességet teszünk valakinek, akkor cselekvésünket úgy tudjuk igazolni, hogy
meggyőzzük magunkat arról, hogy az illető megérdemelte, hogy szívességet tegyünk neki. 163
Csere-elmélet:
Figyelembe veszi a partnerek sajátos költségét és hasznát, melyre egy kapcsolatban szert
tesznek. A csereelmélet az emberi kapcsolatok nyíltan gazdaságtani szemlélete. Feltételezi,
hogy minden személy nyereségre akar szert tenni kapcsolataiban, vagyis több jutalmat akar,
mint költséget. 164
Fokozás-visszavonás elmélete (gain and loss):
Aronson elmélete szerint a másik személytől származó pozitív, jutalmazó jellegű viselkedés
fokozódása nagyobb hatással van ránk, mint az, ha ez a másik személy állandóan ugyanazt a
jutalmazó magatartást tanúsítja. Ugyanakkor, ha valaki az idők folyamán egyre kevésbé
becsül bennünket, akkor az illetőt jobban fogjuk utálni, mint azt, aki sohasem szeretett
bennünket. 165
Ha a kísérleti személyek dicséretet kaptak idegenektől és barátoktól, akkor kedvezőbben
reagáltak az idegenekre, mint a barátokra. Ellenben a rossz vélemény rosszabbul esett a
barátoktól, mint az idegenektől 166 (nyereség-veszteség hatás).
A szerep
A szerep közvetítő kapocs, mely az egyén személyes szféráját a személytelen szférával, a
társadalommal összeköti, lehetővé téve egyrészt a személyes szféra kialakulását, másrészt
pedig lehetővé téve a személytelen szférával való találkozást. Szerepnek nevezzük azt a
viselkedést, mely a pozíció által meghatározott tevékenység végrehajtásával kapcsolatos.
A szerepek között háromféle változat van:
• adottak,
• kivívottak,
• spontán szerepek.
Szerepkonfliktus
két fajtája van:
• a szerep összeegyeztethetetlen elvárásokkal jár együtt,
• két vagy több szerep elvárásai ütköznek össze. 167
Kapcsolatok
Kapcsolatok az 1. szinten:
Egyoldalú észrevétel:
• sztár-rajongó,
• kitüntetett személyhez vonzódás (általában magasabb státuszúhoz).
2. szintű kapcsolatok:
A felszínes érintkezés szakasza:
162
163
164
165
166
167
140
nem egyoldalú, de nem túl mély. Kapcsolataink között, amelyekben tényleges interakciót
folytatunk, a legnagyobb számban ilyen szintű kapcsolatok vannak. Minimális a személyes
bevonódás, főként előírt szerepeiknek megfelelően viselkednek. 168
3. szintű kapcsolatok:
Kölcsönösség:
• valódi személyes bevonódás feltételezhető,
• bizonyos intimitás alakul ki,
• az értékek és attitűdök hasonlósága, személyes szükségletek kiegészítő jellege,
• az énfeltárás kölcsönös legyen,
• azonos mértékű.
Az énfeltárás
Önmagunk „kiadása” és partnerünk kiismerése hatékony módszere egy kapcsolat
elmélyítésének. Az önfeltárás révén jutunk el a támogató, intim társas érintkezéshez, ami
nélkül az élet elviselhetetlen volna. Az önfeltárás a legfőbb eszköz is lehet arra, hogy
felszínes érintkezéssel járó kapcsolatok átforduljanak a kölcsönösségbe. Jourard szerint az
önfeltárásnak van egy eltűrt és elvárt optimum szintje. E szint fokozatos, lassú emelése,
amennyiben kölcsönösen történik, segíthet egy kapcsolat elmélyítésében és fejlődésében. Aki
viszont túl korán fed fel nagyon intim információt magáról, azt kerüljük, mivel úgy véljük,
hogy rosszul alkalmazkodik, ill. az intimitás nagyon magas szintjét várja el tőlünk. Az ilyen
embert fenyegetőnek, ellenszenvesnek éljük meg. 169
Intim kapcsolatok:
Szerelem
A szerelem kizárólagos (egy időben csak egy),
a törődés magas foka, és fontos a szexuális összetevője is.
Rubin (1973) kifejlesztett egy attitűdskálát, melyben megkülönbözteti a szerelmet a
szeretettől.
A szerelem három tulajdonsága:
• törődés,
• kötődés,
• intimitás.
A szeretetre jellemző:
• pozitív értékelés és tisztelet,
• hasonlóság.
Walster és Walster a szerelem két típusát különböztetik meg:

• szenvedélyes szerelem,
• partner jellegű szerelem. 170
Konfliktuskezelés hosszú távú kapcsolatokban:

Az intim kapcsolat nem feltétlen jelent felhőtlen érzelmi és viselkedési kötődést. Az intimitás
gyakran éppen azáltal jön létre, hogy a partnerek konfliktusaikat kölcsönös megelégedésre
oldják meg. Sokat számít, hogy egy pár miként kezeli saját konfliktusát.
168
169
170
141
Konfliktusmegoldási stratégiák:
• konfliktuskerülés,
• megoldási kísérlet a partner támadása révén,
• kompromisszumos megoldás. 171
Csoportok
Sok féleképpen lehet osztályozni a csoportokat.
Hogyan jönnek létre:
formális (hivatalos, a tagjai akaratától független, társadalmi értelemben objektív léttel
rendelkező),
informális (spontán).
A formális csoportokban meghatározott pozíciókat találunk, minden egyes pozícióhoz szerep
társul. Ezek meghatározott alá-fölérendeltségű vagy mellérendeltségű kölcsönös
viszonylatokat képeznek. Az informális csoportban az egyének önnön elhatározásuk folytán
vállalják a csoporthovatartozást. 172
Konstruktív és destruktív szerepek csoportokban:

Konstruktív szerepek:
• kezdeményező (változtat, újít, stb.),
• véleménynyilvánító (kommunikációs szerep),
• kérdező (felvilágosítást kér mindenben),
• informátor (felvilágosítást ad mindenről),
• szabályalkotó (kimondja a csoport szabályait),
• általánosító (összefoglal, tisztáz, stb.),
• engedelmeskedő (passzív, de fontos szerep).
Destruktív tevékenységi szerepek:

• akadékoskodó (a véleménynyilvánító torzója),
• vetélkedő (buzgó engedelmeskedő válhat ezzé),
• mindent tudó ( az általánosító túltengéses módon),
• hírharang (informál, de dezinformál is közben). 173
A csoporthoz való tartozás következménye a másoktól kapott bizonyosság birtoklása, melyért

cserébe mi hasonlót nyújtunk. A csoporthoz tartozás hatására megjelenik az egységesült
norma, ami növeli a csoport hatékonyságát, másrészt a csoporttagoknak mint egyéneknek
megkönnyítik a világ értelmezésének a feladatát, ill. a társadalmi összehasonlítást is. Minél
intenzívebben vállalt a csoporthovatartozás, annál szélesebb körű az egységesülés. Az
önmagunkról alkotott képünket is csoportképződménynek foghatjuk fel, hiszen azt mások
visszajelzése alapján alakítjuk ki. Amit konformizmusnak neveznek, az lényegében a
csoporttámogatás iránti szükséglet kifejeződése. 174
171
172
173
174
142
Csoportkohézió
Mennyire elkötelezettek a tagok a csoport közös normái és céljai iránt, és mennyire pozitív
érzelmek fűzik őket egymáshoz és a csoporthoz. A pozitív érzések jelentős hatást
gyakorolhatnak a csoport teljesítményeire. A kohézió a csoporton belüli interakciós
folyamatokat is befolyásolja. Az összetartó csoportok kevésbé tűrik a deviáns viselkedést, és
erősebb nyomást fejtenek ki a konformitás irányába. 175
Csoportgondolkodás
Valahányszor az erős csoportkohézió megakadályozza fontos és eltérő vélemények kifejtését,
mindig fennáll a veszély, hogy a valóságnak nem megfelelő döntések születnek. 176
Csoporteltolódás
Csoportban mindenki egy kicsit bátrabban viselkedik, dönt, ezért a kockázatvállalás is
nagyobb a csoportnak, mint az egyéneinek.
Bizonyos értelemben a csoport elrejti az egyéneket. Zimbardo kimutatta, hogy ha az egyének
egyénenként kevéssé azonosíthatók, az agresszív cselekedetek valószínűsége megnő. 177
Csoportközi konfliktus
Az emberek erősen hajlanak arra, hogy saját csoportjaikat túlértékeljék, míg mások csoportjait
leértékeljék, mivel a két csoport közötti különbséget felnagyítva észlelik. Egy „felsőbbrendű”
csoport tagsága az identitás pozitív érzését nyújtja. 178
Kurt Lewin: csoportdinamika

A csoport és az egyén között nem statikus összefüggés van, hanem dinamikus: az egyén
létének a tere a többi egyén, az egyén a csoportjától függ, de ő is hat a csoportra.
Vezetés
Két típus:
• feladat orientált vezető,
• személy orientált vezető.
Vezetési stílusok (Kurt Lewin):

• demokratikus (minden információt megoszt),
• autokrata (parancsol, tekintélyen alapul),
• laissez faire (szabadon hagyni mindent, anarchikus).
A konformitás
Másokhoz hasonlóan cselekedni és gondolkodni alapvető emberi hajlandóság. 179
A csoport értékeihez, normáihoz, szabályaihoz, a csoport által formált attitűdökhöz való
igazodás. 180
175
176
177
178
179
180
143
A konformitást úgy határozhatjuk meg, mint egy személy viselkedésének vagy véleményének
olyan változását, amely egy egyéntől vagy egy csoporttól származó, valódi vagy vélt nyomás
következtében alakul ki. 181
A konformitás három formája:

• behódolás (hatalom hatása, jutalom elnyerése, büntetés elkerülése motivál),
• azonosulás, identifikáció (vonzalom hatása),
• internalizáció (kompetencia, hitelesség hatása, belső jutalom, saját értékrendszerébe építi
be). 182
Leon Festinger: az emberek sokkal inkább másokat követnek, nem azért, mert félnek a
csoportot büntető szankcióktól, hanem azért, mert egyedül a csoport viselkedése tájékoztatja
őket arról, hogy mit is kell tenniük. Amikor a körülmények nem egyértelműek, más emberek
fontos információforrássá válhatnak. 183
Deutsch és Gerard szerint a konformitás irányába ható nyomások két csoportba sorolhatók:
• információs befolyás,
• normatív befolyás.
Független és engedékeny, konform személyek típusai (Salamon Asch):

Független:
• magabiztos (szembeszáll a többséggel, küzd),
• individualista (neki mindig igaza van),
• lelkiismeretfurdalásos (megszenvedi döntését).
Konform, engedékeny:
• viaszember (elhiszi a többség igazát),
• önmagában bizonytalan,
• kisebbrendű érzésű (nem tudja elviselni, hogy más lehet a meglátása, mint a
többségnek). 184
Közömbösség látszata
Járókelői közömbösség
Az a tény, hogy sokan vannak jelen, nem növeli, hanem csökkenti annak valószínűségét, hogy
egyáltalán bárki is közbelépjen. Úgy érzi, hogy nemcsak ő a felelős a dologért, hiszen mások
éppúgy ott vannak. 185 A felelősség megoszlik több ember között.
Társas lazsálás
Latane (1979) szerint az egyének kisebb erőfeszítést fejtenek ki munkájukban, ha tudják,
hogy egyéni hozzájárulásukat egy csoportfeladathoz nem lehet megbízhatóan megállapítani.
A kollektív teljesítményért való felelősség a sok egyén között megoszlik. 186
181
182
183
184
185
186
144
Az én
Énünk megismeréséhez mások véleményeinek megismerésén keresztül vezet az út.
Az önigazolás, a saját viselkedés magyarázata szükségletként él bennünk, ezekhez mások
viselkedésének értelmezésével jutunk el, tehát az énünkre vonatkozó információkat másoktól
kapjuk, másoktól függnek.
Önértékelésünk akkor marad pozitív, ha teljesítményeink igényszintünknek megfelelően
alakulnak. Ha ellentmondás mutatkozik, akkor vagy növeljük a teljesítményünket, vagy
leszállítjuk az igényszintünket.
A negatív önértékelés következménye az általános embergyűlölet, mások elfogadásának
képtelensége, mely paradox módon kiszolgáltatottságban, az elfogadás utáni sóvárgásban
fejeződik ki.
Az én-elfogadtatás lényegi sajátossága az eszményiesítés. Az eszményiesítés fontos eszköze a
távolságtartás: a háttérbe ne pillanthasson be a másik, s ekképpen nem dőlhet össze a benne
rólunk kialakult eszményiesült kép.
G. H. Mead „én”-koncepciója:
• az akaró én,
• a vállalkozó én,
• a kockáztató én és az erre reagáló személyek visszatükrözéseként kialakított „felépített
én”. 187
A benyomáskeltés
A benyomáskeltés kifejezéssel azoknak a terveknek, gondolatoknak, motivációknak és
jártasságoknak az összességét írjuk le, amelyek mind befolyásolják másoknak szánt
közléseinket. Ha stratégiánk sikeres, és a társak pozitívan kezdenek gondolkodni rólunk, ez
visszahat énképünkre, kedvezőbbé teszi azt, és javítja önértékelésünket. Goffman
„homlokzatnak” nevezte azokat a pozitív társadalmi értékeket, amelyekről egy személy
sikerrel hirdetheti, hogy képviseli őket. Akiknek nagy a helyeslés iránti szükségletük,
feltehetően szélesebb körben fognak benyomáskeltési stratégiákkal élni. 188
A frankfurti iskola
Vizsgálatuk alapja az volt, hogy a kutatásban vizsgált személyeknek milyen a tekintélyhez
való viszonyulásuk. Két különböző személyiségtípust különítettek el:
• tekintélyelvű (autoriter),
• demokratikus (tekintélyellenes).
Autoriter személyiség:
• önmaga megértő elfogadására képtelen,
• másokhoz sem a megértés eszközével közelít,
• reakciói: felháborodás, tiltás, szabályozás,
• elfojtott vagy nyílt agresszivitás,
• értelmi-gondolati világát merevség jellemzi,
• előítéletek rabja,
• tudományellenes beállítottság (babona, áltudomány iránti érdeklődés).
Demokratikus személyiség:
• agresszivitás hiánya,
187
188
145
• szeretet-orientáció,
• az „én” elfogadása,
• tolerancia másokkal szemben,
• tárgyilagosság,
• érzelmi-gondolati világa flexibilis,
• beállítottsága a tudományos gondolkodási mintákat követi,
• az új iránt érdeklődést, kíváncsiságot mutat. 189
Kognitív megközelítés:
• az egyik típus gondolkodása egyszerű, kevéssé képes differenciálásra, míg a másik típus
gondolkodása komplex, árnyalt megközelítést tesz lehetővé. 190
Szocializáció
A gyermek társadalomba való belépésének folyamata már a megszületést megelőzően, a
méhen belül elkezdődik. Az anya hiánya a gyermek fejlődésének súlyos kerékkötője. Az első
évben jelentkező hiányokat nem lehet egyszerűen pótolni. A gyermekkor történései egymásra
rétegződnek, s bizonyos szempontból tekintve visszafordíthatatlanok.
A gyermeki „én” fejlődése lényegében a külsőleg adott interperszonális viszonyrendszer
belsővé tétele, interorizációja.
Az „én” kialakulásához vezető szocializációs szakasz alapvető feltétele a társas környezet
állandósága, a „jelentős másik” léte.
Az élet első nagy frusztráció-élménye, egyben fontos (érzelmi szempontból is) szocializációs
folyamata, a szobatisztaság megtanulása.
Óvodáskor szocializációjában fontos lépés az „én”-központúság fokozatos leépülése. Piaget:
decentráció, azaz az „én” egyre bonyolultabbá, differenciáltabbá válik. 191
Nevelési stílusok
Lewin által kialakított vezetési stílusok alapján:
• tekintélyelvű nevelési stílus:
• jellemzője: agresszivitás,
• eszköze: büntetés (verés, megszégyenítés, stb.),
• hatása: az interorizáció csak látszólagosan megy végbe, valójában a kényszeres reakciók
együtteseként a személyiséget csak megnyomorítja. Túl erős felettes ént eredményez.
• anarchikus nevelési stílus:
• jellemzője: szélsőségesen engedékeny,
• hatása: gátlástalanság, elemi szabályok, viselkedési normák felrúgása, gyenge felettes
én alakul ki, lelkiismeretlenség és kíméletlenség jellemezheti.
• demokratikus nevelési stílus:
• eszköze: szeretet,
• jellemzője: teret enged a gyermeki
kezdeményezésnek,
• hatása: interorizáció, elkötelezettség értékek és normák iránt, morális fogékonyság. 192
189
190
191
192
146
Kortáscsoportok
A kölcsönösségi elv begyakorlására itt kínálkozik alkalom (a család és az iskola ennek nem
teremti meg a lehetőségét). Itt egyenlőségen alapuló viszonyokra számíthat, ill. a választás
fontosságát is itt tanulja meg, nemcsak azt, hogy mit jelent választónak, hanem azt is, mit
jelent választottnak lenni.
Tartalmi oldalról sok esetben deviánsnak tűnnek, de a lényeg maga a folyamat:
• önkéntes alapon, közösségileg meghatározottan kell cselekedni, viselkedni, vagyis olyan
célokat kell szolgálni, melyek nem az egyéni érdekek szűk körén belül helyezkednek el. 193
Empátia
Az empátia azt jelenti, hogy egy másik személy fájdalmának láttán kellemetlen fiziológiai
reakciót élünk át. Minél nagyobb fájdalmat él át a szenvedő, annál kellemetlenebbül érezzük
magunkat. Saját kellemetlen érzésünket akkor tudjuk csökkenteni, ha segítünk neki vagy
kilépünk a szituációból. Ha tényleg tudunk valamit tenni, gyorsan cselekszünk, ha azonban
úgy látjuk, hogy semmit sem tudunk tenni, annál gyorsabban igyekszünk eltávolodni az
eseménytől, helyszíntől. 194
Meggyőzés
Minél intelligensebbek a hallgatóink, annál kevésbé meggyőző az egyoldalú érvelés és annál
hatékonyabb az, amely kifejti a fontosabb ellenérveket is, majd fokozatosan megcáfolja őket.
Ha már valaki eleve hajlik arra, hogy higgyen a közlőnek, annak az egyetlen álláspontra
összpontosító kifejtés hatásosabb, mint a másik nézetet is bemutató. Ha viszont kezdetben
inkább az ellenfél véleményével szimpatizál, akkor jobban hat rá az olyan érvelés, amely a
másik fél nézetét és annak cáfolatát is tartalmazza. 195
Befolyásolhatóság
A befolyásolhatóság legegyértelműbb személyiségváltozója az önértékelés. A meggyőzés
célját szolgáló közlés jobban hat arra, akit az az érzés hat át, hogy nem felel meg, mint arra,
aki elégedetten szemléli önmagát. 196
Frusztráció és agresszió
A frusztráció nem egyszerűen a megfosztottságnak, hanem a viszonylagos megfosztottságnak
az eredménye.
Az agresszió kifejezése nem gátolja meg az agressziós tendenciákat, sőt, fokozza őket. Az
esetek legnagyobb részében az erőszak nem csökkenti az erőszakot: az erőszak még nagyobb
erőszakot szül. Amikor valakit valamilyen sérelem ér, akkor előfordul, hogy olyan bosszút áll,
amely túl lő a célon. Az erőszakos jellegű műsorok nézése fokozza a nézők agresszivitását. A
gyerekek a felnőtt agresszorok viselkedését mint modellt követik saját viselkedésük során.
Azok a gyerekek, akik sok agresszív jellegű műsort néznek a tévében, sokkal inkább az
agresszivitáshoz folyamodnak saját problémáik megoldásában is. 197
Büntetés
Azok a szülők, akik szigorú büntetést alkalmaznak, ezzel a magatartással rendszerint csak azt
segítik elő, hogy gyermekeik szélsőséges módon agresszívek lesznek. A büntetés hatékony
lehet, amennyiben meleg kapcsolat keretei között, megfontoltan alkalmazzák. A szigorú vagy
193
194
195
196
197
147
korlátozó büntetés rendkívüli mértékben frusztráló hatású lehet. A frusztráció az agresszió

legalapvetőbb oka, célszerű lenne a frusztráló módszerek használatát elkerülni. A szigorú
büntetés gyakran eredményez behódolást, de internalizációt ritkán.
A frusztráció nem vezet szükségképpen agresszióhoz, - ellenkezőleg, konstruktív viselkedést
is eredményezhet, ha előzetes gyakorlás révén a békés megnyilvánulásokat vonzóvá és
követésre érdemessé tették a gyerekek számára.
Minél nagyobb empátiás készséggel rendelkezik valaki, annál kevésbé fog agresszív
cselekedetekhez folyamodni. 198
Magányosság
A magányosság különböző típusai:
• reménytelenség (az illető tehetetlen, félelemmel telített és reménytelen),
• türelmetlen unalom (valahol máshol akar lenni, unatkozik és kényelmetlenül érzi magát),
• depresszió (elszigeteltség érzése, melankólia, szomorúság),
• önbecsmérlés (csúnyának, butának, bizonytalannak érzi magát).
Azok a magányos emberek, akik magányosságukra belső-állandó magyarázatot adnak (pl.

személyiségük, külső megjelenésük) a leginkább lemondóak és depressziósak. Azok, akik
magányosságukat saját erőfeszítéseik hiányának tulajdonítják (belső-alkalmi) kevésbé
idegesek, jobban bíznak a változásban. Az alkalmi külső okok (ismeretlenség egy új helyen)
több reménnyel kecsegtetnek a változásra, míg az állandó külső okok (szándékosan kiközösítő
emberek) gyakran vezetnek ellenségességhez.
A magányos emberek kevésbé vállalják az alkalmi érintkezések kockázatát, mivel ezek a
tartós magányt nem enyhítik, hanem még fájdalmasabbá teszik. 199
_____________________________
Irodalomjegyzék

Goffman, Erving: A hétköznapi élet szociálpszichológiája (Gondolat, Bp. 1981.)
Hézser Gábor dr.: A pásztori pszichológia gyakorlati kézikönyve (Kálvin, Db. 1995.)
Mead, George Herbert: A pszichikum, az én és a társadalom (Gondolat, Bp. 1973.)
Mérei Ferenc: Társ és csoport (Akadémiai Kiadó, Bp. 1989.)
Szabó István dr.: Bevezetés a szociálpszichológiába (Nemzeti Tankönyvkiadó, Bp. 1997.)
_____________________________
Debrecen, 1999. április 30. Rénes László

198
199
148
A humanisztikus pszichológia fogalmai
A valóság (realitás)
A humanisztikus pszichológia szerint a fejlődés, minden ember, és minden emberi

csoportosulás eleve bennerejlő adottsága. A fejlődést nem a tudat és a tudatos cselekedet
(vagy elhatározás) viszi előre. Így például nincs ilyen, hogy tudatos önnevelés. A tudatosság a
fejlődéshez szükséges valóságészlelés eszköze. A fejlődést a realitás irányítja, a valóság
pontos megélése, érzelmeinknek a felfogása, "magunkhoz engedése", a spontaneitás. Alulról
jövő kezdeményezések kivitelezése a továbbfejlődés. Ez személyiségünkben (a realitás
visszaengedése és visszacsatolása) az "autentikus én"-állapotban történik. Autentikusnak
fogadja el a spontán folyamatait, érzelmeit, gondolatait a cselekedetei irányításában. Elvek és
ideák szerinti irányítás legnagyobb akadálya önmaga.
"kellene" tudat  fejlődés  "van" tudat
A tudatosság: a "van" tudomásul vételének eszköze.

A fejlődés: a tudomásulvételek sorozata.
Szubjektív valóságunk számára legfontosabb részei (valósága) a vágyaink és érzéseink. A

létező valóság felfogása minél zavarmentesebben (érzéseinktől és vágyainktól mentesen)
történik, annál inkább jobban sikerül tudomásul venni a valóságot. Vágyainkat és érzéseinket
nem kell megtagadni, szubjektív valóságunk része, "van", de ne keverjük össze a külvilág-
észlelésünkkel.
A pillanat
"Ez van, ami van."

"Itt- és most élünk."
"Minden pillanat a jelen ünneplése."
"Semmi sem felesleges, semmi sem véletlen."
A pillanat megtapasztalásában rejlik a fejlődésünk.
Drill megszűnése
A magatartásból eltűnik a merevség, helyette spontán, kreatív viselkedés jön elő. Az az ember
fejlődik, akinek a tényleges fejlődés, a változás ténye a fontos, nem pedig a változás előre
meghatározott iránya (ideológia-mentesség). Az alulról kezdeményezett fejlődést elő kell
segíteni, és az egyének fejlődésének a támogatása elősegíti a társadalmi fejlődést is.
149
A humanisztikus pszichológia lélektani kultúrát teremt, határozott társadalom felfogással és

társadalmi programmal rendelkezik.
Transzformációs modell
Az egyéneket és a társadalmat nem lehet ideológiákkal átalakítani, meggyőzni, tehát más

módszerre van szükség. A transzformációs modell az élményszerű tanulás modellje.
Fejlődés csak nyílt rendszerben történhet, ahol lehetőség van új elemek létrejöttére,
beáramlására, befogadására. Az új hatások befogadása és feldolgozása új tartalmakat, új
elemeket hoznak létre, ami új elemekhez alkalmazkodnia kell az egész rendszernek is, mert ez
új működési szintet, vagyis fejlődést jelent.
A humanisztikus pszichológia a kreatív és intenzív élet pszichológiája.
Az emberi lehetőségek (humán potentiál) színtere: a pluralizmus szabadsága és a kreativitás.
Pozitív társadalmi transzformáció
Az intézményesült és privát emberi viszonyokban, az élet minden területén és a

társadalomban a fejlődés kölcsönhatás eredménye. A makro és mikro viszonylatok
transzformációjához kreatív megoldások szükségesek.
Ellenállás
Milyen ellenállások történhetnek:

• az új elem bekerülése akadályozott;
• "gubanc"-mechanizmusok alakulnak ki;
• játszmák;
• védő- és hárító erők lépnek fel a külső hatások ellen.
Nem kell nekifeszülni az ellenállásnak, hanem paradox beavatkozással érhetünk el változást.

Tehát, ami úgyis "van", azt kell erősíteni, hadd fussa ki magát, s csak ezután adja át a helyét a
fejlődés új színtereinek. Ezzel a játszma is felbomlik. Jelenlétre van szükség, hogy felismerjük
a ható fő erőket, az egymás ellen feszülő dinamikai határokat. A terapeuta személyisége hat
igazán; az, hogy ő a saját fejlődésében meddig jutott el. Az ember hat tehát, és nem a
módszer.
A fejlődés legnagyobb akadályai
• manipulációk;
• a kommunikációk, interakciók sivársága, hazuggá válása;
• szerepek játszása.
Ezek frusztrálnak, csalódást okoznak, a "világ értelmetlenné válik". A terapeuta feladata,

hogy nyílt kapcsolattal, valódi érzések biztonságában visszaállítsa az egyensúlyt.
Az emberek félnek a káosztól, a bizonytalanságtól. Ezért nem merünk autonóm módon élni,
visszafogjuk magunkat, szerepekbe, játszmákba megyünk bele. Az autentikus lét is
biztonságos, sőt, nagyobb biztonságot nyújtó, mint a kontroll és tudati irányítás élete.
150
Empátia
Az empátia valójában a teljes játszma-mentességet jelenti. Megengedem magamnak, hogy

tisztán felfogjam a másik érzelmeit, szándékait és érdekeit. Azt üzenhessem neki: "érzékellek,
felfoglak, teret adok neked, tehát tedd azt, amit akarsz, érezd azt, ahova az érzéseid visznek,
ebben teljesen veled vagyok!" Ilyenkor nincs versengés, behálózás vagy érdekütköztetés!
Dualizmus
test lélek Isten Én
"Saját világomat uralni képes vagyok; egy vagyok a világmindenséggel, mindenki velem
egyenrangú, ilyen, mint én."
"A jelen örökkévaló, az életem általam megtalált értelme az abszolút jelenbe ereszkedés."
A megismeréshez ki kell "vonulnunk belőle", szeparálni kell az ént tőle, összeolvadás helyett
viszony kell, amiben meghagyja a másikat olyannak, amilyen.
Kontaktus
A szervezet kontaktusban van a környezetével; a legegyszerűbb valóság a kontaktus, például

érintkezésben lenni egy tárggyal. Az új hatásokat kiválasztja és asszimilálja, vagy, ha nem
asszimilálható, akkor elveti. A kontaktus tehát az asszimilálható új tudomásulvétele. Minden
kontaktus a szervezet és a környezet egymáshoz alkalmazkodása.
A pszichológia a kreatív alkalmazkodások tanulmányozása. A gestalt terápia (Perls,
Hefferline, Goodman, 1973) témája, az új és a rutin közötti mindig megújuló átmenet,
melynek eredménye az asszimilálás és a fejlődés (növekedés - growth).
A patopszichológia (abnormal psychology) a kreatív alkalmazkodás folyamán fellépő
megszakítások, akadályozások és egyéb zavarok tanulmányozása.
A kreativitás és az alkalmazkodás egymást polárisan feltételező folyamatok, tehát
kölcsönösen szükségesek.
A kontaktus - az asszimilálást és a növekedést eredményező munka - egy érdekből-
érdeklődésből álló figura (gestalt) kialakulása a szervezet/környezet mező háttere előtt, vagyis
annak kontextusában figyelhető meg.
Ha a gestalt élénk a befogadó tudatban, akkor világos észlelés, képzet és felismerés történik.
A gyenge gestalt (elmosódott figura) esetén a kontaktus elégtelen, valami "törölve" van a
környezetből, vagy a személy nincs teljesen jelen. Ilyenkor a mező nem képes átadni
valamennyi ösztönző energiáját és forrását a figura teljessé válásához.
Az erős gestalt elérése maga a gyógyulás, mert a kontaktus-figura nem csupán jele a
tapasztalás kreatív integráltságának, hanem az elérendő integráltság maga.
Azonosulások és elidegenítések (identifications & alienations)
A személy azonosul formálódó énjével:

• nem gátolja saját kreatív izgalmát,
151
• kinyúl a feljövő megoldás felé.
Elidegeníti magától azt, ami nem szervesen az övé, ami vitálisan nem lehet érdekes a számára.
Ezzel szemben rosszul működik, ha elidegeníti magát önmagától, vagy hamis
azonosulásokban legyőzi a spontaneitását.
Terápiás módszerrel úgy lehet segíteni, hogy a különféle működéseiben való tudatos
elmélyedés kísérletével gyakoroltatni az azonosulásokat és elidegenítéseket addig, amíg fel
nem ébred a spontaneitásnak az az érzése, hogy "én vagyok, aki itt gondolkodom, észlelek,
érzek, cselekszem".
Rezisztencia elemzés
A pácienst a benne lévő fájdalom menekülésre készteti. Nem tudja, hogyan birkózzon meg a
problémákkal. A terápia csalódást okoz a páciensnek, mert azt szeretné, hogy bizonyos
mértékig ő szabja meg a terapeutának, hogy az hogyan gyógyítsa. Ebben nincs benne az, hogy
neki szenvedést kelljen elviselnie a terápia során. Elvárása, hogy a terapeuta dolgozzon, s ő
fizikai jelenlétével, passzívan közreműködik. Az menekülést vált ki belőle, ha a terapeuta
kemény munkát vár tőle, ami szenvedéssel, fájdalommal is járhat. Felismeri, hogy a terápia
nagy adagban tartalmazza azt, amitől meg szeretett volna szabadulni. A terapeuta a
külvilágnál tapintatosabb, de nem szűnik meg afelé irányítani a pácienst, amit kerülni akar.
Fontos maga az elkerülés is, nemcsak az, amit a páciens elkerülni akar. Az elkerülési
tendenciáknak mindig megvan a jó és alapos oka. A feladat az tehát, hogy felszínre kell hozni
és teljes mértékben tudatosítani kell az elkerülés indítékait.
A neurotikus személy ellenállása nem más, mint ellenagresszió a terápia agressziójával
szemben, mert az illető érzi, hogy "veszélyben van".
Konfluencia (egybefolyás, összefolyás)
A konfluencia egy folyamat vége. Először az új felhívja magára a figyelmet azzal, hogy
különbözik a már rutinostól, megszokottól, ismerttől. Majd az asszimilálás történik meg, tehát
az ismert és az új (ismeretlen) egymáshoz hasonlítása. Végül a tökéletes asszimiláció esetén
az ismerő és ismert eggyé válnak, tehát létre jön a konfluencia.
A patologikus konfluencia akkor jelentkezik, ha a korábban elválasztott összetevők
egybefolynak, s az tartja össze őket, hogy el vannak szigetelve az újabb tapasztalatok
befolyásától. Így egyiket sem tudja funkcionálisan használni., mivel gátolva van a valóságos
vagy lehetséges tevékenysége (ilyen például a krónikus gátlás). Csak az a megoldás, ha a
konfliktus mindkét oldalát feloldjuk.
Az egymással egészségtelen konfluenciában lévő személyek között nincs személyes

kontaktus. Így a közöttük lévő eltéréseket nem tudják elviselni. Mindent megtesznek a
konfluencia visszaállítására:
• elszigetelődés (duzzogás, sértődöttség, visszavonulás, tehát a másik félre hárítani a
jóvátétel terhét);
• ellenségesség;
• másikhoz hozzáigazítani, vagy pedig a másikat magunkhoz. Első eset a saját
individualitásunk feladása, a másik eset viszont sok esetben zsarolás, terrorizálás,
kényszerítés, megvesztegetés.
152
Szorongás
A bűntudat önbüntető, bosszúálló attitűd önmagunkkal szemben akkor, ha vétkesnek érezzük

magunkat a konfluencia megszakításáért. A neheztelés pedig az a kívánság, hogy a másik
személy érezze a bűntudatot. Mindkét viselkedési mód ellenállás a kontaktussal szemben. A
neurotikus viselkedésmódra jellemzőek ezek. A ki nem élt harag gyakran bűntudatként
jelentkezik, vagy azzá válik.
A szorongás a par excellence neurotikus tünet. A szorongás, a gátolt izgalom esetén
légzészavar fellépése várható. Az akadálytalan, szabad légzés elűzi a szorongást, de a
neurotikus, amikor szorong, pont ezt a tanácsot nem tudja megfogadni. Így tehát meg kell
keresni, melyik az az izgalom, amelyet nem tudunk elfogadni. Az izgalmak gyökere mindig
valamilyen valóságos szükséglet. A megoldás annak a megkeresése, hogyan elégítsük ki ezt a
szükségletet anélkül, hogy a szervezet más funkcióját akadályoznánk.
A neurózis öt rétege
• első réteg: a klisék.

• második réteg: játszmák terepe, a "mintha-réteg"; olyannak akarunk látszani, ami nem mi
vagyunk, ami mögött nem mi vagyunk (érdeklődésünk, tehetségünk, erőnk stb.).
• harmadik réteg: leragadás (impass) rétege. A leragadást a fóbiás viselkedés jellemzi és az
elkerülés (mindent, amit nem érzünk jónak: szenvedést, frusztrációt, fájdalmat).
• negyedik réteg: halálként, halálfélelemként jelenik meg.
• ötödik réteg: egymással szembenálló erők bénítják egymást. Implózió - explózió (az
explózió kitörési lehetőség ebből a rétegből. Pl. a nagy szomorúság, orgazmus, düh és az
öröm az igazi személyiséggel, a valódi énnel kötnek össze.
Humanisztikus terápiák
A Carl Rogers által kidolgozott kliensközpontú terápia azon az alapfeltevésen nyugszik, mely
szerint a kliens önmaga legjobb ismerője, és az ember (általában) képes saját problémái
megoldására. A terapeuta feladata itt az, hogy segítse ezt a folyamatot. A terapeuta pontosítja
a kliens által kifejezett érzelmeket, de nem megítéli vagy kibővíti azokat. A humanisztikus
terapeuta nem értelmezi, interpretálja a kliens viselkedését (ahogy az analitikus), nem is
próbálja meg módosítani (ahogy a viselkedésterapeuta), mivel ezek a beavatkozások a
terapeuta saját nézeteit erőltetnék a páciensre. Célja, hogy az egyén saját gondolatainak és
érzelmeinek megértését serkentse, és hogy segítse az egyént saját megoldásának
megtalálásában. A humanisztikus terápiák abban igyekszenek segíteni az embereknek, hogy
megismerjék valódi önmagukat, és hogy szabadon válasszák meg életüket és viselkedésüket,
ahelyett, hogy hagynák, hogy a külső események irányítsák őket. A terapeuta abban segíti a
klienseket, hogy olyan emberré váljanak, amilyenné képesek válni.
A terápia feltételei:
• integrált kongruens kapcsolat,
• feltétlen pozitív figyelmesség,
• empátia,
• tisztelet és melegség,
• konkrétság, az itt és most,
153
• közvetlenség,
• őszinteség,
• hitelesség, kongruencia (megfelelés a klienssel, a helyzettel és önmagammal).
Sokféle humanisztikus terápia létezik, de mindegyik az egyén fejlődés és önmegvalósítás

iránti természetes törekvését hangsúlyozza.
Gestalt terápia
Magunkban és másokban szándékosan semmi változást nem tudunk véghezvinni. Minden

kontroll (külső és belsővé vált külső is), erkölcsi parancs, gyengíti a szervezet egészséges
működését. Egynek kell uralkodnia: a szituációnak. Aki megérti a szituációt, amelyben áll, s
hagyja a szituációt irányítani, az rájön, hogyan tudja leküzdeni az élet nehézségeit.
A célt mindig a szükséglet szabja meg. Szabadon megválasztani az eszközöket tudjuk. Az
intuíció a szervezet intelligenciája.
A terápiában a szabályok nem lehetnek dogmatikusak, inkább kísérletezésre szólítanak fel.
Hogyan működnek azok a rejtett eszközök, amelyekkel megakadályozza, hogy magát és a
világot teljes mértékben átélje.
A hangsúly azon van, hogy a személy kifejezetten tudatában legyen annak, amit éppen csinál.
Fantáziák, álmok, vagy egy konfliktus mindkét oldalának lereagálása - ezek a tudatosság
fokozásának módszerei.
Szabályok a gestalt terápiában
• A "most elve": a jelenben való átélés. Megpróbálni mindent (a múltban történt

eseményeket is) a jelenben átélni. Sokszor megerőltető és ellenállást válthat ki.
• Én és Te: leadó és felvevő a kommunikációban. A teljes mértékű kommunikálás
képessége.
• Tárgy-nyelv helyett én-nyelv: a felelősség vállalása, az érintettség elfogadása nyelvtani
oldalról is (pl. "remeg a kezem" helyett "én remegek", vagy "összeszorul a torkom" helyett
"összeszorítom magam"). A másik lépés, hogy főnevek helyet igéket használunk.
• A tudat-folyamat alkalmazása: testrészeink, érzelmeink és észleléseink tudata a
legbiztosabb tudásunk. Az ezekben megjelenő információkra hagyatkozunk. "Hagyd az
eszedet, figyelj az érzékeidre!" Távol tart a magyarázgatástól, mellébeszéléstől.
• Ne fecsegjünk! Gyakran olyankor fecsegünk, amikor képtelenek vagyunk a bennünk
keletkezett érzelmekkel közvetlenül foglalkozni
• Kérdésfeltevés: az igazi kérdéseket meg kell különböztetni az "álszent" kérdésektől. A
terapeuta azt kéri: "Csinálj a kérdésből állítást!"
Játékok a gestalt terápiában
A játék a kommunikáció egyik alapvető formája. Játéknak tekinthetünk mindent, tudjuk, mi

az, amit játszunk, legyünk képesek a nem kielégítő játékokat kielégítőre cserélni.
Néhány játék:
• Párbeszéd játék: például a jobb kéz és a bal kéz beszéljenek egymással olyankor, ha a
megosztottság kerül a felszínre.
154
• "Van egy titkom": bűntudatot és a szégyenérzetet teszi hozzáférhetővé.

• "Vállalom a felelősséget": minden kijelentéshez hozzá kell tenni, hogy "ezért vállalom a
felelősséget".
• Projekció játék: ami észlelésnek látszik, az sokszor csak projekció. Megkérjük, hogy
játssza el, hogyan képzeli azt, amiről állítást tett.
• "Megfordítás": ellentétes viselkedéseket kell eljátszani, mint amit a páciens magáénak tud
(vél).
• "Próbacselekvés": belső próbacselekvéseinket kell elmondani egymásnak, így jobban
tudatosul ezeknek az előkészületeknek a célja.
• Ismétlés-játék: fontos kijelentések mellett gyakran elsiklik, akkor többször kell
megismételni ugyanazt.
• Házassági tanácsadás játékok: a partnerek felváltva egymásnak mondják: "nem szeretem,
amikor Te..."; "rosszul esik, amikor Te..."; "szeretem, ha Te..."; "azzal bosszantalak,
hogy..."; "úgy engedek neked, hogy..." stb.
• "Tudnál-e ennél az érzésnél maradni?": frusztráló élménynél nem szívesen teszi meg a
páciens. A fóbiás kerülés mélyen berögzül, a félelem szokássá válik. Az intervenciója arra
épül fel, hogy elemezni kell ezeknek az érzéseknek a "hogyanját" és "mikéntjét".
Debrecen, 1997. Rénes László
Irodalom:
(Osiris, Bp. 1997.)
Berne, Eric: Emberi játszmák (Gondolat, Bp. 1984.)
Buda Béla: Az empátia - a beleélés lélektana (Ego-School, Bp. 1992)
Buda Béla: A közvetlen emberi kommunikáció szabályszerűségei (Tömegkommunikációs
Kutatóközpont, Bp. 1988)
Buda Béla dr.: Mentálhigiéné - Tanulmánykötet (Animula, Bp. 1994)
Buda Béla dr.: Mentálhigiéné szemléleti és gyakorlati kérdései (TÁMASZ, Bp. 1995)
Humanisztikus pszichológia (Szerkesztette: Fodor Katalin; Országos Közművelődési
Központ, Módszertani Intézet, Bp. 1989)
Pándy Mária: Játszmák nélkül. Tranzakcióanalízis a gyakorlatban (Helikon, Bp. 1999.)
Rogers, Carl: Ilyen vagyok (This is Me) (OKK, Módszertani Intézet, Bp. 1989)

Szexológia
Szexuális egészségvédelem
A szexuális egészségnek egy 1975-ben kiadott WHO jelentés szerint három fő eleme van:
• a szexuális és gyermeknemző viselkedés élvezetének és ellenőrzésének képessége,
155
• mentesség az olyan félelmektől, bűntudattól, tévhitektől és más pszichológiai tényezőktől,

amelyek gátolják a szexuális reagálást és kapcsolatot,
• mentesség az olyan szervi zavaroktól, betegségektől, amelyek akadályozzák a szexuális és
nemző funkciót.
A szexuális egészségvédelem célja nemcsak a reproduktív funkció védelme, vagyis a nemi

betegségek távoltartása, hanem a személyiségnek és kapcsolatainak fejlesztése is.
A szexuális nevelés lényege a szexuális egészség védelme és ápolása, vagyis tulajdonképpen
egészségvédelemről, ill. egészséges életmódra nevelésről van szó. Az egészséges nemi élet
eszerint az egészséges életmód egyik fontos eleme!
Ahogyan nincs "beszéd-ösztön", ugyanúgy nincs "nemiösztön" sem! Ha pedig a szexuális
viselkedés nem velünk született és biológiailag meghatározott, hanem a szélesebb értelemben
vett tanulási folyamatok függvénye, akkor tulajdonképpen pszichoszexuális fejlődésről kell
beszélnünk. Ezt részben már Freud is felismerte, amikor kidolgozta elméletét az egyéni
szexuális fejlődés szakaszairól (ilyenek: az orális, anális és fallikus fázist követő latencia-
periódus, majd a genitális érettség fokozata).
A pszichoszexuális fejlődés korszerű elmélete a biológiai nemmel való identifikálódást, s az
adott nemre és életkorra érvényesnek tartott nemi szereptanulást tartja döntőnek. Haeberle
professzor egyik központi gondolata a "szkriptezési elmélet" alkalmazása, ami tulajdonképpen
a szerepelmélet továbbfejlesztése. 200 A felnövekvő gyermek az első és legfontosabb
"szkripteket" a szüleitől kapja, de később sok más szkriptet is megismer, és választania kell
közülük. Többnyire ugyan azokat választja, amelyek összhangban állnak a szüleitől kapott
szkriptekkel, de megtörténhet ennek az ellenkezője is.
A sokféle szkript szexuális értékpluralizmusra utal, ami elkerülhetetlenné teszi a választást,
hiszen nem lehet minden szkriptnek eleget tenni.
Fontos, hogy a szexuális és/vagy szerelmi partnerek a köztudatban előforduló szkriptek közül,
előítéleteiket leküzdve ki tudják választani azokat, amelyek az ő harmonikus kapcsolatukat
elősegítik. Ez az egyéni pszichoszexuális fejlődés - s így a szexuális nevelés - egyik fő célja,
mintegy próbaköve. 201
A megfelelő szexuális nevelést többek között gátolja:

• a szexualitás témakörétől való húzódozás, vagy annak aktualitásaiban (pl. a
fogamzásgátlás, AIDS-megelőzés) való megrögződés,
• a tanárok kommunikációs nehézségei (tájékozatlanság, komplexusok a saját családdal
kapcsolatosan),
• az értékkonfliktusok, az alternatívák kezelésének hiánya,
• az identitást kívülről érő pressziók (kortárscsoport, deviáns minták, pornográfia, stb.),
• nemi sztereotípiák (pl. szépségideálok).
(Buda Béla, 1998) 202
A szexuális kulturáltság mindhárom fő területén (ismeretek, attitűdök és viselkedés) bajok

vannak: hiányok, bizonytalanság és értékválság figyelhető meg. Mindez sürgős gyógyító és
nevelő beavatkozásokat tesz szükségessé. 203
200
Latinul a script szó szerint írást jelent, átvitt értelemben leírt véleményt, szabályt, forgatókönyvet, viselkedési
normát.
Szilágyi Vilmos: A (pszicho)szexuális fejlődés régi és új modelljei IN: Magyar Szexológiai Szemle (1999/1.)
201
202
Magyar Szexológiai Szemle (1999/1.)
203
Szilágyi Vilmos: Szexuális kultúránk alakulása IN: Magyar Szexológiai Szemle (2000/2.)
156
Egy német felmérés szerint a mai tizenévesek átlagban 3 évvel korábban kezdik el a nemi
életet (vagy legalábbis ennyivel korábbra tehető az első közösülésük), mint egy-két évtizeddel
ezelőtt. Így a 10%-uk már 14 éves koráig kipróbálja a szexet, s a 16 éves lányok 45%-a, a fiúk
35%-a mondhatja el ugyanezt. 204
Hazánkban legutóbb 3700 fős reprezentatív felmérésben vizsgálták a 14-24 éves lányok nemi
élettel kapcsolatos attitűdjeit. A vizsgálat szerint a lányok első közösüléseinek (koitarche)
átlagos időpontja 16,8 éves kor. E mellett megállapítják, hogy szignifikánsan többen
választják az abortuszt azok, akik váltogatják szexuális partnereiket (17,5%), mint azok,
akiknek állandó partnerük van (10,9%). 205
Egy másik német tanulmány írója, Ralf Osthoff megállapítja, hogy a terhes tizenévesek
legtöbbször már teherbe esésük előtt kritikus élethelyzetben voltak. Ebből a szempontból a
korai terhesség elsősorban nem oka, hanem következménye az érintettek súlyos lelki és
szociális problémáinak.
Az érintett lányok énképe, önbizalma nagyon elbizonytalanodik, ezért nem képesek racionális
döntésekre (Nöstlinger - Wimmer-Puchinger, 1994).
Sok lányanya rendezetlen családi körülmények között nőtt fel, és a fiatal anyák jelentős része
maga is lányanya gyermeke (Berger, 1987; Cyran, 1986). A saját gyermek akár valamiféle
kiútnak is tűnhet az elkerülhetetlen konfliktusok elől, hogy anyaként felértékeljék vagy
megalapozzák saját szociális státusukat. Előfordul az is, hogy beismerik: azért vállaltak
gyermeket, hogy a szülői háztól megszabaduljanak, partnerkapcsolatukat elmélyítsék, és
„saját” családjuk legyen, amelyben hasznosíthatják magukat (Vogelgesang, 1997).
A terhesség kitudódása után sok lányanya tapasztal erős külső behatást, hogy semmiképpen se
vetesse el gyermekét; a szülés után viszont ugyanezek az emberek cserbenhagyják őket.
Gyakran már szülés előtt megszakad a kapcsolat a gyermek apjával, a szülőkkel való viszony
pedig problematikussá válik. Még kortársaik között is alig találnak megértő
beszélgetőpartnert, mivel ők többnyire eltérő felfogásúak (Sonnenburg, 1993).
Idealista módon meleg fészket szeretnének biztosítani gyermeküknek egy rendezett
családban, másrészt viszont gyakran maguk is negatív élményeket gyűjtöttek a szülői házban,
s nem találják a külső kereteket céljaik megvalósításához. Az újszülöttek gyakran agressziót
váltanak ki, ha az anyák magukra vannak utalva (Vogelgesang, 1997). 206
Osztrák vizsgálat szerint a lányanyák pozitív megoldását három tényező befolyásolja:

• 1. a lányok személyiségének érettsége;
• 2. rendelkeznek-e kognitív feldolgozási stratégiákkal;
• a szociális és gazdasági támaszrendszerek megléte.
(Janig, 1994) 207
Intimitás
Az intimitás fontos, sőt, központi tényező a párkapcsolatban. Négy típusba sorolható:

• szexuális,
• testi,
• érzelmi,
• eljárásbeli (műveleti).
204
205
206
207
157
Mindegyik különböző szintű lehet a nemek, a kultúra és egyéb hatások következtében - tehát
nincs általánosan elvárható, ideális szint. Az intimitásról szóló elméletek a pszichodinamikai,
interperszonális és rendszerelméletekből származnak. Az intimitás konfliktusaiból különböző
kapcsolati problémák adódhatnak, főleg, féltékenység és depresszió, s a legtöbb kapcsolati
zavarban szerepet játszik az intimitás zavara. 208
Anne W. Schaef szerint négy viselkedéstípus akadályozza az intimitást:

• 1. a felelősségvállalás hiánya;
• 2. a kapcsolat irányításának illúziója;
• 3. az „őszintétlenség”;
• 4. az énközpontúság. 209
Házastársi kapcsolat
A házasságnak hagyományosan két funkciója volt: a nem rokon családok összekapcsolása és

az újszülöttek védelme. Az incesztustabu 210 az első funkció eszköze volt; nélküle nem
alakulhattak volna ki nagyobb szociális egységek, pl. törzsek és népek. Ez együtt járt az
endogámia (rokonságon belüli házasodás) tilalmával és az exogámia 211 parancsával, ami a
"patrilineáris" (apát alapul vevő) leszármazás számon tartásával együtt a mai házasságoknak
is hátterét képezi. 212
Mind gyakrabban esik szó a családnak, mint az egyén és a társadalom egyik legfontosabb
intézményének válságáról - ami egyúttal a házasság válságát is jelenti.
A házastársi kapcsolatok változásainak megértése szempontjából jelentős fejlemény volt az
elmúlt 3-4 évszázadban kibontakozott szerelemkultusz tanulmányozása. Ez lényegében az
érzelmi és szexuális összhang elsődlegességét hirdette. Napjainkban a szerelmi házasság az
általánosan elismert erkölcsi érték és követendő norma. Az egyéni érdekek ezért gyakran a
szerelem álruhájába öltöznek, s ezáltal látszólag szentesítődnek.
A házasság válságára utal, hogy kevesebben kötnek házasságot, s hosszabb távon a
házasságoknak csak viszonylag kis része (10-20%-a) mondható stabilan kiegyensúlyozottnak.
Egyénileg egy párkapcsolat válsága mögött mindig bizonyos, fontosnak tartott igények,
szükségletek kielégületlenségét találjuk. Kevesen jutottak el addig a felismerésig, hogy
"tökéletes házastárs" hosszabb távon nem létezik; lehetetlen egyetlen partnerben "mindent"
megtalálni. Tehát vagy lemondunk néhány, kevésbé fontos igényünkről, vagy pedig több
partnerben próbáljuk megtalálni mindazt, amit keresünk.
A házasságnak - és vele együtt a családnak - három fő funkciója volt:

• termelési-gazdálkodási,
• szexuális,
• fajfenntartó-gyermeknevelő. 213
208
Magyar Szexológiai Szemle (2000/3.); bővebben: Anne W. Schaef: Menekülés a meghittség elől (Új Paradigma, Bp.
209
2000.)
210
latin → a vérfertőzés (közeli rokonok nemi kapcsolatának) tilalma
211
görög → a nemzetségen vagy csoporton kívüli házasság kötelezettsége
212
213
A mai család már nem termelőegység. A házasság és család gazdasági funkciójának csökkenésével egyre
fontosabbá váltak pszichikus funkciói: a védettségnyújtás, a felüdülés és az önmegvalósítás elősegítése. Dr.
Szilágyi Vilmos: A jövő családformái IN: Magyar Szexológiai Szemle (1998/1.)
158
Az említett alapfunkciókon túlmenően a legkülönbözőbb egyéni szükségletek kielégítése is a

házasság funkciójává vált. Ennek során előtérbe kerültek a házastársi kapcsolat lelki funkciói,
amelyek a szükségletek változásai szerint alakulnak.
Az individualizálódás folyamata és a gyorsan differenciálódó egyéni szükségletek egyre
inkább úgy alakították a házasságot, hogy igazi intimkapcsolattá váljon és elősegítse mindkét
fél önmegvalósítását, ami A. Maslow (1963) és mások szerint ma már alapszükségletnek
tekinthető. A házasságnak tehát egyre alkalmasabbá kell válnia például a személyiségfejlődés
elősegítésére. 214
Konfliktuskezelés házasságban
A.P. Greeff és T. de Bruyne a következő konfliktusmegoldási stílusokat különböztetik meg:

• 1. A versengő viselkedés, amely asszertív ugyan, de nem kooperatív; inkább erőltet, és
győzelemre törekszik.
• 2. Az együttműködő viselkedés asszertív és kooperatív; és a problémák megoldására
törekszik.
• 3. A megalkuvó viselkedés már kevésbé asszertív, de kölcsönös engedményekre
hajlamosít.
• 4. Az elkerülő viselkedés nem asszertív, nem kooperatív és teljes visszahúzódást
eredményez, kitér a nyílt állásfoglalás elől.
• 5. Az engedékeny viselkedés nem asszertív, de kooperatív; a „békesség érdekében” igazat
ad a másiknak.
Egy másik kutató, Burman szerint a párok főleg három stílust alkalmaznak:
• testi agressziót,
• verbális agressziót,
• visszahúzódást.
Ezeknél többé-kevésbé hiányoznak a problémamegoldó készségek.
Greeff és Bruyne vizsgálata szerint az együttműködő konfliktusmegoldási stílus jelenti a

legnagyobb fokú házastársi megelégedettséget mind a nők, mind a férfiak körében. Ez
ugyanis feltételezi az egyenrangúságot és a kölcsönös bizalmat. Ezzel szemben azok a párok,
ahol egyik vagy mindkét házastárs a versengő konfliktusmegoldási stílust alkalmazta, a
legkevésbé voltak elégedettek egymással. Következménye ugyanis rendszerint a harag, a
tehetetlenség érzése és a feszültség növekedése volt. Az ilyen stílust alkalmazók nem
törődnek a párjuk igényeivel, mindenáron győzni akarnak. Az együttműködő mellett a
megalkuvó konfliktuskezelési stílus is gyakran eredményezett kölcsönös elégedettséget, akár
egyik vagy mindkét fél volt megalkuvó. Ez a stílus közel áll az engedékeny stílushoz, de
részben az együttműködő stílushoz is, bár az engedékeny konfliktuskezelés gyakrabban okoz
elégedetlenséget mindkét félben (tehát nemcsak az önmagát feladóban, hanem a „győztesben”
is). Az elkerülő konfliktusmegoldási stílus viszont rendszerint házastársi elégedetlenséggel jár
együtt. Ennek magyarázata az lehet, hogy ilyenkor előbb-utóbb újra felmerül a konfliktus és
könnyen érzelmi elhidegülést eredményez. 215
Egy kapcsolat életképességének, beválásának annál több az esélye, minél több
konfliktushelyzetet sikerül együtt megoldani. 216
214
Szilágyi Vilmos: Új trendek a házastársi kapcsolatokban és a párterápiában IN: Magyar Szexológiai Szemle (1999/1.)
215
Szilágyi Vilmos: A jövő családformái IN: Magyar Szexológiai Szemle (1998/1.)
216
159
„Akár tetszik, akár nem, a házassági problémák egyetlen megoldása, hogy kompromisszumot
kötünk.” 217
Kohabitáció
A házasságkötések csökkenése mögött az együttélések növekedését találjuk. Az együttélések

új formái is feltűnnek: ilyen a 20-30 évesek együttélése, mint a házasság alternatívája. Ezen
túlmenően az elváltak is gyakrabban együtt élnek egy új partnerrel. A házasságpótlékok,
legfőképpen a szabad együttélések jogi elismerése Christopher Prinz szerint jobban
szolgálhatná a család érdekeit. (Prinz, 1995.)
Akkor beszélhetünk együttélésről (kohabitációról), amikor a szexuális partnerek
házasságkötés nélkül, tartósan közös háztartásban élnek. (Ez a meghatározás általában a
homoszexuális partnerekre is érvényes.) A kohabitáció szociális intézmény lett, hiszen a 20 év
körüliek többségére jellemző, s a házasságkötéseket legtöbbször bizonyos idejű együttélés
(próbaházasság?) előzi meg. A kohabitáció így "alternatív életstílussá" válik. Szaporodása
nem fenyegeti a házasságot, hiszen mindkettőnek ugyanazok a normái. Miért terjed oly
gyorsan a kohabitáció? Prinz szerint ez nyilván összefügg:
• a házasság és családi élet válságával,
• a gyermekvállalási kedv csökkenésével,
• a női nemi szerepek változásával, illetve a női és férfi nemi szerepek közeledtek
egymáshoz és rugalmasabbá, sőt, felcserélhetővé váltak,
• a nőmozgalmakkal, tehát a házasság hagyományos keretei nem mindig elégítik ki az
egyenrangúság igényét,
• a fogamzásgátlók használatával,
• a művi abortuszok legalizálásával. 218
Ma hazánkban a gyermekek közel 30%-a házasságon kívül születik, de a nyolcvanas években

még csak alig 10%-a. 219
A féltékenység
A féltékenység nemcsak szerelmi kapcsolatban jelentkezhet, hanem bármilyen más

kapcsolatban is, ahol érdekeinket veszélyeztetve látjuk. Lényegében olyan, agresszióra
hajlamosító izgalmi állapot, amit egy birtokunkban levő - vagy jogos tulajdonunknak érzett -
dolog elvesztésétől való félelem vált ki. Tehát a birtoklás, a hatalmi vetélkedés játssza benne a
döntő szerepet. Továbbá a csökkentértékűségi érzés, az alacsony önértékelés, az
elbizonytalanodás, amelynek kompenzálása az egyénnek nem sikerül, s így komplexussá
válik - vagy átcsap túlkompenzálásba: agresszív gyanúsítgatásba és ellenőrzésbe.
A féltékenységet sokan összetévesztik a féltéssel, holott a féltékeny nem a másikat félti,
hanem önmagát. S nem valami reális veszély miatt, hanem, mert beteges félelmét partnere
kisajátításával próbálja ellensúlyozni. 220
A féltékenységet többféleképpen is megközelítik a szakemberek:

• A pszichodinamikai (analitikus) módszer az egyén megoldatlan, gyermekkori traumáiból
indul ki.
• A rendszerelmélet az adott párkapcsolatot tartja alapvetőnek.
217
John M. Gottman - Nan Silver: A boldog házasság hét titka (Vince, Bp. 2000. 185.o.)
218
Szilágyi Vilmos: Együttélés: a házasság alternatívája? IN: Magyar Szexológiai Szemle (1998/1.)
219
220
Szilágyi Vilmos: Új trendek a házastársi kapcsolatokban és a párterápiában IN: Magyar Szexológiai Szemle (1999/1.)
160
• A kognitív-behaviorista megközelítés tanult reagálásnak tartja, amely „áttanulható”.

• Ezzel rokon a szociálpszichológiai módszer, amely társas hatások eredményeként kezeli.
• Evolucionista vagy szociálbiológiai elméletek szerint viszont a féltékenység velünk
született, csak más genetikai kódok alapján működik a férfiakban és a nőkben. 221
Diszfunkciót keltő tényezők:
a., A pszichoszexuális fejlődést nehezítő tényezők:

• szoros anya-fiú kötődés a nukleáris családban (az "egyke" dominanciája);
• férfiminták hiánya (az apa fizikai vagy funkcionális távolléte, passzivitása, a férfinevelők
hiánya stb);
• a kortárscsoportok nagy szerepe és ebben a (nemi szereppel kapcsolatos) önértékelési
traumatizáció;
• a tömegkommunikáció keltette szélsőséges férfiideál (elérhető?);
• az önkielégítés (gyakorisága, s még mindig) tilalmas jellege;
• a vizuális ingerek túlsúlya (szemben az intimitás és kommunikáció megtanulásával);
• a szexuális kultúra hiánya (hiedelmekből eredő gátlások stb.).
b., A "teljesítményelv" uralma a szexualitásban:

• a "machismo" (avagy a hódítások halmozása);
• a "numerák" vagy "menetek" száma;
• a különleges minőségre törekvés (együttes vagy többszörös orgazmus);
• a teljesítmény-erőltetésből eredő kudarcok szerepe.
c., Modern-ősi gátlásformák:

• félelem a szövődményektől (lekötődés, terhesség, fertőzések);
• félelem a partnertől (a partner túlértékelése, státusa, fölénye);
• félelem az intimitástól (a nárcizmus kultúrája);
• a vágy hiánya (pl. a túlzott teljesítményigény, a rivalizálás, a szex "hatalmi" használata stb.
miatt).
d., Zavaró körülmények:

• pl. alkalmatlan hely, idő, fáradtság, alkohol stb.
e., Életstílusból eredő zavarok:

• pl. "edzéshiány", dohányzás, drogok, alkohol, munkamánia stb.
f., Az "ifjúságkultusz" gátló hatásai:

• pl. a külsőségek túlértékelése stb.
g., "Játszmák" a kapcsolatokban és a házasságban
h., Ingerszaturáció és ingerfixáció

• a pornográfia szerepe.
i., Az újrakezdés nehézségei.
Magyar Szexológiai Szemle (2000/4.), bővebben: A. M. Pines: A féltékenység. Okok, tünetek, gyógymódok (Fiesta-
221
Saxum, Bp. 2000.)
161
(Buda Béla, 1999.) 222
Masters és Johnson óta tudjuk, hogy a szexuális zavarok egyik legfontosabb, közvetlen oka a
kudarctól való félelem, ami a figyelemnek az egyén feltételezett, saját gyengeségeire
fixálódásából ered.
A szeretkezések alatti figyelemzavar egyrészt a saját testtel, másrészt a szexuális
viselkedéssel, teljesítménnyel való elégedetlenség következménye.
Általános tapasztalat, hogy bármely neurotikus zavarral együtt jár valamilyen szexuális zavar.
A szorongás jellemző tünete a vágy hiánya és a szex kerülése. 223
Perverziók
Hans Giese szerint a szexualitásnak három funkciója van:

• testi, szociális (kapcsolati-közösségi),
• lelki,
• erkölcsi.
Ezek a funkciók normatív hatásúak, s e normák tartós megsértéséből alakulnak ki a

perverziók. amelyeknek vezető tünetei a következők lehetnek:
• értelmetlenség,
• a gyakoriság növekedése, a kielégülés csökkenése,
• promiszkuitás és anonimitás,
• sajátos fantáziák és praktikák,
• szenvedélyesség,
• periodikus, kényszeres nyugtalanság. 224
Szexuális fetisizmus négy fő fajtája:

• 1. Antropo-fetisizmus
A vágy tárgya az ember része, pl. haja, lába, melle, feneke stb.
• 2. Dolog-fetisizmus
Tárgya rendszerint egy lehetséges szexuális partnerhez kapcsolódó tárgy, pl. fehérnemű,
használati tárgy, illat stb.
• 3. Humán-fetisizmus
Tárgya maga a sajátos ember, pl. színes bőrű, az öreg (gerontofília), a túl fiatal (pedofília) stb.
• 4. Hely(zet)- és cselekvés-fetisizmus
Ide tartozik a korábbi orvosi szemlélet szerinti perverziók döntő többsége, pl.
voyeurizmus, exhibicionizmus, frotteurizmus stb. 225
Rénes László
Irodalomjegyzék
222
223
224
Szilágyi Vilmos: Mikor kóros a vágy? IN: Magyar Szexológiai Szemle (1998/1.)
225
162
(Osiris, Bp. 1997.)
Barnes, Gill Gorell: Családterápia és gondozás - Alapvető ismeretek a családokról és a

családterápiáról (Családterápiás olvasókönyv sorozat II. Animula, Bp. 1991.)
Berne, Eric: Emberi játszmák (Gondolat, Bp. 1984.)
Buda Béla dr.: Szexuális viselkedés. Jelenségek és zavarok - társadalmi és orvosi dilemmák
(Animula, Bp. 1994)
Comer, Ronald J.: A lélek betegségei. Pszichopatológia (Osiris, Bp. 2000.)
Családterápiás olvasókönyv I. -Szerk.: Bíró S. dr. - Komlósi P. dr. (Mérei F. Mentálhigiénés

Szolgálat, Bp. 1990.)
Freeman, Dorothy R.: Házassági krízisek (Animula, Bp. 1994.)
Fromm, Erich: A szeretet művészete (Gondolat, Bp. 1984.)
Gottman, John M. - Silver, Nan: A boldog házasság hét titka (Vince, Bp. 2000.)
Hite, Shere: Hite Riport. A nők szexuális életéről (Magyar Könyvklub, Bp. 2000.)
Lávai Katalin: A nő szerint a világ (Osiris, Bp. 2000.)
Pines, A.M.: A féltékenység. Okok, tünetek, gyógymódok (Fiesta-Saxum, Bp. 2000.)
Satir, Virginia: Az új családműhely (BFI, Bp. 1993.)
Schaef, Anne W.: Menekülés a meghittség elől (Új Pradigma, Bp. 2000.)
Szilágyi Vilmos dr.: Szexuális szocializáció. Nemi nevelés a családban (Medicina, Bp. 1997.)
Telkes József dr.: Családgondozói alapismeretek (OPI, Bp. 1987.)
Rövid leírás egyes pszichiátriai kórképekről
PARANOID PSZICHÓZIS
Ezen a néven foglalhatók össze azok a pszichogén kórformák, melyek előterében átmeneti
vagy maradandó téveseszmék állnak. Létrejöttükben a lelki behatásoknak döntő szerepük van,
ezért pszichogén vagy reaktív pszichózisoknak is nevezhetők.
A hajlamosítottság a személyiségstruktúrán keresztül segíti az élményreakció kialakulását. A
pszichogen kórképek létrejöttének feltétele a hipoparanoid, vagy a szenzitív személyiség.
MI A PARANOIDITÁS?
163
Egy általános emberi reakcióforma. Ha valakiben vélt vagy valódi okkal az egzisztenciális
fenyegetettség érzése lép fel a környezetét gyanakvóan, bizalmatlanul figyeli, ébersége is
fokozódik. Bizonyos helyzetek kedveznek a gyanakvásnak, és paranoid reakciókészség
alakulhat ki olyan egyénekben is akiktől e reakciómód távol áll.
A paranoiditás akkor kóros, ha a veszély érzése irreális, kóros forrásból, vagy valódi tények
túlértékeléséből, ill. helytelen értékeléséből származik.
A paranoiditás mint személyiségjegy a paranoid személyiségzavarban lévők sajátja.
Gondolkodásuk öncélú, énközpontú, így a jelenségek gyakran elvesztik valódi tartalmukat,
jelentéktelen események jelentőssé válnak, meghatározhatják az egyén viselkedését,
környezetéhez való viszonyulását, cselekedeteit. E viselkedés nem pszichózis, de a paranoid
személyiségjegyek kedvezhetnek a paranoid pszichózis kialakulásának.
A krónikus paranoid kórképek az un. kulcsélmény hosszú időn keresztüli érlelődésével alakul
ki. Az egyént foglalkoztató “komplexusok” állandóan visszatérnek, meghatározzák az
életformát, emiatt az egyén állandó harcban áll a külvilággal, de saját magával is.
Nagyfokú projekciós készsége lehetővé teszi, hogy a komplexusokat a környezetére vetítse,
de ezáltal a környezetével még inkább szembekerül.
Paranoid reakciók többnyire olyan helyzetekben keletkeznek, melyek az egyén számára nem
kellően áttekinthetők. Hiányosak lehetnek az információk, melyek helytelen értékeléshez
vezetnek. A vonatkoztatásokra hajlamos egyéneknél túlfeszített belső konfliktus is
létrehozhatja. Kiváltója lehet valamilyen traumatizáló élmény, sértés, megalázás,
megszégyenítés stb. A paranoiditás tüneteit gyakran kíséri heves szorongás, gyanakvó
riadtság.
Paranoid kórképek:
MEGALOMÁNIÁS (nagyzásos) tébolyok a személyiség egyetlen szektorára korlátozódnak, a

téveseszme egyetlen témakörre vonatkozik. Ezek:
EROTOMÁNIA (szerelmi téboly) mély meggyőződése hogy mély kapcsolata van vagy van
kialakulóban neves személyhez. Reménykedés uralja, majd a be nem teljesülés bosszantja,
gyűlölködést, gyakran agresszív indulatkitörések is kísérhetik.
SZENZITÍV VONATKOZTATÁSOS téboly: saját hibáit erősen eltúlozza, sérelmeket
hangoztat. Vele szembeni rosszallását a külvilág célzásokkal, megjegyzésekkel méltatja (róla
beszélnek, rajta szórakoznak). E vonatkozások létrejöttében az előbbiekben részletezett
projekciós mechanizmus szerepel, melynek segítségével saját érzéseiket a külvilágra vetítik.
A kórlefolyás során a vonatkoztatások egyre szélesebb körre terjednek ki, és a kórkép
szkizofréniába torkollhat.
FÉLTÉKENYSÉGI paranoia: egy képzelt harmadik személy a kapcsolatában. Kóros
jelentőségtulajdonítás, bizonyítékokat gyűjt, rendez, téveszmékké alakítja.
PERLEKEDÉSI téboly: meggyőződése hogy folyamatosan rosszindulatú jogsérelmek érik.
Az “igazáért” harcol, vádol, feljelent, beadványokkal ostromolja a hatóságokat.
PERZEKUTOROS paranoia: előterében az üldöztetéses, mérgeztetéses, megfigyeléses stb.
téveseszmék állnak, melyek logikusak, rendszerezettek, a reális világhoz kapcsolódnak.
SZÁRMAZÁSI téboly: előkelő család sarjának képzeli magát, ennek megfelelően is
viselkedik.
VALLÁSI TÉBOLY: vallásos téveszmék, új tan hirdetése, elhivatottság, kiválasztás élménye,
metafizikai gondolatok szövik át.
A PARANOID KÓRKÉPEK TERÁPIÁJA: Az akut paranoid reakciók tünetei
neuroleptikumok hatására gyorsan megszűnnek. Az akut szak lezajlása után a szituációt,
melyben a kórkép létrejött, pszichoterápia segítségével rendezni szükséges.
164
A krónikusan zajló, illetve lappangva alakuló kórfolyamat akuttá válásakor neuroleptikumok

adása illetve kórházi elhelyezés válhat szükségessé. Pszichoterápia ez esetekben is lehet
eredményes, de nagyfokú gyanakvás miatt nehezen vonható be a kezelésbe, és az
együttműködés is problematikus. Egyéni terápia szervezhető, mert a csoportos helyzetet
nehezen viselik el.
SZKIZOFRÉNIÁK
A lakosság kb. 1%-a betegszik meg szkizofréniában. A századfordulón Emil Kraepelin írta le
a “demencia precox” nevű betegséget, ezt elkülönítette a “psychózis maniaco-depressivától”.
A demencia szellemi hanyatlásra, elbutulásra utal, a “precox” pedig arra, hogy a hanyatlás
korán, még ifjúkorban bekövetkezik.
Eugen Bleuler a pszichopatológiát fontosabbnak találta mint a kórlefolyást, tekintettel arra,
hogy ugyanazon tünetekkel az egyik beteg meg gyógyult, vagy jelentősen javult, míg
másoknál a korábban elért személyiség és teljesítmény szint hanyatlása volt megfigyelhető.
Bleuler „schizophrénia” elnevezéssel illette ezt a betegséget a görög „hasadás” és
„elme(lélek)” szavak összetételével. Véleménye szerint ez egy betegségcsoport, amit
ambivalencia, az asszociációk és az affektusok zavarai, valamint autizmus jellemez.
A szkizofrénia tüneteit pozitív és negatív tünetekre oszthatjuk.

Pozitívnak nevezzük azokat a tüneteket, melyek többletként jelennek meg a normális
viselkedéshez, gondolkodáshoz képest. Ezeket Kurt Schneider rangsorolta.
Elsőrangú tünetek: saját gondolatok hangossá válása, olyan hangok hallása, melyek a saját
tevékenységére tesznek megjegyzéseket: testi befolyásoltság élménye, az érzelmek,
ösztönök, és az akarat területén.
A másodrangú tünetek közé tartoznak azok a percepciós zavarok, melyek nem kerültek
felsorolásra az első rangú tünetek között (pl. szag vagy íz hallucinációk), tanácstalanság,
hangulati zavarok (mániás vagy depressziós tünetek) és egyszerű, nem rendezett téveseszmék.
A negatív tüneteket az affektív, kognitív, pszichomotoros, szociális és vegetatív deficittünetek
jellemzik, mint a gondolkodás és a beszéd elszegényedése, érzelmi eltompultság, apátia, az
érdeklődés és kezdeményezés csökkenése a szociális kapcsolatok beszűkülése, a szexuális
érdeklődés hanyatlása, figyelemzavar stb. Jellemző tünet még hogy a beteg nem tud örülni.
Crow hipotézise szerint a pozitív tüneteket a dopamin-rendszer hiperaktivitása okozza, míg a
negatív tünetek hátterében a rendszer aktivitásának a csökkenése és sejtpusztulás állhat.
A szkizofrén betegek 20-40%-a meggyógyul. A nem gyógyuló betegek esetében a kórkép

lefolyása során a negatív tünetek egyre kifejezettebbé válnak.
A szkizofréniákon belüli tüneti és lefolyásbeli különbségek a felsorolt típusok leírásakor
számottevő különbséget nem mutatnak.
HEBEFRÉNIA
Fiatal korban kezdődik. A gondolkodás összefüggéstelensége (inkoherencia), az érzelmek
felszínessé, tompává válnak (affektív károsodás). Viselkedés bizarr, infantilis. A
hallucinációk, és téveseszmék nem szerveződnek összefüggő rendszerré. Súlyos szellemi
hanyatlást okoz.
PARANOID SZKIZOFRÉNIA
Üldöztetéses és vagy bizarr téveseszmék és hallucinációk jellemzik. A téveseszmék
rendszereződnek. A beteg gyanakvó, ellenséges, az agresszió sem ritka.
165
“Kettős könyvelés” figyelhető meg. Téveseszméi, hallucinációi mellett adekvátan viselkedik

pl. a munkahelyén vagy más fontos élethelyzetben.
KATATON SZKIZOFRÉNIA
A betegség fő jellemzői: pszichomotoros tünetek, bizarr, és/vagy sztereotip mimika és
testmozgás, negatívizmus, stupor, vagy éppen súlyos pszichomotoros nyugtalanság. Ebben az
időszakban úgy önmagukban mint másokban kárt tehetnek. A pszichomotoros nyugtalanság
és a stupor-időszak váltogatják egymást.
REZIDUÁLIS SZKIZOFRÉNIA
Az anamnézisében szkizofrénia szerepel, de a vizsgálatok csak negatív tüneteket jeleznek, és
személyiség károsodás állapítható meg (típusos pozitív tünetek hiányoznak).
SZKIZOAFFEKTIV PSZICHÓZIS
A szkizofréniától elkülönített kategória. Szkizofrén és affektív (mániás vagy depressziós)
tünetek együttes előfordulása jellemzi. Lefolyása: hevenyen kezdődik, bipoláris tünetek,
egyik fázisa mániás, a másik fázist depressziós tünetek jellemzik. Kimenetele kedvező,
minimális maradványtünettel gyógyulnak.
SZKIZOFRÉNIÁK GYÓGYKEZELÉSE
A betegség különböző fázisaiban komplex bio-, pszicho-, szocioterápiát kell alkalmazni.
Az antipszichotikumok hatékonyak a szkizofrénia tüneti kezelésében és a relapszusok
megelőzésében is (Haloperidol, Leponex, Rispeerdal).
Hatékonynak bizonyulnak a kognitív és viselkedésterápiás, valamint a családterápiás
módszerek.
Súlyos katatón stupor vagy katatón izgalmi állapot esetén altatásban és relaxációban végzett
elektrosokk-kezelés (RES) mérlegelendő.
A szkizofréniák és pszichoaffektív pszichózisok kezelésében helyet kapott a lítium és egyes
antiepileptikumok alkalmazása.
Az sch. és szkizoaffekt. pszichózisok során fellépő depressziót tüneteket
antidepresszívumokkal kell kezelni. Ennek fontosságát alátámasztja az a tény is, hogy a
szkizofrén betegek 10%-a öngyilkosságban hal meg.
A kezelés mellett a szociális helyzet alakulását is figyelemmel kell kísérni.
AFFEKTÍV KÓRKÉPEK
Kedélybetegségeknek, affektív pszichózisoknak a hangulati élet elsődleges megváltozásával

jellemzett kórképeket nevezzük ( Major affektív betegségek).
A mánia ritkábban, a depresszió azonban igen gyakran csak másodlagos, és jól
körülhatárolható külső tényezők következményeként alakul. Ezért célszerű a tüneti képet
depresszió, illetve mánia-szindróma formájában összefoglalni.
DEPRESSZIÓ- SZINDRÓMA
TÜNETEI: lehangoltság, a gondolkodásban, pszichomotoros és akarati működésben
gátoltság, meglassulás, az “én” csökkent értékelése, önvádlásos, hipohondriás, és vegetatív
funkciózavarok (étvágytalanság, izzadás, fogyás, álmatlanság, székrekedés, szájszárasság,
különféle szervpanaszok).
Járulékos tünetek: szorongás, szuicid késztetés, depressziós téveseszmék a viselkedésében
(bűnösségérzés, önvádlások stb.).
MÁNIA-SZINDRÓMA
A depresszió szindrómájának ellentéte, de közös tünetek is találhatók.
166
Alaptünetei: vitális felhangoltság, gondolatrohanás, kritikátlan hiperaktivitás, az én

túlértékelése és nagyzásos téveseszmék, a vegetatív funkciózavarok felgyorsulása (hiányos
alvás, a csökkent alvásigény következtében, fokozott étvágy ellenére testsúlycsökkenés,
csökkent fájdalomérzés stb.).
A mániás egyén egész életét áthatja a vitális dinamika fokozódása, élményei könnyedek és
futólagosak, megfigyelései élesen találóak, világa színessé, tágassá, örömtelivé válik.
Az emelkedett hangulatához, jó közérzetéhez azonban fokozott feszültség és ingerlékenység
is társulhat, főleg akkor ha környezete a terhessé váló tevékenységében akadályozza.
MAJOR AFFEKTÍV BETEGSÉG (psychozis maniaco-depresszíva )

A pszichotikus depressziók nőknél gyakoribbak, kialakulására a szerotonin-anyagcsere
zavara jellemző. Tipikus esetben a testalkat piknikus. A kórlefolyást a gyógyuló epizódok
ismétlődése jellemzi. A kórlefolyás lehet cirkuláris (mániát depresszió követi és fordítva),
lehet periodikus (mániás vagy depressziós epizód önálló megjelenése).
Az egyes formák kritériumai a következők:
• kevert bipoláris betegség (a mánia és a depresszió gyakran változik);
• mániás bipoláris betegség (a mánia a vezető forma);
• depressziós bipoláris betegség (súlyos depresszió jellemzi, de legalább egy mániás epizód
már szerepel az előzményében);
• major depresszió (az előzményében egy vagy több depressziós epizód szerepel, de mániás
epizód nem fordul elő).
A larvált vagy maszkírozott depresszió egy olyan sajátos formája a fenti kórképnek, melyben
a depresszióknál gyakori vegetatív panaszok állnak az előtérben, és a depresszió alig
ismerhető fel. A szervpanaszok a vitális érzések zavarára a erőtlenség, indítékhiány,) a
szorosabban vett vegetatív zavarokra (szédülés, légzési zavarok, szájszárasság, székrekedés
stb. illetve tágabb értelemben vett vegetatív zavarokra, (alvászavar, étvágytalanság,
fájdalmak, menstruációs zavarok stb. vezethetők vissza. A fenti kórkép fennállására utal a
típusos napi ritmus (a tünetek a reggeli órákban erősek), a panaszok autonóm fellépése, az
epizodikus megjelenése mellett mindig fellelhető a hangulati nyomottság.
EGYÉB DEPRESSZIÓK
ORGANIKUS DEPRESSZIÓK: az idegrendszer organikus megbetegedéseinél lép fel

(epilepszia, agyi atrófia stb.).
SZIMPTÓMÁS DEPRESSZIÓ: szomatikus kórképekhez társulhatnak (infekciók, keringési
zavarok stb.).
INVOLÚCIÓS DEPRESSZIÓ: hanyatló életkorban előforduló depresszió tünetei: szorongás,
agitáció (a szorongást kísérő motoros nyugtalanság).
NEUROTIKUS DEPRESSZIÓ: változó szomatikus és neurotikus tünetek mellett kifejezettek
a depresszív tünetek.
PSZICHOREAKTÍV DEPRESSZIÓ: egyszeri heves behatásra vagy tartó pszichés
megterhelésre lép fel. Jól átérezhető, de méreteiben túlzott reakció.
A DEPRESSZIÓK GYÓGYKEZELÉSE
Gyógyszeres kezelés: tranqvillánsok és antidepresszívumok adása.

a neurotikus, endoreaktív és pszichoreaktív kórképeknél, pszichoterápiás módszerek
alkalmazásával egy időben.
167
Az organikus és szimptómás depresszióknál az antidepresszívumok adása mellett pszicho- és

szocioterápiás módszerek alkalmazása.
A gyógyszer rezisztens kórképek esetén alvás-megvonással történő kezelésre illetve súlyos
depressziós állapotban elektrosokk-kezelésre is sor kerülhet.
A major affektív kórképeknél lítium adása jó hatású lehet.
Győr 2001. május 23. Petrik

Mihály 226
Forrás: Huszár Ilona: A pszichiátria vázlata (Főiskolai jegyzet - Bp. 1998. HIETE)
Olvasónapló
AZ ÖNGYILKOSSÁG-MEGELŐZÉS AKTIVISTÁJA
ELVESZÍTI MÁSODIK FIÁT
Fiának, Shakanak 1990-ben bekövetkezett halála után, Les Franklin továbbra is az

öngyilkossági prevenciónak szentelte életét, azonban Jamon Franklin nemrég történt
öngyilkossága keserűvé tette.
A férfi, aki első fia öngyilkossága után szervezetet alakított, az újabb tragédiával szembesülve
is harcol. A tinédzser korú fia öngyilkossága miatt érzett bánata arra indította, hogy
megalapítson egy öngyilkosság-prevenció szervezetet, hogy másokon segítve a családoknak
ne kelljen hasonló tragédiát elszenvedniük. Azonban tíz évvel Shaka öngyilkossága után
Franklin önmaga számára is megmagyarázhatatlanul hasonló rémséget élt át: a múlt hónapban
második fia, Jamon is öngyilkosságot követett el.
A 31 éves Jamont a Shaka Franklin emlékére a fiatalokért létrehozott alapítvány
központjaként is szolgáló családi ház négyautós garázsában egy kék, felújított Cadillac-ban
halva találták, halálát szénmonoxid mérgezés okozta. Bánatával küzdve Franklin most kilép
ebből a szervezetből. –“Haragszom magamra, bár tudom, hogy ha mindent tökéletesen
csináltam volna, ez akkor is megtörténhetett volna” – mondta.
Feltehető, hogy az öngyilkosság kockázata 12-szer magasabb azoknál, akiknek közvetlen
családtagjai öngyilkosságot kíséreltek meg, azonban ritkán lehet egy családon belül több
öngyilkosságot találni. – mondta Dr. David Brent, a Pitsburgh-i Orvostudományi Egyetem
Gyermekpszichiátriai Osztályának vezetője.
1997-ben a statisztikák szerint 100 ezer ember közül 11 követett el öngyilkosságot.
226
A Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetségének a titkára
168
Az Észak-Colorádói egyetem végzett Les Franklin 25 éven át volt a légierőknél főhadnagy.

Munkatovábbképző Hivatalban vezetőként is dolgozott a kongresszusba való jelöléséig,
amikor is 1995-ben lemondott.
1990-ben Les Franklin családi házukba hazatérve 16 éves fiát Shakat a családi ház alsó
hálószobájában öngyilkosság következtében halva találta. A fiú öngyilkosságához édesanyja
egészségi állapotának romlása, valamint az a sérelem vezetett, hogy a főiskolán a
futballszezon befejeződött. Egy évvel később az édesanyja rákban meghalt, újra házasodó
apjánál pedig szívroham alakult ki.
Jamon tehát elvesztette fiútestvérét és anyját is. Ezt felismerve, az apa felajánlotta neki a
segítségét, Jamon azonban elhárította ezt és biztosította az apát, hogy nem követ el Shaka-hoz
hasonlóan öngyilkosságot.
Ezen a nyáron Jamon minden erejét latba vetve diplomát szerzett. Részese lett annak a
programnak, aminek kapcsán akárcsak Shaka, a városközponti gyermekek korcsolya és hoki
tanításáról gondoskodott. A barátok és a rokonok azt hitték, hogy Jamonra vigyáznak. –
“Csendes típus volt, ezért olyan rejtélyes az egész” – mondta az egyik unokahúg. Az egyik
legközelebbi barátja szerint Jamon biztos volt abban, hogy mindenki rendes. Soha semmi jelét
nem mutatta annak, hogy azokról a borzasztó dolgokról, amik megtörténtek vele, beszélnie
kellene. Csodálkoztunk volna, ha ennek a fiúnak az életben olyan titka lett volna, amit
közülünk senki nem ismert.
Les Franklin és a felesége, M. Franklin tudtak a fiú küzdelméről. Egy hónappal a halála előtt
öngyilkossággal fenyegetőzött, sikítozva forgatott egy nagy kést, azért mert az apja
összeszidta a szobájában hagyott szennyes fehérneműk miatt. – “Halálra rémültem – mondta
az apa. Attól tartottam, hogy ő is megteszi azt, amit a bátyja. Engedékenyebbnek kellett volna
vele lennem.”
Amikor augusztus közepén Franklinék visszatértek tengerentúli nászútjukról, M. Franklin
fedezte fel Jamon holttestét. Nem találtak búcsúlevelet, feljegyzést.
Les Franklin lelkileg összeomlott. “Olyan állapotban vagyok, hogy nem akarok vele
kapcsolatban semmilyen jó vagy kellemes dologra emlékezni. Megígérte, hogy nem tesz
olyat, amilyet Shaka. Nem tartotta meg a szavát!”
Az öngyilkossági áldozatok hozzátartozóira jellemző Franklin reakciója – mondta az egyik
szakember. “Sok ember van, aki szabad folyást kell, hogy engedjen érzéseinek, sajnálatos
módon néha még haragjának is – mondta D. E., aki fia elvesztése után szintén öngyilkossági
programba kezdett.
“Íme egy férfi, aki iszonyú veszteséget szenvedett – mondta R.G., - teljesen sokkos állapotban
van, idő kell, hogy feldolgozza ezt.”
Férjéhez hasonlóan M. Franklin is azt választotta, hogy folytatja az alapítványban való
közreműködést.
Kommentár:
Az újságcikk, megjelenési helyére, amelyet kivágva, levélben kaptam, jól következtethetünk.

A fordítás igyekezett hűségre törekedni.
Van-e üzenete a számunkra?
1./ Sokan azért leszünk segítők, mert egykor nagyon megsérültünk. Önmagában ez nem baj.
2./ Segítői minőségben sem leszünk esetleg megkímélve a sorstól! Véletlenek vannak!
3./ A segítői minőségünk nem jár azzal, hogy a megszerzett segítői tudásunkat képesek
vagyunk használni önmagunk védelmezése vagy rendbehozatalára.
4./ A segítői munka vállalásakor alaposan konzultáljunk szakemberrel!
5./ A segítői munkára jelentkezőkkel, ha lelki sérülésekre derül fény, alaposan kell
169
foglalkoznunk.
6./ A médiában megjelenő cikknek nem mindig ártanak. A hasznukra kell ezeket fordítani!
7./ Szükséges egymásra figyelnünk, de az együttérző magatartás mellett gondoskodnunk kell,
hogy társunk szakemberhez jusson!
8./ A “kiégési szindróma” elemei olykor finoman jelzik, hogy most ne tovább, meg kell állni
egy időre erőink rendeződéséig, rendezéséig.
9./ Milyen jó lenne, ha nálunk is 11 százezrelékes lenne az öngyilkossági halálozás! Persze,
ennyi is sok. Ugye?
Debrecen, 2001. szeptember 19.
Dr. Kálmánchey Albert

Munkahely és mentálhigiéné
(Válogatás Buda Béla mentálhigiénés tanulmányaiból)
I. A munkahely mentálhigiénéje
A kutatók egy része a munkahelyet potenciális mentálhigiénés ártalomforrásnak tekinti, ha a

munkahelyi megterhelések az idegrendszert károsítják.
A különféle ingerek a személyiség "szűrőjén" át érik az idegrendszert, így a személyiség és a
külvilág viszonya a mentálhigiéné szempontjából fontos vetület. A zavaró behatásokat a
személyiség ellensúlyozni képes, sokféle módon.
A munkahely mentálhigiénés problémáit nem szabad csak az adott munkahely keretében
szemlélni, mindig gondolni kell arra is, hogy miért nem változtat viszonyain az a dolgozó,
akinek az adott környezet árt, akit az adott ingerek elviselhetetlenül terhelnek. Ha önmagának
sajátosságaival, érzékenységeivel nem tud szembenézni, ez elsődlegesen nem a munkahely
problémája, hanem az övé.
Rendszerint a személyiség fejlődése során alakulnak ki a hibás viszonyulásmódok sémái,
mintái, a családi kapcsolatok személyiséget károsító, fejlődésében zavaró hatására. E sémák
azután megjelennek a felnőttkor emberi kapcsolataiban, ellentmondásokká, konfliktusokká
válnak. Áttevődnek a munkahelyi relációkra is. A feszült, zaklatott ember azután ezt a
következményt éli meg oknak.
Az emberi viszonyok bonyolult mikrovilága minden munkahely.
Az elsődleges tényezők a személyiségfejlődésben, a családban és a gyermekkor-ifjúkor
közösségeiben rejlenek. A munkahely önmagában beteggé, neurotikussá vagy pszichotikussá
senkit nem tehet. Lényeges tényező lehet viszont abban, hogy a személyiség meglevő
egyensúlyzavarát súlyosbítja, vagy éppen enyhíti. A munkahely és a személyiség harmonikus
relációja a magánélet konfliktusainak kiegyensúlyozására is képes lehet. Más esetben viszont
a személyiség feszültségeit a munkahely felerősíti és a konfliktustermelő tendenciákat
visszafordítja a privátszféra felé. 227
Buda Béla: A munkahely mentálhigiénéje IN: Mentálhigiéné, Tanulmánygyűjtemény, Animula, Bp. 1994. (eredetileg:
227
Egészségügyi Felvilágosítás, 1974.)
170
Szerepek
Minden munkahelyi tevékenység a tényleges munkán kívül meghatározott emberi
kapcsolatokat, interakciós formákat is előír. Ezeket szokták a szociológiában szerepnek
nevezni. A szerep fogalma itt azt fejezi ki, hogy a viselkedés az adott helyzetben,
tevékenységi körben megszabott, nem a tevékenységet végrehajtó ember kényére-kedvére
bízott. 228
Mint a társadalomban általában, úgy a szervezetekben is egy-egy szerep egy státus, egy
pozíció kísérője. A szerepelmélet egyik kidolgozója Ralph Zinton kultúrantropológus
tételszerűen is kifejezte, hogy a szerep a státus dinamikus arculata. A szerep mindig az
interakciós tevékenységre, tehát más szerepekkel való kölcsönhatásra vonatkozik.
A szerepekben rejlő szabályozási lehetőség lényege, hogy mindenki tudja, hogy az
interakciós helyzetekben mire köteles, tőle mit várnak el, ő mire számíthat. 229
Bizonyos munkakörökben a dolgozó szerepe olyan, hogy munkatársaival vagy vezetőivel
önkéntelenül ellentétbe kerülhet. Más esetben a munkahelyi szerep ütközik egy más, a
dolgozó életében fontos szerepviszonylattal. Ismét más munkakörökben a személyiség belső
késztetései és igényei nem férnek össze a munkakör szerepkövetelményeivel. Ilyen
helyzetekben szükségszerűen megterhelő a személyiségnek a munkahely, és mentálhigiénés
károsodások potenciális forrása. 230
Munkahelyi légkör
A másik a munkahelyi légkör szempontja. Kellemes akkor lesz a munkahely, ha
harmonikusan interperszonális és csoportviszonyok bontakoznak ki. Az azonosulásban
lényeges tényező a dolgozók kis csoportja, ha ennek légköre az azonosulást segíti, a
személyiség könnyebben és nagyobb mértékben képes erre. A munkahelyi konfliktusok
általában a munkatevékenységtől vonják el az energiát, és olyan feszültségeket kelthetnek az
emberekben, amelyek vagy tévcselekményekre, vagy pedig a munkahely emberi klímáját
rontják, a munkahellyel való azonosulást zavarják, nehezítik.
A munkahelyi légkör legfőbb meghatározója a vezetés. A legfelső szintű vezetők viselkedése,
vezetési stílusa modell a szervezeti hierarchia alacsonyabb szintjein tevékenykedő vezetők
számára. Ha a jutalmak és a büntetések elosztása nem igazságos, akkor ez szinte
automatikusan csökkenti az azonosulást, akkor a dolgozók csak annyit tesznek, amennyi
elkerülhetetlenül szükséges, és inkább a látszatra törekednek, mint a tényleges teljesítményre.
A szervezet életében ekkor anómia, bizonytalanság válik uralkodóvá. Gyakori, szinte
természetszerű hiba vezetők részéről a vezetői funkcióban a hatalom gyakorlásának előtérbe
helyezése, és az, hogy komolyan veszik, megszokják, majd később természetesnek tartják azt
a tiszteletet, megkülönböztetett figyelmet, engedelmességet, amely pozíciójának, státusának,
és nem személyének szól. A vezető mindinkább a tekintély elvére alapoz, elmulasztja a
természetes, közvetlen kommunikációt, a magyarázatot, amelyet minden beosztott igényel, a
nézetek szabad cseréjét, - amelyre különben a döntések, határozatok érdekében is szükség
lenne, - és az ellenvélemények toleranciáját. Lassanként szakadék támad közte és beosztottjai
között, e miatt az azonosulás helyett a beosztottak inkább "elidegenednek" a szervezettől.
Egészséges kollektívák alakulhatnak ki, ha a vezető ezek életét nem gátolja, hanem inkább
segíti. Ennek következtében a munkahely alkalmas lehet a magánélet zavarainak
kompenzálására is. A felszabaduló kezdeményezőkészség nemcsak a vállalatnak termel
értéket, hanem önbizalmat ad, örömet visz a munkába, igazi azonosulást tesz lehetővé.
228
Buda Béla: Kommunikáció az üzemi szervezetekben (Alapismeretek a vezetők számára) IN: Mentálhigiéné,
229
Tanulmánygyűjtemény (Animula, Bp. 1994.)

230
171
Minden dolgozó részes a munkahelyi légkör kialakításában, és ezért ezt mindenkinek óvnia
kell. Vannak jellegzetes viselkedési hibák, amelyeket a dolgozók rendszeresen elkövetnek, és
amelyeknek következményeiben azután maguk is szenvednek. Meg kellene tanulni
visszatartani a szükségtelen véleményeket, nem értékelni egymást nyilvánosan. Egyáltalán
többet megérezni empátiás úton, mint kérdezni vagy másoktól meghallgatást igényelni.
Sok nehezen megfogalmazható szabálya van az érett, felnőtt munkahelyi viselkedésnek. Ezt a
dolgozó még akkor is hasznosan alkalmazhatja, ha vezető lesz, nagyon sok vezetői
viselkedéshiba már megvolt akkor is, amikor a vezető még csak "kis ember" volt, maga is egy
volt a dolgozók közül.
A munkahely "második otthonná" változtatásának igénye nem valódi igény, szükséglet, és
erről az emberek nagyon könnyen le is mondanak. A tapasztalat szerint a konvenciók síkjában
könnyebben kialakul a jó munkahelyi légkör, mint a "bratyizásban" vagy "lelkizésben". A jó
munkahelyi légkör az, amely a vállalat előírásaival nem ütközve egyenlő, egyenrangú
viszonyokat teremt a munkatársak között, és ezeket tartóssá is tudja tenni. 231
Az üzemszociológia ún. "Human Relations" irányzata (Elton Mayo nevéhez fűződik), amely a
legfontosabbnak az emberi kapcsolatokat, a közösségi viszonyokat tekinti, és ezeknek
igyekszik teret engedni a munkaszervezetben, hogy ezzel segítse a mentálhigiénés helyzetet
éppúgy, mint a termelékenységet. A kedvezőtlen munkakörülményeket messzemenően kivédi,
ellensúlyozza, ha az emberi viszonyok jók. A magánélet különféle nehézségeiben az emberek
jobban tudtak támaszkodni munkahelyi kiscsoportokra, és ez bizonyos védőhatást gyakorolt
rájuk.
A jó munkahelyi légkör nem konfliktusmentes, inkább a konfliktusok nyílt vállalása jellemző
rá. Az ellentétek, feszültségek megnyilvánulnak a kommunikációban. Ha nincs mód
megoldásukra, legalább kezelési módjuk alakul ki.
Az autokratikus légkörű munkahelyi közösségben sok a destruktív rivalizáció, a nehezen
megfogható személyi ellentét, a kommunikációs zavar. Az ilyen légkör a benne dolgozók
személyiségét inkább próbára teszi, mentálhigiénés szempontból nem tekinthető
hasznosnak. 232
Szerepkonfliktus
A "szerepbizonytalanság" (role ambiguity) nevű helyzet különösen az új szerepekben áll elő,
vagy akkor, ha a szervezeti változások megváltoztatják egy-egy szerep tartalmát, de ez még
formális szabályokban és a szokásokban nem tükröződik. A szerepbizonytalanságnál
gyakoribb a szerepkonfliktus. Ennek több fajtája van, lehet ellentét a személyiség képességei
és készségei, valamint a szerep követelményei között, lehet különböző szerepek között, amit a
személyiség betölt.
Létezik a szereptúlterhelés (role overload) is a munkaszervezetekben, ez is többnyire gyors, a
szervezeti rendszerben új szabályokkal és új strukturálódással még nem kísért változás
terméke. Ilyenkor egy-egy szerep hirtelen vagy többféle szereppartner-relációt kap, vagy a
meglévő szerephálózata bonyolódik.
A szerepviszonyok korrektív szabályozása még intenzívebbé teszi a kommunikációt és az
énhatárok átélését, ebből eredően a személyiséget nagymértékben fejleszti. 233
Az összes rejtett szerepzavar és túlterhelés leginkább a különböző szintű vezetői szerepekben
figyelhető meg legtisztábban. 234
231
Buda Béla: Munkahely és mentálhigiéné IN: Mentálhigiéné, Tanulmánygyűjtemény, Animula, Bp. 1994. (eredetileg:
232
Alkohológia, 1985/1., ill. Közösségi mentálhigiéné, Gondolat, Bp. 1989.)

Buda Béla: Munkahely és mentálhigiéné IN: Mentálhigiéné, Tanulmánygyűjtemény (Animula, Bp. 1994.)
233
234
172
A szerepek pszichológiai túlterhelése és a szerepkonfliktusok szolgáltatják a legtöbb stresszt,

és ilyen túlterhelés és konfliktus a vezető szereppel kapcsolatosan nyilvánul meg
leginkább. 235
II. A vezetés pszichológiája
A szervezetépítő, ill. szervezetváltoztató döntések jelentős mértékben meghatározzák azokat a

problémákat, amelyekkel a vezető a későbbiekben találkozik. Különösen a munkatársak
megválasztása, a hatalomdelegálás módja és tartalma olyan, ami "visszahull a vezető fejére",
mert nagy fokban ettől függ, hogyan képes reagálni a szervezeti rendszer a különféle
feladatokra, mekkora a belső stabilitása, hogyan képes alkalmazkodni, változni új
körülmények hatására. A modern szervezeti rendszereket a kényszerű változékonyság, a
változásokat megelőző időszakokban pedig a belső és külső feszültségek sora jellemzi, ezért a
szervezetnek szinte intézményesítenie kell az innovációt. Nagy a jelentősége annak, hogy a
vezetői döntések mennyire teszik lehetővé tartalék erők mozgósítását, feszültséglekötő és
feszültségmegoldó mechanizmusok működését.
Az angol üzemszociológiai vizsgálatok mutattak rá arra, hogy a vezetők mennyire
kiszolgáltatottak a szervezet tagjainak, ha olyan helyzet áll elő, hogy a beosztottak csak az
előírásoknak igyekeznek megfelelni, és mintegy "technikai obstrukcióval" akadályozzák a
vezető munkáját, tehát, ha a szervezeti életből kiesik az öntevékeny részvétel és érdekeltség
princípiuma.
A személyiség több vetületben és mélyebb kölcsönhatásban vesz részt a szervezeti életben.
Igényként merül fel az azonosulás, az önmegvalósítás, a személyes fejlődés, a szociális
szükségletek stb.
A szervezetbe belépő és abban dolgozó emberek igen sokfélék, egy részük a hagyományos
szabályozókkal könnyen befolyásolható, más részük viszont új, esetleg a korábbi vezetői
tapasztalat számára ismeretlen igényeket és szükségleteket hordoz.
A mai vezetőnek mind nagyobb szüksége van arra, hogy a pszichológiai vezetés eszközeivel
éljen, mind kevésbé támaszkodhat a hagyományos szabályozókra. Mindinkább szüksége van
tehát sajátos pszichológiai képességekre.
A vezetői munka kommunikációs folyamatokban bonyolódik, és a vezető ezekben a
folyamatokban végzi el a pszichológiai szabályozást is. Nemcsak a kommunikáció
információtartalmának, lexikális tartalmának nagy a jelentősége, hanem formai, különösen
nemverbális és metakommunikatív sajátosságainak is. E kommunikációáramlás keretében, ill.
emellett kell megteremteni a megfelelő pszichológiai légkört, létrehozni a beosztottak
involvációját, új motivációkat kelteni, különböző pszichológiai feszültségeket levezetni és
megoldani stb. Ennek során kell megteremteni, hogy a nem előírt információk is szabadon
áramoljanak, hogy a vezető különféle észrevétlen, ellenőrizetlen tulajdonságai ne torzítsák az
információs csatornákat.
A változás és a krízis időszakaiban van jelentősége a vezető empátiás képességének,
interperszonális érzékenységének, amelynek révén beosztottjainak - szereppartnereinek -
érzelmi viszonyulásán, motivációs viszonyain kívül különös súllyal kell tisztázni a saját
személyiségének hatásait a többiekre a közvetlen kommunikációs szituációban.
"Fair" körülmények között kell megvívni egy adott helyzet kommunikációs küzdelmét, a
vezetői személyiség pszichológiai többletének kell megnyernie a helyzetet, természetesen a
szervezeti értékek és a szervezeti morál, igazságosság keretein belül. Itt van a vezetői
viselkedés demokratizmusának igazi próbája. Itt szükséges a vezető önismerete, hiszen a
Buda Béla: A pszichoszomatikus betegségek és a vezetés IN: Mentálhigiéné, Tanulmánygyűjtemény (Animula, Bp.
235
1994.)
173
vezetői személyiség, mint "műszer" nincs mindig optimális állapotban, nem mindig sikerül a
belső feszültségszabályozás, és nem minden probléma oldható meg automatikusan, azonnal
reagálással. Tudni kell várni, problémamegoldást delegálni, segítséget kérni másoktól,
időszakosan csődöt beismerni, sőt, horribile dictu, tudni kell tévedni, hibázni bizonyos
kérdésekben. 236
III. A kommunikáció és a vezetés lehetőségei
A szervezetek lényege a komplex munkamegosztás, amely előírt feladatkörök formájában

meghatározott. A feladatkörök tevékenységét szervezeti szerepek írják elő. E szerepkörök a
foglalkozások.
A különböző típusú szervezetek hasonlóságát az információ ill. az információfeldolgozás
mozzanata emeli ki. A mai ipari szervezetekben bármi is legyen a tevékenység célja és tárgya,
bármennyire is konkrét és termékszerű legyen ez, az információfeldolgozás növekvő
fontosságú. Általában nagyobb fontosságú, mint maga a tényleges tevékenység.
Az információk kezelése a szervezetek szerkezeti stabilitásának és működésének alapja is.
Max Weber rámutatott, hogy a társadalom összetartó ereje a hatalom. A szervezetek
hierarchikusan szervezettek, és a hierarchia magasabb szintjei hatalmat - ellenőrzést,
irányítást - gyakorolnak az alsóbbak felett. A hierarchia minden szintjén vannak vezetők és
beosztottak, a vezetők egy felsőbb hierarchikus szint beosztottjai.
Általában minél szigorúbban szabályozott az üzemi szervezet, annál nagyobb a valószínűsége
egy-egy kisebb csoport szembenállásának az organizációval.
A tapasztalatok szerint a korszerűbb módszerek hatékonyabbak, ellenőrzéssel, tiltó
szabályokkal, jutalom és büntetés sémáival kevésbé lehet hatni, mint az involváció
szociálpszichológiai lehetőségeivel a formális viselkedés értelmet adó célok megvalósítása
érdekében az üzemi szervezetekben. Lényegében az új módszerek újfajta kommunikációs
viselkedést is igényelnek a vezetőktől és újfajta kommunikatív magatartást engednek meg a
szervezet tagjainak.
Fontos körülmény a szervezet egészét érintő kérdésekkel, különösen a változásokkal (és
leginkább az egyeseknek hátrányos változásokkal) kapcsolatos fokozott nyíltság a vezetés
részéről. A dolgozók megfelelő tájékoztatása nélkül erős involvációra aligha számíthatunk. 237
Ha sikerül elérni, hogy a szervezet tagjai magukénak tartsák a szervezet érdekeit, a szervezet
céljaival azonosuljanak, a szervezet értékeiben involválódjanak, akkor a szervezet
számottevően megerősödhet.
Mindig előfordulnak váratlan problémák, amikor a szervezet lehetőségei elégtelennek
bizonyulnak, és ilyenkor csak a szervezet tagjainak áldozatkészsége segít, az, hogy
feladatukon, szerepükön túlmenően is igyekeznek munkahelyük segítségére sietni. A modern
szervezetek szinte állandóan változásban vannak. A változás a szervezetben sokakra újszerű
feladatokat ró, ilyenkor nem elegendő a megszokott szerepelőírás, szervezeti norma, szükség
lehet a munkaerő többletteljesítményére, ill. tevékenységi rugalmasságára is. Végül pedig a
szervezetek tagjainak észrevételei, ötletei, kreatív megnyilvánulásai nagyon fontosak a
modern szervezetekben. 238
Buda Béla: A vezetés pszichológiája - avagy a pszichológiai vezetés IN: Mentálhigiéné, Tanulmánygyűjtemény,
236
Animula, Bp. 1994. (eredetileg: Ergonómia, 1981/2.)

237

Buda Béla: Empátia a vezetésben IN: Mentálhigiéné, Tanulmánygyűjtemény (Animula, Bp. 1994.)
238
174
IV. Empátia a szervezetekben, a vezetésben
Az empátia minden olyan emberi érintkezésben fontos és szükséges lehet, ahol az egyik
ember gyógyítani akarja a másikat, segíteni szeretne neki, vagy fejleszteni igyekszik. Az
empátia minden egyes ember természetes képessége, amit azonban a hétköznapokban keveset
használunk.
Lewin még Németországban rámutatott, hogy a viselkedés egyik legfontosabb mezeje a
csoport. Később Amerikában kimutatta, hogy az attitűdök leginkább csoportban képesek
megváltozni. A csoportos együttlét és interakció folyamatában a csoporttagok kölcsönösen
befolyásolják egymást, mégpedig úgy, hogy közös normákat alakítanak ki, javarészt
tudattalan módon. Halála után, 1947-ben indult meg a tréningcsoport gyakorlata. A tréning
módszerét felhasználták a vezetők pszichológiai képzésére, abból kiindulva, hogy a vezetők
legfontosabb és legáltalánosabb tevékenysége az emberi környezet befolyásolása. Ez annál
hatékonyabb, minél jobban képes a vezető érzékelni a saját hatását másokban, ill. egyáltalán
mások hangulati, érzelmi és attidüdinális állapotait.
A vezetők nagyon racionális lényekké válnak, akik az érzelmi tényezőkkel nem sokat
törődnek. Általában időnyomás alatt élnek, ez külön is kerékkötője az empátiának, hiszen
rövid kommunikációs idő alatt kisebb a valószínűsége a másik ember beleélő megértésének.
Megszokják azt is, hogy a jelentő információkat általában könnyen érthető formában kapják,
de az átlagos vezető hamar beáll arra, hogy az ő kommunikációja a fontos, arra kell másoknak
figyelnie. Emiatt rendszerint sokat beszél, minden kommunikációs helyzetet ő irányít. Már az
is komoly eredmény, ha a vezetőt sikerül arra megtanítani, hogy figyelje, meghallgassa
partnereit. 239
V. A pszichoszomatikus betegségek és a vezetés
A pszichoszomatikus betegségkoncepció a negyvenes-ötvenes években vetődött fel. Hamar

tisztázódott azoknak a betegségeknek a köre, amelyekben lelki tényezők szerepet játszanak,
ezeket nevezték pszichoszomatikus betegségeknek. Nem sokkal később megszületett az ún.
managerbetegségek elmélete, mely szerint a vezetői munkakör hajlamosít a
pszichoszomatikus betegségre, de különösen magas vérnyomásra, gyomor- és
nyombélfekélyre, infarktusra. Igen könnyűnek tűnhetett a vezetők nagyobb
veszélyeztetettségét valószínűsíteni, hiszen a vezetés elsősorban idegmunka, a vezető sokat
frusztrálódik, de ugyanakkor indulatait általában nem adhatta ki. A Selye-féle
stresszkoncepció elterjedése ezt a képet úgy módosította, hogy az emberekkel való
foglalkozás és a döntési helyzetek sokasága sajátos pszichikus stresszeket okoz, ezek pedig
ugyanúgy kimerítik az idegrendszer alkalmazkodási készségét, mint ahogyan ezt Selye János
a szomatikus általános alkalmazkodási rendszer esetében feltételezte: a túlingerlés az
adaptációs rendszer összeomlását vonja maga után, és a következmény valamilyen betegség,
pszichikus stressztúlterhelés esetében pszichikus vagy pszichoszomatikus betegség.
A vezető saját különleges képességeinek, tehetségének tudatában él. Ez az önbizalom és
önértékelés a testi szférára is kiterjed, a vezető egészségesebbnek, erősebbnek, teherbíróbbnak
érzi magát a többieknél. Különösen így érzi a munkabírást, a stressztűrést illetően. Hajlamos
tehát lebecsülni a megterhelések szerepét, saját erejére, kitartására többet épít az optimálisnál.
A nagy belső késztetettség meghiúsulása, gátlódása nagy feszültséggel jár. Nagy a
sérülékenysége a személyiségnek, amikor a mentalitásból származó életvezetés kerül csődbe.
A depresszió jellegzetes személyiség-hátterének írják le a következőket: küzdelem az idővel,
folytonos sietés, az állandó lemaradás a belülről vezérelt időprogramban; maga igyekszik
Buda Béla: Empátia a vezetésben IN: Mentálhigiéné, Tanulmánygyűjtemény (Animula, Bp. 1994.)
239
175
kontrollálni a vele történő dolgokat, igyekszik előre jelezni, elővételezni mindent, nagyon
nyugtalanítja, ha nem tud előre számítani dolgokra, nem tudja befolyásolni az eseményeket. A
fentiek gyakran megfigyelhetők a vezetőknél is, ill. ugyanezt a személyiségtípust találták a
szívkoszorúér-betegségekre és az infarktusra hajlamos emberekben. Ezt a hajlamosságot a
szakirodalom "A-típusú" vagy "koronária-típusú" (coronary-prone) viselkedésnek hívja
(Jenkins, 1975.).
Mindezek társadalmi és kulturális előzményeiről is érdemes szólni. A racionálisan nevelt,
célratörő ember "nem lehet ideges", erősnek, teherbírónak, feszültségtűrőnek kell lennie. Az
ilyen gyerekek teljesítenek jól az iskolában, részesülnek előnyben a továbbtanulásban, majd
pályájukon eredményeik, hatékonyságuk, megfelelő racionális szerepinvolvációjuk miatt ők
választódnak ki a vezetői pozíciókra. Vezetőként még inkább a racionalitás fejlődik tovább
bennük. Nem érzi, nem éli meg a fáradtságot, az unalmat, az érdektelenséget. Nem tud határt
szabni ambícióinak, mert nincsenek meg azok az élményei, amelyek alapján képességeinek
határait meg tudná szabni. Így igen megterhelő életvezetés következik, aminek mozgatója
leginkább a versenyszellemű mentalitás. Az átlag embert a fent említettek neurotizálnák, a
vezető leginkább pszichoszomatikus betegségben esik le a lábáról, ha ugyan nem szokik rá az
alkoholra vagy gyógyszerre. A neurotikus panaszoknak tulajdonképpen jelző funkciójuk van a
személyiség számára. Ugyanolyanok tehát, mint a testben a fájdalom. Nemcsak levezetnek a
feszültségből, hanem változásra késztetnek, hiszen a tünet miatt bizonyos dolgokat abba kell
hagyni, egyes dolgokról le kell mondani. A pszichoszomatikus betegségekre hajlamos
személyiség általában nehezen tudja elfogadni, elvállalni a beteg-szerepet. A betegség azután
nagy csőd, nagy vereségélmény. A vezetők egy része az ilyen élethelyzetre nagyon rosszul
reagál. Nincs gyakorlata a betegség, a gyengeség elviselésében, a segítség elfogadásában. A
betegség egész önértékelését megtöri. Ilyenkor gyakran előáll a depresszió. 240
VI. Életmódbeli problémák
Az egészséges életmódi kultúrában előtérben van a pihenés, szabadidőeltöltés élményarculata,

érezhető a fizikai vagy szellemi erőnlétfokozó effektus.
A fogyasztói attitűd, a külső értékek preferenciája az élményekkel szemben rendszerint arra a
mentalitásra vezethető vissza, ami ambiciózus emberekben kialakul, kifejlődik. Ezt a
mentalitást teljesítményorientációnak szokták nevezni, mivel lényege a társadalmilag, ill. a
társas térben elismert teljesítmények hajszolása. A teljesítményt azonban demonstrálni kell, és
ehhez szükséges bizonyos extroverzió. Itt érintkezik a fogyasztói mentalitás a
teljesítményorientációval, a látványos fogyasztás egyfajta teljesítmény, ill. annak jelzője.
A teljesítményorientációnak számos hátránya van, egyrészt a belső erőforrások
kizsákmányoló jellegű igénybevételére sarkall. Előbb-utóbb eljuttatja a személyiséget a
beszűküléshez és a teljesítmény területének szinte kizárólagos műveléséhez.
Másrészt a teljesítményorientáció hátránya a személyiség sebezhetőségének fokozódása.
Megnyilvánul ez a kimerülés gyakoriságában, ami miatt serkentőszerek használata nem ritka
(alkohol, gyógyszer stb.). A személyiség mintegy önmaga zsarnoka és rabtartója lesz.
Különösen az idő és az időgazdálkodás terén mutatkozik ez meg. A teljesítményorientációval
általában racionalitás és gondolati túlsúly, azaz érzelemtelenítés jár. Ehhez kapcsolódik az
emberi kapcsolatok elhanyagolása is.
Buda Béla: A pszichoszomatikus betegségek és a vezetés IN: Mentálhigiéné, Tanulmánygyűjtemény (Animula, Bp.
240
1994.)
176
Ugyanakkor egy ponton túl a racionalitás is túltengővé válik, és végül nehezíti a vezetői
munkát, csökkenti az eredményességet. 241
VII. Összegzés
Az emberi viszonylatok a kutatások szerint négyféle mechanizmussal képesek a szükségesnél

nagyobb és a személyiség számára ártalmas pszichológiai stresszeket okozni:
szerepkonfliktus, szerepbizonytalanság, szereptúlterhelés és a személyiség és a szerep
ellentétéből fakadó stresszforrások.
A szerepből eredő stresszek többnyire teljesítményzavarokban, mulasztásokban, tüneti
viselkedésmódokban, személyek közötti veszekedésekben, haragokban mutatkoznak, és a
megjelenési forma gyakran el is kendőzi ezt. 242
A vezető személyiségének igen nagy jelentősége van a munkaszervezetben. A vezetői,
menedzseri tevékenység hatékonyságához kell az emberi kapcsolatok érzékelésének
képessége és a kommunikáció sajátos készsége. 243
A vezetők számára szükséges képességeket beleérző képességnek (empátiának), a
nemverbális kommunikáció érzékelési és felhasználási képességének, valamint a
csoporthelyzetek érzékelési képességének szokták nevezni. A csoportos együttlét sajátos
hangulatokat, rejtetten összehangolt érzelmi és kognitív folyamatokat mozgósít, a csoport
pedig hosszú távon igen lényeges kötőerőt jelent a szervezetekhez, intézményekhez.
Ha egy-egy munkacsoportban sikerül megfelelő pszichológiai légkört létrehozni, akkor ez
igen hatékonyan képes kötni a dolgozókat és pszichológiai erőforrásaikat mozgósítani. 244

Ferge Zsuzsa: Elszabaduló egyenlőtlenségek

(A szociális szakképzés könyvtára Bp. 2000.)
(részletek)
1. És mi lesz, ha nem lesz?
Az állam és a civilizációs folyamat
A 20. századi modern "jóléti állam" háttere
241
Buda Béla: Életmód, pihenés, kreativitás a vezetői és kutatói munkakörben (Előadásvázlat) IN: A mentálhigiéné
szemléleti és gyakorlati kérdései (Újabb tanulmányok) TÁMASZ, Bp. 1995.
Buda Béla: Az emberi erőforrások mozgósításának pszichológiai kérdései (Előadásvázlat) IN: A mentálhigiéné
242

243
Buda Béla: Életmód, pihenés, kreativitás a vezetői és kutatói munkakörben (Előadásvázlat) IN: A mentálhigiéné
Buda Béla: A kommunikáció és az emberi kapcsolatok (teamviszonyok és munkahelyi légkör kérdései - a vezető és a
244
kutató szemszögéből (Előadásvázlat) IN: A mentálhigiéné szemléleti és gyakorlati kérdései (Újabb tanulmányok)
TÁMASZ, Bp. 1995.
177
Az állam szerepe Európában a kapitalizmussal növekedett. Ez a folyamat magyarázható

gazdasági, politikai-hatalmi, szellemi, stb. tényezőkkel. Az 1601-es, elhíresült szegénytörvény
után az első 250 év a szegénypolitika korszaka, s legalább volt annyira rendőri, mint segítő. A
múlt század utolsó harmadától kezdett az állam tevékenysége a munkásságra kiterjedni, majd
a II. világháború után, az utolsó 50 évben vált mindenkinek szóló közpolitikává. Így lett az
állam a közjólét fő letéteményesévé.
Az utolsó két-három évszázad a társadalom "sűrűsödésének" időszaka. Több lett a

többlettermék, rohamosan nőni kezdett a népesség, amely növekedéshez aztán hozzájárult az
életkor hosszabbodása, a halálozási arányok javulása. A technikai fejlődéssel exponenciálisan
szaporodtak a specializációval kapcsolatos szervezeti-intézményi önállósodások, a piaci
kapcsolatok általánosodása révén a szerződéses kapcsolatok sűrű hálóját hozták létre;
sűrűsödtek a kommunikációs csatornák. Ahogyan szélesedtek az egymásrautaltság körei, és
sűrűsödtek a köztük lévő kapcsolatok, úgy csúsztak egyre följebb a szabályozó "hatalmi
központok".
A gyáripar terjedése, a munkáslét tömegessé válása, a társadalom fokozódó piacosítása,

monetarizálása újabb kihívások sorát jelentette. A gyári törvények még csak a társadalmi
folytonosságot akarták megvédeni; lassan azonban szélesedett a gyári törvények tárgyköre, s a
múlt század utolsó harmadától fokozatosan terjedni kezdett az új kockázatokat államilag
kezelő rendszer, a társadalombiztosítás. Végül is átfogó hatalmi központtá vagy központi
hatalommá a XVIII. és még inkább a XIX. század folyamán a lassan kialakuló nemzetállam
vált, megszervezvén a kollektívára rákényszeríthető jogalkotás és a jogalkalmazáshoz
szükséges legitim erőszak legális és legitim monopóliumát.
A szociálpolitika fejlődése
A redisztribúció az elmúlt 150 évben erősödött fel fokozatosan. A tőkés piac egyén- és
társadalomkárosító hatásai az állam egyre szélesebb körű beavatkozását váltották ki. Az első
időszakban (XVI-XVIII. szd.) a szegénység kordában tartására korlátozódott a szerepe, majd
a XVIII. században kezdte az állami szociálpolitika a piaci mechanizmusok
következményeinek az enyhítését fokozatosan megvalósítani. A piacot tehát nem változtatja
meg, csak korrigálja a negatív hatásait. Alapeszközének a leginkább piaci logikával működő
biztosítást tették. Előbb a betegségi, az öregségi és a baleseti biztosítások jöttek létre. A
munkásbiztosítás fokozatosan alakult át általános társadalombiztosítássá. 245
Az állam a szociális ügyeket kényszerből vállalta fel, de a szociális, egészségügyi, stb.

kockázatok kezelése legalább annyira érdeke volt az államnak és a munkáltatóknak is, mint a
munkásoknak, ha el akarták kerülni a nyomor bővített újratermelését és az ezzel, illetve a
munkásszervezkedésekkel járó társadalmi veszélyeket.
A háború hatására kikovácsolódott szolidaritások, az ezekre épülő, integráltság felé vivő
hajlandóság létrehozták azt a jóléti államot, amelyben létrejönnek a szociális szférában is a
mindenkit átfogó kollektív, kötelező, nemzeti intézmények. A II. világháború után kezdett a
szociálpolitika gyorsabban fejlődni, s az ún. "jóléti állam" alapjait kezdik megteremteni azzal,
hogy a társadalombiztosítás mellett megjelennek a társadalmi szolgáltatások és hálózatok
kiépítése, ill. az állam viszonosság nélkül biztosítja a léthez való jogot. Maradt persze
szegénység, de mértéke is, foka is a korábbinál összehasonlíthatatlanul kevésbé volt
veszélyes. Sikerült csökkenteni a fizikai és társadalmi életesélyek egyenlőtlenségeit, az
245
Ferge Zsuzsa: A társadalmi újratermelés és társadalompolitika (KJK. Bp. 1982)
178
emberi életet fenyegető, szorongást okozó bizonytalanságokat, a súlyos kockázatokat sikerült

kezelhetővé tenni.
Civilizációs hatások
Létezik egy, az egész Nyugatra érvényes és jellemző, a kora középkortól induló civilizációs
trend, amelynek során megváltoztak a szokások, a társas együttélés normái, a magatartások,
az erkölcsök, az érzékenységek. A változások sok mindent érintenek a legelemibb
életfunkcióktól az egymás közti érintkezés formáin át a bonyolult mentális funkciókig. A
változás egy másik szála az individuum erősödése, ezzel a privát szféra és az ehhez tartozó
intézmények átalakulása. Az egyenlőbb individuumok közötti viszonyok okként és
okozatként azzal járnak, hogy az érzelmi háztartás menedzselésében, ill. az egymás közötti
viszonyokban a parancsot a tárgyalásos megegyezés váltja fel.
Az állam szerepe a civilizációs folyamatban
Egy sor civilizációs vonás az állam beavatkozása nélkül kezd kialakulni. Ahhoz azonban,
hogy általános, össztársadalmi civilizatorikus hatás jöjjön létre, kötelező és kollektív állami
intézményekre van szükség. A modern társadalomban az egész társadalmat átfogó
intézmények az állam nélkül nem jöttek volna létre.
A társadalombiztosítás az egyik olyan eszköz, amely segít erősíteni a "racionális előrelátás
társadalmilag kialakított képességét". A társadalmi biztonság további hatása bizonyos
szorongások csökkentése (Freud nyomán: a biztonság a szorongás hiánya). Ha már egyszer
kialakultak, rendelkezésre állnak bizonyos kockázatok kezelésének eszközei, akkor az adott
kockázat mint a létbizonytalanság összetevője tudatosul, kezelésének eszköze fontossá válik,
és az elérhetőség bizonytalansága szorongást okoz. Ez is civilizációs vonás - legyen áldás
vagy ártalom.
Hierarchiák sokasodása - elitek és kiszorulók
Az egymástól elváló erőtereken, "mezőkön" belül a finomabb megközelítések, distinkciók

újabb és újabb hierarchiákat alakítanak ki, minden mezőben létrehozva a dominálók és
domináltak s egyben a belül lévők és kívülrekedők közötti viszonyokat. A mindenkori
nyertesek lesznek az ún. elitek egy-egy mezőben. Ők azonban egymással is állandó harcban
állnak, a dominancia változó viszonyait hozva létre a mezők és azok elitjei között.
A társadalmi dinamikát egyrészt a mezőkön belüli, másrészt a mezők közötti hierarchizálásra,
ill. a másik fölötti uralom megszerzésére irányuló törekvések táplálják.
A mezőkön belüli harc mellett a forrásokért való küzdelem az egész társadalom szintjén a
megélhetésért való küzdelmet jelenti.
A veszélyes és veszélyeztető szegények
A sűrűsödéssel és differenciálódással s az ezekkel egyidejűleg növekvő nyomorúsággal miért

volt egyre inkább muszáj a másik létét tudomásul venni? Az egyik ok, hogy a nyomorultak
veszélyessé váltak. A városi tömegnyomor veszélyeztető volt. A járványok továbbterjedtek a
szegénynegyed határain. A közegészség akkor lehetett hatékony, ha mindenkit átfogott, ha
kollektív volt.
Más szereplő nem lévén, de erős szükséglet igen, a nyomorenyhítés letéteményese -
közpénzekből fedezett segélyekkel - a helyi, s még inkább a központi állam lett. Csatornázni
179
kellett, vízvezeték kellett, közegészségügyi szolgálat is kellett, s mindez az adószedésre képes

államra hárult.
A bérmunkáslét egy sor új egzisztenciális bizonytalansággal járt együtt. Az új technikával

sűrűsödő balesetek, a betegség, a kiszámíthatatlan munkanélküliség is tragikus
következményekkel járhattak. A munkából kiöregedés az idős kort fenyegetővé tette.
Mindezekben a bajokban a régi önsegítő egyletek egyre kevesebbet tudtak nyújtani. A
kockázatok kezelése legalább annyira érdeke volt a munkáltatóknak és az államnak, mint a
munkásoknak, ha el akarták kerülni a nyomor bővített újratermelését és az ezzel, ill. a
munkásszervezkedésekkel járó társadalmi veszélyeket.
A modern állam a legváltozatosabb "szociális funkciókat" voltaképpen kényszerből vállalta

fel, de mindemellett az államnak egyre jobban felismert elemi érdeke volt saját
fontosságának, saját hatalmának növelése minden oldal által elfogadottan. Az így létrejövő
intézmények színvonala elég "szegényes". A színvonal romlása-javulása és az intézmény
használóinak társadalmi összetétele között visszacsatolásos dinamikus kölcsönhatás van.
Magyarország
Szent Istvántól a nyugathoz igazodást gyakran tudatos átvételekkel erősítették. A kelet és a

nyugat közötti különbség leginkább abból adódott, hogy kevesebb csurgott le és kevésbé
mélyre. A feudális viszonyok és a lassú polgárosodás miatt a szegényparaszti, zselléri lét
fényévnyi távolságra volt a civilizációs központnak számító várostól, amely város maga sem
volt egészen a nyugatias történeti képződmény (lásd: Erdei-féle kettős társadalom).
Az integratív-kollektív intézmények elkezdtek kialakulni, ám az iskolarendszer lassan bővült
és nagyon differenciált volt; a társadalombiztosítás a II. világháború előtti utolsó évben is
csak a társadalom alig negyedét fogta át; a szociálpolitika szegényes, kirekesztő és megosztó
szegénypolitikát jelentett. A civilizációs folyamat tehát elérhetett - legalább részben - a
munkásság felső rétegeiig, de ennél lejjebb aligha válhattak belsővé a nagy számban létező
külső kényszerek. A civilizációs trend csak igen kis részben hatotta át a társadalmat. A kívül
maradók egyben óhatatlanul lemaradók, lent maradók is lesznek. Fent ugyanazon vagy
hasonló folyamatok mentek végbe, mint nyugaton, de a II. világháború előtt kevésbé hatották
át a társadalmat.
A tartós munkanélküliséggel, a kirekesztéssel, a jóléti rendszerekből való kiszorulással, az

egyenlőtlenségek növekedésével szaporodnak a rászorulók. A jóléti-szolgáltató rendszerek
viszont gyengülnek, egyes elemei olykor teljesen lebomlanak. A társadalompolitika szerepe
ezekben a változásokban nem gyengülhet. A társadalom integráltságához megfelelő attitűdök
szükségesek, hogy a jelentkező nehézségek ne egymást erősítve a fejünk fölött csapjanak
össze, hanem korrigálhatók legyenek, s még prevenció is működhessen.
2. A civilizációs folyamat fenyegetettsége
Mi értendő civilizáción?
"Klasszikus" közelítések
Braudel (1985) főként a materiális kultúrában, és az ehhez kapcsolódó szokások körében

kereste a civilizációk szabályszerűségeit, összekötő kapcsokat.
180
Elias (1987) munkássága átfogja a materiális kultúra és szokások, a társas és társadalmi

kapcsolatok, viszonyok és a kommunikáció, a mentális funkciók, az érzelmi háztartás, s a
személyiségvonások átalakulásának vonulatait.
Swaan (1990) a változó feltételek következményeként tartja számon, hogy csökkennek a
társadalmi távolságok a nemek, a generációk, a feljebb- és alattvalók, a vezetők és beosztottak
között. Mindezeket erősítik a polgári társadalom új intézményei és ezek értékei-normái, az
egyéni jogok bővülése, erősödése, a mindenki egyenlő emberi méltóságának elismerése. Egy
sor generációkon át tanult magatartás, beállítódás beépül a személyiségbe, amely külső
kényszer nélkül belső kényszerré válik. A civilizáltnak tekintett személyiségvonásokból Elias
az önkontrollt, a másokra és a tabukra való nagyobb figyelmet, a nagyobb rendezettség iránti
igényt emeli ki.
További meggondolások a civilizációs folyamat társadalmi feltételeiről és tartalmáról
• A civilizáció a társadalmi együttélésről szól.

• A társadalom felső rétegéből a kialakult értékek és normák "lecsurognak" az alsóbb
rétegekbe: adaptáció, utánzás, szociális tanulás, szocializáció útján, ha mindehhez
megfelelő társadalmi háttér teremtődik (anyagi és szellemi értelemben is). A feltételek
hiánya vagy mássága esetén viszont a civilizációs modellek átalakulhatnak, olykor
torzulhatnak is a diffúzió során.
• A civilizációs folyamat nemcsak egyirányú, inkább interaktív, de a "lecsurgás" a
domináns.
• A civilizációs folyamat lényege, hogy minél szélesebb réteget elérjen.
• Van-e lehetőség a civilizációs transzferek adaptációjára, ha nem adottak a gazdasági és
kulturális tőke szükséges minimumai? A folyamatot csak egy integrált társadalom tudja
segíteni, ahol a források elosztásában befolyásoló tényező, hogy a társadalmi életesélyek
közötti távolságok kezelhetők maradjanak (ne nőjenek, inkább csökkenjenek).
• Az új paradigmában a civilizációs vívmányok már csak azoknak járnak, akik meg tudják
azt maguknak szerezni.
Az állam szerepe a civilizációs folyamatokban
"Mindenkihez" a modern világban csak az állam juthat el. Az állam nemcsak szabályozó és
rendfenntartó, hanem az újraelosztást társadalmi méretekben szervező intézmény. Ahhoz,
hogy az állam a társadalom egészét szolgáló civilizációs ágensként működjön, az államot
magát "civilizáló" történelem szükséges, hogy kikezdhetetlenné váljon a jogállamiság, a
demokrácia, a civil kontroll.
Napjainkban sokszor hangoztatott "minimális állam" elsődlegesen a civilizációs folyamatot
károsítja.
A sokasodó új szegényeket, hogy a kirekesztésük legitimálható legyen, a hatalom bűnbakká
teszi, s ebben a mechanizmusban a rasszizmus és az idegengyűlölet erősödik, a tolerancia és a
szolidaritás pedig csökken.
3. Egy mítosz társadalmi ára
Nemzetközi paradigmaváltás és a magyar szociálpolitika
Halott-e a jóléti állam?
181
A nyugat-európai "jóléti állam", mint társadalomszemlélet és fő ideológia helyébe ma már a

neoliberális-neokonzervatív szemlélet lépett.
1950 és 1980 között sikerült csökkenteni a társadalmi és fizikai életesélyek közötti
szakadékokat (legalábbis részlegesen). A szegénység csökkent, nőtt a várható élettartam,
magasabb lett az iskolázottság, az életszínvonal.
Az új paradigmában a nagyarányú jóléti újraelosztást megkérdőjelezik, ami nélkül viszont a
jóléti állam fenntartása nem lehetséges.
A két paradigma mögöttes értékei
A jóléti államra vonatkozó konszenzus tartalma szerint a társadalom javítható, integráltsága

erősíthető, a társadalmi különbségek csökkenthetők, miközben a szabadságjogok nem
sérülnek. "Szabadság, egyenlőség, testvériség" értékei között egyensúlyt lehet teremteni. A
neoliberális-neokonzervatív eszmerendszer ezzel nem ért egyet. A szabadság, első renden a
negatív szabadság válik sérthetetlenné. A korlátlan önérdek-érvényesítés értelemszerűen a
szolidaritást és az egyenlőséget "eltiporja". A társadalom individualizálódása pedig az
integrációt gyengíti.
Változások a társadalmi erőtérben, illetve az intézmények szintjén
A modern társadalomban az állam, a piac és a civil társadalom közötti egyensúly törékenyen,

konfliktusokkal, de eredményekkel működött. Az új paradigmában az erőtér változik. A
kulcsintézmény a piac. Ez a gazdasági növekedés motorja, aminek a korlátozását látják a
jóléti modellben. A piac viszont kontroll nélkül kitermelhet olyan következményeket, amelyre
nem számítanak:
• átalakulóban van az "uralkodó osztály" (a pénzpiaci és az informatikai szereplők
dominanciája);
• a munkaerőpiac kiszolgáltatottsága egyre nagyobb;
• a formális racionalitás (Weber, 1987) mindent alávet a növekedésnek, a profitnak
(Habermas, 1971: az "életvilág gyarmatosítása").
A "posztmodern" állam
Az állam, mint "minimális állam" milyen problémákkal számolhat:

• romlik a társadalom minősége, megjelenik a szegényedés, kirekesztés;
• a nemzetállam szerepe gyengül;
• az állam kilépése a tulajdonosi és szolgáltatói szerepéből a piacnak olyan előnyöket
is biztosíthat, ami nem szolgálja a fogyasztókat ("fogoly" klientúra).
Az új paradigma globális megjelenése
A piac, a tőke nemzetközi ereje, a szupranacionális pénzügyi szervezetek nemzetközi

befolyása óriási. Ezzel szemben meglehetősen gyenge nemzetközi szervezetek (pl. ENSZ,
UNESCO) és még gyengébb nemzetközi civil szervezetek állnak.
A létjog érdemhez kötése már nem csak a neoliberalizmusra jellemző, az új baloldal sem
idegenkedik ennek az elfogadásától.
Magyarország
A rendszerváltozást követő szociálpolitika
182
• A szociálpolitika reformjának nagy része a korábbi szociálpolitika gazdasági kritikájából

táplálkozott. A költségek csökkentése céllá vált. A "reform" a céljai elébe helyezi a
szociálpolitika eszközeit.
• Az új elit befolyása a politikára olyan, ami a neoliberális és neokonzervatív elemeket
erősíti a szociálpolitika terén.
• A nemzetközi szervezetek és tanácsadók nyomása szerint Magyarországon magasak a
jóléti transzferek, pedig pl. a közös nyugdíjbiztosítás gyengítése még az USA-ban sem
sikerült.
• Az új paradigmához gyorsabban igazodunk, mint az EU országainak többsége.
Politikai önbecsapás, s az európai történelem félremagyarázása azt hangoztatni, hogy a

polgárok biztonság iránti igénye az államszocializmus félrenevelésének következménye,
amiről le kell őket szoktatni.
Debrecen, 2001. október 8. Rénes

László

Megelőzhető-e a depresszió és az öngyilkosság?
A modern pszichiátria egyik paradoxonja az, hogy bár az elmúlt 30 évben sok antidepresszáns
gyógyszert vezettek be, a depresszió hosszú idejű lefolyása nagyon keveset változott. A
depresszió nyomon követő vizsgálatainak például az egyik legáltalánosabb megállapítása,
hogy a betegek nagyon magas százaléka hal meg öngyilkosság miatt. 1970 előtt Guze és
Robins a depresszió lefolyására vonatkozó vizsgálatoknak ismertetésekor megjegyezték, hogy
az ilyen betegek halálozásának 12-60%-át okozta öngyilkosság. Az 1988-ban készült
beszámolók rámutattak arra, hogy a helyzet keveset változott. Lee és Murray a londoni
Maudsley Kórház betegeinek 16 éven át történő nyomon követése során arról számolt be,
hogy a halálozások 45 %- a öngyilkosság eredménye volt ezeknél a betegeknél. Ezalatt az idő
alatt a betegeknek csupán 1/3-a volt mentes a visszatérő mérsékelt vagy komoly pszichiátriai
megbetegedésektől.
A Nice-ban megtartott XVIII. Nemzetközi Neuro-Psychopharmacologicum Collegium
Szimpóziumán Angst a Zürichben 30 éven keresztül a hangulatzavarokra vonatkozó nyomon
követés áttekintésekor arról számolt be, hogy ezeknek az állapotoknak erős tendenciája, hogy
visszatérnek. A bipoláris betegség a 29. életkor közepén kezdődik, míg az unipoláris
megbetegedés 46 éves korban. A depressziós rendellenességek az esetek 82%-ában kiújulnak.
Az epizódok hosszúságában széleskörű változatosság mutatkozik, azonban 5 hónap az
átlagos. Angst rámutatott, hogy a bipoláris betegség valamennyi eseténél figyelemre méltó a
hosszú időn át történő kezelés. Azoknál a betegeknél kell ugyancsak komolyan figyelembe
venni a hosszú időn át tartó kezelést, akiknek különösen az elmúlt 5 évben több, mint 3
depressziós epizódja volt.
183
Mit tudunk a visszatérő hangulatzavarok kezelésének hatékonyságáról? Frank és

mások megállapították, hogy a napi 200 mg imipramin kiegészítő interperszonális
pszichoterápiával vagy anélkül, hatékony volt. A kiújulás előtti átlagos időszak az imipramin
esetében 131 hét, míg placebo mellett 45 hét volt. Önmagában interperszonális pszichoterápia
esetén az átlagos időszak 82 hét volt. A szimpóziumon bemutatott további 2 éves vizsgálat
betegei placebónál nagyobb tendenciát mutattak a kiújulásra (átlagban 54 hét), mint az
imipraminnál (áltag: 99 hét).
Arra vonatkozóan is jó bizonyítékok állnak rendelkezésre, hogy a gondos hosszú időn
át történő kezelések a hangulatzavarokban szenvedő betegek öngyilkossági arányát is
csökkenteni tudják. 103 beteg 11 éven át történő nyomon követése során Coppen és kollégái
alacsony halálozási arányt (0-6) állapítottak meg, ez alatt az idő alatt nem fordult elő
öngyilkosság. Coppen korszerűsített, Nice-ban közzétett eredményei azt mutatták, hogy 5 év
után csupán 2 öngyilkosság fordult elő (a halálozások 8%-a), a betegek közül 1 döntött úgy,
hogy 9 hónappal korábban abbahagyja a kezelést. A hangulatzavarral olyan klinikán kezelt
betegek lemorzsolódási aránya alacsony volt, akik jól reagáltak a lithiumra. Ugyanannak a
kórháznak ugyanilyen időszakon át nyomon követett betegcsoportjánál az öngyilkosság a
bejegyzett halálozások 33%-át tette ki. Hasonló eredményekről számoltak be a hosszú időn át
folytatott lithium kezelés négy nemzetre vonatkozó vizsgálatai. 798 beteg közül 40 haláleset
fordult elő, amelyeknek 15%-át tették ki az öngyilkosságok, a halálozás pedig megegyezett a
megfelelő normál népesség halálozásával. Ezeket a vizsgálatokat a lithium klinikák betegeinél
végzeték el.
A depresszió kezelésére olyan szelektív reuptake gátlókat is felhasználnak, mint a
Sertraline, paroxetine, citralopram és fluoxetine.
A londoni Szűz Mária Kórház orvosa, S.A. Montgomery a tanácskozáson megjegyezte,
hogy valamennyi gyógyszer a placebót felülmúlja, és profilaktikusan alkalmazva előnyük,
hogy viszonylag mentesek a mellékhatásoktól. A bipolar betegség krónikus kezelésében
elfoglalt helyük bizonytalan; mindezidáig amikor antidepresszánsokra vagy
neuroleptikumokra van szükség ennek az állapotnak a hosszú időn át történő kezelésére.
Általában a pszichiáterek és az általános orvosok úgy tűnik, hajlanak arra, hogy hosszú időn
át folytatott kezelést írjanak elő.
Bár a Világ Egészségügyi Szervezet helyeselte azt a közvéleményt, hogy fontos a
hangulatzavarok krónikus kezelése, úgy tűnik, a pszichiáterek és az általános gyakorló
orvosok vonakodnak a hosszú időn át folytatott kezelés előírásától. Valamennyi hosszú időn
át folytatott sikeres kezelésre vonatkozó beszámoló a hangulatzavarokat kezelő klinikákról
származik, amelyeket általában nem értékelnek. A pszichiáterek és egyéb klinikusok inkább a
krízis-kezelést, mint a szisztematikus, hosszú időn át történő megközelítést alkalmazzák.
Ezeken a klinikákon a betegeknek előírják a hosszú időn át folytatott kezelést, így nagyobb
lehetőség van a betegek és családjuk képzésére. Ráadásul könnyebb a szisztematikus nyomon
követés. Néhány kritikus azt állítja, hogy ez a megközelítés nagy anyagi veszteséggel jár, ez
azonban nincs szükségszerűen így, a visszaesés megelőzése önmagában is lényeges
megtakarítás.
Vannak még a hosszú időn át történő kezelésnek különböző lehetőségei. A lithium
könnyen észlelhető eredményt mutat, nem költséges, és közismert a profilaktikus
hatékonysága. Fel lehet írni kiegészítésképpen antidepresszáns vagy neuroleptikus
gyógyszereket. Erre a módszerre vonatkozóan sok éves nyomon követési adatok állnak
rendelkezésre. A napi egyszeri alacsony adagolás rendszerint kevés mellékhatást vagy
toxicitást mutat. A visszatérő depresszió megbetegedés kezelésére hosszú időn át történő
triciklikus antidepresszivumokat vagy szelektív szerotonin reuptake blokkolókat is fel lehet
használni. 1992-ben nem elégséges az orvosi gyakorlat ahhoz, hogy ezeket a hosszú ideig
tartó betegségeket rövid távon kezelje.
184
(The Lancet 1992. 09.19.)

Az öngyilkosság: komoly közegészségügyi probléma
Az öngyilkossági prevenció volt a fő témája annak a műhelynek, amit a Világ

Egészségügyi Szervezet által szponzorált a baj megelőzéssel és irányítással kapcsolatos
konferencia részeként működő Öngyilkossági Prevenciót támogató Hálózat hozott létre. A
hollandiai Amszterdamban alapított műhely a világ szakembereit gyűjtötte össze, hogy
megvitassák az esetekkel kapcsolatos tapasztalataikat, az öngyilkosságra vonatkozó
következtetéseiket és azt, hogy milyen stratégiákat lehet végrehajtani a megelőzés érdekében.
A kiújulás és depresszióval együtt járó betegségek megelőzése
„Világszerte 830 000 ember halt meg 1996-ban öngyilkosság következtében, .... ami azt
jelenti, hogy valaki valahol minden 40-45 percben öngyilkosságot követ el, .... azaz amióta
elkezdtem beszélni 2-3 ember.” - kezdte el beszédét Dr. J. M. Bertolote (WHO, Svájc).
Ezeknek a számoknak egyéb halálesetekkel történő összehasonlítása segíti az öngyilkossági
arány perspektivikus megértését. Például világszerte annyi öngyilkosság fordul elő, amennyi
az autóbalesetek és a malária miatt bekövetkező halálozás (ez pedig egyike a világszerte
gyakran a legnagyobb gyilkosnak tekintett betegségeknek, és a WHO egyik fő működési
területének.) Sőt, csaknem háromszor annyi az öngyilkosság miatt bekövetkezett halálozás,
mint az AIDS következtében (kb. AIDS miatt kb. 300 000 ember halt meg 1996-ban).
„Már szabadon beszélünk az AIDS-ről, az autóbalesetekről és a maláriáról, a megbélyegzés és
sok egyéb körülmény miatt azonban az öngyilkosságot igyekszünk eltitkolni.„ - hangsúlyozta
Dr. Bertolote. Ezt a témát folytatva Mr. J. Weyrauch megjegyezte, hogy az USA-ban minden
évben 25 000 embert gyilkolnak meg, 31 000 pedig öngyilkosságot követ el „és erről soha
sem számolnak be”.
A számok mögött meghúzódó tények
„Ezek mögött a hideg számok mögött fontos tények húzódnak meg.” - hangsúlyozta
Dr. Bertolote. Láthatóvá válik például néhány olyan fontos kulturális tényező, ami összefügg
az öngyilkossággal. Mint ahogy napjainkban ismeretes, a Balti államok észak-európai
országaiban a világon a legmagasabbak az öngyilkossági arányok, míg Nyugat-Európában és
Latin-Amerikában a legalacsonyabbak.
Ezekre a kulturális eltérésekkel való tekintettel különböző feltevések jöttek létre. Egy
litvániai lépviselő úgy magyarázta, hogy amikor a Szovjetunió létrejöttével elérték a
függetlenséget, óriási változás következett be a társadalom szerkezetében, sok ember úgy
érezte, hogy elveszítette az identitását. A rossz gazdasági helyzetnek és a felborult
egészséggondozási rendszernek is tulajdonítható a magas öngyilkossági arány, ami különösen
vidéken magas, eléri a 70/100.000 népességre jutó arányt. Dr. A. Schmidtke (Würzburg,
Németország): „Németország keleti részein a társadalmi, gazdasági helyzet rosszabbodása
ellenére az öngyilkossági arányok itt és a nyugati részeken is csökkennek. Ezért talán
185
lehetséges, hogy a társadalmi hatások nem annyira fontosak, mint az emberek remény és
nagyobb fokú szabadságérzése, valamint a szakszerű segítség minősége” - mondta.
A nem is fontos tényező, magyarázta Dr. Bertolote. A férfiak világszerte kb. kétszer
olyan gyakran követnek el öngyilkosságot mint a nők, és néhány országban például Puerto
Ricóban és Chilében az eltérés 6-8-szoros is lehet.
Másik jelentős tényező az életkor. Dr. Bertolote megfigyelte, hogy minden országban
az életkorral növekszik az öngyilkossági arány. Most viszont a fiatalok öngyilkosságában is
csökkenést látunk. Erről a változásról beszélve Dr. N. Joubert (Ottava, Kanada) kifejtette,
hogy bár az idősek öngyilkosságában csökkenést látott, Kanadában most a legmagasabb a
fiatalok öngyilkossági aránya a világon.
Végezetül, megkülönböztetett szerepet játszik az egyén pszichiátriai háttere. Az
öngyilkos áldozatok nagyon nagy százaléka szenved depressziótól - mondta Dr. Bertolote.
Prof. S. Montgomery (London) szintén utalt erre a tényezőre, hangsúlyozva azt a tényt, hogy
„csaknem valamennyi öngyilkosságot elkövetőnek van egy kísérő mentális betegsége, ami
leggyakrabban: depresszió.” A pszichológiai hullaszemleként ismert módszer alkalmazásával,
amikor az öngyilkos áldozatok életét később a rokonok és a gondozásba az előzőekben bevont
egészségügyi szakemberek beszámolói alapján összerakják, kitűnik, hogy kb. 60%-uknál
jelen vannak a depressziós rendellenességek, 20-40%-nál az alkohollal való visszaélés, míg a
skizofrénia kb. 1%-nál.
Összegzésként Dr. Bertolote hangsúlyozta, hogy a veszélyeztetett emberek
felismerésével drasztikusan tudjuk csökkenteni az öngyilkossági arányt. „Hiszem, hogy az
öngyilkosság megelőzhető” - mondta.
Az öngyilkos áldozatok gyakran keresnek segítséget.
Prof. Montgomery szerint azok, akik végeznek magukkal kb. 70%-uk az utolsó hónapban
közölték halállal kapcsolatos gondolataikat. „Specifikusabban, 40% mondta el szándékát
barátainak vagy rokonainak és legrosszabb esetben 40%-uk ment el az öngyilkosság előtti
héten orvosához, bár gyakran nem közölték közvetlenül az öngyilkossági szándékukat. Talán
az öngyilkosság legjobb jósló tényezője - folytatta Prof. Montgomery -, hogy kb. a felük
előzőleg már megkísérelte. Dr. I. Mehlum megjegyezte, hogy Norvégia úgy határozott, hogy a
kórházba felvett öngyilkosságot megkísérlők gondozására több prevenciót, erőforrást fektet
be.” Mind az öngyilkosságot megkísérlők, mind a (miocardialis) infarktuson túljutott betegek
számára jó minőségű utógondozást akarunk létrehozni.” - magyarázta. „Napjainkban nagy
eltérés van országunkban a két nagyon nagyszámú betegcsoport között.”
Az öngyilkosság megelőzésére irányuló hat lépés
Dr. Bertolote hat lépésben összegezte az öngyilkosság prevenciójára vonatkozó, a WHO által
javasolt stratégiát:
1. Pszichiátriai kezelés.
2. A fegyverek ellenőrzése (egyes országokban fontosabb, mint máshol).
3. A házi gáz detoxifikálása (egyes országokban az öngyilkossági arányok drámai

csökkenését eredményezte, például az Egyesült Királyságban és Svájcban).
186
4. Az autók által kibocsátott anyagok detoxifikálása.
5. A toxikus anyagok ellenőrzése például féregirtószerek, rovarirtók és egyes

gyógyszerek, különösen amiket a depresszió kezelésére használnak.
6. Felelősségteljes média tájékoztatás.
Életbevágó a depresszió felismerése és kezelése.
Ennek a felsorolásnak az első pontjára összpontosítva Prof. Montgomery elismeri,

hogy jelenleg a depresszió diagnosztizálása és kezelése nem optimális. Napjainkban több,
mint 78 000 emberrel végeztek vizsgálatot Belgiumban, Franciaországban, Németországban
és Hollandiában. Hollandiában, Spanyolországban és az Egyesült Királyságban kimutatták,
hogy a depresszió általános gyakorisága 17%-os. Azonban 43% nem keres semmilyen
segítséget állapotára, és csupán 31% kér tanácsot orvosától és kap valamilyen gyógyszert. A
gyógyszeres kezelésben részesített betegek mindössze 25%-ának írnak fel
antidepresszivumot. Így az orvoshoz depresszió kezelése céljából forduló betegeknek
kevesebb, mint 10%-a kap ténylegesen antidepresszivumot. „Komoly hiányosság van a
depresszió kezelésében” - figyelmeztetett Prof. Montgomery.
Bizonyítékok vannak arra vonatkozóan, hogy a depresszió diagnosztizálása és
kezelése csökkenti az öngyilkosságot - folytatta. Elment, hogy leírja a Svédországban lévő kis
szigeten, Gotlandban végzett vizsgálat eredményeit. Ennek a közösségnek valamennyi orvosa
részt vett a depresszió tüneteire, etimológiájára, diagnózisára és megelőzésére vonatkozó
oktató programban. Ez a program a depressziós zavarok bent fekvő gondozásának és az
öngyilkosság gyakoriságának csökkenésével volt összefüggésben. Fokozódott az
antidepresszánsok felírása, míg a (major) trankvillánsoké és a komoly nyugtatószereké
csökkent. A program befejeződése után 3 évvel viszont fokozódott a bent fekvő gondozás
gyakorisága, csökkent az antidepresszivumok felírása, az öngyilkossági arány pedig visszatért
az előző szintre. „Ez azt mutatja, hogy az oktatóprogramok működőképesek, de állandóan
folytatnunk kell” - hangsúlyozta az előadó.
Az öngyilkosságot a depresszió korai felismerésével és megfelelő kezelésével tudjuk a
legsikeresebben megelőzni, míg az általános gondozó szakembereknek a depresszió
felismerésére és kezelésére vonatkozó oktatása jó lehetőség az öngyilkossági arányok
csökkentésére” - vonta le végül a következtetést Prof. Montgomery.
Hogyan tudnak segíteni az antidepresszivumok?
Bár az antidepresszáns azonos általános javulást eredményeznek a depresszió esetében, jó

bizonyítékaink vannak arra vonatkozóan, hogy néhánynak (például a szelektív szerotonin
reuptake gátlóknak, SSRI) az öngyilkossági gondolatokra nagyobb hatása van, mint
másoknak (például a triciklikus antidepresszivumok). Például egy öngyilkos miatt
veszélyeztetett 78 depressziós beteggel végzett duplán vak vizsgálatban a fluvoxamin
jelentősen hatásosabb volt, mint akár a placebo, akár az imipramin a kezelés első 3 hetében,
míg a 4. héten lényegesen hatékonyabbnak bizonyult a placebónál, mint ahogy a HAMD
(Hamilton-féle, depressziót mérő) skála öngyilkossági eredményei mutatják. Azonban
semmikor sem voltak lényeges eltérések a placebo és az imipramin között.
187
Prof. Montgomery hangsúlyozta, hogy a depresszió gyakran krónikus és visszatérő

betegség. Ezért fontos, hogy bizonyosak legyünk abban, hogy a hosszú időn át hatékonyan és
biztonságosan adott antidepresszáns választásával a betegek jó állapotban maradnak.
A napjainkban publikált duplán vak placebo-ellenőrző vizsgálat eredményei azt
mutatják, hogy a fluvoxaminnal (Fevarin) kezelt (100 mg/nap) betegek háromszor kevésbé
tapasztalják a depresszió kiújulását, mint akik placebót kaptak. A mellékhatások nem voltak
általánosabbak a fluvoxaminnál, mint a placebónál.
Alacsony toxicitás: az antidepresszáns kulcstulajdonsága
„Az öngyilkosság legáltalánosabb módja a túladagolás” - figyelte meg Prof.

Montgomery - „és a betegek erre a célra gyakran saját antidepresszánsaikat használják fel.”
Ezért mielőtt felírjuk - mint fő sajátosságot - az alacsony toxicitást kell szem előtt tartani -
magyarázta.
„A triciklikus antidepresszánsokkal történt végzetes túladagolás általános, és hetente
előfordulhat” - folytatta. Az SSRI-kel történt túladagolás azonban ritka. A londoni Guys
Kórház Országos Mérgezési Osztályának adatai azt mutatják, hogy a triciklikus és monoamin
oxidáz gátló antidepresszánsok lényegesen több halálesettel függnek össze, mint a mianserin
(Tolvon) vagy az SSRI fluvoxamin.
Valójában, annak a 221 betegnek a vizsgálata során, akik maguknak 9000 mg-ig
adagolták túl a fluvoxamint, haláleset nem fordult elő, amikor csak önmagában vették be a
fluvoxamint - mondta. A fluvoxaminnak tulajdonítható akut toxicitás ritkán volt komoly, és
ritka volt a cardiotoxicitás. Azonkívül a normál adagolás tízszeresénél a tünetek mindig
jóindulatúak voltak.
Az orvosoknak nyilvánvalóan olyan antidepresszánst kell választani, amely nemcsak

hatásos a depresszió kezelésére, hanem ami biztonságos is, amikor az öngyilkosság
megakadályozásának eszközéül választják.
(The Lancet)

A mentális betegségben szenvedő emberek öngyilkossága és gyilkossága
Még mindig nem tudjuk, hogyan lehet ezeket a halálokokat megakadályozni.
Az Egyesült Királyságban 1992-ben a mentális egészségügyi szolgálatok

aggodalmaskodásának eleget téve kezdődött el a mentális betegek öngyilkosságára és
gyilkosságára vonatkozó titkos vizsgálat. A kezdeti beszámolók korlátozottan hasznosak
voltak a megállapított meghiúsító esetek aránya miatt. Erre a kérdésre vonatkozóan két cikk
számol be az 1999-es vizsgálati beszámoló, a „Biztonságosabb szolgálatok” eredményeiről.
Most már sokat javultak az esetmegállapítások, és az új beszámoló értékes leíró
keresztmetszetet ad a mentális egészségügyi szolgálatokra vonatkozó öngyilkosságok és
gyilkosságok jellemvonásait illetően. A kb. 1000 öngyilkosságot elkövető, és kb. évente 40
gyilkosságot elkövető ember a haláleset előtti évben valamilyen kapcsolatban volt mentális
egészségügyi szolgálatokkal. Az öngyilkosságot elkövető embereknél közös a komorbiditás,
beleértve az anyaggal való visszaélést és az előzetes önbántalmazást is. A gyilkosságok miatt
188
elítélt embereknél közös a személyiségzavar és az anyaggal való visszaélés. Minden évben a

gyilkosságot elkövetők közül kevesebb, mint 10-nél diagnosztizáltak skizofréniát.
A BMJ cikkeiben a szerzők kellőképpen hangsúlyozzák, hogy a rendszeres
áttekintések megállapították, hogy nem történik megbízható beavatkozás az öngyilkosság
vagy a szándékos önbántalmazás megakadályozására. Maga a beszámoló azonban 31 előírást
készít a klinikai gyakorlat megváltoztatására. Ezek a kockázatok felmérésére vonatkoznak
képzéssel, a dokumentációval (a „beteg útlevelét” is beleértve), a specifikus
gyógyszerhasználattal, a pszichológiai kezelésekkel, az öngyilkossági eszközökhöz való
hozzájutás csökkentésével és a Mentális Egészségügyi Szolgálatban végrehajtandó
változásokkal kapcsolatos előírások, e változás segítségével lehetővé válhasson a kötelező
közösségi kezelés. Az eljárás készítőinek azonban óvatosnak kell lenniük ezeknek a
széleskörű előírásoknak a végrehajtásakor, mivel jelentős bizonytalanságok vannak a
beszámolóban, a mostani, az öngyilkossági prevencióra vonatkozó ismeretekben.
Bár vannak az öngyilkosság kockázati tényezőire vonatkozóan információink, de
nagyon kevés megbízható ismeret áll rendelkezésünkre, a kockázat pontos klinikai mennyiségi
meghatározására vonatkozóan, ami az eredményes kockázati felmérés előfeltétele. Az egyik
legnagyobb probléma az, hogy még a nagyon veszélyeztetett csoportban is ritka az öngyilkos.
A beszámoló a kórházból való elbocsátás utáni időszakot jelöli meg a legveszélyesebb
időszaknak. A csoportvizsgálatok azt mutatják, az elbocsátást követő első 28 napon az
öngyilkossági arány 500 elbocsátott betegből egy, illetve 1000-ből egy. Ez az alacsony
előfordulási arány a jelenlegi kockázati felmérések korlátozott érzékenységével és
specifikusságával együtt azt jelenti, hogy alacsony a pozitív jósló érték. A hibás pozitívak
száma viszont magas. Például, ha a kockázati felmérésnek még 80%-os az érzékenysége és
specifikussága (ami talán a jelenleg rendelkezésre álló adatokat is felülmúlja), minden 20 000
elbocsátott betegnél negyven fog öngyilkosságot elkövetni, akik közül harminckettőt nagyon
veszélyeztetettnek kell azonosítani. Az összes 4024 beteg közül, akiket nagyon
veszélyeztetettnek kell tekinteni, 3992 hibás pozitív. Ezért a nagyon veszélyeztetett csoport
klinikai kezelésére vonatkozó előírások nagy számú beteg csoportra vonatkoznak.
A beszámoló feltételezi, hogy a közösségi (community) kezelési módszer javulása 30
öngyilkosságot és 2 gyilkosságot akadályozhat meg. De ha még bizonyítékaink is lennének
arra vonatkozóan, hogy az ilyenfajta stratégia hatásos, óriás számú beteget kellene kezelni
ahhoz, hogy ezt elérjük. Jelentősek az előírások humanitárius vonzatai és a lehetséges
költségek. Sokféle módon lehet javítani a mentális egészségügyi szolgálatokat, és helytelen
lenne valamennyi képzést és szolgáltatást fejlesztő eszközt ezekre a fontos, de ritka
eseményekre összpontosítani.
Az öngyilkosság és a gyilkosság kockázati tényezőire irányuló vizsgálatoknak a
jelenleginél tipikusan a pszichiátria támaszaként nagyobb terjedelmű rendszernek kell lennie.
Azoknak a vizsgálati mintáknak, amelyekre a beszámoló épül, az eset-kontroll vizsgálatokat
kell felhasználniuk ahhoz, hogy a lehetséges kockázati felmérési eszközöket ki tudják
fejleszteni.
Annak ismeretében, hogy az alacsony öngyilkossági arány azt jelenti, hogy sok beteget
kell ahhoz kezelni, hogy öngyilkosságot meg tudjunk akadályozni, a széleskörű gyakorlati
beavatkozások nagyméretű véletlenszerű kísérleteire van szükségünk. Valójában a
véletlenszerű ellenőrző vizsgálatokban sohasem tudjuk az öngyilkosságot elsődleges
kimenetelként felhasználni. Ezért a kísérleteket a nagyon veszélyeztetett csoportokból kell
felépíteni, hogy az esetarányokat növelni lehessen, és a szándékos önbántalmazást, mint
kimenetelt felhasználhassuk. Az eredményeket a többi csoportra kell kivetíteni.
A beszámoló azt is javasolja, hogy az egyéni helyi vizsgálatot a gyilkossággal
kapcsolatban abba kell hagyni. Abba kell hagyniuk, de nem úgy, mint ahogy a
„Biztonságosabb Szolgálatok” javasolja, mert „a szemrehányás légkörét” állandósítják. Az
189
igaz, hogy a mentális egészségügyi szolgálatok felelősek a gondozási hibákért, és valamennyi

nyilvános szolgálat nagymértékben alá van rendelve a külső felülvizsgálatnak. Azért kell
abbahagyniuk a vizsgálatot, mert eredménytelenek, és módszereikben alkalmatlanok arra,
hogy a jövőre vonatkozó angliai egészségügyi mentális egészséggondozás ellátására irányuló
általános előírásokat elkészítsék. Mivel retrospektívak, az öngyilkosságok és a gyilkosságok
megelőzéséről alkotott kezdetleges, primitív elképzelést segítik elő.
(The Lancet, 1999.)

Lapszemle
VIGÍLIA
A Vigília alapjában keresztény folyóirat, de cikkei nem mindig közvetlenül egyházi

vagy vallási kérdésekkel foglalkoznak, hanem társadalomtudományi,
társadalomelméleti tanulmányok és esszék épp úgy helyet kapnak a periodikában,
mint a szépirodalom. Közvetve természetesen valahol minden cikke, tanulmánya,
verse és novellája a keresztény gondolkodást, erkölcsöt és hagyományokat tükrözik.
A havonta megjelenő lap 136 Ft-ba kerül, 80 oldal terjedelemben a fent már említett
rovatok mellett (tanulmányok, esszék és szépirodalom) riportokat és kritikákat,
recenziókat is közöl.
A Vigília a 66. évfolyamában a múlt hónapi - májusi - számot mutatjuk be.
A legutóbbi szám tanulmányai az eutanázia kérdése körül forognak. Lukács László
bevezető cikke azt tárja az olvasó elé, miért is fontos ez a kérdés. Jeleniczki István
filmrendező cikke a modern kor háborúit és az eutanáziát az emberiség elleni cinikus
aljasságnak tartja. Papp Lajos szívsebész, mint orvos vall erről a nehéz témáról. Vajon
miért nem fordítottuk le az eutanázia szót? Mert akkor úgy kellene hívni, hogy "jó
halál". Papp szerint azonban a jó halál csak a természetes halál lehet. Ezután a fenti
két cikkíró 1992-ben, a Haláljog című dokumentumfilmben elhangzott
beszélgetéséből kapunk egy részletet (ezt már hosszabb terjedelemben 1993-ban az
Élet és Irodalom közölte). Papp Lajos ebben a beszélgetésben még közelebb hozza az
olvasóhoz az orvos, a gyógyító, a segítő dilemmáit. Hányszor érezte életében a "halál
190
szagát", tudta, hogy páciense menthetetlen, s az orvosi hivatás gyakorlása ilyenkor

gyötrelmes. Az orvosoknak nem "tanítják" az emberséget, nagy tudást okítanak
számukra, aztán a hippokratészi eskün kívül nem sok támpont marad. Ezeket a
gondolatokat a következő cikk írója, Kerényi Lajos azzal erősíti meg, hogy fontosnak
tartja a lelki gyógyítást is. A testet és a lelket nem szabad egymástól elszakítani.
Ferencz Antal tanulmánya tovább megy: a szenvedés és a fájdalom közötti
különbségre hívja fel a figyelmet. A fájdalom kezelése gyógyszerrel sokszor
megoldott, de mi legyen a beteg szenvedésével, ami a lelkében játszódik le? Ha az
eutanáziával a szenvedést akarjuk megszüntetni, akkor itt az a kor lepleződik le, ami
az anyagi javakat, a hedonista kielégüléseket részesíti előnyben, s az önzetlenség, a
szeretet, a gondoskodás háttérbe szorul, pedig a szenvedést csak ezek csökkenthetik.
Az ember olyanná vált, mint egy használati tárgy, ha elromlott, kicsorbult, akkor már
nem teljes értékű, akár el is dobható. Az élet minőségének a javítása fontos
társadalmi feladat, de ez nem jelenti azt, hogy a legfőbb érték, s ha már nem lehet
javítani a "minőségen", akkor le is kell mondanunk róla, mint egy selejtről. A szerző
felsorolja azokat az érveket, amelyek az eutanázia mellett állnak ki, s természetesen,
ezek cáfolatát fejti ki. Itt többek között szól arról, hogy miért nem tartja érvnek azt,
hogy az eutanázia méltóságot ad, vagy a költséges betegellátást "könnyíti". Az
"életkorizmus" (ageism) a globalizációs világunk jól ismert jellemzője, ami azt
sugallja felénk, hogy csak sikeresnek érdemes lenni, s sikeres ma csak az lehet, aki
úgy él, mint a yuppie-nemzedék, akik köztudottan 40 felett már kiöregedtek ebből a
"mókuskerékből", de mindig jönnek helyettük újak. Az asszisztált öngyilkosságot
képmutatónak tartja Ferencz, mert áthárítja a felelősséget a betegre. Figyelmeztet,
hogy az eutanáziának megvan az ellentéte is: a terápiás túlbuzgóság, aminek az
esetében a beteg élete mesterségesen meghosszabbodik, mert a medicina presztízs
kérdése, hogy mindent bevessen, s az élet szempontjából irracionális erőfeszítések
automatizmusa vezeti az orvoslást. A méltósággal "megélt" halál ellen ez a fajta
"betegápolás" szintén komolyan vét. Az igazi megoldásnak a hospice ellátást tartja.
Itt szeretném megjegyezni, hogy csodálkoztam azon, hogy a fent említett egy
mondaton kívül a hospice mozgalom nem került a cikkírók fókuszába. Pedig ez a
mozgalom igazán közel állhat a keresztény emberekhez is, hiszen értékrendje,
hagyománya és kultúrája a posztmodern korunk előtti világhoz közelebb áll, mint a
maihoz. Az eutanázia elterjedésének, elfogadásának "prevenciója" csak a
gyakorlatban megvalósuló, vállalható kezdeményezések lehetnek, amelyek valóban
megadják a méltóságot mindenkinek.
A folyóiratban találhatunk még verseket Albert Zsuzsától, novellát Gion Nándortól,
riportot Freund Tamás neurobiológussal, kritikákat és teológiai tanulmányt Rónay
Lászlótól, Carlo Maria Martinitől.
Rénes László
191
Színház
Slawomir Mrozek: Özvegyek

Rendezte: Pinczés István; Csokonai Színház premier: 2001. január 12.
1989-ben, 5 Olaszországban, s 21 Párizsban töltött év után Mrozek átköltözött Mexikóba, ifjú

felesége hazájába, hol egy "kardiológiai probléma"-ként titulált infarktus képében pertu
viszonyba került a halállal. Ez a találkozás elég mélyen érintette ahhoz, hogy másoknak is
felfedje szürrealista élményét. Elhatározta hát, hogy ír egy komédiát, melynek főhőse maga a
"kaszás". Drámaírói alkotói szünet után írta meg a darabot, témát váltva, hogy ezek után ne a
társadalmi, politikai problémákra reagáljon, hanem személyes, emberi érzésekre,
konfliktusokra hívja fel a figyelmet. Az új írói korszak előfutára az Özvegyek. A klinikai
halálból visszatért író így szól életének kezdetéről és végéről: "1930. június 29-én születtem.
Nem emlékszem, hogy történt, kénytelen vagyok hát elhinni. Ha van valami más élet a halál
után, valószínűleg a halálomra sem fogok emlékezni. Elég szomorú, mert ez azt jelenti, hogy
nem lehetünk biztosak abban, hogy vagyunk, sem abban, hogy nem vagyunk.
Pinczés István a debreceni előadás rendezője: "Ez olyan mű, amit nagy élvezet olvasni és
próbálni... Mrozek sajátos humorával oldja fel a gyászos témát. Kaján vigyorral követi az
eseményeket, és ugyanilyen arccal kezeli a halállal történő véletlen találkozást... Mrozek
tisztességesen végigsakozza a viszonyok, kapcsolatok lehetőségeit... A történet alatt a Halál
figurája és jelentése egészen összetett tartalmat kap. Mint ahogy Ady költészetében,
megfejthetetlen szimbólumok, lefordíthatatlan metaforák vannak, de itt a fekete ruhás Dáma
konkrétan női minőségben is áll előttünk..." 246

Szabó Magda: Sziluett

Rendezte: Pinczés István; Csokonai Színház premier: 2001. március 15.
1855 novemberének egy hideg őszi délutánján, a szabadságharc leverése után hat évvel, és
Vörösmarty Mihály vidéki száműzetését követő ötödik évben, a szakállas Csongor megáll
egykori kiadója, Heckenast úr könyvesboltjának kirakata előtt. Elnyűtt kabátját pimaszul
kifordítja a cudar őszi szél. Ezzel veszi kezdetét Szabó Magda monumentális műve, amely
valójában pár óra időtartamra sűríti össze azt az időt, amelyben az evilágból távozó költő a lét
és a másik lét határmezsgyéjén a tudat utolsó inalásában átéli egész eddigi életét, s ezt teszi a
nézők számára átélhetővé a debreceni színészek előadása. Ezek az úgynevezett medalionok,
amik mintegy szabályos időközönként váltják fel az alaptörténetet, az ágynak dőlt beteg
"itteni idő-számítás" szerinti utolsó óráit, perceit. Felbukkannak életének fontos szereplői a
gyermekkortól az érett felnőttkorig, sőt, megjelennek műveinek szereplői is, egy-egy
életútbeli alak formájában.
A szerző eredeti kéziratának százhatvanhat oldalas, mintegy négy és fél órányi dús anyagából,
Radnóti Zsuzsa, a Vígszínház dramaturgja, valamint Pinczés István, a darab rendezője hozta
létre a Debreceni Csokonai Színház előadásának szöveganyagát. Szürreális és realista
jelenetek követik egymást, amelyek gyakran szövődnek egybe, s ezzel teremtik meg azt a
"valóságot", amely megjelenik a debreceni színpadon.
246
Súgó II. évf. 2001/1. szám
192
Szabó Magda így vall darabjáról: "A Sziluett a tizedik színdarabom, és semmiben sem
hasonlít testvéreihez. Először álmodtam külön a realitásnak, a tényleges akciónak, külön nem
is logikus sorrendű tudat- és emlékfoszlányoknak színpadteret, először próbáltam meg
egyetlen hiteles forrásműnek elfogadni magát az életművet, s váltottam színpadi cselekvéssé a
verseket, fél-ritmikus prózába szedett jajszót vagy sóhajokat. Vörösmarty értékelésénél ott
követődött el a legtöbb félreértés, hogy nem megfelelő művésztársakkal emlegették együtt.
Ha muzsikus lett volna, nem Boka vagy Bihari, még csak nem is Erkel tartozik szellemi baráti
körébe, hanem az egyetemes emberiség kínjával kakofón Bartók. Festőbarátja sem Munkácsy
lett volna, vagy Benczúr, hanem A magányos cédrus Csontváryja, aki Mahler dalai mellé
megfesti a magyar Guernicát és a felbontott forma mögé rejti könnyeit: jön az atombomba, a
két világháború, a szegényeink elvándorolnak, az ember esze a grófé, de szíve Kossuth
Lajosé, s az álmok akkor valódiak, ha azok maradnak." 247
Könyvajánlat
Somerset Maugham: Színház

Magyar Könyvklub, Bp. 2000.
Maugham (1874 - 1965) angol író, drámaíró. Sebészi diplomát szerzett, az I. világháború alatt
orvosi, majd hírszerzői feladatokat töltött be, bőséges élményanyagot gyűjtve az írásaihoz.
Szerb Antal (jelen mű fordítója) szerint Maugham legkitűnőbb írásai az egzotikus tárgyú
novellái (pl. a Gauguin regényes életéről szóló Az ördög sarkantyúja c. életrajza). "Maugham
művészi jelentősége abból áll, hogy ő tette a nagyközönség számára is élvezetessé a húszas
évek Angliájának könnyedebb felfogását házasság és szerelem kérdéseiben, rajongását a latin
és általában a délszaki élet világosabb és boldogabb színeiért, az egész neofrivolizmust,
anélkül, hogy ebben a népszerűsítésben annyira leszállította volna a színvonalat, mint
számosan mások." (Szerb Antal: A világirodalom története) Az egyik legjobb és
legsikeresebb regénye a Színház. A regény háttere a színház, annak minden sajátosságával.
Főhőse egy nagyszerű színésznő, aki soha nem tudott különbséget tenni az átélt és az
eljátszott világ között. Ám amikor, előbb játékból, majd egyre komolyabban, beleszeret egy, a
fiával szinte egykorú fiatalemberbe, rázuhannak az eddig át nem élt, csak eljátszott érzelmek.
Szenvedély és szenvedés, szerelemféltés és megalázottság, féltékeny düh és bosszúvágy, mind
valósággá válik. Maugham hihetetlenül ért a lélekrajzhoz. Hősnője minden rezdülését, minden
gesztusát hitelesen és mégis végtelenül könnyeden jeleníti meg. Nem idealizálja, hanem érti
teljes női mivoltát. Ugyanakkor ezt a csillogó, művi világot, a színház világát
távolságtartással, iróniával festi meg, hogy az olvasó megértse a szerepjátszás lényegét.
Popper Péter: Út a tükrön át

Izraeli napló és elmélkedések
Saxum, Bp. 2000.
Zavarba ejtően szabálytalan könyv az idegenben való újrakezdés nehézségeiről, furcsa

helyzeteiről, az ember átültethetőségéről, az otthonról és otthontalanságról. A könyv
szerkezete is tartalmaz meglepetést: az első negyven nap szigorú naplója után a rákövetkező
247
Súgó, II. évf. 2001/3. szám
193
három év történetének felelevenítése következik, csapongó asszociációk és sztorik

formájában. Őszinte önvallomás az utazó belső drámáiról, az önmagával való szembenézés
tükreiről és az összetört tükrök csörömpöléséről. Szubjektív korrajz a huszadik század
második felében férfivá érett értelmiségi kínjairól: rasszizmusról, hazafiságról, zsidóságról,
Izraelről. Mindezt a jól ismert szerző humora, mesélő kedve teszi regényes és mégis hiteles
olvasmánnyá.
Stephen Gascoigne: Kínai gyógymódok

Gyógyulás hagyományos kínai orvoslással
A négyezer éves múltra visszatekintő kínai gyógyászat nemcsak gyógyítás, hanem

életfilozófia is. Olyan holisztikus rendszer, amely bonyolult működésű, összefüggő egésznek,
csatornák és szervek energiával teli hálózatának tekinti az emberi szervezetet. Ez a szemlélet
érvényesül a kínai orvoslásban, amelynek legfőbb célja a megfelelő életvitel kialakítása az
egészség megőrzésére, a betegségek megelőzésére és leküzdésére. A könyvben ismertetett,
képekkel illusztrált gyógymódok, gyógyító masszázstechnikák, meditációs gyakorlatok, a
gyógynövények alkalmazásával, a táplálkozással és életvitellel kapcsolatos tanácsok ehhez
nyújtanak segítséget.
Madarász Imre: Letérés

Hungarovox, Bp. 2000.
Múlt évezredből származó történetnek nevezi kisregényét az ismert irodalomtörténész, aki

nem hazudtolja meg korábbi munkásságát, amikor régi hagyományokat idéző irodalmi
keretbe illesztett művel jelentkezik. A cím többrétegű: egyszerre sugallja azt, hogy a könyv
főszereplőjének életpályája elkanyarodik a megszokottól, és persze arra is utal, hogy a szerző
ezúttal valami újszerűvel kísérletezik. Madarász Imre "találkozott a történettel", és ez arra
ihlette, hogy számára szokatlan módon, irodalomtudósi mivoltából kibújva személyes
hangnemben szólaljon meg. A szerző ezúttal levedli a "rációból, a tudásanyagból, mások
klasszikus és tudományos művein való töprengésből, kollégákkal és tanítványokkal folytatott
beszélgetésekből" született műveket. De azért nem egészen. A könyv stílusa időnként
romantikus, a párbeszédek erősen irodalmiak, a mai élőbeszédhez nem hasonlítanak. Ettől
úgy érezzük magunkat, mintha időutazásba kerülnénk, és követjük a főhőst sajátos
pályáján. 248
Dr. Rácz József és munkatársai: A drogkérdésről őszintén

Saxum, Bp. 2000.
Egy új sorozat: a "Képzett beteg könyvek" előző kötete, a "Szíves" szakácskönyv c. után egy
újabb olyan témával jelentkeznek, ami szintén nagy közérdeklődésre tarthat számot. Dr. Rácz
József már a nyolcvanas évek elején-közepén foglalkozott a drogproblémával, amikor még
alig volt tűrt ez a téma a hatalomnak (bár már a "tiltott" kategóriából muszáj volt kiemelni).
A kötetben a drogellenes küzdelem tapasztalt szakemberei szólnak a szülőkhöz, a
pedagógusokhoz és az érdeklődő átlagemberekhez. Bemutatják az egyes drogok hatásait,
történelmét, a droghasználat kialakulásának okait, a gyógyulás-felépülés állomásait,
248
Lévai Katalin ajánlása (Esély, 2000/4.)
194
szakaszait, és utat mutatnak a megelőzésre is. A drogprevenció hasznos kézikönyveként is

megállja a helyét ez a kötet.
John M. Gottman - Nan Silver: A boldog házasság hét titka

Vince, Bp. 2000.
A szerzők nem kisebb vállalkozásba kezdtek, minthogy megfejtsék a boldog házasság titkát.
Éppen ezért vizsgálódásuk - amit ők egyedülállónak tartanak - nem arra irányult, hogy mitől
mennek tönkre, hanem hogy mitől működnek harmonikusan és boldogan a házasságok. Ennek
megvilágítása érdekében longitudinális vizsgálatot végeztek jó néhány házaspárral az általuk
felépített és szeretetlabornak keresztelt seattle-i laboratóriumban, ahol megfigyelték a párok
kommunikációs jellegzetességeit, illetve stressz-szintjük alakulását a különböző fiziológiai
mutatókon keresztül. Módszerüket tekintve megfigyeléses technikákat alkalmaztak, részben
oly módon, hogy a házaspárokat beköltöztették egy-egy napra a szeretetlaborba, ahol azt
csinálhattak, amit akartak, ill. amit szoktak, részben pedig megkérték őket, hogy beszéljenek
különböző, a házasságukkal kapcsolatos dolgokról. Mindezek alapján a szerzők 7 alapelvet
találtak, melyek a kiegyensúlyozott házasságok mindegyikében érvényesültek, ám a
boldogtalan (vagy azzá váló) kapcsolatokban ezek közül több is hiányzik. A szerzők
véleménye szerint ezek az alapelvek mindenkire érvényesek, így akár a házastársak között
akár ötperces kommunikációt megfigyelve 91%-os pontossággal megjósolják, hogy a
házasságuk boldog lesz-e, vagy valószínűleg válással fog végződni.
A könyv első fejezete feltárja az olvasó előtt a boldog házasság titkára vonatkozó kérdés
megválaszolásának sürgető szükségességét, a válási statisztikák, ill. a házasságterápiák
csekély sikereinek elszomorító adatait. Impozáns százalékos adatokat sorakoztatnak fel
módszerüknek, ill. megállapításaiknak érvényessége és hatékonysága mellett. A második
fejezetben a váláshoz vezető út "vészjelző tábláiról" olvashatunk. A könyv szerkezetét
tekintve ennek a fejezetnek a célja az, hogy rávilágítson arra, hogy melyek azok a
kommunikációs eszközök, melyeket házastársi kapcsolatuk megőrzése érdekében ajánlatos
elkerülni, mivel ezek hosszú távon aláássák a hét alapelv zavartalan működését. Az ezt követő
fejezetekben elénk táruló hét alapelv meglepően egyszerű dolgokat tartalmaz: ismerjük meg
magunkat és egymást jobban, tápláljuk az egymás iránti szeretetet és csodálat érzését, ne
távolodjunk el egymástól, vegyük figyelembe a másik véleményét, oldjuk meg a megoldható
problémákat, tartsuk tiszteletben a másik álmait, vágyait és végül találjuk meg a házasságunk
értelmét. Minden egyes alapelvet részletesen bemutat a könyv, ezeket a könnyebb megértés
érdekében házaspárok példáival illusztrálja. A kérdésfelvetést követően kérdőíveket,
elgondolkodtató kérdéseket talál az olvasó, hogy megtudhassa, ő maga hogyan is áll ezekkel a
kérdésekkel. Miután erre a kérdésre választ kapott, különböző gyakorlatok állnak
rendelkezésére, melyek segítenek elmélyülni az alapelvek megvalósításához szükséges
készségekben. (...)
A könyv széles populációt céloz meg, egyaránt szól a hétköznapok emberéhez, és a
szakemberekhez is. A könyv maga olvasmányos, egyszerű nyelvezete és nyomdatechnikai
előállítása könnyen olvashatóvá teszi ezt az írást. Az első fejezetek nagy várakozással
tölthetik el az olvasót, mivel leírják, hogy mi lehet az oka a házasságterápiák
sikertelenségének, ill. megcáfolják a házasságról kialakult, a mindennapokban előforduló, ám
helytelen mítoszokat. Maga a "megoldás", pontosan annak gyakorlati megvalósítására tett
tanácsok azonban a recenzens számára erőltetettnek tűnnek, mivel egyrészt túl direktek,
másrészt pedig nehezen elképzelhető, hogy a magyar viszonyok és mentalitás mellett ezeket a
gyakorlatokat ténylegesen el is végeznék a házasfelek. Mindemelett a könyv
195
mondanivalójának igazsága könnyen belátható, a boldog házasságnak ugyanis elengedhetetlen

feltétele a kölcsönös szeretet és tisztelet. 249
Heinrich Böll: Ádám, hol voltál?

"Hol voltál akkor, Ádám, amikor atyádfiait vágóhídra hajtották? Hol voltál akkor, Ádám,
amikor anyáidat, testvéreidet bombák szaggatták szét?" - kérdezhetné az Úr. És Ádám csak
ezt válaszolhatná: "A háborúban, Uram, és mindenről ezért nem tudtam semmit." Heinrich
Böll, Nobel-díjas német író művei szinte kivétel nélkül az előbbi fiktív párbeszéd körül
mozognak. Ki lehet-e bújni a felelősség alól azzal, hogy parancsot teljesítő katona volt valaki?
Vagy éppen az ellenkezője: nem áldozat-e a katona maga is? Böll regénye a második
világháború Sztálingrád utáni szakaszában játszódik. Feinhals-Ádám a rugalmas elszakadás
parancs jegyében sodródik a visszavonuló német csapatokkal Ukrajnán, Magyarországon,
Csehszlovákián keresztül Németországba. A regény filmszerűen pergő eseményekben mutatja
be a háború képeit, a lelkesedni soha nem tudó, leginkább csak a világ elől elbújni akaró
német katona sorsát. Ádám hiába rejtőzik el a háborúban, az Úr mindenütt megtalálja.
Kukorelly Endre: ROM (A szovjetónió története)

Jelenkor, Pécs, 2000.
A huszonkét számozott fejezetből, kódából és jegyzetekből álló szöveg egyszerre aktualizálja

az önéletrajzi regény, a családregény és az útirajz műfaját, s ezeket szorosan összekapcsolja a
történelmi értekezéssel, valamint a politikai publicisztika eljárásaival. A könyv egyes fejezetei
tulajdonképpen naplószerű feljegyzések, amelyek 1988 és 2000 között keletkezhettek. A
könyv középponti témája a kommunizmus (a szovjetónió) emlékezete, vagyis egy gőgös
világmegváltó terv, egy szociális attitűd és egy bűnös uralmi rend történetének, tetteinek,
állagának, életünkkel való kényszerű egybefonódásának felidézhetősége. A kommunizmus a
könyv deklasszált, osztályidegen főhőse számára a nevelődés és az eszmélkedés, a
kitaszítottság és beletartozás, egyszóval az élet megadott közege, melynek botrányát,
kilátástalanságát töretlen kiábrándultsággal érzékeli, de mindazonáltal meg akarja érteni.
Kukorelly művében a kommunizmus elsősorban értelmiségi dilemma, s így a huszadik
századi kelet- és nyugat-európai szellemi elit egy jelentős részében dívó ön- és világértés - hol
metszően éles, hol csúfondáros - kritikája. Némely részletek például harsány iróniával
szembesítik a szovjetet a hetvenes-nyolcvanas években többször megjárt utazó tapasztalatait
Gide és Illyés harmincas években írt - inkább többé, mint kevésbé manipulatív - Oroszország-
tudósításaival.
A szöveg önszemlélő passzusai rendre a felidézés kudarcáról, az emlékezet elégtelenségéről
számolnak be. De nemcsak töredékessége idézi a magyar nagy romantikát. Kukorelly könyve
szövegközi kapcsolatot létesít Vörösmarty A Rom című elbeszélő költeményével, azzal a
körkörös szerkezetű, többértelmű példázattal, amelynek a főhőse, az ifjú vándor, Rom-isten
varázsereje révén jutott családi boldogsághoz, de többre vágyott, egy egész népet akart
megmenteni, s ez okozta a vesztét: végül - ugyancsak az istenség akaratából - mindent
elveszített. S a rideg országnak szomorún elhagyta homokját. A szovjetónió (viszont) nem
múlt el. 250
249
Somogyi Zsófia Borbála recenziója (Szenvedélybetegségek, 2000/4. szám)
250
Szirák Péter ajánlata
196
Henry Miller: Szexus

A hús megfeszítése
Helikon, Bp. 2000.
Az USA irodalmi-művészeti élete az ötvenes évek végén a vad anarchista lázadást követi.
Ennek a gyökerei a második világháború okozta mély megrendülésre és kiábrándulásra
nyúlnak vissza, illetve néhány olyan író munkásságához vezetnek vissza, akik már a két
világháború között is formabontóknak számítottak. Kétségkívül ennek a nemzedéknek a
"nagyapja" Henry Miller (1891-1980), a szabálytalan fenegyerek, a mindent kimondó
önéletrajzi és riportműveivel. Ironikus hangnemével, könnyed stílusával Henry Miller az
erotika és pornográfia közötti érzékeny távolságot mindvégig megtartja: számára a nemi
egyesülésnek bemutatása elsősorban a szereplők kapcsolatának mélységét (felszínességét)
szolgálja.
Cornificius: A szónoki mesterség

A. C. Herenniusnak ajánlott retorika
A szónoki mesterséget meg lehet tanulni - például egy retorikatankönyvből. A szónoklattan, a

retorika a szónoki beszédről szóló összes tudást magában foglalja. A klasszikus ókor egyik
vezető irodalmi műfaja a szónoki beszéd volt. A görög és latin szónokok neve éppúgy
fennmaradt, mint a költőké. Korunkban egyre inkább szükség van a szónoki tudásra, a
retorika alapfogásainak ismeretére. A demokrácia alapja ugyanis mások érveléssel való
meggyőzése. Erre pedig fel lehet és fel is kell készülni. És honnan tudnánk a legjobban
ismereteket szerezni, ha nem a rétoroktól? Könyvünk tehát tankönyv, az első teljes egészében
ránk maradt római retorika, amely összegzi mindazt az ismeretet, amit a görögök és a rómaiak
a szónoki beszédről tudtak. "A retorika hasznos, mert az igazság és a jog természettől fogva
erősebb az ellenkezőinél, úgyhogy ha az ítéletek nem olyanok, mint amilyeneknek lenniük
kellene, szükségszerűen a szónok a hibás, és méltó az elmarasztalásra."
(Arisztotelész)
Csáth Géza: A muzsika mesekertje

Összegyűjtött írások a zenéről
Magvető, Bp. 2000.
Kosztolányi szigorú művészi ökonómiájának, hideg objektív lélektani realizmusának

legközelebbi rokona, de nála is markánsabb képviselője unokatestvére, Csáth Géza (1887-
1919) volt. Nemeskürty István szerint: "Csáthban van valami kortásából, Franz Kafkából;
nála azonban a betegesen különös nem tud mindig annyira általánossá emelkedni, mint Franz
Kafkánál. Pompás állapotrajzai tényleg egy orvos irgalmatlan tárgyilagosságú megfigyelései."
(Nemeskürty István: Diákj, írj magyar éneket, Gondolat, Bp. 1983)
Kitűnő novellista, de minden lexikon és tanulmány kiemeli a zenekritikáit is. Csáth Géza értő,
szellemes zenekritikákat, esszéket írt. Hazánkban először ismerte fel Bartók Béla zsenijét és
197
jelentőségét, megérezve, hogy a huszadik századi zene teljesen más hallgatót kíván.
Tanulmányokat írt Wagnerről és Pucciniről is.
Temesi Ferenc: Babonáskönyv

Temesi Ferenc Babonáskönyve lassan készült, hogy stílszerűek legyünk, mondhatni, úgy,
mint a Luca széke. Csak egy kicsit hosszabb ideig: négy esztendőn keresztül. Pedig a Mestert
régóta foglalkoztatja különböző népek, elsősorban a magyarok (azon belül is a szögedi
nemzet) és a kínaiak hiedelemvilága. De szót ejt könyvének címszavaiban angol, pontosabban
brit, amerikai, francia, zsidó, sőt afrikai babonákról is. A rengeteg forrásból táplálkozó mű
nem néprajzi igénnyel íródott. Temesinek esze ágában sincs belekontárkodni ebbe a
szakmába. Mint mindig, most is szépirodalmat ír. Kötete regényként s novellafüzérként
egyaránt olvasható, ki-ki megtalálja benne a magának tetszőt, az őt különösen érdeklő
babonát, s közben még rengeteget megismerhet. Pályatársak figyelmébe ajánlható pl. az új
keletű babona, miszerint az ábécé utolsó négy (esetleg három) betűje nem szabad, hogy
szerepeljen a könyv utolsó mondatában, mert akkor... - aki kíváncsi a miértre, üsse föl a
Babonáskönyvet!
Joseph Conrad: Nyugati szemmel

Joseph Conrad (1857-1924) - eredeti nevén Józef Teodor Konrad Korzeniowski - élete
legalább olyan gazdag fordulatokban, mint számtalan roppant sikeres regénye. Lengyel
földbirtokos családból származott, s szüleit, akik fontos szerepet játszottak az orosz
megszállás elleni mozgalmakban, a cári hatóságok Oroszországba száműzték. Így Conradnak
már gyermekkorában alkalma nyílt rá, hogy megismerje a zsarnokság és elnyomás
természetrajzát. Később Krakkóba került, majd 1874-ben tengerésznek állt. 1894-ben
betegsége miatt kénytelen volt búcsút mondani a tengernek, s ettől kezdve valósággal ontotta
magából a távol-keleti élményeit feldolgozó regényeket. Műveit angolul írta (tizenkilenc
évesen tanult meg angolul, beszélni nagyon rossz kiejtéssel tudott élete végéig) és Angliában
telepedett le. Az egzotikus vidékek és kalandok csak külső keret, mert pusztán alkalom az
emberi viselkedésformák megírására; az ösztönök működése, a hatalom mechanizmusa, a
tömegek és csoportok olykor irracionális viselkedése izgatja (Szabolcsi Miklós:
Világirodalom a XX. században; Gondolat, Bp. 1987.) Szerb Antal szerint Conrad stílusa nem
nyugodt ábrázoló, hanem költői hasonlatokban, szimbólumokban, szenvedélyes és óriási
perspektívákat sejtető fordulatokban bővelkedő nyelv (Szerb Antal: Az angol irodalom kis
tükre; Bibliotéka, Bp. 1990.). A magyar írók közül Babits Mihály volt Conrad tisztelője.
Ez a regény 1911-ben keletkezett. Helyszíne a forradalom előtti Oroszország és Genf, az
orosz emigránsok székhelye, hősei pedig forradalmárok és emigránsok. Egy angol tanár
meséli el egy cári főrangú tisztviselő elleni merényletbe keveredett diák történetét, árulásának
természetrajzát, annak naplója alapján. Conrad kitűnő ismerője Oroszországnak és Kelet-
Európának, de legfőbb erénye, hogy ekkoriban, több évtizedes angliai tartózkodás után már
képes nyugati szemmel, kívülről szemlélni e világ minden abszurditását - a hatalom
átláthatatlan, ravasz kegyetlenségét, kafkai útvesztőit, értelmiségének terméketlen vívódását,
majd értelmetlen és átgondolatlan kitöréseit. A regénybeli angol tanár Conrad alteregója,
akinek nyugati szeme előtt e dolgok érthetetlen keleti logikával peregnek le.
198
László Ervin: A rendszerelmélet távlatai

A szűnni nem akaró gazdasági, társadalmi és politikai válságok nyomán korunkban egyre
gyakrabban megfogalmazódik a világ megújítása iránti igény. Ha az ilyen természetű
kutatásokban a rendszerszemléletet választjuk vezetőnkül, máris megtettük az első lépést a
jövő generációk tudatának pozitív alakítása felé. A világ megszámlálhatatlanul sok
rendszerből áll, s e rendszerek mindegyike komplex egészet alkot. Mégis csupán együttes
vizsgálatuk vezethet el a világ valódi megértéséhez. László Ervin egy igen bonyolult, a fizika
és a biológia, valamint a szociológia és a filozófia között húzódó témát vet fel, melynek
súlypontjában az ember, illetve az ember és a világ viszonya áll. Előzőleg, 1999-ben
hasonlóan izgalmas témákkal foglalkozott az Izgalmas idők (felelősségteljes élet az új
évezredben) című könyvében.
Mahábhárata (Bharata nagy nemzetsége). Elbeszéli: Dr. Baktay Ervin

Tericum, Bp. 2000.
A Mahábhárata India csodálatos regevilágának a foglalata, s egyike az egyetemes kultúra

csodáinak: a legmagasabb rendű bölcsesség szent tankönyve, a szellemi felszabadulás
útmutatója. Egyetlen világszemlélet sem közelíti meg annyira a mindenség határtalanságát,
mint az ős-indiai. Évmilliárdok hömpölyögnek végig a szemünk előtt.
Az eredeti Mahábhárata terjedelme hétszer akkora, mint az Iliász és az Odüsszeia együttvéve.
Csupán szanszkrit és angol nyelven olvasható teljes terjedelemben, ezért rendkívüli ajándék,
hogy az egyik legautentikusabb kelet-kutató, Dr. Baktay Ervin szabad tolmácsolásában -
olvasmányos és sűrített formában - a magyar olvasók is megismerkedhetnek e csodálatos
művel.
Friedrich Nietzsche: Így szólott Zarathustra

Osiris, Bp. 2000.
Új fordításban, értelmező jegyzetekkel, mutatókkal és kísérő tanulmányokkal jelent meg a

szerző halálának a centenáriumán. Nietzsche a perzsa vallásalapító példáján keresztül saját
(európai s metafizikai) világa és szellemisége kérdéseit járja körül, közelebbről ezen
szellemiség sorsának kilátástalanságát és problematikus voltát mutatja fel radikális
nyíltsággal. E kilátástalanságot, az élet és a szellem erőinek e döbbenetes negatívumba
torkollását Nietzsche nihilizmusnak hívja, melyet sokan sokféleképpen félreértettek s -
magyaráztak az idők folyamán. Ezért is hathat üdítően Zarathustra beszédeit, belső vívódásait
tükröző példázatait, történeteit olvasni, melyek - hacsak részben is - eloszlathatják a
nihilizmuskérdés körül kialakult sokszor rosszindulatú, máskor csupán a meg nem értésből
táplálkozó félreértéseket. E történetekből is kiderül ugyanis - miként Nietzsche művekből -,
hogy a nihilizmus fullasztó állandóságát és az ember Isten halálát okozó elbizakodottságát
Nietzsche nem végső állapotként, az európai mentalitás tovább alakíthatatlan
záróakkordjaként ábrázolja. Olyan, hogy "végső állapot" nem is létezhet, mert ami van, az
mindújra visszatér, állandóan ismétlődik, megváltozva, új alakot öltve, átértékelődve létezik.
A Zarathustra nyelvi megformálás módja, a költői teremtőerő jelenléte pontosan az átértékelő,
teremtő akarást reprezentálja. Ugyanakkor jogtalan az a képzet - s ez a mostani kiadvány
jegyzeteiből, tanulmányaiból is kiderül -, hogy pusztán költői látomás lenne Nietzsche e
199
könyve, filozófiai relevanciája egyebek mellett abban áll, hogy megmutatja, hogyan válhat (s
tehető) diszkurzívvá a belátásainkba, azaz gondolati tevékenységünkbe vegyülő vágyakozás
és a létre való (rá)csodálkozás. Poétikum és filozofikum csodás összhangjában szól hozzánk
Zarathustra. Ezt az összhangot a fordító, Kurdi Imre zseniális költői invencióval és a
terminológia pontos visszaadásával érzékelteti. 251
Szabó Lőrinc: Szél hozott, szél visz el

Alexandra, Bp. 2000.
Jól ismert versek gyűjteménye a kedves rajzokkal illusztrált könyv. Mindannyiunk

gyerekkorához hozzátartoznak a Lóci- és a Kis Klára-versek éppúgy, mint az Esik a hó vagy a
Vakáció előtt. A versek éppolyan erővel szólnak gyermekeinkhez, mint egykor hozzánk, hisz
a gyermekek világának kevés olyan avatott tolmácsolója van, mint Szabó Lőrinc. A kedves,
vidám, olykor elgondolkodtató versek méltó kiegészítői a színes rajzok, melyek igazán
élvezetes olvasmánnyá teszik a könyvet gyereknek és felnőttnek egyaránt. Korhatár nincs.
Márai Sándor: A gyertyák csonkig égnek

Helikon, Bp. 2001.
A jellegzetesen polgári magyar írók közül Márai Sándornak a legjelentősebb az életműve.

Német eredetű, tekintélyes polgári családból származott, Kassán született. Még 18 éves, de
már megjelenik az első kötete. Diákkorában a forradalmak mellé állt, utána hosszabb időre
Németországba és Párizsba utazott. Hazatérte után kezdetben baloldali fórumokon publikált,
majd utóbb konzervatívabb lett. A polgárság körében egyre népszerűbbé vált, de 1948-ban el
kellett hagynia az országot.
Írásművészetének egyik fontos jellemzője stílusának szűken vett nyelvi rétegében rejlik. Az
impresszionizmus és az expresszionizmus eszközeit is fölhasználja, finoman árnyalt stílusa
leginkább Kosztolányi és Babits örökét vitte tovább, bár néhol modorosabb az elődeinél.
Márai munkássága is szerves részét képezi annak a folyamatnak, melyet a próza
intellektualizálódása és az esszészerű oldottság jellemez (A magyar irodalom története;
Szerk.: Klaniczay Tibor; Kossuth, Bp. 1982.).
A gyertyák csonkig égnek című könyvét 1942-ben írta. Kritikusai szerint a világháború
kiábrándultsága érződik ezen a művön. Márai Sándor regénye kristálytiszta élességgel világít
a barátság, a hűség és az árulás örvényeibe... Két régi barát évtizedek múltán újra találkozik,
és végigbeszélgetik az éjszakát. A múltba visszatekintve egyikükből vádlott, a másikukból
áruló lett. Egyikük annak idején elárulta, sőt, majdnem megölte a barátját, elcsábította a
feleségét, örökre tönkretette az életét. Ám a tragédiát valójában nem alkalmi gyengeség
okozta, hanem egy világrend széthullása, ami a hagyományos erkölcsi értékek megrendülését
is jelenti.
Németh Gábor - Szilasi László: Kész regény

Gabriely György és Poletti Lénárd levelezése
Filum, Bp. 2000.
A széles publikum számára talán kevésbé ismert, de a kortársi magyar próza kedvelői körében
megbecsült író, Németh Gábor, valamint a régi és az újabb irodalom történetével egyaránt
251
Valastyán Tamás ajánlása
200
foglalkozó, jó tollú tudós és esszéista, Szilasi László ötletes, sőt virtuóz könyvet jelentetett
meg a múlt évben. A Kész regény című kötetben a szerzőpáros bizonyos Gabriely György és
Poletti Lénárd nevű urak levelezését bocsátotta közre. A kiadást filológiai pontossággal és
irodalomelméleti leleményességgel kommentáló, Szilasi által jegyzett utószó tanúsága szerint
e két művelt, világot látott férfiú Magyarországon élt, s levelezésük közvetlenül a második
világháború kitörése előtt zajlott. Gabriely egy afféle mindenre kíváncsi, vándorló
intellektuel, Poletti pedig egy külföldi tanulmányútjáról hazatérő és vidéken letelepedő tudós
gyógyszerész. Az egykori iskolatársak között akkor indul meg a levelezés, amikor Gabriely
egy különleges (talán nem is létező) lepke után kutatva könyvtárosként és tenisztrénerként
helyezkedik el egy jeles szállodában. Különös véletlenek, furcsa egybeesések és bűnesetek,
titokzatos jelek szegélyezik útját, s ottlétét, nem csoda hát, hogy tétova hősünk barátjához
fordul erkölcsi és szellemi támaszként. Egy idő után kölcsönössé válik levelezésük, miközben
egyre kevésbé értik a történteket és önmagukat.
E furcsa, dialogikus levélregény egyik erénye az információk lassú adagolása, a várakoztatás
és késleltetés kifinomult tempója, amely fokozottan bevonja az olvasót a rejtvényfejtés
játékába. A szállodabeli gyilkosságok és titokzatos eltűnések nyomán előálló detektívregényi
feladvány még csak bonyolódik azáltal, hogy a tettesek (vagy az áldozatok) különféle
idézetekkel, szövegrészletekkel, jelekkel (Ovidius, Horatius, Halotti Beszéd stb.) üzennek a
nyomokat követni igyekvő Gabrielynek (ez az eljárás talán nem is annyira a komolyabb
műfajokból lehet ismerős, hanem inkább a hollywoodi filmekből, mint ahogy egy legutóbbi
filmszériában is előfordult), s a levélírók maguk is irodalmi citátumok segítségével jellemzik
állapotaikat, vagy értelmezik folyamatosan a történteket. A levélregény így egy folytonosan
újraalakuló szöveghálózattá válik, amely értelmét elrejti, visszatartja saját szereplői és
értelmezői elől. Gabriely mindinkább belevész a rejtélyek szövevényébe, értetlen
sodródásában egy átláthatatlan nemzetközi kémhistória kellős közepén találja magát, s
bármennyire is próbálja segíteni őt értelmezési erőfeszítéseivel és tanácsaival a távoli jóbarát,
egyszer csak már bujkálnia kell, s végül nyoma vész.
Poletti Lénárd levelei részben a Gabrielyvel történteket kommentálják, de kitűnnek azzal is,
ahogyan egy korabeli vidéki gyógyszerész életformáját, környezetét érzékletesen megpróbálja
bemutatni, így a posztmodern hangoltságú detektívtörténet és kémhistória mellett leginkább
az ő mindennapokat taglaló levelei, s bennük portréi, szokásleírásai teremtenek egyfajta
világszerűséget: elképzeltetik az olvasóval egy harmincas évekbeli vidéki értelmiségi
életösszefüggéseit. Poletti végül kissé kiábrándult, kicsit unalmas, de rendszerességében
nyugodtabb életével egyedül marad, félve persze immár az állítólagos kémhálózat tagjainak
megjelenésétől. Nincs menekvés.
A Kész regény egymást-olvasó levelezőtársai tulajdonképpen a jelfestés, a másikban való
önértés, s általában az eseményeknek, történeteknek, a szövegeknek való értelemadás
végeérhetetlen hermeneutikai erőfeszítéseit viszik színre, azaz az olvasás mindenkori
nehézségeit jelenítik meg. Az olvasó saját véleményét a két levélíró változó perspektívájának
viszonylatában formálhatja meg. S még egy csavarás: igazából nem dönthető el egyértelműen,
hogy valóban a Gabriely-Poletti páros valóságos leveleit olvassuk-e, vagy pedig a kötet
egésze a Németh-Szilasi szerzőtársak szerzése. Vagy pontosabban: bármelyik hihető, s
legfeljebb csak a fikcionáltság apró jelzései, valamint a kötet irodalomtörténeti és -elméleti
kontextusai bírhatnak rá bennünket a határozottabb döntésre. S alighanem a talált kézirat
toposzával való játéknak ez a lebegése járul hozzá a leginkább a Kész regény sikeréhez, mert
épp ez a kétségbeejtően csalafinta kétszínűség, ez a megtévesztő, ironikus ki-be-kémlelés
mondja el a legtöbbet a fikció és a valóság kölcsönviszonyáról, egymásban létéről, a folyton
áramló jelek legyűrhetetlenségéről, vagyis az irodalomról. Amely kész regény is, meg nem
is. 252
252
Szirák Péter ajánlása
201
Alan Lightman: Einstein álmai

Regényfantázia az időelmélet születéséről
Tericum, Bp. 1999.
Bernben leszállt az éjszaka, az utcák elcsendesedtek. Az ifjú Einstein asztalára borulva alszik.
Egyik álmában az idő egy körhöz hasonlítható - minden újra meg újra megismétlődik. Egy
másikban jelen egyáltalán nincs is, csupán jövő van. Aztán meg az idő visszafelé halad,
máskor meg három dimenziója van. És mi van akkor, ha az idő megáll, vagy ha
megdermedünk életünk legszebb pillanatában, és mi történik olyankor, amikor az idő
különböző helyeken más-más sebességgel halad?
A könyv szerzője maga is fizikus. A könyvben Einstein álmokat lát, fantáziája elevenedik
meg, magát az írását a szerző pedig regényfantáziának nevezi. Eleve a regényíráshoz amúgy
is kell fantázia, de a tudományokhoz kell-e? Bizony, kell, talán erről szól leginkább ez a kötet.
A száraz fizikai és egyéb tudásanyagok befogadásához és új elméletek és rendszerek
felállításához is szükség van a fantáziánkra. Arról nem tehetünk, hogy a mindenkori oktatás
erről megfeledkezik (Einstein iskolai eredményeit lehet pont ide citálni, ha nem lenne már
túlságosan is elcsépelt rá hivatkozni, de elvégre is, ennek a műnek mégiscsak ő a
főszereplője!).
Az időelmélet születéséről szóló fantázia-játéka eddig húsz nyelven jelent meg. Magyarul
most olvasható először.
Szabó Magda: Az őz
Európa, Bp. 2001.
Az őz Szabó Magda első könyve. 1959-ben jelent meg először, a most szóban forgó új kiadás
magától az írótól tartalmaz fülszöveget, amiből megtudjuk, hogy a nemzetközi sajtónak ez a
könyv tanította meg Debrecen nevét, és indította el Szabó Magdát írói pályáján. Az őz
azonban, mint minden értékes mű, túlnő azon, hogy a hely, kor vagy akár az írói szubjektum
kizárólagos függvényében értékelni lehetne. A felsorolt tényezők mind értékes szempontok
lehetnek a mű olvasásakor, gazdagíthatják azt, igazán azonban együttesen adják ki a szöveg
ízét, játékát.
A regény egyes szám első személyben íródik, a női narrátor, Encsy Eszter szemszögéből, aki
egy történelmileg igen ingerdús időszak szülötte és neveltje, és akinek társadalmi szerepe
igencsak furcsa. Sorsa ironikusnak mondható: elszegényedett nemesi családból származik,
szegénysége miatt a nemesi rokonok megvetése, majd később nemesi származása miatt a
kommunista rendszer szkepticizmusa övezi. Az őz tehát bizonyos értelemben a második
világháború utáni korképként vagy a kor kórképeként is olvasható, amit a narrátor
szubjektuma desztillál és individualizál. A szöveg ereje mindazonáltal nem a
történelmiségében rejlik. A regényben az idő egy érdekes, személyes dimenzióként jelenik
meg, a narrátor személyes tapasztalatainak, érzelmeinek és reakcióinak függvényeként tárul
az olvasó elé. Az egész könyv voltaképpen egy pillanat vagy egy igen rövid kis időszak
kiterjesztése, aminek ok-okozati összefüggései igen messze nyúlnak vissza, legtöbbször a
narrátor gyerekkorába.
A könyvben található leírások csak úgy sütnek, fagyasztanak a mögöttük rejlő érzelmi
töltettől, átvéve az adatok deklaratív szerepét. Maga a narrátor neve is alig lelhető fel a sorok
között. Ez a vonás szintén megerősít bennünket abban a hitben, hogy a regény nem a
202
történelemre van kiélezve, legalábbis nem a hagyományos értelemben, inkább a narrátor

belső, lelki történelme és okozati törvényei állnak az írói érdeklődés középpontjában.
Encsy Eszter reakciói vadak, sokszor durvák, olykor gonosznak is mondhatók, egyértelmű
ítéletet mégsem hozhatunk fölötte, mint ahogy egy farkast sem lehet elítélni, amikor átharapja
az őz torkát. Eszter természete szerint cselekszik, mint ahogy a regény is az ő természetét
tükrözi. Az őz mint riadt, mindennapi túlélésért küzdő, érzékeny vadállat a szöveg
lelkületének metaforájává válik, jóval túlnőve a regényben szereplő szó szerinti őz
epizódszereplői mivoltán. Erre maga a regénycím is felhívja a figyelmet. E központi metafora
folytán, a regény minden rezdülését átszövi a narrátor vad érzelmi reakcióinak szépsége,
amelyek éppen azért, mert vadak, igazak, és éppen azért, mert vadak és igazak, széppé válnak,
még ha gonoszak is.
Az őz nyelvezete igen gazdag, amely furcsa, de igencsak élvezhető harmóniát teremt az ízes,
nyers és a filozofikusan leíró jellegek között.
Nem véletlen, hogy Szabó Magdának ez a debütáló regénye újabb és újabb kiadásokat él meg.
Technikai, tematikai és erkölcsi szempontból egyaránt igen érdekes olvasmány, a szöveg
érett, a téma emberközeli, a stílus olvastatja a szöveget, a karakterek megérintenek, az
érzelmek magukkal sodornak, beszippantanak, elragadnak, de nem egy álszentimentális
szappanoperai szinten, hanem egy sokkal komplexebb, de ugyanakkor közvetlenebb, emberi
dimenzióban. 253
Kalevala illusztrációk Rácz István fordításához

AKGA Junior, Szolnok 2000.
A világirodalom halhatatlan remekművei - tudjuk - mindig újra megszületnek. Valahányszor

újabb olvasók akadnak, azok képzeletében ismét életre kel mindaz, amit a holt betűk annyi
éven át híven megőriztek. Sőt ez az újjászületés hallás révén is történhet, s látható formában is
folytatódhat, mint a Kalevaláé Szolnokon, a Tisza mellett, 1987-ben. Ez a kötet a finn
hőskölteménynek erről a különös feltámadásáról ad képet mintegy kétszáz kisdiák művészi
munkájának köszönhetően.
Hiteles ábrázolásról természetesen szó sincsen, de együttes alkotásuk primitív báját épp az
adja, ahogy naivul összeolvasztanak valóságos és képzelt motívumokat, másrészt egy olyan
Kalevalát álmodnak meg, amely a magyar népmesék világától sem idegen. Hogy ez az
egybehangolódás ilyen nagyszerűen sikerült, az nyilván tanáruknak az érdeme is, de
mindenképpen a művészet csodája. Közelebbről a gyermekművészeté, amely köztudomásúlag
mindig is képes volt és képes lesz a felnőtt alkotókétól teljesen elütő, különleges művek
létrehozására.
Az egymást követő képek gondolatban egybekapcsolhatók, ahogy a Kalevala énekeinek a
hosszú sora is. S aki el tud merülni ebben a varázslatos világban, annak már nyert ügye van.
Az nem csupán egyes epizódokat lát maga előtt, hanem az oszthatatlan egészet: azt a
Kalevalát, amelyben Elias Lönnrot egyetlen művé szőtte össze az ősidők népi örökségét. S
amelyben a szolnoki kisdiákok fogékony lelke is felismerte a messzi múltból mentett
értékeket, s a kései korok mind újabb nemzedékeinek szóló üzenetet. 254
Julian Barnes: Dumáljuk meg rendesen

Ulpius-ház, Bp. 2000.
253
Marthy Barna ajánlata
254
részletek Varga Domokos előszavából
203
Stuart, Oliver és Gillian. Két gyermekkori jóbarát és a Nő, akit mindketten szeretnek.
Dumáljuk meg rendesen! Három huszonéves fiatal beszél közvetlenül az olvasóhoz. Fülünkbe
súgja titkait, és érvel igazáért.
Julian Barnes, a kortárs angol irodalom egyik legnagyobb alakja, számos irodalmi díj
kitüntetettje, a már fiatalon számos sikert elért tehetsége a modern párkapcsolatok legbelső
világát tárja elénk.
Egy különleges szerelmi háromszöget bemutató regénye humoros, intelligens és megindító
alkotás, mely huszonhat országban lett bestseller.
Csikós Attila: Szemenszedett Hazugság

Tizenegy történet Párizsban, az őszről, szerelemről és egyéb lehetőségekről...
Signus, Bp. 2001.
Csikós Attila 1969-ben született, első könyve 1996-ban jelent meg. Ez pedig már a harmadik
kötete. Részlet a szerző ajánlásából: "Ezt a könyvet romantikus lányoknak és asszonyoknak
szánom, akik felelősséggel viselt bánatukban hajlamosak azt hinni, szenvedésük oka valamely
korábbi szerelmi élmény kísértete, mely időről időre visszajár agyukban, és elmúlt, elképzelt
vagy vágyott kalandok misztériumát játssza el. Ők megértik majd, mennyi harcot, vívódást
jelent kimondani a legalapvetőbb szerelmi szavakat, hiszen mást se tesznek, mint hogy e
kifejezéseket vetik állandó vizsgálat alá... Igen, a romantikus asszonyok szeretnek elvágyódni,
bárhol és bármikor, és azt hiszem, bárkitől, akit korábban még asszonyi vágyódásuk tárgyául
szemeltek ki... A romantikus lányok és asszonyok azonban lassan kiismerik a részletek
jelentőségét. Körbeveszik magukat az elpazarolt szavakkal, mintha csak dísztárgyakkal
pótolnák bútoraikat, és mindről egy-egy elmúlt pillanat csillan vissza a díszes vésések
íveiből..."
Varga Domokos: Nem születtünk szülőnek

Tapasztalatok, tanulságok, töprengések
Hét Krajcár, Bp. 1999.
"Egyikünk sem született szülőnek, s később sem igen tanultuk ezt a mesterséget. Csak úgy
belejöttünk valahogy - már aki belejött - az anyaságba-apaságba - mondja az író.
Ő a nagyapaságba is bőven belejött azóta. Irigykedhetünk a 7 gyerek és a 23 unoka láttán,
mondván: hát, igen! Neki adott az Isten szerencsét, szerelmet, forró kemencét ahhoz, hogy
belenőjön a családfő szerepébe; adott neki olyan feleséget, aki mellett belejöhetett az íróságba
is! Most már könnyen beszél... Van magához való emberi, nevelői szíve és esze, van
képessége hozzá, hogy hosszú évtizedek összegyűjtött tapasztalataiból, töprengéseiből
leszűrje a tanulságokat és tudása kiérlelt kincseit átadja nekünk. Szembesüljünk hát szülői,
nagyszülői, gondolkodásra késztető mivoltunkkal e helyenként megrendítő, felemelően szép
könyv olvastán. Csak arra vigyázzunk - hangzik az intelem -, hogy "a nevelésben ne magunk
igaza legyen a legfontosabb. Hisz épp ezzel ronthatjuk el leginkább a dolgot: gyerekeink
dolgát..."
Reménykedjünk: könyvek által is előrébb megy a világ. S ha nem születtünk is szülőnek, még
nevelődhetünk. Jobb apává, anyává tehetnek a saját gyerekeink. Hiszen ez a legfőbb tanulsága
Varga Domokos e sokakhoz szóló, mesteri művének.
A. M. Pines: A féltékenység
204
Okok, tünetek, gyógymódok

Fiesta-Saxum, Bp. 2000.
Végre egy komoly könyv a féltékenységről, a szerelmi kapcsolatok súlyos betegségéről,

amellyel a szexuálterapeuták és általában a pszichoterapeuták is sűrűn találkoznak és nehezen
tudnak megbirkózni vele. A „zöldszemű szörny” azoknak igazán kínzó, akiket elér és gyötör,
kétségbeesett vagy erőszakos cselekedetekre késztet. Legfőbb ideje, hogy megtanuljuk
leküzdeni.
Ehhez nyújt igen értékes segítséget könyvével a pszichológus szerzőnő, aki egy izraeli
tudományos intézet igazgatója, de Kaliforniában is praktizál. Könyve is amerikai kiadónál
jelent meg először 1998-ban - két magyar kiadó jóvoltából alig két év alatt eljutott hozzánk. A
szerző előszava szerint kb. 20 évi munkája fekszik benne; amit alátámaszt, hogy csak a
szakirodalmi bibliográfia 14 oldal, több száz tudományos közlemény. Ez arról is tanúskodik,
hogy már igen sok tudós foglalkozott a jelenséggel (bár hazánkra ez éppenséggel nem
mondható el, hiszen az utóbbi évtizedben is csak Haraszti László írt erről könyvet)...
Strukturálisan a könyv 10 fejezetre tagolódik. Az elsőben körülírja a féltékenység különböző
formáit és alkotóelemeit. Ilyenek például a birtoklásvágy (kisajátítási törekvés), a kizárástól,
veszteségtől való félelem, a versengés, az irigység és kisebbrendűségi érzés. Meghatározása
szerint a féltékenység „valahol az őrültség és épelméjűség között húzódó ködös tartományban
van” (25.o.). Tehát a patologikus és a normális közötti széles sávban (bár ő normálisnak a
„tipikust, átlagost” tekinti)...
Joggal emeli ki a romantikus partnerideál és a projekció szerepét is. A féltékenység terápiáját
illetően, a szerző leghatékonyabbnak a csoport-, pszichoterápiát és/vagy a párterápiát tartja.
Részletesen leírja egy 10 órás terápiás csoportfoglalkozás menetét. A 10-20 főből álló csoport
az első két órában előadást hallgat, ám utána relaxációval kezdődő gyakorlatok következnek,
encounterrel és pszichodrámával fűszerezve. Így válhat a féltékenység fejlesztő, „növelő,
gyarapító erővé”, olyan kihívássá, amely az önismeret és önkontroll növelésére ösztönöz. 255
Slawomir Mrozek: A zsiráf és más történetek

Európa, Bp. 2001.
Mrozek neve 20-30 éve védjegy volt a színházba járóknak: tudta mindenki, hogy nem
unalmas előadást akarnak ránk sózni, hanem, ha valakik Mrozekhez nyúlnak, akkor valami
újszerű felfogást és előadásmódot kereső művészekkel állunk szemben. Általában a színpad
roppant szegényes, de a színészi játék felfokozott, s Mrozek fanyar abszurditása és humora
sajátos világképet tár elénk. Olykor képtelen szituációiban elvész a valóság, elvesznek a
szereplők, s egy torzított tükör képében archetípusokká válnak halandó hősei. Drámái mellett
az elbeszélései is már a hatvanas években olvashatók voltak magyarul, mégis hazánkban
igazán a színpadon vált "kultikussá". Most viszont újból elbeszélések gyűjteményét adott ki
az Európa Kiadó. A könyv az 1953 és 1960 között született írásait tartalmazza, amelyek még
a lengyel szocializmus közegében íródtak. A groteszk látásmódja már ekkor kialakult, a
világról elmondottak valójában a "sötét korszakban" csöppet sem másabb vagy komorabb,
mint az emigráció évtizedeiben, talán azért, mert Mrozek nem politizál, tudja, embertelenség,
hazugság, közöny, manipuláció mindenütt (és minden korban) volt és van.
Harangi Andrea: Egy másik nő a kávéházból

Halász és Társa, Bp. 2001.
255
Dr. Szilágyi Vilmos recenziója (Magyar Szexológiai Szemle, 2000/4. szám)
205
Aki a Dekameron Könyvek sorozat eme új tagját a kezébe veszi, egy különleges írónő
különleges világába juthat el. Ez nem egy távoli egzotikus hely vagy idő, hanem a mai
hétköznapi világ. Az élet "egyszerű dolgai" válnak témává Harangi Andrea számára. Ilyen
téma lehet egy-egy város, ahol élt, járt (Esztergom, Debrecen, Tisza-part, London, Párizs); a
gyermekkor; egy barát emléke; egy-egy arc (egy hajléktalan, egy biztonsági őr, egy rendőr,
egy "anyagias lány" ) vagy egy Tescóban nagybevásárlást végző nő, esetleg egy munkahelyi
csoport turkálási stratégiái. Ám miközben az élet ilyen és ehhez hasonló apró eseményeiről ír,
nem marad meg az egyszerinél, a hétköznapinál, hanem az általánost, az emberit tárja fel
számunkra úgy, hogy végig személyes marad. Így érthetjük meg, például: mi a haza és az
otthon kapcsolata egy szerbiai magyar fiú és "világpolgár" baráti társaságának történetén
keresztül, és szembesülhetünk azzal a kérdéssel, hogy: ki a magyar? Átélhetjük egy kicsit,
milyen egy hajléktalan szemével a világ, vagy hogy mit érezhetett a biztonsági őr a Szent
Rita-persely kifosztásának a megakadályozásakor. S miközben elmerülünk Harangi Andrea
kisprózáinak világában, egy egész kis magyar szociográfiának lehetünk tanúi. Harangi Andrea
kisprózáiban személyes és őszinte és mindvégig nő. Számunkra, debrecenieknek
pluszérdekessége a könyvnek az a fejezete, mely a Debrecen-szótár címet kapta. Ebben a
részben nevezetes debreceni helyek, fogalmak, elnevezések (Sesztina, Csonka templom,
Nagytemplom, Szent Anna, Ruzicska, Békás-tó stb.) kapcsán tárul fel előttünk egy innen
elment és ide már csak vendégként visszajáró, egykori városában "már soha sem síró" író
viszonya a városhoz. 256
Vitéz Ferenc: Az öröm alján

Csokonai, Db. 2001.
A kapcsolatok, benne az ember intim életkörei, párviszonya mélyrétegeit boncolja idősíkváltó

regényében Vitéz Ferenc. Verskötetek, kispróza után most a széppróza legnagyobb szabású
műfajával jelentkezett. Az öröm alján a szerző meditatív, az élet, a lét értelmén töprengő
hajlama, illetve poétai képességei révén számos ponton gondolati töltetű s versfutamokra
emlékeztetően tömör megfogalmazásokkal él. Mégis, a történet - a szerelmi háromszög
vándormotívuma - a gerince a műnek, s az esszészerű betétek éppúgy nem zavarják a
megértést, amint a "cselekmény" követése sem okoz nagyobb nehézséget.
Külön érték: a szerző vitára ingerli az olvasóját. A szerelmi háromszögnél fontosabb hármas
is kíséri tudniillik a szöveget, mintegy értetve az idősíkváltásokat, a keresztmetszetjelleget:
annak vizsgálata, lehetséges-e a szerelem születése, majd keresztrefeszülése után annak
feltámadása. Megújhodhat-e ez az érzelem? Hiába lesünk-e örömre? Boldogtalan-e a
boldogság? Elemezhető-e szerelem és halál?
Az izgalmas kérdésfelvetésekből szembesülésre késztető szerelemkoncepció körvonalazódik.
Szándékoltság nélkül sugallva: hátha mi lelünk a kapcsolatok kulcsára, az érzelmek
megélésén túl azok fogalmi értelmezését is érdemes elvégeznünk. Mindnyájunknak. Hogy is
írta - negyven éve, változatlan időszerűséggel - a száz esztendeje született Németh László? "A
szerelem még nagyon új vívmány, melyet nekünk kell tökéletesítenünk." 257
Kurt Vonnegut: Áldja meg az Isten, dr. Keorkian!

Európa, Bp. 2001.
256
Deák István recenziója
257
Arany Lajos ajánlása
206
Vonnegutról köztudott, hogy mestere a fekete humornak, minden mondata mögött irónia és
szatíra bujkál - írja az 1922-ben született regényíróról Kuczka Péter. Első sikerei a Player
Piano és az Utópia 14 tudományos fantasztikus regények voltak, de a sajátos stílusa, humora
már ekkor jól körvonalazódott. A tudományos fantasztikus műfajjal felhagyott, de a későbbi
műveiben is feltűnnek fantasztikus elemek. A nagy (világ)sikert az 1970-es Az Ötös számú
vágóhíd hozta meg neki. Sikere azóta töretlen, említhetjük példának a hetvenes évekből a
Mesterlövészt, aztán az 1987-es Kékszakállt, vagy az 1997-es Időomlást is.
Lehet-e viccelni a halállal? Mint azt már Vonnegut számos kitűnő írásában bizonyította: lehet.
Ebben a kötetében a saját halálával és az örökkévalóság gondolatával is kacérkodik.
"Kontrollált halálközeli állapotban" készít képzeletbeli riportokat különböző ismert
személyiségekkel Isaac Newtontól William Shakespeare-ig. Nos, ennyi információ is elég
ahhoz, hogy elhiggyük: Vonnegut nagy mestere a fekete humornak...
Csíkszentmihályi Mihály: Flow. Az áramlat

A tökéletes élmény pszichológiája
Akadémiai, Bp. 1997.
A szerző Magyarországról elszármazott amerikai pszichológusprofesszor, aki új hazájában

iskolát teremtett, és igen népszerűnek mondható. Több könyve közül az itt tárgyaltban a
nagyközönség számára szeretné összefoglalni azt a több évtizedes kutatást, amelynek tárgya:
az emberi élmények pozitív aspektusa, az öröm, a kreativitás, az élet teljes vállalása - ezt hívja
ő áramlatnak.
A könyv tíz fejezetre tagolódik, és rendkívül olvasmányos. Első harmada az áramlat-élmény
feltételeinek vázolása után a testi tevékenységek, a gondolkodás és a munka mint áramlat
bemutatása következik. Az utolsó három fejezet témája: az egyedüllétnek és mások
társaságának élvezete, a káosz kijátszása és - hogyan adjunk értelmet az életünknek. A
könyvet bőséges jegyzetanyag és szakirodalom zárja.
Az első fejezetben kifejti, hogy az emberek általában a boldogságra törekszenek, ami azonban
keveseknek sikerül, mert a pénz, a hatalom és hírnév megszerzése helyett „a tudatunk fölötti
uralom elérésével kezdődik” (21. o.). ”A tökéletes élmény alapja a flow, vagyis az a jelenség,
amikor annyira feloldódunk egy tevékenységben, hogy minden más eltörpül mellette, az
élmény maga lesz olyan élvezetes, hogy a tevékenységet bármi áron folytatni akarjuk, pusztán
magáért (23. o.). A bennünk megjelenő információk aszerint kapnak értékelést, hogy
veszélyeztetik, vagy segítik céljaink elérését. Ha az információ összeegyeztethető a célokkal,
akkor a pszichikus energia szabadon áramlik bennünk.
„... az örömteli élmény keletkezésének nyolc alapvető eleme van”: 1. elvégezhető feladat, 2.
összpontosítás a feladatra, 3. és 4. világos célok és visszacsatolás, 5. erőlködés nélküli,
elkötelezett cselekvés, 6. önkontroll, 7. megszűnik a léttel való foglalkozás, és 8. megváltozik
az időérzékelésünk. A tökéletes élmény jellemzője: „Az emberek annyira elmerülnek abban,
amit csinálnak, hogy tevékenységük spontánná, csaknem automatikussá válik, nem tudják
szétválasztani magukat attól, amit csinálnak” (88-89. o.).
Az áramlat-élmény akadályai a dekoncentráltság, a túlzott énközpontúság, egocentrizmus, a
testi és környezeti akadályok. A tökéletes élményeket elősegítő család öt ismérve: 1. az
elvárások világossága, 2. a gyermek mint középpont, 3. választási lehetőségek megléte, 4.
elkötelezettség, bizalom, 5. egyre összetettebb cselekvési lehetőségek (önállósítás). 258
258
Dr. Szilágyi Vilmos recenziója (Magyar Szexológiai Szemle, 2001/1. szám)
207
Erich Fromm: Birtokolni vagy létezni?

Egy új társadalom alapvetése
Akadémiai, Bp. 1999.
1976-ban jelentette meg Erich Fromm egyik utolsó nagyobb lélegzetű munkáját, a hamleti
asszociációkat keltő s máig népszerű To Have or to Be? című könyvét. A mű összefoglaló
jellegű: a széles látókörű tudós és érzékeny humanista gazdag életművének pszichológiai,
szociológiai és filozófiai szálai futnak itt össze.
A korlátlan fejlődés nagy ígérete, amely teljes anyagi bőséggel és a természet leigázásával
kecsegtetett, napjainkra szertefoszlott. Nap mint nap kiütközik az önzésre, birtoklásra épülő
értékrend képtelensége; az "annál több vagyok, minél többet birtokolok" hamis jelszava
helyébe pusztán gazdasági szükségszerűségből is - újnak kell lépnie. S ezt az újat, a valóságos
létezésre összpontosító módot, a létezés létformáját mutatja fel és bontja ki Fromm, úgy,
ahogy az már a Bibliában, a buddhizmus tanításában, a szerzetes Eckhart mester, a teológus
Albert Schweitzer és az ateista Marx műveiben is megmutatkozik. A két alapvető létforma,
azaz a birtoklás és létezés mentén sorra vizsgálódása tárgyává lesznek leghétköznapibb
tevékenységeink (a társalgás, az emlékezés, a tanulás, a szeretet stb.), és végül egyfajta
"humanista vallásosság" elképzelése körvonalazódik, amely alapja lehet egy új, emberibb
társadalom létrehozásának.
Gertrude Stein: Három élet

Magvető, Bp. 2001.
A Melanchta című kisregény Gertrude Stein Három élet című művének egyik darabja. A
könyv megjelenésének idején (1909-ben) nem aratott túl nagy sikert, sőt Stein kiadót is alig
talált rá, végül pedig magának kellett vállalnia a kiadás költségeit. Ráadásul a kiadónál
olyannyira félreértették (illetve képtelenek voltak méltányolni) a mű szokatlan nyelvezetét,
hogy az író rossz angol tudását és bizonyos értelmű primitívségét feltételezték mögötte, így
aztán a nyelvtani és stiláris hibák orvoslásával próbálkoztak. Ám a Három élet azóta
klasszikussá vált, s elsősorban a Melanchta című ciklusnak köszönhetően bekerült a
világirodalom remekművei közé.
A Melanchta olyan kisregény, amelyet az ember egyvégtében elolvas, mert ahogy mondani
szokás, egyszerűen nem tudja letenni. Magával ragadó nyelvezetében talán a ritmusé a
legmeghatározóbb szerep. A szavak szinte pattognak, egymást követésükben sajátos tempót
teremtve... Rövid tagmondatok hömpölyögnek és ékelődnek egymásba; az ismétlések pedig
sokkal inkább elbizonytalanítanak, mintsem hogy megerősítenének, hiszen minden egyes
újramondásnál változik a már kimondott: mindig újabb és újabb jelentést nyer, éppen ezért
tökéletesen sohasem megragadhatót. 259
Italo Calvino: Az egymást keresztező sorsok kastélya

Európa, Bp. 2000.
Egy parmai kiadó 1969-ben kötetbe gyűjtve kívánta megjelentetni Bonifacio Bembo pompás
kártyalap-miniatúráit, a XV. századi, híres bergamói tarot-kártya képeit. Kísérőszöveg írására
Italo Calvinót kérték fel. Nem számoltak azzal, hogy egy nagy író tolla nyomán a képek
259
Széplaky Gerda ajánlása
208
válnak majd a szöveg kísérőivé. Calvino a tarot-képekből a jelelmélet, a képregény és a

keresztrejtvény szabályai szerint egy sokszorosan összefüggő alakzatot formált. Olyan
alakzatot, amelyből különféle útvonalak végigjárásával különféle történetek kerekednek ki. S
mivel a kártyalapok - azaz a képi jelek - más és más sorrendbe állítva mindig új jelentést
vehetnek fel, a kártyacsomag véges számú lapjában végtelen számú történet rejlik. Jelesül az
egész világirodalom, annak minden eddigi és ezutáni alkotása...
Az egymást keresztező sorsok kastélya tehát nem más, mint e képregények megfejtése, az
egyetlen kötetbe sűrített világirodalom.
F. Várkonyi Zsuzsa: Tanulom magam

Miért teszünk olyasmit, amivel magunk sem értünk egyet? Milyen belső program irányítja
tetteink zömét? Hol tanultuk az életünket megkeserítő pszichológiai játszmákat? Valóban
magunk írtuk-e életünk tervét? Miért éppen az önismeret menthet meg bennünket a
beprogramozástól?
Ezekre a kérdésekre keresi a szerző a választ, remélve az olvasó aktív közreműködését. Ebben
a könyvében F. Várkonyi Zsuzsa sokéves önismeret-tanításai tapasztalatait összegzi nemcsak
a segítő foglalkozású szakember, hanem az érdeklődő laikus számára is.
A könyvből megismerkedhetünk a Gordon-féle kapcsolati modellel, a tranzakció-elemzés
alapjaival és még jó néhány olyan gondolattal, amelyek e tanítás-tanulás során születtek, és
bizonyultak sokak életében helytállónak és hasznosnak. A kötet először 1999-ben jelent meg,
most az új kiadása egy sorsanalízist tartalmazó fejezettel bővült.
Christine Brasch - Inga-Maria Richberg: Derült égből pánikroham

Mint derült égből a villám, úgy csap le áldozatára a pánikroham. Alattomosan támad. A
nemegyszer fiatal, életerős áldozat gyanútlanul ül a volán mellett, vagy utazik a metrón. És
egyszer csak a hatalmába keríti a pánik: keze-lába reszket, szíve vadul kalapál, nem kap
levegőt. Úgy érzi, itt a vég. Mindez néhány percig tart. Azután mintha a szél fújta volna el. De
marad a fenyegetettség: bármikor és bárhol visszatérhet. Az áldozat életét megmérgezi a
félelelmtől való félelem.
A szerzőpáros könyve arról próbálja meggyőzni az olvasót, hogy van szabadulás ettől a
fenyegetettségtől. A kötet nem tudományos magyarázatokat ad a betegség kialakulásáról, s a
gyógyításáról, de nem is vajákos csodaszert ajánlanak, hanem erőfeszítést igénylő technikákat
ismertetnek (az erőfeszítés szükségességét aláhúznám). A könyvben egykori pánikbetegek is
beszámolnak betegségükről és a gyógyulásukról.
A közérthetően szakszerű, nagyon gyakorlatias könyv sok megszívlelendő életvezetési
tanácsokkal szolgál, nemcsak pánikbetegeknek.
Krúdy Gyula: Ferenc József rendet csinál

Unikum, Bp. 2001.
Krúdy Gyula apai ágon részben azokat a hagyományokat örökölte, melyek az 1848-as
szabadságharc után éltették a középnemesség ellenállását, részben pedig valami különös
nyugtalanságot. Anyja eredetileg malterhordó volt, akit Krúdy ügyvéd apja a nyolcadik
209
gyermekük megszületése után vett csak feleségül. Krúdy Gyula, apja akarata ellenére, az
íróságot vállalta életformájául a vármegyei pálya helyett. Kisebb-nagyobb vidéki városokban
való újságíráskodás után a fővárosban telepedett le. Különös élete köré legendák szövődtek:
előbb nyomorgott, majd sikeres író lett, később megint nélkülözött, párbajozott és szórta a
pénzt, hangoskodó huszártiszteket leckéztetett meg a kávéházakban, és rendszeresen, napi
"előirányzat" szerint írt. Régies hangulatú városrészekben bolyongott és lóversenyekre járt, a
hivatalos elismerést bohémmód semmibe vette, de két kalandos éjszaka közt könyvtárakban
történelmi forrásokat tanulmányozott. Közeli kapcsolatban állt Adyval, társadalmilag viszont
minél teljesebb kötetlenségre törekedett, irodalmi csoportokhoz sem csatlakozott.
Írásait mindvégig áthatotta a nosztalgia, melyet saját korával szemben a nemesebb
hagyományok és általában egy patriarchális emberi magatartás, egy poétikusabb világ iránt
érzett. Krúdy írásművészetének legfőbb titka a stílusában rejlik. Mondatai zeneileg formáltak,
ez a lágy zeneiség azonban olyan lazán bontakozik ki, hogy közben a hanyagságig menő
spontaneitás élményét kelti. A művek motívumait néha hasonlóképpen szinte zeneileg
szerkeszti-rendezi el, úgy, hogy e rend megint csak alig érezhető az elbeszélő-mesélő stílus
kötetlenségében. Irónia és meghatottság, légiesen finom körülírás és egyszerű tényközlés -
mindez ott van asszociációk láncolatából kialakuló mondataiban. (A magyar irodalom
története; szerkesztette: Klaniczay Tibor; Kossuth, Bp. 1982.) Krúdy időjátéka sok tekintetben
megelőzi a nyugat-európai irodalom prousti időélményét; Krúdy, a magyar Proust, a francia
kortársával legalábbis egyidőben, de tőle függetlenül "találta fel" a viszonylagosságának
drámáját (Nemeskürty István: Diák, írj magyar éneket; Gondolat, Bp. 1983.).
Krúdy sokat írt a Habsburgokról, regényt, elbeszélést, tárcát, publicisztikát egyaránt. Ez a
kötet a Ferenc Józsefről szóló írásait tartalmazza. Van, amelyik első hírlapi megjelenése óta
most először jelenik meg, néhányról, még a Krúdy-bibliográfia is megfeledkezett.
Thomas Mann: A kiválasztott

Thomas Mann e különös regényének cselekménye középkori legendán alapul. Egy éppen Sant
Gallenben, bencés társainál vendégeskedő ír szerzetes meséli el a nem mindennapi történetet.
E szerint egy gyermeket, aki testvérszerelem gyümölcse, anyja kitesz a tengerre. A gyermek
hosszú hányódás után egy normandiai szigetre kerül, itt nő fel, és amikor tizenhét éves
korában megtudja származását, elhagyja a szigetet, és visszatér szülei hazájába, hogy végére
járjon a titoknak. Az ország éppen háborúban áll, az ifjú legyőzi az ellenséget, hercegi rangra
emelkedik, és elveszi az ország királynéját feleségül, akiről nem tudja, hogy a saját anyja.
Miután megtudja, hogy mit követett el, elvonul a világtól, és szörnyű vezeklést ró önmagára.
Isten ezek után megbocsátja bűneit, sőt, a pápaság trónjára emeli: ő lesz I. Nagy Szent
Gergely pápa.
Tökéletlenség
Heinrich Heine válogatott versei
Helikon, Bp. 2000.
Heine 1797-ben született Düsseldorfban. Szülei jómódú zsidók. Apja kereskedőnek adja,
majd e kísérlet teljes sikertelensége után 1819 és 1824 között jogot hallgat; gazdag
nagybátyja, Salomon Heine, ekkor és egész életén át támogatja, bár mindvégig
idegenkedéssel nézi irodalmi tevékenységét. Heine 1825-ben megkeresztelkedik. 1831-ben
Párizsba költözik. Idővel feleségül veszi barátnőjét, Mathilde Mira-t, egy francia
210
proletárlányt, aki németül sohasem tanult meg, mindig komikusnak találta, ha azt mondták
neki, hogy a férje nagy költő, és Heine büszke volt, hogy felesége kizárólag férfiszépségéért
szereti. Utolsó éveit, 1848-tól kezdve a "matrác-sírban" töltötte hátgerincsorvadása miatt, de a
szenvedések nem csökkentették költői erejét. 1856-ban halt meg.
Heinében teljesedik ki a kor legjellegzetesebb típusa, a "meghasonlott lélek". Ő maga a
meghasonlottság. Akármelyik oldalról közelítjük meg, mindenütt végzetes kettősségeket és
hasadásokat látunk. Az első és talán legdöntőbb hasadás származásából és gyermekkorából
következik, abból, hogy Heine német is, zsidó is. A második meghasonlottság a világnézeti.
Írásaiban állandóan hadakozott egyházak és vallások ellen, de élete utolsó szakaszán ő is
"Istenhez hanyatló árnyék", mint Ady Endre. Meghasonlottá tette irodalomtörténeti helye is: ő
az átmenet romantika és realizmus között, és egyikhez sem tartozik igazán. (Szerb Antal: A
világirodalom története; Magvető, Bp. 1989.)
Heine valóban az átmenet költője volt, dalai bizonyos értelemben betetőzték, ugyanakkor
bomlasztották is a romantikát. A goethei tökéllyel, a naiv természetességgel szemben ő az
önmagára reflektáló, tökéletlen, tehát önironikus modern emberre irányította figyelmét,
előkészítve a talajt Baudelaire számára.
A sok új versfordítást is tartalmazó kötet bő válogatást ad e kivételes költői életműből.
Marquis De Sade: Szodoma százhúsz napja

Atheneum, Bp. 2000.
A világirodalom egyik legbotrányosabb könyve látott napvilágot magyarul, amikor az

Atheneum kiadó megjelentette de Sade márki Szodoma százhúsz napja című regényét. Aki
nem tudná: ez az a könyv, melyet - egy francia kritikusa szerint - senki nem tud úgy
végigolvasni, hogy a végére ne betegedjen bele. A Szodomában négy dúsgazdag libertinus
berendezi magának a tökéletes sade-i világot. Orgiáikat szolgáló nők, férfiak, és gyermekek
hadával elvonulnak egyikük (szó szerint) isten háta mögötti várkastélyába, hogy ott váltsák
valóra legvadabb, legperverzebb és gyakran leggyilkosabb fantáziáikat. A kastélyban, elzárva
minden más emberi közösségtől megteremtik a maguk közösségét, annak speciális
szabályaival, törvényeivel, egy világot, melynek nincs más célja, mint az élvezet, a
bujálkodás, az ösztönök és perverziók mind teljesebb kiélése. A legnyomasztóbb ebben a
regényben talán mégsem mindaz a rémség és "disznóság", amit Sade hősei elkövetnek, hanem
a sade-i világ szervezettsége, illetve az orgiák végeérhetetlen sokasága. A kihágás, a kultúra
által meg nem szelídített (csak talán szabályaival torz megvalósulásokba kergetett) gyönyörök
it kiszámítható, mechanikus rendben követik egymást. A gyönyör, perverzió és kegyetlenség
sokkoló gyára ez, melyben minden nap meghozza a maga részletesen leírt orgiáit,
kegyetlenségeit és megaláztatásait. Az olvasónak nagyon is vigyáznia kell: ha sokat olvasunk
a könyvből, bizony, belebetegedhetünk. Sade világa nem az egészség és szépség világa. Oda
viszi el az olvasót, ahol az erotika, az öröm, a betegség és a kegyetlenség határai elmosódnak.
Amennyire "veszélyes" lehet ez a könyv a fel nem vértezett olvasóra, annyira érdekes is lehet
annak, aki meg akarja ismerni az emberi érzékelés eme(kissé pokoli) határterületeit, ahol
normális és patologikus, jó és iszonytató nem tartható már távol egymástól. Sade-ot lehet
őrültnek, betegnek vagy szörnyetegnek nevezni, szövegei mégis gondolkodók sokaságát
inspirálták, akik úgy vélték, hogy zavarba ejtő hőseiről olvasva, megtudhatunk valami
olyasmit az emberről, illetve kultúránkról, melyet jobb, ha tudunk, azonban a "normális"
világot szemlélve nehezebben, és talán nagyobb árat fizetve vehetünk csak észre. 260
260
Kalmár György recenziója
211
Szilágyi Gyula: Tiszántúli Emanuelle

Ez a könyv műfaját tekintve szociográfia, témája pedig a tiszántúli apró falvak szexuális
világa.
A szerző így ír könyvéről: "Nem statisztikák összeállítására törekedtem, inkább a minőségre
voltam kíváncsi, az élmények érdekeltek, az aktusig vezető rituálétól a befejezést követő
levezetésig. Érzéseket, élményeket, gondolatokat, vágyakat kutattam... és néha nagyon szép,
máskor nagyon szomorú történetekkel találkoztam, soha ki nem mondott, esetleg suttogva
megvallott édes asszonyi álmokkal és igen egyszerű, puritán férfi-szexualitással. Közben
persze meglepetéssel tapasztaltam, hogy az apró falvak világában a legintimebb pillanatok is
valamiképpen közösségi kontroll alatt állnak, és azt is, hogy milyen elutasító a férfimorál.
Kerékgyártó István: Vagyonregény

Magvető, Bp. 2001.
Az 1989 és 1997 között játszódó történetben úgy tárul szemünk elé a rendszerváltás
legtitokzatosabb jelensége - egyesek igen gyors meggazdagodása, az új tulajdonosi réteg
létrejötte -, hogy láthatóak lesznek a leginkább rejtett mozgatórugók is. A szerző egyszerre
avatja be olvasóját a fölemelkedés és összeomlás különös fordulataiba, hősei
mindennapjainak hétpecsétes titkaiba. A szerző gazdag életanyagának és sodró lendületű
mesélőkedvének köszönhetően a fikció és a tényregény határán egyensúlyozó izgalmas
olvasmány született. Manapság sokakat érdeklő témát feszeget ez a könyv, így nyilván
számíthat érdeklődő olvasókra.
Lévai Katalin: A nő szerint a világ

Osiris, Bp. 2000.
A feminizmus történetét és hazai lehetőségeit bemutató könyv szerzője - a szociológiai

tudományok kandidátusa és az Egyenlő Esélyek Alapítvány elnöke - szerint nálunk a nők
jobban elfogadták a társadalmi egyenlőtlenséget, a hátrányos megkülönböztetést, mint a
legtöbb európai országban. Részben ez lehet a magyarázata annak is, hogy a nőmozgalom
miért nem tudott kibontakozni hazánkban.
Bár nálunk hosszú évtizedek óta „jogegyenlőség” van a nemek között, Lévai szerint a női
emancipáció társadalmi szinten is álságos és látszólagos, a magánéletet pedig szinte meg sem
érintette. A feminizmusnak ugyan világviszonylatban igen sok köszönhető, mondjuk a női
munkavállalás lehetővé tétele terén, ám az esélyek ezzel még korántsem egyenlítődtek ki. A
régi előítéletek továbbélnek. A „jó anya és feleség” mítosza például megnehezíti, hogy a nő
felismerje hátrányos helyzetét és alávetettségét, amit a reklámok és a média is erősít.
Hazánkban több tucat női szervezet működik, még sincs igazi nőmozgalom. Jogsérelem
esetén például csak magánszemély indíthat bírósági eljárást, s különben is, az összefogástól
sokakat visszariaszt a „mozgalmár nő” köztudatban élő negatív képe; így politikai szerepre
nehezen vállalkoznak. A Kádár-rendszer „nőpolitikája” eleve „gyengébb nemnek” tekintette a
nőket, mint akiket éppen azért kell segíteni, mert alárendelt, hátrányos helyzetben vannak.
Ez azonban nem sokat változtatott azon, hogy már gyermekkorban élesen szétvált a fiúk és
lányok nevelése, s a rendszer alapjában patriarchális maradt. A nevelés folytán a nők család-
212
és gyermekcentrikusakká váltak, s gyakran magasabb iskolai végzettségük ellenére

ambícióikat „magától értetődően” alárendelték a férjüknek és a családjuknak.
A nők szerint ma is ilyen a világ, s nehéz rajta változtatni. Lévai Katalin könyve azonban
éppen ehhez adhat segítséget. 261
Ray Rigby: A domb

Színhely: a brit hadsereg katonai büntetőtábora egy észak-afrikai sivatag kellős közepén. Idő:
a második világháború, az olaszországi partraszállás napjai. A tábor gyakorlóterén Wilson
főtörzsőrmester kőből és homokból dombot építtet a foglyokkal. A domb jelkép: a
megaláztatás, az emberi akarat és egyéniség megtörésének szimbóluma. A tűző napon
agyonhajszolt exkatonák sorsa: rabszolga módra tűrni az embertelen büntetést, kezes
báránnyá, a parancsszóra gépiesen ugró bábuvá válni - vagy önnön értékük tudatában
szembeszállni a "rendszerrel" életük kockáztatása árán is. A domb már áll, amikor újabb
különítmény érkezik: McGrath, a skót fenegyerek, Bartlett, az örök lógós, Bokumbo, a csupa
szív, csupa derű fekete és a rejtélyes múltú hajdani törzsőrmester: Roberts. S velük együtt lép
szolgálatba - s éppen melléjük osztják be - az új smasszer: Williams is. Ennek az öt embernek
tragikus sorsát eleveníti meg a regény. A könyvből készült angol film hazánkban is rendkívül
nagy sikert aratott, de maga a regény is alapműnek számított 25-30 éve (mint ahogy Golding:
A legyek ura is, s a belőle készült film, vagy Salinger Zabhegyezője és még folytathatnánk a
sort).
Füst Milán: Ez mind én voltam egykor

Hábi-Szádi küzdelmeinek könyve
Fekete Sas, Bp. 2001.
Füst Milán irodalmunk egyik legérdekesebb, legtitokzatosabb egyénisége, alakja köré már
életében is sok legenda szövődött. 1888-ban született, polgári családban. Nagy műveltsége
műveiből is kisugárzik. Visszavonultan, csak a művészetek és gondolatok világában élt.
Évekig képes volt írásait finomítani, átírni, egyes részeket újrafogalmazni; de ha továbbra is
elégedetlen maradt, akkor pedig nem sajnálta ezeket az írásait megsemmisíteni. Életében
olvasótábora kicsi volt, de az irodalmi életre a kisugárzása számos helyen kimutatható, s a
következő periódus alkotóinak méltán az egyik példaképe lett.
Prózáját nehezen lehet másokhoz hasonlítani; van, aki úgy jellemzi, hogy Kafka és Musil
között helyezkedik el.
Hábi-Szádi keleti tanításai fiának, Tahtúrnak - ez a bölcseleti Ezeregyéjszaka - Füst Milán
legendás Naplójának történetekbe foglalt filozófiája. Egy élet bölcsességei, okos kétségei, a
több szempontból való vizsgálódás igénye, a világ dolgainak színe és visszája, egy önmagát
megtöbbszöröző elme és lélek önmagával (önmagukkal) való vitája - mindennapra való és
felejthetetlen olvasmány.
Popper Péter: Holdidő

Saxum, Bp. 2001.
261
Dr. Szilágyi Vilmos ajánlása (Magyar Szexológiai Szemle, 2000/4. szám)
213
Popper Péter legújabb könyvét ezekkel a sorokkal ajánlja: "Ez a könyv tanúságot akar tenni
arról, hogy a tegnapban is volt szerelem, jókedv, alkotás, szellemi fény, ami időnként
beragyogta az utólag kizárólag a 'sötétség birodalmának' hazudott világot. És bőven volt
részünk gyötrődésben, tanácstalanságban, kegyetlenségben és butaságban is, akárcsak ma.
Mégis, még mindig szeretünk élni. A portré műfaját választottam. Azokról a jellemző
figurákról írok, akik személyesen is jelentős hatással voltak rám. Művészek, politikusok,
misztikusok, filozófusok, szélhámosok arcéle villan fel. Csak halottakról írok. Életben lévő
hozzátartozóiktól, barátaiktól elnézést kérek."
T. H. White: Üdv néked, Arthur, nagy király

A szerző a 40-es, 50-es évek angol irodalmának nagy reménysége volt, korai halála azonban
derékba törte pályáját. Egyetlen terjedelmesebb munkája ez a könyv. Történelmi regény? - az
is. Humoros olvasmány? - az is. Tanítás a mának? - az is, de tekinthetjük a romantikus
történelmi regény fanyar angol humorral írt paródiájának ezt az Arthur királyról és vitézeiről,
a Kerek asztal lovagjairól szóló legújabb kori krónikát, melyet a szerző hol historikusan, hol a
lovagkor ékes nyelvén, hol a nagyvárosi szleng modorában ad elő. Lám csak, a Monty Python
(Gyalog-galopp) gyökereivel lassanként megismerkedhetünk. Igazi kikapcsolódásnak
ajánlható ez a könyv.
Szerb Antal: Naplójegyzetek

1914-1943
Magvető, Bp. 2001.
Szerb Antal 29 éves volt, mikor első nagyobb írásába, a Magyar irodalomtörténetébe
belekezdett, s 33 éves tanár a megjelenésekor. A könyve pályázaton nyert, s hamar sikeres lett
szakmai és olvasói körökben is. Nem véletlen, hogy a magyar irodalomtörténet megírása után
felkérik, írja meg a világirodalom történetét is. Ez a könyve 1941-ben jelenik meg, ami előtt
két (szintén sikeres) regényt tudhat magáénak: Pendragon-legenda és az Utas és holdvilág.
Irodalmi munkássága mindössze egy évtizedet tesz ki, 1945-ben a fasizmus áldozata lesz. Egy
kibontakozó irodalmi munkásság törik derékba, életműve éppen ezért nem terjedelmes, mégis
nagy hatást gyakorolt az utókorra.
Először jelennek meg kötetben Szerb Antal naplójegyzetei. Az aprólékosan megírt
vallomásokból megismerhetjük barátait, szerelmeit, kamaszkorától követhetjük
személyiségének, gondolkodásának változásait. A napló adalékot nyújt műveihez is: az Utas
és holdvilághoz, a Pendragon legendához, novelláihoz és tanulmányaihoz. Könnyed irónia és
esszészerű intellektualizmus egyaránt jellemzi írásait. Irodalmi szenzáció ez a könyv, éppen
születésének 100. évfordulóján.
Anne Hooper: Szexuális intimitás

A könyv szerzőjét, az amerikai szexuálterapeutát már ismeri a magyar olvasó az 1999-ben

megjelent Káma Szútra című könyvéből, amely a legmodernebb szerelmi kultúrát terjeszti -
amire igencsak szükség lenne hazánkban. A könyvből úgy tűnik, nem csak a szextechnikához
ért, hanem a párkapcsolatok lelki problémáihoz is.
214
A könyvben szereplő színes fényképek nem az olvasó szexuális felizgatását célozzák, hanem
a helyzetek és feladatok megértését. A könyvet tehát serdülőkortól kezdve nyugodtan
adhatjuk az olvasó kezébe, akár szexuális biblioterápia gyanánt. Sőt, valójában tankönyvnek,
vagy legalább segédkönyvnek is jó lenne a középiskolák (és/vagy főiskolák) létesítendő új
tantárgyához, amit például magánélettannak nevezhetnénk.
Nagyon szimpatikus a szerző pszichológiai szemlélete. Már az előszóban hangsúlyozza
például, hogy az intimitás és a szex „nem azonos fogalmak. Az intimitásnak legalább annyi
köze van az érzelmekhez, mint a szexhez...” (sőt, még több - tehetnénk hozzá). Valóban,
gyakori probléma, hogy az intim kapcsolatról alkotott elképzelések nem egyeznek a partnerek
között.
A könyv hat fejezete közül az első kettő az önismeretről és a partner megismerésének
szükségességéről szól. A harmadik a kommunikáció szerepéről és technikáiról, a negyedik a
testbeszédről és az érintés alkalmazásáról. Az ötödik az intimitás fontosságáról és
fokozásáról, s végül a hatodik az erős érzelmek (köztük a harag és a féltékenység stb.)
kezeléséről. Minden fejezetet „akcióterv” zár, és konkrét példák, esetmagyarázatok
illusztrálják a követendő eljárást, táblázatok és diagramok könnyítik meg az áttekintést. 262
Peter Lauster: A társkapcsolat krízisei

A nemek közötti harc, a napi civódások, a csalódottság és a frusztráció, a kölcsönös

szemrehányások könnyen válságba sodorhatják a társkapcsolatot. Nehéz kikeveredni ebből az
ördögi körből. Hogyan jut el idáig a kapcsolat? Volt-e valaha is harmonikus és szeretetteljes?
Egy kapcsolat zátonyra futásához - tudatosan vagy akár öntudatlanul - mindkét fél hozzájárul.
A szerző azt boncolgatja, hogy a szeretetlenség miatti félelmeink gyökere saját
kishitűségünkben, vészes önelégületlenségünkben rejlik. Hogy félelmeinket legyőzzük, meg
kell tanulnunk először is szeretni önmagunkat.
Susan Blackmore: A mém-gépezet (Kulturális gének - a mémek)

A mém kifejezést Richard Dawkins használta először nagy sikerű könyvében, Az önző
génben, és ezzel jókora követ hajított a genetika nem éppen nyugodt állóvizébe. Azt az ötletet
vázolta fel ugyanis, hogy ha a gének az örökletes biológiai tulajdonságok másolókódjai, akkor
talán a kultúrának is vannak ilyen replikátorai, amelyek egységeit mémeknek nevezhetnénk.
Szerinte szüntelenül másoljuk egymást, és a törzsfejlődés folyamán voltaképpen az utánzás
emelte ki az embert a többi főemlős közül. Ahogy a gének a DNS-molekulákban kódolt
utasítások, a mémek az emberi agyba és tárgyakba - például könyvekbe, képekbe, hidakba és
mozdonyokba - rejtett másolási utasítások. Megtudhatjuk a könyvből, hogy óriási agyunk
kifejlődésében és az emberi nyelv keletkezésében is döntő szerepet játszottak a kulturális
gének.
Ronald J. Comer: A lélek betegségei. Pszichopatológia

Osiris, Bp. 2000.
262
Dr. Szilágyi Vilmos ajánlása (Magyar Szexológiai Szemle, 2001/1. szám)
215
Az 1998-as, harmadik angol nyelvű kiadás (az 1992-es első kiadás után) gyorsan megjelent
magyarul, a szerkesztő, Boross Ottília fordításában. A könyv első részében - A
pszichopatológia a tudományban és a klinikai gyakorlatban - e tudományág történetéről és az
abnormalitás pszichológiai, biológiai és szociokulturális modelljeiről, valamint a
diagnosztikáról szól.
A Szorongás és hangulatzavarok című rész öt fejezete a fóbiáktól az öngyilkosságig tárgyalja
a különböző hangulatzavarokat. A lélek és a test betegségei című részben egyebek mellett
külön fejezet foglalkozik a szexuális élet és a nemi identitás zavaraival. 263
Szerb Antal: A királyné nyaklánca

Magvető, Bp. 2001.
Páratlanul érdekes világ elevenedik meg a regény lapjain: a forradalmat megelőző,

pusztulásra ítélt, pazarló, fényűző, intrikákba és társasági mulatságokba merülő francia
"rokokó" világa. A történet Marie Antoinette hírhedt gyémántjai körül bonyolódik. A
meghökkentő kalandok sorozatában bíborosoktól szélhámosokig ágaznak szét az udvari
cselszövések szálai, s az emberi sorsok váratlan fordulatai egy következő nagyobb változásra
utalnak. Az író játékosan könnyed és mégis metsző iróniával vázolja fel az okokat, amelyek
végső soron az ancien régime bukásához vezettek, s megnyitották az utat a forradalom előtt.
Peter Schneider: Sigmund Freud (1856-1939)

Einstein mellett Freud a múlt század talán legnagyobb hatású gondolkodója. A

pszichoanalízis megteremtőjeként nem csupán a pszichológia területén vált
megkerülhetetlenné a munkássága. A művészetekre, különösen az irodalomra gyakorolt
hatása óriási volt, nélküle számtalan műalkotás nem - vagy nem így - jött volna létre. A
Freud-jelenség rendkívül összetett. Tanait sokan vakon követték, sokan vulgarizálták,
elvetették, felülmúlták, ahogyan az történni szokott, de hatása, személyisége ma is eleven.
A Magyar Könyvklub új sorozatában már több művészről kaptunk portrét (Bach, Lennon,
Oscar Wilde), s most egy tudósról olvashatunk igényes szerkesztésben, feldolgozásban. Az
életrajz és a tudományos munkásság leírása mellett a sokszínű háttérrel is
megismerkedhetünk: az egyidejű események krónikájával, levélrészletekkel és barátságok
történeteivel.
Szilágyi István: Kő hull apadó kútba

Magvető, Bp. 2001.
Komor, baljós hangulatú hegyek között fekszik Jajdon, a nevében is fájdalmas város. Egy
asszony minden éjjel köveket gyűjt kosarába és a kútba önti súlyos terhét. Vállát, kezét sebek
borítják, de a régen kiszáradt kút egyre követeli az áldozatot. Ilka csak akkor nyugodhat meg,
ha teljesen betemeti a tátongó mélységet és vele együtt egész fájdalmas múltját. A történet a
20. század első felében, a nagy kivándorlások idején játszódik, feloldhatatlan ellentét van a
jajdoni polgárok és a hegyekben élő parasztok között, mintha csak az ókori spártaiak és
"körüllakók" elevenednének meg Erdélyben. De öröknek tűnő a feszültség polgár és
263
Dr. Szilágyi Vilmos ajánlása (Magyar Szexológiai Szemle (20001/1. szám)
216
kereskedő, paraszt és városlakó, gazdag és nincstelen között, eközben Jajdon is lassan, de

megállíthatatlanul halad a pusztulás, az enyészet felé.
Benedek István: Ady Endre szerelmei és házassága

A könyv főszereplője nem Ady Endre, hanem a felesége: Csinszka. Érdekes, különleges
egyénisége dacára Csinszka csak Ady által kerülhetett az általános érdeklődés látószögébe,
ezért e könyv minden szava mögött kimondatlanul is ott van Ady Endre súlyos egyénisége és
nagyszerű költészete. Ady versei nem ötletszerű ihletésűek: mindegyikben ott munkál a
közélet vagy a magánélet valamilyen drámája. A Csinszka-versekben ezek a motívumok
éppúgy nyomon követhetők, mint a Léda-versekben. Az utóbbit az irodalomtörténészek
számtalanszor feldolgozták, Csinszka ellenben a megbotránkozó vagy megbocsátó értékelések
közt szinte elveszítette valódi jelentőségét. Ezt a hiányosságot igyekszik pótolni a szerző,
összekapcsolva azokkal az életrajzi és lélektani elemekkel, amelyek Ady és a nők
viszonyában a tárgyilagos ítélkezéshez elengedhetetlenek. Ady költészetét nem lehet
elválasztani sem a magánéletétől, sem a közéletétől, sem futó vagy tartós szerelmi
kapcsolatainak hősnőitől. Ezért találja itt az olvasó adatszerűen összegyűjtve mindazt, ami
Ady szerelmeivel és ezeknek kapcsán a költészetével összefügg.
Walter Salmen: A klezmer zene és eredete

Park, Bp. 2001.
A kelet-európai zsidó közösségek hozták létre a klezmer zene jellegzetes formáit, alakították
stílusát. Életük számos rituális eseményéhez szervesen kapcsolódott az effajta zene. Öt
évszázados fejlődése nyomán a 20. század elején élte virágkorát, amikor a jiddis kultúra is
virágzott Közép- és Kelet-Európában, de a holokauszt és a migráció miatt el is tűnt.
Különösen gazdag a kötet illusztrációs anyaga; a könyvhöz CD mellékletet is készítettek, amit
külön meg lehet vásárolni, ha a zenéről nemcsak olvasni szeretnénk, hanem hallani is
kívánjuk a klezmer napjainkig tartó fejlődését.
Brém-Nagy Ferenc: Abisszus

Fekete Zongora, Bp. 2001.
Brém-Nagy Ferenc könyvét olvasva, az ember az első néhány oldal után gondolkodóba esik.
A rövid regény ugyanis már ekkor elárulja, hogy a szerző posztmodern kezdeményezések
követésére törekszik, illetve különböző játékokkal szeretné működtetni a szöveget. A keretbe
foglalt rövid történet egy vasútállomáson indul, és ugyanott végződik. Igaz, ez az ugyanott
tulajdonképpen az utazás célállomása, de azzal a különleges megoldással, hogy az utolsó
oldalakon szóról szóra megismétlődik a kezdőkép: X város (az indulás helyszíne)
vasútállomásának, közönségének és az ott történteknek a leírása. A regény legnagyobb részét
azok az álmok, látomások, hallucinációk teszik ki, melyeket a férfi a hosszú vonatút alatt
bóbiskolás közben, félálomban lát és átél. A gyermekkor, a tudatalatti, a képzelet, a félelmek,
vágyak, elfojtások, élmények és emlékek hol félelmetes, hol iszonyatos, szürreális egyvelege
megvilágíthatja a címválasztást, a mélytenger jelentésű, latin eredetű abisszus szót.
Az indulás és a cél látszólagos vagy valóságos azonossága tág teret enged az értelmezésnek.
A posztmodern törekvések közül csupán egyet, a legszembetűnőbbet emelem ki, a francia új
217
regény (Robbe-Grillet, Duras) hatását, amely a leírások dokumentum hitelességű, fénykép- és

hangfelvétel-hűségű, már-már elviselhetetlen részletességében mutatkozik meg. 264
Jeffrey Robinson: Manipulátorok

Vásárló leszel, ha tetszik, ha nem
A 90-es évek eleje óta sokak szerint elszabadult a pokol. A televíziók, rádiók és az újságok
ontják a reklámokat, sokszor több terjedelmet és időt biztosítva számukra, mint a
tartalomjegyzékben és programelőzetesben megjelölt cikkeknek és műsoroknak. A
zeneszámokat és a filmeket megcsonkítják, értékes műveket, cikkeket sűrítenek, hogy minél
több helyről köszönjön vissza ránk a reklám. A postaládánk dugig reklámkiadványokkal,
úgyhogy a tetejéről már könnyen kihúzhatja helyettünk más a hivatalos és magánleveleinket,
előfizetett újságainkat. Az utcán lépten-nyomon megállítanak felmérésnek álcázott vásárlási
ajánlatokkal, a lakásunkat pedig üzletkötők bombázzák a (szerintük) legjobb ajánlatokkal. És
akkor még arról nem is beszéltünk, hogy váratlanul kiderül az egyik kollégánkról,
rokonunkról vagy barátunkról, hogy terméktanácsadó, ilyen-olyan hangzatos menedzser -
egyébként közönséges üzletkötő -, aki meghív minket szeretettel termékbemutatóra, amit
aztán órákig kell végigkínlódnunk másik 3-4 házaspárral; kóstolgatni a biotermékeket vagy
teákat, megcsodálni a 22.(!) századi lábos és vájling csodákat, csodaszerekről hallgatni a
hihetetlen - Jézust megszégyenítő - hatásokat. Aztán, hogy szent legyen a béke, megvesszük a
legolcsóbb teát (a bolti ár tizenötszöröséért), egy ormótlan bögrét, amiben állítólag még a
rossz bor íze is jobbá válik, vagy aláírunk valami papírt, csak hadd mehessünk már haza (a
legravaszabb, mikor vacsorára hívnak, s éjjel 11-kor úgy érkezik haza az ember, hogy már
alig várja a hűtőszekrény kifosztását, mert ugye ezek a bio- meg egyéb micsodák nagyon jók,
de nem éhes embereknek találták ki).
Ezért is jó, ha néha egy kicsit mögé is láthatunk a dolgoknak, mert nem nagyon értjük, hogy
mi a közös a PR-menedzserek, az utcai (munkanélküli) kérdezőbiztosok, az unatkozó
úriasszony terméktanácsadók vagy a biztosítási ügynökök között.
Ezért jó ez a könyv. A szerző aprólékosan, ugyanakkor sok humorral elemzi a reklámok
világát. Ízekre szedi a fogyasztásra buzdító, átlátszó, illetve körmönfont trükkjeit, maró
gúnnyal leplezi le azokat a fogásokat, amelyekkel a cégek a fogyasztás növelése érdekében
élnek. Sokat foglalkozik a tömegkommunikációval is. Tippeket ad, hogyan érhetjük el, hogy
kevesebbszer csábítsanak olyan termék megvételére, amire semmi szükségünk sincs.
Marcel Proust: Az eltűnt idő nyomában

A fogoly lány
Atlantisz, Bp. 2001.
A gondolkodásunk változik, és vele módosul a bensőkben őrzött emlék - írja a magyar

nyelvre több évtizedes késéssel lefordított mű, A fogoly lány egyik lapján Proust. E tömör és
sokféle értelmezésnek teret engedő megállapítás rávilágít a terjedelmes mű: Az eltűnt idő
nyomában szövevényes, "sejtosztódással" szaporodó alakulására, más vetületből pedig az
életmű befogadásának sajátos körülményeire.
Az elhúzódó világháború alatt anyagi gondokkal küzdő kiadóház késlekedése lehetővé tette az
író számára, hogy az első változatban megírt szöveg javítása közben szembesüljön korábbi
gondolataival és megfigyeléseivel, s olyan "betoldásokat" fűzzön hozzájuk, melyek
264
Dorner Eszter ajánlata
218
óhatatlanul átszabták az eredeti meseszövetet. Ennek köszönhetően íródott, mintegy az

"elkészült" mű át- és újragondolásaként, egynémely elvarratlan szál folytatásaként e közbülső
rész is. A súlyos betegsége okán ágyhoz kötött Proust versenyre kel az általa faggatott idővel,
hogy leírhassa gondolatáttűnéseit az alkotásról és az emlékek hálóba fogásáról, a
hajlamainknak való kiszolgáltatottságról és szenvedésről, a halálfélelemről és a művé váló
életről. A fogoly lány az egyik hajdani "bimbózó lány", Albertine iránt támadt szerelem és a
birtoklásvágyból táplálkozó féltékenység terjedelmes lenyomata, amely több szálon kötődik a
korábbi fejezetekhez, így a Swann szerelméhez is. Bátran mondhatjuk, ha a gyanútlan olvasó
nem ismeri az író "szokásostól eltérő" szexuális hajlamát, megindultan olvassa a meghitt
vallomásokat és belső monológokat, s észre sem veszi, miért számol le oly kíméletlenül a
kiöregedett, társasági tündöklése okán egyre óvatlanabb Charlus báróval és a leszbikus
vonzalmát takargatni vágyó Albertine-nel. Noha Proust leveleiben hevesen elutasítja, hogy
színlelne a homoszexualitást illetően, mégis tanulságos, ahogy egyre sötétebb tónussal
árnyalja az effajta hajlammal felruházott teremtményeit. 265
Simona Vinci: Szégyentelenek

Ulpius-Ház, Bp. 2001.
Az olasz írónő világszerte nagy vihart kavart első regénye különleges érzékenységgel, ám
mindeddig példátlan nyíltsággal tárja fel a gyermeki szexualitás tabuként kezelt világát -
olvashatjuk a könyvről a fülszövegben, amely hangsúlyozottan "csak felnőtteknek" ajánlja
azt.
A gyermeki szexualitásról csakugyan ritkán kap megbízható beszámolót az olvasó, regény
formában pedig talán most fordul először. A szerzőről ugyan semmi közelebbit nem sikerült
megtudnom, de tény, hogy merészen nyúlt a témához, és sikerült felkeltenie a figyelmet egy
hagyományos tabu iránt. Nem tudom ellenőrizni, hogy valóban nagy vihart kavart-e, de elég
valószínű, hogy sok olvasóban megdöbbenést keltett, különösen a történet befejezése, a
gyermekhalál és annak körülményei.
Ez a tragikus befejezés ugyan kicsit valószerűtlen és lélektanilag megalapozatlan eltúlzása a
leírt helyzetnek, néhány éretlen serdülő ellenőrizetlen szexjátékainak. A lényeg azonban az,
hogy egy néhány évvel idősebb fiú mint "bandavezér", súlyos károkat okozhat a kisebbeknek,
veszélyeztetheti nemcsak pszichoszexuális fejlődésüket, hanem akár az életüket is.
A könyv első harmadából még semmi nem derül ki. Csak a két tízéves kislány
életkörülményei, barátsága, családi háttere dereng homályosan. Mindenük megvan, ami az
anyagiakat illeti, az elfoglalt szülők gondoskodnak róluk, de nincs szoros, bizalmi
kapcsolatuk a lányokkal, akik a nyári szünidőben társaikkal játszogatnak, barátkoznak. A
játszótéren figyelnek fel a 15 éves fiúra, rejtélyes fel- és eltűnéseire egy-egy fiatalabb fiúval.
Előbb-utóbb a két kislányt is meghívják egy eldugott pajtába, ahol furcsa játékok kezdődnek:
pornóképek nézegetése, csókolózás, meztelenkedés és különféle szexuális próbálkozások.
Rövid megszakításokkal ezek a játékok hetekig folytatódnak, s a szülők semmit sem sejtenek
az egészről, nem gyanakodnak, és nem ellenőriznek, mert a gyermekek hallgatnak és
alkalmazkodnak. (A könyv eredeti címe is az, hogy a gyermekek nem árulnak el semmit.)
Közben a játékok egyre agresszívabbá váltak, és a szadista pornógráfiák hatására a 15 éves fiú
- feltehetőleg drog hatása alatt - egy teniszütő nyelét erőszakolta bele az egyik tízéves lány
nemi szervébe. A másik fiú ebben segített neki. A lány pedig perceken belül meghalt.
A könyv utolsó 20 oldala azt írja le, hogyan tüntették el a hullát. A következményekről nem
esik szó, csak a pillanatnyi, dermedt lelki állapotról, a súlyos lelki traumáról.
265
Bálint Péter ajánlása
219
Sajnos, egyáltalán nem lehetetlen, hogy ez, vagy hasonló esetek előfordultak már
Olaszországban, vagy máshol. Amint a szerző bevezetőjében hangsúlyozza: valamennyi
szereplő és a történet elképzelt, ámde lehetséges. A helyszínek valóságosak.
Mindez tehát bárhol megtörténhet, ahol a szülők csak anyagilag gondoskodnak
gyermekeikről, a nevelésre sem idejük, sem felkészültségük nincs, a család és iskola pedig
egyaránt elmulasztja a folyamatos és átfogó szexuális nevelést, valamint a gyermekek
kulturált szabadidő-töltésének megszervezését. Simona Vinci könyvének gyermekei nem
"szégyenletesek", hanem szerencsétlenek: a rossz nevelés, sőt, szélesebb értelemben, a
modern társadalom áldozatai. 266
Jean Rhys: Nagy mosolyt kérek!

Csokonai, Db. 2001.
Virginia Woolf önéletrajzi írásai után egy újabb modernista írónő, Jean Rhys önéletrajza
jelent meg az Artemisz Könyvek sorában. Nem véletlen, hogy a sorozat eddig kiadott öt
kötete közül kettő női önéletrajz, hiszen ez a műfaj - közvetlen hangvétele és a női létben
gyökerező tapasztalatok első kézből való közvetítése révén - kiválóan szolgálja a
sorozatszerkesztők azon szándékát, hogy a nőiség mint társadalmi és kulturális értelemben is
alsóbbrendűként kódolt nemi szerep vizsgálatának, illetve ezen hierarchikus struktúra
megkérdőjelezésének a fontosságára hívják fel az olvasók figyelmét.
Rhys regényének jelentősége részben abban rejlik, hogy több szempontból is illeszkedik a
feminista diskurzushoz: nem "pusztán" egy nő konfliktusokkal teli életútjának krónikája,
hanem egy különös érzékenységgel és írói ambíciókkal megáldott nő befejezetlen számvetése
egyre inkább széteső életével.
Az állandóan jelen lévő és a regény utolsó fejezetét teljesen átható fragmentáltság főként
annak köszönhető, hogy a szöveg mindvégig egyfajta hiányból építkezik. A hiány forrása
pedig nem más, mint a 20. század első felében élő, önmagáról gondoskodni akaró és az
önmegvalósítás lehetőségeit kereső Rhys vágyai és az azokat elnyomó, a társadalmi
konvenciók által a nőkre ráerőszakolt szerepmodellek között feszülő kibékíthetetlen ellentét.
Ezt a feszültséget tovább növeli Rhys gyarmati származása, mivel fehér kreolként ugyanúgy
idegen és kitaszított a zömében feketék lakta Dominikán, mint ahogy már mindig a
társadalom perifériájára szorítja őt korának - a regényben London és Párizs által megtestesített
- nyugati kultúrája.
Jean Rhys élettörténete csalóka írás: egy nem európai nő szemszögéből feltárt társadalmi
korrajz, ám önéletrajzi mivoltát tekintve elhallgatások, csendek és szokatlan szűkszavúság
jellemzik, melyek eredményeként sokkal kevesebbet mond el írójáról, mint amennyit egy
önéletrajzi szövegtől az olvasó várna. Ennek ellenére - vagy talán pontosan ezért - nagyon
élvezetes olvasmánnyal lesz dolga mindenkinek, aki kezébe veszi ezt a kötetet. A Rhys
életmű egyéb darabjait már ismerők számára izgalmas felfedezést jelenthet szembesülni az
írónő életének azon - az önéletrajzban új formában tálalt - történéseivel, melyekből többi,
tagadhatatlanul önéletrajzi ihletésű regénye táplálkozik. Akiknek pedig ez az első
találkozásuk Rhysszel, a szöveg titokzatossága bizonyára felkelti érdeklődésüket más, részben
fiktív, mindazonáltal önéletrajzi elemekben gazdag és mindenképp bőbeszédűbb írásai
iránt. 267
F. Almási Éva (szerk.): "... az őrültek házába akartatok záratni"

266
dr. Szilágyi Vilmos recenziója (Magyar Szexológiai Szemle, 2001/4. szám)
267
Papp Klaudia ajánlata
220
Jókai Mór kiadatlan levelei és Feszty Árpádné Jókai Róza visszaemlékezései

Enciklopédia, Bp. 2001.
Az irodalomtörténetet koordináló politika számára rendszerint gondot okoz, mit kezdjen

automatikusan mitizálódott, netán tervszerűen mitizált irodalmi alakjaival. Ez a helyzet
Jókaival is. A valóság, bizonyítják a levelek, a kiegészítő okiratok, feljegyzések, alig képes
hasonlítani a teremtett tündérvilágra.
A dokumentumkötet tartalma - száz évvel a történések után is - alig hihető. Pedig facsimile,
pedig tökéletes rendszer, ha nem maga Jókai Mór az alany, azt hihetnénk, saját
szórakoztatására ő maga ötölte ki.
A kötet regényesítő központi témája slágvortokban a következő: Az öreg író még öregebb,
királynői szerepekre predesztinált felesége meghal. Az öreg írót kétszeresen adoptált unokája
veszi kezelésbe (anyja, Jókai Róza, Laborfalvi Róza házasságon kívül született lánya, az
unoka pedig az örökbefogadott Róza II. házasságon kívül született lánya, ő Róza III.
Remélem tiszta. Nem volt könnyű megérteni.).
Az öreg íróhoz dől a lé. 1894-ben, ötvenedik írói jubileumán százkötetes díszkiadásban
jelennek meg korábbi művei. Az öreg író az aranyat tojó tyúk egy olyan művészházaspár
számára, mint a festő, Feszty Árpád (Feszty-körkép alkotója) és Róza III., akik szüntelen
anyagi problémákkal küszködtek. Legegyszerűbb az volna, ha az öreg búcsút mondana a földi
árnyékvilágnak, akkor nem okozna több gondot, és az örökségből, a jogdíjakból, a fiatalok
gond nélkül, lazán élhetnének. Nem volnának rá kényszerülve álkölcsönökre, különféle
manipulációkra, egyezkedésekre.
Ám az öreg író a folyamatos álságos mulattatás közepette - irodalmi szalon, művészkör etc. -
kiszúr magának egy fiatal színésznőt (Grósz Bella), bizonyítva ezzel a mondás
valóságtartalmát, vén kecske is megnyalja a sót. Három évig tart e titkos, boldog liezon,
amikor egy esti lap - nyilván a Grósz-mutter kiszivárogtatására - megszellőzteti a készülődő
házasságot. (Nem mellesleg: Jókai 74, az ifjú arajelölt 20 éves.)
Ekkor a rémület hónapjai következnek. Az "öregúr", az örökösök levelezésükben így nevezik
Jókait, "viszi a vagyont!" A szűkebb és tágabb família ráveti magát az öregesen beindult íróra.
Kíméletesnek aligha nevezhető orvosi konzíliumokat hívnak össze, hogy hülyének
nyilvánítassák a gazdag papát. Magyarán: Jókait akár erőszakkal is bolondokházába záratni.
Ez a terv, csak hogy Bellácska el ne vigye az örökséget. Jókai beijed a koncentrált rohamtól,
visszavonja ígéretét. Ekkor lépnek akcióba a Grószok. Bella öngyilkosságot kísérel meg,
minthogy áldott állapotban van (Jókainak hosszú működése alatt nem születik gyereke).
Végül Jókai bemutat egy testcselt, lerázza üldözőit, és Bellácska gyönyörökkel és egyebekkel
dúsan szabott karjai közé veti magát.
A végét nem árulom el, a könyv egy krimi, meglepetésekkel, meghökkentésekkel, lefizetett és
ellen-lefizetett cselédséggel, orvosokkal stb.
A kötet általánosabb jelentését - túl azon, hogy egy jó történelmi korban élt zseniális
mesemondóval történt eseményeket regisztrálja - nem hagyhatjuk szó nélkül. Jókai példája
bizonyítja, a férfi csak akkor szabadul a szebbik nemhez kötözött láncaitól, miután
rászögezték a ládát. Ez reménytelenné tesz minden kétségbeesett szabadságharcot. Az egyik
medvetáncoltatót azonnal követi a másik. Arról pedig, hogy a Mennyországban táncunk
hogyan folytatódik, nincs hiteles híradás. 268
George Orwell: Csavargóként Párizsban, Londonban

Cartaphilus, Kistarcsa, 2001.
268
Onagy Zoltán ajánlata
221
Pompás kis "book" (mozi), pontosan arról szól, amit a címe ígér. Ritka szellemes, mondhatni
filozofikus, a könyvek mindenkori születésére és remélhető sorsára fényt vető eligazítással
szolgál a téma mély ismerője, Nóvé Béla (utószó), mondván: ha valaki csakugyan a (ráadásul
nagy gazdasági válsággal tetézett, megalapozott, középrétegzett) nyomorúság bugyrait járja és
éli meg (még ha Orwellünk olykor hazalátogatott is a feketebáránysággal otthagyott gazdag
környezetbe, khm, khm, lásd Moravia klasszikus gyárosfiúja, akiről meg is mondják a
véleményüket a vérprofi malterosok, na már nehogy), az ilyen ember az élményeivel aztán
elment... vagy épp nem léphet nagyot, mert akik jobban élnek - nem nehéz! csőlakóságig
kicsiny százalékuk viszi, Orwell, ismétlem, direktbe próbálta meg: ez is érdem -, nem
érdeklődnek okvetlenül aziránt, hány poloskát kell a londoni Lelkem, Szentem hotelben éjente
elnyomni, a párizsi elit vendéglők és hotelek alagsoraiban mennyire nem maigret-s kedéllyel
zajlik az élet, beleköpéssel a levesekbe, megtaposott csirkecombok leporolásával,
mosogatófiúi lendületekkel, melyek révén a tányér a nadrág fényes ülepébe törlődik, napi
tizenhét órás műszakokkal... nem, ez nem turistabáj, nem entellektüel-tanulság,
mindazonáltal, akik így élnek, még entül különb élményekre vadászva se olvasnak semmit.
Na, kinek-minek Orwell könyve?
Nóvé ragyogó telitalálata: bizonyosat nem mondhatunk, de a két réteg közt (ha már ennyire
rétegződünk itt!) ott volt szerencsére maga Orwell, aki rátermettnek bizonyult a
moderátóvagányság után (nem csökkentem a dolog értékét!), és tünemény képsorokkal
hangolja élvezésre a Kegyest (az olvasókat), s mindegy, mely pincemélyből jövünk, miféle
koszvadt télikabátról pereg az okádék a hideg napfényben, Párizs az Párizs, London az
London, aki érti, legyen néki ennyi elég.
A könyv csodásan arányos képződmény ezúttal: több csakugyan sok lenne, de a leírtak -
kellenek. Sok szép dolog jön elő. Fantasztikus figurák nyüzsögnek a könyvben, a cselekmény
nem választékos (tehát olvasmányos), tanulság nincs. Épp az ilyen művekből tündököl elő
minden gyémánt még élesebb fénnyel. Orwell nem adagolja ezeket oly bőkezűen, hogy
belevakulnánk, de tökéletesen temperálja művét. 269
Erich Fromm: A rombolás anatómiája

Lélek-kontroll sorozat
Háttér, Bp. 2001.
Az agresszió, a pusztításhajlam, a rombolás vágya ősidőktől fogva sajátja az emberi

természetnek, legalábbis így tartja a közhiedelem. Korunk egyik legjelentősebb
pszichológusa, e világsikert aratott, számos nyelvre lefordított tudományos alapmű szerzője
azonban vitába száll ezzel az önfelmentő vélekedéssel, és elképesztő ismeretanyag
felhasználásával, elmés és lenyűgözően logikus érveléssel bizonyítja, hogy a fenti
tulajdonságok a modern idők "vívmányai", a mai ember kevéssé rokonszenves
személyiségjegyei. A szeretet művészetéről (is) író pszichológus nem is gondolhatná másként,
hiszen minden egyes műve egyként lehetne ars poeticája, az emberiség emberségét, szellemi
és emocionális kreativitását előtérbe helyező gondolatai sokunknak jelent útravalót.
Roland Antholzer: Gyász és vigasz

Ethos, Bp. 2001.
269
Tandori Dezső ajánlása
222
Az utóbbi években egyre több könyv jelenik meg a thanatológia tárgykörében. Mintha
mostanság nyílt volna fel a szemük a szakirodalmak olvasóinak erre a témára. A "téma"
felettébb kényes, ugyan mi lehet ennél nehezebb, sem a filozófia, sem a teológia nem tud
olyan magasságokban szólni róla, hogy ne jusson eszünkbe saját sorsunk (az, ami a közös).
Pedig, ha ez a "közös" tabuként kezelendő, akkor egyre inkább nő a terhe, s korunk
emberének egyre inkább szüksége lehet külső segítségre (amire generációkkal ezelőtt nem).
Vigaszra mindenkinek szüksége van, hiszen minden embert ér veszteség - legyen az halál,
betegség, csalódás vagy anyagi csőd. Hogy állhatunk ilyenkor helyt, és hogyan segíthetünk
másoknak? Ezekre a kérdésekre próbál választ adni a pszichológiailag művelt, ugyanakkor a
Bibliában is tájékozódó szerző.
Humphrey Carpenter: J. R. R. Tolkien élete

Falukönyv-Ciceró, Bp. 2001.
J. R. R. Tolkien színesen és olvasmányosan előadott életrajza születésétől tudományos

karrierjéig; beszámoló műveinek keletkezéséről és arról, hogyan teremtett új műfajt, hogyan
épült fel és formálódott Középföld, Tolkien különleges világának helyszíne. Az életrajz
számtalan műhelytitkot tár fel, és emberközelben ábrázolja a világhírű alkotót.
Megismerhetjük fő művének, A Gyűrűk urának a keletkezését, de annak az előzményeit is
(előzmény például a kedves, játékos regénye, A babó is, Mr. Baggins és a babók habókos
népéről szóló történet).
Az elmúlt hónapokban többször jelent meg hír a sajtóban arról, hogy Hollywood filmet
készített A Gyűrűk urából (a hazai bemutató karácsony tájékán lesz). A gyerekek körében
egyre inkább népszerű az ún. fantasy irodalom, s az ezekből készült filmek, videójátékok.
Tolkien művét sokan tekintik a fantasy előfutárának. Könnyen megjósolható, hogy a film
népszerű lesz a fiatalok körében. A kérdés most már csak az, mennyire képes visszaadni
Tolkien világát, mennyire akar hű maradni a műhöz. A film kapcsán biztos, hogy Tolkien
műveit is többen fogják forgatni, mint ezelőtt, s e miatt is érdemes megismerkedni magával a
szerzővel.
Adorjáni Ferenc dr.: Lélekvonat

Springer, Bp. 2001.
Hasadásos elmezavarban, depresszióban, mániában, szenvedélybetegségben és más

pszichiátriai betegségben szenvedők szólalnak meg a maguk sajátos, formákba, színekbe
öltöztetett nyelvén. A könyv a pomázi Gálfi Béla Gyógyító és Rehabilitációs Szakkórház
művészetterápiájának gyűjteményéből készült válogatás.
A kötet szerzője hosszú évtizedeken át volt az intézet vezetője és a művészetterápia hazai
élharcosa. Könyvéből valamennyire megismerhetjük, de mindenképpen élményt szerezhetünk
ezekről a betegségekről a művészetterápia közvetítőerejének felhasználásával.
Garry Chapman: Családi összhangzattan
223
Harmat, Bp. 2001.
Létezik-e korunkban harmonikus családi élet, melyet szeretet-kapcsolatok erős szálai tartanak
össze? Garry Chapman lelkigondozói tapasztalatait összegezve a boldog családok
nélkülözhetetlen "alaphangját" mutatja be sok példával, gyakorlati útmutatással, hogy minél
több család élvezze ezt a kiveszőfélben lévő harmóniát.
G. Ivanovich Gurdjieff: Találkozások rendkívüli emberekkel

Sophiris, Bp. 2001.
A történetek során elénk tárul egy csodálatos keleti szőnyeg. Pompás mintázatának látványa
megmozdítja az érzelmeket, elvezet a mesék mélyén búvó tudáshoz, amely nem teológiai,
filozófiai vagy pszichológiai rendszerek szaknyelvén és magyarázataival szól.
Gurdjieff és rendkívüli társai megajándékozzák az olvasót az időtlen, civilizációktól
független, tartós, igazán emberi értékek példájával. Vajon a ma embere a saját keresésével,
küzdelmeivel ráismer-e ezekre?
Idézetek
A gyülekezeti közös éneklésben az a jó, hogy akkor is énekelhetsz, ha nincs hangod.

És az a rossz benne, hogy ugyanezt a szomszédod is megteheti. 270
Nincs üresebb ember annál, aki önmagával van eltelve. 271
Döntsétek el, mit lehet és kell tenni, és mi megtaláljuk a módját. 272
A gyom olyan növény, melynek hasznosságát még nem fedezték

fel. 273
Aki a disszonanciát nem ismeri, a harmóniát értékelni nem tudja. 274
Az ÚJ által ígért feltámadás nemcsak a könyvekben található,

magában hordozza minden tavaszi levél. 275
Csak akkor jössz rá, milyen sokat vagy milyen keveset tudsz, amikor elkezdesz
beszélni. 276
Humorérzéke annak van, aki saját hiányosságain is tud

nevetni. 277
270
Charles Dugley Warner
271
Benjamin Whichcote
272
Abraham Lincoln
273
Ralph Waldo Emerson
274
Kodály Zoltán
275
Luther Márton
276
Louis L’Amour
224
A nehéz kérdésekkel való szembenézés képessége a sikeres karrier egyik alapköve

- és alighanem a sikeres életé is. 278
A nagy országok kormányzása hasonlít az apró hal sütéséhez.

Tönkremegy, ha sokat piszkálják. 279
Nem kell mindenkinek lángésznek lenni. A józan ész és a szeretet is elég. 280
Akár tetszik, akár nem, a házassági problémák egyetlen megoldása, hogy

kompromisszumot kötünk. 281
Annál teljesebb az ember, minél hiánytalanabbul szétosztja

magát szüntelenül. 282
Sohasem leszünk képesek a jelenségek értelmezésének még a közelébe sem

férkőzni, ha az egyszerű ok-okozati elemzéshez ragaszkodunk. 283
Az ember szeme annyi, amennyi tekintet beleívódott. Az ember sorsa annyi, ahány
sorssal összefonódott. 284
Az em bereket nem a zok a d olgok z avarják me g, ami k velük e snek, hanem

azok a vélemények, amit ezekről alkotnak. 285
Tedd, amit tudsz, azzal, amid van! (Ott és akkor, ahol és amikor lehet!) 286
Ha az emberek egy helyzetet valósnak fogadnak el, akkor az a

következményeit tekintve az is. 287
A kultúra a közösségek számára olyan, mint a személyiség az egyén számára. 288
Hiába az önmegvalósítás szabadsága, ha te nem akarod a

legtöbbet kihozni magadból. 289
Ha a Teremtő érdemesnek látta, hogy nyakat adjon nekünk, bizonyára az volt vele a
célja, hogy emelt fejjel élhessünk. 290
Ne félj tetteidben azzá lenni, ami álmaidban vagy! 291
277
Langston Hughes
278
Amy Digeso
279
Lao-Ce
280
Myrtle Auvil
281
John M. Gottman
282
Ancsel Éva
283
P.G.H. Gell
284
Rab Zsuzsa
285
Epiktetosz
286
Saul D. Alinsky
287
W. I. Thomas
288
Hofstede
289
Colin Powell
290
Arthur Koestler
291
Shakespeare
225
Jobb egy ártalmas igazság egy hasznos hazugságnál. 292
Gyűlölöm a pusztítást, és féltem a hidakat. Minden hidat, ami

összeköti az embereket. 293
Csupán azt vesztheti el az ember, ami igazából sohasem volt az övé. 294
Az aforizmának nem kell igaznak lennie, túl kell szárnyalnia

az igazságot. 295
Legfőbb különbség a férfiak és a nők között, hogy a férfiak őrültek, a nők pedig
idióták. 296
Szellemi erőnk elhagy, ha nem használjuk. 297
A rasszizmus a szegények sznobériája. 298
Az út egy, de mindenki másképp jár rajta. 299
A siker kultusza váltotta fel az elvekben való hitet. 300
Nem lehet az egész világ a mienk, de hát hova is tennénk? 301
Az élet csak egy jót ad nekünk: azé lehetünk, akit szeretünk. 302
Az egyetlen praktikus filozófiai kérdés: Hol, ha nem itt,

mikor, ha nem most, ki, ha nem te? 303
A bölcsességnek vannak határai, az ostobaság határtalan. 304
Biztos hitem, hogy az egyetlen dolog, amitől félnünk kell, az a félelem maga. 305
A jövő nincs teljesen hatalmunkban, viszont nem áll

teljességgel hatalmunkon kívül. 306
Míg a szerelem mindent pótol, s a szerelmet nem pótolja semmi. 307
292
Arthur Koestler
293
Korach Mór
294
Jorge Luis Borges
295
Karl Kraus
296
Rebecca West
297
Janis Rainis
298
Raymond Aron
299
Solohov
300
Soros György
301
Steven Wright
302
Lope de Vega
303
Darnel Christian
304
Janis Rainis
305
Franklin D. Roosevelt
306
Epikurosz
307
Sütő András
226
Az unalmas órákat semmi sem űzi el jobban, mint ha az ember a

saját magában lejátszódó változásokat figyeli. 308
Mindegy, hogy melyik oldalon állsz, mindig találsz melletted olyanokat, akiket a másik
oldalon szeretnél látni. 309
Egy ember, aki hatalmat szerez, erősen kísértve érzi magát,

hogy visszaéljen vele. 310
Tisztességesnek lenni a közéletben; úgy látszik, ez annyi, mint örökös ellenzéknek

lenni. 311
A pénz mindig jelen van, de a zsebek cserélődnek; csere után

nem ugyanabban a zsebben van és ez minden, ami a pénzről
elmondható. 312
Hogyan lenne a dolgoknak értelme, ha ez az értelem nem az elmúlás lenne? 313
A gyengéknek egy fegyverük van: azok tévedése, akik erősnek vélik

magukat. 314
A korai gyermekkorban a legromantikusabb formájukban fogadjuk el illúzióinkat.

Később összevetjük őket a valósággal, és a későbbi gyermekkorban néhányuktól
fájdalmas búcsút veszünk, csak a legszükségesebbeket tartjuk meg. Csak a
legerősebb lelkületű emberek képesek illúziók nélkül szembenézni az életnek
nevezett abszurd szerencsejátékkal. 315
Ha megkeressük a társadalom bajainak fő forrását, azt

találjuk, hogy minden baj nem annyira tudatlanságból, mint a
tévedésből származik. Mármost mi a legbiztosabb módja az
örökös tévedésnek, mint a mindentudás őrülete? 316
A halál átélt és mégsem átélhető, minket túlnő, mégsem ismerjük el egészen, az élet
értelmét kezdettől gyengíti, de hogy megfejtését ne akadályozza kiutasítottuk,
kitoloncoltuk, eltaszítottuk, távol tartottuk, hogy valahol az űrben leselkedjen, és
különböző szörnyűségek formájában ránk törjön. 317
A gazdaság új elosztása a hatalom új elosztását hozza létre. 318
Minden mélység egy újabb mélység felszíne. 319
308
Joseph Conrad
309
Jascha Heifetz
310
A. J. Toynbee
311
Füst Milán
312
Gertrude Stein
313
Paul Claudel
314
Georges Bidault
315
Eric Berne
316
Jean-Jacques Rousseau
317
Rainer Maria Rilke
318
Barnave
Osvát Ernő
319
227
Akkor mondhatjuk, hogy hibáztunk, ha hibáztunk, és nem tesszük

jóvá! Ha hibát követtél el, ne szégyelld jóvátenni. 320
Ha a világegyetemet erkölcsi alapon akarjuk szemlélni, akkor annyi kegyetlen és abszurd

ellentmondásba botlunk, ahol a hit, a remény, a könyörület, de még a józan ész is szinte nyom nélkül
elenyészik, hogy azt kell gyanítanom, a teremtésnek nem lehetett semmiféle erkölcsi célja. 321
Két ember barátságának legnagyobb veszélye egy harmadik barát. 322
A hierarchiák többségében voltaképp az a helyzet, hogy a

legjobb vezetői képességű emberekből nem lehetnek vezetők. 323
A nők helyzetét különös szokások határozzák meg: egyszerre elnyomottak és gyámolítottak, gyöngék
és hatalmasak, túlságosan megvetik és túlságosan tisztelik őket. 324
Ha a négerek, vagy más kisebbségi csoport szabadságát korlátozzák, elvész

mindenki szabadsága. 325
Engem nem az érdekel, hogy az emberek hogyan rabolják ki

egymást, az érdekel, hogyan rabolják ki önmagukat... 326
Soha ne hazudj! A kormány nem szereti a konkurenciát! 327
Hazudni: az önvédelem elemi formája. 328
Ha majd egy reggel arra ébredek, hogy semmim sem fáj, akkor tudni fogom, hogy
meghaltam. 329
A legnagyobb hatalom: önmagunkon uralkodni. 330
Az anyagi fogyasztás végtelen növekedése egy véges világban képtelenség. 331
Az egyszerű és természetes dolgok pedig általában igazak

szoktak lenni. 332
Veszélyes kimondani azt, hogy mindenkihez, az egész világhoz nem lehetünk jók. 333
320
Elias Canetti
321
Joseph Conrad
322
Spiró György
323
Laurence J. Peter
324
Maguerite Yourcenar
325
Paul Robeson
326
John Cassavetes
327
Graffiti
328
Susan Sontag
329
Boldizsár Iván
330
Seneca
331
Ernst Schumacher
332
Raymond Chandler
333
Füst Milán
228
A birodalmaknak éppoly kevés idő adatik, hogy okuljanak

hibáikból, mint az egyes embernek. 334
A művészetnek csak egy törvénye van: csinálj, amit akarsz, ha meg tudod csinálni. 335
A modern házasság ideálja az, ha valakinek a házastársa a legjobb barátja. 336
A pénz a világ üzemanyaga, de a szerelem a kurblija. 337
A hit lényege nem a mindenség titkának ismerete, hanem az a meggyőződés, hogy létezik ilyen titok, és
hogy az nagyobb nálunk. 338
A kaland ma azt jelenti, hogy olyan helyet keresünk, ahol

megtapasztalhatjuk az ezer évvel ezelőtti csendet és
339
nyugalmat.
A gyilkos-szívűeknek a harag - jutalom. 340
A halál is csak az élet feladatainak egyike 341
A szeretet egy bizonyos fokán az ember elmeorvos. 342
Aki igazán tud örvendeni valaminek, az olyan, mint akinek a

háza leégett, a bajt lelkében átélte, azután azonban új ház
építésébe kezd és minden egyes téglának tud örülni. 343
Amíg szeretni tudsz, fiatal maradsz. 344
Az embernek nem lehet megmondani, melyik úton járjon. Hisz

tanítással, imával, böjtöléssel, sőt evéssel is lehet
szolgálni Istent. Mindenkinek arra kell ügyelnie, hogy a
szívére hallgasson, és aztán a választott úton kell haladnia
lelke minden erejével. 345
Nincs felemelőbb érzés annál, mint egy önmagunkon túlmutató ügyért harcolni -
olyasmiért, aminek a részesei vagyunk ugyan, de korántsem csak a mi létünk körül
forog. 346
Lesem önmagamra leső magamat. 347
334
Marguerite Yourcenar
335
Ignotus
336
Csíkszentmihályi Mihály
337
Maria Joao Silva
338
David Wolpe Rabbi
339
Pico Iyer
340
Kozma György
341
Marcus Aurelius
342
Németh László
343
Marin Buber
344
Pabló Casals
345
Martin Buber
346
Dave Weinbaum
229
A boldogság szempontjából nem sokat számít, hogy mit akarunk,

az számít egyes-egyedül, hogy mit érünk el. 348
A tökéletességet csakis az egyedi kutató érheti el, kizárólag abban az értelemben, hogy mindenről
beszámol, amit képes volt meglátni. 349
Ami a legrosszabb, úgy istenigazából, az még odébb van. 350
Az élet minősége elsősorban két tényezőtől függ: milyennek látjuk a munkánkat, és milyen a
kapcsolatunk más emberekkel. 351
A léleknek örökös fennmaradása nem volna elegendő a

végtelenség megszemlélésére és mindennek a megismerésére. 352
A legtöbb ember gyilkos: embert ölt önmagában. 353
A haladó törvény örökkévaló. 354
A transzcendencia nem Isten kizárólagos sajátossága. Minden aktuális létező -

újdonságánál fogva - meghaladja az univerzumát, Istent is beleértve. 355
Az ember azt használja fel és élvezze, ami hozzáférhető, s ne

kívánjon vagy keressen valami mást; abban lelje örömét, ami
jelen van, s ne abban, ami volt, vagy lehet. 356
Azok a dolgok, melyek fontosak - még későn is idejében jönnek. 357
Hogy gondozni tudjunk, ahhoz az kell, hogy mások minket

„gondozzanak”. 358
Egymást védve maradnak életben az emberek. 359
Ne panaszkodjak az öregedés miatt. - Sokaktól tagadták meg ezt

a kiváltságot. 360
A különbség a tehetség és az ostobaság között az, hogy a tehetségnek megvannak

a határai. 361
347
William Wharton
348
Robert Musil
349
Georg Simmel
350
Umberto Eco
351
Csíkszentmihályi Mihály
352
Flammarion Cammille
353
Stanislaw Jerzy Lec
354
Flammarion Cammille
355
Alfred North Whitehead
356
Michael Oakeshott
357
Heidegger
358
Alfred Vannesse
359
Ír közmondás
360
Robert Russel
230
Minél több ismeretre teszünk szert, a dolgok nem érthetőbbé,

hanem rejtélyesebbé válnak. 362
A fáradtságos munka jutalma nem az, amit kapunk érte, hanem az amivé válunk
általa. 363
A szerencse a felkészült elmének kedvez. 364
Az élet legjobb és legszebb dolgait nem lehet sem látni, sem megérinteni,..... ezeket
a szívünkkel kell érezni. 365
Az ember boldogtalan, mert nem tudja, hogy boldog. Aki ezt felismeri, boldog lesz,
rögtön. 366
Nekünk magunknak kell annak a változásnak lennünk, amit a

világban látni akarunk. 367
A nép biztonsága a szuverén hatalom birtokosától vagy birtokosaitól... azt is

megköveteli, hogy a nép minden rétegének egyenlő igazságot osszanak... Az
egyenlőség... nem a vagyonnak, hanem annak az adósságnak egyenlőségén
alapszik, amellyel mindenki a neki nyújtott védelemért az államnak tartozik. 368
Valahogy úgy látom, hogy Hegel mindig azt mondaná: a

különbözőnek látszó dolgok valójában mind azonosak, míg nekem
annak bizonyítása volna a lényeg, hogy a valóságban azonosnak
feltűnő dolgok mind különbözőek. 369
Létezik a valóság, amely megingathatatlan. Az igazságok, azaz a valóról szavakban

kimondott vélekedések száma azonban megszámlálhatatlanul nagy, és mindahány
éppoly helyes, mint amennyire hamis. 370
Többet tenni a világért, mint amit a világ tesz érted. - Ez a

siker. 371
Csak azok lesznek igazán boldogok, akik keresik és megtalálják a módját, hogyan
kell szolgálni. 372
Legjobban úgy tudjuk meghálálni a jótettet, ha továbbadjuk

másoknak. 373
361
Albert Einstein
362
Albert Schweitzer
363
John Ruskin
364
Louis Pasteur
365
Helen Keller
366
Dosztojevszkij
367
Mahatma Gandhi
368
Thomas Hobbes
369
Wittgenstein
370
Hermann Hesse
371
Henry Ford
372
Albert Schweitzer
231
Pedig attól még süthet a nap holnap, hogy ma borult az ég. Bármikor felütheti fejét
egy váratlan csoda. Paul Eduard francia költő mondta: „Sohasem teljes az éjszakai
sötétség.” Mindig akad hely az örömnek, boldogságnak csak egy kis jóakarat kell
hozzá. 374
Egynek minden nehéz, soknak semmi sem lehetetlen. 375
A motívum nem fontos számomra. Azt akarom ábrázolni, ami

közöttem és a motívum között van. 376
A szürrealisták és köztem az a különbség, hogy én szürrealista vagyok. 377
Az alábbi idézetek Moldova Györgytől valók:
„A jobbra való törekvés mértani haladvány formájában hat” - tanítja a mester. Csak
tíz százalékkal kell különbül végezned a munkádat mint mások teszik, és száz
százalékkal jutsz előbbre.
„Minden láng egyforma!” - A tűz ereje csak attól függ, hogy mi ég.
„A bűn zsoldja a halál” Sajnos az erényé is. Tehát mindegy?
„A jó lányok a mennybe mennek, a rossz lányok külföldi luxus útra.” - Ebben nincs
semmi igazságtalanság, mindenki vágyai szerinti jutalomban részsül.
„Az akaratot nem lehet akarni!” - Az akarat sajnos olyan, mint a hit, vagy megvan
benned, vagy nem is lesz.
„Nem lehet csak szemmagasságban élni! - Észre kell venni a gödröket magad előtt, a
pókhálót a szoba sarkában - a világot fenn és lenn.
„Jobb egy olyan ördög, amelyik ismer minket, mint egy olyan amelyik nem.” A
személyes kapcsolatok mindig kedvező kompromisszumokat eredményezhetnek.
„Soha ne becsüld túl az ellenséget - mert felnő a helyzethez!” - Vagy te ereszkedsz

le félelmedben az ő szintjére.
„Gyakran engedj meg magadnak egy kis unalmat!” - Mindennél jobban pihentet, és
nem is jellemhiba.
„Ha nem vagy valaki, akkor senki sem vagy.” - A dolog ilyen egyszerű.
373
Martha Kinney
374
Alfred Vannesse
375
Széchenyi István
376
Monet
377
Dalí
232
„Nem fekhetsz bele a tűzbe, hogy gyorsabban égjen.” - Ha valahol messze is, de
megvan a határa annak, hogy mennyire kell feláldoznod magad.
„Ne szállj fel menetiránynak háttal az életed vonatára.” - Egy idő után passzívvá tesz,
ha mindig csak azt látod, ami elmaradt mögötted.
„Mindig lesznek új erkölcstanok, de a bűn ugyanaz marad.” - tanítja a Mester. A

magyarázatok nem változtatják meg a világot.
„Sose erőltesd a „miért”-et - Nem biztos, hogy boldog leszel ha megtalálod; a „mert”-
ek gyakran kiábrándítóak.
„Ne próbáld elkapni a zuhanó kést” - várd meg amíg leesik, induló energiáját
elveszítve minden fenyegetés kezelhetővé válik.
„Kár addig nyesni a fát amíg nem marad mi kizöldüljön.” - ne korlátozd magad
folyamatosan, minden tulajdonságodra szükséged lehet, hogy méltó teljesítményt
tudjál nyújtani.
„Nehéz sokáig beszélni a telefonba, ha a túloldalon még a kagylót sem veszik fel.” -
szükségünk van teljesítményünk visszajelzésére még akkor is, ha negatív tartalmú.
infó Összesítés II. (III. évfolyam számaiból: No. 14-24.)

Lezárva: 2001. december 13-án, Debrecen.
Postacím: 4024. Debrecen, Varga u. 1.
Az Infó megjelenését támogatta: Magyar Országgyűlés Társadalmi Szervezetek Bizottsága
 Rénes László 
233
Tartalom:
Bevezetés (1.)
Beszámolók konferenciákról (2.)
A LESZ XIV. Országos Találkozója (Kiskunhalas, 2001. szeptember 28-30.)

Drogmegelőzési Konferencia (Debrecen, 2001. június 15.)
Civil Fórum (Debrecen, 2001. június 20.)
Drogmentes Debrecenért (Debrecen, 2001. szeptember 21.)
Önkéntesség és a professzionális segítés kapcsolata (Debrecen, 2001. október 11.)
Dialógus a civil Magyarországért (Nyíregyháza, 2001. október 18-19.)
Utak és lehetőségek az egyenlő esélyek megteremtésére (Budapest, 2001. december 3-
4.)
Szakmai előadások (15.)
Az öngyilkosság megelőzésének lehetőségei c. tudományos ülés előadásai

(Debrecen, 2001. május 25.):
Kálmánchey Albert dr.: Az öngyilkosságmegelőzés terén végzett munka az elmúlt 30
évben
Debrecenben
Bagi Ildikó - Kálmánchey Albert dr.: Az öt évvel ezelőtti öngyilkosságot
megkíséreltek
utánvizsgálatainak tapasztalatairól
Rénes László - Kálmánchey Albert dr.: Az önpusztító attitűdökre vonatkozó
vizsgálataink
Almásy Maritta: A kiképzésről (Szeged, 2001. november 11.)
Buza Domonkos: A 2001. évi Telefonos Nap elé (Budapest, 2001. május 2.)
Süle Ferenc dr.: Szellemi sokszínűség, ökumené és lelki egészség (Debrecen, 2000.
október 28.)
Tanulmányok (38.)
Rénes László: A Lelkisegély Telefonszolgálatok mint szervezetek

Debrecenyi Károly István: Ahol kérdések vannak, ott válaszok is vannak...
(A szupervízió helye a Lelkisegély Telefonszolgálatok életében)
Marc S. Daigle - Brian L. Mishara: Az öngyilkos hívókkal kapcsolatos beavatkozás
módjai
Szlávik Krisztina: A „krónikusokról”, ahogy egy kezdő versenyző látja
Rénes László: A deviáns magatartás szociológiai megközelítésének módjai
Rénes László: A deviáns magatartás fogalma, értelmezése és típusai
Rénes László: A deviancia és a társadalmi folyamatok kapcsolata
Rénes László: A segítő intézmények szerepe, lehetősége és felelőssége a deviancia
kezelésében
Rénes László: Drogfüggőség
Djogni Judit: A mentálhigiéné és a segítőkapcsolat
234
Egy kis pszichológia... (97.)
Debrecenyi Károly István: „Kiégés” (burn-out) folyamata és jelentősége

A gyász
Szociálpszichológiai fogalmak
A humanisztikus pszichológia fogalmai
Szexológia
Rövid leírás egyes pszichiátriai kórképekről
Olvasónapló (135.)
Kálmánchey Albert dr.: Az öngyilkosság-megelőzés aktivistája elveszíti második fiát

Buda Béla dr.: Munkahely és mentálhigiéné (Válogatás tanulmányokból)
Ferge Zsuzsa: Elszabaduló egyenlőtlenségek (részletek)
Megelőzhető-e a depresszió és az öngyilkosság? (The Lancet cikke alapján)
Az öngyilkosság: komoly közegészségügyi probléma (The Lancet cikke alapján)
A mentális betegségben szenvedő emberek öngyilkossága és gyilkossága (The Lancet
cikke alapján)
Lapszemle (152.)
Vígilia
Színház (153.)
Slawomir Mrozek: Özvegyek (Csokonai Színház, 2001. január 12.)

Szabó Magda: Sziluett (Csokonai Színház, 2001. március 15.)
Könyvújdonságok (154.)
Somerset Maugham: Színház

Popper Péter: Út a tükrön át
Stephen Gascoigne: Kínai gyógymódok
Madarász Imre: Letérés
Rácz József dr.: A drogkérdésről őszintén
John M. Gottman - Nan Silver: A boldog házasság hét titka
Heinrich Böll: Ádám, hol voltál?
Kukorelly Endre: ROM
Henry Miller: Szexus
Cornificius: A szónoki mesterség
Csáth Géza: A muzsika mesekertje
Temesi Ferenc: Babonáskönyv
Joseph Conrad: Nyugati szemmel
235
László Ervin: A rendszerelmélet távlatai

Mahábhárata
Friedrich Nietzsche: Így szólott Zarathustra
Szabó Lőrinc: Szél hozott, szél visz el
Márai Sándor: A gyertyák csonkig égnek
Németh Gábor - Szilasi László: Kész regény
Alan Lightman: Einstein álmai
Szabó Magda: Az őz
Kalevala illusztrációk Rácz István fordításához
Julian Barnes: Dumáljuk meg rendesen
Csikós Attila: Szemenszedett hazugság
Varga Domokos: Nem születtünk szülőnek
A. M. Pines: A féltékenység
Slawomir Mrozek: A zsiráf és más történetek
Harangi Andrea: Egy másik nő a kávéházból
Vitéz Ferenc: Az öröm alján
Kurt Vonnegut: Áldja meg az Isten, dr. Keorkian!
Csíkszentmihályi Mihály: Flow
Erich Fromm: Birtokolni vagy létezni?
Gertrude Stein: Három élet
Italo Calvino: Az egymást keresztező sorsok kastélya
F. Várkonyi Zsuzsa: Tanulom magam
Christine Brasch - Inga-Maria Richberg: Derült égből pánikroham
Krúdy Gyula: Ferenc József rendet csinál
Thomas Mann: A kiválasztott
Heinrich Heine válogatott versei
Marquis De Sade: Szodoma százhúsz napja
Szilágyi Gyula: Tiszántúli Emanuelle
Kerékgyártó István: Vagyonregény
Lévai Katalin: A nő szerint a világ
Ray Rigby: A domb
Füst Milán: Ez mind én voltam egykor
Popper Péter: Holdidő
T. H. White: Üdv néked, Arthur, nagy király
Szerb Antal: Naplójegyzetek
Anne Hooper: Szexuális intimitás
Peter Lauster: A társkapcsolat krízisei
Susan Blackmore: A mém-gépezet
Ronald J. Comer: A lélek betegségei
Szerb Antal: A királyné nyaklánca
Peter Schneider: Sigmund Freud
Szilágyi István: Kő hull apadó kútba
Benedek István: Ady Endre szerelmei és házassága
Walter Salmen: A klezmer zene és eredete
Brém-Nagy Ferenc: Abisszus
Jeffrey Robinson: Manipulátorok
Marcel Proust: A fogoly lány
Simona Vinci: Szégyentelenek
Jean Rhys: Nagy mosolyt kérek!
F. Almási Éva (szerk.): "... az őrültek házába akartatok záratni"
236
George Orwell: Csavargóként Párizsban, Londonban

Erich Fromm: A rombolás anatómiája
Roland Antholzer: Gyász és vigasz
Humphrey Carpenter: J. R. R. Tolkien élete
Adorjáni Ferenc dr.: Lélekvonat
Garry Chapman: Családi összhangzattan
G. Ivanovich Gurdjieff: Találkozások rendkívüli emberekkel
Idézetek (177.)
237

Beszamolok Konferenciakrol

Uploaded by

Document Information

Original Title

Copyright

Available Formats

Share this document

Share or Embed Document

Sharing Options

Did you find this document useful?

Is this content inappropriate?

Copyright:

Available Formats

Beszamolok Konferenciakrol

Uploaded by

Copyright:

Available Formats

Forrás: http://www.doksi.

A debreceni "Segítőkéz" Lelkisegély Telefonszolgálat 1999. novembere óta Infó néven

Kérem, fogadják szeretettel!

Debrecen, 2001. december 13. Rénes László titkár

A LESZ XIV. Országos Találkozója Kiskunhalason, 2001. szeptember 28-30.

Szakmai előadások ismertetése

Buda Béla dr.: Az öngyilkosság és a média

Az utóbbi évtizedekben mind nagyobb figyelem fordult az öngyilkosság és a kultúra

A magyar társadalomra jellemző az öngyilkosság heroizálása és sajátos intézményesítése. Ez

Az öngyilkosság, mint közhír a modern sajtó kezdetének idején, a századfordulón jelenik

Az öngyilkosságnak, mint hírnek sajátos konnotációi vannak a sajtóban:

 betegségre, pillanatnyi elmezavarra, elborult elmére hivatkozás,

Léteznek látens médiahatások, amelyek közbeszédformálóak (pl. a leegyszerűsítő ok-

Nálunk a médiahatások a hétköznapi kultúra szuicidiummal kapcsolatos diszkurzusainak

Fekete Sándor dr.: Önpusztítás és média

A szuicidium szociokulturális transzmissziójában a média, mint közvetítő mechanizmus

A fiatalok kultúrájában a heavy-metal szubkultúrát szokták összekapcsolni a halálimádással,

1981-ben és 1991-ben viszonylag standard körülmények között (3-3 országos napilapban

kutatást: Magyarország, Ausztria, Nyugat-Németország, Kelet-Németország, Finnország,

A diszkusszió tárgya a szuicidprevenciós programokban a médiaközlések befolyásolhatósága

Beöthy-Molnár András dr.: A média által közvetített tartalmak

A kultúra hatással van az öngyilkosság jelenségére minden társadalomban. A modern nyugati

Megállapított különbségek a szuicidiumra hajlamos és az egészséges emberek

• reménytelenség, a jövő negatív elképzelése (pontosabb előrejelzője a szuicid

Az általánosan ismert öngyilkossági rizikótényezők mellett felvetődnek a háttérben további -

Az emberi boldogságkeresés hedonista és eudaimonista különbségei lényegesek.

Az elektronikus média - részben akaratlan - hatása is hozzájárul a hedonizmus

amelyek megfogalmazása pszichológiai jártasságot tükröz, és éppen ezért kifejezetten

Kelemen Emese - Kalmár Sándor dr.: Szuicid prevenciós program

Az öngyilkosság fájdalmas és ésszerűtlen jelensége az emberi természetnek. Az okai és az

1999-ben a kezelt drogfogyasztók a következő arányban használtak különböző szereket:

A fogyasztásnál ugyanebben az időben a következő rangsor alakult ki:

A megyéket összehasonlítva, kiugróan magas a fogyasztás Budapesten, Baranya és Csongrád

A nyugtatószerek azért ilyen kimagaslóan szerepelnek, mert ebben a kimutatásban benne

• C - hatékony, összehangolt gyógykezelés, terápia,

Kábítószerügyi Egyeztető Fórum a helyi közösségben:

Fontos, hogy megfelelő képzések legyenek, a segítők készségfejlesztésére is hangsúlyt kell

A civil szervezetek és a városi együttműködés vagy szakmai programban,

hogy a civilségnek ez a dimenziója is város honlapjának a látogatottsága

A „Drogmentes Debrecenért” c. konferenciát 2001. szeptember 21-én a Debreceni Egyetem

Dr. Münnich Ákos tanszékvezető ismertette hogy lássuk, a társadalom semmilyen

dohányzás, az alkohol és a drog kérdése is. kapcsolatban vannak (iskolaorvos,

Önkéntesség és a professzionális segítés kapcsolata

2001. október 11-én, az Észak-alföldi Regionális Ifjúsági Iroda nagytermében szervezett

A konferenciára előadóként voltam szféra, a kormányzatok és a helyi

önkéntes munkára áldozni. Bárki, aki professzionális hozzáállás, a fizetetlen

Dialógus a civil Magyarországért

2001. október 18-19-én, Nyíregyházán tartottak konferenciát a Miniszterelnöki Hivatal Civil

A meghívó azzal biztatta a jelentkezést, nincsenek tisztában. Egyik oldalról egy

(amelyek mellesleg minden évben A nonprofit menedzsment szekciójában a

hasznos a társadalmi szinten, a támogatásra feladatokra várunk önkénteseket. A

Utak és lehetőségek az egyenlő esélyek megteremtésére

A Szociális és Családügyi Minisztérium tavaly szeptemberben rendezett konferenciát a

A megnyitóban Szemkeő Judit államtitkár társadalmakban, a legkülönbözőbb

• háztartások felmérése (jövedelem, foglalkoztatni a számára kevésbé

A gazdálkodásban is professzionálisnak Mintákat és hitelességet keres mindenki, a

Az öngyilkosság megelőzésének lehetőségei c. tudományos ülés előadásai

AZ ÖNGYILKOSSÁGMEGELŐZÉS TERÉN VÉGZETT MUNKA AZ ELMÚLT 30

Dr. Kálmánchey Albert

1969. decemberében hazánkban az I. számú belklinikán a második intenzív osztályt

Bizonyos demográfiai helyzetű egyéneknél, valamint rendkívüli és igen durva életesemények

Iskolai megelőző programok is készültek, mert az iskolai környezet nagyon alkalmas a

Az egészségügyi ellátás vonalán a prevenció már az alapellátásban, a családorvoslásban is