JANE AUSTEN

LADY SUSAN

Ulpius-ház Könyvkiadó
Budapest, 2007

Fordította
Greskovíts Endre

A fordítás alapjául szolgáló mű:

Jane Austen: Lady Susan

Hungarian translation Greskovíts Endre, 2006

Eredeti borítóterv clareskeats.co.uk
Illusztráció Nomoto Kazuko
Ulpius-ház Könyvkiadó, 2007

ISBN 978 963 9752 41 2

 1. LEVÉL

Lady Susan Vernon

Mr. Vernonnak

Langford, december

Kedves Sógorom!
Nem foszthatom meg tovább magam az örömtől, hogy eleget tegyek legutóbbi szíves
meghívásának, és néhány hetet Önöknél töltsek Churchillben, ezért ha megfelel Önnek és Mrs.
Vernonnak is, hogy most fogadjanak, remélem, néhány nap múlva bemutathat a sógornőmnek, akit
már oly régen vágyom megismerni. Itteni kedves barátaim igen nagy szeretettel próbálnak
marasztalni, de vendégszerető és vidám természetük miatt az én jelenlegi helyzetemhez és
lelkiállapotomhoz képest túl nagy társasági életet élnek; én pedig már türelmetlenül várom az órát,
amikor beléphetek az Önök elragadó visszavonultságába. Vágyom már rá, hogy megismerjem
drága, kicsi gyermekeiket, akiknek szívét igen szeretném megnyerni. Nemsokára minden
lelkierőmre szükségem lesz, mert el kell válnom tulajdon lányomtól. Drága apjának hosszú
betegsége megakadályozott abban, hogy megadjam neki azt a figyelmet, amelyet a kötelesség és a
szeretet egyaránt megkövetel, és nagyon is sok okom van attól tartani, hogy a nevelőnő, akinek
gondjára bíztam, nem tud megbirkózni a feladattal. Ezért úgy határoztam, hogy a város egyik
legjobb magániskolájában helyezem el, ahová lehetőségem lesz magamnak elvinnem, amikor
Önökhöz utazom. Látja, eltökéltem magam, hogy mindenképpen elmegyek Churchillbe. Igen
kínosan érintene ezért, ha nem állna módjukban fogadni engem.
Szolgálatkész és szerető sógornője,
Susan Vernon

2. LEVÉL

Lady Susan
Mrs. Johnsonnak

Langford

Tévedtél, drága Aliciám, amikor feltételezted, hogy itt maradok a tél hátralevő részében.
Szomorúan mondom, hogy milyen nagyot tévedtél, mert ritkán volt még három kellemesebb
hónapom azoknál, amelyek most repültek el. Jelenleg semmi nem megy simán. A család nőtagjai
összefogtak ellenem. Te megjósoltad, hogy így lesz, amikor Langfordba jöttem; és Manwaring oly
szokatlanul megnyerő, hogy magamnak is rossz előérzeteim voltak. Emlékszem, miközben a
házhoz hajtattam, azt mondtam magamban: „Tetszik nekem ez az ember; adja az ég, hogy ne legyen
baj belőle!” De eltökéltem magam, hogy diszkrét leszek, mert az lebegett a szemem előtt, hogy
mindössze négy hónapja vagyok özvegy, és olyan nyugodt leszek, amilyen csak tudok lenni; és az
is voltam; kedvesem, senki más érdeklődését el nem fogadtam, csak a Manwaringét, és kerültem
mindennemű flörtöt. Egyetlen lényt sem tüntettem ki figyelemmel, kivéve Sir James Martint,
akinek eljuttattam egy apró figyelmeztetést annak érdekében, hogy eltántorítsam Miss
Manwaringtől. Ám ha a világ ismerné az indítékomat, megbecsülne érte. Kegyetlen anyának
neveznek, de engem az anyai szeretet szent ösztönzése, leányom java vezérelt; és ha ez a lány nem
a föld legnagyobb mamlasza lenne, valószínűleg elnyertem volna a kellő jutalmat erőfeszítéseimért.
Sir James igenis megkérte tőlem Frederica kezét… de Frederica, aki azért született, hogy életem
gyötrelme legyen, oly hevesen ellenezte e házasságot, hogy úgy gondoltam, jobb lesz, ha egy időre
félreteszem tervemet. Már többször is megbántam, hogy nem magam mentem Sir Jameshez
feleségül, s ha csak egy fokkal kevésbé hitvány és gyenge, bizonnyal hozzá is mentem volna. De be
kell vallanom, hogy ebből a szempontból elég romantikus vagyok, és csupán a vagyonnal nem érem
be. Mindennek végeredménye igen bosszantó. Sir James elment, Maria felbőszült, és Mrs.
Manwaring elviselhetetlenül féltékeny; röviden olyannyira féltékeny, és olyannyira feldühödött
rám, hogy nem lennék meglepve, ha mérgében gyámjához fordulna, ha lenne hozzá mersze… De a
férjed mellettem áll, és életének legkedvesebb, legnyájasabb tette az volt, hogy örökre reá hárította
a felelősséget a házasságáért. Tápláld is benne a haragot, kérlek. Most szomorú helyzetben
vagyunk; ház még sosem változott ekkorát; az egész család harcban áll, és Manwaring alig mer
hozzám szólni. Ideje távoznom; ezért elhatároztam magam, hogy itt hagyom őket, és reményeim
szerint egy kellemes napot töltök Veled még ezen a héten. Ha Mr. Johnson még mindig nem lát
szívesen, Neked kell eljönnöd hozzám a Wigmore Street 10. alá. Remélem azonban, nem így áll a
helyzet, mert Mr. Johnson minden hibája ellenére is olyan férfiú, akit mindig megillet a „tiszteletre
méltó” jelző, és én oly bizalmas viszonyban vagyok a feleségével, hogy kínosan festene, ha
méltatlanul bánna velem. Útba ejtem a várost, amikor abba a szörnyű faluba utazom, mert tényleg
elmegyek Churchillbe. Bocsáss meg érte, kedves barátnőm, de az az utolsó menedékem. Ha lenne
más hely Angliában, amely nyitva áll előttem, azt választanám. Charles Vernontól idegenkedem, és
tartok a feleségétől. Churchillben kell maradnom azonban, míg jobb megoldást nem találok. Az ifjú
hölgy velem tart a városba, ahol Miss Summers gondjára bízom a Wigmore Streeten, amíg észhez
tér kissé. Ott jó kapcsolatokra tehet szert, mivel a lányok a legjobb családokból származnak. Az ár
hatalmas, messze meghaladja azt, amit valaha ki tudok fizetni.
Adieu. Értesítelek, amint a városba érkezem.
Örök híved,
Susan Vernon

3. LEVÉL

Mrs. Vernon
Lady De Courcynak

Churchill

Drága Anyám!
Nagy sajnálattal kell közölnöm, nem áll módunkban betartani azt az ígéretünket, hogy a
karácsonyt Veled töltjük; ebben a boldogságban egy olyan körülmény akadályoz meg bennünket,
amelyen valószínűleg nem tudunk változtatni. Lady Susan a sógorának írt levelében kinyilvánította
abbéli szándékát, hogy rövidesen meglátogat bennünket – és mivel egy ilyen látogatást minden
valószínűség szerint pusztán kényelmi szempontok indokolnak, lehetetlen a hosszát megjósolni. Én
semmi esetre sem készültem fel egy ilyen eseményre, és jelenleg őladysége viselkedését sem tudom
mivel magyarázni. Langford minden szempontból olyannyira neki való hely, az ottani elegáns és
drága életmódtól kezdve a Mrs. Manwaringgel ápolt különleges barátságáig, hogy egyáltalán nem
számítottam ilyen gyors megtiszteltetésre, bár abból, hogy a férje halála óta egyre barátságosabb
velünk, mindig úgy gondoltam, hogy valamikor a jövőben kénytelenek leszünk fogadni őt. Azt
hiszem, Mr. Vernon túlságosan is kedves volt hozzá, amikor Staffordshire-ben járt. Lady Susan vele
szemben tanúsított viselkedése, eltekintve most a jellemétől, házasságunk napirendre kerülése óta
oly megbocsáthatatlanul mesterkélt és kicsinyes, hogy csak Mr. Vernon nyájas és szelíd természete
képes elsiklani fölötte; s bár megözvegyülése és szűkös körülményei miatt illendő volt anyagi
támogatást nyújtani neki, csak arra tudok gondolni, hogy tökéletesen felesleges volt oly sürgetően
meghívni őt Churchillbe. Mivel azonban Mr. Vernon alkatánál fogva mindenkiről mindig a
legjobbat feltételezi, sógornőjének fájdalma, megbánó viselkedése és megfontolt elszántsága
elegendő volt ahhoz, hogy meglágyítsa szívét, és bízzék az őszinteségében. Ám ami engem illet, én
még mindig nem vagyok meggyőzve; és bármilyen tetszetősen írt is most őladysége, én nem tudok
határozni, amíg meg nem értem látogatása valódi okát, úgyhogy ebből is láthatod, drága Anyám,
milyen érzésekkel várom érkezését. Most alkalma lesz mindama megnyerő modorra, amelyről
híres; hogy elnyerje tiszteletemet; én minden bizonnyal igyekszem majd megóvni magam a
befolyásától, ha nem társul valamely lényegesebb dologgal. Annak a vágyának adott hangot, hogy
megismerkedjék velem, és igen szívélyesen említette a gyermekeimet. Ám én nem vagyok oly
gyenge feltételezni, hogy egy ilyen nemtörődöm asszony, aki lélektelen módon viselkedett a
tulajdon gyermekével, közel kerül majd az enyémekhez. Mielőtt ellátogat hozzánk, egy városi
iskolában helyezi el Miss Vernont, aminek a gyermek és a magam nevében is örülök. Javára fog
válni, ha elválik anyjától; és egy ilyen silány nevelésben részesült tizenhat éves lány nem lenne itt
kívánatos társaság. Reginald, tudom, már régóta szeretne találkozni ezzel az elragadó lady
Susannal, és bízunk benne, hogy hamarosan ő is csatlakozik hozzánk. Örömmel hallom, hogy
Atyám továbbra is remekül van. Sok szeretettel,
Catherine Vernon

4. LEVÉL

Mr. De Courcy
Mrs. Vernonnak

Parklands

Drága Nővérem!
Gratulálok Neked és Mr. Vernonnak, hogy befogadjátok családotokba Anglia legképzettebb
kokettjét. Nekem mindig azt mondták, hogy vegyem figyelembe a kacérságát; ám nemrégiben
véletlenül hallottam néhány részletet a langfordi viselkedéséről, ami azt bizonyítja, hogy nem arra
az ártatlan flörtölésre szorítkozik, amellyel sokan beérik, hanem arra az édesebb örömre vágyik,
hogy boldogtalanná tegyen egy egész családot. A Mr. Manwaringgel szemben tanúsított
viselkedésével féltékennyé és szerencsétlenné tette a feleségét, és amikor egy olyan fiatalembernek
szentelte figyelmét, aki előzőleg Mr. Manwaring húgához vonzódott, megfosztott egy szeretetre
méltó lányt a kedvesétől. Ezt egy bizonyos Mr. Smithtől tudtam meg, aki errefelé lakik (a Hurst és
Wilfordban ebédeltem vele), és most érkezett Langfordból, ahol két hetet töltött egy házban
őladységével, s ezért megbízhatók a hírei.
Micsoda nő lehet! Szeretnék találkozni vele, és természetesen elfogadom kedves meghívásod,
hogy fogalmat alkothassak azokról a megbabonázó képességeiről, amelyekkel oly sokat elér –
ugyanakkor és ugyanabban a házban két férfi kegyét elnyerni, akik közül egyik sem szabad –, és
mindezt az ifjúság vonzereje nélkül. Örömmel hallom, hogy Miss Vernon nem kíséri el anyját
Churchillbe, mivel belőle még az illemtudás is hiányzik, és Mr. Smith beszámolója szerint
egyszerre buta és büszke. Amikor a büszkeség és az ostobaság összetalálkozik valakiben, akkor
még leplezni sem lehet a bajt, és Miss Vernon könyörtelen megvetésre ítéltetik; de mindabból, amit
megtudtam, Lady Susan oly elragadó csalárdság birtokában van, amelyet nyilván kellemes lehet
megtapasztalni. Hamarosan Nálatok leszek.
Szerető öcséd, Reginald De Courcy

5. LEVÉL

Lady Susan
Mrs. Johnsonnak

Churchill

Megkaptam leveled, drága Aliciám, épp mielőtt elhagytam a várost, és örömmel értesültem, hogy
Mr. Johnson mit sem gyanított a tegnapelőtt esti programodról; kétségtelenül jobb, ha teljesen
félrevezeted: mivel csökönyös, rá kell szedni. Épségben megérkeztem, és nincs okom panaszra
arról, ahogyan Mr. Vernon fogadott; de magamban bevallom, hölgye viselkedésével már nem
vagyok annyira elégedett. Tökéletesen jól nevelt asszony, és divatos nő benyomását kelti, de a
modora nem tud meggyőzni arról, hogy jóindulatú a személyem iránt. Szerettem volna, ha örül a
velem való találkozásnak – oly szeretetreméltó voltam, amilyen csak lehettem –, de mindhiába: nem
kedvel. Igaz, ha tekintetbe vesszük, hogy én valóban nem sajnáltam a fáradságot, amikor meg
akartam akadályozni, hogy a sógorom elvegye, akkor a szívélyesség e hiánya nem meglepő – mégis
szűk látókörű és bosszúszomjas lélekről tanúskodik, hogy egy hat évvel ezelőtti terv miatt neheztel
rám, amely végül nem is járt sikerrel. Néha hajlamos vagyok sajnálni, hogy nem hagytam
Charlesnak megvenni a Vernon-kastélyt, amikor el kellett adnunk, ám az keserves helyzet volt.
Főképp mivel az eladás pontosan a házasságkötése idején történt – és mindenkinek tisztelnie
kellene azokat a kényes érzéseket, amelyek nem tűrhették, hogy férjem méltósága csorbuljon,
amiért öccse birtokba veszi a családi birtokot. Ha úgy lehetett volna intézni a dolgokat, hogy ne
kelljen elhagynunk a kastélyt, ha Charles-szal élhettünk volna, és ő nem házasodik meg, akkor nem
beszélem rá a férjemet, hogy másutt adjon túl rajta; de Charles akkor éppen el akarta venni Miss De
Courcyt, és ez az esemény igazolt engem. Bőven vannak gyermekei, és milyen előny származna
nekem abból, ha ő vette volna meg a Vernont? Az, hogy megakadályoztam benne, talán
kedvezőtlen színben tüntetett fel a felesége előtt – de aki hajlamos rosszat gondolni valamiről, az
mindig talál ürügyet; ami pedig a pénzügyeket illeti, ez nem tartja vissza attól Charlest, hogy nagy
hasznomra legyen. Tényleg tisztelem azért, mert oly könnyen félre lehet vezetni!
A ház szép, a bútorok divatosak, minden bőségről és eleganciáról árulkodik. Charles nagyon
gazdag, ebben biztos vagyok; amikor valaki nevet szerzett egy bankban, akkor úszik a pénzben. De
nem tudják, mihez kezdjenek a vagyonukkal, kevés embert hívnak meg, és kizárólag üzleti ügyben
utaznak a városba. Annyira ostobák leszünk, amennyire csak lehetséges. Sógornőm szívét a
gyermekein keresztül akarom elnyerni; máris tudom a nevüket, és a legnagyobb óvatossággal
különösen egyikükhöz fogok közeledni, a kis Frederichez, akit az ölembe ültetek, és bánkódom
majd a drága bácsikája után.
Szegény Manwaring! Mondanom se kell, mennyire hiányzik – folyton az eszemben jár.
Érkezésemkor várt itt egy szomorú levele, tele panasszal a feleségére meg a húgára, és
siránkozással amiatt, hogy milyen kegyetlen a sorsa. Elhitettem Vernonékkal, hogy a levelet a
felesége írta, és majd ha írok neki, Rajtad keresztül küldöm a levelet.
Örök híved, S. V.

6. LEVÉL

Mrs. Vernon
Mr. De Courcynak

Churchill

Nos, kedves Reginaldom, találkoztam e veszedelmes teremtménnyel, és némi leírást kell adnom
Neked róla, bár remélem, hamarosan Te is ítéletet alkothatsz. Valóban rendkívül csinos.
Megkérdőjelezheted egy már nem fiatal hölgy bájait, de én a magam részéről kijelentem, hogy
ritkán láttam olyan gyönyörű asszonyt, mint amilyen Lady Susan. Kifinomultan szép, szürke szeme
és sötét szempillája van; külsejéből ítélve nem gondolná az ember huszonöt évesnél többnek, bár
valójában nyilván tíz évvel idősebb. Én semmiképpen sem akartam csodálni őt, bár mindig
hallottam, hogy szép; nem tehetek róla, de úgy érzem, a szimmetria, éleselméjűség és báj szokatlan
módon egyesül benne. Olyan szelíden, őszintén, sőt szeretettel közeledett hozzám, hogy ha nem
tudnám, mennyire nem szeret azért, amiért hozzámentem Mr. Vernonhoz, azt kellett volna hinnem,
közeli barátnőm. Úgy gondolom, az ember hajlamos összekapcsolni a magabiztos modort a
kacérsággal, és arra számít, hogy a hetyke közeledés szükségképpen hetyke lélekből fakad; én
magam legalábbis illetlen magabiztosságra készültem fel Lady Susan részéről. Magatartása azonban
tökéletesen kedves, hangja és modora pedig megnyerően szelíd. Sajnálom, hogy így van, de mi ez,
ha nem ámítás? Sajnos, túl jól ismerjük. Okos és nyájas, mindent tud a világról, ami a társalgást
megkönnyíti, és nagyon jól beszél, boldogan uralja a nyelvet, amelyet hitem szerint túlságosan is
gyakran használ arra, hogy a feketéből fehéret varázsoljon. Máris szinte meggyőzött arról, hogy
meleg szívvel kötődik a lányához, bár eddig az ellenkezőjében voltam biztos. Oly gyengédséggel és
aggodalommal beszél róla, oly keserűen panaszkodik a nevelése elhanyagolásáról, amit úgy állít be,
mintha teljességgel elkerülhetetlen lett volna, hogy kénytelen vagyok felidézni, hány egymást
követő tavaszt töltött őladysége a városban, miközben lányát Staffordshire-ben szolgák vagy egy
náluk alig jobb nevelőnő gondjaira bízta, s ez megakadályozza, hogy elhiggyem, amit mond.
Ha magatartása ily nagy hatást gyakorolt az én megbántott szívemre, gondolhatod, hogy
mennyivel erősebben hathat Mr. Vernon nagylelkű természetére. Bárcsak ugyanannyira biztosan
tudhatnám én is, hogy valóban őladysége akart Langfordból Churchillbe jönni. Ha nem három
hónap kellett volna hozzá, hogy ráébredjen, barátainak életmódja nem felel meg számára, talán el is
hinném, hogy egy időre nyugalomra vágyott férje, Mr. Vernon elvesztése után, akivel szemben
korántsem viselkedett feddhetetlenül. De nem tudok megfeledkezni a Manwaringéknél tett
látogatása hosszáról, és amikor arra a másféle életmódra gondolok, amelyet náluk folytatott, azután
pedig arra, amelynek most kell alávetnie magát, csak azt tudom feltételezni, hogy mivel az
illendőség ösvényére lépve – ha megkésve is –, de meg akarja alapozni jó hírnevét, kénytelen volt
elhagyni azt a családot, amelynél a valóságban rendkívül jól érezte magát. Barátod, Mr. Smith
története azonban valószínűleg nem teljesen igaz, mivel Lady Susan rendszeresen levelez Mrs.
Manwaringgel; mindenesetre nyilván túlzás; aligha lehetséges, hogy egyszerre két férfit ily
otrombán rászedett volna.
Szeretettel, Catherine Vernon

7. LEVÉL

Lady Susan
Mrs. Johnsonnak

Churchill

Drága Aliciám!
Nagyon kedves Tőled, hogy figyelsz Fredericára, és én hálás vagyok ezért, mint barátságod
jeléért; de mivel nem lehet kételyem e barátság melegségét illetően, egyáltalán nem várok el ily
súlyos áldozatot. Az a lány ostoba, és semmi sem szól mellette. Ezért semmiképpen nem terhelném
meg becses időd egyetlen pillanatát sem azzal, hogy elküldjem őt az Edward Streetre, különösen
azért nem, mert minden látogatás oly sok órát vonna el a nevelés nemes ügyétől, amelyre valóban
oda kívánok figyelni, amíg ő Miss Summersnél marad. Azt szeretném, ha bizonyos fokú ízléssel,
valamint jókora biztonsággal játszana és énekelne, mivel az én kezemet és karomat örökölte, és
tűrhető hangja is van. Engem olyannyira kíméltek gyerekkoromban, hogy soha semmire nem kellett
figyelnem, és ennek következtében itt állok mindazon tudás nélkül, amely egy csinos nőnél
elengedhetetlenül szükséges. Nem mintha szószólója lennék annak a mai divatnak, hogy tökéletes
tudást kell szerezni minden nyelvben és tudományban: ez időpocsékolás. Ha egy nő tud franciául,
olaszul, németül, zenélni, énekelni, rajzolni stb., az dicséretreméltó, de egyetlen udvarlót sem hoz a
házhoz. Végső soron a bájnak és a modornak van a legnagyobb jelentősége. Nem gondolom tehát,
hogy Fredericának a felszínesnél nagyobb tudást kell elsajátítania, és azzal kecsegtetem magam,
nem marad annyi ideig az iskolában, hogy bármit alaposan megértsen. Azt remélem, hogy egy éven
belül Sir James felesége lesz. Tudod, mire alapozom a reményem, és ez minden bizonnyal jó alap,
mert az iskola Frederica korában igen megalázó egy lánynak; ezért aztán inkább ne hívd meg többé,
mert azt szeretném, hogy a helyzetét a lehető legkellemetlenebbnek találja. Sir Jamesben mindenkor
biztos vagyok, és figyelmét egyetlen levéllel újra fel tudom kelteni. Megkérlek viszont, hogy
akadályozd meg minden egyéb udvarlását, amikor a városba megy; időnként hívd meg, és beszélj
neki Fredericáról, nehogy elfelejtse.
A magam viselkedését az egész ügyben helyeslem, és úgy gondolom, hogy igen jól keveredik
benne a körültekintés és a gondoskodás. Egyes anyák ragaszkodnának hozzá, hogy lányuk az első
valamirevaló ajánlatot fogadja el, de én magam nem kényszerítem Fredericát egy olyan házasságba,
amely ellen tiltakozik a szíve. E durva lépés helyett egyszerűen úgy ajánlom fel neki a választást,
hogy teljességgel kényelmetlenné teszem az életét addig, amíg el nem fogadja a férfit. De elég
ebből a lehangoló lányból.
Talán kíváncsi vagy, hogy miképp sikerül itt eltöltenem az időt – az első hét elviselhetetlenül
unalmas volt. Most már azonban kezdünk helyre jönni; társaságunk bővült Mrs. Vernon öccsével,
egy jóképű fiatalemberrel, aki némi szórakozást ígér. Van benne valami, ami érdekel engem,
valamiféle pimaszság, olyan bizalmaskodás, amit majd helyrehozunk. Elevennek és okosnak
látszik, és ha nagyobb tiszteletet ébresztek benne magam iránt, mint amekkorát nővére kedves
közbenjárása beléplántált, kellemes flört lehet a dologból. Maradéktalan örömöt jelent, ha leigázunk
egy pimasz szellemet, ha egy utálatra kódolt személlyel ismertetjük el felsőbbrendűségünket. Hűvös
visszafogottságommal máris összezavartam; és arra törekszem majd, hogy még tovább
alacsonyítsam ezeknek az öntelt De Courcynak a büszkeségét, hogy meggyőzzem Mrs. Vernont,
hiába szórta nővéri intelmeit, Reginaldot pedig arról, hogy a nővére botrányosan meghazudtolt. Ez a
terv arra legalábbis jó lesz, hogy elszórakoztasson, s ne gondoljak olyan sokat arra, mily rettenetes,
hogy nem lehetek Veled és mindazokkal, akiket szeretek.
Örök híved,
S. Vernon

8. LEVÉL

Mrs. Vernon
Lady De Courcynak

Drága Anyám!
Egy darabig ne várd vissza Reginaldot. Azt kívánja, írjam meg Neked, hogy a jelenlegi enyhe
időjárás miatt elfogadta Mr. Vernon meghívását, hogy hosszabbítsa meg sussexi tartózkodását, és
vadásszanak együtt egy kicsit. Azt szeretné, hogy azonnal elküldessünk a lovaiért, és lehetetlen
megmondani, mikor láthatod Kentben. Az e változások miatti érzelmeimet nem palástolom előled,
drága Anyám, bár azt hiszem, jobb lenne, ha ezeket nem közölnéd Atyámmal, aki amúgy is
túlzottan aggódik Reginaldért, és ez olyan nyugtalanságnak tenné ki, amely súlyosan hatna
egészségére és kedélyállapotára. Lady Susannek két hét leforgása alatt határozottan sikerült
megkedveltetnie magát az öcsémmel. Röviden: meg vagyok győződve arról, hogy az eredetileg
megállapítottnál hosszabb tartózkodását bizonyos fokig a Lady Susan iránt érzett elragadtatása is
indokolja, s nem csupán az a vágya, hogy vadásszék Mr. Vernonnal. Persze én sem tagadhatom az
örömöm, amelyet öcsém hosszú látogatásából merítek. Ellenben nagyon ingerel ennek az aljas
nőnek a fortélyossága. Mi bizonyítaná jobban veszedelmes képességeit, mint az, hogy a visszájára
fordította Reginald ítéletét, amely pedig a házba való belépésekor határozottan ellene szólt. A
legutolsó levelében még néhány részletet is megírt nekem a hölgy langfordi viselkedéséről,
amelyeket egy olyan úrtól tudott meg, aki tökéletesen ismeri őladységét, s amelyek, ha igazak, csak
irtózatot válthatnak ki mindenkiből, s ezeknek maga Reginald is teljességgel hitelt adott. Biztos
vagyok benne, hogy ugyanolyan elítélően vélekedett róla, mint egyébként is Anglia minden
asszonyáról, és amikor megjött, nyilvánvaló volt, hogy úgy tekint rá, mint akit sem tapintat, sem
tisztelet nem illet, és hogy úgy érzi, őladysége minden férfi figyelmének örül, aki hajlandó flörtölni
vele.
Bevallom, Lady Susan úgy irányította a viselkedését, hogy ne adjon alapot ily gondolatra, s én a
legkisebb illetlenséget sem érzékeltem benne – semmi hiúságot, semmi tettetést, semmi léhaságot –,
mindent összevéve pedig annyira vonzó, hogy nem csodálkoznék Reginald elragadtatásán, ha
semmit sem tudna az előéletéről. De hogy minden józan ész és minden meggyőződése ellenére
ennyire kellemesen érzi magát a társaságában, az valóban megdöbbent. Csodálata eleinte nagyon
erős volt, de nem több a természetesnél; nem csodálkozom, hogy elbájolta Lady Susan modorának
nyájassága és finomsága. De amikor mostanában említést tesz róla, már rendkívüli rajongás szól
belőle, és tegnap még azt is mondta, nincs meglepve, hogy ily kedvesség és e tulajdonságok
hatással vannak a férfiszívre. Amikor én válaszképpen őladysége természetének rosszaságára
panaszkodtam, ő megjegyezte, hogy akármik legyenek is a hibái, azok az elhanyagolt neveltetésnek
és a korai házasságnak tulajdoníthatók, és hogy Lady Susan valójában csodálatos asszony.
Őladysége viselkedésének e felmentése vagy elfelejtése a csodálat hatására bosszant; és ha nem
tudnám, hogy Reginald túlságosan otthon van Churchillben, és nincs szüksége engedélyre
látogatásának meghosszabbításához, sajnálnám, hogy Mr. Vernon ezt lehetővé teszi neki.
Lady Susan szándékai természetesen puszta kacérságból fakadnak, vagy abból a vágyából, hogy
mindenki csodálja. Egy pillanatig sem képzelem, hogy valami komolyabbat is a szeme előtt tart, de
bánt, amikor látom, hogy rá tud szedni még egy olyan józan fiatalembert is, mint amilyen Reginald.
Szeretettel,
Catherine Vernon
 9. LEVÉL

Mrs. Johnson
Lady Susannek

Edward Street

Legdrágább Barátnőm!
Gratulálok Neked Mr. De Courcy érkezése alkalmából, és mindenképpen azt tanácsolom, menj
hozzá feleségül. Tudjuk, hogy az apja birtoka tekintélyes, és azt hiszem, hitbizomány is. Sir
Reginald igen beteges, és nem valószínű, hogy sokáig az utadban áll. Úgy hallom, a fiatalembernek
jó a híre, és bár Téged, legdrágább Susanem, senki nem érdemel meg igazán, Mr. De Courcyt
érdemes megszerezni. Manwaring persze dühöngeni fog, de te könnyen megbékítheted. Amellett a
legaggályosabb lelkiismeret sem követelheti meg, hogy az ő szabadulására várj. Találkoztam Sir
Jamesszel – múlt héten néhány napra a városba jött, és beugrott párszor az Edward Streetre.
Beszéltem vele Rólad meg a lányodról, és olyannyira nem felejtett el, hogy biztos vagyok benne,
akármelyikőtöket örömmel elvenne. Reményt ültettem belé Frederica megengesztelődéséről, és
rengeteget beszéltem a fejlődéséről. Megdorgáltam, amiért szerelmes Maria Manwaringbe;
tiltakozott, hogy ez csak vicc, és mindketten szívből nevettünk a lány csalódásán, röviden nagyon
jól megértettük egymást. Ostoba volt, mint mindig.
Őszinte híved,
Alicia

10. LEVÉL

Lady Susan
Mrs. Johnsonnak

Churchill

Nagyon hálás vagyok Neked, drága barátnőm, a Mr. De Courcyra vonatkozó tanácsodért,
amelynek célszerűségéről tudom, hogy teljes mértékben meg vagy győződve, bár én nem feltétlenül
szeretném megfogadni. Nem könnyen szánom el magam egy olyan komoly dologra, mint amilyen a
házasság, különösen mivel jelenleg nem vagyok pénzszűkében, és az öregúr haláláig talán nem sok
hasznom lenne a partiból. Igaz, vagyok elég hiú ahhoz, hogy azt higgyem, csak ki kell nyújtanom
érte a kezem. Megmutattam Mr. De Courcynak a hatalmam, és most élvezhetem az örömet, hogy
diadalmaskodom egy olyan lélek fölött, aki nem akart szeretni, és előítélettel viseltetett minden
múltbéli tevékenységemmel szemben. Reményeim szerint a nővére is meggyőződik arról, hogy
milyen keveset ér, ha valaki szűkkeblűen nyilatkozik a másik ember kárára, ha az intellektus és a jó
modor közvetlen hatásával állítjuk szembe. Tisztán látom, kellemetlenül érinti, hogy öccse egyre
jobb véleménnyel van rólam, és részéről nyilván semmi sem hiányzik, hogy szembe szálljon velem;
de amint elültetem a kételyt az öcsben a nővér véleményének igazságosságát illetően, azt hiszem,
dacolhatok Mrs. Vernonnal.
Örömmel figyelem, hogy Mr. De Courcy miképp halad a bensőségesség felé, és különösen azt,
amint modora változik annak következtében, hogy nyugodt méltósággal viselkedem, és nem
hagyom, hogy a túlzott közvetlenség uralja magatartását. Viselkedésem már az elejétől fogva
ugyanolyan visszafogott, és egész életemben soha ennyire nem mondtam le a kacérságról, bár talán
az uralomra sem vágytam soha ennyire elszántan. Érzelmes és komoly beszélgetésekkel teljes
mértékben leigáztam, és megkockáztatom, hogy ettől félig-meddig belém szeretett, ráadásul nyoma
sincs a közönséges flörtölésnek. Mrs. Vernon tudatában van, hogy rossz szolgálataiért mindenféle
bosszúra számíthat részemről, és pusztán ennek alapján föl kell fognia, hogy engem csupán nyájas
és őszinte magatartás vezérel. Gondolkodjék és cselekedjék azonban úgy, ahogy neki tetszik; én
eddig még sohasem láttam olyat, hogy egy nővér tanácsa meggátol egy fiatalembert abban, hogy
szerelmes legyen, ha akar. Most valamiféle bizalom irányába haladunk, és valószínűleg egyfajta
plátói barátság van kialakulóban köztünk. Részemről biztos lehetsz benne, hogy sohasem lesz több,
mert ha nem kötődnék is annyira valaki máshoz, mint amennyire kötődöm, lényegi kérdésnek
tartanám, hogy ne pazaroljam a szeretetemet egy olyan férfira, aki ilyen aljas módon merészelt
gondolni rám.
Reginaldnak remek a megjelenése, és méltó az általad hallott dicséretekre, de sokkal kisebb értékű
langfordi barátunknál. Kevésbé csiszolt, kevésbé megnyerő Manwaringnél, és viszonylag gyengébb
az a képessége, hogy olyan kellemes dolgokat mondjon, amelyektől az ember jóban lesz önmagával
és az egész világgal. Elég szeretetreméltó ahhoz, hogy elszórakoztasson, és igen kellemesen
eltöltsem társaságában azt a sok órát, amelyeket különben azzal töltenék, hogy igyekszem feloldani
sógornőm fenntartásait, és a férje sótlan csevegését hallgatom.
Megnyugtató a Sir Jamesről szóló beszámolód, és szándékaimról rövidesen szeretnék szót ejteni
Fredericának. Híved,
S. Vernon

11. LEVÉL

Mrs. Vernon
Lady De Courcynak

Churchill

Drága Anyám, valóban egyre jobban aggódom Reginaldért, mert szemtanúja vagyok, milyen
nagyon gyorsan kerül Lady Susan befolyása alá. Most már igen baráti viszonyban vannak, gyakran
hosszú beszélgetésbe elegyednek, és őladységének sikerült a legfortélyosabb kacérsággal a saját
céljainak megfelelően megmásítania Reginald ítéletét. Lehetetlen riadalom nélkül látni, hogy
milyen gyorsan kialakult köztük a meghitt kapcsolat, bár aligha feltételezem, hogy Lady Susan a
házasságra kacsingat. Bárcsak rá tudnád venni valamilyen hihető ürüggyel Reginaldot, hogy
hazatérjen. Egyáltalán nem áll szándékában itt hagyni bennünket, pedig én sokszor célozgatok neki
Atyánk törékeny egészségi állapotára, már amennyire ezt az illendőség megengedi a tulajdon
házamban. Őladysége most már korlátlan uralommal rendelkezik fölötte, amivel teljesen
elhomályosította Reginald korábbi rossz véleményét, és meggyőzte, hogy ne csupán feledje, de
igazolja is a lady viselkedését. Mr. Smithnek a langfordi eseményekről szóló beszámolóját,
amelyben azzal vádolta Lady Susant, hogy magába bolondította Mr. Manwaringet és a Miss
Manwaringnek udvarló fiatalembert is, és amelyben Churchillbe érkezésekor Reginald még
szilárdan hitt, most csupán botrányos koholmánynak minősíti. Ezt olyan indulatosan mondta, hogy
hangja arról árulkodott, megbánta, hogy valaha is az ellenkezőjét hitte.
Milyen őszintén fájlalom, hogy ez a nő átlépte a ház küszöbét! Mindig szorongva tekintettem
érkezése elébe – de most Reginaldért aggódom. Igen kellemetlen társaságra számítottam, de azt
nem képzeltem, hogy öcsémet egy kicsit is fenyegeti az a nő, akinek elveit oly jól ismeri, és akinek
jellemét oly szívből megveti. Jó lenne, ha el tudnád hívni innen.
Szeretettel,
Catherine Vernon

12. LEVÉL

Sir Reginald De Courcy

a fiának

Parklands

Tudom, hogy a fiatalemberek szívügyekbe még a legközelebbi rokonaiktól sem tűrnek beleszólást;
de remélem, kedves Reginaldom, Te különb leszel azoknál, akik mit sem törődnek apjuk
aggodalmával, és azt hiszik, kiváltságuk, hogy ne avassák bizalmukba, és semmibe vegyék
tanácsait. Te egyetlen fiúként és egy ősi család képviselőjeként nyilván tudod, hogy viselkedésed
felettébb érdekli hozzátartozóidat. A házasság igen fontos ügyében különösen kockán forog
minden; a tulajdon boldogságod, a szüleidé és a neved hitele. Nem feltételezem, hogy szándékosan
ilyen természetű elkötelezettséget vállalnál a tudtunkon kívül, vagy legalábbis anélkül, hogy meg
lennél győződve róla, helyeseljük választásodat; ám én akkor is attól tartok, hogy a mostanában
Hozzád közeledő hölgy talán berángat Téged egy olyan házasságba, amelyet közelebbi és távolabbi
családtagjaid egyaránt elleneznek.
Lady Susan kora már maga is jelentős akadály, de jellemtelensége olyannyival komolyabb, hogy
ahhoz képest még a tizenkét éves korkülönbség is keveset számít. Ha nem vakítana el valamiféle
bűbáj, nevetséges lenne megismételnem felettébb helytelen viselkedésének közismert példáit.
Férjének elhanyagolása, más férfiak bátorítása, extravaganciája és élvhajhászása oly botrányos és
hírhedt volt, hogy annak idején senkinek a figyelmét nem kerülhette el, és azóta sem felejthették el
ezeket. A mi családunknak Mr. Charles Vernon a maga jóindulatával mindig pasztellszínekkel
festette le őt; de minden nagylelkű igyekezete ellenére, hogy felmentse Lady Susant, mi tudjuk,
hogy ő a legönzőbb indítékból minden lehetségest elkövetett azért, hogy megakadályozza a
Catherine-nel kötendő házasságát.
Éveim és betegségeim növekvő száma miatt vágyom már rá, drága Reginaldom, hogy lássam,
megállapodtál a világban. Feleséged vagyona, mivel nekem, hála az égnek, van, közömbösen hagy;
ám a családja és jelleme egyaránt kivételes legyen. Ha úgy választasz, hogy egyikkel szemben sem
lehet kifogásom, azonnali és boldog áldásomat ígérem; de kötelességem ellenezni egy olyan partit,
amelyet csak a körmönfont mesterkedés valószínűsíthet, és végül zátonyra fut.
Lehetséges, hogy Lady Susan viselkedése puszta hiúságon alapul, vagy azon a vágyon, hogy
elnyerje egy olyan férfi csodálatát, akiről azt képzeli, hogy erős előítéleteket táplál vele szemben;
valószínűbb azonban, hogy valamilyen távolabbi célja van. Mivel szegény, talán olyan rokonságot
keres, amelyből előnye származhat. Te ismered a jogaidat, és nekem nem áll hatalmamban
megakadályozni, hogy Te örököld a családi birtokot. Az, hogy amíg élek, keserítselek, olyan
bosszúnem, amilyenhez aligha alacsonyodnék le, bármilyenek legyenek is a körülmények. Őszintén
elmondom Neked az érzéseimet és szándékaimat. Nem az aggodalmaidat szeretném növelni, hanem
a józan eszedre és a szeretetedre apellálok. Életem minden kellemességét tönkretenné, ha tudnám,
hogy elvetted Lady Susan Vernont. Annak az őszinte büszkeségnek a halála lenne az, amellyel
eddig a fiamra tekintettem, és elpirulnék, ha látnám, ha hallanám, ha gondolnék rá.
E levélnek talán nincs más haszna, mint hogy könnyítsek vele a tulajdon lelkemen; de
kötelességemnek érzem elmondani, hogy a Lady Susannel szemben táplált vonzalmad nem titok a
barátaid előtt, és óvnom kell téged tőle. Örülnék, ha megtudhatnám, miért nem hiszel Mr. Smith
híreinek; egy hónappal ezelőtt még nem kételkedtél a hitelességükben.
Ha meg tudsz nyugtatni afelől, hogy nincs más terved, mint csupán rövid időre élvezni a
beszélgetéseket egy okos asszonnyal, és a szépségével meg a képességeivel szembeni csodálatod
nem tesz vakká a hibáira, visszaadod a boldogságomat; ám ha erre nem vagy képes, legalább azt
magyarázd meg, mi okozta a róla alkotott véleményed ekkora változását.
Szeretettel,
Reginald De Courcy

13. LEVÉL

Lady De Courcy
Mrs. Vernonnak

Parklands

Drága Catherine-em!
Sajnos legutóbbi leveled érkezésekor szobámhoz kötött egy meghűlés, mely olyannyira ráment a
szememre, hogy nem tudtam magam elolvasni, amit írtál, úgyhogy nem utasíthattam vissza atyádat,
amikor felajánlotta, hogy felolvassa, s így megtudta, milyen nagy nyugtalanság gyötör az öcsédet
illető aggodalmaid miatt. Én magam szándékoztam Reginaldnak írni, amint a szemem engedi, hogy
felhívjam a figyelmét, milyen veszéllyel jár a bizalmas ismeretség egy olyan fortélyos asszonnyal,
mint amilyen Lady Susan, egy ilyen korú és szép reményű fiatalemberre nézve. Emlékeztetni
akartam továbbá, hogy igen magányosak vagyunk, és nagy szükségünk lenne arra, hogy felderítsen
bennünket, ezeken a hosszú téli estéken. Hogy ez használt volna-e, már soha nem lehet eldönteni;
de rendkívüli módon bosszankodom amiatt, hogy Sir Reginald megtudott valamit egy olyan ügyről,
amelyről előre láttuk, hogy nyugtalanítja majd. Minden aggodalmadat átérezte abban a pillanatban,
ahogy elolvasta a leveled, és biztos vagyok benne, hogy azóta sem tudta a fejéből kiverni a dolgot.
Postafordultával hosszú levelet küldött Reginaldnak, amelyben minden benne volt, és magyarázatot
kért tőle arról, hogy mit hallott lady Susanről, ami ellentmondott a valahai megdöbbentő
beszámolóknak. Válasza ma reggel érkezett meg, ezt mellékelem, mivel azt hiszem, látni szeretnéd.
Bárcsak megnyugtatóbb lenne! De mintha oly eltökéltséggel akarna jót gondolni Lady Susanről,
valamint oly bizonyosságról szól a házasságról stb., hogy nem könnyít a szívemen. Mindent
elkövetek azonban, hogy megnyugtassam atyádat, és ő csakugyan kevésbé szorong Reginald levele
óta. Mily bosszantó, drága Catherine-em, hogy ez a Ti nem szívesen látott vendégetek nem csupán
karácsonyi találkozásunkat akadályozta meg, de ily nagy bosszúságnak és kellemetlenségnek is az
okozója. Csókold meg a drága gyermekeket a nevemben.
Szerető anyád,
C. De Courcy

14. LEVÉL

Mr. De Courcy
Sir Reginaldnak

Churchill

Drága Atyám!
Ebben a pillanatban kaptam meg a leveled, amelytől jobban meghökkentem, mint bármitől
életemben. Felteszem, a nővéremnek köszönhetem, hogy olyan színben állított be, amely
méltánytalan, és ekkora riadalmat okozott Neked. Nem tudom, miért döntött úgy, hogy önmagát és
a családját nyugtalanítja egy olyan esemény várható bekövetkeztével, amelyről megerősíthetem,
hogy rajta kívül senki sem tartja lehetségesnek. Azzal, hogy ilyen tervet tulajdonít Lady Susannek,
megvon tőle minden jogot ahhoz az elemi együttérzéshez, amelyet még a legádázabb ellenségei sem
tagadtak meg tőle soha; és ugyanilyen kevésre tartja a józan eszemet, ha azzal gyanúsít, hogy
házassági reményekkel közeledem Lady Susanhez. Korkülönbségünk nyilván leküzdhetetlen
akadály, és én könyörgök Neked, drága Atyám, hogy csillapítsd lelkedet, és ne táplálj tovább olyan
gyanút, amelynél nem lehet ártalmasabb a tulajdon lelki békédre és kölcsönös megértésünkre
nézvést.
Nincsen más szándékom Lady Susannel, mint az, hogy rövid ideig élvezzem a beszélgetéseket
(ahogyan Magad kifejezted) egy nagy szellemi képességű asszonnyal. Ha Mrs. Vernon látogatásom
során figyelembe venné az iránta és a férje iránt érzett szeretetemet, akkor méltányosabban bánna
valamennyiünkkel; de nővérem sajnos meggyőződésből előítéleteket táplál Lady Susannel szemben.
A férjéhez való kötődése miatt, mely önmagában tiszteletre méltó, nem tudja megbocsátani az
egybekelésük megakadályozására tett erőfeszítéseket, amelyeket Lady Susan önzésének tulajdonít.
Ám a világ ebben az esetben is nagy kárt okozott a hölgynek akkor, amikor a legrosszabbat
feltételezte róla, holott viselkedésének indítékai bizonytalanok.
Lady Susan akkoriban hallott valamit, ami oly kedvezőtlen színben tüntette fel a nővéremet, hogy
meg volt győződve róla, Mr. Vernon boldogságát, akihez ő mindig nagyon kötődött, tökéletesen
tönkretenné a házasság. E körülmény pedig – mely megmagyarázza Lady Susan viselkedésének
igazi indítékát, és minden gáncsot elhárít, amelyet oly bőven vetettek neki – meggyőzhet bennünket
is arról, hogy milyen kevéssé kell hitelt adnunk a róla szóló szóbeszédeknek, mivel még a
legegyenesebb jellem se menekedhet a rágalmazás rosszindulatától. Ha nővérem, akinek még csak
alkalma sem nyílik arra, hogy rosszat tegyen, a maga elvonultságának biztonságában nem tudja
elkerülni a rosszallást, akkor nem ítélhetjük el ily keményen azokat, akiket a világban élve és
kísértésektől körülvéve olyan vétkekkel vádolnak, amelyeknek elkövetésére képesnek tartják őket.
Komolyan hibáztatom magam, amiért oly könnyen hittem Charles Smith Lady Susan sérelmére
kitalált botrányos meséinek, mivel most már meggyőződésem, hogy ezek nagymértékben
befeketítették Lady Susant. Ami Mrs. Manwaring féltékenységéti illeti, az teljes egészében az ő
elmeszüleménye; és a beszámolója arról, hogy Lady Susan elcsavarta Miss Manwaring kedvesének
a fejét, aligha megalapozottabb. Sir James Martint az ifjú hölgy vette rá, hogy szenteljen neki némi
figyelmet, és mivel vagyonos ember, könnyű belátni, hogy a lánynak lebegett a szeme előtt a
házasság. Köztudott, hogy Miss Manwaring mindenáron férjhez akar menni, és ezért senki sem
szánakozhat azon, hogy amikor vesztett egy másik nő nagyobb vonzerejével szemben, elszállt a
lehetősége annak, hogy méltó férfit szerezzen magának. Lady Susan egyáltalán nem szándékozott
ilyen hódításban részt venni, és amikor látta, menynyire rossz néven vette Miss Manwaring a
kedvese elpártolását, Mr. és Mrs. Manwaring legőszintébb könyörgése ellenére elszánta magát,
hogy távozik a családtól. Jó okkal feltételezem, hogy komoly ajánlatokat kapott Sir Jamestől, de az,
hogy a férfi vonzódásának felfedezésekor azonnal eljött Langfordból, minden elfogulatlan ember
szemében felmenti őt e vádpont alól. Bizonyos vagyok benne, drága Atyám, hogy Te megérted ezt
az érvelést, és ennél fogva igazságot szolgáltatsz egy igen sebzett asszony jellemének.
Tudom, hogy Lady Susan Churchillbe jövetelét csakis a legbecsületesebb és legbarátságosabb
szándékok vezérelték. Meggondoltsága és mértéktartása példás, a Mr. Vernonnal szemben tanúsított
tisztelete méltó hozzá, és az az óhaja, hogy jó véleményt alakítson ki magáról a nővéremben, több
viszonzást érdemel az eddig kapottaknál. Anyaként feddhetetlen. A gyermeke iránti nagy szeretetre
utal az, hogy olyan kezekbe adta, amelyekben leánya megkapja a megfelelő nevelést; de mivel
nincs meg benne a legtöbb anya vak és gyenge részrehajlása, azzal vádolják, hogy hiányzik belőle
az anyai gyöngédség. A józan ítéletűek azonban tudják, miképp értékeljék és helyeseljék jól célzott
szeretetét, és velem együtt azt kívánják, hogy Frederica Vernon az eddigieknél méltóbbnak
bizonyuljon anyja gyengéd gondoskodására.
Drága Atyám, most leírtam igazi érzéseimet Lady Susanről; e levélből megtudhatod, milyen
nagyra értékelem tulajdonságait, és mennyire becsülöm, jellemét; ám ha teljes és ünnepélyes
biztosítékom nem győzne meg arról, hogy aggodalmaid feleslegesek, azzal mélyen megalázol és
elszomorítasz. Szeretettel,
R. De Courcy

15. LEVÉL

Mrs. Vernon
Lady De Courcynak

Churchill

Drága Anyám!
Visszaküldöm Neked Reginald levelét, és teljes szívemből örvendezem, hogy Atyám
megkönnyebbült tőle. Add ezt át neki a gratulációmmal együtt; magunk között szólván azonban be
kell vallanom, ez engem csupán arról győzött meg, hogy öcsém jelenleg nem szándékozik elvenni
Lady Susant – arról nem, hogy három hónap múlva nem fenyeget ez a veszély. Igen hihető
beszámolót ad őladysége langfordi viselkedéséről, ami bárcsak igaz lenne, de információi nyilván
Lady Susantől erednek, és én nem nagyon hiszem el, hanem inkább kesergek meghitt viszonyukon,
amelyre egy ilyen téma megvitatása utal.
Sajnálom, ha kiváltottam öcsém neheztelését, de semmi jobbra nem számíthatok, amíg ő ilyen
buzgón igazolja Lady Susant. Velem Reginald igen szigorú, én mégis abban reménykedem, nem
hoztam elhamarkodott ítéletet a hölgyről. Szegény asszony! Bár elegendő okom van arra, hogy
idegenkedjem tőle, pillanatnyilag szánnom kell, mert több ok miatt is igazi nyomorúságban van. Ma
reggel levelet kapott a hölgytől, akinél elhelyezte a lányát, amelyben azt kérték tőle, hogy Miss
Vernont azonnal vigye el, mert szökési kísérleten kapták. Hogy miért vagy hová akart menni a lány,
az nem derült ki. Ám mivel helyzete kifogástalan volt, a dolog szomorú, és természetesen nagyon
lesújtotta Lady Susant.
Frederica már vagy tizenhat éves, és több esze is lehetne, de abból, amire anyja célozgat, attól
tartok, megátalkodott lány. Sajnos azonban elhanyagolták, és anyjának erre emlékeznie kellene.
Mr. Vernon elindult a városba, amint Lady Susan eldöntötte, hogy mit kell tenni. Ha képes,
ráveszi Miss Summerst, hogy továbbra is felügyelje Fredericát, de ha nem jár sikerrel, egyelőre
Churchillbe hozza a lányt, amíg valami más helyet nem találunk neki. Őladysége időközben azzal
vigasztalja magát, hogy a cserjésnél sétálgat Reginalddal, akinek, gondolom, e lesújtó esemény
alkalmából minden gyengéd érzelmét előcsalogatja. Rengeteget beszélt nekem erről, nagyon jól tud
beszélni, attó1 tartok, igazságtalan vagyok, ha azt mondom, túl jól beszél ahhoz, hogy ilyen mélyek
legyenek az érzelmei. De nem leszek szőrszálhasogató. Lehet, hogy feleségül megy Reginaldhoz.
Isten őrizz! – de miért lássak én élesebben bárki másnál? Mr. Vernon állítja, hogy sose látott még
mélyebb keserűséget, mint amikor őladysége kézhez kapta a levelet – és az ő ítélete talán alantasabb
az enyémnél?
Őladységének nagyon nem akarózott, hogy Fredericát Churchillbe engedje, és igaz is, hogy ez a
viselkedés merőben más elbánást érdemel. De máshová nem lehetett vinni a lányt, és nem marad itt
sokáig.
„Elengedhetetlenül szükséges lesz – mondta –, mint nyilván ön is tudja, kedves sógornőm, hogy
szigorúan bánjunk a lányommal, amíg itt van; felettébb fájdalmas dolog ez, de én igyekezni fogok
teljesíteni. Attól tartok, túlságosan gyakran voltam engedékeny, de szegény Fredericám természete
soha nem viselte jól az ellenállást. Támogatnia kell engem, és bátorítania. Fel kell hívnia a
figyelmem a feddés szükségességére, ha túl elnéző lennék.”
Mindez nagyon ésszerűen hangzik. Reginald olyannyira felbőszült a szegény, buta lány ellen!
Bizonnyal nem válik Lady Susan dicsőségére, hogy Reginald oly zord a lányával szemben; nyilván
az anya leírásaiból alkot fogalmat róla.
Nos, akármi legyen a sorsa, mi vigaszt lelünk a tudatban, hogy minden tőlünk telhetőt elkövettünk
a megmentéséért. Rá kell bíznunk a dolgot egy nagyobb hatalomra. Örök szeretettel,
Catherine Vernon

16. LEVÉL

Lady Susan
Mrs. Johnsonnak

Churchill

Drága Aliciám, soha életemben nem bosszantott fel úgy semmi, mint az a levél, amelyet ma reggel
kaptam Miss Summerstől. Ez az én kiállhatatlan lányom szökni próbált. Eddig fogalmam sem volt,
hogy ilyen ördögfióka; látszólag csupa lágyság, mint a Vernonok; ám amikor megkapta a levelet,
amelyben tájékoztattam a Sir Jamest illető szándékaimról, azonnal meg akart szökni; legalábbis
nem tudom másképp magyarázni a tettét. Felteszem, Clarke-ékhoz készült Staffordshire-be, mert
nincs más ismerőse. De megbüntetem, hozzáadom Sir Jameshez. Elküldtem Charlest a városba,
hogy ha tudja, rendezze el a dolgokat, mert én semmi esetre sem szeretném, hogy az a lány
idejöjjön. Ha Miss Summers nem tartja magánál, keresned kell egy másik iskolát, hacsak nem adjuk
férjhez azonnal. Miss S. értesített, hogy az ifjú hölgyből semmit sem tudott kiszedni az érthetetlen
viselkedéséről, ami megerősít engem a magyarázatomat illetően.
Frederica, azt hiszem, túl félénk, és túlságosan respektál engem ahhoz, hogy kiöntse nekem a
szívét; de ha a bácsikája a szelídségével megtud tőle valamit, akkor sem félek. Bízom benne, hogy
tudok olyan jó történetet fabrikálni, mint amilyen az övé. Ha büszke vagyok valamire, akkor az az
ékesszólásom. A figyelem és a megbecsülés ugyanúgy kijár az ügyes beszédnek, ahogy a csodálat a
szépségnek. És itt elegendő alkalmam van a tehetségem gyakorlásához, mert időm javát
beszélgetéssel töltöm. Reginald csak akkor fesztelen, ha magunkban vagyunk. Amikor az időjárás
megengedi, órákig járkálunk a cserjésnél. Tulajdonképpen nagyon kedvelem, okos és sok
mondandója van, de néha pimasz és fárasztó. Van benne valami nevetséges érzékenység, amely
megköveteli, hogy részletes magyarázatot adjak mindama kedvezőtlen jellemzésről, amit rólam
hallott, és mindaddig elégedetlen, amíg meg nem bizonyosodott róla, hogy a végére járt mindennek.
Ez egyfajta szerelem – de bevallom, nekem nincs különösebben az ínyemre. Sokkal jobban
kedvelem Manwaring gyengéd és megengedő szellemét, amely szilárdan meg van győződve az
érdemeimről, és beéri azzal, hogy mindaz, amit teszek, helyes; és némi megvetéssel szemlélem az
olyan szív tolakodó és kételkedő fantáziáit, amely mintha mindig megkérdőjelezné érzelmei
jogosságát. Manwaring valóban összehasonlíthatatlanul magasabban áll Reginaldnál – mindenben,
kivéve azt, hogy nem lehet velem. Szegény fickó! Szinte az őrületbe kergeti a féltékenység, amit én
nem bánok, mert annál semmi sem táplálja jobban a szerelmet. Azzal gyötör, engedjem meg neki,
hogy erre a vidékre jöhessen, és valahol a közelemben lakhasson inkognitóban – de én minden
ilyesmit megtiltok neki. Menthetetlenek azok a nők, akik elfelejtik, mivel tartoznak önmaguknak és
a világ róluk alkotott vélekedésének.
S. Vernon

17. LEVÉL

Mrs. Vernon
Lady De Courcynak

Churchill

Drága Anyám!
Mr. Vernon csütörtök este tért vissza, és magával hozta az unokahúgát. Lady Susan az aznapi
postával már értesítést kapott tőle, amelyben Mr. Vernon tájékoztatta, hogy Miss Summers
egyáltalán nem tűri tovább Miss Vernon jelenlétét az iskolájában. Ezért felkészültünk a kisasszony
érkezésére, és türelmetlenül vártuk egész este. Éppen teáztunk, amikor megjöttek, és én még
életemben nem láttam oly megfélemlített teremtményt, mint Frederica volt, amikor belépett a
szobába.
Lady Susan, aki addig könnyeket ontott, és igen izgatottnak látszott a találkozás gondolatától,
tökéletes önuralommal fogadta a leányát, és a legkisebb gyöngédséget sem árulta el. Alig szólt
hozzá, s amikor Frederica könnyekre fakadt, kivitte a szobából, és egy darabig nem tért vissza; majd
amikor belépett, a szeme nagyon vörösnek látszott, és ugyanolyan izgatott volt, mint azelőtt. De a
leányát nem láttuk többet.
Szegény Reginald rendkívüli módon aggódott, hogy szép barátnőjét ily kétségbeesettnek látja, és
oly gyengéd féltéssel figyelte, hogy én, aki olykor észrevettem, mily örömmel szemléli őladysége
öcsém arckifejezését, egészen kijöttem a sodromból. E szánalmas előadás egész este tartott, de oly
hivalkodóan és mesterkélten, hogy meggyőződésem szerint őladysége valójában nem érzett semmit.
Még jobban haragszom rá, mióta találkoztam a lányával. Az a szegény lány oly boldogtalannak
látszik, hogy megszakad érte a szívem. Lady Susan bizonyosan túl szigorú, pedig Frederica
természetéhez, úgy tűnik, felesleges a szigorúság. Tökéletesen félénknek, levertnek és bűnbánónak
látszik.
Nagyon csinos, bár kevésbé az anyjánál, akinek e tekintetben a nyomába sem ér. Az arcbőre
nagyon szép, de nem is olyan finom, nem is olyan rózsás, mint amilyen Lady Susannek van – és a
vonásai egészen vernonosak, az ovális arca meg a szelíd, sötét szeme, és különösen kedves a
tekintete, amikor a nagybátyjával vagy velem beszél, mert azzal, hogy barátságosan viselkedünk
vele, természetesen elnyertük a háláját. Anyja célzott rá, hogy a jelleme alakíthatatlan, de én még
sohasem láttam olyan arcot, amelyen ennyire nincs nyoma a gonosz hajlamoknak, mint az övén.
Abból, amit az egymással szemben tanúsított viselkedésükből most látok, Lady Susan állandó
szigorúságát és Frederica néma szomorúságát, arra következtetek, hogy az előbbi nem szereti
igazán a lányát, sohasem viselkedett vele méltányosan, és nem bánt vele gyengéden.
Még semmilyen beszélgetést nem tudtam folytatni az unokahúgommal; szégyenlős, és azt hiszem,
különös gondot kell fordítanom arra, hogy ne kerüljön nagyon közel hozzám. Semmi kézzel fogható
nem derült ki szökése okáról. Jószívű bácsikája nyilván félt attól, hogy elszomorítja, és nem tett föl
sok kérdést utazás közben. Bárcsak én hozhattam volna el helyette a lányt; azt hiszem, én a
harmincmérföldes úton kiderítettem volna az igazságot.
A kis zongorát e néhány napra Lady Susan kívánságára átvitettük Frederica szobájába, aki a nap
java részét ott tölti; azt mondja, gyakorol, de ritkán hallok valamit, amikor arra járok. Fogalmam
sincs, mihez kezd magával odabent, van ugyan rengeteg könyv a szobában, de nem minden lány tud
vagy akar olvasni, akit élete első tizenöt esztendejében magára hagytak. Szegény teremtés! Az
ablakából nem valami épületes a kilátás, mert a szoba a gyepre néz, tudod, amelynek egyik oldalán
a cserjés húzódik, ahol azt láthatja, hogy anyja egy órán át komoly beszélgetésbe elegyedve sétál
Reginalddal. Frederica korában egy lány nyilván gyerek még, ha ez nem hökkenti meg. Hát nem
megbocsáthatatlan, ha valaki ilyen példát mutat a leányának? Reginald mégis a legjobb anyának
hiszi – még mindig haszontalan lányként ítéli el Fredericát! Meg van győződve róla, hogy a kislány
szőkésére nincs mentség, és nem volt semmilyen kiváltó oka. Tudom, én sem mondhatom, hogy
volt, de jóllehet, Miss Summers azt állítja, a lány sohasem mutatta önfejűség vagy megátalkodottság
jelét a Wigmore Streeten, míg rajta nem kapták e szökésen, én nem könnyen adok hitelt annak, amit
Lady Susan Reginalddal elhitetett, és velem is el akar hitetni, hogy az egész szökési terv csak a
korlátozással szembeni türelmetlenségből és abból a vágyból fakadt, hogy megszökjön a tanítók
gyámsága e1ől. Jaj, Reginald, micsoda rabigába hajtották az ítélőképességedet! Még azt is alig meri
elismerni a lányról, hogy csinos, és amikor én a szépségéről beszélek, csak annyit felel, hogy
nincsen tűz a szemében.
Néha biztos benne, hogy a lány csökkent értelmi képességű, máskor meg abban, hogy csak a
természete a hibás. Egyszóval, amikor valakit mindig csak ámítanak, akkor lehetetlen, hogy
következetes legyen. Lady Susan szükségesnek tartja az önigazolásához, hogy Frederica legyen a
hibás, és valószínűleg olykor azt tekinti célravezetőnek, hogy a rossz természetéért vádolja, máskor
meg az esze hiányára panaszkodik. Reginald csupán azt szajkózza, amit őladysége mond.
Szeretettel,
Catherine Vernon

18. LEVÉL

Ugyanaz
ugyanannak

Churchill

Drága Anyám!
Nagy örömmel hallom, hogy a Frederica Vernonról szóló leírásom érdeklődést váltott ki Belőled,
mert csakugyan hiszek abban, hogy ő igazán megérdemli a tiszteletünket, és ha megírom azt az
elképzelést, amely nemrégiben körvonalazódott bennem, kedvező benyomásaid a lányról minden
bizonnyal erősödni fognak. Nem tudom elhessegetni a képet, hogy a lány egyre jobban vonzódik az
öcsémhez, oly gyakran látom, hogy tekintete megakad az öcsém arcán, és töprengő rajongás ül
benne! Reginald csakugyan nagyon jóképű, sőt mi több, olyasfajta nyíltság van benne, amely
nyilván nagy vonzerővel bír, és biztosan tudom, hogy Frederica ezt így is érzi. Általában
aggodalmas és elgondolkodó arckifejezését mindig mosoly deríti fel, amikor Reginald mond valami
mulatságosat; és beszélgessünk bármily komoly témáról, nagyot tévednék, ha az öcsém egyetlen
szava is elkerüli a figyelmét.
Szeretném, ha Reginald, mindennek tudatában lenne, mert mi tudjuk, hogy egy olyan szívre, mint
amilyen az övé, mennyire erősen hat a hála; és ha Frederica ártatlan vonzalma elvonná öcsémet a
lány anyjától, áldhatnánk a napot, amely Churchillbe sodorta. Azt hiszem, drága Anyám, Te sem
kifogásolnád, mint lányodat. Rendkívül fiatal, az bizonyos, cudar a neveltetése, és anyja
rettenetesen léha példát mutat neki; de akkor is állíthatom, hogy a természete kitűnő, képességei
pedig nagyon jók.
Bár még semmilyen eredményt nem ért el, egyáltalán nem annyira tudatlan, mint amennyire az
ember számítana rá, mert szereti a könyveket, és ideje java részét olvasással tölti. Anyja most még
többet hagyja magára, mint régebben, de én annyit vagyok mellette, amennyit csak lehet, és nagyon
igyekszem, hogy legyőzzem a félénkségét. Nagyon jó barátnők vagyunk, és bár ő sohasem nyitja ki
a száját az anyja jelenlétében, beszél eleget, amikor kettesben vagyunk: s ebből világos, hogy ha
Lady Susan megfelelően bánna vele, akkor előnyösebb színben jelenne meg. Nincs az övénél
gyengédebb, szeretőbb szív, engedelmesebb természet, ha korlátozások nélkül cselekszik. Kis
kuzinjai mindannyian nagyon szeretik.
Szerető lányod,
Catherine Vernon

19. LEVÉL

Lady Susan
Mrs. Johnsonnak

Churchill

Tudom, alig várod, hogy további híreket hallj Fredericáról, és talán hanyagnak hiszel, amiért
eddig nem írtam. Két héttel ezelőtt, csütörtökön érkezett meg a bácsikájával. Természetesen nem
vesztegettem az időmet, hanem rögtön viselkedésének okát tudakoltam, és hamarosan kiderítettem,
hogy tökéletesen igazam volt, amikor ezt a levelemnek tulajdonítottam. Tartalma oly alaposan
ráijesztett, hogy igazi kislányos megátalkodottsággal és ostobasággal, anélkül hogy mérlegelte
volna, hogy a fennhatóságom alól nem tud megszökni, otthagyta a Wigmore Streetet. Úgy
határozott, hogy elmenekül, és egyenesen barátaihoz, Clarke-ékhoz indult, de még kétutcányira sem
jutott, amikor szerencsére felfedezték a hiányát, üldözőbe vették és utolérték.
Ilyen volt Miss Frederica Susanna Vernon első kiemelkedő hőstette, és ha tekintetbe vesszük,
hogy ezt tizenhat éves, zsenge korában hajtotta végre, felettébb hízelgő jóslatokat mondhatunk a
jövendőjéről. Igen bosszantó azonban az illemtudásnak az a fitogtatása, amely megakadályozta
Miss Summerst, hogy magánál tartsa a lányt. Ha figyelembe veszem a lányom családi kapcsolatait,
oly rendkívülinek tűnik e finnyásság, hogy csak azt tudom feltételezni, a hölgyet az a félelem
vezérli, hogy sohasem kapja meg a pénzét. Akárhogy történt is azonban, Frederica visszatért a
szoknyám mellé, és mivel most semmi más nem köti le, szorgosan a maga szája íze szerint
szövögeti a Langfordban kitalált tervemet. Beleszeretett Reginald De Courcyba. Nem elég, hogy
nem engedelmeskedik anyjának, és visszautasít egy kifogástalan ajánlatot; vonzalmait
hasonlóképpen anyja jóváhagyása nélkül alakítja. Sohasem láttam, hogy egy ilyen korú lány ennyire
hajlamos legyen a férfiak játékszerévé válni. Érzelmei meglehetősen hevesek, és oly elbűvölő
ártatlansággal fejezi ki őket, ami józan ész szerint azt valószínűsíti, hogy minden férfi kineveti és
megveti majd, akivel csak találkozik.
Az ártatlanság szerelmi ügyekben sohasem válik be, és ez a lány mamlasznak született, akár
természetéből adódóan csinálja, akár csak affektál. Még nem vagyok benne biztos, hogy Reginald
látja-e, miben mesterkedik; és sok következménye sincs; pillanatnyilag közömbös tárgy a fiú
szemében, de a megvetés tárgya lesz, ha megérti az érzelmeit. Szépségét Vernonék felettébb
csodálják, de Reginaldra nincs hatással. Nagy kegyben áll a nagynénjénél természetesen azért, mert
oly kevéssé hasonlít rám. Pontosan a megfelelő társaság Mrs. Vernonnak, aki imád az első lenni, s
aki az értelmes és szellemes társalgás képességét tulajdonítja önmagának; Frederica tehát sohasem
fogja elhomályosítani. Amikor megérkezett, igyekeztem megakadályozni, hogy túl sokat legyen a
nagynénjével, de azóta megnyugodtam, mert úgy hiszem, bízhatom abban, hogy betartja a
szabályokat, amelyeket beszélgetéseikhez lefektettem.
Ám ne képzeld, hogy e sok engedékenység közepette egy pillanatra is lemondtam férjhez
adásának tervéről: nem! Változatlanul erre összpontosítok, ám még nem szántam el magam a
tekintetben, hogy miképp hozakodjam elő vele. Itt nem állhatok elő a dologgal, hogy Mr. és Mrs.
Vernon bölcsen meghányja-vesse; és most egyszerűen nem engedhetem meg magamnak, hogy
bemenjek a városba. Miss Fredericának ezért várnia kell egy csöppet.
Örök barátsággal,
S. Vernon
 20. LEVÉL

Mrs. Vernon
Lady De Courcynak

Churchill

Drága Anyám, felettébb váratlan vendégünk van. Tegnap érkezett. Hintót hallottam a kapu elől,
amint éppen a gyermekeimet etettem. Feltételeztem, szükség van rám, otthagytam a gyerekszobát,
és félúton voltam lefelé az emeletről, amikor Frederica falfehéren elrohant mellettem a szobájába.
Én azonnal követtem, és megkérdeztem, mi a baj. „Jaj! – kiáltotta –, eljött! Sir James eljött… most
mit csináljak?” Ez nem volt magyarázat; kértem, mondja meg, mire gondol. Abban a pillanatban
kopogtattak; Reginald volt az, aki Lady Susan utasítására jött, hogy lehívja Fredericát. „Mr. De
Courcy az – mondta Frederica fülig pirulva –, a mama küldte értem, mennem kell.”
Mindhárman lementünk, és láttam, hogy öcsém csodálkozva nézi Frederica arcát. Az ebédlőben
Lady Susant találtuk egy finom külsejű fiatalemberrel, akit ő Sir James Martin néven mutatott be.
Talán emlékszel, ő az, akit Lady Susan állítólag el akart bolondítani Miss Manwaringtől. A hódítást
azonban szemlátomást nem magának akarta, vagy azóta átruházta a lányára, mert Sir James most
fülig szerelmes Fredericába, méghozzá a lány anyjának teljes támogatásával. A szegény lány
azonban minden bizonnyal idegenkedik tőle; és bár a személyisége meg a modora rendben van, Mr.
Vernon is, én is nagyon gyenge fiatalembernek látjuk.
Frederica, amikor beléptünk a szobába, oly szégyenlősnek és zavartnak tűnt, hogy rendkívüli
mértékben együtt éreztem vele. Lady Susan nagyon figyelmesen viselkedett a látogatójával, én
mégis úgy érzékeltem, hogy nem örül különösebben a találkozásnak. Sir James hosszasan beszélt,
és sok udvarias ürügyet sorolt elő, amiért vette a bátorságot, hogy Churchillbe jöjjön, miközben
gyakrabban nevetett, mint ahogy a téma megkívánta volna; sok dolgot mondott el újra és újra, és
háromszor említette Lady Susannek, hogy néhány napja találkozott Mrs. Johnsonnal. Hébe-hóba
Fredericához is szólt, de az anyjához gyakrabban. A szegény lány egész idő alatt úgy ült, hogy ki se
nyitotta a száját; szemét lesütötte és arcszíne minden pillanatban változott, miközben Reginald
teljes némaságban figyelte, mi történik.
Végre Lady Susan, aki hitem szerint megunta a helyzetet, sétát javasolt. Magára hagytuk a két
urat, hogy felvegyük a kabátunkat.
Miközben mentünk fölfelé, Lady Susan engedélyt kért, hogy bejöhessen néhány pillanatra a
szobámba, mivel nagyon szeretett volna velem négyszemközt beszélni. Ennek megfelelően
beengedtem hát, és amint az ajtó becsukódott, így szólt: „Életemben nem, lepődtem meg úgy, mint
Sir James érkezésétől, és ennek váratlansága megköveteli, hogy bocsánatot kérjek öntől, drága
sógornőm, mert nekem mint anyának, ez igen hízelgő. Sir James olyannyira vonzódik a lányomhoz,
hogy már létezni sem tud a látása nélkül. Szeretetre méltó fiatalember, és kitűnő jellem; talán kicsit
túl sokat fecseg, de egy-két év alatt ez helyrejön, és egyéb szempontokból olyan jó parti
Fredericának, hogy vonzalmát mindig a legnagyobb örömmel figyeltem, és meggyőződésem, hogy
ön és a sógorom szívből helyesli majd a frigyet. Soha senkinek nem említettem még ennek
valószínűségét, mert úgy gondoltam, hogy amíg Frederica iskolába jár, addig jobb nem is tudni a
dolog létezéséről. Most azonban, hogy meggyőződésem szerint Frederica már túlságosan idős az
iskolai kötöttségekhez, és ezért a nem túl távoli jövőbe kell helyezni a Sir Jamesszel való
egybekelését, néhány napja már be akartam avatni önt és Mr. Vernont az egész ügybe. Biztos
vagyok benne, kedves sógornőm, hogy megbocsátja hosszú hallgatásomat, és egyetért abban, hogy
e körülményeket, bár bizonyos okból továbbra is bizonytalanság övezi őket, a lehető legnagyobb
óvatossággal kell leplezni. Amikor majd néhány év múlva abban a boldogságban lesz része, hogy
olyan férfira bízza édes kis Catherine-jét, aki kapcsolataiban és jellemében egyaránt kivételes,
megtudja, mit érzek most; bár – hála az égnek! – ön nem ugyanazon okokból örvendezik majd egy
ilyen eseménynek. Catherine mindennel bőségesen el lesz látva, és nem kell egy szerencsés frigytől
remélnie, hogy kényelemben élhet.”
Azzal fejezte be, hogy a gratulációmat kérte. Én ezt, azt hiszem, kicsit feszélyezetten megadtam
neki; mert e fontos ügy váratlan feltárása megfosztott attól, hogy világosan beszéljek. A
legnyájasabban köszönte meg azonban, hogy ilyen kedvesen gondoskodom róla és a lányáról, majd
így szólt:
„Nem szoktam feleslegesen nyilatkozni, drága Mrs. Vernon, és soha nem volt elég tehetségem
ahhoz, hogy a szívemtől távol eső érzelmeket színleljek; ezért bízom benne, hogy hisz nekem,
amikor kijelentem, hogy mielőtt megismertem, sok dicséretet hallottam önről, de fogalmam sem
volt, hogy így fogom szeretni, mint most. Továbbá meg kell mondanom, hogy az irántam mutatott
barátsága azért tölt el különösen jóleső érzéssel, mert jó okom van azt hinni, hogy egyesek
megpróbálták ellenem hangolni. Bárcsak azok – akárkik legyenek is –, akiknek ily kedves
szándékokat köszönhetek, látnák, hogy milyen jóban vagyunk, és megértenék azt az igazi szeretetet,
amelyet egymás iránt érzünk! De nem tartom fel tovább. Isten áldja meg, amiért ilyen jó hozzám
meg a lányomhoz, és továbbra is legyenek boldogok.”
Mit mondhat az ember egy ilyen asszonyról, drága Anyám? – a fogalmazásnak e
megfontoltságáról és ünnepélyességéről! És mégis gyanakszom mindarra, amit mondott.
Ami Reginaldot illeti, azt hiszem, nem tudja, mihez kezdjen a dologgal. Amikor Sir James
megjött, teljesen meglepettnek és tanácstalannak látszott. A fiatalember dőresége és Frederica
zavara erősen lekötötte a figyelmét; és bár azóta egy Lady Susannel folytatott kis magánbeszélgetés
megtette a magáét, minden bizonnyal még mindig neheztel őladységére, amiért ilyen embert enged
a lánya közelébe.
Sir James nagy lelki nyugalommal közölte, hogy néhány napig maradna. Reméli, nem tartjuk
különösnek, és tisztában van vele, hogy e szándék igen arcátlan dolog, de veszi magának a
bátorságot a rokonság okán, amely nemsokára kialakul köztünk – fejezte be kacagva. Még Lady
Susan is meghökkent kissé e pimaszságon; meggyőződésem, hogy szíve szerint azt szeretné, ha Sir
James távozna.
Valamit azonban tenni kell e szegény lányért, ha érzései csakugyan olyanok, amilyeneknek a
nagybátyja és én is hisszük. Nem szabad feláldozni sem fortélyért, sem nagyravágyásért, sőt még az
ezektől való félelemtől sem szabad szenvednie. Az olyan lány, akinek szíve Reginald De Courcyért
dobog – aki ugyan semmibe veszi –, jobb sorsot érdemel annál, hogy Sir James Martin felesége
legyen. Amint négyszemközt beszélni tudok vele, kiderítem az igazságot, bár ő mintha kerülne.
Remélem, ez nem olyasmiből fakad, amit én követtem el, és nem kell arra ébrednem, hogy túl sok
jót gondoltam róla. A Sir James jelenlétében tanúsított magatartása a legnagyobb feszélyezettségről
és elfogódottságról árulkodik; nem látok benne semmilyen bátorítást.
Adieu, drága Anyám,
Szeretettel,
Catherine Vernon

21. LEVÉL

Miss Vernon
Mr. De Courcynak

Uram!
Remélem, megbocsátja, hogy veszem magamnak a bátorságot, de a legnagyobb elkeseredés
kényszerít rá, különben restellném zavarni Önt. Igen boldogtalan vagyok Sir James Martin miatt, és
a világon semmilyen más lehetőség nincs, hogy segítsek magamon, csak ha írok Önnek, mert tilos
akár a bácsikámnak, akár a nénikémnek beszélnem a dologról. Mivel így áll a helyzet, attól tartok,
az, hogy Önhöz folyamodom, csupán kerülő útnak tűnik, mintha a Mama parancsainak csak a
betűjéhez, és nem a szelleméhez ragaszkodnék, de ha Ön nem fogja a pártomat, és nem győzi meg,
hogy mondjon le tervéről, akkor megőrülök, mert el nem bírom viselni Sir Jamest. Önön kívül senki
emberfia nem tudja erre a Mamát rábírni. Ha ezért megteszi nekem azt az elmondhatatlanul nagy
szívességet, hogy a pártomat fogja nála, és meggyőzi, hogy küldje el Sir Jamest, annyira le leszek
kötelezve Önnek, hogy azt kifejezni is lehetetlen. Mindig utáltam, már kezdettől fogva, úgyhogy ez
nem valami hirtelen támadt szeszély, erről biztosíthatom, Uram. Mindig ostobának, pimasznak és
ellenszenvesnek találtam, és most rosszabb, mint valaha. Inkább kétkezi munkával keresném meg a
kenyeremet, mint hogy hozzámenjek. Nem tudom, hogyan kérjem a bocsánatát e levélért, tudom,
hogy ez óriási merészség, és tisztában vagyok azzal is, hogy milyen rettenetesen feldühíti majd a
Mamát, de vállalnom kell a kockázatot. Maradok, Uram, legalázatosabb szolgája,
F. S. V.

22. LEVÉL

Lady Susan
Mrs. Johnsonnak

Churchill

Ez tűrhetetlen! Legdrágább barátnőm, soha ilyen dühös még nem voltam, és úgy kell
csillapítanom magam, hogy írok Neked, akiről tudom, hogy megérted minden érzésemet. Ki
másnak kellett kedden megérkeznie, mint Sir James Martinnak? Képzeld el a döbbenetemet és a
bosszúságomat – mert mint jól tudod sohasem akartam Churchillben látni. Milyen kár, hogy nem
ismerted a szándékait! És nem érte be annyival, hogy eljött, még azt is közölte, hogy néhány napig
itt marad. Meg tudtam volna mérgezni; én persze a legjobbat hoztam ki a helyzetből, és nagy
sikerrel adtam elő a történetemet Mrs. Vernonnak, aki – akármilyenek legyenek is valódi érzelmei –
semmit nem szegezett szembe vele. Azt az érvet is bevetettem, hogy Frederica udvariasan
viselkedik Sir Jamesszel, és megértettem vele, hogy teljességgel elszántam magam a kiházasítására.
Mondott valamit a lányom boldogtalanságáról, de ennyi volt az egész. Egy ideje már különösképp
elhatároztam magam a frigy mellett, mert láttam, hogy Fredericában gyorsan nő a vonzalom
Reginald iránt, és nem lehetek tökéletesen bizonyos abban, hogy e vonzalom nem kap-e végül
viszonzást. E vonzalom miatt, mely csakis a részvétből táplálkozhat, mindketten megvetendőek a
szememben, de semmi esetre sem vehetem biztosra, hogy nem ez lesz a végeredmény. Igaz, hogy
Reginald egy csöppet sem lett hűvösebb irányomban; mostanában mégis spontán és felesleges
módon emlegeti Fredericát, sőt egy ízben még dicsérte is.
Teljes döbbenet lett úrrá rajta látogatóm megjelenésekor; eleinte olyan figyelemmel vizsgálgatta
Sir Jamest, amelybe örömömre némi féltékenység vegyült; sajnos azonban nem gyötörhettem meg
igazán, mert Sir James, bár velem rendkívül gáláns volt, rövidesen az egész társaság tudomására
hozta, hogy szíve a lányomért dobog.
Amikor négyszemközt maradtunk, nem került nagy fáradságomba meggyőzni De Courcyt, hogy
ha mindent tekintetbe veszünk, én tökéletesen jogosan kívánom e frigyet; és úgy látszik, az egész
ügy megnyugtatóan elrendeződött. Nyilván mindannyian észrevették, hogy Sir James nem egy
bölcs Salamon, de én határozottan megtiltottam Fredericának, hogy Charles Vernonnak vagy a
feleségének panaszkodjék, és ők ezért nem is avatkozhatnak be, bár az én arcátlan sógornőm, hitem
szerint, csak az alkalomra vár.
Eddig minden nyugodt és csendes mederben folyik; és bár én alig vártam, hogy Sir James itteni
tartózkodása véget érjen, a lelkem tökéletesen elégedett a dolgok állásával. Képzeld el ezek után,
mit éreztem akkor, amikor terveimet egyszer csak megzavarták, méghozzá olyan irányból, ahonnan
a legkevésbé számítottam rá. Reginald ma reggel belépett a szobámba, arckifejezése szokatlanul
ünnepélyes volt, és némi hímezés-hámozás után tájékoztatott, hogy szeretne meggyőzni, helytelen
és barátságtalan dolog tőlem, hogy engedem Sir James Martint a lányomhoz közeledni, akinek
pedig ehhez semmi kedve. Megrökönyödtem. Amikor rájöttem, hogy nem lehet elviccelni a dolgot,
higgadtan magyarázatot kértem, s azt tudakoltam, mi késztette arra és ki biztatta azzal, hogy engem
megrójon. Ekkor elmondta miközben szavait néhány pimasz bókkal és rosszul időzített gyengéd
kifejezéssel fűszerezte, amelyeket én tökéletes közömbösséggel hallgattam, hogy a lányom
tájékoztatta az őt, Sir Jamest és engem érintő körülményekről, amelyek őt nagy nyugtalansággal
töltik el.
Röviden megtudtam, hogy Frederica írt neki, a közbenjárását kérte, és hogy amikor megkapta a
levelet, beszélgetett vele annak témájáról, hogy megértse a részleteket, és megismerje a lányom
igazi óhajait!
Kétségem sincs afelől, hogy a lány ezt az alkalmat ragadta meg, és tudatta a szerelméről; erről
meggyőzött az is, ahogy a lányomról beszélt. Ugyan mi hasznát venné az ilyen szerelemnek!? Én
mindig megvetettem az olyan embert, aki beéri a szenvedéllyel, amelyet sosem akart kiváltani, és
nem is dolgozott meg érte. Ki nem állhatom az ilyet. Nem becsülhet engem igazán, különben nem
hallgatta volna meg Fredericát; az a lány meg a lázadó kis szívével és az illetlen érzéseivel hogyan
bízhatta magát egy olyan fiatalember védelmére, akivel alig váltott két szót eddig? Megdöbbent
mind a lányom szemérmetlensége, mind Reginald hiszékenység. Hogy merészelte elhinni, amit a
lányom rosszallóan mondott rólam!? Nem kellett volna-e bizonyosnak lennie abban, hogy
megkérdőjelezhetetlen indokaim vannak mindarra, amit tettem!? Hová tette a józan eszembe és
jóságomba vetett bizalmát; hol volt a harag, amelyet az igaz szerelem diktál azzal szemben, aki
becsmérel, s aki ráadásul tehetségtelen és műveletlen csitri, egy gyerek, akit ő mindeddig semmibe
vett?
Egy ideig nyugodt voltam, de a legnagyobb béketűrés is véget ér egyszer, és remélem, azután
megfelelőképp élesen válaszoltam. Ő igyekezett, hosszan igyekezett csillapítani haragomat, de
bolond az a nő, aki ha vádakkal sértegetik, bókokkal kiengesztelhető. Végre távozott, ugyanolyan
bosszúsan, mint amilyen én voltam, és még jobban kimutatta haragját. Én egészen hűvös voltam, de
ő a legvadabb dühének engedett utat. Ezért arra számítok, hogy gyorsabban lelohad, és talán örökre
el is tűnik, az enyém viszont friss marad, és engesztelhetetlen.
Most bezárkózott a szobájába, hallottam, hogy oda megy, amikor elhagyta az enyémet. Milyen
kellemetlen gondolatai lehetnek, hihetné az ember! De egyesek érzései felfoghatatlanok. Én még
nem csillapodtam le eléggé ahhoz, hogy meglátogassam Fredericát. Ő nem felejti egyhamar e nap
eseményeit. Rá fog jönni, hogy hiába engedett szabad folyást zsenge szerelmének, hogy örökre
kitette magát az egész világ megvetésének és megbántott anyja legsúlyosabb neheztelésének.
Szeretettel,
S. Vernon

23. LEVÉL

Mrs. Vernon
Lady De Courcynak

Churchill

Hadd gratuláljak Neked, drága Anyám. Az ügy, amely oly sok aggodalomra adott okot, szerencsés
végkifejlet felé közelít. Kilátásaink felettébb örömtelik; és mivel a dolgok ily kedvező fordulatot
vettek, nagyon sajnálom, hogy tudattam Veled a nyugtalanságomat; mert annak a tudatnak az
öröme, hogy a veszedelem elmúlt, talán nem ér fel mindazzal, amit eddig megszenvedtél.
Annyira izgatott vagyok az örömtől, hogy alig tudom fogni a tollat, de elhatároztam, küldök
Neked néhány sort Jamesszel, hogy némi magyarázatot kapj arra, ami nyilván igen megdöbbent,
azaz hogy Reginald miért tér vissza Parklandsbe.
Vagy fél órával ezelőtt Sir Jamesszel ültem az ebédlőben, amikor öcsém kiszólított. Azonnal
láttam, hogy valami baj van; arca vörös volt, és igen felindultan beszélt. Ismered, drága Anyám,
hogy milyen türelmetlen, amikor valami nyomja a lelkét.
„Catherine – mondta –, ma hazamegyek. Sajnálom, hogy itthagylak benneteket, de mennem kell.
Nagyon régen nem láttam már apámat és anyámat. Azonnal előreküldöm Jamest a lovakkal, tehát
ha leveled van, ő el tudja vinni. Én csak szerdán vagy csütörtökön érek haza, mivel Londont is útba
ejtem, ahol üzleti ügyeim vannak. De mielőtt elmegyek – folytatta immár halkabban, de még
nagyobb nyomatékkal –, figyelmeztetnem kell téged egy dologra. Ne hagyd, hogy Frederica
Vernont boldogtalanná tegye ez a Martin. Feleségül akarja venni… Frederica anyja erőlteti a
házasságot… de a lány még a gondolatát sem bírja elviselni. Légy nyugodt, az igazság teljes
ismeretében mondom, amit mondok. Tudom, hogy Fredericát boldogtalanná teszi Sir James ittléte.
Kedves lány, és jobb sorsot érdemel. Azonnal küld el ezt az embert. Hiszen bolond… de hogy mit
akar Frederica anyja, azt csak az ég tudja! Isten veled – tette hozzá, miközben jelentőségteljesen
megfogta a kezem –, nem tudom, mikor látsz legközelebb. De emlékezz arra, amit Fredericáról
mondtam; úgy kell intézned, hogy méltányosan bánjanak vele. Szeretetre méltó lány, és sokkal jobb
a lelke, mint amilyennek gondoltuk.”
 Ezután kiment, és fölszaladt az emeletre. Nem is próbáltam megállítani, mert tudtam, mit érez;
olyasmit, amit én is, miközben hallgattam, azt hiszem, nem kell magyaráznom. Egy-két percig ott
maradtam azon helyt, lenyűgözve a csodától – méghozzá ennek egy igen kellemes fajtájától; mégis
át kellett gondolnom a dolgot, hogy zavartalanul boldog legyek.
Vagy tíz perccel azután, hogy visszatértem a szalonba, Lady Susan lépett be. Természetesen
kikövetkeztettem, hogy ő meg Reginald veszekedett, és gondterhelt csodálkozással kerestem arcán
vélekedésem alátámasztását. Ő az ámítás nagyasszonya lévén azonban tökéletesen nyugodtnak tűnt,
és miután rövid ideig közömbös témákról csevegtünk, így szólt: „Wilsontól hallottam, hogy
elveszítjük Mr. De Courcyt. Igaz, hogy ma reggel távozik Churchillből?” Azt feleltem, igaz. „Erről
egy szót sem szólt az este – mondta ő nevetve –, sőt még a reggelinél sem. De talán ő maga sem
tudta. A fiatalemberek gyakran hoznak kapkodó döntéseket… amelyeket aztán nem is nagyon
visznek véghez. Nem lennék meglepve, ha végül meggondolná magát, és nem menne el.”
Nem sokkal ezután kiment a szobából. Én azonban bízom benne, drága Anyám, nincs okunk attól
tartani, hogy megmásítja tervét; ahhoz már túl előreszaladtak a dolgok. Nyiván veszekedtek,
méghozzá frederica ügyében. Lady Susan nyugalma megdöbbentett. De micsoda örömben lesz
részed, hogy megint látod a fiadat, aki még mindig méltó a megbecsülésedre, még mindig képes
arra, hogy boldoggá tegyen!
Amikor legközelebb írok, remélem, tudathatom majd, hogy Sir James elment, Lady Susan
vereséget szenvedett, és Frederica lelki békéje helyreállt. Sok teendőnk van, de megtesszük. Alig
várom, hogy megtudjam, mi okozta e döbbenetes változást. Úgy fejezem be, ahogy kezdtem, a
legőszintébb gratulációval.
Örök szeretettel,
Catherine Vernon

24. LEVÉL

Ugyanaz
ugyanannak

Churchill

Amikor elküldtem legutóbbi levelemet, drága Anyám, kevéssé képzeltem, hogy az örömteli
izgalom, amelyben akkor leledztem, ily sebesen, ily bánatosan az ellenkezőjére fordul! Nem tudom
eléggé megbánni, hogy egyáltalán írtam Neked. De ki láthatta volna előre, mi történik? Drága
Anyám, elszállt minden remény, ami még két órával ezelőtt is oly boldoggá tett. Lady Susan és
Reginald kibékült, és ugyanott állunk, ahol azelőtt. Csupán egy nyereség van: Sir James Martin
eltávozott. Minek nézünk most elébe? Igazán csalódott vagyok. Reginald majdnem elment; a lovát
szinte az ajtó elé hozták! Ki ne lett volna biztos a dologban?
Fél órán át arra számítottam, hogy akármelyik pillanatban távozhat. Miután elküldtem a levelet,
Mr. Vernonhoz mentem, és leültem vele a szobájában, ahol megtárgyaltuk az egész ügyet. Aztán
elhatároztam, hogy megkeresem Fredericát, akit nem láttam reggeli óta. A lépcsőn találkoztam vele,
és láttam, hogy sír.
„Drága néném – mondta –, elmegy, Mr. De Courcy elmegy, és az egészről én tehetek. Attól tartok,
néném, dühös lesz, de tényleg fogalmam sem volt róla, hogy ez lesz a vége.”
„Kedvesem – válaszoltam –, ne hidd, hogy mentegetőznöd kell. Le vagyok kötelezve
mindenkinek, aki segít hazaküldeni az öcsémet; mert – kaptam észbe – tudom, hogy apám nagyon
szeretné, már látni. De te mit követtél el ebben a dologban?”
Fülig pirulva válaszolt: „Olyan boldogtalan voltam Sir James miatt, hogy nem tehetek róla...
valami nagyon rosszat követtem el, tudom... de önnek fogalma sincs, hogy milyen nyomorult
helyzetben vagyok, és a mama megparancsolta, hogy soha ne beszéljek önnek vagy a bácsikámnak
erről... és...” „Ezért te az öcsémmel beszéltél, hogy ő lépjen közbe” – mondtam, mert meg akartam
kímélni a magyarázkodástól. „Nem... hanem írtam neki. Tényleg írtam. Fölkeltem pirkadat előtt...
vagy két óra lehetett még addig... és amikor megírtam a levelet, azt gondoltam, soha nem lesz
bátorságom átadni. Reggeli után azonban, amikor a szobámba igyekeztem, találkoztam vele a
folyosón, és mivel tudtam, hogy minden attól a pillanattól függ, rávettem magam, hogy átadjam. Ő
volt olyan kedves, és azonnal átvette; nem mertem ránézni... és rögtön elszaladtam. Olyan rettegés
tört rám, hogy alig kaptam levegőt. Drága néném, ön nem is tudja, milyen nyomorult helyzetben
vagyok.”
„Frederica – mondtam –, nekem kellett volna elmondanod a kínjaidat. Olyan barátnőre találtál
volna bennem, aki mindig készen áll, hogy segítsen. Gondolod, hogy a bácsikád és én nem karoltuk
volna fel ugyanolyan őszintén az ügyedet, mint az öcsém?”
„Nem volt kétségem a jóságuk felől – mondta, és megint elpirult –, de úgy gondoltam, hogy ha
valaki, akkor Mr. De Courcy érhet el valamit anyámnál; ám tévedtem; rettenetes veszekedés tört ki
köztük emiatt, és Mr. De Courcy most elmegy. A mama sose fog megbocsátani nekem, és rosszabb
lesz a sorom, mint valaha.” „Ugyan, dehogy – feleltem. – Egy ilyen helyzetben anyád tiltása nem
akadályozhatja meg, hogy velem beszélj az ügyről. Nincs joga, hogy boldogtalanná tegyen, és nem
is tesz. Az, hogy Reginaldhoz folyamodtál, csak jót tehet minden félnek, azt hiszem, ez a legjobb,
amit tehettél. Biztos lehetsz benne, hogy nem leszel boldogtalan tovább.”
Abban a pillanatban nagy megdöbbenéssel láttam, hogy Reginald lép ki Lady Susan szobájából.
Azonnal rosszat sejtettem. Szemlátomást zavarba jött, amikor megpillantott. Frederica azonmód
eltűnt. „Indulsz? – kérdeztem. – Mr. Vernont a szobájában találod.” „Nem, Catherine – felelte. –
Nem megyek el. Beszélhetnék veled egy percre?”
Bementünk a szobámba. „Rájöttem – folytatta, és zavara közben egyre nőtt –, hogy a szokásos
bolond elhamarkodottságommal cselekedtem. Tökéletesen félreértettem Lady Susant, és már-már
ott tartottam, hogy viselkedésének hamis értelmezése miatt itthagyom a házat. Valami nagyon nagy
tévedés van itt... mindannyian tévedtünk, azt hiszem. Frederica nem ismeri az anyját... Lady Susan
csakis jót akar neki... de Frederica nem viselkedik vele bizalmasan. Lady Susan ezért nem mindig
tudja, mi teszi a lányát boldoggá. Azonkívül nekem nem lehetett jogom közbelépni... Miss Vernon
hibát követett el, amikor hozzám folyamodott. Egyszóval, Catherine, minden elromlott... de most
minden szerencsésen elrendeződött. Azt hiszem, Lady Susan szeretne beszélni veled erről, ha
ráérsz.”
„Persze” – feleltem, és mélyet sóhajtottam a sántító történet hallatán. De nem tettem megjegyzést,
mert hiábavaló lett volna. Reginald örült, hogy szabadulhat, én pedig mentem Lady Susanhez;
csakugyan kíváncsi voltam az ő beszámolójára is.
„Hát nem megmondtam – kérdezte mosolyogva –, hogy az öccse végül nem hagy itt bennünket?”
„De igen – feleltem nagyon higgadtan –, ám én azzal áltattam magam, hogy téved.” „Nem
kockáztattam volna meg ezt a véleményt – vágott vissza –, ha abban a pillanatban nem ötlik fel
bennem, hogy távozási szándékát talán az a beszélgetés váltotta ki, amelyet reggel folytattunk, és
amely úgy végződött, hogy ő igen elégedetlen volt, mert nem pontosan értettük meg egymást. Ez a
gondolat merült fel bennem abban a pillanatban, és azonnal elhatároztam, hogy egy véletlen vita,
amelyért én valószínűleg ugyanannyira hibáztatható vagyok, mint amennyire ő, nem foszthatja meg
önt az öccsétől. Ha emlékszik, szinte azonnal elhagytam a szobát. Eltökéltem magam, hogy nem
vesztegetem az időt, és tisztázom ezeket a félreértéseket. A helyzet a következő: Frederica
határozottan ellenáll annak, hogy hozzámenjen Sir Jameshez… „És ladységed csodálkozik ezen? –
kiáltottam fel kissé hevesen –. Fredericának kitűnő esze van, Sir Jamesnek pedig semmi.” „Én
egyáltalán nem bánom ezt drága sógornőm – mondta –, ellenkezőleg, hálás vagyok, hogy a lányom
ily kedvező jelét adta a józanságának. Sir James semmi esetre sem ér fel hozzá... a gyerekes
modorától ez még jobban kitűnik... és ha Frederica birtokában lett volna annak az éleslátásnak és
azoknak a képességeknek, amelyeket nála látni szeretnék, vagy ha valaha tudtam volna, hogy ennyi
mindennek van a birtokában, nem erőltettem volna a frigyet.” „Különös, hogy egyedül ön nem
tudott a lánya eszéről.” „Frederica sosem juttatja érvényre a képességeit; szégyenlősen és
gyerekesen viselkedik. Azonkívül fél is tőlem; aligha szeret. Míg szegény apja élt, elkényeztetett
gyerek volt; a szigorúság, amellyel azóta bánnom kell vele, teljességgel lehűtötte a szeretetét; és
nincs meg benne az a ragyogó értelem, az a tehetség, az a szellemi erő sem, amely segítené az
előrejutásban.” „Mondja inkább azt, hogy alkalmatlan volt a neveltetése.” „Az ég a tanúm, drága
Mrs. Vernon, hogy én ennek mennyire a tudatában vagyok; de szeretnék elfeledni minden
körülményt, mely árnyékot vethet annak emlékére, akinek a neve szent előttem.”
 Ekkor úgy tett, mintha sírva fakadna. Elvesztettem a türelmem. „De – kérdeztem – mit is akart
ladységed mondani az öcsémmel való nézeteltérésről?” „Ezt a lányomnak egy olyan tette váltotta
ki, amely egyaránt jelzi ítélőképességének hiányát és a tőlem való szerencsétlen rettegését is, amit
már említettem. Levelet írt Mr. De Courcynak.” „Tudom, hogy írt. Ön megtiltotta neki, hogy Mr.
Vernonnal vagy velem beszéljen sanyarú helyzetéről; mi mást tehetett ezért, mint hogy az öcsémhez
fordult?” „Te jóisten – kiáltott fel –, milyen véleménye van önnek rólam?! Hát azt feltételezi, hogy
tudtam a boldogtalanságáról? Hogy az volt a célom, hogy megnyomorítsam saját gyermekemet, és
azért tiltottam meg, hogy önökkel a dologról beszéljen, mert féltem, hogy meghiúsítják ördögi
tervemet? Gondolja, hogy híján vagyok minden őszinte és természetes érzésnek? Hogy képes
vagyok örök nyomorúságra kárhoztatni őt, akinek boldogulását előmozdítani az első számú evilági
kötelességem?” „Már a gondolat is szörnyű. Mi volt tehát a szándéka, amikor ragaszkodott a
hallgatásához?” „Mi haszna lehetett volna, drága sógornőm, ha önhöz fordul, akárhogyan áll is a
dolog? Miért tenném ki önt olyan kérelmeknek, amelyeket én nem hallgatok meg? Egy ilyen dolog
sem önnek, sem neki, sem nekem nem lenne kívánatos. Ahol az én elhatározásom kell, ott nem
kívánom más beavatkozását, legyen akármily barátságos is. Tévedtem, igaz, de azt hittem, igazam
van.” „De mi volt az a tévedés, amelyre ladységed oly gyakran hivatkozik? Miből eredt a lánya
érzéseinek ily megdöbbentő félreértelmezése? Tudta, hogy Frederica nem szereti Sir Jamest?” „Azt
tudtam, hogy nem tökéletesen az a férfi, akit választana. De meggyőződtem róla, hogy a vele
szemben támasztott kifogásai nem a hibák felismeréséből erednek. Ám e pillanatban, drága
sógornőm, ne faggasson még ki túl részletesen... – folyatta, miközben gyengéden megfogta a
kezem. – Őszintén bevallom, hogy van lepleznivalóm. Frederica sok gondot okoz nekem. Az
különösen bánt, hogy Mr. De Courcyhoz fordult.” „Mire óhajt célozni – kérdeztem – ily
rejtélyesen? Ha úgy gondolja, hogy a lánya vonzódik Reginaldhoz, a Sir Jamest illető ellenszenvére
akkor is ugyanúgy oda kell figyelnie, mint ha csupán a férfi dőreségének felismerése váltotta volna
ki. És ladységed miért veszekedett az öcsémmel egy olyan beavatkozás miatt, amelyről tudja, hogy
az öcsém természeténél fogva nem utasíthatta vissza?”
„Az ő természete lobbanékony, és eljött hozzám, hogy megdorgáljon, mert mélységesen együtt
érzett ezzel a lánnyal, akivel mostohán bánnak, ezzel a kétségbeesett hősnővel! Félreértettük
egymást. Azt hitte, többről tehetek, mint amennyiről valójában tehettem; a beavatkozását
megbocsáthatatlanabbnak éreztem akkor, mint most. Én igazán becsülöm őt, és elmondhatatlanul
bántott, hogy ily rossz véleménnyel van rólam. Mindketten elveszítettük a fejünket, és
természetesen mindketten hibásak vagyunk. Az a döntése, hogy elmegy Churchillből, összhangban
van általános türelmetlenségével; amikor azonban megtudtam a szándékát, és ugyanakkor
elgondolkodtam rajra, hogy talán mindketten félreértettük a másikat, elhatároztam, hogy
megmagyarázom, mielőtt késő lenne. Mert én az ön családjának minden tagját szeretem, és
bevallom, érzékenyen érintene, ha a Mr. De Courcyval való kapcsolatom ily szomorúan végződne.
Még csak annyit szeretnék mondani, hogy mivel meggyőződtem Frederica Mr. Jamesszel szemben
jogosan táplált ellenszenvéről, azonnal tájékoztatom Sir Jamest, hogy mondjon le a lányomhoz
fűzött reményeiről. Szégyellem magam, amiért – ha ártatlanul is – boldogtalanná tettem a lányom.
Minden jóvátételt megkap, amit hatalmamban áll megadni neki; ha ugyanannyira becsüli a
boldogságát, mint amennyire én, ha olyan bölcsen dönt és uralkodik önmagán, ahogy kell, most már
könnyebb lehet neki. Bocsásson meg, drága sógornőm, hogy így elrabolom az idejét, de tartoztam
magamnak ennyivel; és e magyarázat után bízom benne, nem fenyeget az a veszély, hogy kisebb
leszek a szemében.”
Mondhattam volna: „ugyan, dehogy”, de némán otthagytam. Ennyi telt a béketűrésemből. Nem
tudtam volna abbahagyni, ha megszólalok. A magabiztossága, a csalárdsága – de nem hagyom,
hogy elragadjanak az indulataim; nyilván épp eléggé megütközöl Te is e történeten. Az én szívem
belesajdul.
Amint valamennyire összeszedtem magam, visszatértem a szalonba. Sir James fogata az ajtó előtt
állt, ő pedig vidáman, mint mindig, nemsokára eltávozott. Mily könnyen tud őladysége bátorítani
vagy elbocsátani egy udvarlót!
E felszabadulás ellenére Frederica még mindig boldogtalannak tűnik, talán még mindig anyja
haragjától tart, és bár rettegett attól, hogy öcsém elutazik, most a maradása miatt féltékeny. Látom,
milyen szigorúan figyeli őt is, Lady Susant is. Szegény lány, most már nem tudok reményt önteni
belé. Esély sincs rá, hogy a vonzalmát viszonozzák. Reginald már nagyon másként gondol rá, mint
azelőtt, és bár méltányos vele, az, hogy kibékült Lady Susannel, hiúvá tesz minden reményt.
Készüljön fel, drága Anyám, a legrosszabbra. Őladysége biztosabban a markában tartja az
öcsémet, mint valaha. Amikor ez a szerencsétlenség bekövetkezik, Frederica nyilván teljességgel
ránk marad.
Hálás vagyok, hogy a legutóbbi levelem oly kevéssel előzte meg ezt, mert minden pillanat fontos,
amely megkímél a csalódással végződő örömtől.
Örök szeretettel,
Catherine Vernon

25. LEVÉL

Lady Susan
Mrs. Johnsonnak

Churchill

Légy szíves, drága Alicia, gratulálj. Megint a régi vagyok: vidám és diadalmas. Amikor a minap írtam
Neked, igazán nagyon bosszús voltam, és ennek bőségesen megvolt az oka. Sőt azt sem tudom, most
egészen nyugodtnak kellene-e lennem, mert annyi vesződségembe került, hogy helyreállítsam a békét,
amennyit sohasem szándékoztam belefektetni. Ennek a Reginaldnak aztán büszke a lelke! – ráadásul a
felsőbbrendűség képzelt tudata is ott lapul benne, ami különösen vérlázító. Nem könnyen fogok neki
megbocsátani, efelől megnyugtatlak. Már-már azon a ponton volt, hogy elhagyja Churchillt! Alig fejeztem
be a levelet, amikor Wilson hírt hozott róla.
Ezért úgy gondoltam, tennem kell valamit, mert nem bízhattam magam egy olyan férfi könyörületére,
aki ily szenvedélyes és sértett. A hírnevemet tettem volna kockára, ha hagyom, hogy kedvezőtlen színben
tüntessen fel; ezt szem előtt tartva le kellett szállnom a magas lóról.
Elküldtem Wilsont, hogy szóljon neki, szeretnék beszélni vele, mielőtt elmegy. A harag, mely
elválásunk óta mindent jellemzett, részben alábbhagyott. Meglepettnek látszott az üzenettől, és úgy festett,
mint aki kívánja is meg nem is, hogy a mondandóm lecsillapítsa.
Ha az arcom azt fejezte ki, amit akartam, akkor higgadt és méltóságos volt – némiképp mégis töprengő,
ami meggyőzhette őt arról, hogy nem vagyok egészen boldog. „Bocsássa meg, uram, a merészségemet,
hogy önért küldtem – mondtam –, de mivel értesültem távozási szándékáról, kötelességemnek érzem,
hogy megkérjem, miattam ne rövidítse le a látogatását egy órával sem. Tökéletesen a tudatában vagyok,
hogy azután, ami köztünk történt, nem kíván velem egy fedél alatt maradni. A barátság meghittségének ily
hatalmas, ily teljes változása minden leendő kapcsolatra nézve a legnagyobb büntetés; és az a szándéka,
hogy elhagyja Churchillt, kétségtelenül összhangban van a helyzetünkkel és azokkal a heves érzésekkel,
amelyekről tudom, önt jellemzik. Ugyanakkor miattam ne hozzon olyan áldozatot, hogy itt hagyja
rokonait, akiket úgy szeret, s akik oly drágák önnek. Az én jelenlétem nem adhat olyan örömöt Mr. és
Mrs. Vernonnak, mint az ön társasága; és talán máris túl hosszúra nyúlt a látogatásom. Indulásomat ezért,
mely mindenképpen hamarosan bekövetkezne, előbbre lehet hozni; és kifejezett kívánságom, hogy
semmiképpen ne legyek okozója egy család elválásának, amelynek tagjai oly szeretettel ragaszkodnak
egymáshoz. Hogy én hová megyek, az senkinek sem érdekes; nekem se nagyon; de ön minden
családtagjának nagyon fontos.” Ezzel befejeztem, és remélem, elégedett vagy a szónoklatommal. A
Reginaldra gyakorolt hatása némi hiúságra ad okot, mert kedvezően és azonnal hatott. Jaj, mily örömöm
leltem benne, hogy figyeltem arcjátékának változását, miközben beszéltem, hogy láttam a visszatérő
gyengédség és a maradék bosszúság harcát. Van valami kellemes az ily könnyen kiváltható érzésekben.
Nem mintha irigyelném tőle, vagy én magam ilyeneket birtokolnék, de igen kapóra jönnek, amikor az
ember valakit befolyásolni akar. És ez a Reginald, akit néhány szó egyszeriben a legmélyebb hódolatra
késztetett, és kezesebbé, ragaszkodóbbá, odaadóbbá tett, mint valaha, mégis otthagyott volna engem
büszke szívének első haragos dobbanására, anélkül hogy kegyeskedett volna magyarázatot adni!
Hiába alázatos most, én nem tudom megbocsátani a büszkeségét; és gondolkodom, nem kellett volna-e
megbüntetnem azzal, hogy békülésünk után azonnal kikosarazom, vagy azzal, hogy hozzámegyek, és egy
életen át kínzom. Ám e lépések túl drasztikusak ahhoz, hogy mérlegelés nélkül megtegyem őket.
Gondolataim jelenleg különféle tervek közt csaponganak. Sok teendőm van. Meg kell büntetnem
Fredericát, méghozzá szigorúan, amiért Reginaldhoz fordult; meg kell büntetnem Reginaldot, amiért oly
szívesen fogadta a lányomat, meg az egyéb viselkedéséért is. Meg kell kínoznom a sógornőmet azért a
pimaszul diadalmas külsőért és modorért, amely Sir James távozása óta jellemzi – mert Reginald
megbékítése miatt nem tudtam megmenteni azt a szerencsétlen fiatalembert –, és jóvátételt kell kapnom
azokért a megaláztatásokért, amelyeket elviselni kényszerültem e napokban. Mindezekre különböző
terveim vannak. Az a gondolat is foglalkoztat, hogy hamarosan bemenjek a városba, és akármi legyen is a
szándékom a továbbiakra, ezt a tervet valószínűleg véghezviszem – mert mindig London lesz a legjobb
csatatér, akárhogyan alakuljanak is nézeteim, és ott mindenesetre megjutalmaz a társaságod, és
kipihenhetem a churchilli tízhetes vezeklést.
Azt hiszem, tartozom magamnak annyival, hogy létrehozzam a frigyet a lányom és Sir James között, ha
már oly régen ez a szándékom. Tudasd velem a véleményed e kérdésről. Nem vagyok hajlítható, könnyen
befolyásolható lélek, és e tulajdonságot nem is szeretném a magaménak tudni; Fredericának sincs joga a
szeszélyei szerint cselekedni, főleg anyja akaratának rovására nem. És a Reginald iránti hiábavaló
szerelme! Minden bizonnyal kötelességem akadályt gördíteni e romantikus ostobaság elé. Mindent
átgondolva tehát úgy látszik, rám hárul a feladat, hogy elvigyem a városba, és azonnal hozzáadjam Sir
Jameshez.
Amikor akaratom a Reginaldéval szemben majd érvényesül, igyekszem jó kapcsolatot tartani vele,
amiről jelenleg szó sincs, mert bár még mindig a markomban tartom, megadtam magam éppen abban a
dologban, amely veszekedésünket kiváltotta, és a győzelem legjobb esetben is kétséges.
Írd meg a véleményed mindezekről, drága Aliciám, és tudasd velem, tudsz-e nekem szállást szerezni
nem messze Tőled.
Szerető barátnőd,
S. Vernon

26. LEVÉL

Mrs. Johnson
Lady Susannek

Edward St.

Örülök a kérdésednek, és íme, a tanácsom: gyere a városba késlekedés nélkül, de Fredericát hagyd hátra.
Minden bizonnyal hasznosabb, ha a saját jövődet alapozod meg azzal, hogy férjhez mégy Mr. De
Courcyhoz, mint ha felingereled őt és a családját azzal, hogy férjhez adod Fredericát Sir Jameshez. Többet
gondolj Magadra, és kevesebbet a lányodra. Ő nem olyan alkat, aki növelné a hírneved a világ szemében,
és úgy tűnik, pontosan a megfelelő helyen van Churchillben, Vernonéknál; Te azonban társasági ember
vagy, és szégyen, hogy száműzetésben élsz. Hagyd tehát Fredericára, hogy büntesse magát a csapásért,
amelyet rád mért, hogy merüljön bele abba a romantikus lágyszívűségbe, amely mindig gondoskodni fog
a nyomorúságáról; és gyere egymagad a városba, amint lehet.
Másik okom is van, amiért ezt sürgetem.
Manwaring a múlt héten a városba jött, és Mr. Johnson akarata ellenére sikerült alkalmat találnia, hogy
meglátogasson. Tökéletesen boldogtalan Miattad, és oly mértékben féltékeny De Courcyra, hogy
egyáltalán nem lenne tanácsos mostanában találkozniuk; és ha nem engeded meg neki, hogy itt
találkozzék Veled, nem állok jót érte, hogy nem követ el valami nagy meggondolatlanságot – például
elmegy Churchillbe, ami rettenetes lenne. Azonkívül, ha megfogadod a tanácsomat, és feleségül mégy De
Courcyhoz, mindenképpen el kell távolítanod Manwaringet az útból, és egyedül Neked lehet akkora
befolyásod, hogy visszaküldd a feleségéhez.
És még egy indokom van, amely a jöveteled mellett szól. Mr. Johnson jövő kedden elutazik Londonból.
Egészségügyi kúrára megy Bathba, ahol – ha a víz megfelel a szervezetének és az én óhajaimnak – több
hétig fekszik majd a köszvényével. Távollétében magunkra maradhatunk, és remekül mulathatunk.
Meghívnálak az Edward Streetre, de egyszer kipréselt belőlem valamiféle ígéretet, hogy sohasem
engedlek be a házamba. Semmivel nem csikarhatta volna ki ezt belőlem, csakhogy iszonyú pénzszűkében
voltam. De szerzek Neked egy nagyon szép lakosztályt az Upper Seymour Streeten, és mindig együtt
lehetünk ott és itt, mert úgy tekintem a Mr. Johnsonnak tett ígéretemet, mint ami csupán azt foglalja
magában, hogy (legalábbis a távollétében) nem alszol a házban.
Szegény Manwaring, hogy miket mesél a felesége féltékenységéről! Ostoba asszony, állhatatosságra
számít egy ilyen elbűvölő embertől! De mindig buta volt; méghozzá elviselhetetlenül, hogy hozzáment
egyáltalán. Ő, a hatalmas vagyon örököse egy nincstelenhez! A baroneti címen kívül csak egyetlen jelzőt
tudnék rá. A házassággal akkora ostobaságot követett el, hogy bár Mr. Johnson volt a gyámja, és én az ő
érzéseiben nem osztozom, sohasem tudok megbocsátani neki.
Adieu,
Alicia

27. LEVÉL

Mrs. Vernon
Lady De Courcynak

Churchill

Ezt a levelet, drága Anyám, Reginald viszi Neked. Hosszú látogatása végre befejeződni látszik, de
attól tartok, az elválás későn történik meg ahhoz, hogy hasznunk legyen belőle. Őladysége a
városba megy, hogy meglátogassa bizalmas barátnőjét, Mrs. Johnsont. Az első szándéka az volt,
hogy az iskoláztatás kedvéért Fredericát is magával viszi, de ebben a kérdésben erősebbnek
bizonyultunk nála. Frederica már az utazás gondolatától is boldogtalan volt, és én nem tudtam
elviselni, hogy kitegyük anyja kényének-kedvének. London összes iskolája sem ellensúlyozhatja
életének feldúlását. Az egészségéért is aggódtam volna, és mindenért, csak az elvei miatt nem;
azokban hitem szerint nem ingathatja meg senki, még anyja vagy anyja összes barátja sem; de
ezekkel a barátokkal (szép kis kompánia lehet, nem kétlem) kellett volna érintkeznie, különben
teljesen magára marad, és meg nem tudom mondani, melyik lett volna rosszabb neki. Mi több, ha
anyjával van, minden valószínűség szerint Reginalddal is találkozik – és az lenne a legnagyobb
csapás.
Itt idővel megnyugszik. Szokásos elfoglaltságaink, a könyvek és a beszélgetések, a gyakorlás, a
gyerekek és a ház mindennapjaival járó örömök, bízom benne, lassanként elerőtlenítik ezt az ifjonti
vonzalmat. Egy percig sem kételkednék ebben, ha nem éppen az anyja bánna vele a legcudarabbul.
Hogy Lady Susan meddig lesz a városban, vagy hogy visszatér-e ide, nem tudom. Nem vitt rá a
lélek, hogy szívélyesen invitáljam; de ha úgy dönt, hogy jön, a szívélyességem hiánya nem fogja
visszatartani.
Amint megtudtam, hogy őladysége léptei arrafelé irányulnak, nem tudtam megállni, és
megkérdeztem Reginaldot, hogy a városban szándékozik-e a telet tölteni; és bár elég
határozatlannak mutatkozott, volt a tekintetében és a hangjában valami, ami ellentmondott
szavainak. De nem siránkozom tovább. Oly elkerülhetetlennek látom a dolgot, hogy keserűen
megadom magam neki. Ha Reginald Tőletek nemsokára Londonba indul, akkor mindennek vége.
Örök szeretettel,
Catherine Vernon

28. LEVÉL

Mrs. Johnson
Lady Susannek

Edward St.

Legkedvesebb Barátnőm!
A legnagyobb keserűséggel írok; épp most következett be a legszerencsétlenebb esemény. Mr.
Johnson a leghatásosabb csapást mérte valamennyiünkre. Azt hiszem, valamilyen úton-módon
megtudta, hogy hamarosan Londonban leszel, és sikerült oly köszvényrohamot kapnia, amely
legalábbis késlelteti bathi útját, ha meg nem akadályozza végleg. Meggyőződésem, hogy kedvére
idézi elő vagy mulasztja el a köszvényét; ugyanez történt, amikor Hamiltonékkal akartam a
tavakhoz utazni; és három évvel ezelőtt, amikor nekem volt kedvem Bathba menni, semmi sem
váltott ki nála köszvényes tüneteket.
Megkaptam a leveled, és ennek megfelelően lefoglaltam a szállást. Örülök, hogy levelem ilyen
hatással volt Rád, és hogy De Courcyt biztosan a markodban tartod. Értesíts, amint megérkezel, és
különösen azt tudasd velem, mihez szándékozol kezdeni Manwaringgel. Lehetetlen megmondani,
mikor tudok találkozni Veled. Nagy bezártságban élek. Olyannyira utálatos trükk, hogy valaki itt
beteg, és nem Bathban, hogy alig tudok uralkodni magamon. Bathban az öreg nénikéi ápolnák, de
itt mindez rám hárul – és olyan türelemmel viseli a fájdalmat, hogy én egyszerűen nem jöhetek ki a
sodromból.
Szeretettel,
Alicia

29. LEVÉL

Lady Susan
Mrs. Johnsonnak

Upper Seymour St.

Kedves Aliciám!
Nem ez a legutóbbi köszvényroham kellett hozzá, hogy megutáljam Mr. Johnsont; de
ellenszenvem mértéke most már határtalan. Hogy így bezárjon ápolónőként a lakásába! Drága
Aliciám, mit vétettél, hogy egy ilyen korú emberhez mentél hozzá?! – aki elég öreg ahhoz, hogy
csökönyös, irányíthatatlan és köszvényes legyen, túl öreg, hogy kellemes legyen, de túl fiatal, hogy
meghaljon.
Tegnap délután öt körül érkeztem, és alig ettem meg a vacsorám, Manwaring máris jelentkezett.
Nem titkolom, hogy igazi örömöt jelentett a látása, és azt sem, milyen erős ellentétet éreztem az ő
személyisége és modora, valamint a Reginaldé között, ez utóbbi határozott hátrányára. Egy-két
órára még meg is inogtam abban az elhatározásomban, hogy hozzámegyek feleségül – és bár ez az
ötlet túl hiábavaló és értelmetlen volt ahhoz, hogy sokáig a fejemben forogjon, nem nagyon
lelkesedem a házasságért, és nem várom türelmetlenül azt az időt, amikor Reginald
megállapodásunk értelmében a városba jön. Ilyen vagy olyan ürüggyel valószínűleg megpróbálom
lebeszélni róla. Nem szabad jönnie, amíg Manwaring el nem megy.
Időnként még mindig kételkedem a házasságot illetően. Ha az öregember meghalna, nem
haboznék; de hogy Sir Reginald hóbortjaitól függjek, az nem felel meg az én szabad szellememnek;
és ha úgy határoznék, hogy várok még a dologgal, jelenleg ürügyem is volna rá, hiszen alig tíz
hónapja vagyok özvegy.
Manwaringnek még csak nem is céloztam a szándékomra – és azt sem hagytam, hogy
komolyabbnak vélje a Reginalddal való ismeretségemet közönséges flörtölésnél; ő pedig ezzel be is
érte. Adieu a találkozásunkig. El vagyok bűvölve a szállástól.
Szeretettel,
S. Vernon

30. LEVÉL

Lady Susan
Mr. De Courcynak

Upper Seymour St.

Megkaptam levelét; és arra gondoltam, nem próbálom leplezni, hogy örülök, amiért türelmetlenül
várja találkozásunk óráját, mégis kénytelen vagyok ezt az órát az eredetileg megbeszéltnél későbbre
tolni. Ne higgye, hogy barátságtalan vagyok, amiért így visszaélek a hatalmammal, és ne vádoljon
állhatatlansággal, előbb hallgassa meg az érveimet. Amikor Churchillből ideutaztam, bőségesen
volt időm, hogy átgondoljam ügyeink jelenlegi állását, és az áttekintés meggyőzött arról, hogy ez
finom és óvatos viselkedést követel, amelyre eleddig igen kevéssé figyeltünk. Érzéseink oly fokú
meggondolatlanságba hajszoltak bennünket, amely rosszul veszi ki magát a barátaink vagy a világ
szemében. Könnyelműen alakítottuk ki e sietős kapcsolatot; de nem tetézhetjük az
elővigyázatlanságot azzal, hogy tovább növeljük, holott sok okunk van attól tartani, hogy a
kapcsolatot ellenzik azok a barátai, akikben Ön bízik.
Nem a mi dolgunk, hogy kárhoztassuk azokat az elvárásokat, amelyeket az Ön apja támaszt a
házassággal szemben; ahol a vagyon oly nagy, mint az Ön családjában, a gyarapítása utáni vágy, ha
nem ésszerű is, elég általános ahhoz, hogy ne váltson ki csodálkozást vagy rosszallást. Ő jogosan
kíván vagyonos lányt menyéül, és én néha korholom magam, amiért hagytam, hogy Ön ilyen
könnyelmű kapcsolatot alakítson ki velem. Az érvek erejét azonban gyakorta későn ismerik fel az
olyanok, akik úgy éreznek, ahogyan én.
Mindössze néhány hónapja vagyok özvegy; és bármily kevéssé lehetek hálás a férjem emlékének
azért a boldogságért, amely a néhány éves frigy során tőle eredt, nem feledkezhetem meg arról,
hogy egy ily gyors második házasság illetlensége nyilván kitesz a világ bírálatának, sőt mi több,
kivált egy még szörnyűbb dolgot is, ami nem más, mint Mr. Vernon nemtetszése. Idővel talán
megkeményíthetném magam az általános megvetés igazságtalanságával szemben; de az ő
megbecsülésének az elvesztése, ezt mindketten tudjuk, elviselhetetlen; és ha ehhez még hozzájárul a
tudat, hogy én rontottam meg a kapcsolatát a családjával, azt hogyan bírhatnám ki? Az én heves
érzéseim mellett a meggyőződés, hogy elválasztottam a fiút a szüleitől, a világ legnyomorultabb
lényei közé sorolna – még az Ön oldalán is.
Ezért tehát tanácsos elhalasztani frigyünket, amíg a látszat kecsegtetőbb nem lesz, amíg az ügyek
kedvezőbb fordulatot nem vesznek. Úgy érzem, ebben az elhatározásban segít bennünket az, ha
távol maradunk egymástól. Nem szabad találkozunk. E mondat kegyetlennek tűnhet, szükségessége
– melybe én már belenyugodtam – nyilvánvaló lesz Ön előtt is, ha abban a megvilágításban
szemléli helyzetünket, amelyet kötelességemnek tartottam itt előadni. Biztosra veheti, biztosra kell
vennie, csakis a legerősebb kötelességtudat késztet arra, hogy a hosszú távollét megteremtésével
sebezzem meg érzéseimet; és aligha gyanúsíthat azzal, hogy az önéire érzéketlen volnék. Ezért
ismét kijelentem, hogy még nem kell, nem szabad találkoznunk. A néhány hónapos egymástól való
távollét révén lecsillapíthatjuk Mrs. Vernon nővéri félszeit, aki – mivel hozzászokott a gazdaság
örömeihez – úgy tekint a vagyonra, mint ami mindenütt szükséges, és akinek érzékenysége nem oly
természetű, hogy megérthetné a miénket.
Írjon hamar, nagyon hamar. Írja meg, hogy elfogadja érveimet, és nem tesz szemrehányást értük.
Nem bírom a szemrehányást. A kedvem nem oly vidám, hogy még több szomorúságot elviseljen.
Némi szórakozást kell találnom a városban, és szerencsére sok barátom itt tartózkodik – köztük
Manwaringék is. Tudja, mily őszintén becsülöm a férjet s a feleséget is.
Maradok örökre őszinte híve,
S. Vernon

31. LEVÉL

Lady Susan
Mrs. Johnsonnak

Upper Seymour St.

Kedves Barátnőm!
Reginald, minden kínjaim okozója itt van. A levelem, amelyet arra szántam, hogy vidéken
tartsam, csak siettette, hogy a városban jöjjön. Amennyire szeretném azonban távol tartani, annyira
tetszik nekem a vonzalomnak e bizonyítéka. Szívvel-lélekkel ragaszkodik hozzám. Ő maga viszi e
levelet, mely arra szolgál, hogy beajánlja őt, mert szeretne Veled megismerkedni. Engedd, hogy
Nálad töltse az estét, úgy nem forgok abban a veszélyben, hogy visszatér ide. Mondtam neki, hogy
nem vagyok egészen jól, és egyedül kell maradnom – s ha visszajönne, felbolydulás támadhatna,
mert az ember sosem lehet biztos a szolgákban. Könyörgök, tartsd ezért az Edward Streeten. Nem
lesz majd kellemetlen társaság, és megengedem, hogy kedvedre flörtölj vele. Ugyanakkor ne
feledkezz meg az érdekeimről sem; minden tőled telhető módon győzd meg róla, hogy boldogtalan
leszek, ha itt marad; ismered az érveimet: az illem és így tovább. Magam mondanám el nekik ismét,
de alig várom, hogy megszabaduljak tőle, mert Manwaring fél óra múlva itt van. Adieu.
S. V.

32. LEVÉL

Mrs. Johnson
Lady Susannek

Edward St.

Kedvesem!
Gyötrődöm, és nem tudom, mit tegyek, sem azt, hogy Te mit tehetsz. Mr. De Courcy éppen akkor
érkezett, amikor nem kellett volna. Mrs. Manwaring az előtte levő pillanatban lépett be a házba, és
betolakodott a gyámjához, bár én erről csak később értesültem, mert nem voltam itthon, amikor ő és
Reginald megjött, különben ez utóbbit mindenképpen elküldtem volna; de Mrs. Manwaring
bezárkozott Mr. Johnsonnal, Reginald pedig a szalonban várakozott rám. Mrs. Manwaring tegnap
érkezett a férjét üldözve; de talán ezt tőle magától már tudod. A felesége azért jött a házba, hogy a
férjem közbelépését kérje, és mielőtt föleszmélhettem volna, Mr. Johnson mindent tudott, amit
leplezni akartál. Mrs. Manwaring sajnos azt is kiszedte a férje inasából, hogy ő minden nap
meglátogat, mióta a városban vagy, és látta is a férjét az ajtódnál! Mit tehetek? A tények ilyen
utálatos dolgok! És mindezt már De Courcy is tudja, aki most kettesben van Mr. Johnsonnal. Ne
vádolj engem; ezt tényleg lehetetlen volt megakadályozni. Mr. Johnson már egy ideje gyanakszik,
hogy De Courcy feleségül szándékozik venni, és négyszemközt akart vele beszélni, amint megtudta,
hogy itt van a házban.
Ez az utálatos Mrs. Manwaring, aki – hogy valami jót is hallj – a méregtől soványabb és
csúnyább, mint valaha, még mindig itt van, és együtt mindannyian elvonultak. Mit tehetnék? Ha
Manwaring most Nálad van, jól tenné, ha elmenne. Mindenesetre remélem, hogy jobban
megkeseríti a felesége életét, mint valaha. Aggódó jókívánságokkal
Maradok híved,
Alicia

33. LEVÉL

Lady Susan
Mrs. Johnsonnak

Upper Seymour St.

Ez az éclaircissement igen bosszantó. Milyen szerencsétlen dolog volt, hogy el kellett menned
otthonról! Azt gondoltam, hétkor biztosan ott vagy. De én nem félek. Ne gyötörd Magad miattam.
Bízz benne, hogy Reginalddal el tudom hitetni a történetemet. Manwaring most ment el; hírt hozott
a felesége érkezéséről. Ostoba nő! Mit vár ezektől a mesterkedésektől? Bárcsak csendben
Langfordban maradt volna.
Reginald egy kicsit dühös lesz eleinte, de holnap vacsorára minden renbe jön.
Adieu,
S. V.
 34. LEVÉL

Mr. De Courcy
Lady Susannek

Hotel

Csak azért írok, hogy elbúcsúzzam. Megtört a varázs. Most olyannak látom Önt, amilyen
valójában. Mióta tegnap elváltunk, vitathatatlan forrásból kaptam Önről oly leírást, amely
megszégyenítően meggyőzött arról, hogy mily ámítás alanya voltam, valamint annak tökéletes
szükségességéről is, hogy azonnal és örökre eltávolodjam Öntől. Nem lehet kétsége afelől, hogy
mire célzok; Langford – Langford – e szó elegendő. Mr. Johnson házában kaptam a tájékoztatást
Mrs. Manwaringtől.
Tudja, mennyire szerettem Önt, ezért pontosan meg tudja ítélni jelenlegi érzéseimet; de nem
vagyok oly gyenge, hogy ezeket egy olyan nőnek írjam le, aki azzal kérkedik, hogy izgalmat lelt a
kínjaimban, de akinek szeretét sohasem tudtam megkapni.
R. De Courcy

35. LEVÉL

Lady Susan
Mr. De Courcynak

Upper Seymour St.

Meg sem kísérlem leírni megdöbbenésemet levele olvastán, amelyet e percben kaptam kézhez.
Zavartan próbálok valami ésszerű magyarázatot kialakítani arról, hogy mit mondhatott Mrs.
Manwaring Önnek, ami ily rendkívüli mértékben változtatta meg az érzelmeit. Hát nem
magyaráztam-e el magamról minden olyasmit, aminek kétséges lehet a jelentése, és amit a világ
rosszindulata rótt fel nekem? Mit hallhatott Ön most, ami megingatta a velem szemben érzett
tiszteletét? Titkoltam-e valamit is Ön elől? Reginald, Ön kimondhatatlanul felzaklatott. Nem tudom
feltételezni, hogy Mrs. Manwaring féltékenységének régi története feltámadt, vagy legalábbis ismét
meghallgatásra talált. Jöjjön el hozzám azonnal, és magyarázza meg a jelenleg tökéletesen
felfoghatatlant. Higgye el, annak a szónak, hogy Langford, nincs oly hatalmas jelentése, hogy
feleslegessé tenné a többit. Ha el kell válnunk, legalább szíveskedjék személyesen búcsút venni. De
nem sok kedvem van tréfálkozni; sőt komoly vagyok – mert az, hogy ha csak egy órára is, de
kevesebb lettem a szemében, oly megaláztatás, amelyhez nem tudok hogyan viszonyulni.
Számolom a perceket az érkezéséig.
S. V.

36. LEVÉL

Mr. De Courcy
Lady Susannek

Hotel

Miért kell írnia nekem? Miért követel részleteket? De mivel ezt óhajtja, kénytelen vagyok
kijelenteni, hogy azok a beszámolók, amelyek az Ön helytelen viselkedéséről szóltak Mr. Vernon
életében és halála után, és amelyek úgy jutottak el hozzám, mint mindenki máshoz a világban, s
kialakították véleményemet, mielőtt találkoztam Önnel, ám amelyeknek ellenkezőjéről Ön ámító
képességeinek felhasználásával meggyőzött, megdönthetetlenül bebizonyosodtak. Mi több, biztos
vagyok benne, hogy az a kapcsolat, amely soha meg nem fordult a fejemben, egy ideje már létezik,
és továbbra is folytatódik Ön és a férfi közt, akinek családjától Ön elrabolta a békét, cserébe a
vendégszeretetért, amelyet kapott! Hogy Ön levelezik vele, amióta csak eljött Langfordból – nem a
feleségével, hanem vele –, és hogy ő most mindennap meglátogatja Önt. Tudja, meri tagadni? És ez
idő alatt végig bátorított és elfogadott, mint udvarlóját! Mitől menekültem meg! Csak hálás lehetek.
Távol álljon tőlem minden panasz, minden szánalmas sóhaj. A tulajdon ostobaságom veszélybe
sodort, de valaki kedvessége és becsületessége megmentett. Ám a szerencsétlen Mrs. Manwaring
kínjai, miközben a múltról mesélt, mintha a józan eszét fenyegették volna – ő hogyan fog
vigasztalódni?
Egy ilyen lelepleződés után aligha csodálkozhat, hogy búcsút veszek Öntől. Szemem végre
kinyílt, és megtanultam, hogy egyrészt visszaborzadjak a fortélyoktól, amelyek leigáztak, másrészt
megvessem magam a gyengeségért, amelyet e fortélyok kihasználtak.
R. De Courcy

37. LEVÉL

Lady Susan
Mr. De Courcynak

Upper Seymour St.

Ennyivel be is érem – és miután e néhány sort elküldöm, nem zaklatom többé. A frigy, amelyre
még két héttel ezelőtt olyannyira vágyott, már nem egyeztethető össze a véleményével, és örömmel
látom, hogy szülei nem hiába adták okos tanácsukat Önnek. Lelki nyugalmának visszatérése, nem
kétlem, gyorsan követi majd a gyermeki engedelmesség e gesztusát, és azzal a reménnyel áltatom
magam, hogy túlélik e csalódást, amelyet én okoztam.
S. V.

38. LEVÉL

Mrs. Johnson
Lady Susannek

Edward St.

Le vagyok sújtva, bár nem lephet meg, hogy szakítottál Mr. De Courcyval; éppen most értesítette
erről levélben Mr. Johnstont. Azt írja, még ma elutazik Londonból. Biztos lehetsz benne, hogy
osztozom érzéseidben, és ne haragudj, ha közlöm, hogy érintkezésünket hamarosan még levélben is
be kell szüntetnünk. Cudarul érzem magam tőle, de Mr. Johnson megesküdött: ha ragaszkodom a
kapcsolathoz, vidékre költözik élete hátralevő részére – és lehetetlen, hogy az ember egy ilyen
végletességnek engedjen, amíg van más lehetőség is.
Biztosan hallottad, hogy Manwaringék elválnak; attól tartok, Mrs. M. ideköltözik hozzánk. De
még mindig úgy szereti a férjét, és úgy gyötrődik miatta, hogy talán már nem húzza sokáig.
Miss Manwaring most érkezik a városba a nagynénjéhez, és azt mondják, kijelentette, hogy
megszerzi magának Sir James Martint, mielőtt távozik Londonból. Ha a helyedben lennék, én
bizony magamnak szerezném meg. Majdnem elfelejtettem megírni Neked a véleményemet De
Courcyról, mert igazán élveztem a társaságát, azt hiszem, ugyanolyan jóképű, mint Manwaring, és
oly nyíltan, kedélyesen viselkedik, hogy nem lehet első látásra meg nem szeretni. Mr. Johnson meg
ő a legjobb barátok a világon. Adieu, legdrágább susanem. Bárcsak ne alakultak volna ily fonákul a
dolgok. Az a szerencsétlen látogatás Langforban! De ki merem jelenteni, Te minden telhetőt
megtettél, és a sorssal nem lehet dacolni.
Őszinte szeretettel,
Alicia
 39. LEVÉL

Lady Susan
Mrs. Johnsonnak

Upper Seymour St.

Drága Aliciám!
Meghajlok a kényszer előtt, amely elválaszt bennünket. Ilyen körülmények között nem
cselekedhetsz másképp. De barátságunkat ez nem gyengítheti; és boldogabb időkben, amikor
ugyanolyan független leszel, mint én, ez még bizalmasabb kapcsolatban egyesít bennünket.
Türelmetlenül várom; de addig is megnyugtatlak, hogy soha nem voltam gondtalanabb és
elégedetebb magammal, meg a dolgaimmal, mint ebben az órában. A férjedet utálom – Reginaldot
megvetem –, és biztos vagyok benne, hogy egyiket sem látom többé. Hát nincs okom az örömre?
Manwaring odaadóbb, mint valaha; és ha szabad lenne, kétlem, hogy ellent tudnék állni, ha
megkérné a kezemet. Ezt pedig, ha a felesége nálatok fog élni, talán Te tudnád előmozdítani.
Érzelmeinek hevessége, amely bizonyára megviseli, könnyedén fenntartható. Ez ügyben bízom a
barátságodban. Én most beérem annyival, hogy sosem tudtam rávenni magam a Reginalddal való
házasságra; és ugyanígy eltökéltem magam arra, hogy Frederica sem megy hozzá soha. Holnap
elhozom Churchillből, hadd remegjen Maria Manwaring ennek következményeitől. Fredrica Sir
James felesége lesz, mielőtt elhagyja a házam. Lehet, hogy nyüszíteni fog, Vernonék meg
tombolnak majd; nem érdekelnek. Unom már, hogy mások szeszélyeinek vetem alá az akaratomat –
hogy lemondok a tulajdon véleményemről azokra való tekintettel, akiknek semmivel nem tartozom,
és akiket nem tisztelek. Túl sok mindenről mondtam már le – túl könnyen engedtem; de Frederica
most majd látni fogja a különbséget.
Adieu, legdrágább barátnőm. A következő köszvényroham járjon kedvezőbb eredménnyel. És
mindig tekints rám úgy, mint aki melletted áll.
S. Vernon

40. LEVÉL

Lady De Courcy
Mrs. Vernonnak

Parklands

Drága Catherine-em!
Csodálatos hírem van, és ha nem küldöm el a levelemet ma reggel, megkímélhettelek volna a
nyugtalanító tudattól, hogy Reginald a városban van, mert visszatért, és nem kérte jóváhagyásunkat,
hogy elvehesse Lady Susant, hanem elmondta, hogy örökre szakítottak! Még csak egy órája van a
házban, és nem tudtam meg részleteket, mert olyan nagyon rosszkedvű, hogy nem volt szívem
kérdezősködni; de remélem nemsokára mindent tudunk majd. Születése óta ez a legörömtelibb óra,
amelyben részünk van. Semmi sem hiányzik, csak hogy Te is itt légy, s kifejezett óhajunk és
kérésünk, hogy gyere el hozzánk, amint lehet. Már sok hete tartozol nekünk egy látogatással.
Remélem, ez nem lesz alkalmatlan Mr. Vernonnak, és könyörgök, hozd el minden unokámat meg a
Te kedves unokahúgodat is természetesen; már régóta szeretnék találkozni vele. Szomorú, kemény
tél volt ez idáig Reginald nélkül, és senkit nem láttam Churchillből; még soha nem találtam ily
sivárnak az évszakot, de ez az örömteli találkozás megfiatalít. Gyakran járnak a gondolataim
Frederica körül, és ha Reginald visszanyeri szokásos jó kedélyét (bízom benne, ez hamarosan
megtörténik), megint megpróbáljuk elrabolni a szívét, és csak reménykedni tudok benne, hogy a
nem túl távoli jövőben látom a kézfogójukat.
Szerető anyád,
C. De Courcy
 41. LEVÉL

Mrs. Vernon
Lady De Courcynak

Churchill

Drága Anyám!
Leveled módfelett meglepett. Igaz lehet, hogy tényleg szakítottak – méghozzá örökre? Kiugranék
a bőrömből, ha el merném hinni, de azok után, amiket láttam, hogyan lehetnék biztos benne? És
hogy Reginald tényleg Nálatok van! Meglepetésem annál is nagyobb, mert szerdán, éppen aznap,
hogy Parklandsbe ment, felettébb váratlanul és hívatlanul meglátogatott bennünket Lady Susan, aki
csupa vidámság és derű volt, és inkább úgy festett, mint aki a városba való visszatérésekor azonnal
hozzámegy az öcsémhez, nem pedig úgy, mint aki örökre szakított vele. Csaknem két órát maradt,
szeretetteljesebb és nyájasabb volt, mint valaha, és egy szót, egy célzást se ejtett arról, hogy
valamilyen nézeteltérés vagy hűvös viszony volna köztük. Megkérdeztem, találkozott-e az
öcsémmel, mióta ő megérkezett a városba – nem mintha egy csöppnyi kételyem lett volna efelől –
csak hogy lássam, milyen képet vág. Szemrebbenés nélkül és azonnal azt válaszolta, hogy öcsém
volt oly kedves, és meglátogatta őt hétfőn, de azt hiszi már hazament – aminek én igen kevés hitelt
adtam.
Kedves meghívásodat örömmel fogadjuk, és jövő csütörtökön mi meg a kicsik Nálatok leszünk.
Adja az ég, nehogy Reginald addigra megint a városban legyen!
Bárcsak vihetnénk Fredericát is, de sajnálattal írom meg: anyja azért jött ide, hogy elvigye. És bár
ezzel boldogtalanná tette szegény lányt, lehetetlen volt visszatartani. Egyáltalán nem akartam
elengedni Fredericát, és a bácsikája sem; mindent, amivel érvelni lehetett, megpróbáltunk. Lady
Susan azonban kijelentette, hogy mivel most több hónapig a városban marad, nem érezné jól magát
a lánya nélkül, ott is iskoláztatná stb. Meg kell hagyni, viselkedése nagyon kedves és illedelmes volt
– amiből Mr. Vernon úgy gondolja, hogy Fredericával most szeretettel fog bánni. Bárcsak én is így
gondolnám!
A szegény lány szíve majdnem megszakadt, amikor búcsút vett tőlünk. Lelkére kötöttem, hogy
gyakran írjon, és ne felejtse el, hogy ha bajban van, mi mindig a barátai leszünk. Úgy intéztem,
hogy mindezt négyszemközt mondhassam el neki, és remélem, sikerült kicsit megvigasztalnom. De
addig nem nyugszom, amíg be nem megyek a városba, hogy magam ítéljem meg a helyzetét.
Bárcsak a mostaninál jobb kilátásai lennének a frigynek, amelyről leveled végén oly várakozással
írsz. Jelenleg ez nem túl valószínű.
Szeretettel,
Catherine Vernon

Befejezés

E levelezés, amelynek során egyes felek találkoztak, mások pedig különváltak, a posta
bevételeinek nagy kárára nem folytatódhatott tovább. A helyzetről igen keveset lehetett megtudni
Mrs. Vernon és unokahúgának írásos érintkezéséből, mert az előbbi hamarosan érzékelte Frederica
leveleinek stílusából, hogy ezek anyja felügyelete alatt íródtak, ezért elhalasztott minden
érdeklődést, amíg a városba nem látogat, s beszüntette az aprólékos és gyakori levelezést.
Miután időközben eleget megtudott nyíltszívű öccsétől arról, hogy mi történt közte és lady Susan
között, s ettől ez utóbbi kisebb lett a szemében, mint valaha, egyre jobban vágyott arra, hogy
elszakítsa Fredericát az anyjától, és a gondjaiba vegye. Bár kevés reménye volt a sikerre, eltökélte
magát, hogy megkísérel mindent, ami lehetőséget kínál arra, hogy elnyerje ehhez sógornője
hozzájárulását. E vágy arra késztette, hogy minél előbb Londonba menjen; és Mr. Vernon, aki –
mint ez nyilván kiderült eddig – mindig azt tette, amit kívántak tőle, nemsokára talált is valamilyen
alkalmas üzleti ügyet, amely oda szólította. Mrs. Vernon röviddel a városba érkezése után a segíteni
akarástól túlcsorduló szívvel meglátogatta Lady Susant, aki oly könnyed és vidám szeretettel
fogadta, hogy ő csaknem elfordult tőle az iszonyattól. Semmi emlékezés Reginaldra, semmi
bűntudat, a zavar legkisebb jele sem. Kitűnő kedélyállapotban volt, és szemlátomást égett a vágytól,
hogy minden lehetséges figyelmességgel kimutassa sógorának és sógornőjének, milyen nagyra
becsüli kedvességüket, és mennyire örül társaságuknak.
Frederica sem változott meg jobban, mint Lady Susan; ugyanaz a kimért viselkedés, ugyanaz a
félénk magatartás anyja jelenlétében, mint régen, s ettől nagynénje biztosra vette, hogy a lány
helyzete nyomasztó, és megszilárdult abbéli véleményében, hogy változtatni kell rajta. Lady Susan
részéről azonban nem tapasztaltak szigorúságot. Sir James ügyében teljességgel véget ért a zaklatás
– nevét csupán azért említette, hogy közölje, a férfi nincs Londonban; s a beszélgetés során csakis
Frederica boldogulása és fejlődése miatt aggódott, hálás örömmel ismerve el, hogy Frederica napról
napra olyan lánnyá válik, amilyenről egy szülő álmodik.
Mrs. Vernon csodálkozott és hitetlenkedett, nem tudta, mi lehet emögött. Mivel véleménye mit
sem változott, attól tartott, csak nagyobb nehézséggel kell szembe néznie terve megvalósításakor.
Az első reménysugár akkor csillant föl előtte, amikor Lady Susan megkérdezte, Frederica van-e oly
jó színben, mint Churchillben volt, mert be kell vallania, kételkedik benne, hogy London jót tesz-e a
lányának.
Mrs. Vernon osztotta e kételyt, és egyenesen azt javasolta, hogy unokahúga térjen velük vissza
vidékre. Lady Susan alig talált szavakat e kedvesség hallatán; több okból mégsem akart megválni a
leányától; s bár tervei még nem egészen alakultak ki, bízott benne, hogy nemsokára ő maga viheti
Fredericát vidékre, és végül visszautasította e párját ritkító figyelmességet. Mrs. Vernon azonban
kitartott az ajánlat mellett, és bár Lady Susan továbbra is ellenállt, ez az ellenállás néhány nap alatt
némiképp csökkenni látszott.
Egy influenza szerencsés riadalma eldöntötte, amit talán nem lehetett volna ily gyorsan eldönteni.
Lady Susan anyai aggályai megfelelőképp feltámadtak ahhoz, hogy másra se tudjon gondolni, mint
arra, hogyan távolíthatná el Fredericát a fertőzés közeléből. A világ összes betegsége közül az
influenzától féltette a legjobban leánya szervezetét. Frederica a nagybátyjával és a nagynénjével
visszatért Churchillbe, és három héttel ezután Lady Susan bejelentette, hogy feleségül megy Sir
James Martinhoz.
Mrs. Vernon ekkor meggyőződött arról, amit addig csak gyanított: azaz hogy megkímélhette volna
magát a sok fáradozástól, amikor Frederica anyjától való elválasztását sürgette, hiszen Lady Susan
ezt kétségtelenül már régen forgatta a fejében. Frederica látogatása a megállapodás szerint hat hétre
szólt; anyja azonban, bár egy-két szeretetteljes levelében hívta őt vissza, készséggel ráállt, hogy
meghosszabbítsák tartózkodását, és két hónap múlva már nem írt a távollétéről, újabb két hónap
múlva pedig a levelezést is beszüntette.
Frederica ezért nagybátyja és nagynénje családjánál maradt, ahol hízelgéssel és ravaszsággal
rábeszélhették Reginald De Courcyt arra, hogy megszeresse a lányt – amire, feltéve, hogy kellő idő
múltán túljut a Lady Susan iránt táplált érzésein, s lemond arról a fogadalmáról, hogy soha többé
nem lesz szerelmes, és gyűlölni fogja a nőket, nagyjábó1 egy év múlva számítani lehetett. Három
hónap is elég lehetett volna, ha Reginald érzései nem oly tartósak és elevenek.
Afelől, hogy Lady Susan elégedett volt-e második választásával, nem tudom, miképp lehetne
megbizonyosodni – hiszen ki tudna tőle bizonyosságot szerezni akár erről, akár az ellenkezőjéről?
A világnak be kell érnie a valószínűséggel. Semmi nem szólhatna ellene, csupán a férje és a
lelkiismerete.
Sir Jamesnek, úgy tűnhet, nehezebb sors jutott, mint amilyet ostobasága érdemelt. Ezért azokra
hagyom a szánalmat, akik szánni akarják. Ami engem illet, megvallom, hogy én csak Miss
Manwaringet szánom, aki a városba jött, és minden pénzét ruhákra költötte – ami két évre csaknem
koldusbotra juttatta –, hogy megszerezze magának a férfit, ám kísérletét egy nála tíz évvel idősebb
nő meghiúsította.
 KEDVES OLVASÓNK!

Az Ulpius-ház kiadó kínálata megtekinthető a

www.ulpiushaz.hu
című honlapon

Újdonságainkról, bemutatóinkról, akcióinkról

hírlevélben
tájékoztatjuk olvasóinkat,
amelyre szintén a honlapon regisztrálhatnak.

Ulpius-ház Könyvkiadó, Budapest

Felelős kiadó Kepets András
Szerkesztette Laik Eszter

Nyomtatta és kötötte a Kaposvári Nyomda Kft. – 270663

Felelős vezető: Pogány Zoltán igazgató