Apollóniosz Rhodiosz: Argonautika.

I. ének

Phoibosz, tőled kezdve fogom most régi halandók

5 emlékét felidézni, kiket Peliész utasított,
hogy Pontoszt s a Sötétkék-szirtfokokat behajózzák
s jólácsolt Argón az aranygyapjút elorozzák.
Mert Peliésznek jóslat szólt, hogy rá a jövőben
szörnyű végzet vár, egy férfi okozza halálát,
10 népe között pillantja meg őt majd fél sarujában.
Jóslatod elhangzása után nem sokkal Iészón
átgázolt az Anaurosz felduzzadt folyamárján,
és nem tudta kiszedni a fél saruját az iszapból,
benneragadt a folyóban, az egyik volt csak a lábán.
15 És ezután elment Peliészhez, hogy lakomáján
részt vegyen: így tisztelte Poszeidáónt meg a többi
istent mind a király, a pelaszg Hérát kifelejtve.
Rögtön tudta, hogy ő az, ezért iszonyú feladattal
bízta meg: el kell mennie hosszú tengeri útra
20 és idegen népekhez, ahonnan nincs hazatérés.
Elmondták régebben a költők már, hogy az Argó
Pallasz Athénaié vezetésével hogyan épült;
én hősök születését és nevüket sorolom fel
most, s hogy mennyi időn át hányta-vetette a tenger
25 őket – a Múzsák adjanak ihletet énekeimhez.
Elsőként Orpheuszról szólok, az anyja
Kalliopé, úgy tartják, Pimpléisz hegye mellett
hozta világra, s a thrák Oiagrosz az apja.
Róla mesélik a költők azt, hogy hangja a durva
30 sziklát is megigézte a hegy csúcsán s a folyókat,
és rá emlékeztetnek mindmáig a tölgyek,
melyek most zöldellnek a thrák Zóné fokon egymás
mellett sűrűn, arra vonultak Píeriából,
lantjátékával csalogatta el őket odáig.
35 Most ez az Orpheusz volt, aki elkísérte az úton
Aiszonidészt, aki Kheirónnak fogadott szót,
s Bisztoniának a dalnoka így lett társa az úton.
Eljött Aszterión is, az ő nemzője Kométész
volt, ott élt a kavargó Ápidanosz vize mellett
40 Peiresziaiban, a Phülléion hegyorom közelében,
ott, hol a sodró Ápidanosz meg a fényes Enípeusz
egybefolyik, nagy utat tettek meg, míg odaértek.
Láriszát elhagyva velük tartott Polüphémosz
Eilatidész, aki ifjan a tagbaszakadt lapithákkal
45 küzdött, még amikor lapithák és kentaurok közt
harc folyt, s bár az idők folyamán már elnehezültek

1
 térdei, ám ugyanannyira bátor, mint amilyen volt.
Íphiklosz se maradt ezután hosszan Phülakéban,
Aiszonidész nagybátyja, a húgát vette el Aiszón,
50 Alkimedét, Phülakosz lányát. Íphiklosz azért jött
el vele, mert rokonok, s vágyott rá, hogy befogadják.
És nem időzött Admétosz se Pheraiban, amerre
fent, Khalkódonion tetején legelésznek a birkák.
És Alopéból jött Erütosz meg a bátyja, Ekhíón,
55 apjuk Hermeiász, fortélyosak és sok a földjük,
és kettőjüket elkísérte fivérük az úton,
Aithalidész, akit egykor az Amphrüsszosz vize mellett
szült meg Zeusz unokája, a phthíai Eupolemeia,
s Antianeira a két másik testvérnek az anyja.
60 Útnak eredt gazdag Gürtónt otthagyva Korónosz
Kaineidész, a derék harcos, de az apja nagyobb hős:
még mikor élt Kaineusz, már arról szóltak a költők,
úgy ért véget, minden kentaurt megfutamított
egymaga, társai nélkül bátran, s visszarohantak
65 rá, ám együtt sem tudták leteperni, megölni,
s még csak meg sem sérült, úgy süllyedt le a mélybe,
mert a fenyőfák vaskos törzseivel leütötték.
S jött Mopszosz, Titarón unokája, akit kitanított
Létoidész madarak röptéből jóslatot adni.
70 S jött velük együtt Eurüdamász, Ktimenosz fia, ő a
Xüniasz tó vize mellett élt a dolopsz Ktimenében.
Aktór sarja, Menoitiosz is jött, apja Opúszból
küldte azért, hogy a legderekabbakkal legyen együtt.
Eurütión is csatlakozott, meg a hős Erübótész,
75 Aktoridész Írosz fia és Teleónnak a sarja:
nagyhírű Erübótész volt Teleón fia, Írosz
Eurütiónnak volt nemzője, a társuk Oíleusz
volt, a kiváló harcos, az ellenségre rohanni
hátulról jól bírt, mikor őket megrohamozták.
80 Euboiából Kanthosz jött, elküldte Kanéthosz
(apja Abász volt), szívesen indult, s vissza sosem tért
többé Kérinthoszba, a végzete őt is elérte
úgy, ahogyan Mopszoszt, aki jól értette a jóslást,
eltévedt mindkettő s ott pusztult Libüében:
85 úgy látszik, hogy a távoli rossz is eléri az embert,
mert ott volt Libüében e kettőnek temetése,
Kolkhisztól ugyanannyira távol, mint az a két hely
egymástól, hol a nap kel reggel s este lenyugszik.
Íphitosz és Klütiosz vele tartott, Oikhaliát ők
90 kormányozták együtt, apjuk volt a kegyetlen
Eurütosz: íját Messzelövőtől kapta, de nem ment
semmire sem vele, mert épp arra emelte, ki adta.

2
 Elkísérték őket az Aiakidák, de nem együtt,
és nem is egy helyről, mindketten messzire mentek
95 Aigínétől: Phókoszt, öccsüket ostobaságból
elpusztították. Telamón Atthisz szigetén élt,
és Phthíába került el Péleusz, messzire tőle.
És jött Kekropiából Bútész, harcias ember
ő, a derék Teleón fia, s elkísérte Phalérosz,
100 Alkón küldte, az apja, pedig nem volt neki másik
gyermeke, hogy gondozná majd, amikor megöregszik,
mégis az egyetlen szeretett gyerekét odaküldte
hozzájuk, hogy a legbátrabbak közt legyen első.
Ám Thészeuszt, aki legderekabb az Erekhtheidák közt,
105 Tainarosz orma alatt tartották gúzsba kötözve,
Peirithooszt kísérte, hiába. Pedig bizonyára
megkönnyíti a dolguk, hogyha velük van e kettő.
És a sziphai tájékról Típhűsz Hagniadész jött,
ő jól tudja, mikor kezd el tombolni a széles
110 tenger tajtékos vize, tudja, mikor jön a szélvész,
és a hajóutat is megszabja az égi jelekből.
Trítónisz maga küldte a legjobbak csapatába,
Pallasz Athénaié, s amazok könnyen befogadták.
Ő maga építette a fürge hajót, vele együtt
115 Argosz Aresztoridész ácsolta tanácsa alapján.
Így sikerült ez a legjobban valamennyi hajó közt,
mely csak kettészelte a tenger habjait eddig.
És velük együtt jött Phleiász is Araithüreéből,
dúskált ő a javakban, az apja Diónűszosz volt,
120 s ott élt Ászóposz forrásának közelében.
Argoszból Talaosz meg Aréiosz, apja Biász volt
ennek a kettőnek, de Leódokosz is velük együtt
jött, Péró volt mindnek az anyja, miatta Melampúsz
Aiolidész Íphiklosznál ott tűrt a lovak közt.
125 Úgy tudjuk, hogy a bátor Héraklész sem akarta
Aiszonidész felszólítását semmibe venni,
és amikor rájött, hogy már gyülekeznek a hősök,
Arkadiából épphogy elért Argoszba, amerre
vitte az élő vaddisznót, Lampeia tövében,
130 ott Erümanthosz nagy mocsaránál élt ez az állat,
s gúzsba kötözve cipelte Mükéné főkapujáig,
majd ott széles hátáról levetette a vadkant,
és bár Eurüsztheusz nem akarta, de ő nekivágott
mégis, s elkísérte Hülász, ifjú, de kiváló
135 társ, ő vitte nyilát, és ő őrizte az íját.
Jött még isteni sarj, Danaosz késői utóda,
Naupliosz. Ő Klütonéosz Naubolidésznek a sarja
s Lernosz Naubolosz apja, ki Proitosz Naupliadésztől

3
 származik, így ismert, és Naupliosz egy Danaosz-lány
140 gyermeke, anyja Aműmóné, és apja Poszeidón
volt, a hajózáshoz nem is értett senki se jobban.
Idmón jött még Argoszból, ő volt az utolsó
onnan, s bár sorsát megtudta a jósmadaraktól,
csatlakozott mégis, hogy a nép rossz hírbe ne hozza.
145 S ő nem Abász fia volt, igazából Létoidészé:
ő maga volt nemzője, növelve az Aiolidészek
számát, gyermeke tőle tanulta, madár repülését
hogy kell érteni, lángnyelvekből jóslatot adni.
És aitól Lédé elküldte erős Polüdeukészt
150 és Kasztórt, aki jól értett a sebes paripákhoz,
Spártából. Ő Tündareósznak szülte meg őket
kettejüket, s nem tiltakozott, amikor könyörögtek,
mert Zeusz ágyához méltó sors járt a fejében.
S két Apharétiadész, Lünkeusz s az erőszakos Ídász
155 eljött Árénéből, ők roppant erejükben
bíztak, sőt Lünkeusznak a két szeme is nagyon éles
volt – legalábbis, hogyha valóban igaz, hogy e férfi
képes volt belelátni a föld mélyébe egészen.
Néleusz sarja, Periklümenosz szintén nekiindult,
160 és a Püloszban megszületett Néleusz-gyerekek közt
ő a legelső, és megajándékozta Poszeidón
végtelenül nagy erővel, s küzdés közben amit csak
kívánt, úgy lett mindig a harcok forgatagában.
Jött még Amphidamász és Képheusz Arkadiából,
165 ők ott éltek Apheidász birtokain Tegeében,
mindkettő Aleosz fia. Más is ment velük együtt
még, Ankaiosz, mert elküldte Lükurgosz, az apja,
ő az idősebb testvérük volt. Ő maga nem ment
el velük együtt, mert Aleoszt gondozta idősen,
170 inkább küldte fiát, hogy a két öccsére vigyázzon.
Ment egy medve lenyúzott bőrével meg a kettős
élű fejszéjét lóbálva, a fegyvereit mind
otthona mélyén elrejtette előle nagyapja,
hátha azok nélkül nem mer nekivágni az útnak.
175 És ment Augeiész, aki, mondják, Éeliosztól
származik, és ő volt a királya az éliszieknek,
roppant büszke a nagy vagyonára, a kolkhiszi földet
vágyott megpillantani, s Aiétészt, a királyt is.
Amphíón és Aszteriosz (Hüperászioszéi
180 ők) eljött az akháj Pellénéből, amit egykor
Aigialosz hegy legtetején Pellén alapított.
Tainaron Euphémosznak a lakhelye volt, odahagyta,
apja Poszeidáón volt, anyja erős Titüosznak
gyermeke, Európé, s a világon a legsebesebb ő.

4
185 És ez a férfi a csillámló hullám derekán is
át bírt futni, vizes sem lett, éppen csak amennyi
víz ráfröccsent lépte nyomán, azt vitte magával.
És még ketten jöttek, akiknek az apja Poszeidón,
egyikük Ergínosz volt, ő a milétoszi híres
190 várost hagyta el, Ankaiosz meg Partheniéből,
Héra lakásából jött el, s azzal dicsekedtek:
éppen olyan jól bánnak a karddal, mint a lapáttal.
Csatlakozott Kalüdónból útnak eredve az izmos
Oineidész Meleagrosz, jött vele Láokoón is,
195 Láokoón Oineusz testvére, az anyja azonban
más volt, egy fogadott szolgáló szülte meg, Oineusz
küldte, legyen Meleagrosz idős vezetője az úton,
így bekerült az erős hősök csapatába, habár még
serdült, Héraklészen kívül senki erősebb
200 nem lett volna szerintem nála, ha eltelik egy év,
s aitólok közt él addig, mielőtt nekiindul.
Anyja fivére elindult szintén erre az útra,
ő ügyesen küzdött a gerellyel, kézitusában,
Thesztiadész Íphiklosz, ketten mentek el együtt.
205 Lernosz sarja, Palaimoniosz jött még, igazából
névről volt csak övé a fiú, Héphaisztosz az apja,
és emiatt volt béna a lába, de senki se merte
volna a bátorságát, szépségét lecsepülni,
sőt nőtt tőle Iészón hős seregének a híre.
210 Phókisziaktól Naubolosz Ornütidésznek a sarja,
Íphitosz indult el, vendégül látta Iészónt,
még amikor Pűthóba elindult megtudakolni,
útja milyen lesz. Ő ekkor házába fogadta.
Zétész és Kalaisz, Boreász két gyermeke is jött,
215 Óreithüia Erekhthéisz volt anyjuk, a zordon
Thrákia szélén szülte meg őket, mert odavitte
elhurcolva a thrák Boreász őt Kekropiából,
épp körtáncot lejtett Eilisszosz közelében,
volt egy Szarpédón sziklájának nevezett hely,
220 messze, az Ergínosz folyamánál, ő odavitte,
s árnyatadó felhőkbe takarva a lányt leteperte.
Ők ketten most homlokukon s két lábukon éjszín
szárnyaikat rázták, megemelték, döbbenetes volt,
és aranyos foltok csillogtak rajta, hajuk meg
225 éjfeketén lobogott a fejük tetején, a nyakukban
s végig a hátukon, erre meg arra dobálta a szellő.
Sőt az erős Peliésznek a sarja, Akasztosz is inkább
eljött, mert apjánál már nem volt maradása,
Argosz, Athéné szolgálója se bírta tovább már,
230 még ők ketten is inkább álltak a hősi seregbe.

5
 Ennyi segítőtársa akadt hát Aiszonidésznek.
És őket mindnyájukat így együtt minüásznak
hívták, mert Minüász egy-egy lányának a vére
csörgedezett legtöbbjük erében, eképp dicsekedtek,
235 így a vezérük, Iészón anyja is Alkimedé volt,
és neki meg Klümené, Minüásznak a lánya az anyja.
És miután mindent elkészítettek a szolgák,
egy evezős gyomrába amit csak rejteni szoktak,
hogyha hajóval kénytelen útnak eredni az ember,
240 hát ezután nekivágtak a városon át, hol a part van,
mit Pagaszainak hívtak, s bár az utuk sietős volt,
percek alatt ott termett mégis a nép körülöttük,
ők olyanok voltak köztük, mint csillag a ködben.
S mondták, látva a sok hőst teljes felszerelésben:
245 – Zeusz az egekben, ugyan mi lehet Peliésznek a terve?
Merre vezényli görög földről el a hős katonákat?
Még ma elérik s pusztító tűzzel felemésztik
Aiétész házát, ha kezükbe nem adja a gyapjút.
Mégse maradhatnak, meg kell szenvedniük érte
250 – városszerte beszéltek eképp mindenhol, a nők az
isteneket kérték csak, karjukat égre emelve,
arra, hogy adjanak útjuk után boldog hazatérést.
S egymáshoz fordultak könnyek közt, szomorúan:
– Alkimedé, te szegény, utolért hát mégis a balsors
255 végül téged is, életed alkonya, lám, keserű lett!
És Aiszón is mekkora bajba került! Neki is még
mindig jobb lett volna, ha mélyen fekszik a földben
békében holtan, sose hall a nehéz feladatról!
Bár Phrixoszt is elárasztották volna az éjszín
260 hullámok, meg a kost, amikor Hellét! De a szörnyű
bestia emberi hangon szólt – majd ezzel okozva
később tengersok gyötrődést Alkimedének
– hát így szóltak a nők, amikor kivonultak a hősök.
És gyülekeztek a szolgák is már, férfiak és nők,
265 és megölelte az anyja is őt, mindenkit az éles
fájdalom átjárt, és takarókba csavarva elaggott,
ágyban fekvő apja is ott volt, nyögni tudott csak.
Míg a szülők szomorúságán enyhíteni próbált
s biztatgatta Iészón őket, fegyvereit már
270 rabszolgáira bízta, s azok csendben felemelték.
Anyja viszont a fiát még mindig ölelte magához,
úgy, ahogy addig, s még hevesebben sírt, amiként egy
lány borul ősz dajkája nyakába zokogva, ha többé
senkije sincsen már a családjából, aki óvná,
275 és szomorúságban tengődik a mostohaanyja
mellett, az folyton megalázza, gyalázza csak egyre,

6
 és úgy összeszorul nyomorúságában a szíve,
hogy nem tud még sírni se annyit, amennyit akarna,
éppen ilyen nagy hévvel, sírva ölelte magához
280 Alkimedé a fiát, s aggódva ilyen szavakat szólt:
– Bár rögvest, amikor meghallottam Peliésznek
ezt a kemény utasítását, jaj, abban a percben
haltam volna meg inkább mit sem sejtve a kínról,
hogy legalább te magad hantolj el a földbe kezeddel,
285 édes kisfiam, ezt, csakis ezt kívánhatom én már
tőled, gondoskodtál régen minden egyébről.
Most pedig én, akit eddig tisztelt minden akháj nő,
itt maradok, mint egy rabnő az üres palotában,
jaj, csak emésztem majd magam érted, mert azelőtt én
290 mindig boldog voltam s büszke terád, legelőször
érted bontottam meg övem, s később soha többé:
Eileithüia irigy volt, nem szülhettem utánad.
Én boldogtalan! Álmomban se jutott az eszembe,
hogy Phrixosz, ha tovább él, ártalmamra lehet majd
295 – így sóhajtott fel kétségbeesetten, a nők meg
mind vele sírtak, akik csak szolgálták. Fia így szólt
hozzá mézes szóval, hogy jobb kedvre derítse:
– Édesanyám, ne akarj így elszomorítani engem,
kérlek, a bajban a könnyekkel most úgyse segíthetsz
300 énrajtam, de feleslegesen szaporítod a kínod.
Mert nem tudhatjuk, milyen okból mérik a bajt ránk,
éppen ezért te magadban búsulhatsz, de a sorsot
el kell tűrnöd. Gondolj inkább arra, Athéné
mellettünk áll, és hogy Phoibosz jóslata kedvez,
305 és ne feledd, mellettem vannak a többiek is mind.
Ám te maradj csak szépen a szolgálókkal a házban,
mint baljós madarak szoktak, ne keringj a hajóknál:
lesznek mellettem rokonok, szolgák is az úton
– s otthonról e szavakkal felkerekedve elindult.
310 Illatozó szentélyéből így lép ki Apollón
Klároszon és Pűthóban, Délosz szent szigetén vagy
épp széles Lükiében a Xanthosz habjai mentén,
így ment ő is a nép tömegében, az emberek együtt
biztatták. És Íphiasz, Artemisz istennőnek
315 vén papnője került akkor vele szembe az úton,
s megcsókolta kezét, ám nem bírt mondani semmit
sem neki, bár próbált, csak nem sikerült a tömegben,
mert a menetből félresodorták gyorsan az ifjak
őt, és jól eltávolodott így tőle Iészón.
320 És miután végiglépdelt szép városuk útján,
és Pagaszai partjára kiért, ott társai várták
már, egyszerre köszöntötték őt mind a hajónál.

7
 Ő a bejáratnál állt meg, vele szemben a többi.
Hirtelen arra figyeltek föl, hogy távol Akasztosz
325 s Argosz igyekszik, elámultak látván, Peliásszal
szembeszegültek, s teljes erőből futnak az úton:
Argosz Aresztoridész éjszín bikabőrrel a vállán,
mely lábáig is ért, bélelt köpönyegben a másik,
mellyel a húga ajándékozta meg őt, Pelopeia.
330 Mindenesetre Iészón nem faggatta ki őket
mindenről, azt kérte, hogy üljenek össze beszélni.
Ekkor az összetekert vászon mellett s a lehajtott
árbocrúd közelében a hősök sorba leültek.
És Aiszón fia megfontoltan eképp szólt:
335 – Minden mást, mit jónak láttunk vinni magunkkal,
rendben elintéztünk már, itt áll készen az útra,
így hát nincsen okunk túl hosszan időzni a parton
most, amikor jó hátszél fújhatná a vitorlát.
Minthogy, társaim, együtt térünk majd haza egykor,
340 s Aiétész házába is így együtt utazunk el,
hát őszintén válasszátok a legderekabbat
meg vezetőnek, gondja legyen mindenre az úton,
mindig döntse el ő, idegenben hogy cselekedjünk
– mondta. Az ifjak az elszánt Héraklészre figyeltek
345 – ott ült köztük –, s mind egy emberként kiabáltak,
hogy legyen ő a vezér. De az ülve maradt, ahol addig
ült, s felemelve kezét elhárította magától:
– Senki se bízza e tisztet rám, el sem fogadom, sőt
azt is megtiltom nektek, hogy bárki felálljon.
350 Ő hívott ide minket, hát legyen ő a vezérünk!
– büszke szavakkal eképp szólt. Mindnyájan helyeselték
azt, amiket mondott, és erre a bátor Iészón
lelkesen ugrott fel, s a szavának mind megörültek:
– Hát, ha ti megtiszteltek, hogy legyek én vezetőtök,
355 akkor mostantól hagyjunk fel a késlekedéssel.
Phoibosz tetszését nyerjük meg az áldozatokkal
s készítsünk lakomát most. Míg elmennek a szolgák
– otthon az istállókra vigyáznak, most az a dolguk,
hogy csordámból legszebb ökreim erretereljék –,
360 addig vízre bocsáthatnánk a hajót, beletéve
minden felszerelést, sorsot vetvén evezőnkért.
Közben a tengerparton Apollón Embasziosznak
állítsunk oltárt, ő azt ígérte nekem, hogy
jelt ad majd s vezet engem az úton, hogyha először
365 áldozatot kap, még mielőtt elkezdem a munkát
– s ő maga látott elsőként a dologhoz, a többi
szófogadón indult el, megszabadulva ruhája
nagy részétől egy sima kőre letéve, ahol nem

8
 éri a víz, régen megtisztította a tenger.
370 És a hajót, ahogy Argosz mondta, először erősen,
minden irányból jól sodrott kötelet kifeszítve
összekötözték bent, jól illeszkedjen a csaphoz
minden rúd, és bírja, ha arraverődik a hullám.
Aztán teljes szélességében körülásták,
375 és a hajóorrnál is, a tengervízben, ameddig
siklik majd, amikor vontatják puszta kezükkel,
és mindig lejjebb süllyesztették a gerincnél,
majd a csiszolt görgőket egyengették ki a résben,
és a hajó elejét rácsúsztatták a rudakra,
380 hogy rajtuk gördüljön végig majd, ha megindul.
Fent evezőiket elforgatták erre meg arra,
karnyújtásnyira rögzítették őket a villán,
majd mindkét oldalt a hajó mellé odaálltak,
mellkasukat, kezüket nekidöntötték. A hajóra
385 felszállt Típhűsz, hogy jelt adjon majd, amikor kell.
És rikkantott is jó hangosan, ők nekidőltek,
s egyetlen nekigyürkőzéssel már sikerült is
elmozdítani medréből, de azért nekivetve
lábukat is meg-meglökték, és Péliasz Argó
390 könnyen siklott, s felzúgtak mellette szaladva.
És a hajótest súlya alatt nyikorogtak a görgők,
míg súrlódtak, sűrű füst kúszott ki alóluk,
úgy megterhelték. Belecsúszott végül a vízbe,
ám ők visszafelé húzták, nehogy elszabaduljon.
395 S rögzítették villáján a lapátot, a jólszőtt
vásznat az árboccal meg az útravalót beletették.
És miután eltettek már mindent, ami kellett,
sorshúzással döntötték el, hogy ki hová ül,
egy evezőnél két ember fért el, s a középsőt
400 Héraklész s Ankaiosz kapta meg (ő Tegeében
élt addig), külön ült le a hősöktől ez a kettő,
és egyedül csak e kettő kapta meg így a lapátját,
sorshúzás nélkül. S Típhűszt kérték, hogy a bárkán,
melyet jól kiegyensúlyoztak, tartsa a kormányt.
405 És ezután köveket gördítve a víz közelébe
oltárt építettek a tengerparti Apollón
tiszteletére, kinek neve Aktiosz Embasziosz. Majd
száraz olajfából hintettek rá venyigéket.
Közben a pásztorok arraterelték Aiszonidésznek
410 két ökrét, ezeket tartották vissza az ifjabb
társak az oltár mellett, és ugyanők ezután még
árpadarát s vizet is hoztak. Könyörögve családja
védőjéhez, Apollónhoz szólt akkor Iészón:
– Aiszónisz várost, melynek neve édesapámtól

9
415 származik, és Pagaszait aki véded, halld meg imámat!
Pűthóban kijelentetted, hogy utamnak a végét
és sikerét jelzed, s mert tőled eredt ez a munka,
hát te vezesd a hajómat, a társaim érjenek addig
el sértetlenül és Hellászba is újra! Mi akkor
420 oltárodra teszünk ugyanannyi csodás bikahúst majd
éppen, ahányan visszajövünk, s még Ortügiában
és Pűthóban ezernyi ajándékot fogok adni.
Jöjj hát, Messzelövő, és vedd el az áldozatunkat,
mellyel előre lerójuk most a hajóutazásért
425 hálánkat neked. Add, hogy jól végződjön, ahogy most
én a hajókötelet kívánságodra eloldom,
s enyhe fuvallat lengjen, amint könnyen kihajózunk!
– és a darát elszórta imája alatt. Nekikészült
ökrei mellett Héraklész s a kevély Ankaiosz.
430 Egyik az állat homloka legközepére bevágta
bunkóját, s az a földre rogyott és teljesen elnyúlt,
Ankaiosz meg bronz bárdjával a másik ökörnek
nagy torkára lesújtva erős inait lemetélte,
s összeesett emez is mindkét szarván tekeregve,
435 meggyilkolta a többi sietve, lenyúzva a bőrét
róla elosztották, szent combját felszeletelték,
s együtt minden húsdarabot jól hájba csavartak
és fahasábon elégettek. Majd Aiszonidész rá
bort töltött, keveretlen. Örült Idmón a tüzének,
440 mely mindenfele fénylett, és füst szállt ki belőle
felszökkenve szerencsésen, bíbor csavarokban,
s Létoidész szándékát rögtön megmagyarázta:
– Isteni végzet s jóslat szól arról, hazatértek
s elhozzátok a gyapjút, csakhogy közben az úton
445 arrafelé és visszafelé még sok feladat vár.
Ám sajnos nekem úgy rendelte az isten, a sorsom,
hogy valahol távol pusztuljak el, Ázsia földjén.
És bár én baljós madaraktól végzetemet rég
ismerem, otthonról eljöttem, hogy kihajózzak,
450 és mivel eljöttem, jó hírem megmarad otthon.
– mondta. Az ifjak az isteni szándéknak megörültek,
hogy hazatérnek majd, s a halálán elszomorodtak.
És mialatt a nap átlépett lassan delelőjén,
s újra a hegyfokok árnyékába kerültek a földek,
455 és ahogyan lebukott a nap, esti homályba borultak,
addig mindegyikük levelet hintett a homokra
vastagon arra a részre, ahol nincs szürke föveny már,
és sorban lehevertek, rengeteg ennivaló volt
és jóféle ital körülöttük, a bortöltők meg
460 mertek a korsókból. Felváltva beszéltek eközben

10
 mindarról, amiről eltréfálkoznak az ifjak
bor mellett vacsorázva, mikor nincs ott a mohó gőg.
Aiszonidész ezalatt meg félrevonulva szorongott
s mindenen eltöprengett, úgy tűnt, mint aki csügged.
465 Ídásznak feltűnt, és nagy hangon nekitámadt:
– Aiszonidész, mi a terved, mit forgatsz a fejedben?
Áruld el, min töprengsz? Vagy tán hirtelen úrrá
lett most rajtad a félsz, ami megbénítja a gyengét?
Esküszöm erre a gyors dárdára, amellyel a harcban
470 én mindenki közül kimagaslok, s nem gyarapítja
annyira Zeusz sem erőmet, mint ez a dárda, halálos
vész nem sújt, és hasztalanul sem fáradozol, ha
Ídász kísér el, ha az égiek óhaja más is:
Árénéből ennyire bátor társra találtál!
475 – s két kézzel teli korsóját szájához emelve
jóízű italát felhörpintette, az ajkán
végigfolyt s a szakállán. Felhördültek a hősök
mind, s Idmón mindenki előtt jó hangosan így szólt:
– Ó te bolond! Már rég gondolsz ilyen ostobaságot?
480 Vagy csak a színbor szállt vesztedre fejedbe, azért vagy
ennyire vad, s emiatt sérted meg az égilakókat?
Más, kedves szavak is vannak még, mikkel az ember
társát buzdíthatja – neked süt a gőg szavaidból.
Azt mondják, hogy az égilakókkal szembeszegültek
485 rég az Alóiadészek – s hozzájuk magadat nem
mérheted –, és mindketten elestek Létoidésznek
gyors nyílvesszőjétől, bár roppant erejük volt!
– így szólt, ám Apharéidasz Ídász jól kinevette,
és kötekedve felelt neki, ráhunyorítva szemével:
490 – Rajta, meséld most inkább azt el a jóslataiddal,
hogy nekem épp ugyanazt a halált szánják-e az égben,
mint amilyennel az édesapád sújtotta le őket!
S gondolkozz el azon, hogy hogy menekülsz meg előlem,
hogyha amit jósolsz, nem más, csak üres fecsegés volt!
495 – szidta dühödten, s még veszekedtek volna tovább is,
hogyha a perlekedés közepén oda nem kiabálnak,
s Aiszonidész maga meg nem fékezi őket. A lantját
Orpheusz bal kézzel felkapta, s az éneke csendült.
Arról szólt, hogy a szárazföld meg az ég meg a tenger
500 együtt voltak régen még, egyetlen alakban,
majd pusztító harcot kezdtek, s elkülönültek.
És hogy az égbolton minden csillagnak az útja
meg van szabva, akárcsak a hold meg a nap haladása,
és a hegyek hogy emelkedtek, zubogó patakok hogy
505 lettek a Nümphákkal, hogy jött a világra sok állat.
És elmondta, először Ophíón Eurünoméval,

11
 Ókeanosz lányával uralta a téli Olümposzt,
és hogy erőszakkal hogy győzte Kronosz le a férfit
s Rheia a nőt, s elnyelte az Ókeanosz vize őket,
510 s boldog Títán isteneket hogy uralta e kettő
addig, amíg Zeusz még fiatal volt, gyermeki lelkű,
és ott élt diktéi zugában, a Földanya szülte
Küklópszok mielőtt még villámát nekiadták:
dörgést és fényt – Zeusz sikerének a záloga ez volt.
515 És elnémult isteni hangja, letette a lantot,
és bár már befejezte, felé fordultak a hősök
még mindig, s egyszerre hegyezve fülük lenyugodtak,
így megigézett s elbűvölt mindenkit a dallam.
Később aztán Zeusz italáldozatát kikeverték,
520 úgy, ahogyan szokták, s álltukban az állatok égő
nyelvét öntözték vele, majd álomba merültek.
És amikor ragyogó szemmel szikrázva a Hajnal
Pélion ormát fent megpillantotta, s a széltől
felkavarodva, derűsen mosta a tenger a partot,
525 akkor kelt Típhűsz, rögtön sürgette a többit,
szálljon fel mind és készítse elő evezőjét.
És maga Péliasz Argó és Pagaszai kikötője
feljajdult iszonyúan, sürgetvén a hajózást.
Volt a hajó közepén egy isteni deszka, Athéné
530 illesztette be, Dódónából volt a fa hozzá.
Egyik a másik után sorban felszállt a hajóra,
úgy, amiképp azelőtt kijelölték, arra a helyre
ültek mind rendben, s mellettük a felszerelésük,
és a fedélzeten Ankaiosz meg erős Héraklész
535 ült közepütt, buzogánya pedig mellette, s alulról,
lábuk alatt csapdosta a víz a hajó fenekét. Már
felhúzták kötelét, bort öntve a vízre. Iészón
könnyáztatta szemét elfordította a parttól.
Ők meg, ahogy Phoibosznak táncot szoktak az ifjak
540 Ortügiában, Pűthóban vagy az Iszménosznál
lejteni oltár mellett és összhangban a lanttal,
s gyors lábukkal mind egyszerre dobognak a földön,
úgy verték Orpheusz lantjátékára a tenger
vad hullámait, és a hab átfröccsent a lapáton.
545 Erre meg arra sötét tajték bugyogott fel a vízből,
s zúgott, nyögve az izmos férfikar ütlegelését.
És a napon tüzesen ragyogott a hajón, ahogy úszott,
felszerelésük, s fénylett hosszan az útja mögötte,
mint ahogy egy zöld rét közepén kiviláglik az ösvény.
550 Aznap az égilakók odafent a hajóra figyeltek
mind, meg a már-már isteni férfiseregre, kik akkor
útnak eredtek, a Pélionon meg a Nümphák

12
 fenn a magaslatról néztek le, csodálva Athéné
Ítónisz keze munkáját és azt, hogy a hősök
555 hogy fogják a lapátot, fellendítve magasra.
S Kheirón Phillüridész gyalogolt le a parthoz a hegynek
legmagasabb csúcsáról, lába a szürke haboktól
nedves lett, izmos karjával ütemre vezényelt,
azt kívánta derűsen, mind térjen haza épen,
560 s elkísérte az asszonya, karján tartva a gyermek
Péleidész Akhilleuszt, hogy láthassa az apja.
És ahogy elhagyták kikötőjük partszakaszát már
Típhűsz Hagniadésznek fortélyos leleménye
és esze révén, ő tartotta kezében a szépen
565 megmunkált kormányt, hogy mindig irányba tehesse,
akkor az árboc rúdját tartójára helyezték,
jól lekötötték és meghúzták minden irányból.
Majd leeresztették a vitorlát fent kilazítva,
és a süvítő szél belefújt. A kötélzetet aztán
570 körbetekerve az állványán kicsiszolt szegecsekre,
csendben siklottak Tíszai hosszú foka mellett.
Lantján játszott, tiszta dalával zengte az úton
Oiagrosz fia Bárkátvédő, jószületésű
Artemisz istennőt, szeretőn ő óvta a parton
575 ezt a fokot meg Iólkosz földjét. És a halak mind
felszökkentek a tenger mélyéből, vegyesen nagy
és kicsi, úsztak utánuk, fickándozva a vízben
– mint a szabad levegőn élő pásztor nyoma mentén
ballag a nyáj a karámba, ha jól teleette magát már
580 fűvel, az élükön ő lépked, csengő furulyáján
pásztori dalt fúj szépen – eképp kísérte a halraj
őket, s mindig erős szél vitte előre a bárkát.
És nyomban kora reggel felbukkant a pelaszgok
gazdag földje, a Pélion orma, ahogy közeledtek
585 hozzá, hátramaradt, és feltűnt Szépiasz orma,
és Szkiathosz sziget is látszott, messzebb meg a parton
látszott Peiresziai s a szelíd magnésszai tájék
és a dolopszi halom. Mikor estefelé a hajót az
ellenszél a közelbe sodorta, megálltak a parton,
590 s éjszaka birkát égettek, tisztelve a holtat,
míg háborgott közben a tenger. A parton időztek
két teljes napon át. Azután harmadnap a bárkát
vízre bocsátották, és felhúzták a vitorlát.
S Argó-indításának nevezik ma e partot.
595 [Innen előrehajózva elérkeztek Meliboia
mellé, és a lapos, viharos partot kikerülték.]
Reggel a vízparton fekvő Homoléra tekintve
épp mellette haladtak el, és nem sokkal utána

13
 már Amürosz sodrásának közelébe visz útjuk.
600 Itt látták már Eurümenait és Ossza s Olümposz
tengermosta hasítékát. Aztán pedig éjjel
Palléné völgyét is elérték, ott a Kanasztron
hegyfok alatt, jó hátszéllel siklott a hajójuk.
És útközben a thrák hegy, Athósz bukkant fel előttük
605 hajnalban, s bár Lémnosztól ugyanannyira távol
fekszik, ameddig fürge uszály jut délig a vízen,
legmagasabb hegycsúcsa beárnyékolta Mürínét.
Aznap a szél igazán hevesen fújt végig, egészen
szürkületig, feszesen kidagadt a hajón a vitorla.
610 Egyszercsak napnyugta után elcsendesedett már,
és a rögös Lémnosz szigetét békésen elérték.
Ott történt az előző év folyamán, hogy az összes
férfit a nők egyszerre megölték, nem könyörültek,
mert hites asszonyaiktól elfordultak a férjek,
615 meggyűlölték őket, a foglyul esettek iránt vad
vágy tört rájuk: a thrák földet feldúlva vezették
rabnőként őket, Küprisz szörnyű dühe tombolt,
mert régóta nem áldoztak neki, semmibe vették.
Jaj, nyomorultak! A féltékenység marta a lelkük,
620 és szeretőikkel mészárolták le az ágyban
férjeiket, s azután minden férfit, hogy a szörnyű
gyilkosságért senki elégtételt ne vehessen.
Mind közül egy nő volt, aki megkímélte az apját,
Hüpszipüleia Thoászt, ő volt népük vezetője,
625 egy üreges ládában a tengervízbe vetette,
hogy túlélje. Az Oinoiénak, majd Szikinosznak
elnevezett szigeten húzták a halászok a partra
őt, ez a hely Szikinoszról kapta nevét, ki Thoász és
Néiász Oinoié öleléséből született meg.
630 Ökreiket kiterelni, a bronz fegyverbe bebújni,
szántóföldjeiken sok búzakalászt lekaszálni
sokkal könnyebbnek tűnt, mint szolgálni Athénét
úgy, mint rég. De azért gyakran megesett, hogy a széles
tengert végigkémlelték a szemükkel ijedten,
635 mindig lesve, mikor törnek majd rájuk a thrákok.
Így amikor látták, hogy az Argó arrafelé tart,
mind egyszerre Mürínéből a kapun kiszaladva,
gyilkos fegyvereikbe bebújva a partra rohantak,
nyershúst rágó thüiászokként: féltek, a thrákok
640 jöttek. Hüpszipüleia, Thoásznak a lánya az apja
felszerelését húzta magára. Szorongva futottak
egyetlen hang nélkül mind, mert annyira féltek.
Aithalidészt, gyors hírnöküket küldték el a hősök
közben előre a bárkáról, ő volt, aki hírt vitt

14
645 mindig, nemzőjének, Hermeiásznak a botját
is rábízták, s apja miatt emléke örökké
megmarad. És még most se feledték el, pedig átkelt
már Akherón folyamán, mit senki sem ismer előre,
és a halott lelkének a sorsa azóta, hogy egyszer
650 lent kószáljon a föld mélyén, máskor meg a napfényt
élvezhesse az élők közt ő is. De mi szükség
arra, hogy én hosszan szóljak most Aithalidészről?
Hüpszipülét akkor rávette, fogadja be őket
most, hogy az este leszállt, éjjelre. Azonban a bárkát
655 még reggelre sem oldozhatták el, Boreász fújt.
S városszerte elindult minden lémnoszi asszony
gyűlést tartani, ez volt Hüpszipüleia parancsa.
És amikor már ott ültek mindannyian együtt,
ő rögtön megszólalt, így biztatva a többit:
660 – Társnőim, nosza, rajta, fogadjuk a férfiakat most
illőn, szíves ajándékkal lépjünk a hajóra,
útravalóval meg jó borral, hogy legyenek csak
mindig a bástyákon kívül, hogy meg ne neszeljék,
hogyha bejönnek, a teljes igazságot, s azután meg
665 tettünkért rossz hírünket keltsék – de nekik sem
lesz ez majd kedvükre való, ha az ügy kitudódik.
Hát én nektek hirtelen ezt a tanácsot adom most,
ám ha van itt köztünk, aki jobbat tud javasolni,
álljon elő, emiatt hívtam most össze a gyűlést
670 – mondta. Leült kőből faragott székére, az apja
ült azelőtt ebben. Szeretett dajkája, Polüxó
kelt fel, kortól gyenge bokával előrebotorkált,
botján támaszkodva, erősen vágyva beszélni.
Ott körülülte a dajkát négy még szűz, betöretlen
675 nő, akinek haja mégis kezdett őszbe borulni.
És odaállt mindenki elé, nehezen megemelve
görnyedt vállai közt a nyakát, s ezt mondta a nőknek:
– Nem bánom, legyen úgy, mint Hüpszipüleia szeretné,
és küldjünk ki ajándékot, mert jobb, ha adunk most.
680 Ám azt áruljátok már el, hogy menekültök
meg, ha a thrák sereg eljön majd vagy más, aki gyűlölt
ellenségünk, mert sok ilyen nép él a világon,
mint ahogy azt sem tudtuk előre, hogy ők idejönnek.
És ha meg is kímélnek minket az égiek ettől,
685 sújthat még később sokezernyi csapás, ami rosszabb.
Majd amikor már elpusztult mindegyik idős nő,
s gyermeketek nem lesz, úgy ér a keserves öregség,
akkor ugyan hogyan éltek majd, ti szegények? Esetleg
kedvetekért önként az igába hajolnak az ökrök,
690 és az ugart végigszántják majd éles ekével,

15
 és azután, ha beért, a kalászt is majd learatják?
Úgy érzem – bár eddig visszariadtak a Kérek
még tőlem – , mielőtt ez az év eltelne, a föld el
fog majd fedni, s az áldozatokból részesülök majd,
695 úgy, ahogy illik, a bajban már rég nem fogok élni.
Ámde az ifjabbaknak ajánlom, ügyeljenek erre:
most utatokba került a megoldás, hogy menekültök:
bízzátok csak a házatokat s az egész hadizsákmányt
és gyönyörűszép városotok vendégeitekre
700 – mondta, s a gyűlés felbolydult, mert mind megörültek
ennek a szónak. Hüpszipülé meg, amint befejezte,
rögvest újra felállt a helyéről, s válaszul így szólt:
– Hogyha ti mind úgy gondoljátok, jó a javaslat,
nyomban el is küldöm követünket most a hajóhoz.
705 S Íphinoéhoz szólt, aki épp ott volt közelében:
– Íphinoé, te keresd meg a hadseregük vezetőjét,
menj oda hozzá és kérd meg, hogy jöjjön el erre,
elmondom majd döntésünket, amely neki kedvez,
s hívd őket, nézzék meg a földünket meg a várost
710 bátran mindnyájan, ha barátsággal közelednek.
– s ezzel szétoszlatta a gyűlést, majd hazaindult.
S Íphinoé elment Minüász unokáihoz, és ők
megkérdezték tőle, miért jött. Íphinoé meg
kérdésükre azon nyomban készségesen így szólt:
715 – Hüpszipülé kért erre, Thoásznak a lánya, hogy én most
hívjam, bárki is az, hozzánk a hajó vezetőjét,
s ő elmondja a döntésünket, amely neki kedvez,
s hívott, nézzétek meg a földünket meg a várost
bátran mindnyájan, ha barátsággal közeledtek
720 – mondta, s a kedves szónak mind megörültek a hősök.
Azt hitték, hogy az apja, Thoász meghalt, s szemefénye,
Hüpszipülé kormányoz most. A vezért odaküldték,
menjen gyorsan, s ők maguk is készültek az útra.
S ő vállára csatolta az istennőnek a művét,
725 Ítónisz bíbor köpenyét, amelyet neki Pallasz
akkor adott, mikor egy bordát helyezett el az Argón
és bemutatta, hogyan mérjék ki a léccel a deszkát.
Inkább nézhet az ember, amint felbukkan, a napba,
mint bíborszín fényben tündöklő köpenyére.
730 Mert a köpeny pirosas ragyogású volt a középső
részén, bíbor körben a szélén, minden irányban
sok gyönyörűszép képpel volt telehintve szegélye.
Voltak rajta Küklópszok, bajlódtak nem enyésző
munkadarabjukkal, Zeusz villámával, amely már
735 készen fénylett, egyetlen lángcsóva hiányzott
már csak, s azt ütögették éppen a vaskalapáccsal

16
 mind, az emésztő tűz forró viharát kalapálták.
S ott volt Antiopé Ászópisz két fia rajta,
Amphíón és Zéthosz. Thébé meg közelükben
740 állt bástyátlanul, éppen csak kapkodva letették
még az alapját, és Zéthosz vállára akasztott
egy meredek hegycsúcsot, s úgy tűnt, nyögdel alatta,
Amphíón meg arany lantját pengetve követte
őt, és háta mögött ment egy kétszerte nagyobb kő.
745 S ott volt sorban utána a dúsfürtű Küthereia,
Árész gyors pajzsát tartotta, a bal könyökére
csúszott válláról leplén a kapocs kilazulva,
és feltárta a mellét, és éppen vele szemben
volt szépen megmunkált bronz képmása a pajzson.
750 És mellette a marhák dús legelője, köröttük
vívtak az Élektrüón-sarjak meg a téleboászok,
védte magát az előbbi csapat, s a Taphosz szigetéről
jött rablók ki akarták fosztani őket, a friss rét
vérbe borult, hiszen ők kevesen voltak, sok a rabló.
755 És köpenyén még egymással két harckocsi küzdött:
egyiken állva Pelopsz hajtott, megrántva lovának
gyeplőjét, s a szekéren Hippodameia a társa,
s Mürtilosz ott hajtotta lovát mindjárt a nyomában,
Oinomaosz mellette, előreszegezte a dárdát,
760 ám a kerékagy a tengelyen eltört, félrebicsaklott,
s ő kiesett, mikor épp próbálta ledöfni Pelopszot.
S látszott rajta Apollón Phoibosz, amint lenyilazza
– nem felnőtt, fiatal még itt – Titüoszt, a hatalmast,
mert anyjáról fátylát szemtelenül leszakítja,
765 ő Elaré fia, másodszor Gé hozta világra.
És Minüász Phrixosz volt még ott, s tényleg olyan volt,
mintha a kosra figyelne, amaz meg mintha beszélne:
ezt látván áltatva magad csak szótlanul állnál,
abban bízva, hogy őtőlük majd bölcs szavakat fogsz
770 hallani, és így nézésükkel hosszan időznél.
Ezzel ajándékozta meg őt Trítónisz Athéné.
Jobbjában tartotta a gyors dárdát, Atalanté
adta a Mainalosz árjának mentén neki egyszer,
ő maga ment oda hozzá, mert vágyott vele együtt
775 menni az útra. Iészón ezt nem hagyta a lánynak,
félt, hogy fájdalmas harccal végződne szerelmük.
És indult befelé, ahogy egy csillag, ragyogóan,
melyet az újonnan készült kunyhókba bezárva
néznek a lányok, amint felbukkan a ház tetejénél,
780 és a koromszínű éjben szemüket megigézi
szép vöröses ragyogása, s az éppen máshol időző
ifjú férfire vágyó lányt, akinek jegyeséül

17
 szánva nevelték őt a szülők, jókedvre deríti
– hát így tűnt fel a városi ösvényen haladó hős.
785 És mikor átlépték a bejáratot és bejutottak,
egyszercsak sok nő termett a nyomában a népből
vendégüknek örülve, szemét ő földre szegezve
ment elszántan, Hüpszipülé fényes palotáját
mígnem elérte. Előtte a szolgaleányok az ajtót
790 széttárták, az erős félfán fordultak a szárnyak,
és ott pompás csarnokukon kísérte keresztül
Íphinoé gyorsan, s kijelölt neki egy ragyogó szép
széket szemben az úrnővel, s az félretekintett,
szűzies arca piroslott, s bár szégyellte előtte,
795 mégiscsak ravaszul kezdett hozzá a beszédhez:
– Vendég, mondd, bástyáinkon kívül mit időztök
ennyire hosszan? Mert nem laknak férfiak itt már,
elköltöztek mindnyájan, thrák földeken élnek,
ott szántják fel a búzamezőt. Mindent, ami rosszat
800 tettünk, őszintén elmondok, tudjatok erről.
Míg az apám volt még a királya, Thoász, a lakóknak,
akkor a szemközt elterülő thrák földre kiszálltak
férfiaink a hajókról, s házaikat kirabolták
sokszor, s nagy hadizsákmányt és sok foglyul esett lányt
805 hoztak. A pusztító Küprisz fondorlata úrrá
lett rajtuk, s agyukat megszállta miatta a téboly:
elfordultak az asszonyaiktól, s otthonaikból
elkergették hitvesüket, nem bírva magukkal,
és a bitangok a dárdájukkal megkaparintott
810 nőikkel háltak, s eltűrtük, hátha magukhoz
térnek végre, nyomorúságunk meg a kétszeresére
nőtt ezalatt: a saját törvényes gyermekeikkel
otthon rosszul bántak, s megszaporodtak a fattyak,
és emiatt a magányos anyák meg a még betöretlen
815 lányok kószáltak mindenfele elhanyagoltan,
és az apák a saját lányukkal mit se törődtek,
még ha szemük láttára rogyott is holtan a földre
gőgös mostohaanyja kezétől, s már a fiú sem
védte a méltatlan bánásmódtól meg az anyját,
820 s nővérükre se gondoltak többé a fivérek,
mindig a rablányokra figyeltek az otthonaikban,
és amikor táncoltak, a főtéren s lakomákon.
Addig, amíg elszánttá nem tett minket az isten,
és amikor hazajöttek a thrákoktól, kapuinkat
825 zárva találták, hogy vagy térjenek észre, vagy innen
elkotródva a rabnőikkel lakjanak együtt,
s ők a fiúkat kérték tőlünk, mindet, akik még
itt voltak mellettünk, majd elmentek, azóta

18
 is hóval betakart thrák szántóföldeken élnek.
830 Hát érezd magad otthon! Hogyha pedig miközöttünk
szívesen élnél itt, az apámnak a tiszte, Thoásznak,
rád szállhatna, ha nem bánnád – de szerintem e földön
nem kifogásolsz majd semmit sem: az Égei-tenger
minden más szigetéhez képest jobb a mi földünk.
835 Menj el most, és mondd el, hogy mit mondtam, az összes
társadnak, de tovább ne időzz odakint a falon túl!
– így szólt, elhallgatva a gyilkosságot, amellyel
végződött az eset. De Iészón válaszul így szólt:
– Élnénk kedves támogatásoddal nagy örömmel,
840 Hüpszipülé, már vágyunk arra, amit felajánlasz.
Mindjárt visszajövök hozzád, miután ezeket mind
tudtul adom sorban. Szigeted s az uralmat azonban
csak tartsd meg te magad – nem azért utasítalak el most,
mintha nem értékelném, ám szomorú feladat vár
845 – szólt, s megfogta a karját, és indult a hajóhoz
már, fiatal lányok táncolták körbe vidáman,
mindig mások, végig, ahogy ment, míg csak a várost
el nem hagyta. Utána a jólguruló szekerekre
szállva kimentek a partra, ajándékkal teli kézzel,
850 és miután elmondott mindent hosszan, amit csak
Hüpszipüleiától hallott, miután odahívta,
akkor a nők őket haza tudták vinni magukkal,
mert édes vágyat keltett bennük leleményes
Héphaisztosz kedvéért Küprisz azért, hogy elérje,
855 férfiak is legyenek Lémnosz szigetén a jövőben.
Ekkor Hüpszipüleia királyi lakába belépett
Aiszonidész, és társai arra, amerre kerültek,
csak Héraklész nem, mert ő ott várt a hajónál
önként, és néhány kijelölt társ is vele volt még,
860 s városszerte vigadtak tánccal meg lakomákkal,
és pecsenyétől illatozó füst szállt fel, a többi
isten előtt főképp Küprisznek s Héra fiának
kedveskedtek az énekkel meg az áldozatokkal.
És a hajójuk vízrebocsátását halogatták
865 nap nap után, s még hosszan időztek volna henyélve,
hogyha az összes társát nem szólítja magához
távol a nőktől Héraklész s nem kezdi gyalázni:
– Jaj, ti bolondok! Vérontás tart messze hazánktól
minket? Esetleg a házasodás szándéka vezérelt
870 erre, az otthoni nők nem elég jók már? Megörültünk
annak, hogy Lémnosz gazdag földjén mi kaszálunk?
Ettől nem lesz jó hírünk, ha sokáig időzünk
itt idegen nők közt! De a gyapjút sem veszi el majd
egy isten se azért, mert megkértük, mihelyettünk!

19
875 Hát menjünk haza mind, őt meg hagyjátok az ágyban
Hüpszipülével egész nap, mígnem sok gyerekétől
újra virágzik Lémnosz, s messzire eljut a híre!
– így dorgálta barátait, és szemben vele senki
nem mert felpillantani rá és ellene szólni,
880 és ezután nekikezdtek felkészülni az útra
gyorsan, a nők meg, amint ezt megtudták, odamentek.
Mint amikor gyönyörű liliomszálakra kirajzik
kaptárából zúgva a sok méh, és körülöttük
boldog a friss rét, s ők leszakítják sorban az édes
885 termést, erre meg arra repülve – a nők is eképpen
zsongtak, a férfiakat szorosan körülállva siratták,
és elbúcsúztak tőlük szóban s öleléssel,
kérve a boldogokat, hogy majd hazajussanak épen.
S Hüpszipülé is fogva a karját Aiszonidésznek
890 kérte az égieket, könnyekre fakadva, hogy elmegy:
– Menj, és adja az ég, hogy baj nélkül, csapatoddal
együtt elhozhasd az aranygyapjút a királytól,
úgy, amiképp eltervezted s vágysz rá! A mi földünk
édesapám jogarával vár téged, ha szeretnél
895 visszafelé vezető utadon majd még idejönni.
És könnyen toborozhatsz irdatlan hadinépet
több más városból. De magad sem akarsz majd
semmi ilyet, s tudom én is, nem történik ilyesmi.
Emlékezz majd, még ha el is mész, Hüpszipülére,
900 és ha megint hazatérsz. Mondd, hogy cselekedjek, örömmel
megteszem én, ha az istenek adják, és anya lettem.
És bámulva a nőt Aiszón fia válaszul így szólt:
– Hüpszipülé, legyen ennyire jó mindennek a vége,
adja az ég, de te gondolkozz rólam nemesebben
905 ennél! Éppen elég Peliész jóindulatából
ott élnem, csak a munka alól mentsen fel az isten.
És ha a sorsom, hogy Hellász földjére ne lépjek
többé, messze hajózván, és te fiúgyereket szülsz,
felcseperedve pelaszg tájékra, iólkoszi földre
910 küldd szüleimhez, hadd legyen ír a bajukra, ha akkor
élve találná őket még, hogy messze uruktól
egy rokonuk gondoskodhasson róluk a házban
– mondta, s először szállt a hajóra, utána a többi
hős is fellépett rá, megfogták a lapátot,
915 s ott ültek sorban. S a kötélzetet Argosz a vízben
álló szikláról letekerte. A többiek ekkor
teljes erővel eveztek, korbácsolva a tengert.
Estefelé Élektré Atlantisz szigeténél
Orpheusz kérésére megálltak, hogy beavatva
920 titkos rítusaikba szelíden, jól kitanulják,

20
 s így a hajó a fagyos tengerben biztosan ússzon.
Ám többet nem mondok el erről, és a szigettől
búcsúzom s daimónjaitól, akikéi e titkos
szertartások, versemben nem szólhatok erről.
925 Onnan a mély, éjszínű tengert szelve hajójuk
csendben a thrákok földjét érintette, felettük
másik irányban az imbroszi part, és napnyugováskor
már a kiugró kherszonnészoszi partot elérték.
És gyors déli fuvallat fújt, kifeszült a vitorla,
930 és Athamasz lányának az áramló folyamába
siklottak bele, s elhagyták hajnalban az egyik
tengert, és éjjelre a Rhoiteion foka mellett
jártak, tőlük jobbra meg Ídé földje magaslott.
S Dardaniából már a hajójuk elérte Abűdoszt,
935 Perkótét ezután s a fövenyt az abarniszi parton
messzire elhagyták, azután meg a szent Pitüeiát.
S éjszaka bárkájukkal kettészelve a tengert
szélesen örvénylő Hellészpontoszhoz elértek,
és dúsan termő Phrügiétől egy kicsit arrébb
940 egy szigetecske magaslik a vízbe benyúlva Propontisz
mélyéből, egy földszoros áll ott szemben a parttal,
melyet lent hullámok nyaldosnak. S e szorosnak
két partoldala volt ott Aiszéposz folyamánál,
„Medve-fok”: arrafelé ez az elnevezése a helynek,
945 és e szigetnek a népe kevély és féktelenül vad,
Gének a sarjai, bámulják szomszédaik őket:
három pár izmos keze lóg minden csodalénynek,
két kar nőtt ki erős vállukból, és ezalatt négy
másik ijesztő bordáikhoz csatlakozik még.
950 Ám a szoros meg a rét a dolíón férfiaké volt
körben, s Aineusz gyermeke volt a királya e népnek,
hős Küzikosz, kit az isteni Euszórosznak a lánya,
Ainété szült meg. S Gé sarjai bármily ijesztők,
őket nem bántották, így intézte Poszeidón,
955 legrégebbről ő a dolíón népnek az őse.
S ott a vizen thrák széllel előrehaladva az Argó
jól siklott, s útközben a Szép kikötő befogadta,
és néhány horgonykövet ott behajítva a vízbe
Típhűsz kérésére megálltak a forrásvíznél,
960 Artakiénél, s egy másik nehezebbre cserélték
őket, ahogy jó volt, s Hekatosznak a jóslata később
úgy szólt, ezt majd szentként tiszteljék az iónok,
s így is tesznek azóta Athéna Iészoniénél.
S jószándékkal a hősök elé sietett a dolíón
965 nép s Küzikosz maga is, s meghallva, hová vezet útjuk,
és kicsodák, vendégül látták kedvesen őket,

21
 s azt kérték, hogy előreevezve, a városi révhez
kormányozva hajójukat ott vessék ki a horgonyt.
És ott oltárt építettek a parton Apollón
970 Ekbasziosznak, majd megrakták áldozatokkal,
és a király oltotta a szomjukat ízes itallal,
és birkát kínált: azt jósolták neki egykor,
hogy ha az isteni hősi sereggel szembekerülne,
várja barátsággal majd őket, s harcba ne kezdjen.
975 Mint neki, annak is éppen csak serkent a szakálla,
és nem volt még gyermeke sem, kire büszke lehetne,
mert kivel együtt élt otthon, felesége idáig
még nem szült soha, perkótéi Meropsznak a lánya,
szépfürtű Kleité, kit a túlsó parton az apja
980 házából nagy ajándékért vezetett haza nemrég.
Mégis most otthagyta szobáját, hitvesi ágyát,
és lakomát készített, már nem félve közöttük.
S kérdezgették egymást, elmondták utazásuk
célját és Peliész utasítását is a hősök,
985 és megtudtak a szomszédokról és a Propontisz
öbléről mindent őtőle, tovább azután nem
bírta sorolni, hiába akartak hallani többet.
Reggel megmászták a hatalmas Dindümon ormát,
hogy lássák az utat maguk is, s a hajót meg a régi
990 helyről közben a többi Khütosz révjébe vezette
– ennek az elnevezése Iészón-útja azóta.
Ám Gé sarjai szemközt felbukkantak a szirtfok
alján, és az öböl széles torkát bekerítve
útjukat állták, mint ahogyan cselt vetnek a vadnak.
995 Küzdeni hátramaradtak Héraklész meg az ifjabb
férfiak ott, s ő gyorsan visszafeszítve az íját,
sorjában leteríti az ellenséget a földre,
közben azok meg rá éles köveket hajigálnak.
Zeusz felesége nevelte e szörnyeket is bizonyára,
1000 Héra, azért, hogy Héraklésznek küzdeni kelljen.
Közben a többiek is megfordultak s odajöttek,
még mielőtt felmásztak volna a csúcsra, a hősök
is kezdtek harcolni a Gé-fiak ellen, az egyik
nyíllal, a másik meg dárdával, mígnem az összes
1005 folyton rájuk rontó harcost sorra leölték.
Mint amikor kidobálják sorban a partra a nemrég
fejszével vágott hosszú fát mind a favágók,
hogy megszíva magát az erős csapokat befogadja,
épp ugyanígy voltak sorban kiterítve a szürke
1010 révnek a szűkületében: némelyiküknek a mellét
és a fejét áztatta a sós víz, közben a lábuk
kint szanaszéjjel, a többi meg épphogy fejjel előre

22
 nyúlt ki a parti homokban, a tenger mosta a lábuk,
s mindegyik testén halak és madarak lakomáztak.
1015 És amikor már nem volt félnivalójuk, a hősök
felszedték a hajókötelet, magukat meg a szélre
bízva, a hullámok hátán siklottak előre.
Egy teljes napon át így mentek, s alkonyulatkor
már nem tombolt úgy, és váratlan löketekkel
1020 hátrafelé elvitte a szél a hajót, s a dolíón
nép nyájas földjére sodorta el újra, a partra
éjszaka léptek. Szentként tartják számon a sziklát,
melyre sietve hajították a hajó kötelékét.
Senki sem ébredt rá, hogy pont ugyanarra a helyre
1025 tértek vissza megint, a dolíónok se hihették
éjjel már, hogy a hősök azok, de a makriaszokról
hitték, hogy kikötöttek most, a pelaszg hadinépség,
így felfegyverkeztek s ők támadtak először.
Egymásnak csattantak a dárdáik meg a pajzsok,
1030 mint a futótűz szökken fel, belekapva a száraz
cserjék ága-bogába, a szörnyű harci kavargás
rettenetét a dolíón nép így élte meg akkor.
S ő sem bírt menekülni a végzete ellen a harcból,
és házában a nászágyban se feküdt soha többé.
1035 Aiszonidész, amikor vele szembekerült, felugorva
mellkasa legközepét átszúrva megölte, a dárda
széjjelzúzta a csontját, s ő a homokba hanyatlott,
sorsa betelt. Azelől a halandó nem menekülhet
meg sohasem, vastag fallal van körbekerítve.
1040 Így mikor azt gondolta, a hősök okozta keserves
végtől megmenekült, az még éjjel lecsapott rá
harc közben. Sok más vele küzdő is vele együtt
pusztult el. Megabrontész gyilkosa Héraklész volt,
és Téleklészé is, Akasztosz gyűrte le Szphodriszt,
1045 Péleusz ölte le Zélűszt, harcban fürge Gephűroszt,
és Baszileusznak a veszte a jódárdás Telamón lett,
Ídász meggyilkolta Promeuszt, Klütiosz Hüakinthoszt,
s ketten a Tündaridák Megalosszakeészt Phlogiosszal,
Oineidész ezután gyors Ítümeneuszt leteríti,
1050 s Artakeészt, aki élükön állt a csatában. Az arra
élők mindmáig nagy hősként tisztelik őket.
Mások megfutamodtak ijedten, mint amikor gyors
héja elől röppen rémülten szét a galambraj,
és a kapukhoz rontottak tömegestül, üvöltés
1055 és vesztett csata hangjai töltötték be a várost.
Reggel mindkét fél meglátta az értelmetlen,
bűnös pusztítást. Minüász unokái keserves
megbánást éreztek megpillantva a porban

23
 Aineidész Küzikoszt ott vérbe borulva heverni.
1060 És három napon át hajukat szaggatva a hősök
és a dolíón nép gyászolták őket, utána
bronz fegyverzetben háromszor körbekerülve
sírjukat, elhantolták, és küzdöttek a tiszteletükre,
úgy, ahogy illik, kint a mezőn, és sírjuk azóta
1065 ott áll még mindig, hogy láthassák az utódok.
És a halott férjét felesége sem élte sokáig
túl, Kleité, még rosszabbat követett el e bajnál
is, kötelet hurkolt a nyakára. A tenger mélyén
élő nümphák is meggyászolták a halálát,
1070 és szemhéjuk alól ami könny hullott le a földre,
azt istennők forrássá tették, neve Kleité
lett a szegény lány jóhírű neve tiszteletére.
És a dolíón férfiak és nők élete legfőbb
kínja e rájuk virradt nap volt, senki a népből
1075 nem bírt már ételhez nyúlni, sokáig a gyásztól
malmukban sem volt kedvük végezni a munkát,
és tűzön meg nem sült ételeken tengődtek,
s később is, mikor évenként italáldozatokkal
tisztelik őt az iáónok, folyvást az egész nép
1080 malmában szokták hozzá őrölni a lisztet.
S erre tizenkét éjjel s nappalon át a süvöltő
szél tombolt egyfolytában, s ezalatt a vitorlát
nem lehetett felvonni, de közben az éjszaka eljött,
és már jóval előbb elnyomta az álom a többi
1085 hőst, ez volt az utolsó része az éjnek, Akasztosz
Ampükidész Mopszosszal mély álmukra vigyázott,
és egy jégmadarat láttak röppenni Iészón
szőke fejéhez, mely nekik azt jósolta sivító
hangján, enyhül majd a vihar. Meghallva megérti
1090 Mopszosz a parti madár hangját, s hogy jó az előjel.
Aztán máshova küldi az isten: előbb fel az égbe,
majd a hajójuk tatjának díszén letelepszik.
Ő akkor megrázva a bárányok puha gyapján
alvót, felkeltette azonnal, s így magyarázott:
1095 – Aiszonidész, fel kell most másznod a Dindümon ormán
lévő szentélyhez könyörögni az égilakóknak
széptrónú anyjához, s enyhül majd a süvöltő
szél, az imént egy tengeri jégmadarat hallottam,
s ő ezt mondta, mikor teföléd szállt, míg te aludtál,
1100 s ott röpködve körötted mindezt elmagyarázta.
Mert ő ismeri jól a szelet s a vizet s az egész föld
mélyét, s hótól szikrázó úlümposzi csúcsot,
és a hegy ormáról amikor fellépdel az égbe,
Zeusz Kronidész átadja helyét, tisztelve csodálja

24
1105 ezt a nagy istennőt mindegyik örökké élő
– így szólt, és megörült, mikor ezt hallotta, Iészón,
ágyából vidoran ki is ugrik, kelti a többi
társát is gyorsan, s amikor már éberek, akkor
Ampükidész Mopszosz szavait nekik elmagyarázta.
1110 Erre az ifjak rögtön előhozták a karámból
néhány ökrüket és a magas hegyoromra kivitték.
Akkor a Szent szirtről a hajókötelet letekerték
és kieveztek a thrák kikötőbe. Kiléptek a partra
ők is, néhány társukat otthagyván a hajónál.
1115 Lábuk előtt tisztán látszottak a makriasz ormok
és teljes hosszában a túlsó parton a thrák föld,
Műszia ormai, torkából párát kibocsátó
Boszporusz és máshol meg az Aiszéposz folyamárja,
és Adrészteiának a városa, körben a síkság.
1120 És volt ott egy vaskos szőlőtőke a fák közt,
mely rég elkorhadt már, azt vágták ki helyéről,
hogy hegyi istenség szent szobra legyen. Kifaragta
Argosz mesterien, s a magas hegycsúcsra helyezték
ezt a faszobrot, a legmagasabb bükkös közepébe,
1125 ott, hol e fák a hegyormon legfentebb gyökereztek,
majd oltárt raktak ki kövekből, s tölgylevelekkel
felkoszorúzva maguk megrakták áldozatokkal,
és Phrügié lakosát, a nagy úrnőt, Dindümon Anyját
s Küllénoszt, Titiászt vele együtt ott megidézték,
1130 és ídéi Anyának a támasztékai, mondják,
ők, és sorsok irányítói, a krétai Ídé-
ujjai közt egyedül csak e kettő, őket a nümpha,
Ankhialé Oiaxosz földjét fogva kezével
Dikté barlangjának a mélyén hozta világra.
1135 Aiszonidész hosszan könyörögve, hogy álljon a szélvész
el, hozzá fordult, közben loccsintva az égő
húsra a borból, s Orpheusz kérésére az ifjak
fegyvertáncot roptak mind egyszerre szökellve,
és kardjukkal rá-rávertek a pajzsra, a baljós
1140 sírást elnyomván hangjával a légben, amelyben
még a királyért érzett gyász lebegett. Emiatt van,
hogy dobbal meg rhombosszal könyörögnek a frígek
Rheiához, kit megnyertek szent áldozatukkal,
mert elibé sietett, és így jó lett az előjel:
1145 ontották a gyümölcsöt a fák, és zsenge füvekből
lábuk alatt a virág gyorsan hajtott ki a földből,
és a vadállatok elhagyván az odút, a bozótot,
farkcsóválva előbújtak. Volt más csodatétel
is még, mert azelőtt nem folyt le a Dindümon ormán
1150 víz, ám egy csobogó forrás vize tört fel előttük

25
 Dindümon ormának tetejéről akkor. Iészón-forrás
lett majd később ennek az érnek az elnevezése.
És lakomáztak az istennőnek a tiszteletére
akkor a Medve-hegyen, Rheiáról zengve. A hajnal
1155 felvirradt, a vihar megszűnt, és ők eleveztek.
És akkor meg a hősök mind versengeni kezdtek,
hogy ki evez legtöbbet. Csendes a lég körülöttük,
és a vizen nincsen hullám, nem rezzen a tükre.
Ők meg a szélcsendben megbízva előreeveztek
1160 teljes erővel, gyorsan siklik a bárka, Poszeidón
szélsebesen rohanó lova sem tudná megelőzni.
Majd a vihar feltámadt, tombolt újra a szélvész
– estefelé ismét a folyóvíztől közelített –,
és ők mind kimerülve megálltak. Puszta kezével
1165 ekkor Héraklész elhúzta helyettük a bárkát
egymaga, és belerázkódott az erős fagerenda.
Ám amikor már Műszia földjéhez közeledtek,
és Aigaión sírhalmát meg a Rhündakosz árját
megpillantva haladtak már Phrügié közelében,
1170 akkor a háborgó tenger közepébe merítve
kettétörte lapátját. Mindkét kézzel az egyik
végét tartva, kidőlt oldalra, a másik a tenger
hullámába veszett, s ő némán körbetekintve
ült a helyére: a munkához volt szokva a karja.
1175 S akkortájt, hogy a kertész vagy napszámos a földről
megkönnyebbülten hazatér és enni szeretne,
s házának küszöbén kimerülten roggyan a térde,
piszkos por lepi testét, s míg ráncos tenyerére
rápillant, keserűen szidja magában a gyomrát
1180 – hát ekkorra Kiosz földjére jutottak a hősök,
Arganthóneion hegy lábánál, az öbölbe.
Békésen közeledtek, ezért befogadta a bárkát
Műszia népe, mely arrafelé élt, és lakomával
vendégelte meg őket, birkával, sok itallal.
1185 És azután meg voltak, akik száraz venyigéket
hoztak, mások a réten gyűjtögetett levelekkel
hintették be a földet, vagy botokat dörzsöltek,
s töltötték az edénybe a bort, készült a sok étel,
s estefelé áldoztak Apollón Ekbasziosznak.
1190 Társainak meghagyván, készítsék el az ételt,
Zeusznak a sarja elindult ágat nézni magának,
melyből egy jóféle lapátot tudna faragni.
És ahogyan kószált, rálelt a fenyőre, a törzsét
nem húzzák le az ágak, nincs tele tűlevelekkel,
1195 inkább egy nyúlánk, fiatal nyárfára hasonlít,
szemre olyan vastag volt, s annyira nőtt ki a földből.

26
 És a nyilakkal telt tegezét fürgén maga mellé
tette az íjaival, s az oroszlánbőrt levetette.
Súlyos bronzbuzogányával kilazítva alulról
1200 és lent két kézzel megfogva erősen a törzsét,
bízva magában, széles vállát jól nekivetve
szétterpeszti a lábát, s mély gyökerét a talajból
így nekidőlve a benneragadt földdel kiemelte.
Mint amiképp a hajón a vitorlarudat, ha a gyilkos
1205 Óríón orkánt gerjesztve lenyugszik az égen,
fentről rázúdulva heves löketével a szélvész
tépi ki rögzítőkötelékéből cölöpöstül,
éppúgy tépte ki ő is a fát. Felvéve az íját
és nyilait, bőrét, buzogányát vissza is indult.
1210 Bronzkancsóját fogva Hülász otthagyta a többit,
hogy meglelje a szent forrást, és merve vizéből
visszavihesse az asztalhoz, s hogy minden egyébbel
fürgén, rendben előkészüljön előtte az urának.
Ő maga volt, aki effélékre nevelte az ifjút,
1215 gyermekként apjának, a fényes Theiodamásznak
házából hurcolta el őt, apját a drüopszok
közt gyilkolta le, mert nem tűrte, hogy elvegye ökrét.
Épp akkor szántotta ekéjével fel a földet
Theiodamász szomorúan, Héraklész meg az ökrét
1220 kérte, amellyel szántott, s ő nem akarta kifogni,
Héraklésznek meg csak ürügy kellett a drüopszok
elleni harcra: a népük semmibe vette a törvényt.
Ám engem mindez most messzire vinne a tárgytól.
És a fiú ment gyorsan a vízárhoz, mit a szomszéd
1225 népek Forrásnak hívnak. Nem sokkal előtte
nümphák kezdtek el arrafelé táncolni, szokása
volt ez mindegyiknek a szép hegyfok közelében,
Artemisz istennőt tisztelték éji dalukkal.
És kik a völgy mélyén vagy a hegynek a csúcsain éltek,
1230 távolról sorban levonultak az erdei nümphák,
s akkor bukkant csak fel az ottani nümpha a szépen
áramló vízből. Megpillantotta az ifjút,
tündöklött édes szépségében maga mellett.
Épp telihold volt, és beragyogta a fénye az égről
1235 őt, ahogy ott állt. Annyira felszította a vágyat
Küprisz a szívében, hogy alig tért újra magához.
És bronzkancsóját a fiú odatette a vízhez,
mellédőlve a parton, a vízáram körülötte
zúgva morajlott, míg belefolyt, és ekkor a nümpha
1240 bal karjával a nyakszirtjét megölelve felülről
lágy ajkát csókolni akarta, a jobb keze közben
meg könyökénél fogva lehúzta magával a mélybe.

27
 És egyetlen társa figyelt csak föl sikolyára,
Eilatidész Polüphémosz, előresietve az úton,
1245 ő Héraklészt várta, mikor tér vissza közéjük.
Erre a Forráshoz ment ő is, mint a vadállat,
mely bár messzebb van, meghallja a nyájnak a hangját,
és odaűzi az éhség, s hűlt helye már a juhoknak
akkor, mert az egész nyáját a karámba bezárta
1250 már a juhász, s az üvölt és bőg, míg bírja tüdővel
– így ordított Eilatidész akkor, s a vidéken
járkált, és közben kiabált kétségbeesetten.
Elkezdett egyszercsak kardot rántva rohanni,
hátha vadak törtek rá, vagy csapdába esett, és
1255 mert egyedül volt, mások könnyen kézre kerítik,
s éppen Héraklésszel szembe futott a csapáson,
és a csupasz kard ott a kezében. Amint a hajóhoz
ment a sötétben, ráismert, elmondta a szörnyű
bajt neki rögtön, még amikor lihegett a futástól.
1260 – Jaj, te szegény, elsőként tőlem hallod a rossz hírt!
többé nem jön vissza Hülász a patak vize mellől:
vagy megtámadták, és már rablóknak a foglya,
vagy vadak ölték meg, hallottam, ahogy felüvöltött!
– mondta. Halántékáról végigfolyt a veríték
1265 Héraklészen, a szíve körül buzogott a sötét vér.
És őrjöngve ledobta a földre a fát, s a csapáson
arra futott felugorva, amerre a lábai vitték.
Mint amiképp bika ugrik meg, ha bögöly belecsípett,
és otthagyja a lápot, a rétet, s már a gulyással
1270 nem gondol, sem a csordával, megy néha rohanvást,
néha megállva, a tömzsi nyakát közben felemelve
fel-felbődül, a csípés annyira marja a testét,
– ő is ilyen dühösen rohan el most, szedve a lábát
egy darabig folyton, majd félbeszakítva futását
1275 nagy hangján ordítani kezdett, messzire hangzott.
Akkor a hegy tetejét fentről utolérte a hajnal
csillaga, kezdett fújni a szél, Típhűsz meg azonnal
szólt, hogy keljenek útra, a szél hasznukra lehessen.
Szívesen útnak eredtek rögtön, fenn a hajóról
1280 felhúzták a hajókötelet kiemelve a horgonyt.
És kidagadt a vitorla középen, messze hajóztak
jókedvűen, egész a Poszeidón-fok közelébe.
S hogy lesütött most rájuk a fényes Hajnal az égről,
felkelvén a peremről, és beragyogta az útjuk,
1285 s harmatcsepp csillant a mezőn fényes sugarában,
akkor vették észre, hogy ők hárman lemaradtak.
Ekkor nagy vita támadt, és hevesen civakodni
kezdtek azért, hogy mind közt éppen a legderekabbat

28
 hagyták ott. Ám Aiszonidész rémült zavarában
1290 egyetlen szót sem szólt, és nem fogta a pártját
egyik félnek sem, s ott ült gyötrődve keserves
sorsa miatt, s akkor Telamón dühösen nekitámadt:
– Hát te csak ülsz? Hogy Héraklész lemaradt, neked éppen
jól jött nyilván! Ezt te találhattad ki magadban,
1295 Héraklész nagy híre nehogy háttérbe szorítson,
hogyha az istenek engednek minket hazatérni.
Ám mi öröm származhat e szóból? Elmegyek innen
most és itthagylak, te maradj csak a cinkosaiddal.
– szól és ráront Típhűsz Hagniadészre, szemének
1300 szikrázása emésztő tűz lángjára hasonlít.
S Műszia földje felé indultak volna dacolva
visszafelé a viharban tornyosuló tarajokkal,
hogyha a thrák Boreásznak a sarjai Aiakidésznek
nem szólnak, s nem tartják vissza kemény szavaikkal.
1305 Két nyomorult! Meghaltak Héraklész keze által:
megbosszulta, hogy ők gátolták meg keresését.
Mert a halott Peliész játékairól hazatérvén
Ténosz tengermosta homokján ölte meg őket,
földet hordott s oszlopot állított nekik aztán,
1310 döbbenetes látvány, hogy az egyikük oszlopa mindig
megmoccan, valahányszor erős hangú Boreász fúj
– kettőjükre ilyen sors vár később a jövőben.
Akkor meg Glaukosz bukkant fel előttük a tenger
mélyéből, aki Néreusz jóslatait magyarázza.
1315 És borzas feje felbukkant, mellig kimagaslott,
és izmos karjával alulról nyúlt ki a bárka
testéhez, s odaszólt, míg készültek sietősen:
– Hogy kívánhatjátok Zeusszal szembeszegülve
Aiétész földjére vezetni a hős Héraklészt?
1320 Sorsa, hogy ő a kevély Eurüsztheusz szabta tizenkét
munkát Argoszban fáradsággal befejezze,
s később istenek asztaltársa legyen, ha a többit
is véghez viszi még. Ne hiányoljátok ezentúl!
És Polüphémosz majd híres várost alapíthat
1325 Műszia népével Kiosz öblénél, ez a sorsa,
és azután a khalübszok földjén éri a vég őt.
Mert szerelembe esett egy isteni nümpha Hülásszal,
és férjévé tette, miatta maradtak a parton
– szólt, s egy hullám hátáról lemerült a fenékre,
1330 és körülötte sötét víz gyűrűzött kavarogva
nagy habbal, s a hajó üregét csapdosta alulról.
És megörültek a hősök, Iészónhoz sietősen
lépett Aiakidész Telamón, tenyerét a kezébe
fogva ölelte magához, megszólítva eképpen:

29
1335 – Aiszonidész, ne neheztelj rám, amiért haragomban
elvesztettem eszem, csak azért csúsztak ki a számon
dölyfös, durva szavak, mert búsultam. Ha hibáztam,
hagyjuk most! Mint régen, légy jószívvel irántam!
Erre megértően szólt Aiszón gyermeke hozzá:
1340 – Tényleg durva szavakkal szidtál, drága barátom,
és engem mindenki előtt rosszindulatúnak
mondtál. Én haragot mégsem táplálok irántad,
bár nem esett jól. Nem juhok elvesztése okozta
ezt a dühöt nálad, nem birtokodért haragudtál,
1345 embertársadat óvtad. Bízom benne, hogy értem
is civakodnál így, ha velem történne hasonló
– mondta. Utána, ahogy rég, megbékélve leültek.
Így hát Műszia népével várost alapított
Zeusznak a terve alapján Eilatidész Polüphémosz,
1350 és a nevét a folyóról kapta. Amaz meg elindult
Eurüsztheusznál munkáit befejezni. Előtte
megfenyegette a népet, hogy feldúlja a várost,
hogyha Hülászról meg nem tudják, él-e, halott-e.
Ők meg zálogot adtak, választottak a népből
1355 több nemes ifjút, és mind esküt téve fogadták,
hogy majd fáradságot nem kímélve kutatják.
És emiatt keresik mindmáig még a Kiosznál
Theiodamász gyerekét, és gyakran eszükbe idézik
Thrékhisz erős falait, mert Héraklész a fiúknak
1360 hagyta, hogy éljenek ott, kiket ők neki zálogul adtak.
És a hajót az egész napon át és éjszaka végig
vitte a vad szélfúvás, ám hogy a pirkadat eljött,
egy cseppet sem fújt már, és egy partkiszögellést
láttak meg, mely szélesnek látszott az öbölből,
1365 meghúzták a lapátjaikat, s reggelre elérték.

30