Tamási Áron:

Ábel a rengetegben – könyvajánló

Tamási Áron: Ábel a rengetegben

„Elgondoltam, hogy a világ szép és változatos a földdel, az éggel és a levegővel együtt, s

tele van minden olyan jóval, amire az emberek vágyódhatnak. És akit én embert eddigelé
láttam, az mégis mind elégedetlen volt.”

Egy kamaszfiú története.  Egy erdőpásztor története.  Egy család története.

Egy  nemzet  története.

Tamási Áron története.

E-book:
https://mek.oszk.hu/01000/01082/01082.pdf

Hangoskönyv:
https://www.youtube.com/watch?v=VNPKM5bbpK8

Rengeteg restanciám van könyvek terén, és az egyik éppen ez a kötet. Mint olyan sok
más klasszikushoz, ehhez a kisregényhez is éppen úgy viszonyultam: hiába
nézegettem, forgatgattam, egyáltalán nem tudott lekötni akkor, amikor a kezem
ügyébe akadt. Nem állítom, hogy nincsenek rossz könyvek, ahogyan azt sem, hogy
minden ember jó, viszont ahogy vannak olyan kapcsolatok, amelyeket érdemes
újragondolni az idő előrehaladtával, úgy vannak olyan könyvek is, amelyeket megéri
idővel újra fellapozni. Mert könnyen lehet, hogy vagy a helyszín vagy az időpont, vagy
egyik sem volt egykor alkalmas éppen akkor befogadásra, pedig egy csodás utazás
küszöbén állhatunk, ha elindulunk az úton.

Ha megbánós típus volnék, akkor csak azt sajnálnám, hogy nem adtam esélyt
korábban ennek a kötetnek, de mivel nem vagyok az, és nem hiszek a véletlenekben,
így tudom, hogy most jött el az ideje ennek a találkozásnak.

„Szép derült napunk volt, de csúnya őszi eső és sár is lehetett volna, amilyen szerencsével
születtünk a világra.”

Ábel 15 éves kamaszfiú, akit a nagy szegénység enyhítésére édesapja

erdőpásztornak állít, hogy távol az otthonától, az erdő mélyén egyedül éljen egy
kunyhóban és árulja a fát. A fiúnak eleinte nem fűlik a foga elszakadni szeretett
családjától, de más lehetőség híján mégiscsak elszegődik Hargitára. Magányán
valamelyest enyhít, hogy a szegényes kalyibába magával viszi a család macskáját és
kecskéjét, és hű társra talál Bolhában, a kóborkutyában is.
„[…] amiképpen az állatnak a körmeivel és a fogával kell harcolnia, azonképpen az
embernek az eszével.”

Ábel egyik pillanatról a másikra nő fel, és szembesül az élet nehézségeivel,

árnyoldalaival. Szerencsére gyorsan vág az esze, így mindig megvan a válasza
mindazoknak, akik be akarják csapni munkája során. Hihetetlen bölcsessége mellett
érzelmi intelligenciája is kiemelkedő, az egész szöveget átható zamatos, humoros
székely mondatok pedig rendkívül lebilincselővé és szórakoztatóvá varázsolják a
regényt.

„[…] ki jelöli ki az ember útjait, sohasem arrafelé, amerre ő szeretne menni?”

Ábel az erdő mélyén olvasmányai és emberi kapcsolatai tanulmányozásával tölti

ideje nagy részét. Ahány emberben csalódni kényszerül, épp annyi segítője is akad.
De ha sokszor bánkódik is, mégsem csalódik, hanem ahogy ő fogalmaz, inkább
megtanulja a leckét, amelyet a nehézségek írnak elő számára, hogy mindazokat a
saját javára és fejlődésére fordíthassa.

A kötetben a Trianon utáni Erdély szívszorítóan szomorú sorsa tárul az olvasó elé.
Valójában a szerző saját életét, fiatalkorát meséli el, Ábel karakterébe bújva
ismerhetjük meg az ifjú Tamási életének nehézségeit. Saját élményeit népmesei
motívumokkal fűszerezi, ami miatt sokan műfaját tekintve ‘tündéri realizmusként’
definiálják.

Miközben olvastam, az az érzés kerített hatalmába, mintha a Kincskereső kisködmön

Gergőjének történetének folytatása elevenedett volna meg előttem. Nem csak a két
fiú szegény sorból való származása, a családi tragédiák, hányattatott életút egyezik,
de személyiségük, világlátásuk, humoruk között is határozott párhuzamot véltem
felfedezni.

Az Ábel trilógia első részében (a második: Ábel az országban, a harmadik pedig: Ábel
Amerikában) a fiúnak, mint minden más népmesei hősnek szembesülnie kell az
emberi gonoszsággal, igazságtalansággal, de halállal, elengedéssel és újrakezdéssel
is, hogy ezek a próbák még edzettebbé, éleslátóbbá, vagyis jobb emberré tegyék.

„[…] megfogadtam, hogy a szegények és az elnyomottak zászlaját fogom hordozni,

bármerre is vezéreljen az utam.”