Ön

irigylésre
méltó, mert
minden egyes
Jennyvel
pikáns

olvasmányélmény vár Önre

 – Mit akarsz?- kérdezte Faye remegő hangon.
– Téged. Testestül-lelkestül, és persze nem csak erre az útra. – Richard
közelebb lépett hozzá és a karjaiba kapta. A csókja oly szenvedélyes volt, hogy
Faye előtt elsötétült a világ…

KÖZÖS HULLÁMHOSSZON
 Az eredeti mű címe: Auf gleicher Wellenlange
Eredeti kiadás: 1990, BASTEI KIADÓ
Fordította: SÍPOS ATTILA
A borító KUCSERA KATALIN terve alapján készült
Címlapfotó: BASTEI KIADÓ
1990 by Bastei Verlag, Gustav H. Lübbe GmbH & Co.
ISSN 0865-073 x
ISBN 963 7393 61 7
© Hungarian translation Sipos Attila, 1992
Felelős kiadó:
a TÉKA Könyvértékesítő és Könyvkiadó
Vállalat igazgatója
Szedte: Kontúr BT
Készült:: Balanyi és Tsa BT
Felelős vezető: Balanyi István
Nyomta:
Verseghy Nyomda, Szolnok – 92.238
Felelős vezető: Gombkötő Béla
Felelős szerkesztő: Dimák Márta
Műszaki szerkesztő: Lajtai Gábor
 Faye Burton rosszkedvű volt. Az őszi napok lustán, észrevétlenül teltek.
Semmi az égvilágon nem tudta volna felvidítani. A New York fölött terpeszkedő
szürke felhők éppúgy untatták, mint apja állandó fogadásai, amelyek persze mind
azt a célt voltak hivatottak szolgálni, hogy a lányt jobb kedvre derítsék.
Faye unott képpel ült a szalonban, szemben apjával.
– Kérlek, apa, ne – siránkozott. – Egyszerűen nem bírom már elviselni ezt a
csomó Steve-et meg Frankét meg Janetet, bármily fontosak is számodra.
Kibírhatatlanok!
John Burton végigmustrálta a lányát, és rendkívül szépnek találta. Egy
hatalmas bőrfotelben hevert, selyempárnák között. Egyik kezével aranyszínű
hajába tűrt, a másikkal egy márkás cigarettát emelt a szájához. Karcsú testén
fekete selyemruhát viselt, meztelen lábán magas sarkú, nyitott szandál, amelyet
lábujjhegyén hintáztatott.
– Halálra unom magam, apa. New York olyan, mint egy nagy falu. Meg aztán
ez az idő is… Egy hete esik megállás nélkül.
– Kezdhetnél igazán valamit a szabad időddel – szólt közbe John Burton. –
Egyszer legalább bejöhetnél a céghez. Pro forma ugyanis a társam vagy.
Faye felsóhajtott. – Ne kezdd már megint a szentbeszédet, apa! Tudod, hogy
gyűlölöm a számítógépeket.
John Burton megértően mosolygott. – De a pénzt, amit hoznak, nem gyűlölöd,
vagy tévedek?
Faye válasz helyett rántott egyet a vállán. Mindenben, ami a pénzzel volt
kapcsolatos, az apja volt az illetékes, ő egyszerűen csak tudomásul vette, hogy
van.
Faye-nek 26 éves koráig nem voltak anyagi gondjai. Éppen ellenkezőleg.
Hozzászokott, hogy élvezze azt a vagyont, amit az apja a sajátjából az ő
rendelkezésére bocsátott. A legdrágább intézetekben nevelkedett, a legdrágább
egyetemre járt, ahol, igaz, akarata ellenére, történelmet és politikatudományt
végzett. De hogy kezdjen is ezzel valamit, hogy netán dolgozzon valahol, az
sohasem jutott eszébe. John Burton, aki mindenek felett imádta a lányát, persze
maga is bűnös volt ebben. Faye anyjának halálos autóbalesete óta ő volt a szeme
fénye.
– Jártam ma néhány butikban – vallotta be Faye. – Attól tartok, egész csinos
kis számlát fogsz kapni.
De John Burton csak nevetett. – Rendben, kicsim – mondta végtelen
szeretettel a hangjában. – A fő, hogy találtál valamit, ami tetszik neked.
Szerette, ha a lánya elegánsan és stílusosan öltözködik. És ebben Faye igazi
mester volt. Értett hozzá, hogyan kell megjelenni egy-egy színházi esten vagy
apja hivatalos tárgyalásain. A szép Faye-en mindenkinek megakadt a szeme, így
aztán a milliomos lány szinte állandó témája lett a New York-i pletykalapoknak.
Nem mintha ez zavarta volna, éppen ellenkezőleg. Faye titokban élvezte a
népszerűséget. És jókat szórakozott azon, hogyan adhat kosarat újabb és újabb
udvarlóinak. Pedig volt köztük olyan is, aki még érdekelte is egy kicsit. De a
házasság? Nem, az szóba sem jöhet! Csak nem fog hozzámenni valami Steve-hez
vagy Frankhez, hogy aztán az ő oldalán, ha lehet még unalmasabb életet éljen,
mint most, mikor legalább az a szórakozása megvolt, hogy szabadon és minden
kötöttség nélkül azt teheti, ami éppen eszébe jut.
– Kedvesem, nem akarsz elutazni egy kicsit? Elmehetnél Floridába. Ott
mindig süt a nap – javasolta John.
– Nem, Floridába nem, apa! Hisz még nem vagyok 70 – felelte kedvetlenül
Faye. – A nyugdíjasok otthonába akarsz küldeni, hogy ne kelljen törődnöd többé
velem?
John jót nevetett. – Szerintem te még azoknak a vén csatalovaknak a vérét is
felpezsdítenéd – felelte nem minden büszkeség nélkül. – Ahol te megjelensz,
férfi nem maradhat nyugton. Mégha százéves is.
– Kösz a bókot. Te vagy a legklasszabb férfi, akit csak ismerek – évődött
apjával Faye. Szerette apja kendőzetlen mondatait, és becsülte benne, hogy
hagyja, úgy élje az életét, ahogy, és nem tart erkölcsi szónoklatokat.
– Florida tehát kiesett – válaszolta apja kis idő múlva. – Akkor mi legyen
mégis?
– Nem tudom. Már szinte mindenhol voltam – felelte Faye. – Talán Európa…
De ott ilyenkor még rosszabb idő van, mint nálunk. Napfényre és melegre
vágyom.
– Értem. Akkor csinálj egy körutat, valahol a Karib-tengeren. Ott lesz
társaságod, egy kis kikapcsolódás, egy csomó mindent láthatsz, és viselheted a
gyönyörű ruháidat is.
Faye elgondolkodott. Még sohasem volt ilyen úton, meg aztán a Karib-tenger
nem semmi. Mindenesetre valami egészen más, mint itt.
– Azt gondolod? – kérdezte azért egy kicsit még kétkedve. – Nemcsak öregek
mennek el ilyesféle körutakra?
– Holnap megbízom a titkárnőmet, hogy gyűjtsön be néhány ajánlatot.
Bizonyára találunk majd egy olyan hajót, amely megfelel neked. Rendben? –
John szeretettel nézett a lányára.
– Talán. Nem tudom. Majd meglátjuk – felelte Faye.
Annyira nem volt elájulva az ötlettől, de talán kisül valami azokból a
prospektusokból.
– Apa – Faye sokatmondóan nézett apjára kékeszöld szemével – láttam ma
Tiffanynál egy jópofa kis órát…
– Akkor vedd meg, drágám. Tudod, hogy minden kívánságod teljesítem, ha
tudom – felelte John. Az a pár ezer dollár nem sokat számít egy sikeres
üzletembernek.
– Tényleg, apa? Dehát nem is tudod, mennyibe kerül.
– Nem érdekes. Ha tetszik neked, vedd meg. Vedd úgy, hogy öreg
édesapádtól kaptad.
– De hisz 32 ezer dollárba kerül! – vetette ellen félhangosan Faye. Johnt nem
érdekelte a dolog. Megvonta a vállát és a bárszekrényre mutatott: – Légy oly
drága, csinálj nekem egy kis altató itókát, Faye. Ma korán le akarok feküdni.
Hol-nap egyik értekezlet a másikat éri.
Faye felállt. Magas volt, karcsú, a nőiesség minden jegyével. John jólesően
nézegette a lányát, amint kitölti a dupla konyakot.
 – Te nem iszol? – kérdezte, amikor Faye feléje nyújtotta az aranyszínű
folyadékkal teli kristálypoharat. A lány megrázta a fejét. – Vigyázok a
vonalaimra. A konyakban túl sok a kalória.
John kortyolt egyet – Neked aztán semmi okod vigyázni a vonalaidra –
jegyezte meg büszkén. – Olyan alakod van, mint egy fotómodellnek.
– Hát ez az. És hogy ilyen is maradjon, már csak maradok az ásványvíznél –
felelte Faye és átölelte apját, így kívánva neki jó éjszakát. – És köszi az órát.
Nagyon aranyos voltál – szólt még vissza az ajtóból.
– Szerinted, kedvesem. Ha hallanád, mit mondanak az alkalmazottaim –
felelte szeretettel John.
Faye nevetve bólintott. – El tudom képzelni. A cégnél igazi morgós medve
lehetsz.
– Na azt azért nem. Csakhogy azokat a milliókat valahogy össze kellett
szednem. És kedvességgel az nemigen megy – vélte John.
– Tudom, apa. Nos, aludj jól! – köszönt el apjától Faye.

Két nappal később Faye a Lady Diana egyik négyhetes útja mellett döntött.
Bár nem túl nagy, de egy ismert igazi luxushajó volt; mindössze száz férőhelyes,
de felszerelték mindennel, ami kényelmessé tehet egy hosszú tengeri utazást:
diszkókkal, bálteremmel, bárokkal, mozival, no meg természetesen egy kisebb
kaszinóval, több fodrászszalonnal és butikokkal. A Lady Diana pontosan
megfelelt Faye Ízlésének, és az útvonal is tetszett neki. A Karib-tenger számtalan
szigete volt az uticél, itt-ott meg is állnak majd néhány napra, tehát mód nyílik
kisebb-nagyobb kirándulásra is. Faye még egyszer alaposan végigtanulmányozta
a prospektust.
– Rendben, kedvesem. Holnap mindent elintézek. Október l-jén már a nyílt
tengeren leszel – jelentette ki John. Boldog volt, hogy a lánya végre jókedvű,
nem úgy, mint az elmúlt napokban.
– Úgy örülök neki, apa. De nincs kifogásod ellene, ha veszek még néhány
cuccot?
– Nincs, egyáltalán nincs. Sőt, vásárolj csak nyugodtan. Hadd legyek büszke
rád – felelte John. – Tényleg, most jut eszembe, mi van azzal a Tiffany-órával?
Faye felhúzta selyemblúza ujját. – Itt van, apa. Hát nem csodálatos?
John értő szemmel vizsgálta a nemes darabot. Igen, a lánya ismét jól
választott, ez az óra tényleg megérte az árát. Nemcsak a formája volt
pompázatos, a díszítése is: a nemes platinát briliánsokkal rakták ki. Első
pillantásra nem volt túl feltűnő, de aki értett az ékszerekhez, fel tudta becsülni az
értékét.
– Csodálatos. És ragyogóan illik hozzád. Azt hiszem, jó vásár volt –
állapította meg elégedetten John. És arra gondolt, nyugodtan rábízhat mindent
Faye-re. Az óra ugyanis ráadásul rendkívül jó befektetés is volt. Egy igazi
unikum, amelynek az értéke csak nőni fog.
– Apa, menjünk vacsorázni. Nadine már kétszer is csengetett.
– Igaz, gyermekem. Menjünk, mert különben két hétig csak cornflakes-szel
fog szolgálni – áll fel John. – És az borzasztó lenne! – John talán semmit nem
szeretett annyira, mint a jó ételeket, amilyen a mai is volt. A francia szakácsnő
aznap ismét felülmúlta önmagát. Faye is kedvelte ezeket a hosszúra nyúló
étkezéseket az apjával. Beszélgettek, s közben kölcsönösen beszámoltak
egymásnak a nap eseményeiről, Faye olykor megemlítette egy-egy újabb
szerelmét, amit John kissé kritikusan vett tudomásul.
John néhány évig ingadozott a remény és a félelem között: remélte, hogy Faye
talál majd egy férfit, akivel boldog lesz és aki gondoskodik majd számára
unokákról, ugyanakkor félt attól, hogy elveszíti a lányát. így aztán ha valaki
felbukkant Faye életében, kínzó féltékenység gyötörte. Egyébként, akik eddig
körüldongták, John számára egyik sem volt megfelelő. Heves vitáik után Faye is
többé-kevésbé így látta őket. Mindenesetre néhány hónapnál egyik kapcsolat sem
tartott tovább. Faye már akkor megunta őket, még mielőtt mélyebben
összeismerkedtek volna.
– Ez aztán finom volt – dicsérte az ételt Faye. – Remélem, a Lady Dianán is
jól főznek.
– Biztosan, Faye. Ezek a bárkák a jó konyhájukról is híresek – nyugtatta meg
John. És csak bámulta a lányát. A gyertyák fényében oly titokzatosnak tűnt az
arca. – És aztán mit fogsz ott csinálni az evésen kívül? – kérdezte végül kissé
nyugtalanul.
Faye nevetett. – Táncolni, beszélgetni, talán egy kicsit flörtölni, ha lesz rá
alkalom, egyszerűn csak jól akarom érezni magam.
– Hát csak óvakodj a tolakodó útitársaktól, gyermekem.
– Apa, 26 éves vagyok és nem most jöttem a hathuszas-sal. Tudok vigyázni
magamra.
– Tudom, Faye. De engedd meg öreg édesapádnak, hogy aggódjon a lányáért
– válaszolta gyengéden John. – Természetesen én is azt akarom, hogy jól érezd
magad. Végül is ezért utazol el.
– Pontosan. És ha tényleg annyira aggódsz, hát gyere velem. Neked is jót
tenne egy kis kikapcsolódás.
– Szívesen mennék, de nem tehetem. Tudod jól, hogy a cégnek szüksége van
rám.
– De csak azért, mert nem bízol meg senkiben. Nem lehet, hogy a cégnek
egyetlen alkalmazottja sincs, aki egy kicsit tehermentesítene – ellenkezett Faye.
– Egy üzletember a te korodban már régen visszavonul és hagy másokat is
dolgozni.
– Attól tartok, semmit nem értesz az egészből, Faye. Egy virágzó üzletet nem
lehet csak egyszerűen áttestálni néhány alkalmazottra. A számítógépek világa
naponta változik. Ha nem követjük figyelemmel az újdonságokat, hát
lemaradunk. A japánok…
– Jól van, apa. Tudod, én tényleg nem értek semmit – vágott közbe Faye.
Tapasztalatból tudta, hogy apja egyszerűen képtelen abbahagyni, ha egyszer már
elkezdett beszélni az üzletpolitikájáról. De Faye esze most a napfényes Karib
tengeren járt, a pálmák övezte szigeteken, a báli éjszakákon és a tüzes szambán.
Most aztán igazán nem akart komputerekről hallani!
 – Talán egy nap sikerül majd felébresztenem benned az érdeklődést a cégünk
iránt – vélte John. – Addig is élvezd az életet.
– Éppen ez a tervem, papa! – és megsimogatta apja homlokát. John nevetett. –
És most bocsáss meg, Faye. Muszáj felkészülnöm a holnap reggeli
megbeszélésre. Egy delegáció látogat hozzánk Japánból. Nagy üzlet van
kilátásban velük.
Faye bólintott. – Akkor meg is csinálod, apa. Te mindent meg tudsz csinálni –
felelte őszinte csodálattal. – Hozzád és az üzleti érzékedhez még a legrafináltabb
japán sem nőtt még fel. – Adott apjának egy jóéjtpuszit és felment a szobájába.
Vizet engedett hatalmas fürdőkádjába, feltett egy latinamerikai zenét
tartalmazó lemezt és lassan beleereszkedett az illatos fürdővízbe. A Karib-
tengerről álmodozott.

Október l-jén Faye mindössze tíz bőrönddel, néhány kézitáskával és a

retiküljével ott ácsorgott a ház előcsarnokában és várta, hogy apja végre
hazaérjen a cégtől. Pontosan két órája volt még a repülő indulásáig, amellyel
Port-au-Prince-be utazik. A Lady Diana ugyanis onnan indul a karib-tengeri
körútra.
– Miss Burton, lesz néhány kellemetlensége ezzel – vélte Oscar, az inas. –
Egyetlen repülő sem szállít ennyi poggyászt.
– Fogadunk, hogy mégis, kedves Oscar? Egy kicsit persze be kell segíteni a
dologba, de aztán menni fog – felelte Faye. – Végül is négy hétig távol leszek.
Attól tartok így is, túl kevés dolgot viszek magammal.
– Oscar, hagyd békén a kisasszonyt. Nem értesz te ehhez – szólt közbe
Nadine, aki éppen most bukkant fel a konyhából. – Egy ilyen luxushajón
sokmindenre szüksége van ám az embernek.
– Na látja, Oscar! Nadine sokkal tapasztaltabb ilyen dolgokban, mint maga.
Végül is francia, és azok aztán értenek az evéshez és az öltözködéshez –
válaszolta Faye nevetve. Aztán türelmetlenül pislantott az órájára. – Ha apa nem
jön meg pillanatokon belül, a gép nélkülem száll fel és a Lady Diana is hiába vár.
Ebben a pillanatban felpattant az ajtó és megjelent John Burton. Nyitott
kabátja csak úgy lobogott utána, ahogy berontott. – Minden rendben? Éppen
ideje indulnunk, ha ki akarunk érni a reptérre! – kiáltotta. – Oscar, kérem, tegye
be a csomagokat a kocsimba.
Nadine is segédkezett, így aztán néhány perc múlva valamennyi csomag ott
feküdt John hatalmas Chryslerében. John kinyitotta Faye-nek a sofőrülés melletti
ajtót, becsukta mögötte és helyet foglalt a volán mögött. – Majdnem elkéstem.
Ma egyik vendégem a másiknak adta a kilincset – magyarázta, miközben
begyújtotta a motort.
– Oscar is elvihetett volna, apa. Miért hajszolod magad agyon?
– De kedvesem, szívesen teszem. Ne vedd el tőlem ezt a kis örömöt. Végtére
is négy hétig nem láthatlak – válaszolta John. Átverekedte magát a sűrű forgalmú
városon, miközben néhányszor bizony jóízűeket káromkodott.
 A Kennedy-repülőtéren megpróbált parkolóhelyet keresni, és eközben mesteri
fokra fejlesztette káromkodási művészetét. A hordár persze azonnal megjelent,
mert egy ekkora nagyságrendű Chrysler rendkívüli borravalót ígért.
Faye csomagjait felpakolni még a legképzettebb hordár képességeit is
meghaladták, mert a bőröndök és a táskák alig fértek egy ilyen kis kocsin.
– Kérem, siessen! Már rég ott kellene lennünk – sürgette Faye a feketét, aki
erre segítségért füttyentett. Két jól megrakott kézikocsi fuvarozta végül Faye
holmijait a Karibik Airlines kapuja elé.
Faye és apja mögöttük haladt. – Kértünk egy jegyet, méghozzá business classt
Miss Burton számára – szólalt meg John és egy ötvendollárost rakott a pultra.
A tíz bőrönd, a három kézitáska, a két kalapdoboz és a hatalmas hátizsák,
telis-teli cipőkkel, pillanatok alatt eltűnt a mérlegről. A pultnál a hölgy egy árva
szót sem szólt a súlyukat illetően. – Kérem, siessenek. A gép negyedóra múlva
indul – ez volt minden mondanivalója.
Faye átölelte az apját. – Szia, apa. Sokat gondolok majd rád. Írok is,
megígérem.
– Remélem is. De ne csak képeslapokat a tengerrel meg pálmafákkal.
Mindenről tudni akarok – kérlelte John. Szorosan magához ölelte a lányát. –
Szórakozz jól, kicsim, de mértékkel. Gondolj arra, mivel tartozol a nevünknek.
Ezeken a hajókon rendszerint nyüzsögnek a riporterek, legtöbbször persze
inkognitóban – figyelmeztette félig komolyan.
– Akkor pedig tényleg tudni fogsz mindenről, nyugodt lehetsz – Faye még
egy utolsó puszit adott, aztán átment a kapun. A tranzit bejárata elől még
visszaintett apjának, aki gyorsan kisietett. Faye utána mosolygott. Biztos volt
benne, hogy még visszamegy az irodájába, ahelyett hogy kiélvezné a potya
szabadságot.

A stewardess megmutatta Faye helyét. A lány belevetette magát a kényelmes

ülésbe és már előre örült az előtte álló utazásnak. Felcsapta a Madame legújabb
számát, amikor egy kellemes hang szólalt meg mellette: – ön is Port-au-Prince-
be utazik?
Faye csodálkozva nézett föl. Észre sem vette, hogy valaki helyet foglalt
mellette. Belenézett az érdeklődő, acélszürke szempárba.
– Vicces kérdés – válaszolta egy kissé elbizonytalanodva. – Menet közben
nehezen tudnék kiszállni. És tudomásom szerint ez a gép egyenesen oda repül.
Ha nem így lenne, akkor nem ülnék itt.
– Egy null az ön javára. Valóban hülye kérdés volt – ismerte be az idegen.
Barnára sült arcán nyájas mosoly jelent meg. – Jobb is eszembe jutott már, ha
beszédbe akartam elegyedni egy vonzó hölggyel.
– Nos, ha majd eszébe jut valami ilyesmi, jelentkezzen ismét – felelte
kihívóan Faye és kikerülte a tekintetet, amely továbbra is jólesően mustrálgatta.
– Sajnálom… Egyébként Richard Coburg a nevem. Attól tartok, néhány
órácskát mindenképpen együtt kell töltenünk. – Hátradőlt, csak a szeme sarkából
figyelte a lányt.
 – Nagyon érdekes – mormolta Faye a fogai között. Eszébe sem jutott, hogy
bemutatkozzék. Inkább belelapozott a térdén heverő divatlapba.
Egyszercsak egy keskeny, barna kéz jelent meg a papíron. – Ezt a ruhát
feltétlenül meg kellene vennie. Fantasztikusan állna magán – vélte a szomszédja.
Ez a szín csodálatosan megy a hajához, elragadó lenne benne.
Faye csodálkozva pillantott föl. Éppen abban a pillanatban határozta el, hogy
mihelyt visszatér New Yorkba, megnézi magának azt a ruhát. Egy egészen
egyszerű, smaragdzöld ruha volt, fehér díszítésekkel.
– ön ért a ruhákhoz? Csak nem a divatszakmában dolgozik? – kérdezte.
Elképzelhető, tette hozzá magában. Hisz nagyon elegáns, jó szabású
selyemöltönyt viselt, világosszürke inget, Ízléses szürke-fekete mintás
nyakkendőt, olasz félcipőt.
– Nem, semmi közöm hozzájuk. És nem is értek hozzá túl sokat. De hogy ezt
a ruhát egyenesen önnek tervezték, azt azonnal észrevettem – felelte nevetve.
– Valóban nem rossz – ismerte be Faye. – De most hagyjon kérem olvasni. –
Faye elemelte a vékony mutatóujjat az újságjáról. Közben megfigyelte, hogy a
kéz nem visel jegygyűrűt.
Faye elhatározta, hogy belemélyed egy, a New York-i művészeti életről szóló
cikk olvasásába, de mindenre odafigyelt, amit ez a Richard Coburg körülötte
csinált. Legnagyobb meglepetésére egy Lady Dianáról szóló prospektust terített
ki maga elé. Figyelmesen elolvasta a képek melletti szöveget és néhányszor
elégedetlenül megcsóválta a fejét. Csak nem lesz útitársa a férfi?
Nos, Faye rosszabb társaságot is el tudott képzelni, mint ez a kimondottan
jóképű fickó. Igazán vonzó volt sötétszőke hajával, vékony arca, szeme mintha
mindig nevetne.
Faye már majdnem megkérdezte, aztán meggondolta magát. Nem, nem fog
érdeklődést mutatni iránta. Ha valóban együtt fognak hajókázni, úgyis megtudja
idejében.
– Aki ezt a sok hülyeséget leírta, az bizony meg is érdemelné – morgott maga
elé Richard. Haragosan tépte szét a prospektust.
Faye úgy tett, mintha csak erre a hangra riadt volna fel az olvasásból. –
Gyakran szokott magában beszélgetni?
– Csak ha felmérgelem magam valamin. Valahogy ki kell adnom magamból.
Kérem, ne zavartassa magát.
Faye-t érdekelte volna, mi dühítette fel ennyire abban a prospektusban, de
inkább leharapta volna a saját nyelvét, mint hogy megkérdezze. Minden
pillanatban érezte a férfi jelenlétét, de elhatározta, hogy elmélyed az olvasásban.
– Szomjas vagyok. Meghívhatom egy pohár pezsgőre? – kérdezte a férfi egy
fél óra múlva.
Faye a táskájába csúsztatta a divatlapot. – Ez valóban jó kérdés volt.
Meghívhat. Nagyon köszönöm.
Richard a stewardess után kiáltott és rendelt egy fél üveg pezsgőt. – De
kérem, ne azt a turistáknak való habzóbort. Igazi pezsgőt szeretnénk, nem valami
alkoholos cukros szódavizet.
 A szavai, mint édes zene csengtek Faye fülében. Richard Coburg nem csak
átkozottul jól néz ki, nőtlen, ráadásul stílusa is van. Faye elhatározta, hogy
szemmel tartja a férfit, feltéve persze, ha valóban útitársa lesz a hajón.
A stewardess hosszú poharakban kihozta a pezsgőt.
– A találkozásunkra – emelte magasba a poharát Richard, és mélyen a lány
szemébe nézett. – Fogadtam volna, hogy zöld. Most már biztos vagyok benne.
– Micsoda zöld? – kérdezte Faye, miután félig kiitta a poharát. A pezsgő
visszahozta az életkedvét.
– A szeme. Első ízben hagyta, hogy közelebbről is megnézhessem.
– Valóban? Nem is tudtam róla – és kiürítette a poharát.
– Még egy kortyot? Jó ez a pezsgő, nem gondolja? – Richard utánatöltött.
– Mondjuk inkább úgy, hogy nem rossz – válaszolta Faye. – Vannak ennél
jobb márkák is.
Richard nem válaszolt, viszont annál sokatmondóbban mosolygott.
Koccintottak. Richard közelebb hajolt a lányhoz, mire Faye kénytelen volt
megállapítani, hogy nemcsak a ruhákat és a pezsgőt illetően van jó ízlése:
azonnal ráismert a drága férfiparfüm illatára. – Megmondaná végre kérem, hogy
hívják? – kérdezte lágy hangon.
– Nem. Minek? – kérdezett vissza Faye.
– Hogy megszólíthassam. Oly szívesen tenném. – Szeme körül az apró ráncok
mosolyra húzódtak. – Úgy sokkal jobban esik a beszéd.
Faye kiitta a második poharat is és visszaadta a férfinak. – Én azonban nem
szeretnék beszélgetni. Aludni szeretnék, mielőtt Port-au-Prince-be érünk. Ott
ugyanis még nem ér véget számomra az út – magyarázta kitérően. De magában
kénytelen volt bevallani, hogy egyáltalán nincs ellenére a férfi társasága. Ám ezt
megtartotta magának. Ez a Richard, akire bizonyára buknak a nők, törje egy
kicsit magát, ha meg akarja szerezni! Ha tényleg útitársa lesz a Lady Dianán,
akkor gondja lesz rá, hogy összejöjjenek. Ha viszont a férfi úticélja Port-au-
Prince, akkor nincs értelme egy közelebbi ismeretségnek.
– Akkor hát szép álmokat kívánok – válaszolta Richard. – Nem fogom
zavarni, csak ha a repülő végveszélybe kerül. Akkor felébresztem, hogy együtt
tölthessük életünk utolsó óráit.
– Mr. Coburg, egy kissé morbid a humora. Valahogy nem tudok nevetni rajta
– vágott vissza dühösen Faye. Aztán hátradőlt és becsukta a szemét. Amikor már
úgy vélte, hogy a férfi nem nézi, egy kissé oldalt fordította a fejét és félig csukott
szemmel nézte. Valamiféle iratokat tanulmányozott meg térképvázlatokat. Faye
nézte, amint vonalakat és köröket rajzol a térképekre. Szívesen megkérdezte
volna, mit csinál, de továbbra is tartotta magát ahhoz, hogy ő most
tulajdonképpen alszik.
Tényleg el is aludt, mert csak arra ébredt, hogy a kapitány figyelmezteti az
utasokat a közeli leszállásra. Gyorsan a szomszéd ülésre pillantott. Üres,
állapította meg némi keserűséggel. Richard Coburg mintha elpárolgott volna. És
nem találta sem a sziget kis repterén, sem később, mikor már azzal
foglalatoskodott, hogy összeszámlálja a bőröndjeit és megértesse a hordárral,
hogy vigye a Lady Dianára. Milyen kár! Talán túl szűkszavúan bánt vele! Faye
beismerte, hogy tulajdonképpen nem volt ellenére az ismeretség Richard
Coburggel. De mert szemmel láthatóan nem lesz útitársa a hajón, megtiltotta
magának, hogy tovább gondolkodjon róla.

Az első benyomások a taxiban érték Faye-t a karib-tengeri körút első

állomásáról, a nyüzsgő életet élő kis kikötővárosról.
A legtöbb utas persze már a fedélzeten volt, amikor ő végre a kikötőbe ért.
Hangszórókból szamba hangjai ütötték meg a fülét. Faye élvezte ezt a zenét.
Illett a meleg estéli levegőhöz, a tenger sós illatához, az egzotikus hangokhoz,
amelyek megtöltötték a kis kikötőt. Faye kalandokra éhesen szállt fel a
fedélzetre.
Megmutatták a kajütjét, amely inkább kisebbfajta lakosztály volt. Mosolyogva
gondolt apjára, aki, mint mindig, most is a legjobbat szerezte meg a lányának. Az
utazást tehát ebben a kis, de csinosan berendezett szalonban, a hatalmas ággyal
felszerelt hálószobában, s a minden kényelemmel ellátott fürdőszobában fogja
eltölteni!
Egy hófehér uniformisba öltözött fiatalember kezdte berámolni a ruháit a
szekrényekbe. Faye megköszönte és csinos borravalót nyomott a kezébe.
– Köszönöm, Miss Burton. Én vagyok a folyosó stewardja. Hívjon csak, ha
valamire szüksége van. A nevem Benito.
Faye rámosolygott. – Köszönöm, Benito. Úgy lesz – és becsukta a barna bőrű
fiatalember mögött az ajtót. Lehúzta magáról a ruháját, hogy megfürödjön,
mielőtt átöltözne a hajón elköltendő első vacsorához. Amikor az ágyra dobta a
kosztümöt, amiben utazott, egy kis cédula esett ki belőle. Faye szinte
automatikusan nyúlt utána, de csakhamar elkerekedett a szeme a csodálkozástól.

Kedves Miss Burton, fogadunk, hogy ma pontosan éjfélkor egy pohár valóban
jó pezsgőt fogunk inni együtt? Mély tisztelettel, az Ön Richard Coburgje –
olvasta Faye.

Tehát mégis! Vonzó szomszédja is a hajó utasa! De honnan tudja a nevét?

Hisz tudatosan hallgatta el előle.
Elgondolkodva vetkőzött tovább. Ez az egész história annál különösebb,
minél többet gondolkodik róla. Éppen selyemkombinéját húzta le a fején át,
amikor egy hang szólalt meg a valószínűleg minden kabinban felszerelt
hangszóróból:
– Jó estét kívánok. Richard Coburg kapitány és legénysége szívélyesen
üdvözli önöket a Lady Diana fedélzetén. Kellemes utazást kívánunk. A
személyzet mindent el fog követni, hogy jól érezzék magukat az út folyamán –
hangzott a lágy női hang.
Faye kővé dermedt. Richard Coburg tehát nem más, mint ennek a hajónak a
kapitánya! Ez persze megmagyaráz néhány dolgot. Ezért dühítette fel a hajóról
készült prospektus, és azok a térképek – hajózási térképek voltak! És tudhatta a
nevét is, mint ahogy minden utasét tudja! És mert Faye Burton igencsak ismert
New York-i személyiség és mert Richard Coburg feltehetően szintén New York-
i, nem csoda, hogy felismerte! Hisz többet cikkeztek róla, mint azt apja szerette
volna.
Na várj csak! – gondolta Faye. Méghogy leveleket csempészni a ruhámba!
Egy pohár pezsgő ürügyén!
Faye jó alaposan lecsutakolta magát. Aztán legalább egy jó fél órát
gondolkodott azon, milyen ruha illene egy olyan fellépéshez, amely
rádöbbentheti a férfit viselkedésének korlátaira. Végül is egy aranyszínű hosszú
estélyi mellett döntött. Mindössze csak egy aprócska bugyit vett alá, részben
mert meleg volt, részben mert a ruha annyira testhezálló volt, hogy minden más
alatta csak zavarta volna. Megigazította hosszú lábain a ruha ráncait, aztán
belebújt a szintén aranyszínű, magas sarkú szandálba.
Gondosan kisminkelte magát, de épp csak alig észrevehetően. Szemhéját
halványzöldre festette, ami csak jobban hangsúlyozta szemének enyhén ferde
vágását. Barna púdert kent magas homlokára, ajkait piros rúzzsal húzta át.
Csillogó briliánsokkal kirakott platina karkötőt húzott fel és természetesen az
új óráját, amely rendkívül jól ment mindenhez. Épp csak hogy elkészült, amikor
a hangszóróból megszólalt a gong és a lágy női hang vacsorához szólította a hajó
utasait.
Faye magához vette a nesszeszerjét, rakott bele cigarettát, ajakrúzst,
zsebkendőt és egy aranyozott parfümszórót. Végigment a fehér szőnyeggel
borított folyosón, és a táblákat követve végül eljutott az étteremig. Belépett az
ízlésesen berendezett helyiségbe, és állva maradt mindaddig, míg egy pincér meg
nem mutatta neki a helyét. Amikor végigvonult a termen, elnémult a zsivaj. Nem
volt a teremben senki, akinek fel ne tűnt volna a szépséges Faye.
A férfiak szeme kívánósan csillogott, míg Faye könnyű léptekkel végigvonult
az asztalok között. Néhány nő hegyes pillantással mérte végig.
– Ez csak ő lehet. Mondtam neked, hogy velünk utazik annak a számítógép-
milliomosnak a lánya – suttogta egy középkorú hölgy az urának.
– Faye Burtonre gondolsz? Igen, ő az. Azonnal megismerni, pedig az életben
sokkal szebb, mint az újságokban.
– Úgy találod? – kérdezte mérgesen az asszony. – Pedig csak ki van
cicomázva, ennyi az egész. Nem csoda, az ő pénzével!
– Jól van már, no. Mindenesetre nem néz ki rosszul ez a Miss Burton –
próbálta nyugtatgatni a feleségét a férfi.
Faye el-elcsípett mondatokat a beszélgetésből, és jót szórakozott rajtuk.
Ismerte már ezeket a reakciókat. A legtöbb asszony ellenséges érzülettel fogadja,
a férfiak pedig majd felfalják a tekintetükkel. Megtanult együttélni ezzel, de néha
azt kívánta, bárcsak ne lenne ennyire ismert, következésképp ne legyen
állandóan reflektorfényben.

– Coburg kapitány megtiszteltetésnek veszi, hogy vendégül láthatja önt az

asztalánál. Néhány percen belül itt lesz – mondta a pincér és megigazította Faye
alatt a széket.
 Faye leült. Szemügyre vette a vendégeket az asztal mellett. Vele szemben égy
kifejezetten vonzó, ötvenes férfi ült. Olyan jóképű volt, hogy Faye kétszer is
megnézte magának.
– A nevem Boris Nobkow. El vagyok ragadtatva, hogy megismerhettem –
őszes haja alól sötét szemek meredtek a lányra.
– Faye Burton vagyok – válaszolt elbűvölő mosollyal. Ez az érdekes nevű
férfi már az első pillanatban felkeltette az érdeklődését. – Ön orosz? – kérdezte.
– Orosz emigráns. Remélem, nem zavarja – felelte a férfi kemény akcentussal.
– Egyáltalán nem. Nem találkoztam még egy orosszal sem – magyarázta
kedvesen Faye.
Azután bemutatkozott a házaspárnak is. Az asszony nagyon feltűnően és
nagyon drága ruhákba öltözött. A végtelenül mély dekoltázs sokat engedett látni.
– Belina De la Rossa vagyok – turbékolta és úgy nézett Faye-re, mint aki már
pusztán a neve után elvárja, hogy mélyen meghajoljanak előtte. Faye, aki még
sohasem hallotta ezt az olaszosan csengő nevet, semmi ilyen hajlandóságot nem
mutatott. Érdeklődve szemlélte az asszonyt, aki enyvnyire büszke a nevére.
– Primadonna vagyok – folytatta Belinda. – A milánói Scalában is felléptem.
Társa egy fokkal szerényebbnek látszott. Meghajolt Faye felé és halkan
bemutatkozott: Signore De la Rossa. Faye nem tudta, miért érez spontán
részvétet a férfi iránt. Rámosolygott, aztán visszafordult az asszonyhoz: – Az
Államokban is énekelt?
A primadonna sértődöttnek látszott. – Természetesen! Nem értem, hogy
kérdezhet ilyet! – vágott vissza pikírthangon. – Engem az egész világ ismer!
– Nos, én tehetek róla. Nem nagyon érdekel az opera.
– Nem kell elnézést kérnie, Miss Burton. Sok éve már annak, hogy a
feleségem sztár volt. Ön egyszerűen túl fiatal ahhoz, hogy ismerhesse őt – szólt
közbe halk hangon a férj.
– Kilenc évvel ezelőtt elvesztettem a hangom. Ez az én életem tragédiája –
magyarázta Belinda. Sötét szemében néhány csepp könny csillogott.
– Végtelenül sajnálom, Mrs. De la Rossa. Amint visszaérek New Yorkba,
meg fogom kérdezni apát. Ő bizonyára ismeri önt. Nagy operarajongó – mondta
gyorsan Faye. Az első estén, ráadásul a kapitány asztalánál, nem akart részese
lenni semmiféle emberi drámának.
– Helyes, Miss Burton. Meglátja, az apja ismer engem. – Az énekesnő mintha
egy kicsit megvigasztalódott volna. – Az operabarátok ismernek engem.
Alig fejezte be a mondatot, amikor megjelent az asztalnál Richard Coburg,
egy másik férfi kíséretében. Könnyedén meghajolt és mosolyogva megszólalt:
– Szabadjon üdvözölnöm önöket a Lady Diana fedélzetén, a kapitányi asztal
mellett elköltendő első vacsora alkalmából. Jó estét, Mrs. és Mr. De la Rossa,
üdvözlöm, Mr. Nobkow… – Faye szíve egyre gyorsabban vert. Lassúnak találta.
Végre üdvözölhetné őt is.
Richard Coburg feléje hajolt és kinyújtotta a kezét. – Szívélyesen köszöntöm
a hajón, Miss Burton. Már volt szerencsém megismerni önt. – Mélyen a
szemében nézett, s Faye meglátta benne az őszinte csodálatot. Keskeny kezének
enyhe szorítása jeladás volt egész teste számára. Gyorsan visszahúzta a kezét.
 Richard a mellett álló férfira mutatott. – Michael Ryan, a hajó első tisztje. Ha
problémájuk vagy valamilyen kérésük volna, forduljanak hozzá bizalommal.
– Jó estét, isten hozta önöket. Remélem, nem lesz problémájuk – szólalt meg a
sötét hajú férfi. Nagyon szimpatikusán mosolygott.
De Faye-nek nem volt rá érkezése, hogy ő is megállapíthassa ezt. Richardot
figyelte, aki a bal oldalán foglalt helyet. Ünneplő egyenruháját viselte: hófehér,
oldalt csíkos nadrágot, fehér inget, fekete csokornyakkendőt és mélykék zakót,
mérték utánit valószínűleg, ami jól kiemelte széles vállait. Milyen magas,
állapította meg Faye.
– Az első este a fedélzeten mindig különleges alkalom – szólalt meg a
kapitány. – Ilyenkor a konyhai személyzet is kitesz magáért. Tehát a legjobb
kilátásaink vannak.
És valóban, a merített papírra nyomtatott étrend a nemzetközi
konyhaművészet remekeit tartalmazta.
– Kaviár… Élek-halok a kaviárért! – kiáltott fel az orosz. Faye csak fél füllel
figyelt a kialakuló beszélgetésre. Kiitta az aperitifet és azon volt, ne vegye észre
senki, milyen hatást gyakorol rá a mellette ülő férfi.
Aztán mégis bekapcsolódott a beszélgetésbe, bár csupán fél szavakkal
válaszolt. Csak amikor Boris Nobkow elkezdett szabályszerűen udvarolni neki,
reagált hevesen. Mindenesetre alkalmat szolgáltatott arra, hogy kizökkenjen
gondolataiból.
– Gyönyörű a haja színe – mondta az orosz. – Úgy szeretném tudni, igaziból
ilyen-e.
Faye már éppen belekezdett, hogy: igen, valódi aranyszőke, amikor Richard
közbeszólt: – Attól tartok, egyetlen hölgy sem árulna el ilyen titkokat.
– Nincsenek titkaim – vágott vissza Faye. – Szőke a hajam, akár anyámé. Ez
minden.
– Csodálatos – ömlengett az orosz. Tekintetével végigszántott az aranyló
fürtökön, le egész a lány válláig. Faye állta a tekintetét. Elbánik ő az ilyenekkel!
– Köszönöm a bókot, Mr. Nobkow – felelt barátságosan.
– Tudok még néhányat – felelte az orosz. – Maga csodálatos nő!
Faye nem jött zavarba. Ha az orosz vonzónak találja, hát legyen igaza. Így
próbálja elérni, hogy a lány egy kicsit flörtöljön vele.
Most Mrs. De la Rossa foglalta le, így Richard Coburg végre megkérdezhette
Faye-t: – Megkapta az üzenetemet?
Faye kérdőn nézett a férfira. – Milyen üzenetet? Nem tudom, miről beszél –
tagadott határozottan.
– Egy cédulát csempésztem a kosztümje zsebébe, amíg aludt.
– Igen? És mi állt rajta?
– Fogadni akartam Önnel, hogy ma éjfélkor egy igazán pompás pezsgőt
fogunk együtt elfogyasztani.
Faye gúnyosan felnevetett. – Sajnálom, de ez a vidám üzenet nem jutott el
hozzám. Talán a szobapincér találta meg. Ő bizonyára a rendelkezésére áll majd.
– Csak nem utasítja vissza a meghívásomat? Hisz már régi ismerősök
vagyunk.
 Faye vállat vont. – Nem becsülöm azokat a férfiakat, akik túl sokat
titkolódznak. Nyugodtan elárulhatta volna, hogy Ön a kapitány és azt is, hogy
tudja, ki vagyok.
Boris Nobkow szakította félbe a vitájukat. Éppen a kaviárt szolgálták fel, és
ennek örömére valóságos üdvrivalgásba tört ki. – Ehhez vodka kell! Az orosz
nem eszik kaviárt jéghideg vodka nélkül!
– Sajnos, ön itt az egyetlen orosz – állapította meg Faye mosolyogva.
– Nem tesz semmit. Meghívom valamennyiőjüket egy vodkára. – Rendelt egy
rundot és amikor a pincér kihozta a párásán csillogó üveget, lelkes köszöntőt
mondott: – Boris vagyok és nagyon boldog, hogy a barátaimnak nevezhetem
önöket.
Olyan kedves volt, hogy senki nem adott kosarat neki, felhajtották a
poharukat. Faye köhintett egyet, de mikor Richard megveregette a hátát,
elutasította a gesztust. – Túl fogom élni – mondta ridegen.
– Ifjú hölgyek ne igyanak ilyen erős italt – suttogta Richard. – Maradjon
inkább a pezsgőnél.
– A bor is megfelel – felelte Faye. A második fogáshoz gyenge fehér bort
szolgáltak fel.
– Igaz. Ez a mi asztali borunk – most Richardon volt a felköszöntő sora.
– Tulajdonképpen milyen alapon választja ki az asztaltársaság tagjait? –
tudakolta Faye.
– Ez bizony nehéz dolog. A De la Rossa család törzsvendég a hajón, és
különös súlyt fektetnek arra, hogy itt ülhessenek. Mr. Nobkow ugyancsak nem
első ízben utazik velünk. Neki, hogy úgy mondjam, a szokásjog alapján van itt a
helye.
– Nagyon tanulságos. De még nem felelt arra, én miért ülök itt
Richard egy pillanatig hallgatott, aztán halkan megszólalt: – Azért, mert
abban a pillanatban szerelmes lettem magába, amikor megpillantottam.
– Igazán imponáló magyarázat. Maga mindig ilyen heves, kapitány? – Faye
nem volt túl elégedett ezzel a válasszal. Dehát mondania kellett valamit.
– Nem. Egyáltalán nem. Éppen ellenkezőleg, nagyon is visszafogott vagyok
ezekben a dolgokban. – Richard oldalról alaposan szemügyre vette a lányt. – És
rendszerint nem szoktam így viselkedni. Sokan úgy vélik, túl ügyetlenül bánok a
nőkkel.
Faye nevetve rázta meg a fejét. – Ezt nem hiszem, kapitány. Ahhoz túl ügyes.
És túl ravasz. Ha arra gondolok, hogyan ismerkedtünk össze…
– Igaz, az nem volt véletlen. Meg akartam ismerkedni magával, ezért ültem
maga mellé a repülőn. Amikor megláttam a nevét a hajó utaslistáján, izgatott
lettem.
– Izgatott? – vágott a szavába Faye. – Miért volt izgatott?
– Olvastam magáról ezt-azt, a fényképét is láttam az újságokban. És úgy
találtam, hogy rendkívül vonzó nő – felelte az igazságnak megfelelően Richard.
– Mások is azok – Faye elfogyasztotta a harmadik fogást – párolt
homárszeletek zöldségkörettel –, és egyre inkább megbizonyosodott felőle, hogy
rendkívül jó a konyha a hajón. Elgondolkodott a Richarddal folytatott
beszélgetésén. Volt valami ebben a férfiban, ami nyugtalanította…
A következő órát végigbeszélgette. Szinte valamennyi vendéggel szóba
elegyedett. Szívesen fogadta az orosz bókjait, mert ő legalább kedvesebb és
szórakoztatóbb volt, mint azok a New York-i férfiak, akiket ismert. És mert
észrevette, hogy Richard figyeli beszélgetését Borisszái, nem kellett erőltetnie
magát. Alaposan és ügyesen flörtölt az orosszal, aki lelkesen ment bele a játékba.
A desszert, a kávé és a konyak után leszedték az asztalt.
– Átkísérhetem önöket a bálterembe? Az első estén igazán nem mulaszthatják
el a hajózenekar fellépését.
Richard felállt és megkérte a vendégeit, hogy kövessék. Richard felkínálta
neki a karját, de úgy tett, mintha nem venné észre, és belekarolt az oroszba, aki
szemmel láthatóan büszkén kísérte át a hallba.
Együtt mentek fel a legfelső szintre. Már messziről hallani lehetett a zenét,
éppen tangót játszottak. Faye még le sem ülhetett, Boris egyenesen a
táncparkettre cipelte. Ragyogó táncosnak bizonyult, bravúrosan követte a tangó
vad ritmusát. Faye is szenvedélyes táncos volt, így aztán igazán élvezte, hogy
együtt siklik a magas termetű férfival a tükörfényes parketten. Boris gyengéden,
de határozottan vezette, a két test szinte egyetlen tömbbé forrt össze. Faye tudta,
hogy árgus szemek kísérik.
A zenekar most egy rumbába kezdett. Faye elvált a partnerétől, csípője a dél-
amerikai zene ritmusára hajladozott, apró, gyors rumbalépéséket tett, míg
teljesen bele nem feledkezett a zenébe, tudomást sem véve a környezetéről.
Önmagába feledkezve táncolt, nem gondolt többé Borisra sem, csak a zenét
figyelte.
Egyszercsak azt érezte, hogy egy erős férfimellkashoz ért. – Bocsásson meg,
Faye. Különben sohasem jutottam volna hozzá, hogy magával táncolhassak. –
Richard átölelte és szorosan magához szorította.
– Én Borissza! Táncolok – tiltakozott Faye. Richard nevetve intett az orosz
felé, aki mellettük táncolt, a dúskeblű Mrs. de la Rossa társaságában.
– Szereztem neki egy új partnert. Már meg is vigasztalódott, láthatja –
magyarázta Richard.
Ő is kitűnő táncos volt, temperamentumosabb, mint az orosz. És amikor a
zenekar belekezdett a szambába, szinte önkívületben mozogtak a parketten. Faye
elemében volt. Richard karját érezte a derekán, a vállán, egyszer magához húzta,
aztán újra szétváltak, megpörgette s ismét magához húzta a férfi, megint érezték
egymás testét.
– Szép pár. És milyen kitűnő táncosok – hallotta maga mellett Faye egy
idősödő úr hangját.
Zihált, amikor Richard egy fotelhez kísérte. A korábbi asztaltársaság tagjai
már mind ott voltak. Boris és partnere is helyet foglaltak.
– Hát nem csodálatos táncos? – lelkendezett Boris. – Kérem, Faye, legyen a
partnerem a nagy bálon. Ha együtt leszünk, holtbiztos, hogy megnyerjük a
táncversenyt.
 Faye mosolyogva hárította el a kérést. – Talán, Boris. Legalább egy kicsit
hadd fújjam ki magam.
Richard egy pohár ásványvizet nyújtott feléje, amit egy citromszelet díszített.
– Köszönöm, Richard. Pontosan erre vágytam – felelte Faye, és egy hajtásra
megitta.
– Melege van, Faye? Tehetnénk egy kis sétát a fedélzeten. Oly csodálatosak a
karibi éjszakák – javasolta Richard, de Faye csak rázta a fejét.
– Nem, köszönöm, Richard. Szívesen hallgatnám a zenét. A zenekar igazán
kiváló.
– Természetesen. Én magam válogattam össze őket. Valamennyien profi
karibi muzsikusok – felelte Richard. Aztán az órájára pillantott.
– Szeretném megnyerni a fogadást. Egy óra múlva éjfél. Megisszuk a
pezsgőnket?
Faye rámosolygott. – Nem tudom, milyen hangulatban leszek egy óra múlva,
de most táncolni szeretnék.
Richard felállni készült, de Boris megelőzte.
– Ugye a kedvemre tesz, Faye? Végül is muszáj gyakorolnunk.
Richard szomorúan nézett utánuk. Egyáltalán nem kívánta az orosznak ezt az
örömet. Ő akarta a karjaiban érezni a lányt. És pláne most, hogy a zenekar egy
lassú tangót játszott – mert Borisnak így módja nyílik rá, hogy szorosan magához
ölelje Faye-t. Csak bámult utánuk, míg el nem vesztek a táncolók sűrűjében.

A szünetben Richard hiába várta Faye-t, nem jött vissza az asztalhoz, mint
ahogy Boris Nobkow sem. Richardban forrt a méreg. Ismerte már korábbi
útjaikról az oroszt, tudta, hogy első osztályú nőcsábász. S ami a legrosszabb az
egészben, hogy a legtöbbször sikerrel is jár. Sok ripityára tört szívet hagyott
maga után. De hogy még Faye is belesétált ennek a fiók-Casanovának a
csapdájába, azon csodálkozott is, meg bántotta is. Hisz megmondta neki, hogyan
érez iránta. De szemmel láthatóan közömbös a lánynak!
A kapitány az est hátralévő részében meglehetősen szótlan volt. Csak fél füllel
figyelt Mrs. De la Rossa elbeszéléseire, amelyek természetesen egytől egyig az
operaszínpadon elért sikereiről szóltak.
Végül felállt, udvariasan meghajolt és sűrű bocsánatkérések közepette
magyarázta, hogy most visszavonul, mert másnap nehéz munka vár rá. Aztán
kiment. Módszeresen átkutatta az egész hajót. Benézett a bárokba, a diszkóba,
még a kaszinóba is, de sehol nem lelte nyomát Faye-nek és Borisnak.
Éjfél lett volna pár perc múlva. Richard a sétafedélzetre ment. A csillagoktól
ragyogó karibi éjszakában néhány utas sétált fel s alá. Halk zene szólt a
hangszórókból. Richard tudta, hogy a szerelmesek kedvelik ezt a helyet –
szerelmesek, akik vagy itt ismerkedtek össze, vagy éppen mézesheteiket töltik itt.
A legkevésbé itt vágyott rátalálni Borisra és Faye-re, és mégis éppen itt akadt
rájuk!
A hajókorlátnál álltak és halkan beszélgettek. Richard látta, hogy Boris átöleli
a lány meztelen vállát, és Faye-t ez egyáltalán nem zavarja. Boris most tüzet ad
neki. Az öngyújtó fényénél látta azt is, milyen szívdöglesztő pillantást vet rá.
 Mi a csuda tetszhet egy ilyen gyönyörű lánynak egy ilyen bájgúnárban?
Richard bosszús volt, de aztán elhatározta, hogy odalép hozzájuk.
– Hiányoltuk magukat. És mindjárt éjfél. Faye-nek és nekem pontban
tizenkettőkor randevúnk van – magyarázta. Igyekezett könnyed és felszabadult
lenni, pedig a legszívesebben felpofozta volna az oroszt.
– Arról nekem is tudnom kellene, kapitány – válaszolta Faye.
– Tudnia kell róla. Hisz írásba is adtam a meghívást.
– De tudomásom szerint nem válaszoltam rá. Sem írásban, sem másképp –
Faye már-már élvezte a játékot. Élvezte, hogy két ennyire vonzó férfi hadakozik
érette.
– Akkor válaszoljon most – követelte Richard. – Megiszunk egy pohár
pezsgőt együtt vagy sem?
Faye helyett Boris válaszolt. – Micsoda nagyszerű ötlet! Éppen ez az, amire
az ember ilyen trópusi éjszakán vágyik! Meghív minket, kapitány? Szívesen
elfogadjuk a meghívást.
Richard ezúttal már majdnem férfiúi minőségében válaszolt, de a hajón
betöltött posztja miatt igyekezett fegyelmezett maradni.
– Ha követnének – felelte kényszeredetten. – Menjünk le a bárba. Ilyenkor ott
a legkellemesebb.
Megfordult és lement a keskeny lépcsőn. Mögötte Faye és Boris; Faye
gyöngyöző kacagása elárulta, istenien érzi magát. A pokolba kívánta most az
oroszt! Szinte minden útján szolgált valami kellemetlenséggel. De most nem
pusztán erről van szó, hanem egy nőről, aki meghódította Richard szívét, mióta
első ízben találkoztak.
A bárban francia pezsgőt rendelt. A csillogó pohárral a kezében Boris Faye-
hez fordult és kétfelől megcsókolta. – Az utazásunkra. Az ismeretségünkre. És
arra, hogy jó barátok legyünk.
– Semmi kifogásom ellene, Boris – válaszolta Faye. Úgy tett, mintha észre
sem vette volna Richard sértett arckifejezését, aki szótlanul itta ki a poharát.
– Éjfél van – szólalt meg később. – Megnyertem a fogadást, még ha egy kicsit
másképp képzeltem is. Tartozik nekem valamivel, Faye.
– Valóban? Pedig én nem is fogadtam magával, kapitány. És most
bocsássanak meg, szeretnék lefeküdni. Holnap reggel megérkezünk Puerto
Ricóba, és azt terveztem, körülnézek ott egy kicsit.
– Elkísérhetem a kabinjáig? – kérdezte Richard és Boris egyszerre.
Faye nevetve nézett egyikről a másikra. – Szívesen, uraim. Hisz útközben
meg is támadhatnak.
Belekarolt mindkettőjükbe, de a hajólépcső túl szűk volt a trió számára.
– Az én kabinom ezen a szinten van – mondta Richard, amikor elérték a felső
emeletet. – Boris biztosan szívesen gondoskodik arról, hogy ne tévedjen el, Faye.
– Megfordult és elindult a hosszú folyosón anélkül, hogy hátrapillantott volna.
– Jó éjt, kapitány! Köszönöm a meghívást és a pezsgőt! – kiáltott utána Faye.
De Richard nem reagált. Hallotta az orosz évődő hangját és Faye kacagását,
amivel válaszolt rá. Nyomott hangulatban lépett be a kabinjába és csukta be
maga mögött az ajtót.
 Faye-nek legalább tíz percébe került, míg el tudta hessegetni az ajtaja elől
Borist. Az orosz mindent megpróbált, hogy beljebb kerüljön a küszöbön.
– Tényleg nagyon fáradt vagyok, Boris – mondta végül Faye. – Holnap látjuk
egymást. Ha akarja, elkísérhet a városba. De most hagyjon aludni.
Az orosz sötét szeme kívánón mered a szájára. – Egy búcsúcsók nélkül
úgysem engedem el, Faye – jelentette ki a sikerekhez szokott férfi hangján Boris.
Faye odatartotta az arcát. – Ide, Boris. Aztán menjen, mielőtt végképp
megmérgesedem.
Boris szorosan magához húzta és megcsókolta az arcát. Amikor megpróbálta
az ajkait is, Faye eltaszította magától.
– Ennyi elég! Jó éjt, Boris. Aludjon jól. – Gyorsan becsapta maga mögött a
kabinajtót, a kulcsot kétszer is ráfordította. Akármilyen kedves is ez a Boris,
mélyebb ismeretségbe nem akar keveredni vele!
Hallotta, hogy az ajtón át tovább kérleli, hogy engedje be, de nem válaszolt.
Levetkőzött és lefeküdt a széles, igen-igen kényelmes ágyba. Élvezte a hajó lágy
ringatózását, amely valahonnan a hajó gyomrából fel-feltörő motorzúgással
együtt gyorsan álomba ringatta. És nem az orosz sötét szemeit, hanem Richard
egy kissé mindig kétkedő, acélszürke szemét vitte magával az álmába. Volt
valami határozott benne, valami férfias, amely magabiztosságot,
megbízhatóságot sejtetett. Faye jó mélyen beleásta magát a hűvös szatén
ágyneműbe és elhatározta, hogy közelebbi ismeretséget köt Richard Coburggel.

Másnap már kora reggel nagy volt a nyüzsgés a Lady Diana fedélzetén. A
tapasztaltabbak reggeli testmozgásukat végezték, mások bingót játszottak, a
hosszú tengeri utak közkedvelt játékát. A fehér vászonnadrágba és fekete blúzba
öltözött Faye a faliújság hirdetményeit tanulmányozta, amikor meghallotta
Richard hangját.
– Már fönt van? Azt hittem, sokáig fog aludni.
Faye megfordult. Most látta csak igazán, milyen napbarnította a férfi. Hófehér
egyenruhát viselt, és borzasztó elegáns volt, ahogy ott állt, egyik keze a
nadrágzsebében.
– Amint lehet, partra akarok szállni – felelte Faye.
– Bizonyára nem sokat aludt az éjjel – felelte kétértelműén Richard.
– Honnan tudja? Ott volt talán? – mérgelődött a lány.
– Sajnálatomra, nem. Mr. Nobkow-val ellentétben. – Ezt nem kellett volna
mondania. Faye-nek ennyi is elég volt, hogy megértse: ezzel egyrészt
megsértette a férfi, másrészt elárulta a féltékenységét. Hát csak maradjon is meg
abban a hitében, hogy Boris az éjszakát, vagy legalábbis annak egy részét az ő
kabinjában töltötte. Így legalább majd nem veszi észre, mennyire
elbizonytalanítja őt a jelenléte. Mert ez egyáltalán nem tetszett neki. Megszokta,
hogy a férfiak és nők közötti csatában ő kerekedik felül. Ezért most is, amikor a
győzelem már-már veszélyben volt, ennek megfelelően reagált.
– Ehhez semmi köze, kapitány! – felelte bosszúsan. – Azt hiszem, nem
tartozik a kötelességei közé, hogy az utasok erkölcse felett őrködjék.
 – Természetesen nem. És ön tudja is, hogy nem erről van szó. Csak óvni
szeretném Boristól. Túl jól ismerem már. Ha szorosabb kapcsolatba kerül vele,
előbb-utóbb számolhat bizonyos nehézségekkel.
– Köszönöm a jó tanácsot, kapitány. De legyen biztos benne, elég tapasztalt
vagyok ahhoz, hogy magam is elbánjak az olyanokkal, mint Boris Nobkow. És
most bocsásson meg. Szeretnék reggelizni, aztán bemegyek a városba. – Faye
hátat fordított.
– Elkísérhetem?
– Sajnálom, kapitány. Már elígérkeztem Borisnak. Majd máskor. Talán. –
Faye elindult az étterem felé. A letaglózott Richard átkozta a sorsát, miért lett
éppen egy ilyen luxusjárat kapitánya. Mert a férfiszemélyzet, s főként a tisztek
számára a legfőbb parancs az volt, hogy bár gondoskodniuk kell az egyedülálló
hölgyek szórakoztatásáról, a számtalan konkurens feltűnése esetén azonban
vissza kell vonulniuk. Egyszóval: az orosz akadály nélkül csaphatja a szelet
Faye-nek, ha annak nincs kifogása ellene, míg neki a tisztes hódoló szerepe
marad. Boris Nobkow, aki nemcsak ezen a hajón utazgatott, természetesen jól
ismerte ezt a szabályt, és Richard tudta, hogy élni is fog vele.
Mérgesen indult a kapitányi híd felé, ahol az első tisztjébe botlott, aki pedig
igazán nem tehetett az ő rossz kedvéről. – Nyugodtan partra szállhat, Mike –
szólalt meg komoly hangon Richard. – Cserélek magával.
Az első tiszt arca felvirult. Volt Puerto Ricóban egy barátnője, de már letett
arról, hogy viszontláthatja, mert a kapitány fedélzeti szolgálatra osztotta be. A hír
azonban, hogy elhagyhatja a hajót, annyira felvidította, hogy nem is
gondolkodott el a kapitány döntésének okáról. – Köszönöm, uram – csak ennyit
felelt és elhagyta a hajóhidat, magára hagyva Richardot, aki átvette az ügyeletet.
– Nincs mit, Mike. Töltse kellemesen a napot. – Richard a mélykék
hullámokat bámulta. Jól ismerte a Karib-tengert, ez a szín mégis mindig
csodálattal töltötte el.
Richard irigyelte az oroszt, amiért ő kalauzolja Faye-t San Jüan, a sziget
egzotikus, állandóan nyüzsgő fővárosa nevezetességei között. Legalábbis
remélte, hogy Faye és Boris valóban csak ezzel foglalatoskodik. Összeszorult a
szíve, ha arra gondolt, hogy tán a strand puha homokfövenyén heverésznek,
amely mintha csak azért lett volna ott, hogy romantikus érzéseket ébresszen az
arra járókban. Remélte, hogy nem ismerte félre Faye-t, és a város megtekintését
részesíti előnyben.
Richard nem csalódott. Faye nem vett tudomást Boris javaslatáról, hogy
menjenek le a sokszor megénekelt partra és élvezzék a napsütést. – Napozni a
Lady Diana fedélzetén is tudok – felelte elutasítóan. – Most pedig meg akarom
nézni a várost, amelyről már oly sokat hallottam és olvastam. És szeretnék
bevásárolni egy kicsit. Elkísérhet, ha akar, Boris, de felőlem mehet úszni is.
Boris természetesen lemondott a napfényről és a vízről. Egyébként is csak
azért javasolta, mert a strand érzéki, már-már erotikus hangulata közelebb vihette
volna hőn áhított céljához.
Amit pedig Faye végképp nem tudhatott: Boris Nobkow nem egyszerűen
charmeur, a nők bálványa, de igazi szélhámos volt, a szó klasszikus értelmében,
egy hamiskártyás. Egyike volt azoknak, akik abból élnek, hogy csalnak, s az
egyedül utazó hölgyektől olyan vagyonra próbálnak szert tenni, amely még egyes
New York-i bankárok irigylésére is méltó lehet. Boris Nobkow nagylábon élt.
Elég ravasz volt ahhoz, hogy csak olyan messze menjen el, amely még a törvény
határain belül volt. Tény: a rendőrség néhányszor már a nyomában volt, de
sohasem tudtak rábizonyítani semmit. Ennek többek között az volt az oka, hogy
a gazdag hölgyek nem szívesen vallották be, hogy átejtették őket – nem
elsősorban anyagi, sokkal inkább érzelmi okokból.
Az orosz általában a következő taktikát folytatta: mihelyt jelentkezett egy
ilyen hajóútra, fenntartotta magának a visszalépés jogát. Aztán hogy megkapta az
utaslistát, mint minden utas, kikereste magának a lehetséges áldozatot. Ha pedig
az utaslista alapján nem talált ilyet, lemondta az utazást.
Richard Coburg kapitány bár sejtette, kivel áll szemben, bizonyítani ő sem
tudta, pedig az orosz már harmadszor utazott a Lady Dianán.

Boris és Faye San Jüan nyüzsgő utcáin csatangolt. A férfi az óváros szűk utcái
felé vezette, majd megnézték az újvárost is, ahol Faye egzotikus nyári ruhákat és
bikiniket vásárolt magának.
Faye jól elbeszélgetett Borisszái, élvezte a bókjait, de ha őszinte akart lenni
magához, sokká jobban érezte volna magát a kapitány oldalán. Boris túlságosan
tolakodó volt, túl öntelt. Bár igazán jóképű volt, rendelkezett a nagyvilági férfiak
fogásaival, Faye két óra elteltével a már túl jól ismert unalmat érezte mellette.
San Jüan számos tereinek egyikén ültek, egy kávéház teraszán. Boris az itt
szokásos daiquirit rendelt; Faye legalább annyira élvezte a hűvös, frissítő italt,
mint a város pezsgő életét. Még a délutáni hőség sem fárasztotta. Sőt, éppen
ellenkezőleg. Élvezte a napfényt.
– Mi a terve ma estére, Faye? – tudakolta Boris.
– Mi lesz a program a hajón?
– Semmi különös, azt hiszem – felelte Boris. – Legtöbben a parton fogják
tölteni az estét.
– Ahhoz semmi kedvem – vallotta be Faye. És amit nem mondott ki, de
gondolatban hozzátette: a kapitány biztosan a hajón marad.
– Nos, akkor látogassuk meg a kaszinót. Rulettezhetnénk. Pókerezni
bizonyára nem tud…
– Részemről. És természetesen tudok pókerezni. Az apám szenvedélyes
játékos. Esténként igyekszünk megkopasztani egymást. – Faye felnevetett. A
valóságban igencsak jó játékos volt, de az apja ellen nem tehetett semmit. Ő
aztán ismert minden trükköt!
– Óh, ez igazán csodálatos! A póker az én egyetlen szenvedélyem.
Csodálatosan fogjuk érezni magunkat. A De la Rossa család biztos velünk tart, és
talán találunk más partnereket is. – Boris elégedetten dörzsölte a kezét. Hogy
Faye tud pókerezni, ez a legmerészebb álmain is túltett. A dolgok most már
egészen az ő szája íze szerint alakulnak.
Bár még csak délután volt, Borisnak hirtelen sietős lett, hogy visszatérjenek a
hajóra. – Most már eleget láttunk. Minden város olyan egyforma – vélte.
 Faye-nek mindegy volt. Már éppen elég ideje élvezte az orosz társaságát.
Szívesen pihent volna egy keveset még vacsora előtt. Legkésőbb az asztalnál
viszontláthatja Richardot. És talán folytatják a reggel elkezdett beszélgetést. Faye
elhatározta, hogy elmeséli neki, hogy töltötte valójában az éjszakát. Igen
kellemetlen volt a számára, hogy Richard tényleg azt hitte, Boris karjaiban kötött
ki.
Faye és Boris lovashintón tért vissza a kikötőbe, amely ilyenkor élte igazi
életét. Legalább tízen másztak rájuk, mindegyikük eladni akart valamit, a fél
görögdinnyétől kezdve a pár dolláros „igazi aranyóráig".
Faye szinte menekült a hajóhídra, és örült, hogy végre a csendes óceánjárót
érezheti a talpai alatt. A legtöbb utas még a szárazföldön volt, csak az idősebbje
heverészett a legfelső fedélzeten, a sétafedélzeten két öregúr sétálgatott fel s alá.
– Viszlát a vacsoránál, Boris. Szeretnék letusolni és legalább egy órácskát
aludni – szólalt meg Faye.
– Már a gondolat is ingerlő. Bizonyára nem engedi meg, hogy ebben partnere
legyek? – Boris úgy gondolta, ez a mosoly minden nő szívét rabul ejti.
Faye-nek azonban egyre ellenszenvesebb lett. – Jól gondolja, Boris – felelte
kurtán és faképnél hagyta. Már bánta azt is, hogy estére elígérkezett neki. De
aztán azzal vigasztalta magát, hogy ez legalább valami más. Borisnak úgysem ad
semmi lehetőséget, majd meglátja!
Szatyrokkal és csomagokkal megrakodva ment a kabinjába. A légkondicionált
levegő hűvöse jól esett neki. Ledobta a cuccokat az ágyára, levetkőzött és beállt a
langyos tus alá. Ez aztán igazán jól esett! A város porával együtt leöblítette
magáról előbbi izgatottságát is.
Selyemkimonót öltött és leheveredett. Rágyújtott egy cigarettára és maga elé
képzelte Richard arcát.
Megszólalt a telefon. – Itt a kapitány beszél. Láttam, hogy visszatért a hajóra,
Miss Burton. A vacsoráig még két óránk van. Megengedi, hogy meghívjam a
kabinomba egy aperitifre?
Faye úgy érezte magát, mint akit rajtakaptak. Ha őszinte akart lenni magához,
semmi másra nem vágyott jobban, mint erre a meghívásra.
– Szívesen elfogadom, Richard. Köszönöm. Negyedórán belül ott vagyok
magánál.
Faye egy frissen vásárolt, tarka nyári ruhát vett elő, felöltözött és alaposan
megnézte magát a tükörben. Igen, csinos kis ruha. A színei jól mennek haja
színéhez. Zöld szandált húzott, derekára ugyancsak zöld, széles bőrövet kötött.
Gyorsan megfésülködött, kifestette a száját, a szempilláját és már éppen
indulni akart, amikor eszébe jutott, hogy nem tudja, merre is van a kapitány
kabinja.
Egy pillanatra elbizonytalanodott. Azután kikereste a hajó telefonkönyvéből
Richard számát. Az egyes volt az. – Sajnálom, Richard, de nem tudom, hol is
találom magát.
– Odamegyek önért.
Faye gyorsan eltüntette az újonnan vásárolt ruhákat, amiket az ágyára hajigált,
amikor kopogtattak.
 – Igen – felelte, és érezte, milyen gyorsan ver a szíve.
Richard lépett be. Szeme kikerekedett a csodálkozástól,
Amikor meglátta a lányt ebben a ruhában. – Igazán csinos ma. Úgy látszik, a
Karib-tenger és ön egymásra találtak – állapította meg. Richard igyekezett
udvarias lenni, de azt már nem tudta megakadályozni, hogy hangjába ne
vegyüljön némi gyengédség.
– Köszönöm, Richard. Tényleg jól érzem magam. – Faye fogta a táskáját és
várakozásteljesen nézett a férfira, de az nem mozdult. Pár centiméterre állt Faye-
től és úgy bámulta, mint valami műremeket. Mielőtt Faye bármit mondhatott
volna, Richard kinyújtotta két kezét és megsimogatta az arcát.
– Mint a hajó kapitányának tilos útjába állnom a férfi utasoknak, ha teszik a
szépet egy hölgynek – mondta halkan. – És úgy tudom, Boris Nobkow udvarol
magának, Faye.
– Ezt tőle magától kellene megkérdeznie, Richard. Tőlem csak azt kérdezze,
engem érdekel-e Boris.
– Érdekli önt Boris?
– Nem különösebben. Kedves beszélgetőtárs, de sokszor az idegeire megy az
embernek.
– De a múlt éjszaka…
– Nincs ok aggodalomra, kapitány. A múlt éjszaka abban az ágyban
alukáltam. Egyedül! – Faye a szomszédos hálószobára mutatott. Az ajtó nyitva
állt.
– Biztosan?
– Bár semmi köze hozzá, kapitány, de biztosan. – Mintha rugó mozgatta volna
őket, Faye és Richard egyszerre mozdult egymás felé. Már olyan közel álltak
egymáshoz, hogy érezték egymás leheletét.
– Faye, szeretnélek megcsókolni. Szabad? – Válasz helyett Faye csak az ajkát
nyújtotta. Nem volt biztos benne, ez a csók nyitánya, avagy utolsó fejezete egy
játéknak. Amikor Richard ajkát a magáén érezte, már nem is volt ezen mit
tűnődni. Kinyitotta a száját és viszonozta a csókot. Az izgalom, ami elfogta, őt
magát is meglepte. Richard csókja egyre szenvedélyesebbé vált, és Faye már-már
elvesztette az önuralmát. És amikor a férfi átölelte, szorosan magához szorította,
amikor érezte a testét, végképp föladta, hogy mindenféle magyarázatokkal
törődjék. Hagyta magát sodorni érzelmei árjával, amiket Richard csókja váltott ki
benne, hozzásimult és karját a nyaka köré fonta.
A csók szinte az örökkévalóságig tartott. Faye már alig kapott levegőt, amikor
Richard végre elengedte. Fejét a férfi vállára hajtotta. Átkozottul jól érezte magát
ennek a nálánál egy fejjel magasabb embernek a karjai között. Egy csók Faye
számára még nem volt nagy dolog, de ez valami óriási, valami különleges volt.
Remegnek a térdeim! – gondolta Faye, de csak mosolygott Richardra.
– Erre vágytam az első pillanattól fogva, amikor találkoztunk – mondta
Richard. – De te azt hitetted el velem, hogy nem érdekellek.
Faye nem válaszolt. Puha csókot nyomott Richard arcára. – Tudnod, kell,
hogy én nem mindig mutatom ki, mit érzek – mondta aztán. – És ebben a
pillanatban nem is igazán tudom.
 Richard kissé sértődötten nézett le rá. – Csak nem hagyod, hogy bárki
megcsókoljon, akit csak akarsz?
– Ne légy közönséges, kapitány. Ez az én dolgom. És egyébként is, nem én
akartam, hogy megcsókolj…
– De nem is tiltakoztál. – Richard a karjaiba vette a lányt, akiben ezúttal még
magasabbra csaptak a lángok. A játék most már vérre ment. Ha nem figyel oda,
könnyen megégetheti az ujját.
– Hogy is volt azzal az aperitiffel? – kérdezte Faye, amikor a férfi végre
elengedte.
– Igen, persze. Gyere velem. Már mindent előkészítettem. – Richard
megsimogatta a haját. – Nem bánod, ha velem együtt látnak?
Faye nevetett. – Rosszabb kíséretet is el tudok képzelni, mint a hajó
kapitánya. Azonkívül elég idős vagyok már, hogy férfitársaságban
mutatkozhassak.
– Csak úgy mondtam. Végül is te ismert személyiség vagy. A neved…
– Mármint az apám neve, illetve a Burton-Computer-é? Ne félj, Richard, az
én apám igazán szeretetreméltó. És mindent elfogad, ami a lányát boldoggá teszi.
Épp csak kimondta az utolsó szót, amikor hirtelen megvilágosodott előtte, mit
is mondott. Gyors oldalpillantást vetett Richardra, amint kiléptek a kabinajtón. –
Azért ne légy beképzelt, Richard Coburg. Csak úgy kiszaladt a számon.
Richard sokat sejtetően mosolygott. – Jó volt hallani. Utólagos reklamáció
pedig nincs. – Kézen fogva vezette a középső fedélzetre, ahol a tisztek
szálláshelye volt. Néhányan megrökönyödötten, mások helytelenítően néztek a
páros után. Faye és Richard nem törődött velük.
Richard kinyitotta előtte a kabinajtót. – Legyen üdvözölve a kapitányi
lakosztályban – tréfálkozott.
Faye belépett és körülnézett. A helyiség nem volt túl nagy, de igazán
összkomfortos volt. A falakat mahagóni borította meg sárgaréz. Az egyik
sarokban egy hatalmas-íróasztal állt, mögötte könyvespolc, a másik sarokban egy
fotel és egy kényelmesnek látszó bőrheverő, előtte egy kis bárasztal, a szoba
közepén pedig egy kétszemélyes ágy, amit puha takaró borított.
A bárasztalkán egy pezsgősvödör állt, mellette magas, talpas poharak. A
szendvicsek is igazán csábítóan néztek ki.
Faye egyetlen pillantással felmérte mindezt. – Tán gyakorlatod van már
benne, hogy magányos hölgyeket vendégül láss a kabinodban? – kérdezte
nevetve.
– Nincs. Megkérdezheted az első tisztet, ő mellettem lakik. Ez a kabin tabu a
hölgyek számára – általában – felelte Richard.
– Akkor tehát érezzem magam megtisztelve? – Zöld szemével Richard arcát
fürkészte: halvány mosoly játszott rajta.
– Nem megtisztelve, Faye. Csak örülnék, hajói éreznéd magad.
Faye-t valami megmagyarázhatatlan érzés kerítette birtokába. Még ellenállt
neki. – Ez a pezsgőtől függ – felelte. De semmire nem vágyott jobban, mint hogy
Richard ismét megcsókolja. Még mindig az ajkain érezte a csókját, és nem volt
semmi kifogása a folytatás ellen.
 Richard azonban a pezsgővel volt elfoglalva. Teletöltötte a poharakat, felvette
és Faye felé fordult.
– Tulajdonképpen ezt akartam már tegnap éjfélkor is, Faye – szólalt meg. – Itt
állt egy üveg pezsgő és ránk várt. Dehát neked szemmel láthatóan fontosabb volt
Boris Nobkow társasága.
Faye hozzálépett. Most védtelen, hisz mindkét kezében egy-egy pohár.
Szorosan hozzábújt és minden további nélkül megcsókolta.
Richard azonnal reagált. A poharakkal mit sem törődve átölelte, ajka az
ajkához simult. Faye érezte követelődző nyelvét, és engedett is a lágy
erőszaknak: széttárta ajkait. Nyelvük találkozott, testük egymáshoz simult.
– Hagyd már azokat az átkozott poharakat. Nem kell ide most a pezsgő –
kérlelte Faye, amikor sikerült egy kicsit kiszabadítania a száját.
Richard pontosan csak annyi időre engedte szabadon, míg letette a poharakat,
aztán a karjaiba kapta. Szorosan átölelte meztelen vállait, arcát a hajába fúrta. –
Ez a haj megőrjít. Te vagy az, aki megőrjít – suttogta.
De Faye-ben még mindig mocorgott valami ellenállásféle. – Az ember nem
őrül meg csak úgy, kapitány – felelte némi gúnnyal. – Ha a férfiak és nők
azonnal megőrülnének, hacsak megcsókolják egymást, a világ tele lenne
bolondokkal.
Richard pár centiméterre eltolta magától. – Muszáj neked állandóim ilyeneket
mondanod? Hát nem vagy képes elfelejteni, hogy nem a megszokott New York-i
társaságodban vagy? Én nem vagyok az az ember, aki jól elszórakozik azon,
hogy megcsókolhatta Faye Burtont. Én pontosan tudom, mit teszek, és tudom,
mit akarok.
– És mit akarsz? – Faye persze tudta a választ, de tőle akarta hallani.
– Téged. Testestül-lelkestül és nemcsak erre az útra. – Újra megcsókolta, már-
már őrült szenvedélyességgel.
Faye érzéki nő volt. Most kimondhatatlan szenvedély kerítette hatalmába.
Egész teste remegett, érzései össze-vissza csapongtak. Elfelejtette, hogy ő Faye
Burton, akinek szokása volt tüzet éleszteni anélkül, hogy őt magát magával
ragadta volna. De most ő is tüzet fogott. A férfi keze szinte perzselte meztelen
bőrét, csókja miatt elakadt a lélegzete, elveszítette az önuralmát.
És anélkül hogy tudatában lett volna, átölelte a férfit, testét szorosan az
övéhez szorította.
Érezte benne a fokozódó vágyat és ez benne is csak még jobban élesztette a
tüzet. Ettől a pillanattól kezdve nem volt visszaút. Egy eddig ismeretlen vágy
fogta el. Semmi és senki nem tehetett ez ellen semmit, legkevésbé ő maga. És
Faye hirtelen rájött, hogy nem is akar ellene tenni semmit. Vágyott Richardra,
vágyott erre a férfira. És mert Faye általában azt tette, amihez kedve volt, hát
most is így tett.
– Faye drágám, csak akkor csináld, ha te is úgy akarod, ahogy én – suttogta
forrón a fülébe Richard. Faye mindkét keze a férfi ingje alatt kóborolt, simogatta
meztelen hátát fel, egészen a válláig.
– Maradj csöndben! Minek ide most a beszéd? Maradj csak csöndben –
kérlelte halkan. Aztán kigombolta az ingét. Richard széles mellkasát barnára
cserzette a nap, akárcsak arcát és karját. Faye odahajtotta a fejét, miközben
továbbra is simogatta a férfi hátát.
Richard halk sóhaja volt mindennek az oka. Ha ugyan kellett még okot
keresnie. – Kérlek, csókolj meg! – suttogta és nyújtotta a száját. Ez a csók maga
volt az ígéret. És ekkor Richard pontosan azt tette, amire Faye vágyott: felemelte
és az ágyhoz vitte. Lágyan ráfektette a puha takaróra, aztán maga is félig
ráfeküdt, így csókolództak. Most Faye volt az, aki halkan felnyögött. Teste a
másikéhoz préselődött, megszűnt körülötte a világ.
Richard egyre feljebb és feljebb tolta a nyári ruha rövid kis mellényét. A férfi
a szemét nézte, ujjai a lány szabaddá váló melleit simogatták, becézgették. –
Milyen csodálatos melled van, Faye! Már sokszor megpróbáltam magam elé
képzelni, de sokkal szebb, mint gondoltam volna. – Megcsókolta, ajkaival
körbebecézgette a bimbókat. Amikor észrevette, a lány mennyire élvezi ezt, keze
a meztelen lábak felé vándorolt. Simogatta a térdét, a combját, azután szép lassan
a belsőbb tájakra tért át, ahol a lány bőre csodálatosan selymes volt.
Faye lábával foglyul ejtette a férfi kezét. A hátát simogatta, lefelé, egészen a
fenekéig, amely megfeszült ettől az érintéstől. Tenyere az ágyék mentén egyre
előrébb csúszott. Most mindketten egymás legérzékenyebb testrészét simogatták,
pedig még mindig köztük volt néhány elválasztó ruhadarab.
Faye nem látott okot a további ellenállásra. Épp úgy kívánta Richardot, mint
az őt. Kibontotta a férfi övét, majd a cipzárát, s lehúzta róla a nadrágot. Egy pár
gyors mozdulattal Richard teljesen levetkőzött, és levette az utolsó ruhadarabot a
lányról is.
– Segítesz nekem? Mintha nem is volna rajta kapocs – kérlelte Richard. Faye
erre egyszerűen a vállán át levette a ruhát. Most már csak egy parányi krémszínű
bugyi maradt rajta.
Richard egy pillanatra mozdulatlan maradt. Csak bámulta az előtte fekvő
meztelen testet, amely most először kínálkozott fel neki. Faye bőre selyemként
ragyogott a kabin estéli sötétjében, aranyló haja szétomlott a párnán.
Faye behunyta a szemét, száját félig kinyitotta, de egyetlen hang sem hagyta
el a torkát, amikor Richard az ujja hegyével végigsimogatta a testét. Az érintéstől
libabőrös lett, a férfi becézgetéseit mint valami áramütést élte át.
Faye kinyújtotta feléje a kezét. – Gyere végre, Richard. Mire is várnánk még?
– Richard ráfeküdt, végigcsókolta a szemeit, az arcát, a száját, nyelvével becézte
a nyakát, a vállait, kezével a hasát simoghatta, míg végül megtalálta a nyílást a
bugyin is. Egyetlen mozdulattal rántotta le róla. A leheletvékony anyag
elszakadt. Faye megfogta, ami még maradt belőle, és elhajította. Végre ott
érezhette teste középpontján a gyengéd ujjakat, pontosan ott, ahová már időtlen
idők óta kívánta. Széttárta a combjait, hogy a férfi értésére adja, vágyik rá.
Kezével megkereste felizgult férfiasságát és így mutatta neki az utat.
Faye felkiáltott a gyönyörtől, amikor magába fogadta a férfit. – Igen,
kedvesem, igen… – mormolta, mire a férfi lágyan mozogni kezdett benne.
Közben vadul és kívánóan csókolta, Faye egyre szenvedélyesebben kiáltozott,
ahogy átvette a férfi ritmusát. Teste válaszolt Richard minden mozdulatára.
Minél vadabb lettez a ritmus, annál jobban hatalmába kerítette az eksztázis.
 – Szeretlek – hallotta a férfi hangját. Richard felegyenesedett, ő is egyre
jobban élvezett. És akkor a büszke Faye először mondott ki valamit egy férfinak:
– Én is szeretlek.
Faye tudta, hogy ezzel a beismeréssel áttörte a köztük lévő falakat. Ezzel vált
lehetővé, hogy végre korlátok nélkül, minden tartózkodás nélkül élvezhesse a
gyönyört. Életében először fordult ez elő vele. És milyen csodálatos érzés! Végre
teljesen odaadhatta magát, végre nem neki kellett eljátszania az erősebb szerepét.
Nem, ez már nem játék! Minden idegszála azonos hullámhosszon működött a
férfiéval, aki ilyen csodálatos élvezetben részesítette.
Faye hátravetette mindkét karját – a teljes odaadás gesztusa volt ez. És amikor
megérezte azokat a bizonyos apró hullámokat a testében, amikor a pulzusa egyre
vadabbul vert, amikor Richard röviddel saját beteljesülése előtt még szorosabban
ölelte, hogy tudtára adja, hogy ő is kész, akkor felüvöltött: – Kérlek, drágám, ne
hagyd abba… – Richard kitörő vulkánként reagált. Most már csak a kéj
számított, a két test együttes mozgása, a közös gyönyör. Faye érte el előbb a
csúcspontot. Richard visszatartotta magát, mert ki akarta élvezni a pillanat
minden szépségét. Érezte az erős összehúzódásokat a lány testében és ez csak
még jobban felizgatta. Ajkát hangos kiáltás hagyta el. Felegyenesedett és
remegni kezdett. Faye lábával és karjával magához húzta, érezte izzadságtól
nedves testét. – Érezlek, szerelmem – suttogta, amikor a férfi belélövellte a
magját.
Sokáig tartott, míg újra képesek voltak beszélni. Richard még mindig rajta
feküdt, Faye pedig élvezte a súlyát. Még mindig benne volt, és óvatos, gyengéd
mozdulatokkal adta értésére a lánynak, mennyire élvezte az elmúlt perceket.
Faye hasonlóan válaszolt.
– Neked is jó volt? – kérdezte Richard.
– Nem, Richard, nem jó volt, hanem csodálatos! Még sohasem éreztem
ilyesmit – felelte szerelemittasan a lány.
Richard elhúzódott és szorosan melléje feküdt. A könyökére támaszkodva
figyelte a lányt. – Gyönyörű vagy – állapította meg. Gyengéden simogatta párás
testét.
Faye rámosolygott. – Ezt gyakran hallottam már. De neked el is hiszem.
– Hidd is el. Ez az igazság.
Faye viszonozni akarta a bókot, amikor megszólalt a falon lévő hangszóró.
– Te jó isten, vacsora – riadt fel Richard. – Sietnünk kell, Faye. Egy
kapitánynak halálos bűn a késés. Ha nem vagyok pontosan az asztalnál, az maga
a katasztrófa.
Faye felült. – De még le kell tusolnom. És át is kellene öltöznöm.
Richard megrázta a fejét. – Erre már nincs idő. Gyere, gyorsan megfürdünk. –
Karjaiba kapta a lányt és becipelte a fürdőszobába. Kinyitotta a tust, ellenőrizte a
víz hőmérsékletét, majd a zuhany alá állította Faye-t, azután maga is alá állt.
Faye felemelte a haját, nehogy vizes legyen. Richard egy kevés zselét nyomott a
markába, és végigmosta vele Faye testét. Szétkente az illatos habot a vállain, a
mellén, a hónalján, a hasán, a combjain és a combjai között.
 Faye megpróbált némi távolságot tartani tőle, de a szűk kabinban ez lehetetlen
volt. – Ha így folytatod, kapitány, akkor számolnod kell a katasztrófával. Mert a
vacsora a hajóskapitány és bolond szerelmese nélkül fog lezajlani.
Richard megjátszott kétségbeeséssel válaszolt: – Ó, az volna szép. De sajnos
nem megy.
Faye elcsavarta a meleg víz csapját. Felkiáltott a hidegtől, de ez Richardot is
lehűtötte. – Mit csinálsz?
– Lehűtöm magunkat. De csak hogy időben érkezzünk a vacsorához. – Faye
elzárta a vizet. A kisértés mindkettőjük számára óriási volt, hogy ismét egymás
karjába vessék magukat, de Richard komolyan vette a hivatását. Kinyitotta a
zuhanyfülke ajtaját, felkapott egy hatalmas fehér fürdőlepedőt és belebugyolálta
Faye-t. – Gyorsan, drágám! Öt percen belül ott kell lennünk.
Faye kapkodva megtörülközött, Richard pedig a még mindig vizes testére
húzta fel az alsónadrágját, tiszta fehér inget és a sötétkék nadrágot.
– Muszáj visszamennem a kabinomba. Nincs másik bugyim – mondta
kétségbeesve, és az ágy mellett heverő rongycafatra mutatott, ami valamikor a
bugyija volt.
Richard nevetett. – De ezt ne áruld el senkinek. És sem teszem.
Faye egy kicsit még mindig bizonytalan volt. – Komolyan úgy gondolod?
Dehát én nem…
Richard erre gyorsan a fején át ráadta a ruhát. – Senki sem fog rájönni –
mondta mosolyogva.
Így történt, hogy Faye boldogságtól kipirult, smink nélküli arccal, félig vizes
hajjal és bugyi nélkül jelent meg Richard oldalán a már teljesen megtelt ebédlő
kapitányi asztalánál.
Hallani lehetett a csöndet, amikor beléptek a terembe. Aztán visszatértek a
szokásos zajok. A kapitány tíz percet késett. És az is nyilvánvaló volt mindenki
számára, hogy ezt a tíz percet nem a kapitányi hídon töltötte. Keskeny arca
feszültséggel telinek látszott, Szürke szeme gyanúsan csillogott. És ha netán ez
kevés lett volna, hát ott volt mellette az a csodálatosan szép lány a vizes hajával,
ráadásul ugyanabban a könnyű nyári ruhában, amiben délután volt. A Lady
Dianán az íratlan szabályt sértett meg az, aki nem kisestélyiben jelent meg a
vacsoránál.
Faye pontosan tudta, mi játszódik le az emberekben, akik úgy mustrálgatják
őket. De magában mosolygott rajtuk. Hát még ha elárulná, hogy nincs semmi a
ruha alatt.
Richard megérezte, mire gondolhat. Lelassította a lépteit, mielőtt az asztalhoz
értek volna. – Csak merészelj valamilyen célzást tenni. Képzeld, hogyan reagálna
Boris – súgta neki.
– Attól félsz, elmesélem az asztaltársaságnak, hogy a kapitány nőket csábít a
kabinjába, pezsgővel leitatja és letépi róluk a bugyit? – kérdezett vissza Faye.
De Richardnak már nem volt ideje válaszolni. Ott álltak az asztalnál.
– Sajnálom, hölgyeim és uraim. Egy kicsit elkéstünk – szólalt meg Richard.
Minden szem őket figyelte, arcukról lerítt a boldogság. Lady De la Rossa úgy
mosolygott, mintha egyedül őtőle függött volna, hogy Faye és Richard egy pár
lettek. Férje egy kicsit zavartan nézett maga elé, Boris Nobkow arca pedig
lángolt a dühtől.
Richard megigazította Faye székét, aztán mindketten helyet foglaltak és
végignéztek a társaságon. – Egy kapitány gyakran akadályoztatva van – mondta
udvariasan. – Igazán sajnálom. De hisz még nem is szolgálták fel a levest!
– Egy kapitánynak ismernie kellene a kötelességeit – morgott Boris. –
Különösen, ha olyan fiatal, mint ön, kapitány, és pláne ha csak a próbaidejét tölti.
Richard barátságosan rámosolygott az oroszra. – Megjegyeztem magamnak,
Boris. És tudni fogom, ki referált a tengerészeinél, ha ott szóba kerül a
pontatlanságom.
– De uraim. Tíz perc késés még nem ok veszekedésre – Avatkozott közbe
Belinda De la Rossa.
– Én is így gondolom – felelte Richard.

Faye-nek később fogalma sem volt arról, hogyan zajlott le a második

vacsorája a hajón. Szinte gépiesen töltötte magába a felszolgált ételeket. Arra
emlékezett, hogy minden finomságnál pikánsabb volt Richard térdének érintése.
Meztelen combján érezte a férfi nadrágjának selymes érintését. Richardnak az
egész vacsora alatt sikerült valahogy éreztetnie vele a közelségét. Ez és az elmúlt
órák emlékezete különösen gyengéd hangulatba ringatták a lányt. Azt kívánta,
bárcsak vége lenne már és egyedül maradhatna a férfival. Arra vágyott, bárcsak
megismételhetnék azt a hitetetlen órát.
Richard valószínűleg ugyanerre gondolt.
– Sajnálom, de ma este lesz még egy megbeszélésem a tisztjeimmel – felelte
Belinda De la Rossa kérdésére, aki a vacsora utánra egy parti bridzset javasolt.
Richard az asztal alatt enyhén belerúgott az első tiszt lábába, aki már éppen
kérdezni akarta, milyen értekezletről van szó. Michael Ryan mosolya jelezte,
hogy megértette a dolgot. A délutánt ő is boldog szerelemben töltötte a parton, és
ezt a találkát Richard tette lehetővé a számára, éppen ezért igaz boldogságot
kívánt most nekik, ami úgy látszik, az égből pottyant az orruk elé.
Michael Ryan jól ismerte Richardot. Már hat éve, hogy együtt hajóztak
különböző luxusjáratokon. Michael többet tudott Richard Coburgról, mint bárki
más. Richard nem különösebben becsvágyó, de kimondottan intelligens volt. A
válása óta, amely véget vetett kétségbeesett kapcsolatuknak, amibe Richard
egyoldalú érzelmekkel szállt bele, konokul dolgozott, mintha nem is létezne más
a számára. Nők azóta nem fordultak elő az életében.
A Lady Diana első tisztje ezért örült annak, hogy barátja és kapitánya végre
normális érzelmeket mutat. És remélte, hogy Faye viszonozza ezt.
Feltűnés nélkül figyelte a lányt. Zöld szemének csillogása, a szerelmes
pillantások, amivel Richardra pillant, arra a következtetésre juttatta, hogy a tűz
mindkét oldalon egyszerre lobbant fel.
Végre véget ért a vacsora. – Kitűnő volt! – hallotta Faye Boris hangját. –
Faye, ma estére megállapodtunk valamiben. Iszik velem egy kortyot a bárban,
mielőtt a kaszinóba mennénk?
 Faye tökéletesen elfelejtette, mi ígért Borisnak.
– Sajnálom, Boris, de szerették visszavonulni. San Jüanban túl sokat voltam a
napon, a fejem úgy zsong, mint valami méhkas – felelte gyorsan, remélve, hogy
Boris akceptálni fogja a kifogását.
De nem így történt. – Két órája még jól érezte magát, Faye – felelte dühösen.
– Időközben történhetett valami.
Mr. De la Rossa zavartan köhintett. Mindenki értette, mire céloz Boris.
– Talán. És ha így volna is, semmi köze hozzá, Boris – dühödött fel Faye.
Úgy tesz ez a Boris Nobkow, mintha a tulajdona volna!
– Dehát megígérte, hogy pókerezni fogunk! – Boris nem hagyta magát. A
remény arra, hogy már a második napon szép kis nyereményre tehet szert,
legalább annyira vonzó volt, mint az, hogy egy lépéssel közelebb kerülhet a lány
meghódításához.
– Még majdnem négy hétig együtt utazunk. Lesz még alkalom bőven – felelte
Faye és felállt. – További szép estét kívánok valamennyiőjüknek, Kérem,
bocsássanak meg. Szeretnék lefeküdni – mondta, anélkül, hogy bárkire is nézett
volna.
– A kapitánynak bizonyára van valamilyen gyógyszere fejfájás ellen –
makacskodott továbbra is Boris. – Vagy beszéljen a hajóorvossal, Faye. Itt ül a
mellettünk lévő asztalnál.
Faye mérgesen mosolygott vissza rá. – Nem szükséges, Boris. Néhány
órácska nyugalom és alvás, és rendbe jön minden. Holnap este aztán talán
játszhatunk. De nem ígérek semmit.
– Értettem. És ha ígérne is, úgysem tartaná be – Boris világosan kimutatta
csalódottságát.
Mr. De la Rossa mentette meg a helyzetet. – Mi szívesen játszunk néhány
partit – mondta barátságos hangon. – Nem igaz, Belinda?
A felesége bólintott. Mindig szívesen kártyáztak, főleg ha nyerni is lehetett
vele. De mert a De la Rossa család túl kis falat volt Boris számára, hagyta is
nyerni őket. Rajtuk tréningezett a nagyobb csatához. Az a néhány száz dollár
amúgy sem rontja a hírét. Ennél többet pedig, ezt tapasztalatból tudta, De la
Rossáék amúgy sem kockáztatnak.
– Nos, jó. Hagyjuk Faye-t elmenni, mi pedig menjünk át a kaszinóba. – Az
orosz felállt és könnyedén meghajolt. – Jó pihenést! Ha pedig egyedül érezné
magát ma éjjel, tárcsázza a 312-őt. Ez a kabinom száma.
Faye fagyosan mosolygott. – Sohasem engedném meg magamnak, hogy
megzavarjam magát, Boris. Akkor inkább szólók a hajóorvosnak és kérek tőle
aszpirint. – Ezzel megfordult és gyorsan kiment. Tudta, hogy Richard követni
fogja-
– Jól megadtad ennek a Borisnak – mondta Richard, amikor utolérte.
– Igen. Nagyon tolakodó volt.
– No igen. De érthető. Nagyon sajnálom. De legyél nagyon óvatos, ha valóban
pókerezni akarsz vele. Ne tégy túl magas téteket! Különben minden vagyonodból
kiforgat.
 – No, akkor igencsak jól kell játszania, drágám. Olyan könnyen azért nem
tudnak legyőzni – felelte Faye. Aztán felnézett Richardra. – Ihatnánk már valami
nyugodt helyen egy pohár pezsgőt? Három nekifutásra csak-csak sikerül már
végre.
– A bár jó lesz? Vagy igyuk meg, ami a kabinomban van?
Faye mosolygott. – Ebben a sorrendben jó lesz, kedves.
Menjünk először a bárba, aztán a kabinodba – persze csak ha te is akarod.
Végtére is te vagy a kapitány.
Nem sok híja volt, és Richard ott, a nagy nyilvánosság előtt megcsókolja.
Faye olyan gyönyörű volt, ahogy ott ment mellett a gyér világítású folyosón.
Csípője lágyan ringott a bár felé vezető lépcsőn. Richard titokban megfogta a
fenekét a ruha alatt. – Gondolj közös titkunkra!
Faye hátrafordult. – Hol marad az illem, kapitány? – súgta nevetve. Zöld
szeme már jó előre csillogott az éjszaka gyönyöreitől. Ő éppúgy tudta, mi fog
történni, mint Richard, így aztán Faye, ahogy volt, követte a férfit a bárba egy
pohár pezsgőre. Minden más helyzetben először átöltözött volna, hisz
szekrényében ott volt a rengeteg ruha a legkülönfélébb alkalmakra. Most
azonban csak fölösleges kifogásnak hangzott volna. Faye tudta, hogy legföljebb
egy órácskát van még szüksége bármilyen ruhára.
– Apa aztán csodálkozna rajtam – mormolta maga elé. – Még otthon sem ülök
ugyanabban a ruhában vacsorához, amiben délután voltam. Te aztán szépen
átformáltál engem, Richard Coburg.
– Te is engem, Faye. Fogadok, hogy ebben a pillanatban a mi közös kis
föllépésünk a legfőbb beszédtéma a tisztjeim között.
Faye megtorpant. – Hogyan? Talán szerzetesi életet éltél volna, ha véletlenül
fel nem bukkanok a hajón?
– Esküszöm, hogy te vagy az első női utas ezen a hajón, aki a ruhája alatt egy
szál semmiben jön velem a hajóbárba – felelte nevetve Richard. Aztán, már egy
kicsit komolyabban, hozzátette: – Megkérdezheted a kollégáimat. Az biztos,
hogy már hosszú ideje nem láttak együtt nővel.
– Miért? Ahogy kinézel…
– Mert nem akartam. Jó egy éve fejeztem be egy szerencsétlen ügyet, amit
általában házasságnak hívnak. Akkor ment el tőle a kedvem.
– Sajnálom. És most már túl vagy rajta?
– Igen, túl. Egy tapasztalattal gazdagabb lettem, ez minden. – Richard nem
tehetett róla, de igen keserűen csengett a hangja, ám amikor a pezsgőt
felszolgálták és már a második pohárral is felhajtották, a rossz kedvét mintha
elfújta volna a szél.
– Még egy pohárral? De hadd emlékeztesselek arra, hogy egy ennél sokkal
jobb helyen vár még ránk egy egész üveggel – súgta Faye fülébe.
– Épp itt az ideje. Már azt hittem, egész éjszaka itt ücsörgünk a bárban – súgta
vissza Faye.
Szó nélkül felálltak és kéz a kézben mentek Richard kabinjába. De a pezsgő
ezúttal is ott maradt. A vödörben a jég már réges-rég felolvadt, amikor Faye és
Richard hajnaltájban egymáshoz simulva végre elaludt. Hosszú órákon szerették
egymást. Mindkettőjük számára új volt az az érzés, amit egymással átéltek,
jóllehet volt már némi tapasztalatuk a másik nemmel.
– Életem végéig hálás leszek apámnak, hogy rábeszélt erre az útra – súgta
Faye, pedig már félig aludt Richard karjaiban.
– Én is. Egy napon majd meg is mondom neki. – Végül elaludtak.

Már délelőtt volt, amikor Faye felébredt Richard karjaiban. Az órájára

pillantott és riadtan kiáltott fel. – Rick, drágám, mindjárt tíz óra. Mint
kapitánynak nincs semmi dolgod a hajón? – kérdezte. De a férfi olyan mélyen
aludt, hogy nem hallott semmit. Faye ujjhegyével végigsimította csukott szemét.
Richard hunyorgott, de nem ébredt fel. Faye erre megcsókolta, először csak
gyengéden, aztán hogy a férfi erre sem reagált, egyre hevesebben. Richard
morgott valamit, és magához húzta a lányt. Testük ismerősen simult össze.
– Nem, kedves. Délelőtt tíz óra van – mondta Faye szerelmesen. Mintha csak
arra szólította volna fel, hogy folytassák a csodás játékot, amit épp csak most
kezdtek el.
Richard egyetlen mozdulattal felugrott. – Mit mondtál?
– Délelőtt tíz óra van, kapitány.
Richard egy jó matrózosat káromkodott. Faye el is határozta, hogy megjegyzi;
apja jót fog majd mulatni rajta.
– Így szoktad üdvözölni a nőket, akiket késő délelőtt az ágyadban találsz? –
kérdezte Faye nevetve.
– Ez még soha nem fordult elő! A szolgálat nyolckor kezdődik. – Richard
kipattant az ágyból. Egy pillanatra eltűnődött, mit is tegyen, aztán a
telefonkagyló után nyúlt. A hidat tárcsázta.
– Itt a kapitány beszél – szólt bele hivatalos hangon. – Fél órán belül a hídon
vagyok. – Hallgatott egy sort. – Micsoda? Ki rendelkezett így? Vagy úgy, az első
tiszt? Akkor rendben is van – tette le a kagylót, aztán Faye felé fordult. – Az első
tiszt van szolgálatban. Pontban nyolckor ott volt helyettem. Pedig csak délután
négykor kellett volna szolgálatba lépnie. Azt hiszem, Mike-kal ezt a tartozást
nem tudom lerendezni egy pohár itallal.
– Rendes ember az első tiszted. Kap tőlem egy csókot, amiért szabaddá tett
erre a délelőttre. – Faye a karját nyújtotta Richard felé. – Gyere, drágám. Miután
átaludtuk a reggelit, most már nem kell sietnünk.
Faye-nek nem kellett kétszer mondania. Richard egy lépéssel ott volt mellette.
Ott állt meztelenül az ágy mellett és nézte a fekvő lányt. És jóllehet egyetlen újjal
sem nyúlt hozzá, Faye érezte, hogy lobban lángra testében a vágy. – Gyere már
végre – suttogta.
– Azonnal. Előbb még egyet telefonálnom kell. – Miközben Richard
tárcsázott, Faye figyelmesen szemlélte, és amit látott, az nagyon tetszett neki.
Richard magas volt, karcsú, teste kisportolt, izmain látszott, hogy állandóan
edzésben tartja. Bőre bronzszíne jó kontraszttal szolgált világos hajához. Háttal
állt neki, így Faye látta szép vonalú hátát, amely izmos fenékben végződött.
Richard még így meztelenül is elegánsnak hatott.
 – Köszönöm, Mike. Igazán hálás vagyok neked. Az éjszakai szolgálat
természetesen az enyém – mondta a telefonba. Tehát az első tiszttel beszél.
– Add át neki az üdvözletemet! – kiáltotta Faye. – Mondd meg azt is, hogy
tartozom neki egy puszival. – Richard letette a kagylót.
– Hogyne! Rajtam kívül senkit nem csókolhatsz meg – tiltakozott Richard
nevetve, és az ágyhoz lépett. Megfogta a takarót, és lerántotta a lányról. – Igazán
tehetséges művész volt az, aki téged megalkotott – mondta gyengéden.
– Köszönöm. Meg fogom mondani apának – nevetett rá Faye. Résnyire
kinyitotta érzéki száját és végignyalta a nyelvével. Ez éppen elég volt
Richardnak, hogy visszafeküdjön mellé. Szenvedélyesen megcsókolta, ujjai
bejárták egész testét. Faye élvezte az érintéseit, és úgy fordult, hogy a férfi alá
kerüljön. Ujjhegyével végigsimította a férfi ágyékát, érezte a gyenge borzongást,
amit ezzel kiváltott a férfiban, és nem hagyta abba. Richard még az éjjel
felfedezte, hogy a lány kislányos hasa különösen érzékeny, ezért szájával ezt a
pontot kereste. Nyelvével végignyalta, mire a lány izmai összerándultak. Faye
megfogta a férfi fejét és odaszorította arra a helyre, amely ily nagyon érzékeny
volt. Richard nyelve körüljárta a lány köldökét, aztán egyre lejjebb és lejjebb
csúszott. Már érezte a combok közötti vörhenyes szőrzet csodás illatát. Faye
nyögdécseléséből tudta, mennyire élvezi ezt az érintést. Minden kényszer nélkül
tárta szét a lábát. Richard feje még mélyebbre nyomult, és szinte megőrjítette a
lányt, aki képtelen volt bármit is tenni ez ellen. Csókokkal halmozta el, míg vad
kiáltás hagyta el Faye száját. Öntudatlan volt a gyönyörtől.
Richard visszafogta magát. De most lassan feljebb csúszott és behatolt a forró
puhaságba. Most már együtt haladtak a csúcs felé, mozdulataik egyre
gyorsabbak, hevesebbek lettek, míg a férfiból is felszakadt egy hangos sóhaj és
egész teste megremegett. Kimerülten feküdtek egymás mellett. Faye most nem
tudott másra gondolni, mint hogy mennyire szereti ezt a férfit, aki itt fekszik
mellette és simogatja a hasát.
Vicces, hogy az embernek 26 évesnek kellett lennie ahhoz, hogy ilyen
élményben legyen része, gondolta Faye. Most már biztos volt benne, hogy
Richardtól többet vár, mint néhány szerelmes éjszakát egy karib tengeri
kéjutazáson. Kereken két napja ismeri, de tudja, hogy minden áron meg akarja
tartani.
– Drágám, azt hiszem, jót tenne egy kis friss levegő. Ha még nem felejtettem
el mindent, amit egy kapitánynak tudnia kell, akkor útban vagyunk a Kis
Antillák felé. Menjünk fel a fedélzetre és nézzük meg a tengert. – Richardnak
persze semmi kifogása nem volt ellene, hogy a nap hátralévő részét Faye-jel
töltse az ágyban, és tudta, hogy csak rá kell néznie, hogy ismét erőre kapjon és
elölről kezdjék szerelmes játékukat. De nem akart mértéktelennek látszani. Jól
tudta, Faye nem lett volna képes ekkora szenvedélyt kelteni benne, ha az ő
részéről is nem többről volna szó, mint puszta szexről. Még egyetlen nő sem
ébresztett benne ilyen érzelmeket. Faye-jel egészen más volt a helyzet, egészen
más.
 – Egyetértek. De most szeretnék a kabinomban tusolni. Különben sohasem
jutnánk fel a fedélzetre – felelte Faye, és eltolta Richard kezét. Felült és a férfin
keresztül kimászott az ágyból.
– Borzalmasan nézhetek ki – jegyezte meg. Ujjaival megpróbálta egy kissé
rendbe tenni összekócolt haját.
– Maga vagy a megtestesült szerelem – válaszolta gyengéden Richard. – És ha
nem akarod, hogy megint lerohanjalak, azonnal öltözz fel.
Nevetve állapították meg, hogy Faye-nek még mindig nincs bugyija. így bújt
bele tehát ismét a ruhájába, megigazgatta a haját, felhúzta a szandálját és az övet.
– Eljössz értem? Fél órán belül kész vagyok. Addig megrendelhetnéd a reggelit.
– Meglesz. Te meg hozz magaddal bikinit és egy törülközőt. Csodásan süt
odafönn a nap.
– Parancsára, kapitány! Tehát fél óra múlva – csukta be maga mögött az ajtót.
Richard boldog volt. Szórakozottan felkelt, beállt a tus alá, aztán fürdőruhát
húzott, fölé fehér bermudát és egy ugyancsak hófehér pólót. Végül is, hála
Michaelnak, egy szép napos délelőttöt élvezhet.
Még tíz perc, és Faye-t ismét a karjaiba veheti. Richard füttyentett. A
legszívesebben azonnal a lányhoz rohant volna, hogy meglepje egy szépen
megfogalmazott házassági ajánlattal. De egy belső hang óvta ettől. Még nincs itt
az ideje házasságról beszélni. Ő tud várni. Az idő csak segíthet abban, hogy
Faye-t minden fenntartás nélkül megnyerje magának.

Végre letelt a fél óra. A Lady Diana meghökkent utasai ámulva nézték a
kapitányt, amint hármasával véve a lépcsőket rohan Faye kabinja felé.
Kopogtatott és belépett.
Faye fehér, combján mélyen felvágott bikiniben állt a tükör előtt. Éppen azon
fáradozott, hogy hosszá haját copfba fogja össze.
– Segíthetek? – Richard egy lépéssel mögötte termett. Kezébe fogta a lány
haját és igyekezett befejezni a copfot. Persze nem volt túl nagy gyakorlata ebben,
de Faye segítségével végül is sikerült a hadművelet.
– Nagyon jól áll neked ez a frizura – állapította meg. – És a bikini is.
Remélhetőleg Boris Nobkow nem lesz a fedélzeten.
Faye hamiskásan mosolygott. – Csak nem vagy féltékeny? Nincs semmi okod
rá, bármennyire gáláns is.
– Méghogy gáláns? Az a pasas több mint ötven! – Richard fel volt háborodva.
– Na és? A férfiak ebben a korban a legtevékenyebbek. – Faye kedvét lelte
abban, hogy egy kicsit ugrathatja Richardot. Ám amikor a férfi magához húzta,
szerelmesen bújt hozzá majdnem meztelen testével. – Ne félj, Richard. Egyetlen
férfi sem jelent veszélyt a számomra, amíg te a közelemben vagy.
– Akkor állandóan a közeledben leszek.
Faye csodálkozva nézett rá. – Hogyhogy? Szegre akasztod a kapitányi
egyenruhádat?
– Miért ne? Ha ezt kell tennem, hogy biztos legyek felőled, akkor ezt fogom
tenni.
 – Inkább ne, Richard. Az uniformis igenis nagyon jól áll neked. – Faye
csintalan képet vágott. – Most pedig gyere. Muszáj egy kicsit teleszívnom
magam napfénnyel, ám mindenekelőtt ennem kell valamit. – Egy vékony,
egzotikus mintákkal díszített selyemkimonót húzott a bikini fölé. Átkozottul jól
nézett ki.
– Bármit is veszel fel, neked minden jól áll – állapította meg Richard. – Most
már igazán nem tudom, meztelenül vagy felöltözve vagy-e csinosabb.
– Köszönöm, te nőcsábász! – válaszolta Faye, és máris vonszolta maga után
az ebédlőbe, aztán fel a napozóhoz. Főként fiatalok voltak fent, hevertek a
napágyakon vagy úsztak a medencében. A délelőtti nap egy pillanatra elvakította
Faye-t. Nagyon meleg volt, de a gyenge szellő enyhített valamit a forróságon.
A medence hűs vize csábította: Faye egyetlen mozdulattal lerántotta magáról
a ruhát és egy elegáns mozdulattal fejest ugrott a vízbe. Richard felvette az
elhajított ruhát, keresett egy félreeső nyugágyat, aztán ő is megszabadult a
nadrágjától és követte Faye-t.
A lány erőteljes karcsapásokkal rótta a hosszokat, Richard utánairamodott.
Faye vége megelégelte, és hagyta, hogy Richard kiráncigálja a vízből. Karcsú
testéről patakokban ömlött a víz, haja sötéten csillogott. Gyönyörű volt így is.
Leheveredtek, élvezték a napsütést. Amerre a szem ellátott, semmi más, csak
a kék tenger.
– Nincs kékebb ennél a kéknél – állapította meg Faye, aki nem tudott betelni a
látvánnyal.
– A Karib-tenger mindig ilyen, még soha sehol máshol nem láttam ehhez
hasonlót – felelte Richard. – Éppen Antigua felé tartunk. Holnap reggel el is
érjük.
– És te szegény, neked az egész éjszakát a hídon kell töltened! Nem lesz ez túl
sok? Hisz igazán nem sokat aludtunk az elmúlt éjjel.
– Ne csinálj gondot ebből! Hozzászoktam a kevés alváshoz.
Faye hátradőlt. Csak nézte a Karib-tenger mélykék vizét és istenien érezte
magát. Elhatározta, hogy még aznap felhívja apját, hogy megossza vele
érzelmeit. Végül is neki köszönheti ezt az utazást, amely egy ilyen nem remélt
élményhez juttatta.
– Lehet innen telefonálni? Beszélni akarok apával – szólalt meg.
– Természetesen. Majd szólok a fedélzetmesternek, így nem lesz gond. De mit
akarsz mondani apádnak?
Faye kinyitotta a szemét, de csak hunyorgott az erős fénytől. – Mit gondolsz?
Elmondom, hogy a Lady Diana fedélzetén megismertem a legellenállhatatlanabb
férfit, aki csak létezik a…
– Ennek igazán örülök… .
– Nem rólad beszélek. Természetesen Boris Nobkowra gondoltam – szakította
félbe Faye, de nevetése elárulta: nem komolyan beszél.
– Te édes kis boszorka! – És Richard mit sem törődve a jelenlévőkkel,
előrehajolt és megcsókolta. – Egyben biztos lehetsz. Ellátom én a baját ennek a
Boris Nobkownak! És ha nem szívod vissza azonnal, amit mondtál, akkor rögtön
neki is látok.
 – Nosza, kapitány! Az unatkozó utasok bizonyára örömüket lelik majd egy kis
műsorban – vélte Faye. – És hogy tudd: ma este Borisszái fogok pókerezni a
kaszinóban. Te ugyanis nem állhatsz a rendelkezésemre.
Richard felsóhajtott. – Muszáj, Faye? Ez a Boris átkozottul ügyes játékos, és
iszonyúan magas tétekben játszik.
– Már egyszer figyelmeztettél. De én is tudok ám pókerezni, légy nyugodt. –
Faye megfogta Richard karját. – Aztán visszavonulok a kabinomba, lefekszem és
rólad álmodom. Jó lesz így?
– Ha igazán rólam álmodsz, akkor jó. De ég óvjon, ha megcsalsz álmodban.
Azt azonnal megérzem és akkor elmegyek hozzád. – Richard nem vonhatta ki
magát Faye jó kedve alól. Boldog volt, hogy ilyen felszabadultnak és vidámnak
látja.
A hajó csendesen siklott a Kis Antillák habjain, lakatlan, titokzatos szigetek
mellett. Sirályok kísérték útjukat, élelmüket keresve a felkavart vízben, vagy
néhány morzsát lesve, amit a hajó utasai dobnak nekik, bár megelégedtek volna a
konyha hulladékaival is.
– Nézd csak, delfinek! – kiáltott fel Richard. És valóban, egy pár delfin
bukkant fel a hajó mögött. Faye a korláthoz ment és lelkesen nézte a karcsú
állatok játékát.
– Mintha nevetnének – mondta.
– Biztosan nevetnek is. Ezek az állatok nagyon okosak, tudják, hogy boldog
emberek nézik őket – felelte Richard. Átölelte Faye meztelen derekát és
magához húzta. – Sajnos ma este nem lehetek ott a vacsoránál. Hatkor már a
hídon kell lennem. Tehát ne legyél túl szép. Nem szeretném, ha ez a Boris azt
hinné, el akarod csábítani.
– Rendben. Kívánságod számomra parancs – ígérte meg Faye nevetve.
Visszamentek a nyugágyukhoz és még két órát napoztak. Faye élvezte a nap
melegét, és mert iszonyúan álmos volt, el is aludt. Richard boldogan nézte
kisimult vonásait, Faye enyhén nyitott száját, érzéki ajkait, piros orcáját.
Óh istenem, mennyire szeretem! – gondolta.
– Tehát, Faye, akkor mit játszunk? A választás joga a magáé.
– Faye és Boris Nobkow a De la Rossa házaspárral a kaszinó egyik
kártyaasztalánál ültek. A vacsora ismét felséges volt, de Richard üres széke miatt
Faye nem igazán élvezte az ízeket. Ráadásul Boris állandó bókokkal zaklatta,
amit már a kezdet kezdetén megelégelt.
Faye ezen az estén egyszerű kis szűk, fekete ruhát viselt, persze ebben is
ragyogóan nézett ki: a ruha csak kihangsúlyozta tökéletes alakját, szép arcát. A
feketéhez jó ellenpont volt hajának szőkesége.
– Játsszunk jackpotot – javasolta Faye.
– A húzós póker jobb volna – vetette ellen a De la Rossa házaspár. – Azt
könnyebb játszani.
– Ma este a döntés Miss Burtont illeti. Tehát jackpotot játszunk – határozott
Boris. Mesteri kézzel megkeverte és kiosztotta a lapokat. Faye elnézte a kezét és
azonnal tudta, hogy profival van dolga.
 Az első, de még a második, harmadik körben sem vállalkozott senki arra,
hogy terítsen. A tét egyre csak duzzadt, vagyis az asztalka közepén egyre több
százdolláros hevert.
Boris Nobkow szeme csillogni kezdett és ez természetesen nem kerülte el
Faye figyelmét. Richard szavaira gondolt, de azonnal el is hessegette magától a
gyanút. Minden tekintetben korrektnek vélte Borist.
Minden körben száz dollárral emelkedett á betett összeg, már 1600 dollár
hevert az asztalon. Az ötödik rundban Boris elérkezettnek látta az időt, hogy
terítsen – egy ász- és egy nyolcas-pár volt a kezében –, de Faye megelőzte.
– Nos, legyen. Felezzük meg a tétet, legyen nyolcszáz dollár.
Mindenki hallgatott. A De la Rossa család megdöbbenve, Boris idegesen. –
Az nekem túl sok – szólalt meg végre Belinda és bedobta a lapjait. Boris egy
ideig nézegette a lapjait: – Tartom. – Egy kissé habozva bár, de letette a
nyolcszáz dollárt. – Megduplázom – szólalt meg Faye.
– A fenébe is… – Boris lázban égett. Azt számolgatta, mennyit kell
kockáztatnia, hogy Faye-t túllicitálja. A lánynak átkozottul jó lapjai lehetnek –
vagy nem tud játszani. Viszont az ő ászai és nyolcas-párja – amit persze nem
véletlenül tartott a kezében – sem túl sok. Végül kitette a pénzt a kupacba. A tét
most összesen 3200 dollárra rúgott. Boris remélte, hogy Faye csak blöfföl, úgy
szorongatta a lapjait, majd újrarendezgette, de megérezte, hogy méltó ellenfélre
talált. Jobb is így. Tehát hangosan és jókedvűen mondta: – Dupla.
Most Faye ijedt meg. Bár ezt a trükköt ismerte az apjától, igaz, otthon csak
játékból srófolták fel a téteket. Egypár dollárt azonban így is nyert tőle. Most
azonban jóval többről volt szó. Miután Boris duplázott, már 6400 dollárra rúgott
a tét. Mr. De la Rossa már rég feladta, csak ketten maradtak játékban.
Egyiküknek tehát könyörtelenül fizetnie kell.
– Egy kicsit sok – morogta Faye. – De nem túlzottan. Tartom.
Ismét Boris volt soron. Most már egy kissé veszélyes mezőkre tévedt. Ha
nyer, eléri a célját. Ha viszont veszít, a fedélzetmesternél ismét adósságba veri
magát. – Rendben – felelte mégis. Csak nem hagyja magát egy nőtől legyőzni!
Végül is ez a mestersége!
Faye két lapot kért. Boris magában káromkodott egy nagyot. Ez semmi jót
nem jelent. De a saját lapja sem volt rossz. És ha minden kötél szakad, a
zakóujjában van még egy ász. Boris gátlástalanul csalt, ha a rutin és a szerencse
nem segített. És 12 800 dollárért megéri csalni, az egyszer biztos. Eldobta a
fölösleges lapjait és kért kettőt. Szerencséje volt, a nyeremény most már biztos
az övé. De legnagyobb meglepetésére látta, hogy Faye két nyolcast tesz le az
asztalra. O tehát nem húzhatott nyolcast; marad az ász a kabátujjban. A figyelő
szemek előtt rejtett mozdulattal gyorsan előhalászta a lapot, most már három
ásza és két nyolcasa volt.
– Kontra – szólalt meg Faye Boris legnagyobb meglepetésére.
– Tudja, hogy ez 25 600 dollárt jelent? – kérdezte Boris. Faye csak bólintott.
Túl feszült volt ahhoz, hogy megszólaljon. A De la Rossa házaspár megkövülten
bámulta őket. Fogalmuk sem volt róla, hol végződhet a dolog, ami az ő
lehetőségeiket már réges-rég túllépte. De a hajó többi utasa is megdöbbenve állta
körül az asztalt, a párharcnak egyre több szemlélője akadt. A kaszinó
vendégeinek többsége már rég otthagyta asztalát és a két játékost figyelte. Az
pedig, hogy Boris, aki rámenős, általában nyerő pókeresként volt ismert és Faye,
aki kőgazdagnak számított, volt ez a két játékos, különösen pikánssá tette a
helyzetet. Az egész teremben feszült csönd volt.
– Bizonyára javított – morogta Boris –, de nekem is jó lapom van. Tehát
szubkontra.
Olyan csönd támadt, hogy a légy zümmögését is meg lehetett hallani.
Mindenki tudta, hogy a tét immár 51 200 dollár – a Lady Diana legtehetősebb
utasai számára is jelentős összeg, főleg, ha el is veszti.
És Faye elvesztette. Terített. A lapjai jók voltak, sőt, nagyon jók. Ám
Borisnak három ásza és egy nyolcas párja volt, és ez sajnos jobb volt az övénél.
– Atyaisten! Ez volt a legmagasabb tét, amit ez a terem valaha is látott –
kiáltott fel egy zsakettes úr Faye háta mögött. – Miért is nem az én zsebembe
vándorolt?!
Faye megfordult. Holtsápadt volt és pattanásig feszült.
– Talán mert ön tisztességesebb, mint Mr. Nobkow – mondta hangosan és
érthetően.
Boris úgy pattant fel, mintha a bolha csípte volna meg. – Mit akar ezzel
mondani? – kiáltotta.
– Nagyon is jól tudja, mire célzok – felelte Faye. Ismerte a kaszinók íratlan
törvényeit. Aki magas tétekben játszik, az tudjon méltósággal veszíteni is. Végül
is az az 51 200 dollár még nem a világ. Mégha sejtette is, hogy Boris piszkos
trükkel jutott a három ászhoz.
Könnyedén megvonta a vállát, mire Boris csillogó szemekkel söpörte be a
dollárkötegeket.
– Visszavágó? – kérdezte Faye. Az utasok csak csóválták a fejüket. Ezt nem
gondolhatja komolyan! Mégha az apja többszörös milliomos is, nem bánhat ilyen
könnyelműen a pénzzel! – vélte néhány izgatott szemlélő. Ráadásul egyik sem
akarta, hogy az orosz ilyen nagy summához jusson.
Ezúttal Faye kevert. A játék hasonlóan zajlott, mint az első menet, ám ezúttal
több mint két órát tartott. Faye elkeseredetten harcolt a győzelemért. Igyekezett
egy pillanatra sem szem elől téveszteni Boris mozdulatait. Éjfél lett, és Faye
ismét vesztett. Ezúttal százezer dollárja bánta, sőt, amikor rádöbbent, hogy ez az
összeg még az ő apjának is túl magas, felajánlotta Tiffany-óráját és platina-
collier-ját. Amikor Boris kiterítette lapjait, Faye a százezren felül még ezt a két
értékes ékszert is elvesztette.
Most már felkapta a vizet. Nem azért, mert vesztett, vagy, mert megbánta
volna, amit tett, hanem mert ösztönösen tudta, hogy becsapták, és semmi nem
bőszítette jobban ennél!
De megőrizte önuralmát. Bólintott Borisnak, aki úszott a határtalan
boldogságban. – Gratulálok, Boris, nagyon jó pókerjátékos.
– Nem haragszik rám, Faye? Igazán sajnálnám – válaszolta Boris,
– Miért haragudnék? Maga nyert, én vesztettem. Semmi több. – Igyekezett
szenvtelennek mutatkozni. Az apjával biztosan elrendezi a dolgot. De Boris nem
érdemelte meg ezt az összeget, Richard reagálásától viszont tartott. Márpedig
biztosan meg fogja tudni, mi történt. A hajón pillanatok alatt elterjed a
szenzációs hír.
– Játszunk még? – kérdezte Boris, mintha egyszerű időtöltésről és mindössze
egy-két dollárról lenne szó.
– Nem, köszönöm. Majd talán máskor. Most szeretnék lefeküdni.
– Reggel látjuk egymást? Meghívhatom ebédre a parton? Azt hiszem, van mit
jóvátennem. – Boris igyekezett udvarias maradni, bármennyire is örült belül. Az
utazás hátralévő részében már nem lesz gondja – főként, ha sikerül rávennie
Faye-t egy újabb partira. Hozzá képest a többiek csak kis halak, s a ma esti
nyeremény mellett nincs rá szüksége, hogy kis halakkal kezdjen. A következő
hónapokra nagyon jól áll anyagilag.
– Miért ne? – válaszolt Faye, aki mindennél jobban igyekezett, hogy a
mellettük lévő kíváncsiskodók még csak ne is sejtsék, mi játszódik le benne. –
Mikor érkezünk meg Antiguára? – kérdezte.
– Tíz körül, feltéve, ha betartják a programot – válaszolta Boris.
– Akkor jöjjön értem reggeli után. Mindenképpen meg szeretném nézni a
szigetet. – Faye felállt, egy biccentéssel elköszönt és elhagyta a kaszinót.
– Ez az asszony aztán valaki – mondta csodálkozva az egyik krupié. – Senkit
nem láttam még soha, aki ilyen nagyvonalúan viselte volna a veszteséget.
– Na igen. Az apja… – A kollégája csak a saját lelkiismeretét szerette volna
ezzel megnyugtatni. Attól félt, hogy a kapitány, ha megtudja, mekkora tét forgott
kockán ma este, óriási botrányt csap majd. A kaszinó alkalmazottait ugyanis
utasították arra, hogy akadályozzák meg az ilyen magas téteket. Mégha a Lady
Diana utasai általában gazdagok is, előfordulhat csalás. Ráadásul ez a Boris
Nobkow legalább annyira hírhedt, mint híres. Az összegek, amiket eddig nyert,
már régen piszkálták a csőrüket. Már több ízben azt fontolgatták, hogy kitiltják a
kaszinóból, de aztán letettek róla, mert mindig akadt az utasok között, aki
kifejezetten élvezte a vele való játékot. Végül is nem szegény emberek utaztak a
hajón, és Boris partnerei elég felnőttek voltak ahhoz, hogy tudják, mit tesznek.

A következő reggelen aztán mindenki megkapta a magáét, aki akkor a

kaszinóban volt. Faye még mélyen aludt, amikor Richard, szolgálat végeztével
magához hívta a kaszinó alkalmazottait. Hat óra múlt éppen. A krupiék épp csak
két órát alhattak. Richard őrjöngött. Azzal fenyegetőzött, hogy mindenkit
elbocsát, aki előző este a kaszinóban teljesített szolgálatot. Alkalmatlannak és
felelőtlennek tartotta őket. Még azzal is megvádolta őket, hogy ittasak voltak,
amikor a kaszinó vezetője, Bemard Traveller jelentkezett szólásra.
– Igazságtalan velünk, kapitány! – mondta határozottan.
– Miss Burton pontosan tudta, mit tesz. Kitűnő pókeres, és ez csak még
jobban ingerelte Mr. Nobkowot. Miss Burton maga emelte a téteket. Nobkow
megelégedett volna sokkal kisebb nyereménnyel is.
Richard lassan megnyugodott. Elmagyaráztatta, mi is történt valójában. Aztán
csak rázta a fejét.
 – Nem értem – morogta. – Ez az orosz állandóan nyer. Meg vagyok győződve
róla, hogy csal.
– Lehetséges. Annyira figyeltünk rá, de semmit nem lehet rábizonyítani –
válaszolta Bemard. Észrevéve, mennyire letört a kapitány, még hozzáfűzte: –
Sajnálom, hogy épp Miss Burton volt az áldozata.
– Én is. Pedig figyelmeztettem – felelte Richard keserűen. Most nem akarta
megzavarni Faye-t, de elhatározta, hogy még a nap folyamán beszél vele.
Mindenképpen meg akarta akadályozni, hogy még egyszer előforduljon ilyesmi.
Végül is, mint a hajó kapitánya, felelős az utasokért.
Egyszerűén nem értette Faye-t, hogyan egyezhetett bele ilyen magas tétbe! És
kénytelen volt azon is elgondolkodni, hogy Faye teljesen, de teljesen más anyagi
körülmények közt él, mint ő. Ez nagyon rosszul esett neki, mert ez azt jelentette,
hogy le kell rombolnia azokat a korlátokat, amelyek Faye-t fogva tartják. Vele
kapcsolatban még soha sem gondolt pénzre, tehát annál elkeserítőbb volt a
felismerés, hogy pont egy milliomoscsemetébe szeretett bele.
És ekkor eszébe jutott valami. Elhatározta, hogy Faye tudta nélkül telefonál
John Burtonnek. Bár még sohasem beszéltek pénzről, Richard nem tudta
elképzelni, hogy Faye maga rendelkezik ekkora összeg felett. Ez pedig azt
jelenti, hogy az apja pénzét herdálta el. Márpedig, ha jól tudja, több mint 250 000
dollárról volt szó. Egy negyedmillió! Richard szinte szédült, ha maga elé
képzelte ezt az összeget! Mint kapitány nem keresett rosszul és igazán nem
kellett élére raknia a garast, de hogy valaki egyetlen éjszaka negyedmilliót
veszítsen, ez nem fért a fejébe. És ráadásul az óra meg a nyakék…
Richard visszament kajütjébe. A fedélmesterrel felhívatta a New York-i
Burton-céget. Néhány perc múlva maga John Burton jelentkezett a telefonban.
– Itt a Lady Diana kapitánya beszél, Richard Coburg. Jó napot, Mr. Burton.
Valami mondanivalóm lenne az ön számára… – de nem folytathatta.
– Faye-jel történt valami? – John Burton hangja izgatottan csengett a
telefonban. – Megbetegedett? Hol van a lányom?
Richard megpróbálta megnyugtatni. – A lánya egészséges és jól érzi magát a
hajón. Semmi ok az aggodalomra, uram.
– Akkor miért hívott? Ha Faye egészséges, de valami problémája van, azt
maga is meg tudja oldani.
Richard egy pillanatra elgondolkodott, aztán elmesélte Faye apjának az egész
históriát. Nem szépített azon sem, hogy Boris Nobkow profi játékos. – Igazán
sajnálom, Mr. Burton, de a lánya tegnap este majdnem negyedmilliót, sőt az
ékszereit is elvesztette. Én éjszaka szolgálatban voltam, különben biztosan
megakadályoztam volna ebben. De hát így megtörtént a dolog. És azt gondoltam,
önnek tudnia kell róla – Richard arra várt, hogy beszélgetőpartnere kifejezi
rosszallását, ehelyett harsány nevetést hallott a vonal másik végéről.
– Ha nincs más, kapitány… A fő, hogy Faye jól van. Egy pillanatig arra
gondoltam, valami szörnyűség történt… – John Burton hangján érezni lehetett a
megkönnyebbülést. – De hát ki az a fickó, aki így átverte Faye-t? – kérdezte
aztán.
 Richard néhány szóban elmondta, amit Borisról tudott. Azt sem tagadta, hogy
sejti, Boris csalni is szokott.
– Azonnal megyek! – Faye apja a gyors elhatározások embere volt. Amit
hallott, bőségesen elegendő volt, hogy otthagyjon csapot-papot és móresre tanítsa
az oroszt. – Hol van most a Lady Dianal
– Tíz körül megérkezünk Antiguára és három napot maradunk ott – felelte
Richard.
– O.K. A legközelebbi repülővel megyek. Holnap délelőtt már ott is leszek.
Richard már éppen meg akarta kérdezni, tájékoztassa-e erről Faye-t, amikor
John Burton hozzátette: – Ne beszéljen a lányomnak a látogatásomról. Meg
akarom lepni. – Richardnak az volt az érzése, mikor letette a kagylót, hogy egy
igazán kellemetlen feladatnak tett eleget. Bár csodálkozott John Burton
viselkedésén, aki egy cseppet sem bánkódott az elvesztett összeg miatt.
Egyáltalán nem látszik sebezhető embernek.
Richard az órájára pillantott. Már majdnem kilenc. Kis híján 24 órája talpon
van. Ráadásul az előző éjjel sem aludt túl sokat. Elmosolyodott, mikor eszébe
jutott, mit is csinált helyette. Egy pillanatra elfogta a kísértés, hogy felébressze
Faye-t, aztán mégis úgy határozott, inkább aludni megy. Halálosan fáradt volt.

Faye tíz körül ébredt. A napsugarak már beragyogtak a kabin ablakán.

Másodpercekig fogalma sem volt róla, mi történt vele az éjjel, aztán eszébe jutott
az a hatalmas summa, amit Boris elnyert tőle. Erről apának tudnia kell! Fel kell
hívnia telefonon!
Már nyúlt a kagyló felé, mikor eszébe ötlött, hogy apja ilyenkor,
délelőttönként a legelfoglaltabb. Ha most megzavarja, az csak még jobban
felidegesítené. Tehát meggondolta magát és felhívta Benitót, a szobapincért.
– Benito! Hozna nekem valamit reggelire? – kérte a fiatalembert, aki úgy
vigyorgott, mintha személyesen a Mikulással találkozott volna.
– Hogyne, szívesen, Miss Burton, amit csak kíván – felelte szolgálatkészen.
Fülig szerelmes volt a gyönyörű, de számára elérhetetlen asszonyba.
– Lágytojást szeretnék, egy jó erős kávét és két szelet pirítóst. Lehetséges?
Addig letusolok. Kérem, siessen, mert nemsokára a parton kell lennem.
Benito már ott sem volt. Faye kívánsága fontosabb volt számára, mint bármi
más kötelessége.
Faye kinézett az ablakon. Antigua kikötőjében voltak. Jóllehet, a Lady Diana
jó messze állt a parttól – egy ekkora hajó be sem fért volna a kikötőbe –, mégis
jól látható volt a nyüzsgő kikötői élet. Jachtok és vitorlások sokasága ringatózott
a vizén, bennszülöttek halászhajói tértek vissza a nyílt tengerről zsákmányukkal.
Faye már előre örült, hogy belevetheti magát a kis sziget színes világába, mikor
eszébe jutott, mit is beszélt meg Borisszái.
Nem lett tőle jobb kedve. Inkább Richard kabinjába rohant volna, de erőt vett
magán. Az éjszakai szolgálat után bizonyára halálosan kimerült. A vacsoránál, de
legkésőbb éjfél körül bizonyára viszontlátják egymást.
 Gyorsan lezuhanyozott, könnyű vászonsortot, homokszínű selyemblúzt vett
magára, aztán szandált húzott, mert tudta, ma sokat fog gyalogolni. Rá is fér,
mert nem hagyhatja, hogy a Lady Diana kiváló konyhája tönkretegye a vonalait.
Épp elkészült, mikor Benito megjelent a reggelivel. A fekete tálcán ott
díszelgett a láthatóan szeretettel összeválogatott reggeli, ráadásként még egy szál
liliom is.
– Igazán kedves tőled, Benito – mosolygott Benitóra Faye. – Magammal
kellene téged vinnem New Yorkba. Igazán jól kiegészítenéd Oscart.
Benito sugárzott az örömtől. – Ki az az Oscar?
– Az inasunk. Ráférne egy kis segítség – felelte könnyelműen Faye. Csak
akkor jött rá, mit is mondott, mikor Benito boldogan azt válaszolta, még aznap
felmond a hajón, hogy az út végeztével azonnal New Yorkba repülhessen.
Faye kedvesen mosolygott. – Még beszélünk erről, Benito. Csak várj azzal a
felmondással – próbálta csitítani a lelkes fiút.
– Dehát én mindig is New Yorkba vágytam. És ha a maga házában
dolgozhatnék, éjjel-nappal a közelében lehetnék – válaszolta az alig tizenhat éves
ifjú.
– Majd beszélek erről a kapitánnyal. Addig maradjon köztünk a dolog –
kérlelte Faye, és feltörte a tojást.
– Ebben biztos lehet, Miss Burton. De oly szívesen állnék az Ön
szolgálatában. – Azzal kiment.
Faye összeráncolt homlokkal nézett utána. Na, ezt szépen megcsináltam!
Dehát miért is ne adhatnék ennek a szimpatikus fiúnak egy lehetőséget? Ha
Oscartól megtanulja a mesterséget, legkésőbb két éven belül rengeteg pénzt
kereshetne. New Yorkban igen sokan keresnek jó inast.
Megreggelizett és hozzáfogott a sminkeléshez, mikor kopogtattak. Boris
Nobkow dugta be a fejét az ajtón.
– Ó, már kész is? Már azt hittem, elfelejtette a randevúnkat – mondta
boldogan. Belépett és kíváncsian körülnézett.
De Faye kitessékelte. Barátságos volt vele, kötetlenül csevegett, mikor
lementek a lépcsőn. Nem kell, hogy azt higgye – gondolta –, túlságosan
megrázták az éjjel történtek.
Végigbattyogtak a kikötői sétányon, és elértek a festői városka központjába.
Fahéj és más egzotikus fűszerek, hal és a házak között mindenütt jelenlévő
virágok illata terjengett a levegőben.
– Tetszik itt nekem. Itt minden olyan természetes – jegyezte meg Faye
jólesően.
– És büdös – válaszolta a finnyás Boris, és megpróbált úgy lépkedni csillogó
lakkcipőjében, hogy a lehető legkevesebb port szedje össze. Fene előkelő fehér
nyári öltönyt viselt, világosszürke inget, s a hőség ellenére nyakkendőt.
Egy óra múlva azonban már siralmasan nézett ki. Csak a széles karimájú
panamakalap alatt rejtőzködő barnára sült arca árulkodott arról, hogy valaha
mosakodott is. Faye érezte hajlakkjának penetráns szagát, mely nélkül ez az
ember egyetlen lépést sem tett. Ez magyarázhatja fekete hajának állandó
csillogását. A lány meg volt róla győződve, hogy még festeti is. Ha valakinek
ennyi idős korában, mint Boris, nincs egyetlen ősz szála se, az biztosan csal.
Egy kávéház teraszán leültek és bámulták a nyüzsgést. Rengeteg turista
mászkált a bennszülöttek között, a kereskedők – akik nélkül el sem képzelhető a
Karib-tenger – igazán elemükben érezhették magukat. Az emberek többsége
félmeztelen volt, a turisták többnyire csak fürdőruhát viseltek, amit Faye soha
nem tett volna. Végül is St. John város, még ha kicsi is.
Micsoda Ízléstelenség! – mormolta maga elé, amikor elment mellettük két
rövidnadrágba és egyetlen bikinifelsőbe öltözött lány. Boris csak füttyentett.
Eddig egyetlen szóval sem beszéltek a tegnapi estéről és Faye veszteségéről.
Most Boris kissé bizonytalanul mégis megkérdezte: – Ugye nem akar még egy
partit játszani velem?
– Miért ne? Ha ma nem is, talán majd máskor – felelte könnyedén Faye.
– Holnap? – Boris izgatott volt. Még egy ilyen nyeremény és hónapokig
gondtalanul élhet.
– Talán. Ma még nem tudhatom, mihez lesz kedvem holnap, kedves Boris. –
Faye rendelt egy gin-tonikot. Melege volt és szomjazott. Ráadásul most már
Boris is kezdett az idegeire menni. Mi a csudának egyezett bele, hogy elkísérje a
városba? Egyedül sokkal kellemesebb lenne.
Kedvetlenül tett eleget Boris ebédmeghívásának. Nem volt különösebben éhes
és nem is élvezte Boris társaságát. Az ínyenceknek fenntartott étteremben
pusztán unalomból itta egyik pohár bort a másik után, s megette, amit Boris
rendelt.
Alaposan becsíptem – gondolta. Legalább két pohárral több volt a kelleténél –
állapította meg, amikor a félhomályos helyiségből kiléptek a vakító napfényre.
Legszívesebben szundított volna egy órácskát a hűvös hajókabinban.
De összeszedte magát. Végül is nem azért vállalkozott erre az útra, hogy a
hajón heverésszen. Meg akarta ismerni ezt az idegen világot. Aludni otthon is
lehet.
Faye és Boris a kis öböl felé vették útjukat, ahol a napimádók és a vízi sport
szerelmesei nyüzsögtek. Faye imádta volna ezt, ám Boris állandóan valami
csendes kis helyet keresgélt. Na, még csak ez hiányzik! Ez volt az utolsó
alkalom, hogy elmentem vele! – határozta el. A jövőben vagy egyedül, vagy
Richarddal szállok partra. És mert semmi más nem jutott eszébe, megkérte
Borist, egy kicsit üljenek már le a strand báljában. Itt legalább emberek közt
vannak, és Borisnak sem támadnak hülye gondolatai.
Egy hatalmas kókuszpálma tövében foglaltak helyet, Faye pedig
meggondolatlanul egyik pezsgőkoktélt rendelte a másik után. A kéken
buborékoló valami igencsak ízlett. Frissít! Érezte, amint emelkedik benne az
alkoholszint, de azzal nyugtatgatta magát, hogy még többet is bírna, ha muszáj
lenne.
Egyre-másra rendelték a koktélokat, s már alkonyodott, mikor Boris
komolyan elkezdett udvarolni neki. Faye egyre idétlenebbül viselkedett. Úgy
vihogott, mint egy iskoláslány, akinek életében először mondanak szépeket, s jó
nagyokat csuklott. Még Borisszái is képes volt évődni. Ő is csak egy férfi –
gondolta, mégha be is csapta. Ezt a hamiskártyást! Hirtelen elfogta a bosszúvágy.
Ködös agyában sötét gondolatok jártak, mégis, amikor Boris blőd vicceinek
egyikét vezette elő, hangosan nevetett rajta. Könnyűnek és szabadnak érezte
magát, és Richard közelségére vágyott. Ha rágondolt, furcsa bizsergést érzett a
bensőjében, s ez új volt számára.
– Kedves Boris, szeretnék visszamenni a hajóra. Már biztosan elkészült a
vacsora – dadogta nehezen forgó nyelvvel. Mint mindenütt a trópusokon, itt is
percek alatt esteledett be.
– De ne, Faye, vacsorázzunk együtt itt, St. Johnban! – felelt Boris. – Kérem,
Faye, ne mondjon nemet!
– De csak ha pezsgőt is iszunk! – közölte Faye. Már minden mindegy volt
neki. Vacsora után úgyis találkozik Richarddal, aztán csókolóznak, aztán… Boris
tökéletesen félreértette Faye boldog mosolyát. Természetesen magára vette.
– Akkor menjünk! Az óvárosban van egy egészen kitűnő hal vendéglő. –
Kifizette a számlát és karon ragadta a lányt. Faye-nek szemmel láthatóan
nehezen sikerült egyenesen járnia, s amikor ezt észrevette, csak nevetett rajta.
Becsípett egy kicsit, hát aztán!
Boris leintett egy taxit, amely elvitte őket a városközpontba, ahol egy rozoga,
színesre mázolt ház előtt kiszálltak.
– Helló – mondta Faye, belépve a helyiségbe. – Ez aztán az előkelő hely. –
Körülnézett. Barnára sült hosszú lábai kivillantak a gyűrött sortból, selyemblúza
izzadt cafatokban lógott. Egyáltalán nem keltett olyan jólápolt benyomást, mint
reggel. Sportos szandálja sem volt éppen túl elegáns.
Na szép, Faye – mormogta maga elé. – Most már az is mindegy, miben vagy.
Gratulálok!
Boris szerencsére nem hallott semmit. Egy félreeső asztalt kért a pincértől.
Szemmel láthatólag nem volt ismeretlen ezen a helyen, mert azonnal meg is
kapta. Miután helyet foglaltak, rendelt egy aperitifet és egy üveg pezsgőt.
De Faye most már tiltakozott. – Azt hiszem, maga be akar rúgatni engem –
mondta, mintha máris nem lenne elég részeg. – De csak hiszi, hogy sikerülni fog.
Boris válasz helyett elnevette magát. Még egy üveg pezsgő, és ez a nő, akire
úgy vágyik, teljesen magatehetetlen lesz. Minden jel erre mutat. Boris több okból
is érdeklődött Faye iránt. Egyrészt gyönyörű és izgató, másrészt gazdag. És ezek
a tulajdonságok sokat számítottak az orosz szemében. Minden eszközt be is
vetett hát, ami csak rendelkezésére állt. Még komoly dolgokról is beszélt, mert
észrevette, hogy enélkül Faye-nél úgysem ér el semmit. A harminc éve elhagyott
szülőföldjéről szóló temperamentumos elbeszélésekkel szórakoztatta. Faye
hallgatta. Legalábbis úgy tett. Örült, hogy neki nem kell beszélnie. Gondolatai
Richardnál jártak, s közben nevetgélve ült az asztalnál. Ette az óriás lepényhalat,
s egyik pohárral a másik után itta a pezsgőt…

Richard kereste Faye-t a vacsora előtt, kereste a vacsora után, feje tetejére
állította az egész hajót, mígnem lassacskán éjfél lett, de Faye még mindig nem
került elő. Már rég tudta, hogy Faye Boris Nobkow társaságában délelőtt
tizenegy körül hagyta el a hajót.
– Az lehetetlen! Csak nem fog azzal a pasassal ott maradni? – válaszolta
dühösen az első tiszt megjegyzésére. – Akkor szólt volna nekem. És ráadásul
nem is jelentették a dolgot.
– Mintha minden utas jelentené, ha a szárazföldön szándékszik maradni –
felelte Michael. – Hányszor fordult már elő, hogy az esti népszámláláskor
jópáran hiányoztak a fedélzetről.
– Faye nem tesz ilyet! Tudom, hogy történt valami. – Richard annyira izgatott
volt, hogy képtelen volt egyhelyben maradni. – Kimegyek a partra és
megkeresem. Végül is lehorgonyoztunk már, s a kapitánynak is joga van hozzá,
hogy néha elhagyja a hajót.
– Tűt a szénakazalban – ellenkezett Mike. – St. John olyan ilyenkor, mint egy
felbolydult méhkas.
– Megtalálom, arra mérget vehetsz. És akkor aprófát csinálok Borisból.
Mike nevetett. – Ezt inkább nem tenném a te helyedben. Nem hiszem, hogy a
próbaidődben ez jót tenne a pályafutásodnak.
Richard feszült vonásai még jobban görcsbe rándultak. – Szarok rá – felelte az
első tiszt legnagyobb megdöbbenésére, aki ilyet még soha nem hallott barátjától.
– Kimegyek a szárazföldre, s ha holnap reggel, mikor Faye apja megérkezik,
még nem lennék itt, találj ki valamit, de az isten szerelmére, meg ne mondd az
igazat! – kérte Richard, majd elviharzott.
Jól ismerte a várost, és szentül hitte, hogy Borist is. Hisz annyira
kézenfekvőek a szándékai! Faye igazán vonzó célpont egy ilyen alaknak.
Megszállottan kereste őket egyik lokálban a másik után, de nem akadt nyomukra.
A tízdollárosokkal megkent mixerek csak rázták a fejüket. Senki nem látta őket.
Már hajnalodott, s Richard még mindig nem kapott szagot. Végigjárta a
kikötő összes kocsmáját, bár nem gondolta komolyan, hogy ott találja meg Faye-
t. De már mindenütt járt, és sehol semmi.
Richard egyre jobban lelombozódott. Nem talált semmi magyarázatot az
egészre. Lehetetlen, hogy Faye egy szállodai szobában töltötte az éjszakát ezzel a
Nobkow-val! Hiszen azt mondta neki, hogy szereti! Ettől eltekintve is:
lehetetlen, hogy ez a tapasztalt, gyakorlatias lány felült volna ennek a
szélhámosnak! Ahhoz túl intelligens! Marad tehát az iszonyú gyanú, hogy valami
szörnyűség történt.

A Lady Diana utasai már a reggelinél ültek, mikor Richard sápadtan és

teljesen elgyötörten a fedélzetre lépett. Az első tiszt, aki látta feljönni a lépcsőn,
bekopogott kabinja ajtaján és belépett:
– Nos?
– Semmi. Minden bárban, minden csehóban jártam, tényleg mindenütt, de
semmi nyom. – Richard tenyerébe temette arcát. – Biztos vagyok benne, hogy
történt valami. Minél tovább gondolkodom a dologról, annál szilárdabb a
meggyőződésem, hogy ez a Nobkow valami veszélyes játékot játszik Faye-jel.
Az az alak csaló és szélhámos! Már régen ki kellett volna tiltanom a hajóról!
Hisz valamennyien tudjuk, kivel van dolgunk!
– Ez igaz. De azt is tudjuk, hogy az ilyen különc figurák hozzátartoznak a jó
hangulathoz. És eddig semmi komoly okunk nem volt rá, hogy kitiltsuk – vetette
ellen Mike.
– Tegnap óta van. Bár bizonyítani nem tudjuk, hogy csalt, mégis hatalmas
veszteséget okozott Faye-nek. Dehát tudod – felelte dühösen Richard.
Michael vállat vont. – Faye felnőtt nő, Rick. És sok pénze van, nagyon sok.
Azok után, amiket hallottam róla, biztosan tudta, mit csinál. Ő sem vétlen a
dologban.
– Az apja ugyanígy vélekedik. Meglepően közömbösen fogadta a hírt. Te jó
isten! Pillanatokon belül itt lesz a hajón! Most mit mondjak neki? – Richard
olyan kétségbeesett képet vágott, hogy Michael a helyzet komolysága ellenére
elnevette magát.
– Azt gondolom, Mr. Burton nem várja el a Lady Diana kapitányától, hogy
éjjel-nappal őrizze a leányát. Biztosan jól ismeri őt, s tudja, elég nagy kislány
már ahhoz, hogy vigyázzon magára.
Richard rázta a fejét. – Ez csak félig igaz. Tudod nagyon jól, hogy felelősek
vagyunk az utasokért. Azért raktuk ki az „üzenő füzetet”. – Az „üzenő füzet” a
hajó előcsarnokában volt kifüggesztve, szerepelt benne az összes utas
kabinszáma, hogy ha valaki elhagyta a hajót, beírhassa a nevét. Esténként a
tisztek ennek alapján ellenőrizhették, ki nem tért még vissza a fedélzetre. így
tudták megakadályozni azt, hogy a hajó anélkül folytassa útját, hogy mindenki ne
tért volna vissza.
– Még két napot töltünk itt – mondta Michael. – Addig biztosan előkerül,
mármint a te Faye-ed, s mindent megmagyaráz.
– Igazad lehet. Már azt sem tudom, hol áll a fejem. – Richard nem túlzott. A
Faye miatt érzett valódi aggodalom és a fojtott düh viaskodott benne. Faye-nek
tudnia kellene, mit érez!
Még arra sem volt ideje, hogy a farmert és a pólót, amit este magára kapott, a
kapitányi uniformisra cserélje, amikor türelmetlenül kopogtattak az ajtaján.
Még mielőtt megszólalhatott volna, feltépték az ajtót. Egy hízásra hajlamos,
szimpatikus férfiú állt a kabin közepén, s figyelmes zöld szeme ide-oda cikázott
Richard és Michael között. Aztán a fehér egyenruhát viselő Michael felé fordult.
– Azt hiszem, maga itt a kapitány – nyújtotta a kezét. – John Burton vagyok,
Faye apja.
Richard felállt. – Én vagyok Richard Coburg kapitány, uram – mondta
udvariasan. – Sajnálom, hogy nem volt időm átöltözni. Ő pedig az első tiszt,
Michael Ryan.
– Örvendek, kapitány. Felőlem nem kell egyenruhában lennie, ha nincs
szolgálatban – válaszolta John. – Hisz így nyilván kényelmesebb, vasalt ing és
kézelő nélkül ebben a hőségben – s letörölte homlokáról a verítéket.
Richard alaposan megnézte magának a férfit, kinek markáns vonásai
határozottan emlékeztettek Faye-re. Különösen a kiálló pofacsontok, de a
csillogó szemek is Faye-re emlékeztették, még akkor is, ha a lányé sokkal
zöldebben ragyogtak.
– A lányom már felébredt? Azt gondoltam, először magát látogatom meg,
kapitány. Bár már elmondta, mi történt, a segítségét szeretném kérni. Van
ugyanis egy tervem.
Richard kénytelen volt félbeszakítani. – Sajnálom, de meg kell mondanom
önnek, Mr. Burton, a lánya tegnap délelőtt tizenegy körül elhagyta a hajót és
azóta nem tért vissza.
John csodálkozva nézett rá. – Ó, ez meglep. A lányom egy kicsit könnyelmű
ugyan, de fogalmam sincs, mi a csuda vonzotta annyira ebben a porfészekben,
hogy ott töltötte az egész éjszakát! – A reptérről a kikötőig jó alaposan megnézte
magának ezt a helyet.
– Boris Nobkow volt a lánya kísérője – tört ki Richardból. – S egyre inkább
hiszem, hogy ez az ember mindenre képes.
– Az az orosz, ugye? És Faye vele ment a partra, pedig előző este egy csomó
pénzt gombolt le róla? – John elcsodálkozott. – Ezt nem értem.
– Én sem, uram, én sem. – Faye apja most először vette észre, mennyire
meggyötört és rosszkedvű az ifjú kapitány.
– A Faye miatti aggodalom nem hagyta aludni, vagy szolgálatban volt? –
kérdezte egyenesen.
– Egész éjjel Faye-t kerestem. Sajnos, minden eredmény nélkül. – Richard
nem látta okát a titkolózásnak. Faye apja előbb-utóbb úgyis megtudja, mi történt
köztük.
– Volt erre valami különös oka, vagy általában minden eltévedt utas után
személyesen kutat? – John Burton ravasz róka volt. Még fel sem tette a kérdést,
előre tudta a választ. És nem volt ellene kifogása. Ellenkezőleg. Meg tudta érteni
a lányát, hogy közel került ehhez az emberhez, aki ilyen fiatalon ekkora karriert
csinált. Céltudatosnak látszik, s ráadásul jól is néz ki, igazán szimpatikus –
állapította meg John elégedetten.
– Szeretem a lányát, Mr. Burton. Ezért kerestem, és ezért nem értek egyáltalán
semmit. – Érzékeny, keskeny arca megbántott kifejezést öltött. Borús fellegek
árnyékolták szemét, mellyel segélykérően nézte John Burtont.
– És Faye? Szereti magát ő is, vagy csak a szokásos kisded játékait játssza? –
tette fel a kérdést kertelés nélkül John. Ezzel az emberrel lehet beszélni.
Őszintének látszik.
– Azt mondta, szeret, uram. És én hiszek neki. Csak most egyáltalán nem
tudom, mit hihetek – Richard lehorgasztotta a fejét.
John felállt a fotelból és vigasztalón Richard vállára tette a kezét.
– Semmi ok a pánikra, fiam, ó bocsánat, kapitány. Én ismerem Faye-t. Ha azt
mondja egy férfinak, hogy szereti, akkor szereti is. És miután rettentően
következetes nőszemély, nem tölti más karjában az éjszakát. Ez a lehetőség tehát
kiesik. Higgyen egy tapasztalt apának!
Richard hálásan nézett rá. – Akkor tehát biztosan történt valami.
– Meg fogjuk tudni, vagyis én meg fogom tudni. Maga pedig vegyen be egy
aszpirint és feküdjön le. Én majd előkerítem. – John hangja úgy csengett, mint
egy őrmesteré. De hát hozzá is volt szokva a parancsoláshoz. Eszébe sem jutott,
hogy annak a hajónak a kapitányával beszél, amely vendégül látja. Számára
Richard Coburg pusztán egy szimpatikus fiatalember volt, aki szerelmes a
lányába. Ráadásul az első, akit ő is el tudna fogadni.
– Képtelen lennék most aludni, Mr. Burton. Kérem, hadd segítsek önnek. –
Most az első tiszt szólt közbe, aki egész idáig hallgatott. – Úgy vélem, meg
kellene fogadnia Mr. Burton tanácsát, kapitány – mondta hivatalos hangnemben.
– Ha megengedi, a rendelkezésére állok, Mr. Burton.
Richard sokkal förtelmesebben érezte magát, mint az kívülről látszott. Szemei
előtt fényes karikák villództak. Halálosan kimerült volt. Ebben az állapotban
úgysem lenne hasznára senkinek – ismerte be magának.
– Rendben, Mike. Alszom pár órát, vagy legalábbis megpróbálom. De azonnal
ébresszetek fel, ha történt valami – mondta erőtlenül. Mikor felállt, forgott vele a
szoba. Három átvirrasztott éjszaka után ez egyáltalán nem volt csoda.
– Természetesen, uram. – Michael Ryan idegenek jelenlétében megtartotta a
szolgálati hangnemet. Végül is Richard a kapitánya, még ha egyébként barátok
is.
– Menjünk, fiatal barátom! Maga pedig aludja ki magát, kapitány. Később
találkozunk. – John Burton kitessékelte az első tisztet a kabinból és együtt
indultak útnak, hogy megkeressék Faye-t.

Körülbelül ugyanabban az időben, amikor John Burton belépett a kapitány

kabinjába, ébredt fel Faye egy koszos kis szállodai szobában. Percekbe telt, míg
magához tért, de még így sem emlékezett rá, hol van és hogy is került ide. A
behúzott zsalu félhomályában szemügyre vette a szoba szegényes berendezését,
mely egy féllábú komódból, egy polcból és az ágyból állt, ahol feküdt.
Elszörnyedve pattant fel. Meg akarta nézni, hány óra van, aztán eszébe jutott,
hogy Boris az óráját is elnyerte.
Boris Nobkow! Apránként összeszedte emlékezetének morzsáiból, hogy mi
történt előző nap: rengeteget ivott, az biztos. A vacsoránál megittak két üveg
pezsgőt, erre még emlékezett, de aztán filmszakadás… És most itt fekszik egy
több mint kétes küllemű szoba dohos ágyában, ráadásul meztelenül! Csakis az
orosz cipelhette ide! Csak nem visszaélt a helyzettel? Faye körülnézett. Látszott,
hogy csak egyedül aludt az ágyban, s ettől megnyugodott. A párnán ugyanis nem
érezte azt a bizonyos büdös hajlakkot.
Óvatosan, két kezére támaszkodva lassan kimászott az ágyból. Feje
méhkasként zúgott. Tapogatózva az ablakhoz ment, s kinézett a zsalun. Világos
nappal volt. Felsóhajtott. Aztán összeszedte a szobában szanaszét heverő ruháit,
felöltözött, mert hiába kereste a fürdőszobát, vagy legalább egy mosdót. Na, szép
kis szálloda!
Egyre csak az járt az eszében, hogy amilyen gyorsan lehet, el kell tűnnie
innen. Az ajtóhoz lépett, de meghökkenve tapasztalta, hogy az zárva van.
Telefont pedig sehol sem látott,
Egy pillanatra pánik kezdte kerülgetni. De összeszedte magát, s elhatározta,
hogy nem hagyja annyiban. Kitámasztotta a zsalut, s kinyitotta az ablakot. így
legalább friss levegő áramlott be a szobába, mely most, nappali fényben, még
borzalmasabbnak tűnt.
Faye kihajolt. Megkönnyebbülten állapította meg, hogy szerencsére csak a
második emeleten van. Az ablak pedig az épület hátsó frontjára nyílik. A belső
udvaron tárolták a szemetet, egy pár tyúk és kecske turkált a halomban.
Faye kiült az ablakpárkányra és kilógatta a lábait. Megpróbálta felmérni a
távolságot az ablak és a föld között: úgy három-négy méterre saccolta. Óvatosan
lejjebb ereszkedett, mígnem meg tudott kapaszkodni egy kis kiszögellésben.
Onnan már könnyedén leugorhatott.
No, ez megvolna! Most már csak egy taxit kell kerítenie, hogy a kikötőbe
mehessen. Megkerülte a házat, és egy szűk kis mellékutcán találta magát. St.
John szegénynegyede lehetett. Minden bűzlött a halhulladéktól és a rothadó
gyümölcsöktől.
Faye épp meg akart állítani egy arra haladó járókelőt, hogy megkérdezze, hol
kaphat taxit, amikor észrevette Borist, aki egy mindössze két asztalból és néhány
székből álló teraszon ücsörgött fehér öltönyében, és a legnagyobb lelki
nyugalommal reggelizett. Egy csésze kávé volt előtte, s egy átlátszó folyadékkal
teli pohár, amiből Faye sejtette, hogy már megint pálinkát vagy fehér rumot
iszik. Nagyon elégedettnek látszott. Faye-t a hányinger kerülgette ettől a
nyugalomtól. Legszívesebben odarohant volna, hogy felpofozza.
Aztán mégis a menekülést választotta. Ettől a Boristól minden kitelik. Ki
tudja, most is mit forgat széles panamakalapja alatt. Mindenesetre ő volt a bűnös
abban, hogy az éjszakát nem a hajón, hanem ebben a lebujban töltötte. Csak ő
tudja, hogyan kerültek ide. És ő volt az is, aki levetkőztette és ágyba dugta. Ezen
a ponton Faye elhatározta, hogy ezt még megbosszulja. Így még soha senki nem
bánt vele, a legkevésbé egy kétes hírű hamiskártyás. De a bosszú még ráér! Most
csak Richardot szerette volna viszontlátni, hogy mindent elmondhasson neki. Le
akart tusolni, hogy megszabaduljon a ráragadt mocsoktól, de legfőképp hogy
tiszta fejjel tudjon gondolkodni.
Futott pár métert, amikor észrevett egy szabad taxit. Gyorsan beszállt. – A
kikötőbe! – utasította a sofőrt, akinek kocsija nem sokban különbözött a szállodai
szobától.
Jó időbe telt, míg beindult az autó, de aztán minden probléma nélkül
keresztülvergődtek a városon. Faye csak a kikötő bejáratánál vette észre, hogy
nincs nála a táskája, amiben a pénze volt.
A Lady Diana jó néhány mérföldre horgonyzott a parttól. Faye
megmagyarázta a helyzetet a sofőrnek, aki nem látszott túlságosan
elkeseredettnek. Kézzel-lábbal mutogatta Faye-nek, hogy ideje bőségesen van,
megvárja, míg valahogy a pénzéhez jut. Szemére húzta a kalapját és
kényelmesen hátradőlt.
Faye kiszállt, s kutatva nézett körül. Szereznie kell egy csónakot, aztán vissza
a pénzzel a taxihoz – micsoda marhaság! Ráadásul macskajajosan.
Azon gondolkodott, van-e más lehetőség, amikor nem akart hinni a szemének.
A hajó egyik mentőcsónakja közeledett. Az első tiszt szállt ki belőle és – az apja!
Faye felkiáltott. Apja már nem először lepte meg, de hogy most faképnél hagyta
az irodát és utánarepült, annak komoly oka lehet. És azt is sejtette, mi lehet ez.
Furdalni kezdte a lelkiismeret. De szembe kell néznie apjával, s el kell
mesélnie határtalan könnyelműségét, s azt a negyedmilliós veszteséget.
– Apa! Szia, apa! Ó, istenem, mennyire örülök, hogy itt vagy! – tört ki belőle,
mikor közelebb kerültek egymáshoz.
John átölelte a lányát. – Faye, kicsikém! Hol voltál egész éjjel? Mindenki
érted aggódik a hajón, rólam nem is beszélve!
– Hosszú – kezdte Faye. Aztán hozzáfűzte: – Majd később elmondom. Még
soha nem örültem neked ennyire, apa! Hogyhogy itt vagy?
Az első tiszt kicsit távolabbról figyelte a jelenetet. Rettenetesen
megkönnyebbült, mikor megpillantotta Faye-t. Hát még Richard, ha megtudja…
– A kapitány, aki szemmel láthatóan közel áll hozzád, hívott fel. Elcsíptem a
legközelebbi repülőt és most itt vagyok – magyarázta John meghökkent
lányának.
– Richard felhívott? De hát az ég szerelmére, miért?
– Mert kötelességtudó embernek látszik, és mert nem igazán helyesli, ha egy
hamiskártyás hatalmas összegeket gombol le az utasokról. És akkor még nem
beszéltem a Tiffany-óráról és a gyémánt nyakékről – válaszolta John
tárgyilagosan. – Az az ember szimpatikus nekem, komolyan veszi a hivatását, s
szemmel láthatóan téged is, kedvesem, bár nem vagyok benne biztos, hogy
megérdemled.
Faye odasimult az apjához. – Ne most, apa, kérlek. Várd meg, míg mindent
elmondok. Aztán még mindig leszidhatsz. Tudom, hogy őrülten viselkedtem. De
most, hogy itt vagy, ez többé nem fordul elő.
John Burton kifizette a taxit, aztán beszálltak a motorcsónakba. – Hol van
Richard – kérdezte Faye az első tisztet. Minél előbb találkozni akart vele.
– Ágyba küldtük. Úgy nézett ki, mint egy kisértet, s ebben te vagy a ludas,
Faye. Hagyd őt aludni. Ha felébred, elsőként úgyis téged keres majd – válaszolt
Mike helyett John.
Michael Ryan egyetértően bólintott. – Á kapitánynak muszáj aludnia.
Egyébként nagyon aggódott már önért.
– Igazán sajnálom, de magam sem tudom, mi történt.
– Hát ahogy kinézel, biztosan többet ittál, mint ifjú hölgyeknek illene – feddte
meg John. – Azt hittem, ennél több eszed van, Faye. – A szidásnál azonban
nagyobb volt benne a megkönnyebbülés, hogy épen, egészségesen talált rá a
lányára. Csak a rend kedvéért volt szükség erre a kis prédikációra, s remélte,
hogy jön majd egyszer egy férfi, aki átveszi ezt az ő válláról. S ez a Richard
Coburg igazán alkalmasnak látszik erre…
– Apa, hadd fürödjék meg. És át akarok öltözni. Egy óra múlva tipp-topp
leszek – ígérte meg Faye, mikor a fedélzetre léptek. Végre biztonságos
menedékben érezte magát.
– Rendben. Tényleg borzalmasan nézel ki, gyermekem – felelte John. – A
napozóban leszek. Egy lestrapált városi embernek ott a helye ilyen csodás
időben. – Faye kutatva nézett apjára. John egyáltalán nem látszott dühösnek.
 – Akkor viszlát, apa. Mindig is tudtam, hogy te vagy a világon a legklasszabb
apa – mondta mosolyogva, s eltűnt a kabinja irányában.

Boris Nobkow még mindig a kávéházban ücsörgött. Bár ő is túl sokat ivott az
este, már a második pohár fehér rumot vette magához. Úgy látszott, ő jobban
bírta az italt, mint Faye.
Új tervén törte a fejét, amely ha sikerül, egyetlen éjszaka alatt dúsgazdaggá
teheti. Arra gondolt, hogy legutóbb tényleg jó lapjai voltak: az utóbbi 24 órában
egy negyedmillió boldog tulajdonosának mondhatta magát, azonkívül elnyert egy
órát, ami sok ezret érhet, nem is szólva a nyakékről.
Az adu ász azonban, amit ezúttal a kabátujjában tartott, maga Faye volt. Előző
este szándékosan itatta le, bár először csak a vágy munkálkodott benne, ám amint
egyre többet ivott, a cél is megváltozott.
Amikor Faye úgy éjféltájban már majdnem leesett a székéről, Boris
karonfogta és elcipelte abba a szállóba, amit korábbról már jól ismert. Valaha
garniszálló volt, de befuccsolt. Itt aztán biztosan senki nem fogja keresni Faye-t,
mert abban biztos volt, hogy már keresik, főleg a kapitány.
Miután megegyezett a korrupt portással, felhurcolta a szobába, levetkőztette, s
őszinte sajnálattal vette tudomásul, hogy ez a gyönyörű test nem lehet az övé.
Ágyba dugta tehát, aztán ő is visszavonult. Kora reggel ébredt. Még
félálomban egy hatalmas ötlet kezdett körvonalazódni fejében.
Faye Burton a hatalmában van. S az apja milliomos! Bizonyára épen,
egészségesen szeretné visszakapni a lányát. Ám ennek ára van! Most, a második
pohárnál is egyre ez forgott az agyában. Már milliomosnak képzelte magát, ám
félt is a lehetséges következményektől. John Burton nem az az ember, akit
könnyedén meg lehet zsarolni.
Szomorúan csóválta a fejét. – Ez nem megy, Boris – mormolta maga elé. –
Túl nagy falat neked. – Az ötlet ugyan ragyogó, de nincs bátorsága kivitelezni.
Visszaviszi tehát a lányt a hajóra, s úgy állítja be a dolgot, mintha ő mentette
volna meg az életét, amikor a részeg Faye-t biztos helyre vitte. Így legalább
hálásak lesznek neki.
Boris fizetett, s kissé letörve ment vissza a szállodába, ahol szerinte Faye még
mindig az igazak álmát alussza. Felment a rozoga lépcsőn, kinyitotta az ajtót, de
csak az üres ágyat találta a szobában. Faye-nek nyoma veszett.
Boris oroszul, sőt több más nyelven is hatalmasat káromkodott. Ez az átkozott
boszorkány! Ezek szerint túlságosan alábecsülte. Biztosan kiugrott az ablakon, s
már rég a hajón van. Ez pedig semmi jót nem jelent!
Legszívesebben vissza sem ment volna a hajóra, viszont ott volt a széfben a
negyedmillió, s a többi zsákmány. És ez éppen elég ok volt arra, hogy legyőzze
gátlásait. Elindult hát. Talán még elhiszik a meséjét, s akkor nem lesz semmi
gond.
Magában már formálgatta történetecskéjét, melyet majd az utasoknak és a
kapitánynak előad, s ez a történet egy öntudatlanságig részeg lányról szólt, akit –
saját kényelméről is lemondva – akarattalan bábként a sziget egyetlen szabad
szállodájába cipelt, hogy kipihenhesse mámorát. Ő maga az utcán töltötte az
éjszakát, mire fáradozása jutalmául Faye otthagyta, s megszökött.
Igen, ez a sztori eléggé hihető! A kikötőbe ment, s egy halászcsónakon a
hajóhoz vitette magát. Vigyorogva lépett a fedélzetre, és mindenkinek, akibe
csak belebotlott, elmesélte a történetet. Ebéd előtt már mindenki tudta, hogy a
New York-i milliomos szépséges leánya mélyen a pohár fenekére nézett előző
este, s valószínűleg ugyancsak pórul járt volna, ha nincs vele Boris Nobkow.
Déltájban már John Burtonhöz is eljutott ez a változat. Ádázul nevetett maga
elé. Tulajdonképpen még aznap vissza akart térni New Yorkba, de most úgy
döntött, a fedélzetmester irodájából telefonál, hogy csak egy hét múlva várják.
Ez az orosz olyan, mint egy angolna! Még nem tudom, hogy, de megfizetek
neki! Ráadásul tetszik is itt, a hajón! Szerencsére akadt egy üres kabin. Egy hét a
tiszta tengeri levegőn, jókat enni, s nem csinálni semmit – John Burton már nem
is emlékezett rá, mikor engedhette meg ezt magának utoljára. Mellékesen pedig,
lesz alkalma egy kicsit közelebb kerülni a kapitányhoz, aki szemmel láthatóan
annyira fontos Faye-nek.
John tisztában volt azzal, hogy a lánya, ígérete ellenére, nem lesz egy óra
múlva a napozóban. Nagyjából azt is tudta, hol lesz.

Faye valóban letusolt, azután magára kapott egy könnyű fehér ruhát, s úgy
ahogy volt, Richardhoz sietett. Miután kopogtatására nem kapott választ,
egyszerűen belépett. Richard aludt, mint egy mormota. Se a simogatásaira, sem a
csókjaira nem reagált. Faye erre levetkőzött és mellé feküdt. Szorosan hozzábújt
és csendesen figyelte.
Arcát a férfi meztelen mellére tehette, s hallgatta szívverését. Richard
álmában érthetetlen szavakat motyogott, de egyszer mintha az ő nevét is
említette volna.
– Én vagyok az, Rick. És többet sehova nem megyek nélküled – súgta a
fülébe a lány.
Miután még negyedóra múlva sem sikerült lelket vernie belé, s mert
borzasztóan kívánta, félretette minden tartózkodását. A férfi mellbimbóit
csókolgatta, míg Richard végre megmozdult.
Faye szájon csókolta, először gyengéden, aztán egyre hevesebben.
– Drágám, ébredj már föl! Úgy vágyom rád. – Végre valahára Richard
átölelte.
– Faye, ébren vagyok vagy álmodom?
– Én vagyok az, Richard, de te csak alszol és alszol, és nem is törődsz velem –
húzta a férfit.
– Hol voltál? Úgy aggódtam miattad…
– Később, drágám, később. Most csak csókolj! Huszonnégy órája nem
éreztem a szádat. – Faye immár egészen rajta feküdt. Richard félig kábultan az
altatótól, melyet végső elkeseredésében bekapott, hogy legalább pár órácskát
aludni bírjon, magához húzta. Érezte a meztelen, forró testet, és semmi nem volt
ennél fontosabb. Kissé eltolta magától Faye-t, hogy figyelmesen nézhesse az
arcát. – Minden rendben, Faye? – kérdezte, mielőtt megcsókolta volna. Faye alig
észrevehetően bólintott, s mohón megnyalta az ajkát. Keze végigsiklott a férfi
széles vállán, mellén, ujjaival mellbimbóit becézgette, s izmos hasát. Richard
felnyögött. – Ne hagyd abba, kedvesem – kérlelte a lányt, aki addig simogatta
ágyékát, míg nem érezte megnövekedett férfiasságát.
Még mindig végignyúlt a férfi testén, s Richard nem engedte, hogy
változtasson ezen a helyzetén. Lábával szorosan magához húzta a lány csípőjét.
Faye mozdulatlan maradt, élvezte szoros közelségét, bőrét. Szívük azonos
ritmusban vert.
Richard végigsimította a lány hátát, egészen a fenekéig. Gyengéden
masszírozta, de ezek a puha érintések is elektromos szikrákat pattintottak ki
Faye-ben. Richard kissé felemelte Faye popsiját, hogy mozoghasson. Faye érezte
hasa alatt a lüktető férfitagot, és eszeveszetten vágyott rá, hogy magába
fogadhassa. Ezt meg is mondta; a gyengéd, vágyakozó szavak egyre jobban
csigázták a férfi hevét. Széthúzta a lány combjait, s óvatosan beléhatolt.
Faye felsikoltott a gyönyörtől, s kinyújtózott, hogy minél jobban érezze a
férfit minden porcikájával. Richard keze most Faye csípőjét markolta. Faye lassú
mozgásba kezdett. Teste ellenállás nélkül követett mindent, amit a férfi keze
diktált, mozgása egyre gyorsult, ahogy Richard keze kívánta.
Megvadultak, szenvedélyük egyre többet és többet akart egymástól. Faye csak
Richard vágyát akarta az eszméletlenségig fokozni, ám mesterkedése saját
vágyát is a csúcsig röpítette. Felegyenesedett, hátrafeszítette testét, mellei
pattanásig feszültek, s egyre gyorsabb iramban mozgott.
Richard arcáról leolvasta a vad szenvedélyt s a teljes odaadást. A jól ismert
szemek sötét antracitszínt vettek föl, pupillája kitágult, szája fájdalmasnak tetsző
kiáltásra nyúlt. Ő is felült, szorosan magához rántotta Faye-t. Ez a mozdulat volt
a csúcs. Faye felkiáltott a gyönyörtől, hátravetette a fejét, s Richard is elérte ezt a
csúcsot. Hevesen megremegett, hátrahanyatlott, de anélkül, hogy elengedte volna
a lányt, aki követte őt, míg arcuk ismét össze nem ért. – Hihetetlen volt, drágám,
szebb volt, mint először. Egyszerűen fantasztikus vagy – mondta Richard.
– Csak veled. Teljesen megőrjítesz. Azt hiszem, egészen beléd habarodtam.
Nem tudom az életet elképzelni nélküled. Az utolsó huszonnégy óra
bebizonyította ezt.
Richard a gyönyör ködéből lassan visszatért a földre. Mindent elmeséltetett
Faye-jel, aki nem is hallgatott el semmit.
– Az az átkozott pasas! – sziszegte Richard a fogai között.
– Biztos vagy benne, hogy nyugton hagyott, amikor ágyba cipelt?
– Biztos, drágám. Nyugodt lehetsz. Haragszol rám?
Richard magához húzta. – Ugyan, hogyan is haragudhatnék? De meg kell
ígérned, hogy távol tartod magad ettől a Nobkowtól. Ha arra gondolok, mi
történhetett volna…
Faye megcsókolta. – Nem történt semmi. Itt vagyok nálad, apa is megjött…
Ó, apa! Csak meg akartam fürödni, aztán beszélni vele, s ennek már több órája!
Elnevették magukat. Faye ismerte az apját, s tudta, hogy ezúttal is meg fog
neki bocsátani. Egyszerűen elmondja neki, hogy annál a férfinál volt, akit szeret.
 – Ne várakoztasd tovább – figyelmeztette Richard. – Legalább nekem is lesz
egy kis időm, hogy visszaváltozzak kapitánnyá.

Letusoltak. Richard a hajóhídra ment, Faye pedig megkereste az apját. Még

nedves haját lófarokba kötötte, mely minden lépésénél meglibbent. Boldog
arcával, csillogó szemével sokkal fiatalabbnak látszott koránál, egyszerű kis
fehér ruhájában, széles lakkövével úgy nézett ki, mint egy bakfis.
Tánclépésekkel ment a napozóba, ahol meglelte apját, aki békésen szunyókált
egy nyugágyban. Csak egy fürdőnadrág volt rajta.
– Jól vagy, apa? Ne haragudj, hogy megvárattalak. – Apja fölé hajolt és
megpuszilta. – Az utazás további részében legyünk együtt. Jó lesz az neked is,
nekem is.
John Burton feltette a napszemüvegét és tetőtől talpig végigmérte a lányát. –
Csodálatos, mire képes a szerelem. Két órával ezelőtt még úgy néztél ki, mint
egy mosogatórongy.
– És most? – Faye boldogan mosolygott.
– Most? Mint egy szerelmes diáklány. Nem mint egy nagyvilági dáma, aki
negyedmilliót húzott ki az apja zsebéből – felelte John, de azért ő is mosolygott.
– Borzasztóan sajnálom, apa. Ez a Boris átkozottul jól játszik. Én meg azt
gondoltam, tőled megtanultam minden lehetséges trükköt. Annyira biztos voltam
magamban. – Faye-t tényleg furdalta a lelkiismeret. – Azt is tudod, hogy azt a
csodás Tiffany-órát és a gyémánt nyakéket is eljátszottam?
– Tudom. És elhatároztam, hogy mindent visszanyerek. Többek között ezért is
maradtam itt a hajón. Meg azért, mert tetszik nekem ez a gőzös, s mert egy kicsit
közelebbről meg akarom szemlélni ezt a kapitányt, aki ennyire lenyűgözött
téged. – John Burton elégedettnek látszott, s ennek Faye őszintén örült. Az
apjával még vidámabb lesz az út, túl azon, hogy az öregnek is jót tesz egy kis
kikapcsolódás. Leguggolt a nyugágy mellé. – Ez csodás, papa. Nagyon örülök!
De hogy akarod visszanyerni a pénzünket? Ezt a Borist nem lehet legyőzni…
– Neked nem, az már kiderült. De én még eddig mindenkivel elbántam. És
nekem is megvannak a magam kis trükkjeim, Faye. Nem leszek szívbajos, be is
dobom ezeket, légy nyugodt… – John már előre örült az alkalomnak, hogy
szorítóba léphet az orosszal. Kacsintott egyet a lányára.
– Ülj ide mellém! Azt hiszem, van még mesélnivalód.
Faye odahúzott egy nyugágyat s letelepedett. Combjáig felhúzta a szoknyáját,
hogy a nap érhesse a lábát, s feje mögött összefonta a karját.
– Mire gondolsz, apa? – kérdezte ártatlanul. – Hisz már minden ballépésemről
tudsz.
– És nincs semmi más? Nem bukkant fel egy újabb hím? – John sem hagyta
magát.
– De igen, apa. Bár nem igazán tudom, mit mondhatnék erről. Egyszerűen
megtörtént, tudod, hogy nem állt a szándékomban ilyesmi, s a következmények
sem voltak előre láthatóak. Mindenesetre teljesen letaglózott. – Megcsuklott a
hangja.
John Burton megköszörülte a torkát. – Fogadok, hogy a kapitányról van szó.
 – Természetesen, apa. Ki másról? – Faye olyan hangosan beszélt, hogy
néhány utas feléjük fordult.
– Nos, van néhány férfi ezen a hajón rajta kívül is. És idáig még egyetlen szót
sem beszéltünk a love storyjaidról, ha nem tévedek. Beleeshettél volna akár abba
bájgúnár oroszba is – froclizta John.
– Ugyan, apa, nincs ízlésficamom. És különben is, Boris legalább
ötvenéves…
– Köszönöm a bókot, Faye. Ha jól emlékszem, már rég elmúltam annyi… –
John persze maga is nevetett ezen, de tudatosan piszkálta a lányát, hogy mondjon
már el végre mindent.
– Tehát – kezdte Faye. – A repülőn ismertem meg Richardot, bár akkor még
fogalmam sem volt, ki ő. De már akkor is nagyon vonzónak találtam.
– Azt el is hiszem. Nagyon jól fest, sőt, be kell vallanom, túlságosan is.
– Ühüm. És gyengéd, szerető, figyelmes, és ami a legfőbb, még egyetlen
másodpercig sem unatkoztam a társaságában – sorolta Faye olyan lelkesedéssel,
hogy apja hangosan elnevette magát.
– Ez aztán valami, nem igaz, drágám? Hisz mindenki tudja, mennyire tudsz
unatkozni…
– Azt azért nem vitathatod, hogy New York tele van unalmasnál unalmasabb
emberekkel. És az ottani férfiak mind egyformák.
– De Richard persze teljesen más. Igaz?
– Pontosan. Apa, úgysem tudsz felidegesíteni. Vedd tudomásul, hogy a lányod
végre megtalálta azt a férfit, akit szeret. Ennyi. Nincs mit többet beszélni erről.
Szeretem Richardot, és tudod, hogy eddig meglehetősen óvatosan bántam ezzel a
kifejezéssel.
John egyetértően bólintott. – így van. Soha nem beszéltél még így egyetlen
férfiról sem, és az érzelmeidről sem.
– Hogyan is beszélhettem volna? Csak mióta itt vagyok, tudom, mi a szerelem
– felelte Faye, és szeme sötétzölden ragyogott.
John megfenyegette az ujjával. – Fogadok, hogy már első éjszaka mindennek
utána is jártál – kuncogott.
– Ugyan apa, ne legyenek skrupulusaid! Ismersz, nem? Most azonban komoly
a dolog. – Faye elkapta apja kezét és hálásan megsimogatta. Örült ennek a
beszélgetésnek, mert végre elmondhatta valakinek, mit érez.
– Na, akkor minden világos. Vagy tévednék? – kérdezte John.
– Hát, nem éppen, apa. Richard ugyan minden alkalommal elmondja, hogy
szeret, de a jövőről még egyetlen árva szót sem ejtett. – Faye hangja kissé
szomorkásán csengett. Napok óta várt arra, hogy Richard végre kinyilvánítsa:
feleségül akarja venni. Faye nem is sejtette, hogy Richard fél a házasságról
beszélni, mert nem tudja egykönnyen megemészteni, hogy egy multimilliomos
lányával van dolga.
John Burton számára azonban épp a fiatal kapitány tartózkodása volt a végső
bizonyíték, hogy Richard körül minden rendben van. Mert John természetesen
minden egyes alkalommal, valahányszor Faye körül megjelent egy újabb
karrierre vágyó ifjú titán, résen volt. New Yorkban Faye többnek számított, mint
egyszerűen egy jó parti, és John nem azért kulizott egész életén át, hogy egy
senkiházi üljön bele a milliók közepébe. Az a férfi, aki végül majd megkapja
Faye-t, saját maga is legyen valaki! Ez volt John legfőbb elvárása. Elvégre ő
sem kapott semmit ingyen!
– Miért nem elég neked az, ha Richard csak a szerelemről beszél? Miről
beszélhetne még, ha te így is elégedett vagy?
– A házasságról, például – válaszolta a lánya. – Nem természetes az, hogy az
ember házasságra gondol, ha szerelmes?
John harsányan felnevetett. Pont az ő lánya akar a házasság biztos révébe
kerülni? Pont ő?! Aki egyetlen alkalmat sem szalasztott el eddig, hogy lejárassa a
házasság intézményét, pont ő akar feleség lenni és ráadásul ilyen gyorsan?…
– Az én időmben még így volt – felelte még mindig nevetve.
– De ha a te korábbi értekezéseidre gondolok, ma már túlhaladott ez a nézet.
A múltkorában is meglehetős utálattal beszéltél egy lehetséges házasságról.
– Az még Richard előtt volt. Most egy kicsit másként látok mindent.
John örült lánya átváltozásának. Mintha elfújták volna olykor meglehetősen
blazírt viselkedésmódját. Most végre igazi nő, hús-vér ember, olyan igényekkel,
amit a világ összes pénze sem tud ellensúlyozni. – Csodálatos, Faye! Végre úgy
viselkedsz, mint egy normális nő. És mert te az én lányom vagy, azt tanácsolom,
ragadd magadhoz a kezdeményezést. Menj oda Richardhoz, és tégy neki
házassági ajánlatot. Azt is hozzáteheted, hogy a beleegyezésemet már
megkaptad.
– Lehetetlen vagy, apa – keseredett el Faye. – Még azt hinné az ember, hogy
mindenáron azt akarod, hogy végre bekösse valaki a fejem.
– Nem is volna rossz, Faye, valóban nem. De természetesen csak akkor menj
férjhez, ha valóban akarod. Tudod jól, nem szeretnélek elveszíteni, de az még
rosszabb, ha savanyú vénlány maradsz…
– De apa – Johnnak csak sikerült feldühítenie Faye-t. – Hogy mondhatsz
ilyet? Nagyon jól tudod, hogy bármelyik férfit megkaphatom, ha akarom.
– Igen? Akkor menj, és bizonyítsd be! A te Richardod a kapitányi hídon van.
Fogadok mindenben, amit tegnapelőtt elvesztettél, hogy nincs bátorságod
megkérni a kezét. – John láthatólag jól szórakozott, míg Faye egyre dühösebb
lett. Felpattant a nyugágyból.
– Áll a fogadás, apa! – felelte felszegett állal és villogó tekintettel. – Most
odamegyek és megteszem.
– Lássuk – bátorította a lányát John. – Ja, és add át üdvözletemet. –
mosolyogva nézte Faye-t, aki meg-meglibbenő lófarkával rohant le a fedélzetről.
Olyan szívesen lett volna jelen, amikor megkéri Richard kezét… De persze így is
tudta, mi lesz Richard válasza.

Faye szabályosan beesett a kapitányi hídra. Ide egyébként csak akkor lehetett
belépni, ha a kapitány vagy az első tiszt kifejezetten meghívott valakit. Faye
azonban most mit sem törődött az előírásokkal. Berontott az üvegfalú helyiségbe,
ahol Richard és Michael a térképek fölé görnyedt.
 – Rick! Beszélnem kell veled! – kiáltotta.
Richard megfordult. Faye csodálatosan nézett ki. Arcán izgatottság
tükröződött, néhány tincs kiszabadult a hajából és belelógott felhevült arcába.
Richard nem tudta, mire vélje jókedvét.
– Állok rendelkezésedre. Csak öt percet várj még, aztán együtt ebédelhetünk.
– Nem tudok várni, Richard – válaszolta türelmetlenül a lány. – Most azonnal
akarlak megkérdezni.
Richard megdöbbent Faye hevességén. – Mi olyan sürgős, ami nem ér rá öt
percet? – kérdezte. Tudta, hogy Mike és a többiek mindent hallanak, de nem
érdekelte. Semmi nem volt olyan fontos, mint Faye.
Villogó szemekkel álltak egymással szemben. Faye érthetően és világosan
megkérdezte: – Azt akarom tudni, elveszel-e feleségül?
Nemcsak Richardban rekedt benne a szó. Michael elfordult, hogy ne lássák
mosolyát, a többi tiszt pedig feszülten várta a választ.
Richard végre felfogta, mit is kérdezett Faye. Egyetlen ugrással Faye-nél
termett, s átölelte. Válla fölött végignézett a tiszteken: – Faye, három tanú előtt
válaszolom, természetesen feleségül veszlek. Akár ma vagy holnap. Mint a hajó
kapitánya, én is összeadhatom magunkat. Bár elég ritkák a hajón kötött
házasságok, azért időnként előfordul…
Faye felnézett rá. – Ne tarts hosszú beszédet, kapitány! Mondj egyszerűen
igent!
– Igen, igen és még egyszer igen! Természetesen elveszlek. Az első pillanattól
kezdve ezt akarom…
– Már megint papolsz! Akkor miért nem mondtad?
– Mert féltem a válaszodtól, drágám! Azt hittem, megütközöl rajta, ha egy
egyszerű kapitány akar feleségnek – válaszolta Richard és megcsókolta.
– Micsoda marhaság – morogta Faye. – Három napja várom, hogy megkérj, s
te nem szólsz semmit.
– De te megtetted, s én nagyon hálás vagyok ezért – azzal Richard odaintette
magához Michaelt. – Mike, mik az első tiszt kötelességei?
Mike egész litániát sorolt fel. Végül monoton hangon befejezte: – …és
helyettesíteni a kapitányt, ha az valamilyen okból indiszponált. Vészhelyzetben a
kapitány összes kötelessége és joga az első tisztre száll.
– Te mondtad. Ezt akartam hallani. A kapitány azonnali hatállyal
indiszponáltnak jelenti magát. Mert egyrészt fülig szerelmes, s ezért nem
beszámítható, másrészt gondoskodnia kell az esküvői előkészületekről,
harmadrészt azonnal meg kell kérnie menyasszonya kezét. Mike, kérem,
helyettesítsen – jelentette ki Richard a többiek hangos nevetésétől kísérve.
– Rendben. Michael Ryan első tiszt szolgálatra jelentkezik – ment bele a
játékba Mike.
– Apával nem kell beszélned, Richard, legalábbis az esküvőről nem –
magyarázta Faye. – Megkért, adjam át üdvözletét, s azt, hogy semmi kifogása a
házasságunk ellen.
Richard döbbenten nézett rá. – Ez azt jelenti, hogy már meg is kérdezted?
 – Igen, elpanaszoltam neki, hogy nem kérted meg a kezemet – felelte
mosolyogva Faye. – Aztán fogadott velem, hogy képtelen leszek megfordítani a
dolgot, s én megkérni a kezed. De amint látod, vesztett.
– Ti vagytok a legkomikusabb apa és lánya, akivel valaha is találkoztam –
mondta Richard. – És mi volt a tét?
– Minden, amit Nobkow elnyert tőlem. Ma este apa mindent vissza akar
szerezni. Ez lesz az ajándék azért, amiért olyan ügyes voltam, hogy kifogtam azt
az egyetlen férfit, aki még apának is tetszik.

Míg Richard és Faye a napozóba siettek, hogy közöljék Johnnal az örömhírt, a

hajón pillanatok alatt megtudta mindenki, beleértve Boris Nobkowot is.
– Amint hallom, a károsult apja ki akar állni maga ellen, Boris – mondta az
orosznak egy idősebb úr, akivel az étterem felé menet akadtak össze.
– Mi? – sápadt el Boris.
– John Burton a fedélzeten van és meg van róla győződve, hogy könnyedén
visszaszerzi mindazt, amit a lánya elvesztett – felelte a férfi örvendezve. Mint a
többiek, akik már tudtak a dologról, előre élvezte a hihetetlenül izgalmasnak
ígérkező estét.
– Erről én nem tudok. Sem arról, hogy egy bizonyos Mr. Burton a hajón van,
sem a kihívásról – felelte Boris bosszúsan.
– Időben meg fogja tudni, arra mérget vehet.
Mialatt tehát Faye boldogan magyarázta apjának, hogy elvesztette a fogadást,
s John rövid időn belül a kapitány apósa lesz, Boris Nobkow letörten lépett be az
étterembe. Nem derült jobb kedvre akkor sem, amikor Faye a kapitány és egy
idősebb úr kíséretében az asztalhoz lépett.
– John Burton a nevem – mutatkozott be a férfi és helyet foglalt.
– Örvendek. Boris Nobkow vagyok.
John úgy tett, mintha semmit nem mondana neki ez a név. Szívélyes
beszélgetésbe elegyedett Belinda De la Rossával, akit valóban ismert. S nemcsak
a nevét, de volt alkalma a Metropolitanben művészetét is megcsodálnia. Szakmai
dolgokról beszélgettek, különféle operaelőadásokról, s John továbbra is úgy tett,
mintha a kártyás nem is létezne. Dicsérte viszont a felszolgált ínyencségeket, s
megígérte, ha teheti, mindig ezen a hajón fog utazni. – Még akkor is, ha nem te
leszel már a kapitány, Richard – tette még hozzá.
– Mi a csudát csinálnék egyébként? Ez a hivatásom. Matrózként kezdtem, és
boldog vagyok, hogy ilyen fiatalon kapitány lehetek.
– Számomra ez azt jelenti, hogy rugalmas ember vagy, Richard. Hogy képes
vagy keresztülvinni az akaratodat, és nekem ilyen emberekre van szükségem.
Sokszor az az érzésem, hogy csupa pancserral vagyok körülvéve. Olyan szívesen
nyugalomba vonulnék, ha akadna végre valaki, aki pótolni tud.
Faye tekintete ide-oda cikázott apja és Richard között. Richard nagyon
komoly képet vágott: – Nem értek a számítógépekhez – vallotta be.
– Nem is szükséges, fiam. Arra ott vannak a szakemberek. Én a mai napig
sem tudom kezelni ezeket a nyamvadt gépeket, viszont tudom, hogy kell őket
eladni. Csak józan paraszti észre, kitartásra és beleélő képességre van szükség. S
neked ezek megvannak – mondta John boldogan. Számára a dolog ezzel
elintézettnek számított.
– Most inkább ne beszéljünk erről – válaszolta Richard. – Ez az egész túl
gyorsan jött nekem. Inkább élvezzük a napsütést és igyunk a jövendő családi
kapcsolatra, mely oly sokat számít nekem.
– Egyetértek. Te vagy az én emberem! – felelte Faye apja. Aztán, mint derült
égből a villámcsapás, Boris Nobkowhoz fordult, aki egyre fölöslegesebbnek
érezte magát a társaságban. – Egyébként ma este találkozónk van egymással,
kedves uram. Tíz körül várom a kaszinóban…
– Nem is tudom, Mr. Burton. Nem érzem ma túlságosan jól magam. Talán
mert nem aludtam túl sokat az éjjel, míg az ön lányára vigyáztam – felelte Boris.
– Hallottam róla. Viszont ebéd után nyugodtan lefekhet, s alhat egészen
vacsoráig, tisztelt uram. Bizonyára visszanyeri majd az erejét. A tét mindaz, amit
a lányom elvesztett. S én az első kedvező alkalommal meg fogom duplázni.
Tehát nagyon sokat nyerhet tőlem, Mr. Nobkow – magyarázta tárgyilagos
hangon Burton. Szigorúan pillantott ellenfelére, mint aki nem tűr ellentmondást.
Mindenki azt találgatta, mi játszódhat le az oroszban. Ha megduplázza, az azt
jelenti, hogy ez a joviális úr, akiről köztudomású, hogy milliókat keresett már
számítógépekkel, egy félmilliót is veszthet. S ráadásul az órát, meg a collier-t…
Nobkow szeme lázban égett, mint akinek semmi nem túl nagy tét. Bízott
piszkos kis trükkjeiben, amelyek segítségével az évek során egészen jól szinten
tudott maradni. Egy félmillió…
– Állok rendelkezésére, Mr. Burton – felelte szertartásosan. – Pontban tízkor a
kaszinóban leszek.
– Azt el is várom. S hozza magával a dollárokat, amiket elnyert a lányomtól.
És persze az ékszereket… – John ezzel a maga részéről lezártnak tekintette a
témát. Majd ő megmutatja ennek a senkinek! Mert neki is megvoltak ám a maga
trükkjei…

A Lady Diana utasai izgatottan várták az estét. A kaszinóba a krupiékon és a

pincéreken kívül száz vendég fért el. Vagyis majdnem mindenki, feltéve, ha
egymáshoz préselődnek, mint szardíniák a dobozban. Hát most pontosan így
történt.
Alighogy kihozták a desszertet, máris megkezdődött a népvándorlás a kaszinó
felé. Hisz ma este lesz az az összecsapás, amihez képest a legkeményebb
boxmeccs is csak szelíd játék. Mindenki tudta már, hogy félmillió dollár a tét, és
még valami más is… Akad valaki végre, aki a helyére teszi ezt az orosz?
Móresre tanítja valaki?
Alig akadt olyan, aki ne ebben reménykedett volna, főleg azok drukkoltak
ellene, akik már valaha a horgára akadtak.
Ám mégis volt valaki, aki erőteljes hasznot remélt az eseményekből: Edward,
a kaszinó mixere. Régi bútordarab volt ő a hajón, azóta szolgált a bárban, mióta a
hajó első útjára indult. Ezen az estén Edward bukméker-irodát nyitott. Fogadni
lehetett, nyer-e vagy veszít Nobkow a komputer-mágnással szemben? Edward
maga tizenöt dollárt tett Burtonre. Tizenöt éve, mióta a hajón volt, tizenkétszer
volt a vendége Boris, s mindig ő nyert. Miért éppen most veszítene? Az utasok
pontosan így fognak vélekedni, ezért cselekedett Edward másként. Bízott az
ösztöneiben, s úgy érezte, nem fog csalódni.
Gondosan feljegyezte a neveket és a téteket, s elmagyarázta, hogy mindenki,
aki veszít, az vele szemben veszít. Mert alig valószínű, hogy akad még valaki,
aki Burton győzelmére fogadna.
És valóban: százhárom fogadást jegyzett, ebből százan az oroszra tippeltek.
Ezzel szemben Edwardon kívül csak a kapitány és Faye Burton fogadott Johnra.
Edward villámgyorsan kiszámolta, hogy ezen az éjszakán ezer dollárral lesz
gazdagabb, ha bejön a számítása.
A kaszinóban kíváncsi vendégsereg szorongott. Az asztalokat félretolták,
sokan rájuk ültek. A terem közepén egy kis kártyaasztalnál foglalt helyet John
Burton és Boris Nobkow, miután a többiek ünneplésétől kísérve beléptek.
Csönd támadt. A teremben takarékra kapcsolták a világítást, csak a kis asztal
fölött égett a lámpa, mely kifejezetten az asztalt és a két játékost volt hivatva
megvilágítani. Faye és Richard az asztal mellett állt, a többiek betartották az
udvarias, három lépésnyi távolságot.
Az orosz és Faye apja gyorsan megállapodott a szabályokban. Ezúttal is Boris
osztott. John Burton némán játszott. Egyetlen gesztussal, mozdulattal, egyetlen
arcizma rándulásával sem mutatott semmit gondolataiból. Aki látta, azt hihette
volna, csak úgy unalmában kártyázik.
Az asztal közepén viharos sebességgel növekedtek a dollárhalmok.
Egyeseknek láttukra elakadt a lélegzete.
– Mint már mondottam, megduplázom – szólalt meg egy óra multán John
Burton. Egészen idáig normális mederben folyt a parti. A játékosok eldobták
fölösleges lapjaikat és újakat kértek. A nézőközönség mindent láthatott.
Az orosz szemmel láthatóan habozott. A duplázás azt jelentené, hogy az
asztalon heverő negyedmillióból félmillió lesz. Borisnak természetesen volt egy
lapja, ezúttal egy király, a zakója ujjában. Lázasan törte a fejét, hogy ennyi néző
szeme láttára hogyan fogja elővarázsolni onnan. Mintha ezer szempár figyelné!
Kellemetlen szorongás fogta el. Egyszerűen nem kockáztathatja meg, hogy
elveszítse ezt a hatalmas összeget, amihez egyébként soha sem juthatna hozzá!
Most feladni, röviddel a cél előtt?
– Rendben, tartom – felelte halkan, de határozottan. Végül is nem volt más
választása. Még a fedélzetmester sem tudna ennyit kölcsönözni, és ha tudna is,
Boris az életben soha vissza nem tudná fizetni. Ha tehát veszít, nem marad más
hátra, mint gyorsan és őrökre felszívódni.
Boris lassan, alig észrevehetően megmozdította a bal vállát Érezte, hogy a
kártya elindul lefelé. Még pár másodperc és a kezében lesz! És akkor megnyeri a
játszmát. Előbb azonban el kell tüntetnie a fölösleges lapot. Normális
körülmények között ez volt a legkönnyebb feladat… Az orosz néhányszor,
mintha köhögés kínozná, benyúlt a zakója zsebébe, s előhúzott egy fehér
zsebkendőt
– A kártyákat az asztalra! – kiáltotta John határozottan. – Azonnal, Mr.
Nobkow! Számolom.
 A szú percegését meg lehetett volna hallani. Boris nem tehetett mást, letette a
lapjait. Mindannyian észrevették, hogy hiányzik egy. Öt helyett, amit a kezükben
kellett volna tartaniuk, Boris csak négy lapot terített le az asztalra. Az ötödik a
zsebkendőben volt már.
– Ez csak négy lap, Mr. Nobkow. Pedig mindkettőnknek öt kéne – állapította
meg John.
Az orosz gyorsan reagált. – Itt van, véletlenül felemeltem a zsebkendőmmel.
Erre nem lehetett mit mondani, tehát nem szólt senki semmit, mert amúgy is
látták, hogy az ötödik egy teljesen értéktelen pikk tízes. A király – soha nem volt
még annyira életében szüksége lapra, mint most erre – megfogható közelségben
még mindig Boris mandzsettájában lapul, s már úgysem tud segítem rajta. Lapja
mindenki számára láthatóan ott hevert kiterítve az asztalon. Három király, az az
átkozott fekete tízes, meg még egy értéktelen kilences.
John Burton is terített. Négy ász volt nála és egy király, Nobkow legnagyobb
meglepetésére a kőr király. Egy másodperc híja, és két kőr király feküdt volna az
asztalon – a kettes számú Nobkow kabátujjából.
Boris krétafehérre sápadt. Húsz éve minden rendben ment, s most hajszál
híján pont ez az ő szemében faragatlan multimilliomos buktatta le.
Jó időbe telt, amíg magához tért, de ez csak átmeneti állapot volt. A sokkot,
hogy majdnem leleplezték, felváltotta a szomorú felismerés, hogy vesztett. Ez
pedig azt jelenti, hogy le kell mondania a pénzről és a két ékszerről, melyeknek
értékét még felbecsülni sem tudta.
Boris összeomlott. Egyébként mindig bűbájosán mosolygó arca merev
maszkká keményedett. A legvadabb gondolatok cikáztak fejében. Negyedmilliós
adósság abszolút csőd. Élete végéig fizetheti, s ráadásul még kereshet valamiféle
más jövedelemforrást is. Ez a fiaskó hamarosan elterjed, s akkor már semmi
keresnivalója nem lesz az elegáns körökben.
– Hja, Mr. Nobkow, bármennyire is sajnálom, én nyertem – szólalt meg John
Burton boldogan, de nem győzelemittasan. Kitárta karját és besöpörte a pénzt, az
órát és a nyakéket pedig átnyújtotta a lányának. – Ez a tied, kedvesem.
Másodszor ajándékozom neked. Máskor jobban vigyázz rájuk!
Faye felcsatolta óráját s megkérte Richardot, hogy adja fel rá a nyakéket.
Bármennyire örült is apja győzelmének, azért sajnálta Borist, aki ebben a
pillanatban úgy festett, mint aki éppen öngyilkosságot fontolgat. Faye odahajolt
az apjához, és súgott valamit a fülébe.
John Burton nevetett. – Na, hallja hát mindenki, mit mondott a lányom! Azt
kéri tőlem, a legnagyobb komolysággal, hogy engedjem el az adósságot…
Faye nem tudta elhallgattatni apját. – És ráadásul pont a mi igen tisztelt Mr.
Nobkowunk a vesztes, aki minden jel szerint egy elsőrendű szélhámos.
Hamiskártyás, ha szabad ezt mondanom…
Boris még jobban elsápadt. – Kikérem magamnak… – kezdte, de elhallgatott.
Mit is mondhatna? Mindenki látta, hogy vesztett. És ő nem akart most belemenni
abba, hogy nyilvános vitát nyisson arról, vajon az ötödik kártyát valóban
szándékosan tüntette-e el.
 Válla előreesett, hirtelen éveket öregedett. Már-már úgy tűnt, pillanatokon
belül elsírja magát. Egyébként disztingvált vonásairól lerítt a keserűség.
– Akkoriban Oroszországban még nem volt szükségem rá, hogy csalással
keressem a kenyeremet – kezdett bele élettörténetébe. – Gazdag voltam, s
mindenki irigyelt. Nem az én bűnöm volt, hogy el kellett hagynom a hazámat.
Az Államokban pedig szegény voltam, mások meg gazdagok. Nem beszéltem a
nyelvüket, nem értettem semmihez. Kinek kell ebben az országban egy profi
úrlovas? – hangja remegett az önsajnálattól.
– Apa, ezt nem teheted. Mindent visszanyertél, amit én elvesztettem. Miért
akarod szerencsétlenségbe taszítani Borist? Épp elég pénzed van már, mit számít
neked ez az összeg? – szólt Faye.
John hangosan válaszolt. – Nem sokat. Azon kívül, hogy minden centjét a
saját két kezemmel kapartam össze. Csak ezt akartam elmondani, Mr. Nobkow.
Természetesen elengedem az adósságát. Ebben a játékban nem a nyereség volt
számomra a fontos, csak azt akartam visszakapni, amelyet ön oly eléggé el nem
ítélhető módon kaparintott meg. S ez sikerült is. – Felállt, kigombolta a
szmokingját, majd az ingjét is. Két király, két dáma és két ász pottyant ki belőle.
Először síri csönd támadt, aztán az egyik hölgy hisztérikusan felvisított.
Belinda De la Rossa volt az. Szívből jövő nevetése végre feloldotta az általános
feszültséget.
– Gratulálok, Mr. Burton, maga még nagyobb csaló, mint a valamennyiünk
által nagyra becsült Boris!
Most már a többiek is nevettek.
– Pontosan. – John Burton is elnevette magát. – Éppen ezt akartam
bebizonyítani. Egyszerűen nem tűröm, hogy valaki az orromnál fogva vezessen.
Nem a pénzről volt szó, csak arról, hogy senki nem gombolhat le rólam ennyit,
aki ráadásul nem is különb, mint én. – Leült és kétségbeesett partnerére nézett. –
Megértette, Mr. Nobkow? Tiszteletben tartom tragikus sorsát, de akkor sem
hagyom magam rászedni. És senki ne verje át az én védtelen lányomat! Most
pedig felejtsük el az ügyet, Boris! Menjünk a bárpulthoz és igyunk valamit…
– Kaphatok egy tripla vodkát? – kérte a romjaiban heverő Boris.
– Természetesen, ha arra vágyik. A fő, hogy leöblíthessük ezt a szomorú
történetet. Jöjjön, menjünk! – John felállt és magával cipelte az orosz. Faye és
Richard követték, aztán a többiek is, már amennyire a szűkös helyiségben ennyi
ember mozogni tudott.
– Edward, kérem, töltsön Mr. Nobkownak egy igazi, erős tripla orosz vodkát.
Nekem pedig egy martinit…
– …három kocka jéggel, egy csepp keserűvel és olajbogyó nélkül –
egészítette ki a mondatot Edward. – Tudom, Mr. Burton.
A körülöttük állók legnagyobb örömére John Burton és az orosz kezet fogott.
– Tehát maga is hamiskártyás, John? – kérdezte Boris, miután a vodka visszaadta
kissé az életkedvét.
– Csak néha. Ha feltétlenül muszáj. Ha a klubtársaim túl magabiztosak, vagy
ha nagyon unatkozom, vagy ha a partner egyáltalán nem tud játszani, vagy ha a
lányom ki akar forgatni a vagyonomból, vagy – ha mint maga is – őt akarják
átverni. Általában azonban nem szoktam csalni.
Boris közel hajolt hozzá. – Magunk közt, John, ma este is csalt?
– Természetesen. Hogy a csudába nyertem volna vissza különben a
pénzemet? Kettőnk közül maga a jobb. Erre büszke lehet, Boris. És mert tudtam
ezt, hát csaltam.
– De hát magának semmit nem jelentett volna, ha veszít, uram.
– Valóban. Viszont először is nem szoktam csak úgy ajándékokat osztogatni.
Másodszor a lányom holnap esküszik, s öreg édesapjának gondoskodnia kell a
hozományról. Harmadszor pedig nem szívesen veszítek, különösen nem pókeren
– felelte John.
Borisnak nevetnie kellett ezen a szokatlan eszmefuttatáson.
Ezen az éjszakán valamennyien jól szórakoztak, kivéve Edwardot. össze-
vissza rohangált a pultja mögött, hogy minden kívánságot ki tudjon elégíteni. Az
életben nem voltak még ennyien ebben a bárban!
A fogadás! A nagy zűrzavarban tökéletesen elfelejtette besöpörni a
nyereséget.
– Tisztelt hölgyeim és uraim! Egy kis figyelmet kérek! – próbálta túlharsogni
őket. – Önök valamennyien, kivéve a kapitányt és Miss Burtont, tartoznak nekem
tíz dollárral. Egyértelműen Mr. Burton volt a nyertes. Itt van a lista…
– Égesd el, Edward, vagy emlékül akaszd ki a kabinod falára… – szólt közbe
Richard. – A fogadás természetesen érvénytelen. Hisz valamennyien tudjuk,
hogy Boris valójában nem vesztett, és John sem nyert. Mindenki megkapta a
magáét. A menyasszonyom visszakapta az ékszereit, az édesapja a pénzét, Boris
pedig nem lett se szegényebb, se gazdagabb. Tehát, sajnos, neked sem jár semmi,
kedves Edward. Borzasztóan sajnáljuk.
Edward igazi gentleman módjára viselkedett. Bólintott és ezer apró fecnire
tépte a listát.
John Burton mindenkinek pezsgőt rendelt. Edwardnak most már tényleg
segítségre volt szüksége. A hajó többi bárjából a kaszinóba hívta az összes
pincért. Pezsgődurranás hallatszott, s nemsokára mindenki megkapta a maga
poharát.
John egy ezüstkanállal megkocogtatta a poharát, míg csönd nem lett. Aztán,
hogy mindenki hallja, felállt egy székre. – Engem ért az a megtiszteltetés, hogy
bejelentsem Richard Coburg kapitány és a lányom eljegyzését és a holnapi
esküvőt, örülnék, ha holnap mindenki az én vendégem lenne. Az esküvő a Lady
Diana fedélzetén lesz. Az ifjú párt a kapitány adja össze…
– Egy pillanat! – szólt közbe Richard. – Az nem megy. Nem lehetek egyszerre
vőlegény, kapitány és pap! Legalább két tisztségemről le kell mondanom.
Valamennyien nevettek. John a homlokára csapott. – Hát persze! Hogy erre
nem gondoltam! Akkor most mit csináljunk? Már olyan szépen elgondoltam az
egészet! S van egy egész szabad hetem. Ezt mindenképpen meg kell ünnepelni!
– Semmi probléma. Majd az első tiszt összead minket, az ő kötelessége, hogy
minden helyzetben helyettesítsen engem. Holnap még úgysem indulunk, s a
tiszteknek jár ilyenkor egy szabadnap, bár most Mike lenne a soros. Boris,
kérem, lenne a tanúnk? És ön, Mr. De la Rossa?
Természetesen mind a ketten beleegyeztek. Boris nem akarta elhinni, hogy
épp Richard az, aki ilyesmire kéri.
Faye egyre nyugtalanabb lett. Elege volt már ebből a tömegből. És épp itt volt
az ideje, hogy ő is mondjon már valamit.
– Apa! Rick és én iszonyúan fáradtak vagyunk. Visszavonulunk – jelentette ki
fennhangon.
– Együtt vagy külön-külön? – kérdezte cinkosán John.
– Jaj, te vagy a leglehetetlenebb apa, akit csak el lehet képzelni – kiáltotta
Faye a velük nevető vendégek feje fölött. – Te egyedül feküdnél le, ha holnap
lenne az esküvőd?
– Micsoda kérdés! Természetesen nem. Tehát aludjatok jól, vagy legalábbis
tegyetek úgy!
És Faye meg Richard Coburg kapitány ünnepélyesen eltávoztak a kapitányi
kabin irányába…
 KÖZÖS HULLÁMHOSSZON

„Utazni jó, jó, jó!” — Faye, a csinos milliomos lány valahogy nem tud igazán
egyetérteni a sláger szövegével. Nem is csoda, mikor a Karib-tengeri hajóúton a
lélegzetelállító külsejű kapitány pont az ő szívére pályázik, egy hamiskártyás
szélhámos kifosztja, s ráadásul még a papa is feltűnik a láthatáron,..

A következő kötet

MINDIG IGY CSINÁLOD?

Craig festőművész. Egy nap különös kívánsággal lepi meg húgát: megkéri
Christie-t, maszkírozza magát férfinak és így helyettesítse őt legközelebbi
kiállításának megnyitóján, hátha sikerül megtéveszteniük házsártos nagynénjüket
S hogy Christie történetesen „férfiúi minőségében” ismeri meg álmai lovagját,
csak fokozza a bonyodalmat…