Marisát felháborítja, hogy életvidám

nagynénje túl merevnek és puritánnak tartja;

szerinte így sohasem fog magának férjet.
Tűrhetetlen! Épp ezért kapóra jön: a vonzó és
jóképű Joffrey, akinek egyáltalán nincs
ellenére, hogy bebizonyítsa, hogy Marisa tud
igazán érzéki és szenvedélyes is lenni…
 Jenny
Marie Cordonnier
Oly kedves, oly érzéki
 A borítót KUCSERA KATALIN tervezte
Címlapfotó: BASTEI KIADÓ
© 1991 by BasteiVerlag, Gustav H. Lübbe GmbH & Co.

ISSN 0865-073 x ISBN 963 7393 50 1

© Hungarian translation Dancsecs Zsuzsanna, 1991

Felelős kiadó: Ronga József,

a TÉKA Könyvértékesítő' Könyvtárellátó
és Könyvkiadó Vállalat igazgatója

Szedte: Kontúr BT
Balanyi és Tsa Nyomda és Kiadó Bt.
F. v.: Balanyi István

Nyomás és kötés:
Tótfalusi Tannyomda (910599)
F. v.: Béres György mb. igazgató
 A gép enyhén balra dőlt. Az ég helyett Marisa csak Párizs
elővárosainak térképre emlékeztető rajzolatát láthatta vele
szemben, a kabin ablakán át. Feszülten nyelt egyet és
mindkét kézzel megmarkolta az ülés karfáját. Remélte csak,
hogy nem veszik észre rajta, majd meghal a félelemtől.
Nevetséges. Itt ül a 29 évével, a befejezett jogi
tanulmányaival, a ragyogó állásával és egy olyan
megbízással, amiért a Hancott-Beauty jogi osztályának
minden tagját elönti a sárga irigység, és mit tesz? Fél, mint
egy kislány, akinek sötétben kell lemennie a pincébe. Az
ördögbe is, nagyon utálta a repülést!
Halk csengőhang szakította félbe a gondolatait. A
dohányzást tiltó és a biztonsági övék bekapcsolására
figyelmeztető táblácska alatt kialudt a fény. Elérték az
utazómagasságot. Egy jó órán belül leszállnak Nizzában és
ezzel véget ér a hosszú New York-i utazás.
Megpróbált egy kicsit lazítani, valami kellemesre
gondolni. A repüléstől való félelem pszichológiai probléma,
egyszerűen el kell felejteni. Marisa megmozdította a vállát a
szürke flanelkosztüm kabátja alatt. A kosztüm kitűnő
szolgálatot tett Manhattanben, ahol a tavasz még
meglehetősen hűvös. Mostanra azonban a blúza már
kellemetlenül hozzátapadt a vállához. A feje fölött lévő apró
szelepből áradó friss levegő sem adott enyhülést. Levesse
talán a kosztümkabátját?
Inkább nem. A mellette ülő férfi már így is elég kitartóan
bámulta. Ha csak a sárgabarack színű blúza maradna rajta
valószínűleg a szemei is kiesnének. Az utóbbi években
Marisa egy kis türelmetlenséggel elegy gúnnyal ugyan, de
megszokta már a férfinép effajta viselkedését, összesen 165
cm magas, törékeny alkatú teremtés volt, hosszú, karcsú
lábakkal és fiúsán keskeny csípővel. Annál meglepőbb hatást
keltett telt, jó formájú melle. Bakfisként szégyellte keble
méreteit, sőt plasztikai műtétre is gondolt. Időközben
azonban beletörődött a megváltoztathatatlanba, ha nem is
lelkesedett érte különösképpen. Legszívesebben lezser
blézereket, pulóvereket és nagyvonalúan szabott blúzokat
viselt. Most is inkább izzadt, semhogy még behatóbb
pillantásoknak tegye ki magát. Nyugalmat és közömbösséget
kényszerített magára.
– Ezeknek a gépeket szörnyen erősen fűtik, ugye? Ha le
akarná venni a kabátját, szívesen föltenném a
csomagtartóba…
Marisa hűvösen nemet intett a fejével. Csak nem
gondolatolvasó ül mellette?
– Nem, nem… köszönöm.
Szemét mereven a kinti felhőkarcolóra szögezte, amely
Rocky Mountains hómezőire emlékeztette. Semmi kedve sem
volt az utazások közben Oly gyakran előforduló unalmas
beszélgetésekhez. Mégis felidéződött előtte szomszédja arca.
Kellemes volt, vagy visszataszító? Nehezen tudta volna
megmondani.
Vastag, bozontos szemöldök alól felcsillanó szürke
szempár, hollófekete, rövidre vágott haj, jellegzetes sasorr és
megnyerően mosolygós száj. Az eléggé éles ráncok miatt
nehezen lehetne megsaccolni a férfi korát. Talán úgy 35 és 45
között. Valószínűleg franciá. Erre utalt délies külseje és
gyors, akcentus nélküli beszéde. Nem, szépnek igazán
nemvolt mondható, nem is kifejezetten megnyerő, de
férfiasan vonzó!
Úristen, hova is kalandoztak a gondolatai? Mintha nem
lett volna már elég problémája a férfiakkal! Különösen
eggyel, Don Marksonnal. A barátjával való veszekedés
beárnyékolta a New Yorktól való búcsúzást. Miért is nem
elégszik meg Don a kapcsolatukkal úgy, ahogy van? ő nem
vágyott jegygyűrűre és arra a bizonyos rendre az életében,
amit barátja úgy magasztalt, mint egy különlegesen nagy
teljesítményű porszívómárkát! Mindezt természetesen eléggé
félre nem érthető módon a tudomására is "hozta. Még most is
filmszerűen látta maga előtt ennek az utálatos jelenetnek a
képeit. Fülében tisztán csengtek Don sértett és sérteni akaró
szavai.
– Hozzád képest az Északi-sark forró égövi dzsungel,
Marisa Hancott. Az az érzésem, te engem csak egy könnyen
kezelhető plüssmackónak tartasz, akit kebledre vonsz,
amikor szükségét érzed, aztán a sarokba hajítasz. Pechedre
én beszélni is tudok és kikérem magamnak ezt a bánásmódot.
Mondd, szerepel egyáltalán a te szótáradban az a szó, hogy
szerelem?
190 centis plüssmackó – mi ez, ha nem igazságtalan
szemrehányás! Csak mert nem volt hajlandó feladni a
lakását és hozzá költözni, csak mert nem akart hozzá
féleségül menni. Egyszerűen nem tudta elképzelni a
házasságot Donnal. Se vele, se mással. Miért van mindjárt a
plafonon? Talán nincs joga a személyes szabadságra? Egy
szót sem hitt az örök szerelemről és a rózsaszín boldogságról
szóló mesékből.
Marisa elnyomott egy sóhajtást. Hogy jön Don ahhoz,
hogy ilyen lehetetlen választás elé állítsa őt? Visszatérése
után vagy az esküvőjük pontos dátumát akarta tudni, vagy
szakítani vele. Mintha Franciaországban nem is lenne jobb
dolga, mint elgondolni, hogyan térítse jobb belátásra Don
Marksont.
– Mit inna? Talán egy pezsgőt, üdvözlésképpen a
franciafelhők fölött?
Marisát újfent megzavarták gondolataiban. Szomszédja
megállította az italoskocsit toló stewardesst. Marisa nem
válaszolt, hanem közvetlenül a csinos kék-vörös
egyenkosztümöt viselő ifjú hölgyhöz fordult.
– Egy ásványvizet kérek!
– Meg fogja bánni – vetette közbe barátságosan a
szomszéd úr. – Ezen a járaton mindig kitűnő pezsgőt
szolgálnak fel.
– Sosem iszom alkoholt! – mondta Marisa olyan hangon,
hogy a párás üvegben lévő jéghideg víz melegnek tűnt hozzá
képest.
Halk nevetés volt a válasz. Kissé gunyorosan hangzott, és
Marisa egyszeriben gyerekesnek, éretlennek érezte magát.
Elhúzódott a szomszédjától, amennyire csak a szűk dupla
ülés ezt engedte. Vajon csak udvarias figyelmességről van
szó, vagy ismerkedni akar az úr? A férfi következő szavai
minden kétséget eloszlattak.
– Már a beszállásnál feltűnt nekem. Engedje meg, hogy
bemutatkozzam, a nevem…
– Nem fontos! – Marisa maga is tudta, hogy udvariatlan
volt, de úgy látszik, ezzel az alakkal másként nem lehet
beszélni. – Nem akarok beszélgetni. Fáradt vagyok.
– Milyen kár. Mondja, hisz a szerelemben első látásra?
– Csak ruhák és bonbonosdobozok esetében – vágott
vissza a lány gúnyosan és ismét ez az izgató nevetés volt rá a
válasz.
– Óvatosan kell bánni a külsőségekkel – mondta a férfi és
közelebb hajolt hozzá. – Én személy szerint szívesebben
foglalkozom a belbeccsel. Akár ruháról, akár egyébről van
szó. Végtére is nagy kár lenne, ha az ön szépségét ennek a
szigorú üzletasszony-egyenkosztümről kellene megítélnem,
amelyet úgy visel, mint egy lovagi páncélt.
– Nem érdekel a ruházatomra vonatkozó véleménye,
Monsieur – védekezett Marisa kimérten.
– Ha mégis másképp döntene, értek valamicskét a
dologhoz. Mondja, mi késztette arra, hogy ezt a puritánul
sivár szürkét öltse magára? Túlságosan is sápadttá teszi és a
haja arany tónusa sem tud érvényesülni!
Marisa eléggé jól tudott franciául ahhoz, hogy követni
tudja a férfi eszmefuttatását. Ez a burkolt bírálat
meglehetősen próbára tette a lány önuralmát.
– Lekötelezne, ha békén hagyna – sziszegte ingerülten. –
Sem a divatra vonatkozó tanácsai, se a véleménye nem
érdekel.
Mereven előre szegezte a tekintetét. A gépen minden hely
foglalt volt. Semmi értelme sem lett volna megkérni a
stewardesst, hogy másutt keressen helyet neki. Első osztályú
repülőjegyet pedig még az egyébként nagyvonalú Hancott-
Beauty cég sem lett volna hajlandó kifizetni neki. Mikor lesz
már vége ennek az átkozott repülésnek?
Bizonyára a repüléstől való félelem volt az oka, hogy
olyan szerencsétlennek érezte magát emellett a férfi mellett.
E pillanatban ugyan csendben volt, de a lány határozottan
érezte, hogy minden idegszálával őt figyeli. Úgy tűnt, mintha
elektromágneses tér keletkezett volna körülötte, olyan erő,
amitől gyorsabban kellett lélegeznie, és az egyébként a
tarkójára simuló apró hajtincsek megemelkedtek.
Mit tegyen? Minden megjegyzés nevetséges lenne.
Végtére is nem mondhatja, hogy: „Legyen szíves, ne
gondoljon rám!” Azonkívül lehetséges, hogy csak képzelődik,
és csak Megviselt idegei űznek rossz tréfát vele.
Találkozott a tekintetük, és Marisa akarata ellenére
elpirult.
– Miért nem ad magának legalább egy csöppnyi esélyt? –
könyörgött mosolyogva a francia. – Higgye el, nem vagyok
olyan pimasz, mint gondolja!
– Akkor bizonyára nem esik nehezére más áldozatot
kiszemelnie a próbálkozásaihoz. Ne molesztáljon, Mo/isieur!
Marisa tüntetően lehunyta a szemét, és hátradöntötte az
ülést. Túlságosan izgatott volt ugyan az alváshoz, de legalább
úgy tett, mintha elszenderedett volna. Csak az volt a baj,
hogy ebben a testhelyzetben még inkább érzékelte a repülő
enyhe imbolygásait.
Kényszerítette magát, hogy ne a hajtóművek zajára
koncentráljon, hanem az előtte álló feladatra, amely eléggé
fontos és igényes volt ahhoz, hogy egy tapasztalt ügyvédet
bízzanak meg vele, de a nagyfőnök tökéletesen megbízott
benne. Most aztán egyedül kell döntenie arról, hogy a
Hancott-Beauty tényleg az évtized üzletét csinálja-e meg
azzal, ha megvásárolja a francia Estelle Aimée kozmetikai
céget. Ezzel munkaadói a piac irányítójává válhattak volna
az észak-amerikai kontinensen.
– Csak szerencsét hozhat nekünk, ha egy csinos
ügyvédnőt küldünk a franciákhoz, aki véletlenül ugyanazt a
nevet viseli, mint a társaságunk – tréfálkozott a főnöke,
amikor közölte vele a döntést. – Biztos vagyok benne, hogy
hálás lesz ezért, kedvesem.
Mint minden alkalommal, ha nőiességére célzott a főnöke
és úgy tekintett rá, mint egy ropogósra sült csirkére, Marisa
az öröm ellenére is ösztönös ellenkezést érzett. Csak
nincsenek ennek a meglehetősen testes, ötvenes éveit taposó
kopasz férfinak személyes tervei vele kapcsolatban? Ugyan,
valószínűleg csak képzelődött. És mégis, nem ez lenne a
logikus magyarázat arra, hogy őt, aki csak két hónapja van a
cégnél, máris ilyen fontos megbízással küldik át Európába?
Marisa elhatározta, nem töri tovább ezen a fejét.
Megteszi, ami tőle telik. Be fogja bizonyítani, hogy fiatal kora
ellenére jó ügyvéd. Azonkívül ő volt az egyedüli az egész
osztályon, aki folyékonyan beszélt franciául.
A hangszóró hangjára nyitotta ki újra a szemét. A pilóta
közölte velük, hogy hamarosan leszállnak Nizzában. Végre!
– Újra függőlegesbe kell állítania az ülést – figyelmeztette
a szomszédja. – Ez biztonsági előírás, így bizonyára nem fogja
olyan szörnyűnek érezni a leszállást sem.
– Miből gondolja, hogy különben szörnyűnek érezném?
– Aki fél a repüléstől, annak a fel- és leszállás különösen
nagy próbatétel!
– Honnan tudja…
Egy hűvös kéz kulcsolódott ekkor a lány ujjaira, amelyek
még mindig görcsösen kapaszkodtak a karfába. Marisának
elállt a szava. A könnyű érintés szinte sokkhatást váltott ki
belőle.
– Nem lehetett nem észrevenni, hogy mennyire szenved.
Megpróbáltam beszélgetéssel elterelni a figyelmét, de
meglehetősen félresikerült próbálkozás volt Sajnálom, ha a
terhére voltam. Csak segíteni akartam. Mindjárt vége.
Marisa hirtelen kiszabadította a kezét. Elkapta a düh és
őszinte késztetést érzett arra, hogy lekeverjen egy pofont a
férfinak. Tehát ez az egész francia flört csak terápiás célból
történt! Egy izgató férfi kegyes együttérzése! Máskülönben
figyelemre sem méltatta volna.
 Szerencsére észbe kapott, mielőtt valami jóvátehetetlent
mondott volna. De ugyan minek is izgatta fel magát? Ez a
férfi őt nem érdekelte. Csak egy kellemetlen utastársról van
szó, aki olyasmibe ártotta magát, amihez semmi köze sincs.
Marisa a legjegesebb mosolyát villantotta a férfira.
– Köszönöm, de egyedül is boldogulok. Nem szükséges,
hogy törődjön velem.
– Szívesen tettem. Meghívhatom Nizzában egy italra?
– Sajnálom, de várnak. Azonkívül tovább utalom Cannes-
ba.
Nem volt ugyan szándékában, hogy a férfit ennyire
részletesen beavassa utazási terveibe, de valahogy kiszaladt
a száján, és ez csak még inkább megerősítette az elutasítást.
– Hát ez csodálatos! – folytatta a férfi zavartalanul. – Én
is Cannes-ban lakom. Lehet, hogy majd ott találkozunk.
Marisa némán megvonta a vállát. Csak nyugodtan
ringassa magát illúziókba. Örömtelién csekély a lehetősége
annak, hogy a több ezer ember közül, akik tavasszal a Cote
d’Azúrt benépesítik, pont ezzel az egy pacákkal fog
összefutni.
Mégis újra elpirult, amikor az ismeretlen barátságosan
búcsút intett, mielőtt bőröndjeivel elhagyta a repülőtér
váróját. Enyhe csalódással vegyes megkönnyebbülést érzett –
és valami azt súgta neki, hibát követett el.
– Kérjük Marisa Hancott, New York-i utasunkat, fáradjon
az információhoz!
A megafon bántóan éles hangja térítette magához Marisát
és juttatta eszébe, hogy fontosabb dolga is van, mint egy
magas férfi után bámulni, aki már el is tűnt a turisták
között. Elindította a poggyászkocsiját az információ irányába.
A pult mögött álló egyenruhás, égő vörösre festett ajkú, szép
hölgy egy középmagas, szolid csíkos öltönyös férfi felé intett.
– Már várják, Miss Hancott!
A francia üdvözlési formák özöne közben Marisának épp
elég ideje volt megfigyelni a vele szemben álló férfit.
Monsieur Maurice Ponette a dokumentumok tanúsága
szerint az Estelle Aimée cég kereskedelmi igazgatója volt, a
Hancott-Beauty cégnek felkínált adásvételi ajánlat legfőbb
előmozdítója. Hogy személyesen ő jelent meg a fogadáson,
ráadásul szombaton, olyan megtiszteltetés volt, amire a lány
egyáltalán nem számított. A tárgyalások csak hétfőn
kezdődtek.
– Igazán kedves, hogy kijött elém, Monsieur Ponette –
mondta Marisa, mihelyt szóhoz jutott. – Nem volt
szándékomban megzavarni a hétvégéjét. Taxival is mehettem
volna Cannes-ba…
– De kedves Mademoiselle Hancott – tiltakozott heves
gesztikulálás kíséretében Ponette. – Csaknem képzeli, hogy
magára hagyunk egy ilyen elragadó, fiatal hölgyet.
Örömömre szolgál, hogy én ismertethetem meg önnel a
hazámat. Ugye, első alkalommal van Franciaországban?
Marisa elhallgatta előle, hogy két szemesztert
Franciaországban végzett az egyetemen. Úgy gondolta,
előnyére is válhat a tárgyalásokon, ha nem derül ki, milyen
jól ért franciául.
– Először vagyok a Cote d’Azur-on – válaszolta
diplomatikusan. |
– Nos, akkor gondoskodunk róla, hogy jól is érezze magát
a mi tengerpartunkon, Miss Hancott! Megengedi, hogy
vigyem a csomagjait?
Ponette lovagiassága, a fogadtatás szivélyesssége azt az
érzést ébresztette Marisában, hogy ő itt szívesen látott
vendég. Semmi utalás arra, hogy kemény pénzügyi
tárgyalások előtt állnak, amelyeken mindenki megpróbálja
majd magának a lehető legelőnyösebb feltételeket kicsikarni.
Követte a franciát a parkolóba, ahol egy nyitott, krémszínű
bőrüléses luxuskocsiba kerültek a bőröndjei, A vezető melletti
ülésen Marisa számára már elő volt készítve egy
selyemkendő és egy napszemüveg.
 Mindkettőt felvette, és úgy érezte magát, mint Grace
Kelly, aki épp. Cary Granttel indul kirándulásra. Csupán
csak Ponette gyér frizurája nem illett a képbe. Marisa
megmosolyogta saját magát, és kiváncsian nézett körül,
miközben kísérője az autópálya felé vezető gyosforgalmi útra
kanyarodott. A járdasziget mellett gyönyörű rózsák
virítottak, a szél enyhe volt és meleg.
Egy hirtelen fékezés következtében Marisa előrecsúszott
az ülésen. Ponette megeresztett néhány cifra káromkodást,
abban a hiszemben, hogy a mellette ülő amerikai hölgy
úgysem érti. Marisa elfojtott egy mosolyt és a fékezés okát
képező fekete, olasz sportkocsi után tekintett.
A kocsi vezetője levette a zakóját, meglazította a
nyakkendőjét és kigombolta inge felső gombjait. Marisa a
sötét napszemüveg ellenére is azonnal felismerte utastársát a
repülőgépről. Vezetési stílusából ítélve inkább a monacói
nagy díjra pályázott, mint egyszerű autósként Cannes-ba
jutni.
Ponette tett néhány nem éppen hízelgő megjegyzést
azokra, akik túl gyors autót vezetnek, Marisa pedig úgy tett,
mintha az egészből nem értene semmit.
Hátradőlt az ülésen és élvezte az őt körülvevő luxust. A
földön már sokkal biztonságosabban érezte magát, mint a
levegőben, pedig az Esteile Aimée kereskedelmi igazgatója
sem vezetett éppen lassan és óvatosan. Alig egy óra múlva
behajtottak Cannes sétálóutcájába. Balra a város híres
strandja terült el, jobbra egyik szálloda követte a másikat.
Marisa csodálkozására Ponette megállt az egyik tengerparti
szálloda előtt.
– Remélhetőleg megelégedésére szolgál majd, hogy a
Carltonban helyeztük el, Mademoiselle Hancott!
 Marisa bólintott.
– Köszönöm. De én csak egyszerű ügyvéd vagyok és nem
filmsztár.
Miközben két londiner azonnal a csomagok körül kezdett
forgolódni, Marisa követte a franciát a szálloda lenyűgöző
előcsarnokába. A férfi elintézte a bejelentési formalitásokat
és a lány kezébe nyomta a szobakulcsot.
– Mademoiselle, íme a tengerre néző lakosztálya kulcsa.
Az Estelle Aimée tudatában van, mivel tartozik a Hancott
névnek.
– Inkább a konszernnek, mint egy névnek – javította ki
Marisa. – Én csupán a Hancott-Beauty egyik alkalmazottja
vagyok.
Ponette lovagiasan meghajolt.
– Egy csinos hölgynek mindenütt jól kell éreznie magát.
Van már valami terve a hétvégére?
– Semmi konkrét, Monsieur Ponette. De van egy nagy-
néném, aki itt lakik a környéken, őt szeretném meglátogatni.
Mi pedig hétfőn találkozunk, ha önnek is megfelel.
Marisának semmi kedve sem volt ez a hétvégét, amit
annyi fáradtsággal szervezett meg, üzleti megbeszéléssel
eltölteni. Ponette méltányolta a lány elhatározását, egyetlen
megjegyzése volt csupán.
– Semmiképpen sem akarom keresztezni a terveit,
Mademoiselle. De… az a helyzet, hogy van egy apró
probléma. Nem innánk valamit a teraszon?
Nehéz lett volna visszautasítani a meghívást. A kék-fehér
csíkos napernyő alatt bizalmatlanul vizsgálgatta a tejszerű
italt, amit a pincér eléje tett.
– Santé – és isten hozta Cannes-ban, Mademoiselle
Hancott.
 Marisa viszonozta a mosolyt és belekortyolt az italába,
amely kellemesen hűvös volt és ánizsízű.
– Mi lenne az a probléma, Monsieur? – tért azonnal a
tárgyra a lány.
– Nos… hát… tulajdonképpen nem akartam azonnal
ajtóstól a házba rontani, de a körülményeket figyelembe
véve…
Marisa összeráncolta a homlokát. Az efféle bevezetők
általában nem egy problémára, hanem egy sereg nehézségre
szoktak utalni.
– Talán meggondolta a cég az eladási ajánlatot? – vetette
közbe óvatosan Marisa. – Visszalépnek?
– Ó, nem, éppen ellenkezőleg, ön félreért engem,
Mademoiselle. – Ponette a teli tejestányér előtt bajszát
nyalogató kandúrra emlékeztette Marisát. Valami adu ász
van a kezében, ez egyértelműen látszott rajta. – Nos, az a
helyzet… hogy van egy másik érdeklődő is, aki ajánlatot
szeretne tenni.
– Tényleg? – Hogy időt nyerjen, Marisa belekortyolt az
italába. – Szintén az Egyesült Államokból? – Nagyon büszke
volt magára, hogy nyugton tudott maradni.
Ponette fontoskodóan bólintott.
– Úgy vélem, a FACE cég nem ismeretlen ön előtt.
De még mennyire nem! A FACE rendkívül exkluzív
cégcsoport, ami minőségben és reklámötletekben is megelőzte
valamelyest a Hancottot. Marisa nem is csodálkozott e név
hallatán. Figyelte Ponette-et. Bizonyára ő intézte el, hogy a
Hancott hirtelen konkurenciát kapott, ezzel akarta felverni
az árat és arra spekulált, hogy a Hancott semmi esetre sem
akarja a rövidebbet húzni.
– Ismerem a FACE-t – mondta végül. – De kétlem, hogy
ilyen nagyságrendű üzleti vállalkozásban részt tudnának
venni.
Ponette hátradőlt a székén.
– Nos, pillanatnyilag csak jelezni akartam, hogy a hétfői
megbeszélésen a FACE képviselője is jelen lesz. Mi az Estelle
Aimée részéről az ő ajánlatukat is behatóan megvizsgáljuk.
Helyesnek tartottam informálni önt erről. Talán szeretne
erről a kedves papa…, úgy értem Mr. Hancottal konzultálni.
Ponette elszólása nem kerülte el Marisa figyelmét, de
csak akkor gondolkodott el róla igazán, amikor végre egyedül
maradt elegáns lakosztályában. Szalon, külön hálószoba, egy
óriási fürdőszoba, amelynek erkélyéről teljes pompájában
látható volt a tenger. Hát nem valószínűtlen, hogy ennyi
gazdagságot nyújtsanak egy befolyás nélküli, egyszerű
ügyvédnek?
Lehet, hogy az Esteile Aimée-nél a névazonosságból
rokoni viszonyra következtettek? Butaság! Miles Steel, a jogi
osztály vezetője bizonyára nem hagyott semmi kétséget
afelől, hogy ő csupán egy a sok alkalmazott közül. Talán
szokás az Estelle Aimée-nél, hogy fejedelmi kiszolgálásban
részesítik üzleti partnereiket. Amennyiben így van, nem
csoda, hogy el kell adni a céget!
Mindenesetre kért egy New York-i kapcsolást, és
informálta Miles Steelt a Ponette-tel folytatott beszélgetésről.
Ezek után végre foglalkozhatott a magánjellegű ügyeivel is,
azaz Elaine Vesterrel. Édesanyja nővére, a család legnagyobb
csodálkozására férje halálos balesete után bejelentette, hogy
úgy érzi, nincs még befejezve az élete. Az életbiztosítás
kifizetése után Dél-Franciaországba költözött, hogy a
festészetnek szentelje magát és új életet kezdjen.
Marisa édesanyja csak vonakodva adta oda lányának a
tőle érkezett néhány karácsonyi üdvözlő lapot és egyetlen
levelet.
– Elaine vált meg tőlünk és nem mi tőle – magyarázta
szokásos szigorú modorában. – Elképzelni sem tudom, miért
akarod meglátogatni. Bizonyára már rég elmerült abban a
bohém környezetben. A nővérem mint festő! Egyszerűen
elképzelni is szörnyű!
Talán épp ez a lekicsinylő ítélet tette oly kíváncsivá
Marisát. Egy nő, aki ellent mert mondani az ő anyjának, csak
érdekes lehet.
Legnagyobb meglepetésére azonnal megtalálta Elaine
telefonszámát a telefon könyvben. A vonal másik végén egy
alt jelentkezett.
– Elaine néni? Itt Marisa beszél…
Döbbent csend a vonalban, majd kiáltás és nevetés.
– Marisa? Marisa Hancott New York Cityből?:
– Igen, igen! Cannes-ban vagyok, Elaine néni!
– Te jó ég!
Marisa attól tartott, ez a tény késztette nagynénjét efféle
felkiáltásra, de azonnal kiderült, hogy másról van szó.
– Hát ez csodálatos, Chérie. Tegyél meg nekem egy
szívességet! Ne nénizz engem, kérlek! Szörnyen hangzik, úgy
érzem tőle magam, mintha a saját öreganyám lennék. Hol
vagy?
– A Carltonban, Elaine né…, úgy értem, Elaine.
– A Carltonban? Mon Dieu, talán milliomoshoz mentél,
vagy a filmszakmában dolgozol?
– Egyik sem. Néhány hónapja egy kozmetikai konszern
üzemi jogásza vagyok. Hétfőtől üzleti tárgyalásom van itt.
Láthatnánk egymást?
– Szívesen. Elmondtad anyádnak, hogy találkozni akarsz
velem? Mit szólt hozzá?
– Attól tart, hogy lerántasz a magad erkölcstelen
fertőjébe, és utána majd nem tudja, hogy faragjon újra rendes
embert belőlem. Szerencsére három hónap múlva betöltöm a
29-et és egyedül is el tudom dönteni, mit akarok csinálni.
Elaine Vester szívből fölnevetett.
– A humorodat bizonyára az apádtól örökölted,
gyermekem. Mivel anyádnak nincs. Nos, egy fél órán belül ott
vagyok nálad.
Mielőtt még Marisa válaszolt volna, már letette a kagylót.
Harminc perc. Nagyon rövid idő ahhoz, hogy zuhanyozzon,
kipakoljon és átöltözzön, de ha siet, talán megoldható.
Marisa tengerkék, ujjatlan ruhát választott fehér övvel,
lapos szandállal és ugyancsak fehér kézitáskával. Sportosan
elegáns és szolid kinézetű volt – csak úgy feltűzött,
világosszőke haja és finom sminkje. Ezzel elkészült a
nagynénjével való találkozásra, akiről már csak ködös
emlékfoszlányai voltak.
Akármilyen emlékképe is volt Marisának Elaine
Vesterről, ez egyáltalán nem felelt meg a valóságnak. Jaj
vörösre festett göndör haj, vad mintás, bő, pelerinszínű
kabát. Ez volt az első, ami szemet szúrt a lánynak.
Temperamentumosán, telten, vörösre festett, mosolygó
szájjal állt Marisa ajtaja előtt, és ragyogott, mint a Broadway
karácsonyi díszkivilágításban.

– Chérie! Uramisten, milyen bután hangzik, hogy de

megnőttél, de az én emlékezetemben szúrós kis
kamaszlányként élsz. Olyan szörnyen jó kislány voltál.
Mindig csak azt tartottad szem előtt, hogy ne bosszantsd a
húgomat. Végre emancipáltad magadat? De csinos lettél,
csak ez a ruha… Atyavilág, te is ezeket a szörnyű melleket
örökölted, amivel valamennyiünket megáldott a sors! Na nem
baj. Rengeteg férfi van, aki megőrül az ilyenekért…
Marisa letaglózva érezte magát. A magától értetődő
természetesség, amellyel Elaine a mellét vizsgálgatta,
ugyanolyan lefegyverző volt, mint a szemében bujkáló öröm.
– Ja igen, mama üdvözöl…
– Elhagyhatod a kegyes hazugságokat, gyermekem!
Anyád a pokolba kíván engem és majd meghal az
aggodalomtól, hogy a lányának olyan országban kell dolgozni,
ahol a férfiak az utcáról rabolják el a nőket és máris viszik az
első útjukba kerülő ágyba. Igazam van?^Legalábbis az
elutazásom előtt engem ilyesmivel fenyegettek.
Marisa megértette, hogy ElaineVestert nem lehet
félbeszakítani, egyszerűen végig kell hallgatni. Így aztán
csak mosolygott és tűrte, hogy a nagynénje az ablak elé vonja
őt és a beáradó déli napsütésben alaposan szemügyre vegye.
– Igazi kis puritánt neveltek belőled! – állapította meg
vizsgálódva. – A munkahelyeden valószínűleg szigorú vonalú
kosztümöt viselsz zsabós vagy masnis, zárt blúzzal!
Marisa gyors oldalpillantással konstatálta, hogy a
szekrény szerencsére zárva van. Nem akarta, hogy Elaine
azonnal meg is győződhessen igazáról.
– Nos, mielőtt bemutatnálak a barátaimnak, veszünk
neked valami normális göncöt. Így minden férfi elmenekül
előled. /
– Tulajdonképpen nem férfikeresőbe érkeztem, csak a
nagynénémet akartam megtalálni.
Széles mosoly nyugtázta Marisa tréfáját.
– Elég nehéz lesz teljesen elkerülni a férfinemet, szívem.
Még ha a húgom az ellenkezőjét állította is neked, a férfiak
nem az ördög teremtményei. Kiválóan lehet velük szórakozni,
anélkül, hogy pokolra kerülne az ember.
– Elaine! – Marisa megragadta nagynénje kezét, amely
éppen a fehér övjét huzigálta. – Nagyon is tisztában vagyok a
nemek közötti különbözőségekkel, és odahaza vár rám a
barátom. Így nincs szükség rá, hogy felvilágosíts engem.
– Annál jobb – válaszolta Elaine jókedvűen. – Akkor
semmi sem áll útjában egy vidám hétvégének. Nagyon
örülök, hogy felhívtál. Most pedig sietnünk kell, nehogy
Susanne becsukja a boltját, mielőtt mi kirámoltuk volna.
Gyere, drágám!
– Elaine! – Marisa megkockáztatott egy bátortalan
tiltakozást. Nincs szándékomban ruhákra költeni a
pénzemet, különösen nem olyanokra, amiket csak néhány
nyári napon viselhetek. Miért nem vagy velem úgy elégedett,
ahogy vagyok?
– Mert nem tudom elviselni, ha valami jó dologból
középszerűt csinálnak, gyermekem. Te elragadó vagy, de
olyan merev és fagyos, mint egy téli reggel New Jerseyben.
Nem teszek neked szemrehányást. Tudom, hogyan nevelt a
húgom. Csoda egyáltalán, hogy a humorodat meg tudtad
őrizni…
– Azt hiszem, szükségem is lesz rá veled kapcsolatban.
A két nő felnevetett, és Marisa végül is hagyta magát
elcsábítani Elaine barátnőjének butikjába. Úgy tűnt, nem fog
unatkozni ezen a hétvégén.
– A gróf azok közé a szörnyű emberek közé tartozik,
akiknek annyi pénzük van, hogy nem tudják, hova tegyék –
magyarázta Elaine Vester útban a kikötő felé. – Ettől
eltekintve kedves és nagyvonalú vendéglátó. Majd meglátod,
jól fogod érezni magad a partin. Aki csak egy kicsit is érdekes
és csinos Cannes-ben, mind ott lesz a jachton.
– Nem is tudom – Marisa egyáltalán nem találta
megnyugtatónak, hogy hivatlanul állítson be egy vadidegen
hajóra. A kivénhedt Renault ajtajába kapaszkodott, amelyet
nagynénje a közlekedési szabályok legcsekélyebb figyelembe
vétele nélkül vezetett az esti Cannes meglehetősen eleven
forgalmában. Csodálatra méltó módon egyetlen autónak sem
ütközött neki, sőt senki sem szidalmazta, amikor
gátlástalanul behajtott az egyirányú utcákba is. Most
ránézett unokahúgára, aki mellette ült és szinte egyenként
érezte az ülés valamennyi kilazult rugóját.
– Nem tudod, hogy mássz ki a csigaházadból, igaz,
gyermekem? Ne aggódj! Biztos vagyok benne, hogy a
barátaim segíteni fognak neked ebben. Hagyd, hogy
történjenek veled a dolgok!
– A barátaid? – Marisa nem tudta elnyomni a hangjában
búj káló ellenkezést, és azonnal ki is nevették érte.
– Mit vártál? Hogy egy eldugott, magányos vidéki házban
álmodozom a múltamról? Azért jöttem ide, hogy fessek és
éljek! Ez a klíma mindkettőnek kedvez. És ha most azt
kérdezed, elképzelhető-e, hogy az ember 56 évesen szerelmes
legyen, a válaszom egyértelműen igen. Nemcsak lehetséges,
egyszerűen csodálatos!
Marisa meglepetten kapkodott levegő után. Nagynénje
kísértetiesen emlékeztetett egy paradicsommadárra. Szinte
hihetetlen, hogy ők ketten közeli rokonok voltak.
– Elállt a szavad? Nem tesz semmit, megérkeztünk. Itt
van a csónak, ami a jachthoz visz bennünket.

Elaine Vester leállította méregzöld autóját közvetlenül a

parkolást tiltó tábla alá és kiszállásra unszolta Marisát. A
kikötőhelyen egy jó formájú, ezüstösen csillogó, nyolcüléses
versenycsónak várakozott. Három egyenruhás tengerész,
akik láthatóan jól ismerték Elaine-t, segített nekik a
beszállásnál, majd felzúgott a motor.
A hófehér jacht, amely legfelső árbocáig ki volt világítva,
inkább emlékeztetett tengeri hajóra, mint magáncsónakra. A
korlátról egy széles, fehér falépcső ereszkedett le, ezen
jutottak a fedélzetre.
Az első pillanatban Marisa csak a zene, a zaj és az
ünnepiesen öltözött emberek színes összevisszaságát
érzékelte. Ekkora forgatagra nem számított. Jobb karja alatt
érezte nagynénje energikus markolását, és követte őt. Lassan
magára talált és eligazodott valamelyest a tömegben.
Először is félelme alaptalannak bizonyult, hogy a ruha,
amit Elaine választott számára, esetleg túlontúl extravagáns
lenne. Úgy tűnt, az acélkék, csillogó, testhez simuló, vállatlan
estélyi, amely mintegy második bőrként fonta körül testét,
pontosan megfelelő volt erre az alkalomra. Pedig a butikban
meglehetősen hevesen vitatkoztak rajta egy ideig.
– Nem, én ezt nem veszem fel! Hiszen félig meztelen
vagyok! Azonkívül túlságosan hangsúlyozza a mellemet, meg
rövid is!
De Elaine hajthatatlan maradt.
– Ugyan, prímán nézel ki. Ha valakinek ilyen melle van
azt vétek eltakarni! Kicsit húzd ki magad, gyermekem! Nő
vagy, nem vasalódeszka! Hol van az önérzeted? Sosem
mondta még a barátod, hogy milyen szexis vagy?
Marisa nem akart Don Marksonra gondolni, holott eszébe
jutott, vajon mit szólna, ha így látná. Önkéntelenül is kihúzta
magát. Kellemes volt meztelen bőrén érezni az enyhe esti
szellőt. Leeresztett hajának tincsei lazán keretezték keskeny
arcát. Szokatlan érzés volt, hiszen többnyire kontyba tűzte
rakoncátlan fürtjeit.
– Claudio, engedd meg, hogy bemutassam neked
unokahúgomat, aki Amerikából érkezett. Marisa, ő Dorossi
gróf, kedves barátom.
Marisa egy ezüsthajú, szikár férfival találta szemben
magát, aki hófehér szmokingot viselt és elegánsan kezet
csókolt neki. Kissé elpirult és remélte, hogy sminkje eltakarja
zavarát.
– Elragadó, kedvesem, egészen elragadó! – mondta a férfi
és továbbra sem engedte el Marisa kezét. – Bizonyára le is
fested. Ebben a ruhában a szirének királynőjére,
Parthenopéra emlékeztet engem.
Ugyan mit válaszolhat egy modem, önálló ügyvédnő ilyen
dagályos bókra? Marisa csak ködösen emlékezett iskolai
tanulmányaiból az Odüsszeiára. Elhatározta, hogy nem
blamálja magát, így csak némán elmosolyodott. A házigazda
csak még lelkesebb lett. Kurta kézmozdulattal odaintette a
teli pezsgőspoharakkal egyensúlyozó pincért.
– Koccintsunk a bájos unokahúgodra, Elaine! Legyen a
vendégem, Marisa, ameddig csak akar!
Mivel a fedélzetre újabb vendégek érkeztek, Marisa végre
kiszabadíthatta a kezét. Nagy megkönnyebbülésében egy
hajtásra kiitta a pezsgőjét és azonnal újabb pohár után nyúlt.
Elaine figyelte őt, de nem szólt semmit. Az unokahúgára
vetett elragadtatott pillantások sem kerülték el a figyelmét.
Úgy gondolta, legfőbb ideje, hogy magára hagyja őt.
– Előre a forgatagba, légy szíves – hunyorított rá. – Biztos
vagyok benne, hogy nincs szükséged öreg nagynénédre, hogy
kapcsolatot találj. Ugye, nem félsz?
Marisa inkább a nyelvét harapta volna le, semhogy
bevallja elfogultságát ebben az idegen környezetben. Lassan
kezdett elege lenni abból, hogy Elaine naiv vidéki libának
tartja. Végtére is New York világváros, ő pedig nem egy
bamba bárány, aki fél a csúnya farkastól. Kiitta a második
pohár pezsgőjét is és követte a barnára sült, szörfoktató
küllemű férfit, aki táncra kérte.
A hangos zene mindenféle társalgást megakadályozott.
Marisa nem is igyekezett megérteni táncpartnere mondatait.
Pillantása, amellyel az alakját méregette, úgyis
félreérthetetlen volt. Amikor a ritmus lelassult, és partnere
közelebb vonta őt magához, kért egy harmadik pohár pezsgőt
is. Inkább egy enyhe szalonspicc, mint kézitusa a kéretlen
bizalmaskodás ellen, mondta magának.
– Azonnal itt vagyok – ígérte a táncpartner.
Marisa unottan bólintott és elindult a fedélzet másik
oldala felé. De nem jutott messzire. Összeütközött egy magas
férfival, aki szmoking helyett fekete farmert és királykék,
félig kigombolt selyeminget viselt.
– Maga? – szaladt ki önkéntelenül Marisa száján.
Hihetetlen, de kétségtelenül a repülőtéren megismert férfi
állt előtte, akinek láthatóan nagyobb nehézséget okozott a
szexisen öltözött Marisában felismerni szürke kis útitársát.
– Meg kell mondanom, ez az est legkellemesebb
meglepetése! – Egy pillanat alatt feltalálta magát és a
táncolok közé vezette Marisát. A zenekar épp egy lágy Rod
Stewart-dalt játszott, Marisa mégis alig kapott levegőt.
Érezte a férfi tenyerét a hátán és beszívta aftershave-je
fanyar illatát. A férfi kezének érintésétől enyhe borzongás
futott végig a bő. rén, és nem mert beletekinteni a
rászegeződő szürke szem. párba.
– Én meg fél napig azon törtem a fejemet, hogy
elfelejtsem a kis vadmacskát a repülőgépről – mondta a férfi,
és szája súrolta a lány fülét. – És most?
– És most? – ismételte meg Marisa halkan a kérdést.
– Most a kis vadmacska tündérré változott és elvarázsolt
engem.
Marisa nevetett.
– Talán ez a hajó az oka, hogy a férfiak itt mind ilyen
furcsa hasonlatokkal élnek. Először a szirének királynője,
most meg tündér. Mi lenne, ha csak egyszerűen Marisa
Hancott lennék? Nem szívesen ékeskedem idegen tollakkal.
Legszívesebben önmagam vagyok.
Lehet, hogy a pezsgő miatt enged meg ilyen frivol meg
jegyzéseket magának? Nem szokott alkoholt inni, de ez a
gyöngyöző, fanyar ízű ital igazán ártalmatlannak tűnt.
– Marisa, micsoda szép név. Engem Joffreynak hívnak.
– Családnevet nem említett a férfi, Marisa pedig nem
kérdezte. – A Joffrey illett hozzá. Franciásan ejtette ki a
nevet, de Marisa most már nem volt olyan biztos benne, hogy
francia, lehetett akár amerikai is, mint ő. Ha hosszabban
beszélt, érezhető volt valami enyhe akcentus. E pillanatban
azonban ez sem érdekelte. Sokkal inkább lefoglalta, hogy
rendet teremtsen hirtelen feltoluló érzései között.
Itt volt mindjárt a pulzusa, ami túlságosan is szaporán és
erőteljesen vert. És a kívánság, hogy még szorosabban
simuljon a férfi karjába. Tenyere alatt tisztán érezte a
férfitest kidolgozott izmainak feszülését, a bőr melegét. Úgy
tűnt, mintha üvegharang alatt táncolnának, amely egyre
messzebbre távolítja tőlük a környező világot. Marisa már
nem védekezett a férfi varázsa ellen. Olyan volt ez, mint az
örvény, amely minden tánclépéssel mélyebbre rántja őt.
A hallgatag egyetértés akkor sem szűnt meg, amikor a
végén a zene elhallgatott. Teljesen természetes volt, hogy
közösen indultak el helyet keresni, ahol zavartalanul
beszélgethetek egymással. Marisának valahol a látóhatár
szélén feltűnt nagynénje csodálkozó arca, amikor őt Joffrey
mellett látta. Legalább végre belátja, hogy az unokahúga
nem afféle puritán aggszűz!

A felső fedélzeten, ahol a fények nem voltak olyan erősek és

az árbocok árnyékot is adtak, találtak egy bőrrel bevont
padot. Joffrey kinyitotta a pezsgősüveget, amit egy pincértől
vett el. Még a poharakra is gondolt.
– Remélem, másodszor már nem kosarazol ki, ha
meghívlak egy pohár pezsgőre – utalt a férfi első
találkozásukra.
– Nem, valóban nem, miután megállapítottam, hogy
sokkal jobb ízű, mint az ásványvíz!
Marisa szokatlanul könnyűnek, súlytalannak érezte
magát. Talán ezzel az új ruhával új bőrbe is bújt. Más
magyarázatot nem talált. Koccintott Joffreyval és egy
hajtásra kiitta az italát.
– Egyre jobban ízlik. Rá is tudnék talán szokni –
mosolyodott el, majd elgondolkozva nézett a férfi arcába. Az
árnyékban soványnak tűnt, a szürke szemek pedig sötétnek.
Mint egy kalóz. Vagy indián? Vagy inkább egy kalandor?
– Mit csinálsz tulajdonképpen Cannes-ban? – tudakolta
Marisa. – Te is a főállású pénzköltők közé tartozol, vagy a
frankjaidat előbb meg kell keresni? Milliomos férjjelöltet
keresel?
– Csak az hiányozna még nekem! – Marisa
ellenállhatatlan nevetési kényszert érzett. Olyan
felszabadultan nevetett, hogy Joffrey odébb tolta a pezsgős
üveget. Eltartott egy ideig, míg tiltakozni tudott. – Én
teljesen alkalmatlan vagyok a háziasszony szerepére. Már
anyám is feladta a reményt, hogy valaha nagymama lesz. A
törvénykönyveket sokkal érdekesebbnek találom, mint az
esküvőket és a papírpelenkákat.
– Törvénykönyveket? Ezek szerint perirat volt, amit a
Párizs és Nizza közötti repülőúton olvasni próbáltál?
– Nem, elővásárlási szerződések, Mister Kíváncsi! És
veled mi a helyzet? Te miből vásárolod meg a reggeli
müzlidet?
Joffrey megvonta a vállát.
– Abból a kevésből, ami az adó- és kamatterhek levonása
után tiszta nyereségként megmarad. Sajnálatra méltó módon
ez pillanatnyilag nem valami jelentős.
– Törekvő vállalkozó vagy ezek szerint? És melyik
üzletágban?
– Ahol csak lehetséges – tért ki az egyenes válasz elől a
férfi. – Hosszú ideig Európában dolgoztam és csak két éve
tértem vissza az Államokba. Még csak most próbálkozom az
üzletkör építésével.
– Add meg a számlaszámodat a vendéglátónknak, ő éppen
úgy néz ki, mint aki jótékony adományokra is ragadtatja
magát.
– Szemtelen kis dög!
– Zsugori! Miért dugdosod azt a pezsgős üveget?
– Mert az a benyomásom, hogy azoknak a nőknek, akik
egyébként nem isznak alkoholt, ennyi bőven elég.
– Mondtam már neked, hogy ki nem állhatom azokat az
embereket, akik nevelni akarnak?
– Ez igazán kellemetlen. Már éppen kezdtem remélni,
hogy a részvényeim felszálló ágban vannak nálad.
 – Miből gondoltad?
– Abból, ahogy rám nézel, Marisa Hancott!
Marisa mozdulatlan maradt, miközben a férfi tenyerébe
vette az arcát. Enyhe borzongást érzett és nyelve hegyével
idegesen megnedvesítette ajkait. Szíve olyan vadul kalapált,
hogy biztos volt benne, Joffrey is hallja.
A férfi egyre közelebb vonta magához és ő vágyott is az
érintésére. Ajkaik első, óvatos, végtelenül gyengéd
találkozása olyan volt, mint amikor gyufát dobnak a száraz
szalmába. A lány halkan felnyögött és szenvedélyes
csókolózásba kezdtek. Joffrey széles, izmos melléhez szorítva
Marisa testében apró tüzek gyúltak, ahol csak érintkezett a
bőrük. Ajkai önkéntelenül szétnyíltak, szabad utat engedve a
férfi kutató, játékos nyelvének. Kábultan érezte Joffrey
simogató kezét a hátán és a vállán.
Levegő után kapkodott. Soha nem kívánt még ennyire
férfit életében. Úgy látszik, megbomlott. Igen, bomlott Joffrey
után!
– Most gyorsan meg kell pofoznod és elmenekülnöd –
hallotta a férfi rekedt hangját. – Különben nem állok jót
magamért!
De Marisának semmiféle jótállásra nem volt szüksége, ő
Joffreyt akarta. Tarkójára fűzte a karját és szorosan
hozzábújt. Nem akart gondolkodni és elmenekülni. Csak
érezni akart. Megismerni mindazt az ezerféle érzést, amiről
eleddig fogalma sem volt.
Joffrey önuralmának utolsó maradéka is semmivé foszlott
ettől a gyengéd támadástól. Természetesen szó sem lehetett
róla, hogy ennek az idegen hajónak a fedélzetén szeressék
egymást. El kellett tűnniük, gyorsan és feltűnés nélkül.
Marisa bólintott. Eszébe sem jutott, hogy esetleg szólnia
kellene a nagynénjének.
Abból, ahogy Joffrey a karcsú motorcsónakot beindította
Marisa arra következtetett, hogy saját csónakjával jött a
jachtra. Az okkersárga bungaló is, melynek falai egészen a
stégig világítottak, jólétről árulkodott, ha nem gazdagságról.
Ezeket a részleteket azonban Marisa csak tudata
peremén érzékelte. Csak az a kéz számított, ami a vállán
pihent, csak azok a karok, melyek kiemelték őt a csónakból.
Levette ezüst szandálját, így talpa alatt érezte a stég meleg
faléceit. Lábujjhegyre kellett állnia, hogy viszonozhassa
Joffrey csókját.
– Félek – suttogta. – Pillanatokon belül csörög a
vekkerem, és és én felébredek a New York-i lakásunkban.
Ugye, álmodom?
– Nem álmodsz, szépségem!
– Bizonyítsd be!
– A romantikus álmokban azért nincs ilyen rengeteg
béka, aki versenyt brekegne a tenger zúgásával.
Most már ő is hallotta. Néhány béka valahol egész közel
vartyogott.
– Mi ez?
– Az úszómedence lakói – magyarázta Joffrey. – Nem
működött a tisztítóberendezés, így aztán Cannes összes
békája az úszómedencében gyűlt össze. Ha nem csukjuk be az
ablakot, aludni sem lehet tőlük. De itt legalább egyedül
vagyunk…
E nyomós érv által meggyőzve Marisa követte őt a köves
úton a házba. Amint Joffrey elhúzta a terasz tolóajtaját,
meglebbentek a világos muszlinfüggönyök. Marisa hirtelen
hűvös márványt érzett a talpa alatt. Ledobta a szandálját és
Joffrey felé fordult.
 A pezsgő okozta mámor ugyan a tengeri csónakázás
közben valamelyest csökkent, de még mindig nagyon
könnyűnek érezte magát.. Magától értetődőnek tartotta, hogy
ő ennek a férfinak a karjai közé tartozik, és sehova máshova.
Újra megcsókolták egymást.
– Tudod, hogy szeretlek? – suttogta Joffrey. – Az első
pillanattól kezdve, amikor bátran megpróbálkoztál úgy tenni,
mintha a repülés a világ legtermészetesebb dolga lenne
számodra, át akartalak ölelni és megóvni mindentől.
– Ezek szerint ez az egész felhajtás az új ruhával és
frizurával fölösleges volt – próbált tréfálkozni Marisa, – Akár
zsákot is húzhattam volna magamra, akkor is elszöktettél
volna a palotádba. Elaine néni nagyon csalódott lesz, ha ezt
meghallja.
– Ki az az Elaine néni? – kérdezte Joffrey, miközben a
fülcimpáit harapdálta.
– Anyám nővére. Festő és ő cipelt el engem erre a
partira…
– Csak nem Elaine-re gondolsz, a gróf barátnőjére?
– De igen. Anyám meg is zavarodik, ha a tudomására
jut…
– Muszáj nekünk most másokról beszélgetni, vagy…
Ezek a szavak egy egész sereg hangyát mozgósítottak
Marisa bensejében. Lélegzete kihagyott, a szűkre szabott
ruha, egyszeriben úgy tűnt, bilincsként feszül a testére. Még
sosem érezte ezt az érzéki felindulást, ezt a kívánságot, hogy
érintsék meg a bőrét és cirógassák a testét. Őrület lett rajta,
de csodálatos állapotnak tartotta.
Joffrey szája lefelé kezdett el vándorolni, majd
megállapodott a kulcscsontja mélyedésében. Innen egyenes
út vezetett a melléhez, melynek bimbói oly erősen
ágaskodtak hogy az már szinte fájt. Joffrey tenyerébe fogta a
puha domborulatot, és Marisa ajkába harapott, nehogy
hangosan felkiáltson.
Joffrey most a ruha dekoltázsa mentén csókolta végig a
bőrét. Ujjai a ruha alá nyúltak, egyetlen mozdulattal
megoldva a gyöngygombokat és Marisa máris megszabadult
páncéljától. A lány megborzongott a hűvös levegőben, amikor
egyik mellbimbójára egy forró száj ereszkedett, másikat pedig
két ujj kezdte lágyan masszírozni.
– Mit teszel velem… – lehelte Marisa, ide-oda ringatva
magát a férfi ölelésében.
– Szeretlek, Marisa! Ne ellenkezz! Hadd mutassam meg
neked, milyen csodálatos tud lenni a szerelem…

Joffrey fölemelte a lányt és egy másik szobába vitte, amelyet

a hold fénye világított meg sejtelmesen. A teret egy csillogó
lepedős hatalmas ágy uralta. Kellemesen hűvös volt az
ágynemű érintése. Marisán már csak egy apró acélkék,
csipkebetétes selyembugyi volt. Figyelte Joffreyt, amint
levetkőzött. Egyáltalán nem volt olyan sovány, mint
felöltözve gondolta volna. Kidolgozott izmai arra utaltak,
hogy munkája mellett elég sok időt fordít sportolásra is.
Marisával először fordult elő, hogy semmiféle zavar vagy
szégyen nem fogta el ebben az intim pillanatban. Kívánta
Joffreyt és nyilvánvaló volt, hogy a férfi is akarja őt.
Nem takaródzott be, fekve maradt a szaténlepedőn.
Törékeny, nagyon is nőies alakjáról Joffrey nem tudta
levenni a szemét. Marisa egyszerűen csodaszép volt – kis
lába körme ujjától aranyszőke hajáig. Joffrey pillantása
egyértelmű szerelmi vallomás volt, és Marisa válaszként
feléje nyújtotta a karját.
 A férfi meztelen bőréhez simulva, gátlás nélkül adta át
magát Joffrey viharos ölelésének. Nem tiltakozott sem a
szája, sem a keze ellen. Minden egyes érintésre megfeszült a
teste és apró nyögések adták a férfi tudtára, mennyire élvezi
Marisa, amikor nyelvével cirógatja mellbimbóit.
Joffrey csókjai lejjebb vándoroltak Marisa meg-
megremegő bőrén, körbejárták a köldök vonalát, majd szinte
lángra lobbantották azt az aprócska textilt, amely
egyesülésük utolsó akadálya volt. Marisa még az
ujjbegyeiben is érezte azt az egész mivoltát átható bizsergést,
amit a férfitest közelsége váltott ki belőle. Zihálva lélegzett
és egyre jobban elárasztotta a vágy.
Miközben Joffrey lehúzta végre a bugyit róla és ujjai
kerek, domború ölének sötét bozótjába tévedtek, Marisa
gyönyörteli kiáltásokban tört ki. Már nem volt ura
érzéseinek, ki volt szolgáltatva szerelmének, aki felkutatta,
megérintette, elcsábította és soha nem sejtett magasságokba
repítette.
Úgy tűnt, teste egyetlen lüktető idegköteg, amely a nagy
robbanásra vár. Lehunyta a szemét és a férfi vállába
mélyesztette a körmét, anélkül, hogy ennek tudatában lett
volna.
– Kérlek, Joffrey, ne várakoztass tovább! Gyere, szépen
kérlek! Kellesz!
És ekkor érezte, hogy a férfi eleget téve kívánságának,
nagy férfiasságéval erőteljesen beléhatolt. Eggyé váltak.
Marisa a férfi hátára fonta a lábát és hozzásimult, hogy
Joffrey minden egyes mozdulatnál bordáin érezte a lány
nagy, meleg mellének bimbóit.
Marisa átvette Joffrey mozgásának ritmusát, a lökések
egyre hevesebbé váltak, mígnem vulkánkitörésre emlékeztető
hatalmas lávatömeg futott végig égetően rajta. Extázisuk
közös volt, teljesen kimerült, félig eszméletlen állapotban,
továbbra is összefonódva omlottak egymásra. Ha ez a
szerelem, akkor Marisa eddig nem ismerte a szerelmet.

– Itt van, drágám, igyál! Most csak a pezsgő állíthat talpra!

Marisa belenyalt a pohárba, aztán hunyorgott és végre
kinyitotta a szemét. Jeffrey egyetlen törülközőben ott ült az
ágy szélén. Marisa nem vette észre, hogy a férfi fölkelt. Csak
lassan kezdett visszatérni a valóságba.
A pezsgő most, ha lehet, még jobban ízlett, mint a partin.
Marisának fogalma sem volt, mennyi idő telt el. Egy kicsit
figyelt magára, és megállapította, hogy testének lázas
vibrálását kellemesen fáradt lazaság váltotta fel. Úgy tűnt,
mintha bőre hirtelen érzékenyebbé vált volna és szokatlan
intenzitással képes átélni minden egyes érintést, hideget
vagy meleget.
Marisa végigsimított Joffrey mellén, majd beletúrt sűrű,
sötét hajába. Újra és újra örömét lelte abban, hogy
megérintheti, hogy láthatja táguló pupilláit, amint keze
mélyebbre vándorol.
– A jéghegy, amit a repülőn megismertem, íme elolvadt –
mormolta Joffrey, és aprókat harapott a lány vállába. –
Veszélyes vagy, Marisa Hancott. Veszélyesebb, mint a
kábítószer.
Először csak játszadoztak, simogatva, becézve kutatták
fel egymás testét, majd újra szenvedélyesen szeretkeztek.
Félig ámulva, félig kábán fedezte fel Marisa, hogy képes volt
rövid időn belül újra vágyat érezni és egy még vadabb, még
forróbb csúcspontra jutni. Ki érti ezt? Még 24 órája sincs,
hogy ismeri ezt az embert és máris közelebb volt hozzá, mint
bárki máshoz ezelőtt.
Joffrey kevésbé csodálkozott.
– Íme a bizonyíték, hogy nemcsak ruhák és
bonbonosdobozok esetében létezik szerelem első látásra! Ne
hidd, hogy eleresztelek magam mellől. Hozzám kell jönnöd
feleségül, másként nem is lehet!
Marisa megpróbált ellenkezni, de Joffrey karjából nem
volt menekvés. Úgy érezte, csapdába került.
– Mi lenne, ha engem is megkérdeznél? – tiltakozott fel-
indultan. – Nem vagyok tárgy, amit meg lehet vásárolni.
Magam hozom meg a döntéseimet.
– Hát persze, drágám. Csaknem akarod azt állítani, hogy
nem szeretsz?
– Nem erről van szó! – Marisa végre szabaddá tette
magát. – De nem akarok férjhez menni, sem hozzád, sem
máshoz. Olyan nehéz ezt megérteni? Nekem elég riasztó
példa volt a szüleim házassága.
Joffrey nem volt különösebben meghatva.
– Nem a szüleidről van most szó, hanem rólunk.
Azonkívül meg vagyok róla győződve, hogy apád az én
oldalamon fog állni. Jobbat el sem képzelhet…
– Apám? – Marisa a homlokát ráncolta. – Ugyan mit
tehet apám… – Hirtelen félbehagyta a mondatot. Képtelen
ötlet cikázott át az agyán.
– Miért hivatkozol apámra? Talán ismered?
– Futólag, két hivatalos rendezvényen találkoztunk.
Akkor mint konkurens átnézett rajtam.
Marisa vacogott. Állig húzta a takarót, de ez sem segített.
A hideg befészkelte magát a testébe és semmissé tett minden
szerelmet és gyöngédséget. Ez az átkozott névrokonság!
Joffrey a Hancott-Beauty örökösnőjének tartja őt, Avery
Hancott elkényeztetett lánykájának. Hozományvadász lenne?
Lehet, hogy csak blöffölt, amikor a vállalkozásáról mesélt?
Joffrey tovább beszélt, de Marisa annyira elmerült
gondolataiban, hogy nem hallotta a szavait. Csak egyet
tudott: azonnal el kell mennie innen. Ha már a helyzetet nem
tudja megmenteni, legalább a büszkeségén ne essen csorba.
– Marisa, figyelj végre rám! Én…
– Ne haragudj, kedvesem! – szakította félbe hűvösen a
lány. Amit mondasz, egyszerűen nevetséges! Ha mindenkihez
hozzá kellene mennem, akivel eltöltöttem egy kellemes
éjszakát, akkor már rég világrekordot döntöttem volna
bigámiában. Miért akarsz nagy esküvésekkel megterhelni
egy könnyű kalandot? Nagyon jó volt, de ezzel passz. Én
legalábbis így látom a dolgot.
Joffreyt mintha leforrázták volna. Marisa
megkeményítette a szívét és nyugalmat erőltetve magára
felkelt. Ha itt valakit bolondnak néztek, hát az ő volt.
Összeszedte a ruháit.
– A hallgatásodból arra következtetek, hogy nincs
szándékodban hazavinni – mondta csevegő stílusban. –
Rendelj, légy szíves egy taxit, vagy talán bosszúból úgy
találod jónak, hogy gyalog menjek a Carltonba?
Nem lehetett nem észrevenni, hogy Joffrey rettentően
dühös és csalódott. Inkább jólneveltségből, mint szabad
akaratából visszavitte Marisát a szállodába. A tenger fölött
már látszottak a napfelkelte első rózsaszín fényei, amikor a
fekete sportkocsi lefékezett a Carlton előtt. Joffrey csak
némán bólintott a lány búcsúszavára, aztán őrült tempóban
elhajtott.
Marisa nem élvezte a bosszút. Nyomorultul érezte magát
és azt kívánta, bárcsak sose jött volna Franciaországba.
 Hétfő reggel olyan ragyogó napsütésre ébredt, hogy
legszívesebben újra leengedte volna a rolót. A feje zúgott. Mi
ütött belé, hogy hagyta magát tegnap este elhurcolni arra a
vacsorára? De miután vasárnap délutánig úgy aludt, mint a
bunda, éhes is lett, meg elege is volt már a lakosztályából.
Így nagyon is jó ötletnek tűnt Elaine javaslata, hogy valahol
Cannes környékén egy kis falusi vendéglőben élvezzék az
eredeti dél-francia specialitásokat. Valószínűleg nem is lett
volna semmi gond, ha Marisa tényleg csak a specialitásokra
koncentrál és kevésbé a vörösborra.
Marisa megeresztett egy nem éppen szalonképes
káromkodást és az órára pillantott. Háromnegyed óra múlva
Maurice Ponette várja a szálloda halljában. Nem volt ideje
hasogató fejével és a szívét mardosó kínokkal foglalkozni.
Szerelmi bánat! Ostobaság! Aki nem hisz a nagy
szerelemben, annak nem is lehet szerelmi bánata, nem igaz?
Marisa eltöltött egy éjszakát egy tapasztalt aranyifjúval –
ennyi történt, semmi több. Hogy ez az éjszaka ennyire
felkavaró és szenvedélyes volt, az valószínűleg a férfi
rutinjának köszönhető. Égy olyan férfitól, mint Don, nem
lehet elvárni, hogy jártas legyen az erotikában. Csak azért
nem találkozott nála ilyen érzésekkel. Ha majd egyszer
hosszabb ideig együtt lesznek, bizonyára köztük is létrejön ez
a harmónia. Igen, ez így logikusan hangzik, és végre az
egészet el lehet felejteni.
 Marisának ennek ellenére nehezére esett napirendre
térni a dolog fölött. Minden egyes mozdulatnál Joffreyra
gondolt Mit szólna például ehhez a burgundivörös
nadrágkosztümhöz, amit ma vett fel? Az egyenes szabású
nadrágban és blézerben magasnak és valószínűtlenül
karcsúnak látszott. A haját még nem tűzte fel. Hagyja így
inkább? Kicsit szokatlan volt ugyan így az összhatás, de
tetszett neki. Fényesre kefélte a haját és a homlokába hulló
tincset apró elefántcsont fésűvel oldalra tűzte.
Mikor nem sokkal később lement a recepcióba, sokan
megfordultak utána. Az Estelle Aimée kereskedelmi
igazgatójának szemében is őszinte csodálat ült. Marisa ettől
kicsit felderült, rosszkedve eltűnt.
– Pontos és szép! – lelkesedett Ponette. – A megtestesült
Hancott-Beauty! Nem csoda, hogy a konszernjük forgalmi
mutatói állandóan emelkednek, Mademoiselle Hancott!
– A jogi osztálynak kevés köze van a forgalomhoz –
vetette közbe Marisa –, de azért köszönöm a bókot. Kész
vagyok. Tőlem indulhatunk.
Időközben Marisa már jobban megszokta Cannes
kaotikus forgalmát, és nem is csodálkozott, hogy a többszöri
forgalmi dugó ellenére elég hamar megérkeztek az Estelle
Aimée irodaháza elé, ami annyira szürke, elhanyagolt és
régimódi volt, hogy Marisa azt kérdezte magától, vajon
ennyire spórolni kellett-e az Estelle Aimée-nek a festésen és
a felújítási költségeken. Szinte hihetetlen volt, hogy egy ilyen
vigasztalan környezetben szépítőszereket készítenek és
forgalmaznak. De a tervezett adásvétel a márkanevekre és a
kozmetikumok receptjeire vonatkozott.
A fogadtatás nem is lehetett volna szívélyesebb. A jogi
osztály vezetőjének tanácsai ellenére Marisa sokkal oldottabb
volt az Estelle Aimée-vel szemben, mintsem az azt korábban
elképzelte volna. Már majdnem elkövette azt a hibát, hogy
kimutassa szimpátiáját, amikor egy mellette futólag elejtett
mondat hirtelen visszahozta a valóság talajára.
– Dr. Smythsen már a konferenciateremben van,
Monsieur Ponette. Azt hiszem, nem kellene továbbra is
egyedül várakoztatnunk.
Ponette asszisztensnője figyelmeztette eképpen főnökét,
egy elegánsan öltözött dél-francia nő, akit Marisa jó
negyvenesnek nézett. Marisa kicsit kihúzta magát. Aki a
Hancott-Beauty-nál dolgozott, annak a Smythsen név
fogalom volt. Mióta a FACE élére került, a legrutinosabb és
legdörzsöltebb kozmetikai szakember hírét sikerült kivívnia,
aki az elmúlt öt évben nagyon magasra jutott. Ha
személyesen vesz részt ezen a tárgyaláson, akkor az több
lesz, mint egyszerűen nehéz.
– Alig hihető, hogy Európába kellett utaznom ahhoz, hogy
a FACE szürke eminenciását szemtől szemben is
megismerhessem. – mondta magyarázva Marisa. Megpróbált
magabiztos benyomást kelteni. Ismét elfogódott volt egy kissé
és most gondosan szortírozta az üzleti szükségszerűséget és
magánemberként tett benyomásait. A lekicsinylés még éppen
elfogadható tónusát próbálta belevinni hangjába, jelezvén,
hogy a Hancott nem veszi túlságosan komolyan a FACE-t.
Mit tehet egy kis magánvállalkozás egy nemzetközileg
elismert konszernnel szemben?
A kis csoport időközben elérte a konferenciatermet, és
Maurice Ponette udvariasan előreengedte amerikai vendégét.
Marisa már egy ideje nagyon kíváncsi volt rá, hogyan is néz
ki az a férfi, aki olyan meggyőző eredményeket ért el a nők
körében naturkozmetikai termékeivel, hogy tömegek
esküdtek rá, csak a FACE-termékek a szépség igazi segítői.
Csak néhány adatot tudott róla, hogy 37 éves, nőtlen ,és
kémiai a tudományok doktora. Valahol Közép-Amerika
nyugati részén született, ahol apjának hatalmas farmja volt.
Apja halála után eladta az örökségét és ezzel vetette meg a
FACE alapjait. Amellett, hogy ő volt saját laboratóriuma
vezetője és a legtöbb recept tőle származott, kiváló tehetséget
mutatott a forgalmazásban és a reklám területén is. Úgy
tűnt, ennek az embernek a napjai nem huszonnégy órából
álltak, hanem sokkal többől.
Ezeknek az információknak a birtokában Marisa csak
rámeredni tudott az ablaknál magasodó alakra, aki most
éppen feléje fordult. Nem volt képes egyetlen lépést sem
tenni. Bénultan állt. Íme, Dr. J. Smythsen, Joffrey! A férfi,
akivel kapcsolatban megesküdött, hogy kerülni fogja, mint a
pestist!
A férfi arca semmiféle meglepetést nem árult el. Nem
csoda, ő tudta, hogy ma találkozni fognak. Pontosabban ez a
felismerés adta vissza Marisa lélekjelenlétét. Erőszakkal
elhessegette magától az emlékképeket, melyek Joffrey láttára
feltolultak benne, és elhatározta, nem fogja elárulni,
mekkora sokkhatás érte az imént.
Folytatta útját, és a pillanatnyi megingást csak Joffrey
vette észre, aki sejtette, hogy ez bizony hadüzenet. Semmi
szükség sem volt a hangsúlyozottan kedves üdvözlésre.
– Dr. Smythsen! Szívből üdvözlöm az arénában! Nem túl
nagy a bika, amely előtt a vörös rongyot lobogtatja?
– Miss Hancott! – Kurta meghajlás, semmi több. Joffrey
nem volt hajlandó felvenni a kesztyűt. Rövid volt, kimért,
tárgyilagos és hihetetlenül hozzáértő. Marisa jól ismerte
saját magát, így tudta, ő nem elég tapasztalt ehhez a férfihoz.
 Még egy órája sem ültek egy asztalnál, máris elátkozta a
főnökét. Miles Steele-nek is komoly nehézséget okozott volna
dr. Smythsent kiütni a nyeregből. Miért nem figyelmeztette
hát, amikor szombaton felhívta? Miért vetették ide szabad
prédául a párduc elé? A hasonlat önkéntelenül jutott eszébe,
el is mosolyodott rajta. Joffrey tényleg hasonlított kicsit egy
vadállatra, ahogy ráhajolt a papírlapjaira. Ugrásra készen,
de nyugodtan. Rendkívül elegáns volt kétsoros fekete
öltönyében, amelyhez antracit-fehér csíkos inget és
bőrnyakkendőt viselt.
Csak egyetlen megoldás volt: húzni az időt.
Mindenképpen meg kellett akadályozni, hogy még ma
döntésre jussanak. Mindenképpen beszélnie kell Steele-lel,
mielőtt megtörténik a katasztrófa, és a Hancott padlóra
kerül. Dr. Joffrey Smythsen nem mutatta, hogy átlátott volna
ezen a taktikán. A tárgyalás negyedik órája után bizonyára ő
is épp olyan hálás volt az ülés elnapolásáért, mint az
adásvételi maraton egyéb résztvevői. Egy ifjú hölgy
valamennyiüket pontosan abba a sarokba terelte, amely a
legjobb kiindulási pozíciót nyújtotta a kapcsolatok esetleges
újabb felvételére.
Marisa nem akarta gyengíteni a pozícióját, így elfogadta
Ponette ebédmeghívását, de már előre elege volt a
magánbeszélgetésekből.
– Remélhetőleg nem haragszik rám – villantotta
legragyogóbb mosolyát az Estelle Aimée kereskedelmi
igazgatójára. – De New York-i központunkat haladéktalanul
informálnom kellett a részletekről. Az időeltolódás miatt
amúgy is problémás egy kicsit a kommunikáció. Ha rendelne
nekem egy taxit, nem lennék tovább a terhére…
Ponette már éppen tiltakozni akart, de Joffrey Smythsen
megelőzte.
– Ez túlságosan körülményes. Saját autóval jöttem a
tárgyalásra, szívesen beviszem Miss Hancottot a városba.
Remélem, nem tart attól, hogy esetleg megharapom.
Roppant vicces! Marisa az ajkába harapott, de nehéz lett
volna elutasítani az ajánlatot.
– Igazán kedves öntől, dr. Smythsen – mondta hűvösen. –
De én vissza szoktam harapni, ha megtámadnak.
A felületes mosoly ellenére ellenséges maradt a
pillantása. Tartása merő elutasítás volt, amikor
aktatáskájával az ölében, merev derékkal helyet foglalt a
férfi mellett a fekete sportkocsiban. De nem sokáig tudott így
ülni, Joffrey vezetési stílusa ez nem tette lehetővé.
– Miért harcolsz tulajdonképpen ilyen elkeseredetten? –
érdeklődött a férfi bizalmas hangon. – Nem veszed észre,hogy
ebben a játszmában nekem vannak jobb lapjaim?
– Az a feladatom, hogy képviseljem a Hancott érdekelt –
válaszolta Marisa kimérten.
– Egek, nem hagyhatnánk végre abba ezt az óvodás
játékot?
Marisa valódi megdöbbenéssel fordította el a fejét.
– Muszáj ezt nekem hallgatnom?
Joffrey dühösen lefékezett, és egy bútorkereskedés
parkolójába hajtott. Jobbra és balra tőlük hatalmas
nejlontáskákat és kartonokat cipelő emberek haladtak el, de
ők figyelemre sem méltatták őket. Marisa látta viszont a
dühöt Joffrey szemében és a kormánykereket markoló fehér
ujjvégeit.
– Fejezd be a kisded játékaidat, Marisa Hancott! –
sziszegte a férfi. – Szombat éjszaka majdnem sikerült
elhitetned velem, hogy Barbara Hunton és Mata Hari
keveréke vagy. Időközben tudom, mekkora csoda, hogy az
apád kiengedett az elefáncsonttoronyból. Nézz végre szembe
a tényekkel!
– És mik lennének azok, dr. Smythsen?
– Úgyis megkaplak! Ugyanúgy mint az Estelle Aimée-t és
mindent, amit akarok. Gyere hozzám feleségül! Akkor…
– Akkor két legyet ütsz egy csapásra, nem igaz? Mondta
már neked valaki, hogy te vagy a legutálatosabb,
legkiállhatatlanabb, legundorítóbb kétlábú ezen a földön?
Marisa mindenre számított válaszul, csak erre a harsány
nevetésre nem. Túlságosan nagy volt a kísértés, hogy igent
mondjon. Igen, tényleg hozzá kellene mennem, aztán látni az
arcát, amikor megtudja, hogy körülbelül annyi rokoni szál
fűz Avery Hancotthoz, mint a Kennedyekhez.
Ökölbe szorította a kezét, körme belevájt a tenyerébe, és a
fájdalom megkönnyítette, hogy megőrizze tiszta fejét.
– Drágám, miért ellenkezel? Ideális pár lennénk. Apád és
én végre fegyverszünetet köthetnénk és nem kellene erre az
értelmetlen konkurenciaharcra fecsérelni az energiánkat…
– Tulajdonképpen minek nézel te engem? – kérdezte
rekedt hangon. – Csinos, rózsaszín szalagnak, amit a győztes
nyakába kötnek? Egy senkinek, akit te formálhatsz?
Megvetlek, Joffrey Smythsen, és az az egyetlen szerencséd,
hogy sosem fogod megtudni, mennyire. Vigyél vissza a
szállodába, vagy kiszállok!
Joffrey beindította a motort és némán elindult. Marisa
ezért hálás volt neki. Még egy szó és könnyekre fakadt volna.
Ugyanez a férfi, aki oly gyengéden és odaadóan szerette őt? A
férfi cinizmusa még szörnyűbb volt, mint a rossz
tulajdonságok, amelyekkel felruházta, amíg playboynak
tartotta, aki ráhajtott egy gazdag örökösre. Íme, a számító
menedzser. Aki Marisa Hancottban egy aláírandó szerződést
látott, amely biztosítja az ő sikereit. Emberileg egy nagy
nulla. Ez a felismerés beárnyékolta azoknak a felejthetetlen
óráknak az emlékét is, amiket karjaiban töltött. A szerelem
ennek a férfinak csak reklámszöveg, amellyel jegygyűrűket
és menyasszonyi ruhákat lelhet eladni.
A Carltonnál magától értetődő természetességgel állt meg
a főbejárat előtt. A portás kinyitotta Marisának az ajtót,
Joffrey egyik kezét lazán a kormánykeréken tartva, másik
kezével beletúrt Marisa hajába és így szólt:
– Ha megnyugodtál, tudod, hogy hol találsz…
– Menj a pokolba!
Marisa anyja bizonyára megrökönyödött volna, hogy a
lánya száját ilyen kifejezések hagyják el, de szerencsére csak
a portás hallotta. Ő pedig már több mint tíz éve volt a
Carlton alkalmazottja, és ennél sokkal cifrábbakat is hallott
dühös hölgyektől. Így aztán a szempillája sem rezdült,
amikor Marisa elviharzott mellette. Sokkal inkább
meglepődött a sportkocsi vezetőjének spontán válaszától:
– Szívesen kedvesem, de csak ha te is velem tartasz!
Még túlságosan el volt foglalva a Joffreyval történt össze-
szólalkozással, így nem méltatta különösebben figyelemre a
portást, csak amikor másodszor is megszólította, tért
magához a gondolataiból.
– Mit is mondott?
– Várják önt, Mademoiselle Hancott. A teraszon egy úr,
aki nem nevezte meg magát. Azt mondta, meglepetés lesz
önnek.
Marisának mára már elege volt a meglepetésekből, de ez
nem tartozott a fiatal portásra. Vajon ki szórakozik vele?
Elaine? Ugyan, hiszen úrról beszéltek. De ha még sokáig áll
itt, sosem fogja megtudni.
Marisa óvatosan megállt a terasz óriási szárnyas
ajtajában. Minden asztal foglalt volt. Aki csak
megengedhette magának, a híres szálloda teraszán itta meg
ebéd utáni kávéját, vagy fogyasztott el egy fagylaltot. Marisa
azonnal felfedezte a kék kasmíröltönyös, testes férfit. Vett
egy mély lélegzetet és odalépett hozzá. Hogy Avery Hancott
véletlenül járt éppen Cannes-ban, ezt Marisa egy percig sem
hitte. Ami hivatalos küldetését illeti, nem is alakulhatott
volna jobban a dolog, de magánemberként felkészült a
legrosszabbra.
– Mr. Hancott! Remélem, nem régóta vár rám!
Főnöke azonmód felpattant ültéből. Ez a mozdulat mindig
gumilabdára emlékeztette Marisát.
– Marisa! Ragyogóan néz ki! Úgy látszik, Franciaország
jót tesz önnek. Foglaljon helyet, meghívom egy italra. Mit
szólna egy üveg pezsgőhöz?
Marisának egy szava sem volt hozzá, de ezt nem lehetett
egyenesen a nagyfőnök szemébe vágni. Kissé
kényszeredetten elmosolyodott és némán bólintott.
– Nos, kedvesem, hogy tetszik az élet a milliomosok
tengerpartján? Igazán okos volt, hogy korábban iderepült és
kihasználta a hétvégét. Ponette bizonyára gondoskodott
önről.
– Erre nem volt szükség. Már azt is nagyon figyelmesnek
tartottam, hogy elém jött a repülőtérre. Úgy tűnik, az Estelle
Aimée-ben verseny folyik az én személyes jóltartásomért.
Őszintén szólva már majdhogynem kínos.
– De hát miért? Inkább élvezze! Miért ne lehetne néha
előnye a Hancott névből?
Marisa észrevétlenül megemelte a szemöldökét. Meg volt
döbbenve. Ez úgy hangzott, mintha maga Avery Hancott is
beszállna ebbe az undorító játékba, hogy milliomos
örökösnőként adják el őt.
– Elmagyarázná ezt nekem egy kicsit részletesebben is,
Mr. Hancott? – mondta óvatosan.
– Kedvesem, ne okozzon nekem csalódást! – fenyegette
meg Hancott játékosan kövér mutatóujjával. – Hiszen ön is
rég észrevette, hogy Ponette abban a tudatban van, eléggé
együgyű vagyok ahhoz, hogy a saját lányomat ültettem
cégem jogászaként a jogi osztály rutinos rókái elé. Miközben
az én leányom egy paragrafust nem tud megkülönböztetni
egy violinkulcstól!
– De miért? – tudakolta Marisa. – Mire megy ki a játék?
Miles Steele bizonyára alkalmasabb lett volna rá, hogy az
előszerződéseket megkösse. Mi értelme van annak, ha az
Estelle Aimée-nél azt hiszik, rokona vagyok önnek?
 – Lehet, hogy Miles előbb elintézte volna a dolgot, de a
leányomat becsapni nem merik a franciák. Sokkal jobban
félnek attól, hogy akkor kiszállok az üzletből. Láthatja tehát
hogy semmit sem kockáztattam, amikor kiadtam ezt az
utasítást Steele-nek.
– Ez megmagyarázza, miért lakom ebben a szállodában.
Avery Hancott rázkódott a nevetéstől, hogy kerek tokája
rezegni kezdett, és a szeme eltűnt a táskás szemhéjak között.
– Lehet, hogy egyszer én is szívesen játszom a Mikulást,
kedvesem. Egyszerűen csak összekötöttem a kellemest a
hasznossal. Jól érzi magát ebben a környezetben? Meg van e
elégedve a lakosztályával, a kilátással?
Marisa elképedve bólintott.
– Természetesen ez mind csodálatos. Ugyan kinek lehetne
kifogása ennyi jól működő luxus láttán?
– Szívesen lakna gyakrabban így? Mondjuk szabadságon
egy ilyen szállodában?
– Bizonyára minden nő vágyik erre – mondta halkan
Marisa, és hálás volt, hogy a pincér érkezése félbeszakította
ezt a különös beszélgetést. Hallgattak, amíg a libériába
öltözött férfi kinyitotta a pezsgősüveget és csiszolt
kristálykelyhekbe öntötte a gyöngyöző italt. Marisa életében
nem ivott összesen annyi pezsgőt, mint az elmúlt napokban.
Anyja gyógyteákat ivott, apja sört, Don pedig esküdött a
kanadai whiskyre. Otthoni kis hűtőszekrényében eddig
sosem sorakoztak különleges italok. Legfeljebb egy-egy üveg
bor, amit ünnepi alkalmakra vett, és amiket Don aztán
többnyire egyedül ivott meg.
– Egészségére, Marisa! – emelte fel a poharát Avery
Hancott és már megint azzal a különös pillantással
méregette, amitől a lánynak mindig lúdbőrözött a háta.
Marisa megpróbálta újra az üzleti dolgokra terelni a
beszélgetést.
– Minden irat nálam van. Ha kívánja, most röviden
tájékoztathatom a tárgyalás menetéről…
A férfi egyetlen kézmozdulattal félbeszakította.
– Nem itt. Ki tudja, ki mindenki hall itt bennünket.
Menjünk fel inkább a lakosztályába!
Marisa kénytelen volt beleegyezni. Hancott jobban
ismerte a járást, mint ő. Előrement, miközben főnöke
intézkedett, hogy a pezsgőt vigyék utánuk. Amikor Marisa
kiteregette az aktákat az asztalon, Hancott figyelemre sem
méltatta őket. Olyan figyelmesen vizsgálgatta a szalont,
mintha egy belsőépítészeti múzeumban lett volna.
– Csinos, igazán csinos – mondta végül. – Illik önhöz, és
az új frizurája is.
Marisa hirtelen szűknek kezdte érezni a blúza nyakát, és
kigombolta a felső két gombot. Hancott szeme azonnal rá-
szegeződött a nyakkivágásra.
– Kifejezetten csinos – ismételte újra. – Csak így tovább,
kedvesem. Aztán átmehetünk a hálószobába, és végre
megtudom, milyen érzés megérinteni azokat a szenzációs
melleit!
Marisának leesett az álla. Tágra nyílt szemmel meredt
Hancottra. Nem, ez lehetetlen, bizonyára rosszul hallott!
Egyszerűen elképzelhetetlen volt, hogy Avery Hancott, a
nagy Avery Hancott ekkora szemtelenséget engedett volna
meg magának.
– Én… én… azt hiszem, nem jól értettem – suttogta
rekedten.
– Dehogynem, gyermekem! Ez ajánlat, Marisa. Ha kedves
lesz hozzám, gyakran lakhat ilyen helyen. Biztosíthatom,
hogy még egyetlen szeretőm sem panaszkodott eddig a
bőkezűségemre. Tehát, drágám? Ha nem lennél ennyire
szexis, az életben nem repültem volna ennyit, az
időeltolódásról nem is beszélve. De úgy gondoltam, kellemes
lenne eltölteni veled néhány napot.
Marisa kényszeredetten nyeldekelt.
– Hogy én… én a szeretője legyek?
A férfi olyan büszkén bólintott, mintha az év
legszenzációsabb fizetésemelését jelentette volna be. Ez már
sok volt Marisa vibráló idegeinek. Hirtelen felnevetett, jól
érzékelhető hisztériával. Hancotton látszott, hogy ezzel
nemigen tud mit kezdeni.
– Én nem tartom éppen viccesnek a dolgot – morogta
ingerülten.
– Pedig mennyivel jobb lenne, ha tréfából mondta volna,
Mr. Hancott! – Marisa megpróbálta menteni a menthetőt. –
Akkor most mindketten jót nevethetnénk és elfelejthetnénk
ezt az őrült ötletet.
– Az ötletemet kizárólag csak én minősíthetem. Minden
szót komolyan gondoltam és biztosíthatlak, hogy fogytán a
türelmem.
Nem is annyira a durva rendreutasítás, inkább a
tekintete árulta el, hogy komolyan gondolja, amit mondott.
Marisa állati vágyat olvasott ki a férfi szeméből, arca enyhén
vörösödön már, talán az alkoholtól is, és a lány biztos volt
benne, hogy Avery Hancott gondolatban már levetkőztette őt.
Védekezően a melle elé emelte a kezét.
Nem látott más kiutat, csak az igazságot.
– A válaszom: nem, Mr. Hancott! Nincs szándékomban
belebújni sem az ön, sem más férfi ágyába! Pláne nem
feltételekkel. Akkor már logikusabb lenne Joffrey Smythsent
választanom, ő legalább házasságot ajánlott nekem, nem
holmi alantas viszonyt.
Hancott arca még jobban elvörösödött.
– Smythsen? – ismételte meg. – Joffrey Smythsen a
FACE-től? Micsoda képtelen történet ez? – Egy ostoba
tévedés! Ő is az ön lányának tart, mint mindenki más. Ezt a
grandiózus sakkhúzást gondolta ki magának, hogy az Estelle
Aimée-t is megszerezze és a terhes konkurenciát békés
egymás mellett éléssé változtassa át.
Marisának feltűnt, hogy Avery Hancottot hirtelen jobban
kezdte érdekelni a kilátás, mint az ő teste, Masszív alakja
fenyegetően magasodott az ablak előtt. Marisa csak nehezen
tudta elnyomni hirtelen támadt félelmét. Legszívesebben
felszívódott volna. Vajon most mi lesz? Mert abban biztos
volt, hogy a főnöke jóindulatát eljátszotta.
Hancott most megfordult. A keskeny ajkai körül bujkáló
cinikus mosoly csak megerősítette Marisa kellemetlen
érzéseit.
– Hát így állunk! Tehát Joffrey Smythsen úgymond a
magánszférában készül újabb csapásra. Hajlandó lenne
elvenni egy kis jelentéktelen ügyvédnőt, mert azt hiszi, hogy
a lányom és örökösöm. Azt hiszem, alábecsültem őt.
– Természetesen elutasítottam – suttogta Marisa alig
hallhatóan. – Nem érdekel sem ő, sem más. Ami valószínűleg
azt jelenti, hogy New Yorkba érkezésem után megkapom a
munkakönyvemet a személyzeti osztályon.
Ebben a pillanatban nem akart arra gondolni, milyen
referenciákat kap, s milyen megalázó és fárasztó lesz így új
állás után nézni.
– Ugyan, gyermekem, hova gondolsz! – Hancott továbbra
is ezt a bizalmas hangot használta, amit Marisa percről
percre jobban utált. – Válasszuk csak szét az üzletet a
magánélettől. Mellékesen szólva meg vagyok róla győződve,
hogy úgyis meggondolod magad. Rengeteg időd van rá.
Eszembe jutott, hogy el kell intéznem néhány sürgős telefont.
Később majd találkozunk. Légy szíves, állj készenlétben.
Valószínűleg azonnal felveszem a kapcsolatot Ponette-tel.
 Amikor becsukódott az ajtó utána, Marisa remegő
térdekkel rogyott le a legközelebbi karosszékbe. Ez a nap
minden erejét felmorzsolta, fizikailag és idegileg egyaránt.
Hogy Hancott nem mondott fel neki haladéktalanul,
bizonyára nem a szociális érzékenységét dicséri. Amint eljön
a kedvező alkalom, gátlás nélkül az utcára fogja tenni őt.
Nem az a férfi, aki meg tudja bocsátani egy nőnek, hogy
kinevette. Marisa e pillanatban sajnálta, hogy nem tudott
jobban uralkodni magán.
De a puszta gondolatára is kirázta a hideg, hogy Hancott
esetleg megérinthetné. Egyébről nem is beszélve. Idegesen
felugrott és a szűk balkonra lépett. Alatta élénk volt az utca
forgalma, pár méterrel odébb pedig barnára sült, félmeztelen
fürdőzők élvezték a strandot. Marisát meglepte, s egyben
szórakoztatta, hogy itt teljesen természetes volt, hogy a nők
még labdázás közben sem viselték a bikini felső részét.
Elaine-nak igaza volt, ő ehhez képest csak egy vidéki liba! Ha
egy kicsit rafináltabb, elfogadja Hancott ajánlatát,
összeszorítja a fogát, ágyba bújik vele néhányszor és kiélvezi
mindazt az előnyt, ami ebből a viszonyból fakadhat.
Biztosítva lenne a karrierje, az anyagiakról nem is beszélve.
– Ostobaság! – utasította rendre magát hangosan. –
Talán olyan karriert akarsz, ami a főnököddel folytatott
viszonyra épül? Elviselné az önbecsülésed, hogy minden
egyes megbízásnál kételkedned kellene, vajon ügyvédi
tehetségednek köszönheted-e, vagy inkább az ágyban
nyújtott teljesítményednek?
Nem volt szükség válaszra. Az előrejutásnak ez a formája
nem az ő stílusa volt. Semmilyen hatalom sem bírhatná rá
arra, hogy Avery Hancott szeretője legyen. Valami egészen
más volt elragadtatással, csodálattal, be nem vallott
szerelemmel együtt lenni Joffreyval, holott még a nevét sem
tudta. De hogy számítóan, a testével fizessen bizonyos
előnyökért – soha! Már a puszta gondolatra is elpirult a
szégyentől.
– Oké, Marisa Hancott! – fejezte be önkritikusan a
mérlegelést. – Ha te mindezt tudod magadról, akkor
munkádnak azt a részét, ami még a hátra lévő rövid időben
rád hárul, próbáld meg méltósággal elvégezni. A nagyfőnök
bizonyára szerez néhány kellemetlen napot, mielőtt végképp
kirúg!
Ezzel ezt a pontot lezárta. Jöhetett a következő, eddig
sikeresen félretett probléma: Joffrey Smythsen! A hanyagul
odavetett házassági ajánlat fájó sebként lüktetett benne.
Marisa belekapaszkodott a balkon vaskorlátjába. Ha legalább
tudná, mi késztette a férfit valóban erre az abszurd
ajánlatra!
Hiábavaló töprengése a Donnal való veszekedésre
emlékeztette. Egy valamiben azonban most már igazat
kellett adnia a barátjának: tényleg fogalma sem volt a
férfiakról! Don, Joffrey, Avery Hancott, megannyi rejtély. De
a legnagyobb talány saját maga volt.
Mit akar tulajdonképpen? Sem a házasság Donnal, sem a
sok pénzt ígérő viszony nem vonzotta. Azt a kapcsolatot, amit
Joffrey ajánlott neki, meg egyenesen a férfi arrogancia
netovábbjának tartotta. Maradt tehát az álom a
függetlenségről, a férfi nélküli szabadságról. Azok közé a
törtető nők közé tartozna tehát, akik könnyű szívvel
lemondanak a magánéletről?
Dühösen hátat fordított az azúr tengernek és a
képeslapokra emlékeztető kilátásnak. Ez a dél-franciaországi
utazás, amit eleinte óriási lehetőségnek tartott, egyre inkább
katasztrofális kimenetelűnek látszott.

A selyembevonatú, aranyozott lábú heverő mellett álló

krémszínű telefon olyan diszkréten csengett, hogy Marisának
szüksége volt néhány másodpercre, amíg meg tudta
állapítani, honnan is ered a zaj. Kedvetlenül bejelentkezett.
– Chérie, hol bujkálsz ennyi ideig?
Jellemző volt Elaine-re így lerohanni a másikat, és
unokahúga nem akarta emlékeztetni rá, hogy
tulajdonképpen dolgozni jött Cannes-ba.
– Tegnap este megígérted, hogy modellt ülsz nekem.
Szóval, mikor jössz? Csak semmi kifogás…
Marisa elhúzta a száját. A pezsgő után a vörösbor is
tilalmi listára került. Úgy látszik, ez az ital is olyan dolgokat
művel vele, amit huszonnégy órán belül keservesen megbán.
– Megérkezett a főnököm, így a szállodában kell
maradnom, Elaine. Semmi esély rá, hogy elszabadulok.
Amint lehet, felhívlak, oké?
– Igazán bosszantó, de hát a főnökök ellen nem sok
mindent lehet tenni. Különben jól vagy? Tegnap este mintha
kicsit szomorúnak láttalak volna. Ha segíthetek valamiben…
Marisa önkéntelenül erősebben markolta a telefont. A
nagynénje egyáltalán nem volt olyan felületes, mint ahogy
mutatta magát! Nagy kísértést érzett, hogy meggyónja neki a
körülötte uralkodó zűrzavart, de annyira megszokta, hogy
maga rendezi el a dolgait, hogy ezúttal is meggondolta
magát. Gyerekkorától arra nevelték, hogy ne terheljen
másokat a gondjaival, így ezúttal is győzött a tartózkodás.
– Ugyan, Elaine, csak beképzeled! Nagyon sok a munkám
és a felelősség sem kicsi. De megoldom.
– MonDieu, micsoda rendes, önálló és emancipált
generáció vagytok! Ha engem kérdezel, ennyi tisztesség
nekem túlságosan megterhelő lenne. Ez megakadályozza az
embert abban, hogy néha görbe utakon járjon, pedig az életet
az teszi igazán szórakoztatóvá és érdekessé.
Marisa felnevetett. Persze, így is fel lehet fogni a
dolgokat...
– Mi lenne hát a javaslatod a szórakoztató görbe
útjaimmal kapcsolatban?
– Elfogadhatnád például a gróf meghívását Monacóba.
Csak a legszűkebb baráti körrel utazik, köztük egy
meglehetősen sikeres és jó megjelenésű amerikai
üzletemberrel, aki…
– Na, ebből elég, köszönöm. Én nem igénylem ezt, Elaine.
Egyedül is jól elvagyok és nincs szükségem efféle baráti
szolgálatokra.
A vonal túlsó végén beállt rövid csend mutatta, hogy
Elaine megértette az elutasítás komolyságát. Sokatmondó-
an felsóhajtott.
– Igen, igen…, dehogy fogom összetörni magam a te
szerelmi életed miatt. Hívj föl,'ha Van időd ülni nekem, chéri.
Ja, és még valami…
– Igen?
– Légy óvatos! Az a fiatalember nem úgy néz ki, mint aki
hagyja magát az orránál fogva vezetni.
– Nem most mondtad éppen, hogy békén hagyod a
szerelmi életemet?
– Jól van, jól van! Salut, kedvesem!
– Salut! – köszönt el Marisa is franciául. Fülében csengett
még nagynénje hangja. Szerelmi élet! Ha legalább lenne neki!
A szálloda butikjának legújabb divat szerint felcicomázott
eladónője egészen más vevőkhöz szokott, de a szeme sem
rezdült, amikor Avery Hancott estélyi ruhát rendelt kísérője
számára. Értő tekintettel mustrálgatta Marisa alakját, a
mellek láttán enyhén ráncolta a homlokát, majd
elmosolyodott.
– Egy pillanat! Azonnal megmutatom, mit ajánlhatunk a
hölgynek!
Marisa kifejezetten rosszul érezte magát a bőrében.
– Igazán nem kéne, hogy…
Hancott türelmetlen kézmozdulattal leintette.
– Mi az, hogy nem kéne drágám? Szeretném, ha a mai
vacsorán csinos lennél. Nem olyan szigorú, mint egyébként.
Ne aggódj, a Hancott fizeti a számlát.
Itt a butikban nem kezdhetett vitatkozni arról, hogy attól
tart, ezt számlát a főnöke egyéb módon kívánja majd
behajtani rajta. Azonkívül ezzel visszatért volna arra az
ajánlatra, amit szívesen elfelejtett volna, és amit az elmúlt
két napban főnöke nem említett újra egyetlen szóval sem.
Csak ez a bizalmaskodó „Drágám” megszólítás maradt meg,
semmi más, ami ellen igen nehéz lett volna tiltakozni.
– Madame-nak kiválóan állna valami vállatlan ruha –
zavarta meg gondolatait az eladónő és egy rubinvörös,
fűzőszerű ruhát mutatott, melynek színe egy másodosztályú
bár éjjeli lámpáira emlékeztette Marisát. Nemet intett a
fejével és máris egy szabásmintákról és anyagokról folytatott
eszmefuttatás kellős közepén találta magát, ami halálra
untatta Avery Hancottot. Nem szólt bele az asszonyok
csacsenolásába.
 Ha Marisa nem feledkezett volna bele a csodálatosabbnál
csodálatosaim toalettek egymás utáni felpróbálásába,
bizonyára feltűnt volna neki, hogy a főnöke mennyire élvezi a
dolgot. Mint egy kivénhedt kandúr, aki kedvtelve méregeti a
karmai között tehetetlenül vergődő kiscicát. Nem az a fajta,
aki elfelejt egy sértést, de a tény, hogy esetleg egy csapásra
két legyet is üthet, elégedettséggel töltötte el.
A ruha, melyet Marisa végül kiválasztott, álomszép volt.
Az a típusú cucc volt, ami egy konyhalányból is hollywoodi
sztárt csinált volna, nem beszélve az olyan lányról, akit a
természet elhalmozott ennyi előnyös vonallal. Aszerint, hogy
a fény hogy esett rá, a finom selyemanyag zöldeskék, illetve
kékeszöld színben csillogott és úgy ölelte körül Marisa
alakját, mintha vízesés közepén állna. A jobb válltól induló
rafinált szabásvonal szabadon hagyta a bal Vállat és
viselőjének egy görög tengeri istennő küllemét kölcsönözte.
Még Avery Hancottnak is elállt a szava egy pillanatra,
amikor megpillantotta benne Marisát.
– Oké, ezt megvesszük – nyilatkoztatta ki kissé rekedten.
Marisa is csodálatosnak tartotta a ruhát, de az ár, amely
diszkréten a francia márkajelző címkéje alatt bújt meg,
messze meghaladta havi keresetét. Ily módon nem akarta
elkötelezni magát.
– Ostobaság! – hárította el tiltakozását Hancott. – Vedd
úgy, hogy ez a szolgálati egyenruhád, drágám! Ilyen
nagyságrendű üzleti vacsorán ez a számla se nem oszt, se
nem szoroz. Végtére is nem fogadhatjuk az Estelle Aimée-t
egy gyorsbüfében farmerba öltözve. Csomagolja be, kérem! –
fordult az eladónőhöz. – És természetesen mindazt, ami a
ruha tartozéka, fehérneműt, cipőt, táskát. Én kérem a
számlát.
 Marisa tartott tőle, hogy főnöke a fehérneműt is látni
kívánja, amit majd a ruha alatt visel, de Hancott már
elindult kifelé a boltból, és előtte még figyelmeztette a lányt.
– Akkor nyolckor a különteremben, drágám! Szeretném,
ha az Estelle Aimée urai a legcsinosabb oldaladról
ismernének meg.
Miközben Marisa a csodálatos fehérneműk között
válogatott, minden rossz érzése ellenére is Joffrey jutott
eszébe. Még életében nem volt ilyen csábító alsóneműje, mint
ez a hófehér fűző a hozzá illő harisnyatartóval és az apró
selyembugyi, amit végül is kiválasztott. Nem merte
megkérdezni az árát. Hancott bizonyára ismerte ezeket az
árakat számtalan barátnőjétől, így megspórolhatta magának
a lelkiismeret-furdalást. Még hogy szolgálati egyenruha! Az
értelmes, rendes, lelkiismeretes Marisa Hancott, akit anyja
olyan gondos nevelésben részesített, egyáltalán nem bízott e
kijelentés hitelességében: „Senki sem kap ajándékba ekkora
luxust, drágán meg kell fizetned érte, édes lányom” – mondta
magában. Mint mindig!
De bármennyire is félt a következményektől, képtelen
volt visszautasítani ezt a gyönyörű modellt. Végtére is ő
hevesen tiltakozott, ezzel eleget tett a tisztesség
követelményének. Többet nem tehetett. Joga volt tehát a
hatalmas csomagokat a lakosztályába vitetni.
Mivel Hancott a délután hátralévő részére nagyvonalúan
szabadságolta Marisát, teljes nyugalomban készülhetett fel
erre a fontos munka vacsorára. Vajon sikerül-e az Estelle
Aimée igazgatóit kaviárral és pezsgővel a Hancott-Beauty
oldalára állítani?
Húsz perccel nyolc előtt már teljesen készen volt és a
megjelenése őszinte elégedettséggel töltötte el. Aranyszőke,
frissen mosott haja lazán és illatosan omlott vállára, lágy
keretbe foglalva keskeny arcát. Diszkrét sminkje csak
kiemelte szeme különleges ezüstös kékségét, amelyet az
estélyi ruha árnyalata még inkább hangsúlyozott.
A rafinált kivágáshoz fölösleges volt az ékszer. Csak egy
egyszerű arany karkötőt viselt, amit jogi tanulmányai
befejezésekor kapott a szüleitől. A cipő és a táska színe
harmonizált a ruháéval. Csak a hosszú kesztyűt nem volt
hajlandó felhúzni, olyan lehetetlennek érezte magát benne.
Hogy a vendégek fogadásánál már Avery Hancott oldalán
lehessen, sietve elindult a Carlton erre az estére lefoglalt
különterme felé. Beszélgetés és nevetgélés zaja szűrődött ki a
félig nyitott ajtó mögül. Marisa megállt. Elkésett volna?
Rosszul jár az órája? Nem lehet, hiszen még belepillantott az
esti tv-híradó adásába fél nyolckor. A tévében pedig általában
pontosak az órák. Marisa nyugalmat erőltetett magára és
belépett.
Körülbelül harminc fej fordult egyszerre feléje. Úgy tűnt,
mintha az egész társaság csak rá várt volna. Egyszeriben
minden beszélgetés elhalt. Marisa elbizonytalanodva csak azt
látta, hogy Avery Hancott feléje indul. Akaratlanul is a
büszke apa hasonlata jutott eszébe, aki mosolyogva
prezentálja csinos leánykáját. Ez az ember nemcsak minden
hájjal megkent üzleti partner volt, hanem az átalakulás
művészetével megáldott profi színész is.
– Marisa, drágám! Milyen gyönyörű vagy ma este! –
lelkesedett és sugárzóan mosolygott a lányra.
Marisa megmerevedett. Csak nem akarja őt itt az Estelle
Aimée igazgatótanácsa tagjai és feleségeik előtt mint a
szeretőjét elővezetni? Ezzel őt kész tények elé állítja, abban a
hiszemben, hogy így könnyebben elbánhat vele? Mielőtt még
Marisa megszólalhatott volna, Hancott tovább beszélt.
– De hát nem az én feladatom bókolni neked, nem igaz?
Van itt egy úriember, akitől sokkal szívesebben hallasz
ilyeneket! Joffrey, édes fiam, ne állj ott, mint egy szobor,
csókold meg a menyasszonyodat! Láthatod, hogy csak erre
vár!
Ha hirtelen megnyílt volna a parketta alatta és egy
tizenkét fejű szörnnyel találja szemben magát, Marisa akkor
sem riadt volna meg jobban. Dr. Joffrey Smythsen itt volt! És
miféle őrült mesét hadart Hancott az eljegyzésről?
Joffrey szürke szemei az esti világításban majdnem
feketén csillogtak és kalózarcának markáns vonásai semmit
sem árultak el igazi érzéseiből. Marisa hirtelen érezte a férfi
ajkának érintését és keze melegét. Bizsergés szaladt át a
testén, a torka kiszáradt, térdei elgyöngültek.
Körülötte tapsoltak, gratuláltak és a zenekar tust húzott.
Semmi sem utalt az összejövetel üzleti jellegére, sokkal
inkább ünnepi volt minden, de miféle ünnep! Marisa
hiábavalóan próbálkozott, hogy távolabb kerüljön Joffreytól.
– Kedves barátaim! – Avery Hancott önelégült hangja
nagyon távolinak tűnt Marisa számára. – Tulajdonképpen
azért jöttem Franciaországba, hogy üzletet kössek. – Nevetés
hallatszott innen is, onnan is. Mi olyan vicces ezen? – Mint
látják, az üzlet most háttérbe szorult és a magánélet lépett a
helyébe. Az én szép Marisám Európában találta meg azt a
férfit, aki jegygyűrűt húz az ujjára. Igyunk az ifjú pár
egészségére! Éljenek soká, boldogan!
Ez nem lehet igaz! Marisa kétségbeesett tiltakozási
kísérlete senkit sem érdekelt. Joffrey sem figyelt rá.
Túlságosan el volt foglalva a gratulációk fogadásával és a
többé kevésbé tréfás ugratásokra adandó frappáns
válaszokkal. Senki sem várta el Marisától, hogy bármit is
mondjon. Bőven elég volt, hogy ott állt és reprezentált.
Elegendő ideje volt újra és újra felmérni az álnok
ármánykodást, melyet AveryHancott kettejükkel szemben
akart elővezetni.
Ez a játék nemcsak Marisát alázta porig, amiért
visszautasította kenyéradó gazdája gusztustalan közeledését,
de amint kiderült a turpisságba konkurenciát is
végérvényesen blamálni fogja. Az észérvek zűrzavarában ez
volt az a felismerés, ami végül is arra késztette Marisát, hogy
mosolyogjon és tartsa a száját. Bármennyire is beképzeltnek
és önhittnek tartotta dr. Joffrey Smythsent, nem volt
szándékában saját hibájáért a férfit büntetni. Ez a tréfa túl
messzire ment. Mivel azt már úgysem tudta megakadályozni,
hogy az utcára kerüljön, legalább azt megpróbálta elérni,
hogy Joffreyt ne érje nagyobb kár.
Állítólagos vőlegénye karjába kapaszkodott és mosolygott.
Még Hancott szemében is elismerő kifejezést vélt fölfedezni,
amikor végre hármasban maradtak.
– Nos, gyermekem, ugye megengeded, hogy szívből
gratuláljak nektek? – nevetett alattomosan. – Egyszerűen
nem tudtam ellenállni dr. Smythsen könyörgésének.
Megtettem, ami tőlem tellett, hogy biztosítsam a boldogságát.
A többi már a te dolgod. Mikor lesz az esküvő?
– Amikor Joffreynak megfelel – válaszolta hangsúlyozott
kedvességgel Marisa és olyan áthatóan nézett a főnökére,
hogy az nem állta a pillantását, kénytelen volt elfordítani a
fejét. Mielőtt azonban Marisa folytathatta volna, Ponette
lépett oda hozzá és kezet csókolt.
– Romantikus lelkem örül, hogy két ellenlábas egy pár
lesz! Engedjék meg, hogy szívből kívánjak önöknek minden
jót. Rómeó és Júlia története ismételné magát, ha a Hancott-
Beauty és a FACE egyesül!…
Marisa úgy nézett rá, mintha hirtelen a foga fájdult volna
meg. Joffrey megkegyelmezett neki és táncra kérte. Néhány
percig gondolataikba mélyedve, hallgatagon táncoltak. Aztán
Marisa harciasan Hancott felé intett a fejével és
megkérdezte.
– Miért fordult hozzá?
– Fordultál!
– Hogyan?
– Jegyesek vagyunk, szívem! Kicsit kedvesebben kellene
'beszélned velem. Már nem kell az Estelle Aimée miatt
veszekednünk.
– Tudtommal veszekedésünk tárgya eddig sem az Estelle
Aimée volt, hanem a te képtelen elképzelésed a jövőre
vonatkozóan.
– Amibe néhány perccel ezelőtt te beleegyeztél.
– Talán csak nem akartalak blamálni a francia
kozmetikai piac krémje előtt.
– Ennyi figyelmesség igazán meglepő lenne.
– Öntelt szörnyeteg vagy Joffrey Smythsen. Hogy
képzeled a jövődet? Te lennél Avery Hancott jobb keze, a
nagyfőnök szürke eminenciása?
– Várjuk ki a végét! Mindenki tudja, hogy neki az üzlet a
legfontosabb. Szerencsém van, hogy az én kívánságom,
mármint hogy az enyém légy, pontosan beleillik a terveibe.
Hogy mennyire igaz ez, Marisa könnyűszerrel
elmondhatta volna most, de valami visszatartotta ettől.
Joffrey Smythsen minden áron meg akarta őt kaparintani,
mivel a Hancott-Beauty örökösének tartotta. Marisa
Hancottra, az egyszerű ügyvédnőre valószínűleg rá sem
nézett volna. Mint mindig, amikor idáig ért a gondolataiban,
libabőrös lett a háta.
– Te biztos voltál benne, hogy igent mondok, ezért
fordultál hozzá. – Inkább kijelentette, mint kérdezte. Arra
viszont képtelen volt, hogy apjának nevezze a főnökét.
– A háborúban és a szerelemben minden eszköz
megengedett – válaszolt enyhe szarkazmussal Joffrey. –
Miért nem hiszed el, hogy első perctől fogva csak téged
akartalak, bármilyen makacs és önfejű vagy?
Ez utóbbi mondat hirtelen nagyon komolyan hangzott.
Marisa félig leeresztett pillái alól figyelte a férfit és érezte,
lassan elpirul. A Joffreyból áradó férfias vonzerő egyre
erősebben hatalmába kerítette.
A ruha hűvös selyme ellenére forró volt a teste. Pulzusa
szabálytalanná vált, és annyira tudatában volt Joffrey
közelségének, hogy kényszerítenie kellett magát a nyugodt
légzésre.
– Micsoda szenvedélyes szerelmi vallomás! – gúnyolódott
halkan. – Mondd, nem téveszted össze véletlenül az
embereket a tárgyakkal? Nem fogsz megkapni engem.
Legföljebb arról győzhetsz meg, hogy az élet mulatságos
melletted! De az eljegyzés még nem esküvő!
– Itt kezdenél hozzá a meggyőzéshez, ennyi ember előtt!?
Ahhoz az kellene, hogy ne legyél ennyi kíváncsi tekintet
körülöttünk és esetleg lehetőség nyíljon az édes ketteshez.
Ez egyértelmű volt. Marisa kényszeredetten
megköszörülte a torkát. A Joffreyval töltött éjszaka most
annyira közel volt, hogy kénytelen volt az ajkába harapni.
Nem tudott most másra gondolni. Azonkívül ugyan kinek
tartozott ő ebben a körben elszámolással vagy
magyarázattal? Ha eltűnne Joffreyval, egyszerűen csak
magára hagyná Avery Hancottot a vendégeivel egy eljegyzési
vacsorán, amit úgyis maga rendezett magának. Nem is rossz
ötlet.
– Mi sem könnyebb ennél – suttogta és még jobban
hozzásimult Joffreyhoz. – Két emelettel följebb van egy
lakosztály, amely több mint megfelelő erre a célra.
Azonnal meg is bánta, amint kiszaladt a száján. Úristen,
ha ezt az anyja hallaná! Hát mondhat ilyet egy lány? De már
késő volt. Derekán erősödött a szorítás és inkább érezte, mint
látta, hogy Joffrey nevet.
– Ahhoz képest, hogy éleseket tudsz karmolni, figyelemre
méltóan gyengéd a dorombolásod, kedvesem. Mit szól apád,
ha egyszerűen eltűnünk?
– Fogalmam sincs – mondta Marisa a valóságnak
megfelelően, egy kis kárörömmel a hangjában. – De biztos
vagyok benne, hogy holnap megtudjuk.
– Ki tudna ellenállni ennek a kísértésnek?
Marisa megremegett, amikor Joffrey megcsókolta a
halántékán lüktető erecskét. Valószínűleg élete legnagyobb
hibáját követi el, ha vele tölti ezt az éjszakát, de ebben a
pillanatban semmit sem kívánt olyan eszeveszetten, mint ezt.
Hová vezet mindez, hogy fogja magát érezni holnap, ha jön a
kijózanító reggel, mindezekkel a kérdésekkel ráér foglalkozni
majd akkor.
Most csak egyet akart, érezni a férfi kezét a bőrén,
elolvadni a csókjaitól és végre egyedül lenni vele.
– 211-es lakosztály! – suttogta. – Bizonyára jobb, ha azt a
látszatot keltjük, hogy kimegyek a mosdóba. Az ajtóm
pontosan öt percig lesz nyitva, aztán már hiába kopogtatsz.
A csókot, mellyel Joffrey Marisa felhívására válaszolt,
Avery Hancott önelégült grimasszal nyugtázta. Remekül
alakulnak a dolgok. Ha még Maurice Ponette-et is sikerül
lépre csalni, az Estelle Aimée huszonégy óra leforgása alatt
az övé. A FACE vezetője pedig ott marad egy bájos
menyasszonnyal, akinek se előkelő származása, se vagyona –
de még biztos állása sincs. Kifejezetten szívmelengető
gondolat!
Joffreynak pontosan három és fél percre volt szüksége
ahhoz, hogy Marisa lakosztályának ajtaját becsukja maga
mögött és elfordítsa a zárban a kulcsot. Még éppen időben
érkezett, mert Marisa háborgó lelkiismerete miatt már
majdnem éppen meggondolta magát.
De Joffrey közelsége és az a határozottság, amivel a
karjaiba vette, eloszlatta az értelem és a lelkiismeret-
furdalás utolsó maradékát is. Marisa szinte elolvadt az első
csókra és elfelejtette azt is, ki ő és hol van.
– Csodálatos vagy, drágám, ha éppen nem viperát játszol!
– suttogta Joffrey és játékosan beleharapott Marisa alsó
ajkába.
– Ez az állapot nem fog sokáig tartani, ha megint
bosszantani akarsz – védekezett Marisa minden eredmény
nélkül. Joffrey csak nevetett rajta és végigsimított a lány
vállán.
– Ki merne arra vetemedni, hogy egy nimfát bosszantson!
Meg kell mondanom, amióta francia földre léptél, a ruháid
meglehetősen fifikássá váltak.
Marisának a szava is elállt, hogy valaki „fifikásnak”
nevezi ezt a pokolian drága estélyi ruhát. Aztán észrevette a
férfi szemében bujkáló huncut lángot és tudta, hogy már
megint majdnem belesétált a Joffrey által felállított csapdák
egyikébe. Miért nem tudja, mikor beszél komolyan és mikor
tréfál? Vajon ez attól van, mint ahogy Don annyiszor a
szemére vetette, hogy fogalma sincs a férfiakról, vagy Joffrey
Smythsen egyszerűen csak túl bonyolult egyéniség?
– Mindenesetre közös jövőnk érdekében nem éppen
hátrány, hogy legalább néhány dologban tanulékonynak
tartasz – vágott vissza gunyorosan Marisa.
A férfi hirtelen elkomorodott, így idősebbnek,
keményebbnek látszott, de ha lehet, még vonzóbbnak. Marisa
elnyomott egy sóhajtást.
– Tudod, hogy talány vagy a számomra? – mondta halkan
Joffrey. – Minden egyes alkalommal más szerepben
parádézol. Ma te vagy az estély királynője, a formatervezett
ruhába bújtatott milliomoslány, aki tüntetőleg nem hord
gyémántokat. Megmondanád nekem, miért van az, hogy
először majdnem kikaparod a szemem, aztán meg feleségül
akarsz jönni hozzám? Miért ragaszkodsz ehhez az ostoba
eljegyzési ceremóniához, amire a fél európai kozmetikai
piacot összetrombitálták?
Marisa tudta, nagyon óvatosan kell válaszolnia. Még nem
akarta elárulni Joffreynak a teljes igazságot.
– Talán csak mert hihetetlen élvezetet okoz nekem a nagy
Avery Hancottot és a többi fontoskodót odalent faképnél
hagyni!
Ez meglehetősen ügyes fogalmazás volt, és a valóságnak
is megfelelt. Joffrey megcsókolta az orra hegyét, de látszott
rajta, hogy igazából nem tudja elfogadni ezt a magyarázatot.
– Rendben van. Ha ez volt a szándékod, hát elérted –
mondta. – Ha csak a függetlenségedet akartad megmutatni,
újra csatlakozhatunk a társasághoz.
– Talán félsz, hogy esetleg magadra haragítod a
nagyfőnököt, mielőtt még szilárdan megvetnéd a lábadat a
Hancott-Beautynál?
 Joffrey dühösen pillantott rá. De Marisa nem hátrált.
– Még egy ilyen kérdés, és a térdemre fektetlek és
elfenekellek, mint egy csintalan kölyköt – fenyegetőzött.
Marisa csak megvonta a vállát.
– Azt hiszem úgy fair, ha figyelmeztetlek, az egyetemen
kétszer is megnyertem a dzsúdóbajnokságot. Ennek ugyan
mér jó pár éve, de a kondíciótartás érdekében azóta is
hetente kétszer járok edzésre.
Joffrey nevetése eloszlatta a hirtelen támadt feszültséget.
– Őszintén szólva nem számítottam rá, hogy meg kell
veled verekednem, amikor pásztorórára hívtál ebbe a
hivalkodó lakosztályba…
– Pásztorórára, tehát… – Marisának hirtelen semmi sem
jutott eszébe, amivel visszavághatott volna. Persze, ennek az
is oka lehetett, hogy Joffrey egyszeriben magához szorította
őt olyan erővel, hogy Marisa gyomra beleremegett. Ha nem is
volt éppen úrihölgyhöz illő, vagy jól nevelt dolog ilyet
mondani, de kívánta a férfit! Egyszerűen megőrült érte.
Lehetséges lenne, hogy újra átélheti azt a csodát, amiben
egyszer már részesítették egymást?
Hancott-Beauty, FACE, Estelle Aimée és mindaz, ami
ehhez tartozott, egy pillanat alatt értelmetlen semmiséggé
vált. Nem maradt más csak egy férfi és egy nő, Marisa és
Joffrey. Marisa a vékony selymen át érezte Joffrey kezét és
forróság öntötte el testét.
Engedelmesen követte a férfit a kispárnákkal teli
heverőhöz. Joffrey megtalálta a ruha rafináltan rejtett
cipzárját és kinyitotta. A selyem mintegy megkönnyebbült
sóhajtással csúszott a földre és láthatóvá vált a csábító fehér
fűző, amely csak félig takarta el Marisa melleit.
Az értelem utolsó villanásával Marisa maga lépett ki a
selyemcsodából és helyezte biztonságba egy szék karfájára.
Ezt az úgynevezett „szolgálati egyenruhát” nem tekintette a
sajátjának. Ha pedig, ahogy gondolta, Hancott visszaköveteli,
akkor ép állapotban kell lennie a ruhának. Joffreynak persze
fogalma sem volt ezekről a mozgatórugókról. Számára
mindez csak egy kötelességtudó nő rendszeretete volt, Marisa
sokrétű jellemének egyik összetevője, amivel csak most
ismerkedett.
– Mint egy derék háziasszony – ugratta a lányt. – Mondd,
mi minden rejtőzik még benned, talányos, gyönyörű
hercegnőm?
Marisának nem tetszettek ezek a jelzők, nem tartotta
magát sem talányosnak, sem gyönyörűnek. De ugyan kinek
volt kedve jelentéktelen dolgokon vitatkozni, ha ilyen
szenvedélyesen csókolták? Marisa ajka elnyílt és szabad utat
engedett Joffrey követelődző nyelvének. Meglepetten vette
észre, hogy nyelve hegye és idegpályái közt eddig fel nem
fedezett összeköttetés áll fenn, melynek következtében
ágyéka összerándult.
 Joffrey nem sietett. Marisa beleegyezett abba, hogy a
felesége legyen, csak ez volt számára a fontos. Hozzátartozott
és egy egész élet áll előttük arra, hogy felfedezzék és
szeressék egymást.
– Csodaszép vagy! – Két kezébe fogta a lány arcát,
ajkával követte az arccsont finoman metszett vonalát és
beleharapott a rózsaszínű fülcimpába. Marisa reszketett a
cirógatástól, és holott az alsónemű kiválasztásánál Joffreyra
gondolt, most zavarónak érzett minden tenyérnyi selymet,
amely megakadályozta, hogy csupasz bőrén érezze a férfi
száját és kutató ujjait. Erős, kemény mellei majd
szétfeszítették a szűk fűzőt.
Joffrey szájába vette felindult, barna gyöngyszemre
emlékeztető mellbimbóit és forró leheletére Marisa egész
testét elfutotta a tűz. Maga oldotta meg a fűzőt, hogy
könnyebben lélegezhessen és szabad utat adjon a férfi
kezének.
Maisa érezte, hogy Joffrey az ujjbegyével simogatja körbe
és masszírozza a mellbimbóját és megpróbálta elfojtani a
gyönyör kiáltásait, de a férfi nem engedte.
– Te, ezek a szobák hangfogóval vannak felszerelve. Senki
sem hall téged rajtam kívül, nekem meg örömömre szolgál
hallani, hogy szeretsz.
A férfi érezte, hogyan remeg meg minden egyes csókjára
Marisa teste. Egyszerűen nem tudott betelni azzal, hogy a
lány milyen magától értetődő természetes örömmel adja át
magát a szerelemben. E pillanatban teljesen az övé volt, az ő
szerelme. Nem villant ellenkezés a tekintetében, nem volt
dac szemérmesen elsuttogott szerelmes szavaiban. Ha még
nem is bízott benne tökéletesen, egyet biztosan tudott,
sikerülni fog ezt a szenvedélyes testben dobogó, önálló szívet
is meghódítania.
Óvatosan lehúzta a cseppnyi bugyit a csillogó
selyemharisnyákba bújtatott lábakon. A harisnyatartó fehér
gumipántjai, amik a fűzőhöz voltak erősítve, izgató nyomot
hagytak a lány finom bőrén, keretbe foglalva a
szeméremdombot borító aranybarna gyapjas pázsitot.
A férfi ingét Marisa már rég kigombolta, Joffrey most
hirtelen fölöslegesnek érzett magán minden ruhadarabot, így
gyorsan levetkőzött. Marisa majd felfalta a szemével. Joffrey
félelmetesen ágaskodó férfiassága egy cseppet sem ijesztette,
sőt, inkább csak fokozta a belsejét átjáró lángolást.
Joffrey most ráhajolt, megcsókolta a lapos, csöppnyi
köldököt és gyengéden, de határozottan széthúzta Marisa
lábait. Marisa vad extázis és őszinte megdöbbenés közepette
érzékelte a kutató, érzéki, simogató férfinyelvet ott, ahol
eddig még soha. Eleddig ismeretlen érzések örvénye ragadta
magával. Kezét beletúrta a férfi hajába és miközben lénye
egyik része tiltakozni próbált, másik felével gátlástalanul
élvezte ezt a soha eddig nem tapasztalt szédületet. Minden
egyes mozdulat csak tovább fokozta gyönyörérzetét, Marisa
körül megszűnt létezni a világ. Úgy érezte, testébe fészkelte
magát a nap és ezernyi sugarat lövell szét minden irányban.
Fuldokolva kapkodta a levegőt. Lassan, nagyon lassan ültek
el az extázis hullámai és tért vissza tudatába a valóság. Be-
burkolózva Joffrey karjaiba, gyengének, súlytalannak érzete
magát. És valahol mélyen ott fészkelt a borzongás, a félelem
saját magától. Túlságosan is nagy hatalma volt fölötte a
férfinak, olyan hatalom, ami elgyengítette és sebezhetővé
tette Marisát. Jaj, csak Joffrey nehogy észrevegye és
kihasználja ezt!
– Mit teszel velem? – suttogta a férfi vállára hajtva a
fejét. – Úgy érzem, mintha pusztító orkán söpört volna végig
rajtam a sivatagban. Elepedek az oázisért és egy pohár
vízért!
– Nem gond, kedvesem! Fogadni mernék, hogy a
minibárban megfelelő mennyiségű pezsgőkészletet halmoztak
fel. Ha egy pillanatra kiengednél gyöngyházfényű karmaid,
ból, teljesíteni tudnám a kívánságodat!
Marisa figyelte a férfit, ahogy a hűtőszekrényhez lépett,
megkereste az üveget, poharak után nézett, és az egészet
átvitte a hatalmas hálószobába.
– Szalonnát az egérfogóba, igaz? – ingerelte Marisa
Joffreyt. – Ki mondta neked, hogy besétálok ebbe a csapdába?
– A vágyakozó tekinteted. Azonkívül nincs is más
választásod, meg vagy győzve, be vagy csomagolva.
Szállítható az áru, kérem!
Egy szempillantás alatt felkapta a lányt és újra az ágyra
fektette.
– Semmi kifogásom e luxusszalon ülőalkalmatosságai
ellen, de ahhoz, amihez most kedvem van, egy széles,
régimódi ágy a legmegfelelőbb! – magyarázta meg a
helyváltoztatást és eddig nem tapasztalt, kisfiús bájjal
mosolygott Marisára, aki tettetett szigorral vonta össze
szemöldökét.
– Igazán lehangoló. Ez idáig azt hittem, én vagyok a
legmegfelelőbb a számodra. Van még néhány tárgy, amivel
konkurálnom kell? Ne kímélj, fel vagyok készülve a
legrosszabbra is!
Joffrey égnek emelte a kezét.
– Tessék, így jár az ember, ha ügyvédnőt szeret! Még az
ágyban is vádemelésen jár az esze! Idd meg inkább a
pezsgődet, hogy megcsókolhassalak, olyankor szoktál a
legkevesebbet beszélni!
Nevetgélve folytatták a szócsatát. A hideg pezsgő
felfrissítette Marisát, a problémáit is elfeledte. A vágy új
hullámát érezte feltolulni magában, amikor Joffrey
megcsókolta meztelen vállát, és ujja hegyét végighúzta keble
dús domborulatán.
– Nem tudom eldönteni, mi a legszebb rajtad – lehelte a
férfi két csók között. – De a szemed után ezek a csodálatra
méltó mellek következnek, az biztos!
Belefúrta fejét a mellek árkába és ezzel Marisában
minden rossz emléket kitörölt, ami valaha boldogtalanná és
elkeseredetté tette mellbősége miatt. Újkeletű büszkeséggel
húzta ki a vállát, hogy megkönnyítse a férfinak a selymes
tapintású, lágy dombok birtokba vételét. Érzékeny bimbói
újra megmerevedtek Joffrey forró leheletére. Minden
idegszála vibrált és most már nem fojtotta vissza a halk
sikolyokat, amelyeket a férfi gyengéd, tapasztalt cirógatása
váltott ki belőle. Ereiben zsibongani kezdett a vér és úgy
tűnt, nem ura többé izmainak.
Megfordult, hogy Joffrey átölelhesse, erősebben
szoríthassa őt. Nem tudott betelni a férfi bőrével, izmos
testével. Átkulcsolta a lábát Joffrey derekán és megfeszülő
ölén érezte a férfi erős felindultságát. Egy mozdulat és már
bele is hatolt. Marisa ívbe hajlította az alsó testét, hogy minél
mélyebben befogadhassa Joffreyt, mellét pedig a férfi
felsőtestéhez szorította.
Néhány pillanatig nem mozdultak, csak ölelték egymást
szorosan és élvezték az eggyé válás csodáját. Majd Joffrey a
hátára fordult, így Marisa került fölül. Erőteljes férfiassága
ebben a pozícióban is uralta a lányt.
Marisa vére parázsló lávaként száguldott ereiben.
Bátortalanul megpróbált lazítani a szorító egybefonódáson,
de Joffrey erősen markolta csípőjét és úgy diktálta a ritmust,
amely egyre fokozódott. Szenvedélyes tánc volt ez, amelybe
mindketten gátlás nélkül beleadták magukat.
Nem engedték el egymás tekintetét, miközben a férfi
megnőtt Marisában, az utolsó milliméterig betöltötte és a
legérzékibb gyönyörök örvényébe rántotta őt. Közösen
jutottak el a csúcspontra, képtelenül arra, hogy egyetlen
másodpercre is visszafogják magukat.
Marisa érezte, amint Joffrey szétárad benne, majd egy
utolsó sikollyal rázuhant a férfi mellére. Nem volt szükség
szavakra, a történtek önmagukért beszéltek.
Kimerülten, egymásba gabalyodva aludtak el,
szenvedélytől felhevült testüket csak egy sebtiben odavetett
lepedő takarta.
Marisa zajra ébredt. – A fenébe is, a telefon! –
szitkozódott. Joffrey félig lehunyt szemmel tapogatózott a
kagyló után. De a telefon az ajtó mellett állt egy elefáncsont-
berakásos asztalkán, túlságosan messzire az ágytól.
Mivel Marisa fejére húzta a párnát, kénytelen volt ő
fölkelni. A balkonajtó félig leengedett redőnyének rései között
besütött a nap. Minden arra utalt, hogy jócskán benne járnak
már a délelőttben.
Morgolódva kikászálódott az ágyból, de előtte még
játékosan ráütött Marisa meztelen fenekére.
– Úgy tűnik, vége az éjszakának, kedvesem!
Marisa felsóhajtott és hallotta, hogy Joffrey mezítláb
végigmegy a szobán, felemeli a kagylót és az errefelé
szokásos „Allo”-val bejelentkezik. Majd csönd lett, Joffrey
csak figyelt, de nem szólt egy szót sem. Óvatosan
kikukucskált a fejére húzott párna alól. Joffrey olyan
benyomást keltett, meztelenül állva a telefon mellett, mint
egy remekbe faragott görög szobor. Csakhogy ő eleven volt,
mint ahogy a gyönyör is, amit ezzel a fantasztikus férfitesttel
való szeretkezés okozott neki.
Valami azonban ingerelte most a férfi testtartásában.
Átsuhant rajta egy kellemetlen előérzet, hogy a reggellel a
problémák is újra visszatérnek. Önkéntelenül nyúlt a lepedő
után, hogy betakarja magát.
Végre Joffrey letette a kagylót és visszajött az ágyhoz.
Egyetlen mozdulattal lerántotta Marisáról a takarót. A lány
felült. Egyetlen pillantás a férfi arcára és tudta, hogy valami
szörnyűség történt. Kétségbeesetten próbált koncentrálni,
felkészülni a támadásra, ami pillanatokon belül lecsap rá.
– Tudod, hogy már 11 óra van?
Marisa fázósan vonta meg a vállát.
– Nem, de éppen most mondtad. Mi van ebben olyan
szörnyű? Elmondanád végre, mi történt?
– Befejezheted a színjátékot, Marisa Hancott! Fél órával
ezelőtt aláírták a szerződést. A Hancott-Beauty megvásárolta
az Estelle Aimée-t. A döntést távollétemben hozták meg,
mivel te gondoskodtál róla, hogy ne lehessek pontos.
– Egy pillanat! – Marisa megpróbálta követni a férfi
gondolatmenetét. – Azt akarod mondani, én vagyok a hibás,
mert te nem mentél el a megbeszélésre? Vagyis hogy én
akarattal gondoskodtam róla, hogy elaludjál? Nem gondolod,
hogy nevetségessé teszed magadat, Joffrey Smythsen?
A férfi komolyan nézett rá, ami Marisát jobban
megijesztette, mint a vádló szavak.
– Már megtörtént, drágám! Tudod, ki volt az, aki az imént
volt szíves és mindenről felvilágosított? Mr. AveryHancott!
– Mindenről? – Marisa hangja elakadt.
 – Úgy tűnik, igen. Mindenesetre tudom, hogy az egész
előre eltervezett játék volt. Te nem vagy Hancott lánya, csak
a cég jogásza. Csak egy kapóra jött névrokonság, ahogy a
főnököd nevezte. Gratulálok a munkamorálodhoz, hogy
hajlandó voltál a konkurenciát orránál fogva vezetni,
méghozzá teljes lelki és testi bedobással. Talán felöltözhetnél,
mert esetleg még megfázol. Bizonyára számos balek van még,
akinek főnököd megbízásából eljátszod majd a szemérmes
szeretőt, aki csak most fedezte fel a szerelmet. Az előadás
különben megérdemelne egy Oscart. Nem gondoltál még
arra, hogy Hollywoodban próbálj szerencsét?
Marisa kinyitotta a száját, de megnémult. Joffrey dühös
igazságtalan és sértő szavai elvették a hangját. Kiugrott a
ágyból és fölvette a fürdőköpenyét, így, egy kissé felöltözve
erősebbnek érezte magát.
– Jobb lesz, ha leszállsz a magas lóról, Joffrey Smythsen!
– kezdte legalább olyan agresszív hangon, mint az imént a
férfi tette. – Akkor is elvetted volna Hancott lányát, ha
kétfejű, ötszáz kilós szörny lett volna. Még nagyon jól
emlékszem hízelgő házassági ajánlatodra, ami hemzsegett az
üzleti meggondolásoktól. Az ember neked nem számít, csak
az üzlet a fontos. Legfeljebb néha egy csipetnyi szex, de más
semmi.
Hangjának megvető tónusa Joffrey arcába kergette a
vért. Már ő is összekereste a ruháit és épp gyűrött ingét
próbálta begombolni.
– Nos, nem kellett sokáig győzködnöm téged, hogy ágyba
bújj velem – mormolta dühösen. – Szabad akaratodból tettél
mindent. Sokkal korábban gyanút kellett volna fognom.
Ostobaság volt elhinnem, hogy az állítólagos apád
befolyásolni tudná makacsságomat. Tulajdonképpen
köszönettel tartozom a leckéért, amit tőled kaptam.
Rengeteget tanultam…
– Gratulálok – vágott vissza Marisa élesen. – Javaslom,
fogadj magándetektívet, aki majd összeállít neked egy
dossziét a konkurens cégvezetők még hajadon leánykáiról. Az
aktuális fotókkal együtt természetesen. Végtére is kínos
lenne, ha még egyszer megtörténne veled ez a tévedés, nem
igaz?
Egy pillanatra úgy tűnt, Joffrey a torkának ugrik és
azonnal megfojtja. Marisa majdnem sajnálta, hogy férfi nem
veszítette el a fejét. Ebből a szörnyű helyzetből szerinte nem
ez lett volna a legrosszabb kiút. De persze dr. Smythsen nem
feledkezhet meg ennyire magáról. Joffrey csak az övét
szorította meg iszonyú erővel. Majd tetőtől talpig végigmérte
Marisát.
– Te vagy a legrafináltabb, leghazugabb nő, akivel valaha
találkoztam – mondta. – Az angyali külső mögött maga az
ördög lakozik. De hagyjuk a szemrehányásokat ! Én voltam
az ostoba. Tudtam, hogy az Estelle Aimée-nek ma kell
közölni adósaival a cég eladását, ha a csőd bejelentését el
akarják kerülni. Az elragadó eljegyzési ünnepségnek és a te
odaadó ágybéli teljesítményednek egyetlen célja volt csupán:
hogy engem idő előtt félreállítsanak. Gondolom, kiérdemeltél
egy tetemes prémiumot a Hancott-Beauty-tól.
Marisa csak most látta át igazán Hancott bosszúját. Az
iménti telefonhívás csak a tejszínhab volt a tortán. A nagy
mester biztosra akart menni, hogy Joffrey megtudja a
vereségét és az ifjú hölgyet cinkosnak tartsa, aki kosarat
merészelt adni a nagy Hancottnak.
Hogy nemcsak ő, hanem Marisa is egy intrika ártatlan
áldozata, Joffreynak eszébe sem jutott. Csak arra gondolt,
Marisa túlságosan büszke ahhoz, hogy védekezzék. Talán
még csak nem is szégyelli magát. Egy egyszerű üzleti
vereségen könnyen túltette volna magát. De ebben az esetben
az üzleti és a személyes érdekek olyannyira egybefonódtak,
hogy Joffreynak nehezére esett megőriznie a nyugalmát.
Felesleges kérdésekkel és vallomásokkal nem akarta még
nevetségesebbé tenni magát. A gondolat, hogy Marisa Avery
Hancott-tal becsteleníti meg az együtt töltött csodálatos órák
emlékét, egyszerűen elviselhetetlen volt számára.
Ugyanolyan elviselhetetlen, mint Marisa sápadt, keskeny
arcának látványa, amelyben az érzéki ajkak e pillanatban
egyetlen, szigorú vonalat alkotnak. Minden más nőnél azt
hitte volna, hogy azonnal elájul, de Marisa Hancott kitűnő
színészi képességekről tett tanúbizonyságot, most is
bizonyára csak a sértett hercegnőt játssza. Marissa maga
sem tudta, hogyan tudott egyenesen állva maradni.
Valószínűleg a sokk még olyan friss volt, hogy e pillanatban
nem tudta még felfogni teljes nagyságában . Még
felháborodásais eltompult, füle zúgott, keze remegett. Még
látta, hogy Jorrreymond valamit, de érteni nem értettea
szavait. Csak amikor lakosztálya ajtaja becsukódott a férfi
mögött, omlott össze. Teljesen kikészült.

– Marisa! Úristen, hogy nézel ki? Beteg vagy? Összekaptál a

főnököddel? Gyere be, ne ácsorogj ott, mint egy szobor!
Elaine Vester behúzta Marisát a lakásba és egy párnával
ellátott szalmafonatú karosszékbe ültette. A műterem
üvegfalán keresztül rengeteg fény áramlott a helyiségbe. Az
nem volt kétséges, hogy Marisa sírt. A vörös szemek és a
dagadt szemhéjak árulkodóak voltak és a napszemüveg csak
részben tudta eltakarni a nyomokat.
 Marisa megköszörülte a torkát.
– Lakhatom nálad néhány napig, Elaine? – kérdezte
anélkül, hogy az előző kérdésekre válaszolt volna.
– Hát persze, még ha nálam nem is annyira előkelő az
ellátás, mint a Carltonban. Mi történt, szívem? Nem tetszett
az éjszakai portás orra, vagy elfogyott a pezsgő?
Marisa nem tudott nevetni nagynénje tréfáján. Futólag
körülnézett a nagy helyiségben, ami majdnem a ház teljes
felső emeletét elfoglalta. Az ablak közelében három állvány
állt megkezdett festményekkel. Ezenkívül kellemes
összevisszaságban álltak a régi bútorok, hatalmas, dúsan
beültetett virágcserepek, képek, újságok, ruhák, párnák,
poharak és üvegek. Életében nem látott még ilyen zűrös
szobát, de mégis lakályos volt. Egy elvarázsolt barlang,
amiben elbújhat az ember. Neki most épp erre volt szüksége!
– Inkább az én orrom nem tetszett a főnökömnek –
sóhajtott fel Marisa és maga elé nyújtotta szürke farmerba
bújtatott lábait. A bő fekete trikó eltakarta mellét és egy
árnyalattal még sápadtabbá tette. De ma ez a ruházat
pontosan megfelelt a hangulatának.
Elaine Vester kissé türelmetlenül próbálta megtudni a
részleteket.
– Mi lenne, ha sorban elmesélnél mindent? Elejtett
megjegyzéseiddel egy profi jósnő sem menne semmire.
Marisa a legártatlanabbal, a lakással kezdte.
– Holnap délelőttig ki kell ürítenem a szobámat a
Carltonban. A tárgyalásokat befejezték, Hancott már vissza
is repült New Yorkba.
– De te akkor mit keresel még itt? Talán szabadságot
kaptál?
Marisa arca fájdalmas grimaszba szaladt.
 – Igen, szabadságot! Méghozzá örökre! A Hancott-Beauty
azonnali hatállyal felmondta az állásomat. Hivatalosan azért,
mert elmulasztottam egy tárgyalást, amiről nem is tudtam,
valójában pedig azért, mert visszautasítottam, hogy Mr.
Avery Hancott szeretője legyek!
Elaine füttyentett egyet és hátravetette vad csigákba
göndörített, rengeteg haját. Maszatos festőköpenyében és
fehér nadrágjában ő is festőpalettára emlékeztetett.
– Na hát, ez aztán a fura történet! De hát miért hagyod
magad, egyszerűek fogadsz egy ügyvédet… hülyeség, hiszen
magad is az vagy. De… mondd csak…
– A felmondás jogerős és megtámadhatatlan, erre mérget
vehetsz. Hancott még sosem veszített el egyetlen pert sem a
munkaügyi döntőbíróság előtt. Azonkívül semmi kedvem
továbbra is olyan cégnél dolgozni, ahol a főnököt jobban
érdekli a mellbőségem, mint az, hogy mi van a fejemben!
Elaine időközben felnyitott egy üveg vörösbort és két
poharat tele is töltött. Egyiket Marisa felé nyújtotta, aki
óvatosan ivott egy kortyot.
– Furcsa, hogy itt a nap minden szakában isznak az
emberek – mormolta.
Nagynénje fölnevetett.
– Mintha csak anyádat hallanám! Azt hiszed, hogy a
diétás limonádé és a Coca-Cola egészségesebb? De eltérünk a
tárgytól. Tehát az utcára kerültél. Értsem úgy, hogy két
kofferral Franciaországban hagytak?
– Ennyire azért nem drámai a helyzet – mondta Marisa.
Megvan a repülőjegyem visszafelé, a fizetésemet a jövő
hónapban még folyósítják, ezenkívül ajándékul
megtarthattam egy olyan estélyi ruhát, amit odahaza
valószínűleg sosem tudok majd felvenni.
 – Ez úgy hangzik, mintha csak egy töredékét mondtad
volna el a történetnek. Mi lenne, ha szép sorjában mindent
elmesélnél, miközben körülnézek a hűtőszekrényben, hátha
össze tudok valamit ütni magunknak.
Az otthonosan kényelmes konyha, melynek ajtaja egy
elvadult kertre nyílt, a műteremmel ellentétben ragyogóan
tiszta és rendes volt. Buja mimózacsokor állt az
agyonkaristolt faasztal közepén, amelyen háziasszonyok több
generációja dolgozott már. A levegőt szárított füvek és
fűszerek illata töltötte be, és Marisa lovaglóülésben leült az
egyik faszékre, kezét annak karfájára támasztva. Egy ideig
csak figyelte nagynénjét, amint szétszedett egy salátafejet és
a báránysülttel foglalatoskodott. Minden olyan békés volt itt.
Kintről behallatszott a tücsök ciripelése és az utcáról csak
távoli zajok szűrődtek be. Szinte hihetetlen, hogy csak húsz
percnyi távolságra ül itt a túlzsúfolt, zajos tengerparti
sétánytól.
Elaine Vestert majd szétvetette a kíváncsiság, de nem
zavarta meg unokahúga gondolatait. Érezte, hogy Marisának
először magában kell rendeznie az őt ért hatásokat. Ez a
néhány nap, amit Franciaországban töltött, úgy látszik teljes
valójában felforgatta a lányt. Ideérkezésekor Marisa Han-cott
hűvös, magabiztos, nyugodt volt, olyan személy benyomását
keltette, akit semmi sem tud kihozni a sodrából.
Időközben újfajta érzékenység jelei ütköztek ki rajta.
Mégis, minden melankólia ellenére így is valami lágyság,
nőiesség lengte körül mozdulatait. Mintha tudatosabban
viselné a saját testét, mint korábban. A híres francia
szállóigével ellentétben, a festőnő ösztönösen érezte, hogy
ezért a változásért ez esetben nem a nőt, hanem a férfit
kellene keresni.
 Marisa minden kétséget kizáróan szerelmes volt. Avery
Hancott ezek szerint szóba sem jöhet, akkor pedig nem lehet
más, mint az az amerikai, akivel Marisa arról a partiról
olyan gyorsan eltűnt. Elaine természetesen érdeklődött a
grófnál felőle.
– Joffrey Smythsen? – válaszolta a gróf. – Kedves fiú, de
kőkemény. Nem tipikus amerikai, ahhoz túlságosan hosszú
ideig élt Európában. De nem lehet az orránál fogva vezetni.
Személy szerint én kedvelem, inkább barátom, mint
ellenségem. Mit akarsz tudni róla? Nők? Ők állnak élete
középpontjában. Végtére is kozmetikai szereket és
parfümöket gyárt nekik. Barátnői általában meseszépek,
fiatalok és állandóan váltogatja őket. Azt a nőt, aki meg tudja
őt tartani, először még fel kell találni.
Ha tehát Marisa beleszeretett ebbe a menedzser- és
playboy keverékbe, akkor csak sajnálni lehet. Márpedig úgy
nézett ki, épp most birkózik ezzel a lehangoló élménnyel.
Különben mitől lennének ekkora árnyékok a szeme alatt? N
Marisa meglehetősen hasonló irányban kalandozott.
Azzal a különbséggel, hogy ő továbbra is tagadta, hogy
állapotának a legtávolabbi köze lehetne a „szerelem” szóhoz.
Szerinte Joffrey és őközte kizárólag bizonyos vonzás, testi
harmónia áll fenn, olyasmi, ami a szexualitás körébe tartozik
ugyan, de semmi köze a mélyebb érzésekhez. Így összegezte
végül is Marisa a történteket, miután végre mindent elmesélt
a nagynénjének.
– Ostoba kaland, amiben az üzlet és a magánélet kissé
keresztezte egymást. Mindez csak azért történt, mert a maga
módján borzasztóan vonzó férfi, aki az ágyban szenzációs
képességekkel rendelkezik. Örülök, hogy vége van. Nem
tetszik nekem, ha viasszá válok egy férfi kezében!
 Elaine Vester olyan hevesen keverte a salátaöntetet, hogy
az az asztalra fröccsent, de nem törődött vele. Csak Marisát
nézte merőn.
– Először történt veled ilyen? Mit csinál veled a New
York-i barátod? Talán Monopolyt játszottatok?
Marisa elpirult a kérdésre. Az egyértelműség, amellyel
Elisa a dolgokat a nevén nevezte, meglehetősen kínos volt
számára.
– Remélem nem azt várod tőlem, hogy minden egyes
szerelmi élményemről beszámoljak neked? – mondta
kimérten. – Nagyon szeretem Dont, és mielőtt iderepültem,
megkérte a kezemet.
– Nahát, ahogy elhallgatlak, bizonyára nem fogadtad el a
megtisztelő ajánlatot.
– Anya nagyon tévedett téged illetően!
Elaine felnevetett.
– Neked is elmondta, hogy csak annyi eszem van, mint
egy tyúknak, és azt is talonban tartom? Ez volt a kedvenc
hasonlata és talán az egyetlen humoros mondat, ami életében
elhagyta a száját. Tehát, csak semmi ködösítés. Donnak nincs
esélye arra, hogy a fiaid és lányaid apja legyen. Így van?
Marisa sóhajtott. – Győztél! Nemet mondtam. Nincs
szándékomban férjhez menni. Emlékszel a szüleim
házasságára? Nem éppen az a példa, amit meg akarnék
őrizni emlékeim katalógusában! A szabadságom nekem
fontosabb, ezt Don is meg fogja egyszer érteni.
– Hihetetlen, hogy tanult lány létedre mennyi ostobaságot
tudsz összehordani! – csodálkozott őszintén Elaine. – A
szüleidnek olyan volt a házassága, mint ezer más házasság.
Az apád kedves ember volt, de sajnos sosem jött rá, hogyan is
válhatna viasszá a kezei között anyád. Nem olyan magától
értetődően természetes egy asszony életében, hogy megtalálja
azt a férfit, gyermekem.
– Köszönöm – mondta Marjsa és felállt. – Ezek szerint, ha
jól értem, dísztáviratot kellene küldenem Joffrey
Smythsennek köszönetképpen azért az úttörő munkáért,
amit az ágyamban végzett.
Elaine Vester az ajkába harapott. Egy pillanatra
elgondolkodott, aztán mégis kimondta, ami tulajdonképpen
már kezdettől fogva á nyelvén volt.
– Hazudsz magadnak, Marisa. Légy őszinte és fogadd el a
Joffrey iránti érzelmeidet! Hiszen szereted! Te nem vagy
kalandornő! Ha az első este a karjaiba hulltál, akkor az csak
azért történt, mert minden egyenjogúságod, intelligenciád és
magabiztosságod ellenére első pillanatban beleszerettél, mint
egy kis bakfis! – Elaine figyelemre sem méltatva Marisa
tiltakozását folytatta a mondókáját. – A dolognak még nincs
vége köztetek! Ne bújj be a sarokba, mint egy kisegér! Meg
kell tudnia, hogy mi történt, hogy neked az egész
ármánykodáshoz semmi közöd sincs. Felejtsd el örökre ezt a
megveszekedett büszkeségedet, különben egy életre
tönkreteszed magad és mindig bánni fogod! Nekem elhiheted!
Marisa nem éppen ezt a tanácsot várta a nagynénjétől.
Hogy viszontlássa Joffreyt? Hogy folytassák a szállodai
jelenetet? Nem, ez szóba sem jöhet! Valószínűleg túl sokat
kívánt, egy kívülálló nem értheti meg igazán az érzéseit. Az
ember nem teheti le a problémáit egy másiknál, ha mégoly
szimpatikus is az illető. Magának kell megoldania a gondjait!
– Tudom, hogy jót akarsz. – De eszem ágában sincs ezzel
a férfival még egyszer szóba állni. Elmúlt, vége. Akárhogy is
próbálsz rózsaszín leplet vonni a történtek köré, nem volt
több, mint egy jól sikerült erotikus élmény!
 – Marisa!
Egy hatalmas fekete füstoszlop és orrfacsaró bűz képében
érkezett a segítség. Elaine, abbeli igyekezetében, hogy
meggyőzze Marisát, elfeledkezett a báránysültről.
– Át kell írnunk az étlapot – állapította meg szárazon
Elaine és ezzel máris ügyesen témát váltott. A későbbiekben
nem beszéltek többet Joffreyről, ami Elaine-nek kifejezetten
nehezére esett, mert őszintén aggódott unokahúgáért.
Az alatt a néhány nap alatt, amit Marisa Elaine-nél
töltött, modellt ült a megígért képhez, hosszú sétákat tett, és
francia verseket olvasott. Visszautazásáig elég sokat
visszanyert elvesztett nyugalmából. Átölelte nagynénjét és
megígértette vele, azonnal értesíti, ha képeinek New York-i
kiállítására tényleg sor kerül.
– Majd meglátjuk – mondta a babonás Elaine. – A
grófnak vannak ugyan kapcsolatai, de hogy ez elég lesz-e egy
amerikai kiállításhoz, az majd kiderül. Vigyázz magadra,
gyermekem! Ígérd ezt meg nekem, és üdvözöld anyádat a
nevemben, ha úgy találod, hogy örülne neki! Jó utat!
Marisa majdnem eltűnt Elaine illatos ölelésében,
viszonozta a búcsúcsókokat, és meglepően szomorú volt,
amikor életvidám nagynénje színes, kerek alakja eltűnt az
üvegajtó mögött. Lehet, hogy Elaine Vester őrült, de meleg
szívű, kedves és üdítően őszinte. Nagyon fog hiányozni, ha az
álláskeresés közben, ami odahaza vár rá, egyáltalán marad
valamicske ideje.

– Marisa, kedvesem! Egyáltalán figyelsz rám!?

Marisa összerezdült és kését a tányér széléhez ütötte. A
hangos csörrenés egyáltalán nem illett a lokál visszafogottan
elegáns atmoszférájához. Első alkalommal volt a francia
ínyencségek eme templomában, ahova Don Markson hívta
meg. Érezte a megrovó pillantásokat, Kellemetlen volt, de
csak magát hibáztathatta érte.
Marisa nem tudott ellenállni a kísértésnek, és a cannes-i
selyemruháját vette fel. Talán egy hajszállal szűkebb volt,
mint Franciaországban, de semmit sem veszített a
hatásosságából. Don oldalán, akinek bankhivatalnok létére
olyan alakja volt, mint egy profi futballistának, Marisa
rendkívül törékenynek és csábítónak hatott.
– Bocsáss meg – mondta Don. – Nem akartalak
megijeszteni. Hol járnak a gondolataid?
Marisa elpirult zavarában. Tudta, milyen reményeket
fűzött Don ehhez az estéhez. És ő elhatározta, nem fogja
éreztetni a fiúval rossz hangulatát. Végtére is Don tehetett
róla legkevésbé, hogy amióta Franciaországból visszatért,
szinte minden félresikerült.
– Nem kell bocsánatot kérned – mosolyodon el Marisa.
– Én követtem el a hibát. Csodálatos vacsorával lepsz
meg, az én fejemben mag azok az alakok járnak, akiknél ma
bemutatkozó látogatást tettem. Tulajdonképpen el is
verhetnél.
– Tehát már megint semmi?
 Marisa elhúzta a száját.
– A Poyne és Pechman cég ugyan sürgősen keres egy
ügyvédet, de kifejezetten férfira gondoltak. A nők túlságosan
rázósak az urak számára.
– Rázósak? Hogy kell ezt érteni?
– Ez természetes, Don! Mr. Payne szerint a nők férjhez
mennek és kivétel nélkül gyermeket szülnek, állandóan
otthon vannak, mert a kicsik betegek, és egyáltalán; többet
törődnek a magánéletükkel, mint az állásukkal!
Marisa szeme dühösen villogott, és Don szerette volna
tudni, vajon Mr. Payne hogy reagált erre a stílusra. Az utóbbi
időben Marisa sokat veszített szokásos nyugalmából. Azonnal
a plafonon volt, ha valaki bírálta, és úgy tűnt, mintha
állandóan feszültségben élne. Marisa tudta, mire gondol a
fiú.
– Tévedsz, Don! Nem borítottam Mr. Payne fejére a
szemétkosarat, pedig bevallom, nagy volt a kísértés. Csak
éppen javasoltam, hogy kezdeményezze, ezentúl ne vegyenek
fel női tagokat az ügyvédi kamarába. Ez megkönnyítené az ő
helyzetét, és a nők így újra elfoglalhatnák helyüket a
templomban, a konyhában és a gyerekek mellett.
– Ezek után közölte a titkárnőjével, hogy Miss Hancott
távozni óhajt, neked pedig azt tanácsolta, hogy menj férjhez,
így volt?
Marisa felnevetett.
– Majdnem szó szerint így történt, gratulálok. Ennyire
bele tudod élni magadat a gondolatmenetébe?
Veszélyes területre léptek. Don Markson nagyon óvatosan
fogalmazta meg a válaszát.
– Nem annyira, de tény, hogy az ő kívánsága megegyezik
az enyémmel. Miért teszed ki magadat ennek a megalázó
álláskeresésnek, Marisa? Nem, ne szakíts félbe! Tudod, hogy
erre nem lenne szükség. Gyere hozzám feleségül, én keresek
annyit, amennyi elég kettőnknek.
Marisa végérvényesen letette az evőeszközt, pedig a
tányérján lévő libamájpástétomnak még a fele sem hiányzott.
Elment az étvágya.
– Miben állapodtunk meg?
– Ne emlékeztess erre az ostoba ígéretre!
– Jó lenne, ha nem kellene újra és újra megtennem! Ne
tedd tönkre a kapcsolatunkat, Don! Tudod, hogy mit tartok a
házasságról. Azonkívül a házasság nem lehet a hivatás
alternatívája! Be akarsz zárni engem otthon? Ezért
tanultam, vizsgáztam? Szeretem az ügyvédi munkát és
Hancott-nál rengeteget tanultam. Nekem pontosan
megfelelne egy iroda, ami gazdasági ügyekkel foglalkozik.
Don megemelte a poharát.
– Ne veszekedjünk, kedvesem! Igyunk a jövőre és arra,
hogy megtalálod a neked való állást! De nem tilthatod meg
nekem, hogy vágyakozva várjam azt a napot, amikor Mrs.
Markson leszel.
Ami az álmok és vágyakozások értelmetlenségét illeti,
Marisa tudott volna néhány dolgot mesélni, de inkább
hallgatott. Ehelyett belekortyolt az italába. De a bor sem
ízlett ma. Pedig szívesen megivott néha egy-egy pohár bort,
amióta visszatért az Államokba. Egy szokás, amit Elaine
Vestertől vett át. A nagynénjére való emlékezés örvendetes
fordulatot adott a beszélgetésnek. Ugyanis egyre nehezebb
volt úgy beszélgetniük, hogy kapcsolatuk sebezhető pontját
ne érintsék.

New Yorkba visszatérve Marisa felfedezte, hogy Don nem

ragaszkodik a házassághoz, mert minden áron fenn akarja
tartani a kapcsolatukat.
Mivel kedvelte a fiút, jól érezte magát a társaságában,
voltak közös témáik és jókat tudtak nevetni együtt,
Marisának nem voltak fenntartásai. Egyre nyilvánvalóbb volt
azonban, hogy kapcsolatukról homlokegyenest más volt a
felfogásuk. Kezdetben Don elfogadta, hogy szexuálisan ne
legyen köztük semmi, de időközben egyre türelmetlenebbé
vált.
– Meséltem már neked, hogy Elaine végre kiállít New
Yorkban? – váltott témát Marisa.
– Igen? – vonta fel szemöldökét Don. Még egy ügyvéd
esetében is figyelemre méltó volt a tehetség, amivel Marisa
terelgette a beszélgetés fonalát. Figyelembe sem vette a fiú
néma tiltakozását.
– A Trump Towerben, az Ezüstgalériában. A legelőkelőbb
hely, ami csak létezik. Úgy látszik, a barátjának tényleg
olyan kapcsolatai vannak, amik nem lebecsülendők.
Táviratozott, hogy pénteken érkezik.
– Ezek szerint a hét végét nem velem, hanem a
nagynénéddel töltöd.
– Don, nem muszáj, hogy így legyen. Elaine felettébb
kedves és mulatságos nő. Biztos vagyok benne, hogy szívesen
megismerne téged.
– Ez a családias érzés teljesen új dolog nálad, drágám.
Anyádat a mai napig nem láttam, apádról csak annyit tudok,
hogy baleset áldozata lett. Miért éppen Elaine néni?
Marisa türelmetlenül dobolt rózsaszínűre lakkozott
körmű ujjaival az asztalon.
– Gyakorlod magad az iróniában? Nem kell félned, nem
akarom rád tukmálni a rokonaimat. Csak lehetőséget akarok
adni neked, hogy megismerj egy őrült festőnőt és arisztokrata
barátját, akiket én nagyon kedvelek. Ennyi az egész, hogy
Elaine a nagynéném, az amúgy genetikai véletlen. De ha
nincs kedved, szólj, és a dolog el van intézve!
Ingerült és barátságtalan kifakadás volt.
Kényszeredetten elmosolyodott. Hol az ördögbe marad az
elhatározása?
Még odahaza szilárdan eldöntötte, végre enged Don
kérésének, és újra vele lesz. Nem éppen a legjobb kezdet, ha
előtte fúj rá, mint egy vadmacska!
Felvágta a Chateaubriand-t, ami főfogásként díszelgett
egy ízlésesen dekorált salátástálon. Nem akarta érintetlenül
visszaküldeni a drága ételt, de a félig sült filé már az első
falat után nehéz kőként ülte meg a gyomrát. Marisa alig bírt
ránézni a tányérjára.
– Nem ízlik? – Don már a pincért kutatta a szemévéi,
hogy reklamáljon, de Marisa leintette.
– Nem, kiváló. De azt hiszem, ma délben elrontottam a
gyomromat. Sajnálom, hogy pont ma történt…
Don azonnal elfelejtett mindent az érte való aggódásban.
– Hagyd ott… Mit szólnál hozzá, ha kihagynánk a
desszertet és eltűnnénk innen? Aszerint, hogy hogy érzed
magadat, mentateát vagy pezsgőt kaphatsz nálam. .
Marisa megkönnyebbülten fogadta el a meghívást. Talán
a megszokott környezet segít, hogy újra normálisan
viselkedjenek egymással. Leült kedvenc helyére a
sarokgarnitúrán és pezsgőt ért. Gyomorfájásai hirtelen
eltűntek. Hősiesen igyekezett elnyomni magéban azokat az
emlékképeket, amiket a pezsgő íze idézett elő. Don feltett egy
lemezt, és a szobát betöltötték a zongoraverseny halk
dallamai. Marisát türelmetlenné tette a feltűnő igyekezet,
hogy ő jól érezze magát.
– Ne rohangálj, mint egy ketrecbe zárt tigris, hanem ülj le
ide mellém – kérte kedvesen és maga mellé mutatott.
Don csak erre várt. Alig ült le, Marisa máris a karjaiban
találta magát. Miközben ezernyi csókkal halmozta el arcát,
Marisa önmagát figyelte, de nem mozdult semmi a
bensejében. Legfeljebb egy kis türelmetlenség, a kisördög, aki
egyértelműen azt érezte, hogy a karfa nyomja a hátát és
pillanatokon belül elzsibbad a lába. A gyönyörnek azt a
fokozatát, amit Joffrey közelsége váltott ki belőle, Donnal
tulajdonképpen sohasem élte át. De mindig kellemes volt, ha
megcsókolta, sokkal kellemesebb, mint az ágyban. Most talán
másképp lesz. A franciaországi szenvedélyes epizódban
megtanult másképp érezni.
– Csodaszép vagy, Marisa! Annyira hiányoztál! – Don
keze végigsiklott a selyembe bújtatott testen, amely szorosan
hozzásimult. Marisa odaadóan engedte, hogy kalandozzanak
az ujjai. Lehetetlen, hogy ne érezzen semmit. Hogy nem
lángol a bőre? Miért érzi úgy magát, mint egy plüssállatka,
akit a tulajdonosa megsimogat, és miért nem úgy, mint egy
szenvedélyes asszony, aki hamarosan átadja magát a
szerelemnek?
Don félretolta a vállpántokat és végigcsókolta Marisa
mellének domborulatát, amit a fűző kissé megemelt. Marisa
borzongott és meghatározhatatlan félelem szorította össze a
gyomrát. A szédület, amelyben Joffreyról való álmodozásait
akarta elfelejteni, váratott magára. Ellenkezőleg. Élesen
látta maga előtt a férfi gunyoros arcát és a legszívesebben
elsírta volna magát. Mit tett vele Joffrey, hogy képtelen volt
bármit is érezni egy másik férfi karjaiban?
Don oly hirtelen engedte el, hogy Marisa majd hanyatt
zuhant.
– Mi…
– Még kérdezed? – Olyan dühösén nézett a lányra, mint
még soha. – Mióta abból az átkozott Franciaországból
visszajöttél, teljesen megváltoztál. Mi történt ott veled?
Marisa zavartan kereste a szavakat. Miért kérdezi ezt?
Hiszen nem tudhatja. Vagy mégis?
– Semmi, mi történt volna? Ismered a történetet,
elveszítettem az állásomat!
– Rendben van. Mert nem akartál lefeküdni Hancott-tal,
eddig minden világos. De miért nem akarsz velem sem?
– Hogy jut eszedbe ilyesmi? Megőrültél? Itt ülök veled egy
lakásban, félig meztelenül, és arról panaszkodsz, hogy
elutasítalak? Hát mit akarsz még, az ég szerelmére? Talán az
asztalon táncoljak vagy sztriptízt csináljak?
Don összeszorította a száját és föl-alá kezdett járkálni a
szobában.
– Fejezd be ezt a színjátékot, Marisa! Egyikünk sem
hülye, aki nem tud háromig számolni. Nagyon is
észreveszem, ha egy nő a karjaimban másra gondol!
Marisa hol elpirult, hol elsápadt. Nem akarta bevallani,
hogy Don lüktető sebet tépett fel. Hiszen még magának sem
vallja be, mit is érez valójában.
– Elment az eszed! – mondta hűvösen és gúnyolódva
megemelte a poharát. – Túl sokat dolgozol? Sok stresszhatás
ér az irodában?
– Inkább a magánéletemben! Igaz, sosem voltál túl
szenvedélyes. Megértem, hogy te a szexben nem találsz
feltétlenül kielégülést, hogy higgadtabb természetű vagy,
mint én. De nem tarthatod magad állandóan távol tőlem!
Marisának az volt az érzése, Don nem is róla beszél.
Legalábbis nem arról a Marisáról, aki Franciaországban
gátlástalanul és fenntartások nélkül vétette magát Joffrey
karjaiba!
– Nem tartalak távol magamtól, Don! – Marisa
megpróbált nyugodt lenni. – Te vonulsz vissza! Nem
gondolod, hogy ellentmondasz saját magadnak? Ugyanabban
a mondatban azt állítod, hogy frigid vagyok, de
Franciaországban megcsaltalak. Miféle választ vársz erre?
– Becsületes választ, Marisa. Hogy Franciaországban
esetleg volt egy kalandod, azt még meg tudom emészteni. De
itt valami többről van szó. Megváltoztál, ezt te sem
tagadhatod. Valami mélyen felkavart és gondolkodásra
késztetett. A legjobb úton vagy afelé, hogy a feje tetejére
állítsd eddigi életedet.
Marisa elnyílt szájjal hallgatta a barátját. Nem hitte
volna, hogy ilyen jó megfigyelő és ennyi pszichológiai érzéke
van. Don a számok embere volt. Állandóan az időpontok
bűvöletében él és az ágya mellé is olyan órát állít, ami
minden hatvan perc után jelez. Hogy épp az ő szájából kell
meghallania ezeket a találó mondatokat, teljesen váratlanul
érte Marisát.
– És miből… – Meg kellett köszörülnie a torkát, csak úgy
tudta folytatni a mondatot. – És miből vetted mindezt észre?
Don felnevetett.
– Visszaérkezésed óta gondosan ügyelsz arra, hogy ne
maradj egyedül velem. Vendéglőben találkozunk, moziba,
színházba megyünk. Ma vagy újra először a lakásomban.
Bevallom, néhány pillanatig azt hittem, bolond vagyok, és
csak képzelődtem,, szívesen vettem volna tudomásul, hogy
túlérzékeny és féltékeny vagyok. De látnod kellett volna az
arcodat, amikor megérintettelek. Nem nagy öröm egy
türelmes áldozati bárányt csókolni, aki összerezzen, ha a
cipzárja közelébe ér a kezem. Nem tudom, milyen őrült
ötlettől vezérelve akarsz lefeküdni velem, amikor úgy érzed,
hogy valakit megcsalsz velem. Ki az a férfi? Mit tud ő, amit
én nem tudok nyújtani?
Marisa felsóhajtott. Belátta, hogy Donnak joga van
legalább az igazság egy részét megtudni.
– Oké, Sherlock Holmes, tényleg megismerkedtem egy
másik férfival, de elkönyvelheted a kaland címszó alatt.
Ennek vége van. Nem volt több, mint egy flört. Túl sok
alkohol és kevés ész. Most elégedett vagy?
– Nem! – rázta meg a fejét Don. – Lehet, hogy részéről
vége, de részedről nem. Nézel néha tükörbe? Árnyékos a
szemed, biztos, hogy rosszul alszol. Ha együtt vagyunk,
többnyire magad elé meredsz és álmodozol. Még a mozgásod
is más. Fele annyit vitatkozol, mint korábban. És az
álláskeresés a sok bosszúság ellenére mintha nem is
érdekelne igazán. Szerintem szerelmes vagy, Marisa
Hancott! A reménytelenül szerelmes nő klasszikus esete!
Minek jöttél ide ma este?
Marisa kitért Don pillantása elől, de a fiú már válaszolt is
a saját kérdésére:
– Ötven százalékban az együtt töltött szép idő emléke
miatt, ötven százalékban pedig azért, mert remélted, hogy
nálam végre felejteni tudod, ami történt. Jól foglaltam össze?
– Don ingatta a fejét. – Nem, Marisa, én nem vagyok jó alany
a barátságos együttérzéshez! Arról vitatkozhatunk, hogy
házasodni vagy nem házasodni, de arról nem, hogy a szíved
hány százalékban tartozik hozzám. Vagy teljesen akarlak,
vagy sehogy. Nem akarok olyan nővel ágyba bújni, aki a
másik emlékét velem akarja kioltani. Én nem oldhatom meg
a te problémáidat, ezt egyedül kell megtenned.
– Ez azt jelenti, hogy vége?
– Ez azt jelenti, hogy inkább barátokként váljunk el,
mielőtt még mélyebben megsértjük egymást. Felnőtt emberek
vagyunk, és eddig mindig te fektettél nagyobb súlyt a
logikára meg a tisztességre, Marisa. Én nem táplálok többé
illúziókat. Elveszítelek, mert te mást szeretsz.
Nem vád volt, csak nyugodt, józan megállapítás, amit
Marisa nem tudott cáfolni. De nem is tudta teljesen
elfogadni. Felállt és lesimította selyemruháját.
– A körülményeket figyelembe véve, talán jobb, ha most
rendelsz nekem egy taxit – mondta halkan.
– Ostobaság! – válaszolt Don és felsegítette a lányra a
kabátját. – Természetesen hazaviszlek. Ne felejtsd el, mi
barátok vagyunk. És fogadj el tőlem egy tanácsot! Aludd ki
magad! Meglehetősen rosszul nézel ki!
– Kapcsolatunk új alapjaival a bókjaid is megváltoztak
kissé – próbálkozott tréfálni Marisa.
– Aggódom érted – mondta Don. – Már csak az hiányzik,
hogy beteg légy. Ígérd meg, hogy elmész orvoshoz, ha nem
érzed jól magad!
A békesség kedvéért Marisa megígérte. Nem akart most
vitatkozni. Ágyba akart bújni mihamarabb és aludni, aludni.

Marisa belebújt cowboy-csizmájába, amit farmeréhez hordott,

megigazította csíkos ingblúzát, hátravetette haját és a
kézitáskája után nyúlva kilépett az öltözőkabinból. Leült a
kényelmes karosszékbe. Ebben a pillanatban lépett be Judith
Scott. Kezében tartotta a vizsgálat eredményét és biztatóan
mosolygott Marisára.
– Semmi ok az aggodalomra, kedves ügyvédnő – kezdte,
miután leült Marisával szemben. – Kutyabajod.
Marisa nem tudta elnyomni a megkönnyebbült sóhajtást.
Néhány dolog arra késztette, hogy felkeresse Judith
rendelőjét. Még az egyetemen ismerkedtek meg és azóta is
tartották a kapcsolatot egymással.
– Nagyszerű – bólintott Marisa. – De hogy állandóan
rosszul érzem magam és néha szédülök is, az azért nem lehet
képzelődés. Mi ennek az oka. Keringési zavar? Különben
mindig makkegészséges voltam.
– Most is az vagy, Marisa. És amikor azt mondom, hogy
kutyabajod, akkor az úgy is van. Mégis nyomós oka van a
panaszodnak, kedvesem. Pontosabban szólva vendég van a
fedélzeten és még hét hónapig maradni is fog.
– Hogyan?
Marisa arcának érteden kifejezése nevetésre késztette dr.
Scottot.
– Meg vagy lepve? A kartonodból látom, hogy nem szedsz
fogamzásgátlót. Akkor pedig számítanod kellett rá, hogy ez
egyszer bekövetkezik!
– Ó. Istenem, nem… soha. Don beszélt egyszer a
sérüléséről, és hogy nem lehet gyereke, ezért nem szedtem
tovább a tablettát. De… akkor ez azt jelentené… Ó, egek!
– Rendkívül logikus! – Dr. Scott a papírokat lapozgatta. –
Tehát, figyelj, a vizsgálatok szerint február 10. körül várható
a szülés. Ha addig feleségül akarnál menni Donhoz…
Hisztérikus nevetés szakította félbe a doktornő szavait.
Marisa az arcához emelte mindkét kezét.
– De hát nem Dontól van, Judith! Hanem mástól! Most
mit tegyek?
– Nem látszol túl boldognak. Azt hittem, örülsz a
babának.
 – Örülni?
A felkiáltás után a két nő egy ideig hallgatott. Majd dr.
Scott óvatosan így szólt.
– Ha tenni akarsz ellene valamit, akkor igyekezned kell,
Marisa. A kilencedik hétben vagy már. És… meg kell neked
mondanom, hogy mi nem végzünk ilyen beavatkozást.
Legfeljebb megadhatom neked egy kollégám címét. De nem
akarod mégis meggondolni? Egy kis élőlény, rész belőled és
abból a férfiból, akit szerettél és még mindig szeretsz!
Marisa leeresztette a kezeit. A tanácstalanság az arcára
volt írva.
– Meg kell először emésztenem. Pillanatnyilag olyan
vagyok, mint akibe villám csapott. – Felállt. – Jelentkezem
nálad, ha szükségem lesz a címre.
– Jó. – Kezet fogtak egymással. – De ne várj sokáig. A
beavatkozás az idő előrehaladásával rád is egyre
veszélyesebb. Mi van a gyerek apjával? Nem akarod vele
megbeszélni a dolgot? Végtére is joga van tudomást szerezni
a gyerekről…
– Semmit sem tudok elképzelni, ami kevésbé lelkesítené
mint ez – mondta Marisa fájó gúnnyal. Fülébe csengett
Joffrey hangja, amikor a szemére vetette, hogy a Hancott-
Beauty megbízásából sorban csábítja el a férfiakat.
Valószínűleg el se hinné, hogy a gyerek tőle van.
– Marisa, ha tanácsra vagy segítségre van szükséged,
engem mindig megtalálsz. Ma este…
Marisa nemet intett.
Judith rendelője közvetlenül a Central Park mellett volt,
és Marisa automatikusan elindult az utcán. Egy fél óráig
rohant, mint ha üldöznék. Végül teljesen kifulladva lerogyott
egy padra. Lassan-lassan érzékelni kezdte a környezetét is.
 Kellemes volt itt, nem hallatszott a nagyváros
kellemetlen zaja. Egy hatalmas juharfa koronáján keresztül
napfény szűrődött át. Távoli hangok, gyerekzsivaj, a kavics
csikorgása a lépések alatt. Ez volt minden zaj. Néha elment
mellette egy biciklis.
Gyerekem lesz! Újra és újra ez a mondat töltötte be egész
belsőjét, megakadályozott minden értelmes gondolatot.
Joffreytól lesz gyerekem!
Hirtelen maga előtt látta a szürke szemű, dacos ajkú apró
fiúcskát apjától örökölt dús hajával és szúrós tekintetével.
Valószínűleg ugyanolyan makacs kiszámíthatatlan,
temperamentumos és öntörvényű lenne, mint az apja! Joffrey
fia! Csak fiú lehet, ebben egy pillanatig sem kételkedett.
Nagyon szeretné! Neki adhatná mindazt a szeretetet, ami az
apjának nem kellett.
Mikor ehhez a ponthoz ért gondolatban, Marisa végre
kijózanodott és tisztán látta a tényeket. Sem Elaine okos
prédikációja, sem Don dühe nem érte el azt, ami ez a benne
növekvő, centimétereknél alig nagyobb lénynek most
sikerült. Most belátta a hibáit. Talán nagyobb esélye lett
volna mindkettejüknek, ha kezdettől fogva őszinte lett volna
hozzá. Ha azonnal megtagadta volna a milliomos örökösnő
szerepének eljátszását és bevallott volna mindent.
Hiszen már a repülőgépen megmozdult valami közöttük,
a partiról nem is beszélve, amikor még egyikük sem tudta, ki
kicsoda. Habozott szerelmet mondani. Nem szerette ezt a
szót. Szerinte az ezernyi dal, nyúlós film és sekélyes tv
sorozat annyira elkoptatta már ezt a fogalmat, hogy nem
maradt mögöttes tartalma. De nem tudott jobbat helyette.
Szerette Joffrey Smythsent. Szerette őt, ugyanazzal a
kétségbeesett intenzitással, amellyel most a gyereket is a
szívébe zárta, aki ennek a szerelemnek köszönhette az életét.
– Sajnos nélküle kell boldogulnunk, kincsem! – szólította
meg első ízben tudatosan a kicsit. – Túlságosan buta voltam
és büszke ahhoz, hogy megtartsam. Még azt sem fogtam fel,
mennyire szeretem. És ha sejtettem is valamit, gyáva voltam
még magamnak is bevallani.
Bármennyire barátságtalan és brutális volt a búcsú
Joffreytól, már nem egyedül őt hibáztatta. Hiszen Avery
Hancottnak sem sikerült volna az ármánykodása, ha ő akkor
nem csak a kicsinyes bosszúra gondol. Még utolsó este is lett
volna esélye rendbe hozni a dolgokat. Ha ő abban a
lakosztályban elmondja az igazságot, minden másképp
alakult volna, nem is szólva arról, hogy talán Joffrey hálás is
lett volna neki, és hajlandó lett volna elfelejteni az egyéb
félreértéseket is, amik elválasztották őket.
Késő. Már nem tudja megváltoztatni a történéseket. Saját
maga játszotta el a szerencséjét. De már nem volt egyedül és
feladata is lett!
Nem éppen könnyű, ha jobban meggondolta. Leányanya
állás nélkül! Mit fog tudni nyújtani a gyerekének, ha hét
hónap múlva a világra jön? Épp ideje, hogy ezzel törődjön.
Gyalog tette meg a jó egy órás utat a lakásáig. Így
könnyebben tudott gondolkodni, a pici meg már bizonyára
megszokta a New York-i levegőt. Minden problémája ellenére
lendületesebbé vált a járása. A melankóliát mintha elfújta
volna a szél. Most fontosabb dolga volt, mint szomorkodni és
sajnálni önmagát.
A változás annyira szembeötlő volt, hogy nagynénjének is
azonnal feltűnt, amikor másnap meglátogatta a Plazában.
Már egy hete az Államokban volt, és a galériatulajdonosok
legnagyobb megrökönyödésére túlságosan is sokat
foglalkozott kiállítása megrendezésével.
– Ő olasz, és minden alkalommal háromszor is keresztet
vet utánam, ha végre újra kint vagyok – magyarázta Elaine
és vidáman nevetett. Hátradőlt a karosszékben és a terített
kávézóasztal felé intett. – Láss hozzá, a gróf gondoskodott
róla, hogy minden kívánságunk teljesüljön. Az epertorta
egyszerűen isteni! Jól nézel ki. Van már eredménye az
álláskeresésednek? Valósággal ragyogsz. Össze sem lehet
hasonlítani azzal a csődtömeggel, aki az elmúlt napokban
üldögélt mellettem.
Marisa jó étvággyal beleharapott az egyik tortába és
hamiskásan mosolygott.
– Mondjuk úgy, hogy találtam munkát, amire egyáltalán
nem számítottam és ami remélem sok örömet és talán
izgalmat is hoz majd számomra. Ha szavadat adod, hogy
köztünk marad, akkor azt is elárulom neked, mi az!
Elaine Vester, aki tetőtől talpig feltűnő piros zsorzsettben
pompázott, letette a kávéscsészét.
– Mi az? Talán az ENSZ székház jogásza leszel, vagy
Avery Hancott bocsánatot kért tőled?
– Még annál is jobb!
– Ennél már csak egy lottó főnyeremény lehet jobb, vagy
egy küszöbön álló házasság a monacói herceggel.
– Az elsőt remekül tudnám használni, a másodikról
szívesen lemondok.
– Igazán izgalmas. Ezek szerint az új állásod rosszul
fizet? Már megint elkapott a világmegváltó szenvedély, s
hagytad magad rábeszélni valami ostobaságra?
Marisa végre megkönyörült kíváncsi nagynénjén.
– Ezt az állást nem fizetik, mégis a világ legősibb
foglalkozása.
 A kávé kiloccsant a kistányérra, de Elaine Vester nem
törődött vele. Az sem érdekelte, hogy a ruhájára is került
néhány kávépötty.
– Csak nem azt akarod mondani, hogy gyereked lesz?
– De, pontosan ezt akarom mondani, Elaine.
– Na hát, ezt a slamasztikát!
Marisa elnyomott egy mosolyt.
– Elaine, többről van szó. Merényletre készülök ellened.
– Talán fesselek le, mint a termékenység istennőjét, vagy
jobban szereméi egy dús idomú Vénusz-képet?
Elaine ezzel a frivol megjegyzéssel akarta leplezni
megdöbbenését. Marisa végre előrukkolt az ötletével.
– Azt szeretném kérdezni, nem költözhetnék-e egy évre
hozzád! Természetesen lakbért fizetnék. Van egy kis spórolt
pénzem, és apa halála után egy kis tőkét kedvezően be is
fektettem. Őszintén szólva… csak annyi… az ördögbe is, nem
akarok egyedül lenni.
– Ha nem akarsz egyedül lenni, mi lenne, ha a gyerek
apjához fordulnál? Jól sejtem, hogy Joffrey Smythsenről van
szó?'
Marisa némán bólintott. Arra számított, hogy nagynénje
még nem mondta el teljesen a véleményét, s így is volt.
– Tudod, hogy mindig szívesen látlak. Hogy örülök, ha
hozzám költözöl. Amit a lakbérről mondtál, azt felejtsd el. A
házam a tiéd is, és a képeimmel meglehetősen jól keresek.
Nem beszélve arról, hogy a gróf nem hagyná, hogy éhen-
haljak. De a te érmednek van egy másik oldala is: Joffrey.
Tud a gyerekről?
– Tréfálsz? Természetesen nem!
– És miért nem mondod meg neki? Ahogy tudom,
többnyire New Yorkban él. Még távolsági beszélgetésre sincs
szükség, egyszerűen felhívhatod.
Marisa eltolta maga elől a tányérját és az asztalra
könyökölt.
– Van még néhány ilyen remek tanácsod? Elég
részletesen elmeséltem neked, hogy mi mindent vágott a
fejemhez!
– Egy okkal több, hogy végre felvilágosítsd a tévedéséről.
Marisa elhúzta a száját. – Nem vagyok kíváncsi a
kommentárjaira. Nem tudom meg nem történtté tenni a
hibámat, együtt kell élnem vele. Csak egy kérdésem van,
veled utazhatok-e, ha vége lesz a kiállításodnak. Amint a
fiam kicsit megnő, újra dolgozni fogok, de addig valahogy
meg kell oldanom a dolgokat.
– Ennyire biztos vagy benne, hogy fiú lesz?
Megvizsgáltattad magad?
– Nem, de valahogy tudom.
– Apropó, tudás. Tudja már anyád, hogy nagymama lesz?
– Fölhívtam. Magánkívül van. És meg van győződve róla,
hogy az én úgynevezett félrelépésem a te bűnös
befolyásodnak köszönhető. Az ő nevelése nem lehet hibás
ebben. Furcsa, mindig is hűvösnek tartottam, de hogy
ennyire ne legyenek érzelmei, az most tűnt fel először.
Elaine nem szólt semmit. Nagyon is tisztában volt vele,
hogy Marisa számtalan problémájának oka éppen a szigorú
neveltetésben keresendő. Istenem, csak ezt a makacsságot le
tudná vetkőzni! De annyira hiábavaló kísérlet lenne erre
rávenni, mint a húgának elmagyarázni, hogy létezik szívjó-
ság és emberi melegség is. Már az is csoda, hogy akadt egy
férfi, akinek sikerült feltörni azt a kemény jégpáncélt, amivel
az unokahúga eddig körülbástyázta magát. Ennek a Joffrey
Smythsennek olyan képességei vannak, ami első látásra még
a grófnak sem tűnt fel.
Mintegy végszóra, belépett Elaine elegáns élettársa és
megzavarta a kávézást. Marisa még hálás is volt érte.
Elmondta, ami a szívét nyomta és mélyebben még a
nagynénjével sem kívánta megbeszélni a dolgait. Mivel
Elaine-nel ellentétben ő nem sokat tudott kezdeni a gróf
régimódi bókjaival, sietve elbúcsúzott.
– Holnap este találkozunk a kiállítás megnyitóján –
hárította el a további meghívást. – Pontosan ott leszek.
Egyetlen pillanatát sem akarom elmulasztani ennek a
szenzációs sikernek.
– Csinos legyél! – kiáltott utána Elaine. – Büszkélkedni
akarok a rokonságommal.
Nem lehetett tudni, Marisa vajon hallotta-e ezt az utolsó
mondatot, de a gróf nagyon is jól ismerte barátnőjét ahhoz,
hogy megkérdezze.
– Elaine! Mit tervezel?
– Én? Miből gondolod, kedvesem, hogy tervezek valamit?
Tulajdonképpen én sosem tervezek semmit.
– Csodálatos vagy drágám, tehetséges, elragadó és az a
nő, akit én szeretek. De úgy hazudsz, mintha könyvből
olvasnád.

Marisa nem gondolta, hogy ekkora lesz a tömeg az exkluzív

galériában. A sok embertől alig lehetett látni a nagynénje
olajfestményeit és akvarelljeit. Csodálok tömege állt például
a „Kertek” sorozat előtt.
Marisa végigjárta a termeket és meglepte, milyen
szokatlanul hatnak rá Elaine képei, ha tisztességesen föl
vannak akasztva és jó a megvilágítás. Ami Cannes-ban kicsit
úgy nézett ki, mint képeslap-festészet, most színt és
perspektívát kapott.
Már másodszor ment végig a képek előtt, amikor feltűnt
neki, hogy valami hiányzik. Hát persze! Nem azt ígérte neki
Elaine, hogy az ő portréját is kiállítja? Hol lehet vajon? Egyik
teremben sem találta.
Beletelt egy kis időbe, amíg Elaine el tudott szabadulni
csodálói és kritikusai köréből.
– Mondd csak, nem arról volt szó, hogy az én portrémat is
kiállítod? Hol van? Nem sikerült?
Elaine elhúzta a száját.
– Azt reméltem, leszoktál végre erről az örökös
borúlátásodról. Gondolj a kisfiadra, neki is jobb, ha pozitívan
gondolkozol! A kép azért nincs itt, mert már eladtam.
Sajnálom, de nem tudtam ellenállni a kínált árnak.
Azonkívül arra gondoltam, hogy most egy teljes évig modellt
ülhetsz nekem. Csak nem haragszol rám? Szívesen láttad
volna magad felakasztva a nagy nyilvánosság előtt?
Marisa a fejét ingatta.
– Nem, szó se róla. Egyszerűen csak kíváncsi voltam, meg
talán a hiúságom. De ugyan kinek kellett pont az én képem?
Enyhe rosszallás hallatszott a hangjában. Elaine csak
megvonta a vállát.
– Nagyon kedves ember. Később a fogadáson személyesen
kérdezheted meg tőle az indítékait. Megígérte, hogy eljön. Az
volt az érzésem, személyesen is szívesen megismerkedne a
modellemmel. Különben még nőtlen.
– Elaine néni, ha nercbundára fáj a fogad, amit a
honoráriumból akarsz megvásárolni, akkor azt hiszem,
sokáig várhatsz még. Jól tudod, hogy pillanatnyilag nem
nagyon érdekelnek a férfiak.
Meglepő módon Elaine sem a „néni”-re, sem a hegyes
válaszra nem reagált. Később Marisának eszébe jutott, hogy
már ekkor gyanút kellett volna fognia, de e pillanatban még
nem sejtett semmit. Egyszerűen csak örült, hogy nagynénje
nem erősködik tovább és annyiban hagyja a dolgot.
Marisának nem sok kedve volt részt venni a Plazában
rendezett fogadáson. De nagynénjével nem tehette meg, hogy
nem megy el. Jó oka volt rá azonban, hogy ezúttal tényleg
csak ásványvizet igyon és ne pezsgőt.
– Alig érsz haza, máris a múlté az az idő, amikor alkoholt
is ittál!
Marisa összerezzent. Az-ásványvíz kiloccsant és ráömlött
mentaszínű, mélyen kivágott, vékony selyemfonalból kötött
pulóverjára. Úgy fordult a hang irányába, mint egy lassított
felvétel. Arca áttetszően sápadt lett.
Nem, nem tévedett. Joffrey Smythsen állt előtte sötétkék
vászonöltönyében, barnára sülten és láthatóan kitűnő
hangulatban. Marisa összeszedte minden önuralmát és
megemelte félig telt poharát.
 – Egészségedre! Úgy tűnik, mindig azokon a fogadásokon
futunk össze, amiket a gróf rendez a nagynéném tiszteletére.
Azt hiszem, legközelebb otthon maradok.
Jaj, csak ne tartson sokáig ez a színjáték! Marisa szíve
hevesen dobogott,
\ fázott és melege volt egyszerre.
Elmerevedett ujjaival alig tudta tartani a poharat. Egy dolog
volt bevallani magának, hogy szereti gyermeke apját, és
megint más volt szemtől szembe állni vele. Csak nehezen
tudta elrejteni valós érzéseit a hűvös és közömbös álarc
mögé. Nehezen kapott levegőt.
– Egészségedre, Marisa – válaszolt Joffrey. – Azért
jöttem, hogy találkozzam veled. Sápadtnak látszol. Beteg
vagy?
– Honnan ez a hirtelen érdeklődés az egészségi állapotom
iránt? Azt hittem, a mi útjaink néhány héttel ezelőtt elváltak
– suttogta a lány rekedten. – Búcsúszavaid eléggé
egyértelműek voltak!
A férfi arcát enyhe pír futotta el, ami csak kiemelte
barnaságát. Lehet, hogy zavarban van? Ugyan, képzelődés!
– Beszélnünk kell egymással, Miss Hancott. Te is tudod.
Beszélni? Vele? Újra meghallgatni, mi marad a
jelleméből, miután ízekre tépi? Nem, még egyszer nem akarja
hallani.
– Nincs szándékomban beszélni veled. Bocsáss meg, az
hiszem, a nagynéném hív.
– Nem! Joffrey egyszerűen elállta a lány útját. – Hajlandó
vagy önként velem jönni, vagy elraboljalak?
– Megőrültél? – Marisa a haragba menekült. – Végtére is
fogalmam sincs, mit kellene megbeszélnünk egymással.
– Talán bocsánatot szeretnék kérni.
– Előbb esik egy napra húsvét és karácsony, minthogy ez
megtörténjen!
– Igazán megtisztelő.
– Ez a beszélgetés egyáltalán nem tetszik nekem. Nem is
akarom folytatni. Engedj utamra!
Joffreynak esze
\ ágában sem volt ezt tenni. Ellenkezőleg –
átfogta a lány vállát és megpróbálta erősen tartani.
– Minden okod megvan arra, hogy haragudj rám. Én
semmi mást nem akarok tőled, csak egy fél órát az idődből.
Tudnod kell, mit miért mondtam és tettem. Marisa, kérlek!
Mit jelent ez? JoffreySmythsen a megtért bűnös?
Lehetetlen! Ahhoz ismernie kellene az események hátterét.
Cannes-ban viszont hallani sem akarta az ő magyarázatát.
Marisa teljesen mereven tartotta magát, pedig a férfi
kezének érintése fájó emlékeket hívott életre benne. És ez a
könyörgő „Kérlek, Marisa!” is komoly rést ütött az
ellenállásában. Kerülte a férfi tekintetét. Tanácstalanul
nézett körül a teremben, nem tudta eldönteni, mit csináljon.
Ez volt az a pillanat, amelyben Elaine Vester is feszülten
figyelte a két fiatalt. Pillantásuk találkozott, és Marisa előtt
minden világossá vált. Elaine! Jellemző rá, hogy mindenbe
beleártja magát, és ez Joffrey bűnbánó magatartását is
megmagyarázza. Ez a rövid pillanat elegendő volt arra, hogy
összeszedje magát.
– A nagynéném volt nálad – mondta. – Tehát innen fúj a
szél. Felejtsd el az egészet! Jól megvagyok a bocsánatkérésed
nélkül. Elfelejtettem azt a kínos epizódot. Neked is ezt
tanácsolom.
Dacosan nézett a férfira és látta, amint Joffrey írisze
elsötétedik és szinte feketén olvad bele a pupillájába. Marisa
remélte, hogy Elaine legalább a gyerekre vonatkozóan
tartotta a száját. Hogy esetleg Joffrey emiatt kötelességének
érezné gondoskodni róla, vagy netán feleségül venni, ennél
megalázóbbat el sem tudott képzelni.
– Epizódnak nevezed? Bosszantani akarsz, vagy ennyire
nem sejtesz semmit?
– Az előző! \– sziszegte Marisa és már csak későn kapott
észbe, mit mondott.
Joffrey meglepődött és olyan hangot adott, ami félig
nevetés, félig horkantás volt.
– Na, így nem megyünk semmire sem. Most velem jössz,
hacsak nem akarod, hogy ennyi ember előtt fölkapjalak és
kivigyelek!
Nem tűnt üres fenyegetésnek. Marisa lehajtotta a fejét és
visszavonulót fújt.
– Hova megyünk?
– Majd meglátod!
Joffrey magabiztossága bosszantotta ugyan Marisát, de
meg is könnyebbült. Azzal a Joffreyval, aki dühös rá, és
legszívesebben elfenekelné, tudott bánni. Veszélyesebb volt a
dolog, ha gyengéd, együttérző és kérő lett.
Joffrey kézen fogta és szinte kihúzta Marisát a teremből.
Miután egyértelmű volt, hogy Elaine szervezte meg ezt a
találkozót, Marisa fölöslegesnek tartotta elbúcsúzni tőle.
Taxiba ültek, és néhány keresztutcán át az egyik olyan
szupermodem felhőkarcoló elé hajtottak, amik
meghatározták New York sziluettjét.
Hogy Joffrey a legfelső emeleten lakott, Marisa ezen nem
csodálkozott! Sokkal inkább a lakás berendezésén. Marisa
hűvös acélt, plexiüveget és modem művészi alkotásokat várt.
Ehelyett majdnem belesüppedt a keleti szőnyegekbe, a bútor
pedig, amivel a hatalmas méretű lakószoba be volt rendezve,
a múlt századot idézte. Szép volt és látszott rajta, hogy már
több generáció használta. Ez a berendezés sokkal inkább
illett volna egy Boston környéki vidéki házba vagy egy
állatkereskedő farmjára. Mindez otthonosság és harmonikus
béke érzetét keltette. Marisa akarata ellenére oldottságot
érzett. \

– Mivel kínálhatlak? – tudakolta Joffrey.

– Vízzel!
Marisának nem volt szándékában megkönnyíteni a férfi
dolgát. Hátat fordított neki és az ablak felé indult. Ekkor
pillantotta meg a kandallót és fölötte a képet. Egy ifjú hölgy
az elhanyagolt, vadul burjánzó kert előtt. A festmény
pasztellszínei csak aláhúzták a modellből áradó
szomorúságot.
Megpróbált uralkodni a megrendülésén. Közelebb lépett
és kritikusan méregette a portrét. Nem tetszett neki.
Túlságosan is emlékeztette akkori kétségbeesett állapotára.
– Miért vetted meg ezt a képet?
– Mert ez idő tájt, ez volt az egyetlen, amit tőled
megkaphattam.
– Ez új nekem, hogy te egyáltalán kapni akarsz valamit
tőlem. Utolsó találkozásunkkor mintha nem éppen erre
vágytál volna.
Joffrey mind két kezével beletúrt a hajába és
megfeledkezett az italokról.
– Igazad van, kritikán alul viselkedtem. De miért nem
mondtad meg nekem, hogy tévedtem? Hogy egyetlen szó sem
igaz a feltételezésemből?
– Elhitted volna? '
Találkozott a tekintetük. Most Marisa sem tért ki a férfi
szeme elől, ahhoz túlságosan fontos volt a válasz.
– Nem tudom.
 Marisa szomorúan elmosolyodott.
– Légy őszinte! Kinevettél volna. Gratuláltál volna a
csinos kis történetemhez, amit kitaláltam és ugyanúgy
elrohantál volna. Nos, én erről a jelenetről szívesen
lemondtam. \

A helyiség két különböző sarkában álltak, messze

egymástól, de Marisa úgy érezte, hirtelen elektromosság tölti
be a teret és csak nehezen kap levegőt.
– Elfogadod a bocsánatkérésemet, Marisa? Féltékeny
bolond voltam! A gondolat, hogy a kövér Hancott megérinthet
téged, hogy neki adod, amit én kaptam ajándékba,
egyszerűen megőrjített. Nem tudtam más okot elképzelni,
miért kaptad azt a megbízást. Vagy azért, mert a nagyfőnök
lánya vagy, vagy mert…
– A szeretője. Mondd csak ki nyugodtan! Körülbelül ez is
volt a terv. Hancott előzetesen befektetett, aztán benyújtotta
a számlát. Hogy én nem akartam fizetni, megdöbbentette. De
ez már elmúlt. Nem szükséges bocsánatot kémed miatta. Ha
csak erről van szó, akár el is mehetek.
– Ó nem, nem fogsz eltűnni. A bocsánatkéréssel még
nincs elintézve minden. Végtére is eljegyeztük egymást és
elhangzott egy házassági ígéret is!
Ez már sok volt! Marisa a homlokára mutatott.
– Megőrültél? Csak nem hiszed, hogy kötelező
érvényűnek tartom magamra nézve azt a színjátékot, amit
Avery Hancott a tudtom és beleegyezésem nélkül rendezett?
– Nem lehetne, hogy azt tartsd kötelező érvényűnek, ami
előtte történt köztünk azon az éjszakán?
– Miről beszélsz? Csak nem azt akarod elhitetni velem,
hogy én vagyok az első nő, akivel lefeküdtél?
– Te vagy az első nő, aki olyan érzéseket hívott elő
belőlem, aminek a létezéséről nem is tudtam. Magyarázzam
el neked a különbséget a szex és a szerelem között?
Nem, erre tényleg nem volt szükség! Ő is egészen
pontosan értette már, hogy nemcsak a testnek, de a szívnek
is komoly köze van
\ ehhez.
– Marisa! A repülőn is mondtam már neked, hogy én
hiszek a szerelemben első látásra. És minden, ami aztán
történt, csak megerősítette ezt. Szeretlek. Függetlenül attól,
hogy egy nagy kozmetikai cég elnökének, vagy egy
utcaseprőnek a lánya vagy.
– Mérlegképes könyvelőnek – tiltakozott Marisa halkan.
– Már odáig mentem, hogy felhívlak, pedig a szememben
Hancott szeretője voltál. Az elmúlt idő maga volt a pokol.
Mindent megtettem volna, csak hogy láthassalak. Pedig
legszívesebben kitekertem volna a nyakadat! Kiállhatatlan
voltam az emberekkel, amióta elhagytál!
– Néhány dolgot összekeversz! – korrigálta Marisa a
férfit. – Te mentél el!
– De te már nem voltál a szállodában, miután
meggondoltam.
– Hancott túl drágának tartotta a befektetést, miután
nem voltam hajlandó azt a kedves cicababát játszani, akit ő
megálmodott magának.
– És mi van az én álmaimmal? Abbahagynád végre, hogy
ezer kifogást találsz és állandóan témát váltasz, amikor azt
kérdezem, mikor házasodunk össze?
Marisa megkapaszkodott egy szék karfájában. A hirtelen
boldogságtól elszédült. Fejében csak egyetlen gondolatnak
volt hely.
– Talán meg kellene próbálnod most megkérdezi újra –
mondta színtelenül.
 – Marisa Hancott, hozzám jössz feleségül? És ha igen,
mikor?
Marisa mosolya olyan ragyogó volt, hogy Joffrey szája
nyitva maradt. A lány válasza egyszerűen hihetetlen volt.
– Azt javaslom,
\ hogy azonnal, amint össze tudod szedni a
papírjaidat és találsz egy anyakönyvvezetőt, aki összead
bennünket.
– Nehezedre esne megismételni?
Marisa hangosan felnevetett.
– Kár, hogy ilyen késői órán nem lehet már bérelni
plakátnak alkalmas utcafalat, különben írásba is adhatnám
neked. Szeretlek, Mr. Smythsen. Sivárnak tartom az életet
nélküled. Veled akarok maradni jegygyűrűvel vagy anélkül,
nekem teljesen mindegy.
– Jegygyűrűvel és lehetőleg az összes lánccal, ami csak
van Amerikában. Nem engedlek el többé magam mellől!
Marisa érezte, hogy Joffrey átöleli és a férfi mellére dőlt.
Egy ideig csak álltak némán, összekapaszkodva, élvezve az
együttlétet. Aztán Marisa fölemelte a fejét, és ajkaik
összeforrtak egy végtelen csókban, ami mindent elsimított és
mindent megbocsátott.
– Tudod, hogy először mondtad nekem, hogy szeretsz? –
állapította meg Joffrey.
– Túlságosan sokáig tartott, amíg szakítani tudtam
korábbi önmagammal – mondta Marisa alig hallhatóan. –
őszintén szólva, hogy egyszer én ebben a betegségben fogok
szenvedni, elképzelhetetlen volt számomra. A szerelemről azt
hittem, hogy csak filmen és regényekben létezik. Amikor
engem is elkapott, gyomorpanaszok, heves szívdobogás,
depresszió és ideges rángások idegenszerű keverékének
tartottam csupán.
 – Vigasztalódj! Három hónappal ezelőtt én sem tudtam
elképzelni, hogy egy szomorú lány képe előtt fogok ácsorogni
és elmeháborodott ökörnek titulálom magamat.
– Meglehetősen boldogtalan voltam akkoriban…
– Mindenesetre
\ nem úgy nézel ki rajta, mint egy rafinált
méregkeverő, akinek tartottalak. Egy azonban biztos, még
csinosabb lettél azóta.
– Szélhámos! Nemrég mintha sápadtságot meg betegséget
emlegettél volna.
– Talán mélyebb vizsgálódásokra lenne szükség, mielőtt a
végleges véleményemet megfogalmazom…
Egy szemtelen, de felettébb gyengéd kéz ekkor behatolt
Marisa pulóverének kivágásába és átfogta a mellét. A lány
térde elgyöngült és érezte a mindent elsöprő vágyat.
Elnyomott egy vágyakozó sóhajtást és a férfi szemében saját
kívánságainak képmását látta viszont.
– Lehet, hogy ebben a szerény lakásban hálószoba is van?
– kérdezte mosolyogva két csók között. – Vagy
hölgylátogatóidnak egyszerűen kinyitod a heverőt?
– Biztos megbolondultam, hogy ilyen éles nyelvű
fehérnépet szeretek – nyögött fel Joffrey tettetett
kétségbeeséssel, majd ölbe kapta a lányt és megmutatta neki,
hogy meglehetős luxussal berendezett hálószoba is van a
lakásban.
Egyikük sem kívánta most a hosszú, erotikus előjátékot.
Túl sok vágyakozást, bánatot, be nem teljesült kívánságot
kellett elfelejteniük. E pillanatban csak az volt a fontos, hogy
minél előbb leszórják magukról a ruhákat és összebújjanak a
hűvös lepedőn.
Marisa megremegett a kissé érdes tenyér érintésére,
amely végigcirógatta csupasz bőrét, a csípő domborulatát, a
comb vonalát. Mellét Joffrey felső testéhez szorította és az
érzékeny, megkeményedett mellbimbók forró gyöngyökként
izzottak közöttük. Érezte a férfi türelmetlenségét, és lábát
Joffrey combjai köré fonta. Kész volt befogadni őt. Égett a
vágytól, érezni \ akarta őt, magában tudni és együtt repülni
vele abba a magasságba, ami a tökéletes gyönyört és a
kielégülés ígéretét hordozta.
Egyesülésük olyan csodálatos volt, hogy Marisa
könnyezett. Teste ívben hajolt a szeretett férfi alatt, érezte
vére dübörgését ereiben és szorította Joffreyt, ahogy csak
bírta. Elnehezedett az érzéki extázisban, az erőteljes,
ritmikus mozgásban, amely egyre magasabbra és
magasabbra röpítette.
Megrendülést érzett, amikor Joffrey egy pillanatra
megállt, pillantását kereste és a legtisztább eggyé olvadásban
a fülébe suttogta:
– Szeretlek, Marisa!
– Szeretlek, Joffrey!
Miután egyszer már sikerült kimondania, most
természetesen tolult a nyelvére ez a mondat. Szerette a férfit
Egyetlen más férfi nem tudta megajándékozni ezzel a
leírhatatlan elragadtatással, és soha más férfinak nem tudja
oda- adni magát ezzel a feltétlen, gátlástalan, szenvedélyes
szerelemmel. A sors különös kegye, hogy ilyen kalandos
utakon összehozta őket. Most már maguknak kell
gondoskodni róla, hogy ezek az utak szét ne váljanak és
örökké kalandosak maradjanak.
– Ébren vagy? – Joffrey gyengéden megrázta Marisát. –
Persze, hogy ébren vagy, ne tettesd magad! Látom a bal
szemed harmadik pilláján. Miért játszod Hófehérkét a
koporsóban?
 Marisa ásított. Nem akaródzott kinyitni a szemét.
Lehunyt szemmel élvezte a takaró hűvös érintését, Joffrey
csókjait a nyakszirtjén és simogatását a mellén. Azon kapta
magát, azt kívánja, bárcsak ne hagyná abba. Csókolja,
simogassa, becézze
\ őt! Úgy látszik, a szerelemmel nem lehet
betelni.
Ekkor megszólalt a telefon. Marisa hirtelen összerezdült.
A helyzet kísértetiesen emlékeztetett arra a reggelre, amit
annyira el akart felejteni.
Ezúttal is Joffrey ment a készülékhez, és rövid, egyoldalú
beszélgetést folytatott, amiből Marisa csak néha egy-egy
„igen”-t és „nem”-et értett. Felhúzta a lábát és bebújt a
takaró alá. Nem akart semmit sem látni vagy hallani. Így azt
sem láthatta, hogy Joffrey milyen jókedvűen mosolyog, csak
annyit érzékelt, hogy a férfi súlya alatt meghajlott a matrac
és a simogató kezek visszatértek a testére.
Összeszedte a bátorságát, kibújt a takaró alól,
összeráncolta a homlokát és bizalmatlanul hunyorgott a
férfira.
– Semmi rémhír ma a telefonban?
Joffrey csak nevetett. Ágyneműstől együtt ölelte Marisát.
– Attól függ. Számunkra nem. Tudod, ki volt az?
– Honnan kellene tudnom?
– Bill Fisher, a kísérleti laboratórium vezetője.
Valahonnan – ne kérdezd honnan, megszerezte azoknak a
szereknek a receptjét, amikkel az Estelle Aimée piacra akar
lépni. Valami új ránctalanító szériáról van szó, ettől vár a
Hancott-Beauty szenzációs sikert Amerikában.
– Na és? – Marisa nem értette, mi ebben a szórakoztató.
– Ez egy blöff! Egy régi recept feltupírozva. Mi már sokkal
előbbre vagyunk a kutatásainkkal. Afölötti igyekezetében,
hogy megkaparintsa az Estelle Aimée-t, a jó öreg Hancott
elfelejtette analizáltatni a termékeket. Rengeteg pénzt
kidobott olyasmiért, amit saját vegyészei fél kézzel
kikutyultak volna neki.
Marisa nem \ tudott elnyomni egy kárörvendő mosolyt.
Szorosabban bújt Joffreyhoz.
– Ezek szerint a tenyereden kellene engem hordanod,
amiért még időben megakadályoztam, hogy te is elkövesd ezt
a hibát. Ha ugyanis azon a kérdéses délelőttön fordult volna
a kocka, neked sem lett volna időd elvégeztetni a
laborvizsgálatokat. Vagy talán tévedek?
Joffrey sóhajtott. – Azok a nők, akik tudják használni az
eszüket, fárasztóak tudnak lenni.
– Teljes mértékben együttérzek veled. Mit szándékozol
tenni velem?
– Biztos vagyok benne, hogy akad állás a FACE-nél egy
tehetséges, ifjú ügyvédnőnek, aki ráadásul a főnök felesége.
– Elutasítva!
Joffrey csodálkozott.
– Ezek szerint nem, akarsz a cégemnél dolgozni? Nem
kapsz különleges elbánást. Eszem ágában sincs
beleavatkozni a munkádba. Nekem fontosabb dolgom is van.
– Nekem is!
Ezek a rövid megjegyzések, melyeket Marisa látható
jókedvvel tette, csak tovább fokozták Joffrey meglepettségét.
– Nem akarsz dolgozni? Azt hittem, szereted az ügyvédi
munkát…
– Ez így is van. De időközben elfogadtam egy állást, ami
sokkal fontosabb. Lehet, hogy később majd beszállok hozzád,
de egyelőre…
– Ha nem hagyod abba a rébuszokban beszélést, a hideg
zuhany alá állítalak! – fenyegetőzött nevetve Joffrey.
– Ez nem lenne éppen megfelelő annak az elképzelésnek,
hogyan is kell bánni egy leendő anyával!
– Hogy… mi… – dadogott a leendő apa, majd teljesen
elnémult. Beletelt
\ egy kis időbe, míg föl tudta tenni a
kérdést:
– Gyereked lesz?
Marisa dobogó szívvel bólintott. Vajon mit fog szólni?
Kétségbe vonja netán, hogy a gyerek tőle van? Még nehezére
esett feltétlenül hinnie a boldogságban.
– Várhatóan február 10-e körül.
– És nem mondtad volna meg nekem?
– Hát, ahogy a dolgok Cannes-ban alakultak, nem arra
kellett volna-e számítanom, hogy a szememre veted, más
gyermekét akarom a nyakadba varrni?
Joffrey csókot nyomott az orra hegyére és elgondolkozva
simogatta Marisa haját.
– Gyerekünk lesz – suttogta aztán. – Egy kislány, aki
olyan édes lesz, mint az anyja. Hát nem csodálatos!?
– Fiú lesz! – ellenkezett boldogan Marisa.
– És mi van, ha én ragaszkodom a lányhoz?
– Akkor majd újra próbálkozunk. Végtére is elég sok
időnk lesz!
– Meg kell várnunk a próbálkozással a szülést, vagy…
Ezúttal egyikük sem hallotta a telefon csörgését.
Fontosabb dolguk volt…