1
gyek! — És folytatta az ének- — Én vagyok a Világszép
leckét.
A halak újult erővel láttak
hozzá a tanuláshoz: tátogatták
a szájukat, meregették a sze­
müket . . . közben vége lett a
napnak, mégsem tanultak meg
énekelni. Lassan bele is fárad­
tak a tanulásba, és búcsúszó nél­
kül lebuktak sorban a víz alá,
mert közben a vacsora ideje is
elérkezett.
A Világszép Kecskebéka csak
ült a nagy varacskos kövön, és
mikor látta, hogy kél a Hold­
világ, gúnyos mosollyal intve
neki búcsút a fűzfaágak mögül,
majd megszakadt a szíve bána­
tában. Mit tehet ilyenkor egy
szegény kecskebéka? Rágyúj­
tott a béka-keservesre, hogy
— kérlelték őt a keszegek, ró­ megremegett bele a fűzfa min­
zsaszín szárnyukkal verdesve den levélkéje.
a vizet, mire a kecskebéka még Mikor vége lett a nótának,
nagyobbra tátotta el a száját, kitörölte a könnyeket szeméből,
hogy majd kiesett rajta a feje, s kiállt a kő legszélére, hogy
felfújta, magát és teljes erejéből beleugrik a kacsaúsztatóba, így
rázendített egy gyászindulóra. vet véget szomorú életének.
A halaknak könnyeik po­ De alighogy elhangzott a dal,
tyogtak a meghatottságtól, de egyszerre csak megszólalt vala­
mégsem tudtak hangot adni. ki a fűzfa ágai közül:
— Fő a szorgalom! — jelen­ - Ó, ki vagy, te szép hangú
tette ki úgy délfelé a kecskebéka énekes, és mitől van a szívedben
— rekedten a sok énekléstől —, ennyi szomorúság?
de most tartsunk egy rövid A kecskebéka búbánatos sze­
ebédszünetet! mét a fűzfára emelte: hát
A halak boldogan buktak le egy szépséges-szép kecskebéka­
a víz alá, gyorsan megebédel­ leányzó ült ott, egyik ág tövé­
tek, de mire vége lett az ebéd­ ben, zöld selyem szoknyában:
szünetnek, már csak feleannyian szép lapos a feje, nagy gurgula
voltak. szeme és a szája? Kis híja, hogy
— Nem baj — gondolta m a­ körüléri a fejét. Ott üldögélt a
gában a kecskebéka —, a keve­ zöld levelek között s varroga-
sebbel majd csak többre m e­ tott a holdfényben.
Kecskebéka! Hát te ki vagy ott
a fűzfán zöld selyem szoknyá­
ban, és mit varrogatsz a fényes
holdvilágnál?
— Árva kecskebéka vagyok,
papucsokat varrogatok.
— Kinek varród? Kinek var­
ród? Mint a zöld fű, szép az
arcod!
— Neked varrom! Neked
varrom! Abban fogsz sétálni
otthon!
— Ó te szépség, gyönyörű­
ség eljössz hozzám feleségül?
— Hogyne mennék, drága
párom, erre várok egész nyáron!
Ezután már sok szó nem is
esett köztük, még az este lagzit
ültek, szitakötők hegedültek,
tücsök volt a cimbalmos, szú­
nyog a klarinétos, dongó-darázs
a nagybőgős. De a násznép se
hiányzott, libacombot vacsorá­
zott, habos tortát evett rája,
még a hideg is kirázta. Akkor
aztán hazamentek, tollas ágyba
lehevertek.
Hát az új pár hol lakott?
Ahol este jóllakott: nem egész a
világ végén, csak a falu túlsó
szélén — se nem tenger, se
nem tó, hanem kacsaúsztató —,
hol a fűzfa zöld levele kecske­
békával van tele. Az ifjú pár
ott lakott, ott varrják a papu­
csot. Azóta a lagzi óta egyre szól
a béka-nóta: hol véknyan, hol
vastagon... minden este hall­
gatom.
W. PETROLAY MARGIT
RICHLY ZSOLT rajzai