Professional Documents
Culture Documents
Aromaterapia
Aromaterapia
Náther László
II. Szaglótorna
Annyi számunkra még ismeretlen örömforrás van, ezek közül egy lesz ez a
hétvégi, stresszoldó, kellemes "orrtorna" is. Akiknek véletlenül van otthon citrom,
narancs, vagy mandarin, már ezen a héten csatlakozhatnak virtuális
szaglószervünkhöz. Képzeljétek el, hogy sokan, az ország területén ugyanazt a
gyümölcsillatot érzitek. Hámozzátok meg a gyümölcsöt - bármilyen citrusfélét - és
a héját két ujjatok között megtörve fröcsköljétek ki a nedvét. Élvezzétek ezt az
illatot, s gondoljatok bele, hogy ez olyan, mintha egy új virtuális kártyát szereltetek
volna a számítógépetekbe, ami szagokat közvetít, gyorsabban bármilyen output
egységnél, hiszen azt az illatot, amit éppen most a gép előtt ülve éreztek, tőletek
akármilyen távolságra ülő ember is érezni fogja. Ugyanazokat az agyhullámokat
fogják kelteni bennetek, és sokan ugyanarra fogtok gondolni, bár lehet, hogy nem
pont ugyanabban az időben, de ez nem számít. írjátok meg tapasztalataitokat, s
osszátok meg egymással.
III. AZ AROMATERÁPIA
IV. Illóolajok
Citromolaj - Ellenjavallatok:
Tilos alkalmazni!
- mint minden más illóolajat - kemoterápia idején.
- Nagyobb mennyiségben, fürdővízben csípős lehet - kb. 4 csepp elég bele.
-
Narancsolaj - Ellenjavallatok:
Tilos alkalmazni!
- mint minden más illóolajat - kemoterápia idején.
-
V. Saját tapasztalatok
Citromolaj:
- Nagy sikerrel alkalmazom a cigarettafüst-szag ellen, mert családunkban senki
sem dohányzik, viszont vendégeinknek meg szoktuk engedni, hogy füstöljenek.
Ilyenkor egy nagy szellőztetés sem viszi ki a cigarettaszagot, ami mindenbe
beleívódik.
- A mellékhelyiségünk levegőjét is - más illóolajokkal keverve -, hamar
szagtalanítja a citromolaj.
- A konyha levegője, főleg ha főzőfülke méretű, mint a miénk, néha az ételek
szagától kellemetlen, így ott is szoktam használni.
- Megfázások idején - jelenleg is - párologtatom, és ezzel fertőtlenítem a szoba
levegőjét. Ilyenkor a párologtató edénybe - ami vízzel van teli - cseppentek
néhányat.
- Ha idegeskedés miatt gyengülök le és fázom meg, akkor főleg a citromolajat
használom, mézbe cseppentve, más olajokkal keverve.
- Ezenkívül még sok minden másra is használtam már keverék formájában, de
mivel az illóolajok keveréséről még nem esett szó, ezeket a tapasztalatokat a
későbbiek folyamán fogom megosztani veletek.
Narancsolaj:
- Volt egy szaunában összeszedett csúnya bőrgombásodásom, és narancs héjával
"radíroztam le" a fertőzött bőrfelületet.
- Egyébként főleg az illata miatt kedvelem és olaját csak olyankor használom, ha
nincs itthon igazi narancs. A narancs héját mindig a fűtőtestre helyezem, persze
nem közvetlenül, hanem valamilyen edényre, hogy ne égjen meg.
Most pedig következzék e heti plusz örömforrásunk. Lazítsunk egy kicsit. Sokan
csak rohannak egyik levélrõl a másikra, szorgalmasan szipkázzák befelé az
információ szürke tengerét és csak akkor állnak meg egy kicsit, amikor már szinte
beesnek az ágyba. 20 perc relaxálás mindenkinek jót fog tenni, és másnap nem
fogjátok úgy érezni magatokat az iskolában, a munkahelyen, mint a mosott **** -
medve.
Dõljetek hátra és csepegtessetek néhány csepp levendula olajat egy papír
zsebkendõre és néhány csepp borsosmentát egy másikra. Tegyetek be valami
kellemes zenét, lágy, dallamosat és szaglásszátok meg a papír zsebkendõket külön-
külön. Tartsatok szünetet a két a pzs. között! Ha túl gyorsan váltogatjátok, végül
nem fogjátok tudni megkülönböztetni õket.
Mi az elsõ benyomásotok? Kellemes, kellemetlen? Ha valamelyik nem tetszik, ne
csüggedjetek, lesz még más illat is, ízlések és pofazacskók különbözõek. Ha
valamelyik máris kellemetlen, dobjátok ki a papír zsebkendõt nyugodtan.
Csatlakozzunk virtuális szaglószervünkhöz!
Most sokan az ország területén ugyanazokat az illatokat érzik. Élvezzük mi is
ezeket, s érezzük, hogy ez olyan, mintha egy új hardware elemünk lenne, ami
szagokat közvetít, gyorsabban bármilyen számítógépnél, hiszen azt az illatot, amit
mi, itt a gép elõtt ülve érzünk, tõlünk bármilyen távolságra ülõ ember is ugyanúgy
fogja érezni. Sõt tértõl és idõtõl függetlenül ugyanazokat az agyhullámokat fogják
kelteni bennünk, és sokan fogunk ugyanarra gondolni. Osszuk meg egymással
ezeket a gondolatokat, írjátok meg, mit éreztetek!
Most pedig végezzétek el az allergia próbát! Izgalmas dolog kipróbálni, hogyan
reagál szervezetünk ezekre az új anyagokra. Sokan érzékenyek valamire, ezért ne
hagyjuk figyelmen kívül ezt a tesztet, komoly baj lehet belõle!
Dörzsöljétek a levendulaolajas papír zsebkendõt a bal kézfejetekre, a borsosmentát
pedig a jobbra. Ha valamelyik kézfejetek bepirosodna (úgy 20 perc elteltével),
akkor ajándékozzátok el az illóolajat valakinek a családban, aki biztos örülni fog
neki. Ami a levendulát illeti, ha más nem, jó lesz molyriasztónak, egyébként azon
kevés illóolajak közé tartozik, amit hígítatlanul is lehet használni különbözõ
bõrpanaszokra.
IV. Illóolajok
A levendulaolaj hatásai:
altató, antiallergén, bélmozgás-serkentõ, bõrregeneráló, élõsdi pusztító,
fájdalomcsillapító, fertõtlenítõ, csíraölõ, görcsoldó, gyulladáscsökkentõ, gátló,
idegerõsítõ, illatszer, izgató, izomgörcs-oldó, izomlazító, izzasztó, köptetõ,
nyákoldó, légzéskönnyítõ, méregtelenítõ, tisztító, nyugtató, relaxáló, rovarûzõ,
sebgyógyító, szagtalanító, szíverõsítõ, vérnyomás-szabályzó, vírusölõ.
Levendulaolaj - Ellenjavallatok:
Tilos alkalmazni - mint minden más illóolajat - kemoterápia idején.
Tilos alkalmazni - nagy dózisban.
A borsosmenta-olaj hatásai:
agymûködést serkentõ, általános erõsítõ, élõsdi pusztító, emésztõcsatorna,
húgyutak fertõtlenítõje, epekiválasztást serkentõ, étvágytalanság,
fájdalomcsillapító, fertõtlenítõ, csíraölõ, frissítõ, görcsoldó, gyulladáscsökkentõ-,
gátló, izomgörcs-oldó, izzadtságcsökkentõ, köptetõ, nyákoldó, légfrissítõ,
méregtelenítõ, tisztító, nemi vágy növelõ, nyugtató, szájápoló, szélszorulás,
szúnyogriasztó, tejszaporító.
A borsosmenta-olaj Ellenjavallatok:
Tilos alkalmazni - mint minden más illóolajat - kemoterápia idején.
Fürdõvízben csípõs!
Nagy adagban, vagy hosszasan alkalmazva álmatlanságot eredményez!
V. Személyes tapasztalatok
- Általában havonta egyszer van fejfájásom. (Nevetni fogsz, nem csak a nõknek
van havi ciklusa, hanem a férfiaknak is, csak nem annyira nyilvánvaló.)
Amikor megfájdul a fejem - leginkább akkor, amikor úgy érzem, mindjárt meg fog
fájdulni -, cseppentek 2 csepp citromolajat és 2 csepp borsosmenta olajat egy papír
zsebkendőre, majd mélyen belélegzem, odadörzsölöm a homlokomra, a
halántékomra és a nyaki ütõér környékére. Amikor ismét elkezdõdne a fájás, nem
várom meg, amíg kialakul, inkább megismétlem a fenti mûveletet. Ily módom
majdnem biztos, hogy nem jutok el addig, hogy gyógyszert kelljen bevennem.
- Elõszeretettel használom a levendulát kocsiban. Általában elhasznált
autóillatosítókra szoktam csepegtetni az illóolajokat és így párologtatom.
Csökkenti a szagokat, kellemessé teszi az utastér levegõjét, ezen kívül kisebb
mennyiségben párologtatva nyugtató hatású a városi közlekedésben,
csúcsforgalomban. Kicsit nagyobb mennyiségben párologtatva viszont országúti
forgalomban használom. Bár altató hatásúnak mondják, ezzel ellentétben nálam
megakadályozza az elalvást. Valószínûleg a stresszoldó és a vérnyomás szabályozó
hatásán keresztül érvényesül hosszabb út során.
- Friss égés esetén a bõrömet bekenem hígítatlan levendulaolajjal. A seb gyorsan
gyógyul és helyettesít néhány drága szert, amik esetleg éppen nincsenek is meg
otthon. Fontos, hogy minden késedelem nélkül, azonnal kenjük be a megégett
bõrfelületet.
- Fürdõvízbe is szoktam csepegtetni. Nyugtató hatású, és sohasem irritálja a bõrt.
Néhány csepp elég is. (Nagyobb mennyiségben viszont TILOS!)
- Szaunában légzéskönnyítõ és hûsítõ hatása miatt szoktam alkalmazni, fõleg
megfázásos idõszakokban.
Bizonyos illóolajok csak keverékben fejtik ki hatásukat. Erre a legjobb példa a már
említett keverék, a citrom és borsosmenta. Külön-külön mindegyiknek megvan a
maga hatása, de a fejfájás "elvágásában", csak e kettő együtt jeleskedik.
Kétfajta növényi olajat különböztetünk meg. Az illóolajakat és a zsíros olajakat.
Az illóolajakat onnan ismerhetjük fel, hogy nem hagynak foltot a ruhán. Ez a
legcsodálatosabb bennük - elillannak az utolsó molekuláig. A zsíros olajok
ellenben kiváló oldószerei, hígítói az illóolajoknak, melyeknek hatásait
önmagukban is érdemes megismerni. Általában növények magvaiból, sajtolás útján
nyerik ki őket. Mivel az előállítási módszer is gazdaságosabb, általában az áruk is
alacsonyabb.
Itt jegyezném meg, hogy létezik még olyan módszer is az illóolajok kivonására,
hogy a növényt zsíros olajba áztatják, vagy abban főzik. Bizonyos illóolajok csak
hígított állapotban alkalmasak bizonyos hatások kifejtésére, és a hígítás egyik
módszere lehet az, ha zsíros növényi olajokban oldjuk őket.
Hány illóolajat keverjünk össze? Nem is tudom. Több helyen olvastam, hogy
maximum négyet érdemes összekeverni. Én viszont gyakran alkalmazom ennél
többet, igaz, hogy - számítógép segítségével - rengeteg szempontot veszek
egyidejűleg figyelembe. Parfümök készítésénél - persze erre csak gyakorlott
orrtornászok vállalkozzanak - sem alkalmaznak 4-5 illatkomponensnél kevesebbet.
Ismeretes, hogy egy parfümnek 3 élete van. Az első fej illat, amit rögtön a felrakás
után tapasztalunk. A második a test és a harmadik a lábszag. Vagy van valaki, aki
ezt nem így tudja? .-) Komolyra fordítva szót, ez a három késleltetési fázis már
eleve három alapillatot feltételez, és csak ehhez jönnek hozzá az egyéb összetevők.
IV. Illóolajok
A rozmaringolaj hatásai:
agyműködést serkentő, alkoholízesítő, baktériumölő, bélmozgás-serkentő, élénkítő,
epekiválasztást serkentő, fertőtlenítő, csíraölő, frissítő, fűszer, görcsoldó,
gyomorerősítő, idegerősítő, illatszer, izomerősítő, izomgörcs-oldó, izomlazító,
izzasztó, köptető, nyákoldó, mellékvese működést serkentő, méregtelenítő, tisztító,
működésszabályozó, nemivágy növelő, nyirokrendszer erősítő, nyugtató, rovarűző,
sebgyógyító, szagtalanító, szélszorulás oldó, szíverősítő, tartósítószer,
veseműködést serkentő, vizelethajtó.
Rozmaringolaj - Ellenjavallatok:
TILOS alkalmazni!
- kemoterápia idején,
- terhesség esetén,
- magas vérnyomás esetén,
- nagy dózisban,
- epilepsziában szenvedőknek.
6. Rózsaolaj - Rosa damascena
A rózsaolaj hatásai:
élénkítő, gyulladáscsökkentő, gátló, illatszer, izomgörcs-oldó, köptető, nyákoldó,
közérzetjavító, nemi vágy növelő, nyugtató, relaxáló.
Rózsaolaj - Ellenjavallatok:
TILOS alkalmazni!
- kemoterápia idején,
- terhesség alatt
-
V. Személyes tapasztalatok
II. Szaglótorna
Bizonyos illóolajok csak keverékben fejtik ki hatásukat. Erre a legjobb példa a már
említett keverék, a citrom és borsosmenta. Külön-külön mindegyiknek megvan a
maga hatása, de a fejfájás "elvágásában", csak e kettő együtt jeleskedik.
Kétfajta növényi olajat különböztetünk meg. Az illóolajakat és a zsíros olajakat.
Az illóolajakat onnan ismerhetjük fel, hogy nem hagynak foltot a ruhán. Ez a
legcsodálatosabb bennük - elillannak az utolsó molekuláig. A zsíros olajok
ellenben kiváló oldószerei, hígítói az illóolajoknak, melyeknek hatásait
önmagukban is érdemes megismerni. Általában növények magvaiból, sajtolás útján
nyerik ki őket. Mivel az előállítási módszer is gazdaságosabb, általában az áruk is
alacsonyabb.
Itt jegyezném meg, hogy létezik még olyan módszer is az illóolajok kivonására,
hogy a növényt zsíros olajba áztatják, vagy abban főzik. Bizonyos illóolajok csak
hígított állapotban alkalmasak bizonyos hatások kifejtésére, és a hígítás egyik
módszere lehet az, ha zsíros növényi olajokban oldjuk őket.
Hány illóolajat keverjünk össze? Nem is tudom. Több helyen olvastam, hogy
maximum négyet érdemes összekeverni. Én viszont gyakran alkalmazom ennél
többet, igaz, hogy - számítógép segítségével - rengeteg szempontot veszek
egyidejűleg figyelembe. Parfümök készítésénél - persze erre csak gyakorlott
orrtornászok vállalkozzanak - sem alkalmaznak 4-5 illatkomponensnél kevesebbet.
Ismeretes, hogy egy parfümnek 3 élete van. Az első fej illat, amit rögtön a felrakás
után tapasztalunk. A második a test és a harmadik a lábszag. Vagy van valaki, aki
ezt nem így tudja? .-) Komolyra fordítva szót, ez a három késleltetési fázis már
eleve három alapillatot feltételez, és csak ehhez jönnek hozzá az egyéb összetevők.
IV. Illóolajok
A rozmaringolaj hatásai:
agyműködést serkentő, alkoholízesítő, baktériumölő, bélmozgás-serkentő, élénkítő,
epekiválasztást serkentő, fertőtlenítő, csíraölő, frissítő, fűszer, görcsoldó,
gyomorerősítő, idegerősítő, illatszer, izomerősítő, izomgörcs-oldó, izomlazító,
izzasztó, köptető, nyákoldó, mellékvese működést serkentő, méregtelenítő, tisztító,
működésszabályozó, nemi vágy növelő, nyirokrendszer erősítő, nyugtató,
rovarűző, sebgyógyító, szagtalanító, szélszorulás oldó, szíverősítő, tartósítószer,
veseműködést serkentő, vizelethajtó.
Rozmaringolaj - Ellenjavallatok:
TILOS alkalmazni!
- kemoterápia idején,
- terhesség esetén,
- magas vérnyomás esetén,
- nagy dózisban,
- epilepsziában szenvedőknek.
A rózsaolaj hatásai:
élénkítő, gyulladáscsökkentő, gátló, illatszer, izomgörcs-oldó, köptető, nyákoldó,
közérzetjavító, nemi vágy növelő, nyugtató, relaxáló.
Rózsaolaj - Ellenjavallatok:
TILOS alkalmazni!
- kemoterápia idején,
- terhesség alatt
V. Személyes tapasztalatok
IV. Illóolajok
A jázminolaj hatásai:
általános erõsítõ, fájdalomcsillapító, fertõtlenítõ, csíraölõ, görcsoldó, illatszer,
köptetõ, nyákoldó, közérzetjavító, nemi vágy növelõ, nyugtató, relaxáló,
tejszaporító.
Jázminolaj ellenjavallatok:
TILOS! alkalmazni:
- kemoterápia alatt
A kamillaolaj hatásai:
allergiák ellen, általános erõsítõ, epekiválasztást serkentõ, étvágytalanság,
fájdalomcsillapító, fertõtlenítõ, csíraölõ, görcsoldó, gyomorerõsítõ,
gyulladáscsökkentõ, gátló, hajszõkítõ, izomgörcs-oldó, izzadtságcsökkentõ,
nyugtató, sebgyógyító, szájápoló, szájfertõtlenítõ, szélszorulás oldó.
Kamillaolaj ellenjavallatok:
TILOS! alkalmazni:
- kemoterápia alatt
V. Személyes tapasztalatok
II. Szaglótorna
III. A bázisolajok
Néhány recept:
- Nyugtató testápoló-olaj:
2 csepp citromfû-olaj, 1 csepp rózsaolaj, 7 csepp levendulaolaj, 5 csepp teafaolaj, 3
csepp római kamilla olaj 100 ml bázisolaj
- Feszültségoldó masszázsolaj:
5 csepp muskotályzsálya-, 2 csepp bergamott-, és 1 csepp borsosmentaolaj 50 ml
bázisolajban
- Fáradt visszeres lábak kötõszövet erõsítõ masszázsolaja:
5 csepp ciprus-, 10 csepp grapefruit-, 5 csepp levendula- és 5 csepp borókaolaj 100
ml jojobaolajban
- Parfüm:
2 csepp jázmin-, 12 csepp rózsafa, és 6 csepp ilang-ilangolaj 10 ml bázisolajban.
- Frissítõ, új erõt adó testápoló-olaj:
3 csepp rozmaring-, 3 csepp boróka-, és 1 csepp borsosmentaolaj 50 ml
bázisolajban.
- Nyugodt pihenést, jó alvást elõsegítõ masszázsolaj:
1 csepp citromfû-, 1 csepp rózsa- (vagy rózsafa-), 7 csepp levendula-, és 5 csepp
cédrusfaolaj 50 ml bázisolajban.
- Bébiolaj - babáknak és mamáknak:
1 csepp rózsa-, 1 csepp jázmin- és 2 csepp rózsafaolaj 100 ml mandulaolajban.
- Száraz bõr éjszakai testápolója:
10 csepp szantálfa-, 7 csepp geránium, 3 csepp rózsafa- és 5 csepp ilang-ilangolaj
50 ml avokadóolajban.
IV. Illóolajok
Az eukaliptuszolaj hatásai:
általános erõsítõ, baktériumölõ, dezodoráló, élõsdi pusztító, fájdalomcsillapító,
fertõtlenítõ, csíraölõ, folttisztító (tinta, kátrány), frissítõ, gyulladáscsökkentõ, gátló,
hangyaûzõ, izomgörcs-oldó, izomlazító, izzasztó, köptetõ, nyákoldó,
légzéskönnyítõ, méregtelenítõ, tisztító, mûködésszabályozó, rovarûzõ, szauna olaj,
szúnyogriasztó, vércukorszint szabályozó, vesemûködést serkentõ, vírusölõ,
vizelethajtó.
Az eukaliptuszolaj ellenjavallatai:
TILOS alkalmazni!
- kemoterápia alatt
- fürdõvízben csípõs
-
A teafaolaj ellenjavallatai:
TILOS alkalmazni!
- kemoterápia alatt
-
V. Személyes tapasztalatok
Ismét eltelt egy hét. Kicsit nehezen viselem azokat az információkat, amiket
mostanában a tömegkommunikációs eszközök árasztanak felém. Nem részletezem,
bizonyára értitek mire célzok. Mindenesetre bevetettem néhány illatot, hogy jobb
kedvre derítsem magam. Kedvenc ánizs olajomat szagolgatom, s közben arra a
bolgár tengerparti nyárról ábrándozok, ahol elõször kóstoltam ánizspálinkát -
biztosan ismeritek, ott Masztika, a görögöknél pedig Ouzo (Úzó) a neve. Nekem
egyik kedvenc italom. Érdekessége, hogy vízzel - jéggel - keverve kifehéredik, az
egyébként színtelen borpárlat, amit az ánizs okoz. Másik érdekessége, hogy ha tõle
lettünk másnaposak, másnap elég egyetlen korty és ismét be vagyunk állítva tõle.
Pláne a tûzõ nyári tengerparton. Gondolom ennek az az oka, hogy a máj kétféle
drog lebontásával van elfoglalva, és úgy véli, hogy az ánizs az erõsebb, ellene kell
minden energiáját mozgósítani, s nem az alkohol ellen. (Ez a bevezetõ persze, nem
alkoholizmusra való felbujtásul szolgál, de lehetne a személyes tapasztalatok
rovatban is.)
Illóolajok - egy hiányzó láncszem a modern egészségügyi filozófiában!
Az illóolajok titokzatos, illékony folyadékok, melyeket növényekbõl, cserjékbõl,
virágokból, fákból, gyökerekbõl, bokrokból és magvakból vonnak ki. Oxigénnel
telített molekulákat tartalmaznak, amelyek táplálékokat szállítanak a test sejtjei
számára. Oxigén nélkül a tápanyagok feldolgozása lehetetlen, szervezetünket
táplálkozásilag legyengíti. Klinikai kutatások azt mutatják, hogy az illóolajok akár
abban is segítségre lehetnek, hogy olyan környezetet hozzanak létre, melyekben a
betegségek, a baktériumok, a vírusok, a gombák, stb. nem képesek megélni. A
tudomány csak most fedezi fel újra ezeket a gyógyító kivonatokat, melyeket
õsidõktõl fogva használnak. Gary Young az aromaterápia vezetõ kutatója Észak-
Amerikában. Annak szenteli az életét, hogy újra köztudatba hozza az illóolajok
tudását és erejét napjainkban. A kutatásai és szabályai segítenek helyreállítani
ezeket a fontos õsi egészségügyi hagyományokat.
Mik az illóolajok? Az illóolajok, regenerálják, és oxigénnel telítik a növények
immunvédelmi eszközeit. Oxigénnel telített molekuláik hatékonyan szállítják a test
sejtjeinek a táplálékot. A test, táplálkozási hiányosságait, gyakran az oxigén hiány
okozza. Következésképpen, az illóolajakban található oxigénnel telített molekulák
segíthetnek a testnek a táplálék fogadásában és feldolgozásában, hogy fenntartsa az
egészséget.
Az illóolajoknak bioelektromos frekvenciájuk van. A frekvencia meghatározható,
mint az elektromos áram mérhetõ értéke, ami bármely két pont között állandó.
Mindennek van elektromos frekvenciája. Az illóolajok olyan frekvenciát
hordoznak, ami néhányszor nagyobb a gyógynövények és élelmiszerek
frekvenciájánál.
Például hertzben mérve az étel frekvenciája 0 és 15 Hz között van, a szárított
gyógynövények 15 és 22 Hz között, a friss gyógynövényeké pedig 20 és 27 Hz
közé esik. Az illóolajok 52 Hz-nél indulnak, és egészen 320 Hz magásságig
mennek, ami a rózsaolaj frekvenciája. Egy tetõtõl talpig egészséges
testfrekvenciája tipikusan 62 és 78 Hz közé esik, amíg a betegség 58 Hz-nél
kezdõdik.
Dr. Royal R. Rife szerint minden betegségnek van egy frekvenciája. Éppen ezért
egy magasabb frekvenciájú kivonat megsemmisíti egy betegség alacsonyabb
frekvenciáját. Klinikai kutatások azt mutatják, hogy az ember által ismert bármely
kivonatok közül az illóolajoknak van a legmagasabb frekvenciája, amely olyan
környezetet hoz létre, melyben a betegség, baktérium, gombák, stb. nem Képesek
megélni.
Õsi tudás szerint az egyiptomi hieroglifákban és a kínai kéziratokban a papok és a
gyógyítók illóolajakat használtak már évezredekkel Krisztus születése elõtt. Ezek
voltak az emberiség elsõ orvosságai.
IV. Illóolajok
Az Ánizsolaj hatásai:
alkohol ízesítõ, bõrnyugtató, csuklás, élénkítõ, élõsdi pusztító, epekiválasztást
serkentõ, étvágytalanság, fertõtlenítõ, csíraölõ, fûszer, görcsoldó, gyomorerõsítõ,
izomgörcs-oldó, köptetõ, nyákoldó, közérzetjavító, mûködésszabályozó, szájápoló,
szájfertõtlenítõ, szélszorulás oldó, szíverõsítõ, vizelethajtó.
Az Ánizsolaj ellenjavallatai:
- kemoterápia alatt
- fürdõvízben csípõs
- Csak kis adagban (egy-egy csepp), és rövid ideig (maximum egy
hét)alkalmazható belsőleg!
- Nagyobb dózisban, hosszas alkalmazás esetén keringési zavarokat, vérnyomás-
emelkedést, izomrángást, emésztési zavarokat, kábultságot okoz!
- A bőr érzékenységét növeli. Napozáskor bőrfoltosodást okozhat!
A szegfűszegolaj ellenjavallatai:
TILOS alkalmazni!
- kemoterápia alatt
-
V. Személyes tapasztalatok
- elalvás segítésére használtam ánizs illóolajat, a párna alá egy papír zsebkendőt
tettem, 2 csepp illóolajjal átitatva.
- megfázáskor, vagy szélszorulás esetén negro cukorka formájában alkalmazom.
- mivel ülõmunkát végzek - hibás, görnyedt testtartással - gyakran ki szokott újulni
gerincfájdalmam. Feketenadálytõ krémbe szoktam cseppenteni levendula és
szegfûszeg illóolajokat. A szegfűszeg illóolaj az eugenol nevû fájdalomcsillapítót
tartalmazza, amit régebben - lehet, hogy még mostanában is - ilyen néven lehetett
is kapni gyógyszertárakban. Ennek egyik lehetséges természetes forrása éppen a
szegfûszeg illóolaja, mint ahogy erre latin neve is utal.
IV. Illóolajok
15. Édeskömény - Foeniculum vulgare
Származás: Földközi tenger térsége, Európa, India, Japán, Amerika
Felhasznált rész: a növény zúzott magvai
Előállítási módszer: lepárlás
A édesköményolaj hatásai:
baktériumölő, bélmozgás-serkentő, étvágytalanság, fertőtlenítő, csíraölő,
görcsoldó, izomgörcs-oldó, köptető, nyákoldó, légzéskönnyítő,
működésszabályozó, szájápoló, szélszorulás oldó, tejszaporító, veseműködést
serkentő, vizelethajtó.
A édesköményolaj ellenjavallatai
TILOS alkalmazni!
- kisgyermekeknek
- epilepsziában szenvedőknek
- nagy dózisban
- kemoterápia idején
A fahéjolaj ellenjavallatai
TILOS alkalmazni!
- nagy dózisban
- kemoterápia idején
- fürdővízben csípős
V. Személyes tapasztalatok
- Annak ellenére, hogy a fahéjolaj csípős fürdővízben, én mégis szoktam egy apró
cseppet belecsempészni. Segít leküzdeni az izomfájdalmakat, csökkenti az
izomgörcsöt és ez által a hátfájást. Ezen kívül szeretem az illatát, tehát dezodor
helyett használom.
- Zúzódásos, horzsolás sérülés esetén bázisolajba szoktam cseppenteni levendulát
és édesköményt. Ilyen esetekben bevált még a körömvirág krém is.
- Az édesköményt, mint növényt Horvátországban fedeztem fel, először azt hittem,
hogy kapor, de amikor megkóstoltam meglepetten tapasztaltam ánizsszerű ízét.
Mivel idegen helyeken főleg az első napokban gyomrom gyakran
rakoncátlankodik, beleim renyhék, így örömmel tépkedtem úton-útfélen a friss
hajtásokat, melyeket ott helyben rögtön el is fogyasztottam. Nem értem, miért
néztek rám olyan furcsán az emberek..
Szeretettel üdvözlök mindenkit. Az új olvasók számára fontos tudnivaló, hogy
a korábbi számok nélkülözhetetlen, meg nem ismételt információkat
tartalmaznak az illóolajokról. Ezeket a számokat, ha nincs meg nektek,
kérjétek egy rövid levélben.
Felhasználása:
- testápoló olaj készítésére:
20 ml földimogyoró
20 ml mandulaolaj
10 csepp levendulaolaj
4 csepp gerániumolaj
2 csepp rózsaolaj
IV. Illóolajok
A borókaolaj hatásai:
agyműködést serkentő, alkoholízesítő, általános erősítő, béltisztító, betegség okozó
gombák ellen, élénkítő, fájdalomcsillapító, fertőtlenítő, csíraölő, frissítő,
görcsoldó, gyomorerősítő, húgysavoldó, illatszer, izomgörcs-oldó, izomlazító,
izzasztó, méregtelenítő, tisztító, nemi vágynövelő, összehúzó hatású, relaxáló,
rovarűző, sebgyógyító, szélszorulás oldó, vértisztító, veseműködést serkentő,
vizelethajtó.
A borókaolaj ellenjavallatai:
Az erdeifenyő-olaj hatásai:
általános erősítő, dezodoráló, fertőtlenítő, csíraölő, frissítő, izzadtságcsökkentő,
köptető, nyákoldó, közérzetjavító, mellékvese működést serkentő, méregtelenítő,
tisztító, szagtalanító, szauna olaj.
Az erdeifenyő-olaj ellenjavallatai:
Tilos:
- Kemoterápia idején
V. Személyes tapasztalatok
Erdei fenyő felhasználása:
Belsőleg:
- egy evőkanál mézbe három csepp olaj. Naponta max. négyszer.
Külsőleg:
- inhalálással: minden tüdő-megbetegedés esetén, valamint
homloküreg-gyulladáskor
- öblögetéssel: torokgyulladásnál
- fürdő: köszvény és lábizzadás
- masszázs: fáradtság, másnaposság ellen
- Internetes boltok:
- nálunk még nincs akkora kultúrája az internetes bolthálózatoknak,
de azért már találtam egy demó árlistát az interneten.
- külföldön számos kifinomult ajánlat van, természetesen nem a mi
pénztárcánkhoz szabott árakon, azaz nagyságrendekkel magasabb
árfekvésben.
- Árusok az utcán:
- Levendula
- Horvátországban és a Balkán más vidékein csinos kis üvegcsékben
kaphatók. Izgalmas házilag kivonatolt termékek ezek, de éppen ezért
meggondolandó, hogy érdemes-e rá költeni. Inkább a sok pénzes
turistának való, akik könnyen bekapják a horgot, ha mindenáron pénzt
akarnak költeni kölfüldi nyaralásuk alkalmával. A minőségük is gyanús,
ezek a házilag kivonatolt illóolajak nem 100%-os koncentrátumok,
többnyire zsíros bázisolajokkal hígítottak.
- Rózsa
- Bulgáriában, Oroszországban és Törökországban kis ampullákban
kaphatók, általában többszörösen hígított állapotban.
Jobban megéri a kb. 2000 Ft / 1 ml koncentrátum, amit magam azután
úgy hígítok, ahogy akarok.
IV. Illóolajok
A kakukkfűolaj hatásai:
általános erősítő, baktériumölő, élősdi pusztító, étvágytalanság,
fájdalomcsillapító, fertőtlenítő, csíraölő, fűszer, görcsoldó,
gyomorerősítő, idegerősítő, izomgörcs-oldó, izzasztó, köptető, nyákoldó,
működésszabályozó, nemi vágynövelő, nyugtató, rothadás gátló, sebgyógyító,
szájfertőtlenítő, szélszorulás oldó, tartósítószer, vizelethajtó.
A kakukkfűolaj jó az alábbi tünetekre:
fáradtság, fejfájás, gyomor- és bélfájdalom, izomfájdalom, láz,
sápadtság, stressz.
A kakukkfűolaj ellenjavallatai:
TILOS! alkalmazni:
- kemoterápia idején
- epilepsziában szenvedőknél
- magas vérnyomás esetén
- terhesség alatt
- fürdővízben csípős
Vissza a tartalomhoz Ugrás a végére
20. Muskotályzsálya - Salvia scalrea
Származás: Észak-Afrika, Dél-Európa, KisÁzsia
Felhasznált rész: a növény föld feletti része
Előállítási módszer: vízgőz-desztilláció
A muskotályzsálya-olaj hatásai:
általános erősítő, bőrregeneráló, fertőtlenítő, csíraölő, frissítő,
görcsoldó, gyulladáscsökkentő, gátló, izomgörcs-oldó, izzadtságcsökkentő,
izzasztó, köptető, nyákoldó, légfrissítő, nemi vágynövelő, nyugtató,
relaxáló, szagtalanító, szélszorulás oldó, veseműködést serkentő,
vizelethajtó.
TILOS! alkalmazni:
- kemoterápia idején
- terhesség alatt
- nagy dózisban
III. Masszázsolajok
Sport masszázsolaj
Sziluett masszázsolaj
Mellkondicionáló olaj
Légzéskönnyítő bedörzsölő
IV. Illóolajok
21. Körömvirág - Calendula officinalis
A körömvirágolaj ellenjavallatai:
TILOS! alkalmazni:
- kemoterápia idején
- virágporra érzékenyeknél
A zsályaolaj hatásai:
általános erősítő, baktériumölő, bőrtisztító, fertőtlenítő,
epekiválasztást serkentő, étvágytalanság, fertőtlenítő, csíraölő, fűszer,
görcsoldó, gyomorerősítő, gyulladáscsökkentő, gátló, izomgörcs-oldó,
izzadtságcsökkentő, működésszabályozó, nemi vágynövelő, nyirokrendszer,
összehúzó hatású, sebgyógyító, szauna olaj, szélszorulás oldó,
tartósítószer, vértisztító, vizelethajtó.
A zsályaolaj ellenjavallatai:
TILOS! alkalmazni:
- kemoterápia idején
- BELSŐLEG!!!
- epilepsziás betegeknél
- nagy dózisban
- magas vérnyomás esetén
- terhesség alatt
- fürdővízben (csípős)
V. Személyes tapasztalatok
- Mentolos szájvizembe mirha illóolajat szoktam cseppenteni.
- Körömvirágos olajat, vagy zsírt kentem a térdemre térdficamom után.
- Visszértágulatos jobb lábamat is azzal masszírozom. A masszírozást csak alulról
fölfelé szabad végezni.
IV. Illóolajok
TILOS! alkalmazni:
- kemoterápia idején
- napozás közben
- fürdővízbe max. 3 csepp, mert bőr irritációt okozhat
24. Majoránna - Origanum majoránna
Származás: Perzsia, Földközi tenger térsége, Európa
Felhasznált rész: a friss növény egésze
Előállítási módszer: lepárlás
A majoránnaolaj hatásai:
baktériumölő, értágító, étvágytalanság, fájdalomcsillapító, fertőtlenítő, csíraölő,
fűszer, görcsoldó, illatszer, izomgörcs-oldó, izzasztó, köptető, nyákoldó,
nyugtató, relaxáló, szájfertőtlenítő, szexuális késztetést csökkentő.
A majoránnaolaj ellenjavallatai:
TILOS! alkalmazni:
- kemoterápia idején
- terhesség alatt
- használata óvatosságot igényel nyugtató hatása miatt, tehát használjuk mértékkel.
V. Személyes tapasztalatok
- a citromfű olajat párologtatásra és a növényt teának szívesen használom nyugtató
hatása miatt.
Fogamzásgátló: Boróka.
Meddőségre: Szegfűszeg.
Majoranna, Zsálya.
Vissza a Ugrás a
III. Egy kis történelem - Egyiptom
tartalomhoz végére
Az ókori egyiptomiakat tartják az aromaterápia elfedezőinek, akik már i.e.
4500-ban is alkalmazták e gyógymódot. Állítólag Kleopátra (i.e. 68-30)
felhasználta
olajokkal kapcsolatos ismereteit Antonius elcsábítására, jázmin- és rózsaolajjal
kenve be testét, amelyeket többek között nemi vágyat gerjesztő hatásukról
ismerték.
"E parfüm illata az orron keresztül jut az ember testébe, aki ettől
megnyugszik, és nagyon kellemesen érzi magát. Gondolatai szárnyra kelnek, és
boldog, álmodozó állapotba kerül, mintha valami csodálatos zene hangját
hallgatná".
A szantálfaolaj hatásai:
A szantálfaolaj ellenjavallatai:
TILOS! alkalmazni:
- kemoterápia idején
A tömjénolaj hatásai:
TILOS! alkalmazni:
- kemoterápia idején
Vissza a Ugrás a
II. Illóolajok alkalmazás szerinti bontásban
tartalomhoz végére
Bőrrel kapcsolatos javallatok
Gennyfolyás: Édeskömény.
(forrás: http://www.extra.hu/citrix/GÖRÖG.HTM)
A mirtuszolaj hatásai:
pattanás.
A Mirtuszolaj ellenjavallatai:
TILOS! alkalmazni:
- kemoterápia idején
- töményen (csak 50%-os, vagy ennél hígabb oldatban használjuk!)
Vissza a tartalomhoz Ugrás a végére
27.Mirha - Commiphora Myrrha
Származás: Szomália
Felhasznált rész: a sivatagi bokor gyantája
Elöállítási módszer: vízgőz desztilláció vagy széndioxidos kivonás
A mirhaolaj hatásai:
A Mirhaolaj ellenjavallatai:
TILOS! alkalmazni:
- kemoterápia idején
Elmebaj: Zsálya.
Emlőgyulladás: Zsálya.
Fantomfájdalmak: Kajeput.
Harag: Ilang-ilang.
Vetiver, Ilang-ilang.
Reszketés: Borsosmenta.
Unalom: Fenyérfű.
Ugrás a
III. Egy kis történelem - Kína Vissza a tartalomhoz
végére
A fűszerek igazi hazája Kína. A legrégibb időktől használtak aromatikus
növényeket, pl. fahéjat, borsot, gyömbért a járványok elleni küzdelemben. Jóval az
egyiptomiak előtt ismertek már illóolajos növényeket.
(forrás: http://www.extra.hu/citrix/KINA1.HTM)
A gerániumolaj ellenjavallatai:
TILOS! alkalmazni:
- kemoterápia idején
A narancsvirágolaj hatásai:
A narancsvirágolaj ellenjavallatai:
TILOS! alkalmazni:
- kemoterápia idején
Vissza a Ugrás a
II. Illóolajok alkalmazás szerinti bontásban
tartalomhoz végére
Légzéssel kapcsolatos javallatok
(forrás: http://www.extra.hu/citrix/roma.htm)
IV. Illóolajok Vissza a tartalomhoz Ugrás a végére
31. Feketebors - Piper nigrunum
A feketeborsolaj hatásai:
A feketeborsolaj ellenjavallatai:
TILOS! alkalmazni:
- kemoterápia idején
- fürdővízben csípős
A kámforolaj hatásai:
A kámforolaj ellenjavallatai:
TILOS! alkalmazni:
- BELSŐLEG!
- kemoterápia idején
- epilepsziás betegeknek
Csonttuberkolózis: Citrom.
Sérv: Szegfűszeg.
Végtagfájdalmak: Fahéj.
Végtaggyengeség: Rozmaring.
Végtagremegés: Zsálya.
Ugrás a
III. Egy kis történelem - India Vissza a tartalomhoz
végére
A védák szerint i.e. 1600-ban már Indiában is ismerték az aromatikus növényi
szereket. (Az írásos dokumentumokat évezredekkel megelőzi a szájhagyomány és
az alkalmazásmód.) Ezeket gyakran áldozati tűzbe szórták, ettől várták a
gyógyulást.
(forrás: http://www.extra.hu/citrix/india.htm)
IV. Illóolajok Vissza a tartalomhoz Ugrás a végére
33. Bergamott - Citrus auranttium, Citrus bergamia
A bergamottolaj hatásai:
A bergamottolaj ellenjavallatai:
TILOS! alkalmazni:
- kemoterápia idején
- a Bergamott illóolaj növeli a bőr fényérzékenységét, akár belsőleg, akár külsőleg
alkamazzuk. Kezelés és/vagy kúra idején soha ne napozzunk! Napfényre se
menjünk!
A ciprusolaj hatásai:
A ciprusolaj ellenjavallatai:
TILOS! alkalmazni:
- terhesség idején
- kemoterápia idején
- epilepsziás betegeknek
Gyomorsav-csökkentő: Citrom.
"A herbák - írja Rapaics Raymund - kivált a középkorban, csupa erős illatú
növény. Az illat akkor a legfontosabb ismertetőjele volt a növény gyógyító
tulajdonságának, erejének. A kolostorkert herbáinak ősi törzsállománya a
legerősebb illatú mediterrán növények, különösen az ajakosak, fészkesek és az
ernyősök családjának fajai. Ezek a növények illóolajaik kellemessége és üdítő
hatása folytán váltak az ember jó barátaivá a növényvilágban és a legerősebbeket
tekintették a leghatékonyabbnak." Szent Hildegard apátnő (1098 -1179) , a
középkor egyik leghíresebb Benedek-rendi szerzetes orvosa könyveiben
sokféleképpen alkalmazza az édeskömény, a fahéj, a fehér bors, a szegfűbors, a
fodormenta, a fokhagyma, a kapor, a levendula, a petrezselyem, a szerecsendió,
a zsálya gyógy- és fűszernövényeket. Ezeken kívül is számos aromatikus növényt
ajánlott Physica ( A természetről) és Causea et Curea ( A betegségek okairól és
gyógyításáról) című műveiben. Ismerte az arab gyógyszereket, de a népi
orvoslásból is merített. Német nyelvterületen napjainkban újra felfedezik
gyógymódjait.
(forrás: http://www.extra.hu/citrix/Középkor.htm)
IV. Illóolajok Vissza a tartalomhoz Ugrás a végére
35. Cickafarkfű olaj - Achillea millefolium
Származás: Európa
Felhasznált rész: a növény föld feletti része
Előállítási módszer: vízgőz desztilláció
Színe: kék
A cickafarkfűolaj hatásai:
A cickafarkfűolaj ellenjavallatai:
TILOS! alkalmazni:
- kemoterápia idején
- virágérzékenység esetén
Vissza a tartalomhoz Ugrás a végére
36. Indiai citromfű - Cymbopogon nardus, Cymbopogon citrarus
- kemoterápia idején
- bőrirritációt okozhat, ezért csak 1%-os hígításban használjuk
- fürdővízbe csak 1-2 cseppet rakjunk
Agyvérzés: Zsálya.
Értágító: Majoranna.
Hajszálér-gyengeség: Citrom.
Szívasztma: Boróka.
Vérképző: Citrom.
Vérviszkózitás-növelő: Citrom.
Vesetisztító: Ciprus.
Visszértágulat: Ciprus.
Vissza a Ugrás a
III. Egy kis történelem - Magyar vonatkozásások
tartalomhoz végére
A desztillálásnak fontos szerepe van az aromatikus növények hatóanyagainak
kivonásában, előállításában. A lepárlás a folyadékok tisztítására, folyadékelegyek
szétválasztására való művelet. Ez a művelet teszi lehetővé illóolajok előállítását.
(forrás: http://www.extra.hu/citrix/magyar.htm)
IV. Illóolajok Vissza a tartalomhoz Ugrás a végére
37. Rózsafa - Aniba roseadora
A rózsafaolaj hatásai:
agyműködést serkentő, általános erősítő, baktériumölő, bőrnyugtató,
dezodoráló, köptető, nyákoldó, nemivágy növelő, nyugtató, relaxáló.
A rózsafaolaj ellenjavallatai:
TILOS! alkalmazni:
- kemoterápia idején
- BELSŐLEG!
A Ylang-ylangolaj hatásai:
Az Ylang-ylangolaj ellenjavallatai:
TILOS! alkalmazni:
- kemoterápia idején
A 20. számban két illóolajat mutatok be: a Grapefruitolajat és a Koriandermag-
olajat. A 14. számból véletlenül jónéhány bőrrel kapcsolatos javallat kimaradt,
ezért ezt most pótlom. Történelmi szempontból ezúttal az aromaterápia zsidó
vonatkozásait említem meg.
Vissza a Ugrás a
II. Illóolajok alkalmazás szerinti bontásban
tartalomhoz végére
Bőrrel kapcsolatos javallatok (ami a 14. számból kimaradt)
Sápadtság: Kakukkfű.
Szőrtüszőgyulladás: Kajeput.
Testszag: Gyömbérolaj.
(forrás: http://www.extra.hu/citrix/zsidó.htm)
IV. Illóolajok Vissza a tartalomhoz Ugrás a végére
39. Grapefruit - Citrus maxima
Fülöp-szigetek
Felhasznált rész: a gyümölcs héja
Előállítási módszer: préselés
A grapefruitolaj hatásai:
epekiválasztást serkentő, étvágytalanság, frissítő,
hajnövekedést serkentő, idegerősítő, illatszer, izzadtságcsökkentő,
légfrissítő, nyirokrendszer, összehúzó hatású, vértisztító.
A grapefruitolaj jó az alábbi tünetekre:
fáradtság, fejfájás, fogínyvérzés, hasmenés, hideg végtagok,
izomfájdalom, ráncos, fáradt bőr, stressz, zsíros bőr.
A grapefruitolaj ellenjavallatai:
TILOS! alkalmazni:
- kemoterápia idején
Vissza a tartalomhoz Ugrás a végére
A korianderolaj hatásai:
agyműködést serkentő, allergiák ellen, baktériumölő, élénkítő,
étvágytalanság, fájdalomcsillapító, fertőtlenítő, csíraölő, frissítő,
fűszer, izomgörcs-oldó, izzasztó, köptető, nyákoldó, légfrissítő,
méregtelenítő, tisztító, tartósítószer.
A korianderolaj ellenjavallatai:
TILOS! alkalmazni:
- kemoterápia idején
Tökmagolaj.
Gümőkór: Bazsalikom.
Gyermekparalízis: Kamilla.
Lepra: Fokhagyma.
Mirigygyulladások: Levendula.
Napszúrás: Szantálfa.
Pajzsmirigy-túltengés: Zsálya.
Skorbut: Kapor.
Szívszélhűdés: Kapor.
Tífusz: Citrom, Kamilla, Levendula, Majoranna.
Származás: Észak-Afrika
Felhasznált rész: fa
Előállítási mód: vízgőz-desztilláció
Vissza a Ugrás a
II. Illóolajok alkalmazás szerinti bontásban
tartalomhoz végére
Illóolajok egyéb hatásai (A-J):
Érfal-erősítő: Citrom.
maximális mennyiségét:
1/20 0-1
2/40 1-2
3/60 1-3
5/100 2-5
10/200 4-10
15/300 6-15
20/400 8-20
25/500 10-25
30/600 12-30
50/1000 20-50
Stresszoldó 1.
-----------------
Bergamott 9 csepp
Geránium 11csepp
Gyömbér 10csepp
Stresszoldó 2.
-----------------
Neroli 7 csepp
Levendula 3 csepp
Citrom 20 csepp
Izomfájdalomra
------------------
Levendula 10 csepp
Rozmaring 5 csepp
Ciprus 15 csepp
Fáradtság ellen
-------------------
Citrom 10 csepp
Muskotályzsálya 5 csepp
Levendula 15 csepp
Fejfájás ellen
----------------
Levendula 10 csepp
Kamilla 10 csepp
Geránium 10 csepp
Álmatlanság ellen
---------------------
Majoránna 9 csepp
Vetiver 8 csepp
Citrom 14csepp
Depresszió ellen
--------------------
Geránium 15 csepp
Neroli 8 csepp
Szerecsendió 12 csepp
Általános tonizáló 1.
------------------------
Bazsalikom 10 csepp
Fenyérfű 5 csepp
Levendula 15 csepp
Általános tonizáló 2.
------------------------
Kakukkfű 5 csepp
Rozmaring 10 csepp
Narancs 15 csepp
Narancsbőr ellen 1.
------------------------
Édeskömény 8 csepp
Citrom 10 csepp
Grapefruit 12 csepp
Narancsbőr ellen 2.
------------------------
Bazsalikom 10 csepp
Kakukkfű 8 csepp
Grapefruit 12 csepp
IV. Illóolajok Vissza a tartalomhoz Ugrás a végére
43. Kajeput - Melaleuca leucodendron
A kajeputolaj hatásai:
fájdalomcsillapító, fertőtlenítő, csíraölő, görcsoldó, izomlazító,
izzasztó, köptető, nyákoldó, méregtelenítő, tisztító, működésszabályozó,
sebgyógyító, szájápoló.
A kajeputolaj ellenjavallatai:
TILOS! alkalmazni:
- kemoterápia idején
A citronellaolaj hatásai:
bőrnyugtató, bőrtisztító, -fertőtlenítő, frissítő, illatszer, izomlazító,
izzadtságcsökkentő, légfrissítő, méregtelenítő, tisztító, rovarűző,
szagtalanító.
A citronellaolaj ellenjavallatai:
TILOS! alkalmazni:
- kemoterápia idején
Címváltozás: aromaterapia@uze.net
Egy példa:
500 ml Forrásvíz
100 ml Fehér borecet
10 ml Vodka
5 csepp Levendula
5 csepp Zsálya
5 csepp Citrom
5 csepp Rozmaring
5 csepp Borsosmenta
5 csepp Grapefruit
2) Kölnivíz:
a) recept:
10 csepp Bergamott
2 csepp Rozmaring
10 csepp Citrom
20 csepp Narancs
2 csepp Narancsvirág
1 csepp Petitgrain
2 csepp Bergamott
b) recept:
4 csepp Rózsa
2 csepp Citrom
2 csepp Narancs
1 csepp Bazsalikom
1 csepp Narancsvirág
c) recept
10 csepp Pálmarózsa
8 csepp Narancs
3 csepp Petitgrain
2 csepp Limett
1 csepp Geránium
A édesnarancsolaj hatásai:
általános erősítő, bőrnyugtató, bőrtisztító, -fertőtlenítő, epekiválasztást serkentő,
étvágytalanság, illatszer, működésszabályozó, nyirokrendszer, nyugtató,
szagtalanító, vértisztító, veseműködést serkentő.
A narancsvirágolaj hatásai:
bőrregeneráló, görcsoldó, nyugtató, relaxáló, szélszorulás oldó.
A narancsvirágolaj ellenjavallatai:
TILOS! alkalmazni:
- kemoterápia idején
Náther László 8-)
aromaterapia@drotposta.hu
Főoldal Vissza a tartalomhoz Folytatás- Aromaterápia víkend-24
1. Ájulás
A limettolaj ellenjavallatai:
TILOS! alkalmazni:
- kemoterápia idején
Vissza a tartalomhoz Ugrás a végére
48. Niaouli - Melaleuca viridiflora
A niaouliolaj hatásai:
frissítő, izzasztó, köptető, nyákoldó.
A niaouliolaj ellenjavallatai:
TILOS! alkalmazni:
- kemoterápia idején
Véget ért az októberre elhúzódó nyári szabim. Két hetet töltöttem Rodoszon.
Nem kevés élménnyel feltöltve érkezvén haza, vetem bele magam a
soron következő Víkend-be, mely kényszerűen hétfői napra esik. És esik!
Jó visszagondolni! Még a nap is kisütött tőle egy rövid időre.
Ugrás a
II.Rodosz - a rózsák szigete Vissza a tartalomhoz
végére
Csodálatos mesevilág? Csipkerózsika álma? Az évszázadok és kultúrák
egyidejűségének egyedülálló világöröksége? Ez mind Rodosz. De Rodosz nem
csak ez! Szubtrópusi klímája csodálatos növényi és állatvilágnak ad otthont. Nem
csak nyaralni, pihenni voltam ott, hanem "dolgoztam" is:
gyűjtöttem aromaterápiával kapcsolatos információkat, vettem angol-görög nyelvű
könyvet Rodosz gyógynövényeiről, olíva-olajos szappant, fényképeztem virágokat,
melyeknek sajnos az illata ott maradt.
Van Rodoszon egy hatalmas ókori stadion, restaurálva, teljesen egybe (!)
állapotban. Ennek környékén babérfák nőnek, melyek régóta ismertek, mint
aromaterápikus fűszernövények. Rodosz szigete tele van szebbnél szebb és
illatosabbnál illatosabb virággal is, mint pl. a hibiszkusz, piros, narancssárga és
fehér-lila változataiban. Illatát végig az egész nyaralás alatt érezni lehetett,
nemkülönben a rozmaringét, amely számos udvar kapuját díszítette.
Kedvenc növényeim a kaktuszok is óriásira nőttek itt, és erőteljesen virágoztak.
2. Alvászavarok
Aki alvászavarban szenved meg kell fogadjon néhány tanácsot:
- mondjunk le az izgató italokról: kávé, fekete tea, kóla, kakaó, stb.
- az utolsó étkezés este 6 óra körül legyen. Este kerülni kell a nehezen
emészthető és zsíros ételeket.
- lefekvés előtt lábunkat és mellkasunkat mossuk le langyos vízzel.
- próbáljunk meg jobb oldalunkra feküdni elalvás előtt - segíti az elalvást.
- segíthet egy hidegvízzel átitatott pamut zokni is, amelyre száraz gyapjú zoknit
húzunk
Akupunktúrás megoldások:
- az elalvás már javulhat azáltal is, hogy egyes betegségek akupunktúrás
kezelése során érvényesül annak feszültségoldó hatása.
Aromaterápiás megoldások:
- tegyünk ánizsolajjal átitatott papír zsebkendőt az ágy végébe
- rakjunk rózsavízzel benedvesített citromfüvet a szívtájékra
- fürdők mézfű, valeriána, levendula hozzáadásával.
BRT - biorezonancia-terápia:
olyan energetikai kezelési módszer, amelynél a test elektromágneses oszcillációit
terápiás célokra használják. A kóros (diszharmónikus) frekvenciákat invertálják és
ezáltal hatástalanítják. A meggyengült egészséges (harmonikus) rezgéseket
erősítik. A BRT az akupunktúrán és a kvantumfizikán alapszik.
A BRT magában, vagy más természetgyógyászati módszerekkel kombinálva
mindenféle alvászavarban jól alkalmazható.
A mandarinolaj hatásai:
étvágytalanság, frissítő, gyomorerősítő, idegerősítő, illatszer,
izomgörcs-oldó, közérzetjavító, nyugtató, relaxáló.
A mandarinolaj jó az alábbi tünetekre:
félelem, terhességi csíkok.
A mandarinolaj ellenjavallatai:
TILOS! alkalmazni:
- kemoterápia idején
A kubebabors-olaj hatásai:
általános erősítő, bőrnyugtató, bőrtisztító, -fertőtlenítő, élénkítő,
fertőtlenítő, csíraölő, frissítő, izzadtságcsökkentő, izzasztó,
köptető, nyákoldó, közérzetjavító, légfrissítő, működésszabályozó,
rovarűző.
A kubebabors-olaj ellenjavallatai:
TILOS! alkalmazni:
- kemoterápia idején
Aromaterápiás javallatok:
- Önmagukban az alábbi illóolajok segíthetnek:
Árnika, Borsosmenta, Cédrusfa, Ciprus, Citromfű, Erdeifenyő, Eukaliptusz,
Mirha, Mirtusz, Tömjén.
- Kiegészítő komponensek lehetnek a keverékhez: Ánizs, Citrom, Feketebors,
Kajeput, Kakukkfű, Kámfor, Levendula, Majoránna, Muskotályzsálya, Niaouli,
Rozmaring, Szantálfa, Teafa, Zsálya
BRT - biorezonancia-terápia: lásd a 25. számban.
Fizikoterápiás javallatok:
- Hidroterápia: emelkedő kar- és lábfürdők. Priznic mellkasi keresztkötés,
forrókompresszek a hátra és a mellkasra. A mellkas mustárliszt bedörzsölése.
Teljes testfürdő. Felfürdő növényi kivonatokból (kakukkfű, törpefenyő, fenyőtű,
majd a végén hátleöntés. Nyálkahártya-kezelés és arcleöntés, a közti időkben
megelőzésként szauna.
Sós gyógyfürdők, allergén mentes magas hegyi gyógyhelyek és a tengeri klíma
is nagy segítség lehet.
- Mozgásterápia: Roham esetén a széken lovagló ülés, karok a szék támláján.
Légzésterápiás tréning a rekesz és bordaközi izmok bevonásával. Sport és friss
levegő, kirándulások. Mellkastorna a rohammentes időszakban, hogy a mellkast
megszabadítsuk a rögzítettségtől, a mozgását helyreállítsuk és rendezzük a
hasi-mellkasi légzéstípust. Kedvező a kitartásra nevelő terhelés, mint az úszás
langyos vízben (27-30 Celsius-fok). Ilyen helyen páratelített meleg levegő van a
víz fölött. A víz ellenállásával szemben kell belélegezni. Ez különösen a
bordaközi és a légzési segédizmokra hat.
Talpmasszázs :
Lefolyástól függően hetente 2x-3x 20-25 percig, összesen 6-12 alkalommal.
Tünetzónák: Orr-torok terület, hörgőterület.
Háttérzónák: Mellékvese, vékonybél, lép, körkörös izmok (pl. a végbél körül),
rekeszizmok, hipofízis, napfonat.
IV. Illóolajok Vissza a tartalomhoz Ugrás a végére
51. Római kamilla (Angol kamilla) - Anthemis Nobilis (Nemes Kamilla)
Származás: Európa
Felhasznált rész: a növény föld feletti része
Előállítási módszer: vízgőz desztilláció
Szín: majdnem színtelen, világos zöldessárga
Illat: fűszeres
A kaporolaj hatásai:
általános erősítő, csuklás, étvágytalanság, fűszer, görcsoldó,
köptető, nyákoldó, működésszabályozó, tartósítószer, tejszaporító,
vizelethajtó.
A kaporolaj ellenjavallatai:
TILOS! alkalmazni:
- kemoterápia idején
Ebbe a számba csak egy illóolaj jutott. Spórolni kell, mert lassan nem marad már
a következő számokba, pedig szeretném fenntartani ezek folytonosságát.
Ugrás a
II. Legfrissebb szerzemények Vissza a tartalomhoz
végére
Fodormenta - régóta keresem, végre sikerült megtalálni ezt a mentolos rágógumi
illatra emlékeztető illóolajat.
Orbáncfű - furunkulus ellen már egyszer kellett volna valakinek.
Vissza a Ugrás a
III. Természetgyógyász kislexikon
tartalomhoz végére
3. Bél és gyomorpanaszok
Akupunktúra:
A számos bél és gyomorbetegségek függvényében a kezelendő pontok
mennyisége is számos. Ezek a pontok a Gyomor, a Lép-hasnyálmirigy, a Máj, a
Keringés-szexualitás, a Fogamzó-vezeték és a Kormányzóvezeték meridiánokon
helyezkednek el.
Aromaterápiás javallatok:
Lásd az Aromaterápia Víkend 18. számában.
Autogén-tréning:
Az un. napfonat-gyakorlat melegítő, nyugtató hatása érvényesülhet a gyomor és a
bél izomzatának elernyedésével, a felhas véredényeinek kitágításával, valamint a
gyomornedv kiválasztásának szabályozásával. Gyakran az emésztési zavarok lelki
terheléssel párosulnak, melyeknek görcsök a következményei. Ez a melegérzés
előidézésével megszüntethető.
Diétás kezelés:
Évekig elhúzódó emésztési zavaraink számos más betegségnek is lehetnek a
kiváltói. Közismert, hogy az emésztés folyamán erjedéses, rothadásos folyamatok
mennek végbe. Ezeket az étkezési szokások megváltoztatásával lehet mérsékelni:
- rágjuk meg alaposan az ételt,
- fejezzük be az étkezést lehetőleg éppen a jóllakás előtt,
- pihentessük az emésztőrendszert az étkezések közötti hosszabb szünetekkel,
- ügyeljünk arra, hogy mit-mivel eszünk!
Fitoterápiás javallatok:
Akkut bélhurut esetén: Vérhasgyökér (Potentilla tormentilla), Kukojsza
(Vaccinium
mirtillus), orvosi szén.
Talpmasszázs:
Hasznos a gyomornyálkahártya hurutos megbetegedése (gasztritis),
hasnyálmirigy-elégtelenség, székrekedés és hasmenés esetén.
Adagolás: szabályszerűen hetente 2-3 alkalommal 20-25 percen keresztül
összesen kb. 6-12 alkalommal.
A fodormentaolaj hatásai:
A fodormentaolaj ellenjavallatai:
TILOS!
- töményen! (50%-os vagy hígabb oldatban használjuk!)
- kemoterápia idején
V. Személyes tapasztalatok Vissza a tartalomhoz Ugrás a végére
Hiába minden igyekezet, velem is előfordul néha baleset. Mohón beleszagoltam
a Fodormenta üvegbe és véletlenül belemet egy kicsi az orromba. Szaladtam a
csaphoz, de már így is késő volt. A hatás frenetikus, de azért nem ajánlom
senkinek kipróbálásra (lásd ellenjavallatok). Tehát még egyszer, mint első
számaimban annyiszor leírtam - ezúttal magamnak -, papírzsebkendő próba!
Itt van a tél, egyre gyakoribbá válnak a megfázások, influenza és
szövődményei.
Ne feledkezzetek meg róla, hogy immunrendszereteket természetes módon is
megerősíthetitek, és ha már megvan a baj, akkor mindjárt a legelején érdemes
valamit tenni. Főzzetek egy jó gyógyteát, menjetek el szaunába, vagy
használjátok pl. az aromaterápiás ismereteiteket.
Vissza a Ugrás a
II. Az engedélyezett élelmiszer adalékanyagokról
tartalomhoz végére
Az élelmiszer adalékanyagok az élelmiszergyártás iparivá válása során
jelentek meg. Mivel a fogyasztói társadalomban az eladhatóság vált a fő
szemponttá, ezért a külcsín került előtérbe a belbeccsel szemben.
Fontossá vált, hogy ezek az élelmiszerek jól tartósítottak, szép megjelenésűek
legyenek. De kinek fontos mindez. Természetesen a gyártóknak.
Nekik fontos, hogy termékük:
minél tetszetősebb legyen - színezékek, fényező-, zseléző anyagok;
minél több termékcsoportjuk legyen - "light"-termékek;
leplezzék a minőségi hibákat - ízfokozók, édesítőszerek, aromák;
olcsóbbá tegyék a termelést - vegyipar szintetikus adalékaival
drága alapanyagokat lehet kiváltani;
biztosítsák a termék elállóságát - tartósítószerek;
növeljék a termék térfogatát - mesterséges kelesztőszerek, pelyhesítők.
Akupunktúra:
A bőr a hagyományos kínai felfogás szerint a tüdő és vastagbél meridiánokhoz
tartozik. Fontos szerepe van az un. "anyagcsere pontok" kezelésének, úgy mint:
Húgyhólyag 54. pont, Vese 2. pont, Máj 13. pont, Vastagbél 2.,3.,4. pontok.
Aromaterápiás javallatok:
Lásd az Aromaterápia Víkend 14. és 20. számát.
Autogén tréning:
Melegszuggesztióval a bőrműködés zavarai befolyásolhatók.
Hideggyakorlatok segítségével csökkenthető a viszketésérzés és fájdalomérzet.
Bach-virágterápia:
Pszichés okok esetében különösen jól bevált - a homeopátiához hasonló -
módszer.
A Bach féle virágkivonatok - melyek 38 féle vadon termett gyógynövény és fa
virágának vizes kivonatát tartalmazzák - gyógyszertári készítmények. A
virágkivonatokat a páciens pillanatnyi lelkiállapota szerint keverik össze.
Helytelen keverék kiválasztása esetén nincs pozitív hatás, de mellékhatás sem.
A Bach-virágterápia minden más terápiaféleséggel, gyógyszerekkel együtt
alkalmazható, csak akut pszichiátriai esetekben, vagy konkrét tiltakozás
esetén
ellenjavallt.
Diétás kezelés:
Ki kell zárni a potenciális élelmiszer-allergén anyagokat.
(Lásd jelen szám II. rész.)
Fitoterápiás javallatok:
Mind külsőleg, mind belsőleg számos javallat létezik.
(Lásd majd a következő számban.)
Fizioterápia:
Hatásos viszketés esetén, bőrápolásra, a bőr vérkeringésének javítására és
Vegetatív áthangolására, mint hidroterápia (fürdők), fényterápia és
balneoterápia
(Északi- és Balti-tenger, Holt-tenger).
Gyógyböjt:
Bizonyos bőrmegbetegedések esetén hatásos lehet.
Homeopátia:
Az egyes betegségek jól kezelhetők homeopátiával. A kezelések során
megjelenő bőrkiütéseket általában a gyógyulás jeleként értelmezik, amely
azért pozitív jel, mert a betegség a kezelés során belülről kifelé vezetődik.
Ortomolekuláris medicina:
Egyes bőrbetegségek esetén szükség lehet a szervezet cink és A-vitamin
hiányának pótlására. A napi étkezéssel bevitt kívánatos mennyiség
cink: 12-15 mg, A-vitamin: 4000-5000 NE. Ennél magasabb adagolást
csak orvosi ellenőrzés mellett végezzünk.
Talpmasszázs:
Bizonyos bőrbetegségek esetén hatásos.
IV. Illóolajok Vissza a tartalomhoz Ugrás a végére
54.Pacsuli - Pogostemon patchouli
A pacsuliolaj hatásai:
allergiák ellen, bőrregeneráló, fertőtlenítő, csíraölő,
gyulladáscsökkentő, -gátló, illatszer, közérzetjavító, légfrissítő,
működésszabályozó, nemivágy növelő, nyugtató, rovarűző, sebgyógyító,
szagtalanító, vizelethajtó.
Gyógyböjt
Jelentős javulás várható ettől a módszertől, tartós hatás viszont csak akkor
várható ha a böjt után étrendváltoztatásra kerül sor.
Homeopátia
Tünetektől függően más és más szerek ajánlottak.
Rendterápia
Fokozni kell a szervezet védekezőképességét. Ajánlott mindenféle méregtelenítő
eljárás, étkezés, életmód átállítása, sok mozgás, szabad levegő, napfény.
Fizioterápia:
a) Akné
Hidroterápia:
Arcgőzölés, gőzzuhany a mellre és a hátra, teljes fürdők korpa,
zsurló hozzáadásával, kénes fürdők, lokális gyógyiszappakolások, rendszeres
szaunázás.
Masszázs:
Száraz lekefélések.
Fényterápia:
Hámlasztó kúra UV-fénnyel, az egész testet be kell sugározni a
bőr vérkeringésének és áthangolásának céljából. Fény és napfürdők.
Mozgás terápia:
Szabad levegőn.
Balneoterápia:
Tenger mellett és magas hegységekben tartózkodás
b) Seborrhoea
Hidroterápia:
Meleg bőrborogatások tölgykéreggel, orvosi fürdők tölgykéreggel,
fenyőtűkivonattal, vízhőmérséklet 37 Celsius-fok, időtartam 15 perc
Fényterápia: Nap- és légfürdők, magashegyi nap besugárzás
Fitoterápia
Külsőleg: Gyulladásgátló lemosások, pl. kamillateával. Búzakorpa kivonat.
Belsőleg: Anyagcserére ható teák: gyermekláncfű, csalán, zsurló.
folyt. köv.
IV. Illóolajok Vissza a tartalomhoz Ugrás a végére
55. Pálmarózsa - Cymbopogon martinii
A pálmarózsaolaj hatásai:
bőrregeneráló, illatszer, izomlazító, lágyító-puhító,
nyugtató, relaxáló, rovarriasztó.
A pálmarózsaolaj ellenjavallatai:
TILOS!
- kemoterápia idején
V. Személyes tapasztalatok Vissza a tartalomhoz Ugrás a végére
Ezúttal az alábbiakban - igazodva az aktuális szám tartalmához - saját
étkezéssel kapcsolatos tapasztalataimat osztom meg.
Autogén tréning
Autogén tréning segítségével a bőrműködési változtatások hozhatók létre,
illetve a hűvösségérzet létrehozásával csökkenthető a viszketés- és
a fájdalomérzés. A belső feszültségek csökkentése is a gyógyulást segíti.
Diétás kezelés
Gyógyböjt
Javulás valószínűsíthető.
Homeopátia
A társuló tünetektől függően más és más homeopátiás szerek ajánlottak.
Rendterápia
Az utóbbi időben a környezeti szennyeződés növekedésével egyre több
gyerek szenved valamilyen allergiás betegségben. Igyekezzünk kiiktatni ezeket.
(Lektori megjegyzés: Nem a gyerekeket!)
Sokat nyom a latba a szülő-gyermek, orvos-gyermek és orvos-szülő viszony.
Fontos, hogy mind a gyermek, mind a szülő, jó viszonyban legyen a
kezelőorvossal. Nem szabad a gyereket hitegetni, mindent őszintén el kell
mondani neki, pl. hogy ez egy kicsit most fájni fog, stb. A gyermek és a szülő lelki
problémái, konfliktusai - esetleg az orvossal - sokat ronthatnak a helyzeten,
ezért nem árt megvizsgálni, kezelni ezeket. Szükségessé válhat pszichológiai
kezelés
amelyet szülőkkel együtt kell elvégeztetni. Amerikában pl. már nem csinálnak
ügyet ebből, de mi magyarok még nagyon el vagyunk maradva ettől a szinttől,
ezért nagyon óvatosan kell megközelíteni ezt a témát.
Fizioterápia
Hidroterápia: teljes fürdők, lehet tejsavóval, teával, olajos szójával,
kamillával,
vagy bőrápolás céljából rozmaringos fürdő. Változó hőmérsékletű lemosásokkal,
hideg lemosással, gyógyiszapos borogatással, fekete-teás borogatással is
kezelhetjük. Bőrszárazság ellen alkalmazhatunk zsírokat külsőleg és nedves
borogatást nedvező, vagy erősen túlhevült bőrre.
Mozgásterápia: sportoljunk szabad levegőn: pl. horgászás, sakkozás is
megfelelő.
Strandolás: Balti-tenger.
Fitoterápia
Vadárvácska (Viola tricolor) teában,
Dió (Juglus regia) teában
Borogatáshoz:
Kamillatea, Gólyaorrfűtea, Nyersburgonya-hagyma massza
Talpmasszázs:
A háttérzónákra: belső elválasztású mirigyrendszer, napfonat, máj,
hasnyálmirigy,
vékonybél, lép, vesék kezelése a lefolyásnak megfelelően rendszerint hetente
2-3 x, 20-25 percig, összesen 6-12 alkalommal, szükség esetén később
ismételjük.
folyt. köv.
IV. Illóolajok Vissza a tartalomhoz Ugrás a végére
56. Vaníliaolaj - Vanilla plantifolia
Származás: Madagaszkár
Felhasznált rész: a növény magja
Előállítási módszer: oldószeres kivonás
A vaníliaolaj hatásai:
alkoholízesítő, afrodiziákum, bőrlágyító, fűszer, illatszer, közérzetjavító,
relaxáló.
A vaníliaolaj ellenjavallatai:
TILOS!
- kemoterápia esetén
- nagy adagban
V. Személyes tapasztalatok Vissza a tartalomhoz Ugrás a végére
A vanília olajat használtam vaníliás cukor helyett:
8 csepp vaníliaolajat feloldottam 2 ml mogyoróolajban,
majd az egészet kristálycukorral kevertem.
(ezután az egészet belekevertem egy kis - Ricotta, olasz - túróba,
mazsolát adtam hozzá, és néhány óra érlelés után már kész is volt a
mazsolás krémtúró.)
Ismét írok, ezúttal kissé lekésve a hétvégét. Mivel régen írtam ezért inkább nem
várom meg
a következőt.
II. Az illóolajok kémiája Vissza a tartalomhoz Ugrás a végére
Az illóolajok kémiája összetett, de általános. Az illóolajok hidrogén-, szén- és
oxigén-
atomokból felépülő molekulák százaiból állnak. Ezeket három fő csoportra
oszthatjuk:
- hidrokarbonátok
- oxigénnel telített vegyületek
- egyéb vegyületek
Hidrokarbonátok:
- terpének és monoterpének
- szeszkviterpének
- biterpének
Egyéb vegyületek:
- savak
- laktonok
- kén-összetevők
- nitrogén-összetevők
Ketonok: tujon, pulegon, jazmon, fenkon, kámfor, karvon, metán, metil nonil
keton, pinokamfone.
Aromaterápiás tulajdonságok: légúti panaszok - segít a gyulladás oldásában és
megtiszta a légutakat a váladéktól.
(A legtöbb keton mérgező és megtalálható az olyan növényekben, mint pl. a
fekete-üröm, varádics, zsálya, fehér-üröm. Nem mérgező ketont tartalmaz a
jázmin: jázmon és az ánizskapor: fenkon.
Fenolok: eugenol, timol, karvakrol, metil eugenol, metil kavikol, anetol, safrol,
miriszticin, apiol.
Aromaterápiás tulajdonságok: baktériumölő, stimuláló
(Gyakran erősen stimuláló hatásúak, de lehetnek bőrirritálók is. Van a
szegfűszegben, babérban, kakukkfűben oregánóban és a csombordban.
Oxidok: cineol (eukaliptol), linalol oxid, askaridol, bisabolol oxid, bisabolon oxid
Aromaterápiás tulajdonságok: köptető
(Cineol a fő alkotóeleme az eukaliptuszolajnak és messze a legfontosabb oxid az
illóolajokban.
Megtalálható más kámforos jellegű illólolajban, mint a rozmaringban, babérban,
teafában és a kajeputban.
Vissza a Ugrás a
III. Természetgyógyász kislexikon
tartalomhoz végére
4. Bőrbetegségek - folytatás
Ebben a számban folytatom a konkrét bőrbetegségekre vonatkozó ismereteket.
Szemölcsök
Akupunktúra
A tűt a szemölcs bázisáig szúrják be. Egyszerre maximum 2-2 kezelhető.
Homeopátia
A társuló tünetektől függően más és más homeopátiás szerek ajánlottak.
Manuális medicina
A fejízületek merevségének kezelése csökkenti a visszaesés veszélyét.
Rendterápia
A szemölcsképződés daganatképződés előjele lehet. El kell kerülni a hegképződést,
erősíteni kell az immunrendszert.
Fizioterápia
Hidroterápia: fokozatosan emelkedő fürdők, hideg-meleg váltakoztatva, száraz
szauna
Fitoterápia
Vérehulló fecskefű (Chelidonium majus) friss sárga levét közvetlenül a szemölcsre
kell
kenni, naponta 2x, 4 hétig.
Fokhagyma (Allium Sativum) a felvágott gerezdet a szemölcsre helyezni.
folyt. köv.
IV. Illóolajok Vissza a tartalomhoz Ugrás a végére
58. Köményolaj - Carum Carvi
Származás: Európa, Ázsia
Felhasznált rész: a növény zúzott magvai
Előállítási módszer: vízgőz desztilláció
A köményolaj hatásai:
izomlazító, fűszer, görcsoldó, gyomorerősítő,
keringésjavító, köptető, nyákoldó.
A köményolaj ellenjavallatai:
TILOS!
- kemoterápia esetén
- enyhén bőr irritáló hatású
> Az igazság az, hogy az én kisfiam most másfél éves, és szinte születése óta
> "kezelem" őt az olajokkal.
Nekem nincs gyerekem, így hát semmilyen tapasztalattal nem rendelkezem ez
ügyben, mégis mivel kérted, megírom véleményemet, az általam fellelt
információk
alapján.
Leginkább fogamzástól a csecsemő kor végéig van veszély, amikor még elég
nehezen mérhető le a negatív reakció. (Ami felléphet, hiszen véletlenül bárki lehet
allergiás egy illóolajra.)
Másik veszély ebben a korban, az, hogy nem veszik figyelembe, hogy kisebb
testsúlyhoz, kevesebb hatóanyag is elég. Ez ugyanúgy működik, mint bármely más
gyógyszertári szer esetén:
"pl. kisgyermekeknek naponta fél szem, felnőtteknek naponta 3x1"
A legveszélyesebb időszak az lehet, amikor a kismama még nem is tud a
terhességéről.
Persze ez nem jelenti azt, hogy minden illóolaj feltétlenül ártalmas is, de
nem árt elolvasni a tájékoztatót, már ha mellékeltek hozzá ilyet. Sok esetben nem,
vagy csak kevés információ áll rendelkezésre, ezért is gyűjtöttem össze, minden
elérhetőt honlapomon.
> Leginkább akkor, ha nátha van készülőben, csak
> beüzemelem az aromalámpát és máris megússzuk betegség nélkül. Eukaliptuszt,
> citromot, fenyőt, borsmentát és kakukkfű olajat használok e célra,
> legtöbbször az első kettőt. Mindig nagyon jó segítség volt, még soha nem
> kellett azt a számomra borzalmasnak tűnő orrszívó-porszívó alkalmatosságot
> használni, amit a kisgyerekeknél szoktak.
Most én is egy hete influenzás vagyok, illetve már megyek ki belőle, és ezt
bizonyos mértékben a gyógyteáknak és a mézbe kevert illóolajoknak, illetve
illóolajos párologtatóknak köszönhetem. (Azóta már túl vagyok rajta, egy hét
alatt kimásztam belőle, amíg kollégáim hetkig, hónapokig szenvedtek tőle.)
Csak helyeselni tudom, amikor megterhelő gyógyszertári
készítményeket/eszközöket váltunk ki vele, de nehéz észrevenni azt, hogy saját
elveinktől mikor kell(!) eltérni. Pl. most én is
végigszedtem egy levél antibiotikumot, annyira megviselt ez a járvány.
Mindenesetre nem emlékszem, hogy ezelőtt mikor volt
utoljára amikor antibiotikumot szedtem, olyan régen volt.
>
> A másik dolog, hogy én, ha párologtatok akkor nem 2-3 cseppet cseppentek,
> hanem 10-15 cseppet, mert az előbbi szinte percek alatt elpárolog.
Valójában csak néhány olyan illóolaj van, amely kisgyermekeknek nem ajánlott.
Megint csak néhány olyan van, amelynél 1-2 cseppnél nagyobb mennyiség TILOS!
Van néhány olyan is, ami belsőleg TILOS!
Ezek az egyes illóolajok ellenjavallatainál megtalálhatók lapjaimon, azonban
ettől eltekintve sem árt az óvatosság, az allergia teszt. Nyilván nálatok -
jól bevált illóolajak esetében - ezek nem akkora súllyal esnek latba.
(Bizonyos illóolajokra egyes
emberek érzékenyek lehetnek, másoknál viszont egyikre sem érzékenyek.)
Érdemes még megvizsgálni a mennyiség kérdését. Nyilván 10-15 csepp
párologtatva nem ugyanaz a koncentráció, mint 10-15 csepp belsőleg (!), megint
más vivőolajban hígítva.
Van egy másik veszély is! Ha egy illóolajat állandóan minden nap használsz,
akkor a szervezetben összegyűlhet, nem tud kiürülni és eléri azt a
koncentrációt, amely esetén már káros lehet.
Ezért az illóolajokat is csak kúraszerűen, vagy csak alkalmanként ajánlott
használni.
(Persze ez is kivédhető egy egyszerű trükkel: ha váltakozva használjuk az
azonos hatású illóolajokat.)
>
> Természetesen nem akarok rosszat a kisfiamnak és egy kicsit meg is ijedtem,
> hogy a "boszorkánykodásommal" esetleg árthatok is neki. Eddig tényleg
> annyira jól beváltak ezek a módszerek, és pl. a Kismama c. újságban is
> ajánlották már a párologtatást.
Nyilván én magam is "boszorkánykodom", de tudatos óvatossággal.
Csak így tovább, egészséggel az egész családnak!
Mostanában lecsökkent alkotókedvemet zöld tea+ginseng keverékkel
gyógyítgatom.
Így hát a ginsengről írok hosszabban. Tavasszal néhányan legyengülünk egy kicsit
és nem árt némi roboráló szerhez folyamodni, akár megelőzésképpen is.
Az influenza megelőzésére, most a fokhagyma-olajat ajánlom. Bár ez a készítmény
nem nagyon kapható a hazai illóolajok között, préselhetünk magunk is
fokhagymából.
II. A kínai ginseng hírnevének története
1. A feljegyzések azt tanúsítják, hogy már Kr. e. a 6. században Laozi, a kínai
taoizmus megalapítója ismerte a ginseng gyógyító tulajdonságait és az embereket a
hegyekbe küldte a gyökerek keresésére és begyűjtésére.
A növény egyik legkorábbi leírása a nyugati Han Dinasztia idején tűnt fel; Kr. e.
48-33 körül Shi You, Yuang császár magas rangú hivatalnoka volt az, aki elsőként
használta azt a kínai írásjelet Jijuo Zhang című könyvében, ami megfelel a modern
kínai jelének. Ez azt mutatja, hogy a ginseng gyógyszerként való használata
azokban az időkben is jól ismert volt. Sőt korábban, a nyugat Han dinasztia előtti
időkben használták a ginsenget, mint a lázas tífusz leghatékonyabb gyógyszerét.
Egy receptben, amint az le van írva Liusha Zhang című könyvében. Később, a
keleti Han dinasztia idején, a Quian Fu Lun könyv egyik leírásában Wang Fu
állította, hogy a ginseng olyan fontos, mint a jó orvos vagy politikus. Azt írta:
"Egy recept jó ginseng nélkül olyan, mint egy ország jó politikusok és egy beteg jó
orvos nélkül." Magától értetődő, hogy a ginsenget igen nagyra értékelték a keleti
Han dinasztia idején. Az első gyógyszerészeti monográfiában, a "Shengnong Ben
Cha Jing"-ben a következő leírás található:
"A ginseng jó erősítő az emberi test öt belső szerve számára. Megnyugtatja a lelket
és a kedélyt, leállítja a megrázkódtatást és izgatottságot és kiküszöböli az
egészségtelen elemeket a testből. Javítja a látást, serkenti a szívet és az agyat. A
ginseng folyamatos használata biztosítja az egészséges és a hosszú életet."
Ez a leírás megfelelt abban az időszakban az orvostudomány ginsenggel
kapcsolatos összegzésének. Egy régi orvosi munkában, melynek címe: Shan Han
Hun, s melyet a keleti Han dinasztia idején élő híres doktor, Zhang Zhongjin írt,
113 receptből 13 kivételével mindben szerepelt a ginseng; egy másik keleti Han
dinasztia korabeli orvosi munkában szintén ginsenget alkalmaztak, Kr. e. a 3
század közepén Korea királya 5 kg ginsenget adózott a Jin dinasztia császárának.
Később, a Tang Jingyu lakói, gyakran fizettek sarcként ginsenget a kínai
császárnak.
Egy Song dinasztiabeli orvosi könyv, a Tujin Ben Cha, melyet Su Quiou írt, leír
egy kísérletet a ginseng hatásáról:
"Két ember ment sietve; egyik egy darab ginsenggel a szájában, a másik anélkül.
Egy bizonyos 1,5-2,5 km megtétele után az előbbi könnyedén lélegzett, míg a
másik zihálva vette a levegőt."
Magától értetődő, hogy a kínaiak 900 évvel ezelőtt ismerték a ginseng kimerültség
elleni hatását.
A Ming dinasztia idején a híres Li Shizhen doktor apja, Li Yanwen két kötetnyi
tanulmányt írt a ginsengről. A Qing dinasztia Qinlong császára különösen kedvelte
a Changbai hegyi ginsenget és számos költeményt írt, melyekben a ginsenget mint
csodafüvet, rendkívüli kincset emlegette.
Ezek az irodalmi emlékek azt mutatják, hogy sok ezer évvel ezelőtt a ginseng a
kínai emberek számára nagyon értékes medicinát jelentett.
2. A kínai ginseng hódítása idegen országokban.
A ginsenget elsőként Japán ismerte meg a Ming dinasztia idején, amikor Monk
Jianzhen oda látogatott. A Japán múzeumban még látható egy példány abból a
ginsengből, amit ő vitt haza. Számos európai a 17. század elején ismerkedett meg a
ginsenggel. Pl. 1613-ban egy Portugál, Luthamin leírta a kínai ginsenget, "A nagy
kínai birodalom" c. munkájában. 1643-ban a német Vitcon említi "Kína új arca" c.
munkájában. 1675-ban az orosz nagykövet, Scafari publikált egy könyvet a
"Világegyetem másik végén van a csodálatos Kína" címűt, mely a ginseng értékes
leírását is tartalmazza.
A francia Duthamay a Changbai hegyekbe látogatott, és részletesen tanulmányozta
a ginsenget. Egy levelében, melyet 1711-ben küldött Párizsba, fontos leírást ad a
ginseng lelőhelyeiről, feldolgozásáról és gyógyító hatásáról. a 17. század közepén
a ginseng példányait és illusztrációit bemutatták Kanadában. E tudományos adatok
alapján 1716-ban Laffitay atya Kanadában, a Montrealhoz közeli hegyekben
felfedezte a "nyugat ginsenget". Meg kell még említeni a "Kínai császárság
enciklopédiája" tartalmazta, a Ming dinasztiabeli Dr. Li Shizen "Benchao Gang
Mo" munkája alapján. E szövegeket később angol és német nyelvre is lefordították,
s mindezek a kínai ginseng jobb megismerését szolgálták az európai emberek
számára. Továbbá Canber (1651-1716.) egy német és Gilrow, (1801-1864.) egy
orosz az elsők között hoztak ginsenget Európába, tudományos kutatás cáljából.
1889-ben Davydow először vonti ki szaponinokat Észak-kelet Kínában termelt
ginsengből. A II. Világháború után Brekham Szovjet gyógyszerész kisérletileg
bizonyította, hogy a ginseng roboráló hatással rendelkezik, serkenti a központi
idegrendszert. Petkov, bolgár tudós felfedezte, hogy a ginseng serkenti a feltételes
reflexeket patkányoknál. Később Horhammer és a svájci Wagner vezetett intenzív
kísérleteket ginsenggel.
(Li Xianggo prof.)
Levezető eljárások:
A fertőzött sebek, furunkulusok, phlegmonok kiválóan kezelhetők piócával.
Homeopátia
Furunkulus és ótvar esetén használatos.
Fizioterápia
Antibakteriális hatásuk miatt ajánlott:
Hidroterápia: kálium-permanganátos fürdők - rózsaszínű fürdővízben, kénes
fürdők.
Fényterápia: vörösfény és UV besugárzás.
Fitoterápia
Külsőleg: Vadárvácska-tea, Kamilla-krém, Körömvirág
folyt. köv.
IV. Illóolajok
59. Fokhagyma - Allium Sativum
A fokhagymaolaj hatásai:
baktériumölő, gombaölő, vérnyomáscsökkentő, öregedés gátló,
szemrelaxáló.
A fokhagymaolaj ellenjavallatai:
TILOS!
- ekcéma vagy övsömör esetén
- külső használat esetén erősen irritálhatja a bőrt
- szoptatós mamáknak, mert a csecsemőknél hasmenést okozhat.
- allergiás bőrkiütés esetén
- véralvadási probléma esetén
- szaga miatt randevú előtt :-)
(pe
trezselyemmel, édesköménnyel a szaga elnyomható)
BŐR-1
A bőrrel kapcsolatos javalatok (1)
B É E
B O C É D E U
A B R C I CÁ D E E R K
Z E B S C I C T SN E S L D A
A S R O O É C I R II S N E E L
Á V A G B R S D K C C T O LZ K A M I I
Á R O L A O Ó M R A I I R N LS Ö R I F P
N N C I M R K E U F P T O E A M A O E T
I I A K O Ó A N S A R R M L G É N L N U
Z K D O T K F T F R U O F L O N C A Y S
JAVALLAT S A O M T A A A A K S M Ű A S Y S J Ő Z
Börfertözés X X X X
Börgyulladás,Acne X X X X X X X
Börnyugtató X X X X
Börregeneráló X X
Égés,leégés X X
Ekcéma X X
Élösdi pusztító X X X X X
Faggyúmirigy gyulladas X
Fekélyek X
Furunkulus X X X
Gombásodás X X X X
Herpesz X X X X X
Izzadtságcsökkentö X X X X X X
Kiütések X
Lábgombásodás X X
Lábizzadás X
Narancsbôr (Cellulitis) X X X X
Normál bör X X
Otvar X
Övsömör X X
Pattanás X X X X X
Pikkelysömör X
Pörsenés X
Ráncos,fáradt bör X X X X
Rovarcsípés X X X X X X X
Sebgyógyító X X X X X X X X
Sömörhólyagok X X
Száraz bör X X
Szemölcs X X
Tályog X
Terhességi csíkok X
Tisztító,-fertötlenítö X X X
Túlzott faggyútermelés X
Tyúkszem X
Véraláfutás X
Viszketés X X
Zsíros bör X X X
BŐR-2
A bőrrel kapcsolatos javalatok (2)
F G K K
E F R K Ö U L
K O G A IC K O R B L E
E K E P G NI K A K R Ö E A V
T H R E Y DT J J A K K A I M B V E L
F E F A Á F Ö IR I Á O J U Á M A V A A N I
A B E G N R M AO Z Z J E K M I N I B N D M
H O N Y I U B IM S M O P K F L D R O D U E
É R Y M U I É F Ó I B U F O L E Á R I L T
JAVALLAT J S Ő A M T R Ű P N A T Ű R A R G S N A T
Börfertözés X X X X X
Börgyulladás,Acne X X X X X X X X X X X X X X
Börnyugtató X X X
Börregeneráló X X X X X X
Égés,leégés X X X X X
Ekcéma X X X
Élösdi pusztító X X X X
Érzékeny bör X X X X
Fekélyek X X
Furunkulus X X
Gombásodás X X X X X X X
Herpesz X X X X
Izzadtságcsökkentö X X X X
Kiütések X
Lábgombásodás X X X X X X X
Narancsbôr (Cellulitis) X X X X X X
Normál bör X
Pattanás X X X
Pikkelysömör X X
Pörsenés X X
Ráncos, fáradt bör X X
Repedezett bör X
Rovarcsípés X X X X X X X X
Sápadtság X
Sebgyógyító X X X X X X X X
Száraz bör X X X X
Tályog X X X
Terhességi csíkok X X X
Testszag X
Tisztító,-fertötlenítö X X X
Véraláfutás X
Viszketés X
Zsíros bör X X
BŐR-3
A bőrrel kapcsolatos javalatok (3)
N
A P P S Y
M MZ R S
M R O Á E Z L
A M M US N N P RK O R Z
A A R L T E T A Z
J A M I SÁ A I A ÓA Z R Ó A T
N N B M I G Ö N S
O N I R KL R A C MM M Ó Z N E
D C Á A T F M G Á
JAVALLAT R
A
D R T OY A
S
O
N
S
R G
AI A Z S T
Ű
A
J Y L
Á U H U TA N U U IL R S A Á F
R V C Ó R S É L Y
N L A S Á C L L L I A F L A
I I F Z A Z N A A
N A Z L S I I A N A F
N R Ű S I E N
A Y G A
Á A N G G
G
Börfertözés X X
Börgyulladás,Acne X X X X X X X X X X X X X X X X
Börnyugtató X X X
Börregeneráló X X X X X X X X X X
Égés,leégés X X X X X
Ekcéma X X
Élösdi pusztító X
Fekélyek X
Furunkulus X X
Gombásodás X X X X X X
Herpesz X X X
Izzadtságcsökkentö X X X
Kiütések X
Lábgombásodás X X X X X
Narancsbôr (Cellulitis) X X X X X X X
Normál bör X X X X X X X
Övsömör X
Pattanás X X X
Pikkelysömör X
Ráncos,fáradt bör X X X X X X
Repedezett bör X X
Rovarcsípés X X X X X
Sebgyógyító X X X X X X X X X
Sömörhólyagok X
Száraz bör X X X X X X X X
Szemölcs X X
Terhességi csíkok X X X X X X X
Tisztító,-fertötlenítö X X
Zsíros bör X X X X X
EGYÉB BETEGSÉGEK -1
Javalatok egyéb betegségekre (1)
B É E
B O C É D E U
A B R C I D E R K
Z E B S I C T E S D A
A S R O O C I R S N E L
V A G B R S K C C T O K A I I
Á O L A O Ó M A I I R N Ö R F P
N C I M R K E F P T O E M A E T
I A K O Ó A N A R R M L É N N U
Z D O T K F T R U O F L N C Y S
JAVALLAT S O M T A A A K S M Ű A Y S Ő Z
AIDS,Immun-,Nyirok-rendszer X X X X
Ájulás X X X
Alkoholizmus, delírium X
Általános gyengeség X X X X
Arcüreggyulladás X X X X
Bárányhimlö X X
Epilepszia X
Fertözö betegségek X X
Görcsök - sima izmoknál X X X X
Gümökór X
Gyengénlátás X
Kolera X X X
Májbetegségek X X X X X X X
Mérgezés X X
Orr-, homloküreggyulladás X X X X
Pestis X
Rák X X
Sárgaláz X
Szemgyulladás X
Tífusz X
Vízkórosság X X
EGYÉB BETEGSÉGEK 2
Javalatok egyéb betegségekre (2)
G K
F R K U L
O G A IC K O B E
K E P G NI K A K R E V
H R E Y DT J A K K A I B E
F F A Á F Ö IR I O J U Á M K A A N
A E G N R M AO Z J E K M I A N B D
H N Y I U B IM S O P K F L P D O U
É Y M U I É F Ó B U F O L O E R L
JAVALLAT J Ő A M T R Ű P A T Ű R A R R S A
AIDS,Immun-,Nyirok-rendszer X X X X
Ájulás X X
Általános gyengeség X X X X X X X X
Arcüreggyulladás X X X X
Bárányhimlö X
Epilepszia X X
Fertözö betegségek X X X
Fülfájás X X X
Görcsök - sima izmoknál X X X X
Gyermekparalízis X
Kanyaró X
Lepra X
Májbetegségek X X X X
Malária X X
Mérgezés X X
Mirigygyulladások X
Orr-, homloküreggyulladás X X X X
Pestis X X X X
Rák X X X
Sárgaláz X X X
Sipoly X
Skorbut X
Szemgyulladás X
Szívszélhüdés X
Tífusz X X
Vízkórosság
EGYÉB BETEGSÉGEK -3
Javalatok egyéb betegségekre (3)
N
A
R S
M M A R S Z
A M U N O Z E
J A M M S N C N Z A G
O N A I K A S I M N F T Z
R D N R O R V A O A R T Ű T Ö S
Á A D T T A I O L R Ó Á S E K Á
N R U U Á N R U I I Z L Z A M L
N I L S L C Á L V N S F E F A Y
JAVALLAT A N A Z Y S G I A G A A G A G A
AIDS,Immun-,Nyirok-rendszer X X
Ájulás X X
Általános gyengeség X X X X X
Arcüreggyulladás X
Bénulás X
Epilepszia X X
Fertözö betegségek X
Fülfájás X
Görcsök - sima izmoknál X X X X X
Gyengénlátás X
Kanyaró X
Májbetegségek X X X
Malária X
Napszúrás X
Orr-, homloküreggyulladás X X X X
Pajzsmirigy-túltengés X
Pestis X X X
Rák X
Sipoly X
Szemgyulladás X
Tífusz X
Vízkórosság X X X
EGYÉB HATÁSOK -1
Egyén hatások (1)
B É E
B O C É D E U F F G
A B R C I C CÁ D E R K E O F R
Z E B S C I C T L SN E S D A K D O G A
A S R O O É C I R E II S N E L E O K E P G
Á V A G B R S D K C C T O M LZ K A I I T R H R E Y
Á R O L A O Ó M R A I I R N E LS Ö R F P F E F M A Á F Ö
N N C I M R K E U F P T O E N A M A E T A B E E G N R M
I I A K O Ó A N S A R R M L T G É N N U H O N N Y I U B
Z K D O T K F T F R U O F L I O N C Y S É R Y T M U I É
JAVALLAT S A O M T A A A A K S M Ű A N S Y S Ő Z J S Ő A A M T R
Alkohol ízesítö X X
Baktériumölö X XX X XX
Balzsamos X
Betegségokozó gombák
X
ellen
Csuklás X
Dezodoráló XX
Érfal-erösítö X
Erösítö X X XX XXX X
Fájdalom csillapító XXX X X X X X X
Fertötlenítö, csíraölö X XXXXXX XX X X XXX XX X
Fogamzásgátló X
Folttisztító (tinta,kátrány) X
Füszer XX X X
Görcsoldó X XXX X X X X X X
Gyulladáscsökkentô,-
X XXXXXX X X X
gátló
Hangyaüzö X X
Illatszer XXX X XXXXX X X XXX
Izgató X
Izzasztó X X X X X
JANG hatás X X X
JIN hatás X X X X XXX XXXX XX
Könnykiválasztást
X
serkentö
Lázcsillapító X X X XXX XXX X X
Légfrissítô X X XX XX
Májtisztító X
Másnaposság X X X
Méregtelenítô,tisztitó X X XXXX XXX X
Molyüzö X
Müködés szabályozó X X XX XX
Összehúzó hatású XX X X XX
Rothadásgátló X
Rovarüzö X XX X X XX X X
Szagtalanító X X XX XX
Szauna X X XX
Szúnyogriasztó X X
Vércukorszint szabályozó X
Vírusölö X X XX
EGYÉB HATÁSOK -2
Egyén hatások (2)
K K
K Ö U L M MZ
IC K O R B L E A M US
NI K A K R Ö E A V J A M M SÁ
DT J J A K K A K I M B V E L O N A I KL
IR I Á O J U Á M K Ö A V A K A N I R D N M R OY
AO Z Z J E K M I A M N I B U N D M A A D I T TA
IM S M O P K F L P É D R O M D U E N R U R U Á
F Ó I B U F O L O N E Á R I I L T N I L H S L
JAVALLAT Ű P N A T Ű R A R Y R G S N N A T A N A A Z Y
Allergiák ellen X X X
Alvás közbeni fogcsikorgatás X
Baktériumölö X XX X XX
Csuklás X
Dezodoráló X
Erösítö X X X XX X X
Fájdalom csillapító X X XXXX XX X X
Fertötlenítö, csíraölö X X XXXX XXX X X XX X
Füszer X XXX X
Görcsoldó X XX XXX X X X X
Gyulladáscsökkentô,-gátló X X X XX X
Illatszer X XX X XX X
Izgató X
Izzasztó XXX X X X X X
JANG hatás X X
JIN hatás X XXX X X X XXXXXX X
Látás javító X
Lázcsillapító X XXXX X X
Légfrissítô X X X X X X
Másnaposság X
Méregtelenítô,tisztitó X X X X
Müködés szabályozó XX X X
Összehúzó hatású X
Rothadásgátló X
Rovarüzö X X X XX X
Szagtalanító XX X X
Tartósítószer X X X
Vírusölö X
EGYÉB HATÁSOK -3
Egyéb hatások (3)
N
A P P S T Y
MZ R S
R Á E Z Ö L
M US N N P RK O R Z V
A L T E T T R A Z
I SÁ A I O A ÓA Z R Ó A T A
N M I G Ö Ö P T N S
R KL R A L C MM M Ó Z N E N
C A T F K M E U G Á
JAVALLAT T OY A
S
O I S
R G
AI A Z S T
Ű
A
M J F J
I
Y L
U TA N U V U IL R S A Á F L
V Ó R S A É E A L Y
S Á C L A L L I A F L A I
I Z A Z G N N A A
Z L S I I A N A F A
R S I E Y N
Y G A
Á A N G Ő G
G
Alkohol mérgezö hatása ellen X
Alvás közbeni fogcsikorgatás X
Baktériumölö X X X XX X
Dezodoráló X X
Erösítö X X X X
Fájdalom csillapító X
Fertötlenítö, csíraölö X X X X XXX X X
Füszer X X X X
Görcsoldó X X X XX XX
Gyulladáscsökkentô,-gátló X X X X X X XX X
Illatszer X XXX XX X X XX
Izzasztó X X X X X
JANG hatás X X
JIN hatás X XXXXX X XX XX
Lázcsillapító X X
Légfrissítô X X
Méregtelenítô,tisztitó X X
Müködés szabályozó X X X
Összehúzó hatású X
Rovarüzö X X X
Szagtalanító X X X X X X XX
Szauna X
Tartósítószer X X
Vírusölö X
EMÉSZTÉS-1
Emésztéssel kapcsolatos javalatok (1)
B É E
B C É E
B O C CÁ D U
A C I D R
E R I SN E K
Z B C C I T E D
Á R S C II S A
S O I I T R S E
N G O K LZ N L
A R P T R O K I
JAVALLAT I
L
A
Ó
S A
R R O N
LS
Ö
A
F
I
Z M M F A R P
I K U O M E M E
S O E A G A T
K A S M F L É N
T N R O N U
O Ű L N Y
T T K S C S
M A Y Ő
A S Z
Aranyér X X
Bélférgek X X X X X X
Bélfertözések X
Bélgörcsök X X X X X X
Bélgyulladás X X X
Bélmozgás-serkentö X
Béltisztító X X
Elhízás X X X X X X X
Emésztési zavarok X X X X X X X X X X X
Emésztöcsat.,húgyutak fertötl. X
Epebetegségek X X X
Epekiválasztást serkentö X X X
Epekö X X
Étvágyjavitó X X X X X X X
Felfúvódás (gyomor,bél) X X X X X
Fokozott bélmüködés X
Gyenge vizeletkiválasztás X X
Gyomor- és bélfájdalom X X X X
Gyomor- és bélpuffadás X X
Gyomorégés X
Gyomorerösítö X X X
Gyomorfekély X X
Gyomorsav-csökkentö X
Hányinger X X X X X X X X
Hasmenés X X X X X X
Hasnyálmirigy szabályozó X
Kóros soványság X
Székrekedés X X X
Szélhajtó X X X X X X
EMÉSZTÉS-2
Emésztéssel kapcsolatos javallatok (2)
F F G
K L
E O G R IC K
G K K O E
K D E A NI A K K L
F Y I A A K R K V
E O R P DT K Á Ö I
A Ö Z J M A I U E
T R Á E IR U M M M
JAVALLAT H
E M N F
M
AO
S E
K F
I P
É
A M N
E
É B Ó P L O N I D
B E I R IM K O N T
J É P U L R D N U
O N U U F F R Y T
R T A E L
R T M I Ű Ű
R A
S A T
Aranyér X X
Bélférgek X X X X X X
Bélfertözések X
Bélgörcsök X X X X X X X X
Bélgyulladás X X X X X X
Bélmozgás-serkentö X
Elhízás X X X X X X X X
Emésztési zavarok X X X X X X X X X X X
Epebetegségek X
Epehólyag-gyulladás X
Epekiválasztást serkentö X X X
Epekö X
Étvágyjavitó X X X X X X X X X X X X
Felfúvódás (gyomor,bél) X X X X X
Feszülö gyomor X X
Fokozott bélmüködés X
Gyomor- és bélfájdalom X X X X
Gyomor- és bélpuffadás X
Gyomorégés X
Gyomorerösítö X X X X X
Hányinger X X X X X
Hasmenés X X X X X X
Székrekedés X X X
Szélhajtó X X X X
EMÉSZTÉS-3
Emésztéssel kapcsolatos javalatok (3)
M M M M MZ N N P P P RK R R R S S T T Y Z
A A I I US A A A Á E ÓA O Ó Ó Z Z E Ö L S
JAVALLAT J N R R SÁ R R C L T MM Z Z Z A E A M A Á
O D H T KL A A S M I AI M S S N G F J N L
R A A U OY N N U A T IL A A A T F A É G Y
Á R S TA C C L R G L R F Á Ű N Y A
N I Z Á S S I Ó R A I A L S L
N N L V Z A N F Z A
A Y I S I G A E N
R A N G G
Á
G
Aranyér X X X
Bélférgek X
Bélfertözések X X X
Bélgörcsök X X X X
Bélgyulladás X X
Bélmozgás-serkentö X
Elhízás X X X X X
Emésztési zavarok X X X X X X X X X X X
Epebetegségek X
Epehólyag-gyulladás X
Epekiválasztást serkentö X X
Epekö X
Étvágyjavitó X X X X X
Felfúvódás (gyomor,bél) X X X
Feszülö gyomor X X
Fokozott bélmüködés X X X
Gyomor- és bélfájdalom X X X
Gyomor- és bélpuffadás X
Gyomorerösítö X X X X
Hányinger X X X X X
Hasmenés X X X X
Székrekedés X X
Szélhajtó X X X X X X
FOG ÉS SZÁJ
Foggal és szájjal kapcsolatos javalatok
R
B
B C É F G K Ó S
B O C K L M S
A C I D O G R K Ö M Z
E R I G K K O E A M N P Z
Z C C I T E D E A A K R L A E Z
Á R S C F Y A A R V J M I A A A T
S I I T R S O R P K Á Ö I I G S
N G O K A Ö J M I E O I R R C N E
A P T R O K R Á E U M M M K F Á
JAVALLAT I
L
A S A
R R O N Ö
H
M N F
M E
K F
I A
V
N
E
R R T A S
A
T
Ű
A
L
Z M M F É B P L N D Á H U N U Á F
I U O M E M E I R K O I T M S Y
S O E A J É U L D U N A S C L L A
K S M F L É N U U F R R T I Z A
T N R R T A E L N Z S I F
O Ű L N T M I Ű Á L E
T T K R A A A
M A Y A T G L G
A
A
Fog és íny
X
erösítö
Fogfájás X XX X XX XXX X X X
Fogínygyulladá
X X X X
s
Fogínyvérzés X X X
Fogszuvasodás X
Szájápoló X XX X XXX X X X X XX XX X
Szájfertötlenítö X X XX X X X
Szájpenész X
Szájzug herpesz XX X XXXX X
IDEGRENDSZER-1
Idegrendszerrel kapcsolatos javallatok (1)
B É E
B C É E F F
B O C D E U
A B C C I D R E O
E R I E L K
Z B O É C C I T E D K D
Á R S C S E A F F
S O R D I I T R S E E O
N G O K N M L A E
A R Ó R P T R O K I T R
JAVALLAT I
L
A
Ó K
S
U
A
R R O N Ö
A I
F
I H
E
N
M
Z M M F R O P É Y
I K A S U O M E M E B E
S O E A A L T J Ő
K A F F S M F L É N O N
T N R N A U
O A A Ű L N Y R T
T T K C J S
M A Y Ő S A
A S Z
Agymüködést serkentö X X X X X X
Álmatlanság, altató X X X X X X X
Depresszió X X X X X X
Élénkítö X X X X X
Fáradtság X X X X X X X X X
Fejfájás X X X X X X
Félelem X X X X X X X X
Frissitô X X X X X X X X X
Gyomoridegesség X
Idegerösítö X X X
Idegesség X X X X X X X X X X
Közérzetjavító X X X X X
Melegségérzet fokozó X X
Migrén X X
Nyugtató X X X X X X X X X X X
Relaxáló X X X X
Reszketés X
Stressz X X X X X X X X X X X X X X X X
Szédülés X X
Szimpatikus idegr. erösítö X
Szív és keringési zavarok X
Szívidegesség X X X
IDEGRENDSZER-2
Idegrendszerrel kapcsolatos javallatok (2)
G K
K L M MZ
G R IC K U L M
G K K O E A M US
E A NI J A K K B A L A
Y I A A K R K V J M I SÁ
R P DT Á K Á Ö E V I N
Ö Z J M A I U E O I R KL
Á E IR Z U M M B A M D
JAVALLAT N F
M
AO
S
M
E
K F
I P
É
A
A
M
N
N
E
R
A
R T OY
B Ó P L O N I D A H U TA
I R IM I K O N B D T R
É P U L R D N U N A S Á
U U F N F R Y O I T I
R T A E L N Z L
M I Ű Ű R N N
R A A Y
T S
Agymüködést serkentö X X X
Álmatlanság, altató X X X X X X X X X X X
Depresszió X X X X X X X X X X X X
Élénkítö X X X X
Fantomfájdalmak X
Fáradtság X X X X X
Fejfájás X X X X X X X X X X X X X
Félelem X X X X X X X X X X X X X
Frissitô X X X X X X X X X X
Gyomoridegesség X X
Idegerösítö X X X X X
Idegesség X X X X X X X X X X X X X X
Közérzetjavító X X X
Migrén X X X
Nyugtató X X X X X X X X X X X
Relaxáló X X X X X X X
Stressz X X X X X X X X X X X X X
Szédülés X X
Szívidegesség X
IDEGRENDSZER-3
Idegrendszerrel kapcsolatos javallatok (3)
P S T Y
R S
E Z Ö L
N NV N P RK O R Z V V
T E T R A Z
A AI I A PR ÓA Z R Ó A A E
I G Ö P N S
R RR A C ÁÓ MM M Ó Z N N T
T F M E G Á
JAVALLAT A AÁ O S LZ
G
AI A Z S T
Ű J F
I I
Y L
N NG U U MS IL R S A Á L V
R S É E L Y
C C L L AA L I A F L I E
A Z N N A A
S S I I A N A F A R
I E Y N
G A
N G Ő G
Agymüködést serkentö X X X
Ćlmatlanság, altató X X X X X X X X X X
Depresszió X X X X X X X X X X X
Élénkítö X X
Elmebaj X
Fáradtság X
Fejfájás X X X X X X X X
Félelem X X X X X X X X X X X X X
Frissitô X X X X X
Idegerösítö X X
Idegesség X X X X X X X X X X X X
Közérzetjavító X X X X X
Migrén X
Nyugtató X X X X X X X X X X X X X X
Relaxáló X X X X X X X X X X
Stressz X X X X X X X X X X X X X X
Szédülés X X
Szívidegesség X
Haj és köröm
Hajjal és körömmel kapcsolatos javallatok
E
B G K Y
C U L MZ R S
A B C G R K Ö L
I K K E US P RK O Z
Z B O É C C E A J A R L A Z
Á C A A V SÁ A ÓA Z A T
S O R D I I R P O K Ö I N S
N K L M E KL C MM M N E
A R Ó R P T Á E J U M M G Á
JAVALLAT I
L Ó K U
A
R R
I
N F O K
I
V
N
E
OY S AI A T A
Y L
Z F P L D TA U IL R Á F
I K A S U O I R B K I T L Y
S A T L U Á L L I L A
K A F F S M U U A F R T A A
R U A L L I A N F
O A A M I Ű Á N
K S A Y G A
M T G G
Z
Haj és fejbör ápolószer X
Hajerösítö X
Hajhullás X X X X X X X X X X X X X X X
Hajnövekedést serkentö X X X
Hajszôkítô X X
Korpásodás X X X X X X X X X X X X X
Normál hajra X X X X X
Száraz hajra X X X X
Törékeny körömre X
Zsíros hajra X X X X
Jin-jang (1)
Illóolajok Jin-jang hatása (negatív: JIN, pozitív: JANG), és %-os megoszlása
Súlyozott összeg Súlyozott összeg
Illóolaj minimuma maxiumuma Jin-jang százalékos aránya
Ánizs 5 10 37- 63%
Avocado -1 1 50- 50%
Bazsalikom 2 6 47- 53%
Benzoe 0 1 33- 67%
Bergamott -10 -7 65- 35%
Boróka 3 7 43- 57%
Borókafa -2 -1 60- 40%
Borsosmenta 0 4 48- 52%
Cédrusfa -4 -3 71- 29%
Cickafarkfü -7 -4 65- 35%
Ciprus -7 -4 59- 41%
Citrom 3 10 44- 56%
Citromfü -6 -5 58- 42%
Citronella 3 4 40- 60%
Csillagos ánizs 0 2 40- 60%
Édeskömény -7 0 57- 43%
Édesnarancs -2 1 50- 50%
Elemiolaj -4 -4 100- 0%
Erdeifenyö 6 8 33- 67%
Eukaliptusz -5 2 51- 49%
Fahéj -1 6 48- 52%
Feketebors 3 7 37- 63%
Fenyérfü -1 -1 60- 40%
Fenyö 2 3 20- 80%
Fodormenta -12 -12 80- 20%
Geránium -6 -6 62- 38%
Grapefruit 7 9 30- 70%
Gyömbérolaj -12 -8 62- 38%
Indiai citromfü -2 -2 56- 44%
Izsóp 3 5 39- 61%
Jázmin -6 -6 61- 39%
Jojoba -1 1 50- 50%
Kajeput -2 1 50- 50%
Jin-jang (2)
Illóolajok Jin-jang hatása (negatív: JIN, pozitív: JANG), és %-os megoszlása
Illóolaj Súlyozott összeg Súlyozott összeg Jin-jang százalékos
minimuma maxiumuma aránya
Kakukkfü -7 0 55- 45%
Kámfor 8 11 33- 67%
Kamilla -12 -6 60- 40%
Kapor -3 -1 54- 46%
Kömény -1 -1 57- 43%
Koriander 4 8 36- 64%
Körömvirág -3 -3 71- 29%
Kubebabors 4 7 35- 65%
Kumin -1 -1 60- 40%
Lavandin -1 2 46- 54%
Levendula -12 -5 57- 43%
Limett 6 7 0-100%
Majoranna -18 -14 71- 29%
Mandarin -3 0 53- 47%
Mandula -1 1 50- 50%
Mirha -7 -6 89- 11%
Mirtusz -2 -1 60- 40%
Muskotályzsá
lya -4 2 51- 49%
Narancs -1 0 50- 50%
Narancsvirág -9 -9 76- 24%
Niaouli 6 7 0-100%
Nyirfa 3 4 0-100%
Olívaolaj -1 1 50- 50%
Pacsuli -2 0 52- 48%
Pálmarózsa -7 -7 100- 0%
Petitgrain -4 -4 67- 33%
Répamag 2 3 0-100%
Római
kamilla -6 -3 64- 36%
Rozmaring 16 28 34- 66%
Rózsa -11 -9 73- 27%
Rózsafa 1 1 47- 53%
Szalmavirág 2 2 0-100%
Szantálfa -9 -7 68- 32%
Szegfüszeg 4 7 36- 64%
Teafa 9 9 9- 91%
Tökmagolaj -1 1 50- 50%
Tömjén -6 -6 100- 0%
Törpefenyö -2 -2 75- 25%
Tuja 1 1 33- 67%
Vanília -5 -5 100- 0%
Vetiver -1 2 46- 54%
Ylang-ylang -5 -5 59- 41%
Zsálya -3 2 51- 49%
Keringés-1
Keringési rendszerrel kapcsolatos javallatok (1)
B É E
B É E F G
B O C D U
A C D R O G R IC
E R I E K G
Z B C C I E D D E A NI
Á R S C S A F F Y
S O I I T S E O R P DT
N G O K N L A E Ö
A R P T R K I R Á E IR
JAVALLAT I
L
A
Ó
S A
R R O Ö
A
F
I H N
M N F
M
AO
Z M M F R P É Y B
I K U O M M E E I R IM
S O E A A T J Ő É
K A S M F É N N U U F
T N R N U R
O Ű N Y T M I Ű
T T K C S
M Y Ő A T
A S Z
Agyvérzést követö bénulás X X
Cukorbetegség X X X X X
Érelmeszesedés X X
Fagyás X X
Hólyagpanaszok X X X
Húgysavoldó X X
Húgyutak fertözö betegségei X X X X X X
Keringési zavarok
Magas koleszterinszint X
Magas vérnyomás X X X X X X X
Mellkasi vértolulás X X
Nyirokrendszer X X X X
Orrvérzés X X
Pangásos szívelégtelenség X X
Szívasztma X
Szíverösítö X X
Szívritmuszavar X X
Vérszegénység X X X
Vértisztító X X X X
Vérzés csillapító X X X X
Vérzések (gyomor,bél,húgyvez.) X X
Vese- és hólyaggyulladás X X X
Vesekö X X X X
Vesemüködést serkentö X X X X X X X
Vesetisztító X
Visszérgyulladás X X X X X X
Vizelethajtók X X X X X X X
Keringés-2
Keringési rendszerrel kapcsolatos javallatok (2)
K Y
K L M MZ R S
K Ö L
K O E A M US N NV P O Z
A K R L A Z
A K R V J M I SÁ A AI A Z R A T
K Á Ö I T N S
M A I E O I R KL R RR C M Ó N E
U M M M U G Á
JAVALLAT K F
I P A
V
N
E
R R T OY A AÁ S A Z T A
J Y L
L O N D A H U TA N NG U R S Á F
K O I T A L Y
L R D U N A S Á C C L I A L A
F R R T A A
A E L N Z L S S I N F
Ű Á N
R A A Y G A
G G
Agyvérzés X
Agyvérzést követö bénulás X X X
Alacsony vérnyomás X X
Cukorbetegség X X
Érelmeszesedés X X X
Érgyulladás X
Értágító X
Fagyás X X
Heves szívdobogás X
Hólyagpanaszok X XX
Húgysavoldó
Húgyutak fertözö betegségei X X X X
Keringési zavarok X X X
Magas koleszterinszint X X
Magas vérnyomás XX X X X X XX XX
Megnövekedett adrenalinszint X X X
Mellkasi vértolulás X X X X
Nyirokrendszer X X
Pangásos szívelégtelenség X
Szívasztma
Szíverösítö X X X X
Szívritmuszavar X
Vénás pangások X
Vérnyomás-szabályzó X
Vérszegénység X X
Vértisztító X X
Vesekö X X
Vesemüködést serkentö X X
Visszérgyulladás X X X X X X
Vizelethajtók XX X X XX X X X
LÉGZÉS-1
Légzőszervekkel kapcsolatos javalatok (1)
B É E
B C É E
B O C C CÁ D E U
A B C C I D R
E R I L SN E L K
Á Z B O É C C I T E D
Á R S C E II S E A
R S O R D I I T R S E
N G O K M LZ N M L
N A R Ó R P T R O K I
JAVALLAT I
I L
A
Ó K
S
U
A
R R O N
E LS
Ö
A I
F
I
Z M M F N A R O P
K I K A S U O M E M E
S O E A T G A L T
A K A F F S M F L É N
T N R I O N A U
O A A Ű L N Y
T T K N S C J S
M A Y Ő
A S Z
Asztma X X X X X X X X X
Hörghurut (Bronchitis) X X X X X X X X X X X X
Influenza X X X
Köhögés X X X X X X X X X X
Köptetô,nyákoldó X X X X X X X X X X X X X
Légzéskönnyítö X X X
Mandulagyulladás X
Megfázás,Meghülés X X X X X X X X X X X X X X
Szapora légzés X X
Torokgyulladás X X X X X X X X X
Tüdömegbetegedések X X X
Tüdötágulás X X
LÉGZÉS-2
Légzőszervekkel kapcsolatos javalatok (2)
F K K
G K L
E G IC K Ö U L
A G K K O E
K E NI J A K K R B A L
F F P Y I A A K R V
E R DT Á K Á Ö Ö E V I
A E E Ö Z J M A I E
T Á IR Z U M M M B A M
JAVALLAT H
E
N
N
F M
AO
S
M
E
K F
I P
É
A
V A N
N
E
É Y R B Ó P L O N D
B I IM I K O N I B D T
J Ő U É P U L R D U
O U F N F R Y R O I T
I R T A E L
R M Ű Ű Á R N
T R A
S G S
Asztma X X X X X
Hörghurut (Bronchitis) X X X X X X X X X X X
Influenza X X X X
Köhögés X X X X X X X X X X X
Köptetô,nyákoldó X X X X X X X X X X X X X X
Légzéskönnyítö X
Mandulagyulladás X X X X X
Megfázás,Meghülés X X X X X X X X X X X X X X
Torokgyulladás X X X X X X X X X X X X X
Tüdömegbetegedések X X X
Tüdötágulás X
LÉGZÉS-3
Légzőszervekkel kapcsolatos javalatok (3)
R
Ó
M S T
M MZ A R S Z Ö
A M US I O Z E R
J A M SÁ N N K Z R A G P
O N I KL A I A M Ó N F T E Z
R D M R OY R A M A R Z T Ű T Ö F S
Á A I T TA A O I R Ó S Á S E M E T Á
N R R U Á N U L I Z A L Z A J N U L
N I H S L C L L N S F F E F É Y J Y
JAVALLAT A N A Z Y S I A G A A A G A N Ő A A
Asztma X X X X X X X X X
Gégegyulladás X X X
Hörghurut (Bronchitis) X X X X X X X X X X X X
Influenza X X
Köhögés X X X X X X X X X
Köptetô,nyákoldó X X X X X X X X X X X X X X
Mandulagyulladás X
Megfázás,Meghülés X X X X X X X X X X X X X X
Szapora légzés X
Torokgyulladás X X X X X X X X
Tüdömegbetegedések X X
MOZGÁS-1
Mozgással kapcsolatos javalatok (1)
B E
B C É E F G
O C U
A B C C I D R E R IC
R I K G
Z B O É C C I T E D K A NI J
Á S C A F Y I
S O R D I I T R S E E P DT Á
N O K L A Ö Z
A R Ó R P T R O K I T E IR Z
JAVALLAT I
L Ó K
S
U
A
R R O N Ö F
I H
E F
M
AO
S
M
Z M F P É B Ó
I K A S U O M E M E B R IM I
S E A T J É P
K A F F S M F L É N O U F N
N R U R
O A A Ű L N Y R I Ű
T K S
M A Y Ő S T
A Z
Angolkór X
Csonttuberkolózis X
Csúz X X X
Hideg végtagok X
Izomfájdalom X X X X X X X X X X X
Izomgörcs-oldó X X X X X X X X X
Izomlazító X X X X X
Lumbágó X X
Mozgás okozta rosszullétek X
Reuma, Izületi gyull., Köszvény X X X X X X X X X X X X X X X
Végtagfájdalmak X
MOZGÁS-2
Mozgással kapcsolatos javalatok (2)
K S
K L M MZ R S
K Ö L M Z
K K O E A M US N N RK O Z V
A K R A L A E Z
A A R V J I SÁ A I ÓA Z R A E
K Á Ö V I N G S
J M I E O R KL R A MM M Ó N T
U M M A M D F Á
JAVALLAT E
K F
I A
V N
N
E
R
A
T OY A O AI A Z T
Ű
I
L
P L N D Á U TA N U IL R S Á V
K O I D T R S Y
U L D U N S Á C L L I A L E
F R R I T I Z A
T A E L N Z L S I A N F R
Ű Á N N E
R A A Y G A
G G
Angolkór X
Csúz X X
Ficamok X X X X
Isiász,ülôidegzsába X
Izomerösítö X X
Izomfájdalom XX XXX X X X X X X XX
Izomgörcs-oldó X XXX XX XX X X XXXXXX
Izomlazító X X X X XX
Reuma,Izületi gyull.,Köszvény XX XX XX XXXX XX X X XX
Sérv X
Végtaggyengeség X
Végtagremegés X
NEMI-1
Nemi jellegű javalatok (1)
B É
B É E F F G
B O C C D
A C D R E O G R
E R I S E G
Z B C C I E D K D E A J
Á R S C I S F F Y
S O I I T S E E O R P Á
N G O K L N A E Ö
A R P T R K I T R Á E Z
JAVALLAT I
L
A
Ó
S A
R R O
L
Ö
A
F
H
E
N
M N F
M
M
Z M M F A R É Y B
I K U O M M E B E I R I
S O E A G A J Ő É
K A S M F É N O N U U N
T N R O N R
O Ű N Y R T M I
T T K S C
M Y Ő S A T
A S
Fehérfolyás X X
Feldagadt mell X
Fogamzásgátló X
Frigiditás X X X X
Hisztéria X X
Hüvelygombásodás X
Impotencia X X X X X X
Kankó X
Klimax X X X X X X X X X
Mellékvese müködést serkentö X X
Menstruáció elöidézése X X X
Menstruációs görcsök X X X X X X X X X X X X
Menstruációs panaszok X X X X X X X X X
Nemivágy növelô X X X X X X X X
Petefészek-gyulladás X X X
Prosztatagyulladás X
Prosztatarák X X
Szabálytalan havivérzés X X X
Szülés megindítása X X
Tejszaporító X X X X
Tripper X
NEMI-2
Nemi jellegű javalatok (2)
K S Y
K L M M R S
K Ö L Z L
K K O E A U N P RK O R Z
A K R A L E A Z
A A K R V J M S A A ÓA Z R Ó A T
K Ö Ö V I G N S
J M A I E O I K R C MM M Ó Z N E
U M M A M F G Á
JAVALLAT E
K
I P
É
A
V N
N
E
R R O A S AI A Z S T
Ű
A
Y L
P L O N D A H T N U IL R S A Á F
K N I D T S L Y
U L R D U N A Á C L L I A F L A
F Y R I T Z A A
T A E L N L S I A N A F
Ű Á N E N
R A A Y G A
G G G
Emlögyulladás X
Fehérfolyás XX X X X X X X
Frigiditás X X X
Hisztéria X
Hüvelygombásodás X X X
Hüvelynyálkahártya-gyulladás X
Impotencia X X X X
Klimax X XXX X X X X
Meddöség X
Mellékvese müködést serkentö X
Menstruáció elöidézése X X X X
Menstruációs görcsök X X X X X X X X XX X X
Menstruációs panaszok X X XXXX X XX
Nemivágy növelô X X XXX XXXXXXXX
Petefészek-gyulladás X X
Prosztatagyulladás X
Szabálytalan havivérzés XX X X X
Szexuális késztetést csökkentö X
Tejszaporító XX
Tejtermelés csökkentö X X
Tripper X X
Vaginitis X