Tadzs Mahal

Shah Jahan 1592. január 5-én született, az indiai mogul dinasztia ötödik uralkodója volt, a
világcsodának tekintett agrai Tadzs Mahal építtetője. A pompás épületet egyik feleségének,
Mumtaz Mahalnak építette, örök szerelmének jeléül. 1607-ben ismerkedett meg vele, akkoriban az
Arjumand Banu Begum nevet viselte, és az akkori miniszterelnök lánya volt.
1612-ben házasodtak össze, és az asszony Mumtaz Mahalra „a palota kiválasztottjára”
változtatta át a nevét. Az asszony arra kérte férjét, hogy ha meghal, méltó emléket állítson
szerelmüknek. Shah Jahannak több felesége is volt a szokásokhoz híven, de az igaz szerelme
Mumtaz Mahal volt. 1631-ben a Burhanpurban folytatott hadjárat során, ahova elkísérhette a férjét,
az asszony belehalt tizennegyedik gyermekük születésébe. Még a halálos ágyán megkérte férjét,
hogy szerelmük emlékét tiszteltbe tartva több feleséget ne vegyen el.
A Taj Mahal építése 1632-ben kezdődött Agrában, Indiában a Yamuna folyó partján.
A tervezője vagy Geronimo Veroneo itáliai építész, vagy Ahmad Lahori volt. Egy történet szerint
Ahmad Lahori építésznek az uralkodó megölette a feleségét, hogy jobban átérezze az ő fájdalmát,
majd miután elkészült a csodás épület, megvakíttatta Lahorit, hogy soha ne építhessen még egy
ehhez hasonlót.
A síremlék hófehér márványból készült. Két, vörös mészkőből épült mecset fogja közre. A
nyugati oldalon álló mecset alkalmas az imádságra, mert Mekka irányába néz. A keleti oldalon álló
mecsetet viszont csak a szimmetria miatt építették, imádságra tájolása miatt nem alkalmas. A Tadzs
Mahal négy sarkában négy minaret áll, amelyek 50 méter magasak és mindegyik torony kissé kifelé
dől, hogy egy esetleges földrengés esetén megóvják a sírhelyet.
A sírhely 25 méter magas, 18 méter átmérőjű kupola alatt fekszik, és egy különleges, szépen
kidolgozott márványrács védi. A Tadzs Mahal építéséhez szükséges köveket a kontinens több
országából hozták, a díszítőelemek közül a kristályt Kínából, a jáspist Pandzsábból a türkizt
Tibetből. A sírhely építéséhez 20 ezer munkást hívott a világ minden tájáról, akik több mint ezer
elefánt segítségével húsz éven keresztül készítették. A régészek 671 nevet találtak a műemlék
homokkő falába faragva, és valószínűnek tartják, hogy a névlista a kőműveseké. A legenda szerint
Shah Jahan az építkezés befejeztével elrendelte, hogy az összes dolgozó kezét amputálják, hogy
soha többé ne alkothassanak ehhez foghatót.
A Tadzs Mahal előtt gyönyörű kert terül el, amely a Korán szerint a Paradicsom
szimbóluma. A ciprusok a halált jelképezik, a gyümölcsfák pedig az életet. A tükörmedencék a
látványt fokozzák.
Shah Jahan szerette volna, ha a Yamuna folyó másik partjára a Tadzs Mahal tükörképeként
felépíttetheti saját sírhelyét is fekete márványból és az örök összetartozás jeléül egy híddal kötötte
volna össze a két síremléket. Terve azonban nem válhatott valóra, mert fia az Agrai erődbe záratta.
Innen élete végéig csodálhatta szeretett felesége sírhelyét. Végül a Tadzs Mahal-ba szerelme mellé
helyzeték örök nyugalomra.
A síremléket 1983-ban a világörökség részévé nyilvánították, és 2007-ben beválasztották a
világ Hét új csodája közé.