Katona József élete

Édesapja Katona József takácsmester, édesanyja Borbák Ilona. Elemi iskoláit 1798–1802 között
a kecskeméti római katolikus iskolában végezte. Apja 1802-ben Pestre vitte az I. gimnáziumi
osztályba. 1808-ban a filozófiai tanfolyamot (VII. osztály) a szegedi piaristáknál kezdte meg.
1811-től bekapcsolódott a Második Pesti Magyar Játékszíni Társaság munkájába. Műkedvelő
színészként darabokat fordított, dramatizált Békési József álnéven. 1812-ben „delectans
actorként” (műkedvelő színész) a pesti együtteshez szerződött, a színészeknek és a
színtársaságnak akkori felügyelője Mérey Sándor 1812. január 20-án nyerte őt meg, hogy a
színpadon fellépjen. E társasággal vidékre is kirándult, Székesfehérvárra és Komáromba; sőt
rendező is volt négy hónapig. A színház iránti szenvedélyét fokozta Déryné Széppataki Róza
iránti elfojtott szerelme.
1812-ben és 1813-ban többször fellépett Békési álnév alatt mint műkedvelő az akkori
rondellában. Az egykorúak állítása szerint jó színészi tehetséggel bírt és szerepeiben
meglehetős sikert aratott; az Othello volt kedvenc szerepe. Szüleinek rábeszélésére a
színészettel szakított, és minden idejét az önképzésnek, különösen a magyar irodalom és az
esztétika tanulmányozásának szentelte. Anyanyelvén kívül jól beszélt latinul és németül,
meglehetősen jól franciául, olaszul és angolul. Az akkor még szegény műsort öt év alatt (1811–
15) huszonkét, részben eredeti, részben többé-kevésbé átdolgozott drámával gazdagította.
A fordítások és lovagregények dramatizálása után megírta A Luca széke című karácsonyi
játékát, majd pedig rátért az önálló történelmi drámákra, melyek közül figyelemre méltóak a
Žiśka (1813) és a Jeruzsálem pusztulása (1814). A drámaírói pályának már épp készült hátat
fordítani (e szándékát a Zsiska című, 1813-ban megjelent szomorújátéka előszavában taglalta),
amikor 1814-ben az Erdélyi Múzeum című folyóirat pályázatot hirdetett a kolozsvári Nemzeti
Színház megnyitásakor előadandó történeti drámára. A pályázatra beküldte fő művét, a Bánk
bánt (melynek első változatát 1815-ben írta, a darab ősbemutatójára 1833-ban került sor,
Kassán). A pályázat eredményhirdetésére Katona művét meg sem említették, az sem tudható
biztosan, hogy valóban megérkezett-e a címzetthez. Lehetséges (de közel sem biztos), hogy
más darabokat is küldött, például a Jeruzsálem pusztulása címűt, illetve néhány szerző neki
tulajdonítja a bíráló bizottság által bántóan ironikus kritikában részesített Kun László című
szomorújátékot is; bár a korabeli közvélemény ezt Kisfaludy Sándornak tulajdonította. 1819-ben
a székesfehérváriaknak átdolgozta a Bánk bánt, de a cenzúra nem engedélyezte az előadást.
1815-ben, amikor állandó épület és támogatás híján feloszlott a pesti színtársulat, Katona
felhagyott a színészettel, 1816-ban letette az ügyvédi vizsgát, és először mint Halász Bálint
ügyvéd segédje, később önálló ügyvédként működött Pesten, 1820-ig. 1820 derekán, az akkori
tisztújítás alkalmával folyamodott a kecskeméti uradalmi és városi tiszti alügyészi állásért,
november 2-án ezen állásra megválasztották és hivatalát december 1-jén foglalta el.
Még ebben az évben megírta híres röpiratát; Mi az oka annak, hogy Magyarországban a
játékszíni költőmesterség lábra nem tud kapni? Az írásban közölt tények: az állandó kőszínház,
a nemzeti öntudat hiánya, a könyv formában való megjelenés nehézségei, a cenzúra működése.
Az értekezés először a Tudományos Gyűjtemény, 1821-ben megjelent IV. kötetében volt
olvasható.
1826. november 23-tól Kecskemét főügyésze lett és irodalommal nem foglalkozott tovább.
Ebben az évben egy színház tervrajzát azonban elkészítette a kecskeméti tanács számára.
Természetére nézve komoly, hallgatag ember volt. Jellemének fővonásait: a ritka
becsületességet, jó szivet, őszinteséget és igazságszeretetet folyton megőrizte. A szegények
számára adakozott, ügyeiket díj nélkül vállalta el. Mint hivatalnok és magánember, a társadalmi
életben egyaránt kedvelt egyéniség volt. A városban megjelent vándorszínészként általánosan
ismert pártfogója és a városban és tanácsnál egyik legerélyesebb szószólója volt; amikor csak
tehette, mindig megjelent az előadásokra, és ismerőseit is a színház látogatására buzdította.
1830-ban a kecskeméti városháza kapujában szívrohamban halt meg. Az írója halála után
„legelső nemzeti drámává” magasztosult Bánk bán elhomályosítja Katona többi művét.