Tartalom

Lady Gaga (Stefani Germanotta) előszava 13

Bevezetés 17

1. rész
A trauma mibenléte és működése 25

1. fejezet: Hogyan beszélünk a traumáról? 27

Traumaanalógiák 27
A traumavírus 28
A trauma: szennyezés 31
A traumaparazita 32
Korábbról hozott állapotok 34
Erről van egy történetem… 35
Négy történet 37

2. fejezet: A trauma fajtái és a poszttraumás stressz

szindróma 43
Akut trauma 43
Krónikus trauma 44
Helyettesítő trauma 45
Poszttraumás szindrómák 46
Néha nincs megállás 53

3. fejezet: A szégyen és bűntársai 57

A te egészséged = a mi egészségünk 58
Bűntárs: Szégyen 59
Első számú ellenszer: Kommunikáció 59
Második számú ellenszer: Átirányítás 60
9
 Bűntárs: Elhanyagoltság 60
Első számú ellenszer: Tisztázzuk, mit érdemelsz! 60
Második számú ellenszer: Min változtatnál? 60
Bűntárs: Kockázatos viselkedés 60
Első számú ellenszer: Mi a motivációd? 60
Második számú ellenszer: Mi az ingered? 61
Bűntárs: Rossz alvás 61
Első számú ellenszer: Lazítsd el a tested és az elméd! 61
Második számú ellenszer: Keltsd életre az érzékeid! 61
Bűntárs: Rossz hangulat 62
Első számú ellenszer: Aktivitás 62
Második számú ellenszer: Gondold végig, mi stresszel! 62
Bűntárs: Szorongás 62
Első számú ellenszer: Médialimit 62
Második számú ellenszer: Ismerd fel a kiváltó okot! 62
Bűntárs: Hanyatló immunrendszer 63
Ellenszer: Gondoskodj a testedről és az elmédről! 63
Bűntárs: Rémálmok és emlékbetörések 63
Ellenszer: Kérj segítséget! 63
A tanítás ereje 63
A szégyen a sötétben üzemel a legjobban 67
A trauma titkos tanulságai 68
A családom és a szégyen 74

4. fejezet: Beszélgetés Stephanie zu Guttenberggel 77

5. fejezet: Megértés, közösségiség és emberség 95

Drágám, ön az első, aki észrevette 96
A trauma átrajzolja a térképet 99
Rango bácsi, a háborús hős 100

2. rész
A nagyobb egész – A trauma társadalmi vetülete 107

6. fejezet: A trauma és az egészségügy körüli gondok 109

Hányózacskó 110
Terapeutikus ellenszer: Ezt keresd a terapeutádban 115
Doki, nézze, én halott vagyok – Ön viszont elfoglalt ember 118
Forgóajtó 121

10
7. fejezet: Beszélgetés dr. Daryn Reicherterrel 125

8. fejezet: Társadalmi gondok, társadalmi traumák 141

A gázálarcos fiú 142
Három krízis 144
Rosszul csinálom? 145
A trauma és a megértésre, a közösségiségre, valamint
az emberségre mért támadásai 148

9. fejezet: Társadalmi gondok, társadalmi megoldások 153

Ellenszer: Alázat 153
Ellenszer: Emlékezz az alapértékekre! 155
A megtörtént gyilkosság, és a meg nem történt támadás
története 156
Ellenszer: Tárulkozzunk fel! 158
Ellenszer: Félelemkezelés 159
Ellenszer: Kerüld el a tűzoltást! 160

3. rész
Az elméd használati utasítása 163

10. fejezet: A trauma hatása a gondolatokra 165

Logika, érzelem, memória 166
Kognitív szemellenzők 169
Ki fektetett a sínek közé? 172
Áldozathibáztatás és áldozatmentalitás 176
Ellenszer: Válts csatornát! 178
A saját limbikus tűzvészem 180

11. fejezet: A limbikus rendszer 181

Hatás, érzés és érzelem 183
Ellenszer: Támogató környezet 187
Ugrás és landolás 188
Az emléknek nincs jelentése 189
Villanás és kötődés 191
Ellenszer: Várjunk csak egy pillanatot! 192
Meg kell ölnöm a patkányokat! 193

12. fejezet: A fizikai és mentális pusztítás 199

Gyulladás és krónikus fájdalom 200
Ellenszer: Csökkentsd a nyomást! 202

11
 Autoimmun betegségek 203
Az epigenetika és a gyerekkori stressz 205
Gyorsuló öregedés 205
Az új normális nem túl normális 206
Nem tehet róla, de olasz 207

4. rész
Együttes erővel a trauma ellen 211

13. fejezet: A hazavezető út 213

Öt nélkülözhetetlen láncszem 215
Ellenszer: Tudásunk aktivizálása 216
Szövetségesek, angyalok és démonok 217
Ellenszer: Szállj be a játékba! 220
Ellenszer: Nagyobb tudatosság 221
A meg nem történt gyilkosság, és a megtörtént támadás esete 222

14. fejezet: Megfontoltság és türelem egy valódi életért 227

Megfontoltsággal és türelemmel az élen 227
Érthető kommunikáció 229
Tudja, mit jelent? 232
A történetek és az élettörténet fontosság 235
Ellenszer: A saját igaz történeted megírása 237
A lány az új névvel 238

15. fejezet: Humanista társadalmi elköteleződés 241

Elköteleződés 241
Öt alapkő 242
A bio-pszicho-szociális-spirituális modell 244
Öt cél 246
Tíz év ide vagy oda 248
Búcsúzóul 250

Köszönetnyilvánítás 255
Idézett művek 259
A szerzőről 261
 2. fejezet

A trauma fajtái
és a poszttraumás stressz
szindróma

A z emberek egy része nagyon hamar súlyos állapotba kerül,

ha elkap egy életveszélyes vírust, míg másoknak egy árva
tünetük sincs egészen addig, amíg az egész szervezetükben
el nem terjedt a kór. Ezt fontos észben tartani, amikor a tra-
umák fajtáival foglalkozunk – különböző tulajdonságaik
mentén felismerhetjük őket, láthatjuk a hasonlóságokat és
a különbségeket.

akut trauMa

Akut traumák olyan eseményeket kísérhetnek, melyeket az

emberek nagy része súlyosnak ítélne meg – mondjuk egy
durva támadás, háborús sérülés, egy komoly autóbaleset,
vagy egy erőszakos haláleset szemtanújának lenni, esetleg
egy életveszélyes egészségügyi állapotot megélni. Az esetek
mindegyikénél történik valami, ami az életbe radikális válto-
zást hoz. Az akut trauma velejárói: félelem, fájdalom, rettegés,
fokozott érzékenység és a hit elvesztése abban, hogy képesek
vagyunk előre látni a jövőnk alakulását, vagy kontrollálni azt
– így például elhárítani egy esetleges csapást. Egy ilyesfajta
traumatikus esemény közben, illetve azt követően az emberek
érthető módon zavarodottak lehetnek, de van, aki furcsán

43
nyugodt tud maradni – egészen úgy, mintha a mentális vil-
lanyóraszekrénye lecsapódna, vagy offline módba tenné át
magát annak érdekében, hogy kiküszöbölje a túltelítettség
érzését. Attól függetlenül, hogy kap-e az illető a későbbiek-
ben professzionális segítséget, általában tökéletesen tisztában
van azzal, hogy nagy jelentőségű dolog történt vele, és hogy
az élete észlelhetően megváltozott.

krónikus trauMa

Egy nagyobb, fókuszált esemény helyett a krónikus trau-

mát az jellemzi, hogy az elszenvedői elnyújtva vannak kitéve
bizonyos káros eseményeknek vagy személyeknek – ilyen
a háborús ostromállapot, a gyerekkori folyamatos szexuális
abúzus vagy a permanens előítéletek és rasszizmus kereszt-
tüze is például. Nem ritka, hogy a krónikus traumát elszen-
vedő személy csak jóval később tudatosítja magában, hogy
traumatizáló körülmények közt folytatta az életét a múltja
egy bizonyos részében. Természetesen sokszor tökéletesen
tisztában vagyunk vele, hogy valamit igyekszünk a tudat-
alattinkban elnyomni azért, mert képtelenek vagyunk együtt
élni még a gondolatával is. A traumát ilyen esetekben egy
levegővel teli labdához tudnám hasonlítani, melyet igyek-
szünk a víz alá nyomni. Sok erőbefektetést igényel, hogy
lent tartsuk a labdát, de amikor az a felszínre tör, azt olyan
erővel is teheti, hogy megsebezhet minket. A krónikus trau-
ma többek közt a következő dolgokkal jár együtt: folyamatos
önbizalomhiány, reménytelenség, bizonytalanság, félelem,
negatív gondolatok és szégyen (ez utóbbiról a 3. fejezetben
lesz még szó). Az akut és a krónikus trauma egyaránt sza-
bad utat biztosít a szégyennek, de utóbbi esetében a szégyen
ügyesebben tud megbújni.

44 Trauma: a láthatatlan járvány

 A sürgősségi osztályokon sok emberrel találkoztam, akik
abúzus elől kerestek menedéket. Sokan megkapják a szük-
séges ellátást és a krónikus traumájukkal kapcsolatos se-
gítségkérésük után megfelelő életet élhetnek. Sajnálatos
módon viszont túlságosan sok ember tér vissza a bántal-
mazó kapcsolatukba vagy kezd új – szintén bántalmazó –
kapcsolatba azért, mert a krónikus trauma elhiteti vele,
hogy nincs más választása. Hogy nem érdemel jobbat.
Számukra egy jobb élet gondolata is olyan, mint egy kö-
nyörtelen vicc, amit mindenáron szeretnének elkerülni.
Éppúgy, ahogy egy éhező sem lesz hajlandó enni, ha túl
sokszor rántották el előle az ételt.

helyettesítő trauMa

Az emberekben megvan az a fantasztikus képesség, hogy

azonosuljanak mások érzéseivel, és hogy a szeretet és a meg-
értés eszközeivel segítsenek a felépülésben – ugyanakkor meg
is sérülhetünk, ha magunkévá tesszük mások szenvedését.
Megannyi tragédiával szembesültem az orvosi egyetemen –
amikor rájuk gondolok, az emlékeim csalókák. A velem és
a másokkal történtek közti határvonal elmosódik. A helyette-
sítő trauma elsősorban a segélyvonalaknál dolgozókat és más
szociális munkát végzőket érintheti, de minden figyelmes
emberre hathat, aki nem zárkózik el mások szenvedésétől.
Jelenlétünk enyhítheti a fájdalmat és a magányt, ugyanak-
kor ezzel kitárulkozunk mások borzalommal teli élményei
előtt, ez pedig olyasfajta lenyomatot eredményez, ami a tra-
uma közvetlen tapasztalatát utánozza. Természetesen nem
minden együttérző emberre hat a kívülről érkező szenvedés,
vagy legalábbis nem egyenlő mértékben. Az adott ember

A trauma fajtái és a poszttraumás stressz szindróma 45

személyes traumáitól is függ, valamint attól, hogy mennyire
finomhangolt az érzelmi iránytűje.

pOszttrauMás szindróMák

Amikor a traumák hosszú távú következményeiről van szó,

gyakran a poszttraumás stressz szindróma (PTSD) jut el-
sőként eszünkbe. A PTSD az a mozaikszó, amely sokszor
előfordul a napi sajtóorgánumokban, és az emberek nagy
része a traumával azonosítja még akkor is, ha nem tudja,
pontosan mit is fed. A legtöbben nincsenek tisztában vele,
hogy a PTSD csupán egy a sok dolog közül, ami a trauma
következménye lehet.
Érdemesebb lehet a traumák hosszú távú hatásáról a poszt-
traumás szindrómák keretrendszerben gondolkodnunk.
A poszttraumás szindrómák alatt egy sor olyan problémát
értek, ami negatív irányban befolyásolhatja egy ember életét
a trauma bekövetkezte után, és amelyek közül a PTSD csu-
pán egyetlenegy. Poszttraumás szindrómák gyökerezhetnek
akut, krónikus, valamint helyettesítő traumákból is. Annak
ellenére, hogy ezek kezelhetők, sok poszttraumás szindróma
rejtve marad az elszenvedők, azoknak családja és barátai, va-
lamint a professzionális segítség szeme elől is. És amennyiben
nem ismerjük fel a problémát, az általában csak egyre rosz-
szabbra fordul. Itt található hét ismertetőjele a poszttraumás
szindrómáknak. Az első kettő a traumatapasztalatról szól,
és az ezeket követő öt olyan tüneteket és jelenségeket ír le,
melyeket magunkban vagy másokban észlelhetünk.

1. kitettséG. A kitettség talán magától érthetőnek is tűn-

het, de ez nem minden esetben van így. Míg az akut trau-
mát általában könnyű azonosítani, a krónikus és a helyet-
tesítő trauma sokszor nehezen körvonalazható, kiváltképp

46 Trauma: a láthatatlan járvány

 akkor, ha a tagadás is közrejátszik. Lehetséges, hogy kép-
telenek vagyunk beismerni magunknak a traumatizáltság
tényét, mivel a trauma generálta szégyenérzet arról győz
meg minket, hogy a beismerés után a dolgok csak még
rosszabbra fordulhatnak. A szégyen még azt is mondhat-
ja, hogy az egész a mi hibánk, az emberek nem fognak
hinni nekünk, és hallgassunk, hiszen másoknak még
rosszabb, vagy hogy koncentráljuk a pozitív dolgokra.
A szégyen érvkészlete kifogyhatatlan, ha arról van szó,
hogy a traumá(i)nk fogságában tartson.

2. Újraélés. A trauma újraélése nem jelent mást, mint hogy

a traumának kitett személyt tovább kísértik a múltban
történtek. Néha ez egészen egyértelmű, máskor viszont
rejtettebb alakot ölt. Néha pontosan tudjuk, hogy a trau-
mánk miként szövi át az elménket, megváltoztatva a gon-
dolatainkat és az érzelmeinket. Tisztában vagyunk vele,
hogy másokká váltunk, mint akik a trauma előtt voltunk,
és ez tulajdonképpen az egyik legrosszabb velejárója a tra-
umaélménynek. A zavarodottság, hogy tulajdonképpen
kik is vagyunk, és az idegenségérzés, ami megszáll min-
ket, amikor az addig jól ismert énünkre gondolunk. El-
veszettnek érezhetjük magunkat, és kétségbeesetten igye-
kezhetünk visszaszerezni az irányítást az életünk felett, és
a traumatapasztalatból gyökerező félelmünk még nagyobb
félelemhez és szégyenérzethez vezethet – tovább táplálva
az újraélést, ugyanakkor még jobban megnehezítve azt,
hogy beismerjük a történteket, és azt is, hogy segítsé-
get kérjünk. Egyszerűbb és biztonságosabb megoldásnak
tűnhet, ha elnyomjuk a félelmünket és továbblépünk,
remélve, hogy az érzés majd szépen elmúlik saját magától.
Még nehezebb a dolgunk, ha a traumatizáló esemény nem
egyértelmű, azaz krónikus és helyettesítő traumák során.

A trauma fajtái és a poszttraumás stressz szindróma 47

 Időbe telhet, míg felfedezzük az ok-okozati kapcsolatot, és
az is előfordulhat, hogy nem értjük, mi történik velünk:
miért érzünk úgy, ahogy érzünk, és hol gyökereznek bi-
zonyos gondolataink. Bizonyos döntéseink akár rémisztők
is lehetnek számunkra.

3. fOlyaMatOs készenlét. Mindnyájunkban megtalálha-

tó egyfajta vészjelző szenzor, ami a tudatos figyelmünk
alatt búvik meg, és megállás nélkül monitorozza a külső
és belső környezetünket – látványt, hangokat, egyéb ér-
zékleteket. Ha mondjuk pihenés (olvasás vagy filmnézés)
közben ez a veszélyjelző váratlanul egy árnyat lát, vagy
valami gyanús zajt észlel a szomszéd szobából, rögtön
a tudtunkra fogja adni. A célja, hogy biztonságban tudjon
minket, ugyanakkor a tudatunkat nem akarja bevon-
ni – kivéve, ha a fenyegetettség olyan mértékű, hogy az
éberségünkre is szükség lenne. Amikor azonban valaki
traumatizáló élményen van túl, ez a vészjelző szenzor hi-
peraktívvá válik, folyamatosan feszült készenlétben van,
és azt sugallja, hogy az adott személy veszélyben van, és
hogy éppen ebben az időpillanatban (ebben az esetben:
állandó jelleggel) valami nem stimmel. Olyan ez, mintha
a vészjelző szenzor rájönne, hogy nem sikerült megelőznie
a szóban forgó főtraumát, és ezért most azzal próbálja
jóvá tenni a mulasztását, hogy szüntelenül aktív és har-
sog. De ahogy a farkast kiáltó fiú esetében is történt: ha
szakadatlanul bőgetik a szirénát, az agyunk egy idő után
elfárad, és képtelen lesz különbséget tenni a téves jelzés és
a valós veszély közt. A hipervigilancia, azaz az agy veszély-
érzékelésének túlzott aktivitása a következő formákban
mutatkozhat meg: folyamatos feszültségérzet, a boldogság
és a nyugalom csökkenése, a kockázatvállalási hajlandóság
növekedése, továbbá olyan fizikai tünetei lehetnek, mint

48 Trauma: a láthatatlan járvány

 a magas vérnyomás, a szívelégtelenség, az agyvérzés/stroke
és a daganatos megbetegedések.

4. a szOrOnGásszint MeGeMelkedése. A hipervigilancia
mellett a trauma képes megemelni a szorongás alapszintjét
is. Szorongás alatt egyfajta feszültséget vagy kényelmet-
lenséget értek, ami képes likvidálni a megküzdési készsé-
geinket, melyek segítségével fel tudnánk venni a versenyt
magával a szorongással. A szorongás negatívan befolyásol-
hatja a megküzdési készségünket is azáltal, hogy csökkenti
a kitartásunkat, azt, hogy képesek vagyunk megőrizni az
önbizalmunkat akkor, amikor kihívásokkal találjuk szem-
ben magunkat, illetve a képességünket, hogy meg tudjuk
nyugtatni önmagunkat idegesség vagy elkeseredettség
esetén. Minél magasabb az alap szorongásszintünk, annál
kevésbé hozzáférhetők a megküzdési készségeink. Nem
nagyon különbözik ez attól, mint amikor nem vagyunk
a legjobb formában, az ízületeink is megmerevednek, és
krónikus izomfájdalmakkal küzdünk. Nem fogunk vala-
mi ügyesen kitérni a veszély elől. Ennek tetejében a meg-
emelkedett szorongásszint alacsonyabb stresszküszöböt is
eredményez – azaz csökken a szorongás mértéke, amellyel
egy adott személy képes a megküzdési mechanizmusai
segítségével szembeszállni, és amely mellett tud egészséges
döntéseket hozni. A szorongás eredhet egy trauma élénk
emlékéből, mely a fejünkben újra meg újra felelevenül,
vagy egy trauma szülte aggodalomból, mely szerint az
elkövetkezendő megpróbáltatásaink során elbukunk, és
megaláztatás vár minket. Példa erre a minket körülve-
vő világból: partnerek, akiknek a viselkedése múltbéli
bántalmazókéra emlékeztet, csúfolódással vagy előítélet-
tel való szembesülés, szexuális zaklatás a munkahelyen.
Függetlenül attól, hogy a szorongásunk miként ütközik

A trauma fajtái és a poszttraumás stressz szindróma 49

 ki, a legjobb, ha egészséges tudattal, megértéssel és okos
döntésekkel felszerelkezve nézünk vele szembe.
A trauma az egész belső játékterünket átrendezi. Aho-
gyan egy atléta sem tud kedvezőtlen körülmények közt
jól teljesíteni (például latyakos terepen vagy erős szélben),
mi sem vagyunk a legjobb formánkban, amikor a trauma
aláássa az alapvető létfunkcióinkat azzal, hogy túl sok
dolgot vág az arcunkba, és az idegrendszerünk vezérlő-
pultjával babrál. A különbség az, hogy míg az atléta a ked-
vező körülmények meglétekor képes maga is visszatérni
az optimális teljesítményhez, a trauma fokozza a test és
a lélek negatív változásainak valószínűségét.

5. Csökkent alaphanGulatszint. A hangulat és a szoron-

gás szoros kapcsolatban vannak egymással. A traumának
való kitettség, annak újraélése, valamint a hipervigilancia
mind feljebb csavarják a szorongás szabályzóját, és ez-
zel párhuzamosan lejjebb csavarják a  hangulatét.
Traumatizáltan hajlamosabbak vagyunk az izolációra és
az elkerülésre, aminek következtében minden, amit régen
élveztünk, egyhangúvá válik. Nem olyan nehéz megjósol-
ni, hogy ez milyen irányba tart… Rengeteg alkalommal
voltam fültanúja annak, hogy valaki olyan szavakkal írja
le magát, ami elképzelhetetlen lett volna a traumatikus
eseményt megelőzően. Egy régebben nagyon is társasági
ember úgy jellemzi magát, mint aki „inkább meglapul,
hiszen senki sem kedveli”. Egy másik kedvelt, régebben
nagyon is társaságkedvelő páciens úgy hivatkozott magá-
ra, mint aki „nehezen jön ki bárkivel is, ezért inkább nem
is próbálkozik”. A megszólalók mindkét esetben meg-
lepettnek tűntek, amikor jellemezték magukat, és nem
tudták megmondani, hogy az állítások hamisak-e, vagy
igazzá váltak valamikor a trauma bekövetkezte után. És ez

50 Trauma: a láthatatlan járvány

 csak egy újabb módja annak, hogy a trauma megtévesszen
bennünket, és szorongással, valamint rossz hangulattal
álcázza önnön működését.

6. rOssz alvás. A trauma minden oldalról támadja az alvási

szokásainkat: lassabban tudunk tőle elszenderedni, gyak-
rabban ébredünk fel az éjszaka folyamán, és csökkenti az
időtartamát és a minőségét is. Ez pedig egyértelműen rossz
hatással van a boldogságunkra, valamint az egészségünkre
is. A fáradtság egyenesen arányos a sérülések és a balesetek
számával, továbbá kétségbeesett próbálkozásunk, hogy
megkapjuk a jól megérdemelt alvásunkat, még több szo-
rongást és félelmet is eredményez. Cserébe pedig a ködös
döntéshozatal, a távolságtartás, a magány és a csalódás
önbeteljesítő jóslatai felé kormányozhat minket. Mind
mentális, mind pedig fizikai egészségünk hanyatlani kezd,
és a két terület romlása hatványozottan negatív befolyással
van egymásra. A rossz alvással társított a töprengés is, az
olyan ismétlődő, eredménytelen, negatív gondolatspirál,
mint hogy „úgysem fog összejönni”, vagy hogy „borzal-
mas ember vagyok”. Minél többet ismételjük ezeket, annál
valószínűbb, hogy el is hisszük, majd ezen téves belátások
mentén cselekszünk – különösképp akkor, ha tudatosan
és tudat alatt is ezen töprengünk. Bárki könnyen ébren
találhatja magát az éjszaka közepén ugyanazokat a ne-
gatív gondolatok pörgetve, egyre azon szorongva, hogy
ébren van, és nyomorultul érzi magát – és még tudatában
sincs annak, hogy alvás közben is órák óta lappanganak
benne a negatív gondolatok. Talán fölösleges is kiemel-
ni: ez nagyban rombolja az alvás regeneráló funkcióját.

7. a MaGatartás váltOzása. Ugyan már volt szó az elő-

ző pontokban is magatartásváltozásokról, de úgy vélem,

A trauma fajtái és a poszttraumás stressz szindróma 51

 megérdemel egy külön pontot. Már csak azért is, mivel
a  viselkedés változásai hamar összeadódnak, megsok-
szorozódnak, és idővel olyan helyekre vezetnek minket,
ahonnan nem találunk ki egykönnyen. Magyarul: a tra-
uma más emberré tesz minket anélkül, hogy felfognánk
a változás mértékét, veszélyét és árát. A traumák elszen-
vedői gyakran szóvá teszik, mennyire mások lettek az
élményt követően, és hogy nehézséget okoz számukra újra
felépíteni a múltbéli személyiségük „jó” részét. Az, hogy
hogyan viselkedünk a világban, hatással van arra, hogy
miként gondolkodunk önmagunkról és viszonyulunk
magunkhoz – ezek a gondolatok és érzelmek pedig meg-
változtathatják a viselkedésünket. Mintha egy pontatlan
térképet használnánk: azt követve talán némi kerülővel
eljutunk a célunkhoz, de az esetek nagy részében inkább
csak összezavarodunk és eltévedünk.

A poszttraumás szindrómában szenvedők a felsorolt hét tünet

mindegyikét tapasztalhatják, de előfordulhat, hogy csak az
első kettőt, és a többi ilyen-olyan kombinációját. Minden
esetben valós változásról beszélünk, melyek boldogtalan-
sághoz vezethetnek, és növelik a félelem- és a veszélyérzetet,
valamint csökkentik a nyugalmat és az ellenálló képességet.
Ezek a negatív változások létünk alapjait támadják. Egyéni-
leg és közösségként is ezzel állunk szemben. Ezt kell először
megvizsgálnunk, ha valóban győzedelmeskedni akarunk
a trauma felett.

52 Trauma: a láthatatlan járvány