A fordítás az alábbi kiadás alapján készült:

Kevin J. Anderson
JEDI SEARCH
by
a Bantam Spectra Book, 1994
Trade mark and text © 1994 by Lucas film Ltd. & TM
All Rights Reserved.

Used Under Authorization.

Cover art copyright © 1994 by Lucas film Ltd.
Translation copyright 1995 by Lucas film Ltd.
Fordította: SZÁNTAI ZSOLT

ISBN 963 497 119 9

Hungarian edition: Szukits Könyvkiadó, 2006

Lektor: Juhász Ferenc

Tördelés: KARAKTERTAX BT, Szvoboda Gabriella

Színre bontás, tipográfia: A- SzínVonal 2000 Kft.

Felelős kiadó: Szukits László és Szukits Gábor

Nyomtatta és kötötte a Kaposvári Nyomda Kft. — 260456
Felelős vezető: Pogány Zoltán igazgató

SZUKITS
KÖNYVKIADÓ
ALAPÍTVA 1929
 www.szukitskiado.hu

Szerkesztőmnek, Betsy Mitchellnek, mert megadta nekem a lehetőséget, hogy

eljátszadozzam ezzel az óriási és szórakoztató univerzummal, és mert segített
abban, hogy a munkám megkapja a lehető legjobb formát.

Köszönetnyilvánítás

Köszönet a Lucasfilm Licensing- től Lucy Autrey Wilsonnak,

amiért egyszerre millió dologra figyelt, és mert szaporábban ajánlgatta
az új dolgokat, mint ahogy én megbirkóztam a régiekkel;
feleségemnek, Rebeccának a rengeteg ötletért, szerkesztői éleslátásáért
és persze a szerelméért; Bill Smith- nek a West End Games- től
megszerzett felbecsülhetetlen értékű STAR WARS forrásanyagokért;
Ralph McQuarrie- nek vad ötleteiért és szikrázó fantáziájáért, amellyel
több ötletlavinát is elindított; és köszönet a többi STAR WARS regény
szerzőinek, Tom Veitch- nek, Dave Volwertonnak, Timothy Zahnnak
és Kathy Tyersnek, mert segítettek, hogy az én történetem illeszkedjen
az övékhez.
 Első
fejezet

A feketelyuk-fürt gravitáció-állkapcsokkal nyúlt a Millenium

Falcon után, és közelebb húzta magához. Han Solo a hiperűr
homályos ragyogásában is jól látta a kavargó örvényhez hasonló
torzulást, ami megpróbálta beszippantani őket a végtelenségbe.
- Hé, Csubi! Szerinted ez nincs túl közel? - Han a Falcon
navigációs komputerére meredt, és már bánta, hogy nem egy másik
útvonalat választottak, olyat, amit követve nagyobb biztonságban
haladhatnának el a Bendő mellett. - Szerinted mi ez, valami
csempészút? Most nincs semmi rejtegetnivalónk.
A mellette ülő Csubakka csalódottnak tűnt. Bocsánatkérően
felmordult, és szőrös mancsával belecsapott a pilótafülke fullasztó
levegőjébe.
- Igen, most hivatalos küldetésben járunk. Nem settenkedünk.
Próbálj tiszteletreméltóan viselkedni, jó?
Csubakka szkeptikusan hörgött valamit, majd a navigációs
monitorai felé fordult.
Han furcsán érezte magát, hogy vissza kellett térnie erre a
helyre, és eszébe jutottak azok az idők, amikor még a törvény
másik oldalán állt, csempészett, és állandóan birodalmi őrnaszádok
üldözték - azok az idők, amikor még szabad élete volt. És sokkal
könnyebb.
Az egyik őrült küldetés során ő és Csubakka gyakorlatilag
leborotválta a Falcon fenékborítását, amikor egy éles forduló után
olyan közel húzódtak a Bendő nevű feketelyuk- halmazhoz, mint
az addigi feljegyzések szerint még soha senki. A józan pilóták
elkerülték ezt a helyet, inkább hosszabb útvonalat választottak,
csak hogy biztonságos távolban maradhassanak a fekete lyukaktól,
a Falcon azonban olyan gyorsan haladt, hogy végül egy darabban
átjutott a halmaz túlsó oldalára, és így kevesebb mint tizenkét
parszeket kellett csak megtennie a Kesselig.
Ezúttal azonban Han egészen más körülmények között tért
vissza a Kesselre. Leia, a felesége az Új Köztársaság hivatalos
képviselőjévé tette, egyfajta nagykövetté - bár ez a cím valahogy
inkább csak tiszteletbelinek tűnt.
 De még egy ilyen rangnak is megvoltak a maga előnyei. Han
és Csubakka már nem kényszerült rá, hogy őrnaszádok elől
meneküljön, kikerülje a planetáris szenzorhálókat, vagy hogy
használja a fedélzetlemezek alatti titkos rekeszeket. Han Solo
egyszeriben egy szokatlan és kényelmetlen pozícióban találta
magát: rádöbbent, hogy tiszteletreméltóvá vált. Talán ez a szó
fejezte ki legjobban a helyzetét.
De Han új kötelezettségei között nem csupán ilyen
kényelmetlen dolgok voltak. Feleségül vette Leiát - ezt ugyan ki
gondolta volna? -, és született három gyermekük.
Han hátradőlt a pilótaülésben, és összefűzte a kezeit a
tarkóján. Egy szomorkásan sóvárgó mosoly suhant át az arcán. A
lehető leggyakrabban meglátogatta a biztonságos elszigeteltségben
a titkos bolygón élő srácokat. Az ikreknek egy héten belül haza
kellett érkezniük a Coruscantra. Anakin, a legkisebb még csecsemő
volt. Hant, valahányszor megérintette a pici bordákat, mindig
ámulatba ejtette a kicsi álmélkodó arckifejezése, amivel a
csiklandozásra felelt.
Han Solo, az apuci? Valamikor, jó régen Leia egyszer azt
mondta, a „kellemes embereket" szereti. Han pedig pontosan
ilyenné kezdett válni.
Han észrevette, hogy Csubakka a szeme sarkából őt figyeli.
Zavartan kihúzta magát, és a homlokát ráncolva lenézett a
műszerekre.
- Hol vagyunk? Nem kellene már befejeznünk ezt az ugrást?
Csubi igenlően felmordult, és kinyújtotta egyik szőrös
mancsát, hogy megmarkolja a hiperűri vezérlőkarokat. A vuki a
kontrollpaneljén villogó számokra meredt, és a megfelelő
pillanatban hátrarántott egy kart. Visszaértek a normál űrbe. A
hiperűr összemosódott, fakó színei egy inkább érezhető, mint
hallható süvítéssel csillagvonalakká váltak - a következő
másodpercben pedig már a megszokott csillagszőnyeg vette körül
őket.
A Bendőbe és a számtalan fekete lyukba beáramló ionizálódott
gáz olyan volt, akár egy rikító színekkel a csillagos alapra festett
ujj. A Falconnal pontosan szemben Han megpillantotta a Kessel
napjának kékesfehér ragyogását. Ahogy a hajó megfordult, hogy
ráálljon a nappályára, maga a Kessel is láthatóvá vált. Krumpli
alakú volt, át- meg átszőtték a szökő atmoszféra leheletszerű
csápjai. Egy hatalmas hold keringett körötte - valamikor ez adott
otthont a birodalmi rohamosztagosok egyik kaszárnyájának.
- Célon vagyunk, Csubi - mondta Han. - Add át a vezérlést.
A Kessel túl kicsi volt ahhoz, hogy megtartsa saját
atmoszféráját, ezért úgy nézett ki, mintha egy kísértet keringene a
bolygó orbitális pályája körül. A hatalmas generálóüzemek
megállás nélkül végezték a kibányászott sziklák feldolgozását,
hogy felszabadítsák belőlük az oxigént és a széndioxidot, ezzel
lehetővé téve az emberek számára, hogy a környezet- szkafanderek
helyett egyszerű légzőmaszkok viselésével is életben
maradhassanak a bolygó felszínén. Viszont az előállított atmoszféra
jókora része azonnal kiszabadult az űrbe, és úgy gomolygott a kis
bolygó mögött, mint egy óriási üstökös csóvája.
Csubakka röviden felhorkant. Han bólintott.
- Igen, innen fentről tényleg klasszul néz ki. Kár, hogy
közelebbről már másképp fest. Sohasem szerettem ezt a helyet.
A Kessel tudatstimuláló csillámfűszerek gyártásáról és
erőteljes csempésztevékenységéről volt híres, és itt volt a galaxis
legkeményebb fegyházainak egyike is. A Birodalom ellenőrizte a
fűszer-előállítást - persze azt nem tudta megakadályozni, hogy a
csempészek ellopjanak egy-egy szállítmányt az orruk elől. A
Császár halála után a csempészek és a Birodalmi Javítóintézet
foglyai átvették a bolygó irányítását. A Kessel Thrawn főadmirális
fosztogatóhadjáratai és a Birodalom felélesztésére tett legutóbbi
kísérlet során meghúzta magát, csendben lapított, megpróbálta
elkerülni, hogy ráterelődjön a figyelem, és egyetlen segélykérésre
sem válaszolt.
Csubi torkából mély morgás tört elő. Han felsóhajtott, és
megrázta a fejét.
- Nézd, pajti, én sem örülök neki, hogy vissza kellett jönnünk
ide, de most már más a helyzet, mint akkoriban volt. És mi
vagyunk a legmegfelelőbbek erre a feladatra.
A polgárháború véget ért, az Új Köztársaság újra betelepedett
a Coruscantra, és az űrben már csak néhány kisebb birodalmi
csatahajófalka küszködött egymással - ideje volt hát feléleszteni a
megszakadt diplomáciai kapcsolatokat. Jobb, ha a mi oldalunkon
állnak, mert különben másokkal fognak üzletelni, gondolta Han. Az
újonnan egyesült csempészek képviseletében Luke jó öreg
Nemeszisze, Mara Jade megpróbált kapcsolatba lépni a Kessellel,
de rövid úton visszautasították a közeledését.
A Millenium Falcon közeledett a Kesselhez. Beindultak a far-
tolórakétái, hogy könnyebben alkalmazkodhasson a bolygó
mozgásához, és ráállhasson az orbitális pályára. Han az orr-
letapogató műszerek monitorain figyelte a haladásukat.
- Vektoron vagyunk - mondta.
Csubi felmordult, és a képernyőkre mutatott. Han lenézett. A
bolygót takaróként beborító atmoszférafelhő alól kiemelkedtek a
már korábban is orbitális pályán keringő apró jelek.
- Látom őket. Azt hiszem, féltucatnyian lehetnek, de még túl
messze vannak ahhoz, hogy meg lehessen állapítani a hajók típusát.
Han egy legyintéssel válaszolt Csubi nyugtalan mormogására.
- Nos, akkor egyszerűen megmondjuk nekik, hogy kik
vagyunk. Ne izgulj! Szerinted Leia miért bajlódott azzal, hogy saját
diplomata-azonosítójeleket meg minden ilyesmit kapjunk?
Han bekapcsolta a jeladót, ami standard és még egy sor más
nyelven automatikusan sugározni kezdte az Új Köztársaságtól
kapott azonosítójeleket. Legnagyobb meglepetésére az orbitális
pályán keringő hajók egyszerre irányt váltottak és felgyorsítottak,
hogy befogják a Falcont.
- Hé! - kiáltotta Han, de csak ekkor jött rá, hogy nem hozott
létre audio-összeköttetést. Csubi felhördült. Han elkattintott egy
kapcsolót. - Itt Han Solo az Új Köztársaság Millenium Falcon nevű
hajójáról. Diplomáciai küldetésben járunk. - Kétségbeesetten
megpróbált rájönni, vajon egy valódi diplomata milyen szavakat
használna az ő helyében. - Hmmm... Kérem, közöljék a
szándékaikat!
A két legközelebbi hajó a Falcon felé száguldott. Először
távoli fénypontokká nőttek, aztán lassan alakot öltöttek.
- Csubi, azt hiszem, jobb lesz, ha felhúzod az elülső
védőpajzsainkat. Nem tetszik nekem ez az egész...
Miközben Csubakka aktiválta a pajzsokat, Han a
kommunikációs egység felé kapott, de közben kinézett a
megfigyelőablakon. A két hajó hihetetlen sebességgel, egymás
mellett közeledett feléjük, de hirtelen szétváltak. Ahogy
megpillantotta lekerekített szolárpaneljeiket és a centrális
pilótafülkét, Han ereiben megfagyott a vér.
TIE-vadászok!
- Csubi, vedd át! Átugrom a lézerágyúhoz!
Mielőtt a vuki bármit válaszolhatott volna, Han már a
lőállásba vezető járatban volt. Belekapaszkodott a lövész-székbe,
és megpróbált alkalmazkodni az új gravitációs mezőhöz.
A TIE-vadászok villa alakzatban támadtak: lézerjeikkel
lődözve a Falcon fölé és alá repültek. A hajó megremegett, de
Hannak sikerült belevetnie magát a lövésszékbe. Elkapta a
hevederek csatját, és bekötötte magát. Az egyik támadó hajó
elhúzott a feje fölött. A Falcon szenzorpaneljai felnyüszítettek a
Twin Ion Engine-ek hangjától. (A TIE-vadászok ezekről az iker
ionhajtóművekről kapták a nevüket.) Az ellenséges gép újra tüzet
nyitott, de a sugárnyalábok csak az űrt hasították át.
- Csubi! Kitérő manőver! Ne repülj egyenesen, jó? A vuki
ordítva válaszolt valamit.
- Nem tudom! - kiáltotta vissza Han. - Te vezeted a hajót,
találd ki te!
A Kesselen a jelek szerint nem bontották szét a vörös
szőnyeget az érkeztükre. Lehet, hogy a Birodalom valamelyik
maradványa átvette a hatalmat a bolygón? Ha így volt, Hannak el
kellett juttatnia ezt az információt a Coruscantra.
Már a többi vadászgép is közelebb ért. Han rögtön sejtette,
hogy nem az ő megsegítésére érkeznek. A feje fölött a két első TIE-
vadász szűk kanyart leírva száznyolcvan fokos fordulatot tett, és
másodszor is rátámadt a Falconra.
Hannak azonban közben sikerült bekötöznie magát az ülésbe,
és már a lézertelepeket is bekapcsolta. A szkópján az egyik TIE-
vadász digitalizált, egyre növekvő célpontként jelent meg. Az
ellenséges hajó egyre közelebb és közelebb került. Han még
erősebben megmarkolta a tűzkarokat. Tudta, a TIE pilótája abban a
pillanatban ugyanezt teszi. Kivárt.
Érezte, ahogy a veríték végigcsorog a nyakán. Rádöbbent,
hogy még a lélegzetét is visszafojtotta. Még egy másodperc. Még
egy... A célkereszt a vadász jobb oldali szárnyára került.
Abban a pillanatban, amikor Han megnyomta a tűzgombot,
Csubakka hirtelen oldalt fordította a Falcont. A lézersugár a távoli
csillagok felé fröccsent. A TIE is elvétette a célt - a lövedéke alig
valamivel hibázta csak el a másik vadászt.
A második vadásznak sikerült elég gyorsan ráállnia az új
helyzetet felvett célpontra. Két lövedéke telibe találta a Falcon
pajzsait. Han hallotta a vezérlőpultból szertefröccsenő szikrák
pattogását. Csubi üvöltve jelentést tett a sérülésről. A farpajzsuk
használhatatlanná vált, az elülső pajzsok viszont még mindig jól
tartották magukat. Ez azt jelentette, hogy szembe kell fordulniuk a
TIE-vadászokkal.
Ahogy az első vadász ráfordult a harmadik támadásra, Han
megforgatta a lövegtornyot, és újra a célmonitorra meredt. Ezúttal
már nem érdekelte a tökéletes pontosság - már csak egyet akart:
szétlőni azt a szemétládát. A lézerei töltése teljes volt, így
megengedhette magának, hogy egy-két lövése célt téveszt. Persze
csak akkor, ha a csata nem húzódik el túlságosan.
Amint a célkereszt megérintette a vadász képmását, Han
megnyomta a tűzgombokat. A maximális erejű lézersugarak
beborították a közeledő hajó pályáját. A birodalmi vadász
megpróbált kitérni, de már nem tudott elég gyorsan irányt váltani,
így kénytelen volt beleszáguldani a sugárzuhanyba.
A vadászgépet lángszóróvá változtatták a belsejéből kisivító
levegő és a szétrobbanó üzemanyagtartályok. Han és Csubakka
diadalüvöltése szinte egyszerre harsant fel. Han viszont még a nagy
öröm ellenére sem akart egy helyben üldögélni, és a saját vállát
veregetni.
- Menjünk a másik után, Csubi!
A második TIE-vadász széles ívben kitért, és visszafordult a
Kessel felé.
- Siessünk, mielőtt erősítést kap!
Hannak átvillant az agyán, hogy talán az lenne a legjobb, ha
megfordulnának, és haladéktalanul odébbállnának. De nem
hagyhatta, hogy bárki is céltáblának használja a Millenium Falcont,
aztán egyszerűen elszeleljen.
Csubakka felgyorsította a hajót. Egyre jobban
összezsugorodott a Falcon és a TIE-vadász közötti távolság.
- Csak egyet hadd lőjek, Csubi! Csak egyet...
Egy jelzés nélküli, átépített, könnyű szállítóhajóban ültek.
Vajon mi okuk lehetett a TIE-vadászoknak arra, hogy köszönés
helyett egyből rájuk támadjanak? Talán az Új Köztársaság
azonosítójele miatt? Mi történhet a Kesselen? Leia elgondolkodna
az ilyen kérdéseken, kielemezné a lehetőségeket, és rájönne a
lehetséges magyarázatokra. Leia... Annyi diplomáciai feladatot
kellett elvégeznie, hogy minden egyes nappal egyre filozofikusabb
lett, és minden problémát tárgyalásokkal és megegyezésekkel akart
megoldani. A politikai eszközök azonban mit sem érnek akkor, ha
jön egy birodalmi TIE-vadász, és lövöldözni kezd az emberre.
Miközben a Kessel felé száguldó vadászt üldözték, a hátuk
mögött megjelent egy újabb hajó. Han, miután előreküldött néhány
lézerlövedéket, és mindegyikkel mellétrafált, a hátulról érkező hajó
felé fordult. A Falcon farát már nem védte pajzs.
Csubakka újra felüvöltött. Han - aznap már másodszor -
meglepődött.
- Látom, látom!
Hátulról egy X-szárnyú közeledett feléjük, lassan
becserkészve a Kessel irányába tartó Falcont. Han még egyszer
rálőtt a TIE-vadászra. Az X-szárnyún már ilyen messziről is
látszott, hogy régi, viharvert példány, amit már jó párszor
helyrepofozhattak.
- Csubi! Lépj kapcsolatba az X-szárnyúval, és mondd meg
neki, hogy minden segítségért hálásak lennénk, amit nyújtani tud. -
Han az üléshez préselte a hátát, és újra az előtte mozgó célpontra
koncentrált.
A menekülő TIE-vadász beleszáguldott a bolygó mögötti
homályos atmoszféra- farokba. Han tisztán látta, merre tart: a
sebesen haladó gép ionizálta a gázt, és fényes csíkot húzott maga
után.
A hátulról érkező X-szárnyú hirtelen tüzet nyitott a Falconra.
A lézersugarak telibe találták a hajó tetejéből kiálló szenzortányért.
Han és Csubi egymásra kiáltottak, és megpróbálták kisütni,
hogy mit tegyenek. Csubakka egy szűk zuhanókanyarral közelebb
kormányozta a hajót a Kessel atmoszférájához.
- Fordulj meg! Fordulj meg!
Mindenképpen ki kellett vonniuk a hajó védtelen farát az X-
szárnyú tűzvonalából.
Az X-szárnyú újra lőtt - a Falcon testén lángra lobbant a fém.
A hajóban minden fény kialudt. A kabinja dőlésszögéből Han
rájött, hogy komoly találatot kaptak. Már érezte is az alsó
fedélzetek felől érkező égésszagot. Bekapcsolódott a vészvilágítás.
- El kell tűnnünk innen!
Csubakka elvakkantotta az „ez már szent igaz" vuki
megfelelőjét.
Belemerültek az atmoszférafarokba. A hajót megbillentették a
sűrű gázrészecskék. Köröttük narancssárgán és kéken ragyogtak a
felforrósított gázcsíkok. A folyamatosan tüzelő X-szárnyú követte
őket.
Han fejében egymást kergették a gondolatok. Szűk pályán
haladva megkerülhetnék a Kesselt, és kivágódhatnának a
rendszerből. Viszont olyan közel volt a feketelyuk- halmaz, hogy
részletes számítások elvégzése nélkül senki sem kockáztatná meg,
hogy átugorjon a hiperűrbe. Csubinak pedig nem volt ideje
ilyesmire.
Mivel a Falcon szenzortányérja tönkrement, Han még
segélyhívást sem tudott leadni, és meg sem próbálhatta, hogy
lebeszélje a szándékáról az X-szárnyú áruló parancsnokát. Még
arra sem volt lehetősége, hogy megadja magát! Pálya vége, kész.
- Csubi, ha van valami ötleted...
Han elhallgatott, de a szája tátva maradt. Ahogy megkerülték a
Kesselt, meglátta a helyőrségi holdról egymás után felszálló
hadihajókat. Az ellenséges gépek olyan függöny alakzatba
rendeződtek, amin a Millenium Falcon egyszerűen képtelen lett
volna áttörni.
Han látta a sok száz különböző méretű vadászgépet, a
megjavított hadihajókat, a lopott kéjbárkákat. A második TIE-
vadász egy utolsó hurokkal csatlakozott a társaihoz.
A hajók mindegyike turbólézer- nyalábokat lövellt magából -
az egész úgy nézett ki, mint egy óriási méretű tűzijáték. A Kessel
flottája eléggé viharvertnek tűnt, de Han szenzorai szerint a
fegyvereik kitűnően működtek.
A hátulról támadó X-szárnyú újra célba talált. A kabin
megremegett.
A Falcon felfelé fordult. Csubakka megpróbált kitérni a
közeledő hajóhullám elől. Han megeresztett egy lézersorozatot az
armada közepébe, és elégedetten látta, hogy egy kis, Z- 95- ös
Fejvadász hajtóművéből lángok csapnak elő. A találatot kapott hajó
kivált a támadó flottából, és a Kessel atmoszférája felé bukdácsolt.
Han remélte, hogy le fog zuhanni.
Mikor látta, hogy semmi értelme sem lenne tovább lövöldözni
a túlerőben levő ellenségre, Han a szűk átjárón át visszacsúszott a
pilótafülkébe, hogy megnézze, miben segíthetne Csubakkának.
A hajóflotta rájuk támadt. Az X-szárnyú újra lőtt, és
másodszor is telibe találta őket. A lézerlövedékek vihara elsöpörte
az elülső védőpajzsokat. Csubi kétségbeesetten manőverezve ide-
oda cikázott a Falconnal.
Han éppen akkor vetette bele magát a pilótaülésbe, amikor a
kihunyó indikátorok jelezték a pajzs megsemmisülését. Most már
sem elölről, sem hátulról nem védte őket semmi.
Egy újabb találat rázta meg hajót. Han a vezérlőpultra dőlt.
- Ez volt a főhajtóműegység. A következő sortűz után űrhús
lesz belőlünk. Szállj le, Csubi! Lépjünk be az atmoszférába. Mást
már úgysem tehetünk.
Csubakka ellenkezni próbált, de Han megmarkolta a
vezérlőkarokat, és a Kessel felé fordította a hajót.
- Elég rázós út lesz. Kapaszkodj a szőrödbe!
A támadó hajók raja előrelendült, a Falcon pedig belevetődött
a Kessel fehér légkörébe. Ahogy bevágódtak a felhők közé, Han
megmarkolta az ülése szélét. Hirtelen megérezte az űrbe kiszökő
levegőoszlopok által kavart őrületes szél lökéseit. A vezérlőpult
jelzéseiből és a hajófar felől előreszivárgó bűzből Han arra
következtetett, hogy minimális lesz a manőverezési képességük. A
pilótafülkét megrázó bömbölésből tudta, már a vuki is rájött erre.
- Gondolj csak bele, Csubi! Ha egy darabban érünk földet,
galaxisszerte legendás pilótákká válunk - mondta Han tréfálkozva,
de egyáltalán nem volt jó kedve. Éreztem, hogy nem lett volna
szabad visszajönnöm a Kesselre!
A Falcon zuhant lefelé. Han és Csubakka mindent megtett,
hogy csökkentsék az iramot, és megakadályozzák, hogy a hajó
szétégjen a híg légkörben.
A Kessel fő védelmi flottája szétterült az orbitális pályán, és
szabályszerűen megkezdte a leszállást. Az egyik karcsú, rovarszerű
hajó - Han felismerte: egy feketepiaci alkatrészekből összerakott
Hornet Elfogó volt - eltávolodott a társaitól, és a Falcon nyomában
haladva ereszkedett lefelé.
Először Csubakka látta meg. Az aerodinamikailag tökéletes
hajó mit sem törődve a testén generálódott hővel, vibropengeként
keresztülhasította a légkört, majd turbólézerei sebészi pontossággal
szétlőtték a Falcon manőverezőrakétáit. A Falcon még bénábbá
vált.
- Már így is lezuhanunk! - üvöltötte Han. - Mit akarnak még?
De már ő is tudta. Az ellenség azt akarta, hogy a Falcon a
becsapódás pillanatában megsemmisüljön, és vele együtt minden
élet, ami a fedélzetén van. Han azt is látta, hogy ehhez már a
Hornet Elfogó segítségére sincs szükségük.
Átvergődtek a légkörön. A Falcon az egyik gigantikus
atmoszféraüzem, a Kessel felszínéből kiemelkedő hatalmas
füstfelhő felé zuhant, ahol óriási gépek katalizálták a sziklákat, és
kifőzték belőlük a belélegezhető levegő ciklonjait.
A Hornet Elfogó újra lőtt. A Falcon kitért. Csubakka zord arca,
összeszorított agyarai elárulták, hogy minden erejével arra
koncentrál, hogy életben maradjanak.
- Csubi, amennyire csak tudsz, húzódj a füst közelébe. Van egy
ötletem.
Csubakka felrikoltott, de Han elhallgattatta.
- Csak csináld meg, pajtás!
Amikor a Hornet megpróbált az oldalukba kerülni, Han az
égre törő atmoszféraáradat oszlopa felé fordította a hajóját. A
Hornet Elfogó megpróbálta elzárni az útját, de Han újra kitért.
Oldalt húzódott, és ezzel rákényszerítette a Hornetet, hogy
beleszáguldjon az üvöltve felfelé áramló szélbe.
Ahogy a finom, rovarszerű szárnyról leszakadt a csűrőlap, a
Hornet belepördült a ciklonba. Megpróbált ugyan kiszabadulni, de
letört a testéről még néhány darab, és egyre mélyebben belesüllyedt
a veszélyzónába. Han diadalmasan felordított. A Hornetből kicsapó
lángokat cafatokra szaggatta az atmoszféraüzem örvénye.
A Kessel felszíne gigantikus pörölyként száguldott feléjük.
Han a vezérlőművel küszködött.
- Hála az új repulzorainknak, legalább puhán fogunk landolni -
mondta.
Megmarkolta a vezérlőpult szélét, és végigzongorázott a
kapcsolókon. Csubakka hörögve siettette. Han aktiválta a
repulzorokat, és megkönnyebbülten felsóhajtott.
Semmi.
 - Micsoda? - Újra és újra rácsapott a kapcsolóra, de a
repulzorok még ekkor sem indultak be. - Pedig nemrég szereltem
be őket!
Han kínlódva megpróbálta megőrizni az uralmát a Falcon
fölött.
- Oké, Csubi! - üvöltötte túl a szél süvöltését. - Most már
tényleg várom a javaslataidat!
Ám Csubakkának nem maradt ideje válaszolni. A hajó
becsapódott a Kessel göröngyös felszínébe.
 Második
fejezet

A Császárváros tornyai az égre, magasan a Coruscant

árnyékba borított felszíne fölé nyúltak. A tornyok alapkövei több
mint ezer emberöltő óta a helyükön voltak - még a Régi
Köztársaság megalakulásának idején helyezték le őket. Az
évezredek alatt egyre magasabb és magasabb építmények épültek a
régi, romba dőlt alapokra.
Luke Skywalker rálépett az egykori Császári Palota kopott,
monolitikus felületéből kiszögellő siklóleszállópályára. Körötte
szélfuvallatok kavarták fel a levegőt. Luke hátralökte Jedi-köpenye
csuklyáját.
Felnézett az égre, a vékony atmoszférarétegre, ami a
Coruscantot védelmezte a mögötte elterülő űrtől. A legutolsó csaták
óta - melyeknek során a Szövetség a polgárháborúban
visszaszerezte a Birodalom maradványától a Coruscantot -
szabálytalan pályáikon még mindig a bolygó körül keringtek a
ronccsá vált hajók és a hulladék.
A tornyok csúcsai fölött papírsárkányszerű denevérhéják
lebegtek a város szurdokaiból felemelkedő meleg áramlatokban. Az
egyik denevérhéja lecsapott az ősi épületek közötti sötét
szakadékok felé, de egy másodperccel később már újra
felemelkedett. Egy henger alakú, levedző valamit - talán
gránitcsiga lehetett - tartott a karmai között.
Luke nyugodtan várakozott - egy Jedi meditációs technika
segítségével elfojtotta magában az izgatottságot. Fiatalabb korában
türelmetlen volt és ideges, tele bizonytalansággal, ám Yoda sok
más egyéb mellett a türelmet is megismertette vele. Egy valódi
Jedi-lovag képes olyan sokáig várni, amíg csak kell.
Az Új Köztársaság Szenátusa még csak egy órája tanácskozott,
és még rengeteg gyakorlati kérdés megoldása várt rájuk. Luke azt
akarta, hogy beszélgessenek egy ideig, mielőtt meglepetést okoz
nekik.
Nyüzsgött körülötte a hatalmas metropolisz, a Császárváros.
Látszólag nem sok minden változott meg benne, amióta a
Birodalom helyett az Új Köztársaság székhelye lett - ahogy az sem
látszott rajta különösképp, hogy a Birodalom korszaka előtt a Régi
Köztársaság fővárosa volt. A csiszolt, szürkészöld kövekből és
tükörfényű kristályokból épült kapitólium - ami korábban Palpatine
szenátor palotája volt - a homályos coruscanti napsütésben
szikrázva tornyosult a környező építmények, köztük a mellette álló
szenátusi épület fölé.
A Thrawn főadmirális bukását követő polgárháború
hónapjaiban a Császárváros legnagyobb része üresen állt. A régi
Birodalom különböző frakciói harcoltak a Császár székhelyéért, és
a csatározások közben hatalmas városnegyedek váltak lezuhant
hajók és felrobbantott épületek temetőjévé.
Ám a harcok véget értek, és az Új Köztársaság eltakarította a
Birodalom által hátrahagyott romokat. A Szövetség rengeteg
katonája - köztük Luke barátja, Wedge Antilles - dolgozott az
újjáépítésen. A legfontosabb feladatok közé tartozott a korábbi
Császári Palota és a szenátusi kamarák helyrehozatala. A háború
nyomait magán viselő városrészben a Császár saját építődroidjai
serénykedtek. A romok közül automatikusan kiválogatott,
használható és átalakított nyersanyagokat építették be az új
létesítményekbe.
A távolban Luke látta a gigantikus, negyven emelet magas
droidok egyikét, amint éppen lerombol egy félig összedőlt házat, és
mindent eltakarít arról a helyről, ahol a programja szerint egy új
magasútnak kell majd felépülnie. A droid őrlőkarjai leszelték az
épület kőhomlokzatát, kihúzkodták a helyükről a fémváz darabjait,
és a feldolgozó garatjába szórták a törmeléket, ahol aztán az
anyagok szeparálódtak, hogy új komponensekkel kiegészülve ismét
építőanyaggá váljanak.
Az előző, küzdelmekkel teli évek során Luke-ot a sors
elvetette a galaktikus magba, a feltámasztott Császár fészkébe, ahol
megengedte magának, hogy megismerje a sötét oldalt. Itt csakúgy,
mint az apja, Darth Vader, ő is a Császár fővezére lett. Iszonyatos
küzdelmet vívott önmagával, és csak Leia és Han segítsége,
barátsága és szeretete tette lehetővé a számára, hogy képes legyen
kiszabadulni...
Luke elnézte, ahogy egy diplomata-sikló leereszkedik az
orbitális pályáról, és végighullámzik a jelzés a lokátor- reflektorain.
Sivító hang hallatszott; a sikló kikapcsolta a hajtórakétáit, és a
palota túlsó végében levő leszállóhely felé fordult.
Luke Skywalkerben már kialudt a tűz: úgy érezte, mintha egy
gyémántkemény rög lenne a szíve helyén. Nem csupán egy volt a
sok Jedi-lovag közül - ő volt az egyetlen élő Jedi-mester. Túlélte a
kegyetlen megpróbáltatásokat, és sokkal erősebb maradt utánuk,
mint amennyire a rutinszerű, gyors Jedi-kiképzés után várni
lehetett volna tőle. Luke most már jobban megértette az Erőt, mint
valaha is gondolta volna, hogy képes lesz rá. Ez időnként
megrémítette.
Visszagondolt azokra a napokra, amikor még idealista volt,
kalandra éhesen hajózott a Millenium Falconon, és a Ben Kenobiét
meg sem közelítő gyakorlattal vakon belevetette magát a
párbajokba. Luke még emlékezett rá, milyen szkeptikus volt,
amikor a yavini csata során az első Halálcsillag felé száguldva
megpróbálta lokalizálni az apró kipufogóaknát. Akkor végig
hallotta Ben hangját - az öreg Jedi arra bíztatta, hogy bízzon az
Erőben. Luke most már sokkal több mindent tudott, és azt is
megértette, hogy Ben Kenobi pillantása miért volt olyan kísérteties.
Egy újabb denevérhéja csapott le az épületek sötét homályba
vesző alsóbb szintjei felé, majd nagy szárnycsattogtatással és a
karmai között tartott zsákmánnyal újra felemelkedett. Luke látta,
hogy egy másik denevérhéja száguld az első mellé, és elragadja
tőle a szerzeményét. Luke jól hallotta a károgásukat is, ahogy nagy
bőszen egymásnak esnek. A vonagló zsákmányállat, amiről
mindkét ragadozó megfeledkezett, lefelé hullott, meg-
megemelkedett a felfelé szálló légáramlatokban, de végül lezuhant
a homály-sikátorba. A két, halálos küzdelemben egymásba
kapaszkodó denevérhéja is lezuhant, és egészen addig tépték
egymást, míg csattanva meg nem érkeztek az épület egyik alsóbb
szintjének kiálló peremére.
Nyugtalanság suhant át Luke arcán. Ómen lenne, amit látott?
Hamarosan beszédet fog tartani az Új Köztársaság Szenátusa előtt.
Elérkezett az idő. Megfordult, és a köpenyét szorosan maga köré
csavarva visszalépett a hűvös folyosóra.
Luke a Szenátus gyűléstermének bejárata előtt állt. A terem
leginkább egy hatalmas amfiteátrumra hasonlított. A belső körben a
kinevezett szenátorok ültek, a külsőkben pedig a különböző
bolygók és különböző idegen fajok képviselői foglaltak helyet. A
gyűlést egyenes adásban bárki figyelemmel kísérhette a
Császárvárosban elhelyezett holókon, a rögzített változat pedig
valamennyi bolygóra eljutott.
Napfény szűrődött be a csiszolt kristályberakásos
mennyezeten át; a fény szivárványeffektusban, legyezőszerűen
hullott a helyiség közepén ülő legfontosabb emberekre, és amikor
meg- megmozdultak, felragyogott körülöttük. Luke tudta, ezt a
látványt maga a Császár tervezte - szerette volna elérni, hogy
mindenki félelemmel vegyes tisztelettel nézzen rá.
A középső emelvényen szónokló Mon Mothma, az Új
Köztársaság államelnöke mintha kényelmetlenül érezte volna
magát a pompázatos tanácsteremben. Luke arcán halvány mosoly
suhant át, amikor eszébe jutott, hogy akkor találkozott először Mon
Mothmával, amikor az Endor felé vonuló felkelőerőkkel a második
Halálcsillag terveit ismertette.
Rövid, vöröses hajával és lágy hangjával Mon Mothma
egyáltalán nem úgy nézett ki, mint egy kőkemény hadvezér. A
Birodalmi Szenátus egykori tagja most volt csak igazán elemében,
amikor megpróbált egy erős, egyesített kormányt kovácsolni az Új
Köztársaság darabkáiból.
Mon Mothma mellett Luke nővére, Leia Organa Solo ült
egyenes háttal, figyelve az események minden részletére. Leia
hónapról hónapra egyre fontosabb diplomáciai tevékenységet
végzett.
Az emelvény mellett a Szövetség Főparancsnokságának tagjai
ültek, a Felkelés fontos alakjai, akik szerepet kaptak az új
kormányban is: Jan Dodonna tábornok, aki a yavini csatát vezette
az első Halálcsillag ellen; Carlist Rieekan tábornok, a jeges Hoth
bolygóra telepített Visszhang Bázis egykori parancsnoka; Crix
Madine tábornok, a renegát birodalmi, aki páratlan értékű munkát
végzett a második Halálcsillag elpusztítására szőtt tervek
kidolgozásakor; Ackbar admirális, aki az endori csatában vezette a
felkelők flottáját; Garm Bel Iblis szenátor, aki annak idején Thrawn
főadmirális ellen fordította Dreadnaught hajóit.
A csatákban szerzett érdemek nem feltétlenül jelentették azt,
hogy ezek a személyek nemcsak bátor hadvezérek, de tehetséges
politikusok is. Ám ahogy az alig véget ért polgárháború is jelezte,
az Új Köztársaság még mindig ingatag volt, helyénvalónak látszott,
hogy a katonai parancsnokok megőrizzék hatalmukat.
Amikor befejezte a beszédét, Mon Mothma felemelte a kezeit.
Egy pillanatig úgy tűnt, mintha áldását akarná adni az
egybegyűltekre.
- Kíván valaki felvetni valami új témát? Kíván valaki szólni?
Luke időzítése tökéletes volt. Belépett a boltíves bejárat
fénykörébe, és hátralökte a csuklyáját. Halkan beszélt, de közben
Jedi-erejével felerősítette a szavait, hogy az amfiteátrumban
mindenki jól hallhassa.
- Szeretnék beszédet intézni a gyűléshez, Mon Mothma.
Lehetséges lenne?
Halk léptekkel lement a lépcsőkön. Ahhoz elég gyorsan haladt,
hogy az összegyűltek ne veszítsék el a türelmüket, de mégis egy
erős jellemű ember méltóságával lépkedett. Ahogy Yoda mondta, a
külső megjelenés megtévesztő lehet - időnként mégis nagyon
fontos.
Ahogy végigment a hosszú lejárón, Luke érezte, minden szem
felé fordul. A tanácsteremben ülők elhallgattak. Luke Skywalker,
az egyetlen életben maradt Jedi-mester szinte sohasem vett részt a
kormányüléseken.
- Fontos dolgot kell bejelentenem - mondta Luke. Egy
pillanatra eszébe jutott az a nap, amikor egyedül végigsétált a hutt
Jabba palotájának dohos folyosóin. Ezúttal azonban nem
disznószerű gamorrai őrök voltak körülötte, akiket egy
ujjmozdulattal és az Erő érintésével manipulálni tudott.
Mon Mothma lágyan, rejtélyesen rámosolygott, és intett,
lépjen középre.
- Az Új Köztársaság mindig örömmel hallgatja egy Jedi-lovag
szavait - mondta.
Luke megpróbálta elrejteni meglepődését. Mon Mothma
szavai tökéletes bevezetőként szolgáltak a mondókájához.
- A Régi Köztársaságban - kezdte Luke - a Jedi-lovagok
mindenki védelmezői és őrei voltak. A Jedik ezer generáción
keresztül útmutatásra, védelemre, és a világok törvényes
kormányainak támogatására használták az Erő energiáját. Egészen
addig, amíg be nem köszöntöttek a Birodalom sötét napjai, és amíg
a Jedi-lovagokat meg nem ölték.
Luke hagyta, hogy a szavai elérjék a megfelelő hatást. Mély
lélegzetet vett.
- Most itt van nekünk az Új Köztársaság. A Birodalom a jelek
szerint vereséget szenvedett. Új kormányt alakítottunk. A régi
alapjain nyugszik, de reméljük, hogy tanultunk korábbi hibáinkból.
Valamikor egy teljes Jedi-rend őrizte és erősítette a Köztársaságot.
Most viszont én vagyok az egyetlen megmaradt Jedi-mester, és azt
kérdezem: életben tudunk-e maradni a védelmezők rendje nélkül,
ami az Új Köztársaság hatalmának gerincét alkotná? Képesek
leszünk-e átvészelni a viharokat, meg tudunk-e birkózni az új
szövetség összekovácsolása során adódó nehézségekkel? Eddig is
rengeteg megpróbáltatáson mentünk keresztül... De a jövőben
mindre csak úgy fogunk tekinteni, mint a születéssel együtt járó
fájdalomra.
Mielőtt a szenátorok kifejezhették volna nemtetszésüket, Luke
folytatta.
- Népeinknek közös ellenségük volt: a Birodalom. Most
viszont a belső problémáink miatt kénytelenek vagyunk
felfüggeszteni a védelmi rendszerünk működését. Vajon mi fog
történni, amikor mindenféle jelentéktelen kis ügy miatt elkezdünk
egymással civakodni? A régi Jedik segítettek elsimítani a vitákat.
De mire számíthatunk így, hogy nincsenek mellettünk Jedi-
lovagok, akik megvédhetnének bennünket ezekben a nehéz
időkben?
Luke a mennyezeti kristályból sugárzó szivárványfénybe
lépett. Nyugodtan végignézett a szenátorokon. Legutoljára Leiára
pillantott. Leia szemei tágra nyíltak, de látszott rajta, támogatja a
testvérét, pedig Luke-nak korábban nem volt módja rá, hogy
megbeszélje vele az elgondolását.
- A nővérem éppen mostanában esik át egy Jedi-kiképzésen. Ő
nagyon jól ért az Erő használatához. Három gyermeke is Jedi-
nevelésben fog részesülni. Az elmúlt évek során alkalmam volt
megismerni egy Mara Jade nevű nőt... Most éppen azzal
foglalatoskodik, hogy egy olyan szervezetbe tömörítse a
csempészeket... az egykori csempészeket, amely képes lesz
kielégíteni az Új Köztársaság igényeit. Ez a nő is nagyon
tehetséges az Erőben. Utazásaim során sok hozzá hasonlóval
találkoztam.
Luke újra szünetet tartott. A hallgatósága feszülten figyelt.
 - Lehet, hogy rajtuk kívül nincs más? Mindenki tudja, hogy az
Erő használatának képessége egyik generációról a másikra
öröklődik. A legtöbb Jedi a Császár tisztogató hadjáratai során
pusztult el. De vajon lehetséges-e, hogy a Császárnak sikerült a
lovagok valamennyi leszármazottját kiirtania? Én magam sem
tudtam a bennem rejlő képességekről, amíg Obi-van Kenobi meg
nem tanított rá, hogyan használjam a tehetségemet. Hozzám
hasonlóan a nővérem, Leia sem tudott a dologról.
- Vajon hány olyan ember élhet szerte a galaxisban, akik
erősek az Erőben, akik potenciális Jedi-lovagok, de mégsem
tudják, kik ők valójában?
Luke újra körbenézett.
- Rövid kutatásaim során felfedeztem, hogy a régi Jedik
néhány leszármazottja még ma is él. Most azért jöttem el ide, hogy
kérjek valamit. - Luke megfordult, intett Mon Mothmának, majd
körbemutatott a teremben összegyűlteken. - Hogy két dolgot
kérjek.
- Először is azt, hogy az Új Köztársaság hivatalosan is
engedélyezze, hogy rejtett Erő-tehetségek után kutassak, hogy
megkeressem ezeket az embereket, majd kipróbáljam, és a
szolgálatunkba állítsam őket. Ehhez szükségem lenne némi
segítségre is.
Ackbar admirális oldalt fordította a fejét, pislogni kezdett
óriási szemével, és közbevágott.
- De ha ifjúkorában ön sem volt tudatában a saját erejének,
ezek az emberek hogy lennének? Hogy fogja megtalálni őket,
Skywalker Jedi?
Luke összefűzte a mellén a karjait.
- Több mód is van rá. Először is két kijelölt droid segítségével,
amelyeknek egyetlen feladatuk a Császárváros adatbázisainak
átvizsgálása lenne, megkereshetnénk a potenciális jelölteket.
Azokat az embereket, akiknek a szerencséje már-már csodaszámba
megy, akiknek az élete teli van hihetetlen véletlenekkel. Olyan
embereket keresnénk, akik szokatlanul karizmatikusak, vagy akik
híresek csodálatos tetteikről. Elképzelhető, hogy ezeket a tetteket
az Erő ösztönös használata segíti elő.
Luke feltartotta még egy ujját.
- A droidok az adatbázisok segítségével azonosíthatják a Régi
Köztársaság idején élt Jedi-lovagok leszármazottait. Néhányukat
talán sikerül megtalálnunk.
- És személy szerint ön mit fog csinálni? - kérdezte Mon
Mothma.
- Én már találtam néhány jelöltet. Őket szeretném lenyomozni.
Csak annyit kérek a szenátustól, hogy ismerje el az ügy
fontosságát, és engedélyezze, hogy a Jedik felkutatásában mások is
a segítségemre legyenek, és ne mindent én végezzek.
Mon Mothma kihúzta magát a terem középpontjában álló
székén.
- Azt hiszem, ezt minden további vita nélkül engedélyezhetjük.
- Végignézett a szenátorokon. Néhányan beleegyezően bólintottak.
- Árulja el a második kívánságát!
Luke kihúzta magát. Számára ez a második kérés volt a
legfontosabb. Látta, hogy Leia mozdulatlanná dermed.
– Ha sikerül találnunk megfelelő Erő-használó jelölteket,
szeretném, ha engedélyt kapnék... Ha az Új Köztársaság áldását
adná rá, hogy egy megfelelő helyen alapítsak egy
kiképzőközpontot. Ha így jobban tetszik: egy Jedi Akadémiát. Az
én irányításommal hozzásegíthetnénk a... a diákokat, hogy
felfedezzék saját képességeiket, hogy megszilárdítsák és
megtanulják összpontosítani az erejüket. Ezen az akadémián aztán
összejöhetne egy kis csapat, egy mag, amivel újjászervezhetnénk a
Jedi-lovagok, az Új Köztársaság védelmezőinek rendjét.
Luke mély lélegzetet vett, és várt.
Bel Iblis szenátor lassan felállt.
- Volna egy megjegyzésem. Sajnálom, Luke, de fel kell
tennem egy kérdést... Már láttuk, milyen szörnyű pusztítást képes
okozni egy Jedi, ha átsodródik a Sötét oldalra. Még nem telt el
olyan sok idő azóta, hogy Joruus C'baoth ellen harcoltunk, és
annak idején Darth Vader is kis híján valamennyiünk halálát
okozta. Ha egy Obi-van Kenobihoz hasonló bölcs tanító
hibázhatott, és hagyta, hogy a tanítványai a gonosz szolgálatába
lépjenek, hogyan vállalhatnánk a kockázatot, amit a Jedi-lovagok
új rendjének létrehozatala jelenthet? Hányan fognak átpártolni a
Sötét oldalhoz? Vajon hány új ellenséget képzünk ki magunknak?
Luke komoran bólintott. Ez a kérdés már az ő fejében is
megfordult, és már mindent jól átgondolt.
 - Valóban láttuk ezeket a rettenetes példákat, és tanulnunk kell
belőlük. Én magam is megérintettem a sötét oldalt, és ezért
óvatosabb vagyok vele szemben, mint bárki. Igen, van kockázat a
dologban, de nem hiszem, hogy az Új Köztársaság az új Jedik ereje
nélkül nagyobb biztonságban lehetne.
Halk moraj hullámzott végig a termen. Bel Iblis úgy állt a
helyén, mintha még mondani akarna valamit, de aztán mégis leült.
Elégedettnek látszott.
Ackbar admirális felállt, és tapsolni kezdett uszonyszerű
kezeivel.
- Egyetértek azzal, hogy amit a Jedi kér, az az Új Köztársaság
érdekeit szolgálja - mondta.
Jan Dodonna is felállt. A yavini csata után ő már teljes
mértékben megbízott Luke-ban.
- Én is egyetértek!
Nemsokára már valamennyi szenátor állt. Luke látta a
felemelkedő Leia arcán a széles mosolyt. Érezte maga körül a
kristálymennyezetből áradó szivárványt, és valahogy felmelegedett
a bensője.
Mon Mothma egy ideig még ülve maradt, komolyan bólintott,
de végül ő is felállt, és csendet kérően felemelte a kezeit.
- Remélem, újjászületnek a Jedi-lovagok. Minden segítséget
megkap tőlünk. Az Erő legyen önnel!
Az üdvrivalgás viharként söpört végig a termen.
 Harmadik
fejezet

Leia szállása egyike volt a Császári Palota legtágasabb,

legkényelmesebb lakosztályainak. A szoba kongott az ürességtől.
Leia Organa Solo - egykori hercegnő, jelenleg az Új Köztársaság
államminisztere - fáradtan és megviselten tért haza a hosszú nap
végén.
A csúcspont kétségtelenül Luke bejelentése volt - de ez is
csupán egyetlen részlete volt a problémákkal teli napnak.
Értelmetlen viták, olyan többnyelvű szerződések, amiket talán még
Thripio sem tudott volna teljes mélységükben megérteni; az idegen
kultúrák korlátai, amelyek szinte ellehetetlenítették a diplomáciát...
Leia beleszédült.
Ahogy körülnézett a lakosztályában, elkomorodott az arca.
- Világítást két egységgel erősebbre! - mondta. A szoba
kivilágosodott, a néma árnyak hátrébb húzódtak.
Han és Csubakka elutazott. Állítólag azért mentek el, hogy
helyreállítsák a diplomáciai kapcsolatot a Kessellel, de Leia
gyanította, hogy ez az út Han számára inkább kikapcsolódás volt,
aminek során felelevenítheti a galaxisméretű nőzéssel eltöltött
„régi szép időket".
Leia időnként eltűnődött, vajon Han miért házasodott össze
egy olyan emberrel, aki ennyire különbözik tőle, miért bonyolódott
bele a diplomáciába, és miért telepedett le a Coruscanton. Han még
a sokszor végtelennek tűnő fogadásokat is elviselte, és - bár látszott
rajta, hogy kényelmetlenül érzi magát - még arra is hajlandó volt,
hogy illően kiöltözzön. A társalgások során kimért tapintattal
kellett beszélnie, pedig ez teljesen idegen volt tőle.
De most aztán biztos jól érzi magát, és őt meg itthagyta a
Császárvárosban!
Mon Mothma, az Új Köztársaság államelnöke egyre több
megbízást adott Leiának. Sokszor azon múlt egy-egy bolygó sorsa,
hogy ő hogyan végzi el a feladatát. Leia eddig nem hibázott, de az
endori csata óta eltelt hét év mégis tele kedvezőtlen fordulatokkal.
Először a Ssi-ruuk Impérium, az idegen hódítók ellen kellett
háborút vívni, aztán Thrawn főadmirális próbálta újjáépíteni a
Birodalmat, meg persze ott voltak a feltámasztott Császár meg a
gigantikus Világpusztító gépei. Annak ellenére, hogy látszólag
viszonylagos békében éltek, az állandó hadakozás miatt az Új
Köztársaság ingatag talajon állt.
Bizonyos tekintetben egyszerűbb volt a helyzet, amikor a
létező Birodalom ellen kellett harcolniuk, mert a közös ellenség
egységbe tömörítette a Szövetség tagjait. Ám most már nem volt
egyértelmű, hogy ki az ellenség. Leiának és a társainak újra össze
kellett kovácsolnia a bolygókat összekötő láncszemeket, amiket a
Birodalom csizmái széttiportak. Némelyik bolygó olyan sokat
szenvedett, hogy egyedül akart maradni, mert időre volt szüksége a
sebek begyógyítására. Akadtak olyan világok is, amelyek nem
akartak a galaxisközi bolygóföderáció részévé válni, hanem inkább
függetlenségre vágytak.
Ám a független világokat egy erős ellenség egyenként az
uralma alá tudta volna hajtani.
Leia átment a hálószobába, és levetette az egész nap viselt
diplomataöltözéket. A ruha reggel még ropogós volt és fényes, de
miután túl sokáig volt kitéve a gyűlésterem szivárványszínű
fényeinek, az anyag petyhüdtté vált.
A következő hét során Leiának hat különböző világ
nagykövetével kellett találkoznia, hogy meggyőzze őket,
csatlakozzanak az Új Köztársasághoz. A hat közül négy
meggyőzhetőnek ígérkezett, de kettő, amikor szóba kerültek a
döntések, amiket a bolygójuknak meg kellett hoznia, ragaszkodott
a teljes semlegességhez.
Leiára két héten belül, a caridai nagykövet érkezésekor egy
igazán nehéz feladat várt. A Carida egy olyan szektor mélyén volt,
amelyet még mindig a Birodalom csökevényei tartottak a
kezükben, és ahol az egyik legfontosabb birodalmi katonai
kiképzőbázis volt. Annak ellenére, hogy Palpatine Császár már
nem élt, és Thrawn főadmirális is megbukott, a Carida nem akart
szembenézni a valósággal. Már az is felért egy győzelemmel, hogy
a nagykövet beleegyezett, ellátogat a Coruscantra. Leiára várt az a
feladat, hogy szórakoztassa, és egész végig kedvesen mosolyogjon
rá.
Leia elfordította a szonikus fürdő kapcsolóját, és beállított egy
gyengéd masszázst. Belépett a fülkébe, hosszan kifújta a tüdejéből
a levegőt, mintha így akarná megtisztítani a fejét a gondoktól.
 A szoba levegőjét az Égkupola Botanikus Kertből érkezett,
frissen vágott virágok gyenge illata tette kellemessé. A falon az
Alderaant ábrázoló nosztalgikus képek függtek - festmények arról a
bolygóról, ahol Leia felnőtt, és amit Tarkin admirális azért
semmisített meg, hogy megmutassa, mire képes a Halálcsillag. A
békésen hullámzó füves rétek halkan susogtak a szélben; a
levegőben röpködő sárkányszerű lények az egyik toronyvárosból a
másikba szállították az embereket; az Alderaan kérge széles
repedéseinek oldalfalaiba épült üzemek és mélytelepek; egy tó
közepéből kiemelkedő város: Leia egykori otthona.
Leia Hantól kapta a képeket egy évvel ezelőtt. A férfi nem volt
hajlandó elárulni, honnan szerezte őket. Leia szívébe mindig
fájdalom hasított, valahányszor rájuk nézett. Ilyenkor eszébe jutott
a nevelőapja, Bail Organa szenátor; visszaemlékezett hercegnőként
eltöltött gyermekkorára, arra az időre, amikor még semmit sem
tudott valódi származásáról.
Leia keserédes szeretettel a képekre, Han iránta érzett
szerelmének jeleire pillantott. Han egyszer egy egész bolygót nyert
kártyán, de átengedte a feleségének és az Alderaanról elszármazott
hontalanoknak.
Leia tudta, Han szereti őt. Még akkor is, ha éppen nincs
mellette.
A szonikus fürdő néhány perc alatt eltüntette a görcsöket az
izmaiból, felfrissítette és felélénkítette. Leia felöltözött. Ezúttal
kényelmesebb ruhát választott magának.
Szemügyre vette magát a tükörben. Egy ideje már nem
bajlódott olyan hosszú ideig a hajával, mint akkoriban, amikor még
az Alderaan hercegnője volt. Azóta szült három gyermeket - az
ikreket, akik már kétévesek voltak, és nemrég a kicsit. Évente csak
néhány alkalommal láthatta őket, és szörnyen hiányoztak neki.
Az erő miatt, amit Anakin Skywalker unokái potenciálisan
magukban hordozhattak, az ikreket és a kisfiút egy biztonságos,
őrzött bolygóra, az Anothra vitték. Még Leia sem tudott semmit
erről a világról, nehogy valaki a gondolatai között olvasva
információkat szerezhessen róla.
Luke elmondása szerint a Jedi-gyerekek életük első két éve
során voltak a legsebezhetőbbek. Ha bármilyen kapcsolatba
kerültek volna a Sötét oldallal, egész életükben kihatással lehetett
volna az elméjükre és a képességeikre.
Leia bekapcsolta a kis holoegységet, ami kivetítette a
gyermekeiről készült legutolsó képeket. A kétéves ikrek, Jacen és
Jaina egy színes, játszótérszerű építmény belsejében játszadoztak.
Egy másik képen Leia személyi alkalmazottja, munkatársa, Winter
tartotta ölében a legkisebbet, Anakint, aki valami képen kívüli
dologra mosolygott. Noha tudta, hogy a képmás nem látja őt, Leia
visszamosolygott rá.
A hosszú magánynak már nem kell sokáig tartania. Jacen és
Jaina már elég jól fel tudta használni a Jedi-erőt ahhoz, hogy
megvédjék magukat, ráadásul Leia is a segítségükre lehetett. Alig
több mint egy hét - nem, pontosan nyolc nap -, és a kisfiú meg a
kislány hazatér.
A tudat, hogy hamarosan együtt lehet az ikrekkel, felvidította
Leiát. Hátradőlt a rugalmas, testhez simuló székben, bekapcsolta a
szórakoztató szintetizátort, és lejátszatott egy híres alderaani
zeneszerző által komponált melódiát.
Az ajtóharang hangja rántotta vissza az álmodozásból.
Végignézett magán, hogy felöltözött-e, majd a bejárathoz sietett.
Rögtön felismerte az árnyékban álldogáló barna köpenyes,
csuklyás alakot: Luke volt az, a fivére.
- Szervusz, Luke! - mondta Leia. - Ó, teljesen megfeledkeztem
róla!
- A Jedi-erőd fejlesztését nem veheted ilyen könnyedén, Leia. -
Luke rosszallóan összeráncolta a homlokát. Leia egy intéssel
beljebb hívta Luke-ot.
- Biztos vagyok benne, hogy egy ráadásgyakorlattal ezt is
tudatosítani fogod bennem...
Az óriási építődroid távolról nézve kimérten mozgott, amikor
félóránként felemelte hatalmas támasztórúdjait, és
odébbcsoszogott. Ám közvetlen közelről már egészen másként
festett. Wedge Antilles tábornok és robbantócsapata látta, hogy a
droid megállás nélkül mozog, több ezer karjával keményen
dolgozik a szétbontásra ítélt épületen. A sétáló gyár egyre
mélyebben hatolt be a Császárváros régi szektorának düledező
romjai közé.
A droid némelyik karja döntőgolyókban vagy plazmavágókban
végződött - ezekkel rengette meg a falakat. A gyűjtőkarok
szétválogatták a törmeléket, és külön konténerekbe lapátolták a
köveket meg a betonacél-darabokat. A maradékot a gép egyenesen
a garatokba szórta, ahonnan futószalagok vitték tovább az elemi
válogatóhoz, ahonnan aztán olyan használható anyagok kerültek ki,
amelyek beépíthetők voltak az új épületekbe. A droid belső
üzemeiből délibábszerű hullámokban kigyűrűző hő miatt az egész
gigantikus gépezet csillogott a Coruscant csillagfényes
éjszakájában.
Az építődroid megállás nélkül haladt tovább a legutolsó
polgárháború tűzharcai során megsérült épületek között. A
szektorban annyi javításra szoruló vagy lerombolandó épület, annyi
munka volt, hogy időnként még a droid gyűjtőkarjai és
törmelékhálói sem voltak elegendők.
Wedge Antilles éppen akkor nézett fel, amikor az egyik
teletömött konténer levált az aljzatáról.
- Hé! Mindenki hátra! Fedezékbe!
A rombolócsapatnak sikerült időben behúzódnia egy
falkiszögellés alá a húsz emelet magasból lezúduló törmelék elől.
Sziklaeső, transzparacél és megcsavarodott gerendák zuhantak alá.
Valaki rémülten belekiáltott a komlinkbe, de aztán uralkodott
magán, és elhallgatott.
- Úgy látom, ez a főépület bármelyik pillanatban összeomolhat
- mondta Wedge. - Narancs-csapat! Mindenki maradjon tőle
legalább féltömbnyi távolságban! Nehéz megmondani, mit fog
csinálni a droid, de nem akarom kikapcsolni. Három napba is
beletelne, mire reinicializálnánk, és újra munkába állíthatnánk.
Wedge nem volt valami boldog, hogy ezeket az ósdi,
kiszámíthatatlan építődroidokat kell használniuk, de úgy látszott,
hogy éppen ezekkel lehet a leggyorsabban eltakarítani a romokat.
- Vettem, Wedge! - felelte a Narancs-csapat vezetője. - De ha
megint találunk egypár bizalmatlan menekültet, ki kell mentenünk
őket... Még akkor is, ha gyorsabbak nálunk, és jobban elbújtak,
mint eddig. - A komlinkből nagy kiáltozás hallatszott: a
csapatfőnök kiosztotta a parancsait.
Wedge elmosolyodott. Annak ellenére, hogy Lando
Calrissianhoz és Han Solóhoz hasonlóan őt is kinevezték
tábornokká, még mindig úgy gondolt magára, mint aki „egy a
srácok közül". Ízig-vérig vadászpilóta volt, és neki ez így pontosan
megfelelt. Az elmúlt négy hónapot az űrben töltötte a
takarítócsapattal, amelynek az volt a feladata, hogy távolabbi
orbitális pályára taszítsák a bolygó körül keringő sérült, az érkező
hajók épségét veszélyeztető vadászgépeket. Wedge eltérítette a
még megmenthető hajókat, amelyeknek viszont túl komoly volt a
sérülésük, vagy túl nagy veszélyt jelentettek az orbitális
közlekedési vonalakon, azoknál beindította az önmegsemmisítő
folyamatot.
Annak ellenére, hogy imádott az űrben röpködni, Wedge a
változatosság kedvéért egy hónapja felszíni szolgálatra kérte
magát. Így lett belőle az ebben a városrészben ténykedő, a
Birodalom elleni háború nyomait eltüntető négy építődroidra
felügyelő csaknem kétszáz ember főnöke.
Az építődroidok komputermagjának mélyén volt egy-egy
mesterterv. Szép sorban haladtak a Császárvárosban, és mindig
megvizsgálták az éppen előttük álló épületet. Amelyiknek csak
egy-egy kisebb javításra volt szüksége, azt helyrehozták, amelyik
viszont nem illett be az új tervbe, azt lerombolták.
Az érző életformák képviselői közül a legtöbbet már
kimenekítették az ősi metropolisz alvilágából, a legsötétebb
sikátorokban azonban még mindig éltek olyan lények, amelyeket
már nem igazán lehetett embernek nevezni. Mocskosak voltak és
meztelenek, a bőrük sápadt, a szemük beesett - ők voltak azoknak a
leszármazottai, akik egykor a Coruscant legsötétebb zugaiba
menekültek a politikai üldöztetés elől. Némelyikük úgy nézett ki,
mintha soha életében nem látta volna a napot. Amikor az Új
Köztársaság visszatért a Coruscantra, a Yavin-4 veteránja, Jan
Dodonna tábornok vezetésével megindult egy akció, hogy
segítsenek ezeken a szerencsétleneken. Ám a bujdosó vadak résen
voltak, és rendre sikerült elszökniük.
Az utcákat - vagyis azokat a helyeket, ahol évszázadokkal
korábban az utcák voltak - nedves moha és sűrű gombatenyészetek
borították. A rothadó hulladék és a poshadt víz bűze kavargott a
levegőben, valahányszor Wedge csapata megmozdult. A
felemelkedő levegő és az összegyűlő nedvesség kis zivatarokat
produkált a sikátorok fölött, de a lehulló eső sem volt frissebb, mint
a pocsolyák vagy a csatornák vize. Wedge csapatai kitelepítettek
egy sor lebegő, repulziós reflektort, de a bontási munkálatok során
keletkező és leülepedő por sűrűvé és sötétté tette a levegőt.
Az építődroid egy pillanatra abbahagyta a munkát. Wedge úgy
érzékelte a viszonylagos csendet, mintha valaki bedugta volna a
füleit. Felnézett. A droid kinyújtotta két hatalmas, döntőgolyó végű
karját. A golyók iszonyatos erővel előrelendültek, hogy ledöntsék
az előttük magasló falat. A droid már megemelte az egyik
támasztólábát, hogy belépjen az összeroskadó épületbe.
Ám a fal Wedge várakozásával ellentétben nem dőlt össze.
Belülről valami sokkal erősebbé tette, mint az épület többi részét.
Az építődroid megpróbálta letenni a lábát, ám a fal nem engedett.
A titáni droid hangos hidraulikus hangokat hallatott, ahogy
megpróbálta visszanyerni az egyensúlyát. A negyven emelet magas
önműködő gyár oldalra dőlt, és már-már úgy tűnt, menthetetlenül
felborul. Wedge előrántotta a komlinkjét. Ha az építődroid felborul,
legalább egy fél háztömböt maga alá fog temetni, beleértve azt a
területet is, ahová Wedge éppen az imént küldte a menekülteket
kereső Narancs-csapatot.
Ám hirtelen összekapcsolódott egy tucatnyi gépkar. A droid
kinyúlt a szomszédos épületek felé, több helyen átszakította a
falakat, és megtámaszkodott, míg végül visszanyerte az
egyensúlyát. Wedge komlinkjéből hangos sziszegés hallatszott:
csapatának tagjai megkönnyebbülten felsóhajtottak.
Wedge a nap halovány és a lebegőreflektorok erősebb fényénél
megpróbálta felmérni a helyzetet. A fal mögött, ami látszólag
ugyanolyan volt, mint az épület többi részén, tömör, megerősített,
de az építődroid óriási lába alatt behorpadt fémfalak álltak.
Wedge összeráncolta a homlokát. A rombolócsapatok már több
ősi tárgyat találtak a lebontott épületekben, de eddig még egyik
sem volt ennyire elrejtve, és egyiket sem vette körül ekkora
védelem. Wedge úgy érezte, valami fontos dologra bukkantak.
Az építődroidnak közben sikerült helyrebillentenie magát, és
máris újra az előtte álló megerősített épület felé fordult. Lehajtotta
érzékelőműszerekkel teletömött fejét, és úgy vizsgálgatta a
páncélozott szobát, mintha azt számítgatná, hogyan tudná a
legkönnyebben cafatokra tépni. Lefelé nyújtotta két elektromos
karmát.
Az építődroidnak fogalma sem volt róla, hogy egy ilyen épület
milyen titkokat rejthet. A droid csupán követte a komputeragyába
táplált tervrajz utasításait, és végrehajtotta a beléprogramozott
tevékenységeket.
Wedge egy pillanatig képtelen volt eldönteni, hogy mit tegyen.
Ha kikapcsolja a droidot, hogy megvizsgálhassa a titokzatos
épületet, három napba is beletelik majd, mire minden rendszerét
kitörlik, és újra feltöltik. Ám ha a droid valóban valami fontos
dologra bukkant, valami olyasmire, amiről a Szenátusnak tudnia
kell, ugyan mit számít néhány nap?
A droid a fémfal felé nyúlt. Kékesfehér villám csapott ki a
robbanófejekkel ellátott karmokból.
Wedge kézbe kapta a komlinkjét, hogy kikapcsolja a droidot,
de hirtelen megszédült. Mi is a kód?
A mellette álló Deegan hadnagynak feltűnt a főnöke rémült
zavara.
- SGW null- null- kettő- hét! - kiáltotta.
Wedge beütötte a jelsorozatot a komlink billentyűzetén.
A droid már éppen a falba akarta mélyeszteni elektromos
karmait, de egyszeriben mozdulatlanná dermedt. Wedge hallotta,
hogy a belsejében levő üzemek sziszegő dörömböléssel készenléti
állapotba állnak, kikapcsolódnak és lehűlnek. Bízott benne, hogy
helyesen döntött.
- Oké, Bíbor-csapat és Ezüst-csapat! Gyerek be velem. Egy
kicsit szétnézünk.
A csapatok egy fürt lebegőreflektort maguk után irányítva az
építődroid lábához mentek, majd beléptek a romos épületbe. A
levegőben könnyű por szállongott.
Átmásztak a törmelékhalmon. Óvatosan mozogtak, nehogy
megvágják magukat a szétzúzott transzparacél szilánkokkal vagy a
kiálló fémrudakkal. Wedge hallotta az új repedésekben menedéket
kereső paránylények neszezését. A rogyadozó falakról egyre
hullottak a kődarabok.
- Csak óvatosan... Mindjárt széthullik az egész - mondta
Wedge.
A szoba megerősített falán egy barlangtorokszerű nyílás
keletkezett. Mögötte sötétség volt.
- Menjünk be. De csak szép lassan. - Wedge hunyorogva
körbenézett a körülöttük sötétlő árnyakon. - Készüljetek fel rá,
hogy bármelyik pillanatban visszavonulhassunk. Nem tudhatjuk,
hogy mi van odabent.
Hirtelen egy fülsiketítő, az éjszakán átvisszhangzó reccsenés
hallatszott a magasból. A rombolócsapat tagjai szétugrottak, de
amikor rájöttek, hogy csak az építődroid eresztette ki magából a
felesleges hőt, megnyugodtak.
Wedge a sötét lyuk széléhez lépett. A falban tátongó repedés
teljesen sötét volt, semmi sem látszott mögötte.
Abban a pillanatban, amikor Wedge bedugta a fejét a sötétbe,
egy csupa agyar, nyáladzó szörny vetődött előre.
Wedge felkiáltott, hátratántorodott, és amikor a csupakarom,
csupaszőr, csupapáncél test rávetődött, a nyílás tépett szélének
vágódott.
Mielőtt felfoghatta volna, mi történt, mielőtt eszébe juthatott
volna, hogy elkiált egy parancsot az embereinek, lézerfegyverekből
kilőtt sugárnyalábok pókhálója hasított bele az éjszakába. A
legtöbb tűsugár füstölve-sziszegve a lény testébe csapódott.
Felvillant a második sorozat is.
A rém döbbent fájdalommal felüvöltött, majd elvágódott. A
teste olyan erővel csapódott be, hogy megindított egy kisebb
törmeléklavinát. A halálsóhaja olyan volt, mint a kazánból kiszökő
gőz sistergése.
Wedge elterült, de már érezte, hogy a szíve újra dobogni kezd.
- Kösz, fiúk!
A csapat tagjai meglepett iszonyattal álltak a helyükön, és
saját, ösztönösen előrántott sugárfegyvereikre, meg a megerősített
falú épület döglődő szörnylakójának hatalmas testére pillogtak.
A lény olyan volt, akár egy óriási, páncélos testű, tövises hátú,
agyaras patkány. Sárkányfarka még egyszer megvonaglott;
feketésbíbor színű vér ömlött a lézersugarak által a testébe vágott
kis kráterekből.
- Azt hiszem, megéhezhetett, amíg itt várakozott - mondta
Wedge. - Félelmet nem ismerő vezéreteknek ezen túl a szokásosnál
egy kicsit óvatosabbnak kell lennie...
Beirányított egy lebegőfényszórót a nyíláson. A helyiségben
semmi sem mozdult. A páncélos óriáspatkány még egyszer
megremegett, még egy utolsó morgó sóhajt hallatott, majd kimúlt.
Az emberek kettesével átnyomultak a nyíláson, be a lezárt
terembe. A fémborítású padlón csontszilánkok és a város alsó
szintjein élő, emberszerű lényektől származó koponyák hevertek.
- Úgy látom, azért talált magának ennivalót - mondta Wedge.
A sötét helyiség túlsó végében találtak egy lefelé vezető
alagutat. Az elrozsdállt padlón jól látszottak a világosabb
karmolásnyomok: a hatalmas karmú patkánylény itt vágott utat
magának.
- Úgy látom, ez a micsoda... nőstény volt - mondta Deegan
hadnagy. - És most már azt is tudjuk, miért volt ilyen ideges.
A hadnagy az egyik sarokba mutatott. Úgy látszott, a fal azon
a helyen sérült meg a legjobban. A leszakadt törmelékdarabok a
patkánylény fészkére hullottak. Csillogó vérmaszatok jelezték,
hogy a három fiatal, endori póni nagyságú teremtményt hol zúzták
össze a kődarabok.
Wedge egy pillanatig a dögökre meredt, majd körbenézett a
homályos helyiségben. Beállította a vizorja fényerősítőit, és így
már a sötétben is látta a berendezéseket, a konzolokat, a
bilincsekkel és láncokkal ellátott fekpadokat. A fal mellett két
inaktív birodalmi vallatódroid állt; itt-ott halott, hüllőszemekre
emlékeztető komputeraljzatok szürkélltek.
- Mi ez? Valami kínzókamra? - kérdezte Deegan hadnagy.
- Úgy néz ki - felelt Wedge. - Vallatás... Lehet, hogy egy rakás
olyan információ van itt, amit a Birodalom szeretett volna eltitkolni
előlünk.
- Még jó, hogy kikapcsoltad az építődroidot, Wedge - mondta
Deegan. - Emiatt érdemes elhalasztani a munkát. Wedge
összepréselte az ajkait.
- Igen, tényleg jó. - A kegyetlen külsejű vallatódroidokra és a
kínzószerszámokra pillantott. Valami azt súgta neki, hogy jobb lett
volna nem megtalálni mindezt.
A Leia kristályasztalán álló szobrocska előrecsúszott, majd
felemelkedett a levegőbe.
A szobor egy kövér, széttárt karú férfit ábrázolt. A fickó olyan
szélesen vigyorgott, hogy akár egy X-szárnyú is keresztülfért volna
a száján. Az árus biztosította Leiát, hogy a szobor eredeti koréliai
kisplasztika, és éppen olyan kellemes emlékeket idéz fel majd
Hanban, mint Han Alderaant ábrázoló képei Leiában. Amikor a
házassági évfordulójukon átadta a férjének az ajándékot, Han
természetesen megköszönte, de közben alig tudott uralkodni a
jókedvén. Végül aztán elárulta, hogy a szobrocska nem más, mint
egy olcsó koréliai büfélánc valamelyik egységéből ellopott figura.
- Folyamatosan koncentrálj, Leia! - suttogta Luke. Előredőlt,
és mereven ránézett. Leia szemei a messze távolban fókuszálódtak,
és egyáltalán nem látta a szobrot.
A szobor tovább levitált, egyre magasabbra emelkedett az
asztal fölött. Hirtelen megbillent, és a padlóra bukott.
Leia felsóhajtott, és hátradőlt a ruganyos székben. Luke
megpróbálta leplezni csalódottságát, és felidézte saját kiképzését.
Yoda utasítására fejen állva kellett sziklákkal és más nehéz
tárgyakkal egyensúlyoznia. Luke a förtelmes Joruus C'baothtól is
tanult néhány dolgot, a Sötét oldal mélységét pedig maga a
feltámasztott Császár ismertette meg vele.
A nővére kiképzése sokkal kevésbé volt kemény, és nem is
volt annyira rendszeres, mert Leia a szaporodó diplomáciai
feladatai miatt állandóan elhalasztotta a leckéket. Leia
nyugtalanította Luke-ot: már több mint hét esztendeje tanítgatta, és
úgy látszott, a nővére elérte képességei felső határát. Ráadásul - az
Anakin Skywalkertől öröklött hajlamok és képességek miatt - Leia
oktatása nem jelenthetett volna ekkora problémát. Luke időnként
eltűnődött, a létrehozandó Jedi-iskolában vajon hogy fog kiképezni
egy nagyobb csoportot, ha a saját nővérével is csak ilyen nehezen
boldogul.
Leia felállt, felemelte a padlóról a szobrot, és visszaállította az
asztalra. Luke figyelte minden mozdulatát, és közben megpróbálta
megakadályozni, hogy az arcán visszatükröződjön csalódottsága.
- Mi a baj, Leia? - kérdezte.
A nő ránézett, és elmerengett.
- Azt hiszem, sajnálom magam. Hannak már két napja meg
kellett érkeznie a Kesselre, de még annyi fáradtságot sem vett,
hogy üzenetet küldjön. Habár már ismerem őt annyira, hogy ezen
nem is lepődöm meg különösebben - mondta végül, de Luke több
szomorúságot, mint gúnyt látott a szemeiben.
- Időnként elviselhetetlennek érzem, hogy nincsenek itt a
gyermekeim. Még az ikrekkel is csak egy rövidke időt töltöttünk
együtt, és egy kezemen meg tudnám számolni, hogy hányszor
látogattam meg a kicsit. Egyszerűen nem volt időm az anyai
érzésekre. Egy perc nyugtom sincs a diplomáciai kötelességek
miatt. - Leia felemelte a fejét, és egyenesen Luke-ra nézett. - És
most még te is el fogsz menni erre a Jedi-vadászatra. Úgy érzem,
mintha hiába telne el az életem.
Luke kinyújtotta a kezét, és megérintette Leia karját.
- Ha áldoznál egy kis figyelmet a gyakorlatokra, nagyon erős
Jedi válhatna belőled. Ahhoz, hogy követni tudd ez Erőt, a
kiképzésedre kell fókuszálnod az életedet, és nem szabad hagynod,
hogy más dolgok kössék le a figyelmed.
Leia elhúzódott, és sokkal hevesebben reagált, mint Luke
várta.
- Lehet, Luke, hogy félek ettől. Amikor rád nézek, úgy látom,
mintha a poklok, amiken keresztülsétáltál, kiégettek volna belőled
valami nagyon fontos dolgot. Megpróbáltad megölni a saját apádat,
párbajt kellett vívnod a saját klónoddal, a Császárért szolgálnod
kellett a Sötét oldalt. Ha ez kell ahhoz, hogy valakiből erős Jedi
váljék, akkor én talán nem is akarom az egészet!
Leia felemelte a kezét, és Luke-ba fojtotta a készülődő
szavakat.
- A Tanácsban fontos munkát végzek - folytatta. - Segítek
felépíteni egy ezer csillagrendszerből álló köztársaságot. Lehet,
hogy az én életem értelme éppen ez, és nem az, hogy Jedi legyek.
És lehetséges, hogy az anyaszerepnek is meg akarok felelni.
Luke a nővérére nézett, de nem mozdult. Már senki sem tudta
értelmezni az arckifejezését; Luke már nem volt naiv.
- Ha ez a sorsod, Leia, akkor az lesz a helyes, ha hamarosan
megkezdem más Jedik tanítását.
Néhány másodpercig kényelmetlen csendben bámultak
egymásra. Elsőként Luke kapta félre a tekintetét, jelezve, hogy be
akarja fejezni a témát.
- De akkor is meg kell védened magad a sötét oldallal
szemben. Tegyük most próbára a pajzsaidat, a belső védelmi
rendszeredet, aztán fejezzük be mára.
Leia bólintott, de Luke érezte, hogy nincs benne semmi
lelkesedés. Kinyújtotta a kezét, és végigsimított testvére sötét
haján.
- Próbára fogom tenni az elmédet. Különböző technikákat,
különböző érintéseket fogok alkalmazni. Próbálj ellenállni nekem,
de ha ez nem megy, legalább határozd meg, hogy hol vagyok.
 Luke félig lehunyta a szemeit, kinyújtott néhány
gondolatcsápot Leia elméjébe, és ügyesen végigsimított a
memóriáján. Leia először nem reagált, de Luke hamarosan
megérezte, hogy már koncentrál, és megpróbál felépíteni egy
láthatatlan falat, ami útját állja az ő érintésének. Meglehetősen
lassan, de Leia végül kiszorította Luke-ot a tudatából.
- Jól van. Most máshol próbálkozom. - Luke egy másik
központ felé húzta a csápjait. - Most állj ellen, ha tudsz.
Minél mélyebb helyeken próbálkozott, Leia annál ügyesebben
hárított. Leia egyre gyorsabban és egyre nagyobb erővel tért ki
Luke elől, aki támadás közben segített neki felépíteni a
sorompókat. Luke egyre elégedettebb lett, és már véletlenszerűen
érintgette meg a különböző területeket, és miközben megpróbálta
meglepni Leiát, érezte a fejlődő képességei miatti örömét.
Luke megérintette Leia elméjének hátulját, azt a területet, ahol
a mély elsődleges emlékek, és nagyon kevés tudatos gondolat van.
Sejtette, hogy itt egyetlen védelmi reakcióval sem fog találkozni,
de azt is tudta, egyetlen támadó sem csapna le egy ilyen helyre.
Leia gondolatai térképként tárultak fel előtte. Luke megérintett egy
izolált csomót a nővére elméjében. Megnyomta, és...
És hirtelen egy óriási, láthatatlan tenyér taszítását érezte a
mellén. Megingott, de rögtön megpróbálta visszanyerni az
egyensúlyát. Két lépéssel elhúzódott Leiától. A nő szemei tágra
nyíltak, és meglepetten eltátotta a száját.
- Mit csináltál? - kérdezte Luke.
- Mit csináltam? - kérdezte ugyanabban a pillanatban Leia is.
- Nem tudom! - felelték egyszerre.
Luke megpróbálta felidézni, hogy pontosan mit tett.
- Hadd próbáljam meg újra! Lazítsd el magad.
Leia képtelen volt a lazításra, de Luke újra kísérletet tett.
Megérintette Leia elméjének hátulját, és az ösztönközpontjai között
megkereste a kérdéses csomót. Ahogy hozzáért, megint úgy érezte,
mintha valami fizikai erő taszítaná hátrébb.
- Hiszen én nem csináltam semmit! - mondta Leia. Luke
elmosolyodott.
- A reflexeid viszont igen, Leia. Amikor egy medikai droid a
térdedre csap, a lábad meglendül, akár akarod, akár nem. Lehet,
hogy most olyasmire bukkantunk, amivel csak egy potenciális Jedi
rendelkezik, és más nem. Szeretném, ha te is kipróbálnád rajtam.
Hunyd le a szemed, és átadom a képet, mit tettem. Gondolod, hogy
képes leszek rá? - kérdezte Leia.
- Ha ez valóban valami ösztönös dolog, akkor csak annyit kell
tenned, hogy megtalálod azt a pontot.
- Megpróbálom. - Leia arca kétkedő volt.
- Csináld, vagy ne csináld. Próbálkozni nem lehet. Ezt Yoda
mondogatta.
- Ó, ne idézgesd már állandóan a szavait! Rám nem kell
semmilyen hatást gyakorolnod.
Leia megérintette a fivére halántékát. Luke mély lélegzetet
vett, és a Jedi relaxációs technika segítségével megszüntette a saját
védelmét. Az elmúlt hét évben olyan masszív mentális páncélzatot
fejlesztett ki, hogy csak remélni tudta, hogy Leiának sikerül
beléhatolnia. Érezte a nő gondolatainak érintését; érezte, ahogy a
finom mentális ujjak végigbizsergetik az agyát. Az elméje
hátuljába, a primitív gondolatok nyugvóhelyére vezette Leiát.
- Meg tudnád...?
Mielőtt befejezhette volna a kérdést, Leia hanyatt zuhant a
rugalmas székbe.
- Hú! Megtaláltam azt a csomót, de amikor megérintettem,
ledöntöttél a lábamról!
Luke elcsodálkozott.
- És én közben nem is tudtam róla. Észre sem vettem, hogy
csináltam valamit! - Az ajkaihoz emelte a kezét. A fejében új
gondolatok kergették egymást. - Ezt másokon is ki kell próbálnom.
Ha ez teljes mértékben reflexreakció, nagyon hasznos módja lehet
az olyan emberek felkutatásának, akikben ott szunnyadnak a Jedi-
energiák.
Másnap reggel a városi sikló úgy suhant át a Császárváros
fölött, akárha a magas épületek közötti szakadékokból felemelkedő
hőáramlatokon lebegne. Az építődroidok által nemrég emelt új
épületek sora fényes sávként csillogott az ősi városban.
A siklót maga Ackbar admirális irányította, ő tartotta karcsú
uszonykezeit a vezérlőkarokon, és ő figyelte a légifolyosót távol
ülő halszemeivel. A háta mögötti két ülésbe kötve Luke Skywalker
és Leia Organa Solo ült. A ragyogó hajnal hosszú árnyakat vetett a
város alsóbb szintjeire.
 Ackbar előrehajolt a komlinkhez.
- Antilles generális! Közeledünk! Már látom magunk előtt az
építődroidot. Megtisztították a leszállópályánkat?
- Igen, uram - hallatszott a hangszóróból Wedge hangja. - A
droidtól jobbra van egy tiszta, landolásra alkalmas terület.
Ackbar oldalra döntötte a fejét, kinézett az ívelt
megfigyelőablakon, majd beirányította a siklót az épületek közötti
résbe, és lejjebb ereszkedett az ismeretlen utcaszint felé.
Miután Ackbar letette a siklót a kikapcsolt építődroid mellé,
Wedge az üdvözlésükre sietett. Először Ackbar lépett ki a
törmelékkel borított tisztásra. Hátradöntötte a fejét, és felnézett a
magasból érkező napfénycsíkra. Miközben a jármű készenléti/hűtő
módba állította magát, Luke, és mellette Leia is kiszállt.
- Szevasz, Wedge! - kiáltotta Luke. - Vagy inkább Antilles
tábornoknak szólítsalak?
Wedge elvigyorodott.
- Várj csak, amíg meglátod, hogy mit talált a
rombolócsapatunk! Lehet, hogy ezért megint előléptetnek.
- Én nem vagyok benne olyan biztos, hogy te ezt annyira
szeretnéd - mondta Leia. - Ám ha mégis megtörténne, kénytelen
lennél diplomáciai feladatokat ellátni.
Wedge intett, hogy kövessék. Az építődroid eltakarta előlük a
napot. Luke meghallotta a droid külső oldalára szerelt
szervizlétrákon és automatikus lifteken fel-le járkáló
munkacsapatok zajongását. A karbantartók kihasználták a
kikapcsolás idejét: ellenőrizték a droid belsejében levő üzemeket és
energiaprocesszorokat, megváltoztattak egy-két dolgot a betáplált
tervrajzokon.
A hatalmas bestia lerágott teteme a páncélterem oldalán
tátongó nyílás előtt, egy kupac törmeléken hevert. Wedge
rámutatott.
- Tegnap este ez az izé támadott meg minket. Az embereim
végeztek vele. Aztán miközben fent voltunk az építődroid
pihenőtermében, hogy aludjunk egy keveset, meg hogy
megfürödjünk, előkerült még egypár ilyen dögevő, és csontig
lerágták róla a húst. Kár érte. A xenobiológusok biztos szerették
volna megvizsgálni, de most már nem sok maradt belőle.
Wedge átbújt a páncélterem szétvágott fémfalán. Luke
hallotta, hogy odabent emberek csoszognak és kopácsolnak. Leiára
pillantott. A nő elfintorodott az orrába csapó különös szagoktól.
Luke szemei egy másodperc alatt hozzászoktak a teremben itt-
ott elszórt lebegőreflektorok ragyogó, sárga fényéhez. Rögtön látta,
hogy ezen a helyen valami hatalmas és erős lény tombolt. A padlón
törött gépek hevertek, a vezetékeket kitépték, a falakon szétzúzott
komputerterminálok sorakoztak. Az egyik sarokban egy
szétszaggatott, fekete, gömbszerű birodalmi vallatódroid feküdt.
Luke látta, hogy Leia is éppen ezt a droidot nézi, és megérezte a
nőn áthullámzó undort. A falakon hosszú karmolásnyomok
látszottak.
Wedge néhány embere visszaküszködött a helyére, az egyik
falra egy hatalmas fémrácsot, és nekiláttak, hogy lézerrel
belehegesszék a vájatába. A rács elképesztően deformálódott.
- Tegnap este sokkal izgalmasabb volt - mondta Wedge. A
hegesztők felnéztek, odaintettek Wedge-nek, majd újra a lángjaik
fölé hajoltak. - A patkánylény párja is feljött az alagutakból, és
amikor döglötten találta a társát, mindent összetört, amit ért. -
Wedge elkomorodott. - A legtöbb régi felszerelést tönkretette, de
talán még mindig meg tudunk menteni valamit. A Császár
megerősített védelemmel látta el ezt a helyet. Azt hiszem, jól
felszerelték vallatásra alkalmas eszközökkel.
- Igen, valóban - mondta Ackbar, és végigment a roncsok
között. Széles talpa alatt törött áramkörpanelek recsegtek. - Nem
lenne jó, ha illetéktelenek kezébe kerülne.
Luke szeme megakadt a padlón heverő huzalkötegen, és a
széles kristályív-letapogatókon. A homlokát ráncolva koncentrált,
és közelebb lépett.
- Ez az, amire gondolok? - mormolta.
- Mit mondtál, Luke? - kérdezte Leia, és utánament. Luke nem
felelt. Lehajolt, kihúzott egy-két drótot meg kábelt, és megpróbálta
szétválogatni a kupacot.
- Úgy látom, ez itt három különböző egység volt. Valószínűleg
mindegyik tönkrement - mondta, de egyre izgatottabbá vált. Az
alkotórészekből talán egyet mégis össze tudnának rakni...
- Mi ez? - kérdezte Leia.
Luke kiegyenesítette az egyik kábelt. Egy jó tenyérnyi
nagyságú, üvegszerű, ezüstszínű, ép kristályív-letapogatót talált a
végén.
- Miközben a régi Jedi-lovagok után kutattam, olvastam
ezekről. A Császár kopócsapatai ezekkel kutatták fel az üldöztetés
során elbujdosott Jediket.
Talált egy másik érintetlen kristályívlapátot is, majd
kiválasztotta a legkevésbé sérült kontrollblokkot. Luke a kiborg-
kezével félresöpörte a törmeléket, és a blokk két oldalába dugta a
lapátok kábeleinek végét. Bekapcsolta a készüléket. A blokkon
fények villantak - az egység elvégezte az inicializáló elemzést.
- A Császár csapatai ilyen eszközöket használtak
Erődetektorként. A Jedi-gyanús emberek auráját vizsgálták meg
vele. A feljegyzések szerint az életben maradt Jedi-lovagok
rettegtek ettől a szerkezettől, ám mi most talán fel tudjuk használni
a Jedi Rend feltámasztásához.
Elvigyorodott, és egy pillanatra ugyanolyan zöldfülű, izgatott
farmerfiú volt, mint annak idején a Tatuinon. - Ne mozogj, Leia.
Kipróbálom rajtad.
Leia riadtan hátrahőkölt.
- És mit fog csinálni?
Wedge és Ackbar kíváncsian közelebb húzódott.
- Bízz bennem - mondta Luke. Karnyújtásnyira Leia elé
tartotta a kristályívlapátokat. Amikor elkattintotta az érzékelő
kapcsolóját, egy vékony, rézszínű fénycsík tetőtől-talpig
végigtapogatta Leiát. A kontrollblokk fölött megjelent a sárgás
letapogatóvonal kicsinyített mása. Az egység feldolgozta a kapott
adatokat, és előállította Leia parányi hologramját.
Ez a hologram más volt, mint az, amit annak idején Artu Detu
vetített ki Leiáról Ben Kenobinak. Ez a kép csupán a nő testének
körvonalait ábrázolta, és mellette megjelent egy színkódolt
vonalsor, meg egy hozzá tartozó számoszlop is, az alak körül pedig
remegve, halványan, de biztosan felragyogott egy kék fényudvar.
- Ön ért ebből valamit, Luke? - kérdezte Ackbar admirális, és
közelebb hajolt.
- Most nézzük meg valaki máson. Csak az összehasonlítás
végett.
Luke most Wedge felé irányította a lapátokat. Wedge
fintorogva nézte, ahogy a rézszínű letapogatóvonal fel-le futkos az
egyenruháján. Amikor az ő körvonalholója is megjelent Leiáé
mellett, minden ugyanolyan volt, kivéve egyetlen részletet: ezen a
képen nem látszott kék fényudvar.
- Akkor most tegyünk próbát önnel, admirális! - Luke a
kalamári elé tartotta a lapátokat, és Ackbar eltérő fiziológiájához
alkalmazkodva beállított a kontrolblokkon egy másik értéket.
Ackbar hologramjáról is hiányzott a kék aura.
- Leia, megtennéd, hogy bizonyosság kedvéért rajtam is
kipróbálod?
Leia vonakodva vette át a két lapátot, mintha kellemetlenséget
okozna neki, hogy olyan tárgyakat kell megérintenie, amiket
egykor a vallatódroidok tulajdonosai használtak.
Végül azonban könnyedén végighúzta a kristályíveket Luke
előtt, és a háta mögött.
Luke alakmása körül éles fényudvar ragyogott.
- Ez egy nagyon értékes eszköz - mondta Luke. - Még az Erő
alkalmazásában való jártasság sem kell a használatához. Egyszerű
letapogatással meg lehet találni vele a potenciális Jediket. Nagyon
nagy segítségemre lesz, hogy megtaláljam az iskolám tanulóit.
Ennyi év után végre valami jó célt fog szolgálni.
- Nagyon jó, Luke - mondta Ackbar.
Luke összepréselte az ajkait.
- Wedge, szeretnék kipróbálni valamit. Ellazítanád magad egy
percre, és megengednéd, hogy megérintsem az elmédet? – Igen. -
nyögte Wedge bizonytalanul, de amikor felfedezte, hogy
csapatának tagjai őt nézik, kihúzta magát. - Nagyon szívesen,
Luke.
Luke habozás nélkül előrenyúlt, megérintette Wedge
halántékát, mentálisan végigsimított az elméje felületén, és
hátranyúlt, egészen a primitív területre, a gondolatkontúrok között
megbúvó csomóhoz...
Megérintette a csomót, de semmi sem történt. Wedge
valószínűleg még a simogatást sem érzékelte. Luke erősebb
nyomást gyakorolt a csomóra, de még ez sem váltotta ki Wedge-ből
azt a reflexszerű ellenakciót és irányíthatatlan lökést, amit Leiából.
- Mi volt ez? - kérdezte Wedge. - Egyáltalán csináltál valamit?
Luke elmosolyodott.
- Igen. Megbizonyosodtam az egyik elméletem helyességéről.
Sokkal közelebb jutottam ahhoz, hogy feltámasszam a Jedi
Lovagok Rendjét.
 Negyedik
fejezet

Legalább a hajó nem robbant szét a becsapódáskor.

Ez volt az első dolog, amire Han Solo a fájdalmas eszmélés
után gondolt. Pislogva hallgatta a Millenium Falcon testén támadt
repedéseken át kiszökő levegő sistergését. Valahogy sikerült
túlélniük a zuhanást és a becsapódást. Han eltűnődött, vajon melyik
bolygóra keveredhettek...
A Kessel!
Tágra nyílt szemekkel bámult a vezérlőpultra fröccsent vörös
pöttyökre. Az ő vére! Úgy érezte, mintha égne a lába; a szájában
fémes ízt érzett. Ahogy köhögni kezdett, vér buggyant elő a
szájából. Nem sikerült bekötni magát az ülésbe az ütközés előtt.
Még jó, hogy nem maradt a felső lőállásban. Kitekeredett testtel
feküdt, de azt így is jól látta, hogy a hajó felborult, és ferdén, az
összezúzódott felső lövegekre támaszkodva áll.
Remélte, hogy Csubakka jobb bőrben van, mint ő. Oldalt
fordította a fejét. A mozdulat közben úgy érezte, mintha kerek
üvegszilánkok dörzsölődnének a hátához. A vuki mozdulatlanul
feküdt a másodpilóta ülésében, testére foltokat rajzolt a bozontos
bunda alatti sebekből előszivárgó vér.
- Csubi! - krákogta Han. - Szólalj már meg!
A főzsilip felől egy robbanótöltet halk pukkanása hallatszott:
valakinek odakintről sikerült leeresztenie a feljáróhidat. A Falcon
maradék levegője is kiáramlott a Kessel ritkás atmoszférájába.
- Óriási! - mormolta Han. A bordáiba hasító fájdalom miatt
már így is elég nehezen lélegzett.
Nehéz léptek döngtek végig a rámpán. Han elő akarta húzni a
sugárpisztolyát, hogy legalább leszedjen egy-két ellenséget, ám
csak arra volt ereje, hogy a szemeit megmozdítsa. Felnézett, és arra
számított, hogy egy csapatnyi fehér páncélos rohamosztagos fog
bemasírozni a pilótafülkébe. Méltó befejezése lenne ennek a
napnak...
A behatolók páncélja azonban nem volt egyforma, sokkal
inkább szedett-vedettnek lehetett volna nevezni. Öltözetük egyes
darabjai átalakított fegyőruniformisra hasonlítottak, más részei
pedig valamikor a rohamosztagosok felszereléséhez tartoztak. Han
semmit sem értett az egészből, de ez nem zavarta különösebben,
mert már eddig is rengeteg képtelenséget látott. Egy TIE-vadász és
egy X-szárnyú egymás mellett harcol? Őellene?
A hajó fedélzetére bevonuló csapat tagjainak arcát
oxigénmaszk takarta, ami lehetővé tette a számukra, hogy a Kessel
ritka atmoszférájában is tudjanak lélegezni. A maszk letompította a
hangjukat, ahogy parancsokat ordítottak egymásnak.
Az egyik férfi - madárijesztőszerű, elképesztően hosszú karú
és nyakú fickó volt - belépett a Falcon pilótafülkéjébe. Han rögtön
felismerte, de nem jutott eszébe a neve. A madárijesztő birodalmi
börtönökben használatos karpántokat viselt, de az övén egy olyan
átalakított dupla-sugárpisztoly lógott, aminek birtoklása a legtöbb
bolygón szigorúan tilos volt.
A madárijesztő Hanra nézett egymástól távol ülő, kemény
tekintetű szemeivel.
- Han Solo - mondta. Az arca alsó felét eltakarta a légzőmaszk,
de Han még így is biztos volt benne, hogy a fickó vigyorog. - Azt
fogod kívánni, hogy bárcsak ne élted volna túl a landolást!
Hannak hirtelen agyába villant a madárijesztő neve. Skynxnex.
Ez az! De hiszen Skynxnexet, miután kis híján kivégezték,
bezárták a Birodalmi Javítóintézetbe! Han ajkán kérdések
formálódtak, de Skynxnex felemelte páncélos öklét, és visszaküldte
az eszméletlenségbe...
Kessel. Fűszer. Miközben kínlódva magához próbált térni,
Han gondolatai lidércnyomás-keverékké alakultak.
Han mindig szívesen hencegett vele, hogy a Falcon rekordidő
alatt megtette az utat a Kesselre, viszont csak ritkán fordult elő,
hogy az egész történetet elmesélte. Így arról sem beszélt, hogy
tulajdonképpen menekült a Kesselről, a titkos, fedélzet alatti
rekeszek tele voltak tudatstimuláló csillámfűszerrel, és birodalmi
hajók üldözték.
Han szokás szerint Moruth Doole-tól kapta a szállítmányt,
attól a békaszerű fickótól, aki a birodalmiak által termelt fűszerek
feketepiacát irányította. Doole valami hivatalos ember volt abban a
gigantikus birodalmi börtönkomplexumban, ami a legtöbb munkást
adta a fűszerbányáknak. A Birodalom szigorúan ellenőrizte a
termelt mennyiségeket, ám Doole-nak mégis sikerült megcsinálnia
a saját kis üzletét. Han Solo és Csubakka az ő megbízásából
csempészte az árut, az ő utasítására lógott meg a szállítmányokkal
a birodalmi naszádok orra elől, hogy végül mindet a hutt Jabbához
hasonló gengszterek által irányított elosztócsatornákba juttassa.
Ám Moruth Doole-nak volt egy rossz szokása: csak addig
használta a segítőit, amíg úgy nem látta, hogy nagyobb haszna
lehet abból, ha átadja őket a hatóságoknak. Han sohasem tudta
bebizonyítani, de szinte biztos volt benne, hogy azokat a bizonyos
vámőrhajókat éppen Doole uszította a Kesselről felszálló Falconra.
Még annak a helynek a pontos koordinátáit is megadta a
birodalmiaknak, ahol Han át akart ugrani a hiperűrbe.
Han kénytelen volt az egész, kincset érő fűszerszállítmányt
kidobni az űrbe. Amikor később megpróbált visszafordulni, hogy
összeszedje a lebegő ládákat, a birodalmiak újra nekiugrottak. Az
üldözés közben Han közelebb vitte a Falcont a hatalmas
feketelyuk-halmazhoz, mint azt a navigációs térképek
lehetségesnek tartották. Az egyik finánchajó beleveszett a
feneketlen szakadékok felé áramló forró gázörvénybe, de a Falcon
megúszta, átlépett a hiperűrbe, és visszaszáguldott a biztonságba.
Ez a biztonság azonban csak időleges volt. Az elvesztett
szállítmány 12 400 kreditet ért, amit a hutt Jabba már teljes
egészében kifizetett érte. Jabba nem örült a történteknek...
Ahogy eszébe jutottak a mozdulatlanul, karbonba fagyottan
Jabba falán függve töltött hónapok, Han megremegett. Most is
ugyanúgy fázott, és most sem látott. Vacogtak a fogai.
- Ha ezzel a rángással a hőviszonyokra reagál, akkor fejezze
be! - csattant fel egy érdes fémhang, ami legjobban egy plazmával
szétvágott szikla recsegéséhez hasonlított. - Lecsökkentettük a
medikai központ hőmérsékletét, hogy minimalizáljuk a műtéti
sokkot.
Han kinyitotta a szemeit, és felbámult a medikai droid lövedék
alakú arcába. A fémfelület legnagyobb része zöld volt, csak az
optikai szenzorok fölött előrenyúló eltakart kiegészítőegység volt
fekete. Szegmentált mechanikus karok nyúltak Han felé, a
fémkezekben egy sor ósdi orvosi szerszám villogott.
- Én a börtön medikai droidja vagyok. Nem programoztak be
altatásra, sem más olyan lényegtelen dologra, amivel elő tudnám
segíteni az ön kényelmét. Ha viszont nem működik együtt velem,
olyan büntetést kap, ami még a beavatkozásnál is kellemetlenebb
lesz.
Han lehunyta a szemeit. A droid még csak nem is hasonlított
azokra a géporvosokra, amelyeket specifikusan arra programoztak,
hogy mindig szem előtt tartsák a beteg kényelmét.
Han megpróbált megmozdulni. A börtön fehér és hideg
medikai központjában volt. Körülötte orvosi készülékek csillogtak,
a falakon üres baktatartályok sorakoztak. Han úgy érezte, mintha
az ajtók közelében őrök állnának, amikor azonban elfordította a
fejét, a droid két hideg fémkeze a halántékának feszült.
- Tilos mozognia! Ez fájni fog. Nagyon. Most lazítson... Most
rögtön!
A szoba másik végében Csubakka fájdalmasan felüvöltött.
Han megkönnyebbült. Tehát a vuki is él. Legalábbis a kezelés előtt
még életben van.
A medikai droid munkához látott. Han összeszorította a fogait.
Csubi csupaszőr, meleg és hálás ölelése térítette magához. Han
felmordult, pislogni kezdett, de a helyiségben olyan erőtlen volt a
világítás, hogy jó pár percig kellett meresztgetnie a szemét, mielőtt
bármit meglátott volna. Az egész teste úgy fájt, mintha nem is
gyógyították, hanem összeverték volna.
Csubakka morogva újra megölelte.
- Nyugi, Csubi! A végén még visszaküldesz ahhoz a gép-
dokihoz! - mondta Han.
A vuki azonnal eleresztette.
Han megpróbálta meghatározni, hogy érzi magát. Felült,
megfeszítette a karjait, majd lábra állt. Kettő... Nem. Három
bordájában és a bal lábában őrjítő méhszúrásokat érzett: a
csontkötők itt javították ki a sérüléseket. Han gyenge volt, de a
gyógyító- tápláló oldatoknak köszönhetően nem volt túlságosan
rosszul.
Csubakka is meggyötörtnek és erőtlennek látszott. A testéről
jókora foltokban leborotválták a szőrt. Han jól látta a bőrén a
vastag csíkokat, ahol a medikai droidok gyorsan, de a finomságra
ügyet sem vetve összefoltozták a sebeket. A kezelés után
mindkettőjüket behajították ebbe a nyirkos helyiségbe.
Han mélyen beszívta a cella levegőjét.
- Vajon mi döglött meg itt? - kérdezte, de rögtön rá kellett
döbbennie, hogy a megjegyzése nem is olyan tréfás.
Csubakka válasz helyett a cella egyharmadát elfoglaló
hatalmas testre mutatott. Han újra pislogni kezdett, hogy biztos
legyen benne, tényleg jól lát.
A lény óriási volt és förtelmes - egy páncélbőrű állat és egy
pók kereszteződése lehetett, a több sornyi agyarból pedig Han arra
következtetett, hogy valószínűleg húsevő. Karmos, ember
nagyságú mancsai voltak, ízelt, páncélos testén pedig ótvarfoltok
éktelenkedtek. Az egyetlen jó dolog az volt benne, hogy már nem
élt. A tetem bűzlött.
Amikor először, Jabba palotájában rankor közelébe került, Han
még vak volt a dehibernáció miatt. Jabba a trónja alatt tartotta a
bestiát, és az ellenségeivel - vagy éppen mással - táplálta. A
Dathomiron már több rankort is látott. Egy ilyen dög tehát
valahogy éppen itt, a Birodalmi Javítóintézetben múlt ki. A rankor
félig már elrohadt, a másik fele pedig mumifikálódott.
Maga a börtön - már amennyire Han ismerte - átmenet volt
egy állatkert és egy javítóintézet között. Az ide bezárt különböző
lények intelligenciája eltérő volt. Csak egy dologban hasonlítottak
egymásra: mindannyian veszélyesek voltak.
A helyiség óriási volt - már amennyire óriásinak lehet nevezni
egy börtöncellát. Ahhoz mindenesetre elég tágas volt, hogy egy
rankor elférjen, és meg tudjon fordulni benne. A padlón száraz,
letisztított csontok hevertek. Némelyik össze volt rágva - az éhező
rankor valószínűleg mindet leszopogatta egy kis táplálék
reményében. A falakból zöld és kék nyálka csordogált. A halotti
csendet csak valami halk, csepegő hang törte meg.
- Mióta vagyunk itt, Csubi? Nem tudod?
Csubakka nem tudta.
Han újra átgondolta a történteket. Megközelítették a Kesselt,
majd név szerint és az Új Köztársaság jelével is azonosították
magukat. Ezután rájuk támadt egy TIE-vadászokból, X-
szárnyúakból meg egy rakás más típusú hajóból álló flotta. Ezek
után egyértelmű volt, hogy a Kessel nagyfőnökei valamiben
mesterkednek, és nem akarják, hogy erről az Új Köztársaság
tudomást szerezzen.
Hannak ezután eszébe jutott a madárijesztő-szerű Skynxnex,
aki behatolt a Falconba. Skynxnex valamikor tolvaj és bérgyilkos
volt, és ő tartotta a kapcsolatot Moruth Doole és a
fűszercsempészek között. Hivatalosan börtönőr volt, de a jelek
szerint állást változtatott.
Han meghallotta a cella bejáratát körülvevő, deaktiválódó
energiamező kattanását és zümmögését, majd a felemelkedő ajtó
hidraulikájának csikorgó nyüszítését. Ahogy az ajtó felemelkedett,
éles, fehér fény hasított be a cellába. Han a szemei elé kapta a
kezét. Csak most döbbent rá, milyen sötétben voltak eddig.
- Készülj, Csubi! - suttogta.
Ha odakint nem áll túl sok őr, talán lerohanhatják őket,
kiverekedhetik magukat, és megszökhetnek. Ám ahogy törött
bordáiba fájdalom hasított, megszédült. Csubakka erőtlenül a
rankor cellájának egyik nedves falához dőlt, és felmordult.
Hát, ha egyetlen őr van odakint, és elég vaksi, és éppen
gyógyulófélben van az egyhetes hasmenésből...
- Semmi baj, Csubi. Akkor most inkább meghallgatjuk, mit
akarnak mondani nekünk.
Az ajtóban álló csontvázszerű alak nem lehetett más, csakis
Skynxnex. Amint Han szemei hozzászoktak a fényhez, meglátta a
Skynxnex mögött álló négy őrt is. Az uniformisuk nem volt
egészen olyan, mint a börtönőröké, testük érzékeny pontjait
páncéllal védték, és nem viseltek rendfokozati vagy más jelzést.
- Nos, Han Solo, remélem, megfelelőnek találod a...
vendégszeretetünket? - kérdezte Skynxnex.
Han vigyorogva maga mögé, a nedves cellára és a döglött
rankorra nézett.
- Igen. Ti, fiúk, remek kis világot csináltatok a Kesselből.
Éppen úgy, mint az Ithorból.
Skynxnex követte a tekintetével Han pillantását, és a
mumifikálódott szörnyre nézett.
- Ó igen, a nagy felfordulásban, amikor átvettük a börtön fölött
a hatalmat, valaki elfelejtette megetetni a rankort. Sajnálatos
esemény. Hónapok teltek el, mire eszünkbe jutott. Kétszeresen is
sajnálatos dolog, mert mire eszünkbe jutott, kénytelenek voltunk
egy csomó birodalmi rabot megsemmisíteni. Pedig milyen élvezet
lett volna végignézni, ahogy a rankor széttépi őket! Ám e helyett
mindegyiket a fűszerbányákba kellett küldenünk.
Skynxnex elmosolyodott, de az arca egy pillanattal később
már megint gépszerűvé keményedett.
- Remélem, a medikusdroidok segítettek nektek kiheverni a
landolás okozta megrázkódtatást. Nagyon fontos, hogy mindketten
elég erősek legyetek, különben nem bírnátok ki a vallatást.
Szeretnénk megtudni, hogy miért jöttél kémkedni a Kesselre.
Hannak eszébe jutott, hogy ezúttal őszinte lehet, és mindent
elmondhat a küldetéséről.
- Nagyon szívesen elmondom, Skynxnex - felelte, de volt egy
olyan érzése, hogy most nem igazán lenne jó, ha bevallaná az
igazat.
A szikár férfi újra felvillantott egy mosolyt.
- Tehát emlékszel rám, Solo? Helyes. Moruth Doole
haladéktalanul beszélni akar veled.
Han felvonta a szemöldökét. Ezek szerint Doole még életben
volt, és még mindig megvoltak az üzletei. Hannak fogalma sem
volt róla, hogyan illeszkednek össze a részletek.
- Én is szeretnék beszélni a jó öreg Moruthtal. Rég nem láttam.
Annak idején jó haverom volt.
Skynxnex felvihogott. A mögötte álló őrök is röhögni kezdtek.
- Igen - mondta Skynxnex. - Én vagyok rá a tanú, hogy ő is
emlegetett téged. Sokszor. Nagyon sokszor.
A lift kivitte őket a főcellablokk-szektorból, és áthaladt velük
az intézmény külső sarkaiba vezető alagúton. Az ég felé
száguldottak a tekervényes fémpályákon.
Ahogy átnézett a lift átlátszó falain, Han jól láthatta, hogy a
börtön egyetlen tömör, barnásszürke, plasztacélból és szintetikus
kőből emelt épülettömb. A széles elülső front körülbelül negyvenöt
fokos szögben hátrafelé dőlve lejtős felületet alkotott. A négy sarka
mentén lifttornyok világítottak. A meredek felületből egy
üvegezett, tükörcsillogású építmény állt ki: ebben voltak az irodák
és a börtönszemélyzet szállásai.
A száguldó liftben Skynxnex csodálkozó tekintettel
végigmérte a két rabot, de végig rájuk irányozta átalakított dupla-
sugárpisztolyát. A két, konvencionális fegyverekkel ellátott őr is
feszülten, ugrásra készen állt a helyén.
Ahogy ezt meglátta, Han magában elvigyorodott. Fogalma
sem volt róla, hogy mit tett, ami miatt ezek az emberek ennyire
féltek tőle.
 Hant és Csubakkát kábítóbilincsekkel tették
mozgásképtelenné. A csuklójukra erősített pántok bénító
elektromos ütéseket mértek viselőjük idegrendszerére. A sokk
mértéke egyenes arányban állt azzal az erővel, amit a fogoly fejtett
ki, hogy megszabaduljon kötelékeitől. Hannak sikerült uralkodnia
magán, ezért csupán a karjaiban érzett kellemetlen bizsergést,
Csubakka viszont szokás szerint elveszítette a fejét, és így sikerült
dermedtté kábítania magát.
Amikor a lift ajtaja kinyílt, Skynxnex kilökte a fülkéből a két
foglyot. Han nem állt ellen, inkább elindult előre, és megpróbált a
lehető legmagabiztosabban lépkedni. Régebben volt egy-két
problémája Moruth Doole-lal, és egy fikarcnyit sem bízott benne,
ám legjobb tudomása szerint nem volt közöttük semmilyen
komolyabb nézeteltérés.
Skynxnex keresztülterelte őket a többnyire felforgatott és
kiégett irodákon. Egy tágas előcsarnokon áthaladva beléptek egy
hatalmas irodába. Az óriási ablakok a Kessel kietlen pusztaságára
nyíltak. Han kinézett, és a távolban megpillantotta a szétmorzsolt
sódombokat. A bolygót lakhatóvá alakító atmoszféraüzemek
gigászi fúvókái oxigén-, nitrogén- és szén- dioxid-áramlatokat
lövelltek a rózsaszínű égre. A Kessel orbitális pályája mentén
feszülő energiapajzsok megszűrték a közeli Bendőből a bolygóra
zúduló halálos röntgen- és gammasugarakat. Ha nem lett volna az
értékes fűszer, senki sem kínlódott volna azzal, hogy éppen itt
éljen.
Az íróasztalon álló kis táblácska szerint ez a helyiség volt a
börtön igazgatójának irodája, ám valaki áthúzta az eredeti szöveget,
és standard nyelven, kézzel ráírt egy újat: „DOOLE
KÖZPONTJA". Az íróasztaltól jobbra, a falon egy végső agóniába
dermedt, karbonba fagyasztott férfi függött. Doole ellesett valamit
Jabbától: valamelyik régi ellenfelét állította így ki, hogy mindenki
megcsodálhassa. Han megremegett, amikor a trófeára pillantott.
Az ablak előtt egy hordótestű alak körvonalai rajzolódtak ki
az élénk fényben. Han azonnal felismerte Moruth Doole-t.
Doole zömök, puha bőrű rybet volt. A barnás fény féregcsíkokat
rajzolt élénkzöld arcára, karjaira és vállaira. A bőre száraz volt, de
olyan sima, hogy nyálkásnak tűnt. Mint mindig, most is valami
kevésbé szerencsés hüllő bőréből készült ruhát viselt. A zekéjét
mintha egy ősrégi holofilmből kérte volna kölcsön. A nyakára egy
rikító, sárga sálat tekert, ami azt jelentette, hogy készen áll a
párzásra - bár Han elképzelni sem tudta, a Kesselen találhat-e
egyáltalán a fajából egy nőstényt, aki hajlandó is lenne vele.
Doole megfordult. Az arca nem olyan volt, mint régen:
idegesen meg-megrándult, és paranoia tükröződött rajta. Dülledt
rybet szemei túlságosan nagyok és függőleges metszésűek voltak.
Az egyik szeme tejfehér volt, akár egy félig főzött tojás, a másik
fölé pedig egy mechanikus fókuszáló egységet erősített a sima
fején végigfutó barna bőrszíjakkal.
Doole a gépszemhez nyúlt. A lencsék kameraként kattogva-
surrogva a helyükre csúsztak. Ahogy beállította a fókuszt, és Han
felé fordulva előredugta a fejét, hosszú rybet ujjai kiszélesedő
végén jól látszottak a csökevényes szívókorongok. Fehér szeme
vakon bámult a másik irányba.
Hosszú vizsgálódás után Doole felszisszent.
- Tehát te vagy az, Han Solo!
Han összeráncolta a homlokát.
- Úgy látom, Moruth, túl sok fűszert tömtél magadba. Először
mindig a szemet károsítja.
- Ezt nem a fűszer tette velem! - csattant fel Doole, és
megérintette a gépszemet. Mély lélegzetet vett, és közben olyan
sistergő hangot hallatott, mint a forró szénre öntött szénsavas ital. -
Miért jöttél ide, Solo? Szeretném, ha elmondanád, de talán azt is
szeretném, ha egy kicsit ellenállnál, hogy fájdalmat okozhassak
neked.
Csubakka dühödten felordított. Han megpróbálta széttárni a
karjait, de a bilincsek azonnal elkábították.
Várj egy percet, Moruth! Nem ártana, ha elmagyaráznál
nekem egy pár dolgot. Nem egészen értem, hogy...
Doole meg sem hallotta a szavait. Egymáshoz dörzsölte széles
kezeit, és mosolyra húzta vizenyős ajkait.
- Az egészben az a legnehezebb, hogy visszatartsam magamat
attól, hogy itt, a szemem előtt széttépesselek.
Han szíve izgatottan vert.
- Nem gondolkozhatnánk józanul? Legalább egy percig.
Üzlettársak voltunk, Moruth, és sohasem tettem keresztbe neked. -
Han jobbnak látta, ha egy szóval sem említi, hogy a legutolsó
közös fűszerügyükben éppen Doole tartott be neki. - Bocsánatot
kérek, ha valamivel felidegesítettelek. Nem beszélhetnénk meg a
dolgot?
Hannak eszébe jutott az a beszélgetés, amit a Mos Eisley-i
mulatóban azzal a Greedo nevezetű verőemberrel folytatott. Ha
egyszer kárt okoztak neki, Jabbával semmit sem lehetett
megbeszélni. Han bízott benne, hogy Doole sokkal ésszerűbben
gondolkodik, mint a hutt tette.
Moruth Doole hátralépett, és a levegőbe csapott hosszú ujjú
kezeivel.
- Megbeszélni? Hogy akarod elintézni a dolgot? Talán veszel
nekem egy droidot, kárpótlásul a szememért? Gyűlölöm a
droidokat! Te voltál az, aki miatt Jabba meg akart öletni! Kérnem
kellett tőle, hogy csak az egyik szememet tegye tönkre!
Könyörögnöm kellett, hogy ne vegye el tőlem a látásomat! -
Moruth megérintette a vak, főtt tojáshoz hasonlító szemét.
Skynxnex közelebb csoszogott Doole-hoz.
- Azt hiszem, Moruth - mondta elmélyített hangon -, hogy
ezzel csak összezavarod Solót, és nem rémíted meg. Talán tényleg
nem tudja, hogy mi történt.
Doole leült az íróasztala mögé, kisimította gyíkbőr zekéjét, és
megpróbálta visszanyerni az önuralmát.
Jabba engem okolt azért, hogy te kiszórtad azt a
fűszerszállítmányt! Vérdíjat tűzött ki a fejemre. És miért? A te
gyávaságod miatt!
Csubakka dühödten bömbölni kezdett, és már Han is alig
tudott uralkodni magán.
- Jabba értem is sok pénzt kínált, Doole. A Tatuinon Greedo
megpróbált kicsinálni. A Bespinen Boba Fett elkapott, és a végén
éppen úgy karbonba zártak, mint a barátodat. - Han a falon függő
förtelmes trófeára mutatott. - Azután elküldtek Jabbának.
Doole elutasítóan legyintett.
- Jabba emberei már beépültek a fűszerbányászatba. Jabba
félre akart állítani, hogy utána a saját emberei közvetlenül is
hozzájussanak a csillámfűszerhez. Az egyik verőpribékje kiégette
az egyik szemem, és félig megvakította a másikat. Ennél többet
akart tenni, de Skynxnex megölte.
Az ajtóban álló madárijesztő büszkén elvigyorodott.
 - Jabba rákényszerített bizonyos dolgokra. Kirobbantottunk
egy börtönlázadást. Az igazgató is Jabba embere volt, ám az őrök
fele az én oldalamon állt. Illően megfizettem őket. Szerencsére a
Birodalomban körülbelül ugyanakkor tört ki a káosz. Megszereztük
magunknak a Kesselt. A bolygó másik féltekéjén volt ugyan egypár
kiskirály, de nem bírták sokáig ellenünk. Összeszedtem a
fűszerkészleteket, és, amiket össze tudtam kaparni, kiépítettem egy
masszív védelmi hálót. Senki... Komolyan mondom: senki sem
jöhet ide azért, hogy elvegyen tőlem valamit!
Doole fáradt mozdulattal a fejéhez emelte hosszú ujjait.
- Minden remekül ment egészen addig, amíg Jabba miattad
meg nem haragudott rám. Minden biztonságos volt. Ismertem a
játékszabályokat. Most viszont lapítok, és már a saját árnyékomtól
is félek.
Doole Hanra pillantott a gépszemmel.
- De neked nem elég, hogy egyszer tönkrevágtad az életem,
ugye? Visszajöttél, és elárasztottál minket az Új Köztársaság
üzenetével. Azt hittem, először a Birodalom maradványa akarja
majd visszaszerezni a fűszerbányákat, de a jelek szerint a
nagyhatalmú kormányok teljesen egyformák. Te kém vagy,
méghozzá ostoba kém. Arra számítottál, hogy egyszerűen csak
iderepülsz, szétnézel, aztán visszamész a Köztársaságodhoz, és
magaddal viszed azokat az információkat, amelyek birtokában
elfoglalhatjátok a világunkat? - Doole nedves toccsanással az asztal
lapjára csapott. - De mi fogjuk rájuk mérni az első csapást.
Mégpedig azzal, hogy megöljük a kémüket. És készen fogunk állni
rá, hogy abban a pillanatban lerobbantsuk a flottájukat az égről,
amint kilépnek a hiperűrből!
- Semmi esélyetek! - vicsorogta Skynxnex.
Han elmosolyodott.
- Tévedtek, fiúk. Nagyon nagyot tévedtek.
Csubakka helyeslően felmordult.
Skynxnex elkomorodott. Doole egy percig némán Hanra
meredt.
- Majd meglátjuk - mondta végül.
Doole a zekéje zsebébe nyúlt. Előhúzott egy ósdinak látszó
kulcsot, és a néhai börtönigazgató íróasztalfiókjának zárába
helyezte. Elpiszmogott a zárral, majd kihúzta a fiókot. Benyúlt a
fiókba, és kivett egy páncéldobozt. Az asztal közepére állította,
utána a zekéje másik zsebébe csúsztatta a kezét, és elővett egy
második kulcsot.
Han kíváncsian figyelte a mozdulatait. Doole kinyitotta a
páncéldobozt, kiemelt belőle egy másik, kisebb, lezárt dobozkát,
majd komótosan visszacsúsztatta a zsebébe a kulcsokat, és Hanra
nézett.
- Nagyon szívesen áldoznék időt a kifaggatásodra, de pontosan
tudni akarom, hogy az Új Köztársaság mikorra tervezi a Kessel
megszerzését, hány hajót küldenek, és milyen típusú eszközöket
fognak használni. Most azonnal választ fogok kapni a kérdéseimre,
de később, a rend kedvéért talán lesz időm rá, hogy végigélvezzem
a kihallgatásodat.
Doole a dobozka tetejére tette úszóhártyás kezét. Halk
zümmögés hallatszott, egy fénysugár körülfolyta az ujjait -
megtörtént a személyazonosító letapogatás. A dobozka légmentes
zárja kinyílt, a fedele félrecsúszott, és látható vált a belseje.
A dobozka vékony, ujjnyi hosszú, fekete anyagba csomagolt
hengerekkel volt tele. Han azonnal felismerte, mik azok.
- Csillámfűszer - mondta.
Doole ránézett.
- A fűszer leghatásosabb formája. Ennek segítségével képes
leszek eldönteni, igazat mondasz-e. A kósza gondolataid el fognak
árulni.
Han hirtelen megkönnyebbült.
- De mi van akkor, ha nincs semmiféle rejtett gondolatom, ami
elárulhatna?
Skynxnex visszakézből nyakon vágta Hant. Han
megtántorodott. Csubakka megpróbált előrenyúlni, de a
kábítóbilincsek beléfojtották az üvöltést, és úgy megszédítették,
hogy ő maga is alig bírt talpon maradni.
Doole kiválasztott egyet a fekete hengerek közül, és az ujjai
közé fogta. Gyakorlott mozdulattal lehámozta róla a külső,
opalizáló csomagolást, és kihúzott belőle néhány vékony, áttetsző
rostszálat. Ahogy az ablakon beáramló világosságba tartotta a
tudatstimulálót, a fényérzékeny fűszer szikrázni kezdett, és
felragyogott a belseje.
Han addig nézte, amíg a szer készen állt rá, hogy Doole
bevegye. Amikor a csillámfűszer gyöngyházkéken ragyogott,
Doole kinyitotta a száját, és a kristályos rostok köré fonta vékony,
bíborszínű nyelvét. A tudatstimuláló recsegett- ropogott; ahogy
Doole összeszorította az ajkait, a szája sarkából szikrák csorrantak.
Han Doole-ra bámult, aki lehunyta vak szemét, és mély
lélegzetet vett. Han tudta, a fűszer hamarosan kifejti hatását Doole
tudatára, és felserkenti lappangó energiáit. Doole gépszemének
automatikus fókuszáló egysége kattogva, nyüszítve forgott körbe,
de képtelen volt felfogni a rybet agyát elárasztó látomások
értelmét.
Doole Han és Csubakka felé fordult. Han hunyorogni kezdett.
Úgy érezte, mintha parányi ujjak markolnák meg az agyát, és
válogatni kezdenének a memórialebenyek, a gondolatokban
elraktározott képek között... Az ujjak megállás nélkül kutakodtak.
Han megpróbált elhúzódni előlük, de tudta, nem lehetnek titkai egy
csillámfűszerrel telepumpált személy előtt.
Skynxnex felvihogott, de hirtelen elhallgatott, mintha attól
félne, hogy magára vonja Doole figyelmét, és az ő agya is
átvizsgálásra kerül.
Han egyre dühösebb lett, mert Moruth Doole azokról a
pillanatokról is tudomást szerezhetett, amit Leiával kettesben
töltött, és az emlékekből nyomon követhette Han három
gyermekének születését is. A fűszer hatása azonban csak néhány
másodpercig tartott, és Doole főleg arra koncentrált, hogy
megtudja, Han és Csubakka miért érkezett a Kesselre.
- Tényleg az igazat mondtam neked, Doole - mondta Han
halkan. - Békés küldetésben járunk, és az a célunk, hogy újra
felvegyük a diplomáciai kapcsolatot a Kessellel. Az Új Köztársaság
szívesen lát benneteket, és kész beindítani a nyílt kereskedelmet.
Békével közeledett hozzátok, és éppen ti deklaráltátok a háborút
azzal, hogy lelőttétek az első nagykövete hajóját.
Csubakka felmordult.
Skynxnex megmerevedett, majd félve előrébb lépett. - Miről
beszél ez itt? - kérdezte.
Han felemelte a hangját.
- Olvasd ki az igazat az agyamból, Moruth!
A rybet eltátotta a száját. Han jól látta az arca elé fröccsenő
fényszikrákat. Érezte, ahogy a parányi, tapogatózó ujjak még
mélyebben belevájnak a tudatába, és kotorászni kezdenek. Ahogy
gyengült a fűszer hatása, Doole egyre kétségbeesettebben próbált
találni valamit, ami igazolhatná a feltevését.
De végül semmit sem talált - mivel nem volt semmi, amit
megtalálhatott volna. Viszont megtudta, hogy a Szövetség mekkora
erőt lenne képes felvonultatni ellene. Egy olyan flotta, ami képes
volt megdönteni a Birodalmat, minden bizonnyal meg tudná
semmisíteni a Kessel szedett-vedett lényekből, törvényen
kívüliekből verbuválódott lakosságát is.
- Nem! - rikoltotta Doole. Megpördült, és Skynxnexre meredt.
- Most mit tegyünk? Solo igazat mondott!
-Az nem lehet! - felelte Skynxnex. - Solo... Ez az ember egy...
egy...
- A fűszer nem hazudik. Solo pontosan azért jött ide, amit
mondott. Mi pedig lelőttük. Börtönbe vetettük. Az Új Köztársaság
ránk fog támadni! És ha ránk támad, elsöpör minket!
- Öljük meg ezt a kettőt - javasolta Skynxnex. - Ha gyorsan
kinyírjuk őket, talán titokban tarthatjuk az egészet. Han korábbi
félelme hirtelen visszatért.
- Hé, várjunk csak! Biztos vagyok benne, hogy egypár
gondosan megfogalmazott üzenettel elsimíthatjuk a dolgot. Végül
is én vagyok a nagykövet! Diplomáciai megbízatásom van, meg
minden ilyesmi. Nem szeretném, ha egy félreértés miatt...
- Nem! - mondta Skynxnex, és óvatosan Doole-ra lesett. - Ezt
nem kockáztathatjuk meg. Te is tudod, hogy Solo régen miket
művelt. Tudja, hogy te küldted utána a birodalmi finánchajókat!
Han valójában eddig nem volt biztos ebben.
- Semmi ok a pánikra - mondta. - Majd én beszélek az Új
Köztársaság Szenátusával. Személyesen ismerem Mon Mothmát,
és a feleségem, Leia is tagja a kabinetnek, és... - Gondolatok
kavarogtak az agyában, és megpróbálta kiokoskodni, vajon Leia
hogyan intézné el ezt a dolgot. Már sokszor volt alkalma rá, hogy
végignézze, Leia hogyan simítja el a diplomáciai problémákat. Leia
jól tudta használni a szavakat, remekül megközelítette vitapartnerei
gyenge pontjait, lecsapott rájuk, aztán addig manőverezett, míg
megszületett a megegyezés. Ám Leia most nem volt vele.
- Igen, azt hiszem, igazad van - mondta Doole, és egyik ujjával
megveregette petyhüdt ajkait.
 Han megkönnyebbülten felsóhajtott.
- Egyetértek Skynxnex-szel. Újra meg fogom nézni a csatáról
készült felvételeket, de nem hiszem, hogy hazaüzentetek, miután
kiléptetek a hiperűrből. Az egyik vadászgépünk szétlőtte az
adótányérotokat. Az Új Köztársaság nem tud róla, hogy
megérkeztetek. Ha eltűnnek a nyomaitok, azt fogják hinni, hogy a
Bendő nyelt be benneteket.
Doole járkálni kezdett a hatalmas ablak előtt.
- A feljegyzéseinkből törlünk minden veletek kapcsolatos
adatot. Utasítani fogom a katonáimat, hogy felejtsék el a veletek
vívott csatát... Igen, ez a legbiztonságosabb megoldás.
- Óriási hibát követsz el! - mondta Han. Alig bírta visszafogni
magát attól, hogy újra nekifeszüljön a kábítóbilincseknek.
– Nem - felelte Doole, és egymáshoz érintette két keze ujjait. -
Nem hiszem.
Csubakka elbömbölt egy sor torokhangú szót.
- Az lenne a legjobb, ha most rögtön megölnélek benneteket -
mondta Doole. Megdörzsölte a vak szemét. - De emiatt még
mindig tartozol nekem, Solo. Még akkor sem tudnál megfizetni a
szememért, ha száz évig egyfolytában dolgoznál. Mindketten le
fogtok kerülni a fűszerbányába, a legmélyebb, legtávolabbi
alagutakba. Ott most úgyis szükség lenne néhány új munkásra.
Doole vigyorra húzta széles, békaszerű száját. Még egy utolsó
kék szikraeső pattant ki az arca elé.
- Odalent soha senki sem fog rátok bukkanni.
 Ötödik
fejezet

Az egykori Birodalmi Információs Központ mélyen a régi

palota alatt feküdt, pajzsokkal ellátott falak vették körül, és
mindegyik bejárata előtt őrök álltak. Annak érdekében, hogy a
hőmérsékletet a hatalmas adatarchiváló gépek számára elfogadható
szinten tartsák, óriási hőcserélő rendszereket, és nagy teljesítményű
hűtőegységeket működtettek. A klímagépek morgása háttérzajként
töltötte be a helyiséget.
Tizennégy konzol előtt esetlen, fakószürke kódtörő droidok
dolgoztak: becsatlakoztak a terminálokba, és módszeresen
semlegesítették a Császár parancsára létrehozott kódokat és
másodvonalas vírusokat. A kódtörő droidoknak egy teljes évig
tartott, míg a labirintusszerű adatbázisokban felderítették a
létfontosságú részek helyét. Nekik volt köszönhető az is, hogy
sikerült leleplezni huszonhárom beépített birodalmi
komputerszabotőrt, akik megpróbáltak károkat okozni a bimbózó
Új Köztársaságnak.
A hűtőegységek zümmögése és a kódtörő droidok
mozdulatlansága visszhangzó ürességgel takarta be a Központot.
Egyedül egy Szi Three-pi-o protokolldroid járkált idegesen fel s
alá, és csak az ő szervomotorjainak sivítása hallatszott, amikor már
vagy századszor körbefordította optikai szenzorait a teremben.
- Találtál már valamit, Artu? - kérdezte.
Az egyik információs aljzathoz csatlakozó Artu Detu
türelmetlenül elfüttyentett egy negatív választ, és csipogva tovább
rágta magát az irdatlan nagyságú információkupacban.
- Ne felejtsd el, hogy mindent kétszer kell ellenőrizned -
mondta Thripio, és újra járkálni kezdett. - És bátran kövesd
nyomon a valószínűtlennek tűnő kapcsolatokat is. Luke gazda
megérzésnek nevezné az ilyesmit. Ez nagyon fontos, Artu.
Artu méltatlankodva huhogni kezdett.
- És ne felejtsd el azt sem, hogy a Régi Köztársaság
valamennyi bolygóját meg kell vizsgálnod. Nem biztos, hogy a
Birodalomnak volt ideje naprakésszé tenni az összes információt.
Artu ezúttal már nem is válaszolt, de folytatta a munkát.
 Egy perccel később Thripio hallotta, hogy kinyílnak a külső
ajtók. Egy árnyszerű alak tartott feléjük csendes méltósággal. Luke
Skywalker szokás szerint a Jedi-köpenyét viselte, de ezúttal lazán a
vállára vetette a csuklyáját.
Luke léptei azonban mohóságról is árulkodtak. Thripio
örömmel látta, hogy gazdájában feltámadt az a kisfiús izgatottság,
ami oly jellemző volt Luke-ra, amikor a droidok először találkoztak
vele a Tatuinon, miután a javák eladták őket. Az akkori Luke
szemeiben mindig ott csillogott az ámulat, és nyoma sem volt
bennük egy Jedi-mester hatalmának.
- Luke gazda! Kedves öntől, hogy ellenőriz minket.
- Hogy haladtok, Thripio? Találtatok már valamit?
Artu elfütyült egy választ, Thripio pedig tolmácsolta.
- Artu azt mondja, hogy a lehető leggyorsabban halad, de
bátorkodik emlékeztetni önt arra, hogy óriási mennyiségű adatot
kell átvizsgálnia.
- Jól van. Én néhány órán belül elutazom, hogy a végére járjak
egy nyomnak, amit nemrég én magam fedeztem fel. Indulás előtt
szerettem volna meggyőződni róla, hogy mindent megkaptok-e,
amire szükségetek lehet.
Thripio meglepetten húzta ki magát. - Megkérdezhetem, hogy
merre tart, Luke gazda? Artu elcsicsergett valamit. Luke ránézett.
- Most nem, Artu. Sokkal fontosabb, hogy itt maradj, és
folytasd a kutatást. Egyedül is tudok repülni.
Luke Thripio felé fordult, és válaszolt a kérdésére.
- A Bespinre megyek, hogy megvizsgáljak valakit, de előtte
még elugrom egy Eol Shának nevezett régi állomásra is. Jó okom
van rá, hogy feltételezzem: legalább egy Jedi-leszármazott él ott. -
Luke megfordult és kifelé indult. - Miután hazatértem, megint
eljövök hozzátok.
Az ajtó a helyére csúszott Luke mögött.
- Hívd elő az Eol Sha adatait - mondta Thripio Artunak. -
Nézzük meg, hová fog menni Luke gazda.
Artu úgy engedelmeskedett, mintha az ő áramköreiben is
ugyanez a gondolat keringett volna. Amikor a monitoron
megjelentek a planetáris adatok és az ósdi, kétdimenziós képek,
Thripio elborzadva emelte fel aranyszínű karjait.
- Földrengések! Gejzírek! Vulkánok és láva! Ó, szent egek!
 A megfigyelőablakban világító csillagcsíkok pontokká
alakultak - Luke kilépett a hiperűrből. Hirtelen ragyogó
pasztellszínek tűntek fel az univerzumban: a Katlan Csillagköd
néven ismert galaktikus óceán ionizálódott, bíborvörös,
narancsszínű és jégcsapkék gázhullámai. A pilótafülke automatikus
fényfilterei eltompították a ragyogást. Luke kinézett és
elmosolyodott.
Miután maga mögött hagyta a hiperűr-csomópontot, beütötte
az Eol Sha koordinátáit. Átalakított utazósiklója ívelve szelte át a
kavargó gázokat; a beinduló hajtóművek a csillagköd alá lökték a
hajót. A duplaék alakú sikló ereszkedni kezdett az Eol Sha felé.
Luke a legszívesebben a megbízható, régi X-szárnyújával
indult volna útnak, de abban a hajóban csak egyetlen ember és egy
asztromech droid számára volt elég hely. Márpedig, ha nem csaltak
a Jedi-utódokkal kapcsolatos megérzései, két tanonccal fog
visszatérni a Coruscantra...
A már elavultnak számító feljegyzések szerint az Eol Shán egy
évszázaddal korábban azok a vállalkozók építették fel a telepet,
akik torlósugár-hajtóműves bányászhajóikkal azért akartak
keresztülhatolni a Katlan Csillagködön, hogy „learassák" az értékes
gázokat. A tervek szerint a bányászhajók pilótái tiszta, más
állomásokon keresett és eladható elemekké akarták finomítani a
légnemű termést.
A kereskedelmi útvonalak közelében az Eol Sha volt az
egyetlen lakható világ, de meg voltak számlálva a napjai. A
gravitáció vonzásába került, szűk orbitális pályán keringő ikerhold
halálos spirálban közeledett a bolygóhoz. Várható volt, hogy száz
év múlva a holdak becsapódnak az Eol Sha felszínébe. A
számítások szerint a becsapódás mind a három égitestet törmelékké
robbantja.
A csillagköd bányászata végül nem bizonyult kifizetődő
vállalkozásnak. A dilettáns vállalkozók nem vették figyelembe a
torlósugaras hajók valódi költségeit és a Katlan gázkeverékének
értéktelenségét. A vállalkozók továbbálltak - az Eol Shán létesített
állomás csakhamar magára maradt. Szerencsétlenségükre
körülbelül ugyanebben az időben hullott darabokra a Régi
Köztársaság. A káoszban mindenki megfeledkezett az Eol Sha
néhány, életben maradt lakójáról.
 Az állomást két évvel korábban az Új Köztársaság
szociológusa fedezte fel ismét, aki rövid látogatást tett, feljegyezte
a benyomásait, és készített egy jelentést, amelyben javasolta a
sorsüldözött kolónia azonnali evakuációját. Sajnos, az anyag eltűnt
az Új Köztársaság már virágzó bürokráciájának útvesztőiben, és
Thrawn főadmirális pusztító hadjárata idején mindenki
megfeledkezett róla.
Luke figyelmét azonban mégis felkeltette egy apró részlet, egy
ember, egy Ta'ania nevű nő - egy Jedi törvénytelen utóda -, aki az
Eol Sha legutolsó lakóinak egyike volt. A jelek szerint a Jedi
vérvonala Ta'aniánál véget ért, mégis volt egy aprócska részlet, ami
miatt Luke úgy döntött, körül kell néznie.
A szociológus jelentése szerint a rongyos gyarmatosítók
vezetője, egy Gantoris nevű férfi állítólag megérezte a közelgő
földrengéseket. Már gyermekkorában is sikerült csodával határos
módon túlélnie azt a kőlavinát, amelye maga alá temette a
játszótársait. Gantoris meg sem sebesült, pedig a társait - akik alig
karnyújtásnyi távolságban voltak tőle - szétzúzta a görgeteg.
Luke úgy érezte, hogy ebben a történetben valószínűleg sok
túlzás van, hiszen - az ő legjobb tudomása szerint - egy hatalmas
Jedi-energiával rendelkező, de kiképzetlen ember képtelen ilyen
dolgokat az irányítása alá vonni. Ennek ellenére követte az Eol
Shára vezető nyomokat, mert minden esetet meg kellett vizsgálnia,
ha elegendő számú tanulót akart találni, hogy megnyithassa Jedi-
kiképző központját.
Luke egy nyolcas kanyarral megkerülte a halványan derengő
ikerholdakat, és az Eol Sha állomásának maradványai felé
kormányozta a siklóját. Miután átszelte a terminátort, a bolygó
nappal-éjszaka választóvonalát, a megfigyelőablakon át kinézett az
Eol Sha vonzónak nem nevezhető, sebhelyes felszínére.
A keze automatikusan mozgott a vezérlőkarok felett. Ahogy
lejjebb ereszkedett, meglátta az elöregedett, aládúcolt
lakómodulokat, amelyeket már évtizedek óta folyamatosan
ostromolt a természet ereje. Nem messze, egy vulkán kúpja körül,
megkeményedett lávaréteg terpeszkedett. A vulkán csúcsából füst
szivárgott, és izzó, narancsszínű foltok mutatták, hogy a friss láva
hol folydogál át a kúp repedésein.
Luke elkormányozta a siklóját a romos telep mellett a kráteres,
feldúlt területen túlra, majd leeresztette a sziklás talajra, és az
utasülések mögötti csapóajtón keresztül kiszállt.
Az Eol Sha csípős, kénszagú, gázoktól terhes levegője Luke
orrába mart. A levegőben vulkanikus eredetű hamu és mocskos
felhők sűrű takarója lebegett.
Ahogy eltávolodott a siklótól, Luke érezte a talpa alatt a talaj
remegését. Az Erő annyira kiélezte érzékeit, hogy képes volt
megérinteni azt a hatalmas energiaköteléket, amivel a közeli
ikerholdak szorongatták az Eol Shát. Ahogy a holdak spirális
pályán egyre közelebb kerültek a bolygóhoz, szorításuk és
talajszaggató erejük minden évben egyre erősebbé vált. Sziszegő,
fehér pára terjengett a levegőben - mintha a bolygó a számtalan
gőzszelepen és gázkráteren át küldözte volna fájdalmas sóhajait.
Luke maga köré tekerte fekete köpenyét, ellenőrizte az övére
akasztott fénykardot, és elindult a telep felé. Körötte fehér és barna
ásványi hulladékkal körülvett kis kráterek és vermek tették
egyenetlenné a talajt. A felszín nyílásaiból felhallatszott a mélyben
kavargó gőz hörgése.
Már félúton járt, amikor a talaj megremegett. Luke térdre
rogyott. A sziklák megmozdultak, a föld rázkódott. Luke széttárt
karokkal próbálta megtartani az egyensúlyát. A rengések erősödtek,
elcsendesedtek, majd újra intenzívvé váltak, de végül hirtelen
abbamaradtak.
Luke körül megreccsentek a kráterek; gőzoszlopok, forró
vízcseppek lövelltek ki belőlük. Luke csak ekkor értette meg, hogy
egy gejzírmezőre keveredett. A gejzírek a földrengés hatására
egyszerre törtek ki. A talaj fölött sűrű ködként gomolygott a gőz.
Luke a fejére húzta a csuklyáját, és aprókat lélegezve
továbbment. A telep már nem volt messze. Luke jobb és bal oldalán
a gejzírmező szünet nélkül lihegett és huhogott, a gőztajtékok csak
rövid percekre csitultak le valamelyest.
Amikor Luke végül maga mögött hagyta a gőzfüggönyt,
megpillantotta az egyik ócska, rozsdás, előregyártott kunyhó
kapujában álló, őt bámuló két férfit. Az Eol Shán létrehozott
állomás átalakított tárolókonténerekből és moduláris önállító
kunyhókból épült. Látszott, hogy a kalyibák, a karbantartó
alrendszerek már évtizedek óta nem működnek. Az elfelejtett
embereknek ilyen zord körülmények között kellett élniük.
 A két férfi abbahagyta a munkáját - az összeroskadt bejáratot
próbálták aládúcolni -, és látszott rajtuk, fogalmuk sincs, hogyan
reagáljanak az idegen jelenlétére. Amióta két évvel korábban az a
bizonyos szociológus meglátogatta őket, valószínűleg Luke volt az
első kívülről érkező ember.
- Azért jöttem, hogy Gantorisszal beszéljek - mondta Luke. A
férfiak komor arccal néztek vissza rá. A ruháik foltosak voltak és
kopottak, és látszott rajtuk, hogy több más ruhadarabból tákolták
össze.
Luke az egyik emberre szegezte a tekintetét. A másik rongyos
visszahúzódott az árnyékok fedezékébe.
- Te vagy Gantoris? - kérdezte Luke halkan.
- Nem. Az én nevem Warton - nyögte a férfi, de aztán
kibuggyantak belőle a szavak. - Mindenki elment. Az egyik
gleccserszakadékban sziklacsuszamlás volt. A kövek maguk alá
temették a két legfiatalabb társunkat. Bugdillókra akartak
vadászni... Gantoris és a többiek odamentek, hogy kiássák őket.
Luke-on végigcsapott egy izgalomhullám. Megragadta Warton
karját.
- Vigyél oda! Talán tudok segíteni.
Warton engedelmesen elindult. Végigvezette Luke-ot a csipkés
szélű sziklák között kanyargó ösvényen. A másik férfi a düledező
kunyhóknál maradt. Egy helyen a talajmozgató erők hatalmas
repedést vágtak a földbe. Luke és Warton egy szerpentinen
leereszkedett hasadék aljába. Lent a levegő még sűrűbb, még
bűzösebb, az érzés még klausztrofóbikusabb volt.
Warton pontosan tudta, hogy a járatok és földcsuszamlások
labirintusában hol találják meg a többieket. Luke látta, ahogy az
emberek egy gleccserszakadék kanyarulatában a nemrég lezuhant
sziklákon botorkálva, küszködve, vállvetve megpróbálják
félregörgetni a köveket. A harminc ember arca olyan kifejezéstelen
volt, mintha már rég kiégett volna belőlük minden optimizmus, de
mégis végre akarják hajtani a kötelességüket. Két nő a görgeteg
fölé hajolva kiáltozott a kövek közötti nyílásokba.
Az egyik férfi kétszer olyan erővel végezte a munkáját, mint a
többiek. Hosszú, fekete, varkocsba fogott haja az arca bal oldala
mellett lengedezett. Szemöldökeit és szempilláit eltávolította;
széles, sima, szögletes arca belevörösödött az erőfeszítésébe. Olyan
sziklákat taszított félre az útból, amilyeneket a többiek csak
hosszas feszegetéssel tudtak megmozdítani.
A csapatnak már sikerült félregörgetnie a görgeteg egy részét,
de még mindig nem találták meg a két áldozat testét. A fekete hajú
felegyenesedett, és Luke-ra nézett. Látszott rajta, hogy nem érti,
hogyan kerül ide egy idegen, de nem sokat törődött a dologgal.
Folytatta a munkáját. Ahogy Warton és a többiek a varkocsosra
néztek, Luke rögtön tudta, csakis ő lehet Gantoris.
Mielőtt Warton a görgeteg aljához vezette volna, Luke
megállt, és egy gyors pillantással felmérte a sziklák
elhelyezkedését. Leeresztette a karjait, lehunyt szemekkel
koncentrálni kezdett, és az Erő segítségével kitapintotta és
megmozdította az egyik követ. Közben persze arra is ügyelt,
nehogy a többi kő kárt tegyen valakiben. Amikor Yoda
megtanította neki, hogyan kell felemelni a jókora kődarabokat, az
egész még csak játéknak, kiképzési feladatnak tűnt a számára.
Most azonban életek függtek tőle.
Ügyet sem vetett a hátrahúzódó telepesek meglepett
kiáltásaira, Luke mentális erővel egymás után leemelte a görgeteg
tetejéről, és a szakadék másik végébe taszította a sziklákat. Valahol
a sötét mélyben életet érzett.
Amikor a köveken vércsöppek tűntek fel, és a kövek között
megjelent egy fehér kar, a görgeteg titokzatos homályából pedig
előbukkant egy váll, néhány ember előrerohant. Luke csak nagy
erőfeszítéssel tudta megakadályozni, hogy a megbolygatott kövek a
helyükön maradjanak, és ne okozzanak újabb balestet. Közben
folytatta a mentési munkát: egymás után szedte le a kupacról a
sziklákat.
- El! - ordította valaki. Egy csapatnyi segítő rohant a törmelék
közé. Hamar félretaszigálták a köveket, és kiástak egy fiatal lányt.
A lány arca véres volt, és jól látszott, hogy az egyik karja
eltörött. Ahogy megmentői kihúzták, fájdalmasan, de
megkönnyebbülten felsírt. Luke tudta, hogy meg fog gyógyulni.
A lány mellett heverő fiatal fiú azonban már nem volt ennyire
szerencsés: a görgeteg azonnal végzett vele. Már jóval Luke
érkezése előtt meghalt.
Luke komoran folytatta a munkát, és végül sikerült előásnia a
tetemet. Az emberek bánatos zokogása közepette kitépte magát a
féltranszból, és kinyitotta a szemeit.
Gantoris közvetlenül előtte állt. Dühét alig-alig rejtette el
nyugodt arckifejezése.
- Miért vagy itt? - kérdezte Gantoris. - Ki vagy te? Warton
Luke mellé lépett.
- A gejzírmezőről bukkant elő. Hirtelen az összes gejzír leállt,
aztán ez az ember egyszerűen kisétált a gőzből. - Warton
csodálkozva pislogni kezdett, és Luke felé fordult. - Azt mondta,
miattad jött ide, Gantoris.
- Igen... Tudom - mormolta Gantoris alig hallhatóan. Luke
Gantoris szemébe nézett.
- Luke Skywalker vagyok. Jedi-lovag. A Birodalom
összeomlott, és az Új Köztársaság lépett a helyébe. - Mély
lélegzetet vett. - Ha te vagy Gantoris, akkor valóban miattad jöttem
ide. Ha rendelkezel a szükséges képességekkel, megtanítalak rá,
hogyan használd az Erőt.
Néhányan közelebb léptek hozzájuk, magukkal hozva a halott
fiú szakadt rongybabához hasonlító testét. A férfi, aki a karjaiban
tartotta a fiút, csak egyetlen pillanatra hagyta meglágyulni
kőkemény arcvonásait.
Gantoris arcán egyszerre tükröződött az iszonyat és a
kíváncsiság.
- Már álmodtam rólad. Megálmodtam, hogy jön egy sötét
ember, aki először felajánlja, hogy beavat fantasztikus titkaiba, de
utána végez velem. Ha veled tartok, meghalok. - Gantoris kihúzta
magát. - Te démon vagy
Luke-ot - különösen azután, hogy megpróbálta megmenteni a
két gyermeket - meglepték ezek a szavak. Megpróbálta
megnyugtatni Gantorist.
- Nem, ez nem igaz!
A telepesek köréjük gyűltek - találtak valakit, akire
ráirányíthatták dühüket. Luke-ra néztek, az idegenre, aki éppen
akkor érkezett, amikor a halál elragadott egyet közülük.
Luke a körötte álló emberekre nézett, és elhatározta, belemegy
a játékba. Gantoris szemébe bámult.
- Mit tehetnék, amivel bebizonyíthatnám, hogy nem akarok
ártani nektek? A vendégetek vagyok... vagy a foglyotok. Csak az
együttműködésedet kérem. Kérlek, hallgasd végig, amit el kell
mondanom neked!
Gantoris átvette a halott fiú testét. A férfi, aki addig cipelte,
kábán és zavarodottan nézett a ruháján vöröslő vérfoltokra.
Gantoris Luke felé bólintott.
- Hozzátok a sötét embert!
Néhány ember előrenyúlt, és megragadta az idegen karját.
Luke nem védekezett.
Gantoris, karjában a halott fiúval, lassan kivezette a csapatot a
gleccserszakadékból. Közben csak egyszer nézett Luke-ra.
- Meg fogjuk tudni, hogy miért jöttél.
 Hatodik
fejezet

Leia egy egyszemélyes kommunikációs fülkében állt, nagyot

sóhajtott, és újra az órára pillantott. A caridai nagykövet késett a
jelentkezéssel - mégpedig valószínűleg azért, hogy őt bosszantsa.
A nagykövet iránti tiszteletből Leia az óráját a caridai helyi idő
szerint állította be. Annak ellenére, hogy Furgan nagykövet
javasolta a megbeszélés időpontját, a jelek szerint nem
különösebben zavarta, hogy nem tartja magát hozzá.
A kétirányú tükrökben jól látszott, hogy a kommunikációs
fülke előtti folyosók üresek. Ilyen kései órán a legtöbb épeszű
ember már mélyen aludt - de Leia Organa Solót soha, senki sem
áltatta azzal, hogy a diplomáciai kötelezettségek teljesítése fix
munkaidőhöz van kötve.
Amikor valami ehhez hasonló feladatot kellett végrehajtania,
Han általában dühös volt, hogy az éjszaka közepén kellett
felkelnie, és állandóan csak azt hajtogatta, hogy még a kalózok és a
csempészek is sokkal civilizáltabb időbeosztással végzik a
tevékenységüket. Ezen az estén azonban az ébresztőjelzés egy üres
és csendes lakásban riasztotta fel Leiát.
Han még mindig nem adott hírt magáról...
A folyosón egy takarítódroid piszmogott: fényesre törölte a
falakat és a kétirányú tükröket. Leia elnézte, ahogy az ingolaszerű
súrolókefék elvégzik a munkájukat.
A nem túl jól behangolt holonet vevőkből egy sztatikus
reccsenés hallatszott, és a vevőernyőn megjelent Furgan, a caridai
nagykövet képe. Elképzelhető volt, hogy az adás rossz minősége
sem véletlen, hanem egy újabb udvariatlan reakció volt. Az óra
szerint a nagykövet hat teljes perccel a megbeszélt időpont után
kezdte meg az adást. Furgan meg sem próbált bocsánatot kérni
bárdolatlanságáért, Leia pedig volt olyan tapintatos, hogy nem
hívta fel rá a figyelmét.
Furgan hordómellű, nyakigláb humanoid volt. Szemöldökei
úgy íveltek felfelé szögletes arcán, mintha madárszárnyak
lennének. A Császárnak közismerten előítéletei voltak a nem
emberi fajokkal szemben, ám a jelek szerint a caridaiakat mégis
megbízhatónak tartotta. Palpatine éppen a Caridán építtette fel
rohamosztagosai legfontosabb kiképzőközpontját.
- Leia hercegnő - mondta Furgan. - Úgy tudom, meg akart
velem beszélni bizonyos tervezési részleteket. Kérem, fogja rövidre
a mondandóját.
Furgan összefűzte a karjait széles mellkasa előtt - testnyelven
ez egyértelműen ellenséges hozzáállást jelentett. Leia megpróbálta
visszafojtani ingerültségét.
- Ami a protokollt illeti, szeretném, ha inkább miniszternek
szólítana, és nem hercegnőnek. A bolygó, amelynek a hercegnője
voltam, már nem létezik. - Leiának nagy erőfeszítésébe került,
hogy közömbös maradjon az arca.
Furgan, mintha lényegtelennek találná a dolgot, legyintett.
- Nos, miniszter, mit kívánt megtárgyalni velem? Leia mély
lélegzetet vett, és hűvös arckifejezés mögé rejtette egyre fokozódó
dühét.
- Szerettem volna informálni, hogy Mon Mothma és az Új
Köztársaság kormányának több tagja formális fogadást ad az ön
tiszteletére, amikor megérkezik a Coruscantra.
Furgan fújt egyet.
- Egy mosolyvizitet? Arra számítanak, hogy meleg hangú,
optimista beszédet fogok tartani? Ne essenek tévedésbe! Én
zarándokútra megyek a Coruscantra, hogy ellátogassak a néhai
Palpatine Császár otthonába, és nem azért, hogy egy erőszakos,
törvényen kívüli terrorista banda kényeztetését élvezzem. Mi még
mindig hűségesek vagyunk a Birodalomhoz!
- Furgan nagykövet, centralizált Birodalom már nem létezik. -
Leiának minden erejére szüksége volt ahhoz, hogy visszafogja
magát, és ne reagáljon a sértésekre. Sötét szemeiben obszidián tűz
lobogott, de mégis sikerült a nagykövetre mosolyognia. - Bízom
benne, hogy az önök bolygója is hamarosan meg fogja találni a
módját, hogyan ismerheti fel a galaxisban a politikai valóságot.
A caridai holografikus képmása megremegett.
- A politikai valóság változékony dolog - mondta. - A jelenlegi
is csak attól függ, hogy az önök lázadása mennyi ideig fog még
tartani.
Furgan képe sztatikus zavarrá foszlott - a caridai megszakította
az adást. Leia felsóhajtott, megdörzsölte a homlokát, és
megpróbálta kimasszírozni magából a szemei mögött ólálkodó
fájdalmat. Letörten hagyta el a kommunikációs fülkét.
Rosszabbul már nem is végződhetett volna ez a nap...
A Birodalmi Információs Központ mélyén egyformának tűntek
az elmúló órák, ám Szi Thripio saját belső időmérője jelzéseiből
tudta, hogy a coruscanti éjszaka közepén járnak. Két szervizdroid
nekilátott az egyik kiégett levegőcserélő rendszer megjavításának.
Időnként leejtettek egy-egy szerszámot, vagy az eltávolítandó
fémburokból kiszerelt valamelyik alkatrészt. A csörrenések akkora
visszhangot vertek a teremben, hogy aki hallotta, azt hihette,
valami háborús övezetbe csöppent. Thripiónak sokkal jobban
tetszett az előző nap zümmögő magánya.
A saját adatbázis-univerzumukba beletemetkezett kódtörő
droidok zavartalanul folytatták a munkájukat. Artu Detu sem tartott
szünetet a kutatásban.
Óriási csattanás hallatszott - az egyik szervizdroid leejtett egy
háromágú ventillátorkereket.
- Most megyek, és kioktatom ezeket a droidokat! - mondta
Thripio.
Mielőtt azonban elindulhatott volna, Artu elhátrált a
csatlakozóaljzattól, és csicseregni meg fütyörészni kezdett. Annyira
izgatott volt, hogy csipogva előre-hátra dülöngélt.
- Ó! - mondta Thripio. - Jobb, ha ezt én is leellenőrzöm, Artu.
Lehet, hogy már megint hiába fújnál riadót.
Amikor az adatok kilistázódtak a képernyőre, Thripio semmit
sem látott bennük, amit Artu ennyire fontosnak találhatott. Artu
végül átszerkesztette az információkat, hogy Thripio is észrevegye
az összefüggéseket. Minden egyes bekezdés mellett megjelent egy
név: TYMMO.
- Szent egek! Így már valóban gyanús a dolog. Úgy tűnik, az a
Tymmo nevezetű személy tényleg jelölt lehet. - Thripio
felegyenesedett, és hirtelen elbizonytalanodott. - De Luke gazda
nincs itt, és nem is adott utasításokat. Most kinek mondjuk el?
Artu sípolt egyet, majd elfütyült egy kérdést. Thripio sértett
méltósággal nézett rá.
- Az éjszaka közepén nem fogom felébreszteni Leia hercegnőt!
Protokolldroid vagyok, és így tudom, hogy az ilyesmit hogy kell
elintézni. - Határozottan bólintott. - Reggel viszont rögtön
értesíteni fogjuk.
A reggelivel megpakolt tálca Leia elé, a birodalmi tornyok
egyik parkosított erkélyén álló asztalra lebegett. A nap fényesen
ragyogott a Coruscant szárazföldi területein nyújtózó város fölött.
Magasan a levegőben repülő lények szálldostak a reggeli
hőáramlatokban.
Leia a tálca kínálatára, a reggelire nézett. Egyik ételt sem
találta különösebben étvágygerjesztőnek, de Leia tudta, ennie kell
valamit. Kiválasztott egy különféle édes süteményekkel megrakott
tányért, és eltolta magától a tálcát. Mielőtt ellebegett volna előle, a
tálca még kellemes napot kívánt a gazdájának.
Leia sóhajtott egyet, és nekilátott a reggelijének. Mentálisan és
fizikailag is kimerültnek érezte magát. Gyűlölte, hogy ennyire
függött valakitől, de sohasem aludt jól, amikor a férje nem volt
mellette. Hannak már három napja meg kellett érkeznie a Kesselre,
és a tervek szerint két nap múlva haza kellett térnie. Leia nem akart
ráakaszkodni, de csalódást okozott neki, hogy Han még egyszer
sem jelentkezett. Leiát általában annyira elfoglalták a diplomáciai
ügyek, hogy még akkor sem látták egymást túl sűrűn, ha éppen
ugyanazon a bolygón tartózkodtak, de ez valahogy mégis más volt.
Az ikrek mindenestre hat napon belül megérkeznek. Addigra
Han és Csubakka is hazaér. Az egész életstílusuk meg fog változni.
A két kétéves összevissza fog rohangálni a palotában, és rá fogják
kényszeríteni az apjukat és az anyjukat, hogy sok mindent másképp
értékeljenek majd, mint addig.
De miért nem jelentkezett Han? A Falcon pilótafülkéjéből
könnyen küldhetett volna egy holonet üzenetet. Leia még magának
sem vallotta be, de aggódott a férje miatt.
Egy üdvözlő jelzés hallatszott, és a parkosított erkély boltíves
bejáratán bemasírozott egy régebbi típusú protokolldroid.
- Bocsásson meg, Organa Solo miniszter. Valaki találkozni
kíván önnel. Fogad látogatókat?
Leia letette a süteményét.
- Miért ne?
Biztos valamelyik lobbista jött el hozzá, hogy egy
magánbeszélgetésben rázúdítsa a panaszait; vagy valamelyik
alacsonyabb beosztású funkcionárius, akinek szüksége volt az ő
tanácsára, hogy meghozhassa a döntését valami lényegtelen
dologban; vagy valamelyik szenátor, hogy megpróbáljon áthárítani
rá egypár feladatot.
Ám nem erről volt szó: csillogó, cinóbervörös köpenyében
Lando Calrissian lépett be a boltív alatt.
- Jó reggelt, miniszter asszony! Remélem, nem zavartam meg
a reggelijét. - Lando felvillantotta széles, lefegyverző mosolyát.
Leiának rögtön jobb lett a kedve. Felállt és Lando elé sietett. A
férfi gálánsan megcsókolta a kezét, de Leia ezután baráti módon
megölelte.
- Lando! Rád aztán igazán nem számítottam ma reggel!
Lando követte a nőt a Császárváros felé fordított asztalhoz.
Maga alá húzott egy széket, köpenyének végét a támla fölött
átdobva leült, kérdezés nélkül elvette Leia egyik süteményét, és
majszolni kezdett.
- Mi szél hozott a Coruscantra? - kérdezte Leia. Csak ekkor
döbbent rá, hogy már mennyire vágyott egy normális, diplomáciai
formaságoktól és napirendi pontoktól mentes beszélgetésre.
Lando lesöpörte a morzsákat a bajszáról.
- Csak azért jöttem, hogy megnézzem, hogyan éltek a
nagyvárosban. Han hol van?
Leia kicsit duzzogva mondta:
- Ez ma reggel elég kényes téma. Különben Csubival együtt a
Kesselre indult, de azt hiszem, ez csak ürügy volt a számára egy kis
kiruccanásra. Gondolom most éppen a régi szép időket idézgeti
valahol.
- A Kessel elég kemény hely lehet.
Leia nem nézett a férfi szemébe.
- Han hat napja annyi fáradtságot sem vett, hogy felhívjon.
- Ez nem vall rá - mondta Lando.
- Ó, de igen! Te is nagyon jól tudod, hogy ez jellemző rá. Azt
hiszem, amikor holnapután hazajön, össze fogunk ugrani egy
kicsit. - Leia vidámságot erőltetett magára. - De ne beszéljünk most
erről. Hogy tudtál időt szakítani arra, hogy ellátogass hozzánk?
Egy hozzád hasonló tiszteletreméltó embernek rengeteg
kötelezettsége van.
Most Lando kerülte Leia tekintetét. Nyugtalanná vált, és
kibámult a metropoliszon átcsillanó új épületekre. Először fordult
elő, hogy Leia elhanyagoltnak látta Lando külsejét. A férfi ruháinak
széle mintha egy kicsit rongyos lett volna, a színük pedig kifakult a
rengeteg viseléstől.
Lando széttárta a karjait, és elvett egy második süteményt is.
- Az igazat megvallva én... Hmmm... Most éppen nincs semmi
dolgom. - Leiára nézett és elvigyorodott.
A nő összeráncolta a homlokát.
- Mi történt azzal a nklloni bányászati vállalkozásoddal? Az Új
Köztársaság nem adott újakat a tönkrement gépeid helyett?
- Hát, rengeteg munka volt vele, és nem volt igazán
kifizetődő... A Sluis Van-csata után rossz volt a hírünk. A Nkllon
különben pokoli hely... Te is tudhatod, hiszen már jártál ott. Valami
változásra volt szükségem.
Leia karba tette a kezét, és szkeptikusan Landóra nézett.
- Jól van, Lando. A hivatalos magyarázatokat bizonyára
feljegyezték valahol. Valójában mi történt a Nkllonon? Lando
elfintorodott.
- Hát... Szóval elvesztettem. Szabakon.
Leia képtelen volt visszafojtani a nevetését.
- Tehát nincs munkád?
Lando arcán sértett büszkeség látszott - de persze színlelés volt
az egész.
- Az Új Köztársaságtól bármikor visszakaphatod a tábornoki
címedet. Te és Wedge ott a Kalamárin... Óriási csapatot alkottatok.
Lando tágra nyitotta a szemeit.
- Ezt úgy értsem, hogy munkát ajánlasz? Még csak elképzelni
sem tudom, hogy mit akarsz csináltatni velem.
- Hivatalos fogadások, díszvacsorák... Ilyen helyeken rengeteg
gazdag, csendestársnak alkalmas személy megfordul - mondta
Leia. - Végtelenek a lehetőségek.
A vén protokolldroid újra átcammogott a bejárat boltíve alatt,
de mielőtt megszólalhatott volna, Szi Thripio és Artu Detu
száguldott el mellette Leia felé.
- Leia hercegnő! - Thripio képtelen volt uralkodni
izgatottságán. - Találtunk egyet! Artu, mondd el a hercegnőnek! Ó,
Calrissian tábornok! Mit keres ön itt?
Artu megeresztett egy elektronikus hangsorozatot. Thripio
kötelességtudóan tolmácsolt.
- Artu megvizsgálta galaxisban megrendezett különböző
szerencsejátékok nyerteseiről készült feljegyzéseket. Úgy tűnik,
találtunk egy olyan embert, akinek szokatlan szerencséje van az
umguli csöppversenyeken.
Thripio Leia felé nyújtotta a győzelmi statisztikák papírra
nyomtatott példányát, ő viszont rögtön Lando kezébe nyomta a
lapot.
- Te jobban értesz az ilyesmihez, mint én.
Lando a kezébe vette a lapot, és a rajta levő jelekre bámult.
Nem látszott rajta, hogy különösebben értené, amit lát.
- Ha csak a győzelmek-vereségek arányát figyeljük -
magyarázta Thripio - Mr. Tymmo esete teljesen átlagos. Artu
viszont az én javaslatomra tüzetesebben is megvizsgálta a
nyereményeket. Ön is láthatja, hogy Mr. Tymmo általában csak a
kisebb versenyeken veszít, de amikor száz kreditnél nagyobb
összegben fogad, akkor minden esetben az általa kiválasztott csöpp
nyeri a versenyt!
Lando a számokkal teleírt lapra mutatott.
- Úgy van. Ez meglehetősen szokatlan. Én ugyan még
sohasem láttam umguli csöppversenyt, és nem ismerem a
részleteket, de azt el kell ismernem, hogy egy ilyen nyerési arány
majdnem lehetetlen.
- Luke gazda utasítása szerint pontosan ilyen dolgokat kellett
keresnünk. - Thripio addig-addig hadonászott a karjaival, míg a
szervomotorjai tiltakozóan felnyüszítettek. - Önök szerint
lehetséges, hogy Mr. Tymmo potenciális Jedi lehet Luke gazda
akadémiáján?
Lando kérdő tekintettel Leiára nézett - ő még nem hallott Luke
tervéről.
Leia szemei felszikráztak.
- Valakinek ellenőriznie kell ezt a dolgot. Lehet, hogy csak egy
csalóra bukkantunk. Ezt viszont csak egy olyan ember tudná
kideríteni, aki otthonosan mozog a szerencsejátékok világában.
Lando, ez nem lenne megfelelő munka a számodra?
Leia már azelőtt ismerte Lando válaszát, hogy egyáltalán
feltette volna a kérdést.
 Hetedik
fejezet

Moruth Doole mindig megéhezett a Kessel repedezett,

fullasztó levegőjű pusztaságainak látványától. Ahogy kibámult az
ablakán, mechanikus szeme egy távoli pontra fókuszálódott.
A Kessel felszíne fehéres és porszerű volt, és a hasadékokban
csak itt-ott sikerült életben maradnia egy-egy szívós növénynek. A
gyenge gravitáció nem tudta megtartani az atmoszféraüzemekből
felszálló hatalmas felhőket, így a levegő a rózsaszínes ég felé
emelkedett. A Bendőből származó láthatatlan sugárzás nekifeszült
az atmoszférikus pajzsoknak. A Kessel védelmi flottáját hordozó
kaszárnyahold éppen lenyugodott a látóhatár mögé.
Doole elfordult az ablaktól, és bement a néhai börtönigazgató
irodájának egyik alkóvjába. Elérkezett a falatozás ideje.
Elővett egy tartályt, és elé tartotta az arcát, hogy félvak
szemével jobban láthassa a benne hemzsegő kövér, lédús
rovarokat. A rovaroknak tíz lábuk volt, a testük irizált, hasuk tele
volt lével. Ahogy Doole megmozdította a tartályt, pánikszerűen
mászkálni kezdtek.
Doole megkocogtatta a tartály falát. A rovarok a félelemtől
őrülten röpködni kezdtek. A félelem egy olyan hormont szabadított
fel bennük, ami ízletesebbé tette a húsukat. Doole megnyalta aszott
ajkait.
Kinyitotta a tartály ajtaját, és bedugta a fejét. A rovarok a
szemei, a fülei, az arca körül szálldostak. A rybet vékony nyelve
újra és újra kivágódott, a vége átbökte a rovarokat, és visszahúzta a
zsákmányt a szájba. Doole összesen hat falatot vett a szájába - a
pici lábak megcsiklandozták a szájpadlását -, utána egy kis szünetet
tartott, és nyelt egyet. Elégedetten felsóhajtott, és gyorsan benyalt
még két rovart. Egy harmadik egyenesen a szájába repült - Doole
egészben nyelte le.
Valaki bekopogott az ajtón, és mielőtt Doole felelhetett volna,
már be is masírozott a helyiségbe. Doole ki sem húzta a fejét a
tartályból, úgy fordult Skynxnex felé.
- Jelentenem kell valamit, Moruth...
Doole leemelte a fejéről a tartályt, és bezárta az ajtaját. Három
rovar megszökött, és a terem transzparacél ablakának röpült. Doole
úgy döntött, majd később fogja el őket.
- Igen? Mi van?
- Befejeztük a Millenium Falcon átvizsgálását. Eltávolítottuk
róla az azonosító jelzéseket, a szériaszámok helyére is hamisak
kerültek. A szükséges javításokon kívül végrehajtottunk rajta egy-
két változtatást is. Ha engedélyezed, fel fogom küldeni a
kaszárnyaholdra, és besorozzuk az űrflottánkba. A könnyű
szállítóhajók ugyan nem a legjobb harci gépek, de egy jó pilótával
elég nagy károkat tudnak okozni az ellenségnek. Ráadásul a Falcon
jobban hasonlít egy csatahajóra, mint egy szállítóra.
Doole bólintott.
- Jól van, helyes. Mi a helyzet az energiapajzs-
generátorokkal? Azt akarom, hogy a lehető leghamarabb
működőképesek legyenek. Fel kell készülnünk rá, hogy az Új
Köztársaság esetleg mégis ránk támad.
- A holdbázison tartózkodó mérnökeink azt állítják, hogy át
tudják kombinálni az áramköröket, és így nem lesz szükségünk
valamennyi hiányzó alkatrészre. A Kessel hamarosan sebezhetetlen
lesz.
Doole egyetlen szemében vágyakozó fény lobbant.
- Han Solo és a vuki már lekerült a bányába?
Skynxnex egymáshoz érintette az ujjai hegyét.
- Felkészíttettem egy páncélozott személyszállítót.
Személyesen fogom átvinni őket, mégpedig egy órán belül. -
Megérintette a sugárpisztolyát. - Ha bármivel próbálkoznak, én
akarok leszámolni velük.
Doole elmosolyodott.
- Már alig várom, hogy megrohadjanak a sötétben. -
Legyintett. - Nos, mire vársz még?
Skynxnex elhagyta a börtönigazgató irodáját.
Doole elmosolyodott a gondolatra, hogy végre mégis bosszút
állhat Solón, de örömét hirtelen nyugtalanság váltotta fel. Az Új
Köztársaság távolinak és jelentéktelennek tűnt, de amikor
átböngészte Han agyát, megismerte, mekkora tűzerő fordulhat
ellene. Amióta átvette a börtön irányítását a Kessel
rabszolgahajcsáraitól, Doole még sohasem érezte ekkora
veszélyben magát.
 A régi rendszerben minden sokkal egyszerűbb volt. A
börtönőrök megvesztegetésével, zsarolásával Doole-nak sikerült a
Birodalom orra előtt a fűszercsempészek királyává válnia.
Térképeket és behatolási kódokat árusított, amivel keresztül
lehetett jutni a Kessel energiapajzsain, és közben a bolygó
különböző részein létrehozott néhány kisebb fűszerbányát. A
munkát mindenféle szerencsétlen vállalkozó végezte, hogy aztán
nagy titokban továbbadják Doole-nak mindazt, amit kitermeltek.
Amikor a fűszererek kezdtek kiszáradni, Doole (ahogy egy hűséges
börtöntisztviselőhöz illik) „leleplezte" az illegális tevékenységeket,
és jelentette a birodalmiaknak. Amikor aztán a birodalmi
rohamosztagosok megszállták a törvénytelen bányákat, a Doole-
nak dolgozó, gondosan kiválogatott fegyőrök tettek róla, hogy
senki ne maradjon életben, aki ujjal mutogathatott volna a
főnökére, azok a munkások pedig, akik megúszták a tisztogatást, a
főbányákba kerültek. Bárhogy alakultak a dolgok, Doole nem
veszíthetett.
A börtönlázadás közben Doole az első számú ellenségeit vette
célba: kiválasztotta a legkeményebb fegyőröket, és a
legelvetemültebb csempészekre uszította őket. A két társaság
szépen végzett egymással. Moruth Doole-ból valódi főnök lett,
Skynxnexből pedig a jobbkeze.
Doole elfogatta a börtönigazgatót is, és addig dolgoztatta a
fűszerbányában, míg testileg-lelkileg össze nem tört. Ezután - a
hecc kedvéért - Doole fűszerhernyókat dugatott a testébe.
Miközben a hernyók felzabálták a belső szerveit, az igazgató
bámulatos, teátrális módon vonaglott. Doole félbeszakította a
szenvedését, berakatta abba a fagyasztógépbe, amiben a különösen
veszélyes rabokat változtatták szállíthatóvá. Doole karbonizáltatta
a börtön igazgatóját.
Időnként rátörtek az emlékek. Doole benyúlt az íróasztal
fiókjába, és elővette az élénksárga sálat, ami azt jelezte, hogy
készen áll a párzásra. A nyakába kötötte, mély, sziszegő lélegzetet
vett, és az ablakból visszaverődő tükörképre fókuszálta mechanikus
szemét. Egyszerűen ellenállhatatlannak találta magát.
Két tenyerével végigsimított a törzsén, hogy kisimítsa gyíkbőr
zekéjét, majd peckesen kivonult az irodából. Végigsietett a
folyosón, egy ajtó előtt beütötte a csak általa ismert belépési kódot,
és átment az épület titkos szárnyába. Mély lélegzetet vett. Nyitott
szájából elő-elővágódó nyelvével megérezte a levegőben a
feromont.
A fogságba ejtett nőstény rybetek a cellájuk sarkában
kuporogva megpróbáltak elrejtőzni az árnyak között. Doole sárga
sálja vakítóan világított a félhomályban.
Moruth Doole vágyai a Kesselen töltött hosszú évek során
kielégítetlenül maradtak, ám most, hogy ő irányította a bolygót,
megengedhette magának, hogy áthozasson a szülőbolygójáról
néhány tucatnyi nőstény rybet rabszolgát. Időnként előfordult,
hogy a nőstények ellenkeztek, de Doole nem hiába dolgozott oly
sokáig börtönben: nagyon jól megtanulta, hogyan lehet
engedelmességre kényszeríteni a foglyokat.
Az utóbbi időben már csak egyetlen problémája volt: nem
tudta, hogy melyik nőstényt válassza ki. Ahogy végigparádézott a
szűk folyosón, és mechanikus szemét a helyes fókuszra állítva
belesett a cellákba, Moruth Doole reszkető ajkai kéjes mosolyra
húzódtak.
A páncélozott rabszállító gyorsan haladt a Kessel felszíne
fölött. A rabkabinba zárt Han Solo az ablakréseken át csak egy
keskeny csíkot látott a tájból.
Hant és Csubit az üléseikbe kötözték, és megtorlóelektródákat
csatoltak rájuk, amik azonnal eszméletlenné kábították volna őket,
ha túl sokat mozognak. Csubakkának még a kábítóbilincseknél is
nagyobb kínt okoztak a testhevederek.
Skynxnex a vezérlőmű fölé hajolva elkormányozta a hajót a
Birodalmi Javítóintézet épülettömbjétől. A másodpilóta ülésében
egy fegyveres őr ült, lézerkarabélyát Hanra és Csubira szegezte.
- Hé, nem mutatsz meg egy-két nevezetességet, Skynxnex? -
kérdezte Han. - Miféle kirándulás ez?
- Fogd be a pofád, Solo! - szólt rá Skynxnex.
- Ugyan miért fognám be? Teljes árú jegyet váltottam, vagy
nem?
Skynxnex egy fájdalmas impulzust küldött a megtorló-
elektródákba. Csubakka felüvöltött.
- A jattodnak annyi, Skynxnex - mormolta Han.
A madárijesztő körbevezette a hajót egy hatalmas, mély gödör
fölött. A piszkosfehér kopárságból csontujjakként meredtek elő az
elrozsdált állványok és szállítóberendezések. Beletelt egy percbe,
mire Han rájött, hogy ezt az aknát az óriási atmoszféraüzemek
vágták a talajba, hogy a sziklákat megrágva kivonják belőlük az
oxigént és a szén-dioxidot, és ezzel pótolják a folyamatosan szökő
levegőt. Miután a gigantikus gyár kiszívta a belélegezhető levegőt,
a gödröt és a hozzá csatlakozó alagúthálózatot hátrahagyta a
fűszerbányászoknak.
Skynxnex leeresztette a rabszállítót a sziklás talajra, majd az
arcára illesztett egy légzőmaszkot, és az őr kezébe nyomott egy
másikat.
- És mi? - kérdezte Han.
- Ti nem lesztek sokáig a szabadban - felelte Skynxnex. - Egy
kis szédülés nem fog megártani nektek.
Skynxnex megnyomta a vezérlőpult egyik gombját.
Kioldódtak a foglyokat megbénító hevederek. Han kinyújtotta
zsibbadt karjait. Az őr rögtön a vállához emelte a karabélyát, és
Skynxnex is előrántotta a sugárpisztolyát. Mindkét fegyver csöve
Hanra irányult.
Han mozdulatlanná dermedt.
- Csak... nyújtózkodtam. Minden rendben. Nyugi!
Amikor Skynxnex kinyitotta a rabszállító oldalajtaját, Han füle
azonnal bedugult. A hajóból kiáramló nedves levegő fehér párává
válva robbant bele a gödröt körülvevő ritka atmoszférába.
Han érezte, ahogy az oxigén kiszorul a tüdejéből. Ösztönösen
mély lélegzetet vett, de ez sem segített sokat. Skynxnex és az őr
noszogatására Csubakkával együtt kibukdácsolt a hajóból.
A kráter peremén egy liftaknát találtak. Skynxnexen látszott,
hogy szándékosan mozog lassan. Han, mivel képtelen volt
lélegzethez jutni, megpróbálta gyorsabbra fogni a lépteit.
Bebotladozott a liftbe, és intett Csubakkának, kövesse. Lihegett és
zihált, a szemei előtt fekete foltok jelentek meg.
Amikor végre sikerült teleszívnia a tüdejét levegővel, a Kessel
hidege a mellébe harapott.
- Pár évvel ezelőtt teljes kapacitással működtek az
atmoszféraüzemeink - mondta Skynxnex. A hangját eltompította a
légzőmaszk. - Doole azonban úgy találta, hogy ez felesleges
energiapazarlás.
Az őr bezárta a lift dróthálós ajtaját, Skynxnex pedig
megnyomta a vezérlőpanel gombját. A lift száguldva elindult lefelé.
Az ég végül apró, kék fényponttá zsugorodott a szakadék fölött.
Han lezárt acélkapukat látott a sziklafalon. Az egymás alatti
szinteken fénygyűrű övezte a gödröt, de a reflektorok legtöbbje
már rég kiégett vagy összetörött.
Csubakka a lift rúdjait markolászta szőrös mancsaival, és
lélegzet után kapkodott. Piros nyelve kibukott a szájából, és az
oxigénhiány miatt lassan bíborszínűvé sötétedett. Han reszketve,
szédelegve, fulladozva a fülke rácspadlójára rogyott.
Amikor a lift hirtelen megállt, a rándítás a rácsokhoz szorította
Han fejét. Kábultan lenézett. A gödör alja a sötét végtelenbe
veszett.
- Felállni! - parancsolta Skynxnex, és Hanba rúgott. - Most
nincs idő szunyókálásra. Gyerünk, odabent majd lesz friss levegő!
Han csak Skynxnex segítségével tudott feltápászkodni. Az őr
nagy nehezen előretaszigálta Csubakkát.
A lift kinyíló ajtaja mögött egy lezárt fémkapu sötétlett.
Skynxnex kinyitotta a zsilipet, és mind a négyen beléptek egy kis,
csempézett falú kamrába.
Han alig látott valamit. Zúgott a füle, a szemei előtt fekete
pöttyök kavarogtak, a fejében üvöltve áramlott a vér. Körötte
félhomályba burkolózott minden. Ám ahogy Skynxnex bezárta a
hátuk mögött a kaput, életmentő oxigén ömlött a kamrába.
Mielőtt a foglyok magukhoz térhettek volna, az őr Csubakka
álla alá feszítette karabélya csövét, Skynxnex pedig Han fejéhez
tartotta a pisztolyát.
- Mindjárt ott leszünk - mondta Skynxnex. - Csak semmi
trükk, rendben?
Han boldog volt, hogy újra levegőhöz jutott, és meg sem
fordult a fejében, hogy bármivel próbálkozzon. Egyelőre nem akart
csinálni semmit.
A légzsilip másik végében egy tágas helyiség volt, tele
letargikus munkásokkal, akik arra vártak, hogy megkezdjék a
fűszerbányában a műszakjukat. A gyülekezőtermet tömör sziklából
vájták ki. Az egyik oldalán egymás fölé erősített priccsek
sorakoztak, a közepén hosszú asztalok álltak.
A falakról és mennyezetről kameraszemek figyelték a
munkások minden mozdulatát. A vezérlőterem ablakai mögött
szedett-vedett rohamosztagos uniformisokat viselő őrök
várakoztak. Néhány másik őr a gyülekezőteremben mozgolódó
foglyokat tartotta szemmel. A munkások sápadtak, meggyötörtek
voltak - úgy néztek ki, mint akik már hosszú évek óta ki sem
mozdultak a föld alól.
Egy tagbaszakadt férfi lépett az újonnan érkezők elé.
Skynxnexre bámult. Az arca idomtalan volt; idomtalan állát szúrós,
fekete sörte borította; még a karjai is idomtalanok voltak, mintha
vastag izmai nem a megfelelő helyen tapadtak volna a csontjaira.
- Hoztál nekem még kettőt? - kérdezte Skynxnextől. - Csak
kettőt? Ennyi nem elég. - Előrenyúlt, hogy megmarkolja Csubakka
szőrös karját. Csubi bömbölve elhúzódott előle. Az idomtalan fickó
nem sokat törődött a tiltakozásával. - Hát, a vuki három emberrel
felér, de a másik... Nem is tudom. Ennyi nem lesz elég. Több mint
kétszer ennyi embert vesztettem el.
Skynxnex szúrósan nézett a szemébe. - Akkor ne veszíts el
többet! - mondta jéghideg hangon, majd megbökte Hant. - Ez itt
Roke nagyfőnök. Ő fog betörni titeket. Külön jutalmat kap Moruth
Doole-tól, ha megnehezíti az életeteket.
- Úgy tűnik, nem nagyon tud vigyázni az embereire - mondta
Han.
Roke lesújtó pillantást vetett rá.
- Odalent, az alagutakban van valami, ami sorra levadássza az
embereimet. Tegnap óta már megint hiányzik kettő. Nyom nélkül
tűnnek el. Még lokátorokkal sem lehet megtalálni őket.
Han megvonta a vállát.
- Manapság nehéz megbízható embereket találni. Skynxnex
előrántotta és Han orrához tartotta a dupla sugárpisztolyt.
- Hozzatok hőszkafandert ennek a kettőnek - vetette oda Roke
nagyfőnöknek. - Szemmel tartjuk őket, míg beöltöznek.
Roke csettintett az ujjaival. Két fegyveres őr átböngészett egy
sor ládát.
- Az ember nem nehéz eset, de a vuki... Nem sok ilyen méretű
szkafanderünk van.
Végül az egyik őr mégis talált egy megfelelő nagyságú,
deformálódott, viseltes szkafandert, amin látszott, hogy valamikor
egy háromkarú óriás viselte. Ennek ellenére illett Csubakkára.
Gyorsan behegesztették a szkafander harmadik karját - az üres
ruhaujj és a hozzácsatolt kesztyű üresen lifegett a vuki mellén.
Skynxnex visszahátrált a lifthez. A társa közben már belépett a
légzsilipkamrába. Skynxnex, mintha úgy érezné, hogy még nem
bizonyította be eléggé erőfölényét, még egyszer Hanra emelte a
sugárpisztolyát.
- Moruth legközelebb meg fogja engedni, hogy használjam
ezt.
- Ha felszólítás nélkül kitakarítod a szobádat, és ha megeszed
az összes zöldséget, talán még jutalmat is kapsz tőle - gúnyolódott
Han.
- Alfa műszak, munkára felkészülni! - bömbölte Roke
nagyfőnök. Néhány tucatnyi elcsigázott ember a gyülekezőterem
padlójára festett négyszögekre állt. Roke két üres négyzetre
mutatott. - Ti ketten! Tizennyolcas és tizenkilences pozíció!
Mozgás!
- Micsoda? - kérdezte Han. - Semmi kiképzés, semmi
újonceligazítás?
Roke nagyfőnök szadista vigyorral a négyzet felé taszította
Hant.
- Majd menet közben belejöttök a munkába.
Egy kimondatlan jelre a munkások az arcuk elé erősítették
légzőmaszkjaikat. Han és Csubakka követte a példájukat. A terem
túlsó végében félrecsúszott egy óriási fémkapu. Mögötte egy száz
méter hosszú, kivilágított folyosó húzódott, benne egy százlábúhoz
hasonlító, mágneses kapcsokkal egymáshoz erősített kis kocsikból
álló szállítószerelvény lebegett.
A rejtett hangszórókból éles sivítás hallatszott. A munkások
elfoglalták a helyüket a lebegő bányászcsillékben. Ahogy az
emberek bemásztak, a kocsik előre-hátra himbálóztak.
Csubi elmorgott egy kérdést. Han lopva körülnézett.
- Én sem tudok többet, mint te, pajti.
Most, hogy Skynxnex elment, már nem kellett megjátszania
magát. A félelem meg-megremegtette a lábait.
Roke nagyfőnök a legelső csillébe ült, és az infravörös
szemüvegekkel felszerelt őrök is elhelyezkedtek a nyitott
szerelvényen. A rabok meg sem moccantak. A fémajtó döngve
becsukódott mögöttük. Úgy tűnt, mintha mindenki várna valamire.
- És most mi lesz? - mormolta Han.
 Kialudtak a fények. Han és Csubi belemerült a fullasztó
kátránytakaróhoz hasonló feketeségbe.
- Mi a... - Han mély lélegzetet vett. Tapintható volt a sötétség;
semmit sem látott. A mellette ülő Csubakka riadtan felhördült. Han
hallotta, hogy a munkások megmozdulnak. A füleit hegyezve
próbált rájönni, mi történhet körülötte. Csikorgó, surranó hangot
hallott.
- Kapaszkodj, Csubi! - mondta.
A folyosó másik végében kinyílt egy kapu. A síneken
végigcsúszó fémtábla csikorgása visszhangot vert a zárt térben.
Szél süvített a füleikbe - a folyosó levegője kiáramlott a Kessel
bányajárataiba.
Ahogy megérezte a levegő felhígulását, Han rémült
mozdulattal még szorosabban az arcára szorította a légzőmaszkot.
A szökő levegő magával sodorta a folyosó melegét is. Han testének
szabad felületeibe belemart a hideg.
A repulziós bányászcsillék előrelódultak és felgyorsultak. A
gyorsulás ereje a kemény, kényelmetlen ülésbe préselte Hant. A
feje mellett üvöltve száguldott a levegő, és tisztán érezte maga
körül a járat falait. A szerelvény bekanyarodott. Han megmarkolta
a hideg fémkorlátot, nehogy kirepüljön az üléséből. A csillék lefelé
haladtak, majd újra oldalra fordultak. Hannak fogalma sem volt
róla, hogy Roke nagyfőnök egyáltalán lát-e valamit, vagy nem is ő,
hanem valami komputer vezeti a szerelvényt.
Miután áthaladtak egy visszhangzó alagúton, egy
fémlavinaszerű döndüléssel becsapódott mögöttük egy fémkapu.
Han először nem értette, hogy a fűszerbányászok miért nem
helyeztek el az alagútban legalább néhány olcsó világítótestet, de
hirtelen összeállt a kép a fejében. Pofonegyszerű volt: a
tudatstimuláló csillámfűszer fotoaktív volt - már a legcsekélyebb
fény hatására kifejtette a hatását -, ezért teljes sötétségben kellett
kibányászni, különben tönkrement volna.
Teljes sötétség.
Han megértette, hogy Csubakkával együtt kemény munkával
fog telni a napjuk a bányában, méghozzá anélkül, hogy közben
látnák egymást, vagy hogy mit csinálnak, és hogy hol vannak. Han
pislogni kezdett. Már azt sem tudta eldönteni, hogy nyitva vannak-
e a szemei - a feketeségben teljesen mindegy volt.
 Végigfutott a hátán a hideg. Roke nagyfőnök azt mondta, hogy
a bánya mélyén valami ismeretlen lény a magatehetetlenül dolgozó
munkásokra vadászik. Hogy menekülhetne el valaki egy ragadozó
elől, amikor teljes sötétség veszi körül?
A hangok megváltoztak. Ahogy Han agya hozzászokott, hogy
csak a füleken keresztül jut információhoz, a hirtelen abbamaradó
szélből már azt is tudta, hogy a csillék mikor fordulnak be egy-egy
oldaljáratba. Han a légzőmaszkon keresztül csak a sűrű,
újrafeldolgozott levegő szagát érezte.
A szerelvény megingott, a csillék oldalra dőltek - valaki
átmászott az egyik kocsiból a másikba. Az ismeretlen és láthatatlan
ember lassan közeledett Hanék felé. Han már az egyre közelebbi,
egyre erősödő lélegzését is hallotta.
- Te ott! Tizennégyes! Ülj le! - üvöltötte az egyik őr.
Tizennégyes?, gondolta Han. Hogy láthatta az őr, hogy melyik
munkás mászkál a csillék között?
Hát persze, az infravörös szemüvegek! Az őrök jól láthatták a
foglyokat, a fekete háttérre kirajzolódó fényes körvonalakat.
A szerelvény lengése egy pillanatra abbamaradt, de után
folytatódott. A rejtélyes fickó tovább közeledett, és behuppant a
Han és Csubi mögötti üres ülésre.
- Hé, mondtam, hogy ülj le! - kiáltotta az őr.
- Ez az új helyem - felelte egy hang.
- Az az új helyed - ismételte az őr furcsa hangon, majd
elhallgatott.
Han helyesebbnek találta, ha nem szólal meg. Az ismeretlen
sem láthatott semmit. Talán csak úgy találomra mászkált, és
fogalma sem volt róla, hogy hol jár. Vagy lehet, hogy neki is van
infraszemüvege? Lehet, hogy Skynxnex vagy Moruth Doole
felfogadott egy bérgyilkost, hogy megszabaduljon tőle, meg
Csubitól? Egy gyors metszés egy vibrokéssel... Vagy az is elég, ha
egyszerűen csak kilöki az áldozatait a lebegő csilléből, és magukra
hagyja őket az üres alagútlabirintusban. Han tudta, hogy a sötétben
képtelen lenne megtalálni a kifelé vezető utat. Éhhalál, fagyás,
fulladás... Han eltűnődött, hogy melyik következne be hamarabb.
Végül úgy döntött, hogy semmi kedve megtudni.
Han meghallotta a közelebb hajló fickó halk, a légzőmaszk
által letompított hangját, és visszhangzó légzését. Csubi
készenlétbe helyezkedett.
- Tényleg odakintről jöttök? - kérdezte a hang. - Már évek óta
nem mentem fel a felszínre.
A hang reménykedő, lágy tenor volt, de a légzőmaszk és az
örvénylő szél annyira eltorzította, hogy Han képtelen lett volna
megmondani, hogy egy öregember, egy mély hangú nő, vagy a régi
birodalmi börtön valamelyik alázatos hivatalnoka szólt hozzá.
Han maga elé képzelt egy csonttá aszalódott, hosszú, mocskos
hajú, bozontos szakállú, rongyos vénembert.
- Igen, odakintről jöttünk. Rengeteg dolog megváltozott. - Kyp
vagyok. Kyp Durron.
Han egy másodpercnyi habozás után bemutatkozott, és
Csubakka nevét is megmondta. Mivel csapdát gyanított,
elhatározta, hogy nem ad ki túl sok információt. Kyp Durron
megérezhette ezt, mert magáról kezdett beszélni, és nem sokat
kérdezősködött.
- Majd mindenkit meg fogtok ismerni. Mindig így van. Én az
életem legnagyobb részét a Kesselen töltöttem el. A szüleim
politikai foglyok voltak. Amikor a Császár belekezdett a polgári
mozgalmak felszámolásába, ide száműzte őket. Néhány év
elteltével a fivéremet, Zethet elvitték a birodalmi katonai
kiképzőközpontba, a Caridára. Soha többé nem hallottam róla. Én
ide, a fűszerbányába kerültem. Sokáig reménykedtem benne, hogy
visszajönnek értem, és engem is elvisznek a Caridára. De azt
hiszem, már megfeledkeztek rólam.
Han megpróbálta elképzelni, milyen lehetett Kyp élete. A
rossz után még rosszabb következett.
- Hogy lehet, hogy még mindig idelent vagy?
- A börtönlázadás alatt nem sokat törődtek vele, ki van itt. A
mostani munkások legtöbbje valamikor birodalmi börtönőr volt.
Amikor odafönt megváltozott a helyzet, senkinek sem jutott
eszébe, hogy engem kieresszen. Én soha, senkinek sem voltam
fontos.
Kyp keserű nevetésre emlékeztető hangot hallatott.
- Az emberek azt szokták mondani, hogy nekem mindenben
szerencsém van. Elképzelhető, annyi szerencsém viszont sohasem
volt, hogy normális módon élhessek. - Kyp elhallgatott, mintha így
gyűjtené össze a reményt. Han szerette volna látni az arcát. -
Tényleg igaz, hogy a Birodalom megbukott?
- Már hét évvel ezelőtt, Kyp - felelte Han. - A Császár a
Halálcsillagával együtt szétrobbant. Mi azóta egyfolytában
harcolunk, de az Új Köztársaság megpróbál rendet teremteni. Csubi
és én nagykövetként jöttünk ide, hogy felvegyük a kapcsolatot a
Kessellel. - Han egy kis szünetet tartott. - A jelek szerint a Kessel
népét nem érdekelte a javaslatunk.
Han elhallgatott, és a fülét hegyezve figyelt. Valami történt az
előttük lebegő csillékkel. A legelső kocsi levált a szerelvényről -
Han tisztán hallotta, ahogy visszhangozva beszáguld az egyik
oldaljáratba. Egy perccel később két másik csille is lekapcsolódott.
Az elsőhöz hasonlóan ezek is eltűntek egy alagútban. A többi csille
tovább száguldott lefelé a főjáratban.
- Bányászcsapatokra osztanak minket - mondta Kyp. - Veletek
akartam lenni. Mondjatok el mindent!
- Kyp - mondta Han sóhajtva. - Úgy néz ki, hogy még
rengeteg időnk lesz a beszélgetésre.
A csillék repulzorainak zümmögése mélyebbé vált. Han érezte,
hogy az arcába csapó szél szellővé szelídül. Lelassítottak. Han arca
és kezei dermedtek voltak; a füle fájt a hidegtől, de a hőszkafander
kellemes melegben tartotta a teste többi részét.
- Mindenki kifelé! - kiáltotta az őr, aki Kyppel üvöltözött. -
Sorakozó! Átvonulni a munkaterületre!
A csillék megbillentek. A rabok kimásztak, és csendben
megálltak. Szkafandereik egymáshoz súrlódtak, csizmáik porban
csoszogtak. A klausztrofóbikus alagúton végigvisszhangzó apró
zajok kavalkádja még elviselhetetlenebbé tette a feketeséget.
- Hova megyünk? - kérdezte Han.
Kyp megmarkolta Han övének egyik karabinerét.
- Csak kapaszkodj az előtted haladóba. Nem lenne jó eltévedni
idelent. Nekem aztán elhiheted.
- Elhiszem - mondta Han.
Csubakka helyeslően felmordult.
Amikor a munkások felsorakoztak, a legelöl álló őr elindította
a menetet. Han apró, csoszogó léptekkel haladt, nehogy felbukjon a
padlót borító törmelékben, de egypárszor még így is beleütközött
Csubakkába.
Elfordultak, és áthaladtak egy másik alagút bejáratán. Han
fülét megütötte a vuki tompa, fájdalmas morgása.
- Vigyázz a fejedre, pajti - mondta. Amikor meghallotta a vuki
hőszkafanderének belsejéhez feszülő szőrszálak percenését, tudta,
hogy Csubakka lehajolt, hogy beférjen az átjáróba.
- Itt a rúd - jelentette be az őr. - Álljatok meg, várjátok ki a
sorotokat, és menjetek le.
- Miféle rúd? - kérdezte Han.
- Ha megérinted, rájössz - felelte Kyp.
Han semmire sem tudott következtetni a hangokból; fogalma
sem volt róla, hogy mi történhet. Csusszanó neszek hallatszottak,
és elfojtott, meglepett és rémült kiáltások.
Amikor Csubakka előrecsoszogott, tiltakozóan felmordult, és
tiltakozva megrázta magát.
Az őr a vuki felé csapott valami kemény tárggyal. Csubakka
fájdalmasan felüvöltött, meglóbálta a karjait, hogy leüsse az őrt, de
csak a sziklafalat találta el. Csubakka még dühösebb lett, és tovább
hadonászott. Han kénytelen volt lekuporodni, hogy elkerülje a
vukiöklök csapásait.
- Csubi! Nyugi! Hagyd abba!
Han hangja hallatán a vuki lassan visszanyerte az önuralmát. -
Csináld, amit mondtam! - üvöltötte az őr.
- Semmi baj - mondta Kyp bátorítóan. - Minden nap túlesünk
ezen.
- Előbb én megyek, Csubi - mondta Han. - Bármi legyen is az,
előbb én...
- Ide le! - csattant fel az őr hangja.
Han lehajolt, és tapogatózni kezdett. A padlón egy kupacnyi
törmelékkel körülvett, csapóajtószerű lyuk tátongott - az átjáró az
alsóbb szintekre. Han ujjai megtalálták a hideg rudat. Egy
szokványos, simára csiszolt acélrúd volt, és lefelé vezetett, mint
egy csúszda vagy egy lejtős fémkorlát.
- Azt akarjátok, hogy ezen csússzam le? - kérdezte Han. -
Hová vezet ez?
- Ne félj - mondta Kyp. - Ez a legkényelmesebb út lefelé. -
Ugratsz?
Han egy kapkodó orrhangot hallott - Csubakka nevetett. Han
dühösen ráült a fémkorlátra, köré kulcsolta a lábait, a csípője mögé
tette a kezeit, és amennyire tőle tellett megmarkolta. A
hőszkafander anyaga olyan csúszós volt, hogy rögtön elindult
lefelé, és egyre jobban felgyorsult. Ahogy magába szippantotta a
sötét, Han arra gondolt, hogy talán centiméterekkel a feje fölött
éles sztalaktitok meredeznek, és csak arra várnak, hogy a
legrosszabb pillanatban felegyenesedjen, és lemetszhessék a
koponyája tetejét.
Még jobban felgyorsult. Utálom!
A korlát hirtelen eltűnt alóla. Han egy homokkupacra huppant.
Két munkás előrecsoszogott, és elrángatták az új embert a korlát
végéből. Han porolgatni kezdte a hőszkafanderét, de aztán rájött,
hogy úgysem látja a piszkot.
Pár másodperccel később hatalmas, visszhangzó üvöltéssel
megérkezett Csubakka is. Utána Kyp Durron, és az őr következett.
- Sorakozó! - kiáltotta az őr.
Csubakka elmorgott egypár szót. Han felhorkant. - Ne merd
azt mondani, hogy jó móka volt!
Az őr elindult. Hirtelen eltűnt a lábuk alól a talaj, és
beletoccsantak egy sekély tóba. A víz Han szkafanderének
lábrészéhez feszült. A bányászok vakon egymásba kapaszkodva
átgázoltak a tavon.
A víz kesernyés, sós szagot árasztott. Han gyomra
összerándult a gondolatra, hogy bármelyik pillanatban elvágódhat,
és belemerülhet a tóba. Csubakka halkan nyüszített, de megtartotta
magának a megjegyzéseit.
A víz alatt valami puha, ujjszerű dolog bökött Han lábába.
Egyre több érintést érzett a lábszárán.
- Hé!
Rugdalózni kezdett, de csak azt érte el vele, hogy még több
tapogatózó szellemlény gyűlt kőré. Han maga elé képzelte a puha,
éhes pofákat, az agyarakat, és a lényeket, amik csak arra várnak,
hogy valami ennivalót találjanak - őt. Csapkodva megpróbálta
elijeszteni a dögöket.
- Ne hívd fel magadra a figyelmüket - mondta Kyp Durron
halkan. - Ha csapkodsz, még több jön elő.
Han nyugalmat erőltetett magára, és megpróbált közömbösen,
kimérten lépkedni. A rabok közül egy sem kiáltozott; a jelek szerint
egyiküket sem falta fel semmi. A kicsiny böködő ujjak (csápok,
szájak?) azonban tovább játszadoztak a lábával. Han torka
kiszáradt.
Már-már ott tartott, hogy térdre veti magát, amikor elérték a
föld alatti tó túlpartján levő alagutat. A hátuk mögött vízcsepegés
és apró, fröcskölő hangok hallatszottak.
Meghatározhatatlan idővel később megérkeztek a munka
helyszínére. Az őr kattogó, surrogó hangokat hallatva elővett a
hátizsákjából egy készüléket, és felállította az alagút fala mentén.
- A jó fűszerlelőhelyekért mélyre kell szállnunk - magyarázta
Kyp. - A csillámfűszer itt még friss és rostos, odafönt viszont már
régi és por alakú. A fűszererek kacskaringós alakzatokat írnak le az
alagút falán, és sohasem hatolnak be túl mélyen a szikla felülete
alá.
Mielőtt Han bármit mondhatott volna, éles, csikorgó hang
rengette meg az alagutat. Csubakka fájdalmasan felüvöltött. Az
alagút falának felülete a padlóra hullott. Az őr akusztikus
diszruptora csak néhány ujjnyit hasított le a sziklák tetejéről.
- Rajta! - mondta az őr.
Kyp letérdelt a törmelékkel teleszórt padlóra, és megmutatta
Hannak meg Csubakkának, hogyan kell szétválogatni a
kődarabokat, hogyan tudják hidegmarta ujjaikkal kihúzkodni a
csillámfűszer hajtincsekre vagy azbesztrostokra emlékeztető szálait
a kavicsok és a törmelék közül.
Han keze egyre érzéketlenebbé vált, de egyetlen rab sem
panaszkodott. Mind fásultnak tűntek. Han hallotta a lélegzésüket és
lihegésüket, ahogy megállás nélkül gyötörték magukat. Han a
csípőjére erősített tarisznyába tömködte a csillámfűszerszálakat, és
közben úgy érezte magát, mintha egy kést forgatnának a testében.
Lehet, hogy hosszú, nagyon hosszú ideig ezt a munkát kell majd
végeznie...
Miután a csapat átválogatta a törmeléket, az őr továbbvezette
őket az alagútban, majd aktiválta az akusztikus diszruptort, és
lehasított egy újabb falréteget.
Miközben a törött sziklákat tapogatva az alagútban
kuporogtak, Han már csak fájó térdeire, és az ujjait égető
fájdalomra tudott gondolni. Milyen jó is lenne, ha újra Leia mellett
lehetne! Senki sem mondta, hogy milyen hosszú a műszak, és a
sötétben képtelen volt követni az idő múlását. Megéhezett, szomjas
lett, de tovább dolgozott.
 Hirtelen végigfutott a hátán a hideg. Felkapta a fejét. Tudta,
hogy a sötétben úgysem láthat semmit, de elsődleges érzékszervvé
vált füleivel felfogott egy távoli neszt. Mintha ezer suttogó hang
közeledett volna gyorsuló hidrolokomotívként az alagútban.
Mintha valami gyöngyfényű ragyogás szivárgott volna be a
sötétségbe...
- Mi ez?
- Pszt! - szólt rá Kyp.
A rabok abbahagyták a munkát. Egy bizonytalanul fénylő köd,
egy sűrű tűzlégyrajra emlékeztető felhő száguldott végig
zümmögve-duruzsolva az alagúton.
Han lehasalt, és hallotta, hogy körülötte a többiek is a
törmelékkel teleszórt földre vetik magukat.
A ragyogó valami megállás nélkül görögve végigsuhant a szűk
járaton. Maga mögött hagyta a lapító embereket, és egészen addig a
pontig hatolt, ahonnan már kibányászták a fűszert a falból. Ezen a
helyen éles fordulatot vett, nekiszáguldott a sziklafalnak, és úgy
eltűnt benne, akár egy hal egy sötét tó vizében.
A rabok mögött, a kanyargó alagútban pici, kék szikrák
pattantak ki az elsuhanó fényforrás hatására aktiválódott
fűszerrostokból. A szikraeső egy darabig még élénken világított,
majd megszűnt.
Han szemei megfájdultak a hirtelen világosságtól. Normális
körülmények között nem is látott volna ilyen gyenge fénynél, de a
szemei már hozzászoktak a több órája tartó sötétséghez.
- Mi volt ez? - kiáltotta.
Kyp mellette lihegett.
- Senki sem tudja. Eddig körülbelül tizenötször láttam.
Lidércnek nevezzük. Senkit sem bánt, legalábbis azt hisszük.
Viszont senki sem tudja, hogy mi ragadja el az embereket a mélyen
fekvő járatokban.
Az őrt is megviselte a látvány.
- Elég - mondta remegő hangon. - Vége a műszaknak.
Visszamegyünk a csillékhez.
Han ezt kifejezetten jó ötletnek találta.
Amikor az egymáshoz kapcsolt csillékből álló szerelvény
visszatért a hosszú folyosóra, és becsukódott mögötte a fémkapu,
Han hallotta, hogy az őrök előrángatják a fegyvereiket. A
munkások parancsot kaptak, hogy vessék le a hőszkafandereiket.
Han megértette az őrök elővigyázatosságát: egy adagnyi lopott
fűszer is elég lehetett hozzá, hogy valamelyik rab felfokozza
mentális képességeit, és képes legyen kitervelni a szökését... Habár
Han elképzelni sem tudta, hogy a kopár Kesselen hova
menekülhetne a vakmerő vállalkozó.
Amikor végül felgyulladtak a standard fények, a vakító
ragyogástól Han úgy összekuporodott, mintha gyomorszájon
vágták volna. Eltakarta a szemeit.
Érezte, hogy valaki megfogja a karját, és bevezeti a
gyülekezőterembe.
- Minden rendben, Han. Csak gyere utánam. Hagyd, hogy a
szemeid hozzászokjanak a fényhez. Nem kell sietned.
Han már alig várta, hogy megláthassa Kyp Durront. Kipislogta
a szemeiből a könnycseppeket, és a pupilláit erőltetve a körötte
ragyogó árnyakra nézett. Amikor meglátta Kypet, újra pislogni
kezdett - ezúttal azonban már a meglepetéstől.
- Hiszen te még gyerek vagy!
Han előtt egy kamasz állt. Sötét, kócos haján jól látszott, hogy
ő maga nyírt bele valamilyen éles tárggyal. Hatalmas szemei körül
fekete karikák sötétlettek; a bőrét sápadttá tették a fűszerbánya
sötétjében eltöltött évek. Kyp vékony volt, de szívósnak látszott.
Reménykedve, mégis félve nézett Hanra.
- Ne aggódj - mondta. - Minden tőlem telhetőt megteszek.
Kypről a vad, csodálkozó szemű fiatal Luke Skywalker jutott
Han eszébe, az a fiú, akivel annak idején abban a Mos Eisley-i
csehóban találkozott először. Kyp azonban keményebbnek látszott,
mint a régi Luke, és nem volt annyira naiv. Ez érthető is volt,
hiszen Kyp a Kessel fűszerbányájában nőtt fel, és soha senki sem
vigyázott rá.
Abban a pillanatban Han képtelen volt eldönteni, mit gyűlöl
jobban: a Birodalmat, ami tönkretette Kyp és a családja életét,
Moruth Doole-t, amiért megbüntette őket... Vagy önmagát, amiért
ilyen bajba keveredett, és Csubit is maga után rántotta.
 Nyolcadik
fejezet

Az Eol Shán nem sok pihenést jelentett az éjszaka. A leszálló

sötétségnek meg kellett küzdenie egy közeli vulkán narancsszínű
ragyogásával, a Katlan Csillagköd és a túlságosan közeli holdak
fényével. A sziszegve kitörő gejzírek szabálytalan időközönként
széttörték a csendet.
Luke egyedül ült egy omladozó raktárkonténerben, amit
Gantoris jelölt ki a számára éjszakára. Mivel eredetileg nem lakás
céljára tervezték, a konténerben csupán egy lavórnyi hártyás víz és
egy ronggyal letakart, ágyként szolgáló törmelékkupac jelentette a
komfortot. Gantoris perverz élvezettel elmondta Luke-nak, hogy
éppen ez a konténer volt a halott fiú kedvenc játszóhelyeinek
egyike. Lehet, hogy ezzel azt akarta kifejezni, hogy a telep lakói
éppen Luke-ot hibáztatják, amiért nem sikerült megmenteniük
mind a két gyermeket, de az is elképzelhető volt, hogy Gantoris így
akarta megzavarni az idegen lelki egyensúlyát.
Luke-nak a fénykardján kívül a Jedi-kiképzése során
megszerzett Erő is rendelkezésére állt, hogy megszökjön, ám nem
azért utazott el az Eol Shára, hogy egyszerűen odébbálljon. Az állát
a tenyerébe hajtva kibámult a fenyegető éjszakába. Valahogy
mindenképpen rá kellett bírnia Gantorist, hogy hallgassa végig, és
hogy megértse, miért fontos a Jedi Lovagrend feltámasztása. De
ugyan miért foglalkozott volna ilyesmivel egy olyan ember, aki egy
elszigetelt kolónián élt, és fogalma sem volt a galaktikus
politikáról?
Ám ha Gantoris valóban a néhai Ta'ania leszármazottja volt,
Luke-nak törődnie kellett vele.
Amikor az emberek az éjszaka közeledtével behúzódtak
kunyhóikba, Warton vacsoraként bevitt Luke-nak egy párolt
bugdillót. Luke megbökdöste a héjas állat üvegszerű, fekete
páncélját, és széttörte a többszörösen ízelt testet, hogy hozzáférjen
a rózsaszín húshoz. Délután egy fiú éppen akkor halt meg, amikor
ezekre a kis állatkákra vadászott...
Luke bármikor elhagyhatta volna a konténert, és átmehetett
volna a gejzírmező túlsó oldalán álló hajójához, hogy elfogyassza a
magával hozott élelmet, de addig nem akart elmenni, amíg
Gantoris nem egyezik bele, hogy vele tart.
Luke csendben rágcsálta a savanykás húst.
- Gyere velem - jelent meg Gantoris Luke konténerének
ajtajában.
Luke pislogva kiemelkedett a transzból, és felfrissülve,
meglepetten látta, hogy már a szürke reggeli fény ragyog be a
fémfalak repedésein. Egyetlen szó nélkül felállt, és kilépett a
konténer elé.
Gantoris egy kereskedőkapitány megfakult egyenruháját
viselte. Nem nagyon illett rá, de mégis büszkén feszített benne. Az
uniformis valószínűleg egyik nemzedékről a másikra öröklődött,
miközben a reménykedő telepesek arra vártak, hogy torlósugaras
hajóikon egyszer csak megjelennek a gázkitermelők, és virágzó
várossá fejlesztik a falujukat.
- Hova megyünk? - kérdezte Luke.
Gantoris a kezébe nyomott egy olyan szőttes tarisznyát,
amilyet már ő is a vállára akasztott.
- Élelemért. - Gantoris hátralökte vastag, fekete hajfonatát, és
elindult a gejzírmező felé.
Luke a mészköves talajban tátongó gejzíreket és gőzaknákat
kerülgetve követte. Az Eol Sha hatalmas gongként zümmögött a
felszíne alatti erőktől.
Gantoris látszólag határozottan lépkedett, de Luke megérezte a
bizonytalanságát és tanácstalanságát. Úgy látta, az alkalom elég jó
arra, hogy előadást tartson az Erőről.
- Meg kell tudnod valamit a Jedi Lovagok Rendjéről - kezdte.
- A Jedik több ezer emberöltőn át őrökként és a rend fenntartóiként
szolgálták a Régi Köztársaságot. Azt hiszem, hogy az egyik ősöd,
Ta'ania egy Jedi lánya volt. Ezért jöttem el most hozzád. Ta'ania is
az Eol Sha kolónia megalapítói közé tartozott... A Császár minden
Jedi-lovagot megöletett, akit a bérgyilkosai meg tudtak találni,
viszont biztos vagyok benne, hogy nem tudta teljesen kiirtani a
leszármazottaikat. Most, hogy a Birodalom megbukott, az Új
Köztársaságnak szüksége van rá, hogy újra megalapítsa a Jedi
Lovagok Rendjét. - Luke elhallgatott. - Szeretném, ha te is közéjük
tartoznál - mondta végül, és Gantoris vállára tette a kezét.
Gantoris megremegett, és ellökte magától Luke kezét. Luke
kérlelő hangon folytatta:
- Meg akarom mutatni neked az Erő hatalmát, azokat a
végtelenre nyíló kapukat, amiket meg tud nyitni. Ezzel az új erővel
képes leszel összefogni az egész galaxist. Megígérem, hogy
elvisszük innen a népedet, és mindenkit átköltöztetünk egy
biztonságosabb bolygóra. Egy olyan helyre, ami az Eol Sha után
éden lesz a számukra.
Luke rádöbbent, hogy már úgy beszél, akár egy hittérítő.
Gantoris kifürkészhetetlen tekintettel nézett vissza rá.
- Birodalmak és köztársaságok... - mondta. - Számomra
semmit sem jelentenek. Ugyan melyik törődött velünk eddig? Az
én univerzumom itt van, ezen a világon.
Gantoris az egyik gejzír széles torka elé lépett, és lebámult a
mélybe. Záptojásbűz szivárgott a reggeli levegőbe. Gantoris a
derekára kötött tarisznyából előhúzott egy ütött- kopott, ócska
jegyzettömböt, és hosszasan végigtanulmányozta a rajta levő,
menetrendnek látszó számoszlopokat.
- Megvan. Most bemegyünk a gejzír belsejébe, és szüretelünk.
Luke elcsodálkozott.
- Szüretelünk? Mit?
Gantoris válasz helyett beereszkedett a gejzír belsejébe. Luke
ledobta Jedi-köpenyét, és követte Gantorist a föld alá. Lehet, hogy
csak arra kíváncsi, hajlandó vagyok-e utánamenni egy gejzír
gyomrába, tűnődött.
A járat egy szűk, a porózus sziklába vágott kémény volt, ami a
túlforrósított víz kipufogónyílásaként szolgált. Körös-körül fehér,
barna és kék ásványüledékek csillogtak, de Luke kezének
érintésétől szétporladtak. Luke jó néhány kapaszkodót talált,
miközben követte Gantorist a kanyargós járatban. A sziklák
melegek és csúszósak voltak. A mélyből felemelkedő csípős füstök
Luke szemébe martak.
Gantoris belépett egy oldaljáratba.
- Mit kell tennem? - kérdezte Luke.
Gantoris még mélyebben behatolt a repedésbe, és levette a
válláról a tarisznyáját.
- Nézz bele a sötét üregekbe. Azokba, amik védve vannak a
felemelkedő vízáramlatoktól. - Gantoris bedugta az ujjait egy
nyílásba, és rövid tapogatózás után előhúzott egy maréknyi
gumiszerű indát. - A meleg és az ásványi üledékek ideálisak a
zuzmó számára. Persze csak hosszas feldolgozási folyamat végén
tudjuk hasznosítani, de ehetővé lehet tenni. A mi világunkon nincs
sok választási lehetőség. Az én népemnek azt kell elfogadnia, ami a
rendelkezésére áll.
Luke is levette a tarisznyáját, és nekilátott, hogy
végigtapogasson egy hasadékot. A műkezét használta. Mi van
akkor, ha valami mérgező lény ólálkodik a nyílásokban? Érezte
Gantoris fenyegető terveit, de a részleteket nem tudta kiolvasni a
férfiból. Lehet, hogy Gantoris arra készül, hogy egyszerűen
megölje a „sötét embert", akit álmaiban látott? A harmadik
próbálkozásra Luke is talált egy szivacsos csomót. Kirántotta.
Gantoris a válla fölött Luke-ra nézett.
- Jobb lenne, ha szétválnánk. Ha mellettem maradsz, csak azt
fogod megtalálni, amit én már otthagytam. Ilyen módszerrel
képtelen lennék táplálni a népemet. - Gantoris hangja gúnyossá
vált. Összeráncolta a homlokát, és felvonta borotvált szemöldökét.
- Persze más a helyzet, ha a te Erőd csodát tesz, és elénk varázsol
egy lakomát.
Luke egy másik repedés széléhez lépett, Gantoris pedig
befordult egy sarkon, és még mélyebben behatolt egy másik
járatba. Luke-nak kényelmetlen érzése támadt, de nekilátott, hogy
átkutassa a nyílásokat.
A zuzmót nem volt nehéz megtalálni. Luke a szűk hasadékok
között kúszva hamar teletömte a tarisznyáját. Lehet, hogy Gantoris
arra számított, hogy eltéved a gödrök között? Luke azonban még a
föld alatt is meg tudta találni saját nyomait. Már hosszú ideje egy
hangot sem hallott a másik férfi felől, és miután úgy gondolta,
hogy teljesítette a rábízott feladatot, Luke visszafelé indult, arra a
helyre, ahol különváltak.
Amikor elérte a mellékjárat száját, Luke sehol sem látta
Gantorist. Kúszva elindult az alagút mélye felé. Tudta, hogy
bármikor csapdába kerülhet, de biztos volt benne, hogy ki tud majd
mászni belőle. Meg kellett mutatnia Gantorisnak, hogy mire képes
egy Jedi.
A járat egy málladozó kőfalnál véget ért. A füstök kénbűze
felerősödött, és felébresztette Luke-ban a klausztrofóbiát. Luke az
emlékezetébe idézte a sziklagörgeteg alá temetett gyermekek
testének, és a köveken csillogó vércseppeknek a látványát.
Körülötte gyilkos energiáktól mormogott a föld. Mi lesz, ha
földrengés támad, miközben a föld alatti szűk repedésekben
mászkál?
Sehol sem látta Gantorist.
- Gantoris! - kiáltotta, de nem kapott választ. Felnézett a
felszínről levilágító fénycsíkba, és végül megpillantotta a férfi
testének körvonalait. Gantoris már a kürtő csúcsában járt, és Luke-
ot maga mögött hagyva sebesen felfelé haladt.
Gantoris menekült valami elől.
Luke inkább érezte, semmint hallotta a bolygó mélyében
feszülő, kitörni készülő energiákat. A felszín közelében
elhelyezkedő magmaréteg által felmelegített víz forrni kezdett, és a
legrövidebb kifelé vezető utat keresve felfelé tört.
Gantorisnak volt egy menetrendje. A gejzírek valószínűleg
szabályos időközönként törtek ki. Luke már tudta, hogy a férfi
csapdába ejtette, és azt akarta, hogy a felforrósodott vízfüggöny
lefőzze a csontjairól a húst.
Luke megmarkolt egy kapaszkodót, és rúgkapálva fellendítette
a testét. Nagy nehezen meg tudta vetni a lábát, és a kémény belső
falának kiszögelléseibe kapaszkodva elindult felfelé. Körötte egyre
nőtt a forróság, egyre nehezebben jutott lélegzethez. Lihegve
kipislogta a szeméből a forró könnyeket. A mélyből és a sziklákból
szivárgó gőz felfelé kígyózott.
Luke lába megcsúszott. Kis híján lezuhant, de kézprotézise
előrelendült, és szilárdan megmarkolt egy kiálló követ. Amikor
végül sikerült visszanyernie az egyensúlyát, a kődarab darabokra
robbant szét a markában.
Luke értékes másodperceket vesztett. Felnézett a leszűrődő
fénysugárba, és tovább indult. Megkapaszkodott egy másik kőben,
feljebb húzódzkodott, és újra kinyújtotta a kezét.
Mászás közben megpillantotta a gejzírkéményből lefelé
bámuló fejet. Gantoris őt figyelte, de nem kínálta fel a segítségét.
Luke ügyet sem vetett szakadt ruhájára. Kezeit és lábait
megfeszítve egyre feljebb mászott, de...
De nem elég gyorsan.
Hallotta a mélyből felhangzó robbanás zaját, a felszín felé
törő, forrásban levő víz üvöltését. Luke megfeszítette a testét.
Tudta, már csak egyetlen lehetősége maradt a menekülésre.
A bespini Felhővárosban, a Yoda parancsára végzett
gyakorlatok során, és néhány más alkalommal már rákényszerült
erre a húzásra. Ahogy a gőzáramlat és a halált hozó víz feléje
száguldott, Luke összeszedte minden erejét, keményen koncentrált,
majd felszökkent, és kiugrott a gejzírkéményből. Ugródeszkaként
használta az Erőt, hogy kiszabadulhasson. Valahogy ez is olyan
volt, mint a mozgásra képtelen tárgyak felemelése.
Luke kipattant a gejzírből, és a karjait lengetve a földre
zuhant. Behúzta a nyakát, és oldalra gurult.
Egy másodperccel azután, hogy földet ért, egy gőzfal és egy
forró vízoszlop lövellt ki a gejzírből. Luke összehúzta magát, és
megpróbálta eltakarni az arcát és a nyakát a szétpattanó vízcseppek
elől.
A gejzír kitörése csupán néhány percig tartott. Amikor
abbamaradt, és Luke végül feltérdelhetett, Gantoris és az Eol Sha
népe a tőlük már megszokott zord arckifejezéssel elindultak felé.
Luke végignézett rajtuk. Ezek az emberek becsapták, csapdába
csalták, és megpróbálták megölni!
Ám hamar szétfoszlott a dühe. Talán nem éppen ő bíztatta
Gantorist, hogy tegye próbára, és bizonyosodjon meg a
szándékairól? Luke felkapta a gejzír pereménél heverő Jedi-
köpenyt, és bevárta a közeledő embereket.
Gantoris összefűzte a mellén a karjait, és bólintott. Borotvált
szemöldökű arca komornak tűnt.
- Az első próbát kiálltad, sötét ember - mondta. Luke érezte a
Gantorisból áradó iszonyattal vegyes kíváncsiságot. - Most gyere,
és nézz szembe az utolsó próbatétellel.
Az emberek eléléptek, és lefogták. Luke nem tiltakozott.
Bármilyen kockázatot képes lett volna vállalni a Jedi Lovagrend
felélesztése érdekében. Bízott benne, hogy nem hiába.
Olyan volt, akár egy vallási felvonulás. Eol Sha népe Gantoris
vezetésével felmasírozott egy vulkán torkához vezető emelkedőn.
Annak ellenére, hogy ezek az emberek egyszer már bizonyságot
tettek gyilkos szándékaikról, Luke egyenes háttal, büszkén
lépkedett közöttük. Tudta, hogy ezúttal a Jedi-tudománya ellenére
is valódi veszély fenyegeti. Az égen gigászi ökölként függött a
nyomasztó fényű hold.
 A hegyoldalból rothadó fogakként meredeztek a kihűlt
lávarögök. Az ösvény élesen elkanyarodott, de Gantoris le sem
lassított lépteit. Csak akkor állt meg, amikor a vulkán falában
tátongó, oldalról védett réshez értek. A levegőben füst és hamu
lebegett.
- Gyere be utánam - mondta Gantoris Luke-nak.
A telepesek továbbmentek a göröngyös ösvényen. Luke
szerette volna kivívni magának Gantoris bizalmát, de ha ez nem is
ment, legalább a megbecsülését. Ebben a helyzetben Gantoris
szabta meg az összes játékszabályt.
Gantoris határozottan belépett egy szűk átjáróba, amit
valamikor a láva égetett az ősi vulkán kúpjába. A folyosó végén
narancsszínű fény izzott. Luke minden egyes lépés után egyre
jobban elborzadt.
A lávaalagút kiszélesedett. Mögötte egy tűztó fortyogott. Az
égre nyíló kürtő és a kúp oldalfalain tátongó hasadékokon át
beáramló kereszthuzat ellenére a katlan elviselhetetlenül forró volt.
Luke behúzta a nyakát, és megpróbálta eltakarni az arcát a Jedi-
köpeny nedves csuklyájával, Gantoris viszont mintha észre sem
vette volna a forróságot.
Ahogy átlesett a lávából felszállongó mérgező gázfelhőkön,
Luke látta, hogy a telepesek átértek a kürtő másik oldalára, és
várakozóan felsorakoznak. Minden arc felé fordult.
Gantorisnak ordítania kellett, hogy túlharsogja a magma
fortyogását.
- Kelj át a tűzön, sötét ember! Ha eléred a túlsó oldalt,
beleegyezem, hogy megtaníts arra, amit tudsz.
Gantoris meg sem várta Luke válaszát, eltűnt a lávaalagút
sötétjében.
Luke egy pillanatig utána bámult, és eltűnődött, vajon
komolyan gondolta-e, amit mondott, de ahogy megfordult,
felfedezte az éles fénnyel lángoló lávából kimeredő fekete
tárgyakat. Kemény kövek voltak, masszív sziklák, amelyek nem
olvadtak meg. A kőösvényen át lehetett jutni a tűztó másik oldalára.
Lehet, hogy Gantoris a bátorságát akarja próbára tenni? Vajon
mit akarhat még, és mit látott a démonikus „sötét emberről" szóló
álmaiban?
Luke nyelt egyet, de a torka palaszáraz volt. A kavargó lávató
peremére lépett. A kövek biztosan álltak a helyükön, valami mégis
azt súgta neki, hogy forduljon vissza, szálljon be a hajójába, és
repüljön el. Máshol is találhat tanítványokat a Jedi Akadémiához.
Thripio és Artu azóta már rábukkanhatott egy-két nyomra, és neki
is van még egy lehetősége a Bespinen. Hiszen ő még nem is
tesztelte le Gantorist! Ugyan miért kockáztatná az életét egy olyan
ember miatt, akiben talán nincsenek is meg a Jedi-képességek?
Hogy miért? Mert meg kellett tennie. A Jedi-lovagok új
rendjének megalapítása nehéz feladat, és ha már az első
erőpróbától visszaretten, hogyan tarthatná érdemesnek magát a
további feladatok elvégzésére?
Iszonyatos forróság kavargott körülötte. A tűz széléhez lépett,
felnézett az égre, majd az első kőre tette a lábát.
A szikla elbírta a súlyát. Luke felemelte a fejét, és a katlan
másik oldalára nézett. A felsorakozott emberek mozdulatlanul
figyelték, hogy mit csinál.
A bugyborékoló láva förtelmes gázokat eregetett a levegőbe.
Luke megpróbált aprókat lélegezni. A tűztó másik oldala
elérhetetlen távolságban volt.
Kipislogta a szemébe toluló könnyeket, és megszámolta a
köveket. Még tizennégy. Rálépett a következőre.
A másik oldalon, az Eol Sha telepesei mellett megjelent
Gantoris. Luke sejtette, hogy a többiek nem fogják rivalgással
üdvözölni, de a néma csend mégis kísérteties volt.
Még egy lépés. A láva úgy gurgulázott körülötte, mintha egy
éhes, óriási fenevad gyomra korogna.
Luke még egyet lépett, majd még egyet. Feléledt benne az
öröm. A feladat nem is volt olyan nehéz, mint amilyennek első
pillantásra tűnt. Ki fogja állni a próbát. Töretlen bátorsággal, le
sem lassítva eljutott a táv feléig.
A láva minden addiginál vadabbul sziszegett és bugyborékolt.
A tűztó mélyében valami megmoccant. A vulkanikus katlan aljából
fogvacogtató csattanás hallatszott. Luke érezte, hogy a gyomra
tiltakozóan összeszorul. Idegesen leste, milyen borzalom vár rá.
Valami élt a lávatóban. Valami mozgott.
Hirtelen egy kígyószerű lény bukkant fel a felszínre. Úgy
sziszegett, mint a lángra lobbanó rakéta- üzemanyag.
A tűzféregnek háromszög alakú feje és hegyes fülcsonkjai
voltak. A testét kristályfényű pikkelyek borították. A szemei
lángoló ékköveknek tűntek. Különálló légzőszerveivel beszívta a
forró levegőt, megtöltötte testének léghólyagjait, és vadul, teljes
hatalmasságában a láva felszínére emelkedett. A szilikon
páncélpikkelyek tükörként csillogtak a tüzek fényében.
Luke megtartotta az egyensúlyát a sziklán, és átugrott a
következőre. Ahogy a tűzféreg felemelkedett és feléje gyűrűzött,
Luke tudta, hogy nem szökhet meg előle. Megállt, és biztonságosan
megvetette a lábát. Ösztönös mozdulattal elővonta a fénykardját, és
egy szisszenő csattanással aktiválta. A penge zöld ragyogása alig
látszott a lávakatlan narancsszínű izzásában.
A tűztó túlsó partján összegyűlt emberek némán,
mozdulatlanul várakoztak.
A tűzféreg Luke felé fordította viperafejét, eltátotta fémes
pofáját, és egy irtózatos lávaköpetet fújt a katlan falára. Páncélos
légzőszervei tovább szívták a levegőt - a behemót testének újabb
gyűrűi emelkedtek fel a felszínre. Luke feltartotta a fénykardját, de
a fegyver nevetséges kis játékszernek tűnt a lávasárkánnyal
szemben.
A tűzféreg egy ultraszonikus bömböléssel a magma alá
süllyedt. Az olvadt sziklák a levegőbe fröccsentek. Luke egyik
kőről a másikra táncolt, és megpróbált kitérni a halálos tűzzuhatag
elől. A lezúduló lávacsöppek lángra lobbantották a köpenyét, de
még időben sikerült letépnie, és a bugyborékoló tóba hajítania. A
köpeny egyetlen pillanat alatt fényes lánggá változott.
Luke maga elé tartotta a fénykardot. A szemei tágra nyíltak.
Kiterjesztette Jedi-érzékszerveit, és megpróbálta meghatározni a
lény helyét. Minden idegszála megfeszült, és készen állt az akcióra,
de bármerre nézett, csak hullámzó lávát látott.
- Hol vagy? - suttogta.
A tűzféreg támadásra lendülő feje a másik oldalon bukkant elő
a láva alól. A szörny kitátotta a pofáját és megvillantotta
sztalaktitokként meredező agyarait. Luke megpördült, felemelte a
fénykardját, és visszatáncolt egy másik kőre.
A tűzféreg előrelendült, Luke pedig lecsapott rá a zümmögő
zöld pengével. Amikor a fénykard nekicsapódott a tükörfényű
páncélpikkelyeknek, a zöld sugár ezernyi darabra hasadt, Luke
körül szikraeső kavargott. Az energiapenge, ami elvileg bármit
képes lett volna elvágni, most csupán a tűzféreg egyetlen
szilikonpikkelyét tudta széthasítani.
A katlan másik végében az Eol Sha telepesei lehajoltak, és
kitértek a zöld energia rájuk fröccsenő szikrái elől. Meglazult
kövek gördültek a magmatóba. Luke tudta, hogy a fénykardja
semmit sem ér a szörny ellen.
A tűzféreg - inkább meglepetten, semmint fájdalmasan -
felüvöltött, és a láva alá menekült. Luke leguggolt, és kétségbeesett
igyekezettel megpróbált kitervelni valamit. A rá váró emberekre
nézett, és futásra készen feléjük fordult.
A tűzféreg bármelyik másodpercben visszatérhetett. Lukenak
fogalma sem volt róla, mennyi ideje van még.
A lény hirtelen sziszegve, bömbölve kivetette magát a lávából.
Luke a fénykardot szorongatva megfordult, és felkészült rá, hogy
ebben a csatában elveszti az életét. De a szörny ügyet sem vetett rá.
Csípős füstcsíkok kígyóztak elő a szilikonpáncélon ejtett
sebből - a láva berágta magát a tűzféreg testébe. A lény rángatózva
lávát köpött az égre. A magma savként marta szét a belső szerveit.
A belül égő tűzféreg hánykolódni kezdett. Láva és lángok
fröccsentek; bűzös füst ömlött a pikkelypáncél alól. A magma
átrágta magát a tűzféreg felfújt léghólyagjain. A dög szétrobbant.
A levegőből megkeményedő lávacseppek zuhogtak. Lukenak
az Erő segítségével sikerült eltérítenie a legtöbb égő darabkát, de
némelyik így is megégette a vállait és a hátát. A tűzféreg haláltusája
magmahullámokat kavart a lávatóban.
Aztán minden lecsendesült.
Luke összeráncolta a homlokát, és hitetlenkedve pislogni
kezdett. Az Eol Sha telepesei még mindig mozdulatlanul álltak.
A legtöbb kiálló követ elsodorta a tűzörvény. Már csak láva
maradt Luke és Gantoris között. Luke nem tudta befejezni a
feladatot. Iszonyodva, és az Erőben rejlő lehetőségeket mérlegelve
az áthatolhatatlan lángfolyamra bámult, ami elválasztotta a céljától.
Arra gondolt, hogy mostani kudarca miatt talán később
hozhatja csak létre az akadémiáját, és így elhalasztódik a Jedi-
lovagok visszatérte is. Pedig az Új Köztársaságnak szüksége volt
erre. Valóra kellett váltania ígéretét. Össze kell szednie a
tanítványait, hogy kioktassa őket az Erő használatára. Meg kell
tennie. Meg fogja tenni! Kiűzte agyából a kétségeket, és bár a feje
még mindig lüktetett a tűzféreggel vívott harc izgalmaitól, lehunyta
a szemeit.
Luke átsétált a tűztavon.
Nem is fogta fel, mi történik vele. A láva hozzá sem ért a
lábához; csak az Erő lobogott körülötte. Egyik lépés a másik után -
átkelt a lángoló magmán. Közben semmit sem látott, csak a célját,
a túlpartot.
Hirtelen arra eszmélt, hogy újra szilárd talaj van a lába alatt, és
Gantoris meg az emberei között áll. Amikor biztonságba ért, kis
híján összerogyott a megkönnyebbüléstől, de mégis kifejezéstelen
arccal nézett körbe. Megpróbálta nem felfogni, hogy mit tett.
Gantoris ámuldozó arccal bámult rá. A többiek elhátráltak az
idegentől, csak Gantoris maradt a helyén. Nyelt egyet, és Luke
szemébe nézett.
- Betartom az ígéretemet. - Mély lélegzetet vett. - Taníts meg
rá, hogyan használjam a bennem lakozó titokzatos erőt!
Luke gondolkodás nélkül kinyújtott remegő kezeit, és
megérintette Gantoris fejét. Mentális ujjait a férfi elméjébe
mélyesztette, és kitapogatta az agya hátsó részét. Megtalálta a
rejtélyes csomót Gantoris tudatalattijában. Megnyomta, és...
Gantoris ösztönös reakciójának ereje hátrataszította. Luke kis
híján belezuhant a lávába. Gantorisban valóban megvoltak a Jedik
képességei, méghozzá elég erősen ahhoz, hogy a Jedi Akadémia
tanulója válhasson belőle.
Luke megkönnyebbülten felsóhajtott. A borzalmak, a próbák...
De megérte! Megfogta Gantoris kezét, és végignézett az
elhagyatott kolónia lakóin.
- Új otthont fogunk találni a népednek, Gantoris. De először
eljössz velem a Coruscantra!
 Kilencedik
fejezet

Lando Calrissian hajója, a Lady Luck megkapta az engedélyt

az unott hangú közlekedésirányítótól, és leszállhatott az Umgul
űrkikötőjébe. Ahogy a hajó átlebegett a ködös atmoszférán, Lando
ámuldozva figyelte a landolóközpont körül álló számtalan
magánhajót, űrjachtot és a bolygófelszínen nyüzsgő
luxusjárgányokat.
Lando besorolt az Umgul City felé tartó folyót körülvevő
síkföldek fölött áramló forgalomba. A lassú áramlású folyón
vitorlásbárka-flották lebegtek. Ahogy lenézett, Lando jól látta a
fedélzeteken zajló vad mulatozásról tanúskodó villódzó fényeket és
pörgő-forgó testeket.
Az Umgul nedves, hűvös bolygó volt, általában sűrű ködbe és
alacsonyan lógó felhőkbe burkolózott. Még most, délidőben is
párafellegek emelkedtek fel a folyóról, hogy szétterüljenek a
síkságok fölött. Az Umgul ásványkészlete és stratégiai jelentősége
elhanyagolható volt, de galaxis-szerte híres sportközpont és a nagy
népszerűségnek örvendő umguli csöppverseny otthona volt.
A Lady Luck a kijelölt útvonalon közelítette meg a folyó fölé
magasló homokkő hegyfok belsejében kialakított űrkikötőt. Lando
átvezette a két apró, kétszemélyes kirándulójárgány által
közrefogott hajót a barlang száján, és közben kis híján nekiütközött
egy turistákkal megrakott kék zeppelinnek. A barlangban a
kiszolgálószemélyzet élénk narancssárga mellényt viselő szőrös
tagjai kézi lézerreflektoraikat lóbálva beirányították a Lady Luckot
a parkolóállásába.
Lando a pilótafülkében szorongó két droid felé fordult.
- Nos, fiúk, felkészültetek egy jó kis mókára?
Artu elcsipogott egy választ, amiből Lando persze egyetlen
hangot sem értett, ám Thripio méltatlankodva kihúzta magát.
- Nem azért jöttünk ide, Calrissian tábornok, hogy
szórakozzunk. Azért vagyunk itt, hogy Luke gazda segítségére
legyünk!
- Én pedig magánemberként jöttem, hogy megnézzem a
csöppversenyt! - Lando Thripióra mutatott. Még csak egy napja
volt összezárva a fontoskodó droiddal, de már így is kezdett az
idegeire menni. - Te pedig az én protokolldroidom vagy, és jobban
teszed, ha ennek megfelelően viselkedsz, különben... Különben
megparancsolom, hogy tüzetesen vizsgáld végig Umgul City egész
csatornahálózatát!
- Én... Minden világos, uram.
Ahogy a Lady Luck lejáróhídja leereszkedett, Lando kilépett
az umguli fogadócsarnok káoszába. Már-már elviselhetetlen volt az
interkom rendszerekből hallatszó bejelentések szüntelen háttérzaja
és a leszálló járművek visszhangzó bömbölése. A kipufogógázok és
hajtómű-üzemanyagok csípős bűze Lando orrába mart, de ő
felemelte a fejét, és lobogó köpennyel, a droidokra ügyet sem vetve
leszáguldott a lejárón.
- Thripio, értesz valamit ezekből a bejelentésekből? Gyorsan
találd ki, hogy merre kell mennünk!
Thripio megvizsgálta az adatfalakat, amiken az Umgul City
által kínált szolgáltatások voltak felsorolva. A szöveget több
nyelvre is lefordították.
Négy zömök kereskedő rohant az újonnan érkezett vendéghez:
szuveníreket meg csecsebecséket nyomtak Lando orra alá. A
rongyos árusok förtencsek voltak - ezek a förtelmes kis lények
népesítették be a bespini Felhőváros alsóbb szintjeit is.
- Vigyen haza a gyerekeinek egy bébicsöppet, uram! - Az
egyik förtencs egy zöldes, nyálkás masszát tartott Lando elé. Az
ökölnagyságú test úgy nézett ki, mint egy jókora lucsokgombóc.
– Mit szólna egy kis csöppcukorkához, uram? A legjobb az egész
városban! A másodfeleségem készíti otthon. - A zselészerű cukorka
ugyanúgy nézett ki, mint a bébicsöpp, amit az első förtencs kínált.
– Szerencseamulettet? - kérdezte a harmadik árus. - Minden
vallásnál működik!
Lando elhessegette a förtencseket.
- Merre menjünk, Thripio?
- Megvizsgáltam a helyi időt, uram, és azt hiszem, nem
egészen egy standard óra múlva kezdetét veszi egy jelentős
csöppverseny. Az umguli tömegközlekedési rendszer egyenesen a
csöpparénába visz minket. Azt hiszem, a tömegközlekedési
csatlakozás...
A négy ajándékárus förtencs egymást taposva ajánlkozott,
hogy elvezetik a csinos úriembert az arénához.
- ... erre, bal kéz felé található. - Thripio egy élénkre festett
alagútbejáratra mutatott.
- Gyerünk - mondta Lando, és hátra sem nézve elindult a
tömegközlekedési bejárathoz. A csalódott förtencsek
megrohamozták a következő érkezőt.
Az umguli tömegközlekedési eszköz olyan volt, mint egy
kerekek nélküli hullámvasút. A karcsú, csőszerű kocsi átszáguldott
egy alagúton, felrohant a hegyfok tetejére, cuppogva
keresztülsiklott a magasra emelkedő ködön, és végigsuhant a
homokkő talaj repedéseiben megkapaszkodó fák fölött. A bolygó
felszínén egyetlen őrült kavalkádban színes jelek adták tudtukra a
turistáknak, milyen látnivalókra számíthatnak, milyen éttermek és
zálogházak állnak a rendelkezésükre, és milyen „semmi
kérdezősködés" elvű szerencsejátékokban vehetnek részt.
A csöpparéna bejárati kioszkjai előtt emberekből és különféle
lényekből álló áradat hullámzott. Valamennyien be akartak jutni, és
ülőhelyet akartak szerezni. Lando megvette a saját jegyét, de
vitatkozni kezdett a jegyárusító komputerrel azon, hogy a droidok a
kísérői, és így nekik is kell jegyet váltani, vagy csupán
információfeldolgozó egységek, amik ingyen bemehetnek. Végül
Lando nyerte meg a szócsatát - Thripio meg is sértődött, hogy
lefokozták, és egyszerű gépnek tartották.
A csöppverseny stadionja tulajdonképpen az egyik beomlott
hegyen tátongó lyuk, egy kör alakú gödör volt. Az umguli stadion
fenntartói több ezer ülést, állványt és lyukat vésettek ki a lejtős
sziklafalakból, hogy mindenféle testfelépítésű lényt vendégül
tudjanak látni.
A gödör falába épített hatalmas ventillátorok eléggé
felkavarták a levegőt ahhoz, hogy visszaszorítsák és az ég felé
kényszerítsék a minden irányból benyomuló ködöt.
Miután keresztülfurakodott a zsúfolt előcsarnokokon, Lando
megtalálta a helyét. Meglepődött, milyen tisztán fogja látni a
„csöppcsorgatást". Az ülése előtti kijelzőpanelen megjelent az
aznapi első versenyen részt vevő tizennégy csöppre vonatkozó
adatokat tartalmazó lista. Egy óraszerkezet a következő menetig
hátralevő időt mutatta.
Lando leült, és vigyorogva az ülések között járkáló, italokat
kínáló robotfelszolgálókra nézett. Remekül érezte magát; a hely
rengeteg kellemes emléket ébresztett fel benne.
A bespini Felhőváros kormányzójaként turisták és magas
rangú vendégek kíséretében Lando rengeteg időt töltött az előkelő
kaszinókban. Csöppversenyt ugyan még sohasem látott, de a
levegőben vibráló izgalomtól az ő szíve is gyorsabban kezdett
dobogni.
Thripio nyugtalanul végignézett a tömegen. Egy fehér,
medveszerű, az egyik alsóbb sorban levő helye felé csörtető lény
kis híján ledöntötte a lábáról.
Lando nem feledkezett meg róla, hogy tulajdonképpen miért
utaztak ide. A Jedi-felismerő szerkezet energiatelepét Artu testébe
rejtették, a kristálylapátok pedig Landónál voltak.
- Rendben, Artu. Nézzük, hogy megtaláljuk-e Tymmo
barátunkat. Csatlakozz hozzá a stadion komputeréhez, és nézd
meg, vett-e jegyet, és fogadott-e valamire. Ha igen, akkor keressük
meg, hogy hol ül.
A műsorvezető hangja végigvisszhangzott az arénán.
– Értelmes lények! Üdvözöljük önöket a galaxis-szerte híres
umguli csöppversenyen! Mielőtt megkezdenénk mai első
versenyünket, felhívom a figyelmüket, hogy a jövő héten
különleges csöppderbyt rendezünk a hozzánk látogató hatalmasság,
testvérbolygónk, a Dargul uralkodójának, Mistal hercegnőnek a
tiszteletére! Reméljük, önök is részt vesznek rajta.
A tömeg közömbös reakciójából Lando tudta, hogy az
Umgulra elég gyakran érkezhetnek ilyen előkelő vendégek.
- Ma délután tizennégy tenyésztett versenycsöppet fogunk
végigfuttatni a galaktikus versenybizottság által hitelesített tizenkét
egységes csöpp-pályán. A csöppek korára, súlyára, és
viszkozitására vonatkozó adatokat lehívhatják az ülésük melletti
terminálon.
Lando elvigyorodott. Umgul Cityben csak szabályos
versenyeket rendeztek, és a csalás főbenjáró bűnnek számított.
- Mit jelent az, hogy „tenyésztett versenycsöpp"? - kérdezte
Lando.
- A csöppeknek több fajtájuk létezik - felelte Thripio. - A
rendszerben mindegyiket más és más célra használják fel. Vannak
felsőbb osztályba tartozó emberek, akik háziállatként tartják őket.
A csöppek egy másik típusa orvosi szempontból értékes. A
csöppnedveket hátmasszázsoknál alkalmazzák, és a meleg,
zselészerű masszával sokszor fájós végtagokat gyógyítanak.
- De ezek versenyzők, igaz?
- Igen, uram. Úgy tenyésztették őket, hogy gyorsabbak és
folyékonyabbak legyenek, mint a többi.
A műsorvezető még felolvasott néhány közleményt.
- Ezennel hivatalosan kijelentjük, hogy minden fogadási
lehetőség megszűnt. A komputerek közölni fogják a végső
esélytáblázatokat. Ha kívánják, máris lehívhatják a termináljaikon.
A verseny perceken belül kezdetét veszi. Kérem, várakozás közben
fogyasszanak el egy, a saját biokémiájuknak megfelelő frissítőt!
Egy csikorgó hang hallatán Lando a játéktér hátsó része felé
fordult. Az emelőszerkezetek egy magas pódiumra emelték a
csöppküzdőteret. A pályák vége egy kapu elé csúszott, ami mögött
a nyálkás csöppek várták az indítási jelzést. A tizennégy különálló,
lejtős, végigolajozott pályát eleve úgy tervezték, hogy a csöppek az
indítási jelzés elhangzása után gyorsan el tudjanak rajta indulni.
- Felkészülni! - kiáltotta a műsorvezető.
Lando szinte tapintani tudta a stadionra boruló feszült csendet.
A nézők előredőltek, az indítóállásokra bámultak, úgy várták, hogy
a csöppek nekiiramodjanak.
Az éles, elektronikus fütty úgy hasította szét a levegőt, akár
egy golyó egy rézharangot. A kapuk hirtelen kivágódtak. Az
indítórámpák még jobban megdőltek, a különböző színű csöppek
pedig elindultak lefelé.
Tizennégy szirupcsöpp csordogált a lejtős pályákon. Időnként
nekiütköztek valamelyik alacsony falnak, de a tőlük telhető
legnagyobb sebességgel tovább igyekeztek a pálya alja felé. A
csöppek alapszíne szürkészöld volt, de mindegyiket más, élénk
árnyalatú mintázatok díszítették. Az egyiken karmazsinvörös
csíkok voltak, a másikon türkizkék, a harmadikon pedig citromzöld
sávok. Mindegyik protoplazmájára egy holografikus számot
nyomtattak; a szám mindig egyenesen állt, függetlenül attól, hogy a
csöpp éppen merre próbált utat találni magának.
Mivel a pályák egyformán csúszósak voltak, a tizennégy csöpp
körülbelül egyszerre ért le a rámpák aljára. Amikor az alacsony
falak már nem választották el őket egymástól, a csöppek
összevissza, egymást kerülgetve törtek előre.
Az egyik versenyző, a 11-es csöpp - sötétzöld példány volt,
ametiszt mintákkal - pszeudotappancsait kinyújtva úgy robbant
előre, mintha a rámpa végéről egyenesen be akarna repülni a célba.
Mire az első akadályhoz, a magas fémrácshoz ért, már jelentős
előnyre tett szert. Összehúzta magát, és nekilátott, hogy
átpréselődjön a rácsok között. Száz piciny darabra hasadva bukkant
elő az akadály túlsó oldalán, és újra nyálkás masszává egyesült.
Mire az utána következő csöpp elérte a rácsot, ő már félig átjutott.
Lando vidáman felrikoltott. Nem fogadott ugyan a versenyre, de
mindig szerette bíztatni a nyerésre állókat.
A második csöpp más taktikát választott. Vékony hurkává
változtatta a testét, és így bújt keresztül a rács egyik lyukán. Az
ametisztcsöpp közben összeszedte magát, és tétovázás nélkül
továbbnyomult. Közben már a többi csöpp is a ráccsal küszködött.
Az ametisztcsöpp vad iramban tört előre. Úgy rohant, mintha
menekülne valami elől.
- Gyerünk! - ordította Lando.
A második akadály már nehezebb volt. A csöppeknek egy
láncszemekből összeállított magas hágcsón kellett
felkapaszkodniuk egy másik meredek, olajozott, éles szögben
elkanyarodó pályára.
A 11-es csöpp elért a hágcsó aljába, felnyújtott egyik
pszeudotappancsát az első láncszemre, és egy másik kocsonyás
csáppal megragadta a másodikat. Úgy haladt fölfelé, mint egy
csápos amőba, kétségbeesett igyekezettel húzta-vonta felfelé
alaktalan testét, hogy ellen tudjon állni a gravitáció vonzásának.
Az ametisztcsöpp megcsúszott. Testének egy jókora darabja
lecsorgott a láncon. A cafatot csak egy vékony nyálkacsík kötötte
össze a test fő részével. A Lando terminálján kiíródott hivatalos
szabályok szerint a csöpp egész testének meg kellett tennie a távot,
egyetlen darabját sem hagyhatta maga mögött.
Már a második és a harmadik csöpp is elért a hágcsó aljába, és
ezek is megpróbáltak felkúszni. Az ametisztcsöpp a láncba
kapaszkodva megfeszítette magát. A leszakadt cafat lassan
visszahúzódott a testhez. A láncszemek belevágtak a puha,
organikus anyagba, ám a csöppnek valahogy mégis sikerült
felküzdenie magát a következőre.
 Az utána haladó két csöpp felkapaszkodott a láncra. Közben
már a lemaradt csöppek is átszenvedték magukat az első
akadályon, és most a hágcsó felé vágtattak. A 11-es csöpp felért a
hágcsó tetejére, és cuppogva oldalra gördült. Holografikus száma
végig pontosan fölötte maradt. A csöpp már a felső pálya
kanyarjánál tartott, és a következő akadály felé száguldott.
A nézőközönség üvöltött. Lando érezte a testén átáramló
izgalmat. Elhatározta, hogy ha majd pihenésre is lesz egy kis ideje,
vissza fog térni az Umgulra, és fogadni fog a csöppekre.
- Bocsásson meg, uram, mi most a 11-es csöppnek
szurkolunk?
- Annak, Thripio!
- Köszönöm, uram. Csak biztos akartam lenni benne. - A droid
elhallgatott, majd éles hangon felrikoltott. - Gyerünk, tizenegyes!
A második és a harmadik csöpp egyszerre ért fel a hágcsó
tetejére. Mind a kettő áthuppant a beolajozott pályára, és száguldva
elindult. A nézők közül sokan felugrottak, és üvöltöttek az
izgalomtól.
A két pszedotappancsos csöpp egymás mellett gördült. A
lejtős, kanyargós pálya pereme falként állta el az útjukat.
- Ó! Ezt nézni sem bírom! - mondta Thripio. - Össze fognak
ütközni!
A két csöpp ugyanabban a másodpercben érte el a kanyar ívét.
Egymásba toccsantak, és egyetlen jókora gömbbé váltak. A tömeg
bömbölt.
- Teljes fúzió! - kiáltotta a műsorvezető.
A nézők tovább üvöltöztek. A két egymásba gabalyodott
csöpp, hogy kitérjen a hátulról közeledő versenyzők elől,
megpróbált átfolyni a pálya pereme fölött. Az ametisztcsöpp
közben tovább növelte az előnyét.
- Ez a kettő kiesett a versenyből - mormolta Lando. Artu
visszatért, és izgatottan felfüttyentett.
- Bocsásson meg, uram - mondta Thripio. - Artu megtalálta a
Tymmo nevezetű férfit. Valóban eljött a versenyre, és nagyon nagy
összegben fogadott. Sikerült megtudnunk, hogy hol ül.
Odamehetünk hozzá, ha kívánja.
Lando annyira belefeledkezett a versenybe, hogy először
meglepődött, de azután talpra szökkent.
 - Máris megtaláltuk a fickót?
- Igen, uram. És ahogy említettem, az illető egy nagyon nagy
összeggel fogadott... Ha érti, uram, hogy mire gondolok...
- Kitalálom - mondta Lando. - A 11-es csöppre, igaz?
- Pontosan, uram.
- Tehát már megint megtette - mondta Lando. - Menjünk!
Keresztülfurakodtak a versenyt állva figyelő nézők között, és
kimentek az előcsarnokba. Lando hagyta, hogy Artu végigvezesse a
majdnem teljesen üres folyosókon, de egy kicsit bosszankodott,
hogy nem nézheti végig a versenyt.
– Siess, Artu!
A kis droid legördült a stadion egyik alsó szintjére. Egy
telefirkált falú átjárón keresztül eljutottak a legolcsóbb ülőhelyek
szekciójába. Itt olyan kétségbeesett arcú emberek szorongtak, akik
mindenüket feltették erre a versenyre. Lando nem számított rá,
hogy egy olyan szerencsés nyertes, mint Tymmo, éppen egy ilyen
helyről nézi a versenyt. Lehet, hogy így próbálja leplezni magát?
A támasztóoszlopok és a stabilizáló rácsok ugyan majdnem
teljesen eltakarták előle a pályát, Lando mégis látta, hogy a 11-es
csöpp fokozatosan növeli az előnyét, és már egy akadállyal a
versenyben maradt kilenc csöpp előtt jár. A pálya közepén két
csöpp mozdulatlanul hevert: képtelenek voltak átjutni a
szárítócsapdán, és ez végzetes lett a számukra.
Az életben maradt csöppek átcsorogtak egy zsinórokon
himbálózó gyűrűsoron - kétségbeesetten igyekeztek, hogy elérjék a
következő gyűrűt, mielőtt a testük kettészakadna. Az ametisztcsöpp
már túljutott a szárítócsapdán, a gyűrűkön, és már egy hegyes
cövekekkel kirakott hosszú mederben csordogált. Nem törődött
vele, hogy a cövekek hegye külső hártyáját bökdösi;
fáradhatatlanul továbblendítette magát, és így sikerült elkerülnie,
hogy komolyabb sérülés érje a testét.
Artu felfüttyentett, Thripio pedig előre, a három padsorral
lejjebb ülő férfira mutatott.
- Calrissian tábornok, Artu szerint ezt az embert keressük.
Lando Tymmóra lesett. A fickó fiatal volt és jóképű, de a
pillantása sunyi és alattomos. Annak ellenére, hogy a csöppje
jócskán maga mögött hagyta a többit, nem látszott rajta különösebb
öröm. A körülötte ülő és álló emberek - attól függően, hogy melyik
versenyzőre fogadtak - vigadoztak vagy bosszúsan üvöltöztek, ám
Tymmo csendben ült, és olyan volt, mintha előre tudta volna, hogy
mi fog történni.
A 11-es csöpp áthúzta magát a cövekágyon, és maga után
rántotta testének leszakadt cafatkáit. A cövekek lelassították, de
máris a következő akadályhoz csorgott: egy lassan forgó,
borotvaéles propellerhez.
Az ametisztcsöpp megtorpant, mert túl rémült volt ahhoz,
hogy megtalálja a módját, hogy juthatna át a forgó pengék között.
Előrecsúszott, lendületet vett, és a propeller pörgő lapátjai közötti
résbe vetette magát. A csöpp negyede jutott csak át a túlsó oldalra -
a többit lemetszette a penge.
A csöpp testének két darabját összekötő hosszú nyálkafonál az
egyik propellerre tapadt. Az egynegyed rész biztonságban volt, a
háromnegyed rész pedig összehúzta magát, és átszökkent a pörgő
pengék közötti következő résen. Ezúttal a maradék fele jutott át - a
kocsonyás anyag hozzácsatlakozott az első, kisebb adaghoz.
Ezután a 11-es csöpp többi része is keresztüljutott. Csak néhány
kisebb nyálkás cafat tapadt a propellerekre, de azok is hamar
lecsorogtak, és beleolvadtak a testbe.
A tömeg ordított. Az alsóbb szinteken ülő vesztesek
italospalackokat hajigáltak a nézőteret a játéktértől elválasztó
rácsra. Kék szikrák pattogtak a feszültség alá helyezett kerítésről.
Tymmo előredőlt a székében. Egyik kezét végig a zsebében
tartotta. Lando eltűnődött. Lehet, hogy valamilyen fegyver van
nála?
Tymmo olyan riadtan nézett körül, mintha érezné, hogy valaki
figyeli. Lando sejtette, hogy finom ruhái és díszes köpenye miatt
kirí az alsó szint közönsége közül. Tymmo felfedezte Landót és a
két droidot. Ideges lett, de kényszerítette magát, hogy végignézze a
versenyt.
A 11-es csöpp az utolsó akadályhoz közeledett.
Pszeudotappancsai körülfolyták egy létra fokait, és lejjebb
ereszkedett. Úgy látszott, mintha kiégett volna az erőfeszítésektől,
mégis úgy rohant tovább, mintha démonok üldöznék.
Ahogy elért a létra aljára, a csöpp besiklott egy csőalagút-
rendszerbe. A csövek némelyike le volt zárva, másokon különböző
méretű kijáratok voltak. Az ametisztcsöpp egyszerre több alagútba
is benyúlt, és addig tapogatózott, míg végül talált egy elég széles
lyukat.
A többi csöpp még csak ekkor ért el a forgó propeller előtti
cövekágyhoz. A 11-es csöpp kiválasztotta a megfelelő csövet, és
belevetette magát. A cső másik, szűkebb végéből sűrű gőzként
kígyózott elő. A nyálkacsík egyre tovább és tovább kúszott, míg
végül a test vége is kicsusszant a csőből.
A 11-es csöpp egész testében reszketett a kimerültségtől.
Elindult az pálya utolsó szakaszán.
A tömeg tovább ordítozott, de a verseny gyakorlatilag már
befejeződött. Lando Tymmóra nézett. A férfi valamit megigazított a
zsebében.
A 11-es csöpp befutott a célba, és hirtelen megtorpant. Az
overallos csöppápolók azonnal a pálya mellé futottak, és széles
lapátjaikkal egy levitáló taligára emelték a kimerült versenyzőt,
hogy minél előbb visszavigyék a hidratálóketrecébe egy hosszú
pihenőre. A nézőközönség ezután kővé dermedve bámulta, hogy
melyik csöpp lesz a következő.
Tymmo felállt, és gyorsan körbelesett, de Lando már
behúzódott egy oszlop mögé. Tymmo félretaszigálta a versenyt
bámuló nézőket, és elindult az egyik kassza felé, ami előtt már
kezdtek felsorakozni az izgatottan ugrándozó és fecserésző
nyertesek. Még a legtartózkodóbbak is szélesen vigyorogtak.
Tymmo arca kifürkészhetetlenül merev maradt, de valahogy mégis
idegesnek látszott.
Lando és a két droid is átvágott a tömegen. Tymmo
egyfolytában hátralesegetett, de nem vette észre őket. A
hangszórókból felharsant a műsorvezető hangja: felolvasta a
csöppverseny befutóinak névsorát.
Lando előhúzta a köpenye alól a Jedi-detektor csatlakozóit, és
mindkettőt az Artu testébe rejtett energiatelephez kapcsolta. Ezután
a markába csúsztatta a széles kristálylapátokat, és felkészült rá,
hogy végigpásztázza Tymmót, és az aurája alapján eldöntse,
érdemes-e rá, hogy Luke foglalkozzon vele a Jedi-iskolájában.
Thripio szokatlanul izgatottnak tűnt.
- Miért nem megyünk egyszerűen oda ehhez az emberhez,
Calrissian tábornok? Nem lenne jobb, ha nyíltan közölnénk vele a
jó hírt?
 - Nem. Mégpedig azért nem, mert itt bűzlik valami - mondta
Lando. - Mielőtt belekeveredünk, szeretném megtudni, hogy mi az.
- Bűzlik? - kérdezte Thripio, és úgy nézett körül, mintha
megpróbálná megállapítani, honnan jön a szag.
- A fickó most egy terminálhoz fog menni. Beteszi a fogadási
szelvényét, és el fog tartani egy percig, míg begyűjti a
nyereményét. Ha nem akar elhajítani egy kötegnyi kreditet, a
tranzakció alatt kénytelen lesz egy helyben maradni.
Lando tudta, hogy az Umgulon halálbüntetés járt a csalásért,
és így Tymmo boldog lehet, ha élve megússza a dolgot. De vajon
mit dugdoshat a zsebében?
Ahogy Tymmo az egyik terminál elé állt, és behelyezte a
fogadási szelvényét, a műsorvezető hangja újra túlkiabálta a
háttérzajt, és felhívta a közönség figyelmét a következő heti
versenyre, amit a darguli hercegnő tiszteletére fognak
megrendezni. Tymmo összerezzent, de beírta a személyazonosító
kódját, és bedugta a bankkártyáját, hogy begyűjtse a nyereményét.
- Gyerünk - mondta Lando, és elindult a terminál felé, közben
bekapcsolta a letapogató egységet. A felmelegedő készülék halk
zümmögése eltűnt a háttérzajban.
Tymmo felnézett a terminál monitorára, és elképesztő
gyorsasággal beírta a kódjait. Lando mellé lépett, és mielőtt
Tymmo rájöhetett volna, hogy mi történik vele, elhúzta előtte a két
érzékelőlapátot.
Tymmo felnézett. Látta, hogy egy ismeretlen férfi áll előtte, és
valamit szorongat a kezében. Valamit, ami akár fegyver is lehetett.
Azután meglátta a két droidot is - amelyek akár felfegyverzett
géptestőrök is lehettek -, és pánikba esett. A terminál éppen kidobta
a bankkártyáját, és szólította a következő nyertest. Tymmo felkapta
a kártyáját, és egy csapatnyi förtencsen áttaposva belevetette magát
a tömegbe.
- Hé, Tymmo! Álljon meg! - kiáltotta Lando, ám a férfi már el
is tűnt a lelátókról a kijárat felé tartó, a versenytől izgatott nézők
között.
- Nem követjük, uram? - kérdezte Thripio.
Néhány feléjük fordultak. A következő nyertes vigyorogva a
fizetőterminálhoz lépett.
Lando megrázta a fejét.
 - Nem. Sikerült megszereznünk az adatot. Most azt fogjuk
kiértékelni.
Behúzódtak egy nyugodt sarokba. Nem törődtek vele, hogy
látja-e őket valaki, mert úgysem érthette senki, hogy mit csinálnak.
Lando megvárta, míg a birodalmi detektor elkészíti és kivetíti
Tymmo aurájának hologramját.
Bekövetkezett, amitől Lando a legjobban félt. Tymmo aurája
teljesen hétköznapi volt, nyoma sem látszott rajta a Jedi-képességet
jelentő homályos ragyogásnak.
- Ez egy szélhámos!
Thripio csalódottnak tűnt.
- Biztos benne, uram? Felhívnám a figyelmét, hogy a
körülöttünk álló rengeteg ember megzavarhatta a letapogatót.
Különben azt hiszem, ön túlságosan gyorsan végezte a vizsgálatot,
és túl messziről. Ne felejtse el, hogy ez a detektor elég régi
szerszám, és így nem biztos, hogy teljesen megbízható.
Lando szkeptikusan a protokolldroidra nézett, de el kellett
ismernie, hogy Thripiónak igaza lehet. Meg kell bizonyosodnia a
dolog felől, ami nem is olyan nagy baj, mert eddig remekül érezte
magát az Umgulon.
- Rendben van, még egyszer meg fogom vizsgálni a fickót.
Lando kényelembe helyezte magát a hotel tágas
lakosztályában. Az automatától kért egy puncsszerű, az Umgulon
nagy népszerűségnek örvendő italt, kiment az erkélyre, és az
utcákon kavargó vastag esti ködöt figyelte. De az ital kortyolgatása
közben sem simultak el a homlokán a ráncok.
- Tudok még segíteni valamiben, uram - kérdezte Thripio -,
vagy esetleg kikapcsolhatom magam egy időre?
- Igen, kérlek, tedd azt! - mondta Lando. Remek ötletnek
találta, hogy a protokolldroid egy darabig csendben fog maradni. -
De hagyd nyitva az áramkörödet, hátha Artu megpróbál
kapcsolatba lépni velünk.
- Ahogy kívánja, uram.
Artu szervizdroidnak álcázva magát átment a csöppistállókba,
hátha sikerül valami szokatlan dologra bukkannia. A kis
asztromech droid Lando komlinkjére hangolta a kommunikációs
frekvenciáját, így bármikor üzenetet tudott küldeni.
Most, hogy Thripio elhallgatott, Lando végre nyugodtan tudott
gondolkozni. Átment a lakosztály termináljához, és beütötte az
információkérő kódsorozatot. A monitoron automatikusan
megjelent a következő három hétben megrendezésre kerülő
csöppversenyek valamennyi adata, ám Lando átkapcsolt egy másik
menüre.
Az Umguli Versenybizottság fanatikus buzgalommal ügyelt rá,
hogy a versenyekre és csöppekre vonatkozó információk mindig
naprakészek legyenek. A versenyek után mindegyik csöpptől vettek
egy protoplazmamintát, amit aztán tüzetes vizsgálatnak vetettek
alá. Az analízis eredményét minden alkalommal nyilvánosságra
hozták.
A terminálba épített információasszisztens-rutin segítségével
Lando össze tudta szedni Tymmo favoritjának valamennyi
vizsgálati eredményét. Nem tudta pontosan, hogy mit keres, de
gyanította, hogy van valamilyen drog, amivel nagyobb sebességre
lehet ösztönözni a csöppeket. Ezt a szert pedig valószínűleg a
győzteseknél lehet kimutatni.
- Futtass végig egy korrelációt - mondta Lando. - Van
valamilyen szokatlan ezeknél a nyerteseknél? Találtak valamit
ezekben a csöppekben, ami nem volt benne a többiben?
Tymmo csak ritkán fogadott, és ha a manipulációja nem volt
túl durva, Lando el tudta képzelni, hogy a versenybizottság
figyelme elsiklott egy-egy kisebb eltérés fölött. De Lando csak
egyetlen dolgot talált, ami megkülönböztette Tymmo győzteseit a
többi csöpptől. Mivel mindegyik futamra több száz ember fogadott,
a bizottságnak nem volt oka, hogy csak azokat a versenyeket
figyelje, amiken Tymmo nagyobb összeget nyert.
- Csupán kisebb mértékű anomáliát találtam - mondta az
információasszisztens.
- Mi az?
- A verseny utáni tesztek szerint a győztesekben enyhe szén-,
szilikon- és réznyomokat mutattak ki.
- Ezt korábban még senkinek sem tűnt fel? - kérdezte Lando.
- Lényegtelen apróságnak tartották, és senki sem foglalkozott
vele. Valószínűleg a csapdák környezetszennyező tulajdonságával
magyarázták.
- Hmmm... És ezek a nyomok mindegyik győztesben
fellelhetőek?
 - Igen.
- Más versenyek győzteseiben vagy veszteseiben is?
- Ellenőrzöm. - Pár másodpercnyi szünet után a terminál már
válaszolt is: - Nem, uram.
Lando végignézte a tesztek eredményeit. A szennyeződés
mértéke minden esetben olyan csekély volt, hogy semmit sem
befolyásolhatott.
- Van valami magyarázat rá, hogy ezt mi okozhatta?
- Nincs - felelte a terminál.
- Köszönöm - mondta Lando.
- Szívesen.
Thripio felült, és kilépett az önfeltöltő üzemmódból. -
Calrissian tábornok! Artu kapcsolatba lépett velem! Thripio
aranyszínű ujjával megnyomta a komlink egyik gombját. A
hangszóróból csipogó hangok hallatszottak.
- Mr. Tymmo felbukkant a csöppistállók környékén.
Csöppápolónak álcázta magát, de Artu azonosította. Mit kereshet
ott?
- Menjünk - mondta Lando. - Nem számítottam rá, hogy ilyen
hamar fog próbálkozni, de bármit is csinál, most elkapjuk!
Lando a vállára vetette a köpenyét, és kiviharzott a szobából.
Thripio rémülten felemelte a karjait, de nyüszítő motivátorokkal, a
tőle telhető legnagyobb sebességgel utánacsoszogott.
Végigrohantak Umgul City sötétbe burkolózó, ködös utcáin. A
tömbszerű, egymásra rakott kekszesdobozokra emlékeztető
homokkő lakóépületeken lakként csillogott a nedvességtaszító
védőbevonat. Az útkereszteződésekben függő lámpák gyöngyfényű
köröket vágtak a ködbe. Létrák és állványok tetején munkások
dolgoztak: sorra letépkedték a régi, valamilyen előkelőség
érkezését hirdető plakátokat, és újakat ragasztottak a helyükre,
amelyek Mistal hercegnő látogatását hirdették.
Lando a merev mozgású Thripióval a nyomában
végigszáguldott a macskaköves utcákon. Széles, meredek utak
vezettek fel a dombok tetejére. Az aréna mellett egy hatalmas,
kivilágított épület állt: itt őrizték a csöppeket.
Lando átosont a csöppkarámokra nyíló személyzeti bejárók
egyikén. Thripio követte. Furcsa, nedves és dohos szagok töltötték
meg a levegőt. A folyosókon takarítódroidok serénykedtek, egy-két
robot pedig a csöppkarámok hőmérsékletét ellenőrizte. A fényeket
éjszakára elhomályosították, hogy a csöppek jobban tudjanak
pihenni.
- Thripio, te tudod, hogy hova megyünk?
- Azt hiszem, képes leszek lokalizálni Artut, uram - mondta
Thripio, majd lassan körbefordult, és végül megmutatta, melyik
irányban haladjanak tovább.
Egy szinttel lejjebb egy homokkőbe vájt teremhez értek. A
lámpák éppen hogy csak világítottak, a nedvességgenerátorok
nyirkossá tették a helyet.
- Artu itt van, Calrissian tábornok.
- Oké, maradj csendben. Megnézzük, hogy mi folyik itt.
- Valóban úgy gondolja, uram, hogy Mr. Tymmo csalt? Annak
ellenére, hogy ez itt főbenjáró bűnnek számít? Lando szigorúan a
droidra nézett.
- Nem, meg vagyok róla győződve, hogy teljesen jogosan
viseli a csöppápolók egyenruháját. És persze abban sem találok
semmi furcsát, hogy késő éjszaka besettenkedik a
csöppkarámokba, és sötétben ügyködik valamin.
- Micsoda megkönnyebbülést okozott ezzel, uram! Örömömre
szolgál, hogy Mr. Tymmo valószínűleg Jedi-tanítvány lesz.
- Pofa be, Thripio!
Beléptek a terembe. A falak mentén úgy húsz csöppkarám
sorakozott. Lando alig látott valamit a kis építményektől, melyek
mindegyikében egy-egy kocsonyás, reszkető csöpp pihent.
A terem túlsó végéből recsegő hang hallatszott: valaki
kinyitotta az egyik csöppkarámot. Lando nesztelenül elosont az
építmények mellett. A szemei lassan hozzászoktak a félhomályhoz.
Az árnyak között felfedezett egy emberi alakot. Lando a
testfelépítéséről, gyors mozdulatairól és hosszú hajáról azonnal
felismerte: Tymmo volt az.
Tymmo a karám fölé görnyedt, benyúlt, és csinált valamit a
csöppel. Lando Thripióhoz hajolt, és a lehető leghalkabb hangon,
amit még a csöppek mocorgásának neszei is elnyomtak, elsuttogta
a parancsait:
- Állítsd rá az optikai szenzoraidat, és nézd meg, hogy mit
művel. Mindent rögzíts, hogy később visszajátszhasd. Lehet, hogy
szükségünk lesz bizonyítékokra, ha el akarjuk kapni a fickót.
 Mielőtt a droid bármit válaszolhatott volna, Lando a szájára
szorította a kezét. Thripio bólintott, és az árnyak között mozgó
emberre meredt.
A karámok közötti folyosón surrogó hanggal megjelent Artu
Detu. Tymmo meglepetten felnézett. A droid egy
takarítófelszerelést cipelt magával. Egy takarítódroid
közömbösségével gördült el Tymmo mellett. Lando elismerően
bólintott. A kis asztromech droid meglepően találékony volt.
Tymmo újra a csöpp felé fordult, és folytatta a munkáját. Artu
megjelenése nyugtalanná tette, és látszott rajta, hogy minél előbb
szeretne eltűnni a karámok mellől.
- Uram! - kiáltotta Thripio. - Az az ember egy kis tárgyat
implantált a csöpp protoplazmájába!
Tymmo megpördült, és az overallja egyik zsebéhez kapott.
Lando a hitvány világításnál is jól látta, ahogy a férfi előrántotta a
sugárpisztolyát.
- Kösz, Thripio! - mondta, és a padlóra rántotta a droidot. Egy
másodperccel később egy sugárnyaláb szikrázott fel a fejük fölött a
falon. - Gyere!
Lando talpra szökkent, és a karámok fedezékét kihasználva
Tymmo felé rohant. Egy második, szintén célt tévesztett lövés
hasított bele a sötétségbe.
- Artu! - rikoltotta Thripio. - Indítsd be a riasztókat! Hívd az
őröket! Riaszd az istálló tulajdonosát, vagy bárkit! Tymmo
harmadszor is rájuk lőtt. Thripio rémülten elhallgatott. A lövedék
alig valamivel a feje mellett pattant szikrákká.
- Ó, szent ég!
A csöppek felébredtek, és a karámok rúdjainak feszültek.
Lando hallotta, hogy Tymmo az egyik karám sarkának ütközik, és
közben elértek ahhoz a csöpphöz, amit a férfi piszkálgatott.
Lando behúzta a nyakát.
- Thripio, nézd meg, hogy mit csinált a fickó ezzel a csöppel!
- Gondolja, hogy ebben a helyzetben ez bölcs dolog lenne,
uram?
- Csináld! - Lando előrántotta a sugárpisztolyát, és Tymmo
alakja után kutatva végigpásztázta az árnyakat. Felbődültek a
riasztók.
- Szép volt, Artu! - mormolta Lando.
 Meglátott egy kuporgó, mozgó alakot, és rálőtt. A sugárnyaláb
célt tévesztett, de a tiltakozó elektronikus sikolyokból Lando tudta,
hogy kis híján deaktiválta Artut.
- Bocs'!
A fegyvere elsütésével Lando elárulta, hogy hol van. Tymmo
rálőtt, de az energialövedék a falnak csapódott. Lando újra lőtt, és
az előreszáguldó sugárnyaláb fényénél látta, hogy a csöppek
riadtan összehúzódnak.
- Pisztolypárbaj egy csöppistállóban! - mormogta Lando. -
Pont így képzeltem el a vakációmat!
Thripio a karám mellett kuporgott, és megpróbálta
meghatározni, hogy Tymmo mit csinál. A karámban levő csöpp
rémülten a rácsoknak feszült, és az ajtóra dőlt. Halvány fény villant
Thripio aranyszínű testén. A droid jó célpontot nyújtott, de amikor
Tymmo rálőtt, csak a karám zárszerkezetét tette tönkre. Az ajtó a
nekifeszülő csöpp súlyától kivágódott, és az egész kocsonyás
massza Thripio fejére toccsant. A nyálkás protoplazma elfojtotta a
droid rémült kiáltozását.
Lando meglátta az árnyékok közt rohanó Tymmót, és
utánavetette magát. Tymmo a kijárat felé rohant.
- Tymmo! Álljon meg!
Tymmo megfordult, Lando irányába lesett, majd eszeveszett
iramban továbbrohant. A következő pillanatban Artu kilépett az
árnyékok közül. A kis droid a menekülő férfi elé állt, és lecövekelte
magát. Tymmo belerohant, szaltózott egyet, és a hátára zuhanva
elterült a padlón.
Lando előrevetődött, megmarkolta Tymmo fegyvert
szorongató kezét, és addig tekerte, míg a sugárpisztoly kihullott az
ujjai közül.
- Szép munka volt, Artu!
Tymmo vonaglott, a riasztók harsogtak.
- Hagyjon békén! Nem hagyom, hogy visszavigyen ahhoz a
nőhöz! - ordított a férfi.
- Segítség! Segítség! - sikítozott Thripio, és kétségbeesetten
hadonászva megpróbálta letépni magáról a csöpp nyúlós
masszatestét.
Őrdroidok és biztonsági emberek özönlöttek be a terembe.
Valaki felerősítette a világítást. Tymmo még vadabbul küzdött.
 - Itt vagyunk! - kiáltotta Lando.
Az egyik őrdroid Tymmo köré fonta a karjait, egy másik pedig
Lando felé kapott. Lando hirtelen rádöbbent, hogy ő sem nagyon
tudja majd megindokolni, hogy mit keresett az istállóban.
- Mi a francos miazma folyik itt? - bömbölte egy mély hang.
Egy kócos férfi rontott be a karámok közé. Látszott rajta, hogy
sebtiben kapkodta magára a ruháit. - Állítsátok már le ezeket az
átkozott szirénákat! Ez a hang felidegesíti a csöppjeimet, és nekem
is megfájdul tőle a fejem!
- Ide, Mr. Fondine! - szólalt meg az egyik biztonsági ember. A
férfi az őrdroid karjaiban vergődő Tymmo elé állt, majd Landóra
nézett. Lando állta a tekintetét.
- Lelepleztem egy tevékenységet, uram, ami feltételezhetően a
versenyek szabotálására irányult. Ez az ember valamit ügyködött a
csöppekkel.
A férfi gyilkos pillantást vetett Tymmóra, majd újra Lando felé
fordult.
- Slish Fondine vagyok, ennek az istállónak a tulajdonosa.
Nem ártana, ha ön is megmondaná a nevét, és hogy mit keres itt.
Lando meglepetten rádöbbent, hogy neki ezúttal nincs semmi
titkolnivalója.
- Calrissian tábornok vagyok, az Új Köztársaság képviselője.
Egy merőben más ügyből kifolyólag nyomozást folytattam ez után
a Tymmo nevű férfi után. Azt hiszem, ön is nagy érdeklődéssel
fogja végigtanulmányozni a nyereményeiről készített
feljegyzéseket.
Tymmo Landóra meresztette a szemeit.
- Nem fognak visszavinni ahhoz a nőhöz! Azt nem bírnám ki...
Maguk nem tudják, hogy ki ő! Inkább meghalok! Slish Fondine
egy legyintéssel elhallgattatta.
- Ha igaz, amit a tábornok állít, ezt könnyen elintézhetjük. Az
Umgulon kivégezzük a csalókat.
Végre elhallgattak a riasztószirénák.
- Valaki segítsen már rajtam... Kérem! - kiáltotta Thripio.
Fondine a zöldes kocsonya alatt vergődő droidra nézett, és
azonnal a segítségére sietett. Miután visszagyúrta a
protoplazmacafatokat a fő testbe, megnyugtatta a csöppet.
- Nyugi! - Thripióra nézett. - Ne rángatózz! A csöpp legalább
annyira fél tőled, mint te tőle. Csak nyugalom! - Halkabbra fogta a
hangját. - Ők megérzik a félelmet.
Thripio mozdulatlanná dermedt, ám amikor Fondine szelíden
visszaterelte a csöppet a karámba, újra izgatottá vált.
- Uram! Az imént találtam egy mikroszkopikus méretű tárgyat
a protoplazma belsejében! Felnagyítom... Úgy látom, ez egy
mikromotivátor!
Lando egyszeriben megértette, hogy Tymmo mit művelt a
karámban. Egy mikromotivátor olyan erős belső stimulust
produkál, ami őrült menekülésre ösztönöz minden élőlényt.
Megfelelő beállítással elérhető, hogy a szerkezet halálra rémítse, és
így nagyobb sebességre kényszerítse a csöppeket. A
mikromotivátor olyan parányi volt, hogy miután a csöpp megnyerte
a versenyt, és Tymmo elindította a szerkezet önmegsemmisítését,
csupán a komponenseinek a nyomait lehetett felfedezni a csöpp
szöveteiben. Soha, senki sem jöhetett rá a trükkre.
Slish Fondine gyilkos tekintettel Tymmóra meredt.
- Ez a csöppversenyek bemocskolása!
Tymmo összehúzta magát.
- Szükségem volt a pénzre! El kell hagynom ezt a bolygót,
mielőtt még az a nő ideér!
- Kiről beszél? - kérdezte Lando. - Ki az a nő? - Kiszabadította
magát az őrdroid karjaiból.
Tymmo szemei kiguvadtak a kérdés hallatán.
- Ő küldte ide magát? Láttam, hogy már a verseny közben is
engem figyelt. Megpróbált elkapni, de megszöktem. Soha nem
megyek vissza ahhoz a nőhöz!
- De kihez?! - üvöltötte Lando és Fondine egyszerre.
- Mistal hercegnőhöz. Rámcsimpaszkodott, magához láncolt,
és egyetlen pillanatra sem hagyhattam el... Nem bírtam tovább! El
kellett menekülnöm előle.
Lando és Fondine értetlenül összenézett. Artu viszont
előregördült, és máris elcsipogta a magyarázatot. A csöpptől
megszabadított Thripio előrébb lépett, és tolmácsolt.
- Artu elvégzett egy ellenőrzést. Mistal, a Dargul hercegnője
egymillió kredit jutalmat ajánlott fel annak, aki épségben
visszajuttatja hozzá elveszett hitvesét... Aki a jelek szerint elszökött
tőle. A férfi hivatalos neve Dack, de a személyleírása pontosan illik
Mr. Tymmóra.
Tymmo elkeseredetten megrázta a fejét. Fondine összefűzte a
mellén a karjait.
- Nos? Mit tud felhozni a mentségére?
- Igen, én vagyok Dack - mondta Tymmo, és hatalmasat
sóhajtott. - Mistal hercegnő két évvel ezelőtt elérte azt a kort,
amikor férjet választhatott magának. Közzétett egy hirdetést a
galaxisban, amire aztán több millió jelentkező akadt. Én is köztük
voltam. Ki ne akarta volna megszerezni ezt a munkát? A hercegnő
fiatal volt, gazdag és gyönyörű. A hitvesének csak annyi dolga lett
volna, hogy bőségben és nyugalomban éljen, és hagyja, hogy a
hercegnő szeresse őt. - Tymmo szemébe könnyek szöktek. -
Különös tehetségem van az elektronikához. Ezeket a
mikromotivátorokat is én építettem. Csak úgy sebtiben csaptam
össze őket. Amikor jelentkeztem a hitvesi állásra, tudtam, hogy
nagyon kicsi az esélyem az elnyerésére. De sikerült beszállnom a
Darguli Palota központi komputerébe. Szabotáltam a többi
jelentkezőt, és betápláltam a komputerbe egy algoritmust, hogy az
én nevemet köpje ki, amikor azt kérik tőle, hogy válassza ki a
legmegfelelőbbet a hitvesjelöltek közül.
Slish Fondine-on látszott, hogy már a csalás gondolatától is
hányingere támadt.
- Összeházasodtam a hercegnővel. Minden megfelelt a
várakozásomnak... Legalábbis eleinte. A hercegnő meg volt
győződve róla, hogy én vagyok a lehető legtökéletesebb pár a
számára, ezért azt kívánta, hogy állandóan mellette legyek.
Megtiltotta, hogy nappal karnyújtásnyi távolságnál messzebb
legyek tőle. Éjszaka is bármikor képes volt felébreszteni, és még
akkor sem hagyott békén, amikor evett. Az is előfordult, hogy
bezárt valamelyik kertbe vagy könyvtárba.
Tymmo szemeiben vadság, és páni félelem csillogott.
- Azt hittem, hogy egyszer rámun... Vagy legalább megszokja,
hogy körülötte vagyok... de ez így ment több mint egy éven át!
Nem tudtam aludni, teljesen kikészültem. Roncs lett belőlem.
Megsajnált, és... és még jobban rámakaszkodott! Nem tudtam
elhagyni! A darguliak egy életre választanak maguknak párt. Egy
életre! Az a nő soha nem fogja abbahagyni a keresésemet, és amíg
én élek, új férjet sem fog beszerezni magának. - Tymmo olyan
arcot vágott, mintha ordítani akarna. - Soha nem fogok
megszabadulni tőle! Meg kellett szöknöm!
- Nos, úgy látszik, most mégis megtalálta a kiutat - mondta
Slish Fondine dühösen. - Az Umgul törvényei szerint a csalókat
késlekedés nélkül kivégezzük.
Lando legnagyobb meglepetésére Tymmo meg sem próbált
védekezni. Úgy tűnt, belenyugodott a sorsába, Landónak azonban
nem nagyon tetszett az ötlet.
- Gondolkozzunk csak el egy kicsit, Mr. Fondine! Artu, ugye
azt mondtad, hogy a hercegnő egymillió kreditet kínált annak, aki
épségben visszajuttatja hozzá ezt az embert?
Artu igenlően csippantott egyet.
- Nos, Mr. Fondine, gondolja csak végig, milyen csodálatos
lenne, ha az idelátogató hercegnő ajándékként megkapná a hitvesét,
aki végre enyhíthetne a magányán.
Tymmo elkeseredetten felhördült.
- Ha viszont mégis kivégezteti ezt az embert, annak ellenére,
hogy tudja róla, hogy nem más, mint a hercegnő elveszett hitvese,
nagyon elmérgesedhet a viszony az Umgul és a Dargul között. Még
az is elképzelhető, hogy a viszály a végén háborúhoz vezetne.
Fondine arca elsötétedett, de olyan súlyos sérelem érte a
becsületét, hogy még mindig nem tudta, melyik megoldást
válassza. Felsóhajtott.
- A fogolyra bízzuk, döntse el ő, hogy mit akar. Tymmo...
vagyis Dack, vagy bármi is a neve... Mit akar? Kivégezzük, vagy
adjuk vissza Mistal hercegnőnek?
Tymmo nyelt egyet.
- Mennyi gondolkodási időt kapok?
- Ez nem tréfadolog! - szólt rá Lando.
Tymmo felsóhajtott.
- Legalább engedjék meg, hogy kipihenjem magam, amíg az a
nő ideér! Minden erőmre szükségem lesz...
A Lady Luck maga mögött hagyta az Umgul űrkikötőjének
zűrzavarát, és a köd fölé emelkedve felszállt az égre. Slish Fondine
becsületbeli ügynek tartotta, és ragaszkodott hozzá, hogy a
hercegnőtől kapott jutalom felét átutalja Lando számlájára.
Most, hogy már nem üres zsebbel járkált a világban, Lando
elgondolkozhatott, mibe fektesse a pénzét, milyen új vállalkozásba
fogjon, ami majd szokás szerint mindenétől meg fogja fosztani. A
Nkllonon már megpróbálta kiaknázni a folyékony fémeket, a
Bespinen pedig a tibanna gázmezőkkel foglalkozott. Törni kezdte a
fejét, hogy mi legyen a következő húzása.
Annak ellenére, hogy ő minden tőle telhetőt megtett, nem
sikerült tanítványt találnia Luke Jedi-akadémiájába, és üres kézzel
kellett visszatérnie a Coruscantra. Abban viszont biztos volt, hogy
lesznek még mások, akik be fognak jutni abba az iskolába.
Thripio - rá abszolút nem jellemző módon - csendben maradt,
miközben a hazafelé tartó Lady Luck átszáguldott a hiperűrbe.
 Tizedik
fejezet

A Coruscant körül apró tűzpöttyöknek tűnő fények, űrhajók

képmásai keringtek a rendszer holografikus térképén. Valamennyi,
a szenzorok hatótávolságán belül tartózkodó űrjármű jól látszott, de
még a pályájuk feltételezhető vonalát is pontok jelölték. Az
adatterminálok köpték a hajókra vonatkozó információkat, a
landolási utasításokat, és közben pályán tartották a megrongálódott
vezérlőművű hajókat is. A térképen külön vörös veszélyzónák
jelölték azoknak a roncsoknak a helyét, amelyeket a coruscanti
csata óta még mindig nem sikerült eltávolítani a bolygó közeléből.
Több tucatnyi űrforgalom-irányító állt a bolygó 3D térképe
előtt, hogy fényceruzáikkal megtegyék a szükséges jelöléseket,
meghatározzák a biztonságos közeledési vektorokat, és priorizálják
a landolásokat. A Császárváros nyugati végében levő, a háború
nyomait még mindig viselő űrkikötőket csak egy héttel korábban
helyezték újra üzembe, de a kompforgalom jelentős részét máris itt
bonyolították, hogy mentesítsék a Birodalmi Palotát körülvevő
leszállópályákat.
Leia Organa Solo az egyik forgalomirányító mellett állt. Leia
látta, hogy a nőt mennyire lefoglalja az űrforgalom vezénylése,
ezért nem akarta túl sok kérdéssel zavarni, de egyre nehezebben
viselte a várakozást.
- Itt van valami. - A forgalomirányító felemelte a
fényceruzáját, és rámutatott egy szögletes, violaszínű foltra, amit a
kis űrhajó - azonosítatlan típus kategória jelölésére használtak. -
Lehet, hogy ez az, amit vár, Organa Solo miniszter? Éppen most
pattant ki a hiperűrből. Sajnos, nem tudom meghatározni a korábbi
vektorát.
Leia izgatottá vált.
- Igen, ez az! Azonosította már magát?
A forgalomirányító megérintette a halántékán levő
vevőimplantot.
- Éppen most kezdte meg a jelek sugárzását. A pilóta csak a
saját nevét közölte. Úgy hangzik, mint egy kód... Winter? Leia
elmosolyodott.
 - Nem, ez nem kód, hanem a valódi neve. Adja meg neki a
landolási engedélyt, és irányítsa a Császári Palota északi
leszállópályájára. - Leia szíve vadul vert. Mély lélegzetet vett. -
Személyesen fogadom. - Megfordult, és csak két lépéssel később
jutott eszébe, hogy köszönetet mondjon a forgalomirányítónak.
- Gyere, Thripio! - mondta Leia, ahogy elviharzott a droid
mellett.
A protokolldroid felriadt, és merev lábaival a nő után futott.
Artuval és Landóval együtt három nappal korábban érkezett meg a
Coruscantra. A landolás után négy teljes órát töltött egy finom
kenőanyag- és tisztítószerfürdőben. A kezelés után úgy ragyogott,
mintha új lenne, és végre a csöppváladék utolsó nyomaitól is
sikerült megszabadulnia.
Leia hallotta a háta mögött igyekvő Thripio motivátorainak
zümmögését, de nem sokat törődött a droiddal. Saját aggasztó
gondolatai sokkal jobban foglalkoztatták. Hannak már két teljes
napja vissza kellett volna térnie a Kesselről, de még mindig nem
érkezett hír felőle. Valószínűleg összetalálkozott a régi
csempészcimboráival, rengeteget ivott és szórakozott valami
szerencsejátékkal, és teljesen megfeledkezett a kötelezettségeiről.
Csak az a szerencséje, hogy Csubakkát az esküje kötelezte, hogy
megvédi őt, mert amikor Han végre visszatér, és kénytelen lesz
szembenézni a feleségével... Hát, akkor aztán tényleg rá fog
szorulni a vuki segítségére! Egyáltalán hogy feledkezhet meg ilyen
dolgokról?
Leia a hazatérő ikreik üdvözlésére sietett. Egyedül.
Leia a palota legfelső leszállópályáján állva, a nyakát
tekergetve kémlelte a homályos eget. A Coruscant aurórája
átragyogott a szürkületi homályon, de az orbitális pályán keringő
hatalmas szervizállomás-mátrix mégis árnyékot vetett a bolygóra.
- Thripio, azonnal szólj, ha látod őket!
Egy szélfuvallat egy laza hajtincset fújt Leia szemeibe.
- Igen, Leia hercegnő. Már keresem is. - Thripio egy imitált
emberi gesztussal, mintha ez segítene neki a látásban, az optikai
szenzorai fölé emelte aranyszínű kezeit. - Nem gondolja, hogy
talán okosabb lenne, ha egy kissé beljebb húzódnánk az épület
peremétől?
Leia visszafojtotta a lélegzetét. Végre hazatértek a gyermekei!
Az ikrek már közel két éve nem jártak a Coruscanton, de most itt
fognak maradni, ő pedig végre valóban az anyjuk lehet.
Az ikreket nem sokkal a születésük után egy titkos bolygóra
vitték, amit Luke és Ackbar admirális fedezett fel. A világ egyetlen
térképen sem szerepelt, de lakható és védhető volt. Luke és Ackbar
létrehozott rajta egy erős őrséggel ellátott bázist, Leia hű adjutánsa,
Winter pedig a Jedi-gyerekek mellett maradt. Leia gyanította, hogy
Luke nem csupán Wintert állította melléjük őrnek.
Leiának néhány havonta sikerült meglátogatnia a
védőőrizethez hasonló izolációban élő Jacent, Jainát és Anakint.
Általában Han is vele tartott. Egy előre megbeszélt időpontban a
hosszú távú siklóban ülő Winter kilépett a hiperűrből, Leia és Han
beszállt hozzá, bezárkóztak az utasfülkébe, és Winter elvitte őket a
védett bolygóra. Az Új Köztársaság Szenátusát ugyan mindig
megrémítette Leia rejtélyes eltűnése, ám Luke és Ackbar nem
hagyta, hogy bárki tudomást szerezzen az utazások céljáról.
Leia remélte, hogy az ikrek mellett arra is jut majd ideje, hogy
meglátogassa a csecsemőjét, a kis Anakint. Úgy érezte, tragédia
lenne, ha a kicsit még az ikreknél is jobban elhanyagolná.
- Ott van, Leia hercegnő! - Thripio felmutatott egy egyre
fényesebbé váló pontra. - A komp leereszkedik. Leia ideges és
izgatott lett.
A komp közeledett; vörös és zöld fényei áthunyorogtak a
szürkületi égbolton. Megkerülte a Birodalmi Palotát, majd aktiválta
a repulzorait, és szelíden leereszkedett a leszállópályára. A
szögletes, bogárhoz hasonlító hajón nyoma sem volt jelzésnek,
semmi sem mutatta, hogy melyik bolygóról származik.
Hangos szisszenés hallatszott, kinyílt az utasfülke légzsilipje,
és leereszkedett egy kiszállóhíd. Leia az ajkába harapott, és az
árnyak közé bámulva egy lépéssel előrébb ment. A komp felfogta a
szellőt; a leszállópálya körül minden mozdulatlanná és némává
vált.
A két iker egymás mellett lépett ki a zsilipajtón. Megálltak a
kiszállóhíd tetején. Leia Jacenre és Jainára meresztette a szemét.
Mindkét gyermek higgadt volt. A hajuk fekete volt, szemeik
nagyok, tekintetük élénk, kicsiny arcuk pedig mintha Han és Leia
szellemképe lett volna.
Leia egy másodpercnyi tétovázás után felfutott a rámpán, és
megölelte a gyerekeket. Jacen és Jaina az anyjához bújt. - Végre
itthon vagytok! - suttogta Leia.
Megérezte a gyerekekből áradó félelmet és tartózkodást, és
rádöbbent, hogy tulajdonképpen idegen a számukra. Amióta az
eszüket tudták, Winter gondozta őket, és a valódi anyjuk csak egy
látogató volt a szemükben. Leia elhatározta, sőt fogadalmat tett
magának, hogy ezt jóvá fogja tenni.
Leiának hirtelen minden kötelezettsége eszébe jutott, és
valahogy mindegyiket nyűgnek érezte. Meg kellett oldania a
caridai nagykövettel kapcsolatos problémát, és el kellett végeznie
még vagy ezer más feladatot is, amelyek mindegyike az Új
Köztársaság egybentartására irányult. Több tucatnyi
bolygórendszer hajlott a Köztársasághoz való csatlakozásra;
tulajdonképpen már csak az hiányzott, hogy egy szakértő
reprezentáns - Leia - személyesen ellátogasson hozzájuk, és
biztosítsa őket a Köztársaság jóindulatáról. Leia nem mondhatott
nemet, ha Mon Mothma a segítségét kérte egy szerződés
ratifikálásához, vagy ha részt kellett vennie egy hivatalos vacsorán.
Sokszor a galaxis egyensúlya és sorsa múlott azon, amit Leia tett -
ezzel szemben két gyermek nem élvezhetett elsőbbséget. De
milyen anya az, akinek nem a gyermekei a legfontosabbak?
- Apa hol van? - kérdezte Jacen.
Leiába belehasított a düh jégpengéje.
- Most nincs itt.
Közben Winter is kikászálódott a pilótafülkéből. Ahogy Leia
hű barátjára és bizalmasára nézett, végigömlöttek rajta az emlékek
meleg hullámai. Amióta ismerte, Winter haja hófehér volt, szelíd
arcát csak nagyon ritkán rándította meg a düh.
Ahogy felfedezte, hogy Han nincs jelen, Winter felvonta a
szemöldökét, az arcáról szinte le lehetett olvasni a kérdést, de
mégis csendben maradt.
- Hol van a kicsi Anakin? - kérdezte Jaina.
- Ő még velem marad egy kicsit - mondta Winter, és kedvesen
megbökte a gyerekeket, induljanak le a rámpán. - Gyertek, most
elviszünk benneteket az új otthonotokba.
A két gyermek engedelmesen lépkedett. Leia szorosan
mögöttük haladt. Thripiónak fogalma sem volt róla, hogy mit
kellene tennie, ezért Leia után indult, és a karjaival hadonászva
örvendezve rikoltozott.
- Meddig maradunk itt? - kérdezte Jacen.
- Hol a szobánk? - kérdezte Jaina.
Leia mosolyogva hallgatta az ikreket, mély lélegzetet vett, és
válaszolt. Sejtette, hogy mostantól rengeteg kérdésre kell majd
megfelelnie.
Amikor az ikrek megkapták az anyjuktól a „jó éjt puszit",
Thripio nem tudta eldönteni, hogy a gyerekek, vagy Leia
kimerültebb. Leia kisöpörte a szeméből a haját, megállt a szoba
ajtajában, és még egy csókot fújt a kicsik felé.
Miután beállította a szervomotorjait, hogy egy kicsit
hajlékonyabbak legyenek az ízületei, Thripio az ikrek ágyai közé
kuporodott. Néhány fontos dologról már korábban gondoskodott:
kikészített a gyerekeknek egy-egy pohár friss vizet, és a sötét
sarkokban elhelyezett egy pár gyenge fényű éjjeli lámpát.
- Fogadjatok szót Thripiónak - mondta Leia. - Itt fog maradni
veletek. Ma elég sok izgalmas dolog történt veletek, de holnap még
több mindent fogunk csinálni. Ó, annyira örülök, hogy
visszakaptalak benneteket! - Leia elmosolyodott. Bár megviselt
volt az arca, most mégis boldogság tükröződött rajta.
- Biztos vagyok benne, Leia hercegnő, hogy el tudom végezni
a feladatot - mondta Thripio. - Már átvizsgáltam néhány
gyermekpszichológiai adatbázist. Természetesen a Császár által
ajánlottakat figyelmen kívül hagytam...
Leia a droidra nézett. A pillantása valahogy kétkedő volt
- Thripio meglepődött ezen.
- Nem akarok lefeküdni! - mondta Jacen, és felült az ágyában.
- Pihenned kell - mondta Leia még mindig mosolyogva.
- Ha jók lesztek, Thripio talán majd mesél nektek.
Leia még egyszer integetett a gyerekeknek, aztán kilépett a
hálószobából.
Az ikreknek valóban fárasztó napjuk volt. Miután
megérkeztek, gyorsan körülnéztek a Császári Palotában, és
megismerték az új otthonukat. Leia államminiszteri teendői
ellenére is talált rá időt, hogy meleg, nyugtató színekkel átfesse a
gyerekek hálószobáját. Thripio szíves örömest segített volna neki,
de akkor éppen Lando Calrissiannal élvezte a csöppversenyt.
Ahogy visszagondolt, Thripio szívesebben választotta volna a
dekorációs munkát.
A séta közben Leiának többször is a munkájával kellett
foglalkoznia: halaszthatatlan hívásokra kellett válaszolnia, át kellett
néznie néhány jóváhagyásra váró dokumentumot, és le kellett
bonyolítania egy-két fontos, de rövid megbeszélést. Leia közben
bűntudatot érzett; sejtette, hogy mostantól ilyen lesz az élete.
Az ikrek - annak ellenére, hogy ámulatba ejtették őket az új
dolgok - minél jobban elfáradtak, annál nyűgösebbé váltak. Túl sok
minden történt velük egyetlen nap alatt, új otthont kaptak, és egy
ismeretlen szobában kellett aludniuk. Thripio gondosan begyűjtött,
gyerekekre vonatkozó információi szerint ez teljesen normális
dolog volt, és csak kisebb nehézségeket okozhatott.
- Nem akarok mesét hallgatni! - jelentette ki Jacen. Összefűzte
a mellén a karjait, és kihívóan Thripióra nézett.
- Nem kell mese! - mondta Jaina is.
- Dehogynem! - ellenkezett Thripio. - Ezer naprendszer
gyermekeknek szóló irodalmi anyagát átnéztem. Ma estére egy
igazán érdese történetet választottam ki nektek. A címe: Az eltévedt
banthakölyök. Ez egy klasszikus mese, már sok generáció óta
kedvence a veletek egykorú gyerekeknek.
Thripio még jól emlékezett rá, hogy mennyire élvezte a
mesélést, amikor az evokoknak előadta Luke gazdával és Solo
kapitánnyal közös kalandjainak történetét, ezért már alig várta,
hogy belekezdhessen a sztoriba. Előre kiválasztott néhány érdekes
hangeffektet, amivel még színesebbé tehette a banthakölyök
történetét. Amikor a Tatuinon járt, Thripio valójában soha nem
ment közel egyetlen élő banthához sem, a banthalovasokkal - a
taszken útonállókkal - viszont annál közelebbi kapcsolatba került
(ezek csonkították meg, amikor rátámadtak Luke gazdára), ezért
úgy érezte, szakértő bantha- kérdésekben.
- Nem akarok mesét! - ismételte Jacen. Az ikrek fekete hajukat
és sötétbarna szemeiket az anyjuktól örökölték, de ahogy a kisfiúra
nézett, Thripio azt a makacs és elszánt kifejezést látta az arcán, ami
Han Solóra volt jellemző.
Thripio megértette, hogy az ellenkezésnek nem sok köze van
az általa kiválasztott meséhez. Az újonnan begyűjtött,
kisgyerekekre vonatkozó információi alapján úgy gondolta, hogy
az ikrek egyszerűen nyűgösek és nyugtalanok. Annyi minden
történt velük, de tőlük függetlenül, hogy most azzal szerették volna
kinyilvánítani saját erejüket, hogy makacsul ragaszkodtak valami
aprósághoz. Jacennek látnia kellett, hogy hatást tud gyakorolni a
környezetére.
A kisfiú izgatott volt, Jainára pedig átragadt a testvére
nyugtalansága, és kis híján elsírta magát.
- Rendben van, Jacen kisgazda. Majd máskor mondom el
nektek a mesémet.
Thripio tudta, milyen trükkhöz kell folyamodnia, hogy örömet
szerezzen az ikreknek, és közben elaltassa őket. Nemhiába volt
járatos hatmillió kommunikációs formában: számtalan nyelven és
stílusban írt altatódalt ismert. Kiválasztott a repertoárjából egypár
olyan dalt, ami jókedvre derítette az ikreket, és segített nekik
elaludni.
Thripio helyesen választott: Jacen és Jaina percek alatt elaludt.
- Most vajon miért sírnak? - Leia felegyenesedett ültében, és a
hálószoba felé pillantott. - Talán jobb lenne, ha benéznék
hozzájuk...
Winter megérintette Leia karját, és visszatartotta.
- Semmi baj. Fáradtak, zaklatottak, izgatottak. Majd elmúlik.
De mivel te új vagy a számukra, próbára fognak tenni, hogy
rájöjjenek, hogyan manipulálhatnának. Ne szoktasd hozzá őket,
hogy mindig hozzájuk rohansz, ha nyekeregni kezdenek. A
gyerekek nagyon gyorsan megtanulják az ilyesmit.
Leia felsóhajtott, és a barátnőjére nézett. Winter az évek során
már számtalan tanácsot adott neki, és általában igaza volt.
- Azt hiszem, inkább nekem kellene megtanulnom egy-két
dolgot.
- Ez így van. Először is azt kell megtanulnod, hogyan teremts
egyensúlyt a gyerekek iránt érzett szereteted, és az ő stabilitás
iránti igényük között. Tulajdonképpen ennyiből áll a nevelés.
Leia elkomorodott - az ikrek megérkezése fölötti örömét
beárnyékolta egy aggodalmas gondolat.
- És az egészet egyedül kell megcsinálnom!
Winter tekintete metszővé vált, és végre feltette azt a kérdést,
amire már órák óta szeretett volna választ kapni.
- Han hol van?
- Han? Egy biztos: itt nincs.
 Leia nem akarta, hogy Winter meglássa rajta, mennyire dühös,
ezért felállt, és hátat fordított neki. Már számtalanszor maga elé
képzelte Hant, aki megsebesült, eltévedt, akit megtámadtak, de
valahogy megnyugtatóbbnak találta, ha valami egészen mással
magyarázza az eltűnését.
- A Falconnal röpköd valahol. Csubakka is vele van. Már két
napja vissza kellett volna érniük. Tudta, hogy az ikrek mikor
érkeznek, de nem vette a fáradtságot, hogy idejöjjön!
Már az is elég baj, hogy két évig gyakorlatilag nem is
léteztünk a gyerekek számára, de Han még akkor sem képes időt
szakítani Jacenre és Jainára, amikor végre itthon vannak!
Han már rengetegszer volt kénytelen elviselni Leia pengeéles
szavait, amiket egyre metszőbbé köszörültek a diplomáciai
gyakorlat évei. Leia tulajdonképpen örült, hogy Han nincs vele, és
nem hallja a dühkitörését - de aztán eszébe jutott, hogy ha együtt
lennének, valószínűleg nem is lenne oka a veszekedésre.
- Hová ment? - kérdezte Winter.
Leia legyintett, és megpróbált közömbös hangon felelni.
- A Kesselre, hogy meggyőzzön néhány fűszerbányászt, hogy
csatlakozzanak az Új Köztársasághoz. De amióta elment, még
annyi fáradságot sem vett, hogy felhívjon!
Winter pislogás nélkül állta Leia tekintetét. Meglepően logikus
gondolatmeneteivel már sokszor elbizonytalanította Leiát.
- Mondok én neked valamit, Leia. Ha valaki más vállalkozott
volna egy ilyen küldetésre, és valaki más nem adna életjelet
magáról egy hétig, akkor te aggódnál. Nagyon aggódnál miatta.
Ám mivel most Hanról van szó, nem aggódsz, hanem egyszerűen
csak felelőtlennek és megbízhatatlannak tartod. De mi van akkor,
ha esetleg történt vele valami?
- Ez képtelenség! - Leia újra elfordult. Most azt szerette volna
elkerülni, hogy Winter meglássa rajta, őt is ez a gondolat kínozza a
legjobban.
Winter arckifejezése merev maradt.
- Láttam néhány jelentést, és ezek szerint a Kessel egy
meglehetősen ellenséges terület. Nem csupán fűszerbányái vannak,
de ott van a Birodalmi Javítóintézet is, amit elláttak néhány
igencsak hatásos védelmi eszközzel, amelyekkel eredetileg a rabok
szökését akarták megakadályozni. Mellesleg már jó ideje nincs
kapcsolatunk a rendszerrel.
Winter egy pillanatra elhallgatott, és előkotorta az emlékeit.
- Amikor Mara Jade és Talon Karrde két évvel ezelőtt csapatot
szervezett néhány csempészből, Mara Jade megjegyezte, hogy a
Kessel még sok problémát okozhat. Nem lenne jó, ha valamilyen
diplomáciai eszközzel kapcsolatba lépnél a bolygóval, hogy
meggyőződj róla, nem történt-e valami a Millenium Falconnal?
Leia bosszúsan pislogni kezdett. Ez már az ő fejében is több
tucatszor megfordult.
- Azt hiszem, ennyire azért nem lehet rossz a helyzet... -
mondta.
Winter megrázta a fejét.
- Vagy lehet, hogy csak nem akarod kimutatni, mennyire
aggódsz, mert attól félsz, hogy zavarba jönnél, ha ez kiderülne.
A coruscanti reggeli sürgés-forgásban a kommunikációs fülke
valahogy másként nézett ki. Amikor legutoljára, az éjszaka
közepén ezen a helyen állt, Leia azzal a bizonyos dühítő caridai
nagykövettel beszélgetett.
Leia kibámult a tükörfalakon, és elnézte, ahogy az
alacsonyabb beosztású tisztviselők ugyanolyan sietve végzik a napi
feladataikat, ahogy az adminisztratív és kiszolgáló személyzet
ugyanúgy dolgozik, mint a Császárváros fénykorában, nem sokat
törődve azzal, milyen kormány irányítja a galaxist.
Nemrég, gondolta Leia, még csak a legbátrabb, legelszántabb
harcosok tartoztak a Szövetséghez. Azok, akik készek voltak
meghalni az eszméikért. Vajon hogyan lehetséges, hogy az Új
Köztársaság ilyen gyorsan belesüllyedt a bürokrácia posványába?
Leia visszagondolt a hősökre, akiket ismert - Jek Porkinsra és
Biggs Darklighterre, akik az első Halálcsillag megsemmisítése
közben áldozták fel az életüket -, és remélte, hogy az új
kormányban valahol még mindig él a szellemük.
A konzol előtt álló Winter egy apró nesszel magára vonta Leia
figyelmét.
- Nem volt könnyű, Leia, de azt hiszem, létrejött a kapcsolat. A
jelek szerint Kessendra városa néptelenné vált, de meg tudtam
szerezni a Birodalmi Javítóintézet kommunikációs kódjait. Egy kis
nyomozással sikerült megtalálnom azt a személyt, aki legalábbis
elvben, a helyi „kormány" vezetője. Moruth Doole a neve.
Eredetileg a börtön személyzetéhez tartozott, de most valahogy ő
felügyeli a fűszerbányászattal kapcsolatos tevékenységeket... Azt
hiszem, elég nagy a zűrzavar odaát. Először a Kessel holdján
létesített helyőrséggel sikerült kapcsolatba lépnem. Mintha
mindenki megijedt volna attól, hogy az Új Köztársaság beszélni
akar velük. Végig kellett küzdenem magam néhány
parancsnokocskán, de Moruth Doole végül hajlandó volt rá, hogy
beszél velünk. Most rád vár.
- Essünk túl rajta! - mondta Leia.
Winter egy pillantást vetett a konzolra, majd létrehozta az
összeköttetést. Leia a transzmissziós mezőbe lépett.
A pult fölött egy békaszerű ember kis hologramja jelent meg.
A sztatikus zavarok arra utaltak, hogy a Kessel adórendszere nem
valami jó minőségű. Talán ennek volt köszönhető, hogy Doole
képmása sárgászöldre színeződött. Ódivatú zekéje és élénksárga
nyaksála komikussá tette a fickó megjelenését.
- Ön bizonyára Organa Solo miniszter - mondta Doole, és
békés gesztussal Leia holomása felé nyújtotta a kezeit.
Leiának azonnal feltűnt, hogy Doole egy kis mechanikus
egységet - talán egy fókuszálóberendezést - visel az egyik szemén.
– Megtiszteltetésnek érzem, hogy beszélhetek az Új Köztársaság
egyik képviselőjével. Elnézését kérem, amiért csak ilyen nehezen
sikerült kapcsolatba lépnie velem. Az elmúlt néhány évben volt itt
egy-két zavargás, és attól tartok, még mindig nem sikerült minden
problémát elsimítanunk.
Doole húsos hüllőajkai felfelé görbültek - valószínűleg ez
jelentette nála a mosolyt. Beszéd közben ki-kivillant a szájából
hosszú, hegyes nyelve, de olyan gyorsan beszélt, hogy Leia szóhoz
sem jutott. A diplomáciával töltött évek során Leia megtanulta,
hogy a nem emberi lények viselkedéséből nem sok mindent lehet
kideríteni - de lehetséges lenne, hogy ez a bőbeszédűség Doole-nál
az idegesség jele?
- Nos, miniszter, miben lehetek a szolgálatára? Már többször
fontolóra vettük, hogy elküldjük néhány képviselőnket az Új
Köztársasághoz, hogy végre kapcsolatba léphessünk önökkel.
Szeretném, ha elküldenék hozzánk a követüket, hogy neki is
kifejezzük a béke iránti vágyunkat. Mi, a Kessel lakói szeretnénk
barátságban élni az Új Köztársasággal.
 Doole hirtelen elhallgatott, mintha rádöbbent volna, hogy túl
sokat beszélt. Leia gyanúsnak találta a dolgot, de az arca közömbös
maradt. Moruth Doole pontosan azt mondta, amit hallani akart tőle;
tökéletes válaszokat adott a fel sem tett politikai kérdésekre.
Különös. Vajon mi járhat a fejében?
- Nos... Doole úr... Sajnos nem tudom a pontos rangját. Milyen
címen szólíthatom?
Doole olyan tétován babrált a mechanikus szemlencséivel,
mintha ez a kérdés eddig még sohasem jutott volna az eszébe.
- Hmmm... Azt hiszem, a Doole komisszár lenne a
legmegfelelőbb.
- Tehát, Doole komisszár, örömömre szolgál, hogy önök ilyen
nyíltak, és hogy hajlandóak együttműködni velünk. Biztos vagyok
benne, hogy éppen a megfelelő időben léptünk kapcsolatba
egymással. Mellesleg egy héttel ezelőtt egy követet küldtünk a
Kesselre, de eddig még semmit sem hallottunk felőle. Már három
nappal ezelőtt vissza kellett volna érnie. Most azért kerestem meg
önt, igazolja vissza, hogy az emberünk valóban megérkezett a
Kesselre.
Doole az arcához emelte a kezét.
- Azt mondja, követet küldtek? Ide? Nem értesültem
ilyesmiről.
Leia nyugalmat erőltetett az arcára, de a szíve megállt a
döbbenettől.
- Nem tudna utánanézni, hogy leszállt-e a Kesselre egy
Millenium Falcon nevű hajó? Az imént csak némi nehézség árán
tudtuk megtalálni a közösségük vezetőjét. Talán személyesen
önhöz nem futott be a hajó érkezésének híre, de lehet, hogy valaki
máshoz igen.
- Ennek természetesen utána tudok nézni - mondta Doole
kétkedő hangon. Megérintette a transzmissziós mezőn kívül álló
terminálját, és következő másodpercben - Leia úgy látta, talán
túlságosan is hamar - kihúzta magát. - Nem, sajnálom, miniszter. A
nyilvántartásunk szerint Millenium Falcon nevű hajó nem landolt a
Kesselen. Ki vezette a hajót?
- A pilóta neve Han Solo. A férjem.
Doole megmerevedett a döbbenettől.
- Iszonyúan sajnálom! Jó pilóta? Ahogy bizonyára ön is tudja,
a Kessel közelében levő feketelyuk-halmaz még a hiperűrben is
veszélyes repülési körülményeket teremt. A Bendő a galaxis csodái
közé tartozik, de ha ez a bizonyos pilóta rossz ösvényen indult el a
fekete lyukak között... Remélem nem esett baja!
Leia előrébb hajolt a transzmissziós mezőben.
- Han kiváló pilóta, Doole komisszár.
- Azonnal kirendelek egy kutatócsapatot, miniszter. A Kessel
ezennel felajánlja a közreműködését az ügyben. Végigvizsgáljuk a
bolygó és a hold felszínét, de még az űrt is végig fogjuk pásztázni,
hátha találunk a környéken egy sérült hajót. Azonnal értesíteni
fogom, amint elértünk valami eredményt.
Doole megérintette a holoadója gombjait.
- És természetesen várjuk a következő nagykövetük érkezését.
Remélem, legközelebb már vidámabb körülmények között
beszélgethetünk, Organa Solo miniszter.
Ahogy Moruth Doole képmása szétfoszlott a sztatikus
mezőben, Leia kőarcán aggodalom, zavar és gyanakvás
tükröződött.
Winter felnézett az irányítópultról.
- Egyetlen ellentmondást sem fedeztem fel abban, amit
mondott, de nem vagyok benne biztos, hogy a teljes igazságot
hallottuk.
Leia tekintete elrévedt. Úgy érezte, mintha az egész teste
rángatózna az idegességtől, és már bolondnak tartotta magát,
amiért dühös volt Hanra.
- Itt valami nagyon nem stimmel!
 Tizenegyedik
fejezet

Amikor Han Solo végül mégis elvesztette az önuralmát, egy

széles ívű horogütéssel hanyatt döntötte az őrt, ráugrott, és olyan
vadul püfölte a fickó mellét és hasát védő rohamosztagos páncélt,
hogy belereccsent a csuklója.
A gyülekezőterem sarkaiból rárohanó őrök a padlóra döntötték
Hant. A megfigyelőfülkék transzparacél falai mögül felharsant az
erősítést kérő riasztójelzés. A félrecsúszó ajtó mögül újabb négy,
fegyvert szorongató őr rohant be.
Csubakka megeresztett egy dobhártyaszaggató vukibömbölést,
és lerángatta Han hátáról az őröket. Megfeledkezett a józanságról,
már csak a Hannak tett hűségesküjével törődött.
Han üvöltve tovább csapkodta támadóit. Csubakka összeütötte
két őr fejét, és félrehajította az elernyedő testeket. Az erősítésként
érkezett négy fickó felnézett a vukira, az előttük tornyosuló szőr- és
izomfalra. Lövésre emelték fegyvereiket.
Kyp Durron lehajolt, rávetődött a hozzá legközelebb álló őr
térdére, és ledöntötte a padlóra. Kyp félregördült, megrántott egy-
két lábat és csizmát, és még két fickót sikerült elgáncsolnia.
A raboknak nem volt vesztenivalójuk: gondolkodás nélkül
belevetették magukat a csetepatéba, és ütöttek mindenkit, akit csak
értek. Még azzal sem törődtek, hogy időnként egymást püfölik. A
fűszerbányászok közül korábban sokan börtönőrök voltak, és csak
egyetlen bűnt követtek el: a Moruth Doole által kirobbantott
lázadás során rossz oldalon álltak. A többi rab éppen ezért gyűlölte
őket.
Nagy zümmögéssel egy kék kábítóenergia-nyaláb hasított
végig a levegőn. A lövedék telibe találta és ledöntötte Csubakkát. A
vuki köhögve-morogva megpróbált feltápászkodni.
A szirénák tovább üvöltöttek, a teremben elviselhetetlenné vált
a zaj. Egyre több őr rontott be a közös helyiségbe. Kék
kábítósugarak cikáztak, lázadó rabok és vigyázatlan őrök hullottak
a padlóra.
- Elég! - üvöltötte Roke nagyfőnök a gallérjára erősített
mikrofonba. A teremben elhelyezett hangszórók felerősítve
harsogták a szavait. - Hagyjátok abba, különben mindenkit
elkábítunk! Széttépünk benneteket, és megnézzük, mi romlott el a
fejetekben!
Még egy kábítósugár villant. Két rab kocsonyával töltött
zsákként nyúlt végig a földön.
Han kitépte magát az őrök kezeiből, és megdörzsölte sajgó
csuklóit. Forrt benne a düh, és nagy erőfeszítésébe került, hogy
lecsitítsa magát. Mégis meg kellett nyugodnia, ha nem akarta, hogy
elkábítsák.
- Mindenki a priccsekhez! Gyerünk! - mondta Roke
nagyfőnök. Ajkai felfelé görbültek; kékesfekete borostája piszkos
olajfoltként sötétlett az állán. Teste egy összegyűrűződött, támadni
kész kígyóra emlékeztetett.
Kyp Durron feltápászkodott, de ahogy elkapta Han tekintetét,
felvillantott egy mosolyt. Látszott rajta, annyira élvezte a
csetepatét, hogy az sem érdekli, milyen büntetést fognak kapni.
Két ideges őr talpra ráncigálta Csubakkát, és a vállukra
emelték a szőrös vuki-karokat. Egy harmadik őr - aki egy ütött-
kopott rohamosztagos sisakot húzott a fejére - a vukira szegezte a
fegyverét. Csubakka karjai és lábai megrándultak. Látszott rajta,
hogy ellen akar állni az őröknek, de a kábítósugár
használhatatlanná változtatta az idegeit. Az őrök belökték az egyik
elkülönítő cellába, és mielőtt visszanyerte volna teste fölött a
hatalmat, aktiválták az energiaajtót. Csubakka kócos, csimbókos,
barna szőrcsomóként a padlóra rogyott.
Han szemeit elsötétítette a düh. Ugrásra készen követte Kypet
a sorban álló fémpriccsekhez. Az őrök leporolták magukat, és
Hanra bámultak. Han felmászott a kényelmetlen ágyba. A körülötte
meredező, a matracokat tartó fémrudak mintha egy cella rácsai
lettek volna.
Kyp felmászott a Hané fölött levő ágyra, és lenézett.
- Egyáltalán mi volt ez az egész? - kérdezte. - Mitől indultál be
ennyire?
Az egyik őr a priccs széléhez emelt egy kábítópálcát.
- Húzd be a fejed!
Kyp visszarántotta a fejét a saját területére, de Han így is jól
hallotta, hogy mozgolódik.
- Azt hiszem, egy kicsit ideges voltam - mormolta Han búsan.
- Ma mentek haza a srácaim, és én nem lehetek velük...
Mielőtt Kyp bármit felelhetett volna, Roke nagyfőnök
bekapcsolta a priccsek körül pulzáló alvásgeneráló mezőt. Han
megpróbált ellenállni, de hiába: belesüllyedt az ostoba,
lidércnyomásos álmok feneketlen szakadékába.
Moruth Doole a fűszerfeldolgozó épületszárny kapuja előtt
egy infravörös pótegységet illesztett a gépszeme elé. Nyugtalanul
felszisszent, és kinyújtott nyelvével megízlelte a levegőt.
Az a beszélgetés tette idegessé, amit Solo asszonyával
folytatott. Gyötörte a kérdés, hogy az Új Köztársaság vajon mit
tehet ellene. A fűszerfeldolgozó termek meleg sötétjében mindig el
tudott lazulni: amikor a vak, magatehetetlen, az ő parancsait
végrehajtó munkásokra nézett, valahogy mindig erősebbnek és
hatalmasabbnak érezte magát.
A súlyos fémkapu a helyére döndült, és útját állta a kintről
beérkező fénynek. A második ajtó kinyílt, és Doole infravörös
szemüvege előtt felragyogott a kriptaszerű, a munkások testének
hőjétől meleg és vörös terem. Doole beleszimatolt a rabok szagától
nedves levegőbe.
A feldolgozósor fölé hajló, narancsszínű fénnyel ragyogó
alakokra nézett. A munkások nyugtalanul megmoccantak: féltek az
ő jelenlététől. Doole ettől még remekebbül érezte magát.
Végigsétált a rabok között, és ellenőrizte a munkájukat.
Több száz vak lárva, sápadt, féregszerű, hatalmas szemű,
négykarú lény dolgozott a finom fűszerkristályokkal. A rostos
darabkákat opalizáló papírba göngyölték, majd belerakták a
speciális rekeszekbe, amikben át lehetett szállítani az anyagot a
Kessel holdján létesített elosztóállomásra. Mivel a lárvák
kényelmesen elboldogultak a fűszerfeldolgozáshoz feltétlenül
szükséges vaksötétben is, Doole gyára sokkal zökkenőmentesebben
működött, mint annak idején, a birodalmiak irányítása alatt.
A tudatstimuláló csillámfűszer egy rövid időre megélesítette
fogyasztója telepatikus érzékszerveit. Ez volt az a tulajdonsága,
ami miatt a Birodalom különösen értékes árucikknek tartotta, és
szigorúan kontrollálta a terjesztését. Más bolygókon is találtak
ugyan ásványi eredetű fűszereket, de tudatstimuláló egyedül a
Kesselen volt. A Birodalom a felügyelete alatt tartotta a Kessel
fűszertermelését, és főként kémkedéshez, vallatások során,
valamint hűségellenőrző szerként használta fel az anyagot.
Azonban mindig létezett egy óriási, láthatatlan felvevőpiac is:
mindig voltak szerelmesek, akik egy-egy efemer telepatikus
láncszemmel is egymáshoz akartak kapcsolódni; kreatív művészek,
akik a szertől várták az inspirációt; pénzemberek, akik
befektetéseikhez így próbáltak belső információkhoz jutni;
bármixerek, akik meg akarták vágni a pénzesebb vendégeiket.
Rengeteg csempész ügyködött azon, hogy a hutt Jabbához hasonló
gengszterekhez, az orgazdákhoz szállítsák a fűszert. Mivel a
Birodalom többé már nem irányította a fűszerkitermelést, Doole
számára minden simán ment - egészen Solo felbukkanásáig.
Doole napokon át várta a Coruscantról érkező hívást. Közben
újra és újra átgondolta, milyen válaszokat fog adni a lehetséges
kérdésekre, és aprólékosan kitervelte, mit fog mondani. De talán
túlságosan is precíz volt; talán éppen kapásból adott válaszai
keltették fel Organa Solo miniszter gyanúját...
Skynxnex szerint Doole túlreagálta a helyzetet, mert
egyszerűen csak el kellett játszaniuk a szerepüket. A fűszerbányába
zárt Solótól és vuki barátjától már valóban nem kellett tartaniuk -
soha, senki sem fog rájuk találni -, de mindig ott a lehetőség, hogy
valami nem úgy történik, ahogy az ember eltervezi. Lehet, hogy
mégis az lenne a legjobb, ha parancsot adna Solo megölésére, és
egyszer s mindenkorra megszabadulna az összes kockázattól?
Doole végigment a lárvamunkások sorai között. Az infravörös
szemüvegen át sem látott sokkal rosszabbul, mint normális fénynél
a gépszemével. A hernyószerű munkások néma csendben,
rabszolgák módjára dolgoztak. Doole a petéjükből vetette ki, és
hozatta ide őket. Életük értelmévé tette a fűszer feldolgozását. Isten
volt a számukra.
Ahogy Doole elhaladt mellette, az egyik hatalmas hímhernyó
védekező pózba emelkedett, és úgy lóbálta vékonyka karjait,
mintha távol akarná tartani a betolakodót a felségterületétől. Doole
döbbenten látta, hogy a lárva már majdnem teljesen kifejlődött.
Lehet, hogy ilyen gyorsan múlik az idő? Ez a kukac nemsokára
levedli a bőrét, hogy erős felnőttként kezdjen új életet...
Doole-nak még jóval ennek bekövetkezte előtt meg kellett
ölnie a lárvát. Elejét kellett vennie, hogy valakivel versenyezni
kényszerüljön - még akkor is, ha ez azt jelentette, hogy végeznie
kell a saját gyermekei egyikével.
Roke nagyfőnök csípőre tett kézzel állt a közös terem
közepén, és a munkásokra vigyorgott.
- Tegnap megint elvesztettünk egy csapatot. Egy őr és négy
munkás tűnt el az új járatok egyikében. - Elhallgatott, hogy
mindenki felfogja szavai jelentőségét. Felesleges volt a hatást
várnia: a legtöbb fogoly már tudott a dologról. - A korábban
felhozott minták szerint éppen ebben a járatban van az egyik
leggazdagabb fűszerréteg. A tehetetlenségetek és mindenféle
babonaság miatt nem fogok lemondani a prémiumomról.
Önkénteseket kérek, akik vállalják, hogy lejönnek velem az alsó
alagútba, és megnézik, mi a helyzet. Ha senki sem jelentkezik,
akkor én fogom kijelölni a csapatomat. - Roke nagyfőnök megint
elhallgatott. - Mindegyikőtöknek nem kell jelentkezni - tette hozzá
kis szünet után, és végignézett a teremben.
Ahogy Roke pillantása ráesett, Han rögtön tudta, hogy az
előző napi csetepaté miatt ő is a kijelöltek között lesz. De nem
különösebben törődött a dologgal - bízott benne, hogy helyesek a
feltételezései. Nem akarta megadni Roke-nak azt az élvezetet, hogy
kiválassza, ezért előrelépett.
- Én önként jelentkezem. Egy napig legalább nem kell
összekoszolnom a kezeimet.
Roke meglepetten nézett rá, és gyanakodva ráncolta a
homlokát.
- Én is megyek! - Kyp Durron Han mellé lépett. Hanban meleg
boldogság áradt szét, de elfojtotta az érzést. Egyelőre még semmit
sem akart megmagyarázni. Csubakka meglepetten felhördült, majd
elmorgott egy Han elmeállapotára vonatkozó kérdést.
- Mit mondott? - kérdezte Roke nagyfőnök.
- Azt, hogy ő is önként jelentkezik - felelte Han. Csubi
tiltakozóan felhorkant, de nem ellenkezett különösebben.
- Még egy önkéntest kérek - mondta Roke, és végignézett a
rabokon. - Te jössz, Clorr - mutatott rá az egyik munkásra. A fickó
előző nap jócskán kivette a részét a verekedésből. - Titeket viszlek
magammal, meg egy őrt. Öltözzetek be. Induljunk!
Roke nem vesztegette az időt. Han időközben már megtanulta,
hogyan tudja a legkönnyebben magára húzni a hőszkafandert meg
a légzőmaszkot. Csubakka nevetségesen festett a felsőtestére
tapasztott, üresen lifegő harmadik ruhaujjal.
Kyp és Csubakka Hanra bámult. Látszott rajtuk, szeretnék
tudni, hogy mit forgat a fejében. Han egy apró kézmozdulattal
jelzett nekik, hogy halasszák későbbre a kérdezősködést.
Természetesen megvolt a terve, de még nem akart beszélni róla.
Az egyik ideges, zavarodott őr egyik válláról a másikra vetette
sugárkarabélyát.
- Menjünk! - mondta Roke nagyfőnök, és tapsolt egyet.
A négy önkéntes és az őr felsorakozott a lebegő csillék
csarnokának magas fémkapuja előtt. Ahogy átléptek rajta, Roke
nagyfőnök lecsatolt három csillét a hosszú szerelvényről. Ő és az
őr a legelsőbe ült, a többiek pedig bezsúfolódtak a hátsó kettőbe.
– Hé, mi lenne, ha mi is kapnánk infraszemüveget? - kérdezte
Han. - Ha tényleg van odalent valami, nem lenne rossz, ha látnánk,
merre fussunk el előle!
Roke megvető mozdulattal a szeme elé húzta a szemüvegét.
- Ti pótolhatóak vagytok.
Bekapcsolta az első kocsi vezérlőrendszerét. Kialudtak a
fények, a terem túlsó végében magasló kapu kinyílt, és hideg, ritka
levegő áramlott be rajta.
- Erről ennyit - mondta Han, és a szája elé illesztette a
légzőmaszkját.
A nem túl lelkes Clorr idegesen felmordult. A lebegő
szerelvény elindult, és annyira felgyorsított, hogy a végén már
szédítő sebességgel száguldott a járatokban. A fűszerbányászok
számtalan nemzedéke által kivájt üregekből kiáramló levegő
fütyülve süvített el a csillék mellett.
Amikor a szél zaja annyira felerősödött, hogy minden más zajt
elnyomott, Kyp Han füléhez tartotta légzőmaszkos arcát.
- Rendben, akkor most mondd el, hogy mibe ugrottunk fejest!
- mondta.
Han megvonta a vállát.
- Van egy ötletem, és ha nem tévedek, kimászhatunk ebből a
csávából.
Csubakka kétkedően elmordult, de a megjegyzése egy
kérdéssel ért véget.
- Gondold csak végig, Csubi! - felelte Han. - Egy bizonyos
helyen időnként eltűnik néhány ember. Mi van akkor, ha
megtalálták a kifelé vezető utat? Azok a fickók új járatokban
dolgoztak, addig ismeretlen helyeken kutattak a fűszer után, és
egyszer csak egy egész csapatnyinak nyoma vész. Mi ketten tudjuk
a legjobban, hogy rengeteg olyan járat létezik, amit azok az
illegális bányászok vájtak, akiknek sikerült kijátszaniuk a
Birodalom biztonsági rendszereit. Ez az egész bolygó tele van a
fűszerbányákhoz vezető lyukakkal és bejáratokkal.
Han elhallgatott. Bízott benne, hogy a társai ebből is
megértették, mire készül.
- Roke csapataiban általában egy őr, és négy vak rab van. Mi
van akkor, ha mondjuk befordultak egy sarkon, és felfedeztek egy
felszínre nyíló járatot? Miután újra láttak, négyen könnyedén
legyűrhették az őrt, és kiszabadulhattak. Ha Roke megtalálja a
kijáratot, rögtön le is fogja záratni. Akkor pedig nem lesz még egy
esélyünk. Ha egyetlen esély van rá, hogy kijutunk innét, és
visszatérhetek Leiához meg a srácainkhoz... Nos, akkor én
megpróbálom. Tudom, hogy veszélyes játék, de talán érdemes
belevágni.
- Nem hangzik rosszul - mondta Kyp. - Én már elég régóta
vagyok idelent ahhoz, hogy bármit megpróbáljak.
Csubakka kevesebb lelkesedéssel ugyan, de egyetértett.
Egyre lejjebb és lejjebb jutottak. Olyan éles sarkokon
fordultak be, hogy Han időnként úgy érezte, a sziklafalak alig egy
tenyérnyire száguldanak el a feje mellett. Megpróbált lekuporodni
a csille aljába. Még elképzelni sem merte, mi történne, ha
Csubakka beverné a fejét egy kiálló kődarabba.
A sötét fűszerbányában Han hamar elvesztette az időérzékét.
Fogalma sem volt róla, hogy mennyi ideje utaznak, milyen
messzire jutottak, és hogy a lebegő szerelvény milyen gyorsan
halad át az alagutakon. Roke nagyfőnök hirtelen megállította a
szerelvényt, és kiparancsolta belőle a rabokat. Az őr - lehetőleg
minél nagyobb zajt csapva - lerántotta a válláról a sugárkarabélyát.
Han az aprócska neszekből megpróbálta maga elé képzelni,
hogy hol állhat Roke nagyfőnök, és hol az őr. A szökéshez erre
elengedhetetlenül szüksége volt. Viszont olyan mélyen behatoltak a
bányába, hogy el sem tudta képzelni, hogy találhatnának valami
felszínre vezető kijáratot.
- Kövessetek! - mondta Roke nagyfőnök. - Az egyik rab
előttem fog haladni, az őr pedig a sor végén, hátvédként.
Han lihegést hallott, majd valaki előrebotorkált. Kyp lenne az?
Nem. A kelletlen morgás hallatán Han tudta, hogy Clorr lett az
alakzat csúcsa.
Roke nagyfőnök belekotort a hátizsákjába, és előhúzott egy
tárgyat. Han elektronikus kattanásokat és csipogásokat hallott.
Roke valami detektort működtetett. Han a fülét hegyezve figyelte a
zajokat. Roke oldalra mozgatta a letapogatót.
- Fűszer körös-körül - mondta Roke. - A jelek szerint a
koncentráció itt még nagyobb, mint gondoltuk. Menjünk előrébb.
Clorr botorkálva elindult a sötétben, Roke nagyfőnök pedig
követte. Han vakon csoszogott előre. Érezte, hogy Kyp az övébe
kapaszkodik, és hallotta Csubakka légzőmaszkban visszhangzó
zihálását.
Minél messzebbre mentek, az alagutak annál hidegebbek
lettek. Han meztelen ujjai megreccsentek, amikor behajlította őket.
Bekapcsolta a szkafander fűtését, de ez sem sokat ért.
Roke detektorának elektronikus csipogása felerősödött.
- Növekszik a koncentráció - mondta. - Itt vannak a legsűrűbb
és legfrissebb fűszererek, amiket valaha felfedeztünk. Ezen a
helyen még rengeteg munkátok lesz.
A detektor csipogott, az emberek továbbcsoszogtak. Az általuk
okozott neszektől eltekintve az alagút mintha a csend torka lett
volna.
Han mintha kaparászó zajt hallott volna a járat végéből -
mintha egy jókora test mozgott volna. A valami megállt, újra
elindult, és lassan, mintha cserkészne, visszafordult. A menet elején
haladó Clorr mormogni kezdett, de Han hallotta, hogy Roke
nagyfőnök továbblökdösi.
- Itt jobbra, a sarkon túl erősödik a jelzés - mondta Roke
nagyfőnök gyermeki izgalommal. - Lehet, hogy újra kellene
kalibrálnom ezt a szenzort?
Han újból meghallotta a kaparászást, ám ezúttal mintha
messzebbről hallatszott volna. Abban biztos volt, hogy a zajt nem
az ő csapatuk okozta. Olyan volt, mintha hegyes fémtövisek
koccannának egy üvegpohárhoz.
Ahogy befordultak a sarkon, megváltozott az emberi léptek
hangja.
 - Itt már annyi fűszer van, hogy el sem fér a jelzés a skálán! -
kiáltotta Roke nagyfőnök.
Clorr hirtelen felsikoltott.
- Hé! - kiáltotta Roke.
Clorr újra sikított egyet, de a hang most már az alagút
mélyéről hallatszott. Mintha valami elkapta, és titkos odúja felé
cipelte volna a férfit.
- Hol van... - kezdte Roke, de nem fejezhette be a mondatot.
Meglepetten felrikoltott.
Han hallotta, ahogy csizmás lábak dobognak el mellette.
Félrerántotta Kypet az útból.
- Vigyázz!
Roke nagyfőnök elbotlott Hanban, majd hanyatt vágódott. Han
a sziklafalnak zuhant, de sikerül megőriznie az egyensúlyát. Roke a
földön vonaglott, és kétségbeesett igyekezettel próbált elmenekülni
valami elől.
- Fordulj meg! - ordított Han Kypre. A lebegő csillék irányába
taszította a fiút. - Mi volt ez? - kérdezte Roke nagyfőnöktől. Újra
meghallotta a metsző, koppanó hangokat - ezúttal már közelebbről,
mint korábban. Mintha rengeteg, stiletto-karomban végződő láb
kaparta volna a sziklákat.
A hang közeledett.
Roke felüvöltött, és felnyögött, ahogy a tüdejéből
kipréselődött a levegő. Han tompa puffanást hallott. Roke a földre
zuhant, de megpróbált talpra állni, vagy legalább feltérdelní, és
előrébb kúszni.
Amikor Han el akart rohanni, Roke megmarkolta a lábát, és
visszarántotta. Han ordítozva rugdalózni kezdett. - Hagyd már
abba! Tűnjünk el innen!
Mielőtt azonban Roke elereszthette volna Hant, valami
megmozdult mögötte... Valami hatalmas... Az óriási lény
megmarkolta Roke-ot, és maga után rántotta. Roke Han
hőszkafanderébe mélyesztette karomszerű körmeit, de amikor a
valami továbbrángatta az alagútban, ujjai lecsúsztak a síkos
anyagról. Roke hörögve, rikoltozva távolodott.
Han semmit sem látott a sötétben.
- Futás! - üvöltötte.
Csubakka felbömbölt, és belerobbant a hátsó őrbe. Kyp
követte a vukit, és átugrotta az összerogyó embert, ám Han
megbotlott az őrben, és elterült a köves talajon. Senki sem látott
semmit.
Az őr feltérdelt, és püfölni, verni kezdte Hant, mintha ő lenne
az ellenség. Hant viszont valami más érdekelte. Lerántotta az őr
fejéről az infravörös szemüveget.
A falak mintha közelebb ugrottak volna egymáshoz. A
pánikszerű menekülés hangjai, és a közeledő hatalmas lény
kaparászása klausztrofóbikus mennydörgéssé vált Han körül.
Az elterült őr vakon felüvöltött. A hangját eltompította a
légzőmaszk. Hanra csimpaszkodott, de Han letépte róla a maszkot.
Oxigén sistergett a levegőbe. Az őr eleresztette Hant, és
megpróbálta a helyére illeszteni a maszkját.
Han továbbtántorgott. Látni kellett! Meg kellett találniuk a
lebegő csilléket, hogy elmenekülhessenek.
- Fuss, Csubi! Egyenesen előre! Kypet is vidd magaddal!
Han a fejére húzta a szemüveget. Újra meghallotta a lény
lábainak kaparászását. Vajon egy egész seregnyi szörny támad
rájuk, vagy csak egyetlen rengeteg lábú, óriási lény?
Ahogy átnézett a szemüvegen, megpillantotta az őr éles fényű
infravörös képmását, és Kyp meg Csubakka ragyogó alakját.
Hallotta az alagútból feléjük közeledő kemény lábak kaparászó
lépteit.
Az őr megmozdult, felállt, és vakon botorkálni kezdett Han
mögött. Előre, majd hátra dőlt, beleütközött az egyik falba, és
beütötte a fejét egy kemény szikladarabba.
Az iszonyatos lábak, a futó léptek még közelebb értek.
Kaparászásuk olyan volt, mint egy hajó oldalát csapkodó apró
meteoritok koppanásai. Az őr felsikoltott. Han visszafordult, de
semmit sem látott az alagút feketeségében. Nem látta a lény alakját,
testének hőkörvonalait; nem látott semmit, ami élő lett volna.
Az őr olyan mozdulatlanná dermedt, mintha hátulról egy
óriási, láthatatlan kéz ragadta volna meg. Han abban a pillanatban
elborzadva meglátta az őr derekára kulcsolódó hosszú, vékony láb
sziluettjét, és a férfi válla fölött átnyúló, az emberi test infravörös
alakmásán megjelenő végtag tökéletesen fekete foltját. Az őr
rángatózva felüvöltött, és megmarkolta a sugárkarabélyát. Han
lélegzet után kapkodva figyelte, ahogy a vakítóan éles sugárlándzsa
belehasít a sötétségbe, nekiütközik a soklábú lénynek, és egy rövid
szívdobbanásnyi időre megvilágítja. Han egy remegő, éles
vesszőmasszára hasonlító testet, vékony, hosszú lábak kuszaságát,
karmokkal és agyarakkal egybekevert szemek - rengeteg szem! -
halmazát látta maga előtt. A lény egy másodperc töredéke alatt
elnyelt minden fényt, és átlátszatlan feketévé változtatta az
alagutat.
Az őr magasan felemelkedett a levegőbe, és megfordult.
Jégcsaplábak árnyai fonódtak a testére. Han az infravörös
szemüvegen keresztül már csak egy pillanatig látta, hogy a
szerencsétlen férfi hőszkafanderének energiatelepe éles fénnyel
világít - a következő másodpercben a lény karmai belemélyedtek
az egységbe. Szikrák fröccsentek a sötétségbe.
Han botladozva, tántorogva hátrafelé rohant, de közben látta,
hogy az őr infravörös alakmása egyre jobban elhalványodik: a teste
fokozatosan lehűlt. Az ismeretlen lény a jelek szerint energiával -
testhővel vagy bármi mással, amire rábukkant az alagutakban -
táplálkozott.
- Fussatok! - üvöltötte Han, és előrefordult. Már látta a
halványan ragyogó lebegő szerelvényt. - A csille pontosan előtted
van, Csubi! Szálljatok be!
A vuki belerohant a fémkocsiba. Megállt, hátranyúlt, felemelte
Kypet, és az egyik csillébe hajította.
Han a háta mögött újra meghallotta az alagútban közeledő
kaparászó lépteket. A lény őt szemelte ki következő áldozatául.
Lihegve rohant előre, megbotlott a törmelékben, beleütközött a
számára is láthatatlan falakba. Úgy érezte, mintha vér helyett jeges
víz keringene az ereiben.
Csubakka a szerelvény vezérlőpultjával bajlódott; a sötétség
ellenére megpróbálta megkülönböztetni egymástól a gombokat.
Han tovább futott. Mögötte egyre hangosabbá vált az éles végű
lábak zaja.
Han hátralesett a válla fölött. Közvetlen közelről hallotta a
teljes sebességgel utána száguldó lény neszezését, de a sötétben
semmit sem látott.
Elért a szerelvényhez, és beugrott a csillébe.
- Nyomd meg a VISSZA gombot, Csubi! Nyomj már meg
valamit!
 Csubakka rácsapott az indítógombra. A szerelvény éles
kanyart leírva megfordult, és elindult visszafelé.
A jégcsákánylábú lény egyre gyorsabban galoppozott. A
lebegő szerelvény felgyorsult, de a szörny lépést tudott tartani vele.
Han még mindig nem látta, hogy hol van.
Hangos csattanás hallatszott. Valami a hátsó csilléhez
csapódott. A szerelvény megbillent, a hátsó kocsi az alagút
oldalfalához csapódott. A sziklához súrlódó fém szikrákat szórt a
levegőbe, de a szerelvény tovább gyorsított.
Iszonyatos bömbölés harsant, de utána egyre távolabbról
hallatszottak a zajok. A lény feladta. A csillesor előtt fekete
vákuumként kavargott a sötétség.
Han tudta, az automatikusan vezérelt szerelvény visszaviszi
őket a közös terembe. Csubakka morogni kezdett, és Hanra
ordított. Kyp rémülten zihált.
- Mit láttál? - kérdezte.
- Nem tudom - mondta Han. - Valami olyasmit, amit eddig
még soha.
Csubakka dühösen, bosszúsan, de megkönnyebbülten
elmorgott valamit. Han felsóhajtott.
- Igazad van. Ez sem tartozott a legokosabb ötleteim közé.
 Tizenkettedik
fejezet

Luke Skywalker megmutatta Gantorisnak az univerzum

csodáit. Az átalakított siklón felvitte az Eol Sha orbitális pályájára.
Gantoris lenézhetett a halálra ítélt bolygóra. A túlságosan közeli
holdak fenyegetően felemelt öklökként függtek a csillagfüggöny
előtt.
Luke beindította a hajó fénysebesség alatti hajtóműveit, és
beszáguldott a Katlan Csillagköd lángoló csodái közé. Gantoris a
megfigyelőablakból bámulta a kaotikusan örvénylő, fénylő
gázokat. Valamivel később belemerültek egy feneketlen, másik
dimenzióhoz tartozó, a hiperűrön át vezető lyukba, és átszelték a
galaxist.
A Bespin felé tartottak.
Az út eseménytelenül telt el. Luke közben beszélni kezdett
Gantorisnak az Erőről, és a kiképzésről, amin a Jedi Akadémia
tanítványainak át kell esniük. Miután beleegyezett, hogy Luke-kal
tart, Gantoris mohón várta, hogy megérthesse azokat a furcsa
érzéseket, amelyek élete során megérintették az elméjét.
A hajó hajtóműveinek zümmögése és a hiperűr szédítő,
absztrakt örvényei jó háttérül szolgáltak azoknak a gyakorlatoknak,
amelyekkel Luke fel akarta ébreszteni Gantoris szunnyadozó
képességeit. Luke-ot meglepte, hogy Gantoris milyen erősen tudott
összpontosítani, és hogy miután becsukta a szemeit, milyen
könnyedén bele tudott merülni saját elméjébe. Annak idején,
amikor megkezdte a Jedi-tudományok elsajátítását, Luke
türelmetlen kölyök volt. Gantoris élete sokkal keményebb volt az
övénél, és így kitartóbbá, erősebbé vált.
- Nyújtózz ki, és érezd az elmédet, érezd a testedet, érezd a
körötted levő univerzumot. Az Erő mindent körülvesz, és
mindenben ott van. Minden része minden másnak.
Luke gondosan ügyelt rá, hogy mit kér Gantoristól. maga
sokat tanult Obi-van Kenobitól, Yodától pedig még többet, és
amikor a feltámasztott Császárt szolgálta, végigcsinálta Joruus
C'baoth kiképzését, és megismerte a sötét oldal hatalmát is.
Luke képtelen volt elfelejteni, hogy Anakin Skywalker éppen
Obi-van kiképzése során vált Darth Vaderré. Vajon megéri-e a Jedi
Lovagrend feltámasztása azt a kockázatot, hogy esetleg létrejön
egy új Vader? Luke-ot nyugtalanította a Gantoris álmában szereplő
„sötét ember", aki miután megmutatta neki a hatalmat,
megsemmisítette.
Mire a Bespin felé közelítő hajó kilépett a hiperűrből, Luke
úgy gondolta, hogy Gantorisnak elege lehet az újdonságokból, ám
a kemény férfi gyermekként bámult ki a megfigyelőablakokon, és
ámuldozva figyelte a zavaros gázbolygót, aminek Felhővárosát
egykor Lando Calrissian kormányozta. A bolygó látványa Luke-
ban felidézte élete legszörnyűbb élményeit. Ahogy megérezte az
emlékképek által okozott szúró fájdalmat, Luke szorosan lehunyta
a szemeit.
A pilótafülke mögötti utastérben ücsörgő Gantoris előrehajolt
Luke-hoz.
- Valami baj van? Erős érzelmek áramlottak ki belőled. Luke
pislogott.
- Te megérzed az ilyesmit?
Gantoris megvonta a vállát.
- Most, hogy megtanítottad, hogyan kell éreznem és hallanom,
tisztán felfogtam. Mi bánt? Veszélyben vagyunk?
Luke kinyitotta a szemeit, és újra a Bespinre nézett. A
barátjára, Han Solóra gondolt, akit itt ejtettek fogságba, hogy aztán
karbonba fagyasztva a hutt Jabba palotájába vigyék; eszébe jutott a
párbaj, amit a Felhőváros folyosóin Darth Vaderrel vívott, és
aminek során elvesztette a kezét. A legiszonyatosabb azonban
mégis az volt, hogy újra a fülébe csengett Vader mély hangja és
borzalmas szavai: „Luke, én vagyok az apád!"
Luke megremegett, de megfordult, és Gantoris fekete
szemeibe nézett.
- Van néhány emlékem erről a bolygóról.
Gantoris nem kérdezősködött tovább.
Légi kitermelőegységek és automatizált finomítók röpködtek a
Bespin széláramlataiban, tartályok hánykolódtak a felhők fölött, és
olyan gépek lebegtek a levegőben, melyek képesek voltak kivonni
a felhőtakaróból az értékes gázokat. Impozáns látvány volt, de az
üzemek mégsem bizonyultak gazdaságosnak. Tibannopolis
kolosszusa üres szellemvárosként lebegett az égen.
 Luke a navigációs monitorokra pillantott, és megkereste az
elhagyatott légi várost. A lebegő építmény alatt sötét viharfelhők
gyülekeztek. A város a repulziós generátorok hibás működése miatt
oldalra dőlt.
- Arra a helyre fogunk menni? - kérdezte Gantoris.
A fosztogatók már rég lehámozták Tibannopolis tetőiről,
fedélzeteiről és oldalairól a fémlemezeket. A horpadt
borítólemezek, az elgörbült tartórudak és az aljáról lelógó üres
tartályok miatt a város úgy nézett ki, mint korábbi önmaga
csontváza. A legtöbb antennát és időjárás- detektort kitépték a
helyéből.
- Azért jöttünk ide, hogy találkozzunk valakivel - mondta
Luke.
Letette a hajót az egyik masszívnak tűnő landolófedélzetre. A
tartógerendákat még mindig pikkelyszerű lemezek borították, de az
illesztések néhol már elváltak egymástól, a forrasztások pedig
szétnyíltak.
Luke kiszállt az A-szárnyúból, Gantoris pedig követte. A szél
belekapott az ócska pilótaruhát viselő Gantoris hosszú, fekete,
kibontott sörényébe, de ő büszkén és egyenesen állt. Fekete
szemeiben ámulat csillogott.
A szűkölő szél átjárta Tibannopolis maradványait. A fém
felnyögött, az elrozsdált illesztékek egymáshoz csikordultak. A szél
magával sodorta a magasan a város fölött lebegő gázok
vegyszerszagát.
Az épületek nyílásaiban, a meztelen fémrudakon fekete,
madárszerű, háromszögfejű lények tanyáztak. Ahogy Luke és
Gantoris elindult, a repülő teremtmények felriadtak, kiterjesztették
bőrszárnyaikat, és rikácsoló hangokat hallatva kitátották a
pofájukat.
A Tibannopolist körülvevő felhőket füstszürkére festette a
közelgő vihar. A város alatt villámok hasítottak a vastag
felhőtakaróba.
- És most? - kérdezte Gantoris.
Luke felsóhajtott, és kivett két felfújható párnát meg két
hálózsákot a hajó utasterének poggyásztárából.
- Két napon át kuporogtunk a hajóban. Nem tudom, hogy
Streen mikor jön vissza, de mindenestre pihenhetünk egy keveset,
míg megérkezik.
- Streen? - kérdezte Gantoris.
- Ő az, aki miatt idejöttünk.
Éjszaka a vihar átmosta Tibannopolis felületét, és új
rozsdavirágokat, új patinafoltokat szórt a fémötvözetekre. Luke és
Gantoris egy omladozó épületben talált menedéket. Leheveredtek a
rézsútos padlóra. Luke nem aludt, inkább belemerült a sokkal
pihentetőbb Jedi-transzba. Tudomást sem vett a környezetéről, de a
biztonság kedvéért nyitva hagyta tudatának egy kis ablakát, hogy
szükség esetén azonnal magához térhessen.
- Luke, azt hiszem, valaki jön - mondta Gantoris. Luke
meglepődött.
- Érzem - tette hozzá Gantoris.
Luke felébredt, felült, és kinézett a tisztán örvénylő felhőkre.
Beletelt egy másodpercbe, mire megérezte a közeledő embert.
Meghökkentette, hogy Gantoris egyáltalán képes volt érzékelni a
távoli idegent.
- Gyakoroltam - mondta Gantoris. - A kinyújtóztatott
tudatommal nézelődtem. Errefelé nem sok dolog akad, ami
megzavarhatna.
- Ez ügyes volt. - Luke megpróbálta elrejteni meglepetését, de
nem nagyon sikerült neki. - Erre az emberre várunk.
Érzékeit az égen kavargó gázfelhőkön keresztül közeledő
fekete alakra összpontosította. A szelek hátán egy tartályokból és
egymáshoz illesztett fémlemezekből álló, ballonokon függő,
propellerekkel kormányzott tákolmány lebegett feléjük.
Luke elmosolyodott a bizarr jármű láttán, de az ámuldozó
Gantoris ezt is megbámulta. Ahogy a szellők belekaptak a léghajó
orrvitorláiba, már a taton álló emberi alakot is ki tudták venni.
Streen, a gázbányász hazafelé tartott.
Luke és Gantoris lement a landolófedélzetre. Ahogy a
gáztankokból és ballonokból összeállított járgány még közelebb
ért, Streen is felfedezte őket.
Streen azonban oldalt fordította a léghajóját, és megkerülte a
romvárost, mintha félne, vagy nem akarna leszállni. Végül
azonban, amikor látta, hogy csupán két ember vár rá, összeszedte a
bátorságát, és a szellők hátán a landolófedélzethez kormányozta a
hajót. Azonban mégsem szállt le vele, csak a párkány széléhez
irányította, és az ott meredező fémbakhoz rögzítette. Luke
megfogta a rostláncot, és segített neki a kikötésben.
Egyikük sem szólalt meg. Streen gyanakodva mustrálta az
előtte álló két férfit.
Luke végigmérte. Streen meglehetősen idős volt, szakállat
viselt, barna hajába pedig már annyi ősz szál vegyült, hogy egészen
világosnak tűnt. Bőre olyan cserzett volt, mintha a vad szelek és a
metsző levegő kiszívott volna belőle valami fontos alkotóelemet.
Kopottas kezeslábast viselt, zsebei degeszre tömve dudorodtak.
Ahogy Streen a landolófedélzetre lépett, négy madárlény
emelkedett fel a bárka lemezei, gáztartályai és merevítő rúdjai
közül, hogy visszatérjen a lebegő város romdzsungelébe.
- Tibannopolis már évek óta lakatlan - mondta Streen. - Miért
jöttetek ide?
Luke kihúzta magát, és a férfi arcába nézett.
- Azért, hogy találkozzunk veled.
Gantoris türelmesen álldogált Luke Skywalker mellett, és
kissé furcsán érezte magát az új helyzetben. Csatlakozott a Jedihez,
mert tanulni akart tőle, és mert izgalomba hozták a feltámasztott
Jedi Lovagrend, meg az Erőn keresztül megszerezhető hatalom
látomásai.
Gantoris végighallgatta, ahogy Skywalker elmondta Streennek
az akadémiájával kapcsolatos terveit, és hogy milyen nagy
szüksége van olyan tanítványokra, akiknek tehetségük van az Erő
használatához. Gantoris először ugyanazt a kétkedést látta Streen
arcán, ami az övére is kiülhetett, amikor először hallott a dologról.
Viszont Streen, a bespini remete - ha nem voltak olyan
figyelmeztető álmai, mint neki - nem gyanakodhatott annyira, mint
ő.
Streen lekuporodott a rozsdás landolófedélzetre, hosszú ideig
az égre bámult, majd Skywalker felé fordult.
- De miért én? Miért ide jöttetek?
Skywalker Gantorisra nézett.
- A Bespin atmoszférájának különböző rétegeiben rengeteg
értékes anyag található. A lebegő városok tulajdonképpen hatalmas
gázextraháló üzemek, melyek egy helyben maradnak, miközben a
felhőtakaró alól megszerzik a gázokat. Streen felhőbányász.
Bizonyos időközönként a viharok és a mélylégköri örvények
felkavarják a gázfelhőket, amik ezután már csak arra várnak, hogy
felszívják őket. Streen fogja a tartályait, és a szelek hátán szállva
keresi a kincset. A Bespinnek komputerizált szatellitjei vannak,
amik figyelik és jelzik a cégek embereinek ezeket a kitöréseket.
Azonban hiába minden igyekezetük, Streen mindig megelőzi őket.
Streen valahogy a megtörténtük előtt értesül a gázkitörésekről.
Amikor bekövetkezik az esemény, ő már ott vár a tartályaival, és
készen áll arra, hogy begyűjtse az anyagot, amit aztán a független
finomítóknál értékesít.
Skywalker a remete mellé guggolt.
- Áruld el, Streen, honnan tudod, hogy egy gázréteg mikor fog
felemelkedni? Honnan szerzed az információkat?
Streen nyugtalanul pislogni kezdett. Most még annál is
rémültebbnek látszott, mint amikor először felfedezte, hogy két
idegen vár rá a landolópályán.
- Én csak... tudom. Ezt nem lehet megmagyarázni. Skywalker
elmosolyodott.
- Bizonyos mértékben mindenki képes használni az Erőt, de
néhány embernek különösen sok tehetsége van hozzá. Amikor
megalapítom a Jedi Akadémiát, olyan tanítványokkal akarok
foglalkozni, akikben megvan ez a képesség, de nem tudják, hogyan
használják fel. Az egyik tanuló Gantoris. Azt hiszem, te lehetnél a
második.
- Gyere velünk - mondta Gantoris. - Gondold csak végig, mi
mindent meg tudunk majd csinálni, ha Skywalkernek igaza van!
- De hogyan lehettek biztosak abban, hogy én is tudom azt,
amit ti? - kérdezte Streen. - Eddig mindig azt hittem, csupán a
szerencsén múlt a sikerem.
- Engedd meg, hogy megérintsem a fejed! - kérte Skywalker.
Streen nem húzódott félre. Skywalker óvatosan kinyújtotta a
kezeit, és a férfi két halántékára szorította az ujjait. Gantorisnak
először fogalma sem volt róla, hogy mit művel, de aztán eszébe
jutott, hogy a lávakamra mélyén Luke őt is alávetette ennek a
tesztnek.
Skywalker arca kisimult. Egy pillanatra belemerült az
összpontosításba, de hirtelen úgy tántorodott hátra, mintha
megégette volna magát.
- Most már biztos vagyok benne, Streen. Benned is megvan a
képesség. Nincs mitől tartanod.
Streen azonban még mindig idegesnek látszott.
- Azért jöttem ide, mert egyedül akartam maradni. Nem érzem
jól magam az emberek között. Kényelmetlenül érzem magam
mások társaságában. Én nem szeretem az embereket. Magányos
vagyok, de... Ez nagyon nagy probléma a számomra. Csak annyi
ideig tudok mások közelében maradni, amíg leszállítom a
rakományomat. Azután el kell rohannom tőlük... Hét vagy nyolc
évvel ezelőtt, amikor a Birodalom elfoglalta a Felhővárost, minden
sokkal rosszabb lett, mint előtte volt. Az emberek
elbizonytalanodtak. Káosz volt a fejükben. - Streen félve
Skywalkerre nézett. - Nyolc éve alig voltam emberek között...
Gantoris érezte, hogy Streen egyre jobban a pánik közelébe
sodródik. Ám amikor már úgy gondolta, hogy a remete
nyíltan elutasítja az ajánlatukat, Skywalker felemelte a kezét.
- Várj - mondta. - Miért nem nézed meg, hogyan gyakorlatozunk?
Talán akkor majd megérted, hogy miről beszélek.
Streen mintha meglepődött volna azon, hogy lehetőséget
kapott a döntés elhalasztására. Bólintott, de úgy nézett a lebegő
gáztartályokra és a légi járgányára, mintha azt kívánná, bárcsak
soha ne tért volna vissza Tibannopolisba.
Gantoris érezte Streen érzelmeinek visszhangját; érezte, hogy
a remete mennyire vágyik a szabadság és a magány nyugalma után,
amit a Bespin felhői kínáltak neki.
- Mutasd meg az új Jedi-gyakorlataidat, mester - mondta
Gantoris. - Taníts meg valami új dologra!
Skywalker arca mintha megrándult volna a „mester" szó
hallatán. Gantoris eltűnődött. Talán valami rosszat mondott? Lehet,
hogy Luke Skywalker nem is Jedi-mester? Hogy kellene szólítania,
ha nem így?
Skywalker figyelmen kívül hagyta a megjegyzést. Egy
oszlopokból és rozsdás fémrudakból álló kupacra mutatott, amíben
egy csapatnyi bőrszárnyú, fekete, rikácsoló lény rakott magának
fészket. A város alatt a mélyben újra összesűrűsödtek a vihart ígérő
felhők.
- Ezek a repülő lények... - mondta Skywalker. - Őket fogjuk
felhasználni.
Streen mozdulatlanná dermedt, az arca elsötétült.
 - Hé! Ne bántsátok a rawwkjaimat! - Gyorsan lesütötte a
szemét, mintha szégyellné az érzelemkitörését. - Hosszú éveken át
egyedül ők voltak a társaim.
- Nem fogjuk bántani őket - ígérte Skywalker. - Figyelj! -
Halkabbra fogta a hangját, és Gantorishoz fordult. - Ez a város egy
komplex mechanizmus. Az Erőben minden rúdnak, minden
fémlemeznek, a rawwkoktól kezdve a légi algatelepekig minden
egyes élőlénynek, körülöttünk mindennek megvan a saját helye. A
méret nem számít. Pici rovarok, vagy teljes lebegő városok -
mindegyik szerves része az univerzumnak. Ezt érezned kell. Ezt fel
kell fognod.
Végignézett az elhagyatott építményeken.
- Nézd meg ezt a várost, képzeld el, hogyan illeszkednek össze
a részei, találd meg az elméddel a gerendákat, és mondd el, mit
érzel, hogyan érinti meg az egyik tárgy a másikat. Amikor úgy
gondolod, hogy találtál egy olyan helyet, ahol egy rawwk és egy
gerenda egymáshoz ér, nyúlj ki, és nyomd meg a tudatoddal. Hozd
rezgésbe!
Skywalker a hüvelykjére tette behajlított mutatóujját,
kinyújtotta a kezét, és rábiccentett egy magányos, az egyik
szélirányjelző végén ücsörgő rawwkra. Hirtelen kinyújtotta a
mutatóujját - a mozdulat olyan volt, mintha lepöccintett volna róla
valamit. Gantoris egy távoli, éles koppanást hallott. A rawwk
kiterjesztette a szárnyait, a levegőbe emelkedett, és riadtan
felrikoltott.
Gantoris kuncogni kezdet, és már alig várta, hogy ő is
megcsinálhassa azt, amit a Jeditől látott. Maga elé képzelte, ahogy
egy teljes rawwkcsapat felröppen, de semmi sem történt.
- Nem könnyű - mondta Skywalker. - Nem koncentrálsz.
Gondolkozz, érezd, hogy mit csinálsz, képzeld el, hogy sikerül
megtenned, amit akarsz... Utána nyúlj ki a tudatoddal.
Gantoris másodszorra már sokkal komolyabban látott hozzá a
feladathoz. Összepréselte az ajkait, és kikereste a célpontját.
Meglátott egy vékony, többágú antennát, és rajta öt rawwkot.
Mereven az antennára nézett, és meglökte. Pontosan nem tudta,
hogy mit csinál, de érezte, hogy valami történik az elméjében,
valami működésbe lép, és egy külső... erő összeköti őt az
antennával.
 Ámuldozva látta, hogy az antenna lassan megdől. A rawwkok
felriadtak, de a helyükön maradtak. Ha valaki látta volna, mi
történt, azt gondolhatta volna, hogy csak a szél rázta meg a rudakat
- ám Gantoris tudta, hogy ő tette.
- Nem rossz. Már jó az elképzelésed, de most hunyd le a
szemed - mondta Skywalker. - A látásod megvakít. Tudod, hogy hol
van az antenna, és hogy hol vannak a rawwkok. Érezheted az
Erőben elfoglalt helyüket. A szemeidre nincs szükséged.
Összpontosíts. Érezd, tudd, hogy mit akarsz tenni!
Gantoris szkeptikusan lehunyta a szemeit, ám ahogy
koncentrálni kezdett, valóban maga előtt látta a képet, amit eddig
csak a szemeivel érzékelt; látta az Erőbe belenyomódott
körvonalakat, amelyek csápokkal kapcsolódtak minden máshoz.
Kinyújtotta a kezét, hogy újra megmozdítsa az ujjait, de
mégsem tette. Rájött, hogy még erre sincs szüksége. A pöccintő
mozdulattal Skywalker csak be akarta mutatni a dolgot. Bármit tett,
bárhogy hadonászott a kezeivel, bármilyen varázsigéket mormolt
közben, az egész nem volt több felesleges hókuszpókusznál. Az
Erő ismerete tette lehetővé a számára, hogy megcsinálja azt, amit
akart.
Gantorist meglepte a belső látása. Csukva tartotta a szemeit, és
összefűzte a mellén a karjait. Kinyújtotta képzeletbeli ujját, és
elképzelte, hogy a körme megérinti a kemény felületet. A fejében
hallotta a koppanást. Amikor kinyitotta a szemeit, látta, hogy az öt
rawwk már a levegőben szálldos. Úgy rikácsoltak, mintha egymást
okolták volna valamiért.
- Jó! - mondta Skywalker. - Remek! Nem hittem volna, hogy
ez ilyen könnyen fog menni. - Vigyorogva a némán bámuló
Streenre nézett. - Nem akarod megpróbálni? Képes lennél rá.
Megmutatom, hogy mit csinálj.
- Nem. Nem hiszem, hogy... meg tudom tenni.
- Nem olyan nehéz, mint amilyennek látszik - mondta
Gantoris. - Olyan, mintha egy újfajta erő költözne beléd.
- Nem akarom! - mondta Streen makacsul. Lehunyta a
szemeit, és megpaskolta a zsebeit, mintha keresne valamit.
Gantoris arra gondolt, hogy csak zavarában kotorászik.
Az öreg nyelt egyet, és Skywalkerre nézett.
- Ha megtanítasz rá, hogyan kell használnom ezt az... érzéket...
arra is meg tudsz tanítani, hogyan kapcsoljam ki magamból? Meg
akarom tanulni, hogyan tudnám nem érezni magam körül az
embereket, hogyan tudnám megakadályozni, hogy bombázzanak az
érzelmeikkel, a gondolataikkal, szánalmas kis ötleteikkel. Már
unom a rawwkok társaságát. Szeretnék újra az emberi fajhoz
tartozni.
Skywalker Streen vállára csapott. Sötét ruhájában úgy festett,
akár egy jóakaratú isten.
- Ezt is megmutathatom.
Luke figyelte, ahogy Streen meglazítja a járgányát a
tibannopoliszi dokk bakjához rögzítő rostláncot. Az öreg kilökte a
hajót a szélbe. Az üres, lemezekből, ballonokból, propellerekből és
gáztartályokból összetákolt bárkát elsodorták az örvénylő
légáramlatok.
Streen kiürítette a kezeslábasa zsebeit, majd Luke-ra nézett.
- Tudom, hogy nem fogok visszajönni. Az eddigi életemnek
örökre vége.
Mindhárman beszálltak Luke siklójába, és felkészültek a
Bespin elhagyására. Luke elégedett volt. Nemcsak az töltötte el
boldogsággal, hogy maga mögött hagyhatja a rosszemlékű
gázbolygót, de az is, hogy az utastér ülései nem maradtak üresen,
hogy két új tanulót szerzett a Jedi Akadémiába.
Felemelte a siklót a landolófedélzetről, és meredeken az
orbitális pálya felé fordult. Alattuk Streen üres hajója tovább
lebegett; egyre szélesebbé vált a bárka és a lakatlan város közötti
szakadék.
Streen az utastér megfigyelőablakán keresztül kibámult a
komor sötétségbe. Tibannopolis, a szellemváros most már valóban
lakatlanná vált.
Ahogy visszanézett, Luke meghökkentő dolgot látott: úgy tűnt,
mintha a város életre kelne, és megmozdulna. Egy hatalmas, fekete
árny emelkedett fel róla a levegőbe - a sok ezernyi rawwk, ami
együtt élt Streennel, egyetlen hatalmas rajjá egyesülve a felhők
közé röppent, mintha így akarna búcsút inteni a remetének.
Az ablakon kibámuló Streen elmosolyodott.
 Tizenharmadik
fejezet

Skynxnex benyomott egy új energiatárat a sugárpisztolyába,

elmosolyodott, és a pisztolytáskájába dugta a fegyvert.
- Köszönöm, Moruth - mondta. - Ezt nem fogod megbánni.
Doole puha végű ujjaival megütögette a néhai börtönigazgató
íróasztalának lapát. Az egyik kiszabadult irizáló rovar még mindig
a szobában röpködött, és időnként beleütközött a széles ablakba.
- Csak semmi felfordulás! - mondta Doole. - Azt akarom, hogy
Solo nyom nélkül tűnjön el. Semmi se maradjon utána. Csak idő
kérdése, hogy az Új Köztársaságtól mikor jön át valaki szaglászni.
Abszolút tisztának kell lennünk. Működik már az energiapajzs?
- Ma délelőtt fogjuk kipróbálni. A mérnökeink esküsznek rá,
hogy minden rendben lesz vele. Solo és a vuki addigra már halott
lesz - mondta Skynxnex. - Ezt garantálom.
Doole elhúzta a száját, amitől az ajkai olyanok lettek, mint
valami túlnyújtott gumitömítés.
- Azért ne sokat élvezkedj velük.
Skynxnex elmosolyodott, és a kijárat felé indult. Fekete
szemei felcsillantak.
- Csak azt teszem velük, amit kell - mondta.
A csille keresztülszáguldott a fekete alagutakon. Han nem
tehetett mást, kénytelen volt rábízni magukat a komputeres
vezérlőrendszerre.
Csubakka megtalálta a gyorsítógombot, és egyfolytában
nyomogatta, hogy minél hamarabb távol kerüljenek a soklábú
bestiától.
Han megmarkolta a kocsi két szélét. A kezei elfehéredtek a
hidegtől és a félelemtől. Valahányszor elhúztak egy-egy oldalalagút
ásítozó bejárata előtt, újra hallani vélte a förtelmes lábak
kaparászását, és úgy érezte, mintha a kaszaszerű karmok az
elsuhanó szerelvény után kapnának.
- Így most vissza fogunk jutni a közös terembe - mondta Kyp.
- Pedig lehet, hogy nem lesz több lehetőségünk a szökésre.
- Ugyan hova máshova mehetnénk? - kérdezte Han. A szíve
riadtan zakatolt.
 Csubakka elmorgott egy kérdést, Han tolmácsolt.
- Talán tudsz valami kivezető utat?
- Nem - mondta Kyp -, de talán találok egyet.
Han nagy nehezen leküzdötte a remegését.
- Nem tudom, te hogy vagy vele, de nekem semmi hangulatom
sincs kiutat keresve sötét járatokban kószálni. Főleg nem azzal a
döggel a nyomunkban.
Ahogy a szörny energiaszívó agyaraira gondolt, már nem is
találta olyan rettenetesnek a fűszerbányában végzendő rabmunkát.
Mielőtt kisüthettek volna valamit, a lebegő szerelvény
besuhant a külső csarnokba. A fémkapu becsapódott mögöttük. Az
infravörös szemüvegen át Han tisztán látta a belső kapu melletti
vezérlőpanelt. Remegő lábakkal odalépett, és reszkető kézzel
kinyitotta a közös teremre nyíló kaput.
Fény ömlött köréjük. A három túlélő egymásba kapaszkodva
betántorgott a terembe. Ha Csubakka nem karolta volna át a
vállukat, Han és Kyp összerogyott volna.
Han szédülve a szemei elé emelte a kezét, és lehúzta az
infravörös szemüveget.
- Roke nagyfőnök meghalt - krákogta. - Egy szörny van a
járatokban. Megtámadta az őrt. Nem sokon múlott, hogy meg
tudtunk menekülni.
- Han... - mondta Kyp.
Csubakka beleszimatolt a levegőbe, és dühödten felhördült.
Han kínlódva megpróbálta fókuszálni a látását. Hallotta a
közös teremben mozgolódó emberek neszezését, de csak árnyakat
látott a nagy ragyogásban. Végül mégis meglátott egy magas,
hórihorgas, fekete hajú alakot, és egy koponyaszerű arcot.
- Örülök, hogy visszajöttél, Solo - mondta a terem másik
végében álló Skynxnex, és előhúzta a duplacsövű sugárpisztolyt.
Han adrenalinszintje még nem állt be a normálisra, ezért úgy
érezte, mintha minden lelassult volna körülötte. Látta a fegyvert,
látta Skynxnex hullaszerű arcát, és megértette, hogy Doole azért
küldte rájuk a csahosát, hogy végezzen velük. Nem volt vesztegetni
való ideje.
Hátrataszította Csubakkát.
- Vissza, Csubi! El kell tűnnünk innen!
Han átrántotta Kypet a nyitott kapun. Csubakka felordított, és
visszaugrott a sötét csarnokba, a csillékhez.
- Hé! - Skynxnex futni kezdett. Hosszú, szökkenő lépteivel
hamar átjutott a közös termen.
Han rácsapott a kapu zárószerkezetére. A hatalmas
fémlemezek éppen Skynxnex orra előtt csapódtak össze.
- Eltart majd egy percig, míg megtalálja a nyitókódot.
Beszállás! - Han beugrott a szerelvény első csilléjébe, a
pilótaülésre. - Úgy néz ki, Kyp, hogy mégis a te megoldásodat kell
választanunk.
Han beindította a szerelvényt. A kapu másik oldaláról
dörömbölés hallatszott. Sugárlövedékek csattantak a fémlemezen.
Skynxnex úgy döntött, hogy utat vág magának. Han tudta, a lehető
leghamarabb vissza kell húzódniuk a járatokba. Ott pillanatnyilag
nagyobb biztonságban lehettek.
Han bekapcsolta a komputeres vezérlőrendszert, és elindította
a csilléket. A csarnok másik végén levő fémkapu csikorogva
félrecsúszott. A felgyorsuló szerelvény elindult az alagút felé.
- Nem örülök, hogy vissza kell mennünk - mondta Han.
Csubakka elmorgott egy választ. Han bólintott. - Ez igaz. Még
ennél is jobban utálnám, ha szétlőnének...
- Ismeritek Skynxnexet? - kérdezte Kyp zihálva.
- Régi haverok vagyunk - felelte Han. - Éppen ezért akar most
megölni minket.
A lebegő szerelvény éppen akkor száguldott keresztül a félig
nyitott fémkapun, amikor a közös terem kapujába olvasztott résen
át fény ömlött a csarnokba.
- Csak egy percnyi előnyünk van - mondta Han. Az infravörös
szemüvegen át jól látta a csille vezérlőpaneljét, viszont a
koordináták nem sokat jelentettek a számára. Csak egyetlen
kijáratot ismertek: azt, ami a közös teremből nyílt. - Van valami
ötleted, Kyp?
- A betáplált útirány szerint haladunk - mondta Kyp. - Ha
lenne időm, hogy összeszedjem magam, és végiggondoljam a
dolgokat, talán ki tudnék sütni valamit...
- Idő? Ilyesmiről most ne is álmodj!
Az óriási fémkapu nem záródott be mögöttük. Szél süvöltött a
füleik mellett, de Han nem vette le az ujját a gyorsító gombjáról. A
hátuk mögött kiáltások harsantak, emberek ugráltak a teremben
álló csillékbe. Han a vezérlőmű fölé hajolt, de a repulzorok
képtelenek voltak tovább gyorsulni.
Han alig látott valamit az alagútból, és nem ismerte a föld
alatti járatok labirintusát, ezért nem mert átkapcsolni kézi
vezérlésre. Csak abban reménykedett, hogy elég nagy előnyre
sikerült szert tenniük ahhoz, hogy Skynxnex ne érhesse utol őket,
és hogy utána... Tényleg, utána mi lesz? El fognak tévedni a
fagyos, sötét labirintusban. Vajon hány soklábú szörny vár rájuk az
árnyak között?
Mögöttük feldörrent egy másik szerelvény hangja. Han
szerelvénye három csilléből állt, és az egyetlen hajtóműnek három
személy súlyával kellett megbirkóznia. Ha Skynxnex meg az
emberei külön- külön egy-egy motoros kocsiba ültek, akkor
gyorsabban fognak haladni, mint ők. Még az is lehetséges, hogy
pillanatokon belül lőtávolságba érnek!
- Solo! - bömbölte Skynxnex.
- Kapaszkodjatok! - kiáltotta Kyp.
Amikor a komputervezérelt rendszer balra, egy addig
láthatatlan alagútba kormányozta őket, és a csillék meredeken
lefelé száguldottak, Han ösztönösen kitámasztotta magát. Mielőtt
megkönnyebbülhetett volna, hogy a hirtelen kanyarral lerázták
magukról az üldözőiket, meghallotta az utánuk száguldó csillék
repulzorainak süvítését.
- Várom az ötleteket - mondta Han. Hátralesett, és az
infravörös szemüvegen át meglátta Skynxnex, meg két másik fickó
testének halvány ragyogását: mindhárman egy-egy motoros
csillében ültek. Han rádöbbent, hogy a hideg sötétségben az
üldözőik is remekül látják őket.
Csubakka elkapta Kypet, és lenyomta a második csille
biztonságos aljába. A vuki hátranyúlt, és megpróbálta lekapcsolni a
szerelvényről az üres harmadik kocsit. Skynxnex és a két őr egyre
közelebb ért. Csubakka felmordult, és letépte a harmadik csilléről a
mágneses kapcsot.
A leválasztott üres kocsi az alagút padlója felé zuhant.
Skynxnex felüvöltött, és felrántotta a saját kocsijának az elejét. A
két őr balra fordult, egymásnak ütközött, de valahogy nekik is
sikerült megőrizniük az egyensúlyukat.
Az üldözők megállás nélkül Han után száguldottak. - Ez szép
volt, Csubi! - mondta Han.
Skynxnex előhúzta a sugárpisztolyát, feltöltötte, és célzott.
Amikor elsütötte, a két csőből kivágódó sugarak egymás felé
tartottak, majd a fegyver végétől nem messze egyesültek,
fázisolódtak. A nagy szikraesőben létrejövő új sugár legalább
tízszer erősebb volt egy normál sugárpisztoly lövedéknél. A
duplacsövű sugárpisztoly tűzereje valóban óriási volt, ám szinte
lehetetlen volt célra tartani, ezért általában még a bűnözők is
inkább a gyengébb, de megbízhatóbb fegyvereket részesítették
előnyben.
A fázisolt kettős sugár nem sokkal Han előtt vágódott a
mennyezetbe. A robbanás hője és a villanás kis híján megvakította
az infravörös szemüveget viselő Hant. Kyp elképesztően hamar
reagált, és még éppen időben sikerült oldalra billentenie a lebegő
szerelvényt, így csodával határos módon sikerült kikerülniük a
lezuhanó törmeléket, és csak néhány kisebb kavics hullott a
nyakukba.
- Mindenki jól van? - kérdezte Han.
Csubakka felmordult.
- Eddig - mondta Kyp.
Han megfordult és látta, Skynxnex is biztonságosan átjutott a
törmelékzuhanyon. A második kocsi azonban már nem volt ilyen
szerencsés: megpördült a rázuhanó kövek súlyától. Az infravörös
szemüvegen át fényes foltnak látszó csille szikrákat szórva az
alagút falának vágódott, és fémrepeszeket fröcskölve szétrobbant.
- Eggyel kevesebb - mondta Kyp.
Han előrefordult, és megpillantotta az oldaljárat száját. A sötét
nyílás felől hangok hallatszottak. Az infravörös szemüvegen át Han
látta a járat végében elhaladó karaván meleg, fényes foltjait.
Alighogy a két csille elszáguldott az oldaljárat nyílása előtt, újabb
lebegő szerelvény robogott ki a főalagútra.
- De máris erősítést kaptak! - mondta Han csalódottan, de
aztán meglátta, hogy a csillék egymáshoz vannak kapcsolva. Egy
bányászcsapat a műszak lejártával éppen vissza akart térni a közös
terembe.
Skynxnex és a megmaradt őr beleszáguldott a szerelvénybe. A
két száguldó csille ugyan felemelkedett, de így is kitaszítottak
három szerencsétlen munkást a vaksötét alagútba. A munkásvonat
vezetője megpróbált kitérni, de csak azt érte el, hogy a sziklafalnak
kormányozta a szerelvényt.
Skynxnex is felemelkedett a levegőbe, de valahogy sikerült a
helyén maradnia. Az őr ügyesebb volt nála. Skynxnex mellé
húzódott, majd mindketten elzúgtak a roncs és az ordítozó
munkások közeléből.
Hannak fogalma sem volt róla, hogy merre tartanak. Csak azt
tudta, hogy egyre messzebb kerülnek minden olyan helytől, amit
még úgy-ahogy normálisnak lehet nevezni. Ám Skynxnexszel és a
duplacsövű sugárpisztollyal a hátukban nem maradt más
választásuk; kénytelenek voltak bemenekülni a legmélyebb,
legsötétebb járatokba.
Han előtt, a tintasűrű sötétben hirtelen egy gyöngyragyogású
folt szökkent ki a sziklafalból. A fénygömb olyan sebességgel
indult el az alagútban, mintha megpróbálna megszökni a közeledő
csillék elől.
- Már megint egy lidérc! - kiáltotta Kyp.
A szerelvényük követte a lidércet. Egyre csökkent közöttük a
távolság. Ahogy közelebb jutottak hozzá, a kavargó- ragyogó folt
még jobban felgyorsított, mintha gúnyolódni akarna velük, hogy
úgysem tudják utolérni. A halvány ragyogásnál Han végre
megláthatta a járatot.
Skynxnex és az őr fáradhatatlanul követték Hanékat.
- Hohó! - mondta Kyp. - Azt hiszem rájöttem, hogy merre
tartunk. Ismerősnek érzem a helyet.
- Mi? - kérdezte Han. - Ezt meg hogy érted?
- Ebbe a navigációs komputerbe Roke nagyfőnök táplálta be a
legutolsó útvonalat. Tudjátok hová megyünk? Oda, ahol a
szörnnyel találkoztunk!
A fénylő lidérc fel- le ugrándozva rohant előttük, de nem
látszott rajta, hogy vissza akarna bújni a fűszertelérekkel borított
falba. Ahogy elhaladt mellettük, a fénye aktiválta a fonálszerű
fűszerrostokat. Kéken fröccsenő szikracsíkok jelezték, merre haladt
el.
Az alagút hosszú, egyenes szakaszában Skynxnex újra
elsütötte a fegyverét.
Mintha előre érezte volna a sugárnyaláb közeledtét, Kyp
oldalra billentette a csillét, méghozzá olyan erővel, hogy a lövedék
célt tévesztett. A sugár végigsuhant a járaton, átdöfte a lidércet, és
belecsapódott az egyik falba. A szikla szétnyílt - a lövedék átjárót
vágott egy másik folyosóra.
A lidérc - amiben nem tett kárt a sugár - mintha meglátta volna
a menekülési lehetőséget, átbújt az új hasadékon.
- Kapcsolj kézi vezérlésre - mondta Kyp. - Eressz oda, majd én
kormányzok!
A szemük már hozzászokott a lidérc fényéhez, és nagyjából
látták, merre tartanak.
- Semmi kedvem visszamenni oda, ahol az a dög vár ránk -
mondta Han, és átengedte Kypnek a vezérlőpanelt. Kyp a falon
tátongó nyíláson át gondolkodás nélkül bekormányozta a két csillét
az ismeretlen labirintusba.
- Ez ugyanaz az alagútrendszer - mondta.
Miközben beszáguldottak az új járatba, valami hosszú,
vékony, vezetékhez hasonló tárgy csapott Han arcába.
A lidérc berobbant egy tágas csarnokba, és a sötétségen
átrepülve a távolabbi fala felé tartott. Ahogy a sziklának csapódott,
nem tűnt el, mint az a másik lidérc, amit Hanék pár nappal
korábban láttak: a ragyogó gömb szilárd testként csattant a durva
kőhöz. Mintha fennakadt volna valamiben. Felizzott, megremegett,
és úgy pulzált, mintha szenvedne.
Egy második korbácsszerű szál is Han arcába csapódott.
A lidérc körül széles, a fénytől aktiválódott fűszererek kék
fénye izzott. A fénykör sugara egyre szélesebb lett; a terem falait
borító fűszervonalak láncreakcióban sorra felszikráztak. A kéken
világító minta bonyolult volt, de szabályos, és Han számára
valahogy ismerősnek tűnt.
- Olyan, mint egy pókháló! - mondta Han.
A lidérc kétségbeesetten küszködött. A fűszervonalak egyre
fényesebbé váltak. Han látta, hogy a hosszú fűszerszálak teljesen
behálózzák a csarnokot.
Hátulról Skynxnex újra tüzet nyitott, de a lövés ismét célt
tévesztett. A hatalmas erejű lövedék a terem mennyezetébe
csapódott, és a nyomában forró kőzuhatag ömlött a padlóra. Hant
elvakították az infravörös szemüveg által felerősített fények.
A lidérc kínlódva vonaglott. A törmelék széttépte a fűszerháló
egy részét.
 Han hirtelen megpillantotta a csarnok padlójáról, a fészkéből
kiemelkedő gigantikus, százlábú, ezerszemű, üvegtestű pókot. A
fürge póklábak gyorsan felkaptattak a törmelékhalomra. A bestia
elindult a fűszerhálóban vergődő lidérc felé.
Kyp villámgyorsan félrekormányozta a szerelvényét. A lehető
legmesszebbre akart kerülni a szörnyetegtől, ami egyszer már
majdnem elkapta. El akart távolodni tőle, és már azt sem bánta, ha
emiatt egyenesen Skynxnex karjaiba szalad.
A csarnok padlóján a sziklákon összegyűrt papírgalacsinként
hevert Roke nagyfőnök, Clorr és az őr keményre fagyott teste. A
szörny az utolsó csepp energiát is kiszívta belőlük.
Ez a lény hozza létre a fűszert, gondolta Han. A fűszererek
alkotják a hálóit. Ezekkel a hálókkal akarja elkapni a lidérceket,
meg persze minden más meleg teremtményt, amit ezekben az
alagutakban talál. Tehát a fényre aktiválódó tudattágító
csillámfűszer rostjai tulajdonképpen egy pókháló szálai, amelyek
eredetileg a lidércek csapdába ejtésére készülnek...
Skynxnex és az őr beszáguldott a csarnokba. A madárijesztő
újra lőtt, és nem nagyon érdekelte, hogy hova keveredett. A
lövedéke gellert kapott a falon, és még több fűszert aktivált.
A póklény teste tompa kék színben ragyogott, tűszerű lábain
elektromos ívek tekergőztek. Úgy nézett ki, mintha teljes
egészében aktiválódott fűszerből lenne. A felségterületére érkező
hőforrás felé fordult.
Skynxnex csak akkor vette észre, amikor már majdnem a
horgos karmok közé vezette a csilléjét. Az utolsó pillanatban
elfordította a fegyvere csövét, és rálőtt a förtelmes lényre. Az
energiapók azonban elnyelte a sugárpisztoly lövedékét, és
egyszerre több tucatnyi lábbal kapott a zsákmánya után.
Skynxnex megpróbált kiugrani a csilléből, de a pók egyik lába
átdöfte és a magasba emelte a madárijesztőtestet. Mielőtt kihűlt a
teste, Skynxnex még egyszer, utoljára hadonászott egy sort.
A soklábú lény táplálkozni kezdett.
Az őr oldalt fordította a csilléjét, de beleütközött a
mennyezetről lelógó vastag hálóba. A fűszerszálak felszikráztak, és
egyre fényesebben világítottak. Amikor látta, hogy a pók elfogja
Skynxnexet, ahogy megpillantotta a hatalmas dögöt és a leomló
mennyezetet, az őr megfordította a csilléjét, és kisüvített a
teremből.
Han közben felfedezett a mennyezeten egy rést, amin keresztül
egy halovány fénysugár szivárgott be a csarnokba. Már csak
egyetlen dolgot akart: eltűnni, mielőtt az üvegszerű fűszerszálakon
mászkáló szörny rájuk veti magát.
- Oda, fel! - kiáltotta.
Kyp átvezette a szerelvényt a mennyezet hasadékán. Ismét egy
alagútrendszerbe kerültek, de ezen a labirintuson már látszott, hogy
emberkéz alkotta. A járatokat a fűszerlelőhelyek után kutató
csempészek vájhatták ki.
Han boldogan felsóhajtott.
- Ez az! Kijutottunk!
Csubakka hátba verte Hant - nagy örömében majdnem
kitaszította a csilléből.
Felfelé száguldottak. A szétlyuggatott mennyezeten át halvány
nappali világosság szivárgott be az alagútba. Han nem akart
lelassítani. Kyp a világosság felé kormányozta a szerelvényt.
A lebegő csillék kiröppentek a ritka levegőjű Kessel felszínére.
Az erőtlen fény úgy elvakította őket, akár egy szupernóva. Han
pislogva lerántotta a fejéről az infraszemüveget, és visszavette a
szerelvény irányítását. A kis bolygó sík, kopár felszíne fölé
kormányozta a csilléket.
Tőlük jobbra egy atmoszféraüzem okádta az égre a fehér gőzt
és a légpárát.
- Arra - mondta Kyp. - Ott majd találunk valami hajót.
- Jó ötlet - mondta Han.
Alacsonyan szálltak, nehogy felfedezzék őket. Óvatosan
megközelítették az üzemet. Han tudta, Moruth Doole egészen
addig nem fog értesülni a szökésükről, amíg az életben maradt őr
vissza nem ér a közös terembe, hogy jelentést tegyen. Így lesz még
egy kis idejük a menekülésre.
Az atmoszféraüzem mellett Han felfedezett egy széles
landolópályát. Négy bárka állta rajta: kettő helyi használatú, nyitott
légsikló volt, a másik kettő viszont űrutazásra is alkalmas, bár nem
túl gyors teherszállító komphajó.
Han fél kézzel az arcára szorította a légzőmaszkját, a másik
kezével pedig előremutatott.
- Ott... Megszerezzük az egyik hajót, és eltűnünk a Kesselről. -
Megmarkolta Kyp vállát. - Hazamehetünk!
 Tizennegyedik
fejezet

Miután visszatért a Coruscantra, Luke-nak nagy örömben volt

része: újra találkozhatott Han és Leia ikreivel, akiket már jó ideje
nem látott. Utoljára akkor látta a kicsiket, amikor Ackbarral
berendezték számukra a titkos és védett bolygót.
Luke Leia lakosztályában játszadozott az ikrekkel. Feldobta és
Jedi-erejével lebegtette őket. Jacen és Jaina boldogan viháncolt.
Kuncogva-sikoltozva újra és újra megígértették Luke bácsival,
hogy nem ejti le őket.
Luke számára a gyerekek egyenlőek voltak a csodával. Ő
maga Owen bácsi és Beru néni mellett nőtt fel a kietlen Tatuinon,
és csak kevés ideje maradt a játékra, mert a farmerek élete mindig
kemény munkával telt.
Amikor Ben Kenobival elhagyta a Tatuint, Luke csatlakozott a
Felkelők Szövetségéhez, vadászpilóta lett, és Yoda Jedi-tanítványa.
Sohasem volt alkalma rá, hogy gyerekekkel foglalkozzon, és most
legalább annyira élvezte tágra nyílt szemű ártatlanságukat, a közös
játékot, mint az ikrek az ő társaságát.
- Gyorsabban! Gyorsabban! - kiáltotta Jacen.
Luke nem kapta el, inkább a levegőben tartotta. Jacen
tehetetlenül, egy helyben lebegett. Luke úgy irányította Jainát,
hogy a bátyja körül keringjen. A kislány kinyújtotta a kezeit, és
menet közben megpróbálta elkapni Jacen fülét.
Amikor ráuntak a lebegésre, Luke egy párnázott székre
eresztette Jainát, és felnyújtotta a kezét, hogy elkapja a lassan lefelé
ereszkedő Jacent. Jaina felnyújtotta kövérkés kezeit - szerette
volna, ha Luke őt is magához öleli.
Luke a kisfiúra nézett, és grimaszokat vágott, beszívta és
össze-vissza húzgálta az ajkait. Furcsa, mókás fejhangon beszélt; a
hangja valahogy Yodáéra emlékeztetett.
- Az Erő nagyon erős ebben a kicsikében, igaz? Hmmm...
Igen! - Luke elfintorította az orrát. Valami olyasmit vett észre,
aminek érzékeléséhez nem kellett Jedi-tehetség. - Vagy lehet, hogy
nem is az Erőt érzem? Leia! Azt hiszem, végre kell hajtanod anyai
kötelességedet! - Maga elé tartotta Jacent.
 Thripio csoszogott be a szobába.
- Engedje meg, uram, hogy ezt a dolgot én intézzem el. Az
elmúlt néhány napban már meglehetősen nagy gyakorlatra tettem
szert.
Luke elmosolyodott, amikor elképzelte, hogyan próbálhat
Thripio elboldogulni az örökmozgó ikrekkel. Úgy látta, mintha a
droid egy kissé zilált és zaklatott lenne.
- Ez is a protokoll- programodhoz tartozik?
- Ehhez a feladathoz is megfelelő kézügyességgel
rendelkezem, Luke gazda. - Thripio kinyújtotta aranyszínű,
motorizált ujjait, és kivette Jacent Luke karjai közül. - Higgye el,
jobban kedvelem az efféle feladatokat annál, hogy az űrben
kószáljak, eltévedjek egy aszteroidmezőn, vagy eltűrjem, hogy
birodalmi vadászgépek lődözzenek rám.
Leia is besietett. Mosolygott, de Luke látta, a vidámsága
csupán erőltetett maszk. Leia nagyon fáradtnak látszott. Nemcsak
az merítette ki, hogy össze kellett egyeztetnie diplomáciai
feladatait anyai teendőivel - valami komolyan aggasztotta, de nem
beszélt róla, hogy mi. Luke nem akart faggatózni. Ha akarta volna,
könnyedén kiszedhette volna Leia agyából a titkot, de képtelen volt
ilyesmit tenni a saját nővérével. Mellesleg azt is elképzelhetőnek
találta, hogy Leia rájött, hogyan állhatná útját a
kíváncsiskodásának. Luke úgy döntött, megvárja, hogy Leia a saját
jószántából mondja el a problémáját.
- Az automata pár percen belül elkészíti az ételt - mondta Leia.
- Örülök, hogy visszajöttél. Úgy látom, az ikreket is boldoggá
tetted vele.
Luke csak ekkor döbbent rá, hogy hazatérte óta még nem látta
Hant. Nem tartotta különösnek a dolgot, mert általában Han is és
Leia is annyira elfoglalt volt, hogy csak ritkán fordult elő, hogy
egyszerre voltak ugyanazon a helyen. Ilyen időbeosztás mellett már
az is csoda volt, hogy három közös gyermekük született. Vagy
lehet, hogy Han távollétének valami köze van Leia rejtett
aggodalmához?
Luke az Erő segítségével újra a levegőbe emelte Jainát. A
kislány kacagva hadonászni kezdett a karjaival meg a lábaival, és
úgy tett, mintha keresztülúszna a szobán.
- Leia, néhány hivatalos ügyben szükségem lenne a
segítségedre - mondta Luke.
- Rendben. - Leia szárazon Luke-ra mosolygott. - Miben
segíthetek?
- Kapcsolatba kellene lépnem Mara Jade-del, meg még egypár
lehetséges tanítvánnyal. De most, hogy már van két tanítványom,
sürgősen találnom kellene egy helyet, ahol elkezdhetnénk az
oktatást. Beszéltem Streennel és Gantorisszal. Kiderült, hogy a
Coruscant nem a legmegfelelőbb hely. Streen nem szeret emberek
között lenni, és nem érezné jól magát a Császárvárosban. Az egész
Coruscant egyetlen metropolisz. Épület épület hátán... És... - Luke
habozott, de végül úgy döntött, Leia elől nem kell elrejtenie a
gondjait sem. - És eléggé veszélyes lenne, amit csinálni szeretnénk.
Egyáltalán ki vagyok én, hogy tanítsam ezeket a potenciális
Jediket? Nem tudhatom biztosan, hogy mivel váltunk ki valami
olyasmit, mint a Császár Erőviharai voltak. jobb lenne, ha találnánk
valami izolált, elhagyatott helyet, ahol magunkban lennénk, és
minden következmény nélkül végigcsinálhatnánk a kiképzést.
- Biztonságos hely kell. - Leia Luke szemébe nézett. Luke
tudta, mindketten Darth Vaderre gondolnak.
- Jól van - mondta Leia. - Megpróbálok segíteni, hogy találj
egy megfelelő helyet.
- Ez még nem minden - folytatta Luke. - Át kell telepítenünk
valahová az Eol Sha lakóit. Már csak ötvenen maradtak. A
bolygójuk halálra van ítélve. Amikor elhoztam tőlük Gantorist,
megígértem nekik, hogy keresünk egy új otthont a telepeseknek.
Nézz utána, kérlek, mit tehetnénk az érdekükben!
- Ilyen kevés ember számára nem nehéz új lakóhelyet találni -
felelte Leia. - Bármi jobb annál a bolygónál, amit el kell hagyniuk.
Luke felnevetett.
- Ha nincs más megoldást, kérd meg Hant, hogy kártyázzon, és
újra nyerjen egy bolygót!
Leia úgy nézett Luke-ra, mintha az megszúrta volna
valamivel. Igen, gondolta Luke. Valami baj van Hannal. Újra
felemelte Jainát, hozzáérintette a mennyezethez, majd hagyta, hogy
visszahulljon.
Hirtelen minden bejelentés nélkül Lando Calrissian rontott be
a szobába.
- Leia! Winter épp most mondta, hogy Han még mindig nem
tért vissza! Ezt eddig miért hallgattad el?
Luke annyira meglepődött, hogy eleresztette Jainát, és csak
akkor sikerült újra megfognia, amikor már csak egy tenyérnyire
volt a padlótól. Jaina boldogan gagyarászott. Biztos volt benne,
hogy a dolog egy előre kitervelt játék volt.
Lando idegesen és dühösen Leiára nézett, csípőre tette a
kezeit, és hátralökte a köpenyét. Csak ekkor fedezte fel, hogy Luke
is a szobában van.
- Luke, mit akarsz tenni?
- Nem tudom, miről beszélsz... Azt hiszem, Leia éppen most
akarta nekem elmondani a dolgot.
Mindketten az asszonyra néztek. Leia felsóhajtott, és leült.
- Igen, Han valóban eltűnt. Két héttel ezelőtt indult el a
Kesselre, de már négy napja vissza kellett volna érkeznie.
Egyetlenegyszer sem lépett kapcsolatba velem, ezért tegnap
felhívtam a Kesselt. Egy Moruth Doole nevezetű rybettel
beszéltem. A jelek szerint valami vezető lehet. Doole azt mondta,
hogy Han és Csubi nem érkeztek meg hozzájuk. A Kesselen senki
sem tud a Millenium Falconról. Doole szerint lehetséges, hogy
belevesztek a feketelyuk- halmazba.
– Han? Ő aztán nem! - mondta Lando. - Főleg nem a Falconnal.
Legalább olyan jól repül azzal a hajóval, mint én magam.
Leia bólintott.
- Az egész beszélgetés alatt úgy éreztem, hogy Doole furcsán
viselkedik. Túlságosan határozottan válaszolgatott, és idegesnek
tűnt. Az egész olyan volt, mintha már várta volna a
jelentkezésemet, és előre kigondolta volna, mit fog mondani.
- Nekem ez nagyon nem tetszik - mondta Lando.
- Nos, ha Han eltűnt, és ezt te már tegnap óta tudod, miért nem
küldtél utána egy flottányi felderítőhajót? - kérdezte Luke. - Egy
kutatócsapatot? Mi van akkor, ha tényleg beleveszett a Bendőbe?
Leia felsóhajtott.
- Gondolkozz, Luke! Ha hivatalos lépéseket tettem volna,
lehet, hogy egy galaktikus incidens okozójává válok. Éppen most,
amikor megpróbáljuk rábírni a Kesselt, hogy csatlakozzon az Új
Köztársasághoz. És különben is... Ismered Hant. Nem
elképzelhetetlen, hogy egyszerűen csak elcsavargott. Lehet, hogy
arról is megfeledkezett, hogy a gyerekei mikor jönnek haza. Lehet,
hogy talált valahol egy izgalmas szabakpartit, vagy összefutott egy-
két régi csempészcimborájával, és belemerült a régi szép idők
felemlegetésébe... Talán éppen ezért vállalkozott erre a küldetésre.
- Akkor mi magunk fogjuk megkeresni - mondta Lando. Leia
arca felragyogott. Luke látta rajta, hogy ő is éppen ezt szerette
volna kérni.
- Körülszaglásszuk a Kesselt - mondta Luke. - Persze hivatalos
megbízás nélkül.
- A legjobb, ha a Lady Luck-kal megyünk - mondta Lando. -
Privát jacht, és van egypár nagyon előnyös tulajdonsága. Főleg ami
a hajtóművét illeti.
Leia előrelépett, felnyúlt, és magához húzta Jainát.
- Én majd gondjaimba veszem Gantorist és Streent, amíg távol
leszel - mondta Luke-nak.
Luke bólintott, és széttárta a karjait.
- Látod, ezért vagy te jó diplomata... Mindig gondolsz a
részletekre is. Különben csak arra kell vigyáznod, nehogy bajba
keveredjenek.
- Nem ártana, ha Artut is magunkkal vinnénk - mondta Lando.
- Az a kis droid rengeteget segített nekem a csöppversenyen.
Luke már hallott róla, hogy Lando hogy járt a Tymmo
nevezetű csalóval.
- Útközben majd mindent részletesen elmesélsz. Leia már
eleget várt.
- Hát akkor menjünk a Kesselre! - mondta Lando.
 Tizenötödik
fejezet

A második űrkompot sikerült ellopniuk.

Han és Csubakka értékes perceket áldozott rá, hogy rövidre
zárják az atmoszféraüzem landolópályáján álló első komp indító
áramköreit. Kyp Durron közben a nyitott légzsilip mellett őrködött.
A hideg levegő a bőrükbe mart, és fogalmuk sem volt róla, hogy a
szétszaggatott atmoszférikus pajzson keresztül mekkora sugárzás
zuhog rájuk a Bendő felől. Senki sem fedezte fel őket. Egyelőre...
Néhány perc elteltével Han véletlenül beindította a hajó
automatikus zárrendszerét. Dühösen a vezérlőpultra csapott.
- Tudhattam volna, hogy nem tudok átjutni a biztonsági
berendezéseken!
Csubakka leszakított egy fedőlapot, és a háta mögé hajította.
Vuki nyelven ordítozva kihúzkodott a helyéről néhány vezetéket,
és mindegyiket a megfelelő csatlakozóaljzathoz illesztette. De
hiába próbálkozott: nem aludtak ki a paneleken vörösen izzó
jelzőlámpák.
- Felejtsük el, Csubi. Próbáljuk meg a másik hajót! - mondta
Han. - Azt hiszem, tudom, hogy mit szúrtam el. Kyp az
atmoszféraüzem alacsony kapuját figyelte.
- Még mindig semmi mozgás. Még nem tudnak rólunk.
Átrohantak a leszállópályán a második teherhajóhoz. A bárka
régi birodalmi típus volt. Megviselt páncélzata és hosszú
oldalszárnyai miatt úgy nézett ki, akár egy repülő géphal. Han és
Csubakka az endori gerillaakció során már vezetett ilyen egyszerű,
lambda osztályú kompot. A különbség csak annyi volt, hogy ez a
modell régebbinek látszott. A börtönök eszközellátása sohasem volt
elsődleges prioritású.
Csubakka kinyitotta a zsilipkaput. Han bebújt a hajóba, és
egyenesen a vezérlőpulthoz sietett. A vuki utánimászott. A
következő pillanatban négy őr jelent meg az atmoszféraüzem
mellett. Az osztag tagjai a rohamosztagos páncélok darabjait, és a
bányában használatos hőszkafandert viselték.
Kyp a nyitott zsilip mellett a hajó oldalához tapadt. Csak ekkor
vette észre, hogy elfelejtették bezárni az első komp zsilipkapuját.
Sejtette, hogy az őrök rá fognak jönni, mit műveltek. Nyelt egyet.
- Jobb lenne, ha igyekeznétek, Han. Társaságot kaptunk. Még
nem láttak meg minket, de...
- Ha ez sem jön össze, akkor nyakig vagyunk a bantatrágyában
- mormolta Han, miközben bekapcsolta a monitorokat, és
eltávolította a biztonsági egység fedőlapját.
Az osztag rutinszerű őrjáraton volt. Han felkapta a fejét, hogy
a hajó megfigyelőablakán kilesve megnézze őket magának, de
aztán rájött, hogy a transzparacél ablakon keresztül az őrök is
megláthatják őt. Eltűnődött, hogy az őrök egy nap hányszor
járhatják körbe az atmoszféraüzemet, és bízott benne, hogy ez a
négy félig még alszik.
Megpróbálta beindítani a komp hajtóműveit. A vezérlőpanelen
megjelent egy hibajelzés.
- Bantatrágya, az! - mondta, de még egy kísérletet tett.
Az elől haladó őr megállt, és az első komp nyitott
zsilipkapujára mutatott. Oldalt döntötte a fejét, belemondott
valamit a komlinkjébe, majd az egyik társával együtt óvatosan
továbbment. A másik két őr lövésre kész fegyverrel figyelt.
- Ó, a mindenit! - mondta Kyp.
Han átvariálta a biztonsági egységet - egyszerűen rövidre zárta
a kódellenőrző szerkezeteket -, majd visszapattintotta a helyére a
panelt.
- Próbáljuk meg. Kyp, készülj fel a zsilipkapu bezárására. Ha
összejön a dolog, az őrök idegesek lesznek. Ha nem jön össze...
Akkor én leszek ideges!
A két őr bekukkantott az első kompba. Vadul integetni
kezdtek. Felfedezték a pusztítást. A másik két fickó beleszólt a
sisakrádiójába, és átrohant a második hajóhoz.
Han megnyomta az indítógombokat. A hajtóművek szűkölve-
zümmögve beindultak. Energia áramlott szét a hajó testében. Han
diadalmasan felrikoltott, de Csubakka betaszította a pilótaülésbe, és
hatalmas, szőrös mancsával elkattintott egy sor kapcsolót, hogy
felemelje a hajót a talajról.
Az őrök tüzet nyitottak a kompra. Han hallotta a becsapódó
sugárnyalábok sistergő hangját. A hajó páncélzata elég erős volt
ahhoz, hogy ellenálljon a kézifegyverek lövedékeinek.
Az atmoszféraüzem falának tövében kinyílt egy kapu, és egy
szakasznyi őr rontott ki rajta. Úgy rajzottak elő, mint az anoati
gyíkhangyák párzás idején. Egy fényes lézersugár hasított el a
második hajó transzparacél megfigyelőablaka előtt.
- Ideje búcsút intenünk ennek a társaságnak - mondta Han
káprázó szemekkel.
Csubakka felemelte és átmanőverezte a hajót a leszállópályán
álló másik három bárka között.
Két őr felállított egy háromlábú állványt, és felküszködött rá
egy lézerágyút. Célra tartották a löveget. Csubakka felmordult. Han
átvette a hajó irányítását.
- Tudom. Ha nem sikerül elég hamar felemelkednünk, még
nagy bajba kerülhetünk.
A hajó hasán kézifegyverekből származó sugárlövedékek
kopogtak. Han a gigantikus üzem mellett, az íves falakat pajzsként
használva, spirálisan még feljebb emelte a hajót. Az őröknek
sikerült megereszteniük egy lövést a lézerágyúból, de a lövedék
nem találta el az atmoszféraüzem fedezékébe húzódva,
dugóhúzóban felfelé emelkedő szökevényeket. Az őrök a fal
mellett rohanva próbáltak lőtávolságon belül maradni, de Han
hamar kikormányozta a kompot a fegyvereik hatósugarából.
- Innen kijutottunk! - kiáltotta Han. - Nyomd meg, Csubi!
Ekkor tüzet nyitottak rájuk az atmoszféraüzem tornyaira telepített
lövegek.
- Micsoda? - ordította Han. - Miért vannak fegyverek egy
atmoszféragyárban? Ez egy üzem, és nem egy kaszárnya!
Az egyik ragyogó zöld sugár eltalálta a komp jobb oldalsó
szárnyát. A hajó megpördült. Han és Csubakka a vezérlőkarokat
ráncigálta, Kyp a pilótaülésbe kapaszkodott.
Beleszáguldottak az üzemből a Kessel atmoszférájába áramló,
fehéren örvénylő műlevegőbe.
- Kapaszkodjatok! - ordította Han. Semmi kedve sem volt újra
lezuhanni a bolygóra.
A levegőoszlop közepébe rejtőzve, maximális sebességgel
emelkedtek. A komp úgy hánykolódott, akár egy csónak a
vadvizeken. A toronylövegek tovább okádták a zöld
sugárnyalábokat, de Han ügyesen a levegőáramlat közepén tartotta
a kompot, és ezzel megtévesztette a célzóberendezéseket.
Az atmoszféra pereme felé száguldottak. Han Kypre és
Csubakkára nézett.
- Nos, ennyit a kisettenkedésről. Moruth Doole most már
biztos tudja, hogy megszöktünk.
Mintha Han megjegyzésére válaszolna, a komp
kommunikátorából felreccsent Doole hangja.
- Ez az? Sikerült végre megtalálnotok a csatornát? - Igen,
komisszár!
- Solo! Han Solo, hallasz?
- Jé, hiszen ez az én öreg Moruth Doole barátom hangja! -
mondta Han. - Hogy vagy, cimbora? Remélem jobban érzed
magad, mint a Skynxnex nevezetű pribéked?
- Solo, te több gondot okoztál nekem, mint a galaxis
valamennyi élőlénye és a hutt Jabba együttvéve! Már akkor
végeznem kellett volna veled, amikor először behoztak az
irodámba!
Han elfintorodott.
- Hát, azt a lehetőséget már elszalasztottad, és semmi kedvem,
hogy még egy esélyt adjak neked.
Doole heherészni kezdett - a sziszegés leginkább arra a hangra
hasonlított, amilyet a légszomjjal küszködő kövér emberek szoktak
hallatni.
- Nem fogsz meglépni. Mindent rád uszítok, amim csak van.
Jobban tennéd, ha már most eltűnődnél rajta, milyen életet élsz
majd a halálod után!
Kyp kibámult a megfigyelőablakon. Az atmoszféra egyre
ritkábbá vált a menekülő hajó körül - elérték a Kessel gravitációs
övezetének peremét. Kyp a Kessel holdjára nézett. Hirtelen
összerezzent, és zavartan pislogni kezdett.
Csubakka egy üvöltéssel félbeszakította a hangszóróból
hallatszó karattyolást.
- Te tudod, Csubi - mondta Han, és kikapcsolta a
kommunikátort.
Kyp előrenyúlt, megmarkolt egy vezérlőkart, és beindította a
manőverezőrakétákat. A komp hirtelen olyan sebességgel lódult
előre, hogy Han és Csubakka belepréselődött az ülésekbe. Kyp
nem tudta megtartani az egyensúlyát; hanyatt vágódott.
- Ezt meg miért csináltad? - kérdezte Han, és Kypre
meresztette a szemét.
 Csubakka riadtan felhördült, és visszarántotta Hant a
vezérlőpulthoz. Éppen alattuk az atmoszféra felragyogott, és a
peremén megjelent egy áthatolhatatlan, az egész bolygót beborító
ionizált takaró.
- Működnek az energiapajzsaik! - mondta Han.
A Kessel holdbázisának munkásai megjavították a
védpajzsokat, amik lezárták a börtönbolygót. Ha Kyp nem indította
volna be a gyorsítórakétákat, a hajó belecsorgott volna az
energiarétegbe, vagy pedig örökre alatta maradt volna.
- Ezt meg honnan tudtad? - kérdezte Han, és a válla fölött
hátranézett Kypre.
Kyp feltápászkodott a padlóról, és megrázta a fejét.
- Nem érdekes.
- Jól vagy?
- Igen. Csak tűnjünk már el a Kessel közeléből! Han a
vezérlőpult felé fordult.
- Csubi, lépj kapcsolatba az Új Köztársasággal. Nem
halogatjuk tovább a dolgot. Akkor is meg kell tudniuk, hogy mi
folyik itt, ha mi esetleg mégsem térünk vissza...
A vuki a kommunikátor kapcsolói fölé hajolt, Han pedig a
navigációs komputer felé fordult, és elképedve bámult a
megoldandó feladatra.
- A francba! Ez a hajó egy ócska 5-100-X modell! Múzeumon
kívül még sohasem láttam ilyet. Remélem, van itt valami
jegyzettömb, amin elvégezhetjük a szükséges számításokat. Ha
fejben számolunk, hamarabb végzünk, és pontosabb eredményt
kapunk.
Csubakka felmordult, és olyan erővel csapott a vezérlőpultra,
hogy behorpasztott egy panelt. Han rásandított.
- Mit értesz azon, hogy zavarják az adásunkat? Ki tenne ilyet?
Kyp az oldalsó megfigyelőablak felé fordult.
- Akik itt jönnek - mondta halkan.
A Kessel holdjának kaszárnyája több tucatnyi felújított
csatahajót, páncélozott és felfegyverzett szállítóbárkát, X-
szárnyúakat, és TIE-vadászokat köpött feléjük. A legtöbb hajó a
legutolsó háború során sérült meg vagy került a kesseliek kezébe.
Doole-nak volt egy flottája, és egy működő védőpajzsa: a Kessel
bármilyen támadásnak képes lett volna ellenállni.
 X-szárnyúak és B-szárnyúak falkái száguldoztak egy TIE-
vadászokból álló raj mellett. A hajók átsüvöltöttek a Kessel
atmoszférafarkán; hajtóműveik ionizált gázablakokat nyitottak a
sűrű oszlopban szökő levegőben.
- Kössétek be magatokat - mondta Han. - Pokoli utunk lesz. -
A kapcsolók felé nyúlt, és már felkészült a harca, amikor hirtelen
úgy érezte, mintha egy darab kő lenne a gyomra helyén. -
Micsoda? Ez a hajó fegyvertelen! - Riadtan végignézett a
vezérlőpulton. - Semmi! Még egyetlen nyamvadt lézer sincs rajta!
Még egy csúzlink sincs!
Kyp Han pilótaülésének támlájába kapaszkodott.
- Egy szállítóhajót loptunk el, nem pedig egy vadászgépet. Mit
vártál?
- Csubi, az összes energiát nyomd át a pajzsokba! Az összeset,
még a létfenntartó egységekét is! Ebben a fülkében van annyi
levegő, hogy kitartson addig, amíg a hajó egyben marad.
Maximális energiát minden pajzsba! Valahogy le kell ráznunk
ezeket a vadászokat.
Támadásba lendült a TIE-vadászok első hulláma. A kis komp
pilótafülkéjét betöltötte az iker ionhajtóművek harsogása.
Lézerlándzsák villantak a komp felé, de a pajzsok egyelőre
kitartottak. Hátulról közben X-szárnyúak érkeztek.
- Nem tud gyorsabban repülni ez a bárka? - kérdezte Kyp.
Csubakka még több energiát irányított a pajzsokba. A
pilótafülkében elhalványultak a fények.
- Te mondtad, kölyök: egy szállítóhajót loptunk. Ez nem
versenyhajó, és még csak nem is hasonlít a Falconra. Készüljetek!
Ahogy ez a nyamvadt navkomputer kiadja az értékeket, átugrunk a
hiperűrbe. - Han a kijelzőkre nézett, és a pultra csapott. - Még
legalább tíz perc, mire kiköhögi a biztonságos röppálya adatait! A
francba! A feketelyuk-halmaz csak tovább bonyolítja a helyzetet.
Csubi panaszosan felüvöltött.
- Mit mondott? - kérdezte Kyp.
- Azt, hogy a pajzsaink már csak két percig bírják. Ó, bárcsak
lenne valamilyen fegyverünk! Legalább egy halom kövünk lenne,
amit kihajigálhatnánk az ablakon! - Han tágra meresztett szemeiből
eltűnt a remény csillogása. - Nem fogunk kitartani. Doole
másodszor nem fog rabot csinálni belőlünk. Bocs', kölyök, hogy
belerángattalak!
Kyp az ajkaiba harapott, és kimutatott az első
megfigyelőablakon.
- Menjünk oda!
A Bendő!
Örvénylő gázfelhők kúsztak a fekete lyukak feneketlen sötét
foltjaiba
A fekete lyukak feneketlen, sötét foltjaiba kúszó, örvénylő
gázfelhők miatt az űr olyan volt, akár egy gubancos fény-
fonálgombolyag. A Bendő környékének irtózatos erejű gravitációja
csak arra várt, hogy darabokra téphesse a közelébe merészkedő
hajókat. Egy-kétezer év, és Bendő nevezetű feketelyuk- halmaz
magába szippantja, felfalja az egész Kessel rendszert - Han viszont
el akarta kerülni, hogy ők legyenek az előétel.
Csubakka hörgése olyan egyértelmű volt, hogy Hannak még
tolmácsolnia sem kellett.
- Megőrültél? - kérdezte Han.
- Te mondtad, hogy már úgyis halottak vagyunk...
Négy B-szárnyú egyszerre nyitott tüzet a komp bal oldalára. A
hajó megremegett; szikraeső pattant ki a kommunikációs
egységből. Csubakka kétségbeesetten megpróbálta megjavítani a
sérült áramköröket.
- Állítólag létezik egy biztonságos útvonal a fekete lyukak
között - mondta Kyp. - Kell, hogy legyen.
-Igen. Egy. Egymillió másik pedig az azonnali halálba vezet!
- Olyan lesz, mintha egy penge élén táncolnánk. - Kyp egy
vénséges vén ember pillantásával nézett Hanra. - Talán több
esélyünk van az életben maradásra, ha itt maradunk, és harcolunk?
A Bendő óriási gravitációs áramlatai labirintussá változtatták a
fekete lyukak között a normál és a hiperűrön át vezető útvonalakat.
A legtöbb ösvény zsákutca volt, vagy pedig valamelyik fekete lyuk
mélyében ért véget.
- Képtelenség megtalálni a helyes utat - mondta Han. -
Öngyilkosság lenne, ha megpróbálnánk.
Kyp megmarkolta Han vállát.
- Én meg tudom mutatni az utat.
- Micsoda? Hogyan?
Egy TIE-vadász jelent meg a hajó fölött, és sebesen pörögve
tüzet nyitott rá. A holdbázis felől naszádok közeledtek. Egyértelmű
volt, hogy a hatalmas hajók turbólézerei pillanatokon belül porrá
változtatják az ellopott kompot. Csubakka üvöltve jelezte, hogy a
pajzsaik egyre gyengülnek, sőt, némelyik már teljesen felmondta a
szolgálatot.
Han a vezérlőkarokat húzkodta. Csubakkával együtt azon
ügyködött, hogy a viszonylag sértetlen elülső pajzsokból a
leggyengébb pontokra irányítsa az energiát. A kabin fényei már alig
pislákoltak.
- Akkor is segítettem a navigálásban, amikor Skynxnex elől
menekültünk a sötét fűszeralagútban. Így volt? - kérdezte Kyp. -
Előre tudtam, hogy Doole be fogja kapcsolni az energiapajzsot! A
Bendő mellett elvezető utat is meg tudom találni.
- Rendben, kölyök, de hogyan?! - üvöltötte Han. Kyp egy
pillanatra zavarba jött.
- Lehet, hogy valami bolond, vallásos dolognak fogod tartani -
hadarta -, de a lényeg az, hogy működik a dolog! Egy vénasszony,
aki a fűszerbányában töltötte le a büntetése egy részét, egyszer azt
mondta, hogy óriási erőm van. Megmutatta, hogyan használjam azt
a dolgot, amit ő „hatalomnak", „erőnek" vagy valami ilyesminek
nevezett.
- Az Erő! - kiáltotta Han megkönnyebbülten. A legszívesebben
megölelte volna Kypet. - Ezt eddig miért nem mondtad? Ki volt az
az asszony?
- Vima-Da-Boda volt a neve. Mielőtt az őrök elvitték valahová
a fűszerbányából, megtanított egy-két dologra. Azóta nem láttam,
de gyakoroltam, amit tőle tanultam. Egy párszor már segített rajtam
ez a tudás.... Bár nem igazán tudom, hogy hogyan működik.
- Vima-Da-Boda! - kiáltotta Han. Eszébe jutott a ráncos,
bukott Jedi, akivel Luke és Leia társaságában a Nal Huttán
találkozott. Bujdosása közben a bűnözővé vált Vima-Da-Boda
éppen elég időt töltött a fűszerbányában ahhoz, hogy megtanítson
Kypnek néhány fontos fortélyt. Han remélte, hogy most ez is
segíthet rajtuk.
- Nem tetszik a dolog - mondta Han. Még két vadászgép
támadt a hajójukra. - Nem nagyon tetszik, de mégis jobb, mint a
másik lehetőség.
Megváltoztatta az útirányt, és egyenesen a feketelyuk- halmaz
felé kormányozta a kompot. Remélte, hogy a meggyengült pajzsok
legalább addig ki fognak tartani, míg odaérnek.
A legelöl haladó naszád a közelükbe ért, rájuk lőtt,
felemelkedett és megfordult, majd úgy rontott nekik, mintha fel
akarná öklelni őket. A támadó szállítóhajó láttán Han ereiben
meghűlt a vér. Egy ideig némán tátogott, de végül sikerült
felüvöltenie.
- Ez a Millenium Falcon! Az én hajóm!
A Falcon feléjük fordult, és megállás nélkül lőtt. A komp
elülső pajzsai megpróbálták kiegyenlíteni a rájuk zuhogó
energialövedékeket. Han az utolsó pillanatban zuhanórepülésbe
fordította a lopott hajót. A támadó Falcon elzúgott a fejük fölött, de
az egyik lövése mégis átférkőzött a pajzsok között, és
végigkarmolta a kis hajó páncélburkát.
- Ez már sok! - mondta Han. - Most már tényleg dühös
vagyok! Csubi, ha jelt adok, kapcsold ki az összes pajzsot, és
minden energiát irányíts át a gyorsítórakétákba. Berepülünk a
Bendőbe. - A kijelzőkre pillantott. - A pajzsok egy-két percen belül
úgyis tönkremennének, a navkomputernek pedig időre van
szüksége a számítások befejezéséhez. Átkozott 5-100-X modellek!
Egy újabb vadászgépraj jelent meg mögöttük, de egy sorozat
után szétrebbentek, és utat engedetek az óriási Lancernek. A fregatt
mögött egy seregnyi rendszerjárőr hajó, meg néhány Carrack
naszád közeledett - ezeken a hajókon annyi turbólézer volt, hogy
akár egy egész armadát el lehetett volna pusztítani velük. Moruth
Doole ezúttal már biztosra akart menni.
- Gyerünk, Csubi! - kiáltotta Han.
A vuki kikapcsolta a pajzsokat, és minden energiát a
fénysebesség alatti hajtóművekbe vezérelt. A komp megugrott; a
sebessége meghökkentette az üldözőit.
- A meglepetés, amit okozunk nekik, néhány másodperc
előnyhöz juttat minket - mondta Han. - De utána már egyedül
leszünk.
- Pár másodperc múlva már bekerülünk a Bendő vonzásába -
suttogta Kyp.
- Ha tévedsz, kölyök, már sohasem fogjuk megtudni, hogy mit
rontottál el.
Fényes gázfüggöny ragyogott előttük; a felforrósodott
csapadék spirális kavargással áthatolt az egyik fekete lyuk
nyúlványán, és belecsorgott egy másik mélyébe. Az űrt megtöltő
halálos röntgensugarak hatására a transzparacél megfigyelőablak
elsötétedett, hogy megóvja a hajó utasainak szemét.
- Csak egy komplett idióta próbálkozna ilyesmivel - mondta
Han.
Csubakka egyetértett vele.
A Kessel flottája felgyorsított. A hajók megpróbálták elcsípni a
szökevényeket, mielőtt Hannak sikerül elérnie a Bendő-halmazt.
Han a vezérlőpult fölé hajolt, és elfehéredett kézzel szorongatta a
karokat, mintha az akaraterejével tovább gyorsíthatná a hajójukat.
A vadászgépek megeresztettek egy lézervihart, de a Bendő
óriási gravitációs torzítása eltérítette, és a célponttól messzire
sodorta a sugarakat.
- Bízzunk benne, hogy ezek a fickók nem olyan hülyék, mint
mi! - mondta Kyp.
Han a lángoló házfoltok felé vezette a hajót.
A Kessel flottája a legutolsó pillanatig folytatta az üldözést, de
hirtelen beindították a manőverhajtóműveiket, visszafordultak, és
hagyták, hogy a zsákmányuk egyedül száguldjon bele a biztos
halálba.
Han hajója bekerült a feketelyuk- halmaz gravitációs
állkapcsai közé.
 Tizenhatodik
fejezet

Ahogy átvezette Gantorist a vetítőterembe, Leia elnyomott egy

mosolyt. A fekete hajú férfi tágra nyílt szemekkel bámult, és egyik
ámulatból a másikba esett.
Gantoris az új uniformisát, az Eol Shán a vezérnek kijáró, de
kopott és ócska pilóta-egyenruha mását viselte. Leia egy
szabódroiddal előkerestette az archívumból a szabásmintát, majd
elkészíttette, és Gantorisnak adta az új ruhát. A férfi elcsodálkozott,
de elfogadta az ajándékot.
Leia egyre jobban megismerte Gantorist, ennek ellenére
valahogy kényelmetlenül érezte magát a közelében. Luke ugyan
biztos volt benne, hogy a férfi nagyon erős Jedi-tulajdonságokkal
rendelkezik, ám Leiának nem nagyon tetszett, hogy Gantoris,
mielőtt elhagyta volna az Eol Shát, „halálos" próbának vetette alá a
fivérét. Az ugyan részben megmagyarázta Gantoris viselkedését,
hogy pokoli élete volt, de Leia valahogy túlságosan vadnak találta,
fekete szemeit pedig dühvel teli tüzes gödröknek látta. Gantoris
pontosan úgy nézett ki, mint azok a hatalomhoz szokott emberek,
akik hirtelen rádöbbennek saját jelentéktelenségükre.
Leia érdeklődve figyelte Gantorist. Elnézte, ahogy a férfi a
szemét meresztgetve, a nyakát tekergetve megbámulja a Coruscant
atmoszférájának határvonaláig emelkedő épületeket; ahogy alig
kap levegőt a csodálkozástól, amikor belép a szikrázóan fényes
fogadótermekbe; ahogy a Luke által szerzett lakásában
rácsodálkozik a kényelmi berendezésekre. Sok olyan dolgot, amit
Leia abszolút hétköznapinak tartott, Gantoris a Coruscanton látott
először.
Ahogy beléptek a vetítőterembe, Gantoris a falakat
helyettesítő hatalmas ablakokra, és rajtuk keresztül a Coruscant
több évszázados épületeire bámult. A terem ugyan nem volt elég
magasan ahhoz, hogy jó kilátás nyíljon az ablakokból - Leia tudta,
hogy tulajdonképpen az épület egy mélyen fekvő, belső részében
vannak -, de a Császári Palota tetejére szerelt kamerák által
közvetített képek remek panorámát közvetítettek a ablak formájú,
nagy felbontású monitorokba.
– Mi ez a hely? - kérdezte Gantoris.
Leia elmosolyodott, és összefűzte a mellén a karjait.
– Ebben a pillanatban csak egy szoba, de hamarosan egy egész
világot fog látni benne.
Leia a terem közepén álló vezérlőpulthoz lépett, és előhívta az
archívumból előre kiválasztott, a Régi Köztársaság dossziéiból
származó képeket.
Az ablakmonitorok felszikráztak, és Gantoris
megrökönyödésére új képek jelentek meg bennük. Lassan
körbefordult, és végignézett a szemei elé táruló bolygón. Olyan
rémült volt, mintha azt hinné, hogy Leia valamilyen csodálatos
eszközzel egyetlen pillanat alatt átjuttatta a galaxis másik sarkába.
– Megmutatom magának az új otthonukat. Ez a Dantuin. Ezt a
helyet választottuk ki az Eol Sha népének.
Az ablakokban tágas, füves pusztaságok és karószerű, magas
fák látszottak. A távoli horizonton bíborszínű hegyek sorakoztak.
Egy falkányi kicsiny, szőrös állat száguldott keresztül a szavannán;
a levegőben egy ballonszerű lényekből álló fürt sodródott; néhány
gömb megakadt a karófák hegyes ágai között. Az égen egy
levendulaszínű és egy zöldes hold lebegett.
– A Lázadók annak idején ezen a bolygón, a Dantuinon hozták
létre az első bázisaikat. A klímája kellemes, az élőlényei szelídek,
sok rajta a víz. Az óceán partjai mentén él ugyan néhány
folyamatosan vándorló nomád törzs, de a bolygó legnagyobb része
lakatlan.
Amikor Tarkin admirális fogságba ejtette és a Halálcsillagra
vitette, Leia a Dantuint akarta csalétekként használni. Hogy
megmentse szeretett otthonát, az Alderaant, azt állította, hogy a
Lázadók fő bázisa ezen a bolygón van - közben elhallgatta, hogy a
valódi bázist a Yavin-4-en hozták létre. Tarkin ennek ellenére
elpusztította az Alderaant, mert a Dantuin túl messze volt ahhoz,
hogy érdemes legyen bemutatni rajta a Halálcsillag erejét. Most
viszont újra hasznát lehetett venni a Dantuinnak: át lehetett
telepíteni rá az Eol Sha menekültjeit.
- Mit gondol, a népe tudna élni egy ilyen helyen? - kérdezte
Leia.
Gantoris eddig csak a saját hazáját, a Bespin nevű gázbolygót,
meg az épületekkel borított Coruscantot látta. Elcsodálkozott.
 - Ez olyan, mint az Éden! Nincsenek vulkánok? Nincsenek
földrengések? Rengeteg az ennivaló, és nincsenek rajta burjánzó
városok?
Leia bólintott. Mielőtt Gantoris bármit mondhatott volna,
kitárult a vetítőterem ajtaja. Leia megfordult, és meglepetten látta,
hogy az államfő, Mon Mothma lép be hozzájuk.
Az aranybarna hajú nő, az Új Köztársaság vezetője határozott
léptekkel Gantorishoz sietett, és kinyújtotta a kezét.
- Ön bizonyára Luke Skywalker Jedi-tanítványainak egyike.
Üdvözlöm a Coruscanton. Bízom benne, hogy sikerül az új Jedi
Lovagrend tagjává válnia.
Gantoris megfogta Mon Mothma kezét, és biccentett. Leiának
olyan érzése támadt, hogy a férfi úgy viselkedik, mintha egy vele
egyenrangú vezetővel találkozott volna.
- Mon Mothma - mondta Leia. - Éppen a Dantuin képeit
mutogattam Gantorisnak. Ide, a régi bázisunkra szeretnénk
átköltöztetni az Eol Sha lakóit.
Mon Mothma elmosolyodott.
- Helyes. Tudomásom van róla, hogy milyen nehéz
körülmények között él a népe. Nagy örömömre szolgál majd, ha
végre biztonságban tudhatjuk őket a Dantuinon. Különben én
mindig a dantuinit tartottam a legkellemesebb bázisunknak. Nem
olyan zord hely, mint a Hoth vagy az Orombázis, és nincsenek rajta
olyan sűrű dzsungelek, mint a Yavin-4-en. Ha ez a bolygó elnyeri a
tetszését, utasítom Organa Solo minisztert, hogy azonnal lássanak
hozzá az Eol Sha lakóinak áttelepítéséhez.
Gantoris bólintott.
- Ha valóban minden olyan, amilyennek ezeken a képeken
látszik, akkor a Dantuin tökéletesen megfelel a népemnek. Leia
megkönnyebbült.
- Arra gondoltam, hogy Wedge-et... Vagyis Antilles tábornokot
kellene megbíznunk az evakuáció végrehajtásával. Már hónapok
óta az alsó városrészek rekonstrukcióján dolgozik, de őszintén
megvallva szerintem ennél a munkánál nem tudja kihasználni a
képességeit.
- Rendben van - mondta Mon Mothma. Annak ellenére, hogy
több diplomáciai kötelezettség és bürokratikus döntés meghozatala
hárult rá, mint amennyit Leia el tudott képzelni, Mon Mothma
nyugodt energiái egy cseppet sem gyengültek. - A filofaxom
emlékeztetett rá, hogy a caridai nagykövetnek két napon belül meg
kell érkeznie. Minden rendben van az előkészületekkel? Tudok
segíteni valamiben?
- Csak annyiban, hogy ott leszel. Ez a legtöbb, amit kérhetek
tőled. Különben arra gondoltam, hogy nem a Császári Palotában,
hanem az Égkupola botanikus kertben rendezem meg a fogadást.
Mivel Furgan nagykövet nem igazán kedvel minket, elképzelhető,
hogy ellenséges reakciót váltunk ki belőle, ha a néhai Császár
kormányközpontjában találkozunk vele. Az az igazság, hogy a
nagykövet tulajdonképpen zarándoklatnak tartja ezt az látogatását,
aminek során tiszteletét akarja tenni a Birodalom emlékei előtt.
Mon Mothma komoran bólintott, majd elmosolyodott.
- De legalább eljön. Ez mindenesetre jó jel.
- Igen, az. - Leia szkeptikus maradt.
- Különben még mindig nem kaptam meg a jelentésedet arról,
hogy Hannak mit sikerült intéznie a Kesselen. Ragyogó ötlet volt
őt odaküldeni, és nem valami hivatalos követet. Han a saját
nyelvükön tud beszélni azokkal az emberekkel. A gazdaságunk
szempontjából pompás lenne, ha el tudnánk érni, hogy a
fűszerszállítmányok a feketepiac helyett a hivatalos kereskedelmi
forgalomba kerüljenek. Nos, sikerrel járt?
Leia zavarba jött, és a padlóra bámult.
- Han még nem érkezett vissza, Mon Mothma. Pillanatnyilag
semmit sem tudok róla. Amint visszaér, azonnal elküldöm neked a
jelentésemet. Addig is bízzunk benne, hogy eredményes volt a
küldetése.
- Rendben van. - Mon Mothma arcán látszott, hogy tudja, Leia
nem mondott el neki mindent, de nem kérdezősködött. - Most
mennem kell. Meg kell beszélnem a förtencsek képviselőivel a
Coruscant körül keringő hajóroncsok hasznosításával kapcsolatos
jogaikat. Attól tartok, hosszú lesz ez a mai délután. Most volt egy
kis szabadidőm, és szerettem volna üdvözölni önt, Gantoris. - Mon
Mothma megfordult és elindult, de még egyszer mosolyogva
Leiára nézett. - Mellesleg remekül végzed a munkádat, Leia. Mi, a
kormány tagjai túl sokszor kerülünk kapcsolatba különböző
elégedetlenkedő csoportokkal, túl sok panasszal kell
foglalkoznunk, és közben észre sem vesszük, ha valamit jól
csinálunk. Te rengeteg dolgot csinálsz jól, Leia.
Leia nem tudta elfojtani az örömét. Zavartan elmosolyodott.
Ha nem vesztette volna el a férjével a kapcsolatot, talán még
boldog is lett volna.
Amikor Winter fellépett a jelzés nélküli hajó feljáróhídjára, az
ikrek bömbölni kezdtek. Winter megtorpant, lassan hátrafordult, és
Jacenre meg Jainára nézett.
Leia megmarkolta a két gyerek vállát, ám az együtt töltött
napok ellenére az ikrek még mindig idegenként kezelték az
anyjukat. Leia szorosan magához vonta őket. Rádöbbent, hogy ez
nem a legmegfelelőbb megoldás, de hirtelen minden addiginál
jobban átérezte, hogy az ikrek hozzá tartoznak.
A fehér hajú Winter arca merev volt és kifejezéstelen.
- Gyerekek! Most rögtön hagyjátok abba a sírást! - Azt
akarjuk, hogy maradj, Winter! - szipogta Jacen. Winter felemelte a
kezét, és ujjával mereven Leiára mutatott.
- Ő az anyátok! Én csak gondoztalak benneteket. Most már
nagyok vagytok, és ideje, hogy a saját otthonotokban éljetek.
Nekem most vissza kell mennem a kisöcsétekhez.
Leiának sikerült legyőznie a testét rázó remegést. Már hosszú
ideje ismerte Wintert. A nő mindig mindenre pontosan emlékezett,
amit látott vagy hallott, és csak ritkán mutatta ki az érzelmeit. Leia
azonban most az egyszer felfedezte rajta a szomorúság nyomait,
amit amiatt érzett, hogy meg kell válnia a két gyermektől.
Leia az ikrek mellé térdelt.
- Most mind a ketten velem maradtok. És az apukátok is
hamarosan hazajön. Nagyon jól fogjuk érezni magunkat együtt.
Az ikrek Leia felé fordultak. Winter kihasználta a kínálkozó
alkalmat, és besiklott a hajóba. Mielőtt Jacen és Jaina észrevehette
volna, hogy eltűnt, már bezárta maga mögött a zsilipkaput.
Leia a gyerekek mellett állt a szélfútta leszállópályán.
Felnyüszítettek a hajó aktiválódó repulzorai. Leia hátralépett, és
magával húzta a kicsiket is.
- Álljunk félre. Húzódjunk vissza egy kicsit, úgy
biztonságosabb.
Jacen és Jaina szipogni kezdett, és látszott rajtuk, nem sok
hiányzik, hogy újra sírni kezdjenek. Leia a maga gyakorlatlan
módján nyugodt, szerető gondolatokat sugárzott feléjük.
Beleszólt a köpenye gallérjára erősített kommunikátorba.
- Organa Solo miniszter meghatalmazásával adjanak felszállási
engedélyt a Palota északi pályájáról induló jelzés nélküli
űrsiklónak!
Az orbitális forgalomirányítók visszajeleztek. Amikor Winter
hajója felemelkedett az épület fölé, Leia búcsút intett. -
Integessetek Winternek! - mondta.
Az ikrek felemelték pufók kezecskéiket. Winter válaszul rájuk
villantotta a hajó fényszóróit, majd beindította a startrakétákat. A
sikló kiszáguldott az auróracsíkos messzeségbe.
- Gyertek - mondta Leia a gyerekeknek. - Hosszú ideig
voltunk távol egymástól. Sok bepótolnivalónk van.
Streen annak a romos, elhagyatott felhőkarcolónak a tetején
ült, ahol berendezte új otthonát. Amikor Luke-kal megérkezett a
Császárvárosba, a sok millió ember gondolatai és érzései által
beburkolt bolygóra, Streen csak annyit kért, hogy egy viszonylag
elhagyatott helyen lakhasson, míg elhagyják a bolygót, és
átmennek a Jedi-kiképző központra. Luke megmutatta neki a város
néptelen részeit, Streen pedig kiválasztotta a legmagasabb épületet.
Amikor a tetőn volt, majdnem úgy érezte magát, mintha még
mindig a Bespin felhői között lenne.
Leia kézen fogta az ikreket, és mind a hárman beléptek a még
mindig üzemelő liftbe, hogy feljussanak az épület tetejére.
Végigsétáltak a tetőn, és átmentek az épület szélén magányosan
ücsörgő Streenhez. Az öreg a mélység fölé lógatta a lábait - nem
látszott rajta, hogy zavarná az alatta levő kilométeres szakadék -, és
a távolban magasló épülettornyok felé meresztve a szemeit
elmélyülten figyelte a hőhullámokon hánykolódó denevérhéjákat.
Leia mellélépett. Sohasem irtózott a magasságtól, de amikor
az ikrek vele voltak, új, addig ismeretlen félelem, egy
gyomorszorító paranoia vett erőt rajta. Rettegett mindentől, ami
veszélyt jelenthetett a gyermekeire. Jacen és Jaina ki szeretett volna
menni az épület szélére, hogy lenézzenek a mélybe, de Leia nem
eresztette el a kezüket.
Ahogy meghallotta a közeledésüket, Streen megfordult. Leia
látta, a férfi még mindig a régi, sokzsebes kezeslábasát viseli. Leia
már többször felajánlotta neki, hogy cserélje le valami melegebb és
kényelmesebb ruhára, de az öreg mindig visszautasította.
 - Csak azért jöttünk, Streen, hogy megnézzük, minden rendben
van-e. Esetleg nem lenne szükséges valamire? Mielőtt válaszolt
volna, Streen elgondolkodott.
- Csak magányra. De attól tartok, ezen a bolygón sehol sem
találnék egy nyugodt helyet. Még a Coruscant legcsendesebb
részein is hallom a gondolatok és a hangok szüntelen duruzsolását.
Nehéz ez, nagyon nehéz... Legalábbis addig, amíg meg nem
tanulom, hogyan zárhatnám ki magamból ezt a suttogást. A Jedi-
mester megígérte, hogy erre is megtanít.
- Luke hamarosan vissza fog térni - mondta Leia.
Közelebb lépett Streenhez, de még mindig biztonságos
távolban maradt az épület peremétől. Jaina az anyja karját rángatva
előreugrott, és lebámult a mélybe.
- Milyen magasan vagyunk! - mondta.
- Túl magasan ahhoz, hogy leess - felelte Leia.
- Nem fogok leesni.
- Én sem - mondta Jacen, és addig ráncigálta Leiát, míg ő is le
tudott nézni.
Streen csodálkozva az ikrekre bámult.
- Ti mások vagytok, mint a többiek. A gyerekek elméje
egyszerű és nyílt. Ők nem zavarnak a gondolataikkal.
Tulajdonképpen csak a komplex gondolatoktól fájdul meg a
fejem... És ön is, Organa Solo miniszter... Az ön gondolatai
csendesebbek és koncentráltabbak, mint a legtöbb emberéi.
- Luke megtanított rá, hogyan tudom kontrollálni az elmémet.
Nem eresztem szabadjára azokat a gondolataimat és érzéseimet,
amikről tudom, hogy zavarhatják magát. Általában másokra sem
zúdítom rá azt, ami a fejemben van.
Streen fáradtan elmosolyodott, és kibámult az égre, a
különböző parabolapályákon fel- és leszálló, villogó jelzőfényekkel
kivilágított diplomatahajókra.
- Remélem, a többi Jedi-tanítvány is képes lesz majd
megtanulni, hogyan tud olyan csendben maradni, mint ön,
miniszter. Nagyon szeretnék emberek között lenni. Szeretnék egy
közösség tagjává válni. Éppen úgy, ahogy ön és a Jedi-mester. Mit
gondol, mikor lesz rá alkalmam?
Streen mélyen Leia szemébe nézett. A nő elhúzta az ikreket az
épület szélétől.
 - Nemsokára - mondta. - Hamarosan.
Leia megígérte magának, hogy még Luke visszatérte előtt
keres egy megfelelő helyet a Jedi Akadémiának. A lehető
leghamarabb meg kell találnia...
Leia és Thripio ragaszkodott hozzá, hogy az ikrek
megfürödjenek lefekvés előtt. Leia kifolyatta a kádba a vizet,
Thripio pedig meggyőződött róla, hogy a fürdő hőmérséklete
tökéletes a gyerekek számára.
Leia a kád felé vonszolta Jacent és Jainát.
- Először a habfürdőt kell beletenni! - visította Jacen.
- Akkor fogom beletenni a habfürdőt, amikor még folyik a víz.
Gyerünk, beszállás!
- Winter először mindig a habfürdőt szokta beletenni - mondta
Jaina.
- Nem baj, mi most másképp csináljuk - felelte Leia egy kissé
ingerülten.
- De én most akarom a habfürdőt! - ordította Jacen.
- Szent egek! Talán jobb lenne, ha beletennénk azt a habfürdőt,
Leia hercegnő! - mondta Thripio.
Ám az ikrek ellenkezése felébresztette Leia makacsságát.
- Nem. Azt mondtam, hogy másszatok bele a kádba! Nem
érdekel, hogy Winter mit csinált. Most ezen a helyen laktok, és mi
itt néhány dolgot másként csinálunk, mint Winter.
Jaina sírni kezdett.
- Semmi baj! - mondta Leia. - Nézzétek csak, milyen finom kis
fürdő vár itt rátok! - Belemártotta a langyos vízbe a kezét, és
megkavarta. - Teljesen mindegy, hogy mikor teszed bele a
habfürdőt.
- Én teszem bele? - kérdezte Jaina.
- Ha beszállsz, tehetsz bele.
Jaina gondolkodás nélkül bemászott a kádba, és kinyújtotta a
kezét. Leia a markába nyomott egy ámbraszínű golyót. Jacen is
beugrott a kádba.
- Most én teszem bele habfürdőt!
- Elkéstél - mondta Leia. - De legközelebb majd te fogod
beletenni.
- Talán meg kellene engednünk nekik, hogy beletegyenek még
egy habgolyót - mondta Thripio, miközben előredőlt, és
megigazította a kádban az ikreket.
Jacen két kézzel a droid arcába fröcskölte a vizet.
- Haza akarok menni!
- Otthon vagy, Jacen. Most itt laksz, én pedig az anyád
vagyok.
- Nem. Haza akarok menni!
Leia eltűnődött, a gyerekeknél miért nem veszi hasznát a
diplomáciai képességeinek. Az ikrek nekiláttak, hogy lefröcsköljék
egymást. A játék először szelíd volt, de hirtelen minden különösebb
ok nélkül mind a két gyerek bömbölni kezdett. Lehet, hogy ez a
legjobb előkészület a tárgyaláshoz, amit a caridai nagykövettel
fogok folytatni, gondolta Leia. Szorosan lehunyta a szemeit. A
gyerekek üvöltöttek. Thripio egyre izgatottabbá vált, és
megpróbálta kideríteni, hogy mi a bajuk.
Leia azt kívánta, bárcsak tudná, hogy Han merre jár.
 Tizenhetedik
fejezet

A lopott komp beszáguldott a Bendőbe. Forró gázörvények

rázták a hajót, miközben Kyp kínlódva megpróbálta irányítani
Hant. A biztonságos ösvény szűk volt és tekervényes; az egymással
érintkező és egymást közömbösítő gravitációs mezők
metszésvonalán kellett haladniuk.
A Bendő egyike volt a galaxis csodáinak. Asztrofizikai
szempontból már a feketelyuk-halmaz puszta létezése is lehetetlen
volt, ezért már rengetegen megpróbálták megmagyarázni a
létrejöttét. A Régi Köztársaság tudósai nagy előszeretettel
idézgették a valószínűség-számítási törvényeket, melyek szerint az
univerzumban létező, majdnem végtelen számú csillagok között
legalább egyszer ki kell alakulnia egy, a Bendőhöz hasonló
képződménynek. Egy másik elmélet szerint - többek között a
babonás csempészeknek is ez volt a véleményük - építették: egy
nagy hatalmú idegen faj azért hozta létre a fekete lyukak többé-
kevésbé állandó konfigurációját, hogy kaput nyisson bizonyos új
dimenziókra.
Han Solót azonban pillanatnyilag csak az érdekelte, hogy
minden valószínűség szerint a Bendőben fog találkozni a halállal.
A sötét pilótafülkében forró és fullasztó volt a levegő. A hajón
kívül villódzó vad színek és lángoló fények pszichedelikus
tűzijátéka furcsa árnyakat keltett életre a fülkében. Hanék már rég
kikapcsolták a világítást, az élethez szükséges feltételeket biztosító
berendezéseket és a hőszabályzást, és minden energiát
átirányítottak az egyre gyengülő védőpajzsokba.
Han a pilótaülésben izzadva figyelte a Kyp utasításai szerint
beállított navigációs műszereket. Annak ellenére, hogy az előző
egy hét során szinte állandó küzdelmet kellett vívnia az életéért,
rettenetesen hiányzott neki a felesége. Leiának fogalma sem
lehetett róla, hogy mi történt vele, és biztos szörnyen aggódik
miatta - de persze túl büszke ahhoz, hogy ezt bárki előtt kimutassa.
Hant még ennél is jobban gyötörte a gondolat, hogy amikor a
gyermekeik végre hazatértek a menedékbolygóról, ő nem lehetett
velük, de még csak nem is üdvözölhette őket.
 Tudta, ha nem sikerül átnavigálniuk magukat a Bendőn,
sohasem láthatja viszont őket. Most minden Kyp Durron misztikus
képességein múlott.
Kyp a vezérlőművel küszködött. Olyan finom és bonyolult
manővereket hajtott végre a komppal, amikhez hasonlót Han addig
még sohasem látott - és mindezt csukott szemmel csinálta! A fiú
mintha nem a normális szemein keresztül figyelte volna az
egyszerű halandók számára láthatatlan ösvényt. Ahogy a hajót
körülvevő, fenyegető fekete lyukakra pillantott, a legszívesebben
Han is behunyta volna a szemeit.
Kyp másodpercnyi pihenés nélkül, az ösztöneire hagyatkozva
vezette a hajót a fekete lyukak közötti fonálvékonyságú
biztonságos ösvényen. Csubakka az idegességtől mozdulatlanná
dermedve ült, és szusszanni is alig mert, nehogy megzavarja Kypet
az összpontosításban.
Szikrák fröccsentek az egyik vezérlőpanelből: az egyik pajzs
felmondta a szolgálatot. Csubakka felhördült, és hosszú ujjaival
nyomkodni kezdte a gombokat, hogy szétossza a megmaradt
energiát a pajzsok között. Elég lett volna, ha egyetlen aprócska rést
hagy a védőburkon, a röntgensugarak meg a tüzes gázok azonnal
darabokra szaggatták volna a hajót.
Kyp arca meg sem rezdült.
- Mindjárt az ösvény végére érünk - mondta anélkül, hogy
kinyitotta volna a szemeit. - A halmaz közepén van egy biztonságos
gravitációjú sziget. Olyan nyugodt, mint egy vihar középpontja.
Han érezte, ahogy végigömlik rajta a megkönnyebbülés.
- Az lenne a legjobb, ha egy időre elbújnánk benne, és
feltöltenénk az energiatelepeinket, meg elvégeznénk pár kisebb
javítást - mondta.
Csubakka helyeslően felmordult.
- És kipihennénk magunkat - tette hozzá Kyp. Han csak ekkor
fedezte fel, hogy a fiú homlokán veríték gyöngyözik. Látszólagos
nyugalma ellenére Kyp az akarata végső megfeszítésével
koncentrált. - Még meg kell találnunk a kifelé vezető utat is.
A függönyként szétváló, örvénylő ionizált gázok mögött a
halmaz középpontjában feltűnt az oázis, a biztonságos kikötő, ahol
összeszedhetik magukat, mielőtt visszatérnek a Coruscantra.
- Megcsináltad! - suttogta Han.
 Ám nem ők voltak az elsők, akik megtalálták ezt a búvóhelyet.
A Bendő középpontjában levő kis sziklasziget körül négy
gigantikus, felfegyverzett birodalmi csillagromboló keringett.
A megérkezésük után egy másodperccel egy TIE-vadászáradat
özönlött ki a csillagrombolók hangárjaiból. Han csak bámult, és
meg sem bírt szólalni. Épp' hogy csak kikerültek Skynxnex karmai
közül, alighogy megszöktek a fűszerbányákban garázdálkodó
energiapók elől, pár perccel azután, hogy megléptek a Kessel
flottája elől, és átjutottak a Bendő gravitációs útvesztőjén, a
fegyvertelen, alig-védőpajzsokkal felszerelt űrkompnak szembe
kellett néznie egy birodalmi armadával is!
- Ha így haladunk, vacsorára véletlenül leromboljuk a galaxist
- mondta Han. - Csubi! Kapcsold be a hajtóműveket! Legyünk már
túl ezen az egészen... Kyp, keress egy kifelé vezető folyosót!
- Nem sok lehetőség közül választhatok - mondta Kyp.
A hajó úgy megremegett, mintha hátulról belerúgtak volna.
Szikrát pattantak ki a vezérlőpultból. Csubakka rémülten
felmordult.
Han a kijelzőkre nézett.
- A pajzsainknak annyi. - Kibámult a négy csillagrombolóra,
az alakzatban közelítő TIE-vadászokra és TIE-elfogókra. - Úgy
érzem magam, mintha valaki egy marha nagy célkeresztet festett
volna a hajónk tetejére. Egyetlen pontos lövéssel kitörölhetnek
minket az űrből. - Körülnézett, hogy mibe rúghatna bele. Végül
nagyot csapott az egyik választófalra.
Felreccsent a kommunikátor. Han az első pillanatban azt hitte,
hogy Moruth Doole-tól fognak kapni egy újabb fenyegető üzenetet,
de aztán rájött, hogy az ionizálódott gázok és a fekete lyukak
torzító hatása miatt kívülről egyetlen adás sem juthat be a Bendőbe.
Kemény szavak csattantak a hangszóróból.
- Birodalmi űrkompnak! Üdvözöljük. Már hosszú ideje nem
kaptunk üzenetet a külvilágból. Kérem, adja meg az azonosító
kódját. A TIE-századunk már elindult a fogadására.
Han először meghökkent, de aztán eszébe jutott, hogy a hajó,
amit elkötöttek, valóban egy birodalmi űrkomp. Tehát egyelőre
mégsem lövik szét őket. De azonosító kódot kértek tőlük! Gyorsan
ki kellett találnia valamit.
Elkattintotta az adóegység kapcsolóját.
 - Itt a... Hmmm... Az Endor birodalmi űrkomp. Elég rázós
utunk volt a Bendőn keresztül. A legtöbb komputerrendszerünk
tönkrement. Segítségre van szükségünk. - Elhallgatott, és nyelt egy
nagyot. - Mennyi ideje nem kaptak hírt a... külvilágból?
Hangos kattanás hallatszott a vonal másik végéről. A TIE-
vadászok egyre jobban megközelítették a hajót. Han idegesen várt.
Tudta, ha a blöffje nem jön be, elképesztően könnyű célpontot
fognak jelenteni a rángó ujjú birodalmi lövészek számára.
A hang még keményebben és zordabban csengett, mint
először.
- Endor birodalmi űrkomp! Ismétlem: mi az azonosítási kódja?
Azonnal azonosítsa magát!
Han a másodpilótájához fordult.
- Csubi, mennyi idő alatt lehet rendbe hozni a pajzsokat?
A vuki közben már leemelte az energiablokk fedőlemezét,
kihúzott egy kötegnyi vezetéket, és kiégett áramkörök után
szimatolgatva megpróbálta megjavítani a kapcsolásokat.
Han látta, hogy jó időbe beletelik, míg a rendszerek egyáltalán
beindulnak. Még egyszer megnyitotta az adóvevő- áramkört.
- Hát, ahogy mondtam, a komputereink meghibásodtak, így
nem tudjuk leadni a...
- Elfogadhatatlan magyarázat! A kód verbális.
- Csak ellenőriztem, hogy tudják-e - mondta Han. - A kód... -
Kétségbeesetten Kypre nézett, mintha abban reménykedne, hogy a
fiú képes lesz kitalálni a kódot. Ám ezt még Luke Skywalker sem
tudta volna megtenni. Kyp megvonta a vállát.
- Nos, a legutolsó kód, amit ismerünk, a következő: RJ-2 per
ZZ per nyolcezer. Várjuk a visszaigazolást - Han kikapcsolta az
adót, Csubakkára és Kypre nézett, és széttárta a karjait. - Legalább
megpróbáltam...
- Érvénytelen kód - csattant fel a kemény hang. - Micsoda
meglepetés! - mormolta Han.
Az adás folytatódott.
- A jelek szerint magukat nem Tarkin admirális küldte. Endor
űrkomp, letartóztatjuk, és kihallgatás céljából a Gorgon
csillagrombolóra szállítjuk magukat. A legcsekélyebb szökési
kísérlet, és megsemmisítjük magukat.
Han eltűnődött, hogy egyáltalán visszajelezzen-e, hogy vette
az adást. Végül úgy döntött, hogy nem teszi meg. Meglepte, hogy
az ismeretlen birodalmi Tarkin admirálist, a brutális kormányzót,
az első Halálcsillag megalkotóját emlegette. Tarkin már tíz évvel
korábban a csodafegyverével együtt elpusztult. Lehet, hogy ezek az
emberek azóta nem léptek kapcsolatba a Birodalommal?
A komp megremegett; mintha egy óriási, láthatatlan kéz
szorította volna a markába. Han hallotta, ahogy a nagy nyomás
hatására megreccsent a hajó külső burka.
- Vonósugár - mondta.
Meglódult feléjük a gigászi, nyílhegy alakú zászlós
csillagromboló. Csubakka elmorgott valamit. Han egyetértett vele.
Neki sem tetszett a dolog.
- Ne is erőlködj, Csubi! Ezt a vonósugarat úgysem tudjuk
megtörni. De ha még meg is tennénk, és sikerülne elég gyorsan
meglépnünk, nem élnénk túl, ha még egyszer át kellene kelnünk a
Bendőn.
A TIE-vadász század gubóként a lopott űrkomp köré gyűlt,
lehetetlenné téve a számára, hogy eltérjen a vonósugár által kijelölt
iránytól. A Gorgon csillagromboló kinyitotta hatalmas dokkjának
zsilipjét, hogy elnyelje a foglyokat. A TIE-vadászok berepültek a
fémszájba.
Hannak eszébe jutott, hogy az első Halálcsillag is ugyanígy
vonta őket magához: ott is birodalmi vadászgépek vették körül
őket, és ott is vonósugárba kerültek. De akkor a saját hajóját
vezette, és el tudtak rejtőzni a Falcon titkos raktárrekeszeiben.
Most viszont még egyenruhát sem lophattak maguknak; a Kessel
fűszerbányászainak rabruháját, hőszkafandert viseltek.
- Nem hiszem, hogy jó benyomást fogunk tenni rájuk - mondta
Kyp.
A négy csillagromboló a Bendő közepén, egy egymáshoz
préselődött sziklákból álló tömb fölött lebegett. Az aszteroid
közvetlen közelében különféle építmények és törmelékhalmok
keringtek.
Han újra eltűnődött, hogy vajon mi lehet ez az egész. Talán
valami gyakorlópálya? Egy titkos bázis? Vajon a Birodalom miért
rendelt ki ekkora haderőt egy ilyen aprócska sziklatömb
védelmére?
A vonósugár beemelte a kompot a Gorgon dokkjába, majd egy
izolált landolópályára irányította. Ahogy a hajójuk mozgása
abbamaradt, Han halk nyögő és kattogó hangokat hallott: olyan
volt, mintha a viharvert hajó eresztett volna meg néhány
megkönnyebbült sóhajt.
Fegyveres rohamosztagosok közeledtek a komp felé. Zárt
alakzatban futottak, és látszott rajtuk, hogy jó kiképzést kaptak.
Lövésre készen tartották régi típusú sugárfegyvereiket.
- Az lesz a legjobb, ha megnézzük, hogy mit akarnak - mondta
Han. - Vagy van esetleg valami ragyogó ötletetek?
- Csak egypár homályos - felelte Kyp, és megrázta fekete fejét.
Han rezignáltan felsóhajtott.
- Együtt menjünk ki. Tartsátok fel a kezeteket, és lassan
mozogjatok.
Csubakka morogva közölte, neki jobban tetszene, ha harc
közben halna meg, ha különben úgyis kivégzik őket.
- Ebben nem lehetünk biztosak - mondta Han. - Menjünk!
Han és Kyp Durron közrefogta Csubakkát. Kivonultak a
kompból, és megadták magukat. A rohamosztagosok azonnal rájuk
emelték a fegyvereiket. Han eltűnődött, vajon mivel érdemelte ki
ezt a szakadatlan balszerencse-sorozatot.
Vezényszó harsant. A hátul álló rohamosztagosok vigyázzba
vágták magukat, az elől levők pedig a vállukhoz emelt fegyverrel
célba vették a foglyokat. Han látta, hogy a landolódokk hátuljában
kinyílik egy ajtó. Két testőr között egy magas nő lépett be rajta.
A nő karcsú volt, a mozgása tökéletes. Olívzöld egyenruhát és
fekete kesztyűt viselt. Ügyet sem vetve a rohamosztagosokra
előremasírozott, és a foglyokra szegezte a tekintetét.
A legszembetűnőbb a derekáig leérő haja volt. A hajzuhatag
színe az olvasztott rézéhez hasonlított, és úgy csillogott, mintha
tele lett volna elektromos szikrákkal. A nő szemei zöldek voltak,
pillantása pedig úgy égetett, akár a turbólézerek lövedékei.
Egyenesen a foglyokhoz ment. Han a gallérján díszelgő
rangjelzésre nézett, és meglepődött. A nő admirális volt. Valamikor,
fiatal korában Han is megpróbálkozott a birodalmi akadémiával, és
így tudta, hogy még senki sem hallott olyasmit, hogy egy nő elérte
volna ezt a rendfokozatot. Palpatine császár híres volt arról, hogy
mennyire gyűlöli a nem emberi fajok tagjait, és hogy milyen
szigorúan kezeli a nőket: még azokat is csak ritkán léptette elő,
akik különben minden teszten megfeleltek. Ez a nő azonban
admirális, és egy kis csillagromboló-flotta parancsnoka volt. Han
tudta, óvatosan kell bánnia vele. Egy ilyen emberrel nem lehet
tréfálkozni.
A nő megállt a komp feljárórámpája előtt, és mereven a
foglyokra nézett. Az arcvonásai olyan éles metszésűek, olyan
hidegek és merevek voltak, akár egy szoboré. Beszéd közben alig
mozdultak meg az ajkai.
- Daala admirális vagyok, a Bendő Bázist őrző flotta
parancsnoka. - Külön-külön is az előtte álló három alakra
villantotta zöld szemeit. - Maguk hárman pedig nagy bajban
vannak.
 Tizennyolcadik
fejezet

Miközben Lando Calrissian a Kessel felé vezette a Lady Luck-

ot, Luke-nak és Artunak nem sok dolga akadt. A szökő atmoszféra
homályos köde teljesen beburkolta a krumpli alakú bolygót; szűk
orbitális pályán keringő holdja meglehetősen megtépázottnak tűnt.
- Üdvözöljük a galaxis legkiesebb vidékén - mondta Lando.
Luke a hazájára, a Tatuinra gondolt; eszébe jutott a Dűne-tenger, a
Karkon-szakadék, és a Jundland-sivatag.
- Már rosszabbat is láttam - mondta.
Artu helyeslően felfüttyentett.
Lando közelebb hajolt a megfigyelőablakhoz.
- Hát, csak ne tégy elhamarkodott kijelentéseket. Még nem
néztük meg közelebbről. - Megnyitotta a kommunikációs csatornát.
Tudta, ha a Kesselnek jó a jelfogó hálózata, az állomás már abban a
pillanatban tudott az érkezésükről, amikor a Lady Luck kilépett a
hiperűrből. - Hello, Kessel! Hall valaki? Egy Moruth Doole
nevezetű egyént keresek. Üzleti ajánlatom lenne a számára. Kérem,
válaszoljanak!
- Ki az? - hallatszott egy meglepett hang. - Azonosítsa magát!
- A nevem Tymmo, de ha bővebb információt akar szerezni,
kerítse elő Doole-t, és kérdezze meg ő maga, amit tudni kíván. -
Lando Luke-ra vigyorgott. Úgy gondolták, ironikusabbá tehetik a
küldetésüket, ha a csöppverseny csalójának nevét használják
álnévként. - Különben a társamnak és nekem van némi befektetésre
váró pénzünk... Félmillió kredit, hogy pontos legyek. Azt hiszem,
jobban tenné, ha most elrohanna, és előkerítené Doole-t!
A hang nem felelt, de Lando biztos volt benne, hogy a
kommunikációs tiszt megbeszéli a dolgot valakivel. Végül
megérkezett a válasz.
- Felküldjük magának az egyik orbitális pálya paramétereit,
Mr.... hmmm... Tymmo. Pontosan kövesse az utasításokat.
Működik az energiapajzsunk. Ha engedély nélkül próbál landolni,
azonnal megsemmisül. Megértette?
Luke Landóra nézett, és mindketten megvonták a vállukat.
Lando beleszólt a kommunikátorba.
 - Itt fogjuk megvárni, míg Doole elénk görgeti a vörös
szőnyeget. De ha túl sokáig fog tartani a dolog, valahol máshol
költöm el a pénzem. - Lando összefűzte az ujjait a tarkóján, és
hátradőlt a pilótaülésben. A Kessel teljesen betöltötte a
megfigyelőablakot. A terv szerint Landónak kellett szóval tartania a
kesselieket, Luke pedig közben a Jedi-érzékeivel megpróbál Han
nyomára bukkanni.
Mielőtt elhagyták a Coruscantot, kidolgoztak maguknak egy-
egy hamis személyi hátteret. Az élettörténetekből kihagytak
mindent, amit kapcsolatba lehetett hozni az Új Köztársasággal, és
gondosan ügyeltek rá, hogy elég utalás maradjon bennük bizonyos
gyorsan végrehajtott sötét üzletekre. Úgy beszélték meg, hogy ha
lehetséges, Luke névtelen marad.
Végül felreccsent a hangszórókból egy új hang.
- Mr. Tymmo? Itt Moruth Doole. Ismerjük egymást?
- Pillanatnyilag még nem... De a kreditszámlám azt súgja,
hogy maga szeretne megismerkedni velem.
A hangszóróból bugyborékoló légzés hallatszott.
- Ez mit jelent? A kommunikációs tisztem azt mondta, hogy
maga félmillió kreditről beszélt.
- Nemrég megütöttem a főnyereményt az umguli
csöppversenyen. Most azt keresem, hová tudnám befektetni a
pénzem. Mindig úgy gondoltam, hogy a fűszerbányászatban nagy
pénz rejlik. Hajlandó beszélni velem?
Doole egy percig hallgatott.
- Félmillió kredit akkora összeg, hogy mindig érdemes
beszélni róla. Felküldök egy kísérőhajót. Az majd biztonságban
átvezeti magukat az energiapajzson.
- Már alig várom a személyes találkozást - mondta Lando.
Doole csak egy sziszegő, békaszerű hanggal felelt.
Lando a Birodalmi Javítóintézet leszállópályáján álló
kísérőhajók, szállítók, és néhány, fontos alkatrészeitől
megszabadított félroncs között hagyta a Lady Luck-ot.
Lando elegáns ruhában, mosolyogva, csillogó szemekkel állt a
hajója előtt. Mellette Luke várakozott - ő egy jellegtelen
egyenruhát viselt, amiről gondosan eltávolított minden rangjelzést.
Egy rohamosztagos páncélokba és fegyőruniformisokba
öltözött szedett-vedett csapat átvezette Luke-ot, Landót és Artut a
börtön hatalmas, trapéz alakú épülettömbjéhez. Luke felfokozott
érzékszerveivel felfogta az évek során a falak közé gyűlt lüktető
fájdalom nyomait, de hallgatott és őrködött. Megnyugtató jel volt,
hogy a kísérőik nem húzták elő a pisztolytáskáikból a fegyvereiket,
és hogy a tőlük telhető legnagyobb szívélyességgel viselkedtek az
idegenekkel.
Beszálltak a börtön lejtős falán felfutó csőliftbe. A fülke
transzparacél falain keresztül Luke szemügyre vehette a Kessel
reménytelenül kopár és sivár tájait.
Amikor a lift felért a tükörfalú adminisztrációs blokkba, az
őrök intettek, kövessék őket. A termekben hivatalnokok, bürokraták
és keshedt funkcionáriusok szorgoskodtak. Szinte lerítt róluk, hogy
megjátsszák a nagy elfoglaltságot. Luke eltűnődött, hogy vajon
Doole rendezte-e meg a sürgés- forgást, hogy hatást gyakoroljon
Landóra. A futkosó kapkodás inkább kaotikusnak, mint
lenyűgözőnek látszott.
Moruth Doole-lal az egyik folyosón találkoztak. A zömök
kétéltű összeérintette a kezeit, és biccentett. Az egyik szeme elé
erősített mechanikus látókészülék automatikusan fókuszálódott.
- Üdvözlöm, Mr. Tymmo! - mondta Doole. - Bocsásson meg a
felfordulásért. Nem éppen a legmegfelelőbb időben látogatott el
hozzánk. Tegnap elvesztettem a legközelebbi munkatársamat, és
egy bányaincidens során az első számú munkavezetőm is eltűnt.
Kérem bocsássák meg, hogy egy kissé... nyugtalan vagyok.
- Semmi baj - mondta Lando, és megrázta Doole kinyújtott
kezét. - Én magam is több nagyobb műveletet irányítottam már.
Időnként előfordul, hogy egy bolygó nem akar kooperálni az
emberrel.
- Pontosan! - mondta Doole. Úgy tátogott, akár egy éhes
rawwkfióka. - Érdekes szemlélet.
- Remélem, a szerencsétlenség nincs különösebb hatással a
fűszerkitermelésre - mondta Lando.
- Ó, már teljes kapacitással dolgozunk.
Lando Luke-ra mutatott.
- A társam azért jött, hogy megvizsgálja a fűszerbányászatot,
és tanácsot adjon, mekkora összeget érdemes befektetni ebbe az
üzletbe. - Mély lélegzetet vett. - Tudom, hogy megleptem a
látogatásommal. Árulja el, egyáltalán szükségük lenne az én
befektetésemre?
Doole intett, kövessék az irodájába. Gyíkbőr zekéje
hullámzani látszott a folyosók homályos világításában. - Jöjjenek
be. Itt nyugodtan beszélgethetünk.
Doole Landóék előtt kacsázott, és úgy nézegetett oldalra,
mintha meg akarna győződni róla, hogy amerre elhaladnak,
egyetlen problémával sem találhatja szemközt magát. A néhai
börtönigazgató irodájában hellyel kínálta a vendégeit.
Artu Luke mellé állt.
Ahogy körülnézett az irodában, Luke felfedezte a falon függő,
karbonba zárt embert. A kontrollpanelen valamennyi életfunkció-
indikátor sötét volt.
- Az egyik barátja? - kérdezte Luke.
Doole sziszegve felnevetett.
- A vetélytársam volt. Mielőtt a mi kis forradalmunk elhozta a
tiszta kapitalizmust a fűszerbányászatba, ő volt a börtön igazgatója.
- Huppanva leült az íróasztal mögé. - Parancsolnak valami frissítőt?
Lando leült, és összekulcsolta maga előtt a kezeit.
- Először inkább az üzletet beszéljük meg. Ha a tárgyalásunk
eredményes lesz, a sikert megünnepelhetjük egy itallal.
- Helyes - mondta Doole, és összedörzsölte a kezeit. - Nos, az
első jelentkezésük óta végiggondoltam a dolgot, és valóban lenne
itt valami, amit tökéletes befektetési lehetőségnek nevezhetünk. A
munkavezetőnk nem sokkal az eltűnése előtt felfedezett egy
páratlanul gazdag fűszerlelőhelyet. Elég sok pénzre lenne szükség
a beomlott alagút helyreállításához és a fűszer felhozatalához, de a
haszon nagyobb lenne, mint amennyire a legvadabb álmaiban
számított.
- Nekem nagyon vad álmaim szoktak lenni - mondta Lando, és
felvillantotta legszélesebb mosolyát.
Luke komoly, szkeptikus hangon közbeszólt:
- Ezek csupán extravagáns állítások, Mr. Doole. Megengedné,
hogy az Artu egységünk hozzákapcsolódjon a hálózatukhoz, és
megvizsgálja mondjuk az elmúlt két év pénzügyi mérlegét? Pontos
adatokra van szükségem ahhoz, hogy tanácsot adhassak Mr.
Tymmónak.
Doole-on látszott: kellemetlenül érinti, hogy a feljegyzései
megnyitására kérik, de Lando előhúzta a zsebéből a kreditátutalási
kártyáját.
- Biztosíthatom, hogy a droid nem fog kárt tenni az
adatrendszerükben. Ha ezzel megnyugtatom, boldogan átutalok
önnek egy kisebb összeget. Mit szólna mondjuk ötezerhez?
Doole tétovázott. Szerette volna megőrizni a titkait, de közben
őszintének akart látszani a potenciális befektető előtt, és az ötezer
kreditet is meg akarta szerezni.
- Azt hiszem, ez elintézhető. De csak öt percet adhatok a
droidjuknak. Ennyi idő alatt is meg tudja találni a kérdéses
információt.
Luke bólintott.
- Elég lesz. Köszönjük.
Artunak valójában nem kellett a nyereség-veszteség mérleg
ellenőrzésére vesztegetnie az idejét. Öt perc alatt bőven
kideríthette, talál-e az adatbázisokban valamilyen feljegyzést, ami
Han Solóra, Csubakkára vagy a Millenium Falconra vonatkozik.
Artu zümmögve előregördült, és becsatlakozott a Moruth
Doole íróasztalán levő terminálaljzatba. Megpördült az adatkereső
karja: belépett a börtönkomplexum komputerében elhelyezett
információbázisba.
Lando közben tovább társalgott Doole-lal.
- Szeretném közelebbről is megismerni a fűszerbányájukat.
Bízom benne, lehetővé tudja tenni a számunkra, hogy most rögtön
ellátogassunk oda. Az első fázisban vizsgáljuk meg, hogyan
működik a vállalkozás. Természetesen a beomlott alagutakat is
látni szeretném. Ha úgy látom, hogy meg fog térülni a pénzem,
talán áldozok némi pénzt a helyreállításra is.
- Uuh! - Doole felnyögött, és Lando mögé meresztette a
szemét, mintha valami kifogást keresne. - Attól tartok, ez nem a
legmegfelelőbb időpont egy ilyen látogatásra. De talán
megoldható, hogy visszajönne, és... - Doole széttárta a karjait.
Lando megvonta a vállát, felállt, és úgy tett, mintha indulni
akarna.
- Megértem. Ha nem érdekli az ajánlatom, máshol
próbálkozom. Ez a pénz égeti a zsebem. Most azonnal be akarom
fektetni valamibe. Nem a maguké az egyetlen fűszerbányászattal
foglalkozó bolygó...
- Ez igaz, de egyedül itt van tudattágító csillámfűszer...
 - Ettől függetlenül más bányák is nyereségesen üzemelnek.
Artu elhúzódott a terminálcsatlakozótól, és elcsipogott valamit
Luke-nak. Annak ellenére, hogy Luke csak részben értette a droid
nyelvét, eleget hallott ahhoz, hogy tudja, Artu nem találta meg
Hant, és nem bukkant rá egyetlen árulkodó nyomra sem. Ha az
adatbankokban valamikor volt is valamilyen, a Falconra vonatkozó
feljegyzés, már rég kitörölték.
- Nos, mi a véleménye droidjuknak? - kérdezte Doole, amikor
meghallotta a füttyöket.
- Semmi különlegeset nem talált - mondta Luke, és
jelentőségteljesen Landóra nézett.
Doole felállt, és elvigyorodott.
- Rendben van. Megértem az aggodalmát, Mr. Tymmo. Üzleti
ügyekben időnként bizalmatlannak kell lennünk. Nem szeretném,
ha úgy hagyná el a Kesselt, hogy kétségek gyötrik. Jöjjenek,
megmutatom maguknak a fűszerfeldolgozót. Utána ellátogatunk az
újonnan megnyitott alagutakba.
Doole elindult. A vendégei követték, de közben árulkodó jelek
után kutattak. Még nem mondtak le róla, hogy megtalálják Hant.
A lebegő csillében ülve a bolygó felszínén tátongó aknán
keresztül leereszkedtek a beomlott alagút bejáratához. Amikor a
szerelvény felgyorsított a kanyargós járatban, Luke és Lando
ösztönösen összehúzta magát.
- Amikor még létezett a Birodalmi Javítóintézet, itt egy
illegális tárna működött - mondta Doole túlkiabálva a gyorsuló
szerelvény hajtóműveinek bömbölését. - A tetteseket elfogták, a
járatot pedig lezárták. A néhány nappal ezelőtti bányaomlás során
azonban az alagút újra megnyílt.
Doole egy tágas csarnokba vezette a csilléket. A terem
mennyezetének jókora része leomlott; a résen beszivárgó halvány
fény jól megvilágította a részleteket. A falakra fényszórókat
erősítettek, a leszakadt sziklák körül csákányos munkások
serénykedtek. A csarnokban körülbelül harmincan dolgozhattak.
Eltávolították a törmeléket, és megpróbálták kijavítani a falak
sérüléseit. A teremből kifelé vezető alagutakat gyorsan telepíthető
pneumatikus kapuk zárták le.
- Ez egy ritka alkalom, Mr. Tymmo - mondta Doole. Miután
megmutatta a vendégeinek a fűszerfeldolgozó termeket, és a
bennük munkálkodó vak lárvákat, egyre bőbeszédűbbé vált. - A
fűszerbányászatot teljes sötétségben kell végezni, ezért sohasem
világítjuk ki az alagutakat. Itt azonban az omlás során beszivárgott
napfény már úgyis tönkretette a csillámfűszert. A többi járatot
lezártuk, hogy megmentsük a többi telért.
- Tulajdonképpen mi történt itt? - kérdezte Lando, és
körülnézett.
- Tektonikus aktivitás - magyarázta Doole.
Luke felfedezte a kőfalakon feketéllő sugárlövedék-nyomokat,
és rögtön tudta, hogy a csarnokban nem csak egy szimpla
földrengés történt. Hirtelen megérezte a Landóból áramló rémült
döbbenetet.
- Az meg mi? - Lando a csarnok túlsó végébe mutatott.
Egy törmelékkupac alól tucatnyi lándzsa alakú, üvegszerű láb
meredezett a mennyezet felé; a gömb alakú testet tompa fényű,
drágakövekhez hasonlító dudorok pöttyözték, a szemek élettelenül
csillogtak. A test többi része mintha agyarakból állt volna. A lényt
egy lezuhanó szikla csapta agyon. A lábak helyzetéből jól látszott,
hogy utolsó erejével még megpróbált kimászni a kőtömb alól.
Doole peckesen a tetemhez vonult.
- A jelek szerint, barátaim, ez a lény állította elő a fűszert. Ez
az első ilyen teremtmény, amivel találkoztunk, de úgy véljük, hogy
az alagutakban még több hozzá hasonló élhet. Nemsokára kapunk
egy xenobiológust, aki tanulmányozni fogja. A test anyaga tiszta
csillámfűszer. Azok a telérek, amiket mi lehántottunk a falakról,
nem mások, mint a lény által szőtt háló szálai.
A kis társasághoz csatlakozott a takarítási munkára felügyelő
őr is. Csizmás lábával félrerúgta a döglött bestia egyik kristályos
lábát.
- Meg akarjuk vizsgálni, hogy ki lehet-e vonni a nyers
csillámfűszert a dög fonómirigyeiből és hálótasakjából. Doole
hevesen bólogatni kezdett.
- Ez már valami, ugye? Abszolút tisztaságú csillámfűszer!
Lando diplomatikusan bólintott. Luke nem esett ki a szerepéből, és
megpróbált még több információhoz jutni.
- És ez az egész milyen hatással van a biztonsági rátára?
Előfordult már, hogy ez a lény kárt tett valamelyik bányászban?
- Igen, már többet is megölt. A munkavezetővel és az
asszisztensemmel is ez végzett... Róluk már beszéltem. Hány hullát
találtatok? - kérdezte Doole az őrtől.
- Három frisset, és két régebbit, de valószínűleg többel
végzett. Egy vukinak és pár másik fogolynak egyszerűen nyoma
veszett.
Doole dühösen az őrre pillantott, de gyorsan visszaerőltette az
arcára az álmosolyt.
Luke hátán végigfutott a hideg. Természetesen egyáltalán nem
volt biztos, hogy a szóban forgó vuki Csubakka volt. A Birodalom
rengeteg rabszolgát gyűjtött a vukik világán, a Kashyyyk-on, és
elképzelhető volt, hogy néhányuk valahogy éppen a Kesselre
került. Luke Landóra nézett. Lando megrázta a fejét.
- Nagyon érdekes - mondta. - Jöjjenek, van itt még egy-két
érdekesség! - mondta Doole, és visszadöcögött a lebegő csillékhez.
- Remélem tetszett, amit eddig láttak.
– Igen, persze - felelte Lando. - Maguk bámulatos munkát
végeznek, Moruth.
Luke hallgatott. Egész álló nap Han és Csubakka nyomai után
kutatva erőltette az érzékszerveit, de hiába. Érezte azt a rengeteg
fájdalmat és szenvedést, amit a bányába zárt raboknak kellett
átélniük, de nem találta meg közöttük azokét, akiket keresett.
Han Solo valószínűleg sohasem jutott el a Kesselre, de ha mégis,
már nem tartózkodott rajta. Vagy ha mégis, akkor már nem él...

Tizenkilencedik
fejezet

A birodalmi csillagromboló parancsnoki lakosztálya - ami már

több mint tíz éve Daala otthona volt - tágas volt és célszerű. A nő
éveken át Tarkin admirális irányelveit követve, de minden külső
segítség nélkül, egyedül dolgozott. A Bendő hatalmas torzító ereje
lehetetlenné tette, hogy a holoneten keresztül kapcsolatba lépjen a
külvilággal. A flottája elszigetelődött a galaxis többi részétől, de
Daala keményen bánt az embereivel, és a négy csillagromboló
személyzete rutinszerűen végezte a munkáját. Daala sohasem mert
eltűnődni azon, hogy mi történhet a külvilágban, de meg volt
győződve róla, hogy mindig számíthat a könyörtelen, de világos
törvények alapján működő Birodalomra.
Ám most annyira zaklatott volt, hogy örült, hogy behúzódhat a
lakosztályába, és elbújhat az emberek elől. Tudta, semmivé
foszlana a róla kialakult kép, ha valaki így látná. Pedig az új
foglyok kihallgatása előtt még minden rendben volt...
Daala előhívta, és annak ellenére, hogy már vagy tucatszor
látta, újra megnézte a kihallgatásról készült felvételt. Már kívülről
tudta, hogy a fogoly mikor mit fog mondani, de mégis annyira
megdöbbentették a szavak, mint mikor először hallotta őket.
A Han Solo nevezetű férfi egy félelmetes vallatószékben ült,
körülötte csövek és vezetékek kígyóztak. A vallatóeszközök
iszonyatosak voltak, bár a legtöbbjük csak arra volt jó, hogy
növelje a kihallgatott személy félelmét. Az esetek többségében
bevált a trükk.
A felvételen Daala Kratas parancsnok, a Gorgon zászlóshajó
kapitánya mellett állt. Az orrába csapott a fogolyból áradó
félelemszag, de az arca végig rezzenéstelen maradt. Érezte, hogy
Solo hamar meg fog törni.
- Mondja el, hogy honnan jött - mondta Daala. - Felszámolták
már a Felkelők Szövetségét? Mi történt a Birodalomban?
- Menj, és csókolj meg egy huttot! - csattant Solo válasza.
Daala egy pillanatig megkövülten bámult a férfira, aztán
megvonta a vállát, és Kratas felé bólintott. A parancsnok
megnyomta a vezérlőpult egyik gombját. A vallatószék egyik
keresztrúdja felzümmögött.
Solo bal combjában vibrálni kezdtek az izmok, a lába
rángatózott. A görcsök erősödtek. Solo arcán zavart meglepődés
tükröződött, mintha nem értené, hogy a teste miért viselkedik ilyen
különösen. Az izmai önkéntelenül megfeszültek.
Daala elmosolyodott.
Kratas állított a kapcsolókon. Solo arca megrándult. A teste bal
oldalán is lüktetni kezdtek az izmok. Solo megmerevedett, de
képtelen volt felállni a székből. Elfojtott egy fájdalomüvöltést.
A mesterségesen előidézett görcsök nem voltak fájdalmasak,
inkább csak kényelmetlenséget okoztak. Daala már korábban rájött,
hogy a leghatásosabb vallatási technika az arcizmok stimulálása:
senki sem bírja sokáig, ha órákon át megállás nélkül pislognia kell.
- Beszéljen a Birodalomról - mondta Daala.
 - A Birodalom már a szemétaprítóban van! - mondta Solo.
Daala látta, hogy Solo a szemét forgatva megpróbál lelesni
önállósult bal lábára.
- A Császár nem él. Akkor halt meg, amikor felrobbantották a
második Halálcsillagot.
Daala és Kratas felkapta a fejét.
- A második Halálcsillagot? Beszéljen róla!
- Nem - mondta Solo.
- De igen - mondta Daala.
Kratas megérintett egy újabb kapcsolót. A szék rúdjai
zümmögni kezdtek - most Solo jobb keze rándult meg. Az ujjai
reszketve kaparták a sima fémkarfát, a szemei körbe-körbe
forogtak.
- Tehát a második Halálcsillag - mondta Daala.
- Még nem volt készen, amikor a magjában beindítottunk egy
láncreakciót. Darth Vader és a Császár rajta volt. - Solo ellenállt, de
mintha mégis örömet okozott volna neki, hogy elmondhatja a
híreket.
- És mi történt az első Halálcsillaggal? - kérdezte Daala. Solo
elvigyorodott.
- A lázadók azt is felrobbantották.
Daala elég szkeptikus volt ahhoz, hogy ne higgye el a férfi
minden szavát. Egy fogoly bármit mondhat, kiváltképp egy olyan
dacos alak, mint ez. De valahogy érezte, hogy Solo mégis igazat
beszél - ha valóban az történt, amit állít, akkor érthető, hogy a
Birodalom tíz éven át miért nem lépett velük kapcsolatba.
- És mi történt Tarkin admirálissal?
- Atomjaira szakadva kering a Yavin-rendszerben. A
Halálcsillagával együtt pusztult el. Megfizetett az alderaaniak
életéért... Azért a bolygóért, amit elpusztított.
- Elpusztította az Alderaant? - Daala felvonta a szemöldökét.
Kratas megnövelte a székben vibráló energiát. Pici
verítékcsöppek jelentek meg a homlokán. Daala tudta, mi jár a
parancsnok fejében: az elszigeteltségben töltött évek alatt végig
abban bíztak, hogy a Császár megőrzi az erejét, és hogy a
csillagromboló-flotta meg a titkos Halálcsillag az egész galaxisban
megszilárdítja a Birodalom hatalmát. A Régi Köz társaság több
ezer nemzedéken át létezett. A Birodalom pedig... Lehetséges
lenne, hogy néhány évtized alatt megbukott?
- Mennyi idő telt el az első Halálcsillag felrobbantása óta?
- Hét év.
- Mi történt azóta? - Daala végül mégis leült. - Mindent
mondjon el.
Ám Solo, mintha erőt kapott volna valahonnan, összeszedte
magát, és kimeresztette sötét, dühös szemeit. Daala felsóhajtott.
Úgy érezte magát, mintha egy ezerszer elpróbált jelenetet kellene
előadniuk. Kratas addig állítgatta a kapcsolókat, míg Solo egész
teste egyetlen remegő, vibráló izomcsomóvá nem vált. Úgy
rángatózott, mintha vihar tombolna a belsejében.
Végül fokozatosan mégis sikerült kiszedniük belőle az egész
történetet. Solo beszélt a csatákról, a polgárháborúról, Thrawn
főadmirálisról, a feltámasztott Császárról, a bakurai
fegyverszünetről, és az iszonyatos összecsapásokról, melyek során
a Birodalom újra és újra vereséget szenvedett. Daala végül jelzett
Kratasnak, hagyja abba a vallatást. A szék hangos zümmögése
hirtelen abbamaradt, az izmait tépő remegéstől megszabadított Han
Solo pedig összeroskadt.
Daala intett a cella előtt várakozó csillogó, fekete
vallatódroidnak. A droid belebegett. Hipodermikus tűi lándzsákként
csillogtak a halvány, vöröses fényben. Solo megpróbálta
kiszabadítani magát a székből. Daala látta a szemeiben csillogó
félelmet.
- Most a vallatódroid kideríti, hogy igaz-e mindaz, amit
elmondott nekünk - mondta Daala, majd felállt és elhagyta a cellát.
Később rá kellett döbbennie, hogy Solo minden szava igaz
volt. A lakosztályába zárkózott Daala admirális leállította a felvétel
visszajátszását. A feje olyan fájdalmasan lüktetett, mintha
kicsorbult körmök kaparásznának a koponyája belsejében.
A Bendő Bázis tudósainak egyike, miután megtudta, hogy
valóban járt a teljesen kész Halálcsillagon, beszélni szeretett volna
az új fogollyal. Daala úgy döntött, hogy elküldi neki a vallatásról
készült, de gondosan megszerkesztett felvételt. Időnként lehetetlen
volt boldoggá tenni ezeket a naiv, mimózalelkű tudósokat. Abszolút
nem volt rálátásuk a dolgokra.
Daalának pillanatnyilag nagyobb gondjai voltak. El kellett
döntenie, hogy mit tegyen az új információk birtokában. A
lakosztályában egymással szemközt felszerelt két hatalmas tükör
közé állt, és tetőtől talpig végigmérte magát. Füstszürke
uniformisán egyetlen gyűrődés sem volt, csak a majdnem
láthatatlan varrások nyomait lehetett itt-ott felfedezni. A hosszú
várakozás alatt a kemény gyakorlatozásoknak köszönhetően
egyetlen grammnyi súlyfölösleget sem szedett magára;
megjelenése - bár az öregedés ellen semmit sem tudott tenni - még
mindig tökéletes volt.
Daala büszkén viselte a bal melle fölött a fényes rangjelzést,
amin hat kék négyszög fölött hat skarlátszínű négyszög sorakozott.
Tudomása szerint a birodalmi hadseregben ő volt az egyetlen nő,
aki elérte ezt a magas rendfokozatot. A soron kívüli előléptetést
személyesen Tarkin admirálistól kapta. Daala elképzelhetőnek
tartotta, hogy a Császár nem is tudott róla. Ahogy a Bendő Bázis
létezéséről sem.
Daala rézszínű haja a vállaira omlott, és hátul egészen a
derekáig ért. Több mint egy évtizeddel korábban, amikor
megérkezett a Bendő Bázisra, még rövid, a birodalmi katonai
akadémia előírásainak megfelelő kefefrizurát viselt.
Miután megérkezett a világtól elzárt Bendőbe, és Tarkin
kinevezte a bázis parancsnokává, Daala nem sokat törődött az
önmagukért való, egyébként fölösleges szabályokkal. Hogy
bebizonyítsa saját függetlenségét, megnövesztette a haját. A rang
együtt jár bizonyos privilégiumokkal. Mindig úgy gondolta, hogy
Tarkin sem ellenezné a dolgot. Tarkin...
Tarkin halott.
Daala megfordult, elhalványította a lámpák fényét, és aktiválta
az ajtót. Az ajtón kívül álló két testőr vigyázzba vágta magát. A
Bendő Bázis elszigeteltsége ellenére Daala ragaszkodott az alaki
szabályzat betartásához, és a hadgyakorlatok végrehajtásához. Őt a
Birodalom katonai öntőműhelyében gyúrták keménnyé, és bár a
rendszer jócskán megnyirbálta az ambícióit, Daala hű maradt a
Birodalom elveihez.
A páncélos testőrök jó felépítésű, vonzó férfiak voltak, ám
Daalának Tarkin admirális óta egyetlen szeretője sem akadt. Tarkin
után az emlékei is elegendőnek bizonyultak a számára.
- Kísérjenek át a siklódokkba - mondta, ahogy kilépett a
folyosóra. - Lemegyek a Bázisra. - Elindult. A testőrök lövésre
készen tartott fegyverrel követték. - Közöljék az ügyeletes tiszttel,
hogy megbeszélésem van Tol Sivronnal. - Az egyik testőr
belemormolt valamit a sisak-kommunikátorába.
Daala végigment a folyosókon. Közben a hajója, a katonái és a
kiszolgáló személyzet járt a fejében. A birodalmi flotta egy
csillagrombolóján általában 37000 főnyi kiszolgáló személyzet és
9700 katona teljesített szolgálatot, ám mivel a Bendő Bázis titkos
létesítmény volt, Tarkin csak a keretlegénységet engedélyezte. A
hajókon család és külső kapcsolatok nélküli katonák, a Birodalom
által rég meghódított bolygókról összetoborzott emberek
szolgáltak.
Daala legénysége már tizenegy éve volt elzárva a külvilágtól.
Szórakozásuk is csak annyi volt, amennyit a hajókon találtak
maguknak. A katonák már unták a szórakoztató könyvtárakat, és
fáradtak meg dühösek voltak, hogy állandó készenlétben kell
élniük, anélkül, hogy a külvilágból bármilyen üzenetet kapnának. A
fegyvereik tökéletesek voltak, és már viszkettek a vágytól, hogy
elhagyják a bázist, és csináljanak valamit. Daala is hasonlóképpen
érzett.
Daala hatvan turbólézerrel, hatvan ionágyúval rendelkezett, és
tíz vonósugár-fejlesztője volt. (Az egyik vonósugár elég volt
ahhoz, hogy elfogja azt a bizonyos ütött-kopott birodalmi
űrkompot.) Egyedül a Gorgon hangárjaiban hat TIEvadász század,
két gamma osztályú ostromnaszád, húsz AT-AT lépegető, és
harminc AT-ST felderítő lépegető volt.
A Gorgonon kívül még három, a Bendő Bázis körül keringő
hajó tartozott Daala parancsnoksága alá: a Manticore, a Basilisk és
a Hydra.
Évekkel korábban Tarkin admirális elvitte Daalát a Kuat
Hajógyárba, hogy megnézhesse az akkor épülő négy
csillagrombolót, amiket egyszer majd ő fog vezényelni. Tarkin és
Daala egy kis megfigyelősiklón körberepülték az orbitális pályán
keringő, szerelés alatt álló szuperhajókat. A látvány annyira
lenyűgözte őket, hogy szóhoz sem jutottak a gyönyörűségtől.
Köröttük az űrben mindenfelé munkások, szállítóhajók, kohók és
daruk reflektorai világítottak. Tarkin átölelte a nőt, és acélos
marokkal megszorította a vállát.
- Daala - mondta. - Olyan erőssé teszlek, hogy bármelyik
bolygót salakká változtathatod majd...
A Gorgon csillagromboló fedélzetén Daala admirális belépett
a liftbe, ami a testőreivel együtt levitte a parancsnoki híd alatti
hangárok egyikébe. Amikor kiszállt a fülkéből, elégedetten látta,
hogy az emberei a TIE-vadászok, a naszádok és a szervizjárművek
körül szorgoskodnak. A sok éve tartó unalom, a fásultság ellenére
sikerült elérnie, hogy a rendszerek még mindig tökéletesen
működjenek.
A Bendő Bázis építésének befejezése után néhány hónappal
Daalának feltűnt a legénység rossz közérzete. Biztos volt benne,
hogy ezt részben ő maga okozza. Ugyan melyik katona érezné jól
magát, ha a flotta egyetlen nőnemű parancsnoka alá tartozna, és
arra kényszerülne, hogy a galaxis legbiztonságosabb pontján egy
csapatnyi tudóst őrizzen? Néhány elrettentésképpen végrehajtott
kivégzés, és az állandó fenyegetések azonban megtették a magukét:
Daala legénysége állandó készenlétben állt, tisztességgel
gyakorlatozott, és elvégezte a munkáját.
Ez a taktika Tarkin első számú elvei közé tartozott: „Ne az
erőszak, hanem az erőszaktól való félelem segítségével
parancsnokolj!" Daalának 180 000 ember állt a rendelkezésére,
plusz a Bendő Bázis fegyvertervezői. Egyet sem akart feleslegesen
elveszíteni.
Körülnézett a hangárban; olvadtfém színű haja zászlóként
lobogott utána. Egy elektromágneses, az egész hajót magába
foglaló ketrecben technikusok vizsgálgatták a foglyok kopott
birodalmi űrsiklóját, az Endort. Endor - egyáltalán miféle név ez?
Daala még sohasem hallotta ezt a szót. A technikusok mindenesetre
ellenőrizni fogják a lokátorsugarakat, a szervizjelöléseket és az
útiránynaplót.
Daala egy pillanatig eltűnődött, hogy levigye-e a kompot Tol
Sivronnak, a Bendő Bázis vezető tudósának. Talán ezzel végre
sikerülne kizökkentenie a nyugalmából. Végül úgy döntött,
mégsem folyamodik ehhez a gyermekes trükkhöz. Hagyta, hogy a
technikusok tovább dolgozzanak, és inkább az Edict birodalmi
siklót választotta.
- Ezt egyedül is tudom vezetni - mondta a testőreinek. -
Menjenek! - Egyedül akart maradni.
Előre tudta, hogy Sivron mit fog mondani, amikor meghallja a
híreket, de elhatározta, ezúttal nem fog ennyivel megelégedni.
A testőrök hátrahúzódtak, Daala pedig felment a sikló
feljárórámpáján. Gyors, begyakorlott mozdulatok következtek:
beindította a hajtóműveket, végigfuttatta az automatikus
ellenőrzést. A homlokára húzta a fejegységet, a füleihez igazította a
hangszórókat, és miközben végighallgatta az irányvektorok
megjelölését, felemelte az Edictet és keresztülszáguldott a hangárt
az űr vákuumjától elválasztó mágneses pajzsokon.
Körötte színpompás, halálos gázok örvénylettek a fekete
lyukak feneketlen mélye felé. Alatta a gravitációs sziget kellős
közepén a Bendő Bázis, az egymáshoz tapasztott planetoidokból
álló halmaz terpeszkedett. Hatalmas hidak és kötelékek tartották a
helyükön az aszteroidokat; csőalagutak és átjárók kötötték össze a
lebegő kőfürt darabjait.
Tarkin admirális utasítására a birodalom konstruktőrei
átfuvarozták a sziklákat az űrön, és egymás után bekormányozták a
Bendőbe. Az aszteroidok belsejében lakóblokkokat,
laboratóriumokat, szerelődokkokat és társalgótermeket alakítottak
ki.
Ha megajándékozzuk a polgárainkat egy hatalmas, erős,
minden támadást visszaverő, legyőzhetetlen fegyverrel, akkor ez a
fegyver lesz a Birodalom szimbóluma. Daala annak idején elolvasta
a feljegyzést, amiben Tarkin a szuperfegyverek létrehozására
bíztatta a Császárt. Sok ezer világ, sok-sok millió élőlény
leigázásához csupán egy maréknyi ilyen fegyverre lenne
szükségünk. Egy ilyen fegyvernek akkora erővel kell rendelkeznie,
hogy akár egy egész naprendszert megsemmisítsen. A félelem, amit
gerjeszteni fog, elég nagy lesz ahhoz, hogy Ön zavartalanul
uralkodhasson a galaxis fölött.
Miután megkapta az engedélyt a terve végrehajtásához, Tarkin
a tekintélyét és a hatalmát kihasználva létrehozta a saját
szupertitkos bázisát, amiben összegyűjtötte és elzárta a világtól a
legragyogóbb tudósokat és teoretikusokat, és rájuk parancsolt,
hogy fejlesszenek ki új fegyvereket a Császár számára. Mivel
Tarkin minden érdemet magának tulajdonított, és sohasem
részletezte, hogy pontosan ki és hol tervezte a fegyvereket, még
maga a Császár sem tudott a bázis létezéséről.
A bázist felépítő munkások és tervezők a dolguk végeztével
felszálltak a hajójukra, ám Daala hibás útvonalat programozott a
navigációs komputereikbe. A hajó ahelyett, hogy visszarepült volna
a külvilágba, egyenesen beleszáguldott az egyik fekete lyukba.
Ügyelni kellett a nyomok eltüntetésére.
A titkos Bendő Bázist páratlan védelemmel látták el. Miután
Tol Sivron és a csapata megalkotta a Halálcsillag első tervét, Tarkin
admirális a bázis egyik vezető tudósát, Bevel Lemelisket átvitette a
Külső Peremre, hogy irányítsa a prototípus elkészítését.
Tarkin a következő szavakkal búcsúzott el a Bendő tudósaitól:
- Jól van. Most hozzanak létre egy még hatalmasabb fegyvert.
A Halálcsillag feltételezhetően elpusztíthatatlan, de meg kell
őriznünk a hatalmunkat, és továbbra is rettegésben kell tartanunk a
Birodalom polgárait. A Halálcsillag iszonyatos, de találjanak ki
valamit, ami még ennél is rettenetesebb. Ne felejtsék el: ezért
élnek.
Tarkin kilenc évet adott a tudósoknak a következő pusztító
fegyver kifejlesztésére. Most, hogy Tarkin már nem élt, és mivel
senki sem tudott a Bendő Bázis létezéséről, Daala végrehajthatta a
saját tervét.
Amikor végre beért a középső, adminisztratív aszteroid
gyenge gravitációs mezőjébe, Daala a dokkba irányította az
Edictet. Ahogy a sikló mellett állva mélyet lélegzett a poros,
elhasznált levegőből, máris visszakívánkozott a Gorgon steril,
tiszta fedélzetére. Elhatározta, gyorsan elintézi a dolgát Tol
Sivronnal, és azonnal visszafordul.
Egy csapatnyi rohamosztagos futott elé.
- Kövessenek! - mondta Daala. Egy kis erődemonstráció el
fogja hallgattatni a tudós tiltakozását.
Daala nem jelentette be az érkezését. Jelenlétével
megdöbbentve a hivatalnokokat és az adminisztratív munkásokat,
keresztülviharzott a külső irodákon. A rohamosztagosok vigyázzba
vágták magukat, a hivatalnokok a szemüket meresztgetve
visszaültek a helyükre, Daala pedig berontott a tudós szobájába.
- Tol Sivron, beszélnem kell magával! Fontos híreket hoztam.
A tudós irodája elképesztően rendetlen volt. Tol Sivron inkább
bürokrata, mint tudós volt. Megkövetelte a teoretikusoktól és a
tervezőktől, hogy építsék meg elképzeléseik modelljeit. A parányi
prototípusokat aztán a polcain, a bútorain, a szekrényeiben hagyta.
Daala gyanította, hogy zavart pillanataiban Sivron még játszott is
velük.
Az irodában tanulmányok, tervek, időközi jelentések kupacai,
az optimizált paraméterek hatalmas ívei hevertek. Sivron
mindenről nyomtatott másolatot kért. A hivatalnokai aztán
végigtanulmányozták a jelentéseket, hozzáírták saját
megjegyzéseiket, és azt, hogy milyen további dokumentumokra
lenne szükségük. Daala szinte biztos volt benne, hogy Sivron
egyiket sem olvasta el.
Tol Sivron megpördült a székével, és unottan a nőre bámult.
- Hírek? Már legalább tíz éve nem kaptunk híreket.
Sivron savóképű, szőrtelen twilek volt. A koponyájáról két
nyúzott angolnára emlékeztető csáp lógott a vállára. Egymáshoz
közel ülő disznószemei és egyenetlen fogai láttán Daala mindig
undorral fordult el tőle. A twilekek általában bűnözőnek álltak,
csempészekkel lófráltak, vagy csatlósnak szegődtek a hutt
Jabbához hasonló gengszterek mellé. Daala ritkán kérdőjelezte meg
Tarkin admirális döntéseit, de azt egyáltalán nem értette, hogyan
kerülhetett Tol Sivron ebbe a pozícióba.
- Nos, ma mégis híreket kaptunk. Elfogtunk három fickót. Egy
lopott birodalmi űrkompon tévedtek be a Bendőbe. Kihallgattuk
őket, és nincs okom rá, hogy kételkedjem abban, amit elmondtak.
Kellemetlen dolgokról beszéltek.
- És mi lenne az a kellemetlen hír?
Daala közömbösséget erőltetett az arcára.
- A Császár halott, a lázadók győztek. Néhány hadúr
megpróbálta feléleszteni a Birodalmat, de végül csak annyit értek
el, hogy kirobbantottak egy évekig tartó polgárháborút. Jelenleg az
Új Köztársaság a galaxis első számú kormánya.
Sivron döbbenten kihúzta magát. A fejcsápjai ideges
mozdulattal a tarkója felé gyűrűztek.
- De... Hogy történhetett meg ilyesmi? A Halálcsillagunk...
- Tarkin admirális épített egy Halálcsillagot, de a lázadóknak
sikerült ellopniuk a tervrajzokat. Valahogy felfedezték, hogy van
rajta egy szellőzőakna, amin keresztül egy vadászgép hozzá tud
férni a reaktormaghoz. A lázadók elpusztították a Halálcsillagot, és
megölték Tarkint.
- Azonnal utasítom a tervezőket, hogy nézzék át a terveket, és
tüntessék el azt a szellőzőaknát! - mondta Sivron. - Azonnal!
- És mit érne el vele? - csattant fel Daala. - Tarkin magával
vitte Bevel Lemelisket. Az első Halálcsillag megsemmisülése után
maga a Császár kérte meg Lemelisket, hogy tervezzen egy nagyobb
modellt, amin nincsenek ilyen szellőzőaknák. A második
Halálcsillag még el sem készült, amikor a lázadók felrobbantották!
Sivron úgy ráncolta össze a homlokát, mintha azon törné a
fejét, hogy hogyan tudná megoldani a problémát. Ahogy teltek az
évek, és a külvilág nem lépett kapcsolatba velük, Sivron átküldött a
Bendő lángfalain néhány önmegsemmisítő robothajót, amik egy
ideig Tarkinnak címzett kódolt adásokat sugároztak. Mivel azonban
Daala határozott parancsot kapott, hogy nem hagyhatja el a Bendő
Bázist, nem tehettek mást, vártak.
Daala legnagyobb hibája az volt, hogy túlbecsülte mentora,
Tarkin hatalmát. Daala a caridai katonai akadémián, a Birodalom
legkeményebb kiképzőközpontjában végzett. Minden tantárgyban
kiváló volt: közelharcban rengeteg harcost legyőzött, a stratégiai
gyakorlatok során pedig egész seregeket sikerült megsemmisítenie.
De mivel nő volt, és mivel a Birodalom hadseregében csak néhány
nőnemű tiszt szolgált, miközben a tehetségtelen férfiak sorra
kapták a jobbnál jobb megbízásokat, a caridai akadémia csak nehéz
és hálátlan feladatokat kínált fel Daalának.
Daala csalódottságában kitalált magának egy álnevet, és
rendre beszállt a komputerhálózatba. A nem létező személy
javaslatait végre meghallgatták. Miután néhány radikálisan új
elmélete beigazolódott, Tarkin admirális személyesen utazott el a
Caridára, hogy felkutassa a briliáns stratégát. A nyomozás végén
csak Daalát találta meg.
Tarkinban szerencsére több volt az újító hajlam, mint a
Császárban. Feltűnés nélkül felvette Daalát a közvetlen
munkatársai közé, csillagromboló-flottáján kivitte a Külső
Peremre, és megengedte, hogy együtt dolgozzon vele.
A két rokonlelkű, könyörtelen és kemény ember egymásba
szeretett. Bár sokkal idősebb volt Daalánál, Tarkin ereje és
karizmája lenyűgözte a nőt. Tarkin szívós volt és fáradhatatlan, és
annyira magabiztos, hogy még Darth Vader jelenlétében sem szállt
inába a bátorsága. Hogy elrejtse Daalát, Tarkin admirális négy
csillagrombolót adott neki, és megbízta a Bendő Bázis őrzésével.
 Ám most, hogy a foglyok révén Daala értesült a történtekről,
minden megváltozott. Minden...
Sivron a nőre nézett. Düh lángolt a szemeiben.
- Most hol vannak ezek a foglyok?
- A Gorgon fedélzetén, a cellájukban. Éppen most térnek
magukhoz a... megrázkódtatásból, amit a kihallgatás okozott nekik.
- És mi van, ha valaki keresi őket? - Sivron kinézett az irodája
transzparacél ablakán.
- A kesseli fűszerbányából szöktek meg. Fogalmuk sem volt
róla, hogy hová mennek. Mindenki azt fogja hinni róluk, hogy
belevesztek a Bendőbe... Én magam sem értem, hogy juthattak át
éve a fekete lyukak között.
- Miért nem likvidáltatja őket? - kérdezte Sivron.
Daalának nagy erőfeszítésébe került, hogy megőrizze a
nyugalmát. A megjegyzés újabb bizonyítéka volt annak, hogy a
twilek nem lát tovább a saját orránál.
- Mert tíz év óta számunkra egyedül ők jelentik a kapcsolatot a
külvilággal. Qwi Xux már jelezte, hogy ki akarja faggatni őket, mit
tudnak a második Halálcsillagról. Mielőtt... Mielőtt elhatározzuk,
hogy mit teszünk, minden információt ki kell pumpálnunk belőlük.
Sivron pislogni kezdett.
- Hogy mit teszünk? Ezt hogy érti? Egyáltalán mit tehetnénk?
A nő összefűzte a mellén a karjait.
- Az új Napzúzóval egymás után megsemmisíthetjük az Új
Köztársaság rendszereit.
Zöld szemeivel mereven a twilekre nézett. Sivron
összerezzent.
- De a Napzúzó még nem készült el. Még nem végeztünk el
minden tesztet, még nem tanulmányoztunk át minden jelentést...
- Már két éve el kellett volna készülniük vele. A bürokráciájuk
és a maga tehetetlensége miatt késtek ennyit. Tarkin admirális nem
fog visszatérni, és maga nem találhat több kifogást a késedelemre.
Nekem most van szükségem arra a fegyverre, és el is fogom venni!
Daala felidézte a szavakat, amiket a Kuat Hajógyárnál Tar- kin
mondott neki. Olyan erőssé teszlek, hogy bármelyik bolygót
salakká változtathatod majd... Az újonnan kifejlesztett Napzúzóval
térdre tudná kényszeríteni az Új Köztársaságot.
- Ha Solo igazat mondott, az én flottám a birodalmi hadsereg
legerősebb maradványa. - Daala felemelte Tol Sivron egyik
modelljét. - Nem várhatunk tovább. Most rajtunk a sor, hogy
megmutassuk, mire vagyunk képesek.
 Huszadik
fejezet

A caridai nagykövet hajója távol a Császári Palotától, a

sebtiben megjavított nyugati landolópályán szállt le. A
diplomatasikló úgy nézett ki, mint egy fegyverekkel megrakott
fényes, fekete bogár. A hajó természetesen csak a fegyverek
hatástalanítása után kapott engedélyt a Coruscant megközelítésére.
A leszállópályán Leia és az Új Köztársaság egyik díszszázada
jelent meg a nagykövet üdvözlésére. A feltámadó szél úgy süvöltött
a magas épületek körül, mintha haza akarná röpíteni a caridai
delegációt. Leia egy formális köntöst viselt, de feltűzte rá a
szövetséges erők rangjelzését.
A hatalmas katonai kiképzőbázisnak otthont adó Carida volt az
egyik legfontosabb a Birodalomhoz még mindig hű bolygók közül.
Leia tudta, ha sikerülne megállapodást kötnie velük, az Új
Köztársaságban sokáig emlegetnék a nevét. Ám ez kemény diónak
ígérkezett, és tovább nehezítette a dolgot, hogy a Carida- rendszer
egy olyan durva és fagyos nagykövetet küldött, mint Furgan.
A hajó kitáruló zsilipkapuján sziszegve kiszökött a Carida
szokásosnál sűrűbb levegője. Két rohamosztagos masírozott le a
rámpán. A vállukra bajonettel ellátott dísz- sugárkarabélyt
akasztottak, gondosan kifényezett fehér páncéljuk vakítóan
csillogott. Úgy mozogtak, akár a droidok. Amikor a rámpa két
oldalára állva készenléti állásba helyezkedtek, két újabb
rohamosztagos követte őket.
Végül a rövid lábú Furgan nagykövet is levonult. Olyan
fontoskodva lépkedett, mintha valami ünnepi zene ritmusára
mozogna. Az egyenruháján annyi rangjelzés, szalag és kitüntetés
díszelgett, amennyit más egésze élete során sem tudna kiérdemelni.
A nagykövetet egy harmadik rohamosztagos pár követte.
Furgan mély lélegzetet vett, és tudomást sem véve Leiáról a
távolba meresztette a szemeit.
- Ah, a Birodalmi Központ levegője! - A várakozó
fogadóbizottság felé fordult, és összevonta vastag szemöldökeit.
- Most mintha egy kicsit keserű lenne. Lázadásíze van... Leia
úgy tett, mintha nem hallotta volna a megjegyzést.
- Üdvözöljük a Coruscanton, Furgan nagykövet. Leia Organa
Solo államminiszter vagyok.
- Igen, igen - mondta Furgan türelmetlenül. - Mon Mothma
annyira hangsúlyozta a Carida fontosságát, hogy arra számítottam,
valami magasabb rangú személyt küld ki a fogadásomra, nem
pedig egy egyszerű kis hivatalnokot. Ez felér egy arculütéssel!
Leiának gyorsan el kellett végeznie Luke egyik önuralom-
erősítő gyakorlatát, végre kellett hajtania egy tudattisztító Jedi-
technikát, hogy le tudja győzni a dühét.
- Azt hiszem, nagykövet úr, nem fordított elég időt a
kormányunk struktúrájának megismerésére. Igaz, hogy Mon
Mothma az Új Köztársaság államelnöke, a kormányzást a Kabinet
végzi, aminek a legfontosabb karja talán éppen az államminiszter
és a diplomáciai testülete.
Leia elhallgatott. Dühös volt Furganra, mert megsértette, de
magára is haragudott, mert hagyta, hogy a caridai manipulálja, és
belekényszerítse ebbe a szánalmas kis játékba. Mon Mothma külön
megkérte, hogy a lehető legnagyobb diplomáciai udvariassággal
viselkedjen a nagykövettel szemben. Leia azt kívánta, bárcsak
mellette volna Han vagy Luke.
- Mon Mothma számtalan kötelezettségnek kénytelen eleget
tenni, de a mai nap folyamán még fogadni fogja önt egy rövid
megbeszélésen - mondta Leia. - Addig is, ha kívánja, elvezetem
önöket a szállásukra. Esetleg parancsolnak valami frissítőt a hosszú
út után?
Furgan Leia felé fordította parányi, túlérett bogyókhoz
hasonlító szemeit.
- Először a testőreim fognak átmenni a szállásunkra. Át fogják
kutatni a szobákat, a berendezési tárgyakat, a falakat és a padlót, és
el fognak távolítani minden lehallgatókészüléket és orgyilkosság
elkövetésére alkalmas szerszámot. A többi őr egy pillanatra sem
fog magamra hagyni. Az ételeimet és az italaimat a saját
készletünkből fogják elkészíteni, hogy kivédjük a mérgezés
lehetőségét.
Leiát megdöbbentette a nagykövet gyanúsítgatása. Ám
mégsem kezdte el magyarázni, hogy feleslegesek az
óvintézkedések, mert tudta, hogy Furgan pontosan erre számít.
Elnézően elmosolyodott.
- Természetesen. Ha ettől jobban érzi magát...
 - A megbeszélésig - mondta Furgan - szeretnék ellátogatni a
Császári Palotába. Tegye ezt lehetővé. Zarándokúton vagyok. Látni
akarom a Palotát, és tiszteletemet akarom tenni a Császár
otthonában.
Leia habozott.
- Nem számítottunk rá, hogy...
Furgan felemelte a kezét. A mögötte álló rohamosztagosok
még feszesebb készenléti állásba helyezkedtek. A nagykövet,
mintha fenyegetni akarná, egy lépéssel közelebb ment Leiához.
- Ennek ellenére lehetővé fogja tenni!
Azon a délutánon Mon Mothma a sötét előadóteremben, a
holovetítő vezérlőpultjánál várakozott. Annak ellenére, hogy
ezernyi dolga lett volna, időt szakított erre a megbeszélésre. A jelek
szerint a Carida volt az a hely, ahonnan elindulhatott egy, az Új
Köztársaság stabilitását fenyegető folyamat. Mon Mothma
világosan elmagyarázta Leiának, hogy ne sajnálja az időt és a
fáradságot a nagykövetre, mert talán sikerül megakadályozniuk egy
lehetséges háború kirobbanását.
Mon Mothma meg sem moccant, de mégis mintha az egész
szobát betöltötte volna csendes, parancsoló lényével. Leiát újra és
újra ámulatba ejtette az a finom, mégis határozott erő, amivel Mon
Mothma minden Jedi-tréning nélkül rendelkezett.
Leia követte a holovetítőhöz vezető lejárón végigsiető Furgan
nagykövetet. A férfi esetlenül hátrafordult, és a bejárat mellett álló
rohamosztagos testőreire nézett. Furgan nem volt hajlandó
megválni a kísérőitől, Mon Mothma viszont még egy fegyvertelen
rohamosztagost sem volt hajlandó közel engedni magához. Az
erőjáték rövid volt és éles. Mon Mothma végül beleegyezett, hogy
a rohamosztagosok a nagykövet szeme előtt, de a termen kívül
várakozzanak.
Ám Mon Mothmának sikerült kikényszerítenie egy látszólag
jelentéktelen dolgot. Ragaszkodott hozzá, hogy a rohamosztagosok
levessék a sisakjukat, amíg az ő közelében tartózkodnak. A katonák
tehát maszk nélkül, koponyaszerű sisakjukat a hónuk alá szorítva
álldogáltak. Kiderült, hogy valódi emberek, fiatal, páncélba
bújtatott, a névtelen egyformaságból kiléptetett kadétok.
- Álljon meg ott, Furgan nagykövet! - mondta Mon Mothma a
formális üdvözlés helyett. - Szeretnék mutatni magának valamit.
 Felragyogott a holovetítő, és a teremben megjelent az ismert
galaxis sokmilliárd csillaga. Az automatikusan beállítódó fények
jól érzékeltették a csillagtenger cseppjeinek távolságát. Az ajtónál
álló rohamosztagosok a nyakukat tekergetve bámultak fel a
hatalmas képre, Mon Mothma és Furgan nagykövet azonban
közömbös maradt.
- Ez a galaxisunk - mondta Mon Mothma. - Pontosan
feltüntettünk rajta minden ismert rendszert. Ezek a csillagok... -
Egy legyintésére a galaxis képének egy része kékre színeződött.
- ... már hűséget esküdtek az Új Köztársaságnak. Mások
szimpatizálnak velünk, de semlegesek maradtak. - Egy seregnyi
csillag fénye zöldre változott. - A sötét terület a Ssi Ruuk
Impériumhoz tartozik. - Mon Mothma az egyik spirális alakzat egy
részét eltakaró foltra mutatott. - Hét év telt el azóta, hogy a
birodalmi és a szövetséges erők szövetkeztek a hódítók kiűzésére,
de még mindig nem derítettük fel teljesen, hol van az Impérium
határvonala... Végül tudunk olyan rendszerekről is, amelyek még
mindig hűségesek a bukott Birodalomhoz. - Egy kis területen
vörösre színeződtek a csillagok. A vörös szín elsődlegesen a
galaktikus magra korlátozódott; oda, ahonnan a feltámasztott
Császár elindította a csapatait. - Ahogy látja, egyre csökken a
magukkal egyetértő rendszerek száma.
Furganra nem volt hatással a bemutató.
- Bárki képes pöttyöket festeni egy térképre.
Leia magában dühöngeni kezdett, de még így is ámulatba
ejtette, hogy Mon Mothma milyen egyszerűen és nyugodtan
megoldotta a helyzetet. A hangja semmivel sem lett hangosabb;
csupán annyit tett, hogy nyugodt szemeivel Furganra nézett.
- Ha akarja, bármelyik nagykövettel beszélhet. Ők majd
igazolják, hogy a világuk valóban csatlakozott az Új
Köztársasághoz.
- A nagyköveteket éppen olyan könnyedén meg lehet
vesztegetni, amilyen egyszerűen meg lehet változtatni egy
holotérkép színeit.
Mon Mothma ezúttal már egy kissé keményebb hangon
válaszolt.
- A tényeken semmiféle vesztegetés sem változtathat, Furgan
nagykövet.
 - A tényeket viszont időnként meg lehet változtatni.
Leia dühösen forgatni kezdte a szemeit. A helyzet bizonyos
értelemben véve bámulatos volt, de minden újabb próbálkozás
időpocsékolásnak tűnt. Furganra az egész csak annyi hatással volt,
mint egy karbonba fagyasztott emberre.
A Coruscant teljes felszínét felépített, lerombolt, majd
újjáépített épületrétegek borították. Egy évezred alatt galaktikus
kormányok változtak, de a Coruscant mindig a politika központja
maradt.
A komplex építészeti formák, a csupa fém, csupa transzparacél
felhőkarcolók miatt szinte lehetetlen volt előre jelezni az időjárás
változásait. Időnként váratlan záporok kerekedtek a sokmillió
szellőzőnyíláson át kipárolgó, a toronyerdő között felhőkké
tömörülő és felemelkedő vízből.
Ahogy a Furgan nagykövet tiszteletére rendezett fogadásra
hivatalos diplomaták gyülekezni kezdtek az Égkupola botanikus
kertben, hirtelen esőcseppek kezdtek záporozni az átlátszó
üvegfalakra, és felhők takarták el a Coruscant aurórájának fénylő
függönyeit.
A távolban, a horizonthoz közel, az újjáépített Császári Palota
tömbje úgy meredezett az ég felé, mintha egy különböző korok
stílusjegyeivel ellátott katedrális és egy piramis kereszteződése
lenne. Leia szerette volna elkerülni, hogy Furgan fogadását egy
olyan helyen tartsák, ami a bukott Császár hatalmára és
gazdagságára emlékeztetett.
Az Égkupola botanikus kert egy elszigetelt felhőkarcoló
legfelső szintjét foglalt el. A Régi Köztársaság egyik filantrópusa
építette, aki a Galaktikus Hírszolgálat megalapításával nagy
vagyonra tett szert. A gigantikus, gondosan ápolt, blokkokra osztott
terráriumban meg lehetett találni a flórának a galaxis különböző
rendszereiből származó egzotikus vagy máshol már kipusztultnak
számító darabjait.
Leia Thripióval és a két gyerekkel éppen akkor érkezett meg,
amikor az eső kopogni kezdett a transzparacél mennyezeten.
Ahogy belépett az ajtón, Leia védekezően megállt, és felkészült rá,
hogy mentegetőznie kell. Tudta, hogy az ikrek jelenléte feltűnést
fog kelteni a merev szabályok szerint zajló diplomáciai fogadáson,
de nem törődött vele.
 A nap folyamán az örökké panaszkodó, követelőző, durva
Furgan mindenhová magával rángatta. Leia még az ikrekre szánt
időt is a nagykövettel töltötte, de végül úgy döntött, az egész nem
éri meg a fáradtságot. Lehet, hogy az Új Köztársaság kabinetjének
fontos tagja, de közben anya is. Anya, aki megpróbál megfelelni a
számára új szerepkörnek. Miközben a lakásán átöltözött a
fogadáshoz, Leia egyre haragosabb lett. Ha állandóan távol van
tőlük, akár azt is hagyhatta volna, hogy Jacen és Jaina továbbra is
Winterrel maradjon!
Különben is, Thripiót is magukkal hozták. Ő majd szemmel
tartja a gyerekeket, és szükség esetén kisegítheti, ha kényes
kérdésekről kell tárgyalnia, meg persze tolmácsolhat is, ha kell.
Han eltűnése óta Leiának többször hányingere támadt az
idegességtől. Még Luke-tól és Landótól sem érkezett üzenet.
Leiának szüksége volt valamire, amiben megkapaszkodhatott.
Szinte már kívánta, hogy valaki megjegyzést tegyen az ikrek
jelenlétére. Akkor aztán lenne oka, hogy végre jól kitombolja
magát!
Amikor átlépett az ajtón, Furgan rohamosztagos tökfilkói
megállították. Most sem viselték a sisakjukat, és látszott rajtuk,
kényelmetlenül érzik magukat, hogy szembe kell nézniük Leiával.
Ennek ellenére elállták az útját. Mögöttük az Új Köztársaság
kötelékébe tartozó őrök figyelték ugrásra készen, hogy mit
művelnek.
- Mi a probléma... - Leia a rohamosztagos rangjelzésére
pillantott, és szándékosan félreértelmezte. - ... hadnagy?
- Százados - javította ki a katona. - Mindenkit ellenőrzünk.
Óvintézkedés a merényletek megelőzésére.
- Merényletek? - kérdezte Leia, és elhatározta, inkább
csodálkozónak fog látszani, mint idegesnek. - Értem.
Az egyik rohamosztagos végighúzott egy fegyverkereső
műszert Leia teste előtt. Leia hűvös nyugalommal tűrte a
vizsgálatot.
- A nagykövet biztonsága érdekében - mondta a katona, és
rosszallóan az ikrekre nézett. - Minket nem informáltak róla, hogy
gyerekek is részt vesznek a fogadáson.
- Talán attól fél, hogy ők fogják megölni Furgan nagykövetet?
- Leia addig bámult a férfira, míg a sápadt arc megrándult. - Nem
gondolja, hogy ezzel a saját testőri képességeiket minősíti,
százados? - Leiának annyira tetszett a férfi elvörösödő arcának és
idegességének látványa, hogy már a zaklatással sem törődött.
Megérte.
- Rutinszerű elővigyázatosság. - A százados megvizsgálta
Jacent és Jainát, de közben látszott rajta, hogy kényelmetlenül érzi
magát. Amikor elvégezte a munkáját, még mindig nem állt félre az
útból.
Leia összefűzte a mellén a karjait.
- Most mivel van a baj?
- A droidjával, miniszter - mondta a százados. - Teljes
rendszerellenőrzésnek kell alávetnünk.
- Engem, uram? - kérdezte Thripio. - Ó, szent ég! Ezt nem
mondhatja komolyan!
Leia nevetségesnek találta a gondolatot, hogy a
fecsegőlocsogó protokolldroidot merénylőnek nézhetik.
- Mennyi ideig fog tartani ez a bizonyos rendszerellenőrzés? -
kérdezte.
- Nem sokáig. - A százados előhúzott egy másik letapogató
egységet.
- Leia hercegnő! Tiltakozom! - Thripio hangjából pánik
érződött. - Ha lenne olyan kedves, és visszaemlékezne, eszébe
jutna, hogy rosszhiszemű emberek egyszer már átprogramoztak.
Nem szeretném újra alávetni magam egy ismeretlenek által végzett
ellenőrzésnek.
- Thripio, hagyd, hogy megcsinálják - mondta Leia, és
mereven a rohamosztagos százados szemébe nézett. - Ha a
programjaidat a legcsekélyebb mértékben alterálják, ez az ember
lesz a felelős a galaktikus incidensért, ami akár egy háború
kirobbanásához is vezethet... Egy olyan háború kitöréséhez,
amiben a Carida-rendszer lesz az Új Köztársaság egyesített
hadseregének fő célpontja.
- Nagyon fogok vigyázni, miniszter - felelte a rohamosztagos.
- Azt helyesen teszi, uram! - mondta Thripio.
Mire végre sikerült átjutniuk a fogadókordonon, a zápor
szemerkélő esővé csendesült. Az ösvényeken emberek sétálgattak,
hogy megcsodálják az idegen növények bizarr formáit. Az egyes
növények eltérő nedvességtartalmú élőhelyeit erőtérmezők
választották el egymástól; a növények tudományos neveit kis
táblácskákon, tucatnyi különböző írásjelrendszer jeleivel tüntették
fel.
Az anyjuk kezét szorongató ikrek elbűvölve bámultak az
elegáns ruhákba öltözött emberekre, és a távoli világokról
származó egzotikus növényekre. A terem közepén, egy éles fénnyel
megvilágított, sivatagnak berendezett terráriumban egy hatalmas
csápkaktusz ételeket szolgált fel: vastag karjait lóbálva kínálgatta a
parányi szendvicseket, a gyümölcsszeleteket meg a hosszú
töviseire tűzött húsdarabkákat és tésztákat. A vendégek időnként
leemeltek egy-egy falatot a feléjük nyúló csápokról.
A figyelem középpontjában Furgan nagykövet állt, de senki
sem elegyedett vele szóba, az emberek inkább csak a szemük
sarkából méregették. Leia kötelességének érezte, hogy üdvözölje.
Nagyot sóhajtott, és az ikrek kíséretében Furgan felé índult.
Furgan a gyerekekre meresztette a szemeit, és felhajtotta a
kezében tartott pohár tartalmát. Leia látta, hogy a férfi a jobb
csípőjére erősített, adagolószerkezettel ellátott flaskához tartja a
poharat. Furgan megnyomott egy gombot, és kitöltött magának egy
újabb adag zöldes italt. Ha valaki annyira retteg a mérgezéstől,
mint ő, gondolta Leia, természetes, hogy mindenhová magával
cipeli a saját italkészletét. Furgan derekának bal oldalán is volt egy
flaska.
- Szóval, Organa Solo miniszter, ezek lennének a híres Jedi-
ikrek? Jacen és Jaina. Jól tudom, ezt a nevet adták nekik? Ugye,
van egy harmadik, Anakin nevű gyermekük is?
Leia pislogni kezdett. Idegesítette, hogy Furgan ilyen sokat tud
a családjukról.
- Igen. A kicsi jelenleg nincs itt... Egy védett, biztonságos
helyen tartózkodik. - Tudta, hogy Furgan nem derítheti ki, hogy hol
van az a bizonyos védett bolygó, de anyai ösztönei mégis
felnagyították a félelmét.
Furgan megpaskolta Jaina fejét.
- Gondolom, ezt a kettőt is legalább olyan szigorúan őrzik,
mint a kicsit. Szégyen lenne, ha két ilyen gyönyörű gyermek
politikai csatározások áldozatává válna.
- Biztonságban vannak - mondta Leia, de hirtelen megrémült.
Fél szemmel a nagykövetet figyelve megfordította az ikreket. -
Most fogjátok meg Thripio kezét, és menjetek játszani.
- Nagyon tanulságos lesz számukra ez az este - mondta
Thripio, és a kiállított növények felé tuszkolta a gyerekeket.
- Ha kíváncsi a véleményemre - folytatta Furgan -, szerintem
kár, hogy a Császár nem semmisítette meg valamennyi Jedit. A
befejezetlen munkák később mindig problémát okoznak.
- Miért fél ennyire a Jedi-lovagoktól? - kérdezte Leia. Nem
igazán tetszett neki, hogy erre a témára terelődött a beszélgetés, de
ha már megtörtént, szeretett volna kihúzni Furganból egy-két
információt.
Furgan nagyot kortyolt az italából.
- Szerintem van annyira fejlett a technikánk, hogy ne legyen
szükségünk ezekre a bizarr mentális energiával rendelkező
emberekre. Sokan félnek a varázslatoktól. A Jedilovagok különben
csak egy régi, gyenge kormány pribékjei voltak.
Leia vitába szállt a nagykövettel.
- A Császár, akit ön annyira imád, legalább olyan erős volt az
Erőben, mint Darth Vader. Ők miért voltak mások?
- A Császár jogosult a különleges erők birtoklására - mondta
Furgan szilárd meggyőződéssel. - Elvégre ő a Császár. Vaderről
pedig kiderült, hogy áruló. Tudomásom szerint ő ölte meg a
Császárt. Ez eggyel több ok arra, hogy törvénytelennek tartsuk
ezeknek az erőknek a birtoklását.
Leia arra gondolt, hogy Furgannak hallania kellett volna a
beszédet, amit Luke intézett a Tanácshoz.
- A Jedik viszont életben maradtak, és a Jedi Lovagrend újjá
fog alakulni. A fivérem éppen ezen dolgozik. Néhány év múlva a
Jedi-lovagok újra visszakapják régi szerepüket, és újra a
Köztársaság védelmezőivé válnak.
- Kár - mondta Furgan, és elfordult, hogy inkább valaki mással
elegyedjen beszélgetésbe.
Ám senkinek sem akaródzott szóba állni vele.
Az ikrek elhatározták, bújócskázni fognak a kiállított
növények között. Átbújtak a Thripio számára túlságosan magas
korlátok alatt, és üldözni kezdték egymást a „BELÉPNI TILOS"
jelzésekkel körülvett terráriumokban. Amikor Thripio hívta őket
vissza, mintha megsüketültek volna, tovább rohangásztak.
Thripio üldözőbe vette őket a nyálkafa-ligetben. A fák sárga,
nyúlós csöppeket hullattak a droid fényes testére, de a talajt borító
nyálkában legalább jól kirajzolódtak az ikrek nyomai. Thripio
rémülten felkiáltott. A kis lábnyomok egyenesen a húsevő
növények szekciója felé vezettek.
- Ó, szent ég! - rikoltotta a droid, és szinte már látta, hogy a
vérszomjas gazok harapdálni kezdik a gyerekek testét. Mielőtt
azonban segítségért üvöltött volna, meghallotta Jacen kuncogását,
és a kislány nevetését. Az irány-lokátorai segítségével Thripio
hamar visszatalált a kiállítás középpontjába.
Az ikrek az óriási csápkaktusz közepén, a töviseket óvatosan
kikerülve, a hullámzó indakarokkal játszadoztak. Valahogy sikerült
megúszniuk, hogy a tőrszerű tüskék kárt tegyenek bennük, és
beheveredtek a növény közepén levő puha, új hajtások közé.
- Jacen úrfi! Jaina kisasszony! Azonnal jöjjenek ki onnan! -
mondta Thripio szigorú hangon. - Ragaszkodom hozzá, hogy
idejöjjenek!
Jaina válaszul nevetve integetni kezdett.
Thripio gondolkodni kezdett, hogyan tudná kimenteni a
gyerekeket a növény közepéről anélkül, hogy leverné a
csápkarokról a szendvicseket.
A társalgás egy pillanatra elnémult; olyan csend támadt, ami
gyakori a kényszeredett-kellemetlen helyzetekben. Furgan
nagykövet kihasználta a csendet.
- Figyelmet kérek!
Furgan hirtelen ellépett Leia mellől. A nőnek fogalma sem volt
róla, hogy a nagykövet mit akar csinálni, de felkészült mindenre.
Minden beszélgetés félbeszakadt. Minden szem a caridai
nagykövet felé fordult. Mon Mothma éppen Jan Dodonna
tábornokkal, a vén hadvezérrel beszélgetett, aki annak idején
elkészítette az első Halálcsillag megsemmisítésének tervét. Mon
Mothma felvonta a szemöldökét, és kíváncsian várta, hogy Furgan
miért kért figyelmet. Jan Dodonna félbehagyta a mondókáját;
gesztikuláló keze megállt a levegőben, úgy meredt a caridaira.
Furgan a dereka bal oldalára kötött flaskához tartotta üres
poharát, és megtöltötte. Leia eltűnődött, hogy vajon a jobb oldali
kulacs kiürült-e már.
Furgan magasra emelte a poharát, és vigyorogva Mon Mothma
felé lépett. Leia hitetlenkedve figyelte. Lehet, hogy a durva
nagykövet tósztot akar mondani?
Furgan körülnézett az Égkupolában, és meggyőződött róla,
hogy mindenki rá figyel. Még az eső is alábbhagyott.
- Szeretném, ha meghallgatnának. Mint a Carida nagykövete,
meghatalmazásom van rá, hogy a birodalmi katonai kiképző
központ, a bolygóm és az egész naprendszerünk nevében szóljak.
Át kell adnom maguknak egy üzenetet.
Felemelte a hangját és a poharát.
- Mon Mothmára, aki az Új Köztársaság vezetőjének nevezi
magát! - Furgan vicsorogva Mon Mothmára zúdította az italát.
A halványzöld folyadék a nő arcára, hajára és mellére
fröccsent. Mont Mothma döbbenten hátratántorodott. Jan Dodonna
megfogta a vállait, és megtámasztotta. A vén hadvezér szája tátva
maradt a csodálkozástól.
Az ajtónál álló köztársasági őrök előrántották a fegyvereiket,
de nem lőttek.
- Ezennel kijelentem, hogy elítéljük a törvénysértők és
gyilkosok által végrehajtott lázadást. Maguk megpróbáltak hatást
gyakorolni rám a szövetségükhöz csatlakozott elmebeteg
rendszerek számával, de bármekkora csőcseléket is sikerült maguk
köré gyűjteniük, a bűn, amit elkövettek a Birodalom ellen, bűn
marad.
Furgan a padlóhoz csapta a poharát, és csizmás lábával
eltaposta az üvegszilánkokat.
- A Carida sohasem fog behódolni a maguk úgynevezett Új
Köztársaságának!
Furgan megfordult, és kiviharzott a teremből. Az ajtónál álló
rohamosztagosok győzedelmesen visszatették a fejükre a
sisakjukat, elrejtették az arcukat, és követték a nagykövetet. A
köztársasági őrök lövésre készen tartották a fegyverüket, de
fogalmuk sem volt róla, hogy mit tegyenek.
Egy percnyi döbbent csend után a társaság tagjai kiáltozni
kezdtek. Leia az államelnökhöz futott. Dodonna közben
hozzálátott, hogy letörölje Mon Mothma nedves ruháját.
A ragacsos ital gyorsan megszáradt Mon Mothma arcán, de
amikor Leiára nézett, erőltetetten elmosolyodott. A kiáltozás egyre
hangosabbá vált.
- Azzal semmit sem veszettünk, hogy megpróbáltuk, nem
igaz?
Leia nem tudta, mit válaszolhatna.
A háttérzajból Thripio vékony hangja hallatszott.
- Bocsásson meg, Leia hercegnő...
Leia rémülten körülnézett. Egy pillanatig azt hitte, hogy a
nagy felfordulásban Furgan elrabolta az ikreket. Megkönnyebbülve
látta, hogy Jacen és Jaina a Császárvárosra nyíló ablak előtt állva
bámészkodik.
Leia a szeme sarkából meglátta a riadtan kapálózó aranyszínű
kart. Thripio valahogy belegabalyodott a csápkaktuszba. Leia még
a terem másik végéből is jól látta, mennyire összekarcolódott a
droid fémteste. A padlón szétszórt szendvicsek hevertek.
- Kérem, segítene valaki, hogy kiszabaduljak ebből a
növényből? - kiáltotta Thripio. - Kérem...
 Huszonegyedik
fejezet

Han Solo a lidércnyomások szirupjában fulladozott. Nem

sikerült megúsznia a fájdalmas vallatást. A kihallgatás közben
valahányszor kinyitotta a szemét, mindig Daala admirális kemény,
gyönyörű porcelánarcát látta maga előtt, és mindig új kérdéseket
szegeztek neki...
- Tegyék ide - mondta egy trillázó női hang. Nem Daaláé volt.
Han érezte, ahogy végigvonszolják a padlón.
- Parancsot kaptunk, hogy őrködjünk - hallatszott egy
rohamosztagos sisakon keresztülszűrődő torz hang.
- Őrködjenek, de a laboromon kívül. Nyugodt körülmények
között akarok beszélni vele - mondta a női hang.
- Az ön biztonsága érdekében... - kezdte a rohamosztagos.
Han érezte, hogy a padlóra eresztik. A végtagjai olyan
merevek voltak, mintha elfelejtették volna, hogyan kell behajlani.
- A biztonságom érdekében? Ez az ember képtelen bármit is
tenni. Még ahhoz sincs elég ereje, hogy tüsszentsen. Lehet, hogy
maguk érintetlenül hagytak egy-két emléket a fejében. Én most
kiszedem valamennyit, de ehhez nyugalomra van szükségem!
Han érezte, hogy felemelik, és a háta mögé csavarják a karjait.
- Igen, igen - mondta a női hang. - Láncolják az oszlophoz.
Most már biztos vagyok benne, hogy nem jelent rám veszélyt.
Megígérem, hogy nem dugom az ujjam az agyarai közé.
Han távolodó csizmás lépteket hallott. A rohamosztagosok
elhagyták a helyiséget. Az agya már kezdett kitisztulni, de a teste
még nem jött rá, hogyan reagáljon. Már emlékezett a vallatás
bizonyos részleteire, de korántsem mindenre. Vajon miről beszélt
Daala admirálisnak? A szíve hevesen dobogni kezdett. Lehet, hogy
elárult valami létfontosságú titkot? Egyáltalán ismer ilyesmit?
Már majdnem biztos volt benne, hogy elmondta a nőnek a
Birodalom bukásának és az Új Köztársaság felemelkedésének
fontosabb eseményeit. Ezzel még nem árthatott senkinek.
Ellenkezőleg: ha Daala rájön, hogy semmi esélye sincs, talán
megadja magát. Ha a bantáknak szárnyuk lenne...
Han lassan, erőlködve kinyitotta a szemeit. Az arca
megrándult az éles fénytől, de a szemei ösztönösen fókuszálódtak.
Egy tágas szobában volt - valami laboratóriumban vagy
vizsgálóközpontban -, és nem a Gorgon börtöncellájában. Éneklést
és fuvolaszót hallott.
Ahogy oldalra fordította a fejét, meglátott egy
zongorabillentyűzet és egy komputerkonzol kombinációjának
látszó szerkezet előtt álló karcsú, nőnemű idegen lényt. Han rájött,
hogy ez volt az a nő, aki a rohamosztagosokkal vitatkozott.
A nő végigzongorázott a billentyűkön. Bonyolult
hangsorozatok hallatszottak. A nő előtt megjelent egy tetraéder-
tetejű, energiatokba foglalt üvegszárny háromdimenziós, forgó
rajza. Az ábrán minden egyes hang felcsendülése után megjelent
egy újabb vonal.
Han megmozgatta a nyelvét a szájában, és megpróbált
beszélni. Szerette volna megkérdezni a nőtől, hogy kicsoda, de az
ajkai és a hangszálai nem nagyon engedelmeskedtek az akaratának.
- Kiiiööö maaagaaauuu? - nyöszörögte.
A nőnemű lény riadtan a háromdimenziós mértani test elé
emelte a karjait, majd Han felé fordult. A nő egy, a saját
alakmásával és a kódzárak nyitókombinációjával ellátott kitűzőt
viselt a kezeslábasán. Csinos humanoid volt, magas és karcsú, a
bőre kékes árnyalatú. Finom szálú haja olyan volt, mint egy
gyöngyházfényű tollakból álló tincsrengeteg. Mélykék szemei
nagyok voltak, és szüntelen csodálkozás tükröződött bennük.
- Arra vártam, hogy magához térjen! - mondta Hannak. -
Rengeteg kérdésem van, amit fel akarok tenni magának. Igaz, hogy
valóban járt az első Halálcsillagon, és hogy még befejezetlenül
látta a másodikat? Mondja el, hogy milyenek voltak. Mondjon el
mindent, amire emlékszik. Számomra a legapróbb információ is
kincset jelenthet.
Han hallotta az elhadart kérdéseket, de nem értette, hogy
tulajdonképpen miről van szó. Mi köze lehet bármihez a
Halálcsillagnak? Hiszen már tíz éve elpusztult!
Elbámult a nő mellett. A széles ablakon túl pasztellszínű,
csillogó gázok örvénylettek a fekete lyukak mohó szájai
Han mind a négy, alakzatba rendeződött, orbitális pályán
keringő csillagrombolót látta - ez azt jelentette, hogy a gravitációs
sziget közepén, a planetoidfürtön van. Egyedül volt. Kypet és
Csubakkát máshová vitték. Han remélte, hogy mindketten túlélték
Daala vallatását.
A száját csücsörítve megpróbálta megformálni a szavakat. - Ki
maga?
A nő a kitűzőjéhez emelte hosszú ujjú kezét.
- A nevem Qwi Xux. Tudom, hogy magát Han Solónak hívják.
Már olvastam a Daala admirálisnak tett vallomásáról készült
jegyzőkönyvet.
Vallomás? Talán vallatás! Kínzás, amivel kis híján
szétcincálták a testét!
Qwi Xux szórakozottnak tűnt, mintha figyelmének csupán egy
kis részét fordítaná a részletekre, és valami egészen más dolog
foglalkoztatná.
- Tehát kérem, beszéljen nekem a Halálcsillagról! Nagyon
érdekelne, hogy mire emlékszik. Maga az első ember, aki ott járt,
és akivel beszélhetek.
Han eltűnődött, vajon az agya még mindig a vallatódrogok
hatása alatt van-e, vagy tényleg létezett egy ok, ami miatt valaki azt
akarja, hogy beszéljen a megsemmisített Halálcsillagról. Egyáltalán
miért mondana akármit is a Birodalom egyik tudósának? Lehet,
hogy Daalának már kifecsegett valami fontosat? Lehet, hogy a nő
fogta a csillagrombolóit, és időközben megtámadta a Coruscantot?
- Már kivallattak. - Han meglepődött, hogy ezúttal milyen
tisztán és érthetően beszél.
Qwi felemelt egy lapot.
- Én az ön valódi benyomásait szeretném megismerni -
mondta. - Milyen hangja volt? Mit érzett, amikor végigment a
folyosóin? Mondjon el mindent, amire emlékszik. - Alig leplezett
izgalommal összedörzsölte a kezeit.
- Nem.
Han ellenkezése meglepte Qwit. Hátrahőkölt, és dallamos
hangon felkiáltott.
- De igen! Kell, hogy megtegye! Az itteni vezető tudósok közé
tartozom. - Qwi zavartan eltátotta a száját, és járkálni kezdett az
oszlop körül, amihez Hant kikötötték.
Han kénytelen volt utánafordítani a fejét. Az erőfeszítéstől
majdnem elájult.
- Mi értelme van a titkolózásnak? - kérdezte Qwi. - Az
információk valamennyiünknek a hasznára vannak. Ha
hozzátesszük a már meglevő tudásunkhoz, nagyobb sikereket
érhetünk el.
Han elcsodálkozott. Qwi hihetetlenül naiv volt. Han
elgondolkodott, vajon mennyi ideje dolgozhat a feketelyuk- halmaz
közepén, elzárva a világtól.
- Ez azt jelenti, hogy maga mindenkivel megosztja az
információit, aki erre kéri? - kérdezte.
Qwi bólintott.
- A Bendő Bázison ez a szokás. Valamennyi kutatásunknak ez
az alapköve.
Hannak alig sikerült visszafojtania egy diadalmas vigyort.
- Rendben, akkor mondja el, hogy hol vannak a barátaim. Egy
fiatalemberrel és egy vukival jöttem ide. Ossza meg velem ezt az
információt, aztán majd meglátom, emlékszem-e valamire, ami
kapcsolatban van a Halálcsillaggal.
Qwi zavara elárulta, hogy eddig még soha senkivel sem volt
ilyen nehéz dolga.
- Nem tudom, hogy ezt elmondhatom-e magának - felelte. -
Semmi szüksége rá, hogy ezt tudja.
Hannak sikerült megvonnia a vállát.
- Hát, ha maga titkolózik...
Qwi az ajtó felé lesett, mintha azon tűnődne, hogy mégis
behívja a rohamosztagosokat.
- Én itt kutató vagyok, és jogom van hozzá, hogy minden
adatot megkapjak, amire szükségem van. Miért nem akar
válaszolni néhány egyszerű kérdésre?
- És maga miért nem válaszol az én kérdéseimre? Bármihez
van joga, rám nem vonatkozik.
Han a nőre meresztette a szemeit. Qwi nyugtalanul feszengett,
de végül előhúzta a hordozható terminálját, és dudorászva beírt egy
utasítást.
Hanra nézett sebesen pillogó, mélykék szemeivel. Vékony
szálú haja csillogó zuhatagként omlott a vállára. Elsuttogott még
néhány szót. A terminálon megjelent a válasz.
- Vuki barátját a hajtóműfejlesztő szektorba vitték. Az egykori
kutatásvezető esküdött rá, hogy a vukik a legjobb munkások. A
Bázis építésekor körülbelül százat hozatott át a Kashyyykról. Már
nem sok maradt meg belőlük. Tudja, elég nehéz és veszélyes
munkát kell végezniük.
Han kihúzta magát, de még mindig nehezére esett a mozgás.
Már hallott olyan kósza híreket, hogy az első Halálcsillag
építésénél vuki rabszolgák is dolgoztak. Eddig csak pletykának
tartotta a dolgot, ám Qwi olyan hétköznapi egyszerűséggel és
őszintén beszélt, hogy el kellett hinnie.
- És a másik barátom? - kérdezte.
- Egy bizonyos Kyp Durron... Ő lenne az? Ő még mindig a
Gorgon börtönében van, erős őrizet alatt. Még nem találkoztam a
vallomását tartalmazó jelentéssel. Valószínű, hogy nem volt sok
mondanivalója.
Han elkomorodott, és megpróbálta levonni a következtetéseket
a hallottakból, ám Qwi nekiesett.
- Jól van, megkapta a kért információkat. Most beszéljen a
Halálcsillagról!
Qwi közelebb lépett Hanhoz, de még mindig karnyújtásnyi
távolságon kívül maradt.
Han elfintorodott, de nem látta okát, miért ne beszélhetne. A
Halálcsillag már rég elpusztult, a tervrajzait pedig az egykori
Birodalmi Információs Központ védett adatbankjában őrizték.
Han beszélt Qwinek a folyosókról, a hangokról. A legtöbbet a
hangárról, a börtönszektorról és a hulladékaprítóról tudott, ám ezek
a részletek nem érdekelték Qwit.
- Látta a magot? A propulziós rendszereket?
- Sajnálom, de nem. Csak rövid látogatást tettem rajta, amíg
valaki kikapcsolta a vonósugarakat. - Han összeszorította az ajkait.
- De miért érdeklik ennyire ezek a dolgok?
Qwi lesütötte a szemeit.
- Mert a Halálcsillag legnagyobb részét én terveztem!
Qwi nem vette észre a Han arcára kiülő döbbenetet. A fal
mellé lépett, és megérintett néhány kapcsolót. Félrecsúsztak a falat
borító fémlemezek, és a gázörvényekre nyíló keskeny ablak helyén
megjelent egy jóval szélesebb panoráma. Han most már a Bendő
Bázist alkotó sziklafürtöt is jól látta.
- A Bázison még mindig megvan a Halálcsillag prototípusa.
Miközben Qwi beszélt, egy gigantikus, az aszteroidoknál is
nagyobb, gömb alakú fémváz emelkedett ki halálos napként a
legközelebbi planetoid mögül. A prototípus olyan volt, akár egy
óriási armilláris gömb: egymáshoz csatolt gyűrűit hosszirányú
vázak kötötték össze. A vázszerkezet közepén egy hatalmas reaktor
és egy bolygóromboló szuperlézer helyezkedett el.
- Ez csak a funkcionális része - mondta Qwi, ahogy csillogó
szemekkel kibámult az ablakon. - A reaktor, a szuperlézer, és a
mag. A hiperhajtómű propulziós rendszerei nincsenek rajta, és
annak sem láttuk értelmét, hogy felépítsük rá a kaszárnyákat és a
hivatalnokok szektorait.
Han alig kapott levegőt.
- Működik?
Qwi szikrázó szemekkel elmosolyodott.
- Ó, igen! Gyönyörűen működik!
Kyp Durron úgy érezte magát, mint egy ketrecbe zárt állat. A
cellája komor falaira meresztette a szemét. A mennyezeti rácson
keresztül fény ömlött be hozzá, de túl éles és vörös volt ahhoz,
hogy a szeme hozzá tudjon szokni. A priccsén ült, a falat bámulta,
és megpróbált nem gondolkozni.
A testében még mindig ott lüktettek a fájdalom utórezgései. A
vallatódroid precízen megtalálta a fájdalomközpontjait, ahol a
legkisebb karcolást is gyötrelemnek érezte. A hegyes hipodermikus
tűk megannyi lándzsaként döftek a húsába; az akaratroppantó
drogok lávaként áramlottak az ereiben.
Hogy abbahagyják a kínzását, megpróbált kifacsarni a
memóriájából valamit, amit vallatói érdekesnek találhatnak - ám
Kyp Durron egy senki volt, egy értéktelen rab, aki élete
legnagyobb részét a Kesselen töltötte. Semmit sem tudott, amit
bevallhatott volna a birodalmi szörnyeknek, akik végül rájöttek,
hogy értéktelen a számukra.
Kyp az ajtó melletti adagolóban megjelenő önkészítő ételre
bámult. Ahogy kinyitotta a csomagot, a texturált proteinből álló
főfogás felmelegedett, a szintetikus gyümölcsdesszert pedig lehűlt.
Rövid idő elteltével a maguktól átalakuló evőeszközöket is el
lehetett fogyasztani. Ám Kyp az éhségnek még a szikráját sem
tudta felfedezni magában.
Egyfolytában Han Solo járt a fejében. Solo sokat tudott az Új
Köztársaságról. Belőle rengeteg titkot ki lehetett szedni. Han
vallatása sokkal durvább és keményebb volt, mint az övé. Daala
admirális pribékjei pedig rosszabbak voltak azoknál, akikkel Kyp a
Birodalmi Javítóintézetben töltött évei alatt találkozott. A
fűszerbányában legalább tudta, hogy kell viselkednie, hogy ne
vonja magára az őrök figyelmét...
Kyp nyolcéves kora óta élt a Kesselen. Azóta alkalmazkodott a
szabályokhoz, azóta végezte a gyötrelmes munkát. Mindegy volt,
hogy a Birodalom irányította a bányát vagy a Moruth Doole-hoz
hasonló rabszolgahajcsárok: a körülmények mindig ugyanolyan
szánalmasak maradtak. A szülei meghaltak, a fivérét, Zethet
átvitték a rohamosztagosok akadémiájára. Kyp egyedül maradt, de
megtanulta, hogyan húzza meg magát, hogyan alkalmazkodjon, és
hogyan maradjon életben.
Han Solo érkezéséig meg sem fordult a fejében a szökés. Han
viszont bebizonyította, hogy egy kis, mindenre elszánt csapat képes
kitörni a rabságból. Az már más lapra tartozott, hogy a szökésük
után a Bendőben még az addiginál is rosszabb helyzetbe kerültek.
Kyp csiszolatlan képességét használta, hogy biztonsággal
átvezesse a lopott űrkompot a feketelyuk-halmazon. Hosszú évek
teltek már el azóta, hogy a vén Vima-Da-Boda megtanította a Jedik
tudományának alapjaira. Kyp azóta csak ritkán vette hasznát annak,
hogy képes használni az Erőt.
Emlékeiben Vima-Da-Boda arca aszott volt és ráncos. A
vénasszony a legszívesebben valamelyik sarokban kuporgott, és -
mintha valami hatalmas, kémlelő szem elől akart volna elrejtőzni -
árnyakat vont maga köré. A bukott Jedit fojtogatta a bűntudat.
Talán éppen ezért ölt annyi energiát Kyp tanításába, míg a
birodalmaik el nem hurcolták.
- Remek képességeid vannak - mondta Vima-Da-Boda a
legutolsó rövid leckék egyikének során.
Kyp egész mostanáig nem sokat törődött ezzel.
Mereven az érintetlenül hagyott ételre bámult. Ha koncentrál,
ha egy tárgy manipulálására fókuszálja az erejét, talán meg tud
mozdítani valamit. Ha sikerül, talán ez is segítségére lehet a
szökésben.
Szökés! A fülébe csengő kimondatlan szó felélesztette benne a
reményt. Nem tudta biztosan, hogy hogyan csinálta, amit csinált.
Számára természetes volt, hogy a sötét fűszerbányában megtalálja
a legjobb útvonalat. Amikor keresztülkormányozta a kompot a
lángoló gázfelhőkön, egy misztikus, suttogó hang utasításait
követte. Ő csak annyit tett, hogy amikor helyesnek érezte,
megváltoztatta az útirányt, és elvégzett egy-két manővert.
Most viszont szüksége lett volt az Erő segítségére - de fogalma
sem volt róla, hogy hol kezdje.
Az ételcsomagra meresztette a szemét, és megpróbálta
meghajlítani a merev fóliát. Megnyomta a tudatával, és maga elé
képzelte, ahogy a vékony fémlemezke megcsavarodik, és
gombóccá gyűrődik... Semmi sem történt. Kyp eltűnődött. Lehet,
hogy mindaz, amit Vima-Da-Bodától hallott, csupán babonás
bolondság volt?
A szülei nem rendelkeztek ilyen erővel. Mindketten
politikusok voltak az Anoat-rendszer Deyer kolóniáján. Sohasem
hallgatták el a véleményüket. Amikor hírét vették a Császár merev
politikája ellen irányuló, egyre jobban kiterjedő lázadásnak,
elhatározták, hogy ők is munkához látnak. Palpatine ellen
beszéltek, de nem akarták, hogy megbukjon: csak annyit szerettek
volna elérni, hogy egy kissé megszelídüljön. Nyíltan tiltakoztak az
Alderaan elpusztítása miatt - ám az egésszel csak annyit értek el,
hogy fiaikkal, Zethtel és Kyppel együtt letartóztatták őket.
Kyp még jól emlékezett arra a borzalmas éjszakára, amikor a
rohamosztagosok szétolvasztották a családjuk házának ajtaját. Azt
az ajtót, ami be sem volt zárva... A fegyveres katonák bemasíroztak
a szobákba, és sorra felrugdosták a törékeny bútorokat. A
kapitányuk felolvasott egy letartóztatási parancsot. Kyp szüleit
árulással vádolták. A rohamosztagosok ezután előhúzták a
sugárpisztolyaikat, és elkábították a két meghökkent felnőttet. Kyp
bátyja, Zeth tiltakozni próbált - őt is elkábították. Kyp arcán
könnyek patakzottak. Miközben a rohamosztagosok bilincset
kattintottak a csuklójára, hitetlenkedve bámult a három ájult testre.
Azóta sem tudta elképzelni, hogy a katonák miért tartottak tőle,
hiszen akkor még csak nyolcéves volt...
Kyp és a szülei a Kesselre kerültek, a tizennégy esztendős
Zethet, az agymosott újoncot pedig átvitték a caridai katonai
akadémiára. Soha többé nem hallottak róla.
Alig egy évvel később a Kesselen kitört a börtönlázadás, és a
gengszterek átvették a hatalmat a birodalmiaktól. Kyp szülei a
lázadás utáni tisztogatás során vesztették életüket: azért végezték ki
őket, mert rossz időben a rossz oldalon álltak. Kyp elbújt,
megnémult, láthatatlanná vált - és életben maradt. Nyolc éven
keresztül rohadt az alagutak sötétjében, de...
De most megszökött!
A birodalmiak azonban mindig közbeléptek, és tönkretették az
életét. A Deyeren a rohamosztagosok fosztották meg az otthonától,
a Kesselen a birodalmiak vetették a fűszerbányába. És most, hogy
Hannal együtt végre megszökött, megint csak a rohamosztagosok
csaptak le rájuk.
Kyp összpontosította a dühét, és újra megpróbálta meghajlítani
a fémtálcát. Erőlködés közben a szemébe csorgott egy
verítékcsepp. Elhomályosult a látása. Lehet, hogy a tálca tényleg
megmozdult egy kicsit? Mintha egy horpadás lenne rajta... Ezt ő
csinálta volna?
Talán a düh felébresztette rejtett energiáit. Azt kívánta, bárcsak
Vima-Da-Boda több időt töltött volna a bányában. A falakra
koncentrált. Találnia kell valamilyen kifelé vezető utat. Han már
bebizonyította, hogy meg lehet csinálni.
Kyp megfogadta, ha sikerül megszöknie, keres valakit, akitől
megtanulhatja, hogyan használja ezeket a rejtélyes erőket. Soha
többé nem akart védtelen lenni.
Ahogy a karcsú, madárszerű Qwi Xuxra nézett, Han nehezen
tudta elképzelni, hogy éppen ez a nő fejlesztette ki a Halálcsillagot.
Qwi Xux azonban saját akaratából dolgozott a Bendő Bázison - és
tulajdonképpen még élvezte is a szerepét.
- Egy ilyen szép lány, mint maga, hogy tud létrehozni egy
ilyen szörnyűséget? - kérdezte végül Han.
- Ez a munkám. Ehhez értek. - Qwi szórakozottan bólogatni
kezdett, mintha elgondolkodna a kérdésen. - Itt lehetőségem van rá,
hogy megbirkózzam a kozmosz legnagyobb titkaival, hogy
megoldjam a mások által megoldhatatlannak tartott problémákat, és
hogy lássam, hogyan válnak valóra a legvadabb ötleteim.
Hátborzongatóan izgalmas dolog!
Han még mindig nem értette.
- De hogy került bele ebbe az egészbe? Miért van itt?
- Ó, erre kíváncsi? - Qwi mintha csak most értette volna meg a
kérdés lényegét. - Az Omwaton születtem, a külső peremvidéken.
Tarkin admirális tíz omwati városból kiválasztott egy-egy fiatalt.
Gyorsított tantervvel dolgozó intenzív iskolákba küldött minket, és
megpróbált tervezőkké, kiváló problémamegoldókká neveltetni
bennünket. Én voltam a legjobb. Egyedül én csináltam végig a
kiképzést. Tarkin jutalomképpen ide küldött. Először Bevel
Lemeliskkel dolgoztam a Halálcsillagon. Amikor elkészítettük a
terveket, Tarkin elvitte Bevelt, de minket itthagyott, hogy
dolgozzunk ki még újabb és még jobb elméleteket.
- Oké - mondta Han. - Akkor most másképp kérdezem: miért
csinálja mindezt?
Qwi úgy nézett Hanra, mint egy bolondra.
- Ez a legérdekesebb dolog, amit el tudok képzelni. Feladatot
kapok, és általában sikerül megoldanom. Ugyan mi lehet ennél
több?
Han tudta, még mindig nem sikerült megértetnie magát.
- Hogy tud élvezetet találni ebben a munkában? Ez maga az
iszonyat!
Qwi még egy lépéssel hátrébb húzódott, és megbántottnak
látszott.
- Ezt meg hogy érti? Ha jobban belegondol, rájön, hogy
milyen csodálatos munkát végzek. Az egyik feladatunk például az
volt, hogy a létező molekuláris kazánokat önműködő
„Világpusztítókká" alakítsuk, amik képesek kiszakítani egy bolygó
felületének anyagát, hogy aztán a hatalmas, automatizált fedélzeti
üzemekben hasznos gépeket állítsanak elő belőle. Erre az
elképzelésünkre nagyon büszkék vagyunk. A terveket nem sokkal
azután küldtük el Tarkinnak, hogy magával vitte Bevelt. - A nő
hangja elcsuklott. - Kíváncsi lennék, hogy mi történt az
ötletünkkel...
Han csodálkozva pislogott. A Világpusztítók flottája
megtámadta Ackbar admirális hazáját. Az iszonyatos gépek a vízi
világ jókora részét megsemmisítették, mire sikerült elpusztítani
őket.
- A Világpusztítókat megépítették - mormolta Han. - És
használatba is helyezték...
Qwi arca felragyogott.
- Ó, ez pompás!
- Nem, nem az! - ordította Han. A nő hátrahőkölt. - Tudják
maguk egyáltalán, hogy mire használják fel a találmányaikat? Van
fogalmuk róla?
Qwi védekezően kihúzta magát.
- Igen, természetesen. A Halálcsillagot halott bolygók
szétrobbantására használták. Így vált lehetővé a bolygók belső
magjában levő ásványi anyagok direkt bányászata. A
Világpusztítók a tervek szerint önműködő gyárak lettek volna,
amelyek az aszteroidokról vagy steril világokról szerzik be a
nyersanyagukat, és árucikkeket gyártanak anélkül, hogy
beszennyeznék a lakott világokat.
Han felhorkant.
- Ha ezt elhiszi, akkor... Akkor maga bármit elhinne! Figyelje
csak a nevüket! Halálcsillag. Világpusztító. Nem egészen úgy
hangzanak, mintha valami békés munkát végeznének, igaz?
Qwi összeráncolta homlokát.
- Ez a nevük. Na és?
- A Halálcsillag első célpontja az Alderaan volt, a feleségem
hazája! Sok milliárd ártatlan embert pusztított el. A
Világpusztítókat ráuszították a Kalamári nevű lakott bolygóra! Ott
is sok százezer ember halt meg. Azok a bizonyos üzemek TIE-
vadászokat és más romboló fegyvereket gyártottak.
- Nem hiszem! - mondta Qwi bizonytalan hangon.
- Én ott voltam! Keresztülrepültem az Alderaan törmelékén.
Láttam a Kalamári pusztulását. Vagy talán nem olvasta a vallatási
jegyzőkönyvet? Daala admirális többször is kifaggatott ezekről a
részletekről.
Qwi összefűzte karcsú karjait a melle előtt.
- Nem, ez nem szerepelt a jelentésben, ami az ön által
melodramatikusan „vallatásnak" nevezett eseményről készült.
- Akkor nem kapta meg a teljes jelentést - mondta Han.
- Képtelenség! Minden adathoz jogom van! - Qwi lehajtotta a
fejét. - Különben én csak továbbfejlesztem az elméleteket.
Működővé teszem őket. Nem vagyok felelős azért, hogy a
külvilágban valaki gonosztettek elkövetésére használja a
találmányaimat. Ez kívül van a hatáskörömön.
Han felmordult. Már remegett a dühtől. Qwi úgy beszélt,
mintha egy leckét mondana fel. Mintha valaki beleverte volna,
hogy ilyenkor mit kell mondania. Még csak nem is gondolkozott a
válaszán.
 Qwi visszalépett a háromdimenziós monitora elé, megérintette
a zenélő billentyűket, és dudorászva kiélesítette azt a hosszúkás,
szögletes testet ábrázoló rajzot, amin akkor dolgozott, amikor Han
kinyitotta a szemeit.
- Szeretné látni, hogy most min dolgozom? - kérdezte, hogy
másra terelje a szót.
- Igen - felelte Han. Megijedt, hogy ha már nem akar
beszélgetni vele, Qwi visszaviteti a cellájába.
A nő a kis jármű alakmására mutatott. Hosszúkás, négy oldalú
hajó volt, leginkább mint egy tűzkristályról lehasított szilánk. Han
jól látta az ábrán, hogy a pilótafülkében legalább hat ember
számára van hely. A stratégiai felületeken lézerfegyverek
dudorodtak; a fenékrészen egy furcsa, gyűrűs tányérantennához
hasonló tárgy volt.
- Pillanatnyilag a páncélzat megerősítésén dolgozunk - mondta
Qwi. - .Ez a hajó nem sokkal nagyobb, mint egy egyszemélyes
vadászgép. Sebezhetetlenné kell tennünk. Quantumkristály páncélt
alkalmazunk, aminél az atomok sűrűsége megközelíti a fizika által
megengedett maximumot. Ezt egy másik, fáziseltolásos
filmréteggel vonjuk be, ami éppen ilyen ellenálló. Ebben a
védőfelületben semmi sem tehet kárt.
Han a lézerfegyverek felé biccentett. Az oszlophoz láncolva
nem látta valami jól őket.
- Ha a hajó elpusztíthatatlan, miért kellett felfegyverezni?
Maga elé képzelt egy flottányi ilyen szörnyűséget. Egy
ilyen sebezhetetlen hajókból álló kis csapat képes lenne behatolni
az Új Köztársaság flottaalakzatába, és egymás után leszedhetné a
hajókat.
- Ez a hajó kiválóan manőverezhető, és elég kicsi ahhoz, hogy
a rendszerfigyelő műszerek ne érzékeljék. Ennek ellenére még
mindig szembe találhatja magát valamilyen ellenállással. A
Halálcsillag akkora volt, mint egy kisebb hold. Ebben a hajóban a
Halálcsillag rombolóereje egyesül a kecsességgel.
Han testében szétáradt a jeges félelem. Már nem is igazán
akarta tudni a választ a következő kérdésére: hogy lehet egy ilyen
kis hajót a Halálcsillaghoz hasonlítani?
Mégis megkérdezte:
- Mi ez? Mit csinál? Qwi büszkén, csodálattal, és félelemmel
nézett a kivetített képre.
- Tulajdonképpen még nem teszteltük le, de már elkészült az
első életnagyságú modell. Napzúzónak nevezzük. Kicsi, de
hihetetlenül erős. Modulált rezgéshullámukat sugároz a célpontjára,
és ezzel elindít a magban egy olyan láncreakciót, ami végül
szupernovává változtatja a kérdéses napot. Egyszerű megoldás.
Han szólni sem tudott az iszonytól. A Halálcsillag bolygókat
pusztított el - a Napzúzó képes rá, hogy egész naprendszereket
megsemmisítsen.
 Huszonkettedik
fejezet

Luke és Lando Moruth Doole-lal a Kessel egyik magas

atmoszférakéményének belsejében állt. Egy keskeny függőfolyosó
rozsdás védőkorlátját markolászva bámultak le a szédítő
mélységbe. Ahogy előrehajoltak, és belélegezték az ég felé áramló
mesterséges levegőt, Luke-nak eszébe jutott egy másik
szellőzőtorony, amit a Felhővárosban látott.
Doole túlordította a háttérzajt.
- Az egyik birodalmi tanulmány szerint a Kesselen található
nyersanyag csak arra elég, hogy egy-két évszázadig fenn lehessen
tartani belőle a jelenlegi atmoszférikus egyensúlyt. - Megvonta a
vállait, és kissé összegörnyedt. - Néhány évvel ezelőtt a
levegőtermelés sokkal nagyobb volt, mint most. Akkor még a
rabszolgák is nyugodtan sétálgathattak, és lélegezhettek... De
ugyan mi értelme lenne, ha most is megengednénk nekik?
Lando bólintott, és úgy tett, mintha érdekelné a téma. Luke
hallgatott. A nap azzal telt el, hogy Doole egyik helyről a másikra
vezette őket, és közben többet járt a szája, mint a Coruscant
legbőbeszédűbb szenátorának. Doole meg akarta szerezni Lando
félmillió kreditjét, ezért úgy dicsérte a Kesselt, mint a planetáris
kereskedelmi irodák ügynökei a bolygóikat.
Amikor Doole átcipelte őket egy újabb helyre, Luke kinyúlt
Jedi-érzékszerveivel, és megpróbált rábukkanni Han vagy Csubi
nyomaira. Ám egyetlen apró hullámot sem érzett az Erőben;
egyetlen jelet sem talált, ami a barátai jelenlétére utalt volna. Lehet,
hogy tényleg meghaltak?
Lando túlordítva a kéményben bömbölő szelet, folytatta a
Doole-lal megkezdett beszélgetést.
- Sok minden megváltozhat itt, mire elfogy a levegő. Csak az
számít, ami a mi életünk folyamán történik.
Doole nevetésének sziszegő hangja beleveszett a háttérzajba.
- Egyformán gondolkodunk, Mr. Tymmo. Kit érdekel, hogy mi
lesz akkor, amikor mi már űrporrá váltunk? Addig akarom
kipréselni a Kesselt, amíg a markomban tartom.
- A jelek szerint ön hatalmas méretű vállalkozásba fogott.
Miért szólóban végzi a munkát? - kérdezte Lando.
Doole arca megrándult a szóló hallatán. Luke tudta, hogy
Lando szándékosan használta ezt a szót, hogy megfigyelhessék,
milyen reakciót vált ki a rybetből.
- Ezt hogy érti? - kérdezte Doole.
- Nos, a birodalmi fűszertermelés leállása után én a maga
helyében minden piacra kaput nyitottam volna. Legalább ezer
ügynököt alkalmaztam volna, hogy terjesszék az árumat. A hutt
Jabba már nem él. Miért nem vette fel a kapcsolatot a Talon Karrde
és Mara Jade vezette csempészszövetséggel? Egy ilyen társulás
megnövelte volna a profitját.
Doole Lando felé bökött egyik tappancsvégű ujjával.
- A profitunk óriási mértékben növekszik. Most valamennyi
csillámfűszerrel mi rendelkezünk, és nem csak az a mienk, amit el
tudunk lopni a birodalmiak orra elől. Miután oly sokáig nyögtem a
Birodalom igája alatt, nem akartam ugyanilyen kapcsolatba kerülni
az Új Köztársasággal. Mindenki tudja, hogy Jade és Karrde csak
bábok.
Látva Lando kétkedését, Doole legyintett.
- Ó, de természetesen nem vetjük el ezt az ötletet sem.
Bevallom, már beszéltem is az Új Köztársaság egyik miniszterével.
Felvettük tehát a kapcsolatot, és ez még szövetséget is
eredményezhet.
- Ez jó hír - mondta Lando közömbös hangon.
Doole a keskeny függőfolyosón át visszavezette a vendégeit a
zsilipkapuhoz, ahol Artu várakozott. Miután bezárta maguk mögött
a kaput, Doole hallgatott egy percig, hogy a fülük megszokja a
hirtelen támadt csendet.
- Ahogy láthatják, sok minden megváltozott. Ön, barátom,
ennél megfelelőbb időpontot nem is találhatott volna arra, hogy
beszálljon az üzletbe.
Ha úgy döntök, hogy ide fektetem be a pénzem - mondta
Lando határozottan.
- Igen, igen, ha úgy dönt. Az az igazság, hogy most nagyon
fontos lenne, Mr. Tymmo. Mivel Skynxnex halott, szükségem lesz
egy új... ööö... asszisztensre, aki felügyel a fűszerbányászatra.
Lando fontoskodóan a háta mögé lendítette a köpenyét.
- Ha valahova befektetek félmillió kreditet, Doole, akkor ott
nem asszisztens, hanem minimum társ akarok lenni.
Doole mélyen, alázatosan meghajolt.
- Természetesen. A részleteket még kidolgozhatjuk. Viszont
szükségem van egy munkavezetőre is. Talán a társát érdekelheti ez
a munka... - Főtt- tojás szemeivel Luke-ra hunyorított.
Luke a rybet mechanikus szemébe nézett, belebámult a fókuszt
váltó lencsékbe, és megpróbált kiszedni egy-két titkot Doole
agyából.
- Ezen még gondolkoznom kell - felelte.
Doole azonban már ügyet sem vetett rá. Újra Lando körül
sürgölődött.
- Most már gyakorlatilag mindent láttak. Van még valami, amit
meg tudnék mutatni önnek?
Lando Luke-ra nézett, aki egy pillanatra eltűnődött. A hold, és
a rajta levő védelmi bázis még mindig nem hagyta nyugodni.
Lehet, hogy Han valóban nem járt a Kesselen, mert talán a
holdbázison börtönözték be.
- Nem fél a Birodalom maradványának esetleges támadásától?
- kérdezte Luke. - És az Új Köztársaság konszolidációs csapataitól?
Doole legyintett.
- Megvannak a védelmi eszközeink. Ne aggódjon. Luke nem
adta fel. Megpróbált úgy beszélni, mint egy óvatos üzleti
tanácsadó.
- Ahhoz, hogy befektessük a pénzünket, előbb látnunk kellene
ezeket a bizonyos védelmi eszközöket. A Birodalmi Javítóintézet
hagyatékából származó energiapajzshoz már volt szerencsénk.
Valamilyen flottájuk is van?
Doole tiltakozni próbált, de Lando beléfojtotta a szót.
- Moruth, ha valami olyasmi van ott, amit nem akar
megmutatni nekünk...
- Nem, nem ez a gond. Csak intézkednem kell, hogy
készítsenek elő egy űrkompot, amin felmehetünk a holdbázisra.
Nem szeretném, ha azt hinnék, hogy bármit is el akarok titkolni
maguk elől.
Doole elviharzott, hogy előkészíttesse a kompot. Luke és
Lando szkeptikusan egymásra nézett.
Landónak nem nagyon tetszett az ötlet, hogy a Birodalmi
Javítóintézet landolópályáján hagyja a Lady Luckot, ám Doole
továbbra is a szívélyes házigazda szerepét játszotta. Luke szavak
nélkül megpróbálta megnyugtatni Landót, ám a férfi úgy nézett ki a
felemelkedő komp megfigyelőablakán, mintha biztos lenne benne,
hogy többé nem láthatja a hajóját.
Közeledtek a Kessel üreges gömbnek tűnő holdja felé. A hold
belsejéből valóban rengeteg anyagot eltávolítottak, hogy helyet
kapjanak benne a hatalmas belső hangárok és generátorok, meg a
bolygót körülvevő védőpajzs transzmitterei.
Landolás után Moruth Doole parádézva kivonult a kompból,
és intett a vendégeinek, hogy kövessék. Türelmetlen mozdulata
felébresztette Luke kíváncsiságát. A rámpa aljában Doole megállt,
és megvárta, míg Luke, Lando és Artu melléér. A holdat beborító
vékony, átlátszó, levegőtartalmú réteg mögött Luke jól látta a
csillagokat, és a feketelyuk-halmaz felé szivárgó gázok vastag
csíkját.
Doole a jelek szerint büszkébb volt a védelmi flottájára, mint a
Kesselen bármire.
- Kövessenek!
Keresztülment a hangárkikötő sziklapadlóján, és átvezette a
vendégeket a látszólag véletlenszerűen egymás mellé állított harci
hajók sorai között. Luke némelyik hajót ismerősnek találta, de
voltak olyanok is, amiket még fel sem ismert. Előszedte
vadászpilóta-tudományát, és felmérte a flottát: X-szárnyúak, Y-
szárnyúak, nagy teljesítményű koréliai korvettek, egy B- szárnyú,
TIE-vadászok, TIE-elfogók, négy TIE-bombázó, néhány Skypray
löveghajó, Gamma osztályú támadónaszádok. A nagyobb hadihajók
az űrben, a hold fölött lebegtek: három Carrack romboló, két
hatalmas Lancer fregatt és egy Loronar támadóromboló.
- Miután elűztük a birodalmiakat - mondta Doole -, a
legfontosabbnak azt tartottam, hogy létrehozzuk a védelmi
flottánkat. Összeszedettem minden fellelhető hadihajót. Nem
érdekelt, hogy milyen állapotban voltak. Azután tapasztalt
szerelőket hozattam a Nar Shaddaa koréliai szektorából. -
Mosolyra húzta békaajkait. - Az energiapajzsunk csak két napja
működik. Most már lazíthatok egy kicsit. A működő pajzs és a
flottánk biztosítja a Kessel függetlenségét és biztonságát. Az egész
galaxisban árulhatjuk a csillámfűszerünket, és nem kell attól
tartanunk, hogy valaki ellenünk fordul.
 - Rengeteg hajójuk van - bólintott Lando. - Valóban
lenyűgöző.
Luke-nak eszébe jutott, hogy Thrawn admirális
gerillahadjárata idején az Új Köztársaság milyen nehezen tudott
működőképes hadihajókat szerezni. Most már értette, hogy miért:
Moruth Doole is azon mesterkedett, hogy begyűjtse a szektorban
fellelhető használható hajókat.
- Ugye, önök is úgy látják, hogy meg tudnánk védeni
magunkat az űrkalózokkal szemben? - kérdezte Doole.
Továbbmentek a hajók sorai között. Lando hirtelen
mozdulatlanná dermedt. Luke megérezte a belőle kiáramló döbbent
érzelmeket. Artu vadul csicseregni kezdett. Luke körülnézett, és
meglátta a határozottan ismerősnek tűnő, átalakított koréliai
teherhajót.
- Ennek meg mi baja? - nézett Doole a droidra.
Egy hosszú pillanatig tartott, míg Lando visszanyerte a
közömbösségét. Megveregette Artu domború tetejét.
- Azt hiszem, valami kóbor kozmikus sugárzást észlelt. Az
ilyen ósdi asztrogációs egységeknél gyakoriak az áramköri
zavarok. - Nyelt egyet. - Beszélhetnék négyszemközt a
tanácsadómmal, Moruth?
- Ó, természetesen! - Doole diszkréten elhátrált. - Addig
ellenőrzöm, hogy a szerelők felkészítették-e már a kompunkat a
visszatérésre. - Luke-hoz fordult, és humorosan megjegyezte. -
Aztán nehogy lebeszélje a főnökét arról, hogy nálunk fektesse be a
pénzét!
Amikor Doole hallótávolságon kívül ért, Lando izgatottan a
teherhajó felé biccentett.
- Ez a Falcon, Luke! Úgy ismerem, mint egy krabbex a saját
kagylóhéját!
Luke a hajóra nézett. Már ő is felismerte, de biztosra akart
menni.
- Nem tévedsz?
- Ez a Falcon, Luke. Ne felejtsd el, hogy az enyém volt,
mielőtt Han egy szabakkparti során ellopta tőlem. Nézd csak meg,
a tetején van egy karcolás. Azt akkor csináltam rá, amikor a
Halálcsillagról menekültem, és leszakítottam az egyik
tányérantennáját.
 Luke azonban friss, csatában szerezett sérüléseket is
felfedezett a hajón.
- Lehet, hogy megváltoztatták a jelöléseket, és kitörölték a
memóriamagot. Be tudjuk valahogy bizonyítani, hogy ez tényleg a
Falcon?
- Ha bejutok a pilótafülkébe, akkor igen. Han csinált néhány
változtatást, amiről nem sokan tudnak.
Amikor Doole visszatért hozzájuk, Lando ránézett.
- Az asszisztensem szeretne meggyőződni róla, hogy valóban
rendbe hozták ezeket a hajókat. Igazat adok neki. Ha nem
megfelelő a karbantartásuk, akkor nem sokat érnek. Nézzünk körül
valamelyikben! Lássuk csak... Válasszuk ki mondjuk ezt a koréliai
hajót!
Doole döbbenten nézett a Falconra.
- Ezt? Ööö... Van egypár csúcsminőségű vadászgépünk. Miért
nem azokat nézik meg? Ez a hajó... Ez egy halom szemét!
Lando felemelte az ujját.
- Ha maga jelöli ki a hajót, amit megvizsgálhatunk, Moruth,
akkor azt nem lehet véletlenszerű választásnak nevezni. Ezt nyissa
ki! Menjünk!
Doole vonakodva megnyomta a Falcon külső kapcsolóit, és
leeresztette a feljáróhidat. Lando előrement, Luke és Doole
követte. A sort Artu zárta: olyan közel haladt a rybethez, hogy kis
híján letaposta a sarkait.
Lando egyenesen a pilótafülkébe vonult, és belekezdett a
rendszerek ellenőrzésébe. Szeretettel végigsimított a foltos, kopott
vezérlőpulton, és elkattintott néhány kapcsolót.
- Az ion-flux stabilizátor optimálisnak látszik. A sztázismező-
generátor is működik. Hátramehetnénk, hogy megnézzük az
energiakonvertert? Az ilyesmi sűrűn elromlik a koréliai hajókon.
Lando kilépett a pilótafülkéből, és átment a hajó lakórészébe.
Ahogy balra fordult a feljáró felé, óvatosan lépkedett a főfedélzet
padlólemezein. A vezérlőpultnál az előbb megnyomott egy rejtett
kapcsolót, és amikor most rádobbantott egy bizonyos helyre, a
padlólemez felpattant, és láthatóvá vált az a rejtett kamra, amit
maga Han épített be a csempészárunak a padló alá.
- Most lebuktál! Doole, te mocsok! - Lando megmarkolta a
rybet sárga nyaksálját. - Mit műveltél Hannal és Csubakkával?
 Doole döbbenten hadonászott.
- Miről beszél? - krákogta.
Lando a rybet hatalmas szemeibe meredt. Doole közben a
zekéje alá csúsztatta az egyik kezét, és előrántott egy kis
kábítósugár-revolvert. Luke meglátta a fegyvert, és azonnal
akcióba lépett. Megfeszítette a tudatát, és az Erő segítségével
ellökte Moruth Doole-t Landótól.
A fegyver elsült - a sugárlövedék végigzúgott a Falcon
folyosóján. Doole hanyatt vágódott, de azonnal feltápászkodott.
Újra lőtt, de mechanikus szeme még nem tudott fókuszálódni. A
sugár ismét célt tévesztett. Doole kivetődött a hajó zsilipkapuján,
és őrökért üvöltött. A fejéről lecsúszó mechanikus szem nagyot
csattanva a padlóra esett. Doole rémülten, vakon tapogatózva
kapott utána.
Luke rácsapott néhány kapcsolóra. A zsilipkapu bezárult, a
feljáró behúzódott a hajó testébe.
- Jobb lett volna, ha megtartjuk túsznak - mondta. - Most
sokkal nehezebb lesz kijutnunk innen.
A hajón kívül álló Doole riadót bömbölt. A hajók között
megjelenő őrök előhúzták a fegyvereiket, és megigazították a
páncéljaikat.
- Artu, menj a komputerhez! - mondta Luke.
Lando beugrott a pilótaülésbe.
- Nem hiszem, hogy bármit is tudnánk tenni Hanért. Vissza
kell mennünk, és mindent el kell mondanunk Leiának. Ő majd
kirendel egy megszálló csapatot a Kessel ellen. Elfoglaljuk a
bolygót, aztán megkeressük Hanékat.
- Ha élve sikerül kijutnunk innen - mondta Luke.
- Artu! - kiáltotta Lando. - Csatlakozz be a másodpilóta
komputerébe és a hangárvezérlőkre!
A droid segítőkészen felfüttyentett, és a navigációs komputer
konzoljához gördült.
A hangárban már üvöltöttek a vészjelző szirénák. Köröskörül
emberek jelentek meg, de egyikük sem tudta, hogy merre induljon.
Luke azonnal látta, hogy ezek a csempészkereskedők még annyira
sem tudnak együtt dolgozni, mint a leglomposabb birodalmi század
katonái. Ám amikor Lando felemelte a hajót a landolópályáról,
valamennyien tudták, hogy mi a célpont.
 - Artu, intézd el a kijárat erőterét! - kiáltotta Lando.
A manőverezőrakéták segítségével Lando elindította a hajót. A
Falcon felgyorsult, és felemelkedett a parkoló vadászgépek fölé. A
pilóták beugrottak a hajóikba, és felkészültek az űrcsatára. A hold
orbitális pályáján keringő csatahajók azonban még semmiről sem
tudtak.
Lando a hangár kapuja felé száguldott. Fogalmuk sem volt
róla, hogy a láthatatlan energiakapu a helyén van-e. Artu
csalódottan csipogott és fütyörészett.
- Intézd már el a pajzsot! - kiáltott rá Lando.
Artu csatlakozókarja megpördült. Már kapcsolatba lépett a
kikötő komputerével, és megpróbálta beindítani az energiakapu
kódolt vezérlőművét.
- Artu! Most kapcsold ki a pajzsot! - kiáltotta Luke. Beindultak
a Falcon hajtóművei. A hajó még jobban felgyorsulva előreugrott.
- Gyerünk! - mondta Lando a Falconnak. - Meg tudod
csinálni... Csak még egyszer. Most Hanért!
Artu diadalmasan felfüttyentett - a következő pillanatban a
hajó átszáguldott a dokk kapuján. Luke arca megrándult. Artu az
utolsó másodpercben kapcsolta ki a pajzsot. Az orbitális pályán
lebegő csatahajókon riadófények villantak. Fegyverrendszerek
aktiválódtak, célzóegységek fordultak a célpont felé.
A Millenium Falcon keresztülsüvített az űrön. A Kessel flottája
felkészült az üldözésére.
 Huszonharmadik
fejezet

Tol Sivron fekete köpenyébe burkolózva belépett Qwi Xux

kutatólaborjába. Hosszú, sziszegő lélegzetet vett; fejcsápjai
izgatottan megrándultak, ahogy a nő művére pillantott. A twilek
hivatalnok úgy viselkedett, mintha ez lenne az első alkalom, hogy
belépett egy laboratóriumba. Qwi ezt furcsának találta, mert Tol
Sivron volt a bázison folyó kutatások vezetője.
Qwi abbahagyta a zenélő számolgatást, és éles hangon
felkiáltott.
- Sivron igazgató! Mit tehetek önért?
Tol Sivron mindenről rendszeres, írásos jelentést kért, mindig
megkövetelte a munkanaplók és az elért eredmények
összegzésének elkészítését. Hetente tartott egy értekezletet, ahol a
tudósok megoszthatták egymással ötleteiket, és elmondták, hogy
hol tartanak a munkájukkal.
Tol Sivronnak azonban nem volt szokása meglátogatni a
beosztottjait.
Körbecsoszogott a helyiségben, megbökdösött egy-két tárgyat,
a kezét dörzsölgette, és úgy megbámulta a legszokványosabb
berendezéseket, mintha valóban érdekelné, hogy mire valók.
Végighúzta hosszú körmét egy hegesztésanalizátor
forgómércéjén.
- Mmm, hmmm, szép munka! - mormolta, mintha ezt a
hétköznapi műszert is Qwi fedezte volna fel. - Csak azért jöttem,
Dr. Xux, hogy köszönetet mondjak önnek fáradhatatlan
munkájáért.
Sivron megpaskolta egyik, a nyaka köré tekeredett fejcsápját.
A hangja hirtelen megkeményedett.
- Remélem, hamarosan befejezi a Napzúzó-tervezettel
kapcsolatos végtelen vizsgálódásait. Már jócskán túl vagyunk a
Tarkin admirális által megjelölt határidőn. Gyorsan kell
cselekednünk. Ragaszkodom hozzá, hogy megírja a végjelentését,
és a dokumentációkat a lehető leghamarabb juttassa el az irodámba.
Qwi bosszúsan a twilekre nézett. Már öt különböző
„végjelentést" készített, de Sivron minden alkalommal megkérte,
hogy végezzen el egy újabb tesztet a Napzúzó quantumpáncéljának
strukturális hegesztésein, vagy hogy hajtson végre egy újabb
szimulációt. Sivron sohasem magyarázta meg, miért van erre
szükség. Qwi sejtette, hogy a twilek még egyetlen jelentését sem
olvasta. Ha tőle, Qwi Xuxtól függött volna, a Napzúzó
sorozatgyártását már két évvel korábban meg lehetett volna
kezdeni. Egyre jobban unta a tervezetet, és már szeretett volna
valami új dolgot tervezni; szeretett volna újra élvezetes,
agytornáztató munkát végezni.
- Még ma este megkapja a jelentést, Sivron igazgató! - Qwi
elhatározta, a legegyszerűbb megoldást választja: a legutolsó
jelentés másolatát fogja elküldeni.
- Helyes, helyes - mondta Sivron, és újra megsimogatta a
fejcsápját. - Meg akartam győződni róla, hogy minden rendben
zajlik.
De miért?, gondolta Qwi. Gyűlölte, hogy a hivatalnokok és a
katonák egyfolytában beleütötték az orrukat az ő munkájába. Tol
Sivron szó nélkül távozott.
Qwi hosszan bámult utána, majd aktiválta az ajtajára szerelt,
csak ritkán használt zárszerkezetet. Visszalépett a terminálja elé, és
folytatta az előtte tornyosuló kódfal megtörését. Szerette a
kihívásokat.
Qwinek egyfolytában az járt a fejében, amit Han Solótól
hallott. Először az egész képtelenségnek tűnt, de végül mégis
foglalkozni kezdett a dologgal. Az ő számára valamennyi
prototípus, amit létrehozott, csupán a matematika zene és briliáns
megérzések segítségével valósággá változtatott absztrakt
elképzelése volt. Bebeszélte magának, hogy nem tudja, de nem is
érdekli, hogy mire használják a találmányait. Ha akarta volna,
kitalálhatta volna - de nem akarta. Semmiről sem akart tudni! Az
ilyen gondolatokat már azelőtt elnyomta, hogy felszínre buktak
volna az agyában.
Ám Qwi Xux nem volt buta.
A Halálcsillag arra volt jó, hogy szétzúzzák vele a halott,
kopár bolygókat, és így könnyebben hozzáférjenek a belsejükben
levő nyersanyagokhoz. Igen! Vagy lehet, hogy utólag találta ki ezt
a mentséget? A Világpusztítók elvileg hatalmas mozgó gyárak
voltak, amelyek feldolgozták az értéktelen törmeléket, hogy
előállítsák a számtalan értékes árucikket. Igen! A hatalmas lelki
gyötrelemmel együtt járó kiképzés során Tarkin végig mellette volt.
Qwi tudta, hogy az az ember mire képes...
A új Napzúzó pedig...
- Micsoda? - kérdezte Han olyan hangosan, hogy Qwi fülei
belesajdultak. - Ugyan mi másra lehet jó egy Napzúzó, mint arra,
hogy teljes mértékben elpusztítsa az életet azokban a
naprendszerekben, amiket a birodalmiak nem kedvelnek? Hiába
mentegetőzik azzal, hogy bányászatra akarják használni. A
Napzúzónak csak egyetlen rendeltetése van: számtalan ártatlan
ember elpusztítása. Semmi más. Csak ez.
Qwi azonban nem vállalhatott felelősséget mások életéért. Ez
nem tartozott a munkájához. Ő csak tervrajzokat készített,
eljátszadozott a modellekkel, megoldotta az egyenleteket. Őt csak
az vidította fel, ha felfedezett valamit, amit addig
elképzelhetetlennek tartottak.
Másrészt tökéletesen tudatában volt, hogy mit csinál.
Álnaivitása azonban rengeteg olyan kifogást kínált, amivel még a
saját lelkiismeretét is el tudta hallgattatni.
A Bendő adatbankjában Qwi megtalálta a Han Solo
„vallatásáról" készült összes feljegyzést. Az anyagot egy kódzár
védte - Qwi könnyedén feltörte. Kiderült, hogy a „jegyzőkönyv"
tulajdonképpen egy videofelvétel. Tehát Sivron és Daala el akarta
titkolni előle az információk egy részét. De miért?
Qwi végignézte a teljes kínvallatást, és alig mert hinni a
szemének. Eszébe sem jutott volna, hogy Hanból ilyen eszközökkel
szedték ki az információkat! A papírra vetett szavak azt sugallták,
hogy mindent önként mondott el.
Qwi azonban nemcsak ezért volt dühös Daala admirálisra.
Elvileg a Bendő valamennyi tudósának joga volt hozzájutni az
összes létező információhoz. Ő már tizenkét évet húzott le a
feketelyuk-halmazban, de még sohasem történt meg, hogy bármit
eltitkolt volna a többiek elől. Ez a dolog azonban mindennél
rosszabb volt. Nem csupán annyi történt, hogy nem férhetett hozzá
a teljes anyaghoz. Arra kényszerítették, hogy azt gondolja, Han
kihallgatási jegyzőkönyvében nem is létezik több információ annál,
mint amennyit ő megkapott.
Pedig az információkat meg kell osztani!, gondolta Qwi.
Hogyan végezhetem el a munkámat, ha nem rendelkezem a helyes
adatokkal?
Qwi minden különösebb nehézség nélkül áttört még néhány
kódot. A jelek szerint senki sem számított rá, hogy ő egyszer
adatok után fog kutatni. Döbbenten elolvasta a teljes jelentést. Az
Alderaan megsemmisítése, a Yavin-4 megtámadása, a Felkelők
flottájának részleges megsemmisítése az Endor fölött, a hatalmas
kórházhajó és a személyszállítók, amiket mikrometeoridokká
robbantott a Halálcsillag szuperlézere...
- Mit gondolt, mire akarták felhasználni a találmányait? -
kérdezte Han.
Qwi lehunyta a szemeit, és elgondolkodott. Összpontosíts a
problémára! Gyermekkora óta ez volt a személyes mantrája. Ne
hagyd, hogy elterelődjön a figyelmed. Csak a probléma megoldása
számít. A probléma megoldása egyenlő a túléléssel...
Még jól emlékezett rá, hogy gyermekkorában két évet a
hazája, az Omwat körül keringő steril, csendes oktatóközpontban
töltött. Tízéves volt - ahogy kilenc társa is, akiket különböző
omwati méhsejtvárosokból szedtek össze. Az orbitális pályáról
nézve a narancssárga és zöld, felhőkkel takart, kanyonokkal és
hegyekkel felszabdalt kontinensek szürrealisztikusnak tűntek, és
egyáltalán nem hasonlítottak a róluk készült térképekre.
Az oktatóközpont mellett ott keringett Tarkin admirális
csillagrombolója. Egy szimpla, Victory osztályú hajó volt, ám így
is elég erős volt ahhoz, hogy halálesőt szórjon az Omwatra, ha a
gyermekei, a tanulók kudarcot vallanak.
Qwi élete két éven keresztül szüntelen tanulással,
próbatételekkel, gyakorlással, tesztekkel telt. Mindennek csupán az
volt a célja, hogy a fiatal, fogékony omwatiak agyába beleverjék a
műszaki tudományokra vonatkozó tudást. Vagy megtanulták, amit
kellett, vagy szétrepedt az agyuk az erőltetéstől. Tarkin kutatásai
azt bizonyították, hogy az omwati gyermekek bámulatos mentális
képességgel rendelkeznek. A legtöbb fiatal agy nem bírta a
nyomást, ám néhányról kiderült, hogy briliáns és kreatív. Tarkin
admirális mindenesetre vállalta, hogy próbára teszi őket.
A szikár, acélkemény, egyenruhás férfi végignézte a
legfontosabb vizsgákat; le nem vette a szemét a megmaradt omwati
gyermekekről, akik a Birodalom legkiválóbb mérnökei által
kiagyalt problémákkal birkóztak. Qwi emlékezett rá, hogy
mennyire megrémültek, amikor az egyik csoporttársuk, egy Pillik
nevű fiatal fiú hirtelen a padlóra zuhant, és a fejét markolászva
sikítozni kezdett. Pillik valahogy feltérdelt, és sírni kezdett. Még
akkor is a kezében szorongatta a tesztlapot, amikor az őrök
megérkeztek. Miközben elvitték, egyre csak azt ordítozta, hogy be
akarja fejezni a munkáját.
Qwi és három megmaradt társa az oktatóbázis
megfigyelőablakából végignézte, ahogy a Victory osztályú
csillagromboló turbólézerei felperzselik Pillik szülővárosát. A fiú
bukásáért az egész települést megbüntették.
Qwi nem hagyhatta, hogy a körülmények eltereljék a
figyelmét a problémáról. Tudta, ha nem sikerül megoldania a
feladatot, mindenki meghal. Félre kellett tennie minden
aggodalmát. A problémák tiszták voltak, biztonságosak, és már
csak önmagukért is meg kellett oldani őket. Qwi nem engedhette
meg magának, hogy az előtte álló absztrakt kihíváson kívül másra
is gondoljon.
Végül a csoportból egyedül Qwi végezte el a kiképzést. A
biológiai tudományokat egyáltalán nem ismertették meg vele, hogy
minél több hely maradjon a memóriájában a fizika, a matematika
és a műszaki tudományok számára. Tarkin ezután átvitette a Bendő
Bázisra, ahol egy páratlan tudású mérnök, Bevel Lemelisk mellé
osztotta be. Qwi azóta nem hagyta el a Bendőt.
A problémákat a puszta létük miatt kellett megoldani. Ha
megengedte volna magának, hogy az érzelmei eltereljék a
figyelmét a munkájáról, iszonyú dolgok történtek volna. Még
emlékezett az orbitális pályáról nézve tábortüzekként világító, égő
omwati városokra, a lézerrel gyújtott tüzekre, amelyek
végigsöpörtek a hazája szavannáin - de túl sok számítás volt, amit
be kellett fejeznie, túl sok terve, amit módosítania kellett.
Qwi megóvta a lelkiismeretét, és minden felelősséget másokra
hárított. Ám így is tudta az igazságot: olyan eszközöket hozott
létre, amelyek teljes civilizációk kiirtását, egész bolygók
megsemmisülését okozták. A Napzúzó egyetlen gombnyomásra
egész naprendszereket tudott elpusztítani.
Qwi Xuxnak rengeteg dolgon kellett gondolkodnia, de
mégsem tudta, hogy ehhez a problémához hogyan álljon hozzá.
Egy számára teljesen új feladatot kellett megoldania.
Csubakka szobormereven állt. Nem akart megmozdulni,
inkább vállalta, hogy a hajcsár újra végigcsapjon rajta
energiakorbácsával.
A hajcsár lesújtott.
Csubakka felüvöltött. Fájdalom áradt szét a bőrén, az idegei
megremegtek. Felemelte szőrös karjait, és csak arra vágyott, hogy a
kövér, nyugodt ember végtagjait letépje gömbszerű torzójukról.
Tizennégy rohamosztagos fogta rá a fegyverét.
- Visszamész dolgozni, vuki, vagy rákényszerítesz, hogy
fokozzam a korbács energiáját?
A hajcsár a tenyerébe csapott az energiakorbács nyelével, és
kifejezéstelen arccal Csubakkára bámult. Az arca szürke volt és
vértelen - mintha a bőre alatt soha nem csordogált volna élet.
- Máskor örömmel betörnélek, vuki. Már tizennégy standard
éve hajkurászom a vuki rabszolgákat. Egypárat közben
elvesztettünk, de mindegyiket sikerült beidomítanom. Ezek most
már engedelmeskednek a parancsoknak, és végzik a munkájukat.
Daala admirális azonban ragaszkodik hozzá, hogy holnapra minden
legyen előkészítve a szállításhoz.
A hajcsár Csubakka elé csördített a korbács szikrázó, zöld
végével. A vuki szőre megpörkölődött. Csubakka hátrahúzta fekete
ajkait, és felüvöltött.
- Most nincs időm veled szórakozni - mondta a hajcsár.
- Ha sok időt kell a nevelésedre fordítanom, lehet, hogy a
végén inkább kihajítalak az űrbe. Megértetted?
Csubakka a legszívesebben beleordított volna a fickó képébe,
ám a hajcsáron látszott, hogy komolyan gondolja minden egyes
szavát. Csubakka úgy döntött, legalább addig megpróbál életben
maradni, amíg kideríti, hogy mi történt Hannal. Egyszer Han már
kimentette őt egy másik rabszolgahajcsár-banda karmai közül. Még
mindig adósa volt ezért.
Halkan, engedelmesen felmordult.
- Helyes. Most menj vissza ahhoz a hajóhoz!
Csubakka szürke munkásoverallt viselt, melynek a zsebében
egy teljes diagnosztizáló szerszámkészlet, és néhány
hidrocsavarkulcs volt. Arra már rég rájött, hogy egyik szerszámot
sem lehetett fegyverként használni.
 A gamma osztályú támadónaszád jókora területet foglalt el a
Gorgon hangárjából. Csubakkánál volt egy lista, amin szerepeltek a
vonósugár-projectorra és a védőpajzs-generátorra vonatkozó
konfigurációs adatok. Élete során már több különböző hajón
dolgozott, és - annak köszönhetően, hogy Hannal együtt már
többször rákényszerült, hogy azonnal végrehajtson egy sor javítást
- kívül-belül ismerte a Falcont. A listán szereplő specifikációk
birtokában könnyedén el tudta végezni a több évtizedes birodalmi
hajók szervizelését.
A támadónaszád hátuljában ellenőrizte a tolóreaktorok
fúvókáit és a lézerlövegeket. A legénység a hajó elejében levő
hagyományos zsilipkapun át tudott feljutni a fedélzetre, ám
Csubakka inkább azon a csapóajtóval ellátott szűk folyosón
keresztül mászott be, amin keresztül az űrcsaták során a
rohamosztagosok kiözönlöttek a zéró G-be.
A hajó belsejében át kellett mennie a gépészeti fedélzetre, ahol
egy ideig elszöszmötölt az energiamodulátorokkal és az
életfeltételeket biztosító rendszerekkel. Nagy nehezen leküzdötte a
vágyát, és nem szaggatta szét az áramköröket, nem törte össze a
berendezést. Tudta, egy ilyen kis szabotázzsal legfeljebb csak azt
érné el, hogy a hajcsár azonnal kivégzi. A hajó felszállása előtt
elvégzett ellenőrzés során még a rejtett hibák is kiderültek volna.
A támadónaszád spártai egyszerűséggel berendezett
utasblokkjában csupán néhány priccs volt az űr-rohamosztagosok
számára, meg egy sor tárlórekesz a nullgravitációs
szkafandereiknek. Csubakka előrement a pilótafülkébe, ellenőrizte
a vezérlőpultot, átfuttatott egy tesztrutint az iker-tandem repülési
komputeren, és... És komolyan fontolóra vette, hogy mégis kitépi
az öttagú legénység üléseit.
A Gorgon hangárjában álló dagadt hajcsár felüvöltött, és a
levegőbe csapott a korbácsával. Csubakka meghallotta a többi vuki
rabszolga fájdalmas üvöltéseit, és elöntötte a düh. Semmit sem
tudott rabtársairól; külön cellában tartották, és munka közben sem
beszélgethetett velük. Eltűnődött, hogy mennyi idő telhetett el
azóta, hogy ezek a túlhajszolt rabszolgák utoljára megérintették
otthon-fáik ágait.
- Gyerünk, dolgozni! - bömbölte a hajcsár. - Ma még rengeteg
dolgunk van. Egyedül a Gorgonon háromszáz hajó van.
 Csubakka ebből tudta, hogy a másik három csillagrombolón is
legalább ugyanennyi TIE-vadász, löveghajó és támadónaszád van.
Megmarkolta az egyik felnyitott fedőpanelt, és észrevehetően
meghajlította. Már csak arra volt kíváncsi, hogy Daala admirális
miért ragaszkodik ehhez az őrült kapkodáshoz...
Qwi Xux nem szerette, ha rohamosztagosok kísérgetik. A
Bendő Bázison töltött évek során megtanulta, hogyan kell
figyelmen kívül hagyni a folyosókon fehér páncélban mászkáló,
végtelen és értelmetlen alaki gyakorlatokat végző katonákat.
Sokszor eltűnődött, hogy milyen memóriájuk lehet ezeknek az
embereknek. Ha ő egyszer megtanult valamit, nem volt rá
szüksége, hogy újra és újra gyakorolgassa. Qwi általában ügyet
sem vetett rájuk - ám amikor egy szakasz bemasírozott a
laboratóriumába, és felszólította, hogy menjen velük, észre kellett
vennie őket.
Qwi néhány perccel korábban végzett az adatbázis illegális
átvizsgálásával, és már kinyitotta a labor ajtaját védő zárat. Semmi
oka sem volt rá, hogy azt higgye, a rohamosztagosok gyanítanak
valamit, de mégis erőt vett rajta a félelem.
Ahogy végigvonultak a folyosókon, a rohamosztagosok
védőburkot alkottak körülötte.
Qwi végül mégis ki tudta nyögni a kérdést:
- Hova visznek?
- Daala admirális látni akarja - hallatszott a válasz a kapitány
sisakjának hangszórójából.
- Igazán? És miért?
- Ez majd tőle fogja megtudni.
Qwi nyelt egyet, és sértett felhangot erőltetett a hangjába.
- És miért nem ő jött el hozzám?
- Daala admirális elfoglalt ember.
- Én is elfoglalt vagyok.
- De ő a parancsnokunk, és nem maga.
Qwi nem kérdezősködött tovább. Némán lépkedett a katonák
között. Áthaladtak az egyik aszteroidba vezető csőalagúton, majd
felszálltak a dokkban álló kis siklóra. Amikor megérkeztek a
Gorgon csillagrombolóra, Qwi szeme tágra nyílt a csodálkozástól.
Annak ellenére, hogy a hatalmas hajók mindig ott lebegtek a
Bendő Bázis fölött, Qwinek ritkán volt rá alkalma, hogy
bármelyikre átmenjen. Rohamosztagos kísérői egyenesen a Gorgon
parancsnoki hídjára vitték.
A magasan a nyílhegy alakú hajótest fölé emelkedő, trapéz
alakú parancsnoki toronyból jól látszott a hajó minden része. Qwi
megállt, és az elülső megfigyelőablakon keresztül kibámult a
Bendő Bázist alkotó, egymáshoz rögzített sziklafürtre. Egy
pillanatra az agyába villant, hogy ugyanígy nézett ki az orbitális
pályán keringő oktatóközpontból, amikor Tarkin admirális
leromboltatta az Omwat városait...
A konzolok körül nyüzsgő legénység olyan buzgón végezte a
feladatát, mintha éppen egy fontos gyakorlat kellős közepén
tartanának. A folyosókon rohamosztagosok vonultak végig gyors
léptekkel; a levegőben interkom-üzenetek röpködtek. Qwi
eltűnődött, hogy a katonák hogyan lehetnek ilyen gyorsak tíz évnyi
tespedés után.
Daala admirális a parancsnoki pultja előtt állt, és a hajóit a
külvilágtól elválasztó halálos gázörvényeket bámulta. Ahogy Qwi
ránézett, karcsú, tökéletes alakja köré mintha aurát vont volna a
hátán végigomló gesztenyebarna hajzuhatag csillogása. Amikor
Daala Qwi felé fordult, néhány hajtincse mozdulatlanul a dereka
körül maradt, míg a többi ívesen a nyakára simult.
- Látni akart? - kérdezte Qwi. Rekedtes hangja remegett, pedig
megpróbált uralkodni idegességén.
Daala egy pillanatig szótlanul nézett rá. Qwi úgy érezte magát,
mintha boncolásra szánnák, de előtte még megvizsgálnák egy
nagyítóüveg alatt. Daala mintha hirtelen felismerte volna az előtte
álló alakot.
- Ah! Ön Qwi Xux, a Napzúzó-tervezet vezetője?
- Igen, admirális. - Qwi elhallgatott, majd hozzátette: - Talán
hibáztam valamiben?
- Nem tudom. Hibázott? - kérdezett vissza Daala.
Visszafordult a megfigyelőablak felé, és kinézett a hajóira. - Tol
Sivronból egyetlen világos információt sem tudok kihúzni, ezért
egyenesen magának mondom el, mit akarok. Ha még dolgoznia
kell a Napzúzón, akkor lásson hozzá, és minél előbb fejezze be.
Mobilizáljuk a flottát.
Daala félreértette Qwi döbbent hallgatását.
- Ne aggódjon... Minden szükséges segítséget megkap, de egy
napon belül el kell készülnie. Már így is két évet késett a Tarkin
admirális által megjelölt határidőhöz képest. Ideje, hogy
használatba helyezzük a Napzúzót.
Qwi mély lélegzetet vett, és megpróbálta megfékezni kavargó
gondolatait.
- De miért most? Mire ez a nagy sietség?
Daala megpördült, és keserű arckifejezéssel Qwire nézett. -
Kaptunk egy új információt. A Birodalom sebzett és gyenge. Nem
ülhetünk itt ölbe tett kézzel. Négy csillagrombolónk van. Egy egész
flotta. A lázadók pedig nem sejtik, hogy létezünk. Mivel a
Halálcsillag prototípusa nem képes utazni a hiperűrben, nem
tudunk vele mit kezdeni. Ám a Napzúzó a rendelkezésünkre fog
állni. A maga gyönyörű Napzúzója. - Daala szemét megcsillantotta
a tüzes gázok fénye. - A Napzúzóval elpusztíthatjuk az Új
Köztársaságot. Egyik rendszert a másik után.
Han figyelmezetése éles sikolyként visszhangzott Qwi fejében.
Annak a férfinak mindenben igaza volt!
Daala elbocsátotta Qwit, aki a rohamosztagosok között
visszabotorkált a várakozó komphoz. Döntenie kellett - hamarabb,
mint gondolta.
 Huszonnegyedik
fejezet

Leia a lakásában ülve nézte a szemei előtt felvillanó képeket, a

különböző bolygók másait. Statisztikák, népességi adatok,
nyersanyagforrások - rideg adatok, amiket meg kellett vizsgálnia,
hogy meghozhassa a döntését. A legtöbb világ képét rögtön
továbbpörgette, másokat bejelölt. Eddig még egyet sem talált, ami
tökéletesen megfelelt volna arra, hogy Luke megalapítsa rajta a
Jedi Akadémiát.
Amikor elkezdte a vizsgálódást, nem gondolta volna, hogy
ilyen nehéz dolga lesz. Az Új Köztársasághoz rengeteg bolygó
tartozott. Az Eol Sha menekültjeinek már talált egy új otthont - a
Dantuint -, ám az Akadémia helyének kijelölése már sokkal több
gondot okozott neki.
Miután találkozott Luke első két jelöltjével, és látta, hogy
milyen szokatlanok, Leia úgy érezte, hogy a Jedi-tanok elsajátítása
csak teljes elszigeteltségben történhet. Az előző nap folyamán újra
beszélt Gantorisszal és Streennel. A két férfi olyan magányos és
szánalmas volt, hogy teljesen elbizonytalanodott. Bárcsak
visszatérne már Luke, gondolta, persze Hannal együtt!
Miközben sorra vette a bolygókat, Leiának eszébe jutott, hogy
Yoda a mocsaras Dagobahon tanította Luke-ot. Egy olyan bolygón,
amin rajtuk kívül egyetlen intelligens élőlény sem volt. Leia
gyanította, hogy a fivére valami ehhez hasonló helyet tartana a
legmegfelelőbbnek.
És mi lenne, ha éppen a Dagobah lenne az?, gondolta, és az
alsó ajkához emelte az ujját. A mocsarak évszázadokon át
elrejtették Yodát; a bolygó távol esik a galaktikus közlekedés fő
útvonalaitól. De nem, mégsem jó. A Dagobah nem rendelkezik a
szükséges adottságokkal. Ott Akadémia helyett legfeljebb csak
barakkokat építhetnének. Leia tudta, hogy az Új Köztársaság építői
egyetlen parancsára kivonulnának a munkára - de mégsem volt
benne biztos, hogy ez a megfelelő hely. Ennek ellenére úgy érezte,
hogy ő fogja megtalálni az alkalmas helyet. Mivel a Jedi
Lovagrend felélesztése rengeteget jelentett, Luke nagyon válogatós
lesz.
 A kommunikátor zümmögni kezdett. Már megint... Kora
reggel volt, de Leia már nem is számolta, hogy hányszor zavarták
meg. Felsóhajtott, és válaszolt a hívásra. A kommunikátor fölött
megjelent az egyik alacsonyabb beosztású tisztviselő arca.
- Organa Solo miniszter? - kérdezte. - Elnézést, hogy az
otthonában zavarom, de szeretnénk ha eldöntené, hogy mit óhajt
fogyasztani a Bimmini banketten. Holnapra le kell adnunk a
rendeléseket. A következők közül választhat: grazerfilé
fanyarszósszal, nerférmék édes gombával, rostonsült dewgerinc...
- A nerférméket választom. Köszönöm! - Leia kikapcsolta a
készüléket, és mielőtt újra a bolygók képe felé fordult volna,
elnyugtatta magát.
A hálószobában Jacen felzokogott. Egy perccel később a húga
is csatlakozott hozzá. Thripio nyugtató szavakat duruzsolt, majd
belekezdett az egyik altatódalába, de a gyerekek ettől még
hangosabban sírtak. Leia egyik fele legszívesebben berohant volna
a gyerekszobába, hogy megnézze mi a gond, a másik fele inkább
leszigetelte volna az ajtót, hogy végre egy kis nyugta legyen a
kicsiktől.
Az Égkupola botanikus kertben lezajlott fogadást követő
reggelen kiderült, hogy mindkét gyerek megbetegedett. Némi láz,
általános levertség, vérbőség - egy olyan kisebb, gyakori betegség
tünetei jelentkeztek rajtuk, ami előre láthatólag néhány éven át még
egypárszor leveri majd őket a lábukról. Nem volt komoly dolog, de
Leia nem akarta őket Thripio gondjaira bízni, és magukra hagyni.
A protokolldroid egy frissítőprogram után bebizonyította
magáról, hogy képes vigyázni a kétévesekre. Leiának azonban ez
sem volt elég. Ő volt a gyerekek anyja, és - noha a droid programja
valóban tökéletes volt -, úgy érezte, neki kell vigyáznia rájuk. A
gyerekek eddigi életük legnagyobb részét Winterrel töltötték. Leia
be akarta pótolni az egymástól távol töltött hónapokat - csakhogy
politikai kötelezettségei ezt nem nagyon tették lehetővé.
Mielőtt előhívta volna a soron következő bolygó adatait, újra
felzümmögött a kommunikátor.
- Mi van? - mordult fel Leia, és gyorsan összeszedte jó modora
maradványait. Egy idegen fajhoz tartozó hivatalnok képe jelent
meg a készülék fölött. Leia nem ismerte fel.
- Ah, Organa Solo miniszter! Az ipari miniszter helyettesének
irodájából beszélek. Úgy informáltak, hogy önnek lenne egy
javaslata, hogy milyen típusú zenét játsszunk az Ishi Tib delegáció
érkezésekor...
Leiának egy pillanatra az eszébe jutott az a rövid időszak,
amikor a hutt Jabba foglya volt. A csigaszerű főgengszter csak
annyit akart, hogy üljön mellette, és legyen szép...
Alighogy befejezte a beszélgetést, Ackbar admirálistól kapott
hívást. Kedvelte a kalamári admirálist, ennek ellenére csak nagy
nehezen tudta elfojtani a dühét. Hogy az ördögbe végezhetné el a
dolgát, ha állandóan megzavarják?
- Üdvözlöm, admirális... Miben lehetek a segítségére? Kérem,
gyorsan mondja el, mert éppen egy meglehetősen nagy munka
közepén tartok.
Ackbar méltósággal bólintott, és előrefordította hatalmas
halszemeit. Nála ez az udvariasság jele volt.
- Rendben van, Leia. Bocsánatát kérem a zavarásért, de
szeretném, ha hozzáfűzné a megjegyzéseit a beszédemhez, amit
épp az imént írtam meg. Bizonyára emlékszik rá, hogy holnap a
Kabinet előtt fogom elmondani, és hogy ön adatokat ígért a
Császárváros romba dőlt területein levő követségi szektorok új
határainak kijelöléséről. Az ön adatai nélkül írtam meg a
beszédemet, de még ma szükségem lenne azokra a bizonyos
információkra. Világosan megjelöltem, hogy melyik részhez
kellene hozzáfűznie a gondolatait. Ha lehetséges...
- Természetesen, admirális. Ne haragudjon, hogy nekem nem
jutott előbb eszembe. Kérem, küldje át a személyes hálózati
címemre. Azonnal munkához látok. Megígérem.
Ackbar megbiccentette lazacszínű fejét.
- Köszönöm, és még egyszer elnézését kérem a zavarásért.
Most hagyom, hogy folytassa, amit megkezdett.
Amikor Ackbar bontotta a vonalat, Leia képtelen volt bármit is
csinálni. Lehunyta a szemeit, és fohászkodni kezdett, hogy
legalább néhány percig csend legyen körülötte. A nyugalom
pillanataiban azonban Hanért aggódott.
Most az ajtócsengő szólalt meg. Leia kis híján felsikított. A
fehér köntösbe öltözött Mon Mothma állt az ajtóban. - Szervusz,
Leia. Nem baj, ha bemegyek egy kicsit? Leia megpróbálta
visszanyerni a nyugalmát.
 - Uh... Persze, gyere csak! - dadogta.
Mon Mothma soha senkit sem látogatott meg az otthonában,
és egyszer sem mutatta, hogy szükségét érezné valamilyen
társasági viszonynak. A nyugodt és karizmatikus államelnök
mindig távol tartotta magát az emberektől.
A Felkelés korai éveiben Mon Mothma Leia apja, Bail Organa
szenátor ellenfele volt a Régi Köztársaság Szenátusában. Mon
Mothma akkor még fiatal szenátor volt, lobogott benne a tűz, és
gyors, átfogó változásokat akart elérni. Ezzel sok bosszúságot
okozott a tapasztalt és cinikus Bail Organának. Ám félretették a
vitáikat, és egyesítették az erejüket az elnöki cím megszerzésére
törő Palpatine szenátor ellen. Kudarcot vallottak, és amikor
Palpatine kikiáltotta magát Császárnak, Mon Mothma egyre
többször beszélt a nyílt lázadásról. Bail Organa ezt teljesen
feleslegesnek tartotta - egészen a ghormani mészárlásig, amikor ő
is rájött, hogy a Köztársaság, amit oly hosszú ideig szolgált,
valójában már nem létezik.
Bail Organa halála és az Alderaan pusztulása mélyen megrázta
Mon Mothmát, ám soha, egyetlen jelét sem adta, hogy össze akar
barátkozni egykori riválisa lányával.
- Mit tehetek érted, Mon Mothma? - kérdezte Leia.
Mon Mothma körülnézett a lakásban, hosszan rámeredt a
falakat díszítő, az Alderaan mezőit, a városok élőlénynek tűnő
tornyait és a föld alatti létesítményeket ábrázoló képekre. Mintha
könnyek tolultak volna a szemébe.
- Megtudtam, hogy a gyermekeid megbetegedtek, és
elhatároztam, hogy felajánlom a segítségemet. - Éles tekintettel
Leiára nézett. - Azt is megtudtam, hogy Han és Csubakka még
mindig nem tért vissza a kesseli küldetésből. Bízom benne, hogy
nem akartad titokban tartani előttem. Tehetek valamit?
Leia lesütötte a szemeit.
- Nem. Lando Calrissian és a fivérem, Luke már elutaztak,
hogy megnézzék, mit lehet még egyáltalán tenni. Remélem,
hamarosan visszatérnek a hírekkel.
Mon Mothma bólintott.
- Szeretnélek megdicsérni a munkádért... Nem. A vigasztalás a
legjobb szó arra, amit akarok.
Leia képtelen volt elrejteni a meglepődését.
 - Furgan nagykövet fogadása... egyszerűen katasztrofális volt!
Mon Mothma megvonta a vállát.
- Szerinted a helyedben más jobban csinálta volna?
Tökéletesen adekvát munkát végeztél a caridaikkal. Vannak csaták,
amiket egyszerűen lehetetlen megnyerni. Ha figyelembe vesszük,
hogy a caridaiak milyen súlyos galaktikus konfliktust tudnának
kirobbantani, azt hiszem, az arcomba zúdított ital azt fejezte ki,
hogy a kudarcunk relatíve kicsi volt.
Leia halványan elmosolyodott. Kénytelen volt elismerni, hogy
az államelnöknek igaza van.
- Ha tudnék találni egy megfelelő helyet Luke akadémiája
számára, talán úgy érezném, hogy mégis előrébb jutottam
valamivel ebben a posványban.
Mon Mothma elmosolyodott.
- Luke beszéde óta én is egyfolytában ezen gondolkozom. Azt
hiszem, van egy ötletem.
Leia sötét szemei tágra nyíltak a meglepődéstől.
- Mondd!
Mon Mothma a nappaliban álló adatterminálra mutatott.
- Szabad?
Leia beleegyezően intett. Annak ellenére, hogy egész életében
politizált, Mon Mothma remekül értett az adatbázisok kezeléséhez.
Amikor a vetítőzónában kikristályosodott egy új bolygó képe, Leia
testében izgalom áradt szét. Érezte, hogy ez a megfelelő hely. Már
csak azt nem értette, hogy ő miért nem vett észre egy ilyen
nyilvánvaló dolgot.
- Nézd meg - mondta Mon Mothma mosolyogva. - Itt minden
megvan, amire Luke-nak szüksége lehet. Magány, jó klíma,
meglévő épületek...
- Tökéletes! Nem is tudom, hogy nekem miért nem jutott
eszembe!
A kommunikátor újra hívást jelzett.
– Tessék! - mordult rá Leia a hívóra. Érezte, hogy nem lenne
szabad ilyen ingerülten viselkednie, de már a türelme határán járt.
Mon Mothma a terminál mellől figyelte.
A hívó sem volt valami udvarias.
- Azonnal szükségünk van a jelentésére, Organa Solo
miniszter! Az orbitális hulladékkal foglalkozó bizottság éppen ülést
tart a Coruscant körül keringő hajóroncsok ügyében. Önnek is részt
kellett volna vennie a ma reggeli megbeszélésünkön...
Leia felismerte a férfit. Andur volt, a bizottság alelnöke.
- A titkárom minden mára tervezett találkozómat lemondta.
Sajnálom, nem tudtam elmenni az önök ülésére.
- Megkaptuk az üzenetét, a jelentését azonban nem. Elvállalta,
hogy írásos összegzést készít, amit a bizottság elé tár. Ezt pedig
elmulasztotta! Beteg gyermekek miatt nem állhat le az Új
Köztársaság működése!
Leia előtt elhomályosult a világ a dühtől. Eszébe jutott, amikor
Jabba palotájában egy hődetonátort tartott a markában, és arra várt,
hogy beindítsa, és mindenkit megöljön. Öt, négy, három, kettő...
Valahogy sikerült uralkodnia magán. Lehet, hogy a Furgan
nagykövettel töltött nap megnövelte a tűrőképességét?
- Lehet, hogy miniszter vagyok, Mr. Andur, de anya is.
Mindkét feladatot el kell végeznem. Egyik szerepemet sem
áldozhatom fel a másik kedvéért. A gyermekeimnek most
szükségük van rám. A bizottság várhat.
Az alelnök sértetten megemelte a hangját.
- Sokkal könnyebben meghozhatnánk a döntésünket, ha ön itt
lenne, és nem otthon játszaná az ápolónőt... Nem tudott volna
kibérelni egy orvosdroidot, hogy megtörölje a kölykei csorgó
nóziját? Mi itt most egy nagyon fontos dologgal foglalkozunk.
Olyasmivel, ami eldöntheti a Coruscant űrforgalmát!
Leia is bekeményített.
- Én is nagyon fontos dologgal foglalkozom! Hogy várhatja
tőlem azt, hogy gondot viseljek a galaxisra, ha a saját családommal
sem törődöm? Ha magának kötelességtudó, de az emberekkel mit
sem törődő beosztottakra van szüksége, akkor miért nem maradt a
Birodalom oldalán? - Leia a kapcsoló után nyúlt. - Hamarosan meg
fogják kapni a jelentésemet, Mr. Andur. - Mielőtt a férfi bármit
mondhatott volna, kikapcsolta a készüléket.
Leia belerogyott a rugalmas székébe. Csak ekkor jutott eszébe,
hogy vendége van. Az arca skarlátvörössé vált zavarában.
- Ez a bizottság minden héten összeül. Szerintem egyetlen
okuk sincs, ami miatt ne várhatnának a következő alkalomig -
mentegetőzött. - Egyetlen valóban fontos feladat alól sem bújok
ki... Tudom a kötelességemet.
 Mon Mothma bólintott, és nyugodtan, kedvesen
elmosolyodott.
- Persze, hogy nem, Leia. Megértelek. Emiatt ne izgasd
magad. - Az államelnök különös és meglepő tisztelettel nézett
Leiára.
Leia felsóhajtott, és a terminál fölött lebegő képre nézett.
- Talán nekem sem ártana, ha eltöltenék néhány hónapot a Jedi
Akadémián... Persze tudom, hogy ezt sohasem fogom megtenni. A
Császárvárosból vakációra menni éppen olyan nehéz, mint elsétálni
egy fekete lyuk mellől. Az államügyek az egész napomat
lefoglalják.
Rádöbbent, hogy mentegetőzik, ezért gyorsan hozzátette:
- De a Jedi Lovagrend feltámasztása természetesen nagyon
fontos dolog. Én is képes vagyok az Erő használatára, meg az
ikreim is, de egy komplex tréning rengeteg időt és koncentrációt
igényelne... Az egyikkel nem rendelkezem, a másikra pedig nem
vagyok képes.
Mon Mothma kedvesen ránézett, és megszorította a vállát. -
Ne aggódj. Rád más, valóban fontos feladatok várnak.
 Huszonötödik
fejezet

Han nyögve megfordult. A priccs felületén végigfutó dudorok

- Han magában kínzópálcáknak nevezte őket - lidércnyomássá
változtatták az álmait. Mielőtt felriadt, Leiáról álmodott. Három hét
óta ez volt az egyetlen kellemes dolog az életében. A mennyezetről
erőtlen, vöröses fény szűrődött le hozzá - arra jó volt, hogy
megfájduljanak tőle a szemei, de látni nem lehetett mellette.
Pislogva kinyitotta a szemeit. Hallotta a cella ajtaja előtt
mozgó emberek neszezését, a rohamosztagos-csizmák dobbanásait,
a tompa hangokat. Felkattant a kódzár - valaki megadta a kulcsszót.
Han hirtelen magához tért, és felült. A teste fájt, az agya még
mindig zúgott a vallatódrogoktól. Feszülten a kinyíló ajtóra meredt.
Fogalma sem volt róla, ki jöhet be hozzá. Bárki, nem volt kíváncsi
rá.
A folyosóról beömlő fényben Qwi Xux állt, mellette egy
felfegyverzett rohamosztagos. Qwi megviseltnek tűnt, és látszott
rajta, hogy a saját gondolatai gyötrik. Han önelégülten
elvigyorodott. Remélte, hogy Qwi nem sokat tudott aludni, miután
megtudta, hogy mire használták a találmányait. Lehet, hogy
önmagát el tudta bolondítani, Hant viszont nem.
- Nocsak, visszajött, hogy megvitasson velem néhány
részletkérdést, doki? Vagy én vagyok a lelkiismerete?
Qwi összefűzte sápadtkék karjait a melle előtt.
- Daala admirálistól engedélyt kaptam, hogy újra kihallgassam
- mondta hűvösen. A testtartása és a mozdulatai valahogy nem
illettek a rideg hanghoz. Az őr felé fordult. Gyöngyfényű haja
megcsillant a homályos folyosón. - Mellettem maradna a
kihallgatás során, hadnagy? Attól tartok, a fogoly nem akar
együttműködni velem.
- Igen, Dr. Xux - felelte az őr, és Qwi után ő is belépett a
cellába. Az ajtót félig becsukta maga mögött.
Amikor ezt megtette, hátat fordított Qwinek, aki az egyik
zsebéből előrántott egy sugárpisztolyt. Az őrre szegezte a fegyvert,
és megeresztett egy kábító sugarat. Hullámzó, kék tűzívek vették
körül a férfit. Ahogy a fények kihunytak, az őr a padlóra rogyott.
 Han talpra ugrott.
- Mit művel?
Qwi átlépett a rohamosztagoson. Előző nap Han valahogy
törékenyebbnek látta; karcsú kezében hatalmasnak tűnt a nehéz,
birodalmi mintájú sugárpisztoly.
- Daala admirális egy napon belül elindítja a flottáját. Azt
tervezi, hogy a négy csillagrombolójával, és a Napzúzóval
megsemmisíti az Új Köztársaságot. A maga barátját, Kyp Durront
ma délután ki akarják végezni. - Qwi felvonta pihés szemöldökeit. -
Ez elég ok arra, hogy a lehető leggyorsabban megszökjünk innen?
Han megszédült. Egy pillanatig csak arra tudott gondolni,
hogy újra fogja látni Kypet és Csubakkát, hogy visszatérhet a
Coruscantra, és újra együtt lehet Leiával meg az ikrekkel.
- Azt hiszem, itt nincs olyan találkozóm, amit ne tudnék
lemondani...
- Helyes - mondta Qwi. - Van kérdése?
Han közben nekilátott, hogy leráncigálja a rohamosztagosról a
páncélját. Elvigyorodott.
- Nincs. Már hozzászoktam az ilyesmihez.
Kyp a levegőből megérezte, hogy valami megváltozott - az
Erő fókuszálására tett kísérleteinek ez volt az első eredménye.
Megvizsgálta a légáramlatok apró rezdüléseit, a cella bűzös
levegőjét, a fémfalakon átvisszhangzó számtalan apró neszt.
Tudatával keresztülnyúlt az Erő láthatatlan hálóin, és
megérezte a cella előtt elhaladó őrök izgalmát. Szúró fájdalmat
érzett, valahányszor átdugták az ajtón az élelemmel megrakott
tálcát. Megváltozott az őrök viselkedése. Az egész hajón feszültség
és növekvő idegesség hullámzott.
Valami hamarosan történni fog...
Aztán valahonnan sokkal közelebbről megérezte a
gyomorfacsaró igazságot. A pihenőperiódus során az ajtaja előtt
álló őr érzései tiszták voltak. Kyp Durron nem lehetett részese
annak, amire a csillagrombolók készültek. A Kessel
fűszerbányájából idemenekült fiú egyetlen hasznos információval
sem tudott szolgálni, ezért nem volt érdemes életben tartani.
Daala admirális már kiadta a parancsot Kyp
megsemmisítésére. Már nem sok volt hátra az életéből. Ajkai dühös
vicsorgásra húzódtak. A Birodalom megpróbálta tönkretenni az
életét. Most sikerülni fog neki.
Amikor meghallotta az ajtón túlról érkező hangokat, felfogta a
beszélők nyugtalanságát, az elméjük előterében kavargó kegyetlen
terveket. Egyetlen eszköze sincs, amivel megvédhetné magát! Kyp
kétségbeesetten a hideg fémajtóhoz szorította a fejét, és megpróbált
elcsípni egy-két szót a kint zajló beszélgetésből.
- ... ma délután kivégzik...
- ... is hallottam. Átvisszük... admirális felhatalmazott...
- szabályellenes. Miért akarja...?
- Fegyverteszt... célpont... új elképzelés... létfontosságú a flotta
új fegyverzete... Azonnal!
- ... szabályos... csak különleges parancsra...
- Nem... ez is elég jó!
A hangok élesebbé váltak, de Kyp így sem értett többet.
Megpróbálta különválasztani az egyszerre beszélő három hangot.
Kyp felkészült rá, hogy amikor az ajtó kinyílik, kiugrik a
folyosóra. Tudta, hogy az őrök egy szempillantás alatt lekaszálják
majd, de akkor legalább vége lesz. Legalább akkor hal meg, amikor
ő akarja.
- ellenőriztesse... először... Várjon...
Kyp hirtelen egy puffanást hallott, és egy tompa dörrenést.
Egy nehéz tárgy csapódott az ajtónak. Kyp hátrahúzódott. Az ajtó
lassan kinyílt.
Egy halott rohamosztagos zuhant be a cellába. Fehér páncélja
nagyot csattant a padlón. A derekán egy füstölő lyuk tátongott.
Utána egy másik rohamosztagos lépett be. A kezében egy forró
sugárpisztolyt szorongatott. Mellette egy karcsú, nőnemű lény állt.
Egyszerre volt finom és rémisztő.
- Remélem ez már érvényes felhatalmazás volt - mondta a
rohamosztagos, és leemelte a sisakját.
- Han! - kiáltotta Kyp.
- Gyűlölöm az öldöklést - mondta Han, és a lábával
megbökdöste a halott katonát. - Szerinted hogy festenél ebben a
páncélban, kölyök?
– Nem, ne a lassú vének közül adjon egyet! - förmedt rá Qwi a
vukik munkájára felügyelő hajcsárra.
Han a rohamosztagos-sisak keskeny szemnyílásán keresztül
figyelte, ahogy a törékeny nő eljátssza a makacs, türelmetlen tudós
szerepét.
A hajcsár a szőrös rabszolgákra pillantott. Olyan közömbös
volt, mintha már hozzászokott volna, hogy időnként végig kell
hallgatnia a nebáncsvirág tudósok üvöltözését. Az arca olyan volt,
akár egy darab sápadt, nedves agyag.
Han izzadt, és egyre kényelmetlenebbül érezte magát a lopott
uniformisban. A sisakon volt ugyan orrfilter, de a páncélon még
mindig érezni lehetett az előző tulajdonosa testszagát. A Bendő
Bázis rohamosztagosai az egyenruhájukban éltek, és a jelek szerint
jobban ügyeltek a külsőre, mint a belső részek tisztaságára.
A hajcsár megvonta a vállát, mintha nem nagyon izgatná Qwi
türelmetlensége.
- Ezek a vukik már több mint tíz éve keményen dolgoznak.
Mit vár tőlük? Mind lassúak és tohonyák.
Han látta, hogy a hangárban őgyelgő vukik szőre ritkás, válluk
csapott, a hátuk pedig olyan görnyedt, hogy alig valamivel voltak
magasabbak egy embernél. Úgy néztek ki, mintha a hosszú éveken
át végzett kemény munka összetörte volna őket.
- Nem vagyok kíváncsi a kifogásaira - mondta Qwi.
Hátravetette a fejét; puha gyöngyhaján megcsillant a fény. -
Parancsot kaptunk. Még rengeteg dolgunk van a flotta indulásáig.
Nekem egy erős vukira van szükségem. Adja ide az új foglyát. Az
el tudná végezni a munkát.
- Rossz ötlet - mondta a hajcsár, és összeráncolta löttyedt
homlokát. - Az még nagyon rakoncátlan. Kétszer is le kellene
ellenőriznie, amit csinál. Lehet, hogy szabotázst akar elkövetni.
- Engem nem érdekel, hogy milyen rakoncátlan! - csattant fel
Qwi. - De ez legalább nem fog elaludni munka közben.
A hangár másik végében álló gamma osztályú
támadónaszádból éppen akkor lépett ki egy magas vuki. Kihúzta
magát, és körülnézett. Hannak nagy erőfeszítésébe került, hogy ne
hajítsa el a sisakját, és ne ordítsa el Csubakka nevét. A vukin
látszott, hogy nem sok választja el attól, hogy tombolni kezdjen.
Csubakka puszta kézzel fel tudott volna borítani négy-öt TIE-
vadászt, mielőtt a rohamosztagosok leszedik.
A hajcsár elgondolkodva bámult rá.
- Magától Daala admirálistól kaptam felhatalmazást - mondta
Qwi, és felemelte a Daala pecsétjével ellátott papírlapot. Han a
hangárban álldogáló rohamosztagosokra pillantott. Tudta, itt nem
mutathatja be azt a „meghatalmazást", amit Kyp Durron cellája
előtt.
A kisebb páncélt viselő Kyp Qwi Xux mellett állt, és meg sem
moccant. Han sejtette, hogy be van gyulladva, mégis mindent úgy
csinált, ahogy ő mondta neki. Han elérzékenyült. Remélte, hogy
Kyp élve kikerül innét, és végre normális életet élhet majd.
- Jól van, de csak a saját felelősségükre - mondta végül a
hajcsár. - Én nem vállalom a felelősséget, ha mindent összetör, amit
a kezébe adnak. - Füttyentett egyet, és intett két rohamosztagosnak
hogy hozzák közelebb Csubakkát.
A vuki dühödten morgott, és vadul körbenézett. Nem ismerte
fel Hant, Qwi Xux-szal pedig még nem találkozott. Rájuk bámult,
és várta, milyen feladattal bízzák meg.
- Több fegyelmet! - kiáltotta a hajcsár, és az energiakorbáccsal
egy füstölő csíkot égetett Csubakka lapockái közé.
A vuki felüvöltött, vicsorogni kezdett. A rohamosztagosok
készenlétbe helyezték a fegyvereiket, hogy szükség esetén
elkábítsák. Csubakka valahogy lecsillapította magát. Han ökölbe
szorította páncélkesztyűs kezét. A legszívesebben ledugta volna a
hajcsár torkán az energiakorbács nyelét, de mégsem tette. Ugrásra
készen állt, de nem mondott, nem csinált semmit - úgy viselkedett,
akár egy jó rohamosztagos.
A négyes kivonult a hangárból. A hajcsár nem törődött velük; a
vuki rabszolgákhoz lépett, és dühödten csapkodni kezdett a
korbácsával.
Han gyomra görcsbe rándult. Csubakka úgy nézett maga köré,
mintha a szökés lehetőségét lesné. Han bízott benne, hogy beérnek
valami eldugott helyre, mielőtt a vuki elhatározná, hogy széttépi
őket.
Végre bezárultak mögöttük a kapuk. Egy éles fehér fénnyel
megvilágított folyosón álltak.
- Csubi! - kiáltotta Han, és lehúzta a fejéről a sisakot. Az
orrfilteren beszívott bűzös levegő után még a csapzott vuki szagát
is kellemesnek érezte.
Csubakka meglepetten felhördült, majd átölelte Hant, és
felemelte a padlóról. Han lélegzet után kapkodott, és örült, hogy
rajta van a páncél.
 - Tegyél le! - zihálta, de nevetett. - Ha valaki meglát minket,
azt fogja hinni, hogy meg akarsz ölni! Elég nagy hülyeség lenne,
ha emiatt lövetnénk le magunkat.
Csubakka egyetértett, és letette.
- És most? - kérdezte Han Qwitől.
- Ha tud hajót vezetni, meg tudunk szökni - mondta Qwi. Han
elvigyorodott.
- Ha csak ez a gond, akkor máris szabadok vagyunk.
Bármilyen hajót el tudok kormányozni. Csak jussak fel rá...
- Akkor induljunk - mondta a nő. - Telik az idő.
Miközben felszálltak a Bendő Bázisra induló hajóra, Hannak
nem volt alkalma kérdezősködni. A munkájukat végző komor
rohamosztagosok között sem ő, sem Kyp nem tudott beszédbe
elegyedni Qwivel. A társalgás tiltott volt a katonák számára.
Qwi izgatottan fészkelődött, a komp falait és a keskeny
megfigyelőablakban feltűnő Bendőt méregette. A Bendőt, aminek
rejtett ösvényei a szabadságba vezettek.
Han csak arra vágyott, hogy újra láthassa Leiát és az ikreket.
Csak a családjára tudott gondolni, pedig figyelmének minden egyes
iótáját a körülötte levő veszélyre kellett volna fordítania. Annyira
vágyott Leia után, hogy szinte már fájt - ám valahogy az érzelmek
bemocskolásának érezte, hogy egy rohamosztagos páncéljába
öltözötten gondol rá.
Kyp Han mellett ült. Arcát elrejtette a maszk, de a sisakja
szemnyílásait állandóan Han felé fordította, mintha bíztatást várna.
Han szerette volna megnyugtatni, de ő sem ismerte Qwi tervét.
Miért térnek vissza a Bendő Bázisra ahelyett, hogy egyszerűen
ellopnának egy hajót, és meglépnének? A feladat mindenképpen
veszélyes volt - de Daala admirális csapatainak készültségi szintje
minden egyes órával fokozódott.
Han tudta, hogy figyelmeztetnie kell az Új Köztársaságot a
közelgő veszedelemre. Először a Kessel körül összegyűjtött flotta
nyugtalanította, ám a négy csillagromboló és a Bendő Bázis titkos
fegyvere sokkal, de sokkal veszélyesebb volt Moruth Doole
roncshalmaz-csapatánál.
Csubakka az overalljában nem keltett feltűnést. Egy munkás
volt csupán, aki parancsot kapott rá, hogy menjen le az egyik
laboratóriumba, és javítson meg egy készüléket. Útközben halkan
mormogott. Boldog volt, hogy újra a barátaival lehet, de
nyugtalanította a rájuk váró feladat.
Qwi kékes árnyalatú kezeit az ölébe téve ült, és hallgatott.
Hannak eszébe jutott, hogy talán túlságosan messzire elment,
amikor a nő naivitásáról és munkájának iszonyatos voltáról beszélt.
Szerette volna tudni, mi járhat Qwi fejében.
Amikor a komp leereszkedett a Bázis egyik aszteroidjára, és a
rohamosztagosok kiszálltak, Qwi átvezette Hant, Kypet és
Csubakkát egy alagúton, ami olyan magas volt, hogy akár hajók is
közlekedhettek volna benne.
- Erre - mondta.
Han számára ismeretlen volt a folyosó.
- Nem a laborjába megyünk, doki?
Qwi megtorpant és hátrafordult.
- Nem. Oda soha többé! - mondta, és továbbment. Amikor egy
magas fémkapuhoz és az előtte álló két rohamosztagos őrhöz értek,
Qwi elővette a kitűzőjét, és megvillantotta a fényben a
belenyomtatott hologramokat. A rohamosztagosok vigyázzba
vágták magukat.
- Nyissák ki - mondta Qwi.
- Igen, Dr. Xux - mondta az egyik őr. - Megkaphatnám a
kitűzőjét?
A nő mosolyogva átnyújtotta az őrnek a bilétát. Han egyre
kényelmetlenebbül érezte magát. Ezek az őrök látásból ismerték
Qwit, a nő pedig valahogy magabiztosabbnak tűnt, mint eddig.
Lehet, hogy az egész csak csapda? De miért? Han és Kyp egymás
felé fordult - a rohamosztagos sisak mögött szerencsére
kifürkészhetetlen maradt az arcuk.
- Ez a vuki a hajtóművek karbantartását fogja végezni. A flotta
holnapi indulása előtt le kell cserélnünk a hűtőfolyadékot - mondta
Qwi. - Ez a két őr speciális kiképzést kapott. Ők fognak felügyelni
a vukira. Ez a vuki korábban már rengeteg kárt okozott. Most nem
engedhetjük meg magunknak a késedelmet.
Han megpróbált nem remegni. Qwi túl gyorsan beszélt, és
csak úgy sugárzott róla az idegesség.
- Kérem az érvényes felhatalmazást - mondta az őr. - Ismeri a
szabályokat.
A rohamosztagos elhúzta a kitűzőt egy letapogató előtt, majd
visszaadta Qwinek. Az őrökön látszott, hogy szívesebben
posztolnak a kapu előtt, mint hogy részt vegyenek az őrült
készülődésben.
Qwi a kapu melletti terminálhoz lépett, beírt egy parancsot,
majd újra átnyújtotta az őrnek Daala admirális engedélyének
másolatát. Han kíváncsi volt, hogy még hányszor akarja
felhasználni ugyanazt a papírlapot.
- Tessék. Láthatja, engedélyt kaptam a vuki alkalmazására. Az
egyetlen kikötés az volt, hogy a speciális kiképzést kapott őrök
felügyeljenek rá. Maga Tol Sivron adta meg a felhatalmazást.
Az őr megvonta vállát.
- Szokás szerint. A szolgálati szám alapján azonosítanom kell a
két rohamosztagost. Ha ez is rendben, mehetnek.
Az őr beütötte a billentyűzeten Han és Kyp számát, majd
megnyomta a kaput nyitó gombokat.
Oldalra csúszott a hatalmas acélbeton kapu két szárnya, és
mögötte feltűnt a lebegőreflektor-gömbökkel megvilágított hangár.
A jókora, négyszög alakú mennyezeti ablakokon át beszivárgott a
Bendő körül örvénylő gáztömeg kísérteties ragyogása. Ahogy Qwi
belépett a csarnokba, hirtelen izgatottá vált. Han, Kyp és Csubakka
követte.
Az őr újra megnyomta a gombokat. A kapu szárnyai
visszacsúsztak a helyükre. Qwi szemmel láthatóan
megkönnyebbült.
Han a hajóra bámult - még soha életében nem látott ehhez
hasonlót. Kisebb volt, mint a Millenium Falcon; az alakja
hosszúkás és szögletes - leginkább egy kristályszilánkra hasonlított.
A repulzorain lebegett; nyitott zsilipajtajához egy létra vezetett.
Oldallapjainak sarkos találkozási pontjaiban lézerfegyverek
meredeztek.
A páncélozott hajótest folyamatosan változtatta a színét: az
egyik másodpercben olyan volt, akár egy olajtócsa, ám a
következőben inkább olvadt fémre emlékeztetett. A hajó hasán egy
elképesztően nagy teljesítményű rezonancia-torpedóvető
domborodott. A Napzúzó alig valamivel volt nagyobb egy normál
vadászgépnél, de hallhatóan zümmögött a benne feszülő energiától.
- Ezt fogjuk ellopni? - kiáltotta Han.
- Igen - felelte Qwi Xux. - Ez a legerősebb fegyver, ami valaha
létezett. Nyolc évet áldoztam a megtervezésére. Azt hitte, hogy itt
fogom hagyni Daala admirálisnak?
 Huszonhatodik
fejezet

A Millenium Falcon fehéren izzó hajtóművekkel távolodott a

Kessel kaszárnyaholdjától. Az utána özönlő vadászgépsereg
lézervetői színes csíkokat húztak az űr hátterére. A hatalmas
hadihajók álmukból felriasztott óriások módjára lassan a Falcon
pályája felé fordították orrukat.
Lando Calrissian minden tőle telhetőt megtett, hogy kikerülje
az össztűz lövedékeit.
- A fényseb' alatti hajtóművek működése még mindig
optimális. Vagy Han bütykölte meg őket, vagy Doole alakította át -
mondta. - Akkor most nézzük meg, hogy működnek a fegyverzeti
rendszerek!
Két darázsszerű Z-95-ös Fejvadász száguldott utánuk. Tripla
lövegeikből folyamatos sugáráradatot zúdítottak a menekülőkre. A
Fejvadászokat három viharvert Y-szárnyú vadász követte.
Luke körbepördült, és meglepetten füttyentett.
- Fejvadászok! Azt hittem, már senki sem használ ilyen
gépeket!
- Doole nem valami válogatós - mondta Lando.
A Falcon megremegett a rázuhogó lövedékektől, de a feltöltött
energiapajzsok egyelőre még kitartottak. Lando a hajó hasi
lövegével hátralőtt az üldözőkre. Az ötödik próbálkozásra sikerült
eltalálnia az egyik Y-szárnyú fúvókasorát. A gép kivált az
alakzatból, és visszafordult.
- Eggyel kevesebb... Most már csak ezren jönnek utánunk -
mondta Lando.
A Z-95-ös Fejvadászok még bőszebben lövöldöztek.
- Menj közel a bolygóhoz. Súrold az atmoszférát - mondta
Luke. - Az energiapajzs majd megpörköli őket.
Lando vonakodva a krumpli alakú Kessel felé fordította a
Falcont.
- De mi sem látjuk a pajzsot! - zsörtölődött. - A vége az lesz,
hogy minket is szétéget.
- Nem. Nekünk jobbak a reflexeink, mint az övék. Landót ez
sem nyugtatta meg.
 - Amikor megtámadtuk a Halálcsillagot, majdnem
belerepültem egy energiapajzsba. Nem sok kedvem van újra
eljátszani a dolgot.
- Bízz bennem - mondta Luke.
A szökő levegő felhőivel körülvett Kessel már közvetlenül
előttük volt.
- Megérkeztünk.
Luke megmarkolta a pilótaülés támláját, és félig lehunyta a
szemeit. Szabályosan lélegzett. Kinyújtóztatta a tudatát, és
végigtapogatta a kaszárnyaholdról átsugárzott, pulzáló energiából
szőtt védőtakarót.
- Ne aludj el, Luke!
- Repülj tovább.
A Fejvadászokat és a két megmaradt Y- szárnyút nem lehetett
lerázni.
- Gyengül a farpajzs - mondta Lando. - Ha ezek a fickók még
egy kicsit közelebb jönnek, berepülnek a fúvókáimon! - Készülj -
mondta Luke.
A Kessel már teljesen betöltötte a megfigyelőablakot. Ritka
levegőjében vad viharok tomboltak; a felszínéről, az
atmoszféraüzemekből vékony gázcsíkok szivárogtak.
- Készen vagyok. Készen vagyok! Csak mondd, hogy mikor,
és én máris...
- Húzd fel... Most!
Lando olyan ideges volt, hogy úgy reagált, akár egy
megfeszített katapult. Megrántotta a vezérlőkarokat, és meredeken
felhúzta a Falcont. A négy támadó hajó belecsapódott a láthatatlan
energiapajzsba, és ionizálódott fémből és lángra lobbant
hajtóanyagból álló lángfelhővé vált.
- Egy pár méterrel elhibázták - mondta Luke. - Nyugi, Lando.
Artu csipogni kezdett. Luke Lando arcára nézett, majd
válaszolt neki.
- Nem, Artu. Azt hiszem, Landót most nem érdekli, hogy
pontosan mennyit tévedtek a pilóták.
Közvetlenül az atmoszféra fölött, a Kessel sarkköreit
keresztülszelő orbitális pályán haladtak. Ahogy elsuhantak alattuk a
kontinensek, a bolygó szélei mögül előragyogott a csillagok
függönye. Őrült iramban visszafordultak az űr mélye felé, és...
 És egyenesen belerohantak a holdról felszálló vadászgépek
hullámába.
Lando döbbenten felordított, és a hajó orrlövegeiből kilőtt két
Arkayd rakétát. A támadók raja olyan sűrű volt, hogy még a
vaktában leadott lövések is célba találtak. Egy TIE-vadász és egy
naszád azonnal megsemmisült, egy páncélozott B- szárnyúval
pedig a forró repeszfelhő végzett.
- Azért ne bízzuk el magunkat. Egypár hajót leszedtünk, de
már csak hat rakétám van.
- Most már nem fogjuk megadni magunkat - mondta Luke.
- Hát persze, hogy nem! Csak arra gondoltam, hogy
csatázgatás helyett jobb lenne meglépni. A hajtóművek remek
állapotban vannak - mondta Lando. - A Falcon utoljára akkor volt
ilyen pipec, amikor még az enyém volt.
- Milyen gyorsan tudunk eltűnni innét? - kérdezte Luke.
A másodpilóta ülése mellett álldogáló Artu csipogni és
fütyülni kezdett. Luke lenézett, és meglátta a navigációs monitoron
felvillanó vörös fénypontokat.
- Hűha!
- Mit mondott? - kérdezte Lando. Egy pillanatra elkapta a
tekintetét a megfigyelőablak mögött nyüzsgő hajókról, és a kis
droidra nézett. - Mi bajod van?
- Nem működik a navigációs komputer - mondta Luke. - Hát...
Akkor javítsd meg!
Luke közben kirohant a folyosóra. Letépte a Falcon
navikomputerének fedőlapját, és a panelekre nézett. Hirtelen úgy
érezte, mintha egy fekete lyuk mélye felé zuhanna.
- Kiszedték a koordinációs modult!
Lando felmordult.
- Akkor most mit csináljunk?
Lando rakétáinak hatására a Kessel vadászgépei kis
csataalakzatokba rendeződtek, és lézervihart zúdítottak a Falconra.
Luke kénytelen volt eltakarni a szemét, hogy ne vakítsák el a célt
tévesztett, és a védőpajzsok által hatástalanított lövedékek
villanásai.
- Fogalmam sincs. De bármit teszünk, igyekeznünk kell...
- Az Új Köztársaság emberei! - dühöngött Moruth Doole, és
idegesen járkálni kezdett. - Visszamennek, és mindenről
beszámolnak. - Megigazította gyűrött, sárga nyaksálját, de hiába:
képtelen volt visszanyerni a higgadtságát. A legszívesebben úgy
csapta volna agyon a szökevényeket, mint két legyet. Kémek!
Árulók! Egész végig az orránál fogva vezették. Hazudtak neki!
Hitegették!
- Az összes létező hajónkat küldjétek utánuk! - visította a
kommunikátorba, miután sikerült létrehozni a kapcsolatot a bolygó,
és a hold parancsnoki központja között. - Bekeríteni őket!
Elpusztítani! Szétlapítani! Nem érdekel, hogyan, de csináljátok
meg!
- Nem lenne valami jó stratégia, ha valamennyi hajónkat
kiküldenénk - felelte az egyik parancsnok. - A pilóták nem tudnak
alakzatban repülni. Csak hátráltatnák egymást.
Doole mechanikus szeme darabokra törve hevert a konzol
tetején - nem látott elég jól ahhoz, hogy összeszerelje. Hiába
erőltette félig vak szemét, nem ismerte fel a fickót, aki ellenkezni
mert vele.
- Nem érdekel! Nem akarom, hogy ugyanúgy eltűnjenek, mint
Han Solo!
Puha öklével a konzolra csapott. A mechanikus szem lencséje
a padlóra csúszott, és szilánkokra tört.
A Kesseltől távolodó Falcon egyenesen a Bendő felé
száguldott.
- Minden rendben lesz - mondta Luke. - Az Erő segítségével
meg tudom találni a biztonságos ösvényt.
- Ha egyáltalán létezik ilyen - mormolta Lando. Luke
homlokán veríték gyöngyözött.
- Van más választásunk? Máshol nem rejtőzhetünk el. Nem
hagyhatjuk le a vadászgépeket, és navigációs komputer nélkül nem
ugorhatunk át a hiperűrbe.
- Pompás lehetőségeink vannak! - mondta Lando.
Már a nagy nehezen mobilizált csatahajók is utánuk indultak.
A fedélzeti ágyúkból leadott lövések olyan erősek voltak, hogy
képesek lettek volna utat hasítani egy aszteroidmezőbe. A két
hatalmas Lancer fregatt quadrilövegei halálos lézerhálót szőttek a
Falcon előtt. Ám a Lancerek a Falconhoz képest szerencsére
csigalassúsággal mozogtak.
Az egyik csatahajó mintha megsejtette volna, hogy a fekete
lyukak közé akarnak bemenekülni, úgy helyezkedett, hogy
elállhassa a Falcon útját. Lando rákapcsolt.
- Gyerünk, gyerünk! Csak még egy kicsit gyorsabban!
Tíz, a csempészek és a kalózok elleni harchoz használt, a
normál űrben maximális sebesség elérésére tervezett rendszerjárőr-
naszád a Falcon mellett elszáguldva blokádba rendeződött. Az űr
háromdimenziós, végtelen terében Landónak azonban mégis
sikerült kicsúsznia a gyűrűjükből.
A Falcon körül lézerlövedékek villantak.
- A pajzsaink már nem bírják sokáig - mondta Lando.
Három Carrack osztályú könnyűcirkáló szabályos háromszög
alakzatba állt a Falcon körül. Közvetlenül a Falcon mögött
megjelent egy Loronar romboló - ez volt a Kessel flottájának
legnagyobb hajója.
Ahogy a Falcon átvágott a rendszerjárőrök között, a rázúdított,
de célt tévesztett lézersugarak a mögötte haladó rombolóra
zuhogtak. Lando a megfigyelőablakon át kinézett az iszonyatos
Bendőre, meg a feléjük tartó óriási csatahajókra. Artu elcsicsergett
valamit, amit még Luke sem értett.
- Csak egy komplett hülye menne be egy ilyen helyre - mondta
Lando, és szorosan lehunyta a szemeit.
- Reméljük, hogy ők nem olyan hülyék, mint mi - felelte Luke.
 Huszonhetedik
fejezet

Daala admirális a Gorgon csillagromboló parancsnoki

tornyában állva végignézett a flottáján, és erő ömlött szét a
testében. Elérkezett az idő! A Birodalom megbukott, és vele együtt
elpusztultak azok az emberek is, akik eddig útját állták - most
végre megmutathatja, hogy mire képes. Daala admirális
megvívhatja a saját háborúját.
A Bendő gázfelhőire és az egymáshoz rögzített sziklákra
nézett, ahol kifejlesztették a fegyvereket, amelyekkel
végrehajthatja a tervét. Az alakzatba rendeződött három
csillagromboló, a Hydra, a Basilisk, és a Manticore már felkészült
rá, hogy gyorsan és halálos precizitással rávetődjön a galaxisra.
Térdre fogják kényszeríteni az Új Köztársaságot!
Daala nem akart uralkodni a Birodalom fölött - sohasem
voltak ilyen ambíciói. Ő egyedül csak arra vágyott, hogy fájdalmat
okozzon a lázadóknak. Megnyalta az ajkait. Vállára omló, hátát
verő haja ahhoz a démonhoz tette hasonlatossá, amelyről a
zászlóshajóját elnevezték. Tarkin admirális büszke lenne, ha
láthatná.
A kommunikációs terminálból Kratas parancsnok, a Gorgon
alrendszereit irányító tiszt hangja hallatszott.
- Daala admirális! Fontos üzenetet kaptunk a börtönblokkból!
- A börtönblokkból? Mi történt?
- A két fogoly, Han Solo és Kyp Durron megszökött! Solo
cellájában találtunk egy elkábított őrt, Durronéban pedig egy
halottat. Mindkettőről lehúzták a páncélját. Az életben maradt őr
kihallgatása folyamatban van.
Daala érezte, ahogy a düh véget vet az ereiben áramló boldog
várakozásnak. Kihúzta magát, és Kratasra meresztette a szemét.
- Nyomozzák le a lopott egyenruhák szolgálati számát. Lehet,
hogy a szökevények bebocsátást kértek valahová. - Parancsa
lézerlövedékként csattant.
Kratas a termináljára nézett, és a komlinken keresztül
továbbította az utasítást. Daala még feszesebben kihúzta magát, a
háta mögött egymásba fűzte a kezeit, és parancsokat vakkantott a
torony személyzetének.
- Azonnal állítsanak össze egy nyomozócsapatot. A Gorgon
valamennyi fedélzetét át kell fésülnünk. Nem juthattak le a hajóról.
Még itt kell lenniük!
- Admirális! - mondta Kratas parancsnok. - Az életben maradt
őr azt állítja, hogy a Bázis egyik tudósa meglátogatta Solót. Qwi
Xux... Az őr állítása szerint Qwi Xux közvetlenül öntől kapott
engedélyt.
Daala eltátotta a száját, de csak egy pillanatig.
- Nézzenek utána a vukinak!
Kratas továbbította a parancsot.
- A hajcsár szerint az új vuki foglyot felsőbb utasításra
máshová szállították - mondta végül. Nyelt egyet. - Qwi Xux vitte
magával. Itt is az öntől származó felhatalmazási kódot használta.
Daala orrcimpái megremegtek. Aztán eszébe jutott valami.
Hirtelen úgy érezte magát, mintha összeütközött volna egy
aszteroiddal.
- Ó, nem! - kiáltotta. - Meg akarják szerezni a Napzúzót!
Az őrzött hangárban Han felkapaszkodott a Napzúzó
zsilipajtajához.
- Már nem is emlékszem, hogy utoljára mikor másztam fel
létrán egy hajóba. Elég primitív megoldás egy ilyen
szuperfegyvernél.
- Primitív, de használható. - Qwi Han után indult. - Különben a
szuper dolgok a gép belsejében vannak. A többi csak dekoráció.
Han lezökkent a pilótaülésbe, és végignézett a vezérlőpulton.
- Minden olyan, amilyennek lennie kell, csak a kapcsolók
elrendezése furcsa egy kicsit... Ez meg mi? Egy pillanat, rögtön
kitalálom.
Közben Kyp is felért a létra tetejére. Megállt, és lerángatta a
fejéről a rohamosztagos sisakot.
- Ez büdös volt! - mondta, és szemmel látható örömmel a
csarnok padlójához vágta a koponyaszerű sisakot. A kombinált
maszk csattogva odébbgurult - olyan volt, akár egy levágott fej.
Kyp fekete haja kócos volt és izzadt, de az arcán boldog mosoly
ragyogott.
Végül Csubakka is bedugta a fejét a fülkébe. Nagy nehezen
átpréselte magát a szűk ajtónyíláson, majd a hangár átlátszó
mennyezetén át morogva felnézett a fejük fölött keringő
csillagrombolókra.
Han a pilótafülke padlójára dobta a sisakját. Kyp berúgta az
egyik ülés alá. Han bekapcsolta a Napzúzó navigációs komputerét.
- Ez azért jobb állapotban van, mint az a komp, amit a múltkor
loptunk. Minden koordináta benne van az adatbázisban, doki?
Qwi bólintott, majd leült, és becsatolta magát az ülésébe.
- A Napzúzó már évek óta készen van. Csak a Birodalom
parancsára vártunk, hogy bevessük. Még jó, hogy nem érkezett
meg...
Han összeszorította az ajkait, és végignézett a kapcsolókon. -
Minden szabványosnak látszik - mondta. - Helyes. Úgysem lesz
sok időm a gyakorlásra.
Csubakka fülrepesztő hangon felüvöltött. Han hallotta, ahogy
csikorogva kinyílik a hangár páncélozott kapuja; hallotta a
csarnokba berohanó rohamosztagosok csattogó lépteit.
Kyp kidugta a fejét a szűk zsilipajtón.
- Jönnek! - kiáltotta.
- Csukd be az ajtót, kölyök! - ordított rá Han. - Most már
idebent maradunk. Csubi, megtaláltad már a fegyverek
vezérlőművét?
A másodpilóta ülésében szorongó Csubakka végighúzta
hatalmas mancsát a gombok és kapcsolók sora fölött, és egy
ordítással jelezte, hogy megtalálta, amit keresett. Ahogy kipróbálta
a célzómechanizmust, megmozdultak a különböző célszögekben
elhelyezett lézerágyúk.
Halk koppanások hallatszottak: a rohamosztagosok tüzet
nyitottak a Napzúzóra, de nem tudtak kárt tenni benne. Han Qwire
nézett.
- Még a pajzsokat sem kapcsoltuk be!
- Ez a páncélzat mindennek ellenáll, amit ezek be tudnak vetni
ellenünk - mondta a nő, és elégedetten elmosolyodott. - Pontosan
erre terveztem.
Han elvigyorodott, és megropogtatta a csuklóit.
- Hát, ha ez a helyzet, akkor szép nyugodtan látunk hozzá a
dologhoz. - Elkattintott néhány kapcsolót, és aktiválta a repulziós
hajtóműveket. A Napzúzó felemelkedett a levegőbe. A fülkébe
beszűrődött a hangár riasztóinak vijjogása.
 - Csubi, egyenesen felfelé fordítsd az ágyúkat. Leadunk egy
pár üdvlövést, és elhúzzuk a csíkot... a tetőn keresztül!
A vuki felmordult, és anélkül, hogy megvárta volna Han
tűzparancsát, egyszerre elsütötte a Napzúzó valamennyi fegyverét.
Kyp az üléséhez botorkált, és becsatolta a biztonsági hevedert. Qwi
tágra nyílt szemekkel bámult a pilótafülke mennyezetére.
A koncentrált lézertűz kirobbantotta a hangár mennyezetét.
Egy-két nagyobb törmelékdarab a Napzúzó testéhez csattant, de az
átlátszó kupola legnagyobb részét magával sodorta a csarnokból
kiszökő, a Bendő felé száguldó levegőáradat. A résen átáramló
transzparacél- és sziklatörmelék között kapálózó rohamosztagosok
röppentek ki az űrbe. A páncéljuk még néhány percig megvédte
ugyan őket a vákuumtól, de már halálra voltak ítélve.
Han felhúzta a Napzúzó orrát, felgyorsított, és kiszáguldott a
hangár tetejébe robbantott nyíláson. Amikor kiértek az űrbe, Han
olyan vidám lett, mint még egyszer sem a Kesselre érkezésük óta.
- Ezt megúsztuk - mondta. - A nehezén már túl vagyunk.
Ahogy a Gorgon parancsnoki hídján állva lenézett a Bázisra,
Daala admirális gyomra görcsbe rándult. Tizenegy éven át csak
annyi dolga volt, hogy őrizze a planetoidfürtöt, és hogy pátyolgassa
a tudósokat. Tarkin admirális szerint ezek az emberek tartották a
kezükben a Birodalom jövőjének biztonságát. Daala hitt neki.
A caridai katonai akadémián Daalát eltiporták, semmibe vették
és kihasználták. Tarkin volt az, aki megmentette mindettől.
Tarkintól kapta meg azt a tekintélyt és azt a hatalmat, amit a
képességeivel kiérdemelt. Mindent Tarkinnak köszönhetett.
Bosszút fog állni Tarkinért! Elpusztítja az Új Köztársaságot.
Sorban szupernovává fogja változtatni a napjaikat. Sehová sem
bújhatnak el. Közben beírja a nevét a galaktikus történelembe: ő
lesz az a hadúr, aki megtette azt, amire a Birodalom képtelen volt...
A gondolattól Daala sápadt ajkai zord mosolyra húzódtak.
Miközben a Bendő Bázist figyelte, meglátta az egyik
planetoidon végbemenő robbanás felhőjét, és az elszáguldó
Napzúzó jellegzetesen szögletes, parányi alakját.
- Vészriadó! - ordította. - Valamennyi egységet mobilizálni!
Megszerezték a Napzúzót. Nem engedhetjük meg, hogy elvigyék.
Az a legértékesebb fegyverünk!
- De... admirális... - mondta Kratas parancsnok. - Ha
helytállóak a technikai jelentések, a Napzúzóban semmi sem tehet
kárt!
- Meg kell találnunk a módját, hogyan fogjuk el. Riassza a
csillagrombolókat. Megpróbáljuk elzárni előlük az utat.
Megakadályozzuk a szökésüket. Vessék be a vadászgépeket!
Kratasra meresztette a szemét. A haja mintha önálló életre kelt
volna, fojtogató kézként a férfi torka felé lendült.
- Remélem, mindent megértett, parancsnok! Nem érdekel,
hogy mekkora veszteségeink lesznek. Meg kell akadályoznunk,
hogy elvigyék a Napzúzót. Az az egyetlen hajó többet ér, mint a
Gorgon hat TIE-vadász-százada! Szerezzék vissza bármilyen áron!
Három csillagromboló alakzatba rendeződött a lopott Napzúzó
mögött.
- Hamar felfogták, hogy valami történt - mondta Han.
A Manticore és a Gorgon hangárjaiból kiáramló TIE-vadász-
felhők olyan sűrű hullámokban száguldottak utánuk, hogy Han
nem látott át a gépek között. A megfigyelőablakra esőcseppekként
zuhogtak a villogó, sistergő lézerlövedékek.
- Mindig szerettem volna kipróbálni, milyen lehet bekötött
szemmel repülni - mormolta Han.
- Mit csinálnak ezek? El akarnak pusztítani minket, vagy csak
meg akarnak zavarni? - kérdezte Qwi.
A Napzúzó sértetlenül hánykolódott a lézersugarak között.
- A külső fegyvereinket mindenesetre tönkretehetik... Már
sikerült is nekik - mondta Han, amikor végignézett a kijelzőkön. -
Már egyetlen működőképes lézerünk sincs.
- Akkor nincs más hátra, meg kell lépnünk előlük - mondta
Kyp.
A harmadik csillagromboló, a Basilisk is útjára eresztette a
TIE-vadászait. A gépek egyik hulláma a másik után hagyta el a
hangárokat.
- Ezek a gépek egyszerűen elállják előlünk az utat. A végén
majd mozdulni sem tudunk! - Han megrántotta a Napzúzó
vezérlőkarjait, és megpróbált manőverezni. Nem sok sikerrel: a
villanások miatt szinte állandóan csukva kellett tartania a szemét. -
Közlekedési dugó egy feketelyuk-halmaz közepén! Ki hallott már
ilyet?
Kyp megmarkolta Han vállát.
 - Han! Vigyázz!
A negyedik csillagromboló a Napzúzó és a külső univerzum
közé manőverezve lezárta előttük az utat. A Hydra célra irányozta
hatalmas turbólézer- lövegeit, és koncentrált tüzet nyitott a kis
hajóra. A másik három csillagromboló hátulról és oldalról zárta le a
fekete lyukak között vezető menekülési útvonalakat.
- És most mit csináljunk? - kérdezte Kyp.
A Hydra gigantikus nyílhegyre emlékeztető teste betöltötte
előttük az űrt.
- Qwi, mintha az mondta volna, hogy ez a páncélzat mindent
kibír. Így van? - kérdezte Han.
- Minden tesztterhelést kibírt.
- Rendben, akkor kapaszkodjanak! Ideje megnéznünk, hogyan
gyorsul ez a kis játékszer.
Han hátrahúzta a vezérlőkarokat. A gyorsulási erő az ülésbe
préselte a négy szökevényt. A Napzúzó megugrott, és egyenesen a
Hydra felé száguldott.
A hatalmas csatahajó egyre nagyobbnak tűnt. Már betöltötte a
látómezejüket, de egyre nőtt és nőtt. Óriási, zöld turbólézer-
lövedékek csaptak a Napzúzó felé, de az ágyúk célzószerkezetei
képtelenek voltak követni a feléjük száguldó hajót.
Kyp felkiáltott.
- Han! Mit csinálsz?
- Bízz bennem - mondta Han. - Vagy inkább benne - biccentett
Qwire. - Ha Qwi elszúrt valamit a tesztelés során, nemsokára
egyetlen jókora organikus paca lesz belőlünk.
A Hydra trapéz alakú parancsnoki hídja megállíthatatlanul
rohant feléjük. Egy öngyilkos TIE-vadász belevágódott a
Napzúzóba, de ahelyett, hogy eltérítette volna a pályájáról, csak
felkenődött a quantumpáncélzatra. Han minden nehézség nélkül
kompenzálta az iránymódosulást.
- Vigyázzon! - sikoltotta Qwi.
Már csak a csillagromboló parancsnoki hídját látták, de azt
egyre közelebbről. Han már a híd megfigyelőablakait, az irányító
személyzet tagjainak parányi alakját is ki tudta venni. A Hydra
legénységnek néhány tagja dermedten állt a helyén, mások őrült
menekülésbe kezdtek.
- Han! - üvöltötte Kyp és Qwi egyszerre. Csubakka felordított.
 - Egyenesen a pofájukba! - kiáltotta Han.
A páncélozott Napzúzó golyóként fúródott a Hydra
parancsnoki hídjába. Repeszek fröccsentek az űrbe. A Napzúzó
keresztülszáguldott csillagrombolón, és előbukkant a másik
oldalán.
Becsapódás, rázkódás, áthatolás, ezer gong hangjánál erősebb
robajok - pokol! A kis hajó utasai elkábultak, de Han hirtelen
felrikoltott:
- Megcsináltuk!
A hátuk mögött a csillagrombolón lángok lobbantak.
- Maga nem normális! - kiáltotta Qwi.
- Még ne köszönje meg, doki - mondta Han.
A lefejezett, irányíthatatlanná vált, égő Hydra megpördült, és
magatehetetlenül belesodródott az egyik fekete lyuk gravitációs
csapdájába. Seregnyi mentőkabin vágódott ki a fedélzeteiről, ám a
parányi, gyenge hajtóművekkel felszerelt hajók képtelenek voltak
megküzdeni a hatalmas gravitációs erővel: egyik a másik után
bepördült a fekete lyukba.
Ahogy a csillagromboló bebucskázott a Bendő-halmaz
csapdájába, az alsó fedélzetein sorra felrobbantak a hatalmas
hiperhajtóművek. A felcsapó, egyre jobban szétterjedő lángok
fénye összemosódott a feneketlen mélységbe zuhanó Hydrát
körülvevő örvénylő gáztömeg ragyogásával.
- Még nem értünk haza - mondta Han, miközben a hajójuk
átszáguldott az ionizálódott gázhullámokon. - Rendben, Kyp, most
rajtad a sor. Vedd át az irányítást, és vigyél ki minket innét.
Egy-két másodperccel később üldözőbe vette őket a másik
három csillagromboló.
 Huszonnyolcadik
fejezet

A Gorgon hídján álló Daala admirális elborzadva nézte, ahogy

Napzúzó szétrobbantja a Hydra parancsnoki hídját, és ahogy a
sérült csillagromboló belesodródik a megsemmisülésbe. A Hydra
legénységéből csak a hat TIE-század pilótái maradtak életben.
Daala arca olyan merev volt, akár egy jégszoboré, de a szemét
mégis forró könnyek égették. A lefejezett sárkányként a fekete
örvénybe zuhanó Hydra fedélzetén emberek ezrei pusztultak el...
Az őrjítően sebezhetetlen Napzúzó pedig máris a Bendő külső fala
felé száguldott.
- Utánuk! - kiáltotta Daala. - Minden egység vegye üldözőbe
őket!
Letaglózta a kudarc. Hosszú, nagyon hosszú ideig rejtőzködött
a Bendőben. Közben megállás nélkül gyakorlatoztatta a katonáit,
harci feladatokat hajtatott végre velük, de ez sem volt elég. Első
valódi csatája során elvesztette hadereje negyedét - pedig csak négy
szökevény ellen harcolt!
Ha ezt Tarkin admirális megtudná, azonnal felpofozná, és
megfosztaná a rangjától... Daala arca égett a képzeletbeli ütésektől.
- Átkozni fogják a napot, amikor magukra haragítottak minket!
- suttogta.
A Napzúzó nélkül az Új Köztársaság elpusztítására szőtt tervei
is semmivé válnak! Mély lélegzetet vett. Most nem szabad pánikba
esnie. Gyorsan kell gondolkoznia. Dönteni kell. Meg kell oldania a
helyzetet.
A felragyogó kommunikációs egységen Tol Sivron arca jelent
meg. Az adást sercegő villódzássá változtatták a körülöttük
villámló lézerlövedékek.
- Daala admirális! Ha azt tervezi, hogy a flottájával együtt
távozik, ragaszkodom hozzá, hogy a Bendő Bázis tudósait is vigye
magával!
Daala annyi fáradtságot sem vett, hogy megforduljon, és a
twilek arcmására nézzen. Tovább figyelte a Hydra tűzhalálát.
Eszébe jutott minden szópárbaj, amit a hivatalnokkal vívott; eszébe
jutott Sivron tehetetlensége, a kifogásai, a határidők kitolása, a
jelentésekhez és a tesztekhez való merev ragaszkodása...
- Magukra maradtak, Tol Sivron. Ideje, hogy a Birodalom
katonáihoz méltó feladatot végezzünk.
Tol Sivron idegesen hátranyújtotta reszkető fejcsápjait.
- Itt akar hagyni minket? Védelem nélkül? És mi van a
paranccsal, amit Tarkin admirálistól kapott? Maguk kötelesek
megvédeni minket! Legalább az egyik csillagrombolóját hagyja itt!
Daala megrázta a fejét. A rézszínű hajzuhatag hullámzani
kezdett.
- Tarkin halott, és most mindenben én döntök. Minden egyes
lövegemre szükségem van, hogy végzetes csapást mérjek az Új
Köztársaságra.
- Daala admirális! Követelem, hogy...
Daala kirántotta az övéből a lézerpisztolyt, célba vette a
kommunikációs pultot és Sivron arcmását. Ha a twilek valóban a
hídon lett volna, Daala megöli, de egy dühroham miatt nem akarta
tönkretenni a drága berendezést. Fenyegetően Tol Sivron képére
szegezte a fegyvert, és előrelépett.A kérését elutasítom, Sivron
igazgató - mondta. Kikapcsolta a kommunikátort, és újra a
megfigyelőablak, a flottája felé fordult.
- Kratas parancsnok! Üldözőbe vesszük a Napzúzót, és
elhagyjuk a Bendőt. Haladéktalanul rendelje vissza a TIE-vadász-
századokat!
Kratas továbbította a parancsot. Daala látta, hogy a parányi
hajók visszaáramlanak a hangárokba. Már alig várta, hogy
induljanak, és bosszantotta a késlekedés.
- Mindhárom csillagromboló kapcsolódjon hozzá az egyik
irányítókomputerhez! A személyes feljegyzéseimből lehívom a
specifikus, a saját kulcsszavammal kódolt koordinátákat.
Utoljára az építőmunkások és a mérnökök hagyták el a Bendő
Bázist; azok, akiknek a komputerébe helytelen adatokat tápláltak,
hogy belezuhanjanak az egyik fekete lyukba. Ezúttal azonban
Daala admirális és a rendelkezésére álló haderő készült kiugrani a
mit sem sejtő galaxisba - készen arra, hogy visszafoglalják.
A Bendő örvényei közt, a gravitációs borotvaélen táncoló
Napzúzó vibrált a testét tépő ezernyi erőhatástól. Kyp Durron a
vezérlőpult előtt ült, közvetlenül Han Solo mellett. Han feszülten
figyelt, de bármilyen iszonyatosnak tűnt az útvonaluk, még
véletlenül sem mert vitatkozni Kyp intuícióival.
Kyp félig lehunyt szemekkel, mentális látására hagyatkozva
nézte és követte a veszélyes labirintuson át vezető biztonságos
ösvényt. Jobbra döntötte a hajót, majd zuhanásba kezdve kikerülte
a láthatatlan akadályokat. Han keményen, bátorítóan szorongatta a
fiú vállát. Forró gázok pokoli kohója lángolt körülöttük.
Qwi Xux a vakon navigáló Kypre bámult; sötétkék szemei
tágra nyíltak, arcát eltorzította a félelem.
- Ne féljen - mondta Han. - A srác tudja, hogy mit csinál. Ha
valaki, akkor ő kivisz minket.
- De hogy csinálja? - Qwi hangja olyan éles volt, mint a
dallamok, amiket egy amatőr fuvolás erőszakol ki a hangszeréből.
- Ezt a maga tudományával nem lehet megmagyarázni. Én
magam sem egészen értem az Erőt, de nem kételkedem benne.
Valamikor azt hittem róla, hogy csak valami bolondos vallás része.
Most már másképp gondolom.
A gázfelhő hirtelen kinyílt előttük, és meglátták az űr fekete
végtelenségét. Kiszabadultak a Bendőből!
A Kessel flottája elől menekülve Luke és Lando megpróbált
átnyomulni az alakzatban álló csatahajók között. Valahányszor
találat érte a Falcon pajzsait, mindketten pislogtak egyet. A
behemót Loronar romboló pontosan az útjukban lebegett, elvágva
őket a Bendőbe vezető, kétes biztonságú ösvénytől. A rombolóra
telepített tíz ionágyú szünet nélkül halált okádott rájuk. Az egyik
lövedék telibe találta a Millenium Falcont. A vezérlőpultból szikrák
fröccsentek, a rendszerek működése akadozni kezdett. Lando a
kapcsolók felé kapott, és ráordított Luke-ra.
- A pajzsaink egyre gyengülnek, és ezek a fickók nem akarnak
foglyokat szedni!
- Vidd be a hajót a Bendőbe - mondta Luke. - Ez az egyetlen
esélyünk.
- Sohasem gondoltam volna, hogy egyszer azért fogok izgulni,
hogy ez megtörténjen! - Lando a kapcsolók fölé hajolt. - Artu, nézd
meg, hogy tudsz-e valami energiát pumpálni a mellső pajzsokba.
Az a romboló el fog döngetni bennünket, amikor elhaladunk
mellette. Egy pontos lövés, és mind megsülünk.
- Várj - mondta Luke, és az előttünk kavargó gázokra
hunyorított. - Valami kifelé jön!
 A fekete lyukak közül forró gázcsíkot húzva maga után
előszáguldott a tövis formájú Napzúzó. Mögötte, néhány
másodperccel később, három birodalmi csillagromboló jelent meg.
Úgy vetődtek ki a Bendőből, ahogy a banták ugranak, ha tüzet
látnak.
Amikor meglátta a Kessel flottáját, és a lángot szóró
fegyvereket, Han megkönnyebbült sóhaja csalódott kiáltásba
fulladt.
- Honnan került ide ennyi hajó? Az nem lehet, hogy még
mindig ránk várnak!
Kypet teljesen kimerítette a navigálás.
- Han, miért van az, hogy valahányszor megszökünk, mindig
rosszabb helyzetbe kerülünk, mint amilyenben előtte voltunk? -
kérdezte.
- Időzítés kérdése az egész, kölyök. - Han a páncélozott
vezérlőpultra csapott. - Ez nem fair! Már napok óta azt kellene
hinniük, hogy meghaltunk!
Csubakka felhördült, és szőrös ujjával a megfigyelőablakon át
látható, az összesereglett támadók élén haladó hajóra mutatott. A
Millenium Falcon volt az.
- Most elkapom azt a nyálas kalózt, aki a hajómat röpteti! -
vicsorgott Han. - Nincs véletlenül legalább egy üzemképes
lézerágyúnk?
Csubakka végigpillantott a műszereken, és tagadóan
felmordult.
- Akkor úgy fogjuk széttörni, mint az előbb azt a
csillagrombolót!
- Han - mondta Kyp. - Én úgy látom, mintha a többi hajó
üldözné a Falcont. Lőnek rá.
Han előrehajolt, és jobban szemügyre vette a helyzetet. Qwi
egyetértett Kyppel.
- Én is úgy látom, hogy az a teherhajó nem tartozik a flottához.
A rendszerjárőr-naszádról, a hatalmas rombolóról és a Carrack
osztályú könnyű cirkálókról zöld turbólézer-lövedékek vágódtak a
Falcon felé. Han arckifejezése rögtön megváltozott.
- Hé, mi folyik itt? Nehogy szét merjétek lőni a hajómat!
Mögöttük Daala három csillagrombolója is kilépett a
Bendőből.
 - Nézz a farmonitorokra, Han! - mondta Kyp.
A csillagrombolók, a Gorgon, a Basilisk és a Manticore úgy
ugrott ki az űrbe, mint három szörny, mint három, a bukott
Birodalom romboló fegyvereivel felszerelt gigantikus démon.
A Kessel szedett-vedett, a Falcont tűz alatt tartó flottája
egyenesen belerohant a birodalmi hajókba. Egy-két hajónak
sikerült kitérnie, és visszafordulnia a menedéket nyújtó Kessel felé,
de a többi tüzet nyitott a csillagrombolókra.
Daala admirális a parancsnoki hídján állva megpróbálta
irányítása alatt tartani a flottáját. A Bendő másik oldalán várakozó
furcsa hadihajókkal való találkozás meglepte ugyan, de
villámgyorsan reagált.
- Pajzsokat felvonni! Csapdába kerültünk! A lázadók csapatai
már itt vártak ránk!
Vajon Han Solo hogyan tudta becsapni a vallatódroidot?
Lehet, hogy a lázadók valahogy tudomást szereztek a Bázis
létezéséről, és beküldték Han Solót, hogy egy kitalált történettel
kicsalogassa a flottáját a Bendőből, hogy aztán rájuk támadjanak?
Daala látta, hogy az ellenséges flotta tüzet nyit a hajóira, de azt
is rögtön észrevette, hogy tűzerejük messze elmarad az övétől.
Tarkin admirálistól annyi fegyvert kapott, hogy akár egész
bolygókat salakká tudna változtatni...
- Harci állások! Semmisítsük meg ezt a csőcseléket egyszer s
mindenkorra! - A csillagrombolók előtt nyüzsgő hadihajókra
mutatott. - Tűz!
Ahogy a kereszttűz kitört körülöttük, Luke és Lando egymásra
bámult.
- Most aztán megléphetünk! - mondta Lando.
- Igen, talán észre sem veszik, ha eltűnünk - mondta Luke.
- De honnan az ördögből kerültek ide ezek a csillagrombolók?
Hirtelen egy csipogás hallatszott a Falcon kommunikátorából.
A hang éles volt, de a gyengülő pajzsok és az alig működő
rendszerek hangjelzései között valahogy mégis halknak és
ártatlannak tűnt. Artu egy füttyel hívta fel rá a két férfi figyelmét.
Lando lenézett a pultra.
- Üzenetet kaptunk a Falcon privát kommunikációs
frekvenciáján. - Lando összeráncolta a homlokát. - De honnan
tudna bárki a létezéséről? Egyáltalán honnan ismeri bárki is a
Falcon privát kódját?
Han dühös hangja csattant fel a hangszórókból.
- Akárki is van a Falconon, remélem, van valami magyarázata
arra, hogy miért röpköd az én hajómmal!
- Han! Te vagy az? - kiáltotta Lando.
Luke-on hirtelen furcsa remegés futott végig.
- Lando? - kérdezte Han rövid hallgatás után. A hangszóróból
felharsanó vukiüvöltéstől alig lehetett érteni a szavait. - Mit keresel
te itt?
Körülöttük az űrben vakító fénylándzsák villantak a két flotta
fegyvereiből. Akár a krayti sárkányok párzás idején, a Kessel
flottája és a Birodalom hajói teljes erővel egymásnak rontottak a
könyörtelen űrcsatában.
- Figyelj, Han! Luke is itt van - mondta Lando. - Meg kellett
lépnünk a Kesselről, de nem működik a Falcon navigációs
komputere. Nem tudunk átugrani a hiperűrbe.
Találat érte a Falcon jobb oldalát, de a Kessel flottájának
legnagyobb része már inkább a nagyobb veszélyre, Daala
birodalmi csillagrombolóira koncentrált. A három Carrack cirkáló
nem törődött a reménytelenül nagy túlerővel: felsorakoztak, és lőni
kezdték a Basilisket.
A privát kommunikációs csatornán át jól hallatszott, hogy
Han tanácskozott valakivel, mielőtt válaszolt volna Landónak.
- Át tudjuk nyomni a koordinátákat a navigációs komputeretekbe,
aztán tandemben visszarepülhetünk a Coruscantra.
Lando a komputerre nézett. Ahogy meglátta az átlistázódó
számokat, diadalmasan felemelte az öklét.
- Megvan! Artu, készülj fel az indulásra!
- Azt ajánlom, Lando, hogy vigyázz a hajómra! - mondta Han.
- Szavamat adom rá, Han! - Lando kezei röpködni kezdtek a
Falcon vezérlőpultja fölött.
- Hiperűrugrásra felkészülni! - mondta Han.
A Kessel hajói megtámadták az óriási csillagrombolókat;
ionágyúikkal és turbólézer-lövegeikkel folyamatosan lőtték a
birodalmi flottát. A csillagrombolók azonban kiokádták magukból a
TIE- századokat. A vadászgépek elkezdték a Kessel hajóinak
lemészárlását.
- Gyerünk, Han!
 - Nyomás!
Még látták, hogy a Kessel óriási Loronar rombolója
szétrobban a Basilisk és a Gorgon össztüzében. Még látták, ahogy a
lángoló roncs pörögve belevágódik a Manticore-ba.
Azután az univerzum megtelt csillagsávokkal.
 Huszonkilencedik
fejezet

Han már csak a nagy találkozásra vágyott; a Coruscant felé

menet, a hiperűrön keresztül vezető hosszú út során csak ez járt a
fejében.
Amikor a Napzúzó és a Millenium Falcon egymás mellett
leereszkedett a landolópályára, Leia és az ikrek már vártak rá. Han
kihátrált a Napzúzó zsilipajtaján, és elkezdett lemászni a létrán, ám
mielőtt a végére ért volna, Leia odarohant hozzá, és átölelte.
- Örülsz, hogy visszajöttem? - kérdezte Han.
- Hiányoztál! - mondta Leia, és megcsókolta.
- Tudom - mondta Han csibészes mosollyal.
Leia csípőre tette a kezeit.
- Micsoda? Én nem hiányoztam neked?
Han szégyenlősen elfordult.
- Hát... Először lezuhantunk a Kesselre, aztán bezártak minket
a fűszerbányába, aztán egy feketelyuk-halmaz közepén
birodalmiak fogságába kerültünk. Nem igazán volt időm...
Amikor Leia arcán látszott, hogy pillanatokon belül megüti,
Han elvigyorodott.
- De közben legfeljebb csak két másodperc volt, amikor nem
vettem észre, hogy mennyire hiányzol!
Leia újra megcsókolta.
Artu legördült a Falcon rámpáján. Thripio előrefurakodott, és
elésietett.
- Artu Detu! Annyira örülök, hogy visszajöttél! El sem tudod
képzelni, milyen nehézségekkel kellett megküzdenem, amíg távol
voltál!
Artu elcsipogott egy választ - senki sem vette a fáradtságot,
hogy lefordítsa.
Kyp Durron és Qwi Xux is lemászott a Napzúzóból.
Megálltak, és ámuldozva végignéztek a Császárváros végtelenbe
vesző tornyain; a látóhatár széléig nyúló, csupa fém, csupa
transzparacél metropoliszon. A fejük fölött kompok és hajók
parányi fényei pislogtak.
- Ez aztán a város! - sóhajtotta Kyp.
 Qwi bánatosnak látszott. Közölték vele, hogy a Napzúzót
átszállítják egy biztonságos hangárba, ahol az Új Köztársaság
tudósai majd megvizsgálják. Qwi nem szívesen vált meg a
hajójától, de nem volt más választása.
Han a két gyermekhez lépett, leguggolt, és átölelte Jacent és
Jainát.
- Sziasztok srácok! Emlékeztek még a papára? Rég nem
találkoztunk, igaz?
Összekócolta az ikrek haját, és szokás szerint megbámulta,
hogy mennyit nőttek, amióta az eldugott Anothon utoljára látta
őket. Most viszont már véget ért Jacen és Jaina két évig tartó
elszigeteltsége. Az ikrek a saját otthonukban fognak maradni, már
csak a kis Anakinnak volt szüksége a speciális védelemre.
Jacen bólintott, és egy másodperccel később Jaina is
biccentett. Han nem nagyon hitte el a válaszukat, de azért újra
megölelgette őket.
- Hát, ha nem emlékeztek rám, majd megpróbálom rendbe
tenni a dolgot...
Lando éppen egy előkelő diplomatabárban üldögélt, amikor
egy fényes egyenruhát viselő, dagadt képű hivatalnok cövekelte elé
magát. A fickó egy páncélozott aktatáskát tartott a kezében -
ilyesmit csak a kreditbefektetők hordtak magukkal -, az arcán pedig
a saját megbízatásukat túlértékelő hivatalnokokra jellemző,
fontoskodó kifejezés ült.
- Ön Lando Calrissian? - kérdezte. - Már napok óta keresem a
kapcsolatot magával. Nagyon megnehezíti a munkámat. -
Előrefurakodott.
Lando látta, hogy már nem tud kiosonni a bár hátsó bejáratán.
A mellette ülő Han felvonta a szemöldökét. Miután véget ért a
Szövetségi Főparancsnokság kihallgatása, úgy döntöttek, hogy egy
bárban pihenik ki a fáradalmakat. Sajnos, éppen egy olyan helyet
választottak ki maguknak, ahol nyüzsögtek a bürokraták, a politikai
funkcionáriusok, és ahol csak émelyítően édes italokat szolgáltak
fel. Han és Lando lassan hörpölgették a löttyöt, és megpróbáltak
nem fintorogni közben.
Lando már hallotta a kósza hírt, hogy valaki nyomoz utána.
Egészen eddig sikerült elkerülnie a találkozást. Attól tartott, hogy
valamelyik hitelezője jár utána, vagy a Bespinen abbahagyott
tibannagáz kitermelésével kapcsolatban van valakinek panasza,
vagy a forrófémbányászat nem tetszik valakinek, amivel a
Nkllonon foglalkozott.
- Jól van, most elkapott - mondta Lando, és felsóhajtott. - Mit
akar? Ha kell, meg tudom szerezni a Császárváros legjobb
ügyvédjét...
– Arra nem lesz szükség - felelte a nyomozó. Az asztalra tette a
páncélozott aktatáskát, és tekergetni kezdte a számzárat. - Örülök,
hogy végre megszabadulhatok ettől.
Ahogy felemelte a tetejét, csillogó fény szikrázott elő a
táskából. A bár közönsége levegő után kapkodott a döbbenettől.
A táskában gondosan válogatott tűzfényű drágakövek és
ragyogó krizopraszok sorakoztak.
- A Dargulról jöttem, ez pedig az ön jutalma, amivel Mistal
hercegnő tartozott szeretett hitvese, Dack visszaszolgáltatásáért. Ha
kívánja, felbecsültetheti, de én úgy tudom, hogy ezek a drágakövek
körülbelül egymillió kreditet érnek. Plusz a táska, aminek az ára
negyven kredit volt.
Lando kimeredt szemmel a táska fölé hajolt, és megszédült. -
Egymillió? - kérdezte.
- Egymillió, plusz negyven a táska.
- De nekem csak a jutalom fele jár!
A nyomozó a zsebébe nyúlt.
- Megbíztak, hogy ezt adjam át önnek. Ez egy üzenetlemez,
ami Slish Fondine-tól származik. Attól a Slish Fondine-tól, akinek
a csöppistállójában ön közreműködött hercegünk, Dack
visszaszolgáltatásában. - A férfi Lando kezébe nyomta a kis,
szögletes tárgyat.
Lando a homlokát ráncolva megvizsgálta a lemezkét, majd
végighúzta a körmét a közepén. Kettéválasztotta a lemezt, és az
asztalra állította a darabjait.
A kis asztal fölött megjelent a csöppistálló tulajdonosának
hologramja.
- Üdvözlöm, Lando Calrissian. Mivel most hallja ezt az
üzenetet, feltételezem, hogy megkapta a jutalmat. Boldogan
jelenthetem, hogy minden szempontból előnyösnek bizonyult, hogy
mégsem végeztük ki azt a Tymmo nevezetű bűnözőt. Mistal
hercegnő annyira boldog volt, hogy visszakaphatta hitvesét, hogy
felajánlotta, az umguli főstadionban építtet nekem egy új
csöppversenypályát. Már megbíztuk a mérnököket, akik
megtervezik a minden eddiginél nehezebb pályát, amit Mistal
hercegnő kérésére „Dack Kör"-nek fogunk nevezni.
- Elküldöm önnek ezeket a drágaköveket. Remélem, bölcsen
fogja felhasználni. Eljöhetne az Umgulra is, hogy fogadjon
valamelyik futamra. Boldogan vendégül látnám.
Amikor az üzenet véget ért, és a kép fénycsíkokká olvadt,
Lando még hosszú ideig tátott szájjal bámult a kincsekre.
Han felnevetett, és hellyel kínálta az alacsony nyomozót.
- Igyon meg velünk valamit! Tudja mit? Tessék... Itt az én
italom. Nekem úgyis túl édes.
A nyomozó megrázta a fejét. Az arca komor maradt.
- Nem, köszönöm. Nem hiszem, hogy élvezném. Inkább
folytatnám a munkám - mondta, és kisietett a bárból. Han Lando
vállára csapott.
- Mihez kezdesz ennyi pénzzel? Még mindig be akarsz szállni
a fűszerbányászatba?
Lando feje lassan kitisztult.
- Nem szívesen mondom, de bevallom, hogy amikor Moruth
Doole körbevezetett minket, tényleg lenyűgözött, hogy mekkora
lehetőségek vannak a Kesselen. A fűszert rengeteg jó dologra is fel
lehet használni... Például a pszichoterápiában, a bűnözők vallatása
és az idegen fajokkal történő kommunikáció során. Sőt a művészek
ihletet nyerhetnek a segítségével. Ezt te is tudtad, Han, különben a
régi szép időkben nem foglalkoztál volna a fűszerüzlettel.
- Ezt most eltaláltad, Lando.
Lando tovább fantáziált.
- Nem látom be, hogy a fűszerbánya miért csak ilyen
rabszolgatartó módszerrel működhet. Rengeteg munkafázist
lehetne automatizálni. Még azok az energiaszívó pókok sem
jelentenek problémát: a mélyebben fekvő alagutakba előre lehűtött
droidokat küldenénk. Nem is kellene hozzá sok pénz. Tényleg,
miért is ne csinálnám meg?
Han kétkedően végigmérte Landót, majd ivott egy kortyot az
édes löttyből, és cuppantott az ajkaival.
- Aha.
- Különben - mondta Lando - vennem kell egy új hajót. A Lady
Luck a Kesselen maradt. Már sohasem kapom vissza.
Látva a bár vendégeinek mohó pillantását, Lando becsukta a
páncélozott táska fedelét.
- Mindenesetre csodálatos érzés, hogy újra fizetőképes
vagyok!
- Mindenki kifelé! - kiáltott be Wedge Antilles a Császárváros
űrkikötőjének visszhangzó várótermébe. - Készüljenek fel az
indulásra.
Az Új Köztársaság kolonizációs specialistái, szociológusai,
túlélési módszereket oktató mesterei felkapták személyes
poggyászukat, és felmentek a hajó rámpáján. A kilencven méter
hosszú személyszállító majdnem egy teljes dokkot elfoglalt - de az
Eol Sha menekültjei, szegényes cókmókjuk, a szakértők és a
Dantuinon alapítandó új telephez szükséges felszerelés nem fért el
kisebb hajóban.
Wedge egy lista segítségével ellenőrizte a művelet utolsó
részleteit. Ez a feladat jobb volt, mint a romos épületek bontása.
Egyelőre. Örült, hogy újra repülhet; még akkor is, ha csak egy
ilyen csigalassú szállítóhajót kellett vezetnie, és nem valami
vadászgépet.
Tudta, hogy a jövő még tartogat a számára néhány keményebb
feladatot. Daala admirális három csillagrombolója feldúlta a
Kessel-rendszert, és eltűnt a hiperűrben. Az Új Köztársaság a
legjobb kutászait küldte szét, hogy felderítsék a birodalmi hajók
hollétét. Han biztosra vette, hogy Daala gerillaharcot akar folytatni,
és azt tervezi, hogy időnként előugrik a hiperűrből, és felperzsel
egy-két bolygót. Egy ilyen eszement, keményfejű katona, mint
Daala, nem fog előre kiszámítható stratégia szerint cselekedni. Az
Új Köztársaságnak ébernek kell maradnia.
Csubakka követelte, hogy az Új Köztársaság küldjön ki egy
csapatot a Bendő Bázison rekedt vuki rabszolgák megmentésére. A
Szövetségi Főparancsnokság helyeselte az akciót: meg akarta
szerezni a titkos fegyverkísérleti telepen maradt prototípusokat és
tervrajzokat. Ennyit a pihenésről és a helyreállításról, gondolta
Wedge. A helyzet egyre izgalmasabb...
Egyelőre azonban az volt a feladata, hogy biztonságos, új
világukra szállítsa az Eol Sha menekültjeit.
Miután mindent leellenőrzött, Wedge meglátta a fal mellett
egymásra rakott konténerek tövében álldogáló Gantorist. Az Eol
Sha kolóniájának egykori vezetőjén látszott, hogy fogalma sincs,
hogyan reagáljon az áttelepülőket szállító hajó indulására.
- Ne aggódjon - szólította meg Wedge. - Átvisszük az embereit
az új otthonukba. A vulkánok és a földrengések után a Dantuin
Édenkert lesz a számukra.
Gantoris bólintott, és összeráncolta a homlokát.
- Adja át nekik az üdvözletemet.
Wedge intett.
- Menjen. Csak azzal törődjön, hogy maga legyen a legjobb az
új Jedi-lovagok között.
Luke mélyen Kyp Durron szemébe nézett, és kutatni kezdett a
Jedi-képességek után. A fiú arca megrándult, de nem kapta félre a
tekintetét.
- Ideges vagy, Kyp? - kérdezte Luke.
- Egy kicsit. Nem baj?
Luke elmosolyodott, és eszébe jutott, amikor azzal dicsekedett
Yodának, hogy nem fél a rá váró Jedi-kiképzéstől. „Majd fogsz",
mondta Yoda. „Majd fogsz!"
Han félbeszakította a beszélgetést, és Kyp vállára csapott.
- Látnod kellett volna, Luke, hogy a srác hogy tudott rohanni a
fűszerbánya sötét alagútjaiban! És csukott szemmel átnavigált
minket a Bendőn! Ebben a kölyökben nagy Erő van, Luke.
Luke bólintott.
- Én is arra készültem, hogy megcsináljam azt a trükköt
a Bendővel. El tudom képzelni, hogy milyen nehéz lehetett.
- Ez azt jelenti, hogy felvesz a Jedi Akadémiára? - kérdezte Kyp. -
Tudni akarom, hogyan használjam az erőmet.
Amikor a csillagromboló börtöncellájában ültem,
megfogadtam, hogy soha többé nem leszek védtelen.
Luke előhúzta az energiatelepet és a kristályív-letapogatót,
amit a birodalmiak egykor a Jedi-leszármazottak felderítésére
használtak.
- Először tegyünk próbát ezzel a letapogatóval. - Luke
kibogozta a zsinórokat, és Kyp elé és mögé tartott egy-egy
kristályívet. - Nem fog fájni. Ez csak megméri az érzékeid
potenciálját.
Elkattintotta az egység kapcsolóját. Egy vékony, sárgás
fénycsík vándorolt végig Kyp testén, és közben a szerkezet fölött
megjelent Kyp Durron digitalizált, kicsinyített alakmása.
Kyp levegőben lebegő mását ugyanaz a világoskék aura vette
körül, ami Luke és a többi kivételes Jedi-képességgel rendelkező
ember esetében. Ám ez az aura hirtelen elhomályosult, majd
fényesebben ragyogott, kifakult, majd sötétebbre változott, néhol
elvörösödött.
- Ez mit jelent? - kérdezte Kyp.
- Minden rendben van a fiúval, nem? - Hanon látszott, hogy
nagyon szeretné, ha a védence megfelelne.
Luke elgondolkodott a különös aura láttán. Zavarta, hogy nem
érti, mi okozza a változásait. Lehet, hogy a vibrálást a
letapogatószerkezet tökéletlensége okozza? Vagy talán a rengeteg
szenvedés miatt ilyen, amit Kyp átélt, de amit még nem volt ideje
feldolgozni, és ettől nem tudta visszanyerni teljes erejét?
- Rengeteg Erőd van. Rengeteg - mondta Luke. Kyp
felsóhajtott a bíztatás hallatán.
- Még egy próbát teszünk. - Luke kinyújtotta a kezét, és
megérintette Kyp göndör fekete haját.
- Hagyd, hogy azt csinálja, amit akar - suttogta Han a fiúnak. -
Bízz benne!
Luke lehunyta a szemeit, és egy gondolatcsápot küldött Kyp
elméjének mélyébe, a ősmemóriák közé, ahol alig volt hely a
tudatos gondolatok számára. Luke benyúlt, és megérintette Kyp
tudatalattijában az izolált dudort. Megnyomta, és... ...és hirtelen
azon kapta magát, hogy hátrafelé zuhan, hogy valami úgy
elsodorta, mint a Bespin szélviharai egy pihét. A terem másik
végében esett le. A hátára nyekkent, és alig kapott levegőt.
Han és Kyp odarohantak hozzá. Luke kínlódva megpróbált
felkönyökölni, és amikor ez sikerült, kirázta a fejéből a kábulatot.
- Elnézést! - mondta Kyp. - Nem tudom, hogy mit csináltam!
Nem akartam bántani! Esküszöm!
- Mi történt? - kérdezte Han. - Ez mit jelent Kyp számára?
Luke pislogva elmosolyodott.
- Semmi baj. Én magam okoztam. - Megrázta a fejét.
Kyp, neked bámulatos erőd van!
Luke felállt, és megmarkolta a fiú kezét.
- Szívesen tanítalak majd az akadémiámon. Remélem, akkor is
tudni fogom, hogy viszonyuljak hozzád, ha majd megtanulod
irányítani a képességeidet!
 Epilógus

Luke Skywalker Jedi-mester a Yavin negyedik holdján, a Nagy

Templom tetején állt.
A lábai alatt egy üres trónterem és egy nyitott mennyezetű
fogadócsarnok terült el. Luke egy új Jedi-köntöst viselt, fénykardját
a derekára kötötte. Élvezettel fürdőzött a melegben. A mélyben
elterülő buja esőerdőből páraként szálltak fel a fűszeres illatok.
A rég eltűnt massassi faj által hátrahagyott ősi, hatalmas
geometriai alakzatokat formázó romokat már benőtte a dzsungel.
Luke az egyik lépcsős templom tetején állt, ami
megfigyelőtoronyként szolgált, amikor a Felkelők bázist alapítottak
a Yavin 4-en.
Az égen egy sápadt, narancsszínű gömb lebegett: a Yavin. A
dagadt gázóriás volt a Felkelők pajzsa, amikor az első Halálcsillag
orbitális pozícióba helyezkedett, hogy bolygóromboló
szuperlézerével szétlője a holdat. A Felkelők már évekkel korábban
elhagyták a Yavin-bázist, de némelyik romos kőépítmény még
mindig használható volt.
A szabadjára eresztett Bendő-flotta és Daala admirális várható
portyázásai miatt a galaxis békéjének fenntartása érdekében az Új
Köztársaságnak - a hadsereg mellett - szüksége volt egy erős
szervezetre, egy csapatnyi őrre.
Luke-nak késlekedés nélkül össze kellett gyűjtenie mindenkit,
akit csak tudott. Nem csak Gantorisra és Streenre volt szüksége,
hanem Kyp Durronra, Mara Jade-re, a Dathomir néhány
boszorkányára, Kam Solusarra, és még másokra, akikkel az endori
csata óta találkozott. Ki kellett terjeszteni a Jedi-képességekkel
rendelkező emberek utáni kutatást. Luke a lehető legtöbb
tanítványt maga köré akarta gyűjteni.
Az egyik lapos tetejű massassi építmény legfelső szintje elég
egyenletes volt ahhoz, hogy Luke le tudjon rá szállni a hajójával. A
Yavin őserdeiből felszálló ködben kihűlő X-szárnyú azon a széles
felületen állt, amit a Szövetség valamikor landolópályaként
használt.
Amikor Mon Mothma és Leia felkínálta a Felkelők elhagyatott
bázisát, Luke kapva kapott az alkalmon.
 Hogy megkezdhesse a tényleges kiképzést, Luke megpróbálta
felidézni a gyakorlatokat, amiket Yoda végeztetett vele a
Dagobahon, és persze a gyakorlati feladatokat is, amikkel Obi-van
Kenobi annak idején elkezdte a tanítását. Ezenkívül a
rendelkezésére állt az ősi Jedi Holokron, a vizuális történelmi
adatbázis, amit Leia szerzett meg a feltámasztott Császár
erődítményéből. Luke már áttanulmányozta a Dathomiron elrejtett
Jedi-tudástárból származó információkat is. Rengeteg eszköze volt,
a tanítványai pedig magukban hordozták a kaput, amit rá lehetett
nyitni az Erőre.
Luke azonban aggódott. Ha valamelyik tanítványa - vagy akár
több is! - áttántorodik a sötét oldalra, vajon lesz-e annyi ereje, hogy
visszatérítse? És ki lehet az a „sötét ember", aki a rombolás
jóslatával kísértett Gantoris álmaiban?
Ahogy végignézett a rengetegen, felfedezte az esőerdőt
pusztító tüzek nyomait. A hold ökológiája azonban bosszút állt, és
meggyógyította magát: ameddig csak ellátott, csípős szagú, kék
levelű fák, massassi fák és kúszónövények kuszasága borította a
földet; összefüggő szőnyegüket csak a zöld rengetegből itt-ott
előbukkanó templomromok szakították meg.
A massassik által hátrahagyott bizarr építmények mintha
titkokkal és tudással lettek volna tele. Luke összehunyorította a
szemét, és átérezte a hely erejét, a csodát, a titokzatosságot. Már
alig várta, hogy idehozhassa a tanítványait. Ez volt a tökéletes hely
az új Jedi Lovagrend kiképzésére.
(Folytatása következik)