A 

hellénizmus kora – a cinikusok

A cinikusok egy ókori görög filozófiai iskolát alkottak, amelyet

Szókratész egyik legjelentősebb tanítványa, Antiszthenész alapított az
i. e. 4. században.
A cinikus elnevezés a görög küón („kutya”) szóból származik.
Képviselői a görög társadalom különböző rétegeiből kerültek ki,
elutasították a társadalom normáit. Nem tisztelték a tekintélyt, a
szokásokat. A civilizációt és a kultúrát természetellenesnek tartották.
Megvetették az élvezetek, a gyönyör hajszolását, valamint az anyagi
javakat és a pénzt is. Természetes életvitelt hirdettek, ezért lemondtak
a kényelemről, gyakran nélkülöztek. Azt tanították, hogy a boldogság
eléréséhez a tárgyi javakról való lemondás szükséges.
A cinikusok célja a tökéletes szabadság elérése volt. Minden olyan társadalmi intézményt
elutasítottak, amely megfosztja az embert a szabadságától, így a házasságot is elvetették.
Ugyanígy megvetették a törvényeket és a vallási tanításokat is.
Tanításuk középpontjában az erény állt. Az erényt taníthatónak, az erényességet
fejleszthetőnek tekintették. Az általuk hirdetett erényt a boldogsághoz vezető egyetlen útként
tisztelték, elvetettek mindent, amit nem tartottak erényesnek. Filozófiájuk cselekedeteikben
valósult meg, nem tanítottak, hanem példát mutattak. Tanaikat olykor nyersen, gúnyosan,
terjesztették, hallgatóikat provokálták, szidalmazták, ezért gyakran megverték, elkergették
őket. Tanításuk viszonylag hamar kiszorult a filozófiából, hiszen az nem érvelő bizonyításon,
hanem személyes példamutatáson alapult. Később a sztoicizmusban, majd Nietzsche
filozófiájában jelent meg ismét.
Neves cinikusok: Antiszthenész, Diogenész, Kratész, Hipparkhia.