Dianne Duvall

Aldebari Szövetség I

A lasarai
(Taelon/Lisa)

Rajongói fordítás
Fordította: Szilvi
Lektorálta: Mac
 Taelon a húgát keresi a galaxisban, aki titokzatosan eltűnt egy
diplomáciai küldetés során. Amikor egy szövetségese kideríti, hogy
elfogták és fogolyként tartják a Földön, Taelon leszáll a kék
bolygóra, hogy kiszabadítsa és bosszút álljon érte.
Azonban semmi sem megy a tervek szerint. Mielőtt megtalálná,
Taelont elfogják, és kínzó kísérletek alanyává válik. Az
örökkévalóságig tart a fájdalom és a düh... csak az, amíg egy elme
meg nem érinti az elméjét, és egy női hang örökre megváltoztatja a
világát.
Tragikus veszteségek után Lisa élete kezd egyenesbe jönni,
amikor a véletlen eljuttatja a Rendhagyó Ismeretek
Kutatóintézetébe. Ami kezdetben jóindulatú szervezetnek látszik.
Pszichés tehetséggel rendelkező résztvevőket keresnek, hogy
tanulmányozzák őket. Később azonban kiderül, hogy egy sokkal
sötétebb szándékú kormányzati intézmény. Lisa ezt későn fedezi fel,
és hamarosan egy félelmetes kísérlet önkéntelen tárgyává válik.
Amikor a félelem és a kétségbeesés azzal fenyegeti, hogy elnyeli,
mély, meggyőző hang hatol be a fenyegető őrületbe, és reményt ad
neki.
Miután az emberiségből csak a legrosszabbat látta, Taelont
sokkolja, amikor Lisa mindent kockára tesz, hogy megmentse őt.
Ők ketten, összefogva, sikeresen elmenekülnek. Taelont lenyűgözi
az alacsony emberi nő, aki – minden szenvedése ellenére –
továbbra is nevet, kötekedik, és mosolyog rá. A barátság gyorsan
növekszik közöttük, ahogy együttműködnek, hogy elkerüljék a
katonákat, akik keresik őket, és megtalálják a rejtélyes
természetfeletti lényeket. Mindezen megpróbáltatásokon keresztül,
Lisa kitartóan mellette marad, minden nap egyre többet ellopva a
szívéből, miközben segít neki a húga sorsának rejtélyének
kiderítésében. Megtalálhatják-e a húgát, mielőtt a vadászok
megtalálnák őket? Ha túlélik küldetésüket, Taelonnak búcsút kell
vennie Lisától... vagy rá tudja venni, hogy elhagyja bolygóját és
csatlakozzon hozzá egy életre szóló kalandra?
 Prológus
Lasara

Taelon a király fogadótermébe indult. Szívverése olyan hangosan

dübörgött a fülében, mint ahogy a léptei visszhangzottak a palota
falain. Keze ökölbe szorult dühében. A két megjelenő férfi
visszahúzódott a sarokba, ahogy meglátta őt. Mindketten elkezdtek
meghajolni, de félúton abbahagyták. Szemeik tágra nyíltak, és
gyorsan kitértek az útjából.
Taelon általában mosolyogva üdvözölte őket, családjaik után
érdeklődve, és megköszönve a palota mindennapi életéhez való
hozzájárulásukat.
Ma azonban összeszorította mind a fogait, mind az ajkait –
haragja túl közel volt a felszínhez.
A fogadóterem ajtaját őrző négy őr vigyázzba merevedett, ahogy
odaért.
Taelon kurtán bólintott – jelenleg csak ennyire futotta tőle – és
kinyitotta az ajtót. A magas ajtószárnyak a falnak csapódtak, majd
visszapattantak rá. Az ajtószárnyak által keltett huzat
meglebbentette a haját, ahogy folytatta az útját.
A bent tartózkodó férfiak és nők mind felé fordultak. A hatalmas
íróasztal mögött ülő király csak egy pillantást vetett Taelon arcára,
majd vendégeihez fordult:
– Kérem, hagyják el a helységet!
A jelenlévők fele azonnal felállt és távozott, nagy ívben
elkerülve Taelont. A folyosón lévő őrök közül kettő becsukta az
ajtót, csendben magukra hagyva őket.
 Taelon a hátramaradt embereket vizsgálta. Apja, a király
komolyan nézett rá. Testvérei – Duras, Gefen és Levik –
összehúzták szemöldöküket.
– Mi történt? – kérdezte Levik. Mivel korban közelebb volt
Taelonhoz, jobban ismerte őt, mint a másik kettő, akik jelentősen
idősebbek voltak.
– Tudom hol van – jelentette be komoran. Taelonnak nem kellett
mondania, kiről van szó. Nővére mindannyiuk gondolataiban élen
járt, miután négy hónapja hirtelen elvesztették a kapcsolatot vele.
Mindegyikük ledermedt.
– Hol? – követelte az apja.
– A Földön.
Az arcok elsápadtak és káromkodások hallatszódtak.
– Biztos vagy benne? – kérdezte Levik.
– Igen. Amikor szövetségeseink nem találták nyomát sem,
kapcsolatba léptem az akseliekkel.
– Ezt nem engedélyeztem – sötétült el az apja arca.
– Nem kérdeztem, mert tudtam, hogy nem fogod – válaszolta
Taelon. A nővére élete többet jelentett számára, mint az apja
haragjának elkerülése.
– Mert szerencsevadászok! – dörögte az apja, körözve az asztala
körül. Noha már négy évszázados volt, izmos harcos testalkata
volt, és csak a halántékánál őszült a haja.
– Valószínűbb, hogy eladják Amiriskát, mint hogy megmentik!
Nincs becsületük.
– Igen, ez sokukra igaz. – ismerte be Taelon. – De találkoztam
olyanokkal is, akik becsületesek. És ezekhez fordultam a
kommunikációs csatornákon.
– Janwarról beszélsz? – lépett egy lépést közelebb Duras.
– Igen.
– Ki a fasz az a Janwar? – fintorodott el az apja.
 – Janwar és a testvére önállósultak az akseliektől. Részesei
voltak a lázadásnak, amikor a kormányuk a kemény zsarnokság
felé haladt. Ő és a bátyja megszakították a kapcsolatukat a
népükkel, amikor a lázadás elbukott. Nem követik az uralkodó
parancsát, hogy katonáikat a legmagasabb ajánlattevő bérelje,
függetlenül attól, hogy mekkora tettlegességért fizetnék őket.
Janwar dönt és választja ki, hogy miért harcol.
– És azt is, hogy kitől lop? – ráncolta Gefen a homlokát.
– Igen. – Taelonnak semmi gondja nem volt ezzel, és nem is
kellett, hogy legyen. – Leginkább az Aldebari Szövetség
ellenségeitől lop. És amikor ezt teszi, néha információkhoz is jut.
Ezért kapcsolatba léptem vele Amiriska ügyében. Reménykedtem,
hogy valami nyomra bukkan a lány tartózkodási helyével
kapcsolatban, ahol követni tudnánk.
– És talált? – kérdezte Duras.
– Igen. Továbbra is a gathendieket figyelte. Eközben bukkantak
rá egy gathendi felderítő hajóra, amiről az összes jelentés azt
állította, hogy a Föld közeli űrből tért vissza. Janwar és pár embere
a fedélzetre lopakodott...
– Hogy az ördögbe sikerült ez neki? – kotyogott közbe Gefen.
– Nagyon jó abban, amit csinál. – ingatta Taelon a fejét.
– És kért bármi jutalmat? Hatalmasat kellett kockáztatnia. –
ráncolta Levik a homlokát.
– Bármekkora jutalmat is szeretne, megadom, ha megtalálja
nekünk Amiriskát – legyintett az apjuk.
– Megtalálta – erősítette meg Taelon. – Bebörtönözte azokat a
gathendieket, akik túlélték a támadást, és megkínozta őket
információk után kutatva. Aztán a legénysége átvizsgálta a hajó
számítógépét, hogy igazolja az adatok pontosságát – mondta egyre
dühösebben. – Ha a gathendiek adatai helyesek, a Föld katonai erői
elpusztították Amiriska hajóját, és röviddel az érkezését követően
fogságba ejtették.
 Nehéz csend zuhant a teremre.
– Még él? – Nyelt egy nagyot Duras.
Taelon sokáig nem tudott megszólalni, úgy eluralkodott rajta a
félelem. – Nem tudom. A gathendiek sem, de azt feltételezték,
hogy a földlakók megölték őt.
– Ha nem ölték meg... – ugrált Gefen állkapcsán az izom.
Levik elkínzottnak tűnt, a hangja rekedten szólt. – Hónapok
teltek el.
Nem beszéltek róla, hogy mennyi gaztettet követhettek el rajta
ennyi idő alatt. Taelon legszívesebben sírva fakadt volna a
gondolatra, hogy az ő édes, gyöngéd, kifinomult húga a földiek
kegyelmére van bízva.
Apja dühösen felordított, és mindent lesöpört az asztaláról. Hátat
fordított nekik.
– Mondtam neki, hogy ott barbárok élnek. Azt is mondtam neki,
hogy az olyan primitív faj, amely nem méltó az együttérzésünkre
vagy az aggodalmunkra! Tudja, hogy kapzsi, mohó, hadviselő
emberek! Minden, amit a Secta megfigyelt a Föld tanulmányozása
során, ezt erősíti meg!
Gefen megrázta a fejét.
– A szíve mindig lágy volt, atyám. Amint rájött, hogy a Földdel
való szövetség megmenthet bennünket is, meg őket is...
Az ajtók kinyíltak és ismét a falhoz csapódtak. Taelon
megfordult és látta az anyját berohanni. Az asszony arca sápadt
volt, nyugtalan tekintete rájuk rebbent, majd a férjére
összpontosított.
– Mi van? Mi történt? – Ők ketten annyira szoros kapcsolatban
voltak, hogy biztosan érezte a nyugtalanságát.
Az őrök ismét behajoltak és óvatosan behúzták az ajtókat így
biztosítva számukra a zavartalanságot.
– Azt hiszem, megtaláltam Amiriskát – nyúlt Taelon a
homlokához.
 A nő a férjére pillantott, akiről félreérthetetlenül sugárzott a düh,
ahogy visszanézett rá. A szeme könnybe lábadt, miközben a fejét
rázta. – Nem! – lépett hátra. Csinos arca eltorzult fájdalmában. –
Nem-nem-nem-NEM-NEM! Kérlek, ne mondjátok!
Taelon felemelte a kezét. – Forrásaim szerint a Földre utazott,
ahol elfogták, a hajója pedig megsemmisült.
– A Földre ment? – Megmerevedett, megfeszítve a térdeit,
nehogy a földre roskadjon. – Megölték?
– Nem tudjuk – ismerte be. – Hónapokkal ezelőtt történt, miután
elveszítettük a kapcsolatot vele.
Mindannyian azt hitték, hogy diplomáciai küldetésre utazott
Aureliába.
– A forrásomnak nincs tudomása arról, hogy mi történt azóta,
ezért elmegyek megkeresni. Már elrendeltem, hogy készítsék elő a
hajómat. Estére indulok.
– Két nap múlva indulsz! – morogta az apja. – És az egész
sereget viszed magaddal. Ha bármilyen módon bántották, akkor
minden barbárt kivégezhetsz azon a bolygón.
Az anyja arca is megkeményedett. Bólintott, majd átölelte a
férjét.
– Töröld el őket! Nem érdemlik meg az életet, ha bántották a mi
kisbabánkat. Ha odament, akkor békével ment, hogy szövetséget
ajánljon fel nekik, és figyelmeztesse őket a gathendiek jelentette
fenyegetésére. Segíteni akart nekik. Megmenteni őket. Ha
bántották, minden büntetést megérdemelnek, amit viszel.
Duras előre lépett. – Megyek veled.
Gefen és Levik is visszhangozta az előttük szólókat.
– Nem, nem fogtok. – felelte Taelon. – Jelenleg csak mi és a
forrásom tudunk erről. Bízom benne, hogy hallgatni fog. Ha a
királyi család nagy része hirtelen távozik az egész sereggel, az
kérdéseket vet fel, és a bolygónk is védtelenül marad
ellenségeinkkel szemben. Egyedül megyek – felemelte a kezét,
amikor tiltakozás tört ki – egy Yona őrrel. És találkozom Janwarral.
– Ki az a Janwar? – kérdezte az anyja.
– A forrásom. Átrágom magam vele az adatokon, majd
eldöntöm, milyen módon tudnám megtalálni Amiriskát, vagy – ha a
legrosszabb történt – megtudni, ki a felelős a haláláért. Tizenhárom
hónapig tart, amíg elértem a Földet. Janwar az utazásunk alatt
tovább folytatja az információvadászatot. És amíg mi ezzel
foglakozunk, apám, ti elkezdhetitek a harci tervek kovácsolását.
Amint minden kétséget kizáróan megtudom mi történt,
jelentkezem, és el tudjátok dönteni, mit cselekedjetek. Addig ne
küldj utánam csatahajókat. Nem szeretnénk, hogy az ellenségeink
is megtudják, hogy Amiriska a Földön van. Rábukkanhatnak
előttem.
Az anyja felnézett a férjére. – Nincsenek szövetségeseink a Föld
közelében?
A férje tagadólag megrázta a fejét. – Akkora távolság, hogy
legyőzésének költségei ellehetetlenítik a kereskedelmet. És a Föld
naprendszerének közelében levő lakott bolygók hasonlóan primitív
társadalmakat képviselnek.
– A segoniaiaknak kb. félúton van egy bázisuk Lasara és a Föld
között – említette Taelon. – De még mindig kiépítés alatt áll. Még
nincsenek felkészülve kutató- és mentőexpedíciókra.
Távozni készült. A testvéreire pillantott. Mindannyian azon
gondolkoztak, amin ő: a földlakók elfogták a testvérüket, legalább
egy év mire odaér. Mindannyian rettegtek, hogy mennyit fog
szenvedni ez idő alatt... ha még él egyáltalán.
– Ha bántották Amiriskát – fogadta meg – Meglakolnak!
– Büntetést érdemelnek! – bólintott az apja is.
 1. fejezet
Texas

Lisa Holt az iratgyűjtőjét és a súlyos biológiakönyvet a

hátizsákjába tette, majd felállt.
– Találkozunk szociológián – mondta Vanessa, miközben
elhaladt mellette.
Lisa elmosolyodott. – Ott találkozunk.
Miközben a padok között sétált, ránézett a professzorára. Pár
diák beszélgetett vele. Lisa megvárta, amíg befejezik és elmennek.
– Üdvözlet, Dr. Aguera.
– Helló, Lisa – válaszolta mosolyogva. – Hogy vagy? Kitartottál?
Bólintott. Dr. Aguera volt a kedvenc professzora. Nem azért
amiért az osztálytársai – főleg a lányok – kedvelték, mert magas,
jóképű harmincas pasi volt. Lisa nagyon kedves személynek
tartotta. Minden más professzornál többet segített neki apja
váratlan halála után.
– Kíváncsi vagyok ránézne-e ezekre a dolgokra és elmondaná-e a
véleményét – emelt fel egy maréknyi szórólapot.
– Persze.
Az asztalának támaszkodva elvette a lapokat és elkezdte
tanulmányozni azokat.
Lisa türelmesen várt. Bár Dr. Aguera nem a megbízott
tudományos tanácsadója volt, ő volt az, akihez fordult, amikor a
világ összeomlott körülötte, és tavaly el kellett hagynia az iskolát.
A középiskolás barátaival ellentétben Lisa nem tudta azonnal
folytatni a főiskolát a diploma megszerzése után. Amikor
diagnosztizálták anyjánál a rákot, túlságosan is nagy szükség volt a
segítségére. A szülei által félretett egyetemi tandíj és a
megtakarításaik mind elfolytak a betegbiztosításra, a drága
kezelésekre és a gyógyszerekre. Elég sem volt. Apja két
munkahelyen próbált helytállni, míg Lisa otthon maradt és anyját
gondozta. Részmunkaidőben dolgozott egy könyvesboltban, hogy
segítsen az adósságcsökkentésben, amely csak halmozódott, amíg
az anyja a betegséggel küzdött, amiben hat év után végül
alulmaradt.
Lisa apja teljesen szétesett. Nagyon szerette a feleségét, és nem
tudott megbocsátani magának, hogy nem volt mellette, amikor
meghalt. Ő is és Lisa is egyaránt azt hitték, hogy több idejük lesz.
A munkahelyén azért gürcölt, hogy elkerüljék a csődöt. Az a tény,
hogy nem volt ott a szeretett nő mellett a legutolsó pillanatokban,
teljesen tönkretette.
Lisa elnyomta saját bánatát, és mindent megtett, hogy segítsen
apjának. Még akkor is folytatta a munkát, amikor elkezdte
egyetemi tanulmányait.
Az apja azonban soha nem tért magához. Egy évvel ezelőtt, az
első év felénél, egy autóbalesetben őt is elvesztette. Részegen
vezetett. A baleset másik áldozata szerencsére kisebb sérülésekkel
megúszta. De az ügyvédek és a biztosítótársaságok nem hagyták
annyiban és mindent elvittek, csakúgy, mint a kórház, amely
továbbra is sorakoztatja a kifizetetlen számlákat.
Lisa az elmúlt évben próbált lábra állni. Dr. Aguera volt a
megmentője itt az egyetemen. Biztosította, hogy más professzorok
ne hagyják le a listáról akkor sem, amikor hirtelen otthon és munka
nélkül maradt, és a vizsgák előtt nem tudott bejárni az órákra.
Amikor végre munkát kapott egy éjszakai boltban, és sikerült egy
lepukkant lakást is bérelnie, segített neki különböző ösztöndíjakat
igényelni, hogy folytathassa tanulmányait.
 – Ezt kihagynám – mormogta, és visszaadta az egyik szórólapot.
– Túl homályosak a részletek.
– Oké.
Azt is ő javasolta neki, hogy alternatív módon keressen egy kis
extra jövedelmet. Az egyetem mellett is volt lehetősége az ilyen
munkavégzésre. Az egyik ilyen lehetőség a különböző klinikai
vizsgálatokon való részvétel volt, amit a tudományos szak
hirdetőtábláján jelentettek meg a különféle orvosi csoportok.
Lisa még nem is gondolt erre. Eddig mindig figyelmen kívül
hagyta ezeket a hirdetéseket, feltételezve, hogy azok főleg
egyetemisták lakótárs keresései, vagy különböző testvériségek
bejelentései. De aztán, ahogy dr. Aguera is mondta, felfedezte,
hogy fizetett önkénteseket keresnek mindenféle kísérletekhez.
Eddig többért is fizettek már. Kedvencei a koleszterin- és
vérnyomás-vizsgálat voltak. Mindkétszer fizettek a részvételért,
meg még étkezést is biztosítottak, tehát duplán nyereséges volt... és
először az apja halála óta naponta háromszor ehetett. Részt vett egy
olyan kísérletben is, amely azt vizsgálta, hogy az árnika gél
összehasonlítva a placebóval csökkentheti-e az izomlázat
testmozgás után. Ez olyan könnyű volt, mint az egyszeregy. Aztán
volt egy másik, ahol a Concord-szőlőlé-fogyasztásnak a kognitív
funkciókra gyakorolt hatására voltak kíváncsiak. Talán a
szőlőfogyasztás kiegészítő hatásai a fizikai állóképességre volt a
legkevésbé a kedvence.
Amikor Dr. Aguera megemlítette a kísérletekben való részvételt,
arra kérte, hogy mindig először mutassa meg a felhívásokat, hogy
figyelmeztethesse őt minden olyanra, ami veszélyes lehet.
– A feleségem – akkoriban még csak a menyasszonyom – halálra
rémült, amikor első évben részt vettem egy alvás segítő
vizsgálaton, amely olyan rémálmokat hozott, hogy többször sikítva
ébredtem az éjszaka folyamán – ismerte be.
 Tehát minden lehetséges szórólapot megmutatott a
professzornak, amelyen megakadt a szeme.
– Nem fognak erre beválasztani – nyújtott át egy másik lapot –
Ide nagyobb BMI-vel{*} rendelkezőket fognak keresni.
– Oh. – Apja halála óta Lisának többször is választani kellett,
hogy számlákat fizet, vagy élelmiszert. Így A BMI-je a normális
alatt volt. Sovány volt. Bordái és kulcscsontja több hónapon
keresztül kényelmetlenül kiemelkedett. Az utóbbi időben kezdett
kikupálódni.
A prof összehúzta a szemöldökét. – Az ördögbe is, erre se! Egy
másik hallgatóm próbálta, a lehetséges mellékhatások félelmetesek.
Lisa az átadott lapra pillantott.
– Igazán? Allergia-ellenes gyógyszerkészítményre vonatkozik. –
Szezonális allergiája volt, ezért azt gondolta, hogy ez mindenképp
nyerő lenne.
– Tudom. Azt hinnéd, hogy rendben lenne, de… – megremegett
– Ne csináld ezt.
– Rendben.
Elolvasta a következőt. Arcára mosoly ült.
– Kísértésbe esnék, csak hogy megnézzem, ki jelenik meg rajta.
– Ez az a pszichés? – vigyorodott el Lisa.
– Igen. „A Rendhagyó Ismeretek Kutatóintézete (RIK) „-
olvasta. – Ez nagy falat, nem igaz?
Lisa felnevetett.
– Úgy tűnik, látnokot keresnek – összeszűkült szemmel nézett a
lányra a papír felett. – Nem csaptál be, ugye, Holt? Tényleg
felhasználhatom azokat a nyertes lottó számokat.
Ragyogó mosolyt villantott rá. – Talán én is megpróbálhatnám.
Akkor nem kellene ezeket a próbákat tennem.
Átfutotta a szórólapot. – Fizetik azt az időt, amíg átesel a
szűrőprogramon.
 – Még jobb. Megcsinálhatom ebédszünetben, és akkor nem
maradok ki a munkából. – Két órás szünete volt a tanításban.
– Úgy tűnik, a régi „Milyen kártyát tartok fel?” tesztet fogják
csinálni – olvasta tovább a prof.
– Megnéztem a weboldalukat. Törvényesnek tűnik – bólintott
Lisa.
Átadta a szórólapot, majd elővette a telefonját a megtömött
táskájából. – Hadd győződjem meg róla, hogy ez nem valami
becsapás.
Egy pillanatig böngészett. – Hmm.
– Mi az?
– Azt hiszem, az anyavállalatukat a kormány finanszírozhatja.
– Igazán? – fintorodott el Lisa. Ezt nem is látta.
– Úgy tűnik, hogy rendben van – mormogta a prof, ahogy
görgette az oldalt tovább. – Minden apró betűs részt olvass el
mindenen, amit adnak. Ügyelj arra, hogy ne említsen semmilyen
gyógyszert vagy gyógynövény-kiegészítőt, ami szerintük javíthatja
a pszichés képességeket, vagy ilyesmit. Ha igen, akkor ne vállald el
mindaddig, amíg ezeket meg nem vizsgáljuk. Webhelyük nem
igazán mélyed el abban, hogy pontosan miként terveznek
tanulmányozni téged, ha kiválasztanak. Tehát ha mindenféle
átvilágítást akarnak, beleértve a sugarazást is, mondj nemet.
– Ön valóban azt gondolja, hogy a kormány látnokokat keres?
Megvonta a vállát. – Nem lepne meg. Beismerték, hogy a
múltban távollátókat használtak.
– Igazán? – bámult rá a nő.
– Igen. Elég kegyetlen, igaz?
– Pontosan.
A prof elrakta a telefonját. – Ma mennél oda?
– Akár azonnal is.
– Jelentkezz majd, hogy ment – mondta mosolyogva, miközben a
következő órájára már kezdtek érkezni a diákok.
 – Úgy lesz. Köszönöm, Dr. Aguera.

A „Rendhagyó Ismeretek Kutatóintézete” (RIK) egy

meglehetősen elegáns kétszintes orvostechnikai épület alagsorában
volt. A külseje újnak és modernnek tűnt – sok tégla, üveg és acél.
Az előcsarnok hűvös és tiszta volt. Márványpadlójával és
hangsúlyozottan művészeti díszítéseivel egy csúcsminőségű
bőrgyógyászati irodára emlékeztetett.
Az információs pultnál ülő nő Lizát ahhoz a lifthez irányította,
amely a RIK irodájához vitte. Bár az alagsor világos és klinikai
tisztaságú volt, hiányzott az előcsarnok csillogása. Kis csalódást
keltett. Mivel valószínűleg csak egyszer látja, nem tulajdonított
neki nagy jelentőséget.
Három nő és két férfi – mindegyikük főiskolai hallgatónak tűnt –
ült a székeken, szorgalmasan írva a csíptetős írómappa lapjaira.
Miután bejelentkezett az íróasztalnál, Lisa csatlakozott hozzájuk, és
nekilátott kitölteni a kérdőívet. Átlagos orvosi kórtörténeti
kérdőívnek látszott. Igennel vagy nemmel válaszolt a feltett
kérdésekre. Némelyik kérdés megnevetette.
„Tudta valaha, hogy ki hívja, mihelyt meghallotta a telefon
csengését?”
Igen. Mint ahogy mindenki egyik vagy másik pillanatban.
„Tudta valaha, hogy csomagot kap, mielőtt megszólalt az ajtó
csengő?
Igen. A szállítás követésének köszönhetően.
„Volt valaha olyan érzése vagy előérzete, amely figyelmeztette
Önt, hogy valami rossz fog történni?”
Igen. Minden egyes alkalommal, amikor anya orvoshoz ment a
megállapított diagnózis után.
„Volt már valaha prófétikus álma?”
 Igen. Olyasmi. Néhány hónappal azelőtt, hogy anyjánál rákot
diagnosztizáltak, Lisa azt álmodta, hogy két tornádó csapódott a
házukba, és az anya és az apja is a házban volt, amikor az
összedőlt. Noha egyik szülőjét sem tornádó ölte meg, mégis
mindkettőt elvesztette – tehát akár próféciának is minősülhetett.
„Előfordult már hogy hamarabb tudta mit akar mondani valaki,
még mielőtt megszólalt volna?”
Igen. Könnyű megtenni, ha ismerem az embert, akivel
beszélgetek.
„Előfordult már hogy a telefonért nyúlt mielőtt még megszólalt?”
Igen. Ki nem ebben a telefonközpontú világban?
„Megjósolta valaha pontosan egy verseny eredményét?”
Igen. Van egyáltalán valaki, aki ezt nem tudja, főleg ha ismeri az
esélyeket?
A kérdések hasonlóan folytatódtak. Az utolsó oldal tartalmazta
az időkeretet. Heti háromszor kellene jönnie egy órára, ha
kiválasztják. Ez nem okozott problémát, mert a tavaszi félév
hamarosan véget ér. Az oldal azt is elárulta, hogy egyes tárgyak
mekkora heti fizetést kapnak.
A szeme elkerekedett. Tényleg? Ennyit? Szent szar, ennyi
segítene. De még mennyire.
Egyre izgatottabbá vált, míg azon tűnődött hogyan tudná őket
meggyőzni arról, hogy van pszichés tehetsége, amikor nincs.
– Lisa Holt? – hangzott fel egy közepesen mély hang.
– Igen? – pillantott át a várótermen miközben lassan felállt.
Egy karcsú, huszonhat év körüli férfi állt nyitott ajtóban.
Mosolygott. – Velem jönnél, kérlek?
Visszamosolygott a férfira. Egyik kezével megragadta a táskáját,
a másikban az írómappát tartva megindult felé.
– Hogy vagy ma? – érdeklődött a férfi udvariasan.
– Jól, köszönöm. És te?
 – Én is jól vagyok. – Becsukta az ajtót mögötte. – Befejezted az
űrlapok kitöltését?
– Igen.
– Kiváló. – Elvette tőle a mappát. – Erre, kérlek.
Vállára rakta a táskáját és úgy lépkedett a férfi mellett a hosszú
folyosón.
– Szóval hogy szereztél tudomást a kutatásunkról? – kérdezte.
Magas volt, legalább 10 centivel magasabb Lisánál. Rövid szőke
haja és csillogó kék szemei voltak.
Lisa általában nagyon szégyenlős volt, de mivel a férfi
barátságosan viselkedett vele, ez megnyugtatta.
– Láttam a szórólapokat az egyetemen.
– Ah. Diák vagy?
Lisa bólintott.
– Ott szereztem a főiskolai diplomámat. Már majdnem kész
vagyok a mesterdiplomámmal is. Reményeim szerint a doktorátust
a Rice Egyetemen szerzem majd meg.
– Rice? Azta! Ez csúcs! – emelte meg a lány a szemöldökét.
– Igen – vigyorodott el a pasi. Pokoli nehéz bekerülni, de úgy
döntöttem megpróbálom. A munkáltatóim majd szólnak néhány jó
szót az érdekemben. Remélem az segíteni fog.
Megállt egy nyitott ajtó mellett, és intett, hogy lépjen be.
– Ide, kérlek.
Lisa elment mellette, és belépett a helyiségbe, amely éppen csak
akkora volt, hogy elfért benne egy asztal két székkel. Egyébként
kopár volt, de legalább a szék, amelybe Lisa leereszkedett,
kényelmes volt.
– Sajnálom az unalmas dekorációt.
Becsukta az ajtót, és az asztal másik oldalán lévő székhez indult.
– Nem akarnak semmi figyelemelterelőt.
– Oké.
A férfi a székbe süllyedve átlapozta a mappa papírjait.
 Lisa a szék támlájára akasztotta a táskáját és az asztalt kezdte
tanulmányozni. Egy függőleges lap futott át az asztal közepén, elég
magas ahhoz, hogy ne láthassa a férfi felét.
– Úgy tűnik, mindent kitöltöttél – mondta a férfi, és félretette a
mappát –, úgyhogy továbbléphetünk, és kezdhetjük.
Újból elmosolyodott és átnyújtotta a kezét a köztük lévő korlát
felett.
– Egyébként Brad vagyok.
– Örvendek. – Rázta meg Lisa a kezét.
– Én is örülök, hogy megismertelek, Lisa.
Kihúzott egy fiókot. Azután az asztalra helyezett egy másik
mappának látszó tárgyat. Ezután felemelt egy pakli kártyát.
– Tehát ebben a pakliban a kártyákon öt különböző kép látható –
maga felé fordította a lapokat, legyezőszerűen szétterítette, majd
egyenként felemelt öt lapot. – Van négyzet, háromszög, kör,
pluszjel és ezek a hullámos vonalak, amelyek úgy néznek ki, mint a
folyó szimbóluma a térképeken.
– Oké.
– Összekeverem a lapokat, majd felmutatok egyet.
Be is mutatta mindjárt az elmondottakat, felmutatva a kártya
egyszerű fekete hátoldalát.
– Elmondod nekem, hogy mit gondolsz ez melyik kártya. Ezt
feljegyzem erre a lapra – lenézett maga mellé jobbra. – Azután
visszateszem a lapot, majd megint megkeverem, és újból
felmutatok egyet.
– Rendben.
Előrehajolt, és áttett egy laminált papírdarabot az akadályon
keresztül. A lap az öt kártyát ábrázolta, amelyeket mutatott,
egymás mellé sorakoztatva.
– Arra az esetre, ha elfelejtenéd a szimbólumokat.
– Oké.
– Van kérdésed?
 – Nincs.
– Jó – mosolyodott el a férfi. – Kezdjük.
Lisa szorgalmasan megvizsgálta az összes feltartott kártyát, és
megpróbálta azonosítani. „Csillag. Négyzet. Csillag. Csillag.
Folyó. Csillag. Plusz. Plusz. Kör. Csillag.” Nem tudta, hány kártyát
tippelt már meg, de soknak érezte. Aztán azon is töprengett, vajon
mennyit ismerhetett fel, mert amikor befejezték, a férfi kellemesen
meglepettnek tűnt.
– Rendben. Térjünk a következőre.
– Hogy sikerült? – nem tudta megállni, hogy ne kérdezze meg.
Ez könnyű, jól megfizetett meló lenne, ha sikerülne bejutnia.
Bocsánatkérő mosolyt villantott fel.
– Sajnálom. Nem szabad ezt elárulnunk neked.
– Rendben.
– Most négy különféle kártya van a pakliban – ismét felemelte
mindegyiket, ahogy verbálisan azonosította őket. – Kőr, káró, pikk
és treff. – Átnyújtott egy újabb emlékeztetőt a falon. – Ugyanazt
fogjuk csinálni ezzel a teszttel, mint a másikkal.
– Oké.
Megkeverte a lapokat, majd egyenként felmutatta őket. Minden
adott válasz után egy pillanatra megállt, hogy elvégezze a
bejegyzést a mappájába.
– Még két pakli vár ránk. Szeretnél vizet vagy egy kis
gyümölcsöt?
Még két pakli?
– Nem, köszönöm.
Nem akart elkésni a következő órájáról.
– Ez a pakli az alapszínekből – piros, sárga és kék – áll.
Mindegyiket felmutatta. A Lisa felőli oldala ezeknek is fekete
volt, mint a többi kártyának. A férfi felőli oldalán fehér volt, a
közepén kisebb színes téglalappal.
 Lisa halkan szentségelt a bajsza alatt. Abban bízott, hogy a pasi
felőli oldalon, a színes rész kiterjed egészen a kártya széléig, hogy
megleshesse.
A pasi előrehajolt, és a laminált lapot átfordította Lisa felére.
– Felkészültél?
– Igen.
Feltartott egy kártyát, aztán még egyet, majd még egyet.
– Sárga. Kék. Kék. Piros. Kék. Sárga. Piros. Piros. Ahogy
haladtak előre, Lisa kezdte gyanítani, hogy remekül helyt állhat.
Brad arca nagyon kifejező volt. Minél tovább értek a tesztben,
annál sűrűbben vonta fel a szemöldökét, kerekedett el a szeme,
vagy rezzent meg az ajka, mint aki éppen csak el tudja fojtani a
mosolyát.
Várjunk csak. Azért csinálta vajon, mert annyira jó volt? Vagy
azért, mert annyira bosszantóan és nevetségesen rossz volt? A
francba. Nagy szüksége volt erre a pénzre.
– És íme, az utolsó paklink – jelentette be Brad. – Minden
kártyán számok vannak, nullától ötig.
Ismét megmutatta mindegyiket.
– Mehet?
– Kezdjük.
Kicsit tovább vacillált, tényleg megpróbálta kitalálni a helyes
választ.
– Ne kételkedj magadban – mormolta a férfi.
– Honnan tudod, hogy kételkedem? – pillantott fel Lisa.
– Most több időre van szükséged, és bizonytalannak is tűnsz.
– Csak próbálom eltalálni.
Brad megcsóválta a fejét.
– Ne gondolkozz. Csak csináld úgy, ahogy korábban is. Kezdjük
újra.
Ez azt jelentette, hogy korábban eltalálta?
Brad felemelt egy kártyát.
 Lisa mentálisan megvonta a vállát, majd úgy tett, ahogy Brad
javasolta. Kimondta az első számot, ami eszébe jutott, amikor
megpillantotta a fekete felületet.
– Négy. Nulla. Egy. Egy. Öt. Négy. Öt. Kettő. Kettő. Kettő.
Három. Kettő. Nulla. Négy.
Brad végül elmosolyodott.
– Készen is vagyunk. Ez volt az utolsó.
Lisa visszamosolygott.
– Remek.
Brad áthelyezett néhány papírt. Kinyitotta, majd becsukta a
fiókot. Ezután felállt. Lisa türelmesen várakozva állt, amíg a férfi
rendezgette a mappán lévő papírokat. Hasonlított a kérdőíves
mappához, csak most több lap volt rajta. Biztosan csatolta a teszt
eredményeit is. Majd az asztalt megkerülve kinyitotta az ajtót.
Intett Lisának, hogy lépjen ki a folyosóra. Elindultak a váróterem
felé.
– Ha velem tartasz, akkor ezt elzárom, majd elintézem, hogy
kárpótoljanak az itt eltöltött idődért. Ha a garázsban parkolsz,
lehitelesítjük a jegyedet, és akkor nem kell fizetned.
Lisa azt kívánta, bárcsak tudta volna előre, hogy megtérítik a
parkolási díjat is. Az ördögbe is, a parkoló legtávolabbi részén
parkolt, hogy ne kelljen parkolási díjat fizetnie. Azt akarta, hogy az
az 5 dollár a számláján maradjon, és ne az árnyékos, hűs parkolóra
menjen el.
Brad mellette maradt, barátságos beszélgetésbe elegyedve vele.
Amíg a pultnál ülő nő összehasonlította Lisa vezetői engedélyén
lévő adatokat a Brad által átadott kérdőíveken szereplővel, a
tanulmányai iránt érdeklődött. Amint a nő elvégezte az ellenőrzést,
készpénzzel kifizette Lisát.
Szuper. Csekkre számított.
Brad az órájára pillantott.
 – Igen! Itt az ebédszünet ideje – barátságos mosolyt villantott
Lisára. – A gyomrom már vagy fél órája korog. Attól féltem,
elvonja a figyelmedet a felmérés során.
Lisa elnevetette magát.
Az asztal mögött ülő nő csak a szemeit forgatta.
Brad megpaskolta az asztalt a nő előtt.
– Szeretnéd Joan, hogy neked is hozzak valamit?
– Nem. Ma hoztam magammal ebédet.
– Oké. – Visszafordult Lisához. – Kikísérhetlek?
– Persze.
A hátsó ajtón át egy másik lifthez vezette. Amint a liftajtó
bezáródott mögöttük, Brad gyomra hangosan megkordult.
Lisa elvigyorodott.
Brad nevetve megveregette lapos hasát.
– Látod? Én megmondtam. Nem kellett volna kihagyni a reggelit
ma reggel, de késésben voltam.
A lift gördülékenyen haladt felfelé, alig volt észrevehető a
mozgása.
– Csatlakozol hozzám néhány falatra? – kérdezte Brad.
Lisa mosolyogva megrázta a fejét.
– Köszönöm, de sietnem kell a következő órámra.
– Tudom, hogy van ez – mosolyodott el fanyarul a férfi.
Az ajtók kinyíltak.
Lisa együtt lépkedett vele a díszes előcsarnok márványpadlóján.
– Szerinted mikor tudom meg, hogy kiválasztottak-e a
tanulmányban való részvételre?
– Attól függ, még hány embert szándékoznak felmérni.
Kinyitotta a bejárati ajtót Lisa előtt.
Lisát megcsapta a hőség, ahogy kilépett. A félhomályos
épületből kilépve, az erős napfény pislogásra késztette.
– Merre parkolsz? – kérdezte Brad, ahogy az ajtó becsukódott
mögöttük.
 – Valahol a pokolban a tehenek mellett.
A legtávolabbi parkoló mögött valóban volt egy tehenekkel teli
mező.
– Én is.
Együtt kezdték el megközelíteni a parkolót.
– Megnézem, hogy a tanulmány résztvevőinek is elismerik-e a
parkolási díjat, vagy csak a jelentkezőknek – ígérte meg Brad. –
Majd értesítelek, és akkor következő alkalommal megállhatsz
közelebb is.
– Ha lesz következő alkalom.
Brad visszanézett a hátuk mögött álló épületre, amelytől egyre
jobban távolodtak, majd elmosolyodott.
– Ne aggódj. Biztos kiválasztanak. Nem mondhatnék semmit, de
te mindenkinél, akit én teszteltem jobban teljesítettél.
– Tényleg? – szaladt a magasba Lisa szemöldöke.
– Igen. Remekül csináltad. Először éreztem, hogy valóban
tanulmányt folytatok, és nem csak a munkámat végzem.
Lisa felnevetett.
– Szóval... nem sikerült eddig egyetlen hatalmas látnokot sem
kikérdezned?
– Dehogy. Habár volt egy srác, aki annyit tévedett, hogy azon
töprengtem, lehet, hogy mégis látnok. Valahogy lehetetlennek tűnt,
hogy mindet elhibázza, anélkül hogy ne tudná a jó választ.
Lisa nevetett.
– Kérlek, ne hangoztasd, amit mondtam. Nem szabad megosztani
az eredményeket a jelentkezőkkel.
– Lakat a számon.
Lisa megállt, amikor a legtávolabbi sorhoz értek.
– Merre parkolsz? Én erre.
– Ott álltam meg – mutatott az ujjával az ellenkező irányba.
– Nos, jó volt téged megismerni, Brad – nyújtotta Lisa a kezét.
 – Én is örülök, hogy találkoztunk! – Rázta meg határozottan Lisa
kezét. – Lehet, hogy én leszek az ügyintéződ, ha sikerül
bekerülnöd.
– Légy jó! – Hátrált még mindig mosolyogva a lány.
– Te is.
A pasi megfordult, és elindult a hosszú sorban.
Lisa elindult a régi, ütött-kopott autójához, abban bizakodva,
hogy Bradnek igaza van, és tényleg kiválasztják majd. Az élet nem
kímélte az elmúlt években. Jó lenne, ha valami végre beindulna.

Egy hónappal később Lisa lerakta a záróvizsgát Dr. Agueránál.

Mielőtt kiment volna, megállt egy pillanatra. A tanári asztalnak
dőlve, az asztalon fekvő halom papírra helyezte a kidolgozott
tételeket.
– Hogy megy a tanulmány? – kérdezte a prof
– Remekül – mosolyodott el Lisa.
Bradnek igaza volt. A RIK-ből a tesztelés után két nappal
hívták, hogy kiválasztották a tanulmányban való részvételre. A
következő héten el is kezdte. És valóban Bradet választották
ügyvezetőjének, vagyis a kutatási asszisztensének, akivel
együttműködött.
– Több számot, formát és színt adtak a kártyákhoz. A csak négy
szín – kőr, káró, pikk, treff – helyett teljesen szabványos paklit
használunk, hogy felmérjük vajon a színek mellett felismerem-e a
számot is a lapon.
– Hogy megy?
– Jól, azt hiszem – vonta meg a vállát Lisa – Még nem rúgtak ki.
A prof összehúzta a szemét.
– Megvannak a jövő heti lottószámok?
 Lisa felnevetett.
– Nem. De miután kifizettem a számlákat, maradt valamennyi
pénz a folyószámlámon, így úgy veszem, mintha nyertem volna.
– Ezzel nem tudok vitába szállni. Javasoltak-e bármi változtatást
az étrendedben, esetleg ajánlottak valamilyen étrend kiegészítőt?
– Igen. Megkértek, hogy kezdjek el multivitamint fogyasztani,
mégpedig azt, amelyikben sok B vitamin és folsav van.
A professzor elfintorodva fonta össze a karjait.
– El is láttak vele?
– Felajánlották, de elutasítottam. Azt mondtam, hogy
megveszem én a sajátomat.
– Jól van. Úgy tűnik megjavultak, de annyira paranoiás vagyok,
hogy attól tartok, esetleg megpróbálnak valamit beadni, amiről azt
hiszik, hogy… Nem is tudom… tovább fokozzák a pszichés
ajándékaid.
– Én is aggódtam emiatt.
– Amilyen világban élünk, igaz? – ingatta mosolyogva a fejét dr.
Aguera.
– Így igaz. Az beleegyezésemet kérték, hogy CT-vizsgálatot
végezzenek rajtam, amíg Brad felteszi a kérdéseit.
– Brad a kutatási asszisztens, akivel dolgozol?
– Igen.
– Látniuk kell, mi világít, amikor a tehetségedet használod.
– Olyan furcsa, hogy tényleg azt hiszik, tehetséges vagyok –
nevetett Lisa.
– Hé, talán az is vagy – Dr. Aguera mutatóujját a halántékára
tette, felemelte az állát, majd megszólalt. – Egy és egy millió
között gondoltam egy számra. Melyik az?
– Ez könnyű – 742 361 – felelte azonnal vigyorogva.
A szeme elkerekedett, karja leesett, ahogy döbbenten meredt a
tanítványára.
Lisa arcára fagyott a mosoly.
 – Mi az? Azt mondja eltaláltam? – kérdezte meglepetten.
Nyugodtan elvigyorodott.
– Nem. Csak kíváncsi voltam a reakciódra.
Mindketten elnevették magukat.
– Ha MRI-t akarnának csinálni, nem látnám semmi akadályát. De
a CT-t, vagy valami más vizsgálatot, ami sugárzásnak tesz ki, azt
elkerülném. A sugárzás által okozott károk halmozódhatnak, tehát
csak akkor végeztesd magadon, ha egészségügyi okokból van rá
szükséged.
– Rendben van. Még egyszer köszönöm, Dr. Aguera. Soha nem
lett volna erre lehetőségem, ha nem segít.
A professzor elmosolyodott.
– Örülök, hogy bevált számodra. Kellemes nyarat!
– Önnek is!
Tizenöt perccel később Lisa belépett a RIK előcsarnokába, ahol
csak a recepciós ült.
– Helló, Lisa – mosolygott rá a pult mögött ülő nő.
– Szia, Carol.
– Értesítem Bradet, hogy megérkeztél.
– Köszönöm.
Lisa épphogy leült, és máris nyílt a szoba másik oldalán lévő
ajtó. Brad mosolyogva üdvözölte.
– Helló, Lisa. Visszatértél.
Csatlakozott hozzá és elindultak. Elmentek néhány üres vetítő
mellett, majd rátértek a hosszú folyosóra, amely az alagsorba
vezetett.
– Hogy sikerült a biológia záróvizsgád? – kérdezte Brad.
– Jól, azt hiszem.
– Kíváncsi vagyok, hogy szoktad-e használni a tehetségedet,
amikor vizsgázol? Segítségedre van-e, ha nem tudod a helyes
választ?
 Ő is, mint a többi kutató valóban úgy vélte, hogy rendelkezik
pszichés tehetséggel.
– Nem tudom. Soha nem gondolkoztam ezen – vonta meg a
vállát Lisa.
– Mindig A-t kapsz?
– Igen. De ezt inkább a jó jegyzetkészítésnek, valamint a
rengeteg tanulásnak tulajdonítom, és nem bármi másnak.
Brad kinyitotta az ajtót, és bevezette a nőt.
A terem hasonló volt ahhoz, mint amit a kiválasztásakor
használtak. Valamennyivel hosszabb asztal és kényelmesebb
székek voltak benn. Két falon acél szürkére festett szekrények
voltak. A harmadik falon – az ajtóval szemben – egy nagy,
bekeretezett tükör volt. Lisa rápillantott, és azon tűnődött, vajon ez
egy kétirányú tükör, és a mögötte lévők talán most is épp őt
figyelik.
Hátborzongató. Remélte, hogy nem.
Brad az egyik szekrény alatti mini hűtőhöz ment, és két üveg
vizet vett elő.
Lisa leült az asztalhoz szembe vele.
Itt is egy fal osztotta ketté az asztalt, megakadályozva Lisát,
hogy láthassa, mi van a másik oldalon. De ezúttal laptop volt Brad
mellett és nem írómappa. Így nem leírta, hanem bepötyögte a lány
válaszait.
Átnyújtotta az egyik vizet az elválasztón keresztül.
– Ma igazán meleg van, nem?
– Az – mivel továbbra is a legtávolabbi parkolótól sétált az
intézményig, meglehetősen megizzadt. – Úgy érzem holnap 100
fok lesz.
– Fantasztikus – grimaszolt Brad – Pont most döglött meg az
autómban a klíma.
Kinyitotta az üvegjét, kortyolt egy nagyot, majd félretette.
– Rendben. Ma a figurákra fogunk összpontosítani.
 – Oké.
Lisa is felemelte a vizes palackját. Az üveg oldalán lecsapódott
pára kellemesen hűtötte a kezét. Levette a kupakot, majd fejét
hátradöntve ajkához emelte az üveget. Ahogy a frissítően hűs
folyadék lecsúszott a torkán, kellemesen lehűtötte felhevült testét
is.
– Ma a standard kártyapakli figurás lapjaival kezdünk. – A
hátoldal továbbra is ugyanaz, de a figurák különböznek. –
Feltartotta és megmutatta lapok hátoldalát, majd megfordította,
hogy az alakok is látszódjanak. Néhány alak drámai és különleges
volt. Némelyik vicces és rajzolt.
– Tehát azt szeretnéd válaszul, hogy király, királyné, vagy joker?
– Legelőször igen – erősítette meg. – Aztán újra végigmegyünk
rajta, és szeretném, ha a színt is – piros vagy fekete – kitalálnád. És
akkor még egyszer megcsináljuk, amikor is már a konkrét színre
lennék kíváncsi.
– Oké.
Lisa is félretette a vizet.
– Nagyszerű. Kezdjük is.
A következő tizenöt percben Lisa tippelgetett a feltartott
kártyákra. Amíg ezt csinálta, egyszer csak elkezdett a feje fájni. A
halántékához nyúlt és dörzsölgetni kezdte.
– Minden rendben veled? – ráncolta Brad a homlokát.
Lisa bólintott.
– Csak fejfájás. Valószínűleg a hőség miatt. Vagy a szinuszaim
fájnak. Az allergiám jócskán megkínozott az utóbbi időben.
– Az enyém is. Szeretnéd, hogy kerítsek aszpirint vagy
valamilyen másmilyen fájdalomcsillapítót?
– Nem, köszönöm. Jól vagyok.
– Rendben.
Elkezdték a második kört.
Lisa egyértelműen érezte, hogy ma nem teljesít jól.
 Bradnek tényleg kifejező arca volt. Felváltva tűnt zavartnak és
aggódónak.
– Biztos jól vagy?
– Sajnálom. Lüktet a fejem. És a látásom is kissé homályos.
Talán ez akadályoz.
– A látásod homályos?
– Egy kicsit.
Brad a homlokát ráncolta.
– Szokott migréned lenni? Nem emlékszem, hogy írt volna
ilyesmit a kórtörténetedben.
– Nem. Tegnap késő estig tanultam. Ilyen utolsó pillanatos hajrá.
Valószínűleg ennyi.
Meg a hőség, habár a szoba ahol voltak kellemesen hűvös volt.
– Átütemezhetjük, ha szeretnéd. Nem hiszem, hogy Dr. Jensen
kifogást emelne.
– Nem. Már csak fél óra van hátra, igaz? – legyintett Lisa a
kezével.
– Jól van akkor. Jelezd, ha meggondolnád magad.
Brad megkeverte a lapokat, majd elkezdte felmutatni azokat.
Lisa mindent megtett, hogy koncentráljon, de a fejfájása percről
percre csak rosszabbodott. A gyomra is elkezdett émelyegni. A
francba. Ugye nem szedett össze valami influenzát? Kimerült volt a
sok egymás utáni éjszakába nyúló tanulástól. És az a srác, aki az
amerikai történelem órán mellette ült, két napig egyfolytában
köhögött, és nem takarta el a száját.
– Lisa?
– Mi van? – pislogott a lány.
Brad nyilvánvaló aggodalommal tanulmányozta.
A nő a feltartott kártyára pillantott.
Oh. Vagy úgy.
– Treff király.
 Lisa a homlokát ráncolta. Várjunk csak. Azt mondta, hogy pikk
vagy, hogy treff?
Brad lassan leengedte a kártyát.
– Biztos, hogy jól vagy?
Lisán szédülés futott át. Belekapaszkodott az asztal szélébe, és
oldalra dőlt a székben.
– A fenébe! – Brad tágra nyílt szemekkel ugrott fel és rohant oda
Lisához. Az egyik kezével szorosan megragadta a vállát, hogy ne
dőljön tovább, és mellé térdelt.
– Lisa?
– Nem érzem túl jól magam – motyogta a lány.
Brad finoman félrehúzta a haját az arcából, majd megtapogatta a
homlokát.
– Nincs lázad. – Közelebb hajolt, és a szemébe nézett. – A
pupillád ki van tágulva.
– A tied is – mormolta.
Majdnem teljesen elsötétítette az írisze kékjét.
Brad homlokán a ráncok még jobban elmélyültek.
– Hozok segítséget.
Felkelt, és az ajtó felé fordult... és elvesztette egyensúlyát.
Ahogy megingott, egyik kezével próbált megkapaszkodni az
asztalban.
– Mi az ördög? – Térdre rogyott.
Lisa megpróbálta megszólítani, megkérdezni, vajon jól van-e, de
úgy tűnt, hogy a szája nem működik. A sötétség a látóhatára
peremén úszott, majd hirtelen előretört. Úgy érezte zuhanni kezd.
Mindene zsibogott. Elöntötte a fájdalom, amikor a feje földet ért.
Megpróbált mozogni. Próbált segítséget hívni.
De minden elfeketedett.
 2. fejezet

Taelon csikorgatta a fogait a fájdalomtól.

Végtelen fájdalom. Gyötrelem.
Mindig, amikor már azt hitte, hogy ennél rosszabb nem lehet,
ezek a mészárosok valami újabb perverz kínzást találtak ki. Se
sajnálat, se együttérzés nem látszott a kést tartó személy szemében,
ahogy levágott egy darab húst hol innen, hol onnan. Ehelyett
örömteli lenyűgözöttség ragyogott fel a maszkok feletti szemekben.
Öröm az ő fájdalmával szemben. Tűket szúrtak a bőrébe, és több
vért csapoltak le belőle, mint amennyit még el bírt volna viselni.
Az egyik orvos valami szert adagolt a vénájába telepített kanülbe.
Úgy érezte lebeg a feje. A gondolatai zavarossá váltak.
Hallgatnia kellett volna Ari’kra. A higgadt Yona őr – akit Taelon
barátjának tekintett, annak szenvtelensége ellenére –, óvatosságra
és türelemre intette. De mivel a földlakók már olyan régen elfogták
Amiriskát, Taelonnak nem volt türelme várakozni. A Janwar által
felfedezett információk elavultak. A gathendiek tudták, hogy hová
vitték Amiriskát – egy katonai bázisra Texas tartományban. Ezt a
bázist azonban nem sokkal ezelőtt elpusztították.
Amiriska ott halt meg? A gathendiek ezt gondolták, de
bizonyítékuk nem volt rá.
Időnként, amikor valamelyik gyógyszer, amit a földlakók
pumpáltak bele, öntudatlanságba sodorta Taelont, elképzelte, ahogy
Amiriska elmenekül a könyörtelen fogva tartóitól, felrobbantja az
őt bebörtönző épületet, és valahol a közelben talál egy biztonságos
menedéket, amelyben várhat a megmentésére.
De Riska olyan édes és gyengéd volt. Az igaz, hogy keményen
tudott tárgyalni, és helyt tudott állni bármilyen politikai csatában.
Bárkivel elbánt a szavak háborújában. De soha nem képezték ki
fizikai harcra. Nem látták szükségét az önvédelmi kiképzésnek,
mert az ő köreikben féltve óvták a lányokat. Lasarán ritkán
fordultak elő erőszakos bűncselekmények. És Amiriskát mindig
gondosan őrizték, hiszen a bolygón uralkodó királyi család tagja
volt.
Mindaddig vigyáztak rá, amíg el nem szökött az őreitől a
diplomáciai küldetésre vezető úton. Csak kevés embert vitt
magával, és elrepült a Földre. Taelon még mindig nem jött rá, hogy
tudta ezt megvalósítani.
Újabb áramütést kapott, amely megfeszítette testének izmait.
Kibaszott földlakók és a kínzásaik.
Könnybe lábadt a szeme, amikor arra gondolt, hogy a kishúgával
is ezt tették. De ő visszaadja nekik. A mészárosok azt hiszik az
általuk okozott fájdalom okozza a könnyeket. Örömet fog okozni
neki a bukásuk.
Ari’k, aki épp olyan szenvtelen volt, mint bármelyik Yona,
könyörtelenül adott hangot annak a következtetésének, hogy
Amiriska valószínűleg meghalt a tűzben, vagy áthelyezték egy
másik létesítménybe. A közelben találták ezt, ami leginkább
megfelelt minden kritériumnak. A katonai támaszpontok helyének
többsége ezen a kontinensen nyilvános volt. Ez – hasonlóan ahhoz,
ahol a testvérét fogva tartották – eldugott helyen állt, titok és rejtély
övezte.
Taelon teste az áramütés megszűnte után is tovább rángatózott.
Figyelmen kívül hagyta kínzóinak nevetgélését és gyűlölködő
megjegyzéseit.
Ari’k önként jelentkezett felderítőnek. De szokatlan bőrszíne
túlságosan is sok figyelmet vont volna magára. Taelon
másodparancsnoka egy lasarai katonát javasolt küldeni
információgyűjtésre. De Taelonnak olyan tehetsége volt, amivel
sem a Yona őr, sem a lasarai katonák nem rendelkeztek.
Látomásokat tudott kényszeríteni másokra. Kihasználta a rangja
általi előnyét és maga indult útnak.
A szoba összeszűkült és forgott vele, ahogy a szédülés
fokozódott.
Ez egy újabb tévedés volt. De nyomokat is adott.
Ezek a mészárosok tudtak Riskáról. Sikerült a gondolataikba
lesni mielőtt először elkábították volna.
Itt volt? Most is a közelben van, és úgy kínozzák, mint őt?
Ha igen, akkor azt éreznie kellene. Noha ő nem tudta felismerni
és nyomon követni az egyén egyedi energia-lenyomatát, a Lasarán
a család legtöbb tagja érezte, amikor valamelyik szerette a
közelben van.
Vajon a kábítószer megzavarta ezt a képességét? Vagy...
Nagyon nyelt.
Meghalt? A mészárosok túlzásba vitték a kínzását és megölték?
Lefagyasztották a testét, és mint ritka példányt tanulmányozták
ezek a szörnyetegek?
Még több fájdalom. Még több boncolás.
Túlzott sietségével számos hibát követett el. De nem engedheti
meg magának, hogy ezek az életébe kerüljenek, Nem fog meghalni
– nem is halhat meg –, amíg nem tudja meg mi történt a húgával.
És mindig csusszant valami apró információ ezekből a
mészárosokból, amikor beszélgettek. Csak húzni kellett az időt, és
életben maradni ameddig csak tud.
Ha a testvére még mindig él, talál módot a szabadulásra,
megmenti és hazaküldi őt, majd megbünteti azokat, akik felelősek
ezért.
De ha nem...
Taelon nem fog meghalni, amíg nem teljesíti szülei kívánságait.
Nem fog meghalni, amíg el nem pusztítja a Földet.
Az aktuális kínzástól szédelgő fejében, a pusztító tervek
szövögetése közben Taelon valami új, könnyed érintést érzett.
Valamit, ami friss és nem rosszindulatú. Majd a félelmet. Valahol a
közelben.
Mi a…? A nő hangja olyan halkan hallatszott a fejében, hogy
alig hallotta. Megpróbálta felhangosítani, mintha rádió lenne, de a
drog elbánt vele.
A fenébe! Félelem töltötte el. A nő félelme. Nők! A francba! –
megint sírt. Mi az ördög?
Aztán jött a következő áramütés, és elvesztette a nőt.

Lisa felsóhajtott. Bár az öntudata kezdett visszatérni, nehezére

esett kinyitni a szemét. Az agyában olyan gyorsan pörögtek a
gondolatok, hogy egyet sem tudott elkapni, hogy értelmezhesse.
Nehéznek érezte a fejét, a száját pedig teljesen száraznak. Lehet,
hogy másnapos? Tényleg megkönnyebbült, hogy elérkezett az
utolsó vizsgájához, de... nem emlékezett, hogy elment volna
valahova megünnepelni. Nem igazán volt társasági lény. Persze
részt vett néhány vad partin a középiskolában. De ennek hirtelen
vége szakadt, amikor anyja megbetegedett. Utána meg nem
érdekelte. Valójában esélye sem volt, hogy az élete visszatérjen a
megszokott mederbe anyja halála után és még mielőtt az apját is
elveszítette. Aztán a mindennapi küzdelmek mellett nem igazán
maradt ideje ismerkedésre. Vagyis... kivel is rúgott volna be?
Lehet, hogy Brad volt?
Ő volt az egyetlen, aki eszébe jutott. Barátságos, és szórakoztató
volt vele beszélgetni. Tompán felidézte, hogy a RIK felé tart.
Azután... Semmi.
Végül sikerült felemelnie elnehezült szemhéját. Szürke falakkal
körülvett vakítóan fehér mennyezetet látott.
A homlokát ráncolta.
Mi a…?
 A lakásában a falak fehérek voltak és nem szürkék. Ahogy
elfordította a fejét, mindenféle orvosi eszközt látott, amelyek a
szívverését figyelték, meg ki tudja még mit.
Furcsa. A pulzusa sokkal gyorsabb volt, mint kellene. Nyugalmi
állapotban a pulzusa vagy harminccal kevesebb.
Egy tiszta folyadékkal teli zacskó lógott az állványon. Lisa a
tekintetével követte a csövet, amely egészen a karjáig vezetett.
– Basszus!
Abszolút pánik töltötte el. Nem a karjába vezetett cső miatt,
hanem a hasa látványa miatt. Nagy, kerek, gömbölyű has.
Terhes volt. Nagyon terhes.
A szíve hevesen vert bordái ketrecében.
– Basszus! – ismételte meg a lány. – Hogy az ördögbe
Nem terhes! Nem lehetett terhes! Egyszerűen lehetetlen. Csak
két fiúval volt kapcsolata. Az egyik még a középiskolában, a másik
a középiskola befejezése után. Az utóbbi is már több éve, még az
apja halála előtt történt. Semmiféleképp nem lehet terhes.
Kezét a nagy púpon pihentette.
Valódi volt. Még inkább, amikor felült.
Megint elkáromkodta magát. A melle legalább két mérettel volt
nagyobb, mint amilyennek lennie kellene, és sokkal súlyosabb.
A takarót lehajtva a rajta lévő kórházi ruhát vizsgálta.
Közvetlenül a melle alatt volt összehúzva – emlékeiben így néztek
ki általában a kismama ruhák – majd lefelé bővülő, középen
összecsatolt két lebernyegből állt. Gyorsan szétbontotta a
kapcsokat, szétválasztotta a durva anyagot és a nagy, halvány,
lecsupaszított pocakjára meredt. A keze megremegett, ahogy
megfogta és végig simított a felületén. Valós volt.
Ahogy valami megmozdult a pocakjában, látta, amint egy alak
átcsúszik az egyik oldalról a másikra. Visszarántotta a kezét, és a
meglepetéstől majdnem felsikoltott.
A pulzusa még tovább nőtt.
 Az ágya melletti egyik gép sípolni kezdett.
Valami csörömpölő hang vonta Lisa figyelmét a kicsi szoba
ajtajára. A kilincs elfordult.
Lisa sietve összehúzta a ruha mindkét oldalát, és magára húzta a
takarót.
Az ajtó kinyílt, és sötétkék műtősruhában egy nővér lépett be.
Negyvenéves, magas, átlagos súlyúnak látszott. Sötét szőke haját
ősz tincsek szőtték át, és egy laza kontyba volt összefogva.
– Óh. Ébren vagy – mosolyodott el, ahogy belépett.
– Mi történt? – bukott ki Lisából – Hol vagyok?
A nővér felemelte a kezét.
– Ez egyszerű – mondta halkan. – Kórházban vagy. Próbálj meg
ne idegeskedni. Az nem jó a babának.
– Milyen baba? – Lisa szinte felsikoltott. – Nem vagyok terhes.
A nő a hasára pislantott.
– Nem akarlak bántani kedvesem, de kicsit késő tagadni az
állapotod.
Lisa megrázta a fejét.
– Nem tagadom. Nem lehetek terhes. Ez lehetetlen.
A nővér a homlokát ráncolta. Az ágy mellé lépve megérintette
Lisa csuklóját és ránézett az egyik gépre.
– Próbálj megnyugodni! Amint teljesen felébredsz, kevésbé
lesznek a dolgok ködösek.
– Ködös? – ismételte Lisa hitetlenkedve – Lehetetlenség.
Mondom szépen, hogy nem lehetek terhes!
A nő elengedte a csuklóját.
– Hát nem emlékszel?
– Mire kellene emlékeznem? A teherbe esésre? Átkozottul biztos
vagyok benne, hogy arra emlékeznék.
A nővér megrázta a fejét.
– A balesetre. – Kihúzott egy kis lámpát a zsebéből, és Lisa
egyik, majd másik szemébe világított vele.
 – Milyen balesetre?
– Te és a férjed balesetet szenvedtetek. Egy kamasz sms-t küldött
és…
Lisának teljesen elállt a lélegzete. Pulzusa olyan hangosan
dübörgött a fülében, hogy semmit nem hallott a nő magyarázatából.
– Férj? – suttogta.
A nővér elhallgatott és ránézett.
– Igen.
– Nem vagyok házas.
És terhes sem. Nem lehetséges. De a nagy pocak, amely a
megnövekedett melleit a torkáig nyomta, az ellenkezőjét
bizonyította.
A nővér szomorú pillantást vetett rá.
– Ó, kedvesem. Abban bizakodtunk, hogy nem szenvedtél tartós
károsodást, de...
– De mi?
– Lehet, hogy várnod kellene, és az orvos majd tájékoztat.
– Cseszd meg. Mondd el te!
– Traumatikus fejsérülés ért. Noha másképp reméltük, úgy tűnik,
kihatással volt az emlékezetedre.
Lisa a fejét ingatta. Ez nem történhetett meg.
– Milyen férj?
– Bradley Sykes.
És a sokkoló információk folyamatosan jöttek.
– Brad? A RIK-ből?
– Attól tartok nem tudom hol dolgozott.
Lisa lecsapott a szóra.
– Dolgozott? Mármint múlt időben?
– Igen – veregette meg a nővér Lisa karját. – Sajnálom, drágám.
Nem élte túl.
Lisa szíve összeszorult.
– Brad meghalt?
 – Igen. Nagyon sajnálom. Az orvosok mindent megtettek, hogy
megmentsék a férjed, de ...
– Ez nem történhetett meg. Biztos valami hiba történt. Oltári
nagy hiba. Brad nem lehetett halott. Nem voltam a felesége. És az
ördögbe is, biztos vagyok benne, hogy nem lehetek terhes.
A nővér egy pillanatig tanulmányozta, majd felhajtotta Lisa
takaróját.
– Mit csinálsz?
Lisa nem viselt fehérneműt, és visszahúzta a takaróját, hogy
eltakarja az ölét, amikor a nő széthúzta a ruháját, hogy kibontsa a
pocakját.
A nővér a nyakába akasztott sztetoszkópot a fülébe dugta. Lisát
keserű félelem töltötte el, ahogy figyelte a hideg tappancsot a
hasán. A nővér lassan mozgatta, megállt egy pillanatra, majd
bólintott. A tappancsot azon a helyen tartva, átnyújtotta a
fülhallgatót Lisának.
– Itt.
Lisa egy pillanatig habozott, majd elvette őket. Amint a fülébe
rakta, meghallotta – halk, gyors szívverés. Ahogy hallgatta,
könnybe lábadt a szeme. A hasán a bőr feszes volt. Furcsa vonal
futott végig a közepén, szinte olyan, mint egy halvány rózsaszín
gyűrődés. Az ő köldöke mindig lapos volt.
– Ez nem történik meg – suttogta rekedten. Könnyek csordultak a
szeméből, és futottak végig az arcán. – Ez nem lehet a valóság.
– Sajnálom – mondta halkan a nővér. – De az.
Az agya fellelkesült.
– Milyen nap van ma?
A nővér megmondta neki.
Hét hónapja, hogy levizsgázott biológiából.
– Milyen idős a terhesség?
– Hét hónapos.
 Megint megrázta a fejét. Egyszerűen esélytelen. Nincs értelme. A
vizsga napján kellett teherbe esnie. De Lisa nem szokott
egyéjszakás kalandokba bonyolódni. Az első, a második, sőt még a
harmadik randin sem feküdt le a pasikkal. Alapvetően félénk volt,
és annyira kiesett a társasági életből, hogy az intimitásért meg
kellett dolgozni, bármilyen pasiról is legyen szó. És az a tény, hogy
sovány, nem túl nőies alakja miatt kisebbrendűségi érzése volt, még
nehezebbé tette. A pokolba is, majdnem két hónapba telt, mire
Phillel lefeküdt az anyja halála után. Phillel abban a
könyvesboltban találkozott, ahol dolgozott. Vevőként sűrűn betért
az üzletbe. És még annyi idő után sem élvezte az intimitást. Tehát
kizárt, hogy hirtelen ágyba ugrott volna Braddel, bármennyire is
szimpatikusnak találta és kellemesen érezte magát vele.
– Mióta voltunk házasok?
– Öt és fél hónapja.
Ami azt sugallta, hogy hozzáment, amint kiderült a terhessége.
Még ha természetével ennyire ellentétes dolgot is művelt volna –
részegen együtt tölt Braddel egy éjszakát – nem ment volna hozzá
feleségül, amint megtudta, hogy terhes.
Kétségei egyre jobban növekedtek.
Vagy mégis?
Egy pillanatra elgondolkodott.
Nem. Az elmúlt évek során túl sok barátjának a szülei váltak el,
keserves pillanatokat okozva mindenkinek. Nem kockáztatta volna
meg, hogy olyan férfihez megy hozzá, akit nem szeret. És bár Brad
vonzó volt, soha semmilyen szikrát nem érzett irányába.
A nővér elmosolyodott és megveregette Lisa karját, de a mosolya
nem érte el a szemét.
– Úgy látom, szükséged van egy kis időre, hogy magadhoz térj.
Egy óra múlva hozom az ebédet – elindult az ajtó felé. – Óh. És
hamarosan itt lesz a fizioterapeuta, hogy segítsen.
Lisa a homlokát ráncolta.
 – Miben is segítsen?
– Az izmok és idegek elektromos serkentését végeztük, nehogy a
hosszantartó izomrenyheség mozgásképtelenséget okozzon. A
gyógytornász értékelni fogja a kezelés hatékonyságát és a
mozgékonyságodat.
Aztán anélkül, hogy bármi mást mondott volna, kiment a
folyosóra.
– Várj! Milyen kórház ez? – szólt utána Lisa.
Az ajtó becsukódott.
A szobában nem volt ablak, hogy megállapíthassa hol is van
pontosan. Telefon sem volt.
A hasára bámult.
Ennek egyszerűen semmi értelme.

Két nappal később sem volt még értelme. Lisa lassan sétált a
falak mellett. Úgy tűnik, használt az ideg-izom stimuláció, amíg
kómában volt. Habár gyengének érezte magát, nem esett nehezére
lépkedni. Csak gyorsan fáradt.
Egy gyors görcs hullámzott át a hasán.
Lisa elfintorodott, megkapaszkodva az ágy szélében, amíg
keresztül nem haladt rajta. Amikor először észlelte nagyon
megijedt. Azt hitte mindjárt szülni fog. A nővér biztosította, hogy
ez még nem az. És Lisa rájött, hogy ha még negyvennyolc óra után
sem érkezik a baba, akkor a nővérnek igaza van. Csak egy orvossal
találkozott. Udvariatlanul barátságtalan volt, és egyáltalán nem
segített a helyzetét tisztázni. Vagy azért mert elkerülte a
válaszadást, vagy pedig teljesen figyelmen kívül hagyta a kérdéseit.
– Igen – suttogta a nővér, miután az orvos távozott. – Tényleg
dolgoznia kellene a modorán. – Elmosolyodott, de a mosoly ismét
nem ért el a szeméig.
– A modorán, a seggem – morogta Lisa.
A nővér is kerülte Lisa kérdéseit. Először arra ösztökélte Lisát,
hogy nyugodjon meg, és próbáljon ne kattogni a dolgokon. A
stressz nem tesz jót babának. Aztán csak fél válaszokat adott,
amelyek csak fokozták Lisa aggodalmát.
Mintha a gondolatai idézték volna meg, a nővér belépett a
szobába egy tálcával.
– Már megint fenn vagy? – kérdezte mosolyogva. Éles szemmel
figyelte Lisát.
– Igen.
– Az jó. Segít újjáépíteni az elvesztett izmok egy részét. Hogy
állsz a fájásokkal?
– Még mindig van. És pokolian fáj.
– Ezért esik annyira pánikba sok terhes nő, amikor Braxton-
Hicks féle összehúzódásokat éreznek.
A tálcát az ágy melletti kerekes kocsira helyezte.
– Itt az ebéd, ha megéheznél.
Lisa bólintott.
– Kaphatnék telefont a szobámba?
– Sajnálom. Egy ideje már nem engedélyezzük a telefonokat a
betegszobákban.
Lisa kényszerítette magát, hogy ne ráncolja a homlokát. – Még
mobiltelefont sem?
– Még a mobiltelefont sem. Túl sok beteg panaszkodott a
pihenést megszakító hívások miatt.
Ebben az elektronikus eszközök által uralt világban? Nem
hiszem. Egy átlagos felnőtt napi három órát töltött a telefonjával.
Ha a betegek panaszkodnának valamire, akkor az azért lenne, hogy
nincs telefon a szobájukban.
– Akkor használhatnám a nővérszobában lévőt? Csak felhívom
Brad szüleit, hogy tudassam velük, hogy jól vagyok. És erősítsék
meg, hogy igaz, hogy hozzámentem a fiukhoz, meg az övé a baba.
A nővér legyintett a kezével, és az ágy melletti egyik gépen
nyomkodta a gombokat.
– Már megpróbáltuk kapcsolatba lépni velük.
– Megpróbálták?
A nővér bólintott.
– Nem tudtuk elérni őket. Külföldön vannak – aztán megvonta a
vállát. – Azt hiszem, nincs lehetőségük nemzetközi hívást
bonyolítani. De hagytunk több üzenetet, úgyhogy biztos vagyok
benne, hogy kapcsolatba lépnek veled, amint visszatérnek.
Vajon Brad szülei valóban elhagyták az országot, amikor a baba
ilyen közel van a születéshez? Különösen figyelembe véve a tényt,
hogy a nővér szerint az orvosok alig tudták megakadályozni a
vetélést a kóma alatt.
– Akkor e-mailt küldök nekik.
– Ó, nem engedhetjük, hogy a kórházi számítógépet használd. Ha
valaki megtudná, olyan perek indulnának, amelyekben azzal
vádolnának bennünket, hogy veszélybe sodorjuk más betegek
magánélethez való jogát.
– Nem tennék mást, mint belépnék az e-mail fiókomba, és
küldenék Brad szüleinek – bárkik is ők – egy gyors üzenetet.
– Sajnálom. Nem engedhetlek a kórházi számítógép közelébe. Ez
teljes mértékben szabályellenes.
– Mi a helyzet a te mobiloddal? Küldhetek e-mailt és üzenetet
arról?
A nő ismét megrázta a fejét.
– Az is szabályellenes. Tilos a telefonomat a betegek szobájába
vinni. Ez is a betegek magánéletét óvja.
– De én engedélyt adok.
– Sajnálom. Nem kocáztathatom meg a munkahelyemet.
Lefeküdnél egy pillanatra, kérlek?
Lisa visszatért az ágyba és nekidőlt a párnának.
 A nővér a sztetoszkóp segítségével meghallgatta a baba
szívverését, majd kezével itt-ott megnyomogatta Lisa nagy
pocakját.
– Van bármilyen panaszod a görcsön kívül?
– Nincs.
– Pecsételés vagy vérzés?
– Egyik sem.
– Oké – felhúzta a takarót Lisa lábairól, és betakargatta.
– Átköltözhetnék egy ablakos szobába? – kérdezte Lisa.
A nővér ismét megrázta a fejét.
– A gyógyszerek, amiket a kómád alatt kaptál, érzékennyé tettek
a napfényre.
Lisa a homlokát ráncolta.
– A szemeim?
– A bőröd – válaszolta a nő. – Túl könnyen leéghetsz. Bármilyen
kis fény ér, elkezdesz pirosodni. De ne aggódj. Nem fog sokáig
tartani. A gyógyszer bármelyik mellékhatása egy vagy két hónap
után eltűnik.
– Még mindig szeretnék egy ablakot.
Az ördögbe is, akkor talán megláthatnám, hol vagyok.
– Napközben összehúzva tartanám az árnyékolót, és csak éjjel
nyitnám szét.
– Sajnálom. Most olyan pereskedő társadalomban élünk, hogy
biztosra kell mennünk. Már csak rövid ideig tart.
– A szobámat elhagyhatom, hogy a folyosón sétáljak? Az is a
megerősödésemet szolgálná.
A nővér ismét megrázta a fejét.
– Az immunrendszeredet legyengítette a kóma. Nem akarunk
kitenni semmiféle fertőzésnek. Főleg így nem, hogy veszélyeztetett
a terhességed.
A tálcán lévő nem túl étvágygerjesztő kajára mutatott:
– Próbálj enni, amennyit csak tudsz. Meg kell erősödnöd.
 Minden további szó nélkül távozott, bezárva maga mögött az
ajtót.
És Lisa tudta, ha ellenőrizné, az ajtó zárva lenne. Ez csak fokozta
a gyanúját és az aggodalmát. Amikor először kelt fel az ágyból,
belefáradt, hogy a nővér visszatérésére várjon. Mivel sehol sem
talált olyan nővérhívó gombot, amilyen az anyja kórházi
szobájában volt, megpróbálta kinyitni az ajtót, hogy a legközelebbi
kórházi dolgozóhoz forduljon, de nem sikerült kinyitnia. Ekkor
fedezte fel, hogy be van zárva.
Amikor a nővér legközelebb jött, Lisa követelte, hogy megtudja,
miért van bezárva az ajtó.
– Nos, nem akartam elmondani ezt neked, kedvesem – mondta a
nővér egy újabb hamis mosollyal az arcán –, de te a pszichiátrián
fekszel. Amikor megtudtad, hogy a férjed meghalt a balesetben,
megpróbáltad megölni magad.
Egy gyerekkel a hasamban? Nem hiszem.
Lisa ennél jobban ismerte magát. Ha tényleg beleszeretett Bradbe
és feleségül ment hozzá, akkor nem próbálta megölni magát és
gyermekét, amikor meghalt. Ehelyett mindent megtett volna, hogy
a babát biztonságban tartsa. Hogy megőrizze azt a részt, amit
hátrahagyott magából. És még ha nem is lett volna a baba,
bármekkora is a fájdalma, eszébe sem jutott volna öngyilkosságot
elkövetni. Tudta mit jelent a veszteség. Már kétszer túlélte. Újból
meg tudja tenni.
– Ezért voltál kómában. Nem a balesetben sérültél meg, ahol a
férjed meghalt. De a bánat arra késztetett, hogy megpróbáld elvenni
a saját életed. Ez az igazi oka, amiért nem férhetsz hozzá a
telefonhoz. A legtöbb ember dühöngővé válik a hangposta
végighallgatása után. És mi azt szeretnénk, hogy a lehető
legnyugodtabb maradj.
Teljesen. Hülyeség. Az egész.
 Szexelt Braddel a Biológia II. vizsga napján. Brad feleségül
vette, mihelyt rájött, hogy terhes. Megpróbálta megölni magát,
mert Brad balesetben halt meg.
Megint a tálcáján lévő ételre meredt: vegyes zöldségféle,
burgonyapüré, valamilyen szendvics és undorítóan szürke árnyalatú
leves.
Ennek nincs értelme.
A baba ezt a pillanatot választotta, hogy áthelyezkedjen. Lisa
lassan hozzászokott ehhez. Ahogy ahhoz is, hogy kis púpokat
lásson – könyök vagy térd – átcsúszni a hasán, amikor a baba a
helyét változtatta.
Sóhajtva a villáért nyúlt. Ennek egyszerűen nincs értelme.
Minek? kérdezte egy férfihang a fejében.
Megrettenve kapkodott a levegő után.

Ennek nincs értelme.

Taelon lassan ébredezett.
Ennek egyszerűen nincs értelme – mormogta a nő hangja a
fejében. Annak a nőnek a hangja volt, akit akkor hallott, amikor
azok az átkozott mészárosok lesokkolták.
Minek? kérdezte kábán azoktól a kibaszott drogoktól.
Csend.
Kinyitotta a szemét, és egyáltalán nem lepődött meg, hogy
ugyanott találta magát, ahol addig is – hozzákötözve egy hideg
fémasztalhoz. Meztelen bőre libabőrös volt. Az egész testét rázta a
hideg, tovább növelve a kínzói által ejtett sebek fájdalmát.
A szoba üres volt. Lehet, hogy csak képzelte a hangot?
Minek nincs értelme? kérdezte ismét. Szüksége volt valamire,
hogy eltompítsa a fájdalmat.
 Ki beszél? válaszolt a nő. A hangja a fejében kellemes volt.
Valamint nagyon kifejező is. Hallotta a benne rejlő félelmet.
Én voltam. felelte.
Ki vagy te?
Ez valami trükk? Vajon a kínzói találtak egy telepatát, akivel
manipulálni akarják? Vannak a Földön telepaták?
A Secta semmi ilyesmit nem említett, de létezniük kell. Éppen
most beszél eggyel.
Vagy telepatikusan beszélt vele és csak a válaszát hallotta? A
személynek nem kellett telepatikusnak lennie ahhoz, hogy
kommunikálhasson vele.
Még egyszer eltűnődött azon, hogy vajon ez is a kínzás része-e.
A földlakók nagyon értettek a megtévesztéshez, tehát ez egyáltalán
nem lepné meg.
Fogoly vagyok itt – válaszolta végül. Nem fogja a nevét elárulni.
Ha megtenné, eszközt adna kínzói kezébe, hogy megzsarolják a
húgát, bárhol is van.
Ha van valahol.
Ismét elöntötte a szomorúság a gondolatra, hogy Amiriska halott
lehet.
Fogoly? – ismételte meg a nő. A pszichiátrián?
Mi az a pszichiátria?
A kórház azon része, ahova a mentális vagy pszichológiai
problémákkal küzdő betegeket helyezik el.
Ez nem kórház.
Ismét szünet következett. Türelmesen várta, hogy válaszoljon,
hátha kiderül a válaszából, hogy csali, aki információt gyűjt, vagy
áldozat-társ. A Sectától kapott információ jelezte, hogy a Föld lakói
egyáltalán nem keresnek mentségeket és kifogásokat, amikor
valami rosszat tesznek. Tehát akkor sem lepődne meg, ha
kiderülne, hogy a társaikat is olyan élve boncolásnak vetik alá,
mint őt.
 Ez nem egy kórház? – kérdezte a nő habozva.
Nem.
Nem értem.
Taelon a homlokát ráncolta. A nő hitetlenkedése zavarta.
Azt hitted, hogy kórházban vagy?
Igen. Úgy értem... valahogy.
Nem tudom, hogy keverhetted össze ezt a helyet egy kórházzal.
Egyáltalán nem hasonlít.
Soha nem láttam kívülről – mondta a nő. Szavai tele voltak
aggodalommal. Eszméletlen voltam, amikor idehoztak.
Ah.
Ha ez nem kórház, akkor mi?
Egy katonai bázis.
Egy Mi? – nem lehetett eltéveszteni a nő hangjában a
megrökönyödést.
Ez egy katonai bázis.
Mi az ördögért zártak volna be egy katonai bázisra?
Nem tudom. Háborogtál a kormányod valamilyen katonai
akciója ellen? Esetleg tüntettél a kormány ellen? Nem volt biztos
benne, hogy működik a rendszerük.
Nem. Biztos vagy benne, hogy katonai?
Igen. Nem láttad a katonákat?
Néhány nappal ezelőtt ébredtem fel, és nem engednek ki a
szobámból.
Visz valaki ételt? Neki nem gondoltak ételt készíteni... Csak
intravénásan táplálták... amikor eszükbe jutott. Fogságának korai
szakaszában hosszasan éheztették, hogy kiderítsék milyen hatással
van rá, mennyire gyengíti le, meg tudja-e ez ölni.
Igen.
A következő alkalommal, amikor ismét visz, próbálj minél többet
látni a folyosóból, amikor távozik. De légy óvatos. Szeretnek
megfigyelni, ezért előfordulhat, hogy vannak kamerák, amelyek
figyelnek téged.
Oké.
Percek telt el.
Itt vagy még? – Kérdezte Lisa.
Igen.
Miért hallom a hangod a fejemben?
Telepata vagyok.
Újabb szünet. Tudták ezt, amikor idehoztak?
Igen.
Az utolsó dolog, amire emlékszem, mielőtt itt ébredtem, hogy egy
kutatóintézetben egy tanulmányban veszek részt. Azt hitték, hogy
látnok vagyok.
Akkor ezért vagy itt.
Milyen katonai bázis ez? – kérdezte frusztráltan.
Olyan, ahol, ha jól gondolom, magas biztonsági besorolású
kísérleteket és kutatásokat végeznek.
Basszus.

Félelem árasztotta el Lisát miközben a hasára meredt.

Egy olyan bázis, ahol magas biztonsági besorolású kísérleteket és
kutatásokat végeznek? Ha igaz, amit ez az ember mond... Mi a
francot csináltak vele?
Mennyi ideje vagy itt? – Kérdezte a nő.
Nem tudom. Néha azt hiszem, többet alszom, mint természetes
lenne.
Azt mondták, hogy hét hónapig kómában voltam.
Kóma?
 Lisa a homlokát ráncolta. Nem tudja mi a kóma? Mély alvás,
amelyből nem tudtam felébredni.
Ah. Ha tippelnem kellene, azt mondanám, már két vagy három
éve itt vagyok – válaszolta a férfi fáradtan.
Évek? Beszarás.
Mennem kell – mondta a férfi. Hangja a fejében mély volt, és
óvatosságot és együttérzést hordozott. A mészárosok visszatértek.
Mészárosok? Milyen mészárosok? – kérdezte, de nem kapott
választ. Hahó?
Csak csend.
Ki volt ő? Annyira meglepte, hogy valaki másnak a hangját
hallotta a fejében, és annyira megrázta az információival, hogy el is
felejtette megkérdezni. De úgy tűnt, hogy ő is fogoly volt itt.
A katonaság valóban elrabolta a polgárokat, és akaratuk ellenére
kísérleteket végzett rajtuk? Olvasott néhány etikátlan kísérletről,
amelyeket a múltban végeztek: kitéve saját katonáikat
mustárgáznak, hogy megfigyelhessék a hatásokat; a városokat,
például San Francisco-t mikroorganizmusokkal árasztották el, hogy
a biológiai hadviselés hatékonyságát teszteljék, és hasonlók. De
ebben az információs korszakban nem tudta, hogy a fenébe sikerült
titokban tartani a polgárokon folytatott illegális kísérletezést. És
figyelembe véve a társadalom rendkívül igazságos természetét,
nem gondolta, hogy a katonaság vagy a kormány magas rangú
tagjai szeretnének ilyen pénzügyi kockázatot vállalni. Lehet, hogy
nem törődnek az emberekkel, de a pénzzel, a jogi zűrzavarral, a
karrierben történő feljebblépés esélyének csökkenésével igen –
politikusok esetében az újraválasztásukkal…
Tehát abban bízott, hogy nem csinálnak ilyen dolgokat.
A baba ismét változtatta a helyét a pocakjában. Lisa
megsimogatta a strandlabda méretű halmot.
Vajon bízhat-e a fejében megszólaló hangnak – a rejtélyes
férfinak, aki azt állította, ő is fogoly ezen a helyen?
 Nyilvánvalóan nem hazudott, amikor azt állította, hogy
telepatikus. És Dr. Aguera is mintha azt mondta volna, amikor
megnézte a weblapjukat, hogy a RIK anyavállalatát a kormány
pénzeli.
A bezárt ajtóra meredt.
Lisa nagyon szeretett volna megkaparintani egy telefont. Igaz,
azt mondta a nővérnek, hogy Brad szüleit szeretné felhívni, de
valójában dr. Aguerával akart kapcsolatba lépni. Sétálgatni kezdett
a szobában. Figyelmetlennek tűnő tekintettel pásztázta át a szobát –
mint aki unatkozik; néz, de nem lát.
Szeretnek nézni – figyelmeztette...
Hol lehetnek a kamerák?
Nem talált egyet sem, de hát a kamerák egészen aprók is
lehetnek, amennyit Lisa tudott róluk. Még az is lehet, hogy a
plafonra erősített televízión át figyelték. Lisa nem nézhette sem a
híreket, sem a kábel tv-t. Fogva tartói továbbra is az öngyilkossági
kártyát játszották ki ellene, és csakis azokat a digitális könyvtárból
kiválasztott műsorokat nézhette, amelyeket az ő sajátos
pszichológiai igényeihez igazítottak.
A hasán újból átfutott egy görcs. Felsikoltva kapaszkodott meg
az ágy támlájában. Ujjait rászorította, miközben mélyeket lélegezve
próbálta a fájdalmat elterelni.
Braxton-Hicks összehúzódások, a seggem – gondolta.
A könyvesbolt egyik munkatársa néhány évvel ezelőtt teherbe
esett. Sokat beszélt minden fizikai változásról, amelyek a testében
zajlottak. Megosztott olyan dolgokat is, amelyeket Lisa inkább nem
szeretett volna tudni. Amikor Charlotte a Braxton-Hicks féle
összehúzódásokról mesélt, enyhe menstruációs görcsökhöz
hasonlította.
Az enyhe menstruációs görcsök miatt átkozottul nem csuklik
össze alattad a lábad.
 És Lisa arra sem emlékezett, hogy a másik nő említette volna,
hogy a Braxton-Hicks összehúzódások alatt mozogna a baba. A
Lisa hasában levő baba mindig sokkal aktívabbá vált a görcsök
idején, mintha neki is nagy fájdalmai lennének. Vagy csak nem
tetszett neki, ahogy pocak rángott körülötte, és megpróbált
kikönyökölni egy kicsit több helyet.
Lisa nem tudta.
Mivel a fájdalom nem csökkent, Lisa visszamászott az ágyba, és
eldőlt az oldalára. Egyik kezével a párnát szorongatta, a másikkal
lassan simogatta a hasát körbe-körbe, reménykedve, hogy sikerül a
babát megnyugtatnia.
Még azt sem árulták el fiút vagy lányt vár. Az ultrahangon sem
nézhette meg.
Egy órával később a fájdalom enyhült annyira, hogy ellazult. A
baba megnyugodott. A fáradtság legyőzte Lisát. Álmosan sóhajtva
magára húzta a takarót.
Aztán elborította a sötétség.
 3. fejezet
– Lisa – suttogott egy hang.
Lisa szeme kinyílt. A szobában a sötétséget csak a televízióhoz
csatlakoztatott DVD-lejátszón levő digitális óra halványkék fénye
törte meg.
– Lisa – suttogott újra a hang.
Lisa felsóhajtott és hanyatt fordult.
Egy sötét alak tornyosult az ágya mellett.
Lisát félelem töltötte el.
– Ki van ott?
– Óvatosan – szólt a férfihang, és fölé hajolva megragadta a
csípőjénél, megakadályozva, hogy lessen az ágyról.
Lisa a homlokát ráncolta. Ismerős volt a hang. Nem az volt, amit
a fejében hallott. Ez...
– Brad?
– Igen. Maradj egy pillanatra nyugodtan.
Mi a fene?
A pasas eltávolodott. Egy pillanattal később felgyulladt a
fürdőszoba lámpája.
Lisa felült, és pislogott a hirtelen támadt fényben. Megdörzsölte
elvakított szemeit. Meglepetten bámulta, ahogy Brad – élve és
egészségesen – beljebb húzza a fürdőszoba ajtaját, hogy mérsékelje
a fényerőt.
Amikor megfordult Lisa felé, az csak a fejét ingatta.
– Ez egy álom?
Visszatérve Lisa mellé a nő hasára pillantott.
– Bárcsak az lenne. Bárcsak valamilyen szörnyű rémálom lenne,
amelyből mindketten felébredhetnénk.
 Összetalálkozott a tekintetük.
– De nem az.
– Azt mondták meghaltál.
– Hazudtak.
– Azt is mondták, hogy házasok vagyunk, és hogy balesetben
haltál meg.
– Sokat hazudtak – az órájára pillantott. – Nem sok időnk van.
Mondd el, mit tudsz.
Lisa a fejét ingatta.
– Elájultam a RIK-ben, és itt tértem magamhoz két napja, ezzel –
kezét a nagy pocakjára tette.
Ránézett Bradre. Az nagyot nyelt. És valami ... ijesztő költözött a
kék szemekbe. Rettegés. Félelem. Nem tudta eldönteni.
– Azt mondták, hogy házasok vagyunk – folytatta. – Ez a te
babád. Autóbalesetben haltál meg, és én utána öngyilkosságot
próbáltam elkövetni.
A férfi felemelte a fejét, hogy összetalálkozzon a tekintetük.
Ingatta a fejét, és tovább rázta, ahogy a nő gyorsan tovább folytatta.
– Azt mondták, hogy egy kórház pszichológiai osztályán vagyok.
Nem engednek ki a szobából. Nem adnak telefont. Azt mondták,
hogy felhívták a szüleid, hogy tudassák velük, hogy felébredtem a
kómából, de ők külföldön vannak és nem hívtak vissza.
Brad lerogyott az ágy mellé. A hasára vetett rejtett pillantások
megszólaltatták Lisában a vészcsengőt. Brad megsimogatta Lisa
haját, majd átölelte.
– Nagyon sajnálom – suttogta.
Lisa visszaölelte és szorosan kapaszkodott a férfiba. Végre valaki
ismerős. Végre valaki, akiben megbízott.
– Mit sajnálsz? Mi történik, Brad? Semmit sem értek.
– Sajnálom, hogy ennyi időbe telt, hogy megtaláljalak –
jelentette ki Brad rekedten, szinte fájdalmasan szorítva. –
Sajnálom, hogy nem találtalak meg korábban...
 – Korábban?
Meglazítva az ölelést a férfi hátradőlt. Az a tény, hogy
folyamatosan kerülte a hasa megérintését, egyre jobban idegesítette
Lisát.
– Amikor magamhoz tértem, azt mondták aneurizmád volt, és
meghaltál. Azt is mondták, hogy amikor elájultál, próbáltalak
elkapni, de elvesztettem az egyensúlyom, és beleütöttem a fejem az
asztalba. De tudtam, hogy ez hülyeség. Bizonyára tettek valamit a
vizes palackokba. Nem tudhatták melyiket adom majd neked, ezért
mindkettőnket elkábítottak. Mivel mindkét üveg felborult, úgy
gondolhatták, hogy eleget ittam ahhoz, hogy ne emlékezzek mi
történt. De én emlékszem. Emlékszem, hogy szédültem, és
elindultam az ajtó felé, hogy segítséget hozzak. Megfordultam és
megpróbáltalak elkapni, amikor elájultál. Megütöttem a fejem
valamiben. De már szédültem előtte is. Ezt a te aneurizmád nem
magyarázta meg.
– Szóval elkábítottak minket?
– Igen.
– Miért?
– Így minden különösebb küzdelem vagy jelenet nélkül
idehozhattak téged.
– Téged is idehoztak?
– Nem. Hónapokba telt, hogy olyan helyzetbe kerüljek, ami
lehetővé tette számomra, hogy utánad kutassak. Tudtam, hogy
valami nincs rendben, de nem akartam gyanúba keveredni. Tehát
kutató asszisztens maradtam, és néha olyan megjegyzéseket
ejtettem el, amelyekről tudtam, hogy felkelti a figyelmüket, és
előrébb léptetnek.
– Mint például?
– Mint... többször is kifejeztem csalódásomat, hogy olyan
önjelölt látnokokkal kell dolgoznom, akikből nyilvánvalóan
minden tehetség hiányzik. Azt is mondtam, milyen kár, hogy
meghaltál, mert sokat megtudhattunk volna téged tanulmányozva.
– Ez olyan hátborzongató. Úgy hangzottál, mintha laboratóriumi
patkány, vagy valami ilyesmi lennék.
– Pontosan ezt gondolták rólad. Máskor megkérdeztem, mi
történt a testeddel, miután meghaltál. Tudtam, hogy nincsenek élő
rokonaid, szóval… annyiban hagytam. Azt mondták, hogy
elhamvasztottak. Erre olyasvalamit mondtam, hogy ez rossz döntés
volt. Még többet megtudhattunk volna, ha felboncolhattunk volna,
és még az is lehet, hogy felfedezhettük volna ezáltal, hogy hogyan
lehet másoknál bekapcsolni ezeket a tehetségeket.
Lisa elszörnyedve bámult rá.
– Tudom. Én nem így gondoltam, Lisa. De tudtam, hogy nekik
tetszeni fog. És tényleg. Bekapták a csalit. Így sikerült ide
áthelyeztetnem magam. De el sem hiszed, milyen biztonsági
előírások vannak ezen a helyen. Fogalmam sem volt, mit kell
keresnem, vagy hol lehet azt a valamit megtalálni. Be kellett
vonnom egy ex barátnőt segítségnek, aki azt képzelte ő lesz a
következő Woodward és Bernstein{†}. Ahogy az új barátja is. Ő egy
totális kocka, akinek szinte orgazmusa lett, amikor elárultam neki,
hogy szeretném, ha betörne erősen titkosított adattárakba.
Mindketten annyira nagyravágyóak, hogy a történelem legnagyobb
kiszivárogtatójának címére pályáznak. Alig várják, hogy
nyilvánosságra hozhassák, hogy mi ez a hely.
– És mi ez?
– Ez egy rendkívül magas szinten titkosított katonai létesítmény.
Tehát a fejében beszélő hangnak igaza volt.
– Milyen katonai létesítmény?
A férfi a hasára pillantott, majd vissza.
– Az a fajta, amely kísérleteket végez.
Lisa nagyot nyelve nyomta el a jelentkező hányingerét.
– Ez nem a te babád, igaz?
 Brad mogorván rázta meg a fejét.
Lisa szeme égni kezdett.
– Akkor kié? Vannak…? Ez…? – tehetetlenül ingatta a fejét. –
Ez egy klón, vagy valami hasonló? Próbálnak embereket klónozni?
Nincsenek az ilyen kísérletek betiltva?
Brad nagyot nyelt.
– Nincsenek.
– Genetikailag manipulálják a magzatot, próbálnak valamiféle
szuper katonát megtervezni, vagy valami ilyesmi?
– Vagy valami ilyesmi – mormolta a férfi.
– Brad!
– Sajnálom. Annyira csak az foglalkoztatott, hogy megtaláljalak,
hogy nem is igazán gondolkodtam azon hogyan fogom majd
elmondani.
– Elmondani mit? – Lisa erős késztetést érzett a sikoltozásra.
Brad előrehajolt és megfogta Lisa kezét.
– Ez a hely a paranormális lényeket tanulmányozza.
Lisa a homlokát ráncolta.
– Látnokokra gondolsz?
– Nem. Olyanokra gondolok, akikről általában csak a
regényekben olvashatsz. Férfiakat képeznek ki – olyanokat, mint a
filmekben látható különleges erőkkel rendelkező srácok –, majd
vadászni küldik őket... dolgokat... lényeket... zárnak be és tartanak
itt fogva, hogy hogy mindenféle kínzásnak vessék alá őket.
Kutatásnak hívják, de ez nagyon barbár, Lisa. Nem hittem, hogy a
horrorfilmeken kívül bárhol is létezik ilyen szörnyűség.
Az utolsó szavakat már alig hallotta.
– Milyen dolgokat?
– Nem tudok mindenről. De tudom, hogy volt egy... vámpírjuk,
Lisa. Valódi-hamisítatlan, olyan-igazi-mint-te-meg-én vámpír.
– Vámpír? A vámpírok csak a regényekben meg a mesékben
léteznek – hitetlenkedett Lisa.
 – Nos, a regények meg a mesék részben a valóságon alapszanak,
mert vámpírok léteznek.
A nő úgy bámult rá, mintha azt várná, mikor támad rá.
Vámpírok? Igazán? Brad megőrült? Elvesztette volna az eszét, és...
Lehet, hogy ő kábította el? Vajon van annyira őrült, hogy bezárja az
alagsorba, vagy ki tudja hova, és a nővérét arra kényszerítette, hogy
ápolónőt játsszon mellette? Mert vámpírok nem léteznek.
– Tudom – mondta Brad, miközben próbálta megakadályozni,
hogy kihúzza a kezét a kezéből. – Őrültségnek hangzik. Én sem
hittem benne. Még mindig így lenne, ha nem láttam volna a saját
szememmel. Elkaptak egyet. Egy kibaszottul magas és ijesztő fickó
hozott egyet az intézetbe.
– Milyen ijesztő fickó?
– Nem tudom ki ő, de úgy bánnak vele, mintha legalábbis
tábornok vagy valami hasonló lenne. Mindenki engedelmeskedik
neki. Ő erősíttette meg a biztonsági rendszert. Akkor nem tudtam
miért. Ragaszkodott biztonsági cellák kiépítéséhez, amelyek...
– Mi ellen?
– Ami mindenkit megállítana, bármekkora természetfeletti erővel
is rendelkezik.
Lisa rámeredt.
– Tudom. Én is azt hittem, hogy hibbant, amíg ő és az egyik
vadásza ide nem hozott egy vámpírt. Kényszerítette a vámpírt,
hogy próbáljon kitörni, így ellenőrizte a biztonságos szobákat. És
Lisa… az a dolog olyan gyorsan futott, hogy teljesen elmosódott. A
biztosítékok kitartottak. Szétcsapódott rajtuk. És az ijesztő pasas
addig kényszerítette a vámpírt további kitörésekre, amíg az teljesen
ki nem vérzett – megrázta a fejét. – Láttam, hogy a vámpír szeme
kéken világít. Láttam a szemfogait. Végignéztem, ahogy
összezsugorodott, mint egy múmia, amikor kilehelte a lelkét. Nem
maradt más utána, csak a ruhája meg a kibaszott fogtömése.
– Brad...
 – Nem értettem, hogy a rémisztő pasas – Gershom – miért
rendelte el ma estére, hogy készítsék elő a biztonsági szobákat.
Éppen most hoztak be egy nagyobb csoportot – vámpírokat. Ezért
is tudtam végre beosonni és találkozni veled. Ezek a vámpírok
annyira veszettül hatalmasak, hogy szinte az összes katonát, akik
ebben a szárnyban teljesítenek szolgálatot, átirányították a
vámpírok mellé. Mindenki zavarodott. Mindenki pokolian izgatott
és ideges.
– Miért idegesek? – kérdezte, és hinni szeretett volna a férfinek.
Olyan komolynak tűnt. De… vámpírok? Tényleg?
– Mivel attól tartanak, hogy még több vámpír fog jönni,
kiszabadítani ezeket. És nem csak vámpírok vannak közöttük. Két
kisgyereket is foglyul ejtettek. Egy vörös hajú kislány és egy sötét
hajú kisfiú. A vámpírokkal együtt hozták be őket. Nem tudom, mik
ezek a gyerekek – nem tűnnek vámpíroknak –, de nem is normális
gyerekek. Az egyik bejuthat a fejedbe, és…
Lisa a hasára pillantott.
– Vajon… tettek valamit azokkal a gyerekekkel, hogy képesek
erre? Valami hasonlót tettek az én babámmal is? Azt mondod, hogy
ilyen gyerekkel vagyok viselős?
– Nem – halkult el Brad hangja.
Lisa szíve hevesen kezdett dobogni.
– A babám... vámpír?
– Nem – Brad ujjai összeszorultak Lisa csuklóján. – Nem a
vámpírok az egyetlen paranormális lények, akiket itt
tanulmányoznak. Van nekik egy földönkívülijük is.
– Egy űrlény? – nyelt nagyot Lisa, miközben egyre nehezebben
jutott levegőhöz.
– Földön kívüli. – Brad tekintete Lisa hasára siklott.
Lisa pulzusa megugrott, ahogy a félelem elöntötte.
– Miért tetted ezt? Miért néztél a babára, amikor az előbbit
mondtad?
 Brad elkínzottan nézett a lányra.
– Nem ember, Lisa. Olvastam az aktádat. Megtermékenyítették a
petesejted...
– Nem.
– Én sem akartam elhinni. Nem tudom, hogyan és mikor kapták
el azt a földönkívüli lényt. De már évek óta megvan.
Az. Nem ő. Az.
– A babád félig ember, félig ...
– Nem! – ismételgette, miközben tagadóan rázta a fejét. – Nem!
Ezt csak kitaláltad! – A fülét is befogta volna, ha Brad elengedte
volna a kezét.
– Nem én. Ezért tartottak téged orvosilag kiváltott kómában.
Nem voltak biztosak benne, mi történik, ha az idegen DNS-t
összekeverik az emberivel – ismét a hasára pillantott. – Ez az oka,
hogy ez gyorsabban nő, mint egy normál baba.
Ez. Nem ő, hanem ez.
Lisa érezte, hogy a hisztéria kerülgeti.
– Ezért aktívabb. Gyógyszereket adtak neked, hogy öntudatlan
maradj, miközben arra vártak, hogy milyen hatással lesz rád a
terhesség... megváltoztat-e ha egy ember-földönkívüli hibrid
gyerekkel vagy viselős. De aggódni kezdtek a gyógyszer esetleges
hatásai miatt...
A baba.
A baba a hasában félig földönkívüli volt.
A sci-fi filmek képei tornádóként suhantak át az agyán, tovább
gerjesztve félelmét.
– Hogy néz ki?- suttogta.
– A földönkívüli?
A lány bólintott.
Minden reménye, hogy Brad őrült, és ez az egész egy nagy
hazugság, elszállt, amikor látta, hogy Brad könnyei elerednek. Brad
ádámcsutkája le-fel mozgott, ahogy próbált megszólalni.
 – Csak egyszer láttam – ismerte be halkan. – Beosontam az egyik
megfigyelőbe, amelynek volt egy ablaka a helységre, ahol
boncolták. Az újonnan érkezettek mindenkit megzavartak, így be
tudtam nézni mielőtt idejöttem volna. És...
– Mi az? – suttogta a lány.
– Az egy szörnyeteg, Lisa – ismerte be rekedten. – És halálosan
rettegek, hogy a benned levő dolog meg fog ölni téged.
Lisa egész teste remegni kezdett.
– Figyelj! – olyan közel hajolt Lisához, hogy majdnem összeért
az orruk. – Kimentelek innen. Addig kell megcsinálnom, amíg
mindenki össze van zavarodva, tehát rövid időn belül. Kelly fog
segíteni. Ő az exem. Tavaly készített egy riportot a bántalmazott
nőkről és az áldozatokról. Vannak kapcsolatai, akik segítenek
neked eltűnni. Tudom, hogy félsz. Biztos vagyok benne. Ha ezek
az emberek rájönnek, hogy segítek neked, megölnek.
– Akkor miért kockáztatsz?
– Mert én tettem ezt veled – suttogta a férfi tele önutálattal. –
Mert segítettem nekik, hogy rád találjanak. Az első teszt után olyan
izgatott lettem. Nem igazán számítottam rá, hogy valódi tehetségre
bukkanok. Aztán jöttél te, és szinte minden átkozott válaszod
helyes volt. Folyamatosan rólad áradoztam. – A szeméből
kicsorduló könnycseppek lefutottak az arcán. – Lisa, én vagyok
felelős, hogy téged kiválasztottak.
Lisa szeme is könnybe lábadt.
– Nem tudhattad, hogy mik a céljaik.
– Tudom. De helyre kell hoznom. És meg is teszem.
Az órája csipogott. Ránézett.
– Lejárt az idő. Mennem kell – elengedte a kezét, és szorosan
átölelte. – A lehető leghamarabb visszajövök.
Felállt, és az ajtóhoz lépett. A zsebéből elővett egy műanyag
kártyát, amit a kilincs alatti apró négyzethez érintett. Halk jelzés
hallatszott. Brad megnyitotta az ajtót és kikukucskált. Még egyszer
hátrapillantott a lányra, majd gyorsan kilépett a folyosóra, bezárva
maga mögött az ajtót.
Lisa az ajtóra meredt, és agyában száguldottak a gondolatok.
A baba meghullámoztatta a hasát, és rugdalózni kezdett.
Lisa összekuporodott. Képzelete szörnyűbbnél szörnyűbb
képeket vetített arról, ami benne lehet. Sírva fakadt.

Taelon észrevehetetlenül a fölötte levő fényekbe meredt. Valami

megváltozott. A fájdalom továbbra is állandó társa maradt. A
kínzás is folytatódott. A mészárosok azonban össze voltak
zavarodva. Ma nem gúnyolódtak. Nem tettek rosszindulatú
megjegyzéseket. Nem alázták meg őt. Nem fogadkoztak, hogy
végre sikolyt fognak belőle kikényszeríteni.
Egyáltalán nem beszéltek vele. És róla sem beszéltek. Bár az is
igaz, hogy ezek nem a szikések voltak.
Kegyetlen szemük gyakorlatilag várakozással volt teli.
Valami történni fog, valami, ami tetszeni fog nekik.
– Bármelyik nap.
– Bármelyik órában, ahogy kinéz.
– … A fájdalmak egyre sűrűbbek…
Bármi is volt, most az egyszer nem őt érintette.
Valaki más, szegény lélek. Tudta, hogy vannak mások is. Még
több áldozat. További alanyok ezekhez a degenerált kísérletekhez.
– …A láza emelkedik…
– …valószínűleg meg fogja ölni.
– Kit érdekel? Úgyis meghal, mihelyt kivesszük belőle.
Mit vesznek ki? Egy szervet? A szívét?
Remélte, hogy nem arról a nőről beszélnek, akinek röviden
megérintette az agyát. Vagy a gyerekekről.
 A földlakók iránti gyűlölete még tovább nőtt, amikor hallotta,
ahogy az újabb áldozatokat emlegetik. Két gyermek jelenlétét is
érezte. Olyan kicsik, hogy még alig tudnak beszélni.
Egyiknek – egy kislánynak – röviden megérintette az agyát. Sírt
az anyukája és az apukája után, akik a gyanúja szerint az új csoport
tagjai voltak.
– Engem jobban érdekelnek a vámpírok.
Izgatott megjegyzések röpködtek.
Taelon nem tudta, mi az a vámpír. A mészárosokat annyira
elvonta a zűrzavar, hogy megcsúsztak. Későn adták be azt a
szörnyű szert, ami lebénította és elhomályosította az agyát annyira,
hogy képtelen volt az ajándékait használni.
Még az is lehet, hogy teljesen elfelejtették. Úgy tűnt, az új
áldozatok kínzásának a lehetősége jobban vonzotta őket.
Elméje tisztulni kezdett, bár a vérveszteség és a súlyos sebek
miatt továbbra is gyenge volt.
Kétségbeesés árasztotta el. Nem a sajátja. Valaki másé.
Eltávolította magától a fájdalmat, és a félelemre és a
reményvesztettségre összpontosított, próbára téve ezzel az erejét.
Mivel a mészárosoknak nem volt idejük, hogy az érzékelőket a
fejére helyezzék, a fölé hajló bosszúszomjas idióták nem veszik
észre a kutatását.
Meg is van. Az a nő volt, akivel telepatikusan beszélgetett.
Valahol ebben az épületben sírt.
A szike egy újabb szeletet hasított ki a testéből.
Még erősebben fókuszált a földi nőre.
Ez nem igaz! Ez nem igaz! Ez nem igaz! A nő újra és újra ezt
ismételgette. Minden szó tele volt félelemmel és tagadással.
Én is azt kívánom, bárcsak ne lenne igaz – mormolta Taelon.
A kántálás hirtelen véget ért.
Nem kell tőlem félned. Úgy értem, hogy nem ártanék neked.
Fogoly vagyok itt, mint te, emlékeztette őt. – A nő fájdalma
átsugárzott a telepatikus kapcsolaton keresztül is. – Miért sírsz?
A lány habozott, majd komoran felsóhajtott.
Szörnyeteg van bennem.
Az átsugárzó fájdalmakról, amelyek a gyomra környékére
koncentrálódtak, azt hitte a mészárosok az egyik kedvenc feltáró
műtétjüket végezték a lányon is. Már nem is emlékezett hányszor
vágták fel és távolították el valamelyik szervét, hogy
megvizsgálják, mennyi időbe telik neki mire regenerálódik. Vagy,
hogy hogy reagál a befecskendezett mérgekre. Ez utóbbinak soha
nem értette mi a célja. Kipróbálták rajta a mérgeket, hogy
megkíséreljenek valamilyen biológiai fegyvert találni a népe ellen,
ha valaha is érte jönnének? Vagy egyszerűen csak a morbid
kíváncsiságukat elégítették ki?
Ha az előbbi volt az ok, akkor semmiféle méreg nem fogja
megvédeni őket. Népének nem kellett a bolygóra tenni a lábát,
hogy megsemmisítse az összes földlakót.
A mészárosok nem használtak érzéstelenítést egyik eljárásuk
során sem, mindig abban reménykedtek, hogy vagy kegyelemért
fog könyörögni, vagy sikoltozni fog a fájdalomtól. És a
feltételezés, hogy a kedves, szívszorító hangú nővel is ugyanezt
tették, még jobban feldühítette.
Bennem is van egy szörny – válaszolt a férfi végre. Megint
érezte, hogy egy újabb darabot vágnak ki belőle, és próbálta
elfojtani magában a reszketést.
A nő nem értette, de Taelon úgy döntött, hogy nem magyarázza
meg. Ha még nem kezdték volna el őt ilyen alaposan kínozni,
akkor nem tölti el rémült várakozással.
Egy újabb remegés futott át rajta. A műtét tovább gyengítette.
Meg kellett szakítania a mentális kapcsolatát a nővel, hogy a lány
ne érezze a fájdalmát. Hamarosan elhagyom ezt a helyet –
mormolta.
 Ha az elméje tovább tisztul, hamarosan képesnek kell lennie arra,
hogy átvizsgálja a mészárosok fejét. Amikor biztosan meg tudja
majd állapítani Amiriska sorsát ... helyzetét... meg fogja tenni,
amiért ide jött.
Hogyan? – Kérdezte a lány. Brad neked is segít?
Ki az a Brad?
A lány habozott.
Nem hibáztatta a nőt, amiért nem válaszol, hisz nem bízott
benne. Mindaddig, amíg meg nem érintette a nő agyát, úgy
gondolta, hogy nincs megmentésre érdemes földlakó.
Ha elmondod hol vagy, esküszöm, hogy eljövök érted is, amint
visszaszerzem a szabadságom.
Egy újabb pillanat telt el.
Nem tudom, hol vagyok. Még mindig nem engednek ki a
szobámból.
Akkor megkereslek.
Ha az elméje kellően kitisztul ahhoz, hogy olvasni tudja a
jelenlévők gondolatait és emlékeit, akkor ezek útmutatásként
fognak szolgálni, hogy megtalálja a nőt, megmentse a gyerekeket,
majd eltűnjön, hogy megkeresse a húgát. Ha sikerül elmenekülnöm,
megtalállak.
– Igyekezz már, az ördögbe is – csattant fel az egyik mészáros –
egy nő. – Meg akarom nézni a vámpírokat.
A szike megcsúszott. Újból átfutott rajta a fájdalom.
Ha sikerül elmenekülnöm – mondta a nő halkan – én is
megkereslek. Kiszabadítalak.
Ezek a szavak és bennük rejlő kedvesség, – olyan kedvesség,
amelyet még egyszer sem tapasztalt elfogása óta – majdnem elérték
azt, ami a mészárosoknak egyszer sem sikerült. Majdnem
megríkatta. Olyan rég volt már, hogy bárki inkább emberként
tekintett rá, mint teremtményként, amit tanulmányozni kell.
Mi a neved?
 Lisa. És a tied?
Taelon.
A lány felszisszent.
Mi az?
A fájdalom. Rosszabbodik.
Nekem is – ismerte be Taelon. – Mennem kell.
Kérlek, ne.
Ugyanezt a vonakodást érezte. Meg foglak találni – ígérte meg
megint.
Várj!
Taelon bontotta a kapcsolatot, nem akarta, hogy a lány érezze az
ő fájdalmát is. Izzadság gyöngyözött a homlokán. A teste remegni
kezdett. Utálta bármilyen jelét adni az okozott fájdalomnak.
Behunyta a szemét, izmait ellazította, remélve, hogyha
eszméletlennek látszik, akkor elfelejtik elkábítani. De nagyon is
tudatánál maradt.

Lisa összekuporodott az ágyban.

Hahó?
Semmi.
Itt vagy még?
Nincs válasz.
Lehet, hogy elájult.
Még soha nem beszélt senkivel telepatikusan. Noha furcsának
tűnt, hiányzott neki. Mély, gyengéd hangja a fejében megnyugtatta,
és kellemes érzést váltott ki belőle.
Azt mondta, hogy érte fog jönni. Tényleg megtenné? Ha Bradnek
nem sikerülne őt kiszabadítania, vajon Taelon segítene
elmenekülni?
 Bennem is van egy szörnyeteg – azt mondta.
Lenézett a megnövekedett hasára.
Hogy volna ez lehetséges? Férfi volt. Brad szerint a méhében
valódi szörnyeteg van – vagy ember-szörny hibrid. A férfiaknak
nincs méhük. Szóval hogyan lehet benne egy szörnyeteg?
A fájdalom megint összehúzta a hasát.
A fogát csikorgatva próbált szuszogni. A méhében egy újabb
rúgás fokozta a fájdalmat.
Mi van ott benn? Hogy nézhet ki? Tudnia kell.
Vajon… olyan groteszk volt, mint az űrlényes filmek lényei
Sigourney Weaverrel?
Az a gondolat, hogy valami ilyesmi növekedik a testében,
hányingert váltott ki belőle.
Kétségbeesetten akart hinni abban, hogy az ő babája nem ilyen.
De Brad arca nem hagyott kétséget afelől, hogy a baba nem Thorra
vagy Supermanre, vagy valami más regényhősre fog hasonlítani.
Bármit is látott Brad, amikor megkereste a földönkívülit,
megrémítette.
Könyörgöm, Supermanre hasonlítson.
Vagy tudok még jobbat; könyörgöm, hogy ez csak valami
rettenetes rémálom legyen, amelyből hamarosan felébredek.
Az éles fájdalmak még harminc vagy negyven percig kitartottak,
mielőtt lanyhulni kezdtek. Lisa a párnáknak támaszkodott.
A szeme elkezdett égni. Ezúttal nem a visszatartott könnyektől,
hanem az egyre növekvő láz miatt.
Legurult az ágyról, eltotyogott a fürdőszobába, és megnyitotta a
csapot. Kezét a víz alá tartva a mosdó fölé hajolt és vizet fröcskölt
az arcára.
Ahhhh. A hideg folyadékot szinte sarkvidékinek érezte a forró
bőrén.
Még fröcskölt egy kicsit, majd vizes kezét végighúzta a torkán.
Megremegett a teste.
 Hagyta, hogy a nedvesség magától megszáradjon rajta.
Kiegyenesedett és megvizsgálta a tükörképét.
– Pokolian nézel ki – motyogta magának.
Azelőtt teljesen átlagos színe volt. De most – miután hónapokig
kómában feküdt egy ablaktalan szobában – úgy tűnt, hogy semmi
színe nincs, kivéve az arcán vöröslő lázrózsákat, meg a
könnycseppek nyomait. A szeme alatti sötét karikák élesen
kihangsúlyozódtak sápadt bőrén.
A tekintetét lejjebb engedte. Lefogyott. Azt a keveset, amit
sikerült magára szednie, amikor annyira megjavultak a pénzügyei,
hogy naponta háromszor is ehetett, mind elvesztette. Ugyanolyan
sovány lett, mint azok a hivatásos színésznők, akik mindig tizenöt
kilós súlyhiánnyal bírtak. A vékony karok egy strandlabda méretű
hashoz kapcsolódtak. Egyszerűen szörnyen nézett ki. Az egyetlen
része, amely nem tűnt szánalmasnak, az a haja volt.
A fejét ingatta. Micsoda rejtély. Egész életében a haja a világos
és a közepes barna között – piszkos barna, ahogy néhány
szemétkedő középiskolás osztálytársa nevezte – ingadozott.
Ugyanolyan árnyalatú, mint a szeme. Vastag és egyenes volt,
ellenállt minden hajgöndörítő eszköznek, amikkel próbálkozott,
hogy a barátaihoz hasonló szép hullámos haja legyen. Miután az
anyja megbetegedett, Lisa hagyta megnőni. Lassan növekedett,
könnyen karban tartható volt, a haja legalább vonzó volt rajta, ha
más nem is. Csak kelj fel, fésüld meg, és indulj.
De most...
A fejét egyik oldalra, majd a másikra fordította. Most
gyönyörűen hullámosan, egészen a derekáig ért. És annak ellenére,
hogy csak valami olcsó samponnal mosta meg az ébredése után, a
haja olyan fényes és gyönyörű volt, mintha valami samponreklám
modellje lenne. Olyan furcsa. Megragadva a hajkefét, amelyet a
nővér adott neki, Lisa elkezdett fésülni az összekócolódott
gubancokat. Befonta, hogy szabadon legyen az arca, és próbált
keresni valamit, amivel megkötheti a végét.
Tompa robbanások zaja jutott a füléig.
Megállva hallgatózott.
Még több zajt hallott.
A homlokát ráncolva elengedte a haját és kiment a
fürdőszobából. Ez... lövöldözés volt?
Bumm! Bumm! Bumm!
Lisa összerezzent, amikor megszólalt a riasztó. A szíve hevesen
kezdett verni.
Ez Brad miatt volt? Megtudták, hogy meglátogatta őt?
Elkaphatták, amikor vissza akart térni érte?
További durranások. Sokkal több durranás. Ez határozottan
tompa lövöldözésnek tűnt.
Bizonyára nem kellenek ennyien pusztán Brad megállításához.
Gondolatai visszatértek a mély hanghoz, amivel telepatikusan
beszélgetett.
Taelon okozta ezt? Vajon elmenekült? Tényleg eljön érte, ha
igen? Túlélheti ezt a lövöldözést, ha megteszi?
A hasában zajló energikus mozgás elvonta a figyelmét. Egy
újabb görcs kapta el.
Sírva kapaszkodott meg az ágyban.
Pittyenés.
Nézte, ahogy az ajtó gombja elfordul.
Az ajtó kinyílt. Brad belépett, megfordult, és becsapta maga
mögött.
– Brad?
Amikor felé fordult, Lisa látta, hogy a férfi arca sápadt, haja
kócos, a szeme pedig tágra nyílt.
– Nem tudom, mi a fene történik, de mennünk kell. Most –
leeresztette az egyik karját, hagyva, hogy egy hátizsák lecsússzon
róla. – Itt van – dobta oda Lisának.
 Lisa elkapta.
– Mi ez?
– Ruhák. Öltözz át! Gyorsan.
Lisa reszkető kézzel kikapcsolta a táskát, és tartalmát az ágyra
borította.
Brad mögé lépett és elkezdte kioldani a kórházi ruháját.
– Mit...?
– Siess, Lisa! Nincs időnk.
Az ágyon fekvő halomból kivett egy teljesen átlagos fehér
bugyit. Az arca vérvörösre pirult, amikor Brad levette ruháját.
Semmit sem viselt alatta.
Brad megragadta a bugyit, letérdelt, és szétnyitotta, hogy a nő
bele tudjon lépni.
– Sajnálom, de nincs most idő a szégyenlősködésre. Te húzd a
felső felét, én pedig az alsót. A nővéremnek mindig nehéz volt
látnia a lábát, amikor terhes volt.
Mindazonáltal Lisa tudta, hogy az arca annyira vörös, mint az
eper, miközben megragadott egy fehér sport melltartót, és belebújt.
A melle olyan hatalmasra nőtt a terhességtől, hogy alig tudta a szűk
anyagot ráhúzni.
Brad a csípőjére húzta a bugyit, majd folytatta egy fekete
nadrággal. Elképesztően ügyes volt a lány öltöztetésében.
Ezután megragadta a zoknit és a cipőt az ágyról.
Újabb durranások hallatszódtak, csak most közelebbről.
Lisa az egyik majd a másik lábán egyensúlyozott, ahogy a sietség
ellenére is óvatosan próbálta felhúzni a cipőt.
– Mi történik – kérdezte.
Belebújt egy hosszított tunikába, és megigazgatta a hasa és a
csípője körül.
– Téged keresnek?
Brad megrázta a fejét.
 – Nem tudom. Még mindig a terveimet véglegesítettem, amikor
elszabadult a pokol.
Ahogy felállt, kiszabadította a lány haját a hátán.
– Vedd fel ezt is! – Nyújtott át a lánynak egy gyűrött, fehér
laboratóriumi köpenyt.
– Azt hiszem, igaza volt az ijesztő embernek. Úgy vélem, hogy a
többi vámpír eljött kiszabadítani azokat, akiket ezek az ostobák
elfogtak.
Lisa szíve hevesen vert, ahogy karjait a köpeny ujjába bújtatta. A
köpeny túl nagy volt, ezért fel kellett tűrnie az ujját, hogy ne legyen
nagyon feltűnő.
Újabb fájdalom futott át a hasán. Sírva fogta meg a hasát, és
összegörnyedt.
Brad mellé lépett és átölelte a vállát.
– Minden rendben veled?
A lány fújtatva bólintott.
– Azóta csinálja ezt, amióta magamhoz tértem kómából.
Brad komoran várakozott.
Amikor a kemény görcsök elmúltak, a nő kiegyenesedett.
– Rendben vagy? – kérdezte a férfi.
Lisa bólintott.
– Akkor tűnjünk innen el a fenébe.
– Várj! – a nő megragadta Brad kezét, amikor az elindult. – Van
itt még egy fogoly.
Taelont is meg kellett menteni.
– Nagyon sok fogoly van itt.
– De ezt meg kell találnom és ...
– Nincs időnk, Lisa. Azok a vámpírok szétrombolják ezt a helyet.
Addig kell kijutnunk, amíg van rá lehetőségünk. És ha szerencsék
lesz, akkor élve ki is jutunk – húzta a lányt az ajtó felé.
A lány megvetette a lábát.
 – Brad, még ha nem is tudjuk megmenteni a többieket... nem
tudok elmenni, amíg nem láttam a földönkívülit.
– Mi van? – fordult a lány felé Brad.
Lisa egész testében remegett és a fejét ingatta.
– Látnom kell.
– Nem.
– Látnom kell – érintette meg a hasát. – Tudnom kell, mi van
bennem.
Brad sajnálkozó pillantást vetett rá.
– Lisa, nem hiszem, hogy te ...
– Kérlek.
Brad megrázta a fejét.
– A biológiai veszélyek osztályán tartják. Az az épület hátsó
részén van. Esélytelen, hogy eljussunk oda, majd élve megússzuk.
Az egyetlen bejárat és kijárat elöl van. Azt mondom, indulnunk
kell, most!
Pittyenés.
Brad szeme elkerekedett, ahogy az ajtó felé fordult.
Az ajtó bevágódott. Egy terepruhás katona állt az ajtóban. Ahogy
meglátta Bradet, a katona felemelte félautomata puskáját és lőni
kezdett.
Brad megrándult, majd összerogyott. Mellkasából vér szivárgott.
A katona mögött hirtelen megjelent egy magas, sötét,
elmosódott, izzó borostyánszemű alak, és ellökte őt. A katona
felsikoltott.
Az ajtó becsukódott.
Brad a földre zuhant.
 4. fejezet

– Brad – térdelt mellé Lisa.

A férfi ingén néhány lyuk volt. A vörös folt gyorsan terjedt az
anyagon. A padlón riasztó sebességgel nőtt a vértócsa. Brad
küszködött, hogy levegőhöz jusson.
Lisát pánik árasztotta el.
– Brad?
A férfi tágra nyílt szeme tele volt fájdalommal és szenvedéssel.
Lisa sírva fakadt.
– Mit csináljak?
Felkapta a levetett kórházi ruhát, összegömbölyítette és a férfi
mellkasára nyomta.
– Elülső zseb – suttogta a férfi.
– Mi?
– E.elülső zs-zseb – ismételte meg.
Lisa bedugta a kezét a bal első zsebbe, de semmit sem talált.
– A másik – nyögött fel Brad.
Átkutatva a másikat, talált egy kulcskártyát és egy papírba
hajtogatott pénzköteget. A papíron volt egy telefonszám.
– Mi…?
– Segítség.
A lány bólintott.
– Találok segítséget. Szerzek neked...
Brad elkapta a kezét, amikor elkezdett felállni.
– Nem – a papírra és pénzre nézett. – Neked segítség.
A lány nagyot nyelt.
– Nem. Te fogsz nekem segíteni. Nem megyek nélküled sehova.
 A férfi megrázta a fejét.
– Menj!
– Nem hagylak itt téged!
– Indulj már! – köhögött a férfi.
Vér spriccelt szét a levegőben, szétszóródva a lány arcára is.
Nagyokat pislogva, remegő kézzel törölgette az arcát. Szabad
kezével Brad kezét fogta.
– Brad?
A férfi megmerevedett. Aztán még egy utolsót sóhajtott, keze
pedig elernyedt a lány kezében.
Lisa remegve nézett rá.
– Brad? – kérdezte halkan, bár már tudta, hogy nem fog
válaszolni.
A szeme már nem pislogott. A mellkasa már nem emelkedett és
nem süllyedt.
A folyosón folyamatos lövöldözés tört ki.
Lisa remegő ujjait Brad nyakára tette, de nem talált pulzust.
A torkát zokogás szorította el, ahogy ügyetlenül próbált lábra
állni. A papírt és a készpénzt a köpeny egyik zsebébe tette.
Megfogta a kulcskártyát és elindult az ajtó felé. Remegő lábakkal
haladt előre. A lövöldözés már teljesen folyamatos volt, még a
riasztó vijjogó hangját is elnyomta. Megérintette a zárat a
kártyával.
Pittyenés.
Elfordítva a gombot kinyitotta az ajtót. A katona, aki lelőtte
Bradet, holtan feküdt a folyosón egy vértócsában.
Mi ölte meg? Csak az izzó borostyánszín-szemű elmosódott
árnyat látta. Lehet, hogy... a földönkívüli kiszabadult? Ott van
valahol? Rá vár?
Lisa még soha életében nem félt ennyire, de aztán összekaparta a
bátorságát, és kilépett a folyosóra.
 Valami elkapta a torkánál, felemelte, és nekivágta a falnak.
Fájdalom vágott a fejébe. Öntudatának peremén pislogó fényeket
érzékelt. A szobája ajtaja becsukódott mellette. Fluoreszkáló
fények ragyogtak fölötte, ahogy küzdött a levegőért.
Pánikba esve kapaszkodott elkapójába, bármi is volt az.
Egy kéz. Egy kéz volt. De nem tudta sem megmozdítani, sem
meglazítani a hosszú, sima ujjak szorítását.
A fojtogatástól zihálva, sikerült egy parányit elfordítani a fejét és
jobbra nézni. Támadója egy teljesen feketébe öltözött férfi volt:
fekete nadrág, fekete ing és hosszú fekete kabát. Még a haja is,
amely lazán a vállára esett, koromfekete volt. Éles ellentétet
képezett a fehér falakkal, padlóval és mennyezettel.
Legalább 190 cm magas volt, hihetetlenül széles vállakkal, és
egyáltalán nem figyelt rá. Szinte teljesen elfordulva tőle, a másik
kezével éppen beleöklözött egy terepruhás katona torkába.
A katona szeme mozdulatlanul meredt a plafonra.
Meghalt? Az a katona halott?
A sötétség kezdte Lisát elborítani. Ellenállása egyre jobban
gyengült, ahogy a támadója lassan kiszorította belőle az életet. Lisa
tekintete épp akkor tért vissza a gyilkosához – a feketéhez –,
amikor az elengedte a katona testét, aki rongybabaként zuhant a
padlóra.
Az arc, amely fölé magasodott egyszerre volt gyönyörű és
félelmetes. Az Adonisz szépségű arcban apró gyertyaként
ragyogtak a borostyánszínű szemek. A telt ajkak gúnyos mosolyra
húzódtak, felfedve a véres szemfogakat. Még több vér borította
szögletes, borostás állát.
Vámpír.
Bradnek igaza volt. Valóban léteznek vámpírok. És éppen az
egyik keze által fog meghalni.
Egy sóhaj szakadt ki belőle... az utolsó hang, amit még regisztrál
a halála előtt.
 A vámpír hirtelen elsápadt, a pillantása átváltott... aggódóra?
Fogása meglazult. Óvatosan leengedte, amíg a lába megérintette
a padlót, majd elengedte. A térde összecsuklott. A halott katona
mellé zuhant volna, ha a vámpír nem tartotta volna meg, átölelve
keskeny vállát.
– Óvatosan – morogta.
Lisa felsóhajtott, köhécselt, próbált a szükséges levegőhöz jutni.
A férfi a hasára pillantott, majd észrevette a fehér laboratóriumi
köpenyt.
– Egyike vagy az itt dolgozó tudósoknak? – kérdezte komoran,
brit akcentussal.
Lisának olyan érzése volt, hogy már megölte volna, ha nem
fedezi fel, hogy terhes.
Lisa megrázta a fejét.
– Fogoly – suttogta rekedten. A szobája ajtaja felé intett. –
Menekülni akartunk. Ő hozta nekem ezeket a ruhákat, így
keveredtem bele.
A kétely elsötétítette a férfi vonásait, ahogy az ajtó felé nyúlt.
A lábuk alatt hirtelen megrázkódott a padló. A falak és a
mennyezet is.
Lisa vadul körbenézett. Ez egy földrengés volt?
A vámpír a folyosóra nézett.
Lisa követte a tekintetét.
Egy másik, feketébe öltözött vámpír hátát látta, amint éppen
eltöri egy katona nyakát.
– Seth biztosan megtalálta Gershomot – harsogta túl a
hangzavart. A halott katonát eldobva a vámpír elmosódottan rohant
el.
Az, aki Lisát tartotta, határozottan vezette a folyosó vége felé.
– Ezt majd később letisztázzuk. Olyan öltözéket viselsz, mint a
többi itteni tudós, tehát szinte biztos vagyok benne, hogy hazudsz,
de ... nem érdekel, mennyire vagy fejben elbaszott. Nem bántok
terhes nőket.
Már majdnem elérték a folyosó végét, amikor három terepruhás
katona jelent meg a sarkon. Azonnal megálltak és lőni kezdtek.
A vámpír oldalra lökte Lisát, és elmosódva rohanni kezdett a
katonák felé. Heves csata bontakozott ki, amelyben
megszabadította őket a fegyvereiktől.
Lisa szíve hevesen csapódott a bordáinak, ahogy lerogyott a fal
mellé, hogy elkerülje a harcoló négyest.
– Menj előre! – harsogta túl a vámpír a katonák sikoltozásait.
Egyik katona elesett. Egy másodperc múlva a másik is követte.
– Me...merre van az előre? – Kérdezte Lisa.
A vámpír összeráncolta a homlokát, ledobta az utolsó katonát is,
majd balra előre mutatott.
– Erre.
A lövések olyan hangosan visszhangzottak a folyosón, hogy Lisa
füle belefájdult.
A vámpír felmordult, amikor vér lövellt ki a mellkasából,
lefröcskölve a lányt.
Arca elvicsorodott, majd hirtelen elmosódott és a folyosó másik
végén jelent meg. Lisa egyre jobban rettegett, amikor látta, hogy
két katonát már megölt, és épp megragadja a harmadikat.
A lányt egyre inkább kerülgette a hányinger. Vállával a falnak
támaszkodva próbált haladni. Cipője beleakadt valamibe. De nem
nézett le, tudta, hogy csak egy holttest lehet. Erősen küszködött,
hogy ne kezdjen sikoltozni. Miután azonosította az apja testét,
abban bízott, hogy soha többé nem lát megint halott embert.
Brad vére volt a kezén, és még több test feküdt körülötte.
Amikor elérte a folyosó végét, megállt. Az egész úgy nézett ki,
mint egy Jackson Pollock-festmény, csak vérrel festve. A vámpír
azt mondta, hogy balra kell mennie, hogy elérje a kijáratot.
 Lisa ehelyett jobbra fordult. Valahol hátul van a biológiai veszély
részleg. Ott megtalálja a lényt, aki a gyermeke apja. Legalább csak
egyszer megnézze... Legalább tudja...
És majd csak akkor folytatja Taelon keresését. És majd akkor
megpróbálnak elmenekülni.

Taelon felsóhajtott. A mai nap kínzása a vége felé közeledett.

Egyike a körülötte levő úgynevezett tudósnak említette a nap
fogalmát. És még mindig annyira zavarodottak voltak, hogy
elfelejtették újra elkábítani.
Próbált a fejükben kutakodni, hogy információkat szerezzen
Amiriskáról, de nehezen tudta elérni a gondolataikat. Még mindig
gyenge a gondolatolvasói képessége?
Ha igen, miért tudott olyan könnyedén kommunikálni Lisával?
Bumm! Bumm! Bumm!
Taelon meglepetten rezzent össze, amikor riasztó harsogni
kezdett. A fájdalom keresztül hasított rajta.
A hentesek mind megugrottak, és néhány megdöbbentő
másodpercig csak néztek egymásra. Aztán akcióba kezdtek, a nagy
sietségben egymásnak ütközve. Egyikük a szövetminták
címkézését sietett befejezni. Türelmetlenül félrehajította a
kesztyűjét, és remegő ujjakkal írt a fehér matricákra, amiket aztán a
lepecsételt kémcsövekre ragasztott.
Két másik ügyetlenül elkezdte összevarrni a mellén vágott sebet.
Tűkkel bökdösték, és ahogy a földlakók mondani szokták – igazán
szar munkát végeztek. Megint egy másik a használt eszközöket
szedte össze egy dobozba, majd később megtisztítják és
fertőtlenítik azokat. Az utolsó kettő elindult az ajtó felé, és már
benn elkezdték lerángatni a védőruhát magukról. Taelon még nem
látott tőlük ilyent. Általában nagyon óvatosak voltak, hogy soha ne
tegyék ki magukat semmilyen káros baktériumnak vagy vírusnak,
amelyet esetleg hordoz magában.
Mindannyian egyszerre beszéltek, egymás szavába vágva,
majdnem a riasztó hangját is elnyomták.
– Gondolod, hogy ő az?
– Biztos itt az idő.
– Arra nem adnának riasztást.
– Lehet, hogy megszökött?
– Elméleti esélye sincs...
– Meg sem bírná próbálni...
– Főleg nem az ő állapotában...
Lisáról beszéltek? Mit értettek az ő állapotában? Mit tettek vele?
– ...szerinted a vámpírok?
Taelon nem tudta, mit jelent ez a szó. Amikor megpróbálta a szó
jelentését keresni a beszélő gondolataiban, éles fájdalom nyilallt a
fejébe, éppen csak sikerült elkapnia egy izzó szemű, hosszú
kutyafogú ember képének felvillanását.
– …túl erős nyugtatót kapott, hogy…
– Gondolod, hogy a földönkívüliek jöttek ezért?
Ettől mind a négyen annyira megrémültek, hogy minden
beszélgetés abbamaradt.
– A NORAD{ ‡ } észlelte volna őket a radaron, és kiadta volna a
figyelmeztetést, hogy földönkívüliek – mormogta az egyik a maszk
mögül bizonytalanul.
A hülyék. Ezek tényleg azt hitték, hogy az emberei bejelentik,
hogy támadni fognak? Vagy, hogy a Föld primitív eszközei
észlelhetik és nyomon követhetik népének hajóit, ha ezeket a
hajókat vezető férfiak és nők rejtve akarnának maradni?
Megint több szálon futott a beszélgetés, de olyan zavaros volt,
hogy Taelon semmi kézzelfoghatót nem hámozott ki belőle.
 Egy hang szólalt meg a hangszóróban, de azonnal félbe is
szakította egy hatalmas sikoly.
Tágra nyílt szemekkel és sápadtan a hentesek minden
tevékenységüket félbehagyva – nem érdekelte már őket sem a
címkézés, sem a hűtés, sem a fertőtlenítés, de még a seb varrása
sem – rohantak az ajtó irányába, egymást lökdösve, csakhogy
minél hamarabb kimenekülhessenek.
A lépések elhalkultak a riasztó sivítása alatt. Időnként
robbanások hallatszódtak.
Amikor Taelon egyedül maradt, az ajtó feletti üvegtáblára nézett.
A megfigyelő helyiségben az ülőhelyek üresek voltak. Azok, akik
néha a kínszenvedését jöttek nézni, szerencsére hiányoztak.
Végre. Megengedett magának egy apró diadalittas mosolyt.
Mivel egyszerűen elfelejtették újból elkábítani, mentális ereje
tovább növekedett. Lehet, hogy napokba telik mire használni bírja
majd a telepátiáját, fizikailag meg még tovább tart rendbe jönnie –
hacsak nem tud elmenekülni, és kapcsolatba lépni a hajójával.
Szétnézett maga körül. Bármi is vezetett a riasztó
megszólalásához, az nem fogja őket a végtelenségig lefoglalni.
Meg kellett találnia a szabadulás módját, még mielőtt
visszatérnének.
A mészárosok a hideg boncasztalhoz bilincselve hagyták, ahol a
beteg vizsgálataikat végezték. A csuklóján levő szűk fémbilincsek
szétfeszítve rögzítették mindkét karját az asztalhoz. A bokájánál
hasonlóan jártak el. Egy vastag bőrszíjjal, a fejét szorították le az
asztalhoz. További szíjak voltak még a könyökénél is.
Hogyan lehet innen kiszabadulni?
Elméje eléggé kitisztult ahhoz, hogy ha az egyik tudós ott maradt
volna, akkor rávette volna, hogy engedje el. Még az is lehet, hogy
kettővel is elbírt volna, használva a látomást okozó tehetségét. De
néggyel vagy hattal egyszerre? Ebben erősen kételkedett. Már nem
annyira gyönge, mint amilyen volt. De ha próbálkozik, és nem jár
sikerrel, azonnal elkábították volna megint.
Taelon nem tudta, mióta van ide bezárva, de a folyamatos
mozdulatlanság meg az állandóan ismételt sérülések ijesztően
gyengévé tették. Verejték gyöngyözött a bőrén, miközben
küszködött az egyik karja kiszabadításával. Ha ki kell ugrasztani a
vállát, és el kell törnie az összes csontot a karjában, hogy
kiszabaduljon a bilincseiből, megtenné. Ez volt az első alkalom,
hogy menekülési lehetőséghez jutott.
Összeszorította a fogait, miközben bal karjával nekifeszült a
szíjaknak, hogy meglazítsa valamennyire. Csuklója kivérzett,
ahogy a bilincs megfeszült rajta. A mellette lévő helység ajtaja
ismerős nyikorgással nyílt ki.
A tekintete az ajtó felé villant. Ne! Ha a visszatérő csoport
meglátná a vért, azonnal rájönnének, hogy szökni próbált. Újból
teljesen elkábítanák az átkozott gyógyszerükkel.
A lépések közeledtek. Egy pár.
Remény éledt benne, ahogy hallgatta. Lehetséges lenne? Csak
egy személy? Lehet visszaküldték, hogy megkésve, de elkábítsa.
Elvigyorodott. Vagy egy másik borzongást kereső, aki a többiek
figyelmetlenségét kihasználva besurran, hogy élvezkedjen a
földönkívüli látványában?
Nem ez lenne az első alkalom. Egy másik is besurrant…
valamikor ma, vagy tegnap este? Az időnek itt nem sok értelme
volt, mivel a szobában sem ablakok, sem órák nem voltak, hogy
segítsen neki követni. De egy szőke hajú férfi besurrant a
megfigyelő helyiségbe, hogy meglesse a földönkívüli lényt. Taelon
megragadta a lehetőséget, hogy kicsit bosszút álljon, és
kipróbálhassa lassan újjáéledő erejét. Az idegen gondolataiba
merülés nem volt olyan egyszerű, mint Lisával. Nem kísérletezett,
hogy a kíváncsiskodóval telepatikusan kapcsolatot létesítsen,
hanem elárasztotta az agyát idegen és félelmetes lény képével
valami szórakoztató filmből, amit a férfi agyából ásott elő, és amit
a férfi több mint tucatszor látott már. Amikor a férfi az üveghez
lépett és benézett, Taelon rákényszerítette, hogy ne a meztelen,
megsebzett, asztalhoz kötözött férfit lássa, hanem egy
szörnyűséges, borotvaéles fogakkal rendelkező kétlábú lényt,
amelyik üvöltött, mint az állat és savat köpködött.
A férfi teljesen elsápadt, Taelon azt várta mikor fakad sírva és
kezd el menekülni. Ehelyett annyira elkerekedett a szeme, hogy a
fehérje nem is látszott a kék írisze körül. Majd könnybe lábadt, a
vonásaira pedig elszörnyedés ült ki. Sietősen távozott.
Taelon most várakozott.
A közeledő lépések tétovának tűntek. Ha az egyik hentes tért
volna vissza, akkor annak a lépései magabiztosak és gyorsak
lennének, hogy sietve elvégezze az elfeledett feladatot, mielőtt még
a feljebbvalója észrevette volna.
Akkor valaki kíváncsiskodó. Talán ugyanaz, aki már volt itt.
Vagy talán egy új katona.
Növekvő undorral készült az újabb kis bosszúálló színjátékára.
De ezúttal arra készteti az embert, hogy eszméletlen szörnyűséget
lásson, akinek a csuklóját éppen elengedik a bilincsek. Amikor az
ember belépett, sietve bezárta maga mögött az ajtót – ahelyett,
hogy kizárná, és Taelon visszanyerhetné a szabadságát.
A lépések megálltak.
Az ajtó kinyílt.
Egy alak belépett a szobába.
Taelon azonnal kivetítette a szörnyű képet a belépő fejébe. A
kábítószer elleni küzdelemben Taelon annyira koncentrált, hogy
először nem is vette észre, hogy a látogatója nő.
Taelon a homlokát ráncolta.
A nő kicsi volt, és laboratóriumi köpenyt viselt, ami azt jelenti,
hogy az itt dolgozó szadista orvosok vagy tudósok egyike. De…
nem nézett ki jól. Arca – vonakodva ismerte be – hibátlan
szépségű, de áttetszően sápadt, közepén egy pirosló pisze orral.
Nagy barna szeme ki volt vörösödve, mintha nemrég sírt volna. Az
arca és a nyaka is vékony volt. Megdöbbentő ellentétként, a hasa
gorombán kimagasodott.
Amikor a nő ránézett, felsóhajtott.
És jól tette. Azt látta, amit Taelon láttatni akart. Egy szörnyeteget
nyitott bilincsekkel.
De ahelyett, hogy előre sietne, és megnyomná a gombot, ami
szabadon engedné Taelont, a nő úgy tántorgott, mint akit nem tart
meg a térde. Egyik kezét kinyújtva, a fal melletti pultba
kapaszkodott. Taelon hallotta, hogy valamit halkan mormog,
miközben a fejét ingatja.
– Nem – mormogta gyászosan. – Nem. Nem, nem! – Az utolsó
nem már sikoltva szólt.
Taelonnak leesett az álla, amikor az apró barna nő hatalmas
szemeiben megjelent az őrület. A lány még egyet lépett előre, majd
térdre rogyott. A padlón összekuporodva vérfoltos kezét sötét haja
hosszú függönyébe túrta, és úgy sikoltozott, mint akinek darabokra
törik az elméje.
Nos, a picsába. Erre nem számított. Úgy tűnt, hogy a földlakókat
minden elbűvöli, ami furcsa megjelenésű. Nem gondolta volna,
hogy ha megmutatja neki, amit látni akart, az őrületbe sodorja, de
úgy látszik, pontosan ez történt.
Újabb súlyos tévedés a részéről. Ezek a földlakók túl
kiszámíthatatlanok voltak.
Az átható sikolyok hirtelen abbamaradtak, ahogy a nő a duzzadt
hasára nézett. Magában motyogva behúzódott az egyik sarokba,
mintha el akarna menekülni tőle. Még a karját is annyira távol
tartotta a nagy púptól, amennyire csak tudta, nem akarta
megérinteni.
Mi a fasz?
 Akkor valami mást is észrevett. A ruha túl nagy volt rajta.
Amikor elvette az egyik kezét a hasától, a köpeny ujja lecsúszott a
könyökéről, és csak a lány ujjhegyei látszottak ki.
Ez nem az ő köpenye.
Összerakta a sápadtságát, a túl vékony arcát és a lábát, és arra a
következtetésre jutott, hogy ő nem az itteni orvosok egyike. Egy
másik fogoly lehetett? Vagy egyszerűen csak rossz szobába esett
be, miközben menekülni próbált? A lány lehet a riadó oka?
Eloszlatta a hamis képet, amit a nő elméjébe vetített, és elfogása
óta először szólalt meg.
– Ne félj.
A torka égett. A hangja durvának és rekedtnek tűnt. Saját fülének
is ismeretlennek hallatszott. Mindezt a csövek tették, amit az
emberek a torkán lenyomtak, a rengeteg kimetszett minta, meg a
belekényszerített mérgek. Kételkedett benne, hogy ez a durva
hangszín, ami inkább valami vadállat morgásának hangzott,
megnyugtatná.
És nem is nyugtatta meg. Újra és újra sikoltozni kezdett, és
próbálta ellökni a hasát, mintha ráesett volna valami szörnyű dolog.
Taelon attól félve, hogy a nő kárt tesz magában, miközben
megpróbál a hasától megszabadulni, megpróbálta megérinteni a
gondolatait.
Vedd ki belőlem! Vedd ki belőlem! Vedd ki belőlem!
A férfi összerezzent, amikor a nő sikolyai a fejébe csapódtak.
Mit kell kivenni belőle? Mit tettek vele?
Telepatikusan szólt hozzá, annyi melegséget és derűt vetített
bele, amennyire csak tudott. Kérlek, nyugodj meg! Kérlek, ne félj
tőlem. Úgy értem, hogy nem ártanék neked.
A lány megdermedt. Taelon?
Taelon sokkolódott. Ő volt az a nő, akinek a kétségbeesése elérte,
és arra késztette, hogy megpróbálja elérni. Lisa?
 Igen. Mély, szívszorító zokogás tört ki tőle, amikor az arcát a
kezébe temette. Kérlek! Könyörgött neki. Segítened kell nekem.
Meg kell találnod. Meg kell ölnöd. Kérlek!
Taelon a lányra meredt, alig látta őt, mert nem tudta elfordítani
az átkozott fejét. Nem!
Még erősebben kezdett sírni. Nem érted. Nem tudod, mit
csináltak ... Nem vagyok képes... A lény ... Kérlek! Hol vagy?
Közvetlenül előtted vagyok.
Nem, nem vagy! Csak én és a lény vagyunk itt. Muszáj, hogy...
A lény, amit láttál, illúzió volt. ÉN...
Nem, nem volt az! – kiáltotta hisztérikusan. Hallottam, ahogy
sziszeg és morog!
Most hallod?
A lány agya elcsendesedett. Amíg hallgatózott, a zokogását is
próbálta elfojtani.
Nem.
Mert az csak egy illúzió volt, amit én vetítettem ki. A mészárosok
ma szétszórtak volta, és elfelejtettek elkábítani. Az agyam tisztulni
kezdett, a képességeim pedig erősödni. Amikor beléptél, azt hittem,
hogy vagy az egyik hentes vagy, aki bántani akar megint, vagy
pedig valamelyik kíváncsiskodó. Ezért megpróbáltam a
legfélelmetesebb képet kivetíteni, amit csak tudtam.
A lány annyira leengedte a kezét, hogy látszott könnyáztatta
arcának felső fele. Odamászott az asztalhoz, amihez a férfi oda volt
bilincselve, de nem nézett rá, mintha félne tőle.
Tényleg...? – kérdezte tétovázva. Illúzió volt?
Igen.
Te vagy az a földönkívüli, akiről Brad mesélt nekem?
Azt nem tudta ki Brad, de… Igen, így hívnak engem. Azt hiszem
úgy is viselkednek velem, mint földönkívülivel.
Nem vagy szörnyeteg? Te tényleg... nem úgy nézel ki?
 Dehogy. Ez egy trükk volt. Olyan képességgel születtem, hogy
képeket vetíthetek mások fejébe, és azt láttatok velük, amit csak
szeretnék. Így jutottam ezek a falak közé a megfelelő biztonsági
engedély nélkül. De elkaptak, és máig nem tudtam használni ezt az
adottságomat. A homlokát ráncolta. Vagy tegnapig. De ez
valójában nem is fontos. Ha felnéznél, látnád az igazi kinézetemet,
bár figyelmeztetlek, meztelen vagyok. A mészárosok nem adtak
ruhát miután elfogtak.
A lány szeme elkerekedett.
 5. fejezet

Szinte akarata ellenére Lisa felnézett az asztalra… és csak

bámult.
A szörnyű lény, amely félelmetesen hasonlított Sigourney
Weaver Alien filmjében szereplőhöz, eltűnt, helyére egy ember
került. Egy ember, aki emberinek tűnt. És ahogy figyelmeztette is,
csupasz volt.
Tovább csuklott a visszafojtott sikolyoktól, miközben bámulta a
férfit. Aranybarna haja elég hosszú volt ahhoz, hogy szétterüljön az
asztalon a feje mellett. A padlón lévő helyzetéből megpillantott egy
borotvált foltot benne, ahova az orvosok elektródákat rögzítettek,
vagy esetleg valamilyen műtétet végeztek rajta.
A lány felnyúlt, és megragadta a pult szélét a háta mögött, és
ügyetlenül próbált lábra állni. Még mindig nem szokott hozzá az
extra súlyhoz. Taelon követte a lány mozdulatait mélyen zöld
szemei sarkából, mert a homlokán lévő szíj még mindig nem
engedte elfordítani a fejét.
Egy izom megrándult a hajánál kicsit sötétebb borostával borított
szétszabdalt állán.
A lány tekintete végigsiklott a férfi széles vállán, hosszú karján,
mellkasán. Hosszú bebörtönözése ellenére eléggé izmos maradt.
Karjain több vágás is volt. Néhány mélyebb, néhány sekélyebb.
Nyers vörös foltok, ahonnan bőrt és szövetet távolítottak el. Égési
nyomok. Tűszúrások nyomai. De a mellkasa volt a legrosszabb
állapotban.
Hosszú, vastag, vörös sebhely kezdődött a kulcscsontjánál,
végigvonult középen egészen a köldökéig. Azt a helyet jelölte, ahol
az orvosok felnyitották és elvégezték azokat a ki tudja milyen
vizsgálatokat, hogy rájöjjenek, hogy működik. A fekete öltések
egyben tartották a húst, de a legjobb esetben is elég összevisszának
nézett ki. A lány azt gondolta, hogy ennél pontosabbak.
Felnézett, és Taelon szemébe nézett.
– Vérzel.
Piros folyadék szivárgott a sebből.
Legalább vörös a vére.
Ma siettek és nem különösebben törődtek a seb bezárásával.
Lisa visszaemlékezett arra, amikor azon tűnődött, hogy mit értett
azon, amikor azt mondta, hogy benne is egy szörnyeteg van.
Nyilvánvalóan az itteni orvosokra gondolt.
Milyen gonosztetteket követtek el? Milyen kínzó műtéteket és
kísérleteket végeztek rajta?
Pillantása végigfutott rajta, egészen a lábáig, majd visszatért a
mellkasára.
Teljesen meztelen volt.
Forróság öntötte el az arcát.
Figyelmeztettelek téged – mondta a nő fejében, jót szórakozva.
Igaza volt. Az öltéseken kívül nem viselt semmit, még egy
törölköző, vagy takaró sem volt rajta.
A padlón egy fehér vegyvédelmi öltözék hevert. Lehajolt, hogy
felvegye. Bár tudta, hogy nem kellene ennyire megbámulnia, de
úgy tűnt, hogy nem tud uralkodni magán. Hányinger kerülgette,
aminek pillanatnyilag semmi köze sem volt az állapotához, inkább
a rengeteg seb látványának, amelyek beborították Taelon testét.
Nehéz lett volna a bőrén sértetlen területet találni. A nyers vörös
foltok kiemelkedtek a napbarnított bőrből, ahonnan a szövetet
nemrégiben eltávolították. Több hasonló folt volt a testén,
különböző fázisaiban a gyógyulásnak. Túl sok zúzódás és vágás –
néhány közülük elég mély – színesítette a férfi testét.
Az öltözéket Taelon csípőjére terítette. Igyekezett megkímélni a
férfit a megaláztatástól, hogy meztelenül kell előtte lennie.
Pillantásaival következetesen elkerülte Taelon ágyékát. Nem volt
biztos benne, hogy szeretné megtudni mit csináltak ott vele ezek az
állatok.
Lenézett a hasára. Nos, ő már tudott legalább egy dolgot, amit a
férfival tettek... pontosabban, hogy mit vettek el tőle.
Vajon tudott róla? Meséltek neki a ...?
Összeakadt a tekintetük.
– Valóban így nézel ki? – a szavak alig hallatszódtak – Vagy ez
is illúzió?
Kétségbeesetten vágyott rá, hogy ez igaz legyen.
Valóban ez vagyok.
– Ez nem egy újabb trükk ... mint a szörnyeteg?
Ez az igazi megjelenésem. Vetíthetek képeket az elmédbe, és
láttathatnék mást veled, de a valós formámat nem tudom
megváltoztatni. Ha további megerősítésre van szükséged, érints
meg.
Érintse meg, de hol? Telis teli van sebekkel.
De tudnia kellett.
Lisa óvatosan kinyújtotta a kezét és remegve megérintette a férfi
vállát. Taelon bőre hűvös volt, és volt rajta egy vékony izzadság
réteg. Leengedte a kezét a bicepszére.
Taelon szemében valami beazonosíthatatlan villanás jelent meg.
– Sajnálom – mondta a lány halkan, miközben a riasztó továbbra
vijjogott. – Fájdalmat okoztam?
Nem. Te… te vagy az első személy, aki nagyon hosszú idő után
nem bántó szándékkal, hanem kedvességből érintett meg engem.
Szavai összetörték a lány szívét.
Lisa előrehajolt, és a fejet lefogva tartó hevederen kezdett
dolgozni.
– Miért nem beszélsz hangosan?
Lehet, hogy az ő fajtája nem is tud?
 Néhány perccel ezelőtt megtettem, és fájdalmasnak találtam. Azt
hiszem, megsértették a torkom.
Így volt? A lány nem tudott visszaemlékezni. Egy percre
elvesztette az eszét, amikor elképzelte, hogy egy iszappal bevont,
borotvaéles fogú lény fog majd belőle megszületni.
A heveder meglazult. Lisa megkönnyebbülten felsóhajtott,
amikor kinyitotta és széthajtotta.
A férfi homlokán vörös nyom maradt, vagy azért mert küzdött a
szabadulásért, vagy pedig túl szorosan volt meghúzva.
– Köszönöm – morogta.
A lány bólintott.
– Ne beszélj, ha fáj.
Jelenleg emígy könnyebb számomra.
– Semmi gond. Engem nem zavar.
A lány a férfi csuklójára fordította a figyelmét. Mindkettő vérzett
a küzdelme következtében.
– Van kapcsoló, vagy valami, ami ezeket kikapcsolja? – érintette
meg az egyik bilincset.
Úgy gondolom, hogy van valamilyen mechanizmus az asztal
alatt.
Lisa letérdelt, és próbálta a lehető leggyorsabban megtalálni. Egy
kis kiemelkedő fej akadt a figyelmébe.
– Ez lehet az?
Megnyomta.
Kattanás.
Taelon felsóhajtott. Igen. Köszönöm.
A férfi lábára pillantott. Azokon még mindig rajta voltak a
bilincsek. Az asztal alá mászva megtalálta a másik gombot is, és
megnyomta. Kattanás.
Köszönöm.
A mellettük levő folyosóról lövöldözés hallatszott.
A lány lassan felemelkedve, félénk pillantást vetett az ajtóra.
 Mi történik odakint?
Gyorsan a könyöknél és térdnél lévő pántokhoz fordult,
egyenként kiszabadítva a férfi végtagjait.
– Brad azt mondta nekem, hogy elfogtak néhány vámpírt. A
többiek megtudták, és jöttek kiszabadítani őket. Úgy tűnik,
mindenkit megölnek, aki itt dolgozik.
Mi az a vámpír? Fájdalmas szisszenés hagyta el Taelon repedt
ajkait, miközben próbált felülni.
– Az ... – a görcs belehasított Lisa hasába. A lány felsikoltott.
Egyik kezével Taelon lábába kapaszkodott, a másikkal a hasát fogta
át.
Taelonnak elszorult a mellkasa. A bemetszésből vér szivárgott.
– Mit csináltak veled? – A kérdés gondolkodás nélkül szaladt ki
a lány száján.
Mindent, amit csak tudtak, anélkül hogy megöltek volna –
válaszolta, a hangja dühös és fáradt volt. A nő hasára pillantott. Mit
csináltak veled?
A lány szíve hevesen kezdett dobogni.
– Nem tudod?
Taelon szemöldöke összehúzódott. Nem. Kellene?
A lány félrenézett. Az igazság megakadt a torkán, nem volt
hajlandó előmászni. Nem tudta megmondani neki. Nem itt. Nem
most. Nem így.
A lány összerezzent, amikor újabb görcs fogta el.
Beteg vagy? Mi kínoz téged?
– Majd később beszélünk róla. Most meneküljünk innen, amíg
tudunk.
A padló tovább morajlott és furcsa remegésekkel rengett. De itt
még soha nem volt földrengés.
Vagy mégis? Még mindig Texasban van? Vagy a RIK
Kaliforniába, vagy valami más szeizmikusan aktív államba
költöztette?
 Taelon az asztal szélére gördült, majd lecsúszott a lábára.
A térde azonnal összerogyott alatta.
Lisa előrehajolt, és átölelte a karjával, hogy rá támaszkodhasson.
Sokkal magasabb volt, mint ő. És nehezebb is. Egy percig azt hitte,
hogy mindketten a földre zuhannak. Még mindig gyenge volt a
kómától, és úgy érezte, mintha a férfi egy tonnát nyomna. De
megfeszítette magát és sikerült megtartania magukat.
Taelon az egyik kezével az asztalnak támaszkodott, a másikkal
pedig átölelte Lisát.
Sajnálom.
– Jól van – mondta a lány. – Meg tudjuk csinálni.
A férfi bólintott.
A lány odaállt mellé, átkarolta, és próbálta egyensúlyban tartani
magukat. Addig észre sem vette, hogy a férfiról lecsúszott a
kezeslábas. Ó, basszus. Hogy csempésszen ki egy meztelen
földönkívülit az épületből anélkül, hogy elkapnák őket? A pasas
csakúgy vonzotta a figyelmet.
A lány az ajtóra pillantott. Lehet, hogy vannak valamilyen ruhák
a szomszéd szobában? Az orvosok valószínűleg átöltöztek, mielőtt
ide bejöttek volna, nem?
Amikor ideért, a harcok még nem érték el ezt a részleget. De a
lövöldözés egyre inkább közeledett.
– Ha csináljuk, akkor azt most kell megtennünk.
Taelon ismét bólintott.
Lisa elindult az ajtó felé. A férfi erősen rátámaszkodott. Minden
lépés nagy küzdelem volt.
– Találnom kell számodra néhány ruhát.
Ahogy átértek a szomszédos szobába, Lisa a falnak döntötte a
férfit.
– Rendben leszel, amíg itt hagylak egy percre?
Igen.
 A szobában akkora szekrények voltak, mint az edzőtermek
öltözőiben. Talán talál bennük valami használhatót.
A folyosóra nyíló ajtó kivágódott. Két tereptarka ruhás katona
rontott be.
A szemük elkerekedett, amikor észrevették a lányt és Taelont.
Aztán érkezett egy másik katona – ez fekete nadrágot, fekete
pólót és fekete golyóálló mellényt viselt – berohant, és azonnal lőtt
is.
Az első két katonának rángatózott a teste, ahogy a golyók
feltépték a mellkasukat.
Lisa homlokráncolva nézte az újonnan érkezettet. Vajon ő is a
vámpírokhoz tartozik? Legalábbis úgy volt öltözve.
Lisa megadóan felemelte a kezét, amikor a fegyver felé fordult.
Egymásra néztek, majd a katona Taelonra nézett.
– Mi a fene?
Egy újabb tereptarka ruhás érkezett.
– Mögötted! – kiáltotta Lisa.
A vámpír katona megpördült. Mindkettőjük fegyvere eldördült.
Mindketten hátratántorodtak. A tereptarka ruhás katona feje
megrándult, amikor a homlokán megjelent egy lyuk.
A folyosó padlójára zuhant ki.
Az ajtó becsukódott.
A fekete ruhás katona előrehajolt és a mellkasát szorongatta.
Szükségem van a ruhájára – mondta Taelon.
Lisa az elesett katonákra pillantott. Előrelépett és felemelte az
egyik félautomata fegyvert, amit a feketeruhás férfira irányított.
– Ne mozdulj!
A férfi megdermedt.
– Óvatosan.
– Dobd el a fegyvert – parancsolta a lány.
Eldobta, miközben lassan emelte a kezét a levegőbe.
 – Figyelj! Nem akarod ezt tenni. Ez az épület tele van olyan
emberekkel, akik azt akarják, hogy mindenki, aki itt dolgozik,
halott legyen, és valószínűleg nem is tudod, hogyan kell ezt
használni.
Lisa elfordította a csövet kicsit jobbra és lőtt.
A férfi mögötti asztalon lévő számítógép ripityomra tört.
A katona megrándult.
– Oké! Oké! Nyugalom. Én csak ... – a szava elhalt, ahogy
Taelonra pillantott. A szeme elkerekedett. – Basszus. Halhatatlan
vagy?
Ellazulva engedte le a kezeit.
– Miért nem mondtad?
Lisa a homlokát ráncolva nézett hátra.
Taelon a lányra nézett. Az orra eleredt.
A vámpíroknak, akikkel dolgozik, fekete haja, hegyes szemfoga és
izzó borostyánszínű szeme van, tehát ezt mutatom neki. Azt hiszi,
hogy én egy vagyok közülük.
– Ez a nő bántott téged? – kérdezte a katona dühösen.
Taelon megrázta a fejét.
– Ő segít nekem. – Hangja mély és durva volt. – Szükségem van
a ruháidra.
– Igen Uram.
Lisa teljesen megrökönyödött, amikor a katona levette a
bakancsát, majd gyorsan levetette a mellényét, ingét és nadrágját is.
És nem csak odaadta azokat. Fehér boxeralsót viselt. Odalépett
Taelonhoz, és segített neki öltözködni.
– Basszus. Mit csináltak veled ezek a rohadékok? – motyogta,
ahogy a fekete pólót Taelon mellkasi sebén próbálta minél
óvatosabban eligazgatni. – Vagy Gershom tette ezt?
Taelon nem válaszolt.
– Odakinn vannak az egészségügyiek, akik segíthetnek, amíg
véget nem érnek a harcok. Akkor Seth vagy valamelyik gyógyító
kezelésbe veszi ezeket a sebeket. Az épületben van néhány
teleportálni tudó halhatatlan is, akik azonnal eljuttathatnak a
hálózat valamelyik központjába, akár itt Texasban, akár Észak-
Karolinában. Mindkettő készenléti állapotban van, készen áll a
sebesültek fogadására.
Izzadság csillogott Taelon homlokán.
– A cipők.
– Igen Uram. – A katona átadta a bakancsot, és rásegítette Taelon
lábára.
Lisa szinte biztos volt benne, hogy túl kicsik, de Taelon-nak úgy
tűnt, nem számít.
A talajnak megállt a remegése.
Mindhárman egymásra néztek.
– Nem vagyok biztos benne, hogy ez most jó vagy rossz jel –
mondta a katona –, így jobb, ha fogod a segged, és elhúzol innen.
Felvette a lehajított mellényt, magára vette, majd fegyverét kézbe
véve az ajtó felé indult.
Lisa még mindig szorongatva a saját fegyverét visszatért Taelon
mellé. A férfi karja alá bújt, majd óvatosan támogatva, ők is
elindultak az ajtó felé.
A katona résnyire kinyitotta az ajtót és kikukucskált.
– Rendben. Induljunk. Ha nem akarod, hogy megöljék a nőt,
tartsd magad mellett. Az utasítások értelmében nem maradhat
szemtanú. De nem fogják bántani, ha azt látják, hogy a segítségedre
van.
Taelon bólintott.
– Indulj!
– Igen Uram.
A katona felemelt fegyverrel, lövésre készen lépett ki a
folyosóra.
Lisa és Taelon is kiosontak mögötte.
– Erre – mutatta a katona.
 A maximális sebességgel haladtak, amit Taelon állapota
megengedett. A folyosón holttestek hevertek. Vérfröccsenések
nyomai voltak végig a falakon.
Mögöttük újra lövöldözés tört ki.
– Bassza meg! – A katona hátrafordult és lőni kezdett a folyosó
vége felé.
– Folytassátok! – kiáltotta visszapillantva – Majd én fedezlek
benneteket!
A félelem nagy hajtóerő. Lisa próbálta sürgetni Taelont,
miközben majd megfeszült, hogy talpon tartsa magukat.
A férfi a mellkasát szorongatta.
– Jól vagy? – kérdezte a lány, ahogy elindultak a kijárat felé.
Vajon eltalálták?
Taelon bólintott.
Újabb görcs rántotta össze a lány hasát. Egyik karjával Taelont
próbálta megtartani, a másikkal a pocakját simogatva próbált
ellazulni.
Fájdalmaid vannak – mormolta a nő fejében.
Aggodalma gyógyírként hatott Lisa lelkére. Olyan régen nem
aggódott már érte senki, leszámítva a biológia professzorát.
– Túlélem – felelte a lány.
Legalábbis remélte, hogy úgy lesz.
Gyengülök – ismerte be Taelon. Nem tudom, még meddig tudom
fenntartani az illúziót.
– Talán nem is kell. Most úgy nézel ki, mint ők.
Mintha csak az emlegetésük hiányzott volna, meg is jelent két
feketébe öltözött katona.
– Azonnal lépj el mellőle, most! – szólította fel Lisát az egyikük.
Taelon még szorosabban átölelte a lányt.
– Ő nem közülük való. A laborköpeny nem az övé. Ő is fogoly
volt itt.
 További lövések hallatszódtak a folyosóról, amit éppen
elhagytak.
Az egyik katona elindult megnézni mi történik ott. A másik
odaszólt Taelonnak:
– Innen egy mérföldnyire van egy egészségügyi egységünk.
Valamelyik emberünk majd elvezet oda. Orvosaink összetákolnak
valamennyire, amíg Seth, vagy valamelyik halhatatlan gyógyító
nem tud segíteni.
Amint Taelon bólintott, a katona elindult társa után.
Halhatatlan gyógyítók?
Lisának nem volt ideje ezen elgondolkodni, miközben tovább
haladtak. Minél közelebb kerültek az épület elejéhez, annál több
katonával és vámpírral találkoztak. Taelon illúziójának
köszönhetően vagy figyelmen kívül hagyták őket, vagy segíteni
próbáltak.
Végül kiértek a friss levegőre. Pontosabban a friss levegőre, ami
tele volt a csata szagával. Az egész úgy nézett ki, mint valami
átkozott háborús övezet. Az álcázó ruhát viselő katonák vagy
meghaltak, vagy sebesülten fetrengtek a földön. A feketeruhás
katonák a saját sebesültjeiket ápolták, miközben továbbra is
védelmezték a benti vámpírokat.
Vajon a vámpírok halhatatlanok is voltak egyben?
Lisa nem volt biztos benne. Ez annyira szürreális.
Egy dzsipet pillantott meg az ott parkoló Humvee-k és más
páncélozott szállító járművek mellett.
– Erre! – fordította Taelont is a jármű irányába.
Egy újabb feketeruhás katona vette észre, hogy közelednek, és
felkiáltott:
– Orvost! Azonnali segítségre van szükségünk!
A távolból hirtelen sikoltozás hallatszott. Férfi és női sikolyok
együtt.
Mindenki ledermedt és elhallgatott.
 A sikolyok akkora fájdalmat sugároztak, hogy még Lisa és
Taelon is megtorpant.
– Ó, basszus! – suttogta valaki.
A talaj a lábuk alatt hevesen megremegett.
Lisa nagyot sóhajtva megtántorodott. Taelon még jobban
magához szorította, ahogy küzdött az egyensúlyáért.
Hangos morajlás hallatszott, miközben a föld egyre erősebben
rengett. Az őket körülvevő fák is meginogtak, ágak és levelek
hullottak rájuk.
– Mindenki kifelé! – kiáltotta egy férfi az épületből. – Azonnal!
Gyerünk! Indulás! Mindenki a járművekbe! Menjetek minél
messzebb!
Tedd meg – sürgette Taelon, miközben megtántorodott.
A körülöttük lévő katonák mozgásba lendültek. A Jeep, amit Lisa
kinézett maguknak, éppen elhajtott.
Lisa felsegítette Taelont egy közeli Humvee anyósülésébe, majd
átrohant a másik oldalra. Felmászott az ülésre, és remegő ujjakkal
elfordította a járműben hagyott kulcsot. A motor életre kelt.
Körbenézve megtalálta a fényszórókat kapcsoló kart, és lenyomta.
Be kellett állítania az ülést, hogy elérje azokat az átkozott
pedálokat. Ezután sebességbe tette az autót, beletaposott a
gázpedálba és kilőtt.
Más járművek ugyanezt tették. Néhányan egész közel kerültek az
ütközéshez a sietős evakuálásban. Lisa követte őket egy kétsávos
útra. Néhányan elhagyták a keskeny aszfaltcsíkot, és folytatták az
út két oldalán levő keskeny füves sávon. Így lett egyszeriben a
kétsávos útból négysávos.
– Nem tudom hová menjünk! – kiáltott fel a lány. A szíve
hevesen vert, a hasa pedig görcsölt.
Maradj velük egyelőre.
A lány bólintott. A talaj annyira rengett, hogy nehéz volt a
sávban maradni. Olyan volt, mintha egyenesen próbált volna
hajtani egy felüljárón, miközben nagyon erős oldalszele van. A
többi jármű egy-két mérföld megtétele után lekanyarodott az útról.
Lisa belesett az egyik autóba, és az egyik katona által említett
egészségügyi egységet látta benne.
Az előtte lévő Humvee és szállítójármű lelassult. Készültek
lefordulni.
– Most mit csináljak?
Haladj tovább egyenesen. Összeszedem minden erőm és azt a
látszatot keltem, hogy mi is lefordultunk a többiekkel.
– Rendben.
Amikor el kellett volna fordulniuk jobbra, Lisa folytatta tovább
egyenesen. A visszapillantó tükörbe nézve látta, hogy nem követi
őket senki. Senki sem szólt utánuk. Senki sem villantott vagy
kapcsolt fényeket. És ami a legfontosabb senki sem lőtt rájuk.
A gázpedált tövig benyomva hajtott, és nem is lassult le addig,
amíg el nem érték az első kanyart. Amint túljutottak a kanyaron,
mindenkit elvesztett a látóteréből.
Az út mindkét oldalát sűrű, sötét erdő szegélyezte. Semmilyen
világítás nem volt. Teljes sötétség vette körül őket, miközben a föld
továbbra remegett a jármű alatt. Olyan sötétség, amelyet csak távol
a városoktól lehetett találni.
Repedések keletkeztek az úton.
Minden rendben? – kérdezte Taelon.
Bólintott, de továbbra is rettegve szorította a kormánykereket.
Attól félt, a földrengés pont előttük fog az úton előtörni, és vagy
egy falat emel előttük vagy pedig egy hatalmas szakadék
keletkezik, amelybe belezuhannak.
– És veled?
Megleszek.
A hirtelen felragyogó fény elvakította őket.
Könnybe lábadt szemmel pislogott és beletaposott a fékbe.
A lendület vitte tovább a testét.
 Taelon átkarolta a mellénél, hogy a helyén tartsa – ne csapódjon
neki a kormánykeréknek, vagy a szélvédőnek.
A Humvee megállt. Bömbölve süvített át felettük a forró levegő.
Az örökkévalóságig tartott mire a fény annyira elhalványult, hogy
újra láthassanak.
Lisa szíve hevesen vert. Visszanézett az őket fogságban tartó
bázis felé.
A fák fölött láng és füst emelkedett, és átkozottul egy
gombafelhőre emlékeztetett.
– Mi a fene? – suttogta.
Felrobbant volna az épület? Vagy bomba robbant? Vagy mi a
francot tároltak a biológiai veszélyes szárnyban?
Taelonra nézett, aki döbbenten bámult ki az ablakon.
Taelon elfordította a fejét. Először a lányra nézett, majd vissza.
Lisa csak most vette észre, hogy a kéz, ami megakadályozta,
hogy kirepüljön a szélvédőn, ez egyik mellét fogja.
Taelon szeme elkerekedett egy pillanatra mielőtt visszavonta
volna a kezét.
Oh. Bocsáss meg.
Úgy nézett a lányra, mintha attól tartott volna, hogy az kidobja az
autóból. Nem akartam tiszteletlen lenni.
– Tudom. Megpróbáltál megvédeni.
Ha nem így tett volna, biztos beleütközött volna a
kormánykerékbe. Lisa egyszerűen túl gyenge volt ahhoz, hogy
hatékonyan rögzítse magát.
– Köszönöm.
Remélte, hogy a férfi nem vette észre, hogy a heves
szívdobogást, meg a remegést az érintése váltotta ki.
Csend szakadt rájuk.
A föld nem remegett tovább.
Taelon bólintott, majd bizonytalanul megszólalt:
Mennünk kellene.
 – Igen, kellene.
Lisa újból az útra fordította a figyelmét és vezetett tovább.

Taelon feltűnésmentesen figyelte Lisát a szeme sarkából.

A lány keze ellazult a kormánykeréken. Nem volt már
elfehéredve a szorítástól. A teste már nem remeg. És a légzése is
egyenletessé vált.
Az arcán és a nyakán vérpöttyek virítottak. Még több vér volt a
ruháján, vagy ingjén. Nem volt biztos benne, hogy mit visel. A
ruhadarab rásimult a lány nagy melleire, majd lágyan leomlott a
hasára. Látta, hogy más földi nők olyan rövid ruhákat viselnek, ami
botrányosnak számított az ő bolygóján. De Lisa látszólag
valamilyen szűk nadrágot is viselt alatta.
Hosszú, barna haját meglengette a leengedett ablakon befújó
szél. Gyönyörű volt a felragyogó hajnali fényben. Arca azonban
sápadt maradt. A szeme alatti árnyékok elsötétültek. A szép arcán
átfutó fintorok azt jelezték, hogy fájdalmai vannak.
Lisa rajtakapta, ahogy bámulja.
– Mi van?
Taelon megrázta a fejét.
– Arra késztetsz, hogy felülvizsgáljam a véleményem a
földlakókról – ismerte be a férfi még mindig rekedt hangon.
Ahogy a feketeruhás katonák is tették, akikkel találkoztak,
miközben menekültek. Azok az emberek ott voltak életüket
kockáztatva, hogy megszabadítsák barátaikat a hentesektől. Ahogy
Lisa is kockáztatta életét, hogy megmentse az övét.
Lisa halványan elmosolyodott.
– Akkor kvittek vagyunk. Mert te meg arra késztetsz, hogy
egészen új fényben lássam a földönkívülieket.
 Taelon felkuncogott, aztán elfintorodott, mert mellkasába
visszatért az erős fájdalom.
Lisa a homlokát ráncolta.
– Orvosi ellátásra volna szükséged. De nem merlek kórházba
vinni.
Taelon megrázta a fejét.
– Amint a gyógyszer kiürül a szervezetemből, elkezdek
gyógyulni.
A nő a férfi mellkasára mutatott.
– Aki ezt bezárta neked, csak félmunkát végzett. Attól tartok,
hogy ezek az öltések nem fognak kitartani.
Taelon is így gondolta, de inkább meghal, minthogy újabb földi
orvos kezébe kerüljön.
– Erős regenerációs képességeim vannak. Meg fogok gyógyulni.
– Igazán? És mitől?
– Igen.
Valószínűleg nem árulhatna el ilyen dolgokat a földlakóknak, de
Lisa teljes mértékben kiérdemelte a bizalmát.
Lisa felsóhajtott és mocorgott az ülésen. Az egyik kezét a
kormánykerékről a hasára tette.
– Fájdalmaid vannak.
Összeszorított szájjal próbált mélyeket lélegezni.
– El fog múlni.
Mit tettek vele? Látott más földi embereket – nőket is, férfiakat
is –, nagy hassal, de azok mindenhol nagyok voltak.
Lisa fájdalmasan vékony volt mindenütt, kivéve a hasát. És a
melleit.
Akaratlanul is a nő nagy melleire pillantott.
Nem akarta megfogni korábban. Próbálta megvédeni, és
megkönnyebbült, hogy a lány megértette. Kezét még mindig
bizsergette az érintés. A bolygóján élő nőket nagyra becsülték.
Bármely kapcsolatban nem élő nő mellének a megmarkolása
büntetendő cselekmény volt.
– Össze vagy kötve? – suttogta a férfi.
A nő rápillantott.
– Mi van?
– Össze vagy kötve?
– Nem tudom, hogy ez mit jelent.
– Hozzá kötöttek valaki életéhez?
Lisa a homlokát ráncolta.
– Úgy érted romantikusan? Azt kérdezed házas vagyok-e?
– Igen.
– Nem – visszafordította figyelmét az útra. – És te?
– Nem.
Mosoly futott át a lány kifejező arcán.
– Akkor nem kell attól tartanom, hogy valami földönkívüli nő jön
és kiveri belőlem a szart, mert láttam meztelenül a pasiját?
Taelon nevetett. Megint fájdalom futott át rajta.
– Nem.
– Akkor jó.
Rámutatott az útmelletti táblára.
– Úgy tűnik, egy motelhez közeledünk. Azt hiszem meg kellene
állnunk, talán valamit enni, és pihenni egy kicsit. Aztán majd
eldöntjük, hogy mit csináljunk, így hogy már szabadok vagyunk.
Taelon elfintorodott. Tudta, hogy idővel meg kell állniuk, de…
– Szerinted biztonságos?
– Meg tudod csinálni megint azt a dolgot, amikor arra késztetted
az embereket, hogy lássanak, amit szeretnél?
– Igen.
– Emlékszel, hogyan nézett ki a katona, aki a ruhákat adta
neked?
– Igen.
– Rendben.
 Lelassította a járművet, és befordult egy széles egyszintes épület
parkolójába, amelyet örökzöldek szegélyeztek. A tábla szerint ez
lehetett a jelzett motel. A parkoló végén állt meg, majd Taelonhoz
fordult.
– A következőket fogjuk csinálni. Bemegyünk abba az irodába –
az ellenkező irányba mutatott. – Ez egy kicsi hely, tehát
valószínűleg csak egy vagy két ember lesz benn. Az elsőhöz fogok
fordulni. Azt akarom, hogy bárki, akivel beszélek, azt gondolja,
hogy alkalmi ruhában mellettem állsz, bár valójában mögöttem
vagy. Azt fogom mondani a recepciósnak, hogy szobára van
szükségem nekem és a férjemnek. Adni fog. Szeretném, ha úgy
néznél ki, mint az a katona, és – amikor elmegyek – kérj egy szobát
a számára.
A zsebébe nyúlva egy halom összegyűrt papírt vett elő. Néhányat
lehámozott és átadta neki.
– Itt van némi készpénz. Ha kér valamilyen személyazonosító
okmányt, kényszerítsd, hogy azt higgye, azt mutatunk neki. Meg
tudod csinálni?
– Igen.
A lány gondolataiból előhívta a személyazonosító igazolvány
képét, hogy tudja, mit kell látnia a recepciósnak.
– Oké. Gyerünk.
A nő kilépett a Humvee-ból, és várta, hogy a férfi odaérjen
mellé.
– Győződj meg róla, hogy a recepciós nem lát rajtad vért. És
mondd azt is, hogy a legtávolabbi szobát adja neked, mert
nyugalmat szeretnél. Ha ragaszkodik, hogy elkísérjen a szobádig,
akkor vedd rá, hogy lásson még egy autót a parkolóban, hogy
eszébe se jusson, hogy együtt jöttünk.
– Rendben.
Látott sok földi autót, mielőtt kutatását arra a bázisra szűkítette,
ahonnan éppen elmenekültek.
 Aggodalom sötétítette el a lány barna szemét, ahogy Taelon
ránézett. Most, hogy nem az életükért küzdöttek, rájött, hogy szinte
olyan kicsi, mint Amiriska.
– Tudsz egyedül járni? – Kérdezte Lisa.
– Igen.
– Akkor gyerünk, csináljuk.
Taelon összeszorította a fogait, kihúzta magát, és követte a lányt
az irodába.
A recepciónál ülő sovány fiatalembert könnyű volt manipulálni.
Lusta volt, és úgy tűnt, zokon veszi, hogy félbeszakítják a
telefonon játszott játékát. Taelon rávette, hogy lássa a Lisa mellett
álló férjet, és a mögötte álló feketeruhás katonát is, akinek a ruháit
viselte. Szerencsére a fiú nem akarta egyiküket sem a szobájába
kísérni, így megmentette Taelont a további mentális energia
használattól.
Bár csak néhány perc telt el, teljesen kimerült mire a 9-es számot
viselő szobába került Lisával.
Mindketten megkönnyebbülten felsóhajtottak.
Lisa fáradtan mosolyodott el, ahogy Taelonra nézett.
Taelon is elmosolyodott, majd kinyújtva a kezét a lány füle mögé
simította az arcába hullott tincset.
– Köszönöm.
A lány megrázta a fejét.
– Nélküled nem sikerült volna. Nem úsztam volna meg élve.
Taelon a homlokát ráncolta.
– Az a katona azt mondta, hogy az az utasításuk, hogy minden
személyt meg kell ölni, aki ott dolgozik.
És a lány egy hentes laboratóriumi köpenyét viselte.
– Nos, kitűnő munkát végeztek, amikor távoztunk. Nem tudom,
kik azok a feketeruhás katonák, ám ott voltak, hogy kiszabadítsák a
barátaikat és megbüntessék azokat a seggfejeket, akik bántották
őket.
 Taelon újból elnevette magát, habár tudta, hogy ez megint fájni
fog.
– Ez tökéletes a leírásukra.
A lány elvigyorodott.
– A seggfej?
A férfi bólintott.
– Igen. Én is úgy gondolom.
A lány megnyomta az ajtó melletti kapcsolót. Egy kis fehér
kupola a mennyezeten sárgás fényben gyulladt ki. Lisa elment
mellette és összehúzta a függönyöket. Körbefordulva a szobán,
grimaszolva megjegyezte:
– Emlékeztet néhány lakásra, amikben éltem.
A kis szobának csekély vonzereje volt. Az egyik fal narancssárga
volt. Mellette volt az ágy két fehér párnával és egy barna takaróval,
valamint az ágyneműtartó láda. A többi fal piszkos fehér volt. Egy
kis asztal két székkel az ablak mellett álldogált. Egy hosszú, fiókos
komód az ággyal szemközti falon volt. A tetején egy tv készülék
volt. A padlót borító szőnyeg barna-szürke mintázatú volt. Lépések
által koptatott ösvények vezettek az ajtótól az ágyig, és a hátsó kis
szobáig. Lisa előre lépett.
– Ételre van szükségünk – ült le az ágyra. – Ruhák is kellenének
– tehetetlenül a férfi mellére mutatott. – Meg kötszerek, meg nem
tudom, mi segíthet még ezeknek a sebeknek a gyógyulásban.
Taelon megrázta a fejét.
– Pihenned kell.
Olyan fáradtnak nézett ki, mint amilyennek ő is érezte magát.
– Először az étel – erősködött a lány – Mikor ettél utoljára
valamit?
Taelon elgondolkodott.
– Mielőtt elfogtak.
Döbbenet jelent meg a lány a csinos arcán.
– Éheztettek téged?
 Ugyanezt akarta kérdezni tőle. A végtagjai túl vékonyak voltak.
– Csöveken keresztül tápláltak.
Lisa a homlokát ráncolva kihúzta a zsebéből a papírhalmot.
– Akkor feltétlenül szükségünk van valamilyen ételre.
– Nem akarom, hogy elmenj.
Félt, hogy nem biztonságos.
– Rendelhetnénk pizzát kiszállítással.
Az ágy melletti kis asztal felé hajolt, felvette a motel
recepciósának telefonjától sokkal primitívebb kommunikációs
eszközt, és megnyomott egy gombot. Egy perc telt el.
– Szia – mondta vidáman. – Itt a pár a 9-es szobából. Megtudnád
mondani, hogy van-e a közelben pizzéria, ami kiszállítást is végez?
Figyelmesen hallgatott, majd úgy mozgatta a száját, mintha
csendben megismételne valamit.
– Oké. Kösz.
Letette a telefont, majd megnyomott egy hosszú sorozatot.
– Szia – mondta ismét egy perc múlva. – Pizzát szeretnék
rendelni. – Taelonra pillantott. – Valójában két pizzát... nagyokat...
az egyiket extra sajttal, a másikat, hmmm... van vegetáriánus
pizzád, vagy esetleg sok zöldségfélével? Igeen, ez jól hangzik. A
Thornview Motel 9-es szobájában vagyunk. Tudod, hol van? –
Megint hallgatott. – Rendben. Köszönöm.
A lány letette a telefont, és felállt.
– Harminc-negyvenöt perc múlva itt lesz. Miért nem fekszel le
addig pihenni. Kicsit megmosakszom, így a futár nem fog vért
látni.
Mivel alig állt a lábán, Taelon egyetértett vele. Óvatosan
leereszkedett az asztal mellett az egyik székre.
 6. fejezet
Taelon lenyelte az utolsó falat pizzát, és felsóhajtott. Néhány óra
eltelt, és egyetlen katona sem dörömbölt az ajtón, és senki sem lőtt
rájuk.
Lisát figyelte. A lány a picike széken küzdött, hogy ébren
maradjon.
– Pihenj le! – mondta halkan, megkönnyebbülten hallva, hogy a
hangja szinte normális lett. A torkát sem fájlalta annyira, mint
amikor korábban beszélt. Vagy a Lisa által rendelt hideg tea, vagy
az is lehet, hogy a pizzát borító meleg sajt nyugtatta meg.
A sajt, amire Lisa azt mondta, szarvasmarha tejéből készül.
A lány kis kezével eltakarta a száját, hogy eltakarja a következő
ásítást.
– Jól vagyok.
A férfi megrázta a fejét.
– Alig tudod nyitva tartani a szemed.
– Sajnálom.
– Ne tedd. Én is alig tudom nyitva tartani a sajátomat.
A lány elmosolyodott.
– Nézzük meg, vajon nem tudunk-e néhány órát aludni.
Taelon az ágyra nézett. Csak egy volt a szobában.
A lány mosolya kiszélesedett.
– Ne aggódj. Elférünk.
A férfi szemöldöke felemelkedett.
– Mindketten? Hagynád, hogy melletted aludjak?
Lisa pislogott.
– Nos, igen. Mivel csak egy ágy van.
Ezt úgy mondta, mint akinek nincs semmilyen kifogása.
 – Bár a lábad valószínűleg le fog lógni. Te tényleg nagyon magas
vagy.
A lányra meredt.
– Mi van? – képedt el Lisa?
– Az én bolygómon, a házasságon kívüli nők és férfiak nem
oszthatják meg ágyat. Az törvényellenes.
Lisa szeme elkerekedett.
– Tényleg? Még akkor sem, ha mindketten beleegyeznek?
Taelon bólintott.
– Óh. Nos, itt lehet.
Valószínűleg elsődlegesen ez is hozzájárult a Föld
túlnépesedéséhez.
Taelon bolygóján, és a környező holdakon aggódtak az esetleges
túlnépesedés miatt, ezért hozták meg ezt a törvényt.
Lisa arca elpirult.
– Úgy értem, semmi olyasmit nem fogunk csinálni. – Bármi
szexuálisat, értelmezte Taelon a lány hangját. – Csak alszunk.
A férfi továbbra is a homlokát ráncolta.
– A családod nem fog kifogást emelni?
Bánat sötétítette el vonzó vonásait.
– Nincs családom. Meghaltak.
Taelon átnyúlt az asztal fölött, és megfogta Lisa kezét.
– Sajnálom.
A lány megszorította az ujjait, aztán összerezzent, és hirtelen
nagyot lélegzett. Szabad kezét a hasára ejtette.
A férfi aggodalma elmélyült.
– Fájdalmad van. Orvosra van szükséged.
Egy pillanatig nem szólalt meg, csak mélyeket lélegzett be és ki.
– Az nem lenne bölcs dolog.
– Miért?
– Ezt majd később megbeszéljük. Aludjunk előbb egyet.
A lány kiszabadította a kezét, felállt, és a fürdőszobába indult.
 Taelon a katonától elkobzott fegyvert az ágy mellé tette.
Néhány perc múlva Lisa is megjelent.
Bár minden lépés fájdalmat okozott, Taelon is elvonult a
fürdőszobába. Amikor visszatért a hálószobába, Lisa már az
ágyban feküdt, derékig betakarózva. A fürdőszobában égve hagyta
a lámpát, a hálóban pedig kikapcsolta. Az ágyhoz lépett. Ahogy
megemelte a takarót, végig arra számított, hogy a nő meggondolja
magát, és azt mondja neki, hogy aludjon a padlón vagy egyik
székben. De nem tette. A matrac besüllyedt a súlya alatt, ahogy
leült az ágy szélére.
Lisa megmerevedett, hogy ne guruljon neki, majd ellazult,
amikor ő is elnyújtózott.
Lélegzetét visszatartotta, amíg az egyszerű mozdulat által
okozott fájdalom nem csökkent, majd fáradt sóhajjal kiengedte. A
lány felé fordította a fejét, és tanulmányozta a gyenge fényben.
A lány szemei csillogtak. Amikor pislogott, a nedvesség
lecsúszott a szempilláin és a matrac felé csordult.
Taelon szíve összeszorult. Az oldalára fordult, és egyik kezével
letörölte a könnyeket a lány arcáról.
– Ezt fájdalom okozza? – suttogta, még mindig bizonytalan volt,
hogy mit tettek az orvosok a lánnyal.
– Nem – felelte halkan, a hangja könnyekkel volt teli. – Ez
csak… úgy utolért... Sajnálom.
– Ne tedd.
Sokszor akart sírni, mióta elfogták, és rájött, hogy a húgával is
valószínűleg pontosan ugyanezeket a dolgokat tették a gyalázatos
mészárosok.
A lány lélegzete elakadt a zokogásban.
– Brad meghalt, miközben engem próbált menteni.
Összehúzta a szemöldökét.
– Ki az a Brad?
 Azt mondta, nem kötötte össze magát egy férfivel sem. De ez
nem azt jelentette, hogy senki sem udvarolt neki.
– A RIK-nek dolgozott, azoknál az embereknél, akik elraboltak.
Düh ébredt benne.
– Nem tudta, hogy mit csinálnak – folytatta a nő, érzékelve a
dühét, amit a bázison dolgozók iránt érzett. – Amikor eltűntem,
gyanította, hogy belekeveredtek, tehát hónapokat töltött engem
keresve.
– Kapcsolatban voltatok?
– Nem. Nem igazán. Úgy értem, tetszett nekem. Kedves fickó
volt. De mi nem randiztunk, és semmi egyebet sem csináltunk –
további könnyek jelentek meg nagy barna szemében. – Ezeket a
ruhákat hozta, amikor a vámpírok támadtak. Segített nekem
menekülni, de lelőtték.
– A vámpírok?
– Nem. Az egyik őr. Annyira sokat lőtt Bradre – ingatta a fejét. –
Nem tudtam semmit sem csinálni. Nem tudtam segíteni. Nem
tudtam megmenteni. Olyan gyorsan történt. Ideadta a pénzt és a
papírt, aztán... meghalt.
Taelon közelebb húzódott, amíg felhúzott térde meg nem
érintette a lány hasát. Aztán egész testével hozzásimult.
Lisa belekapaszkodott az ingébe, arcát pedig a mellkasára
fektette.
– Sajnálom, Lisa – suttogta.
Még jobban hozzásimult.
– Félek.
Elég okos volt, hogy féljen. Mindketten úgy tudták, hogy
vadásznak rájuk.
– Túl fogunk ezen jutni – mormolta. – Együtt sikerülni fog.
Biztonságban tartjuk egymást.
A lány bólintott.
 Átölelve tartotta, amíg a lány csendesen zokogott. Megfogadta
magában, hogy minden földlakó, aki Lisát, Amiriskát és őt
bántotta, meg fog fizetni. Csakúgy, mint a vámpírok és a
feketeruhás katonák, Taelon sem fog hagyni szemtanúkat.

Puff.
Lisa felébredt. Egy pillanatig nem emlékezett hol van. Azt sem
tudta, kinek a meleg teste van hozzásimulva.
Óvatosan felemelve a fejét a férfira pillantott.
Taelon.
Igen. A földönkívüli, akivel elmenekült. A földönkívüli, akinek
fogalma sincs róla, hogy az ő gyerekével viselős.
A férfi a hátán feküdt, egyik karjával szorosan maga mellett
tartotta a lányt, a másikkal pedig a mellkasát szorongatta, mintha
még álmában is szörnyű fájdalmai lennének.
Puff. Puff.
A lány az ablakra nézett. Élénk fény szűrődött a függönyön
keresztül. Vajon a motel szobáinak ajtaja csapódott, vagy
valamelyik autóé?
Óvatosa elhúzódva Taelontól, felkelt az ágyból, és az ablakhoz
sietett.
Kérlek, add, hogy fáradt utazók érkeznek vagy távoznak.
Futkározó gyerekek, akik elfáradtak a hosszú utazásban.
Kamaszok, akik partizó helyet keresnek.
Amennyire tudta, összehúzta magát, és óvatosan kilesett a
rongyos függöny mögül.
A szíve hevesen dobogni kezdett. Félelem ébredt benne. Két
fekete terepjáró parkolt a Humvee mögött, elzárva annak útját. A
feketébe öltözött férfiak – hosszú ujjú pólóban, fekete, sokzsebes
nadrágban és golyóálló mellényben – kiléptek a járművekből. És
mindegyikük jól fel volt fegyverkezve.
Ketten a recepció felé indultak, míg a többiek a Humvee-t nézték
meg.
Lisa elengedte a függönyt, vigyázva, hogy ne hívja fel rá a
figyelmet.
– Basszus, basszus, basszus! – suttogta.
A motelszobának nem volt hátsó ajtaja, és sem ő, sem Taelon
nem fért volna ki a fürdőszoba ablakon.
Észrevette a földre dobott fehér laboratóriumi köpenyt. Felkapta
és begyűrte a matrac alá. A fürdőbe sietve összeszedte a véres
törölközőket is, és azokat is a matrac alá dugta.
Taelon továbbra is mélyen aludt, a bökdösés nem volt hatással rá.
– Taelon – sziszegte.
Elfojtott férfihangokat hallott, de csak néhány szót és kifejezést
sikerült értelmeznie.
– …Fekete ruhában?
– …ott a végén.
– Bárki más?
– Házaspár…
Káromkodott, és megrázta Taelon vállát.
– Taelon – sziszegte ismét.
Amikor nem válaszolt, új félelem ébredt benne. Ugye nem halt
meg? Meleg volt, amikor felébredt, de…
Lehúzta a derekáig a takarót, és a mellkasára bámult. A fekete
anyag alatt lassan emelkedett majd süllyedt. .
Megkönnyebbülés töltötte el... amíg meg nem hallotta a
bakancsok dobogását. Két árnyék haladt el az ablak előtt.
Kopogások hallatszódtak távolabbról. Amikor nem találnak senkit
a másik szobában, hülyék lennének, ha nem ide jönnének utána.
A tegnap este elkobozott fegyvert a párnák alá lökte. Még a fejét
ért mozgás sem ébresztette fel Taelont.
 Nem esett kómába, igaz?
Az ágyra ülve újra megrázta.
– Taelon. Ébredj fel!
A motel másik végén lévő kopogtatások hangsúlyosabbá váltak.
– DEA! Kinyitni!
– DEA, a seggem – motyogta.
Csatt!
– A fenébe is, Taelon, ébredj fel – sürgette a nő, és még
erősebben megrázta.
Elfintorodva markolászta a mellkasát.
A lépések egyre jobban közeledtek.
Nem tudott mit más csinálni, átvetette a lábát Taelon csípőjén és
fölé hajolt.
Taelon szeme kinyílt és zavartan nézett rá.
– Lisa?
– Nem hiszem el, hogy ezt csinálom – motyogta a lány és lehúzta
a tunikáját.
A férfi zöld szeme elkerekedett, miközben a nő mellére nézett,
amelyek úgy néztek ki, mintha bármely pillanatban kiesnének a
melltartóból.
– Mit...?
– Itt vannak – suttogta sürgetően. – A feketeruhás katonák.
Megpróbáltalak felébreszteni, de nem bírtalak.
Taelon még mindig nem tért magához az alvás okozta
kábulatból.
– A Humvee melletti szobát már ellenőrizték. Most idejönnek.
Meg tudod akadályozni, hogy lássák a sebeidet?
– Igen.
Lisa az ő pólóját is lehúzta, amilyen gyengéden csak tudta, majd
azt is a matrac alá gyűrte.
– Akkor csináld.
 Megragadta a távirányítót az éjjeliszekrényen, és a televízió felé
irányította. A képernyőn reklám jelent meg.
Gyors és hangos kopogás verte az ajtót.
A lány idegei reszkettek. Az ajkába harapott, és Taelonra nézett.
Forróság öntötte el az arcát.
– Nem hiszem el, hogy ezt csinálom – mondta újra –, de ez majd
eltereli a figyelmüket.
Megragadta a szoros sport melltartót, a feje fölé rántotta, és a
tunika mellé dobta.
Taelon döbbenten nézett rá.
Puff, puff, puff
– DEA. Kinyitni!
A takarót a derekán hagyva, Lisa addig hajolt előre, amíg az orra
majdnem megérintette a férfiét.
– Ha ez nem működik – suttogta –, a fegyver a párnák alatt van.
Lisa a fülében érezte a pulzusa lüktetését.
A lány felszámolta a közöttük maradt távolságot, és
összeérintette az ajkaikat.
A férfi a lány csípőjén nyugtatta a kezét.
Lisa azt hitte, hogy el akarja tolni. Végül is azt mondta neki,
hogy a bolygóján tilos ez a bensőséges kapcsolat.
Ehelyett ezek a nagy kezek megszorították a csípőjét, majd
lassan felcsúsztak a hátán, még közelebb vonva a testéhez. A végén
már a lány nagy hasa hozzásimult a férfi lapos hasához, és nagy
mellei is teljesen a mellkasához értek. Puha, meleg ajka szétnyitotta
a lányét. A nyelve incselkedett a lányéval.
Forróság öntötte el a lányt, a lelke mélyéig megrázva őt.
Az ördögbe is, ez a férfi tényleg tud csókolni.
Annak ellenére, hogy súlyos sebei hatalmas fájdalmat okoztak
neki, a karjai továbbra is szorosan átölelték, és a lány érezte
izgalmának keménységét a cipzár alatt.
Puff, puff, puff!
 – DEA. Kinyitni!
Taelon átfordította magukat, és most a lány háttal volt az ajtónak.
Bár a nő indította a csókot, Taelon gyorsan átvette az irányítást. A
térdével szétnyitotta a lábait. Kezét végigsimította az oldalán, majd
a takarók alatt a combja alá nyúlt, és a lány lábát a derekára húzta.
Mellbimbói megduzzadtak, ahogy hozzáértek a férfi meleg
bőréhez és mellkas-szőrzetéhez. A férfi elengedte a térdét, és
visszacsúsztatta a kezét az oldalán, amíg a hüvelykujja el nem érte
megduzzadt mellét. A nő felnyögött, és mindent elfelejtett, a meleg
kézen és a hüvelykujjon kívül, amely a feszes csúcs felé közelített.
– Ne rúgd be! – mondta egy ember kívül. – Van kulcsom, a
fenébe is. Csak engedj oda, hadd nyissam ki.
Lisa alig hallotta. Teste tűzben égett, még soha nem érzett ilyen
erős vágyat valaki iránt. Vajon a terhességi hormonok miatt? Vajon
ez vezérelte, amikor a karjaiban reszketett?
A férfi is felnyögött, és ez a mély, rekedt hang még jobban
beindította.
Erős fény árasztotta el a szobát, és hideg szél söpört végig
csupasz hátán.
Mindkettő úgy hatott rá, mintha leöntötték volna egy vödör
jéggel.
– DE… A – ordított be egy ember.
Lisának nem esett nehezére sikoltani, amikor elengedte Taelont,
és a takaróért nyúlt.
Taelon megelőzte. Az egyik könyökére emelkedett, és az álláig
rántotta a takarót, majd felmordult:
– Ki a fasz vagy? Húzz a fenébe!
– DEA – ismételte meg a férfi. – Walker ügynök vagyok. Fel kell
tennünk néhány kérdést. Mit csináltok itt?
– Mit gondolsz, mit csinálunk? – vágott vissza Taelon dühösen. –
Kibaszottul ráláttál, amikor berontottál!
 Lisa csak pislogott, miközben próbálta kócos haját hátrasimítani.
Nem emlékezett, hogy valaha is hallotta volna Taelont káromkodni
amióta ismerte. Most olyan könnyedén dobálózott a csúnya
szavakkal, mintha született földlakó lenne.
– Miért nem válaszoltál, amikor kopogtunk? – kérdezte a felelős
ember.
– Elfoglaltak voltunk – csattant fel Taelon.
– Értesítettelek, hogy a DEA-tól vagyunk.
– És ez faszt sem jelent nekem.
Lisa majdnem felnevetett. Óvatosan elfedte a melleit, és a hátára
gördült. Az ajtó felé pillantott. Négy ember állt közvetlenül az
ajtóban. Mindegyik az előző esti feketeruhás katonára hasonlított.
Mindnek félautomata fegyvere volt. Mindannyian a nőre bámultak,
csak a mögöttük lévő ötödik, kockás inges pasas szökdécselt le-föl,
próbált bekukucskálni a szobába.
A lány arca kivörösödött.
– Azt hittük a tévéből szól. Amikor kopogtattak, mi… uh, mást
csináltunk, és azt hittük, hogy ez a TV.
Taelon védőn átölelte és fenyegetően nézett.
Walker ügynök – egy rövid, sötétszőke hajú és világos kék
szemű férfi – tanulmányozta őket.
– Nyomot követünk. Újra kérdezem. Mit csináltok itt ti ketten?
– Nyaralunk – mondta a nő, mielőtt Taelon újra felhorkant volna.
– A parkolóban csak egy Humvee van. A tiéd?
– Nem. Már ott volt, amikor tegnap este bejelentkeztünk.
– Hol van a kocsid?
– Otthon. TeleAutóval jöttünk.
– TeleAutó?
– Igen. Olyan, mint Uber.
– Miért nem te vezettél?
– Kibaszottul semmi közöd hozzá – morogta Taelon.
Lisa megveregette a férfi mellét.
 – Láthatunk valamilyen azonosítót? Ti srácok, csak úgy
betörtetek ide, fegyverekkel hadonásztok, ordibáltok velünk. Nem
őriztük együtt a teheneket, tehát nem igazán érzem kötelezőnek,
hogy a kérdéseidre válaszoljak.
A férfi megragadta a nyakláncán lógó jelvényt, és feltartotta.
Lisa a szemébe nézett.
– Honnan tudjuk, hogy nem online vásároltad?
Sóhajtva elengedte a puskáját, és hagyta, hogy lógjon a
vállszíjból. A hátsó zsebébe nyúlt. Kihúzott egy kopott pénztárcát,
szétnyitotta és feltartotta. Az azonosító hivatalosnak látszott. Rajta
volt a férfi képe, de a nő még mindig gyanakodott. Egyikük sem
viselte a hírekben állandóan látott kabátot, amelyen hivalkodóan
virított a DEA felirat.
A férfi visszatette a tárcát a hátsó zsebébe.
– Miért nem vezettél ide? – kérdezte, lazán újra megragadva a
fegyvert, anélkül, hogy rájuk célzott volna.
– Az ideérkezés célja a stressz csökkentése volt. A forgalommal
való küszködés teljesen kontra produktív lett volna – improvizált a
lány.
Az ügynök körbenézett a szobában.
– Semmiféle poggyászt nem látok.
– Mert nincs is. Nincs rá szükségünk. Csak pár éjszakát töltünk
itt.
– Nincs mobiltelefon se? Se táblagép vagy laptop? – ráncolta a
homlokát.
– Nincs.
Baljóslatúan nézett a nőre.
– Nem találod ezt gyanúsnak?
– Nem.
Lisa agya dühösen dolgozott.
– Figyelj, ezt évente többször is csináljuk. Belefáradunk az
állandó nyüzsgésbe, a munkahelyi stresszbe, a határidőkbe,
valamint a mindennapi szarságokkal való foglalkozásba. Tehát
minden alkalommal, amikor úgy érezzük, hogy szinte
szétrobbanunk, vagy annyira elfoglaltak vagyunk, hogy csak a
folyosón futunk össze, elhagyjuk a várost, mindent hátrahagyunk
és két-három napot együtt töltünk. Nincs mobiltelefon. Nincsenek
táblagépek. Nincs laptop. Nincs elterelés. Nincs félbeszakítás. Csak
mi ketten, ahogy újra kötődünk.
Taelon a férfiakra meredt.
– És nagyon jól kötődtünk mindaddig, addig, amíg félbe nem
szakítottatok minket.
Az egyik férfi felhorkant, ahogy megpróbálta visszatartani a
nevetést.
Walker ügynök éles pillantást vetett rá.
– Miért itt? – nézett körül a sivár szobában. – Nem igazán
nevezném ezt a helyet romantikusnak.
Tényleg szörnyű volt.
Lisa felsóhajtott.
– Jelenleg hány autó van a parkolóban?
– Eltekintve a miénktől? Egy.
– Pontosan. Nincs más vendég, nincs zaj. Ez a hely csendes.
Eleinte aggódtunk, amikor láttuk a srácot a Humvee-ban. De végül
egy távolabbi szobát vett ki. Tehát ha harsogtatta is a zenét vagy a
tévét, mi nem hallottuk.
Az ügynök tekintete megélesedett.
– Láttad a Humvee sofőrét?
– Igen. Már itt volt, amikor megérkeztünk, és azonnal utána
jelentkeztünk be.
– Hogy nézett ki?
Taelon szólalt meg.
– Úgy nézett ki, mint te. Ugyanez a ruha. Rövid haj.
Fegyvertelen, amennyire láthattuk.
– Az egyenruhája fekete volt, mint a miénk, nem tereptarka?
 – Pontosan.
Lisa a homlokát ráncolta.
– Őt keresed? Veszélyes?
Taelon bólintott, és beszállt a játékba.
– El kellene mennünk?
– Nem.
Az ember a homlokát ráncolta, mintha még mindig nem lett
volna biztos abban, hogy hihet-e nekik, de a magyarázatuk
valószínű volt.
– Nem, mindennek rendben kell lennie. Az ágyában nem feküdt
senki, és semmi nyoma sincs. Valószínűleg még az éjszaka
továbbállt.
A férfiak kifordultak a szobából.
– Henderson dühös lesz.
– Ugyanúgy, mint Reordon – mondta Walker. – Ő és az észak-
karolinai emberei azt akarják, hogy minden szál el legyen varrva.
Egy pillanatig tanulmányozta Lisát és Taelont, majd felsóhajtott. –
Jól van. Most elmegyünk.
– Kibaszottul ideje már – morogta Taelon.
Walker összeszorított szájjal követte a többieket.
– És zárd be az átkozott ajtót! – szólt utána Taelon.
Az ajtó becsukódott. A kulcs megcsörrent. A zár elfordult. Aztán
a lépések elhalkultak.
Lisa felnézett Taelonra.
– Gondolod, hogy bevették?
– Azt hiszem.
– Reszketek – suttogta a lány.
A harag elhagyta a férfi jóképű vonásait. Aggodalom vette át a
helyét.
– Tudom. Érzem.
Taelon ellazult a lány mellett fekve. Karjaiba vonva, magához
szorította a lányt.
 – Teljesen normális reakció – suttogta átölelve Lisát.
Lisa azt akarta, hogy végtagjai hagyják abba a remegést.
Hányinger is kerülgette. Könnyei is kitörni készültek.
– Jól van – suttogta Taelon, és gyengéden simogatta Lisa haját,
ami még inkább sírásra késztette a lányt. Átkozott hormonok.
Nagy hasa a férfiéhoz tapadt. Remélte, hogy ott nincs neki
fájdalmas sebe.
– Jól csináltad – mondta halkan a férfi. – Gyorsan vág az agyad.
És bátor vagy. Soha nem mondtam volna meg, hogy félsz, ha nem
érek hozzád és nem érzem a félelmed.
A lány a fejét ingatta.
– Rettegtem.
A férfi ajka gonosz félmosolyra húzódott.
– Én is.

Taelon tovább simogatta Lisa haját, remélve, hogy az

megnyugtatja és csökkenti a félelmét. Törékeny teste még mindig
remegett az övé mellett.
Visszatartott könnyek csillogtak nagy barna szemében.
– Te nem is rettegtél – szólalt meg a lány.
– Dehogynem.
És valóban. Nem magáért, hanem a lányért. Jelenlegi állapotában
tudta, hogy képtelen lett volna fizikai harcban legyőzni a négy földi
embert. És mivel nem ismerte a földi fegyvereket, arra sem
gondolt, hogy használja azt, amit Lisa a párna alá rejtett. Megölték
volna, mielőtt még sikerült volna előhúzni.
Tehát félt attól, hogy a férfiak kihúzzák Lisát az ágyból, és
ártanak neki, annak a szánalmas küzdelemnek ellenére is, amelyet
esetleg sikerült volna véghez vinnie..
 – Nos, biztosan nem úgy néztél ki – felelte a nő. – Vagy
hangzottál. – Az ajka megrándult. – Ahhoz képest, hogy más
bolygóról származol, kiválóan elsajátítottad a nyelvet. Úgy
káromkodtál, mint aki itt született.
Taelon elmosolyodott.
– Az egyik női hentes a bázison azzal vádolta a férfiakat, hogy
úgy káromkodnak, mint a tengerészek. Helyesen használtam a
szavakat?
– Igen, helyesen – kuncogott a lány.
A hasa megmozdult.
Minden lazaság eltűnt, amikor Taelon élesen beszívta a levegőt.
A lány mosolya eltűnt.
– Mi a baj?
Taelon ismét érezte bőrén a lány hasának megmozdulását.
Mintha valami a nő belsejében elmozdult volna, vagy ki akarna
jönni.
Hátrább húzódott, az arca eltorzult a mellkasában jelentkező
fájdalomtól.
Lisa összerezzent, és megfogta a pocakját. A takarók lecsúsztak a
derekukról. Taelon a lány hasát nézte. Valóban látta, hogy valami
mozog benne. A picsába. Pulzusa felgyorsult, és tágra nyílt
szemmel bámult ki a fejéből.
– Taelon? – a lány az egyik könyökére támaszkodva
felemelkedett, a másikkal eltakarta a melleit.
– Mi történt?
Van egy szörnyeteg bennem. Ismét hallotta azt a sötét vallomást,
amit a nő mondott, amikor telepatikusan beszélgettek.
Elkerülve a gyönyörű melleit, a vékony karok által tartott nagy
hasra bámult.
– Taelon?
Nem tudod, mit csináltak – zokogta.
 Nyugtalanság és harag vívódott Taelonban. Mit csináltak vele
ezek a hentesek?
A lány kitápászkodott az ágyból, lenyúlt a tunikáért és belebújt.
Taelon figyelte. A lány iránt érzett félelme és aggodalma
átmenetileg teljesen elnémította.
Miután a ruha teljesen eltakarta, a lány szembefordult a férfival.
Arca elpirult.
– Sajnálom. Ez most…? – az ajkába harapott, majd még jobban
elvörösödött. – Az a baj, hogy levettem a pólódat? Vagy amiért
megcsókoltalak? Tudom, hogy azt mondtad, hogy tilos, de csak
próbáltam...
– Nem – suttogta, sajnálkozva, hogy szorongást okozott a
lánynak. – Nem. Nem az.
Csodálatos volt. Soha nem gondolta volna, hogy ekkora
fájdalmak közepette is ilyen erős vágyat tud érezni – de a lány
ajkainak érintése, meg a hozzásimuló gyönyörű mellek –
felforralták a vérét.
– Nem akartalak megbántani – mondta Lisa sietve.
– Nem bántottál meg – a lány felé nyúlt – Tényleg nem, Lisa.
Esküszöm.
Habozás nélkül a férfi kezébe tette a kezét.
Taelon addig húzta, amíg vissza nem ült az ágyra.
A lány Taelon felé fordult.
– Akkor mi történt? – kérdezte halkan. – Úgy néztél ki, mint aki
halálra rémült... vagy valami hasonló. Lehet, hogy...? Nem találod
vonzónak a földi nőket?
Taelon megdöbbent, hogy a lány azt hiszi, nem találja vonzónak.
– Nem. Te gyönyörű vagy, Lisa – majd látva, hogy a lány
kételkedve ráncolja a homlokát, így folytatta: – Senki más – sem
ezen a bolygón, sem az enyémen – nem váltott volna ki belőlem
ilyen heves vágyat, mint te. Igazán gyönyörűnek talállak.
– Akkor mi történt?
 Nyelt egy nagyot, majd félve folytatta. le. De tudnia kellett.
– A hasad megmozdult az enyémen.
Lisa felhúzta a szemöldökét.
– Hogy mi?
– Úgy éreztem, hogy a hasad – vagy valami a hasadban –
ellenem fordul.
Visszaemlékezett, amikor először meglátta. Látta maga előtt,
ahogy elfogja az őrület, meg akar szabadulni a hasától, és
mentálisan azt sikoltozza: Szedd ki belőlem! Szedd ki belőlem!
Szedd ki belőlem!
– Oh. – A lány szemöldöke megrándult, miközben karjával
átfogta a hasát.
Segítened kell nekem – zokogta. Meg kell találnod. Meg kell
ölnöd. Kérlek!
Egy szörnyeteg bennem.
Jöttek tovább az emlékek.
– Mit tettek veled, Lisa? – nézett Taelon a lány szemébe – Lehet,
hogy...
Eszébe jutottak Secta vádjai a gathendiek ellen, mely szerint
azok valami szörnyű kísérleteket végeztek.
– ...Parazitát tettek beléd?
Ezért olyan vékony mindenhol, kivéve a nagy hasát?
Tudta, hogy ilyen dolgok léteznek az univerzumban. A Harcos-4-
en található yaksaba-parazita otthont teremt magának a gazdatest
belsejében, és igénybe veszi az összes tápanyagot, amelyet a test
gazdája fogyasztott. Felélte az egész szervezetet, amíg nem maradt
már más, csak csont és bőr. Amikor a gazdatest annyira legyengült,
hogy már nem volt képes sem enni, sem inni, a parazita elhagyta a
testet, csak egy üres héjat hagyva maga mögött.
Lisának nagy hasa volt, a karja és a lába túl vékony.
A gondolat, hogy valami ilyesmi lehet a lányban, dühös üvöltésre
késztette.
 A lány szeme elkerekedett.
– Nem – mondta gyorsan. – Ez nem egy parazita. Ez… ez… – a
szavai elhaltak – Az orvosok a bázison ... Nos, ők ... – Megharapta
az ajkát, lehunyta a szemét és megrázta a fejét. – Nem tudom, hogy
mondjam el neked, Taelon. Tényleg nem.
Megfogta a lány kezét.
– Bármit elmondhatsz nekem, Lisa. Megoldjuk. Megtalálom a
módját, hogy segítsek. Esküszöm.
A yaksaba-parazitát a gazdaszervezet megölése nélkül szinte
lehetetlen eltávolítani. De ha erről van szó, akkor is keresne
valamilyen megoldást.
Amikor a lány kinyitotta a szemét, nedvesség csillogott bennük.
– Olyan átkozottul kedves vagy.
– Nem vagyok kedves – tagadta. – Csak aggódom téged. Kérlek,
ne sírj.
– Sajnálom. Ez csak… hülye hormonok.
Nem tudta, mit jelent ez, de nem akarta tovább háborgatni azzal,
hogy megkérdezze.
– Ne kérj bocsánatot. Bolygómon a könnyeket nem
gyengeségnek tekintik, hanem az érzések természetes
kifejezésének, megszokott válasz a fájdalomra vagy a stresszre.
– A bolygód eléggé érdekes helynek tűnik.
– Az – nézett vigyorogva a lányra. – Leszámítva a nem érintős
részt.
A lány is felnevetett.
– Igen, az tényleg szívás.
Pár mély lélegzetet véve, a lány lassan lenyugodott. A könnyei is
elapadtak. Vállát kihúzva, újból a férfira nézett.
– Rendben. Tudod, hogy mintákat vettek tőled, igaz? Az
orvosok, akiket te henteseknek hívsz?
– Igen. És ők tényleg hentesek. Egyetlen orvos sem ártott volna
szándékosan ennyire senkinek az én bolygómon.
 A Föld orvosai nyilvánvalóan nem voltak jobbak, mint a
gathendiek, akiket a galaxis csapásának tartottak.
– És tudod, hogy mindenféle mintát vettek, ugye? – folytatta a
lány. – Úgy értem... mindenféle...
Taelon a homlokát ráncolta.
– Igen.
Remélte, hogy a lány nem kér listát vagy leírást. Néhány túl
megalázónak bizonyult.
– Nos ... – rágcsálta Lisa az ajkát.
Taelon rájött, hogy ezt akkor csinálja, amikor ideges.
– Ők ... uh, – megköszörülte a torkát. – Az egyik mintád belém
tették.
Értetlenül meredt a lányra.
– Mi van?
A lány még jobban megszorította a kezét. Habár nem volt
empatikus képessége, még így és érezte, ahogy nő benne a
szorongás.
– Néhány spermáddal megtermékenyítettek. – magyarázta a lány
mereven.

7. fejezet
Taelon agya lefagyott.
Egy teljes perc telt el.
– Taelon? – szólítgatta Lisa.
– Hogy mit csináltak?
A lány megsimogatta szabad kezével a hasát.
– Megtermékenyítettek a spermáddal. A gyermekedet hordom.
Taelon a nagy púpra nézett. Amikor végre felfogta mit hallott, a
szíve megállt, majd fájdalmasan a bordáihoz csapódott.
– Terhes vagy?
Lisa bólintott.
 – Te a gyerekemmel vagy viselős? – kérdezte újra, hogy biztos
legyen benne, mindent jól értett.
– Igen – ismerte be a nő fojtott hangon.
Áhítat töltötte el, miközben a halomra meredt, amely a
gyermekének adott menedéket. A gyermeke!
A gathendiek csaknem egy évszázaddal ezelőtt egy vírust
szabadítottak a Lasarára, amely szinte minden nőt terméketlenné
tett, vagy képtelenné hogy kihordja a babát. Ha népük nem lenne
ilyen hosszú életű, szinte kihaltak volna. Taelon édesanyja azon
kevesek egyike volt, akik megtartották termékenységüket, és húsz
évvel később megszülte őt, aztán újabb tíz év leteltével Amiriskát.
Élete során még soha nem látott terhes nőt a bolygóján.
Személyesen soha. Csak képeken, amikor az iskolában a
reprodukcióról tanult. Bármelyik nőt, akinek sikerült megfoganni,
azonnal elküldték szövetségeseik, a Secta által üzemeltetett
egészségügyi intézménybe, akik orvosi szempontból sokkal
fejlettebbek voltak.
Még akkor is, amikor más bolygókra látogatott, harci játékokra,
vagy diplomáciai küldetésre, Taelon ideje nagy részét harcosokkal
töltötte, és tárgyalásokat folytatott más uralkodókkal és
diplomatákkal. És amikor végre kerített magának egy kis
szabadidőt – pihenésre és szórakozásra – az őt üldöző nők
egyedülállóak voltak, és a lasarai királyi családtaggal való
kapcsolat előnyeit szerették volna kihasználni. Egyik sem volt
párosított, vagy terhes.
Elengedte Lisa kezét, és a hasa felé nyúlt, aztán habozni kezdett.
A lányra nézett.
– Megérinthetem?
Ő bólintott.
Taelon gyengéden rátette kezét a halomra.
A lány ajka megrándult.
– Rendben van. Nem kell olyan óvatosnak lenned.
 Sokkal kisebb kezével a hasához nyomta Taelon kezét.
Valami a tenyeréhez csapódott.
Taelon felszisszent.
A lány tovább mosolygott.
– A baba nagyokat rúg.
Taelon feltérdelt és egész közel húzódott Lisához. Mindkét
kezével átfogta a lány hasát. Ismét érezte a mozgást. Megdöbbenve
nevetett fel.
– Ott benn az tényleg az én babám? – nézett a lányra.
– A mi kisbabánk – válaszolta Lisa. – Az én petesejtemet
termékenyítették meg a te spermáddal.
A benne rejlő öröm egy része elhalványodott.
– Nem adtak neked választási lehetőséget ez ügyben?
Megrázta a fejét.
– Orvosilag kiváltott kómában tartottak engem. Fogalmam sem
volt, hogy terhes vagyok, amíg három nappal ezelőtt fel nem
ébredtem.
Nem csoda, hogy annyira összezavarodott.
– Mit gondoltál, kinek a babáját hordod?
– Azt állították, hogy Bradé, de tudtam, hogy ez hülyeség. Brad
és én csak barátok voltunk. Ismerősök valójában. Soha nem láttuk
egymást az intézeten kívül. De folytatták a hazugságokat, próbáltak
meggyőzni. Aztán Brad beosont hozzám, és elmondta az igazat –
hogy a bennem lévő baba földönkívüli.
Taelon kezdte megérteni. Nem csoda, hogy ki volt borulva,
amikor először látta. Egy rettenetes, nyálkás, borotvafogú lényt
mutatott neki, és azt hitte, hogy valami hasonló nő benne.
– Lisa, nagyon sajnálom. Amikor bejöttél hozzám, azt hittem,
hogy közülük való vagy, és megmutattam neked…
Egy igazi szörnyet mutatott neki.
– Rendben van. Mindketten tudjuk már az igazságot. – nyugtatta
meg a lány.
 És az igazság az volt: az ő gyerekével várandós.
Taelon megsimogatta a púpot, majd teljesen váratlanul könnybe
lábadtak a szemei.
– Amiriskának igaza volt.
– Kinek?
Taelon próbálta palástolni a hirtelen rátörő szomorúságot.
– A húgom, Amiriska. Az egyik ellenségünk – a gathendiek –
vírust szabadítottak a bolygónkra, amely a nők többségét
terméketlenné tette. Amiriska konzultált a Sectával, és úgy
gondolta, hogy a földi nők és mi hímeink sikeresen
szaporodhatnának. Azért jött ide, hogy szövetséget kössön az itteni
vezetőkkel, amely szerint vállalnánk, hogy segítünk az élelmiszer-
és vízhiány kiküszöbölésében, ingyenes, korlátlan tiszta energiát
biztosítunk számotokra, amely kiküszöböli a fosszilis
üzemanyagoktól való függést, vagy akár segíthetnék a hold
betelepítésében, hogy enyhüljön a túlnépesedés problémája,
cserébe a földi vezetők biztosítják a lehetőséget a bolygónkra való
eljutásban azon nők számára, akik el tudnák képzelni a mi
hímeinket társuknak.
– Hogy újra növekedjen a népességetek?
– Igen.
– Mi történt?
– A földi mészárosok őt is elfogták, csakúgy, mint engem.
– Mi? – kérdezte rémülten. – Óh ne. Taelon, ott volt? A bázison?
Tegnap este volt ott? Őt nem szabadítottuk ki! Mi...
– Nem volt ott.
A férfi szavai nem csökkentették a szorongását.
– Biztos vagy ebben? Talán vissza kellene mennünk. Úgy értem,
talán...
– Nem volt ott, Lisa.
Az, hogy ennyire aggódik a húga iránt – a nőért, akivel még csak
nem is találkozott –, és kockáztatná az életét, hogy visszatérjen a
pokolba, mélyen megérintette Taelont.
– Nem volt ott – ismételte meg. – És nincs hova visszamenni.
Láttad a robbanást.
Lisa is feltérdelt az ágyon. Annyira közelhúzódott Taelonhoz,
hogy térdei a férfi térdei közé kerültek. Majdnem hozzáért a férfi
erekciójához, ami a korábbi csókok és simogatások után még nem
lankadt le.
Taelon a gyermeken tartotta a kezét, állhatatosan figyelmen kívül
hagyta a késztetést, hogy újból átölelje Lisát, és ott folytassák, ahol
az előbb olyan durván félbe lettek szakítva.
Lisa megsimogatta Taelon borostás arcát.
– Megölték? – kérdezte halkan.
A fájdalom ott lüktetett Taelonban.
– Nem tudom. Egy másik katonai bázison tartották. Az teljesen
megsemmisült – a homlokát ráncolta. – Nagyon hasonlóan pusztult
el, mit ez.
Lehet, hogy van valamilyen kapcsolat a két esemény között?
– Remélem túlélte és elmenekült. Vagy az is lehet, hogy
áthelyezték egy másik bázisra. A felderítők adatai alapján, abban
bíztam, hogy ezen a bázison rátalálok. Szóval odamentem. Nem
volt ott. De abban bíztam, hogy az ottani katonák, vagy vezetőik
fejében olvasva, találok valami információt arról, hogy mi
történhetett vele.
– Te tudsz olvasni a gondolatokban? – kerekedett el a lány
szeme.
– Igen. Így tudtam veled is beszélgetni telepatikusan.
– Oh. Szóval így – a lány arca elvörösödött – De ugye nem...
olvasod mindig a gondolataimat, igaz?
– Nem. Tudtam volna a babáról, ha igen. A lasarai emberek úgy
vélik, hogy tiszteletlenség mások gondolataiba az engedélyük
nélkül beletekinteni.
– Te lasarai vagy?
 – Igen. A Lasara nevű bolygóról származom, ami a másik
oldalán van annak a galaxisnak, amit ti Tejútnak hívtok.
– Ez annyira valószerűtlen.
A férfi a lány hasára pillantott.
– Igen, ez az.
– Megtudtál valamit a húgodról?
– Nem sokat. Találtam néhány közlegényt, akik látták őt a másik
bázison, amikor ott állomásoztak, de nem tudták mi történt vele.
Azt hittem találok majd tiszteket is, akik remélhetőleg többet
tudnak. De még mielőtt sikerült volna belemászni a fejükbe,
megbukott az álcám, és elfogtak.
– Hogy sikerült egyáltalán bejutnod? Őrült nagy biztonsági
készültség volt ott.
– Az őrök nem a bázison aludtak. Katonai szállító eszközökkel
vitték őket egyik helyről a másikra. Elvettem egy hasonló méretű
katona beléptetőjét és egyenruháját.
– Akarom én azt tudni, hogy hogy csináltad ezt?
– Nem öltem meg, ha ettől tartasz. Bár végső soron ez vezetett a
bukásomhoz.
– Nem ölted meg?
– Nem. Azt hittem, hogy hosszabb ideig eszméletlen marad.
Taelon ismét elátkozta saját gondatlanságát. Időt kellett volna
szánnia arra, hogy hívja Ari’k-ot, hogy őrizze a katonát a hajón. De
az információi szerint a kérdéses tiszt csak rövid időre tervezett a
bázisra látogatni. Taelon attól tartott, hogy lekési a látogatást, ha
megvárja, hogy Ari’k eltávolítsa az utánozni kívánt katonát.
– Éppen sikerült közel kerülnöm a katonatiszthez, hogy
beleolvassak a gondolataiba, amikor riasztást kaptak. Magához tért
az általam elkábított katona. Az egyik tiszt tudott Amiriskáról.
Láttam őt a gondolataiban, közvetlenül azelőtt, hogy elrendelte az
elfogásomat. Próbáltam a közlegényekkel azt láttatni, hogy én
vagyok a tiszt, ő pedig én, de elkéstem. Tudták, hogy mi vagyok, és
azonnal olyan szert adtak be, amitől teljesen elkábultam. Amikor
felébredtem, ahhoz az asztalhoz voltam bilincselve, amelyen
megtaláltál. Attól kezdve folyamatosan elkábítva tartottak, hogy
legyengítsenek, és ne tudjam az adottságaimat használni. Az utolsó
egy-két napig, akkor valahogy túl izgatottá váltak... Azt hiszem… –
megsimogatta a lány hasát. – Azt hiszem, azt várták, hogy
hamarosan megszülöd a gyerekünket. Hallottam őket erről
beszélgetni, de nem tudtam, hogy rólad beszélnek. Aztán elfogtak
néhány vámpírt, ami még jobban elvonta a figyelmüket rólam.
Elfelejtettek elkábítani...
A lány elfintorodott és a saját térdére ejtette a kezét.
– Aztán megérkeztek a vámpírok barátai, hogy megmentsék őket.
Én meg benéztem hozzád.
Taelonnak hiányzott a lány érintése, ezért megfogta a lány egyik
kezét, és az arcához emelte.
– Nem. Megmentettél, Lisa… bármennyire is rettegtél attól, amit
láttattam veled.
A lány megint gyöngéden megsimogatta a férfi borostás állát.
Mivel Taelon a hosszú rabsága alatt csak fájdalmat és
megaláztatást tapasztalt, a lány érintésétől fenségesen érezte magát.
– Tehát a húgodért jöttél ide?
Taelon bólintott.
– Kedves és ártatlan. Mint te. Megszakad a szívem a gondolattól,
hogy a mészárosok vele is azt teszik, amit velem.
– Nem vagyok olyan ártatlan. – fintorodott el Lisa.
Noha valószínűleg a szexuális ártatlanságra utalt, a férfi
elmosolyodott.
– És olyan kedves sem? Legalábbis nem a katonával, akit
lelövéssel fenyegettél.
A lány is felnevetett.
– Nyilvánvalóan a teljes rettegés tökössé tett.
 Mivel a férfi ismerte ezt a földi kifejezést, jót nevetett. A
fájdalom megint előtört a mellkasában.
Fintorogva rakta kezét a mellkasára. Úgy érezte a legkisebb
mozdulattól is kiesik a szíve meg a tüdeje a helyéről.
Másik kezét még mindig Lisa hasán tartotta.
Lisa felsikoltott és a hasához kapott. Előredőlt. Majdnem
összeütődött a fejük.
Taelon rákényszerítette magát, hogy kiegyenesedjen.
– Lisa?
A lány mélyeket lélegzett, orrán beszívva, a száján kiengedve a
levegőt.
– Lisa? – ismételte halkan.
A lány megrázta a fejét, és folytatta a szuszogást.
Jó néhány perc telt el mire Taelon legyőzte a fájdalmát. Egészen
a lány mellé ült, és átölelve arra biztatta, hogy támaszkodjon rá.
A lány így is tett. Arcát a férfi mellkasába fúrta, kezével pedig
szorosan kapaszkodott a nyakába.
Taelon a lány hajába simította az arcát, kezével pedig nyugodott
és lassú mozdulatokkal körözött a lány hasán, reménykedve, hogy
ez mind a babát, mind a mamát megnyugtatja. Már ki tudja
hányszor látta a fájdalmas grimaszt az arcán mióta megmentette.
– Ez gyakran előfordul?
Lisa bólintott.
– Azt hiszem, valami nincs rendben. Úgy gondolom ezért is
ébresztettek fel.
Taelon a homlokát ráncolta.
– Ez nem szokásos jelenség a földi nőknél, amikor szaporodnak?
– Nem. Úgy értem, vannak enyhe görcsök és a Braxton-Hicks
féle összehúzódások, azt hiszem. De ez nem az. Ez valami más,
valami több.
Talán elkiabálta, amikor kifejezte reményét, hogy a lasarai
férfiak és a földi nők elég kompatibilisek a szaporodáshoz. Talán a
genetikai felépítésük különbözősége árt a gyereknek.
A bánat lesújtotta. Azt hitte soha nem lesz apa. A legnagyobb
kegyetlenség volt megtudni néhány perce, hogy apa lesz, majd
azonnal azzal szembesülni, hogy elveszíthetik a babát.
– Meddig hordják a földi nők az utódot?
– Kilenc hónapig.
Ha átszámolja a földi napok és a lasarai napok hosszának
különbségét, a lasarai nők általában hét hónap után szültek.
– Mióta vagy állapotos?
– Nem vagyok száz százalékban biztos. De gondolom, körülbelül
hét és fél hónapja.
– Tehát még nem szülési fájdalmakat kellene érezned?
– Nem.
Taelon elméje dühösen dolgozott.
– Nem mehetünk földi orvoshoz.
– Nem, tényleg nem.
– Körülbelül tizenhárom földi hónap kell, hogy Lasarára érjünk.
A fele, hogy a legközelebbi Secta kihelyezett bázisig.
Lisa annyira visszahúzódott, hogy ránézhessen.
– Van egy hajód?
– Igen.
– Hol van?
– Nem tudom. Otthagytam az őrömet, hogy irányítsa. Ő
elrejtette, hogy a Föld katonái ne tudják lelőni vagy elkobozni.
– Fel tudod venni vele a kapcsolatot?
Próbálta, de nem sikerült mentálisan elérnie Ari’k-ot
– Nem. Nem akartam kockáztatni, hogy a földiek hozzájussanak
a technológiánkhoz, ezért a kommunikátoromat a hajón hagytam.
Általában telepatikus úton tudok kapcsolatba lépni vele, de nem
volt eddig rá lehetőségem a folyamatos kábítás miatt.
– A szer akadályozta a telepátiád?
– Igen.
 Néhány alkalommal próbálkozott a gondolatolvasással, amióta
elfelejtették elkábítani, de eleredt az orra vére, ami azelőtt soha
nem történt meg.
– Akkor hogyan tudtál beszélgetni velem telepatikusan a
bázison?
Nagyon jó kérdés.
– Nem tudom. Megpróbáltam olvasni a feketeruhás katonák
gondolatait, amikor betörtek ide, de nem sikerült.
– Most tudsz olvasni a gondolataimban?
A férfi Lisa szép arcára meredt, és megpróbálta hallani mit
gondol.
Gondolatok és érzelmek sokasága árasztotta el. Homályosan, de
mégis elég világosan, hogy megértse, a lány fél. Fél, hogy elkapják
őket. Fél, hogy valami baj történik a csecsemővel, vagy hogy ők
maguk szorulnak segítségre. Őt, Taelont is féltette, meg a húgát is.
És törődött vele. És vonzotta őt. Félt, hogy a sebei végzetesek a
számára, és meg fog halni, vagy megölik őket a katonák. Azért is
aggódott, hogy el fogja hagyni őt, vagy a közelében marad, amíg
meg nem születik a baba, és akkor...
– Nem foglak elhagyni, Lisa.
Felsóhajtott.
– Sikerült olvasnod a gondolataimban.
– Igen.
– Kérlek, hagyd abba.
– Ahogy szeretnéd.
A lány megint összevonta a szemöldökét.
– Miért tudsz az én gondolataimban olvasni, a katonákéban pedig
nem?
– Nem tudom. Talán a baba oly módon köt össze minket, amely
megkönnyíti számomra az olvasást.
Lazán ökölbe szorította a kezét, és lágyan megsimogatta
csuklójával a lány arcát.
 – De akkor sem hagynálak el, Lisa, ha nem lenne a baba.
Megmentettél.
– Nincs szükségem a háládra, Taelon. Nem akarom, hogy úgy
érzed, tartozol nekem. Mert mindketten tudjuk, hogy nélküled
valószínűleg nem sikerült volna megmenekülnünk a vámpírok
katonái elől.
Taelon a fejét rázta.
– Te elbűvölsz engem.
A lány hallgatott.
– És abban az esetben, ha nem vetted volna észre csókolózás
közben – villantott a lányra egy gyors mosolyt – nagyon vonzódom
hozzád.
Lisa nevetett és imádni valóan elpirult.
– Észrevettem.
– Bocsánatot kellene kérnem a testem reagálása miatt?
– Nem. Mivel olvastad a gondolataimat, tudod azt is, az enyém
hogy reagált.
Ismét meghatotta a visszaemlékezés erre.
Lisa összerándult és megérintette a hasát.
Taelon aggodalma visszatért.
– Megint fáj? Ilyen hamar a másik után?
– Nem, ezúttal csak a baba mozdult meg. A bordáimba rúgott.
A férfi a lány hasára tette a tenyerét. Csak egy másodperc telt el,
és máris érezte a rúgást.
Taelon vigyorgott. A szívét büszkeség töltötte el.
– Erős lány.
– Vagy fiú.
Taelon megrázta a fejét.
– Lány.
Lisa elfordította a fejét és kíváncsian tanulmányozta.
– Ez kimondott kívánság, vagy valóban tudod?
– Tudom.
 A férfi áthelyezte a kezét a pocakon és elhallgatott. Egy újabb
rúgás érte a tenyerét. A férfi felnevetett.
– Amikor a bázison telepatikusan beszéltem veled, éreztem egy
másik nő jelenlétét. Azt hittem, egy másik nő, akin kísérleteznek.
De azt hiszem, hogy a lányunk volt.
Lisa a hasára bámult, és átfogta a kezével.
Taelon a lány kezére tette a kezét.
– A lányunk – suttogta Lisa, majd gyámoltalanul nézett a férfira.
– Ez annyira furcsa. Úgy értem, alig ismerjük egymást, és még
csak nem is ...
– Párzottunk?
A lány összerezzent. És ezúttal tudta, hogy ez a szóhasználat
miatt van, nem pedig a baba okozta.
– Azt akartam mondani, hogy szerelmeskedtünk, de... igen.
Furcsa volt.
– Nos, már kezdjük megismerni egymást – kacsintott a férfi. –
Talán orvosolhatjuk ezt a lányunk születése után.
A lány felnevetett.
– Azt hiszem, elég elbűvölő vagy, hogy rávegyél.
A férfi is ebben reménykedett.
– De mit csináljunk addig? Maradunk itt és várjuk, hogy
kiürüljön a szer a szervezetedből, hogy kapcsolatba léphess a
hajóddal?
Taelon körbenézett a motelszobában. Ütött-kopott kinézet, és
dohos szag. Valószínűleg valahol penész is van. Ez nem egészséges
pihenőhely a gyermeke anyja számára.
És a feketeruhások is visszatérhetnek.
Újra próbált kapcsolatba lépni Ari’k-kel, de kudarcot vallott.
– Nem értem, hogy a gyógyszer miért nem ürült még ki a
szervezetemből.
– Talán csak időbe telik. Milyen gyakran adagoltak?
– Naponta kétszer.
 – Oh – Lisa a homlokát ráncolta. – Igazad van. Már ki kellett
volna ürülnie. Biztos vagy benne, hogy továbbra is az gátol téged?
– Igen. A sebeim sem gyógyulnak.
Meztelen mellkasára pillantott. A legsúlyosabb, a középen
végigvonuló sebhely még mindig vérzett egy kicsit, attól, hogy az
előbb Lisa belekapaszkodott.
Lisa is a mellkasra nézett.
– Ó basszus! Vérzel.
Kimászott az ágyból, és a tisztálkodó helyiségbe ment, amit
fürdőszobának hívott. Grimaszolt, és egyik kezét a hasára tette.
– Megint fáj? – kérdezte aggódva.
Milyen gyakran jönnek a fájdalmak?
– Nem. Csak nem vagyok hozzászokva, hogy ekkora súlyt
tartsak a testem elején. Maga a pokol.
Eltűnt a fürdőszobában.
A férfiban újabb aggodalom merült fel. A lány által viselt tunika
szabadon hagyta a karjait. Mindkettő túl vékony volt. És amikor
félmeztelen volt, azt is látta, hogy kulcscsontjai aggaszóan
kiemelkednek a vállánál. Azok a képek jutottak eszébe, amiket a
tankönyveiben látott állapotos nőkről. Azok a lasarai nők mind
egészségesen kikerekedettnek látszottak, jó színben voltak.
Ugyanez látszott az apja által készített holovideókon is, amiket
Taelon édesanyjáról készített, minden alkalommal, amikor az
terhes volt. Nyilvánvaló, hogy Lisa alultáplált.
A lány törölközőket hozott.
Taelon kinyújtotta a kezét, hogy felsegítse az ágyra. Lisa mellé
térdelt, és óvatosan elkezdte törölgetni a sebet és környékét.
– Orvosra van szükséged – mondta végül.
A férfi a fejét rázta.
– Gyorsan gyógyulok. Ennek már be kellett volna gyógyulnia.
Nem értem, mi akadályozza a regenerációs képességemet.
 – A gyorsan gyógyulás képessége veled született, vagy
valamilyen nanotechnológia következménye? A fantasztikus
filmekben kicsi robotokat fecskendeznek az emberekbe, hogy
meggyógyítsák őket. Lehet, hogy a bázison eltávolították a tieid.
Taelon elmosolyodott.
– Nincs bennem robot. Nagy regenerációs képességekkel
születtem. A lasarai nép nagyon egészséges és hosszú életű.
– Oh.
– Azt hiszem, még mindig van bennem a drogokból.
Gyógyulnom kellene, de mégsem gyógyulok. Meg tudtam volna
csinálni, hogy a katonák, akik ide jöttek, azt lássák, amit szeretnék
– egy sérülés nélküli embert. De az sokkal jobban kimerített volna,
mint kellene. És nem tudtam olvasni a gondolataikban. Tudnom
kellett volna olvasni bennük.
A nő a sebet vizsgálta.
– Miért adnának napi kétszer drogot, ha ennyi időbe telik a
gyógyszer kiürülése?
– Nem tudom. De meg kell találnom a módját, hogy kitisztuljon
a testemből, hogy eljuthassunk a hajómra. Szeretnélek
biztonságosabb, egészségesebb környezetbe juttatni, ahol
pihenhetsz, és eleget ehetsz.
– Dettó.
Ezt a szót nem értette.
– Nem tudom, hogy ez mit jelent.
– Ez azt jelenti, hogy biztonságosabb, egészségesebb
környezetbe akarlak juttatni, ahol pihenhetsz, és eleget ehetsz.
Sokat szenvedtél... Mennyi ideig voltál ott?
– Azt hiszem, két vagy három földi évet.
Lisa összeszorította a száját.
– Ez akkora szarság. Remélem az összes rohadék felfordult a
robbanásban.
Taelon elmosolyodott.
 – Mi az? Szerinted ez olyan vicces?
– Nem. Tetszik, hogy ilyen heves vagy. A lasarai hímek
csodálják az erős nőstényeket.
Lisa halványan elmosolyodott.
– Hmmm, te sem vagy rossz.
Felnevetett, majd azonnal el is fintorodott a mellkasához kapva.
– Óvatosan – figyelmeztette a lány, aztán ő is összerezzent.
Kezét a hasára tette.
– Megint a fájás?
– Igen – mélyeket lélegzett. – El fog múlni.
Mit fognak csinálni, amikor eljön az idő, hogy nem múlnak el?
A gondolat pánikba ejtette Taelont. Semmit sem tudott a
szülésről. Hogyan segítse világra a gyerekét segítség nélkül, orvos
és fejlett orvosi technológia nélkül, ami elhárítana mindenféle
felmerülő nehézséget?
Ha legalább hozzáférnének a hajója egészségügyi készleteihez.
Lehet, hogy nem ér fel a Secta létesítményeiben használt szinthez,
de sok betegséget és sérülést képes felderíteni és gyógyítani. Ha
valami nagyon rosszul megy, még mindig felveheti a kapcsolatot a
Secta-val és kérheti a tanácsát. De Ari’k-kal elraboltathat egy földi
orvost, akinek vannak ilyesmivel tapasztalatai, és segítene világra
jönni a babát.
Még jobb lenne, ha az nő lenne. Taelon nem akarta, hogy
bármilyen férfi – akár földlakó, akár lasarai – lássa Lisa azon
részeit, amiket még ő sem látott.
– Ki kell ürítenem ezt a szert a testemből. – mondta ismét. – Van
valami ötleted, hogyan tehetném ezt meg?
Lisa elgondolkodott.
– Van rá néhány módszer. Igyál sok folyadékot, hátha kimossa.
Hozathatnánk megint kaját, és több teát rendelek. A tea jó
méregtelenítő. A fürdőszobát bepárásítjuk, és azzal izzadásra
késztetünk. Az is segíthet kitisztulni. Hallottam néhány
osztálytársamat egyszer erről beszélni. Az egyik be volt ijedve,
mert hallotta, hogy a munkahelyén drogtesztet fognak használni, és
ő előző este marihuánát szívott. A barátja azt mondta neki, hogy
hagyja abba az egészségtelen ételek fogyasztását, és egyen
rengeteg gyümölcsöt és zöldséget. Nem emlékszem, hogy ennek
mit kellett volna tennie. Sok antioxidáns van bennük, talán az
csinál valamit?
Taelon nem tudta.
– Próbáljuk ki a vizet és a gőzt.
– Oké.
 8. fejezet
– És most? – kérdezte Lisa.
Taelon az ablakon keresztül a motel alkalmazottját bámulta, aki a
lehető legkevesebb erőfeszítéssel seperte a járdát.
– Semmi.
Lisa közelebb ment hozzá, és hozzásimult, miközben Taelon
továbbra is a fiatal férfira meredt.
– Úgy tűnik, nem a legfényesebb izzó a dobozban. Talán csak
rendkívül üresfejű.
A férfi felnevetett.
– Lehetséges, de ennek ellenére valamit ki kellene olvasnom a
fejéből.
– Igaz – hátrált meg Lisa homlokráncolva.
Taelon hagyta, hogy a függöny leessen, és a lányra bámult.
Olyan kicsi volt. A feje teteje alig ért el a válláig. És a bőre olyan
lágynak látszott, mint az umkhosi tollak, és újra és újra elvonta a
figyelmét. Korábban lezuhanyozott és kézzel kimosta a ruháját.
Amíg a ruhái száradtak a fürdőben, csak egy nagy fehér törölközőt
viselt, ami sok sápadt bőrt engedett láttatni.
Ez annyira nem volt megszokott Lasarán. A bolygón lévő nők
hajlamosak voltak olyan ruhákat viselni, amik nyaktól bokáig
elfedték a testüket. Inkább a dekoltázzsal próbáltak csábítani és
nem a bőrük felfedésével. A férfiak ugyanúgy. Ez egyszerűen a
kultúrájuk része volt.
– Lehetségesnek tartod, hogy valamit beléd ültettek, ami tovább
adagolja a szert? – ötletelt a lány.
– Kétlem.
Csinos arca ugyanazt a frusztrációt tükrözte, amit a férfi érzett.
Rövid idő alatt több vizet fogyasztott, mint amennyit valaha is
akart volna. A földi víz zavaros volt, és a különböző vegyszerek
mellett – mint a klór és ammónia –, valami fémes ízt is kiérzett.
Emiatt még jobban hiányzott a lasarai friss víz íze. Lisa szerint a
Földön a vízminőség forrástól függően változott, és úgy vélte, a
szűrt víznek jobb íze van. De itt nem fértek olyanhoz hozzá, és
járművük sem volt. Tehát egymás után nyelte a koszos folyadékot,
hogy kitisztuljon a gyógyszer a testéből.
Ennek eredményeként többször kellett a fürdőszobába vonulnia,
könnyíteni magán.
Következő alkalommal a gőzt próbálta meg. Az erős izzadás
csak rettenetes fejfájást okozott neki, amin csak a hideg zuhany
segített. Akkor ő is kimosta a ruháit, és most egy törülközőt viselt a
csípője körül. Furcsán természetes volt Lisával lenni, miközben
mindketten olyan kevés öltözéket viseltek. Csak nagyon óvatosnak
kellett lennie, hogy a tekintete ne túl gyakran kóboroljon a nő
melleire, mert a saját törülközője alig rejtette el testének azonnali
reakcióját a kellemesen kísértő látványra.
Mivel a vízfogyasztás és a gőz nem segített, Lisa még több
házhozszállítást kért, ezúttal salátákat és spenóttekercseket rendelt,
amik sok zöldséget és csirkét tartalmaztak. Ezen kívül rengeteg teát
is rendelt.
Taelonnak ezután még többet kellett pisálnia, de ez sem segített a
tisztulásban. A sebe nem gyógyult egyáltalán… és még mindig
nem tudott olvasni az átkozott motel-alkalmazott gondolataiban.
Úgy tűnt, semmi sem használt, amit próbáltak.
Felsóhajtott. Legalább Lisa is egészségesen táplálkozhatott.
Kényszerítette, hogy szinte annyit egyen, mint ő, tudva, hogy mind
neki, mind a gyermekének szükségesek a tápanyagok.
– Nos, most már csak az maradt még lehetőségnek, hogy
megpróbáld magad kipihenni – mondta Lisa. – Lepihenhetnél,
Taelon.
Szerette, amikor a nevén szólította.
 – Egyértelműen ki vagy merülve. Alig tudtalak felébreszteni,
amikor jöttek azok az ügynökök.
– Bocsánatot kérek. A lasaraiak hajlamosak nagyon mélyen
aludni, amikor gyógyulnak. Ha a sérülések életveszélyesek, az
alvásunk olyan mélyre válhat, hogy hasonlít arra, amit ti kómának
hívtok.
Lisa az ajkába harapott. A férfi kezéért nyúlt.
– Életveszélyesek a sérüléseid? – tekintete először a mellkasán
levő hosszú sebhelyre esett, majd a végigmérte a többit is, amik a
vállán és a karjain voltak. – Őszintén szólva, nem értem, hogy
tudsz még talpon maradni.
A lány aggodalma megmelengette a férfi szívét.
– Túl fogom élni – biztosította a nőt. – Neked is pihenésre is van
szükséged. Miért nem alszol, amíg én őrködöm?
– Alszok, ha te is alszol.
– Egyikünknek ébren kellene maradnia, ha visszatérnének a
katonák.
– Nem kell emiatt aggódnod.
– A katonák visszatérte miatt?
A lány megrázta a fejét.
– Nem tudom, hogy jönnek-e. Azóta éberebben alszom, mióta
felébredtem a kómából. Ha visszatérnek, az autójuk zúgása, vagy
az ajtó csapódása, ugyanúgy felébreszt majd, mint a múltkor.
Taelon arra gondolt, hogy ez elég óvintézkedésnek. Ha
észreveszi őket, amikor beállnak a parkolóba, onnantól kezdve csak
néhány másodpercük lenne menekülni. És továbbra sem volt hátsó
ajtó, ahol meglóghatnának. Ezért belelegyezett.
Követte Lisát a fürdőszobába. A levegő még mindig párás volt
benn a gőzölős kísérlettől. A zuhanyzók pedig tele voltak a száradó
ruhákkal. Figyelte, ahogy Lisa vizet enged a recepción vásárolt
fogkefére, majd fehér pasztát nyom rá.
A nő odaadta neki a másik fogkefét.
 Taelon gondosan követte példáját.
Lisa rámosolygott.
– Úgy nézel ki, mintha még soha nem csináltad volna ezt.
– Nem is.
– Nem szoktál naponta kétszer fogat mosni?
– Nem.
– Akkor hogyan tartod tisztán őket?
– A Lasarán, amikor meg akarjuk tisztítani a fogainkat,
beveszünk egy korty wosuur-t. Ez egy folyadék, amely feloldja az
összes élelmiszer-részecskét, amit talál, anélkül, hogy károsítaná a
fogakat, nyelvet vagy az ínyt. Aztán kiköpjük. Csak néhány
másodpercig tart.
– Ez remekül hangzik.
A kefét a szájába rakva megmutatta, hogy kell használni.
Taelon ugyanezt tette. Meglepődött, hogy tetszett neki a paszta
íze. Emlékeztette őt egy gyógynövényre, amely Lasarán nőtt.
Lisa a mosdó fölé hajolva fehér habot köpött ki.
– Ne nyeld le a fogkrémet. Köpd ki, majd öblítsd ki a szád
vízzel, ha befejezted.
A férfi elvigyorodott.
– Mi az?
Taelon a finom habot beleköpte a mosdóba.
– Egy kuirtu-ra emlékeztetsz.
– Az mi? – folytatta Lisa a fogmosást.
– Egy szőrös kisállat Lasarán, amit gyakran háziállatként
tartanak. Amikor bemegy a melegre, elkezd habzani a szája.
Lisa felnevetett és még több habot köpött a mosdóba.
– Szóval úgy nézek ki, mint egy kuirtu a melegben?
– Igen. Nagyon aranyos vagy.
Lisa a fejét ingatva kiöblítette majd a törölközővel megtörölte a
száját.
– Te is.
 Kimosta a fogkefét is és félretette.
– Én is, mi?
– Cuki – látszott a szemén, hogy jól szórakozik. – És
természetfeletti. Fejezd be a fogmosást.
Taelon kuncogva tett eleget a felszólításnak.
Amint befejezte, a nő kitessékelte a fürdőszobából.
– Most, hogy a nagy, földönkívüli kisbabád a hólyagomra
parkolt, úgy érzem, hogy a nap felét pisiléssel töltöm – motyogta.
Taelon ismét elnevette magát.
A lány házsártos arckifejezése mosolyra váltott, ahogy becsukta
a fürdőajtót.
Annyira kibaszottul vonzó volt.
Az ablakhoz sétálva kinézett, de még mindig üresen találta a
parkolót. Ha lennének más vendégek is, talán lophatna egy autót, és
elvihetné Lisát egy biztonságosabb helyre. Tényleg szükségük
lenne valamilyen szállítóeszközre. Sajnos mindkét recepciós
motorkerékpárral közlekedett.
A fürdőszoba ajtaja kinyílt. Megfordult, amikor Lisa kilépett.
A világítást égve hagyva, az ajtót nem csukta be teljesen, hogy
egy kis fény azért szűrődjön a szobába.
Taelon lekapcsolta a szobában a lámpát, és odament az ágyhoz.
Lisa szemben állt vele az ágy másik oldalán. Idegesen gyűrögette
a törölközője szélét.
– A ruhám még mindig nedves.
– Az enyém is.
– Azt hiszem, esélytelen, hogy ez a törölköző rajtam marad, amíg
alszom.
– Nélküle szeretnél aludni? – kérdezte, és kényszerítette a testét,
hogy ne reagáljon már a gondolatára is.
– Hmmm...
– Alhatok a földön.
 – Kizárt. Nem azokkal a sebekkel. Velem fogsz aludni az ágyban.
Én csak… nem igazán vagyok exhibicionista.
A férfi habozott.
– Azt hiszem, hogy a fordítóm nem tudja pontosan
megmagyarázni ezt a szót.
– Van fordítód? – emelkedett meg a nő szemöldöke.
– Igen. Az Aldebari Szövetség minden tagjának van.
– Hol van? – kérdezte a lány kíváncsian.
A fejére mutatott, közvetlenül a füle mögé.
– Be van építve az agyamba.
– Meglepő, hogy a bázis orvosai nem távolították el.
– A szkennelésük nem észlelte, mert nem fémből van. Úgy tűnik,
hogy része a koponyámnak, ha a ti primitívebb letapogató
készülékeitekkel nézik meg.
– Ez sirály.
– Ezt a szót egyáltalán nem fordítja le.
Lisa oldalra fordította a fejét.
– Mit mondott neked az exhibicionistára?
– Utcai előadóművész.
Lisa felnevetett.
– Amikor azt mondtam, hogy nem vagyok exhibicionista, úgy
értettem, hogy nem kellemes számomra a meztelen testemet
villogtatni – lenézett és elfintorodott. – Különösen, amikor így néz
ki.
– Szégyenlős vagy?
– Inkább feszélyezett, mint szégyenlős – ismerte be a nő. –
Annyira... aránytalan vagyok. Hátborzongató – megvonta a vállát.
– Nem tudom. Azt hiszem, minden korábbi tevékenységem
ellenére sem akarom, hogy meztelenül láss.
– Nem akarod, hogy meztelenül lássalak? – lepődött meg a férfi.
– Nem – ráncolta Lisa a homlokát.
Taelon megrázta a fejét.
 – Lisa, te gyönyörű vagy.
Amikor a nő beszélni kezdett volna, a férfi felemelte a kezét.
– Nem azért mondom, hogy könnyebbé tegyem a számodra. Úgy
gondolom, hogy bájos vagy. Annyira, hogy őszintén megmondva,
nehezen állom meg, hogy ne bámuljalak folyton.
– Tényleg? – nyíltak szét a lány ajkai meglepetten.
– Igen.
Taelon a csípőjén levő törülköző felé intett.
– Ez nem teljesen rejti el a testem reagálását rád, ezért igyekszem
megakadályozni, hogy a tekintetem ne csússzon lejjebb a szép
arcodnál. Gyönyörű vagy, Lisa. Ha valaki el akarja rejteni a testét,
akkor én vagyok az. Meglehetősen vékonyabb vagyok, mint régen.
A lány szeme elkerekedett.
– Komolyan? – mutatott rá a férfi testére. – Annyira izmos vagy.
– Régebben több volt. És tele vagyok ezekkel a borzalmas
sebekkel és hegekkel, mert túl gyenge vagyok a regenerációhoz.
Nem tudom, hogy bírsz egyáltalán rám nézni, vagy megérinteni
anélkül, hogy különböző grimaszokat vágnál. Tehát ismét
felajánlom, hogy a padlón alszom.
A nő elégedetlenül meredt rá.
– Nem fogok megsértődni, ha nem akarsz velem aludni –
nyugtatta meg. Túlságosan is komor kifejezést erőltetett az arcára,
kezét a szívére tette és bús hangon így folytatta: – Csak
mélységesen megbántott leszek.
A lány ajka megrándult, aztán elnevetette magát.
– Annyira imádnivaló vagy.
Taelon is elmosolygott.
– Ugyanezt érzem irántad.
– Akkor rendben. Mindketten felnőttek vagyunk. És fizikailag
egyikünk sincs olyan állapotban, hogy valami erkölcstelent
műveljünk, tehát...
– Nos – felelte a férfi vigyorogva –, ez nem egészen van így.
 Arca elvörösödött.
– Ne kényszeríts pirulásra!
Taelon csak nevetett.
– Tehát semmi ártalmas nincs abban, hogy meztelenül alszunk
ugyanabban az ágyban.
Taelon nem volt benne biztos, hogy egyáltalán el tud aludni, ha
Lisa meztelenül hozzásimul, de ennek ellenére beleegyezett.
A lány intett a kezével.
– Fordulj a másik oldaladra.
Engedelmeskedett.
A takaró suhogott, az ágy megreccsent.
– Oké, megfordulhatsz.
Amikor megtette, az ágyban kinyújtózva találta, nyakig
beburkolózva a takaróba. Hosszú, barna haja kócosan terült el a
párnán.
– Te tényleg gyönyörű vagy – mondta Taelon.
Lisa csak mosolygott.
– Köszönöm.
– Kiterítem a törülközőinket.
– Összeszedte a lányét is, és a fürdőbe vonult. Miután
szétterítette a durva törülközőket, a tükör felé fordult és
elfintorodott. A hosszú sebhely a felsőtestén egyáltalán nem
gyógyult. A frusztráció még inkább elöntötte. Hogyan védje meg
Lisát és a még meg sem született gyermeküket, amikor ezek a
sebek gyengítik, nem volt járművük, és csak egy fegyverük volt?
Meztelenül lépett ki a fürdőszobából.
Lisa szeme elkerekedett, amikor meglátta, majd gyorsan
lehunyta.
A férfi elvigyorodott, ahogy ezt meglátta.
A matrac bemélyedt alatta, amikor ráült.
A lány szeme kinyílt, ahogy a matrac elferdült, és elkezdett a
férfi felé csúszni.
 Taelon kezét a keskeny vállra tette, hogy megállítsa, aztán ő is a
takaró alá bújt.
– Mesélnél a bolygódról? – kérdezte halkan Lisa, miközben
nézte a félhomályban.
Az oldalára fordult, hogy ő is láthassa a lányt. Addig
fészkelődött, amíg mindkettőjük feje ugyanarra a párnára került.
– Természetesen.
Abban bízott, hogy egy nap meg is mutathatja neki. Ha sikerül
kapcsolatba lépnie Ari’k-kal...
Nos, nem hagyja Lisát itt ezen a barbár bolygón, ahol tömérdek
férfi és nő, mint például a bázison lévők, vadásznak rá. Nem hagyja
gyermekét ezeknek a mészárosoknak a kényére-kedvére.
Csak rá kellett vennie a nőt, hogy bízzon benne, és csatlakozzon
hozzá, amikor távozik.
E célból elkezdte leírni világának szépségeit. Lasara, a körülötte
keringő holdak, a népe, a többi lakott bolygó az ő
Naprendszerében. A hangja halk volt, szavai gondosan
megválasztottak. És hamarosan a hosszú szempillák leereszkedtek.
A lány légzése megváltozott, ahogy álomba merült.
Finoman kifésülte ujjaival a lány arcából a haját, beigazítva az
egyik fül mögé.
Még a füle is aranyos volt.
De a szeme alatti sötét karikák nem voltak azok. Szüksége volt
erre a pihenésre.
Előrehajolva egy gyöngéd csókot nyomott a lány homlokára.
– Aludj, Lisa.
A takaró alatt az egyik kezét rásimította a lány hasára. Elbűvölte,
hogy egyszerre lágy és kemény. Gyengéden megsimogatta a
halmot.
– Te is – mondta a lányuknak. – Anyádnak pihenésre van
szüksége.
 Egy apró ököl, láb vagy könyök ütődött a kezének. Visszatért az
áhítat, amely elállította a lélegzetét és büszkeséggel töltötte a
szívét.
– Nem tudom eldönteni, hogy ez beleegyezés volt – suttogta –,
vagy lázadás. De tudd, hogy szeretlek, kicsi. És meg fogunk
védeni. Most aludj.
Nem volt több mozgás.
A kezét Lisa hasán hagyva, Taelon közelebb fészkelődött, majd
engedte, hogy saját szempillái is leereszkedjenek, és lassan álomba
merült.

Lisa azonnal éberré vált, nem lassan, fokozatosan, mint a régi

szép időkben.
Taelon a hátán feküdt mellette. Egyik karjával átölelte, mellkasán
a nő feje volt. Lábait takaró borította, és lábai között Lisa egyik
térdét tartotta. A nő annyira szétterült, amennyire csak nagy hasa
engedte.
Mi ébresztette fel?
– Henderson? – mondta egy férfi az ajtó előtt. – Itt Roland
Warbrook. Itt vagyok.
Bárki is beszélt, mély hangja volt, brit akcentussal.
Elöntötte a félelem, és kissé megrázta Taelont.
A férfi szeme azonnal kinyílt, és találkozott a pillantásuk.
Lisa az ajka elé emelte az ujját, és az ajtóra mutatott.
– Azt mondtad, a 9-es szoba, igaz? – szünet. – Nem. A parkoló
üres, de a recepciós azt mondta, hogy még mindig itt vannak.
Bemegyek és szétnézek. Megnézem, kivel van dolgunk.
Amikor a lány megpróbált felkelni, Taelon felemelte a kezét, és
leutánozta a mozdulatait. Az ajkaihoz érintett ujjával csendre
intette.
Minden izma megfeszült, de visszadőlt a párnára.
A férfi úgy próbált helyezkedni, hogy megvédje, és takarja a
lányt, miközben az ajtót figyelte.
A lány is az ajtóra meredt. A szeme elkerekedett, amikor a zár
megfordult.
Egyetlen kulcs sem csördült, és egyetlen kattanást nem hallott a
zárból. A gomb elfordult, és az ajtó kinyílt.
Egy nagy, sötét alak állt az ajtóban, a parkolóból bevilágító
fények körülvették az alakját.
Tücsökciripelés és más éjszakai hangok kíséretében lépett be.
A fürdőszobából jövő halvány fény egy izmos testre esett, amely
fekete nadrágot, fekete pólót és hosszú fekete kabátot viselt. A férfi
rövid obszidián színű haja csillogott, ahogy lassan körbefordította a
fejét, és a szobát tanulmányozta.
Lisa visszafojtotta a lélegzetét.
A férfi tekintete átsuhant felettük, mintha ott sem lennének.
Taelonra nézett, aki intenzív összpontosítással bámulta a férfit.
A férfi beljebb lépett a szobába. Az orrán megcsillant a fény,
ahogy körbeszimatolt. A fürdőszobához ment és kinyitotta az ajtót.
Az erős fény egy kemény, jóképű fickóra esett. Sötét szemöldökét
leengedte, ahogy belépett. Kinyílt a szekrény ajtaja, majd a tusoló
ajtaja is becsukódott.
A férfi visszatért a szobába, és a szekrényhez indult. Kinyitotta.
Benyúlt az üres belsejébe, majd megkocogtatta a szekrény hátulját
is. Aztán a nehéz bútordarabot olyan könnyedén elemelte a faltól,
mint egy üres kartondobozt. Szent szar, jócskán erős volt!
Mire számított, mit fog ott találni?
Visszafordult a szoba belseje felé. Ismét szimatolt, aztán egyik
oldalára fordította a fejét, és úgy tűnt, hallgatózik. A szeme
hátborzongató borostyánszínűre váltott.
Basszus. Az egyik vámpír lehet a bázisról.
 A lány szívverése felgyorsult.
– Félned kell – motyogta a férfi.
Az ágyhoz ment. Megragadta a takarókat és felrántotta őket.
Lisának alig sikerült elnyelnie egy sikolyt, amikor csupasz teste
felbukkant.
De a vámpír… Roland… úgy tűnt, nem vette észre őt.
Taelon, még mindig előtte fekve, lassan hátradőlt és megfogta a
kezét. Rolandnak egy üres szobát mutatott?
A vámpír letérdelt és benézett az ágy alá is, majd káromkodva
felállt.
Elővette a mobiltelefonját és tárcsázott.
– Marcus – mondta hangosan. – Van egy perced?
Lisa felsóhajtott, amikor Roland eltűnt. Csak eltűnt – egyik
pillanatban még ott volt, a másikban már nem. Mi a...?
Egy másodperccel később ismét megjelent, keze egy másik férfi
vállán nyugodott, aki nyugodtan kiadhatta magát a testvérének.
Lisának leesett az álla. A második férfi ugyanolyan magas és
izmos, de hosszabb fekete hajú volt, mint Roland. És ugyanazt a
ruhát is viselte: fekete nadrágot, fekete pólót és hosszú fekete
kabátot.
– Mi a helyzet? – kérdezte a második férfi, akinek szintén brit
akcentusa volt.
– Henderson emberei idáig követték a hiányzó Humvee-t.
Egyedül egy házaspárral tudtak beszélni, akik ragaszkodtak hozzá,
hogy egy titokzatos feketeruhás férfi vezette. Az általuk adott
válaszok nem enyhítették az ügynökök gyanúját. A recepción
leadott adatokat pedig nem ellenőrizték. Henderson felhívta
Reordont és megkérdezte tőle, hogyan folytassa tovább.
– És Reordon ideküldött, hogy nézd meg? Kíváncsi voltam, hol
vagy.
Roland körülnézett.
 – Valami nincs rendben – jelentette be komoran. – A szoba
üresnek tűnik, de hallom a légzést, és három szívverést is
észleltem, amelyek közül az egyik sokkal gyorsabb, mint a többi.
Marcus meghallgatta, majd bólintott.
– Én is hallom őket. Egy férfit és egy nőt érzek. Ezek lehetnek
maradvány illatok, ha a pár nemrégiben távozott. Kerested őket a
szobában?
– Igen. A fürdőszoba üres, csakúgy, mint az ágy és a szekrény.
Az utóbbi mögött ellenőriztem, és nem találtam rejtett átjárót. És
nincs semmi az ágy alatt.
Mindkét férfi a mennyezetre pillantott, aztán felnyúlt és kopogott
rajta.
Marcus a homlokát ráncolta.
– Amennyire látom, nincs lehúzható létra a padláshoz –
körbenézett. – A falak vékonyak. Talán a szomszéd szobában
rejtőznek.
Roland odament.
Egy pillanattal később Lisa halk mozgást hallott a fal mögül,
amikor Roland átkutatta a 10-es szobát. Aztán átment az ajtón, és
hallotta a mozgást a 8-as szobából.
Visszatért.
– Nincsenek ott.
Marcus a homlokát ráncolta.
– Hol van ez a hely? Olyan, mintha az isten háta mögött lennénk
– bekukucskált a szobába a nyitott ajtó keresztül. – Úgy is néz ki.
– Mi itt vagyunk. Van a közelben egy kis város, de más épület
nincs a közelben.
– Van erdő a motel mögött?
– Igen.
– A szívverések, amelyeket hallunk, lehet, hogy valamilyen állaté
kintről. Vagy az is lehet, hogy behúzódott valami a padlásra. Az
ördögbe is, akár még alattunk is lehet valami. Ez a hely egy
szemétdomb.
Marcus körbejárt a szobában. Minden sarokba benézett, még a
falakat is megkopogtatta néhányszor.
– Nincsenek rejtett panelek.
– Szóljunk Seth-nek?
– Ne. A pletyka szerint estére fogja megkérni Leah kezét.
Roland szemöldöke felemelkedett.
– Igen?
Marcus jelentőségteljes pillantást vetett rá.
– Miután elviszi, hogy megismerkedjen Tomassoval és
Cassandrával.
– Oh – Roland pillantása tűnődővé vált.
– Pontosan.
– Akkor ne zavarjuk. Ha a Hendersonnal beszélgető pár tud
valamit, és megpróbálja elhíresztelni, biztos vagyok benne, hogy a
hálózat elkapja és megállítja őket.
Marcus bólintott.
– És ha a bázis egyik katonája lopta el a Humvee-t, akkor
valószínűleg meghalt. Úgy tűnik, hogy minden laza szál el van
varrva.
– Kivéve ezt.
– És a hiányzó tehetségest.
Roland összevonta a szemöldökét.
– Úgy van. Gondolod, hogy a kettő összefügg?
– Kétlem. Szerintem Reordonnak igaza van. Gershom
valószínűleg megölte a hiányzó tehetségest. Még nem találtuk meg
a testét.
Tehetséges? – gondolta Lisa. Mit jelent a tehetséges?
Roland vonásai elsötétültek.
– Bárcsak láttam volna, ahogy Seth leviszi azt a gazembert.
– Én is. Ma este vadászol?
 – Nem.
– Én se. Amíg magunk közt vagyunk, hogy van Michael?
Roland felsóhajtott.
– Épp annyira zaklatott, mint Adira.
Marcus Rolandot tanulmányozta.
– És te?
Roland szeme egyre jobban villogott, ahogy a düh elsötétítette a
vonásait.
– Minden alkalommal, amikor arra gondolok, hogy azok a
kibaszott seggfejek mit csinálhattak volna a gyerekeinkkel, mert
nem voltunk képesek megvédeni őket, elönt a hideg verejték.
Marcus szeme is ragyogni kezdett.
– Engem is. Még mindig hallom, ahogy sírnak utánunk azon a
pokoli helyen.
A bázison fogva tartott vámpírok között voltak? Gyermekeket is
tartottak fogságban a bázison? Homályosan emlékezett, hogy Brad
mesélt valamit, de már elfelejtette. A hallottak megrémítették.
– Szintén – ismerte be Roland. – Köszönöm, hogy megengedted,
hogy beköltözzünk hozzátok. Michael nem akarta, szem elől
téveszteni Adirát.
Marcus megpaskolta Roland hátát.
– Bármikor. Mindig átjöhettek, ha szükséges... bármilyen hosszú
ideig is tart, amíg a gyerekek újra biztonságban érzik magukat.
Roland bólintott.
– Köszönöm. Hadd vigyelek vissza David házába.
Mindketten eltűntek.
Lisa megkönnyebbülten felsóhajtott.
Taelon ellazult.
Aztán Roland újra megjelent.
Mindketten megfeszültek.
Roland hátranézett.
A motelszoba ajtaja csendesen becsukódott és bezáródott.
 Telekinetikus képességei is voltak?
– Ha itt vagytok – mondta halkan –, elrejtőzve, úgy hogy nem
talállak benneteket, figyelmeztelek benneteket... ne áruljatok el
minket. Ha mégis, félelmetes és rémisztő ellenséget szereztek
magatoknak.
Lisa nem kételkedett a szavaiban.
A hátsó zsebébe nyúlva elővette a telefonját és tárcsázott.
– Henderson? Ismét Roland. A szoba üres. Hallok szívverést, de
senkit sem találtam. Tudom, hogy gyanús, ezért hívtam Marcust. Ő
azt hiszi, hogy valószínűleg állatok vannak a tetőtérben vagy a
közelben, mivel az isten háta mögött vagyunk. De én nem vagyok
benne biztos – egy pillanatig hallgatott. – Igen. Szükséged van még
valamire? – Újabb szünet. – Rendben. Visszamegyek Észak-
Karolinába.
Megszakította a hívást, majd újabb hívást kezdeményezett.
– Én vagyok. Érkezem.
Taelon kihúzta a kezét Lisa alól.
Roland eltűnt.
– Várj! – állt fel Taelon az ágyból.
Lisa megdöbbenve rezzent össze, amikor meghallotta a kiáltást.
De a vámpír eltűnt.
Káromkodva Taelon meztelenül az ajtóhoz lépett, és kinyitotta.
Még ki is ment és szétnézett. Hátranézett Lisára.
– Emlékszel a nevére?
– Roland War-valami – felelte a lány.
Taelon szembenézett a parkolóval, és felkiáltott:
– Roland!
Lisa rámeredt. Mit csinál?
Taelon még többször kiáltotta a vámpír nevét.
Amikor Roland csodálatos módon nem jelent meg újra, Taelon
bejött és becsapta az ajtót.
Lisa szeme tágra nyílt, ahogy figyelte.
 Tudomást sem véve meztelenségéről, izgatottan járkált fel-alá.
Ez biztos nem tett jót a sebeinek, mert fájdalmas arckifejezéssel
szorongatta a mellkasát.
Kemény fájdalom futott át a lány hasán. Szuszogva próbálta
tartani a hasát. Ekkor jutott csak eszébe saját meztelensége.
A férfi megdermedt.
– Lisa?
Mélyeket lélegezve lenyúlt a takaróért és betakarózott. A
fájdalom pedig fokozódott.
Taelon visszatért az ágyba, és leült mellé.
– Jól vagy?
A nő bólintott, és kezdte volna mondani, hogy elmúlik. De
amikor felnézett rá, elvesztette gondolatmenetét.
Az egyik orrlyukából vér folyt.
– Vérzel!
Lepillantva megnézte a mellét.
– Nem, nem én. Csak fáj.
– Nem ott – ujjával végigsimított a felsőajak feletti borostán,
aztán felemelve mutatta, hogy véres. – Itt. Az orrod vérzik.
Megtörölte az orrát, majd összevonta a homlokát, miközben
véres ujjait nézte.
– Miért vérzik az orrod? Van olyan fejsérülésed, amelyről nem
beszéltél nekem?
Lisa megrémült. A fej sérülései, ha nem kezelik őket, halálosak
lehetnek.
– Nem. Azt hiszem, azért van, mert olvastam a gondolatait.
A hasában a fájdalom kezdett visszahúzódni.
– Visszatérnek a telepatikus képességeid? Ez jó jel, nem igaz?
Megrázta a fejét.
– Nem, nem. Egész idő alatt, amíg ezek az emberek itt voltak,
próbáltam a gondolataikban olvasni. Meg akartam tudni, hogy
lehetnénk-e szövetségesek, mivel ők is gyűlölik a mészárosokat.
 – Az ellenségem ellensége a barátom?
– Igen. De néha az ellenség ellensége csak újabb ellenség.
– Sajnos ez is igaz. Azért vérzett az orrod, mert olyan keményen
próbáltál olvasni a gondolataikban?
– Igen. Nem kellene, hogy ez történjen. Ez a fajta telepátia
könnyű.
De az orra mégis vérzett.
– Mi lett volna, ha megsérülsz? Már egyébként is komolyan
megsebesültél, és ...
– Megérte. – Megfogta a nő kezét, és megszorította.
– Miért? Mit láttál?
– A húgom. – Ádámcsutkája ugrándozott, ahogy nyelni próbált. –
Él, Lisa! Amiriska él!
 9. fejezet
Lisa rámeredt.
– Hogyan?
– Amiriska él. Láttam őt Roland elméjében, amikor végre
sikerült belepillantanom, mielőtt elment.
– Ó, Taelon, ez csodálatos!
Kihúzta az ujjait, és a karját a nyaka köré fonva szorosan
megölelte.
Taelon az ölébe ültette a lányt. Átölelte és arcát a lány nyakába
temette.
– Él, de hogyan találhatom meg? Roland elment, mielőtt
kikérdezhettem volna. És nem tudom elérni őt telepatikusan.
– Nem tudom. De kitalálunk valamit. Meg fogjuk találni, Taelon.
A férfi megrázta a fejét.
– Hagynom kellett volna, hogy meglássanak.
– A megfelelő dolgot tetted. Hallottad, mit mondott nekünk a
feketeruhás katona a bázison. Úgy döntöttek, hogy nem hagynak
szemtanúkat. Laza szál vagyunk, amit el kell varrni. És ahogy
tudjuk, ezt úgy szándékoznak elérni, hogy megölnek bennünket,
nehogy a médiához forduljunk, hogy elmeséljük mi történt.
– Miért nem akarják, hogy ezt tegyük? – meglazította az ölelését
és kicsit hátrább dőlt, hogy a lány szemébe nézhessen. – Nem
akarják, hogy ezeket a henteseket megbüntessék?
– Biztos vagyok benne, hogy ők maguk már megbüntették a
henteseket. És mindezt úgy, hogy a hírekben semmi nem jelent
meg róla – a tévé felé mutatott. – Egyetlen említés sem volt róla.
Ez azt jelenti, hogy ezeknek a srácoknak nagyon sok hatalmuk van.
Az a tény, hogy nem tudtam, hogy a vámpírok léteznek, amíg meg
nem támadták a bázist, csak megerősíti ezt. Nyilvánvalóan nem
akarják, hogy bárki is tudjon a létezésükről. Tehát… bár lehet,
hogy foglyok voltunk ott, de ez nem fogja őket megakadályozni
abban, hogy megöljenek minket, azért hogy a létezésük továbbra is
titok maradjon.
Taelon összevonta a szemöldökét.
– És Roland nem túl barátságos fajtának látszott. Még azt is
mondta, hogy félnünk kell tőle.
A lány megint megtörölte Taelon felső ajkát. Az, hogy az orra
folyamatosan vérzett, halálfélelmet okozott a lánynak.
– Hogyan nézett ki Amiriska a gondolataiban vagy emlékeiben,
vagy bármi másban, amit láttál?
Ha a húgát még mindig napi szinten kínozzák, Lisa tudta, hogy
az el fogja pusztítani a férfit.
Úgy tűnt, hogy fontolóra veszi.
– Jól nézett ki – zavarodottság látszott rajta. – Úgy nézett ki,
mint egy közülük.
A lány vére elhűlt.
– Vámpírrá változtatták?
– Nem. Legalábbis nem hiszem. A szeme nem ragyogott. De úgy
öltözött, mint ők. Fekete nadrág sok zsebbel, és egy rövid ujjú
fekete póló, ami a karját csupaszon hagyta. A gondolataiban
Aminak hívta.
Az ajkát rágta.
– Éreztél benne bármilyen ellenségességet az irányába?
Megrázta a fejét.
– Nincs empatikus képességem. És a gondolataiba pillantás is túl
rövid volt, csak egy-két másodpercig tartott.
Még egy ilyen aprócska kukucskálás is vérzésre késztette.
Lisa elgondolkodott a szavain. Remélte, hogy a vámpírok nem
fordították át Amiriskát, vagy bárhogy is nevezzék azt, amikor a
halandóból vámpírt csinálnak.
– Mi történt az első bázissal, ahol fogva tartották?
 Taelon talán már elmondta, de nem tudott visszaemlékezni.
– Porig égett.
– Hogyan? Mi okozta a tüzet?
– Ezzel kapcsolatban nem tudtunk információt szerezni.
– Talán a vámpírok csinálták. Talán ott is foglyul ejtették
néhányukat, és amikor mentek kiszabadítani őket, Amiriskát is
megmentették.
– Ha ez igaz, akkor szükségtelen veszélynek tettelek ki.
Lisa a homlokát ráncolta.
– Hogy érted ezt?
– Ha kimentették Amiriskát és menedéket ajánlottak neki, akkor
valószínűleg ugyanezt tették volna velünk is. Kihagytam a
lehetőségét annak, hogy biztonságos helyre juttassalak.
Azt mondta téged. Biztonságos helyre juttassalak téged.
– Nem úgy gondoltad, hogy minket juttass biztonságos helyre?
– A te biztonságod mindig az enyém előtt áll.
Melegség töltötte el a lányt. A fenébe! Annyira könnyű lenne
beleszeretni. Olyan tisztességes fickó.
Nem tudta ezt kevesebbel viszonozni.
– Még nem tudjuk, hogy megmentették-e. Tudom, hogy azt
mondtad, hogy jól néz ki, de ... lehet, hogy Renfieldet csináltak
belőle.
A férfi a homlokát ráncolta.
– Mi az a Renfield?
Visszaemlékezett a sok Drakula filmre, amelyet az évek során
látott, valamint a vámpírregényeire, amiket olvasott. A Renfieldek
vagy az emberi szolgák egy része borzalmas volt. Embertelen. Élő
rovarok és rágcsálók vadászása és evése. Testük groteszk módon
változik. És az a néhány, akiknek ez nem tetszett, megőrült, vagy
elvesztette az erkölcsi érzékét.
– Lisa – szólította ismét a férfi, amikor nem válaszolt –, mi az a
Renfield?
 A lány tétován nézett rá.
– Meg kell értened, Taelon, hogy minden, amit a vámpírokról
tudok, kitalált történetekre épül, tehát nem tudom, mi az igazság, és
mi nem.
– Mi az a Renfield? – kérdezte ismét. – Az valami rossz, ugye?
Nem haboznál elmondani, ha nem az lenne.
A lány felsóhajtott.
– A kitalált mesékben a vámpíroknak gyakran emberi vagy
halandó szolgái vannak. Az emberek néha Renfieldnek hívják őket
az első vámpírregény egy karakterének köszönhetően, amelyet több
mint egy évszázaddal ezelőtt írtak – a homlokát ráncolta. –
Legalábbis azt hiszem, hogy ez volt az első vámpírregény. A
folklór ezt megelőzi.
– Mit csinálnak ezek a szolgák?
– A vámpírok vért isznak – mondta. – Arra van szükségük a
túléléshez. A látott filmekben egyáltalán nem fogyasztanak ételt.
Teljesen mások vérén élnek.
Taelon a homlokát ráncolta.
– Különböznek az átlagemberektől, vagy földlakóktól, ahogy
hívsz minket. Sokkal erősebbek, gyorsabbak és – a történet
szerzőjétől függően – különleges képességekkel is rendelkeznek. –
Az ajtó felé intett. – Nyilvánvaló, hogy ennek némelyike igaz.
Roland tud teleportálni, és telekinetikus képességei is vannak.
– Az én embereim nem tudnak teleportálni, de néhányuk
telekinetikus képességekkel született – mormolta Taelon. – És ezek
a vámpírok szolgákat használnak?
– Igen, bár egyesek inkább rabszolgaként tartják őket, mint
szolgaként. Időnként nincs választásuk, kit szolgálnak, vagy
hogyan szolgálják őket.
A férfi arckifejezése elsötétült.
– Hogyan szolgálják őket?
 – Áldozatokat szerez a vámpíroknak, akiből táplálkozhatnak.
Vagy ők maguk a véradók.
– Lehet, hogy ezek a vámpírok akarata ellenére tartják fogva
Amiriskát? Lehet, hogy arra kényszerítik, hogy engedje a vérét
inni?
Egyre növekvő haragja gyakorlatilag vibrált körülötte.
– L-l-lehet.
– Van ezeknek a vámpíroknak valamilyen gyengesége?
– Rendkívül fényérzékenyek, és nem képesek elviselni a
napfényt.
– Mi történik, amikor a napfény megérinti őket?
A lány megvonta a vállát.
– Egyes történetekben azonnal lángra lobbannak. Másikakban
hamuvá válnak. Megint másikakban felhólyagosodnak és
megégnek, és meghalnak, ha nem találnak menedéket. Csak úgy
hosszabb ideig tart.
– Akkor hogy legyőzzük őket, csak arra van szükség, hogy a
napfényre vezessük őket?
– Esetleg.
Szorosan megfogta a lány kezét.
– Meg kell találnom őt. Meg kell mentenem Amiriskát.
Egyik kis kezét az arcára tette, és megsimogatta az állát.
– Ne feledd, ezek csak történetek. Nem tudom, hogy ennek
mekkora része igaz. A filmekben szereplő vámpírok általában
szívtelen szörnyek. Roland és Marcus esetében nem úgy tűnt, hogy
ez a helyzet. Arról beszéltek, hogy egyikük házasodik, és aggódtak
a gyermekek miatt is. Csak azt akartam…
– Hogy felkészíts engem, így akkor sem fogok megdöbbeni, ha a
legrosszabb derül ki.
Fejét lehajtva, könnyed csókot nyomott a lány ajkaira.
– Köszönöm.
A lány szíve megdobbant.
 – Én köszönöm, hogy megóvtál – suttogta.
Ha nem akarta volna annyira biztonságban tartani, valószínűleg
megragadta volna az esélyt, és megmutatta volna magát a
vámpíroknak, és megtudhatta volna, hogy hol a húga.
– Az utolsó lélegzetemmel is védeni foglak, Lisa.
Hitt neki. Az ujjait a férfi hajába csúsztatva lehúzta a fejét, és
hosszabb, mélyebb csókot adott neki. Taelon karjai szorosan
átölelték. A nyelve Lisa nyelvét simogatta. A vágy végigsöpört a
lányon, felforralta a vérét, és önkéntelenül is meghúzta a férfi haját.
Taelon felnyögött. És Lisa tudta, hogy ezúttal nem a fájdalom
okozta, hanem a vágy.
A férfi az egyik kezét a hajába temette és a fejét megdöntötte,
hogy még jobban elmélyítse a csókot. Másik kezét a lány hátára
simította, még közelebb vonva magához, emlékeztetve, hogy
mindketten meztelenek. A mellkasán lévő szőrzet felizgatta az
érzékeny mellbimbóit. A farka meghosszabbodott és
megkeményedett a feneke alatt, ami arra késztette, hogy ráüljön
és...
Mi a francot csinál?
A lány megszakította a csókot, és megdöbbent, amikor rájött,
hogy gyakorlatilag zihál a vágytól. A terhességi hormonokat
hibáztatta, de gyanította, hogy saját magának is hazudik.
A smaragdzöld szempárba bámult.
Taelon olyan módon hatott rá, mint egyik másik férfi sem.
– Mit csinálunk? – suttogta.
A férfi szemében gonosz fény villant.
– Megsértünk számos lasarai törvényt.
Lisa ajka megrándult.
– Eltekintve attól.
Megrázta a fejét.
– Nem tudom. Annyira vonzódom hozzád, Lisa. És nem csak
azért, mert viselős vagy a gyerekemmel. A körülményektől
függetlenül kikezdenék veled.
– Én is vonzódok hozzád.
Jobban, mint bárki máshoz, akit eddig megismert.
– Bocsánatot kell kérnem, mert kívánlak?
A lány elvörösödött.
– Nem. Én is kívánlak.
Gyengéd csókot nyomott a lány homlokára.
– Gondolod, hogy – hogyan is fogalmaztad meg? – a szeretkezés
ártana a babának, vagy neked? – az egyik kezét a nagy pocakra
tette.
A nő egyenesen a felsőtestén végigfutó hosszú sebre nézett.
– Azt hiszem, mindhármunknak ártana. Ha bármelyik öltés
elengedte volna...
Nos, el sem tudta képzelni, mi történne.
– Ha csak rólam lenne szó, bevallom, kísértésbe esnék, hogy
kockáztassak – tovább simogatta a gyermeke által kialakított
halmot. – De aggasztanak az egyre sűrűbben jelentkező fájdalmaid.
– Engem is aggasztanak.
– Az arcod ismét rózsaszínű.
A lány arca még jobban elvörösödött.
– Tudom. Nem tudok rajta segíteni. Mint mondtam, nem vagyok
exhibicionista. És mindketten meztelenek vagyunk.
Taelon mosolya szemtelenné vált.
– Szeretem, amikor meztelen vagy.
A lány is nevetett.
– Dettó.
– Már kezdem érteni ennek a szónak a jelentését – mondta a férfi
nevetve, aztán összerezzent, és újra a mellkasát tapogatta.
Az aggodalom újra előkerült.
– Szóval mit csináljunk?
– Nem tudom.
 – Ha úgy gondolod, hogy rá tudjuk venni a vámpírokat és
katonáikat, hogy a szövetségeseink legyenek, talán itt kellene
várnunk, hátha visszatérnek. Fogalmam sincs, hogyan lehet
megtalálni őket. De Roland elégedetlennek látszott, hogy képtelen
volt azonosítani a szívverésünk forrását, így lehet, hogy visszatér
egy újabb vizsgálódásra.
A férfi a homlokát ráncolta.
– Pontosan hogyan hallotta a szívverésünket? Még a babáét is
hallotta. Úgy gondoltam, hogy az emberek hallásérzése
összehasonlíthatatlan a lasaraival.
– A vámpíroknak felfokozott érzékeik vannak. Legalábbis a
történetekben.
– Ez megmagyarázná, miért ismerte fel, hogy férfi és női illat is
van.
A lány bólintott.
– Nem viselek parfümöt, és mindketten ugyanazt a szappant és
sampont használtuk. Tehát nem tudom, hogyan tudott különbséget
tenni a nemeink között.
Taelon szemében ismét dévaj szikra lobbant.
– Mi az?
Lehajtva fejét, az orrát a lány nyakához nyomta, közvetlenül a
füle mögé.
– Nagyon jó illatod van – mély lélegzetet vett. – Még jobb,
amikor felizgulsz.
– Ó, basszus – suttogta.
Még a szavai is felizgatták.
– Pontosan. Túlságosan is csábító vagy, kis földlakóm.
A lány elvigyorodott.
– Tudod milyen furcsa ez az elnevezés?
A férfi a tenyerét a hátára csúsztatta. Egyszerűen nem bírta
megállni, hogy ne érjen hozzá.
– Nem földlakóknak hívjátok magatokat?
 – Nem. Embernek hívjuk magunkat.
Meglazította az ölelését, és nyilvánvaló vonakodással bizonyos
távolságot alakított ki maguk között.
– De Föld a neve a bolygódnak.
– Igen.
– Furcsa – kommentálta, kölcsönvéve a nő szavát.
A lány elvigyorodott.
Taelon megrázta a fejét.
– Te olyan imádnivaló vagy.
A lány felhúzta az orrát.
– Ez nem bók a te bolygódon? – kérdezte Taelon.
– De az. De a nők nem imádnivalóak akarnak lenni. Kívánatosak
akarnak lenni.
Taelon mosolya grimaszba váltott.
– Már tudod, hogy kívánatos vagy – az ölére mutatott, ahol a
lány ült. – Csak te tudod ezt kiváltani belőlem, amikor ekkora
fájdalmaim vannak.
Igazán? Csak ő tudta?
Magában sajnálkozott, hogy erre összpontosít, és nem a férfi
sérüléseire.
– Pihennünk kell. Azt mondtad, hogy az alvás segíthet a
lasaraiaknak a gyógyulásban?
– Igen, bár az alvás nem sokat segített eddig az elfogásom óta.
– Nos, nézzük meg, segít-e, amikor nem kábítanak el. Még
mindig azt hiszem, hogy a szernek hamarosan ki kell ürülnie a
testedből.
– Remélem.
A férfi olyan gyengéden simította ki a haját az arcából, hogy a
lány szíve elszorult.
– Kell magadon könnyíteni alvás előtt?
– Igen – morogta.
 A férfi ajkai megrándultak, majd az ágy szélére fordult és segített
a lánynak talpra kecmeregni.
Lisa előhúzta a matrac alól a laboratóriumi köpenyt, és maga
köré csavarta.
– Játékspoiler – mondta Taelon vigyorogva.
– Játék rontó?
– Nem ez a helyes kifejezés arra a személyre, aki nem engedi,
hogy részt vegyél egy olyan tevékenységben, amelyet élvezel?
Egy pillanatig elgondolkodott, aztán elmosolyodott.
– A spoilsport-ra gondolsz.
Visszafordította a szót. – Ünneprontó.
Lisa nevetve indult a fürdőszobába.

Taelon lassan ébredezett. Soha nem hitte volna, hogy talál valami
élvezeteset ezen a primitív bolygón, de az ilyen ébredés lett a
legújabb kedvence.
Lisa az oldalán feküdt, mindkét térdét felhúzva a hasáig. Taelon a
hátához volt simulva, mint egy kanál – ahogy a lány hívta ezt a
helyzetet. Mindketten meztelenek voltak. A lány háta a mellkasát
melengette. Feneke az ágyékához nyomódott, ami máris
megkeményedett. Taelon bal karja volt a lány párnája, jobb karja
pedig védelmezőn átölelte. Még mindig nem tudta elhinni, hogy ezt
szabad neki. Lisa valamikor álmában megfogta a kezét, és most
összekulcsolt kezük a lány dús mellén pihent.
Egy pillanatig megengedte magának, hogy élvezze a békét és a
nyugalmat, amit a nő hozott neki, csak azzal, hogy ott volt a
közelében. Aztán felsóhajtott, és vonakodva hagyta, hogy új
helyzetének csúnyábbik része is beszivárogjon a gondolataiba.
 Már eltelt egy hét, és sem Roland, sem a feketeruhás katonák
nem tértek vissza. Taelon sebei sem gyógyultak. Ereje nem tér
vissza. És a telepátia gyakorlása még mindig orrvérzést okozott,
kivéve, ha Lisával kommunikált. Vele megmagyarázhatatlanul
könnyű maradt.
Nem értette, miért nem ürül ki a drog. Nem kapott szert már több
mint egy hete. Lehet, hogy valami más is van a háttérben? Az
évekig tartó kínzások tartósan kárt tettek benne? Annyira
lemerítették volna a regenerációs képességeit, hogy teljesen
elvesztette őket? Soha nem hallott ilyenről. De egyik lasarai
testvérét sem kínozták naponta két vagy három éven keresztül.
Lehetséges, hogy a mészárosok a bázison olyan súlyosan
megsebesítették – a mintavételekkel, meg a mérgezésekkel –, hogy
soha többé nem fog megjavulni?
Az arcát Lisa puha hajába temette. Minden egyes együtt töltött
nappal, egyre jobban aggódott az ő kis földlakójáért. Remélte, hogy
ráveheti a nőt, hogy jöjjön vele Lasarára és kötődjön vele. De még
mindig túl gyenge volt ahhoz, hogy kapcsolatba lépjen a hajójával.
És Lisának is, meg a babának is erős védelmezőre volt szüksége.
A lánya mintha csak tudta volna, hogy rá gondol, megrúgta a
Lisa hasán pihenő kezét.
Lisa felsóhajtott és kissé megmozdult, még mélyebbre süllyedve
az ölelésében.
A gyermekének hordozása megterheli őt. A kimerültsége
folyamatosan felszínre bukkant, bármennyire is próbálta elrejteni.
És a fájdalmak, amelyeket átélt, nem csökkentek az elmúlt
napokban. Abban bizakodott, hogy távol a stresszel teli bázistól,
szabadon, a több pihenés és tápláló ételek fogyasztása segíteni fog.
De ahogy ő sem, a nő sem mutatott javulást.
Úgy tűnt, a hasa napról napra nagyobb. Félt, hogy a baba
hamarosan világra jön, annak ellenére, hogy a lány bizonygatta,
hogy a földi terhesség kilenc hónapig tart. Taelon semmit sem
tudott a szülésről, és tartott attól, hogy mi történne, ha a
körülmények arra kényszerítenék, hogy neki kell világra segítenie a
babát. Nem volt lehetőségük a tiszta és steril orvosi létesítményre.
Nem voltak eszközeik, gyógyító szérumok, adatbázis, ahonnan
információt és útmutatót tudott volna keresni, és nem volt olyan
kommunikációs technológiája sem, amely lehetővé tenné a
Sectával való konzultációt. Segítségre volt szükségük. És csak
egyetlen helyet tudott ahonnan kaphattak.
De nagyon kockázatos volt.
– Megint túl keményen gondolkodsz – mormolta a lány, és
megszorította a kezét.
Az orrával félretolta a lány haját, és megcsókolta a nyakát.
– Hallod a gondolataimat?
– Nem. De tudom, hogy száguldanak.
Mert ismerte őt. Az a hét nap, amit együtt töltöttek ebben a
koszfészekben, egyszerre volt kínzó és boldog. Alig várta, hogy
miután biztosította Lisa védelmét és jólétét, elinduljon megkeresni
a húgát, majd elhúzzanak erről a romlott bolygóról. De rendkívül
élvezte a társaságát.
– Valami történni fog ma – mormolta a lány.
– Mire gondolsz?
– Unod már a várakozást, és valami drasztikusat fogsz
cselekedni, igaz?
Megszorította a lány a kezét.
– Honnan tudod?
Kicsit hátrébb húzódott, hogy a szemébe nézhessen.
Fájdalmasan fintorgott, ahogy próbált kényelmesebben
elhelyezkedni.
– Ki ne mondd – figyelmeztette a lány sötét pillantást vetve a
férfira.
– Mit ne mondjak ki? – kérdezte ártatlanul.
– Hogy milyen imádnivaló vagyok – morogta.
 Taelon elmosolyodott, majd addig igazgatta a takarókat, amíg
Lisa ismét az oldalára dőlve neki nem támaszkodott, ezúttal a
hasának.
– De imádnivaló vagy.
– Nem, nem vagyok. És témát akarsz változtatni.
Taelon felsóhajtott.
– Talán.
Megsimogatta az arcát, amit már egy hetes borosta fedett.
– Mondd el, mit akarsz csinálni, de már előre tudom, hogy nem
fog tetszeni.
– A RIK-nek igaza volt veled kapcsolatban. Tényleg vannak
látnoki képességeid.
– Nem vagyok látnok. Csak jók az előérzeteim.
– Lebecsülöd magad.
Lisa megvonta a vállát.
– Talán. Szóval mik a terveid?
– El kell mennünk innen – a nő melletti éjjeliszekrényre
pillantott. – Már majdnem elfogyott a pénzünk. Többre van
szükségünk, hogy továbbra is hozzájuss a baba és a te számodra
szükséges táplálékhoz. Néhány ruhát is be kellene szereznünk.
Minden este kimosták a ruháikat, és meztelenül aludtak, amíg
azok száradtak. Taelon egyáltalán nem bánta az utóbbit. Imádta,
ahogy Lisa meztelen teste hozzásimult, bár emiatt az alvás
nehezebbé vált.
Az asszony beleharapott az ajkába.
– Pénzhez kell jutnunk. De biztos vagyok benne, hogy az RIK
zárolta a bankszámlám. Brad azt mondta, hogy mindenkinek azt
mondták, hogy hónapokkal ezelőtt meghaltam. A lakás, amit
béreltem, és minden vagyontárgyam már rég eltűnt. A főbérlő
valószínűleg eladta a cuccomat, hogy fedezze a bérleti díjat, amit
nem fizettem, miután elkaptak.
– Nem sok lehetőségünk van.
 – Felhívhatnánk azt a számot, amit Brad adott nekem. Az ex
barátnőjének a száma. Azt mondta, hogy segített megtalálni engem,
így lehet, hogy ő azok közé tartozik, akiben bízhatunk.
– Azt hiszem, az én tervem gyorsabban fog eredményeket elérni.
– Mi a terved?
– Hogy a recepcióssal, aki itt volt, amikor az ügynökök
kihallgattak bennünket, elhitetem, hogy a feketeruhás férfivel volt
egy tereptarka ruhás fickó is.
A nő komolyan a szemébe nézett.
– Úgy gondolod, hogy Walker ügynök hagyott valamilyen
elérhetőséget a recepciósnál?
– Lehetséges.
Sajnos még mindig nem tudott olvasni a recepciós
gondolataiban, és a gyors próbálkozások, semmit sem fedtek fel
előtte erről.
– Ha azt hiszik, hogy az elpusztult bázisról elmenekült egy
katona, és foglyul ejtette egyiküket... Lövöldözve térnek vissza.
– És engem fognak itt találni.
– Az ördögbe is, nem! – kiáltotta a nő felülve.
– Lisa...
– Ha téged itt találnak, akkor engem is.
Lisa próbálta magára rángatni a takarót.
Taelon is felült.
– Lisa – kezdte magyarázkodva – Nem kockáztatom a te ...
– Ez nem vita tárgya, Taelon! Együtt vagyunk benne. Az ördögbe
is, nem engedhetem, hogy ki-tudja-hova elhurcoljanak nélkülem.
Mert tudod, hogy ezt fogják csinálni. Elvisznek valahova, ahol
alaposan ki tudnak kérdezni.
– Ha elég ésszerűek lesznek, – figyelmen kívül hagyta a lány
hitetlenkedő pillantását – akkor hagyom, hogy meglássanak. De
nem kockáztathatom, hogy bántsanak téged.
 – Nem. Hadd hívjam először Brad exét. Legalább hadd
próbáljam meg. Ha ő nem tud, vagy nem akar segíteni nekünk,
akkor újból elővesszük a te ötletedet.
Taelon csak azért egyezett bele, mert nem akarta, hogy tovább
aggódjon érte, és fogságba sem szeretett volna újból kerülni. A
másik lehetőségük az lett volna, hogy ellopják, amire szükségük
van a túléléshez. De ezzel se az orvosi ellátáshoz, se Amiriska
megtalálásához nem jutnának közelebb.
– Rendben.
A lány homlokráncolva tápászkodott fel az ágyból.
– Hadd öltözzek fel előbb. Megmosakodok, meg megmosom a
fogam.
Vajon miért odázza a hívást – töprengett Taelon, de nem
hibáztatta a lányt.
Azt mondta neki, hogy Brad és a nő valaha szerelmespár volt,
majd szétmentek. A nő egyértelműen még mindig becsülte Bradet,
különben nem kockáztatott volna annyit, hogy segítsen neki.
Nézte, ahogy Lisa keresztülmegy a szobán, és eltűnik a
fürdőszobában, bezárva maga mögött az ajtót.
Ha ő és Lisa szerelmespárrá válnak, ugyanolyan nyugodtan
elhagyná őt, mint ahogy az a Kelly nő elhagyta Bradet? Ha ők
ketten kötődnének, a nő ezt csak ideiglenesnek látná, mint oly
sokan a földön? Ez a gondolat nyugtalanította őt. Bár szörnyű
körülmények hozták össze őket, Taelon máris nehezen tudta
elképzelni, hogy reggelente nem Lisával a karjaiban ébred, nem
esznek együtt, nem nevetnek együtt, vagy nem látja többet, ahogy
az arca lángba borul.
Még nehezebb lenne elengedni, ha szerelmeskednének.
És még nehezebb, amikor megszületik a gyerekük.
Kinyílt a fürdőajtó, és hallotta Lisát beszélni, de látni nem látta.
– A napunk nagyon komoran indult, ezért azt hiszem, szeretnéd
ezt látni.
 Kidugta a fejét. Tágra nyílt szemmel, és fogkrémtől habos szájjal
meredt a férfira.
A férfi felnevetett.
A lány is elvigyorodott.
Annyira aranyos, gondolta, miközben felállt és csatlakozott
hozzá.

Lisa gyomra idegesen remegett, miközben felemelte a

motelszoba öreg, még tárcsázós telefonkészülékének kagylóját.
Taelon mellette ült, az egyik karjával átölelve őt. Mindketten
felöltöztek.
Mélyet sóhajtott, majd tárcsázta azt a számot, amelyet Brad a
papírra írt.
Hogy mondja meg Kellynek, hogy Brad meghalt?
Vajon tudja már? Ha nem, Kelly őt hibáztatná, és hívná a
hatóságokat? Vagy folytatná, amit Brad elkezdett, és segít Lisának
menedéket találni?
– Haló? – szólt bele a nő.
– Szia. Kelly Vaughannal beszélek? – kérdezte Lisa, még jobban
megszorítva a telefonkagylót.
– Igen.
Taelon közelebb hajolt, hogy ő is hallhassa a beszélgetést.
– Lisa Holt vagyok. Brad Sykes adta meg neved és a számod.
– Brad ki? – kérdezte Kelly zavartan.
– Brad Sykes… a RIK-ből.
Csend.
– Azt mondta, hogy régen együtt voltatok.
– Azt hiszem, ez valami tévedés – mondta Kelly, sem
ellenségesség, sem gyanakvás nem hallatszott a hangján. Csak
zavar. – Soha nem jártam senkivel, akit Brad Sitesnek hívnának.
– Sykes – helyesbítette Lisa, és le is betűzte. – S-y-k-e-s. Brad
Sykes. Magas, szőke, kék szemű?
– Dehogy. Még mindig nem rémlik. Sajnálom.
Nem úgy tűnt, mintha trükközne.
– Azt mondta, hogy újságíró vagy, különleges kapcsolatokkal.
Azt mondta, hogy segítettél neki megtalálni, amikor eltűntem, és
hogy segíthetnél eltűnni, amikor kiszabadít. Azt is mondta...
– Várj! Megtalálni téged? Segítek eltűnni? – Kelly hangja
élesebbé vált. – Fogva tartanak valahol? Mit mondtál, hogy
hívnak?
Lisa megharapta az ajkát, és némán konzultált Taelonnal.
A férfi megrázta a fejét.
– Haló, itt vagy még? – kérdezte Kelly.
– Igen.
A hangja elhalkult.
– A bántalmazott nőkről szóló riportom miatt hívsz? Bajban
vagy?
Lisa nem tudta, mit mondjon. Hogy nem emlékezett Kelly
Bradre?
– Tényleg nem emlékszel Bradre?
– Nem. De ha ő az egyik forrásom, talán hamis nevet adott
neked, hogy megvédje magát. Néhány forrásom a hírnevét, a
munkahelyét és életét kockáztatta, hogy segítsen nekem a
történetben. Hol vagy? A számod nem jelenik meg. Mi a helyzet
veled?
Ne mondd meg neki – tanácsolta Taelon a fejében.
Lisa egyetértett. Nem tudta, mit jelent ez, de nem engedhetik
meg maguknak, hogy még több ismeretlent hozzanak az
egyenletbe.
– Sajnálom. Tévedtem.
– Várj!
 Visszatette a kagylót a készülékre.
Taelon kiegyenesedett, de a közelében maradt.
– Nem értem.
– Én sem.
– A tudatlansága nem tűnt színleltnek.
– Egyetértek. Olyan... zavarodottnak tűnt. De hogyhogy nem
emlékezett Bradre? Brad azt mondta, hogy az exe volt. Azt mondta,
hogy segített neki megtalálni engem.
– Gondolod, hogy hazudott neked?
– Nem – a lány visszaemlékezett a két utolsó alkalomra, amikor
beszélt vele. – Nem. Biztos vagyok benne, hogy nem tette. Brad
bűnösnek érezte magát, mert véletlenül szerepet játszott az
elfogásomban. Amikor a szobámba érkezett, valóban rettegett, és
félt, hogy el ne kapják. És amikor ideadta nekem Kelly számát és a
pénzt, haldoklott. Tehát nem volt mit veszítenie. Miért hazudott
volna?
Taelon a fejét ingatta.
– Ha nem hiszed, hogy hazudott, akkor én sem. Bízom az
ítéletedben.
A lány megölelte.
– Köszönöm.
Taelon a karjai közé vonta a lányt.
– Vajon képesek a vámpírok manipulálni a földlakók
gondolatait?
Lisa a homlokát ráncolta.
– Nem tudom. A filmekben néhányan megtették.
Hipnotizálhatják az embereket, és arra késztethetik őket, amire
csak akarják.
– Lehetséges, hogy Roland és vámpír társai kitörölték Brad
létezését a nő emlékeiből?
– Nem tudom, de ha tudnak ... ez pokolian zavarba ejtő, és csak
még elszántabbá tesz, hogy ne legyen semmi közöm hozzájuk.
 – Milyen más lehetőségeink vannak még?
Kétségbeesetten keresett egy másik utat, amelyet még
megpróbálhattak.
– Felhívhatnám Dr. Aguera-t – javasolta vonakodva.
– Ki az Dr. Aguera?
– A biológia professzorom.
– A professzor az oktató?
– Igen.
A férfi a homlokát ráncolta.
– Hogyan tudna segíteni?
A lány válla leesett.
– Nem tudom. Neki semmilyen kapcsolatai nincsenek, amiről
tudnék. Egyszerűen senki más nem jut eszembe.
Nem volt családja. Valódi barátaival sem voltak, csak ismerősök,
az osztálytársai közül. Ezek többsége néhány évvel fiatalabb volt
nála, és még mindig otthon élt, nem volt munkája. Nem kellett több
műszakban dolgozniuk, hogy elegendő pénzhez jussanak, hogy a
számlákat fizetni tudják. Soha nem kellett heteken át kevesebbet
enniük, mert a pénzt az autó javítására költötték. Problémáik
mindig is annyira triviálisnak tűntek az övéhez képest, mint a
középiskolás diákoké. Egyszerűen nem tudott velük kapcsolatba
lépni. Csak Dr. Aguera értette meg őt.
– Őszintén szólva, nagyon utálnám őt bevonni, mert felesége és
gyermeke van, és nem akarom őket veszélybe sodorni.
– Akkor nem vonjuk be őt.
– Akkor csak a feketeruhás katona maradt – a nő Taelonra
pillantott. – Ha a vámpírok rávették Kelly-t, hogy elfelejtse Bradet,
akkor téged is rávehetnek, hogy elfelejts engem? Vagy engem,
hogy téged? Vagy egyszerűen csak arra kényszerítik a recepcióst,
hogy elfelejtsen mindkettőnket, aztán megölnek minket, és már
meg is oldódott a probléma.
 – Nem engedem, hogy ez megtörténjen – mondta halkan Taelon.
– Lehet, hogy nagyhatalmúak, de eddig még mindig
megakadályoztam, hogy lássanak minket. Ha azt szeretnéd, hogy a
biztonságosabb utat válasszuk, akkor azt teszem, amit mondtam, és
idecsalom őket. Amikor megérkeznek ... ha megérkeznek ... ismét
meg fogom akadályozni, hogy lássanak minket. És amíg a két
katonát keresik, akit a recepciós látni vélt, te és én elbújunk az
egyik járműben...
– És megpróbálsz kapcsolódni hozzájuk, hogy rájöjjünk
bízhatunk-e bennük.
– Igen.
A lány körbepillantott a koszos motelszobában, tétovázva, hogy
elhagyják-e az általa kapott biztonságot. De mit tehetnek mást?
Újabb fájása kezdődött.
Szuszogva dörzsölgette a hasát.
Igen. Már nem tudnak tovább itt maradni.
– Rendben. Csináljuk.
 10. fejezet
Taelon visszatért a motel szobába.
Lisa az ingatag asztalnál ült, csinos arca töprengő volt.
– Sikerült?
– Megtörtént – mondta. – A recepciós azt látta, amit láttatni
akartam. Kiadta nekem azt a szobát, amelyiket kértem, a távolabbit.
Aztán azonnal a telefonhoz ment, amint kiléptem.
A lány bólintott. Az egyik lába – vékony, sötét, tapadó nadrág
volt rajta, amit cicanadrágnak hívott – folyamatosan mozgott az
asztal alatt, elárulva idegességét.
Felszámolva a köztük lévő távolságot, megfogta a lány kezét és
az ajkához emelte.
– Gyere, ülj mellém.
Felhúzta és az ágyhoz vezette.
A mellkasán lévő seb továbbra is minden mozdulatra megfájdult.
Fájdalom áradt szét benne, ahogy először rátérdelt az ágyra, majd
úgy helyezkedett, hogy a háta a falnak támaszkodott. Mélyeket
lélegezve kinyújtotta a lábát, majd segített Lisának is a hullámos
matracra felmászni.
Amikor a nő mellé akart ülni, megfogta a derekánál és az ölébe
ültette, úgy, hogy egymás szemébe nézhessenek.
A lány arca szokás szerint lángba borult.
De tetszett neki a helyzet. A légzése felgyorsult. Még egy kicsit
közelebb is húzódott, szinte már érintette a farkát, ami már a
gondolatra is hosszabbodott és keményedett, ahogy érezte.
– Túl nehéz vagyok – tiltakozott a lány.
– Olyan könnyű vagy, mint egy gravi – mormolta.
Bármekkora fájdalmat is okozott a súlya, bőven ellensúlyozta az
elégedettség, amit adott. Kinyújtotta a kezét, és ujjával
hátrasimította az arcába hullott tincset.
 – Mi az a gravi?
– Az egy emlős a Lasarán, kicsit hasonlít a szurikátára, amit
tegnap láttunk a tévében, csak kicsit hosszabb a füle, mint a
nyúlnak.
A lány elvigyorodott.
Taelon a fejét ingatta.
– Annyira gyönyörű vagy, Lisa.
A lány lehunyta a szemét. Nem akarta elárulni a hitetlenkedését.
És a félelmét.
A férfi még közelebb vonta mindaddig, amíg a lány a mellkasán
nem nyugodott. Állát a lány fejéhez szorította.
– Ne félj – mormogta. – Esküszöm, hogy meg foglak védeni
benneteket.
Erre a lány a kezét Taelon nyaka köré fonta, és ujjaival
simogatta, amitől jóleső borzongás futkározott a férfi hátán.
– A saját védelmedre is esküdj! Az enyhíteni fogja a félelmem.
Nem tudta megtenni. Ha meg kell halnia, hogy megvédje, akkor
meg is teszi.
A lány felsóhajtott.
Taelon megcsókolta a haját.
– Elvonhatom a figyelmed egy vallomással, amely esetleg sértő
lehet a számodra? – mormolta.
A lány kihúzta magát. És a kemény péniszen történő
nyomásváltozás majdnem nyögésre késztette Taelont.
– Oké – értett egyet Lisa egy könnyed mosollyal.
Taelon minden önbizalmát összeszedve suttogta:
– Alig várom, hogy megszülessen a lányunk, és hogy
szeretkezhessek veled.
A lány lélegzete elakadt.
– Én is. Úgy értem, nem vágyok a szülésre, mert valójában félek
a szüléstől. De nagyon szívesen szeretkeznék veled.
 Taelon a lány csípőjére tette a kezét, és még közelebb hajolt
hozzá.
A lány barna szemében vágy lobbant.
– Felgyújtasz, Taelon.
Egy könnyed csókot lehelt a férfi ajkaira.
– Meg sem kell érintened, hogy kívánjalak. Elég, ha csak úgy
nézel rám, ahogy most.
A vágy elnyelte.
Az oldalán végigsimítva a tenyere elérte a nő nagy melleit.
Ujjaival óvatosan megpöckölte a feszes csúcsokat, amelyek a
tunika könnyű anyagához nyomódtak.
A lány felnyögött.
– Úgy tűnik, a terhesség minden részem érzékenyebbé tette.
Taelon megszorította a halmokat.
– Ez egy időben fájdalmas és izgató is.
A férfi megdermedt.
– Ez fáj?
Amikor el akarta húzni a kezét, a nő a sajátjával borította be
őket, és a helyükön tartotta.
– Ez a terhesség. Érzékenyebbek a melleim.
Az utolsó dolog, amit Taelon tenni akart, hogy fájdalmat
okozzon a lánynak.
– Mi van ezzel itt? – még egyszer megpöccintette a
hüvelykujjával a hegyes kis csúcsokat. – Ez fáj?
– Nem.
– Mit szólsz ehhez? – könnyedén belecsípett a mellbimbókba.
– Kibaszottul jó érzés.
Karcsú combjainak izmai megfeszültek, ahogy próbálta magát
tartani.
Az öröm szinte sugárzott a férfiból.
– Vajon a behatolás nélküli örömszerzés ártalmas lehet? –
kérdezte a vágytól mélyebb és rekedtebb hangon. Még ha nem is
tud elmerülni a meleg, vonzó testben, legalább orgazmushoz akarta
segíteni.
– Nem tudom – a lány teste remegett, ahogy a mellével játszott. –
De ha nem hagyjuk abba most, később már nem leszünk képesek
rá.
Basszus.
Előre hajolt, és forrón megcsókolta.
Olyan jó íze volt. Csak el akarta vonni a figyelmét.
De most szüksége volt rá, szüksége volt arra, hogy ölelje,
simogassa, és érezze, ahogy széthullik a karjaiban. Szüksége volt
arra, hogy a lány hozzásimuljon, átölelje, kezét a hajába temesse,
körmeit a fejbőrébe nyomja.
Elmélyítette a csókot. Nyelvével a nő nyelvét simogatta,
miközben tovább folytatta a mellek izgatását.
– Taelon – zilált a karjaiban.
Az egyik kezét lecsúsztatta a hátán, és a nő fenekét megemelve
rátalált arra a ritmusra, ami az ő pulzusát és lélegzetét is
felgyorsította.
– Igen – suttogta a lány.
Taelon felmordult. Soha még nem akart nőt ennyire
kétségbeesetten... mintha elveszítené az ép eszét, ha hamarosan
nem merül el benne.
– Még! – könyörgött a nő, tovább szítva Taelonban a tüzet.
– Magamban akarlak érezni!
A picsába, ő is ezt akarta. De nem kockáztatná, hogy ártson neki
vagy a gyermekének. Tehát sürgette a nőt, hogy erősebben
ringatózzon mindaddig, amíg a teste meg nem merevedik és
felsikolt az extázistól.
Összeszorította a fogait, majdnem elment. De nem hajlandó
magját a nadrágjába ontani, mint valami tapasztalatlan kamasz.
A lány összeroskadt rajta és a nyakába zihált.
 Taelon simogatta a haját, miközben küzdött, hogy visszaszerezze
a teste fölött az uralmat.
A lány kihúzta magát. Ajkai duzzadtabbak és rózsásabbak voltak
a férfi csókjaitól. A szeme kielégültséget sugárzott.
– Most neked.
A nő a kezét a mellén nyugtatta. Amikor a keze elindult a
nadrágja felé, véletlenül beleakadt a sebbe, és fájdalmat okozott
neki. Taelon elkapta a kezét és az ajkához emelte.
– Legközelebb, amikor meg szeretnék könnyebbülni – mondta –
azt akarom, hogy mélyen benned legyek!
A nő rámeredt, és a vágy ismét felébredt a szemében.
– Olyan dögös vagy!
Összekulcsolt kezüket a lány hasára tette.
– Hogy érzed magad? Jól vagy?
A lány bólintott.
– A hasam egy percre megfeszült. De most úgy tűnik, pihen.
Egy apró láb vagy ököl megrúgta a kezüket.
A férfi a homlokát ráncolta.
– Ugye a baba nem tudja, hogy mi történt az előbb?
– Hááát, remélem, hogy nem – mondta annyira döbbenten, hogy
Taelon elnevette magát.
A férfi mindkét kezét a lány hasára tette és a babához fordult.
– Az anyád hibája. Annyira kibaszottul kívánatos, hogy nem
tudok neki ellenállni.
– Ne mondd ezt neki! – nevetett Lisa. – Te kezdted az egészet.
– És te vagy aki befejezte – kacsintott a férfi.
Mielőtt válaszolhatott volna, autók törték meg a csendet, ahogy
beálltak a parkolóba.
Több jármű.
Kijózanodva az ablakra, majd egymásra néztek.
– Ez gyors volt – suttogta a lány, miközben ügyetlenül próbált
felállni.
 Taelon felállt és az ablakhoz lépett. Óvatosan mozdítva a
függönyt, kikukucskált.
Három fényes fekete jármű állt a parkolóban. Az egyik a
bejáratot blokkolta. A másik kettő V alakban parkolt középen. Az
ajtók kinyíltak. A feketébe öltözött katonák kiléptek.
– Ők azok – mormolta. – Ezúttal többen vannak. Három jármű.
Tíz ember. Mind felfegyverkezve.
– Felismered valamelyiket? – kérdezte a lány.
– Walker ügynök velük van. Úgy tűnik, ismét ő a vezető. Látok
még egyet, aki már volt itt vele. És azt hiszem, hogy az egyik
borotvált fejű ott volt a bázison, amikor elmenekültünk. A többit
nem ismerem fel.
Walker, két katonája kíséretében a motel recepciója felé lépett.
– Van vámpír is az egységben?
– Nem látom sem Rolandot, sem Marcust. Ha vannak is köztük
vámpírok, nem tudom megkülönböztetni őket az emberektől. De
mivel egyetlen felhő sem sötétíti el a napot, úgy gondolom,
valószínűtlen, hogy lenne köztük.
A motel recepciósa még azelőtt kijött, mielőtt elérték az ajtót, és
beszélt velük.
Walker mondott valamit.
A motel recepciósa bólintott, és a másik irányba mutatott. Aztán
az egyik kezét a feje fölött tartotta, mintha valaki magasságát írná
le. Walkerre meredt, és a tekintete a kemény kinézetű katonák felé
fordult, akik kísérték őt. Ismét bólintott, és Taelon és Lisa szobája
felé mutatott.
Walker megfordult. Megérintette a vállán lévő fekete eszközt, és
beleszólt. Egy pillanattal később hátrafordulva mondott valamit a
recepciósnak.
A recepciós szeme elkerekedett, bólintott a fejével, és
visszasietett az irodájába.
Walker és a két katona visszaindultak a járművekhez.
 Valami suhogás elvonta Taelon figyelmét az ablaktól.
Lisa lehajolt, és megpróbálta valahogy felvenni a cipőjét.
Taelon otthagyta az ablakot és letérdelt mellé.
– Még mindig a biztonságos utat választjuk – ragaszkodott
hozzá. Felsegítette a lányra a cipőket, és gyorsan megkötötte a
fűzőket is.
A lány, kis kezét a vállára tette.
– Meg tudod csinálni, hogy ez a sok ember ne vegyen észre
bennünket, anélkül, hogy ártanál magadnak?
Remélte, hogy képes lesz rá, de biztos nem volt benne.
– Képet vetíteni másnak az agyába lényegesen könnyebb, mint
valakinek a memóriájában turkálni, hogy megtaláljam, amit
keresek.
– Igen vagy nem?
– Nem csábítottam volna ide a katonákat, ha úgy gondolom,
hogy nem vagyok rá képes.
– Még mindig nem hallok igent vagy nemet.
Sóhajtva felállt. A lány szemében észlelt aggodalom mélyen
megérintette, mert tudta, hogy inkább neki szól, mint saját
magának.
– Képesnek kellene lennem.
– De?
Felemelte a puskát, visszatért az ablakhoz, és kilesett.
– Gyenge vagyok.
– Nem gyenge vagy, Taelon. Sérült.
– Ez nem teszi könnyebbé a beismerést.
Azt akarta, hogy egy erős férfinak lássa, aki képes megvédeni
őket.
Kint Walker hat katonát vezetett a motel legtávolabbi
szobájához. A fennmaradó három katona Taelon és Lisa szobája
előtt helyezkedett el.
 – Most hatolnak be a másik szobába – mondta olyan halkan,
hogy alig hallatszott –, és három katonát állított be az ajtónk elé.
A nő mellé állt, és megfogta a kezét.
Taelon összefűzte az ujjaikat.
– Amikor belépnek, maradj csendben. Amint az ajtó nyitva lesz,
kiosonunk, és kiválasztjuk valamelyik járművet.
– Rendben.
– Bármi is történik, ne beszélj.
– Megbeszéltük. Kérlek, légy nagyon óvatos.
A férfi bólintott és megcsókolta a kezét.
Nem kellett sokáig várniuk.
Taelon visszalépett az ablaktól, ahogy Walker közeledett az
ajtóhoz.
– Bármi? – kérdezte az egyik őrt álló katona.
– Semmi. A szoba tiszta, mintha senki sem lakott volna ott.
Az ajtóra csapott.
– DEA – mondta. – Szeretnénk még néhány kérdést feltenni
nektek.
Lisa szorítása megerősödött.
– Biztos vagy benne, hogy még mindig itt vannak? – kérdezte
egy másik férfi.
– Itt kellene lenniük. A recepciós azt mondta, minden este
készpénzben fizetnek neki. Indulj, nyisd ki!
Egy kulcs becsúszott a zárba. A gomb elfordult. Aztán az ajtó
kinyílt, és vakítóan fényes nappali fényt engedett be.
A nap sugarai megtörtek, amikor a négy felfegyverkezett test
belépett.
Minden férfi arca elsötétült, ahogy körülnéztek.
Walker káromkodott.
Egy másik katona lépett mellé.
– Üres. Mi a fene?
– Ellenőrizd a fürdőszobát! – parancsolta Walker.
 A férfiak tovább folytatták útjukat a kis szobába.
Ahogy elhaladtak, Taelon is elment Walker mellett maga után
húzva Lisát.
– Üres ez is – kiáltotta az egyik férfi. – De volt itt valaki a
közelmúltban. A zuhany és a mosdó még mindig nedves, és az
ágynemű is össze van gyűrődve.
– Mi a fene folyik itt? – motyogta Walker.
Taelon kisietett az ajtón. Kinn azonban megfeszült. Sikerült
Walkerral és a másik hárommal azt láttatni, amit akart. De most
még hat ember vizuális bemenetét kellett megváltoztatnia. Ez
nagyobb kihívás volt.
Mivel senki sem volt a távoli szobában, a katonák visszatértek a
recepcióhoz, és közben minden szobát ellenőriztek. Az egyik
katona elküldött két embert, hogy az épület mögött is nézzenek
szét.
Taelon áthaladt a parkolón a V alakban parkolt járművek felé.
Mivel bizonytalan volt, hogy melyikben lenne a legjobb utazni,
megállt mellettük és várakozott.
Lisa az ajkait rágcsálva nekidőlt. Elengedte el a kezét és átölelte.
Walker katonái megerősítették, hogy minden szoba üres. A motel
mögött eltűnt kettő is visszatért, és azt mondták nyomát sem
találták, hogy ott valaki rejtőzködött volna, vagy az erdőbe
menekült volna.
A katonák körbe álltak.
– Mit fogsz csinálni? – kérdezte az egyik. – Felhívod Roland
Warbrookot, és megkéred, hogy jöjjön megint?
A katonák szemében olyan villanás jelent meg, amit Taelon nem
tudott azonosítani.
Féltek volna attól a hatalmas vámpírtól, akinek dolgoztak?
Walker felnézett a fényes napra, amely uralta az eget, és
megrázta a fejét.
 – Talán estére. Még nem sikerült azonosítanunk azokat a hálózati
katonákat, akik eltűntek. Meg egyáltalán nem vagyok biztos, hogy
ez nem csak egy hiábavaló próbálkozás, amit egy unatkozó
recepciós talált ki.
– De pokolian biztosak vagyunk benne, hogy nem akarjuk
feleslegesen Rolandot zaklatni – tette hozzá az egyik katona.
Mindannyian bólintottak, növelve Taelon hitét, hogy félnek
Rolandtól. Ezek a férfiak a vámpírok rabszolgái voltak, mint
néhány Lisa által olvasott történetben?
– Jelentem Hendersonnak, amikor visszatérünk a hálózat
központjába és meglátjuk, ő mit mond – mondta Walker. –
Időközben, Donovan és Fredricks, azt akarom, hogy maradjatok itt,
ebben az átkozott motelszobában – mutatott rá Taelon és Lisa
szobájára –, így a pár nem fog tudni kitérni előletek, ha vagy
amikor visszatér. Ha itt kibaszott szarságok történnek, biztos
vagyok benne, hogy ők is benne vannak. Mercer és Howard, azt
szeretném, ha ti is hátramaradnátok, és olyan pozíciót találnátok az
erdőben, ami lehetővé teszi, hogy mindent és mindenkit lássatok,
aki megközelíti a motelt. Az ellátmányt és az álcaruhákat egy óra
múlva kézhez kapjátok.
– Igen, Uram.
– Bármi kérdés?
– Nem, Uram.
– Akkor indulás!
A katonák szétszéledtek. Négyen a motel felé lépkedtek. A
többiek párokba rendeződtek és a járművek felé indultak.
Taelon követte Walkert a legközelebbihez. Amikor Walker
kinyitotta a sofőrajtót, Taelon kinyitotta a mögötte levő ajtót, és
sürgette Lisát, hogy a belsejébe kacsázzon.
Walker becsukta az ajtót, mielőtt Taelon is beszállt volna.
Taelon megállt, és arra várt, hogy a második katona is kinyissa az
ajtót. Aztán Taelon is beült – mozgását összehangolta a másik
emberrel, hogy a jármű ringása ne keltsen gyanút – és ugyanakkor
csukta be az ajtót.
Ennek ellenére Walker ügynök összeráncolta a szemöldökét és
belenézett a visszapillantó tükörbe. Teljesen kicsavarodva nézett a
háta mögé.
– Mi az? – kérdezte a második férfi, miközben bekapcsolta a
biztonsági övet.
Walker átnézett Taelonon, nem látta őt.
– Semmi.
Visszafordult, elfordította a kulcsot, amely már a gyújtásban volt,
és elindította a motort. Pillanatokkal később már úton voltak,
maguk mögött hagyva a motelt.
Lisa a kezét Taelon térdére tette.
Amikor ránézett, a nő felvonta a szemöldökét. Jól vagy?
A nő gondolatát annyira tisztán olvasta, hogy újból azon
gondolkodott, hogy a gyerek-e az, aki ezt a kapcsolatot ennyire
könnyűvé és zavarmentessé teszi.
Lefedte kezét a kezével, és megszorította. Igen.
Taelon abban reménykedett, hogy majd a két férfi
beszélgetéséből sikerül valami nyomra bukkannia Amiriska
hollétéről. De nem jött össze. Munkájukat elvégezve valami
triviális dolgokról beszélgettek. Aztán Walker elfordított egy
gombot, ami zenével töltötte meg a járművet.
Lisa feje a vállának támaszkodott.
Az út nem volt olyan hosszú, mint amire számított, és ez
megmagyarázta, hogy a katonák olyan gyorsan a motelbe érkeztek.
Hamarosan letértek a főútról egy hosszú keskeny útra. A végén
egy magas kerítés volt, amelyet egy olyan kicsi fülke szakított meg,
amibe csak két ember fért el. Mögötte egy szélesen elterülő,
egyszintes téglaépület feküdt, amin nem volt ablak.
Walker ügynök megállította a járművet a kapunál.
 Egy fekete katona lépett ki a fülkéből, kezében lazán tartva egy
hosszú lőfegyvert. Walkerre és az emberére pillantott, aztán hátra is
benézett. Néhány lépést hátrált, majd tisztelgett Walkernek.
– Uram.
Walker is tisztelgett.
A katona visszatért a fülkéjébe és megnyomott egy gombot.
A kapuk kinyíltak. Walker továbbhajtott.
Az ablaktalan épület előtt egy nagy aszfalt téglalap volt, tele
autóval. Walker továbbhaladt mellettük, és egy olyan utat követett,
amely az épület mögé vitte őket.
Egy újabb aszfaltozott terület várta őket. Ez olyan járművekkel
volt tele, mint amilyet Walker is vezetett. Mögötte egy másik épület
emelkedett, ami magasabb volt, mint az első. Taelon bepillantott a
hatalmas nyitott ajtón, és olyan szerkezeteket látott, amit a földi
katonaság általában használt – helikoptereket, repülőgépeket,
teherautókat és tartályokat. Több feketébe öltözött katona
szorgalmasan gyakorolt valamilyen pályán, aminek biztos volt
valamilyen célja.
Walker leparkolta a járművet, és leállította a motort. Két másik
jármű parkolt mellette.
Maradj itt – mondta Taelon telepatikusan Lisának. Amikor
kimegyek, feküdj le és maradj lenn, amíg visszatérek!
A lány szorítása megerősödött a térdén. Hová mész?
Információkeresés.
Lisa a fejét rázta. Az épület valószínűleg tele van ezekkel a
katonákkal. Nem teheted meg, hogy egyik se lásson meg téged!
Nem is kell. A ruhájára mutatott. Úgy leszek öltözve, mint ők.
Csak Walker ügynöktől és a csapatától kell magam távol tartani.
Ha velük megyek be, mindenki, aki lát engem, azt fogja feltételezni,
hogy velük vagyok.
Lisa megharapta az ajkát. Túl veszélyes!
Átadta a puskát. A fegyvert itt hagyom nálad.
 Walker kinyitotta az ajtót, és kilépett. Taelon várt, amíg Walker a
jármű orra felé mozdul, majd kinyitotta saját ajtaját ugyanakkor,
amikor a második katona is megtette.
Még egyszer utoljára megszorította Lisa kezét, és kilépett. A
másik katonával összhangban csukta be az ajtót.
Mit tegyek, ha valaki meglát engem? – kérdezte Lisa, miközben
amennyire csak tudott, próbált összekuporodni a hátsó ülésen.
Amikor elhelyezkedett kezébe vette a fegyvert.
A mező szélén vagyunk. Walker csapatán kívül, úgy látszik,
mindenki más középen parkol. Remélhetőleg senki sem téved erre.
Ha igen... az ablakok színezettek, a ruhád és a hajad sötét, tehát
beleolvadsz a sötét ülésbe, mindaddig, amíg lenn maradsz. Ha
valaki észrevesz, és a közeledbe jön, azonnal hívj, és elterelem a
figyelmüket.
Ne csinálj semmi őrültséget!
Mindent megtesz, hogy megvédje. Használd a fegyvert, ha kell.
Taelon ...
Walker a kulcsot bennhagyta a járműben. Ha el kell menekülnöd,
hogy megvédd magad és a lányunkat, akkor tedd meg.
Nem hagylak itt!
Tedd meg, Lisa. Kérlek. Tudnom kell, hogy biztonságban leszel.
Amikor Walker ügynök és a másik ember a főépület felé indult,
Taelon beállt a sorba mögöttük.
Csak légy óvatos! – kérte a lány.
Az leszek.
Két katona siklott a csoport elé, amikor egy dupla ajtóhoz értek.
Az egyik katona kivett egy kicsi, lapos fehér kártyát a hátsó
zsebéből, és az ajtó melletti sötét elektronikus képernyőhöz
érintette. Sípoló hang hallatszott, amit egy puffanás követett.
Ezután a férfiak kinyitották a dupla ajtókat, és mindannyian
beléptek. Taelon megvárta, hogy az utolsó is bemenjen, majd
beosont mögöttük.
 Mivel nem láthatták őt, Taelon alig tudta elkerülni, hogy nehogy
rálépjenek.
Az épület belseje teljesen ellentétes volt a külsejével. Miközben
a külső réginek és kopottnak tűnt, a belső tér karcsú és modern
volt, tele mindazzal, ami a Föld fejlett technológiáját jelentette.
További katonák jelentek meg. A legtöbb csak bólintott Walker
ügynök csapatának, és senki sem vetett második pillantást
Taelonra. Páran kíváncsian néztek rá, de nem szóltak semmit.
Walker egy széles, fényes kőfelülettel ellátott íróasztalhoz lépett,
ami mögött tucatnyi fegyveres katona ült, és a monitorokra bámult.
– Henderson úr még mindig az irodájában van?
– Nem, uram – felelte az egyik férfi – Reordon beszélni akart
vele, és elküldte a kelta halhatatlant, Aidant, hogy vigye hozzá.
– Vannak pillanatnyilag itt halhatatlanok?
Taelon a homlokát ráncolta. Halhatatlan? Nem tudta, hogy
halhatatlan lények vannak a Földön.
– Igen Uram. Eliana van itt. A vadászata elhúzódott, és hozott
néhány vámpírt, amikor a nap felkelt. Azt állították, hogy még csak
most fordultak át, ezért úgy gondolta érdemes megpróbálni
megmenteni őket. Mire elhelyezte őket, a nap felkelt, ezért úgy
döntött, hogy a napot itt tölti.
Ez még jobban megzavarta Taelont. Pontosan kiknek is
dolgoztak ezek a katonák? Vámpíroknak vagy halhatatlanoknak?
– Hol van?
– Lenn a rendelőben, az 1-es szinten.
– Kösz.
Walker ügynök elfordult az asztaltól.
– Mire gondolsz? – kérdezte az egyik embere.
– Azt hiszem, megkérem Elianát, hogy ellenőrizze a motelt,
amint a nap lenyugszik, ahelyett, hogy újra Rolandot hívnám,
kivéve, ha Mr. Henderson visszatér, és másként nem dönt.
A többiek bólintottak.
 – Néhány perc múlva találkozunk.
Walker egy fal felé indult, amely mellett több fegyveres katona
állt.
Amikor egy világító kör alakú gombot megnyomott, a falon két
lap szétnyílt, és felfedett egy kis bútor nélküli helyiséget. Taelon
követte őt, és figyelte, ahogy Walker előveszi a másik katonáéhoz
hasonló, lapos fehér kártyát, és egy sötét elektronikus panelhez
érinti, a számozott gombok mellett. Egy hangjelzés hallatszott. Az
ajtók becsukódtak. Walker megnyomta az S1 jelű gombot.
Taelon lába alatti rezegni kezdett a padló, azt jelezve, hogy
mozognak.
Ah. Akkor ez utazás volt.
Walker kissé elfordította a fejét.
Taelon ott állt mögötte.
A homlokát ráncolva Walker elfordult és visszanézett, mintha
érzékelte volna jelenlétét. De Taelon gondoskodott arról, hogy csak
az üres helyiséget lássa.
Újabb hangjelzés hallatszott.
Walker felmordult, és előre nézett. Amint kinyílt az ajtó, az
ügynök elindult a folyosón.
A katonák, akik mellett elhaladtak, bólintottak Walker
ügynöknek. Néhányan Taelon felé is bólintottak, és kíváncsi
pillantást vetettek rá.
Követte Walkert egy szobába, amely nyilvánvalóan orvosi
rendelő volt, bár csak néhány orvos ügyelt. Félve hogy a jelenléte,
valószínűleg kérdéseket vetne fel, mivel olyan kevesen voltak a
szobában, Taelon elrejtette jelenlétét mindkettőtől, kényszerítve
őket, hogy csak Walkert lássák, amikor belépnek.
A szoba egyik oldala sürgősségi ellátásra volt tervezve. A másik
oldalon szépen bevetett ágyak sorakoztak, amelyek közül csak egy
volt elfoglalva.
 Egy szép, sötét és hosszú hajú nő feküdt rajta. Rolandhoz
hasonlóan, fekete sokzsebes nadrágot viselt és egy fekete pólót,
ami hozzásimult karcsú alakjához. Egy hosszú fekete kabátot
dobtak a mellette levő ágyra. Csillogós fémpengéjű fegyverek
halma volt rajta.
Ő volt Eliana? Walker és a többiek halhatatlannak nevezték. Ez
azt jelentette, hogy Roland is halhatatlan? Miben különböznek a
halhatatlanok a vámpíroktól?
Walker a nő irányába indult, majd megállt.
A lábak bokánál kereszteződve, keze a lapos hasán
összekulcsolva, úgy tűnt, hogy alszik.
Egy női orvost pillantott meg egy hosszú, fehér kabátban,
hasonlóban, mint amilyet a hentesek a bázison viseltek.
– Alszik – suttogta a nő. – Beszélned kell vele?
Walker bólintott.
– Várhat. Elkapom, mielőtt estére vadászni indul.
Vadászat? Mire vadászott?
– Lehet, hogy ennél korábban távozik – mondta az orvos. –
Hallottam, hogy felhívja Rafet, és kéri őt, hogy vigye el David
házába, Észak-Karolinába.
Taelon érdeklődése fokozódott. Észak-Karolinában Roland és
Marcus éltek.
– Tegyél meg nekem egy szívességet, és hívj fel, mielőtt ő és
Rafe távoznának, oké? Szeretném, ha leellenőriznének valamit.
– Oké.
Amikor Walker ügynök távozott, Taelon nem követte őt. Az
orvos – nem észlelve a jelenlétét – az íróasztalhoz lépett, és hátat
fordítva neki, a számítógép képernyőjére meredt. A másik orvos
eltűnt a szomszédos szobában.
Taelon közelebb lépett az alvó halhatatlan harcoshoz. Eliana
ismerte Rolandot és Marcust. Meglátogatta őket Észak-
Karolinában. Tehát azt is tudhatja, hol tartják Amiriskát.
 Lenézett, mély lélegzetet vett, amit lassan engedett ki, majd arra
koncentrált, hogy betörjön a nő gondolataiba.

Lisa az ajkait rágcsálta.

Mi tart ilyen sokáig? Taelon elhibázott valamit? Belefutott a
katonákba, akik azonnal ellenségként azonosították? Bántották?
Elfogták?
Fokozódott a szorongása. Minden perc óráknak tűnt.
Nem ölték meg, ugye? Nem hallott riasztást. Azt sem hallotta,
hogy az épület belsejében lövöldöztek volna.
Noha a katonák hangja a zárt ablakon keresztül időről időre
eljutott hozzá, mindegyik távol maradt. Taelonnak igaza volt. Úgy
tűnt, ezen a területen nem volt nagy forgalom. Tehát mindaddig,
amíg lenn marad, elvileg biztonságban lesz.
Több hosszú perc telt el. Az autóban egyre melegebb kezdett
lenni, a hűvösebb őszi hőmérséklet ellenére is.
Amikor már nem tudta tovább elviselni a várakozást, Lisa
mentálisan kinyúlt Taelon után, remélve, hogy meghallja őt.
Taelon?
Várta választ, de csak a csend volta a válasz.
Taelon? Jól vagy?
Semmi.
Nincs elég közel ahhoz, hogy meghallja? Túlságosan lefoglalja,
hogy Walker és az emberei ne lássák meg őt? Megsérült?
A baba úgy döntött, hogy megmozdul és nagyot rúgott.
A hasa görcsbe rándult.
Szuszogva körözött kezével a nagy pocakon, várva hogy múljon
a fájdalom. Nem múlt. Ehelyett rosszabbodott. Mint ahogy a baba
rúgásai is.
 Basszus! Ez nem igazán megfelelő idő és hely a szüléshez.
A fájdalom tovább növekedett, és a lány már csak zilálni bírt.
Egy árnyék esett rá. A vezető ajtaja kinyílt.
A félelem száguldott át rajta, amikor egy feketeruhás férfi ült a
kormány mögé és becsapta az ajtót.
– Én vagyok az.
Megkönnyebbülten szeretett volna felsóhajtani, de nem sikerült,
annyira meg volt feszülve a teste a fájdalomtól.
– Taelon. Jól vagy?
– Igen.
A hangja feszültnek hangzott.
A lány homlokát ráncolva megmozdult.
– Maradj lenn – utasította a férfi, és elindította az autót.
– Tudod, hogyan kell vezetni?
– Igen. Láttam, hogy csinálod.
Beszarás.
Az autó megugrott.
Lisa megtámaszkodott a vezetőülés hátsó részében, nehogy
leguruljon a padlóra.
Aztán ahogy az autó elindult, teste a saját ülése támlájához
feszült. A teste rázkódásából ítélve, azon az úton mentek
visszafelé, amelyiken jöttek is.
– Maradj teljesen csendben! – utasította, továbbra is feszült
hangon.
Halk zúgás hallatszott, ahogy leengedte az ablakot maga mellett.
Felnézve a lány látta, hogy a kapunál őrködő katona közeledik az
ablak felé.
– Már el is megy, uram? – kérdezte szívélyesen.
– Igen – felelte Taelon. – Tudod, hogy van ez.
– Igen uram, tudom.
Az ellenőrzés után hátralépett.
 Lisa hallotta még a kapu nyitásának zörrenését, mielőtt Taelon
felhúzta az ablakot.
A motor zúgott, ahogy az autó vitte tovább őket.
Taelon elkanyarodott.
Eltelt egy hosszú perc.
– Rendben. Ezt megúsztuk – jelentette be végül Taelon. –
Cseréljünk helyet. Neked kell vezetned.
Lisa felült, miközben kavicsok röpködtek, ahogy az autó megállt
az útpadkán. Amikor előrehajolt, hogy Taelonra nézzen,
felsikoltott.
Vér borította az ajkát, állát, nyakát, és már a pólója is csupa vér
volt.
– Taelon!
A lány kiszállt az autóból és kinyitotta a sofőr melletti ajtót.
A férfi szemhéjai lecsukódtak, ahogy próbált a lányra nézni.
– Mi történt? – a lány reszkető kézzel paskolta Taelon arcát.
Az egyik nagy kezével megfogta a lány csuklóját, és beletemette
arcát a tenyerébe.
– Olvastam a nő gondolataiban.
Lisában fokozódott a pánik. Valakinek a gondolataiban olvasása
okozta ezt a rengeteg vért?
– Kinek a gondolataiban?
De mi történt Taelon fejében? Lehet, hogy agyvérzése van?
Repedt aneurizma? Semmit sem tudott az agyi sérülésekről, de
ennyi vér...
Halálra rémült.
– Halhatatlanok – motyogta, miközben szavai kezdtek
összefolyni.
Halhatatlan? A vámpírra gondolhatott?
– Taelon, drágám, orvoshoz kell mennünk.
Taelon megrázta a fejét.
– Rendben leszek.
 Elengedte a nőt, és átszállt az utas ülésre, majd az ablaknak
támaszkodott.
Reszkető kezekkel Lisa becsúszott a kormány mögé, és becsukta
az ajtót.
– Tudom, hol van – motyogta a férfi lehunyt szemekkel.
– A halhatatlan?
Megrázta a fejét.
– Amiriska – fáradtan felsóhajtott. – Észak-Karolina. Irány
Észak-Karolinába.
– Taelon...
– Jól vagyok – összeszedte magát egy pillanatra és a lányra
nézett. – Jól vagyok, Lisa. Csak egy kicsit pihennem kell.
A zsebébe nyúlt és előhúzott egy hitelkártyát meg valamennyi
készpénzt és a lány kezébe nyomta.
De nem volt rendben. Olyan sok vér volt az arcán, a nyakán és a
mellén.
A lány megtörölte a véres kezét, és elvette a kártyát meg a pénzt.
– Ne felejts el enni valamit – mormolta Taelon. – Neked meg a
babának szükségetek van ... tápanyagokra.
Behunyta a szemét. A teste ellazult.
– Taelon?
A lány szemeiben könny csillogott. Az egyik pohártartóba tette a
kártyát és a készpénzt, aztán kinyújtotta a kezét és remegő ujjait a
férfi véres nyakára tette.
Megkönnyebbülten felsóhajtott, amikor érezte a férfi pulzusát.
Egy pillanatig azt hitte...
Ügyetlenül feltérdelt. Átnyúlt a férfi felett, meghúzott egy kart és
megdöntötte az ülést. A férfi így majdnem fekvő helyzetbe került.
Aztán az oldalára fordította, hogyha tovább vérezne, ne fulladjon
meg. Kinyitotta a férfi előtt levő kesztyűtartót. 9mm-es. Lőszer.
Egy elsősegélycsomag. És steril kéztörlők.
 A törlőkendőkkel megtisztogatta a férfi arcát és nyakát. Az orra
még mindig kicsit vérzett. Mire befejezte a tisztogatást, a csepegés
is megállt.
Visszatérve kormány mögé, beállította az ülést, és előrehúzta,
amennyire csak a hasa engedte, hogy elérje a pedálokat. A
visszapillantó tükör beigazítása után nekivágott az útnak.
Taelon megmozdult. Kezét a lány ölébe tette. Tenyere pedig a
pocakra simult. Nagyot sóhajtva álomba merült.
Lisa hasában a fájdalom enyhült. A baba is elcsendesedett,
mintha az apja érintése őt is elaltatta volna.
Lisa megnövelte a sebességet.
Mielőtt bármit is csinál, a fenébe is, tudnia kell, hol van
egyáltalán.
 11. fejezet
Lisa befordult a hatalmas Walmart előtti parkolóba. Két terepjáró
között talált helyet. Leállította a motort, és az utas ülés felé fordult.
Taelon nem mozdult abban a félórában, amíg ideért ehhez a
hatalmas üzletközponthoz. A babát sem érezte, mintha érezte volna
apja állapotának súlyosságát.
Félelem szorította össze Lisa gyomrát. Kezét Taelon homlokára
tette, és hátratúrta a haját.
Miért ennyire kibaszott ez a világ? Ha a dolgok másként
állnának, elvihetné egy kórházba, ahol segítenének rajta.
Aztán meg, ha a világ nem lenne ennyire elbaszott, akkor nem is
lenne szüksége segítségre. Soha nem lett volna megkínozva, és
nem próbálta volna megölni magát, hogy megpróbálja megtalálni a
húgát, akit valószínűleg ugyanilyen kínzásoknak vetettek alá.
Óvatosan megsimogatta Taelon borostás arcát.
– Taelon? – szólította meg halkan.
Egyetlen pillája sem rebbent.
Az ujjait a nyakához szorította, visszafojtotta a lélegzetét, amíg
pulzust nem talál.
Megkönnyebbülten sóhajtott, és kezével megrázta a férfi vállát.
– Taelon – szólította ezúttal hangosabban.
Taelon szeme kinyílt. Pislogott. Majd újra. Aztán összerezzent,
mintha a fény túl erős lenne.
A lány körbenézett. Nagyon világos volt, még a színezett
ablakokon keresztül is. A nap magasan fönn volt, és egyetlen felhő
sem volt az égen.
Amint a férfi tekintete rátalált, megmerevedett és a hátára
gördült. A fájdalom eltorzította a vonásait, miközben megragadta a
mellét.
 – Óvatosan – mondta Lisa halkan. Csak nyugodtan. Jól vagy. Mi
is jól vagyunk.
Úgy tűnt, szüksége van néhány pillanatra, hogy összeszedje
magát.
– Hol vagyunk?
– Austin, Texas.
Taelon az ajkait összeszorítva felült.
– Elloptam ezt a járművet a vámpírok katonáitól.
– Igen.
Körbepillantott.
– Megtaláltak minket?
– Nem. De biztos vagyok benne, hogy keresni fognak minket,
mihelyt rájönnek, hogy hiányzik az autó.
Noha egyetértően bólintott, látszott, hogy nehezére esik
gondolkodni.
Lisa még jobban aggódni kezdett, hogy túlerőltette magát a
gondolatolvasással. De az is lehet, hogy a sebek állapota romlott.
Átnyúlva segített neki megtalálni a kart, amely felemeli az ülését.
– Meg kell szabadulnunk ettől a terepjárótól, és valami másik
járművet kell kerítenünk.
Ismét bólintott.
– Van egy ötletem, hogy hogy tudjuk ezt megcsinálni, de egy
kicsit itt kell, hogy hagyjalak. Azt akartam, hogy ébren légy és tudj
reagálni, ha hirtelen egy csomó fekete terepjáró jelenik meg a
parkolóban.
– Nem mehetsz el!
– De muszáj.
– Akkor veled megyek.
Felemelte a kezét.
– Jól leszek egyedül is. Csak néhány percre megyek el.
Amikor Taelon megrázta a fejét, összerezzent, és fájdalom jelent
meg a szemében.
 – Nem hagylak felügyelet nélkül, Lisa. Vigyáznom kell rád!
Az egyik kezét a férfi arcára tette.
– Vigyáztál rám. Mindkettőnkért erős voltál az elmúlt
időszakban, és óvtál bennünket. Most hadd legyen én erős érted.
Oké? Tudom, hogy mit csinálok.
Előrehajolt, és könnyedén megcsókolta a férfit.
– Nekem is vigyáznom kell rád. És tudom, hogy fájdalmaid
vannak.
Amikor a férfi úgy nézett ki, mint aki tagadni akarja ezt, a nő
megrázta a fejét.
– Hadd csináljam meg. Mindent elmagyarázok, amikor
visszatérek. Csak maradj ébren, és vigyázz magadra.
Taelon hosszasan meredt a lányra. Aztán a tarkójánál fogva
magához húzta egy hosszú és mély csókra, ami annyi érzelmet
fejezett ki, hogy Lisa szemei könnybe lábadtak.
Megszakítva a csókot, Taeelon összeérintette a homlokukat.
– Térj vissza hozzám!
A lány nagyot nyelve bólintott.
– Vissza fogok.
Az ellopott hitelkártyát és készpénzt, a nő a hátsó zsebébe tette,
és kinyitotta a vezető ajtaját.
– Vigyázz magadra! – mondta a férfi, végigsimítva egyik kezével
a nő hátát.
Lisa kilépett a napra.
– Te is!
Becsukta az ajtót, és az üzlet felé indult.

Miközben Taelon figyelte, ahogy Lisa elindul a nagy

üzletközpont felé, minden ösztöne azt sikoltotta, hogy menjen
utána, maradjon a közelében és minden lehetséges fenyegetéstől
védje meg. De a nő szemében olvasta, hogy ezt neki kell
megtennie, bármi is legyen ez. És igaza volt. Fájdalmai voltak. Úgy
érezte, mintha a fejébe valaki öklömnyi lyukat robbantott volna
valamilyen energiasugárral. A látása még mindig kissé homályos
volt.
Óvatosan a mellére tette a kezét és összerezzent. A póló teljesen
ragacsos volt, ahogy hozzáért. Az a vér volt beleszáradva, amely az
orrából ömlött, amikor átfésülte a halhatatlan Eliana gondolatait,
hogy információt keressen Amiriskáról.
Elhúzva a ragadós anyagot a testétől, a mellkasára nézett. A
csúnya seb semmit nem gyógyult. Az olvasás a halhatatlan fejében,
úgy látszik a maradék regenerációs képességeit is megsemmisítette.
A sebszélek mentén a bőr vörösnek és gyulladtnak tűnt.
Leengedte a pólóját és körülnézett.
A nap ragyogó fényét tűszúrásként érzékelte a szeme, és tovább
fokozódott a lüktetés a fejében.
Múltak a percek.
A földlakók – vagy az emberek, ahogy Lisa hívta a népét –
alkalmanként megjelentek, üres kézzel beléptek a boltba,
bevásárlókocsikat vagy táskákat cipeltek, amikor kiléptek.
Járművek jöttek és mentek. Egy fényes fekete SUV – olyan, mint
amilyenben ült –, érkezett a parkolóba.
Taelon megmerevedett és tekintetével követte, mindaddig, amíg
le nem parkolt a következő sorban.
A szorongás és a harag növekedett benne, ahogy várta, hogy az
utasok kiszálljanak. Számolgatta az esélyeit, hogy hogyan tudna
észrevétlenül kiszállni, és Lisa nyomába eredni.
Egy nő jelent meg, kék nadrágot és élénk színű inget viselt.
Amikor az ellenkező oldal ajtaja is kinyílt, egy fiatalabb nő jelent
meg, aki nagyon hasonlított rá. Két gyerek szállt ki hátulról.
 Taelon megkönnyebbülten dőlt hátra az ülésen, és folytatta az
őrködést.
Lisa kilépett az üzletből, és egy kocsit tolt maga előtt.
Taelon szíve hevesen vert, miközben élesen figyelte a
környezetét, készen állva arra, hogy egy pillanat alatt a védelmére
keljen.
Lisa végül az autóhoz ért. A hátsó ajtót kinyitva, sietve hajigálta
be a tömött szatyrokat a hátsó ülésre. Visszatolta az üres kocsit a
többi közé, majd visszatérve beült a kormány mögé.
Taelon felé fordult, és elmosolyodott.
– Látod? Pofonegyszerű volt.
Taelon a karjaiba kapta és szorosan megölelte.
– Nincs jele a feketeruhás férfiaknak? – kérdezte nekidőlve és
viszonozva az ölelést.
A férfi megrázta a fejét.
– Jó.
Kivonta magát a férfi öleléséből és hátradőlt. Olyan gyengéd
mosollyal nézett rá, hogy Taelon szíve teljesen ellágyult.
– Oké. Tehát mi a helyzet?
A nő hátra nyúlt, és egy táskát húzott a köztük lévő konzolra.
– Most a texasi Austinban vagyunk. Nem tudom, hol voltunk
eredetileg, valahol nyugatra innen. Eredetileg Kaliforniából
származom. Két évvel azelőtt, hogy anyukám beteg lett, Texasba
költöztünk. És bár Houstonban jártam már, amikor anyut a
kezelésekre hordtam, nem igazán ismerem a többi texasi város
helyzetét. Ez egy átkozottul nagy állam.
Előhúzott egy műanyag héjba burkolt eszközt a táskából.
– Úgy gondolom, hogy a feketeruhás srácok hamarosan
rájönnek, hogy elloptuk a terepjárójukat, ha eddig nem jöttek volna
rá. Mivel onnan csak egy kivezető út van, az őr azonnal tudni fogja,
hogy valami nincs rendben, amikor Walker ügynök távozni akar,
mert úgy gondolja, hogy Walker ügynök már távozott. Az őr azt
hitte, hogy te ő vagy, igaz?
Taelon bólintott.
– És ha Walker vagy valamelyik másik fickó használni akarja ezt
az autót, és nem találja a helyén, szintén elindítja a keresést.
Taelon ismét bólintott. Amikor úgy látta, hogy nehezen tudja
kibontani az eszközt a műanyagból, elvette tőle, és kinyitotta a
csomagolást.
– Köszönöm – mondta a lány, amikor visszaadta neki.
– Mi ez?
– Kártyás mobiltelefon.
A Föld egyik primitív kommunikációs eszköze. Amennyire
értette, ennek nagyon korlátozott hatósugara volt, csak a bolygó
egyes kiválasztott helyeire korlátozódott.
– Ezt fogom használni, hogy hívjak egy TeleAutót, ami begyűjt
bennünket – majd így folytatta. – Ők bérelt sofőrök. És elmegyünk
egy kis használt autókat árusító telepre, amely mellett elhaladtunk
idefelé jövet. Ők régebbi típusú járműveket is árusítanak. Amikor
odaérünk, szükségem lesz rá, hogy rávedd az eladót, hogy
elhiggye, hogy az általam kínált készpénz fedezi bármelyik autó
értékét, amelyben a legkevésbé valószínű, hogy van bármilyen
beépített GPS-nyomkövető. Rosszul érzem magam a kereskedő
átverésétől, de nincs igazán választásunk. – A homlokát ráncolta,
miközben a férfit tanulmányozta. – Gondolod, hogy képes leszel
megcsinálni – rávenni, hogy azt lásson, amit te akarsz? Az orrod
sokat vérzett, mielőtt elájultál. Annyira aggódok, hogy talán ...
– Meg tudom csinálni.
Mindent megtesz, ami szükséges, hogy megvédje.
– Oké – a lány az ajkát harapdálta. – Bárcsak kitalálhatnék
valami más módot ...
A férfi a kezét a térdén nyugtatta.
– Minden rendben, Lisa. Meg tudom csinálni.
 Egy pillanat múlva bólintott.
– Oké. Tehát amikor megvesszük az autót, elhagyjuk a várost. A
vásárlást hitelkártyával fizettem, tehát remélhetőleg senki sem vette
észre, hogy hiányzik. Miután beszereztük az autót, szeretnék
megállni egy másik üzletben, még több ételt és vizet vásárolni,
mert nem sok pénzhez jutottam a PIN-kód ismerete nélkül. És nem
sok készpénzünk van.
A férfi hátranézett a szatyrokra.
– Mit vettél?
– Alapdolgokat. Néhány váltás ruhát mindkettőnknek. Fogkefék,
fogkrémek és egyéb piperecikkek. Golftáska a puskának. Néhány
elsősegély-nyújtásra való cucc, remélhetőleg segít a sebednek.
Palackos víz. Szénsavas üdítő, ha szükségem van egy kis koffeinre
utazás közben. És elegendő étel ahhoz, hogy eljussunk Észak-
Karolinába, meg hogy néhány napig kitartsunk, mivel meg kell
tartanunk a készpénzt az üzemanyag- és motelszámlákra. Nem
akarom újra használni a hitelkártyát, miután elhagytuk Austint. Ha
megtesszük, a feketében lévő srácok képesek lesznek követni
minket és kibővítik a keresés sugarát.
Taelon csak bámult rá.
– Mi az?
– Annyira vonzó vagy.
A lány szemöldöke felemelkedett, és elmosolyodott.
–Tessék?
– Úgy tűnik, mindenre gondoltál – Taelon a fejét ingatta – és úgy
vélem, az intelligenciád éppen annyira vonzó, mint a szépséged.
Vörösség árasztotta el a lány arcát.
– Hízelgő.
A férfi elvigyorodott.
– Hogy is mondják a földlakók? Csak azt mondom, amit látok.
A lány felnevetett. Hátranyúlt és megragadott egy másik
szatyrot, amit aztán a férfi ölébe dobott.
 – Cseréld ki a pólód, amíg telefonálok. Aztán odaülünk az egyik
piknik asztalhoz, amit a kertészeti osztály árul. Így a TeleAutó
sofőrje nem fog kapcsolatba hozni minket a fekete SUV-val.
A táskában két póló volt, egy fekete és egy szürke. Taelon kicsit
elfordult, amikor levette a pólóját és felhúzta a feketét. Nem akarta,
hogy a lány lássa a gyulladt, vörös bőrt a seb körül. Az új póló
csodálatosan puha volt és lezserebb szabású, mint az eddig viselt,
így kevésbé irritálta a sebet.
Amint telefonált, Lisa átadta neki a telefont, hogy rakja a
nadrágján lévő számtalan zseb egyikébe.
– A te zsebed nagyobb, mint az enyém.
Bedugta a puskát és még néhány cuccot a golftáskába, és
becsukta. A lány közben egy műanyag dobozt vett elő a számos
szatyor valamelyikéből. Felnyitva a tetejét, kihúzott egy nedves
fehér ruhát, és elkezdett törölgetni az autó belsejét.
– Mit csinálsz? – kérdezte Taelon, ahogy figyelte.
– Letörlöm az ujjlenyomatainkat. A tiéd nincs a rendszerben. De
az enyém igen. És ha megtalálják, hogy egy nőé, aki feltehetően
hét hónapja halott, azt hiszem, még inkább keresni fognak
bennünket.
Taelon is előhúzott egy nedves ruhát a tartályból, és segített neki.
Az ülés háttámlájára támaszkodva letörölgette a hátsó felületeket
is.
– Mi a helyzet a motelszobával?
– Nagyjából letörölgettem, mielőtt elindultunk. De az a hely nem
volt túl tiszta. Valószínűleg tele van lenyomatokkal. És az azon a
helyen talált nyomok nem keltenek akkora riasztást, mint azok,
amiket ebben az autóban találnának.
A kendőket használva kinyitották az ajtókat és kiléptek a SUV-
ból, majd áttörölgették a külső ajtófogantyúkat is. Miután a
szatyrokkal eljutottak a piknik asztalhoz, leültek egymással
szemben.
 Múltak a percek.
– A mellkasodon levő seb állapota rosszabbodott – jegyezte meg
halkan Lisa, és a tekintete a férfi háta mögött lévő parkolót
vizsgálta.
– Reméltem, hogy nem veszed észre.
A lány barna szeme találkozott az övével.
– Mindent észreveszek rajtad, Taelon.
Ahogyan mondta... az egyszerű szavak mögött meghúzódó
érzelem... melegséggel töltötte el a férfit. Átnyúlt az asztalon,
tenyérrel fölfelé. Amikor a lány beletette a sajátját, a férfi
megszorította.
– Rendben leszek.
A lány torka megmozdult. Aztán bólintott.
Egy jármű elhaladt mellettük, majd megállt.
Taelon megmerevedett.
Az utastér ablaka lehúzódott, és egy szemüveges fiatal férfi
mosolyogva hajolt ki.
– Sziasztok. Ti vagytok az a pár, aki fuvart kért?
Lisa elmosolyodott.
– Igen. Chad vagy?
– Igen, hölgyem. Örvendek. Szeretnéd, hogy segítsek a
csomagokkal?
Lisa megrázta a fejét.
– Megbirkózunk vele, köszi!
Felállva Taelon összegyűjtötte a táskáikat.

Lisa végül egyáltalán nem érezte magát rosszul, hogy átverték az

autókereskedőt. Találtak egy régebbi modellt, amiben még nem
volt GPS-nyomkövető, és úgy tűnt, hogy jó állapotban van. Lisa
annak idején nagyon gyorsan megtanulta, hogyan lehet felismerni,
diagnosztizálni és megjavítani a gépjárművekkel kapcsolatos egyes
problémákat, miután a család minden pénze az anyja egészségügyi
ellátására ment el. És a kicsi, gazdaságos autó, amelyet tesztelt,
szolidnak tűnt.
A kereskedő viszont egy seggfej volt, tipikus példánya azoknak a
férfiaknak, akik semmibe veszik a nőt. Még azt sem akarta
engedni, hogy kipróbálja az autót. Azt akarta, hogy Taelon, mint
férfi próbálja ki az autót, mert mindketten tudták, hogy a nők
szörnyű sofőrök.
Oldalba bökés. Oldalba bökés. Kacsintás. Kacsintás. Tudod, mire
gondolok!?
Taelonnak egyáltalán nem volt szórakoztató.
A kereskedő Taelonnal egyezkedett az árral kapcsolatban is. Úgy
kezelte Lisát, mintha az csak egy üresfejű liba lenne. Amikor
valami autóval kapcsolatos kérdést tett fel, a kereskedő vagy
teljesen figyelmen kívül hagyta, vagy leereszkedően megjegyezte,
hogy ne törje ezen a szép fejecskéjét. Ezért Taelonnak minden
kérdést meg kellett ismételnie, hogy valódi választ kapjon. Lisa
egyetlen része, amelyet ez az átkozott ember nem megvetéssel
nézett, a megnövekedett melle volt. És Taelon morgott – valóban
morgott –, amikor az ember folyamatosan ölelgetni próbálta Lisát.
Lisa Taelonra pillantott, és elmosolyodott.
A lány tekintetét észlelve elfordította fejét az ablakon kívüli
sötétségtől, és ránézett. Az ő ajka is elindult felfelé.
– Mi az?
A lány mosolya még jobban kiszélesedett.
– Semmi. Csak szeretek veled lenni.
Taelon fehér fogai is kivillantak a mosolyából.
– Én is szeretek veled is lenni.
A lány szíve boldogan dobbant egy nagyot.
A baba rugdalózott.
 Az egyik kezét a hasára tette, a másikat a kormányon tartotta.
Zöld jelzés mellett haladtak el.
– Úgy néz ki, hamarosan louisianai Lafayette-be érünk. Meg
kellene állnunk, pihenni.
A gyomra megkordult.
Taelon kuncogott.
– És valamit enni?
Lisa is elnevetette magát.
– Igen.
Néhány órával ezelőtt megálltak egy kis időre, hogy kinyújtsák a
lábunkat, használják a mellékhelyiséget és mogyoróvajas
szendvicset készítsenek. De ráfért már egy kicsit bőségesebb
táplálkozás is, meg a hosszú úttól kezdett lassan kimerülni is. Vagy
csak az adrenalin fogyott el a nap eleje óta.
Nem érdekes. Akárhogy csűrte-csavarta, fáradt volt.
– Szerinted biztonságos? Vezethetek én is, amíg eszel és pihensz.
Lisa a fejét ingatta.
– Jók vagyunk. Azóta nem használtam a hitelkártyát, amióta
elhagytuk Austint. Csak készpénzzel fizettem, tehát nem tudnak
minket nyomon követni. És ha hozzáférnek a Walmart megfigyelő
kamerájának felvételeihez, megtalálhatják a TeleAutó sofőrjét, aki
elvitt minket az autókereskedőhöz. A kereskedő sem tudja
megmondani nekik, hogy merre indultunk el. Még arra is rávetted,
hogy más rendszámra emlékezzen, mint amit adott nekünk. Tehát
kétlem, hogy képesek lennének követni minket idáig. Tudják, hogy
egész héten Texasban voltunk, és valószínűleg azt gondolják, hogy
még mindig Austinban vagyunk.
– És ha nem?
– Ha nem... – vonta meg a vállát Lisa – annyi közlekedési
kamera van... és azt sem tudom, hogy hozzáférhetnek-e. De ha
igen, akkor biztos vagyok benne, hogy elvesztettek minket, miután
megérkeztünk Houstonba. Ez egy hatalmas város, nagy
forgalommal. Ez az autó ezüstszínű és nagyon könnyen beolvad a
forgalomba. Amint elértük a külvárost, elhagytam a 290-es
autópályát, és egy körforgalmon keresztül az I-10-es útra tértem,
amely sok településen halad át és minden kamerától távol van.
Szerintem sikerült eltűnnünk a szemük elől.
És Taelon akár beismerte, akár nem, neki is pihenésre volt
szüksége.
A férfi végül bólintott.
– Oké. Bízom az ítéletedben.
Azután, ahogy az a seggfej autókereskedő viselkedett, ez most
különösen jól esett Lisának.
Lisa talált egy kicsi, olcsó motelt, amelyben kevés vendég volt.
Kevesebb vendég azt jelentette, hogy kevesebb emberrel kellett
Taelonnak láttatni, amit akart. Még mindig aggódott a korábbi erős
orrvérzés miatt. Vagy a vérvesztéség, vagy a fejfájás miatt, de
iszonyúan sápadt volt.
Amint biztonságban elhelyezkedtek a bérelt szobájukban, Lisa
bezárta az ajtót, és az asztalra tette az egyik táskát.
– Szeretném megnézni a sebeidet.
Taelon az övé mellé rakta a táskáját.
– Jól vagyok.
– Ez hülyeség, és ezt mindketten tudjuk – odalépett a férfi mellé,
és kezét a borostás állra tette. – Ne hazudj nekem! Ha fáj, azt tudni
akarom. Tudnom kell, oké? Törődöm veled.
Valójában a legjobb úton volt, hogy beleszeressen, bár az agya
folyamatosan arról győzködte, hogy hét nap valaki társaságában
nem elég egy ilyen mély kapcsolathoz.
– Te nem akarnád tudni, ha rólam lenne szó?
Taelon sóhajtva összeérintette a homlokukat és átölelte a lányt.
– De.
– Akkor mondd meg, hogy érzed magad.
– Mintha valaki energiasugárral robbantott volna a fejemben.
 – Szóval... nem jól, mi?
A férfi elnevette magát.
– Nem jól.
– És a mellkasod?
Homloka egyik oldalról a másikra billent. – Azt hiszem még
rosszabb.
Ettől félt.
– Akkor zuhanyozzunk le, és nézzük meg, hogy a vásárolt
elsősegély-cuccok tudnak-e valamin segíteni.
Kételkedett benne, de muszáj volt reménykedni.
Taelon felemelte a fejét és a homlokát ráncolta.
– Menjünk zuhanyozni? Mármint hogy zuhanyozzunk? Együtt?
Forróság öntötte el Lisa arcát.
– Igen.
Annyira sápadt volt, hogy aggódott, hogy összeesik, ha egyedül
zuhanyoz.
A férfi ajka gonosz mosolyra görbült.
– Akkor felülvizsgálom a fizikai állapotom korábbi elemzését.
Most nagyon jól érzem magam.
Lisa felnevetett.
– Le mertem volna fogadni. Gyere, te jóképű.
Megfogta a kezét, és bevezette az aprócska fürdőszobába.
Bár Taelon nem volt elragadtatva a gondolattól, hogy
megvizsgálja a sebeit, nem habozott meztelennek lenni.
Lisa elfintorodott, ahogy figyelte. Annak ellenére, hogy azt
állította, hogy alultáplált, mégis minden izma feszült. Kibaszottul
tökéletesen nézett ki, a sok seb ellenére is. Ellentétben vele…
– Mi a baj? – kérdezte Taelon.
Harcolva az önértékelésével, áthúzta a feje fölött a tunikát és a
földre ejtette.
– Még sebekkel telin is fantasztikusan nézel ki, én meg úgy
nézek ki, mint valami óvodás művészeti feladata.
 A férfi csak bámult rá.
– Nem tudom, hogy ez mit jelent.
Összeszorítva a száját, gyorsan levette a maradék ruháit is.
– Úgy nézek ki, mint egy nagy labda, olyan karokkal és lábakkal,
mint a csőgörény.
Soha életében nem érezte még magát kevésbé vonzónak.
– Nem hiszem, hogy a fordítóm pontosan meg tudja magyarázni
a csőgörény fogalmát.
A lány ajka akarata ellenére megremegett.
– Mit mond neked a csőgörényről?
– Olyan munkavállaló, aki megtisztítja a hulladékcsövek belső
felületét.
A lány nevetett.
– Igen. A fordító rosszul fordított.
Lángvörös arccal a testére mutatott.
– Úgy nézek ki, mint egy obszcén hóember. A hasam és a
mellem hatalmas, de a karom és a lábam, mint vékony gallyak. Ez
olyan furcsa.
Taelon vonásait szeretettel teli mosoly lágyította el.
– Nézd meg újra a testem, és mondd meg, ha úgy gondolod, hogy
nem talállak vonzónak.
A lány pillantása elhagyta az arcát, és lenézett. A szeme
elkerekedett. Taelon nagyon felajzott volt.
– Oh! Azta! Tényleg?
– Tényleg – felelte a férfi mély hangon.
– Még a fejfájás mellett is?
– Még a fejfájás mellett is.
A vágy elöntötte a lányt is. Vissza akart nézni a férfi arcára, de
nem tudta levenni a szemét a férfi ágyékáról. Teljesen olyan volt,
mint egy emberi hím. A hajánál kicsit sötétebb szőr göndörödött a
felé hajló, hosszú és kemény farok tövénél. Farkának a hegye is
olyan formájú volt, mint azé a két pasasé, akikkel azelőtt szexelt.
De Taelon farka nagyobb volt – vastagabb és hosszabb –, és
valószínűnek tartotta, hogy nagyon jól fogja magát érezni, amikor
egyszer belemélyed.
Forróság öntötte el egész testét, és mellbimbói is megfeszültek.
– A sebeim miatt kevésbé találsz vonzónak? – kérdezte a férfi
rekedt hangon.
Rázta a fejét.
– Úgy nézünk ki, ahogy. Ez mind annak a helynek a
következménye ahol voltunk, dashura. A sebeim meg fognak
gyógyulni. A te végtagjaid ki fognak kerekedni, amint jobban
táplálkozol. És tény, hogy nagy a hasad, hisz tele van a
gyerekünkkel, a melled pedig azért nagy, hogy etethesd majd őt. Én
pedig gyakorlatilag el tudnék élvezni csak attól, hogy itt állok, és
nézlek.
Lisa felemelte a tekintetét, és találkozott az övével.
– Olyan szexi – suttogta.
Oldalra billentette a fejét.
– Menj a tus alá!
Naná. Az összes önértékelési problémát elfelejtve, Lisa belépett
a zuhannyal ellátott kádba.
Taelon követte, majd behúzta a függönyt.
Gőz kavargott körülöttük, ahogy a víz ömlött rájuk. Felváltva
álltak a csodálatosan meleg permet alatt. Aztán Taelon elfordította
Lisát magától.
A lány pulzusa felgyorsult. Talán hátulról akarja magáévá tenni?
Nem gondolta volna, hogy képes a szexre ezekkel a sebekkel és a
sápadtságával, de a hátához simuló kemény hosszúság másként
jelezte. Taelon kinyúlt mellette, és felemelte az apró sampont, és a
hajára öntötte.
A nő elmosolyodott. Bizonytalan volt, hogy most csalódottnak
vagy meghatódottnak érzi-e magát, miközben a férfi elkezdte a
haját mosni, fejbőrét úgy masszírozva, hogy meglazítsa a vállán
lévő feszes izmokat, és jóleső nyögdécseléseket váltson ki belőle.
Leöblítette a haját vigyázva, hogy ne kerüljön sampon a
szemébe. Aztán a szappanért nyúlt.
A pulzusa ismét felgyorsult, amikor a kezét a vállára tette, még
mindig háttal neki. Egy rövid masszázs után, amely még jobban
ellazította az izmait, a karjaira tért át, keskeny habos csíkot hagyva
a kezei nyomán. Ujjaikat olyan gyengéden kulcsolta össze, hogy a
lány szinte elolvadt.
A szíve egyre gyorsabban kezdett verni.
A férfi visszafelé is végigsimogatta a karjait, majd a hátán
minden megfeszült izmot megdörzsölt, egészen addig, amíg a
gyors pulzusa ellenére is fáradtan ellazult.
Újra a szappanért nyúlt. Lisa zihálva várt, amíg a kezét
habosította.
Mi lesz a következő, amit megérint?
A karja alá csúsztatta a nagy kezeit, és megfogta a hasát. Az ajka
gyengéden megérintette a nyakát, meleg lélegzete pedig
megborzongtatta, ahogy a kezével a nagy hasán körözött. Lisa
oldaltra döntötte a fejét, hogy a férfi jobban hozzáférjen.
Megcsókolta a fül alatti érzékeny bőrt, a fogaival könnyedén
harapdálva.
Egyik tenyerével beborította a lány mellét. Hosszú ujjával
simogatta a kemény csúcsot. Másik kezét lassan engedte le a hasán,
ujjait a sötét, göndör fürtökbe csúsztatva.
Lisa felsóhajtott, és hátranyújtotta a kezét, hogy átölelje a férfi
nyakát.
A férfi még közelebb vonta magához. Hosszú, kemény farka
csapdába esett közöttük. A keze becsúszott a lány lába közé.
A nő felnyögött, és előre nyomta a csípőjét, ahogy a férfi
megtalálta a csiklóját, dörzsölve, körözve rajta. Minden egyes
érintés tüzet keltett az ereiben, és tovább fokozta a vágyát. A másik
kezével a férfi combjába kapaszkodott, hogy megtartsa magát.
Azok a tehetséges ujjak, tudták, hogy mire van szüksége.
Vágy. Annyira jó. A légzése felgyorsult. Ahogy a férfinak is.
Taelon még gyorsabban simogatta, gyömöszölte a mellét, ami
vonaglást váltott ki belőle. Aztán megcsípte a mellbimbóját,
ugyanakkor nagyobb nyomást gyakorolt a csiklójára, és belebújt a
nyakába.
Orgazmus viharzott át a lányon.
Lisa felkiáltott, a férfi kezéhez szorította magát, ahogy az
elégedettségtől a lábai már nem bírták megtartani.

Taelon átölelte Lisát, és szorosan tartotta, amikor a lábai

összecsuklottak alatta. A szíve törött bordáinak csapódott. A
mellkasa és a hasa annyira fájt, úgy érezte, hogy a zuhanyból ömlő
víz savként égeti a sebeit, és Lisa testének a nyomása tovább
fokozta a fájdalmat. De megérte.
Annyira megérte.
A nő leengedte a hajába temetett kezét, és megveregette a karját.
Taelon vonakodva engedte, hogy felé forduljon.
Csinos arca kipirult az elégedettségtől, sötét haja a hátához
simult. Nedvesség gyöngyözött a szempilláin, miközben meleg
barna szemmel nézett rá.
A szappanért nyúlt, meghabosította a kezét majd visszatette a
polcra.
– Most téged – mondta a lány mosolyogva.
A lány a mellkasára pillantott, ahogy feléje fordult. A mosoly
lehervadt az arcáról.
– Egy pillanatra elfelejtettem...
 A sebeit. Elfelejtette a sebeit, amíg simogatta, és most nem tudta,
hogyan érintse meg őt, ugyanolyan örömöt okozva neki, anélkül,
hogy bántaná.
– Nézz rám! – mondta Taelon halkan.
Amikor a szeme találkozott az övével, megfogta egyik kezét, és a
kemény farkára tette.
A lány lenézett.
– Nem – parancsolta. – Rám nézz!
Nem tudott anélkül lenézni, hogy ne látta volna azokat a szörnyű
sebeket.
A nő újra összekapcsolta a tekintetüket.
Taelon ellágyította a hangját.
– Csak a szemembe nézz, dashura!
Taelon felszisszent, amikor a lány a farka köré fonta az ujjait. A
keze túl kicsi volt ahhoz, hogy körbeérje.
A másik kezét is köré fonta. Sima, szappanos ujjaival
megsimogatta a kemény hosszúságát. De túl óvatos volt. Túl
gyengéd. Túlságosan is félt attól, hogy fájdalmat okozhat.
Taelon az övéhez szorította a kezét. Megszorította és megmutatta
neki, hogy hogyan szeretné, ha simogatná.
A lány gyorsan tanult, tovább növelve Taelon vágyát, ahogy az
ujjait mozgatta.
– Mit jelent a dashura?
A férfi szemét nézve közelebb lépett, és megsimogatta az egyik
mellbimbóját.
Az izgalom megborzongatta. Felnyögött és szinte nem is érezte a
fájdalmakat.
– Egy becézés.
Kibaszottul jól érezte magát. Az érintése. A nyelve. Könnyedén
térdre kényszerítheti.
A lány megállt.
– Szeretnélek a számba venni.
 Kezdett már lehajolni, de Taelon megállította.
Bármennyire is szerette volna a gyönyörű ajkait a farkán érezni,
látta, hogy mennyire ügyetlenül próbál letérdelni a gyerekével a
hasában. Duplán ügyetlenül. Annyira fáradt volt a hosszú
vezetéstől, hogy az orgazmusa után szinte összecsuklott.
– Ne hagyd abba – ismét beborította a kezét a kezével, és
sürgette, hogy továbbsimogassa. – Kérlek, dashura! – Lehajtotta a
fejét és megcsókolta. – Annyira szükségem van rád.
A lány bólintott. Kezét összeszorítva, fokozta az iramot.
Tetszett neki a farka. Gyorsan megtanulta, hogy mi az, ami a
másiknak örömet okoz.
Golyói megfeszültek, és a lélegzete felgyorsult. Taelon a kezét a
lány mögötti falnak támasztotta, fejét lehajtotta és arcát az illatos
hajba temette. Annyira jó. Behunyta a szemét, és elképzelte, hogy
mélyen beletemetkezik a lányba. Forró hüvelyének falai erősen és
nedvesen megszorulnak a farka körül. Az ajka megérintette a lány
nyakát, miközben annak egyre gyorsabban járt a keze. A lány
nyelve érzékien megnyalta a mellbimbóját. Aztán a fogaival
ugyanolyan gyengéden megcsípte, ahogy ő is az előbb.
Orgazmus viharzott át rajta is. Taelon felnyögött, ondója
kilövellt, csípője rángatózott. A kielégültség elárasztotta őt, elűzve
a fájdalmat, és egészen könnyűnek érezte magát.
A férfi megingott.
– Taelon? – sikoltotta Lisa.
A picsába!
Megrázta a fejét és küzdött az egyensúlyért.
– Jól vagyok.
Köré fonta a karjait, a szíve fájdalmasan dobogott, és szorosan
átölelte. A fájdalom visszatért. Az ájulás keringette, de tartotta
magát.
– Jól vagyok – ismételte meg.
Mindaddig, amíg megvan az ő Lisája, rendben lesz.
 Lisa előhalászott valamilyen antibiotikumos kenőcsöt az egyik
szatyorból, amit akkor vehetett, amikor bevásárolt az útra. Taelon
az ágyon feküdt, hátát a párnáknak támasztotta. Hosszú lábai ki
voltak nyújtva, és hozzáért Lisához, ahogy ott ült mellette. A
zuhanyozás után egy törülközőt tekert a dereka köré. A mellkasát
meztelenül hagyta.
Lisa valami kismama ruhába bújt, amit nemrég vett. Túl nagy
volt már a hasa, hogy csak úgy maga köré tekerjen egy törülközőt.
És még azután is, amit korábban együtt átéltek, kényelmetlen volt
számára, hogy meztelenül járkáljon előtte.
Lecsavarta a tubus tetejét, és kinyomott valamilyen kenőcsöt az
mutatóujjára.
– Tudod, nagyon megijesztettél.
Az ajkát rágcsálva elsimította a kenőcsöt a szegycsontján
kezdődő vörös vágáson, ami egészen a köldökéig futott.
– A zuhany alatt?
Felnézett, és a férfi zavarodott pillantását észrevéve elpirult.
– Nem. A zuhany tetszett – mosolygott. – Arra gondoltam,
amikor az orrod vérzett.
– Oh – grimaszolt. – Az.
További kenőcsöt nyomott ki a tubusból.
– Meséld el, mi történt ... és hogy a fenébe tudtál kijutni onnan
anélkül, hogy bárki megállított volna.
Taelon felsóhajtott.
– Walker ügynököt követtem egy földalatti kórházba. Volt ott egy
nő, aki aludt. Eliana. Walker halhatatlannak nevezte.
Lisa a homlokát ráncolta.
– Vámpír volt?
 A férfi megrázta a fejét.
– Úgy beszéltek, mintha a vámpírok és a halhatatlanok két
különféle faj lenne, de nem tudtam megérteni a különbséget
közöttük. A halhatatlan nő aludt, de világossá vált, hogy
valamilyen módon kapcsolódik Rolandhoz, Marcushoz és Észak-
Karolinához. Tehát amikor Walker távozott, hátramaradtam, és
olvastam a gondolataiban.
– A gondolataiban való olvasás miatt vérzett annyira az orrod? –
emlékezett vissza Lisa a bíborvörös folyadékra, ami bőségesen
beborította a férfi száját, állát, nyakát és a pólóját.
Nagyon sok vér volt. Ha a nő nem ismerte volna, és az utcán látta
volna, akkor azt gondolja, hogy összeverekedett valakivel, aki
többször is megütötte az arcát.
Taelon bólintott, és kissé félénken beismerte:
– Pokolian fájt. De ő az egyetlen kapcsolatom Amiriskával,
hacsak nem keresztezzük újra az utunkat Rolanddal. Tehát
folyamatosan erőltettem, erőltettem, és erőltettem, amíg végül
sikerült megtalálnom a húgomat az emlékeiben.
A remény a lányt is elöntötte.
– Ismeri Amiriskát?
– Igen. Vagy legalábbis találkozott vele, és tudja, hol tartózkodik
Amiriska.
– Észak-Karolinában.
– Igen.
– És azt tudod, hogy hol Észak-Karolinában?
– Ha kapok egy térképet, meg fogom találni.
– Nincs szükség térképre. A telefonnal, amit vettem, jár internet
is. Fel tudom használni, és megtervezhetem az útvonalat.
A most már csillogó sebet tanulmányozta.
– Nem tudom, hogyan kellene megakadályozni, hogy ez a kenőcs
ledörzsölődjön rólad, anélkül, hogy fásliba tekernélek, mint egy
múmiát.
 A férfi ajka megrándult.
– Ha megteszed, akkor nem fogom a csupasz bőrödet érezni a
bőrömön.
Lisa pulzusa felgyorsult.
– Ne kísérts! Mindkettőnknek pihenésre van szüksége. Hogy van
a fejed?
– Jobb a zuhany óta – mondta, miközben vigyorogva kacsintott.
A lány is elmosolyodott.
– Hogyan akadályoztad meg a többi katonát abban, hogy
kérdezősködjenek a vérről? Rávetted őket, hogy ne lássák?
– Nem. Nem tudtam. Eliana elméjének az olvasása annyira
lemerített engem, hogy alig tudtam utána járni.
– Mit mondtál, amikor kérdeztek? –kérdezte a homlokát
ráncolva.
Taelon az arcára mutatott és mosolyogva ingatta a fejét.
– Kibaszott orrvérzés. El tudod hinni? Gyerekkorom óta
szenvedek ezzel a szarsággal.
Lisa felhúzta a szemöldökét.
– És tényleg?
– Dehogy. De ők hittek nekem. A katonák első csoportja
megkönnyebbült. Azt hitték, hogy megharagítottam a halhatatlan
nőt, és ő ütött meg.
Lisa nevetett.
– A többi csak azt mondta, hogy ilyenek ezek a dolgok. Vagy
ember, mi a fenéért nem kéred meg Sethet, hogy segítsen rajtad.
Lisa a homlokát ráncolta.
– Roland is említette a Sethet. Kíváncsi vagyok, ki ő.
– Nem tudom.
Lisa a sebet nézte. Azt kívánta, bár elvihetné egy kórházba, hogy
valódi segítséget kapjon. A fejét ingatva intett neki, hogy hajoljon
előre.
– Megyek és megcsinálom a múmia dolgot.
 Először azt hitte, hogy vitatkozni fog.
Taelon egy pillanatig tanulmányozta, de kötelességtudóan
előrehajolt.
Megfogott néhány steril vízhatlan gézlapot, és megkérte a férfit,
hogy tartsa a helyén, amíg körbetekerte egy vékonyabb gézzel.
– Köszönöm. Azt hittem tiltakozni fogsz.
Elmosolyodott, és lehajtotta a fejét, hogy csókot nyomjon a nő
nyakára.
– Csak érezni akartam magam körül a kezeidet.
– Kis kacér – mondta mosoly mögé rejtve az aggodalmát.
A seb egyre rosszabb lett. Bőre melegebbnek érződött, a szoba
hűvössége ellenére, jelezve, hogy láza van. És majdnem elájult a
zuhany alatt. Halálra ijesztette vele.
– Ezután eszünk és pihenünk.
A férfi beleegyezően bólintott.
Talán, ha azt mondaná neki, hogy pihenésre van szüksége,
meggyőzhetné, hogy maradjanak még egy napot. Ad neki időt arra,
hogy magához térjen a telepátia erőltetésétől. Meggyőződik róla,
hogy nincs több orrvérzés. Megnézi, hogy javul-e legalább egy
kicsit a seb a mellkasán.
És ő is fáradt volt. Teljesen kimerült.
Amikor elérte a géztekercs végét, szorosan lenyomta, hogy a
helyén maradjon, majd leragasztotta.
Egy újabb erős, görcsös fájdalom szorította meg a hasát.
Szuszogva próbált úrrá lenni a fájdalmon.
Taelon megdörzsölte a karját, majd mozdult, hogy mellé üljön.
A fájdalom erősödése közben elharapott egy nyögést.
– Ez tényleg egy fárasztó nap volt – suttogta, és megcsókolta a
lány haját. – Lehet, hogy még egy éjszakát kellene maradnunk,
hogy megbizonyosodjunk róla, hogy te is és a gyerek is jól
vagytok.
 Ha a baba-kártyát, kell kijátszania, hogy megakadályozza őt
abban, hogy megölje magát, akkor megteszi.
– Oké. Nagyon fáradt vagyok.
– Sajnálom – kezét a nő hasán nyugtatta. – Ragaszkodnom kellett
volna ahhoz, hogy hamarabb megálljunk.
A nő felé hajolt.
– Minél nagyobb távolságot kellett közénk és a feketeruhás
katonák közé tenni.
A fájdalom enyhült. Lisa megkönnyebbülten felsóhajtott.
– Jobb?
– Jobb.
A gyomra korgott.
Taelon kuncogott.
– Hozzunk valamit enni neked és a lányunknak.
 12. fejezet
Taelon szíve erősebben kezdett verni, amikor több éjszakával
később lefordultak az autópályáról. Sokkal hosszabb időt vett
igénybe Észak-Karolina elérése, mint remélte, de miután látta,
milyen kimerült volt Lisa az első éjszaka, ragaszkodott hozzá, hogy
rövidebb szakaszokat haladjanak.
A tekintetét elfordította az ablakon kívüli sötétségtől, és Lisára
pillantott.
A szemöldökét kicsit összehúzta, ahogy az útra koncentrált.
A férfi türelme megtérült. A lány sápadt bőre most
egészségesebb színű volt. A szeme alatti sötét karikák eltűntek.
Arca és karja kevésbé tűnt áttetszőnek, és még egy kicsit hízott is.
Sokkal jobban nézett ki, a fájdalmak ellenére is, amelyek tovább
kínozták.
Bár Taelon megpróbálta elrejteni, ő cseppet sem javult. Sőt.
Gyengébbnek érezte magát, mint korábban. A szeme lázban égett.
A seb még gyulladtabbnak látszott.
Az autó fényszórói, sűrű erdő által körülvett, jó minőségű
kétsávos utat világítottak meg. A biolumineszcens rovarok,
amelyeket Lisa szentjánosbogaraknak nevezett, a magas fák
közepén szikráztak, mint apró lángok.
Taelon lélegzete felgyorsult, ahogy az adrenalin elárasztotta a
vérkeringését. Közel voltak. Tudta. Érezte.
A sötétben négy szem csillogott jobbra fentebb. Taelon addig
figyelt, amíg a fényszórók fénye meg nem mutatta a négylábú
emlősöket, patákkal és lenyűgöző agancsokkal.
– Szarvasok – mormolta Lisa. A csuklói elfehéredtek, ahogy
szorította a kormányt. A homlokán a ráncok elmélyültek, ahogy az
alsó ajkát rágta.
 Taelon kibámult a szélvédőn. Ő is ideges volt. Fogalma sem volt,
mit fognak találni az út végén, és Lisát is féltette. Szerette volna, ha
a motelben marad, biztonságban, nem szerette volna további
veszélyekbe sodorni. De a nő nem volt hajlandó elengedni egyedül.
Ez pokolian megijesztette – amennyire ő törődött vele, a lány is
ugyanannyit volt hajlandó kockáztatni érte. Elpusztítaná, ha valami
baj érné.
Egy nagy rácsos vaskapu emelkedett előttük, elzárva az útjukat.
Lisa megállította az autót. A vezető ablakon kívül egy
elektronikus billentyűzet volt.
– Hogyan tovább?
Taelon a hátsó ülésre nyúlt, elővette a fegyvert, amit még a
bázison loptak. Odatette közéjük. Lehúzta Lisa egyik kezét a
kormányról, megcsókolta és a fegyverre helyezte. Aztán kinyitva
az autó ajtaját, és kilépett az éjszakába. A fájdalom a mellkasába
robbant, miközben kihúzta magát. Fogát összeszorítva, mindent
megtett, hogy figyelmen kívül hagyja, és megközelítette a kaput.
Tanulmányozta. Túl közel voltak egymáshoz a függőleges rudak,
hogy átcsúszhasson közöttük. Nincsenek vízszintes rudak a lábak
számára kényelmes magasságban. De még mindig megbirkózhat
vele, ha elegendő mértékben képes összeszedni korábbi
felsőtestének erejét.
Megragadta az egyik rudat.
– Mit csinálsz? – kérdezte Lisa, miközben kidugta a fejét a sofőr
ablakon.
– Ott van – a hangja fájdalmasan reszkető volt, amikor
megragadta a második rudat, és elkezdte magát felhúzni. – Tudom,
hogy ő az.
– Nem mászhatsz oda fel – tiltakozott Lisa, nyilvánvalóan
aggódva érte.
Kölcsönvett egy földi kifejezést.
– Egy fenét nem!
 A kapu kissé kilengett, ahogy haladt felfelé a rácsokon,
váltogatva a kezeit. Minden húzódzkodás, minden izomfeszülés
egyre nagyobb fájdalmat keltett a mellkasában és a hasán, annyira,
hogy attól tartott, hogy az öltések elszakadnak és kihullnak a belső
szervei. Bár szinte elájult, a Földre való megérkezése óta elegendő
tapasztalatot gyűjtött a kínzó fájdalommal szemben, és tompa
morgásokkal tartotta vissza Lisát attól, hogy kiszálljon az autóból,
és utána eredjen.
Csörömpölés és dübörgés zavarta meg a szokásos éjszakai
zajokat. A kapu tetején hegyes lándzsaszerű valamik voltak, a
kihmueca fa keskeny leveleihez hasonlítottak. Nem volt könnyű
átcsúszni fölöttük anélkül, hogy felnyársalta volna magát a hasánál,
vagy az ágyékánál. Főleg, hogy az ereje rohamosan csökkent.
Miután átért a másik oldalra, azt számítgatta, mennyi
erőfeszítésébe és fájdalomba fog kerülni a leereszkedés, ezért
inkább elengedte a rudakat.
Nagyot puffant, amikor leért.
A térde összecsuklott alatta, és kifacsart mosogatórongyként
omlott össze.
Rendben vagyok, jelezte Lisának mentális kapcsolatukon
keresztül, mielőtt a lány kiugrott volna a kocsiból, és megpróbált
volna odajutni hozzá. Nem akarta, hogy a bent lévők tudják, hogy
nincs rendben. Valójában szinte biztos volt benne, hogy a
mellkasán az egyik öltés felszakadt.
Elektronikus zümmögés hallatszott. A kapu kattant egyet, majd
elkezdett lassan kinyílni.
Úgy tűnik, hogy elveszítettük a meglepetés előnyét – mormolta
Lisa a fejében.
Úgy nézett ki. Nem igazán hitte, hogy nem így lesz, mivel Lisa
azt mondta, hogy a vámpíroknak rendkívül éles hallásuk van.
Taelon összeszedte magát, és visszatért az autóba. Lenézett a
szürke pólóra és megkönnyebbült, hogy nem talált az elején vörös
foltot. Talán mégsem szakadtak fel a varratok.
Lisa továbbhajtott. Az út hosszú ideig folytatódott, mielőtt véget
ért volna egy kör alakú felhajtóval, egy nagy, egyszintes magánház
előtt.
Néhány autó félkörben parkolt a felhajtó szélén. Taelon mereven
bámult rájuk, ahogy Lisa lassan elhajtott mellettük. Egy magas,
széles ablak volt az épület elején. Az ablaknál egy annyira kicsi
gyerek állt, aki még épphogy csak tudhatott járni. Két kicsi kezét az
ablaknak támasztva figyelte őket, arca árnyékban volt a háta mögül
jövő fénytől. Vörös haja lángnyelvekként csillogott a fején.
Hátranézett a szobába, majd visszafordította a tekintetét rájuk, és az
orrát az üveghez szorította.
Mögötte pedig…
Taelon vére megfagyott. Fekete ruhás harcosok ültek lezserül a
székeken és a kanapén. Csak egy gyors pillantást vethetett rájuk,
ahogy elhaladtak az ablak előtt, de legalább egy tucatot látott
belőlük.
Túl sok fekete. Lisa gondolatát kristálytisztán hallotta.
Taelon bólintott. És Amiriska ott van valahol közöttük. Most már
érezte a nőt a belső kapcsolatukon keresztül, és legszívesebben
sírva fakadt volna a megkönnyebbüléstől, hogy életben van.
Biztos vagy benne, hogy itt van?
Igen. Fekete ruhás figurák veszik körül, akik közül néhány vagy
mindegyik vámpír. A tekintetét Liza felé fordította, és a hasára
nézett. El kell menned. Térj vissza a motelbe, és ott várj rám.
Lisa a fejét rázta. Esélytelen. Olyan messzire jutottunk együtt.
Nem hagylak itt. Leparkolt és leállította a motort. Megragadva a
hosszú lőfegyvert, Lisa kinyitotta az ajtót, és kilépett az éjszakába.
Ha a körülmények nem ilyen komorak lennének, Taelon
elmosolyodott volna. Basszus, imádta ezt a nőt.
Taelon is kinyitotta az ajtót, és kilépett a hűvös éjszakába. A
fájdalom belenyilallt a mellkasába. A térde megrogyott.
Megtántorodott, ahogy hirtelen megszédült. Támolyogva
támaszkodott meg az autóban.
Lisa felsóhajtott és megállt. Előre hajolt, és szabad kezével a
hasát fogta, miközben az arca fájdalomtól torzult el.
A lánynak tovább nőtt az aggodalma, amikor látta, hogy Taelon a
melléhez kap. Mit csinál ez a szerencsétlen?? Egyikük sem volt
olyan állapotban, hogy szembeszálljon egy rakás valószínűleg
ellenséges érzületű vámpírral vagy halhatatlannal, akik
valószínűleg nem akarják, hogy elmenekítse a húgát.
Jól vagyok – mondta Lisa mentálisan. Ne nézz úgy rám, mintha
seggbe akarnál rúgni.
Nem vagy jól. És neked kéne engem seggbe rúgnod. Nem kellene,
hogy itt legyél. Veszélybe sodortalak.
Földönkívüli babával vagyok terhes, Taelon. Mindenhol
veszélyben leszek, bárhova megyek. Ne aggódj miattam, és nézzük,
mi van a húgoddal.
Akkor kellene visszatérnünk, amikor erősebb vagyok.
Lisa megharapta az ajkát. Nem leszel erősebb, drágám. Egyre
gyengébbé válsz. Tényleg azt hitted, hogy nem veszem észre?
Persze, hogy észre vette. Mindent észrevett rajta, csakúgy, mint
ahogy ő is róla.
Lisa bebújt a karja alá, és támogatta lassan, míg ő továbbra is a
mellkasát markolászta.
Azt mondtad, hogy Amiriska itt van. Holnap talán már nem lesz.
És nem várhatunk a lovasság érkezésére, mert nincs olyan. Csak mi
ketten vagyunk. Holnap lehet, hogy még gyengébb leszel. Lehet,
hogy holnap már szülni fogok. Most vagy soha.
Nem várt a válaszára, csak neki indult.
Taelon megpróbált nem támaszkodni rá, ahogy haladtak a járdán
a nagy bejárati ajtó felé.
Amint odaértek az ajtó kinyílt. Ahogy beléptek három
feketeruhás alak állt előttük. Még több volt mögöttük a szobában,
de Taelon csak ezt a hármat látta. Pillantása a legkisebbre
szegeződött.
Amiriska ránézett, csinos arca elsápadt, élénkzöld szemeiben
könnyek csillogtak.
Marcus, a vámpír, aki Rolanddal meglátogatta a motelszobáikat,
közvetlenül mellette állt. Egy másik, néhány centivel magasabb
férfi állt a másik oldalán. Mindketten árnyékká halványultak a
háttérben, ahogy Taelon a húgára meredt.
Halk kiáltás szakadt fel a torkából. A kezét a szája elé téve,
Amiriska úgy bámult rá, mint aki nem akar hinni a szemének.
Könnyek ömlöttek a szeméből és folytak végig az arcán.
Taelon látása is elhomályosodott, ahogy az ő szeme is megtelt
könnyekkel. Él.
Riska.
Amiriska felé indult, átölelte és zokogni kezdett.
Amikor Marcus utána nyúlt, Taelon megmerevedett.
Megszorította Lisa vállát, készen állva, hogy maga mögé lökje.
De a másik férfi megfogta Marcus karját és visszatartotta.
– Várj!
Amikor a férfiak nem közeledtek feléjük, s fegyvert sem fogtak
rájuk és más ellenséges megnyilvánulásuk sem volt, Taelon
óvatosan elengedte Lisát, és szorosan átölelte Amiriskát, tudomást
sem véve a mellkasában szétáradó fájdalomról. Él. A kishúga
életben van.
Fejét a húga hajába temette és ő is sírva fakadt.

Lisa szíve majd megszakadt, ahogy figyelme megoszlott Taelon

és a házban lévő férfiak között. Nem volt kétséges, hogy Taelon
megtalálta a húgát. És a húga jól nézett ki abból ítélve, amit Lisa
látott belőle, mielőtt átölelte Taelont, és sírva fakadt.
Legfeljebb öt láb magas volt. Amiriska egészségesnek látszott és
nem úgy tűnt, hogy akarata ellenére tartanák fogságban. Marcus, a
vámpír, akit Roland a motelszobájukba hozott, a háta mögött állt,
és bele akart avatkozni a testvérek találkozásába, de a magasabb
ember visszatartotta.
A fájdalom ismét jelentkezett Lisa hasában. Hátrébb húzódva
nekitámasztotta a fegyvert a ház falának, ahol a férfiak
remélhetőleg nem fogják meglátni. A baba erősen rugdalózott. A
hasát dörzsölgetve ismét Taelonra nézett. Pokolian reménykedett,
hogy a házban lévő férfiak nem akarják bántani őket. Amikor gyors
pillantást vetett a szobába, ahogy az előbb elhaladtak mellette, túl
sok feketét látott. Túl alacsony volt ahhoz, hogy ellásson az előtte
tornyosuló férfiak feje fölött. Marcus az egyik, legalább 190 cm
magas volt, a másik pedig még tőle is magasabb legalább 8-10
centivel. De a legdurvább találgatás szerint is, még legalább 10
hasonló méretű személy volt a szobában valahol mögöttük –
férfiak, nők vegyesen.
Vámpírok? Halhatatlanok? Nem tudta. De egészen biztos volt
benne, hogy egy félautomata puska nem fogja őket megállítani, ha
úgy döntenek, hogy rájuk támadnak.
A magasabb férfi a lány felé fordult és elkapta a tekintetét.
– Minden rendben? – kérdezte mély hangon, brit akcentussal.
A félelme megsokszorozódott. Ez a fickó biztos vámpír. Ereje
kiáradt belőle.
Lisa gyorsan biccentett. Amikor a haja akadályozta a látásban,
elengedte a hasát, és próbálta a haját a füle mögé tuszkolni.
A férfi jóképű arcán mintha meglepődöttség villant volna.
– Ami? – mondta Marcus halkan, próbálva magára vonni a
figyelmét. A szemöldökét aggódva vonta össze.
Amiriska hátra hajtotta a fejét és felnézett Taelonra.
 – Hogyan lehetséges ez? – kérdezte fojtottan.
Taelon az egyik kezét arcára simította és megrázta a fejét.
Túlságosan is elborították az érzelmek, hogy meg tudjon
szólalni.
– Ami – ismételte Marcus, továbbra is halkan –, ki ez?
Az egyik karját a testvére körül tartva Amiriska könnyáztatta
mosolyt villantott Marcusra.
– Ő a fivérem.
Marcus szeme elkerekedett, csakúgy, mint a mellette álló
férfinak.
Taelon gyanakodva nézett mindkettőre. Szorosan magához ölelte
a húgát. Aztán úgy tűnt, hogy tekintete elhomályosodik. Gyorsan
pislogott, és Lisa csak oldalról látta.
A nő felsóhajtott, ahogy meglátta zöld szemek gyors mozgását.
Taelon alatt összerogytak a térdei.
– Taelon! – Lisa és Amiriska egyszerre kiáltott fel.
A húga mindkét karját a dereka köré fonta, és átölelte.
Csodálatos módon sikerült őt függőleges helyzetben tartania, kis
méretei ellenére is.
Amikor Marcus és a másik férfi elindult feléjük, Lisa megragadta
a puskát, és rájuk tartotta.
– Ne közelítsetek!
Megálltak.
Marcus Taelon húgára nézett.
– Ami ...
– Jól vagyok – mondta összeszorított fogakkal – Tartom. – Piros
szegélyű zöld szeme elkapta Lisa tekintetét. – Pokolian nehéz, ezért
nem tudom, meddig bírom még megtartani.
Heves szívdobogás, növekvő pánik. Lisa Amiriskáról a
vámpírokra nézett majd maga mögé.
– Tudnál segíteni, hogy eljuttassam a kocsiba?
 Tudta, hogy az esélye, hogy a vámpírok elengedik mákszemnyi,
de... hé, meg kellett próbálnia.
Marcus egy lépést tett előre.
Lisa a puskával célba vette.
– Azt mondtam, maradj a helyeden!
Noha megadóan felemelte a kezét, egy izom ugrált az
állkapcsában.
– Seth – mondta Amiriska, kissé feszülten. – Kérhetek egy kis
segítséget?
A magasabb ember felemelte a kezét, és felé fordította a tenyerét.
Amiriska felsóhajtott. Az erőlködés eltűnt az arcáról, mintha
megkönnyebbült volna a tehertől. Lisára nézett.
– Rendben van. Marcus a férjem.
Lisa rámeredt.
– Hogy mi?
– Marcus a férjem. És ő ott Seth – intett a magas férfi felé –
olyan ő nekem, mint egy apa. Te és Taelon biztonságban vagytok
itt.
Mint egy apa? Lisa megrázta a fejét. De hát vámpírok voltak.
Rémület árasztotta el. Igaza volt a könyveknek és a filmeknek?
Lehetséges, hogy a vámpírok hipnotizálják az embereket, és
bármire rávehetik őket akaratuk ellenére? Amiriskával is ezt
csinálták? Ha elhitették vele, hogy családja van, akkor ellenállás
nélkül szót fogad nekik?
Seth elmozdult, és Liza szemébe nézett.
– Nem vagyunk vámpírok. Halhatatlanok vagyunk. És Ami saját
akaratából van itt. Senki sem kényszeríti őt, hogy velünk maradjon.
Marcus felhorkant, bár éberen figyelt Lisa fegyverére.
– Ha valaki megpróbálná rávenni Amit, hogy tegyen valamit,
akarata ellenére, szétrúgná a seggét.
– Persze, az ördögbe is – kuncogta Amiriska könnyek között.
Közben gyengéden ringatta Taelont a karjaiban. – Mi a baj a
bátyámmal?
Hogy tudta Ami megtartani? Fele akkora volt, mint a férfi.
Megdermedt a következő gondolattól. Lehet, hogy Amit vámpírrá
változtatták?
– Nem vagyunk vámpírok – ismételte meg Seth.
A picsába. Ugye nem a gondolataiban olvas?
– De igen – válaszolta Seth, és aztán Amira nézett. –
Megkínozták.
Ami arca elsápadt, majd düh öntötte el.
– Mi? Hol? Ki?
Seth összeszorította a száját.
– A Gershom által fenntartott bázis orvosi személyzete. Ő és Lisa
fogságban volt ott. Azon az éjszakán menekültek el, amikor
megtámadtuk azt a helyet.
Lisa olyan zavarban volt, hogy gondolkodni sem tudott.
Ami Marcusra nézett.
– Be kell vinnünk őt.
Marcus olyan gyorsan mozogott, hogy teljesen elmosódott.
Kivette Lisa kezéből a fegyvert, még mielőtt a lány képes lett volna
megmoccanni a meglepetéstől.
Ijedten kiáltott fel.
Marcus mozdulatlanul állt, csak a fegyvert nyújtotta át Sethnek.
– Sajnálom. Meg kellett ezt tennem. Annyira remeg a kezed, és
én nem kockáztathattam, hogy egy véletlen lövöldözésben Ami
vagy Adira megsérüljön.
Közelebb lépett a testvérekhez.
Lisát az ösztönei vezérelték. Gyorsan a pár elé lépett. Alacsony,
nagy hasú, félelemtől reszkető pajzs – ő maga is tudta, hogy nem
igazán tudná még csak lelassítani sem, ha meg akarná támadni
Taelont, de az ördögbe is, muszáj megpróbálnia.
Marcus vonásai ellágyultak.
 – Nyugodj meg! Mindketten biztonságban vagytok. Szeretem
Amit, és az életemmel is megvédeném. Csak nem akarom, hogy a
bátyja meghaljon a karjaiban itt, a tornácon, mielőtt még esélyem
lenne megismerni őt. Kérlek, állj félre, és engedd, hogy
meggyógyíthassuk!
A térdénél történő mozgás elterelte Lisa figyelmét.
Világos narancssárga göndör hajú kisgyereket látott befurakodni
Marcus és Seth közé. A kicsi megállt előttük.
Lisa a gyerekre meredt.
A bájos kislány kíváncsi zöld szemmel bámult vissza, majd
elvigyorodott. A kicsi kinyújtózott és szorosan elmarkolta Lisa
mutatóujját.
Lisa félelme és szorongása úgy eltűnt, mintha lehúzták volna a
klotyón. Hasában a görcs is enyhült. A kitörni készülő könnyek is
visszahúzódtak. És... jól érezte magát. Biztonságban érezte magát.
– Lépj hátra, Adira – mondta halkan Amiriska. – Adj anyának és
apának egy kis helyet.
Anya és apa? Ez volt Amiriska lánya? Taelon unokahúga?
Marcus kilépett és lehajolt, mintha a vállára akarná dobni
Taelont.
– Vigyázz a mellére és hasára – mondta Lisa, miközben Adira
elhúzta az útból.
Marcus megállt. Egyik karját Taelon térde alá tette, a másikat
pedig a hátára. Olyan könnyedén emelte fel, mintha csak egy
gyereket vett volna fel. Igyekezett minél kevesebb fájdalmat okozni
a férfinak.
Lisa szorongása ismét nőtt, amikor látta, ahogy magával viszi
Taelont, Amiriskával szorosan a sarkában. Felnézett Sethre.
– Kérlek, ne bántsátok őt!
Seth megnyugtató mosolyt vetett rá.
– Nem fogjuk. Itt mindketten biztonságban vagytok, Lisa.
– Honnan tudod a nevemet?
 – Azóta kerestelek téged, mióta eltűntél, remélve, hogy
kiszabadíthatlak.
– Nem is ismerlek téged.
Seth bólintott, és hátrálni kezdett.
– Hosszú történet. Gyere be kérlek, és engedd, hogy
mindkettőtöket meggyógyítsunk. Utána beszélhetünk.
Lisa nem akarta szem elől téveszteni Taelont és ő is belépett a
házba.
A kisgyermek – Adira – továbbra is az ujját szorította.
Seth becsukta és bezárta az ajtót a hátuk mögött.
A ház belseje hatalmas volt. Lisa bal oldalán egy étkező volt, egy
hosszú fényes asztallal és legalább harminc székkel. Jobbra előre
egy hatalmas nappali volt. Amikor Marcus és Amiriska
végigmentek egy folyosón, Lisa követte őket. A szíve ismét
hevesebben kezdett dobogni, amikor két-három tucat férfit és nőt
látott felemelkedni a sok kanapéról és fotelból. Minden férfi magas
és széles vállú volt. A nők egy-két kivételével alacsonyak voltak,
mint Lisa és Amiriska. Mindenki feketét viselt. Mindegyikük
áthatóan vizsgálgatta Lisát. És mindannyian karnyújtásnyira voltak
a halomban heverő fegyverekhez. Szinte minden elérhető felületet
fényes katanák, kardok, tőrök, és más szúró-vágó fegyverek
borítottak.
Lisa nem volt ennyire megrémülve azóta, hogy ő és Taelon
elmenekültek a bázisról.
A kisgyermek még jobban megszorította Lisa ujját.
A félelem megint elúszott. Legalábbis a legtöbbje. És amikor ez
megtörtént, rájött, hogy a férfiak és a nők nem rosszindulatúan,
vagy ellenségesen figyelik őt, hanem kíváncsian, és ... aggódva?
– Melanie.
Lisa megrezzent, amikor Seth megszólalt. A nő észre sem vette,
hogy közvetlenül mögötte áll. A férfi teljesen hangtalanul mozgott.
 Egy szép, Lisa magasságú barna elhagyta a tömeget, és
homlokráncolva elindult feléjük. Egy jóképű férfi, olyan magas,
mint Taelon, fekete haja a válláig ért, szorosan a nyomában
maradva követte.
Egy másik, majdnem hat láb magas nő lépett elő egy nagy halom
doboz közül, amiket tépett csomagolópapír és színes szalagok
vettek körül. Odalépett Seth mellé, és kezét a kezébe csúsztatta.
Marcus és Amiriska továbbhaladtak a folyosón, és bementek egy
ajtón.
Lisa sietett utolérni őket. A kisgyermek mellette lépkedett.
Amikor Lisa belépett az ajtón, a szeme elkerekedett a látványtól.
Egy tágas, modernül felszerelt rendelőbe léptek.
Mekkora ez a nyavalyás ház?
A szobát kettéválasztotta egy fal, amely derékmagasságig ki volt
csempézve. Felette redőnyös üvegfal volt. A bal oldali részen egy
sor szépen bevetett ágy sorakozott, kényelmes székek mellettük,
meg éjjeliszekrénykék. Az ágyakkal szembeni falon nagyképernyős
televíziók lógtak. A TV-k alatti polcokon, mindenféle elektronikus
játékszerek, sakktábla, agyonhasznált kártyapakli, és rengeteg
könyv volt.
A jobb oldali rész úgy nézett ki, mint egy kórházi műtő. Minden
felület ragyogott, és fertőtlenített volt. Szinte vakított az éles
fényben. Néhány műtő- és vizsgálóasztal volt a helyiségben, olyan
orvosi eszközök és gépezetek mellett, amiket Lisa még csak fel
sem ismert.
Marcus óvatosan leengedte Taelont a legközelebbi asztalra.
Lisa előretolakodott és megfogta Taelon egyik kezét. Annyira
sápadt volt, a mellkasának emelkedése és süllyedése szinte
észrevehetetlen. És a belőle áradó forróság azt jelezte, hogy
emelkedik a láza.
Seth Melanie és a mögötte álló hosszú hajú férfi felé intett.
 – Ő Dr. Melanie Lipton és férje, Bastien – ezután a magas nő felé
intett. – Ő a feleségem, Leah. Ami már bemutatta Marcust.
Melanie megragadott egy pár steril kesztyűt a közeli dobozból,
és Sethre nézett.
– Azt mondod, hogy megkínozták?
– Igen.
Seth megállt az ágy másik oldalán, Marcus mellett.
Amiriska az ágy végén állt, és kisimogatta testvérének
homlokáról a hajat.
– Még mindig nem tudom elhinni – suttogta. Könnyei
végigfolytak az arcán, ahogy Lisára pillantott. – Soha nem
gondoltam, hogy újra látom a családomat.
Mire Lisa válaszolt volna, Melanie odalépett mellé egy pár
furcsa kinézetű sebészeti ollóval az egyik kezében.
Marcus a kisgyermekre pillantott, aki továbbra is Lisa ujját
szorította.
– Adira, drágám, menj játszani Michaellel a nappali szobában,
amíg segítünk, hogy anya testvére jobban érezze magát.
– Oké, apu – felelte Adira, de bájos arca komor maradt.
A félelem és a szorongás megerősödve tért vissza, mihelyt a
gyermek elengedte Lisát, és úgy tűnt, hogy minden távolodó
lépésével növekszik. Ahogy mindenki Taelonra összpontosított,
Lisa szíve elkezdett hevesen verni. A lélegzete felgyorsult. Egyre
jobban szorította Taelon kezét.
Melanie levágta Taelon pólóját, majd a kötszereket is.
Szörnyülködés és káromkodás töltötte be a helyiséget, amikor
feltárta a hosszú, vörös sebhelyet, ami végigért Taelon egész
felsőtestén, meg az összes többit, amit a bázis mészárosai ejtettek
rajta.
A düh minden arcot elsötétített.
Amiriska továbbra is óvatosan fésülgette a testvére haját ki az
arcából, miközben pillantása találkozott Seth pillantásával. Egy
izom megrándult az arcán.
– Meg akarom ölni azokat a rohadékokat, akik ezt tették!
– Már meg is tettük – mondta Seth.
– Akkor hozd vissza őket, hogy újra megöljem őket!
– Szívesen megtenném – motyogta.
Melanie levágta Taelon többi ruháját is, aztán egy törülközőt
terített a csípőjére.
Amiriska előrehajolt és megcsókolta Taelon homlokát – még
mindig folytak a könnyek az arcán, az orra is kivörösödött –, és
hátra lépett egy lépést.
Mindenki más is hátrált egy lépést.
Mindenki Sethre várt
– Lisa – szólította meg Seth.
Egész testében remegve nézett fel rá.
– El kell engedned őt.
Mivel képtelen volt válaszolni, csak megrázta a fejét.
– Kérlek. Könnyebb gyógyítani, ha nem érsz hozzá.
Teljesíteni akarta a kérést, de úgy tűnt, hogy keze nem képes
elengedni Taelon kezét. Könnycseppek híztak a szemében.
Amiriska megkerülte az asztalt. Megkereste Lisa és Taelon
összeszorított kezét. Óvatosan lefejtette Lisa ujjait majd a saját
kezét tette a kezébe, és bátorítóan megszorította.
– Minden rendben lesz. Seth segíteni fog rajta.
Lisa kikényszerített magából egy biccentést, de nem lépett
hátrébb.
Amiriska egészen mellé állt, és kedvesen átölelte a vállát.
– Álljunk kicsit távolabb.
Seth egyik kezét Taelon mellkasán, a másik kezét pedig a
homlokán nyugtatta.
Amiriska a homlokát ráncolta.
– Ezeket a sebeket a bázison szerezte?
– Igen – felelte Lisa.
 Ami a fejét rázta.
– Nem értem. Mostanra már meg kellett volna gyógyulnia.
Lisa lenyelte a torkában keletkezett csomót.
– Ugyanezt mondta ő is. Aggódott, hogy… bármit is tettek vele a
bázis orvosai, véglegesen károsította a regenerációs képességeit.
Lisa tekintete továbbra is Taelonon és Sethen maradt. A
lélegzete elakadt, amikor Seth kezei arany fényben kezdtek
ragyogni.
Inkább érezte, mint látta, ahogy Amiriska ránézett.
– Tudod, hogy mi a testvérem?
– Igen.
Lisa teljesen ledöbbent, amikor Taelon mellkasán a seb
elvesztette harsogó vörös színét, és elkezdett zsugorodni. Csodával
határos módon a bőre kezdett összeforrni.
Lisa szeme elkerekedett. Egy fájdalmas görcs szaladt át rajta is.
A baba erősen rugdalózott és mozgott, mintha ő is érezte volna.
Lisa összegörnyedt. Kissé előrehajolt, és szabad kezével a hasát
simogatta.
Taelon sebei tovább gyógyultak. Minden égés, minden kimetszett
bőr, minden vágás, minden zúzódás, minden heg elhalványult,
ahogy Seth keze megvilágította.
Valaki megérintette a hátát.
– Jól vagy? – kérdezte Melanie.
Lisa észre sem vette a közeledtét.
– Igen – suttogta, miközben megpróbált lélegezni a görcsön
keresztül.
Melanie kesztyűs ujjaival megszorította Lisa csuklóját.
– Szülsz?
– Nem hiszem.
Megkönnyebbülten felsóhajtott, amikor a fájdalom enyhült.
Seth keze már nem izzott. Amikor visszahúzta, Taelon teste
sebektől mentes volt, az egyetlen emlékeztetője a kínzásának a
sötét öltések voltak, amik most az egészséges bőrt díszítették.
– Ez a baba – mondta Seth
Melanie gyors pillantást vetett rá.
– Hogy érted?
– A baba érezte Taelon fájdalmát, és véletlenül átadta az
anyjának.
Lisa átölelte a hasát.
– Hogy? A baba érezte Taelon fájdalmát?
Amiriska a homlokát ráncolta.
– Hogyan lehetséges ez? A baba empata?
– Nem – Seth leengedte a kezét az oldalára. – Ez Taelon babája.
 13. fejezet
Amiriska elmosolyodott, és elkerekedett szemmel nézett Lisára.
– Te Taelon babájával vagy viselős?
A nő bólintott. Miért állt mindenki ilyen nyugodtan, amikor Seth
valami elképesztően csodálatos dolgot vitt végbe. Rátette a kezeit
Taelon sebeire, és most már mind eltűnt.
Amiriska arcát széles mosoly világította meg.
– Ó, Istenem! Gratulálok! – elengedte Lisa kezét, és jó alaposan
megölelgette.
Bár készületlenül érte, Lisa visszaölelte.
– Ami – figyelmeztette Seth halkan.
Amiriska elengedte, majd újból megfogta Lisa kezét.
– Nagynéni leszek! Nem tudom elhinni! Mennyi ideje vagytok
együtt? Hogy ismerkedtek meg? Miért nem jött hozzám, mihelyt
megérkezett? Hogy kapták el azok a seggfejek a bázison?
– Ami – ismételte meg Seth.
A nő rápillantott.
– Igen?
– Nem úgy van. Ez nem az, amire gondolsz.
Mosolya elvesztette fényességének egy részét, amikor Sethről
Lisára és vissza nézett.
– Hogy érted?
Seth komor tekintettel Amiriskára nézett.
– Nem találkoztak addig az éjszakáig, amikor elpusztítottuk a
bázist, ahol mindkettőjüket fogságban tartották.
Amiriska mosolya eltűnt, ahogy Lisa nagy, kiálló hasára nézett.
– Nem értem. Legalább nyolc hónaposnak kell lennie, és...
– A katonaság akkor fogta el a testvéredet, amikor Adirával
voltál terhes, és azóta fogva tartották.
 Amiriska arca elsápadt.
– Három évet ott volt?
– Kicsit kevesebbet, de igen – mondta Seth. – Alig nyolc
hónappal ezelőtt kapták el Lisát. – Együttérző pillantást vetett
Lisára. – Amikor elkapták, orvosilag kiváltott kómába helyezték és
mesterségesen megtermékenyítették a testvéredtől vett mintákkal.
Feltételezem, hogy meg akarták tudni, képesek-e létrehozni egy
földönkívüli-ember keverékét.
Marcus káromkodott.
– Gershom parancsára?
Seth felsóhajtott.
– Nem tudom.
Amiriska smaragdzöld szemében rémület ragyogott, ahogy
Lisára nézett.
– Nem tudtad, hogy ők ... nem volt beleszólásod?
Lisa csak nagyot nyelt, és megrázta a fejét.
Seth beszélt helyette.
– Azt sem tudta, hogy terhes, amíg két nappal azelőtt vissza nem
hozták őt a kómából, mielőtt Taelon elmenekült volna.
Újabb könnyek jelentek meg Amiriska szemében.
– Ó, nem – suttogta. – Nem nem nem! NEM! NEM!
Megint átölelte Lisát, de ölelése ezúttal kétségbeesett volt, és
nem vigaszt nyújtó. Inkább mintha ő is vigaszt keresett volna
magának.
– Sajnálom! – suttogta. – Nagyon sajnálom! Taelon nem... – A
hangja elcsuklott. Szorítása fokozódott. – Sosem egyezett volna
bele, hogy ezt csinálja veled. Esküszöm, hogy nem tette volna. Jó
ember és ...
Lisa viszonozta az ölelést, és megpaskolta Amiriska hátát.
– Tudom, hogy az. Tudom, hogy Taelon soha nem bántana. A
menekülés óta csak kedves volt velem.
 Tudta, hogy a férfinak bűntudata lesz, amikor rájön, hogy
fájdalmát ő is és a baba is érezte.
Amiriska elengedte és a szemét törölgette.
– Ő tudja? – hüppögött. – Úgy értem ... tudja, hogy a baba az
övé?
– Igen.
Marcus megkerülte az asztalt és a karjaiba vonta Amiriskát.
– Az pokoli sokk lehetett számára.
A mód, ahogy Amiriska befészkelődött a karjaiba, egyértelművé
tette, hogy a kettejük között szerelmi kapcsolat van.
Lisa elmosolyodott.
– Az volt. Különösen azért, mert még soha nem látott terhes nőt
személyesen, és azt gondolta, hogy a bázis hentesei furcsa idegen
parazitát helyeztek belém.
Marcus eltátotta a száját.
Amiriska önkéntelenül is elnevette magát, majd vigyorba váltott.
– Hááát. El is felejtettem azt – felnézett a férjére. – A Harcos-4-
en található egy yaksaba nevű parazita, amely éhezteti a
gazdatestet, majd belülről kifelé haladva feléli azt. A gazdatestek
valóban terhesnek tűnnek röviddel a vége előtt.
Mindenki iszonyodva nézett rá.
Valakinek a nappaliban kiszaladt:
– Szent szar.
Lisa csak pislogott. Egész idő végighallgatták őket – mindenki a
házban?
Túl fáradt volt ahhoz, hogy törődjön vele. Sethez fordult.
– Most már megérinthetem?
Seth bólintott.
Azonnal megfogta Taelon kezét és tanulmányozni kezdte. Még
mindig sápadt, gondolta a nő, de a bőre hűvösebb volt. Mégsem
tért még magához.
– Jól lesz?
 – Jól kellene lennie.
Seth Melanie-ra pillantott.
– El kell távolítanod az öltéseit. Gyógyítását nem segítik, csak
ártanak a körülötte lévő szöveteknek.
– Oké.
Melanie gyorsan nekilátott, és egy csepp vér nélkül eltávolított
minden öltést.
Seth a homlokát ráncolta.
– Azt akarom, hogy végezz némi vizsgálatot rajta, amikor
befejezted. Egy olyan vegyi anyag jelenlétét éreztem, ami a
testében nem volt természetes. Valószínűleg csak annak a
maradványa, amivel bázison adagolták, de...
Lisa megrázta a fejét.
– Taelon azt mondta, hogy naponta kétszer adagolták őt. Ennek
el kellett volna tűnnie egy-két nappal a menekülésünk után.
Amiriska összevonta a szemöldökét és a testvérét tanulmányozta
– Hol a hajója? A katonaság elpusztította?
– Nem. Azt mondta, hogy még mindig el van rejtve valahol a
Föld közeli űrben, ahol az emberek nem tudják észlelni.
– Igen? – meglepetés jelent meg Ami vonásain. – És nem vitt el
oda?
– Nem. Mivel nem akarta kockáztatni, hogy az emberek rátegyék
a kezüket a technológiátokra, ott hagyta a kommunikációs eszközt
a hajón, és telepatikusan kellett volna elérni azt, aki pillanatnyilag
irányítja.
– Ez nem kellett volna, hogy problémát okozzon.
Lisa vállat vont.
– Azt mondta, hogy általában nem az. De úgy tűnik, hogy senki
mással nem tudja használni a telepátiáját, csak velem –
megdörzsölte a hasát. – Azt gondolja, hogy a baba összekapcsol
bennünket, és az könnyíti meg a velem való telepatikus
beszélgetést.
 Riadalom jelent meg a zöld szemekben, ahogy Amiriska Seth
felé fordult.
– Akkor valami határozottan nincs rendben. A telepátia nagyon
könnyű számunkra. Bizonyára ugyanazt a drogot használták nála,
mint nálam.
Marcus karjai még jobban megszorították.
– A nyugtató.
– Igen – erősítette meg Amiriska. – De annak már ki kellett volna
ürülnie.
Seth intett Lisának.
– Engedd el megint. Hadd győződjek meg róla, hogy semmi nem
kerülte el a figyelmem.
Lisa ezúttal nem habozott engedelmeskedni a kérésnek.
Seth a kezét Taelon mellére tette.
Az eltávolított öltések után maradt kis lyukak szinte azonnal
bezáródtak, és nyom nélkül eltűntek.
Egy teljes perc múlt el.
Lisa egyik lábáról a másikra nehezedett, és a hasát simogatta
körbe-körbe, amíg várt.
– Az alkarjában van – jelentette be hirtelen Seth.
– Mi? – Melanie, Lisa és Amiriska egyszerre kérdezték.
– Nem tudom. Repesznek látszik, valamilyen régi sebesülésből,
de… – megrázta a fejét. – Nem tudom, mi ez. Nyisd fel és
meglátjuk.
Melanie odament és Taelon karjára meredt.
– Hol?
Hátranyújtotta a kezét. Bastien mellé lépett és átadott egy szikét.
Seth levette a kezét Taelon mellkasáról, és megérintett egy helyet
Taelon alkarján, a könyék hajlata mellett.
– Itt.
Lisának visszatért a hányingere, ahogy Melanie-t figyelte, aki a
pengét Taelon karjába merítette és felnyitotta. Vér ömlött a
vágásból.
Melanie kinyújtotta a vörös foltos szikét.
– Bastien.
Bastien elvette tőle az eszközt és egy tálcára helyezte számos
más eszköz mellé.
Melanie becsúsztatta az ujját a sebbe, és keresgélni kezdett.
– Itt van – ujját a helyén tartva, másik kezét Bastien felé
nyújtotta.
Az belehelyezett egy csipeszt.
Egy pillanattal később Melanie benyúlt a csipesszel a sebbe, és
előhúzott egy ovális, véráztatta tárgyat. Körülbelül akkora volt,
mint egy multivitamin, de olyan vékony, mint egy italkeverő
pálcika. Az orrához emelte és megszimatolta.
– Igen. Ez határozottan az.
Lisa bámult.
– Mi ez?
– Ez az oka, hogy nem tudott gyógyulni, és a telepátia sem
működött megfelelően – felelte Melanie. – Ez egy gyógyszert
felszabadító implantátum. Nem tudom, mikor helyezték oda, de
folyamatosan adagolta őt nyugtatóval.
Igen?
– De Taelon azt mondta, látta, hogy a gyógyszert az intravénás
injekcióba adagolják. Miért csinálták, ha az implantátum már
adagolta őt?
Melanie a tárgyat egy közeli tálcára helyezte.
– Az implantátum valószínűleg biztonsági óvintézkedés volt.
Hogyha ha valaki – bármilyen okból – elfelejti beadni az adagot,
akkor is túl gyenge legyen ahhoz, hogy elmenekülhessen –
Amiriskára pillantott. – Vagy Gershom röviddel azelőtt ültette bele,
mielőtt elfogtak bennünket, hogy Taelon ne tudjon megérinteni
téged – és fordítva – még akkor se, ha kissé elkésnek a szer
beadásával.
 Marcus a feleségére nézett.
– Érezted őt?
Amiriska megrázta a fejét.
– Egyáltalán nem.
– Én igen – mormolta Seth.
Mindenki meglepetten nézett rá.
– Tényleg? – kérdezte Amiriska.
– Igen – Seth a kezét Taelon bicepszére tette. Az alkaron levő seb
gyorsan bezáródott. – A babát is érzékeltem. Csak akkor nem
tudtam.
Kihúzta magát és megfogta a közelben álló magas nő kezét.
– Közvetlenül azelőtt, hogy beléptem a helyiségbe, ahol tartottak
– mondta Leah-nak –, azt hittem, hogy érzékeltem Amit és Adirát a
hátam mögött. Amikor megfordultam, láttam, ahogy Taelon és Lisa
sétál a kijárathoz vezető folyosó végén. De úgy nézett ki, mint a
hálózat katonája, és az egyik orvos, tehát nem foglalkoztam velük.
Leah az oldalához simult.
– Szétszórt voltál. Meg akartál találni engem és a többieket.
Seth bólintott, és megkereste Lisa tekintetét.
– Ha tudtam volna, hogy kik vagytok, küldtem volna egy
csapatot, hogy biztonságba helyezzen benneteket.
Amiriska kinyújtotta a kezét, és újra kisimogatta bátyja haját az
arcáról.
– Hogyan talált meg egyáltalán, ha nem érezte a kapcsolatunkat?
– Ő, öhm ... Lisa megkérdőjelezte a vallomás bölcsességét, és
kényelmetlenül elfordult a tekintetük elől.
– Minden rendben van – mondta Seth. – Itt biztonságban vagy.
Nagy levegőt vett.
– Hosszú történet röviden – becsapta az embereidet... katonáidat,
Renfieldjeidet, vagy bármik is, hogy egy közülük. Elloptunk egy
Humvee-t és ...
– Ó, basszus – bökte ki Marcus. – Ti vagytok a pár a motelből.
 Lisa bólintott.
– Biztos azelőtt zuhanyoztatok, amikor Roland és én ott voltunk,
és a szappan és a sampon illata elég erőteljes volt, hogy elfedje az
illatod nagy részét. Ezért nem ismertelek fel, amikor megérkeztél.
Seth a homlokát ráncolta.
– Milyen motel?
– Az egyik hálózati Humvee eltűnt akkor éjszaka, amikor te és a
többiek megmentettetek minket. Reordon és Henderson egyaránt
úgy gondolták, hogy elpusztult a robbanás során, de tudod, milyen
paranoiás Chris. Azt mondta Hendersonnak, hogy próbálja meg
lenyomozni. Henderson megtette, és a bázistól nem messze lévő
motelben meg is találta. Tehát felhívta Rolandot, hogy ellenőrizze,
és Roland elvitt magával.
Seth mogorvasága elmélyült.
– Azt hittem, hogy minden laza szálat elvarrtunk, kivéve Lisa
eltűnését.
Tényleg keresték őt? Kik voltak ezek az emberek?
– El is. Kivéve a Humvee-t. Az összes hálózati katona megvolt.
De az egyik fehérneműben jött elő, és azt mondta, hogy a ruháit a
mieink közül adta valakinek. Henderson nem volt benne biztos,
hogy Gershom baszakodott-e a fickó gondolataival, vagy mi, és
tudni akarta, hogy nem menekült-e valaki a bázisról a lopott
kocsival.
– Miért nem mondta el nekem senki?
Marcus áthelyezte a súlyát, és kicsit elvigyorodott.
– Mi, ah ... – sóhajtott fel. – A fenébe. Nem akartuk zavarni
téged. Azon az estén, amikor Roland és én megnéztük a motelt,
arról pletykáltak, hogy Leah-val el fogsz menni Tomassohoz és
Cassandrához, aztán pedig megkéred a kezét.
Seth elengedte Leah kezét, és átölelte.
– Miért nem szóltatok utána?
Marcus elvigyorodott.
 – Mert a következő néhány órát – ahogyan Leah mondaná –
összegabalyodva töltöttétek, és mi nem akartunk zavarni.
Lisa szemöldöke felrepült.
Leah ajkai megrándultak.
Marcus vállat vont.
– A motelben semmi sem derült ki, mindenki azt hitte, hogy egy
unatkozó recepciós szórakozik velünk. És ez az esküvő előtti napon
történt. Mindannyian azt akartuk, hogy minden rendben menjen –
Lisához fordult. – Hogy akadályoztátok meg, hogy aznap este
lássunk benneteket? Három szívverést hallottunk, de nem találtunk
titeket. Hol bujkáltatok?
– Az ágyon.
Marcus a homlokát ráncolta.
– Ellenőriztük az ágyat. Üres volt.
Amiriska megveregette a férje mellét.
– Taelon arra készteti az embereket, hogy azt lássanak, amit ő
láttatni akar.
Marcus fekete szemöldöke zavartan húzódott össze.
– Azt hittem, hogy a drog kibaszott a tehetségével.
Lisa megvonta a vállát.
– Ki is. De azt mondta, hogy a képet az agynak a vizuális jeleket
értelmező részébe vetíteni könnyebb, mint az emlékek között
keresgélni. Egész idő alatt, amíg Roland ott volt – mondta
Marcusnak –, Taelon küzdött, hogy olvasson a gondolataiban. Alig
sikerült elérnie őket, és meglátta Amiriskát, éppen mielőtt Roland
távozott. Reméltük, hogy mindketten visszatértek. De ti nem
jöttetek újból. Tehát Taelon arra késztette a recepcióst, hogy lásson
valamit, ami ráveszi az embereiteket a visszatérésre. Aztán
elmentünk velük a székhelyükhöz anélkül, hogy megláttak volna
minket, és Taelon olvasott egy halhatatlan nő gondolataiban.
– Eliana – mormolta Seth.
– Igen.
 Lisa idegesen gyűrögette a tunikája szélét.
– A frászt hozta rám. A katonák említették a laza szálak
elvarrását, és hogy nem hagytok szemtanúkat. És úgy tűnt, hogy
mindannyian félnek Rolandtól, ezért azt hittük, hogy ő rossz fiú.
– A fenébe az antiszociális seggével – motyogta Seth.
– Bocsi – kiáltotta Roland a nappaliból.
Marcus nevetett.
– De nem tudtuk, hogy mi mást csináljunk – folytatta Lisa. És
amikor Taelon elolvasta Eliana gondolatait, az orra vérzett.
Nagyon.
Ami megharapta az ajkát.
– Soha nem láttam, hogy ez történt volna korábban. A telepátia
könnyű a mi fajtánk számára.
– Ezt mondta Taelon is. Elájult miután átvettem a vezetést. A
mellkas sebe tovább rosszabbodott. De látta ezt a helyet Eliana
elméjében, szóval… – a nő tehetetlenül vállat vont. – Itt vagyunk.
Csend szakadt rájuk.
Lisa nem emlékezett, hogy valaha is érezte volna magát ennyire
kínosan és bizonytalannak.
Seth kedvesen rámosolygott.
– Nehéz megoldást választottatok, és valószínűleg időre van
szükséged mindezek feldolgozásához. Van egy tartalék hálószoba a
folyosó végén, amit használhatsz.
– Nem akarom itt hagyni Taelont – suttogta.
Seth lehajtotta a fejét.
– Nincs értelme, hogy itt maradj vele a rendelőben. Átvisszük
valamelyik ágyra a pihenőben, és te is választhatod bármelyiket.
Lisa habozott.
– Vagy – folytatta Seth –, ha jobban szeretnéd, akkor viszünk egy
pótágyat a folyosó végi hálószobába, és ti ketten közösen
megoszthatjátok.
 Amiriska Lisáról Taelonra pillantott. Arca rózsaszínűvé vált. Lisa
érezte, hogy az ő arcát is elönti a forróság, és megköszörülte a
torkát.
– Igénybe vesszük a tartalék hálószobát.
Melanie a homlokát ráncolta.
– Szeretném, Taelont itt tartani a rendelőben, megfigyelés alatt.
– Jobban kell lennie, amint a nyugtató kitisztul belőle – mondta
Seth, és Lisa felfedezte hangjában az önbizalmat. – Ha Lisa
észrevesz valami aggasztót, hívhat téged a szobájukból.
Újból minden figyelme Lisára irányult.
– Vagy engem, ha Melanie nincs itt. David és Roland is egyaránt
erőteljes gyógyítók.
Lisa úgy vélte, a legjobb lesz, ha távol tartja magukat Rolandtól.
Leah elmosolyodott.
– Ez a ház tele van hatalmas halhatatlan gyógyítókkal, akik közül
bármelyik szívesen segít, ha neked vagy Taelonnak szükségetek
lenne rájuk. Alapvetően csak annyit kell tenned, hogy kidugod a
fejed a szobából, és kimondod, hogy segítség.
Seth felemelte az ujját.
– Ha azonban elindul a szülés, és én nem vagyok itt, azonnal
hívjon fel valaki.
A rettegés apró morzsája jelent meg Lisában.
– Miért?
– Aminak nagyon nehéz terhessége volt – felelte Seth,
meghökkentően őszintén. – Népét vírussal fertőzték meg, amely
szinte az összes nőstényt terméketlenné tette, és rendkívül
megnehezítette annak a néhány nőnek a terhességet, akiknek mégis
sikerült teherbe esniük. Ezért napi gyógyító-erősítő kezelésekre
volt szüksége, hogy megakadályozzuk, hogy elveszítse a babát.
Elengedte Leah-t, megkerülte a műtőasztalt, és megállt Lisa előtt.
Annyira szörnyen magas volt, hogy Lisának teljesen hátra kellett
dönteni a fejét, hogy felnézzen rá.
 – Szabad? – kérdezte, és kifejezetten a hasára nézett.
Lisa idegei megremegtek, de biccentett.
Seth mindkét nagy kezét a hasára tette, és összpontosított.
Lisa szíve egyre gyorsabban kezdett dobogni, ahogy várt. Mivel
érintésével gyógyítani tudott, nagyon valószínűnek tartotta, hogy
ha a földi DNS és az idegen DNS kombinációja valamilyen
problémát okozna a babánál, képes lesz felfedezni.
Seth elmosolyodott, majd elengedte.
– Ahogy gondoltam. A baba egészséges, és a terhességgel is
minden rendben. A fájdalom közvetlen következménye volt annak,
amit Taelon érzett. Most, hogy újra jól van, nem szabadna többet
érezned mindaddig, amíg be nem indul a szülés.
A megkönnyebbülés könnyei jelentek meg a szemében. Lisa
visszapislogta őket.
– A babával tényleg minden rendben van?
Seth bólintott.
– A lányod jól van. A lasarai DNS valójában nem sokban
különbözik egy tehetséges DNS-étől, tehát a kettő minden további
nélkül keveredhet.
– Nem tudom mi az a tehetséges.
Megsimogatta
– Tehetséges vagy. Nem kétséges, hogy ezért lettél a katonák
célpontja. De erről majd később beszélünk. Hamarosan áthelyezik
a szobádba Taelont. Mindkettőtöknek pihenésre van szüksége.
– Oké.
Vámpírok. Halhatatlanok. Taelon húga feleségül ment az
egyikhez, és gyerekük is van. Tehetségesek. Gyógyítók.
Teleportálók. Jó fiúk. Rossz fiúk. Antiszociális fickók. Túl sok
újdonság. Lisa még mindig nem értette a felét se, és tényleg csak
arra vágyott, hogy ledőljön Taelon mellé az ágyba, és várja, hogy
felébredjen.
 Úgy tűnt, hogy Seth megértette, és gyorsan elrendezte, hogy
elhelyezzék Taelont egy hatalmas méretű ágyban.
Lisa felhúzta a puha takarót Taelon mellkasára, aztán
kiegyenesedett és körülnézett a hálószobában. Olyan gyönyörű
volt, mint egy nagyon sok csillagos szállodai szoba. És hatalmas.
Legalább háromszor belefért volna az a motelszoba, amin
Taelonnal eddig osztoztak.
A bútor drága és modern volt: a hatalmas ágy sötét fából készült,
ahogy az asztal is, meg a hozzájuk illő komód is. Egy akkora
kanapé, ahol Taelon teljesen végig tudott nyújtózni. Egy kényelmes
dívány. Egy nagyméretű síkképernyős TV, ami legalább annyiba
került, mint a féléves tandíja.
Seth, Melanie és Bastien távoztak, amint Taelont elhelyezték.
Ami nyugtalanul téblábolt, szemmel láthatóan a testvére mellett
akart maradni.
Marcus megérintette a kezét. Ami ránézett. Ők ketten elég
hosszú ideig bámultak egymásra. Lisa rájött, hogy telepatikusan
beszélgetnek egymással.
Aztán Ami bólintott, és megint megölelte Lisát.
– Köszönöm, hogy visszahoztad a bátyám! Ha bármire
szükséged van, kérlek, hívj!
Vonakodva hagyta el a helyiséget, férjével a nyomában.
Leah hátramaradt, és becsukta az ajtót.
– Sok mindent kell feldolgozni, nem igaz? – kérdezte kedvesen
mosolyogva.
Lisa bólintott.
– Nos, mi mind itt vagyunk, Lisa. Számíthatsz ránk. Bármire is
van szükséged – odament a komódhoz. – Szóval, vettem a
bátorságot, és beszereztem nektek néhány ruhadarabot. Ez itt David
otthona. Ő Seth után a második, és mindig nagy mennyiségű
öltözéket tart kéznél minden halhatatlan számára, akik úgy
döntenek, hogy itt töltik az éjszakát. Mindenki szereti Sethet, és
védelmezőek Amivel és Adirával, ezért sokan és sokszor szeretnek
betoppanni, aztán itt ragadni. – Megérintette a két felső fiókot. –
Ezeket Taelonnak válogattam. Nadrágok, pólók, boxerek és zoknik.
A bakancsokat a szekrénybe tettem. – Megveregette két középső
fiókot. – Te és Ami hasonló méretűek vagytok, tehát kölcsön
vettem neked néhány kismama ruháját. Néhány itt van, a többi a
szekrényben lóg. Ha nem felelnek meg, elküldöm Sheldont és
Tracy-t, hogy vásároljanak neked új dolgokat.
Lisa nem emlékezett, hogy találkozott volna Sheldonnal vagy
Tracy-vel, de túl fáradt volt ahhoz, hogy ezzel foglalkozzon.
– Úgy nézel ki, mint aki bármelyik pillanatban összeesik. Mit
szólnál egy jó meleg zuhanyhoz? Azután odabújhatsz Taelon mellé,
és pihenhetnél.
A zuhany istenien hangzott, de Lisa nem akarta Taelont szem
elől téveszteni.
– Áthúzhatom az ágyat a szoba közepére, hogy láthasd őt a
zuhany alól – javasolta Leah, mintha csak olvasta volna a
gondolatait.
Lisa ránézett.
– Tényleg?
– Persze – Leah könnyedén elmosolyodott. – Ha a helyedben
lennék, én sem akarnám levenni a szemem róla. Azt is felajánlom,
hogy társaságot biztosítok neked a fürdőszobában, ha véletlenül
szédelegnél. Természetesen hátat fordítok.
Ezen a ponton Lisa túl fáradt volt ahhoz, hogy vitatkozzon.
– Oké.
Leah lenyúlt, megragadta az ágy lábát, és olyan könnyedén
elhúzta a szoba közepére, mintha csak egy összecsukható szék lett
volna. Aztán tartotta magát az ígéretéhez. Ült a komód tetején,
háttal Lisának, és szóval tartotta, amíg ő tusolt.
Olyan furcsa volt. Leah olyan barátságosan beszélgetett vele,
mintha már évek óta barátok lennének, vagy ilyesmi.
 Lisa nem volt hozzászokva az ilyen kedvességhez. A
könyvesboltban a vásárlók gyakran gorombák és türelmetlenek
voltak. Az osztálytársai kiközösítették, mert mindig túlságosan is
elfoglalt volt ahhoz, hogy csatlakozzon hozzájuk egy kávéra, vagy
a bulizásokhoz. Nem engedhette meg magának az okos telefont,
ezért nem tudott mindenfélét kiirkálni, és teljesen tudatlan maradt a
mindenféle alkalmazás és a közösségi média vonatkozásában is.
Meg minden másban is, ami a többieket érdekelte.
Csak Dr. Aguera és Brad volt kedves irányában az elmúlt
években.
És Taelon.
Lisa sokkal jobban érezte magát a zuhany után. De továbbra is
kimerülten.
Leah az ágyat visszatolta a helyére, majd elmosolyodott.
– Ebben igazán aranyosnak látszol.
Lisa elvörösödött, miközben ujjával a felöltött puha kismama
ruha szegélyét gyűrögette.
– Köszönöm.
Leah felhajtotta a takarót az ágy üres oldalán.
Lisa besiklott alá, és hagyta, hogy Leah felhúzza a takarót és
betakargassa.
Lisa szeme akaratlanul is könnybe lábadt, amikor eszébe jutott,
hogy az anyja ugyanazt tette, amikor kislány volt. Átkozott
terhességi hormonok.
– Te nagyon kedves vagy.
Leah elmosolyodott.
– Sok szenvedésen mentél keresztül, Lisa. Azt hiszem, rád fér
egy kis kedvesség. És itt nagyon sokra számíthatsz. Úgy gondolj
ránk, mint egy nagy, nagy családra, néhány furcsa szokással –
kacsintott. – Fogadok, hogy élveznél egy kis kényeztetést is.
Hozhatok valami harapnivalót vagy valamilyen főtt kaját? Mikor
ettél utoljára valamit?
 – Jól vagyok, köszönöm.
Átkozottul fáradt volt ahhoz, hogy bármit is egyen.
– Oké. Akkor hagylak pihenni.
Leah az ajtó felé lépett.
– Seth felesége vagy? – Lisa nem tudta megállni, hogy ne
kérdezze meg.
Úgy tűnt, hogy Seth az itteniek vezetője, és akkora erőt és
hatalmat sugárzott, hogy rendkívül félelmetes volt.
Hogy lehet valaki ilyennel összejönni?
Leah mosolyogva fordult meg.
– Igen. Ifjú házasok vagyunk – a mosolya eltűnt. Összeszorította
a száját, miközben a homlokát is ráncolta. – Jut eszembe...
Mindannyian reméljük, hogy maradtok egy ideig, és nem akarom,
hogy megriadjatok amikor...
Lisa kíváncsisága egyre nőtt, ahogy figyelte Leah-t akin a
szégyen és az elégedettség váltakozott.
– Igen?
– Ez olyan furcsa. Annyira hozzászoktam, hogy itt mindenki tud
róla, ezért nem is tudom, hogy kellene elmondani – elfintorodott. –
Csak kimondom, és kész, oké?
– Oké.
Leah-ból egyre gyorsabban ömlöttek a szavak.
– Seth annyira hatalmas, hogy képes irányítani az időjárást. De
néha kicsúszik a kezéből az irányítás, és... – egy picit elpirult,
ahogy felnevetett. – Ó, a fenébe. Viharok keletkeznek, meg remeg
a föld, amikor csak szeretkezünk. Tessék. Kimondtam.
Lisa csak bámult rá.
Leah elvigyorodott.
– Tudom. Őrülten hangzik, ugye? Az első alkalommal, amikor ez
történt, még csak nem is mondtam semmit, amíg meg nem
hallottam valakit, ahogy azt mondja: – a lány hangja elvékonyodott
és lélegzete megváltozott – „Ó, Seth, annyira jó volt, hogy még a
föld is beleremegett”. – hangja visszatért a normálishoz – de túl
klisésen hangzott volna.
Lisa nem tudta visszafogni magát. Csak nevetett.
– Jó, mi? Seth azt gondolja, hogy azért van, mert oly régóta volt
már cölibátusban, mielőtt összejöttünk, és azt reméli, hogy
hamarosan abbamarad. A srácok mind ugratják emiatt. Nagyon. De
Ami olyan neki, mint lánya lenne, ezért itt töltjük szinte az összes
időnket, és ő túlságosan is fantasztikus szerető, hogy ellen tudjak
állni. Ezért amikor mennydörgést hallasz, és földrengést érzel, nem
szeretném, hogy félj.
Lisa nem volt teljesen biztos benne, hogy reagáljon.
– Tehát mindenki tudja, amikor ti ketten szeretkeztek?
– Igen. Eleinte nagyon megrémültem, de… Leah szemei halvány
aranyszínbe borultak, ahogy álmodozón felsóhajtott. – A fenébe is,
ez az ember rohadtul tehetséges az ágyban.
Aztán pislogott, és a ragyogás visszahúzódott.
– Most pihenj egy kicsit. Ha bármire szükséged van – ételre,
italra, valakire, akivel beszélgetni szeretnél, aki ellenőrzi Taelont,
tényleg bármire –, csak dugd ki a fejed az ajtón, és kiabálj
Lisa az ajtóra meredt, miután Leah távozott. Egyáltalán nem erre
számítottak Taelonnal, amit itt találtak. Szinte túl jónak tűnt, hogy
igaz legyen.
A pokolba, túl jónak tűnt, hogy igaz legyen. De a kimerültség
összezavarta Lisa gondolatait.
Egészen Taelon mellé húzódott, és hozzásimult. Fejét a vállára
fektette a párna helyett. Felhúzta a térdét, és a férfi combjára tette.
Tenyerét a mellkasán nyugtatta, ahol érezte a szívének lassú és erős
ütését.
A szemhéja leesett, és saját légzése is lelassult.
Aztán körbeölelte a sötétség.
 14. fejezet
Taelon felsóhajtott. Magához térve folyamatos és állandó
remegést érzett. Hangos mennydörgés csattant fel, majdnem
akkora, mint egy robbanás. A szeme kinyílt.
– Hát – motyogta Lisa, megbökve az oldalát – Tényleg nem
viccelt.
Ágyban voltak, de a férfinek nem volt ismerős a szoba. És az ágy
remegett.
Gyorsan körbenézett.
Minden remeg. Ez egy földrengés? Szorosabban átölelte Lisát.
Lisa megmerevedett, és felemelte a fejét.
Ébren vagy.
Bólintott, és a dörgés éppen annyira zavarta, mint az átkozott
ágy.
– Mi történik? Hol vagyunk?
Megkönnyebbülés áradt szét Lisa vonásain, miközben fölé
csúszott és olyan szorosan ölelte át a férfit, amennyire a hasa
lehetővé tette.
Taelon összerezzent és várta a fájdalmat... aztán csak pislogott. A
fájdalom eltűnt.
Az egész.
Elcsodálkozott. A fájdalom olyan hosszú ideig volt állandó társa,
hogy elfelejtette, milyen érzés volt nélküle élni.
A homlokát ráncolta. Várjunk csak! Hogyan szabadult meg tőle?
A földrengés fokozódott, csakúgy, mint az ablakon kívüli vihar.
– Lisa? Hol vagyunk? Mi történik?
A nő felült, miközben a kezével a mellkasát simogatta. Orra
rózsaszínű volt. A szeme nedvesen csillogott.
 Amikor a lány ujjai áthaladtak a mellkasát borító szőrzeten,
lepillantott.
A sokktól elkerekedett szeme.
– Mi a fasz?
A seb eltűnt. A csúnya vágás, a félig kész öltések... Egyiknek
sem maradt nyoma.
Lisára bámult, válaszokat keresve.
– Megtaláltuk Amiriskát – mondta a lány szipogva. – Most
Aminak nevezik. Egészséges és boldog, és nem akarata ellenére
van itt. Elájultál. Aztán Seth meggyógyította a sebeid.
Mindegyiket, még a legkisebb karcolást vagy véraláfutást is. Csak
a melledre és a fejedre tette a kezét, és a sebek eltűntek, mintha
varázsolt volna. Azt is mondta, hogy a baba egészséges és ...
– Várj!
Könnyedén felemelte, és kissé hátrább ültette a combján, hogy ő
is fel tudjon ülni. És így minden további mozdulata nem izgatná a
már egyébként is kemény farkát, még jobban elvonva a figyelmét.
– Mi… – túrt a férfi a hajába. – Hol vagyunk?
– David házában. Ő Seth másodparancsnoka. Seth a Halhatatlan
Őrzők vezetője.
Taelon összekulcsolta a karját. Emlékezett, hogy ide jött és
felmászott a kapun, de utána semmi.
– Jól vagy? Nem bántottak?
Lisa mosolygott.
– Most már igen, hogy ébren vagy. És nem, nem bántottak. Mivel
tekintettel vannak ránk, ezért visszahúzódtak, hogy ne érezzük
magunkat kellemetlenül.
Taelon küzdött, hogy mindent felfogjon.
– Tehát Seth halhatatlan és nem vámpír?
– Igen. Csakúgy, mint Roland. És Marcus. Úgy gondolom, hogy
az itt élő férfiak és nők többsége halhatatlan, néhány embert
kivéve. Leah, Seth felesége, kétszer is meglátogatott, miközben
arra vártunk, hogy felébredj. Mindent elmagyarázott nekem. Úgy
tűnik, hogy a Halhatatlan Őrzők őrült vámpírokra vadásznak és
ölnek meg, hogy megakadályozzák őket, hogy az embereket
bántsák. Mindkét csoport sebességet, erőt és regenerációs
képességet kap a vírustól, de ez nem fertőző.
Megrázta a fejét, és próbálta követni.
– Hol van Riska?
– Ő is itt van – Lisa mosolyogva felemelte a hangját, ahogy a
vihar fokozódott. – És jól van. Nagyon jól. Seth és David mentették
ki a bázisról, ahol megkínozták. A földig égették, Taelon. Most
olyan, mintha a lányuk lenne.
– Mi a fenéért remeg a föld, és te miért nem aggódsz emiatt?
Álmodik? Vagy hallucinál? Ez annyira valószerűtlennek tűnt.
Lisa elvigyorodott.
– Mert ez túl gyakran történik ezen a helyen. Majd később
megmagyarázom.
– Álmodom? – kérdezte végül a férfi teljesen összezavarodva.
Lisa arckifejezése ellágyult, és kezét a borostás állra tette.
– Nem, nem álmodsz.
Ajkaival végigsimított a férfi ajkán. Egyszer. Kétszer.
Taelon elmélyítette a csókot, és mindenről megfeledkezett kivéve
az érzésről, amit a karjaiba simuló nő okozott.
Felemelő érzés volt, hogy képes volt szorosan magához ölelni,
anélkül, hogy a fájdalom nyögését kelljen visszafojtani. A nő dús
mellei hozzádörgölődtek a mellkasához. Mellbimbói kihegyesedtek
a puha hálóing alatt. Meg akarta kóstolni, nyalni és szopni őket.
A nő felnyögött, amikor a férfi megnyalta az ajkait, és nyelvével
a nyelvét simogatta.
Lecsúsztatta kezét a lány fenekére és közelebb vonta magához.
Kemény farka csapdába esett közöttük. Basszus, annyira kívánta.
Hogy a fájdalom nem tompította, vágya új életre kelt. Még erősebb
volt, mint korábban. Minden gondolatot kiűzött a fejéből, kivéve
azt, hogy benne kell lennie.
– Érints meg – mormolta a lány.
Megragadta hálóing alját, és lehúzta a lányról. Égő tekintettel
bámulta a nő telt melleit.
– Annyira gyönyörű vagy.
Egy újabb hosszú és felemésztő csókba kezdett.
– Taelon – nyögött fel Lisa.
Forró csókok sorozatával borította be a nyakát. Kicsit
hátradöntötte a lányt, és az egyik feszes rózsaszín csúcsot a szájába
vette, és keményen beszívta.
A nő megremegett, ujjait a férfi hajába túrta és még közelebb
húzta.
Akkora megkönnyebbülés volt, hogy minden fájdalom és
szenvedés nélkül tarthatta a karjaiban, és csak a vágyat meg a
szerelmet – az egyre jobban mélyülő szerelmet érezte. Másik
tenyerét a nő másik mellére borította. Finoman gyömöszölte,
ujjaival pedig könnyedén pöckölgette a hegyét.
– Ó, igen – lehelte a lány.
Taelont a vágy mellett, határtalan energia töltötte el. Évek óta
nem érezte magát ilyen jól. Ennyire élőnek.
Eldőlt, Lisát is húzta magával. Térdét becsúsztatta a lány combjai
közé, a lány egyik combját a csípőjére emelve.
– Akarlak! – nyögte a nő. – Magamban akarlak érezni! Most!!
Semmi sem volt, amit ennél jobban akart volna. De...
– Nem tehetjük. A baba.
Lisa a fejét rázta.
– Seth azt mondta, hogy a baba egészséges, és hogy a
terhességem is rendben van. Tudod, hogy ez mit jelent?
Taelon megdermedt. Félelem, düh és féltékenység rohant át rajta.
– Ez azt jelenti – morogta –, hogy meg kell ölnöm Sethet, ha
személyesen ő vizsgált meg.
 Mi a fasz történt még, ameddig eszméletlen volt?
Lisa tágra nyitott szemekkel rázta a fejét.
– Nem tette. Csak megérintette a hasam...
– Megérintett téged? – dörögte Taelon.
– Csak a hasam! Csak megérintette a hasam. És Amiriska, Leah
és Melanie és még néhányan voltak ott. Nem csinált semmi
helytelent. Csak megérintette a hasam, és azt mondta, hogy minden
rendben van.
Taelon megpróbálta megtisztítani a vágytól elhomályosodott
gondolatait.
– A fájdalmak ...
– Eltűntek. Most jól vagyok. A baba is jól van. Egészséges.
Mintha a baba is meg akarta volna ezt erősíteni, egy jó nagyot
rúgott ott, ahol hozzáért a lány hasához.
– Jól vagyok, Taelon – mondta nyugodt hangon.
Taelon érzékelte, hogy a föld remegése megszűnt, és a vihar is
elmúlt.
– Pihentem. Annyit eszem, mintha holnap már nem tudnék. A
baba jól viselkedik. A terhességgel sincs semmi probléma. Így…
Taelon csak bámult rá.
– Tehát szeretkezhetünk?
– Igen.
– Biztos vagy benne, hogy itt biztonságban vagyunk?
– Igen.
Megbízott a lány ítéletében, és nem ellenkezett tovább, amikor a
lány forrón megcsókolta. Most végre összekapcsolódhat vele.
Végre eltemetheti magát a szűk és forró hüvelyben és...
Az ajtó kinyílt.
Taelon és Lisa hirtelen szétváltak és az ajtó felé néztek, amin át
Amiriska érkezett.
– Éreztem, hogy ébren vagy és... Ó! – megtorpant. Vörösség
öntötte el az arcát és próbált visszafordulni. Beleütközött a
közvetlenül a nyomában érkező férfiba.
– Sajnálom! Nem akartam... félbeszakítani...
Taelon csak bámult.
Marcus – egyike a motelszobába érkező halhatatlanoknak – úgy
nézett ki, mint aki alig tudja elfojtani a nevetést, miközben átölelte
Amiriskát a vállánál.
– Mondtam, hogy először kopogj!
Amiriska próbált belebújni a férfi mellkasába.
– Nem tudtam, hogy ők… hogy ők… – nyögte arcát a férfi
pólójába temetve.
Marcus csak a fejét ingatta és mosolygott, amíg átölelte.
– Most hagyjuk, hogy visszatérjetek ahhoz, amit csináltatok –
mondta, és az ajtó felé fordult, húzva maga után Amiriskát. –
Elnézést a zavarásért.
– Várjatok!
Taelon felült. Nem emlékezett rá, hogy találkozott Amiriskával,
és most nem szerette volna szem elől téveszteni. Jól nézett ki.
Átkozottul szégyenkezve, de jól.
Miért hagyta, hogy Marcus így érintse meg? Még a véletlen
érintkezést is tiltották a Lasarai törvények a házasságon kívül.
Lisára pillantott, aki minden tőle telhetőt megtett, hogy
elrejtőzzön a takarók alatt.
Taelon maga is már régen megsértette a semmi érintkezés
szabályt, így tudta, hogy bármennyire is szeretné az ellenvetéseit
kifejezni, az képmutatás lenne. De Amiriska mégis csak a kishúga.
Ez az ember hogy merte ilyen bizalmasan megérinteni?
És a húga engedte neki?
– Amiriska, ne menj el!
Öklével a takarót szorongatta. Legszívesebben lehajította volna
magáról és követte volna, de meztelen volt, és nagyon felizgult.
Lisára nézett.
Lisa Marcushoz fordult.
 – Csak egy percet adjatok, hogy felöltözzünk.
Marcus jóindulatúan mosolygott vissza.
– Mi miattunk nem kell sietnetek. Várhatunk.
– De én nem tudok! – csattant fel Taelon.
Lisa Taelon karjára tette a kezét és viszonozta Marcus mosolyát.
Úgy tűnt, szemével olyan üzenetet küldött, amit Taelon nem tudott
értelmezni.
– Csak egy perc lesz.
Marcus arckifejezése elgondolkodóvá vált, amikor Taelonra
nézett.
– Oké. Megyünk enni. Ti is valószínűleg mindketten éhesek
vagytok.
Taelon tiltakozott volna, de Lisa gyomra megkordult.
A férfi ránézett.
Lisa megvonta a vállát vont.
– Sajnálom. Úgy tűnik, örökké éhes vagyok.
Marcus elvigyorodott.
– Ami is ugyanígy volt, amikor ő is…
Amiriska könyökét a gyomrába vágta.
– Uhhhh! – Marcus előrehajolt, és a gyomrát szorongatta,
miközben a homlokát ráncolta. – Ezt most miért?
Ami szó nélkül meredt rá.
– Oh. Szóval úgy.
Marcus még egyszer elmosolyodott Ami feje fölött.
– Hamarosan visszatérünk néhány szendviccsel és valami
innivalóval.
Amiriska is hátraszólt, ahogy követte kifelé.
– Mostantól biztosan kopogunk.
Az ajtó becsukódott.
Taelon ledobta a takarókat és felállt.
– Láttad, hogy hogyan érintette meg őt? – dörögte.
 Lisa kitápászkodott az ágyból, odament egy sokfiókos
komódhoz.
– Igen, láttam. De meg kell értened, Taelon, hogy az alkalmi
érintés itt teljesen megszokott dolog.
A düh szinte lüktetett Taelonban.
– De nem az én húgommal!
Lisa megfordult, és egy halom összehajtogatott ruhát dobott neki.
– Nem gondolod, hogy bagoly mondja verébnek, hogy nagyfejű?
Taelon a homlokát ráncolva felhúzott egy fehér bokszert.
– Nem tudom, hogy ez mit jelent.
– Ez azt jelenti – mondta türelmesen, miközben bugyit és
melltartót húzott –, hogy két perccel ezelőtt sokkal többet is
csináltál, mint hogy megérintetted a karomat, ám most mégis
haragszol Marcusra, amiért könnyedén átölelte Amit.
– Amiriskát – javította ki a nőt, és próbálta figyelmen kívül
hagyni Lisa csupasz testének kísértését, miközben egy sokzsebes
fekete nadrágot húzott magára.
– Most Amiként él itt – mondta Lisa szelíden. Megpróbálta az
egyik lábát bedugni a cicanadrágba, de nagy hasa megnehezítette
ezt az egyszerű feladatot. – Egy új életet teremtett magának itt,
Taelon.
Taelon óvatosan felhúzta a cipzárt az erekciója felett. Odament
Lisa mellé és letérdelt elé. Elvette tőle a cicanadrágot és a
megfelelő lyukba irányította a lány lábát.
Lisa megtámaszkodott a férfi vállában.
– Köszönöm. Egyre nehezebb látni a hasamtól.
Taelon ugyanezt megtette a másik lábával is, aztán felhúzta az
anyagot egészen a nagy pocakig. Csókot nyomott a köldökére,
aztán ráült a sarkára és felnézett Lisára.
– Hogy érted, hogy új életet teremtett magának itt?
– Nem tudott kapcsolatba lépni veled. A hajója megsemmisült, a
legénység meghalt. Azt mondta, hogy a te bolygódon senki sem
tudta, hogy hol van, ezért azt hitte, hogy soha többé nem fog látni a
családjából senkit.
Taelon szíve fájt, ahogy a húga legénységét gyászolta, és azon
gondolkozott, hogy érezhette a húga magát egyedül.
– Seth tudta, hogy nincs családja – folytatta Lisa halkan –, ezért
befogadta az övébe. Segített neki felépülni a kínzásokból, amiket
elszenvedett.
A férfi egyszerre érzett haragot és szomorúságot.
– Akkor őt is megkínozták?
– Igen. Hat hónapig, amíg Seth és David megtalálta és
megmentette. Mindketten úgy szeretik, mintha a lányuk lenne. Itt
megtalálta a helyét. Itt épített magának egy új életet – Lisa
megérintette az arcát. – Boldog, Taelon.
Túl szépnek tűnt, hogy igaz legyen, hogy Amiriska boldogságot
talált ezen a barbár bolygón.
De hát ő nem itt találta meg a boldogságot? Lisával? Annak
ellenére, hogy szenvedtek?
– Tényleg jól van?
– Igen. De a dolgok másképp vannak a Földön, szóval csak...
próbálj meg nem kiborulni minden egyes alkalommal, amikor
valaki megérinti. Az nem a tiszteletlenség jele. Itt az általában a
szeretet nyílt kifejezése.
Amikor a férfi összevonta a szemöldökét, a lány beletúrt ujjaival
a hajába.
– Nem tetszik, ha nyíltan kifejezem a vonzalmamat irántad? –
ujjait végigsimította borostás arcán – Nem tetszik, amikor
megérintelek?
A férfi megragadta a kezét, mielőtt visszahúzhatta volna. Az
ajkához vitte és csókot nyomott a tenyerére.
– Tudod, hogy igen.
– Akkor próbáld meg lazán és nyitottan kezelni ezt. Amit
hallottam, az alapján Ami több mint képes gondoskodni magáról.
Azt hiszem, biztonsággal kijelenthetem, ha valaki oly módon
érintené meg, ahogy az nem tetszik neki, akkor szétrúgná az illető
seggét.
Taelon szeme elkerekedett.
– Hogy mondod?
Lisa elvigyorodott.
– Úgy tűnik, a húgod nagy seggszétrúgó. És nem csak átvitt
értelemben. Úgy értem, ő szó szerint rúg. Leah szerint Ami még a
halhatatlan férfiak egy részét is megverte egy ökölvívó versenyen.
Feszítette a hihetőség határait.
Amiriska nagyon védett életet élt a Lasarán. Soha nem képezték
ki harcolni, mert őrök követték mindenhova, akárhova is ment.
Bolygójuk egyik legjobb diplomatája volt. Ez a funkció soha nem
keverte veszélybe.
– Ő… együtt harcol a halhatatlan harcosokkal? – kérdezte, még
mindig megpróbálva ezt feldolgozni a fejében.
Lisa elvigyorodott.
– Igen. Azt gondolom, hogy ezeknek a srácoknak nem lenne
kellemetlen beismerni, hogy tényleg az erős nőket szeretik.
A nő felvett egy tunikát, ami szépen rásimult telt melleire, és
lágy hullámokban hullott a combja közepéig.
– Kicsit lesokkolódottnak látszol.
– Nem tudom, hogy ez mit jelent – motyogta szórakozottan.
– Mit mond a fordító a lesokkolódottra?
– Egy gerinctelen elektromos váza.
Lisa nevetett.
– Akkor mit szólnál a meglepetthez? Meglepettnek látszol.
Taelon bólintott.
– Sokkal pontosabb.
Szeretetteljesen a férfira mosolygott, megfogta a kezét, és talpra
segítette.
 – Tudom, hogy őrültségnek tűnik mindazok után, amin
keresztülmentél. De azt hiszem, minden rendben lesz.
Taelon félt ezt elhinni.
A lány a kezét a csupasz mellére tette, és simogatta az ott
található borostát. Az átkozott hentesek többször leborotválták a
mellkasát, hogy a szőrzet ne akadályozza őket a műtétekben.
– Seth meggyógyított téged. Ez jó dolog, ugye?
Bólintva lefedte a kezét a saját kezével, és erősebben a testéhez
szorította.
– Elfelejtettem, milyen érzés fájdalom nélkül élni.
Lisa szeme könnybe lábadt, de igyekezett visszapislogni őket.
– És Ami boldog. Ez is jó dolog.
Megrázta a fejét.
– Olyan nehéz ezt elhinni. Bármilyen forgatókönyvet játszottam
le magamban, soha nem gondoltam volna, hogy itt találja meg a
boldogságot.
– De mégis így történt. Tehát felejtsd el a lasarai etikettet,
próbáld háttérbe szorítani a túlságosan is nagy védelmező
ösztöneidet, és... csak figyeld, miközben mindent elmagyaráz
neked. Úgy értem, hogy tényleg figyeld. Te a testvére vagy. Tudni
fogod, ha az egész csak képmutatás. Felismered az igazságot,
amikor látni fogod.
Taelon a karjaiba húzta, és állát a haján nyugtatta.
– Ez annyira bizarrnak tűnik.
A lány is megszorította.
– Tudom. Az élet olyan sokáig szívatott, hogy beismerem, belül
egy kicsit bepánikolok, mert ez túl jónak tűnik, hogy igaz legyen,
és félek, hogy...
– Ez csak egy álom?
– Igen.
Taelon elhúzódott a lánytól, kezébe vette az arcát, és
megcsókolta az ajkát.
 – Nos, ha ez egy álom, akkor örülök, hogy veled osztom meg.
Lisa a lábujjaira emelkedett, és mélyebben megcsókolta.
– Én is. Most vegyél fel egy pólót és gondolj a jéghideg
zuhanyokra, hogy a nővéred ne piruljon, amikor visszatér.
A férfi elnevette magát.

A testvérpár megismételt találkozása majdnem sírásra késztette

Lisát. Ismét. Újra. Remélhetőleg ez a megnövekedett sírási hajlam
elmúlik a baba megszületésével.
Taelon nem emlékezett az érkezésükre. Tehát amikor Ami
visszatért, Taelon olyan szoros ölelésbe húzta, mintha először
tartaná a karjai közt eltűnése óta. Ők ketten szorosan kapaszkodtak
egymásba. Ami arcát Taelon mellkasába temette, kezével pedig a
derekánál szorította. Taelon az állát a húga fején nyugtatta, és
behunyta a szemét. Úgy nézett ki, mintha soha nem akarná
elengedni.
Mindketten sírtak.
Lisa titokban letörölte a könnyeit. Marcus mellette állt, karját
összefonta a mellkasán és mosolyogva figyelte a testvéreket.
Amikor a nő néhányszor szipogott, a férfi rápillantott.
– Terhességi hormonok? – kérdezte barátságosan.
– Igen, a fenébe – motyogta.
A férfi arcán kiszélesedett a mosoly, ahogy Ami felé bólintott.
– Ugyanez volt a feleségemmel is. Gyűlölte és attól tartott, hogy
gyengének fogom tartani.
– És nem?
– Az ördögbe is, nem. Ő a legerősebb nő, akit ismerek.
A testvérek szétváltak. Taelon félresimította Ami élénkvörös
haját és csak nézte. Ami visszamosolygott rá.
 Marcus felsóhajtott.
– Bárcsak lennének testvéreim, akik ennyire törődnek velem.
– Én is szeretném. Egyke vagyok.
– Én nem. Egyszer régen voltak mostohatestvéreim, de ők – épp
úgy, mint az apjuk – mind halottnak akartak látni.
Lisa tágra nyílt szemmel bámult rá.
– Ne mondd!
Marcus megvonta a vállát.
– A középkorban születtem, és valódi és elsődleges örököse
voltam apám címének és minden vagyonának. Ők másképp
akarták.
Lisa, ha lehet, még jobban bámult rá.
– Tudom, hogy ezt valószínűleg illetlenség megkérdezni, de hány
éves vagy?
– Nyolc és fél évszázados, többé kevésbé.
Ezt úgy mondta, mintha csak arról beszélne, hogy ma nem
biztos, hogy esni fog az eső.
Beszarás.
Taelon és Ami egymás szavába vágva beszélgettek. Nem lehetett
érteni a társalgásukat.
Ami nevetett, és megtörölte a szemét.
– Várj! – felemelte a kezét. Beszéljünk úgy, hogy Marcus és Lisa
is megértsen minket. És kezdjük a bemutatásokkal. A férjéhez
húzta Taelont. – Taelon, ő itt Marcus Grayden. Marcus, ő a
testvérem, Taelon.
Lisa észrevette, hogy Ami nem azonnal a férjeként mutatta be
Marcust.
Marcus elmosolyodott, és kezet nyújtott Taelonnak. Amikor
Taelon is kinyújtotta sajátját, Marcus összeérintette az alkarjukat.
– Soha nem hittem volna, hogy lesz lehetőségem találkozni Ami
családjának bármely tagjával. Megtiszteltetés számomra.
 Taelon bólintott, arckifejezése éber volt, miközben megragadta
Marcus alkarját.
– Örvendek, hogy találkoztunk.
Lisa kételkedett benne, hogy valójában ezt gondolja-e, de – a
húga kedvéért – egyértelműen hajlandó volt erőfeszítéseket tenni.
Marcus körülnézett.
– Egy pillanat.
Kilépett a szobából, nyitva hagyva az ajtót. Amikor visszatért,
magával hozott egy kényelmes kanapét. Lisa meglepődve nézte,
hogy olyan könnyedén hozza a méretes bútordarabot, mintha csak
egy kis kartondoboz lenne a kezében. Letette a kanapét és becsukta
maga mögött az ajtót.
– Itt kényelmesebben beszélgethetünk – mondta mosolyogva.
Intett Aminek, hogy üljön le.
Lisa kézen fogta Taelont, és odavezette a kanapéhoz, ahol olyan
közel ültek le egymás mellé, hogy csípőjük és combjuk összeért.
Marcus Ami mellett ült. Amikor hátradőlt elkezdte átölelni, de
észbe kapott és leengedte maga mellé a kezét. Még egy kicsit
távolabb is húzódott.
Jó srác. Miután megszokod, hogy valakit bármikor szabadon
megérinthetsz, nehéz lehetett megállni.
Lepillantott a kezére, amelyet Taelon fogott. Itt a példa.
– Hogy van anya és apa? – érdeklődött Ami.
– Aggódnak miattad – felelte Taelon. – Féltenek. Dühösek.
Ami megharapta az ajkát.
– Apa dühös, mert engedetlen voltam?
Taelon felsóhajtott.
– Mindenkire dühös. Sereget akart küldeni velem, amikor végre
felfedeztem, hogy hol vagy. Azt mondta, hogy töröljem el ezt a
bolygót, és öljek meg mindenkit, ha bebizonyosodik, hogy
meghaltál.
– A picsába – mormogta Marcus és Lisa.
 – És küldött sereget? – kérdezte Ami.
– Nem. Mondtam neki, hogy várjon, amíg minden kétséget
kizáróan megtudom, hogy mi történt veled.
A húga vállai lazultak.
– Hogy vannak Duras, Gefen és Levik?
– Ugyanolyan aggódók és dühösek. Velem akartak jönni, de
ragaszkodtam hozzá, hogy maradjanak otthon.
Ami megrázta a fejét.
– Hogy találtál meg egyáltalán? Nem mondtam senkinek hova
megyek, mert tudtam, hogy mindannyian megpróbálnának
megállítani.
– Janwar talált meg.
Ami szemöldöke megrándult.
– Az akseli kalóz, akinek vérdíj van a fejére kitűzve?
– Igen. Az információ a legfőbb profilja. Azt lop és ad el.
Felvettem vele a kapcsolatot, és a segítségét kértem.
– És ezt elmondtad apánknak?
– Csak később. Nem igazán volt elégedett. De Janwar eljött
hozzám. Ő és az emberei elfogtak egy gathendi felderítőhajót,
amely a Föld közeli űrből tért vissza. Megkínozták a legénységet,
akik beismerték, hogy tudják, hogy itt vagy.
Marcus a homlokát ráncolta.
– Gathendi? Nem azok a seggfejek, akik elszabadítottak a
bolygótokon egy vírust, amely a nőstények kilencvenöt százalékát
sterilizálta?
Lisa csak tátogott. Mennyit? Amikor Taelon megemlítette a
vírust, amely sok nőstényt terméketlenné tett, nem tudta, hogy
ilyen magas a százalék.
Ami Marcusra pillantott.
– Igen. Emlékszem, említettem neked, hogy egyik oka annak,
hogy idejöttem, hogy figyelmeztessem az embereket, hogy a
gathendiek erre tartanak.
 Lisa felemelte a kezét.
– Várj! Azért jöttél, hogy figyelmeztess bennünket, és a
kormányunk katonákkal elfogatott és megkínoztatott téged?
– Igen.
– Jellemző – morogta Lisa undorral.
Ami visszafordult a bátyjához.
– Azt reméltem a gathendieknek tovább tart, hogy ideérjenek.
– Csak egy felderítőhajó volt – mondta Taelon. – Nem az egész
flotta.
– Mit kerestek a felderítők?
– Janwar szerint a gathendiek még régen egy vírust szabadítottak
el a Földön, amelyről azt gondolták, hogy mostanára már
megsemmisítette az összes földlakót.
Ami szeme elkerekedett.
– Ó, a picsába! – sóhajtott fel Marcus. Amira nézett. – Gondolod,
hogy…?
Ami bólintott.
– Igaz lehet. Onnan jött a vírus. Ezért nem úgy viselkedik, mint
bármelyik másik vírus a földön.
– Bassza meg! – morogta Marcus. – Egyszerűen nem tudom
elhinni!
Ami kezét a térdére tette.
– Nem tudtam, hogy voltak már itt. Azt hittem, még csak most
jönnek vírust szabadítani a Földre – észrevette Lisa pillantását. –
Ezt csinálják. Amikor a gathendiek olyan bolygót találnak, aminek
az erőforrásait ki akarják zsákmányolni, biomérnökeik
kifejlesztenek egy olyan vírust, amely elpusztítja a lakosságot, és
szabadon engedi. Miután csak az állatok maradtak, a gathendiek
visszatérnek, és magukénak követelik a bolygót.
Lisa megrázta a fejét.
– Tudom, hogy képmutatásnak hangzik, mivel a népirtásra és a
népirtás-kísérletre már jó néhány alkalommal sor került ezen a
bolygón is, de ez olyan kibaszottul rosszul hangzik.
Taelon megszorította Lisa kezét.
– A népirtás és a népirtási kísérlet az egyik oka annak, hogy ezt a
bolygót túlságosan elmaradottnak és barbárnak tekintik ahhoz,
hogy bevegyék a Szövetségbe.
– Meg is értem.
Ami Marcusra pillantott.
– Biztosan visszatértek, hogy megbizonyosodjanak arról, hogy a
szabadon bocsátott vírus megtette-e azt, amit tennie kellett, és
megölt minden embert.
Lisa oda-vissza nézett rájuk.
– Milyen vírus?
Marcus megcsípte az orrát, és úgy tűnt, mint aki nehezen
uralkodik magán.
– A vámpírizmust egy vírus okozza. Egy nagyon kibaszottul
sajátságos vírus – vicsorogott.
Ami megveregette térdét.
Lisa Taelonra pillantott, és látta, hogy Ami kezét bámulja Marcus
térdén. Amikor Marcus beborította Ami kezét a saját kezével,
Taelon szeme összeszűkült.
Marcus megköszörülte a torkát.
– Sajnálom! Csak ez annyira idegesítő. A vámpírvírus inkább
szimbiotikus organizmusként viselkedik, mint vírusként. Először
meghódítja, majd kicseréli a gazdaszervezet immunrendszerét,
létrehozva egy kibaszott 22-es csapdáját – öld meg a vírust, és
megölted a gazdatestet is. A vírus nagyobb erőt, sebességet és
regenerációs képességeket kölcsönöz a fertőzöttnek. Ez feljavítja a
gazdatest összes érzékét. Valamint szüksége lesz a vérre. De az
egyszerű emberekben progresszív agykárosodást is okoz, amely
gyorsan őrültté teszi őket. A vírussal fertőzött emberek őrült
vámpírokká válnak, akik ártatlan emberekre vadásznak. De vannak
a bolygón olyan tehetségesek is, mint én. Fejlettebb DNS-sel
születettünk, mint a hétköznapi emberek, és ez a DNS megvéd
bennünket a vírus romboló hatásaival szemben. Tehát a vírussal
fertőzött tehetséges személyek nem szenvednek agyi
károsodásokat, vagy őrülnek meg. Halhatatlanná válunk.
Ami bólintott.
– A Halhatatlan Őrzők éjszaka vadásznak és őrült vámpírokat
ölnek az emberiség védelme érdekében. Ők az oka annak, hogy az
emberiség nem halt ki.
Lisa hosszú ideig bámult.
– Oké. Nem fogok hazudni. Sok mindent kell most
feldolgoznom.
Marcus elmosolyodott.
– Ez igaz. Nem akartam ezt mind egyszerre rád zúdítani. Bocsáss
meg. De az egész gathendi dolog engem is kiborított.
– Tehát… – Lisa próbált mindent megérteni. – Ti, srácok, a
halhatatlanok, ti vagytok az okai, hogy a gathendiek tervei
kudarcba fulladtak?
– Igen – Marcus Amira nézett. – Legalább már tudjuk, honnan
származik a vírus.
Ami bólintott.
– Honnan származik a fejlett DNS? – kérdezte Lisa.
Marcus habozott.
– Nem mondhatom meg.
– Nem tudod, vagy nem akarod megmondani? – kérdezte Taelon.
– Mindkettő – mondta Marcus láthatóan sajnálkozva. – Attól
tartok, hogy mivel nem az én titkom, nem oszthatom meg. És
megtiszteltetés számomra, hogy velem megosztották.
Komor csend zuhant a szobára.
Amikor Ami észrevette, hogy Taelon őt bámulja, kihúzta a kezét
Marcus kezéből, és idegesen elkezdett gyűrögetni a térdénél a
nadrágját.
 – Nem akarok durva lenni – mondta Taelon lassan –, de miért
vagy itt, Marcus?
– Taelon! – tiltakozott Ami.
Marcus egyik oldalára döntötte fejét.
– Feltételezem nem a létezésemre gondoltál, igaz?
Lisa felnevetett, de gyorsan elharapta.
Taelon elégedetlen volt.
– Nem.
Marcus mély lélegzetet vett, majd kiengedte. Előrehajolt,
könyökét a térdére támasztotta, és összekulcsolta az ujjait.
– Mondd, Taelon, melyik fickó vagy, aki gyorsan vagy inkább,
aki lassan távolítja el a ragtapaszt a fájdalom csökkentése
érdekében?
– Marcus – figyelmeztette Ami.
– Gyorsan! – felelte Taelon.
Marcus bólintott.
– Akkor azért vagyok itt, mert Ami férje vagyok. Ami és én
házasok vagyunk.
Taelon pillantása a húgára villant.
Ami összerezzent.
– Tényleg azt reméltem, hogy egy kicsit jobban megismered
Marcust, mielőtt tudomást szerzel rólunk.
– Kötődtél vele? – kérdezte Taelon, arckifejezése megdöbbenést
sugárzott.
– Igen – feladva a tettetést, Ami Marcus oldalának dőlt, és kezét
a combjára tette. – Néhány éve házasok vagyunk.
Marcus hátradőlt, és átölelte.
– Próbáltam a ceremóniát a lasarai kötődési ceremóniához
hasonlóvá tenni. Seth áll a legközelebb az apa fogalmához.
Csakúgy, mint David. És Darnell olyan, mintha a testvére lenne.
Tehát áldásukat kértem, és előttük ígértem szerelmet, és védelmet
Aminek.
 Ami rámosolygott.
– Tökéletes volt.
Marcus rámosolygott, lehajtotta a fejét és egy gyors csókot
nyomott az ajkaira.
Taelon Amit tanulmányozta.
– És boldog vagy?
– Boldogabb, mint valaha is gondoltam volna – arca izgalomtól
ragyogott. – És van még valami.
Felugrott, az ajtóhoz sietett, kinyitotta, és eltűnt a folyosón.
Marcus figyelte, ahogy megy, majd odafordult Taelonhoz.
– Valójában nem akartam ezt az egészet egyszerre rád zúdítani.
Csak rendkívül örül annak, hogy itt vagy, és fél, hogy nem adod
áldásodat – arckifejezése elsötétült. – Ha nem adod áldásod, ne
mutasd neki! Ha bármi problémád van, velem rendezd akkor,
amikor Ami nincs ott. Nem hagyom, hogy felzaklasd!
Lisa gyomra összeszorult, ahogy várta, hogy Taelon valamit
válaszoljon.
De Taelon kezdett ellazulni. Már éppen válaszolni akart, amikor
Ami visszatért Adirával a csípőjén.
Taelon szeme elkerekedett, ahogy hirtelen mély lélegzetet vett.
Az állkapcsa leesett. Félreérthetetlen volt az anya és lánya
hasonlósága.
– Riska – suttogta.
Ami sugárzott, miközben megállt a kanapé előtt.
– Ő itt a lányunk, Adira. Nagybácsi vagy!
 15. fejezet
Taelon szótlanul bámult a gyermekre, akit húga tartott. Pontosan
úgy nézett ki, mint Amiriska, amikor kicsi volt.
Adira lekéredzkedett.
Abban a pillanatban, ahogy Ami letette lánya lábát a padlóra, a
kis szépség elvigyorodott, és felemelt karokkal ment Taelonhoz.
Taelon elengedte Lisa kezét, és mindkét kezével idegesen
dörzsölgette a térdeit. Idegesen gondolkodott a gyermek felvételén.
Adira csak vigyorgott rá, türelmetlenül billegett a lábujjain, ahogy
előtte állt. Taelon vizuálisan konzultált a felnőttekkel.
– Már olyan régen láttam egy gyermeket, hogy elfelejtettem, mit
kell tennem velük. Hogyan tudom…?
Marcus elmosolyodott.
– Csak tedd így a kezed a karja alá.
Megmutatta, hogyan kell felvenni a kisgyermeket.
Taelon óvatosan becsúsztatta kezét Adira karjai alá, és felemelte.
Olyan könnyű volt! Olyan puha! Megdöbbentő, elbűvölő és
félelmetes egyszerre.
Adira kuncogott és kalimpált a pufók lábaival, ahogy ült Taelon
alkarján.
Ő itt az unokahúga! Mivel egyik testvére sem kötődött, és mind a
Lasara, mind a Secta orvosai azt mondták nekik, hogy Amiriska
valószínűleg soha nem fog teherbe esni, soha nem gondolta volna,
hogy lesz neki.
Lisára nézett, aki mosolyogva figyelte őt, miközben a hasát
simogatta. Azt sem gondolta, hogy valaha is lesz saját gyermeke.
– Mit csináljak? – kérdezte kétségbeesetten.
Lisa megpaskolta a combját.
– Csak ültesd ide az öledbe.
 Megmutatta neki, hogyan kell a gyereket a combjára ültetni, és
karját a kis háta köré fonni, hogy megtámassza.
Amint ezt megtette, Adira felé hajolt és megölelte.
– Olyan kicsi – mondta a férfi elcsukló, csodálkozó hangon.
Érezte, ahogy testét elönti a meleg.
Az utolsó gyerek, akit tartott, Amiriska volt, és az évtizedekkel
ezelőtt volt.
Marcus elvigyorodott.
– Régen ennél is kisebb volt, ha el tudod hinni. Halálra
rémültem, amikor először kézbe vettem.
Taelon Adira élénkvörös fürtjeit simogatta.
– Olyan puha – mondta. – Annyira tökéletes. – A húgára nézett.
– Riska ...
Ami könnybe lábadt szemekkel mosolyodott el.
– Tudom.
– Igazad volt.
Ami bólintott.
Adira kiegyenesedett és megveregette Taelont a mellkasán.
– Bi-Bi?
Taelon a többiekre nézett.
– Nem tudom, hogy ez mit jelent.
Fordítója szerint a „bi”, az valami olyasmi, amit a földlakók
egymásnak kiabáltak, hogy csúfolják egymást. De nem gondolta,
hogy ez most itt helytálló értelmezés.
Ami megköszörülte a torkát.
– A kisgyerekek gyakran így hívják a sérüléseket.
Adira ismét megveregette a mellét.
– Bi-bi jobb?
– Igen.
Lisa a homlokát ráncolta.
– Honnan tudta, hogy Taelonnak ott bi-bi van? Elhagyta a
rendelőt, még mielőtt Melanie levágta róla a pólót.
 Ami és Marcus hosszú pillantást váltottak.
– Figyelemre méltó gyermek – mondta Marcus, és úgy tűnt, hogy
óvatosan válogatja a szavait. – A lasaraiak mind telepaták, és még
nagyobb regenerációs képességgel rendelkeznek, mint a
Halhatatlan Őrzők. De mindegyiknek van még egy másik tehetsége
is, ami személyenként különbözik. Ami képes felismerni az
egyének energia-lenyomatát, és képes is követni őket ez alapján.
Ami Taelonra mutatott.
– Taelon arra késztetheti az embereket, hogy azt lássák, amit csak
akar.
Marcus bólintott.
– A tehetséges emberek, mint mi, Lisa, akik fejlett DNS-sel
születnek, olyan egyedi ajándékokkal is rendelkeznek, amelyekkel
a hétköznapi emberek nem rendelkeznek. Én például a szellemeket
látom, ugyanolyan tisztán, mint ahogy téged látlak. És Seth azt
mondja, hogy te látnok vagy.
Lisa szeme elkerekedett.
– Ezt most komolyan mondod? Tényleg látnok vagyok?
– Igen. Az első tehetséges évezredekkel ezelőtt született és sok
ajándéka volt. Az évszázadok óta folytatott keveredés a hétköznapi
emberekkel, azóta eléggé felhígította a DNS-t. Így az utóbbi időben
született tehetségesek, annyira gyenge ajándékokkal rendelkeznek,
hogy gyakran ők maguk sem tudják, hogy van nekik.
– Várj! Azt mondod, hogy fejlett DNS-sel rendelkezem?
– Igen.
Lisa Taelonhoz fordult.
– Ez egyre furcsább lesz.
Taelon felnevetett. Maga is meglepődött, hogy képes rá a
körülményekhez képest.
Adira billegett az ölében és a pólóját húzogatta.
Ami visszatért Marcus mellé a kanapéra és nekidőlt. Taelon
próbált nem lemerevedni, amikor egyik kezét a férfi combjára tette,
a férfi pedig köré fonta a karját.
Lisa szavai jutottak eszébe.
Figyeld, miközben mindent elmagyaráz neked. Úgy értem, hogy
tényleg nézz rá.
És ő megtette. Noha Ami orra rózsaszínű volt a korábbi sírástól,
elégedettnek tűnt.
Nem. Úgy tűnt, nem csak elégedett. Boldognak tűnt. Még ő is
felismerte a szerelmet, ami a szemében ragyogott minden
alkalommal, amikor a társára pillantott.
Ugyanez a szerelem ott ragyogott Marcus szemében is, amikor
egy csókot nyomott a homlokára, mielőtt visszafordult Taelonhoz.
– Melanie, egy halhatatlan orvos, aki segített Aminek a
terhessége alatt, úgy gondolja, hogy amikor a lasarai DNS
elegyedik a tehetséges DNS-sel, akkor felszabadít néhány olyan
képességet, amelyek elnyomódtak a tehetségesek későbbi
generációiban.
Ami bólintott.
– Adira olyan sok különleges képességgel rendelkezik, hogy
továbbra is próbáljuk beazonosítani őket.
Taelon elmosolyodott.
– Ez lehetővé tenné a lasarai nők számára is a gyermekek
fogantatását és születését – mondta örömmel, hiszen ez népének
sokat számított volna.
Ami az ajkába harapott.
– Nos... – Marcusra, majd Lisára, végül Taelonra pillantott, a
boldogság fokozatosan hagyta el vonásait. – Nem feltétlenül.
Valójában nagyon nehéz volt számomra a terhesség Adirával. Ha
Seth és David nem lett volna állandóan kéznél, hogy segítsen,
elvesztettem volna őt.
Marcus arckifejezése komollyá vált, ahogy Ami hajával játszott.
– Seth és David egyaránt erőteljes halhatatlanok, figyelemre
méltó gyógyítói képességekkel. Mindkettő úgy szereti Amit, mint a
lányát, és gondoskodtak arról, hogy egyikük vagy másikuk mindig
itt legyen, hogy meggyógyítsa őt és megakadályozza a korai
szülést. Erre naponta szükség volt. Volt, amikor napjában többször
is. Az volt életem legszörnyűbb nyolc hónapja – a szeme
borostyánszínben kezdett ragyogni. – És amikor a szülés beindult,
majdnem elvesztettem Amit.
Ami felnyúlt és megsimogatta az állát.
– Nem vesztettél el, kedvesem.
Behunyta a szemét, és homlokát a homlokához érintette.
– De ijesztően közel volt. Kómába estél, és napokig nem tértél
magadhoz.
A félelem jégszilánként hasított Taelonba, teljesen ledermesztve
őt.
Lisára nézett, aki rettegve figyelte a házaspárt. Ami nagyobb
regenerációs képességgel bírt, lasaraiként, és még így is alig élte túl
a szülést. Lisának nem volt ilyen. Földlakó volt. És a földlakók
sokkal törékenyebbek. A sebek, amelyektől egy lasarai csak
megvonja a vállát, egy földlakó számára gyakran végzetesek
lehetnek.
– Oh! – mondta Ami. Zöld szeme elkerekedett, ahogy kihúzta
magát és kettejükre nézett. – Nem. Ne aggódjatok. Számodra nem
ilyen lesz, Lisa.
Marcus bólintott.
– Tényleg nem. Aminek a nehézségeket a gathendi vírus okozta.
Seth szerint Lisa terhessége rendben van. Egészséges. A baba
egészséges. Azt mondta, hogy minden normális, kivéve, hogy a
baba kissé fejlettebb.
Taelon sokkal hamarabb elkezdte rázni a fejét, mielőtt még
Marcus befejezte volna.
– Fájdalmai vannak. Azt mondta, hogy ez nem normális a földi
terhességekben.
 – Nem az – ismerte be Marcus. – De nem kell aggódnotok, ez ...
– idegesen a hajába túrt, és elkáromkodta magát. – Ami nem
akarja, hogy ezt elmondjam, de...
– Marcus – szakította félbe Ami.
Marcus a fejét rázta.
– Ha rólam lenne szó, kedvesem, én is tudni szeretném. Nézz rá!
Retteg, hogy Lisa nem fogja túlélni a szülést – pillantása találkozott
Taelon pillantásával. Barna szemében visszahúzódott a
borostyánszínű izzás. – Lisának nem azért voltak fájdalmai, mert
nehéz, vagy veszélyeztetett a terhessége. Nem az. A fájdalmakat a
te és a gyereked közötti kapcsolat okozta.
Taelon a homlokát ráncolta.
– Nem értem.
Lisa megérintette az Adirát átölelő karját.
– A baba érezte a fájdalmadat, amikor a hentesek kínoztak téged.
És akaratlanul egy részét átadta nekem.
Taelon elszörnyedt.
– Fájdalmat okoztam a babánknak? Fájdalmat okoztam neked?
– Nem! – mondta sietve Lisa. – Nem. Nem te. A hentesek tették.
Ők voltak azok, akik… – Hirtelen elhallgatott. Furcsa kifejezés
futott át az arcán. Lefelé pillantva felemelte tunikájának szegélyét.
Taelon az ölére meredt, és látta, hogy egy nedves folt növekedik
a nadrágján.
Lisa követte a férfi tekintetét, nagyot nyelt, majd a többiekre
nézett.
– Oké. Ha ez pisi, akkor teljesen megalázottnak érzem magam.
Ami talpra ugrott.
– Ez nem pisi. Elment a magzatvíz.
Lisa szeme szélesre tágult.
– Mi? Szülök?
– Igen.
 Marcus felugrott, és olyan gyorsan rohant az ajtóhoz, hogy
teljesen elmosódott. Kinyitotta az ajtót, és eltűnt a folyosón.
Taelon Lisára meredt. Szíve úgy vert a mellkasában, mint egy
lasarai tam-tam dob.
– Szülök – suttogta Lisa sóhajtva.
Arca elsápadt, miközben a szeme megtelt félelemmel.
– Minden rendben lesz – mondta Ami mosolyogva. – Rendben
leszel, Lisa. Meg tudod csinálni. Én is segítek. Mindannyian
segítünk. Taelon, leteheted Adirát. Minden rendben van.
Taelon óvatosan felemelte a kisgyereket az öléből. Amint Adira
talpra állt, a karjába vette Lisát, és megölelte a nőt. A pánik minden
gondolatot kisöpört a fejéből. Ránézett a húgára.
– Most mi lesz?
Hallották, ahogy egy ajtó kinyílik a folyosón.
– Lisa szül – hallatszott Marcus hangja.
– Rendben – mondta Seth, mély hangja nyugodt volt. – Ne ess
pánikba. Minden rendben lesz. Csak segítsd át a gyengélkedőbe,
míg Leah és én felöltözünk.
A szobában megjelent egy elmosódott folt, majd Marcus állt
előttük.
Taelon és Lisa ugrott egyet, ahogy hirtelen megjelent. Hogy
csinálta ezt? Hogyan mozoghat olyan gyorsan, hogy a szem alig
tudja érzékelni?
– Seth azt mondta, hogy vigyelek a gyengélkedőbe – jelentette be
sürgősen.
Ami felállt, és megfogta a férje karját.
– Oké. Kedvesem, meg kell nyugodnod – mondta neki
gyengéden, de határozottan. Aztán hirtelen összevonta a
szemöldökét. – Te reszketsz!
– Nem tudok rajta segíteni. Az egyetlen tapasztalatom a
szüléssel, még a szart is kiijesztette belőlem.
 – De Lisával nem így lesz. Te magad mondtad nekik az előbb –
suttogóvá halkította a hangját – És megijeszted őket.
És tényleg. Marcus szemmel láthatóan ott volt, amikor Amiriska
szült. Taelon nem tudta, mit látott és tapasztalt ez az az ember, de a
félelem és a rettegés az arcán most csak megsokszorozta a sajátját.
Marcus remegő arccal bólintott.
– Igazad van.
Mély lélegzetet vett, kiengedte lassan, majd újabb mély
lélegzetet vett és engedett ki. Vállait ellazította, majd bólintott.
– Igazad van.
Elmosolyodott, de a mosoly nem ért el a szeméig, amikor
visszafordult Taelon és Lisa felé.
– Bocsánat. Nem tudom mi jött rám. Minden rendben lesz. Miért
nem megyünk át a gyengélkedőre?
Amiriska is bólintott.
– Minden rendben lesz. Tényleg. Seth gondoskodni fog róla.
De Taelon nem ismerte Sethet, úgyhogy felállt és telepatikus
üzenetet küldött testőrének, Ari’k-nak.
Igen, Taelon herceg – a Yona harcos azonnal válaszolt. Habár
már három éve nem hallotta Taelon hangját, hangja semmiféle
érzelmet vagy izgalmat nem fejezett ki, épp annyira közömbös volt,
mint mindig.
A megkönnyebbülés elöntötte. A telepátia alkalmazása ismét
könnyed volt.
Állítsd a célt az aktuális tartózkodási helyemre. Teljes lopakodó
üzemmód. Miközben odalépett Lisához, hogy felsegítse, elméjében
egy mentális térképet készített és küldött tovább az őrnek,
megmutatva a pontos helyzetét.
A cél beállítása most.
Készítsd fel a med-egységet. Szükség lehet rá.
Azonnal gondoskodom róla, Taelon herceg.
Taelon féltőn átölelte Lisát, és elindultak az ajtó felé.
 Lisa a szemében tükröződő félelem ellenére is elmosolyodott.
– Úgy viselkedsz, mintha törékeny lennék. Jól vagyok, Taelon.
Leszámítva a derékfájást, amit ideérkezésünk óta érzek, egyáltalán
nincsenek fájdalmaim. Nézd. Még a baba is jól van – megfogta a
férfi szabad kezét, és a hasára tette. A baba nagyot rúgott. – Azta.
Te is reszketsz.
– Nem tudok rajta segíteni.
Magában káromkodott, hogy nem tud uralkodni magán. De még
csak most talált Lisára. Nem akarta elveszíteni.
Lisa megállt és szorosan megölelte.
– Minden rendben lesz velem. Te nem láttad, hogy milyen
gyorsan és könnyedén gyógyította meg a sebeid Seth. Most, hogy a
kezdeti sokk elhalványult, biztos vagyok benne, hogy segíteni fog a
gyerekünk biztonságos világrajövetelénél is.
Taelon behunyta a szemét, arcát a hajába temette és szorosan
magához ölelte.
A lány felnyögött.
A férfi szeme kinyílt és gyorsan elengedte.
– Bocsáss meg, dashura. Túl szorosan tartottalak?
Lisa megrázta a fejét, megragadta a hasát, és az orrán keresztül
lélegezett mélyeket be és ki.
– Nem – mondta a lány feszülten. – Azt hiszem, hogy
elkiabáltam. Biztos vagyok benne, hogy ez már az összehúzódás.
Mi a franc az az összehúzódás?
Ami közelebb lépett és karját Lisa köré fonta.
– Ez a szülési fájdalom. Ez teljesen normális. Egyre több lesz
egymás után, és egyre sűrűbben, amíg meg nem születik a baba.
Végig vezette őket a folyosón, és egy nagy, kettőbe választott
helyiségbe mentek be, aminek egyik fele volt a rendelő.
Egy férfi és egy nő állt benn, várva az érkezésüket. Mindkettő
teljesen feketébe volt öltözve. Egyikük sem tűnt orvosnak.
 A hím néhány centiméterrel magasabb volt, mint Taelon, míg a
nőstény néhány centiméterrel alacsonyabb. Mindketten
elmosolyodtak.
– Seth vagyok – mondta a férfi enyhe meghajlással – A
Halhatatlan Őrzők vezetője. És ő a feleségem, Leah.
A csinos nő elmosolyodott, és intett a kezével.
– Üdv mindenkinek!
Ami és Leah megfogta Lisa kezét, és elvezették néhány
lépésnyire. Aztán Leah felnyúlt, és függönyt rántott köréjük,
elzárva a kilátást.
Amikor Taelon tiltakozni kezdett, Seth felemelte a kezét.
– Csak segíteni fognak Lisának a ruhájával.
Ruha szakadásának a hangja hallatszott.
– Azta! – kiáltotta Lisa nevetve. – Ezt jó gyorsan csináltad!
– Még gyorsabban is tudom – felelte Leah pajkosan.
Lisa ismét nevetett.
– Ez tök jó.
A függöny széthúzódott. Előbukkant a vigyorgó Lisa valamilyen
alaktalan köntösben, ami csak az egyik oldalán volt megkötve.
Seth hátrébb lépett, hogy helyet adjon nekik, hogy felsegítsék a
mellette lévő keskeny ágyra.
– Orvosunk, Dr. Melanie Lipton a hálózat székhelyén van. Most
ha megbocsátotok, elmegyek érte.
A következő pillanatban eltűnt.
Lisa felsóhajtott.
– Beszarás!
Leah felnevetett, miközben beledugott egy párnát Lisa mögé, és
gyengéden hátradöntötte, hogy azon pihenjen.
– Tudom. Beletelik egy kis időbe, megszokni, nem igaz?
Seth ismét megjelent, oldalán egy olyan alacsony barna nővel,
mint Lisa.
A nő mosolygott.
 – Helló, Taelon. Valószínűleg nem emlékszel rám. Melanie
vagyok. Orvos és víruskutató vagyok.
Amikor a nő kezet nyújtotta neki, megragadta és megrázta,
ahogy más földlakóktól látta.
– Segítettem Aminek a terhessége alatt és a szülés során, ezért
Seth megkért, hogy ma is segítsek. Te beleegyezel?
– Igen nagyra értékelném.
– Kiváló.
Elmosódott és elrohant a szobában. Amikor megállt Lisa mellett,
fekete öltözékét sima zöld, zseb nélküli ing és hozzá illő nadrág
váltotta fel. Egy hosszú, hajlított eszköz lógott a nyakában.
– Szia, Lisa.
Lisa elmosolyodott.
– Szia.
– Hogy érzed magad?
– Jobb, hogy most már tudom, hogy nem pisiltem össze magam
mindenki előtt.
Taelon és Marcus kivételével mindenki nevetett.
Taelon megállt Lisa mellett, és megfogta a kezét.
Marcus ott kóválygott a közelben.
– Marcus, édesem – mondta Ami gyengéden –, miért nem viszed
le Adirát Michaelhez játszani? Még mindig nagyon ki vagy
borulva.
Meglepve, hogy elfelejtette a kisgyereket, Taelon körbenézett.
Adira combmagasságnál kukucskált.
Marcus elvigyorodott.
– Sajnálom.
Seth elmosolyodott és a fejét ingatta.
– Ha szeretnétek még gyerekeket, akkor ezt meg kell tanulnod
kezelni.
Marcus szeme szélesre tárult.
– Hogy mi?
 Seth megvonta a vállát.
– Segítettem Aminek az előző terhessége alatt. Segíthetek neki a
következőnél is.
Marcus a feleségére nézett, arca tele volt izgalommal és
félelemmel egyaránt.
Ami elmosolyodott.
– Majd máskor beszélünk erről. Most menj!
Marcus teljesen ledöbbentnek látszott, ahogy odament a
lányához és kézen fogta.
– Nem gondoltam...
– Menj! – ismételte meg Ami. Hangja tele volt határozottsággal
és érzelmekkel.
Marcus biccentett. Lehajtotta a fejét, és megcsókolta, majd
kikísérte a lányát a szobából.
Lisa megszorította Taelon kezét. Mélyeket kezdett lélegezni, az
orrán és a száján keresztül.
– Milyen sűrűk a lány összehúzódásai? – kérdezte Melanie.
Taelon Amira nézett.
– Azt hiszem, hogy még öt perc sem telt el az utolsótól.
Melanie elmosódott. Amikor ismét megjelent, egy elektronikus
eszköz volt az ágy melletti kerekes asztalkán. Odalépett Lisa mellé.
Kioldotta a ruháját, és kezdte széthajtani.
Taelon kinyújtotta a kezét, és megragadta a közelebbi oldalát,
hogy eltakarja Lisát. Seth még mindig a szobában volt!
Melanie egy pillantást vetett Amiriskára.
Amiriska elfintorodott.
– Ez egy lasarai dolog. Nem akarja, hogy Seth lássa őt.
Ezután Taelon felé fordult.
– De semmi különbség sem lenne, ha a Lasarán szülne.
Orvosaink fele férfi. És Seth csak gyógyítói minőségében van itt.
Melanie elmosolyodott.
 – Rendben van. Fel tudom szabadítani a hasát, és a többi részét
lefedhetem.
És megcsinálta. Úgy igazgatta az anyagot, hogy az Lisa mellét
és ölét eltakarja.
– Most rád csatolom ezeket, hogy megfigyeljük a magzat
szívverését.
Fekete hevederekkel rögzített két eszközt Lisa hasára. Az
egyenetlen vonalak azonnal megjelentek a mellette lévő
elektronikus eszköz képernyőjén. Melanie tanulmányozta őket.
– Igaza volt a fülemnek. A baba pulzusa erős – jelentette be
mosolyogva. – Most nézzük meg.
Az ágy végéhez ment, és két furcsa kinézetű kiegészítőt nyitott
szét. Megveregette az egyiket.
– Tedd ide a bokádat.
Taelon szeme elkerekedett, amikor Lisa széttette a lábait, térdét
behajlítva felemelte és az ívelt felületre helyezte a bokáját. Gyorsan
Sethre pillantott.
Leah felnyúlt, és egyik kezével lefedte Seth szemét, és úgy nézett
ki, mintha nevetni akarna. Seth elmosolyodott.
Melanie felvette egy pár vékony kék kesztyűt.
– Oké, nézzük meg, mit láthatunk.
Taelon sietve visszanézett Lisára.
Ő is úgy nézett ki, mint aki nevetni akar.
– Most úgy nézel ki, mint aki nagyon kényelmetlenül érzi magát.
– Úgy is érzem magam – ismerte be.
– Igen. Határozottan szülsz – mondta Melanie nevetve. – Már
kinyíltál hét centimétert. Még három és érkezik a baba. Lisa keze
újra megszorította Taelonét, ahogy a légzése felgyorsult. Az állában
megfeszült az izom, ahogy összeszorította a fogait.
– Ez még hamarabb jött, mint az előző – kommentálta Ami.
Melanie lepedőt húzott Lisa ölére és lábára.
– Oké, Seth. Nézhetsz.
 Leah leengedte a kezét, és felkacsintott rá.
Még mindig mosolyogva Seth megállt Lisa feje mellett, és kezét
a vállára tette.
Taelon megmerevedett.
Lisa állkapcsa ellazult, ahogy a szorítása is Taelon kezén.
Megkönnyebbülés öntötte el vonásait.
– Oh, azta – mormolta. – Ez olyan jó, mint egy epidurális. A
fájdalom teljesen eltűnt.
Seth elmosolyodott.
– Még mindig érezni fogod az összehúzódásokat, de így most
nem fog fájni. És én is tudom ellenőrizni minden érzésed az érintés
által. Minden rendben veled.
– A baba? – kérdezte Lisa.
– Ő is jól van.
Taelon ösztönös ellenérzése, hogy a másik ember hozzáér a
lányhoz, elpárolgott. Elkapta Seth tekintetét.
– Köszönöm.
Seth mosolyogva biccentett.
Úgy tűnt, alig néhány perc telt el, mikor Melanie azt mondta:
– Tíz centiméter. Oké. Úgy tűnik, hogy ez a baba nagyon meg
akar születni.
Aztán az ágy végéhez ment, és ott kezdett sürgölődni.
Taelon semmit sem értett belőle. Csak fogta Lisa kezét, és
teljesen haszontalannak érezte magát.
Aztán már azt is el kellett engednie, mert Melanie és Ami azt
mondta neki, támassza meg a lányt a hátánál, és nyomja a térde
felé. Melanie elkezdett számolni, miközben Lisa visszatartotta a
lélegzetét, felemelte a fejét és a vállát az ágyról. Aztán kiengedte a
levegőt, és az arca kivörösödött az erőlködéstől.
– Tíz.
Lisa visszahanyatlott az ágyra, és erősen lihegett.
– Oké. Újra.
 Melanie számolt, miközben Lisa nyomott, megismételve az
előbbi folyamatot. Arca kivörösödött, a homlokán pedig lüktetett
az ér.
A félelem tőrként hasított Taelonba. El fogja veszíteni. Meg fog
halni.
Seth megszólalt a fejében.
Nem fog meghalni. Minden nő így néz ki, amikor szül.
Sethre nézett, és kétségbeesetten akart hinni neki.
A Seth mellett álló Leah is bólintott.
Nagyon nehéz egy nagy babát átnyomni egy ilyen kis nyíláson
keresztül. Ha Seth azt mondja, hogy minden rendben, akkor úgy is
van. Ugyanúgy a babával is.
Úgy tűnt, hogy a tolás, meg a szünet örökké tart.
– Itt a feje – jelentette ki Melanie vigyorogva, miközben
Taelonra pillantott. – Neki is vörös haja van. Szeretnéd látni?
– Nem! – Lisa szinte felsikoltott.
Mindenki ránézett.
Ezúttal arca inkább a szégyentől, mint a nyomástól volt vörös.
– Sajnálom. Még nem szeretkeztünk, és én csak nem akarom,
hogy az első emléke a hüvelyemről az az, hogy egy vörös fej
mozog benne.
Taelon kivételével mindenki felnevetett.
Taelon még mindig túlságosan ideges volt ahhoz, hogy nevessen,
így csak megrázta a fejét.
– Nem, köszönöm.
Melanie azt mondta Lisának, hogy nyomjon újra. A következő,
amit látott, hogy Melanie egy apró csecsemőt fektet Lisa csupasz
hasára.
Lisa mindkét kezét a meztelen csecsemő mellé ejtette.
Taelon kettőjükre meredt, teljesen figyelmen kívül hagyva
mindenki mást a szobában. A csecsemő kicsit fészkelődött,
megmozdítva ijesztően apró karjait és lábait.
 Ő a lánya, ez az aprócska lény, aki elférne a két tenyerében.
Ránézett Lisára és különös érzés töltötte el, ahogy nézte a lányt,
amint az gyengéd mosollyal megsimogatta a baba vörös haját.
Az újszülöttnek összeráncolódott a homloka, miközben kinyitotta
és becsukta a száját, mintha csak azt várta volna, hogy valamit
beletegyenek.
Lisa Taelon szemébe nézett. Könnyek csillogtak
– Annyira gyönyörű.
– Te vagy a gyönyörű – kényszerítette ki magából a torkát
elszorító csomó mellett. Olyan sok érzelem futott át rajta, hogy
szinte megszólalni sem tudott. – Jól vagy?
– Jól vagyok – válaszolta. – Csak fáradt.
Kinyúlt Taelon egyik kezéért, és a babának a keskeny kis hátára
tette.
Taelon szíve összeszorult. Könnyek égették el a szemét,
miközben felemelte a tekintetét, hogy találkozzon az övével. –
Köszönöm – mondta rekedten.
A könnycseppek csillogva folytak le a lány halántékán, ahogy
bólintott.
Felnyúlt, és a kezével a férfi nyakába kapaszkodva lehúzta egy
csókra.
 16. fejezet
– És most? – kérdezte Taelon.
Marcus válla hozzáért a kezéhez, ahogy a keskeny asztalon
előttük fekvő, pelenkázásra váró baba felé intett.
– Most ezt a kis eszközt használd a pelenka rögzítéséhez.
Taelon összevonta a szemöldökét, ahogy figyelte, hogy a húga
férje egy T-alakú eszközt helyez a puha, hajtogatott anyag alá, amit
Taelon a baba alsó részén tartott.
– Biztos vagy benne, hogy nem gyakorolok túl nagy nyomást a
hasára? Sokat rúg a lábával.
Marcus elvigyorodott.
– Jól csinálod. A babák már csak ezt csinálják. Ezután ezekkel a
patentokkal rögzíted a pelenka felett.
Összeillesztette a színes anyagot, és bepattintotta. Aztán
kibontotta és szétnyitotta.
– Most próbáld meg te is.
Taelon megtörölte izzadt tenyerét a nadrágjában, mielőtt
óvatosan nekilátott.
– Szorosabban – utasította Marcus.
– Biztos vagy benne?
Nem akarta, hogy a baba kellemetlenül érezze magát.
– Ha nem, átázik. Bízz bennem. Adira újszülöttként napi nyolc
vagy tíz pelenkát használt el. Nagyon gyorsan megtanultam,
hogyan kell ezt helyesen használni.
Taelon meghajolt a férfi tapasztalatai előtt, és befejezte a lánya
pelenkázását.
Az apró szépség rugdalózott és az ökleivel integetett.
– Kiválasztottátok már a nevét? – kérdezte Marcus.
Megrázta a fejét.
 – Olyan sok minden történt körülöttünk, hogy még nem volt
időnk ezen gondolkodni.
– Ne felejtsd el kitámasztani a fejét.
Taelon a lánya vörös hajú fejecskéje alá tette a tenyerét, ahogy
felemelte és az alkarjára fektette.
– Én annak idején Amit kértem meg, hogy nevezze el a
lányunkat – Marcus elmosolyodott, amikor a baba kinyújtotta a
kezét, és megszorította az egyik ujját. – Azt akarta, hogy a név
mindkét világot képviselje, ezért választotta az Adirát.
– Adira az anyánk nevének, az Adiransia név rövidített változata.
– De azt is jelenti itt a Földön, hogy erős vagy hatalmas. –
Marcus elvigyorodott. – És ő biztosan ilyen.
Taelon Marcust tanulmányozta.
– Szereted a húgomat.
Marcust csak egy napja ismerte, de azt tette, amit Lisa javasolt,
és aprólékosan figyelte a párt. Kötésük ugyanolyan szilárd és
szeretettel teli volt, mint a szülei köteléke.
– Szeretem a húgodat – ismerte el Marcus. – Mélységesen.
Taelon a lánya apró lábujjaival játszott.
– Elég mélyen ahhoz, hogy hátrahagyd az életedet a Földön, és
velünk utazz a Lasarára?
– Igen.
Egyáltalán nem habozott.
– Nem megyünk veled – szólalt meg Amiriska mögöttük.
A férfiak a hálószoba ajtó felé fordultak. Lisa és Amiriska álltak
ott, őket figyelve.
Sethnek köszönhetően Lisa szinte teljesen felépült a szülés után.
Egyenesen állt, nem mutatott fáradtságot. A fekete sokzsebes
nadrág és a fekete póló nagy telt melleket és olyan karcsú derekat
ölelt át, hogy átérte volna a tenyerével.
A karjai és lábai vékonyabbak maradtak, ami nem tetszett neki,
de Seth megnyugtatta, hogy visszatér a normális kinézetéhez,
amikor gyakrabban eszik.
Taelon gyönyörűnek gondolta, bármilyen súlyú is.
– Hogy? – kérdezte megkésve.
A nők csatlakoztak hozzájuk.
Amint Lisa elég közel ért ahhoz, hogy megérintse, a karját köré
fonta, és magához húzta.
Lisa elmosolyodott, amikor megcsókolta a homlokát, majd a
baba felé fordult.
Ami Marcus mellé állt, arca tele volt daccal és ellenállással.
– Nem megyünk veled. Itt maradunk a Földön.
Marcus összevonta a szemöldökét.
– Ami, már régebben is mondtam neked, hogy ha találsz valami
utat a bolygódra való visszatéréshez, veled megyek.
– Tudom. De itt van az életed. És a családod itt van.
Marcus megrázta a fejét.
– Te vagy a családom, kedvesem. Te vagy az életem. Te és Adira.
Oda megyek, ahova te is. Emlékszel?
Taelon ezért még jobban kedvelte a sógorát. Köszönetet fog neki
mondani az áldozatáért, mihelyt meggyőzte a húgát, hogy térjen
vissza Lasarára – ezt a feladatot Taelon soha nem gondolta, hogy
fel kell vállalnia.
– Amiriska, a családod a Lasarán van. Anya, apa, Duras, Gefen
és Levik mind azt várják, hogy térj vissza.
– Igen – mondta. – A családom a Lasarán van. És annyira
hiányoztatok nekem mindannyian, hogy el sem tudom mondani,
hányszor fakadtam sírva, amikor arra gondoltam, hogy soha többé
nem látlak benneteket. De Taelon… – Megrázta a fejét, mintha
bizonytalan lenne, hogyan magyarázza meg. – Itt is van egy
családom. Van egy férjem és lányom, és még sokan vannak itt, akik
szeretnek minket.
– Riska...
Ami felemelte a kezét.
 – Itt egy olyan életet építettem fel magamnak, amelyet egyelőre
még nem vagyok hajlandó feladni. Itt hasznosnak érzem magam...
nem úgy, mint a Lasarán. Úgy érzem, több célom van itt.
Taelon összezavarodott.
– De szükség van rád a Lasarán. Te vagy az egyik legjobb
diplomatánk.
– Az egyik legjobb – hangsúlyozta. – Bárki elfoglalhatja a
helyem. – Megdörzsölte a homlokát. – Nem igazán tudom ezt
megmagyarázni. Csak… – Leengedte a kezét, és tehetetlenül vállat
vont. – Megváltoztam. Nem ugyanaz a személy vagyok, mint a
Lasarán. Ott védett hercegnő voltam, aki tárgyalásokat folytatott a
szövetségesekkel. Amikor az emberek hozzám fordultak és
beszéltek hozzám, azt tiszteletteljesen tették, de csak azért tartottak
tiszteletben, mert a királyi család tagja voltam.
– Ez nem igaz. Széles körben tisztelnek az intelligenciád és a
képességeid miatt, még a Szövetség esküdt ellenségei is.
Tényleg azt hitte, hogy nincs értékelve a Lasarán?
– Talán úgy van. De itt más. Az emberek itt azért tisztelnek
engem, aki vagyok, nem a család miatt, amelybe születtem.
Tisztelnek engem, mert erős vagyok, mert heves vagyok.
Gyötrődés hallatszott a hangján. Taelon soha nem jellemezte
volna hevesnek a kishúgát. Ő és a testvérei mindig is kinevezték
magukat a védelmezőjének, mert szeretik és biztonságban akarják
tartani. Vajon ezzel azt érték el, hogy értéktelennek tekintett
magára?
– Életemben először – folytatta Ami –, meg kell védenem
magam. Őrzőként szolgáltam. – Felemelte a kis kezét. – Ezekkel a
kezekkel harcoltam a csatákban. Másokat védtem. És életeket
mentettem.
Marcus bólintott.
– Igaza van. Amint felgyógyult az elviselt kínzásoktól, és
elkezdte legyőzni a félelmet, ami rátelepedett, Seth, David és
Darnell kiképezték őt, hogy mindig képes legyen megvédeni magát
a jövőben.
Újabb gyötrelem. Ő és a testvérei soha sem tették ezt érte, mert
mindig ott voltak, hogy megvédjék. Ezért tartotta magát
gyengének? Sebezhetőnek?
– Amikor a felkészítés befejeződött, Seth kinevezte a
szekundánsomnak – folytatta Marcus. – És az első közös
csatánkban, segített harmincnégy őrült vámpír legyőzésében.
Ketten álltak ki harmincnégy ellen? Taelon nem tudta, hogy a
húgáért kellene, hogy rettegjen, vagy dühös legyen Marcusra, mert
ilyen veszélybe keverte a húgát.
Mintha csak olvasott volna a gondolataiban, Marcus mindkét
kezét felemelte a megadás egyetemes gesztusával.
– Hé! Ne engem hibáztass! Amint rájöttem, hogy hány vámpírral
állunk szemben, mondtam neki, hogy húzza el a seggét onnan. De a
húgod ugyanolyan makacs, mint egy öszvér, és elutasította.
Ami elvigyorodott rá.
– Szereted a csökönyös oldalamat.
Marcus a homlokát ráncolta.
– Nem akkor, amikor az a szart is kiijeszti belőlem.
Miközben Taelon próbálta feldolgozni alacsony húga képét,
ahogy az szemtől szemben harcol az őrült vámpírokkal, Ami
visszafordult hozzá.
– Annak ellenére, hogy Adira születése óta nem mentem Marcus
seggét őrizni, továbbra is fontos szerepet töltök be. Segítek
Darnellnek a szekundánsok kiképzésében, és próbálom rávezetni
őket, hogyan tudnak minél jobban a segítségére lenni a Halhatatlan
Őrzőjüknek. Az ajándékomat arra használom, hogy Seth
megtalálhassa a hiányzó barátokat és családokat, és figyelmeztetem
őt, ha az ellenség közel van. És ha Adira idősebb lesz, folytatom
Marcus mellett a szekundánsi feladataimat, és segítek neki a
csatákban.
 Marcus a homlokát ráncolta.
– Erről majd később döntünk.
Ami is a homlokát ráncolta.
– Ez már el van döntve – visszafordult Taelonhoz. – Azért
érkeztem ide, hogy mindkét bolygónkat megmentsük, és a
népeinket rajta. Seth, a Halhatatlan Őrzők és a szekundánsok éppen
megakadályozták az Armageddont, Taelon. Szó szerint
megmentették a világot. És nem ez volt az első alkalom. És én
segítettem nekik. – Annyi büszkeség és boldogság ragyogott az
arcán. – Ha elmegyek, már nem leszek része ennek. Anya és apa
elvárja, hogy visszatérjek a diplomáciai feladataimhoz, és további
őröket sóznak majd a nyakamba, mert nem tudják, hogyan kezeljék
a kínzásomat. Nem tudom majd szabadon megérinteni a férjemet,
mert a királyi család tagjaként állandó figyelem irányul ránk. Én
szeretem, ha meg tudom érinteni őt, és szabadon kifejezhetem
iránta érzett szerelmemet. Tetszik, amikor ugyanazt csinálja velem.
Szeretem, hogy itt Darnell, Seth, David és mindenki más, bármikor
átölelhet és nyíltan kifejezik a szeretetüket irántam. Igen, egy kis
időbe telt, amíg hozzászoktam. De nagyon szeretek itt, Taelon.
– Megváltoztathatnánk a dolgokat a Lasarán – suttogta Taelon,
próbálkozva megoldást találni. – Engedélyeztük azokat a
törvényeket, amelyek megtiltják a házasságon kívüli férfiak és nők
közötti érintkezést, hogy lelassítsuk bolygónk népességének
növekedését. De most, hogy népünknek ilyen nehézségeik vannak
a reprodukcióval, és a kihalással szembesülnek, eltöröltethetjük.
– Tudod te is, hogy mennyi ideig tart az ilyen változtatás
bevezetése. És fogalmam sincs, mit csinálhatna Marcus ott. Ő
harcos. Az elmúlt nyolc évszázadban minden éjszakát vadászattal
töltött. De a Lasarán nincsenek háborúk. Ha csatlakozni szeretne az
ottani csatákban való harchoz, csatlakoznia kell a lasarai
hadsereghez, és el kell hagynia a bolygót.
 – Bassza meg! – vakkantotta Marcus. – Nem hagylak el téged és
Adirát. Valami mást fogok csinálni.
– Mégis mit, drágám? – kérdezte gyengéden. – Amikor Gershom
engem és Adirát célzott meg, abbahagytad a vadászatot, hogy itt
maradhass és megvédhess minket. Soha nem mondtad, de mindig
tudtam, hogy a tétlenség megőrjített.
Marcus körbepillantott a szobában. Kinyitotta a száját, majd
becsukta és megrázta a fejét.
– Nem tudom. De kitalálunk valamit. Kigondoljuk, amikor
odaérünk.
– Nem, nem fogjuk. Mert nem megyünk.
Taelon szíve összeszorult, látva Ami arcán döntésének
véglegességét, amikor visszafordult hozzá.
– Ha itt maradok – folytatta –, még mindig képes vagyok
megvalósítani azt, amiért érkeztem. Még mindig segíthetek
megmenteni mindkét világunkat. Továbbra is segíthetek Sethnek és
az Halhatatlan Őrzőknek az emberiség védelmében. Lasarát földi
nagyköveteként szolgálhatom. Taelon pislogott.
– Hogy?
Ami Liza felé intett.
– Igazam volt. A földi nők – legalábbis azok, akik tehetségesek –
kompatibilisek a lasarai férfiakkal. Seth segítségével és a hálózat
kapcsolataival kereshetek olyan tehetséges nőket, akik önként
elköltöznének Lasarára. Ott kereshetnének élet-társakat, és
segítenének a bolygónk újratelepítésében. Már beszéltem Seth-tel
erről, és ő megadta nekem az engedélyét.
Marcus szemöldöke felrepült.
– Igazán?
– Igen. Noha az odáig tartó hosszú út idegesíti, azt mondta, hogy
valójában megkönnyebbül, ha a tehetséges emberek menedéket
találnak olyan helyen, ahol nem gyűlölik őket azért, mert mások,
mint a többiek.
 Marcus egy pillantást vetett Taelonra.
– A ti embereitek valóban nem bántanák őket, azért mert mások?
Nem lesznek bizalmatlanok irányukban? Nem kerülnek hátrányos
helyzetbe csak azért, mert a Földről származnak? Ami mesélte,
hogy a néped barbárnak és elmaradottnak tart bennünket.
Taelon megrázta a fejét.
– Népünk nem csupán technológiailag fejlettebb. Társadalmilag
is fejlettebbek vagyunk. Régen megtanultuk, hogy társadalomként
sokkal erősebbek vagyunk, ha elfogadjuk egymás különbözőségeit.
Ez magában foglalja a különbségeket azok között is, akik a
bolygónkra vándorolnak. Mindaddig, amíg nem a megtévesztés a
szándékuk, és betartják a törvényeinket, örömmel üdvözöljük a
tehetséges embereiteket.
Visszatért a figyelme Amire.
– Lasarán is lehetsz a Föld nagykövete. Vannak olyan
kommunikációs eszközeink, amelyek legyőzik a két világ közötti
távolságot.
– Tudom. De itt akarom betölteni a tisztséget.
Elméje dühösen dolgozott.
– Mi van ha...?
– Van még valami – szakította félbe bátyját Amiriska, majd
felnézett a férjére. – Adira hihetetlenül traumatikus élményen ment
keresztül. A kis Michael szintén. És azóta nagyon ragaszkodnak
egymáshoz.
Michael, ahogy Taelon megtudta, egy kisfiú volt, hasonló korú,
mint Adira, és szintén itt élt az örökbefogadó halhatatlan szüleivel.
Marcus a homlokát ráncolta. Amiriska derekára tette a kezét és
magához húzta.
És Taelonnak be kellett ismernie, hogy egy ilyen bensőséges póz
sokkolná a lasarai embereket annak ellenére, hogy kötődtek.
Ami Marcus mellkasán nyugtatta a kezét.
 – Nem hiszem, hogy jó ötlet lenne elrángatni Adirát, és elvonni
Michaeltől, Sethtől és Davidtól és a két tucat vagy annál is több
embertől, akiket szeret. Aggódom, hogy mit tenne vele. És attól is
tartok, hogy mi történne Michaellel, ha elveszíti Adirát mindjárt
azután, hogy elvesztette anyját, és miután átélte ezt a legújabb
traumát.
Marcus a homlokát az övére szorította és lehunyta a szemét.
– Igazad van. Nem gondolkodtam. Csak tudtam, hogy mennyire
hiányzik a családod, és mindent meg akartam tenni, hogy
visszatérhess hozzájuk – felsóhajtott. – Azt akarom, hogy boldog
légy, Ami.
– Boldog vagyok. És bár nagyon szeretném újra látni a
családomat, azt kell tennünk, ami a legjobb a lányunk számára.
Taelon a csecsemőre pillantott, aki most békésen aludt a karján.
Most még jobban megértette, hogy mit jelent ez. Legszívesebben
sírva fakadt volna. Mert ha Amiriska helyzetében lenne, akkor ő is
a Földön maradna, ha ez lenne a legjobb módja annak, hogy
biztosítsa lánya boldogságát és jólétét.
A sajnálkozás savként égette a gyomrát.
– Úgy gondolod, hogy ártana a lányodnak, ha elhagyja a Földet?
Amiriska megfordult Marcus karjaiban, de nem szakította meg az
ölelést.
– Igen.
– Akkor nem erőltetlek tovább.
A nővére szemében könnyek jelentek meg.
Lisa komor arccal, óvatosan elvette tőle a lányát, és hátrébb
lépett. Amint a karjai felszabadultak, Taelon előrelépett.
Amiriska felé hajolt és szorosan átölelte.
– Sajnálom.
Taelon torka elszorult.
– Nem hiszem el, hogy keresztülutaztam a galaxison, hogy
megtaláljalak téged, és most búcsút kell intenem.
 – Nem örökre – felelte a nő sírós hangon. – Ha majd
rendelkezésünkre bocsátotok egy lasarai kommunikációs rendszert,
akkor bármikor láthatjuk és hallhatjuk egymást.
Még erősebben megölelte.
– Nem lesz ugyanaz.
– Tudom.
Amikor próbált kibontakozni az ölelésből, a férfi nem akarta
elengedni, de Ami rákényszerítette.
Hátralépett, és türelmetlenül letörölte az arcán folyó könnyeket.
– Segítened kell, hogy az anyám és az apám megértse, hogy a
Földön vannak jó emberek is, a kínzások ellenére, amelyeket
mindketten elszenvedtünk. Meg kell szereznünk az engedélyüket,
hogy a tehetséges emberek átköltözhessenek a Lasarára. Az első
csoport elkísérhetne téged. És ha minden jól megy velük, Levik
segíthet a további logisztikában – a homlokát ráncolta. – Várjunk
csak. Visszatérsz Lasarára, ugye?
Taelon már éppen bólintani akart, de rájött, hogy a válasza attól
függ, mit akar Lisa. A férfi ránézett.
– Lisa?
A lány szeme elkerekedett.
– Azt kéred, hogy én döntsek?
Ő… és újra rájött, hogy Amiriska miért habozott távozni. Ha
Lisa azt mondja, hogy a Földön akar maradni, akkor ő is marad.
Nem hagyhatja el, és nem kényszerítheti arra, hogy menjen oda,
ahova nem akar menni. Szerette. Azt akarta, hogy boldog legyen.
– Igen.
Lisa arckifejezése ellágyult.
– Itt nincs semmi számomra, Taelon. Nincs családom. Nincsenek
barátaim. Valójában azt reméltem, hogy talán veled lesz családom a
Lasarán.
A fejét lehajtva az ajkát. – Lesz, dashura.
Lisa elmosolyodott.
 Lisa egy újabb csókot lopott, mielőtt Taelon kiegyenesedett
volna. A férfi a karját köré fonta, megsimogatta a csecsemő puha
haját, és elkezdett beszélni... a nő nem tudta, mit. Lisa az arcán
tartotta a mosolyt, de a pánik egyre növekedett benne.
– Mi történt? – kérdezte Marcus, félbeszakítva Taelont.
Lisa felpillantott, és észrevette, hogy bámul rá.
– Mi az?
– Mi a baj? – kérdezte Marcus. – A szíved nagyon dobog.
Szóval így. Megnövekedett érzékeivel hallotta. Basszus.
Taelon és Ami lenyugodtak, mindketten várakozón nézték.
Lisa idegesen nyelt és kicsit közelebb vonta magához a babát.
– Kicsit kiborultam.
Aggodalom ráncolta Taelon homlokát, miközben szorosabbra
vette az ölelést.
– Miért? Meggondoltad magad?
– Nem. Csak… – vállat vont, és azon gondolkodott, hogyan
magyarázza meg. – Olyan sokáig boldogtalan voltam, most rád
találtam, született egy gyerekünk, azt mondod, keresztül cipelsz a
galaxison egy utópisztikus bolygóra, ahol úgymond fantasztikus
jövő vár ránk... – Mély lélegzetet vett. – Félek, hogy valami
nagyon rosszul fog elsülni, és minden elveszik. Elvesztettem
anyámat. Elvesztettem apámat. Elvesztettem az otthonom. Nem
akarlak elveszíteni téged is, Taelon.
– Nem veszítesz el engem. ÉN...
Az ajtó hirtelen kinyílt.
Lisa megugrott, körbepördült és a belépő férfira meredt, aki őket
nézte. Majdnem olyan magas volt, mint Seth, és bőre olyan sötét
volt, mint az éjszaka. Hosszú, ceruza-vékony raszta borította a fejét
a tetején és az egyik oldalon, leérve egész a derekáig. A másik
oldalon egész közel a fejbőrhöz volt lenyírva. Valamilyen bonyolult
minta rajzolódott ki a rövid hajban. A szeme borostyánszínben
kavargott.
– David? – kérdezte Ami tétován.
– Mi a fene van a kertemben? – kérdezte olyan akcentussal, amit
Lisa valahova az angol és az egyiptomi közé tett.
Seth jelent meg hirtelen mellette a levegőből, és elkomorulva
kérdezte.
– Mi történt?
– Társaságunk van – morogta David.
Seth a homlokát ráncolta, majd a ház hátulja felé nézett. – Barát
vagy ellenség?
– Nem tudom.
Két hosszú kard jelent meg Seth kezében, amikor a négyeshez
fordult.
– Magyarázzátok meg!
Ami szeme elkerekedett.
– Taelon. Mit csináltál?
Meglepetés, majd harag jelent meg az arcán.
– Oh. Szóval. Amikor elment Lisa magzatvize, én, hm, hívtam a
hajómat.
David megrázta a fejét.
– Nem látok semmit, de hallom a motort és a szívverést.
– Úgy éreztem, nem fog ártani – mondta gyorsan Taelon. – Nem
bíztam Seth gyógyító képességében, és elővigyázatosságból arra
gondoltam, hogy szükség lehet a med-egységre.
Keze lecsúszott Lisa derekára és előre terelte.
– Gyere! Megmutatom.
Mindannyian kizúdultak a folyosóra.
Amikor Lisa felnézett a körülötte lévő férfiakra – akik
mindegyikének két méter körüli magassága, széles válla és
rengeteg izma volt –, egyenesen aprónak érezte magát.
Valaki megrántotta a vállát. Megfordult, és látta, hogy Ami
vigyorog rá.
– Nagyok, igaz?
– Igen. Mindig feketét viselnek?
Ő bólintott.
– Miért?
– A vámpírok megölése piszkos munka, és a vérfoltok nem olyan
észrevehetők a fekete anyagon.
Lisa nem tudta, hogy mi aggasztja jobban – hogy annyi vért
ontanak, hogy speciális ruházatot kell viselniük, hogy elrejtsék,
vagy hogy ezt minden éjjel, több száz (ha nem több ezer) éve
csinálják anélkül, hogy a társadalom többi része tudna róla. Az
elektronikus eszközök és a közösségi média korszakában, hogy a
fenébe tudják ezt titokban tartani?
– Gondosan kiválogatott emberek hálózata segít nekünk –
mondta Seth.
A nő megpördült, hogy rá nézzen.
– Olvasod a gondolataimat?
– Igen – Taelonra mutatott – És az övét is. Ha nem lennék itt,
akkor ezen a folyosón pokolian sok fekete öltözetű harcos lenne.
Ez a ház már sok Halhatatlan Őrzőt vendégül látott.
David kikísérte őket a hátsó ajtón egy széles, fedett tornácra.
Hűvös szellő borzolta haját. A csillagok fénylettek a felhőtlen
éjszakai égbolton.
Amikor a csecsemő álmosan integetett a karjában, úgy igazította
el a takarót, hogy még jobban eltakarja.
A csend elborította őket.
Túl nagy csend.
Mozdulatlanul állt. Nincs tücsök ciripelés. Nem kuruttyolnak a
békák. Nincs bagoly. Egyetlen rovar sem zümmögött és nem
zúgott. Semmilyen rágcsáló vagy más lény nem rohangált az
erdőben. Olyan volt, mintha ő és a vele lévő férfiak és nők voltak
az egyetlen élőlények mérföldeken belül.
Hátborzongató.
Az éjszakai égbolt hirtelen csillámlani és hullámozni kezdett.
A homlokát ráncolva felhorkant, és megpróbálta eldönteni, hogy
vajon csak képzelgett-e.
A magas örökzöld fák, amelyek körülvetették a tisztást,
recsegtek, ahogy egyenletesen kidőltek.
A szeme elkerekedett.
– Mi a fene? – suttogta Marcus.
– Sajnálom – motyogta Taelon.
A tisztás közepére négy téglalap alakú lemez ereszkedett le. Egy
vízszintes fényrepedés jelent meg középen, majd
meghosszabbodott lefelé a föld felé, mintha egy felvonóhíd
ereszkedett volna le.
Lisa bámult a látszólag semmiből leereszkedő rámpára, és a kis
résre, amely élesen világított ki az űrhajó belsejéből, habár magát a
hajót senki sem látta.
Mellette Taelon kuncogott.
A nő rápillantott.
– Mi az?
– Nem hiszem, hogy valaha is láttam volna ekkorának a szemed.
– Nem tudok rajta segíteni. Még soha nem láttam űrhajót.
– Ez nem a valódi hajó. Ez csak egy űrkomp, amit arra találtak
ki, hogy le lehessen szállni a bolygóra, majd visszatérni a hajóra.
Maga a hajó nem férne el a tisztáson.
És a sokkok csak jöttek egymás után.
Seth letette az egyik kardját, és előhúzott egy mobiltelefont a
hátsó zsebéből.
– Chris. Itt Seth. … Néhány kapcsolatod a katonai és hírszerző
ügynökségekben ugye hozzáfér a műholdas adatokhoz, beleértve a
NORAD által közvetített adatokat is? ... szeretném, ha
figyelmeztetnéd őket. Mondd meg nekik, hogy figyeljenek
mindenre, ami David háza közelében felbukkanhat, és azonnal
töröljék, ha megjelenik – egy pillanatig hallgatott. – Egy idegen
űrhajó éppen leereszkedett a hátsó kertjében. Nem, nem
baszogatlak téged… Erre nem lesz szükség… Köszönöm
A telefont zsebébe dugva Davidra pillantott.
– Nos, ez egy olyan hívás volt, amire soha nem gondoltam volna,
hogy meg kell tennem.
David felmordult.
Kemény lépések döndültek a fémen.
Egy alak ereszkedett le a rámpán. Férfi. Körülbelül két méter
magas, és nagyon izmos volt. Napbarnított bőrének némi szürkés
árnyalata volt, mintha valaki, valami képszerkesztő programmal
besatírozta volna. Rövid haja koromfekete volt, szeme sötét,
masszív arcán az arckifejezés komor.
Testhezálló, bőrszerű sötétbarna nadrág és vele megegyező póló
borította nagy testét. Valami mellény is volt rajta, amiről Lisa úgy
vélte, hogy testpáncél, ami védi a mellét és a hátát. Az egyik
kezében puska méretű fegyver volt, csak sokkal vastagabb. Elég
vastag egy gránát elindításához – gondolta a lány. A többi fegyver
– fejlett lőfegyverek, különböző méretben, mindenféle penge –
beborította az egész testét.
A szeme sarkából látta, hogy Marcus kinyúl és maga mögé löki
Amit.
Seth és David megfeszült.
Taelon lement a tornác lépcsőin és megközelítette az impozáns
figurát.
– Ari’k.
A férfi megállt és meghajolt. Más nyelven kezdett beszélni.
Taelon felemelte a kezét.
– Használd a földi angol nyelvet, hogy barátaink megértsék.
– Igen, Taelon herceg. Előkészítettem a med részleget.
 Lisa a homlokát ráncolta. Tényleg? Ennyi? Nincs kézfogás, nincs
ölelés, nincs Szent szar! Életben vagy! Nagyon örülök, hogy
sikerült! vagy Jó, hogy újra látlak! három éves csend után és azon
gondolkodva, vajon Taelont meggyilkolták-e vagy sem?
Taelont úgy tűnt nem érdekli, hogy ilyen érdektelen
fogadtatásban részesült.
– Nem lesz szükségünk a med-részlegre. Mindannyian jól
vagyunk.
Ari’k gyors bólintással válaszolt.
Ami elosont Marcus mellett, és mosolyogva ugrott le a lépcsőn.
– Szia, Ari’k.
Semmi meglepetés nem jelent meg a férfi vonásain, amikor
meglátta. Meghajolt.
– Amiriska hercegnő.
Ami köré fonta a karját, és egy nagy ölelést adott neki.
A férfi szeme Taelon felé fordult. De arckifejezésében egyetlen
érzelem sem villogott, miközben sztoikusan elviselte az ölelést,
karját az oldalához szorítva. Ami nevetve elengedte és hátrébb
lépett.
– Sajnálom az esetet. Csak nagyon rég nem láttam otthonról
senkit.
– Tilos a kötetlen férfit megérinteni – mondta Ari’k. Szavai nem
fejeztek ki se sokkot, se gúnyt, se haragot. Semmi érzelmet nem
jelenített meg.
Lisa csak bámult. Robot volt?
Nem, mormogta a fejében Taelon. Yona harcos. A Yona, test és
vér, de nincsenek érzelmeik.
Ami ismét nevetett.
– Tudom. Nem érdekel. Örülök, hogy újra látlak. Hosszú idő telt
el.
– Valóban, Őfelsége. Jól nézel ki.
– Jól is érzem magam.
 Taelon intett Lisának, hogy csatlakozzon hozzá.
Ari’k Taelonhoz fordult.
– A király és a királynő naponta kapcsolatba lép velem.
Taelon összerezzent.
– És mit mondasz nekik?
– Hogy nincs hír, amit be kellene jelentenem. Azt hiszik, hogy te
és a hercegnő is meghaltatok.
Taelon káromkodott.
– Meglepett, hogy apám még nem küldött egy sereget a földiek
elpusztítására.
Amikor Lisa melléért, Taelon a karjaiba vonta.
– Szándékában állt – mondta Ari’k, átható tekintete kettejüket
tanulmányozta, és láthatólag minden egyes pontot észrevett, ahol
összeért a testük. – De a testvéreid meggyőzték, hogy várjon.
Taelon bólintott, és Amire pillantott.
– Azt ugye mondtam, hogy anya és apa megígérte, hogy
elpusztítja a Földet, ha megbizonyosodok arról, a földiek megöltek
téged?
Mögöttük káromkodás tört ki.
Ari’k ujjai összeszorultak a fegyverén.
– Lazíts! – mondta Taelon. – Ők barátok. Szövetségesek.
Ari’k bólintott.
– Az akseli lázadó Janwar azt mondta Leviknek, hogy oka van
hinni abban, hogy még mindig élsz. De a szüleid nem bíztak az ő
információiban, és meg akarták semmisíteni az összes földlakót.
Taelon és Ami összenéztek.
– Mi akadályozta meg őket? – kérdezte Ami.
– Nem voltam hajlandó elhagyni a posztomat, és nem akartak
nekem és a legénység többi tagjának ártani – válaszolta Ari’k.
– Tényleg? – hitetlenkedett Taelon – Mindaddig, amíg az űrben
vagytok, nem tudnak ártani nektek.
 Lisa most először látott apró érzelmi villanást a harcos arcán.
Nyugtalanságot?
– Azt hiszik, hogy a hajó a Földön van elrejtve.
Taelon a homlokát ráncolta.
– Miért gondolnák ezt?
Igen. Ez határozottan kényelmetlenség, ami látszik az arcán.
– Mert azt mondtam nekik.
Taelon homlokán a ráncok tovább mélyültek.
– Megparancsoltam, hogy maradj az űrben, és rejtőzködj a
földlakók elől. Nem engedelmeskedtél a parancsaimnak és
leszálltál a Földre?
– Nem.
Taelon és Ami zavart pillantást váltottak egymással.
– Nem értem – mondta Ami.
– Én sem – motyogta Taelon.
Mindannyian várták, hogy Ari’k elmagyarázza.
– Hazudtam – mondta. És a homlokán egy nagyon mély barázda
jelent meg, mintha ő maga sem akarná elhinni.
Taelon és Ami elképedt.
Lisa oda-vissza nézett rájuk.
– Miért vagytok mindketten ennyire megdöbbenve? Azért tette,
hogy megmentsen téged, nem? Abban bízva, hogy még mindketten
életben vagytok?
Ami tért magához előbb.
– Ezért vagyunk megrökönyödve.
Taelon bólintott.
– A Yona mindig követi a parancsokat. Mindig. Soha nem
kérdőjelezi meg őket. Soha nem szegi meg. És pokolian biztos,
hogy nem tud hazudni. Ezek mind érzelmeket feltételeznek.
– Ha az ember nem érez érzelmeket – mondta Ami –, akkor nem
alakulnak ki olyan érzelmi kötődések, amelyek szerint például
vonakodna elhinni, hogy egy barátja meghalt, és távozzon, és ez
arra készteti őt, hogy hazudjon.
Lisa csatlakozott Taelonhoz és Amihez, Ari’k bámulásában.
A csend elhúzódott.
A Yona Taelonra nézett.
– Azt hittem, hogy hibásan működök.
Nem azt mondta, hogy rosszul érzi magát, vagy hogy beteg lehet.
Azt mondta, hogy talán hibásan működik, mintha valóban robot
lenne, és nem élő, lélegző érzelmekkel bíró lény.
– Amint kimondtam a hazugságot, megszakítottam a
kommunikációt a királlyal és a királynővel, azonnal elmentem a
med részlegre és egy letapogatást végeztem, de semmit sem
mutatott ki.
Úgy tűnt, hogy Taelon sem tudja, hogy reagáljon.
– Beismerted, hogy hazudtál?
– Nem. Ehelyett folytattam a megtévesztést. Nem találok
magyarázatot a viselkedésemre.
Sztoikus arckifejezése ellenére idegesnek tűnt, amit mindhárman
hatalmas igazságtalanságnak tartottak.
Végül is, ennek az embernek a cselekedetei akadályozták meg,
hogy Taelon bánattól elvakult szülei mindannyiukat elpusztítsák.
Lisa rosszul érezte magát, hogy ahelyett, hogy az őr örülne ennek,
úgy nézett ki, mint aki azt várja, hogy, valaki megbünteti őt.
– Talán nem is annyira hazudtál, mint inkább Taelon parancsait
teljesítetted – vetette fel.
Ari’k átható pillantással válaszolt. Sötét pupillái és szürke íriszei
nagyobbak voltak, mint egy emberé, szinte alig látszott a fehér.
– Magyarázd meg.
– Taelon azt mesélte, hogy azt mondta neked, hogy tartsd magad
a közelben, és várd, amíg kapcsolatba lép veled, igaz?
Nem valami ilyesmit mesélt neki Taelon ezzel kapcsolatban?
– Pontosan.
 – Nos, nem igazán tudtad volna ezt betartani, ha a szülei flottája
mindenkit megöl a bolygón, beleértve Taelont is, nem igaz?
– Nem tudom.
– Tehát ahogy én látom a helyzetet, alapvetően két parancs
között kellett választanod: Taeloné és szüleié között. Ha nincsenek
félrevezető érzelmeid, és mindig engedelmeskedsz a parancsoknak,
a logika azt diktálja, hogy ne foglalkozz a második parancs
teljesítésével, amíg az elsőt be nem fejezted. Szóval neked nem
volt más választásod, mint hazudni. Ez volt az egyetlen módja
Taelon parancsainak betartására.
Mit csinálsz? – kérdezte Taelon telepatikusan.
Megpróbálom rávenni, hogy jobban érezze magát. Úgy tűnik,
nagyon aggódik.
Ő Yona. Ők nem aggódnak. Ezért ők a legjobb őrök, és harcosok
a csatákban. Nincsenek érzelmeik.
Nyilvánvalóan vannak. Nézd, mennyire megkönnyebbültnek tűnik
most.
– Elfogadom magyarázatod logikáját, földlakó – az őr Taelon
felé fordult. – A parancsaidhoz tartottam magam.
A baba felébredt Lisa karjaiba és öklét a szájába nyomta.
Ari’k lenézett a csecsemőre és pislogott.
– Mi ez?
Lisa elnevette magát.
– Egy baba.
Taelon elvigyorodott.
– Ő az én lányom.
Ari’k Taelonra nézett.
– Gyereket nemzettél egy földlakóval?
– Igen.
Ami elvigyorodott.
– Én is megtettem – aztán felnevetett. – Nos, nem én. Ő tette. –
Kezét Marcus vállára tette. – De én szültem meg.
 Ari’k visszaemelte a tekintetét Taelonra.
– Sok mindent meg kell magyaráznod a királynak és a
királynőnek.
Taelon Ari’k vállára csapott.
– Igen.
 17. fejezet

Taelon elkapta Ami tekintetét, és telepatikusan szólt hozzá.

Tudom, hogy valószínűleg nagyon szeretnél anyával és apával
beszélni, de el tudnánk halasztani holnapig?
Biztos. Marcus valószínűleg azt hiszi, hogy őt fogják hibáztatni
azért, mert itt akarok maradni, és értékelni fogja a haladékot.
Amint meglátják, mennyire szeretitek egymást, és megmutatjátok
nekik a gyönyörű unokájukat, elfelejtik az összes ellenségeskedést.
Pár percig beszélt Ari’k-kel, aztán visszament a házhoz.
Ari’k úgy döntött, hogy a jármű mellett marad.
Amikor a többiek beléptek a hátsó ajtón, Seth a kezét Taelon
karjára tette, és visszatartotta.
Lisa hátrafordult, felemelt szemöldöke kérdőjeleket sugárzott.
Taelon elmosolyodott.
– Egy perc múlva ott leszek.
– Oké – Lisa mosoly fanyarrá vált, ahogy a baba hadonászott és
mocorogni kezdett a karjában. – Azt hiszem, amúgy is meg kell
etetnem a babát.
Seth becsukta az ajtót, és mindketten kívül maradtak.
– Tudom, hogy a lasaraiak illetlennek tartják, hogy mások
gondolataiban engedély nélkül olvassanak, de minden tehetséges a
védelmem alatt áll, és azért olvasok a tieidben, hogy megtudjam
milyen érzéseket táplálsz iránta és mik a szándékaid vele és a
gyermekeddel.
Taelon tiltakozni akart, de titokban ő maga is egy-két
alkalommal belenézett Marcus gondolataiba. A földlakók
megtévesztő hajlamaikról ismertek. Biztosnak kellett lennie, hogy a
szerelem, amit Marcus mutat, olyan őszinte, mint amilyennek
látszott.
– És?
– Tudom, hogy szereted. Azt is tudom, hogy szeretnél kötődni
vele, és életed társává tenni őt, mielőtt beszélnél a szüleiddel, hogy
biztos legyél benne, hogy nem fogják megvetni, mert megszülte a
gyereked... házasságon, vagy kötődésen kívül – bárhogy is
döntötök, hogy hogyan fogjátok folytatni.
Taelon felsóhajtott.
– A szüleim nem fogják megvetni. Túlságosan is örülnek majd,
hogy életben látnak és megtudják, hogy van egy lányom. Ha
elmondom nekik, hogy szeretem Lisát, és elmagyarázom a
körülményeket – hogy miként születhetett gyermekem hivatalos
kötődésen kívül –, még akkor is örömmel fogadják majd, hogy mi
nem kötődtünk össze. De…
Seth a homlokát ráncolta.
– De?
– Amiriskának igaza van. Társadalmunk nagyon szigorú
szabályokkal rendelkezik, amelyek megtiltják a kapcsolaton kívüli
férfiak és nők érintkezését. Tudom, hogy a szüleim valószínűleg
azt szeretnék, hogy várjunk és ünnepélyes keretek között
kötődjünk, mihelyt a Lasarára értünk. De nem akarom a következő
tizenhárom hónapot úgy tölteni ...
Seth ajka megrándult.
– Távol tartani a kezed tőle társaságban?
– Igen.
A Halhatatlan Őrzők vezetője kuncogott.
– Nem hibáztatlak. Az egész ház tudja, amikor Leah és én
szeretkezünk. Mégsem tudom a kezem távol tartani tőle.
Taelon nem tudta, mit jelent ez. Hangosak voltak, amikor
párosodtak, vagy mi?
Seth megrázta a fejét.
 – Látni fogod. Ami a kötődést illeti, ha hivatalos szertartást
szeretnél, megtarthatjuk ma este is, olyat, mint amit Ami és Marcus
esetén csináltunk.
Taelon fontolóra vette.
– Nagyra értékelem az ajánlatot, de inkább csak mi ketten
lennénk. A hivatalos kötődési ceremónia magában foglalja Lisa
közeli hozzátartozóinak összegyűjtését, hogy kinyilatkoztathassam
előttük a szerelmemet, és kérjem az engedélyüket – ha vállalja –,
hogy az életemet az övéhez kössem. Nincsenek közeli rokonai,
ezért inkább csak magunk között tenném meg a fogadalmam.
Seth bólintott.
– Ha azt akarod, hogy földi értelemben a feleségednek érezze
magát, akkor szükséged lesz egy gyűrűre. Fordulj Amihez, és ha
sikerül kiválasztani, egy órán belül itt lehet.
– Köszönöm.
– Van még valami, amit magánüggyel kapcsolatban szeretnék
megemlíteni – egy pillanatig habozott, mintha a megfelelő szavakat
keresné. – A földi nőknek általában azt tanácsolják, hogy szülés
után legalább egy hónapig tartózkodjanak a szexuális
tevékenységektől.
Taelon szíve egy pillanatra megállt.
Seth ajka megrándult.
– Mivel azonban meggyógyítottam, Lisa teljesen felépült és
nyugodtan szerelmeskedhettek bármikor, amikor szeretnétek, de...
– felemelte a kezét. – A legtöbb földi nő általában negyvenöt és
kilencvennégy nap között ovulál a szülés után. Lisa esetében ez
nem így lesz. A gyógyító érintésem azt mondja, hogy valószínűleg
két hét múlva ovulál. Nincsenek ismereteim a lasarai hímekről, de
a földi férfiak spermája akár öt napig is túlélhet a nőben, tehát a
terhesség megelőzése érdekében abba kell hagyni a szexuális
kapcsolatokat a mostantól számított kilenc nap múlva, vagy
védekezni kell, hogy megakadályozzátok a fogantatást.
 Taelon fontolóra vette.
– Hosszú út áll előttünk. Ha a közeljövőben teherbe esik, akkor a
hajón fog szülni.
– Ez miatt aggódtam én is.
– Van egy szérum, amely közömbösíti a spermiumunkat. Egyes
kötődött férfiak akkor döntenek a használata mellett, amikor az
élet-társuk teherbe tud esni, de mindig elvetél, ezzel próbálják
megkímélni őket a bánattól és csalódástól. Beszélni fogok Lisával a
használatáról – Taelon kinyújtotta a kezét. – Köszönöm a
tájékoztatást.
Seth megszorította a kezét.
– Nagyon szívesen.

Lisa felsóhajtott, ahogy a meleg víz alatt állt. David házában volt
a legjobb zuhanyzó. Az egyetlen dolog, ami még jobbá tenné, ha
Taelon is csatlakozna hozzá.
Kopogás hallatszott az ajtón.
A szíve ugrott. Megfordult, és letörölte a párát a zuhanyzó
üvegfalán.
Taelon dugta be a fejét.
– Megkértem Amiriskát, hogy vegyen neked új ruhákat. Itt
hagyom őket.
Behajolt annyira, hogy a ruhát a fogasra akaszthassa. Vágyakozó
pillantást vetett a zuhanyzó falán átsejlő testére, majd kezdett
visszavonulni.
– Nem akarsz csatlakozni hozzám? – kérdezte Lisa.
– Mindennél jobban – felelte rekedt hangon –, de lármázik a
baba.
– Oh. Oké.
 A vágyakozó pillantás, amit az ajtó bezárása vetett rá,
nagymértékben enyhített a csalódottságán.
Nem akarta, hogy egyedül kelljen küzdenie egy síró csecsemővel
– a szülői kötelességek túl gyorsan zúdultak rájuk – ezért gyorsan
befejezte a zuhanyt, megtörülközött és kibontotta a ruhászsákot,
hogy megnézze, mit hozott neki.
Hmm. Ez egy ruha volt. Egy csinos alkalmi öltözék. De annyira
hozzászokott már a nadrág viseléséhez, és szinte biztos volt benne,
hogy a baba talál módot, hogy összemaszatolja a szép fehér
anyagot.
Lisa megvonta a vállát. Mióta találkoztak Taelonnal, csak
cicanadrágot és hosszú, bő tunikát viselt. Talán arra gondolt, hogy
neki kényelmesebb lenne ruhában?
Kihúzott a táskából egy csipkés melltartót, hozzá illő bugyit és
egy alacsony sarkú, alkalmi fehér cipőt. A bugyi szép és tökéletes
volt. A melltartó is csinos volt, de alig takarta a melleit, amelyek
kényelmetlenül nagyok és nehezek voltak, most hogy szoptatja a
gyereküket.
A homlokát ráncolta. Hamarosan nevet kell választaniuk a
babának. Annyira elfoglaltak és szétszórtak voltak, hogy még nem
volt idejük erről beszélni.
A ruha kicsit volt hosszabb, mint a tunika. Meglepően szépen
simult a mellére, és a derekára, majd lefelé lágyan leomló
szoknyarészbe váltott. A cipő picit nagy volt, de nagyon
kényelmes.
Hogy mielőbb Taelonhoz csatlakozhasson, gyorsan megfésülte a
vizes haját és a hálószobába indult. Két lépés után megállt, és csak
bámult.
A helyiséget néhány tucatnyi imbolygó lángú gyertya vonta
sejtelmes félhomályba. A szobában érződő kellemes illatot a
padlóra szórt fehér rózsaszirmok árasztották. Az ágyat virágzó
cserepes rózsák vették körül.
 Vele szemben a szobában Taelon állt fekete öltönyben és
nyakkendőben. Annyira rohadtul jóképűen, hogy Lisának elakadt a
lélegzete.
– Hol a baba?
– Amiriska vigyáz rá.
A szíve megrebbent.
–Miért? – Hogy legyen végre idejük és lehetőségük, hogy végre
szerelmeskedjenek? Ha igen, akkor valóban jól beállította a
jelenetet.
Taelon lassan közeledett felé, olyan gyönyörűen és kecsesen,
mint egy párduc.
– Hogy megtehessem ezt…
Letérdelt előtte.
Basszus. Pulzusa óvatos izgalommal kezdett lüktetni.
– Szeretlek, Lisa – a férfi a kezébe fogta a kezét, és megcsókolta
az egyiket, majd a másikat. – A rövid idő alatt, amióta ismerjük
egymást, a legmélyebb módon megérintettél. – Megszorította az
ujjait. – A szívemet ezekben a kis kezekben tartod.
Lisa szíve egyre hevesebben dobogott.
– Már nem tudom elképzelni az életem, hogy nem vagy
mellettem. Azt sem tudom elképzelni, hogy úgy ébredjek, hogy
nem vagy a karjaimban. Napjaim hátralévő részét veled szeretném
eltölteni. És az éjszakáimat is. Azt akarom, hogy az arcod legyen
az utolsó, amit látok, mielőtt elalszok, és az első, amikor reggel
felébredek. Szeretni és védeni akarlak, gondoskodni rólad, nevetni
veled, amíg olyan öreg nem leszek, hogy már nem tudok többé
levegőt venni. Szeretném, ha örökre összekapcsolnánk az
életünket.
Könnyek égették el a szemét.
– Taelon...
A férfi a nadrágja zsebébe nyúlt, és elővett egy fekete bársony
dobozkát, majd összefogott kezükbe tette.
 – Hozzám jössz?
Lisa megszorította a dobozt.
– Kötődni akarsz velem? Azt akarod, hogy életed társa legyek?
– Nagyon is.
Lisa sem tudta elképzelni, hogy nem áll mellette. És nem is
akarta. Szerette őt.
– Igen – mondta mosolyogva. – Hozzád megyek feleségül.
A férfi talpra emelkedett és szorosan átölelte.
– Köszönöm.
Lisa is erősen szorította.
– Nagyon szeretlek, Taelon.
Taelon csak annyira húzódott hátra, hogy egy gyengéd csókot
nyomjon az ajkaira.
– Sokkal jobban szeretlek, mint ahogy valaha is gondoltam, hogy
szeretni tudok valakit.
Hátralépve kinyitotta a kis fekete dobozt.
Egy vastag ezüst karika feküdt benne, aminek fényes felületére
sötét szimbólumok voltak belegravírozva.
A bizonytalanság villant át jóképű vonásain, amikor kivette a
gyűrűt, és félrehajította a dobozkát.
– A reklámokban, amiket a tévében láttam, a földi nők az aranyat
és a gyémántot részesítették előnyben. De azt akartam, hogy olyan
gyűrűd legyen, mint Amiriskáé. Az szerintem jobban képviseli a
kapcsolatunkat. Riska szerint az arany gyenge és képlékeny, de az
ezüst olyan erős, mint az a szerelem, amelyet irántad érzek.
Lisa is mosolygott.
– És a szerelem, amit irántad érzek.
Taelon kezébe vette a gyűrűt.
– Riska azt is mondta, hogy ezek a szimbólumok a földi héber
nyelvből erednek, és Ruth történetéből idéznek. Azt jelentik,
bárhova mész, követlek. Ha meggondolod magad, Lisa, és
szeretnél itt maradni a Földön, veled maradok. Otthonod lesz az
otthonom. A néped az én népem lesz. És itt élek veled és a
lányunkkal – a gyűrűt az ujjára csúsztatta. Tökéletesen illeszkedett.
– Ha az a választásod, hogy inkább Lasarára mennél, az otthonom
lesz az otthonod. A népem lesz a néped. És a családom lesz a
családod. – Megcsókolta a gyűrűt az ujján. – Amíg együtt vagyunk,
tudom, hogy boldogok leszünk.
Lisa a lábujjaira emelkedett, és megcsókolta az ajkát.
– Nem gondoltam meg magam, Taelon. Lasarára megyünk –
ismét megcsókolta. Csak egyvalami árnyalta a boldogságát. – De
nem aggódsz a rövidebb élettartamom miatt?
Taelon sokkolta, amikor beismerte, hogy nyolcvanéves, Ami
pedig ötvenéves. Taelon nem látszott többnek harmincnál, és Ami
is úgy nézett ki, mint aki a húszas évei elején jár. Szüleik három
vagy négyszáz éves voltak, és éppen csak kezdtek őszülni.
Lisa nem remélte, hogy ilyen hosszú ideig élhet, és aggódott
amiatt, hogy milyen lesz megöregedni, miközben a férfi fiatal
marad.
De Taelon megrázta a fejét.
– A Secta meghosszabbíthatja az élettartamod, így hasonlóvá
válnál a lasaraiakhoz.
A nő bámult rá.
– Igazán?
Taelon bólintott.
– Az egészségügyük nagyon fejlett.
Az a tény, hogy egyáltalán nem aggodalmaskodott emiatt, arra
késztette a nőt, hogy higgyen neki.
– Én is több száz évig tudok majd élni?
– Igen.
– Veled?
– Igen.
– A Lasarán. Az utópisztikus bolygón, háború és éhínség nélkül.
Nyugtalanság jelent meg a férfi arcán.
 – Úgy véled, hogy ez rossz dolog?
– Az ördögbe is, nem – lábujjaira emelkedett és csókot nyomott a
férfi csábító ajkaira. – Azt hiszem, ez a valaha hallott legjobb
dolog. – Ismét megcsókolta. – És a gyűrű is tökéletes.
A kapcsolatuk tökéletes megjelenítése.
– Te vagy a tökéletes. – mondta a férfi.
Ismét megcsókolta, egyre hosszabban és mélyebben. Vágya
egyre hevesebbé vált, ahogy a férfi szorosan magához ölelte.
– Most le a ruhákkal, és be az ágyba, hogy végre fizikailag is
kötődhessünk.
A férfi elvigyorodott.
– Az ördögbe is, igen.
Kezeik akcióba lendültek, amíg ajkaik összeértek és kóstolgatták
egymást. Levette a nyakkendőjét és a zakóját. Lehúzta a lány
ruháját. A lány az ingével birkózott. Türelmetlenül szétrántotta, a
padlóra küldve a leszakadó gombokat.
Nyelvével szétválasztotta az ajkait, és elmerült benne.
Mindketten nyögdécseltek ahogy érezték magukhoz simulni a
másik bőrét.
– Olyan kicsi vagy – mormolta a férfi.
A lány nevetett.
– Nincs közöttünk a nagy has.
Ennek igazolására lapos hasát az izmos hashoz szorította,
csípőjét az erekciójához dörzsölve. Mindjárt túl szorossá vált a
nadrágja.
Taelon felnyögve lecsúsztatta kezét a lány seggére, és még
szorosabban magához vonta.
Lisa lábujjhegyre állt, hogy jobban illeszkedjen hozzá. Csípőjét
az férfiéhez nyomta.
A forróság szétáradt a lányban.
A férfi csókokkal halmozta a nyakát és finoman harapdálta. Az
egyik nagy keze megfogta a nő mellét. Megszorította.
Hüvelykujjával a megkeményedett csúcsot simogatta.
Felnyögött az érzésektől, amik száguldottak benne.
– Azt hiszem a mellem most még érzékenyebb. Gyakorlatilag
attól el tudnék élvezni, hogy megérinted őket.
Taelon kikapcsolta a melltartóját, és hagyta, hogy leessen a
padlóra, aztán annyira dőlt hátra, hogy láthassa a csupasz melleket.
– Olyan gyönyörű vagy.
Amikor kezdte lehajtani a fejét, hogy az egyik feszes csúcsot a
szájába vegye, a lány megállította.
– Várj!
Arca lángba borult, és olyan zavart tükrözött, ami azzal
fenyegetett, hogy elűzi a vágyat.
– Ne szopd őket! Lehet, hogy megindul a tejem.
– Ahogy szeretnéd.
Az ajka ismét lecsapott az övére, és mindent kiűzött a fejéből,
kivéve az érzéseket, amiket keltett benne..
És ohhhhhh… azok az érzések...
Lisa felemelte a lábát, és a dereka köré fonta, hozzá dörgölőzve a
nadrágjában feszülő kemény farkához.
Taelon felsóhajtott. Mindkét kezét a lány seggére tette, majd
felemelte, hogy mindkét lába körülölelje.
– Óh, igen – sóhajtotta Lisa.
Az ágyhoz vitte, minden egyes lépéssel finom súrlódást
létrehozva.
Lisa nem tudta, hogy a hormonok okozzák vagy csak Taelon –,
de már annyira közel állt ahhoz, hogy elélvezzen, hogy
gyakorlatilag sikítani tudott volna.
A férfi az ágy szélére fektette. Egy gyors mozdulattal letépte a nő
bugyiját.
– Olyan szexi – mormolta a nő tágra nyílt szemekkel bámulva rá.
A férfi lehajolt, lehúzta a cipőjét, a vállára emelte a lábát, és
eltemette arcát a lány ölében.
 A lány felsikoltott a csiklóját ért első nyelvcsapástól. Az
oldalánál markolászta a takarót, ahogy a férfi nyalogatta, simogatta
az érzékeny idegcsomót, az őrületbe kergetve őt a nyomás és szívás
váltogatásával.
Egyik hosszú ujját belecsúsztatta.
– Olyan nedves vagy nekem – mormolta. – Olyan szoros.
Még ez is – a hangja, amely mélyebb és durvább lett a vágytól –
felizgatta a lányt.
A második ujját is becsúsztatta, tovább folytatva a lány
legérzékenyebb részének nyalogatását és simogatását.
A lány nem tudta már tovább visszatartani, és a nevét sikoltva
átélte a viharos extázist.

A fenébe, Taelon is majdnem elélvezett, amikor Lisa a nevét

kiáltva átélte az orgazmusát. Forró, nedves hüvelyének izmai
összeszorultak és lüktettek az ujjai körül. Tovább simogatta a lányt,
amíg az teljesen össze nem roskadt, minden izmát ellazítva.
Miközben a nő próbálta a lihegését csendesíteni, Taelon
felegyenesedett, lerúgta a cipőjét és levetette a zokniját. Amikor az
övéhez ért, Lisa felült, és félretolta a kezét.
Taelon bámulta, ahogy kigombolta a nadrágot.
– Olyan gyönyörű vagy – sóhajtotta.
Bőre kipirult volt a kielégüléstől, ajkai duzzadtak a csókjaitól.
Nedves haja elbűvölően kócos volt, a szeme pedig…
A szeme szerelemmel teli volt, amikor találkozott a pillantásuk.
Lisa lehúzta a cipzárt, kiszabadítva kemény hosszúságát.
A nadrág a bokájához csúszott. Taelon gyorsan lerúgta, majd
felnyögött, amikor kis kezét köré zárta.
– Olyan nagy vagy – mormolta.
 A kezét ökölbe szorította, amikor Lisa a hüvelykujjával a farka
hegyét simogatta, elkenve a felbukkanó nedvességgyöngyöt.
Az egyik ujját végighúzta az éren, ami a teljes hosszán
végigfutott.
– Azt hiszem, ezt nagyon jól fogom érezni, amikor bennem
leszel.
– Benned akarok lenni, most azonnal! – mondta a férfi vággyal
teli hangon.
– Én is azt akarom!
Addig hátrált az ágyon, amíg a feje a párnákig nem ért. Széttárta
a combjait.
Taelon nem habozott beborítani a kicsi, karcsú testet a sajátjával.
Ismét mohón a kezébe vette kemény hosszúságát és a bejáratához
vezette.
– Csak lassan – mormolta. – Te igazán nagy vagy.
Taelon bólintott.
– Csak jelezd, ha fájdalmat okozok.
Seth biztosította, hogy Lisa teljesen meggyógyult a szülés után,
de Taelon duplán biztos akart lenni benne, hogy nem árt neki.
Lassan nyomta magát előre. Egy centi. Kettő. Annyira szoros
volt. Annyira kicsi. Annyira jól érezte magát. Visszahúzódott, majd
megint előrenyomult a lány szép arcát figyelve.
Lisa behajlította a lábát, talpát a matracnak feszítette, csípőjét
pedig megemelte, hogy megkönnyítse a behatolást.
Visszavonult, majd mélyebben nyomta magát. Húzd és nyomd
mélyebbre.
Lisa az ajkát harapdálta.
Taelon megállt.
– Túl sok?
Még nem sikerült teljesen eltemetnie magát benne. Minden izma
megfeszült, hogy visszatartsa a vágyát, hogy teljesen elmerüljön
benne.
 Lisa a fejét rázta.
– Igazam volt. Annyira jó érzés! Folytasd!
Megtette, olyan türelmet kényszerítve magára, amire nem is
gondolta, hogy képes. Minden egyes nyomással egyre mélyebbre
került, míg végül a teljes hossza benne volt.
– Még mindig jó?
– Nagyon jó – mormolta.
Kezével a férfi derekát simogatta és ismét megmozdította a
csípőjét.
– Most fejezd be, hogy visszafogod magad! Kötődj velem, élet-
társam.
Taelon felnyögve csókolta a lányt majd elengedte magát. Ezúttal,
amikor majdnem teljesen visszahúzta magát, olyan erősen nyomult
a nőbe, hogy az ágy megrázkódott. Aztán megismételte. És újra.
Szüksége van rá. Akarja. Annyira kétségbeesetten vágyik rá.
Lisa felnyögött, és még szorosabban kapaszkodott belé. Teste
ívbe hajolt. Kis örömteli sikolyokat hallatott, miközben kezével a
seggét simogatta sürgetően.
– Annyira jó – nyögte a nő nyakába.
Lisa zihálva bólintott.
– Te az enyém vagy – morogta Taelon birtoklóan.
– A tiéd vagyok – értett vele egyet Lisa.
Aztán megszorította a seggét, megcsavarta a csípőjét, és szorosan
összeszorította a kemény farkát a belső izmaival.
– Te meg az enyém – morogta a lány.
– Kibaszottul, igen – fogadkozott Taelon. Olyan keményen és
mélyre vezette magát, amennyire csak bírta, és közben simogatta a
lány csiklóját.
Lisa megmerevedett és ismét felsikoltott, amikor szétáradt rajta
az újabb orgazmus.
Taelon csatlakozott ezúttal hozzá, kiabálva a lány nevét, amíg a
kielégülés végigviharzott rajta, magja pedig mélyen a lányba
lövellt. Még soha sem érezte magát ilyen jól.
Összeomlott felette, majd gyorsan oldalra fordította magukat.
Testük még mindig összekapcsolódott.
Egymást átölelve még mindig érezték az előbbi ölelés
utórengéseit.
Lisa még közelebb húzódott hozzá.
– Ez csodálatos volt.
A férfi bólintott. Nedves haját kisimogatta a csodálatos arcából,
és gyengéden megcsókolta az ajkát.
– Szeretlek, Lisa.
A lány gyengéden visszamosolygott.
– Szeretlek, élet-társam.
Taelon szorosan megölelte.
– Volt még valami, amit meg akartam kérdezni tőled.
Az ajka megrándult.
– Mielőtt összebújtunk volna?
– Igen – mosolyogva megsimogatta az arcát. – Szeretném a
lányunkat az anyukád után elnevezni.
A meglepetés jelent meg a barna szemekben.
– Mi?
– Marcus azt mesélte nekem, hogy ő és Ami Adirának nevezték a
lányukat, ami anyám nevének rövid formája, így mindig lesz, ami
az otthonára emlékezteti. És arra gondoltam, hogy esetleg te is
szeretnéd az anyukád után elnevezni a lányunkat. Tudom, hogy
szeretted. És tudom, hogy hiányzik neked.
Könnycseppek csillantak a lány szemében, ahogy bólintott.
– Úgy van. Minden egyes nap hiányzik.
– Sajnálom, hogy nem találkozhattam vele – megcsókolta. – A
tiszteletére nevezzük el róla a lányunkat, és akkor mindig része lesz
az életünknek.
Lisa orra kezdett vörösödni, ahogy a könnyek leszivárogtak az
arcán.
 – A neve Abigail volt. Apám és barátai azonban Abbynak hívták.
– Akkor ez lesz a lányunk neve.
Lisa kemény csókot nyomott a szájára, majd szorosan megölelte.
– Annyira szeretlek.
– Én is szeretlek, dashura.
És miközben átölelve tartotta, Taelon tudta, hogy még soha nem
volt boldogabb vagy elégedettebb az életében.

Lisa gyomra idegesen összerezzent, amikor Taelon az

űrkompban leültette, óvatosan beállítva a biztonsági öveket, hogy
ne zavarják a babát.
Lepillantott. Abby nyugodtan aludt, bebugyolálva a Lisa
felsőtestére erősített hordozóban. Csak a kis arca látszott ki.
– Így jó? – kérdezte Taelon halkan.
Lisa bólintott, miközben próbálta nem látványosan bámulni a
környezetét. Az űrkomp belseje egyáltalán nem olyan volt, mint
amit várt. A mennyezet fehér volt. A falak – amelyeket négyzet
alakú ablakok, lekerekített sarkakkal szakítottak meg – szintén. A
padlót befedő szőnyeg földönkívüli megfelelője, olyan puhának
tűnt, hogy le akarta vetni a cipőjét, hogy csupasz lábujjaival érezze.
Az ülések halványszürkék voltak, nagyon puhák és olyan
kényelmesek, hogy akár még aludni is lehetett volna bennük. Még
volt egy L alakú kanapé is, amely egy csillogó asztalt vett körbe.
Úgy nézett ki, mint ahogy egy milliárdos privát repülőgépének
belsejét képzelte.
Mély kuncogás hallatszott Taelon felől, miközben a férfi
bekapcsolta magát a mellette lévő ülésbe.
– Nem az, amire számítottál?
Lisa a fejét rázta.
 – Valami egyszerűbbet, vagy harciasabban felszereltet vártam.
– Ez egy királyi űrkomp, tehát a belseje sokkal szebb, mint a
legtöbb űrkompé. De a védelem szempontjából valójában jobban
fel van fegyverkezve, mint más űrkompok, ezért döntött Ari’k
valószínűleg úgy, hogy ezt használja.
Marcus és Ami a velük szemben lévő két ülésen helyezkedtek el.
Marcus egy erősebb hordozót viselt a mellén, amely inkább
hátizsákra hasonlított. Volt rajta egy nagy zseb, amiben Adira
turkált, játékot keresve.
Lisa visszafordította a tekintetét Taelonra, amikor megfogta a
kezét.
– Nem akarlak megbántani, de nem is tudom mi a furcsább: az,
hogy földönkívüli vagy, vagy az, hogy királyi sarj.
Marcus felmordult.
– Én is ezt mondom.
A lasarai testvérpár felnevetett.
Seth odament a mögöttük lévő székhez. Mivel lányaként szerette
Amit, megkérdezte, hogy elkísérheti-e őket. Lisa azt gyanította,
hogy első kézből szeretné felmérni a király és a királynő válaszát a
földi élet-társakra, akikhez a gyermekeik kötődtek. Ha nem lesz
elégedett vele, akkor valószínűleg ódzkodni fog bármilyen
szövetség kialakításától velük.
Az ajtó becsukódott. Ari’k elhaladt mellettük, és kinyitott egy
ajtót az előttük lévő falon. Lisa még két Yona katonát pillantott
meg, mielőtt belépett és becsukta maga mögött az ajtót.
A következő dolog, amit Lisa érzékelt, hogy az ablakon kívüli
föld eltűnt.
Felsóhajtott.
Noha Seth és David azt mondták, hogy hallják a motor zajait,
Lisa nem hallott semmit. Az űrkomp sem remegett és rezgett, és
nem tett semmi olyasmit, amit általában a repülőgépek szoktak
felszálláskor.
 Taelon elvigyorodott.
– Ari’k.
Ari’k válasza egy olyan hangszóróból hallatszott, amit nem
látott.
– Igen, Taelon herceg.
– Aktiváld az elülső képernyőt.
– Igen, Taelon herceg.
A fal, ahol az az ajtó volt, amelyen keresztül meglátta a pilótákat,
kivilágosodott, mint egy nagyfelbontású televízió, és kilátásuk nyílt
az alattuk lévő földre.
– Ördög és pokol – morogta Marcus, miközben bámult rá. –
Nézd ezt!
Lisa bólintott. David otthona gyorsan zsugorodott, csakúgy, mint
Észak-Karolina, majd az Egyesült Államok egész kontinentális
része, ahogy a hajó egyre gyorsabban emelkedett felfelé.
Taelon megszorította a kezét.
– Lehet, hogy érezni fogsz valamit, amikor elhagyjuk az
atmoszférát.
A redőnyök lecsúsztak az ablakokon. A lába alatt a padló rezegni
kezdett.
Egy-két másodpercig érezte a súlytalanság sajátos érzését. Aztán
minden olyan nyugodt volt, mint korábban. A redőnyök
felemelkedtek és…
Lisa csak bámult.
Az űrben voltak.
– Beszarás – sóhajtotta Marcus.
Lisa bólintott.
– Ahogy mondod.
Taelon elvigyorodott.
– Ez nem is volt olyan rossz, nem?
– Miért nem lebegünk? – suttogta.
 A hírekben szereplő űrhajósok mindig szabadon repültek az
űrállomáson. De úgy érezte, mintha még mindig a Földön lenne.
– Az űrkomp mesterséges gravitációt biztosít nekünk –
magyarázta Taelon.
Marcus megrázta a fejét, és Amira nézett.
– Nem túloztál, amikor azt mondtad, hogy a néped
technológiailag fejlettebb, mint a miénk.
– Nem – mondta mosolyogva, majd hátra fordult az ülésen, hogy
maga mögé pillanthasson.
– Te mit gondolsz, Seth?
Lisa hátrapillantott, hogy elkapja a Halhatatlan Őrzők
vezetőjének reakcióját.
– Gyönyörű – felelte. – Biztos vagy benne, hogy a Föld
műholdjai és radarjai nem tudnak felfedezni minket?
– Igen – Ami elfintorodott. – Az egyetlen oka, hogy tudták, hogy
itt vagyok, amikor megérkeztem, az volt, hogy hagytam, hogy
lássanak.
Nyilvánvalóan bánta ezt a döntést.
Seth szeme elgondolkodóan elkeskenyült, ahogy bámult kifelé az
ablakon.
– Kíváncsi vagyok, túlélném-e a légüres térben.
Ami szeme elkerekedett.
– Még csak ne is gondolj rá!
Lisa ránézett.
– Mire ne gondoljon?
– Teleportálás az űrkompon kívülre, hogy megtudja, képes-e
túlélni – mondta Ami rosszallóan.
Taelon a homlokát ráncolta.
– Egyetértek. Ha nem élnéd túl, nem lenne időd újra teleportálni,
olyan gyorsan meghalnál.
Seth tekintete a lábuk alatt rohamosan csökkenő bolygóra esett.
 – Kíváncsi vagyok, hogy teleportálhatok-e David otthonába és
vissza.
– A fenébe – vakkantott fel Marcus. – Ha megpróbálnád és
túlélnéd, Leah szétrúgná a segged. És ha nem élnéd túl...
Seth nem bántódott meg. Csak bólintott, és Amire pillantott.
– Csak azt akartam, hogy teleportáljak veled Lasarára egy
látogatás erejéig, hogy újra megnézhesd a családod személyesen, a
hosszú utazási idő nélkül.
Ami mosolya kissé melankolikus volt.
– Lehet, hogy amikor Adira felnő, elmegyünk.
Lisa Taelonra pillantott.
– Mennyi ideig tart az út?
– Körülbelül tizenhárom földi hónapba.
Háát.
– Az hosszú idő.
– Ezért gondoltam, hogy a legjobb lenne addig útra kelni, mielőtt
még Abby kötődni nem kezd az itteniekhez.
Az aggodalma növekedett, ahogy megpróbált visszaemlékezni
mindenre, amit az űrutazásról olvasott, vagy hallott.
– Ez semmilyen módon nem fog ártani neki?
– Nem.
Marcus figyelte őket.
– Biztos vagy ebben? Olvastam, hogy az űrsugárzás jelentős
módon megnövelheti az űrhajósoknál a rák kialakulásának
kockázatát, hasonlóan ahhoz, mintha több száz vagy akár több ezer
mellkasi röntgenfelvételt végeznének rajtad.
Lisa megmerevedett.
– Basszus. Növeljük Abby-nél a rák kialakulásának esélyét
azáltal, hogy elhagyjuk a Föld légkörét?
Taelon a homlokát ráncolta. Megsimogatta Abby puha haját.
– Természetesen nem. Azok az anyagok, amelyeket mérnökeink
használnak mind az űrkompok, mind a hajók hajótestének
gyártására, megvédik a belsejüket minden sugárzástól. Kettős
pajzsunk ugyanazt nyújtja, megduplázva a védelmünket. Még azok
az öltözékek is, amiket az űrben viselünk, teljes védelmet
biztosítanak.
Lisa ellazult.
– Sajnálom. Ez számomra nagyon újszerű. Nem akartam azt
mondani, hogy kockáztatod a lányunk egészségét.
Taelon arca kisimult, amikor megcsókolta a nő halántékát.
– Soha nem tennék semmit, ami ártana neked, vagy Abby-nak.
Szeretlek. Te vagy a boldogságom.
A fenébe, ez az ember elolvasztja a szívét.
– Közeledünk a Kandovarhoz – jelentette be Ari’k.
Lisa az elülső képernyőre pillantott, és – a Taelonnal való
találkozás óta már vagy ezredszer – érezte, hogy az állkapcsa
leesik. Beszarás. Valami olyan félelmetes volt, mintha a Csillagok
háborújából került volna elő. A hajó hatalmas volt. Fényes. Fekete.
És ahogy közeledett, az emlékeztette őt az Űrgolyhók című film
kezdetére. A hajó csak ment tovább és tovább. Annyi volt a
különbség, hogy itt a hajó külsejéről hiányzott a WE BRAKE FOR
NOBODY -matrica. (Senkiért sem fékezünk)
Az egyik oldalán fényforrás jelent meg, amikor a fal egy kis
szakasza emelkedni kezdett, mint egy garázskapu. Ahogy közelebb
értek, rájött, hogy a „garázs” valójában egy hatalmas hangár, ami jó
néhány űrkompot tartalmaz.
– Mi ez? – Kérdezte.
– Az egyik dokkoló hely.
– Az egyik?
Taelon bólintott.
– Ezt a civil szállításra használják. Egy másikat szigorúan az
áruk be- és kirakodására. Az összes többi a harcosoknak van
fenntartva.
– Harcosok? Mint a vadászgépek, de az űrben?
 – Igen.
Ami egy éles pillantást vetett rá.
– Hoztál egy teljes ezredet?
– Igen.
Lisa újból rájött, mennyire közel állt a Föld ahhoz, hogy
szétrúgják a seggét.
– Mit tartalmaz egy teljes ezred?
Taelon habozott.
– Elég földi és harci egységet, hogy teljes mértékben
megsemmisítsék a Föld kommunikációs rendszereit, és
megbénítsanak minden olyan katonai erőt, amely ellenségesen
fogad bennünket.
Seth káromkodott.
– Megbénítson, vagy elpusztítson?
– Elpusztítson – Taelon megvonta a vállát. – Azt hittem, hogy
megkínozták és megölték a kishúgomat.
– Figyelembe véve az én történetemet – morogta Seth –, azt
hiszem, nincs jogom kritizálni.
Lisa nem értette miről van szó, ezért visszafordította figyelmét az
elülső képernyőre.
– Ott emberek mozognak.
A dokkoló hely felé vezető nyílás nem volt messze, és képes volt
megkülönböztetni az egyenruhás férfiakat és nőket, ahogy azok
mozogtak benn.
– Nem szökik ki a levegő azon a nyíláson keresztül? Hogy
lélegeznek? Ahogy látom, nem viselnek semmiféle
védőfelszerelést.
– Mindaddig, amíg a pajzs a helyén van, a dokkolóban
ugyanolyan stabil légkör és mesterséges gravitáció van, mint a hajó
többi részén – válaszolta Taelon.
Lisa Marcusra pillantott.
 – Azta! Technológiai szempontból ezekhez a srácokhoz képest,
ijesztően kisgyerekek vagyunk.
– Én is úgy gondolom – mormogta, jóképű vonásai ugyanolyan
lenyűgözöttséget tükröztek, mint amit a lány érzett.
– Ari’k – szólította Taelon.
– Igen, Taelon herceg.
– Kérlek, küldd el a személyzetet a dokkolóból!
– Máris.
A férfiak és a nők abbahagyták, amit csináltak, és úgy néztek fel,
mintha valamit hallanának. Másodpercekkel később a dokkoló üres
volt.
– Miért küldted el őket? – kérdezte Lisa Taelont. – Valamilyen
fertőtlenítésen, vagy valami hasonlón kell keresztülmennünk?
– Nem. Az űrkomp fedélzetén lévő számítógép nem jelezte, hogy
fertőtlenítésre lenne szükségünk. Alig várom, hogy beszéljek a
szüleimmel, és nem akartam, hogy a tömeg lelassítson minket. Ami
és én üdvözöljük őket, amint befejeztük a beszélgetést.
A pillangók visszatértek Lisa hasába a szülei említésekor.
Kevesebbnek fogják őt tartani, mert a Földről származik? Gyűlölik
majd őt és gyermekét? Taelon szerint egyiket sem fogják tenni, de
mi van, ha pusztán rózsaszínű szemüvegen keresztül látja a
dolgokat?
Egy rövid villanás világított be az űrkomp belsejébe, ahogy
beléptek a dokkolóba.
– Ez volt a pajzs – mormogta Taelon.
Átlátszó pajzs, amelyen átmehettek anélkül, hogy előtte nem
hatástalanították? Szeretett volna többet megtudni erről – mi volt az
pontosan, hogyan működött. Mindig is szerette a tudományt, és
később kérdésekkel tervezte Taelont elárasztani, amennyiben ez a
találkozó sikeresen lezajlik.
Az űrkomp annyira simán landolt, hogy Lisa semmiféle rezgést
nem érzékelt. Aztán Taelon mosolyogva kapcsolta ki a biztonsági
öveit.
– Ideje indulnunk.
 18. fejezet
Lisa remegő lábakkal emelkedett talpra. Marcusra nézett, hogy
ellenőrizze, a férfi is olyan ideges-e mint ő. Lisa teljesen lefagyott.
Marcus rajtakapta, ahogy bámulja.
– Mi van?
– Izzik a szemed.
Az egyébként barna szemek most fényes borostyánszínben
ragyogtak, mintha valaki gyertyát tartott volna az írisze mögött.
Elkáromkodta magát, majd megdörzsölte a kezeivel.
Ami a kezére simította a sajátját.
– Ugye nem vagy ideges, kedvesem?
– De, pokolian – morogta.
Ami elfintorodott.
– Igen. Én is. Dühösek lesznek rám, mert ellenszegültem az
akaratuknak és eltűntem a galaxisban.
Taelon elnevette magát.
– Tudod, hogy minden haragjukat elfeledik, amint meglátnak.
Gyerünk. Induljunk.
Megfogta Lisa kezét, és levezette a rámpán a dokkoló
helyiségbe.
Ami, Marcus és Seth követték.
Taelon megszorította a kezét.
– Isten hozott benneteket a hazámtól távol lévő otthonomban,
ahogy a földlakók mondani szokták.
Lisa elmosolyodott, és megpróbálta lelassítani száguldó pulzusát.
A szíve olyan hevesen csapódott a bordáinak, hogy meglepődött,
hogy az nem ébresztette fel a babát.
Taelon a dokkoló hely végén levő ajtó felé vezette őket.
Bakancsok dobbanása hallatszott, ahogy a Yona katonák is
kiszálltak és követték őket.
Taelon a tenyerét az ajtó egyik oldalán lévő sötét téglalapra
nyomta, majd beírt egy kódot.
Az ajtó hang nélkül csúszott el.
– Biztonsági óvintézkedés? – kérdezte Seth mögötte.
Taelon bólintott.
– Ezzel biztosítjuk, hogyha bárki is engedély nélkül dokkolna, ne
férhessen hozzá a hajó többi részéhez.
Belépett egy hosszú folyosóra, ami körülbelül olyan széles volt,
mint egy középiskolában. Több folyosó ágazott mindkét oldalán.
Két férfi fordult be az egyik sarkon és közeledett feléjük. Lasarai
nyelven beszélgettek. Amint észrevették őket, a férfiak
felsóhajtottak és megálltak.
– Taelon herceg! – kiáltott fel az egyik.
Tágra nyílt szemmel mindketten meghajoltak.
Amikor felegyenesedtek, a másik szólalt meg:
– Amiriska hercegnő!
Ismét meghajoltak, majd a gyors lasarai beszédbe fogtak, ahogy
tovább indultak.
A sarkokon újabb fejek bukkantak elő. A szemek tágra nyíltak.
Aztán testek árasztották el a folyosót, amikor a férfiak és a nők –
mindannyian ugyanazon egyenruha különféle változatait viselve –
rohantak feléjük.
Taelon elmosolyodott, és integetett a férfiaknak, és bólintott a
nőknek.
Mindannyian egyértelműen örültek a ténynek, hogy ő és
Amiriska életben vannak és visszatértek.
Lisa hátrahúzódott Marcus mellé, miközben a testvérpár
üdvözölte az embereit.
– Kérem, beszéljetek angolul – mondta Taelon nevetve,
miközben hátralépett, karjával átölelte Lisa vállát, és maga mellé
húzta –, hogy az élet-társaink is megértsék.
 Úgy tűnt mindenkinek elakadt a lélegzete. Minden elnémult.
Aztán a szó – élet-társ – úgy tekergett körülöttük, mint enyhe szellő
az erdő fái között.
Lisa nagyot nyelt, amikor minden szem felé fordult, majd aztán a
babára.
Lasarai kiáltások töltötték be a levegőt.
– Beszélnünk kell a királlyal és a királynővel – mondta Taelon,
óvatosan előrehaladva a tömegben. – Utána összehívlak
benneteket, és mindenkit rendesen köszöntök.
A férfiak és a nők szétváltak, hogy elengedjék őket.
Lisa félig öntudatlanul érezte, hogy Taelon végig vezeti a hajón.
A férfiak és nők, akikkel találkoztak, mind tágra nyílt szemmel és
mosolyogva üdvözölte Taelont, megkönnyebbülést sugározva,
miközben meghajoltak. Miután kiegyenesedtek, Lizára pillantottak,
és a hordozóban imbolygó babára, azután pedig a Marcus
mellkasán levő nagyobb hordozóra. Tekintetük áhítatot sugárzott.
A levegőben szétáradó érzelmek miatt, Lisa még idegesebbnek
érezte magát.
Néhányan úgy néztek ki, mintha még soha nem láttak volna
csecsemőt. Néhányan elkezdték kinyújtani a kezüket, hogy
megérintsék a baba fejét. Szemük könnybe lábadt, majd
visszahúzták a kezüket, minta az érintés tiltott volna.
Lisa léptei lelassultak, majd teljesen megállt. Taelonra pillantott.
– Még soha sem láttak babát vagy kisgyereket? – suttogta.
Taelon megrázta a fejét.
– A gyermekek mostanában olyan ritkák, hogy keveseknek van
rá lehetősége, hacsak nem olyan városban élnek, ahol még mindig
működnek iskolák.
Ez annyira átkozottul tragikus, hogy legszívesebben sírva fakadt
volna.
A végtelenül hosszúnak tűnő folyosó, és egy liftben történő
utazás után, megálltak egy széles ajtó előtt, amin – az összes
többihez hasonlóan – nem volt kilincs.
Taelon a tenyerét az ajtó melletti érzékelőre helyezte. Az ajtó
hang nélkül csúszott el, és eltűnt a keretben. Ezúttal Lisa szeme
kerekedett el, ahogy bevezette. Ez csak a híd lehetett.
Néhány Yona katona tartózkodott benn a csúcstechnológiás
munkaállomások mellett. A túlsó falon, ami egy hatalmas ablaknak
tűnt, csodálatos kilátás nyílt a csillagokra, és egészen közeli a
holdra.
A Yona katonák arckifejezése érzelemmentes maradt, amikor
mindannyian felálltak és fegyvereikkel tisztelegtek Taelon és
Amiriska előtt. Egyikükön sem látszott a legénység többi tagjának
öröme vagy megkönnyebbülése.
Tényleg nem éreznek ezek a srácok semmilyen érzelmet?
Nem tudta elképzelni.
Taelon összevonta a szemöldökét, és Ari’k felé fordult.
– Hol a faszban van a legénységem?
Egyetlen lasarai sem volt a hídon.
– Elbocsátottam őket – felelte Ari’k.
– Miért?
– 65228379. cikkely, 4. szakasz. A királyi őrség vezetőjeként
jogom van a hajó parancsnokságának átvételére, ha úgy gondolom,
hogy a legénység nem az Ön érdekeit szolgálja.
Taelon szája elnyílt.
– Te irányítottad a hajót?
– Igen.
– Hol a picsában van Jamis?
– Visszautasítottam a második parancsomat, és kizártam az
összes rendszerből.
– Miért?
– Egyetértett a királlyal és a királynéval. Ahelyett, hogy továbbra
is itt maradt volna, hogy várja a jelentkezésed, úgy gondolta, hogy
azt kell feltételeznünk, hogy meghaltál, és teljes katonai erővel meg
kell torolnunk. A legénység hasonló gondolkodott. Sztoikus arcán
megjelent az az apró nyugtalanság, amit nem kellett volna éreznie.
– Azt hittem, hogy érzelmi érintettségük ösztönzi őket egy
logikátlan döntés meghozatalára.
Taelon egy pillantást vetett Ami-re.
– Biztos vagy benne, hogy nem csak vonakodtál beismerni, hogy
meghaltam?
Ari’k megmerevedett.
– Ez azt jelentené, hogy érzelmet nyilvánítok ki. Ha úgy
gondolod, hogy hibásan működök, azonnal lemondok a királyi
gárda vezetőjének posztjáról és ...
– Nem – szakította félbe Taelon sietve. – Nem, jól vagy. Jól
csináltad. Megmentetted az életemet.
– És az enyém is – tette hozzá Ami. – Köszönöm, Ari’k.
Az őr meghajolt.
– Azért élek, hogy szolgáljak, Őfelsége.
Taelon odaintett a jelenlévő Yona egyikének.
– Cral, van kéznél ideiglenes fordító?
Cral megütögette a képernyőt, és ujjaival áthaladt a sima, fényes
felületen, mintha parancsokat gépelt volna. Egy fiók kinyílt. Kivett
valamit belőle, felállt és odament hozzájuk. – Ezek a hallott lasarait
lefordítják angolra, de nem fogják lefordítani az angolul
elhangzottakat lasaraira.
Taelon elvette a kis tárgyakat.
– Most ez is megteszi.
Lisának, Marcusnak és Sethnek is adott egyet.
Lisa megnézte. Olyan volt, mint egy vezeték nélküli fülhallgató.
– Helyezd a füledbe – magyarázta Taelon. – Ez lefordítja a
szüleim lasarai mondatait neked.
Adott neki egy percet, hogy elhelyezze, majd megszólalt.
– Érted, amit mondok?
 A fordító nélküli fül lasarai zagyvaságot, a másik fül angolt
hallott.
– Igen.
– Kiváló. Cral, keresd meg a királyt és a királynőt, és hozd be
őket a képernyőre.
A híd túlsó oldalán egy nagy, üres szürke téglalap jelent meg,
eltakarva a hold látványát.
Taelon a parancsnoki szék felé indult a középpontban, de Lisa
visszatartotta.
Taelon összeszorított ököllel fordult vissza a lányhoz.
– Mi a baj?
– Azt hiszem, neked és Aminek egyedül kellene beszélnetek.
Amikor a fejét rázta, a nő felemelte a kezét.
– Az, hogy mindkettőtöket életben látnak, az is nagy sokk lesz
számukra. Marcus, én és a gyerekek bemutatása, már túl sok lenne,
nem gondolod? Eleiben legalábbis. Engedd meg nekik, hogy
kiélvezzék, hogy a gyerekeiket épségben és szeretetben látják
viszont, és hogy elálljanak a földlakók elpusztításának terveitől.
Főleg, hogy közülük kettőt el kell fogadniuk vőnek és menynek.
Meg hogy keverék gyerekek nagyszülei lettek.
Marcus is bólintott. Izzó szemei az érzelmi idegességét
tükrözték.
– Egyetértek.
A testvérek hosszú pillantást vetettek egymásra.
– Sokkoló lesz – mondta Ami lassan. A férjére pillantott. – És
neked is szükséged van egy percre, hogy úrrá legyél az érzelmeid
felett, hogy ne ragyogjon a szemed.
– Basssza meg! Még mindig izzanak?
Ismét felemelte a kezét a szeméhez, és megdörzsölte őket.
Ami nagyot sóhajtva, nevető szemekkel nézett a lányukra.
– Te ne mondd, hogy bassza meg, Adira!
Adira elmosolyodott.
 – Rendben, anyu.
Lisa erősen küszködött, hogy ne nevesse el magát. Volt egy olyan
érzése, hogy Adira sok olyan szót hallott, amit nem kellett volna,
mivel erős halhatatlan harcosok vették körül.
Taelon megsimogatta a fejét és megcsókolta Lisa ajkait.
– Mindenféleképp találkozol velük, még ma este – suttogta –, de
adok egy percet, ha szükséged van rá.
– Köszönöm.
Taelon megállt a parancsnoki szék előtt, Ami az oldalán. Cralra
pillantott, aki visszatért az állomásához.
– Küldd el nekik a fordítási frissítést, és a hívás előtt kérd meg
őket, hogy töltsék fel.
– Igen, Taelon herceg.
Egy perc telt el. Aztán még egy.
Egy női hang lebegett át a szobán, de a képernyő szürke maradt.
– Azt mondta, hogy az üzenet sürgős?
– Igen – felelte mély hang.
Mindkettő aggódódónak hangzott.
Ami mély lélegzetet vett. Könnyek csillogtak a szemében.
– Miért akarja Ari’k, hogy frissítsük fordítóinkat? – kérdezte a
nő.
– Nem tudom. Nem mondta.
Taelon lenézett Amire. Kacsintva kinyújtotta a kezét, és háta
mögé állította, így elrejtve a látványát, majd bólintott Cral felé.
A szürke képernyő eltűnt, helyébe egy férfi és egy nő képe
került, akik nem tűntek sokkal idősebbnek Taelonnál. Egyetlen
ránc se volt az arcukon. Egyedül a férfi halántékánál volt néhány
ősz hajszál. Mindkettő olyan vonzó volt, mint Taelon és Ami.
Mindkettőjük öltözéke egyszerű szabású volt, de minőséget
sugárzott. A földitől eltérő szabású öltöny feszült a férfi széles
vállain, ahogy egy hatalmas asztal mögött ült. A nő olyan ruhát
viselt, ami a nyakától a csuklójáig eltakarta és karcsú felsőtestét
teljesen körbeölelte. Az íróasztal elrejtette a hosszát, amikor a férfi
mellé ült.
A nagy ablakok lehetővé tették, hogy a napfény elárassza a
helyiséget. Az áttetsző ezüstszínű függönyök elrejtették a kilátást,
és megakadályozták Lisát, hogy bepillantást nyerjen Taelon
világába. Minden ablakot övezett egy sötétebb függöny is.
Valamiért a Fehér Ház Ovális Irodájára emlékeztette, de érezte,
hogy ez a szoba nagyobb.
Ők voltak Taelon szülei, Lasara királya és királynője? A családi
hasonlóság félreérthetetlen volt. És mindkettő aranypántot viselt a
homlokán, talán a korona lasarai megfelelőjét. De olyan fiatalnak
tűntek, túl fiatalnak, hogy Taelon korú gyerekük legyen.
Taelon anyja elfintorodva nézett a férjére.
– Át kellene gondolnunk a 65228379. cikkelyt.
Taelon apja bólintott.
– Vagy azt, vagy Ari’k értelmezését. Úgy tűnik, úgy véli, hogy ez
nemcsak Taelon hajóján ad számára irányítási lehetőséget, hanem
parancsokat adhat a királynak és a királynőnek is.
– Határozottan problémává vált.
Taelon elvigyorodott rájuk.
– Ugye tudjátok, hogy hall benneteket?
A királynő felsóhajtott, és megszorította a férfi karját.
– Ez most...?
A király elsápadt.
– Taelon? – a kamerára nézett. – Hol a faszban van a kép?
– A szád – suttogta a királynő, ami megszokott válasznak tűnt.
Taelon mögött Ami betakarta a száját, hogy visszatartsa a
nevetést, a szemében nedvesség csillogott.
Lisa is a nevetéssel küzdött. Úgy látszik ez egyetemes jelenség a
galaxis egész területén, amikor a nők próbálták a házastársaikat
vagy gyermekeiket figyelmeztetni a nyilvánosság előtti csúnya
beszédre. Mert ugyanazt többször is hallotta saját anyjától, amikor
tinédzser volt.
– Soha nem fogod leszoktatni a csúnya beszédről, anya –
mormolta Taelon.
A király össze-vissza nyomkodta a gombokat a kamerán.
A királynő csatlakozott hozzá a gombnyomogatásba.
– Mi a jó büdös francért nem láthatjuk őt? – motyogta
frusztráltan, elfelejtve a saját figyelmeztetését.
Taelon felnevetett.
A pár szemei a képernyőre villantak és tágra nyíltak.
A királynő sírva fakadt.
– Taelon! Tényleg te vagy – a könnyek végigfolytak az arcán. –
Azt hittük, hogy elveszítettünk téged.
– Hol a francban voltál, fiú? – dörmögte a király, de hangja
rekedt lett, ahogy az ő szeme is könnybe lábadt.
Taelon tovább mosolygott.
– Ez egy hosszú történet. A fenébe, jó látni benneteket.
Az anyja mosolyogva szipogott, miközben zsebkendővel vagy
valami hasonlóval felitatta a könnyeit.
A király kinyúlt az egyik oldalra.
Egy ajtó kinyílt.
A király elfordította a tekintetét.
– Hívd a fiaimat. Gyorsan.
– Igen, királyom – felelte egy férfi, és becsukta az ajtót.
A király ismét a képernyőre összpontosított.
– Azt hittük, elveszítettünk téged, Taelon. Miért nem
jelentkeztél? Ari’k tudta, hogy még mindig élsz? Miért nem árulta
el...?
– Ari’k nem tudta. Mindent el fogok magyarázni. De először
mutatni szeretnék még valamit.
– Mit? – kérdezték a szülei.
Félrelépett és felfedte Amit.
 Az anyja felsikkantott, miközben az arcára meglepődés ült ki.
Apja szeméből kicsordultak a könnyek és lefolytak az arcán.
– Riska, kicsim – mondta rekedten.
Ami egyszerre mosolygott és sírt.
– Szia anya! Szia apa! Nagyon hiányoztatok!
Lisa látta, hogy Marcus ökölbe szorítja a kezét, egyértelműen
küzdve magával, hogy oda menjen megvigasztalni.
A király a fejét ingatta.
– Biztosak voltunk, hogy a földlakók megöltek téged.
Ami megrázta a fejét.
– Elfogtak, de nem öltek meg.
Lisa gyanította, hogy Ami apja magában majd szétrobbant,
amikor rájött, hogy a rohadék seggfejek megkínozták a kislányát.
– Engem is elfogtak – ismerte be Taelon kissé szomorúan.
– De elmenekültél és visszatértél a hajódra? – kérdezte az apja.
A testvérek egymásra pillantottak.
– A hajón vagyunk – mondta Ami lassan.
– De, hogy hogyan jutottunk ide, az egy hosszú történet – fejezte
be Taelon.
Egy ajtó kinyílt.
– Mi történt? – kérdezte egy új férfihang. – Tao azt mondta, hogy
sürgős.
– Bassza meg – sóhajtotta egy másik férfi. – Apa sír.
– Ó, bassza meg. Anya is – konstatálta az első.
Egy harmadik komor hang is megszólalt.
– Taelonról van szó? Ari’k megerősítette a halálhírét?
A királynő odaintett nekik.
– Gyertek, nézzétek meg magatok.
Három jóképű férfi zsúfolódott be az asztal mögé és nézett a
képernyőre. Mindegyik feltűnő hasonlóságot mutatott Taelonnal.
És káromkodni kezdtek abban a pillanatban, amikor meglátták őt és
Amit.
 A királynő felnevetett, és forgatta a szemeit.
– A szátok, fiúk.
A testvérek gyors beszédbe kezdtek. Mindenki kérdéseket tett
fel, és mindannyian el voltak ragadtatva, hogy nem csak egyik,
hanem mindkét testvérüket élve és egészségesen láthatják.
– Megsemmisítetted a földlakókat? – kérdezte az egyik
hangosabban, mint a többiek.
A család többi tagja elhallgatott és a válaszra várt.
– Nem – felelte Taelon.
Apja a homlokát ráncolta.
– Küldjem a sereget?
– Ne! – háborodott fel Ami.
– Ne! – válaszolt Taelon nyugodtabban. – Nem fogjuk
megsemmisíteni a földlakókat. Néhányuk segített elmenekülni, és
bebizonyították, hogy értékes szövetségesek.
A család ismét elhallgatott, de kétkedő pillantásokat vetettek
egymásra.
– Hogy? – kérdezte az egyik testvér, arca tele volt kételkedéssel.
– Néhány földlakó értékes szövetséges lett számunkra – ismételte
Taelon.
Ami bólintott.
– Nem lennénk ma életben, ha ők nem lennének. Valószínűleg
meghaltam volna, még mielőtt Taelon megérkezik, ha néhány földi
ember nem mentett volna meg. Megölték azokat, akik bántottak,
aztán befogadtak. Védelmeztek és ezer különféle módon segítettek.
A család döbbentnek tűnt.
Az anyja lassan bólintott.
– Akkor hálával tartozunk nekik.
A legidősebbnek tűnő testvér, azonban dühösnek tűnt. Egy izom
rángatózott az állában.
– Hogyan bántalmaztak téged, Riska?
Ami megrázta a fejét.
 – Ne erre összpontosíts! Arra figyelj, amit mondani próbálok.
Azok a földiek, akik segítettek, sokat jelentenek nekem, és… –
beharapta ajkát, és Taelonra pillantott.
A bátyja bólintott.
Mély lélegzetet véve mosolygott a családjára.
– Egyikükkel kötődtem.
Az állak leestek, a szemek elkerekedtek.
Ami megfordult és Marcus felé indult.
Marcus Lisára pillantott.
– Izzik a szemem? – suttogta.
Mély, sötétbarna színűek voltak.
– Nem. Jó vagy.
Marcus előrelépett. Adira a mellkasán lógott, és rugdalózott a
lábával, miközben egy plüss nyuszival játszott. Amint odaért Ami
mellé, körbefonta a karjaival, és aggódva tanulmányozta
könnyáztatta arcát.
– Jól vagyok – mondta Ami mosolyogva. A lábujjaira
emelkedett, és megcsókolta az arcát.
A családja felsóhajtott.
Aztán leengedte sarkát a padlóra, karját Marcus dereka köré
fonta és hozzásimult.
– Marcus, ő az anyám, Adiransia királynő; apám, Dasheon
király; és a testvéreim – balról jobbra mutatott rájuk – Duras,
Gefen és Levik. Mindenki, ő Marcus, az életem társa. Vagy, ahogy
itt a Földön mondják, a férjem.
Marcus elengedte Amit, és egy formális meghajlást mutatott be.
– Őfelségük.
Adira kuncogott, miközben előrehajolt a tartóban, majd
kiegyenesedett.
– Megint, apa, megint!
Minden tekintet a gyerek felé fordult.
Ami a könnyeit törölgetve elmosolyodott.
 – És ő a lányunk, Adira.
A királynő az ajkaihoz emelte a kezét és tompa csodálattal teli
hangon megszólalt.
– Úgy néz ki, mint a Riska csecsemőkorában.
Lisa nem tudott olvasni a király arckifejezésében, amikor az a
tekintetét visszafordította lányára.
– Kötődtél egy földi férfival és gyermeket szültél neki?
– Igen. Szeretem Marcust, és ő nagyon boldoggá tesz engem.
Marcus megköszörülte a torkát, miközben karját Ami köré fonta.
– Ami azt hitte, hogy soha többé nem fogja látni a családját. Ha
tudtam volna, akkor vártam volna, és áldását kértem volna, mielőtt
feleségül veszem – vagyis kötődöm vele.
Ami a szemöldökét ráncolta.
– Nos, pokolian biztos vagyok benne, hogy nem vártál volna.
Az egyik testvére felhorkant.
Taelon elvigyorodott.
– Ahogy én sem.
És tényleg.
Intett Lisának, hogy lépjen mellé.
Lisa úgy érezte, mintha a talpát a padlóhoz ragasztották volna,
amíg Seth meg nem érintette a hátát, és kicsit előrébb lökte. Heves
szívdobogások közepette állt Taelon mellé.
Taelon a vállára tette a karját és maga mellé húzta.
– Ő az életem társa, Lisa. Lisa, a családom.
Lisa rápillantott, és azt mormogta:
– Pukedlizzek, vagy meghajoljak?
– Egyiket se. Te családtag vagy.
– Te is földlakóhoz kötődtél? – kérdezte az apja.
Mindannyian annyira megdöbbentnek tűntek, ahogy arra
számított is. De nem látott nyílt ellenségességet, szóval… ez jó
volt.
– Igen.
 – Mi a baj a mellével? – mormogta a homlokát ráncolva az egyik
testvér. Lisa elfelejtette a nevét.
Egy másik az oldalába könyökölt.
– Mi van? – tiltakozott az első. – Hullámosabb, mint egy lasarai
nő. – A hangja suttogássá halkult. – A földi nőstényeknek kettőnél
több melle van?
A királynő visszapördült és a karjára csapott.
Lisa lenézett, és elnevette magát. A hordozó kicsit elmozdult. A
baba arca már csak oldalról volt látható, tehát nem hibáztatta őket,
hogy azon gondolkodnak, mi okozta az extra púpokat a mellkasán.
Taelon zöld szemében jókedv táncolt, ahogy visszahúzta a ruhát,
amíg Abby arca és néhány tincs vörös haja meg nem jelent. Gyors
csókot nyomott a baba fejére, majd a családjára mosolygott.
– Ő itt a lányunk, Abby. Két nappal ezelőtt született.
Taelonnak is sikerült a teljes családját ledöbbentenie.
Mindaddig, amíg az egyik testvérből ki nem bukott.
– Mi a franc történt azon a bolygón?
Lisa, Taelon, Ami, Marcus és Seth csak nevetett.

Öt hónappal később Lisa mosolyogva lépkedett egy hosszú

folyosón a Kandovaron. Abbyt továbbra is a hordozóban vitte, de a
baba most háttal volt neki. Kis lábai vidáman kalimpáltak,
miközben az övre rögzített dinoszaurusz alakú csörgőt rágta. Már
négy hónapja voltak Taelon hajóján, úton Lasarára. A Taelon
családjával folytatott heti beszélgetések nagyban enyhítették a
félelmét, hogy hogyan fogják majd fogadni a bolygón.
Mindannyian nagyon várták már, hogy személyesen is
találkozzanak, és alig várták már, hogy kezükbe vehessék a babát.
 Lisa azt remélte, hogy ez a várakozás, enyhíteni fogja a család
szomorúságát amiatt, hogy Ami a Földön maradt. Ez továbbra is
érzékeny téma volt. De senki sem róhatta fel a lányukkal
kapcsolatos aggodalmukat, így a harag és a fájdalom nagy része
elhalványult.
Ami volt az egyetlen lány a családban. Az egyetlen lány, az
egyetlen húg. Egyértelmű volt, hogy imádják őt, és védelmezik, és
nem tudják elképzelni, hogy többé nem tehetik.
Taelon többször figyelmeztette Lisát, hogy szülei és testvérei
valószínűleg ezt az összes védelmező energiát rá és a babára fogják
zúdítani, mihelyt elérik Lasarát.
Lisa nem bánta. Hiányzott neki a család. És mindig is testvéreket
akart.
– Nem olyat, mint ezek – mondta Taelon nevetve, amikor
megemlítette neki. – A testvéreim nagyon megátalkodottak tudnak
lenni.
Ez rendben volt. El tudta fogadni. Különösen azért, mert úgy
tűnt, hogy valószínűleg elfogadták őt minden ellenszegülés nélkül.
Amikor Taelon és ő beszélgettek velük, figyelemreméltóan hosszú
ideig, mindig kedvesek voltak, barátságosak és szórakoztatók. A
testvérei úgy tűnt, hogy hajlamosak a csínytevésre és ugratásra, így
könnyen elhitte, hogy megátalkodottak.
Eliana, Seth egyik Halhatatlan Őrzője és Ganix, egy lasarai férfi,
fordult be a sarkon és közeledett felé. Ganix sötétszürke egyenruhát
viselt, amely azt jelezte, hogy a műszaki személyzet része. Eliana
öltözéke tiszta fekete volt, és harcosnak tűnt, annak ellenére, hogy
alacsony termetű volt. Két kard markolata látszott a válla fölött. És
két tőr volt erősítve karcsú combjához is.
Eliana mosolyogva és őszintén beszélt, miközben Ganix a fejét
ingatta, és gondosan tartotta a távolságot közöttük.
Taelon nem túlzott, amikor az érintés nélküli szabályról mesélt.
Amennyire meg tudta mondani, a lasarai hímek még a kezét sem
fogták meg egyetlen hajón tartózkodó nősténynek sem.
Mondani sem kell, hogy Lisa és Taelon sok pillantást kapott az út
első hónapjában, mert szabadon – és gyakran – és nyíltan kifejezték
egymás iránti szeretetüket.
Eliana felpillantott és észrevette.
– Szia, Lisa! – kiáltott fel, és vidáman intett neki.
Lisa elvigyorodott, és visszaintett.
Eliana egyike volt az öt Halhatatlan Őrzőnek, akiket Seth
kinevezett a tíz tehetséges nő védelmére, akik önként vállalkoztak,
hogy elsőként a Lasarára utaznak élet-társ keresése céljából.
Bármekkora hatalommal is rendelkeztek a Halhatatlan Őrzők, Lisa
gyanította, hogy nem könnyű teljesíteni a kötelességüket. Taelon
szülei azonban felajánlották, hogy kérik a Secta segítségét a
halhatatlanokat megfertőző vírus tanulmányozásában, és
megvizsgálják, találnak-e gyógymódot, amely lehetővé tenné a
halhatatlanok számára, hogy még egyszer rendes emberi életet
éljenek, ha azt akarják.
Amint Eliana és Ganix közebb ért, Ganix megállt és meghajolt.
– Felség.
Lisa nem hitte, hogy valaha is megkedveli ezt a megszólítást.
– Szia, Ganix – felelte mosolyogva. – Szia, Eliana.
Ganix kíváncsi kékeszöld szeme Abbyra fordult.
Lisa megállt.
– Szeretnéd Abbyt is üdvözölni?
Bólintott.
– Üdvözlet, Abby hercegnő.
Még meg is hajolt.
Abby keményen kalimpált a lábaival, aztán kinyújtotta a kezét,
és ököllel megragadta a férfi sötét haját.
– Hoppá! – Lisa sietve kiszabadította a lánya fogásából. –
Sajnálom a történteket.
Ganix mosolyogva egyenesedett ki.
 – Taelon hercegnek igaza van. Ő erős.
– Nagyon is.
Különösen, amikor nem akarta, hogy pelenkáját kicseréljék.
– Szeretnéd megfogni?
A fedélzeten lévő férfiak és nők többsége még soha nem látott
csecsemőt, nem is beszélve arról, hogy a kezébe fogott volna.
Az oldalához szorította a kezét.
– Tilos a kapcsolaton kívüli nőt megérinteni.
Lisa már sokszor hallotta ezt, és mindig figyelmen kívül hagyta.
– Ez természetesen csak a fogamzó képes korú nőkre vonatkozik.
Nem a gyerekekre.
Bizonytalannak tűnt, de kitartóan tartotta a távolságot.
– Ó, ne – kiáltotta Eliana eltúlzott megütközéssel – Az őrült földi
nő nem ismeri a szabályokat.
Megfogta Ganix kezét és Abbyhoz közelítette.
Abby azonnal öklébe szorította a férfi mutatóujját.
Ganix szeme elkerekedett.
Eliana elengedte.
– Ó, nem – szólalt meg ismét. – Abby hercegnő megragadta az
ártatlan Ganix ujját, és nem engedte el. Bizonyára nem meri
megsérteni őt, és királyi hisztit kiváltani azzal, hogy kihúzza az
ujját.
Ganix arca elpirult, de nem engedte el.
Lisa felnevetett, és Elianára nézett.
– Annyira gonosz vagy.
– Tudom – felelte a nő, és minden bűnbánat nélkül elvigyorodott.
Ganix végigsimította az ujját Abby kis kezén.
– Olyan puha! – mondta tisztelettel.
Abby keményen megszorította az ujját.
Ganix elvigyorodott.
– És nagyon erős.
 Abby tovább kapálózott a kezével, miközben nem engedte el az
ujját.
A férfi nevetett, aztán mögéjük pillantott. Arca döbbenetet
sugárzott, miközben próbálta óvatosan kiszabadítani az ujját.
Abby nem engedte el, csak még erősebben megszorította.
Lisa is hátrapillantott a válla fölött.
Taelon közeledett feléjük.
– Semmi baj – mondta Ganixnek. – Nem fog haragudni.
Távol álljon tőle. Jól ismerte a kifejezést Taelon arcán. Ez volt a
szabvány – Milyen gyorsan tudjuk elaltatni a babát, hogy aztán
levetkőztethesselek, és imádhassam a tested? tekintete. És ennyi
elég is volt, hogy a vére máris száguldani kezdjen.
Mivel nem tudta kiszabadítani az ujját, Ganix kelletlenül hajolt
meg, amikor Taelon csatlakozott hozzájuk.
– Taelon herceg.
Taelon elmosolyodott.
– Ganix. Eliana – a lánya felé pillantott. – Látom, hogy újabb
hódítót szerzett.
Amint meghallotta apja hangját, Abby felsikkantott. Elengedte
Ganix ujját. Elfordította a fejét, és kinyújtotta a karját.
– Itt van az én lányom.
Mint általában, a szeretet, amely megvilágította a jóképű
vonásait és megtöltötte a hangját, amikor lányához fordult,
átmelegítette Lisa szívét.
Taelon megragadta a lányának egyik kalimpáló kezét, és az
ajkához vitte.
– Kínozod Ganix főmérnököt? – kérdezte édesen. – Hmm?
Láttam, hogy megpróbálod letépni az ujját.
A baba valamit gügyögött.
Ganix ismét fülig vörösödött.
– Nyugalom – mondta Taelon mosolyogva, miközben
kiegyenesedett.
 – Ő még nincs fogamzó korban. Mindaddig, amíg először
engedélyt kérsz, játszhatsz vele.
Ganix meghajolt.
– Köszönöm, Taelon herceg.
Eliana megveregette a férfi vállát.
– Mondtam, hogy minden rendben lesz. Láttam korábban, ahogy
Ari’k tartja őt.
Ganix megugrott a rövid érintésre. Elindult, gyorsan Taelonra
pillantva, hogy meghökkent-e a véletlenszerű érintéstől.
Taelon teljesen figyelmen kívül hagyta.
Eliana nevetett.
– Egyébként rohadtul vicces volt. Ari’k nem tudta, mit kell tenni
egy kalimpáló csecsemővel.
Lisa kuncogott. Tényleg nagyon vicces volt.
Taelon a kezét a derekára tette, és lassan körbe-körbe mozgatta.
Amikor a nő felnézett rá, a férfi lehajtotta a fejét és megcsókolta.
– Szia, dashura – mormolta.
– Szia.
Taelon Elianára mosolygott, figyelmen kívül hagyva Ganix
lenyűgözött tekintetét. Négy hónapja tartózkodtak már a hajón, és a
legénység továbbra is csak bámult, amikor Taelon megcsókolta,
megölelte vagy kedveskedve megsimogatta feleségét.
– Eliana, hogy van a többi földi nő?
Eliana elmosolyodott.
– Jól vannak. Azt hittem, hogy eddigre már elkapja őket a téli
depresszió, de annyi izgalmas dolog van ezen a hajón, ami felkelti
a figyelmüket, hogy soha nem fognak unatkozni.
Ganix riadtan nézett.
– Téli depresszió? Figyelmeztessem az orvosokat?
Lisa megrázta a fejét.
– Ez nem betegség. Ez csak egy mondás, amely azt fejezi ki,
hogy ha valaki túl sokáig van egy helyre bezárva, kezdi úgy érezni,
hogy megbolondul.
– Ah – bólintott Ganix. – Elég sok lasarai közülünk ezt érezte,
amíg Taelon herceg jelentkezésére várt.
Három évig itt ragadni, és csak a hüvelykujjakkal malmozni?
Meg tudta érteni.
Eliana előrehajolt, és mindenféle grimaszokat vágott.
Abby kuncogott és kalimpált a lábaival.
A halhatatlan harcos mosolyogva egyenesedett ki.
– Taelon herceg, léteznek olyan szabályok, amelyek megtiltják,
hogy egy Yona katona megküzdjön velem?
Taelon szemöldöke felemelkedett.
– Technikailag te nem vagy a lasarai, tehát nincsenek szabályok,
amelyek a veled való kapcsolattartást szabályoznák. Megsértett egy
Yona valamiképpen?
– Csak akkor, amikor nem nevetett a vicceimen.
Lisa elvigyorodott.
– Nem éreznek érzelmeket.
Legalábbis Taelon erősködött, hogy nem. Ő még mindig nem
volt ebben biztos.
Eliana komoran elmosolyodott.
– Tudom. Mindenki ezt mondja nekem. De megesküdtem volna,
hogy amikor utoljára próbáltam megnevettetni, a vidámság egy
apró szikráját láttam Ari’k szemében. Abban bízok, ha sikerül
rávennem, hogy megküzdjünk, az talán kivált belőle valamilyen
érzelmet.
Taelon megvonta a vállát.
– Nem fog. De egész nyugodtan próbálkozhatsz, ha ezt akarod.
Eliana diadalmasan csapott öklével a levegőbe.
– Igen! Juhú! Elporoljuk a nagy harcos seggét, kicsim! Ha nem
tudom rávenni, hogy nevessen, akkor biztos lehet benne, hogy a
pokolian fel fogom dühíteni.
Taelon és Lisa csak nevetett.
 Eliana tágra nyílt szemmel nézett Ganixra és elbűvölő mosolyt
villantott rá.
– És te, barátom, te fogod rávenni, hogy küzdjön meg velem.
Ganix döbbenten meredt rá.
– Hogy mi?
– Elegendő időt töltöttem körülötted, hogy tudjam, hogy bárkit rá
tudsz beszélni bármire. Gyerünk. Keressük meg – megfogta Ganix
karját, és magával vonszolta. – Viszlát később! – kiáltotta hátra a
válla fölött.
– Nem szabad, hogy megérints – suttogta Ganix.
Eliana nem engedte el.
– Nem hallottad Taelon herceget? A szabályok nem vonatkoznak
rám. Bármit megtehetek, amit akarok.
Taelon lenézett Lisára.
– Nem pontosan erre gondoltam.
Lisa kuncogott.
– Tudom. De igazán nagyszerű nő. Vigyáz az összes nőre, tehát
azt mondom, hogy hagyjuk kicsit szórakozni.
Taelon újabb csókot nyomott az ajkaira.
– Ha téged ez boldoggá tesz.
Lisa felnyúlt és a kezét a nyaka köré fonva, lehúzta a férfi fejét
egy hosszabb és alaposabb csókra. Pulzusa felgyorsult. A teste
vágyakozva kezdett zümmögni.
– Tudod, mi tenne igazán boldoggá? – mormolta.
Taelon arca éhes lett.
– Tudom. Menjünk, nézzük meg, hogy le tudjuk-e fektetni
Abbyt.
Megragadta a nő kezét, és végigsietett a folyosón a lakosztályuk
felé.
Lisa nevetett. Olyan gyorsan lépkedett, hogy neki gyakorlatilag
kocogni kellett, hogy lépést tartson vele.
Megszólaltak a riasztók.
 Taelon megállt.
Abby megijedt a hangos zajtól, és sírni kezdett.
– Mi ez? – Lisa elkezdte Abbyt ringatni, megpróbálva
megvigasztalni a bömbölő babát.
– A legénység minden tagja harci készültségbe – hangzott fel
Jamis – Taelon másodparancsnokának – hangja a hangszórókból. –
Ismétlem, a legénység minden tagja harci készültségbe!
Megtámadtak minket!
 19. fejezet
Taelon sokkolódott. Megragadta Lisa kezét, és visszaindult a híd
felé.
– Ez egy gyakorlat? – kérdezte Lisa elfulladva.
– Nem.
Egy qhov’rum-ban haladtak, amit Lisa magában csak
féreglyuknak hívott. Hogyhogy megtámadta őket valaki? Miért
támadnák meg őket? És miért pont itt, ahol annyira kevés
mozgástér van, ahelyett, hogy egyszerűen csak a qhov’rum
kijáratánál várták volna őket?
A lábuk alatt a hajó megrázkódott, és egy robbanás tompa moraja
ért a fülükbe.
Lisa megbotlott, és elengedte a férfi kezét.
Taelon elkapta, és még szorosabban húzta őt és a babát magához.
– Ki a fasz támad minket? – motyogta.
A lasaraiakat az egész galaxisban békés népként ismerték, akik
mindazonáltal nem haboztak elpusztítani minden ellenséget, aki
ártani akar nekik. A gathendi volt az utolsó nép, aki elszenvedte a
haragjukat. Amint a lasarai orvosok megállapították, hogy a lasarai
nők meddőségének kiváltója a gathendiek által szabadon bocsátott
vírus – kifejezetten erre a célra kifejlesztett vírus –, Taelon apja
rászabadította a lasarai hadsereg egészét a rohadékokra. A lasarai
sereg a szövetségeseivel együtt szinte teljesen elpusztította a
gathendi flottát. A maradékot a galaxis egy távoli sarkába űzték.
De az is évtizedekkel ezelőtt volt.
Távollétében új ellenség került elő? A családja nem említett erről
semmit.
Vagy vannak olyan ellenséges világok is ebben a szektorban,
mint a Föld, akikkel még ezután akarták felvenni a kapcsolatot?
Vagy olyan bolygók, amelyek lakói úgy döntöttek, hogy
megtámadnak mindenkit, aki a közelükbe kerül?
Több robbanás rázta meg a hajót, ahogy ő és Lisa haladtak előre.
Ha a hajó továbbra is ilyen erőteljes és gyakori találatokat kap,
akkor a pajzsok nem fogják kibírni.
Már majdnem a hídra értek, amikor az egyik sarkon Ari’k és
három másik Yona harcos fordult be rohanva.
– Ki támad minket? – követelte Taelon.
– Ismeretlen – felelte Ari’k. – Annyira álcázott a hajójuk, hogy
még az alakját sem tudtuk felismerni. De kifigyeltük a fegyvereik
helyzetét és viszonozzuk a tüzet. Hamarosan elegendő kárt
okozunk, hogy az álcázás megsemmisüljön, és akkor
azonosíthatjuk őket.
A hajó ismét megrázkódott, majd újra és újra és újra a
folyamatos zárótűz alatt.
– Kiiktattuk valamelyik fegyverüket?
– Nem. A pajzsuk úgy tűnik, ugyanolyan erős, mint a miénk,
talán még erősebb is.
Taelon káromkodott és próbált tovább furakodni a katonák
között.
Ari’k elkapta a karját.
– A qhov’rum korlátozza a lehetőségeinket, hogy elkerüljük a
lövéseket. El kell juttatnunk benneteket a királyi űrkomphoz, és fel
kell készülnünk az evakuálásra.
– A picsába, nem! – szabadította ki Taelon a karját. – Ez az én
hajóm. A hídon a helyem!
– Ha bárki más lennél, egyetértenék veled. De te a lasarai királyi
család tagja vagy, és az élet-társaddal van az örökösöd, az egyetlen,
aki a nemzedékedben született. Az egyetlen kötelességem, hogy
megvédjelek hármatokat.
– Egyszerűen nem hagyhatom el az embereimet!
 – Nem is. A másodparancsnokod irányít a hídon. Azért
választottad őt, mert biztos voltál benne, hogy ő a legmegfelelőbb a
helyettesítésedre, ha bármi történne veled.
Taelon Lisára nézett. Érezte, hogy reszket a keze, ahogy az övét
szorítja. Látta a félelmet az arcán. Nem veszítheti el. Nem
hagyhatja, hogy bármi történjen vele vagy Abbyvel. Ők voltak a
világa, a mindenei. De hogy fordíthatna hátat a népének,
biztonságba menekülve, miközben helyette harcolnak?
Lisa rámeredt.
– Rendben van – nagyot nyelve bólintott. – Jól van. Jól leszünk.
Az embereknek szüksége van rád. Megértem. Csak... kérlek, ne
halj meg, Taelon!
A férfi szorosan átölelte.
– Szeretlek, dashura.
– Én is szeretlek. Kérlek, gyere vissza hozzám!
– Úgy lesz – elengedte, és Ari’k-hoz fordult. – Vidd biztonságba
őket!
Úgy érezte a szíve megszakad, ahogy elhaladt a Yona őrök
mellett.
Ari’k ismét elkapta Taelon karját és visszatartotta.
– A 65228379. cikkely 4. szakasza értelmében felmentelek
parancsnoki pozícióból. Már átadtam Jamisnek a híd irányítását,
így szabadon eljuttathatlak téged, életed társát és az örökösödet a
királyi űrkomphoz. A többi Yona őr és a lasarai pilóták
ellentámadást indítanak, amint távozunk, és halálukig védelmezik a
hajót és a rajta levő embereket.
– Mi? – Taelon próbált kiszabadulni a Yona őrök közül, akik
mindhármukat körülvéve haladtak a folyosón. – Ezt nem teheted
meg! Ez a cikkely nem ezért van. Engedj!
Kuxa, egy második Yona harcos is csatlakozott a
dulakodásukhoz.
Ari’k határozottan tartotta.
 – Az én kötelességem, hogy megvédjem a királyi családot –
megvédjelek téged – és érzelem mentes döntéseket hozzak! Többet
jelent az embereknek, ha most távozol, mintha maradnál.
Egyszerűen biztosítod az utad folytatásának lehetőségét. A
tiltakozásod hiábavaló. Ha folytatod, akkor elkábítalak.
A dulakodás lelassította őket. Bassza meg! Taelon azt akarta,
hogy Lisa és Abby eljussanak a királyi űrkompba, ha a legrosszabb
megtörténne...
Káromkodva abbahagyta az ellenkezést, és kocogni kezdett.
Megkönnyebbülés öntötte el Lisa vonásait, ahogy Abbyvel a
kezében futott mellette.
– Várj!
Taelon csak annyi időre áll meg, amíg kivette a síró Abbyt a
hordozóból. A plusz súlytól felszabadult Lisa sokkal gyorsabban
futhatott, ahogy ismét a civil dokkoló felé indultak.
Taelon az egyik karjával a kisbabát szorította magához, a
másikkal pedig Lisát kapta el, amikor a padló hirtelen megint
megbillent alattuk.
Valami sötét elmosódott folt rohant el mellettük. Egy
másodperccel később visszatért, és Eliana jelent meg előttük.
– Jól vagytok? – kiabálta túl a zajt, és visszafordult, hogy velük
fusson.
– Igen – válaszolta Lisa.
Eliana Taelonra nézett.
– Az egyik menekülési kapszulához mentek? Gyorsabban oda
tudlak benneteket juttatni.
Kibaszottul magabiztos volt. Amikor természetfeletti sebességgel
futott, mozgása alig volt szabad szemmel észlelhető.
Taelon megrázta a fejét.
– A királyi űrkomphoz. A Yona biztonságosan odavisz
bennünket. Ellenőrizd a földi nőket.
Eliana bólintott.
 – Már hatot elvittem a kapszulákhoz. Elviszem a többieket is,
majd segítek az embereidnek. Kiálts, ha szükséged van rám. Ismét
elmosódott.
A dokkoló hely teljesen üres volt, amikor odaértek.
– Hol vannak az emberek? – kérdezte Lisa erősen zihálva.
A kómában eltöltött hét hónap nem a legjobb kondícióban
hagyta.
– Remélhetőleg a menekülési kapszuláknál. – mondta Taelon
komoran.
Megdöbbent, hogy a helyzet ilyen gyorsan romlik. Ez az átkozott
qhov’rum túl sebezhetővé tette őket.
– A civil űrkompok, rövid távú utazásra vannak tervezve, kevés
tartalékkal.
Elsősorban az utasok szállítására használták a bolygóra és vissza,
miközben a hajó bolygó körüli pályán maradt.
– A menekülési kapszulákban két földi hónapig fenn tudják
magukat tartani a benne ülők.
Lövések mennydörgő robaja töltötte be a dokkoló helyiséget,
ahogy azok eltalálták a láthatatlan pajzsot, fényes narancssárga
villanásokat okozva. A pajzs halványkék fényben villogott, de még
tartott.
Taelon sürgette Lisát, hogy gyorsabban fusson, hogy átérjenek a
kopár padlón.
Több robbanás világította meg a pajzsot. Olyan volt, mint a földi
tűzijáték. Egyik a másik után.
– A pajzs megsérült – jelentette be a hajó számítógépe kellemes
női hangon. – Pajzsok hetvenkilenc százalékon.
Még több moraj. Még több tüzes robbanás.
A picsába!
Bumm. Bumm. Bumm.
– Pajzsok ötvennégy százalékon.
– Vidd! – üvöltötte Taelon.
 Ari’k felkapta Lisát, és felgyorsult. Taelon lépést tartott vele,
Abbyt a mellkasához szorítva. A másik Yona követte őket.
A királyi űrkompból lassan leereszkedett egy feljáró.
Ari’k felugrott rá. Alig lelassulva az egyik kényelmes ülésbe
hajította Lisát, és az előttük lévő vezérlőbe rohant.
Bumm. Bumm. Bumm. Bumm.
– Pajzs harminchárom százalékon – jelentette be a nyugodt női
hang.
– Bassza meg! – Taelon térdre esett Lisa előtt, és sietve
visszatette a babát a hordozóba.
Kuxa elrohant mellettük, csatlakozott Ari’k-hoz a vezérlőben.
Ari’k a pilóta ülésbe, Kuxa a másodpilóta helyére ült. Mindkettő
kezdte felkészíteni az űrkompot az indulásra.
A két utolsó Yona – Yihrus és Sodu – is befutott.
Még több robbanás.
– Pajzsok húsz százalékon.
– Bezárni! Bezárni! – üvöltött fel Taelon.
Lisa a válla fölött hátranézve figyelte, ahogy a feljáró lassan
emelkedni kezd, miközben Taelon sietve kapcsolta be a biztonsági
öveket. Lisa teljesen ki volt fulladva. Az egész teste reszketett.
Lisát és Abbyt biztonságban kell tartania. Muszáj!
Bumm. Bumm. Bumm.
– Pajzs tizenhárom százalékon.
Taelon beült a lány melletti ülésbe és bekötötte magát.
– Mondd meg Jamisnek, hogy azonnal viszonozza a lövéseket
A rámpa behúzódott. Taelon kinézett az ablakon.
A következő pillanatban minden, ami nem volt rögzítve, kirepült
az űrbe, mert összeomlott a pajzs.
Taelon ereiben meghűlt a vér. Ez közel volt. Túl közel.
Az űrkomp felemelkedett. Taelon kipillantott a dokkoló helyiség
bejáratán.
 Karcsú fekete harci gépek keveredtek tűzpárbajba szürke gömb
alakú gépekkel. Aztán a redőnyök leereszkedtek az ablakok elé, és
az űrkomp begyorsult. Most sokkal gyorsabban haladt, mint amikor
a Földet hagyták el. Ahogy a gyorsulás visszaszorította őket az
üléspárnákba, Abby ismét sírni kezdett.
– Az ellenség üldöz minket – jelentette be Ari’k.
Taelon lehajolt, nagy kezét Abby feje mögé tette és megpuszilta
a puha haját.
Abby sírása nyöszörgésbe váltott.
Taelon pillantása találkozott Lisáéval.
– Segítenem kell.
Lisa reszkető fejjel bólintott.
– Szeretlek.
Taelon kikapcsolta a biztonsági övét.
– Én is szeretlek.
Felugrott, és átrohant a vezérlőbe.
– Ez a gathendi – jelentette be Ari’k.
Taelon káromkodott és intett Kuxának, hogy adja át a
másodpilóta ülését. Amint megtette, Taelon belecsúszott és
rögzítette a biztonsági öveket.
– Hogy a fenébe tudták meg, hogy itt vagyunk?
– Ismeretlen – felelte Ari’k.
– Vezess! Én tüzelek.
Taelon a homlokára helyezte a fegyvereket irányító sisakot és
lehúzta a szeme elé a képernyőt. Előrenézve minden lasarai és
gathendi harci gép pozícióját látta. Ülése mindkét karján felemelte
a panelt. Karját a karfák barázdáiban helyezte, és az ujjait a
mindegyikhez tartozó megfelelő mélyedésbe rakta.
– Érkezők – jelentette be Ari’k nyugodtan.
– Látom őket.
Taelon a két harci gépre összpontosított, amik feléjük
közeledtek, és lenyomta az ujját.
 Energia sugár indult a hajóból, és eltalálta az első gépet. Ahogy
felrobbant, a tekintetét a második hajóra fordította, és ismét
lenyomta az ujját. Az energia sugár felrobbantotta a második gépet
is. A fegyverrendszer folyamatosan Taelon tekintetét követte, és
minden alkalommal 100 százalékos pontossággal lőtt. De az
átkozott gathendi harci gépek túlerőben voltak.
Ez egy nagyon jól szervezett támadás volt.

Lisa erősen magához szorította Abbyt, ahogy az űrkomp kitért

hol egyik oldalra, hol a másikra. Sőt egyszer-egyszer teljesen
körbefordult, erős hányingert keltve a lányban.
A hátramaradt Yona őrök közül az egyik kinyitott egy panelt és
teljes higgadtsággal belehuppant az előbukkanó rejtett ülésbe. A
másik is kinyitott egy néhány méterrel távolabb lévő panelt, és
követte a példáját. Egyiküknek sem okozott problémát a hevesen
imbolygó járműben megőrizni az egyensúlyukat, mintha már
milliószor csinálták volna.
Lisa kikukucskált, hogy megnézze, mit csinálnak. Úgy néztek ki,
mintha egy üvegedényben lebegő játékszékben ültek volna. A
csípőjüknél keresztül futó heveder tartotta őket a helyükön,
miközben ők is feltették a fegyvereket irányító sisakot és lehúzták
szemük elé a képernyőt. Karjukat a szék karjára fektették, ujjaikat a
megfelelő mélyedésekbe helyezve.
– Fegyverek élesítve – jelentette ki az egyik, miközben
megérintette a vezérlő képernyőt. A szék visszahúzódott a padló
alá, elrejtve a tekintete elől.
– Fegyverek élesítve – igazolta a másik is, ugyanígy téve.
Beszarás. Olyanok lehetnek, mint a II. Világháború tanktorony
tüzérei? Ha igen, akkor teljesen ki vannak téve a lövéseknek.
 A padló remegett a lába alatt.
A fegyverekkel lőttek? Vagy találatot kaptak?
Nem tudta megmondani. A pilótafülke felé nézett, vagy
bárminek is hívták a lasarai népek a királyi űrkomp vezérlőjét.
Az elülső szélvédőn át, amely ahogy Taelon mesélte, golyóálló
tiszta kristályból készült, olyan csata bontakozott ki előtte, mintha a
Csillagok Háborúját nézte volna, csak most nem filmen. Azt
leszámítva, hogy most a fekete harci gépek voltak a jó fiúk, a
halványszürke gépek pedig a rossz fiúk.
A szürke gépek száma messzemenően meghaladta a feketékét, de
ez utóbbiak sokkal jobban harcoltak. A csatatér henger alakú volt.
A qhov’rum izzó, fehér falai adták a határokat. Olyan volt a
látvány, mintha a földi harci repülők próbálták volna
megsemmisíteni az ellenséges gépeket, 5-ös erősségű hurrikánban.
Taelon folyamatosan káromkodott.
– Hol a picsában van a csatahajó, ahonnan ezek felszálltak?
Továbbra is a fején tartotta a fegyvervezérlőt.
– A Kandovar mögött – felelte Ari’k, akinek hangjában nyoma
sem volt Taelon dühének.
Lisa lába alatt folyamatosan zúgott a padló, ahogy a lenti Yona
harcosok lőttek. Az űrkomp alól fénysugarak csapódtak ki, és a
halvány gépekből tűzgömböket és törmeléket csináltak.
Az űrkomp hevesen rázkódott. Aztán megint.
– A pajzs? – kérdezte Taelon.
– Kitart – felelte Ari’k, balra, majd jobbra kitérve.
Olyan sok gép vett részt a csatában, hogy Lisa nem tudta, hogy a
fenébe sikerült elkerülnie, hogy egyikbe sem akadt bele. Minden
egyes alkalommal, amikor Ari’k-nak sikerült elkerülnie az egyik
gépet, kibaszottul közel került egy másikhoz.
– Nem harcolhatunk ellenük a qhov’rumban – mondta Taelon.
Biztos kézzel kezelte a fegyvereket, mert bárhová nézett, egy gép
felrobbant. – Nincs mozgásterünk.
 – Megerősítve – jelentette ki Ari’k. Kezei a vezérlő képernyőjén
mozogtak. – Új koordinátákat adtam meg. Három, kettő, egy után
kilépünk a qhov’rumból.
A királyi űrkomp hirtelen felfelé irányult, mint egy rohadt rakéta,
és áttört a qhov’rum falán.
Az űrkomp hevesen rázkódott.
Abby feje Lisa állába ütődött.
Aztán sötétség vette körül őket.
Minden csendes és nyugodt.
Kivéve Abbyt. Abby felsikoltott és sírva fakadt.
Lisa figyelmen kívül hagyta álla fájdalmát és óvatosan simogatta
Abby pórul járt fejecskéjét, és igyekezett elhallgattatni a kicsit.
Kinézett az előtte levő szélvédőn.
A fényes qhov’rum eltűnt. Széles, sötét hely nyúlt el előttük.
Félelmetesen nyugodt hely, összehasonlítva heves szívverésével.
– Követett valaki? – kérdezte Taelon.
– Keresem – mormolta Ari’k. – Igen. Négyen vannak. Ott.
– Látom őket.
Az űrkomp tovább rázkódott. Világos sugár az űrkompból.
A sugár becsapódott. A cél forogni kezdett, majd erős felvillanás
közepette ripityommá robbant szét.
– A cél semlegesítve – jelentette be Ari’k.
Az űrkomp stabilizálódott.
Taelon kikapcsolta a biztonsági öveket, és levette a fegyver-
vezérlőt.
– Éber légy, és derítsd ki, hol a fenében vagyunk. Nem kellett
volna még két hónapig kilépnünk ebből a qhov’rumból.
– Igen, Taelon herceg.
Amint elhagyta az ülést, a pilótafülkében lévő másik Yona
azonnal a helyére csúszott és feltette a fegyver-vezérlőt.
Visszatérve Lisához, Taelon letérdelt előtte.
– Jól vagy?
 Ő bólintott.
A baba fejére simított.
– A baba?
– Ő is jól van. Csak beleütötte a fejét az államba.
Taelon kivette Abbyt a hordozóból és magához ölelte.
– Ssh. Rendben van édesem. Minden rendben van. Itt van anyu is
meg apu is.
Abby hozzásimult. Kis arca és orra csupa vörös volt. Taelon
addig tartotta és ringatta, amíg meg nem nyugodott.
– Vége van? – kérdezte Lisa erőtlenül.
Taelon felnézett, és már nyitotta a száját, hogy válaszoljon. Aztán
a szeme riadtan tágra nyílt.
– Te vérzel!
– Mi? – Lisa lenézett, de nem látott semmit. – Nem, én nem.
Kinyújtott hüvelykujjával megsimította nő ajkát, és feltartotta.
Vér csillogott a bőrén.
Lisa felemelte remegő kezét, és az ajkaihoz ért.
– Biztos megharaptam a nyelvem, vagy a szám szélét, amikor
Abby feje az államba ütődött.
Az egyik padlópanel kinyílt. A közelebbi golyószóró torony
belsejében lévő Yona felnézett rájuk.
– Nem észlelek több ellenséges járművet. Elhagyhatom a
posztomat? A pajzsom össze akar omlani – a hangja teljesen
érzelemmentes maradt.
Taelon átadta Abbyt Lisának.
– Természetesen.
Kezét nyújtva segített Sodunak kimászni a toronyból. Aztán
indult a másik panel felé.
Sodu megállította, amikor Taelon ki akarta nyitni a panelt.
– Ne. Yihrust direktben eltalálták. A posztja körüli pajzs
megsérült.
 Lisa szíve összeszorult. Yihrus meghalt? Meghalt, hogy
megvédje őket?
– Még működőképes? – kérdezte Taelon.
– Alig. A légkör védelem megmaradt, de bármikor összeomolhat.
Amióta Lisa belevágott ebbe az űrutazásba, megtudta, hogy a
lasarai pajzsok két külön rétegből állnak. Az egyik a lövések elleni
védelmet biztosította. A másik légköri védelmet hozott létre, mint
például amilyen a dokkoló hely bejáratánál volt. Elektronikusan
volt generálva, és nem hozott létre olyan fizikai akadályt, amelyet
meg lehet érezni vagy érinteni. Így a lövedék (vagy bármi más,
mint ezek a fénysugarak is) átjuthat rajta. Noha furcsának tűnt
számára, a légköri pajzsot a legnehezebb elpusztítani. A lasaraiak
úgy tervezték meg, hogy az embereknek legyen elég idejük és
levegőjük a szükséges javítások elvégzéséhez.
Taelon előre nézett.
– Ari’k, tudsz átirányítani energiát, hogy átmenetileg megerősítsd
a harmadik fegyverállomás pajzsát?
– Ez meggyengítené a pajzsot az űrkomp többi része körül, és ...
– Csak csináld! – csattant fel Taelon.
Arik szünetet tartott.
– Igen, Taelon herceg.
Úgy tűnt, hogy Taelont meglepte a kapituláció.
– A pajzs megerősítve – jelentette be Ari’k.
Taelon gyorsan felrántotta a padlót, majd káromkodni kezdett.
– Segíts kihúzni!
Sodu mellé lépett.
Annak ellenére, hogy pokolian nehéz volt, kettejüknek sikerült
kiemelni az eszméletlen Yona férfit a toronyból. A bal vállánál az
egyenruhán nagy égési nyom volt látható. Vér ömlött a szétroncsolt
szörnyű sebből. Véres volt az arca és a nyaka is. Sodu azonnal
bezárta a padló-panelt.
– A panel biztosítva – mondta Ari’k-nak.
 Taelon megtapintotta Yihrus nyakát.
– Még él.
Kuxa elhagyta a pilótafülkét, és az űrkomp hátsó része felé
indult. Nem állt meg, hogy sérült bajtársára pillantson. Amikor az
ajtóhoz ért, Kuxa tenyerét a mellette levő szkennerre helyezte, és
megérintette a képernyőt.
Az ajtó kinyílt.
Lisa álla leesett. Tudta, hogy az űrkomp kb dupla akkora, mint a
helyiség, amelyben ült. A külső ablakok is annyit jeleztek. De azt
gondolta, hogy ott további ülőhelyek, esetleg tárolók vannak.
Tévedett.
A nagy, fehér szoba, ahova Kuxa belépett, gyengélkedőnek tűnt,
az egyik oldalán egy kis fürdőszobával.
Kuxa odament a szekrényhez, kinyitotta és elkezdett belőle
kipakolni.
Taelon és Sodu felemelte Yihrust, megpróbálva a lehető
legkevésbé megmozdítani a sebét, és átvitték a szomszéd szobába.
Lisa követte őket, óvatosan visszahelyezve Abbyt a hordozóba.
Yihrus eszméletlenül feküdt egy erős, keskeny ágyon, ami alatt
sok kis fiók volt. Egy elektronikus kar ereszkedett le a
mennyezetről, és egy pálcával futott át a sérült férfi felett. A
fénysugár elindult a fejénél, és úgy mozogott lefelé a testén, mint
egy fénymásoló. A pálca visszahúzódott.
Taelon kinyitotta az egyik fiókot, és kivett egy kis hengeres
tárgyat, amely paprika sprayre emlékeztette a lányt. Addig Sodu
levágta a katona ruháit, Kuxa pedig a közeli szekrényből szedett
elő csomagokat.
Lisa az ajtófélfának támaszkodott, nem akart útban lenni. A
három férfi alig váltott pár szót. Úgy tűnt, hogy mindegyik
pontosan tudja, mire van Yihrusnak szüksége, még azelőtt, hogy a
számítógép nyugodt női hangja bejelentette volna. Taelon más
csatákban is harcolt? Kezelt már sérült katonákat? Korábban ő is
megsérült?
Taelon a tartályt a seb fölé tartotta, és áttetsző folyadékot
permetezett a sebre, amíg a folyadék be nem borította a teljes
felületet. Miközben Lisa figyelte, a folyadék fehér habbá duzzadt, a
vér rózsaszínűvé, majd vörösre változott. Néhány másodpercig
bugyborékolt, majd szétolvadt és elpárolgott. A seb kitisztult.
A sérülés most még rosszabbnak tűnt, mint amikor még vér
borította.
Taelon felöltött egy pár kesztyűt, és megvizsgálta.
– Még mindig vérzik – mormolta.
Sodu bólintott.
– El kell távolítanunk a szilánkokat. Készülj fel az erek
lezárására.
Kuxa csatlakozott hozzájuk, kinyújtva egy tálcát.
Taelon megragadott egy karcsú tartályt a tálcáról. Egy hosszú,
vékony cső állt ki az egyik végéből, és egy kicsit emlékeztette Lisát
a WD-40 dobozára, amelyet mindig tartott otthon. Aztán az
ágymelletti csőre akasztott eszközök sorából levett egy otoszkópra
hasonlító szerkentyűt.
– Mehet!
Elhátrált.
Sodu elvett egy lapos pálcát Kuxa tálcájáról, és a seb fölé
tartotta. A szilánk kilőtt a sérült testből, és a pálcához tapadt.
Beszarás!
Vér ömlött ki.
Taelon a nyitott seb fölé hajolt, és valami apró ki tudja mit szórt
bele, majd odafordította az otoszkópot. Kék fénynyaláb lőtt ki az
otoszkópból. Többször megismételte a folyamatot, mielőtt
visszahúzódott.
– Minden lezárva. A vérzés megállt – egy pillanatig
tanulmányozta. – Jól néz ki.
 Nem onnan, ahol a lány állt.
– Kezdjétek a vérátömlesztést – parancsolta Taelon, miközben
visszatette a műszereket a tálcára és levette kesztyűjét.
Egy mechanikus kar ereszkedett le a mennyezetről, és Yihrus
egyik karjához hajolt. Rácsos minta jelent meg a barna test fölött,
egy másodperccel azelőtt, mielőtt egy tű átszúrta volna. A vörös
vér lefolyt egy csövön a karjába.
Sodu fényes fehér kötszerrel borította le a vállsebet.
Kuxa egy újabb tartályból származó anyaggal fújta be.
A kötszer úgy illeszkedett a Yihrus testéhez, mintha
odaragasztották volna. A ráfújt anyag bevonta, és egy vagy két
centiméterrel meghosszabbította a kötést, és a helyén tartotta.
Nagyon király az egész.
Taelon Sodura nézett.
– Adj neki silnát a gyorsabb gyógyulás érdekében.
Sodu bólintott, előhúzott egy pisztoly alakú szerszámot, és
Yihrus nyakához nyomja a csövét. Ez egy psst hangot adott. Aztán
Sodu eltávolította.
Taelon Lisa felé fordult.
– Jól lesz? – Kérdezte a lány.
Bólintott, és bezárta a távolságot közöttük.
– Te jól vagy? – kérdezte Lisa, mivel annyira zavarodott volt,
hogy el is felejtette korábban megkérdezni.
Karjait köré fonva, homlokát az övéhez érintette.
– Mindaddig, amíg te és Abby jól vagytok, én is jól vagyok.

Huszonnégy órával később Lisa az alvó Abbyt lerakta egy

nagyméretű ágy közepére. Látott már képeket olyan
magánrepülőkről, amelyek hálószobával büszkélkedtek, de nem
számított arra, hogy az űrkompban, a gyengélkedő másik oldalán
meg is találja.
Hiába, a királyi család még az űrben is stílusosan utazik, még a
rövid távolságokon is.
Párnákkal körbebástyázta Abbyt, hogy nehogy véletlenül
leguruljon, majd az üres rendelőn keresztül visszatért és
csatlakozott a férfiakhoz.
Mindannyian az L alakú kanapén ülték és egymásnak
mormogtak valamit, miközben a fényes asztalra bámultak, amely
szintén nagy képernyőként működött. Yihrus állt egyedül és
mozogott körbe-körbe. A karja fel volt kötve, mozgása kicsit
darabos volt, de az arca nem mutatott fájdalmat.
Bár a Yona nem érez érzelmeket, fájdalmat érez?
Annyi minden volt még ebben az új világban, amibe Lisa éppen
belépett, amiről nem tudott.
Taelon észlelte az érkezését.
– Abby alszik?
Lisa bólintott.
Ari’k felállt és félrehúzódott, hogy odaülhessen Taelon mellé.
– Nos? – kérdezte, és ő is felvette a férfiak a komor kifejezését. –
Mi a helyzetünk?
Taelon felsóhajtott.
– A nagy hatótávolságú kommunikációs eszközünk súlyosan
megsérült. Sodu próbálja megjavítani, de nem megy túl jól.
Megpróbáltuk elérni a Kandovart közvetlen vonallal, de nem
sikerült – a többiekre pillantott. – Megállapítottuk, hogy a hajó
valószínűleg megsemmisült.
– Ó, ne – mormolta.
Az a sok ember.
– Figyelembe véve a gathendiek által okozott károkat, mielőtt
elhagytuk a qhov’rum-ot, biztos vagyok benne, hogy vannak
veszteségeink – folytatta Taelon, vagy hallva vagy kitalálva
gondolatait. – De a Kandovar elegendő menekülési kapszulával
volt felszerelve a fedélzeten lévő összes személy evakuálására, így
biztos vannak túlélők.
Eliana említette, hogy a többi földi nőt elhelyezte a
kapszulákban. Lehet, hogy indításkor már meg is semmisítették
őket a gathendi gépek? Vagy sikerült elmenekülniük? Biztonságban
vannak? Elvesztek? Rettegnek?
Lisának ott volt Taelon és a Yona férfiak, hogy enyhítsék a
félelmét. Mindenki más, akinek sikerült elmenekülni, egyedül volt
a kapszulában.
– Gondoljátok, hogy lehetnek túlélők a közelben?
– Valószínűtlen – felelte Ari’k. – A qhov’rum lehetővé teszi
számunkra, hogy nagy sebességgel haladjunk, ezért valószínűleg
szétszóródtak a környező szektorokban.
– Basszus.
Taelon bólintott.
– Fényévekre vagyunk Lasarától. De egyetértettünk abban, hogy
a qhov’rum-ba újból belépni nem lenne bölcs dolog.
– Miért? Gondolod, hogy a gathendi hajó ott van, és ránk vár?
– Nem. A qhov’rumot a Secta készítette. Ez nem igazán hasonlít
ahhoz a féreglyukhoz, amiről meséltél nekem, ami meghajlítja a
teret, hogy lerövidítse az utazást, sokkal inkább egy... – egy
pillanatig elgondolkodott, majd megrázta a fejét. – Nem tudok
semmi olyat, amivel össze tudnám hasonlítani a bolygódon.
Mágneses lebegő vonat kombinációja gravitációs meghajtású
hullámvasúttal?
A nő bambán bámult rá.
– Nem hajlítja meg a teret és fúr keresztül rajta mint egy féreg.
Biztonságos utazást nyújt – nem zavarnak be útközbe eső bolygók,
aszteroidák, űrhajók vagy hasonlók – sok-sok szektoron keresztül,
miközben olyan sebességgel hajt előre minket, amelyet semmiféle
módosított motorral sem lehet elérni.
Lisa elgondolkodott.
– Tehát olyan, mint egy alagútba burkolt autópálya, amelyen úgy
haladsz előre, mint egy hullámvasúton?
– Igen. Nincs forgalom vagy egyéb veszélyek. Általában. Ez az
első eset, amiről tudunk, amikor egy hajót megtámadott egy másik,
aki bement mögötte a qhov’rumba. A qhov’rumnak csak egy
bejárata és egy kijárata van. Mindannyian úgy hisszük, hogy a
külső falakon áthatoló szállító- és menekülési kapszulák
valószínűleg destabilizálták azt.
Nos, bassza meg!
Ari’k az asztalon levő képernyőre mutatott.
– Meghatároztam a helyünket. Itt vagyunk.
Taelon rámutatott egy a pozíciójukhoz közeli bolygó foltra.
– Szövetségeseinknek, a segoniaknak itt van a Mila 9-en egy
bázisuk. De ha Sodu nem tudja megjavítani a kommunikációs
vezérlőt, akkor négy és fél hónap kell, hogy elérjük.
Ez átkozottul hosszú idő volt.
– Van elég tartalékunk, ahhoz, hogy elérjük?
Taelon sötét pillantása találkozott az övével.
– Nincs.
Lisa gyomra összeszorult. Visszanézett Abbyre. Apró, törékeny
teste alig volt észrevehető a nagy ágyban, majd visszafordult a
férfiak felé. Mindegyik rá bámult.
– Mi fog kifogyni először – üzemanyag, étel vagy víz?
Taelon felsóhajtott.
– Az űrkomp nem üzemanyaggal működik. Olyan
energiacellákkal működik, amelyek hasonlítanak a földi
akkumulátorokhoz. Nagyon kompaktok, tehát elegendő alkatrész
van ahhoz, hogy odajuthassunk. És a légkör generátor is működik,
amíg az energiacellák működnek.
 Ari’k szólalt meg.
– Az étel és a víz azonban kevesebb, mint két hónara elegendő.
Bassza meg!
– Beoszthatjuk, hogy tovább kitartson.
Ari’k bólintott.
– Én is arra gondoltam. Ha mi négyen – a körülötte álló
harcosokra intett – nem fogyasztunk, akkor a készleteknek elég kell
lennie, hogy te, Taelon herceg és a csecsemő elérjétek a segoniai
bázist.
Lisa pislogott.
– Hogy mi?
Taelon állkapcsán megrándult az izom.
– Nem hajlandóak enni vagy inni semmit. Azt akarják, hogy
minden étel és víz nekünk jusson.
Lisa a katonákra meredt.
– Meghaltok, ha nem esztek és isztok semmit.
– Igen – erősítette meg Ari’k érzelemmentesen.
Lisa a fejét rázta.
– Szóba se jöhet. Baszd meg! Csak ésszerűsítjük. Kiszámítjuk,
hogy mi az a minimális mennyiség, ami túléléshez kell, és annyit
fogyasztunk.
Ari’k megrázta a fejét.
– A mi kötelességünk biztosítani Taelon herceget...
– Tudom, hogy mi az átkozott kötelességed – csattant fel a lány.
– Nem az, hogy kényelemben és jól tápláltak legyünk! Az, hogy
életben tarts minket! Éhes voltam már korábban is. Sokszor. Meg
tudom csinálni újra. Még mindig szoptatom Abbyt, tehát jól lesz
mindaddig, amíg biztosítom, hogy a testem elegendő
mennyiségben termeljen tejet. Nem fogsz éhen halni azért, hogy mi
éljünk.
– Egyetértek – mondta Taelon.
Ari’k kinyitotta a száját, hogy mondjon valamit.
 Lisa felemelte a kezét és meglegyintette.
– Mi lesz, ha a jövő héten mindannyian szomjan haltok, és
megjelenik néhány gathendi hajó és megtámad minket? Akkor
hogy fogsz megvédeni minket? Taelon nem tudja egy időben
vezetni az űrkompot és lelőni őket. És azt hiszem, sokkal tovább
tartana, mint egy hét, hogy megtanuljam, hogyan segíthetek neki.
Ari’k a harcosaira nézett.
– Egyikőtök se – erősködött tovább – fogja magát feláldozni.
Pont. Szóval Sodu, vidd vissza a segged a vezérlőbe és dolgozz
kommunikációs egységen. Ti többiek… találjatok ki valamit.
A nő Taelonra nézett, és némán arra kérte, hogy támogassa. Ezek
az emberek életüket kockáztatták, hogy megmentsék őket. Kell
más módnak is lennie.
Taelon megfogta a kezét, és a férfiakra pillantott.
– Hallottátok őt.
Sodu a vezérlő felé indult, amire Lisa még mindig
pilótafülkeként gondolt. A többiek követték.
Taelon közelebb húzta Lisát, és köré fonta a karját.
– Nem akarom, hogy te és Abby szenvedjetek – suttogta.
– Nem fogunk. Ezt is túléljük! – szavai azonban
magabiztosabbak voltak, mint a gondolatai.
Lisa halálra volt rémülve.
 20. fejezet
Egy héttel később Taelon mosolyogva segítette ki Lisát a
roungkrup-ból, amit a lány csak lőtoronyként emlegetett.
– Ügyes voltál!
Amikor a lány arra kérte, hogy tanítsa meg, hogyan kell
használni, nem állt ellen a kívánságának. Ha valami történne vele
és a Yona őrökkel, azt akarta, hogy képes legyen megvédeni magát
és Abbyt. Keze túl kicsi volt, hogy kényelmesen illeszkedjen a
vezérlőkhöz, és sűrűn emlegetett valami joysticktot, hogy inkább
azt szeretne használni, de gyors felfogása volt és jól haladt.
Lisa elfintorodott.
– Több gyakorlatra van szükségem.
Taelon mosolya grimaszba váltott.
– Rengeteg időd lesz, amíg a Mila 9-re érünk.
Eddig már elkezdte tanítani a lányt az űrkomp irányítására is. Ez
hosszadalmasabb folyamatnak ígérkezett, mert sokkal több mindent
kellett ellenőrzés alatt tartani. És az egyetemes fordító, csak a
hallható nyelvvel tudott boldogulni. Az írott lasarai szöveg
megértésére nem volt alkalmas.
Sodunak nem sok szerencséje volt a kommunikációs egység
javításában, de kitartóan folytatta a próbálkozást. Taelon mindig azt
hitte, hogy sajnálatos, hogy a Yona képtelen érzelmeket érezni, de
be kellett vallania, hogy irigyli a frusztrációra és türelmetlenségre
való képtelenségüket.
Aggodalom és tehetetlenség.
Azon a napon kezdték el a lecsökkentett fogyasztást, amikor Lisa
nem engedte, hogy a katonák megvonják maguktól a táplálék- és a
folyadékbevitelt. Körülbelül félúton járnak a Mila 9-hez, amikor
elég közel kerülnek a Kuiper Comet 21-hez, hogy Ari’k le tudjon
szállni, és nagy mennyiségű jégkészlethez jussanak. Amikor
felolvasztják, a szűrőrendszer eltávolítja a deutériumot, és
biztonságossá teszi az italt. Ezzel meg fog szűnni a vízbevitel
korlátozásának szükségessége.
De nem volt más élelmiszer-forrásuk, csak ami az űrkompon
volt.
Taelon és Ari’k úgy döntöttek, hogy az ételt úgy osztják be, hogy
ne csupán négy és fél hónapig, hanem hat hónapig tartson ki, ha
bármi közbe jönne, ami meghosszabbítaná az útjukat. Ez
mindenkinek napi egy étkezést tett lehetővé. Ő és Ari’k minden
adagjukat három kis uzsonnacsomagra osztották. Nemcsak azért,
hogy az elkerülhetetlenül felmerülő éhséget elfojtsák, hanem azért
is, hogy elrejtsék Lisa elől, hogy ő és a többi férfi kevesebbet
fogyaszt a napi adagnál, hogy a lánynak több maradjon. Így
próbálták biztosítani, hogy Lisa és a baba elegendő tápanyaghoz
jusson.
Nem szeretette becsapni. De amikor először hallotta a gyomra
korgását és megpróbálta felajánlani neki az adagját, a lány
elmosolyodott és megrázta a fejét.
– Jól vagyok, Taelon – mondta zavartalanul. – Mondtam neked.
Voltam már éhes korábban is. Megszoktam.
Ez egyáltalán nem tetszett neki, ezért is a megtévesztés.
Noha még mindig sokkal kevesebbet evett, mint amennyit Taelon
szeretett volna, Lisának több mint elegendő teje volt, hogy lányuk
kis duci és boldog maradjon.
Abby kuncogott valahol a háta mögött.
A férfit elöntötte a forróság. A lányuk végtelen örömforrást
jelentett számára, a körülményektől függetlenül.
Lisa elnevette magát.
Taelon becsukta a padló panelt, felállt, és megfordult.
Abby az egyik ülésben ült. Biztonsági öv rögzítette, nehogy
leessen, ha a nagy kalimpálásban elveszíti az egyensúlyát, ahogy
néha szokta.
Ari’k törökülésben ült előtte a padlón. Arckifejezése és hangja
teljesen érzelemmentes volt, ahogy tenyerével eltakarta majd
felfedte az arcát, miközben azt mondta:
– Kukucs!
Abby kuncogott és apró öklével hadonászott.
A közönyös harcos ismét eltakarta, majd felfedte az arcát.
– Buuuh! – mondta.
Abby ismét felkacagott és lába is kalimpálni kezdett ezerrel.
Ari’k folytatta a játékot.
– Kukucs!
Abby kacagott és rádobta a nyusziját.
Ari’k arckifejezése egyáltalán nem változott, amikor a kitömött
állat lepattant a homlokáról és az ölére esett. Visszaadta neki a
játékot, eltakarta az arcát, és folytatta a játékot, amit a baba úgy
tűnt nem tud megunni.
Lisa karját Taelon derekára fonta és az oldalához simult.
– Egész jó vagy benne – mondta Ari’k-nak nevetve.
– Buuh! – Ari’k megrázta a fejét, ahogy Abby kacagva nyúlt
felé. – Nem értem, miért szórakoztató ez számára.
Óvatosan megfogta Abby aprócska kezét. A kicsi halvány
rózsaszín bőre mély kontrasztot alkotott az őr sötétebb, cserzett
bőrének szürkés árnyalatával.
Abby megszorította Ari’k mutatóujját, és próbálta mozgatni a
nagy kezet.
Valami megvillant a harcos tekintetében, de olyan gyorsan el is
tűnt, hogy Taelon nem tudta azonosítani. Aztán Abby elengedte az
ujjat, és a játék újra kezdődött.
Lisa mosolyogva figyelte őket.
– Amikor eltakarod az arcod, Abby azt hiszi, elhagytad a szobát.
Amikor pedig felfeded, úgy tűnik, mintha hirtelen újra megjelentél
volna.
 Yihrus a kanapén ült. Sérülése meggyógyult, már nem volt
szükséges felkötni a karját. Most megosztotta figyelmét a környező
űr figyelése, és Ari’k baba szórakoztató játékának megértése
között.
Kuxa a padlón feküdt. Felsőtestével félig a másik lőtoronyba volt
bebújva. Próbálta a sérüléseket kijavítani rajta és újra
működőképessé tenni.
Sodu tovább dolgozott a kommunikációs egységen.
Lisa keze le-fel sétált Taelon oldalán. Bár a simogatás teljesen
ártatlan volt, Taelon mégis arra vágyott, hogy meztelenül és
magukban legyenek.
Taelon lassan lecsúsztatta a kezét a lány válláról a dereka felé.
Ari’k-ra és lányukra nézve lassan haladt az ujjaival, amíg azok el
nem érték Lisa telt mellét.
Hallotta, ahogy lélegzete elakad. Amikor a szeme sarkából
rápillantott, arca halvány rózsaszínűvé vált.
– Ari’k, tudnál még egy ideig foglalkozni Abbyvel, hogy egy
kicsit lepihenhessünk?
Lisa arca még pirosabbá vált.
– Igen – felelte a harcos egyszerűen.
Mielőtt Lisa tiltakozhatott volna, Taelon elvezette a harcosok
mellett, át a gyengélkedőn a szobájukba.
– Szóljatok, ha ki kell cserélni a pelenkáját – mondta Lisa,
mielőtt a férfi becsukta és bezárta az ajtót. Felnézett Taelonra, és
egészen lehalkította a hangját.
– Tudom, mire gondolsz, és nem. Szóba sem jöhet! Nem
tehetjük!
– Ó, dehogynem.
A fejét lehajtva hevesen megcsókolta. A csók kifejezte az összes
eddigi vágyát, amely fájdalmasan keménnyé tette őt. Átölelte
karjaival és magához húzta a lábujjhegyre pipiskedő lányt. Annak
ellenére, hogy rengeteg szabadidejük volt, a csata óta nem
szeretkeztek. Négy nagydarab harcos mellett, akik velük voltak a
kompon, az egyetlen magánhely a hálószoba volt. És mostanáig
Abby vagy ott aludt közöttük, vagy egyedül elfoglalta az egész
ágyat. Vagy pedig szüksége volt az ő vagy Lisa felügyeletére, ezzel
akadályozva a szerelmi tevékenységeket.
Lisa visszacsókolta, ujjait beletúrta a férfi hajába, és melleit is
hozzádörzsölte egy drága percig, mielőtt visszahúzódott volna.
– Abbynak szüksége van ránk.
– Te magad mondtad, hogy Ari’k-nak jól megy vele.
A picsába, annyira kívánta.
– Ő és a többiek csak elbírnak egy kis csecsemővel.
Lisa felnyögött, és újra lábujjhegyre emelkedve hozzásimult a
ruhák által elrejtett kemény hosszúságához.
– Hallani fognak minket.
Valószínűleg.
– Sodu és Kuxa zörögnek a javítás közben.
– Nem eléggé, hogy elfojtsanak minket.
Végig csókolta a nyakát és egyik kezét a mellére csúsztatta.
– Majd csendben csináljuk.
Lisa remegett.
– Nem hiszem, hogy menni fog – suttogta a nő, miközben a férfi
a hüvelykujjával az egyik érzékeny csúcsot simogatta. A nő
felemelte egyik formás lábát, és a derekára fonta. Taelon
előremozdította csípőjét, kemény farkát a nő középpontjához
igazítva.
– Ők Yonák – emlékeztette a nőt, miközben minden
csípőmozdulat tovább keményítette férfiasságát. – Nem éreznek
érzelmeket. – Még jobban magához szorította. – Nem éreznek
vágyat. – Fogaival megcsípte a lány nyakát. – Nem lesznek
zavarban, még akkor sem, ha hallanak minket.
Lisa felgyorsult lélegzettel bólintott.
 – Oké. Csak ne légy hangos és siess, még mielőtt Abbyt meg kell
etetni.
Taelon győzelemittasan akcióba lendült. Lerángatta mind a lány,
mind a saját ruháját. Az ágyra zuhantak. Csupasz test a csupasz test
ellen. Taelon felnyögött.
– Annyira hiányzott már.
– Shh – sziszegte nevetve. – Csak egy hét telt el.
– Túl sok – erősködött a férfi.
Végig csókolta a lány nyakát, a kulcscsontját, majd a mellei
között. Kétségbeesetten meg akarta gyömöszölni a kerek halmokat,
és feszes rózsaszín csúcsokat a szájába venni, nyelvével
megpöckölni, megszívni, megszorítani. De hamar rájött, hogy ez
beindítja a tejkilövellést, és ez zavarba hozza a lányt, amikor intim
helyzetben vannak.
Tehát megkerülte a szépségeket és tovább folytatta, amíg
nyelvével el nem érte a csiklóját. Lisa nyögni kezdett, de gyorsan
abbahagyta és helyette az ajkába harapott. Ujjait a férfi hajába túrta
és még közelebb húzta a fejét. Taelon szerette nézni, ahogy a lány
megvonaglik a nyelvcsapásoktól. A fogával óvatosan megcsípte.
Szopás és simogatás. Szerette, ahogy a fejét dobálta a párnán.
Szerette, ahogy ívbe feszült a teste. Még az is imádta, ahogy
próbálkozott visszatartani a nyögdécseléseket és az örömteli
sikolyokat.
Hosszú ujját bedugta a meleg, nedves hüvelybe, majd mellé a
másikat is, és úgy simogatta, ahogy tudta, hogy szereti.
A lány izmai megfeszültek, ahogy ujjainak mozgása
intenzívebbé vált. Ahogy elérte az orgazmus felsikoltott.
Hüvelyének falai lüktettek Taelon ujjai körül.
Mielőtt Lisa magához tért volna, és rájön, hogy elég hangos volt,
hogy a többiek meghallják, a nő fölé emelkedett, a férfiasságát a
bejáratához tette és belemerült.
Lisa nagyot sóhajtott, majd kezét a seggére tette.
 – Olyan jó érezni téged – mondta félig suttogva, félig
nyöszörögve.
– Téged is, dashura.
Birtokba vette a lány ajkait, és nyelvével olyan ritmusban
simogatta a nyelvét, mint amilyen ritmusban a farka mozgott
benne. Basszus, annyira hiányzott ez. Annyira gyönyörű volt. A
testét lángra gyújtotta. Még több vágyakozásra késztetve. Tudta
soha nem fog eltelni vele.
A nő teste ívbe feszült, hogy még jobban el tudjon merülni
benne. Kicsi keze a seggét szorongatta. A lány megtörte a csókot.
– Keményebben! – motyogta. – Gyorsabban!
Boldogan tett eleget és még mélyebben hatolt belé.
– Igen! – sziszegte. – Még! Szükségem van rád!
Minden szó, minden elfojtott nyögés, minden szorítás tovább
hevítette Taelon vérét.
Taelon nem fogta vissza magát, és keményen, mélyen döngölte, a
második csúcsponthoz vezetve a lányt.
Az ajkát lefedte az ajkaival, hogy tompítsa a sikolyokat. Meleg
hüvelye a farka körül lüktetett, megszorította és elengedte,
ösztönözve az ő orgazmusát is. Annyira jó. Azt akarta, hogy soha
ne érjen véget.
Végül összeomlott. Alkarjával az ágyon támaszkodott, hogy ne
nyomja agyon a lányt. A fejét Lisa mellkasán pihentetve hallgatta a
szívverését, miközben a sajátja azzal fenyegetett, hogy kiugrik a
mellkasából.
Annyira szerette őt.
Kopogás hallatszott az ajtón.
Lisa megmerevedett alatta.
– A picsába. Szerinted hallottak minket?
Egyértelműen. De Taelon nem tudta, miért kopognának ezért
ajtón. Káromkodva hagyta el az ágyat. Éppen csak annyira nyitotta
ki az ajtót, hogy ki tudja dugni a fejét.
 Ari’k volt, a kis Abbyval a karjaiban.
– Yihrus észlelt egy hajót, ami közeledik
Átnyújtotta a babát.
Taelon gyorsan átvette.
– Barát vagy ellenség?
– Meghatározhatatlan.
Megpördült és elindult.
Taelon becsapta az ajtót és Lisa felé fordult.
– Siess, öltözz fel.
Abbyt az ágy közepére helyezte, majd megragadott néhány
tisztítókendőt. Az egyiket odaadta Lisának, majd a másikat maga
használta, mielőtt felhúzta volna a nadrágját.
– Gondolod, hogy a gathendiek? – kérdezte gyorsan öltözve,
miközben szemmel tartotta Abbyt, hogy nehogy leessen az ágyról.
– Nem tudom – a cipőbe lökte a lábát, és felkapta a pólóját. –
Amint felöltöztél, csatlakozz hozzánk. – Lehajolt, és gyorsan
megcsókolta az ajkát. – Szeretlek.
– Mindhalálig.

Lisa reszkető kezekkel fésülte ki a haját az arcából. Agya

folyamatosan kattogott, amíg felhúzta a cipőjét és hallgatta Abby
gőgicsélését. Ki közeledhet?
Nem a lasaraiak. Taelon ebben biztos volt. Túl messze voltak,
hogy ilyen gyorsan elérjék őket, és talán még azt sem tudják, mi
történt.
Gathendiek?
A legvalószínűbbnek tűnt, de nagyon remélte, hogy nem. A
három fegyverrendszer közül csak kettő működött.
 Gondolkodj pozitívan: győzködte magát. Végül is a dolgok
mehetnének még rosszabban is. Napi egyszeri élelmiszer- és
vízadagokkal, és nem működő fegyverrendszerrel meg lehet őket
szorítani. Ez már kész kibaszás! Lehet, hogy nem gathendiek – az
ördögbe is – hátha megsemmisítette őket valaki. Talán az egyik
menekülési kapszula.
Feléledt benne a remény. Talán Eliana vagy a többiek közül
valaki.
Felemelte Abbyt, megpuszilta az arcát, és elindult a többiekhez.
Kuxa még mindig a padlón feküdt, félig belebújva a sérült
lőtoronyba. Most még sürgetőbbé vált a megjavításra irányuló
erőfeszítése.
Yihrus és Sodu a pilótafülkében voltak. Yihrus pilótaként
irányította az űrkompot, miközben Sodu a kommunikációs
egységet irányította, egyik fülén egy fülhallgatóval. Taelon és Ari’k
az asztali képernyő mellett álltak abban a helyiségben, amire Lisa
mindig is nappaliként gondolt. Mindketten feszülten
tanulmányozták a kijelzőt, kezükkel a fényes felületre
támaszkodva.
– Az egyik menekülési kapszula? – kérdezte a lány
reménykedve, miközben csatlakozott hozzájuk.
Taelon megrázta a fejét anélkül, hogy felnézett volna. – Túl nagy.
Ari’k felnagyította az érintett területet.
– És túl gyorsan mozog. Még a Kandovar sem képes ekkora
sebességére.
Lisa szíve elszorult a képernyőre bámulva. A kivetített kép a
radarhoz hasonlított, megmutatva jelenlegi helyzetüket és a
közeledő hajó helyzetét. Lisa figyelte, ahogy az izzó vörös pont
közeledik feléjük.
– A gathendiek?
– Valószínűnek tartom – mormolta Ari’k.
– Taelon herceg – jelentkezett Sodu.
 A hangja idegesítően nyugodt volt, ahhoz a zavaros
kalimpáláshoz képest, amit Lisa a mellkasában érzett.
– Hívnak bennünket.
Taelon komor arccal kihúzta magát.
– Kapcsold!
Sodu megérintette a képernyőt.
– Ismételje meg a kommunikációt.
Egy mély férfihang töltötte be a szobát.
– Ismét bajban vagy? Most éppen mit csináltál?
Taelon elmosolygott.
– Janwar? Mi a faszt keresel erre?
– Az elkényeztetett királyi segged keresem.
Taelon nevetett.
– Akkor ne várakoztass!
Szitkozódás hallatszott a kommunikációs vonalon.
Taelon követte a képernyőn a gyors közeledést.
– Úgy látom elfoglalt voltál, amíg nem voltam itt. Új hajót vettél,
ugye?
– Igen. Ezt a szépséget. Engedélyt kérek, hogy a fedélzetre
hozzalak benneteket.
– Engedély megadva.
A kommunikáció véget ért.
– Ki ő? – kérdezte Lisa megnyugodva Taelon reakciójától.
Ari’k kiegyenesedett.
– Az akseli lázadó.
Taelon bólintott és a lány felé fordult.
– Barát.
Ari’k a homlokát ráncolta.
– Néhányan inkább kalóznak hívnák. Apád nem bízik benne.
Okkal. A híre alapján csaló.
Taelon csak megvonta a vállát a Yona aggodalmaira.
– Apám nem ismeri őt.
 – És hírneve?
Taelon habozott.
– Lehet, hogy kiérdemelte. De csak azokat téveszti meg és
fosztja ki, akiket nem szeret. – Lisára kacsintott. – De engem
kedvel.
Megpuszilta Abby arcát, majd karjait Lisa köré fonta és
mindkettőjüket szorosan átölelte.
– Ő fedezte fel, hogy Amiriska a Földön van. Sohasem találtam
volna meg nélküle. Bízok benne. Nem fog nekünk ártani.
Lisa mély lélegzetet vett, és hosszú sóhajjal engedte ki.
– Jó.
Jobban bízott a férfiban, mint valaha is, kinézve az ablakon és
meglátva a lázadó akseli hajójának méretét.
Semmiféleképp nem élnének túl egy csatát egy ekkora valamivel.
Széles fénysugár fogta be az űrkompot és vezette be egy jóval
nagyobb dokkolóba, mint ami a Kandovaron volt. Az űrkomp egy
rándulással indult meg.
Eltelt egy perc.
– Mi történik? – kérdezte Lisa idegesen, Taelon minden eddigi
győzködése ellenére.
Taelon mosolygott.
– Becsukják a dokkoló ajtaját és felkészülnek az üdvözlésünkre.
A Yona harcosok készülődtek. Mindegyikük – olyan
meghökkentő gyorsasággal, ami hosszú évek gyakorlását mutatta –
számos fegyvert öltött magára. Lőfegyvereket. Tőröket és
pengéket. És valami gránátra és villanógránátra emlékeztető a
dolgokat.
Taelon figyelmen kívül hagyta őket.
– Valószínűleg figyelmeztetnem kellene téged, hogy Janwar
legénysége kicsit... mi is a földi megfelelő szó... excentrikus?
– Miképpen excentrikus?
– Nos? – szólalt meg Janwar kívülről. – Húzd ki a királyi segged!
 Taelon elvigyorodott, és a kijárat felé indult.
Ari’k megállította.
– Ő egy kalóz. Honnan tudod, hogy nem akar elfogni téged és
váltságdíjat követelni érted?
Taelon megrázta a fejét.
– Nem fog foglyul ejteni. Tudja, hogy akkor elveszíti a közös
együttműködésünket. Engedd le a rámpát.
Ari’k engedett a parancsnak, de ragaszkodott hozzá, hogy Taelon
előtt álljon. Yihrus vállvetve állt mellette, eltakarva így Lisát.
– Látom, még mindig Yona őröket használsz – mondta Janwar
vontatottan.
– Tedd le a fegyvereid! – követelte Ari’k.
– Ha a lasarai herceg halálát akartam volna, ripityommá lőttelek
volna benneteket, ahelyett, hogy üdvözöllek, és a hajómra hozatlak
benneteket – felelte Janwar bosszúsan. – Azonkívül, semmi haszna
halottan. Nem engedhetem meg magamnak, hogy elveszítsem az
együttműködésünket.
Taelon elnevette magát.
– Lépj félre, Ari’k’. Ez parancs.
Amint Ari’k elmozdult, Taelon lerohant a rámpán. Lisa követte,
egyik oldalán Ari’k, a másik oldalon Yihrus, és a karjaiban Abby.
Ahogy Lisa jobban szemügyre vette Janwart és a legénységét,
léptei lelassultak és a szeme elkerekedett.
Ne bámulj, győzködte magát, de attól tartott, hogy teljesen
kudarcot vallott ebbéli törekvésében.
A férfi, akihez Taelon mosolyogva közeledett, közel két méter
magas, karcsú, atléta alkatú volt, mint egy olimpiai úszó. Bőre
barnás volt, egyértelműen vöröses árnyalatú, ami jól illett a
szeméhez. Haja koromfekete volt, és néhány fonat az arcára hullott.
A többi a hátára hullott, felváltva a hullámos tincsek és a vékony
fonatok kombinációjában. A fonatok némelyike gyöngyökkel volt
díszítve. Noha jóképű arca abszolút nem volt nőies, fekete
szempillája hosszú és sűrű volt. A gondosan borotvált bajusz és
szakáll tovább fokozta kalóz megjelenését, csakúgy, mint a laza ing
és a szűk nadrág.
Beszarás – gondolta Lisa. Ez maga Jack Sparrow.
Jobb oldalán egy ugyanolyan magas ember állt, talán egy kicsit
több izommal, és akinek arcvonásai egy macskára emlékeztettek.
Orra kissé laposabb és szélesebb volt. Íriszei olyan nagyok voltak,
mint a Yonának, és borostyánszínűek. Az arcát és a ruhátlan karjait
fekete tetoválások vagy jelölések borították, amelyek tigris
csíkokra emlékeztettek. És a hátára leomló dús, hullámos hajában a
barnától a feketéig, mindenféle árnyalat előfordult.
A férfi, aki úgy nézett ki, mintha ő lenne a macskaember
ikerpárja, mellette állt, de hiányoztak róla a sötét jelölések.
Ehelyett hegek csúfították jóképű vonásait és a kilátszó karját.
A Janwar másik oldalán álló férfi fajtársa lehetett. Körülbelül
ugyanolyan magas volt, és ugyanazzal a vöröses árnyalatú barnás
bőrrel dicsekedett. Hosszú fekete haját Janwaréhoz hasonlóan
viselte. De íriszei kissé vörösebbek voltak, és hiányzott a szakáll és
a bajusz is.
A mellette álló férfi legalább 30 centivel magasodott föléjük, és
olyan testfelépítése volt, mint Hulknak. Bőre szürke színű volt,
erős türkizkék beütéssel. Rövid hollófekete hajába különböző
minták voltak borotválva. És a szeme olyan sötét volt, hogy nem
lehetett megkülönböztetni a pupillát az írisztől.
Az utolsó ember úgy nézett ki, mint egy hétköznapi ember vagy
mint egy lasarai . Magas volt, mint a többi – ami úgy tűnik itt az
űrben normális – karcsú, de izmos felépítésű, rövid, sötét hajjal és
borostás állal.
Janwar a fejét ingatta, ahogy Taelon közeledett hozzá.
– Sok idő telt el. Mindenki azt hitte, hogy meghaltál, barátom.
Taelon megragadta a lázadó karját és férfias ölelésbe vonta.
– Időnként én is azt hittem.
 Amikor szétváltak, Janwar tekintete Taelon vállán keresztül
Lisára esett. A mosolya elferdült.
– Ez nem a nővéred – elkomorodva pillantott vissza Taelonra. –
Téves volt az információm? Megölték a földlakók?
Taelon megrázta a fejét.
– Amiriska él és jól van. Kötődött egy földlakóhoz. Úgy döntött,
hogy nem tér vissza hozzánk.
Janwar felvonta a szemöldökét.
– Tényleg?
– Tényleg.
Taelon maga mellé hívta Lisát és kezét a derekára tette.
– Én is földlakóval kötődtem. Ő itt Lisa és a lányunk, Abby.
Janwar tanulmányozta.
– Élet-társ és örökös. Látom, hogy lesz mit mesélned – Kezét a
szíve fölé tette és mélyen meghajolt. – Lisa hercegnő, nagy
megtiszteltetés számomra megismerkedni veled.
A többiek követték.
– Köszönöm – felelte Lisa mosolyt erőltetve az arcára és ő is
félig meghajolt, ahogy a férfiak kiegyenesedtek. – Örülök, hogy
találkoztunk.
Taelon suttogott mellette.
– Nem kell meghajolnod.
Sóhajtva mormogta vissza:
– Tudom. De illetlennek tűnik, ha nem. Ez az egész királyosdi túl
furcsa.
Janwar felnevetett. A többi férfi ajka is megrándult.
És Lisa esküdni mert volna, hogy még a macskaember
szemfogait is látta.
Janwar ellazult.
– Azt hiszem, kedvelni foglak, hercegnő.
Lisa elfintorodott.
 – Kérlek, hívj Lisának. A földön a hercegnő egyfajta becenév,
amit néhány felnőtt használ kislányok esetében.
Janwar vigyorogva ingatta a fejét.
– Ahogy akarod, de mit fogsz csinálni, ha Lasarára érsz?
– Fogalmam sincs – ismerte be a nő.
– Nos, van időd kitalálni. Ha követtek, megmutatom nektek a
szállásotokat.
– Köszönöm.
Taelon birtoklóan tartotta a kezét a hátán, miközben Janwart
követték egy folyosón. Ari’k és a királyi őrség felzárkózott
mögéjük. Janwar legénysége zárta a sort.
– Hogy találtál meg minket?
Janwar a macskaember felé biccentett.
– Srok-nak volt egy látomása, és azt mondta, hogy gyorsan el
kell jutnunk ide. Nem tudtam miért, amíg meg nem érkeztünk és
nem kaptunk hírt arról, hogy a Kandovar megsemmisült a
qhov’rumban. Azóta téged keresünk.
– A szüleim tudják?
– Hogy egy gathendi hajó megtámadta és elpusztította a hajót?
Igen. Mindketten dühösek és rémültek.
– Tudják, hogy életben vagyok?
– Nem. Majd te informálod őket, de csak a leginkább titkosított
kommunikációs vonalakon keresztül. A gathendiek a túlélőket
keresik.
Lisa gyomra összeszorult, amikor Elianára, földi társaira, a
lasarai legénységének tagjaira és a Yona katonákra gondolt, akik
olyan kedvesek voltak vele.
– Vannak még túlélők?
– Ti vagytok az egyetlenek, akivel személyesen találkoztunk. De
az Aldebari Szövetség minden tagja hajókat küldött a kutatásra.
Néhány menekülési kapszulát megtaláltak, a benne lévőket
kimentették. A többi kapszula azonban szétszóródott a tér rengeteg
szektorában, ahol nagyon kis forgalom zajlik, mert kevés olyan
fejlett nép van, akikkel itt érdemes kereskedni.
Taelon a homlokát ráncolta.
– A gathendiek arra készülnek, hogy megöljék, vagy hogy
elfogják a túlélőket?
– Nem tudni.
– A szüleim tudják, hogy miért támadtak meg minket? A
gathendiek folytatták Lasarával a harcot, miközben távol voltam?
– Nem. Ez rejtély – Janwar a tenyerét egy széles ajtó melletti kis
olvasóra helyezte, majd beírt egy kódot. Az ajtó felcsúszott. – A
gathendiek távolságot tartottak a távollétedben. Közelebb
járőröznek a Földhöz, mint ahogy az tőlük megszokott. Senki sem
jött rá a támadás okaira.
Abby nyugtalanná vált, és reszketni kezdett.
Lisa megpastikolta a hátát.
– Lehet, hogy azért vették célba a Kandovart, mert Taelon a
fedélzeten volt? Nyerhetnek valamit egy lasarai herceg
meggyilkolásával?
Srok felhorkant.
– Az egyetlen dolog, amit nyerhetnek, egy teljeskörű támadás a
lasarai sereg által. Alig élték túl az utolsót is. Nem látom logikus
okát, hogy kockáztassanak egy következőt.
Taelon összeszorította az ajkait.
– És mégis megtették.
Janwar bólintott.
– Ahogy mondom, ez egy rejtély.
Abby nyugtalansága keserves sírásba váltott.
– Shhh – mormogta Lisa. – Jól van, édesem.
Abby sírása egyre erősödött, kis arca elvörösödött és egyre
jobban kalimpált a kezeivel és a lábaival.
Taelon rájuk nézett.
– Akarod, hogy átvegyem? – kérdezte Lisát.
 – Nem. Rendben van. Azt hiszem, csak éhes. – És Lisa mellének
a feszülése is azt mondta neki, hogy ideje szoptatni.
Abby hirtelen elcsendesült.
Lisa meglepetten nézett rá. Általában, amikor Abby éhes volt,
csak egyre hangosabb lett, ha nem kapott azonnal enni.
Abby kuncogott.
Lisa hátranézett a válla fölött, hogy megtudja mi vonta el a
figyelmét.
Ari’k sétált mögötte, kezével eltakarva az arcát. Szétnyitotta a
kezét, és kimondta a „buh” szót.
Abby kuncogott és kapálózott, ezúttal vidáman.
Lisa elmosolyodott, és amikor visszafordult a meghökkent
Janwart látta maga előtt, ahogy őket figyeli.
A lázadó akseli megrázta a fejét.
– Azt hiszem, ez tényleg izgalmas történet lesz.
 21. fejezet
Mindössze egy hónapra volt szükségük, hogy a Lasarára érjenek.
Taelon elmosolyodott, amikor négy év után először megpillantotta
szülőhelyét.
– Isten hozott otthon, herceg! – mondta Janwar a híd parancsnoki
székéből. – Jó érzés újra látni?
– Nagyon jó – ismerte be.
A gathendi támadás óta először érezte, hogy fellélegezhet. Itt,
Lasarán, Lisa és Abby biztonságban lennének, családja és emberei
által körülvéve, a további támadásoktól való félelem nélkül.
– Mennyibe kerülne, megszabadítani téged ettől az új
technológiától, amivel még gyorsabban lehet közlekedni, mint a
qhov’rum igénybevételével?
– Ó, ez a technológia nem eladó, barátom. Túl sokat fizettem a
kizárólagos használati jogokért. Így előnyt szerezhetek veletek, a
törvényt betartó népek ellenében.
– Nem lenne szükséged erre a sebességre, ha te is betartanád a
törvényeket.
Janwar felhorkant.
– E törvények némelyikének figyelmen kívül hagyása sokkal
jövedelmezőbb.
Taelon elnevette magát.
– De hajlandó vagyok felajánlani a szolgálataimat. Ha jutalmat
ajánlanál az esetleges túlélők után, akkor hajlandó vagyok
visszatérni arra a helyre, ahol megtaláltalak, és alapos kutatást
végeznék a közeli térségekben.
– Ha megteszed, nagy jutalomban foglak részesíteni – értett
egyet azonnal Taelon.
 Több kapszulát már megtaláltak, de még mindig aggasztó volt a
hiányzók száma.
Janwar kinyújtotta a kezét.
– Akkor megállapodtunk.
Taelon belecsapott.
– Mivel az apád nem igazán bír engem, ahogy kiszálltok, máris
indulok.
Lisa először szólalt meg egy használaton kívüli vezérlőképernyő
előtti ülésről.
– Valóban? Reméltem, hogy maradsz egy darabig.
Visszahajtotta pólójának az ujját, és elkezdte az egyik tincsét
csavargatni. Minden Janwar hajóján található ruhadarab hatalmas
volt. Tehát Lisa levágta az ujjait néhány ingnek, derekára kötött egy
övet, és térdig érő ruhákként viselte őket. De ma azt a ruhát vette
fel, amit a Kandovaron viselt, amikor a gathendi hajó megtámadta
őket.
Janwar kedves rámosolygott.
– Ideges vagy a király és a királynővel való találkozás miatt,
ugye?
– Nagyon – ismerte be.
Ari’k a földön ült mellette, kicsi Abbyvel az ölében. Abby
megragadta mindkét mutatóujját, és felemelte magát, hogy álljon.
Taelon pislogott. Tényleg megrándult Ari’k ajka?
Abby lehasalt a padlóra, majd mászni kezdett a hídon.
Taelon folyamatosan figyelemmel kísérte, amíg Lisához beszélt.
– Nincs miért aggódnod, dashura. A szüleim máris szeretnek
téged.
Majdnem minden nap kommunikáltak velük, mióta Janwar
megmentette őket.
– Úgy tűnik, hogy kedvelnek engem – mondta lassan.
– Úgy viselkednek, mint te.
 – De nem vagyok jó ezzel az egész királyosdival kapcsolatban.
Ezek a srácok mind normálisan bánnak velem. Jól érzem magam.
Ezek a srácok Janwar kis személyzetére utalt, akik mind jelen
voltak.
Abby elért Srokához. Megragadta a nadrágját, felhúzta magát, és
térdének támaszkodott. A macskaember megveregette a fejét.
Abby felfigyelt valamire, visszahasalt a földre, és átmászott Srok
testvéréhez, Kovához. Ismét a nadrágba kapaszkodva húzta fel
magát. Amikor megsimogatta, a csendes, sebhelyes harcos
óvatosan visszaengedte a padlóra. Kova keveset beszélt és még
kevesebbet mosolygott, de mindig gyengéd volt a babával.
Abby leereszkedett a padlóra, majd a jelenlevő legnagyobb
termetű harcos felé mászott. Soval hatalmas szürke-zöld teste alig
fér bele a székébe. Abbyre pillantott, aki komoran bámult rá,
anélkül hogy megérintette volna. Abby két ujját a szájába tömte és
szopni kezdte.
Soval rákacsintott.
Abby elvigyorodott, majd átmászott Janwar unokatestvéréhez,
Krigarához.
Krigara előrehúzta hosszú fonatait, aztán lehajolt, hogy a kicsi
elérje.
Abby kuncogott, és az élénk színű gyöngyökért nyúlt. Amint
elengedte Krigara térdét, hátradőlt. Krigara elkapta és egyenesen
tartotta, amíg a kislány a gyöngyökkel játszott, majd óvatosan
leengedte a padlóra. Miután az utolsó fonatot is elengedte, Abby
átmászott az utolsó jelenlévő férfi felé.
A segoni harcos rámosolyodott a babára, miközben az felhúzta
magát és a lábához simult. Elchan lehajolt, felvette és az ölébe
ültette.
Abby várakozva nézett rá.
Elchan bőrének színe megváltozott, és olyan jól álcázta magát,
hogy ha nem viselne ruhát, akkor tökéletesen beleolvadna a
mögötte lévő vezérlőbe.
Abby kuncogott, lekéredzkedett az öléből és integetett neki.
– Ez olyan király! – kiáltott fel Lisa. – Bárcsak én is meg tudnám
csinálni.
Elchan grimaszt vágott felé, miközben a bőre normálisra váltott.
– Nem mindig működik úgy, ahogy kellene.
Ezért is volt a része Janwar legénységének. A segoni katonaság
elutasította őt, mert nem tudta teljes mértékben uralni az álcázást.
Csakúgy, mint ahogy Kovát is elutasították népének hagyományos
jelölésének hiánya miatt. Janwar legénysége mind meglehetősen
tragikus történetekkel büszkélkedhetett. Ez volt az, ami vonzotta
Taelont, amikor először találkozott ezzel a csoporttal. Nem ők
választották, hogy kalózok legyenek. Ez a szerep rájuk
tukmálódott.
– Megérkeztünk – jelentette be Janwar.
Taelon felpillantott és rájött, hogy a hajó elérte a Lasara pályáját.
Ő és Lisa búcsút intettek.
Lisának sikerült elhúznia a távozást, azzal, hogy Janwar
legénységének minden tagját átölelte. Taelon mosolyogva nézte, és
nem foglalkoztatta, hogy ez helytelen. Tudta, hogy a nő nem
érdeklődik irántuk. Egyszerűen jól érezte magát a megkeményedett
harcosokkal, akik mindegyike kedves volt vele és Abbyvel. Még
Kova és Soval is. És emberi szokás volt ezt így kimutatni.
– Köszönöm még egyszer – mondta Lisa Janwarnak.
A jóképű kalóz kacsintott, és megcsókolta a kezét.
– Megtiszteltetés és öröm volt számomra, Lisa. Ha már
belefáradtál a királyi életbe...
Taelon felsóhajtott, és félbeszakította a ki nem mondott
meghívót.
– Ne flörtölj vele, tolvaj.
– Nem amíg élsz, herceg – vágott vissza nevetve Janwar. –
Üzenetet küldök a túlélők kutatásáról.
 – Köszönöm.
Az egyik karjában Abbyt tartva, Taelon a másikat Lisa köré
fonta.
Élet-társa megpróbálta húzni a lábát, amikor mentek le a hídról,
de nem volt ellenfél Taelon számára, aki a királyi űrkomphoz
vezette, amivel leereszkednek a felszínre.
Ari’k és Kuxa vette át az irányítást és az űrkompon, és a
megadott koordinátákhoz indultak.
Megkönnyebbülés töltötte el Taelont, ahogy a tiszta
kristályablakon bámult kifelé. Szülei betartották a kívánságait. Ez
jó. Tudta, mennyire ideges Lisa az első találkozó miatt, és arra
kérte az anyját és az apját, hogy tartózkodjanak attól, hogy
előkészítsenek egy olyat, amit Lisa nagy hűhónak nevez. Nincs
nagy összejövetel, hogy az emberek üdvözöljék hercegüket. Nincs
óriási rendezvény élet-társa és örököse érkezésének
megünneplésére. Nincsenek szolgák, akik Lisa felé rohannának és
meghajolnának.
Csak a család az egyik magánnyaralójukban.
Még mindig Abbyt a kezében tartva odament Lisához. –
Felkészültél?
– Az ördögbe is, kizárt!
Taelon nevetett.
– Induljunk.

Lisa szíve dübörgött, ahogy a feljáró lassan leereszkedett. Ari’k

és a királyi őrség ment le először, továbbra is éberen vigyázva
rájuk.
Amikor habozott kilépni, Taelon szabad kezét a derekára tette, és
picit lökött rajta. Kristálytiszta levegő várta. Hűvös szellő
lebbentette ki az arcába hullott hajtincseket. Olyan jó illat van,
gondolta. Sokkal jobb, mint a föld szennyezett levegője vagy az
űrhajók újrahasznosított levegője. Fényes napsugarak zúdultak rá,
amikor kilépett az űrkomp védelméből. Hunyorgott, amit már vagy
éve nem csinált, mióta egyik vagy másik űrhajón volt a világűrben.
De a szeme hamarosan megszokta a fényviszonyokat és szélesre
tágult, amikor szemügyre vette a környezetét.
Bal oldalán egy gyönyörű tenger-zöld óceán nyúlt a távoli
horizont felé, a vize hihetetlenül tiszta. Legutóbb, amikor sikerült
egy strandra eljutnia a texasi tengerparton, a víz homályos barna
volt, amelyen nem lehetett átlátni, és tele volt apró műanyag
törmelékkel, amely megkarcolta a bokáját, ahogy a sekély vízben
sétált.
A homok ezen a parton olyan világos volt, hogy majdnem
fehérnek tűnt. Kis szürke madarak rohangásztak rajta rövid fekete
lábakkal, csőrüket a homokba dugták, finom falatok után kutatva.
– Nézz fel! – mondta Taelon mosollyal a hangjában.
Hátradöntötte a fejét és felsóhajtott. Az égen egyetlen nap volt és
az égbolt ugyanolyan kék színben pompázott, mint a Földön. Ez
nem is érte olyan nagy meglepetésként, mivel a két bolygó légköre
nagyon hasonló. Amit nem várt, az az, hogy két bolygót látott, ahol
általában csak egy távoli holdat szokott látni. Két bolygó, amelyek
lakottnak tűntek zöld kontinensekkel és kék óceánokkal.
– Bolygók – suttogta csodálkozva.
– Ezek nem bolygók. Az két olyan hold, amit terraformáltunk.
Lisa álla leesett.
– Ezek holdak? Ez elképesztő!
Még mindig pislogva a nap fényerejétől, leengedte a tekintetét,
és tanulmányozni kezdte az új világ többi részét.
A fehér tengerparti homok átváltott buja, zöld füves területre,
amire a komp leszállt. Közvetlen előtte, a homokot egy sűrű erdő
szegélyezte. Míg a fák levelei ismerős zöld színűek voltak,
egyeseken vakító sárga virágok virítottak, a másikakon élénk lila
színűek. És a kéreg…
Csak bámult. Némelyik fa úgy nézett ki, mintha a sima kéregre
véletlenszerűen elhelyezkedő sárga, zöld és kék vonalakat festettek
volna. Az egyiken még vörös fröccsenések is voltak.
Felnézett Taelonra.
– Festitek a fa kéregét? Ez valami kulturális dolog?
Taelon vigyora kiszélesedett.
– Nem. Ez a kéreg természetes színe. Lefejtik széles csíkokban,
amiket aztán különféle dolgok készítéséhez használnak. Ékszerek.
Színes figurák. Játékdarabok. Játékok a kevés számú
gyerekünknek. Kosarak. Ládikák. Kivonják a pigmentet a kéregből,
hogy természetes festékként használják a szövetekre.
A legmenőbb fák, amiket valaha is látott. Jobbra Lisa virágokkal
beborított dombokat látott, amelyeken a tarka virágok fokozatosan
erdővé nőttek, amik végül hófödte hegyekhez vezettek.
– Szerencsénk van – mormolta Taelon. – Abban a szezonban
érkeztünk, amit te tavasznak hívnál, tehát minden virágzik, és
Lasara teljes szépségét megtapasztalhatod.
A legközelebbi domb tetején egy nagy, bézs kétszintes ház
feküdt. Építészetileg különbözött attól, amelyhez hozzá volt
szokva, majdnem beleolvadt a környezetébe, de nagyon
családiasnak hatott.
– Mit gondolsz? – kérdezte Taelon.
– Gyönyörű – sóhajtotta a lány. – Minden.
Csókot nyomott a lány halántékára.
– Reméltem, hogy tetszeni fog.
Valahonnan a távolból torokköszörülés hallatszott.
– Előjöhetünk már? – szólt egy férfihang. – Apának kibaszottul
nehéz visszatartani anyát.
– A szád! – csattant fel egy nő.
Taelon nevetett.
 – Igen.
Néhány felnőtt személy kilépett a strand melletti erdőből.
Lisa felnézett Taelonra, és felemelte a szemöldökét.
– A családom – mondta a férfi vigyorogva. – Megkértem őket,
hogy ne rohanjanak le minket abban a pillanatban, amikor kilépünk
a hajóról, hogy egy pillanatra megnézhesd az új otthonod.
A szorongás bosszút állva tért vissza, ahogy figyelte, ahogy
közelednek.
A három férfi, akiket Taelon testvéreiként ismert fel – Duras,
Gefen és Levik – széles vigyorral lépkedett feléjük. Sokszor beszélt
velük a hajó kommunikációs egységén keresztül, és újból
elcsodálkozott, hogy mennyire hasonlítanak Taelonhoz. Levik
gyakorlatilag képes lenne kiadni magát az ikertestvérének.
Egy vékony nő félretolta a testvéreket, és elsietett mellettük.
A testvérek mind nevetettek, ahogy figyelték őt.
A karcsú, vörös hajú, Amiriskáéhoz hasonló szép arcú nő, Lasara
királynője elég fiatalnak tűnt ahhoz, hogy Taelon nővérének
látsszon, ha nem veszi figyelembe a halántékánál megjelenő ősz
tincseket. Hosszú ruhát viselt, aminek rövid ujja volt. Felső testére
rásimult, szoknyarésze pedig kibővült, és egész a bokájáig ért. De a
hosszú szoknya nem lassította le kicsit se. Lenyűgöző sebességgel
lépkedett feléjük.
Egy izmos, sárgásbarna hajú, halántékánál ősz férfi, rohant a
nyomában.
– Adiransia, emlékezz rá, mit mondott Taelon! Ne ijeszd meg
szegény lányt!
Taelon anyja elutasítóan intett a kezével.
Lisa felnézett Taelonra.
– Add, majd én megfogom Abbyt.
Az anyja valószínűleg alig várja, hogy a fiát a karjaiban tartsa,
mivel ilyen sokáig távol volt.
– Valójában jobb lenne, ha Ari’k tartaná őt.
 A babát átadta a sztoikus Yona harcosnak.
– Miért?
– Mindjárt meglátod!
Pillanatokkal később az anyja teljes sebességgel becsapódott a
fiába, majdnem fellökve őt.
Taelon nevetve hátratántorodott, mielőtt visszanyerte az
egyensúlyát, és átölelte.
– Jó látni anya téged is.
Alacsony volt mellette, legfeljebb öt láb magas.
– Majdnem elveszítettünk téged – a hangja elfulladt a
könnyektől. – Kétszer.
Lisa arra számított, hogy sokáig fog Taelonra tapadni.
Ehelyett a királynő elengedte a férfit, megfordult és ugyanolyan
szoros ölelésbe vonta Lisát.
– Téged is majdnem elveszítettünk. Nagyon örülök, hogy mind
biztonságosan hazatértetek.
A hangjában nem volt kevesebb érzelem, mint amikor a fiával
beszélt.
Lisa döbbenten ölelte vissza.
A király is odaért, és Taelont egy szívélyes ölelésbe húzta.
– Jó, hogy újra itthon vagy, fiú.
– Jó itthon lenni – felelte Taelon mosolyogva, miközben az apja
hátát paskolta.
A király hátrább lépett, és Lisa és a királyné felé fordult. A
homloka megrándult.
– Adiransia, ne fojtsd meg a lányunkat, mielőtt lehetőségem
lenne üdvözölni.
Lisa bámult. A lányuk?
A királynő elengedte a kezét, és hátrább lépett. Orra rózsaszínű
volt, könnyek folytak az arcán.
A király megrázta a fejét és elnéző mosolyt vetett rá, mielőtt
előrelépett, és Lisát szelíden átölelte. Amikor visszalépett,
megköszörülte torkát. Az arca kicsit elpirult.
– Taelon biztosított bennünket, hogy nem fog megbántani egy
ilyen személyes üdvözlet.
Lisa elmosolyodott.
– Egyáltalán nem. Köszönöm.
A testvérek is megérkeztek. Mindegyik keményen megölelte
Taelont, és utána szelíd ölelésekkel köszöntötték Lisát, mintha attól
félnének, hogy eltörik, ha túl szorosan fogják.
Az öröm a szorongása nagy részét elűzte. Mindannyian nagyon
barátságosak és kedvesek voltak, sőt semmiféle elégedetlenséget
nem mutattak Taelon felé, aki egy olyan bolygóról választott
magának feleséget, amelyet elmaradottnak és barbárnak tartottak,
és aki elég messze alattuk volt a társadalmi ranglétrán.
Ahogy a lelke megkönnyebbült, Lisa elvette Abbyt Ari’k-tól, és
az anyósához fordult.
– Szeretnél találkozni az unokáddal?
Az öröm, ami minden arcon megjelent, megmelegítette Lisa
szívét.
Abby nem sok figyelmet fordított rájuk. Szinte egész életét egy
űrhajó fedélzetén töltötte, ahol nem volt ragyogó napfény, szellő,
fák és minden bizonnyal a feje fölött repülő, színes madarak se.
Amikor a szél ráfújt, meglebegtetve a haját, összehúzta a szemét,
aztán kuncogott, és kalimpált a karjával, körülnézve, mintha
próbálná megkeresni, ki fúj rá.
A királynő átölelte Abbyt, aztán Taelont, és a testvéreit.
Taelon a homlokát az anyjáéhoz érintette.
– Úgy látom, hogy a divat megváltozott a távollétemben. Nem
hiszem, hogy korábban valaha is láttalak volna csupasz karokkal.
Úgy tűnt, hogy Lasarán a női ruházat általában a nyaktól a
csuklóig és a bokáig terjedt. A férfiak is gyakran ilyet viseltek.
Ennek ellenére a királynő ruhája rövid ujjú és V nyakkivágású volt.
Rózsaszínűre vált Adiransia arca, ahogy dacosan felemelte állát.
 – Új divatot kezdek.
A király kuncogott, miközben visszaadta Abbyt.
– Világos, tökéletes bőrével megbotránkoztatta a tömeget.
A királynő vállára csapott, majd Lisa mellé állt, és karját a
dereka köré fonta.
– Megfigyeltem, amikor Lisával beszélgettünk az akseli hajón,
hogy a lányunk szeret rövid ujjút viselni. Azt akartam, hogy jól
érezze magát.
A férjéhez hasonlóan a lányunk szót használta. És ahogy átölelte
Lisa derekát, annyira a saját anyjára emlékeztette Lisát, hogy
könnyek szivárogtak a szemébe. Milyen gyakran állt az anyja vele
így, miközben az apját ugratta?
A bánat és a hála egyaránt elárasztotta őt. Lisa Adiransia felé
fordult, és szorosan átölelte. Bár megpróbálta visszatartani őket, a
könnyek végigfolytak a szempilláin és a királynő vállát áztatták.
Adiransia megveregette a hátát.
– Valami rosszat mondtam? – suttogta.
– Nem – biztosította Taelon.
Nagy tenyerét Lisa hátra tette, és fel-le csúsztatta nyugtató
simogatással.
– Lisa édesanyja két évvel ezelőtt egy betegségben meghalt. Egy
évvel később elvesztette apját is, és nincs más családtagja.
– Ó, ne – mormolta a királynő, még szorosabban átölelve Lisát. –
De van már családod – tette hozzá. – Itt vagyunk neked.
– Köszönöm – Lisa kiegyenesedett és megtörölte a szemét. –
Sajnálom. Nagyon zavarban vagyok.
A férfiak azonban távolról sem tűntek úgy, mintha
kényelmetlenül éreznék magukat. A király kedvesen
elmosolyodott, ahogy Abby próbálta a madarakat elkapni.
– Ne légy – mondta Duras vigyorogva.
Levik is bólintott.
– Ha valakinek zavarban kellene lenni, az Taelon.
 Gefen örömmel dörzsölte össze a kezét.
– És abban is lesz. Annyi megalázó történetünk van róla, amiket
majd megosztunk veled.
– Rengeteg – értettek egyet vele a többiek.
Taelon felnyögött.
Lisa nevetett.
Taelon mosolyogva átölelte és csókot nyomott a halántékára.
Jól vagy? – kérdezte telepatikusan.
Több, mint jól – felelte.
Miután az új családja befogadta őt – a testvérek egymással
versengtek, hogy ki lesz, aki elsőként fog elmesélni egy
kellemetlen történetet Taelon múltjából – Lisa a távolban fekvő ház
felé indult, készen állva arra, hogy új életet kezdjen családjával a
Lasarán.

Vége
 Aldebari Szövetség II

A segoni
– előzetes

A távolból egy hang hallatszott, ami Elianát az öntudat felé

húzta. Felnyögött, ahogy a fájdalom elárasztotta. Arca és testének
bal oldala úgy égett, mintha lángok borítanák. Minden alkalommal,
amikor lélegzetet vett, éles szúrásokat érzett a mellkasában. Fogát
összeszorítva, a szemhéját csukva tartotta, és reménykedett, hogy a
fájdalom elmúlik.
A hang újra megszólalt. Férfi. A szavai érthetetlenek.
– Mit mondasz? – suttogta, megpróbálva értelmezni a hallottakat.
A hang ismét magyarázott valamit, de a nő továbbra sem értett
belőle semmit.
– Mit mondasz? – motyogta ismét. – Én nem ... – a gondolatai
összezavarodtak. – Nem értem. Angolul beszélsz? Nem értelek.
Szünet állt be a beszédben. Aztán egy másik férfi szólalt meg,
hangja mély és zengő
– A Ranasura parancsnoka, Dagon vagyok. Szövetségeseink, a
lasaraiak elvesztették a kapcsolatot a Kandovarral, és a
segítségünket kérték annak felkutatására. A Földről jöttél?
– A Földről? – ismételte meg Eliana. – A Föld mint hely? Elméje
és teste végül legyűrte annyira a fájdalmat, hogy kinyissa a szemét.
Amikor megtette, szíve hevesen csapódott a törött bordáihoz,
ahogy az elemi rémület elárasztotta.
– Bassza meg!
 Végtelen sötét tér nyúlt el előtte, csillagok pislogtak a távolban.
Lecsukta a szemét.
– Bassza meg!
És ő szabadon lebeg benne, csak egy zsákszerű ruha van rajta,
meg valami sisak. Nincs hajó. Nincs menekülési kapszula. Csak ez
a fura öltözék.
A lélegzete felgyorsult.
– Hol...? – óvatosan szétnézett maga körül, már amennyire bírt,
de csak néhány eldeformálódott fémdarabot látott. – Mi a fene? Mi
történt?”
– Egyike vagy a földieknek, akik a Kandovar fedélzetén voltak?
A Földről jöttél?
– Igen. A Földről származom. Mi történt? Hol a francban van a
hajó?
Az emlékezete lassan visszatért. Eszébe jutott, hogy a lasarai
hajón tartózkodott. A Lasarába utazó tehetséges nők
védelmezőjeként volt ott. Az utazásnak tizenhárom hónapot kellett
volna tartania, vagy akörül. Az első négy hónapot a lasarai kultúra
megismerésével töltötte. Csodálatos volt. Aztán hirtelen
megszólaltak a riasztók, és a hajó remegni kezdett.
– Meg tudod mondani, hol vagy? – kérdezte a férfi.
– Nem. Hol van a hajó? Mi történt? Lasarai vagy, vagy Yona?
– Segoni vagyok. Mi a lasaraiak szövetségesei vagyunk, és
vészhívást kaptunk, amelyben arról tájékoztattak bennünket, hogy
az egyik hajójukat megtámadták, miközben a qhov’rumban
haladtak.
A qhov’rum. Igen. Ez volt az a féreglyuk szerű alagút, ami
Lasara felé hajtotta őket.
– Hol vannak? Jól vannak? – kérdezte Eliana.
És hogy a francban keveredett el a többiektől?
– A lasarai szövetséges attól tart, hogy a hajó elpusztult. A
legutóbb kapott információk szerint menekülési kapszulákat
indítottak. De még egyiket sem sikerült megtalálni, mert különböző
helyeken hagyták el a ghov’rumot, és szétszóródtak a hatalmas űr
különböző szektoraiban. Lasara összes szövetségese a túlélőket
keresi.
Eliana a tiszta sisaküvegen keresztül bámult kifelé. Nem volt
körülötte menekülési kapszula.
– Nem látok semmit.
– Megállapíthatjuk a tartózkodási helyzeted, ha aktiválod a
kapszula jelzőszerkezetét.
– Milyen menekülési kapszula? – csuklott el Eliana hangja. –
Nincs kapszula. Csak én vagyok, lebegve itt egy űrruhában.
Nem foglalkozott a hangjában megjelenő metsző éllel,
egyszerűen nem tudott rajta segíteni. A pánik egyre keményebben
próbálta elborítani.
Hosszú, vészterhes szünet következett be.
– Nem menekülési kapszulában vagy? – kérdezte a hang
komoran.
– Nem.
Gyors vita alakult ki. Több férfi, más nyelven beszélve.
A lasaraiak minden tehetségesnek és minden Halhatatlan
Őrzőnek, aki elkísérte őket, adtak egy egyetemes fordító
implantátumot, ami lehetővé tette számukra, hogy megértsék a
legtöbb idegen nyelvet. De Eliana teste nem fogadta be, ezért az
egyik fülében viselte, mint füldugót.
Biztosan elvesztette a támadás okozta káoszban, mert nem értett
egy szót sem, amit ezek az emberek mondtak.
– Hahó? – kiáltotta, félbeszakítva őket.
A parancsnok megköszörülte a torkát.
– Szerettem volna ellenőrizni, hogy a fordítóm pontosan
működik-e. Nem a kapszulában vagy? Csak az űrruha véd?
– Igen.
– És sem hajó, sem kapszula nincs a látóteredben?
 – Pontosan. Nincs semmi – bár a sisakja korlátozta a kilátást. –
Tartsd egy kicsit. Hadd lássam, meg tudok-e fordulni, és esetleg
többet látni...
Ahogy megmozdította a csípőjét, hogy megpróbáljon fordulni,
erős fájdalom hasított jobb oldalába egészen a melléig.
– Ah! Beszarás!
Az oldalára tette a kezét, visszafojtotta a lélegzetét, és
összeszorította a fogait.
– Földlakó!? – szólította a férfihang élesen. – Minden rendben?
– Igen.
Lehet, hogy a fájdalom enyhül, ha nyugton marad.
– Megsebesültél?
– Jól vagyok – mormogta. De érezte, hogy meleg nedvesség
szivárog a jobb karjáról, le az oldalán, le a csípőjén. Felismerte a
vérzés jeleit.
– Földlakó...
– Eliana – javította ki a lány. – A nevem Eliana.
Még a jelenlegi félelmetes körülmények között is, hogy
földlakónak hívták, túl furcsa volt.
– Megsérültél, Eliana?
– Igen.
– Mennyire súlyos?
Lepillantott.
– Nem tudom. Nem tudom szétnyitni a ruhámat, hogy
megnézzem, de – az érzéseim alapján – súlyos.
Az őrült vámpírokkal folytatott harcok időnként olyan
sérüléseket eredményeztek, amik végzetesnek bizonyultak az
egyszerű emberek számára. Halhatatlan Őrzőként azonban
általában bármekkorából képes volt felépülni, ami eltarthatott
néhány perctől, néhány óráig – feltéve, hogy elegendő vérkészlet
áll a rendelkezésére.
A férfi halkan beszélt valakivel az idegen nyelven.
 – Mi történik? Nem értek téged – mondta a lány.
– Mivel nincs jeladód, a helymeghatározást a kommunikációs jel
nyomon követésével kell meghatároznunk. Ha ezt megcsináljuk,
mehetünk érted, de ez időbe telik.
– Oké.
– Mennyi oxigéned van még?
– Nem tudom. Hogyan tudhatom meg?
– A ruha bal alkarján egy fedél található, amely visszahúzható.
Ki tudod nyitni?
Bár a ruha többi része zsákszerű volt, a kezét takaró kesztyű
elasztikus anyagból készült, ami spandexre emlékeztette a lányt, és
nem is volt túl hatalmas rajta. Talált egy kis szárnyat a bal oldali
ujján, és meghúzta. Úgy húzódott vissza, mintha a tépőzáras lenne,
és egy sokszínű gombokkal teli, mobiltelefon méretű elektronikus
képernyőt tárt fel.
– Oké. És most?
– Nyomd meg a kék gombot.
Amint megtette, egy női hang szólalt meg ezen a másik nyelven.
Tompa beszélgetés hallatszódott.
– Mit mondott? – kérdezte Eliana.
A beszélgetés befejeződött.
– Hahó?!
– Huszonhat földi órára elegendő az oxigéned.
Ez nem hangzott olyan rosszul. Félt, hogy csak percekre való
maradt.
– Milyen messze vagytok?
– Még nem sikerült meghatározni a helyzeted – mondta. – Még
mindig a jelet követjük.
– Oh. Oké.
Remélte, hogy azt hallotta ki a hangjából, hogy egy napi
távolságon belül vannak, ha lekövetik a helyét.
Beszarás.
 A férfiak visszatértek a könnyed beszélgetéshez. Örült, hogy a
parancsnok nyitva hagyta a kommunikációs vonalat. Nagyon
keményen próbált nem kiborulni, és nyugodt hangjuk hallgatása
segített ebben.
Megint megpróbált visszaemlékezni azokra az eseményekre,
amelyek a semmi közepére juttatták.
– Megtámadtak minket – mormolta.
– Hogy? – kérdezte a parancsnok.
– Megtámadtak minket, ahogy az előbb mondtam. Ganix-szal
voltam. Próbáltam rávenni, hogy segítsen nekem egy Yona katonát
rábeszélni egy összecsapásra.
– Összecsapásra, veled? – kérdezte a hang habozva, mintha nem
lett volna biztos abban, hogy jól érti a szót.
– Igen. Összecsapni azt jelenti, hogy ... harcolni vagy harcba
keveredni.
– Az a Yona megbántott téged?
Felnevetett, aztán felmordult, ahogy a fájdalom szétsugárzott a
testében.
– Nem. Arra gondoltam, hogy edzésképpen harcoljunk, nem
pedig úgy, mintha ellenségek lennénk. Soha nem találkoztam Yona
katonával, amíg fel nem szálltam a Kandovarra, és ők tényleg
felcsigáztak. Mindig annyira közönyösek, tudod? Úgy értem, soha
nem mutatnak semmilyen érzelmet. Még soha nem találkoztam
senki ilyennel, és kíváncsi voltam, hogy ez megváltozik-e harc
közben. Feldühödnek? Csalódnak? Felizgatja, vagy elragadtatja
őket a küzdelem? Megpróbáltam rávenni Ganixet, hogy segítsen
nekem rábeszélni az egyiket, hogy ezt megtudjam, de akkor
megszólaltak a riasztók. Egy hang a hangszóróból azt mondta,
hogy megtámadtak minket. A hajó kigyulladt, és a helyzet gyorsan
romlott. Ganix azt javasolta, hogy a legrosszabbra számítva,
juttassam el az embereimet a menekülési kapszulákhoz. A látszat
azt mutatta, hogy nem könnyű a qhov’rumban történő rohanás
közben harcolni. Szóval elhúztam a seggem, hogy a
pártfogoltjaimat a menekülési kapszulákhoz vigyem ...
– Mi az a pártfogolt?
– A hajón más földi nők is voltak. Az egyik őrzőjük voltam,
akinek az volt a feladata, hogy biztonságban tartsa őket. Tehát,
amikor Ganix azt mondta, hogy vigyem el őket a menekülési
kapszulákhoz, húztam a seggem, hogy mindegyiket levigyem az
alsó szintre.
– Képes voltál erre?
– Igen.
Felfokozott sebessége lehetővé tette, hogy többségüket szinte az
idő alatt eljuttassa a kapszulákhoz, amíg egyetlen lasarai
elhelyezkedett egy kapszulában.
– Így aztán segítettem a lasaraiaknak is.
– Nem mentél te is egy kapszulába?
– Nem. Valószínűleg kellett volna. Ők voltak a legfontosabb
teendőm. De a hajó pajzsa kezdett összeomlani, és a lasaraiak
megsérültek. Tehát annyinak segítettem, amennyinek csak tudtam,
hogy elérjenek a kapszulákhoz.
– Annak ellenére, hogy a lasaraiak nem a te népedhez tartoznak?
Eliana meghökkent.
– Hát persze. Nem számít, hogy nem az én népemhez tartoztak.
Kedves voltak velem. És barátaim is vannak közöttük. Tehát annyi
segítettem, amennyit csak tudtam – a homlokát ráncolta. – Még
többet segítettem volna, de Ganix elkapott és állandóan azzal
nyösztetett, hogy én is üljek bele egybe. Aztán történt egy
robbanás, és… valami fickó beszélt a fülembe és felébresztett.
Lenézett magára.
– Nem ezt a ruhát viseltem, amikor a támadás történt. Ganix
biztosan beledugott, amíg eszméletlen voltam.
Valószínűleg megpróbálta még a poklon keresztül is eljuttatni őt
a menekülési kapszulához.
 – Remélem, jól van.
Egy pillanatra csend lett.
– Remélem, hogy mindannyian jól vannak, Eliana.
Nagyon tetszett neki, ahogy a nevét kimondta.
– Nagyon bátor vagy.
Véres mosolyra görbült a szája, miközben bámult kifelé a
sisakon.
– Jelenleg nem érzem magam nagyon bátornak.
Valójában úgy érezte, mint aki mindjárt becsinál a félelemtől.
A másik férfiak közül halkan megszólalt az egyik.
Noha nem értette Dagon válaszát, de a hangsúly gyanúsan
káromkodásnak hangzott.
– Mi a baj? – kérdezte Eliana.
A férfi megköszörülte a torkát.
– Nehezen tudjuk kiszámítani, hogy milyen messze vagy.
Pokolian komornak hangzott.
De a lány sem most jött le a falvédőről, meg valószínűleg a férfi
nem is hazudott túl sokszor, mert Eliana azonnal tudta, hogy nem
mond igazat.
– Hülyeség. Már kiszámítottátok. Hallom a hangodon. Meddig
tart, hogy ideérj?
– Igyekszünk a lehető leggyorsabban elérni hozzád.
– Mi is a neved? – kérdezte a lány.
– Dagon parancsnok.
– Mennyi ideig tart ideérni, Dagon?
A szíve rettegve dübörgött, amíg várta a válaszát.
– Messzebb vagy, mint amire számítottunk.
Ne ess pánikba, a fene egye meg.
– Mennyivel messzebb? Be tudom osztani az oxigént, hogy
tovább tartson.
– Nem, nem tudod – felelte a férfi szomorúan halk hangon.
 – De igen – erősködött. – Le tudom lassítani a pulzusomat,
lelassíthatom az anyagcserémet és lelassíthatom a légzést is, így
kevesebb oxigént fogyasztok. Meg tudom csinálni.
A hétköznapi emberek nem tudták. A Halhatatlan Őrzők azonban
a szimbiotikus vírusnak köszönhetően, amely megfertőzte őket,
minden további nélkül. Valójában lelassíthatja a légzését és a
pulzusát olyan mértékben, hogy az orvosok halottnak nyilvánítsák.
– A lasaraiak részletes információkat küldtek nekünk a földlakók
anatómiájáról, hogy bármilyen orvosi segítséget megadhassunk,
bárkinek, akit találunk – ellenkezett a férfi. – Ez az információ
szerint a földlakók nem lennének képesek erre.
Eliana halkan káromkodott.
– Tudom. De nem minden földlakó egyforma. Én más vagyok.
Erősebb vagyok. És bíznod kell bennem ezzel kapcsolatban, oké?
Meddig kell kitartania az oxigénnek, hogy ideérjetek?
Meg tudja csinálni. És meg is tenné.
Sóhaj jött a kapcsolaton keresztül.
– Egy földi hónap kell, hogy odaérjünk hozzád.
Elianának teljesen elakadt a lélegzete.
– Egy hónap? – ismételte meg a fejét ingatva a hirtelen
szédüléstől.
A férfi hangja tele volt sajnálattal, amikor válaszolt.
– Igen.
Könnyek égették a szemét, de makacsul visszapislogta őket.
– Nos ... basszus. Ez hosszú idő.
Túl hosszú. Még neki sem elég harminc napra a huszonhat órára
elegendő oxigén.
Vagy mégis?
– Felvesszük a kapcsolatot a szövetség többi tagjával, hogy
megnézzük valamelyikük hajója közelebb van-e hozzád.
A lány lenyelte a csomót a torkából.
 – Köszönöm. Nagyra értékelem – az agya dühösen pörgött. –
Időközben ha elindulsz, figyelnéd, hogy belefutsz-e valamelyik
barátomba vagy a lasaraiak közül valakibe útközben? Ha a
támadást túléltem ebben az űrruhában, akkor a kapszulákban lévők
nagyobb eséllyel megmenekültek, és lehet, hogy közelebb is
vannak hozzátok.
– Már elindultunk feléd és a lehető legnagyobb sebességgel
haladunk.
– Köszönöm.
Még a legnagyobb sebességen is még egy hónapnyi távolságra
voltak.
– Meddig lehet túlélni az egyik ilyen kapszulában?
– A kapszuláknak elegendő oxigén és élelmiszer adagjuk van
ahhoz, hogy fenntartsák az életet ... – motyogott valamit a saját
nyelvén. – Két földi hónapig.
A lányt elöntötte a megkönnyebbülés.
– Az jó.
– Úgy tervezték, hogy elegendő idő álljon a benne ülők
rendelkezésére, hogy elérjék a kiválasztott rendeltetési helyüket,
vagy találjanak egy lakható bolygót, amelyen segítséget kaphatnak.
– A barátaim ezt nem tudják megcsinálni. Nem tudják, hogyan
kell irányítani a kapszulát.
A lasaraiak csak azt mutatták meg nekik, hogy miként lehet
aktiválni a vészjelzőt, hogyan juthatnak az élelmiszerhez, és
hogyan kell használni a benne lévő furcsa űr-WC-t.
– Amint bekapcsolják a vészjelzőt, az egyik emberem átveszi az
irányítást a kapszula felett. A lasaraiak megadták nekünk a
felülírási kódokat.
– Jó.
Legalább van esélyük túlélni.
Dagon ismét elhallgatott. Időről időre hallotta, ahogy halkan
beszélget az emberekkel. Feltételezte, hogy a hajó hídján vannak.
 A rettegés folyamatosan próbált előtörni és megfojtani őt. Eliana
kitartóan elnyomta, és figyelmét a barátai problémáira irányította.
Egy újabb gondolat jutott eszébe.
– Az, hogy velem beszélgetsz, nem akadályoz abban, hogy
esetleg a mástól érkező hívást vagy vészjelet észrevedd?
Bár majdnem öt hónapot töltött a lasarai hajón, még mindig
keveset tudott arról, hogyan működnek.
– Nem. A kommunikációs tisztem továbbra is folytatja a többiek
keresését, amíg mi beszélgetünk.
– Ki a kommunikációs tiszt? – kérdezte Eliana kíváncsian.
– Janek.
– A hídon mindenki hallja, amit beszélünk?
– Igen.
– Hello, Janek? – szólította meg a lány.
Az összes háttérbeszélgetés megszűnt.
– Igen, földlakó?
Helyzetének súlyossága ellenére Eliana felnevetett ... aztán azt
kívánta, bárcsak ne tette volna, amikor az oldalán a fájdalom
megsokszorozódott.
– Földlakónak nevezni túl szokatlan. Hívj Elianának.
Szünet következett be.
– Igen, Eliana?
– Te beszéltél hozzám Dagon előtt?
– Igen.
– Köszönöm, hogy felébresztettél.
Újabb szünet.
– Nincs mit, Eliana.
– Attól függetlenül, hogy mi történik velem, kérlek, mindig
keresd a barátaimat, jó? Mindannyian jó fiúknak tűntök. Tehát ha
én már nem tudtam megmenteni őket, azt szeretném, ha ti
megtennétek.
– Most is keresem őket – biztosította a nőt Janek.
 – Köszönöm.
Eliana a csillagokat bámulta. Huszonhat órára elegendő oxigénje
volt, és Dagon hajója egy hónapnyi távolságra.
Pontosítás. Alig kevesebb, mint huszonhat órára elég
oxigénellátása volt, mivel néhány percig beszélgetett velük.
– Dagon?
– Igen? – válaszolt azonnal a férfi.
– Megpróbálom lelassítani a pulzusomat és aludni egy kicsit.
Kérlek, nyitva tartanád a kommunikációs vonalat, hogy halljalak
benneteket?
Egyre jobban félt, és még egy pillanatra sem akarta elveszteni
velük a kapcsolatot, rettegni attól, hogy esetleg nem tudnak újra
kapcsolódni.
– Nem kell, hogy angolul beszéljetek, vagy bármi egyéb. Csak ...
– a könnyek megint elő akartak törni, de Eliana megakadályozta,
hogy érződjön a hangján. – Ahonnan származom, soha nincs csend.
Különösen azért, mert természetfeletti hallása volt.
– És azt hiszem, a világűr mélye teljesen csendes.
Az utolsó dolog, amire a legkevésbé volt szüksége, hogy ez a
csend bezáródjon, és még jobban magányosnak érezze magát.
– Nyitva tartjuk a kommunikációs vonalat – értett egyet vele
Dagon.
Kellemes hangja volt. Nagyon kellemes hangja. Nem kellett
látnia, hogy érezze, mennyire zavarja a férfit a tehetetlensége, hogy
képtelen megmenteni a nőt.
– Köszönöm.
Behunyta a szemét, és megpróbálta kitisztítani a fejét, és
elnyomni a fájdalmat. Ez utóbbi rohadtul nehéz volt. A sajátos
szimbiotikus vírus, amely megfertőzte, most igyekezett
meggyógyítani a sérüléseit. A vérzés lelassult. Az egyik törött
borda lassan, kínosan kis lépésekkel visszaállt a helyére.
Eliana hallgatta a neszeket Dagon hajójáról.
 A légzése lelassult.
A pulzusa csökkent.
És az öntudata fokozatosan eltűnt.

Dagon egy kör alakú szoba közepén állt. Az egyetlen bútor a

szobában egy párnázott pad volt, ami szinte körbeért a falon.
Lassan lélegzett, várt... és ismét próbálta elterelni a gondolatait a
földi nőről, akit nem tudott megmenteni.
Egy mozdulat vibrálásán akadt meg a tekintete. A jobb oldalon
lévő fal halványan csillogott. Dagon megpördülve kitört a kardjával
és eltalálta a fémet, ahol nem látszott semmi.
Káromkodás töltötte be a levegőt, nem a sajátja.
Újra és újra meglendítette a fegyvert, minden alkalommal
eltalálva a láthatatlan célpontot. Kiegyenesítette szabad karját. A
karját védő páncél átváltott egy láncba, amely lecsúszott az ujjaira,
és a végén átalakult egy nehéz fémgömbbé. Éles küzdelemben a
labdát tüskék borítják. De most sima volt.
Meglendítette a kardját, aztán megpördült és hagyta, hogy a
gömb ívben elrepüljön.
A célpont felmordult, amikor a gömb eltalálta.
Barus csak pislogott, hogy az álcázása nem sikerült. Előrehajolva
hevesen zihált.
– Örülök, hogy nem lejjebb találtál el!
Dagon próbálkozott, de nem tudta elfojtani a mosolyát. A gömb
és a lánc visszaváltozott az alkarját borító páncéllá. Odament a
szobát körbevevő padhoz, felvette a kardhüvelyt és helyére
csúsztatta a fegyvert.
– Nem a te hibád – szólalt meg Barus a háta mögött.
Szavai kevéssé enyhítették Dagon nyugtalanságát.
 – Tisztában vagyok vele.
– A földi nő túl messze volt.
És egyedül halt meg.
Három nap telt el azóta, hogy beszélt vele. Oxigénellátása már
régen elfogyott. De egyetlen hangot sem adott. Nem sírt. Nem
könyörgött nekik, hogy jöjjenek gyorsabban. Nem zihált és nem is
sóhajtott egy utolsót. Egyszerűen… elúszott.
A hídon minden ember egyre feszültebbé vált, ahogy a
huszonhatodik óra közeledett. Bár az őket összekötő kapcsolat
nyitva maradt, semmit sem hallottak felőle, mióta azt mondta neki,
hogy kicsit alszik.
Másik hajó sem volt közelebb.
Senki sem menthette volna meg.
– Nyugodj bele – mondta barátja és a másodparancsnoka egyben
–, hogy álmában biztosan belehalt a sérüléseibe. Ebben a
helyzetben ez volt a legkegyesebb halál számára.
Dagon bólintott, tudva, hogy ez igaz. Azt is vigasztalta, hogy
tudta, ha álmában halt meg, akkor félelem nélkül tette.
– Ő nem olyan volt, amire egy földlakótól számítottam volna.
Barus bólintott.
– A Secta primitív, háborús társadalomként írta le őket, olyan
emberekként, akik gyorsan meggyűlölnek mindenkit, aki más. A
tény, hogy elfogták és megkínozták a lasarai hercegnőt, csak ezt
erősíti.
– És Eliana mégis kockáztatta az életét, hogy számtalan lasarai
férfit és nőt megmentsen.
Dagon beszélt Tirannel, a lasarai Tarakona hajó parancsnokával.
Ők ketten barátok lettek, amikor részt vettek a kétévente
megrendezett harci játékokon, amit a lasarai, Yona, segoni és más
szövetségi erők kiképzésére szerveztek, hogy együtt harcoljanak a
gathendiek és más ellenségek ellen. Tiran szerint találtak néhány
lasarai menekülési kapszulát. És a benne ülő lasaraiak igazolták
Eliana állítását, hogy ő juttatta gyorsan oda őket, ezzel megmentve
az életüket.
– Nagyon bátor volt.
– És nem ezt a sorsot érdemelte meg – értett egyet vele Barus.
Mivel nem volt jelen a hídon, amikor kapcsolatba léptek Elianával,
így Dagon elismételte neki a beszélgetést.
Egy kattanás hangzott Dagon fülhallgatójában.
– Dagon parancsnok – mondta Janek feszült hangon –, kérlek,
jelenj meg a hídon!
Dagon megérintette a fülhallgatót.
– Mi történt?
– Azt hiszem, felvettem valamit a kommunikációs vonalon.
Dagon Barusra pillantott.
– Találtál egy kapszulát?
– Nem uram. Azt hiszem…
Dagon várt. Janek általában nem szokta elharapni a szavait.
– Janek?
– Azt hiszem, hogy ez a földi nő. Azt hiszem, hogy Eliana még
életben lehet.
Dagon szíve megugrott a mellkasában. Gyorsan megfordult és
kilépett az edzőteremből.
Eliana? Még él? Lehetetlen.
És mégis lépései egyre gyorsultak. A lifthez érve már szinte
futott. Barus közvetlenül a nyomában sietett.
Egy pillanattal később a hídra lépett, és Janekra nézett.
– Magyarázd meg!
Janek felnézett az állomásról. Gyors pillantást vetett a többi
legénységre a hídon.
Mindenki csendben volt, arcukon ünnepélyes kifejezéssel.
Janek összeszorította a száját.
– Hinni akartam neki – ismerte be. – Amikor azt mondta, hogy le
tudja lassítani a pulzusát, hogy hosszabb ideig elég legyen az
oxigén, el akartam hinni neki. Tehát nyitva hagytam a
kommunikációs vonalat, és…
– És? – mordult rá Dagon türelmetlenül.
Janek habozott, mintha attól félne, hogy megkérdőjelezik a
mondanivalóját.
– Azt hiszem, nyögést hallottam.
Barus megrázta a fejét.
– Lehetetlen.
Janek figyelmen kívül hagyta őt és Dagonra pillantott.
– Tudom, hogy hallottam valamit.
Dagon a székéhez lépett.
– Hadd halljam.
Mindenki csendben maradt, mivel mindegyik figyelmesen
hallgatta.
Dagon megfeszült, hogy észlelje még a ruhája legkisebb
súrlódását, a lágy lélegzet hangját, valamit… de nem hallott
semmit.
– Eliana – szólította.
Nem érkezett válasz.
Janek a fejét ingatta.
– Tudom, hogy hallottam valamit!
Dagon hitt neki.
– Eliana – mondta hangosabban.
Sóhaj érkezett a vonalon keresztül.
– Max? – mormolta Eliana.
Dagon felsóhajtott.
– Szörnyűséges álmom volt – panaszkodott komoran a lány.
A legénység soraiban is mormogás tört ki.
Dagon szíve a bordáit verdeste. Hogyan volt ez lehetséges?
– Eliana?
Fájdalmas sóhajt hallatott, majd – sokkal éberebbnek hangzott –
azt mondta:
 – Ó, a fenébe, nem álom volt. Bassza meg!
Dagon döbbenten nézett össze Barussal.
– Dagon? – szólalt meg Eliana.– Itt vagy?
– Igen.
– Köszönöm, hogy nyitva hagytad a vonalat. Meddig voltam
kiütve?
– Három nap.
– A fene egye meg! Azt hittem, hogy ennél tovább alszok.
– Bocsánatot kérek. Felébresztettelek. Régóta nem hallottunk
felőled.
– És azt hitted, hogy meghaltam?
– Igen – ismerte be.
Amikor legközelebb megszólalt, a lány hangja mosolygott.
– Mondtam, hogy hosszabb ideig tudom használni az oxigént.
Mennyi maradt?
– Nyomd meg újra a karodon a kék gombot.
A lasarai nyelven beszélő női hang bejelentette:
– Tizenöt óra és negyvenkét percre elegendő oxigén maradt.
Barus megrázta a fejét.
– Hogyan osztott be tíz órányi oxigént az elmúlt három napban?
– kérdezte segoni nyelven.
Dagon a fejét rázta.
– Mit mondott? – kérdezte Eliana.
– Tizenöt óra és negyvenkét percre elég oxigén van hátra.
– A fenébe! Szóval már szinte felét elhasználtam annak, ami
volt?
– Igen.
– Feltételezem nem találtál a közelben szövetségeseket, akik elég
közel voltak ahhoz, hogy iderohanjanak és begyűjtsenek engem,
igaz?
– Nem. Mindenki távolabb volt, mint mi vagyunk.
– Még mindig felém tartotok?
 – Igen.
– Találtatok más túlélőt?
– Nem. De a lasaraiak már sok menekülési kapszulát
megtaláltak.
– Találtak valakit az embereim közül is? – kérdezte
reménykedve.
– Még nem.
– Oh.
– De még mindenki folytatja a kutatást.
– Köszönöm.
Szép hangja volt. Nő létére kicsit mély, és rekedt az alvástól. A
férfinak nem tetszett a hangjából kicsendülő csalódás.
– És mi van a Yonákkal? Találtatok már meg valakit közülük?
Tudom, hogy ezek a srácok úgy néznek ki és úgy viselkednek,
mintha semmi sem borzolná a tollaikat, de biztos vagyok benne,
hogy ők sem így akarnak meghalni.
– Még egyetlen Yona katonát sem mentettek meg.
Úgy döntött, hogy nem mondja meg neki, hogy több űrben
sodródó holttestre bukkantak segoniai kollégái egy roncs
közelében. A katonák azt tették, amire fel voltak készítve –
maradtak a hajón, harcoltak az utolsó pillanatig, és meghaltak,
amikor a hajó felrobbant.
– Ez szívás.
A férfi homlokát ráncolta.
– Nem hiszem, hogy fordítóm pontosan határozza meg a szívás
szót.
A lány nevetett, és ettől Dagon ajkai is mosolyra húzódtak, amíg
a lány fel nem mordult ismét a fájdalomtól.
– Kíváncsi voltam, hogy tudsz velem beszélgetni. Van fordítód?
– Fordító chip – magyarázta meg a férfi. – Minden csillaghajó
parancsnokának és a legénység tagjainak van. A lasaraiak küldtek
nekünk frissítést, amely tíz földi nyelvet tartalmazott, hogy tudjunk
veletek kommunikálni, amikor megtalálunk.
– Csúcs. Azt hiszem, hogy a chiped azt mondja neked, hogy a
szívás azt jelenti, hogy az ajkaid valami köré szorítod, és vákuumot
hozol létre?
– Igen.
– Valójában igaz. De a szlengben a szívás azt fejezi ki... nos,
fejezhet ki akár bosszantást, akár együttérzést, attól függően, hogy
használják. Mintha valaki azt mondta volna, hogy a főnököm éppen
kirúgott, és akkor válaszolhatsz úgy is, hogy ohh, ez szar ügy.
Dagon bólintott.
– Ezt meg fogom jegyezni.
– Szóval beszéltél a lasaraiakkal?
– Igen.
– Tudják már, hogy ki támadta meg a hajót?
– A gathendiek indították a támadást.
– Te most kibaszottul viccelsz velem? – gyakorlatilag kiabált már
és a düh kihallatszott a hangjából.
– A gathendiek csinálták ezt?
A hídon állók szemöldöke megemelkedett, ahogy a legénység
tagjai meglepetten néztek egymásra.
– Igen.
– Ugyanazok a gathendiek, akik egy biofejlesztésű vírust
használtak a lasaraiak megsemmisítésére?
– Igen.
– Rendben, de most komolyan, Dagon, meg kell találnod a
módját, hogy ideérj, mielőtt meghalnék, hogy levadászhassam
azokat a rohadékokat és szétrúgjam a seggüket.
Barus elvigyorodott.
– Tetszik ez a nő.
– Ki volt ez? – kérdezte azonnal. – Nem ismerem fel a hangját.
– Ő a másodparancsnokom, Barus.
 – Örülök, hogy megismerkedtünk, Barus – mondta a nő, még
mindig felajzva. – Feltételezem, hogy te sem kedveled a
gathendieket?
– Nem kedvelem a gathendieket – felelte Barus.
– Jó. Akkor tegyél nekem egy szívességet, és segíts Dagonnak
megtalálni a módját, hogy gyorsabban ideérjen, így segítek nektek
szétrúgni a kibaszott rohadékok seggét.
A legénység is elvigyorodott.
Nem arra kérte őket, hogy azért keressék meg, hogy életben
maradjon. Arra kérte őket, hogy keressék meg, hogy bosszút tudjon
állni. Itt mindenki megértette.
Eliana megköszörülte a torkát.
– Elnézést – mondta a nő, nyugodtabban, kissé megbánóan. –
Remélem, nem sértettelek meg titeket. Hajlamos vagyok a
szabadszájúságra, amikor izgatott vagyok, és semmit sem tudok a
kultúrátokról. Srácok, ti egész véletlenül nem káromkodtok vagy
beszéltek csúnyán, amikor mérgesek vagytok?
– De – vigyorodott el Dagon.
A tétovázás elhagyta a lány hangját, és mosoly lépett a helyére.
– Jó. Most, ha valóban azt szeretnéd, hogy ezt elhiggyem, azt
akarom, ha ismét felteszem a kérdést, akkor „az ördögbe is, igen”
hangozzék el.
Megköszörülte a torkát.
– Oké. Essünk túl rajta. Srácok, ti egész véletlenül nem
káromkodtok vagy beszéltek csúnyán, amikor izgatottak vagytok?
– Az ördögbe is, dehogynem! – harsantak fel a férfiak a hídon
kórusban.
Eliana elragadottan nevetett fel, majd azonnal fel is mordult a
fájdalomtól.
– Köszi, srácok. Nagy szükségem volt erre, annak ellenére, hogy
fáj.
Dagon a homlokát ráncolta.
 – Hogy vagy? Hogy vannak a sérüléseid?
– Még mindig megvannak, de volt már rosszabb is – felelte a nő
vállat vonva. – Tudják a lasaraiak, hogy itt vagyok?
– Igen.
A csend elnyúlt.
Dagon a homlokát ráncolta.
– Nem szeretted volna, hogy elmondjam nekik?
– Nem. Nem erről van szó. Ez… – sóhajtott fel. És ébredése óta
először tűnt határozatlannak és bizonytalannak.
– Egészen véletlenül nem említették Sethet? Ő tudja, hogy itt
vagyok?
– Nem említettek senkit ilyen néven. Veled volt a hajón?
– Nem. Ő visszatért a Földre.
– Ő a te hímed?
Valamilyen oknál fogva ez a gondolat nyugtalanította a férfit.
– A hímem?
– Kötődtél vele? – a helyes angol szót kereste. – Házas vagy?
– Seth-tel? – érződött a lány hangján, hogy jól szórakozik. –
Nem, nem vagyok férjnél. Seth a ... a parancsnokom, azt hiszem,
így mondanád. De ő olyan nekem, mintha az apám lenne.
– Ah.
– Már rég elvesztettem a saját apámat. Amikor Seth rám talált,
nagyon rossz helyen voltam. És ő… megmentett engem. Sokkal
tartozom neki. Befogadott, családot és célt adott – a hangja
eltorzult. – Nem hiszem el, hogy ennyire cserben hagytam.
Bátorsággal és becsülettel viselkedett.
– Nem hagytad cserben.
– Dehogynem. Megbízott, hogy védjem az embereinket. Bízott
bennem, hogy vigyázni fogok rájuk. És nem jártam sikerrel.
– A menekülési kapszulákba vitted őket. Ez minden, amit
megtehettél.
 – Ami még rosszabb, hogy valószínűleg meghalok, mielőtt
ideérnétek, így nem sikerül bosszút állnom ezeken a kretén
seggfejeken.
Dagon leült a helyére. Nem akart hazudni neki. Még ha
megdöbbentő képessége is volt az oxigénnel való spóroláshoz,
néhány nap múlva valószínűleg így is meghal. – Ha ez történik,
bosszút fogunk állni a nevedben.
– Köszönöm.
Újabb csend szakadt rájuk.
– Amikor legközelebb beszélgetsz a lasaraiakkal, megkérnéd
őket, hogy ne mondjanak semmit Sethnek rólam?
– Nem akarod, hogy tudja, hogy túlélted? – ő és Barus
összevonta a homlokát. – Biztosan nem fog hibáztatni téged, ha te
vagy az egyetlen földi túlélő. Mindent megtettél, hogy megmentsd
a barátaid.
– Az egy dolog – mondta a nő ünnepélyesen. – Nem engem fog
hibáztatni. Saját magát fogja okolni. Mert ő ilyen. Azért fogja
magát hibáztatni, mert veszélybe sodort minket. Ő hozott
bennünket ebbe a helyzetbe, amikor beleegyezett, hogy elhagyjuk a
Földet. És ha megtudja, hogy egyedül, fájdalmak közepette haltam
meg, miközben napokon vagy heteken át lebegtem az űrben a
megváltásra várva... akkor az széttépi őt. Soha nem fog
megbocsátani magának. És ezt nem akarom. Tehát szívesebben
venném, ha a lasaraiak azt mondanák neki, hogy még mindig
keresitek a túlélőket. Így ha nem érem meg az érkezéseteket, akkor
csak azt mondhatod, hogy meghaltam a támadás kezdetekor. Gyors
halál. Szenvedés nélkül.
Dagon nem tudott mit válaszolni.
– Még mindig itt vagy? – kérdezte a lány.
– Igen.
– Igazán eltökélt fickónak tűnsz.
– Nem tudom, hogy ez mit jelent.
 – Tiszteletreméltó. Becsületes embernek tűnsz. Úgy értem,
különben nem tartanál még mindig felém. És kétlem, hogy
könnyedén tudnál hazudni. Sajnálom, ha úgy tűnik sokat kérek, de
kérlek, gondold át, oké? Ha meghalok, hát meghalok. Sethnek nem
kell kínoznia magát egy hosszú, elhúzódó halál tudatával. Ezért
kérd, hogy a lasaraiak ne említsenek engem azon felül, hogy még
mindig kerestek. Nem kell tudnia a többit.
A lány szavai fájdalmat okoztak Dagon mellkasában.
– Úgy teszek, ahogy kéred.
– Köszönöm – a lány szavai megkönnyebbülten hangzottak. Ha
valamikor személyesen találkozom veled, nagy ölelést kapsz tőlem.
A férfi elmosolyodott.
– Azon vagyok.
Ismét kuncogott, majd hirtelen abbahagyta a fájdalomtól.
Barus elkomorodott.
– Mennyire súlyos a sérülése? – kérdezte halkan segoni nyelven.
Dagon megrázta a fejét.
– Nem tudom. Nem akarja elárulni.
– Mi a baj? – kérdezte Eliana. – Tilos az ölelés és a szeretet
nyilvános kimutatása a kultúrádban? Tudom, hogy a lasaraiak
nagyon szigorúak ebben a dologban.
– Nem – biztosította őt Dagon. – De még ha az is lenne, örömmel
várom, hogy megkapjam a tiéd.
– Jó. Egy öleléssel jövök neked.
{*}
testtömeg index
{†}
Water-gate kirobbantói
{‡}
Észak-amerikai légvédelmi parancsnokság
 Table of Contents
Prológus
1. fejezet
2. fejezet
3. fejezet
4. fejezet
5. fejezet
6. fejezet
7. fejezet
8. fejezet
9. fejezet
10. fejezet
11. fejezet
12. fejezet
13. fejezet
14. fejezet
15. fejezet
16. fejezet
17. fejezet
18. fejezet
19. fejezet
20. fejezet
21. fejezet
Aldebari Szövetség II