A Bálvány

Amikor a föld kiveti magából a csontokat, úgy kerülnek elő a világban a csodák. Először fel sem
tűnik, csak később lassan emésztik meg az emberek a látottakat, végül a csontokból csoda, még
talán ereklye is lehet. Amely bár eredetileg nem ez volt a céljuk de gyógyulást hoznak a világnak, és
talán kicsit maguknak is. A halottak pedig nem hazudnak. Még. Mikor tehát a szokatlanul fehér
bőrű mágus megjelent sötét ruhájában a szűk zsákutcában, az semmi jelét nem adta annak, hogy
bármiért is különleges nap lenne a mai. Az utca szélén szomorú falusi fák és illat terjengtek.
Annyira szerette ezt az illatot, bár csupán illúzió volt a vidék is, hiszen Budapest külvárosában járt.
A házigazda egy takaros kis emeletes kertes házban várta. Minden patyolat fehér tiszta, akárcsak a
gyógyító lelke, amely a mosolyán keresztül csak úgy sugározta a jóságot. Annyira irigyelte tőle ezt,
mégis a fekete ruhás mágusnak feltűnt, hogy ebben a mosolyban van valami üröm is. A fekete alak
feltűnően vékony is volt, hosszú barna haja aszketikus jelleget adott tekintetének. Talán ezért is
akarta egyszer jó megvendégelni valami különlegességgel a vendéglátója. A menü parmezános
csiga volt, ami nagyon ízletes lehetett volna, De valahogy mágusunknak a szokásosnál is aszketikus
hangulata volt.
Aztán végre a tárgyra tértek az emeleti irodában. Először azt hitte a gyógyító a lányról akar
beszélni, mert az történetesen a szobán kívül várakozott. Miért is ne lett volna ott hiszen az a
gyógyító szeretett lánya volt. Hosszú beszélgetések után amelyek ecsetelték , hogy mennyire
eredményes a munkája és hogy mennyire fontos a családja, hogy mennyire taszítják azok a dolgok
amiket egy mágus általában művel.
‒Van egy problémám! Nem tudom elmondhatom e neked, bár nem gondolom, hogy bárkinek is
tovább adnád, de meg kell ígérned, hogy a lányomnak nem szólsz róla.
‒Persze! Miről van szó?
– Van egy vállalkozásom amiből képtelen vagyok szabadulni, ráadásul én vagyok a felelős
megbízott. Nemsokára számot kell adnom, olyanról, amibe behúztak és nem az én saram. Ráadásul
egy fél év múlva tárgyalás.
‒És hogy jönnék a képbe én?
– Vakarta a fejét a mágus.
– Nos esetleg nincs valami praktikád ami megoldást adhat? Én ugyanis csak fehér mágiával
foglalkozom.
– Tárta szét a kezét a másik
– Hát én úgy tudom nincs fehér vagy fekete mágia, de ez most nem fontos. Tudok valamit ami
segíthet, de nem veszélytelen a dolog! Talán hallottál már a familiárnsokról?
– Igen egyszer élőben is láttam egy nagymesternél!
– Nos hát ezt élőben csak egy szoborban fogod látni amibe belekoncentrálok egy elementált. Ezt a
szobrot mostantól rád ruházom. Vigyázz bármit kérhetsz tőle, de pontosan fogalmazd meg mi az!
Úgy lesz! De nem kell valami hókuszpókusz vagy valami?
– Az aggodalom kiült az arcára és hozzátette.
Azt hiszem nincs olyan sok időm, mert a gyógyítással átvettem a betegektől a sok szennyeződést,
szóval remélem gyorsan működik majd!
– Próbálta presszionálni a mágust.
– Nem tudom de ez tőled is függ!
-‒Próbálta mosolyogva biztatni a gyógyítót. Az tavasz utána nyár szinte egybeforrt, az idő kitárta
szárnyait, és virágokkal borította be az utcát, és a mágus ismét vendégeskedett. Korábban már volt
itt és akkor a gyógyító csalódottan akarta visszaadni a szobrot. Most viszont valami történt.
A kis házban tűz ütött ki. A felső szint ahol az iroda volt szinte teljesen leégett, egy óvatlan cigaretta
csikk miatt, ahogy a rendőrségi jelentésben ált. A vállalkozás minden adata megsemmisült. A
gyógyító maga is csak akkor vette észre a lángokat amikor már magasan álltak tehát
szándékosságról szó sem lehetett. Csak magát tudta menteni az erkélyen át. Az ügyet tehát lezárták.
‒Az mágus az egész történetből csak a balesetet ismerte. Lelki ismeretfurdalása volt hogy veszélybe
sodorta a gyógyítót. Hiszen sejtette, hogy az egész dolog mögött a bálvány áll.

‒Mond csak te tudtad ezt? Hogy mi fog történni?

‒A mágus arca elpirosodott.
‒Sajnálom nem! Ez egy elementál méghozzá föld tűz elementál. Mit mondtál neki?
‒Hogy oldja meg a gondomat!
– De azt pontosan kellett volna kérni! Látod most ő a saját módszereivel oldotta meg, és leégett
minden.
– Én nem vagyok szomorú. Mindenre volt biztosításom, és a papírok megsemmisültek.
Megszabadultam. Gyere mutatok valamit!
A felső szintre mentek. Elszenesedett könyv darabok itt-ott egy bútor lába, és majdnem mindenütt a
fal is össze kormozódva.
– Ezt nézd!
Mutatott a gyógyító az egyik kis sarokra.
A bálvány ott ült egy kis összeégett kormos emelvényen de teljesen épségben. Körülötte tíz
centiméter sugarú körben sehol nem volt égés.
Az évek akár a súlyos dobverések
Hosszú évek után a mágus nosztalgiázva gondolt vissza a gyógyítóra. Úgy volt ahogy mondta. Pár
évre rá meghalt ahogy előre megjósolta magának. Vajon a mennyországba került?
Megérdemelné hiszen annyi embert meggyógyított, gondolta a mágus.
De vajon egy mágusnak mi jut? Csak a világ könnyei!
Semmi más!