Európai Hulladékcsökkentési Hét Projekt Se Óvoda

You might also like

Download as docx, pdf, or txt
Download as docx, pdf, or txt
You are on page 1of 5

EURÓPAI HULLADÉKCSÖKKENTÉSI HÉT

2020. NOVEMBER 21-29.

„SZEMETESBŐL VISSZA A JÖVŐBE –

VILÁGŰR ÉS ROBOTOK”
ÓVODAI PROJEKT

Óvodánk Budapesten a VIII. kerületben található. Intézményünk éve óta elkötelezett a


környezetvédelem mellett. Kiemelt szerepet kap a természet védelmére, megóvására nevelés a
mindennapi tevékenységek során. Az idei nevelési évben is kiemelt feladatunk a
környezetvédelem, a környezettudatos gondolkodás alakítása és a fenntarthatóságra nevelés.
Számos olyan programot, tevékenységet szervezünk a gyerekeknek, melyek által
gazdagodnak ismereteik, élményszerű cselekedtetéssel, tapasztalatszerzéssel alapozzuk meg a
környezettudatos magatartást. Mint tudjuk, minél korábban kezdjük el a gyermekeket a
környezetvédelemre nevelni, annál tudatosabb felnőttekké válnak…

Óvodánk ebben a nevelési évben is a hulladékok újrahasznosítását tűzte ki egyik fő céljául. A


különböző anyagok más-más irányú felhasználhatósága a mindennapi tevékenységek során,
illetve a Természetbúvár környezetvédelmi szakkörünk és az Ökojátszó-ház foglalkozásainak
is fő témája. A kézműves tevékenység minden alkalommal a Természetbúvár szakkör
témájához illeszkedik. Az ott készült alkotások kizárólag újrahasznosított anyagokból
készülnek.

Az idei évben úgy döntöttünk, hogy mi is csatlakozunk az európai hulladékcsökkentési hét


programjához a saját óvodai projektünkkel, melyben egy igazán izgalmas témát dolgozunk
fel. A világűrben kalandozunk robotok társaságában. Projektünket nevezhetjük
megkezdettnek, mivel a Természetbúvár szakkör és az Ökojátszó-ház tematikájában már a
tavalyi évben is szerepelt a világűr, a bolygók, a csillagok és a naprendszer. A jelenlegi
projekt 5 hetet ölel fel, befejezését a hulladékcsökkentési hét idejére tervezzük. A kiemelt
héten minden csoport vizuális és külső világ tevékeny megismerése foglalkozásainak keretén
belül a gyermekek előzetes ismereteire és a különböző anyagok gyűjtése során felhalmozott
eszközökből a pedagógusok irányításával, valamint a szülőkkel – otthoni környezetben - a
témával kapcsolatos, játékokat, terepasztalt, világűr elemeit és egyéb eszközöket készítenek a
gyermekekkel közösen. A járványhelyzetre tekintettel a családok bevonása a projektbe
előzetes tájékoztatás után otthoni tevékenység során valósul meg. Az otthon készített
alkotásokat hozzák be az óvodába, ahol az intézményben készült munkákkal együtt kiállítást
szervezünk. A kiállítást a gyermekekkel közösen nyitjuk meg az óvoda egyik erre a célra
berendezett helyiségébe, ahol minden szülő és érdeklődő is megtekintheti a remekműveket (a
megfelelő járványügyi előírások betartásával).

Projektünk célja:

Szeretnénk elérni, hogy a gyerekek megtanulják a „nem minden hulladék kidobandó” – elvet.
Ezáltal fejleszteni környezet iránti szeretetüket, a környezetvédelem fontosságát, a hulladékok
újrahasznosításának lehetőségét, kreativitásukat, alkotókedvüket és nem utolsó sorban a
szülők környezettudatos gondolkodását is a közös tevékenységek, élmények által.
Projektünket honlapunkon is elérhetik az érdeklődők, illetve továbbítjuk több köznevelési
intézménybe is, felhívva a figyelmet a környezettudatosság és a játék fontosságára. Az így
elért intézményektől visszajelzést kérünk a tevékenységekről, melyet a beszámolóban is
csatolunk. Bízunk benne, hogy projektünkkel minél több gyermek, illetve pedagógus
érdeklődését felkeltjük és legalább egy tevékenység által gazdagodnak a gyermekek ilyen
irányú ismeretei, egyúttal gazdagítani tudják saját intézményük mindennapi tevékenységeit!

TÉMAJAVASLATOK, ÖTLETTÁR

- robotok készítése különböző anyagok (kartondoboz, konzervdoboz, kávékapszula,


stb.) felhasználásával
- bolygók papírmaséból
- „űrállomás” készítése különböző anyagok (műanyag flakonok, dobozok, stb.)
felhasználásával
- UFO készítése különböző anyagokból
- űrrepülő, rakéta, űrhajó készítése (papírhengerek, chipses doboz, stb. felhasználásával)
„SZEMETESBŐL VISSZA A JÖVŐBE – VILÁGŰR ÉS ROBOTOK” PROJEKTÜNK FELÉPÍTÉSE

Idő Tevékenység Felelősök Eredmények Értékelés

2020. Természetbúvár szakköröket vezető gyermekek alkotás közbeni - élmények által figyelmük a
Környezetvédelmi óvodapedagógusok ismeretbővítése, kreativitásuk környezetvédelem felé irányul,
Október Szakkör, és fejlesztése, élményeik által családjuk
Ökojátszó-ház gondolkodásmódjára is hatnak.
elindítása környezettudatos gondolkodás
valamint a alakítása
csoportokban saját
ötletek alkotásai

2020.
November

1.hét Szülők csoportos Motiváció megteremtésével otthoni - otthoni szemléletformálás,


tájékoztatása, óvodapedagógusok anyagok gyűjtésének megkezdése, háztartások tudatosabb
figyelmük alkotás ötletének megszületése hulladékszelektálása
felkeltése

2.hét csoportokban csoportos tevékenység által környezettudatos - csoportos kézműves alkotás,


gyűjtőmunka a óvodapedagógusok gondolkodás formálása együttes alkotás élményének
témának nyújtása
megfelelően

3. hét Természetbúvár szakköröket vezető környezettudatos gondolkodás - újabb ötletek, kreatív alkotások
Környezetvédelmi óvodapedagógusok erősítése: „alkoss hulladékból!” mottó születése
szakkör témája, és megelevenítése a tevékenységek által
Ökojátszó-házban
készült alkotások a gyermek öröme által a szülők
világűr csodái és a hatékonyabb együttműködése a
robotok, projektben

4. hét családok otthoni óvodapedagógusok sokféle alkotás születése, egyéni örömteli, változatos, tevékenykedés
alkotása, illetve az ötletek megvalósítása, közös családi körben otthoni környezetben,
óvodai tevékenykedés melynek során a családok
tevékenységek gondolkodásmódját is formáltuk, a
alkotásai, kiállítás gazdag kiállítási anyagból színvonalas kiállított alkotások megtekintése által.
megnyitó a kiállítás berendezése más
gyerekekkel intézményekből beérkezett munkák Projekt lezárása, eredmények rögzítése,
közösen, fényképeiből is beszámoló elkészítése.
folyamatos
megtekintési
lehetőség

You might also like