A Mozgatórendszer Fizikális, Funkcionális Vizsgálata

Szegedi Tudományegyetem
A mozgatórendszer fizikális, funkcionális

vizsgálata
Szerkesztette:
Dr. Barnai Mária
(e-mail: barnaim@etszk.u-szeged.hu)
Szerzők:
Dr. Barnai Mária
Dr. Domján Andrea
Lektorálta:
Dr. Veres-Balajti Ilona
Szeged, 2015.
A tananyag az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával
készült, a TÁMOP-4.1.1.C-13/1/KONV-2014-0001 azonosítószámú, „Az élettudományi-
klinikai felsőoktatás gyakorlatorientált és hallgatóbarát korszerűsítése a vidéki képzőhelyek
nemzetközi versenyképességének erősítésére.” című projekt keretében.
A tananyag semmilyen formában nem árusítható!
Tartalom
I. BEVEZETÉS ................................................................................ 15
1 A mozgatórendszer fizikális vizsgálatának alapelvei és menete ................................ 18
1.1 Kórtörténet - Anamnesis ............................................................................................ 18
1.2 Megtekintés – inspectio ............................................................................................. 19
1.3 Tapintás – palpatio ..................................................................................................... 19
1.4 Az ízületek helyzete .................................................................................................... 19
1.5 Az ízületi mozgásterjedelem vizsgálata ....................................................................... 20
1.5.1 A mozgásterjedelem vizsgálat kivitelezése ................................................................................... 21
1.6 Az izmok vizsgálata..................................................................................................... 23

1.6.1 Az izomerő manuális vizsgálata ..................................................................................................... 23
1.6.2 Az izomhossz vizsgálata – maximális megnyújthatóság ................................................................ 25
1.7 A fájdalom eredetének vizsgálata ............................................................................... 26

1.7.1 Izomeredetű (kontraktilis elemek) fájdalom ................................................................................. 26
1.7.1.1 Izometriás teszt .................................................................................................................... 27
1.7.2 A nem kontraktilis elemekből származó fájdalom ........................................................................ 27
1.7.2.1 Speciális tesztek ................................................................................................................... 27
II. A felső végtag .......................................................................... 29

1 A vállöv ................................................................................................................... 30
1.1 Articulatio sternoclavicularis ...................................................................................... 30
1.1.1 Osteokinematika ........................................................................................................................... 31
1.1.2 Arthrokinematika .......................................................................................................................... 31
1.2 Articulatio acromioclavicularis .................................................................................... 32

1.2.2 Arthrokinematika .......................................................................................................................... 35
1.3 Scapulothoracalis funkcionális összeköttetés .............................................................. 35

1.4 A vállövre ható izmok ................................................................................................. 37
2 A vállízület – articulatio glenohumeralis .................................................................. 39

2.1 Osteokinematika ........................................................................................................ 40
2.2 Arthrokinematika ....................................................................................................... 42
2.3 A vállízületre ható izmok működése ............................................................................ 44
3 A vállak vizsgálata................................................................................................... 45
3.1 A vállöv neutrális helyzetének meghatározása ............................................................ 45
3.2 A vállöv-vállízület összetett mozgásainak vizsgálata .................................................... 47
3.2.1 Flexió – eleváció ............................................................................................................................ 47
3.2.2 Extenzió-depresszió (retrakció) ..................................................................................................... 49
3.2.3 Abdukció – eleváció ....................................................................................................................... 50
3.2.4 Horizontális flexió – extenzió ........................................................................................................ 51
3.3 A vállöv és vállízület mozgásainak differenciált vizsgálata............................................ 52

3.3.1 A vállöv vizsgálata ......................................................................................................................... 52
3.3.1.1 A vállöv elevációja és depressziója ...................................................................................... 52
3.3.1.2 A vállöv protrakciója és retrakciója ..................................................................................... 53
3.3.2 A vállízületi mozgásterjedelem vizsgálata ..................................................................................... 55
3.3.2.1 A vállízületi flexió-extezió vizsgálata .................................................................................... 55
3.3.2.2 A vállízületi abdukció-addukció vizsgálata ........................................................................... 56
3.3.2.3 A vállízületi rotáció vizsgálata .............................................................................................. 56
3.3.3 Funkcionális tesztek: ..................................................................................................................... 58
3.3.4 Speciális tesztek ............................................................................................................................ 59
3.4 A vállövre ható izmok vizsgálata ................................................................................. 63

3.4.1 Elevátorok ..................................................................................................................................... 63
3.4.1.1 Izomerő vizsgálat ................................................................................................................. 64
3.4.1.2 A nyújthatóság vizsgálata .................................................................................................... 65
3.4.1.4 Depresszorok ....................................................................................................................... 66
3.4.2 Protraktorok .................................................................................................................................. 68
3.4.2.4 Funkcionális teszt ................................................................................................................. 72
3.4.3 Reraktorok (39. ábra) .................................................................................................................... 73
3.4.3.4 A retraktorok funkcionális vizsgálata ................................................................................... 75
3.5 A vállízületre ható izmok vizsgálata............................................................................. 76

3.5.1 A vállízület flexorai (42. ábra) ........................................................................................................ 76
3.5.1.1 Izomerő vizsgálata ............................................................................................................... 77
3.5.1.2 Speciális tezstek ................................................................................................................... 79
3.5.2 A vállízület abduktorai ................................................................................................................... 79
3.5.3 A vállízületi extenzorai .................................................................................................................. 84
3.5.3.2 Nyújthatóság vizsgálata ....................................................................................................... 89
3.5.3.3 Speciális testek .................................................................................................................... 89
3.5.4 A vállízület adduktorai ................................................................................................................... 89
3.5.5 A vállízület berotátorai .................................................................................................................. 94
3.5.6 A vállízület kirotátorai ................................................................................................................... 96
3.5.6.2 Nyújthatóság vizsgálata ....................................................................................................... 97
4 A könyök és az alkar ................................................................................................ 98

4.1 A könyökízület – articulatio cubiti ............................................................................... 98
4.1.1 Osteokinematika ......................................................................................................................... 100
4.1.2 Arthrokinematika ........................................................................................................................ 101
4.1.3 A könyökízületre ható izmok működése ..................................................................................... 101
4.2 Az alkar – antebrachium ............................................................................................102

4.2.3 Az alkarra ható izmok működése ................................................................................................ 105
4.3 A könyök és az alkar vizsgálata ..................................................................................106

4.3.1 Megtekintés, tapintás ................................................................................................................. 106
4.3.2 A könyökízület mozgásterjedelmének vizsgálata ........................................................................ 109
4.3.3 Az alkar mozgásainak vizsgálata .................................................................................................. 110
4.3.4 Speciális tesztek .......................................................................................................................... 111
4.4 A könyökre ható izmok vizsgálata ..............................................................................112

4.4.1 A könyök flexorok ........................................................................................................................ 112
4.4.1.1 Izomerő vizsgálat ............................................................................................................... 114
4.4.1.2 A nyújthatóság vizsgálata .................................................................................................. 116
4.4.1.3 Izometriás teszt .................................................................................................................. 116
4.4.2 A könyök extenzorok ................................................................................................................... 117
4.4.2.1 Izomerő vizsgálata ............................................................................................................. 118
4.4.2.3 Speciális teszt ..................................................................................................................... 119
4.5 Az alkarra ható izmok vizsgálata ................................................................................120

4.5.1 A szupinátorok (75. ábra) ............................................................................................................ 120
4.5.1.2 Speciális teszt ..................................................................................................................... 121
4.5.2 A pronátorok ............................................................................................................................... 121
4.5.2.3 Speciális teszt ..................................................................................................................... 123
5 Csukló ízület– articulatio radiocarpea és articulatio intercarpea..............................124

5.1 Articulatio radiocarpea ..............................................................................................124
5.2 Articulatio intercarpea ..............................................................................................126
5.3 Osteokinematika .......................................................................................................127
5.4 Arthrokinematika ......................................................................................................128
5.5 A csuklóízületre ható izmok működése ......................................................................129
5.6 A csuklóízület vizsgálata ............................................................................................130
5.6.1 A csuklóízület mozgásterjedelmének vizsgálata ......................................................................... 130
5.6.1.1 Flexió (palmárflexió)- extenzió (dorzálflexió) .................................................................... 130
5.6.1.2 Ulnáris és radiális deviáció ................................................................................................. 132
5.6.2 A csuklóra ható izmok vizsgálata ................................................................................................. 133
5.6.2.1 Csukló flexorok .................................................................................................................. 133
5.6.2.1.1 Izomerő vizsgálat .......................................................................................................... 135
5.6.2.1.2 A nyújthatóság vizsgálata .............................................................................................. 137
5.6.2.1.3 Speciális teszt ................................................................................................................ 137
5.6.2.2 Csukló extenzorok .............................................................................................................. 137
5.6.2.2.2 A nyújthatóság vizsgálata: ............................................................................................. 140
5.6.2.2.3 Speciális tesztek ............................................................................................................ 141
6 A kéz ......................................................................................................................143
6.1 Articulatio carpometacarpea (CMC), 2-5 ujjak ............................................................143
6.2 Articulatio metacarpo-phalangea (MCP), 2-5 ujjak......................................................143
6.2.2 Arthrokinematia .......................................................................................................................... 145
6.3 Articulatio interphalangea (proximális PIP, disztális DIP), 2-5 ujjak .............................146
6.4 A 2-5 ujjakra ható izmok működése ...........................................................................147

6.5 A II-V-ös ujjak ízületeinek vizsgálata...........................................................................150
6.5.1 Megtekintés ................................................................................................................................ 150
6.5.2 Articulatio metacarpophalangea ................................................................................................. 150
6.5.2.1 A flexiós – extenziós mozgásterjedelem ............................................................................ 150
6.5.2.2 Az ab-addukciós mozgásterjedelem .................................................................................. 151
6.5.2.3 Speciális tesztek ................................................................................................................. 152
6.5.3 Articulatio interphalangea proximalis (PIP) ................................................................................. 153
6.5.3.1 Flexiós-extenziós mozgásterjedelem ................................................................................. 153
6.5.4 Articulatio interphalangea distalis (DIP) ...................................................................................... 153
6.5.5 Gyors tesztek az ujjak flexiójának és extenziójának vizsgálatára ................................................ 154
6.6 A II-V-ös ujjakra ható izmok vizsgálata .......................................................................156

6.6.1 Az ujjak flexorai (hosszú, extrinsic izmok) ................................................................................... 156
6.6.2 Az ujjak extenzorai (hosszú, extrinsic izmok) .............................................................................. 159
6.6.2.2 A nyújthatóság vizsgálata: ................................................................................................. 161
6.6.3 A mezothenar izmok (a kéz saját – intrinsic - izmai) ................................................................... 162
6.6.3.2 A nyújthatóság vizsgálata: ................................................................................................. 166
Izometriás teszt ................................................................................................................................... 166
6.7 A hüvelykujj ..............................................................................................................167

6.7.1 Articulatio carpometacarpea I..................................................................................................... 167
6.7.1.1 Osteokinematika ................................................................................................................ 168
6.7.1.2 Arthrokinematia................................................................................................................. 169
6.7.2 Articulatio metacarpo-phalangea I.............................................................................................. 169
6.7.2.2 Arthrokinematika ............................................................................................................... 169
6.7.3 Articulatio interphalangea I. ........................................................................................................ 169
6.7.4 A hüvelykujjra ható izmok működése ......................................................................................... 170
6.8 A hüvelykujj vizsgálata ..............................................................................................171

6.8.1 Articulatio carpo-metacarpea pollicis ......................................................................................... 171
6.8.1.1 Ab-addukciós mozgásterjedelem....................................................................................... 171
6.8.1.2 Flexiós-extenziós mozgásterjedelem vizsgálata ................................................................ 172
6.8.1.3 Oppozíció-repozíció vizsgálata ........................................................................................... 173
6.8.2 Articulatio metacarpophalangea I. .............................................................................................. 174
6.8.2.1 Flexiós – extenziós mozgásterjedelem .............................................................................. 174
6.8.2.2 Az ab-addukciós mozgásterjedelem .................................................................................. 175
6.8.3 Articulatio interphalangea .......................................................................................................... 175
6.8.4 A hüvelykujjra ható izmok vizsgálata .......................................................................................... 176
6.8.4.1 A hüvelykujj extenzorai ...................................................................................................... 176
6.8.4.3 A hüvelykujj abduktorai ..................................................................................................... 179
6.8.4.3.2 Izometriás teszt ............................................................................................................. 181
6.8.4.4 A hüvelykujj flexorai .......................................................................................................... 181
6.8.4.5 A hüvelykujj adduktorai ..................................................................................................... 184
6.8.4.5.2 A hüvelykujj oppozíciójának vizsgálata ......................................................................... 185
6.8.4.6 A kisujj saját izmai (hypothenar izmok) ............................................................................. 186
6.8.5 A kéz funkcionális tesztjei ........................................................................................................... 187
6.8.5.1 A fogás típusát meghatározhatjuk aszerint, hogy hány ujj vesz részt benne. ................... 187
6.8.5.2 Fogástípus a megfogott tárgy alakja szerint: ..................................................................... 189
6.8.5.3 Kóros kéztartások, funkciók ............................................................................................... 189
Irodalomjegyzék, felső végtag .......................................................................................192
III. AZ ALSÓ VÉGTAGOK .............................................................. 195

1 A medence .............................................................................................................196
1.1 A medence vizsgálata ................................................................................................196
1.2 A medence ízületei ....................................................................................................198
1.3 A medence ízületek vizsgálata ...................................................................................200
2 A végtagok hosszának vizsgálata............................................................................207

2.1 Az alsó végtagok hosszának vizsgálata tehermentesített helyzetben ...........................207
2.2 Az alsó végtagok hosszának manuális vizsgálata .........................................................208
3 A csípőízület ...........................................................................................................210
3.2 Arthrokinematika: .....................................................................................................214
3.3 A csípőízületre ható izmok .........................................................................................214
3.4 A csípőízület vizsgálata ..............................................................................................217
3.4.1 Megtekintés ................................................................................................................................ 217
3.4.2 A mozgásterjedelem vizsgálata ................................................................................................... 218
3.4.2.1 A flexió-extenzió vizsgálata ................................................................................................ 218
3.4.2.2 Az abdukció –addukció vizsgálata ...................................................................................... 221
3.4.2.3 A rotáció............................................................................................................................. 222
3.4.3 A csípő ízületre ható izmok vizsgálata ......................................................................................... 225
3.4.3.1 A csípőízület flexorai .......................................................................................................... 225
3.4.3.2 A csípő ízület abduktorai ................................................................................................... 230
3.4.3.2.2 A nyújthatóság vizsgálata: ............................................................................................. 232
3.4.3.2.4 Funkcionális tesztek ...................................................................................................... 233
3.4.3.3 A csípő ízület extenzorai .................................................................................................... 235
3.4.3.3.1 A csípő extenzorok izomerő vizsgálata ......................................................................... 236
3.4.3.3.4 A funkció vizsgálata ....................................................................................................... 238
3.4.3.4 A csípő ízület adduktorai ................................................................................................... 238
3.4.3.5 A csípő ízület kirotátorai .................................................................................................... 241
4 A térdízület ............................................................................................................246
4.1 A térdízület felépítése ...............................................................................................248
4.1.1 Tibiofemorális ízület .................................................................................................................... 248
4.1.1.2 Arthrokinematika ............................................................................................................... 252
4.1.2 Patellofemorális ízület ................................................................................................................. 253
4.1.3 A térdízületre ható izmok azok funkciója szerint ........................................................................ 256
4.2 A térd vizsgálata ........................................................................................................257

4.2.1 Megtekintés, tapintás ................................................................................................................. 257
4.2.2 A térd tengelyállásának mérése .................................................................................................. 259
4.2.3 A patella vizsgálata ...................................................................................................................... 259
4.2.4 A „Q szög” mérése....................................................................................................................... 260
4.2.6 A térd ízületi mozgásterjedelem vizsgálata ................................................................................. 262
4.2.6.1 A flexió-extenzió ................................................................................................................ 262
4.2.6.2 A térd ízület rotációs mozgásainak vizsgálata ................................................................... 263
4.2.6.3.1 Az oldalszalagok vizsgálata............................................................................................ 264
4.2.6.3.2 A keresztszalagok vizsgálata ......................................................................................... 266
4.2.6.3.3 A meniscusok vizsgálata ................................................................................................ 267
4.2.7 A térdízületre ható izmok vizsgálat ............................................................................................. 269
4.2.7.1 A térd flexorok ................................................................................................................... 269
4.2.7.2 A térd ízület extenzorai ...................................................................................................... 272
4.2.7.2.1 A térd extenzorok izomerő vizsgálata ........................................................................... 273
4.2.7.2.4 A musculus quadriceps funkcionális vizsgálata ............................................................. 274
5 A boka ízület és a láb ..............................................................................................275

5.1 A bokaízület (articulatio talocruralis) .........................................................................275
5.2 A láb .........................................................................................................................279

5.3 Megtekintés ..............................................................................................................289

5.4 A láb mozgásainak vizsgálata .....................................................................................292
5.4.1 Plantárflexió-dorzálflexió ............................................................................................................ 292
5.4.2 Inverzió – everzió ........................................................................................................................ 294
5.4.2.1 Szupináció-pronáció........................................................................................................... 295
5.4.2.2 Ab-addukció ....................................................................................................................... 295
5.5 A lábujjak mozgásainak vizsgálata..............................................................................296

5.5.1 Articulatio metatarsophalangea (MTP) ....................................................................................... 296
5.5.1.1 Flexió-extenzió ................................................................................................................... 296
5.5.1.2 Abdukció-addukció ............................................................................................................ 296
5.5.2 Az interphalangeális ízületek ....................................................................................................... 297
5.5.2.1 Flexió-extenzió ................................................................................................................... 297
5.6 Speciális tesztek a lábon ............................................................................................298

5.6.1 A boka ízület stabilitásának vizsgálata ........................................................................................ 298
5.7 A lábra ható izmok vizsgálata.....................................................................................300

5.7.1 A boka ízület plantárflexorai ....................................................................................................... 300
5.7.1.2 A triceps surae izomerejének vizsgálata funkció közben ................................................... 302
5.7.2 A tibialis csoport vizsgálata ......................................................................................................... 304
5.7.2.1 Az izomerő vizsgálata ......................................................................................................... 305
5.7.2.2 Nyújthatóság vizsgálata ..................................................................................................... 306
5.7.3 A peroneus csoport ..................................................................................................................... 307
5.7.4 A II-V-ös lábujjakra ható izmok vizsgálata ................................................................................... 310
5.7.4.1 Az extenzor csoport ........................................................................................................... 310
5.7.4.1.1 A II-V-ös ujjak extenzorainak izomerő vizsgálata .......................................................... 311
5.7.4.2 A flexor csoport ................................................................................................................. 312
5.7.5 Az öregujjra ható izmok vizsgálata .............................................................................................. 315
5.7.5.1 A hallux flexorai ................................................................................................................. 315
5.7.5.1.3 Speciális vizsgálat .......................................................................................................... 317
5.7.5.2 Az öregujj abduktora ......................................................................................................... 317
5.7.5.2.1 Az izom működésének vizsgálata: ................................................................................. 317
5.7.5.3 Az öregujj adduktora ......................................................................................................... 318
5.7.5.4 A talp kisizmai .................................................................................................................... 318
6 A járás....................................................................................................................320
6.1 A testömeg-középpont (TTK) elmozdulása a járás során .............................................320
6.2 A járás alfázisai..........................................................................................................321
6.2.1 Ízületi elmozdulások és izomműködés a járás alfázisai során ..................................................... 322
6.3 A járás energetikája ...................................................................................................328

6.4 A járás vizsgálata, mérhető paraméterei ....................................................................329
6.5 Diszfunkciók a járás során..........................................................................................330
Irodalomjegyzék, alsó végtag.........................................................................................335
V. A fej ízülete ............................................................................ 339

7 Articulatio temporomendibularis ............................................................................340
7.3 A rágóizmok ..............................................................................................................344
7.4 Az álkapocs ízület mozgásainak vizsgálata ..................................................................344
7.4.1 A neutrális helyzet meghatározása ............................................................................................. 344
7.4.2 A mozgásterjedelem vizsgálata ................................................................................................... 345
7.5 A rágóizmok vizsgálata ..............................................................................................347

7.5.1 A szájzáró izmok .......................................................................................................................... 347
7.5.1.4 A szájnyitó izmok ............................................................................................................... 350
7.5.1.5 Izomerő vizsálat ................................................................................................................. 350
7.5.2 Funkcionális és speciális vizsgálatok ........................................................................................... 351
Irodalomjegyzék Fej .......................................................................................................353
IV. A gerinc és a törzs ................................................................. 355

1 A gerinc ..................................................................................................................356
1.1 A csigolyák közti összeköttetések...............................................................................357
1.1.1 A csigolyatestek közötti összeköttetések .................................................................................... 357
1.1.2 A csigolyák közti ízületek ............................................................................................................. 358
1.1.3 A gerinc szalagos összeköttetései ............................................................................................... 359
1.2 Osteokinematika – a gerinc egészében vett mozgásai .................................................359

2 Az ágyéki (lumbalis) gerinc .....................................................................................361

3 A háti (thoracalis) gerinc ........................................................................................364

3.1.1 A háti gerinc mozgásai szagittális síkban: .................................................................................... 365
3.1.2 A háti gerinc mozgásai frontális síkban: ...................................................................................... 366
3.1.3 A háti gerinc mozgásai horizontális síkban:................................................................................. 366

3.3 A légző izmok ............................................................................................................367
3.3.1 Esszenciális légzőizmok ............................................................................................................... 367
3.3.2 Légzési segédizmok ..................................................................................................................... 368
4 A nyaki (cervicalis) gerinc .......................................................................................369

4.1 A felső nyaki szakasz .................................................................................................369
4.2 A felső nyaki szakasz szalagos összeköttetései............................................................369
4.3 A felső nyaki szakasz ízületei......................................................................................369
4.3.1 Articulatio atlanto-occipitalis ...................................................................................................... 369
4.3.2 Articulatio atlanto-axialis ............................................................................................................ 370
4.4 Az alsó nyaki szakasz .................................................................................................371

4.4.1 Az alsó nyaki szakasz osteokinematikája ..................................................................................... 372
5 A gerinc vizsgálata .................................................................................................379

5.1 A gerinc vizsgálata a frontális síkban ..........................................................................379
5.2 A gerinc vizsgálata a szagittális síkban ........................................................................381
5.3 A gerinc vizsgálata a horizontális síkban .....................................................................385
6 A lumbális és háti gerinc mozgásterjedelemének vizsgálata ....................................388

6.1 Flexió-extenzió ..........................................................................................................388
6.2 Laterál-flexió .............................................................................................................389
6.3 Rotáció .....................................................................................................................390
7 A törzsre ható izmok vizsgálata ..............................................................................391

7.1 Törzs flexorok ...........................................................................................................391
7.1.1 Izomerő vizsgálat ......................................................................................................................... 393
7.1.2 A nyújthatóság vizsgálata ............................................................................................................ 395
7.1.3 Funkcionális tesztek .................................................................................................................... 395
7.1.4 Speciális tesztek.......................................................................................................................... 396
7.2 A törzs extenzorok ....................................................................................................396

7.2.1 A lumbális gerincre ható mély extenzor ...................................................................................... 396
7.2.1.2 Funkcionális teszt ............................................................................................................... 398
7.2.1.4 Speciális teszt ..................................................................................................................... 399
7.2.2 Az erector spinae és a transverzospinális izmok ......................................................................... 400
7.3 A lumbális és háti gerinc speciális vizsgálatai ..............................................................405
8 A mellkas vizsgálata ...............................................................................................409

8.1 A mellkas mozgásterjedelmének vizsgálata ................................................................409
8.2 A légzőizmok vizsgálata .............................................................................................410
8.2.1 A nyújthatóság vizsgálata ............................................................................................................ 414
9 A nyaki gerinc.........................................................................................................415
9.1 Megtekintés ..............................................................................................................415
9.2 Tapintás ....................................................................................................................416
9.3 A mozgásterjedelem vizsgálata ..................................................................................417
9.3.1 Flexió-extenzió ............................................................................................................................ 417
9.3.2 Laterál-flexió................................................................................................................................ 419
9.3.3 Rotáció ........................................................................................................................................ 420
9.4 A nyakizmok vizsgálata ..............................................................................................422

9.4.1 A nyak flexorai ............................................................................................................................. 422
9.4.1.1 Mély nyaki flexorok............................................................................................................ 422
9.4.1.2 A nyak felületes flexorai .................................................................................................... 424
9.4.2 A nyak extenzorai ........................................................................................................................ 428
9.4.2.1 A fej rövid extenzorai ......................................................................................................... 428
9.4.2.2 Az alsó nyaki szakasz extenorai (a nyak hosszú extenzorai) .............................................. 431
9.5 A nyaki eredetű fájdalom/tünetek vizsgálata – speciális tesztek .................................435

9.6 A mellkas kimenetek (thoracic outlet) vizsgálata ........................................................439
Irodalomjegyzék, gerinc, törzs........................................................................................442
10 Ábrajegyzék ...........................................................................................................443
15
I. BEVEZETÉS
I. Bevezetés / A mozgatórendszer fizikális vizsgálatának alapelvei és menete 16
Az emberi test olyan, mint egy jól megkomponált zenemű. Számtalan hangjegyből épül fel,
és csodálatos harmóniában szól, ha minden hangjegy a helyén van, és a zenész, aki
megszólaltatja hiba nélkül, jó érzékkel, tökéletesen irányított játékkal adja elő. Ha a
kottában, a hangszerben vagy az előadóban hiba van, az egész harmóniája felborul,
élvezhetetlenné válik, nem tölti be a szerepét. Ha a hallgató ismeri a darabot, pontosan
meg tudja mondani, hol a hiba, mi tette élvezhetetlenné az előadást.
Ha az ember testtartásának, mozgásának jól szabályozott harmóniája megváltozik, a jól
képzett szakembernek a hiba forrását kell megtalálnia és azt lehetőség szerint kijavítania.
A beteg panaszokkal érkezik, és jobb esetben orvosi diagnózissal. A panasz két alapvető
irányt jelent, a fájdalmat és a funkciózavart (nem tudom megtenni).
A gyógytornász feladata a funkció javítása. Jelentheti ez a fájdalom csökkentését, a
beszűkült mozgásterjedelem, az izomerő, a stabilitás növelését, a koordináció javítását,
vagy a megváltozott képességekkel a lehető legjobb teljesítmény elérését. Az orvosi
diagnózis irányt mutat, a szakmai protokollok meghatározzák a beavatkozások
indikációit és kontraindikációit, sorrendjét, de a konkrét betegre adaptált
beavatkozásokat egyénenként, az alapos és szisztematikus betegvizsgálat eredményei
alapján a gyógytornásznak kell megválasztani. Ehhez kíván segítséget nyújtani ez a könyv,
a mozgatórendszer fizikális vizsgálatának bemutatásával. Megtalálni a panasz eredetét,
ami megalapozza a konkrét terápiás teendőket, és az ismételt vizsgálatokkal lehetőséget
nyújt a beteg állapotának követésére, a kezelések eredményének megítélésére.
Könyvünk nem betegségek diagnosztizálásáról szól, hanem arról, hogyan lehet jól
felépített fizikális vizsgálattal kideríteni a beteg panaszainak, funkcióvesztésének okait. A
fejezetek elején az ízületek felépítését, biomechanikáját, az oszteokinematikai,
artrokinematikai mozgásokat elemezzük, és ezzel együtt a vizsgált testrész izmainak
összefoglaló működését. Ezután részletesen ismertetjük az ízületi mozgásterjedelem
vizsgálatát, komplex mozgásmintákban és elemeire bontva, aktívan és passzívan.
Vizsgáljuk az izomerőt, és rugalmasságát (nyújthatóság) izomcsoportonként, illetve
bemutatjuk a hasonló működésű izmok differenciált vizsgálatának lehetőségeit. Célja a
könyvnek funkció közben vizsgálni az izmokat, ízületeket, kideríteni, hogyan teljesíti
feladatát a vizsgált egység, illetve a funkció csökkenés, vagy a fájdalom hogyan
befolyásolja a mindennapi mozgást, fizikai aktivitást. A másik cél a fájdalom eredetének
beazonosítása. Bemutatjuk, hogyan deríthetjük ki, hogy a fájdalom az úgynevezett
kontraktilis elemekből (izom és alkotórészei), vagy a nem kontraktilis elemekből
(szalagok, ízületi tok, ízfelszín) származik. Vizsgáljuk a perifériás idegek érintettségét és
az ízületeket stabilizáló szalagok és egyéb alkotóelemek, pl. discusok épségét. A könyv a
részletes mozgásterjedelem, és izomvizsgálatok mellett a legfontosabb,
legáltalánosabban alkalmazott vizsgálatokat mutatja be. Különösen érvényes ez az ízületi
instabilitási tesztekre, és neurológiai vizsgálatokra. Mindezeket saját készítésű fotóink
mellett Kapandji Physiology of the joints (2012), Neumann DA: Kinesiology of the
musculoskeletal system (2010), és HJ Hislop, J Montgomery: Muscle testing (2002) című
könyvének ábráival illusztráljuk, a könyvek kiadóinak engedélyével.
Könyvünkben a csont-ízületi-izomrendszer és részben a perifériás idegek alapvető

vizsgálatait mutatjuk be, meghatározott rendszerben, de az ismertetett vizsgálatok csak
irányadóak. Az anatómiai, biomechanikai, élettani ismeretek alapján a vizsgáló a beteg
állapotának, a vizsgálati körülményeknek és lehetőségeknek figyelembevételével a
„szabályostól” eltérő helyzetben is képes a vizsgálatok kivitelezésére és az eredmények
értékelésére. Mindenkit arra bíztatunk, hogy alkalmazkodva a körülményekhez alakítsa
át a teszteket, találja meg a módját a munkáját segítő és az eredményeket tükröző
vizsgálatok elvégzésének.
1 A MOZGATÓRENDSZER FIZIKÁLIS VIZSGÁLATÁNAK ALAPELVEI ÉS MENETE
A következőkben a fizikális betegvizsgálat lépéseit részletezzük, azok általános alapelveit,

kivitelezésük szabályait és célját taglaljuk. A könyv fejezeteiben az egyes régiók
vizsgálatának leírása a betegvizsgálat következőkben ismertetett menetét követi. Ezeket
a lépéseket követve részletes képet kaphatunk a mozgatórendszer állapotáról, illetve az
elváltozások hatásáról a beteg funkcióira hétköznapi tevékenységei során. A vizsgálat
eredménye alapján felállítható a részletes és pontos fizioterápiás diagnózis, ami a terápiás
terv alapját képezi. A terápia megtervezéséhez a következő alapvető kérdésekre keressük
a választ:
Mik a beteg jelen panaszai, ezek izom-ín, vagy ízületi eredetűek? Milyen módon érintett
az adott régió, vagy ízület? A mozgatórendszert érintő probléma akut, vagy krónikus? A
panaszok gyulladásos elváltozásra utalnak-e? Milyen más szervek, képletek elváltozásai
okozhatják a panaszokat? A kialakult problémának milyen jelentősége van a beteg
mindennapjai során? Panaszai miben korlátozzák, mi legyen a terápia elsődleges célja?
1.1 Kórtörténet - Anamnesis
A beteg részletes kikérdezése célzott kérdésekkel történik. A kórtörténet felöleli a jelen

panaszok részletezésén túl a megelőző betegségekre, azok kezelésére történő kitérést is.
Ide tartozik minden egyéb, a beteg egészségi állapotával összefüggő információ. A családi
anamnézisben az egyes betegségek családon belüli előfordulásáról, halmozódásáról
kapunk képet. A szociális anamnézisben a beteg foglalkozását, hobbiját, fizikai aktivitását
vizsgáljuk, azaz ezek esetleges hatását jelen panaszaira, de ugyanúgy állapotának
kihatását a hétköznapi életére. Fontos kérdés, hogy a vizsgált személy panaszai
mennyiben korlátozzák aktivitását, és mekkora funkcióvesztéssel járnak.
A jelen panaszok sorából is el kell különíteni a vezető, elsődleges panaszt.
Természetesen ezzel összefüggésben több, egyéb mozgásszervi probléma kapcsolódhat
az elsődleges panaszhoz.
A mozgatórendszer tekintetében a következő problémákról számolhat be a vizsgált
személy: fájdalom, ízületi mozgásterjedelem csökkenés, duzzanat, gyengeség, funkció
kiesés. Ezekkel kapcsolatban rá kell kérdeznünk kialakulásuk okára (ha az
beazonosítható, köthető valamilyen eseményhez), idejére (mióta tart), előfordulásuk
gyakoriságára, befolyásolhatóságára (van-e valamilyen körülmény, ami enyhíti, vagy
olyan, ami súlyosbítja a panaszt), a megelőző hasonló panaszokra, azok esetleges
kezelésére, a kezelés módjára és annak sikerességére is. Fájdalom esetén rákérdezünk
még annak helyére, jellegére, kisugárzására, intenzitására, időbeli lefolyására is.
1.2 Megtekintés – inspectio
A fehérneműre vetkőzött beteget álló helyzetben és járás közben megtekintve a szemmel

jól látható eltéréseket vizsgáljuk. A megtekintés szemből, hátulról, oldalról történik,
illetve igyekszünk megítélni a horizontális síkú eltéréseket is. Az egész testre
vonatkoztatva végezzük el a vizsgálatot, ne csak az aktuálisan panaszos régiót figyeljük
meg.
Megfigyeljük az elváltozásokat a bőrön, hegeket, műtétek nyomait, elszíneződéseket, a
bőr elvékonyodását, vagy megvastagodását, duzzanatot.
Az elváltozásokat mindig az ellenoldallal összehasonlítva regisztráljuk, tehát figyeljük a
két testfél szimmetriáját. Megfigyeljük a beteg testtartását, annak eltéréseit. Regisztráljuk
az észlelt tengelyeltéréseket, alaki eltéréseket, deformitásokat, rögzült ízületi helyzeteket,
vagy kényszertartásokat. A járás megtekintésekor figyeljük a mozgás harmóniáját,
szimmetriáját, a kompenzáló mozgásokat.
A látható eltérések megfigyelése kiterjed az izmok állapotának megítélésére is.
Megfigyeljük az izmok hipertrófiáját vagy atrófiáját, kontúrjait, a szimmetriát.
A megtekintés körébe tartozik az is, ha megkérjük a beteget, hogy mutassa be a számára
nehézséget, vagy fájdalmat okozó mozdulatot, vagy azt a testhelyzetet, amiben dolgozik,
vagy jelentős időt tölt.
1.3 Tapintás – palpatio
A vizsgált régió tapintása során képet kaphatunk a csontos képletek, ízületek, szalagok,
inak anatómiai viszonyiról, esetleges nyomásérzékenységéről. Tapintással érzékeljük az
izmok csökkent, vagy fokozott tónusát, vagy éppen kontrakcióját az izomerő vizsgálat
során, tapintjuk a bőr turgorát. A tapintást célszerű a mutató és a középső ujjak
ujjbegyeivel végezni, a tapintást akadályozhatja, illetve a beteg számára kellemetlen, ha a
vizsgáló körmei hosszúak, ezért kívánatos azokat rövidre vágni.
Kézháttal tapintva a bőr hőmérsékletét vizsgáljuk, szimmetrikusan, mindkét testfélen, de
ugyanazon végtagon proximálisan és disztálisan is vizsgáljuk a hőmérséklet különbséget.
1.4 Az ízületek helyzete
Az ízületek mozgásainak leírásához, a mozgásterjedelmek meghatározásához szükséges

a neutrális (semleges) ízületi helyzet rögzítése. Ez az az ízületi pozíció, ahonnan az ízület
osteokinematikai mozgásainak terjedelmét mérjük, amit origónak, azaz 0 foknak
tekintünk. A neutrális helyzet meghatározására minden ízületi mozgásterjedelem
vizsgálat leírásában kitérünk. Általánosan neutrális helyzetűnek tekintjük az ízületeket az
emberi test úgynevezett anatómiai pozíciójában.
További jellegzetes ízületi pozíció a zárt ízületi helyzet, melyre jellemző, hogy ekkor
illeszkednek az ízfelszínek leginkább, legnagyobb az ízületi kongruencia, feszesek az
ízületi tok és szalagok, a legnagyobb stabilitást biztosítva ezzel az ízület számára Ebben a
helyzetben a járulékos mozgások elhanyagolható mértékűek. A zárt ízületi helyzet
általában az ízület mozgásterjedelmének végén, vagy annak közelében alakul ki.
Minden, ettől eltérő pozíciót nyitott, vagy laza ízületi helyzetnek tekinthetünk. Ezekben
a helyzetekben a tok és a szalagok relatív lazák, nagyobb járulékos mozgásokat engednek
meg (Standring, 2009).
1.5 Az ízületi mozgásterjedelem vizsgálata
Az ízületek mozgásterjedelmének meghatározásakor az ízület neutrális helyzetéből

indulva a mozgás síkjában a vizsgált mozgásirány terjedelmét vizsgáljuk. Az ízületek
mozgásterjedelmének vizsgálatára a legegyszerűbb eszközös mérési lehetőség az ízületi
szögmérő, azaz a goniometer használata. Az eszköz több típusa használatos.
Legelterjedtebb a közepes méretű, átlátszó műanyagból készülő szögmérő, ami két,
hossztengellyel ellátott szárból és egy 360°-os beosztású fejből áll. A nagyobb ízületek,
például csípőízület, térdízület mozgásterjedelmének vizsgálatát megkönnyítik az
úgynevezett nagyízületi szögmérők, melyeknek hosszabb szára a pontos tengelybeállítást
segíti. A kis ízületek, mint a kéz, vagy a láb ujjainak ízületi mozgásterjedelmét a kisízületi
szögmérővel egyszerűbb vizsgálni. Ez a típus könnyen kezelhető méretű, szárai
ráfektethetők az ujjakra.
A mozgásterjedelem vizsgálatát célszerű az aktív mozgással kezdeni, hiszen amennyiben
ez teljes, a fiziológiás tartománynak megfelelő, és fájdalmatlan, úgy a passzív terjedelem
vizsgálata már nem szükséges. Amennyiben eltérést tapasztalunk az aktív
mozgásterjedelemben, vagy a mozgás során fájdalom jelentkezik, úgy a passzív
mozgásterjedelem vizsgálatával további információkhoz jutunk. Az aktív
mozgásterjedelem vizsgálata során a beteg önállóan, külső segítség nélkül mozgatja a
vizsgált testrészt, míg a passzív terjedelem vizsgálatakor a terapeuta végzi a vizsgált
mozgást, míg a beteg lehetőleg nyugalmi helyzetben van, izmai lazák.
Az aktív mozgásterjedelem csökkenése lehet ízületi eredetű, azaz az ízületet alkotó
képletek eltéréséből adódó (ízületi felszínek károsodása, tok, szalagok), vagy izom
gyengeségből fakadó, azaz az adott mozgásirányt létrehozó izmok (agonisták) ereje
elégtelen a mozgás kivitelezéséhez. Izom eredetű mozgáskorlátozást jelent az antagonista
izmok rövidülése is. Ha az aktív mozgásterjedelem csökkent, de a passzív teljes egészében
kivitelezhető, úgy a problémát az agonista izmok gyengesége okozza.
Fontos megemlíteni, hogy bizonyos esetekben mind az aktív, mind a passzív
mozgásterjedelem vizsgálata kontraindikált, ezek az esetek a következők:
- a vizsgált ízületben, vagy annak környékén diszlokáció, vagy a törés áll fenn,
- a mozgatórendszer bármely elemét érintő sebészeti beavatkozást követően
közvetlenül,
- myositis ossificans diagnózisa esetén.
Fokozott óvatosságot igényel a mozgásterjedelem vizsgálata,

- ha fertőzés, vagy gyulladás áll fenn,

- ha a beteg fájdalomcsillapító, vagy izomlazító gyógyszeres terápiában részesül,
- ha súlyos fokú csontritkulásban szenved,
- ha az ízületek hypermobilak, vagy subluxáltak,
- ha a vizsgálat fájdalmat okoz,
- ha ízületben hematoma van,
- ha az ízület elcsontosodása valószínűsíthető,
- sérülést követően, ha a lágyrészek szakadása valószínűsíthető.
A passzív mozgásterjedelem vizsgálatakor a vizsgált személy passzív, a vizsgált mozgás

irányába nem fejt ki erőt, és nem áll ellen a mozgatásnak. A terapeuta úgy fogja meg a
mozgatott testrészt, hogy teljes biztonsággal tudja azt tartani, és lehetőleg egy
mozdulattal, fogásváltás nélkül végre tudja hajtani a vizsgálatot. Ez különösen nagy nehéz
testrészeknél fontos. A terapeuta megfigyeli a mozgáspálya végén tapasztalt érzetet, az
úgynevezett véghelyzet-érzés jellegét. Az ízületi mozgáslehetőségek az ízületi felszínek
alakja, illetve az ízületei alkotók, tok, szalagok, és az izomzat passzív megfeszülése,
megnyúlása által behatároltak. A passzív mozgatás során, a mozgáspálya végén az első
szöveti feszülés és az anatómiai mozgáshatár között érzékelt érzetet nevezzük
véghelyzet-érzésnek.
Fiziológiás a véghelyzet-érzés, ha teljes az ízületi mozgásterjedelem és az ízület normál
anatómiai viszonyainak megfelelő a tapasztalt érzet. Csontos, rugalmas és lágy
véghelyzet-érzés fajtákat különböztetünk meg.
 csontos, vagy kemény véghelyzet-érzést, csontos ütközésként érzékeljük: a
mozgás végén a csontos elemek ütközése akadályozza a további mozgatást (pl.:
könyök nyújtásakor az olecranon ütközik a fossa olecraniba).
 rugalmas véghelyzet-érzést a passzívan megfeszülő tokrész, szalagok, fascia,
antagonista izmok rugalmas megnyúlása adja (pl.: a bokaízület plantárflexiója
végén az ízületi tok elülső része, és az elülső szalagok megfeszülése),
 lágy, vagy puha véghelyzet-érzést a mozgás végén torlódó lágyrészek, izmok, bőr,
zsírszövet puha ellenállását érzékeljük (pl. a könyökízület flexiója végén a kar és
az alkar elülső izmai torlódnak a csontok között).
Patológiásnak tekintjük, ha a mozgásterjedelem kisebb, vagy nagyobb, mint a fiziológiás
érték, vagy ha a mozgásterjedelem ugyan normális, de a véghelyzet-érzés eltér az
elvárhatótól, azaz például a passzív vállízületi flexió kivitelezésekor a fiziológiás rugalmas
véghelyzet-érzés helyett csontos ütközést tapasztalunk. Üres véghelyzet-érzésről
beszélünk, ha a vizsgálat nem vihető végig (üres marad) pl. nagyfokú fájdalom miatt.
1.5.1 A mozgásterjedelem vizsgálat kivitelezése

Miután tájékoztattuk a beteget a vizsgálat menetéről, a mozgásterjedelem méréséhez
kényelmes, stabil alátámasztott pozícióban helyezzük el, úgy, hogy a proximális ízületi
szegmentum stabil legyen, és a vizsgálni kívánt mozgásirányban ne ütközzön akadályba a

mozgás. A mozgást, amennyiben lehetséges, az ízület neutrális helyzetéből (0°) indítsuk.
Az aktív mozgásterjedelem vizsgálata során a mozgást a páciens a gravitációval szemben
végezze, úgy, hogy az antagonisták lehetőleg lazák legyenek. Ha ez nem lehetséges (a
kívánt mozgást nem az agonosták hozzák létre, vagy az antagonisták feszülnek a vizsgálat
közben), a csökkent mozgásterjedelem okának kiderítésénél erre tekintettel kell lenni. Az
ízületi szögmérőt a vizsgált mozgás síkjában használjuk. A szögmérő fix, stabil szárát
általában a proximális szegmentum hossztengelyének lefutásába (vagy azzal
párhuzamosan) állítjuk, a mozgó szárat pedig a disztális (mozgó) szegmentum
hossztengelyének megfelelően (vagy azzal párhuzamosan) helyezzük el. A szögmérő
forgástengelye az ízületi forgástengelynek megfelelően helyezkedjen el.
Ha a neutrális helyzet nem kivitelezhető, mert az ízület mozgása akadályozott, akkor az
attól való elmaradást is lejegyezzük, fokokban meghatározva. Egyszerű példaként, a
könyökízület flexiós mozgásterjedelmének vizsgálatakor, neutrális helyzetben a felkar és
az alkar hossztengelye egy vonalba esik, egymás folytatása a szagittális síkban. Ezt a
helyzetet tekintjük 0° foknak. Innen indítva a mozgást, a könyökízület hajlításával a felkar
és az alkar által bezárt szög a mozgás végén közel 130°. Tehát a könyökízület flexiós
mozgásterjedelme 0°-130°. Ha a könyökízület valamilyen okból nem nyújtható ki teljesen,
azaz a mérés nem indítható a 0°-tól, akkor a vizsgálat során mért érték, a flexió
terjedelmére például 25°-130°. Mivel az ízület legnyújtottabb helyzetében is flexiós
helyzetű marad, így ezt az állapotot flexiós kontraktúrának nevezzük.
Megjegyzés
A mozgásterjedelem megítélésekor nem csak a fiziológiás értékhez viszonyítjuk a mért
értéket, hanem a végtagok ízületeinek vizsgálatakor mindig összehasonlítjuk a két oldal
mozgásterjedelmét.
Fontos kizárni a vizsgálat során a kompenzáló mozgásokat, azaz más, szomszédos
ízületek kiegészítő, kapcsolódó mozgásait, mert ezek torzíthatják a mérés eredményét.
Ilyen lehet pl. az alkar pronációt támogató vállízületi berotáció. A kompenzáló mozgások
kizárása érdekében a vizsgált ízületet alkotó szegmentumok közül a proximálisat
rögzíteni kell. A kompenzáló törzsmozgások kizárása céljából a vizsgáló rögzítheti a
törzset, vagy kérheti a végtagmozgás egyidejű végrehajtását mindkét oldalon.
Amennyiben a vizsgált ízületre ható izmok más ízületeket, vagy ízületet is áthidalnak, úgy
a mozgásterjedelem vizsgálatkor ügyelnünk kell a szomszédos ízület, ízületek pozíciójára,
hogy az izmok passzív feszülése ne képezze akadályát az ízületi mozgásnak. Például a
felső ugróízület dorzálflexiós terjedelmének vizsgálatakor a térdízület hajlított helyzetű
legyen, így a m. triceps surae, (amely izom mindkét ízületre hat), passzív feszülése nem
akadályozza a bokaízület mozgását.
Ahol az ízület mozgása szorosan összefügg a szomszédos ízület mozgásával a
mozgásterjedelmet mindig összetett vizsgálatokkal kezdjük. Ilyen pl. a vállöv-vállízületi
komplexum, ahol a vállízület mozgásaihoz a vállöv mozgásai kapcsolódnak és
hozzájárulnak a kar teljes mozgásaihoz. Így pl. a kar előre-felemelése a vállízületi flexió, a
vállöv eleváció, és a lapocka fölfelé rotáció komplex harmonikus együttműködésének

köszönhető. A vizsgálatot kezdjük a komplex mozgás vizsgálatával. Ha ilyenkor fájdalmat,
vagy funkció csökkenést találunk, vizsgáljuk meg a mozgáshoz tartozó ízületeket és
mozgáselemeket külön-külön. Maradva az előző példánál, ha a kar előreemelése nem
teljes, az eredhet a mozgást létrehozó izmok gyengeségéből (vállízületi flexorok, és
stabilizátorok, a vállöv elevátorai, a lapocka fölfelé forgatói), eredhet a probléma az
antagonisták rövidüléséből (vállízületi extenzorok, vállövi depresszorok, lapocka lefelé
rotátorok), vagy a mozgásban résztvevő ízületekből és az őket stabilizáló szalagokból
(vállízület, sternoclavicularis ízület, acromioclavicularis ízület, thoraco-scapularis
összeköttetés). Ezután nézzük meg külön a vállízület és a vállöv mozgásait – ezzel
szűkíthetjük a kört a probléma beazonosításában.
1.6 Az izmok vizsgálata
1.6.1 Az izomerő manuális vizsgálata

Az izomerő vizsgálata során egyes izmok, vagy izomcsoportok funkcióját, erejét vizsgáljuk
a gravitáció, illetve a terapeuta által alkalmazott manuális ellenállással szemben. A
vizsgálat során egy adott ízületi mozgást létrehozó valamennyi izom együttes erejét, vagy
az egyes izmok erejét vizsgáljuk, a lehetőségekhez mérten szelektíven, valamennyi
funkciójuk figyelembevételével.
A vizsgálat három alapvető elemre épül. Ezek a kontrakció létrejötte, azaz tapintható,
érzékelhető-e az izom összehúzódása, rezdülése, vagy sem; képes-e az izom működése
során a gravitáció hatását, mint ellenállást legyőzve az ízületet mozgatni a teljes,
rendelkezésre álló mozgásterjedelemben, vagy sem; képes-e az izom a terapeuta által
alkalmazott közepes, vagy maximális manuális ellenállást legyőzve az ízületet mozgatni a
teljes, rendelkezésre álló mozgásterjedelemben, vagy sem.
A hagyományos manuális izomerő vizsgálat során a vizsgált izom erejét egy 0-5-ig terjedő
skálán értékeljük.
5-ös fokozat = az izom a terapeuta által adott maximális mértékű ellenállással szemben
képes kivitelezni az ízületi elmozdulást a rendelkezésre álló teljes terjedelemben, és a
mozgásterjedelem végpontján a helyzetet a maximális ellenállással szemben megtartani.
4-es fokozat = az izom a terapeuta által adott közepes mértékű ellenállással szemben
képes kivitelezni az ízületi elmozdulást a rendelkezésre álló teljes terjedelemben.
3-as fokozat = az izom a gravitáció hatásával szemben, annak legyőzésével képes
kivitelezni az ízületi elmozdulást a rendelkezésre álló teljes terjedelemben. Ez a fokozat a
vizsgált izom, vagy izomcsoport funkcionális küszöbét mutatja meg, hogy az képes-e
véghezvinni az adott testrész gravitációs erővel szemben történő mozgatását. A felső
végtag izmai esetén ez az izomerő elég lehet a végtag funkcióinak teljesítésében,
ugyanakkor számos alsó végtagi izomcsoport esetén kevésnek bizonyul olyan
funkcionális feladatokhoz, mint a járás, leülés, felállás.
2-es fokozat = az izom képes a meglévő teljes (vagy jelentős) mozgásterjedelemben az

alátámasztási felszínnel párhuzamos ízületi elmozdulást létrehozni, azaz a gravitációs erő
hatását, a vizsgált testrész pozícionálásával kikapcsolva, vagy minimalizálva képes aktív
mozgást végrehajtani.
1-es fokozat = az izom kontrakció tapintható, de ízületi elmozdulás nem jön létre. A
vizsgáló látja, vagy tapintja a vizsgált izom összehúzódását, feltéve, hogy az izom, vagy
izomcsoport elhelyezkedése eléggé felületes a vizsgálat kivitelezéséhez. A tapintás az
izomhason, vagy az ínon, az eredés, vagy tapadás közelében végezhető el.
0 fokozat = nem érzékelhető, tapintható az izom kontrakciója, rezdülése.
A fent ismertetett skála több, bővített formája is ismeretes, ahol a fokozatok közti
átmenetet „+”, illetve „-” jellel látják el. Például ha az izom képes a gravitációval szemben
létrehozni az ízületi mozgást, de nem a rendelkezésre álló teljes terjedelemben, akkor a
jelölés 3-, vagy 2+ lehet.
A vizsgált izom izometriás működésével megítélhető az izometriás izomerő. Ez a
vizsgálati mód akkor különösen hasznos, ha az ízületi mozgás fájdalmas, vagy ha úgy kell
képet kapnunk az izom erejéről, hogy az ízületben valamilyen okból nem jön, vagy jöhet
létre mozgás. A vizsgálat kivitelezésekor arra kérjük a beteget, hogy az izom működésével
ellentétes irányban adott ellenállásunkkal szemben tartsa meg a beállított ízületi
helyzetet. Az izometriás izomerő az alábbi fokozatokba sorolható:
5. fokozat = a beteg képes a gravitációval és a terapeuta által adott maximális ellenállással
szemben megtartani a beállított helyzetet.
4. fokozat = a beteg képes a gravitációval és a terapeuta által adott közepes ellenállással
4 – fokozat = a beteg képes a gravitációval és a terapeuta által adott, a közepesnél kisebb
ellenállással szemben megtartani a beállított helyzetet.
3+ fokozat = a beteg képes a gravitációval és a terapeuta által adott, minimális ellenállással
3. fokozat = a beteg képes a gravitációval szemben megtartani a beállított helyzetet.
Megjegyzés
A manuális izomerő vizsgálat értékelhetőségét korlátozza, hogy az egyes izmok mérete,
így ereje eltérő, a „nagy” és „közepes” mértékű ellenállás mértéke nehezen
objektivizálható, függ a terapeuta saját erejétől, vagy a vizsgálat kivitelezésétől.
A gravitációval szemben végzett vizsgálat (3-as izomerő) értelmét veszti, ha a vizsgált
végtagrész súlya elenyésző (pl. az ujjpercek). Ilyenkor a 2-3-as izomerő vizsgálata azonos
helyzetben történik, tekintet nélkül a gravitációs hatásra, és a fokozatok közti különbséget
a létrehozott mozgás terjedelme szerint osztályozzuk. például a kéz ujjak PIP ízületeire
ható flexorok izomerejét 3-asnak tekintjük, ha a mozgást teljes mozgásterjedelemben
képes ellenállás nélkül létrehozni, és 2-esnek, ha aktív mozgás látható, de csökkent
mozgásterjedelemben.
Az izomerő vizsgálat sorrendje

Könyvünkben az izomerő vizsgálatot mindig a 3-as izomerővel kezdjük. Ha a páciens a
gravitációval szemben teljes mozgáspályán képes kivitelezni a mozgást, a vizsgálatot az
ellenállással szemben végtett vizsgálatokkal folytatjuk.
Ha a vizsgálat személy nem képes a gravitációval szemben elvégezni a mozgást, a
könnyített helyzetekkel folytatjuk a vizsgálatot, azaz a gravitáció kikapcsolásával, illetve
az izomrezdülés tapintásával.
Az izomerő funkcionális szemléletű vizsgálata

Az izmok funkcionális erejének megítélése azon az elven alapszik, hogy az adott izom
működését a hétköznapi mozgások kivitelezése során vizsgáljuk. Azt figyeljük meg, hogy
olyan egyszerű feladatokat, mint például a kar emelése, a kéz használata szimulált evés
során, egy tárgy felemelése, írás, a törzs előre döntése, leülés, felállás, lábujjra emelkedés
stb. képes-e a beteg elvégezni, van-e a mozgás harmóniájában, erejében zavar. Az egyik
legösszetettebb funkcionális vizsgálat a járás. A járás során az alsóvégtag minden izma, és
ízülete összehangolt munkát végez, amihez kapcsolódik a medence, a gerinc és a felső
végtagok mozgása is. A járás elemzésének ezért kiemelt jelentősége van a
betegvizsgálatban. Erre a könyv egyik fejezetében térünk ki.
1.6.2 Az izomhossz vizsgálata – maximális megnyújthatóság

Az izomhossz vizsgálata során, különösen a két, vagy több ízületet áthidaló izmok esetén,
melyek hajlamosak hosszcsökkenéssel adaptálódni ahhoz az ízületi helyzethez, vagy
mozgásterjedelemhez, amiben a leginkább használják őket, az izom hosszát,
nyújthatóságát, rugalmasságát vizsgáljuk. Az izom eredését és tapadását egyidejűleg
távolítjuk egymástól úgy, hogy az izom valamennyi működésével ellentétes irányú
elmozdulást hozunk létre az áthidalt ízületekben, vagy a proximális szegmentum
rögzítése mellett a disztális szegmentumot mozdítjuk az izom valamennyi működésével
ellentétes irányba.
A vizsgálat kivitelezésekor fontos, hogy a vizsgált izmot a beteg ellazítsa. Ennek
érdekében stabil, kényelmes helyzetben helyezzük el a beteget, úgy, hogy a vizsgált
izommal ne kelljen az áthidalt ízületet stabilizálnia. A mozgatást a terapeuta végzi, a beteg
passzív. Amennyiben az izom hossza a fiziológiásnál rövidebb, a vizsgált izom
működésével ellentétes irányba nem érhető el mindkét áthidalt ízületben a normál
mozgásterjedelem.
A több ízületet áthidaló izmok nyújthatóságának vizsgálata során a rövidebb, hasonló
működésű izmok is megfeszülnek. (pl a biceps brachii nyújtásakor a m. brachialis, a m.
brachioradialis, sőt a m. supinator is). Ilyenkor a rövidebb izmok differenciált
vizsgálatakor a hosszú izom feszülését csökkentjük, az izom eredését és tapadását
közelítjük egymáshoz (a biceps esetén a vállízületet közel 90°-os flexióba helyezzük), így
a könyök nyújtásakor a biceps nyújtási feszülése kizárható.
A több ízületre ható izmok vizsgálatakor a mozgás végén érzett feszülés és korlátozott
mozgathatóság esetén mindig végig kell gondolni, van-e olyan rövidebb izom, aminek a
megnyújtása akadályozhatja a mozgást. Pl. a kéz ujjak extenzorainak nyújtása (ujjak
flexiója, csukló hajlítása, alkar pronációja és a könyök nyújtása) során megfeszülnek a
csukló extenzorok, vagy a m. supinator is. Ilyenkor engedjük az ujjakat lazán kinyúlni, és
ellenőrizzük a nyújthatóságot így is, a proximálisabb izmok állapotának megítélésére.
1.7 A fájdalom eredetének vizsgálata
A mozgásszervrendszer képleteiből származó fájdalom beazonosítása jól felépített

vizsgálatok sorozatával lehetséges. Már az anamnézis során szerzett információk is
vezetik a vizsgálót a fájdalom eredetének lehetőségeiről, de csupán a tünetek alapján
nagyon ritkán lehet megközelítően pontosan rátalálni a probléma eredetére.
1.7.1 Izomeredetű (kontraktilis elemek) fájdalom

Az izom fájdalma feszülés közben jelentkezik, vagy fokozódik. A páciens tehát
fájdalommal reagál az izom aktív feszülésre (koncentrikus, excentrikus, vagy izometriás
izommunka), és a passzív feszülésre, azaz a nyújtásra. Mit jelent ez a panaszokat
vizsgálva? A páciens fájdalmat jelez az izom irányába történő aktív mozgás során (pl. a m.
triceps surae lábujjhegyre állás, a láb lefeszítése közben, nyújtott térddel előrehajlás
közben-excentrikus működés), az ellenkező irányba végzett aktív, vagy passzív mozgás
során (aktív vagy passzív dorzálflexió). Az izomműködés irányába végzett passzív
mozgatás azonban fájdalommentes (passzív plantárflexió).
Megjegyzés
Az izom passzív feszülése kisebb, ha az antagonisták aktívan (esetleg ellenállással
szemben) hozzák létre a mozgást. Ilyenkor a gerincvelői szabályozásának köszönhetően
a reciprok innerváció, az aktív izom antagonistáinak tónusát csökkenti, így a feszülésből
származó fájdalom csökken. Ezt használjuk ki a terápia során is fájdalmas izmok
nyújtására.
A gyulladt izom nyugalomban is fáj, és minden aktív és passzív mozgatás fájdalmat válthat
ki.
Az izmok fájdalma a tőlük látszólag független mozgásirányokban, vagy tőlük távolabbi
testrészek mozgása közben is jelentkezhet. Az izmok stabilizáló funkciót tölthetnek be az
említett körülmények között. A vállízületben pl. minden irányú emeléskor az un.
rotátorköpeny izmai biztosítják a humerus fej számára a szoros kontaktust a vápával.
Ezek, függetlenül attól, hogy pl. abdukciós, vagy flexiós mozgás történik a vállízületben,
mindig aktívak (eltérő mértékben). Másik példa: ha háton fekve megemeljük a fejünket, a
hasizmok azonnal megfeszülnek, rögzítik a mellkast, hogy a mellkasról eredő nyakizmok
hatékonyan emelhessék a fejet. A hasizom feszülési fájdalma (pl. izomláz esetén) tehát
megjelenik a fej megemelésekor.
1.7.1.1 Izometriás teszt

A vizsgálatot az izomeredetű fájdalom igazolására használjuk. Lényege, hogy az izomban
nagy feszülést váltunk ki, olyan körülmények között, ahol kizárható, vagy minimálisra
csökkenthető a nem kontraktilis elemekből, vagy más izmokból származó fájdalom.
A megbízható eredményhez az izom által mozgatott ízületet a lehető legnyitottabb ízületi
helyzetbe állítjuk be, azaz abba a helyzetbe, ahol a tok és a szalagok a leginkább lazák és
az ízületi felszínek a legkevésbé illeszkednek, komprimálódnak. Ezzel a helyzettel
biztosítjuk, hogy sem a tok, szalagok, sem az antagonista izmok nem feszülnek meg, így a
megnyújtásukból nem származhat a fájdalom. Az ízületben, ebben a helyzetben jön létre
a legkisebb kompresszió. A vizsgált izom valamennyi működését figyelembe véve, azzal
ellentétes irányú ellenállást adunk, kérjük a beteget, hogy tartsa meg a helyzetet. Az
ellenállást fokozatosan növekvő erővel adjuk, alkalmazkodva a beteg erejéhez. A teszt
akkor pozitív, ha a beteg a kontrakciót fájdalmasnak érzi, vagy a meglévő fájdalom
fokozódik és a tapasztalt fájdalom keletkezésének, vagy fokozódásának helyeként a
vizsgált izom területét jelöli meg.
A legjobb utasítás a beteg számára, hogy „ne engedje, hogy elmozdítsam”. Ezzel
elkerülhető, hogy le akarja küzdeni az ellenállást, és mozgást akarjon produkálni.
1.7.2 A nem kontraktilis elemekből származó fájdalom

Az ízületi tok és szalagok fájdalma nyújtásra (aktív és passzív mozgás) jelentkezik. A
mozgás során a tok és a szalagok megfeszülnek (pl. a törzs előrehajlása közben a csigolyák
közötti kisízületek tokja, és a dorzálisan futó szalagok feszülnek meg) és okozhatnak
fájdalmat. Jellemzően a mozgásterjedelem végéhez közel, vagy a testsúly vagy egyéb
fokozott terhelés hatására jelenik meg, vagy fokozódik a fájdalom (pl. egy lábon álláskor
a térdízületet stabilizáló oldalszalagok).
A tok egészének érintettsége (gyulladása) minden mozgásirányba fájdalmas lehet, aktív
és passzív mozgás közben is. Ez olyan mértékű lehet, hogy a páciens semmilyen irányba
nem képes az ízületben mozgást végrehajtani, vagy nem viseli el a passzív mozgatást.
Az ízületi felszínek károsodása, az ízületen belüli egyéb aktív kontrakcióra nem képes
elemek (pl. szalagok, porc) érintettsége elsősorban mozgás, kompresszió, vagy
megnyújtás során okozhat fájdalmat. Ezek vizsgálata általában olyan speciális tesztekkel
történik, amivel a fájdalmat provokáljuk.
1.7.2.1 Speciális tesztek

A speciális tesztekkel a mozgatórendszer egyes képleteinek épségét, funkcióját, vagy az
azokból származó fájdalmat vizsgáljuk. Több száz speciális teszt áll rendelkezésünkre
ahhoz, hogy a beteg állapotáról pontos képet kapjunk, a panaszok hátterét feltérképezzük
és azt követően, a vizsgálati eredmények ismeretében adekvát terápiás módszereket
válasszunk. Ezek a tesztek tehát abban segítenek, hogy kiegészítik a fizikális vizsgálat fő
elemei alapján kialakult képet, pontosabbá teszik a fizioterápiás diagnózist. A speciális
teszteket hagyományosan a fizikális vizsgálat utolsó elemeként végezzük el. A speciális

tesztek segítik a differenciált diagnózis felállításának folyamatát. Ezek a tesztek
alkalmasak az ízületi eredetű mozgásterjedelem beszűkülés igazolására, az ízületi
stabilitás, a stabilizáló képletek épségének vizsgálatra, a fájdalom eredetének
meghatározására, az egyes képletek funkciójának vizsgálatára.
Általában megnyújtással (szalagok stabilitásának vizsgálata, perifériás idegek
megnyújtása), kompresszióval (ízületi kompresszió, discus kompresszió stb.) vagy ezek
kombinációja pl. meniscus tesztek (nyújtás és kompresszió) igazoljuk a nem kontraktilis
elemek fájdalmát, instabilitását, funkció zavarát.
29
II. A FELSŐ VÉGTAG

II. A felső végtag / A vállöv 30
1 A VÁLLÖV
A vállöv a sternumot, a claviculát, és a scapulát, valamint ezek összeköttetéseit foglalja

magába. Ez a rendszer nagyfokú mobilitást biztosít a felső végtag számára, egyben azt a
törzshöz kapcsolja. Mozgékonysága mellett a harmonikus felső végtagi mozgások
alapvető feltétele a vállöv stabilitása is. Ez a látszólag paradox funkcióbeli kettősség a
kiterjedt kötőszövetes állomány, az ízületek alaki tulajdonságai, valamint az izmok
működése révén valósulhat meg.
1.1 Articulatio sternoclavicularis
A vállöv legproximálisabb helyzetű ízülete, a claviculát és a sternumot kapcsolja össze. A

clavicula szerepe, hogy mintegy mechanikai távtartóként biztosítsa a scapula
viszonylagosan állandó távolságát a törzshöz képest.
Az ízület nyeregízület, melyben a clavicula mediális vége a frontális síkban konvex, a
horizontális síkban konkáv, a sternum clavicularis ízfelszíne pedig ennek a formának a
fordítottja, azaz enyhén konkáv a frontális és enyhén konvex a horizontális síkban
(Standring, 2009).
Az ízületi tokot ventrálisan és dorzálisan a ligamentum sternoclaviculare erősíti. A
szalag ventrális rostjai retrakció, dorzális rostjai protrakció során vállnak feszessé.
Mindkét rostköteg alsó része eleváció, felső része depresszió során is megfeszül. Az
incisura jugularisban húzódik a ligamentum interclaviculare, ami a két clavicula
mediális végeit köti össze egymással. A clavicula maximálisan depresszált helyzete
megnyújtja és megfeszíti ezt a szalagot.
Az első borda porcos részének felső felszínéről a clavicula alsó felszínén a tuberositas
costalisra futó erős szalag a ligamentum costoclaciculare. A szalag eleváció során feszül
leginkább, feszessége behatárolja a clavicula elevációját, egyidejűleg stabilizálva azt,
korlátozza annak rotációját. Elülső rostjai maximális retrakció, hátsó rostkötege
maximális protrakció során is feszessé válik (Standring, 2009). (1. ábra)
1. ábra
A sternoclavicularis ízület és szalagjai
(Forrás: Neumann DA: Kinesiology of the musculoskeletal system, ed. 2, 2010, Mosby)
1.1.1 Osteokinematika
Az ízület három szabadsági fokkal rendelkezik a két fő síkban létrejövő mozgásai mellé
értve a clavicula hossztengelye körüli forgó mozgását.
Az ízület mozgáslehetőségei relatíve nagy terjedelmet biztosítanak, amely mozgások a
scapula mellkasfali elmozdulásaival kapcsolódnak.
Frontális síkban:
Az eleváció – 0°-45°- során a clavicula a frontális síkban cranialis irányba mozog. Fontos
megjegyezni, hogy a clavicula és scapula közti acromioclavicularis ízület révén a clavicula
elmozdulásával szimultán a scapula is fölfelé csúszik a mellkasfalon. Ha csak az egyik
vállövben jön létre az eleváció, úgy tovafutó mozgásként a gerinc ellenoldali laterálflexiója
kapcsolódik hozzá a tiszta vállövi elevációs terjedelem végén.
Depresszió – 0°-10° - a calvicula frontális síkban caudalis irányban mozdul, a scapula
egyidejű caudális csúszásával. Egyoldali depresszióhoz a vállövi mozgásterjedelmen
túlhaladva a gerinc azonos oldali laterálflexiója társul.
Horizontális síkban:
Protrakció – 0°-15°-30° - során a clavicula elmozdulása közel horizontális síkú, anterior
irányú. Ehhez kapcsolódik a lapocka protrakciója, azaz, laterális irányú csúszása és
billenése. Ha csak az egyik vállöv mozdul protrakcióba, a mozgásterjedelem végén a
további mozgás a gerinc ellenoldali rotációjaként jön létre (a jobb vállövi protrakcióhoz a
gerinc balra rotációja társul).
Retrakció - 0°-15°-30° - során a clavicula elmozdulása közel horizontális síkú, posterior
irányú és a lapocka retrakciója, vagyis mediális irányú csúszása és billenése kapcsolódik
hozzá. Egyoldali elmozdulás esetén a retrakció terjedelmén túlhaladva, a tovafutó mozgás
a gerinc azonos irányú rotációja lesz.
A clavicula rotációja annak hossztengelye körüli forgó mozgásként valósul meg a

sternoclavicularis ízületben. A mozgás a vállízületi abdukcióhoz, illetve flexióhoz
kapcsolódóan, a scapula kifelé-felfelé irányú rotációja miatt jön létre. Tehát önálló vállövi
mozgásként a felső végtag mozgásának hiányában nem kivitelezhető. A humerus fölfelé
irányuló mozgásai során a scapula rotálódása megfeszíti a ligamentum coracoclavicularét
és a szalag passzív tenziónövekedése hátrafelé forgatja a claviculát. A mozgás terjedelme
0°-20°-35°. A vállízület ellenirányú mozgatás a neutrális helyzetbe, a clavicula ellentétes
irányú rotációjával jár (Neumann, 2010).
1.1.2 Arthrokinematika
A frontális síkú mozgások során a clavicula mediális vége convex felszínként viselkedik,
azaz elevációban craniálisan gördül, caudálisan csúszik, depresszióban fordítva, a
gördülés caudális, a csúszás craniális irányú lesz. (2. ábra)
2. ábra
A frontális síkú mozgások arthrokinematikája a steroclavicularis ízületben
A Eleváció B Depresszió
A horizontális síkban a clavicula mediális ízvége konkáv alakú, így a csúszás irány az
osteokinematikai elmozdulás irányával megegyező, protrakciókor ventrális, retrakciókor
dorzális lesz.(3. ábra)
3. ábra
A retrakció arthrokinematikája a steroclavicularis ízületben
1.2 Articulatio acromioclavicularis
A clavicula laterális végén elhelyezkedő lapos ízületi felszín és az acromionon található

enyhén konkáv ízfelszín alkotják az ízületet. Az ízületi tokot felülről és alulról szalagok, a
ligamentum acromioclaviculare rostjai erősítik (Debski, 2001).
Fontos stabilizáló képlet a ligamentum coracoclaviculare, egy erős szalag, ami két
rostkötegből áll. A ligamentum trapezoideum a processus coracoideus felső felszínéről
felfelé és laterálisan fut a clavicula alsó felületére, az acromioclaviculáris ízülettől
mediálisan tapad. A ligamentum conoideum lefutása inkább függőleges, a proc
coracoideus proximális bázisától a clavicula hátsó-alsó felszínére húzódik. A ligamentum

coracoclaviculare mindkét része közel egyforma hosszú és vastag, közel vertikális
lefutásuk és feszességük miatt fontos szerepet töltenek be a scapula és clavicula közti
erőátvitelben (Costic, 2003).
A ligamentum coracoacromiale az acromion elülső-alsó részét és a processus
coracoideus laterális részét köti össze. A szalag nem közvetlen stabilizátora az
acromioclaviculáris ízületnek, az acromionnal együtt a coracoacromiális ívet alkotják, ami
egy funkcionális tetőt biztosít a vállízület számára.
Az acromioclavicularis ízület feladata a scapula és a clavicula közti mozgékony
összeköttetés, a két csont közti finom mozgások biztosítása. További funkciója a scapula
mellkasfalhoz viszonyított elmozdulásainak és illeszkedésének optimalizálása.
Az ízületnek három szabadsági foka van. A mozgások a scapulának a clavicula laterális
végéhez viszonyított elmozdulásaiként írhatók le. A legjelentősebb elmozdulás, ami az
acromioclaviculáris ízületben létrejön, az a scapula felfelé (kifelé) és lefelé (befelé)
történő rotációja, mely mozgások a scapula síkjában, azaz a frontális síkkal közel 30°-ot
bezáró, ferde síkban történnek. (4. ábra)
4. ábra
Az acromioclaviculáris ízület osteokinematikai mozgásai
Felfelé és lefelé rotáció, horizontális és szagittális síkú billenés
A lapocka felfelé-kifelé rotációja a vállízületi flexió, vagy abdukció során jön létre, mely
mozgások teljes terjedelméhez – a kar fej mellé emeléséhez – az acromioclavicularis ízület
30°-os rotációja társul (Ludewig, 2009). A mozgás során a lapocka felfelé-kifelé rotálódik
a mellkasfalon.
A lefelé-befelé rotáció a vállízület addukciós és extenziós mozgásaihoz kapcsolódik, ekkor

a lapocka befelé-lefelé forog a mellkasfalon.
Horizontális és szagittális síkú billenés

Ezek a mozgások biztosítják a lapocka optimális illeszkedését, elhelyezkedését a
mellkasfalon.
Billenés a horizontális síkban: A lapocka margo medialisa ekkor a mellkas, a bordák felé,
illetve attól távolodva mozdul, közel vertikális lefutású tengely körül. Ezek a mozgások a
cavitas glenoidalis kis terjedelmű anterior és posterior elmozdulásával járnak, ami a
glenohumerális ízületben osteokinematikailag ki és berotációt jelent. (5. ábra)
Billenés a szagittális síkban: egy közel medio-laterális lefutású tengely körül zajlik, az
angulus inferior közeledik vagy távolodik a mellkashoz képest. A billenés lehet anterior,
vagy posterior irányú, a cavitas glenoidalis osteokinematikai elmozdulása ekkor a
vállízületi flexiót-extenziót mintázza. (6. ábra)
5. ábra
A lapocka horizontális síkú billenése
6. ábra
A lapocka szagittális síkú billenése
Annak ellenére, hogy ezek a billenő mozgások a cavitas glenoidalis elmozdulása miatt
minimális vállízületi mozgásokat generálnak, jelentőségük inkább abban van, hogy
biztosítják a scapula harmonikus, a mellkas alakjához igazodó elmozdulását a vállövi
mozgások során (Neumann, 2010).
Mivel a felszínek leginkább laposak, így gördülésről-csúszásról, mint járulékos
mozgásokról nem beszélhetünk. A különböző síkú mozgások során az ízfelszínek forgó
mozgása valósul meg.
1.3 Scapulothoracalis funkcionális összeköttetés
A scapula elülső felszíne és a mellkas postero-laterális fala közti kapcsolat nem valódi
ízület, a csontos felszínek nem érintkeznek, a köztük futó izmok választják el őket
egymástól. A scapula tehát az itt futó izmokba – musculus subscapularis, musculus
serratus anterior, musculus erector spinae - ágyazva képes elmozdulni a mellkasfalon.
A scapulothoracalis összeköttetés mozgásai nagyon lényeges elemei a vállövi
mozgásoknak, nélkülük a vállízületi mozgások terjedelme nem lenne teljes.
A lapocka mellkasfalon történő elmozdulásai a sternoclavicularis és acromioclavicularis
ízületek mozgásaival összhangban jönnek létre. Bármelyik ízület mozgásterjedelmének
beszűkülése a scapula elmozdulásainak csökkenését, következményesen a vállízületi
mozgásterjedelem érintettségét vonja maga után.
Eleváció – a sternoclavicularis ízület elevációs mozgása és az acromioclavicularis
ízületben szimultán létrejövő enyhe befelé-lefelé rotáció eredményeképpen a scapula
közel függőleges állásban maradva craniálisan csúszik a mellkasfalon. (7. ábra) Az
acromioclaviculáris ízületben létrejövő szagittális síkú anterior billenés segíti a mellkas
alakjához való igazodást a mozgás közben.
7. ábra
A vállöv elevációja
A A scapula craniális csúszása a mellkasfalon B Eleváció a sternoclaviculáris ízületben C Lefelé rotáció az acromioclaviculáris ízületben
Depresszió - a sternoclavicularis ízület depressziós mozgása és az acromioclavicularis

ízületben szimultán létrejövő enyhe kifelé-felfelé rotáció eredményeképpen a scapula
közel függőleges állásban maradva caudálisan csúszik a mellkasfalon. Az
acromioclaviculáris ízületben létrejövő szagittális síkú posterior billenés segíti a mellkas
alakjához való igazodást a mozgás közben.
Az eleváció-depresszió során a lapocka mozgása az angulus inferior elmozdulásaként
mérhető, teljes terjedelme 10-12 cm.
Protrakció – a scapula elmozdulása a sternoclavicularis és acromioclavicularis ízületek
együttes, horizontális síkú mozgásainak eredményeként jön létre. A scapula laterálisan
csúszik a mellkasfalon és a clavicula laterális részéhez viszonyítva befelé rotálódik
(billen).
8. ábra
A vállöv protrakciója
A A lapocka laterális irányú csúszása a mellkasfalon
B Protrakció a sternoclaviculáris ízületben
C Horizontális síkú billenés (befelé rotáció) az acromioclaviculáris ízületben
Retrakció - a mozgás során a lapocka mediálisan csúszik a mellkasfalon és a clavicula

laterális részéhez viszonyítva kifelé rotálódik (billen).
A protrakciós - retrakciós mozgások teljes terjedelme a margo medialis közel 15 cm-es
medio-laterális csúszása a mellkasfalon.
Rotáció
A lapocka kifelé-felfelé rotálódása a felső végtag fej fölé emelésekor szükséges mozgások
fontos eleme. Az elmozdulás révén a cavitas glenoidalis a megfelelő pozícióba kerül ahhoz,
hogy megfelelő stabilitást biztosítson az abdukált helyzetű humerus fejnek. A lapocka
maximális kifelé-felfelé rotálódása a sternoclavicularis és acromioclavicularis ízületek
összeadódó elevációs és rotációs mozgása révén jöhet létre (Ludewig, 2009). A két ízületi
mozgás eredményeként a lapocka 60°-os terjedelemben rotálódik kifelé-felfelé a
scapulothoracalis összeköttetésben. A rotáció síkja a scapula saját térbeli
elhelyezkedéséhez, az úgynevezett scapuláris síkhoz áll legközelebb. A lapocka felfelé
fordulása megfeszíti a ligamentum coracoclaviculare-t, melynek passzív
tenziónövekedése hátrafelé forgatja a claviculát a steronoclaviculáris ízületben

(Neumann, 2010).
A lapocka befelé-lefelé történő rotálódása a kar leengedése, illetve törzs mögé húzása,
addukálása során jön létre. A sternoclavicularis és acromioclavicularis ízületek
depressziós és rotációs mozgása szükséges a mozgáshoz.
A lapocka maximális felfelé-kifelé rotációja nagy jelentőséggel bír a hétköznapi életben,
hiszen számos funkcionális mozgás részét képezi. A mindennapi aktivitás során gyakran
szükséges a kart a vízszintes fölé emelni. A lapocka rotálódásának több jelentős funkciója
van. A felfelé forduló cavitas glenoidalis biztos alapot képez a felfelé emelt humerus
számára. A felfelé-kifelé rotált scapula optimális hosszt biztosít a vállízületi abduktorok –
musculus deltoideus, musculus suprasinatus – működéséhez. A lapocka felfelé rotálódása
segít a subacromiális rés méretének megtartásában a felfelé irányuló felső végtagi
mozgások során, megelőzve az itt húzódó képletek, a musculus supraspinatus ina, vagy a
bursa subacromialis/subdeltoidea irritációját (Michener, 2003).
1.4 A vállövre ható izmok
A vállövre ható izmok jellemzője, hogy bár funkciójukat tekintve mobilizálják a vállövet, a
felső végtagi nagy terjedelmű mozgások során inkább, mint proximális helyzetű
stabilizátorokra kell rájuk tekintenünk. Ezek az izmok a gerincről, a bordákról, vagy a
koponyáról erednek és zömében a scapulán, kisebb részben a claviculán tapadnak.
Elevátorok
Elsődleges elevátoroknak musculus trapezius felső része, a musculus levator scapulae
tekinthetők, de diagonális lefutásuk miatt a musculus rhomboideus major et minor is
húzzák craniális irányba a lapockát. Funkcionálisan ezek az izmok segítik a vállöv
fiziológiás helyzetének megtartását a függőleges testhelyzetekben.
Depresszorok
A musculus trapezius alsó része, a musculus pectoralis minor, a musculus subclavius és a
vállízületen keresztül hatva a musculus latissimus dorsi húzzák caudális irányba a
lapockát, illetve hoznak létre depressziót a sternoclavicularis ízületben.
A musculus subclavius a claviculával közel párhuzamos lefutása miatt a sternoclavicularis
ízületben stabilizáló funkciót tölt be, az egyes bordához rögzíti a clavicula mediális részét
és tónusával kompressziós hatású az ízületi felszínekre.
Ha a felső végtag rögzített, például tenyéren támaszkodik, a vállöv depressziója úgy
valósul meg, hogy a depressziós hatású izmok, köztük a musculus latissimus dorsi,
kontrakciója felfelé húzza a mellkast és a medencét a rögzített scapulához képest. Az
izmok fordított működése ebben a helyzetben lehetővé teszi a törzs megemelését, tuber
ischiadicumokat fedő lágyrészek nyomás alóli mentesítését, vagy akár átülést az ágyból
egy kerekesszékbe. (9. ábra)
9. ábra
A vállövi depresszorok fordított működése, a törzs megemelése
Protraktorok
A scapulothoracalis összeköttetés elsődleges protraktora a musculus serratus anterior. A
vállövi protrakció funkcionális mozgásaink során a felső végtag előre nyújtózásával,
tolásával együtt jön létre, így az izom gyengesége esetén ezek az aktivitások nehezen
kivitelezhetők. Ez az izom végzi el fekvőtámasz helyzetben a mellkas feltolását, dorzális
irányban a rögzített lapockákhoz képest. Az izom másik fontos feladata a scapula kifelé-
felfelé forgatása. Ebben a funkciójában a musculus tarpezius alsó és felső részével
működik együtt. A musculus serratus anterior mozgató működésén túl a lapockát a
mellkasfalhoz húzza, stabilizálja.
Retraktorok
A legfontosabb retrakciós hatású izom a musculus trapezius középső része. A musculus
rhomboideus major és minor és a musculus trapezius alsó része, ferde lefutásuk révén,
képesek a lapockát a gerinchez közelíteni (Neumann, 2010).
II. A felső végtag / A vállízület – articulatio glenohumeralis 39
2 A VÁLLÍZÜLET – ARTICULATIO GLENOHUMERALIS
A vállízület, együttműködve a vállöv ízületeivel és a scapulothorakális összeköttetéssel, a

felső végtag nagy terjedelmű mozgásait teszi lehetővé.
A vállízületet a humerus proximális részén található caput humeri és a scapula angulus
laterálisán elhelyezkedő fossa glenoidalis alkotják csontosan. A humerus közel
egyharmad gömbfelszínt formázó feje alkotja a konvex ízületi fejet, mely a sekély, konkáv
vápába illeszkedik. A vápát mélyítő, az ízületi kongruenciát fokozó labrum glenoidale, egy
rostporcos ajak fut körbe a vápa peremén.
Az ízfelszínek alaki megfelelése nem jelentős, nem biztosítja az ízületi stabilitást,
ugyanakkor a csontos alkotók térbeli orientációja biztosítja az ízületi felszínek egymás
felé fordulását.
A humerus fej hossztengelye a diaphysis hossztengelyével közel 135°-os szöget zár be,
így a fej mediális és superior irányba tekint. A fej a humerus disztális végére állított,
transzverzális tengelyhez viszonyítva megközelítően 30°-os szögben hátrafelé
csavarodott, ezt az elhelyezkedést a fej retroverziójának nevezzük. Ezzel a pozícióval a
humerus feje tulajdonképpen szembefordul a vápával, igazodik a scapularis síkhoz
(Neumann, 2010).
A fossa glenoidalis a scapula térbeli elhelyezkedésének köszönhetően laterális, és kissé
anterior irányba, illetve közel 4°-os lejtést mutatva, minimálisan felfelé tekint (Churchill,
2001).
A csontos végeket vékony ízületi tok kapcsolja össze, melyet synoviális hártya bélel. Ez a
hártya egyben az ízületi üregben futó musculus biceps brachii caput longum inát is
körbefogja. Maga az ízületi tok eléggé bő, a humerus fej méreténél kétszer bővebb, alsó
részén kibővült rész, a recessus axillaris található. A tok lazasága, illetve rugalmassága
hozzájárul a vállízület nagyfokú mobilitásához, ugyanakkor a bő, laza tok nem javítja az
ízületi stabilitást.
A tokot ventrálisan a glenohumerális szalagrendszer erősíti, melynek stabilizáló hatása
a szalagrendszer passzív megfeszülését eredményező vállízületi mozgások révén
generálódik.
A glenohumerális szalagrendszer három részre tagolódik. A felső szalagrész a tuberculum
supraglenoidaleról a collum anatomicumig húzódik, ezeket a rostokat a vállízület
addukciója feszíti meg. A középső rostköteg a fossa glenoidale elülső felszínén ered
szélesen és a collum anatomicum anterior felszínén tapad, a vállízület abdukciója és
kirotációja során feszül meg. Az alsó rostok a fossa glenoidalis anterior-inferior felszínéről
a collum anatomicum anterior-inferior és posterior inferior felszínéhez húzódik. Ez a
szalagrész legnagyobb részben a vállízület 90°-os abdukciója és maximális kirotációja
során válik feszessé, a hátsó alsó köteg rostjai ugyanakkor 90°-os abdukció és maximális
berotáció során feszülnek (Neumann, 2010).
A fent leírtakból látható, hogy a tokot erősítő szalagrendszer jelentős részét a vállízület
abdukciója és a kirotációja feszíti, a 90°-os abdukció és maximális kirotáció lesz az ízület
zárt helyzete, mivel ekkor a glenohumerális szalagrendszer rostjainak nagy része feszül,
támasztékot adva a humerus fej előre csúszásával szemben. A tok elülső és alsó része, és
az itt húzódó szalagrendszer sérülése, vagy lazasága összefügg a vállízület anterior irányú
instabilitásával (Urayama, 2003).
A tok alsó részén található recessus axillarist is a vállízület abdukciója feszíti meg, így az,
mint egy kifeszülő hurok, támasztékot biztosít a humerus fej számára, akadályozva annak
inferior irányú kicsúszását.
Az ízületi tokot felülről a lig. coracohumerale erősíti. Ez a szalag a proc. coracoideusról
ered, két rostkötege a tuberculum maiusra és minusra húzódik. Az elülső rostrészek
inkább extenzió, a hátsók inkább flexió során feszülnek. (Kapandji, 2007) A teljes
rostköteget a vállízület addukciója nyújtja meg. Ebben a helyzetben a humerus fej inferior
csúszását és kirotációját akadályozza a szalag passzív megfeszülése (Kuhn, 2005).
A vállízület stabilitását a passzív alkotók, mint ízületi felszínek azok térbeli
elhelyezkedése, vagy a tok és szalagok önmagukban nem képesek kielégítően biztosítani.
Az ízületi tokot, annak stabilizáló hatását jelentősen támogatják a rotátorköpeny tagjai,
mint dinamikus stabilizátorok. Ezek az izmok a musculus supraspinatus, a musculus
infraspinatus, a musculus teres minor és a musculus subscapularis. Közülük a musculus
subscapularis ventrális, míg a másik három superior, illetve dorzális helyzetű a vállízület
körül. Mivel ezen izmok nagyon közel futnak az ízülethez, tulajdonképpen a tokkal
összenőve fut az izmok ina, így ezek tónusa, ereje, kontrollja, különösen a dinamikus
aktivitások során, nagyban meghatározza a vállízület stabilitását.
A rotátorköpeny stabilizáló hatása nem érvényesül a tok alsó részén, továbbá a musculus
suprasinatus és a musculus subscapularis lefutása közti területen. Az itt húzódó musculus
biceps brachii hosszú fejének ina és a lig. coracoacromiale csak részben képes pótolni a
stabilizáló hatást, így ezeken a részeken, irányokban fordul elő a leggyakrabban az ízület
instabilitásából fakadó szubluxáció. A rotátorköpeny tagjai a tok dinamikus feszítésén túl
a humerus fej centrális elhelyezkedését biztosítják a vállízület mozgásai közben, továbbá
ellensúlyozzák a musculus deltoideus craniális irányú húzó hatását.
A musculus biceps brachii hosszú fejének ina a tuberculum supraglenoidaleról eredve a
sulcus intertubercularisban húzódik a vállízület ventrális felszínén. Az ín jelentős
stabilitást ad a fej előre, és fölfelé irányú elmozdulásával szemben, valamint az abdukció
során a normál arthrokinematika kontrolljában van jelentősége.
2.1 Osteokinematika
A vállízület gömbízület, három szabadsági fokkal rendelkezik. A három fő síkban

létrejövő mozgásain túl megkülönböztetünk úgynevezett horizontális flexiót és extenziót,
mely mozgások kiinduló (neutrális) helyzete a 90°-os vállízületi abdukció.
Mozgások a szagittális síkban:
Flexió – 0°-120°, a vállöv ízületeiben létrejövő, a sternoclavicularis ízületi elevációval és
acromioclavicularis ízületi scapula kirotációval, valamint a gerinc kiegészítő extenziójával
együtt elért mozgásterjedelem 0°-180°. A vállöv elmozdulása nélkül, a mozgás első

szakaszán a vállízület megközelítően 60°-os elmozdulásra képes. Ezt követően az
elmozdulás már nem tisztán vállízületi. A vállízület további mozgásához a vállöv
ízületeiben elinduló mozgások kapcsolódnak, összességében 120° terjedelemig.
Ha csak az egyik végtagot emeljük fül mellé, a háti gerinc ellenoldali laterálflexiója adódik
a mozgáshoz, és tovafutó, kompenzáló mozgásként a törzs laterálflexiója is létrejöhet. Ha
mindkét kart flexióba emeljük, úgy a thoracalis és lumbális gerincszakasz elongációja,
extenziója egészíti ki a mozgást. A mozgás során a vállízület automatikus kirotációja is
bekövetkezik, ez a kapcsolt rotáció szükséges ahhoz, hogy a tuberculum majus hátrafelé
forogva a coracoacromiális ív legmagasabb szakaszában haladhasson, elkerülve az itt futó
képletek, a musculus supraspinatus ina és a bursa subacromialis/subdeltoidea
acromionhoz való préselését, irritációját.
A maximális vállízületi flexió végén a vállöv fejezetben már leírt, az eleváció és a scapula
kirotáció során megfeszülő képleteken kívül, a vállízületi tok és a glenohumerális
szalagrendszer alsó és hátsó része, valamint a lig. coracoacromiale nyúlik meg.
Extenzió – 0°-45°, a vállöv ízületeiben létrejövő, összeadódó sternoclavicularis ízületi
retrakcióval és acromioclavicularis ízületi scapula berotációval együtt a mozgás
terjedelme 0-80°. A mozgást behatároló, megfeszülő képletek a vállízület esetén a tok
elülső része és a glenohumerális szalagrendszer.
Mozgások a frontális síkban:

Abdukció – 0°-120°, a flexiónál már leírtak alapján, az abdukció során is kiegészül a tiszta
vállízületi mozgás a vállöv elmozdulásaival. Abdukciós irányban a tisztán vállízületi
elmozdulás terjedelme körülbelül 90°, de összesen mintegy 120°-ig terjed a vállízület
abdukciója. Ezt egészíti ki kb 60°-al a sternoclavicularis ízületi eleváció és scapula
kirotációja az acromioclavicularis ízületben. így a teljes mozgásterjedelem 0°-180°. A
kapcsolt rotáció és a gerinc elmozdulásai a mozgásterjedelem végén ugyanúgy
szükségesek a normál osteokinematikai elmozduláshoz, mint a flexió során.
Addukció – a vállízület neutrális helyzetében nem kivitelezhető, csak flexióval
kombinálva, törzs előtt, vagy extenzióval, törzs mögött hozható létre. Közvetlenül a törzs
előtt az addukció terjedelme 0°-40°, míg törzs mögött minimális, 0°-5°-10°. Törzs előtt
addukálva a kart a tok hátsó része, és a glenohumerális rendszer felső rostjai válnak
feszessé, még törzs mögé húzva a tok elülső része, és a glenohumerális szalag felső rostjai
feszülnek meg. Tovafutó mozgásként törzs előtti addukció során a vállöv protrakciójának
fokozódását követően a gerinc ellenoldali rotációja, törzs mögötti addukciónál a vállövi
retrakció után a gerinc azonos oldali rotációja következik be.
Mozgások a horizontális síkban

A kirotáció = 0°-85°. A mozgás a humerus hossztengelye körüli forgó mozgás, célszerűen
hajlított könyökízület mellett vizsgálható, mivel így különíthető el az alkari szupinációtól.
A mozgásterjedelem végén a tok elülső része, a glenohumerális szalagrendszer és a lig.

coracoacromiale feszül.
A berotáció = 0°-100°, a maximális terjedelem az alkar törzs mögé helyezésével érhető
el, ekkor a vállízületben extenzió szükséges. A mozgásterjedelem végén a tok hátsó része
és a glenohumerális szalagrendszer alsó rostjai is megfeszülnek (Neumann, 2010).
2.2 Arthrokinematika
A szagittális síkú mozgások során, ha a humerus fej mozog, az ízfelszínek között forgás
történik. Ennek az az oka, hogy a humerus fej alakja ebben a síkban gömbfelszínt formáz,
így a fej forgó mozgást végez a vápában. (10. ábra)
10. ábra
A humerus fej forgása a flexió során
Abdukció során, nyílt kinematikus láncban, a konvex fej elmozdulása craniális gördülés és
caudális csúszás lesz, az ellenirányú csúszás révén biztosított a fej centrális helyzete a
vápában. (11. ábra)
11. ábra
A vállízületi abdukció arthrokinematikája
E nélkül a csúszás nélkül a fej craniális gördülése következtében, már relatív kis
terjedelmű (22°) abdukció elegendő ahhoz, hogy a fej felgördülve kitöltse a subacromiális
rést, komprimálva az itt futó képleteket. Az ismétlődő kompresszió, irritáció hatására
kialakuló fájdalmas állapot a subacromialis impingement syndroma.
A kirotáció során a fej hátrafelé gördül, és előre csúszik, a centralizáló képletek aktív és
passzív feszülésének következtében nincsen a mozgás során jelentős, tényleges
elmozdulás az ízületi neutrális zónából, a fej centrális helyzetű marad. Berotáció során a
humerus fej gördülése anterior, csúszása posterior irányú lesz (Neumann, 2010).
Scapulo-humeralis ritmus
A felső végtag mozgásai során, a vállöv-vállízület elmozdulásainak kinematikai
összefüggését a scapulo-humerális ritmus írja le. Számos tanulmány született a teljes
terjedelmű vállízületi abdukció során zajló mozgások egymáshoz viszonyított arányának
leírására. Ezek eredményei nem térnek el nagymértékben attól az értéktől, mely szerint a
teljes terjedelem, 180°, megoszlása 2:1 arányban alakul a vállízület javára, tehát 120° jön
létre a vállízület ízfelszíneinek elmozdulásaként (a gerinc mozgásával együtt), míg a
vállöv ízületeinek mozgásai a lapocka kirotációját adva 60°-os elmozdulást biztosítanak.
(12. ábra)
12. ábra
A scapulo-humerális ritmus
2.3 A vállízületre ható izmok működése
Flexorok
A kar szagittális síkú emelését a musculus deltoideus elülső része, a musculus
coracobrachialis és a musculus biceps brachii végzik. A mozgás során a musculus
suprasinatus, és a rotátorköpeny többi tagja is dinamikus stabilizátorként, valamint az
arthrokinematikai elmozdulások kontrollálóiként működnek. A flexiót segítheti a
musculus pectoralis major calvicularis része, ez az izom összetett működésével a törzs elé
húzza, és befelé forgatja a kart, alsó rostja pedig a felemelt kart húzzák ellenállással
szemben lefelé, tehát az extenziós irányú mozgást segítik.
Extenzorok
A vállízület estenzorai a musculus deltoideus hátsó része, a musculus latissimus dorsi, a
musculus teres major és a musculus triceps brachii caput longuma. Szinergistaként
működhet még a musculus teres minor és a musculus infraspinatus is. A musculus
latissimus dorsi fordított működésével a felső végtag rögzítettsége (tenyértámasz)
mellett képes megemelni a medencét, mint ahogyan ezt a funkciót a vállöv tárgyalásánál
már említettük.
A fent említett, extenziós hatású izmok összetett funkciója a vállízület törzs mögötti
addukciója is.
Abduktorok
A kar frontális síkú emelését a musculus deltoideus, annak mindhárom része és a
musculus supraspinatus végzi. A musculus deltoideus középső rostjai a mozgás
indításától, neutrális helyzettől aktívak és közel 90°-os abdukciónál működnek
maximálisan, míg az elülső és hátsó rostok később, körülbelül 20 és 40°-os abdukált
helyzettől kapcsolódnak be (Kapandji, 2007). Ezek a rostok a vállízület neutrális
helyzetében addukciós hatásúak.
A dinamikus aktivitáson túl a fent említett izmok segítik a fej stabil helyzetének
megtartását a vápában (Abboud, 2002).
Rotátorok
A vállízület berotátorai a rotátorköpeny befelé forgató tagján, a musculus subscapularison
kívül a musculus teres major, a musculus deltoideus elülső része, a musculus pectoralis
major és a musculus latissimus dorsi. Közülük a hosszú, nagy izmok, melyek hatékony
extenzorok, vagy adduktorok, az összetett, berotációval kombinált vállízületi mozgások
kivitelezői, míg a rövid izmok hatása inkább a dinamikus stabilizálás.
A kirotátorok elsősorban a musculus infraspinatus és a musculus teres minor, a kirotációt
segíti a musculus deltoideus hátsó része és a musculus supraspinatus is (Neumann, 2010).
II. A felső végtag / A vállak vizsgálata 45
3 A VÁLLAK VIZSGÁLATA
A páciens áll, vagy ül, törzse egyenes, két karja a törzs mellett lóg, nincs alátámasztva (nem
teszi az ölébe).
3.1 A vállöv neutrális helyzetének meghatározása
A frontális síkban, elölnézetben

A vállöv helyzetét, szimmetriáját vizsgáljuk (13. ábra). A nyak és a vállak között
kirajzolódó ív egyforma (a nyaki gerinc állása befolyásolja), a vállövre futó izmok kontúrja
azonos (musculus trapesius felső része). A vállak kontúrja gömbölyded, ami elsősorban
a vállízületet takaró izmok állapotától függ. A vállízület csontos alkotóelemei mélyen,
izmok takarásában vannak, azok nem láthatóak. A vállcsúcsok azonos magasságban
állnak, és a test szimmetria tengelyétől azonos távolságban. A két vállcsúcsot (az
acromionokat) összekötő egyenes vízszintes, és merőleges a test szimmetria tengelyére.
A sternoclavicularis ízületek helyzetéről tájékoztat a kulcscsontok mediális végeinek
helyzete. A juguláris árok két oldalán szimmetrikusan, azonos magasságban állnak. A
calvicula laterális vége az acromionnal ízesül. Általában a clavicula vége kissé magasabban
áll, mint az acromion, de a két oladalon egyformán.
13. ábra
A vállöv helyzetének vizsgálata a frontális síkban, elölnézetben.
ól látható, hogy a bal váll kissé magasabban áll, a nyak-váll kontúr eltérő a két oldalon.
Claviculo-sternalis vertikális szög (CSV): neutrális helyzetben a szegycsont és a kulcscsont

egymással 90°-os szöget zár be. Ennek vizsgálata goniométerrel lehetséges, bár a clavicula
S alakú formája miatt, annak tengelyét meghatározni nem egyszerű. Ennek egy lehetséges
megoldása: a goniométer egyik szárát a clavicula mediális, és laterális végének
legmagasabb pontjához kell illeszteni. A másik, a függőleges szár, a sternum
hossztengelyével párhuzamos. Gyakori eltérés, hogy a CSV nagyobb, mint 90°, aminek oka
általában vállöv elevátorainak rövidülése.
Hátulnézetben
A vállöv helyzetének megítélésében a lapockák nyújtanak tájékozódási pontokat. Az
angulus inferiorok azonos magasságban állnak a 7-8-as háti csigolya (Th7) processus
spinosusának vonalában. Az angulus superior a 2-es, a spina scapulae eredése a 3-as háti
csigolya magasságában tapintható (14. ábra).
14. ábra
A vállöv helyzetének vizsgálata a frontális síkban, hátulnézetben.
A lapockák állása neutrális helyzetben szimmetrikus. Az angulus inferiorok a a 7-8-as háti csigolya processus
spinosusának magasságában állnak, a margo medialisok egymással és a gerinccel párhuzamosak, a gerinctől kb
5 cm távolságra vannak.
A vállöv neutrális helyzete a szagittális síkban a test súlyvonalához viszonyított.

Normál esetben, a külső hallójárattól induló függőleges a vállat elülső harmadában metszi.
Ez azonban nagymértékben függ a fej helyzetétől, a nyaki gerinc állásától. A vállöv
helyzete a szagittális síkban az előzőhöz hasonlóan a lapockák állásából meghatározható.
A lapockák mediális széle a gerinc vonalától (processus spinosusok) kb. 5 cm-re van. (14.
ábra) Nagyobb távolság a vállöv protrakciós helyzetét jelzi (horizontális síkban).
A vállöv helyzete a horizontális síkban

Neutrális helyzetben a claviculo-scapularis horizontális szög=60° (CSH). Vizsgálata
felülnézetből a spina scapulae és a clavicula tengelye által bezárt szög mérésével
lehetséges. A horizontális síkban vizsgálható a lapocka síkja és a frontális sík (hát síkja)
által bezárt szög, illetve a vállöv és a medence horizontális tengelyének viszonya is (15.
ábra). Neutrális helyzetben a lapocka kb. 30°-al tér el a frontális síktól.
15. ábra
A horizontális síkban a vállöv és a medence vonala egymással párhuzamos.
Szemmel látható a jobb oldali kisfokú bordapúp (fekete nyíl), ami a gerinc problémájára utal (lásd a gerinc
vizsgálatánál).
A lapocka rotációs neutrális helyzete

A lapockák margo medialisa párhuzamos a gerinccel és egymással. A lapockák rotációs
helyzetét a karok (vállízület) nyugalmi helyzetében kell vizsgálni. A karok emelésével a
lapockák felfelé rotálódnak.
A vállöv vizsgálatához tartozik annak megfigyelése, hogy a lapocka hogyan fekszik a
mellkason. Normálisan a margo medialisok, a mellkasfalon fekszenek, arra rásimulnak,
bármilyen helyzetben van a kar és a vállöv. Az elálló lapocka izomgyengeség (musculus
serratus anterior), vagy a mellkas deformitásának következménye lehet. Ezek vizsgálatát
később az izom, illetve a háti gerinc fejezetnél tárgyaljuk.
3.2 A vállöv-vállízület összetett mozgásainak vizsgálata
3.2.1 Flexió – eleváció
Kiinduló helyzet: a páciens ül, vagy áll, törzse egyenes, karjai a test mellett lógnak.
Aktív felxió – eleváció vizsgálata: a vizsgált személy mindkét karját előre emeli, egészen
a fül mellé. A mozgás végén a karok kb. függőlegesek. Elméletileg a mozgáspálya elején kb.
60°-ig csak a kar mozog, a vállöv mozdulatlan marad. Ezt az anatómiai felépítés lehetővé
teszi ugyan, de a valóságban a vállízület és a vállöv mozgása nem választható mereven
szét. A mozgás folyamatának vizsgálatakor látható, hogy a mozgás indításakor a lapocka
kissé laterális irányba mozdul. Ekkor a retraktorok kissé megnyúlnak, majd megfeszülnek
és fixálják a lapockát. 60° körül indul a lapocka folyamatos fölfelé rotációja, ami az ízületi
vápát fölfelé fordítva kedvez a kar továbbemelésének. Az angulus inferior kb. a hónalj
vonalig csúszik és fordul. A lapocka rotációhoz társul a vállöv elevációja (az acromio-
claviculáris komplexum megemelése) ami kb. 30°-al tovább növeli a mozgásterjedelmet.

A vállöv-vállízületi flexió eleváció kb. 150°-ig lehetséges. A látszólagos 180°-os
mozgásterjedelem (a kar függőleges) a háti gerinc járulékos extenziójának köszönhető.
Ha a vizsgált személy a két kart egyszerre emeli, a gerinc extenziója kifejezettebb. Feltűnő
az összefüggés olyan személyeknél, akiknél a háti kifózis fokozott és rögzült, és nem
képesek a mozgás végén a gerinc extenziójára.
16. ábra
A két kar előreemelése egyszerre, komplex vállövi-vállízületi mozgás.
A látszólag 180 fokos mozgásterjedelemhez a gerinc extenziója is szükséges
A teljes mozgásterjedelem látszólag eléri a 180°-ot – a kar függőleges. Ha azonban a

megmérjük a kar és a törzs által bezárt szöget, a mozgásterjedelem nem haladja meg a
150°-160°-ot. A mozgást, a gerinc extenziója teszi teljessé. (16. ábra)
Megjegyzés
Az összetett aktív mozgásvizsgálat során figyeljük:
 a mozgás szimmetriáját (a két oldal egyformán mozog-e);
 a vállöv mikor kapcsolódik be a mozgásba? Kétoldali karemelés közben feltűnő
tünet, ha az egyik vállöv hamarabb kezd el emelkedni (eleváció). Ez a jel arra utal,
hogy a vállízület mozgásterjedelme kisebb, valami akadályozza a normál mozgást;
 végez-e a páciens a normál mozgáspályától eltérő/kikerülő mozdulatot?
(izomgyengeség, fájdalom, ízületen belüli akadály stb.);
 véghelyzetben a két felső végtag állása egyforma-e?
Passzív flexió-eleváció
Kiinduló helyzet: a páciens ül, törzse egyenes. A vizsgáló a vizsgált személy mögött áll.
Egyik kezével rögzíti a páciens törzsét (ellenkező oldali vállra teszi), másik kezével,
hátulról alátámasztva a felkart könyök magasságában átfogja és felemeli. Teljesen szabad
mozgás esetén a kart a fej mellé, vagy kissé mögé tudja húzni. A véghelyzet-érzés
rugalmas, mind a vállöv, mind a vállízület nem kontraktilis elemeinek megfeszülése miatt.
A vállövben a sternoclavicularis ízület tokjának alsó része, a lig. sternoclaviculare ventrale
és dorsale alsó rostjai, a lig. coracoclaviculare a lig. costoclaviculare, a vállízületben a tok
alsó része és a lig. coracohumerale hátsó kötege feszül meg.
3.2.2 Extenzió-depresszió (retrakció)

Aktív mozgásterjedelem: a vizsgált személy a karját hátra emeli. A vállízületi
extenzióhoz a lapocka lefelé rotációja és a vállöv retrakciója társul. A mozgásterjedelem
kb. 50° (17. ábra). Az extenzió végén a kar további emelése a törzs flexiójával érhető el. A
vizsgálat során figyelni kell a törzs egyenes tartására.
17. ábra
A vállöv-vállízület komplexum aktív extenziós, retrakciós mozgásterjedelme
Passzív mozgásterjedelem: a vizsgáló a kart könyök fölött átfogva emeli hátra. A könyök,
laza hajlított helyzetben van. Másik kezével a törzset rögzíti. A véghelyzet-érzés rugalmas,
a lig. coracohumerale elülső kötegének, a sternoclavicularis ízület tokjának hátsó része, a
lig. sternoclaviculare dorsale, valamint a lig. costoclaviculare megfeszülése miatt.
3.2.3 Abdukció – eleváció

Aktív abdukció – eleváció vizsgálata: a vizsgált személy mindkét karját oldalra emeli,
egészen a fül mellé. A mozgás végén a karok kb. függőlegesek (18. ábra). A mozgás
véghelyzete megegyezik az aktív flexió – eleváció véghelyzetével. Az abdukció során a
vállöv elevációja és a lapocka fölfelé rotációja, kissé később, 90 körül indul. A 180°-os
mozgásterjedelemhez (a kar függőleges) a háti gerinc járulékos extenziója/elongációja is
hozzájárul. Ha a vizsgált személy a két kart egyszerre emeli, és az egyik vállöv mozgása
hamarabb indul el (eleváció), az a vállízület korlátozott abdukciójára utal. A
mozgásterjedelmet szemből, a horizontális síkban vizsgáljuk. A kar (humerus)
hossztengelyének a függőlegessel bezárt szögét mérjük.
18. ábra
Az aktív abdukció-eleváció vizsgálata.
A képen látható, hogy a jobb felsővégtag mozgásterjedelme kissé elmarad a balhoz képest.
Passzív abdukció – eleváció vizsgálata: a páciens ül, a vizsgáló a háta mögött áll. Egyik
kezével az ellenoldali vállon (stabilizálja a törzset) és a kart mediál felől alátámasztva
emeli a horizontális síkban a fej mellé. Véghelyzetben mediál felé továbbhúzza. A
véghelyzet-érzés rugalma, a vállízületi és a sternoclavicularis ízületi tok alsó része, a
ligamentum sternoclaviculare alsó kötegei, és a ligamentum costoclaviculare
megfeszülése, valamint az acromioclavicularis ízület szalagjainak feszülése miatt.
Normálisan az antagonista izmok nem korlátozzák a mozgást.
3.2.4 Horizontális flexió – extenzió

A vállízület tiszta addukciójának vizsgálata nem lehetséges, mivel a kar mediális irányú
mozgását a törzs akadályozza. Az addukciót flexióval (törzs előtti addukció), vagy
extenzióval (törzs mögötti addukció) kombinálv lehet vizsgálni. Közvetlenül a törzs előtt
30° körüli, mögötte csupán néhány fokos mozgást mérhetünk, ami függ a testméretektől
(has, mellek, törzs). A vizsgálat informatívabb, ha az addukciót a horizontális síkban,
vizsgáljuk.
Kiinduló helyzet: a páciens ül, vagy áll, nyújtott karja 90°-os abdukcióban.
Aktív horizontális flexió (törzs előtti addukció): a páciens vállmagasságban a törzse
előtt keresztbe nyújtja a karját, amíg lehet (19. ábra). A mozgásterjedelem 130°-140°. A
vállízületi horizontális flexiót a vállöv protrakciója egészíti ki. A mozgás végén a törzs
rotációja növelheti a mozgásterjedelmet. Az elmozdulás méréséhez célszerű valamilyen
fix viszonyítási pontot (egyenest) választani, pl. a szék háttámláját, ami nyugalmi
helyzetben párhuzamos a két vállat összekötő egyenessel. A goniométer mobil szárát a
mozgó kar hossztengelyéhez igazítjuk.
19. ábra
Az aktív horizontális flexió (törzs előtti addukció) vizsgálata.
A vizsgáló az ellenoldali vállat rögzítve akadályozza a kapcsolódó törzs rotációt.
Passzív mozgás vizsgálata: a vizsgáló megemeli a páciens karját 90°-os abdukcióba, és a

törzs előtt keresztezi. A véghelyzet-érzés rugalmas, a mozgás 10°-20°-al meghaladja az
aktív mozgásterjedelmet, a rugalmas elemek nyújthatósága miatt (vállízületi tok hátsó
része, a retraktorok, a sternoclavicularis ízület tokjának elülső része és az elülső szalagok
és a lig. costoclaviculare).
3.3 A vállöv és vállízület mozgásainak differenciált vizsgálata
3.3.1 A vállöv vizsgálata

Kiinduló helyzet: a törzs egyenes (ülő helyzetben) a kar a törzs mellett van nyújtva.
3.3.1.1 A vállöv elevációja és depressziója

Aktív eleváció vizsgálata: a páciens a vállízület mozgatása nélkül felhúzza a vállait (20.
ábra). A két oldalt egyszerre vizsgálva, azonnal szembetűnik, ha különbség van a két oldal
között. Az egyik oldali vállövi eleváció vizsgálatakor a vizsgáló rögzíti a törzset az
ellenkező oldalon. A mozgásterjedelem 0°-45°. Szemből nézve a clavicula elmozdulása
mérhető. A goniométer stabil szára a sternum hossztengelyével párhuzamos, a mozgó
szárat a clavicula két végének legmagasabb pontjait összekötő tengelyhez illesztjük.
20. ábra
A vállövi aktív eleváció vizsálata
Passzív eleváció: a vizsgáló a páciens mögött áll, egyik kezével rögzíti a törzsét, másik
kezével a vállízülethez közel átfogja a kart, és megemeli a vállövet. A véghelyzetben a
sternoclavicularis ízület tokjának alsó része, a lig. sternoclaviculare ventrale és dorsale
alsó rostjai, a lig. coracoclaviculare és a lig. costoclaviculare feszülése okozza a rugalmas
érzést.
Aktív depresszió: a páciens lefelé húzza a vállövet (karjával lefelé nyújtózik). A mozgás
végén a törzs azonos oldali laterálflexiója látszólag növelheti a mozgásterjedelmet. A
mozgásterjedelem 0°-10°. Mérni a clavicula mozgását kell.
Passzív depresszió: a vizsgáló a páciens mögött áll, egyik kezével rögzíti a törzsét, másik
kezét a vizsgált vállra teszi, és lefelé nyomja. A véghelyzet-érzés rugalmas, a
sternoclavicularis ízület tokjának felső része, a lig. sternoclaviculare ventrale és dorsale
felső rostjai, valamint a lig. interclaviculare (ha mindkét oldal egyszerre mozog)
megfeszülése miatt.
Hátulról vizsgálva a lapocka mellkasfalon csúszásával lehet mérni az aktív elevációs-
depressziós mozgásterjedelmet. Eleváció közben az angulus inferior 8-10 cm-t csúszik
fölfelé, miközben kissé laterál felé is elmozdul (a lapocka kissé fölfelé rotálódik). A
depresszió kisebb, mindössze 1-2 cm A teljes elevációs-depressziós mozgásterjedelem
10-12 cm Az elmozdulás mérését nehezíti, hogy a lapockával együtt a bőr is elmozdul a

háton. Ez kiküszöbölhető, ha a méréshez viszonyítási pontokat a gerincen jelölünk be. A
vizsgálat elején az angulus inferior magasságát jelöljük be a gerincen, majd elevációban
és depresszióban is. A mozgásterjedelem így a gerinc vonalában mérhető.
Megjegyzés
Igen gyakran előfordul, hogy a depresszió korlátozott, sőt a vállöv elevációban áll, és
depresszió során a 0°-ot sem éri el. Ennek oka általában az elevátorok rövidülése.
3.3.1.2 A vállöv protrakciója és retrakciója
21. ábra
Aktív vállövi protrakció (1. kép) / retrakció (2. kép) vizsgálata a szagittális síkban.
Aktív protrakció: a páciens a vállait előre húzza (21. ábra, 1. kép). Közben a törzs egyenes
marad! A mozgásterjedelem mérésére több lehetőség van.
A szagittális síkban a válcsúcs elmozdulását a neutrális helyzethez kell viszonyítani.
Ennek mérése nem egyszerű, nincs stabil viszonyítási pont.
A horizontális síkban vizsgálva a lapocka síkja által bezárt szög mérése a kiindulási
helyzetben és a protrakció végén. A két helyzet közötti elfordulás mértéke kb. 30°.
Centiméterekben meghatározva a vállcsúcs kb. 10 cm-t mozog előre.
Aktív retrakció: a páciens a vállait hátra húzza (21. ábra, 2. kép).
A horizontális síkban vizsgálva a lapocka elmozdulása kisebb, mint protrakcióban, kb. 10°
-15°. A vállcsúcs hátrafelé mozgása 3-5 cm
Ahogy az eleváció-depresszió, úgy a protrakció-retrakció is vizsgálható hátulról nézve a
lapocka laterális-mediális csúszásának mérésével (22. ábra). Protrakció közben a scapula
10-12 cm-t csúszik laterálisan. A retrakció kisebb, 2-3 cm A teljes protrakciós-retrakciós
mozgásterjedelem kb.15 cm A vizsgálat során a lapocka margo medialisának távolságát
mérjük a gerinchez (processus spinosus) viszonyítva.
22. ábra
A vállöv protrakciós, neutrális és retrakciós helyzetben.
Protrakcióban a lapockák oldalra-előre csúsznak a mellkasfalon, a margo medialis távolodik a gerinc vonalától;
retrakcióban a lapockák közelítenek a gerinchez.
Passzív protrakció-retrakció:
A vizsgáló a beteg mögött áll, egyik kezével felülről rögzíti a nem vizsgált oldali vállövet
és ezzel együtt a törzset is, másik kezével a vállcsúcsot átfogva (acromiont) előre és hátra
húzza a vállat. A passzív mozgás mindkét irányba néhány fokkal meghaladja az aktív
mozgásterjedelmet, a rugalmas rögzítő elemek megnyújtásával. A véghelyzet-érzés
mindkét irányba rugalmas. Protrakcióban a sternoclavicularis ízület tokjának elülső
része, az elülső sternoclavicularis szalagok és a lig. costoclaviculare, retrakcióban az
ízületi tok hátsó része, a hátulsó sternoclavicularis szalagok és a lig. costoclaviculare
feszül meg.
A lapocka mobilitásának passzív vizsgálata

A lapocka szabad mozgása a mellkason elengedhetetlen része a vállöv mozgásoknak. A
vállöv mozgásainak beszűkülése esetén érdemes a lapocka mobilitását megvizsgálni.
A páciens a nem vizsgált oldalán fekszik, hajlított alsóvégtagokkal, a vizsgáló vele szemben
áll. A fej felőli alkarjára ráfekteti a vizsgált személy karját, és felülről megtámasztja a spina
scapulaet. A láb felőli kézzel alulról fogja át az angulus inferiort. A lapockát föl-le
csúsztatja a mellkasfalon (eleváció-depresszió), majd mediális-laterális irányba a gerinc
felé és oldalra (retrakció-protrakció). Végül a scapula rotációját vizsgálja a spina scapulae
alatti forgáspont körül. A lapocka mozgatása nem csak a mozgásterjedelemről informál,
hanem a mozgás minőségéről is. Normálisan a mozgás sima, ropogás, súrlódás, elakadás
mentes.
23. ábra
A lapocka passzív mobilizálhatóságának vizsgálata.
A vizsgáló figyeljen rá, hogy a lapocka előre-hátra, föl-le csúsztatása, és rotációja közben a vállízület
helyzete ne változzon!
3.3.2 A vállízületi mozgásterjedelem vizsgálata

A tisztán vállízületi mozgások vizsgálatához a vállöv mozgásait ki kell küszöbölni. Ez nem
egyszerű, hiszen az összetett vállöv mozgások két ízületben (a sternoclavicularis és az
acromioclavicularis), és a scapulo-thoracalis összeköttetésben létrejövő, egymással
összefüggő komplex mozgások. Ahhoz, hogy a vállöv mozgásai ne adódjanak hozzá a
vállízület mozgásaihoz, egyszerre mindhárom ízületet rögzíteni kellene.
Kiinduló helyzet: A páciens ül, a törzs egyenes, a kar a test mellett lóg, a hüvelykujj előre
néz. A vizsgáló egyik kezével rögzíti a vállövet, megakadályozza annak mozgását.
3.3.2.1 A vállízületi flexió-extezió vizsgálata

Aktív flexió vizsgálata: a páciens nyújtott karját előre emeli, addig, amíg rögzített vállöv
mellett képes. Valójában nem csak az elevációt kellene gátolni, hanem a lapocka fölfelé
rotációját is. Ehhez a lapockát kívülről kell megtámasztani, de a lapos csont könnyen
kicsúszik a vizsgáló keze alól. A mozgásterjedelem 0°-100°-ig lehetséges. A kar
véghelyzetét a kiindulási helyzethez (függőleges) viszonyítjuk.
Passzív flexió vizsgálata: A kiinduló helyzetből a vizsgáló a páciens karját a könyök
magasságában alátámasztva emeli előre, miközben a vállövet rögzíti. A rugalmas
véghelyzet-érzést a ligamentum coracohumerale hátulsó kötegének és az ízületi tok
hátulsó, alsó részének megfeszülése okozza.
Aktív extenzió vizsgálata: a vizsgáló a vállövet rögzíti, a páciens a karját hátra emeli. A
mozgásterjedelem kicsi, 15°-20°. Az elmozdulás méréséhez a kar és a függőleges által
bezárt szöget mérjük.
A passzív extenzió vizsgálat során a rögzített vállöv mellett a vizsgáló emeli hátra a
páciens karját. A mozgást a lig. coracohumerale elülső kötegének megfeszülése határolja
be, más képletek a vállízület és a vállöv körül nem feszülnek.
3.3.2.2 A vállízületi abdukció-addukció vizsgálata

Aktív abdukció vizsgálata: a vizsgáló a vállövet felülről rögzíti, az elevációt gátolja. A
páciens rotációs középhelyzetben oldalra emeli a karját (könyök nyújtva, hüvelykujj előre
tekint). A mozgásterjedelem 90°-100°. Itt a tuberculum majus beleütközik az acromionba.
Az aktív abdukció továbbvihető, a kar kirotációjával, amikor a tuberculum majus hátrébb
fordul és az ütközés késleltethető. A mozgásterjedelem meghatározása a frontális síkban,
a kar és a függőleges által bezárt szög mérésével történik.
Passzív abdukció vizsgálata: a vizsgáló a vállövet felülről rögzíti, és a kart oldalra emeli
a csontos ütközés eléréséig. A véghelyzet-érzés kemény.
3.3.2.3 A vállízületi rotáció vizsgálata

Kiinduló helyzet: a vállízület neutrális helyzetben, a könyök ízület 90°-ban hajlított, az
alkar pro-szupinációs középhelyzetben (a hüvelykujj fölfelé mutat). Nyújtott könyök
mellett az alkar hossztengely körüli mozgása, a pronáció-szupináció, hozzáadódik a
vállízület rotációjához.
Aktív kirotáció: a páciens a humerus függőleges helyzetét megtartva az alkart kifelé
fordítja (a könyök egy helyben marad, az alkar vízszintes állása mellett laterális irányba
mozog 24. ábra, 1. kép). A mozgásterjedelem 80°-85°. Az alkar, mint egy szögmérő szára
mutatja az elmozdulás mértékét. A mozgásterjedelemet a horizontális síkban mérjük.
Passzív kirotáció: a vizsgáló rögzíti a kart, és az alkart kifelé fordítja. A véghelyzet-érzés
rugalmas, az elülső tokszalagok (lig. glenohumerale) szalagok megfeszülése miatt.
Aktív berotáció: a páciens a humerus függőleges helyzetét megtartva az alkart befelé
fordítja (a könyök egy helyben marad, az alkar vízszintes állása mellett mediális irányba
mozog 24. ábra, 2. kép). A mozgás a vállízület elmozdulása nélkül 30°-40°-ig kivihető.
Ezután az alkar a törzsbe ütközik. A berotáció ennél nagyobb. Az alkar a törzs mögé vihető
(az alkar hátul a derékra fekszik) ehhez azonban a vállízület extenziója is szükséges (24.
ábra, 3. kép). A kiinduló helyzethez képest az alkar 100°-110°-al befelé (+hátra) fordul, de
a mozgás nem tisztán vállízületi.
A passzív mozgásterjedelem vizsgálatának ebben a helyzetben nincs értelme.
24. ábra
Vállízületi aktív rotáció vizsgálata, a vállízület neutrális helyzetében.
1. kép: kirotáció; 2. kép: berotáció; 3. kép: törzs mögötti berotáció
A vállízületi rotáció vizsgálata 90°-os abdukcióban

Kiinduló helyzet: a páciens hanyatt fekszik, a vizsgált kar 90°-os abdukcióban, az asztalon
alátámasztva fekszik. A könyök hajlított, az alkar függőlegesen áll, a tenyér előre néz (25.
ábra, első kép).
Aktív kirotáció: a páciens a kar elmozdítása nélkül az alkart fölfelé fordítja (25. ábra, 3.
kép). A mozgásterjedelem eléri a 90°-ot. Mérni lehet az alkar elmozdulását a
függőlegeshez, vagy az asztal síkjához viszonyítva.
Passzív kirotáció: a vizsgáló rögzíti a kart, és fölfelé fordítja az alkart. A mozgás végén a
glenohumeralis szalagok megfeszülnek, a véghelyzet-érzés rugalmas.
Aktív berotáció: a páciens a kar elmozdítása nélkül az alkart lefelé fordítja (25. ábra, 2.
kép). A mozgásterjedelem kb. 70°. Mérni lehet az alkar elmozdulását a függőlegeshez,
vagy az asztal síkjához viszonyítva.
Passzív berotáció: a vizsgáló rögzíti a kart, és lelfelé fordítja az alkart. A mozgás végén a
kirotátorok megfeszülnek, a véghelyzet-érzés rugalmas. Az izmok megfeszülése előtt
bekövetkezhet a tuberculum majus és az acromiális ív ütközése, amit tompít a
subacromialis burza és a m. supraspinatus torlódása (ezért nem kifejezetten csontos a
véghelyzet-érzés. A berotáció végén a vállöv protrakciója látszólagos mozgásterjedelem
növekedést okozhat. A protrakció megelőzésére a vállövet elölről rögzíteni kell.
25. ábra
Az aktív vállízületi rotáció vizsgálata 90 fokos abdukcióban.
Az első képen a kiinduló helyzet, a másodikon a berotáció, a harmadikon a kirotáció látható.
Mozgás közben a vállöv mozgásait ki kell kapcsolni (a vállízületnél rögzítve)!
3.3.3 Funkcionális tesztek:

A vállöv-vállízületi komplexum összetett mozgásainak vizsgálatára számos tesztet
alkalmazhatunk:
 csípőre tett kezek: a vállak 45°-os abdukcióban, 90°-os berotációban, a könyök
90°-os flexióban;
 tarkóra tett kezek: a vállak 120°-os abdukcióban, 90°-os kirotációban, a könyök
130°-os flexióban;
 az jobb kéz felülről, a bal alulról hátranyúlva a lapockák között összeér: a jobb váll
kirotációja, flexió-elevációja, a lapocka fölfelé rotációja (+a könyök flexiója),
valamint a bal váll berotációja, extenzió-retrakciója, a lapocka lelfelé rotációja (+a
könyök flexiója), teljes (26. ábra).
26. ábra
Gyorstesztek a felsővégtagok mozgásterjedelmének vizsgálatára.
Jól látható, hogy míg a felső két ábrán minimális eltérés van a két kép között, az alsó képeken a második
pozicióban főleg a jobb vállízület berotácis-addukciós mozgása, és a könyökízület flexiója korlátozott.
3.3.4 Speciális tesztek
Vállízületi instabilitási tesztek

Elülső - hátulsó instabilitási teszt: az ízületi tok és a tokszalagok funkcióját vizsgálja.
Load and shift teszt: A páciens ül, törzse egyenes, karja neutrális helyzetben. A vizsgáló
egyik kezével rögzíti az acromiont, a másik kezével átfogja a humerus fejet, és elmozdítja
előre/hátra amíg könnyen csúszik, majd tovább tolja (27. ábra). Hawkins és Mohtadi
(1991) a humerus fej elmozdulásának megfelelően három fokozatban határozta meg az
elülső instabilitást:
 normálisan: a humerus fej elmozdulása 0-25%-a a fej átmérőjének;
 fokú instabilitás: a humerus fej előre csúszása eléri a fej szélességének 50%-át,
rácsúszik a labrum glenoidaléra, majd spontán visszacsúszik a helyére;
 fokú instabilitás: a humerus fej előre csúszása meghaladja a fej szélességének
50%-át, átcsúszik a labrum glenoidalén, de spontán visszacsúszik a helyére.
 fokú instabilitás: a humerus fej előre csúszása meghaladja a fej szélességének
50%-át, átcsúszik a labrum glenoidalén, és nem képes spontán visszacsúszni.
A hátrafelé csúsztatás normálisan elérheti a humerus fej szélességének felét. Ennél
nagyobb mértékű csúszás instabilitást jelent.
27. ábra
Elülső instabilitás vizsgálata (Load and shift teszt):
a vizsgáló rögzíti a lapockát s a kulcscsontot, és a humerus fejet előre-hátra csúsztatja
Elülső instabilitási teszt (anterior apprehension/cranc test) abdukció-kirotációban:

a páciens háton fekszik. A vizsgáló a karját 90°-ig abdukálja, lassan kirotálja (28. ábra). A
glenohumeralis szalagok mindhárom része maximálisan nyújtott helyzetbe kerül, és
megakadályozza a humerus fej előre csúszását. Instabil szalagok esetén a fej előre csúszik,
kiemelkedik a váll kontúrjából. A páciens fájdalomra panaszkodik, vagy látszik a félelme
a ficamtól, és ellenállhat a mozgatásnak. Ha a vizsgáló dorzális irányba rányom a humerus
fejre (visszanyomja a vápába/relocation test) a kar láthatóan előre mozdul (horizontális
flexió), és a fájdalom, vagy a félelem megszűnik. Habituális vállficam esetén a beteg már a
mozgás korábbi szakaszában megállíthatja a mozgást, attól való félelmében, hogy a ficam
bekövetkezik. Ennek a vizsgálatnak további variációi léteznek, amelyek a humerus fej

előre csúszását provokálják. Pl. a fent leírt véghelyzetben a vizsgáló a humerus fejet
hátulról megtámasztva előre nyomja (fulcrum test).
28. ábra
A vállízület elülső instabilitásának vizsgálata (apprehension/crank test).
A 90 fokos abdukcióba lassan kirotált vállízületben az elülső glenohumeralis szalagok megfeszülnek.
A nyújtásra fájdalom, vagy/és a humerus fej előre diszlokációja következhet be.
Hátulsó instabilitási tesztek

Puss and pull teszt: a páciens a hátán fekszik, válla 90°-os abdukcióban, könyöke hajlítva,
alkarja függőleges. A vizsgáló egyik kezével az alkart a csukló fölött átfogva ventrális
irányba húzza, a kart kb. 30°-os horizontális flexióba. Ekkor a humerus fejet előlről
hátrafelé tolja, miközben a kart tovább húzza előre (29. ábra). A fej átmérőjének 50%-os
hátracsúszása normális. A fájdalom, a nagyobb mértékű elcsúszás, vagy az ellenállás
instabilitást igazol.
29. ábra
A vállízület hátulsó instabilitásának vizsgálata (puss and pull test)
Vizsgálat közben a humerus fej dorzális csúszása nem haladhatja meg az 50%-ot!
Miniaci teszt: a páciens háton fekszik, válla 90°-os abdukcióban, és kirotációban,

könyöke hajlítva. A vizsgáló lassan berotálja és előre emeli a kart (horizontális flexió),
közben tapintja a humerus fej mozgását a vállízület dorzális oldalán. A vizsgálat további
részében a kar hossztengelyében alkalmazott nyomással a fej hátrafelé csúszása
fokozható. 50%-osnál nagyobb elmozdulás instabilitást jelent. A nyomás
megszüntetésekor hallható és érezhető kattanás a fej visszaugrását jelzi a vápába.
Alsó instabilitási tesztek

A kar neutrális helyzetben, az izmok lazák. A vizsgáló az alkart átfogva, a kart
hossztengelyében lefelé húzza. A humerus fej lefelé csúszását megakadályozó képletek
stabilitásának hiányában a humerus fej túlzottan lefelé csúszik, a váll gömbölyded
konturjában törés (lépcsőképződés) látszik (30. ábra). Az acromion és a humerus fej
között rés jelenik meg. Ennek nagysága (1 cm; 1-2 cm; >2 cm) az instabilitás fokozatait
jellemzi. A teszt elvégezhető 20°-90°-os abdukciós helyzetekben is.
30. ábra
A vállízület alsó instabilitásának vizsgálata:a nyugalmi helyzetből a vizsgáló a kart lefelé húzza.
Instabilitás esetén a humerus fej lefelé csúszik a vápában, az acromion és a humerus fej között rés jelenik meg
(fekete nyíl).
Kombinált elülső-alsó instabilitási vizsgálat: a páciens ül, vállízülete 90°-os

abdukcióban, karja a vizsgáló vállán támaszkodik. A vizsgáló lefelé és előre nyomja a
humerus fejet. Instabilitás esetén az acromion alatti rés megjelenik, és a humerus fej a
hónaljárokban előemelkedik.
A biceps hosszú fejének (ín) vizsgálata (Yergason teszt): a páciens ül, vállízülete
neutrális helyzetben, könyöke hajlítva, az alkar pronált. A vizsgáló ellenállást ad a flexióra,
és a páciens a hajlított helyzet megtartása mellett ellenállással szemben szupinálja az
alkart, és kirotálja a vállat. A vizsgáló tapintja a biceps hosszú fejének inát a sulcus
intertubercularisban. A fájdalom a biceps tendinitisét igazolja. Ha a fájdalom mellett
gyengeség is tapasztalható, az ín részleges szakadása is valószínű.
A biceps ín instabilitása: az előző vizsgálatban a vállízületi kirotáció közben az ín „kiugrik”
a tuberculumok közötti csatornából (átugrik a tuberculum minuson), amit fájgalom
kísérhet.
Kompressziós tesztek
Vállízület kompresszió
A beteg az oldalán fekszik. A vizsgáló a vállra teszi a kezeit és a humerus fejet a vápába
nyomja. A páciens kompresszió alatt ki-berotálja a karját. A fájdalom az ízfelszínek
érintettségét igazolja (gyulladás, artrózis).
Acromioclavicularis Shear teszt

A páciens ül, karja neutrális helyzetben. A vizsgáló egyik tenyerével elölről a clavicula
laterális végét, másikkal hátulról az acromiont támasztja meg, majd összekulcsolja az
ujjait és egymás felé nyomja a csontokat (31. ábra). Az ízületben normálisan kisfokú
csúszás, és rugalmas ellenállás érezhető. A nyomásra jelentkező fájdalom az ízület
érintettségét igazolja.
31. ábra
Acromioclavicularis Shear teszt
3.4 A vállövre ható izmok vizsgálata
3.4.1 Elevátorok
musculus trapezius felső része elevációs hatású még:
musculus levator scapulae musculus rhomboideus major
musculus rhomboideus minor
32. ábra
A vállövre ható izmok.
musculus trapezius (felső rostok) (32. ábra)

eredés: os occipitale (protuberancia occopitalis externa), linea nuchae, és a C7 csigolya
processus spinosusa. A linea nuchae, a nyakon a csigolyák processus spinosusain ered, így
a trapezius felső rostja közvetve kapcsolódnak a nyaki csigolyákhoz.
lefutás, tapadás: az izom felső rostjai ferdén lefelé és laterálisan futnak tapadásuk felé.
Tapadnak a clavicula laterális egyharmadán, dorzálisan. Rostjaik adják a nyak-váll íves
rajzolatát, egészen a clavicula laterális végéig. Ez a rész formálja a trapezius izomzat felső
„” alakját.
beidegzés: nervus accessorius (XI-es agyideg)
működés: egyenes működése a vállöv (clavicula) elevációja; fordított kétoldali
együttműködése a fej (atlanto-occipitális ízület) és a nyaki gerinc extenziója; fordított
egyoldali működése a nyakat és a fejet azonos oldalra hajlítja, és ellenkező oldalra fordítja,
a fejet extendálja. A kar emelésekor fontos szerepe van a lapocka fölfelé rotációjában (a
clavicula laterális végét és vele az acromiont fölfelé emeli).
musculus levator scapulae (32. ábra)

eredés: nyakon, a C1-C4-es csigolyák processus transversusain dorzálisan
lefutás, tapadás: az izom kissé laterálisan fut hátra lefelé. Tapad a lapocka margo
medialisán a spina scapulae fölött.
beidegzés: nervus dorsalis scapulae (C5) és a C3-C4 gerincvlői ideg elülső ágai
működés: egyenes működése a lapocka (vállöv) emelése és retrakciója, valamint részt
vesz a lapocka lefelérotációjában.. Fordított kétoldali együttes működése a nyaki gerinc
extenziója. Fordított egyoldali működése a nyaki gerinc azonos oldali laterálflexiója és
azonos oldali rotációja.
A musculus rhomboideus major és minor a C7-C5-ről eredve, ferdén lefelé és kifelé futnak a
lapocka mediális élére. Ferde lefutásuk miatt képesek a lapockát fölfelé húzni
(funkciójukat később részletezzük).
3.4.1.1 Izomerő vizsgálat
A vállöv elevátorainak együttes vizsgálata

Kiinduló helyzet: a páciens ül, törzse egyenes karjai a test mellett alátámasztás nélkül
lógnak.
3-as izomerő: a vizsgált személy felhúzza a két vállát, és véghelyzetben megtartja. A
vállízületben mozgás nem történik.
4-5-ös izomerő: a vizsgáló a vállakra teszi a kezét és az emeléssel szemben lefelé irányuló
ellenállást ad. Érdemes a két vállat egyszerre vizsgálni, így jól érezhető az esetleges
különbség a két oldal között, és nem szükséges a törzset stabilizálni. Egyoldali vizsgálat
esetén a törzs rögzítése az ellenoldali laterálflexió kiküszöbölése érdekében ajánlott.
2-es izomerő: a páciens hason fekszik, karjai a test mellett nyújtva fekszenek. Ebben a
helyzetben, a vállöv protrakcióban van (előreesve), a vállak az asztalon támaszkodnak. A
vizsgáló a vállakat megemeli és alátámasztja, biztosítva a neutrális helyzetet (33. ábra), és
megtartva a vállak súlyát. A páciens a vállakat fölfelé, elevációba húzza.
33. ábra
A vállöv elevátorok 2-es izomerő vizsgálata.
1-es izomerő: A trapezius felületesen futó izom Felső rostjainak rezdülése tapadásához
közel a clavicula fölött, annak laterális egyharmadánál biztosan tapintható. Az izom
magasabban is felületes helyzetű, de az alatta futó számos izom rándulása megtéveszthető
lehet.
A levator scapulae a trapezius takarásában fut a nyak dorzális oldalán. Gyengesége esetén
rostjainak mozgása nem tapintható.
Megjegyzés
A két izom elkülönítő erővizsgálata nem lehetséges. Mindkét izom erős, rövidülésre
hajlamos.
3.4.1.2 A nyújthatóság vizsgálata

Mindkét izom vizsgálatát fekvő helyzetben ajánlott elvégezni, mert ülő helyzetben az
izmok nem képesek ellazulni. A felső végtag súlyának megtartása érdekében az izmok
tónusa függőleges testtartás mellett állandóan fokozott. Emellett, a fej oldalra, vagy előre
hajlítása szintén kiváltja az elevátorok megfeszülését. A nyújthatóság vizsgálatát a jobb és
a bal oldalon külön-külön végezzük.
A páciens a hátán fekszik, karjai a test mellett nyújtva.
A jobb oldali trapezius vizsgálatánál (34. ábra: 1. kép) a vizsgáló a fejet jobbra fordítja,
majd balra és előre hajlítja. A fejet rögzíti ebben a helyzetben és a jobb vállat kaudális
irányba nyomja. Rugalmas izom esetén a vállöv depresszióba kerül.
A jobb oldali levator scapulae nyújtását az előzőhöz hasonlóan végezzük, de a rotáció
iránya változik (34. ábra: 2. kép). A vizsgáló a fejet balra fordítja, majd balra és előre
hajlítja. A fejet rögzíti ebben a helyzetben és a jobb vállat dorzális és kaudális irányba
nyomja. Rugalmas izom esetén a vállöv depresszióba kerül.
34. ábra
A jobb oldali vállövi elevátorok nyújthatóságának vizsgálata:
1. kép: a m. trapezius felső része; 2. kép: a m. levator scapulae
Fontos megjegyezni, hogy az elevátorok nyújthatóságának vizsgálatát kellő óvatossággal

kell végezni. A nyaki gerinc háromdimenziós mozgatása a nyaki csigolyák minden
ízületében, összeköttetésében mozgást hoz létre. A nyak komplex rotációs, flexiós,
laterálflexiós véghelyzetben van, itt a fejet (és a nyakat) nem feszítjük tovább, csak
rögzítjük! A nyaki gerinc, valamint az atlanto-occipitalis összeköttetés statikus és
dinamikus elemeinek problémája befolyásolhatja a vizsgálat eredményét.
A levator scapulae gyakori problémája, hogy túl nagy terhelésnek van kitéve, (a felső
végtagok fokozott terhelése pl. cipekedés) ami miatt az izom anyagcseréje felborul, benne
feszes, fájdalmas csomók alakulnak ki. Ezek tapintásra, nyomásra érzékenyek, leginkább
az izom tapadásánál, a scapula angulus superiorának közelében. A vizsgáló feszes,
kemény köteget, csomót tapint az említett területen.

A két izom közös vizsgálatakor a páciens ül, a vizsgáló kisfokú elevációba emeli a vállövet,
majd arra depresszió irányába ad fokozódó ellenállást és felszólítja a pácienst a helyzet
megtartására.
3.4.1.4 Depresszorok
musculus trapezius alsó része (35. ábra)
Depressziós hatású még:

musculus subclavius
musculus pectoralis minor
musculus latissimus dorsi (közvetve)
35. ábra
A vállöv depresszora a m. trpezius pars inferior (lover trapezius)
musculus trapezius (alsó rostok)

eredés: a T6 – T12 csigolyák processus spinosusa
lefutás, tapadás: a lapos izomkötegek ferdén, fölfelé, kifelé futnak a spina scapulae felé,
és annak mediális egyharmadán, alulról tapadnak. A musculus trapezius jellegzetes
formájának alsó karcsú „V” alakú részét formálják.
beidegzés: nervus accessorius (XI-es agyideg)
működés: a lapockát (vállövet) lefelé húzza (depresszió) és közelíti a gerinchez
(retrakció). Részt vesz a lapocka fölfelé rotációjában, azzal, hogy a lapocka felső mediális
szögletét lefelé húzza. Fordított működése (a latissimus dorsihoz hasonlóan), rögzített
vállöv mellett segít a törzset megemeli (pl. a szék karfáján támaszkodó alkarokkal).
musculus subclavius
eredés: az első bordán a csont-porcos határon
lefutás, tapadás: az izom rostjai fölfelé, kifelé futnak a clavicula középső része felé, annak
alsó részén a sulcus musculi subclaviin tapadnak.
beidegzés: C5-C6 gyökből
működés: a vállöv depressziójában vesz részt, és kisfokú protrakciós hatása van.
Funkcionális szerepe a clavicula stabilizálásában van, a kar magasra emelése közben.
A musculus latissimus dorsi a T6-tól lefelé a csigolyák processus spinosusán, a 9-12-es
bordákon és a csípőtaréj hátsó részén (részletesen később) ered. Rostjai összetartva
futnak fölfelé, a humerust a törzs felől megkerülve tapadnak a crista tuberculi minorison.
Elsősorban a vállízület extenzora, de közvetve előre, lefelé húzza a vállövet is.
A m. tarpezius alsó részének vizsgálata

Kiinduló helyzet: a páciens hason fekszik, karja a test mellett nyújtva. A vállöv az asztalon,
előrecsúszva (eleváció-protrakció) támaszkodik.
3-as izomerő: a páciens a vállakat hátra és lefelé húzza, és a véghelyzetben megtartja.
Hason fekvő helyzetben a mozgás ugyan párhuzamos az alátámasztási felülettel, de a
lapockát meg kell emelni az asztalról, és le kell győzni a súrlódási erőt is.
4-5-ös izomerő: a vizsgáló ellenállást ad a mozgással szemben hátulról az acromionra.
Az ellenállás az izom lefutásának vonalában, a működéssel ellentétes irányú (laterális,
kraniális, és ventrális).
Variációk a 3-4-5-ös izomerő vizsgálatára:
 vizsgáló a hason fekvő páciens karját az izom lefutásának vonalába (kb. 140°-os
abdukcióba) emeli és megtartja. A páciens ebből a helyzetből emeli a karját hátra
és erre ad a vizsgáló ellenállást. Az izom ebben a mozgásban a lapocka fölfelé
rotációját végzi a serratus anteriorral és a trapezius felső részével együtt. A
vizsgálat csak akkor értékelhető, ha a vállízület abduktorai és flexorai elég erősek

és a vállízület mozgásterjedelme teljes és fájdalmatlan.
 A kiinduló helyzet megegyezik az előzővel, a vizsgáló a páciens karját kb. 140°-os
A abdukcióban tartja. A páciens kar helyzetének változtatása nélkül, nyújtott
könyökkel húzza le a vállát.
2-es izomerő: a vizsgáló megemeli a vállakat az asztalról, és megtartja a súlyukat. A
páciens a lapockákat lefelé (kaudálisan) húzza. Érdemes a mozgást elevált helyzetből
indítani a láthatóbb mozgás érdekében (a helyzet azonos az elevátorok 2-es
izomerővizsgálatánál leírtakkal, de a mozgásirány ellentétes 33. ábra).
1-es izomerő: az izom megfeszülése a spina scapulae mediális vége alatt a lapocka
felületén tapintható.

A vizsgáló megemeli az asztalról a páciens vállait, majd felszólítja, hogy tartsa meg a
helyzetet, miközben az acromion környékére ad elevációs és kissé laterális irányú
ellenállást.

A páciens az oldalán fekszik. A vizsgáló átfogja a lapockát és fölfelé csúsztatja a
mellkasfalon.
Megjegyzés
A musculus subclavius önállóan nem vizsgálható, a többi depressziós hatású izom
vizsgálatát később tárgyaljuk.
3.4.2 Protraktorok
musculus serratus anterior protrakciós hatású még:
musculus pectoralis minor musculus pectoralis major
musculus subclavius
36. ábra
A vállöv protraktorai: m. pectoralis minor, m. serratus anterior
musculus serratus anterior (7. ábra)

eredés: az első kilenc bordán elől. A felső rostok kb. a kulcscsont felező pontjának
vonalában erednek, az alsóbbak egyre laterálisabban, a bordákon és a bordák közötti
fascián. A csontokon eredő rostok csipkés rajzolatot képeznek.
lefutás, tapadás: az izom elölről hátrafelé fut a mellkasfalon, a lapocka alatt a gerinc felé
tart. Az első két bordáról eredő rostok széttartanak, és a lapocka margo medialisán
tapadnak annak teljes hosszában. A harmadik bordától lefelé eredő rostok az angulus
inferior felé haladnak és annak elülső, mellkas felé tekintő felszínén tapadnak.
beidegzés: nervus thoracicus longus (C5-C7)
működés: az izom összességében abdukálja a lapockát, azaz, távolítja a gerinctől,
protrakciót végez a vállövben. Az alsóbb rostok kifelé és fölfelé húzzák az angulus
inferiort, fölfelé rotálják a lapockát (a musculus trapezius alsó és felső részével együtt), a
kar emelése közben. A serratus anterior fontos funkciója a lapocka mellkashoz szorítása.
Biztosítja, hogy a lapocka bármely helyzetében ráfeküdjön a mellkasra, attól a margó
mediális nem emelkedik el.
musculus pectoralis minor (36. ábra)

eredés: a 2-4-(5)-ös bordákon a bordaporcok határán és az intercostalis fasciákon
lefutás, tapadás: a rostok összetartva futnak fölfelé és laterális irányba a processus
coracoideus medialis széléhez.
beidegzés: nervi pectorales
működés: a vállövet előre és lefelé húzza. A vállöv magasan rögzített helyzetében
fordított működése a bordákat emeli (belégzési segédizom). Tipikusan rövidülő izom
krónikus légzési betegeknél.
musculus serratus anterior

Kiinduló helyzet: a vizsgált személy háton fekszik, vállízülete 90°-os flexióban, a kar
függőleges.
3-as izomerő: a páciens nyújtott karjával előre (a plafon felé) nyújtózik. A váll
elemelkedik az asztalról. A serratus anterior fölfelé rotálja és abdukálja a lapockát
(protrakció).
4-5-ös izomerő: a páciens behajlítja a könyökét, a vizsgáló a könyökre ad a humerus
tengelyében ellenállást a protrakcióra (37. ábra). A vizsgálat közben vigyázni kell, hogy
törzs rotáció ne jöjjön létre!
2-es izomerő: a beteg ül, karja előre nyújtva, vállízülete 90°-os flexióban. A vizsgáló
alátámasztja az előre nyújtott kart, és a páciens így nyújtózik előre.
1-es izomerő: az izomnak csak két-három csipkéje tapintható a hónalj vonalban, a 6-9-es
bordákon. A felsőbb rostokat a pectoralis major befedi.
37. ábra
A m. serratus anterior izomerő vizsgálata.
A képen a 4-5-ös izomerő vizsgálata, illetve az izometriás teszt pozíciója látható.
A vizsgáló a humerus hossztengelyében ad dorzális irányú ellenállást.

Kiinduló helyzet: hátonfekvés, a karok a test mellett nyújtva.
3-as izomerő: a páciens a vállát elemeli az asztalról, előre, lefelé húzza a köldök irányába.
4-5-ös izomerő: a mozgásra a vizsgáló laterális, dorzális, és kraniális irányú ellenállást

ad a vállcsúcsot a köldökkel összekötő egyenes mentén.
2-es izomerő: ülő helyzetben a páciens a vállat előre (lefelé) húzza.
1-es izomerő: a pectoralis minor a major alatt fut, erőteljes összehúzódása érezhető a
nagy mellizmon át tapintva is, rezdülése azonban nemusculus Az izom tapadásához közel
elérhető a pectoralis major alatt a hónaljárok felől tapintva.

musculus serratus anterior: a vizsgálat többféle módon elvégezhető.
 A páciens az oldalán fekszik, karja a törzsén nyugszik. A vizsgáló átfogja a lapockát
és a gerinc felé közelíti.
 A testhelyzet azonos az előzővel. A vizsgáló egyik kezével a vállat fogja át és a
vállövet hátrafelé tolja, közben a másik kezét a lapocka mediális széle alá tolja (a
lapockát távolítja a mellkasfaltól).
musculus pectoralis minor: a páciens háton fekszik, a kezét a feje alá teszi és a vizsgáló
a könyökét kifelé (abdukció) nyomja. A lapocka felfelé rotációja miatt a processus
coracoideus fölfelé, az abdukció miatt hátra mozog.
Megjegyzés
 A pectoralis minor rövidülésre hajlamos, benne fájdalmas csomók alakulhatnak ki.
A pectoralis major alatt tapintva a feszülő rostok fájdalmasak lehetnek.
 Az izom, a processus coracoideus és a mellkasfal közötti „alagúton” futnak át a
plexus brachialis, az arteria- és a vena subclavia. A feszülő, rövidült pectoralis
minor szűkíti az anatómiai alagutat, az itt futó képletek nyomás alá kerülhetnek,
neurológiai és keringési tüneteket okozva a felső végtagon (hyperabdukciós
szindróma).
Izometriás teszt
musculus serratus anterior: a vizsgálat hasonló, a 4-5-ös izomerő vizsgálathoz. A
vizsgáló a kar tengelyében ad fokozódó ellenállást az előre nyújtott karra (37. ábra). A
vizsgálathoz a vállat kissé el kell emelni az asztalról (néhány fokos protrakció), és a
betegnek ezt a helyzetet kell megtartania.
Az asztalról kissé elemelt vállra ad a vizsgáló ellenállást az izom működésével szemben
(laterális, kraniális, dorzális), a páciens nem engedi a vállat elmozdulni.
3.4.2.4 Funkcionális teszt

A serratus anterior fontos működése a lapocka stabilizáslása, a mellkashoz szorítása (38.
ábra). A páciens egy nagy lépésnyire a fal előtt áll. Kezével vállszélességben,
mellmagasságban kissé előredőlve támaszkodik a falon (testsúlyát a karokra viszi).
Mellkasát nyújtott könyök mellett közelíti a falhoz. Az izom zárt kinematikus láncban
excentrikusan működik (tartja a mellkas súlyát), és megakadályozza, hogy a mellkas
eltávolodjon a lapockáktól. A serratus gyengesége esetén a lapocka mediális széle eláll a
mellkasfaltól (scapula alata). A teszt második részében a páciens nyújtott karral hátratolja
a mellkasát (zárt kinematikus láncban koncentrikus működés). A lapockák oldalra
csúsznak, a mellkas hátrafelé mozog a karok között. Az izom gyengesége esetén a páciens
nem képes a protrakcióra, a mellkast nem tudja hátratolni.
38. ábra
A m. serratus anterior funkcionális vizsgálata.
1.kép a mellkas a két váll között "beejtve", az izom megnyújtott helyzetben rögzíti a törzset;
2. kép: a páciens hátratolja a mellkasát, az izom koncentrikus működése mellett stabilizálja a lapockát.
A képeken az izom stabilizáló funkciója jó, a lapockál nem állnak el a mellkastól.
Ugyanezt a vizsgálatot négykézláb helyzetben is el lehet végezni. A tünetek így

látványosabbak.
3.4.3 Reraktorok (39. ábra)

musculus trapezius (középső rész) retrakciós hatású még:
musculus rhomboideus major és minor musculus trapezius alsó és felső része
musculus levator scapulae
39. ábra
A vállöv retraktorai: m. rhomboideus major és minor, m. trapezius középső rész (middle tarpezius)
musculus trapezius középső rész (39. ábra)

eredés: a T1-T5 csigolyák processus spinosusa és a ligamentum supraspinale
lefutás, tapadás: az izom rostjainak lefutása közel vízszintes. Tapadnak a spina scapulae
élén felül, annak teljes hosszában.
beidegzés: nervus accessorius a XI-es agyideg (C3-C4)
működés: a lapockát a gerinchez közelíti (vállöv retrakció)
musculus rhomboideus major és minor (39. ábra)

eredés: a minor a C7-T1-es csigolya processus spinosusán a major a T2-T5 csigolyák
processus spinosusán és a ligamentum supraspinalen.
lefutás, tapadás: a két izom lefutása párhuzamos, az eredési pontokról kifelé, lefelé
tartanak és a lapocka margo medialisán tapadnak. A spina scapulae eredése fölött a minor,
alatta a lapocka teljes hosszában a major. Az izom nevét rombusz formájának köszönheti.
beidegzés: nervus dorsalis scapulae (C5)
működés: a lapockát közelítik a gerinchez, emelik és részt vesznek a lefelé rotációjában.

A rhomboideus minor a lapocka fölfelé rotációjában vesz részt.
A retraktorok együttes vizsgálata

Kiinduló helyzet: a páciens hason fekszik, karja oldalra nyújtva 90°-os abdukcióban.
3-as izomerő: a páciens hátra emeli a karját. A kar emelése miatt a vállízület extenzorai
is működnek, különösen a deltoideus hátulsó rostjai. Ennek kiküszöbölésére a vizsgálat
elvégezhető úgy is, hogy a kar a test mellett nyújtva fekszik, és a páciens a kar mozgatása
nélkül húzza hátra a vállait.
4-5-ös izomerő: a vizsgáló ventrális, laterális irányú ellenállást ad a karra, vagy a
lapockára (spina scapulae laterális részén) (40. ábra).
2-es izomerő: a páciens ül, karja a test mellett nyújtva. Vállait hátrahúzza.
1-es- izomerő: a trapezius középső rostjai felületesen futnak, lefutásuk mentén bárhol
tapinthatók.
40. ábra
A vállövi retraktorok izomerő vizsgálata.
1. kép: 3-as izomerő; 2. kép: 4-5-ös izomerő.
A vizsgáló laterális, ventrális irányú ellenállást ad a mozgással szemben.
A rhomboideusok differenciált vizsgálata:

Kiinduló helyzet: a páciens hason fekszik, a kézhátat a keresztcsontra teszi, ezzel biztosítja
a lapocka lefelé rotációját (41. ábra).
3-as izomerő: a vizsgált személy a könyököt hátrahúzza, kezét nem emeli el a
keresztcsontról. Fontos, hogy ne csak a kar mozogjon, hanem a lapocka retrakciója is
látható legyen!
4-5-ös izomerő: az ellenállást a könyökre, vagy a lapockára az acromionra kell adni,
laterális, ventrális irányba.
2-es izomerő: a páciens ül, a kézhát a sacrumon, könyökét (lapockáját) hátrahúzza.
1-es- izomerő: A rhomboideusokat a trapezius teljesen betakarja, az izomrezdülés nem
tapintható.
41. ábra
A m. rhomboideusok elkülönítő izomerő vizsgálata.
A keresztcsontra helyezett kéz biztosítja a lapocka lefelé rotációját retrakció közben
A képen a kiinduló helyzet
(1. kép) és a 3-as izomerő (2. kép) vizsgálata látható.

A páciens a nem vizsgált oldalán fekszik. A vizsgáló két kézzel (alul és fölül) átfogja a
lapockát és laterális irányba húzza (abdukálja). A vizsgálat más testhelyzetben is
elvégezhető. A rhomboideusok nyújtásának hangsúlyozására az izom lefutásának
tengelyében a működéssel ellentétes irányba (laterális, kaudális) keel húzni a lapockát.

Mindkét izom tesztelése: a hason fekvő páciens vállait megemeljük az asztalról, kb. a
neutrális helyzet eléréséig. Itt kell a vállakat megtartani ventrális és laterális irányú
ellenállással szemben.
A rhomboideusok célzott vizsgálata: hason fekvő helyzetben a keresztcsontra fektetett
kézzel. A vizsgáló a lapockára, az acromion környékén ad abdukciós és enyhe depressziós
irányú ellenállást, amivel szemben a helyzetet kell megtartani.
3.4.3.4 A retraktorok funkcionális vizsgálata

A retraktorok a kar emelése közben rögzítik a lapockát, stabil eredést biztosítva a
vállövről a karra futó izmoknak az erőkifejtéshez. A vizsgálat során álló, vagy ülő
helyzetben a vízszintesig előre emelt kar súlyát, vagy a kézbe adott súlyt kell megtartani.
Ha a retraktorok gyengék, a lapockát nem fixálják, azok lassan oldalra csúsznak, és a kar
elkezd süllyedni. A súly a vállízületi flexorokra is hat, de azok gyengesége esetén a kar
süllyedése mellett a lapocka fix marad.
Megjegyzés
 Erőteljes retrakció során a trapezius alsó és felső része is bekapcsolódik a
mozgásba. Azok elevációs és depressziós hatása kioltja egymást és a retrakciót
erősítik.
 A retraktorok működése nagyon hasonló. Vizsgálatuk során valószínűleg mindkét
izom bekapcsolódik a mozgásba, csak dominanciájuk növelhető a differenciált
helyzetben történő vizsgálattal.
 A rhomboideusok feszek kötegei, fájdalmas csomói a trapeziuson keresztül is jól
tapinthatók. Az izom rostlefutására merőleges irányba tapintsunk!
3.5 A vállízületre ható izmok vizsgálata

3.5.1 A vállízület flexorai (42. ábra)
musculus deltoideus elülső kötegei flexiós hatású még:
musculus coracobrachialis musculus pectoralis major felső része
(clavicularis rostok)
musculus biceps brachii
42. ábra
A vállízület flexorai: m. deltoideus elülső része, m. coracobrachialis (átmetszve), m. brachioradialis (átmetszve),
m. biceps brachii (átmetszve)
Forrás: Neumann DA: Kinesiology of the musculoskeletal system, ed. 2, 2010, Mosby)
musculus deltoideus elülső része (42. ábra)

eredés: a kulcscsont laterális 1/3-án, a csont elülső és alsó felszínén.
lefutás, tapadás: az izom elülső kötegei a függőlegessel kb. 30° –os szöget bezárva futnak
lefelé, laterálisan, és hátrafelé, a tuberositas deltoideihez.
beidegzés: nervus axillaris (C5-C6)
működés: neutrális helyzetben az izomrostok az ab-addukciós tengelytől mediálisan
fekszenek. Innen indulva vállízületi hatása: flexió, addukció és berotáció. Flexiós hatása
jelentősebb, mint az addukciós.
Megjegyzés: 30°-os abdukción túl, az izomrostok az ab-addukciós tengely laterális
oldalára kerülnek, ezért a továbbiakban az abdukcióban vesznek részt, együtt a középső
és a hátsó kötegekkel.
musculus coracobrachialis (42. ábra)

eredés: a processus coracoideus csúcsán
lefutás, tapadás: enyhén kifelé tartva, majdnem függőlegesen lefelé haladva tapad a
humerus középső harmadában, mediálisan.
beidegzés: nervus musculocutaneus (C5-C7)
működés: az izom hatása a vállízületre flexió, addukció és minimális kirotáció.
A musculus pectoralis major felső része a clavicula mediális felén ered, ferdén, a
függőlegessel kb. 60° -ot bezárva fut a crista tuberculi majorishoz. Vállízületi hatása flexió,
berotáció, addukció. Lefutása miatt addukciós hatása jelentősebb, mint a flexiós. Részletes
vizsgálatát később tárgyaljuk.
A musculus biceps brachii hosszú feje a tuberositas supraglenoidaléról, rövid feje a proc.
coracoideusról ered. Fő működése a könyökízületi felexió, de segíthet a vállízület
flexiójában is. Hatása a vállízületben: flexió, enyhe berotáció és addukció. A vállízület
mozgásaiban elsősorban akkor vesz részt, ha a könyök nyújtva van. A biceps vállízületi
működését elkülönítve vizsgálni nem tudjuk.
3.5.1.1 Izomerő vizsgálata

A vállízületi flexorok együttes vizsgálata
Kiinduló helyzet: a páciens áll, vagy ül, a kar függőlegesen lóg a törzs mellett, rotációs
középhelyzetben (43. ábra)
3-as izomerő: a vizsgált személy 90°-ig előre emeli a karját, és itt megtartja. Ezen túli
karemelés nagy része a vállöv mozgásának köszönhető, ezért azt forszírozni nem
érdemes.
4-5-ös izomerő: a vizsgált személy 90°-ig előre emeli a karját, a vizsgáló dorzális, kaudális
irányú ellenállást ad a felkarra.
43. ábra
A vállízületi flexorok együttes izomerő vizsgálata.
A kar rotációs középhelyzetben van. A képen a 3-as izomerő vizsgálata látható.
2-es izomerő: a vizsgált személy az oldalán fekszik. A vizsgáló a kart alátámasztja (súlyát
megtartja), így kéri a flexiós mozgás végrehajtását.
1-es izomerő: az egyes izmokat külön tapintjuk.
A musculus deltoideus elülső kötegei a vállízület elülső felszínén, a humerus fej előtt
biztonsággal tapinthatók.
A musculus coracobrachialis a humerus felső harmadában a hónaljárokban, vállízület
kirotált helyzetében, a biceps rostjai mögött tapintható. A coracobrachialis és a biceps
rövid feje egymás mellett párhuzamosan futnak, a biceps van előrébb. Rezdülésüket
elkülöníteni a vállízület rotációjával lehet. A vállízület 10-20°-os flexiós helyzetében a
biceps rövid fejének rezdülését berotált váll mellett, könyökhajlítással vizsgáljuk (a
coracobrachialis berotációban ellazul), a coracobrachialist kirotációban.
Elkülönítő vizsgálatok
A vállízületi flexorok differenciált vizsgálata lefutásuk és kiegészítő működésük alapján
lehetséges. A m. deltoideust enyhe addukcióban és berotációban, a m. coracobrachialist
enyhe addukcióban és kirotációban végzett vállízületi flexióval különítjük el egymástól
(44. ábra). A m. biceps brachii vizsgálatát könyök flexióval végezzük. A m. pectoralis major
felső rostjainak vizsgálatát lásd a m. pectoralis major leírásánál.
44. ábra
A m. deltoideus elülső részének (bal oldali kép) és a m. coracobrachialis (jobb oldali kép) elkülönítő izomerő
vizsgálata (3-as izomerő)
3.5.1.2 Speciális tezstek
Izometriás teszt
A vállízület flexorainak együttes vizsgálata: a kar a törzs mellett lóg, rotációs
középhelyzetben. A vizsgáló extenziós irányú ellenállást ad a karra, a könyök fölött.
 musculus deltoideus elülső kötegei: a könyök hajlítva, az alkar a törzs előtt, a
vállízület berotált enyhén abdukált és flektált (20-30°) helyzetben van. (Ha a
vizsgált személy a tenyerét a hasára helyezi, úgy, hogy a könyöke 90°-ban
hajlítva van, és a keze az alkar egyenes folytatásába esik, a vállízület éppen
megfelelő helyzetbe kerül). A vizsgáló extenziós, abdukciós irányú ellenállást
ad a berotált karra, a könyök fölött, és a páciens megtartja a helyzetet.
 musculus coracobrachialis: a könyök maximálisan hajlítva, a könyök kissé a
törzs elé emelve (kirotáció, flexió, addukció). A könyök belső oldalára
extenziós, abdukciós irányú ellenállást kell adni. A teljes könyökízületi flexió
azért szükséges, hogy a teszt során a biceps ne feszüljön, ne tartsa az alkar
súlyát.
3.5.2 A vállízület abduktorai

musculus deltoideus (egyes részei különböző mértékben)
musculus supraspinatus
45. ábra
A vállízület abduktorai: m. deltoideus (mindhárom kötege) és a m. supraspinatus
musculus deltoideus (45. ábra)

eredés:
 az elülső kötegek a clavicula alsó szélének laterális 1/3-án,
 a középző rész az acromion szélén
 a hátsó kötegek a spina scapule élének laterális 1/3-án, alul.
lefutás. tapadás: az izom kötegei a humerus fejét körbefogva futnak lefelé a humerus
közepéig, a tuberositas deltoidei-hez. Az acromionon eredő középső rostok lefutása
függőleges. Az elülső és hátulsó kötegek ferde lefutásúak, az elülső rostok 30°-os, a hátsó
40°-os szögben futnak lefelé, közben hátra, illetve előre tartanak a közös tapadási hely
felé.
működés: az izom középső részének abdukciós hatása a mozgás elejétől egyértelmű. Az
elülső kötegek 30° abdukció alatt addukciós- flexiós-berotációs hatásúak. Ezen túl a
rostok az ab-addukciós tengely laterális oldalára kerülnek, és a továbbiakban a középső
rostokkal együtt abdukálják a vállízületet. A hátulsó kötegek 0° -40°-ig extenziós-
addukciós-kirotációs hatásúak, 40° felett kapcsolódnak be az abdukcióba. Az abdukció
során az első és hátulsó rostok ellentétes flexiós-extenziós, illetve ki- és berotációs hatásai
kioltják egymást.
musculus. supraspinatus (45. ábra)

eredés: a lapockán a fossa supraspinata-ban ered, kitölti a spina scapulae fölötti teret.
lefutás, tapadás: laterális irányba futva, áthalad az acromion alatt, és a humeruson a

tuberculum majus felső benyomatán, és az ízületi tok felső részén tapad. Az acromion és
az izom között egy bursa húzódik (bursa subdeltoidea) ami abdukció közben biztosítja az
izom zavartalan csúszását a csont alatt.
beidegzés: nervus suprascapularis (C5-C6)
működés: A vállízületi abdukció során legfontosabb feladata a humerus fej centralizálása,
azaz a vápa felé húzza az ízületi fejet, biztosítja a fej lefelé csúszását, illetve
megakadályozza, hogy a musculus deltoideus hatására a fej fölfelé csússzon, és az
acromionba ütközzön. Minimális kirotációs hatása van.
Megjegyzés
A supraspinatus a vállízület körüli „rotátorköpeny” egyik tagja. Feladatuk, hogy a váll
mozgásai közben a humerus fejet stabilizálják, azaz a sekély vápában tartsák.
Az abduktorok együttes vizsgálata

Kiinduló helyzet: a páciens ül, karja a test mellett lóg, rotációs középhelyzetben
3-as izomerő: a vizsgált személy a karját vízszintesig oldalra emeli.
4-5-ös izomerő: a mozgásra addukciós irányú ellenállást a karon, a könyök fölött adunk.
2-es izomerő: háton fekvő helyzetben, a kart az asztalon csúsztatva, vagy a vizsgáló által
alátámasztva kell 90°-ig oldalra emelni.
1-es izomerő: a m deltoideus felületesen futó izom, minden része jól tapintható. A
középső kötegek rezdülése a kar oldalsó felszínén az acromion és a kar közepe között
tapintható. Az elülső kötegeket a humerus fej előtt, a hátsókat a humerus fej mögött
tapintjuk.
Megjegyzés
 A két izom elkülönítő vizsgálata nem lehetséges.
 A deltoideus a supraspinatus nélkül is képes a vállízületi abdukcióra, de izomereje
kisebb lesz. A supraspinatus is képes a deltoideus nélkül abdukálni a kart, de az
izom hatásfoka és ereje lényegesen kesebb, mint a két izom együttműködésekor.
 Az abduktorok működése akkor a legideálisabb, ha az abdukció nem a frontális
síkban, hanem a lapocka síkjában történik (30°-os horizontális flexióban). Ekkor
a humerus mozgása a vápára merőleges síkban zajlik.

A musculus deltoideus középső kötegeinek maximális megnyújtását nem lehet elvégezni,
mert a törzs útját állja a mozgásnak. A nyújtás törzs előtt, vagy mögött végzett addukcióval
lehetséges. A musculus supraspinatus nyújthatóságát a vállízület berotált helyzetében

törzs mögötti addukcióval vizsgálhatjuk.
Megjegyzés: mindkét izom gyengülésre hajlamos, nyújthatósága ritkán, nyújtási fájdalom
miatt korlátozott.

Izometriás teszt a vállízület enyhe abdukcióban (10°-20°), rotációs középhelyzetben.
Ellenállást a könyök fölött, addukciós irányba adunk. A fájdalom származhat a deltoideus
középső részéből, vagy a supraspinatusból. Ha a tesztet nagyobb mértékű abdukcióban
végezzük, a deltoideus elülső és hátsó rostjai is biztosan megfeszülnek.
Fontos!
Gyakori probléma, az erősen igénybe vett musculus supraspinatus rostjainak
felrostozódása, a bursa subdeltoidea gyulladása. A feszülő izomrostok abdukció során
nekifeszülnek az acromionnak, vagy a ligamentum coracoacromiale-nak és igen erős
fájdalmat okoznak. A probléma elsősorban a 40 év fölötti nőket, a felső végtaggal tartósan
a fej fölött dolgozókat, pl.: szobafestők, szerelők, fodrászok, dobó sportokat végzők,
kajakozók stb. érinti. A betegek éles éjszakai fájdalomra panaszkodnak, amikor az ellazult
vállat megmozdítják: Másik jellemző panasz a kar vízszintes fölé, vagy azt megközelítő
emelésekor megjelenő fájdalom. Előrehaladott állapotban a gyulladás ráterjedhet a
biceps hosszú fejének inára, az ízületi tokra illetve a rotátorköpeny többi tagjára. A
vállízület mozgásterjedelme minden irányba beszűkül és fájdalmas, akár teljes
mozgásképtelenség is kialakulhat („befagyott váll szindroma”).
A subacromiális régió érintettségét igazoló tesztek a fájdalmat provokálják úgy, hogy a
subacromiális teret szűkítik a tuberculum majus és a coracoacromiális ív közelítésével és
a köztük futó bursa subacromiale összenyomásával, és a supraspinatus megfeszítésével
(46. ábra).
46. ábra
A subacromiális tér felépítése. Az acromion alatt látható a m. supraspinatust felülről borító bursa, aminek
szabad mozgása biztosítja a szűk résben mozgó képletek szabad csúszását.
Fájdalmas ív vizsgálata: a páciens ül, vagy áll, a karok neutrális helyzetben. A karokat
kérjük egyszerre, lassan oldalra emelni (abdukálni), egészen a fej mellé. A mozgás során
a beteg 80°-110° közötti mozgástartományban jelzi a fájdalom megjelenését, vagy
fokozódását. Ebben a tartományban, a tuberculum majus és az acromion közötti rés
beszűkül, amiben a feszülő supraspinatus erős nyomás alá kerül. Ha a beteg a karját
kirotálja és tovább emeli, a fájdalom csökkenhet, vagy meg is szűnhet. Ennek oka, hogy a
kirotációval az tuberculum majus hátrafelé fordul, így az izom tapadása „kicsúszik” az
acromion alól.
Látható jelek:
 az abdukció során a beteg a kritikus tartományban a kar kirotálásával (a
tuberculum majus hátrébb helyezésével) igyekszik elkerülni a tuberculum
majus és az acromion ütközését, és ezzel csökkenteni a fájdalmat;
 az érintett oldalon a vállövi eleváció hamarabb bekapcsolódik a mozgásba;
 a páciens valamilyen egyéb elkerülő mozgást végez az adott tartományban.
„Dropp-arm” teszt („hulló kar”): A vizsgáló felemeli a páciens két karját a fej mellé, és kéri,
hogy a nyújtott karokat oldalt lassan engedje le. 90°-hoz közeledve az egyre jobban
feszülő supraspinatus a kritikus tartományban (80-110°) fájdalmassá válik, nem képes a
kar súlyát megtartani, és az érintett kar „leesik”.
Supraspinatus izometriás teszt: a vizsgáló a páciens karját 90°-os abdukcióba emeli,
majd 30°-al előbbre, horizontális flexióba hozza, és berotálja (a hüvelykujj lefelé, a tenyér
hátra néz). Ebben a helyzetben a karra adott lefelé irányuló ellenállással szemben kell a
helyzetet megtartani. A megfeszülő supraspinatus a horizontális felxió miatt a
subacromiális rés szűkebb, elülső területén halad át, amit a berotáció a tuberculum majus
(az izom tapadása) előbbre fordításával tovább fokoz.
47. ábra
A m. supraspinatus izometriás tesztje.
Ütköztetés („impingement” teszt): a vizsgálatban a vizsgált személy passzív, karját

ellazítja, izmait nem feszíti. A vizsgáló, az ülő páciens karját oldalra emeli, kb. 80°-ig és
berotálja (könyök hajlítva). A vállövet rögzíti és a rotációs helyzetet fenntartva a beteg
karját megemelgetve ütközteti az acromiont és a tubeculum majust. Vizsgálat közben a

kart egyre előrébb hozva provokálja a fájdalmat. A tesztnek több variációja létezik, de
mindegyikben közös, hogy az abdukcióval és rotációval beszűkített subacromiális résben
mozgatott karral váltja ki a fájdalmat (pl. a 90°-ig oldalra, vagy előre emelt kar ki-be
rotálásával, vagy a berotált kar előre-hátra mozgatásával (ábra).
48. ábra
Subacromialis impingement teszt.
A vállízület abdukcióban, berotációban és kisfokú horizontális flexióban van. A vizsgáló rögzített vállöv mellett
„ütközteti a tuberculum majust a coracoacromialis ívhez.
Nyújtási fájdalom: a berotált kart, hajlított könyökkel a törzs mögött addukáljuk, vagy
felszólítjuk a pácienst, hogy próbálja elérni a kezével az ellenkező oldali lapockáját. Az
izom megnyújtása az esetek többségében komoly fájdalommal jár. (A nőbetegek
leggyakoribb panasza, hogy a fájdalom miatt nem tudják a melltartójukat ki-bekapcsolni.)
3.5.3 A vállízületi extenzorai

musculus deltoideus hátsó kötegei extenziós hatású még:
musculus latissimus dorsi musculus teres major
musculus triceps brachii hosszú feje
49. ábra
A vállízület extenzorai: m. deltoideus hátulsó része (itt nem látszik), m. latissimus dorsi, m. triceps brachii
hosszú feje) (Forrás: Neumann DA: Kinesiology of the musculoskeletal system, ed. 2, 2010, Mosby)
musculus deltoideus hátsó része (45. ábra)

eredés: spina scapulae alsó felszíne
lefutás, tapadás: kötegei a függőlegessel kb. 40° –os szöget bezárva futnak a tuberositas
deltoidei-hez.
működés: neutrális helyzetből indulva vállízületi hatása: extenzió-addukció-kirotáció.
Ahogy azt az abduktorok vizsgálatánál láttuk, a deltoideus hátsó rostjai 40° –os abdukción
túl abduktorként működik, együtt az izom többi részével. Hasonfekve, 90° –os
abdukcióban, horizontális extenziós hatása van.
musculus latissimus dorsi (49. ábra)

eredés:
 T6-os csigolyától lefelé az összes thoracalis, lumbalis és sacralis csigolya processus
spinosusán és a ligamentum supraspinalen, úgy, hogy a háti csigolyákon
közvetlenül, a lumbális csigolyákon és a keresztcsonton közvetve az ott eredő
thoraco-lumbális fascián;
 9-12-es bordákon a külső ferde hasizom izomcsipkéi között;
 csípőtaréj hátsó harmadán.
beidegzés: nervus thoracodorsalis (C6-C8)

lefutás, tapadás: az izom rostjai összetartva futnak a hónalj árok irányába. Széles lapos
izomtakarót képeznek a törzs hátsó részének alsó felén. A háti csigolyákon eredő rostok
a vízszinteshez közeli lefutásúak a lapocka alsó csúcsát lefedve futnak a kar felé. Az alsóbb
gerincszakaszon és a csípőtaréjon eredő rostok ferdén fölfelé futnak, keresztezik a fölsőbb
rostokat, és együtt a törzs felől megkerülve a kart, elől a crista tuberculi minorison
tapadnak. Az alulról jövő rostok tapadnak feljebb, és a vízszintesebben futó rostok
tapadnak lejjebb. Az izom a hónalj árok hátulsó falát alkotja. Edzett egyéneken jól látható
az izom V alakú rajzolata.
működés: az izom a vállízületet extendálja, berotálja és addukálja (törzs mögötti
addukció). Régebben farzsebbe nyúló izomnak is nevezték (hátranéző tenyérrel).
A latissimus dorsi kétoldali fordított működése a törzset megemeli a támaszkodó karok
között (pl. ülésből felállás indításakor, amikor az ülő felületen megtámasztott tenyérre
támaszkodva megemeljük a medencét), vagy megtartja a törzs súlyát (izometrikus
működés) a gravitációs hatással szemben pl. két korláton támaszkodva. A bot, járókeret,
mankó használata erősen igénybe veszi az izmot. A testsúly egy részét az alsó végtag
helyett a támaszkodó karok viselik. A támaszkodó felső végtag miatt az izom tapadása
rögzített, az összehúzódó latissimus dorsi és a trapezius alsó része a törzset megemeli, így
részben, vagy teljesen tehermentesíti az alsó végtagot (49. ábra).
A bordákon eredő rostok erőltetett belégzésben emelik az alsó bordákat, ha a kar
rögzített. Minél magasabb állásban rögzített a kar, annál hatékonyabb az izom
bordaemelő hatása a rostok előfeszítettsége miatt.
Az izom részt vesz az erőltetett kilégzésben is, különösen a köhögésben. Ilyenkor a
hátulról előre haladó izom összehúzódása, a kar lefelé húzásával a vállövet előre-lefelé
húzza, azaz a törzset előre hajlítja, és a hasizmokkal együtt működve fokozza a hasprést.
A musculus teres major a lapocka alsó szögletéről a latissimus dorsival párhuzamosan fut
a crirista tuberculi minorisra. A latissimus dorsi alatt tapad. Vállízületi hatása hasonló a
latissimus dorsiéhez, ha a lapockát közben a retraktorok stabilizálják. Elsősorban
berotációs és stabilizáló szerepe van a vállízület működésében. A rotátorköpeny tagja.
A musculus triceps brachii hosszú feje a tuberositas infraglenoidalen ered, kissé kifelé
tartva fut lefelé az olecanonra, ahol az izom másik két rövid fejével együtt tapad.
Elsődleges hatása a könyökízület nyújtása. Vállízületi extenziós hatása hajlított könyök
mellett érvényesül legjobban, elsősorban flexióból indított extenzió során, a neutrális
helyzetig. A vállízületre enyhe kirotációs és addukciós hatása is van.
A musculus teres minor és az infraspinatus extenziós hatása minimális, elsősorban
horizontális extenzióban érvényesül. Mindkét izom fő funkciója a vállízület kirotációja.
Az extenzorok együttes vizsgálata

Kiinduló helyzet: a páciens ül, karja a törzs mellett függőlegesen, rotációs
középhelyzetben lóg.
3-as izomerő: a vizsgált személy a törzs egyenes helyzetét megtartva hátraemeli a kart.
4-5-ös izomerő: a mozgásra a könyök fölött adunk flexiós irányú ellenállást.
2-es izomerő: Oldalt fekvő helyzetben a kar a törzsön nyugszik. A vizsgáló alátámasztja,
vagy felfüggeszti a kart, megtartja a súlyát, és így kéri a mozgás végrehajtását. A mozgás
indítható flexióból is.
1-es izomerő: A deltoideus hátulsó rostjai a vállízület hátulsó felszínét beborítják, itt jól
tapinthatók.
A latissimus dorsi felületesen futó nagy izom, legbiztosabban a hónaljárok hátsó fala alsó
szélén tapintható. Ez az izom adja a törzs „V” rajzolatának legfelsőbb pontjait. Egy próba:
tegyük a tenyerünket a törzsünkre a hónalj alatt, úgy, hogy az ujjaink hátra nézzenek.
Köhintés közben a latissimus dorsi határozott összehúzódását fogjuk érezni az ujjaink
alatt.
A teres major az eredési helyén tapintható biztosan. Lefutása során egészen közel fekszik
a latissimus dorsi rostjaihoz, rezdülése nehezen lehetne elkülöníthető.
A többi, extenzióban résztvevő izom tapintását az adott izom vizsgálatánál írjuk le.
Megjegyzés
 a vállízület extenziós mozgásterjedelme kicsi, gyenge izomzat esetén nehéz
értékelni az elmozdulást. Ezért hasznos a vizsgálatot hason fekve végezni, úgy,
hogy a kiinduló helyzetben a páciens karja lelóg a vizsgáló asztalról (90°-os flexió)
és innen indítja a kar hátraemelését. Ezt alkalmazhatjuk a 4-5, és a 3-as izomerő
felmérésekor is.
 a vállízületi extenzorok működése a lapockát oldal irányba húzza, ami kiváltja a
lapockát stabilizáló retraktorok működését. Ha a retraktorok gyengék, nem
képesek a lapockát stabilan megtartani és - különösen ellenállásos vizsgálat
közben – a lapocka oldalra csúszik (protrakció), a vállízületi extenzió nem lesz
teljes.
Az izomerő differenciált vizsgálata:

musculus deltoideus: a gravitációval szemben végzett izomerő vizsgálatokat (3-4-5)
célszerű hason fekvő helyzetben végrehajtani. A vizsgált kar 90°-os abdukcióban, a
könyök hajlítva, az alkar lelóg (50. ábra). Ebből a helyzetből a vizsgált személy hátra emeli
a karját (horizontális extenzió). Ellenállást a könyök fölött, ventrális irányba adunk. Hason
fekve a vállöv előre csúszik, protrakcióba kerül, ezért a neutrális helyzet biztosítására a
vállat alá kell támasztani.
50. ábra
A m. deltoideus hátulsó kötegeinek elkülönítő izomerő vizsgálata.
A páciens a hasonfekvő helyzetben horizontális extenziót végez (hajlított, vagy nyújtott könyökkel hátra emeli a
karját): 3-as izomerő. A 2. képen látszik, ahogy a deltoideus hátulsó kötegeivel egyidőben a trapezius középső
rostjai is megfeszülnek (a lapockát stabilizálják).
A kettes izomerő vizsgálata ülő helyzetben, 90°-os abdukcióból indul, a tenyér lefelé néz
(ebben a helyzetben a deltoideus hátulsó részének nincs rotációs hatása). A kart
alátámasztva végzi a páciens a horizontális extenziót.
musculus latissimus dorsi: a páciens hason fekszik, a vállízület berotált (tenyere fölfelé
néz), karja nyújtva a törzs mellett. Ebből a helyzetből emeli a kart hátra, a törzs mögé.
Ellenállást a könyök tájékra, vagy az alkaron kell adni, ventrális és laterális irányba.
Variációk:
A páciens hason fekszik, nyújtott karja 30-40°-os abdukcióban és berotálva fekszik a
vizsgáló asztalon (tenyere fölfelé néz). A kart a berotációt megtartva emeli a keresztcsont
fölé. Ellenállást a karra a könyök fölött adunk flexiós, abdukciós irányba.
A páciens hason fekszik, közel az asztal széléhez. A vizsgált kart lelógatja (90°-os
vállízületi flexió), és karját berotálja (51. ábra). Innen emeli hátra a keresztcsont irányába.
Az ellenállást ugyanúgy adjuk, mint az előző vizsgálatban.
A kettes izomerő elkülönítő vizsgálata bizonytalan. A páciens ül, karja a test mellett lóg.
Innen indítva a törzs mögé csúsztatja.
51. ábra
A m. latissimus dorsi differenciált izomerő vizsgálata.
1 kép: kiinduló helyzet; 2. kép: gravitációval szemben végzett extenzió, addukció (berotált karral); 3. kép: 4-5-ös
izomerő vizsgálat, a vizsgáló a mozgással szemben laterális, ventrális irányú ellenállást ad
3.5.3.2 Nyújthatóság vizsgálata

A deltoideus hátulsó rostjainak vizsgálatát ülő helyzetben, 90°-os vállízületi abdukcióból
indítva törzs előtti addukcióval végezzük. (a vizsgálat során a vállövi retraktorok is
megnyúlnak).
Latissimus dorsi: a páciens háton fekszik, két alsó végtagját talpra húzva stabilizálja a
lumbális gerincet és a medencét. A vizsgáló a nyújtott kart flexió-abdukcióba emeli,
miközben kirotálja. A mozgás iránya az izom lefutásának meghosszabbítása – kb. 150°-os
abdukció. Teljes rugalmasság esetén a kar eléri a frontális síkot, vagy a test síkja mögé
nyújtható.
A triceps brachii vizsgálatát a könyökre ható izmok között tárgyaljuk.
Megjegyzés:
 mindhárom izom gyengülésre hajlamos, rövidülni nem szokott. Kivétel a
latissimus dorsi, ami néha, különösen krónikus légzési betegeknél az állandó
igénybevétel miatt rövidül.
 a latissimus dorsi nyújtahatóságának vizsgálata megegyezik a pectoralis major
alsó rostjai és a teres major vizsgálatával. Differenciálási lehetőségeket a pectoralis
major vizsgálatánál tárgyaljuk.
 a latissimus dorsi nyújthatóságát célszerűbb lenne hason fekve vizsgálni, mert
háton fekve 90°-os flexión túl az izom excentrikusan működik, tartja a kar súlyát.
Hason fekve azonban a lumbális gerinc és a medence rögzítése nehezen
megoldható.
3.5.3.3 Speciális testek
Izometriás teszt
deltoideus hátsó része: a páciens hason fekszik, karja oldalra nyújtva nincs alátámasztva
(vállízület 90°-os abdukcióban), könyök hajlítva alkarja lelóg. A karon, a könyök fölött
adott ventrális irányú ellenállással szemben kell a helyzetet megtartani. Pozitív eredmény
esetén tisztázzuk, hogy a fájdalom a deltoideus, vagy a szintén aktív retraktorok lefutása
mentén jelentkezik-e!
latissimus dorsi: a páciens ül, karja a törzs mellett lazán lóg. A vizsgált vállízületet
berotáljuk, és a könyök fölött, abdukciós-flexiós irányú ellenállást adunk a karra.
triceps brachii hosszú feje: ld. a könyökre ható izmok vizsgálatánál.
3.5.4 A vállízület adduktorai

A vállízület relatív addukciója (abdukcióból történő visszafelé mozgás a neutrális
helyzetig), és kombinált, törzs előtti és törzs mögötti (flexióval, vagy extenzióval)
addukciója lehetséges.
musculus pectoralis major (a mozgásban számtalan izom vesz részt, de elsődleges
adduktornak a pectoralis major tekinthető).
Addukciós hatása van, helyzetétől függően a következő izmoknak:

musculus deltoideus elülső rostjai
musculus deltoideus hátulsó rostjai
musculus coracobrachialis
musculus biceps brachii rövid feje
musculus latissimus dorsi
musculus subscapularis
musculus teres major
52. ábra
A musculus pectoralis major a vállízület fő adduktora.
(Forrás: HJ Hislop, J Montgomery: Muscle testing 7. ed.2002.)
musculus pectoralis major (52. ábra)

Az izom funkcionálisan három részre osztható: felső (pars clavicularis), középső (pars
sternocostalis) és alsó (pars abdominális)
eredés: a felső rész a clavicula mediális felén az elülső felszínen; a középső rész a sternum
elülső felszínén és a 2-7–es bordák porcain; az alsó rész a külső ferde hasizom
aponeurozisán.
lefutás, tapadás: a széles, lapos legyezőszerűen szétterülő izom betakarja a mellkas
elülső felszínét. Eredésétől a tapadás felé tartva rostjai összetartanak, a hónaljárok elülső
falát alkotva futnak a tapadási hely felé, a crista tuberculi majorishoz. Az alsó rész
izomrostjai tapadnak a legmagasabban, a középső és a felső rész elölről keresztezi az alsó
rostokat, és alatta tapadnak.
A felső rostok lefelé, és laterális irányba futnak a függőlegessel 50°-os szöget zárnak be.
A középső rész közel vízszintes lefutású.

Az alsó rostok meredeken fölfelé, a vízszinteshez viszonyítva kb. 60°-os szögben haladnak,
nagyjából a köldököt és a vállcsúcsot összekötő egyenessel párhuzamosan.
beidegzés: nervi pectorales (C5-T1)
működés: A három rész együttes működése a kar törzs előtti addukciója (horizontális
flexió), berotációval. Horizontális flexió során, különösen, ha a mozgás nagy ellenállással
szemben történik, az izom felső és alsó része is aktív lesz, ellentétes, flexiós-extenziós
hatásuk kioltja egymást. A mozgásban részt vesznek a deltoideus elülső kötegei is.
Fordított működés: magasan rögzített kar esetén főleg a középső és alsó rostok jelentős
belégzést segítő funkcióval bírnak. Krónikus légzési betegek a térden, vagy asztalon
támaszkodva a vállövet (és ezzel együtt a vállízületet és a humerust is, azaz az izom
tapadását) magas állásban rögzítik, és így biztosítják, hogy a mellizom a bordák
emelésével támogassa a belégzést. Ugyanezt látjuk sportolóknál, akik kimerítő fizikai
igénybevétel után a megnövekedett oxigén igényüket úgy próbálják kielégíteni, hogy
térdükre támaszkodva, a légzést segítő izmokat (elsősorban a pectoralis majort, és
minort) használják.
Zárt kinematikus láncban klasszikus működésük a fekvőtámasz helyzetben végzett
karhajlítás és nyújtás során írható le. Karhajlításkor az izom excentrikus működése fékezi
a mellkas süllyedését a talaj felé, könyök nyújtáskor koncentrikus működésük biztosítja a
mellkas emelkedését (a könyök extenzorok fordított, egyidejű működése mellett).
A felső rész működése: lefutása miatt a felső résznek jelentős szerepe van a vállízületi
flexióban. A flexió berorációval és addukcióval kombinálva végzi.
Az alsó rész működése: az alsó rostok a felemelt kart lefelé és mediális irányba húzzák,
miközben a vállat berotálják. Ez a hatás csak akkor érvényesül, ha a mozgás a gravitációval
szemben, vagy más külső ellenállással szemben történik (pl.: hátonfekvében a felnyújtott
kar lefelé húzása, vagy magasan rögzített gumiszalag előre, lefelé húzása).
Az adduktorok együttes vizsgálata:

Kiinduló helyzet: háton fekvés, a kar 90°-os abdukcióban, enyhén berotálva.
3-as izomerő: A vizsgált kart (lehet egyszerre mindkettőt) a páciens függőlegesig előre
emeli (90°-os flexió). Bár a mozgásterjedelem ennél nagyobb, további mozgást hármas
izomerőnél nem végeztetjük, mert a 90°-on túli horizontális abdukciót már a vállízületi
extenzorok, főleg a deltoideus hátulsó rostjai végzik, a gravitációs hatást excentrikus
izommunkával fékezve.
4-5-ös izomerő: ellenállást a könyök fölött alkalmazunk a karra, a horizontális extenzió
irányába (laterális, dorzális). Az enyhe berotációt a mozgás folyamán a vizsgált
személynek végig tartania kell, de ellenállást nem adunk rá, hogy a vállízület egyéb
berotátorát ne aktivizáljuk (53. ábra).
2-es izomerő: A páciens ül, karja oldalra nyújtva 90°-os abdukcióban. A vizsgáló a kart
alátámasztja, súlyát megtartja, és így kéri a mozgás végrehajtását.
1-es izomerő: a pectoralis major felületesen futó izom, lefutása mentén bárhol
tapintható. Az izomkötegek tapadásuk előtt, a hónaljárok elülső falát alkotják, ahol az alsó
és a felső kötegek keresztezik egymást. Itt, a deltoideus elülső részének rostjai alatt, jól
tapinthatók.
53. ábra
A m. pectoralis major középső rostjainak izomerő vizsgálata (4-5-ös izomerő).
Jól látható a sternalis rostok megfeszülése.
Az izomerő differenciált vizsgálata:

A középső (sternalis) rész elkülönítő vizsgálata nem lehetséges, mert gyengesége esetén
az alsó és felső rész együttműködve képes pótolni annak működését, illetve a másik két
rész működése nem zárható ki a vizsgálat során. A rostok lefutása alapján, a középső rész
vizsgálata megegyezik az együttes vizsgálattal.
Felső (clavicularis) rész vizsgálata hátonfekvő helyzetben történik. A kar a rostok
lefutásának megfelelően, kb. 60°-os abdukcióban fekszik a vizsgáló asztalon, a tenyér
kifelé néz (vállízület berotálva). A gravitációval szemben végzett mozgást (hármas
izomerő) a kar függőleges helyzetbe történő emelésével ellenőrizzük. A mozgás során
felszólítjuk a pácienst, hogy a berotált helyzetet tartsa meg – tenyere kifelé nézzen!
Ellenállást a mozgással szemben, a könyök fölött, diagonálisan, extenziós-abdukciós
irányba adunk.
A 4-5-ös izomerő vizsgálatakor, a mozgást a függőlegesen túl is végeztethetjük - a kart az
arc elé húzza!
Az alsó (abdominalis) rész vizsgálata hátonfekvésben, a kar kb. 140°-os abdukciós
helyzetéből (az abdominális rostok lefutásának meghosszabbítása) indul, a tenyér előre
néz. Hármas izomerő: a páciens a kart függőleges helyzetig (90°-os flexió) előre emeli,
miközben tenyerét kifelé forgatja (berotáció). A mozgás iránya diagonális, az ellenkező
oldali csípő felé tart.
4-5-ös izomerő: abdukciós, flexiós irányú ellenállást a könyök fölött a karra adunk.
Ellenállással szemben történő vizsgálat során, a mozgás a lehetséges véghelyzetig, a törzs
előtt keresztezve végigvihető.

A pectoralis major rövidülésre hajlamos izom. Három részének nyújthatóságát érdemes
elkülönítve vizsgálni. A kiinduló helyzet mindhárom rész vizsgálatánál azonos: a páciens
háton fekszik a vizsgálóasztal szélén, úgy, hogy a lapocka alá legyen támasztva, de a kar
nem. A nyújtást 90°-os flexióból indítjuk.
felső rész: a kart folyamatosan kirotálva kb. 70°-os abdukcióba visszük, majd az abdukciót
megtartva a test síkja mögé húzzuk (extenzió). A rugalmas izom 40°-50°-ig engedi a kart
extenziós irányba nyújtani.
középső rész: a kart folyamatosan kirotálva kb. 100°-os abdukción keresztül a törzs síkja
mögé nyújtjuk;
alsó rész: a kart folyamatosan kirotálva kb. 140°-os abdukcióba visszük, majd a test síkja
mögé húzzuk. A rövidült izom nem engedi a kart a törzs mögé nyújtani, és megemeli a
bordákat.
Megjegyzés
A rövidülésre hajlamos mellizom nyújtását jobb lenne hason fekve vizsgálni, mert háton
fekve az izom a kar súlyát „meg akarja tartani”, excentrikusan működik. Ha a vizsgált
személy nem képes az izmait ellazítani, vagy a nyújtás fájdalmas, érdemes megvizsgálni
hason fekvő helyzetben is, ahol a gravitáció nem váltja ki a rostok megfeszülését.
Vizsgálható a nyújthatóság ülő helyzetben is, ha a törzset stabilan meg tudjuk támasztani.

A vizsgálatot háton fekve, 90°-os vállízületi flexióban végezzük. A kar függőleges, és
berotált. Az egyes részek vizsgálatakor a kar helyzete változatlan marad, az ellenállás
irányának változtatásával váltjuk ki az izom egyes részeinek feszülését.
felső rész: az ellenállást átlósan, az arc felől, a kb. 70°-os abdukció irányába adjuk
(laterális, kaudális irány) a könyök fölött;
középső rész: az ellenállást az ellenoldali váll felől, a kb. 100°-os abdukció irányába adjuk
(laterális, abdukciós irány) a könyök fölött. Nagy ellenállás esetén, az alsó és a felső
kötegek is megfeszülnek;
alsó rész: az ellenállást átlósan, az ellenoldali csípő irányából, a kb. 140°-os abdukció
irányába adjuk (kraniális, laterális irány) a könyök fölött.
Gyors tesztek: a mellkas előtt összetámasztott tenyereket, vagy a karokat összefonva, a
tenyérrel a könyök fölött támaszkodva a pectoralis major erőteljes feszülését váltjuk ki. A
feszülés mindhárom részben fellép, elkülönítésre a teszt nem alkalmas.
3.5.5 A vállízület berotátorai

musculus subscapularis
musculus teres major
musculus pectoralis major
musculus latissimus dorsi (49 ábra)
musculus deltoideus (elülső rostok)
54. ábra
A vállízület berotátorai: m. teres major, m. subscapularis
musculus subscapularis (54. ábra)

eredés: a scapula elülső felszínén
lefutás, tapadás: az izom rostjai a vállízület felé haladnak hátulról előre a mellkas
felszínén. A vállízület elülső oldalán, az ízületi tokon és a tuberculum minuson tapadnak.
A hónaljárok hátsó falának elülső felszínét alkotják.
beidegzés: nervus subscapularis (C5-C6)
működés: a vállízületet berotálja. A rotátorköpeny tagjaként fontos szerepe van a
vállízület stabilizálásában.
musculus teres major (54. ábra)

eredés: a lapocka alsó szögletéről dorzálisan
lefutás, tapadás: a latissimus dorsival párhuzamosan fut a crirista tuberculi minorisra. A
latissimus dorsi alatt tapad.
működés: vállízületi hatása hasonló a latissimus dorsiéhez. Elsősorban berotációs és
stabilizáló szerepe van a vállízület működésében. A rotátorköpeny tagja.
A többi izom vizsgálatát a megfelelő helyen tárgyaltuk:
 a musculus pectoralis major erőteljes berotátor, de fő működése az addukció;
 a musculus deltoideus elülső része berotál, de fő működése, helyzetétől függően a
vállízületi flexió és abdukció;
 a musculus latissimus dorsi a berotáció mellett extenzor és törzs mögötti
addukciós hatása van;

A subscapularis és a teres major működését együtt vizsgáljuk.
Kiinduló helyzet: a páciens hason fekszik. Válla 90°-os abdukcióban, karja alátámasztva,
könyöke hajlítva, az alkar lelóg az asztalról (55. ábra, 1. kép). Abdukált helyzetben a többi
berotátor hatása gyengébb. Ha szükséges a kart alá kell támasztani (megemelni a vállöv
protrakciójának és a vállízület extenziójának kivédéséért).
3-as izomerő: a páciens a kar elmozdítása nélkül (rögzíteni szükséges) fordítja az alkart
lefelé, hátra (tenyere hátra néz).
4-5-ös izomerő: a mozgás megegyezik az előzővel. A vizsgáló az alkarra ad ellenállást a
berotációval szemben, közben rögzíti a kart a könyök fölött (55. ábra, 3. kép).
2-es izomerő: a páciens ül, karja a törzs mellett, könyöke 90°-os flexióban. Az alkart
mediális irányba mozgatja (tenyerét a hasa felé)
Alternatív helyzet:
 oldalt fekvésben a fölül lévő váll 90°-os abdukcióban (a kar függőleges), a könyök
hajlítva előre mutat. A vizsgáló tartja a kar helyzetét és az alkar súlyát. A páciens
elvégzi a berotációt.
 hason fekvő helyzet: a kar teljes hosszában lelóg az asztalról, a könyök nyújtva. A
páciens befelé forgatja a kart. A vizsgálat közben fontos megfigyelni, hogy a kar
berotációja bekövetkezik-e, vagy csak az alkar pronációja okozza a kéz befelé
fordulását!
1-es izomerő: az izom tapintása bármelyik testhelyzetben elvégezhető. A hónaljárok felől
dorzális irányba benyúlva az izom a lapocka belső felszínén tapintható. Fontos, hogy a
vizsgálat során benyúljunk a lapocka alá, különben a berotációs kísérlet közben a
latissimus dorsi összehúzódását érezhetjük.
55. ábra
A vállízületi rotátorok aktív izomerő vizsgálata.
1. kép: kiinduló helyzet; 2. kép: kirotáció (ellenállással szemben); 3. kép: berotáció (ellenállással szemben)

A subscapularis maximális nyújthatóságát a 3-as izomerő vizsgálatnak megfelelő
helyzetben teszteljük. A páciens hason fekszik. Válla 90°-os abdukcióban, karja
alátámasztva, könyöke hajlítva, az alkar lelóg az asztalról. A vizsgáló rögzíti a kart a
könyök fölött és az alkart előre, fölfelé fordítja (kirotáció).

A vizsgálatot hason fekve, az előző helyzetben végezzük. A vizsgáló kirotációs irányú
ellenállásával szemben tartja meg a páciens a helyzetet.
Ülő helyzetben: a vállízület neutrális helyzetben, a könyök 90°-os flexióban, az alkar pro-
szupinációs középhelyzetben van. A vizsgáló rögzíti a kart a könyök fölött és az alkarra ad
laterális irányból, mediális irányú ellenállást. A páciens megtartja a pozíciót.
3.5.6 A vállízület kirotátorai

musculus infraspinatus kirotációs hatású még:
musculus teres minor musculus deltoideus hátulsó rész
56. ábra
A vállízület kirotátorai: m. infraspinatus, m. teres minor
musculus infraspinatus (56. ábra56. ábra)

eredés: a fossa infraspinatában , a lapocka dorzális felszínén, a spina scapulae alatti
területen, kivéve annak laterális szélét.
lefutás, tapadás: az izomrostok legyezőszerűen összeszedődve futnak a vállízület felé.
Hátulról megkerülve az ízületet a tuberculum majus középső benyomatán tapadnak.
működés: a vállízületet kifelé rotálja. A rotátorköpeny tagjaként stabilizálja a vállízületet.
musculus teres minor (56. ábra)

eredés: a lapocka a dorzális felszínén, laterális szélének felső kétharmadán
lefutás, tapadás: az infraspinatus alsó rostjaival párhuzamosan fut fölfelé és kifelé.
Hátulról megkerüli a vállízületet. Tapad az ízületi tok hátsó részén, az infraspinatus alatt
a tuberculum majus alsó benyomatán és alatta a humerus testén.
működés: a vállízületet kifelé rotálja, és kisfokú addukciós hatása van. Stabilizálja a
vállízületet (a rotátorköpeny tagja).

A két izom együttes vizsgálata lehetséges
Kiinduló helyzet: a páciens hason fekszik. Válla 90°-os abdukcióban, karja alátámasztva,
könyöke hajlítva, az alkar lelóg az asztalról. Ha szükséges a kart alá kell támasztani
(megemelni a vállöv protrakciójának és a vállízület extenziójának kivédéséért).
3-as izomerő: a páciens a kar elmozdítása nélkül (szükség szerint rögzíteni lehet) az
alkart fölfelé, dorzális irányba mozgatja.
4-5-ös izomerő: a mozgásra a vizsgáló az alkaron a csukló fölött ad berotációs irányú
ellenállást. A kart a könyök fölött rögzíteni kell (55. ábra, 2. kép).
2-es izomerő: a páciens ül, karja a törzs mellett, könyöke 90°-os flexióban. Az alkart
laterális irányba mozgatja.
Alternatív helyzet: oldalt fekvésben a fölül lévő váll 90°-os abdukcióban (a kar
függőleges), a könyök hajlítva előre mutat. A vizsgáló tartja a kar helyzetét és az alkar
súlyát. A páciens az alkart a fej irányába mozgatja.
hason fekvő helyzet: a kar teljes hosszában lelóg az asztalról, a könyök nyújtva. A páciens
kifelé forgatja a kart. A vizsgálat közben fontos megfigyelni, hogy a kar kirotációja
bekövetkezik-e, vagy csak az alkar szupinációja okozza a kéz kifelé fordulását!
1-es izomerő: az izmok tapintása bármelyik testhelyzetben elvégezhető. A lapocka
dorzális felszínének mediális részén a spina scapulae alatt az infraspinatus tapintható. A
teres minor a hónaljárok hátulsó falán dorzálisan, a latissimus dorsitól mediálisan, a
lapocka laterális éle mentén tapintható

A két kirotátor nyújthatóságának vizsgálatát a 3-as izomerő vizsgálatnak megfelelő
helyzetben végezzük. A páciens hason fekszik. Válla 90°-os abdukcióban, karja
alátámasztva, könyöke hajlítva, az alkar lelóg az asztalról. A vizsgáló rögzíti a kart a
könyök fölött és az alkart, hátra fölfelé fordítja (berotáció).
Speciális teszt
Izometriás teszt: a vizsgálatot hason fekve, az előző helyzetben végezzük. A vizsgáló
berotációs irányú ellenállásával szemben tartja meg a páciens a helyzetet.
II. A felső végtag / A könyök és az alkar 98
4 A KÖNYÖK ÉS AZ ALKAR
4.1 A könyökízület – articulatio cubiti
A felső végtag középső ízületének feladata a kar funkcionális hosszának változtatása, a kéz
testhez való közelítése, vagy attól eltávolítása, így számos hétköznapi funkció, mint
étkezés, tisztálkodás, öltözködés során fontos a mozgékonysága.
A könyökízületet a humerus disztális végén található konvex ízfelszínek, a capitulum
humeri és a trochlea humeri, valamint a radius és az ulna proximális végein fekvő konkáv
ízfelszínek, a fovea capitis radii és az incisura trochlearis alkotják. A capitulum humeri egy
félgömböt formál, míg a trochlea humeri alakja egy homokórához hasonlít, mediális és
laterális ajka között egy spirális lefutású árok húzódik. A trochlea humeri mediális ajka
nagyobb és disztálisabbra nyúlik, mint a laterális. A fovea capitis radii egy sekély, ellipszis
alakú ízfelszín a radius fején, míg az incisura trochlearis az olecranon előtt elhelyezkedő
árok, melynek alakja a trochlea humeri alakjának inverze, benne egy spirális lefutású taraj
húzódik. A csontos stabilitást segíti, hogy az incisura trochlearis síkja közel 45°-ban előre
és felfelé tekint, míg a trochlea humeri orientációja szintén 45°-ban anterior, de inferior
irányú (Kapandji, 2007).
A trochlea humeri aszimmetrikus alakja miatt az ulna hossztengelye frontális síkban
laterális irányban kitér a humerus hossztengelyéhez képest az ízület nyújtott helyzetében.
Ezt a fiziológiás tengelyeltérést cubitus valgusnak, a könyökízület normál valgus állásának
nevezzük, értéke 15°. (57. ábra/A) Ha a laterális irányú tengelyeltérés mértéke ennél
nagyobb, akkor fokozott valgus helyzetről (57. ábra/B), ha az alkar hossztengelye
mediális irányba tér ki, akkor cubitus varusról beszélünk (Neumann, 2010). (57. ábra/C)
57. ábra
A könyökízület frontális síkú tengelyeltérése
A Fiziológiás cubitus valgus
B Fokozott cubitus valgus
C Cubitus varus
Az ízületi tok magába foglalja a humero-ulnaris, a humero-radialis és a proximális

radio-ulnaris ízületeket. A tok ventálisan feszesebb, dorzálisan bővebb, kétoldalt
szalagok erősítik.
A ligamentum collaterale mediale (ulnare) a humerus epicondylus medialisáról az
ulnára fut, két fő rostköteggel. Az elülső köteg a processus coronoideushoz, a hátsó az
olecranon mediális felszínére fut. A processus coronoideust és az olecranont összekötő
harmadik köteg a sulcus nervi ulnarist fedi be és képez egy zárt csatornát a mediális
epicondylus mellett a nerus ulnaris áthaladására. A mediális oldalszalag legfontosabb
feladata az oldalirányú stabilizálás, valgus irányú erőhatásokkal szemben (amikor az
alkar laterális irányba mozog a humerushoz képest) (Cohen, 2001). Az elülső rostok
extenzió, a hátulsók flexió során is feszessé válnak.
A ligamentum collaterale laterale (radiale) az epicondylus laterálisról ered két kötegre
válva a ligamentum anulare radiit közrefogva a radiushoz, pontosan a ligamentum
anulare radii laterális részéhez, illetve a ligamentum anulare radii elülső ívéhez fekve és
az ulnára, annak radiális felszínére fut. Ez a szalag egészében a varus irányú erőhatás ellen
stabilizál, az ulnára futó rostok maximális flexió során is feszülnek.
A membrana interossea a két alkarcsont között kifeszülő kötőszövetes elem, szerepe
alapvetően a két csont egymáshoz való kapcsolása. Ezen kívül számos, a csukló ízületre és
a kéz ízületeire ható izom eredéséül szolgál, illetve fontos szerepe van a radius és ulna
közti erőátvitelben, terhelés eloszlatásban. Középső része, annak ferde lefutású rostjai a
legvastagabbak, legerősebbek. A két alkarcsont között proximálisan, egy ellentétes
lefutású rostköteg, a corda obliqua húzódik. A membrana interossea rostjainak sajátos
elrendezése biztosítja a lemez hatékony stabilizáló funkcióját.
Az erőátvitelt a radius és az ulna között tenyéren támaszkodás, vagy teher cipelése esetén
a membrana interossea rostjai teszik lehetővé. Tenyértámasz során a terhelés, mint az
alátámasztás felől érkező kompressziós erő a csuklóízületen keresztül a radiusra tevődik,
ez az erő megfeszíti a membrana interossea rostjait, ezáltal a kompressziós erő jelentős
része áthelyeződik az ulnára, így kiegyenlítetten halad tovább a könyökízület felé. (58.
ábra)
58. ábra 59. ábra

A membrana interossea stabilizáló szerepe, A membrana interossea stabilizáló szerepe,
erőátvitel a radius és az ulna között tenyértámasz erőátvitel a radius és az ulna között nyújtó erő
során hatása (súly hordása) során
(Forrás: Neumann DA: Kinesiology of the (Forrás: Neumann DA: Kinesiology of the
musculoskeletal system, ed. 2, 2010, Mosby) musculoskeletal system, ed. 2, 2010, Mosby)
Valamilyen nehéz tárgy kézben való megtartása során az alkarra ható húzóerő a
csuklóízületen keresztül szintén a radiusra hat, ekkor a középső rostok, lefutási irányuk
következtében lazák lesznek, míg a corda obliqua rostja megfeszülnek, ezzel a radiust érő
húzóerő részben áttevődik az ulnára (Neumann, 2010). (59. ábra)
A könyökízület tehát a humero-ulnáris és a humero-radiális ízületekből áll. Az ízület
egytengelyű, ginglymus, egy szabadsági fokkal rendelkezik. Mozgásai a szaggitális
síkban jönnek létre.
Flexió – 0°-130°-145°, a mozgás végén az alkar és felkar izomzatának torlódása
következik be, továbbá a tok hátsó része, az oldalszalagok posterior lefutású rostjai, és az
extenzor izomzat válik feszessé. A mozgás végén a nervus ulnaris is megnyúlik (Topp,
2006).
A hétköznapi élethez elengedhetetlen aktivitásaink során a könyökízületet 30°-130°-os
terjedelemben használjuk, tehát a funkcionális mozgásterjedelem nem használja ki az
ízület fiziológiás mozgáslehetőségeit. Az ízület nyugalmi helyzete az enyhe flexió, míg a
zárt ízületi helyzet a könyök nyújtott helyzete.
Extenzió – Hyperextenzió – 0°-5°, a neutrálistól indított extenzió terjedelme minimális

lehet fiziológiás körülmények között, a további extenziót az olecranon fossa olecraniba
ütközése, a tok ventrális részének feszülése, az oldalszalagok anterior lefutású rostjai és
a flexor izomzat passzív feszülése korlátozzák (Neumann, 2010).
A könyök nyílt kinematikus láncú mozgásai során a konkáv fovea capitis radii és incisura
trochlearis mozdulnak el, flexióban ventrálisan (60. ábra), extenziós irányú mozgás során
dorzálisan gördülnek és csúsznak (Neumann, 2010). Zárt láncú mozgásban, ha a humerus
mozdul el, vagy mindkét végtagrész mozog, például fekvőtámasz, vagy húzódzkodás
közben, a humeruson található konvex felszínek a gördüléssel ellentétesen csúsznak,
tehát a csúszás iránya flexióban dorzális, extenziós mozgás során ventrális.
60. ábra
Arthrokinematikai elmozdulások a könyökízület flexiója során
A Neutrális helyzet
B Flexió
4.1.3 A könyökízületre ható izmok működése
Flexorok
A könyökízület flexióját a musculus biceps brachii, a musculus brachialis és a musculus
brachioradialis végzik. Flexiós hatású még a musculus pronator teres és számos olyan
izom, ami a két epicondyluson ered, és alapvetően a csukló ízületre, vagy a kéz ízületeire
hat. Az izmok áthidalják a könyökízületet, így bekapcsolódhatnak az ízület hajlításába.
A musculus biceps brachii működése flexióval kombinált szupinációban a
legerőteljesebb. A musculus biceps brachii polyarticularis izom, azaz több ízületet is
áthidal, így funkciója igen összetett, melyet az áthidalt ízületek pozíciója befolyásol.
Könyökízületi flexiós hatását tekintve akkor a leghatékonyabb, ha a vállízület extenzióban
van a vállízületi extenzorok, például a musculus deltoideus hátsó részének működése
révén.
A musculus brachialis az ulnán tapadva nem gyakorol hatást az alkar ízületeire, egyedüli
funkciója a könyök hajlítása, erőteljes flexor izom.
A musculus brachioradialis az alkar pro-szupinációs középhelyzetében működik
hatékony könyök flexorként, ez az izom különösen hatékony nagy ellenállással szemben
végzett gyors könyök hajlítás során.
Extenzorok
A könyök elsődleges extenzora a musculus triceps brachii, valamint az anconeus. A
musculus triceps brachii hosszú feje a vállízületet is áthidalja, részt vesz az extenzióban
és a törzs mögötti addukcióban. Könyökízületi extenziós hatása a vállízület flektált
helyzetében a hatékonyabb. A musculus deltoideus elülső rostjainak működése révén a
vállízület flexióba kerül, ekkor a musculus triceps brachii hossza optimális marad a
hatékony könyök extenzióhoz. Ez a mozgáskombináció zajlik minden olyan felső végtagi
aktivitás során, amikor előre nyomunk, tolunk valamit, például egy ajtót.
A musculus anconeus rövid, ízület közeli lefutású izom így nem képes hatékony
extenzorként működni, jelentősége inkább a könyökízület, elsősorban a humero-ulnaris
ízület oldalirányú stabilizálásában van. Lefutása miatt, a könyök dorzális felszínén, az
epicondylus lateralis és az ulna hátulsó felszíne között húzódva, a varus irányú
erőhatásokkal szemben stabilizál. Stabilizáló hatása a könyök extenziós irányú mozgása
közben, de az alkari mozgások során is jelentős.
A könyök extenzorai statikusan stabilizálják az ízületet a felső végtag terhelt helyzetében,
például tenyéren támaszkodás során, így hasonlóan működnek, mint a térdízületi
extenzorok az alsó végtag terhelt helyzetében (Neumann, 2010).
4.2 Az alkar – antebrachium
Az alkar ízületei és azok mozgásai teszik lehetővé a kéz fordítását, pozícionálását a térben
anélkül, hogy a vállízület elmozdulna. Ugyanakkor, ha az alkar mozgások a vállízületi
mozgásokhoz kapcsolódnak, együttesen a felső végtag 360°-ban történő elforgatását
végzik annak hossztengelye körül. A könyök mozgásaival kombinálva az alkari mozgások
biztosítják a testközeli és test távoli manipuláció során a tenyér, az ujjak helyzetének
optimális beállítását a csuklóízülettel együtt.
Az alkar mozgásai a radius és ulna által alkotott, proximális és disztális radio-ulnáris
ízületekben jönnek létre. A proximális radio-ulnaris ízületet a radius fején körbefutó,
konvex circumferencia articularis és az ulnán, annak proximális, radiális felszínén
található konkáv incisura radialis alkotják. Az ízületi árok viszonylag sekély és a fejhez
képest kis felületű. A radius fejet az incisura radialis széleiről eredő erős szalag, a
ligametum anulare radii fogja körbe és rögzíti a vápába. A szalag belső felszínét rostos
porc borítja. Ez a szalag tehát kettős feladatot lát el, megnöveli a vápa méretét, valamint
stabilizálja a fejet, ami így egy csontos-szalagos gyűrűbe zártan helyezkedik el.
A disztális radioulnáris ízület alkotásában az ulna konvex feje és a radiuson található
konkáv incisura ulnaris vesznek részt. Egy fontos alkotóelem, egy discus articularis, az
ulna fejétől disztálisan húzódik, mintegy rugalmas alátámasztást biztosít annak. A discus
az incisura ulnaris alsó részéről indulva az ulna fejének alsó felszínére fekszik, amit így
meghosszabbít és szintbe hozza a radius ízületi felszínével, ahol a rövidebb ulnavég miatt
törés következne be. Tehát a discus összekapcsolja a radius és az ulna végét, egységes
ízületi felszínt alakít ki a kéztőcsontok felé. A discus elválasztja az ulnát a proximális
kéztőcsontsortól, pontosabban az os triquetrumtól. illetve elválasztja egymástól a radio-
ulnaris és radiocarpalis ízületek. A discus a tokot erősítő szalagokkal és az ulnáris
oldalszalaggal együtt a disztális radioulnáris ízület legfontosabb stabilizátora
(Ward, 2000).
A két alkari csontot összekapcsoló membrana interossea stabilizáló szerepe az alkari
ízületek mozgásainak kontrollálásában jelentős, felépítését, funkcióit fentebb már
részleteztük.
Az alkar ízületek funkcionális egységet alkotnak, együttes mozgásaikként a tenyér felfelé
fordítása – szupináció, és lefelé fordítása – pronáció jöhet létre. A mozgások az alkar
rotációs, vagy konstrukciós tengelye körül zajlanak. A tengely a radius és az ulna fejét
összekötő, diagonális egyenes. Az alkar anatómiai helyzete a maximális szupinációnak
felel meg, azaz ekkor a két alkarcsont lefutása egymással párhuzamos. Az alkari mozgások
szempontjából neutrális helyzet, ha a tenyér síkja a szagittális síkba esik, nyújtott
könyökízület mellett a hüvelykujj előre, hajlított könyök mellett felfelé néz.
Szupináció – 0°-85°-90°: a mozgás végén a membrana interossea és a ligametum anulare
radii feszül. A disztális radio-ulnáris ízületben a tok elülső része és az azt erősítő szalag
feszül meg. Ha a kéz szabadon elmozdulhat a térben és a könyökízület nyújtva van, a
szupinációhoz tovafutó mozgásként a vállízület kirotációja kapcsolódik. Ha a szupináció
terjedelme csökkent, funkcionálisan a vállízület kirotációjával kompenzálható a
mozgásterjedelem kiesése. Ha a kéz rögzített, a tenyéren támaszkodunk, a csuklóízület
rögzítettsége miatt a radius fix, az alkari szupináció ekkor az ulna elmozdulásaként jöhet
létre, és a vállízületben zárt kinematikus láncban berotáció történik.
Pronáció – 0°-75°-80°: a mozgás során a radius íves mozgást ír le egy kúpfelszín mentén,
kereszteződik az ulna előtt. A radius feje a proximális radio-ulnáris ízületben
hossztengelye körül forog, illetve a radius kereszteződése miatt lefelé billen. Ez a billenés
megfeszíti a ligametum anulare radii rostjait. A disztális radio-ulnáris ízületben az ízületi
tok hátsó része válik feszessé. A mozgás végén a membrana interossea az ulna köré
csavarodik. Nyílt kinematikus láncban a pronációhoz nyújtott könyökízület mellett a
vállízület berotációja kapcsolódik. Zárt láncban végzett pronációkor a vállízületben

kirotáció történik (Neumann, 2010). (61. ábra)
61. ábra
Zárt láncú pronáció az alkar ízületeiben
A Kiinduló helyzet, az alkar szupinációban
B Zárt láncú pronáció, melyhez vállízületi kirotáció kapcsolódik
A funkcionális mozgásterjedelem mindkét irányban 0°-50° közé esik, azaz a hétköznapi

tevékenységeink során nem használjuk ki az alkar maximális mozgáslehetőségeit.
Nyílt kinematikus láncban, a proximális radio-ulnáris ízületben a radius konvex feje a
csontos-szalagos gyűrűbe zártan forog, az elmozdulás elsősorban tehát forgásként írható
le. A disztális radio-ulnáris ízületben a radius konkáv ízfelszíne mozdul el, szupináció
során dorzálisan (laterálisan) gördül, és csúszik, pronációkor ventrális (mediális) a
gördülés és a csúszás iránya (Neumann, 2010).
62. ábra
Az alkar ízületeinek arthrokinematikája nyílt láncú supináció során
63. ábra
Az alkar ízületeinek arthrokinematikája nyílt láncú pronáció során
4.2.3 Az alkarra ható izmok működése

Általánosságban elmondható, hogy azok az izmok képesek pronálni, vagy szupinálni az
alkart, melyek áthidalják az alkar valamelyik ízületét és magát az alkar mozgástengelyét,
ami az ulna és radius fej között, átlósan húzódik. Tehát a humeruson, vagy az ulnán
erednek és a radiuson, vagy a kézen tapadnak.
Szupinátorok
Elsődlegesen a musculus supinator és a musculus biceps brachii végzik a mozgást. A
szupinációt segítők lehetnek a csuklóízületre extenziós és radiáldeviációs hatású izmok
(musculus extensor carpi radialis longus et brevis), valamint a musculus extensor pollicis
longus és a musculus extensor indicis. Pronált helyzetből neutrális helyzetig szupinál a
musculus brachioradialis is.
A két elsődleges szupinátor működését tekintve az EMG aktivitások alapján elmondható,
hogy ha csak kis erőt igénylő szupináció történik, akkor a musculus biceps brachii inaktív
marad, a musculus supinator végzi a mozgást, a musculus biceps brachii a közepes, vagy
nagy erőt igénylő szupinációban mutat aktivitást. A biceps brachii, mint szupinátor 90°-
os könyökízületi flexió mellett a leghatékonyabb, ugyanis ekkor az izom lefutása miatt
annak maximális húzóereje a szupináció irányában hat (Neumann, 2010).
Pronátorok
Elsődlegesen a musculus pronator teres és a musculus pronator quadratus végzik az alkar
pronációját. Részt vehet a mozgásban a musculus flexor carpi radialis és a musculus
palmaris longus, illetve szupinált helyzetből neutrálisig végzett pronációban a musculus
brachioradialis.
A musculus pronator teres jelentős pronátor izom, de hajlítja a könyökízületet is. Nagy
erőt igénylő pronáció során mutat leginkább aktivitást.
A musculus pronator quadratus egy vékony, négyszögletű izom, az alkar disztális részén
köti össze a radiust és az ulnát, tehát a disztális radio-ulnáris ízületre hat közvetlenül. A
két pronátor izom közül ez lesz a legaktívabb, minden pronációs mozgás során működik
(Neumann, 2010).
4.3 A könyök és az alkar vizsgálata
A felső végtag természetes tartása álló helyzetben, amikor a kar a test mellett lóg,
könyökízületben néhány fokos flexió, és az alkar kissé pronált.
4.3.1 Megtekintés, tapintás
A könyökízület tengelyállása: nyújtott könyökízületi helyzetben a kar és az alkar

hossztengelye egymással kifelé nyitott tompaszöget zár be. A könyökízület valgus
állásának vizsgálatához a könyök nyújtott, az alkar szupinált. A goniométer forgáspontja
a könyökhajlatban van, szárait a kar és az alkar tengelyéhez állítjuk. A valgus állás
mértékét a humerus és az alkar által bezárt szöget 180°-ra kiegészítő szög nagyságával
határozzuk meg. Normál értéke 15° körüli. Ennél nagyobb érték is normálisnak
tekinthető, ha az ízület oldalirányba stabil, és a két felső végtagon egyforma.
64. ábra
A könyökízület fiziológiás valgus állása.
A könyökízület csontos tájékozódási pontjai az epicondylus medialis és az epicondylus

lateralis egyvonalban helyezkednek el, a mediális jobban kiemelkedik. Az
epicondylusokat 90°-ban hajlított könyök mellett könnyebb tapintani, mivel ilyenkor a
környezetükben eredő izmok ventrálisabbak, a flexiós-extenziós tengely elé kerülnek. Az
olecranon legmagasabb pontja (amin a triceps brachii tapad) a két epicondylussal
egyvonalban, és tőlük azonos távolságban tapintható. Ha a könyök nyújtva van, az
olecranont és a két epicondylust öszekötő egyenesek egymással egyenlő oldalú
háromszöget alkotnak. Ízületi instabilitás esetén, vagy a csontos képletek elmozdulással
járó törésekor ez a harmónia megbomlik.
65. ábra
Hajlított könyöknél a kép epicondylus és az olecranon csúcsát összekötő egyenesek
egyenlő szárú háromszöget alkotnak
A laterális epicondylus alatt dorzálisan tapintható a radius feje (66. ábra). Jól érezhető a
humeroradialis ízületi rés, valamint az alkar mozgatásakor a radius fej előre (szupináció)
és hátra csúszása (pronáció).
66. ábra
A radius fej tapintása, hajlított könyök mellett, a laterális epicondylustól disztálisan.
A laterális epicondylus körül erednek a kéz extenzorai, a musculus supinator és a

musculus brachioradialis. Az epicondylus alatt látható a legnagyobb izomtömeg, itt a
legnagyobb az alkar körfogata. A mediális epicondyluson és fölötte erednek a kéz flexorai,
és a musculus pronator teres. Izomhasuk az epicondylus alatt nem olyan látványos, mint
a külső oldalon.
Három perifériás ideg fut a könyöknél olyan anatómiai alagútban, amiben könnyen
sérülhet, vagy nyomás alá kerülhet
A nervus radialis superficialis a laterális epicondylus előtt és alatt halad át a musculus
supinator rostjai között (75. ábra) egy fibrózus csatornában (nem mindenkinél). Az izom
megvastagodása, rövidülése miatt az ideg nyomás alá kerülhet és beidegzési területén
izomgyengülés alakulhat ki (csukló extenzorok). Mivel szenzoros zavarral nem jár,
„látványos” tünet nem váltható ki. A musculus supinator nyújthatóságának
korlátozottsága, esetleg fájdalma (teniszkönyök betegség) és a csukló extenzorok
gyengesége felhívja a figyelmet a nervus radialis érintettségére.
A nervus ulnaris a medialis epicondylus és az olecranon közötti csontos csatornában fut.
Ha az ideget itt nyomás, ütés éri, az alkar és a kéz ulnáris oldalán villanyozó fájdalom,
jelentkezik. Óvatosan vizsgáljuk, a kiváltott tünet nagyon kellemetlen. Az ideg sérülése
gyakoribb hajlított könyök mellet, és nagyfokú valgus állásnál, amikor az ideg megnyúlik
(feszül). A könyök véletlen beütése is kiválthatja a fájdalmat.
A nervus medianus a könyökhajlat mediális oldalán a musculus pronator teres két feje
közötti csatornán halad keresztül, itt kerülhet nyomás alá. Gyakran sérül az
alkartöréseknél. Az ideg érintettsége csak motoros tünetekkel jár (jellemzően a
hüvelykujj hosszú flexora, a musculus opponens pollicis, a felületes ujjhajlítók a két

laterális ujjhoz futó mély ujjhajlító, és a pronator quadratus). Tipikus tünete a „csippentő”
fogás zavara. A hüvelyk és a mutató ujj ujjvégeivel nem képes fogni, csak az ujjbegyekkel,
a két ujj végpercének hajlítása hiányzik.
A könyökhajlat mediális 1/3 határán, nyújtott könyök mellett tapintható az arteria
brachialis.
4.3.2 A könyökízület mozgásterjedelmének vizsgálata

Kiinduló helyzet: a kar a törzs mellett függőleges helyzetben van, nyújtott könyökkel, az
alkar szupinált. A kar és az alkar hossztengelye 180°-os szöget zár be, azaz egy tengelybe
esik. A mozgást a szagittális síkban vizsgáljuk.
Az aktív flexió vizsgálata: a páciens a kar elmozdítása nélkül behajlítja a könyökét (67.
ábra, 2. kép). A goniméter forgáspontja a laterális epicondyluson, két szára a kar illetve az
alkar hossztengelyével párhuzamos. A könyök flexió mértéke 0°-130°, de elérheti a 145°-
ot is. Az aktív flexió mértéke függ a kar izomzatának nagyságától. A vizsgálat közben
feszülő könyök flexorok és az alkar izmai torlódnak. Nagy izomzat esetén az izomtömegek
nagyobb távolságot tartanak a kar és az alkar csontok között. Ha a páciens az ujjait a
vállára tudja tenni, a könyök hajlítása biztosan teljes.
A passzív flexió vizsgálata: a vizsgáló egyik kezével a könyöknél rögzíti a kart, másik
kezével a csukló fölött átfogja az alkart és hajlítja a könyököt. A mozgásterjedelem
meghaladja az aktív mozgásterjedelem mértékét, eléri a 150°-160°-ot. A véghelyzet-érzés
puha, az ellazult izmok torlódása miatt, de nagyon vékony egyéneken rugalmas is lehet az
ízületi tok hátulsó részének és a kollaterális szalagok hátulsó rostjainak megfeszülése
miatt.
67. ábra
A könyökízület extenziós-flexiós mozgásterjedelme.
Az aktív extenzió vizsgálata: valódi extenzió a könyökízületben nincs, vagy csak néhány
fokban lehetséges. A relatív extenzió, a hajlított könyök ízületi helyzetből induló nyújtás
(67. ábra, 1. ábra). Érteke megegyezik a neutrális helyzettel = 0°. Néha a könyök 0°-on túl
is nyújtható (hyperextenzió, vagy rekurváció), érteke 0-5°-ig normálisnak tekinthető.
A passzív extenzió vizsgálata: vizsgáló rögzíti a kart, és csukló fölött átfogva az alkart
nyújtja a könyököt. A véghelyzet-érzés kemény, csontos ütközés okozza. Az olecranon
ütközik a fossa olecrani mélyén lévő csontos lemezbe. A mozgásterjedelem végén a tok
ventrális része és az oldalszalagok elülső rostjai is megfeszülnek. A könyök flexorok
rövidülése feszes véghelyzet-érzést produkál, csökkent mozgásterjedelem mellett.
4.3.3 Az alkar mozgásainak vizsgálata

Kiinduló helyzet: a vállízület neutrális helyzetben van (vagy kisfokú flexióban), alkarja az
asztalon, pro-szupinációs középhelyzetben (kisujjszélen68. ábra, 2. kép). A vállízület ab-
addukciós neutrális helyzete nagyon fontos. A vállízületi ab-addukció módisítja az alkar
helyzetét. Ha a vállízület 90°-os abdukcióban van, a kisujjszélre állított alkar maximális
szupinációs helyzetbe kerül. A könyökízület hajlított helyzete biztosítja, hogy az
alkarmozgásokhoz ne társuljon vállízületi rotáció.
Az aktív pronáció, szupináció vizsgálata: a páciens a kar mozgatása nélkül forgatja az
alkart. A tenyér fölfelé fordítása (szupináció) eléri a 85°-90°-ot (68. ábra, 3. kép). A tenyér
lefelé fordítása (pronáció) valamivel kevesebb, 80°-85°-ig lehetséges (68. ábra, 1. kép). A
mozgást a frontális síkban, az ujjvégek felől mérhetjük. Kiinduló helyzetben a tenyér síkja
90°-os szöget zár be az asztal lapjával.
68. ábra
Az alkar mozgásainak vizsgálata.
1. kép: pronáció; 2. kép: neutrális helyzet; 3. kép: szupináció.
A mozgásterjedelem mérésére használhatunk egy egyszerű segédeszközt. Egy ceruzát

adunk a vizsgált személy kezébe, amit megmarkol, a ceruza a kiinduló helyzetben
függőlegesen áll. Az alkar forgatásával a ceruza mozgása mutatja a mozgásterjedelem
mértékét.
69. ábra
Alternatív vizsgálat az alkar pro-szupinációs mozgásterjedelmének megítélésére. A kézben tartott toll, mutatja a
mozgásterjedelem mértékét.
A passzív pronáció, szupináció vizsgálata: a vizsgáló rögzíti a kart, az alkart csukló

fölött átfogva fordítja kifelé (szupináció), majd befelé (pronáció). A passzív szupináció
minimálisan meghaladhatja az aktív mozgásterjedelmet. A véghelyzet-érzés rugalmas, a
membrana interossea és a ligamentum anulare radii megfeszülése miatt.
A passzív pronáció kemény véghelyzet-érzéssel járhatna, amit a két alkarcsont ütközése
vált ki, de a csontos ütközést tompítja a ligamentum anulare radii, és a disztális radio-
ulnaris ízület tokjának (dorzális rész) megfeszülése, valamint a biceps brachii disztális
végének befordulása a két csont közé.
A könyökízület instabilitási tesztjei

A laterális instabilitás vizsgálata: a páciens ül, vagy áll, karja előre nyújtva, az alkar
szupinált. A vizsgáló egyik kezével átfogja a páciens alkarját, másik kezével mediál felől
megtámasztja a könyök ízületet, és laterális irányba nyomja (az alkart stabilan rögzíti,
vagy mediál felé nyomja). A vizsgálat a laterális kollaterális szalagot feszíti meg (70. ábra,
1. kép). Az ép szalag minimális varus irányú elmozdulás után feszes ellenállást ad. A
nyújtási fájdalom a szalag érintettségét jelzi, a túlzott mozgathatóság a szalag szakadására
utal.
A mediális instabilitás vizsgálata: a páciens ül, vagy áll, karja előre nyújtva, az alkar
szupinált. A vizsgáló egyik kezével átfogja a páciens alkarját, másik kezével laterál felől
megtámasztja a könyök ízületet, és mediális irányba nyomja (az alkart stabilan rögzíti,
vagy laterál felé nyomja). A vizsgálat a mediális kollaterális szalagot feszíti meg (70. ábra,
2. kép). Az ép szalag minimális valgus irányú elmozdulás után feszes ellenállást ad. A
nyújtási fájdalom a szalag érintettségét jelzi, a túlzott mozgathatóság a szalag szakadására

utal.
A könyök ízület csontos felépítése nyújtott helyzetben, oldal irányba nagyfokú stabilitást
biztosít. Ezért a vizsgálatot először nyújtott, majd 20°-30°-os hajlított helyzetben is el kell
végezni.
70. ábra
A könyökízület oldalszalagjainak vizsgálata.
1. kép: lig. collaterale laterals; 2. kép: lig. collaterale mediale instabilitásának vizsgálata
A proximális radio-ulnaris ízület stabilitásának vizsgálata: a könyök 90°-os hajlított

helyzetben, az alkar szupinált. A vizsgáló a könyökhajlításra ad ellenállást, a páciens
megtartja a helyzetet. A radius fejet a ligamentum anulare radii rostos gyűrűje veszi körül,
és rögzíti az ulnához. A szalag szakadása, vagy a radius fej ficama esetén, a megfeszülő
biceps brachii, előre húzza a radius fejet, az előemelkedik az alkar kontúrjából. Ezzel
együtt a könyök hajlítása korlátozott lesz.
4.4 A könyökre ható izmok vizsgálata
4.4.1 A könyök flexorok

musculus biceps brachii Flexiós hatása van még:
musculus brachialis musculus extensor carpi radialis longus
musculus brachioradialis musculus pronator teres
musculus flexor carpi radialis
musculus flexor carpi ulnaris
71. ábra
A könyökízület flexorai: m. biceps brachii, m. brachioradialis, m. brachialis
musculus biceps brachii (71. ábra)

eredés:
 a hosszú fej inasan a tuberculum supraglenoidalen és a labrum glenoidale felső
részén;
 a rövid fej a processus coracoideus csúcsán.
lefutás, tapadás: a hosszú fej ina az ízületi tokon belül ered, közvetlenül alatta fut.
Ráfekszik a humerus fejre, és a tuberculum majus és minus közötti árokban haladva
hagyja el az ízületet. A rövid fej a processus coracoideusról lefelé, és kissé laterális irányba
halad. A két fej a humerus előtt annak felső egyharmad határán találkozik, és együtt futnak
a humerussal párhuzamosan a könyökízület felé. A humerus disztális végén egyesülnek
és egy közös ínnal tapadnak a tuberositas radii hátulsó felszínén. Az ínról leágazó
aponeurozis mediál felé haladva tapad az alkar flexorainak mély fasciáján.
működés: fő működése a könyök hajlítása és az alkar szupinációja. Vállízületi hatása függ
a könyök helyzetétől. Neutrális vállízületi helyzetben, nyújtott könyök mellett a rövid fej
párhuzamosan fut a humerus hossztengelyével, ezért összehúzódása fölfelé húzza a
humerus fejet (kraniális csúszás). Ugyanakkor a megfeszülő hosszú fej beleszorítja a

humerus fejet a vápába. A rotátorköpeny többi tagjával együtt mozgás közben stabilizálja
az ízületet.
Az izomnak a vállízületre flexiós és enyhe berotációs hatása van.
musculus brachialis (71. ábra)

eredés: a humerus elülső felszínén, annak disztális felén.
lefutás, tapadás: az izom függőleges lefutású, a humerus hossztengelyében, a flexiós-
extenziós tengelyre merőlegesen. A könyökízületet áthidalva az ulnán, a processus
coronoideuson és a tuberositas ulnaen tapad.
működés: a könyök hajlítása. Az alkar mozgását nem befolyásolja.
musculus brachioradialis (71. ábra)

eredés: a humerus lateralis epicondylusa fölött
lefutás, tapadás: a laterális epicondylus előtt fut le az alkarra. Tapad a radius disztális
végén a processus styloideus radii fölött.
beidegzés: nervus radialis (C5-C6)
működés: a könyök hajlítása. Az alkar pro-szupinációs középhelyzetében működik
hatékonyan. Az alkar rotációjában is részt vesz szupinációból és pronációból a
középhelyzetig.
A flexorok együttes vizsgálata

Kiinduló helyzet: a páciens ül, vállízülete neurális helyzetben, a kar rögzített. Az alkar
szupinált, a könyökízület nyújtott helyzetben van.
3-as izomerő: a páciens hajlítja a könyökét, a kezével megérinti a vállát.
4-5-ös izomerő: a vizsgáló rögzíti a kart, és az alkarra a csukló fölött ad extenziós irányú
ellenállást a mozgással szemben.
2-es izomerő: több helyzetben vizsgálható. Egyik lehetőség: a kar 90°-os abdukcióban
van, a könyök nyújtva, az alkar szupinált (a tenyér előre néz). A vizsgáló alátámasztja a
kart és megtartja a súlyát. A páciens hajlítja a könyökét.
Megjegyzés: a 2-es izomerő vizsgálatánál figyelni kell a vállízület helyzetére. Ha a
vállízület berotált, az alkar súlyánál fogva egyszerűen leesik, a könyökízület passzívan
hajlik.
Az izomerő differenciált vizsgálata

A musculus biceps brachii
A biceps vizsgálata megegyezik a közös izomerő vizsgálattal. Az izom elkülönítő
vizsgálatára nincs lehetőség. A biceps szupinált alkar mellett neutrális (vagy extendált)
vállízületi helyzetben a leghatékonyabb a könyök hajlításában. A musculus brachialis
együtt dolgozik a bicepsszel, működését nem lehet kizárni.
1-es izomerő: a biceps megfeszülését az alkar elülső felszínén, az alkar közepén jól lehet
érezni. A könyökhajlatban kb. középen ina erőteljesen feszül és kiemelkedik működés
közben.
musculus brachialis
3-as izomerő: a biceps hatékonyságának csökkentése érdekében a vállízület flexióban
van (közel a 90°-hoz). A kar a vizsgálóasztalon fekszik, nyújtott könyökkel, az alkar
szupinált. Valójában az izom számára közömbös az alkar helyzete, könyökhajlításkor
minden alkarhelyzetben működik. A páciens a függőleges alkar állásig hajlítja a könyökét.
Ezen túl a gravitáció hatására passzívan is hajlik a könyök, a mozgást a könyök extenzorok
excentrikus működése kontrolálja.
4-5-ös izomerő: a vizsgáló a csukló fölött ad a mozgásra extenziós irányú ellenállást.
2-es izomerő: a vállízület 90°-os abdukcióban és berotált helyzetben van, a könyök
nyújtva, az alkar pronált (a tenyér hátra néz). A vizsgáló alátámasztja a kart és megtartja
a súlyát. A páciens hajlítja a könyökét.
1-es izomerő: a musculus brachialis a biceps takarásában fekszik, tapintása pronált
alkarhelyzetben, a könyökhajlatban a musculus biceps ina mögött lehetséges.
musculus brachioradialis
Kiinduló helyzet: a biceps hatékonyságának csökkentése érdekében a vállízület flexióban
van (közel a 90°-hoz). A kar a vizsgálóasztalon fekszik, nyújtott könyökkel, az alkar pro-
szupinációs középhelyzetben.
3-as izomerő: a páciens a függőleges állásig hajlítja a könyökét. Az ezen túli flexiót itt is a
könyök extenzorok excentrikus működése kontrolálja.
4-5-ös izomerő: a vizsgáló a csukló fölött ad a mozgásra extenziós irányú ellenállást.
2-es izomerő: a vállízület 90°-os abdukcióban helyzetben van, a könyök nyújtva, az alkar
pro-szupinációs középhelyzetben (a tenyér lefelé néz). A vizsgáló alátámasztja a kart és
megtartja a súlyát. A páciens hajlítja a könyökét.
1-es izomerő: a musculus brachioradialis a legefelületesebben futó izom a laterális
epicondylus körül eredő izmok közül. Ha az alkar rotációs középhelyzetben van,
megfeszülése jól látható és tapintható, a könyökhajlat laterális ¼ határán (az izomhas
előemelkedik), és onnan végig a tapadási pontjáig (proc. styloideus radiitől proximalisan).

A biceps megnyújtása összetett mozgás. A vizsgálat hajlított könyökkel, szupinált alkarral
indul. Először az alkart kell pronálni, majd a vállízületet kirotálni, extendálni, és a törzs
mögé húzni (addukció). A vállízület és az alkar helyzetének fenntartása mellett a
könyökízület nyújtásával lesz teljes a biceps megnyújtása. Fontos, hogy a könyök nyújtása
legyen az utolsó mozdulat! Ha nyújtott könyökkel végezzük az alkar pronációját, az a
vállízület berotációját vonja maga után. Ha a vállízületet rotáljuk nyújtott könyökkel
kifelé, az alkar szupinációja társul hozzá.
Megjegyzés
A biceps nyújthatóságának vizsgálata során a musculus brachialis és a musculus
brachioradialis is maximálisan megnyúlik!
musculus brachialis: vállízület legyen flexióban, a musculus biceps feszülésének
elkerülésére! A könyök nyújtását az alkar pro-szupinációs középhelyzetében kell
elvégezni, mert így a musculus brachioradialis megnyújtása nem teljes.
musculus bracioradialis: a vállízület flexióban van, a musculus biceps feszülésének
elkerülésére! A könyök nyújtását az alkar pronációjával vagy szupinációjával együtt lehet
elvégezni. A m. brachioradialis mindkét helyzetben maximálisan megnyúlik, de nem
felejthetjük el, hogy a musculus brachialis is maximálisan nyújtott helyzetbe kerül. A
szupinációval kombinált könyöknyújtásban a musculus pronator teres, a pronációval
együtt végzett könyök extenzióban a musculus szupinator is megnyúlik.

m. biceps brachii a vállízület neutrális helyzetben, a könyök kb. 70°-os flexióban, az alkar
szupinációban van. A vizsgáló a csukló fölött ad extenziós irányú ellenállást a könyök
hajlítására (72. ábra). A fájdalom mindhárom könyökflexorból származhat, mert a másik
két izom is megfeszül a vizsgálatban.
72. ábra
A m. biceps brachii izometriás tesztje.
musculus brachialis: a vállízület 90°-os flexióban, a könyök 70° körüli flexióban

(alátámasztva), az alkar pronált helyzetben van. A vizsgáló az alkarra extenziós irányú
ellenállást ad. A páciens megtartja a hajlított, pronált helyzetet. A fájdalom a könyökhajlat
körül jelentkezik.
musculus bracioradialis: a vállízület 90°-os flexióban, a könyök 70° körüli flexióban
(alátámasztva), az alkar pro-szupinációs középhelyzetben van. A vizsgáló az alkarra
extenziós irányú ellenállást ad. A páciens megtartja a hajlított helyzetet.
4.4.2 A könyök extenzorok

musculus triceps brachii
musculus anconeus
73. ábra
A könyökízület extenzorai: m. triceps brachii, m. anconeus
musculus triceps brachii (73. ábra73. ábra)

eredés: az izom három fejjel ered.
 a hosszú fej a lapockán a tuberositas infraglenoidalen
 a laterális fej a humerus hátsó felszínén a sulcus nervi radialis fölött
 a mediális fej a humerus hátsó felszínén, a sulcus nervi radialis alatt
lefutás, tapadás: a hosszú fej az eredési ponttól hátra, és kifelé tartva fut és együtt halad
a két rövid fejjel a humerus hátsó részén az extenzor rekeszben, a kar hossztengelyében.
A három fej egy közös ínban egyesülve tapad az ulnán, az olecranon felső, dorzális részén.
működés: a könyökízület nyújtása. A hosszú fejnek a vállízületre extenziós, addukciós és
kirotációs hatása van, elsősorban hajlított könyökízület mellett. A vállízületi hatás nem
jelentős. A rövid fejek könyökízületi extenziós hatása nem függ a vállízület helyzetétől, de
a hoszzú fej hatékonysága a vállízület flexiós helyzetében nagyobb.
musculus anconeus (73. ábra)

eredés: a laterális epicondylus hátsó részén és az ízületi tok hátsó, laterális részén (az
epicondylus lateralis mögött).
lefutás, tapadás: ferdén fut hátra, mediálisan és lefelé az olecranon laterális széléhez.
működés: segíti a könyök nyújtását
4.4.2.1 Izomerő vizsgálata

Elkülönítő vizsgálatra nincs lehetőség, az extenzorokat együtt vizsgáljuk.
Kiinduló helyzet: a páciens hason fekszik, válla 90°-os abdukcióban. A kar az asztalon
alátámasztva fekszik, a könyök hajlítva, az alkar függőleges (lelóg).
3-as izomerő: a páciens kinyújtja a könyökét, a kar elmozdítása nélkül.
4-5-ös izomerő: a vizsgáló egyik kezével rögzíti a kart, a másik kézzel az alkart a csukló
fölött átfogva a mozgással szemben flexiós irányú ellenállást ad.
74. ábra
A könyökízületi extenzorok izomerő vizsgálata.
1. kép: kiinduló helyzet; 2. kép: könyöknyújtás ellenállással szemben (4-5-ös izomerő).
Alternatív vizsgálat (3-4-5-ös izomerő): A hosszú fej hatékonysága a vállízület

flexiójával fokozható. A hosszú fej működése akkor a legerőteljesebb, ha a törzs
függőleges állásában (ülve, vagy állva) a kar a fej mellett nyújtva (maximális flexió-
elevációs helyzet) van. A vizsgálat hajlított könyökízülettel indul. Itt mindhárom fej
előnyújtott helyzetben van. A páciens a kar helyzetének fenntartása mellett kinyújtja a
könyökét. Erre a mozgásra ad a vizsgáló ellenállást, miközben a kart rögzíti.
2-es izomerő: a páciens ül, válla 90°-os abdukcióban, könyöke hajlítva. A vizsgáló
alátámasztja a kart és súlyát megtartja. A beteg nyújtja a könyökét.
1-es izomerő: a musculus triceps brachii a kar hátsó részén teljes hosszában tapintható,
leginkább a humerus közepe táján, az inas átmenet fölött. Az izom feszülése a tapadási
hely közelében az olecranon csúcsa fölött is jól érezhető.
A páciens ül, vállízülete neutrális helyzetben, könyöke nyújtva. a vizsgáló teljesen

behajlítja a könyököt. Ezzel a musculustriceps brachii rövid fejek és az anconeus
megnyújtása teljes. A folytatásban a könyök hajlítás fenntartása mellett a vizsgáló a kart
előre emeli teljes flexióba, a kar függőleges helyzetéig, majd innen, amíg lehet hátra és
addukcióba húzza. A vizsgálat második részében a musculus triceps brachii hosszú
fejének maximális megnyújtása is megtörténik.
4.4.2.3 Speciális teszt

Izometriás tesz: a könyök kb. 70°-os flexiójában a vizsgáló flexiós irányú ellenállásával
szemben tartja meg a páciens a pozíciót. Az alkar helyzete közömbös.
4.5 Az alkarra ható izmok vizsgálata
75. ábra
Az alkar szupinátora: m. supinator.
A nervus radialis mély ága a m. supinator rostjai között, a supinator cstornában fut az alkarra
4.5.1 A szupinátorok (75. ábra)

musculus supinator
szupinációs hatású még:
musculus biceps brachii
musculus brachioradialis (pronációból középhelyzetig)
musculus extensor carpy radialis longus
musculus extensor indicis
musculus extensor pollicis longus
musculus supinator
eredés: a humerus laterális epicondylusán, a ligamentum collaterale lateralen, és a
ligamentum anulare radiin.
lefutás, tapadás: a laterális epicondylusról ferdén előre, lefelé és mediálisan haladó
lapos, széles izom a radius proximális végét fogja körül. A tuberositas radiitól laterálisan
tapad a radius testén elől és laterálisan.
működés: szupináció, a radiust hossztengelye körül kifelé forgatja
Izomerő vizsgálat
Kiinduló helyzet: a páciens ül, a váll kisfokú flexióban, ab-addukciós középhelyzetben. A
könyök hajlítva, az alkar pronált, az asztalon fekszik.
3-as izomerő: a páciens kifelé forgatja az alkart.
4-5-ös izomerő: a vizsgáló rögzíti a humerust, a csuklót átfogja és pronációs irányú
ellenállást ad a mozgásra.
2-es izomerő: a könyök az asztalon támaszkodik, az alkar függőleges. A szupinációt laza,
pronált helyzetből indítva a függőleges tengely körül végzi a páciens.
1-es izomerő: a musculus supinator mélyen a laterális epicondyluson eredő extenzorok
alatt fut. Renyhe működése nem tapintható.
Az alkar szupinációjában jelentős szerepe van a musculus biceps brachialisnak. A fent
leírt helyzetben vizsgálva nem zárható ki a biceps működése.

A könyök hajlított, az alkar szupinált. Először az alkar pronációját végezzük el, majd a
pronált helyzetet fenntartva nyújtjuk a könyököt.

Izometriás teszt: a könyök hajlított (90°), az alkar pro-szupinációs középhelyzetben van.
A vizsgáló a könyök alatt rögzíti a kart (vagy a páciens az asztalon könyököl) és a csuklónál
átfogva az alkart pronációs irányú erőt alkalmaz, amivel szemben a vizsgált személy
fenntartja a helyzetet.
Megjegyzés
A „teniszkönyök” betegség (epicondylitis lateralis) egyik oka lehet a musculus supinator
túlterheltsége. Az izom fájdalmas aktív koncentrikus, excentrikus, vagy izometriás
működés közben, és nyújtásra is. Különösen fájdalmas az izom megfeszülése maximálisan
megnyújtott helyzetben adott ellenállással szemben. A betegségben érintettek lehetnek a
csukló extenzorok és az ujj extenzorok is. Végül az epicondylus érintésre is fájdalmas lehet
a csonthártya gyulladása miatt.
4.5.2 A pronátorok
musculus pronator teres Pronációs hatása van még:
musculus pronator quadratus musculus flexor carpi radialis
musculus brachioradialis (szupinációból
középhelyzetig)
76. ábra
Az alakr pronátorai: m. pronator teres, m. pronator quadratus
musculus pronator teres (76. ábra)

eredés:
 a felületes fej (caput humerale) a humerus medialis epicondylusán, a septum
intermuscularen és az alkar fasciáján
 a mélyebb fej (caput ulnare) a processus coronoideus
lefutás, tapadás: a két fej egyesül a proc. coronoideus alatt. Lefutása ferde, laterális és
caudális irányú. Az alkart keresztezve tapad a radius közepe táján laterálisan.
beidegzés: nervus medianus (C6-C7)
működés: pronálja az alkart, és enyhe flexiós hatása van a könyökízületre.
Pronációs hatása gyengébb, mint a musculus pronator quadratusé.
musculus pronator quadratus (76. ábra)

eredés: az ulna disztális végén ventrálisan
lefutás, tapadás: az izom egy lapos négyszög alakú lemez az alkar disztális végén a csukló
fölött. Rostjai vízszintesen futnak az ulnaról a radiusra. Tapad a radius disztális végén
ventrálisan.
működés: az alkar fő pronátora, a radiust befelé rotálja.
Az izmok együttes vizsgálata

Kiinduló helyzet: a könyök hajlított (90°), az alkar szupinációban van, az alkar az asztalon
fekszik.
3-as izomerő: a páciens pronálja az alkart, a tenyerét az asztalra fekteti.
4-5-ös izomerő: a vizsgáló rögzíti a humerust, a csuklót átfogja és szupinációs irányú
ellenállást ad a mozgásra.
2-es izomerő: a könyök az asztalon támaszkodik, az alkar függőleges. A pronációt
szupinált helyzetből indítva a függőleges tengely körül végzi a páciens.
1-es izomerő: A pronator teres a könyökhajlat alatt mediálisan tapintható;
A pronator quadratus mélyen fekszik, a kézre futó flexor inak alatt, ezért feszülése nem
tapintható.

A könyök hajlított és pronációban van. A vizsgáló egyik kezével alátámasztja a könyököt,
másik kezével átfogja az alkart a csuklónál, és szupinálja (a musculus pronator quadratus
megnyújtása), majd a szupináció fenntartásával nyújtja a könyököt (musculus pronator
teres is megnyúlik).

Izometriás teszt: a könyök hajlított (90°), az alkar pro-szupinációs középhelyzetben. A
vizsgáló egyik kezével alátámasztja a könyököt, és a csuklónál átfogva az alkart
szupinációs irányú erőt alkalmaz, amivel szemben a vizsgált személy fenntartja a
helyzetet.
II. A felső végtag / Csukló ízület– articulatio radiocarpea és articulatio intercarpea 124
5 CSUKLÓ ÍZÜLET– ARTICULATIO RADIOCARPEA ÉS ARTICULATIO

INTERCARPEA
A csuklót képező ízületek kapcsolják a kezet az alkarhoz, a bennük létrejövő mozgások a

kéz pozícionálását segítik. A csukló helyzete és stabilitása meghatározó a kéz funkciója
szempontjából, mivel az ujjakra ható izmok optimális hosszának beállítását biztosítja.
5.1 Articulatio radiocarpea
Az ízületet a radius disztális végén található ízfelszín és a proximális kéztőcsontsor három

tagja, az os scaphoideum, a lunatum és a triquetrum alkotják, ezek közül a radius-szal
közvetlenül csak az első két csont illeszkedik. A triquetrum és az ulna között található az
a discus articularis, ami beborítja az ulna fejét, mint ahogyan az alkar fejezetnél azt már
leírtuk, így az ulna nem vesz részt a radiocarpalis ízület alkotásában. (79. ábra)
A radius konkáv ízfelszínének jellegzetes térbeli alakja funkcionális és biomechanikai
következményekkel jár.
Az ízfelszín megközelítően 25°-ban az ulna felé, tehát mediális irányba lejt. (77. ábra)
Ennek a lejtésnek a következménye, hogy a csuklóízületi ulnárdeviációs
mozgásterjedelme nagyobb, mint a radiáldeviációé, mivel annak terjedelme csontosan
behatárolt a processus styloideus radii által (Neumann, 2010).
77. ábra
A radius ízfelszínének ulnáris lejtése
Az ízfelszín palmaris irányban is 10°-os lejtést mutat (78. ábra), kissé megnövelve ezzel a
palmarflexió terjedelmét a dorsalflexióhoz képest. A lejtés további következménye, hogy
a csuklóízület neutrális helyzetében, szagittális síkban (anatómiai helyzet, a tenyér előre
tekint) a kéz hossztengelye nem közvetlen folytatása az alkar hossztengelyének, hanem
kissé palmár felé „elcsúsztatva” azzal párhuzamos. A palmáris lejtés miatt a proximális
kéztőcsontsor extenzió során kevésbé centralizált, mint flexióban (Neumann, 2010).
78. ábra
A radius ízfelszínének palmaris lejtése
A proximális kéztőcsontsor tagjainak a radius felé tekintő ízfelszínei és az őket összekötő,

porccal borított szalagok funkcionálisan egységes, konvex ízületi fejet alkotnak. A
proximális csontsor tagjai viszonylag lazán kapcsolódnak egymáshoz, míg a disztális
kéztőcsontsort feszes szalagok kötik össze.
Az ízületi felszínek illeszkedése, a köztük lévő kontakt felület az enyhe extenzióban és
ulnárdeviációban a legnagyobb (Linscheid, 1986). Ebben a helyzetben a legkedvezőbb a
csuklóízület pozíciója a hatékony fogáshoz az ujjakra ható flexor izmok hosszának
optimális beállításával. Az ízület zárt helyzete az extenzió, ekkor a leginkább feszesek az
ízületi szalagok és komprimálódnak leginkább az ízfelszínek (Majima, 2008).
A radiocarpalis ízületet két oldalról, valamint ventrálisan és dorzálisan is a tokot erősítő
szalagok stabilizálják. A szalagrendszer feladata a csuklóízületi alkotók egymáshoz
viszonyított normál állásának biztosítása. A szalagok segítik a csuklót érő erők átvitelét,
eloszlatását, továbbá szenzoros visszajelzést adnak a motoros kontroll számára. A csukló
szalagrendszere rendkívül összetett, itt csak a fontosabb szalagokat említjük.
A ligamentum collaterale mediale az ulna processus styloideusáról eredve az os
triquetrumhoz és az os pisiphormehoz fut. A szalag főleg radiáldeviáció során válik
feszessé. A ligamentum collaterale laterale a radius processus styloideusáról ered,
szintén két rostkötege van, melyek az os scaphoideumra futnak. Ezeket a szalagokat

elsősorban az ulnárdeviáció feszíti meg.
Dorzálisan egy vékony, a toktól nehezen elkülöníthető szalag fut, a radiusról a lunatumra
és a triquetrumra. Ez a szalag palmarflexiókor feszül, illetve a lunatum palmaris irányú
diszlokációja ellen véd.
A palmaris szalagrendszer mélyebben, a toktól szeparáltan fut, több rostkötegből áll és
feszesebb, mint a dorzális szalag. Rostkötegei a radiusról a lunatumra, a scaphoideumra
és capitatumra, valamint a scaphoideumra és lunatumra futnak. A szalagok a csukló
extenziójakor feszülnek meg (Majima, 2008).
5.2 Articulatio intercarpea
Ezt a funkcionálisan összefüggő ízületet a proximális és a disztális kéztőcsontok, a köztük

lévő összeköttetések és a szalagok alkotják. Az intercarpalis ízület két részre bontható. A
nagyobb mediális részt a capitatum és a hamatum, mint konvex felszínek alkotják a
scaphoideum, lunatum, triquetrum disztális felszíne által képzett konkáv árokba
illeszkedve. A kisebb laterális részt a scaphoideum konvex disztális pólusa és konkáv
trapezium, trapezoideum illeszkedése adja. (79. ábra)
79. ábra
Az articulatio radiocarpea, az articulatio intercarpea és az ulna fejét borító discus articularis
Az intercarpalis ízületet stabilizáló szalagok részben a radiusról húzódnak a disztális

kéztőcsontsorra, részben pedig a kéztőcsontok között futnak. A ligamentum
radiocapitatum a palmaris felszínen a radiusról az os capitatumra fut, áthidalva a
radiocarpalis és intercarpalis ízületeket is. Ezen kívül a lunatumról és a triquetrumról is
húzódik szalag az os capitatumra, Ezek a szalagok ventrálisan biztosítják a kéztőcsontok
egymáshoz viszonyított pozícióját, vezetik az arthrokinematikai mozgásokat, és extenzió
során feszülnek.
Dorzálisan két mélyen fekvő, harántirányban futó rostköteget kell megemlíteni.
Proximálisabban az os triquetrumot az os scaphoideummal összekötő szalagot,
disztálisabban, ferde lefutással az os triquetrumról az os trapezoideumra és trapeziumra
futó rostnyalábot. Ezek a szalagok transzverzális irányú stabilitást biztosítanak az
intercarpalis összeköttetésekben.
A kéztőcsontok palmaris irányba konkáv boltozatot alkotnak, melyet a tenyéri felszínen
egy vastag kötőszövetes képlet, a ligamentum carpi transversum zár le. A szalag az os
pisiphorméról és a hamulus ossis hamatiról transverzálisan az os scaphoideumra és az os
trapeziumra fut. A kéztőcsontok és a szalag által közrezárt területet carpalis
csatornának nevezzük. Ez a csatorna szolgál a nervus medianus és az alkarról az ujjakra
futó flexorok inainak áthaladására. A szalag, mint leszorító apparátus működik az inak
számára, megakadályozza, hogy a csukló hajlított helyzetében a megfeszülő ujj flexorok
inai elemelkedjenek a csukló felszínétől. (Neumann, 2010).
5.3 Osteokinematika
Az ízület tojásízület, ellipszoid, két szabadsági foka van. Mozgásai analitikusan a flexió-
extenzió, vagy palmarflexió-dorsalflexió, és az ulnáris - radiális deviáció. Ezek
kombinációjaként az ízületben cirkumdukció jöhet létre, amikor a kéz mozgása egy
kúppalást felszínét járja be. A csuklóízület mozgáslehetőségeit a hétköznapi
tevékenységeink, mint például fésülködés során kombinálva használjuk, az extenziót a
radiáldeviációval, a flexiót az ulnárdeviációval összekapcsolva.
Mozgások a szagittális síkban – a kéz anatómiai pozíciója szerint

A mozgások tengelye mediáltól-laterál felé az os capitatum fejének magasságában
húzódik. A mozgásokban a csukló mindkét ízületi komplexuma részt vesz, egyidejűleg jön
létre a radiocarpalis és az intercarpalis ízületben, összeadódva eredményezi a fiziológiás
mozgásterjedelmet. A mozgásterjedelem megoszlása a két ízületi komplex között a
legtöbb ezt vizsgáló tanulmány szerint nagyjából azonos mértékű.
Flexió – 0°-85°, a flexió végén az ízületi tok dorsalis része, és az azt erősítő szalagok,
továbbá a csuklóízületi extenzorok feszülnek meg.
Extenzió – 0°-70°, a mozgás végén az ízületi tok palmaris része, a ventrálisan futó szalagok
és a csuklóízület flexorai nyúlnak meg passzívan.
Mozgások a frontális síkban - a kéz anatómiai pozíciója szerint

Ulnáris deviáció – 0°-35°-40°. A mozgásterjedelem, elsősorban a radius ízfelszínének
ulnáris lejtése miatt, közel kétszer akkora, mint a radiáldeviáció. A mozgás végén a tok
radiális része, a ligamentum collaterale radiale és a radial deviációs hatású izmok
passzívan megnyúlnak, tenziójuk megnő.
Radiális deviáció - 0°-15°-20°. A mozgás végén az os scaphoideum a radius ízületi
felszínéhez nyomul, a nagyobb mozásterjedelemnek csontos akadálya van. Az ízületi tok
ulnaris része, a ligamentum collaterale ulnare és az ulnárdeviációs hatású izmok
feszülnek meg (Neumann, 2010).
A járulékos mozgások a radiocarpalis és intercarpalis ízületben összetettek, a

kéztőcsontok több síkban zajló rotációs és transzlációs mozgásaiból állnak. A szagittális
síkú mozgások arthrokinematikai leírásához leggyakrabban használt séma az
úgynevezett centrális oszlop modellje. A centrális oszlopban a radius disztális vége és az
os lunatum, reprezentálja a radiocarpalis ízületet, az os lunatum és a capitatum,
reprezentálja az intercarpalis ízületet.
Mint ahogyan az osteokinematikai mozgások, úgy a járulékos mozgások is szinkronban
zajlanak a csuklóízületi komplexumban. Flexió során az os lunatum, azaz maga a
proximális kéztőcsontsor is palmarisan gördül és dorzalisan csúszik. Ezzel egy időben az
intercarpalis ízületben az os capitatum konvex feje ugyanilyen irányú járulékos mozgást
végez, tehát szintén palmarisan gördül és dorzalisan csúszik. Extenzióban az
arthrokinematikai elmozdulások ellentétes irányúak. (80. ábra)
80. ábra
Az extenzió és a flexió arthrokinematikája a radiocarpalis és intercarpalis ízületben
Ulnáris deviáció során a proximális kéztőcsontsor ulnárisan gördül, és radiálisan csúszik.

A maximális ulnárdeviáció eredményeként az os triquetrum a discus articularis-szal
érintkezik. Az os capitatum is kissé ulnáris irányba gördül és radiálisan csúszik
(Neumann, 2010).
Radiáldeviációban az arthrokinematika ellentétes irányú.
5.5 A csuklóízületre ható izmok működése
A csuklóízületre ható izmok alapvetően két csoportba sorolhatók, ezek közül az

elsődleges mozgatók, melyek áthidalják a csuklóízületet, a kéztőcsontokon, vagy a
metacarpusokon tapadnak. A másodlagos mozgatók áthaladnak a csuklóízületen, de fő
feladatuk az ujjak mozgatása.
Extenzorok
Az elsődleges csukló extenzorok a musculus extensor carpi radialis longus et brevis,
valamint a musculus extensor carpi ulnaris. Az extensor digitorum communis
elsődlegesen a 2-5 ujjak extenzora, de jelentősen képes segíteni a csukló extenzióját.
További szinergisták a musculus extensor indicis, a musculus extensor digiti minimi és a
musculus extensor pollicis longus.
Az extenzorok legfontosabb feladata a csuklóízület stabilizálása és optimális helyzetének
beállítása a fogáshoz. Ha a csukló flexióban van, úgy az ujj flexorok rövidült funkcionális
hossza nem teszi lehetővé a megfelelő mértékű erő generálását az ujjak erőteljes
flexiójához. A hatékony erőfogás kivitelezéséhez a csukló extenzorok közel 30°-os
extenzióban és 5°-10°-os ulnárdeviációban rögzítik az ízületet (O’Driscoll és munkatársai,
1992). A fent leírt csuklóízületi helyzet az ízület funkcionális helyzete, ez a pozíció
biztosítja az ujjakra ható flexorok optimális hosszát és feszülését.
Flexorok
Az elsődleges csukló flexorok a musculus flexor carpi radialis, a musculus flexor carpi
ulnaris és a musculus palmaris longus. Az ujjakra ható flexorok szinergistaként hajlítják
a csuklóízületet, ezek a musculus flexor digitorum profundus, a musculus flexor digitorum
superficialis és a musculus flexor pollicis longus. A csukló neutrális helyzetében a
musculus abductor pollicis longus és a musculus extensor pollicis brevis minimális flexiós
hatással bírnak az ízületre.
Nagy erőt igénylő flexió során, például nehéz tárgy felemelésekor, mind a csuklóra, mind
az ujjakra ható flexorok működnek, továbbá szoros együttműködés, koaktiváció
szükséges az extenzorok részéről a stabilitás biztosítására.
Radiális deviációt létrehozó izmok

A musculus flexor carpi radialis, a musculus extensor carpi radialis longus és brevis, a
musculus extensor pollicis longus és brevis, a musculus flexor pollicis longus és a
musculus abductor pollicis longus képesek radiális irányba mozdítani a csuklót.
Ulnáris deviációt létrehozó izmok

Ulnáris irányban hatnak a musculus flexor carpi ulnaris, musculus extensor carpi ulnaris,
musculus flexor digitorum profundus és superficialis és a musculus extensor digitorum
communis (Neumann, 2010).
5.6 A csuklóízület vizsgálata
A csuklóízület vizsgálatához elengedhetetlen az alkar és a kéz helyzetének értékelése. Az

alkar csontjainak látható nyúlványa a csuklóízület fölött a két processus styloideus. A
proc. styloideus ulnae dorzálisabb helyzetű és rövidebb (proximálisabb), a proc.
styloideus raddii ventrálisabban fekszik, és kb. egy ujjnyival disztálisabban áll, nagyjából
az 1-es metacarpus hossztengelyének folytatásában. Ahogy azt korábban láttuk a kéz
hossztengelye a 3-as sugár, nyugalmi helyzetben kissé ulnáris irányba eltér az alkar
hossztengelyétől, a szagittális síkban a csukló enyhe flexióban áll.
5.6.1 A csuklóízület mozgásterjedelmének vizsgálata
5.6.1.1 Flexió (palmárflexió)- extenzió (dorzálflexió)

Kiinduló helyzet: a könyök hajlított, a vállízület ab-addukciós neutrális helyzetben, és
flexióban van, az alkar alátámasztott, pro-szupinációs középhelyzetben a vizsgálóasztalon
fekszik (81. ábra). A kéz hossztengelye az alkar hossztengelyének folytatása, vagy inkább
azzal párhuzamos, kissé ventrál felé elcsúszva, az ujjak lazák.
81. ábra
A csukló ízület neutrális helyzete:
az alkar és a 3. metacarpus hossztengelye egymással párhuzamos a szagittális síkban.
Aktív palmárflexió: a páciens hajlítja a csuklóját, ujjai lazán nyújtottak. A

mozgásterjedelem eléri a 80°-90°-ot. Fontos, hogy az ujjak laza nyújtott helyzetben
legyenek. A hajlított ujjakkal végzett csukló flexió korlátozott, a megfeszülő (megnyújtott)
ujj extenzorok csökkentik a mozgásterjedelmet. A mozgásterjedelem mértékét az alkar
hossztengelye és a középső metacarpus által bezárt szög adja (82. ábra 1. kép).
Passziv palmárflexió: a vizsgáló egyik kezével rögzíti az alkart a csuklóízület fölött,
másik kezével átfogja a metacarpusokat és hajlítja a csuklóízületet (az ujjakat nem!). A
véghelyzet-érzés rugalmas. A mozgás végén az ízületi tok dorzális része és a dorzális
intercarpalis szalagok feszülnek meg. A mozgásterjedelem 5°-10°-al meghaladja az aktív
mozgásterjedelem mértékét.
Aktív dorzállexió: a páciens hátrafeszíti a csuklóját, ujjai lazán hajlítottak. A
mozgásterjedelem eléri a 70°-80°-ot. Az ujjak laza hajlított helyzete biztosítja, hogy az ujj
flexorok feszülése ne korlátozza a csukló extenzióját. A mozgásterjedelem mértékét az
alkar hossztengelye és a középső metacarpus által bezárt szög adja (82. ábra, 2. kép).
Passziv dorzálflexió: a vizsgáló egyik kezével rögzíti az alkart a csuklóízület fölött, másik
kezével átfogja a metacarpusokat és dorzális irányba nyújtja a csuklóízületet (az ujjakat
nem!). A véghelyzet-érzés rugalmas. A mozgás végén az ízületi tok palmáris része és a
palmáris intercarpalis szalagok feszülnek meg. A mozgásterjedelem 5°-10°-al meghaladja
az aktív mozgásterjedelem mértékét.
82. ábra
A csukló ízület palmáris (1. kép) és dorzális flexiója (2. kép)
Alternatív vizsgálatok:
Egyszerű tesztek a passzív mozgásterjedelem megítélésére.
A vizsgált személy laza ujjakkal összekulcsolja a kezeit, tenyerét összetámasztja, és a
könyököket távolítja. A dorzálflexió eléri a 90°-ot, ha a két alkar tengelye egybeesik.
Általában ennél nagyobb mozgásterjedelem is elérhető. A vizsgálat nyújott ujjakkal is
elvégezhatő. Ilyenkor a hosszú ujjflexorok is erősen megnyúlnak, így korlátozhatják a
mozgásterjedlemet (83. ábra 1. és 2. kép).
A kézhátakat összetámasztva a passzív palmárflexió tesztelhető. Az előzőhöz hasonlóan
a két alkar helyzete mutatja a mozgásterjedelmet (83. ábra, 3. kép).
83. ábra
A csuklóízület passzív dorzálflexiós (1. és 2. kép) és palmárflexiós (3. kép) mozgásterjedelmének gyors vizsgálata
5.6.1.2 Ulnáris és radiális deviáció

Kiindukó helyzet: az alkar az asztalon fekszik, a tenyér lefelé néz, az ujjak nyújtottak. Az
alkar tengelye a középső sugárban (III. metacarpus) folytatódik (84. ábra, 2. kép). A
vállízület lehetőleg abdukcióban, vagy flexióban legyen, ami lehetővé teszi, hogy az alkar
pro-szupinációs középhelyzetben feküdjön az asztalon.
Aktív ulnáris deviáció: a páciens a kezét laterális irányba (ulna felé) mozgatja. A
mozgásterjedelem 30°, mérésekor ügyelni kell, a goniométer elhelyezésére. A stabil szár
az alkar hossztengelyében rögzített, a forgáspont a csukló közepén, a mobil szár a III-as
metacarpus vonalában legyen (84. ábra, 1-es kép), és nem a középső ujjon, mert
ulnárdeviáció során az ujjak is ulnáris irányba mozognak. Így a látszólagos
mozgásterjedelem nagyobb, mint a valódi (hozzáadódik az MCP ízület mozgása).
Passzív ulnáris deviáció: a vizsgáló rögzíti az alkart a csukó fölött, és a metacarpusokat
átfogva (kiv: hüvelykujj) ulnáris irányba mozgatja a kezet. A véghelyzet-érzés kemény, a
processus styloideus ulnae és az os triquetrum ütközése miatt.
Aktív radiális deviáció: a páciens a kezét mediális irányba (radius felé) mozgatja. A
mozgásterjedelem kb. 15°, ha az alkar és a III. metacarpus által bezárt szöget vizsgáljuk
(84. ábra, 3. kép).
Passzív radiális deviáció: a vizsgáló rögzíti az alkart a csukó fölött, és a metacarpusokat
átfogva (kiv: hüvelykujj) radiális irányba mozgatja a kezet. A véghelyzet-érzés kemény - a
processus styloideus radii ütközik az os scaphoideumba.
84. ábra
A csuklóízület ulnáris és radiális deviációja
(1. kép: ulnáris deviáció; 2. kép: neutrális helyzet; 3. kép: radiális deviáció)
Megjegyzés
Az ulnáris deviáció mértéke általában a duplája a radiális deviációnak. Ha a kéz nyugalmi
helyzetét tekintenénk kiinduló helyzetnek (10°-15° ulnáris deviáció) az oldalirányú
mozgások nagyjából azonos nagyságúak lennének.
Csuklóízületi flexióban a radiális deviáció csak minimális mértékben kivitelezhető, mert a
palmárisabb helyzetű proc. styloideus radii és az os triquetrum ütközése hamarabb
bekövetkezik. Dorzálflexióban lényegesen nagyobb radiáldeviáció érhető el.
Ugyanez a helyzet a dorzálflexióban végrehajtott ulnáris deviációval. A dorzális helyzetű
proc. styloideus ulnae és az os scaphoideum ütközése korábban megtörténik. Az
ulnárdeviáció palmárflexióban nagyobb.
5.6.2 A csuklóra ható izmok vizsgálata
5.6.2.1 Csukló flexorok

musculus flexor carpi ulnaris flexiós hatása van még:
musculus flexor carpi radialis musculus flexor digitorum superficialis
musculus palmaris longus musculus flexor digitorum profundus
musculus flexor pollicis longus
musculus abductor pollicis longus
85. ábra
A csuklóízület flexorai: m. flexor carpi ulnaris, m. flexor carpi radialis, m. palmaris longus
musculus flexor carpi ulnaris (85. ábra)

eredés: két fejjel
 caput humerale: humerus epicondylus medialis
 caput ulnare: az olecranon mediális oldala, az ulna felső kétharmada, septum
untermusculare (alkar).
lefutás, tapadás: a két fej az ulna mentén fut lefelé. Közöttük halad át a nervus ulnaris a
két izomhasat összekötő ín alatt. A kezet a hypothenar izompárna alatt érik el és egy közös
ínnal tapadnak, az os pisiformét, mint borsócsontot beágyazva az V. metacarpus a tenyéri
felszínének bázisán, illetve az os hamatumon.
beidegzés: nervus ulnaris (C7-T1)
működés: a csukló flexiója, és ulnáris deviációja (a m. extensor carpi ulnarissal együtt). A
könyökízületre flexiós hatása van. A kisujj abdukciójában stabilizáló szerepe van (ld.
abduktor digiti minimi leírásánál).
musculus flexor carpi radialis (85. ábra)

eredés: mediális epicondylus, septa intermuscularia és az alkar fasciája
lefutás, tapadás: az izomhas az alkar felső felén vaskosabb, majd elvékonyodik és egy
hosszú ínba megy át. Lefutása mentén keresztezi az alkar hossztengelyét, és a
csuklóízületet áthidalva a II-es metacarpus bázisás, palmárisan tapad.
működés: a csukló hajlítása és radiális deviációja (a m. extensor carpi radialis longussal
együtt). A könyököt hajlítja, az alkart pronálja.
musculus palmaris longus (85. ábra)

eredés: a humerus epicondylus medialisa, az alkar mély fasciája, septa intermuscularia
lefutás, tapadás: a flexor carpi radialistól mediálisan futó karcsú izom. Az alkar közepén
egy hosszú ínba megy át, ami a flexor retinaculum fölött áthaladva az aponeurosis
palmarisba sugárzik. A flexor retinaculumon is tapadnak rostjai. Rostokat adhat a
hüvelykujj felé is.
működés: a csukló flexiója, és a tenyéri aponeurozis megfeszítése és a könyök hajlítása.
Segítheti a hüvelykujj abdukcióját. Fő funkciója a tenyéri aponeurosis megfeszítése, a
boltozat fixálása fogás közben.
5.6.2.1.1 Izomerő vizsgálat

Kiinduló helyzet: az alkar szupinált helyzetben fekszik a vizsgálóasztalon, vagy a vizsgáló
átfogva az alkart alátámasztja azt. Az alkart lehetőleg a törzs elé hozva (flektált, addukált
vállízület) fektessük az asztalra, hogy ne legyen maximálisan szupinált.
3-as izomerő: a páciens laza ujjakkal hajlítja a csuklót, gravitációval szemben.
4-5-ös izomerő: a vizsgáló csukló fölött rögzíti az alkart, belefog a tenyérbe, úgy, hogy az
ujjakat szabadon hagyja, és dorzális irányú ellenállást ad a metacarpusokra. A
hüvelykujjra nem szabad ráfogni! Az ujjakra adott ellenállás aktiválja a hosszú
ujjhajlítókat.
2-es izomerő: az alkar kisujjszélen fekszik (pro-szupinációs középhelyzetben), vagy a
vizsgáló támasztja alá. Neutrális helyzetből indítva hajlítja a páciens a csuklóját.
1-es izomerő: az egyes izmokat egyenként vizsgáljuk
86. ábra
A csukló flexorok differenciált izomerő vizsgálata.
A vizsgáló a m. flexor carpi ulnaris mozgására dorzális, radiális (1. kép), a m. flexor carpi radialiosra dorzális és
ulnáris irtányú ellenállást ad
Az izomerő differenciált vizsgálata
musculus flexor carpi ulnaris

3-as izomerő vizsgálat: a kiinduló helyzetből a csukló flexiója és ulnáris deviációja.
4-5-ös izomerő: a vizsgáló erre a mozgásra ad extenziós és radiális irányú ellenállást az
V. metacarpus felől (86. ábra, 1. kép).
2-es izomerő: a tenyér fölfelé néz, a vizsgáló hajlítja a csuklót és alátámasztja a kezet
(megtartja a súlyát). A páciens ulnáris irányba mozgatja a kezét.
1-es izomerő: az izomhasat az alkar proximális felén a középvonaltól laterálisan lehet
tapintani. Ennél biztosabban tapintható a flexor carpi ulnaris ina a tapadás előtt, a
csuklóhajlatban, a kisujj vonalában közvetlenül az os pisiforme fölött. Ez a leglaterálisabb
ín az alkar tenyéri oldalán.
musculus flexor carpi radialis

3-as izomerő vizsgálat: a kiinduló helyzetből a csukló flexiója és radiális deviációja. Mivel
flexióban gyakorlatilag nem lehetséges a radiális deviáció, a vizsgálatot indítsuk
dorzálflexióból, így a mozgás értékelhető lesz!
4-5-ös izomerő: a vizsgáló erre a mozgásra ad extenziós és ulnáris irányú ellenállást a II.
metacarpus felől (86. ábra, 2. kép).
2-es izomerő: a tenyér fölfelé néz, a vizsgáló hajlítja a csuklót, teljes ulnárdeviációba
hozza, és alátámasztja a kezet (megtartja a súlyát). A páciens radiális irányba mozgatja a
kezét.
1-es izomerő: az iomhasat az alkar proximális felén a középvonalban lehet tapintani. Az
ín az alkar disztális felén végig felületesen fut, feszülése látható, tapintható. A
csuklóhajlatban a hüvelykujj felől (a II-es metacarpus irányába) a legkiemelkedőbb ín.
Legkisebb feszülése is jól érezhető.
musculus palmaris longus

3-as izomerő: az ujjbegyeket összecsípve dorzálflexióból indul a vizsgálat. Az ujjak
helyzetét megtartva emeli a páciens flexióba a kezét (87. ábra).
4-5-ös vizsgálat: az ujjhegyeken keresztül ad a vizsgáló dorzális irányú ellenállást a
csukló flexióra.
2-es izomerő: nincs megfelelő helyzet a vizsgálatra.
1-es izomerő: az izom ina a csuklóhajlatban a flexor carpi radialis mellett attól ulnárisan
fut kb. a csukló középvonalában.
87. ábra
A m. palmaris longus izomerő vizsgálata (3-as izomerő).
Jól látszik az ín kiemelkedése a csuklóízület fölött.
Megjegyzés
 a m. palmaris longus vizsgálatakor nem zárható ki a többi csuklóhajlító izom
működése, különösen ellenállással szemben. Ezen túl az ujjakra ható izmok is
aktívak a vizsgálat során.
 az izom egyes embereknél hiányzik.
5.6.2.1.2 A nyújthatóság vizsgálata

m. flexor carpi ulnaris: a vizsgálat hajlított könyökkel indul. A vizsgáló alátámasztja a
könyököt, belefog a tenyérbe, a csuklót dorzálflektálja, az alkart pronálja (ezzel együtt a
kezet radiális irányba hajlítja) és a könyököt kinyújtja.
m. flexor carpi radialis: a vizsgálat hajlított könyökkel indul. A vizsgáló alátámasztja a
könyököt, belefog a tenyérbe, a csuklót dorzálflektálja, az alkart szupinálja (ezzel együtt a
kezet ulnáris irányba hajlítja) és a könyököt kinyújtja.
m. palmaris longus: a könyök hajlított, az alkar szupinált. A vizsgáló két oldalról belefog a
tenyérbe, dorzálflexióba hajlítja a csuklót és szétfeszíti a tenyeret, végül kinyújtja a
könyököt.
5.6.2.1.3 Speciális teszt
Izometriás teszt:
a csuklóízület a legnyitottabb helyzetben van (20° flexió, és 10° ulnáris deviáció), a
vizsgáló rögzíti az alkart, és a tenyérbe belefogva dorzális irányba ad fokozódó ellenállást,
amivel szemben a páciens megtartja a helyzetet. Fájdalom esetén a csukló flexorokat
differenciáltan vizsgáljuk.
m. flexor carpi ulnaris: a páciens megtartja a neutrális helyzetet az V. metacarpus felől
adott dorzális és radiális irányú ellenállással szemben.
m.. flexor carpi radialis: a páciens megtartja a neutrális helyzetet az II. metacarpus felől
adott dorzális és ulnáris irányú ellenállással szemben.
m. palmaris longus: a páciens megtartja a neutrális helyzetet az összecsipett ujjhegyekre
adott dorzális irányú ellenállással szemben.
5.6.2.2 Csukló extenzorok

musculus extensor carpi radialis longus extenziós hatású még:
musculus extensor carpi radialis brevis musculus extensor digitorum communis
musculus extensor carpi ulnaris musculus extensor indicis
musculus extensor digiti minimi
88. ábra
A csuklóízület extenzorai: m. extenzor carpi radialis longus, m. extenzor carpi radialis brevis, m. extenzor carpi
ulnaris (Forrás: HJ Hislop, J Montgomery: Muscle testing 7. ed.2002.)
musculus extensor carpi radialis longus (88. ábra)

eredés: a humerus margo lateralisa a laterális epicondylus fölött, a septum intemusculare
brachii laterale
lefutás, tapadás: a könyökízület laterális oldalán a flexiós-extenziós tengely előtt fut le
az alkarra. Vaskos kötege a m. brachioradialistól laterálisan, kissé dorzálisan helyezkedik
el, és az alkar felső egyharmad határánhosszú ínba megy át. A radius mentén haladva a
csuklóízületet áthidalva a II-es metacarpus bázisán, dorzálisan tapad.
beidegzés: nerus radialis (C6-C7)
működés: a csuklóízületben extenziót és radiális deviációt hoz létre. A könyökízületet
hajlítja.
musculus extensor carpi radialis brevis (88. ábra)

eredés: epicondylus lateralis, a könyökízület laterális kollaterális szalagja (ligamentum
collaterale laterale), és a környező fascia és septum intermusculare.
lefutás, tapadás: a hosszú radiális extenzor takarásában fut, kissé karcsúbb, az izomhas
hossza ahhoz hasonló. A hosszú ín mellett fut le a kézre. A II-es metacarpus bázisán,
dorzálisan tapad.
működés: a csuklóízületben extenziót és radiális deviációt hoz létre.
musculus extensor carpi ulnaris (88. ábra)

eredés: epicondylus lateralis, az ulna hátsó felszínén a felső kétharmadán, és az izmot
borító fascián
lefutás, tapadás: a lateralis epicondylusról indulva, dorzálisan keresztezi az alkar
hossztengelyét és az ulna mentén fut le a kézre. Az izomhas nem sokkal a csukóízület fölött
megy át ínba. Ina a processus styloideus ulnae mellett laterálisan haladva éri el az V.
metacarpus bázisát ahol tapad.
működés: a csukó ízület extenziója és ulnáris deviációja.
Megjegyzés: a csukló extenzorok az ujj flexorok szinergistájaként működnek fogás
közben. Az extenzorok egyrészt rögzítik a csuklót a fogáshoz ideális dorzálflexiós
helyzetben, másrészt ebben a helyzetben megnyújtják a hosszú ujjflexorokat, ami azok
számára hatékonyabb működést, nagyobb erőt biztosít a fogáshoz.
A csukló extenzorok együttes vizsgálata

Kiinduló helyzet: a páciens ül, a vállízület abdukcióban, vagy flexióban, a könyökízület 900
körüli flexióban van. A váll és könyökízületi helyzet biztosítja, hogy az alkar pro-
szupinációs középhelyzetben feküdjön az asztalon. A kéz nincs alátámasztva, a vizsgálat
laza flexióból indul.
3-as izomerő: a páciens laza hajlított ujjakkal középhelyzetben extenzióba emeli a kezét.
4-5-ös izomerő: a vizsgáló a II-V-ös metacarpusokra ad flexiós irányú ellenállást a
mozgással szemben. Az ujjakat, és a hüvelykujj metacarpusát nem fogja át!
2-es izomerő: az alkar kisujjszélen fekszik, a csukló hajlítva. A dorzálflexiót az asztalon
csúsztatott kézzel hajtja végre a páciens.
1-es izomerő: az egyes izmokat egyenként tapintjuk
89. ábra
A csukló extenzorok differenciált izomerő vizsgálata (4-5-ös izomerő).
A m. extenzor carpi ulnaris (1. kép), a m. extenzor carpi radialis longus és brevis (2. kép).
A csukló extenzorok differenciált vizsgálata
extensor carpi radialis longus és brevis

3-as izomerő: az alkar félig pronált helyzetben fekszik az asztalon, a kéz lelóg. Ebben a
helyzetben emeli meg a páciens a kezét (extenzió-dorzálflexió). Ez a mozdulat pontosan
megfelel a két izom fő funkciójának.
4-5-ös izomerő: a mozgásra a vizsgáló a II-III-as metacarpus felől ad palmáris-ulnáris
irányú ellenállást. A hüvelykujjra nem fog rá!
2-es izomerő: az alkar félig szupinált helyzetben fekszik az asztalon, a csuklóízület
hajlítva, és az alkar helyzetéből adódóan ulnáris deviációban van. A vizsgált személy a
kezét az asztalon csúsztatva dorzálflexiós és radiális deviációs mozgást végez.
1-es izomerő: az extensor carpi radialis longus izomhasának megfeszülését hajlított
könyökkel, és alátámasztott alkar (a m. brachioradialis laza) mellett vizsgáljuk. Az izom
az alkar felső harmadában, a lateralis epicondylust és a II-es metacarpust összekötö
egyenes vonalában tapintható. A rövid izom rezdülése itt nem ítélhető meg.
A két izom ina a tapadás előtt a csuklóízület vonalában, dorzálisan biztosan tapintható, a
II-es (longus), illetve a III-as (brevis) metacarpus bázisától proximálisan.
extensor carpi ulnaris

3-as izomerő: az alkar félig pro-szipinációs középhelyzetben fekszik az asztalon, a kéz
lelóg. Ebben a helyzetben emeli meg a páciens a kezét ulnáris irányba. Fontos, hogy a kéz
lelógjon az asztalról, mert a dorzálflexió ulnáris deviációval kombinálva csak a neztrális
helyzetig lehetséges (a proc. styloideus ulnae és az os triquetrum ütközése).
4-5-ös izomerő: a mozgásra a vizsgáló az V-ös metacarpus felől ad palmáris-radiáis
irányú ellenállást.
2-es izomerő: az alkar neutrális helyzetben fekszik az asztalon, a vizsgáló a csuklóízületet
dorzálflexióban és radiális deviációban támasztja alá. A vizsgált személy a kezét ulnáris
irányba mozgatja.
Más lehetőség: a páciens tenyere az asztalon fekszik (nem támaszkodik), az alkar
megemelve, és radialis irányba áll. A páciens ulnáris irányba csúsztatja a kezét.
1-es izomerő: az extensor carpi ulnaris izomhasának megfeszülését az alkar felső
kétharmadában, közvetlenül az ulna vonalában dorzálisan tapintható. Az ín megfeszülése
a tapadás előtt a proc. styloideus ulnae és az V, metacarpus között jól tapintható.
5.6.2.2.2 A nyújthatóság vizsgálata:

m. extenzor carpi radialis longus és brevis: a vizsgálat hajlított könyökkel, szupinált
alkarrral indul. A vizsgáló hajlítja a csuklóízületet (az ujjakat nem!), pronálja az alkart és
ezzel együtt ulnáris irányba hajlítja a kezet. A kéz helyzetének fenntartása mellett nyújtja
a könyököt.
m. extensor carpi ulnaris: a vizsgálat hajlított könyökkel szupinált alkarral indul. A

vizsgáló alátámasztja a könyököt, hajlítja a csuklóízületet, és radiális irányba hajlítja. A
könyök nyújtása minimális plusz nyújtást jelent az izomra.
5.6.2.2.3 Speciális tesztek
Izometriás tesztek
A csuklóízület a legnyitottabb helyzetben van, a vizsgáló rögzíti az alkart, és a tenyérbe
belefogva palmáris irányba ad fokozódó ellenállást a metacarpusokra, amivel szemben a
páciens megtartja a helyzetet. Fájdalom esetén a csukló extenzorokat differenciáltan
vizsgáljuk.
m. extenzor carpi radialis longus és brevis: a páciens megtartja a beállított helyzetet a II-
III-as. metacarpus felől adott palmáris és ulnáris irányú ellenállással szemben.
m. extensor carpi ulnaris: a páciens megtartja a beállított helyzetet az V. metacarpus felől
adott palmaris és radiális irányú ellenállással szemben.
Nervus medianus kompressziós teszt. A csuklóízület tenyéri oldalán egy anatómiai
csatornában haladnak a kézre futó hosszú flexor inak és a nervus medianus (90. ábra, 2,
kép). A carpalis csatorna csontos alapját a kéztőcsontok alkotják. A csatornát ventrálisan
lezáró képlet a flexor retinaculum. A nervus medianus az os tarpezium ventrális
tuberculumához közel fut (91. ábra). A vizsgáló a carpalis csatornára alkalmaz nyomást
a nervus medianus irányába 30 másodpercig. A n. medianus területén jelentkező tünetek
bizonyítják carpalis csatorna érintettségét (térszűkítő folyamat).
90. ábra
A nervus ulnaris (1. kép) és a nervus medianus (2. kép) kompressziós tesztje
A nervus ulnaris kompressziója: az ideg az os pisiforme és a hamulus ossis hamati között

fut (91. ábra). A pisiforme mediális-disztális irányú nyomása tüneteket válthat ki a n.
ulnaris területén (90. ábra, 1. kép)).
91. ábra
A karpalis csatorna keresztmetszeti képe. A nervus ulnaris a csatornán kívül az os pisiforme melett fut a kézre, a
nervus medianus a csatornában a radialis oldalon.
A kéztőcsontokat összekötő szalagok stabilitásának vizsgálatára számtalan teszt létezik.

Ezek tárgyalása meghaladja ennek a könyvnek a tartalmát.
II. A felső végtag / A kéz 143
6 A KÉZ
Az emberi kéz funkcióját tekintve sokoldalú összetett szerkezet. Végrehajtó szervként a

legösszetettebb motoros funkciók ellátására képes, egyaránt alkalmas nagy erő
kifejtésére, és finom, precíz mozgások kivitelezésére. Szenzoros működésével információt
szolgáltat a környezetről, amivel érintkezésbe kerül. Használjuk érzések kifejezésére,
miközben gesztikulálunk, megérintünk, előadunk valamit. Mindennapi tevékenységeink
szinte kivitelezhetetlenek a kéz használata nélkül. A kéz épségét, normál működését
veszélyeztető megbetegedések drámaian lecsökkentik az egész felső végtag funkcióját.
A kezet csontosan a disztális kéztőcsontsor tagjaihoz ízesülő öt metacarpus, és ujjanként
három phalanx, a hüvelykujj esetén kettő, építi fel. A csontok által alkotott
carpometacarpalis, metacarpophalangealis és interphalangealis ízületek biztosítják a kéz
mozgékonyságát. A csontok és ízületek a relaxált kéz jellegzetes, palmarisan konkáv,
boltozatos szerkezetét adják. Ez a szerkezet három összefüggő ívből épül fel. A
legproximálisabb transzverzális ívet, a disztális kéztőcsontsor alkotja, aminek merev,
stabil, központi eleme, boltozati záróköve az os capitatum. A disztális transzverzális ív a
metacarpo-phalangealis ízületi sornak megfelelően fut. Ez az ív rugalmas, mobilis,
mozgékonysága elengedhetetlen a kéz rugalmasságához, ahhoz, hogy alakja
nagymértékben igazítható legyen a megfogni kívánt tárgy alakjához. A boltozatos
szerkezet hosszanti íve a kettes és hármas sugaraknak megfelelően fut, ezek
carpometacarpalis ízületei merevek, stabilitást biztosítanak, míg metacarpo-phalangealis
ízületeik mozgékonyak (Flatt, 1996).
6.1 Articulatio carpometacarpea (CMC), 2-5 ujjak
Az ízületeket a disztális kéztőcsontsor tagjai és a metacarpusok bázisai alkotják. Az

ízületek mozgékonysága eltérő, a kettes és hármas sugár esetén ezek a kapcsolatok
merevek, míg a négyes, ötös ujjak esetén mobilak. A legnagyobb mozgékonysággal a
hüvelykujj alapízülete rendelkezik.
A négyes és ötös CMC ízületekben körülbelül 20°flexió-extenzió és 25° befelé – a hármas
sugár felé történő – rotáció jöhet létre. Ezek a mozgáslehetőségek biztosítják a kéz
alakjának idomulását akár egy gömbölyű tárgy alakjához, funkcionálisan együttműködve
a hüvelyk mozgásaival, annak oppozíciójával.
6.2 Articulatio metacarpo-phalangea (MCP), 2-5 ujjak
Ezeket az ovoid ízületeket a metacarpusok konvex fejei és a proximális phalanxok konkáv

bázisai alkotják. Az ízületek stabilitása nagy jelentőségű a kéz funkciója szempontjából, a
fogás alapvető feltétele. A stabilitást az ízületi tok és a vele összefüggő, abba beágyazott
kötőszöveti elemek, a kollaterális szalagok és a palmar plate (voláris/palmáris lemez)

biztosítják.
A kollaterális szalagok radiálisan és ulnárisan fognak át egy-egy metacarpo-
phalangeális ízületet. A metacarpus fej posterior tuberculumáról erednek kétoldalt, majd
két rostkötegre válva, ferdén, palmaris irányba futnak. A vastagabb rostköteg dorzálisabb
lefutású, a proximális phalanx bázisának tenyéri felszínére, míg a vékonyabb köteg a
palmar plate szélére tapad. Ezek a szalagok az MCP ízületek neutrális helyzetében lazák,
engedik az ujjak oldalirányú mozgását, ugyanakkor az ízület hajlított helyzetében
feszesek, akadályozzák az ujjak távolítását. Az oldalszalagok halított helyzetben történő
megfeszülését a metacarpus fej felszínének görbülete okozza, ez a görbület a tenyéri
felszínen kifejezettebb, így flexióban a szalagok tapadási pontja távolabb kerül az
eredéstől, ez fokozza a szalagok passzív feszülését. (92. ábra)
A közel 70°-os flexió az MCP ízületek zárt ízületi helyzete. Az ízület oldalirányú stabilitása
ebben a helyzetben igen lényeges, hiszen számos funkció, például az írás, a kulcs
használat, a csippentő fogás nem, vagy nehezen végezhető el instabil MCP ízületekkel
(Neumann, 2010).
92. ábra
A metacarpo-phalangealis ízület felépítése, a voláris lemez (palmar plate) és a függesztő gyűrűk (A1, A2)
Az ízület arthrokinematikája flexió során
További stabilizáló képletek az MCP ízületeket összekötő, mély transzverzális szalagok,

ligamentum metacarpea transversa profunda rostjai, melyek a kéz teljes
szélességében végighúzódnak.
A palmar plate valamennyi MCP ízületnél is megtalálható, erős, rostporcos lemez, mely a
tenyéri felszínen, a proximális phalanx bázisán rögzül, a metacarpus fejéhez egy rugalmas
recessus kapcsolja. (92. ábra)
Ennek a rostporcos képletnek a szerepe az ízületi vápa méretének növelése, extenzió

során ennek felszíne adja a vápát. Flexió közben a palmar plate végigcsúszik a metacarpus
fején, kifeszíti a tok kibővült részét, a palmaris recessust.
Stabilizáló kötőszövetes képletek azok a függesztő gyűrűk is, amik a kéz ízületeinek
magasságában, így itt, az MCP ízületeknél is, a flexor inakat a phalanxokhoz rögzítik. Ezek
szerepe az erőátvitel, továbbá, hogy az inakat az ízület közelében tartsák, így biztosítva az
ujjhajlító izmok hatékonyságát (Kapandji, 2007). (92. ábra)
Az MCP ízületek két szabadsági fokkal rendelkeznek, bennük anatómiai alkari pozíció
mellett szagittális síkban flexió-extenzió, frontális síkban ab-addukció jöhet létre.
Flexió – 0°-90° - a flexiós terjedelem a 2. ujjtól az 5. ujj felé haladva növekszik, az 5. ujj
esetén eléri a 100°-110°-ot. A mozgásterjedelem végén az ízületi tok dorzális része és a
kollaterális szalagok feszülnek.
Extenzió – 0°-30°-40° - a mozgásterjedelem végén a tok palmaris része és az
oldalszalagok feszülése jelentkezik. Laza szalagok esetén a passzív extenzió mértéke
elérheti a 90°-ot is.
Abdukció –addukció – 0°-20° - az ujjak abdukciója és addukciója a 3. sugárhoz képest,
annak helyben maradása mellett jön létre, ugyanakkor a 3. MCP ízületben is kivitelezhető
oldalirányú mozgás, ez a mozgás radiális és ulnáris deviációként írható le (Neumann,
2010). A 2. ujj oldalirányú mozgása a legnagyobb, itt a mozgásterjedelem eléri a 30°-ot
mindkét irányban. Szintén jelentős az 5. ujj abdukciós mozgásterjedelme.
A két fő síkban létrejövő mozgások mellett az MCP ízületekben az ízfelszínek alakja
lehetővé teszi, hogy az ízület neutrális, vagy enyhén extendált helyzetében a proximális
phalanx bázisa a metacarpus fejéhez képest passzívan távolítható és közelíthető, palmaris
és dorzális, valamint oldalirányban csúsztatható és a phalanx hossztengelye körül
rotálható. Ezek a passzív mozgáslehetőségek biztosítják, hogy az ujjak minél inkább
képesek legyenek igazodni a megfogott tárgy alakjához, így a lehető leghatékonyabb lehet
a fogás.
6.2.2 Arthrokinematia
A kéz funkcionális mozgásai során az MCP ízületben általában a konkáv ízfelszín, a
proximális phalanx bázisa mozdul el a konvex metacarpus fejen. Flexió során palmarisan
gördül és csúszik, extenziókor dorzális irányúak a járulékos mozgások. Abdukció során,
szintén a konkáv ízfelszín elmozdulásával, a 2. ujj esetén radiális, a 4. és 5. ujjaknál ulnáris
a gördülés és csúszás. Addukció során az arthrokinematikai elmozdulások ellentétes
irányúak.
6.3 Articulatio interphalangea (proximális PIP, disztális DIP), 2-5 ujjak
Az ízületeket a proximális phalanx konvex feje és a középső phalanx konkáv bázisa (PIP)
illetve a középső phalanx konvex feje és a disztális phalanx konkáv bázisa (DIP) alkotja.
Az ízületek egy szabadsági fokkal rendelkeznek, bennük flexió jöhet létre. Aktív, a
neutrálistól kivitelezett extenzió nem kivitelezhető, esetleg minimális mértékben a DIP
ízületben. Valamennyi interphalangealis ízület rendelkezik ulnáris és radiális
kollaterális szalaggal, valamint palmar plate-tel, melyek az ízületi tokot erősítik. (93.
ábra)
A kollaterális szalagok az ízületek oldalirányú mozgását korlátozzák, míg a voláris
rostporcos lemez a hyperextenziót akadályozza, különösen a PIP ízületeknél. Az IP
ízületek esetén a kollaterális szalagok feszessége az ízület minden pozíciójában közel
egyforma, a zárt ízületei helyzet ezekben az ízületekben a nyújtott helyzet, amikor a
palmar plate megfeszül (Neumann, 2010).
93. ábra
A PIP és a DIP ízületek felépítése
PIP
Flexió – 0°-100°-120° - jellemző, hogy az 5. ujj felé haladva nő a PIP ízületek flexiós
terjedelme. A mozgásterjedelem végén az ízületi tok dorzális része és a kollaterálisok
feszülnek.
DIP
Flexió – 0°-90° - a mozgásterjedelem végén, hasonlóan a PIP ízületekhez, a kollaterális

szalagok és a tok dorzális része feszül meg, a mozgásterjedelem az 5. ujj DIP ízületében a
legnagyobb, itt éri el a 90°-ot.
A konkáv ízfelszínek palmaris csúszása jön létre az IP ízületek flexiója során, extenziós
irányú mozgáskor a csúszás iránya dorzális.
6.4 A 2-5 ujjakra ható izmok működése
A kézre ható izmok két fő csoportba sorolhatók lefutásuk alapján. Az úgynevezett

extrinsic izmok a humerusról vagy az alkarcsontokról futnak ki a kézre, míg az intrinsic
izmok a kézen erednek és tapadnak, nem hidalják át a csukló ízületet.
Extrinsic izmok
Flexorok
A m. flexor digitorum profundus, a m. flexor digitorum superficialis tartoznak ebbe a
csoportba. A superficialis izom a csukló magasságában négy ínra válva fut ki az ujjak
palmaris felszínére és tapad a proximális phalanxon, az inak tapadása a phalanxok két
oldalán történik, így a superficialis ina átengedi az alatta futó profundus inát, ami kifut a
disztális phalanx bázisáig.
Az inakat a phalanxokhoz a flexor gyűrűk rögzítik, biztosítva azok ízület közeli lefutását,
így hatékonyságát a flexió során.
A hosszú ujjhajlítók a mm. interosseivel együttműködve képesek flexióba húzni az ujjakat,
a mm. lumbricales a hosszú flexorok kontrakciója miatt nyújtott állapotba kerül, ilyenkor
nem vesz részt a flexió támogatásában. Az ujjhajlító izmok egyízületi, izolált működéséhez
az antagonisták stabilizáló funkciója is szükséges. (94. ábra). Így ahhoz, hogy a például a
m. flexor digitorum superficialis a PIP ízületet hajlítsa, a m. extensor digitorum egyidejű
stabilizáló funkciója kell az MCP és a csukló ízületekben.
Továbbá, mint ahogy azt a csuklóízületi extenzoroknál már említettük, a normál fogás
feltétele a csukló stabilitása, illetve a flexorok optimális hossza, ami a csuklóízület enyhe
extendált helyzetében valósul meg és a csuklóízületi extenzorok működése biztosítja
(Neumann, 2010).
94. ábra
A musculus flexor digitorum superficialis és profundus, valamint a musculi interossei együttműködése a II-
V.ujjak hajlítása során
A Korai fázis: a hosszú ujjhajlítók működését elsősorban a musculi interossei támogatják az MCP ízületben
B Kései fázis: Befejeződik az ujjak hajlítása, a lumbricalis izomzat továbbra is inaktív, nyújtott állapotú
Extenzorok
A kézre ható hosszú extenzorok a m. extensor digitorum, a m. extensor indicis és a m.
extensor digiti minimi. Ezekre az izmokra is jellemző, hogy az izomasuk az alkaron van,
csak az inak futnak ki a kézre. A hosszú flexorokkal ellentétben az extensorok nem csontos
csatornában futnak a csukló területén és nincsenek számukra függesztő gyűrűk sem a
phalanxokhoz történő rögzítéshez. Az extenzor inakat a csuklóízület magasságában az
extensor retinaculum szorítja le és tartja az ízület közelében a csukó és az ujjak mozgásai
során. Az extenzor inak számos ínközti kötőszövetes kapcsolattal rendelkeznek, ezek a
vékony kötőszövetes elemek egymáshoz kapcsolják az extenzor inakat az MCP ízületek
magasságában. Az ujjak dorsalis felszínén az extensor inak egy úgynevezett extensor
apparátusba integrálódnak. Az extensor apparátus a hosszú extenzorokon kívül az ujjak
IP ízületeit extendáló, rövid, intrinsic izmok tapadásául is szolgál, proximális, az MCP
ízületek közelében elhelyezkedő részét extenzor csuklyának nevezzük.
Az ujjak nyújtása, a kéz nyitása a fogás előkészítésének feltétele, melyhez az ujjakra ható
extenzoroknak leginkább a hosszú ujjflexorok rugalmas ellenállását kell legyőzniük. A m.
extensor digitorum izolált működésével az MCP ízületeket extendálja. A PIP és DIP
ízületek teljes nyújtásához szükség van az ujjakra ható rövid, intrinsic izmok, az
interosseusok és lumbricalisok működésére is. Ezek az izmok az MCP ízületben flexiós
hatásúak, így azon túl, hogy megfeszítik a dorzális extenzor apparátust, az MCP ízületben
kifejtett flexiós hatásukkal megakadályozzák, hogy az m. extensor digitorum tényleges
extenzióba húzza az MCP ízületeket, így az hatékonyan képes megfeszíteni az extenzor

apparátust, azon keresztül nyújtani az IP ízületeket (Koh és munkatársai, 2006). (95.
ábra)
95. ábra
A musculus extensor digitorum valamint a musculi lumbricales és musculi interossei együttműködése a II-
V.ujjak nyújtása során
A Korai fázis: a musculus extensor digitorum elsősorban az MCP ízületre hat
B Középső fázis: a musculi lumbricales és musculi interossei támogatják a musculus extensor digitorum
extenziós hatását a PIP és DIP ízületekben, továbbá az MCP ízületre gyakorolt flexiós hatásukkal
megakadályozzák annak további extendálódását
C Kései fázis: Befejeződik az ujjak nyújtása
Intrinsic izmok
A 2-5. ujjakra ható rövid izmok közé tartoznak a mm. introssei, a mm. lumbricales,
valamint az 5. ujjra ható rövid izmok, a m. flexor digiti minimi, a m. abductor digiti minimi
és a m. opponens digiti minimi.
A mm. introssei, és a mm. lumbricales, ahogy azt már fentebb leírtuk, az MCP ízületben
flexorként, míg az IP ízületekben extenzorként működnek. Az interosseus izmok 4
dorzális és 3 palmaris tagból állnak, a palmarisak az MCP ízületek addukcióját, a
dorzálisak az abdukciót végzik. A lumbricalis izmok funkciója még az ujjakra ható

extrinsic és intrinsic izmok működésének összehangolása (Neumann, 2010)
6.5 A II-V-ös ujjak ízületeinek vizsgálata
6.5.1 Megtekintés
Nyugalmi helyteben az ujjak lazán hajlítottak, és a hosszú ujjak nagyjából párhuzamosan
futnak. Valójában az ujjak hossztengelye kissé ulnár felé eltér a metacarpusok
hossztengelyétől, de ez csak a mutatóujjnál szembetűnő. A tenyér boltozata jól látható,
különösen a tenyér felől tekintve (96. ábra). A boltozat még kifeszített ujjak mellett is
megmarad, nem simul ki.
Az ujjak a frontális síkban az interphalangeális ízületeknél kissé megvastagodottak, az egy
ujjhoz tartozó ujjpercek hossztengelye egymás folytatásába esik. Nem ritka, hogy a kisujj
és a mutatóujj végperce enyhén befelé (a középső ujj felé) tart. Az ujjak oldalról
megtekintve nyújtott helyzetben egyenesek, az IP ízületek nem emelkednek ki az ujjak
síkjából.
96. ábra
A tenyér boltozata laza kéztartás mellett jól látható
6.5.2 Articulatio metacarpophalangea
6.5.2.1 A flexiós – extenziós mozgásterjedelem

Kiinduló helyzet: a páciens alkarja az asztalon fekszik pro-szupinációs középhelyzetben,
vagy könyököl (más helyzetben is vizsgálható).
Aktív flexió: a páciens hajlítja az MCP ízületeket. Az IP ízületek nyújtottak (97. ábra, 1.
kép). A mozgásterjedelem 90°, de a kisujj felé növekszik. A goniométer stabil szárát a
vizsgált ujj metacarpusának hossztengelyéhez kell igazítani, a mobil szárat a proximális
ujjperchez, azonban csak a kisujj esetében hozzáférhetőek a csontok a mozgás síkjában.
Az MCP flexió egyszerűbben úgy mérhető, hogy a szögmérő szárait ráfektetjük a kéz
dorzális oldalán a metacarpusra, és a proximális phalanxra.
Passziv flexió: a vizsgáló egyik kezével rögzíti a vizsgált ujj metacarpusát, és hajlítja a
proximális ujjpercet. Az ujjakat egyenként vizsgáljuk. A véghelyzet-érzés rugalmas, amit
az ízületi tok dorzális részének és a kollaterális szalagoknak a megfeszülése okoz.
Aktív extenzió: a csukló neutrális helyzetben van, a páciens nyújtja az ujjait. Az extenzió
30°-40° körüli, de széles egyéni variációt mutat. Mérni a metacarpus és a proximális
phalanx által bezárt szöget kell, a flexióhoz hasonló módon.
Másik egyszerű vizsgálati mód, ha a páciens tenyere az asztalon fekszik, és az ujjait
nyújtva megemeli, amennyire lehet (97. ábra, 2. kép). Az asztal és az ujjak által bezárt
szög mutatja az ízület extenziós mozgásterjedelmét. Az MCP ízületek mozgásterjedelmét
egyszerre vizsgáljuk a hosszú ujjaknál, mert csak a mutatóujj nyújtható akaratlagosan a
többitől függetlenül.
Passzív extenzió: a vizsgáló a kezet átfogva rögzíti a metacarpusokat, és a proximális
ujjperceket a tenyér felől egyszerre, vagy egyenként mozgatja dorzális irányba. A
véghelyzet-érzés rugalmas, az ízületi tok palmaris részének feszülése miatt. A passzív
extenzió mértéke elérheti akár a 90°-ot is.
97. ábra
A MCP ízületek aktív flexiója (1. kép) és extenziója (2. kép)
6.5.2.2 Az ab-addukciós mozgásterjedelem

Kiinduló helyzet: az ujjak nyújtottak, és lazán zártak.
Aktív abdukció: a páciens a nyújtott ujjakat terpeszti (98. ábra, 1. kép). A mozgás
tengelye a 3-as sugár, attól távolodik a többi ujj. A mozgásterjedelem értékelése történhet
a középső ujj és a vizsgált másik ujj (pl. gyűrűsujj) által bezárt szög mérésével. Ebben az
esetben a II-es ujj mozgásterjedelme 30°, a IV-es ujjé 20°, az V-ös ujjé 40° (vagy 20° a
gyűrűsujjhoz viszonyítva).
A középső ujj oldalirányú mozgását a metacarpus rögzítésével lehet vizsgálni. A mozgás
azonos terjedelmű mindkét irányba (kb. 20°-20°).
Az abdukció mérésének másik módja, ha a vizsgált ujj és a középső ujj végének távolságát
centiméterben mérjük.
Passzív abdukció: a vizsgáló rögzíti a vizsgált ujj metacarpusát és távolítja a
középvonaltól. A mozgás végén a véghelyzet-érzés rugalmas, az ellenoldali oldalszalag
Aktív addukció: a nyújtott ujjak zárása. További addukció csak enyhe flexióban
lehetséges (az ujjakat a középső ujj elé zárva 98. ábra, 2. kép), vagy az ujjak
addukciójának egyenkénti vizsgálatával, rögzített metacarpus mellett. A gyűrűsujj aktív
addukciója a legkisebb.
A középső ujj oldalirányú mozgása abdukció, addukciót érthetően nem vizsgálunk.
Passzív addukció: a vizsgáló rögzíti a vizsgált ujj metacarpusát és közelíti a
középvonalhoz. A mozgás végén a véghelyzet-érzés rugalmas, az ellenoldali oldalszalag
98. ábra
A II-V-ös ujjak aktív abdukciója (1. kép) és az addukció egyik lehetséges vizsgálata (2. kép)

A MCP ízület stabilitásának vizsgálata: az ízület oldalirányú stabilitását a kollaterális
szalagok biztosítják. Ezek feszülése teljesen hajlított ízületi állásban maximális. A páciens
nyújtott IP ízületekkel hajlítja az MCP ízületek sorát, és megpróbálja nyitni az ujjait (99.
ábra97. ábra). A feszes szalagok megakadályozzák az ujjak oldalirányú mozgását
(minimális mozgás lehetséges). A vizsgáló egyenként is elvégezheti a stabilitás
vizsgálatát.
99. ábra
A MCP ízület kollaterális szalagjainak stabilitási tesztje.
Stabil oldalszsalagok nem engedik a nyújtott ujjak nyitását flektált MCP ízület mellett (1. kép); az ujjak
nyithatósága instabil szalagok esetén (2. kép)
6.5.3 Articulatio interphalangea proximalis (PIP)
6.5.3.1 Flexiós-extenziós mozgásterjedelem

Aktív flexió: a páciens hajlítja a PIP ízületeket, nyújtott, vagy enyhén hajlított MCP
ízületekkel. A mozgásterjedelem 100°-120° a mutatóujjtól a kisujjig növekszik (elérheti
akár a 135°-ot is). Mérni speciális ujjszögmérővel, vagy a hagyományos goniométerrel
lehet, a szögmérő szárait ráfektetve a proximális és a középső ujjperc dorzális felszínére.
Passzív flexió: az ujjakat egyenként kell vizsgálni. A vizsgáló rögzíti a proximális
ujjpercet, és hajlítja a PIP ízületet. A véghelyzet-érzés rugalmas, a mozgásterjedelem kissé
meghaladja az aktív mozgásét. Az ízületi tok dorzális része és a kollaterális szalagok
feszülnek meg a mozgás végén.
Aktív extenzió: az ízület extenziós mozgásterjedelme 0°. Extenziós irányú mozgás
hajlított helyzetből történő nyújtással történik.
Passzív extenzió: az ujjakat egyenként kell vizsgálni. A vizsgáló rögzíti a proximális
ujjpercet, és nyújtja a PIP ízületet. A véghelyzet-érzés rugalmas, de kevésbé, mint
flexióban. Az ízületi tok palmáris része, a kollaterális szalagok, és a palmáris rostporcos
lemez feszülnek meg a mozgás végén.
6.5.4 Articulatio interphalangea distalis (DIP)

Aktív flexió: a vizsgáló rögzíti a középső ujjpercet, és a páciens hajlítja a DIP ízületet (100.
ábra). A mozgásterjedelem 80°-90°. Mérni a PIP ízülethez hasonlóan speciális
ujjszögmérővel, vagy a hagyományos goniométerrel lehet, a szögmérő szárait ráfektetve
a középső és a harmadik ujjperc dorzális felszínére.
Passzív flexió: A vizsgáló rögzíti a proximális ujjpercet, és hajlítja a PIP ízületet. A
véghelyzet-érzés rugalmas, a mozgásterjedelem kissé meghaladja az aktív mozgásét. Az
ízületi tok dorzális része és a kollaterális szalagok feszülnek meg.
Aktív extenzió: az ízület extenziós mozgásterjedelme 0°. Extenziós irányú mozgás
hajlított helyzetből történő nyújtássa történik.
Passzív extenzió: az ujjakat egyenként kell vizsgálni. A vizsgáló rögzíti a középső
ujjpercet, és nyújtja a DIP ízületet. A DIP ízületben lehet kisfokú passzív extenzió. A
véghelyzet-érzés rugalmas, de kevésbé, mint flexióban. A rugalmas véghelyzet-érzést az
ízületi tok palmáris részének a kollaterális szalagoknak, és a palmáris rostporcos lemez
megfeszülésének következménye.
100. ábra
A DIP ízület aktív flexiója.
A proximális ujjperceket rögzíteni kell!
6.5.5 Gyors tesztek az ujjak flexiójának és extenziójának vizsgálatára

Néhány teszttel gyorsan megítélhető az ízületek aktív flexiós mozgásterjedelme. Célszerű
a vizsgálatot ezekkel kezdeni és csak probléma esetén végezzünk részletes vizsgálatot.
Ökölképzés: a kezet ökölbe kell zárni. Jól látható az MCP, a PIP és a DIP ízületek flexiója
(101. ábra, 1. kép). Ha a páciens képes úgy behajlítani az ujjait, hogy a körmei a
tenyerében vannak, nem látszanak, akkor a mozgás minden ujj ízületben teljes
Ujjbegyeket az ujjak tövéhez érintése, nyújtott MCP ízületekkel (101. ábra, 2. kép). Az
ujjbegyek csak teljes PIP és a DIP ízületi flexió esetén érik el az ujjak tövét.
Ujjbegyeket a tenyérgyökre: az MCP és a PIP ízületek teljesen hajlítottak, míg a PIP
ízületek nyújtva vannak. Az ujjak az os scaphoideum felé (kb. a hüvelykujj tövénél)
összetartanak (102. ábra).
101. ábra
Gyors tesztek a 2-5-ös ujjak flexiós mozgásterjedelmének felmérésére.
Az ujjak összes ízületének hajlítása (1. kép), az MCP és PIP ízületek hajlítása (2. kép)
102. ábra
Gyors teszt a 2-5-ös ujjak DIP és PIP ízületek flexiós mozgásterjedelmének megítélésére.
A fenti tesztek során feltűnik, ha valamelyik ujj nem követi harmonikusan a többit, „kilóg
a sorból” és megállapítható, melyik ízületben lehet korlátozott a flexió.

Az interphalangealis ízületek stabilitásának vizsgálata: a kollaterális szalagok oldal irányú
stabilitást biztosítanak az ujjak ízületeiben. A PIP és a DIP ízületeket azonos módon
vizsgáljuk. A vizsgáló két oldalról rögzíti a proximális phalanxot és enyhén hajlított ízületi
helyzetben oldalra próbálja hajlítani a disztálisabb ujjpercet (103. ábra). Az ulnáris
szalagot radiális irányú mozgással teszteljük, és fordítva, a radiális szalagot ulnáris irányú
mozgással. Bár az IP ízületek egy tengelyűek, néhány fokos oldal irányú mozgás
lehetséges bennük. Ép szalagok határozott feszülő véghelyzetet biztosítanak.
103. ábra
A PIP ízületi oldalszalagok stabilitásának vizsgájta.
6.6 A II-V-ös ujjakra ható izmok vizsgálata
6.6.1 Az ujjak flexorai (hosszú, extrinsic izmok)

musculus flexor digitorum superficialis flexiós hatása van az MCP ízületekre:
musculus flexir digitorum profundus musculi lumbricales
musculi interossei dorsales
musculi interossei palmares
musculus flexor digiti minimi
musculus abductor digiti minimi
104. ábra
Az ujjak hosszú flexorai: m. flexor digitorum superficialis, m. flexor digitorum profundus
musculus flexor digitorum superficialis (104. ábra)

eredés: egyik feje a medialis epicondyluson, a mediális kollaterális szalagon, és a
processus coronoideus ulnaen ered, a másik fej a radius elülső felszínén (linea obliqua),
kb. a középső harmadán.
lefutás, tapadás: az alkaron a csukló flexorok alatt fut lefelé. Az alkar disztális
harmadában válik négy ínra. A csuklón átfutnak a flexor retinaculum alatt, és kifutnak az
ujjak palmáris felszínére. Az ín a proximális phalanx bázisánál kettéágazik (átengedi a
mély ujjhajlító izom inát) és a középső ujjperc bázisán, palmárisan tapad.
beidegzés: nervus medianus (C8-T1)
működés: hajlítja a csuklóítületet, az I-V-ös ujjak MCP és a PIP ízületeit.
musculus flexor digitorum profundus (104. ábra)

eredés: a processus coronoideus ulnae, az ulna elülső és mediális felszíne
lefutás, tapadás: az izomrostok elől és mediálisan körülölelik az ulnát és annak mentén
futnak lefelé. Az alkar közepe táján válik négy ínra, átfut a flexor retinaculum alatt és a
négy hosszú ujjra halad tovább. Átbújik a felületes ujjhajlító kettévált ina alatt és kifut a
végperc bázisára, ahol palmárisan tapad.
beidegzés:
a II-es, III-as ujjak ágait a nervus medianus (C8-T1)
a IV-es, V-ös ujjak ágait a nervus ulnaris (C8-T1)
működés: hajlítja a csuklóízületet, a II-V-ös ujjak MCP, PIP és DIP ízületeit.

A hosszú ujjflexorok együttes vizsgálata
Kiinduló helyzet: az alkar szupinált, a csuklóízület neutrális. Az alkar az asztalon fekszik,
vagy a vizsgáló tartja, rögzíti. A II-V-ös ujjak izomerejét egyszerre vizsgáljuk.
3-as izomerő: a páciens hajlítja a PIP és a DIP ízületeket, míg az MCP nyújtva marad.
4-5-ös izomerő: a vizsgáló ellenállást ad a mozgásra, úgy, hogy hajlított ujjait a páciens
az ujjvégek felől „beleaksztja” a páciens ujjvégeibe. Mindkét izom erős, nagy ellenállást
képesek leküzdeni.
2-es izomerő: kettesnek tekintjük az izomerőt, ha a páciens létrehoz aktív elmozdulást
mindkét ízületben, de nem teljes mozgáspályán. Ez akkor igaz, ha a mozgás az ízületekben
nem akadályozott (passzív mozgásterjedelem teljes).
1-es izomerő: az izmok inainak rezdülését egyenként tapintjuk.
izometriás teszt: a lazán hajlított ujjakra ad a vizsgáló extenziós irányú ellenállást, mind a
középső, mind a disztális phyalanxon. Ezzel szemben tartja meg a vizsgált személy a
helyzetet. Ha fájdalmat jelez, elkülönítve is megvizsgáljuk, melyik izom, melyik ágából
származik a fájdalom.
A hosszú ujjflexorok differenciált vizsgálata
musculus flexor digitorum superficialis

3-as izomerő: az ujjakra futó ágakat egyenként vizsgáljuk. A vizsgáló, nyújtott helyzetben
rögzíti a nem vizsgált ujjakat, a vizsgált ujj MCP ízülete hajlított. A páciens hajlítja a PIP
ízületet, miközben a DIP ízület lazán nyújtott (105. ábra).
4-5-ös izomerő: a vizsgáló a középső percre ad extenziós irányú ellenállást.
2-es izomerő: az aktív, de csökkent terjedelemben végrehajtott flexió.
1-es izomerő: az ujjakra futó ín feszülése a proximális falanx tenyéri felszínén, két
oldalon tapintható (esetleg a csukló fölött közvetlenül a musculus palmaris longus ina
mellett ulnárisan).
105. ábra
A m. flexor digitorum suprficialis 3-as izomerő vizsgálata.
musculus flexor digitorum profundus

3-as izomerő: a vizsgáló nyújtott helyzetben rögzíti az MCP és a PIP ízületet. A páciens
hajlítja a DIP ízületet.
4-5-ös izomerő: ellenállást a végperc hajlítására az ujjbegyre kell adni.
2-es izomerő: a hajlítás aktív, de csökkent mozgásterjedelemben.
1-es izomerő: a hosszú ujjhajlító izom inának megfeszülését a középső perc tenyéri
felszínén lehet biztosan kitapintani.

m. flexor digitorum superficialis: a vizsgáló a belefog a páciens tenyerébe, extenzióban
rögzíti az MCP és a PIP ízületeket (a DIP-et szabadon hagyva), és dorzálflektálja a csuklót.
Az alkar szupinációja és a könyök nyújtása a mediális epicondylusról eredő rotoknak ad
további nyújtást.
m. flexor digitorum profundus: a vizsgáló a belefog a páciens tenyerébe, extenzióban
rögzíti az MCP, a PIP és a DIP ízületeket, és dorzálflektálja a csuklót. Az alkar helyzete
közömbös.
Izometriás teszt
A m. flexor digitorum superficialis: a 3-as izomerő vizsgálatnak megfelelő helyzetben. A
PIP ízület hajlított, a vizsgáló a középső phalanxra ad fokozódó extenziós irányú
ellenállást, amivel szemben a páciens megtartja a hajlított helyzetet.
A m. flexor digitorum profundus: a 3-as izomerő vizsgálatnak megfelelő helyzetben. A DIP
ízület hajlított a vizsgáló a disztális phalanxra ad fokozódó extenziós irányú ellenállást,
amivel szemben a páciens megtartja a hajlított helyzetet.
6.6.2 Az ujjak extenzorai (hosszú, extrinsic izmok)

musculus extensor digitorum A PIP és a DIP ízületeket nyújtják:
musculus extensor digiti minimi musculi lumbricales
musculus extensor indicis musculi interossei dorsales
106. ábra
Az ujjak hosszú extenzorai: m. extenzor digitorum, m. extenzor indicis, m. extenzor digiti minimi
musculus extensor digitorum (106. ábra)

eredés: humerus – epicondylus lateralis, septum intermuscularia az alkar fasciája.
lefutás, tapadás: az alkar dorzális oldalának közepén fut le a csukló felé. Nem sokkal a
csukló fölött oszlik négy ínra. Az inak az extensor retinaculum alatt haladnak át mielőtt
elérik a kéz dorzális felszínét. Széttartva az ujjak felé futnak ki az ujjak végpercére. Az inak
az egyes ujjakon mindhárom phalanxhoz rögzülnek: a proximális phalanx bázisán két
oldalt egy háromszögletű rostos lemezzel (lamina tendinea triangularis). Az MCP ízülettől
disztálisan három kötegre oszlik, a középső köteg a középső ujjperc bázisán tapad, a két
oldalsó köteg továbbhalad a végperc bázisára, ahol újra egyesülve dorzálisan tapadnak.
működés: az izom nyújtja a csuklóízületet, az MCP, a PIP és a DIP ízületeket. A m. extensor
digitorum az MCP ízület egyetlen extenzora (a kisujj és a mutatóujj extenzorával együtt).
Ha a csukló és az MCP ízület nyújtott, az ujjflexorok feszülése miatt nem képes a PIP és a
DIP ízület nyújtására. A PIP és a DIP ízületek nyújtásában akkor hatékony, ha a csukló
és/vagy az MCP hajlítva van.
musculus extensor digiti minimi (106. ábra)

eredés: epicondylus lateralis, septum intermuscularia az alkar fasciája
lefutás, tapadás: közvetlenül az extensor digitorum mellett ered és halad az alkaron
(ulnárisan). Ina, elérve a kisujjat, belesugárzik az extensor digitorum kisujjra futó inába.
működés: a közös ujjextenzorral megegyező, de képes a kisujjat önállóan, a többitől
függetlenül nyújtani.
musculus extensor indicis (106. ábra)

eredés: az ulna hátulsó felszínén, kb. az ulna hosszának 3. negyedében és a membrana
interosseán.
lefutás, tapadás: az izom lefutása közben keresztezi az alkar hossztengelyét. Áthalad az
extensor retinaculum alatt és a 2-es metacarpus magasságában az extensor digitorum
mutatóujjra futó ina mellett futva eléri a proximális phalanxhot, ahol a háromszögletű
rostos lemezhez (ulnárisan) tapad.
működés: a mutatóujj mindhárom ízületének nyújtása. Az ujjat ulnáris irányba húzza
(addukció), a csuklót extendálja (gyenge hatás) és az alkarra szupinációs hatása van
(elvileg).
A hosszú ujjextenzorok együttes vizsgálata

Kiinduló helyzet: a csukló neutrális helyzetben rögzített, az ujjak lazán hajlítottak.
3-as izomerő: a páciens nyújtja az ujjakat. Mivel az MCP ízületnek nincs más extenzora,
még jobb, ha a páciens csak az MCP ízületeket nyújtja, az IP ízületek lazán hajlított
helyzetben maradnak.
4-5-ös izomerő: a vizsgáló flexiós irányú ellenállást ad a proximális phalanxra. A 4-5-ös
izomerő között nincs nagy különbség, az extenzorok gyengülésre hajlamosak.
2-es izomerő: az ízületben ellenállás nélkül aktív mozgás van, de mérsékelt
terjedelemben.
1-es izomerő: az egyes izmokat külön vizsgáljuk.
A hosszú ujjextenzorok differenciált vizsgálata

musculus extensor digitorum: vizsgálata megegyezik az előzőekben leírttal. A mutatóujj és
a kisujj extenzorát nem tudjuk kizárni a vizsgálatból.
musculus extenzor indicis, és a musculus extensor digiti minimi: elkülönítő vizsgálatuk a
többi ujj hajlítása (laza ököltartás) mellett kell a vizsgált ujjat nyújtani. A mutatóujj
extenzora erős, a kisujjé gyengébb, kisebb ellenállást visel el.
6.6.2.2 A nyújthatóság vizsgálata:

 az ujjextenzorok együtt: a vizsgálat hajlított könyökkel és szupinált alkarral indul.
A vizsgáló hajlítja az ujjakat (ökölbe zárja). Az ujjak hajlításának fenntartása
mellett hajlítja a csuklót, majd pronálja az alkart és nyújtja a könyököt.
 m. extensor digiti minimi: a vizsgálat megegyezik az ujjextenzorok közös
vizsgálatával, de itt csak a kisujjat kell hajlítani, a többi ujj laza marad.
Megjegyzés
 Feszülés, korlátozott nyújthatóság esetén végezzük el a vizsgálatot az ujjak

hajlítása nélkül is (m. extensor carpi radialis longus és brevis). A m. brachialis, és a
m. brachioradialis is korlátozhatja a nyújthatóságot a vizsgálat végén.
 A kisujj extenzorának izomhasa gyakran összekapcsolódik a közös ujjextenzorral,
így elkülönítő vizsgálatának valószínűleg nincs jelentősége.
 m. extenzor indicis: a mutatóujj és a csuklóízület hajlítása és az alkar pronációja
teszi teljessé a nyújtást.
Izometriás teszt
Az extenzorok közös vizsgálata során a csukló neutrális helyzetben rögzített, az ujjak
ízületei lazán hajlította. A vizsgáló a proximális phalanxra ad flexiós irányú ellenállást,
amivel szemben a páciens megtartja a helyzetet. A vizsgálatban mindhárom izom részt
vesz. Fájdalom esetén teszteljük a kisujj és a mutatóujj saját extenzorát!
 m. extenzor indicis: a vizsgálati helyzet megegyezik az előzővel, de ellenállást csak
a mutatóujj proximális ujjpercére adunk.
 m. extensor digiti minimi: a vizsgálati helyzet megegyezik az előzővel, de
ellenállást csak a kisujj proximális ujjpercére adunk.
6.6.3 A mezothenar izmok (a kéz saját – intrinsic - izmai)

musculi lumbricales
107. ábra
A mezothenar izmok: mm. interossei dorzales, mm. interossei palmares.
A mm. lumnbricales itt nincs ábrázolva
musculi interossei dorsales (107. ábra)

eredés: az izom négy fejjel ered az egymás mellett fekvő metacarpus egymás felé tekintő
felszínéről (bipennatus izmok). Az első fej az I-II-es, a második a II-III-as, a harmadik III-
IV-es, és a negyedik a IV-V-ös metacarpuson ered.
lefutás, tapadás: az egyes izomfejek inai a kéz középvonalától laterál felől tapadnak az
ujjak proximális phalanxának bázisán, az extenzor inak háromszögletű rostos lemezén. Az
első fej a mutatóujjhoz fut radiálisan, a második a középső ujj radiális, a harmadik a
középső ujj ulnáris oldalára és a negyedik a gyűrűsujj ulnáris oldalára. Az egyes inak az
MCP ízületek flexiós-extenziós mozgástengelyétől palmárisan futnak az extenzor ín felé.
beidegzés: nerus ulnaris (C8-T1)
működés: a nyújtott ujjak abdukciója. A II és IV-es ujjat távolítják a középsőtől, a középső
ujjat a középhelyzetből ulnáris és radiális irányba mozgatja (csak nyújtott MCP
helyzetben). Besegít az MCP flexiójába és az IP ízületek nyújtásába. Az első fej a hüvelykujj
addukcióját támogatja.
Megjegyzés: funkcionálisan ebbe a csoportba tartozik a kisujj saját abduktora a m.
abductor digiti minimi (ld. később).
musculi interossei palmares (107. ábra)

eredés: három fejjel ered a II-es, IV-es és V-ös metacarpus középvonal felé tekintő
felszínén, a dorzális interosseusoktól palmárisan.
lefutás, tapadás: mindegyik fej ahhoz az ujjhoz fut, amelyiknek a metacarpusán ered. Az
első a II-es ujj ulnáris oldalára, a második a IV-es ujj radiális oldalára és a harmadik az V-
ös ujj radiális oldalára futva tapad a proximális phalanx bázisán, az extenzor ín
háromszögletű rostos lemezén. Az egyes inak az MCP ízületek flexiós-extenziós
mozgástengelyétől palmárisan futnak az extenzor ín felé.
beidegzés: nerus ulnaris (C8-T1)
működés: a II-es IV-es és V-ös ujjakat addukálja, közelíti a középső ujjhoz. Besegít az MCP
flexiójába és az extenzor ín megfeszítésével az IP ízületek nyújtásába.
musculi lumbricales
108. ábra
A thenar és a hypothenar izmok palmáris nézetből.
A mezothenar izmok közül a négy m. lumbricalis látható, amik a radiális oldalról kerülik meg az MCP ízületet és
haladnak az extenzor apparátus felé
eredés: a metacarpusok magasságában a m. flexor digitorum profundus inakon. Az első a

mutatóujjra futó ín radiális oldalán (unipennatus), a második a középső ujjra futó ín
radiális oldalán (unipennatus), a harmadik a középsőujjra és a gyűrűsujjra futó inak
egymás felé néző oldalán (bipennatus), és a negyedik a gyűrűsujj és a kisujjra futó inak
egymás felé néző oldalán (bipennatus) ered.
lefutás, tapadás: mindegyik fej ina radiálisan kerüli meg a saját ujját, és az MCP ízület
flexiós-extenziós mozgástengelyétől palmárisan futva tart az extenzor ín oldalsó
kötegéhez, amin tapad.
beidegzés:
 az első és második fejet a nervus medianus (C8-T1)
 a harmadik és negyedik fejet a nerus ulnaris (C8-T1)
működés: az MCP ízületek hajlítása és ezzel egyidőben az extenzor ín megfeszítésével a
PIP és DIP ízületek nyújtása. A negyedik fejnek oppozíciós hatása van a kisujjra.

A mezothenar izmok erejének vizsgálatakor a klasszikus vizsgálati feltételek nem
érvényesek.
3-as izomerő vizsgálatakor a gravitációs hatás elenyésző, ezért a vizsgálat során az aktív,
ellenállás nélküli mozgást teszteljük, a testhelyzetet (a mozgást) nem kell a gravitációs
hatáshoz igazítani.
4-5-ös izomerő elkülönítő vizsgálatának nincs értelme, csak kis ellenállást adunk a
mozgásra.
2-esnek tekintjük az izomerőt, ha van némi aktív mozgás (nem szükséges a gravitáció
kikapcsolása)

Kiinduló helyzet: a kéz neutrális helyzetben, az ujjak nyújtva. Az alkar lehet alátámasztva,
a páciens könyökölhet az asztalon, de a vizsgálat más helyzetben is elvégezhető.
3-as izomerő: a nyújtott ujjak terpesztése (98. ábra 1. kép). Ezzel a mozdulattal az első
(mutatóujj) és a negyedik fej (gyűrűs ujj) tesztelhető. A középső ujj radiális és ulnáris
irányú mozgatásával vizsgáljuk a második és harmadik fej működését. (A kisujj
abdukcióját a m. abduktor digiti minimi végzi)
4-5-ös izomerő: az egyes ujjak abdukciójára egyenként, vagy a szomszédos ujjakra adunk
egymáshoz közelítő ellenállást.
2-es izomerő: az ujjak aktív abdukciója látható, de nem teljes terjedelemben.
1-es izomerő: Az első fej kontrakciója a hüvelyk és a mutatóujj metacarpusai között
dorzálisan tapintható. A többi fej nehezen hozzáférhető, esetleg dorzálisan a
metacaprusok között, az MCP ízületek közelében érezhetőek.

3-as izomerő: a nyújtott ujjak zárása a középső ujj irányába.
4-5-ös izomerő: az egyes fejekre egyenként ad a vizsgáló abdukciós irányú ellenállást. A
mutatóujj palmaris interosseusa a legerősebb, a másik kettő minimális ellenállást képes
legyőzni.
2-es izomerő: gyenge aktív addukció látható.

1-es izomerő: a palmaris interosseusok nem tapinthatók.
musculi lumbricales
kiinduló helyzet: a csukló (és a metacarpusok) neutrális helyzetben rögzített, az MCP
nyújtott, az IP ízületek hajlítottak (az ujjvégek az ujjak tövét érintik).
3-as izomerő: a páciens a tenyérre merőlegesen kinyújtja az ujjait, miközben hajlítja az
MCP ízületeket (109. ábra).
4-5-ös izomerő: az ellenállást adhatja a vizsgáló a proximális ujjpercekre a flexióval

szemben, úgy, hogy a kiinduló helyzetben a páciens ráfog a vizsgáló ujjára, és a mozgás
közben ezzel az ujjal ad extenziós irányú ellenállást az MCP flexiójára.
Alternatív vizsgálat: a vizsgáló a behajlított ujjak végére ad a tenyér irányába ellenállást.
A páciens az ujjhegyekkel „eltolja” a vizsgáló kezét.
2-es izomerő: gyenge aktív mozgás látható. A kettes izomerő biztosan nem ítélhető meg,
mert a hosszú ujjflexorok és az interosseusok besegíthetnek a mozgásba.
1-es izomerő: a lumbricalisok nem tapinthatók.
109. ábra
A mm. lumbricales izomerejének vizsgálata (3-as izomerő).
A kiinduló helyzet (1. kép) megegyezik az izom maximálisan nyújtott helyzetének; az aktív mozgás (2. kép).
6.6.3.2 A nyújthatóság vizsgálata:

mm. interossei dorsales: az egyes ujjakat teljes addukcióba nyújtja a vizsgáló. A dorzális
interosseus gyengülésre hajlamos izom, rövidülni nem szokott.
mm. interossei palmeres: az egyes ujjakat teljes abdukcióba nyújtja a vizsgáló. A palmaris
interosseus gyengülésre hajlamos izom, rövidülni nem szokott.
mm. lumbricales: a vizsgáló hajlítja az interphalangealis ízületeket, és teljesen nyújtja az
MCP ízületeket. A vizsgálat ujjanként is elvégezhető.
Izometriás teszt
mm. interossei dorsales: az ujjak neutrális helyzetében ad a vizsgáló egyenként a II-es, IV-
es ujjra addukciós irányú ellenállást, a középső ujjra egyik-másik oldalról. A páciens
megtartja a neutrális helyzetet.
mm. interossei palmeres: az ujjak enyhén nyitott helyzetében a vizsgáló egyenként
próbálja távolítani II-es IV-es és V-ös ujjakat. A páciens megtartja a helyzetet.
mm. lumbricales: az ujjak nyújtottak, az MCP ízület hajlított. A vizsgáló a próbálja az MCP
ízületet nyújtani, a páciens megtartja a helyzetet. A vizsgálat nem specifikus a
lumbricalisokra, mert a helyzet megtartásában a hosszú ujjflexorok és az interosseusok is
résztvesznek.
6.7 A hüvelykujj
Az emberi kéz rendelkezik egy, a többi ujjtól némiképp eltérő felépítésű és helyzetű ujjal,
a hüvelykujjal, aminek térbeli elhelyezkedése és mozgáslehetőségei nagymértékben
járulnak hozzá a kéz motoros funkciójához.
A többi ujjhoz képest a hüvelykujjat felépítő 1. sugár rövidebb, csak két phalanxot, egy
proximálisat és egy disztálisat tartalmaz. A kéz laza helyzetében az 1. ujj nem a többi ujj
síkjában, hanem azoktól palmarisabban helyezkedik el. Ez a pozíció teszi lehetővé, hogy
az I. ujj a tenyér, a többi ujj előtt tudjon mozogni a kéz középvonala felé, és a többi ujjal
együttműködhessen a különböző fogástípusok során.
Az I. metacarpus térbeli orientációja abban is eltér a többiétől, hogy míg a II-V-ös ujjak
esetén a metacarpusok palmaris felszíne anterior irányba, tekint addig az I. metacarpus a
többihez viszonyítva mintegy 90°-ban mediális irányban rotálódott helyzetű. Ez a pozíció
is a tenyérrel, ujjakkal való szembefordulás, interakció lehetőségét segíti.
6.7.1 Articulatio carpometacarpea I.

Az I-es CMC, vagy trapezometacarpalis ízület alkotói az os trapezium, ami a disztális
kéztőcsontsor legradiálisabb helyzetű tagja és az első metacarpus. Az ízület nyeregízület,
mindkét alkotó csont ízfelszínére jellemző, hogy az egyik mozgássíkban konvex, míg a
másikban konkáv alakú. Az os trapezium az ab-addukciós mozgás síkjában konkáv, a
flexió-extenziós mozgás síkjában konvex. Az I. metacarpus bázisán található ízfelszín
ennek a tükörképe, ab-addukciós irányba konvex, flexió-extenziós irányba konkáv.
Az ízületi tok bő, laza, engedi a nagy terjedelmű mozgásokat. Több szalag erősíti a tokot,
stabilizálja az ízületet. Palmárisan két és dorzálisan egy ferde lefutású szalag található. A
ligamentum obliquum anteromediale, a ligamentum anterolaterale extenzió,
abdukció és oppozíció végén feszülnek, míg a ligamentum obliquum posteromediale
flexió, abdukció és oppozíció során feszül meg leginkább. Az I. és II. metacarpusok bázisa
között húzódó ligamentum intermetacarpeum leginkább a hüvelyk abdukciója és
oppozíciója során feszül.
A szalagokon kívül stabilizáló hatásúak még a hüvelykujjra ható rövid izmok, a thenar
izomzat tagjai, ezek passzív feszülése minden ízületi pozícióban segíti az ízfelszínek
együtt tartását (Kapandji, 2007).
6.7.1.1 Osteokinematika
Az ízület két szabadsági fokkal rendelkezik, a két fő sík, amiben a flexió-extenzió és az
ab-addukció létrejön, tulajdonképpen nem esnek egybe a szaggitális és frontális síkokkal
(szupinált alkar mellett, az anatómia helyzetben vizsgálva), azokkal szöget zárnak be,
ugyanakkor ezeknek a síkoknak a pontos leírása nem egyszerű feladat. A hüvelykujj
neutrális helyzetét úgy definiálhatjuk, hogy az a pozíció, amiben a rá ható izmok lazák,
nyugalmi állapotban vannak. Ebben a helyzetben az I. és a II. metacarpus a frontális síkban
30°-os, a szagittális síkban 40°-os szöget zárnak be egymással. Az ízület zárt helyzete a
maximális oppozíció.
Abdukció-addukció – a maximális addukció során a hüvelykujj a kéz síkjába záródik, míg
maximális abdukciókor attól eltávolodik. Maximális abdukcióban az I. metacarpus
mintegy 45-50°-os szöget zár be a II. metacarpussal. Az addukció terjedelme így a
neutrális helyzetből indulva 0°-35°, míg az abdukcióé 0°-15°.
Flexió-extenzió – flexió során a hüvelyk a tenyér előtt, mediális irányban mozog, a
mozgás terjedelme 0°-20°-25°, míg extenziókor a mozgás iránya laterális, terjedelme 0°-
30°-45°. Teljes extenzióban a hüvelykujj a tenyés síkjában, attól távolítva áll. A flexióhoz
a metacarpus mediális, az extenzióhoz laterális irányú automatikus rotációja kapcsolódik.
Oppozíció-repozíció – ezek a komplex mozgások a fentebb leírt mozgások
kombinációjakén jönnek létre. Az oppozíció elemei neutrális helyzetből indulva a
metacarpus abdukciója, flexiója és mediális irányú rotációja, ahol a paszívan megfeszülő
ligamentum obliquum posteromediale tenziónövekedése forgatja befelé az I. metacarpust
az ízületben (Zancolli és munkatársai, 1987). A repozíció az addukciós, extenziós és
laterális rotáció mozgásokból tevődik össze, amik kombinációjával a hüvelykujj visszatér
a neutrális helyzetbe.
110. ábra
A hüvelyk oppozíciója
Elmozdulások az I. carpometacarpalis ízületben (1-abdukció, 2-flexió és mediális rotáció) oppozíció során
6.7.1.2 Arthrokinematia
A nyeregízület tulajdonságainak megfelelően a különböző mozgássíkokban eltérő lesz a
csúszás iránya. Nyílt láncú mozgás során, ab- és addukciókor, a metacarpus konvex bázisa
mozdul el. Abdukció során saját ferde síkjában, a II-es ujjtól távolodóan (laterális irányba)
gördül, és a II-es ujj felé (mediálisan) csúszik, addukciókor mediális irányba (II-es ujj felé)
gördül, és laterálisan csúszik.
A flexió-extenzió síkjában a metacarpus bázisa konkáv, a csúszás iránya az
osteokinematikai mozgásiránnyal megegyező, flexió során ventrálisan, extenzió közben
dorzálisan csúszik (Neumann, 2010).
6.7.2 Articulatio metacarpo-phalangea I.

Az I. ujj MCP ízületének felépítése hasonló a többi ujj MCP ízületéhez. Ugyanúgy a
metacarpus konvex feje és a proximális phalanx konkáv bázisa alkotják az ízületet. Az
ízület condyloid ízület, az ízfelszínek alakja lehetővé teszi a flexió-extenzió, ab-addukció
és a rotációs irányú mozgásokat is. Az ízületi tokot itt is a kollaterális szalagok erősítik,
melyek kétoldalt ferdén, dorzáltól enyhén palmaris irányban húzódnak, oldalirányú
stabilitást biztosítanak, leginkább flexióban feszesek. A tenyéri felszínen a palmar plate
növeli a vápa méretét és akadályozza az ízület hyperextenzióját. Az ízület zárt helyzete a
maximális flexió, míg a kollaterális szalagok és a palmar plate flexiós középhelyzetben a
leglazábbak, ez a legnyitottabb ízületi helyzet.
Flexió – 0°-60°, a passzív flexió mértéke elérheti a 90°-ot is. A tok dorzális része, és a
kollaterális szalagok feszülnek a mozgás végén.
Neutrális helyzetből indított extenzió minimálisan jöhet létre az ízületben.
Ab-addukció – az ízületben az oldalirányú aktív mozgás minimális, és önálló aktív m
ozgásként nem kivitelezhető. A mozgások során létrjövő mediális irányú (abdukciós)
mozgás kisfokú rotációval kiegészülve a fogások, például hengerfogás pontosságát, erejét
segíti.
6.7.2.2 Arthrokinematika
Flexióban a proximális ujjperc ventrálisan gördül, és csúszik, extenzióban dorzálisan
gördül és csúszik az I-es metacarpus fején.
Ab-addukcióban szintén megegyezik a gördülés és csúszás iránya.
6.7.3 Articulatio interphalangea I.

A hüvekujj interphalangealis ízületének felépítése hasonló a többi ujj IP ízületének
struktúrájához. Az ízület egy tengelyű, benne flexió jöhet létre. A mozgás terjedelme 0°-
80°-90°. A flexió végén az ízületi tok dorzális része és a kollaterális szalagok feszülnek. A
mozgás során a disztális phalanx bázisa palmarisan csúszik.
A neutrális helyzettől indított aktív extenzió minimális, a passzív extenzió mértéke
elérheti a 0°-30°-ot (Neumann, 2010).
6.7.4 A hüvelykujjra ható izmok működése
Extrinsic izmok
Extenzorok
A hüvelykujj hosszú extenzorai a m. extensor pollicis longus és a m. extensor pollicis
brevis. Bár abdukciós hatású, de szintén a n. radialis által beidegzett és az alkar dorzális
felszínén futó izom a m. abductor pollicis longus is. A m. extensor pollicis longus
extendálja az I. ujj IP, MCP és CMC ízületét, illetve mivel mediálisan kerüli a CMC ízületet,
képes segíteni annak addukcióját. A CMC ízületre gyakorolt hatása révén részt vesz annak
repozíciós mozgásában.
A m. extensor pollicis brevis az MCP és CMC ízületeket extendálja. Az abductor pollicis
longus a CMC ízületet abdukálja, illetve a hosszú extenzorral együtt segítheti a csukló
ízület radiális deviációját.
Flexorok
A m. flexor pollicis longus az alkar ventrális felszínén, a legmélyebben futó izom. Ina kifut
a disztális phalanx bázisának palmaris felszínére. Elsődleges működése az IP ízület
flexiója, de hajlítja az MCP és CMC ízületeket is. Részt vesz a CMC ízület oppozíciójában. A
csukló ízületben a flexiót segíti.
Intrinsic izmok
A laterális thenar izomcsoportot alkotó rövid izmok a következők: m. flexor pollicis
brevis, m. opponens pollicis, és a m. abductor pollicis brevis. Az izmokn elsődleges feladta
a hüvelykujj pozícionálása a különböző fogástípusok során. A felsorolt izmok
valamennyien részt vesznek a CMC ízület oppozíciójában a m. abductor pollicis longus-al
együttműködve.
A m. adductor pollicis brevis az II. ujj dorzális interosseusával (az I-es metacarpuson
eredő fejével) együtt a mediális thenar izmokhoz tartozik. Ezek addukálják az I. CMC
ízületet (Neumann, 2010).
6.8 A hüvelykujj vizsgálata
A hüvelykujj nyugalmi helyzetben a tenyér síkjával szöget zár be (a metacarpus kb. a

szagittális és a frontális sík közötti felező síkban fekszik), és az ujjbegy palmáris és
mediális irányba tekint.
111. ábra
A hüvelykujj irányultsága a tenyérhez viszonyítva.
A hüvelykujj a tenyér síkja (frontális) és a szagittális sík közötti ferde síkban áll.
6.8.1 Articulatio carpo-metacarpea pollicis
6.8.1.1 Ab-addukciós mozgásterjedelem

Kiinduló helyzet: az alkar az asztalon fekszik félig pronált helyzetben. A csuklóízület
neutrális helyzetű, az ujjak laza nyugalmi állásban vannak. Az I-es és a II-es metacarpus
által bezárt szög a frontális és a szagittális sík közötti felező síkban kb. 30°-35°.
Aktív addukció: az addukció a hüvelykujj zárása a II-es metacarpushoz. A két
kézközépcsont egymással közel párhuzamos.
Aktív abdukció: a hüvelykujj távolítása a II-es metacarpustól. A mozgás a hüvelykujj
körmének síkjában történik.
A mozgás teljes terjedelme 45°-50°. Ha a hüvelykujj abdukcióját nyújtott ujjakkal
végezzük, a hüvelykujj és a mutatóujj egy nagy „L” betűt mutat, az ujjak az L betű egymásra
merőleges szárának felelnek meg. Tehát a mozgásterjedelem látszólag 90°. A két
metacarpus által bezárt 45°-50°-os szöget a két ujj MCP ízületének mozgása egészíti ki, a
II-es ujj ulnáris, míg az I-es ujj radiális deviációja (112. ábra).
Passzív addukció: a vizsgáló átfogja a csuklóízületet, és két ujjával rögzíti az os
trapeziumot, és a hüvelykujjat a II-es ujjhoz zárja. A véghelyzetben a hüvelykujj, IP ízülete
ütközik a mutatóujj MCP ízületébe, ezért valójában a véghelyzet-érzés nem értékelhető,

nem a carpometacarpalis ízület határozza meg.
Passzív abdukció: a vizsgáló átfogja a csuklóízületet, és két ujjával rögzíti az os
trapeziumot. A hüvelykujj metacarpusának disztális végét átfogva távolítja a II-es ujjtól. A
véghelyzet-érzés rugalmas, a lig. obliquum anteromediale, a lig. anterolaterale, a lig.
obliquum posteromediale és leginkább a lig. intermetacarpeum megfeszülése miatt. Az
abdukció végén a dorzális interosseus izom első feje (az I-es metacarpuson eredő rostjai)
is megfeszülnek.
112. ábra
A hüvelykujj aktív abdukciós mozgásterjedelme.
A hüvelykujj a saját ferde síkjában távolodik a II-es ujjtól.
6.8.1.2 Flexiós-extenziós mozgásterjedelem vizsgálata

Kiinduló helyzet: az alkar szupinált az asztalon fekszik, a kéz laza nyugalmi helyzetben
van. A frontális síkban az I-es metacarpus kb. 40°-os szöget zár be a II-es metacarpussal.
A flexió-extenzió a tenyér síkjával a tenyér felé nyitott hegyesszöget bezáró síkban jön
létre.
Aktív flexió: a hüvelykujj palmáris és mediális irányba mozog (113. ábra). A tenyér felől
nézve az I-es metacarpus II-es metacarpus vonalába esik, azzal párhuzamos (de a
szagittális síkban azzal szöget zár be). A mozgásterjedelem 20°-25°.
Aktív extenzió: a hüvelykujj dorzális, laterális irányba mozog. Maximális extenzióban
eléri a tenyér síkját. A mozgásterjedelem 30°-45°. Közben a hüvelykujj maximális
távolságra van a mutatóujjtól.
Passzív flexió: a vizsgáló átfogja a csuklóízületet, és két ujjával rögzíti az os trapeziumot.
A hüvelykujj metacarpusának disztális végét átfogva előre mozgatja. A véghelyzet-érzés
rugalmas. A mozgás végén a lig. obliquum posteromediale feszül meg.
Passzív extenzió: a vizsgáló átfogja a csuklóízületet, és két ujjával rögzíti az os

trapeziumot. A hüvelykujj metacarpusának disztális végét átfogva dorzális irányba
mozgatja. A véghelyzet-érzés rugalmas. A mozgás végén a lig. obliquum anteromediale, a
lig. anterolaterale feszülnek meg.
113. ábra
A hüvelykujj CMC ízületének aktív flexiója.
A hüvelykujj nyújtott MCP és IP ízületekkel mozog palmáris és mediálisa irányba.
6.8.1.3 Oppozíció-repozíció vizsgálata

Az összetett oppozíciós mozgásterjedelem mérése a szokásos módon nem lehetséges. Az
I-es metacarpus abdukciós, flexiós mozgásához társuló berotációnak köszönhetően a
hüvelykujj szembe fordul a többi ujjal. Ezt a mozgást goniométerrel mérni nem tudjuk. A
mozgásterjedelem egyik meghatározásának lehetséges formája, ha centiméterekben
mérjük, mennyire tudja a hüvelykujj vége elérni a kisujj tövét (114. ábra, 1. kép). A teljes
mozgáshoz hozzájárul az MCP és az IP ízület teljes flexiója, és az MCP ízület radiális
deviációja. A mozgás passzív vizsgálatának nincs értelme. A kisujj és a hüvelykujj
oppoziciójának közös vizsgálata lehetséges a két ujjhegy összeérintésével (114. ábra, 2.
kép).
114. ábra
Az oppozició vizsgálata.
1. kép: a hüvelykujj szembefordul a tenyérrel, és megérinti a kisujj tövét;
2. kép, a hüvelykujj és a kisujj szembefordul egymással és összeérinti az ujjhegyeket (vagy az ujjbegyeket).
A repozíció az előzővel ellentétes irányú (extenzió, addukció, kirotáció) mozgás. A

mozgás végén a hüvelykujj extenziós és addukkciós, és kirotációs irányú mozgást végez,
és visszajut a neutrális helyzetbe.
Megjegyzés: a trapezometacarpalis ízület mozgásterjedelem mérése nem egyszerű. A
mérés során nincs fix viszonyítási pont, a kiinduló helyzet a goniométerrel nehezen
rögzíthető állás. Igazán pontos mérést képalkotó eljárások alapján lehet végezni. A
hüvelykujj mozgásainak megítélésében fontos szerepe van a funkcionális teszteknek.
6.8.2 Articulatio metacarpophalangea I.
6.8.2.1 Flexiós – extenziós mozgásterjedelem

Kiinduló helyzet: az alkar szupinált, az asztalon fekszik, (más helyzetben is vizsgálható) a
hüvelykujj neutrális helyzetben.
Aktív flexió: a páciens hajlítja az MCP ízületeket. Az IP ízület lazán hajlított. A
mozgásterjedelem 600 körüli. A goniométer stabil szárát a hüvelykujj metacarpusának
hossztengelyéhez kell igazítani, a mobil szárat a proximális ujjperchez.
Passziv flexió: a vizsgáló egyik kezével rögzíti a hüvelykujj metacarpusát, és hajlítja a
proximális ujjpercet. A disztális ujjperc lazán nyújtott. A passzív flexió elérheti a 90°-ot. A
véghelyzet-érzés rugalmas, az ízületi tok dorzális részének és a kollaterális szalagok a
megfeszülésének következtében.
Aktív extenzió: az ízületben aktív extenzió a hajlított helyzetből induló nyújtás. A
mozgásterjedelem ritkán haladja meg a 0°-ot. A metacarpus és a proximális phalanx
tengelye egy egyenesbe esik.
Passzív extenzió: a vizsgáló a kezet átfogva rögzíti az I-es metacarpust, és a proximális
ujjpercet a tenyér felől dorzális irányba mozgatja. A véghelyzet-érzés rugalmas, az ízületi
tok palmaris részének és a palmáris rostporcos lemeznek a megfeszülése miatt.
6.8.2.2 Az ab-addukciós mozgásterjedelem

Kiinduló helyzet: a hüvelykujj neutrális helyzetben, a vizsgáló rögzíti a metacarpust.
Aktív abdukció: a páciens laterális (radiális), vagy mediális (II-es ujj felé) irányba
mozgatja az ujját. A mozgásterjedelem kicsi, csak néhány fok a mediális irányú a
jelentősebb.
Passzív abdukció: a vizsgáló rögzíti a hüvelykujj metacarpusát és a proximális phalanxot
mozgatja mediális, vagy laterális irányba (nyújtott ízületi helyzetben). A mozgás végén a
véghelyzet-érzés rugalmas, az ellenoldali oldalszalag megfeszülése miatt. A passzív
mozgásterjedelem vizsgálata során az MCP oldalirányú mozgása látványosabb, mint
aktívan.
115. ábra
A hüvelykujj MCP ízületében a passzív oldalirányú mozgathatóság (ab-addukció) vizsgálata.

A MCP ízület stabilitásának vizsgálata: az ízület oldalirányú stabilitását a kollaterális
szalagok biztosítják. Vizsgálata hajlított ízületi helyzetben történik, a szalagok feszülése
ekkor a legnagyobb. A vizsgáló rögzíti a hüvelykujj metacarpusát és behajlítja az MCP
ízületet. A proximális ujjpercet próbálja oldalra mozgatni. A proximális phalanxot
mozgatja mediális, vagy laterális irányba. A feszes szalagok megakadályozzák az ujjak
oldalirányú mozgást.
6.8.3 Articulatio interphalangea

Aktív flexió: a páciens hajlítja a végpercet. Az MCP lehet nyújtva, vagy hajlítva. A
mozgásterjedelem 90°. Mérni a metacarpus és a proximális ujjperc által bezárt szöget az
ujj oldala felől kell.
Passzív flexió: A vizsgáló rögzíti a proximális ujjpercet, és hajlítja az IP ízületet. A

véghelyzet-érzés rugalmas, a mozgásterjedelem kissé meghaladja az aktív mozgásét. Az
ízületi tok dorzális része és a kollaterális szalagok feszülnek meg.
Aktív extenzió: az ízület extenziós mozgásterjedelme 0°-5°. Extenziós irányú mozgás
hajlított helyzetből történő nyújtással történik.
Passzív extenzió: A vizsgáló rögzíti a proximális ujjpercet, és nyújtja az IP ízületet. A
passzív mozgásterjedelem jelentősen nagyobb lehet mint az aktív, és személyenként nagy
különbségeket mutathat. A véghelyzet-érzés rugalmas, az ízületi tok palmáris része, a
kollaterális szalagok megfeszülése miatt.

Az interphalangealis ízület stabilitásának vizsgálata: a kollaterális szalagok oldal irányú
stabilitást biztosítanak az IP ízületben. A vizsgáló két oldalról rögzíti a proximális
phalanxot és enyhén hajlított ízületi helyzetben oldalra próbálja hajlítani a körömpercet.
Az laterális szalagot mediális irányú mozgással teszteljük, a mediális szalagot laterális
irányú mozgással. Minimális oldal irányú mozgás végén a szalagok megfeszülnek, és
megakadályozzák a további mozgást.
6.8.4 A hüvelykujjra ható izmok vizsgálata
6.8.4.1 A hüvelykujj extenzorai

musculus extensor pollicis brevis musculus extensor pollicis longus
Mindkét izom az alkarról fut a kézre (extrinsic izom).
116. ábra
A hüvelykujj extenzorai: m. extenzor pollicis longus, m. externzor pollicis brevis
musculus extensor pollicis longus (116. ábra)

eredés: az ulna középső részén a felezővonal alatt, dorzálisan, és a membrana
interossean.
lefutás, tapadás: az izom átlósan fut a hüvelykujj irányába, keresztezi az alkar
hossztengelyét. A radius disztális végénél, közel a csuklóízülethez, ínban folytatódik. A
hüvelykujj dorzális oldalán haladva éri el tapadási helyét, a körömperc bázisát.
működés: extendálja a hüvelykujj minden ízületét, azaz a IP, MCP és a CMC ízületeket. A
csukóízületben főleg radiális deviációs és némi extenziós hatása van. Az alkart elvileg
szupinálja.
musculus extensor pollicis brevis (116. ábra)

eredés: a radius dorzális felszínén az alsó harmad határán és mellette a membrana
interossean.
lefutás, tapadás: a radius mentén halad lefelé. A csuklóízületet elérve fut ki a
hüvelykujjra, annak dorzális oldalán a proximális phalanx bázisára. A hosszú extenzornál
laterálisabban fut (radiálisabban).
működés: az MCP ízület extenziója, a CMC extenziója és abdukciója, és a csukló radiális
deviációja.

Kiinduló helyzet: a kéz neutrális helyzetben, az ujjak lazák. Az alkar alátámasztva fekszik
az asztalon, vagy a vizsgáló tartja, közben rögzíti a hüvelykujj metacarpusát és a
proximális ujjpercet.
3-as izomerő: a páciens kinyújtja az IP ízülelet. Mivel a hosszú extenzor az egyetlen izom
aminek extenziós hatása van a végpercre, működését ennek nyújtásával teszteljük.
4-5-ös izomerő: a vizsgáló a körömperc dorzális oldalán ad flexiós irányú ellenállást
(117. ábra). Az izom erős, érdemes az ellenállást fokozni a vizsgálatban (4-5-ös izomerő).
2-es izomerő: az aktív mozgás észlelhető, csökkent terjedelemben.
1-es izomerő: az izom megfeszülése két helyen tapintható biztosan. Egyik az izom
eredése az ulna kisujjszéli élénél dorzálisan, az alkar közepén. A másik a csuklóízület
magasságában mielőtt eléri az I-es metacarpust, a megfeszülő ín kiemelkedik a csukló
vonalában.
117. ábra
A m. extenzor pollicis longus izomerő vizsgálata flexiós irányú ellenállással szemben.
musculus extensor pollicis brevis

Kiinduló helyzet: a kéz neutrális helyzetben, az ujjak lazák. Az alkar alátámasztva fekszik
az asztalon, vagy a vizsgáló tartja, közben rögzíti a csuklót és a metacarpust neutrális
helyzetben.
3-as izomerő: a páciens kinyújtja az MCP ízületet, miközben az IP ízület lazán hajlított
marad. Az izom gyenge, sokan nem képesek hajlított IP mellett teljesen kinyújtani a
metacarpophalangealis ízületet.
4-5-ös izomerő: a vizsgáló a proximális ujjperc dorzális oldalán ad flexiós irányú
ellenállást. Ha az izom nem elég erős, a hosszú extenzor is bekapcsolódik a mozgásba.
2-es izomerő: az aktív mozgás észlelhető, csökkent terjedelemben.
1-es izomerő: ez az izom is két helyen tapintható biztosan. Egyik az izom eredése az
radius élénél dorzálisan, az alkar alsó harmadában. A másik hely a csuklóízület
magasságában a közvetlenül a processus styloideus radii alatt. A megfeszülő ín
kiemelkedik a csukló vonalában.
Megjegyzés: a két megfeszülő extenzor ín egy háromszögű teret, (foveola radialis)
határol a csuklóízület radiális-dorzális oldalán. Ennek mélyén tapintható az arteria
radialis.

m. extensor pollicis longus: a vizsgáló szupinált alkarhelyzetben hajlítja a hüvelykujj
minden ízületét, majd flektálja a csuklót, radiális irányba hajlítja és ezzel együtt pronálja
az alkart.
m. extensor pollicis brevis: a vizsgáló szupinált alkarhelyzetben hajlítja a hüvelykujj CMC
és MCP ízületét, majd ulnáris irányba hajlítja a csuklót.
Izometriás teszt:
m. extensor pollicis longus: a vizsgáló az enyhén hajlított végpercre ad flexiós irányú
ellenállást, amivel szemben a páciens megtartja a helyzetet.
m. extensor pollicis brevis: a vizsgáló az enyhén hajlított végpercre ad flexiós irányú
ellenállást, amivel szemben a páciens megtartja a helyzetet.
6.8.4.3 A hüvelykujj abduktorai

musculus abductor pollicis longus (extrinsic izom)
musculus abductor pollicis brevis (intrinsic izom)
118. ábra
A hüveljkujj abduktorai: m. abductor pollicis longus, m. abductor pollicis brevis
musculus abductor pollicis longus (118. ábra)

eredés: az ulna középső részén, a felezővonal fölött, a membrana interossean és a radius
középső harmadán dorzálisan.
lefutás, tapadás: az izom átlósan fut a hüvelykujj irányába, keresztezi az alkar

hossztengelyét. A radius disztális végénél, közel a csuklóízülethez, ínban folytatódik. A
hüvelykujj metacarpusának bázisán radiálisan tapad.
működés: abdukálja hüvelykujj CMC ízületét. Részt vesz az ízület extenziójában. A
csukóízületben főleg radiális deviációs és némi flexiós hatása van. Az alkarra szupinációs
hatású.
musculus abductor pollicis brevis (118. ábra; 108. ábra)

eredés: a flexor retinaculum, az os trapezium, os scaphoideum, valamint az abductor
pollicis longus ina.
lefutás, tapadás: a hüvelykujj radiális oldalán, a thenar izomzat legdorzálisabban futó
izma. A proximális phalanx bázisán radiálisan tapad.
működés: a CMC abdukciója az MCP ízület abdukciója. Része van a hüvelykujj
oppozíciójában.
musculus abduktor pollicis longus

Kiinduló helyzet: a kéz neutrális helyzetben, az ujjak lazák. Az alkar félig szupinált
helyzetben alátámasztva fekszik az asztalon, vagy a vizsgáló tartja.
3-as izomerő: a páciens abdukálja a hüvelykujjat.
4-5-ös izomerő: a vizsgáló a metacarpus oldalán ad addukciós irányú ellenállást.
2-es izomerő: csökkent aktív mozgás észlelhető.
1-es izomerő: az izom megfeszülése két helyen tapintható biztosan. Egyik az izom
eredése az ulna élénél dorzálisan, az alkar közepe fölött. A másik a processus styloideus
radiitól minimálisan palmárisan futó ín a csukló vonalában.
musculus abductor pollicis brevis

Kiinduló helyzet: a kéz neutrális helyzetben, az ujjak lazák. A vizsgáló körülfogva a
hüvelykujjat, és rögzíti a metacaprust.
3-as izomerő: a páciens abdukálja az MCP ízületet. A mozgás csak néhány fok, de jól
láthatónak kell lennie.
4-5-ös izomerő: a vizsgáló a proximális ujjperc oldalán ad addukciós irányú ellenállást.
A mozgást indíthatjuk addukált, előnyújtott helyzetből (119. ábra).
2-es izomerő: az aktív mozgás észlelhető.
1-es izomerő: az izom megfeszülése jól látható és tapintható a hüvelykujj
metacarpusának radiális oldalán.
119. ábra
A m. abductor pollicis brevis izomerő vizsgálata (4-5-ös izomerő)
A vizsgáló rögzíti az i-es metacarpust, és az ellenállást a hüvelyujj proximális percének laterális oldalára adja.
6.8.4.3.2 Izometriás teszt

m. abduktor pollicis longus: a páciens a neutrális helyzetben lévő metacarpusra adott
addukciós irányú ellenállással szemben tartja meg a ujj helyzetét.
m. abduktor pollicis brevis: a vizsgáló a nyújtott hüvelykujjon próbálja addukálni az MCP
ízületet, aminek a páciens ellenáll.

m. abduktor pollicis longus: a vizsgáló a II-es ujjhoz zárja a hüvelykujjat ulnáris deviációba
viszi a csuklóízületet és pronálja az alkart.
m. abduktor pollicis longus: a vizsgáló addukálja a CMC és az MCP ízületet.
6.8.4.4 A hüvelykujj flexorai

musculus flexor pollicis brevis
120. ábra
A hüvelykujj flexorai: m. flexor pollicis longusm. flexor pollicis brevis
musculus flexor pollicis longus (extrinsic izom) (120. ábra)

eredés: processus coronoideus ulnae, a radius elülső felszínen a 2-3. negyedben, és a
membrana inteossean.
lefutás, tapadás: az izoma radius mentén fut lefelé a hüvelykujj irányába. A flexor
retinaculum alatt jut a kézre. A hüvelykujj disztális prcének bázisán palmárisan tapad.
működés: hajlítja a hüvelykujj IP, MCP és CMC ízületét. A csukóízületben is flexiós hatása
van.
musculus flexor pollicis brevis (intrinsic izom)(108. ábra; 120. ábra)

Kétfejű izom
eredés: felületes feje az os trapeziumon és a flexor retinaculumon, mély feje az os
capitatumon és a disztális kéztőcsontokat összekötő palmáris szalagokon.
lefutás, tapadás: a felületes fej a metacarpus mentén, azzal párhuzamosan fut, a mély fej
kissé ferdén, mediálisabb eredése miatt. A két fej egyesülve tapad a proximális ujjperc
bázisán radiálisan. A tapadás előtt egy szezámcsontot fog közre.
beidegzés:
 felületes fejet a nervus medianus (C8-T1)
 a mély fejet a nervus ulnaris (C8-T1)
működés: hajlítja a hüvelykujj MCP és CMC ízületét, besegít az oppozícióba.

Kiinduló helyzet: a kéz neutrális helyzetben, az ujjak lazák. A vizsgáló átfogva a
hüvelykujjat fixálja annak minden ízületét, csak a végpercet hagyja szabadon.
3-as izomerő: a páciens hajlítja a végpercet.
4-5-ös izomerő: a vizsgáló a végperc ventrális oldalán ad extenziós irányú ellenállást
(121. ábra). Az izom erős, érdemes elkülönítve vizsgálni a 4-5-ös izomerőt.
2-es izomerő: gyenge aktív mozgás észlelhető.
1-es izomerő: az izom megfeszülése két helyen tapintható jól:
 az izomhas a radius elülső felszínén, középtájon
 az ín a tapadás előtt a proximális phalanx elülső felszínén
121. ábra
A m. flexor pollicis longus izomerő vizsgálata (4-5-ös izomerő)
musculus flexor pollicis brevis

Kiinduló helyzet: az alkar tetszőleges helyzetben, az ujjak lazák. A vizsgáló neutrális
helyzetben rögzíti a csuklót, és a CMC ízületet.
3-as izomerő: a páciens hajlítja az MCP ízületet, miközben lazán hagyja a végpercet.
4-5-ös izomerő: a vizsgáló a proximális ujjperc ventrális oldalán ad extenziós irányú
ellenállást.
1-es izomerő: az izom megfeszülése jól tapintható a metacarpus tenyéri oldalán.
Megjegyzés: az izom feszülése kifejezettebb, ha a páciens az MCP ízületet hajlítja, úgy,
hogy az MCP és az IP ízületek nyújtva maradnak.

m. flexor pollicis longus: a vizsgáló szupinált alkar mellett nyújtja a hüvelykujj minden
ízületét, és extendálja a csuklót. A vizsgálatban a rövid ujjflexor is maximálisan megnyúlik.
m. flexor pollicis brevis:: a vizsgáló nyújtja a hüvelykujj CMC és MCP ízületét. A csuklót
neutrális helyzetben rögzíti, és az IP ízületet laza hajlított helyzetben hagyja.
Izometriás teszt
m. flexor pollicis longus:a páciens a hajlított végpercre adott extenziós irányú
ellenállással szemben tartja meg az ujj helyzetét. Az ujj proximális ízületei rögzítettek.
m. flexor pollicis brevis: a páciens a hajlított proximális ujjpercre adott extenziós irányú
ellenállással szemben tartja meg a ujj helyzetét.
6.8.4.5 A hüvelykujj adduktorai
122. ábra
A hüvelykujj adduktora (m. adductor pollicis), a hüvelykujj és a kisujj opponense (m. opponens pollicis, m.
opponens digiti minimi)A képen jól látható a két ulnáris oldali m. lumbricalis is.
musculus adductor pollicis (122. ábra)

Kétfejű izom
eredés: a caput trasversum: a középső metacarpus palmáris felszínének alsó
kétharmadán, a caput obliquum: a II-es-II-as metacarpus bázisán, az os capitatumon, a
kéztőcsontok palmáris szalagjain, a flexor retinaculumon, és a m. flexor carpi radialis

ínhüvelyén.
lefutás, tapadás: a transzverzális fej megközelítőleg vízszintesen húzódik a tenyér
közepétől a hüvelykujj felé. A ferde fej disztális, laterális irányba tart, és a haránt fejjel
együtt tapad a hüvelykujj proximális phalanxán mediálisan (ulnárisan).
működés: a CMC ízületet addukálja, a MCP-t addukálja és flektálja.

Kiinduló helyzet: a kéz neutrális helyzetben, az ujjak lazák.
3-as izomerő: a páciens a II-es ujjhoz zárja a hüvelykujját.
4-5-ös izomerő: a vizsgáló az ujj mediális oldalára (az IP ízületen) ad abdukciós irányú
ellenállást.
1-es izomerő: az izom megfeszülése tapintható az I-es és a II-es metacarpus között.
Izometriás teszt: a páciens neutrális helyzetben tartja meg a hüvelykujját, az abdukciós
irányú ellenállással szemben.
Nyújthatóság vizsgálata: a vizsgáló maximálisan távolítja a hüvelykujjat, nyújtott MCP
ízülettel.
6.8.4.5.2 A hüvelykujj oppozíciójának vizsgálata
musculus opponens pollicis (122. ábra)

eredés: os trapezium és a flexor retinaculum
lefutás, tapadás: A legmélyebben fekvő izom az I-es metacarpus elülső-laterális
felszínén. Az os trapeziumtól kifelé, hátrafelé kanyarodik és a metacarpus laterális
(radiális) oldala felé „rátekeredik”, és annak teljes hosszában tapad.
működés: a CMC ízületre hat, egyszerre abdukálja és flektálja aminek eredménye a
hossztengely körüli berotáció.

Az oppozíció összetett mozgás önmagában a m. opponens vizsgálata nem lehetséges. A
mozgásban a hüvelykujj abduktorai, flexorai is részt vesznek, azokat a mozgásból kizárni
nem lehet. Az izom vizsgálatát funkcionális tesztekkel végezzük. Ennek egyik formája a
következő.
3-as izomerő: a hüvelykujj és a kisujj szembefordítása és ujjbegyének összeérintése.
4-5-ös izomerő: a hüvelkyujj ventrális oldalán ad a vizsgáló ellenállást a mozgással
szemben.
Megjegyzés
Vizsgálható egyszerre a kisujj és a hüvelykujj oppozícióját. Ellenállást mindkét ujjra
egyszerre adunk, az ujjakat távolító extenziós, addukciós irányú ellenállással.
2-es izomerő: a mozgás összetettsége miatt nem ítélhető meg.
1-es izomerő: az izom az abductor pollicis brevis takarásában fut, rezdülését tapintani
nem lehet. Ugyanez a helyzet az opponens digiti minimivel is.
A maximális megnyújtás és az izometriás tesz elvégzése nem ad megfelelő információt az
izom állapotáról.
6.8.4.6 A kisujj saját izmai (hypothenar izmok)
m. opponens digiti minimi (108. ábra, 122. ábra)

eredés: hamulus ossis hamati, flexor retinaculum
lefutás, tapadás: az os hamatumtól ulnáris, disztális irányba halad, és az V. metacarpus
ulnáris élén, teljes hosszában tapad.
működés: a kisujj CMC ízületét hajlítja egy ferde tengely mentén, a flexió során a kisujj a
tenyér közepe felé mozog, és a metacarpus hossztengelye körül berotálódik (tenyér felé).
Vizsgálatát az opponens pollicis vizsgálatánál írtuk le.
musculus flexor digiti minimi (108. ábra)

eredés: hamulus ossis hamati, flexor retinaculum
lefutás, tapadás: kissé kifelé tartva fut az V. metacarpus mentén, és a kisujj proximális
ujjpercének bázisán, ulnárisan tapad.
működés: hajlítja és abdukálja az MP ízületet.
musculus abductor digiti minimi (108. ábra)

eredés: os pisiforme és azon keresztül a m. flexor carpi ulnaris ina. A pisiforme mint egy
borsócsont illeszkedik a két izom közé.
lefutás, tapadás: a hypothenar csoport leglaterálisabb izma. Ez határozza meg a tenyér
kisujjszéli formáját. Egyenesen fut a proximális ujjperc bázisára, ahol ulnárisan tapad
működés: a dorzális interosseusokhoz hasonlóan a kisujj abdukcióját végzi nyújtott MCP
ízületi helyzetben. Részt vesz az MCP flexiójában, és besegít az oppozícióba.
Vizsgálatát a dorzális interosseusokkal együtt, vagy külön a kisujj abdukciós mozgásával
lehet.
Megjegyzés
Az abductor digiti minimi összehúzódása disztális irányba húzza az os pisiformét. A csont
stabilizálását a m. flexor carpi ulnaris megfeszülése biztosítja. A kisujj abdukciójakor az
os pisiformétől proximálisan tapintható a flexor carpi ulnaris inának feszülése.
6.8.5 A kéz funkcionális tesztjei

A kéz funkciója a támaszkodás, kapaszkodás, és fogás/manipuláció.
A támaszkodás közben a csukló teljes extenzióban van (passzív), az ujjak minden ízülete
nyújtott. A helyzet fenntartását a csukló és az ujj flexorok biztosítják. Az izmok
megnyújtott helyzetben történő izometriás feszülése stabilizálja a támaszkodó kezet, és
lehetővé teszi, hogy akár a testsúlyt is megtartsa.
Kapaszkodás (és függeszkedés, vagy húzódzkodás). Az I-V-ös ujjak flexióját a felületes és
mély hajlító izmok végzik, a csukló neutrális helyzetben van, a hüvelykujj szembe fog a
többivel (oppozició, abdukció, flexió). Az izmok terhelése jelentős, feladatuk a testsúly
megtartása. A csuklóízületet a flexorok és az extenzorok kokontrakciója stabilizálja. A
hüvelykujj nélkül a II-V-ös ujjak „horogfogással” is képes a testsúlyt megtartani a hosszú
ujjhajlítók aktivitásával, de a húzódzkodáshoz a hüvelykujj működése elengedhetetlen.
Fogás: a kéz képes alkalmazkodni a megfogott tárgyak alakjához, nagyságához, súlyához.
Ennek megfelelően alakítja a csukló, a tenyér, és az ujjak helyzetét, a mozgásban résztvevő
izmok részvételét. Számtalan fogástípust elemezhetnénk. Most csak a leggyakoribb,
legáltalánosabb fogásokat soroljuk fel. A fogástípusok vizsgálatával információt
nyerhetünk a kéz izmainak összehangolt működéséről, az esetleg gyenge, vagy hiányzó
izomaktivitásról.
6.8.5.1 A fogás típusát meghatározhatjuk aszerint, hogy hány ujj vesz részt benne.
Kétujjas fogás
A cigaretta fogás a hüvelykujj részvétele nélkül (interdigitális) – a dorzális interosseusok
és a lumbricalisok funkciója.
A hüvelykujj és valamelyik másik ujjal történő fogás (csippentés, vagy csipeszfogás):
lehet az ujjvégekkel (pl. egy tű felszedése az asztalról), a fogásban résztvevő ujjak minden
ízületének hajlítása, különösen a DIP ízületeké, valamint a teljes oppozició
elengedhetetlen (123. ábra, 1. kép). A fogás tulajdonképpen a körmökkel történik. A m.
flexor digitorum profundus, a m. flexor pollicis longus és az oppozícióban résztvevő izmok
tökéletes működése nélkül nem lehetséges.
Az ujjbegyekkel (lapfogás): egy lapos tárgy pl. papírlap, szívószál fogása. A hüvelykujj IP
ízülete nyújtott, az MCP nyújtott, vagy enyhén hajlított, a CMC oppozícióban (+abdukció,
flexió). A mutatóujj DIP ízülete nyújtott, a PIP és az MCP hajlított (124. ábra, az ábrán a
háromujjas verzió látható). A fogás erejét a mutatóujjon a flexor digitorum profundus
(első ága), a hüvelykujjon az oppozícióban résztvevő izmok adják. A n. ulnaris
érintettségének tesztelésére alkalmas fogás. A páciens egy papírlapot fog az ujjai között,
a vizsgáló megpróbálja kihúzni (Froment teszt). Normál n. ulnaris funkció mellett a fogás
erős.
Kulcsfogás: a hüvelykujj ujjbegye és a hajlított II-es ujj radiális oldala közötti fogás (123.
ábra, 2. kép). A hüvelykujj oppozíciója és a DIP erőteljes hajlítása (flexor pollicis longus),
valamint a hajlított II-es ujj oldalirányú aktív stabilitása (I-es dorzális interosseus)
biztosítja.
123. ábra
Kétujjas fogások. 1. kép: csipeszfogás; 2. kép: kulcsfogás
Többujjas fogás:
háromujjas pl. ceruzafogás: az opponált hüvelykujjal szemben a II-es ujj ujjbegye és a II-
as ujj körömpercének radiális oldala támasztja a ceruzát (leggyakoribb háromujjas fogás).
A legjelentősebb izomtevékenység a m. flexor pollicis longus, a m. flexor digitorum
superficialis, és az oppozícióban résztvevő izmoktól várható. A lapfogás is lehetséges
háromujjas fogás (124. ábra).
124. ábra
A háromujjas fogás egy lehetséges formája a lapfogás.
Négyujjas fogás: pl. az első négy ujj ujjbegyével egy pohár felülről történő fogása. A
hüvelkujj oppozicióját biztosító izmok, valamint a II-IV-es ujjak felületes és mély hajlító
izmainak normál működését feltételezi.
Ötujjas fogás: a kéz minden ujja részt vesz benne.

6.8.5.2 Fogástípus a megfogott tárgy alakja szerint:

Hengerfogás: a II-V-ös ujjak hajlítottak, a hüvelykujj szembefordul a többivel és hajlított
(125. ábra, 1. kép). Az ujjak hajlítása, illetve a hüvelykujj abdukciójának mértéke a
megfogott tárgy nagyságától függ: pl. egy vizes palack.
Gömbfogás: pl. egy teniszlabda megfogása (125. ábra, 2. kép). A hüvelykujj teljes
abdukciója, oppoziciója és miden ízületének flexiója, valamint a II-V-ös ujjak flexiójával
történik. Az ujjak flexiójának mértéke, a megfogott tárgy méretétől függ. A II-V-ös ujjak
felületes és mélyhajlítóinak, a hüvelykujj flexorainak, abduktorainak, és opponensének
működése mellett a csukló extenzorok rögzítő funkciója szükséges a fogás
kivitelezéséhez.
Centralizált fogás, vagy szerszámfogás (pl csavarhúzó): tulajdonképpen hengerfogás, de
a csukló ulnáris deviációja biztosítja, hogy a szerszám és az alkar hossztengelye egy
vonalba essen (125. ábra, 3. kép). A kéz izmai csak rögzítik az eszközt, a mozgást az alkar
végzi (pro-szupináció). A hengerfogásban aktív izmok mellett a flexor carpi ulnaris és az
extenzor carpi rulnaris rögzítik megfelelő helyzetben a csukó ízületet.
Alátámasztás: a teljes kéz, vagy csak az ujjhegyek alulról támasztják meg a tárgyat, pl.
egy tálcát. A csukló dozrálflexióját a csukló flexorok izometriás működése biztosítja
(megnyújtott helyzetben), az ujjak helyzetét a m. flexor digitorum superficialis és
profundus, és a m. abductor pollicis longus és brevis, a m. extenzor pollicis brevis és
longus a m. opponens pollicis, és a m. flexor pollicis brevis és longus aktív működése tartja
fenn.
125. ábra
Fogástípusok a megfogott tárgy alakja szerint.
1. kép: hengerfogás; 2. kép: gömbfogás; 3. kép: centralizált fogás.
6.8.5.3 Kóros kéztartások, funkciók

A beidegzés zavarai: a kézizmokat ellátó idegek parézise, vagy bénulása jellegzetes
kéztartást, funkciókiesést okoz.
nervus radialis érintettség: ”csüngő kéz”
Az extenzorok beidegzésének zavara miatt a kéz flexorainak hajlító tónusát az extenzorok
nem képesek ellensúlyozni. A csukló hajlított helyzetben van, lógó kézfej helyzetet látunk.
A kéz szorítóereje gyengül, mert az extenzorok csuklót rögzítő (dorzálflexiós) hatása
hiányzik.
Az idegi lézió magasságától függően a gyengült, vagy bénult kézre ható izmok:
m. extensor carpi radialis longus

m. extensor carpi radialis brevis
m. extensor carpi ulnaris
m. extensor digitorum communis
m. extensor digiti minimi
m. extensor pollicis longus
m. extensor pollicis brevis
m. abductor pollicis longus
m. extensor indicis
Nervus ulnaris érintettség: az interosseusok atrófiája látható. A páciens nem képes az

ujjait abdukálni. Tipikus tartás: „karomállás” a páciens nem képes nyújtani a IV-V-ös
ujjakat, az MCP hyperextenzióban, az PIP és DIP flexióban áll. A mezothenar izmok közül
csak a II-III-as lumbricalis működik.
Érintett izmok:
m. flexor carpi ulnaris
m. flexor digitorum profundus (IV-V ujj)
m. opponens digiti minimi
m. abductor digiti minimi
m. flexor digiti minimi
m. lumbrical muscles (IV-V ujj)
m. dorsal interossei
m. palmar interossei
m. adductor pollicis
m. flexor pollicis brevis (mély fej)
Nervus medianus érintettség: a hüvelykujj oppozíciója elégtelen, az ujjak hajlítása

gyengül. A thenar izomzat sorvadt. Tipikus tünet: „eskü kéz” tartás. Ha a páciens hajlítani
akarja az ujjait, a II-III-as ujjakban csak az MCP ízületben jön létre gyenge flexió, az
interosseusok működésének köszönhetően.
Érintett izmok:
m. flexor carpi radialis
m. palmaris longus
m. flexor digitorum superficialis
m. flexor digitorum profundus (II-III ujj)
m. lumbricales (II-III ujj)
m. flexor pollicis longus
m. flexor pollicis brevis (felületes fej)
m. opponens pollicis
m. abductor pollicis brevis
Lágyrész károsodások
A „reumás kéz” a rheumatoid arthritis (RA) jellegzetes, sok ízületet érintő deformitása.
A betegség a lágyrészek (szinoviális hártya) gyulladásával kezdődik. Ebben a fázisban
duzzadt (és fájdalmas) ízületeket látunk (csukló, PIP, DIP MCP). A kéz ízületei a
legnyitottabb helyzetet igyekeznek felvenni ahol az ízületi folyadékgyülem a lehető
legkevésbé feszíti a gyulladt tokot). Később az ízület stabilitását biztosító szalagok
degenerációja miatt ízületi tengelyállás megváltozik pl. a csuklóízületben radiáldeviáció,
az ujjak az MCP ízületeiben ulnárdeviáció jön létre (126. ábra). Az extenzor inakat rögzítő
radiális oldali szalagok elszakadnak, így az extenzor inak ulnáris irányú húzása
érvényesül, ami a fent leírt tengelyálláshoz vezet. A RA számos egyéb problémát,
deformitást, mozgásbeszűkülést okoz, amit a könyvben nem részletezünk (az ízfelszínek
pusztulásának következményei, reumás csomók megjelenése a bőr alatt stb.).
126. ábra
Kezdődő kézdeformitás rheumatoid arthritisben:
a csuklóízület enyhe radiális deviációban van, a csukló, az MCP és PIP ízületek duzzadtak. Az MCP ízületek
duzzanata jól látszik az ökölbe zárt kéztartásban (a bőr feszülő, fényes)
Hattyúnyak deformitás: a PIP ízület hyperextenzióban, a DIP flexióban áll (az MCP
változó). A mezothenar izmok rövidülése és rugalmatlansága és a PIP ízület palmáris
lemeének túlnyúlása (pl. RA-ben) miatt alakul ki a PIP hyperextenziója. Emiatt a flexor
digitorum profundus ína megfeszül, és hajlítja a DIP ízületet. A hyperextendált PIP
helyzetben az extenzor apparátus laterális kötegei dorzális irányba csúsznak (a flexió-
extenzió tengelyéhez képest) így az ujjak nyújtási kísérlete tovább fokozza a deformitást.
„gomblyuk tünet” (Boutonniere deformitás): a PIP ízület flexióban, a DIP
hyperextenzióban áll. A tünet a m. extenzor digitorum ín középső (a középső ujjpercen
tapadó) kötegének szakadása miatt alakul ki, ami leginkább krónikus synovitis
következménye. Az oldalsó kötegek rögzítettsége a PIP magasságában megszűnik, így
azok palmáris irányba csúsznak. A hajlított PIP ízület, mint a gomblyukon a gomb, átbújik
a két laterális köteg között, és hajlított helyzetben rögzül. Az extenzor apparátus feszülése
tovább fokozza a deformitást a PIP ízületben, és hyperextendálja a DIP ízületet.
II. A felső végtag / Irodalomjegyzék, felső végtag 192
IRODALOMJEGYZÉK, FELSŐ VÉGTAG
Abboud JA, Soslowsky LJ (2002): Interplay of the static and dynamic restraints in
glenohumeral instability. Clin Orthop Relat Res 48-57
Churchill RS, Brems JJ, Kotschi H (2001): Glenoid size, inclination and version: An
anatomic study. J Shoulder Elbow Surg 10:327-332
Cohen MS, Bruno RJ (2001): The collateral ligaments of the elbow: Anatomy and clinical
correlation. Clin Orthop Relat Res 383:123-130
Costic RS, Vangura A, Fenwick JA et al (2003): Viscoelastic behavior and structural
properties of the costoclavicular ligaments. Scand J Med Sci Sports 13:305-310
Debski RE, Parsons IM, Woo SL, Fu FH (2001): Effect of capsular injury on
acromioclavicular joint mechanics. J Bone Joint Surg 83:1344-1351
Flatt AE (1996): Ulnar drift J Hand Ther 9:282-292
Kapandji IA: Physiology of the joints. The physiology of the joints. The upper limb. ed 6,
2007, Churchill Livingstone
Koh S, , Buford WL, Andersen CR, Viegas SF (2006): Intrinsic muscle contribution to the
metacarpophalangeal joint flexion moment of the middle, ring and small fingers. J Hand
Surg (Am) 31:1111-1117
Kuhn JE, Huston LJ, Soslowsky LJ et al (2005): External rotation of the glenohumeral
joint: Ligament restrains and muscle effect in neutral and abducted positions. J Shoulder
Elbow Surg 14:39-48
Linscheid RL (1986): Kinematic consideration of the wrist. Clin Orthop Relat Res
202:27-39
Ludewig PM, Phadke V, Braman JP et al (2009): Motion of the shoulder during
multiplanar humeral elevation. J Bone Joint Surg Am 91:378-389
Majima M, Horii E, Matsuki H et al (2008): Load transmission through the wrist in the
extended position J Hand Surg (Am) 33:182-188
Michener LA, McClure PW, Karduna AR (2003): Anatomical and biomechanical
mechanism of subacromial impingement syndrome (review) Clin Biomech 18:369-379
Neumann DA: Kinesiology of the musculoskeletal system, ed. 2, 2010, Mosby
O’Driscoll SW, Horii E, Ness R, et al (1992): The relationship between wrist position,
grasp size and grip strength. J Hand Surg (Am) 17:169-177
Standring S: Grey’s anatomy: the anatomical basis of clinical practice, ed 40, St Louis,
2009, Elsevier
II. A felső végtag / Irodalomjegyzék, felső végtag 193
Topp KS, Boyd BS (2006) Structure and biomechanics of peripheral nerves: Nerve
responses to physical stresses and implications for physical therapist practice. Phys
Ther 86:92-109
Urayama M, Itoi E, Sashi R et al (2003): Capsular elongation in shoulders with recurrent
anterior dislocation. Quantitative assessment with magnetic resonance arthrography
Am J Sports Med 31: 64-67
Ward LD, Ambrose CG, Masson MV, Levaro F (2000): The role of the distal radioulnar
ligaments, interosseous membrane and joint capsule in distal radioulnar joint stability. J
Hand Surg (Am) 25:341-351
Zancolli EA, Ziadenberg C, Zancolli E Jr (1987): Biomechanics of the trapezometacarpal
joint. Clin Orthop Relat Res 220:14-26
194
195
III. AZ ALSÓ VÉGTAGOK

III. AZ ALSÓ VÉGTAGOK / A medence 196
1 A MEDENCE
Az alsó végtagok a medencén keresztül kapcsolódnak a törzshöz. A medence egy nagyon

stabil, csontos gyűrűnek tekinthető, amelyet hét csont alkot. A keresztcsont (sacrum), a
két csípőcsont (os ilium), két ülőcsont (os ischi) és a két szeméremcsont (os pubis). Ennek
a csontos gyűrűnek kell viselnie a testsúlyt és közvetíteni a testsúlyból eredő terhet a két
alsóvégtag felé. Ugyanakkor az alsóvégtag felől az alátámasztási felületről, a két
csípőízületen keresztül közvetíti a talajról származó reakcióerőket a gerinc felé.
Stabilitása tehát rendkívül fontos. A medencét alkotó csontok közül három-három (a két
oldalon) teljesen összecsontosodott (os ilium, os ischi, os pubis), de a gyűrűben három
ízület biztosít kicsi, de annál fontosabb mozgást: a sacrumot és a két csípőcsontot
összekötő két articulatio sacroiliaca, és elől a középvonalban egymáshoz illeszkedő két os
pubis alkotta symphisis pubica. Ezeknek az ízületeknek fontos szerepe van a harmonikus
mozgásban, a normál járásban, ahogy azt később látni fogjuk.
1.1 A medence vizsgálata
Az alsóvégtagok vizsgálatát mindig a medence helyzetének és mozgásának vizsgálatával

kezdjük!
A frontális síkban megtekintve, az alsó végtagok kényelmes egyenes állásban - amikor a
két láb között kb. egy láb széles távolság van – csípőtől lefelé kissé befelé tartanak. A
végtag mechanikai tengelye, azaz az alsóvégtag ízületein áthaladó tengely a függőlegessel
kifelé, fölfelé nyitott szöget zár be. Az alsó végtagokon támaszkodó medence vízszintesen
áll, azaz, a két csípőlapát legmagasabb pontját összekötő egyenes vízszintes és merőleges
a test szimmetriatengelyére. A végtagok hosszkülönbsége esetén, a medence a rövidebb
oldal felé billen akár egy pad, aminek az egyik lába rövidebb. Ez történik akkor is, ha az
egyén az egyik alsóvégtagot pihentetve, behajlítja a térdét. Ez a végtag ilyenkor
megrövidül, és a medence a pihenő láb felé billen. Ugyanekkor a lumbális gerinc helyzete
is megváltozik. Követi a keresztcsont oldalra billenését, majd kompenzálva a
függőlegestől való eltérést, visszahajlik az ellenkező oldal felé. Tehát a lumbális gerincen
a rövidebb oldal felé konvex görbület alakul ki. Ennek következményei lesznek a gerinc
felsőbb szakaszain is, amit a gerinccel foglakozó fejezetben tárgyalunk részletesen.
A vizsgálat kivitelezése
A vizsgált személy nyújtott alsó végtagokkal áll, a két láb között egy láb szélességnyi
távolság van. A vizsgáló két kezét a páciens derekára helyezi, tenyerét lenyomja a
csípőtaréjokra, és kezeinek helyzetéből összehasonlítja a két oldal magasságát. A
medence egyenes állású, ha a két oldal magassága megegyezik. A vizsgálat szemből és
hátulról is elvégezhető. Jól mutatja a két medence-fél magasságát a vizsgáló hüvelykujja,
ha azt a tenyér síkjában kifeszítve tartja (127. ábra). Ha a két csípőlapát legmagasabb
pontját összekötő egyenes nem vízszintes, ferde medencéről beszélünk. Balra lejtő
medence esetén a „balra ferde medence” elnevezést használjuk! A ferde medencét valódi,
vagy látszólagos végtag hossz különbség okozza. Végtag hossz különbség esetén, álló
helyzetben, a csípő ízület állása is megváltozik. A rövidebb oldalon a medence ferde állása
miatt a comb és a medence által bezárt belső szög megnövekedik, a csípő ízület abdukciós
helyzetbe kerül. A hosszabb oldalon a csípő ízület addukciós állású.
127. ábra
A medence állásának vizsgálata a frontális síkban
Oldalnézetből a szagittális síkban a medence kissé előrebillent. Ennek oka az, hogy a
sacrum, a hozzá kapcsolódó két csípőcsonttal (os ilium) követi a lumbális gerinc
lordózisának ívét, bázisa előrébb helyezkedik el, csúcsa hátrébb. A medencedőlés mérése
képalkotó vizsgálatok segítségével lehetséges (pl. Rtg), ahol a promontoriumot és a
symphisis pubica felső szélét összekötő egyenes és a vízszintes által bezárt szög
normálisan 60°. Teljesen egyenes gerinc esetén a medence is felegyenesedett helyzetű
lehetne. Így azonban egy rugalmatlan, merev oszlopot alkotna. Manuálisan a medence
állását a csípőcsontok tapintható pontjainak vizsgálatával lehet elvégezni. Normál állású
medence esetén a két spina iliaca posterior superior (SIPS) és a spina iliaca anterior
superiorok (SIAS) azonos magasságban állnak.
A medence helyzetének meghatározására álló helyzetben egyszerre tapintjuk az azonos
oldali (pl. bal oldal) SIPS-et és SIAS-t. Ha az elülső tájékozódási pontok alacsonyabban
állnak, előre billent medencéről, ha a SIPS-ek alacsonyabb helyzetűek, hátra billent
medencéről beszélünk. Az előre billent medence együtt jár a fokozott lumbális
lordózissal és a csípő ízület flexiós állásával. Ezzel ellentétben, hátra billent (vagy
felegyenesedett) medence esetén a lumbális lordózis csökkent, a csípő ízületek extenziós
állásúak. Jól szemlélteti ezt az összefüggést, ha álló helyzetben tudatosan előre, vagy hátra
billentjük a medencét.
Meg kell azonban jegyezni, hogy a medence állása a szagittális síkban széles egyéni
variációkat mutat. Különbséget láthatunk a nemek között is. A férfiak medencéje, a
medence csontok anatómiai különbségeinek következtében, általában felegyenesedet-

tebb mint a nőké.
Az előzőekből következik, hogy a gerinc, illetve a csípő ízület normálistól eltérő helyzete,
megváltoztatja a medence állását. Az előre billent medence leggyakoribb oka, a csípő
ízület flexiós állása, extenziós mozgásterjedelmének beszűkülése, csípő artrózis (kopás),
vagy a csípő flexorok rövidülése miatt, főleg idős korban, vagy túlsúlyos egyéneken.
Felülnézetből a horizontális síkban a medence és a vállöv frontális tengelye egymással
párhuzamos. Ha a két tengely egymással szöget zár be pl. a jobb medence-fél előrébb
helyezkedik el, a medence ballra fordult. A medence elfordulása a gerinc, vagy a csípő
ízületek rotációjának következménye. Balra fordult medence esetén a gerinc a lumbális
szakaszon (vagy feljebb) balra rotált, a jobb csípő ízület kirotációban, a bal berotációban
áll. A mozdulat akaratlagosan is kivitelezhető.
1.2 A medence ízületei
A sacroiliacalis ízületet (SI, articulatio sacroiliaca) a sacrum és a páros os iliumok

alkotják, relatív rigid, feszes ízület. A fül alakú íz felszínek egymáshoz szorosan
illeszkednek, nagyfokú kongruencia jellemzi. A stabilitást tovább fokozza az ízület
ventrális és dorzális oldalán húzódó szalagrendszer, a ligamentum sacroiliacum
ventrale és dorsale, a sacrum és tuber ischiadicum között húzódó ligamentum
sacrotuberale, a sacrum és a spina ishiadica között futó ligamentum sacrospinale,
valamint az alsó lumbális csigolyákat és az os iliumot összekötő ligamentum iliolumbale
(Standring, 2009).
A sacroiliacalis ízület funkciója a merev, csontos medencegyűrűn belüli stressz elnyelés
és a terhelés továbbítása a törzs és az alsó végtagok között. Saját mozgásai a közel
szagittális síkban, tranzverzális tengely mentén létrejövő nutáció és kontranutáció,
melyek terjedelme 1°-4°, illetve létrejöhet az ízületben diagonális tengely körüli torziós
mozgás is (Kissling and Jacob, 1996). Ezek a mozgások járás, futás során eloszlatják és
tompítják az egyébként merev medencegyűrűben keletkező erőhatásokat, valamint
szülés során a nutáció révén megnövekvő medence kimeneti átmérő hozzájárul a magzat
könnyebb átjutásához a szülőcsatornán.
Nutáció: a sacrum az SI ízületen, a sacrális 2-es csigolya magasságában áthaladó
horizontális tengely körül előre billen a két csípőlapát között, bázisa előre lefelé, alsó
csúcsa hátra felfelé mozdul. Ez történik, ha álló helyzetben az ember előrehajlik. A felülről
indított gerinc flexiót a sacrum követi, előre billen az alsóvégtagok által fixált csípőlapátok
között. Ugyancsak nutációról beszélünk, ha a csípőlapátok billennek hátra a
keresztcsonthoz képest, pl. háton fekvésben, amikor a két hajlított térdet hashoz húzzuk,
vagy guggoló helyzetben, amikor a sacrum követi a lumbális gerinc flexióját, azaz előre
billen, a csípőlapátokat pedig a feszülő csípő extenzorok, hátra billentik.
Kontranutáció: a sacrum hátra-, illetve a csípőlapátok előrebillennek. Ez történik, hason

fekve, két kézzel „fekfőtámasz” helyzetben végzett törzs kinyomással, miközben a combok
és a két csípőcsont nem emelkedik el a talajról. A lumbális gerinc extenzióját követve a
sacrum hátrabillen, míg a megfeszülő csípő flexorok a csípőlapátokat előre húzzák. A
térdek behajlításával a rectus femoris megfeszülésével a húzás fokozódik.
Támadó állásban az elől lévő láb oldali csípőlapát hátra billen a sacrumhoz képest
(nutáció), a hátsó láb oldali csípőlapát előrebillen (kontranutáció). A két SI ízület finom
ellentétes irányú mozgása nélkülözhetetlen a járáshoz és különösen a futáshoz.
Járás közben, a támaszkodási fázis végén, amikor a csípőízület extenzióba kerül, az SI
ízületben kontranutáció történik (a csípőcsont előre rotálódik), míg a lendítő végtag
oldalán nutáció jön létre (a csípőcsont hátra rotálódik) miközben a sacrum viszonylag
egyenes marad. Minél nagyobb lépésekkel haladunk, annál jelentősebb az SI ízület
mozgása. Futás közben az SI ízületek ellentétes irányú mozgása jelentősen hozzájárul a
lépéshossz megnöveléséhez. Ha a két ízületben a mozgás blokkolt, a medence merev
gyűrűként mozog, a mozgás elveszíti plaszticitását. A hiányzó nutációt mozgás közben a
lumbális gerinc flexiója, a kontranutációt a lumbális gerinc fokozott lordózisa
kompenzálja. Ha pl. a jobb oldali SI ízület blokkolt, fokozott lumbális lordózit látunk a jobb
láb támaszkodási fázisának végén, és a lumbális gerinc flexióját a lendítési fázisában.
(Kényelmes tempójú járáskor nem biztosan jelennek meg a tünetek! ) Ha mindkét oldalon
blokkolt az ízület, a lumbális gerinc nem tud kompenzálni, hiszen egyszerre kellene
ellentétes irányba mozognia. Ilyenkor a lépéshossz csak a gerinc rotációval növelhető,
viszont a „merev” medence tömbként fordul a hátul lévő végtag felé. Mivel a rotáció
mértéke egészen kicsi a lumbális szakon, a mozgás a háti gerincen is bekövetkezik.
A zárt gyűrűt formázó csontos medence rugalmasságához hozzájárul az os pubisokat
összekötő symphysis pubica is. A rostporcos kapcsolódás lehetővé teszi a medencefelek
egymáshoz képest létrejövő elmozdulását az alsó végtagi és törzs mozgások során, így
biztosítja a stressz elnyelést.
A medence stabilitása
Az SI ízület saját szalagjai mellett egyéb tényezők is jelentős erőt képviselnek az ízület
stabilitásában. Nutáció során az ízfelszínek közelebb kerülnek egymáshoz, a
kompressziós és a nyíró erők fokozódnak, zárt ízületi helyzet alakul ki. A nutáció irányába
ható erők tehát fokozzák a stabilitást. A test súlyából származó gravitációs erő anterior
irányuló forgatató nyomatékot fejt ki a sacrumra az os iliumokhoz képest, növelve a
súrlódást az ízületi felszínek között, ezzel zárja az ízületet. A nutációs irányú
forgatónyomaték megfeszíti az interossealis szalagokat, valamint a ligamentum
sacrotuberalét, ezáltal az ízfelszínek közötti kompresszió és a stabilitás fokozódik
(Bogduk, 2005).
Számos a törzsre és a csípő ízületre ható izom fejt ki stabilizáló hatást a sacroiliacalis
ízületre. Ezek hatása lehet aktív kompressziós erő kifejtése az ízületi felszínek között,
nutációs irányú húzó hatás kifejtése, ami a zárt ízületi helyzet irányába hat, vagy feszítő
hatás az ízületet stabilizáló kötőszövetes képleteken. A sacroiliacalis ízületre stabilizáló
hatást gyakorló izmok a musculus erector spinae, a mmusculus multifidi lumbális részei,
a hasizmok, az ischio-cruralis izmok, a musculus gluteus maximus, a musculus latissimus
dorsi, a musculus iliacus és a musculus piriformis (Snijders és munkatársai, 1998).
1.3 A medence ízületek vizsgálata
Neutrális helyzetben a két SIPS és a két SIAS azonos magasságban áll (128. ábra). Ferde
medence esetén a hátulsó és az elülső csontos viszonyítási pont az egyik oldalon (pl. balra
ferde medenceállásnál a bal oldalon) alacsonyabban áll. Ha az azonos oldali SIPS
alacsonyabban áll a SIAS pedig magasabban, mint az ellenoldali, a csípőlapát a sacrumhoz
viszonyítva, hátra rotált; ha a SIPS magasabban áll, a SIAS pedig alacsonyabban, mint az
ellenoldali, a csípőlapát előre rotált Az ilyen helyzetet nevezzük csavart medencének.
Előfordul, hogy mindkét oldal érintett. Az ízület ebben a helyzetben rögzülhet, a
csípőlapát nem képes a sacrumhoz képest elmozdulni. Ha az SI ízületek állása nem
szimmetrikus, elől a symphyisben is rendellenes állást tapasztalunk. Ha a jobb oldali
csípőlapát hátrarotálódott, a jobb oldali szeméremcsont felső szára kissé felfelé mozdul,
a két szeméremcsont találkozásánál szintkülönbség tapintható.
128. ábra
A spina iliaca posterior superiorok tapintása
A medence ízület (articulatio sacroiliaca) mozgásai

Az SI ízület mozgásának vizsgálata (álló helyzetben)
Előzési tünet: a páciens egyenes álló helyzetből lassan előrehajlik. Fontos, hogy a
mozgást lassan végezze, fejjel indítva, nyaki, háti, majd a lumbális gerincszakaszt hajlítva.
A vizsgáló a két SIPS-et tapintja. A teszt során a lumbális gerinc flexióját a sacrum
nutációja követi. Amíg az SI ízületet stabilizáló szalagok rugalmassága engedi, a sacrum
előrebillen a két csípőlapát között, azok nem mozdulnak. Amint a szalagok megfeszülnek,
a csípőcsontok is előrebillennek és a további előrehajlás a csípő ízületben jön létre. Ha a
két SI ízületben a mozgás egyformán szabad (vagy gátolt), a csípőlapátok előre
billenésekor a két SIPS egy időben mozdul előre, fölfelé. Ha az egyik oldali ízület rögzült,
például a jobb, a sacrum előrebillenésével együtt az érintett csípőlapát is elmozdul (a SIPS
előre fölfelé), míg a szabad mozgással bíró bal oldalon a SIPS helyben marad a szalagok
megfeszüléséig (129. ábra). Az érintett oldali SIPS elmozdulása időben megelőzi az ép
oldalit. Az előzési tünet tehát időbeli előzést jelent, függetlenül attól, hogy kiinduló
helyzetben a két SIPS egymáshoz viszonyítva hogy áll. Akár előre-, akár hátracsavart
helyzetben rögzült a csípőlapát, azaz akár magasabban, akár alacsonyabban áll a SIPS az
érintett oldalon, a teszt során az elmozdulás időben hamarabb következik be.
129. ábra
Az SI ízület nutációs mozgásának vizsgálata.
A hipomobilis oldalon (jobb) a SIPS hamarabb mozdul előre, fölfelé: előzési tünet
A SPINE teszt ugyanezt a mozgást vizsgálja, nyílt kinematikus láncban, az egyik oldali
ízületben. A páciens áll, a vizsgáló az egyik kezével a vizsgált oldai SIPS-et tapintja, másik
kezével a sacrum tövisnyúlványát a SIPS-el azonos magasságban. A vizsgált személy
lassan hashoz húzza a térdét a vizsgált oldalon. Most a sacrum stabil, és a vizsgált oldali
csípőlapát rotálódik hátra (kb. akkor, amikor a csípő ízületi flexió eléri a 80-90°-ot), a SIPS
lefelé mozdul. Az elmozdulás 1-2 ujjnyi, jól látható. Ha az SI ízület blokkolt, a SIPS vagy
nem mozdul, vagy fölfelé emelkedik, a medence oldalra billenése miatt (ld. csípő
abduktorok funkcionális tesztek: Trendelenburg teszt).
130. ábra
A SI ízület nutációjának egyoldali vizsgálata (Spine test).
A felső két képen a bal oldali SIPS, a bal térd előreemelésekor lefelé mozog (az os ilium hátrarotálódik a
sacrumhoz képest).
Az alsó két kép: a jobb oldali SIPS a térd előreemelésekor fölfelé mozog (az os iliumben nincs mozgás)
Az SI ízületet stabilizáló szalagok vizsgálata

Az ízületet négy nagyon erős szalag (szalagrendszer) stabilizálja.
131. ábra
A SI ízületet stabilizáló szalagok. Lig. sacroiliacum ventrale (8, 9), lig. sacroiliacum dorsale (4-ventrális réteg, 5-
dorzális réteg), lig. iliolumbale (1, 2), lig. sacrotuberale (7).
(Forrás: Kapandji: The physiology of the joints vol.lll. 2011)
Ligamentum sacroiliacum ventrale – elülső tokszalag (131. ábra, 8, 9) az SI ízület

elülső hasüreg felőli felszínét borítja. A rövid rostok ferdén lefelé és befelé tartva futnak a
csípőlapátról a sacrum széle felé. Nutáció és kontranutáció során is megfeszül. Vizsgálata
a medence „nyitásával” történik: a páciens a hátán fekszik, a vizsgáló két kezét a
csípőlapátokra helyezi, és oldal irányba nyomja azokat („kinyitja a medencét”).
Patrik teszt: a vizsgált alsóvégtag talpra húzott. A talpat a másik nyújtott térde helyezve a
vizsgáló kidönti a végtagot (abdukálja), amíg a csípő ízület engedi, míg a másik kezét az
ellenoldali SIAS-ra helyezve rögzíti a medencét. Ezután a végtagot tovább abdukálva,
megfeszíti a szalagokat. A teszt során a csípő ízület tokja elől feszül, a fájdalom innen is
származhat. Csípő ízületi gyulladás esetén szintén fájdalom és korlátozott mozgás
észlelhető.
132. ábra
A SI ízület ventrális szalagjainak (lig. sacroiliacum ventrale) vizsgálata.
A csípőlapátok „ventrális nyitása” (1. kép); Patric teszt (2. kép)
Ligamentum sacroiliacum dorsale – hátulsó tokszalag (131. ábra, 4, 5) az SI ízületet

hátulról stabilizálja. A rostok nagyjából párhuzamosan futnak az elülső szalag rostjaival.
A vizsgálat: a háton fekvő páciens csípőcsontjait kívülről befelé nyomva „zárjuk a
medencét” (133. ábra).
Más testhelyzetben: a vizsgált személy az oldalán fekszik. A test súlya miatt az alul lévő
oldalon a hátsó szalagok megfeszülnek. A fölül lévő csípőlapátra rányomva mindkét oldalt
teszteljük.
Megjegyzés: a szalag érintettsége esetén a beteg arra panaszkodik, hogy a fájdalom miatt
nem képes az érintett oldalán feküdni.
133. ábra
A SI ízület dorzális szalagjainak (lig. sacroiliacum dorsale) vizsgálata
Ligamentum iliolumbale rostjai fleső rostjai a 4. és 5. lumbális csigolya

harántnyúlványáról futnak oldalra, le és kissé hátrafelé, a csípőtaréj felső, hátsó széléhez,
a medence belső felszíne felőli oldalon (131. ábra, 1, 2). Elsősorban a nutációt
korlátozzák.
Vizsgálat: a páciens a hátán fekszik. A vizsgált oldali alsó végtagot hashoz húzzuk az
ellenkező oldali váll felé (addukció), amíg a csípő ízület engedi. A térdet tovább nyomva,
a szalag lefutásának meghosszabbításában, a lig. iliolumbale rostjai megfeszülnek (134.
ábra, 1. kép). Pozitivitás esetén a beteg a fájdalmat a lumbo-sacralis átmenetnél érzi.
Ligamentum sacrotuberale (131. ábra, 7) az első két farok csigolyán és a csípőlapát
hátsó élén ered és majdnem függőlegesen fut lefelé és kissé előre a tuber isciire
(ülőgumó). A szalag a nutáció végén feszül meg, amikor a keresztcsont csúcsa hátra, vagy
az ülőgumó előre mozdul.
Vizsgálat: a háton fekvő páciens hajlított alsó végtagját az azonos oldali váll felé nyomjuk
(134. ábra, 2. kép). A nem vizsgált végtag nyújtva fekszik a vizsgáló asztalon. A hajlított
csípő ízület tokjának hátsó része és a csípő extenzorok megfeszülnek és a csípőcsontot
hátra rotálják. Ennek eredménye a lig. sacrotuberale feszülése. A szalag érintettsége
esetén a teszt fájdalmas az ülőgumó tájékán. Ugyanerre a fájdalomra panaszkodik a
páciens, ha leguggol, vagy ha előre hajlik.
134. ábra
A lig iliolumbale vizsgálata (1. kép), a vizsgáló a térdet az ellenkező oldali váll felé nyomja;
A lig. sacrotuberale viszgálata (2. kép), a vizsgáló a térdet az azonos oldali váll felé nyomja.
Megjegyzés
Álló helyzetben az említett három szalag megfeszülése megakadályozza, hogy az ék alakú
keresztcsont a rá nehezedő testsúly hatására „becsússzon” a csípőlapátok közé, mintegy
felfüggesztik a sacrumot a csípőcsontokra, illetve biztosítják a sacrum stabil tarását.
A symphisis pubica stabilitásának vizsgálatára a „Flamingó tesztet” alkalmazzák
leggyakrabban. A páciens, álló helyzetben az egyik térdét felhúzza, azaz az egyik
alátámasztási pontot megszünteti. A támaszkodó végtag oldalán a talaj reakció ereje
fölfelé, miközben a megemelt alsóvégtag oldalán a testsúlyból adódó gravitációs erő lefelé
hat, így a symphisisre ható nyíróerőt a laza szalagrendszer nem tudja ellensúlyozni, az
ízületben abnormális elcsúszás jön létre, nagy fájdalommal kísérheti. Az elmozdulás
tapintható, esetleg látható is. Szülés után, egy rövid ideig a Flamingó teszt gyakran pozitív,
a terhesség során fellazult megnyúlt szalagok miatt.
Fontos!
Ahogy a fentiekből látható, a lumbális gerinc, a medence és a csípő ízület funkcionális
egységet alkotnak. A medence bármilyen irányú elmozdulása, a gerinc és a csípő ízület
helyzetének megváltozásához vezet, illetve fordítva, a gerinc és a csípőízület helyzetének,
állásának változása visszahat a medencére és a medencén keresztül egymásra. Végső
soron a medencét alátámasztó alsó végtagok, és a gerinc teljes hosszában
kölcsönhatásban vannak egymással, ahogy azt a későbbiekben látni fogjuk.
III. AZ ALSÓ VÉGTAGOK / A végtagok hosszának vizsgálata 207
2 A VÉGTAGOK HOSSZÁNAK VIZSGÁLATA
Ha a medence vizsgálata végtaghossz különbségre utal, a medence állásának ellenőrzése

után, meg kell vizsgálni, hogy a hosszkülönbség valódi, vagy relatív. Valódi végtag
hosszkülönbségről beszélünk, ha a két végtagon a hosszú csontok diaphysis hossza
eltérő. Relatív hosszkülönbség esetén a csontok hossza megegyezik, de az ízületek
helyzete aszimmetrikus. Pl. az egyik oldali csípő flexiós kontraktúra látszólag rövidebb
végtagot eredményez, a medence az érintett oldal felé ferde.
2.1 Az alsó végtagok hosszának vizsgálata tehermentesített helyzetben
Amikor a végtagok hosszát mérőszalaggal mérjük, a mérések jól tapintható csontos

viszonyítási pontok, vagy jól látható anatómiai képletek távolságának meghatározásával
történik. A méréseket fekvő helyzetben, párhuzamos alsó végtagokkal végezzük. Ügyelni
kell arra is, hogy a csípő ízületek ab-addukciós neutrális helyzetben legyenek.
Köldök, belboka távolság: a mérőszalag 0 pontja stabilan a köldökön marad, csak a
másik végét mozdítsuk el, amikor egyik végtagról a másikra térünk át. A vizsgálat csak
tájékozódó jellegű, nem ad megbízható értékeket. A köldök lágy, mobilis pont, könnyen
elmozdíthatjuk a mérés során. Ráadásul, a köldök nem fekszik mindig pontosan a test
szimmetria tengelyén, ezért azonos végtaghossz esetén is fals értékeket kaphatunk.
Spina iliaca anterior superior – belboka távolság: a csípőtaréj elülső kiálló tövisét
tapintjuk, innen indul a mérés. Mivel ez a felszín nem pontszerű (centimétereket
tévedhetünk a mérésnél) jó megoldás lehet, ha a mérőszalag 0 pontját a SIAS alá
benyomjuk, és itt stabilan megtartjuk. A mérőszalagot kifeszítve, a belboka legkiállóbb,
vagy legmélyebb pontját mérjük.
Trochanter major – belboka távolság: kitapintjuk a trochanter majort, és mivel ez a
felszín is terjedelmes, keressük meg a legmagasabb pontját (leg proximálisabb), és innen
mérünk a belbokáig. Ebben a mérésben az SI és a csípő ízület illetve a combcsont teste és
a nyaka által bezárt szög (collodiaphysealis – CD - szög) nem befolyásolja az eredményt.
Trochanter major – csípőtaréj távolság: a trochanter major és a csípőlapát
legmagasabb pontjának távolságát mérjük. A két oldal közti különbség a csípő ízületek
eltérő helyzetéből és a CD szögek nagyságának különbözőségéből adódhat.
A femur hosszának mérése: a trochanter major és a femur lataerális epicondylusa alatt
kitapintott térdízületi rés távolsága. A femur diaphysis hosszának meghatározására
alkalmas.
Lábszár hosszának mérése: a femur mediális epicondylusa alatt tapintott ízületi rést és
a belbokát összekötő távolság mérése.
Fontos!
A végtaghossz mérést mindig mindkét oldalon elvégezzük. Ha különbséget találunk,
ismételjük meg a mérést!
A CD szög eltérést (ha az egyik oldalon nagyobb), valódi, csontos hosszkülönbségnek kell
tekinteni.
A méréskor mindig a belbokát használjuk! A fibula mindkét végén mozgó ízülettel
kapcsolódik a tibiához, nem tekinthető teljesen stabilnak (a boka ízület mozgásakor fel-
le, illetve előre – hátra mozgást végez), ezért fals mérési eredményt adhat.
Valódi végtag hosszúságot képalkotó eljárások segítségével lehet mérni, ahol a csontos
orientációs pontok pontosan meghatározhatók.
Túlsúlyos egyéneken a mérési pontok nem mindig tapinthatók megbízhatóan. Ilyenkor a
mérési eredmények nem tekinthetők biztosnak.
Ha a mérés egy közbeiktatott ízületet is áthidal, az ízület állása befolyásolja a mérési
eredményt. Pl. ha az egyik térdízületben flexiós kontraktúra van, a térdet is magága
foglaló mérések alkalmával a végtagot rövidebbnek fogjuk mérni, akkor is, ha a csontok
valójában egyforma hosszúak mindkét oldalon. Ezt nevezzük relatív
hosszkülönbségnek. Minél több ízület tartozik a hosszmérésbe, annál nagyobb az eltérés
esélye.
Ha az alsó végtag ízületeinek oldal irányú stabilitása csökken (pl. az egyik térdízület
mediális kollaterális szalagja „megnyúlik”), álló, testsúllyal terhelt helyzetben a térd
valgus állása fokozódik, a végtag rövidül, és a medence ferde állású lesz. Ugyanakkor,
tehermentesített helyzetben a végtagokat teljesen egyformának mérhetjük.
2.2 Az alsó végtagok hosszának manuális vizsgálata
Ha álló helyzetben ferde medenceállást találunk, a végtagok hosszkülönbségének

megállapítására egyszerű manuális vizsgálatokat is végezhetünk.
Háton fekvő helyzetben a két alsó végtagot egymás mellett kinyújtva, a belbokák helyzete
mutathatja az eltérést. Még jobban látható a hosszkülönbség, ha a lábakat felnyomva
(dorzálflexió) a sarkak helyzetét hasonlítjuk össze.
A lábszárak hosszának megítélésére, a térdet kb. 90°-ig behajlítva, talpra húzott lábbakkal
a térdek magasságát hasonlítjuk össze. Ugyanez a vizsgálat hason fekve is elvégezhető: a
térdeket 90°-ig behajlítva a sarkaknak (talpaknak) azonos magasságban kell lenniük.
Talpra húzott lábakkal a comb hosszát is vizsgálhatjuk a térdek helyzetének értékelésével.
Ugyanez elvégezhető hason fekvésben, hajlított térdekkel.
A combok hosszának összehasonlítása elvégezhető háton fekve, a csípő ízületek és a
térdek 90°-os hajlított helyzetében. Itt a lábszárak szintjét hasonítjuk össze.
A vizsgálatokat jelentősen befolyásolja a csípő ízület állapota és a medence helyzete. Ha
ezekben a képletekben a két oldal között különbség van, a végtagok hossza is eltérést
mutat.
Ha ugyanazt a végtagot nyújtott csípő ízület mellett (fekve) hosszabbnak, hajlított csípő
ízület mellett (felültetve) rövidebbnek találjuk, a medence ízület (articulatio sacroiliaca)
mobilitásának hiánya lehet a háttérben. Ebben az esetben az érintett oldalon a csípőlapát
a keresztcsonthoz viszonyítva előrebillent helyzetben rögzült. Az előre rotált medencefél
miatt fekvő helyzetben, nyújtott csípőízülettel, az acetabulum disztálisabb helyzetű, mint
az ép oldalon (a végtag hosszabbnak tűnik). Felülés közben a sacrum követi a gerinc
flexiós mozgását, és vele együtt a csípőcsont is előrebillen, az acetabulum hátrafelé mozog,
szemben a szabad mozgású SI ízülettel, ami a szalagok megfeszüléséig engedi a sacrumot
előre rotálódni (nutáció). Így a hosszabb végtag rövidebbé válik.
III. AZ ALSÓ VÉGTAGOK / A csípőízület 210
3 A CSÍPŐÍZÜLET
A femur fej és az acetabulum alkotta ízület az alsó végtagot a medencén keresztül a

törzshöz kapcsolja. Elhelyezkedése miatt jelentős szerepe van a test nagy részének
mozgásaiban. Hétköznapi mozgásaink, mint állás, járás, futás egyaránt megkövetelik az
ízület megfelelő stabilitását és mobilitását.
Az ízületi felszínek közül a vápát az acetabulum alkotja, melynek kialakításában
mindhárom, a medencét felépítő csont részt vesz. Az acetabulumot mélyítő rostporcos
gyűrű a labrum acetabulare, jelentős stabilitást biztosít, melyhez hozzájárul a vápa térbeli
orientációja is.
 az acetabulum lejtése (Wiberg-szög: frontális síkban a femur fej középpontjából az

acetabulum felső pereméhez húzott egyenes és a függőleges által bezárt szög,
fiziológiás értéke 25°-35° (Genda, 2001).(135. ábra/A)
 az acetabulum előretekintése (az acetabulum anteverziója: horizontális síkban az
acetabulum peremeit összekötő egyenes és a szagittális által bezárt szög,
fiziológiás értéke 20° (135. ábra/B), biztosítják a vápa megfelelő anatómiai
pozícióját az ízületben (Anda, 1986).
135. ábra
A Az acetabulum frontális síkú lejtése, Wiberg-szög.
B Az acetabulum előre tekintése a horizontális síkban.
A caput femoris közel kétharmad résznyi gömbfelszínnek felel meg. Alakján kívül a
vápába illeszkedését a collodiaphysealis szög (CD) és a femur torziójából fakadó
anteverziós szög is biztosítják. A CD szög frontális síkban a femur nyak hossztengelye és
a diaphysis hossztengelye által bezárt szög, értéke fiziológiásan, felnőtt korban 125°-130°
(136. ábra/A). Ez az érték születéskor nagyobb, 140°-150°, majd az állás, járás,
testsúlyterhelés hatására csökken (Oguz, 1996). Az anteverziós szög a femur proximális
részének anterior irányú csavarodása - horizontális síkban a femurnyak hossztengelye és

a femurcondylusokra állított, transzverzális egyenes által bezárt szög, fiziológiásan 15°
(137. ábra/A). Ez a szög is nagyobb újszülött korban, közel 40°.
A CD szög mértéke eltérhet a normál értéknek elfogadott közel 125°-tól. Ha ennél kisebb,
úgy coxa vararól, ha nagyobb, coxa valgaról beszélünk. Mindkét szögeltérés előidéz
változást a csípőízület működésében. Coxa vara esetén a femur fej fedettsége, így az ízület
frontális síkú stabilitása növekszik ugyan, de ezzel együtt megnő a femur nyakra ható
nyíróerő méréke, romlik a csípőízületi abduktorok hatékonysága, mivel tapadásuk
közelebb helyezkedik el az eredésükhöz, így funkcionális hosszuk rövidebb, mint az
optimális. További következmény az abdukciós mozgásterjedelem beszűkülése és a
végtaghossz csökkenése. Coxa valga fennállásakor a frontális síkú ízületi stabilitás kisebb,
ugyanakkor a femur nyakra ható hajlító, nyíró erők is kisebbek. Az abduktorok
funkcionális hossza és a végtaghossz megnő, csökken az addukciós mozgásterjedelem
(Neumann, 2010) (136. ábra/B,C)
136. ábra
A Normál CD szög
B Csökkent CD szög – Coxa vara
C Fokozott CD szög – Coxa valga
A femur anteverziója is lehet fokozott, vagy csökkent mértékű. Meg kell jegyezni, hogy
újszülött korban értéke fiziológiásan nagyobb, közel 40°, azonban a testsúlyterhelés és
izomműködés révén, serdülőkorra fokozatosan 15°-ra csökken. Fennmaradó fokozott
anteverzió (137. ábra/B) esetén megnő a csípőízület diszlokálódásának veszélye,
csökken a kirotáció terjedelme, a terhelési viszonyok megváltozása, az ízületi porc
fokozott elhasználódása miatt következményes osteoarthritis jöhet létre (Heller és
munkatársai, 2001). A fokozott anteverzióhoz jellegzetes járáskép társulhat, ami
gyermekkorban gyakoribb. Ekkor az ízületi stabilitás növelésére, illetve az abduktorok
hatékony működésének elősegítésére berotált helyzetű csípőízülettel jár az érintett
személy, a csípő berotáció miatt a lábak, lábujjak befelé néznek (Svenningsen és
munkatársai, 1989).
A csökkent anteverzió 137. ábra/C, azaz retroverzió esetén a berotáció terjedelme

csökken.
137. ábra
A A femur normál anteverziója
B A femur fokozott anteverziója
C A femur retroverziója
Az ízületi tok hengerszerűen fogja körbe a femur nyakat és fejet, ventrálisan és dorzálisan
erős szalagok biztosítják a nagyfokú stabilitást. Ezek a ligamentum iliofemorale, mely
ventrálisan fut, a csípőízületi extenziót, illetve a medence hátrabillentését korlátozza. A
ligamentum pubofemorale mediális lefutású, a csípőízület abdukciója során feszül,
valamint a ligamentum ischiofemorale, mely dorzálisan található, addukció és berotáció
során feszül meg (Neumann, 2010). (138. ábra)
138. ábra
A csípőízület szalagjai
A Frontális síkban
B Horizontális síkban
Az ízület zárt helyzete a maximális extenzió, kisfokú berotáció és addukció, ahol a

szalagok legnagyobb része megfeszül. A közel 90 fokos flexió, közepes mértékű abdukció
és kirotáció pedig az ízület nyugalmi helyzete, a szalagok ebben a pozícióban a
leglazábbak, ugyanakkor az ízület kongruenciája ekkor a legnagyobb (Standring, 2009).
A csípőízület a legnagyobb terjedelmű mozgásokra képes ízületünk. Mozgásai során
elmozdulhat a femur a medencéhez képest, vagy a medence a femurhoz képest.
3.1 Osteokinematika
A szagittális síkban
Flexió (0°-120°), a mozgásterjedelem végén, ha a térdízület nyújtott helyzete mellett
történt a csípő flexiója, feszessé válik az isciocrurális izomzat, ha a térdízület hajlított, úgy
az ízületi tok hátsó és alsó része, valamint a musculus gluteus maximus. A további flexiós
mozgás hatására tovafutó mozgásként a sacroiliacalis ízületben nutáció, valamint a
lumbális gerinc flexiója jön létre.
Extenzió (0°-20°), a maximális extenzió hatására passzívan megfeszül valamennyi
csípőízületi szalag, különösen a ligamentum iliofemorale, és a tok elülső része. A további
extenzió a sacroliacalis ízületben kontranutációt, a lumbális gerincen extenziót generál.
Amennyiben hajlított térdízület mellett történik a csípő extenziója, úgy a mindkét ízületet
áthidaló musculus rectus femoris passzív feszülése korlátozza a csípőízületi extenzió
mértékét.
A frontális síkban
Abdukció (0°-40°), terjedelmét a ligamentum pubofemorale és az adduktor izomzat
feszülése határolja be. Tovafutó mozgásként a medence a frontális síkban ellenoldalra
billen, és a lumbális gerinc azonos oldalra hajlik.
Addukció (0°-25°), a mozgásterjedelem végén az abduktor izomzat, a tractus iliotibialis,
valamint a ligamentum ischiofemorale felső rostjai feszülnek meg. A további addukció a
medence frontális síkú billenését (azonos oldalra), és a lumbális gerinc laterálflexióját
(ellenoldalra) hozza létre.
A horizontális síkban
Kirotáció (0°-45°), az extendált csípőízület kirotációja megfeszíti a lig, iliofemorale
laterális rostjait, és a berotációs hatású izmokat. Tovafutó mozgásként a medence azonos
irányú rotációja (pl. jobb csípőízület kirotációját a medence jobbra fordulása kíséri) és a
lumbális/thoracalis gerinc rotációja jön létre (szintén azonos irányba).
Berotáció (0°-35°), a teljes berotáció passzív feszülést generál a kirotációs hatású
izmokban, továbbá a ligamentum ischiofemoraleban. Tovafutó mozgásként a medence és
a lumbális/thoracalis gerinc ellenoldali rotációja jön létre.
3.2 Arthrokinematika:
Az ízületi felszínek alakja miatt nincs jelentős transzlációs elmozdulás az ízületi felszínek
között, így a femur fej a csípőízületi mozgások során centralizált marad az acetabulumban.
Az arthrokinematikai elmozdulások a konvex_konkáv szabály szerint értelmezhetők, de
leginkább forgó mozgásként írhatók le valamennyi mozgásirányban (Neumann, 2010).
3.3 A csípőízületre ható izmok
Számos izom gyakorol hatást a csípőízületre, melyek az ízületi elmozdulások létrehozásán

túlmenően, mind a csípő, mind a medence, illetve a törzs dinamikus stabilizátorai is
egyben.
A csípőízület elsődleges flexorai, a musculus iliopsoas, a musculus sartorius, és a musculus
rectus femoris. A musculus tensor fasciae latae, valamint az adduktorok közül különösen
a musculus pectineus és a musculus adductor longus hatékony segítői a hajlító izmoknak.
de flexiós hatású még a musculus adductor brevis, a musculus gracilis és a musculus
gluteus minimus elülső rostkötege is. A flexorok feladata a csípőízület hajlítása. Ez a
mozgás megvalósulhat a femur elmozdulásaként a medencéhez képest, vagy a medence
előre billenése révén. Lényeges funkcionális vonatkozás a végtag relatív
hosszcsökkentése járás közben, ekkor a térdízületi flexióval együtt a csípő hajlítása teszi
lehetővé a végtag szabad mozgását az alátámasztás felett. Fontos megjegyezni, hogy a
csípőflexorok hatékony működésének feltétele a medence stabilitása, melyet a hasizmok
biztosítanak. Ekkor a csípőflexorok medencét előre billentő kontrakciós hatását a

hasizmok medencét hátra billentő hatása ellensúlyozza (Hodges és Richardson, 1997).
A csípőízületi extenzorok a musculus gluteus maximus, valamint az ischiocruralis
izomcsoport, a musculus biceps femoris, a musculus semitendinosus és a musculus
semimembranosus. Segítik az extenziót a musculus adductor magnus és a musculus
gluteus medius hátsó rostjai. Az extenzor csoport jelentős feladata a medence hátra
billentése, fordított működéssel, a hasizmokkal együttműködve, ekkor a csípőízületben
extenzió jön létre (Neumann, 2010). További funkciójuk a törzs előre döntésének
dinamikus kontrollja. Ezt a mozgást igen gyakran végezzük hétköznapi funkcióink során,
amikor álló helyzetben előre dőlünk, például mosogatás, vagy fogmosás közben.
Ha a femur mozog és a medence relatív rögzített, a csípő extenzorok nyújtják az ízületet,
a femur posterior irányú elmozdításával. Előre, vagy felfelé haladó mozgás során, például
magasra történő fellépéskor szükséges az extenzorok működése. Emelkedőn, vagy
lépcsőn járva, a térdízület pozíciója befolyásolja az ischiocruralis izomcsoport
hatékonyságát, ha a térd hajlított, úgy ez az izomcsoport kevésbé vesz részt a
mozgatásban, mivel aktuális hosszán már nem tud hatékonyan kontrahálódni, ilyenkor
nagyobb szerep hárul a musculus gluteus maximusra.
A csípőízületi adduktorok csoportjába több izom tartozik. Elsődleges adduktorok a
musculus adductor longus, brevis, magnus, a musculus pectineus és a musculus gracilis.
(139. ábra), másodlagos működéssel az addukciót segítik a m. glutaeus maximus alsó
rostjai, és a musculus quadratus femoris. Az adduktor csoportba tartozó izmok, lefutásuk
következtében mindhárom fő síkban hatnak a csípőízületre (Nemeth és Olhsen, 1989).
Frontális síkban, az adduktorok egyidejű kétoldali működése szükséges például egy labda
elrugásához, ahol a rúgó végtagon a femurt nyílt kinematikus láncban elmozdítva segítik
a csípőízületi flexorokat a végtag előre lendítésében. A támaszkodó végtagon zárt láncban
a medence billentésével szintén addukció jön létre, különösen a musculus adductor
magnus működésének köszönhetően. A medence frontális síkú stabilizálásában, illetve
zárt láncú billentésében az ellentétes oldali elhelyezkedésű ab-, és adduktor izomzat
összehangolt működése nagy szerepet kap.
Szagittális síkban, a csípőízület aktuális pozíciójától függően, különösen a musculus
adductor longus , segítheti mind a flexorok, mind az extenzorok működését. Jó példa erre
a futás, amikor a csípő maximális extenziójából indított flexiót, illetve a flexióból indított
extenziót támogatja az izom működése.
Horizontális síkban az adduktor izomzat, lefutása következményeként, kismértékű
berotációs hatással bír a csípőízületben. Ennek oka, hogy az izmok tapadása a femur
diaphysis anterior görbülete miatt a rotációs tengely mögé esik, így kontrakciójuk befelé
forgatja a femurt a vápában (Neumann, 2012).
139. ábra
A csípőízület elsődleges adduktorai
A csípőízületi abduktorok a musculus gluteus medius és minimus, a musculus tensor

fasciae latae. A musculus sartorius, a musculus piriformis és a musculus gluteus maximus
felső rostjai szinergistaként segítik az abdukciót. Az abduktorok elsődleges feladata a
medence frotális síkú stabilitásának biztosítása, együttműködve az ellenoldali adduktor
csoporttal és az ellenoldali musculus quadratus lumborummal. Ez a funkció egy lábon
állás és járás során, annak támasz fázisában jelentős. Ekkor, a terhelt végtagon, az
abduktorok kontrakciója kontrollálja a medence oldalirányú billenését. A kontrakció
következtében a csípőízületi ízületi felszínekre jutó kompressziós erő jelentősen megnő
(Neumann, 1996). Az abduktorok funkciójának, hatásának következményeként, azok
gyengesége a medence lebillenéséhez vezethet járás közben, vagy fájdalmas ízület esetén
kímélő, az ízfelszínekre jutó kompressziós erőt csökkentő sántítás kialakulásához, ezekre
később, a vizsgálati részben, illetve A járás vizsgálata fejezetben visszatérünk.
A csípőízület nem rendelkezik elsődleges berotátorokkal, nincs ugyanis olyan csípő körüli
izom, mely lefutása alapján egyértelműen és elsődlegesen berotációt hozna létre.
Másodlagosan a musculus gluteus medius és minimus, a musculus tensor fasciae latae és
az adduktorok hozzák létre a berotációt. Jellemző még, hogy ezen izmok berotációs hatása
a csípő 90°-os flektált helyzetében nagyobb, ennek oka az, hogy az ízületi helyzet miatt az
izmok rostlefutása közel merőleges lesz a forgástengelyre, így erőkarjuk lényegesen
nagyobb ebben az ízületi pozícióban (Delp és munkatársai, 1999). Ugyanezen okból látjuk
a flexiós csípőízületi kontraktúra, vagy neurológiai érintettség miatt gyengült csípőízületi
extenzorok hiányzó kontrollja esetén az ízület berotált helyzetét is (Arnold és
munkatársai, 2005).
Az elsődleges kirotátorok a musculus piriformis, a musculus gemellus superior és inferior,

a musculus obturator internus és externus, és a musculus quadratus femoris.
Másodlagosan segíti a kirotációt a musculus gluteus maximus, a musculus sartorius, a
musculus gluteus medius hátsó rostjai és a musculus biceps femoris hosszú feje.
Funkciójuk a femur nyílt kinematikus láncú kifelé forgatásán túl, a medence horizontális
síkú mozgatásában jelentős. Egy lábon történő támaszkodás során, az adott oldali
kirotátorok kontrakciója a medencét a támaszkodó végtaggal ellentétes oldalra fordítja. A
kirotátorok, különösen a musculus obturator interus a csípőízület dinamikus
stabilizálásában is részt vesznek. Az izom kontrakciója fokozza az ízfelszínek
összepréselődését, ezáltal segíti az ízületi stabilitást. (140. ábra)
140. ábra
A musculus obturator internus medencét rotáló hatása
A Nyugalmi helyzet
B A medence ellenoldali rotálódása az izom kontrakciója révén
3.4 A csípőízület vizsgálata
3.4.1 Megtekintés
Az alsó végtagok vizsgálatát mindig funkciójának megfelelő, álló helyzetben kezdjük.
Mivel maga a csípő ízület a felszíntől mélyen, lágyrészektől körülvéve fekszik, helyzetének
értékelésében főleg az izmok nyújtanak támpontot. Látható, tapintható csontos
tájékozódási pont a trochanter major, de annak a felszínét is lágy részek. A csípő ízület
állapotának, helyzetének megítélésére az egész végtagot kell meg kell tekinteni! A térdek,
vagy a lábak helyzete, állása sok információt adhat a csípő ízületről.
Frontális síkban, szemből vizsgálva: a medence helyzetének vizsgálata után a csípő ízület
körüli lágyrészek kontúrját megtekintve a két oldal összehasonlító vizsgálatát végezzük
el. A femur felépítéséről az alsó végtag állása tájékoztat. Normálisan a térdek előre
tekintenek. A befelé forduló térd (és láb) a femur nyak fokozott anteverziójának jele lehet,
a kifelé forduló térd (és láb) a femur nyak retroverzióját mutathatja.
Hátulról nézve is a lágyrészek formája a meghatározó. Az ízület és a csontos képletek nem
láthatóak. A legjobban megítélhető a gluteus maximus, mint a legfelületesebb izom
állapota.
Oldalnézetben a medence helyzete és a csípő ízület-extenziós állása határozható meg. A
leg szembetűnőbb, a csípő ízület flexiós tartása lehet, amikor a medence előrebillent, és a
lumbális lordózis fokozott.
A femur nyak antetorziójának vizsgálata: a páciens hason fekszik, térdei 90°-os flexióban.
A vizsgáló kitapintja a trochanter majort, és a lábszár kifelé, vagy befelé mozgatásával
(csípő be-, kirotáció) meghatározza azt a pontot, amikor a trochanter major a leg
laterálisabb helyzetű (legjobban kiáll), azaz, a femur nyak párhuzamos az alátámasztási
felülettel. A lábszár és a függőleges által bezárt szög megegyezik az antetorzió (berotált
csípő), vagy a retroverzió (kirotált csípő) mértékével.
Oldalnézetben, a trochnater major és a csípőlapát legmagasabb pontját összekötő szakasz
a két oldalon egyforma hosszú. Különbséget láthatunk CD szög eltérés, csípő ízületi
diszplázia, vagy ficam esetén.
3.4.2 A mozgásterjedelem vizsgálata
3.4.2.1 A flexió-extenzió vizsgálata

A flexió és az extenzió a szagittális síkban, a femur fejen a frontális síkban átfutó
transzverzális tengely körül történő előre és felfelé (flexió), illetve flexióból vissza, lefelé
és hátrafelé irányuló mozgás.
Neutrális helyzet: a vizsgált személy a hátán fekszik, a végtagok egymás mellett nyújtva.
A csípő flexorok (főleg a musculus iliopsoas) feszülése a medencét előrebillenti, a lumbális
gerincszakaszon lordózis látható (a vizsgáló be tudja csúsztatni nyitott tenyerét a páciens
dereka alá). Az előrebillent medence miatt, a csípő ízület néhány fokos flexióban van.
A vizsgálatot célszerű a 0° felmérésével kezdeni. Thomas teszt: a vizsgált személy a nem
vizsgált alsó végtagot hashoz húzza és két kézzel átfogva megtartja. A felhúzott alsó
végtagon a csípő extenzorok feszülése hátrabillenti a medencét, így a vizsgált végtag
súlyánál fogva neutrális helyzetbe kerül (valódi 0°). A comb hossztengelye (a trochanter
majort és a lataerális epicondylust összekötő egyenes) kb. vízszintes, azaz párhuzamos a
vizsgáló asztallal.
141. ábra
A csípőízület neutrális helyzetének meghatározása (bal).
A comb hossztengellye a hátrabillentett medence helyzetben párhuzamos az alátámasztással.
Az aktív flexió vizsgálatakor a nem vizsgált végtag nyújtott helyzetben van. A páciens a
hajlított térdét hashoz húzza. A mozgás elérheti a 120°-ot, azonban ez a mozgásterjedelem
magába foglalja a medence hátrabillenését és a lumbális gerinc flexióját. A vizsgáló egyik
kezét a lumbális gerinc alá csúsztatva figyeli, hogy mikor indul a medence hátrabillenése,
a lumbális gerinc flexiója (142, 1. kép). Ebben a helyzetben megállítva a mozgást mérhető
az aktív flexió mértéke. Ezen túl a medence és a lumbális gerinc mozgása meghatározó
(142, 2. kép).
142. ábra
A csípőízületi flexió vizsgálata.
1. kép: aktív mozgásterjedelem (a vizsgáló keze a lumbális gerinc alatt érzékeli a medence kezdődő
hátrabillenését); 2. kép: A medence hátrabillenése jelentősen növeli a mozgásterjedelmet.
Mérés goniométerrel: ha a csípő ízületben a 0° kivitelezhető, a flexió méréséhez a

goniométer stabil szára az asztal felületére helyezhető, és a mobil szárat a comb
tengelyével párhuzamosan beállítva mérjük a flexió mértékét. Az aktív flexió 90° - 100°
körül mozog. Ha a 0° nem kivitelezhető (pl. 10° hiányzik) a mozgásterjedelmet ennek
megfelelően írjuk le (pl. flexió= 10°- 90°)
A passzív flexió vizsgálata: a páciens az aktív vizsgálattal megegyező helyzetben fekszik.

A dereka alá hengert, homokzsákot helyezve megtámasztjuk a lumbális lordózist. A
vizsgáló térd és boka alatt megtámasztva megemeli a végtagot, és a térd hajlításával, a
combot a hashoz közelíti. A mozgásterjedelem a lágyrészek tömegétől és rugalmasságától
függően 5-15°-al meghaladhatják az aktívan mért értéket. A véghelyzet-érzés rugalmas
az ízületi tok hátsó és alsó része, valamint a musculus gluteus megfeszülése miatt. Ha a
lumbális gerinc alátámasztása hiányzik, a comb a hasfalhoz nyomható. A mozgás végén az
összetorlódó lágyrészek „puha” véghelyzet érzést adnak.
Megjegyzés
Ha a lumbális gerincet nem támasztjuk alá, az ember képes a térdét egészen ráfektetni a
mellkasára. Így azonban, a csípő ízület mozgásterjedelmének végén, a megfeszülő csípő
extenzorok hátrabillentik a medencét, ami a lumbális gerinc, sőt a háti szakasz flexióját
okozza. A comb hossztengelye a vizsgáló asztal felületéhez képest, 150 - 160°-os
elmozdulást produkál. Ilyen mértékű mozgást láthatunk guggoló helyzetben is.
Ha a csípőízület hajlításakor a térdízület nyújtva van, a csípőízületi extenzorok (ischio-
cruralis izmok) megfeszülése miatt a mozgás nem haladja meg a 90°-ot.
Az extenzió vizsgálható hason fekve, vagy állva. A végtag hátra emelése azonban nem
kivitelezhető a medence és a gerinc mozgása nélkül, így az eredmény nem megbízható.
Kapandji szerint a trochanter majort és a SIAS-t összekötő egyenes és a comb
hossztengelye által bezárt szög meghatározásával az extenzió során mért értékből
kivonva a neutrális helyzetben mért értéket, kiszámítható a valódi csípőízületi extenzió
mértéke (Kapandji, 2011). Az aktív extenzió (és egyben a csípő extenzorok állapotának)
megítélésére használható teszt: a háton fekvő páciens két sarkát kissé megemelve (5 - 10
cm), felszólítjuk, hogy nyújtott térddel emelje meg a medencéjét az asztalról. Ha ez sikerül,
az extenzió nincs beszűkülve (és az extenzorok izomereje megfelelő).
A passzív extenzió vizsgálata hason fekve történik. A vizsgáló egyik kezével a
keresztcsont alsó részét megtámasztva próbálja megakadályozni a medence
hátrabillenését, másik kezével a térd fölött alátámasztva a combot emeli hátra. Valójában
a medence és a lumbális gerinc mozgása nem kiküszöbölhető. A véghelyzet rugalmas, a
csípőízület szalagjainak, leginkább a lig. iliofemorale alsó kötegének megfeszülése miatt.
Megjegyzés
Ha a csípőízületben a 0°-os neutrális helyzet nem elérhető, a hason fekvő páciens
combhajlata nem ér le a vizsgáló asztalra, alatta rés látható, feneke „kinyomva” áll. Ezt
aktívan sem képes korrigálni. A csípőízületben leggyakrabban az extenziós
mozgástartomány szűkül be.
A csípő flexorok erősen rövidülésre hajlamos izmok, gyakran okozzák az extenzió
beszűkülését. Ha az extenziót hajlított térddel vizsgáljuk, a rövidülésre hajlamos rectus
femoris tovább korlátozhatja a mozgásterjedelmet.
3.4.2.2 Az abdukció –addukció vizsgálata

A csípő ízületi abdukció és addukció a frontális síkban, az ízületi fejen áthaladó szagittális
(antero-posterior –AP) tengely körüli lataerális és mediális irányú elmozdulás.
Az abdukció
Az abdukció végén az ízületi tok alsó része, valamint a ligamentum pubofemorale
megfeszülése a medencét az ellenkező oldal felé billenti. Ehhez járulhat hozzá a
rövidülésre hajlamos adduktor izmok feszülése. A medence lebillenése a lumbális gerinc
ellenoldali lataerálflexióját hozza létre, azaz, a gerinc az abdukált végtag felé hajlik. A
medence és a gerinc mozgásaival látszólag 90°-os abdukció jön létre. Valójában a lebillenő
medence miatt, a nem mozgó végtag csípő ízületében is abdukció történik. A két oldal
együttes mozgásterjedelme 90°.
Kiinduló helyzet: a páciens a hátán fekszik, a törzs egyenes, az alsó végtagok egymással
párhuzamosan nyújtva fekszenek (bokák között egy lábnyi távolság). A végtagok
hossztengelye merőleges a medence haránt tengelyére.
Az aktív abdukció vizsgálata. A vizsgált személy a végtagját oldalra csúsztatja. A vizsgáló
egyik kezét az ellenoldali medence félre (SIAS) teszi és figyeli a medence billenésének
kezdetét. A medence elmozdulása jelenti a mozgásterjedelem végét. A mozgásterjedelem
40° - 45°.
A passzív abdukció vizsgálata: a vizsgáló az alsóvégtagot kissé megemelve (súlyát
megtartva) távolítja. Az abdukciót a lig. pubofemorale megfeszülése állítja meg, így a
véghelyzet érzés rugalmas. Ez azonban csak akkor érezhető határozottan, ha mindkét
csípőízület maximális abdukcióban van. A mozgásterjedelem végét a passzív vizsgálat
során is a medence ellenkező oldalra billenése jelenti.
143. ábra
A csípőízület abdukciós mozgásterjedelmének vizsgálata.
Az abdukció végét a medence billenése jelzi.
Megjegyzés
Az abdukció 90°-os csípő ízületi flexióban, a teljesen laza szalagok miatt, elérheti a 60°-ot,
ebben a helyzetben kirotációval kombinálva akár a 80°-90°-ot is (pl. törökülés).
Az aktív mozgásterjedelem vizsgálatánál figyelembe kell venni, hogy az abdukció
növekedésével a végtag súlypontja távolodik a középvonaltól, a hasfal megfeszül (az
azonos oldali belső, és az ellenoldali külső ferde hasizmok), a medence a vizsgált végtag
felé fordul, a csípőízületben berotáció jön létre. A medence fordulása kiküszöbölhető, ha
a vizsgáló a végtagot egy kicsit megemeli, és a súlyát a mozgás folyamán megtartja.
Az adduktorok rövidülésre hajlamosak, gyakran korlátozzák az abdukciót.
A normálisnál nagyobb CD szög csökkenti az addukciós mozgásterjedelemet, és fokozott
a felfelé irányuló ficam kialakulásának veszélye.
Az addukció végén, a lig. ischiofemorale és a lig. iliotrochantericum, illetve a tractus
iliotibialis megfeszülése a medencét az azonos oldalra billenti, a lumbális gerinc az
ellenkező oldalra hajlik.
A neutrális helyzet azonos az abdukciós mozgásterjedelem vizsgálatánál leírtakkal.
Az aktív addukció vizsgálata: a vizsgált személy a hátán fekszik. A nem vizsgált végtagot
el kell mozdítanunk a kiinduló helyzetből, mert akadályozza a vizsgálatot (emeljük meg;
a talpat tegyük keresztbe a vizsgált térd külső oldalára; nyújtva, vagy talprahúzva tegyük
ki oldalra). A páciens a végtagot az ellenkező oldal felé csúsztatja, amíg a medence
lebillenése elindul a vizsgált oldalon (144. ábra). A mozgás terjedelme 20°-30°.
A passzív addukció vizsgálata hasonló, itt a végtag súlyát a vizsgáló megtartja, és így végzi
el a mozgást. A véghelyzetben az előbb említett szalagok adják a rugalmas érzést. Az
addukciót izmok általában nem korlátozzák, de a tractus iliotibialis rövidülése igen.
Ilyenkor a véghelyzet érzés feszes, a tractus keményen ellenáll a nyújtási kísérletnek.
144. ábra
A csípő ízületi addukciós mozgásterjedelem vizsgálatának két lehetséges módja
3.4.2.3 A rotáció
A rotációs mozgásterjedelmet szintén befolyásolja a csípőízület helyzete. Nyújtott
csípőízület mellett a szalagok feszesek, amelyek elsősorban a kirotációt korlátozzák.
Vizsgálata: a páciens a vizsgálóasztalon, a hátán fekszik, lábszára lelóg az asztal végén. A
nem vizsgált végtagot talpra húzva megtámaszthatja, ezzel kiküszöböli a medence
előrebillenését (145. ábra). A goniométer stabil szára függőleges, a mozgó szár a lábszár
hossztengelyéhez illeszkedik. Pontosabb lehet a mérés, ha a stabil szárat a vizsgálóasztal
vízszintes széléhez illesztve mérjük a lábszár és a vízszintes által bezárt szöget, és az
eredményt kivonjuk a 90°-ból. A másik lehetőség, ha hason fekvő helyzetben végezzük a
vizsgálatot. A térd itt is derékszögben hajlított.
145. ábra
A csípőízület rotációs mozgásterjedelem vizsgálata nyújtott csípőízületi helyzetben.
1. kép: barotáció; 2. kép: kirotáció
A vizsgálatot ülő helyzetben, is elvégezhetjük. A páciens a vizsgálóasztalon ül, térde

hajlított, lábszára lelóg. A 90°-ban hajlított csípőízületben a szalagok lazák, így különösen
a kirotáció mértéke lesz nagyobb. Úgyancsak elvgezhető a vizsgálat 90-os csípőízületi
flexióban hátonfekve, a comb rögzítése mellett, az ab-addukcó kiküszöbölésére (146.
ábra).
146. ábra
Csípőízületi rotáció vizsgálata, hátonfekvő helyzetben, 90-os fexióban.
A vizsgáló gátolja a femur ab-addukciós mozgását.
1. kép: berotáció; 2. kép: kirotáció
Aktív berotációs mozgásterjedelem vizsgálata nyújtott csípőízület mellett: a pácens a

lábszárat kifelé mozgatja. A mozgásterjedelem kb. 30°.
Kirotáció: a páciens a lábszárat befelé mozgatja. A mozgásterjedelem 40° - 60°. A vizsgálat
előtt célszerű a másik végtagot kissé oldalra helyezni, hogy ne akadályozza a lábszár
mozgását!
A passzív mozgásterjedelem vizsgálata: a vizsgáló egyik kezével stabilizálja a combot a
térd felett, másik kezével mozgatja a lábszárat kifelé, vagy befelé. A véghelyzet mindkét
irányban rugalmas. Kirotációban a lig. pubofemorale, lig. iliotrochantericum,
berotációban a lig. ischiofemorale feszül.
Megjegyzés
A vizsgálat során figyelni kell arra, hogy a comb stabil legyen, ab-addukció, felxió-extenzió
ne történjen a csípőízületben!
Ahogy azt az abdukció vizsgálata során bemutattuk, a laza szalagok miatt a 90°-os hajlított
csípőízületi helyzetben végzett kombinált flexiós-abdukciós-kirotációs mozgásterjedelem
elérheti a 90°-ot (törökülés).
A hason fekve végzett rotáció vizsgálatánál tekintetbe kell venni, hogy az aktív rotációt az
antagonista izmok excentrikus működése biztosítja (kirotációt a berotátorok és fordítva),
illetve, a passzív vizsgálatkor a végtag súlyát az antagonisták tartják, vagyis feszülnek.
A rotációs mozgásterjedelmet befolyásolja a femur fej anteverziója. Nagy anteverzió
esetén (gyermekeknél normális) a kirotáció korlátozott. A helyzet kedvez az elülső ficam
kialakulásának.
3.4.3 A csípő ízületre ható izmok vizsgálata
3.4.3.1 A csípőízület flexorai

musculus iliopsoas flexiós hatású még:
musculus rectus femoris musculus tensor fascia latae
musculus sartorius musculus gluteus minimus elülső része
musculus pectineus
musculus adductor longus
musculus adductor brevis
147. ábra
A csípőízület flexorai
musculus iliopsoas
(musculus iliacus és a musculus psoas major)
eredés: az iliacus a csípőlapát belső felszínén, a fossa iliaca felső kétharmadán, a crista
iliaca belső élén, és a sacrum belső felszínén, az SI ízület vonalában, valamint az itt futó
szalagokon (lig. iliolumbale, lig. sacroiliacum ventrale);
a psoas major a lumbális csigolyák harántnyúlványainak elülső felszínén, a T12-L5-ös
csigolyatestek oldalán, és a csigolyák közötti porckorongokon.
lefutás, tapadás: a psoas major a lumbális csigolyák mellett a hasüreg hátsó részében fut
lefelé, a medencében előretartva. Az iliacus az os ilium belső felszínét betakarva fut lefelé
a medencében. A két izom együtt halad át a ligamentum inguinale alatt, az eminencia
iliopubicanál megtörve hátra kanyarodik és a femuron, a trochanter minoron tapad (147.

ábra, 1. kép).
beidegzés: L1-L3 –es gerincvelői idegek (musculus psoas major) és a n. femoralis / L2-L3
(musculus iliacus)
működés: az izom hajlítja és kirotálja a csípőízületet, és kisfokú addukciós hatása van. Az
izom rögzített alsóvégtag mellett előre billenti a medencét. A psoas major kétoldali
fordított működése a lumbális gerinc hajlítása. Háton fekvésből történő felüléskor a
hasizom megemeli a mellkast, a „fix” medencéhez képest, majd a psoas a lumbális gerincet
emeli el a talajról és a többi csípő flexorral együtt hajlítja a medencét előre a comb felé.
Gyenge hasizmok esetén a felülést a psoas indítja, a mozgás elején megemeli a lumbális
gerincet (fokozza a lordózist).
A psoas egyoldali fordított működése: azonos oldalra hajlítja, ellen oldalra rotálja a
lumbális gerincet.
musculus rectus femoris

(a musculus quadriceps femoris hosszú feje)
eredés: spina iliaca anterior inferior, csípőízületi tokon elől, acetabulum felső széle
lefutás, tapadás: Az izom szinte függőleges lefutású, enyhén mediál felé tart. A
ligamentum patellae-val tuberositas tibie-n tapad (147. ábra, 2. kép).
beidegzés: n. femoralis (L2-L4)
működés: a csípőízületben flexiót hoz létre, a térdízületet nyújtja. Csípő ízületi flexiós
hatása akkor a legerőteljesebb, amikor a térd hajlítva van.
Fordított működése: a medencét előre billenti.
musculus sartorius
eredés: spina iliaca anterior superior (SIAS)
lefutás, tapadás: felületes izom, eredésétől lefelé és mediális irányba haladva ferdén
keresztezi a comb hossztengelyét. A mediális epicondylus mögött (térdízület flexiós-
extenziós tengelye mögött) lefut a tibiára, majd előre kanyarodva tart tapadása felé.
Tapad a tuberositas tibiae-n és attól mediálisan a pes anserinusszal (gracilisszal és
semitendinosusszal közös ín), valamint az ízületi tokon és a lábszár fasciáján (147. ábra).
beidegzés: n. femoralis (L2-L3)
működés: a csípő ízületet hajlítja, abdukálja és kirotálja. A nyújtott térd ízületet mediál
felől stabilizálja; a hajlított térd ízületet berotálja és hozzájárul a hajlításhoz.
A musculus tensor fascia latae bár az abduktor csoportba tartozik, jelentős a flexiós
hatása is, ezért ebben a működésben is számolni kell vele. A flexió mellett berotációs,
abdukciós hatása van. Vizsgálatát az abduktoroknál tárgyaljuk.

3-as izomerő: a páciens ül a vizsgáló asztal szélén, két kézzel támaszkodhat az asztalon.
A vizsgált végtagot hajlított térddel megemeli, és véghelyzetben megtartja.
4-es, 5-ös izomerő: az előző helyzetben a vizsgáló extenziós irányú ellenállást ad a térd
fölött a combra. A csípő flexorok nagyon erős izmok, nagy ellenállást elbírnak. A
mozgásban résztvevő izmok ellentétes irányú hatása az ellenállással szemben történő
mozgás során kioltódik (ab-addukció, ki-berotáció) és az izmok „tiszta” flexiót hoznak
létre. A vizsgálat elvégezhető háton fekvő helyzetben is.
2-es izomerő: a páciens a nem vizsgált oldalán fekszik, a felül lévő alsó végtagja nyújtva.
A vizsgáló az alsó végtag súlyát megtartja, miközben a páciens a térdét a mellkasa felé
húzza.
1-es izomerő: a felületesen futó izmok rezdülése jól tapintható:
musculus rectus femoris a comb teljes hosszában a középvonalban, illetve a ligamentum
patellae területén,
musculus tensor fascia latae: közvetlenül a spina iliaca anterior superior mellett
lataerálisan,
m sartorius: legbiztosabban a spina iliaca anterior superiortól mediálisan tapintható
A gyenge musculus iliopsoas rezdülése a combhajlatban a SIAS-tól mediálisan a lig.
inguinale alatt tapintható.
A csípő flexorok erejének elkülönítő vizsgálata

musculus iliopsoas
3-as izomerő: a páciens ül az asztal szélén. A vizsgált végtagot távolítjuk. Ebben a
helyzetben a lábszár befelé fordításával a csípő ízületben kirotációt hozunk létre, majd
felszólítjuk a pácienst, hogy a lábszár helyzetének fenntartásával emelje a térdét az
ellenkező váll irányába.
4 – 5–ös izomerő: a mozgással szemben a térd fölött extenziós és kb. 20°-os abdukciós
irányú ellenállást adunk.
2-es izomerő: a páciens a vizsgált oldalán fekszik. A vizsgálat megegyezik a flexorok
együttes vizsgálatával, ettől elkülöníteni nem lehet biztosan.
1-es izomerő: az izom rezdülése nehezen ítélhető meg, mert mélyen fekszik, és közel fut
a lágyékhajlatban a hasonló működésű musculus pectineushoz. A musculus psoas major
izomhasa kitapintható a hasfalon keresztül. Kevéssel a köldök alatt, a rectus abdominis
mellett mélyen a gerinc irányába tapintva, elérhető az izomköteg. A páciens lábai talpra
húzva (a hasfal laza), felszólítjuk, hogy próbálja a térdet hashoz húzni. Az izom rezdülését
ne tévesszük össze a hasfal esetleges megfeszülésével!
musculus rectus femoris: a térd nyújtásával vizsgáljuk (ld. a térdre ható izmok
vizsgálatánál)
musculus sartorius
3-as izomerő: ülő helyzetben a páciens a térdét kifelé, fölfelé húzza, miközben a lábát
végigcsúsztatja a nem vizsgált lábszáron (flexió – kirotáció – abdukció).
4-5-ös izomerő: az előző helyzetben, ad a vizsgáló extenziós, addukciós irányú ellenállást
a térd fölött a combra.
2-es izomerő: a páciens háton fekszik. A vizsgáló kissé behajlított végtagot kidönti, úgy,
hogy a páciens talpa a nem vizsgált lábszárhoz feküdjön (boka fölött). A páciens oldalra,
felhúzza a térdét, végigcsúsztatva a talpát a másik lábszáron. Ha szükséges a vizsgáló
kívülről alátámasztja a térdet, és megtartja a végtag súlyát.
1-es izomerő: legbiztosabban a spina iliaca anterior superiortól mediálisan tapintható

A csípő flexorok rövidülésre hajlamosak, gyakran okozzák a csípőízület extenziós
mozgásterjedelem beszűkülését. Ezért nyújthatóságuk vizsgálata kiemelten fontos.
Együttes vizsgálatuk: a páciens háttal a vizsgáló asztalhoz támaszkodva áll (az asztal lapja
kb. az ülőgumó magasságában legyen!), a nem vizsgált alsóvégtagot hashoz húzza, két
kezével átfogja és rögzíti – biztosítja a medence hátra billenését. A vizsgáló lefekteti a
pácienst a hátára, úgy, hogy a vizsgált alsóvégtag túllógjon az asztalon. A hátrabillent
medenceállás jól láthatóvá teszi az extenziós elmaradást. Ha a páciens combja közel
vízszintes, a csípő ízületi extenzió nem korlátozott. Ha a térd magasan áll, a csípő flexorok
nyújthatósága csökkent lehet. A vizsgálat csak az extenzió beszűkülését mutatja, az izmok
differenciálásához további vizsgálatokat kell végezni!
Az előbbi helyzetben a térdet próbáljuk a lábszár nyomásával tovább hajlítani: a rectus
femoris rövidülése esetén, a térd továbbhajlítására a csípő flexió fokozódik;
ha a comb passzív extenziójára (a térd fölött adott extenziós irányú nyomás) a
térdízületben extenziós irányú mozgás jön létre, szintén a rectus femoris rövidülését
igazolja;
ha a térd hajlítása nem befolyásolja a csípőízület helyzetét, nem a rectus femoris felel a
flexiós csípőízületi állásért. Ebben az esetben a többi csípő flexor jöhet szóba.
a musculus tensor fascia latae nyújthatóságát vizsgálhatjuk hason fekve. A páciens alkarra
támaszkodik, ezzel stabilizálja a medencét (nem engedi előre billenni). A vizsgáló a
nyújtott alsó végtagot kirotálja, kissé megemeli (vagy az asztalon csúsztatja) és addukálja.
A tensor rövidülése esetén, már a kirotáció létrehozása is akadályozott lehet.
a musculus sartoriust szintén hason fekve vizsgáljuk. Itt a végtagot berotálva kell
addukálni és extendálni (ha lehet). Fontos, hogy a térd nyújtva legyen, hajlított térddel az
izom tapadása közelebb kerül az eredéshez, az izom nem nyúlik meg maximálisan.
a musculus iliopsoast hason fekve, a térdet behajlítva, a csípő ízületet berotálva távolítjuk
a test középvonalától. Megjegyzés: a csípő adduktorok egy része, akárcsak az iliopsoas,
flexiós (és kirotációs) hatással van a csípő ízületre. Ezek vizsgálata az iliopsoashoz
hasonlóan történik, de az abdukciós mozgásterjedelmet jelentősebben korlátozzák!
Izometriás tesztek
elkülönítő vizsgálata a következők szerint történhet:
musculus rectus femoris: a fájdalmas csípő flexió mellett, a rectus femorisból eredő
fájdalom a térd extenzióra adott ellenállással is azonosítható. Háton fekvő helyzetben
(nyújtott csípő ízület) a térd hajlítva, a lábszár lelóg a vizsgáló asztalról. Ebben a
helyzetben adunk ellenállást a térd nyújtásra. Ezzel a vizsgálattal a musculus quadriceps
femoris rövid fejei is aktívak, a fájdalom onnan is származhat (ld. a quadriceps femoris
vizsgálatánál). A vizsgálat hason fekve is elvégezhető.
musculus iliopsoas: a páciens a vizsgáló asztalon ül. A combját kissé elemeli az asztalról,
lábszárát befelé emeli és megtartja. A vizsgáló a combra a térd fölött mediálisan extenziós
– abduciós ellenállást ad. A kirotációra nem célszerű ellenállást adni, mert az a nagyon
erős adduktorokat aktíválja.
musculus sartorius: a páciens a vizsgáló asztalon ül. A combját kissé elemeli az asztalról,
lábszárát befelé emeli és a kirotációt megtartja. A vizsgáló a combra a térd fölött,
laterálisan ad addukciós – extenziós irányú ellenállást.
3.4.3.2 A csípő ízület abduktorai

musculus gluteus minimus abdukciós hatása van még:
musculus gluteus medius musculus sartorius
musculus tensor fascia latae musculus piriformis
148. ábra
A csípőízület abduktorai
musculus gluteus minimus

eredés: az os lium külső felszínén, a linea glutea anterior és inferior közötti területen.
lefutás, tapadás: rostjai mint egy nyitott legyező, összetartva a trochanter major elülső
részén, és a csípő ízület tokján (148. ábra).
beidegzés: n. gluteus superior (L4-S1)
működés: abdukálja a csípő ízületet, és enyhe berotációs hatása van.
musculus gluteus medius

eredés: az os ilium külső felszínén, felülről a crista iliaca és a linea glutea posterior, alulról
a linea glutea anterior által határolt területen.
lefutás, tapadás: rostjai a gluteus minimust befedve, összetartva futnak lefelé a
trochanter major laterális részéhez (148. ábra).
működés: a csípő ízületet abdukálja, elülső rostjai berotálnak és enyhén flektálnak, a
hátsó rostok kirotációs, és extenziós hatásúak. Összességében az izom egészének
kiegyensúlyozott működése rotációs középhelyzetben tartja az alsóvégtagot abdukció

közben.
musculus tensor fascia latae

eredés: spina iliaca anterior superior külső felszínén, fascia lata mély lemezén.
lefutás, tapadás: rövid izomhassal lefelé, hátra és lataerálisan futva kb. a comb felső
harmad magasságában a tractus iliotibialisba sugárzik, a tractus két lemeze között tapad.
Működését a tractus megfeszítésén keresztül fejti ki. A tractus a comb laterális oldalán
haladva a térd ízület alatt a tibia laterális condylusán tapad (147. ábra).
működés: a csípő ízületet hajlítja, a femurt abdukálja és befelé rotálja. Abdukciós hatása
kb. 40 fokos flexióban a legintenzívebb. A nyújtott térd ízületet laterálisan stabilizálja.
Hajlított térd ízület mellett a lábszár kirotációjában vesz részt. Az izom funkcionális
jelentősége a medence oldalirányú stabilizálásában van.
musculus gluteus minimus et medius

A két izom lefutás, működése nagyon hasonló, ezért elkülönítő vizsgálatra nincs lehetőség.
3-as izomerő: a páciens a nem vizsgált oldalán fekszik, az alul lévő alsóvégtag csípőben,
térdben hajlított, kezével elől támaszkodik. A vizsgált végtagot nyújtva a test
hossztengelyében megtartva, rotációs középhelyzetben oldalra emeli.
4-5-ös izomerő: a mozgásra addukciós irányú ellenállást adunk a combra a térd
magasságában.
2-es izomerő: a páciens a hátán fekszik. A vizsgáló kissé megemeli a végtagot (csak
annyira, hogy a súrlódást kiküszöbölje) és a páciens oldalra mozgatja.
1-es izomerő: a musculus gluteus medius rezdülése jól tapintható a SIAS és a csípőtaréj
legmagasabb pontja közötti területen (hátrébb a gluteus maximus takarjai), a gluteus
minimus azonban mély fekvése miatt nem tapintható (medius alatt).
musculus tensor fascia latae

3-as izomerő: a páciens a nem vizsgált oldalán fekszik, az alul lévő alsóvégtag csípőben,
térdben hajlított, kezével elől támaszkodik. A vizsgált végtagot nyújtva előre helyezi, kb.
40°-os flexióba és berotálva, majd a flexiót és a berotációt megtartva megemeli a végtagot
(abdukció).
4-5-ös izomerő: a mozgásra addukciós-extenziós irányú ellenállást adunk a térd fölött,
miközben a berotáció megtatott.
Megjegyzés: ha a páciens a mozgás során a berotációt nem képes megtarani, a végtagot
kifelé fordítja, a tensor gyenge, a mozgást a sartorius végzi.
2-es izomerő: oldalt fekvő helyzetben, a vizsgáló a vizsgált alsó végtagot oldalra emeli és
berotálja, és a súlyát megtartva felszólítja a pácienst, hogy húzza azt előre (flexió).
Ugyanúgy elvégezhető az abdukciós komponens vizsgálata: háton fekvő helyzetben a
végtagot kb. 40°-os flexióba emelve, berotálva tartja a vizsgáló, a páciens távolítja azt.
1-es izomerő: az izomhas közvetlenül a spina iliaca anterior superior mellett laterálisan
tapintható, rezdülése jól érezhető.
3.4.3.2.2 A nyújthatóság vizsgálata:

A gluteus medius és minimus maximális megnyújthatóságát addukcióban vizsgáljuk. A
páciens háton fekszik, a nem vizsgált végtagot megemeljük és a vizsgált végtagot nyújtott
csíoőízület mellett addukáljuk.
A tensor fascia latae vizsgálata hasonfekvő helyzetből indul. A végtagot nyújtott térddel,
kirotáljuk és lehetőség szerint hátraemelve (extenzió) addukáljuk. Maga az izom nem
hajlamos a rövidülésre, de a tractus iliotibialis gyakran rövidül és akadályozza a neutrális
helyzeten túli addukciót. Elsősorban olyan sportolókon fordul elő, akik egy lábon nagy
erőbehatásokkal szemben stabilizálják a medencét és a térd ízületet (futás, labdajátékok).
Izometriás tesztek
A gluteus medius és minimus vizsgálatát a 3-as izomerőnek megfelelő helyzetben végezzük
(oldalt fekve). A felül lévő végtagot vízszintesig megemelve kell azt megtartani. A végtag
súlya is elég az erős izomfeszülés kiváltására, de a vizsgáló adhat plusz addukciós irányú
ellenállást a vizsgált végtagra.
Másik lehetőség: a páciens áll, a nem vizsgált végtagot kissé elemeli a padlóról és a
medencét vízszintesen megtartja.
Tensor facsia latae: oldalt fekvő helyzetben a csípőízület 30°-40°-os flexiós és enyhén
berotált helyztetében a vizsgáló vízszintesig megemeli a végtagot, és a paciensnek ezt a
helyzetet kell megtartania.
3.4.3.2.4 Funkcionális tesztek

A csípő abduktorok funkcionális jelentősége elsősorban a medence oldal irányú
stabilitásának biztosítása egy lábon állás, és járás közben. Álló helyzetben, a test
súlyvonala a két támaszkodó láb között éri el a talajt (kb. a két láb által megformált
alátámasztási felület közepén). Az egyik alsó végtag megemelésekor a súlyvonal
áthelyeződik a támaszkodó végtag fölé. A megemelt végtag oldalán a gravitációs erő lefelé
hat, a medencét lefelé billenti a támaszkodó végtaghoz képest. Ennek ellensúlyozására a
támaszkodó oldalon az abduktorok megfeszülnek, megakadályozzák a medence
lebillenését, sőt megemelik azt.
Trendelenburg teszt: a páciens áll, háttal a vizsgálónak. A vizsgáló kezeit ráhelyezi a
páciens derekára, majd lenyomja tenyerét a csípőtaréjokra. Felszólítja a pácienst, hogy a
vizsgált oldallal ellentétes térdét húzza lassan hashoz. Jó abduktor funkció mellett a
mozgás során tapasztalni kell, hogy a megemelt végtag oldalán a medence megemelkedik
(149. ábra). Ezzel együtt látható, hogy a medence oldalirányú billenése a lumbális
gerincszakaszon azonos irányú laterálflexiót hoz létre. Így pl. a jobb végtag megemelése,
a bal oldali abduktorok jó működése esetén a jobb medencefél emelkedését és a lumbális
gerinc jobbra hajlását eredményezi. A gerinc meghajlása is a test súlyvonalának a
támaszkodó alsóvégtag fölött tartását szolgálja. Gyakorlott vizsgáló tapintás nélkül is jól
látja a medence elmozdulását.
149. ábra
A csípőízületi abduktorok funkcionális vizsgálata (Trendelenburg teszt).
A támaszkodó végtag abduktorai a megakadályozzák a medence lebillenését a felemelt végtag oldalára.
Ha az abduktorok gyengék a gravitációs erő ellensúlyozása nem elégséges, a medence

vízszintes marad (jelzett), vagy lebillen (pozitív Trendelenburg jel 150. ábra).
150. ábra
Pozitív Trendelenburg jel.
A gyenge abduktorok miatt (bal oldalon), a medence a felemelt végtag oldalán (jobb oldalon) lebillen.
A járás vizsgálata: járás közben a medence és a test hossztengelyének (súlyvonalának)

mozgását vizsgálhatjuk a frontális síkban. Normál járás esetén, az egy lábas támaszkodási
fázisban a test súlyvonala a támaszkodó végtag felé kitér, majd lábváltáskor a másik oldal
felé mozog. Tehát, járáskor a test hossztengelye jobbra-balra kitér, mindig a támaszkodó
végtag felé, és a lumbális gerinc kompenzáló oldalra hajlásának köszönhetően mindig
függőleges marad. Gyenge abduktorok esetén a járáskép megváltozik. Mivel az izmok nem
tudják a medencét megtartani, a test súlyvonalát csak úgy képes a páciens a támaszkodó
végtag fölé hozni, ha a lumbális gerincet erősen a támaszkodó végtag felé hajlítja. Így a
medence lebillenését a felsőtest súlyának a középvonalon túlra helyezésével képes
kompenzálni, és az álló (járó) függőleges testhelyzetet fenntartani. Járás közben tehát a
törzs a gyenge támaszkodó végtag felé hajlik. Ha mindkét oldal gyenge, a páciens
felsőteste járás közben jobbra-balra erőteljesen „kileng” a támaszkodó végtag felé
(„kacsázó”, vagy „Trendelenburgos” járás).
Megjegyzés: az abduktorok hatékonyságának feltétele a törzsizmok, mint centrális
stabilizátorok működése. Oldalt fekvő helyzetben, amikor az alsóvégtag oldalra
emelkedik, a végtag súlya lefelé billentené a medencét. Ezt akadályozza meg a törzsizmok,
különösen a musculus quadratus lumborum és a ferde hasizmok összehúzódása, amelyek
rögzítik a medencét, ezzel biztosítva stabil eredési pontot az abduktorok számára. Ennek
hiányában a medence a felemelt végtag felé lebillen, és a végtag erős abduktorok esetén
sem képes jelentős abdukcióra.
3.4.3.3 A csípő ízület extenzorai

musculus gluteus maximus
musculus biceps femoris extenziós hatású még:
musculus semitendinosus musculus adductor magnus alsó rostjai
musculus semimembranosus musculus gluteus medius hátsó rostjai
151. ábra
A csípőízület extenzorai

eredés: a crista iliacan - a linea glutea posterior mögött, a sacrum alsó felén, a farok
csonton, a ligamentum sacrotuberalen, és a gluteus mediust takaró aponeurozison.
lefutás, tapadás: rostjai párhuzamosan haladnak, ferdén lefelé és kifelé, a függőlegessel
kb. 60°-os szöget zárnak be. Csontos tapadása a tuberositas glutean van, felsőbb rostjai a
tractus iliotibialisba sugároznak (151. ábra).
beidegzés: nervus gluteus inferior (L5-S2)
működés: az izom extendálja az ízületet, de működése a csípő ízület helyzetétől függ. Ha
az ízület flexióban van (40°-on túl), az izom rostjainak lefutása a femur hossztengelyéhez
közelít (kb. 50-60°-nál azzal megegyezik), így gyakorlatilag abduktorként működik. Ez
akkor a legkifejezettebb, ha az oldalán fekvő személy az előre (flexióba) helyezett

végtagját a gravitációval szemben oldalra megemeli. Neutrális helyzetben a felsőbb rostok
az ab-addukciós tengely fölött futnak (abdukciós hatásúak), az alsó rostok az ab-
addukciós tengely alatt futnak, így addukciós hatást fejtenek ki. Az izom egésze kirotációs
hatású.
Álló helyzetben összehúzódása hátrabillenti a medencét a relatíve fix femurhoz
viszonyítva.
Csípő ízületi extenziós hatása végextenzióban a legnagyobb.
Az ischiocruralis izmok
A biceps femoris, és a semi izmok együtt alkotják a comb rendkívül erős hátsó izmait (151.
ábra). Mindhárom izom két ízületet hidal át – csípő és a térd ízület – ezért a csípő ízületre
kifejtett hatásuk függ a térd ízület helyzetétől. Hajlított térdízület mellett hatékonyságuk
csökken, míg nyújtott térd mellett csípő extenziós hatásuk erőteljes. Erősen rövidülésre
hajlamos izmok. Részletes leírásukat lásd a térd flexoroknál!
3.4.3.3.1 A csípő extenzorok izomerő vizsgálata

A nyújtott térd ízülettel végrehajtott csípő extenzióban az összes extenzor izom részt vesz.
Differenciált vizsgálatuk egyszerű, mivel az ischiocruralis izmok a térd ízület flexorai is,
így azok izomerejét a térd hajlításával vizsgáljuk.

Kiinduló helyzet: páciens a vizsgálóasztal előtt áll. Az asztalt olyan magasra kell állítani,
hogy ha ráhasal, az alsóvégtagok kissé hajlított térddel támaszkodjanak a földön.
3-as izomerő: a vizsgált végtagot térdben behajlítjuk, a lábszár súlyát a vizsgáló
megtartja, hogy az ischiocruralis izmok ne feszüljenek, és a páciens hátra emeli a combját
(közben két kézzel kapaszkodik az asztal szélében). Ebben a helyzetben a medence
hátrabillent (a lumbális lordózis kiegyenesedett), ezért az extenzió során a megemelt
alsóvégtag nem feltétlenül éri el a vízszintest (152. ábra).
4-5-ős izomerő: a mozgásra flexiós irányú ellenállást adunk a combra a térd fölött. A
csípő extenzorok rendkívül erős izmok, nagy ellenállást elbírnak.
2-es izomerő: a páciens oldalt fekszik, alul lévő alsó végtagja térden, csípőben hajlított,
kezével elől támaszkodik. A fölül lévő alsó végtagot a vizsgáló megemeli, hajlított térddel
csípőben hajlítja, és a súlyát megtartja. A vizsgált személy hajlított térddel hátra tolja a
végtagot.
152. ábra
A m. gluteus maximus izomerő vizsgálata.
Ha a vizsgáló megtartja a lábszár súlyát (2. kép), az ischiocruralis izmok aktivitása minimálisra csökken.
Alternatív helyzetek az izomerő vizsgálatára

Hason fekve: de ez csak akkor lehetséges, ha a csípő ízület 0°-on túl is nyújtható. A térd
90°-os flexióban (a lábszár függőleges), a páciens hátra emeli a végtagját. Azt is figyelembe
kell venni, hogy a neutrális helyzeten túli extenzió következtében a csípő flexorok
(különösen a rectus femoris) feszülése miatt a medence előrebillen, és a lumbális gerinc
lordózisa fokozódik. A kicsi mozgásterjedelem miatt az izomerő megítélése bizonytalan
lehet.
Négykézláb állás: a felemelt végtag miatt a testhelyzet bizonytalanná válik, ami a
támaszkodó végtagok és a törzs számtalan izmának stabilizáló működését kívánja meg.
1-es izomerő: a gluteus maximus a legfelületesebben futó farizom, lefutása mentén
bárhol elérhető. Rezdülése legjobban a sacrum szélénél, vagy a trochanter major mögött
tapintható.

A páciens a hátán fekszik, a nem vizsgált végtag nyújtva az asztalon marad. A vizsgáló az
alsó végtagot hajlított térddel hashoz húzza.
A másik lehetőség: a vizsgált végtag talpra húzva, a vizsgáló a térdet keresztbe dönti
(flexió, addukció, berotáció).
Izometriás teszt
A kiinduló helyzet megegyezik a 3-as izomerő vizsgálatánál leírtakkal. Itt a végtagot a
vizsgáló emeli meg, hajlított térddel kb. a mozgáspálya feléig, miközben a lábszárat
függőleges helyzetben megtartja az ischiocruralisok feszülésének elkerülése érdekében.
A combra flexiós irányú ellenállást ad, és felszólítja a pácienst, hogy ne engedje a végtagot
elmozdítani.
3.4.3.3.4 A funkció vizsgálata

A csípő extenzorok izomerő vizsgálata során a megfeszülő izmok hatására a medence
hátrabillenne, ha a lumbális extenzorok feszülése ezt nem ellensúlyozza. A lumbális
extenzorok centrális stabilizáló funkciója teszi lehetővé a csípő extenzorok hatékony
működését.
Álló helyzetben a csípő flexorok-extenzorok összehangolt működése biztosítja a medence
normál állását, és biztosítja az egyenes testtartás alapját. Gyenge csípő extenzorok esetén,
a test súlyvonalának hátrahelyezésével a medence hátrabillen (passzív extenzió), a
lumbális lordózis csökken, és a csípő ízület körüli szalagok megfeszülése passzívan
stabilizálja az extenziós helyzetet. A testtatás megváltozik: hyperextendált csípőízület,
kissé hajlított térdek hátrabillent medence (lapos fenék), ellapult lumbális lordózis,
fokozott háti kifózis, előretolt fej. A páciens „ráül” a csípő ízületi szalagokra.
Funkcionális tesztek: lépcsőre fellépés, székre leülés (excentrikus működés) és felállás
(koncentrikus működés), vagy leguggolás, felállás. A tesztek komplex, összehangolt
alsóvégtagi és törzsizom funkciót vizsgálnak.
3.4.3.4 A csípő ízület adduktorai

musculus pectineus addukál még:
musculus adductor brevis musculus gluteus maximusalsó rostjai
musculus adductor longus musculus quadratus femoris
musculus adductor magnus
musculus gracilis
153. ábra
A csípőízület adduktorai.
Az adduktorok a comb belső erős, rövidülésre hajlamos izmai. A szemérem csonton körbe
(a felső szárán, a testén és alsó szárán), valamint az ülőgumón erednek.
musculus pectineus
eredés: a pecten ossis pubis (a ramus superioron) és a fascia pectinea. A legmagasabban
eredő adduktor.
lefutás, tapadás: laterális és dorzális irányba lefelé fut, szélesen tapad, a trochanter
minor alatt a linea pectinean (153. ábra)
beidegzés: nervus femoralis (L2-L3)
működés: csípő addukció és flexió
musculus adductor longus

eredés: az os pubis ramus superiorán, a symphysis mellett (a pectineustól mediálisan).
lefutás, tapadás: a legventrálisabban eredő adduktor. Laterális és dorzális irányba, lefelé
fut a femur hátulsó felszíne felé, tapad a femur középső harmadában, a linea asperan.
beidegzés: nervus obturatorius L2-L4
működés: csípő addukció, flexió és kirotáció (nyújtott csípő ízületnél)
musculus adductor brevis
eredés: az os pubison, a corpus és ramus inferior elülső felszínén.

lefutás, tapadás: a pectineus és az adductor longus mögött, azokkal kb. párhuzamosan
fut. Egy aponeurozison keresztül a linea asperan tapad a femur felső harmadában (153.
ábra).
beidegzés: nervus obturatorius (L2-L4)
működés: csípő addukció és flexió
musculus gracilis
eredés: os pubis - a ramus inferioron a symphysis közelében
lefutás, tapadás: hosszú, vékony, széles, az adduktor csoportban a legfelületesebben futó
izom. Nagyjából függőleges lefutású, inas vége a femur mediális epycondylusát és a tibia
mediális condylusát hátulról megkerülve előre kanyarodik és tapad a tibián elől a mediális
condylus alatt (a pes anserinusszal - a sartoriusszal és a semitendinosusszal együtt. 153.
ábra).
működés: csípő addukció, térd flexió, hajlított térd mellett berotálja a lábszárat.
musculus adductor magnus

eredés: os pubis (ramus inferior) és az os ischii (ramus inferior és tuber ischiadicum)
lefutás, tapadás: a legnagyobb adduktor izomusculus Rostjai a femur hátulsó felszínén,
annak szinte teljes hosszában tapadnak a linea asperan, a linea supracondylea medialison
és a medialis epycondyluson (153. ábra).
működés: csípő addukció, és extenzió (alsó rostok) gyenge flexió (felső rostok)
Kiinduló helyzet: a páciens a vizsgált oldalán fekszik, az alsó végtagok egyenesen a törzs
folytatásában, kezével elől támaszkodik.
3-as izomerő: A nem vizsgált végtagot a vizsgáló megemeli és megtartja, másik kezével
stabilizálja a medencét. A vizsgált személy az alul lévő végtagját a másik mellé emeli.
4-5-ös izomerő: az előző helyzetekben abdukciós irányú ellenállást adunk a comb belső
oldalán a térd magasságában.
2-es izomerő: a páciens a hátán fekszik. A vizsgáló kissé megemeli az alsó végtagot és
súlyát megtartja. A másik végtag oldalra helyezése szabad mozgást biztosít a vizsgált
végtagnak. A páciens addukálja a megemelt végtagját. Érdemes az addukciót abdukcióból
indítani, mert a nagyobb mozgásterjedelem miatt jobban megítélhető az izomerő.
A flexiós hatású adduktorok vizsgálata ülve is elvégezhető. A vizsgáló kissé megemeli a
végtagot, abdukálja, és a súlyát megtartja, majd a páciens közelíti azt a másik végtaghoz.
1-es izomerő: a musculus pectineus a leg ventrálisabban futó adduktor. Eredésénél, a

lágyékhajlatban a rectus femoristól kb. tenyérnyire a középvonal felé, a szeméremcsont
szélénél biztosan tapintható.
A musculus adductor longus kiemelkedő kötege a symphysis közelében tapintható. Ülő
helyzetben érdemes tapintani, miközben a páciens próbál addukálni (térdeit
összeszorítani).
A musculus gracilis ina a mediális epicondylus fölött tapintható, a comb mediális oldalán.
A többi adduktor mélyen a térd flexorok és extenzorok takarásában fut, ezért tapintásos
vizsgálatuk nem lehetséges.

Az adduktorok erős, rövidülésre hajlamos izmok. Vizsgálatuk során elkülöníteni csak a
flexiós és extenziós hatású csoportot tudjuk.
A csípő flexiós hatású izmok (pectineus, adductor brevis, longus, magnus felső rostjai), és
a gracilis nyújthatóságát nyújtott csípő ízület mellett háton, vagy hason fekvő helyzetben
vizsgáljuk. A vizsgáló a végtagot oldalra csúsztatja, amíg a medence stabil marad. Ha
hajlított térddel történik a nyújtás, a gracilis feszülése csökken.
A csípő extenziós hatású adductor magnus nyújthatóságának vizsgálata hajlított csípő
ízülettel történik (pl. ülő helyzetben).
Az adduktorok rugalmasságának megítélését nehezíti, hogy a rövidült izmok a medencét
az ellenoldalra lebillentik, ami valójában a lumbális gerinc mozgása. A medence
elmozdulása látszólagos nagyobb mozgásteret enged az esetleg rövidült adduktoroknak.
Jó megoldás lehet, ha a vizsgálat megkezdése előtt, a másik alsóvégtagot abdukáljuk a
mozgáshatárig, majd itt rögzítjük, és megkezdjük a nyújtást a vizsgált oldalon. A másik
végtag így „stabilan” tartja a medencét, megakadályozza annak billenését, és valóban a
vizsgált adduktorok feszülése állítja meg az abdukciót.
Izometriás teszt
A vizsgáló ökölbe zárt kezét a páciens térdei közé teszi és felszólítja, hogy szorítsa össze.
A vizsgálat elvégezhető nyújtott (extenziós hatású adduktorok), vagy hajlított (flexiós
hatású extenzorok) csípő ízületi helyzetben.
3.4.3.5 A csípő ízület kirotátorai

musculus piriformis
musculus gemellus superior et inferior
musculus obturator internus et externus
musculus quadratus femoris
Kirotációs hatású még:

musculus psoas major
musculus sartorius
musculus gluteus medius hátsó rostjai
adduktorok (a csípő ízület helyttétől függően)
musculus biceps femoris hosszú feje
154. ábra
A csípőízület kirotátorai
musculus piriformis
eredés: a sacrum elülső felszínén a középső harmadban három csipkével az I-IV foramina
sacralia anteriora között, a SI ízület tokján, a spina iliaca posterior inferior mellett, és a
ligamentum sacrotuberale elülső felszínén.
lefutás, tapadás: a kismedence hátsó faláról indul, széles, vaskos izomhassal fut a gluteus
medius hátsó rostjaival párhuzamosan, majd elkeskenyedve kilép a medence üregéből a
foramen ischiadicum majuson és a trochanter major mediális oldalán tapad (154. ábra).
beidegzés: plexus sacralis S1-S2
működés: csípő kirotáció és abdukció (hajlított csípő ízületi helyzetben)
musculus obturator internus

eredés: a medence belső felszínén a foramen obturatumon és a membrana obturatorián,
valamint a körülötte lévő csontokról (ramus ossis ischii, os ischii, ramus inferior ossis
pubis) és a fascia obturatoriáról
lefutás, tapadás: a kismedence belső felszínéről eredő izom rostjai összetartva hátrafelé
futnak a foramen ischiadicum minus felé. Az izom, az os ischii-re ráfekve irányt változtat
ott kilépve a medencéből előre és laterálisan fut a trochanter major irányába. Tapad a
trochanter major mediális részén (154. ábra).
beidegzés: plexus lumbosacralis (L5-S1)
működés: csípő kirotáció, hajlított csípőre gyenge abdukciós hatása van.
musculus obturator externus

eredés: a medence külső felszínén, elől, a foramen obturatum szélén, a membrana
obturatorián, a ramus ossis pubison és a ramus ossis ischiin.
lefutás, tapadás: az izom hátra és laterálisan fut, a femur nyaka alatt áthaladva a
trochanter major felé kanyarodik és tapad a fossa trochantericaban (154. ábra).
működés: csípő kirotáció és gyenge addukciós hatása van
musculus gemellus superior et inferior

eredés: a gemellus superior a spina ischiadica dorzális felszínén, az inferior az os ischii
felső részén az incisura ischiadica minor alatt.
lefutás, tapadás: a két izom az obturator internus inához fekszik, azzal párhuzamosan
fut fölötte (superior) és alatta (inferior) és egyesülve vele a trochanter major mediális
felszínén tapad (154. ábra).
beidegzés: plexus lumbalis (L5-S1)
működés: a két izom az obturator internust erősíti, működésük azzal megegyező.
musculus quadratus femoris

eredés: tuber ischiadicum felső, külső részén
lefutás, tapadás: rostjai vízszintesen futnak a femurhoz, a csípő ízület mögött a crista
intertrochanterica felé (154. ábra).
beidegzés: plexus lumbalis (L5-S1)
működés: csípő kirotáció és gyenge addukciós hatása is van

Kiinduló helyzet: a páciens ül a vizsgáló asztalon, csípője, térde 90°-ban hajlítva, lábszára
függőlegesen lelóg. A nem vizsgált végtag oldalra helyezett, a szabad mozgás biztosítására
3-as izomerő: a páciens a lábszárát befelé emeli, miközben combja nem mozdul el.
4-5-ös izomerő: az előző mozgásra ad a vizsgáló a belboka fölött laterális irányú

ellenállást. Gyenge kirotátorok esetén, vagy túl nagy ellenállásra a musculus sartorius
bekapcsolódását, a comb flexiós, abdukciós mozgása jelzi. Ennek kiküszöbölésére a
vizsgáló szabad kezével a térd fölött rögzíti a combot.
2-es izomerő: a vizsgált személy a hátán fekszik, végtagja csípőben, térdben 90°-ig
hajlított, a vizsgáló a végtag súlyát megtartja. Ebben a helyzetben a lábszárat befelé
mozgatja.
Az izomerő vizsgálat nyújtott csípő ízület mellett is elvégezhető, úgy, hogy a páciens
fekszik a vizsgáló asztalon, és lábszára lelóg. A továbbiakban ugyanúgy kel vizsgálni, mint
ülő helyzetben.
1-es izomerő: a kirotátorok mélyen a farizmok takarásában futó izmok. A vízszintesen
futó quadratus femoris az ülőgumó és a femur között ugyan kitapintható, de gyengesége
esetén az izomrezdülés nem állapítható meg biztosan.

A kirotátorok megnyújtása maximális berotációval történik. A vizsgálati helyzet
megegyezik az izomerő vizsgálatban alkalmazottakkal (hajlított, vagy nyújtott csípő
ízülettel), és a vizsgáló a comb tengelyének elmozdítása nélkül kifelé mozgatja a lábszárat.
A piriformis rövidülését jól mutató vizsgálat: a páciens hason fekszik, térdei 90°-os
flexióban, a lábszárak függőlegesek. A vizsgáló lassan szétnyitja a lábszárakat, úgy, hogy a
térdek együtt maradjanak (csípő berotáció). A két lábszár „V” betűt formál (155. ábra).
Ha az egyik piriformis rövidült, a V betű nem szimmetrikus, az érintett oldalon a lábszár
kifelé mozgása korlátozott.
155. ábra
A m. piriformis rövidülésének egyik lehetséges vizsgálata.
A rövidült oldalon a lábszár kevésbé „nyílik”, a „V” szárai aszimmetrikusak.
A quadratus femoris nyújtását hasonfekve, abdukált csípőítülettel, hajlított térdekkel, a

lábszárak nyitásával lehetséges.
Izometriás teszt
A vizsgálati helyzet megegyezik az előzőekkel. A függőleges lábszárra, a belboka fölött
adott kifelé irányuló ellenállással szemben kell a helyzetet megtartani.
Megjegyzés
A piriformis alatt, vagy ritkán az izmot átfúrva fut le a láb felé a nervus ischiadicus. A
rövidülő, feszes piriformis nyomhatja az itt futó ideget, ami helyi, és a láb felé sugárzó
fájdalmat, egyéb érzészavart, vagy motoros tüneteket okozhat (piriformis szindróma).
Hasonló tüneteket okoz a lumbális gerincből eredő gyökök kompressziója (porckorong
degeneráció, kisízületi folyamatok), ezért a piriformis vizsgálatára ilyen tünetek esetén
nagy hangsúlyt kell fektetni.
Nervus ishiadicus kompressziója: a nyújtott piriformisra hasonfekvő helyzetben (a
lábszárak szétnyitásával) ellenállást adunk. A feszes, rövidült izmok provokálják a
tüneteket (fokozza a helyi fájdalmat illetve kiváltja, vagy fokozza a neurológiai tüneteket).
III. AZ ALSÓ VÉGTAGOK / A térdízület 246
4 A TÉRDÍZÜLET
A térdízület az emberi test legnagyobb és egyben legbonyolultabb ízülete. Teherviselő,

stabilitást biztosító funkcióján túl fontos szerepe az alsó végtag relatív hosszabbítása
illetve rövidítése a mozgások során.
Tengelyállás a frontális síkban

Az ízületet csontosan a femur, a tibia és a patella alkotják. A femur lefutása a frontális
síkban enyhén mediális irányú, azaz hossztengelye nem esik egybe a függőlegessel. Ez a
ferde lefutás a 125°-os CD szög következménye. Ugyanakkor, mivel a tibia hossztengelye
közel függőleges, a két csont a frontális síkban laterálisan 170-175°-os szöget zár be
egymással. Ezt a fiziológiás tengelyeltérést a térd valgus állásának nevezzük, melynek
mértéke megadható a kiegészítő szög értéke alapján is, azaz 5-10°(Neumann, 2010).
(156. ábra)
156. ábra
A térdízület fiziológiás valgus állása
Genu valgumról beszélünk, ha a laterális szög kisebb, mint 170°, (a kiegészítő szög
nagyobb, mint 5-10°) és genu varumról, ha a laterális szög nagyobb, mint 180° (a
kiegészítő szög kisebb, mint 0°). Ezek a tengelyeltérések az ízületi alkotók patológiás
terhelését okozzák.
157. ábra
A térdízület patológiás tengelyeltérései
B Genu valgum
C Genu varum
Genu varum esetén a mediális ízületi felszínek és meniscus terhelése többszöröse lesz a
laterális rész terhelésének (Shelburne, 2008). A deformitás következményeként a
mediális felszínek porcborítása és a meniscus elvékonyodik, ami további varus irányú
billenést generál az ízületben. A laterális stabilizátorok (a később részletezett tokrész,
szalagok, izmok) megnyúlnak. Genu valgum fennállásakor a laterális ízületi alkotókra jutó
terhelés nő meg, a mediálisan futó stabilizátorok megnyúlása mellett. Genu valgum
kialkulásához vezethet, mivel a valgus irányú terhelést növeli a térdízületben a coxa vara,
a csípőízületi abduktorok (musculus gluteus medius) gyengülése. Továbbá fokozhatja a
valgus irányú terhelést az alsó ugróízület kifejezett pronált helyzete, a tibia disztális
végének laterálisabb pozícióját előidézve (Neumann, 2010).
Tengelyállás a szagittális síkban

Fiziológiásan a térd nyújtott helyzete felel meg az ízület zárt helyzetének, ez a legstabilabb
pozíció. 5°-10°-os a neutrális helyzetet meghaladó további nyújtás, hyperextenzió,
létrejöhet az ízületben, nagy egyéni különbségekkel. Álló helyzetben a súlyvonal általában
kissé a térdízület forgáspontja előtt fut, így a gravitáció némi extenziós
forgatónyomatékot generál az ízületben, melyet normálisan a tok hátsó része, valamint a
flexor izomzat passzív feszülése ellensúlyoz. A 10°-ot meghaladó hyperextenziót genu
recurvatumnak nevezzük. Oka lehet az egyén ízületeinek általános lazasága, azonban
súlyos esetben, hátterében neuromuscularis betegségek, a musculus qudriceps femoris
fokozott tónusa, a flexor izomzat bénulása állhat (Neumann, 2010).
4.1 A térdízület felépítése
A térdízület funkcionálisan két ízületből, a tibiofemorális és patellofemorális ízületből áll.

4.1.1 Tibiofemorális ízület
Az ízületi felszíneket a femur disztális végén elhelyezkedő, szagittális és frontális síkban
egyaránt konvex condylusok és a tibia proximális részén található enyhén konkáv
mediális, és enyhén konvex laterális condylusok alkotják. A femur conylusok antero-
posterior tengelyei nem párhuzamosak, posterior irányban egymástól távolodnak. A
mediális condylus keskenyebb, kitérése erőteljesebb.
A tibia condylusok alkotta plató és a femur domború conylusai által alkotott ízület
inkongruens, az ízület stabilitásához további képletek szükségesek.
Az ízületi tok csőszerűen foglalja magába a tibiofemorális ízület mediális és laterális
alkotóit, továbbá a patellofemorális ízületet. A tokot körkörösen fascia, szalagok és
izmok erősítik. A tok elülső részét a ligamentum patellae, a musculus quadriceps femoris
révén, valamint az extensor retinaculum mediális és laterális rostjai erősítik. Laterálisan a
ligamentum collaterale laterale, az extenzor retinaculum laterális rostjai, a tractus
iliotibialis erősítik a tokot. Dinamikus stabilitást a musculus biceps femoris, a musculus
popliteus ina, valamint a musculus gastrocnemius lateralis biztosítanak. A tok hátsó
részét a ligamentum popliteum obliquum erősíti. Ez a szalag ferdén húzódik a mediális
tibia condylus hátsó felszínétől a laterális femur condylus területét fedő tokrészhez, a
maximális térdízületi extenzió során feszes.
Postero-laterálisan a fibula fejről a tibia hátsó interconcondylaris területére, valamint a
femur laterális condylus hátsó felszínéhez futó ligamentum arcuatum popliteum járul
hozzá a stabilitáshoz.
Mediálisan a ligamentum collaterale mediale, az extenzor retinaculum mediális rostjai,
postero-mediálisan a pes anserinusban tapadó izmok (musculus sartorius, musculus
gracilis, musculus semitendinosus) inai, továbbá a musculus semimembranosus erősítik
a tokot (Neumann, 2010).
Meniscusok
A rostoporcos, sarló alakú képletek feladata a tibia sekély vápájának mélyítése, a
kompressziós terhelés csökkentése, illetve eloszlatása a tibiofemorális ízületben. További
funkciójuk az ízületi stabilitás növelése a mozgások során, az ízületi porc kenése,
propriocepció, és az arthrokinematikai mozgások vezetése.
Mindkét meniscus a tibia platóhoz, annak intercondylaris régiójához rögzül két szabad
végződésével, elülső és hátulsó szarvval. A meniscusok mediális része nem tartalmaz ereket,
míg a laterális részek vérellátása a kapcsolódó tokrészek kapillárisaiból biztosított.
A meniscusok alakja és rögzítettsége eltérő. A mediális meniscus ovális alakú, külső széle a
ligamentum collaterale mediale mély rostjaihoz és a tokhoz kapcsolódik. A laterális meniscus
közel kör alakú, a tok laterális részéhez kapcsolódik, a ligamentum collaterale lateralehoz
való kapcsolódását a musculus popliteus ina akadályozza. A másodlagos rögzítettséget, és így
a meniscusok pozícionálást néhány izom biztosítja. A musculus quadriceps femoris mindkét

meniscust stabilizálja a térdízületi extenzió során, ellensúlyozva a femur csúszása generálta
nyíró erőket. Mindkét meniscushoz kapcsolódik a musculus semimembranosus, míg a
laterális a musculus popliteus rögzíti (Sanchez, 2006).
Kollaterális szalagok
Az ízületi tokot két oldalról szalagok erősítik. A ligamentum collaterale mediale (tibiale)
egy lapos, felületes és mély rostokból álló képlet, felületes rostjai mintegy 10 cm hosszan
a femur mediális epicondylusától a mediálisan és proximálisan futó extenzor retinaculum
rostokhoz, illetve a tibia mediális condylusához futnak, mély rostjai rövidebbek és kissé
ferde lefutásúak.
A ligamentum collaterale laterale (fibulare) egy közel függőleges lefutású erős, hengeres
szalag, mely a femur laterális epicondylusa és a fibula fej között húzódik.
Az oldalszalagok legfontosabb feladata a térdízület frontális síkú stabilizálása. Nyújtott
térd mellett a mediális szalag a valgus irányú, a laterális a varus irányú erőhatással
szemben biztosít ellenállást. További általános stabilizáló feladatot töltenek be a flexiós-
extenziós mozgások során. Mindkét oldalszalag feszes a térdízület nyújtott helyzetében,
akadályozva a további extenziót, valamint ebben a helyzetben a tibia hossztengelye körüli
axiális rotációt (Neumann, 2010).
Keresztszalagok
A térdízületben két, diagonális lefutású szalag található, az ízületi üregen belül, synoviális
hártyával borítottan. Mindkét szalag erős és vastag, együttes hatásuk révén a biztosítják
a térd stabilitását a tér minden irányában, de különösen a szagittális síkban. További
hatásuk a tibia és femur közötti csúszó elmozdulások vezetése, és a bennük található
proprioceptorok révén részt vesznek az ízületi helyzet és mozgásérzékelésben.
A ligamentum cruciatum anterius (LCA), az elülső keresztszalag a tibia plató
intercondylaris területének elülső részéről ferdén felfelé, hátrafelé és laterális irányba fut
a femur laterális condylusának mediális felszínére. A szalag rostjai két egymásra
spirálisan csavarodó köteget képeznek.
A LCA rostjainak jelentős része egyre inkább feszes az extenziós irányú mozgás során, és
az ízület nyújtott helyzetében (Chhabra, 2006), így a többi, ebben a helyzetben passzívan
megfeszülő képlettel együtt, mint a tok hátsó része, a kollaterális szalagok és a flexor
izomzat, biztosítják az ízület stabilitását, különösen terhelt helyzetben. Az extenziós
irányú mozgás során a kontrahálódó musculus quadriceps femoris anterior irányba húzza
a tibiát, ezzel megfeszíti a LCA rostjait, melynek passzív tenzió növekedése korlátozza a
tibia előrecsúszását. Az ischiocruralis izomzat feszülése szintén ilyen hatású. Szakadt LCA
esetén részben pótolja a szalag funkcióját.
A ligamentum cruciatum posterius (LCP) a tibia plató intercondylaris területének hátsó
részéről a mediális femur condylus laterális felszínére fut ferdén előre, felfelé és mediális
irányban. A szalag rostjai két elkülöníthető részt alkotnak, egy elülső nagyobb, és egy
hátsó, kisebb köteget. A LCP rostjainak legnagyobb része a térdízület flexiós helyzetében,
illetve a flexiós mozgás során egyre inkább feszes, míg a teljes extenzió és 30-40°-os flexió
közti tartományban laza (Papannagari, 2007).
Gravitációval szemben végzett flexió során az ischiocruralis izomzat kontrakciója
posterior irányba húzza a tibiát a femurhoz képest. A LCP passzív feszülése behatárolja a
tibia hátracsúszását a femuron a nyílt kinematikus láncú mozgások során, illetve a femur
anterior elmozdulását a relatív rögzített tibián a zárt láncú mozgások közben, például
guggoláskor.
Az ízület hátsó-laterális oldalán futó musculus popliteus ina ugyanilyen stabilizáló
hatással bír (Neumann, 2010).
A tibiofemoralis ízület két szabadsági fokkal rendelkezik, mozgásai a szagittális és a
horizontális síkban jöhetnek létre, ez utóbbi az ízület hajlított helyzetében.
Szagittális síkban
A flexió – (0°-130°-150°) létrejöhet a tibia elmozdulásaként a femuron (158. ábra/A),
vagy a femur mozgásaként a tibián. (158. ábra/B) A mozgás tengelye a femur
condylusokon áthaladó, transzverzális tengely, lefutása nem fix, a mozgások során
vándorol a térben, ami a femur condylusok excentrikus görbületi lefutásának
következménye. A flexiós terjedelem végén a tok elülső része, a LCP, valamint az extenzor
izomzat passzív feszülése fokozódik, tovafutó mozgásként a musculus rectus femoris
passzív tenzió növekedése a csípőízületet flexióba húzhatja (a medencét előre billenti) a
csípőízületi extenzorok stabilizáló hatásának hiányában.
Extenzió – (0°-5°-10°) tulajdonképpen az ízület hyperextenziójának felel meg. Az
elmozdulás végén a tok hátsó része, a LCA, és a flexor izomzat feszül meg.
158. ábra
A térdízület szagittális síkú mozgásai
A A tibia elmozdulásaként a rögzített femurhoz képest
B A femur elmozdulásaként a rögzített tibiához képest
Horizontális síkban
Axiális ki- és berotáció – tengelye a tibia hossztengelyének felel meg, mértéke annál
nagyobb, minél inkább hajlított a térdízület. 90°-ban hajlított ízület esetén a teljes rotációs
terjedelem 40°-45°, melyből a kirotáció mértéke közel 30°, a berotációé közel 15°. Az
ízület nyújtott helyzetében a rotációt megakadályozzák a feszülő kollaterális és
keresztszalagok, az ízületi tok és az ebben a helyzetben nagyobb kongruencia az
ízfelszínek között.
Az axiális rotáció létrejöhet nyílt kinematikus láncban, a tibia rögzített femuron történő
rotálódásaként (159. ábra/A), vagy rögzített láb mellett, zárt láncban, a femur
rotálódásaként a tibián (159. ábra/B). Ekkor a térdízületben létrejövő kirotáció a
csípőízületben berotációval, a térdízületi berotáció a csípőízületben kirotációval
kapcsolódik (Neumann, 2010).
159. ábra
A térdízület axiális rotációja
A A tibia elmozdulásaként
B A femur elmozdulásaként a rögzített tibiához képest
4.1.1.2 Arthrokinematika
Nyílt kinematikus láncú extenzió során, amikor a tibia mozog a femuron (160. ábra/A),
a tibia ízfelszíne gördül és csúszik anterior irányban. A meniscusokat a kontrahálódó
musculus quariceps femoris előre húzza. Zárt láncban, amikor a femur mozog a tibian,
például amikor felállunk egy székről, a femur condylusok anterior irányban gördülnek és
posterior csúsznak a tibia platón, a musculus quariceps femoris stabilizálja a
meniscusokat a femur csúszása okozta nyíró erőkkel szemben (Neumann, 2010).(160.
ábra/B)
160. ábra
A térdízületi extenziós irányú mozgás arthrokinematikája
A a tibia mozgása a femuron
B A femor mozgása a rögzített tibián
Terminális rotáció: a térdízületi extenzió utolsó 30°-os terjedelmében közel 10°

kirotáció jön létre. Ez a rotáció egy kapcsolt elmozdulás, nem azonos az axiális rotációval
és önállóan nem, csak a flexió-extenzió mozgásokhoz kapcsolódva jön létre (Standring,
2009). Szerepe, hogy az extenzióhoz kapcsolódva maximalizálja az ízületi felszínek
érintkezését, ezáltal a kongruenciát és a stabilitást. A terminális rotáció legfőbb oka a
mediális condylus alaki eltérése (ízfelszíne anterior irányban tovább nyúlik, mint a
laterális condylusé), továbbá a LCA passzív feszülése, és a musculus quadriceps femoris
enyhe laterális húzó hatása.
Nyílt láncban a femuron elmozduló tibia rotálódik kifelé, zárt láncban, amikor a femur
mozog a tibián, annak befelé rotációja zajlik.
A flexió kezdetén a tibia enyhe befelé rotációja jön létre a condylusok fent említett alaki
különbsége miatt. Fontos megjegyezni, hogy ez az elmozdulás elsősorban a musculus
popliteus működésének eredménye, mely izom képes a tibiát a femurhoz képest befelé
rotálni, vagy a femurt kifelé rotálni a tibián.
A flexió során, nyílt láncban, a tibia hátrafelé gördül és csúszik a femuron, zárt láncban a
femur hátrafelé gördül és előre csúszik a fix tibián. A meniscusokat a femur condylusok
posterior gördülése hátra- és kissé szétnyomja.
Axiális rotáció: hajlított térdízület rotálódása során forgó mozgás jön létre a femur, a
meniscusok és a tibia között. Ha a femur mozog a tibian, az elforduló condylusok enyhén
deformálják és komprimálják a meniscusokat.
4.1.2 Patellofemorális ízület

A patella facies articularisa és a femur fossa intercondylarisa által alkotott ízület. A patella,
mint az emberi test legnagyobb szezámcsontja közel háromszög alakú, ízületi felszíne 4-
5 mm vastagon hyalin porccal borított. Posterior felszínének középvonalában egy
függőleges lefutású kiemelkedés húzódik, mely mediális és laterális részekre osztja. A
femur fossa intercondylarisa konkáv árkot képez horizontális síkban, míg szagittálisan
enyhén konvex alakú. Az árok laterális része meredekebben emelkedik, ez segíti a patella
stabilitását a térdízületi mozgások során.
A patella legfontosabb funkciója, hogy mint egy távtartó, megnöveli a musculus

quadriceps femoris erőkarját, és ezzel a hatékonyságát. Mivel flexió-extenzió során a
mozgástengely helyzete változik a térben, az extenzor izomzat erőkarjának hossza is
változik. Az erőkar a 20-60 fokban hajlított ízület esetén a leghosszabb, az extenzió utolsó
30 fokában jelentősen lecsökken. Az extenzor izom hatékonyságának hátterében az izom
hosszának csökkenése mellett az erőkar hosszának csökkenése is áll.
A patellát a vastag ligamentum patellae rögzíti a tuberositas tibiaehez. További
stabilizátorok a patellát körülvevő extenzor retinaculum, valamint a musculus quadriceps
femoris.
Az ízület fokozódó flexiója során a musculus quadriceps femoris craniális és a ligamentum

patellae caudális irányú húzása az erők eredője révén egyre inkább az ízületi árokba
préseli a patellát. Ugyanakkor nyújtott térd mellett a patella relatíve szabadon mozdítható
a fossa intercondylarisban (Neumann, 2010).
A patella a femur condylusok eltérő alakja miatt laterális irányba billent helyzetű. Ez a
pozíció a térd hajlított helyzetében maximális. Extenziós irányú mozgás során a patella
mediális irányba billen, de kisfokú laterális billenés nyújtott helyzetben is megmarad.
A térd flexiója és extenziója közben a patella csúszik az intercondylaris árokban. Nyílt
láncban a patella csúszása a szalagos rögzítettség miatt a tibia mozgását követi. Flexió
során disztálisan, extenziós irányú mozgáskor proximálisan csúszik. A femur
elmozdulásakor az intercondylaris árok csúszik a relatíve rögzített patellához képest.
A patella illeszkedése az ízületi árokba változik a térd mozgásai során. Nagyfokú flexióban
(135°) a patella laterális és mediális pereme érintkezik a femurral, 90-60 fokos flexióban
a kontakt felület az ízfelszín középső részén található, egyre disztálisabban, míg közel 20°-
os flexióban a femurral érintkező terület a patella alsó pólusánál található (Ramappa,
2006).(162. ábra)
161. ábra
A patella elmozdulása és érintkezése a fossa patellarishoz extenziós irányú mozgás során
Q-szög
A térdízület extenziója során a musculus quadriceps femoris kraniális és laterális irányba
húzza a patellát. Az izom húzó hatásának irányáról a Q-szög szolgáltat információt.
Ez a szög a SIAS-t és a patella középpontját, valamint a tuberositas tibiae-t és a patella
középpontját összekötő egyenesek által bezárt szög, melynek értéke egészséges felnőtt
populációban közel 15°. (Fredericson, 2006) (162. ábra)
162. ábra
A Q-szög és a musculus quadriceps femoris fejeinek húzásiránya
B Szagittális síkban
A megnövekedett Q-szög nagyobb laterális irányú húzóerőt jelent, ami a megnöveli az

ízfelszínekre jutó terhelést és a patella diszlokálódásának valószínűségét.
Maga a Q-szög megnőhet olyan anatómiai eltérések következtében, mint a szélesebb
medence, genu valgum, kirotált helyzetű tibia, berotált helyzetű femur, laterálisabb
elhelyezkedésű tuberositas tibiae. A patella laterális diszlokációját gátló anatómiai
tényezők a fossa intercondylaris laterális részének alakja, a musculus vastus medialis
ferde rostjainak tónusa, valamint az extenzor retinaculum mediális rostjai.
Általánosan elmondható, hogy mindazon komponensek, melyek a térdízület kifejezett

valgus állása és fokozott axiális rotációja ellen stabilizálnak a patellofemorális ízület
optimális működését segítik.
4.1.3 A térdízületre ható izmok azok funkciója szerint

A térdízület hajlítói az ischiorurális izomcsoport tagjai, a musculus biceps femoris, a
musculus semitendinosus, a musculus semimembranosus, továbbá a musculus popliteus,
a musculus sartorius, a musculus gracilis és a musculus triceps surae/ gastrochnemii.
Ezek az izmok, a gastrochnemiusok kivételével rotációt, azaz a tibia és a femur egymáson
történő elfordulását is képesek létrehozni az ízületben (Buford, 2001). Funkciójuk
jelentős hétköznapi aktivitásaink, járás, járás közbeni irányváltás során, de ugyanígy a
futás, és különböző sportmozgások alatt is. A járás közben betöltött szerepüket A járás
című fejezetben részletezzük.
Fontos megemlíteni, hogy a térdízületre ható flexorok többsége nem csak a térdet, hanem
más ízületeket (csípő, vagy felső és alsó ugróízület) is áthidal, így funkciójuk komplex, egy-
egy összetett mozgás során egyidejűleg hatnak több ízületre, mozgató és stabilizáló
működéssel. Stabilizáló hatásukkal kiegészítik a térdízületet körülfogó kollaterális
szalagok funkcióját. Például a tibia mediális condylusán, az úgynevezett pes anserinusban
tapadó izmok (musculus sartorius, semitendinosus, gracilis) dinamikus mediális
oldalszalagként működve támogatják a ligamentum collaterale tibiale működését minden
valgus irányban ható kényszerítő erővel, terheléssel szemben (Neumann, 2010).
A musculus popliteus, mint ahogyan azt már az ízület arthrokinematikájánál említettük,
kulcsfontosságú a rotációban, így a flexió megindításában is. Például álló helyzetből leülés,
vagy guggolás során, a flexió csak egy berotációval indítható, ehhez ekkor, mivel a tibia
rögzített, a femur enyhe kirotációja szükséges. Ferde lefutása miatt a musculus popliteus
alkalmas ennek a rotációnak a létrehozására (Amis és munkatársai, 2003). További
funkciója a stabilizálás, különösen a varus irányú, és a térdre ható kirotációs irányú
erőhatásokkal szemben (Neumann, 2010).
A térdízület extenzora a musculus quadriceps femoris, részei a musculus rectus femoris,

musculus vastus medialis, musculus vastus letralis és a musculus vastus intermedius. Ez
az izom nagy erő kifejtésére képes, mind izometriás, mind koncentrikus és excentrikus
működése során, az általa képviselt forgatónyomaték jelentősen meghaladja a flexor
csoport hatását (Calmels és munkatársai, 1997). Izometriás működésével stabilizálja a
térdet, mind a tibiofemorális, mind a patellofemorális ízületet. A tibiofemorális ízületben
az antero-posterior irányú stabilitást segíti, a tibiát anterior irányba húzza, így annak
posterior irányú elmozdítása ellen stabilizál (Markholf és munkatársai, 2004). A
patellofemoralis ízületben a musculus vastus medialis stabilizáló hatása igen jelentős, a
patellát laterális irányba húzó erőkkel szemben hat.
Koncentrikus működésére jó példa egy labda elrúgása, vagy a székről való felállás.
Excentikusan működik például járás során, a támasz fázis első felében, ugrás során a
talajfogást követően, vagy székre történő leüléskor (Neumann, 2010).
4.2 A térd vizsgálata
4.2.1 Megtekintés, tapintás
Álló helyzetben
A frontális síkban elölről megtekintve először az ízület tengelyállását vizsgáljuk. A térd
fiziológiás valgus állása, a femur diaphysis és a tibia hossztengelye által bezárt szög
átlagosan 170°-175°. A valgus állás mértéke a 180°-ra kiegészítő szög nagysága (átlagosan
kb. 6°). A megtekintés során körülbelül megállapítható a tengelyállás mértéke, illetve a
két oldal közötti eltérés. Nőknél általában a szélesebb medence miatt nagyobb a térd
valgus állása. Ha álló, testsúllyal terhelt helyzetben a térd tengelyállása eltér az átlagostól
és a fekvő helyzetben tapasztalt mértéktől, az a collateralis szalagok gyengeségére utaló
tünet lehet.
Normálisan a térdek előre tekintenek. A befelé fordult térd jelezheti a femur nyak fokozott
anteverzióját vagy a femur diaphysis mediális irányú megcsavarodását (mediális torzió),
de a talpboltozat mediális ívének csökkenését is („bokasüllyedés” v. „lúdtalp). A kifelé
forduló térd oka lehet a femur nyak retroverziója.
A lábak helyzete: normálisan a térdek és a lábak is előre tekintenek. Ha a térd és a láb is
egy irányba tér el a középhelyzetből (pl. kifelé fordult) az a csípő ízület, vagy a femur
anatómiai eltérésére utal. Ha a térd előre tekint, de a láb kifelé, vagy befelé fordult az a
térdízület, vagy a tibia problémáját jelentheti.
A tuberositas tibiae helyzete: fiziológiásan a femur hossztengelyétől kissé laterálisan (kb.
a patella laterális élével egyvonalban) látható.
A két patella normálisan azonos magasságban áll. Az eltérő patella állás jelezheti a
lábszárak eltérő hosszát, az egyik oldali musculus quadriceps erős feszülését, vagy a
patellát stabilizáló képletek diszfunkcióját.
A térdízület duzzanata: az ízületi tok hátul és különösen elől bő, ez kedvez nagy
mennyiségű folyadékgyülem kialakulásának. Az ízületen belüli (intracapsularis)
folyadékgyülem egyenletesen oszlik el a tokon belül, az ízület a legnyitottabb helyzetben
20-25°-os flexióban áll – ebben a helyzetben képes a legtöbb folyadékot tárolni, és itt
egyenletesen feszül a tok minden része – a lehető legkisebb fájdalom biztosítására. Az
ízületen kívüli (extracapsularis folyadékgyülem körülírt területen jelenik meg, pl. a
patella előtt (prepatellaris bursitis).
A comb izomzatának megtekintése: elsősorban a quadriceps izomzat állapotáról nyújt
információt. A vastus medialis alsó része gyorsan atrofizálódik, jól látható izomtömeg
csökkenést okoz.
Megtekintés hátulról: a térd tengelyállása mellett a térdhajlatban a fossa poplitea

teltsége, duzzanata utalhat az ízületi folyadékgyülemre, aminek speciális formája az un.
Baker ciszta ami tulajdonképpen herniálódott és folyadékkal telt ízületi tok (nem mindig
látható). A fossa popliteat laterálisan a musculus biceps femoris, mediálisan a
semimembranosus és a semitendinosus határolják. Ezek feszülésére, rövidülésére az inak
erős kiemelkedése utalhat. A fossa popliteát alulról a musculus gastrocnemius lateralis és
medialis határolja. Az izmok jól látható formált izomtömeget mutatnak, atrófiájuk feltűnő
izomtömeg csökkenéssel jár.
Megtekintés oldalról: a térdízület állás közben nem mindig teljesen nyújtott, néhány
fokos flexió normálisnak tekinthető, ha a páciens aktívan képes a teljes nyújtásra.
Neutrális helyzetben a lábszár a comb hossztengelyének egyenes folytatása (180°, vagy
0°). Ha a comb és a lábszár egymással előre nyitott szöget zár be (a térd 0°-on túl
nyújtható), genu recurvatumról beszélünk.
A térd vizsgálata ülő helyzetben

A páciens a vizsgáló asztalon ül, a combok alátámasztva, a lábszárak lelógnak az asztalról.
Elől, a középvonalban kezdve a vizsgálatot: a patella a két epicondylustól azonos
távolságra a középvonalban fekszik. A ligamnetum patellae, lefutása függőleges, mivel a
tuerositas tibiae pozíciója eltér az álló helyzettől. A hajlított térdízületi helyzet miatt
megszűnik a tibia kirotációja, így a tuberozitas tibiae „visszafordul” a középvonalba. A lig.
patellae tengelye függőleges és közel merőleges a femur epicondylusait összekötő
vízszintes vonalra.
Az anatómiai képletek tapintása: a középvonaltól indítva a vizsgálatot, a patella feszülését
érzékenységét tapintja a vizsgáló. A szalag tapadási területe a tuberositas tibiaen fokozott
terhelésre érzékennyé válhat. A tapadáshoz közel fekszik az ín alatt a bursa
infrapatellaris, ami normális körülmények között nyomásra nem érzékeny. A tuberositas
tibiae jól látható és tapintható csontos képlet. Megnagyobbodása, és érzékenysége főleg
fiatal férfiakon fordul elő. A beteg arra panaszkodik, hogy a terület érzékeny, főleg a
quadriceps izomzat feszülését kívánó helyzetekben, és térdelni nem képes (Schlatter-
Osgoot betegség).
A tuberositas tibiaetől mediálisan a musculus semitendinosus, a musculus gracilis, és a
musculus sartorius közös tapadását (a pes anserinus) tapintjuk.
A lig. patellae alatt helyezkedik el egy zsírtest a corpus adpiposum infrapatellare. Hajlított
helyzetben a zsírtest becsúszik a femur condylusok közé, ezért nem látható, és nem
tapintható, a lig. patellae melett két oldalt az ízületi rés magasságában behúzódás látható.
Térd nyújtás közben a zsírtest a lig. patellae két oldalán előemelkedik, jól tapinthatóvá
válik.
A lig. patellae két oldalán jól tapintható a tibia condylusok pereme, kb. 2 ujjnyi szélesen.
Ezután mediálisan a lig. collaterale mediale (tibiale), lateralisan a lig. collaterale laterale
(fibulare) kötege érezhető. A szalagok feszességét, nyomás érzékenységét teszteljük.
Az oldalszalagok mögött a mediális oldalon a futó izmokat (musculus sartorius musculus

gracilis, musculus semitendinosus), laterálisan a m biceps inát tapintjuk (legegyszerűbb
a fossa poplitea felől, hátulról.
A fossa popliteaban a lágy szövetek nyomásérzékenységét vizsgáljuk.
Habár nem tartozik a térd ízülethez, de érdemes megvizsgálni a fibula fejet, annak
helyzetét és a tibiofibularis ízület mobilitását. A fibula helyzetét és mozgását az itt tapadó
és eredő képletek (musculus biceps ina, lig. collaterale fibulare, tractus iliotibialis,
musculus peroneus longus), valamint a membrana interossea és a boka ízület mozgása
befolyásolják. Vizsgálatakor a páciens a lábat mozgatja. Dorzálflexióban a fibula fej hátra
és fölfelé mozog, plantárflexióban visszatér eredeti helyzetébe..
4.2.2 A térd tengelyállásának mérése

A páciens a vizsgáló asztalon fekszik, alsó végtagjai egymással párhuzamosak. A vizsgált
térd ízület alátámasztva, kb. 20°-os flexióban. Az alátámasztás stabilitást biztosít,
megakadályozza, hogy a végtag kifelé, vagy befelé forduljon. A comb és a lábszár
hossztengelye által bezárt szöget goniométerrel mérjük. Pontos értéket az egész végtagot
mutató rtg., vagy egyéb képalkotó vizsgálat alapján lehet mérni.
A 170°-nál kisebb szögállás – genu valgum („X láb”), a 175°-nál nagyobb –genu varum („O
láb”).
4.2.3 A patella vizsgálata

A patella helyzete: kb. 20°-os flexióban vizsgálva a patella szélei a két epicondylustól
egyenlő távolságra vannak, csúcsa lefelé tekint, és belefekszik a condylusok közötti
árokba. A fiziológiástól eltérő patella helyzet (laterális, vagy mediális irányba csúszott,
billent, illetve rotált) oka lehet izom eredetű (gyengülés, rövidülés), a nem kontraktilis
elemek problémája (rövidülés, megnyúlás, szakadás pl.: laterális retinaculum), illetve a
femur, vagy a tibia torziója.
A patella csúszása: a patellát a vizsgáló először lefelé, majd fölfelé csúsztatja az ízületi
árokban (163. ábra, felső képek). A ligamentum patellae erős, kevéssé nyújtható képlet,
ezért érdemes először lefelé mozgatni. A teljes elmozdíthatóság a patella hosszának kb. a
fele. Mozgatás közben a vizsgáló figyel a csúszó mozgás minőségére is, érez-e kattogást,
ropogást az ízfelszínek között, érez-e a páciens fájdalmat? A csúszó mozgás vizsgálatát
térd hajlítása és nyújtása közben is érdemes elvégezni. A csúszásnak egyenletesnek,
simának, elakadás mentesnek kell lennie, a patella nem billenhet oldalra, és nem fordulhat
el.
A patella oldal irányú mozgathatóságát mediális-laterális irányú csúsztatással vizsgáljuk
(163. ábra, alsó képek). Normálisan a patella teljes szélességének minimum ¼-ével,
maximum felével csúsztatható mindkét irányba. Csúszás közben a patella felszíne
párhuzamos marad, nem billen, és nem rotálódik.
163. ábra
A patella csúsztatása caudo-craniális (felső képek) és medio-laterális irányba (alsó képek)
Patella billenésének vizsgálata: a térd nyújtott, a musculus quadriceps laza. A vizsgáló a

patella laterális szélét elemeli a femur condylusról, úgy, hogy közben sem mediális, sem
laterális irányú csúszást nem hoz létre. Normálisan 5°-15°-os billenés kivitelezhető.
A patella csúszása aktív mozgás közben: a páciens háton fekszik, a térde nyújtott és laza.
Felszólításra lassan megfeszíti a quadriceps izomzatot, és a vizsgáló a patella mozgását
figyeli. A patella normálisan ugyanannyit csúszik fölfelé, mint kifelé. Ha a laterális irányú
csúszás meghaladja a kraniális irányú mozgás mértékét, felmerül a musculus rectus
femoris nagyfokú laterális húzása.
4.2.4 A „Q szög” mérése

A páciens háton fekszik, térde nyújtva és alátámasztva: meghatározzuk a SIAS és a patella
középpontját összekötő egyenest, majd a tuberositas tibiae és a patella közepét összekötő
egyenest. A két egyenes egymással kifelé nyitott tompaszöget zár be. A tompaszöget 180°-
ra kiegészítő szög a Q szög. Mértéke átlagosan 13° (férfiak) 18° (nők). A mérés során
jelzett két egyenes a rectus femoris lefutását követi, a Q szög annak laterális irányú
húzását jelző érték. Minél nagyobb a Q szög, annál nagyobb kompressziós erőt fejt ki a
patella a laterális femur condylusra terhelés közben (guggolás-felállás, lépcsőn járás stb.).
Ez ízületi artrózis kialakulásához vezethet (hiperpressziós patella szindróma), és
hajlamosít a laterális irányú patella ficamra (főleg akkor, ha a laterális femur condylus
alacsonyabb a normálisnál).
Ülő helyzetben, 90°-os flexióban a Q szög=0°.

Patella kompressziós tesztek: az ízfelszínek összenyomásával a patellofemoralis
ízületből származó fájdalmat provokáljuk. Először a patella felszínére merőleges
nyomással teszteljük az ízfelszínek érzékenységét, majd laterális-mediális irányú
nyomással a laterális, vagy mediális femur condylus és a patella vele érintkező felszínét
(164. ábra).
164. ábra
A patella kompressziós tesztek helyzete.
A legegyszerűbb vizsgálat: a páciens ül, a vizsgáló tapintja a patellát. A beteg lassan nyújtja
és visszaengedi (excentrikus quadriceps kontrakció) a térdét, miközben a vizsgáló a
patellát tapintja (a mozgást kis ellenállással szemben is lehet vizsgálni). A mozgás közben
jelentkező krepitáció, akkor tekinthető pozitív tünetnek, ha fájdalommal társul.
Clark tünet: A vizsgáló merőleges nyomást fejt ki a patellára (a felső pólusra, vagy akár a
teljes felszínre) és felszólítja a pácienst, hogy feszítse meg a quadriceps izomzatot, és
tartsa fenn a feszítést. Ha a patellofemoralis ízület ép, az izom kontrakció fájdalom nélkül
fenntartható. A vizsgálatot óvatosan, enyhe nyomással kell kezdeni, és lassan fokozni a
kompressziós erőt. Ízületi diszfunkció esetén a páciens fájdalmat érez a patella alatt, és
nem képes az izomkontrakciót fenntartani. Vigyázat: túl nagy kompresszió egészséges
ízületben is erős fájdalmat válthat ki!
Plica tesztek
A vizsgált személy a vizsgáló asztalon ül, térde hajlítva (90°), lábszára lelóg. Lassan
kinyújtja a térdét, miközben a vizsgáló tapintja a patellát. Normálisan a patella
egyenletesen mozog a nyújtás során. Pozitív a teszt, ha a patella akadozik, vagy ugrik
térdnyújtás közben. Ha a térd ízület duzzadt, a teszt nem értékelhető.
Mediopatellaris plica vizsgálata: a páciens háton fekszik, térde kb. 30°-os flexiós
helyzetben alátámasztva. A vizsgáló kívülről átfogva a patellát mediál felé nyomja. A
páciens éles fájdalmat érez, ha a plica széle becsípődik a mediális femur condylus és a
patella közé.
Hughston plica teszt: a páciens háton fekszik, térde hajlítva. A vizsgáló egyik kezével tartja
a végtagot és berotálja a lábszárat. Másik kezével, hüvelykujjal kívülről mediál felé nyomja
a patellát, a többi ujjával a mediális condylust tapintja, és lassan többször hajlítja-nyújtja
a páciens térdét. Pozitív a teszt, ha a vizsgáló a térd mozgatása közben érzi a plica
kötegének ugrását az ujjai alatt.
Ízületi folyadékgyülem vizsgálata

ballotációs teszt: a vizsgáló a patella fölött átfogja combot, és felülről lefelé irányuló
nyomással megakadályozza az ízületi folyadék szétterülését (165. ábra). Rányom a
folyadékgyülem tetején „úszó” patellára, mire a patella belesüpped a folyadékba,
odakoccan a femur ízületi felszínéhez, körülötte az ízületi folyadék párnaszerűen
kiemelkedik.
fluktuációs teszt: a vizsgáló átfogja az ízületet a patella alatt és fölött, majd az egyik oldalon
(pl. laterál felől) gyors kis ütésszerű nyomást fejt ki az ízületre, az lökéshullámot indít el
a felszaporodott ízületi folyadékban, ami a másik oldalon (mediálisan) érezhető/látható.
165. ábra
A térdízületi folyadékgyülem vizsgálata (ballotációs teszt)
4.2.6 A térd ízületi mozgásterjedelem vizsgálata
4.2.6.1 A flexió-extenzió
Kiinduló pozícióban a páciens háton fekszik, az alsóvégtagok egymás mellett fekszenek. A
szagittális síkban a lábszár hossztengelye egyenes folytatása a comb hossztengelyének (a
trochanter majort és a laterális epicondylust összekötő egyenes) = 0°.
Aktív flexiós mozgásterjedelem vizsgálata: a páciens talpra húzza a lábát, a sarkát a
fenekéhez közelíti, amennyire tudja. A mozgás tengelye, a két epicondylust összekötő
egyenes. A goniométer forgáspontját a laterális epicondylusra helyezve a comb és a
lábszár tengelye által bezárt szöget mérjük. A mozgás terjedelme 140° -150°. Ha a mozgást
hason fekvő helyzetben vizsgáljuk, a térd hajlítása kisebb, 120° körüli. A különbség oka
egyrészt az aktív izmok hatékonyságának változása, másrészt az antagonisták feszülése.

Hajlított csípő ízület mellett az ischiocruralis izmok hatékonyabbak a térd hajlításában és
a rectus femoris nem feszül. Nyújtott csípő ízületi helyzetből indítva a mozgást a rectur
femoris egyre feszesebb, és a térd flexorok hatékonysága is kisebb.
Passzív flexió vizsgálata: a vizsgáló egyik kezével a térd alá nyúlva indítja a mozgást, és
a boka fölött fogva a lábszárat, a sarkát a fenekéhez közelíti. A mozgásterjedelem 10°-20°-
al meghaladja az aktív mozgást, a sarok elérheti a feneket. A véghelyzet érzés puha, az
összetorlódó comb és lábszár izmok miatt, de az elől futó képletek (elülső keresztszalag,
a lig. patellae illetve amusculus rectus femoris) feszülése miatt lehet rugalmas is.
Az aktív extenziós mozgásterjedelmet a hajlított helyzetből történő nyújtással
vizsgáljuk, normálisan 0°-ig. A páciens ül, combja alátámasztva, lábszára függőlegesen lóg.
A térdét kinyújtja. A mozgásterjedelem méréséhez a szögmérő forgáspontja a laterális
epycondyluson, stabil szára a femur hossztengelyén, mobil szára a lábszár
hossztengelyéhez illesztve. A vizsgálat több helyzetben is elvégezhető, pl.: hason fekve, a
páciens a lábujjain támaszkodik, térdeit kifeszíti; háton fekve, a lábak talpra húzva – a
vizsgáló a térdet alátámasztva rögzíti a combot, innen nyújtja a térdét stb.
Passzív extenziós mozgásterjedelem vizsgálata: a talpra húzott lábat a vizsgáló
kinyújtja, úgy, hogy a combot alátámasztja (kontrollálja a nyújtást), és a sarkat átfogva
csúsztatva kinyújtja a térdet. Nyújtott helyzetben a combot felülről fixálva a térdet tovább
feszíti. A véghelyzet érzés rugalmas, az ízületi tok hátsó része, az elülső keresztszalag, a
collateralis szalagok, és a lig. popliteum obliquum megfeszülése miatt.
Másik lehetőség: a páciens ül, térde hajlítva, lábszára lelóg a vizsgáló asztalról. A vizsgáló
a combot térd fölött rögzíti, másik kezével a sarkat átfogva nyújtja a térdet. Ebben a
helyzetben az ischiocruralis izmok feszülése a hajlított csípő miatt fokozott, és a szalagok
megfeszülése előtt megállíthatja a mozgást.
4.2.6.2 A térd ízület rotációs mozgásainak vizsgálata

Aktív be- és kirotáció: a páciens széken ül, térde 90°-ban hajlítva, talpa a földön. A
páciens a sarok elmozdítása nélkül fordítja be-illetve kifelé a lábszárat. A comb a vizsgálat
alatt nem mozdulhat el, ha kell a vizsgáló rögzíti. A rotáció mértékét a láb elmozdulásának
mérésével lehet meghatározni. Egy lehetőség: a páciens belső talp élének vonalát jelöljük
a földön (pl. egy ragasztó csíkkal), majd a berotáció végén újra jelöljük a külső talp él
helyzetét. A két vonal által bezárt szöget mérjük. A berotáció 20°-30°, a kirotáció 30°-40°.
A passzív be- és kirotáció: a helyzet megegyezik az előzővel. A vizsgáló egyik kezével
rögzíti a combot, másik kezével a sarkat átfogva, vagy a boka fölött a lábszárat fogva
fordítja a lábszárat be- és kifelé. A véghelyzet érzés mindkét irányban rugalmas.
Berotációban elsősorban a keresztszalagok, kirotációban az oldalszalagok és a lig.
popliteum obliquum feszülése állítja meg a mozgást.
Megjegyzés
A rotáció vizsgálatát el lehet végezni hason fekvésben, hajlított térddel, vagy háton fekve,
talpra húzott lábbal (a boka ízület neutrális helyzetét biztosítva).
A rotációs mozgásterjedelmet befolyásolhatja a láb hozzáadott ab-, addukciós mozgása is.
Erre a vizsgálat során figyelni kell!
4.2.6.3.1 Az oldalszalagok vizsgálata
Ligamentum collaterale mediale (tibiale)

A szalag mediál felől stabilizálja az ízületet, valgus irányú erőbehatásokkal szemben. A
szalag vizsgálatát először nyújtott, majd hajlított térd ízületi helyzetben vizsgáljuk. A
páciens a hátán fekszik, az alsó végtagok nyújtottak. A vizsgáló megemeli a végtagot, boka
fölött átfogja a lábszárat és stabilan rögzíti (pl.a saját csípőjéhez) a, másik kezével a térdet
kívülről befelé nyomja (valgus stressz). A térd valgus állása minimálisan fokozható,
miközben a mediális stabilizátorok erős rugalmas ellenállást produkálnak. A teszt pozitív,
ha a beteg fájdalmat jelez, vagy ha a valgus helyzet túlzottan megnövekszik (az ízület
„nyitható”). Pozitívitás esetén a mediális oldalszalag mellett az ízületi tok posteromediális
része, az elülső és hátulsó keresztszalag, a musculus quadriceps vastus mediális alsó
rostjai, a musculus semimembranosus, és a lig.popliteum obliguum érintettsége is
lehetséges.
A tesztet 20°-30°-os hajlított helyzetben elvégezve az előző stabilizátorok közül az elülső
keresztszalag, a musculus quadriceps, a musculus semimembranosus és a nem feszül, így
a fájdalom, vagy az instabilitás a többi képlet (lig. collaterale mediale, lig. cruciatum
posterior, lig. popliteum obliguum, és a posteromedialis capsula) károsodására utal.
Hajlított térd ízületi helyzetben nem egyszerű a végtag rotációs mozgásait kivédeni. A térd
mediális irányú nyomása a csípő ízületben berotációt hoz létre. Ennek kivédésére több
technika is alkalmazható. Pl. a vizsgált végtagot abdukáljuk, úgy, hogy a comb az asztal
szélén túl érjen, és a térdet a vizsgálóasztal széléhez nyomva rögzítjük. Így a lábszárat kell
laterális irányba húzni. A másik lehetőség, ha a beteg a vizsgálóasztalon ül, combja
alátámasztva, lábszára lelóg. A vizsgáló a lábszárat átfogva beállítja a kívánt térdflexiós
helyzetet, és laterál felé húzza, miközben a másik kézzel laterális oldalról megtámasztja a
térdet (166. ábra, 1. kép).
Túl laza mediális oldalszalag tipikus tünete, a térd terhelt (álló) helyzetben növekvő
valgus állása.
Ligamentum collaterale laterale

A szalag laterálisan stabilizálja a térd ízületet, varus irányú erőhatásokkal szemben. A
szalag vizsgálatát először nyújtott, majd hajlított térd ízületi helyzetben vizsgáljuk. A
páciens a hátán fekszik, az alsó végtagok nyújtottak. A vizsgáló megemeli a végtagot, boka
fölött átfogja a lábszárat és stabilan rögzíti (pl.a saját csípőjéhez) másik kezével a térdet
belülől kifelé nyomja (varus stressz). A térd minimálisan laterál felé mozgatható (lábszár
mediál felé), miközben a laterális stabilizátorok erős rugalmas ellenállást produkálnak. A
teszt pozitív, ha a beteg fájdalmat jelez, vagy ha az ízület laterálisan „nyitható”. Pozitív
teszt a laterális oldalszalag érintettsége mellett, jelezheti az ízületi tok posterolaterális
része, a musculus biceps femoris ina, a keresztszalagok, a tractus iliotibialis, a musculus
gastrocnemius laterális feje, és a lig. popliteum arcuatum problémáját is.
A tesztet 20°-30°-os hajlított helyzetben végezve a keresztszalagok és a laterális
gastrocnemius feszülése csökken így a fájdalom, vagy instabilitás a többi képlet (laterális
oldalszalag, a posterolateralis capsula, a musculus biceps femoris, a tractus iliotibialis, és
a lig. popliteum arcuatum) károsodására utalnak. Hajlított térd ízületi helyzetben a csípő
ízület kirotációjának megakadályozására, a vizsgáló a végtagot a belboka felől a
könyökével/alkarjával a saját csípőjéhez szorítva rögzíti, és a térdet két kézzel átfogva
nyomja kifelé. A vizsgálatot legegyszerűbb ülő helyzetben végezni (166. ábra, 2. kép).
166. ábra
A mediális (1. kép) és a laterális (2. kép) oldalszalagok stabilitásának vizsgálata.
Megjegyzés
Az oldalszalagok vizsgálata során az ízületi rés minimálisan nyitható, ami nem érheti el az
5 mm-t. Ha a vizsgáló két kézzel tudja fogni a térdet, tapinthatja a vizsgált oldalon az
ízületi rést (a collateralis szalagok előtt), és érzi annak 1-3 mm-es tágulását.
A laterális collateralis szalag erősen feszül, és környezetéből jól kiemelkedik, ha a vizsgált
lábat a vizsgált személy a másik térdére támasztva, kidönti (térd kb. 90°-ban hajlított).
Ebben a helyzetben a szalag jól tapintható (ujjnyi vastag, feszes köteg a fibula fej és a
laterális epicondylus között). Ha a szalag érintett, ezt a helyzetet a betegek rosszul viselik.
4.2.6.3.2 A keresztszalagok vizsgálata
Ligamentum cruciatum anterius

Elülső asztalfiók teszt: a páciens a hátán fekszik. A vizsgált alsóvégtag talpra húzva (térd
90°-os hajlított helyzetben). Ebben a helyzetben az elülső keresztszalag majdnem
párhuzamosan fut a tibia ízületi felszínével. A vizsgáló rögzíti a lábat (ráül az előlábra),
két kezével előlről, két oldalról átfogja a tibiát, közvetlenül a térdízület alatt és előre húzza
(a tibiát, mint egy asztalfiókot kihúzza a femur condylusok alól 167. ábra, 1. kép). A tibia
előre mozgása 5-6 mm után az elülső keresztszalag megfeszülése miatt megáll. Ha az előre
csúszás meghaladja a normál mértéket, az elülső keresztszalag mellet az ízületi tok
hátulsó része, a medialis collateralis szalag, a lig. popliteum obliquum és a lig. popliteum
arcuatum is sérült lehet. Az elülső asztalfiók teszt lehet negatív, ha az elülső keresztszalag
sérült, de a többi hátulsó stabilizátor ép, és korlátozza tibia előrecsúszását. Fals pozitív
eredményt ad a vizsgálat, ha a hátulsó keresztszalag szakadása miatt a vizsgálat kiinduló
poziciójában a tibia plató hátracsúszott helyzetben van, és ezért lesz túl nagy az előre
csúsztathatóság.
Lachman teszt: A páciens a hátán fekszik. A vizsgált térd enyhe flexióban (10°-30°) és
lehet kissé kirotált. A vizsgáló egyik kezévelfelülről átfogja a combot a térd fölött és rögzíti,
a másik kezével mediál felől közvetlenül a térd alatt átfogja a lábszárat és előre húzza. A
tibia előre csúszása itt sem haladhatja meg az 5-6 mm-t. Instabilitás esetén (szalag
szakadás) a mozgás során nem érezhető ellenállás (puha véghelyzet) és a mozgás elérheti,
vagy meghaladhatja az 1 cs-t. Elülső instabilitás esetén a lig. popliteum obliquum és a lig.
popliteum arcuatum is érintett lehet.
Aktív Lachman teszt: a vizsgálat során a páciens izomerejét használjuk ki a tibia előre
csúszásának kiváltására. A vizsgált személy háton fekszik, a két alsóvégtag egymás mellett
nyújtva. A vizsgáló átnyúl a vizsgált térd alatt, és kezével rátámaszkodik az ellen oldali
térdre (alkarja a vizsgált térdet hajlított helyzetben alátámasztja). Másik kezével boka
fölött rögzíti a lábszárat, és felszólítja a pácienst, hogy próbálja a térdét kinyújtani. A
megfeszülő musculus quadriceps előrehúzza a tibiát a femur condylusok alatt.
Ligamentum cruciatum posterius

Hátulsó asztalfiók teszt: a páciens a hátán fekszik. A vizsgált alsóvégtag talpra húzva (térd
90°-os hajlított helyzetben). Ha a kiinduló helyzetben nem látható eltérés, a vizsgáló
rögzíti a lábat (ráül), két kezével átfogja a tibiát, közvetlenül a térdízület alatt és hátrafelé
nyomja (a tibia platót, mint egy asztalfiókot betolja a femur condylusok alá 167. ábra, 2.
kép). Minimális elmozdulás után a már feszülő hátulsó keresztszalag gátolja a mozgást.
Pozitív hátulsó asztalfiók teszt esetén a hátulsó keresztszalag sérülésén túl felmerül a lig.
popliteum arcuatum, a lig. popliteum obliquum és az elülső keresztszalag érintettsége is.
Gravitációs asztalfiók teszt: a páciens a hátán fekszik, csípője, térde 90°-os flexióban. A
vizsgáló a saroknál támasztja alá a végtagot (167. ábra, 3. kép). A tibia súlyánál fogva
csúszik hátra a femur condyluson, ha a hátulsó keresztszalag nem akadályozza meg. A térd
alatt lépcsőképződés látható.
167. ábra
A keresztszalagok vizsgálata.
1. kép: elülső asztalfiók teszt - a lig. cruciatum anterius; 2. kép: hátulsó asztalfiók teszt – lig. cruciatum
posterius; 3. kép: gravitációs asztalfiók teszt – lig. cruciatum posterius.
Megjegyzés
Az elülső-hátulsó, laterális-mediális stabilizátorok vizsgálatára számtalan teszt létezik, és
nem csak a fent említett testhelyzetekben. A vizsgálatok elvégezhetőek ülő helyzetben,
hason fekve, különböző alátámasztások segítségével. Itt a legáltalánosabban használt
vizsgálatokat mutatjuk be.
A keresztszalagok vizsgálata álnegatív eredményt adhat, ha a meniscusok sérülése miatt
a tibia csúszása akadályozott.
Az egy irányú stabilitás vizsgálata mellett kombinált, két irányú tesztekkel igazolható a
térdet stabilizáló struktúrák károsodása. Ilyen pl. az anteromediális és anterolaterális
stabilizátorkat vizsgáló rotációval kombinált Slocum teszt. A vizsgálat ugyanúgy indul,
mint az elülső asztalfiók teszt. A páciens lába talpra húzva, a vizsgáló átfogja a lábszárat a
térd alatt, kb. 30°-ig berotálja a térdet, rögzíti a lábat és ezután húzza előre a tibiát. A
berotációval kombinált teszt pozitívitása az elülső és laterális képletek érintettségére utal.
Majd ugyanígy kb. 15°-os kirotált helyzetben is elvégzi a vizsgálatot, ami az elülső és
mediális stabilizátorokat ellenőrzi. A teszt, ülő helyzetben is kivitelezhető.
4.2.6.3.3 A meniscusok vizsgálata

Mivel a meniscusok belső kétharmadának sem vérellátása, sem beidegzése nincs, maga a
meniscus nem fáj, és nem vérzik. Sérülésének diagnosztizálása nem egyszerű.
Passzív nyújtás vizsgálata: a páciens háton fekszik, térde teljes flexióban, a vizsgáló a
saroknál fogva tartja a hajított végtagot. Ezután engedi, hogy a térd súlyánál fogva
passzívan kiegyenesedjen. Meniscus sérülés esetén a térd nyújtás elakadhat, a teljes
extenzió korlátozott lehet. A beteg közben helyi és kisugárzó fájdalomra panaszkodhat.
Gyakran panaszkodnak a betegek az aktív térdnyújtás hirtelen elakadásáról, és
fájdalomról, esetleg kattanásról a mozgás során.
A mediális meniscus tapintása: a páciens ül (vagy háton fekszik), térde hajlítva (90°). A
vizsgáló a mediális collaterális szalag előtt tapintja az ízület vonalában a mediális femur
condylus előtt a mediális meniscus mozgását. A lábszár kirotációjakor a meniscus
behúzódik („eltűnik”), berotációra előtűnik, tapinthatóvá válik. Ismételt ki-berotációra a
meniscus mozgása határozottabban érezhető. A meniscus mozgásának hiánya annak
sérülésére utal. A vizsgálat azonban csak tájékozódó jellegű, biztos következtetésre nem
alkalmas.
Módosított Helfet teszt: a páciens ül, térde 90°-os flexióban. A vizsgáló lassan kinyújtja a
térdet és figyeli a nyújtás végén bekövetkező kirotációt. Hajlítva a tuberositas tibiae a
patella középvonalában van. Normálisan az extenzió végén, a tibia kirotációja miatt a
tuberositas tibiae a patella laterális élével lesz egyvonalba. Ha a rotáció elmarad, az
jelezheti a meniscus sérülését, vagy a musculus quadriceps elégtelenségét.
McMurray teszt: a vizsgált személy háton fekszik, térde teljesen hajlítva. A vizsgáló a
sarkat átfogja, másik kezével a térdet fogja és berotálja a tibiát. Ha a laterális meniscus
sérült, a berotációt hallható kattanás és azzal együtt fájdalom kísérheti. A tesz elsősorban
a laterális meniscus hátsó szarvának sérülésekor pozitív, az elülső szarv nyomása nem
jelentős.
Az előző helyzetben kirotációval a medális meniscus hátsó szarvának vizsgálatát
végezzük.
Módosított McMurray teszt: a kiinduló helyzet megegyezik az előzővel. A laterális
meniscus vizsgálatára a vizsgáló berotálja a lábszárat, és teljesen kinyújtja a térdet. A
vizsgálatot többször egymás után megismétli. A mediális meniscus vizsgálatát ugyanígy
kirotált lábszárral végzi.
Apley teszt: a beteg hason fekszik, térde 90°-os flexióban. A vizsgáló két kézzel átfogja a
lábat a bokákhoz közel, térdével rögzíti a páciens combját (a térdhez közel). A teszt két
részből áll. Először a vizsgáló disztrakciót alkalmaz (a lábszár tengelyében alkalmaz
húzást), miközben a tibiát ki-berotálja. Második lépésben a rotációt kompresszió alatt
megismétli. A teszt pozitívnak tekinthető a meniscusokra, ha kompresszió hatására
fájdalom jelentkezik, ami trakció hatására megszűnik. A trakcióra jelentkező fájdalom a
szalagokból származik.
Megjegyzés
A meniscusok vizsgálatára számtalan egyéb teszt is létezik.
4.2.7 A térdízületre ható izmok vizsgálat
4.2.7.1 A térd flexorok

ischiocruralis izmok: flexiós hatású még:
musculus biceps femoris musculus plantaris
musculus semitendinosus musculus gracilis
musculus semimembranosus musculus tensor fascia latae
musculus popliteus musculus sartorius
musculus gastrocnemius
168. ábra
A térd ízület flexorai
musculus biceps femoris

eredés: a hosszú fej a tuber ischiadicumon és a ligamentum sacrotuberalén, a rövid fej a
femur teljes hosszában hátul (linea aspera - labium laterale, septum intermusculare
laterale)
lefutás, tapadás: az izom a comb hátulsó-laterális kötege. A hosszú fej lefelé és laterálisan
fut a fibula fej felé, a rövid fej függőlegesen lefelé tart. A két fej közös ínnal tapad a fibula
fej laterális részén, a tibia laterális condylusán, a lábszár laterális fasciáján (168. ábra).
beidegzés: nervus ischiadicus (L5-S2); a hosszú fej a n. peroneus communisból, a rövid a
n. tibialisból kap rostokat
működés: a térd ízületet hajlítja, és a hajlított térdet kifelé rotálja. A hosszú fej a csípő
ízületet extendálja, és kifelé rotálja (nyújtott térd ízületi helyzetben). Rögzített femur
esetén (pl. állás) a medencét hátrabillenti.
musculus semitendinosus
eredés: a tuber ischiadicum alsó, mediális részén
lefutás, tapadás: a comb hátulsó, mediális izomkötege. Hosszú ina a comb közepétől
lefelé futva a mediális epicondylus mögött éri el a térd ízületet és a gracilis és a sartorius
inával közös aponeurosist alkotva (pes anserinus) tapad elől a tibia mediális condylusa
alatt, valamint a lábszár felületes fasciáján (168. ábra).
beidegzés: nervus tibialis (L5-S2)
működés: A térd ízületet hajlítja, a hajlított térdet befelé rotálja. A csípő ízületet nyújtja.
Fordított működése a medencét hátra billenti.
musculus semimembranosus
eredés: tuber ischiadicum, ligamentum sacrotuberale
lefutás, tapadás: lapos, széles izom, előlről és mediál felől beborítja a semitendinosust.
Szinte egyenesen fut lefelé, hátul a femur mediális condylusa mögött éri el a térd ízületet.
A mediális tibia condyluson, és a ligamentum popliteum obliquanán tapad (168. ábra).
működés: a térdet hajlítja, a hajlított térd berotációját segíti. A csípő ízületet nyújtja, és
az előzőekhez hasonlóan a medencét hátrabillenti.
musculus popliteus
eredés: a laterális femur condyluson (az ízületi tokban futó ínnal), a ligamentum
popliteum arcuatumon és a laterális meniscuson.
lefutás, tapadás: lateráltól mediál felé és kissé lefelé fut, hátul a térdhajlat alatt. A tibián
tapad a mediális condylus és a linea solea között.
működés: hajlítja a térd ízületet (gyenge hatás), a hajlított térdet befelé rotálja. Fontos
szerepe lehet a laterális meniscus védelmében, a térd hajlítása közben hátra húzza.
A térd hajlítók együttes vizsgálata

Kiinduló helyzet: a vizsgált személy hason fekszik, az alsó végtagok nyújtva vannak, a
lábak túlérnek a vizsgáló asztalon.
3-as izomerő: A páciens 90°-ig hajlítja a térdét. A lábszár a mozgás közben nem rotálódik.
A térd 90°-on túl is hajlítható, de az izmok hatékonysága ezen túl már csökkent, és az
esetleg feszülő rectus femoris ellenállása is korlátozhatja a mozgást.
4-5-ös izomerő: a vizsgáló a boka fölött ad a lábszárra a hajlítással szemben ellenállást.

2-es izomerő: a páciens az oldalán fekszik, az alul lévő végtag hajlított a stabilitás miatt,
a vizsgált végtag van fölül. A vizsgáló alátámasztja a combot és a lábszárat, így végzi a
páciens a térd hajlítását. A térd flexorok hatékonyságának növelése érdekében jobb, ha a
csípő ízület 20-30°-os flexióban van.
1-es izomerő: A biceps inának rezdülése hajlított térd mellett jól tapintható a laterális
oldalon a fibula fej fölött, a fossa popliteát laterálisan határolja.
A semitendinosus szintén hajlított térd mellett tapintható biztosan, ina a fossa popliteát
mediálisan határolja. Térdhajlítási kísérlet közben ina megfeszül, kiemelkedik.
A semimembranosus izomrostjainak megfeszülését a térdhajlat fölött, a semitendinosus
és a biceps ina között lehet tapintani.
A popliteus mélyen a gastrocnemiusok alatt fut, ezért nem tapintható.
A térd flexorok erejének differenciált vizsgálata

Musculus biceps femoris: a vizsgálat megegyezik az előzőekben leírtakkal, azzal a
különbséggel, hogy a vizsgálat kb. 30°-os térd ízületi flexióból indul, és a lábszár kirotált.
A kirotált helyzetet megtartva kell a páciensnek a mozgást végrehajtani a gravitációval
szemben (3-as izomerő), majd kisebb-nagyobb extenziós irányú ellenállással szemben (4-
5-ös izomerő). A 2-es izomerő vizsgálata oldalt fekve, kirotált lábszárral történik
Musculus semitendinosus és semimembranosus: a vizsgálati helyzet megegyezik az
előzőekkel, de a lábszár berotált helyzetben van.

A vizsgált személy háton, nyújtott alsó végtagokkal fekszik. A vizsgáló lassan megemeli a
végtagot (a nem vizsgált végtag nyújtva fekszik az asztalon). Rugalmas, jól nyújtható térd
flexorok esetén a vizsgált végtagot 80-90°-ig lehet megemelni, nyújtott térddel. Ha a térd
flexorok rövidültek, a csípő flexió hamarabb elakad, vagy a végtag emelése közben a térd
behajlik. A páciens feszülő fájdalmat érezhet a comb hátsó részén.
A vizsgálat ülő helyzetben is elvégezhető: a páciens csípője - térde 90°-ban hajlítva. A
vizsgáló a vizsgált lábszárat megemelve kinyújtja a térdet. Rugalmas izmok esetén a térd
teljesen kinyújtható. Ha az ischiocruralis izmok rövidültek, a térd nem nyúlik ki teljesen,
vagy a páciens medencéje (és a törzse is) hátrabillen.
Nyújtott ülésben a páciens talpra húzza a nem vizsgált alsóvégtagot, térdét az azonos
oldali kezével átfogja, majd a másik kézzel előre nyújtózik. Jól nyújtható térd flexorok
esetén kezével eléri a lábujjait, miközben térde nyújtva marad.

Izometriás teszt: a páciens hason fekszik, térde 90°-ig hajlítva. Ebben a helyzetben ad a
vizsgáló extenziós irányú ellenállást, a helyzet megtartásával szemben.
A biceps izometriás vizsgálata hajlított, kirotált térddel, a semi- izmoké hajlított berotált
térddel történik. A popliteus elkülönítő vizsgálata nem lehetséges.
Az izometriás tesztek ülő helyzetben is elvégezhetőek.
4.2.7.2 A térd ízület extenzorai
169. ábra
A térd ízület extenzorai
musculus quadriceps femoris

Az izomnak egy két ízületet áthidaló hosszú és három rövid feje van.
rectus femoris
eredés: spina iliaca anterior inferior, az acetabulum felső széle, a csípő ízület tokja
lefutás: lefelé és enyhén mediál felé fut a csípő ízület előtt és a comb elülső felszínén (169.
ábra).
vastus lateralis
eredés: trochanter major alsó része, tuberositas glutea, linea aspera labium laterale,
septum intermusculare laterale
lefutás: a comb antero-laterális izomtömegét adva rostjai ferdén lefelé és mediál felé
futnak az aponeurosis anterior, illetve a patella felé (169. ábra).
vastus intermedius
eredés: femur felső kétharmadának elülső és laterális felszínén, septum intermusculare
laterale
lefutás: az izom a legmélyebben futó feje a quadriceps izomzatnak. A femurral
párhuzamosan lefelé fut, rostjai elől és laterálisan körbeveszik a combcsontot.
vastus medialis
eredés: linea intertrochanterica, linea aspera labium medialis, alsó rostjai az adductor
magnus inán és a septum intermusculare medialen, és a linea
lefutás: rostjai lefelé és mediál felé futnak, felsőbb rostjai meredekebben, alsóbb részén
vízszintesebben (169. ábra).
tapadás: a négy fej egy közös, széles ínnal (tendo musculi quadricipitis) tapad a patella
felső élén, majd a patella előtt folytatódó rostok, és a patella alsó szélén eredő rostokból
képzett ligamentum patellae közvetítésével a tuberositas tibiaen. A vastus lateralis az
ízületi tokon laterálisan, illetve a tractus iliotibialison is rögzül, a vastus medialis az ízületi
tokon mediálisan.
beidegzés: nervus femoralis (L2-L4)
működés: a négy fej közös funkciója a térdízület extenziója. A rectus femoris a csípő
ízületet hajlítja, illetve a rögzített femurhoz képest a medencét előrebillenti. A rectus térd
ízületi extenziós hatása nyújtott csípő ízület mellett erőteljesebb, illetve csípő flexiós
hatása hajlított térd ízület mellett hatékonyabb.
4.2.7.2.1 A térd extenzorok izomerő vizsgálata

Kiinduló helyzet: a páciens a vizsgáló asztalon ül, kezével támaszkodhat, csípője, térde
90°-ban hajlított (lábszára lelóg).
3-as izomerő: a comb elmozdulása nélkül kinyújtja a térdét. Ebben a helyzetben a
vastusok működése dominál, a rectus femoris a hajlított csípő ízület miatt kevésbé
hatékony. A rectus hatékonyságát fokozzuk, ha a páciens a fenti kiinduló helyzetben a
hátára fekszik, és így végzi el a térd nyújtását.
4-5-ös izomerő: a térd extenzióra a vizsgáló a boka fölött ad a lábszárra flexiós irányú
ellenállást.
2-es izomerő: a páciens az oldalán fekszik, az alul lévő végtag hajlított a stabilitás miatt, a
vizsgált végtag van fölül. A vizsgáló a vizsgált végtagot alátámasztja, behajlítja a térdet és
felszólítja a pácienst, hogy nyújtsa ki a térdét. A vizsgálat történhet nyújtott, vagy hajlított
csípő ízülettel, a rectus femoris hatékonyságának növelése, vagy csökkentése céljából.
1-es izomerő: a quadriceps izomzat mefeszülése megítélhető a ligamentum patellae
tapintásából, vagy a patella elmozdulásából. A rectus femoris rezdülése lefutása mentén
végig tapintható a comb elülső felszínén a középvonalban. A vastus lateralis a tractus
iliotibialis alatt fut, feszülése itt tapintható. A vastus medialis izomrostjait a patella fölött,
attól mediálisan érdemes tapintani. A vastus intermedius tapintása mély fekvése miatt
nem lehetséges.

A klasszikus vizsgálat hason fekvő helyzetben, nyújtott térddel indul. A vizsgáló lassan
behajlítja a páciens térdét és figyeli a csípő ízület reakcióját. Ha a sarok eléri a feneket az
izom elég rugalmas. Ha a rectus femoris rövidült, a térd hajlítása közben előrebillenti a
medencét, és a combhajlat elemelkedik az asztalról (a páciens „kinyomja a fenekét”).
A medence billenése kiküszöbölhető, ha a páciens a vizsgálat közben feltámaszkodik a
könyökére. Így a rectus femoris rövidülése a térd teljes hajlítását akadályozza.
Megjegyzés
A rectus femoris rövidülésre hajlamos izomusculus Rövidülése esetén a nyújtási vizsgálat
közben a páciens erős feszülő fájdalmat érez a comb elülső felszínén.
A vastusok gyengülésre hajlamosak, rövidülni nem szoktak. Elkülönítő vizsgálatuk
hajlított csípő ízületi helyzetben végzett térdhajlítással történhet.
Izometriás teszt
Ülő, vagy fekvő helyzetben, a lábszár lelóg az asztalról. A vizsgáló 30° –os flexiós helyzetbe
állítja a térd ízületet, és elől a boka fölött ad flexiós irányú ellenállást a lábszárra,
miközben a páciens megtartja a helyzetet, nem engedi tovább hajlítani a térdét. A vizsgálat
más helyzetekben is elvégezhető (pl. hason fekvésben). A rectus femoris feszülése
csökkenthető, ha a csípő ízület hajlított helyzetben van.
4.2.7.2.4 A musculus quadriceps funkcionális vizsgálata

A quadriceps a térd ízület egyetlen, de nagyon erős extenzora. Fő funkciója a térd
gravitációs erők hatására bekövetkező hajlításának kontrollja, azaz a testsúly megtartása,
és az egyenes testtartás biztosítása.
 Guggolás-felállás: a zárt kinematikus láncban történő funkció vizsgálata. A páciens
leguggol és feláll külső segítség, vagy támaszkodás nélkül. A mozgás során az
excentrikus (leguggolás) és a koncentrikus (felállás) izomműködést teszteljük.
Normál izomerő esetén a mozgás segítség nélkül kivitelezett.
 Lépcsőn fel (koncentrikus) és lefelé (excentrikus) járás. Csak normál (4-5-ös)
izomerővel teljesíthető külső segítség nélkül.
A guggolás és a lépcsőzés a patello-femoralis ízület terhelését többszörösére növeli. A

tesztek közben jelentkező fájdalom eredetének kiderítésekor erre gondolni kell!
III. AZ ALSÓ VÉGTAGOK / A boka ízület és a láb 275
5 A BOKA ÍZÜLET ÉS A LÁB
5.1 A bokaízület (articulatio talocruralis)
Az articulatio talocruralis kapcsolja a lábat a lábszárhoz. Teherviselő ízület, melynek

mozgásai lehetővé teszik az egyenes és egyenetlen talajon való állást, járást, futást, mely
mozgások során mind a testsúlyból, mind a talaj reakciós erőkből fakadó terhelés
keresztülhalad a bokaízületen, így annak a mobilitáson kívül jelentős stabilitással is
rendelkeznie kell.
Az ízületi felszíneket a trochlea tali, valamint a tibia disztális végén lévő ízfelszín és a
malleolus mediális és laterális porccal borított felszínei adják. A trochlea tali a szagittális
síkban konvex, elülső része szélesebb, mint a hátsó, rajta egy enyhén ferde lefutású
barázda húzódik, melybe pontosan illeszkedik a tibia konkáv alsó felszínén futó taréj. A
trochlea két oldalán lenyúló porccal borított részekhez illeszkednek a tibia és a fibula
nyúlványai. A malleolus lateralis nagyobb és disztálisabbra nyúlik, mint a malleolus
medialis. A boka alkotói által formált ízület egy ács-csapoláshoz hasonlítható, ez a zárt
forma nagymértékű stabilitást biztosít az ízület számára.
Az ízületi tok vékony, kétoldalt szalagok erősítik. A mediális kollaterális szalag (170.
ábra) széles és feszes, háromszögletű alakja miatt a ligamentum deltoideum nevet viseli.
A tibiáról induló rostok az os navicularera, a talusra és a calcaneusra futnak. A ligamentum
deltoideum elsődleges feladata, hogy behatárolja a valgus irányú elmozdulást a
bokaízületben, a subtaláris és a talonaviculáris ízületekben.
170. ábra
A felső ugróízület mediális szalagrendszere
A laterális oldalszalag három, egymástól jól elkülöníthető részből áll. A ligamentum

calcaneofibulare, a ligamentum talofibulare anterius és posterius együttesen korlátozzák
a láb varus irányú elmozdulását. Mivel a malleolus medialis kevésbé zárja le az ízületet
oldalirányban, mint a malleolus laterális, így a bokaízület stabilitása kisebb, ficamának
valószínűsége nagyobb fokozott inverziós erőhatás esetén, a laterális oldalszalag sérülése
jelentősen többször fordul elő, mint a mediális oldalszalagé.
Az elülső talofibuláris szalag a malleolus lateralis elülső felszínéről előre, a talus nyakához
fut. Ez a szalag sérül a leggyakrabban a laterális csoportból, erőteljes inverziós, addukciós
erőhatásra, különösen, ha az plantárflexióval kombinálódik (például magasból leugorva,
vagy ha figyelmetlenül egy mélyedésbe lépünk). A hátsó tibiofibuláris szalag a fibula
hátulsó felszínéről mediálisan ered és a talus hátsó felszínére fut, rostjai vízszintesen
húzódnak a talocruralis ízület mögött. Elsődleges feladta a talus stabilizálása a
bokavillában, továbbá akadályozza a talus erőteljes abdukálódását, különösen a boka
teljes extendált helyzetében. A calcaneofibularis szalag a malleolus lateralis csúcsáról
ferdén hátrafelé fut a calcaneus laterális felszínére. A láb inverziós elmozdulása feszíti
meg, különösen a bokaízület extendált helyzetében (Neumann, 2010). (171. ábra)
171. ábra
A felső ugróízület laterális szalagjai
Tibio-fibularis összeköttetések
Bár anatómiailag a boka a talocruralis ízületből áll, funkcionális szempontból jelentős
strukturális egységként említendők a tibia és a fibula közötti összeköttetések, valamint a
membrana interossea.
A proximális tibiofemorális ízület egy valódi synovialis ízület, melyet a fibula fejen és a
tibia laterális condylusának hátsó-oldalsó területén elhelyezkedő, hyalin porccal borított
felszínek alkotnak. Az ízületi tokot elülső és hátsó szalagok, a ligamentum capitis fibulae
anterius és posterius erősítik. További stabilizáló tényező az ízületet hátulról kerülő
musculus popliteus ina. Az ízületben csak minimális csúszó mozgás jöhet létre, ez
biztosítja, hogy a térdízület laterális oldalszalagja és a musculus biceps femoris generálta
húzóerők áttevődhessenek a fibuláról a tibiára (Neumann, 2010).
A disztális tibiofibilaris összeköttetés anatómiailag egy syndesmosis, mely fibrosus
összeköttetést a tibia és fibula disztális végei között kifeszülő interossealis szalag, és a
ligamentum tibiofibulare anterius és posterius erősítik. A bokaízületi stabilitás és funkció
elengedhetetlen feltétele a tibia és fibula disztális részének stabil egysége.
A bokaízület egy szabadsági fokkal rendelkezik, mozgásai a szagittális síkban jöhetnek
létre, tengelyük a talus testén és a malleolusok csúcsain halad át. Mivel a laterális
malleolus disztálisabbra nyúlik, és kissé hátrébb fekszik, mint a mediális, így ez a tengely
nem teljesen transzverzális lefutású, hanem mediáltól laterál felé haladva enyhén inferior
és posterior irányban lejt. A tengely kissé ferde lefutása miatt az ízületben létrejövő
mozgás valójában nem tiszta plantár- és dorzálflexió, de a horizontális és frontális síkú
mozgáskomponensek olyan kismértékűek, hogy a legtöbb klinikai szituációban
elhanyagolhatók (Lundgren, 2008).
A mozgások létrejöhetnek a láb szabad elmozdulásaként a rögzített lábszárhoz képest,
vagy a talajon rögzített láb mellett, például járás során, a lábszár elmozdulása révén.
Az ízület neutrális helyzete, amikor a láb szagittális síkú hossztengelye 90°-os szöget zár
be a lábszár hossztengelyével.
Plantárflexió – (0°-40°-55°) – a mozgáshoz hozzáadódik a subtalaris ízület flexiós
elmozdulása, annak mintegy 20%-át adva. A mozgás véghelyzetében a ligamentum
deltoideum tibionaviculáris része, a ligamentum talofibulare anterius, a tok elülső része
és a dorzálflexiót végző izmok, azaz a m. tibialis anterior, a m. peroneus tertius a m.
extenzor digitorum longus és a m. extensor hallucis longus feszülnek.
Dorzálflexió (extenzió) – (0°-15°-20°) - a mozgásterjedelem végén passzívan

megfeszülnek a ligamentum deltoideum tibiotalaris része, valamint a ligamentum
calcaneofibulare és a ligamentum talofibulare posterius, az ízületi tok hátsó része és a
plantárflexiót végző izmok, a m. triceps surae, különösen, a térdízület nyújtott
helyzetében, továbbá a m. tibialis posterior, a m. peroneus longus és brevis, a m. flexor
digitorum longus és a m. hallucis longus (Neumann, 2010).
A láb nyílt láncú elmozdulása esetén, dorzálflexió közben a talus, mint konvex ízfelszín
mozog a konkáv bokavillában. Anterior irányban gördül és dorzálisan csúszik. Ez az oka
annak, hogy valamennyi, a talus posterior elcsúszásakor feszessé váló kollaterális szalag
passzívan megfeszül az extenzió során (172. ábra/A). Plantárflexióban a talus dorzálisan
gördül és ventrálisan csúszik. Azok az oldalszalagok, melyek a talus ventrális
elcsúszásakor válnak feszessé, passzívan megfeszülnek a plantárflexió során (Corazza,
2005).(172. ábra/B)
172. ábra
A felső ugróízület arthrokinematikája
A Dorzálflexió
B Plantárflexió
Zárt kinematikus láncban a talus relatíve fix, a bokavilla mozdul el (173. ábra/A),
extenzió során előre gördül és csúszik, míg plantárflexió során a járulékos mozgások
dorzális irányúak.
A boka zárt ízületi helyzete a maximális dorzálflexió. Ekkor a trochlea tali elülső,
szélesebb része kerül a bokavillába (173. ábra/B), így a láb rögzített, terhelt helyzetében
létrejövő dorzálflexiókor (járás során, a támasz fázis első felében) a boka egyre inkább
stabillá válik a csontos illeszkedés, a számos megfeszülő kollaterális szalag és a
plantárflexorok feszessége miatt. A trochlea széles része a bokavillába mintegy
beékelődve megfeszíti a disztális tibiofibuláris összeköttetést és a membrana interosseát.
Ennek funkcionális következménye, hogy a maximálisan extendált bokaízület jól
stabilizált a kompressziós erőkkel szemben, melyek mértéke a testsúlyterhelés
többszörösét is elérheti járás, futás közben.
173. ábra
A A felső ugróízület dorzálflexiója a tibia elmozdulásaként a trochlea talin
B A teljes dorzálflexiókor a trochlea tali széles része kerül a bokavillába
Teljes extenzióban a trochlea kissé szétfeszíti a bokavillát, az elülső és hátsó tibiofibuláris

szalag és a membrana interossea kismértékű feszülése a fibula enyhe proximális irányú
elcsúszását generálja (Bozkurt, 2008).
5.2 A láb
A láb a komplex szerkezete révén alkalmas a járás, ugrás, futás során keletkező erők
tompítására, ugyanakkor kellőképpen merev, hogy ellenálljon a nagymértékű deformáló
erőknek. Rugalmassága, sokk elnyelő képessége, egyben relatív merevsége az alkotó
ízületek, kötőszöveti elemek, és izmok összetett strukturális és funkcionális
kölcsönhatásának eredménye. Jelentős funkciója, hogy szenzoros rendszere, a
proprioceptorok és mechanoreceptorok révén meghatározó információkat szolgáltat a
tettartás-, egyensúly- és mozgásszabályozás számára.
Anatómiailag a lábat a bokaízülettől disztálisan található csontok, ízületek és lágy részek
összessége adja. A lábon három régió különíthető el: a hátsó részt a talus, a calacaneus
és a subtaláris ízület, a középső részt az os naviculare, a cuboideum és a cuneiformék, az
articulatio tarsi transversa, a cuneiformék közti, valamint a cuneocuboidális ízületek
alkotják. Az elülső részt a metatarsusok, a phalanxok, a tarsometatarsális,
intermetatarsalis, metatarsophalangeális és interphalangeális ízületek építik fel. (174.
ábra)
174. ábra
A láb régiói
A lábat alkotó csontok és ízületek boltozatos szerkezetet formáznak, biztosítva a

terhelés eloszlatását és a sokkelnyelést.
A mediális hosszanti boltozati ívet kialakító csontok a calcaneus, a talus, a naviculare, a
cuneiformék és a 3 mediális metatarsus. Az ív legmagasabb pontja az os naviculare.
Ezeken kívül passzív alkotókként részt vesznek a ható erők tompításában, elnyelésében,
eloszlatásában a talpi zsírpárna, és a felületes plantáris fascia. Dinamikus stabilizáló
funkciót lát el több, a mediális boltozatot áthidaló, emelő izom is, úgymint a musculus
tibialis posteror, a m, peroneus longus, a musculus flexor hallucis longus, a musculus
abductor hallucis.
A laterális hosszanti boltozati ívet a calcaneus, a cuboideum és az ötödik metatarsus
alkotják. Legmagasabb pontja az articulatio calcaneocuboidea-nál helyezkedik el. Aktív
feszítői a musculus peroneus brevis, a musculus peroneus longus és a musculus abductor
digiti minimi.
A láb hosszirányú boltozatos szerkezetének feszítőjeként működik még a musculus flexor
digitorum longus.
A harántboltozatot összességében három ív alkotja.
Az elülső ív a metatarsus fejek vonalában húzódik, a II-es metatarsus a legmagasabb
pontja. A metatarsális szalagokon kívül dinamikusan a musculus adductor hallucis és a
musculus peroneus longus feszíti.
A középső harántívet a cuneiformék és az os cuboideum formázzák. Legmagasabb pontja
a cuneiforme intermedium, ami a második metatarsusszal együtt a láb hossztengelyét, a
boltozatos szerkezet gerincét adja.
A hátsó ív a naviculare és a cuboideum magasságában húzódik. Fő stabilizátoruk a
musculus peroneus longus.
A láb ízületei
Articulatio subtalaris
A talus és calcaneus alkotta ízületi komplexum három ízületből áll, melyek a calcaneus és
talus hátsó, középső és elülső ízületi felszínei alkotnak.
A hátsó ízület (articulatio talocalcanea) önálló ízületi tokkal rendelkezik, felszíne
önmagában kiteszi a subtalaris ízület porccal borított felszínének 70%-át. A talus konkáv
hátsó ízfelszíne a calcaneus konvex hátsó felszínén ül. Az ízület stabilitását a kongruens
ízfelszínek, továbbá terhelt helyzetben a testsúly, valamint az aktív izomműködés
biztosítja. Az egymáshoz közel fekvő elülső és középső ízületek közös ízületi tokkal
rendelkeznek, kisebb és majdnem sík felszínekből állnak, melyek a taluson inkább
konvexek, a calcaneuson inkább konkávak.
A hátsó ízületi tokot a ligamentum talocalcaneum medialis, a ligamentum talocalcaneum
posterius és a ligamentum talocalcaneum lateralis erősítik. Ezek a szalagok a tokhoz
szorosan illeszkednek, gyakran attól nem is elkülöníthetők. Fontos megemlíteni, hogy a
bokaízület már említett oldalszalagjai stabilizáló hatásúak az egész subtalaris ízületre, így
a ligamentum calcaneofibulare a nagyfokú inversio, míg a ligamentum deltoideum a
nagyfokú eversio ellen stabilizál.
A ligamentum talocalcaneum interosseum a sinus tarsiban futó szalag, ami a calcaneus
árkából a talus nyakára ferdén felfelé és mediálisan futó ligamentum cervicissel együtt
korlátozza a subtalaris ízület extrém mértékű elmozdulását minden irányban, de
különösen a kifejezett inversio ellen stabilizál (Neumann, 2010).
A subtalaris ízület komplex mozgásai az inverzió és az everzió, melyek egy, a vízszintessel
hozzávetőleg 42°-os, a szaggitális síkkal közel 16°-os szöget bezáró, ferde tengely körül
jönnek létre. (175. ábra)
175. ábra
A subtalaris ízület tengelyei
A Szagittális síkban
A mozgások létrejöhetnek a calcaneus elmozdulásaként, a láb terheletlen helyzetében,

illetve úgy, hogy a rögzített calcaneuson mozog a talus. Járás közben, amikor a calcaneus
relatíve fix a testsúlyterhelés miatt, az inverzió és az everzió jelentős hányada a talus és a
lábszár horizontális síkú rotációjaként jelenik meg, további mozgásokat generálva az alsó
végtag többi ízületében. Álló helyzetben a subtalaris ízület inverziója nyújtott térdízület
mellett (amikor tibia és femur egymáshoz képest nem rotálódhat az ízületi alkotók miatt)
csípő kirotációját vonja maga után. Ugyanez fordítva is igaz, az egész alsó végtag
kirotációja inverziót generál az alsó ugróízületben, ezáltal megemelkedik a láb mediális
hosszanti íve. Zárt láncú everzió következtében nyújtott térd mellett a csípőízületben
berotáció jön létre, és viszont, az egész alsó végtag berotációja álló helyzetben a subtaláris
ízület everzióját, a mediális hosszanti ív lelapulását okozza.
Az alsó ugróízület összetett mozgásai a következők:

Inverzió: szupináció, addukció, flexió
Everzió: pronáció, abdukció, extenzió
Ezekben a mozgáskombinációkban a talus és calcaneus között létrejövő flexió-extenzió

elhanyagolható mértékű. Az inverzió terjedelme közel 0°-22°, az everzióé 0°-12°, tehát az
everzió terjedelme nagyjából fele az inverziónak (Grimston és munkatársai, 1993).
Az ízület neutrális helyzetében a talp síkja merőleges a lábszár hossztengelyére, továbbá
a láb hossztengelye, (a boltozat gerince) a kettes metatarsus vonalában egy vonalba esik
a lábszár frontális síkú hossztengelyével. A zárt ízületi helyzet a maximális inverzió.
Az összetett ízületben az ízületi felszínek között döntően csúszó mozgás jön létre.
Ha a calcaneus mozog a taluson, úgy inverzióban mediális és inferior, everzióban laterális
és szuperior irányú a járulékos csúszás.
Ha a talus mozdul a calcaneuson, inverzióban a csúszás iránya a szuperior és laterális,
everzióban inferior és mediális (Neumann, 2010).
Articulatio tarsi transversa

A más néven midtarsalis ízületként is ismert ízületi vonal két ízületet foglal magába, ezek
az art. talonaviculare és az art. calcaneocuboidea.
A két ízület alkotta komplex a láb legmozgékonyabb összeköttetése, melyben a tér
mindhárom fő síkjában közel azonos mértékű elmozdulás lehetséges. Pro- és szupinációs
mozgáslehetőségei biztosítják, hogy terhelt helyzetben a láb képes alakilag alkalmazkodni
az alátámasztás felszíni egyenetlenségeihez. A láb mozgásai során a subtalaris ízülettel
alkot szoros funkcionális egységet.
Articulatio talonaviculare
A talus konvex feje és az os naviculare proximális felszínén található mély, konkáv
ízfelszín alkotják az ízületet. A calcaneus sustentaculuma és a naviculare közt mediálisan
és plantárisan futó széles szalag, a lig. calcaneonaviculare támasztja alá direkten a talus
fejét, egyben fibroporcos szerkezetével a tok mediális-plantáris részét adja. A szalag
stabilizáló funkciójának nagy szerepe van álló helyzetben, vagy járás során, amikor
testsúlyterhelés plantáris és mediális irányba feszíti a talus fejét.
Articulatio calcaneocuboidea
A transzverzális tarsalis ízület laterális komponense, melyet a calcaneus disztális és a
cuboideum proximális felszínei alkotnak.
Az ízületi felszínek alakja szerint ez egy nyeregízület, mindkét ízfelszín konvex és konkáv
görbülettel is rendelkezik. Az egymásba ékelődő alkotók megakadályozzák a felszínek
egymáson való elcsúszását, így az ízület viszonylagos feszessége a láb laterális részének
stabilitását biztosítja. Az art. calcaneocuboidea alakjából kifolyóan kevésbé mozgékony,
mint a talonaviculáris ízület, főként frontális és horizontális síkú elmozdulások jönnek
létre benne.
Az ízületi tokot laterálisan és dorzálisan a lig. calcaneocuboidea dorsale erősíti. Ábra
További stabilizáló szerepű a lig. bifurcatum, mely egy Y alakú szalag, a láb ventrális
felszínén. A calcaneus és a naviculare között fut a mediális kötege, míg a calcaneus és a
cuboideum között húzódik a laterális ága. A lig. plantare longum és a lig. calcaneocuboidea
plantare a talpi felszínen erősítik az ízületet. A lig. plantare longum a calcaneus talpi
felszínéről, a tuber calcaneiről a 3-5. metatarsus bázisához húzódik. A lig.
calcaneocuboidea dorsale mélyebben fut, a calcaneusról a cuboideum talpi felszínére.
Mindkét szalagnak nagy jelentősége van a láb laterális részének stabilizálásában.
Osteokinematika
A transversotarsalis ízületi komplex mozgásai általában a subtalaris ízület
elmozdulásaival együtt jönnek létre. Együttes mozgásuk az egész láb pronációját, illetve
szupinációját eredményezi.
Az art. tarsi transversa mozgásai két tengely körül jönnek létre. A longitudinális lefutású
tengely a láb antero-posterior irányú tengelyének lefutásától kevéssé tér el, felülről lefelé,
a vízszintessel 15°-ot bezárva, és mediáltól laterál felé, a szaggitális síkkal 9°-ot bezárva
halad. E körül a tengely körül pronáció és szupináció jön létre az ízületben. A ferde
lefutású tengely felülről lefelé, a vízszintessel 52°-ot, és mediáltól laterál felé, a szaggitális
síkkal 57°-ot bezárva halad. E körül a tengely körül kombináltan abdukció-dorzálflexió és
addukció-plantárflexió jön létre.
Az összetett mozgás következtében az ízület mozgásterjedelme nehezen vizsgálható. Az
inverzió és everzió mértéke hasonló, mint a subtalaris ízületben, az inverzió közel 20-25°,
az everzió 10-15°.
Fontos megjegyezni, hogy míg a terheletlen helyzetű láb pro-szupinációs mozgása a
subtalaris és transversotarsalis ízületek egyirányú, összeadódó mozgásaként jön létre,
addig álló, terhelt helyzetben a subtalaris ízület pronációs mozgása az alátámasztott

előláb relatív, ellenirányú mozgását, szupinált helyzetétt eredményezi az alátámasztás
által kifejtetett, felfelé irányuló ellenerő hatására. Mindeközben a csípőízületben
berotáció generálódik.
Ugyanígy, ha a láb rögzített a talajon, az alsó végtag kirotációja a subtalaris ízület
inverzióját okozza, de a láb elülső része a transverotarsalis ízületben relatív pronálódik,
így marad fenn a kontaktus az alátámasztási felülettel.
Arthrokinematika
Nyílt láncban, ha a relatív fix talushoz képest mozdul el a láb egészében, pro-
szupinációkor az art. talonaviculareban az os naviculare konkáv felszíne forog a talus
konvex fején. Terhelt helyzetben a calcaneus lesz relatív rögzített, míg a talus, és a lábszár
rotálódik a pro-szupináció eredményeként. Így az art. talonaviculareban a talus feje forog
a navicularén (Neumann, 2010).
Disztális intertarsalis ízületek

Három ízület, illetve ízületi komplex tartozik ebbe a csoportba, a láb középső részének
elemeként.
Art. cuneonaviculare
Art. cuboideonaviculare
Intercuneiform és art. cuneocuboidea ízületi komplex
Az ebbe a csoportba tartozó ízületek elmozdulásai kiegészítik az art. tarsi transversa pro-
szupinációs mozgásait, továbbá stabilitást biztosítanak a láb középső részén, létrehozva a
harántboltozat középső ívét.
Tarsometatarsalis ízületek
A más néven Lisfranc’s ízületek (az elnevezés Jacques Lisfranc francia sebészre utal, aki
Napóleon seregében szolgálva leírt egy amputációt a láb e területén) elválasztják a láb
középső részét az elő lábtól. Az ízületi vonal elemei a metatarsusok bázisai és a
cuneiformék és a cuboideum által alkotott ízületek. Az egyes metatarsus a mediális
cuneiforméval, a kettes metatarsus az intermediális cuneiforméval, a hármas metatarsus
a laterális cuneiforméval ízesül, míg a négyes és ötös metatarsusok a cuboideummal
alkotnak ízületet. Az ízületi felszínek laposak, dorzálisan, plantárisan és a metatrsusok
között húzódó szalagok stabilizálják az ízületeket (Neumann, 2010).
Osteokinematika
A második és harmadik tarsometatarsalis ízület mozgékonysága a legkisebb, mivel ezek a
sugarak biztosítják a láb hosszanti stabilitását, aminek legnagyobb jelentősége járás
során, az elrugaszkodáskor van. A legnagyobb mértékű mobilitás az egyes
tarsometatarsalis ízületben van, de mozgékony még a négyes és ötös sugár is.
Az egyes tarsometatarsalis ízület mozgásai mindhárom fő síkban létrejöhetnek, ám
szaggitális síkban lényegesek leginkább, míg a többi mozgásirány terjedelme
elhanyagolható. A szaggitális síkú flexió-extenzió terjedelme mindkét irány esetén 0-5°.

Ezeknek a mozgásoknak járás során van jelentősége. A támasz fázisban a testsúlyterhelés
hatására a cuneiformék lefelé, míg az egyes metatarsus disztális része felfelé mozdul, ami
megközelítőleg 5°-os dorzálflexiót generál az ízületben. A mediális hosszanti ív egyidejű
enyhe lelapulásával történik a terhelés következtében ható erők elnyelése. Az
elrugaszkodást megelőzően az ízületben gyors plantárflexió történik, közel 5°
terjedelemben. Jelentősége az, hogy segít megemelni a mediális hosszanti ívet, ezáltal
stabilizálni azt a járásnak abban a fázisában, amikor a láb elülső és középső része a
legnagyobb terhelésnek van kitéve (Cornwall és McPoil, 2002).
Az ízületben kisfokú rotáció is létrejöhet, ami a flexiós-extenziós mozgásokhoz
kapcsolódva segíti a láb alkalmazkodását az egyenetlen alátámasztási felszínhez.
Intermetatarsalis összeköttetések
A 2-5. metatarsusok bázisat talpi, dorzális és interossealis lefutású szalagok és
intermetatarsalis synoviális ízületek kapcsolják össze. Ezek az összeköttetések, a bennük
létrejöhető minimális elmozdulások hozzájárulnak a tarsometatarsalis ízületek
rugalmasságához, mozgékonyságához. A 1-2. metatarsusok között szalagos
összeköttetést igen, de ízületi kapcsolatot nem találunk, aminek eredményeképpen az 1.
sugár mozgékonyabb a többinél. A lig. metatarsale transversum profundum egy keskeny
szalag, ami a talpi felszínen fut és valamennyi metatarsus fejet összekapcsolja egymással.
Metatarsophalangealis ízületek
Az ízületeket a metatarsusok konvex fejei és a proximális phalanxok konkáv bázisai
alkotják. Valamennyi metatrsophalangealis ízület tokját két oldalról kollaterális szalagok
erősítik. Ezek ferdén futnak proximáltól-disztálisan a dorzálistól plantáris irányban. A
plantáris felszínen egy rostporcos képlet, a plantar plate egészíti ki a vápát. Az 1.
metatrsophalangealis ízület magasságában két szezámcsont található a talpi felszínen,
melyek a m. flexor hallucis brevis inába ágyazódnak. Szerepük a terhelés eloszlatásán,
elnyelésén túl járás során az elrugaszkodáskor van, az izom hatékonyságát fokozzák az
erőkar növelésével.
Osteokinematika
Az ízületek két szabadsági fokkal rendelkeznek.
Szaggitális síkban:
Az első metatarsus elhelyezkedése, lefutása nem esik egybe a talp síkjával,
hossztengelyének vízszintessel bezárt szöge közelítőleg 25°. Ennek következtében
neutrális helyzetben a metatrsus hossztengelye és a proximális phalanx
hossztengelye közel 155°-os dorzális szöget zárnak be az 1. metatarsophalangealis
ízület esetén. Ez a szög az 5. sugár felé haladva egyre csökken, az 5.
metatarsophalangealis ízületnél a hossztengelyek közel egymás folytatásába
esnek.
Flexió – (0-30-40°, passzívan ennél 10-15°-kal több lehet)
Extenzió – (0-50-60°, a passzív extenzió mértéke eléri a 90°-ot), jelentősége

különösen járáskor, futáskor, az elrugaszkodás fázisában nagy.
Horizontális síkban:
Abdukció – Addukció – Ezek a mozgások lényegesen kisebb terjedelműek, mint a
metacarpophalangealis ízületek azonos irányú mozgásai, a kettes sugár a
referencia, ehhez képest történik a lábujjak távolítása és közelítése.
Interphalangealis ízületek
A 2-5. ujjak esetén proximális és disztális interphalangealis ízületek (DIP, PIP) biztosítják
a lábujjak mozgékonyságát, míg az 1. ujj csak egy interphalangealis ízülettel rendelkezik
(IP). Valamennyi ízületben a proximálisabb helyzetű phalanx konvex feje alkot ízületet a
disztálisabb helyzetű phalanx konkáv bázisával.
Szaggitális síkban flexió és extenzió jöhet létre ezekben az ízületekben. A flexió terjedelme
a nagyobb, az 1. ujj IP ízületében közel 90°. Általánosságban a PIP ízültek flexiós
terjedelme nagyobb, mint a DIP ízületeké. Az extenziót a plantáris lefutású szalagok és a
flexor izmok passzív feszülése korlátozza (Neumann, 2010).
A bokára és a lábra ható izmok

A bokára és lábra ható izmok nem csak az alsó végtag disztális ízületeinek mozgatását
biztosítják, hanem stabilizáló, sokk elnyelő funkcióval bírnak a mozgások során.
Az extrinsic (a lábszárról eredő, több ízületet áthidaló izmok, melyeknek csak inai futnak
ki a lábra) működése lefutásuk miatt összetett, a talocruralis és subtalaris ízületre
gyakorolt hatásukat ezen ízületek mozgástengelyeihez viszonyított relatív pozíciójukról
olvashatjuk le. (176. ábra)
Valamennyi, a lábszár anterior felszínén futó izom dorzálflexiós hatású a felső
ugróízületben. Az alsó ugróízületre gyakorolt további funkcióik meghatározója, hogy
mediális, vagy laterális irányból kerülik a subtalaris ízület ferde tengelyét. Ennek
megfelelően dorzálflexiót és inverziót végez a m. tibialis anterior és a m. extensor hallucis
longus, bár az utóbbi izom inverziós hatása minimális a rövid erőkar miatt.
176. ábra
A lábra ható izmok és azok működése a felső és alsó ugróízület tengelyeihez viszonyított lefutásuk alpján
Extenziós és everziós hatású izmok a m. peroneus tertius és a m. extensor digitorum

longus.
A szaggitális síkú extenziós mozgás feltétele a lábszár anterior felszínén futó izmok
izomerejének egyensúlya.
A lábszár lateralis felszínén húzódó izmok, a m. peroneus longus és brevis a láb elsődleges
everzorai, továbbá aktívan stabilizálják a bokát laterális irányból, hatékonyak az inverziós
hatású erőkkel szemben. Mindkét izom a felső ugróízület plantárflexora is. A m. peroneus
longus lefutása, az I. tarsometetrasalis ízületnél való tapadása következtében az egész
előlábra pronációs hatást gyakorol, fontos továbbá megemlíteni azt, hogy mivel a m.
tibialis anterior is az I. metatarsus bázisán tapad, így a két izom együttes működése az I.
sugár stabilizálása. A m. peroneus longus által biztosított laterális húzás hiányában a m.
tibialis anterior mediális húzása hajlamosít a hallux valgus deformitás kialakulására.
A lábszár posterior területén fekvő izmok egy felületes és egy mély csoportot alkotnak. A
felületes csoportba a m. trices surae és a m. plantaris tartoznak, míg a mély csoportot a m.
tibialis posterior, a m. flexor digitorum longus és a m. flexor hallucis longus alkotják.
A m. triceps surae két, felületes feje a m. gastrochnemius medialis és lateralis a
térdízületre is hatnak, mivel a femurról erednek, a mélyebben fekvő, vékonyabb harmadik
fej, a m. soleus a térdízületet nem hidalja át. Az Achilles ínnal tapadó erős izmom
plantárflexióba húzza a felső ugróízületet, továbbá a többi, a posterior csoportot alkotó, a
bokát mediálisan kerülő izommal együtt inverziót végez a subtalaris ízületben.
A m. tibialis posterior, a m. flexor digitorum és hallucis longus a láb elsődleges

szupinátorai, közülük a m. tibialis posterior produkálja a legnagyobb szupinációs és
inverziós irányú nyomatékot.
A m. flexor digitorum longus és m. flexor hallucis longus felső és alsó ugróízületre
gyakorolt hatásuk mellett hatnak a lábujjak ízületeire, flexiót hoznak létre az MTP és IP
ízületekben.
A láb intrinsic (a láb területén eredő és tapadó) izmai dorsalis és plantaris lefutásúak.
Dorsalisan egy izom található, a m. extensor digitorum brevis, ami a hosszú extenzorokkal
együtt a lábujjak nyújtását végzi. Négy ina az 1-4-es ujjakhoz fut, az 1. ujjhoz futó ágát m.
extensor hallucis brevisként is definiálhatjuk.
A plantaris felszínen futó rövid izmok négy rétegben helyezkednek el.
A felületes réteg tagjai a m. flexor digitorum brevis, a m. abductor hallucis és a m. abductor
digiti minimi. A következő rétegben a m. quadratus plantae és a mm. lumbricales
helyezkednek el.
A harmadik rétegbe a m. adductor hallucis, a m. flexor hallucis brevis, és a m. flexor digiti
minimi tartoznak. A legmélyebben húzódó, a negyedik réteget alkotó izmok pedig a mm.
interossei dorsales és plantares tagjai.
Az intrinsic izmok mozgató hatása kevésbé lényeges, nagy szerepük van azonban a
strukturális stabilitás dinamikus támogatásában, a láb boltozatos íveinek direkt
támasztóiként (Neumann, 2010). (177. ábra)
177. ábra
A láb plantárisan futó intrinsic izmai
A A felületes réteg izmai
B A második rétegbe tartozó izmok
C A harmadik és negyedik réteg izmai
5.3 Megtekintés
Előlnézetben: a páciens áll, testsúlya kb. egyenletesen oszlik meg a két láb között, térde,
csípője nyújtott és rotációs neutrális helyzetben van.
A láb hossztengelye (a kéztől eltérően nem a hármas, hanem a kettes sugár) a lábszár
hossztengelyének folytatása. A két belboka és a két külboka azonos magasságban áll.
Azonos lábon vizsgálva a belboka előrébb és magasabban áll, a külboka hátrébb
helyezkedik el és kb. egy ujjnyival alacsonyabb állású.
A lábujjak zártak, a láb típusától függően a nagyujj a leghosszabb és a kisujj felé
fokozatosan csökken (egyiptomi láb 178. ábra, 2. kép), az első két ujj egyforma, vagy a
második kicsit hosszabb és a kisujj felé fokozatosan csökken (görög láb 178. ábra, 1. kép),
a lábujjak közel egyforma hosszúak (polinéz láb). Az egyiptomi láb általában hosszú,
keskeny, a nagylábujj hossza miatt könnyebben alakul ki hallux valgus, mint a többi
típusnál. A polinéz láb rövidebb, zömökebb és stabilabb, kevésbé hajlamos a
deformációkra, mint a másik kettő.
A lábujjak kissé a 2-es lábujj felé tartanak, és a kisujj általában enyhén befelé rotált (a
köröm kifelé néz).
Az 1-es és a 2-es metatarsus által bezárt szög kisebb, mint 15° (178. ábra). Ennél nagyobb
szögállás metatarsus varusról beszélünk, ami hallux valgus kialakulásához vezet. Az 1-es
metatarsus és a hallux proximális ujjperce által bezárt szög kisebb, mint 20° (178. ábra).
A lábon az említett csontok jól láthatók és tapinthatók, így a csontok által bezárt szög
könnyen mérhető. A 20°-nál nagyobb szögállás a hallux valgus deformitás. A valgus állás
extrém mértéket is elérhet, a hallux a 2-es ujj alá hajlik, azt megemeli. Az MT ízület
mediális oldalát borító bursa a fokozott irritáció miatt begyulladhat, az ízületet áthidaló
exostozis alakulhat ki. Az ízület mediális oldala gyulladt fájdalmas, a területen
bőrkeményedés, majd kallusz jelenik meg.
178. ábra
A láb vizsgálata. 1. kép: „görög” láb; 2. kép: „egyiptomi” láb
A halluxhoz hasonlóan a kisujjon előforduló deformitás, az 5-ös metatarsus valgus állása.

A metatarus fej kiemelkedik a laterális talpvonalból, az MT ízületben varus állás alakul ki,
a kisujj a 4-es ujj alá hajlik. Az 5-ös MT ízület laterális oldalán bőrkeményedés jelzi a
fokozott nyomásnak kitett területet. Az alatta fekvő bursa, akár a hallux esetén
begyulladhat, az ízület körül exostosis alakulhat ki.
A lábujjak (a négy kisebb ujj) egyéb deformitásai

karomállás: az MT ízület hyperextendált, a PIP és a DIP flexióban rögzült. Az MT ízületre
ható izmok egyensúlyának zavara miatt alakul ki. A lumricalisok és az interosseusok
gyengesége következtében a lábujj extenzorok az MP ízületet hyperextenzióba húzzák, a
flexoror hajlítják az IP ízületeket. Mivel hiányzik az MP ízületet hajlító és az IP ízületeket
nyújtó ellenerő, az ujjak rögzülnek a kóros állásban. Az extrém MP extenzió és PIP flexió
miatt a hosszú ujjextenzorok végpercre kifutó oladlsó kötegei a PIP ízület flexiós-
extenziós forgástengelye alá csúsznak, a DIP ízületre hajlító hatásuk lesz.
Bőrkeményedés/ kallusz képződik az extrém nyomásnak kitett területeken, az MT ízület
talpi felszínén és a PIP ízület dorzális oldalán.
kalapácsujj: Az MP ízület extenzióban, a PIP, flexióban rögzül a DIP lehet normál állású,
vagy hyperextendált). Bőrkeményedés/ kallusz a PIP ízület dorzális oldalán alakul ki.
Kialakulásában az interosseuszok gyengesége játszik jelentős szerepe. Az izmok elveszítik
flexiós hatásukat az MP ízületben, nem képesek azt stabilizálni, így az ujj extenzorok
hiperextenzióba húzzák és rögzítik az ízületet. A megnyújtott flexorok feszülése flexióba
húzza az IP ízületeket.
„kaparó ujj”: a DIP ízület flexiós állása, az ízület fölött bőrkeményedés vagy kallusz alakul
ki. Oka az izomerő egyensúly felborulása, az ujj flexorok rövidülése lehet, amit gyakran
nem megfelelő cipő viselése vált ki.
Hátulnézetben a sarok enyhén valgus állású. Az Achilles ín a lábszár meghosszabbított

hossztengelyével >5°-os szöget zár be. A két boka helyzete hátulról szembetűnőbb. A
mediális oldalon a belboka alatt kb. 2 ujjnyival és előrébb az os naviculare tuberculuma
látszik. Ha a naviculare erősen kiemelkedik, mint „harmadik boka” látszik, az a
hosszboltozat mediális ívének csökkenését mutató tünet.
A sarok és a talaj érintkezésének szélessége a láb teherviselését mutatja. Egyenletes
terhelés eloszlás esetén (a testsúly 50%-a a sarkon, 50%-a az 1-es és 5-ös metatarsus
fejen) a sarok két oldalon ívelt. A széles, „lapos” sarok a sarok túlzott terhelését, a „hegyes”
sarok az előláb fokozott terhelését jelzi.
A talpboltozat vizsgálata
A hosszboltozat mediális ívének legmagasabb pontja az os navicularenél van. A
naviculare magassága az 1-es metatarsus fej és a sarokcsont talajjal érintkező pontját
összekötő egyenestől mérve kb. 2,5 cm Ehhez azonban hozzá kell számítani a talpi
zsírpárnák és egyéb lágyrészek vastagságát is. Így a naviculare magassága 3,5-4 cm. Ez
nagymértékben függ a láb hosszától. (179. ábra)
Ennél megbízhatóbb értéket ad az 1-es metatarsus meredekségének vizsgálata. A talaj és

a metatarsus által bezárt szög=18°-25° (179. ábra).
Az os naviculare legkiállóbb pontja a belboka csúcsát és az 1-es MT ízületet összekötő
egyenesen (Feiss vonal) fekszik, vagy annak közelében van.
179. ábra
A talpboltozat mediális ívének vizsgálata.
Az ív legmagasabb pontja az os naviculare (kék csillag)
Az ív magasságát jelzi az 1-es metatarsus és a talaj által bezárt szög is.
A hosszboltozat laterális ívének legmagasabb pontja a calcaneus és az os cuboideum

ízesülésének vonalában van. Megtekintve látható, hogy a talp laterális élén itt nincs
terhelés, a vizsgáló az ujját be tudja csúsztatni alá. Az 5-ös metatarsus meredeksége=5°.
A harántboltozat vizsgálata terhelt helyzetben nem egyszerű. Felülről a metatarsus fejek
sora ad némi információt, de a talp alá nem látunk. A lábujjhegyre állított páciens talpát a
sarok felől megtekintve láthatóvá válik a talp harántboltozata. A talp teljes hosszán
végighúzódó harántboltozat a 2-es metatarsus vonalában a legmagasabb és
legkifejezettebben a disztális lábtőcsontok soránál (cuneiformék és a cuboideum) látszik.
A támaszkodó metatarsus fejek íve sokkal laposabb, de az ív látható. Lábujjhegyen állva
az izmok aktivitása befolyásolja a boltozat állapotát.
A lábat terheletlen helyzetben vizsgálva a lábujjak felől nézve (lábujjak extenzióban), az
MT ízületek talpi felszínének vonalában látszik a harántboltozat legdisztálisabb íve. A
„gömbölyű” talp a harántboltozat csökkenésének jele.
Megjegyzés
A hosszú ujjflexorok, a tibialis posterior, a peroneus longus és az abductor hallucis a
hosszboltozat mediális ívét, a peroneus brevis, a peroneus longus, és az abductor digiti
minimi a laterális ívet, az adductor hallucis, a peroneus longus és a tibialis posterior talpi
nyúlványai a harántboltozatot támogatják. Az izomerő egyensúly felborulása a boltozatra
is kedvezőtlen hatással bír.
A talp vizsgálata
A talp formája, a bőr színe, vastagság, bőrkeményedések helye sok információt ad a láb
helyzetéről. A talp bőre vastagabb és színesebb a terhelt felületeken. A talajt nem érintő
területek bőre vékonyabb, és világosabb. Normálisan a sarok, a külső talp él, az MT
ízületek sora és a nagyujj disztális ujjperce, illetve a lábujjak végei színesebbek. Minden
bőrkeményedés túlterhelt területet jelez. A harántboltozat csökkenése a 2-es metatarsus
fej túlterhelését eredményezi, a lábközépcsont feje alatt, a lábujj tövében bőrkeményedés
látható, ami nyomásra érzékeny lehet. Az itt futó interdigitális ideg járás közben
(elrugaszkodás) nyomás alá kerülhet, ami erős fájdalommal jár (metatarsalgia).
A talp lenyomatának vizsgálata. A talp normál lenyomata szintén a talajjal érintkező
felületeket rajzolja ki. Vizsgálhatjuk álló helyzetben, és járás közben. A vizsgált személy
testápoló krémmel, vagy olajjal bekent talppal hintőporral felszórt felületre áll, vagy
valamilyen színes porba mártott lábbal (vagy egyszerűen nedves talppal) fehér papírlapra
lép. A normál lábnyom az előzőekben felsorolt terhelt területeket rajzolja ki. A széles lábtő
lenyomat a mediális hosszanti ív csökkenésének jele, a laterálisan elkeskenyedett talpél
és a lábujjak lenyomatának hiánya a fokozott boltozat és az ujj deformitások jele.
A talus helyzetének vizsgálata.

A páciens áll, a testsúly a két láb között egyenletesen oszlik meg. A vizsgáló a bokavilla
előtt kitapintja a talus fej két szélét. A talus fej szélei normál neutrális helyzetben a két
oldalon egyformán érezhetőek. A páciens a törzsét jobbra-balra fordítja (a csípő ízület és
a tibia rotálódik), a láb szupinációs/pronációs mozgást végez zárt kinematikus láncban.
Normálisan a mozgás a subtalaris ízületben jön léptre, a talus tapintható elmozdulása
nélkül.
Hason fekvő helyzetben, a láb túlér a vizsgálóasztalon. A vizsgáló az előzőhöz hasonlóan
tapintja a talus fej széleit. A kisujj felől megfogja az előlábat és addig szupinálja-pronálja,
amíg a talus neutrális helyzetbe kerül. Ebben a helyzetben a sarok talpi felszínének és az
előláb talpi felszínének egy síkban kell lennie. Ha a két sík egymással szöget zár be, az
előláb szupinált, vagy pronált helyzetű.
5.4 A láb mozgásainak vizsgálata
5.4.1 Plantárflexió-dorzálflexió
Kiinduló helyzetben a páciens ül a vizsgálóasztalon, lábszára függőlegesen lóg. A láb laza
flexiós helyzetben áll. A vizsgáló beállítja a mérés neutrális helyzetét: a lábszár tengelye
és a laterális talpszél egymással derékszöget zár be. A vizsgálatot hátonfekvő helyzetben
is lehet végezni, de akkor a térdet enyhe flexióban alá kell támasztani, hogy elkerüljük a
gastrocnemiusok erős feszülését dorzálflexióban (180. ábra, 181. ábra).
Aktív planárflexió: a páciens a lábat lefeszíti, a lábszár és a laterális talpél által bezárt
szög növekszik (az alsóvégtag hosszabbodik). A mozgásterjedelem látszólag nagy, a
lábhát szinte a tibia elülső felszínének folytatásába esik, valójában 30°-50° között változik.
A mozgásterjedelmet a mediális oldalon is lehet mérni, de akkor a lábszár és az 1-es
metatarsus fejét a belbokával összekötő egyenes által bezárt szög változását értékeljük.
Aktív dorzálflexió: a páciens a lábat felfelé húzza, a láb dorzális felszíne a lábszárhoz
közeledik. A mozgásterjedelem kb. 20°-30°.
Passzív plantárflexió: a vizsgáló egyik kezével boka fölött rögzíti a lábszárat, másik
kezével átfogja a lábat és lefelé mozgatja. A véghelyzet érzés rugalmas, amit az ízületi tok
elülső részének és a kollaterális szalagok elülső rostjainak megfeszülése okoz. Elvileg
csontos ütközés is történik, a talus hátsó tuberculumai ütköznek a tibia hátsó peremébe,
de a lágyrészek feszülése általában korábban következik be.
Passzív dorzálflexió: a helyzet megegyezik az előzővel, a vizsgáló a talp felől fölfelé
nyomja a lábat. A véghelyzet érzés lehet kemény (a talus nyak és a tibia elülső peremének
ütközése), de az ütközést általában megelőzi a tok hátsó részének és a kollaterális
szalagok hátsó rostjainak megfeszülése (rugalmas véghelyzet), illetve gyakran a triceps
suare megfeszülése.
A mozgások alapvetően a talocruralis ízületben jönnek létre, amihez a lábtőcsontok
közötti mozgások néhány fokkal hozzájárulnak.
180. ábra
A boka ízület plantárflexiója (1. kép) és dorzálflexiója (2. kép).
Neutrális helyzetben a lábszár hossztengelye és a talp síkja (kék nyíl) 90 –os szöget zár be.
181. ábra
A boka ízület mozgásainak vizsgálata hátonfekvésben.
A tibiofibuláris ízületek mozgásai

A bokavilla oldalirányú stabilitást biztosít a talusnak, de a trochlea tali elülső és hátulsó
részének eltérő szélessége megköveteli a bokavilla oldalirányú mozgását. A mozgás
vizsgálható a két boka tapintásával. A páciens plantár- és dorzálflexiós mozgást végez,
miközben a vizsgáló tapintja a két bokát és érzi a bokavilla tágulását (dorzálflexió) és
szűkülését (plantárflexió). A fibula a dorzálflexió közben nem csak oldalirányba, hanem
fölfelé is mozog, amit a két lábszárcsont között megfeszülő membrana iterossea rostjai
okoznak. A bokavilla oldalirányú mozgása csak 4-5 mm de elengedhetetlen a láb
mozgásaihoz. Pontosabban mérhető a mozgás terjedelme egyszerű tolómérővel.
Ahogy azt a térdízület vizsgálatánál is említettük, a proximális tibiofibuláris ízület
mobilitása elengedhetetlen a fibula, és így a bokaízület szabad mozgásaihoz. Korlátozott
dorzálflexió, vagy a boka ízület csökkent oldalirányú stabilitása esetén mind a proximális,
mind a disztális tibiofibularis ízületet meg kell vizsgálni!
5.4.2 Inverzió – everzió

A subtalaris ízület és a lábtőcsontok közötti többi ízület összetett mozgása. Mozgásaikat
differenciáltan vizsgálni nem lehet, minden mozgásban, minden csont elmozdul. Némileg
az ab-addukció és a szupináció-pronáció elkülönítve is vizsgálható.
Kiinduló helyzetben a páciens ül, vagy fekszik, lába (talpa) nincs alátámasztva.
Aktív inverzió: a páciens a talpát befelé fordítja, és hajlítja. A mozgáshoz plantárflexió is
társul. Az everzió vizsgálatakor a páciens kifelé forgatja és hajlítja a talpát, ami
dorzálflexióval is jár. Az inverzió kb. a kétszerese az everziónak, de a három tengely körül
történő mozgás mérésére nincs megfelelő eszköz.
Passzív inverzió-everzió: a vizsgáló a boka fölött rögzíti a lábszárat, és a lábat kívülről
átfogva vizsgálja az inverziót, belülről átfogva az everziót. Mindkét véghelyzetben
rugalmas ellenállást érez. Az inverzió végén a laterális kollaterális szalag (főleg az elülső
rostok) és a lábtő laterális és dorzális szalagjai feszülnek meg leginkább. Az everzió végén
a rugalmas véghelyzet érzést a mediális kollaterális szalag (főleg a hátsó köteg), és a lábtő
mediális és plantáris szalagjainak feszülése okozza.
5.4.2.1 Szupináció-pronáció
Kiinduló helyzet: a páciens ül, lábszára függőleges, talpai a padlón fekszenek. Ökölbe zárt
kezét a két térde közé teszi, és összezárja. A vizsgálat alatt a térdei nem nyílhatnak szét, a
sarkát nem emeli fel!
Aktív szupináció: a talpát befelé fordítja. A mozgás terjedelme 20°-30°. Mérni szemből, a
talaj és a metatasusok fejének sora által bezárt szöget lehet.
Aktív pronáció: a kisujjszél megemelésével a páciens kifelé forgatja a talpát. A
mozgásterjedelem 5°-10°.
Passzívan a mozgás ülve, vagy fekve vizsgálható. A vizsgáló rögzíti a lábszárat a boka
fölött. A lábat átfogva befelé és kifelé rotálja a lábat, a láb hossztengelye körül. A
véghelyzet érzés mindkét irányba rugalmas.
A vizsgálat elvégezhető fekve, vagy ülve is, de a pro-szupinációs mozgás során nem
zárható ki teljesen az addukciós (szupinációhoz társul), abdukciós (pronációhoz
társul)elmozdulás (182. ábra).
182. ábra
A láb szupinációja
(1. kép) neutrális helyzete (2. kép) és pronációja (3. kép), fekvő helyzetben vizsgálva.
5.4.2.2 Ab-addukció
Kiinduló helyzet: a páciens ül, lábszára függőleges, talpai a padlón fekszenek. Ökölbe zárt
kezét a két térde közé teszi, és összezárja. A vizsgálat alatt a térdei nem nyílhatnak szét, a
sarkát nem emeli fel!
Aktív mozgásterjedelem vizsgálat: a vizsgáló rögzíti a lábszárat a boka fölött
(megakadályozza a lábszár rotációját), a páciens befelé – kifelé (addukció-abdukció)
csúsztatja az előlábat. Az addukció 10°-15°, az abdukció 30°-40°. A mozgáskitérés mérése
egyszerű egy fehér lap segítségével. A páciens ráteszi a talpát a lapra, az abdukció
méréséhez meghúzzuk a sarok és az 1-es metatarsus mediális szélét összekötő egyenest.
A mozgás végén újra berajzoljuk a mediális talpszél vonalát. A két vonal által bezárt szög
könnyen mérhető. Ugyanígy az addukció méréséhez a laterális talpélet jelöljük.
Passzív mozgásterjedelem vizsgálata: a helyzet megegyezik az előzővel (fekve is

vizsgálható). A vizsgáló rögzíti a lábszárat, és a lábat a talp síkjában mozgatja be-, illetve
kifelé. A véghelyzet rugalmas mindkét irányban.
5.5 A lábujjak mozgásainak vizsgálata
5.5.1 Articulatio metatarsophalangea (MTP)

Az ízületek felépítése a kéz MCP ízületéhez hasonló. Szerkezetének köszönhetően
ugyanazokra a mozgásokra képes, mint a kéz ízületei, de eltérő mértékben.
5.5.1.1 Flexió-extenzió
Kiinduló helyzet: a páciens ül, lábszára függőleges, a talp a talajon. A proximális ujjpercek
nem egyenes folytatásai a metatarsusoknak, azokkal a kisujj felé csökkenő mértékben
szöget zárnak be (extenzió). Az interphalangealis ízületek nyújtottak, vagy enyhén
hajlítottak. A vizsgálat elvégezhető a talp alátámasztása nélkül, vagy fekvő helyzetben is.
Aktív extenzió vizsgálata: a páciens megemeli az ujjait a talajról. A mozgásterjedelem a
talaj és a lábujjak proximális ujjperce által bezárt szög, 50°-60°.
Az aktív flexió vizsgálata: a páciens behajlítja az ujjait. A mozgásterjedelem 20°-30°.
Flexióban a proximális ujjperc alig hajlik tovább, mint a lábközépcsont hossztengelye, de
a mozgásterjedelem lehet több is, széles egyéni variációval.
Passzív extenzió vizsgálat során a vizsgáló rögzíti a metatarsusokat, és az MTP ízületeket
nyújtja. Az extenzió passzívan eléri a 90°-ot, ami elengedhetetlen a hatékony
elrugaszkodáshoz járás közben, különösen az első három ujjon. A véghelyzet érzés
rugalmas, az ízületi tok plantáris részének feszülése miatt. A „passzív” extenzió
vizsgálható úgy is, hogy a páciens lábujjhegyre áll. Az extenzorok itt passzívak, a flexorok
zárt láncban működnek.
A passzív flexió vizsgálata ugyanaban a helyzetben történik, a vizsgáló hajlítja az
ízületeket. A mozgásterjedelem minimálisan haladja meg az aktív mozgásét. A véghelyzet
érzés rugalmas, a tok dorzális részének feszülése miatt.
5.5.1.2 Abdukció-addukció
A lábujjak anatómiailag képesek ab-addukcióra, de a legtöbb ember nem képes, vagy alig
aktív abdukcióra. A vizsgálat során a páciens próbálja terpeszteni az ujjait. A
mozgásterjedelem mérésének nincs értelme. Az addukció még kevésbé értékelhető.
A mozgások passzív vizsgálata egyenként történik. A metatarsus rögzítése mellett a
vizsgáló laterális-mediális irányba mozgatja a lábujjakat. Legnagyobb jelentősége az
öregujj abdukciós mozgásterjedelmének van. Normálisan az abdukció kb. az 1-es
metatarsus hossztengelyéig kivihető. A korlátozott abdukció a hallux valgus deformitás

kialakulásának jele lehet.
183. ábra
A lábujjak aktív abdukciója. Sokan nem képesek értékelhető abdukcióra.
5.5.2 Az interphalangeális ízületek

Az IP ízületek (az öregujj egy IP ízülete, és a 2-5-ös ujjak proximális és disztális IP ízülete)
a kézhez hasonlóan egytengelyű ízületek.
5.5.2.1 Flexió-extenzió
Az aktív flexiós, extenziós mozgásterjedelem vizsgálata az MTP ízületekkel együtt
történik. A lábon az ember nem képes az egyes ízületeket egymástól függetlenül mozgatni.
A páciens hajlítja a lábujjait, a vizsgáló megtekinti a lábujjak helyzetét. Az öregujj IP
ízületében a mozgásterjedelem 60°-90°, a többi ujj PIP ízületében 90°, a DIP ízületekben
általában kevesebb, bár képes a 90°-ra. A hajlított lábujjak sorát megtekintve gyorsan
felfedezhető az átlagostól való eltérés. Normálisan a lábujjak egységes, egyenletesen hajló
sort képeznek. A sorból kiemelkedő, kiálló lábujj flexiós mozgásterjedelem csökkenésre
utal.
Az aktív extenzió vizsgálata a lábujjak minden ízületének nyújtásával történik. Egyesek
képesek az öregujjat a többitől függetlenül extendálni. A mozgás véghelyzetében csak az
öregujj IP ízülete áll teljesen nyújtva (0°), a többi laza nyújtott állású.
A passzív flexiós mozgásterjedelmet az ujjakon egyenként és ízületenként végezzük.,
proximális ujjperc rögzítése mellett mozgatjuk a disztálisabb ujjpercet. A vizsgálatot
nehezíti, hogy az ujjpercek nagyon rövidek, sokszor nehézséget okoz azok rögzítése
(különösen a középső ujjperc).
A passzív flexió néhány fokkal meghaladja az aktív mozgásterjedelmet, a véghelyzetben a
rugalmas érzést a dorzális szalagok, és a tok dorzális részének megfeszülése adja.
A passzív extenzió a PIP ízületen eléri a 0°-ot, az ritkán haladja meg. A DIP ízületekben a
mozgásterjedelem széles határok között változik, de a 0°-ot mindenképpen el kell érnie.
A véghelyzet érzés rugalmas.
Az öregujj IP ízületének stabilitása extenzióban fontos a testsúlyterhelés viselésben.

Hátrahajló IP ízület nem biztosítana megfelelő támaszt az elrugaszkodáshoz, vagy a
lábujjhegyen álláshoz!
5.6 Speciális tesztek a lábon
5.6.1 A boka ízület stabilitásának vizsgálata

A boka körüli szalagok, a ligamentum collaterale laterale (fibulare) és a ligamentum
collaterale mediale (tibiale) két ízületet hidalnak át. A talocruralis ízületet, és a subtalaris
ízületeket. A talust és a calcaneust összekötő szalagrendszer, a ligamentum talocalcaneum
itreosseum négy kötege erős stabilitást biztosít a két csont között, különösen a testsúly
viselésekor. Ezek független fizikális vizsgálata nem lehetséges.
A két oldalszalag előre, hátra és lefelé futó kötegeinek vizsgálata a „rejtett” talus
hozzáférhetetlensége miatt a calcaneus mozgatásával történik.
A laterális stabilitás vizsgálata: a páciens ül, vagy fekszik, térde hajlítva van, a láb
neutrális helyzetben. A vizsgáló a sarokcsontot (és közvetve a talust is) mediális irányba
billenti (184. ábra). Néhány fokos elmozdulás után a lig. calcaneofibulare és kevésbé a lig.
talofibulare anterior megfeszülése megállítja a mozgást. A vizsgáló tapintja is a
kollaterális szalagok feszülését. Ha a szalag elszakadt, a sarokcsont és a talus fokozottan
addukálható. Ha a nyújtás fájdalmas, a szalag sérült (pl. rándulás) de intakt.
Mediális stabilitás vizsgálata: a vizsgálat az előzővel megegyező, a vizsgáló a
sarokcsontot laterális irányba billenti. A mozgást a felületes lig. deltoideum, és a
mélyebben futó lig. tibiotalare posterior korlátozza. A lig. deltoideum feszülése jól
tapintható a belboka alatt. A szalagok szakadása nagyfokú sarok abdukciót enged, a
fájdalom a szalagok érintettségére utal.
184. ábra
A laterális szalagok (lig. collaterale laterale) stabilitásának vizsgálata.
Az elülső stabilitást a két oldalszalag elülső kötegeinek (lig. talofibulare anterior, lig.
talotibiale anterior) és az elülső tokszalag épsége biztosítja.
Elülső asztalfiók teszt: a páciens ül, vagy fekszik, térde hajlítva, a láb kb. 20°-os
plantárflexióban van. A vizsgáló elölről rögzíti a lábszárat a boka fölött, másik kezével
átfogja a sarkat, és a sarokcsonttal együtt a talust is előrehúzza (185. ábra, 1. kép). A
szalagok megfeszülése néhány milliméter mozgást enged, majd határozott erős ellenállást
produkál. Ha mindkét szalag elszakad, a talus láthatóan előrecsúszik. Ha csak a laterális
szalag szakad, a teszt során a talus (a láb) előrecsúszik, és befelé fordul (addukálódik).
Mediális szalag szakadása ellenkező irányú mozgást eredményez. A lig. talofibulare
anterior célzott vizsgálata: a vizsgáló a lábat 20°-os plantárflexióba és inverzióba állítja,
és így végzi el a tesztet.
A vizsgálat más testhelyzetekben is elvégezhető:
Hasonfekve, a láb túlér az asztalon. A tibiát az asztal rögzíti, a vizsgáló a sarkat nyomja
ventrális irányba;
Hátonfekve a láb talprahúzva. Az asztal stabilizálja a sarkat, a vizsgáló elölről hátrafelé
nyomja a tibiát (185. ábra, 2. kép).
185. ábra
A boka ízület elülső stabilitásának vizsgálata. A vizsgáló a lábszárat stabilizálja, és a sarokcsontot előrehúzza (1.
kép), vagy a sarokcsontot letámasztja, és a lábszárat csúsztatja hátra (2. kép).
Hátulsó stabilitást a két oldalszalag hátulsó kötegei (lig. calcaneofibulare, lig. tibiotalaris
posterior lig. talocalcaneum medialis, a lig. talocalcaneum posterius és a lig.
talocalcaneum lateralis) biztosítják.
Hátulsó asztalfiók teszt: a páciens ül, vagy fekszik, térde hajlítva, a láb kb. 20°-os
plantárflexióban van. A vizsgáló hátulról rögzíti a lábszárat a boka fölött, másik kezével
átfogja a láb dorzális oldalát az ízülethez közel és a talust hátrafelé tolja (186. ábra, 1.
kép). A szalagok megfeszülése néhány milliméter mozgást enged, majd határozott erős
ellenállást produkál.
Hátonfekve a láb talprahúzva. A vizsgáló az asztalon rögzíti a lábat, és előre húzza a tibiát
(186. ábra, 2. kép).
186. ábra
A boka ízület hátulsó stabilitásának vizsgálata.
A vizsgáló a lábszárat stabilizálja, és a sarokcsontot/talust hátrafelé csúsztatja (1. kép), vagy a sarokcsontot
letámasztja, és a lábszárat csúsztatja előre (2. kép).
5.7 A lábra ható izmok vizsgálata
5.7.1 A boka ízület plantárflexorai
musculus triceps surae

további flexorok:
musculus tibialis posterior
musculus peroneus longus
musculus peroneus brevis
musculus flexor hallucis longus
musculus flexor digitorum longus
musculus plantaris
musculus triceps surae

A lábszár legnagyobb tömegű izma, a lábszár formáját leginkább meghatározó
izomusculus Két jól elkülöníthető része van: a kétfejű, és a térd ízületet is áthidaló
felületes musculus gastrocnemius, és a mélyebben fekvő musculus soleus.
187. ábra
A láb (boka ízület) plantárflexorai
musculus gastrocnemius
eredés: a mediális fej: a mediális femur condyluson, és fölötte a facies popliteán, valamint
a térd ízület tokján
a laterális fej: a lateralis epycondyluson, és fölötte a femuron.
lefutás, tapadás: a két fej, a lábszár hátsó részén felületesen fut lefelé, összetartva egy
aponeurozison tapadnak, ami a sarokcsont felé futva elkeskenyedik és az Achilles ínba
megy át. Az ín a calcaneus felső részén hátul tapad (187. ábra A).
beidegzés: nervus tibialis (S1-S2)
musculus soleus
eredés: a fibula fej és a fibula felső felének hátulsó felszínén, a tibia és fibula között a
membrana interossean.
lefutás, tapadás: a gastrocnemius alatt széles izomhassal fut lefelé. A
gastrocnemiusokkal közös aponeurozison tapad, majd az Achilles ínnal a calcaneus hátsó,
felső részén (187. ábra, B).
beidegzés: nervus tibialis (S1-S2)
működés: a három fej közös hatása a bokaízület plantárflexiója. A gastrocnemiusok a térd
ízületet is hajlítják. Boka ízületi flexiós hatásuk nyújtott térd mellett erőteljesebb.

3-as izomerő: a páciens hason fekszik, lába túlér a vizsgálóasztalon. A vizsgáló elölről a
boka fölött átfogva rögzíti a lábszárat. A páciens lefeszíti a lábát (plantárflexió).
4-5-ös izomerő: a vizsgáló az előbbi helyzetben a talp közepén dorzálflexiós irányú
ellenállást ad a mozgásra. Az izom nagyon erős, nagy ellenállást elbír.
2-es izomerő: a beteg a vizsgált oldalán fekszik. A nem vizsgált végtagot hajlítva a másik
elé helyezi. A vizsgált lába az asztalon fekszik, így hajtja végre a mozgást, az asztal
felszínével párhuzamosan.
Kettesnek tekinthető az izomerő akkor is, ha a hármas izomerő vizsgálatnak megfelelő
helyzetben, a gravitációval szemben végzett mozgás elindul, de nem megy teljes
terjedelemben. Ez csak akkor igaz, ha a bokaízület passzív mozgásterjedelme nem gátolt.
1-es izomerő: a gastrocnemiusok két fejének izomhasa a lábszár felső felében mediálisan
és laterálisan tapintható. Az izom felületes fekvése miatt az izom rezdülése látható is. A
soleus izomhasának feszülése a laterális gastrocnemius alatt a lábszár alsó egyharmad
határán kivülről érezhető. A többi részt a gastrocnemius betakarja.
Az izom rezdülése az Achilles ín tapintásával is igazolható.
A musculus soleus izomerejének elkülönítő vizsgálata

A gastrocnemius elkülönítő vizsgálata nem lehetséges, de a gastrocnemiusok hatásának
gyengítésével a soleus izomereje jól vizsgálható.
Kiinduló helyzet: a páciens hason fekszik, térde behajlítva, lábszára függőleges.
3-as izomerő: a vizsgáló rögzíti a lábszár helyzetét, miközben a vizsgált személy a
plantárflexiós mozgást végzi.
4-5-ös izomerő: a helyzet megegyezik az előzővel. A mozgást a talp közepére adott
dorzálflexiós irányú ellenállással szemben végzi a páciens.
2-es izomerő: a vizsgálat oldalt fekvő helyzetben történik. A vizsgált oldal van alul, a
páciens térde 90°-os flexióban. A plantárflexiót az asztalon csúsztatva végzi el.
1-es izomerő: a soleus izomhasának feszülése a laterális gastrocnemius alatt a lábszár
alsó egyharmad határán érezhető. Hajlított térd mellett a soleus működése dominál.
5.7.1.2 A triceps surae izomerejének vizsgálata funkció közben

Az izom erejének ellenőrzését érdemes a funkciójának megfelelő, terhelt, azaz álló
helyzetben kezdeni. A páciens áll, az egyensúly megtartásra biztosítsunk számára
támaszkodási, vagy kapaszkodási lehetőséget! Sarkait megemelve (lábujjhegyre állás)
vizsgáljuk az izom normális erejét. Ha a páciens képes a mozgást teljes
mozgásterjedelemben elvégezni, és a véghelyzetet megtartani, az izomerő 4-5-ösnek, azaz
normálisnak tekinthető. Ha az aktív mozgásterjedelem csökkent, és a páciens nem tudja a
helyzetet fenntartani, az izomerőt az előbb leírt módon vizsgáljuk tovább!
Hajlított térddel végezve a lábujjra állást a soleus működése dominál, a gastrocnemius

hatékonysága csökken.
A teljes sarokemelés vizsgálata állva megkívánja a többi, lábra, lábujjakra kifutó flexiós
hatású izom működését, amelyek biztosítják a lábujjak stabil támaszkodását és a talp
megemelését a vizsgálat során. Tehát, ha a lábujjhegyre állás nem tökéletes, a többi flexor
izomerejét is le kell ellenőrizni!
Lábujjra állás közben a gastrocnemius két feje jól kirajzolódik a lábszár felső részén. Ha
nincs a bőr alatt extra zsírszövet, a két fej formája, feszülése, és még az átmenet az
aponeurózisba is jól látható.

A páciens a vizsgálóasztal szélén ül, térde hajlítva, lábszára lelóg az asztalról. A vizsgáló
átfogja a páciens lábát, és visszafeszíti (dorzálflektálja). Ez a mozdulat a soleust nyújtja. A
láb dorzálflexióját fenntartva a vizsgáló a térdet teljesen kinyújtja. Így a soleus mellett a
gastrocnemiust is megnyújtja. Ha a térd nyújtása ebben a helyzetben korlátozott, nézzük
meg a vizsgálatot fekvő helyzetben is, nyújtott csípő ízülettel, az ischiocruralis izmok
feszülésének megakadályozása érdekében.
A vizsgálat háton, vagy hason fekve is kivitelezhető. Háton fekve a lábat talpra húzva
végezzük el a soleus nyújtást, majd a térdet kinyújtva a gastrocnemiust is. Hason fekve
hajlított térddel, függőleges lábszár mellett nyújtjuk meg a soleust, és a térd nyújtásával a
gastrocnemius is. Ebben a vizsgálatban a combot a térd fölött támasszuk alá, a teljes
térdnyújtás lehetőségének biztosítására!
A triceps surae rövidülésre hajlamos izom, különösen a gastrocnemius, rövidülése
gyakori probléma.
Izometriás teszt
A páciens hason fekszik, térde nyújtva, lába túlér a vizsgálóasztal szélén. A láb laza
helyzetben, enyhe plantárflexióban van. A vizsgáló talpra kifejtett dorzálflexiós
ellenállásával szemben kell a helyzetet fenntartani. Ha a teszt pozitív, azaz a páciens
fájdalomra panaszkodik, a láb többi flexorát is meg kell vizsgálni, a fájdalom eredetének
kiderítésére!
5.7.2 A tibialis csoport vizsgálata

musculus tibialis anterior
188. ábra
A m. tibialis anterior és a m. tibialis posterior

Az izom a láb legjelentősebb dorzálflexora. Dorzálflexiós hatása van még: musculus
peroneus tertius, musculus extenzor hallucis longus, musculus extenzor digitorum longus
eredés: a tibia laterális condylusa, a tibia proximális kétharmada, a membrana interossea
elülső felszíne, a lábszár mély fasciája.
lefutás, tapadás: az izom függőlegesen lefelé fut a lábszár felső kétharmadában, kitölti a
tibia és a fibula közötti árkot. Innen lefelé haladva ina keresztezi a lábszár hossztengelyét,
mediál felé tartva fut tapadási helyére a mediális cuneiforme dorzális és plantáris
felszínére, valamint az 1-es metatarsus bázisának dorzális részére (188. ábra).
beidegzés: nerus peroneus profundus (L4-S1)
működés: dorzálflexió a talocruralis ízületben. Részt vesz a láb inverziójában, főleg a
szupinációban. A láb hosszboltozatának mediális ívét csökkenti.
musculus tibialis postreior

eredés: a tibia és a fibula proximális kétharmada hátul és az egymás felé tekintő felszínek,
a membrana interossea hátulsó felszíne.
lefutás, tapadás: az izom a tibialis anteriorral párhuzamosan fut a lábszár hátulsó részén.
A tibia és a fibula között indul, és kb. a lábszár alsó harmad határán keresztezi a
hossztengelyt. Attól mediál felé halad, ina a belboka mögül kanyarodik előre és fut az os
navuculare mediálisan legkiállóbb pontjára (tuberositas ossis navicularis). Innen a talpra
kanyarodó inakkal tapad a három cuneiformen, az os cuboideumon, a sustentaculum talin,
valamint a 2-3-4-es metatarsus bázisán (188. ábra).
beidegzés: nervus tibialis (L4-L5)
működés: a tibialis posterior a bokaízületet hajlítja (plantárflexió), a láb inverziójában
inkább addukciós hatású.
5.7.2.1 Az izomerő vizsgálata

Kiinduló helyzet: a páciens ül, lábszára lelóg a vizsgálóasztalról, a láb nincs alátámasztva
(laza plantárflexióban).
3-as izomerő: Felszólításra befelé fordított talppal megemeli a lábat.
4-5-ös izomerő: a vizsgáló az előző helyzetben mediál felől átfogja a lábat és plantáris és
pronációs ellenállást ad a mozgással szemben.
Más lehetőség: kiinduló helyzetben a vizsgáló szupinálja a páciens lábát. A páciens a
szupinált helyzetet fenntartja, miközben plantárflexiós ellenállással szemben emeli a
lábat dorzálflexióba.
2-es izomerő: a páciens a vizsgált oldalán fekszik, térde hajlítva, lába alátámasztva. A
vizsgáló szupinálja a lábat, és így kéri a dorzálflexiót az asztalon csúsztatott lábbal.
Más lehetőség: a páciens háton fekszik, a láb enyhe flexióban. Csak a szupinációt kell
aktívan végeznie.
1-es izomerő: az izom kontrakciót a lábszár felső kétharmadában a tibiától laterálisan
lehet tapintani. Az ín feszülése jól látható és tapintható a elől a két boka között, a
középvonaltól a belbokához közelebb. Az ín a tibia előtt kb. tenyérnyi magasan a bokavilla
fölött már jól látható és tapintható (kiemelkedik a lábszár felületén), és innen a tapadási
helyéig végig követhető. Ha nincs ödéma, vagy extra zsírréteg az ín körül, megfeszülését
tapintás nélkül is látjuk.
Megjegyzés
A mozgásba besegíthet az extenzor hallucis longus – inának megfeszülése a tibialis
anteriortól laterálisan az öregujjig jól látszik; a tibialis posterior ami a szupinációban vesz
részt, de dorzálflektálni nem képes.

Kiinduló helyzet: a páciens ül, lábai a padlón támaszkodnak. A vizsgált lábat keresztbe
teszi a másik térdén, úgy, hogy azt boka fölött támassza alá (csípője hajított abdukált,
kirotált, térde hajlított). A lábat a végtag helyzete miatt, a gravitációs hatás kisfokú
abdukcióba hozza, és laza plantárflexióban van.
3-as izomerő: az izomerő vizsgálata során a plantárflexió megtartásával a lábat
addukcióba emeli.
4-5-ös izomerő: az előző helyzetben a vizsgáló abdukciós ellenállásával szemben kell a
mozgást végrehajtani.
Alternatív helyzet a 3-4-5-ös izomerő vizsgálatra:

A páciens a vizsgált oldalán fekszik, a felül lévő lábát kissé előrébb helyezi (ne legyen a
másikon!). A vizsgált láb túlér a vizsgálóasztalon, nincs alátámasztva. A kiinduló helyzet
és a vizsgálat megegyezik az előbb leírtakkal.
A páciens ül a vizsgálóasztal szélén, lábszára lóg, lába nincs alátámasztva
(plantárflexióban áll). A 4-5-ös izomerő vizsgálat során csak addukciós mozgást végez, a
vizsgáló erre ad ellenállást.
Megjegyzés
A vizsgálat során ne alkalmazzunk dorzálflexiós irányú ellenállást, mert az bekapcsolja a
többi plantárflexiós hatású izom működését, különösen a triceps surae-ét.
2-es izomerő: a páciens ül, vagy háton fekszik, lába nincs alátámasztva, laza
plantárflexióban van. Lábát befelé mozgatja (addukció) a talp befelé forgatása nélkül.
1-es izomerő: az izom rezdülése legegyszerűbben az izom tapadása előtt, a belboka és az
os naviculare között jól látható és érezhető ín tapintásával vizsgálható.
Megjegyzés:
A tibialis posterior funkcionális jelentősége a mediális boltozat fenntartásában van. Az
izom az os navicularét a talus feje alá, és mediál felé húzza, mintegy „megemeli” a talus
fejét, ezzel a talpboltozat hosszanti mediális ívét növeli. Jól szemléltethető ez zárt
kinematikus láncban, azaz támaszkodó lábon, amikor az izom a navicularét az
alátámasztási felülettől távolítja, emeli. Az egyik legfontosabb izom a hosszboltozat
fenntartásában.

musculus tibialis anterior: a páciens ül, vagy fekszik, a vizsgáló boka fölött rögzíti a
lábszárat, pronálja és plantárflektálja a lábat.
musculus tibialis posterior: a testhelyzet tetszés szerinti (ülve, oldalt-, háton-, vagy
hason fekve), a térd hajlított. A lábszárat boka fölött rögzítve a vizsgáló teljes abdukcióba
és dorzálflexióba mozgatja a lábat. Ha a mozgás korlátozott, meg kell vizsgálni a többi
plantárflexor nyújthatóságát (kül: triceps surae)! A tibialis posterior gyengülésre
hajlamos izom.

musculus tibialis anterior: a páciens háton fekszik, vagy ül, lába enyhe plantárflexióban
és pro-szupinációs középhelyzetben (ha ül, a vizsgáló állítja be és tartja meg). A páciens a
vizsgáló plantárflexiós és pronációs ellenállásával szemben megtartja a láb helyzetét.
musculus tibialis posterior: a láb laza plantárflexióban és ab-addukciós neutrális
helyzetben áll. A vizsgáló abdukciós irányú erejével szemben kell a helyzetet megtartani.
A plantárflexióra ne adjunk ellenállást, mert az aktíválja a láb flexorait.
5.7.3 A peroneus csoport

musculus peroneus tercius
189. ábra
A peroneus izmok

eredés: a fibula fej és a csont felső kétharmada laterálisan, a lábszár mély fasciája
lefutás, tapadás: a lábszár külső oldalán a fibula fejről indulva halad a külboka felé. A
lábszár alsó harmad határától ínban folytatódik, a külboka mögül előrekanyarodik és a
laterális talpélen az V. metatarsus és az os cuboideum határán a talpra hajlik, majd a
mediális oldalon a mediális cuneiformén és az 1-es metatarsus bázisán a talpi felszínen
tapad (189. ábra).
beidegzés: nervus peroneus superficialis (L5-S1)

működés: a láb plantárflexiója és everziója. Fontos szerepe van a talpboltozat
fenntartásában. Terhelt helyzetben (zárt kinematikus láncban), az 1-es metatarsus
plantáris és laterális irányú húzásával a hosszboltozat mediális ívét, és a harántboltozat
magasságát is emeli/fenntartja. Ugyanakkor a laterális ívet is emeli. Ez az egyetlen izom,
amely a talpboltozat mindhárom ívét képes emelni/tartani. Lábujjhegyre álláskor
boltozatfenntartó hatása kifejezett.

eredés: a fibula alsó kétharmadán laterálisan
lefutás, tapadás: mélyen a peroneus longus alatt fut, azzal párhuzamosan. A külboka alatt
előrekanyarodik, és az V. metatarsus bázisán laterálisan tapad (tuberositas ossis
metatarsalis V.)(189. ábra).
beidegzés: nervus peroneus superficialis (L5-S1)
működés: a láb platárflexiója és everziója (az everzióban az abdukciós hatása dominál).
A hosszboltozat laterális ívét emeli.
musculus peroneus tertius

eredés: a fibula alsó harmada elől és a membrana interossea (az extenzor digitorum
longus eredési vonalában disztálisan, tulajdonképpen nem különül el a lábujjak hosszú
extenzorától).
lefutás, tapadás: függőlegesen fut lefelé. A boka ízület vonalában irányt vált, kifelé tartva
az V. metatarsuson dorzálisan tapad. Nem mindenkinél létező izomusculus
beidegzés: nervus peroneus profundus (L5-S1)
működés: a láb dorzálflexiója és everziója (főleg pronál)
A peroneus longus és brevis izomerő vizsgálata

Kiinduló helyzet: a páciens ül, a láb laza flexióban áll (lóg) vagy a hátán fekszik, úgy, hogy
a lába túlér az asztalon, és a láb laza flexióban van.
3-as izomerő: A plantárflexiót megtartva kell a lábat a kifelé mozgatni, és fordítani. A
plantárflexiót a többi hasonló hatású izom aktivitásának kiküszöbölése érdekében nem
forszírozzuk.
Megjegyzés:
Mivel a mozgásterjedelem kicsi a mozgás minőségének és erejének megítélése nehézkes
lehet. Ezért célszerű a vizsgálatot kisfokú inverzióból indítani. Így teljesebb képet
kaphatunk a valódi izomerőről.
4-5-ös izomerő: a vizsgáló kívülről átfogja a lábat és befelé irányúló (addukciós) és
szupinációs irányú ellenállást ad a mozgásra.
2-es izomerő: az izomerő kettesnek tekinthető, ha a páciens a hármas izomerőnek

megfelelő vizsgálatban, ellenállás nélkül képes aktív elmozdulást produkálni, de nem
teljes mozgásterjedelemben, illetve a véghelyzetet nem képes megtartani.
1-es izomerő: a peroneusok kontrakciója több helyen is vizsgálható. A longus izomhasa
a lábszár oldalán, a fibula fej alatt biztosan tapintható. A két fej ina a külboka fölött és
mögött szorosan együtt halad, közvetlenül a bőr alatt (a brevis előrébb a longus hátrébb),
ahol mindkettő látható és tapintható. A boka alatt előrekanyarodva a hosszú fej ina
mélyebben fut, onnan már nem tapintható, de a rövid fej ina, ha megfeszül, az V.
metatarsus felé haladva, jól kiemelekedik a bőr alatt.
Megjegyzés:
A két fej működése nagyon hasonló, valódi elkülönítő vizsgálat nem lehetséges. Némileg
a hosszú fej ereje külön is vizsgálható, különösen ellenállással szemben. Mivel az izom a
talpat keresztezve a mediális oldalon tapad, pronációs működése alapján, erre adott
ellenállással vizsgálhatjuk a 4-5-ös izomerőt.
A peroneus brevis a boka ízület minden helyzetében aktív (eltérő mértékben) everzió
közben.
musculus peroneus tercius

Kiinduló helyzet: a páciens ül, lábszára lelóg az asztalról, lába laza flexióban.
3-as izomerő: a lábat kifelé fordítja és megemeli.
4-5-ös izomerő: a vizsgáló boka fölött rögzíti a lábszárat. A lábat kívülről átfogja,
neutrális helyzetbe állítja és szupinációs ellenállást ad a pronációra. A dorzálflexióra nem
adunk ellenállást, mert az az extenzor digitorum longust aktiválja. A hosszú ujjextenzor
hatása a lábra megegyezik a peroneus tertiuséval (dorzálflexió, everzió/főleg abdukció).
2-es izomerő: a páciens háton fekszik, sarka az asztalon támaszkodik. Kettesnek
tekinthető az izomerő, ha a páciens a lábat pronációs irányba képes elmozdítani.
1-es izomerő: a peroneus tertius ina tapadása előtt tapintható, a kisujjra futó extenzor ín
mellett.
Megjegyzés: a peroneus tertius vizsgálatát bonyolítja, az extenzor digitorum longus
hasonló mozgása. Különösen nehéz megítélni a gyenge (2-es) izomerőt.

musculus peroneus longus és brevis: a testhelyzet tetszőleges, a térd legyen hajlítva. A
vizsgáló a lábszárat boka fölött rögzíti, a lábat teljes szupinációba, és dorzálflexióba viszi.
Megjegyzés: a peroneusok gyengülésre hajlamos izmok. Korlátozott nyújthatóság esetén
inkább a triceps surae rövidülése, vagy ízületi eredetű mozgásterjedelem csökkenés
valószínű.
musculus peroneus tercius: a testhelyzet tetszőleges, a vizsgáló boka fölött rögzíti a
lábszárat és a lábat szupinációs és plantárflexiós irányba nyújtja.
Izometriás teszt
musculus peroneus longus és brevis: a láb laza plantárflexiós helyzetben van. A
vizsgáló a talpat kívülről átfogva mediális és szupinációs irányú ellenállásával szemben a
páciens megtartja a helyzetet.
musculus peroneus tercius: a bokaízület neutrális helyzetében alkalmaz a vizsgáló
szupináló erőt a lábra, a páciens megtartja a helyzetet. Ha a teszt pozitív, az extenzor
digitorum longus és a peroneus brevis elkülönítő vizsgálatával lehet megállapítani a
fájdalom eredetét.
5.7.4 A II-V-ös lábujjakra ható izmok vizsgálata
5.7.4.1 Az extenzor csoport

musculus extensor digitorum longus
musculus extensor digitorum brevis
190. ábra
A lábujjak extenzorai
musculus extensor digitorum longus

eredés: elől, a tibia laterális epicondylusa, a fibula tibia felé tekintő felső háromnegyede,
a membrana interossea, a lábszár mély fasciája
lefutás, tapadás: a lábszárcsontok előtt, a két csont között fut lefelé a tibialis anterior
takarásában, a középvonaltól laterálisan. Áthalad a felső, majd az alsó extenzor
retinaculum alatt. Ina a boka ízület magasságában válik négy (a peroneus tertiussal 5)
ágra, és a 2-5-ös ujjak felé szétágazva halad a lábháton, közvetlenül a bőr alatt. Az ujjakra
kifutó ín a proximális phalanxnál három ágra oszlik, a középső köteg a középső ujjperc
bázisán tapad, a két oldalsó köteg a körömperc bázisán (190. ábra).
müködés: boka ízületi dorzálflexió, láb abdukció, lábujjak minden ízületében extenzió.
A boka és lábízületre kifejtett hatása akkor erőteljes, ha a lábujjakat a flexorok hajlítva
rögzítik. Az MP, PIP, DIP ízülei extenziós működése akkor hatékony, ha a láb
plantárflexióban rögzített.
musculus extenzor digitorum brevis

eredés: a sulcus calcaneiben (a sinus tarsi mélyén) laterálisan, ligamentum
talocalcaneum laterale, alsó extenzor retinaculum alsó élén.
lefutás, tapadás: az izom négy ága lateráltól mediál felé tart az első négy lábujj felé, a
mély extenzorok alatt. Első ága az öregujj rövid extenzora (a proximális ujjperc bázisán
tapad), másik három ága a 2-4-es ujjakra fut, a hosszú extenzor inakon, laterál felől
tapadnak (190. ábra).
müködés: Az első négy ujj MP ízület extenziója, 2-4-es ujjak IP ízületeinek extenziója
közveteve.
5.7.4.1.1 A II-V-ös ujjak extenzorainak izomerő vizsgálata

Kiinduló helyzet: a páciens ül, vagy háton fekszik, lába laza plantárflexióban van.
3-as izomerő: a páciens nyújtja a lábujjakat.
4-5-ös izomerő: a helyzet megegyezik az előzővel. A vizsgáló a lábat a metatarsusokat
átfogva rögzíti, a lábujjak dorzális oldalára ad flexiós irányú ellenállást. A négy ujj (2-5-ös
ujjak) vizsgálata egyszerre történik. A lábujjak nyújtása egyenként nem vizsgálható. Az
ellenállást a proximális phalanxra adjuk. A lábujj extenzorok nagy ellenállással szemben
nem képesek működni. A 4-5-ös izomerő nem differenciálható.
2-es izomerő: az izomerő kettesnek tekinthető, ha a lábujjak aktív nyújtása részben (nem
teljes mozgáspályán) történik.
1-es izomerő: a hosszú extenzor inak rezdülése a lábháton egyenként tapintható, vagy a
boka ízület vonalában középen a közös ín.
A rövid ujjextenzor izomhasának kontrakciója a láb hossztengelyétől, és a hosszú
extenzor íntól laterálisan, az os cuboideum fölött érezhető.
Megjegyzés
Az előző helyzetben két izom együtt hozza létre az ujjak nyújtását. A boka ízület
dorzálflexiójában a rövid extenzor működése dominál, a hosszú extenzorok alig
dolgoznak. Ezért a boka ízület helyzetének változtatásával a hosszú extenzorok
részvételét erősíthetjük, vagy csökkenthetjük a vizsgálatok során.
Az extenzor digitorum longus elsősorban a láb dorzálflexiójában és everziójában működik
erőteljesen. Funkcionális jelentősége inkább ebben a mozgásban van.
A kisujjnak nincs rövid extenzora. Dorzálflexióban végzett lábujj extenzió közben ne
várjuk a kisujj mozgását!

A vizsgáló a láb neutrális helyzetében a 2-5-ös lábujjak minden ízületét hajlítja. Ezzel az
extenzor digitorum brevist nyújtja. Az ujjak hajlított helyzetének megtartása mellett, a
lábat plantárflexiós-inverziós irányba mozgatva a hosszú ujj extenzort is maximálisan
megnyújtja.

Izometriás teszt: a láb helyzete tetszőleges, a lábak nyugalmi helyzetben vannak. A lábat
az ujjak fölött rögzítve a vizsgáló a proximális ujjpercekre ad flexiós irányú erőt, a páciens
a helyzetet megtartja, nem engedi elmozdulni az ujjait.
5.7.4.2 A flexor csoport

musculus flexor digitorum brevis
musculus quadratus plantae
191. ábra
A lábujjak flexorai

eredés: a tibia hátsó felszínén a középső harmadban, és a tibialis posteriort borító fascián.
lefutás, tapadás: a lábszár hátulsó, mediális részén fut lefelé. Ina a belboka mögött hajlik
át a talpra, a sustentaculum tali alatt, és onnan laterál felé tar, keresztezi a láb
hossztengelyét. A metatarsusok előtt négy ágra oszlik, ágai a 2-5-ös ujjakra kifutva a
körömperc bázisán plantárisan tapadnak (191. ábra, 192. ábra).
müködés: az ujjak minden ízületét hajlítja. Részt vesz a láb plantárflexióljában és
inverziójában (addukál, és szupinál). A talpboltozat mediális ívének megtartásában s
szerepet játszik. Működését a musculus quadratus plantae befolyásolja.
musculus quadratus plantae

eredés: a calcaneus alsó feszínén a laterális és mediális processus előtt.
lefutás, tapadás: a lábujjak felé fut, a hosszú ujjhajlító izom inának laterális élén tapad
(192. ábra).
beidegzés: nervus plantaris lateralis (S1-S3)
működés: a lábujjakat hajlító flexor digitorum longus mediális irányú húzását csökkenti.
A hosszú ujjhajlító izom megfeszülése aktivizálja a quadratus plantaet.
musculus flexor digitorum brevis

eredés: a calcaneus két tuberculuma, és az aponeurosis plantaris
lefutás, tapadás: az izomrostok egyenesen futnak előre az ujjak felé. A talp közepén négy
ágra oszlik és a 2-5-ös ujjak középső phalanxának bázisán, két oldalt tapadnak (191. ábra,
192. ábra).
beidegzés: nervus plantaris medialis (S1-S2)
működés: a lábujjak MP és PIP ízületeit hajlítja.
192. ábra
A láb talpi kisizmai: felületes (A) és középső (B) réteg
193. ábra
A láb talpi kisizmai: mély rétegek

Kiinduló helyzet: a páciens ül, térde hajlítva, vagy fekszik, lába neutrális helyzetben.
3-as izomerő: behajlítja lábujjait. Sem a PIP, DIP és MP ízületek hajlítása, sem a lábujjak
egymástól független hajlítása nem végezhető el izoláltan. Ezért az ujjhajlítók működését
egyszerre vizsgáljuk. Gyengíthető a hosszú ujjhajlító izom hatása, ha a láb plantárflexiós
helyzetben van.
4-5-ös izomerő: a vizsgáló két oldalról átfogva a lábat az MP vonalában, hüvelykujjaival
ad ellenállást a hajlításra. Másik lehetőség, ha a vizsgáló a kéz ujjait beakasztja a lábujjak
alá, és ellenállást ad a mozgásra. Az ujjhajlítók nem erős izmok, 4-5-ös fokozatot
elkülönítve vizsgálni nem indokolt.
2-es izomerő: kisebb mozgásterjedelemben képes a beteg aktív hajlításra.
1-es izomerő: a rövid ujjhajlító mély helyzete miatt nem elérhető. A flexor digitorum
longus közös ina kb. egy ujjnyival a belboka mögött tapintható.

A testhelyzet tetszőleges, a térd legyen hajlítva. A vizsgáló kinyújtja a lábujjakat, így a
flexor digitorum brevis nyújthatóságát teszteli. A lábujjak nyújtott helyzetét fenntartva a
láb dorzálflexiójával és everziójával a flexor digitorum longust is megnyújtja.

Izometriás teszt
A vizsgáló ujjait beakasztja a nyugalmi helyzetben lévő lábujjak alá, és megpróbálja azokat
kinyújtani / megemelni, amit a páciens nem enged.
5.7.5 Az öregujjra ható izmok vizsgálata
5.7.5.1 A hallux flexorai

musculus flexor hallucis brevis

eredés: a fibula hátsó felszínének alsó kétharmada, menbrana inetossea, tibialis posterior
fasciája
lefutás, tapadás: A tibialis posteriorral párhuzamosan fut lateráltól megiál felé. A
belboka mögött (az Achilles ín takarásában) fut le a talpi felszínre, és halad az öregujj felé.
Tapad a hallux körömpercének bázisán, a talpi oldalon (191. ábra).
működés: a hallux MP és IP ízületeinek hajlítása és a láb plantárflexiója és inverziója

eredés: a laterális fej az os cuboideum és a cuneiformek talpi felszínén, a mediális fej a
musculus tibialis posterior inán
lefutás, tapadás: mediális feje a talp mediális élén egyenesen, laterális feje ferdén mediál
felé fut. A hallux proximális ujjpercének bázisán két oldalt tapadnak (193. ábra).
működés: az öregujj MP ízületét hajlítja. Némi addukciós hatása is van.

3-as izomerő: a páciens ül, vagy fekszik, a láb neutrális helyzetben van. A vizsgáló rögzíti
az öregujj proximális ujjpercét. A páciens behajlítja az IP ízületet.
4-5-ös izomerő: a helyzet megegyezik az előzővel, a vizsgáló a végpercre ad extenziós
irányú ellenállást.
Megjegyzés: az izom erős, jelentős szerepe van járáskor az elrugaszkodásban. Vizsgáljuk a
4- és az 5-ös izomerőt is!
2-es izomerő: aktív mozgás csökkent terjedelemben.
1-es izomerő: a flexor hallucis longus inának feszülése tapintható az öregujj proximális
percének talpi oldalán.

3-as izomerő: a páciens ül, vagy fekszik, a láb plantárflexióban rögzített. A páciens
behajlítja az öregujjat.
4-5-ös izomerő: a helyzet megegyezik az előzővel, a vizsgáló a proximális percre ad
extenziós irányú ellenállást. A plantárflexió miatt a hosszú ujjflexor működése gyenge.
2-es izomerő: aktív mozgás csökkent terjedelemben.
1-es izomerő: a flexor hallucis brevis feszülése tapintható az öregujj vonalában talpon,
az MP ízülettől proximálisan.

musculus flexor hallucis longus: a testhelyzet tetszőleges, a térd hajlított. A vizsgáló
nyújtja az öregujj mindkét ízületét, majd dorzálflexióba és everzióba hozza a lábat.
musculus flexor hallucis brevis: a testhelyzet tetszőleges, a láb plantárflexióban
rögzített. A vizsgáló nyújtja az MP ízületet (a disztális ujjpercet lazán hagyja).
5.7.5.1.3 Speciális vizsgálat

Izometriás teszt
musculus flexor hallucis longus: a vizsgálati helyzet megegyezik a 3-as izomerő
vizsgálatánál leírttal. Az IP ízület enyhe flexióban van. A vizsgáló extenziós ellenállásával
szemben a páciens megtartja a helyzetet.
musculus flexor hallucis brevis: vizsgálati helyzet megegyezik a 3-as izomerő
vizsgálatánál leírttal. Az MP ízület nyugalmi helyzetben van. A vizsgáló a proximális
ujjpercre ad extenziós irányú erőt, amivel szemben a páciens megtartja a helyzetet.
Funkcionális vizsgálatok
Az ujj flexoroknak, különösen a flexor hallucis longusnak funkcionális jelentősége járás
közben az elrugaszkodásban van. A járás vizsgálata során az elrugaszkodást figyeljük;
Lábujjhegyre álláskor az ujj flexorok biztosítanak stabil támaszkodást a lábujjaknak. Az
ujjhajlítók gyengesége esetén a beteg nem képes a sarkát magasra elemelni a talajról,
akkor sem, ha a láb többi flexora (triceps surae, peroneus longus és bervis, tibialis
posterior) erős.
A flexor hallucis longus a talpboltozat mediális ívét csaknem teljes hosszában áthidalja,
részt vesz a boltozat megtartásában.
5.7.5.2 Az öregujj abduktora

musculus abductor hallucis
eredés: tuber calcanei mediális tuberculuma, aponeurosis plantaris
lefutás, tapadás: a mediális talpszélen fut előre a hallux felé. Tapad az öregujj proximális
ujjpercének bázisán, a mediális oldalon, a mediális szezámcsont közvetítésével (194.
ábra).
működés: abdukálja az öregujjat, hajlítja az MP ízületet. Jelentős szerepe van a
talpboltozat mediális hosszanti ívének fenntartásában (annak két végét köti össze).
Az öregujj önálló abdukciójára csak kevés ember képes.
5.7.5.2.1 Az izom működésének vizsgálata:

A páciens megpróbálja távolítani az öregujjat a 2-es ujjtól;
Ha ez nem megy önállóan, a vizsgáló az öregujjat a 2-es ujj felé nyomja, és enyhe
ellenállással szemben kéri a vizsgált személyt, hogy próbálja az ujját távolítani;
A páciens lábujjhegyre áll, a vizsgáló ellenőrzi az izom feszülését az 1-es metatarsus
mellett, mediálisan.
194. ábra
A nagyujj abduktora (m. abductor hallucis)
5.7.5.3 Az öregujj adduktora

musculus adductor hallucis
eredés: két fejjel ered
caput obliquum: a 2-es, 3-as és 4-es metatarsus bázisán a talpi felszínen
caput transversum: a 2-5-ös lábujjak metatarsusának fején
lefutás, tapadás: a két fej együtt tapad a proximális ujjperc bázisán laterálisan a laterális
szezámcsont közvetítésével. A ferde fej a talp közepétől befelé és disztális irányba halad a
halluxra, a transverzális fej lateráltól halad mediál felé (193. ábra). Az 5-ös ujjról induló
rostok a teljes harántboltozatot átfogják, a többi ujjról induló rostok egyre rövidebbek.
működés: Az öregujj addukciója, és az MP ízület flexiója. A transversalis fej a
harántboltozat disztális ívének fenntartásában vesz részt.
Az izom vizsgálata nehezen kivitelezhető. Lehetséges módja: a vizsgáló távolítja az
öregujjat a 2-es ujjtól, és felszólítja a pácienst, hogy próbálja meg azt zárni.
5.7.5.4 A talp kisizmai

musculi interossei plantares
musculi lumbricales

eredés: négy fejjel ered a metatarsusok egymás felé néző felszínén
lefutás, tapadás: a két szomszédos metatarsusról eredő rostok egyesülve futnak a
tapadásuk felé (bipennatus izmok) pl.: az 1-2-es metataruson eredő rostok egyesülve
futnak a 2-es ujj mediális oldalára. Az 1. és 2. fej a kettes ujj két oldalán tapad, a 3. fej a 3-
as ujj laterális oldalán és a 4. fej a 4-es ujj laterális oldalán. Tapadásuk a kézhez hasonló.
Csontosan az ujjak bázisán laterálisan (a 2-es ujj mindkét oldalán), inasan az ujjak dorzális
oldalán az extensor digitorum longus inában tapadnak.
beidegzés: 1-3 fej a nervus plantaris lateralis ramus profundus (S2-S3), a 4. fej a nervus
plantaris lateralis ramus superficialis (S2-S3)
működés: az ujjak távolítása a 2-es ujjtól, illetve a 2-es ujj mediális és laterális irányú
mozgása (MP ízületi mozgás). Az MP ízület hajlítása, az IP ízületek nyújtása.
Az izom működés vizsgálata: Az ujjak akaratlagos távolítása (nem mindenki képes rá).
A többi funkció nem vizsgálható elkülöníthetve az ujj flexoroktól és extenzoroktól.
musculi interossei plantares

eredés: három fejjel ered a 3-5-ös metatarsusok mediális oldalán
lefutás, tapadás: az egyes fejek a metatarsus mentén haladnak a saját proximális
ujjpercük bázisára, és ott tapadnak (mediálisan). Egy –egy ínnal az ujjak dorzális oldalán
az extensor digitorum longus inán tapadnak (193. ábra).
beidegzés: 1. és 2. fej (3-4-es ujj) a nervus plantaris lateralis ramus profundusból (S2-S3),
a 3. fej (kisujj) a nervus plantaris lateralis ramus superficialisból (S2-S3) kapja beidegzését.
működés: Az ujjakat közelíti a 2-s ujjhoz (MP ízületi addukció). Az MP ízületet hajlítja, az
IP ízületeket nyújtja.
Az izom működés vizsgálata: Az ujjak neutrális helyzete a zárt állás, az akaratlagos
közelítés nem vizsgálható. A többi funkció nem vizsgálható elkülöníthetve az ujj
flexoroktól és extenzoroktól.
musculi lumbricales
eredés: négy fejjel ered a flexor digitorum longus inának az ujjakhoz futó ágain.
lefutás, tapadás: mediál felől kerülik meg a 2-5-ös ujjakat és futnak azok dorzális
oldalára. A hosszú ujjextenzor inakban tapadnak a proximáli phalanxok magasságában
(192. ábra).
beidegzés: az 1. fej a nervus plantaris medialisból (L5-S1), a 2., 3. és 4. fej a a nervus
plantaris lateralis ramus profundusból (S2-S3).
működés: az MP ízületek flexiója, és az IP ízületek extenziója.
Differenciált vizsgálatuk nem lehetséges.
Megjegyzés
A láb kisizmainak funkcionális jelentősége nem bizonyított. Bár lefutásuk és működésük
hasonló a kéz kisizmaihoz, de funkciójuk nem igazolható. Valószínűleg a támaszkodásban
és az egyenetlen talajhoz való alkalmazkodásban van szerepük.
III. AZ ALSÓ VÉGTAGOK / A járás 320
6 A JÁRÁS
A járás, mint összetett, helyváltoztató mozgás, a hétköznapi tevékenységeink jelentős

részének alapját képezi. A járás elsősorban a két alsó végtag ciklikus mozgása, de részt
vesz benne az egész test, a törzs és a végtagok is. A járás során, ha egészségesek vagyunk,
nem okoz gondot a mozgás sebességének, irányának akár hirtelen megváltoztatása, azaz
képesek vagyunk a befolyásoló, vagy zavaró körülményekhez alkalmazkodni.
A járás alapegysége a lépésciklus, ami tulajdonképpen két lépést foglal magába (Cunado
és munkatársai, 2003). Az egyik alsó végtagot tekintve, annak saroktámaszától
saroktámaszáig tartó szakasz. A lépésciklus során az alsó végtag zárt és nyílt kinematikus
láncú mozgásokat végez, részei a támasz fázis (zárt) és a lengési fázis (nyílt).
Százalékos arányban kifejezve, a lépésciklus az egy alsó végtag mozgásának 100%-a,
ebből megközelítőleg, a járás sebességének függvényében, 60% a támaszfázis és 40% a
lengési fázis aránya. A járás folyamatában mindig megtalálható a kettős támasz, ami azt
jelenti, hogy mindkét alsó végtag a talajon van. A kettős támasz egy lépésciklus alatt
kétszer figyelhető meg, a lépésciklusnak kétszer 10, azaz összesen 20%-át adja. A járás
sebességének növelésével a kettős támasz ideje, így aránya csökken, futás során már nem
beszélhetünk kettős támaszról, a két alsó végtag nem érintkezik egy időben a talajjal. A
kettős támasz jelenléte növeli a stabilitást, így minél gyorsabb a mozgás, minél rövidebb
a kettős támasz ideje, annál nagyobb kihívás az egyensúly fenntartása (Neumann, 2010).
6.1 A testömeg-középpont (TTK) elmozdulása a járás során
A járás során a test elmozdulása a leginkább anterior irányú, de oldalirányú kitérés és

felfelé, lefelé történő elmozdulás is kiegészíti azt. A test mozgása közben folytonos
egyensúly vesztés és egyensúly visszanyerés zajlik, a testtömeg-középpont az alsó végtag
előre helyezése révén kerül újra és újra az alátámasztás fölé. A TTK kitérése tehát anterior
irányban a legkifejezettebb. Oldalirányban közel 2-2 cm, azaz összesen 4 centiméteres
kitérés történik, míg vertikálisan nagyjából 5 centimétert mozdul el a TTK a lépésciklus
során. A TTK a legmagasabban és a leginkább laterálisan a középtámasz alatt, míg a
legalacsonyabban és leginkább centrálisan az oldalirányú kitérés szempontjából, a kettős
támasz közepén található (Spencer, 2005; Neumann, 2010). (195. ábra)
195. ábra
A TTK elmozdulása járás során
A Szagittális síkban
6.2 A járás alfázisai
Mind a támasz, mind a lengési fázis további alfázisokra bontható. A fő fázisok elemekre
bontását, az alfázisok elnevezését tekintve több leírás létezik. A hagyományos
járáselemzés a támasz fázist a sarok leérkezése, a talp leérkezése, a középtámasz, a sarok
elemelkedése és az öregujj elemelkedése eseményekre bontja, melyekből a saroktámasz,
gördítés és elrugaszkodás alfázisok állnak össze. A lengési fázis három része, alfázisa a
végtag relatív rövidítése, a végtag átlengése a talaj fölött és a végtag nyújtása, a
saroktámasz előkészítése.
Újabb keletű leírást nyújt a Perry-féle járáselemzés, ami a támasz fázist négy, a lengési
fázist három alfázisra osztja. (196. ábra)
A támaszfázis alfázisai Perry szerint

Loading response – ez az alfázis a talp leérkezésének felel meg, megelőzi a sarok
leérkezése a talajra, ebben az alfázisban történik a test súlyerejéből és a talajreakciós
erőkből álló behatások elnyelése.
Mid stance – ebben a fázisban csak az egyik végtag érintkezik a talajjal. A támaszkodó
végtagon a tibia függőleges helyzetbe kerül, a test áthalad a támaszkodó végtag felett.
Terminal stance – ez az alfázis a sarok elemelkedésével kezdődik, és a másik végtag
sarokra érkezésével ér véget.
Pre swing – ebben az alfázisban mindkét végtag a talajon van, kettős támasz valósul meg.
Az öregujj elemelkedése jön létre a vizsgált végtagon. Az elrugaszkodásnak felel meg.
A lengési fázis alfázisai Perry szerint

Initial swing – Az öregujj elemelkedésétől a végtag középvonalig, azaz a másik alsó végtag
mellé érkezéséig tartó szakasz.
Mid-swing – Az alsó végtag előre haladása, átlengése a talaj felett, a tibia függőleges
helyzetéig tart ez az alfázis.
Terminal swing – a lengési fázis utolsó része, a sarokra érkezésig tartó szakasz (Perry,
1992).
196. ábra
A járás fázisai Perry szerint
6.2.1 Ízületi elmozdulások és izomműködés a járás alfázisai során

Járás közben, a lépésciklus alatt, az alsó végtag, a törzs, és a felső végtagok mozgásai
ciklikusan ismétlődnek. Ugyanez igaz az izmok működésére is, saroktámasztól
saroktámaszig meghatározott sorrendben és módon aktiválódnak. A következő részben
az ízületi elmozdulásokat és az azokhoz kapcsolódó izomaktivitásokat mutatjuk be, a láb
ízületeitől felfelé haladva.
I. MTP ízület
Ebben az ízületben, kiegészülve a tarso-metatarsalis ízület elmozdulásával, szagittális
síkú mozgások jönnek létre a járás során. Saroktámasz alatt az ízület enyhén extendált,
majd a sarok elemelkedéséig közel neutrális helyzetű. A sarok elemelkedése és az öregujj
elemelkedése között jelentős, mintegy 50°-os extenzió történik az ízületben (Inman,
1981), ezt követően az ízület flexiós irányú mozgást végez, azaz az ujj extendált helyzete
csökken, megközelítően neutrális helyzetig.
A musculus peroneus longus a sarok elemelkedésétől az öregujj elemelkedéséig, tehát az
elrugaszkodás során, leszorítja, stabilizálja az I. metatarsust. A musculus extensor hallucis
longus a lengési fázisban biztosítja az öregujj nyújtott pozícióját, hozzájárulva a talaj
feletti akadálytalan áthaladáshoz. Aktivitása a saroktámasz alatt is tart.
A láb intrinsic izmai a boltozatos szerkezet stabilizálói, emelői. Működésük hozzájárul,
ahhoz hogy a gördítés és elrugaszkodás során relatív merev legyen a láb, stabil alapot
biztosítva ezzel a bokaízület mozgásainak.
Alsó ugróízület
Ebben az ízületben, a transverso-tarsalis ízületek mozgásaival együtt a kombinált inverzió
és everzió jön létre. A sarok leérkezésekor a subtalaris ízület inverzióban van, majd gyors
everzió jön létre a talp leérkezésével, a középtámasz alfázisban. Innen inverziós mozgás
kezdődik, a calcaneus a nagyjából a sarok elemelkedésekor áll újra neutrális helyzetébe,
majd további inverziós mozgás révén a calcaneus varus helyzetbe kerül, közelítőleg 6°-os
inverziós helyzetet ér el (Cornwall, 1999). Az újabb saroktámaszt megelőzően az alsó
ugróízület inverziós helyzete kissé csökken. (198. ábra)
A talp leérkezése során létrejövő gyors everzió kontrollálói a musculus tibialis anterior és
posterior, excentrikus működésük révén lassítják a láb pronációját. A gördítés alatt
kezdődő, az elrugaszkodás során is fennálló inverziót a musculus tibialis posterior végzi
koncentrikus működésével. Az inverziós hatás kontrollálóiként aktívak még ebben a
szakaszban a musculus peroneus longus és brevis is (Neumann, 2010).
Felső ugróízület
Szagittális síkban a sarokra érkezéskor a bokaízület enyhe plantárflexióban van, innen
további flexiós mozgást végez a talp talajra érkezése során. A gördítés alatt a tibia anterior
irányban halad, így a felső ugróízületben dorzálflexió jön létre. A sarok elemelkedésével
plantárflexiós mozgás indul, ami az öregujj elemelkedésével éri el a maximumát. A lengési
fázis alatt újra dorzálflexiós irányú mozgás történik, mely az ízület közel neutrális
helyzetéig tart (Schache, 2007). (197. ábra)
A sarok leérkezésétől a teljes talp leérkezéséig erőteljes excentrikus aktivitással
kontrollálja a plantárflexiós mozgást a musculus tibialis anterior, ebben a működésben a
többi dorzálflexiós hatású izom is részt vesz (musculus extensor hallucis longus, musculus
extensor digitorum longus).
A talp talajra érkezését követően, a gördítés során a tibia anterior irányban mozog. A zárt
kinetikus láncú dorzálflexiót a plantárflexorok (musculus triceps surae, musculus tibialis
posterior) excentrikus működéssel fékezik. A sarok elemelését gyors, jelentős

koncentrikus aktivitással ugyanezek a plantárflexorok a peroneus longus és brevis
izmokkal együtt végzik, jelentős működésük tehát az elrugaszkodás biztosítása (Winter,
1984). Ezt követően, az öregujj elemelkedésével aktivitásuk gyorsan szinte nullára
csökken.
A lengési fázisban a musculus tibialis anterior, a szinergistákkal együtt, koncentrikus
működésével biztosítja a talaj feletti áthaladáshoz szükséges extenziót a felső
ugróízületben, illetve a sarok leérkezésének pillanatában stabilizáló hatású.
Térdízület
Szagittális síkban a sarok talajra érkezésekor a térdízület néhány fokos flexióban van,
majd további flexiós irányú mozgást végez a teljes talp leérkezése során. Innen extenziós
irányú mozgás történik a középtámasz alatt a térd neutrális helyzetéig. A sarok
elemelkedésével a térdízület flexiója kezdődik, az öregujj elemelkedésekor a flexió
mértéke közel 35°-os. A lengési fázis első felében a térdízület flexiója folytatódik,
maximumát, közel 60°-ot a középlengés elején éri el, amikor a végtag áthalad a talaj felett.
Az ízület ilyen mértékű flexiója biztosítja a végtag relatív rövidítését a lengés során. A
lengés második felében a térd extenziós irányú mozgást végez, ekkor történik a
saroktámasz előkészítése Neumann, 2010). (197. ábra)
A saroktámasz kezdetén ko-kontrakcióban működnek a térdízületi flexorok és
extenzorok a stabilitás érdekében. A sarokra érkezést követően, a loading response
alfázisban, a térdízület flexióját a musculus quadriceps femoris, és főként a vastusok
kontrollálják excentrikus működésükkel. Funkciójuk ekkor a sokk elnyelés, a
testsúlyterhelés és lendület okozta fokozott térdízületi flexió megelőzése. Ezt követően a
gördítés során koncentrikus működésükkel nyújtják a térdízületet. A térdízület
flektálódása az öregujj elemelkedésekor (pre-swing), illetve a lengési fázis első felében
leginkább a csípő hajlításának passzív következménye, csak kis mértékben működnek
aktívan a térdre ható flexorok, ezek a gastrocnemiusok és a musculus biceps femoris rövid
feje.
A musculus rectus femoris aktív az elrugaszkodáskor, a térd túlzott mértékű flexiója ellen
hatva, fékezi azt. A lengési fázis második felében, a sarokra érkezés előkészítéséhez a tibia
anterior irányú mozgását az ischiocruralis izomcsoport fékezi (Winter, 1984). A
saroktámasz előkészítésében a musculus quadriceps femoris is aktív a lengési fázis
legvégén.
Csípőízület
Szagittális síkban a csípőízület közel 30°-os flexióban van a sarok leérkezésekor. Innen
extenziós irányú mozgást végez annak következtében, hogy test előrefelé halad a
támaszkodó végtag felett. Az extenzió maximumát a sarok elemelkedése előtt éri el, majd
flexió indul a sarok elemelkedésével. Az öregujj elemelkedésekor a femur közel függőleges
helyzetű, azaz a csípőízületben neutrális helyzet van. A lengési fázisban a csípőízület
további flexiót végez, a flexió maximumát, 30°-ot, a saroktámasz előtt éri el. (197. ábra)
Frontális síkban a támasz fázis kezdetén enyhe addukció, majd az ellenoldali medencefél
emelkedésével, abdukció jön létre a csípőízületben. A lengési fázis kezdetén az azonos
oldali medencefél enyhe süllyedése szintén abdukciót generál, majd a lengés második
felében addukciós mozgásiránnyal a neutrális helyzetig történik az elmozdulás (Ounpuu,
1995).
Horizontális síkban a sarokra érkezés pillanatában enyhe kirotációban van a csípőízület,
a teljes talp leérkezésével, az alsó ugróízületben létrejövő everzió által generálva, az ízület
berotálódik, ez a berotálódás a sarok elemelkedésével éri el a maximumát. Az alsó
ugróízület inverziós mozgásával együtt a csípőben kirotációs mozgás indul a
középlengésig, majd a sarokra érkezésig enyhe berotációs irányú mozgás zajlik. (198.
ábra)
A támasz fázis kezdetén, a sarok leérkezésekor a musculus gluteus maximus és az
isciocruralis izomcsoport stabilizáló hatásával megakadályozza a törzs előre dőlését, azaz
a saroktámasz következtében hirtelen lassuló alsó végtag sebességéhez fékezi a medence,
a törzs előre haladó mozgását. Ezt követően aktivitásukkal segítik a csípőízületi
súlyviselést és az ízület aktív nyújtását a gördítés során. A lengési fázis végén fékezik a
femur előre haladó mozgását, előkészítve a sarokra érkezést (Winter, 1984).
A csípőízület flexorai, különösen a musculus iliopsoas az elrugaszkodáskor, az öregujj
elemelkedését közvetlenül megelőző szakaszban aktiválódnak, aktivitásuk a lengési fázis
első harmadában (initial swing) folyamatos. Az elrugaszkodáskor ez az aktivitás először
excentrikus működést jelent, fékezve a csípőízület extendálódását, majd koncentrikus
aktivitással a végtag relatív rövidítését végzik, a lengési fázis első felében (Winter, 1984).
Ez a legfontosabb feladatuk a járás során.
A frontális síkú medence mozgások, így a csípőízületi ab-, és addukciós mozgások
kontrollálói a musculus gluteus medius és minimus. Ezek az izmok a sarok leérkezésétől
a sarok elemelkedéséig a legaktívabbak, tehát a járás azon részében, amikor egy végtagon
támaszkodik a test. Elsődleges feladatuk ekkor az ellenoldali medencefél enyhe süllyedő
mozgásának fékezése. Ezt követően, a támaszfázis végén koncentrikus működésükkel
enyhén abdukálják a csípőízületet. A lengési fázis végén a musculus gluteus medius a
csípőízületi adduktorokkal együtt stabilizáló funciójával segíti a saroktámasz
előkészítését. Ezen kívül, az adduktor csoport, az öregujj elemelkedésekor a csípőflexorok
szinergistáiként segíti a végtag rövidítését.
A csípőízület kirotátorai a támasz fázis elején, a loading response alfázisban aktívak, ekkor
a csípőízület berotálódását, ami az alsó ugróízület everziójának következménye,
kontrollálják excentrikus működésükkel (Neumann, 2010).
Medence
Szagittális síkban a medence előre és hátra billenése történik a járás során, az elmozdulás
terjedelme kicsi, összességében 2-4°. A sarok talajra érkezésekor a medence közel
neutrális helyzetű, ezt követően minimálisan hátra billen, majd a középtámasz alatt előre
billen, ahogyan a csípőízület extendálódik. A támasz fázis második felében a medence
ismét hátra billen, amint az ellenoldali végtag lengési fázisba kerül. A lengés első felében
a medence újra előre billen, az ellenoldali végtag ekkor támaszkodik a talajon, az

ellenoldali csípőízület extendálódik. A lengési fázis második felében enyhén hátra billen a
medence. (197. ábra)
Frontális síkban, a támasz fázis elején az ellenoldali medencefél kissé süllyed, mielőtt
kifejezetten emelkedne. Az emelkedés a lengési fázis kezdetéig tart, majd az azonos oldali
medencefél emelkedése – így az ellenoldali enyhe süllyedése zajlik a lengési fázis második
felében, a saroktámaszig. A medence frontális síkú stabilitását biztosító izomműködést a
csípőízületnél részleteztük.
Horizontális síkban a medence a támasz fázis alatt az azonos, míg a lengési fázis alatt az
ellenoldalra rotálódik. (198. ábra) Ezt a rotálódást a támaszkodó végtag csípőízületi
berotátorai (musculus tensor fasciae latae, musculus gluteus medius, minimus) hozzák
létre (Neumann, 2010).
Törzs és vállöv
A vállöv a medence mozgásával ellentétesen rotálódik a járás során. Ez az ellentétes
irányú mozgás a gerinc alsó és felső szakaszain voltaképpen kioltja, kiegyenlíti egymást,
így a törzs lényegében nem fordul el a járás alatt. A törzs extenzorai, a musculus erector
spinae csoport tagjai a lumbális gerincszakaszon, a saroktámaszok idején aktívak a
leginkább, feladatuk ekkor a törzs függőleges helyzetének fenntartása, a törzs előre
dőlésének megakadályozása. A hasizmok, a musculus rectus abdominis szerepe a
lumbális gerinc és a medence stabilizálása, elősegítve a csípőízületi flexorok hatékony
működését a lengési fázis első felében.
Vállízület
A felső végtagok alternáló mozgása során a lengő alsó végtaggal azonos oldali
vállízületben extenzió, az ellenoldali vállízületben flexió jön létre. Így az ellenoldali alsó és
felső végtag elmozdulása ellentétes irányú (Yam és munkatársai, 2004). Az elmozdulások
terjedelme eltérő lehet, hozzájárulva a járás egyéni jellegéhez.
197. ábra
Az alsó végtag és a medence elmozdulása járás során a szagittális síkban
198. ábra
Az alsó végtag és a medence mozgása a horizontális síkban
6.3 A járás energetikája
Az eddigiekből látható, hogy a járás számos izom működése révén megvalósuló mozgás.
A normál járás, külső szemlélő számára azonos sebességű mozgásnak tűnik, mégis
gyorsuló és lassuló szakaszok jellemzik. A TTK helyzetét elemezve, a járás sebessége
lassul, amikor a támaszkodó végtag a TTK előtt van, míg gyorsul, ha a támaszkodó végtag
a TTK mögött helyezkedik el. Azaz a saroktámasz lassítja, az elrugaszkodás gyorsítja a
járás sebességét. A test előre haladó mozgása a középtámasz alatt a leglassabb és a kettős
támasz alatt a leggyorsabb. A test mozgási energiája az izomműködés, az elrugaszkodások
eredményeként éri el maximumát, míg helyzeti energiája a TTK pillanatnyi magasságának
függvénye. A TTK a középtámasz során található a legmagasabban. A mozgási és a helyzeti
energia maximumai és minimumai egymással ellentétesen jönnek létre, a mozgási energia
maximuma egy időbe esik a helyzeti energia minimumával és fordítva. Így a test járás
közben megvalósuló oszcilláló mozgása biztosítja a hatékony energiafelhasználást, a
relatív kis energiaigényt (Neumann, 2010). (199. ábra)
199. ábra
A járás energetikája a TTK mozgása alapján.
Energiaátvitel a mozgási és a helyzeti energia között járás során.
- helyzeti energia
- mozgási energia
6.4 A járás vizsgálata, mérhető paraméterei
A járás időbeli és térbeli paraméterek alapján jellemezhető haladó mozgás. A térbeli

paraméterek a lépéshossz, lépéstávolság és a járás szélessége.
A lépéshossz ugyanazon alsó végtag két saroktámasza közti, cm-ben mért távolság, azaz a
lépésciklus hossza, átlagosan 144 cm. A lépéstávolság a két különböző alsó végtag
saroktámaszai közti távolság, tulajdonképpen egy lépés hossza, átlagosan 72 cm. A járás
szélessége a két sarok középvonalának egymástól mért távolsága a frontális síkban,
átlagos értéke 8-10 cm (Neumann, 2010). (200. ábra)
200. ábra
A járás térbeli paraméterei
Az időbeli paraméterek a járás ritmusa, a lépésciklus és a lépés időtartama. A járás

ritmusát az egy perc alatt megtett lépések száma adja. A lépésciklus időtartama alatt az
ugyanazon alsó végtag két sarokra érkezése között eltelt időt értjük. A lépés időtartama
az egy alsó végtag elrugaszkodásától sarokra érkezéséig tart, ez az érték kiszámítható a
járás ritmusából, ha a 60 másodpercet elosztjuk a lépések számával, úgy megkapjuk az
egy lépéshez szükséges időt. Ez az érték egyenletes, szimmetrikus járás esetén számítható
ki a fent leírt módon.
A járás vizsgálata során arra kérjük a vizsgált személyt, hogy egy pár méteres szakaszon
sétáljon a kényelmes, maga választotta tempóban, forduljon meg, és sétáljon vissza, a
mozgás alapos megfigyeléséhez többször is tegye meg a kijelölt távot. Vizsgáljuk a járás
szimmetriáját, a látható elmozdulásokat és eltéréseket. A járást mezítláb és a beteg saját
lábbelijében is megfigyeljük, valamint ha használ segédeszközt, akkor azzal, illetve ha tud,
akkor a segédeszköz nélkül is járjon a vizsgált személy. Ha van rá lehetőség, megfigyeljük
a járás minőségét lejtőn, egyenetlen felszínen, lépcsőn is.
A saját, kényelmes tempójú járás megfigyelése után a gyorsabb járás minőségét is
figyeljük meg. A járás tempója a lépéshossz, vagy a lépésszám növelésével fokozható. A
járás tempójának növelésével megváltozik a járás fázisainak aránya, a támaszfázis
időtartama csökken, a lengési fázisé nő, a kettős támaszok lerövidülnek. A gyorsabb járás
során a szimmetriabeli eltérések feltűnőbbek lesznek, illetve megjelenhetnek olyan
eltérések, amik a lassabb járástempó mellett nem voltak láthatók.
6.5 Diszfunkciók a járás során
A normál járás alapvető feltétele, hogy az ízületek rendelkezzenek a teljes lépésciklushoz

szükséges mozgásterjedelemmel, a mozgásban résztvevő izmok pedig a megfelelő erővel,
azaz képesek legyenek stabilizálni, mozgatni, vagy akár fékezni az alsó végtag és a törzs
ízületeit. Mindezeken túl, szükséges a központi és a perifériás idegrendszer megfelelő
működése, a mozgásegységek rendkívül finom összehangolása, valamint az ép poszturális
kontroll.
A járást befolyásoló leggyakoribb okok a fájdalom, illetve valamilyen, a mozgatórendszert,
vagy az idegrendszert érintő megbetegedés. A fájdalom, ami érintheti a járás során
működő ízületeket, járulékos ízületi alkotókat, vagy az izmokat egyaránt, megváltoztatja
a járás képét, úgynevezett antalgiás járásmintát eredményez. A fájdalom elsősorban a
támasz fázis alatt jelentkezhet, a testsúly terhelés okozta erők, illetve az alátámasztás felől
érkező ellenerők ekkor hatnak az ízületekre és az azokat stabilizáló izmokra. A fájdalom
következtében a beteg igyekszik lerövidíteni a támaszfázis időtartamát, csökkenteni a
végtag terhelését. Mindkét alsó végtag lépésciklusa lerövidül, az érintett oldalon a
támaszfázis, az ellenoldalon a lengési fázis időtartama csökken, a járás aszimmetrikussá
válik, kímélő sántítás figyelhető meg.
Az idegrendszert érintő megbetegedések szintén a járás megváltozását eredményezhetik.

Az izmok tónusában, működésük összerendezettségében bekövetkező zavar kihat a járás
mindkét fő fázisára.
A csont- és izomrendszer megbetegedései az ízületek mozgásterjedelmének,
stabilitásának, vagy az izmok erejének megváltozásán keresztül hatnak a járásra,
befolyásolják annak minőségét, illetve mérhető paramétereit.
Az alábbiakban néhány jellegzetes látható eltérést és azok kompenzálását mutatjuk be.
A felső ugróízület flexiós kontraktúrája a saroktámaszt lehetetlenné teszi. A beteg az
előlábbal fog talajt a sarokra érkezés helyett. A gördítés, középtámasz során a sarok
talajra engedése csak a térdízület hyperextenziója révén jöhet létre, a törzs előre döntése
az előre haladó mozgást biztosítja a támasz fázis végén (Neumann, 2010). (201. ábra)
201. ábra
A felső ugróízület plantárflexiós kontaktúrájának következményei a támasz fázis alatt
károsodás
kompenzáció
Ha a lengő végtagon csípő-, vagy a térdízület flexiós mozgásterjedelme, vagy a felső

ugróízület dorzálflexiós mozgásterjedelme nem éri el a végtag hatékony funkcionális
rövidítéséhez szükséges mértéket, úgy a beteg a támaszkodó végtagon felső ugróízületi
plantarflexióval, lábujjra emelkedéssel kompenzálhat, így biztosítva az lengő végtag
akadálytalan továbbhaladását. (202. ábra) A másik kompenzáló stratégia a lengő végtag
cirkumdukáló mozgása (Neumannn, 2010). (203. ábra)
202. ábra
A csökkent térdízületi flexió és kompenzálása
károsodás
kompenzáció
203. ábra
Cirkumdukáló járás
károsodás
kompenzáció
A térdízület flexiós kontraktúrája következtében az ízület hajlított helyzetű marad a

támasz fázis teljes időtartama alatt, a nyújtás hiánya a lengési fázis végén is megfigyelhető,
ekkor elmarad a végtag megfelelő előkészítése a sarokra érkezéshez, a lengési fázis
lerövidül, maga a saroktámasz is zavart szenved. A támasz fázis alatt az ellenoldali
végtagon, annak lengésekor a csípő-, és térdízület fokozott flexiójával kompenzálhat a
beteg a talaj feletti áthaladás érdekében (Neumann, 2010). (204. ábra)
204. ábra
A térdízület flexiós kontraktúrájának kompenzálása a lengő végtagon
károsodás
kompenzáció
A csípő extenzorok gyengesége esetén a beteg a medence stabilizálása érdekében törzsét

hátra döntve, medencéjét előre tolva jár, így mozdítja a súlyvonalát a csípőízület
forgáspontja mögé. Ekkor a feszes csípőízületi szalag, a ligamentum iliofemorale
helyettesíti a musculus gluteus maximus stabilizáló hatását. A csípőízületi flexorok
gyengülése több látható eltérést, kompenzáló mechanizmust okozhat. A lengő végtag
rövidítésének elmaradása miatt cirkumdukáló járás, vagy a törzs előre, hátra ingatása
tapasztalható az érintett végtag lengési fázisa alatt (Neumann, 2010).
A csípőízületi abduktorok közepes fokú gyengülése esetén Trendelenburg jelet látunk a
járás támasz fázisa alatt, azaz az érintett végtaggal ellenoldali medencefél lebillen a
gördítés során. Ha az abduktorok jelentősen gyengék, vagy az ízület fájdalmas, úgy a beteg
a törzs oldalra döntésével kompenzál, a támaszkodó végtag irányába hajol. A törzs oldalra
döntése emeli az ellenoldali medencefelet, csökkenti az abduktorokra jutó terhelést. A
fájdalom csökkentésében is segít ez a kompenzáló mechanizmus, mivel a támaszkodó
végtag abduktorai kevésbé feszülnek, ízületi kompressziós hatásuk csökken, így csökken
az ízületi eredetű fájdalom.
A musculus quadriceps femoris gyengesége miatt a támaszfázis alatt a térdízület nyújtva
marad, illetve hyperextendálódik. A gyenge térdextenzor nem képes kontrollálni a
testsúlyterhelést a loading response szak alatt, azaz nem tölti be a sokkelnyelő szerepét,
a térdízület aktív nyújtása elmarad a gördítés során. A beteg a törzs előredöntésével, a
TTK előre helyezésével biztosítja a térd nyújtását (Neumann, 2010). (205. ábra)
205. ábra
A törzs előre döntése a támasz fázis alatt. A TTK a térdízület forgáspontja elé kerül.
károsodás
kompenzáció
A felső ugróízület dorzálflexorainak gyengesége a lengési fázis során okoz eltérést. A láb
elakadásának elkerülése érdekében a beteg a térd- és a csípőízület fokozott hajlításával
kompenzál, így biztosítja a végtag átlengését az alátámasztás felett (Neumann, 2010).
(206. ábra)
206. ábra
A felső ugróízület dorzálflexorainak gyengesége és a kompenzáló mozgások a lengési fázis alatt
károsodás
kompenzáció
III. AZ ALSÓ VÉGTAGOK / Irodalomjegyzék, alsó végtag 335
IRODALOMJEGYZÉK, ALSÓ VÉGTAG
Amis AA, Firer P, Mountney J et al (2003): Biomechanics of the PCL and related
structures: posterolateral, posteromedial and meniscofemoral ligaments. Knee 10: 215-
220
Anda S, Svenningsen S, Dale LG, Benum P (1986): The acetabular sector angle of the
adult hip determined by computed tomography. Acta Radiol Diagn 27:443-447
Arnold AS, Anderson FC, Pandy MG, Delp SL (2005): Muscular contributions to hip and
knee extension during single-leg stance phase of normal gait: a framework for
investigating the causes of crouch gait. J Biomech 38:2181-2189
Bogduk N: Clinical anatomy of the lumbar spine and sacrum. 4th ed, New York, Churchill
Livingstone
Bozkurt M, Tonuk E, Elhan A et al (2008): Axial rotation and mediolateral translation of
the fibula during passive plantarflexion. Foot Ankle Int 29:502-507
Buford WL, Ivey FM, Nakamura T et al (2001): Internal/external rotation moment arms
of muscles at the knee, moment arms for the normal knee and the ACL-deficient knee.
Knee 8:293-303
Calmels PM, Nellen M, van dB I et al (1997): Concentric and eccentric isokinetic
assessment of flexor-extensor torque ratios at the hip, knee and ankle in a sample
population of healthy subjects. Arch Phys Med Rehabil 78:1224-1230
Chhabra A, Starman JS, Ferretti M et al (2006): Anatomic, radiographic, biomechanical
and kinematic evaluation of the anterior cruciate ligament and its two functional
bundles. J Bone Joint Surg Am 88:2-10
Corazza F, Stagni R, Castelli VP, Lerdini A: Articular contact at the tibiotalar joint in
passive flexion. J Biomech 38:1205-1212
Cornwall MW, McPoil TG (1999): Three-dimensional movement of the foot during the
stance phase of walking. J Am Podiatr Med Assoc 89:56
Cornwall MW, McPoil TG (2002): Motion of the calcaneus, navicular and first metatarsal
during the stance phase of walking. J Am Podiatr Med Assoc 92:67-76
Cunado D, Nixon MS, Carter JN (2003): Automatic extraction and description of human
gait models for recognition purposes. Computer Vision and Image Understanding 90:1–
41.
Delp SL, Hess WE, Hungerford DS, Jones LC (1999): Variation of rotation moment arms
with hip flexion. J Biomech 32:493-501
Fredericson M, Yoon K (2006): Physical examination and patellofemoral pain syndrome.
Am J Phys Med Rehabil 85:234-243
336
Genda E, Iwasaki N, Li G et al (2001): Normal hip joint contact pressure distribution in

single-leg standing effect of gender and anatomic parameters. J Biomech 34:895-905
Grimston SK, Nigg BM, Hanley DA, Engsberg JR (1993): Differences in ankle joint
complex range of motion as a function of age. Foot Ankle 14:215-222
Heller MO, Bergmann G, Deuretzbacher G et al (2001): Influence of femoral anteversion
on proximal femoral loading: measurement and simulation in four patients. Clin
Biomech 16:644-649
Hodges PW, Richardson CA (1997): Contraction of the abdominal muscles associated
with movement of the lower limb. Phys Ther 77:132-142
Inman VT, Ralston HJ, Todd F: Human locomotion. In Rose J, Gamble JG, editors: Human
walking. ed 2, Phiadelphia, 1994, Williams & Wilkins
Kissling RO, Jacob HA (1996): The mobility of the sacroiliac joint in healthy subjects. Bull
Hosp Jt Dis 54:158-164
Lundgren P, Nester C, Liu A et al (2008):Invasive n vivo measurement of rear-, mid-, and
forefoot motion during walking. Gait Posture 28:93-100
Markholf KL, O’Neill G, Jackson SR, McAllister DR (2004): Effect of applied quadriceps
and hamstrings muscle loads on forces in the anterior and posterior cruciate ligaments.
Am J Sports Med 32:1144-1149
Nemeth G, Olhsen H (1989): Moment arms of the hip abductor and adductor muscles
measured in vivo by computed tomography. Clin Biomech 4:133-136
Neumann DA (1996): Hip abductor muscle activity in persons with a hip prosthesis
while carrying loads in one hand. Phys Ther 76:1320-1330
Neumann DA: Kinesiology of the musculoskeletal system. ed. 2, 2010, Mosby
Oguz O (1996): Measurement and relationship of the inclination angle, Alsberg angle
and the angle between the anatomical and mechanical axes of the femur in males. Surg
Radiol Anat 18:29-31
Ounpuu S: Clinical gait analysis. In Spivack BS, editor: Evaluation and management of
gait disorders. New York, 1995, Marcel Dekker
Papannagari R, Defrate LE, Nha KW et al(2007): Function of posterior cruciate ligament
bundles during in vivo knee flexion. Am J Sports Med 35:1507-1512
Perry J: Gait analysis: normal and pathological function. Thorofare, NJ, 1992, Slack
Ramappa AJ, Apreleva M, Harold FR et al (2006): The effect of medialization and
anteromedialization of the tibia tubercle on patellofemoral mechanics and kinematics.
Am J Sports Med 34:749-756
337
Sanchez AR, Sugalski MT, La Prade RF (2006): Anatomy and biomechanics of the lateral
side of the knee. Sports Med Arthrosc 14:2-11
Schache AG, Baker R (2007): On the expression of jointmoments during gait. Gait
Posture 25:440-452
Shelburne KB, Torry MR, Steadman JR, Pandy MG (2008):Effects of foot orthoses and
valgus bracing on the knee adduction moment and medial joint load during gait. Clin
Biom 23:814-821
Snijders CJ, Ribbers MT, de Bakker HV et al (1998): EMG recordings of abdominal and
back muscles is various standing postures: validation of a biomechanical model on
sacroiliac joint stability. J Electromyogr Kinesiol 8:205-214
Spencer NM: Pose Invariant Gait Analysis and Reconstruction. 2005, University of
Southampton
Standring S: Grey’s anatomy: the anatomical basis of clinical practice, ed 40, St Louis,
2009, Elsevier
Svenningsen S, Apalset K, Terjesen T, Anda S (1989): Regression of femoral anteversion.
A prospective study of intoeing children. Acta Orthop Scand 60:170-173
Winter DA (1984): Kinematic and kinetic patterns in human gait: variability and
compensating effects. Human Mov Sci 3, 51-76
Yam C, Nixon MS, Carter JN (2004): Automated person recognition by walking and
running via model-based approaches. Pattern Recognition 37:1057–1072
338
339
V. A FEJ ÍZÜLETE
V. A fej ízülete / Articulatio temporomendibularis 340
7 ARTICULATIO TEMPOROMENDIBULARIS
A temporomandibularis ízület kapcsolja a mandibulát a koponyához. A mandibula a

legnagyobb arccsont, alapvetően két fő részből áll, a corpus mandibulae-ből és a
ramusokból. A mandibula teste horizontális lefutású és az alsó fogsor csontos alapját
képezi. A csont szárai függőleges lefutásúak, végükön ventrálisan háromszögletű
nyúlvány, a processus coronoideus található, ez az ellaposodó rész a temporális
rágóizmok kapcsolódását biztosítja. Dorzálisan és craniálisabban található a processus
condylaris, melynek konvex vége a caput mandibulae a temporomandibularis ízület
alkotásában vesz részt. A mandibula fej felszíne vékony, de erős rostporccal borított,
melynek szerepe a rágás során keletkező erők elnyelése (Neumann, 2010).
Az os temporalison található fossa mandibularis alkotja az ízületi árkot, melynek
legmagasabb pontja az úgynevezett boltív, vagy kupola, ami gyakran vékony és hártyás
szerkezetű. A fossa mandibularist ventrálisan egy kiemelkedő rész, az eminentia
articularis, dorsalisan pedig a processus postglenoideus határolja. A fossa ízületi árkot
alkotó anterior része szintén rostporccal bevont. A porcborítás itt vastag és egyenletes,
ami egyrészt a kompressziós erők elnyelését, másrészt a caput mandibulae szabad
elcsúszását biztosítja a száj nyitása és zárása során. A fossa mandibularis felső és hátsó
része vékony, nem alkalmas a kompressziós erők viselésére, így nagy energiájú, felfelé
irányuló erő hatására ez a rész beroppanhat (Neumann, 2010).
Az ízületi alkotók viszonylag lazán illeszkednek egymáshoz, a kongruenciát segíti egy
vastag, rostporcos discus articularis. A képlet a széli részek kivételével eret, ideget nem
tartalmaz, magas kollagén tartalmának köszönhetően erős, mégis rugalmas. A discus
vastagsága eltérő, elől és hátul vakosabb, míg a középső részen vékonyabb. A száj nyitása
során a discus elülső része védi a caput mandibulaet, miközben az előre csúszik a fossa
mandibulae eminentia articularisán. A discus articularis szerepe, hogy növeli az ízületi
kongruenciát, csökkenti az ízületi felszínek érintkezéséből származó nyomóerőket, segíti
az ízületi stabilitást és a mozgásokat egyaránt. A száj mozgásai során a discus együtt
mozog a caput mandibulaeval.
A temporomandibularis ízület tokja viszonylag laza, ugyanakkor mediálisan és
laterálisan erős, feszes, oldalirányú stabilitást biztosít a rágómozgások során. Elől és hátul
a tok lazább, lehetővé teszi az ízületi fej előre csúszását a száj nyitásakor.
A tokot laterálisan a ligamentum temporomandibularis erősíti. Horizontális és ferde
lefutású rostkötegekből áll, a ferde rostok a condylus anterior mozgását vezetik a száj
nyitása során. Mediálisan két kisebb szalag, a ligamentum stylomandibularis és a
sphenomandibularis segítik a stabilitást (Neumann, 2010).
7.1 Osteokinematika
Okeson (2013) a temporomandibularis ízületet érintő kórképeket taglaló könyvében

részletesen leírja az ízület mozgásait, ez alapján, röviden összefoglalva ismertetjük az
osteokinematikai elmozdulásokat.
Az ízületben több irányban jöhet létre mozgás, melyek kombinálódnak a rágás során. Ezek
kiinduló helyzeteként azt az állapotot tekinthetjük, amikor a fogak érintkezése maximális,
azaz amikor a lehető legtöbb érintkezési pont jön létre az alsó és felső fogsor között
(maximális interkuszpidáció). Az ízületi elmozdulások alapvetően transzlációs és rotációs
mozgások, de leginkább ezek kombinációja.
Protrúzió – Retrúzió (protrakció – retrakció)

Protrúzió során a mandibula ventrális irányban mozdul, a mozgáshoz nem kapcsolódik
jelentős rotáció az ízületben. Ez a mozgás a száj maximális nyitásához nélkülözhetetlen.
Terjedelme közel 10 mm.
Retrúzió során a mandibula ellentétes irányban, azaz posterior mozdul, a mozgás
terjedelme minimális, 1-2 mm. (207. ábra)
207. ábra
A Mandibula anterior és posterior mozgása
A Protrúzió
B Retrúzió
Oldalirányú mozgás
Ez a mozgás mandibula egyik oldalról a másik oldal irányába történő elmozdulása.
Terjedelme közel 10-15 mm. A mozgás során a mandibula condylusai a horizontális
síkban rotálódnak. A mozgással azonos oldali condylus elsősorban rotálódik az ízület
vertikális tengelye körül, míg az ellenoldalon a rotáció mellett előre is csúszik. (208. ábra)
208. ábra
A mandibula oldalirányú mozgása
Eleváció és depresszió (a száj nyitása és zárása)

A mandibula depressziója a száj nyitását okozza, ez a mozgás a rágás alapja. Felnőttek
esetén a száj nyitásakor a maximális távolság a felső és alsó fogsor között körülbelül 50
mm. Rágás során nem használjuk ki a teljes mozgásterjedelmet, annak csak közel 30 %-
át. (209. ábra/A)
A mandibula elevációja a száj zárását jelenti, ezt a mozgásirányt szintén a rágómozgások
során használjuk. (209. ábra/B)
209. ábra
A száj nyitása és zárása
A A mandibula depressziója
B A mandibula elevációja
A temporomandibularis ízület mozgásai mindig bilaterálisak, azaz egyidejűleg mindkét

oldali ízületben létrejön elmozdulás. A condylusok transzlációs és forgó mozgásához a
discus articularis mozgása társul. Forgó mozgások során az ízületi fej forog a helyben
maradó discushoz képest, transzlációs mozgás során a discus és a fej együtt mozdulnak el
az ízületben.
A protrúzió és a retrúzió során a caput mandibulae-k szimmetrikusan mozdulnak előre
és hátra a fossa mandibulae-hoz képest. Protrúzió során az ízületi fejek előre és enyhén
lefelé, retrúziókor hátra és enyhén felfelé csúsznak a discus articularis azonos irányú
elmozdulása mellett.
Az oldalirányú mozgás során a mozgás irányával megegyező oldali ízületi fej helyben
marad, vertikális tengelye mentén forog, míg az ellenoldali processus condylaris előre,
lefelé és mediális irányba csúszik.
A depresszió – a száj nyitása során kombinált csúszás és rotáció jön létre mindkét oldalon.
A mozgások tengelye nem fix, folyamatosan vándorol az elmozdulás során (Ferrario,
1996). A száj nyitása alapvetően két fázisra osztható. Az első, korai fázisban, ami a
mozgásterjedelem 35-50%-át teszi ki, a mandibula condylusai elsősorban forgó mozgást
végeznek, posterior irányban gördülnek. Ez a gördülő mozgás megfeszíti a laterális
oldalszalagot, melynek feszülése segíti a második, a mozgásterjedelem 50-65%-át kitevő
anterior és inferior irányú csúszást. A mozgás során a discus articularis szintén előre-
lefelé nyomódik.(210. ábra)
210. ábra
Arthrokinematika a száj nyitása során
A Korai fázis, posterior gördülés
B Kései fázis, Anterior és inferior csúszás
A mandibula elevációja, azaz a száj zárása során létrejövő elmozdulások ellentétesek a

fent leírtakkal, a condylusok anterior irányban gördülnek és posterior és superior irányba
csúsznak. A discus articularis hátra és felfelé mozdul, követve az ízületi fej mozgását
(Neumann, 2010).
7.3 A rágóizmok
A rágómozgásokat létrehozó izmok a musculus masseter, a musculus temporalis, a

musculus pterygoideus medialis és a musculus pterygoideus lateralis.
A musculus masseter egy vastag és erős izom, az angulus mandibulae előtt fut felületesen.
Kétoldali működésével zárja a szájat, az alsó fogsort a felsőhöz szorítva nagy szerepe van
az étel megrágásában és a harapásban. Kétoldali működésével előre húzza a mandibulát.
Egyoldali kontrakciója során a mandibula azonos oldali oldalirányú kitérését segíti. (213.
ábra/A)
A musculus temporalis egy lapos, legyező alakú izom, ami a koponya fossa temporalisát
tölti ki. Ez az izom kétoldali működésével zárja a szájat, emeli a mandibulát, illetve ferde
lefutású rostjaival hátra húzza azt. (213. ábra/B)
A musculus pterygoideus medialis rostjai a musculus masseter rosjaival közel
párhuzamosan, azok alatt haladnak. Kétoldali működésével ez az izom zárja a szájat és
előre húzza a mandibulát. Egyoldali működésével az ellenoldalra mozdítja ki az álkapcsot.
(214. ábra)
A musculus pterygoideus lateralis
Az izom egy alsó és egy felső fejből, rostkötegből áll. Mindkét fejre igaz, hogy kétoldali
működésükkel a mandibula erőteljes protrúzióját hozzák létre. A legtöbb, az izom
működését vizsgáló tanulmány szerint az alsó fej nyitja a szájat, különösen aktív, ha
ellenállással szemben kell lefelé mozdítani az álkapcsot. A felső fej a discus articularist
feszíti, kontrollálja annak elmozdulását a condylusok mozgása során, különösen a száj
ellenállással szemben történő zárásakor. Mindkét fej egyoldali működése a mandibula
ellenoldali elmozdítását segíti, anterior és mediális irányban forgatva az azonos oldali
condylust (Neumann, 2010). (216. ábra)
7.4 Az álkapocs ízület mozgásainak vizsgálata
7.4.1 A neutrális helyzet meghatározása

Az álkapocs helyzetét, állását, a csontos képletek szimmetriája mellett az articulatio
temporomadibularis határozza meg. Az arc esetleges aszimmetriája befolyásolhatja a
vizsgálat értékelését (pl. ferde orr).
A szimmetriatengely, ahogy azt korábban a nyaki gerinc vizsgálatánál is meghatároztuk,
a homlok közepén, az orr hosszában, az álcsúcson, majd az incisura jugularis közepén fut
végig. A fej és a nyaki gerinc normális tartása esetén, az álkapocs ízület neutrálistól eltérő
állása miatt a tengelytől csak az ál csúcsa tér el. A mandibula szöglet eltérő helyzete is
utalhat az álkapocs aszimmetrikus állására.
Ha a fogsor ép, és szabályos, az alsó fogsor a fölső mögé zár. Az alsó fogak (első kettő) kb.
2 mm-el állnak a felsők mögött. A két fogsor első két foga közötti rés éppen egy vonalba
esik (211. ábra). Az ettől eltérő aszimmetrikus állást okozhatja a fogak rendellenessége,
az álkapocs normálistól eltérő fejlődése, vagy az álkapocs ízület problémája. Az
álkapocsról a nyelvcsontra futó izmok lefutásának megváltozása, egyensúlyának
felborulása szintén az álkapocs aszimmetrikus állásához vezethet. Ennek oka lehet a
nyelvcsont helyzetének megváltozása, amit okozhat pl. a nyaki gerinc görbülete, vagy a
nyelvcsont alatti izmok megváltozott húzási iránya pl. a vállöv aszimmetrikus állása miatt.
211. ábra
Neutrális helyzetben két első fog közötti rés (felső és alsó) egy vonalba esik
7.4.2 A mozgásterjedelem vizsgálata
A száj nyitása – mandibula depresszió

Kiinduló helyzet: a páciens helyzete közömbös (ül, háton fekszik, áll), a fej, és a nyak
neutrális helyzetben van.
Az aktív szájnyitás vizsgálata: a páciens maximálisan nyitja a száját (Hiba! A hivatkozási
orrás nem található.). Normálisan a mozgás 35-55 mm (a fogsorok távolsága). A
mozgásterjedelem egyszerűen mérhető: a páciens behajlított 2, vagy 3 középső ujja (PIP
ízületeket) fér be a fogak közé.
A szájnyitás passzív mozgásterjedelme: a száj nyitását a vizsgáló az álkapocsra helyezett
nyitott hüvelyk és a mutatóujjal irányítja (vagy az alsó fogsorba akasztott ujjakkal), míg a
másik kezével rögzíti a fejet. A mozgás végén az ízületi tok elülső része, a discust hátul a
mandibulához rögzítő lemez, a ligamentum laterale temporomandibulare és a szájzáró
izmok megfeszülése ad rugalmas ellenállást.
A száj zárása - mandibula eleváció

Az aktív mozgásterjedelem vizsgálata a száj aktív zárásával történik, a fogsorok
záródásáig.
A passzív szájzárás az álkapocs megemelésével történik. A véghelyzetben a fogak
koccanása ad kemény véghelyzet-érzést.
Protrúzió-retrúzó
A páciens kissé nyitott fogsorral előretolja az álkapcsát (protrúzió). A mozgásterjedelem
mérésének legegyszerűbb módja, ha megmérjük a felső fogsor elülső és az alsó fogsor
elülső felszíne közti távolságot (212. ábra). Ha ehhez hozzáadjuk a neutrális helyzetben
mért különbséget (az alsó fogsor kb. 2mm-el hátrébb van) a mozgás meghaladja a 7mm-t
(7-10mm).
Az álkapocs hátrahúzása (retrúzió) minimális 2-3mm.
Megjegyzés: csak az aktív mozgások vizsgálatának van értelme.
212. ábra
Az álkapocs protrúziója.
Az alsó fogsor mérhető előremozgása 7-10mm
Az álkapocs jobbra-balra deviációja

Az aktív mozgásterjedelem vizsgálat neutrális helyzetből indul. A páciens kissé nyitott
szájjal (a fogak ne érintkezzenek) tolja az álkapcsot jobbra-balra. A mozgáskitérést
meghatározhatjuk az álcsúcs elmozdulásának (az orr vonalához képest), vagy az alsó
fogsor középső fogrés elmozdulásának (a felsőhöz viszonyítva) mérésével. A
mozgásterjedelem 10-15 mm (212. ábra).
A passzív mozgásterjedelem vizsgálathoz a vizsgáló rögzíti a páciens fejét és az álkapcsot
átfogva mozgatja azt oldalra. A véghelyzetben normálisan rugalmas feszülést kell érezni,
amit a deviáció irányának oldalán főleg a mediális oldalszalagok, az ellenoldalon a tok
elülső része, és a laterális oldalszalagok feszülése okoz.
7.5 A rágóizmok vizsgálata
7.5.1 A szájzáró izmok
213. ábra
A szájzáró izmok: m. masseter (A); m. temporalis (B)
musculus masseter
musculus temporalis
musculus pterygoideus medialis
musculus masseter (213. ábra, A)

eredés: os zygomaticum (processus maxillaris), arcus zygomat icum
lefutás, tapadás: a járomcsontról lefelé és kissé hátrafelé futó vaskos, izom. A mandibula
szögletben és a ramus mandibulaealsó részén kívülről tapad. Három rétege
funkcionálisan nem különíthető el.
beidegzés: nervus mandibularis, a nervus trigeminus – (V. agyideg 3. ága) rami
masseterici
működés: emeli a manduibulát – zárja a fogsort. Harapás, rágás közben nagy erőt képes
kifejteni.
musculus temporalis(213. ábra, B)

eredés: os temporale kitölti a teljes fossa temporalist, fascia temporalis
lefutás, tapadás: széles, lapos izom. A legyezőszerűen összetartó rostok lefelé és előre
tartva áthaladnak az arcus zygomaticus alatt, és a mandibulán, a processus
coronoideuson, és a ramus mandibulae elülső részén tapadnak.
beidegzés: nervus mandibularis, a nervus trigeminus 3. ága (V/3. agyideg) ramus
temporalis profundus
működés: a mandibula emelése (szájzárás). A hátsó rostok hátrahúzzák a mandibulát.
musculus pterygoideus medialis (214. ábra)
214. ábra
Szájzáró izmok: m. pterigoideus medialis
eredés: os sphenoidale, os palatinum, maxilla

lefutás, tapadás: az izom a musculus masseterrel párhuzamosan fut, le és kissé hátrafelé,
a mandibula belső felszínén. Az angulus mandibulaen és a ramuson belülről tapad. Erős
vastag izom, nagy erőkifejtésre képes.
beidegzés: nervus mandibularis, a nervus trigeminus 3. ága (V/3. agyideg), nervus
pterygoideus medialis.
működés: zárja a fogsort, a masseterrel együtt a harapásban fejt ki nagy erőt. A masseter
kívülről, a pterygoideus medialis belülről emeli a mandibulát. Egyoldali működése a
pteriygoideus lateralissal együtt az ellenkező oldal felé húzza az álkapcsot.

Kiinduló helyzet: a páciens ül, vagy a hátán fekszik. A vizsgáló az álkapocs lehúzásával
nyitja a szájat.
3-as izomerő: a páciens zárja a fogsorát (koccanjon össze a foga) és tartsa zárva.
4-5-ös izomerő: a vizsgáló az álkapocsra ad depressziós irányú ellenállást (215. ábra).
2-es izomerő: a beteg képes a leeresztett álkapcsot emelni, de nem tudja teljesen zárni és
zárva tartani.
1-es izomerő: A pácienst felszólítjuk, hogy próbálja összeszorítani a fogait.
 a m. masseter az álszöglet és a járomcsont között tapintható. Közvetlenül a bőr
alatt fut, így az izom kontrakció látszik is;
 a m. temporalis a halánték fölött látható és tapintható;
 a m. pterygoideus nem elérhető. (Nyitott szájjal a hátsó fogak mögött, belülről
kitapintható az izom, de kontrakciója a száj zárása közben nem vizsgálható.
215. ábra
A szájzáró izmok erejének vizsgálata (4-5-ös izomerő).
A vizsgáló depressziós irányú ellenállást ad az álkapocsra.

A vizsgáló kívülről átfogja a mandibulát és lefelé húzza (nyitja a szájat). Az álkapocs
depresszióját a szájba benyúlva, az alsó fogsorra kifejtett erővel is el lehet végezni.

A páciens a zárt fogait összeszorítja. A teszt akkor tekinthető pozitívnak a szájzáró
izmokra, ha a fájdalom kifejezetten az izmok lefutása mentén jelentkezik.
7.5.1.4 A szájnyitó izmok
216. ábra
Szájnyitó izmok: m. pterigoideus lateralis
musculus pterygoideus lateralis (216. ábra)

a szájnyitást segítik a nyelvcsont feletti izmok (amikor a nyelvcsont alattiak fixálják a
nyelvcsontot):
musculus digastricus
musculus mylohyoideus
musculus geniohyoideus
eredés: két fejjel ered az os sphenoidalen.
lefutás, tapadás: az izom az arcus zygomaticus alatt fut. A felső fej hátra és kissé lefelé
tart, és az ízületi fej alatt a mandibula nyakán tapad, felső rostjai az ízületi tokon és a
discus articularison. Az alsó fej vízszintesen fut, a collum mandibulaen tapad.
beidegzés: nervus mandibularis, a nervus trigeminus 3. ága (V/3. agyideg), nervus
pterygoideus lateralis.
működés: maddibula condylusát és a discust előre húzza, nyitja a szájat. A szájzáró
izmokkal együtt az álkapocs protrúziójában vesz részt. Egyoldali működése a
pteriygoideus medialissal együtt az ellenkező oldal felé húzza az álkapcsot.
7.5.1.5 Izomerő vizsálat

Kiinduló helyzet: a páciens a hátán fekszik. Szája/fogsora zárva.
3-as izomerő: a páciensnyitja a száját és megtartja a véghelyzetet.
4-5-ös izomerő: a vizsgáló az ál alatt ad elevációs irányú ellenállást (emeli az álkapcsot)

(217. ábra).
2-es izomerő: a beteg képes lehúzni az álkapcsot, de nem tudja teljesen kinyitni a száját.
1-es izomerő: az izom mélyen a processus coronoideus takarásában fut, tapintani nem
lehet.
217. ábra
A szájnyitó izmok erejének vizsgálata (4-5-ös izomerő).
A vizsgáló elevációs irányú ellenállást ad az álkapocsra

A fogsor zárásával az izom ellazul. Ennél nagyobb nyújtást, csak az álkapocs
hátrahúzásával lehet alkalmazni, de az csak 2-3 mm-t jelent.

A beteg szája kissé nyitott, az álkapocsra alulról fölfelé irányuló erőhatással szemben
tartja meg a helyzetet (nem engedi zárni a szájat).
7.5.2 Funkcionális és speciális vizsgálatok
A funkció vizsgálata
A szájnyitás során figyeljük meg a mozgás szimmetriáját. A lassú szájnyitás közben az
álcsúcs esetleges oldalirányú (majd visszatérő) mozgása a két álkapocs ízület harmonikus
együttmozgásának hiányát jelzi.
Szintén a két oldal együttmozgásának vizsgálatát végezzük a külső hallójárat előtt, a caput
mandybulae-k tapintásával. A száj nyitása és zárása során jól látható, és érezhető a caput
mandibulae mozgása (előre és lefelé). A lefelé keskenyedő arcvonal miatt, szájnyitás
közben a caput mandibulae oldal irányba is kiemelkedik. A két oldal mozgásaiban a
legkisebb aszimmetria, vagy a mozgás időbeli eltérése is jól érezhető.
Ízületi problémára, illetve a rágóizmok harmóniájának felborulására utalhat, ha a rágás

mindig egy oldalon történik (ennek oka lehet rossz fog, vagy foghiány is).
Fájdalom
A rágóizmokból eredő fájdalom vizsgálata az izomvizsgálatoknál leírt izometriás
tesztekkel lehetséges.
A nem kontraktilis elemek fájdalama
V. A fej ízülete / Irodalomjegyzék Fej 353
IRODALOMJEGYZÉK FEJ
Ferrario VF, Sforza C, Miani A et al (1996): Open-close movements in the human

temporomandibular joint: does a pure rotation around the intercondylar hinge axis
exist? J Oral Rehabil 23:401-408
Okeson JP: Management of temporomandibularis disorders and occlusion, ed 7. St.
Louis, 2013, Mosby
354
355
IV. A GERINC ÉS A TÖRZS

IV. A gerinc és a törzs / A gerinc 356
1 A GERINC
Az emberi test központi pillérét a csigolyák és a köztük lévő összeköttetések által alkotott
gerinc alkotja. Szerepe a vertikális stabilitás biztosítása, ezen kívül mobilis összeköttetése
révén mozgékony, lehetővé teszi a törzs és a nyak minden irányú elmozdulását. A gerincet
felépítő csigolyaoszlop a gerincvelő és a kilépő gerincvelői gyökök csontos védelmét
biztosítja.
A gerinc 33 csigolyából épül fel, görbületei szerint öt szakaszra osztható.
 a nyaki szakasz 7 csigolyából álló, görbületi ívét tekintve konkáv (lordózis),
 a háti szakasz, 12 csigolyából áll, konvex ívet alkot (kyphosis),
 az ágyéki szakaszt 5 csigolya alkotja, konkáv ívű (lordózis),
 a keresztcsonti szakasz szintén 5 csigolyából áll, melyek összecsontosodva
együttesen a sacrumot alkotják, konvex ívű szakasz (kyphosis),
 továbbá a farkcsonti rész, ami szintén összecsontosodott 3-5 csigolyából áll.
A különböző gerincszakaszok fiziológiás görbületei megfelelnek a gerinc neutrális

helyzetének. Ezek a görbületek a gerinc szagittális síkú mozgásai során változnak, ívük
csökken, vagy éppen megnő a mozgás irányának megfelelően (Mannion és mtsai, 2004).
(218. ábra)
218. ábra
A gerinc fiziológiás görbületei
Születéskor a gerinc íve kifotikus, így a háti és a keresztcsonti görbületeket tekintjük a

gerinc elsődleges görbületeinek. A mozgásfejlődés során a fej emelésével formálódik a
nyaki lordózis, a függőleges testhelyzet, az állás, járás révén pedig a lumbális lordózis
(Kapandji, 2007).
A gerinc fiziológiás görbületei stabilitást és rugalmasságot is biztosítanak egyszerre. A
kettős „S” alakú görbület hatékonyan segíti az axiális terhelés elnyelését, csillapítását,
mintegy rugóként működik. Ehhez a funkcióhoz a csigolyákat összekötő ízületek,
szalagok, porckorongok és izomzat rugalmassága, passzív feszülése is jelentősen
hozzájárul.
Álló helyzetben, ideális esetben, a súlyvonal lefutása oldalnézetből a processus
mastoideustól a második sacralis csigolya előtt elhaladva, kissé a csípőízület mögött, a
térdízület és a boka előtt húzódik. A súlyvonal lefutását tekintve valamennyi
gerincszakaszon a görbület konkáv oldalán halad, így a gravitáció hatása segíti az
optimális görbületi ívek megtartását (Neumann, 2010).
Két, egymással kapcsolódó csigolyát, a köztük fennálló összeköttetésekkel: kisízületekkel,
porckoronggal, szalagokkal és a kilépő gerincvelői gyökökkel együtt tekintünk egy
mozgás-szegmentumnak. A csigolyák alakja, az alapvető hasonlóság mellett, az egyes
gerincszakaszokon némileg eltérő. A csigolyák alaki eltérései, a kisízületi felszínek térbeli
orientációja az egyes gerincszakaszok funkciójának függvényében alakul, a jellemzőket az
egyes gerincszakaszok leírásánál tárgyaljuk. Általános jellemző, hogy a kisízületi
nyúlványok közel függőleges helyzetűek, ez a térbeli elhelyezkedés, különösen az alsó háti
és a lumbális szakaszon hatékonyan akadályozza a csigolyák egymáson történő anterior
irányú elcsúszását, így védve a gerincvelőt és a kilépő gyököket.
1.1 A csigolyák közti összeköttetések
1.1.1 A csigolyatestek közötti összeköttetések

A csigolyatestek között synarthrosisok találhatók, ezek a discus intervertebralisok és azok
kapcsolódásai a csigolyaplatóhoz. (219. ábra)
219. ábra
A discus intervertebralis és elhelyezkedése a csigolyatesten
A discus intervertebralisok két fő részből állnak. Középen egy közel 80%-ban vizet
tartalmazó, kocsonyás, nagyjából gömb alakú képlet, a nucleus pulposus helyezkedik el.
Ez a gél állapotú alkotó ereket, idegeket nem tartalmaz, diffúzió útján táplált.
A gerinc terheletlen helyzetében a nucleus pulposus vizet vesz fel a környezetéből,
némileg megduzzad. Terhelt helyzetben az axiális kompresszió hatására folyadékot
veszít, kissé ellapul. Ez a térfogatváltozás a 23 discus intervertebralis mindegyikében
lezajlik, ami mérhető testmagasságbeli eltérést okoz (1-2 cm). Mivel a porckorongok
víztartalma és rugalmassága az életkor előrehaladtával csökken, így csökken az a
térfogatváltozás is, amit a folyadék felvétel, illetve leadás okoz. A nucleus pulposus sokk
elnyelő feladatot lát el, az axiális terhelést a körbefutó anulus fibrosus rostokra továbbítja.
Az anulus fibrosus rostjai több rétegben veszik körül a nucleus pulposust. Ezekben a
rétegekben a kollagén rostok lefutása eltérő, az egyes rétegek rostiránya egymással
szöget zár be. Ez az elrendeződés nagy mechanikai ellenállást biztosít a különböző irányú
nyújtó erőkkel szemben. (220. ábra)
220. ábra
Az anulus fibrosus rétegeinek rostlefutása
A discus intervertebralisok vastagsága a különböző gerincszakaszokon eltérő. A lumbális

gerincen a legvastagabbak, a nyaki gerincen pedig a legvékonyabbak a porckorongok.
Vastagságuk az adott gerincszakasz teherviselő funkciójával függ össze. További
összefüggés figyelhető meg a porckorongok a csigolyatestek vastagságának egymáshoz
viszonyított aránya és az adott gerincszakasz mobilitása között. Minél nagyobb értéket
mutat az arányuk, annál mozgékonyabb az adott szakasz. Ezek az arányok a következők:
nyaki szakasz – 2/5 – ez a legnagyobb mobilitású szakasz; ágyéki szakasz – 1/3; háti
szakasz – 1/5 – a legkevésbé mozgékony gerincszakasz (Kapandji, 2007).
1.1.2 A csigolyák közti ízületek

A csigolyákat egymáshoz synoviális ízületek is kapcsolják. A csigolyaívekről felfelé és
lefelé, párban csontos nyúlványok, úgynevezett apopysisek húzódnak (kisízületi
nyúlványok), a rajtuk található ízfelszínek egymással kapcsolódva alkotják az
apophysealis ízületeket. Ezek az ízületek mechanikailag, az ízfelszínek alakja szerint, sík
ízületek. Szerepük a csigolyák egymáshoz viszonyított elmozdulásainak, így ezek

összeadódásaként a gerinc mozgáslehetőségének biztosítása. További funkciójuk, hogy
térbeli elhelyezkedésük, révén bizonyos mozgásirányokat akadályoznak, blokkolnak.
Ezek közül a legfontosabb a csigolyák egymáson történő anterior irányú elcsúszását
akadályozó hatás, ami az alsó háti, a lumbális és a lumbosacralis gerinszakaszon jelentős,
itt az apophysisek térbeli elhelyezkedése közel verikális.
Jellemző még ezekre az ízületekre, hogy az ízfelszínek hyalin porccal borítottak, az
ízületek saját ízületi tokkal rendelkeznek, tehát valódi ízületek, melyek három szabadsági
fokkal rendelkeznek. A bennük létrejövő mozgásokat az ízfelszínek térbeli lefutása
határolja be (Neumann, 2010).
1.1.3 A gerinc szalagos összeköttetései

A gerinc intra- és interszegmentális stabilitását több szalag segíti. Ezek a szalagok
behatárolják a gerincmozgásokat, továbbá hozzájárulnak a fiziológiás gerincgörbületek
megtartásához. Az interszegmentális szalagok a gerinc teljes hosszán végighaladnak. A
ligamentum longitudinale anterius a csigolyatestek ventrális felszínén futó széles szalag,
ami leginkább a gerinc extenziója során válik feszessé. A ligamentum longitudinale
posterius rostjai a csigolyatestek dorzális felszínén futnak az os occipitaletól a sacrumig,
a discus intervertebralisokhoz rögzülnek. Ez a szalag a gerinc flexiójakor feszül.
Intraszegmentális szalagok a csigolyaíveket kapcsolják össze. A ligamentum flavum egy
erős, sárgás színű szalag, ami a csigolyaív (lamina) belső felszínét a következő csigolya
ívének felső-hátsó peremével köti össze. Színét a benne nagy mennyiségben megtalálható
elasztin (rugalmasságot biztosító kötőszöveti fehérje) adja. A ligamentum flavum a gerinc
flexiója során megnyúlik, ugyanakkor feszessége ellenállást képez az extrém terjedelmű
flexiós mozgással szemben. Ez szalag a lumbális szakaszon a legvastagabb, stabilitást
biztosít a nagymértékű intervertebrális elmozdulás során flexió közben.
A ligamentum interspinale a processus spinosusok között húzódik, kitöltve a köztük lévő
teret. Mélyen fekvő rostjai a ligamentum flavumhoz, felületes rostjai a ligamentum
supraspinalehoz kapcsolódnak, flexió során feszül. A ligamentum supraspinale a
processus spinosusok csúcsaihoz kapcsolódik, rostjai a ligamentum interspinaleval
együtt a tövisnyúlványok egymástól való eltávolodását akadályozzák.
A ligamentum intertransversarium a processus transversusokat kapcsolja össze
szegmentumonként. Ezek a vékony szalagok elsősorban laterálflexiókor feszülnek a
konvex oldalon (Neumann, 2010).
1.2 Osteokinematika – a gerinc egészében vett mozgásai
A gerincet egészében tekintve, a csigolyák közti apophysealis ízületek és discus

intervertebralisok révén annak mozgásai a tér mindhárom fő síkjában létrejöhetnek,
három szabadsági fokkal rendelkező ízületnek tekinthető.
A gerinc mozgásai szagittális síkban:

Flexió – 0-140-150° - a mozgás az egyes gerincszakaszok összeadódó mozgásaként jön
létre. Akár az alsó végtag, akár a fej felől indított a flexió, a gerincszakaszok önálló flexiós
mozgásai együtt a gerinc nagy terjedelmű hajlítását teszik lehetővé, ami sok hétköznapi
vagy önellátó tevékenységünk fontos eleme. A flexiós mozgásterjedelem végén az
kisízületi tokok dorzális része, és dorzálisan futó szalagok és a paravertebrális izomzat
feszül meg passzívan.
Extenzió – 0-130-140° - az extenzió végén a kisízületi tokok elülső része, a ligamentum
longitudinale anterius és a hasizmok nyúlnak.
A gerinc mozgásai frontális síkban:

Laterálflexió – 0-75-80° - a konvex oldali kisízületi tokok, szalagok és laterálflexiót végző
izomzat passzív feszülése jellemző a mozgásterjedelem végén.
A gerinc mozgásai horizontális síkban:

Rotáció – 0-110-120° - a kisízületi tokok, a processus spinosusok és transversusok között
húzódó szalagok, és a rotáció irányával ellentétes oldalra forgató izmok passzív feszülése
jelentkezik a mozgásterjedelem végén.
Flexió során a kisízületi felszínek szétcsúsznak, a csigolyatestek elülső része közeledik,

míg hátsó része távolodik egymástól. A discus intervertebralisban a nucleus pulposusra
hátrafelé irányuló erő hat, amit az anulus fibrosus hátsó rostjainak feszülése ellensúlyoz.
Extenzióban kisízületi felszínek összecsúsznak, záródnak, a csigolyatestek hátsó része
közeledik, míg elülső része távolodik egymástól. A discus intervertebralisban a nucleus
pulposusra előrefelé irányuló erő hat, amit az anulus fibrosus elülső rostjainak feszülése
ellensúlyoz.
Laterálflexióban a konkáv oldalon közelednek a csigolyatestek, a nucleus pulposus az
ellenoldalra nyomódna, az anulus fibrosus rostok feszesek a konvex oldalon. A kisízületi
felszínek a laterálflexió irányával azonos oldalon össze, ellenoldalon szétcsúsznak,
távolodnak.
Axiális rotáció során a rotáció irányával azonos oldalon a kisízületek záródnak, a discus
intervertebralisra kompressziós erő hat, az anulus fibrosus különböző irányú lefutást
mutató rostrétegei közül azok válnak feszessé, amik lefutása a mozgásiránnyal ellentétes.
Mivel a legbelső rostrétegek lefutása közelít leginkább a vízszinteshez, így azok a rétegek
feszülnek leginkább (Neumann, 2010).
IV. A gerinc és a törzs / Az ágyéki (lumbalis) gerinc 361
2 AZ ÁGYÉKI (LUMBALIS) GERINC
Az ágyéki gerincszakasz funkciója a törzs, a fej és a felső végtagok súlyának viselése, annak
a sacrumon, illatve a sacroiliacalis ízületeken keresztül az alsó végtagok felé való
továbbítása. A csigolyák és a discus intervertebralisok alaki jellemzői ehhez a funkcióhoz
igazodnak.
A lumbális csigolyák (5 db) vaskos, nagy, bab alakú csigolyatesttel rendelkeznek, a
csigolyaívek és nyúlványok vaskosak, erőteljesek. A kisízületi felszínek állása a frontális
és a szagittális sík közé esik, az a térbeli elhelyezkedés a lumbális gerinc szagittális síkú
mozgásait elősegíti, ugyanakkor jelntősen korlátozza a rotációt.
Az L5 csigolya alsó kisízületi felszínei inkább a frontális síkban helyezkednek el. Ez a
térbeli orientáció hozzájárul a lumbosacralis átmenet antero-posterior irányú
stabilitásához, ami a lordotikus ívből kyphotikus ívbe történő átmenet miatt kiemelt
jelentőségű.
A sacrum bázisának térbeli helyzetét a sacrum dőlési szögével jellemezhetjük. Ez az I.
sacralis csigolyatest felső platójára állított egyenes és a horizontális sík által bezárt szög,
szagittális síkban. Értéke 30-40°. (221. ábra) A sacrum dőlésének következménye, hogy
álló helyzetben a testsúly a lumbosacralis átmenet területén a felső platóval párhuzamos,
anterior irányú nyíróerőt generál. Ha a lumbális lordózis íve megnő, növekszik a ható
nyíróerő mértéke is.
A lumbális gerinc további jellegzetes szögei, melyek a lordózis mértékével, illetve a
sacrum térbeli helyzetével függenek össze a medence dőlési szöge és a lumbosacralis
szög.
A medence dőlési szöge szintén oldalnézetből vizsgálható. A sacrum promontoriumát és
a symphisist összekötő egyenes és a vízszintes által bezárt szög adja meg a medence dőlési
szögét, értéke fiziológiásan 60°. (221. ábra)
A lumbosacralis szög a L5 csigolya testének és az S1 csigolya testének szagittális síkba eső
hossztengelyei által bezárt szög, fiziológiás értéke 140°. (221. ábra)
221. ábra
A medence és a lumbosacralis gerinc jellegzetes szögei
A sacrum dőlési szöge (a)
A medence dőlési szöge (i)
A lumbosacralis szög (b)
A lumbális gerincszakasz lordotikus ívének legmélyebb pontját az L3 csigolya

magasságában találjuk (Kapandji, 2007).
2.1 Osteokinematika
A lumbális gerinc mozgásai szagittális síkban

Flexió – 0-40-50° - a mozgás létrejöhet az alsó végtag felől indítottan, amikor a csípőízület
flexiós mozgása a medence hátrabillenését eredményezi, ami a lumbális szakaszon a
lordózis csökkenését, flexiót generál. Létrejöhet a flexió a háti gerincszakasz flexiójához
kapcsolódva, például amikor előre hajolunk, ekkor a csípőízületben szintén flexió lesz az
a mozgásirány, ami a gerinc flexiós terjedelmét mintegy kiegészítve lehetővé teszi a nagy
mozgásterjedelmet. A lumbális gerinc és a csípőízület azonos irányba történő, egymást
kiegészítő mozgásait pelvico-lumbális ritmusnak nevezzük. Bármelyik résztvevő ízület
mozgásterjedelmének csökkenése a hétköznapi funkciók, mint pl. öltözködés, vagy tárgy
felemelése a talajról, nehezítettségét okozza, illetve a másik résztvevő ízülettől nagyobb

mozgásterjedelmet követel.
Létrejöhet a lumbális gerinc flexiója álló helyzetben, a medence hátra billentésével is. Ez
utóbbi esetben a medence hátra billentése (a fej, a törsz elmozdulása nélkül) a lumbális
szakaszon tehát flexiót jelent, egyidejűleg a csípőízületekben, a vápa elmozdulásával,
extenzió jön létre.
Extenzió – 0-15-20° - a mozgás során a lumbális lordózis fokozódik, íve hangsúlyosabb
lesz. A flexióhoz hasonlóan, az extenzió létrejöhet a csípőízületi extenzió tovafutó
mozgásaként, a medence előre billenésével, vagy létrejöhet a háti szakasz extenziójához
kapcsolódva.
A medence előre billentése álló helyzetben a lumbális szakaszon az extenzió, a csípőízületben
pedig a vápa elmozdulásával a flexió eredményeként jön létre (Neumann, 2010).
A lumbális gerinc mozgása frontális síkban

Laterálflexió – 0-20° - a lumbális szakasz oldalirányú hajlása létrejöhet szintén a háti
szakasz mozgásához kapcsoltan, felülről indítva, de a csípőízületi fokozott abdukció
folyományaként, a medence frontális síkú billenésével.
Álló helyzetben a medence frontális síkban történő billentése, a törzs, a fej elmozdulása
nélkül, a lumbális szakasz és a csípőízületek egyidejű mozgásaként alakul. Ekkor az egyik
medencefél emelkedik, a másik süllyed. A lumbális szakaszon az emelkedő medenceféllel
azonos oldali laterálflexió jön létre, az azonos oldali csípőízületben az acetabulum
elmozdulásával addukció, az ellenoldali csípőízületben abdukció a mozgás (Neumann,
2010).
A lumbális gerinc mozgása horizontális síkban

Rotáció – 0-5° - a rotációs mozgás minimális a lumbális szakaszon, ennek oka a kisízületi
felszínek orientációja, ami jelentősen gátolja ezt a mozgásirányt. Ez a térbeli
elhelyezkedés a gerinc alsó szakaszának stabilitását fokozza, amit a mélyen húzódó,
stabilizáló funkciójú transversospinalis izmok és a relatív merev sacroiliacalis ízület is
elősegít (Kapandji, 2007).
A rotáció kapcsolódhat a háti szakasz rotációjához, de létrejöhet a medence
elfordulásaként, a csípőízület felől indítva is.
Álló helyzetben, a medence elfordítása, a csípőízületben az előre mozduló medencefél
oldalán kirotációt, a hátra mozduló medecefél oldalán berotációt jelent, ehhez
kapcsolódik a lumbális szakasz, de leginkább a thoracolumbális átmenet és a thoracalis
gerincszakasz rotálódása.
A gerinc általában részben leírtaknak megfelelően alakul a lumbális szakaszon a

különböző mozgásirányokhoz kapcsolódó járulékos mozgások és a discus
intervertebralisra ható erők iránya.
IV. A gerinc és a törzs / A háti (thoracalis) gerinc 364
3 A HÁTI (THORACALIS) GERINC
A háti gerincszakasz speciális jellemzője, hogy ehhez a szakaszhoz kapcsolódik a bordák

és a sternum alkotta mellkas, ami a háti gerinc relatív csökkent mozgáslehetőségeit
eredményezi. Ugyanakkor a mellkas relatív merevsége stabilitást biztosít a nyakra ható
izmok számára, így a stabil mellkashoz képest azok képesek a nyaki gerinc hatékony
mozgatására. A mellkas további fontos funkciója a mellüregi szervek csontos védelme és
a légző mozgások csontos, mechanikai alapját adja.
A háti szakasz 12 csigolyából és a köztük lévő kapcsolódásokból áll, görbületi íve szerint
konvex, azaz kyphosis, melynek csúcsa, legmagasabb pontja fiziológiásan a 6-7 csigolya
magasságában van. A tipikus háti csigolya jellegzetessége, hogy a csigolyatest kisebb, és
magasabb, mint az ágyéki csigolyáké. A kisízületi felszínek közelítőleg frontális síkúak. A
csigolyaplatók hátsó-oldalsó szögleteinél hyalin porccal borított ízületi felszínek
találhatók, ezek a bordák fejeinek ízesülésére szolgálnak, a costovertebralis ízületek
alkotói.
A processus spinosusok a háti szakaszon lefelé-hátrafelé nyúlnak, fedik egymást. A
processus transversusok végeinek ventrális felszínén porcborított ízületi felszín szolgál a
tuberculum costaek kapcsolódására, a costotransversalis ízületeket alkotva (Kapandji,
2007).
A mellkas
A mellkast a 12 pár borda, a sternum és ezek kapcsolódásai alkotják. Ízületes és porcos
kapcsolatai révén a mellkas rugalmas szerkezet, rugalmas alakváltozása teszi lehetővé a
mellüreg térfogatának változását a légzés során.
A csigolyákhoz minden borda két ízülettel kapcsolódik, ezek a fentebb már említett
costovertebralis és costotransversalis ízületek, melyek valódi, synovialis, szalagok által
stabilizált ízületek. Ezekben az ízületekben a bordák forgó, íves mozgást végeznek a légzés
során, a mozgás tengelye a bordanyak hossztengelye. A bordanyakak, így a mozgás
tengelyének lefutása a mellkas felső és alsó részén nem egyforma. A mellkas felső részén
a tengely inkább a frontális síkhoz közelít, így belégzéskor a mellkas felső része leginkább
antero-posterior irányban tágul. A mellkas alsó részén a tengely lefutása a szagittális
síkhoz áll közelebb, így a belégzés ezen a részen a transzverzális átmérőt növeli (Kapandji,
2007). (222. ábra)
222. ábra
A mellkas alakváltozása belégzés során
A mellkas felső részén antero-posterior irányú (a), a mellkas alsó részén transzverzális irányú (t) a bordák
kitérése
A sternum és a bordaporcok is elmozdulnak belégzés során. A sternum előre-felfelé

megemelkedik, a bordaporc lefutása a vízszinteshez közelít a sternocostalis ízületekben
létrejövő elmozdulás eredményeként. Az alsó bordákat egymáshoz kapcsoló porcos
összeköttetés, a costochondralis kapcsolat szöge is megnő, nyílik. Kilégzéskor a
felsoroltakkal ellentétes irányú elmozdulások jönnek létre (Kapandji, 2007).
3.1 Osteokinematika
3.1.1 A háti gerinc mozgásai szagittális síkban:

Flexió – 0-30-40° - a mozgásterjedelem a lumbális szakasz flexiós mozgásával
kiegészülve, például előre hajláskor, 85-90°-ot tesz ki. A flexió végén a kisízületi tokok
hátsó részei, a dorsalisan futó szalagok és izomzat feszül meg.
Extenzió – 0-20-25° - az ágyéki gerinc extenziós mozgásával együtt 35-40° extenzió jöhet
létre. A mozgás végén a kisízületi tokok elülső része, a ligamentum longitudinale anterius,
a hasizmok feszülnek. A háti szakaszon az extenziót korlátozó tényező a processus
spinosusok torlódása.
3.1.2 A háti gerinc mozgásai frontális síkban:

Laterálflexió – 0-25-30° - a lumbális szakasz mozgásával együtt a teljes terjedelem eléri
a 45°-ot egy oldalra. A kisízületi ízfelszínek közel frontális síkú orientációja miatt a háti
szakaszon ez a mozgásirány a leginkább szabad, ugyanakkor a bordák alkotta mellkas
jelenléte korlátozó tényezője a nagy mozgásterjedelemnek.
3.1.3 A háti gerinc mozgásai horizontális síkban:

Rotáció – 0-30-35°- ezt a mozgásterjedelmet a lumbális szakasz minimális, öt fokos
rotációs terjedelme egészíti ki, például amikor hátra fordulunk álló helyzetben (Neumann,
2010).
A törzs mozgásai, ha meghaladják a gerinc mozgáslehetőségét, a medence elmozdulását

vonják maguk után, ami csípőízületi mozgásokban jelenik meg, mint ahogyan azt már a
lumbális szakasz tárgyalásánál leírtuk.
A thoracolumbalis gerinc mozgásai a mellkas alakváltozását eredményezik, és a mellkas,
a maga összeköttetéseivel szintén visszahat a gerinc mozgáslehetőségeire.
A gerinc flexiója során a mellkas elülső részén a bordák közelednek egymáshoz, a
mellüreg itt tágul, míg a háti oldalon a bordák távolodnak.
Extenziókor a mellkas hátsó részén közelednek a bordák, így ekkor a mellüreg a háti
oldalon szűkül.
Laterálflexiókor az oldalra hajlás irányával megegyező oldalon a bordák közelebb
kerülnek, az ellentétes oldalon távolodnak egymástól. A gerinc rotációja szintén előidézi
a mellkas alakváltozását, mivel a bordák a csigolyákhoz kapcsolódnak. Ekkor a bordák
rugalmas deformációja okozza a mellkas alakjának változását, a bordák rugalmas
deformálódását pedig a bordaporcok rugalmassága teszi lehetővé.
A gerinc rotációjakor a rotáció irányával megegyező oldalon hátul a borda íve
kifejezettebb lesz, a mellüreg itt tágul, míg elől a borda íve laposabb lesz, a mellüreg itt
szűkül. A rotáció irányával ellentétes oldalon a fent leírtakkal ellentétes lesz a bordák
ívének, a mellkas alakjának változása (Kapandji, 2007). (223. ábra)
223. ábra
A mellkas alakváltozása a gerinc jobbra rotációja során
A gerinc általában részben leírtaknak megfelelően alakul a háti szakaszon a különböző

mozgásirányokhoz kapcsolódó járulékos mozgások és a discus intervertebralisra ható
erők iránya.
3.3 A légző izmok
A nyugodt légzés már önmagában feltételezi a mellkas összetett szerkezetének és a

mellkasra, törzsre ható izmoknak összehangolt működését. További komplex működést
igényelnek azok a funkciók, melyek a légzés intenzitásának különböző variációi révén
valósulnak meg, mint a köhögés, tüsszentés, nevetés, vagy a lélegzet visszatartása
különböző helyzetekben. A légzésre ható izmok összehangolt működésével jöhet létre
ezekben a szituációkban a mellkas egyidejű stabilizálása és a légző mozgások kivitelezése.
3.3.1 Esszenciális légzőizmok

A nyugodt légzés során működő izmok a diaphragma, a musculi scalenii és az intercostalis
izmok. A rekeszizom, mint legfontosabb légzőizom működése a mellüreg térfogatának
változtatása, míg a másik két izomcsoport részt vesz a törzs, nyak mozgatásában és
stabilizálásában is.
A diaphragma
Ez a vékony, kupolát formázó izom a mellüreget és a hasüreget választja el egymástól.
Három fő részével az alsó hat bordához, az első három ágyéki csigolyához és a sternum
processus xiphoideusához kapcsolódik. Ezek a részek egy központi kötőszövetes lemezbe,
a centrum tendineumba sugároznak. A rekeszizom kontrahálódásakor annak kupola
alakja lesüllyed, lelapul, ezáltal a mellüreg térfogata megnő. Ezzel egy időben a hasüreg
térfogata csökken, az itt megnövekedett nyomás, a hasűri szervek kompressziója nyújtó
erőt gyakorol a hasizmokra.
A hasizmok megfelelő tónusa stabilizálja a hasűri szerveket, így azok hozzájárulnak a
rekeszizom centrum tendineumának stabilitásához. Így a stabil központi részhez képest
a rekeszizom képes felfelé mozdítani az alsó hat bordát, elősegítve a mellkas haránt és
szagittális átmérőjének növekedését (Kapandji, 2007).
A nyugalmi kilégzés passzív folyamat, a diaphragma ellazulásakor az visszanyeri eredeti
alakját, a kupola felemelkedik, így a mellüreg térfogata csökken, a megnövekedett mellűri
nyomás következtében a levegő kiáramlik a tüdőből.
A scalenusok – musculus scalenus anterior, medius, lateralis

Ezek az izmok a nyaki gerinc és az első két borda között húzódva képesek a felső bordákat
és a hozzájuk kapcsolódó sternumot emelni, ha a nyaki gerinc rögzített.
A bordaközti izmok – musculi intercostales externi, interni

A bordaközti izmok két rétegét a külső és belső intercostalisok alkotják. A külső réteg,
felfelé és mediálisan futó rostjaival a bordák emelésére alkalmas, így a belégzést segíti,
míg a belső réteg rostlefutása az előzőre mintegy merőlegesen, lefelé és laterálisan halad,
a bordákat lefelé húzva a kilégzésben vesz részt.
3.3.2 Légzési segédizmok

Számos izom képes az erőltetett légzés során hozzájárulni a mellkas térfogatának
növeléséhez vagy csökkentéséhez, illetve egyes izmok stabilizáló funkciójuk révén segítik
a rekeszizom működését, így indirekt módon vesznek részt a légzésben.
A belégzést támogató izmok, melyek növelik a mellkas térfogatát: musculus serratus
posterior superior; musculuslevator costarum; musculus sternocleidomastoideus,
musculus latissimus dorsi; musculus pectoralis minor; musculus pectoralis major.
A kilégzést támogató légzési segédizmok közé alapvetően a hasizmok tartoznak. Ezek a
bordák és a sternum lefelé húzásával csökkentik a mellüreg térfogatát. Ugyanakkor, mint
ahogy azt a rekeszizom működésénél már leírtuk, a hasizmok tónusa, a hasűri szervek
stabilizálásán keresztül segíti a diaphragma működését belégzés során.
További, a kilégzést támogató izmok a musculus serratus posterior inferior, ami az alsó
bordákat lefelé húzza, és a musculus sternocostalis (musculus tansversus thoracis). Ez
utóbbi izom retrosternalisan, a sternum és a 2-6-os bordák között húzódik,
kontrakciójával a bordaporcokat befelé-lefelé húzva segíti a kilégzést (Kapandji, 2007).
IV. A gerinc és a törzs / A nyaki (cervicalis) gerinc 369
4 A NYAKI (CERVICALIS) GERINC
A nyaki szakasz funkciója a fej törzshöz való kapcsolása és szabad elmozdulásainak

biztosítása. Funkcionálisan és anatómiailag is két fő részre, a felső és alsó nyaki
szakaszokra osztható. A felső nyaki szakaszhoz az atlas és az axis, mint speciális alakú
nyaki csigolyák és ezek egymással, illetve a koponyával alkotott kapcsolódásai tartoznak.
Az alsó nyaki szakaszhoz a C3-C7 csigolya és ezek kapcsolódásai tartoznak.
4.1 A felső nyaki szakasz
Az atlas és axis, módosult csigolyák, alakjuk jelentősen eltér a tipikus nyakcsigolya

alakjától. Az atlas jellegzetessége, hogy nem rendelkezik csigolyatesttel, és processus
spinosusa sincsen. Oldalt két massa lateralis található, ezeken helyezkednek el a kisízületi
felszínek, mind a felső, mind az alsó ízfelszínek konvex alakúak. A processus
transversusok a foreman transversariumokat fogják közre mindkét oldalon, ezekben az
articulatio vertebralis fut.
Az axis csigolyatestéből felfelé egy nyúlvány, a dens axis nyúlik ki. A felfelé tekintő oldalsó
ízületi felszínek konvexek, az alsók lapos felszínűek. Az axisnak van processus spinosusa,
ennek végén, csakúgy, mint a többi nyaki csigolyáén, két tuberculum található.
4.2 A felső nyaki szakasz szalagos összeköttetései
A felső nyaki szakaszon több, csak erre a részre jellemző szalagot találunk a gerinc eddig
tárgyalt szalagjain kívül.
A felső nyaki szakasz jellegzetes szalagja a ligamentum transversum atlantis, ez a szalag a
dens axist zárja az atlas elülső ívéhez. A ligamentum alare a dens axisról V alakban
húzódik az os occipitalera. A ligamentum apicis dentis a dens axis csúcsáról fut az os
occipitalera.
Az elülső felszínen húzódik a membrana atlantooccipitalis anterior az atlas és a
nyakszirtcsont között, a ligamentum atlantoaxiale anterior az atlas és az axis között.
A hátsó felszínen fut a membrana atlantoocipitalis posterior az atlas és a nyakszirtcsont
között, a ligamentum atlantoaxiale posterior az atlas és az axis között, valamint a
ligamentum nuchae (Kapandji, 2007).
4.3 A felső nyaki szakasz ízületei
4.3.1 Articulatio atlanto-occipitalis

Az atlas felfelé tekintő konkáv ízfelszínei és az os occipitale condylusai alkotják az
ízületeket. A két ízületben egyidejűleg jönnek létre a mozgások, melyek a fej nyakhoz
viszonyított elmozdulásait biztosítják. Az ízfelszínek görbületi íve egy, a koponyán belül
található középpontú gömbfelszínre illeszkedik, ezért mozgáslehetőségeit tekintve három

szabadsági fokkal rendelkezik. Ugyanakkor a rotáció nagymértékben korlátozott az
ízületben, minimális mértékben jöhet létre. A rotációt korlátozza a ligamentum alare
feszülése. A fej elfordításakor ez a szalag rátekeredik a densre, feszülése korlátozza a
rotációt, illetve minimális ellenoldali laterálflexiót generál.
A laterálflexió terjedelme szintén kicsi, 0-3-5°. A laterálflexió irányával ellentétes oldali
kisízületi tok és ligamentum alare feszülése korlátozza.
Az elsődleges, legnagyobb terjedelmű mozgásirány ebben az ízületben a flexió-extenzió,
terjedelme 15°. Flexió során az os occipitale távolodik az atlas hátsó ívétől, a condylusai
dorzálisan csúsznak. A flexió végén az ízületi tokok hátsó része és a hátul futó szalagok
feszülnek. Extenziókor az os occipitale condylusai anterior irányban csúsznak. Az ízületi
tokok elülső része feszül, de a mozgást a csontos ütközés korlátozza, az os occipitale, az
atlas hátulsó íve és az axis processus spinosusa torlódnak (Kapandji, 2007).
4.3.2 Articulatio atlanto-axialis

Az első két nyakcsigolya kapcsolódását három, egymással összefüggő ízület biztosítja. A
dens axis anterior felszínén található ízfelszín és az atlas elülső ívének belső felszínén
elhelyezkedő ízfelszín alkotják az ún. atlanto-dentalis ízületet, ez helyezkedik el középen.
Kétoldalt egy-egy kis ízület található, melyeket az atlas massa lateralisáról lefelé nyúló
konvex, és az axis felső, szintén konvex ízfelszínei alkotnak. (224. ábra)
224. ábra
Az articulatio atlanto-axialis részei szagittális síkban és az ízfelszínek elmozdulása flexió során
Az atlanto-axialis ízület fő mozgása a rotáció. Ekkor az atlas elforog a dens axis körül,
melynek hossztengelye adja a forgó mozgás tengelyét. Ezzel egyidőben az oldalsó
kisízületekben is elmozdulás jön létre. A rotáció irányával megegyező oldali massa
lateralis hátrafelé, a másik előrefelé mozdul. Mivel a kisízületi felszínek mindegyike
konvex, így a rotáció során a felső konvex ízfelszín mintegy lecsúszik az alsó ízfelszín
görbületi ívén, a vertikális elmozdulás mértéke 2-3 mm (225. ábra). A rotáció terjedelme
összességében 35-40° (Kapandji, 2007).
225. ábra
Rotáció az atlanto-axialis ízületben, az atlas vertikális elmozdulása rotáció során (e)
Az atlanto-occipitalis ízület flexiós-extenziós mozgásához kapcsolódva az atlanto-axialis

ízületben is létrejön flexió-extenzió (224. ábra), ám ezeknek a mozgásoknak a terjedelme
a dens axis jelenléte, a ligamentum transversum atlantis feszülése miatt kismértékű. A
laterálflexió terjedelme ebben az ízületben elhanyagolható.
Összegezve, a felső nyaki szakaszon a flexió tejedelme 0-10°, az extenzió terjedelme 0-20°,
a laterálflexió terjedelme 0-3-5°, a rotáció terjedelme 0-20° (Neumann, 2010).
4.4 Az alsó nyaki szakasz
A tipikus nyaki csigolya jellemzője, hogy viszonylag kis csigolyatesttel rendelkezik,

processus spinosusa kettős gumóban végződik, fecskefarok alakú. Az ízületi felszínek
lefutása a frontális és a horizontális közti ferde síkba esik, felülről lefelé haladva a
horizontálishoz közelít. További jellegzetesség, hogy a felső csigolyaplatók két oldalán
felfelé nyúló pillérszerű nyúlványokat, a processus uncinatusokat találjuk. Ezek a
nyúlványok a következő csigolya alsó lemezén található, lefelé és oldalra tekintő porccal
borított ízfelszínekkel illeszkedve alkotják az uncovertebralis ízületeket. Ezek az ízületek
a nyaki gerinc szagittalis síkú mozgásait mintegy sínezik, ugyanakkor a laterálflexiót és a
rotációt korlátozzák (Kapandji, 2007). (226. ábra)
226. ábra
Az uncovertebralis ízületek elhelyezkedése és elmozdulása laterálflexió során
4.4.1 Az alsó nyaki szakasz osteokinematikája

Az alsó nyaki szakasz mozgáslehetőségeit tekintve egy kéttengelyű ízületnek tekinthető.
Szagittalis síkban:
Flexió – 0-35-40° - a flexió terjedelmét az ízületi tokok hátsó része, a hátul futó szalagok
és az extenzor izomzat passzív feszülése határolja be.
Extenzió – 0-55-60° - extenzió során az ízületi tokok elülső része, az elől futó szalagok és
az flexor izomzat feszül meg.
Ferde síkban:
Az ízületi felszínek lefutása következtében a nyaki gerincszakaszon nem jöhet létre tiszta
laterálflexió, az mindig rotációval társul. Jellemző még, hogy az összetett rotációs-
laterálflexiós mozgáshoz kisfokú extenzió is kapcsolódik az alsó nyaki szakaszon.
Ugyanakkor a felső nyaki szakasz kompenzáló mozgásai miatt ez az összetett mozgás nem
okozza a fej ferde síkú elmozdulását, tiszta laterálflexióként jelenik meg.
Laterálflexió – önálló terjedelme 0-40-45°, a mozgás végén a konvex oldali kisízületi tok,
szalagok és az ellenoldalra hajlító izmok passzív feszülése nő.
Rotáció - önálló terjedelme 0-40-45°, a kisízületi tokok feszülése, valamint a processus
spinosusok és transversusok között húzódó szalagok, és a rotáció irányával ellentétes
oldalra forgató izmok passzív feszülése jelentkezik a mozgás végén (Kapandji, 2007).
A nyaki gerinc teljes mozgásterjedelme

Összességében a felső és alsó nyaki gerincszakasz mozgáslehetőségei a következők:
Flexió – 0-45-50°
Extenzió – 0-75-80°
Laterálflexió – 0-40-45°
Rotáció – 0-65-75°
A nyaki gerinc mozgásai során elmozdulhat a fej a felső nyaki szakasz önálló mozgásaként
a relatív rögzített alsó szakaszhoz képest, mozoghat együtt, azonos irányban a felső és alsó
szakasz. Elmozdulhatnak a csigolyák a fej és a törzs relatív rögzítettsége mellett
egymáshoz képest, ekkor a nyaki lordózis hangsúlyosabbá válik, vagy éppen csökken,
mint például elongáció során. A felső és alsó szakasz ugyanabban a síkban, ellentétes
irányban is elmozdulhat egymáshoz képest. Ez a mozgáslehetőség szagittális síkban a
legnagyobb. A fej protrakciójának nevezzük, amikor a felső nyaki szakaszon extenzió, az
alsó nyaki szakaszon a törzshöz képest flexió jön létre. A fej retrakciója során ellentétes
elmozdulások történnek, az alsó nyaki szakaszon a törzshöz képest extenzió, a felső
szakaszon az alsó szakaszhoz képest flexió történik (Ordway és mtsai, 1999). (227. ábra)
227. ábra
A Protrakciós fejtartás
B Retrakciós fejtartás
A protrakciós mozgás fiziológiás, funkcionálisan kapcsolódik ahhoz, amikor valamit

például közelről megnézünk, ugyanakkor protrakciós fejtartás kialakulásához vezethet,
ha tartósan használjuk ezt a helyzetet, például monitor előtt ülve.
A protrakciós fejtartás következményeként felborul a nyaki flexorok és extenzorok hossza
és feszessége közti egyensúly, a suboccipitális izmok és a felületes nyaki flexorok
feszessége növekszik, míg a mély nyaki flexorok és az alsó szakasz extenzorai
megnyúlnak.
Arthrokinematika
A gerinc általában részben leírtaknak megfelelően alakul a nyaki szakaszon a különböző
mozgásirányokhoz kapcsolódó járulékos mozgások és a discus intervertebralisra ható
erők iránya.
A gerincre ható izmok
Extenzorok
A gerincre ható extenzor izmok a törzs dorzális izmainak legmélyebb rétegét alkotják. Ide
tartoznak az erector spinae csoport tagjai, a transversospinalis rendszer tagjai és a rövid
szegmentális izmok. Általánosságban elmondható, hogy az extenzor csoporton belül
minél mélyebbre haladunk, annál rövidebbek az izmok, a legrövidebbek csak egy
szegmentumot, azaz két szomszédos csigolyát hidalnak át.
Az erector spinae csoport:
Az ide tartozó izmok a gerinc két oldalán, nagyjából egy tenyérnyi szélességben húzódnak
a sacrumtól a nyaki gerincszakaszig. A musculus iliocostalis fut a leglaterálisabban, az alsó
nyaki szakaszig húzódik, a musculus longissimus a középső tagja az erector spinae
csoportnak, a koponyáig fut, míg a m.spinalis a legmediálisabb helyzetű, a processus
spinosusok mellett húzódik a felső lumbális szakasztól az alsó nyaki szakaszig.(242.
ábra)
A csoport tagjai a gerinc teljes hosszának jelentős hányadát áthidalják, így funkciójuk a
gerinc nagyobb szakaszainak egymáshoz képest történő mozgatása, nagy terjedelmű
elmozdulások létrehozása.
Kétoldali működésük extendálja a törzset, azaz a lumbális és háti gerincszakaszt, továbbá
a nyakat és a fejet. Az ágyéki gerincre extenziós hatást gyakorol, illetve a sacrumon való
eredése miatt a csoport tagjai előre billentik a medencét, fokozzák a lumbális lordózist.
Az egyoldali kontrakció, leginkább a leglaterálisabban futó musculus iliocostalis
működésének eredményeként azonos oldali laterálflexiót és rotációt hoz létre.
A transversospinalis csoport:
A csoportba tartozó izmok a musculus semispinalis, a musculus multifidi és a musculus
rotatores, ezek közül a legkívül a semispinalis, legmélyebben a rotatores izmok húzódnak.
Lefutásukra egyaránt jellemző, hogy a csigolyák processus transversusáról a feljebb
elhelyezkedő csigolyák processus spinosusára futnak.
A semispinalis izmok a háti és teljes nyaki szakaszon húzódnak. Ezek az izmok 6-8
szegmentumot hidalnak át, tehát relatív hosszúak. A multifidik a sacrumtól a 2. nyaki
csigolyákig találhatók meg a transversospinalis csoport középső rétegeként, ezek az
izmok 2-4 szegmentumot hidalnak át. A rotatores izmok 1-2 szegmentumon át húzódnak,
a háti szakaszon találhatók meg, longus és brevis tagokból állnak, ezek közül a rövid izmok
egy szegmentumon, míg a hosszúak két szegmentumon át futnak. (243. ábra)
A transversopsinalis csoport tagjai mélyebb elhelyezkedésük és rövidebb rostjaik révén a
gerinc finomabb mozgásait segítik és stabilizáló szerepűek. Kétoldali kontrakciójuk
hozzájárul az extenzióhoz a gerinc teljes hosszán, továbbá a gerinc szegmentális
stabilitását biztosítják. Egyoldali működésükkel hozzájárulnak az azonos oldali
laterálflexióhoz, bár ez a funkciójuk gerincközeli lefutásuk miatt korlátozott. Lefutásuk

következményeként egyoldali kontrakciójukkal a gerinc ellenoldali rotációját segítik,
ugyanakkor rotációs hatásuk önmagában szintén nem jelentős az erector spinae csoport
hatásához viszonyítva.
A rövid, szegmentális izmok közé a musculus interspinales és a musculus
intertransversarius tartoznak. Ezek az izmok csak egy intervertebrális kapcsolódást
hidalnak át, azaz csak két szomszédos csigolyát. A nyaki gerincszakaszon a
legfejlettebbek, itt nagy szerepük van a szegmentális stabilitás biztosításában.
Az intespinális izmok a két processus spinosus között futnak, mindkét oldalon, a
ligamentum interspinaleval kapcsolódva. Lefutásuk révén a szegmentális extenziót
segítik a stabilizálás mellett.
Az intertransversarius izmok a két szomszédos csigolya processus transversusa között
húzódnak. Jelentős stabilizáló szerepűek szintén, emellett egyoldali kontrakciójuk a
laterálflexiót segíti, bár nyilvánvalóan kisebb hatékonysággal, az izomrostok rövidsége
miatt, mint a hosszú, felületes erector spinae tagjai.
Az eddig leírtakon kívül a nyaki gerincszakaszra ható, extenzor csoportba tartozó izmok,
a musculus splenius cervicis és capitis, valamint a suboccipitalis izomcsoport tagjai.
A splenius cervicis felső háti szakaszról fut a nyakra, a splenius capitis pedig a fejre. Tehát
együttesen a teljes nyaki gerincszakaszt áthidalják. Kétoldali hatásuk extendálja a nyakat
és fejet, egyoldali működésükkel azonos oldali laterálflexiót és rotációt végeznek.
Lefutásukban és működésükben tehát az erector spinae izomcsoporthoz hasonlítanak.
A felső nyaki szakasz saját izmai a suboccipitalis izomcsoport tagjai. Ezek a gerinc mindkét
oldalán, párban helyezkednek el. Ide tartoznak a musculusr ectus capitis major és minor
és a musculus obliquus capitis superior és inferior. Elsődleges feladatuk a fej egyensúlyi
helyzetének biztosítása, azaz poszturális izmok, vertikális helyzetekben a gravitáció
anterior irányú, a nyaki szakaszon flexiót generáló hatása ellen stabilizálnak. Együttes
kontrakciójukkal a felső nyaki szakasz extenzióját végzik, azaz hátra szegik a fejet.
Egyoldali működésükkel azonos oldali laterálflexiót és rotációt végeznek, ez alól kivétel a
musculus obliquus capitis superior, ami az atlas processus transverusaról a koponyára,
ferdén felfelé és dorsalis irányba futva ellenoldali rotációt hoz létre, tehát ez az izom
rotációs hatásával a gerinc másik oldalán futó többi suboccipitális izommal működik
együtt (Neumann, 2010). (260. ábra)
Flexorok
A törzset hajlító izmok közé a hasizmok tartoznak, ezek az ágyéki és a háti szakaszra
hatnak, a medencét kötik össze a mellkassal, tehát azokat mozdítják el, illetve stabilizálják
egymáshoz képest. További fontos feladatuk a hasűri szervek stabilizálása és védelme. A
hasizmok tónusukkal és kontrakciójuk során növelik a hasűri és mellűri nyomást. Ez a
funkció egyrészt a már említett szinergizmus révén a diaphragma hatékony működését
támogatja belégzés során, másrészt az erőltetett kilégzést, a köhögést, tüsszentést,
székletürítést, szülést segíti.
A hasizmok közé a musculusrectus abdominis, a musculusobliquus externus abdominis, a

musculusobliquus internus abdominis és a musculustransversus abdominis tartoznak.
(237. ábra)
A musculusrectus abdominis a hasfal középső, anterior részén, hosszanti lefutással
húzódik, a linea alba két oldalán, három inas elemmel tagolva, a rectus hüvely elülső és
hátsó falai között.
A musculus obliquus externus és internus abdominis laterálisabb elhelyezkedésűek,
párosan, a rectus hüvely és a linea alba két oldalán húzódnak, inas részükkel a rectus
hüvelyhez kapcsolódnak. Rostlefutásuk nem hosszanti, hanem diagonális irányú, a két
izom rostjainak lefutása egymással szöget zár be. A linea albához viszonyítva, az egyik
oldalon húzódó musculus externus abdominis rostlefutásának iránya a másik oldalon futó
musculusinternus abdominis rostlefutásának irányával egyezik meg, ezek izomláncot
alkotva együttműködnek a gerinc rotációja során.
A musculus rectus abdominis és az obliquusok kétoldali kontrakciója egymáshoz közelíti
a medencét és a mellkast, hajlítva a thoracalis és lumbális gerincet, illetve, ha a háti
gerincszakasz rögzített, stabil, hátra billentik a medencét.
A hasizmok egyoldali működése elhelyezkedésükkel azonos oldalra hajlítja a törzset, azaz
laterálflexiót hoznak létre a háti és lumbális gerincen. Ebben a funkcióban a többi gerincre
ható izom is részt vesz, azaz az erector spinae és transverospinalis rendszer tagjai is. A
ferde hasizmok ugyanakkor a gerinc rotátoraiként a leghatékonyabbak. A külső ferde
hasizom a törzset ellenoldalra, a belső ferde pedig azonos oldalra rotálja, így az ellenkező
oldalon elhelyezkedő külső és belső ferde hasizmok szinergizmusban működnek a gerinc
rotációja során.
A musculus transversus abdominis a hasizmok legmélyebb rétegét alkotja. Rostjai a
rectus hüvely hátsó részétől a fascia thoracolumbalisig futnak mindkét oldalon, övszerűen
körülfogva a hasüreget. Ennek az izomnak a legfontosabb feladata a lumbális gerinc
lokális stabilitásának biztosítása a fascia thoracolumbalis feszítésén keresztül, illetve a
hasprés kialakítása a többi hasizommal együttműködve.
További két izmot kell megemlíteni, melyek hatnak a háti és ágyéki gerincre, bár nem
tartoznak a hát, vagy hasizmok közé, ezek a musculus iliopsosas és a musculus quadratus
lumborum.
A musculus iliopsoas (musculus psoas major és musculus iliacus) egy hosszú izom, ami
áthidalja a lumbális gerincet, a lumbosacralis átmenetet, és a csípőízületet. Fordított
kétoldali működésével, ha az alsó végtag rögzített, és a hasizmok nem ellensúlyozzák
működését, a medencét mozdítja, előre billenti, ezzel extendálja a lumbális
gerincszakaszt, növeli a lumbális lordózist. (239. ábra)
A hasizmokkal együttműködve a törzs flexióját segítheti. Ha a femur fix, például rögzített
alsó végtagokkal történő felülés során, a musculusiliopsoas kétoldali működésével a
medencét mozdítja, így hozva létre a lumbális gerincszakasz flexióját és a csípőízületi
flexiót.
Egyoldali működésével a musculus psoas major a lumbális gericszakasz azonos oldali

laterálflexióját segíti és minimális rotációs hatásával a medencét az ellentétes oldalra
fordítja.
A musculus quadratus lumborum a hasfal hátsó részének alkotásában vesz részt a gerinc
két oldalán. Összekapcsolja a crista iliacat az alsó bordával, a lumbális csigolyák processus
transversusaival. (239. ábra) Kétoldali működésével fokozza a lumbális lordózist, azaz
extendálja az ágyéki gerincet. Egyoldali működésekor a lumbális szakasz laterál
flexoraként közelíti a medencét a mellkashoz, vagy a mellkast a medencéhez,
együttműködve a többi, laterálflexiót végző izommal. Álló helyzetben, egyoldali
működésével az elhelyezkedésével azonos oldali medencefelet emeli, szinergizmusban az
ellenoldali musculusgluteus mediussal, minimussal, így ez az izompár együtt működik a
medence stabilizálásában egy lábon álláskor, vagy járás közben. Járás közben, a lengési
fázisban a medencefél megemelésével kompenzálni képes a végtag rövidítésének
elmaradását, így segítve az alátámasztási felület feletti áthaladást (Kapandji, 2007).
A nyaki gerincszakasz flexorai

A teljes nyaki gerincszakaszra ható flexorokat felületes futó és mélyen futó tagokra
oszthatjuk. A felületes lefutású flexorok közé a musculus sternocleidomastoideus és a
mmusculus scalenii tartoznak. A mély réteg tagjai a musculus rectus capitis anterior, a
musculus rectus capitis lateralis, a musculus longus capitis és a musculus longus colli.
A felületes nyaki flexorok

A musculus sternocleidomastoideus (SCOM) két fő részből, egy sternalis (mediális) és egy
clavicularis (laterális) fejből áll, az os temporale processus mastoideusait köti össze a
sternummal és a claviculaval. Kétoldali működésével flektálni, vagy extendálni képes a
felső nyaki szakaszt, annak függvényében, hogy annak milyen a pozíciója az izom
kontrakciójának kezdetén. Ha a felső nyaki szakaszon már flexió van, a poc. mastoideusok
helyzete a forgástengely elé esik, úgy azt további flexióba húzza, együtt hajlítja az az alsó
nyaki szakasszal. Azonban ha a felső nyaki szakasz extendált helyzetű, úgy a
musculussternocleidomastoideus a felső nyaki szakaszt extezióba húzza az alsó nyaki
szakasz egyidejű flexiójával, így a protrakciós fejtartást fokozza. Egyoldali működésével
azonos oldalra hajlítja és ellenoldalra forgatja a fejet, nyakat. Ha a fej rögzített, a sternum
és a clavicula craniális irányú húzásával a mellkast emeli, a belégzést segíti (Kapandji,
2007). (258. ábra)
A scalenus izomok közé a musculus scalenus anterior, posterior és medius tartoznak. Ezek
az izmok szintén felületes lefutásúak, a középső és alsó nyaki szakaszon a csigolyák
processus transversusának tuberculumjait kötik össze az első és második bordákkal.
(258. ábra)
Funkciójuk annak függvénye, hogy a mellkas, vagy a nyak rögzített. Kétoldali
működésükkel a nyakat a törzshöz képest hajlítják, vagy ha a fej-nyak fix, akkor a felső
bordákat emelik, a belégzést támogatják. Egyoldali működésükkel elhelyezkedésükkel
azonos oldalra hajlítják a nyakat, rotációs hatásukat tekintve nem egységes a fellehető
tanulmányok vélekedése, a legtöbb vizsgálat szerint ellenodali rotációt hoznak létre,
ugyanakkor a nyaki gerinc neutrális helyzetében azonos oldali rotációs hatást is leírtak
már (Chen és mtsai, 2005).
A mély nyaki flexorok

A musculus rectus capitis anterior és lateralis rövid izmok, melyek az atlas processus
transverusaról, annak mediális és laterális részéről futnak az os occipitalera. (257. ábra)
Ezek az izmok csak az atlanto-occipitalis ízületre hatnak. Mindkét izom részt vesz az ízület
hajlításában, a musculus rectus capitis anterior nagyobb szerepű ebben. A
musculusrectus capitis lateralis a az atlanto-occipitalis ízületben létrejövő, kis terjedelmű
lateralflexiót végzi egyoldali működése révén.
A musculus longus colli és capitis a csigolyatestek előtt futnak. (257. ábra) Legjelentősebb
feladatuk a nyaki gerincszakasz dinamikus, szegmentális stabilizálása. Kétoldali
működésükkel hajlítják a felső és alsó nyaki szakaszt, csökkentik a cervicalis lordózist.
Ezek az izmok egyoldali működésükkel kis mértékben hozzájárulnak az azonos oldali
laterálflexióhoz (Kapandji, 2007).
IV. A gerinc és a törzs / A gerinc vizsgálata 379
5 A GERINC VIZSGÁLATA
A gerinc, mint a test tengelye, viszonylag kicsi és számtalan összeköttetéssel rendelkező

egységekből felépülő rugalmas és stabil oszlop. A gerincet alkotó csontokból csak a
processus spinosusok csúcsa látható, és tapintható így a gerincet felépítő egységek
tengelyállása ránézésre, de mérő eszközzel sem megállapítható. Az egyes ízületek
mozgásterjedelmét mérni, stabilitásukat vizsgálni, a hagyományos módon lehetetlen. A
vizsgálatot bonyolítja, hogy a gerincet lágyrészek tömege veszi körül (izmok, szalagok), és
elölről a testüregek (mell-és hasüreg) és az őket kialakító csontos, izmos falak (hasfal,
mellkasfal) megközelíthetetlenné teszik a csigolyákat. A gerinc helyzetének, mozgásainak
megítélése a törzs tartásának és mozgásának vizsgálatán keresztül történik. A nyaki
gerinc a legkevésbé „takart” szakasz, nagy mozgásterjedelemmel. Ennek a
gerincszakasznak a mozgásai viszonylag jól vizsgálhatók és elkülöníthetők a többitől.
A gerinc és így a törzs helyzetét, állását az alsóvégtagi alátámasztás nagymértékben
befolyásolja. Alsó végtagi problémák, pl. valódi, vagy relatív hosszkülönbség (ferde
medence), ízületi – főleg csípőízületi tengelyállás eltérések, kontraktúrák, a medence
ízületek funkciózavara (rigiditás, vagy csavart medence) közvetlenül a lumbális
szakaszra, és azon keresztül a gerinc teljes hosszára hat. A csípőre, a medencére ható
izmok állapota (pl. rövidülés, vagy gyengeség, izomerő egyensúly felborulása) szintén a
csípő-medence-lumbális gerinc funkcionális egységének harmóniáját borítja fel,
tartászavarokat okozva, és rontva a gerinc funkcióját.
5.1 A gerinc vizsgálata a frontális síkban
A gerinc sokízületi komplexumnak tekinthető, ami rendkívül jól tud alkalmazkodni az

alátámasztásból adódó kihívásokhoz. Ideálisan, ha a medence és az alsó végtagok
szimmetrikusak és normál állásúak, álló helyzetben a frontális síkban vizsgálva a gerinc
egy egyenes oszlop, a törzs (és a test) szimmetriatengelyét adja.
Előlnézetben, egyenes álló helyzetben, a gerinc vizsgálatát tulajdonképpen a törzs
alakjának, szimmetriájának vizsgálata jelenti. A vállcsúcsok azonos magasságban állnak,
az őket összekötő vonal vízszintes (228. ábra, 1. kép). A törzs-kar háromszög a két
oldalon egyforma, a csípőtaréjok azonos magasságban állnak, azaz a medence egyenes. A
vállak és a csípőtájék (trochanter major) legszélesebb pontjai a középvonaltól azonos
távolságban vannak, és a vállcsúcsokat, valamint a csípőtaréjokat összekötő egyenesek
középpontja a test szimmetriatengelyére (gerinc vonalára) esik. A test súlyvonala, a
szimmetriatengely, a következő pontokon halad át: a homlok középvonala, az orrgyök, az
orr, az állcsúcs, a pajzsporc, a juguláris árok közepe, a sternum hossztengelye, a köldök, a
simphysis pubica, a térdektől és a két belbokától azonos távolságra haladva éri el a talajt.
228. ábra
A törzs vizsgálata a frontális síkban.
1. kép: a juguláris árok középpontjában állított függőleges, mint szimmetriatengely jelzi a páciens
aszimmetrikus tartását (a mellkason és a köldök tájékán a tengely jobbra tolt, a törzs-kar háromszög kissé
aszimmetrikus)
2. kép: a nyak közepéhez illesztett egyenes a háton és a lumbális szakaszon szintén jobbra tér el a
középvonaltól. A vállöv vonala jobbra lejt.
Hátulnézetben, a vállak és a medence kiemelt pontjainak és az őket összekötő

egyeneseknek a megítélése, az előzővel megegyezik(228. ábra, 2. kép). A jól látható
lapockák elhelyezkedése szimmetrikus, az angulus inferiorok azonos magasságban
állnak, a margo medialisok közel párhuzamosak a gerinccel, és a lapockák ráfekszenek a
mellkasfalra. A szimmetriatengelyt itt ideális esetben a gerinc vonala, vagyis a processus
spinosusok sora rajzolja ki. Felül a koponyacsonton a protuberancia occipitalis externán
halad át, alul, a gerinc folytatásában a farpofák közötti vonalban, majd a térdek között
futva a belbokák között középen éri el az alátámasztási felületet.
Manuális vizsgálat: a páciens áll, kissé előrehajlik, így a processus spinosusok jobban
előemelkednek. A vizsgáló az alsó nyakcsigolyától indulva két ujjával közrefogja a
processus spinosust és erőteljesen végighúzza ujjait a gerinc teljes hosszában.
Néhányszor megismétli a mozdulatot, és felegyenesítve a pácienst, a gerinc mentén
kivörösödő bőr, kirajzolja a gerinc vonalát. Minimális oldalirányú eltérés normálisnak
tekinthető.
A középvonal (gerinc hossztengelyének) meghatározásához egy egyszerű függőónt
használhatunk. Elölről a homlok középvonalától, hátulról a protuberancia occipitalis
externától, vagy a processus prominenstől (nyaki szakaszt kihagyva) leengedve a zsinórt,

az előzőekben felsorolt pontokon halad át.
A törzs szimmetriájának vizsgálatához hasznos segítséget nyújthat egy négyzetrácsos
háttér. A páciens a rácsos háttér előtt áll. A függőleges és vízszintes segédvonalak a test
körvonalától függően látszanak. Lefotózva a pácienst a tartás elemzése egyszerűbb, az
eltéréseket mérni is lehet.
Egy másik fotó alapú testtartáselemzés szintén mérési lehetőséget biztosít a szimmetria,
vagy annak hiányában az eltérések vizsgálatában. A vizsgálat feltétele, hogy jól látható,
beazonosítható tájékozódási pontokat lássunk a felvételen. A legjobb megoldás, ha stabil
csontos orientációs pontokat jelölünk meg a testen, amelyek a fotókon viszonyítási
alapként szolgálnak a vizsgálathoz. Az eljárás hibája, hogy csak egy síkban teszi lehetővé
a vizsgálatot, a markerek a bőrrel együtt elmozdulnak, és a fényképezőgép elhelyezése,
tartása, a felvétel iránya torzíthatja az eredményeket.
5.2 A gerinc vizsgálata a szagittális síkban
A gerinc kettős S alakú görbülete rugalmasságot biztosít a gerincnek, főleg az axiálisan

ható erők tompításával. Ugyanakkor nagy mozgásszabadságot nyújt, eltérő mértékben az
egyes szakaszokon.
A görbületek „mélységét, magasságát” mérni, bár vannak rá próbálkozások, fizikális
vizsgálattal nem lehet, és nincs is sok értelme. A gerinc görbületeit a medence szintjén, a
két csípőcsont közé ékelt sacrum állása, és a medencén keresztül a csípőízület
befolyásolja. A sacrum hátrafelé konvex, összecsontosodott csigolyasor. A sacrum
állásának megítélése a medence vizsgálatával lehetséges. A spina iliaca anterior superior
és posterior azonos oldalon kb. azonos magasságban áll. Ha az elülső pont (SIAS) áll
mélyebben, a medence előrebillent, a lumbális lordózis fokozott, a lordózis íve rövidül és
mélyebb, ha a SIPS áll mélyebben, a medence hátrabillent, a lumbális lordózis ellapult, íve
hosszabb és sekélyebb. Normális körülmények között a görbületek nagysága és hossza
egyénenként változó, de a görbületek csúcspontjának magassága nagyjából megegyezik.
A vízszintessel 30°-40°-os szöget bezáró sacrum platójára épülő lumbális csigolyák
követve a sacrum dőlését előre haladnak, majd a 3-as szegment magasságában
visszafordulva hátrafelé tartanak. Normál állású medence mellett, a lumbális lordózis
legmélyebb pontja a 3-as csigolya magasságában, vagy a 3-4-es csigolya között van. Ez
megegyezik a két crista iliaca magasságával. Vizsgálata egyszerű, ha a vizsgáló kezeit a
páciens derekára teszi, lenyomja a csípőtaréjokra, a hüvelykujjai éppen a lordózis
legmélyebb pontjára mutatnak.
229. ábra
A lumbális lordózis legmélyebb pontjának (L3-L4 csigolya között) vizsgálata.
Ugyanez a teszt alkalmas a medence állásának értékelésére a frontális síkban.
A hátrafelé konvex háti gerinc görbületének csúcsa kb. a 7. háti csigolya magasságában
van. Ez a pont nagyjából a lapocka angulus inferiorjával esik egy vonalba.
A nyaki gerinc lordózisának legmélyebb pontja a 4-es csigolya magasságában van (230.
ábra - fekete nyíl). Ez kb. egybeesik a pajzsporc („ádámcsutka”) magasságával. A 7.
nyakcsigolya processus prominense kissé kiemelkedhet a háti-nyaki átmenetben, de
normálisan ez nem jelentős (230. ábra, kék nyíl).
230. ábra
A nyaki lordózis legmélyebb pontja a C4-es csigolya magasságában van (az ábrán kissé alacsonyabban - fekete
nyíl). A processus prominens kiemelkedik a gerinc vonalából (kék nyíl)
Összességében a gerinc görbületei harmonikusan, hajlanak át egymásba, töréspontok,

vagy egyenes szakaszok nélkül. Nagyon leegyszerűsítve elmondható, hogy ha egy átlagos,
normál testalkatú egyént a fal elé állítunk, a gerinc szagittális görbületeinek csúcspontjai
(sacrum, dorzális kifózis és a koponyacsont) egy egyenest érintenek, azaz, hozzáérnek a
falhoz.
A gerincen megjelenő lépcsőképződés instabil szegmentet jelez. Ennek egyik oka lehet a
discus intervertebrális degenerációja. A discus ellapul, a csigolyák közti távolság csökken,
és a két csigolyát összekötő stabilizáló elemek (kisizületi tok, szalagok) lazák, a két
egymás fölött elhelyezkedő csigolya összetartása gyengül (231. ábra, 1. kép). A laza
szalagok nem képesek megakadályozni a felső csigolya előrecsúszását (spondylosis). A
másik ok a csigolyaív törése, a felső és alsó ízületi nyúlvány között. A szalagok épsége
ellenére a felső csigolyatest előrecsúszik (spondylolisthesis), míg az alatta lévő szakasz,
helyben marad (231. ábra, 2. kép). Mindkét probléma jellemzően a lumbális gerincen
fordul elő, a csigolyatest elcsúszása extenzió közben fokozódik.
231. ábra
Spondylosis – az ízületi tzok és a szalagok lazasága (1. ábra) és spondilolisthesis (2. ábra) a csigolyaív törése.
Mindkét probléma a felső csigolyatest előrecsúszásával jár.
(Forrás: Kapandji: Physiology of the joints vol. III.)
A gerinc szagittális görbületeinek fokozódása, vagy csökkenése, a görbületek

csúcspontjának eltolódása a testtartás megváltozását eredményezi. Amíg a gerinc
megfelelően rugalmas, egyik szakasz változását a fölötte és alatta lévő gerincszakasz,
illetve a csípőízület és az egész alsóvégtag kompenzálja, ahhoz alkalmazkodik. Ennek célja
a test súlyvonalának középen tartása, a lehető legkevesebb energiával (izomerővel). Ezért
pl. ha a lumbális lordózis fokozódik, fölfelé a háti kifózis és többnyire a nyaki lordózis is
fokozott, illetve lefelé a medence előrebillent, a csípőízület flektált, és a térd
hyperextendált. Ha a lumbális lordózis csökken, a medence hátrabillen, a csípőízület
hyperextendált és a térd hajlított lehet. A háti szakasz is laposabb lesz, de a nyaki
átmenetnél fokozottan kifotikussá válhat, a fej előretolt (protrakciós) helyzetű, a
hátrahelyezett súlyvonal kompenzációjaként.
Ha a testtartás a fiziológiástól eltérő helyzetben rögzül, az tartósan megváltoztatja az
ízfelszínek, és a discus terhelését, az aszimmetrikusá váli, ami kóros folyamatokat generál
a szövetekben. Megváltozik a szalagok és az izmok terhelése, azok egyensúlya felborul.
Egyes izmok rövidülnek, mások túlnyúlnak, ahogy a szalagok is. Ez fájdalommal, és
funkciózavarral jár. Tehát a korrekt testtartás, és az izomerő egyensúly
fenntartása/helyreállítása nélkülözhetetlen a megelőzésben és a gyógyításban, ami
részletes és alapos vizsgálatot kíván, és különösen a kóros állapotokban személyre
szabott beavatkozást igényel.
5.3 A gerinc vizsgálata a horizontális síkban
A vizsgálatot ülő páciensen végezzük. Felülről megtekintve a vállöv és a medence

egymással párhuzamos. A mellkast alkotó bordák elülső és hátulsó ívei szimmetrikusak.
A horizontális síkban a csigolyák rotációjából adódó eltéréseket látjuk. A bordák helyzete
jól mutatja a háti gerincszakaszon a csigolyák állását. A bordák a szomszédos
csigolyatestekkel és a közöttük fekvő discus intervertebralissal ízesülnek, majd az alsó
csigolya processus transversusával. Az azonos magasságban futó bordák elől a
szegycsonthoz közvetlenül, vagy közvetve kapcsolódnak, egy teljes rugalmas „lapított
kört” alkotva. Neutrális rotációs helyzetben a bordák ívében aszimmetriát nem látunk. A
háton fekvő pácienst a fejvégtől megtekintve szintén láthatóvá válik a mellkas
aszimmetriája, az eltérő magasságú elülső bordaívek.
232. ábra
A gerinc vizsgálata a horizontális síkban.
A fekete nyíl a jobb oldali „bordapúpot” jelzi.
Megjegyzés: a mellkas deformitása kialakulhat a csigolyák normál tartása mellet, illetve a

mellkas deformitás lehet elsődleges.
A gerinc rotáció következménye: az egyik irányba rotálódott csigolyatest, az azonos
oldali processus transverust „hátrafordítja”, a hozzá kapcsolódó borda meredekebben fut
hátrafelé, majd íve erősen megtörve előrekanyarodik a sternum felé. Hátul a rotáció
oldalán „bordapúp” alakul ki (232. ábra). Az ellenkező oldalon a hátulsó bordaív ellapul,
és elől lesz nagyobb.
A rotációra utaló jeleket többféleképpen is vizsgálhatjuk. A legegyszerűbb, ha az álló
pácienst felszólítjuk, hogy lassan, fejjel indítva hajoljon előre (karjait lógassa le). A bordák
ívét hátulról megtekintve jól látható a két oldal közötti szintkülönbség. A lumbális
gerincen a paravertebrális izomtömeg kiemelkedését látjuk a rotációval azonos oldalon
(233. ábra)
233. ábra
A törzs előrehajlása közben a csigolya rotáció jól látható jele a lumbális gerincen a paravertebrális régió
kiemelkedése a rotációval azonos oldalon
A processus spinosusok manuális vizsgálata: a páciens hason fekszik, a vizsgáló

felülről, vagy alulról indulva tapintja a szomszédos csigolyák tövisnyúlványait.
Normálisan a processus spinosusok egyenes sort alkotva követik egymást, közöttük
tapintható „réssel”. A nyúlványok között a ligamentum supraspinale feszessége
érzékelhető. Az elfordult csigolya proc. spinosusa a rotációval ellentétes oldal felé fordul.
A rotáció érinthet egyetlen szegmentet, ez esetben a rotált csigolya nyúlványa a fölötte és
alatta fekvő csigolya processus spinosusától eltér, de a gerinc további eltérést nem mutat.
Oka lehet a szegment stabilitásának csökkenése (szalagok, discus degeneráció), vagy
trauma. Ha a rotáció hosszabb gerincszakaszra terjed ki, az egymást követő csigolyák
processus spinosusa egyre laterálisabb helyzetű, és egyre mélyebben tapintható. A
processus spinosusok a rotációs ív maximumán visszafordulnak (kompenzáció) és végül
újra egyenes sorban folytatódnak.
A gerinc oldalirányú görbülete (gerincferdülés): a processus spinosusok sora ívet képez,
ahol a konvexitás csúcsát a leglaterálisabb proc. spinosus jelzi. A laterál-flexióhoz
szegmentenként automatikus rotáció is társul. A lordotikus, és az átmeneti részeken
ellenoldalra, a kifotikus részen, a háti szakaszon azonos oldalra fordulnak a
csigolyatestek. Így a lumbális gerincen a laterális pl. jobbra konvex görbület a processus
spinosusokat a kapcsolódó rotáció révén jobbra fordítja. A kifotikus szakaszon (háton), a
jobbra konvex görbülethez, a csigolyatest kapcsolódó balra rotációja miatt a processus
spinosusok jobbra fordulnak. Az átmeneti szakaszon szükségszerűen kell lennie olyan
csigolyának, ami nem rotálódik laterál-flexió közben. A csigolyák laterál-flexiójához
kapcsolódó rotáció irányáról eltérő vélemények alakultak ki. Magee (2014) összegzi
különböző szerzők álláspontját a laterál-flexióhoz kapcsolt rotáció irányáról a lumbális
gerincen.
Szerző Neutrális Flexióban Extenzióban
MacConnail azonos oldali ellenoldali
Farfan ellenoldali ellenoldali
Kaltenborn azonos oldali azonos oldali

Grieve azonos oldali ellenoldali
Fryette ellenoldali azonos oldali azonos oldali
Pearcy azonos oldali (L5-S1)
ellenoldali (L4-L5)
Oxland azonos oldali (L5-S1)*
ellenoldali (L5-S1)**
* ha az akaratlagos mozgás a laterál-flexió
** ha az akaratlagos mozgás a rotáció
(Forrás: Magee Orthopedic physical assesment 2014 6. kiadás 573. oldal)
Látható, hogy a vélemények nem egyeznek, mindenesetre az ellenkező irányú laterális és
rotációs mozgások magyarázhatják, hogy olyan esetekben, amikor a gerinc viszonylag
egyenesnek tűnik (processus spinosusok helyzete alapján), jelentős csigolya rotációval
társuló gerincferdülést találunk.
IV. A gerinc és a törzs / A lumbális és háti gerinc mozgásterjedelemének vizsgálata 388
6 A LUMBÁLIS ÉS HÁTI GERINC MOZGÁSTERJEDELEMÉNEK VIZSGÁLATA
6.1 Flexió-extenzió
A lumbális gerinc flexiója 40°-60° körüli, a háti szakaszon kisebb 20°-40°. Fokokban mérni
a mozgásterjedelmet csak röntgen, vagy egyéb képalkotó eljárás segítségével lehet.
A flexió vizsgálata egyszerűen: a páciens ül, előrehajlik. A teljes gerinc flexiójának gyors
vizsgálatára alkalmas teszt. Arányos testfelépítés esetén, a fej (homlok-haj határ) eléri a
térdet. Előrehajlás közben a gerinc folyamatos ívet alkot. A lumbális lordózis
kiegyenesedik, vagy enyhén kifotikussá válik, a háti kifózis fokozódik, a nyaki lordózis
szintén kiegyenesedik (234. ábra).
234. ábra
A gerinc egységes ívet alkot flexió közben, töréspont nem látható rajata.
A flexió-extenzió vizsgálata mérőszalaggal:

Lumbális gerinc flexiója: a mérőszalaggal a lumbális gerinc hosszát mérjük le egyenes álló
helyzetben (a sacrum bázisa és a T12-es csigolya processus spinosusa között). A páciens
előrehajlása közben a lumbális gerinc hosszának változása jellemzi a flexiós
mozgásterjedelmet. Normálisan az eredeti hossz kb. 40%-ával növekszik a mért távolság.
A flexió az L4-L5-ös, az extenzió az L5-S1 szegmentben a legnagyobb, fölfelé egyre csökken.
Mérni azonban csak egyben tudjuk az adott szakaszt.
A háti szakasz flexiója: a C7 és a T12-es csigolyát összekötő ív hosszát kell lemérni.
Előrehajlás közben ez a távolság kb. 3-cm-el növekszik.
Az extenzió a lumbális gerincen 20°-35°. Ennek mérésére fizikális vizsgálattal nincs
hiteles megoldás. Az egyik lehetséges formája a vizsgálatnak, ha a páciens hason fekszik,
könyökére támaszkodva az állát alátámasztja, és a törzset ellazítja. Jó mozgásterjedelem
esetén a mellkas elemelkedik az asztalról, de a has nem.
A háti gerinc extenzióját mérhetjük mérőszalaggal is. A háti szakasz hossza kb. 2,5 cm-
errel rövidül extenzió közben.
A lumbális és háti gerincszakasz együttes extenziója: a hason fekvő személy tenyerére

támaszkodva felnyomja a törzsét, amíg a SIAS-ok nem emelkednek fel. A vizsgálat közben
jól látszik, hogy a lumbális lordózis jelentősen fokozódik, míg a háti kifózis csökken, vagy
elsimul, de nem válik lordotikussá. Esetleges törésvonalak hypermobilis szegmentre, az
egyenes szakaszok hypomobilis gerinc szakaszra utalnak.
6.2 Laterál-flexió
A lumbális és háti gerincszakasz laterál-flexióját egyszerre vizsgáljuk. A

mozgásterjedelem 20°-20° a két szakszon. Az oldalra hajlást megtekintve látható, hogy az
alsó lumbális szegment egyenes marad, majd a gerinc egyenletes ívet alkotva hajlik
oldalra. Szögmérővel mérni a mozgásterjedlemet fizikális vizsgálattal nem lehetséges.
235. ábra
Laterál-flexió a lumbális és háti gerincszakaszon.
A mozgás a két oldalra kb. azonos mértékű, a gerinc vonalában törés nem létható.
Vizsgálat mérőszalaggal
Kiinduló helyzet: a páciens áll, karjai nyújtva a test mellett. A vizsgáló megméri a
középső ujj-talaj távolságot. A páciens oldalra hajlik, és a vizsgáló méri a középső ujj-talaj
távolság változását. A Két érték közötti különbség a laterál-flexió mértéke. Domján index:
normálisan ez az érték eléri a testmagasság 10%-át.
Megjegyzés
 A vizsgálat közben figyelni kell arra, hogy a mozgás ne térjen el a frontális síktól. A
gerinc, vagy a csípőízületi flexió jelentősen megnövelheti a mozgásterjedelmet.
 A laterál-flexiót növeli a medence ellenoldalra tolása, azaz a vizsgált oldali
csípőízület abdukciója, és az ellenkező oldali addukciója. Ennek megelőzésére
érdemes a vizsgálat elején a medencét az ellentétes oldalon megtámasztani.
6.3 Rotáció
A lumbális gerinc rotációs mozgásterjedelme kicsi, 5°-10° egy-egy irányba. A háti gerinc
rotációja lényegesen nagyobb, 30°-40°. Vizsgálatuk együtt lehetséges. A páciens ül, a
medence elmozdulásának kiküszöbölésére lovagló ülésben. Karjait keresztezve kezeit
vállaira teszi, ezzel stabilizálva a vállövet, kizárva a vállöv protrakciós-retrakciós
mozgásának hozzájárulását (236. ábra). A rotációs mozgásterjedelmet felülről, a
horizontális síkban lehet vizsgálni, a medence (horizontális sík) és a vállöv síkja által
bezárt szög meghatározásával. A rotáció tehát lényegében a háti gerincszakaszon jön
létre.
A háti csigolyákhoz kapcsolódó bordapárok állapota, helyzete nagymértékben
befolyásolja a háti gerinc mozgásterjedelmét, elsősorban a rotációt és a laterál-flexiót.
236. ábra
A lumbális és háti gerinc rotációja.
A rotáció a lumbális szakon minimális, a mozgás döntően a háti szakaszon jön létre. Kis eltérés látható a két
oldal mozgásterjedelme között.
IV. A gerinc és a törzs / A törzsre ható izmok vizsgálata 391
7 A TÖRZSRE HATÓ IZMOK VIZSGÁLATA
7.1 Törzs flexorok
a hasizmok:
 musculus rectus abdominis
 musculus obliquus externus abdominis
 musculus obliquus internus abdominis
flexiós hatású még:
musculus psoas major és minor
Nincs flexiós hatása, de a hasizmokhoz tartozik a musculus transversus abdominis.
237. ábra
A hasizmok: m. rectus abdominis (piros nyíl), m. obliquus abdominis externus (fekete nyíl), m. obliquus
abdominis internus (lila nyíl), m. transverus abdominis (zöld nyíl)
(Forrás: Kapandji, Physiology of the joints vol. III.)
musculus rectus abdominis (237. ábra, piros nyíl)

eredés: inasan ered az os pubison (pecten ossis pubis, tuberculum pubicum), és a
symphysis elülső szalagjain
lefutás, tapadás: a középvonalban a linea alba két oldalán futó széles izomlemezek a
mellkas alsó részén elől tapadnak a processus xiphoideuson és az 5-7-es borda ívén és a
bordaporcokon. Hosszában 3 vagy 4 rostos vízszintesen futó rostos csík (intersectio
tendinea) tagolja részekre. A két izomköteget a külső és belső ferde hasizom, valamint a
transversus abdominis aponeurozisa által alkotott rectus hüvely veszi körül.
beidegzés: T7-T12-es gerincvelői idegek

működés: a gerincet (törzset) hajlítja (a mellkast a medence felé húzza). Fordított
működése a medence hátrabillentése. A többi hasizommal együtt részt vesz a hasprésben
(széklet ürítés, hányás,stb), azaz a hasűri szerveket összenyomja. Az aktív kilégzésben
(köhögés, tüsszentés, fújás, kiabálás stb.) jelentős szerepe van.
musculus obliquus externus abdominis (237. ábra, fekete nyíl)

eredés: rostjai az 5-12-es bordákon erős izomcsipkékkel erednek, fűrészfogszerűen
illeszkedve a serratus anterior és a latissimus dorsi eredéséhez.
lefutás, tapadás: A külső ferde hasizom a hasfal legfelületesebb rétege. Az előre lefelé
futó izomlemezek egymás alatt, részben egymást lefedve tartanak a középvonal felé. Az
elülső rostok ferde lefutásúak, a hátulsók egyre függőlegesebbek. Elől az izom
aponeurozisa adja a rectus hüvely elülső falát, és a középvonalban egyesülve alkotja a
linea albát. Tehát a tapadása nem csontos, hanem közvetve az ellenoldali párjával egyesül.
A 9-es bordáról eredő rostok az os pubison tapadnak, a 10-es bordáról eredők a
lágyékszalagra futnak. A hátulsó, egyenesebb lefutású rostok a crista iliacán tapadnak.
beidegzés: T7-T12-es gerincvelői idegek
működés: kétoldali működése a törzs hajlítása, illetve a medence hátrabillentése. Tartja
a hasűri szerveket, meghatározza a has-derék formáját (a többi hasizommal együtt). Részt
vesz a haprésben, és az aktív/erőltetett kilégzésben. Egyoldali működése azonos oldalra
hajlítja és ellenoldalra rotálja a törzset. Egy lábon állva segít a medence emelésében.
musculus obliquus internus abdominis (237. ábra, lila nyíl)

eredés: fascia thoracolumbalis, a crista iliaca elülső kétharmada, és a ligamentum
inquinale
lefutás, tapadás: a rostok többnyire előre fölfelé futnak. A hátul eredő rostok az alsó
bordaíven tapadnak (9-12-es borda), a többi előre haladva az aponeurozisban folytatódik.
Az aponeurozis kettéválik, és körbeveszi a rectus abdominist, majd a linea albában
egyesül az ellenoldali párjával. A legelső rostok vízszintesen és a legalsók lefelé futnak és
elérik a symphysist és az os pubist. Az izom a hasfal középső izomlemeze.
beidegzés: T7-T12-es gerincvelői idegek, és a nervus iliohypogastricus (L1)
működés: kétoldali együttműködése a törzset hajlítja, illetve a medencét hátrabillenti.
Tartja a hasűri szerveket, meghatározza a has-derék formáját (a többi hasizommal
együtt). Részt vesz a haprésben, és az aktív/erőltetett kilégzésben. Egyoldali működése
azonos oldalra hajlítja és rotálja a törzset. Egy lábon állva segít a medence emelésében.
musculus transversus abdominis (237. ábra, zöld nyíl)

eredés: a fascia thoracolumbalis (a lumbális régióban), a crista iliaca elülső íve, és a
ligamentum inguinale
lefutás, tapadás: az izomrostok a gerinc vonalától vízszintesen futnak körbe a hasfal

legbelső rétegében a rectus hüvelyig, ahol a linea albában egyesülnek ellenoldali
párjukkal. Övként fogja körül a hasfalat.
beidegzés: T7-T12-es gerincvelői idegek, és a nervus iliohypogastricus (L1)
működés: a has „behúzását” végzi, részt vesz a hasprésben. A hasűri szervek
összenyomásával a hasűri tartalom ürítésében (székelés, hányás), valamint az aktív és
erőltetett kilégzésben van szerepe.
7.1.1 Izomerő vizsgálat
Musculus rectus abdominis

Kiinduló heyzet: a páciens háton fekszik, az alsó végtagokat talpra húzza (ezzel csökkenti
a psoas major és minor részvételét a mozgásban).
3-as izomerő: a karok előre nyújtva, a térdek felé nyújtózik. A vizsgált személy megemeli
a felét és a mellkasát, addig, amíg a lapockák elemelkednek az asztalról, de a dereka lent
marad. A helyzetet 3-5 másodpercig fenntartja (238. ábra).
4-es izomerő: a mozgás megegyezik az előzővel, de a mellkason keresztezett, vállra tett
kezekkel.
5-ös izomerő: kezeket a tarkón összekulcsolva, és oldalra tartott könyökkel hajtja végre
a mozgást, és tartja meg a vég helyzetet.
2-es izomerő: a páciens megemeli a fejét, és megtartja. A rectus abdominis megfeszül, és
lefelé húzza a mellkast. Az egyenes hasizom stabilizáló aktivitása nélkül, a mellkast a nyaki
flexorok fölfelé húzzák, és a páciens nem képes a fejet megemelve megtartani.
1-es izomerő: a vizsgáló megemeli a fejet, és felszólítja a beteget, hogy próbálja meg a
fejét kiemelni a kezéből. Az izomaktivitás a has középvonalában, a linea alba két oldalán
érezhető.
238. ábra
Az egyenes hasizom 3-as izomerő vizsgálata
Megjegyzés
 a törzs flexiójában a külső és a belső ferde hasizmok is részt vesznek. Együttes
működésük kioltja a rotációs és laterál-flexiós hatást.
 ha a páciens a derekát is elemeli az asztalról, a psoas major és minor is
bekapcsolódik a mozgásba, a lumbális gerincet a medencéhez képest előrehajlítja
musculus obliquus externus abdominis és musculus obliquus internus abdominis

Az egyik oldali obliquus externus és az ellenkező oladali obliquus internus együtt hajlítja
és rotálja a gerincet. A jobb oldali külső és a bal oldali belső ferde hasizom, hajlítja és balra
rotálja a törzset.
Kiinduló helyzet: megegyezik az előzővel.
3-as izomerő: a páciens mindkét kezével az egyik (pl. a bal) térde mellet nyújtózik előre.
Fejét és jobb lapockáját elemeli az asztalról, és megtartja a helyzetet.
4-es izomerő: a mozgást a mellkason keresztezett és vállra tett kezekkel végzi el.
5-ös izomerő: a vizsgálat megegyezik az előzővel, de tarkóra tett kezekkel.
2-es izomerő: a páciens képes megemelni a vállát, de a mellkas (és a lapockák) az
asztalon maradnak.
1-es izomerő: a külső ferde hasizom a legfelületesebb hasizom, összehúzódása jól
érezhető, a deréktájékon laterálisan. A belső ferde hasizom, bár a külső alatt fut, feszülése
mégis jól tapintható, mert a rotáció miatt a fölötte futó külső ferde hasizom inaktív.
Megjegyzés:
 alternatív vizsgálat a külső és belső ferde hasizmok 2-es izomerejének
megállapítására: a páciens ül, és a törzsét egyik irányba fordítja. A vizsgálat
megfelel a 2-es izomerő vizsgálat követelményeinek, de nem hagyhatjuk figyelmen
kívül, hogy a hátizmoknak is van rotációs hatásuk.
 a hasizmok (egyenes és ferde) 1-es izomerejének vizsgálatát végezhetjük aktív
kilégzés közben, pl. felszólítjuk a beteget, hogy köhögjön.
musculus transversus abdominis

Az izomerő vizsgálata nehéz, az izom aktivitása nem hoz létre elmozdulást a gerincen. Az
izom mint egy öv, körülfogja a hasfalat, összehúzódása „vékonyítja” a derekat, stabilizálja
a lumbális gerincet. A vizsgálatot hátonfekvésben végezve, a vizsgáló arra szólítja fel a
pácienst, hogy húzza be a hasát, amennyire csak tudja. Megfelelő működés esetén
láthaóan vékonyodik a derékvonal, laposodik a has. A köhögés, erőltetett kilégzés
vizsgálata is informál az izom működéséről, de ebben a funkcióban a többi hasizom is
részt vesz.
7.1.2 A nyújthatóság vizsgálata

A hasizmok gyengülésre hajlamosak, nyújthatóságuk vizsgálatának nincs igazán
jelentősége.
A páciens hason fekszik, kezeivel az asztalon támaszkodik a vállak alatt, és felnyomja
magát extenziós helyzetbe. A hasizmok csak izomláz, vagy egyéb fájdalom esetén
korlátozzák a mozgást. Ha a mozgásterjedelem nem teljes az inkább a gerinc problémáira
vezethető vissza.
7.1.3 Funkcionális tesztek

Stabilizáló funkció: hasizmok, mint a többi gerincre ható izom, jelentős szerepet játszik
a törzs stabilizálásában.
 Ennek vizsgálata megegyezhet az izometriás teszttel (törzs megtartása félig ülő
helyzetben).
 Másik lehetőség: hason fekvő helyzetben alkar és lábujjtámasz mellet a páciens
megemeli a törzsét és a teljesen egyenes testet megtartja. A helyzet más izmok erős
aktivitását is feltételezi (pl. csípő flexorok, láb plantár flrexorok, vállízületi
extenzorok és adduktotok stb.).
 A két felemelt alsóvégtag megtartása változó csípő flexió mellett, a medence
előrebillenése nélkül (a csípő flexorok aktivitása mellett nagyon erős izom
kontrakciót kíván a hasizmoktól). Az izom gyengeségét jelzi a lumbális lordózis
megjelenése, fokozódása.
Felülés: ha az alsóvégtagok nyújtva vannak és a vizsgált személy teljes felülést végez,
rögzített alsó végtagokkal, a mozgást a hasizmok indítják, a mellkas elemelkedéséig.
Ezután bekapcsolódnak a psoas major és minor, és a többi csípő flexor, amelyek a
medencét előre húzzák (hajlítják a csípőízületet), miközben a hasizmok hajlított
helyzetben rögzítik a lumbális gerincet. Gyenge hasizmok esetén a mozgást a nyak flexorai
indítják, majd a psoas major és minor előre húzza a lumbális gerincet. A páciens fokozott
lordózissal emeli meg a törzset az asztalról és a csípő flexorok fejezik be a törzsemelést. A
hasizmok teljes aktivitása nélkül a csípő flexorok nem képesek a felülést biztosítani.
Hasprés: a páciens egy mély belégzés után ellenállással szemben, szűkített szájnyílással
(un. ajakfékkel), mintha forró leves fújna, végez hosszú kilégzést. Ehhez a hasizmok erős
aktivitása elengedhetetlen. Ebben jelentős szerepe van a m. transversus abdominisnek is.
Izometriás tesztek:
m. rectus abdominis:
 a páciens félig ülő helyzetben, megtámasztott háttal, talpra húzott lábakkal, a
vizsgáló stabilizálja a lábakat, és kéri, hogy emelkedjen el a háttámlától és tartsa
meg a helyzetet. A törzs súlyának megtartása erős izom kontrakciót kíván.
 a páciens széken ül, kissé előrehajlik. A vizsgáló átfogja a mellkasát és megpróbálja
a törzset kiegyenesíteni, amit a páciens nem enged. Arra vigyázni kell, hogy a
vizsgáló ne hátrafelé húzza a törzset, mert azzal a csípő flexorokat aktivizálja.
musculus obliquus externus abdominis és musculus obliquus internus abdominis

 a páciens ül, törzse kissé flektált. A vizsgáló átfogja a mellkast és megpróbálja a
törzset rotálni és hátrahajlítani. A páciens ellenáll és megtartja a helyzetet.
 a vizsgálat a 3-as izomerő vizsgálat helyzetében (háton fekve, talpra húzott
lábakkal): a vizsgáló megemeli a páciens vállát és rotálja a törzset, és kéri a
pácienst, hogy tartsa meg a helyzetet.
7.2 A törzs extenzorok
A törzs felületes izmai részben extenziós hatással bírnak a gerincre (latissimus dorsi és a
trapesius). A mély hátizmok közül a m. quadratus lumborum a lumbális gerincre ható
extenzor. A gerinc mellett futó izmok két csoportba oszthatók: a hosszú extenzorok az un.
erector spinae rendszer, és a rövid, transverzospinalis rendszer. A hosszú izmok
felületesebben és szélesebben futnak a gerinc két oldalán. Jellemzőjük, hogy sok
szegmentet hidalnak át, alapvetően a gerinc mozgatását végzik. A transverzo-spinalis
izmok rövidebbek, hosszabb, vagy rövidebb lefutás után egy vagy több szegmentet
áthidalva az egyik csigolya processus transversusát kötik össze egy felsőbb csigolya
processus spinosusával. A törzs stabilizálásában van jelentős szerepük.
7.2.1 A lumbális gerincre ható mély extenzor
musculus quadratus lumborum

eredés: crista iliaca hátulsó fele, ligamentum iliolumbale
lefutás, tapadás: az izom egy négyszög alakú lemezt képez a csípőtaréj és a 12. borda
között, a hasüreg hátulsó falának kialakításában vesz részt. Az izomrostok fölfelé és
mediális irányba futnak. Az egyenesen futó rostok a 12. bordán tapadnak. A ferde rostok
a csípőtaréjról a lumbális csigolyák processus costariusaira futnak. Kapandji szerint az
izom ventrális rostjai a L1-L4es csigolya harántnyúlványáról ferdén fölfelé futva tapadnak
a 12. bordán (239. ábra - 1).
beidegzés: T12-L3 gerincvelői idegek

működés: a két oldal egyidejű működése a lumbális gerinc extenziójában vesz részt.
Egyoldali működése emeli az azonos oldali medencét, azonos oldalra hajlítja a lumbális
gerincet. Belégzés közben fixálja a 12. bordát, a rekeszizom eredését.
239. ábra
A m. quadratus lumborum (1) a hasüreg hátsó falának alkotásában vesz részt.
A kép jobb oldalán a m. psoas major (2) látható

Kiinduló helyzet: a páciens a nem vizsgált oldalán fekszik. Az alul lévő végtag hajlított,
kezével a mellkas előtt támaszkodik. A vizsgált végtag nyújtva fekszik az asztalon, a
medence a nyújtott végtag felé ferde (lebillent).
3-as izomerő: a páciens a medencéjét felhúzza a végtag hajlítása nélkül.
4-5-ös izomerő: a vizsgáló boka fölött megfogja a vizsgált végtagot, és lefelé irányuló
ellenállást ad a mozgással szemben (a végtag hossztengelyében lefelé húzza). Az izom
erős, nagy ellenállást képes legyőzni (240. ábra).
2-es izomerő: a vizsgáló megemeli a vizsgált végtagot vízszintes helyzetig, és megtartja
annak súlyát, így kéri a medence felfelé húzását.
1-es izomerő: az izomfeszülés a lumbális szakon hátul, a paravertebrális izmoktól
laterálisan, kb. tenyérnyivel a gerinc vonalától tapintható.
Alternatív vizsgálati helyzet: háton fekvő helyzetben, nyújtott végtagokkal. A 3-as
izomerőt a súrlódási erő ellen végzett aktív mozgás jelenti. A 4-5-ös izomerő vizsgálatnál
ellenállást a vizsgáló adja (lefelé húzza a végtagot). 2-es izomerő vizsgálat hason fekvő
helyzetben végezhető. A vizsgáló a lábszárat és a combot kissé megemelve csökkenti a
súrlódást a mozgás közben.
240. ábra
A m. quadratus lumborum izomerő vizsgálata.
1. kép: kiinduló helyzetben a vizsgáló bokánál fogva húzza az alsóvégtagot, lebillenti a medencét;
2. kép: a páciens ellenállás nélkül (3-as izomerő), vagy ellenállással szeben (4-5-ös izomerő) fölfelé húzza a
medencét
7.2.1.2 Funkcionális teszt

A normál izomerőt vizsgálja funkció közben.
 A vizsgált személy áll, a nem vizsgált oldalon kezével stabil felületen támaszkodik,
vagy kapaszkodik. A vizsgált oldalon emeli a medencét, a végtag hajlítása nélkül
(241. ábra). A mozgásra ellenállás is adható a csípőlapáton.
 Járás közben az ellenoldali csípő abduktorokkal együttműködve emeli a lendítő láb
oldalán a medencét. A hasfal hátulsó részén tapintva járás közben jól érezhető a
váltakozó kétoldali izomaktivitás.
 A páciens az oldalán fekszik, és a nyújtott alsó végtagot megemeli (abdukálja). A
quadratus lumborum a végtag emelése közben a medencét stabilizálja, nem engedi
lebillenni. Enélkül a gluteus medius és minimus nem képes megemelni, és
megtartani a végtagot.
241. ábra
A m. quadratus lumborum funkcionális tesztje.
A páciens a vizsgált oldali medencét megemeli (nyújtott alsóvégtaggal).
Megjegyzés: álló helyzetben a medence megemelése közben az ellenoldali m. gluteus

medius és minimus is megfeszül, és a quadratus lumborummal együtt emeli a medencét.
A mozgásban az azonos oldali külső és belső ferde hasizom, valamint a m. iliocostalis
lumborum is részt vesz.

 A páciens a vizsgált oldalán fekszik, térdeit felhúzza (a lumbális gerinc flexiója). A
fölül lévő kézzel elől megtámaszkodik, az alul lévő felső végtaggal alkarra
támaszkodik. A mellkas megemelkedik, és a megfelelően rugalmas quadratus
lumborum engedi, hogy a derékvonal lent maradjon az asztalon.
 Háton fekvő helyzetben a vizsgáló megemeli a páciens alsó végtagjait (90° flexió a
térdben és a csípőben), a medence hátrabillen, a lumbális gerinc flexióban van. Így
alátámasztva a végtagokat a vizsgált oldallal ellentétes irányba fordítja a
lábszárakat, amivel laterál-flexiót hoz létre a lumbális szakaszon. A izom
rugalmassága megfelelő, ha a lumbális gerinc flexióban marad, és a laterál-flexió
eléri a 20°-ot.

Izometriás teszt: álló helyzetben a minimálisan megemelt medencét tartja meg a páciens.
Oldalt fekvő helyzetben a vizsgáló két kézzel átfogja a csípőtaréjt, és megpróbálja lefelé
húzni a medencét. A páciens megtartja a helyzetet.
7.2.2 Az erector spinae és a transverzospinális izmok
Az erector spinae izmai

musculus iliocostalis lumborum és thoracis
musculus longissimus thoracis
musculus spinalis thoracis
Az erector spinae közös eredése: mindhárom izom egy széles közös ínnal a medence és a
lumbális régióban: a sacrumról, a lumbális és a T12-es csigolyák processus spinosusán, a
crista iliaca hátulsó részén dorzálisan, és a medence szalagjain (l. iliolumbale, l.
sacrotuberale, l. sacroiliacum dorsale).
musculus iliocostalis lumborum és thoracis

eredés: a lumbalis rész a közös ínról, a crista iliaca hátsó részén az inas eredés mellett,
és a fascia thoracolumbalison. A thoracalis rész a 7-12-es bordák felső szélén, a
bordaszöglet területén.
lefutás, tapadás: az erector spinae leglaterálisabb tagja. Az izom ferdén, fölfelé, kifelé
futva szélesedik, majd a háti szakaszon összességében egyenesen lefutásúvá válik. Tapad
a lumbális csigolyák processus costariusain, és a bordák alsó szélén (angulus costae). A
lumbális rész a 12-6-os bordákon, a thoracalis rész a 6-1-es bordákon tapad (242. ábra).
beidegzés: a háti részt a T1-T11-es, a lumbális részt az L1-L5-ös gerincvelői idegek hátsó
ágai.
működés: kétoldali működése a gerinc extenziója. Egyoldali funkció a gerinc azonos
oldali laterál-flexiója és rotációja (gyenge hatás). Besegít az azonos oldali medence
emelésébe és az alsó bordák fixálásába.
musculus longissimus thoracis

eredés: a közös ín, a fascia thoracolumbalis, és a lumbális csigolyák harántnyúlványán.
lefutás, tapadás: az erector spinae középső tagja. A bordákig együtt fut az iliocostalis
rostjaival. Tapad a háti csigolyák processus transversusán, és a 2-12-es bordákon a
tuberculum costae és az angulus costae közötti íven (242. ábra).
beidegzés: T1- L1 gerincvelői idegek hátsó ágai
működés: kétoldali együttműködése a gerinc extenziója, egyoldali összehúzódása a
gerincet azonos oldalra hajlítja. Minimális azonos oldali rotációs hatása van.
musculus spinalis thoracis

eredés: T11-L2 processus spinosusai
lefutás, tapadás: az izomrostok közvetlenül a processus spinosusok mellett futnak

egyenesen fölfelé. A háti csigolyák tövisnyúlványain tapadna, úgy, hogy a T11-ről eredő
rostok a két-három szegmentet áthidalva tapad a T8-as proc. spinosuson, az alatta eredő
rostok egyre hosszabbak és egészen az első háti csigolyáig futnak (242. ábra).
beidegzés: T1-L1 gerincveői ideg hátsó ága
működés: a gerincet extendálja.
242. ábra
A gerinc extenzorai: erector spinae rendszer
A transverzosinális izmok (ábra)

musculus semispinalis thoracis
musculi multifidi
musculi rotatores thoracis és lumborum
musculi interspinales thoracis és lumborum
musculi intertransversarii thoracis és lumborum
musculus semispinalis thoracis

eredés: T6-T10 processus transversusain
lefutás, tapadás: a rostok ferdén fölfelé és mediális irányba futnak, és a C6-T4-es csigolyák
processus spinosusán tapadnak. A nyaki szakaszon is megtaláljuk (l. később). A trasverso-
spinalis rendszer leghosszabb izmai (243. ábra).
beidegzés: T1-T12-es gerincvelői idegek hátsó ágai
működés: a gerinc extenziója. Egyoldali működése azonos oldali laterál-flexió, és
ellenoldali rotáció
musculi multifidi
eredés: sacrum hátsó felszíne, az erector spinae közös eredése, lig. sacroiliacum dorsale,
crista iliaca dorzális vége, L1-L5 csigolyák processus mamillarisa, T1-T2 processus
spinosusa,
lefutás, tapadás: az izom három rétegben fut fölfelé. Minden része egy fölsőbb processus
spinosuson tapad. A legmélyebb rostok a fölöttük lévő csigolyákon, a középső rostok 2-3
csigolyával följebb, és a legfelszínesebb rostok 3-4 csigolyával magasabban (243. ábra).
Megjegyzés: az izom a nyaki szakon is folytatódik egészen az Atlasig.
beidegzés: a gerinc teljes hosszában, a gerincvelői idegek hátsó ágai.
működés: kétoldali együttes kontrakciója a gerinc extenziójában vesz részt. Egyoldali
működése azonos oldali laterál-flexiót, és ellenoldali rotációt hoz létre. A multifidusok
funkcionális jelentősége a gerinc stabilizálásában van. A gerincre ható oldalirányú és
rotációs hatásokkal szemben megtartja annak egyenes (vagy kívánt) helyzetét.
musculi rotatores thoracis és lumborum

eredés: a háti és a lumbális csigolyák processus transversusa
lefutás, tapadás: egy szegmentet hidalnak át, a fölöttük lévő csigolya processus
transversusán tapadnak. Mélyen, a multifidusok alatt futnak (243. ábra).
beidegzés: szegmentálisan a lumbális és háti gerincvelői idegek hátsó ágai.
működés: kétoldali működése a gerinc extenziója. Egyoldali funkciója az ellenoldali
rotáció. Stabilizáló szerepe a multifidusokéhoz hasonló.
musculi interspinales thoracis és lumborum

eredés, lefutás, tapadás: a gerinc teljes hosszában a szomszédos processus transverusok
között húzódnak, a ligamentum iterspinale két oldalán (243. ábra).
beidegzés: a gerincvelői idegek hátsó ágai.
működés: a gerinc extenziója
musculi intertransversarii thoracis és lumborum

eredés ,lefutás, tapadás: a lumbáli sés a háti szakaszon a szomszédos csigolyák
processus transverusait kötik össze. A lumbális szakaszon a processu mamillarisokon
eredő és tapadó mediálisabban futó ága is van.
beidegzés: szegmentálisan a gerincvelői idegei hátsó ágai.
működés: a gerinc extenziója (stabilizál). Egyoldali működése az azonos oldali laterál-
flexiót segíti.
243. ábra
A gerinc extenzorai: a transversospinalis rendszer.

Kiinduló helyzet: a páciens hason fekszik a vizsgálóasztalon. A vizsgáló kézzel, vagy egy
hevederrel rögzíti a medencét, vagy a lábakat boka fölött.
3-as izomerő: a vizsgált személy karjait törzse mellett nyújtva tartva, megemelkedik az
asztalról (a hasa is elemelkedik). A véghelyzetet megtartja (244. ábra).
4-5-ös izomerő: a karok oldalt nyújtva/ tarkóra tett kézzel, a páciens elemelkedik az
asztaltól, és megtartja a helyzetét.
2-es izomerő: a fej és a vállak megemelkednek, de a mellkast nem képes megemelni.
1-es izomerő: a gerinc két oldalán a felületes hosszú izmok tapinthatóak (az iliocostalis,
és a longissimus) de elkülöníteni őket csak megközelítőleg lehet.
244. ábra
A törzs extenzorok izomerő vizsgálata (3-as izomerő)
Alternatív vizsgálatok: A páciens hason fekszik, a vizsgáló boka fölött rögzíti az alsó
végtagokat, medencéje alátámasztott, de a has már nem. Kezeivel megtámaszkodik egy
széken, és leengedi a törzsét. Innen emeli meg a törzset legalább vízszintes helyzetig, az
előbb említett kéztartásokkal. A vizsgálat előnye, hogy nem kell vízszintes fölé emelni a
törzset, így a kisízületek kompressziójából származó fájdalom, vagy egyéb okból
beszűkült extenziós mozgásterjedelem esetén is képes lehet a páciens a mozgást
végrehajtani.
245. ábra
A törzs extenzorok izomerő vizsgálata.
1. kép: kiinduló helyzet; 2. kép (3-as izomerő; 3. kép 5-ös izomerő.
Megjegyzés: a törzs megemeléséhez a csípő extenzoroknak rögzíteniük kell a medencét.

A páciens ül, előrehajlik, fejét a térdére támasztja. A mozgás végén, rövid ideig maradjon
ebben a helyzetben, a hátizmok teljes ellazulása érdekében. A vizsgálat tájékozódó jellegű,
mivel nem differenciál a sok szegmentet áthidaló egymásra cseréptetőszerűen épülő
izmok között, és mert nem alkalmas a gerinc ízületi eredetű mozgásterjedelem
beszűkülésétől elkülöníteni.

Izometriás teszt: páciens ül, törzsét kissé előredönti és megtartja, a vizsgáló flexiós irányú
ellenállást adhat a hát felső részén. A törzs súlyának megtartása erős izomkontrakcióval
jár. Ugyanakkor a csípő extenzorok is feszülnek. A teszt más helyzetekben is elvégezhető.
7.3 A lumbális és háti gerinc speciális vizsgálatai
Szegmentális érzésvizsgálat: a háti és ágyéki gerincszakaszon eredő ideggyökök érző

ágainak vizsgálata az általuk beidegzett területen. Az érzés csökkenés, fájdalom,
zsibbadás, megváltozott érzésminőség (pl. simításra égő fájdalom) jelzi a gyöki
érintettséget. Az egyes szegmentekből eredő érző rostok által ellátott területek egymást
részben átfedik, ezért a vizsgálatot olyan területen kell elvégezni, ahol nincs kettős
beidegzés, kizárólag a vizsgált gyökből eredő rostok reakcióit értékelhetjük. A vizsgálatot
végezhetjük egy reflexkalapács hegyes végével, vagy más eszközzel (akár a vizsgáló
körmével is). A vizsgált szegmentben enyhe szúró, vagy simító mozdulattal teszteljük az
érzőkört. A páciens szeme legyen behunyva, és a vizsgálatot párhuzamosan, végezzük a
test két oldalán. A páciens értékeli az érzés erősségét (érzi –e és egyformán érzi-e a két
oldalon), minőségét (a simítást simításnak érzi, vagy nem). Végezhetjük a vizsgálatot
váltott helyeken, és a páciensnek jeleznie kell mit és hol érez.
A háti gerincszakaszon eredő gyökök szegmentális vizsgálata:

 T1-es az alkar ulnáris (kisujjszéli) oldalán
 T2-es a kar mediális oldalán
 T3-T7 a csigolyák alatti bordaközök vonalában a háton
 T8-10 a hasfalon vizsgáljuk, a 10-es szegment hátul a 10-es borda alatt indul és a
hasfalon a köldök vonaláig ível, a 8-as az elülső bordaív alatt és a 9-es a kettő
között.
A lumbális gerincszakaszon eredő gyökök szegmentális vizsgálata:

 L1 a lágyékhajlat vonalában
 L2 a comb felső harmadában kívülről mediál felé lejtő ferde sávban
 L3 a térd mediális oldalán (elől)
 L4 a belső talpélen az öregujjig
 L5 a lábháton a 2-es ujjtól a kisujjig
 S1 a láb laterális oldalán, a saroktól a kisujj tövéig
 S2 sarok talpi felszíne (együtt a S1-el)
 A többi sacralis gyök a végbélnyílástól kifelé növekvő körökben okozhat érző
tünetet.
Discus intervertebralis eredetű fájdalom vizsgálata

A discus degenerációja tipikusan a lumbális gerincszakszon (és a nyakon) fordul elő
gyakran. A discus külső rétege elveszíti stabilitását, a nucleus pulposus kitüremkedő
zselés anyaga szétfeszíti az anulus fibrosus belső rostjait (protruzió) ami jentős helyi
fájdalommal jár. Ha az elszakadozott anulus rostjai között a nucleus pulposus anyaga eléri
a discus legkülső rétegét és kiboltosul a gerinccsatorna felé (prolapsus) a lokális fájdalom
mellett megjelenhet a prolapsus által komprimált idegi képletek okozta tünetek
(kisugárzó fájdalom és parézis). A nucleus pulposus a terhelés nagyságának és irányának
megfelelően mozog a sérült rostok között (cenrális, dorzális, laterális, vagy
poszterolaterális irányba) és ezzel együtt változnak a tünetek. A porckorong sérv
(hernia) esetén az anulus fibrosus legkülső rétegének szakadása miatt a nucleus pulposus
az epiduralis térbe nyomódik, állandó helyi fájdalmat és kompressziós tüneteket
produkál. A kiszakadt sérvből a nucleus anyaga a gerinccsatornába kerül, nyomja a
gyököket, magát a gerincvelőt (felső lumbális szakasz) vagy a cauda equinát.
A kisugárzó fájdalom jelzi a discus probléma magasságát:
 laterális irányú kiboltosulás a discus alatti gyök kilépési helyét szűkíti, egyoldali
gyöki tüneteket okoz.
 poszterolaterális kiboltosulás a discus alatti, vagy az egy szegmenttel lejjebb kilépő
gyököt nyomja, annak mentén okoz egyoldali tüneteket.
 A dorzális (vagy cenrtrális) irányú prolapszus magasságától függően nyomhatja a
gerincvelőt, vagy a cauda equina legbelső rostjait, vagy az összes ágát. A tünetek
kétoldaliak (lehet eltérő mértékben) és az érintett discustól távolabbi gyöki
tüneteket produkálhat.
A fájdalom kivédésére a páciens automatikusan olyan testhelyzetet vesz fel, amiben a

lokális és kisugárzó fájdalom csökken (antalgiás tartás). Ezt a tartást fixálja, ami
szükségszerűen vezet az érintett izmok fájdalmához.
A tünetek változása discus degeneráció esetén mozgás során McKenzie szerint
(mechanikai diagnózis és terápia)
flexió: a nucleus pulposust hátra, vagy laterális irányba nyomja az anulus fibrosus gyenge
pontja felé. A lokális fájdalom fokozódik, a kisugárzó tünetek megjelennek, vagy
fokozódnak.
megtartott és ismételt flexió: a lokális fájdalom fennmarad, a kisugárzó fájdalom
fokozódik (periferializálódik).
extenzió: a nucleus pulposus „visszanyomódik” a discus közepe felé, a lokális fájdalom
erősödhet, de a kisugárzó tünetek intenzitása és kiterjedése csökken (centralizáció).
Megjegyzés: ha a páciens álló helyzetben előrehajol, a fájdalom eredhet az extenzor
izmokból, a discusokból, a gerinc dorzális szalagjainak feszüléséből, a kisízületek tokjának
feszüléséből, az SI ízületből és a medence egyes szalagjaiból. A helyzet fenntartása során
az izmok ellazulnak, és a szalagok tartják a törzs súlyát (az izom eredetű fájdalom
csökken, vagy megszűnik). A felegyenesedés újra aktív izomfeszüléssel jár, erős fájdalom
kíséretében.
Discus kompressziós-disztrakciós teszt: a páciens ül, kissé hanyag tartással (enyhe
flexió). A vizsgáló a két vállára ad a gerinc hossztengelyében nyomást. A fájdalom a
degenerált discusból eredhet. Ezt igazolja a törzs trakciója során megszűnő fájdalom.
Maga a törzs súlya is discus kompresszióval jár. Ilyenkor a teszt fokozza a meglévő
tüneteket.
Kisízületi kompresszió: ülő helyzetben a kisízületek zárása extenzió, laterál-flexió és
azonos oldali rotációval. A fájdalom az azonos oldali kisízületek felszínének
kompressziójából származik. Ha ilyenkor a páciens ellenoldali fájdalomra panaszkodik,
akkor azt az ellenoldali kisízületek tokjának nyújtási feszülése, vagy a discus ellenoldali
prolapszusa okozhatja.
Idegnyújtási tesztek:
Laseque teszt: a nervus ischiadicus nyújtása. A páciens a hátán fekszik, az alsó végtagok
nyújtva egymás mellett fekszenek. A vizsgáló lassan megemeli a vizsgált alsó végtagot és
figyeli a tünetek megjelenését. A hátul futó nervus ischiadicus a végtag emelése közben
folyamatosan nyúlik. A legnagyobb feszülést 60°-os flexió körül éri el (246. ábra, 1. kép).
Ekkor a gerincvelői gyökök kb 12mm-t csúsznak kifelé a gerinccsatornából, a foramen
intervertebralén keresztül. Ha a menynyúlás bármilyen akadályba ütközik (pl. discus
protrúzió, kisizület körüli sztenózis, csontos-izmos alagút szűkülete) a nyújtási próba
fájdalmat okoz. Ezen a határon túl jelentkező fájdalom az ischiocruralis izmokból, vagy a
sacroiliacalis ízületből származik. A nervus ischiadicusból származó fájdalom combba,
lábszárba vagy egészen a lábujjakig sugárzik, és a helyzet fenntartása nem enyhíti a
panaszokat (az izom feszüléséből eredő fájdalom a helyzet fenntartásával lassan csökken,
és nem sugárzik a térd alá) és a megismételt vizsgálat újra produkálja a tüneteket.
Bizonytalan vizsgálati eredmény esetén az ideg mindkét oldalról tovább feszíthető. Az
emelés közben jelentkező fájdalom határától kissé visszaengedve a végtagot, a vizsgáló az
ideg disztális vége felől további nyújtási erőt alkalmazhat, a lábat lassan dorzálflektálja.
További nyújtás a gerinc felől, az agyburkok feszítésével történik: a páciens megemeli a
fejét (246. ábra, 2. kép). A vizsgálat nem csak a végtagon, hanem a gerincen is fájdalmat
válthat ki, azokon a pontokon, ahol a dura feszülése a legkifejezettebb. A vizsgálat ülő
helyzetben is elvégezhető „slump teszt”.
246. ábra
Idegnyújtási próba: Laseque teszt a n. icshiadicus nyújtása.
1. kép: a klasszikus idegnyújtási teszt;
2. kép az idegi eredetű fájdalom provokációja a dura (fejemelés), és az ideg periféria felőli (láb dorzálflexió)
további nyújtásával
Nervus femoralis nyújtása: a páciens a nem vizsgált oldalán fekszik, hajlított alsó
végtaggal. Gerince egyenes, feje kissé előre hajlított. A vizsgáló megemeli a felül lévő
nyújtott alsó végtagot és lassan egészen extendálja a csípőízületet, majd hajlítja a
térdízületet. Pozitív a teszt, ha a nervus femoralis feszülése a lumbális gerincen (L2-L4)
helyi, a combon elől kisugárzó fájdalmat okoz.
Hasonló tünetek jelennek meg hasonfekvő helyzetben, ha a vizsgáló megemeli a vizsgált
térdet (combot), és lassan behajlítja a térdet.
Megjegyzés: a nervus femoralis nyújtása megegyezik a rectus femoris nyújtásával. Az
izom feszüléséből származó fájdalom a comb elején, feszülő jellegű, a lumbális gerincen
nem jelentkezik, és a helyzet fenntartásával lassan csökken.
Ideg kompressziós vizsgálatok:

Piriformis teszt: a pániens hason fekszik, a vizsgáló kitapintja a piriformis izomhasát, a
sacrum középpontját és a trochanter majort összekötő egyenes kb. felénél és rányom a
feszes izomkötegre. A piriformis feszülése a nervus ischiadicus kompresszióját okozza, a
külső nyomás kiváltja, vagy fokozza a lokális és kisugárzó fájdalmat (piriformis
szindróma). A tüneteket az izom passzív nyújtása is kiválthatja: a hasonfekvő beteg térdei
hajlítva és összezárva (addukció), a lábszárakat „nyitja” (csípőízületi berotáció).
Jellemző, hogy az abdukált kirotált csípőízületi helyzet (térdre, fektetett lábbal) csökkenti
a fájdalmat.
reflex vizsgálatok: a szegmentális reflexkört vizsgálja.
patella reflex: L3-4-es szegment: proprioceptív inger-mozgásválasz
Biceps reflex: S1-2-es szegment: proprioceptív inger-mozgásválasz
Semimembranosus reflex: L5-S1 proprioceptív inger - mozgásválasz
Achilles reflex: S1-2-es szegment: proprioceptív inger - mozgásválasz
Hasbőr reflex: T8-L1-es szegment: exteroceptív inger – mozgásválasz
Cremaster reflex: L1-2-es szegment: exteroceptív inger – mozgásválasz
IV. A gerinc és a törzs / A mellkas vizsgálata 409
8 A MELLKAS VIZSGÁLATA
A mellkast egészében vizsgálva annak alakját, szimmetriáját nézzük először. A frontális

síkban, elölnézetben, a mellkas formája kúpszerű, alul kiszélesedő, elölről-hátulról
lapított, a szegycsont mint szimmetriatengely két oldalán egyforma. A felső bordák
rövidek, de a mellkas felső részét a vállöv szélesíti. Az alsó bordaív a szegycsont végétől
kifelé, lefelé lejtve a törzs oldalvonalában irányt váltva fut hátra fölfelé a gerinc irányába.
Hátulnézetben a mellkas alsó része a derékvonal irányába elkeskenyedik, ami a rövid XI-
XII-es bordáknak köszönhető. A bordák a gerinctől dorzális, laterális, és kaudális irányba
futnak. A gerinc vonala mellett, az extenzor izomzat (főleg a transverzo-spinalis
izomtömeg) kidomborodik. Attól laterálisan minden bordán látható és kitapintható egy
szöglet (angulus costae), ahol a borda dorzális irányú lefutása megváltozik, előrefelé tart.
A szögletek a felső bordákon egészen közel vannak a gerinchez, az alsó bordák felé
fokozatosan növekvő a távolság.
A hátsó bordaívek lefutása jól látható, ha a páciens előrehajlik. Ideális esetben a
bordapárok egyformán domborodó ívet alkotva futnak a gerinc két oldalán. Az
aszimmetria eredhet a háti csigolyák rotációjából (232. ábra) vagy a bordák
deformációjából. Az elülső bordaíveket legjobb a háton fekvő páciensen a fej felől
vizsgálni.
8.1 A mellkas mozgásterjedelmének vizsgálata
A mellkas, mint egymás alatt futó zárt gyűrűk összekacsolt, zárt egységének
mozgásterjedelme fokokban nem határozható meg. A legegyszerűbb vizsgálat a mellkas
kitérések mérőszalaggal történő mérése. A mérőszalaggal azonban csak a mellkas
horizontális síkú körfogatának változását tudjuk mérni.
A mellkas kitérés mérése: a páciens egyenes álló helyzetben van. A vizsgáló a
mérőszalagot a mellkason körbevezetve rögzíti, és légzés közben engedi csúszni az ujjai
között. Fontos, hogy a mérőszalag hátul és elől egy magasságban álljon végig a mérés
közben. A vizsgálat során a maximális be- és kilégzési körfogat változását értékeljük.
A vizsgálatot általában három magasságban mérik: hónaljvonalban, a mellbimbó
magasságában és a mell alatt a proc. xyphoideus vonalában. A kitérés nagysága széles
értékek között változik. Normálisnak tartott a 3-7,5 cm-es mozgás.
A mellkas kitérések manuális vizsgálata: a felső, középső és alsó bordák mozgásainak
kitérését tapintással is vizsgáljuk
A felső bordák mozgásának tengelye, a frontális síkhoz közelít, ezért elsősorban előre,
fölfelé mozognak. A vizsgálathoz a páciens ül, vagy háton fekszik, a vizsgáló elől a
kulcscsont alatt tapintja a bordákat, és a szegycsontot. Mély belégzésben érzékeli a
vizsgáló a mellkas előre emelkedését, kilégzésben a süllyedését.
A középső bordák mozgásának tengelye a frontális és a szagittális sík között fut, az ívelt
bordák előre, oldalra és fölfelé növelik a mellkas átmérőjét. A vizsgáló a hónalj vonalában
helyezi kezét a mellkasra és érzékeli a háromirányú mozgást légzés közben.
Az erősen lefelé ívelő alsó bordák mozgástengelye a szaggittális síkhoz közel fut. Mozgása
elsősorban laterális és fölfelé irányuló. A vizsgáló a hónalj vonalában a mellkas alsó
részére helyezett kézzel érzékeli a mellkas döntően oldalirányú kitérését.
A bordaközök tapintása: a középső és alsó bordák belégzés közben távolodnak, míg
kilégzés közben közelednek egymáshoz. A vizsgáló a páciens mögött állva a mellkas
oldalára teszi a kezét, ujjait a bordaközökbe helyezi, ferdén, a kb. 45°-os szögben előre,
lefelé futó bordák közé. Mély belégzésben a bordák emelkedése mellett, a bordaközök
jelentős növekedését, kilégzéskor csökkenését érzi.
A bordák mozgása a gerinc laterál-flexiójával: a páciens ül, a vizsgált oldali kezét tarkóra
teszi. A vizsgáló a bordaközöket tapintja. A vizsgált személy az ellenkező oldalra hajlik, és
mély belégzést végez. A bordák távolodását a gerinc laterál-flexiója fokozza. Kilégzéskor
a páciens a vizsgált oldal felé hajlik, a bordaközti távolság csökken, a bordák torlódnak.
8.2 A légzőizmok vizsgálata
A belégzésben résztvevő izmok két nagy csoportra oszthatók. Az esszenciális légzőizmok

elsődleges funkciója a belégzés, nyugalmi légzés során is működnek. A belégzési
segédizmok fő működése a vállöv, és a váll mozgatása. Erőltetett belégzésben a nyakról a
vállövre futó izmok megemelik, és magasan rögzítik a vállövet, a nyakról, a vállövről vagy
a karról a mellkasa futó izmok a bordákat emelik. Működésük gazdaságtalan, sok energiát
fogyasztanak és hatásfokuk a mellkas térfogatának növelésében alacsony.
Esszenciális légzőizmok:
diaphragma
musculus intercostalis externus
musculus intercostalis internus
musculus levator costae
Jelentéktelen, működése nem bizonyított:
musculus serratus posterior superior
musculus intercostalis intimi
musculus subcostalis
Belégzést támogató izmok:
musculus scalenus anterior, medius, posterior
musculus pectoralis major
247. ábra
A diaphragma a legnagyobb esszenciális légzőizom.
diaphragma (rekeszizom)
eredés: a mellkas alsó íve, a processus xiphoideus, 7-12 bordák és bordaporcok belső
felszíne, L1-L3 csigolyatestek
lefutás, tapadás: a mellkas alsó élén körben eredő izom rostjai kupolaszerűen
emelkednek be a mellkasba, és a kb. az 5-ös borda magasságában fekvő inas lemezen, a
centrum tendineumon körben tapadnak. A jobb és baloldali kupolák elől a legkisebbek, és
hátrafelé egyre növekednek. Ennek oka a mellkas alakjában van, a mellkas íve elől a
legmagasabb, az innen eredő rostok lefutása rövidebb, míg a hátulsó rostok eredése a
legmélyebb, rostjaik a leghosszabbak (247. ábra).
beidegzés: nervus phrenicus (C3-C4-C5)
működés: nyugalomban (kilégzési helyzetben) a kupolák felfutó rostjai szinte teljesen
ráfekszenek a mellkasfal belső felszínére, és beemelkednek egészen a 5-6-os borda
magasságáig a mellkasba, mintegy összenyomva és felnyomva a tüdő alsó szegmentjeit. A
jobb oldali kupola kissé magasabb mint a bal. Belégzés közben a megfeszülő izomrostok,
a kupola íveit kiegyenesítik (lesüllyednek) illetve a hasizmok által stabilizált centrum
tendineumhoz képest kissé megemelik az alsó bordákat. Ezzel a működéssel a mellkas
kitérését (és a tüdő tágulását) főleg lefelé és kissé oldalra és előre is növeli. Belégzéskor
a mellűri nyomást csökkenti, a hasűri nyomást fokozza.
musculus intercostalis externus

eredés: a tuberculum costae-n és attól előre 1-11es bordák alsó éle
lefutás, tapadás: a rövid lapos rostok összefüggő lemezként futnak ferdén előre lefelé az
alattuk futó borda felső élére a 2-12-es bordákon, egészen a sternumig (248. ábra). A
bordaközti tereket kívül töltik ki (mellettük a mellkas felőli belső felszínen a belső ferde
bordaközti izmok futnak).
beidegzés: T1-T11-es bordaközti idegek (n. intercostalis 1-11) a gerincvelői idegek elülső
ágai
működés: a bordák emelése. Az egyes bordaközökben az alsó borda megemeléséhez a
fölötte lévő emelése és stabilizálása szükséges. Az 1-2-es bordák megemelésében és
stabilizálásában a m. scalenusok is résztvesznek. A bordaközti izmok aktivitása a borda
mozgástengelyének irányától függően dominánsan előre-fölfelé (felső bordák), előre-
fölfelé- oldalra (középső bordák) és fölfelé-oldalra (alsó bordák) emeli a bordákat.
musculus intercostalis internus

eredés: 1-11-es bordák alsó élén a belső felszínen, a bordaporcokon, egészen a sternumig.
lefutás, tapadás: az izom eredése közrefogja a borda alsó élén futó sulcus costae-t
amiben a bordaközti ideg fekszik. Rostjai ferdén lefelé és hátrafelé tartva a külső
bordaközti izmokra merőlegesek, tapadnak az alattuk lévő borda felső élén (248. ábra).
Az izmok a hátsó bordaszögletig töltik ki a bordaközti tereket.
beidegzés: T1-T11-es bordaközti idegek (n. intercostalis 1-11), a gerincvelői idegek elülső
ágai
működés: működésük nem egyértelmű. Egyes rostjaik belégzéskor aktívak (felső néhány
ága), az alsóbb rostok valószínűleg kilégzéskor működnek. A mellkas stabilizálásában
részt vesz.
musculus levator costae

eredés: C7-T11 csigolyák processus transversusa
lefutás, tapadás: a 12 pár izom lefelé, kifelé tart az egy csigolyával alatta eredő borda felé.
A rövid, lefelé nyíló legyező alakú izom, hátul a tuberculum costae és az angulus costae
közötti területen tapad. A legalsó izmok két ággal tapadnak (243. ábra, középső kép). A
hosszabb kötegek az eggyel alacsonyabban futó bordán.
beidegzés: C8-T11-es gerincvelői ideg hátsó ága
működés: a bordák emelése. Részt vehet a gerinc stabilizálásában és a laterál-flexióban
(egyoldali működés).
musculus serratus posterior superior

eredés: C7-T3 csigolyák processus spinosusa, ligamentum nuchae, ligamentum
supraspinale
lefutás, tapadás: ferdén lefelé, kifelé tartva futnak, a rhomboideusok alatt, azokkal
párhuzamosan. Rostjai a 2-5-ös bordák felső szélén tapadnak az angulus costae-ktől
laterálisan.
beidegzés: T2-T5
működés: emeli a felső bordákat
248. ábra
Esszenciális légzőizmok: külső (intecostalis externus és belső (intercostalis internus) bordaközti izmok.
Izomerő vizsgálat
A belégző izmok hagyományos izomerő vizsgálata nem kivitelezhető. Az izmok elkülönítő
felmérése csak a rekeszizom esetében lehetséges. A légzőizmok erejére a légzésfunkció
vizsgálatából következtethetünk, vagy nyomásmérővel felszerelt eszközben létrehozott
negatív nyomás értékéből következtethetünk
Rekeszizom
Kiinduló helyzet: a páciens háton fekszik, a lában talpra húzva (a hasizom ellazítása
érdekében).
normál izomerő: a vizsgáló megfigyeli a belégzést, a hasfal emelkedését. A rekesznek itt
a hasi szervek nyomásával szemben kell a belégzési mozgást elvégeznie.
A vizsgáló az alsó bordaívek alatt kézhátakkal betapint a hasfalon keresztül a rekeszizom
felé. Felszólítja a pácienst, hogy szippantson, azaz, gyors rövid belégzéseket végezzen,
orron keresztül. Közben határozott erőteljes izom összehúzódásokat, „lökéseket” érez a
kezén. A lökés mindkét oldalon egyforma (249. ábra).
Ennél differenciáltabb izomerő mérés fizikális vizsgálattal nem végezhető.

Megjegyzés: ha a rekeszizom nem képes a hasűri szervek nyomásával szemben mozogni,
a beteg nem viseli el a fekvő helyzetet, ott jelentősen fokozódik a légszomja. Függőleges
helyzetben, a hasűri szervek nyomása alól felszabaduló rekesz számára könnyített
helyzetben (a belégzési mozgást támogató helyzet) képes mozogni, csökkentve a beteg
panaszait.
Izometriás tesztet, nyújthatóságot vizsgálni nem tudunk.
249. ábra
A rekeszizom erejének vizsgálata
A bordaemelő izmok
Kiinduló helyzet: a páciens megtámasztás nélkül ül, a vizsgáló a háta mögött áll.
Normál izomerő: a vizsgáló a páciens mellkasának két oldalára helyezi a kezeit és követi
a mellkas mozgását légzés közben. Felszólítja a pácienst, hogy lélegezzen be, amilyen
mélyen tud, majd lélegezzen ki. A vizsgáló a mellkas mozgását, a bordák emelkedését
tudja értékelni. Számszerű értékelést a mellkas körfogat változásának méréséve lehet.
Ellenállással szemben végzett légzőmozgás: az előbbi helyzetben a belégzési fáziban ad a
vizsgáló ellenállást a mellkasra.
Megjegyzés: az ellenállással szemben végzett belégzés során nem lehet kizárni a légzést
támogató izmok működésének belépését. Minél nagyobb ellenállással szemben, vagy
minél nagyobb belégzési igénynek megfelelően kell a belégzést végrehajtani, annál inkább
bekapcsolódnak a légzési segédizmok. Igazából a nyugalmi belégzést meghaladó térfogatú
belégzésbe fokozatosan aktivizálódik a többi izom is.
8.2.1 A nyújthatóság vizsgálata

A vizsgálat összetett, a mellkas mobilitását és a belégző izmok rugalmasságát egyszerre
vizsgáljuk. A páciens ül, a vizsgáló két kezét a mellkasra helyezi. Kezeivel követi a mellkas
kilégzési irányú mozgását, és a végén rányom a mellkasra (a bordákat lefelé, hátra és
mediális irányba húzza).
Megjegyzés: belégzési nehezítettséggel küzdő betegek belégzési izmai megrövidülnek,
rugalmatlanná vállnak, mellkasuk magas állásban rögzült, merev. A vizsgáló kemény
ellenállásba ütközik kilégzési nyújtási kísérlet során.
IV. A gerinc és a törzs / A nyaki gerinc 415
9 A NYAKI GERINC
9.1 Megtekintés
A frontális síkban
Szemből megtekintve a nyak helyzete a vállak és a fej tartásából, és a nyak-váll vonal
szimmetriájából ítélhető meg. Ahogy a fejezet elején bemutattuk, a test súlyvonala, a
szimmetriatengely, a homlok középvonalán, az orrgyökön, az orr hossztengelyén, az
állcsúcson, a pajzsporcon, a juguláris árok közepén, a sternum hossztengelyén fut végig
(csak a fej helyzetét vizsgáljuk). A fej jól látható tájékozódási pontjai jelzik a nyaki gerinc
állását. Az álcsúcs pontosan a juguláris árokkal egyvonalban, középen látható, az
álszögletek (angulus mandibulae) egy magasságban állnak. Az álcsúcs és az álszögletek
pozícióját az álkapocs ízület helyzete befolyásolja. Ezért azok a tájékozódási pontok,
amelyek nem kapcsolódnak az álkapocshoz, informatívabbak a nyaki gerinc illetve a fej
(atlantooccipitális ízület) tartásának vizsgálatában. Ilyen pontok a fülcimpák, és a
processus mastoideusok, lehet a szemek vonala és az orr hossztengelye, ha az arc
szimmetrikus. Az atlantooccipitális ízület, vagy a nyaki gerinc oldalirányú görbülete a fej
hossztengelyének ferde állását okozza.
A nyak-váll vonal egyformán ívelt a két oldalon. A nyaki gerinc oldalirányú elhajlása csak
akkor látszik a nyak kontúrján, ha az jelentős mértékű. A nyakon futó izmok „elrejtik” a
gerinc kisfokú aszimmetriáját. A vállöv rendellenes állása jelentősen befolyásolja a nyak-
váll vonal rajzolatát. Mindig meg kell bizonyosodni a vizsgálónak arról, hogy a vállöv
állása tér el a fiziológiástól, vagy a nyaki gerinc helyzete rendellenes. A nyakon futó izmok
tónusa, tömege szintén eltérő formát alakíthat ki.
Megjegyzés: kisfokú arc aszimmetria, illetve nyaki oldaltartás szinte mindenkinél látható.
Ha ez minimális, és nem okoz panaszokat normálisnak tekinthető.
Hátulról megtekintve az arc tájékozódási pontjai nem befolyásolják a vizsgálatot. Jól
látható a fülcimpák magassága, és a legtöbb embernél az álszögletek is a fej körvonala
mellett. A nyak –váll kontúr szintén jól látható. A nyaki szakaszon a processus spinosusok
rövidek és mélyen fekszenek, neutrális helyzetben csak az alsó néhány látszik. A fölsőbb
szakaszon a fölöttük futó ligamentum nuchae is megnehezíti a láthatóságot. Ha a fejet
kissé előrehajlítjuk, a feszes szalagot és az alsó tövisnyúlványokat is könnyebben
vizsgálhatjuk.
A szagittális síkban
A nyaki lordózis legmélyebb pontja a C4-es csigolya magasságában van. A
cervicothoracalis átmenetben a processus prominens, a C7 tövisnyúlványa kissé
kiemelkedik a nyaki lordózisból háti kifózisba forduló íven. A C4-től fölfelé az ív hátrafelé
hajlik az os occipitale felé (230. ábra).
Előretolt /protrakciós fejtartás: a processus prominens erősen kiemelkedik, a nyaki
lordózis legmélyebb pontja fölfelé tolódik (a háti kifózis a nyakon folytatódik, magasan
fordul át lordózisba). A flexiós nyaktartás miatt az alsó nyaki szakaszon gyakrabban alakul
ki discus degeneráció. A hetedik nyaki csigolya erősen flexiós helyzetben rögzülhet,

körülötte lágyszövet szaporulat látható („anyós púp”) és igen fájdalmas lehet. Az alsó
nyaki szak flexiója miatt a felső nyaki szakasz kényszerűen hyperextenzióban áll
(másképp az arc lefelé nézne). Gyakran látni egy haránt fekvésű ráncot, ahol a nyak íve
megtörik és ahol az adott szegment hyperextendált. A felső nyaki szakaszon a kisízületek
túlterhelésének következménye, az „ízületi kopás” azaz artrózis alakul ki gyakrabban. A
protrakciós fej/nyaktartás számos nyaki és kisugárzó tünet forrása, ahogy azt a
későbbiekben látni fogjuk.
A nyaki lordózis lehet csökkent/kiegyenesedett. Általában fájdalom elleni védekező
tartásként alakul ki és rögzül. Tipikusan a kisízületekből származó fájdalom kivédésére
alakul ki. A kisízületi kompresszió extenzióban (lordózis) fokozódik. A beteg a nyaki
gerinc kiegyenesítésével (azaz flexiójával) távolítja az ízfelszíneket egymástól, és rögzíti a
nyakat ebben a helyzetben.
A horizontális síkban
A nyaki csigolyák rotációs irányultsága nem látszik olyan jól, mint az alsóbb
gerincszakaszokon. Megtekintéssel, sőt még a csigolyák kitapintásával is csak nagyfokú
csigolya rotáció azonosítható be. Az alsó csigolyák (C6-7 esetleg a C5) processus spinosusa,
így azok elfordulása jól látható.
A fej rotációs tartása a frontális síkban, különösen hátulról vizsgálva is láthatóvá válik: az
angulus mandibulaek mutatják a rotáció irányát.
Megjegyzés: a gerinc alsóbb szakaszain találtunk valamilyen eltérést, bármilyen
irányban, keressük a nyakon a kompenzációt. A vizuális és vesztibuláris eredetű testtartás
szabályozási mechanizmusok a fejet mindig egyenes pozícióba igyekeznek állítani.
9.2 Tapintás
A tövisnyúlványok tapintását a C7-es csigolyánál érdemes kezdeni, az jól látszik, és

könnyen beazonosítható, a vállak vonalától kissé magasabban ez a legkiállóbb nyúlvány.
Fölötte a C6-os kissé mélyebb helyzetű. Néha a T1-es processus spinosus áll ki legjobban.
Elkülönítésük egyszerű: a C7-est és a C6-ost tapintsuk ki, kérjük a pácienst, hajtsa hátra a
fejét. Ekkor a C6-os csigolya előre csúszik a C7 fölött, a processus spinosus kb. egy ujjnyival
ventrális irányba mozog. Előrehajtott fejjel a ligamnetum nuchae kifeszül a felső nyaki
szakaszon, ennek feszülését, rugalmasságát esetleg érzékenységét vizsgálhatjuk.
A többi nyaki csigolya processus spinosusa nehezen, és mélyen tapintható (rövidek és
végük kettéágazik) torlódásuk miatt nem könnyű őket elkülöníteni egymástól. A C2-es
csigolya nyúlványa kissé jobban kiemelkedik a többinél, egyenes fejtartás mellett az
angulus mandibulae magasságában tapintható. Az atlas massa lateralisainak legkiállóbb
pontjai a processus transversusok, két oldalt a processus mastoideus és az álszöglet között
tapinthatók. Ha a nyúlvány a két oldalon nem egyformán érezhető, az lehet az álkapocs
aszimmetrikus állása, vagy az atlanto-occipitalis ízület fiziológiástól eltérő állása miatt.
A nyakon lefutó izmok feszességét, tömegességét tapintással is ellenőrizzük.
9.3 A mozgásterjedelem vizsgálata
9.3.1 Flexió-extenzió
Kiinduló helyzet: a páciens széken ül törzse egyenes, lábai a földön vannak.
Az aktív flexiós mozgásterjedelem vizsgálata során a páciens előre hajlítja a fejét (a törzs
flexiója nélkül), állával a szegycsonthoz közelít. A mozgás terjedelme kb. 45°-50°, amit
goniométerrel mérni nem egyszerű. Lehetőségek a mérésre: a harapás síkjának
elmozdulása (a fogak közé fogott kemény lap helyzetének változása), a homlok síkjának
elmozdulása. Normál mobilitás esetén, a flexió végén az áll egy-két ujjnyira közelíti meg a
szegycsontot (250. ábra, 1. kép).
A passzív flexió vizsgálata: a vizsgáló egyik kezét a páciens fejére, a másikat az állára teszi
a kezét, és előrehajlítja. A mozgás végén rugalmas ellenállás jelzi a gerinc hátulsó
szalagjainak és a kisízületi tok hátsó részének megfeszülését. Ha ülő helyzetben vizsgáljuk
a passzív flexiót a fej súlyát tartó, excentrikusan működő extenzor izmok, különösen a
rövid, suboccipitalis extenzorok feszülése korlátozhatja a teljes flexiót. Ezért ha a passzív
flexió korlátozott, ajánlott háton fekvő helyzetben is elvégezni a vizsgálatot, amikor a
nyaki extenzorok teljesen lazák.
Az aktív extenzió vizsgálata: a páciens hátrahajtja a fejét (a törzs extenziója nélkül). A
mozgásterjedelem eléri a 75°-80°-ot. Mérése ugyanolyan módon történhet, mint a flexióé.
A mozgásterjedelem megítéléséhez a homlok helyzetét vizsgálhatjuk. Teljes extenzióban
a homlok síkja közel vízszintes (250. ábra, 3. kép).
A passzív extenzió vizsgálata: a vizsgáló megfogja a páciens fejét az álla alatt és a fejtetőn,
és hátrahajlítja. A mozgás végén rugalmas véghelyzet-érzés jelentkezik, az ízületek
tokjának elülső része, a gerinc elülső szalagjai, és a nyaki flexorok feszülése miatt.
250. ábra
A nyaki gerinc mozgásainak vizsgálata a szagittális síkban. 1. kép; a flexiós mozgásterjedelem; 2. kép: neutrális
helyzet; 3. kép: extenzió
Megjegyzés: a teljes flexiós-extenziós mozgásterjedelmet a felső és az alsó nyaki szakasz

szabad mozgása biztosítja. A protrakciós tartásban rögzült nyakon, a felső szakaszon a
flexió, az alsón az extenzió korlátozott. Ha a páciens hajlítja a nyakát, valójában az alsó
nyaki szakaszon hoz létre további flexiót, a felső szakasz extenzióban marad, ha
hátrahajlítja a fejét, a mozgás döntően a felső szegmentekben jön létre, az alsó szakasz
flexióban marad. Tehát mindkét mozgásirányban csökkent a mozgásterjedelem. Ebben az

esetben korrigált helyzetből is kíséreljük meg a mozgásterjedelem vizsgálatát. Kiinduló
helyzetben a páciens az előre tolt fejet, az állát leszegve hátrahúzza (segíthetjük a
mozdulatot, a páciens állát és hátul a fejtetőt megfogva) Ebben a helyzetben a felső nyaki
szakaszon flexió, az alsón extenzió jön létre (251. ábra). Innen indítva a nyaki flexiót-
extenziót a vizsgált mozgásterjedelem növekedhet. Protrakciós fejtartásnál a terápia
egyik fő eleme a felső nyaki szakon a flexiós, az alsón az extenziós mobilizálás.
251. ábra
Protrakciós fejtartás (A) Az alsó nyaki szakasz flexióban, a felső extenzióban áll.
A fej retrakciója (B) az alsó nyaki szakon extenziót, a felsőn flexiót hoz létre.
Flexiós-extenziós mozgásterjedelem differenciált vizsgálata a felső nyaki szakaszon.

A páciens a hátán fekszik, arca a plafon felé tekint.
A flexió vizsgálata: a vizsgált személy a fejét előre hajlítja „biccenti”, anélkül, hogy
megemelné az asztalról (252. ábra, 1. kép). A mozgásterjedelem kb. 10°.
Az extenzió/ hátra biccentés vizsgálata: a páciens a fejét hátrahajlítja, úgy, hogy közben
nem emeli el az asztalról (252. ábra, 2. kép). A mozgásterjedelem viszonylag nagy 20°
körüli.
A mozgások döntően az atlanto-occipitális ízületben jönnek létre a két hallójáratot
összekötő tengely mentén.
A passzív flexió vizsgálata: háton fekvő helyzetben a vizsgáló a tarkó alá teszi az egyik
kezét, a másik tenyerét a homlokra helyezi, mutató és középső ujját az orrgyöknél a
járomcsontra támasztja, és két kezével a fejet a hallójáratokat összekötő horizontális
tengely körül előre hajlítja (253. ábra,1. kép).
A passzív extenzió vizsgálata: a vizsgáló egyik kezével a tarkónál fogja a fejet, a másikkal
az ál alatt, és hátrahajlítja (253. ábra, 2. kép).
252. ábra
A felső nyaki szakasz aktív flexiója (1. kép) és extenziója (2. kép)
253. ábra
A felső nyaki szakasz passzív flefiós (1. kép) és extenziós (2. kép) mozgásterjedelem vizsgálata
9.3.2 Laterál-flexió
Kiinduló helyzet: a páciens széken ül egyenes törzzsel (a háta meg lehet támasztva, de ne
dőljön hátra), két kezével a szék ülőkéjét fogja, vagy elől keresztezi a mellkasán (rögzíti a
mellkast a törzs laterál-flexiójának kiküszöbölésére).
Aktív mozgásterjedelem: a páciens oldalra hajlítja a fejét, ügyelve arra, hogy se rotációt,
se flexiót ne hozzon létre (254. ábra). A mozgásterjedelem 40°-45° egy-egy oldalra. A
goniométer elhelyezése: a teljesen kinyitott (180°) szögmérő stabil szárát a gerinc
vonalához, a függőlegeshez állítjuk, a mobil szárral követjük a fej hossztengelyének
mozgását. A szögmérő helyzete lehet más is, pl. a vízszintes és a fej tengelye által bezárt
szöget mérheti.
254. ábra
A nyaki gerinc aktív laterál-flexiójának vizsgálata.
A páciens mindkét irányba enyhe rotációval növeli a mozgásterjedelmet (a balra laterál-flexiónál kifejezettebb)
Passzív mozgásterjedelem: A vizsgáló rögzíti az ellenoldali vállat és oldalra hajlítja a

páciens fejét (255. ábra). A véghelyzet-érzés rugalmas, elsősorban az ellenoldali
kisízületek tokjának az ott futó szalagoknak és a vállöv elevátorainak feszülése miatt.
A korlátozott laterál-flexiót gyakran okozza a vállöv elevátorainak rövidülése. Az izmok
függőleges testhelyzetben nem képesek ellazulni, ezért a passzív mozgásterjedelem
vizsgálatot végezzük el háton fekvő helyzetben is. A vizsgáló a fej súlyát megtartva hajlítja
oldalra.
255. ábra
A passzív nyaki laterál-flexió vizsgálata ülő helyzetben.
9.3.3 Rotáció
Aktív mozgásterjedelem vizsgálat: a páciens egyenes ülő helyzetben, rögzített törzzsel (a
fent leírt módokon) fordítja a fejét jobbra, balra (256. ábra). Különösen vigyázzunk arra,
hogy tiszta rotáció történjen, ne kapcsolódjon hozzá laterál-flexió! A vizsgálatot a
horizontális síkban fölülről végezzük. A mozgásterjedelmet a fej szagittális tengelyének
elfordulásával lehet mérni. A mozgás elérheti a 75°-ot. A teljes nyaki rotációhoz a felső
nyaki szegment irányonként kb. 20°-al járul hozzá, a felső háti csigolyák (T1-T4) kb. 10°-
al.
256. ábra
Az aktív nyaki gerinc rotáció vizsgálata.
A teljes mozgásterjedelemhez az atlanto-ocipitális ízület rotációja is hozzájárul.
A felső szegment rotációja, vagyis az atlas fordulása a dens axis körül egy egyszerű
vizsgálattal ellenőrizhető. A vizsgáló az axis processus spinosusát tapintja, a páciens
lassan elkezdi oldalra fordítani a fejét. Amíg az atlantodentalis ízületben a mozgás szabad,
az axis processus spinosusa helyben marad, míg az atlas elfordul a dens körül. Amikor az
ízületi tok és az ellenoldali ligamentum alare megfeszül, az axis is elfordul a C3-as
csigolyán. Ezt érzi a vizsgáló normálisan kb. 20°-os rotációnál.
Másik lehetőség: a páciens háton fekszik, a vizsgáló megemeli a fejét, és maximálisan előre
hajlítja. A teljes flexiót fenntartva rotálja a páciens fejét. A flexió miatt a rotáció csak az
atlantodentalis ízületben szabad. A mozgásterjedelem 40°-45° a két oldalra összese.
Az alsó szegmentek rotációja: a páciens ül, fejét hátrahajtja. A vizsgáló fogja a páciens
fejét, fenntartva a teljes extenziót rotálja a fejet jobbra-balra. A mozgás az alsó nyaki
szakon jön létre, a felső szegmentek zárt helyzete miatt. A mozgás 50°-55° egy-egy oldalra
(szegmentenként kb. 8° +a háti szakon 8°-10°).
A nyaki rotáció a háti gerincen folytatódik. A vizsgáló kitapintja a T1 és T2-es csigolya
tövisnyúlványát és figyeli, hogy a rotáció végén, a fölsőbb csigolya elfordul-e az alsóbbhoz
képest. Itt a mozgást megállítja, egy csigolyával lejjebb tapintva tovább fordítja a fejet és
vizsgálja a rotáció jelenlétét.
9.4 A nyakizmok vizsgálata
9.4.1 A nyak flexorai
9.4.1.1 Mély nyaki flexorok
A fej rövid flexorai:

musculus rectus capitis anterior
musculus rectus capitis lateralis
musculus longus capitis
A nyak mély flexora:
musculus longus colli
A fej flexióját segítik:
nyelvcsont fölötti izmok: a musculus mylohyoideus, musculus digastricus elülső ága
nyelvcsont alatti izmok: musculus thyroideus, musculus sternohyoideus, musculus
omohyoideus,
257. ábra
A mély nyaki flexorok előlnézetben
musculus rectus capitis anterior

eredés: atlas processus transversus elülső felszine
lefutás, tapadás: fölfelé és mediál felé futó rövidlapos izom. Az os occipitalén a foramen
magnum előtt a középvonaltól kissé laterálisan tapad (257. ábra).
beidegzés: C1-C2 gerincvelői idegek elülső ága
működés: a fejet előre hajlítja (biccenti), és stabilizálja az atlanto-ocipitalis ízületet.
musculus rectus capitis lateralis

eredés: atlas processus transversus felső felszíne
lefutás, tapadás: Rövid lapos izom, fölfelé és kissé laterálisan fut, ráfekszik az atlano-
occipitalis ízület elülső felszínére. Tapad az os occipitale processus jugularisán (257.
ábra).
működés: a fej előre biccentése, a fej ízület stabilizálása. Egyoldali működésével részt
vesz az atlanto-occipitalis ízület laterál-flexiójában és rotációjában.
musculus longus capitis

eredés: a C3-C6 csigolyák processus transversusának elülső gumóján
lefutás, tapadás: az egymás fölött eredő rostok egyesülve futnak föl és kissé előre, a
középvonal felé. Az os occipitalén a m. rectus capitis anterior előtt tapad, összeérve
ellenoldali párjával (257. ábra).
működés: a fej flexiója. egyoldali működése azonos oldalra rotálja a fejet.
A nyaki gerinc mély hosszú flexora

musculus longus colli
eredés:
felső ferde rostok: a C3-C5 csigolyák processus transversusának elülső gumóján
alsó ferde rostok: a T1-T3 csigolya testek elülső felszíne
longitudinális rostok: C5-T3 csigolya testek antero-laterális része
lefutás, tapadás: a longus colli teljesen betakarja a nyaki gerinc elülső felszínét. Rostjai
az atlas a T3-as csigolya közötti szakaszon futnak. A felső rostok az atlason, az alsók a C5-
6 csigolyák processus transversusán, a logitudinális rostok a C2-4 csigolyák testén
tapadnak (257. ábra).
beidegzés: -C2-C6 gerincvelői idegek elülső ága
működés: a nyakat hajlítja, illetve hajlított helyzetben rögzíti. Lehet szerepe az ellenoldali
rotációban (alsó rostok) és az azonos oldali laterál-flexióban is.

Kiinduló helyzet: a páciens háton fekszik, arca a plafon felé tekint.
3-as izomerő: a vizsgált személy előrehajlítja a fejét, úgy, hogy a fej nem emelkedik el az
asztalról.
4-5-ös izomerő: a vizsgáló az áll alatt és a homlok fölött ad ellenállást a mozgásra.
2-es izomerő: oldalt fekvő helyzetben a vizsgáló a fejet alátámasztja és megtartja a súlyát.
a páciens előre biccenti a fejét. A vizsgálatot indíthatjuk a fej extenziós helyzetéből is, úgy
értékelhetőbb elmozdulást látunk.
1-es izomerő: a mély nyaki flexorok nem tapinthatók.
Megjegyzés
 a mély nyaki flexorok gyengülésre hajlamos izmok
 működésüket támogatják a nyelvcsonti izmok (a nyelvcsont alatti izmok

stabilizálják a nyelvcsontot, és a nyelvcsont felettiek előre hajlítják a fejet - lefelé
húzzák az álkapcsot).
 a m. longus colli stabilizáló funkciója teszi lehetővé, hogy a m.
sternocleidomastoideus a fejet előre hajlítsa (l. később)

A háton fekvő páciens fejét a vizsgáló az álnál fogva hátrahajlítja.

A fej neutrális helyzetében a vizsgáló megpróbálja a fejet hátrahajtani, a páciens ellenáll a
kísérletnek
9.4.1.2 A nyak felületes flexorai

musculus sternocleidomastoideus
musculus scalenus anterior
musculus scalenus medius
musculus scalenus posterior
A működést segíti:
a musculus longus colli
platysma
nyelvcsont alatti izmok
258. ábra
A nyak felületes flexorai
musculus sternocleidomastoideus (SCOM)

eredés: sternális fej: manubrium sterni felső elülső széle
clavicularis fej: a clavicula proximális egyharmadának elülső, fölső része
lefutás, tapadás: a két fej összetartva, majd szorosan összefekve fut fölfelé, hátra és kissé
laterálisa. A két izom együtt egy V alakot formál, a sternumtól a fül mögé tartó kötegekkel.
Az izom a processus mastoideuson, és attól hátrafelé a linea nuchae superioron tapad
(258. ábra, 1. kép).
beidegzés: nervus accessorius (XI. agyideg), C2-C3 gerincvelői idegek elülső ágai
működés:
 kétoldali együttes működése előre hajlítja a fejet a nyakhoz, és a nyakat a törzsgöz
képest. Ez csak akkor lehetséges, ha a m. longus colli előlről stabilizálja a nyaki
gerincet, és a mély rövid flexorok előre biccentik a fejet. Így a SCOM képes a nyakat
és a fejet együtt előre hajlítani.
 ha az elülső stabilizátorok nem működnek, a SCOM a felső nyaki szakaszt
extendálja, és az alsót flektálja, előre tolja a fejet (a fej protrakciója).
 az izom egyoldali működése a nyak és a fej azonos oldali laterál-flexiója, ellenoldali
rotációja és a fej extenziója.
 fordított működése emeli a mellkast – a belégzést támogatja
musculus scalenus anterior

eredés: C3-C6-os csigolyák processus transversusának ventális tuberculuma
lefutás, tapadás: előre lefelé fut az első bordára(tuberculum scaleni) a SCOM clavicularis
feje mögött (258. ábra, 2. kép).
beidegzés: C4-C6-os gerincvelői idegek ventrális ágai
működés: a nyaki gerinc hajlítása. Egyoldali működése azonos oldali laterál-flexiót, és
ellenoldali rotációt hoz létre (ua. mint a SCOM, de a fejre nem hat). Fordított működése
emeli az első bordát – a belégzést támogatja.
musculus scalenus medius

eredés: C2-C7-es csigolyák processus transversusának dorzális tuberculuma
lefutás, tapadás: rostjai lefelé és kifelé, kissé előre futnak. Az első borda felső élén
szélesen tapad, a scalenus anteriortól laterálisan. A két fej és az első borda egy anatómiai
alagutat a hiatus scalenit határolja, amelyen át a plexus brachialis és az arteria subclavia
lép ki a nyakról a felső végtag felé (258. ábra, 2. kép).
beidegzés: C3-C8-os gerincvelői idegek ventrális ágai
működés: gyenge flexiós hatása van. Egyoldali összehúzódása azonos oldalra hajlítja és
ellenoldalra fordítja a nyaki gerincet. Fordított működése az első borda emelése
(belégzést támogat).
musculus scalenus posterior

eredés: C4-C6-os csigolyák processus transversusának dorzális tuberculuma
lefutás, tapadás: lefelé, kifelé és kissé előre fut a második borda külső felszínére, a borda
ívén laterálisan tapad (258. ábra, 2. kép).
beidegzés: C2-C3-as gerincvelői idegek ventrális ágai
működés: ha van is flexiós hatása az gyenge. Inkább az azonos oldali laterál-flexióban
vesz részt, és enyhe ellenoldali rotációs hatása is van. Ez a fej is belégzési segédizom.
Kétoldali együttes működés vizsgálata

Kiindduló helyzet: a páciens a vizsgáló asztalon, háton fekszik.
3-as izomerő: előreemeli a fejét, úgy, hogy közben a fejjel nem biccent előre, az arca
folyamatosan a plafon felé néz (valójában előre tolja a fejét, mint protrakciós fejtartásban)
4-5-ös izomerő: a mozgásra a homlokon ad a vizsgáló dorzális irányú ellenállást.
Megjegyzés
 a fej súlya miatt ellenállás nélkül is nagy terhelés éri az izmokat, túl nagy további
manuális ellenállást ne adjunk!
 a mozgásterjedelem végén a felső nyaki szakaszon a kisízületekre, az extenzió
miatt nagy terhelés esik. Ez kellemetlen, esetleg fájdalmas lehet.
2-es izomerő: a páciens az oldalán fekszik, (a vizsgáló tartja a fej súlyát) és előre tolja a
fejét.
Az egyoldali működés vizsgálata

Kiinduló helyzet: a páciens háton fekszik, a feje oldalra fordítva. Jobbra fordított fej
helyzetben a bal oldali nyaki flexorokat vizsgáljuk.
3-as izomerő: a vizsgált személy az elfordított fejét előre emeli (azonos oldali rotáció,
laterál-flexió)
4-5-ös izomerő: a vizsgáló a homlokra, halánték táján ad dorzális irányú ellenállást.
2-es izomerő:
 a fejet neutrális helyzetből ellenoldalra rotálja. A rotációban az extenzorok is részt
vesznek, ezért nem megbízható vizsgálat.
 oldalt fekvő helyzetben a vizsgáló tartja a beteg fejét, oldalra fordítja és így kéri,
hogy hajlítsa azt előre (a rotáció irányával ellentétes oldali nyaki flexorok
vizsgálata).
1-es izomerő: A SCOM felületes izom, mindkét kötege közvetlenül a bőr alatt fut.
Megfeszülése látszik, és tapintható is a lefutása teljes hosszában.
A scalenus anterior a SCOM clavicularis feje mögött fut az első bordára. Megfeszülését
tapintani, mély belégzés közben a SCOM mögé laterál felől betapintva lehet.
A scalenus medius a SCOMtól laterálisan fut, közvetlenül mellette. Az izom kontrakció jól
tapintható kb. a clavicula felezőpontja fölött.
A scalenus posterior a m. trapezius lefső részének a claviculán tapadó rostjai takarásában

fut. Az izomfeszülés vizsgálata a clavicula fölött, a trapezius tapadása mellett mélyre
tapintva lehetséges.
A mély belégzéssel az izom fordított működését, az 1-2-es borda emelését provokáljuk.

A SCOM és a scalenus anterior és medius nyújthatóságának vizsgálatát együtt végezzük!
A páciens háton fekszik, a vizsgáló az asztal végénél áll a fej felől. A fejet két kézzel átfogva
a vizsgált oldali izmokkal azonos oldalra fordítja és előreemeli (ellenoldalra hajlítja) azt
(259. ábra). A páciens teljesen ellazítja a nyakát. A vizsgálat megegyezik az azonos oldali
m. trapezius felső részének megnyújtásával.
A scalenus posterior flexiós és rotációs hatása kisebb, érdemes a rugalmasságát
egyszerűen ellenoldali laterál-flexióban is megvizsgálni.
259. ábra
A jobb oldali SCOM és m scalenus anterior és medius nyújthatóságának vizsgálata.
Megjegyzés
 A nyújthatóság vizsgálata megegyezik a m. trapezius felső részének
megnyújtásával, azzal a különbséggel, hogy a trapezius esetén a fent leírt
fejhelyzetet megtartva a vizsgáló a vállövet depresszióba nyomja.
 A SCOM és a scalenusok rövidülésre hajlamosak, és a protrakciós fejhelyzet
fenntartásában jelentős szerepet játszanak.
 A feszes, rövidült scalenus anterior, és medius beszűkíti a scalenus hasadékot, ami
az arteria subclavia ellátási területén (a felső végtagon) artériás keringési
elégtelenség tüneteit mutathatja, valamint a plexus brachialis ágainak
elnyomásával neurológiai (érző és motoros) tüneteket okozhat. Jellemző, hogy a
tünetek átmenetiek, olyan helyzetben jelentkeznek, amikor a scalenusok erősen
feszülnek (körfogatuk megnő), és elmúlnak, amikor az izmok lazák. Vizsgálatát a
speciális teszteknél mutatjuk be.
 A SCOM a fejet és a nyakat is hajlítja, azzal a feltétellel, hogy a mély nyaki flexorok,
előrehajlítják a fejet és különösen a m. longus colli elölről stabilizálja a nyaki
gerincet (nem engedik extenzióba a fejet). Ha a mély flexorok nem képesek ezt a
funkciót ellátni, a SCOM összehúzódása a processus mastoideusokat közelíti a

sternumhoz és a claviculához, azaz, hajlítja az alsó nyaki gerincszakaszt, és
extendálja a fejet.
 A fej normál tartását a flexorok és extenzorok érzékeny izomerő-egyensúlya
nélkülözhetetlen. A felületes flexorok rövidülése együtt jár a suboccipitális
extenzorok rövidülésével.

Izometriás teszt: a legegyszerűbb az izometriás tesztet ülő helyzetben végezni. A fej és a
nyak neutrális helyzetében a vizsgáló a homlokra teszi a kezét, és dorzális irányba nyomja
(nem hajlítja) a fejet. A páciens nem engedi, hogy a feje elmozduljon.
9.4.2 A nyak extenzorai

A nyaki extenzorok hatásuk alapján három csoportba oszthatók: fejre ható, a fejre és a
nyaki gerincre ható és a nyaki gerincre ható izmok.
9.4.2.1 A fej rövid extenzorai

A fejre, azaz az atlanto-occipitális ízületre ható extenzorok az un. suboccipitális izmok, a
nyak rövid, mélyen fekvő extenzorai. A koponyát az atlast és az axist kötik össze és a fej
hátrabiccentését végzik. Egy közülük az atlast stabilizálja (az axishoz rögzíti), míg a többi
a fejet mozgatja.
musculus rectus capitis posterior minor
musculus rectus capitis posterior major
musculus obliquus capitis superior
musculus obliquus capitis inferior
A fej extenziójában részt vesz:
musculus splenius capitis
musculus longissimus capitis
musculus semispinalis capitis
musculus trapezius (pars superior)
musculus spinalis capitis
260. ábra
A suboccipitális extenzorok: m. rectus capitis posterior minor (2), m. rectus capitis posterior major (1), m.
obliquus capitis superior (4), m. obliquus capitis inferior (3)
musculus rectus capitis posterior minor

eredés: atlas hátsó ívének tuberculumán
lefutás, tapadás: a háromszög alakú izom az atlasról fölfelé és hátrafelé fut az os
occipitalera. A két izom a középvonalban egymás mellet fut, tapadásánál kiszélesedik,
szélső rostjai kifelé tartanak. A linea nuchae inferior mediális harmadán tapad (260.
ábra 2).
beidegzés: nervus suboccipitalis (C1) hátulsó ága
működés: a fej extenziója.
musculus rectus capitis posterior major

eredés: az axis processus spinosusa
lefutás, tapadás: az axisról fölfelé és laterális irányba fut a linea nuchae inferoir laterális
részéhez (260. ábra, 1).
működés: a fej extenziója. Egyoldali működése a fej azonos oldali laterál-flexiója, és
azonos oldali rotációja.
musculus obliquus capitis superior

eredés: az atlas processus transversusának felső felszínén.
lefutás, tapadás: hátra és fölfelé futó izom, a szagittális síkban, a rectus capitis posterior
minorral párhuzamosan fut. A linea nuchae inferior és superior között laterálisan tapad
(260. ábra, 4).
működés: a fej extenziója és elsősorban rögzítése. Egyoldali működése a fej azonos
oldalra hajlítása, és ellenoldali rotációja.
musculus obliquus capitis inferior

eredés: az axis processus spinosusának csúcsán
lefutás, tapadás: fölfelé, előre, és laterális irányba fut az axis processus transversusának
alsó felszínére (260. ábra, 3).
működés: az atlast stabilizálja miközben a többi rövid extenzor hátrahajlítja a fejet.
Egyoldali működése az atlas (fej) azonos oldali rotációja és laterál-flexiója.

Kiinduló helyzet: a páciens hason fekszik, karjai a törzs mellett nyújtva, a homloka az
asztalon támaszkodik (261. ábra, 1. kép).
3-as izomerő: az álát előretolja (csúsztatja) az asztalon, de a fejét nem emeli el az
alátámasztásról (261. ábra, 2. kép).
4-5-ös izomerő: a vizsgáló egyik kezével az álat fogja villafogásba, a másik kezét hátul a
koponyatetőre teszi. A fej hátrahajlítására ad flexiós (előrebillentő) ellenállást. Az izmok
nagy ellenállást képesek legyőzni.
2-es izomerő: oldalt fekvő helyzetben a vizsgáló a fejet alátámasztja, súlyát megtartja,
majd hátrahúzza (az alsó nyaki szakasz extenziója). Innen indítva hajlítja a beteg hátra a
fejét.
1-es izomerő: a suboccipitális izmok mélyen fekszenek, a hosszú fejre ható extenzorok
takarásában. Rezdülésük nem tapintható.
Más lehetőség a vizsgálatra (3-4-5-ös izomerő): a páciens háton fekszik, és
hátrahajlítja a fejét, úgy, hogy nem emeli meg az asztalról (261. ábra, 3. kép). Az
ellenállást ugyanúgy adja a vizsgáló, mint hason fekvő helyzetben.
Megjegyzés: a hosszú fej extenzorok közreműködése nem zárható ki a vizsgálatból.
Hatékonyságuk kisebb, ha az alsó nyaki szak extenzióban van az izomerő vizsgálat
közben.
261. ábra
A suboccipitális extenzorok izomerő vizsgálata (3-as izomerő).
1. kép: kiinduló helyzet; 2. kép: a fej hátrabiccentése; 3. kép: a vizsgálat hátonfekvő helyzetben

Háton fekvő helyzetben a vizsgáló a tarkó alá teszi az egyik kezét, a másik tenyerét a
homlokra helyezi, mutató és középső ujját az orrgyöknél a járomcsontra támasztja. A két
kezével a fejet a hallójáratokat összekötő horizontális tengely körül előre hajlítja (262.
ábra).
A suboccipitális izmok rövidülésre hajlamosak. Helyi és fejbe sugárzó fájdalom forrásai
lehetnek.
262. ábra
A suboccipitális izmok nyújthatóságának vizsgálata

Izometriás teszt: a vizsgálat háton fekvő, vagy ülő helyzetben is elvégezhető. A vizsgáló
próbálja a fejet előre hajlítani, a páciens megtartja a neutrális helyzetet. Fontos, hogy csak
a fej mozgására fejtsünk ki ellenállást, az alsó nyaki szakaszra ne!
9.4.2.2 Az alsó nyaki szakasz extenorai (a nyak hosszú extenzorai)

Az izmok egy része a koponyán tapad (a fejre is hat), de hosszú lefutásuk miatt az alsó
nyaki szakasz mozgásaiért felelősek.
musculus splenius capitis et cervicis
musculus semispinalis capitis et cervicis
musculus longissimus capitis et cervicis
musculus iliocostalis cervicis
musculi interspinales cervicis
musculi intertarnsversarii cervicis
musculi rotatores cervicis
musculi multifidi
Nyaki extenziós hatása van rögzített vállöv mellett:
musculus trapezius (pars superior)
musculus levator scapulae
263. ábra
A nyaki gerinc alsó szakaszának extenzorai.
A koponyáról eredő izmok a fej extenziójában is részt vesznek.
musculus splenius capitis, musculus splenius cervicis

eredés: a spelnius capitis a C3-T4-es csigolyák processus spinosusán, a splenius cervicis a
T3-T6-os csigolyák processus spinosusán.
lefutás, tapadás: az izomrostok középről kifelé, fölfelé futva egy „V” alakot formálnak. A
fejre futó rostok a processus mastoideuson és a linea nuchae superior laterális
egyharmadán, a nyaki kötegek a C1-C3 csigolyák processus transverusán tapadnak (263.
ábra).
beidegzés: C1-C8 gerincvelői ideg hátsó ága. (C1-C6 splenius capitis; C4-C8 splenius
cervicis)
működés: a fej és a nyak extenziója. Egyoldali működésük a fej és a nyak azonos oldali
laterál-flexiója, és rotációja.
musculus semispinalis capitis, musculus semispinalis cervicis

eredés: A semispinalis capitis a C7-T6 processus transversus csúcsán és a C4-C6 processus
articularisán;
A semispinalis cervicis a T1-T5- processus transversusán.

lefutás, tapadás: A fejre tartó kötegek egyenesen fölfelé (kissé mediálisan) futva
tapadnak az os occipitalén a linea nucnae superior és inferior között. A két oldali izom a
tapadásnál a középvonalban összeér.
A nyaki kötegek lefutása hasonló, fölfelé, mediális irányba tartanak, és a C2-C5-ös csigolyák
processus spinosusain tapadnak (263. ábra).
A semispinalis izmok tehát a spleniusokkal ellentétesen fordított „” alakot formálnak.
A semispinalis izmok a transversospinalis csoportba tartoznak. A háti és a nyaki
szakaszon is megtalálhatók.
beidegzés: C2-T1, illetve a C2-T5 gerincvelői ideg hátulsó ága.
működés: a fej és a nyaki gerinc extenziója mellett, egyoldali működésük azonos oldali
laterál-flexiót és ellenoldali rotációt hoz létre.

eredés: C5-T3 csigolya processus spinosusa
lefutás, tapadás: a semispinalis capitis mellett mediálisan fut, egyenesen fölfelé az as
occipitaléra, ahol mellette tapad (a semispinalis capitis részeként is említik, attól
elkülöníteni nem lehet). Az izom a háti szakaszon futó m. spinalis thoracis folytatása a
nyaki szakon (263. ábra).
beidegzés, működés: megegyezik az előzővel, kivéve, hogy rotációs és laterál-flexiós
hatása nincs.
musculus longissimus capitis et cervicis

eredés: a longissimus capitis a C4-C7-es csigolya processus articularisán, és a T1-T5-ös
csigolya processus transversusán;
a longissimus cervicis a T1-T5-ös csigolya processus transversusán.
lefutás, tapadás: mindkét izom laterálisan halad a nyaki gerincen. A fejre futó rostok az
os temporalén, a processus mastoideuson, míg a nyaki rostok a C2-C4-es csigolya
processus transversusán dorzális tuberculumán tapadnak. A két izom, a háton futó
musculus longissimus thoracis folytatásának tekinthető (263. ábra).
beidegzés: a C2-C8, illetve a C3-T3 gerincvelői ideg hátulsó ága.
működés: az extenzió mellett (kétoldali működés) elsősorban laterál-flexiós hatásuk van
(egyoldali működés). A fejre futó izom a fejet azonos oldalra is fordítja.
musculus iliocostalis cervicis

eredés: a 3-6-os bordákon az angulus costaen.
lefutás, tapadás: a fölfelé és mediális irányba futó rostok a C4-C6-os csigolyák processus
transversusának dorzális tuberculumán tapadnak. Az erector spinae izmokhoz tartozó, a
sacrumtól a nyakig húzódó iliocostalis izom részének tekinthető(263. ábra) .
beidegzés: C4-T3 gerincvelői idegek hátulsó ágai.
működés: a nyaki gerinc alsó szakszának extenziója. Egyoldali funkciója, azonos oldali
laterál-flexió.
A trasversospinalis rendszer tagjai, a musculi interspinales cervicis,a musculi

intertarnsversarii cervici, a musculi rotatores cervicis és a musculi multifidi eredése,
tapadása, működése megegyezik a gerinc teljes hosszában (263. ábra).

Kiinduló helyzet: a páciens hason fekszik, nyaka és feje az asztalon túl ér, az alátámasztást
a vizsgáló biztosítja. Az alsó nyaki szakasz extenziója kicsi mozgásterjedelemben jön létre,
ezért a jobb értékelhetőség érdekében érdemes a vizsgálatot kissé előretolt fejtartásból
indítani! A vizsgáló támassza alá a fejet (homlokot), így biztosítsa, hogy a mozgás
nyugalmi, lazított helyzetből induljon!
3-as izomerő: a páciens kiemeli (hátrahúzza) a fejét a vizsgáló kezéből (264. ábra).
A mozgást úgy kell végrehajtani, hogy az arc a fejemelés folyamán a padló felé nézzen (ne
hajtsa hátra a fejét)! Így a suboccipitalis izmok nem vesznek részt a mozgásban (csak
rögzítő funkciójuk van) és a fejre is ható hosszú extenzorok hatékonysága az alsó nyaki
szakaszon nagyobb.
4-5-ös izomerő: a vizsgáló a fejen dorzálisan ad előre irányuló ellenállást a mozgással
szemben.
2-es izomerő: oldalt fekvő helyzetben a vizsgáló a fejet neutrális helyzetben alátámasztja,
súlyát megtartja, és kissé előre tolja. A páciens hátrahúzza a fejét.
1-es izomerő: a nyaki extenzorokat teljes mértékben befedi a m. trapezius felső része,
kivéve a m. splenius capitis felső részét, az eredéséhez közel, azt azonban a SCOM itt eredő
rostjai takarják. Az 1-es izomerő ezért nem vizsgálható.
264. ábra
Az alsó nyaki szakasz extenzorainak izomerő vizsgálata.
1. kép: kiinduló helyzetben a fej enyhe protrakcióban, a homlok alátámasztva;
2. kép: a páciens megemeli a feját, annak hátrabiccentése nélkül (3-as izomerő).
Megjegyzés
 hason fekvő helyzetben a fej megemeléséhez a háti extenzorok stabilizáló

funkciója szükséges.
 az alsó nyaki szakaszra ható extenzorok gyengülésre hajlamosak. Gyengeségük

esetén az alsó nyaki szakaszon a flexiós tartás rögzül, aminek egyenes
következménye a suboccipitális izmok rövidülése, a felső nyaki szak
hiperextenziója.

A páciens háton fekszik. A vizsgáló maximálisan előrehajlítja a fejet. Ha a nyaki flexió nem
teljes, a felső nyaki szak flexióját külön meg kell vizsgálni!

Ülő helyzetben a vizsgáló a fej dorzális oldalára teszi a kezét, megpróbálja a fejet
előretolni. A páciens megtartja az egyenes fejhelyzetet.
Hason fekvő helyzetben (az izomerő vizsgálatnak megfelelően), a vizsgáló neutrális
helyzetbe hozza a páciens fejét, az alátámasztást megszünteti (elveszi a kezét) és arra kéri
a vizsgált személyt, hogy tartsa fenn a helyzetet. A fej súlya jelenti az ellenállást.
9.5 A nyaki eredetű fájdalom/tünetek vizsgálata – speciális tesztek
A nyakizmokból származó fájdalom izometriás tesztekkel azonosítható. A SCOM és a

scalenus izmok differenciált vizsgálata megoldható, de a mély nyaki flexorok és az
extenzorok tagjai nem különíthetők el egymástól (ld. az izom vizsgálatoknál).
A kisízületek zárási tesztje

A vizsgálat a kisízületek zárásával az ízfelszínek kompressziójával provokálja a fájdalmat.
A páciens ül, a vizsgáló a vizsgált oldal felé rotálja, majd hátrahajlítja a fejet (extenzió,
laterál-flexió). A kisízületek zárt helyzetében a fejre függőleges irányú nyomást ad (265.
ábra, 1. kép). Ízületi érintettség esetén már a mozdulat is kiválthatja a fájdalmat, amit a
kompresszió tovább növel. A nyomást óvatosan fokozzuk!
Foramen intervertebrale zárási teszt

A vizsgálatot akkor ajánlott elvégezni, ha a beteg a felső végtagba sugárzó gyöki tünetekre
panaszkodik. A páciens ül, fejét oldalra hajlítja, először az ép, majd a tüneteket mutató
oldalra. A laterál-flexió oldalán a foramen intervertebrale szűkebb lesz, és vizsgáló a fejre
adott függőleges nyomással ezt tovább szűkíti (265. ábra, 2. kép). A gerincvelői gyök
nyomás alá kerül, ami felső végtagba sugárzó neurológiai tüneteket okozhat, vagy fokozza
azokat (fájdalom, zsibbadás).
Ha a vizsgálat során az ellenoldalon jelentkezik fájdalom, az a discus degenerációjából
származhat, vagy lehet, az ellenoldali kisízületi tok fájdalma is.
265. ábra
A nyaki gerinc speciális tesztjei: kisizületek zárása (1. kép), foramen intervertebrale zárása (2. kép)
Discus kompressziós - disztrakciós teszt

A páciens ül, törzse egyenes, hátát megtámaszthatja. A fej enyhe flexióban van, a felső
szakasz esetleges extenziós tartását korrigálni kell! A vizsgáló a fejtetőn a nyak
hossztengelyére ad fokozatosan növekvő nyomást. Discus degeneráció esetén a
kompresszió a nucleus pulposust dorzális irányba nyomja, ami helyi fájdalmat, és gyöki
nyomás esetén a felső végtagba sugárzó tüneteket okoz. A fájdalom kiváltása, vagy
fokozódása esetén a vizsgáló a fejet átfogva trakciót alkalmaz (266. ábra). A teszt akkor
tekinthető pozitívnak a discusra nézve, ha a kompresszió fájdalmat vált ki (vagy fokoz) és
a disztrakció csökkenti, vagy megszünteti azt.
Ha a trakció fájdalommal jár, az a nem kontraktilis elemek (ízületi tok, szalagok) nyújtási
fájdalma lehet.
266. ábra
Nyaki discus intervertebralis kompressziós (1) - disztrakciós (2) tesztje
A ligamentum trasversum atlantis instabilitási tesztje

A páciens a hátán fekszik. A vizsgáló egyik kezével alátámasztja fejet és az atlast, és
előrehajlítja a fejet. A nyaki flexiót fenntartva előre nyomja az atlast. Az ép ligamentum
transversum stabilizálja a dens axist (az atlashoz rögzíti). A szalag stabilizáló szerepének
hiányában az atlas előrecsúszik a nyelőcső felé, a beteg „gombócot” érez a torkában. Az

igazi veszély az, hogy az instabil szalag miatt a dens nekinyomódik a gerincvelőnek.
Arteria vertebralis teszt

Az nyaki csigolyák egymás fölött fekvő foramen transversariumai által képzett
csatornában futnak két oldalt az arteria vertebralisok. Az atlas fölött az artériák 90°-os
szögben élesen hátrakanyarodnak és a massa lateralis árkában futnak tovább. Az atlas
ízületi nyúlványát megkerülve ismét irányt váltanak. Fölfelé, mediálisan és előre futva
egyesülnek (arteria basilaris) és belépnek a foramen magnumon keresztül a koponya
üregébe, ahol újra szétválnak. Az erek a kisagy és az agytörzs vérellátását biztosítják
valamint az arteria carotis internával összeköttetést biztosító anasztomózis által az agy
elülső részét is (Willis kör). Az artéria vertebralisnak alkalmazkodnia kell a nyaki
csigolyák mozgásaihoz. Ehhez rugalmas falra és szabadon csúszó felületekre van
szüksége. Arteria vertebralis diszfunkció gyanuja esetén, a nyaki mobilizációt nagyon
körültekintően kell végezni!
DeKleyn teszt: a páciens háton fekszik, az alátámasztás a vállak vonaláig ér, fejét a vizsgáló
tartja a kezében. A vizsgáló hátraengedi a fejet teljes extenzióba, majd oldalra fordítja. A
pozíciót 30 másodpercig fenntartja. Ha beteg szédülésre, hányingerre, panaszkodik,
és/vagy nystagmusa van, az az arteria vertebralis a rotációval ellen oldali
kompressziójára utalhat. A vizsgálat mindkét irányba elvégezhető. A teszt
megbízhatóságát többen vitatják.
Jóindulatú rohamokban jelentkező pozíciófüggő szédülés (benign paroxysmal positional
vertigo – BPPV)
A páciens a vizsgálóasztalon ül. A vizsgáló elfordítja a fejet, és a rotációt fenntartva
lefekteti a pácienst a hátára, majd lassan hátrahajlítja a fejét. A pozíciót fél-egy percig
fenntartja, majd a fejet a másik oldalra fordítja. A beteg tünetei az előző vizsgálathoz
hasonlóan szédülés, hányinger, nystagmus lehetnek. A tünetek a középfülben lévő
labirintusban keletkeznek. A gravitációra érzékeny kristályokat tartalmazó otolith szerv
érzékeli a fej minden irányú mozgását. A leváló kristályok „elszabadulva” mozognak a
félkörös ívjáratokban, és váltanak ki szédülést a fej mozgása közben.
Megjegyzés: a két teszt között a különbség a kiváltó okban van. A vizsgálat alapján az okok
nem differenciálhatók. A BPPV-re napközben spontán jelentkező tünetek a páciens
bizonyos fejmozgásokra bekövetkező forgó szédülése. Az arteria vertebralis diszfunkciója
inkább fejfájást, merev, feszült nyakérzést, okoz.
Szegmentális érzésvizsgálat
A nyaki gerincvelői szegmentekhez tartozó dermatómák területén megjelenő fájdalom,
érzéketlenség, érzésminőség változása jelezheti a gyöki érintettséget. A vizsgálatot, ahogy
a lumbális és a háti szakaszon, simítással (reflex kalapács vége, a vizsgáló ujja, körme),
azon a területen kell végezni, ahol a szegmentek nem fedik át egymást.
A nyaki gerincszakaszon eredő gyökök szegmentális vizsgálata:

 C1-2 a fejtetőn a homlok-haj határtól hátrafelé
 C3 a koponya hátsó része és a tarkó

 C4 a váll felső felszíne
 C5 a kar laterális felszíne
 C6 a hüvelykujj
 C7 a középső ujj
 C8 a kisujj és a tenyér kisujji széle
 T1 az alkar mediális felszíne.
A vizsgálat közben a páciens a tenyereket fölfelé fordítva ül, vagy háton fekszik, szemei
legyenek csukva. A vizsgálatot a két oldalon az azonos dermatómákban felváltva, vagy
véletlenszerűen végezzük! Közben a beteg jelzi, hogy hol, és milyen minőségű ingert érez.
A két oldal közti eltérés is kórjelző lehet.
A szegmentális reflexkört vizsgálata

Biceps reflex (C5-C6)
Triceps reflex (C7-C8)
Brachioradialis reflex (C5-C6)
Idegnyújtási tesztek
Nervus medianus nyújtási teszt:

A páciens a hátán fekszik. A vizsgáló az asztal mellett állva 90°-ig abdukálja a vizsgált
vállat, a könyök szintén 90°-os flexióban van, az alkar és a kéz neutrális helyzetben. A
vizsgáló a páciens válla fölött letámasztott alkarjával depresszióban rögzíti a vállövet, és
megtartja a kar abdukált helyzetét. Kirotálja a vállízületet, nyújtja az ujjakat majd
szupinálja az alkart és dorzálflexióba hozza a csuklóízületet. Ezután lassan kinyújtja a
könyököt. Végül a helyzet fenntartása mellett a páciens az ellenkező oldalra hajlítja a fejét
Nervus ulnaris nyújtási teszt:

A páciens háton fekszik, a vizsgáló a hónalj felől a válla alá csúsztatja a kezét és a vállra
ráfogva, depresszióba húzza a vállövet. Behajlítja a beteg könyökét és a saját csípőjéhez
támasztva kontrolálja a vállízület abdukciós mozgását. Belefog a beteg tenyerébe, nyújtja
az ujjait, majd pronálja az alkart és dorzálflektálja a csuklót. Ezután maximálisan behajlítja
a könyökízületet, és végül abdukálja a vállízületet. A vizsgálat végén a beteg tenyere, előre
mutató (a száj irányába) hüvelykujjal a füle/arca felé néz).
Nervus radialis nyújtási teszt:

A páciens háton fekszik, karja mellette nyújtva fekszik, tenyere fölfelé néz. A vizsgáló
mellette áll, csípőjével megtámasztja és depresszióban tartja a vállövet (a beteg lába felé
fordul). A beteg közeli alkarjával belülről megtámasztja és alátámasztja a vizsgált kart,
kisfokú abdukcióban tartva a vállat és nyújtva a könyököt. Ezután másik kezével pronálja
az alkart, és berotálja a vállízületet, majd felszólítja a beteget, hogy hajlítsa a hüvelykujját
a tenyerébe. Erre ráhajlítja a többi ujjat, flektálja a csuklóízületet és ulnár felé hajlítja.
Végül a vállízületet abdukálja 45°-50°-ig.
Megjegyzés
 Maximálisan nyújtott pozícióban egészséges egyéneken is megjelenhet

kellemetlen feszültség, zsibbadás, esetleg fájdalom, a véghelyzetben, vagy ahhoz
közel. Idegi érintettség esetén a tünetek hamarabb megjelennek, a páciens „nem
engedi végigvinni” a nyújtást. A nyújtás bármely szakaszában fellépő tünetek
esetén a vizsgálatot nem szabad tovább erőltetni!
 A fájdalom jelentkezhet az ideg teljes hosszában, vagy a periférián (pl. a nervus
ulnaris a kézen, kisujjszélen).
 A vizsgálatok közben egyéb lágy szöveteket is megnyúlnak, bennük feszülési
fájdalom jelentkezhet. Az idegnyújtási teszteket általában a betegvizsgálat végén,
célzottan végezzük. Ilyenkor már az izmok, szalagok differenciált nyújtási
vizsgálatán túl vagyunk.
9.6 A mellkas kimenetek (thoracic outlet) vizsgálata
A nyak-vállöv-mellkas határán három olyan csontos-izmos anatómiai alagút létezik,

amelyeken át a plexus brachialis és a felsővégtag nagy erei futnak (267. ábra). Az alagutak
szűkülete nyomhatja az átfutó képleteket, ami keringési és neurológiai tüneteket okozhat
a felső végtagon. Az artériás keringési zavar a végtag elfehéredését, érzéketlenségét,
hosszabb távon gyengülését okozza. A vénás keringés akadályozása perifériás ödémát
okozhat. A plexus brachialis nyomása érintheti az érző és mozgató rostokat. Az érző
rostok nyomása leggyakrabban bizsergést-zsibbadást okoz a karon, vagy az ujjakban,
fájdalmat a nyakon, válltájékon, kézen. A mozgató rostok kompressziójának leggyakoribb
tünete hosszabb távon a fogás gyengülése, a hüvelykujj izmainak sorvadása.
A tünetekre jellemző, hogy átmenetiek, visszatérően megjelennek, helyzetfüggőek, és
vannak olyan pozíciók, amire megszűnnek (az alagút tágul).
267. ábra
A mellkas kimenet (thoracic outlet) anatómiai viszonyai.
Három "alagúton” halad át az a. subclavia, a v. subclavia (a hiatus scaleniben nem fut!) és a plexus brachialis:
hiatus scaleni, costoclavicularis rés, a m. pectoralis major és a mellkasfal közötti tér.
I. Scalenus syndroma:
Az alagút egy háromszög alakú hasadék, alapja az I-es borda, két szára a scalenus anterior,
és medius. A plexus brachialis, és az atrteria subclavia fut át rajta. Az alagút szűkületét
leggyakrabban a scalenusok hypertrofiája, feszülése okozza, de anatómiai eltérések is
szerepet játszhatnak (pl.: nyaki borda, az izmok rendellenes tapadása).
Vizsgálata (Adson teszt): a páciens ül, a vizsgáló a lazán nyújtott karon kitapintja az
artéria radialist. A beteg a fejét a vizsgált oldal felé fordítja és ellenoldalra hajlítja. A
vizsgáló, szabad kezével lenyomja a vállövet (depresszió), és az alkart kirotálva a kart
kisfokú abdukcióban hátrahúzza. Közben figyeli a pulzus változását (gyengülés, eltűnés),
és a beteg jelzéseit (fájdalom, zsibbadás). A kompresszió okozta tünetek leggyakrabban a
nervus medianus (hüvelykujj zsibbadás, fájdalom) és az artéria radialis (pulzációja szűnik
meg) területén jelentkeznek. A tünetek fokozhatók, ha a páciens a vizsgálat közben mély
belégzést végez (megemeli az I. bordát, és a scalenusok tónusa megnő) és menntartja a
levegőt.
A tünetek megszűnnek, ha a páciens előretolja a fejét (protrakciós fejtartás).
II. Costo-clavicularis syndroma:

Az alagutat a clavicula, az I-es borda és a ligamentum costoclaviculare alkotja. Benne fut
az arteria subclavia, a vena subclavia és a plexus brachialis. Elsősorban az erek
kompressziója okoz tüneteket, de a karfonat is nyomás alá kerülhet. A kompressziót a
feszes, egyenes testtartás, erősen, tartósan hátrahúzott vállak, depresszált vállöv váltják
ki, vagy a clavicula törése után kialakult callus.
Vizsgálata: A páciens ül, fej középhelyzetben van. A vizsgáló tapintja a radialis pulzust, és
a vállöv depressziója mellett, hátrahúzza a kart (mint a scalenus syndománál). Másik
lehetőség, ha a vizsgáló mindkét vállat hátrahúzza (retrakció) és depresszálja.
A tünetek megszűnnek, ha a vizsgáló megemeli a vállövet, vagy előre, fölfelé tolja
(protrakció-eleváció). A betegek spontán is ebben a helyzetben tehermentesítik a nyomás
alatt tüneteket okozó képleteket.
III. Hyperabdukciós syndroma:

Az alagutat a mellkasfal, a m. pectoralis minor és a processus coracoideus alkotja. A plexus
brachialis, az arteria és vena subclavia bújik át rajta. A problémát leginkább a pectoralis
minor hypertrófiája okozza. Hosszabb ideig magasan tartott kar helyzetben jelentkeznek
a tünetek (pl. éjjel a fej fölé nyújtott kar, szobafestők, tartósan fej fölött dolgozók).
Vizsgálata: a páciens ül, a vizsgáló neutrális helyzetben kitapintja a radiális pulzust, majd
a kart a vízszintes fölé emelve, hátrahúzza. A pulzus gyengülése, eltűnése, illetve a
neurológiai tünetek megjelenése jelzi az alagút szűkületét.
A tüneteket csökkenti a vállöv protrakciós helyzete.
Megjegyzés
A vizsgálati helyzeteket 20-30 másodpercig kell fenntartani. Ha a tünetek megjelennek,
ne tartsuk tovább!
IV. A gerinc és a törzs / Irodalomjegyzék, gerinc, törzs 442
IRODALOMJEGYZÉK, GERINC, TÖRZS
Kapandji IA: Physiology of the joints. The physiology of the joints. The upper limb. ed 6,
2007, Churchill Livingstone
Mannion AF, Knecht K, Balaban G et al (2004): A new skin-surfice device for measuring
the curvature and global and segmental ranges of motion of the spine: reliability of
measurements and comparison with data reviewed from the literature. Eur Spine J
13:122-136
Ordway, NR, Seymour RJ, Donelson RG et al (1999): Cervical flexion, extension,
protrusion and retraction. A radiographic segmental analysis. Spine 24:240-247
Ábrajegyzék 443
10 ÁBRAJEGYZÉK
1. ábra A sternoclavicularis ízület és szalagjai (Forrás: Neumann DA: Kinesiology of the

musculoskeletal system, ed. 2, 2010, Mosby)....................................................................................... 30
2. ábra A frontális síkú mozgások arthrokinematikája a steroclavicularis ízületben A Eleváció
B Depresszió (Forrás: Neumann DA: Kinesiology of the musculoskeletal system, ed. 2, 2010, Mosby)
............................................................................................................................................................... 32
3. ábra A retrakció arthrokinematikája a steroclavicularis ízületben (Forrás: Neumann DA: Kinesiology
of the musculoskeletal system, ed. 2, 2010, Mosby) ............................................................................ 32
4. ábra Az acromioclaviculáris ízület osteokinematikai mozgásai Felfelé és lefelé rotáció, horizontális
és szagittális síkú billenés (Forrás: Neumann DA: Kinesiology of the musculoskeletal system, ed. 2,
2010, Mosby) ......................................................................................................................................... 33
5. ábra A lapocka horizontális síkú billenése (Forrás: Neumann DA: Kinesiology of the musculoskeletal
system, ed. 2, 2010, Mosby) ................................................................................................................. 34
6. ábra A lapocka szagittális síkú billenése (Forrás: Neumann DA: Kinesiology of the musculoskeletal
system, ed. 2, 2010, Mosby) ................................................................................................................. 34
7. ábra A vállöv elevációja A A scapula craniális csúszása a mellkasfalon B Eleváció a
sternoclaviculáris ízületben C Lefelé rotáció az acromioclaviculáris ízületben (Forrás: Neumann DA:
Kinesiology of the musculoskeletal system, ed. 2, 2010, Mosby) ......................................................... 35
8. ábra A vállöv protrakciója A A lapocka laterális irányú csúszása a mellkasfalon B Protrakció a
sternoclaviculáris ízületben C Horizontális síkú billenés (befelé rotáció) az acromioclaviculáris
ízületben (Forrás: Neumann DA: Kinesiology of the musculoskeletal system, ed. 2, 2010, Mosby) .... 36
9. ábra A vállövi depresszorok fordított működése, a törzs megemelése (Forrás: Neumann DA:
10. ábra A humerus fej forgása a flexió során (Forrás: Neumann DA: Kinesiology of the
11. ábra A vállízületi abdukció arthrokinematikája (Forrás: Neumann DA: Kinesiology of the
12. ábra A scapulo-humerális ritmus.................................................................................................... 43
13. ábra A vállöv helyzetének vizsgálata a frontális síkban, előlnézetben. Jól látható, hogy a bal váll
kissé magasabban áll, a nyak-váll kontúr eltérő a két oldalon. ............................................................. 45
14. ábra A vállöv helyzetének vizsgálata a frontális síkban, hátulnézetben. A lapockák állása
neutrális helyzetben szimmetrikus. Az angulus inferiorok a a 7-8-as háti csigolya processus
spinosusának magasságában állnak, a margo medialisok egymással és a gerinccel párhuzamosak, a
gerinctől kb 5 cm távolságra vannak. .................................................................................................... 46
15. ábra A horizontális síkban a vállöv és a medence vonala egymással párhuzamos. Szemmel
látható a jobb oldali kisfokú bordapúp (fekete nyíl), ami a gerinc problémájára utal (lásd a gerinc
vizsgálatánál). ........................................................................................................................................ 47
16. ábra A két kar előreemelése egyszerre, komplex vállövi-vállízületi mozgás. A látszólag 180 fokos
mozgásterjedelemhez a gerinc extenziója is szükséges ........................................................................ 48
17. ábra A vállöv-vállízület komplexum aktív extenziós, retrakciós mozgásterjedelme ..................... 49
18. ábra Az aktív abdukció-eleváció vizsgálata. A képen látható, hogy a jobb felsővégtag
mozgásterjedelme kissé elmarad a balhoz képest. ............................................................................... 50
Ábrajegyzék 444
19. ábra Az aktív horizontális flexió (törzs előtti addukció) vizsgálata. A vizsgáló az ellenoldali vállat
rögzítve akadályozza a kapcsolódó törzs rotációt. ................................................................................ 51
20. ábra A vállövi aktív eleváció vizsálata............................................................................................ 52
21. ábra Aktív vállövi protrakció (1. kép) / retrakció (2. kép) vizsgálata a szagittális síkban. ............. 53
22. ábra A vállöv protrakciós, neutrális és retrakciós helyzetben. Protrakcióban a lapockák oldalra-
előre csúsznak a mellkasfalon, a margo medialis távolodik a gerinc vonalától; retrakcióban a lapockák
közelítenek a gerinchez. ........................................................................................................................ 54
23. ábra A lapocka passzív mobilizálhatóságának vizsgálata. A vizsgáló figyeljen rá, hogy a lapocka
előre-hátra, föl-le csúsztatása, és rotációja közben a vállízület helyzete ne változzon! ....................... 55
24. ábra Vállízületi aktív rotáció vizsgálata, a vállízület neutrális helyzetében. 1. kép: kirotáció; 2.
kép: berotáció; 3. kép: törzs mögötti berotáció.................................................................................... 57
25. ábra Az aktív vállízületi rotáció vizsgálata 90 fokos abdukcióban. Az első képen a kiinduló
helyzet, a másodikon a berotáció, a harmadikon a kirotáció látható. Mozgás közben a vállöv
mozgásait ki kell kapcsolni (a vállízületnél rögzítve)! ............................................................................ 57
26. ábra Gyorstesztek a felsővégtagok mozgásterjedelmének vizsgálatára. Jól látható, hogy míg a
felső két ábrán minimális eltérés van a két kép között, az alsó képeken a második pozicióban főleg a
jobb vállízület berotácis-addukciós mozgása, és a könyökízület flexiója korlátozott. .......................... 58
27. ábra Elülső instabilitás vizsgálata (Load and shift teszt): a vizsgáló rögzíti a lapockát s a
kulcscsontot, és a humerus fejet előre-hátra csúsztatja ....................................................................... 59
28. ábra A vállízület elülső instabilitásának vizsgálata (apprehension/crank test). A 90 fokos
abdukcióba lassan kirotált vállízületben az elülső glenohumeralis szalagok megfeszülnek. A nyújtásra
fájdalom, vagy/és a humerus fej előre diszlokációja következhet be. .................................................. 60
29. ábra A vállízület hátulsó instabilitásának vizsgálata (puss and pull test) Vizsgálat közben a
humerus fej dorzális csúszása nem haladhatja meg az 50%-ot! ........................................................... 60
30. ábra A vállízület alsó instabilitásának vizsgálata:a nyugalmi helyzetből a vizsgáló a kart lefelé
húzza. Instabilitás esetén a humerus fej lefelé csúszik a vápában, az acromion és a humerus fej
között rés jelenik meg (fekete nyíl). ...................................................................................................... 61
31. ábra Acromioclavicularis Shear teszt ............................................................................................. 62
32. ábra A vállövre ható izmok. (Forrás: Neumann DA: Kinesiology of the musculoskeletal
system, ed. 2, 2010, Mosby) ................................................................................................................ 63
33. ábra A vállöv elevátorok 2-es izomerő vizsgálata.......................................................................... 64
34. ábra A jobb oldali vállövi elevátorok nyújthatóságának vizsgálata: 1. kép: a m. trapezius felső
része; 2. kép: a m. levator scapulae ................................................................. 65
35. ábra A vállöv depresszora a m. trpezius pars inferior (lover trapezius) (Forrás: Neumann DA:
Kinesiology of the musculoskeletal system, ed. 2, 2010, Mosby) .................................................... 66
36. ábra A vállöv protraktorai: m. pectoralis minor, m. serratus anterior (Forrás: Neumann DA:
Kinesiology of the musculoskeletal system, ed. 2, 2010, Mosby) .................................................... 69
37. ábra A m. serratus anterior izomerő vizsgálata. A képen a 4-5-ös izomerő vizsgálata, illetve az
izometriás teszt pozíciója látható. A vizsgáló a humerus hossztengelyében ad dorzális irányú
ellenállást. ............................................................................................................................................. 70
38. ábra A m. serratus anterior funkcionális vizsgálata. 1.kép a mellkas a két váll között "beejtve", az
izom megnyújtott helyzetben rögzíti a törzset; 2. kép: a páciens hátratolja a mellkasát, az izom
koncentrikus működése mellett stabilizálja a lapockát. A képeken az izom stabilizáló funkciója jó, a
lapockál nem állnak el a mellkastól. ...................................................................................................... 72
Ábrajegyzék 445
39. ábra A vállöv retraktorai: m. rhomboideus major és minor, m. trapezius középső rész (middle
tarpezius) (Forrás: Neumann DA: Kinesiology of the musculoskeletal system, ed. 2, 2010, Mosby)
............................................................................................................................................................... 73
40. ábra A vállövi retraktorok izomerő vizsgálata. 1. kép: 3-as izomerő;
2. kép: 4-5-ös izomerő. A vizsgáló laterális, ventrális irányú ellenállást ad a mozgással szemben. .... 74
41. ábra A m. rhomboideusok elkülönítő izomerő vizsgálata. A keresztcsontra helyezett kéz
biztosítja a lapocka lefelé rotációját retrakció közben A képen a kiinduló helyzet (1. kép) és a 3-as
izomerő (2. kép) vizsgálata látható. ............................................................. 75
42. ábra A vállízület flexorai: m. deltoideus elülső része, m. coracobrachialis (átmetszve), m.
brachioradialis (átmetszve), m. biceps brachii (átmetszve) Forrás: Neumann DA: Kinesiology of the
musculoskeletal system, ed. 2, 2010, Mosby) .................................................................................... 76
43. ábra A vállízületi flexorok együttes izomerő vizsgálata. A kar rotációs középhelyzetben van. A
képen a 3-as izomerő vizsgálata látható. .............................................................................................. 78
44. ábra A m. deltoideus elülső részének (bal oldali kép) és a m. coracobrachialis (jobb oldali kép)
elkülönítő izomerő vizsgálata (3-as izomerő)........................................................................................ 79
45. ábra A vállízület abduktorai: m. deltoideus (mindhárom kötege) és a m. supraspinatus (Forrás:
Neumann DA: Kinesiology of the musculoskeletal system, ed. 2, 2010, Mosby) ............................ 80
46. ábra A subacromiális tér felépítése. Az acromion alatt látható a m. supraspinatust felülről borító
bursa, aminek szabad mozgása biztosítja a szűk résben mozgó képletek szabad csúszását. (Forrás:
Neumann DA: Kinesiology of the musculoskeletal system, ed. 2, 2010, Mosby) ............................ 82
47. ábra A m. supraspinatus izometriás tesztje................................................................................... 83
48. ábra Subacromialis impingement teszt. A vállízület abdukcióban, berotációban és kisfokú
horizontális flexióban van. A vizsgáló rögzített vállöv mellett „ütközteti a tuberculum majust a
coracoacromialis ívhez. ......................................................................................................................... 84
49. ábra A vállízület extenzorai: m. deltoideus hátulsó része (itt nem látszik), m. latissimus dorsi, m.
triceps brachii hosszú feje) (Forrás: Neumann DA: Kinesiology of the musculoskeletal system, ed. 2,
2010, Mosby) ......................................................................................................................................... 85
50. ábra A m. deltoideus hátulsó kötegeinek elkülönítő izomerő vizsgálata. A páciens a hasonfekvő
helyzetben horizontális extenziót végez (hajlított, vagy nyújtott könyökkel hátra emeli a karját): 3-as
izomerő. A 2. képen látszik, ahogy a deltoideus hátulsó kötegeivel egyidőben a trapezius középső
rostjai is megfeszülnek (a lapockát stabilizálják)................................................................................... 88
51. ábra A m. latissimus dorsi differenciált izomerő vizsgálata. 1 kép: kiinduló helyzet; 2. kép:
gravitációval szemben végzett extenzió, addukció (berotált karral); 3. kép: 4-5-ös izomerő vizsgálat, a
vizsgáló a mozgással szemben laterális, ventrális irányú ellenállást ad ................................................ 88
52. ábra A musculus pectoralis major a vállízület fő adduktora. (Forrás: HJ Hislop, J Montgomery:
Muscle testing 7. ed.2002.) ................................................................................................................... 90
53. ábra A m. pectoralis major középső rostjainak izomerő vizsgálata (4-5-ös izomerő). Jól látható a
sternalis rostok megfeszülése. .............................................................................................................. 92
54. ábra A vállízület berotátorai: m. teres major, m. subscapularis (Forrás: Neumann DA:
55. ábra A vállízületi rotátorok aktív izomerő vizsgálata. 1. kép: kiinduló helyzet; 2. kép: kirotáció
(ellenállással szemben); 3. kép: berotáció (ellenállással szemben) ...................................................... 95
56. ábra A vállízület kirotátorai: m. infraspinatus, m. teres minor (Forrás: Neumann DA: Kinesiology
of the musculoskeletal system, ed. 2, 2010, Mosby) ............................................................................ 96
Ábrajegyzék 446
57. ábra A könyökízület frontális síkú tengelyeltérése A Fiziológiás cubitus valgus B Fokozott cubitus
valgus C Cubitus varus ........................................................................................................................... 98
58. ábra A membrana interossea stabilizáló szerepe, erőátvitel a radius és az ulna között
tenyértámasz során (Forrás: Neumann DA: Kinesiology of the musculoskeletal system, ed. 2, 2010,
Mosby) ................................................................................................................................................. 100
59. ábra A membrana interossea stabilizáló szerepe, erőátvitel a radius és az ulna között nyújtó erő
hatása (súly hordása) során (Forrás: Neumann DA: Kinesiology of the musculoskeletal system, ed. 2,
2010, Mosby) ....................................................................................................................................... 100
60. ábra Arthrokinematikai elmozdulások a könyökízület flexiója során A Neutrális helyzet B Flexió
(Forrás: Neumann DA: Kinesiology of the musculoskeletal system, ed. 2, 2010, Mosby) .................. 101
61. ábra Zárt láncú pronáció az alkar ízületeiben A Kiinduló helyzet, az alkar szupinációban B Zárt
láncú pronáció, melyhez vállízületi kirotáció kapcsolódik (Forrás: Neumann DA: Kinesiology of the
musculoskeletal system, ed. 2, 2010, Mosby)..................................................................................... 104
62. ábra Az alkar ízületeinek arthrokinematikája nyílt láncú supináció során (Forrás: Neumann DA:
Kinesiology of the musculoskeletal system, ed. 2, 2010, Mosby) ....................................................... 105
63. ábra Az alkar ízületeinek arthrokinematikája nyílt láncú pronáció során (Forrás: Neumann DA:
64. ábra A könyökízület fiziológiás valgus állása. .............................................................................. 107
65. ábra Hajlított könyöknél a kép epicondylus és az olecranon csúcsát összekötő egyenesek egyenlő
szárú háromszöget alkotnak................................................................................................................ 107
66. ábra A radius fej tapintása, hajlított könyök mellett, a laterális epicondylustól disztálisan. ...... 108
67. ábra A könyökízület extenziós-flexiós mozgásterjedelme. ......................................................... 109
68. ábra Az alkar mozgásainak vizsgálata. 1. kép: pronáció; 2. kép: neutrális helyzet; 3. kép:
szupináció. 110
69. ábra Alternatív vizsgálat az alkar pro-szupinációs mozgásterjedelmének megítélésére. A kézben
tartott toll, mutatja a mozgásterjedelem mértékét. ........................................................................... 111
70. ábra A könyökízület oldalszalagjainak vizsgálata. 1. kép: lig. collaterale laterals; 2. kép: lig.
collaterale mediale instabilitásának vizsgálata ................................................................................... 112
71. ábra A könyökízület flexorai: m. biceps brachii, m. brachioradialis, m. brachialis (Forrás:
Neumann DA: Kinesiology of the musculoskeletal system, ed. 2, 2010, Mosby) ............................... 113
72. ábra A m. biceps brachii izometriás tesztje. ................................................................................. 116
73. ábra A könyökízület extenzorai: m. triceps brachii, m. anconeus (Forrás: Neumann DA:
74. ábra A könyökízületi extenzorok izomerő vizsgálata. 1. kép: kiinduló helyzet; 2. kép:
könyöknyújtás ellenállással szemben (4-5-ös izomerő). ..................................................................... 118
75. ábra Az alkar szupinátora: m. supinator. A nervus radialis mély ága a m. supinator rostjai között,
a supinator cstornában fut az alkarra (Forrás: Neumann DA: Kinesiology of the musculoskeletal
system, ed. 2, 2010, Mosby) ............................................................................................................... 120
76. ábra Az alakr pronátorai: m. pronator teres, m. pronator quadratus (Forrás: Neumann DA:
77. ábra A radius ízfelszínének ulnáris lejtése (Forrás: Neumann DA: Kinesiology of the
78. ábra A radius ízfelszínének palmaris lejtése (Forrás: Neumann DA: Kinesiology of the
Ábrajegyzék 447
79. ábra Az articulatio radiocarpea, az articulatio intercarpea és az ulna fejét borító discus articularis
80. ábra Az extenzió és a flexió arthrokinematikája a radiocarpalis és intercarpalis ízületben (Forrás:
81. ábra A csukló ízület neutrális helyzete: az alkar és a 3. metacarpus hossztengelye egymással
párhuzamos a szagittális síkban. ......................................................................................................... 130
82. ábra A csukló ízület palmáris (1. kép) és dorzális flexiója (2. kép) .............................................. 131
83. ábra A csuklóízület passzív dorzálflexiós (1. és 2. kép) és palmárflexiós (3. kép)
mozgásterjedelmének gyors vizsgálata ............................................................................................... 132
84. ábra A csuklóízület ulnáris és radiális deviációja (1. kép: ulnáris deviáció; 2. kép: neutrális
helyzet; 3. kép: radiális deviáció) ........................................................................................................ 132
85. ábra A csuklóízület flexorai: m. flexor carpi ulnaris, m. flexor carpi radialis, m. palmaris longus
86. ábra A csukló flexorok differenciált izomerő vizsgálata. A vizsgáló a m. flexor carpi ulnaris
mozgására dorzális, radiális (1. kép), a m. flexor carpi radialiosra dorzális és ulnáris irtányú ellenállást
ad ......................................................................................................................................................... 135
87. ábra A m. palmaris longus izomerő vizsgálata (3-as izomerő). Jól látszik az ín kiemelkedése a
csuklóízület fölött. ............................................................................................................................... 136
88. ábra A csuklóízület extenzorai: m. extenzor carpi radialis longus, m. extenzor carpi radialis
brevis, m. extenzor carpi ulnaris (Forrás: HJ Hislop, J Montgomery: Muscle testing 7. ed.2002.) ..... 138
89. ábra A csukló extenzorok differenciált izomerő vizsgálata (4-5-ös izomerő). A m. extenzor carpi
ulnaris (1. kép), a m. extenzor carpi radialis longus és brevis (2. kép). ............................................... 139
90. ábra A nervus ulnaris (1. kép) és a nervus medianus (2. kép) kompressziós tesztje................... 141
91. ábra A karpalis csatorna keresztmetszeti képe. A nervus ulnaris a csatornán kívül az os pisiforme
melett fut a kézre, a nervus medianus a csatornában a radialis oldalon. (Forrás: Neumann DA:
92. ábra A metacarpo-phalangealis ízület felépítése, a voláris lemez (palmar plate) és a függesztő
gyűrűk (A1, A2) Az ízület arthrokinematikája flexió során (Forrás: Neumann DA: Kinesiology of the
93. ábra A PIP és a DIP ízületek felépítése (Forrás: Neumann DA: Kinesiology of the musculoskeletal
system, ed. 2, 2010, Mosby) ............................................................................................................... 146
94. ábra A musculus flexor digitorum superficialis és profundus, valamint a musculi interossei
együttműködése a II-V.ujjak hajlítása során A Korai fázis: a hosszú ujjhajlítók működését elsősorban a
musculi interossei támogatják az MCP ízületben B Kései fázis: Befejeződik az ujjak hajlítása, a
lumbricalis izomzat továbbra is inaktív, nyújtott állapotú .................................................................. 148
95. ábra A musculus extensor digitorum valamint a musculi lumbricales és musculi interossei
együttműködése a II-V.ujjak nyújtása során A Korai fázis: a musculus extensor digitorum elsősorban
az MCP ízületre hat B Középső fázis: a musculi lumbricales és musculi interossei támogatják a
musculus extensor digitorum extenziós hatását a PIP és DIP ízületekben, továbbá az MCP ízületre
gyakorolt flexiós hatásukkal megakadályozzák annak további extendálódását C Kései fázis:
Befejeződik az ujjak nyújtása............................................................................................................... 149
96. ábra A tenyér boltozata laza kéztartás mellett jól látható ........................................................... 150
97. ábra A MCP ízületek aktív flexiója (1. kép) és extenziója (2. kép) ............................................... 151
98. ábra A II-V-ös ujjak aktív abdukciója (1. kép) és az addukció egyik lehetséges vizsgálata (2. kép)
............................................................................................................................................................. 152
Ábrajegyzék 448
99. ábra A MCP ízület kollaterális szalagjainak stabilitási tesztje. Stabil oldalszsalagok nem engedik a
nyújtott ujjak nyitását flektált MCP ízület mellett (1. kép); az ujjak nyithatósága instabil szalagok
esetén (2. kép) ..................................................................................................................................... 152
100. ábra A DIP ízület aktív flexiója. A proximális ujjperceket rögzíteni kell! ................................... 154
101. ábra Gyors tesztek a 2-5-ös ujjak flexiós mozgásterjedelmének felmérésére. Az ujjak összes
ízületének hajlítása (1. kép), az MCP és PIP ízületek hajlítása (2. kép) ............................................... 154
102. ábra Gyors teszt a 2-5-ös ujjak DIP és PIP ízületek flexiós mozgásterjedelmének megítélésére.
............................................................................................................................................................. 155
103. ábra A PIP ízületi oldalszalagok stabilitásának vizsgájta. .......................................................... 155
104. ábra Az ujjak hosszú flexorai: m. flexor digitorum superficialis, m. flexor digitorum profundus
(Forrás: HJ Hislop, J Montgomery: Muscle testing 7. ed.2002.) .......................................................... 156
105. ábra A m. flexor digitorum suprficialis 3-as izomerő vizsgálata. .............................................. 158
106. ábra Az ujjak hosszú extenzorai: m. extenzor digitorum, m. extenzor indicis, m. extenzor digiti
minimi (Forrás: HJ Hislop, J Montgomery: Muscle testing 7. ed.2002.)............................................. 159
107. ábra A mezothenar izmok: mm. interossei dorzales, mm. interossei palmares. A mm.
lumnbricales itt nincs ábrázolva (Forrás: HJ Hislop, J Montgomery: Muscle testing 7. ed.2002.) ..... 162
108. ábra A thenar és a hypothenar izmok palmáris nézetből. A mezothenar izmok közül a négy m.
lumbricalis látható, amik a radiális oldalról kerülik meg az MCP ízületet és haladnak az extenzor
apparátus felé (Forrás: Neumann DA: Kinesiology of the musculoskeletal system, ed. 2, 2010,
Mosby) ................................................................................................................................................ 164
109. ábra A mm. lumbricales izomerejének vizsgálata (3-as izomerő). A kiinduló helyzet (1. kép)
megegyezik az izom maximálisan nyújtott helyzetének; az aktív mozgás (2. kép). ............................ 166
110. ábra A hüvelyk oppozíciója Elmozdulások az I. carpometacarpalis ízületben (1-abdukció, 2-flexió
és mediális rotáció) oppozíció során (Forrás: Neumann DA: Kinesiology of the musculoskeletal
system, ed. 2, 2010, Mosby) .............................................................................................................. 168
111. ábra A hüvelykujj irányultsága a tenyérhez viszonyítva. A hüvelykujj a tenyér síkja (frontális) és
a szagittális sík közötti ferde síkban áll. .............................................................................................. 171
112. ábra A hüvelykujj aktív abdukciós mozgásterjedelme. A hüvelykujj a saját ferde síkjában
távolodik a II-es ujjtól. ......................................................................................................................... 172
113. ábra A hüvelykujj CMC ízületének aktív flexiója. A hüvelykujj nyújtott MCP és IP ízületekkel
mozog palmáris és mediálisa irányba.................................................................................................. 173
114. ábra Az oppozició vizsgálata. 1. kép: a hüvelykujj szembefordul a tenyérrel, és megérinti a
kisujj tövét; 2. kép, a hüvelykujj és a kisujj szembefordul egymással és összeérinti az ujjhegyeket
(vagy az ujjbegyeket). .......................................................................................................................... 174
115. ábra A hüvelykujj MCP ízületében a passzív oldalirányú mozgathatóság (ab-addukció) vizsgálata.
............................................................................................................................................................. 175
116. ábra A hüvelykujj extenzorai: m. extenzor pollicis longus, m. externzor pollicis brevis (Forrás:
HJ Hislop, J Montgomery: Muscle testing 7. ed.2002.) ....................................................................... 176
117. ábra A m. extenzor pollicis longus izomerő vizsgálata flexiós irányú ellenállással szemben..... 178
118. ábra A hüveljkujj abduktorai: m. abductor pollicis longus, m. abductor pollicis brevis (Forrás: HJ
Hislop, J Montgomery: Muscle testing 7. ed.2002.) ............................................................................ 179
119. ábra A m. abductor pollicis brevis izomerő vizsgálata (4-5-ös izomerő) A vizsgáló rögzíti az i-es
metacarpust, és az ellenállást a hüvelyujj proximális percének laterális oldalára adja. ..................... 181
120. ábra A hüvelykujj flexorai: m. flexor pollicis longusm. flexor pollicis brevis (Forrás: HJ Hislop, J
Montgomery: Muscle testing 7. ed.2002.) .......................................................................................... 182
Ábrajegyzék 449
121. ábra A m. flexor pollicis longus izomerő vizsgálata (4-5-ös izomerő) ....................................... 183
122. ábra A hüvelykujj adduktora (m. adductor pollicis), a hüvelykujj és a kisujj opponense (m.
opponens pollicis, m. opponens digiti minimi)A képen jól látható a két ulnáris oldali m. lumbricalis is.
123. ábra Kétujjas fogások. 1. kép: csipeszfogás; 2. kép: kulcsfogás ................................................ 188
124. ábra A háromujjas fogás egy lehetséges formája a lapfogás. ................................................... 188
125. ábra Fogástípusok a megfogott tárgy alakja szerint. 1. kép: hengerfogás; 2. kép: gömbfogás; 3.
kép: centralizált fogás. ........................................................................................................................ 189
126. ábra Kezdődő kézdeformitás rheumatoid arthritisben: a csuklóízület enyhe radiális deviációban
van, a csukló, az MCP és PIP ízületek duzzadtak. Az MCP ízületek duzzanata jól látszik az ökölbe zárt
kéztartásban (a bőr feszülő, fényes) ................................................................................................... 191
127. ábra A medence állásának vizsgálata a frontális síkban ........................................................... 197
128. ábra A spina iliaca posterior superiorok tapintása.................................................................... 200
129. ábra Az SI ízület nutációs mozgásának vizsgálata. A hipomobilis oldalon (jobb) a SIPS hamarabb
mozdul előre, fölfelé: előzési tünet ..................................................................................................... 201
130. ábra A SI ízület nutációjának egyoldali vizsgálata (Spine test). A felső két képen a bal oldali SIPS,
a bal térd előreemelésekor lefelé mozog (az os ilium hátrarotálódik a sacrumhoz képest). Az alsó két
kép: a jobb oldali SIPS a térd előreemelésekor fölfelé mozog (az os iliumben nincs mozgás) ........... 202
131. ábra A SI ízületet stabilizáló szalagok. Lig. sacroiliacum ventrale (8, 9), lig. sacroiliacum dorsale
(4-ventrális réteg, 5-dorzális réteg), lig. iliolumbale (1, 2), lig. sacrotuberale (7). (Forrás: Kapandji: The
physiology of the joints vol.lll. 2011)................................................................................................... 203
132. ábra A SI ízület ventrális szalagjainak (lig. sacroiliacum ventrale) vizsgálata. A csípőlapátok
„ventrális nyitása” (1. kép); Patric teszt (2. kép) ................................................................................. 204
133. ábra A SI ízület dorzális szalagjainak (lig. sacroiliacum dorsale) vizsgálata............................... 204
134. ábra A lig iliolumbale vizsgálata (1. kép), a vizsgáló a térdet az ellenkező oldali váll felé nyomja;
A lig. sacrotuberale viszgálata (2. kép), a vizsgáló a térdet az azonos oldali váll felé nyomja. ........... 205
135. ábra A Az acetabulum frontális síkú lejtése, Wiberg-szög. B Az acetabulum előre tekintése
a horizontális síkban. (Forrás: Neumann DA: Kinesiology of the musculoskeletal system, ed. 2,
2010, Mosby)...................................................................................................................................... 210
136. ábra A Normál CD szög B Csökkent CD szög – Coxa vara C Fokozott CD szög – Coxa valga
(Forrás: Neumann DA: Kinesiology of the musculoskeletal system, ed. 2, 2010, Mosby) ........... 211
137. ábra A A femur normál anteverziója B A femur fokozott anteverziója C A femur
retroverziója (Forrás: Neumann DA: Kinesiology of the musculoskeletal system, ed. 2, 2010,
Mosby) ................................................................................................................................................ 212
138. ábra A csípőízület szalagjai A Frontális síkban B Horizontális síkban (Forrás: Neumann DA:
Kinesiology of the musculoskeletal system, ed. 2, 2010, Mosby) .................................................. 213
139. ábra A csípőízület elsődleges adduktorai (Forrás: Neumann DA: Kinesiology of the
musculoskeletal system, ed. 2, 2010, Mosby) .................................................................................. 216
140. ábra A musculus obturator internus medencét rotáló hatása A Nyugalmi helyzet B A medence
ellenoldali rotálódása az izom kontrakciója révén (Forrás: Neumann DA: Kinesiology of the
141. ábra A csípőízület neutrális helyzetének meghatározása (bal). A comb hossztengellye a
hátrabillentett medence helyzetben párhuzamos az alátámasztással. .............................................. 219
Ábrajegyzék 450
142. ábra A csípőízületi flexió vizsgálata. 1. kép: aktív mozgásterjedelem (a vizsgáló keze a lumbális
gerinc alatt érzékeli a medence kezdődő hátrabillenését); 2. kép: A medence hátrabillenése
jelentősen növeli a mozgásterjedelmet. ............................................................................................. 219
143. ábra A csípőízület abdukciós mozgásterjedelmének vizsgálata. Az abdukció végét a medence
billenése jelzi. ...................................................................................................................................... 221
144. ábra A csípő ízületi addukciós mozgásterjedelem vizsgálatának két lehetséges módja .......... 222
145. ábra A csípőízület rotációs mozgásterjedelem vizsgálata nyújtott csípőízületi helyzetben. 1.
kép: barotáció; 2. kép: kirotáció .......................................................................................................... 223
146. ábra Csípőízületi rotáció vizsgálata, hátonfekvő helyzetben, 90-os fexióban. A vizsgáló gátolja
a femur ab-addukciós mozgását. 1. kép: berotáció; 2. kép: kirotáció ............................................... 224
147. ábra A csípőízület flexorai (Forrás: HJ Hislop, J Montgomery: Muscle testing 7. ed.2002.) .... 225
148. ábra A csípőízület abduktorai (Forrás: HJ Hislop, J Montgomery: Muscle testing 7. ed.2002.)
............................................................................................................................................................. 230
149. ábra A csípőízületi abduktorok funkcionális vizsgálata (Trendelenburg teszt). A támaszkodó
végtag abduktorai a megakadályozzák a medence lebillenését a felemelt végtag oldalára. ............. 233
150. ábra Pozitív Trendelenburg jel. A gyenge abduktorok miatt (bal oldalon), a medence a felemelt
végtag oldalán (jobb oldalon) lebillen. ................................................................................................ 234
151. ábra A csípőízület extenzorai (Forrás: HJ Hislop, J Montgomery: Muscle testing 7. ed.2002.) 235
152. ábra A m. gluteus maximus izomerő vizsgálata. Ha a vizsgáló megtartja a lábszár súlyát (2.
kép), az ischiocruralis izmok aktivitása minimálisra csökken. ............................................................. 237
153. ábra A csípőízület adduktorai. (Forrás: HJ Hislop, J Montgomery: Muscle testing 7. ed.2002.)
............................................................................................................................................................. 239
154. ábra A csípőízület kirotátorai (Forrás: Neumann DA: Kinesiology of the musculoskeletal
system, ed. 2, 2010, Mosby) ............................................................................................................... 242
155. ábra A m. piriformis rövidülésének egyik lehetséges vizsgálata. A rövidült oldalon a lábszár
kevésbé „nyílik”, a „V” szárai aszimmetrikusak. ................................................................................. 244
156. ábra A térdízület fiziológiás valgus állása (Forrás: Neumann DA: Kinesiology of the
157. ábra A térdízület patológiás tengelyeltérései B Genu valgum C Genu varum (Forrás:
Neumann DA: Kinesiology of the musculoskeletal system, ed. 2, 2010, Mosby) .......................... 247
158. ábra A térdízület szagittális síkú mozgásai A A tibia elmozdulásaként a rögzített femurhoz
képest B A femur elmozdulásaként a rögzített tibiához képest (Forrás: Neumann DA: Kinesiology of
the musculoskeletal system, ed. 2, 2010, Mosby) ........................................................................... 251
159. ábra A térdízület axiális rotációja A A tibia elmozdulásaként B A femur elmozdulásaként a
rögzített tibiához képest (Forrás: Neumann DA: Kinesiology of the musculoskeletal system, ed. 2,
2010, Mosby)...................................................................................................................................... 252
160. ábra A térdízületi extenziós irányú mozgás arthrokinematikája A a tibia mozgása a femuron B
A femor mozgása a rögzített tibián (Forrás: Neumann DA: Kinesiology of the musculoskeletal
system, ed. 2, 2010, Mosby) .............................................................................................................. 252
161. ábra A patella elmozdulása és érintkezése a fossa patellarishoz extenziós irányú mozgás során
(Forrás: Neumann DA: Kinesiology of the musculoskeletal system, ed. 2, 2010, Mosby) ........... 254
162. ábra A Q-szög és a musculus quadriceps femoris fejeinek húzásiránya A Frontális síkban B
Szagittális síkban (Forrás: Neumann DA: Kinesiology of the musculoskeletal system, ed. 2, 2010,
Mosby) ................................................................................................................................................ 255
Ábrajegyzék 451
163. ábra A patella csúsztatása caudo-craniális (felső képek) és medio-laterális irányba (alsó képek)
............................................................................................................................................................. 260
164. ábra A patella kompressziós tesztek helyzete. ......................................................................... 261
165. ábra A térdízületi folyadékgyülem vizsgálata (ballotációs teszt) .............................................. 262
166. ábra A mediális (1. kép) és a laterális (2. kép) oldalszalagok stabilitásának vizsgálata. ........... 265
167. ábra A keresztszalagok vizsgálata. 1. kép: elülső asztalfiók teszt - a lig. cruciatum anterius; 2.
kép: hátulsó asztalfiók teszt – lig. cruciatum posterius; 3. kép: gravitációs asztalfiók teszt – lig.
cruciatum posterius............................................................................................................................. 267
168. ábra A térd ízület flexorai (Forrás: HJ Hislop, J Montgomery: Muscle testing 7. ed.2002.) ...... 269
169. ábra A térd ízület extenzorai (Forrás: HJ Hislop, J Montgomery: Muscle testing 7. ed.2002.) . 272
170. ábra A felső ugróízület mediális szalagrendszere (Forrás: Neumann DA: Kinesiology of the
171. ábra A felső ugróízület laterális szalagjai (Forrás: Neumann DA: Kinesiology of the
172. ábra A felső ugróízület arthrokinematikája A Dorzálflexió B Plantárflexió (Forrás: Neumann
DA: Kinesiology of the musculoskeletal system, ed. 2, 2010, Mosby) ........................................... 278
173. ábra A A felső ugróízület dorzálflexiója a tibia elmozdulásaként a trochlea talin B A teljes
dorzálflexiókor a trochlea tali széles része kerül a bokavillába (Forrás: Neumann DA: Kinesiology of
the musculoskeletal system, ed. 2, 2010, Mosby) ........................................................................... 279
174. ábra A láb régiói (Forrás: Neumann DA: Kinesiology of the musculoskeletal system, ed. 2,
2010, Mosby)...................................................................................................................................... 280
175. ábra A subtalaris ízület tengelyei A Szagittális síkban B Horizontális síkban (Forrás: Neumann
176. ábra A lábra ható izmok és azok működése a felső és alsó ugróízület tengelyeihez viszonyított
lefutásuk alpján ................................................................................................................................... 287
177. ábra A láb plantárisan futó intrinsic izmai A A felületes réteg izmai B A második rétegbe
tartozó izmok C A harmadik és negyedik réteg izmai (Forrás: Neumann DA: Kinesiology of the
178. ábra A láb vizsgálata. 1. kép: „görög” láb; 2. kép: „egyiptomi” láb .......................................... 289
179. ábra A talpboltozat mediális ívének vizsgálata. Az ív legmagasabb pontja az os naviculare (kék
csillag) Az ív magasságát jelzi az 1-es metatarsus és a talaj által bezárt szög is. ................................ 291
180. ábra A boka ízület plantárflexiója (1. kép) és dorzálflexiója (2. kép). Neutrális helyzetben a
lábszár hossztengelye és a talp síkja (kék nyíl) 90 –os szöget zár be................................................. 293
181. ábra A boka ízület mozgásainak vizsgálata hátonfekvésben. .................................................... 294
182. ábra A láb szupinációja (1. kép) neutrális helyzete (2. kép) és pronációja (3. kép), fekvő
helyzetben vizsgálva. ........................................................................................................................... 295
183. ábra A lábujjak aktív abdukciója. Sokan nem képesek értékelhető abdukcióra. ...................... 297
184. ábra A laterális szalagok (lig. collaterale laterale) stabilitásának vizsgálata. ............................ 298
185. ábra A boka ízület elülső stabilitásának vizsgálata. A vizsgáló a lábszárat stabilizálja, és a
sarokcsontot előrehúzza (1. kép), vagy a sarokcsontot letámasztja, és a lábszárat csúsztatja hátra (2.
kép). ..................................................................................................................................................... 299
186. ábra A boka ízület hátulsó stabilitásának vizsgálata. A vizsgáló a lábszárat stabilizálja, és a
sarokcsontot/talust hátrafelé csúsztatja (1. kép), vagy a sarokcsontot letámasztja, és a lábszárat
csúsztatja előre (2. kép)....................................................................................................................... 300
Ábrajegyzék 452
187. ábra A láb (boka ízület) plantárflexorai (Forrás: Neumann DA: Kinesiology of the
188. ábra A m. tibialis anterior és a m. tibialis posterior (Forrás: HJ Hislop, J Montgomery: Muscle
testing 7. ed.2002.).............................................................................................................................. 304
189. ábra A peroneus izmok (Forrás: HJ Hislop, J Montgomery: Muscle testing 7. ed.2002.) ......... 307
190. ábra A lábujjak extenzorai (Forrás: HJ Hislop, J Montgomery: Muscle testing 7. ed.2002.) .... 310
191. ábra A lábujjak flexorai (Forrás: HJ Hislop, J Montgomery: Muscle testing 7. ed.2002.)......... 313
192. ábra A láb talpi kisizmai: felületes (A) és középső (B) réteg (Forrás: Neumann DA: Kinesiology
of the musculoskeletal system, ed. 2, 2010, Mosby) ....................................................................... 314
193. ábra A láb talpi kisizmai: mély rétegek (Forrás: Neumann DA: Kinesiology of the
194. ábra A nagyujj abduktora (m. abductor hallucis) ...................................................................... 318
195. ábra A TTK elmozdulása járás során A Szagittális síkban B Horizontális síkban (Forrás:
196. ábra A járás fázisai Perry szerint (Forrás: Neumann DA: Kinesiology of the musculoskeletal
system, ed. 2, 2010, Mosby) .............................................................................................................. 322
197. ábra Az alsó végtag és a medence elmozdulása járás során a szagittális síkban (Forrás:
198. ábra Az alsó végtag és a medence mozgása a horizontális síkban (Forrás: Neumann DA:
Kinesiology of the musculoskeletal system, ed. 2, 2010, Mosby) .................................................. 328
199. ábra A járás energetikája a TTK mozgása alapján. Energiaátvitel a mozgási és a helyzeti energia
között járás során. - helyzeti energia - mozgási energia (Forrás: Neumann DA: Kinesiology of the
200. ábra A járás térbeli paraméterei (Forrás: Neumann DA: Kinesiology of the musculoskeletal
system, ed. 2, 2010, Mosby) .............................................................................................................. 329
201. ábra A felső ugróízület plantárflexiós kontaktúrájának következményei a támasz fázis alatt
károsodás kompenzáció (Forrás: Neumann DA: Kinesiology of the musculoskeletal system, ed. 2,
2010, Mosby)...................................................................................................................................... 331
202. ábra A csökkent térdízületi flexió és kompenzálása károsodás kompenzáció (Forrás: Neumann
203. ábra Cirkumdukáló járás károsodás kompenzáció (Forrás: Neumann DA: Kinesiology of the
204. ábra A térdízület flexiós kontraktúrájának kompenzálása a lengő végtagon károsodás
kompenzáció (Forrás: Neumann DA: Kinesiology of the musculoskeletal system, ed. 2, 2010,
Mosby) ................................................................................................................................................ 333
205. ábra A törzs előre döntése a támasz fázis alatt. A TTK a térdízület forgáspontja elé kerül.
károsodás kompenzáció (Forrás: Neumann DA: Kinesiology of the musculoskeletal system, ed. 2,
2010, Mosby)...................................................................................................................................... 334
206. ábra A felső ugróízület dorzálflexorainak gyengesége és a kompenzáló mozgások a lengési fázis
alatt károsodás kompenzáció (Forrás: Neumann DA: Kinesiology of the musculoskeletal system,
ed. 2, 2010, Mosby) ............................................................................................................................ 334
207. ábra A Mandibula anterior és posterior mozgása A Protrúzió B Retrúzió (Forrás: Neumann DA:
208. ábra A mandibula oldalirányú mozgása A Frontális síkban B Horizontális síkban (Forrás:
Ábrajegyzék 453
209. ábra A száj nyitása és zárása A A mandibula depressziója B A mandibula elevációja (Forrás:
210. ábra Arthrokinematika a száj nyitása során A Korai fázis, posterior gördülés B Kései fázis,
Anterior és inferior csúszás (Forrás: Neumann DA: Kinesiology of the musculoskeletal system, ed. 2,
2010, Mosby) ....................................................................................................................................... 343
211. ábra Neutrális helyzetben két első fog közötti rés (felső és alsó) egy vonalba esik ................. 345
212. ábra Az álkapocs protrúziója. Az alsó fogsor mérhető előremozgása 7-10mm ........................ 346
213. ábra A szájzáró izmok: m. masseter (A); m. temporalis (B) (Forrás: Neumann DA: Kinesiology of
the musculoskeletal system, ed. 2, 2010, Mosby) .............................................................................. 347
214. ábra Szájzáró izmok: m. pterigoideus medialis (Forrás: Neumann DA: Kinesiology of the
215. ábra A szájzáró izmok erejének vizsgálata (4-5-ös izomerő). A vizsgáló depressziós irányú
ellenállást ad az álkapocsra. ................................................................................................................ 349
216. ábra Szájnyitó izmok: m. pterigoideus lateralis (Forrás: Neumann DA: Kinesiology of the
217. ábra A szájnyitó izmok erejének vizsgálata (4-5-ös izomerő). A vizsgáló elevációs irányú
ellenállást ad az álkapocsra ................................................................................................................. 351
218. ábra A gerinc fiziológiás görbületei ........................................................................................... 356
219. ábra A discus intervertebralis és elhelyezkedése a csigolyatesten ........................................... 357
220. ábra Az anulus fibrosus rétegeinek rostlefutása ....................................................................... 358
221. ábra A medence és a lumbosacralis gerinc jellegzetes szögei A sacrum dőlési szöge (a) A
medence dőlési szöge (i) A lumbosacralis szög (b) ............................................................................. 362
222. ábra A mellkas alakváltozása belégzés során A mellkas felső részén antero-posterior irányú (a),
a mellkas alsó részén transzverzális irányú (t) a bordák kitérése ....................................................... 365
223. ábra A mellkas alakváltozása a gerinc jobbra rotációja során .................................................... 366
224. ábra Az articulatio atlanto-axialis részei szagittális síkban és az ízfelszínek elmozdulása flexió
során .................................................................................................................................................... 370
225. ábra Rotáció az atlanto-axialis ízületben, az atlas vertikális elmozdulása rotáció során (e) ..... 371
226. ábra Az uncovertebralis ízületek elhelyezkedése és elmozdulása laterálflexió során ............... 372
227. ábra A Protrakciós fejtartás B Retrakciós fejtartás .................................................................... 373
228. ábra A törzs vizsgálata a frontális síkban. 1. kép: a juguláris árok középpontjában állított
függőleges, mint szimmetriatengely jelzi a páciens aszimmetrikus tartását (a mellkason és a köldök
tájékán a tengely jobbra tolt, a törzs-kar háromszög kissé aszimmetrikus) 2. kép: a nyak közepéhez
illesztett egyenes a háton és a lumbális szakaszon szintén jobbra tér el a középvonaltól. A vállöv
vonala jobbra lejt................................................................................................................................. 380
229. ábra A lumbális lordózis legmélyebb pontjának (L3-L4 csigolya között) vizsgálata. Ugyanez a
teszt alkalmas a medence állásának értékelésére a frontális síkban. ................................................. 382
230. ábra A nyaki lordózis legmélyebb pontja a C4-es csigolya magasságában van (az ábrán kissé
alacsonyabban - fekete nyíl). A processus prominens kiemelkedik a gerinc vonalából (kék nyíl) ...... 383
231. ábra Spondylosis – az ízületi tzok és a szalagok lazasága (1. ábra) és spondilolisthesis (2. ábra) a
csigolyaív törése. Mindkét probléma a felső csigolyatest előrecsúszásával jár. (Forrás: Kapandji:
Physiology of the joints vol. III.) .......................................................................................................... 384
232. ábra A gerinc vizsgálata a horizontális síkban. A fekete nyíl a jobb oldali „bordapúpot” jelzi. 385
233. ábra A törzs előrehajlása közben a csigolya rotáció jól látható jele a lumbális gerincen a
paravertebrális régió kiemelkedése a rotációval azonos oldalon ....................................................... 386
Ábrajegyzék 454
234. ábra A gerinc egységes ívet alkot flexió közben, töréspont nem látható rajata. ...................... 388
235. ábra Laterál-flexió a lumbális és háti gerincszakaszon. A mozgás a két oldalra kb. azonos
mértékű, a gerinc vonalában törés nem létható. ................................................................................ 389
236. ábra A lumbális és háti gerinc rotációja. A rotáció a lumbális szakon minimális, a mozgás
döntően a háti szakaszon jön létre. Kis eltérés látható a két oldal mozgásterjedelme között. .......... 390
237. ábra A hasizmok: m. rectus abdominis (piros nyíl), m. obliquus abdominis externus (fekete
nyíl), m. obliquus abdominis internus (lila nyíl), m. transverus abdominis (zöld nyíl) (Forrás: Kapandji,
238. ábra Az egyenes hasizom 3-as izomerő vizsgálata .................................................................... 393
239. ábra A m. quadratus lumborum (1) a hasüreg hátsó falának alkotásában vesz részt. A kép jobb
oldalán a m. psoas major (2) látható (Forrás: Kapandji, Physiology of the joints vol. III.) ................. 397
240. ábra A m. quadratus lumborum izomerő vizsgálata. 1. kép: kiinduló helyzetben a vizsgáló
bokánál fogva húzza az alsóvégtagot, lebillenti a medencét; 2. kép: a páciens ellenállás nélkül (3-as
izomerő), vagy ellenállással szeben (4-5-ös izomerő) fölfelé húzza a medencét................................ 398
241. ábra A m. quadratus lumborum funkcionális tesztje. A páciens a vizsgált oldali medencét
megemeli (nyújtott alsóvégtaggal)...................................................................................................... 399
242. ábra A gerinc extenzorai: erector spinae rendszer (Forrás: Neumann DA: Kinesiology of the
243. ábra A gerinc extenzorai: a transversospinalis rendszer. (Forrás: Neumann DA: Kinesiology of
the musculoskeletal system, ed. 2, 2010, Mosby) .............................................................................. 403
244. ábra A törzs extenzorok izomerő vizsgálata (3-as izomerő) ..................................................... 404
245. ábra A törzs extenzorok izomerő vizsgálata. 1. kép: kiinduló helyzet; 2. kép (3-as izomerő; 3.
kép 5-ös izomerő. ................................................................................................................................ 404
246. ábra Idegnyújtási próba: Laseque teszt a n. icshiadicus nyújtása. 1. kép: a klasszikus
idegnyújtási teszt; 2. kép az idegi eredetű fájdalom provokációja a dura (fejemelés), és az ideg
periféria felőli (láb dorzálflexió) további nyújtásával .......................................................................... 407
247. ábra A diaphragma a legnagyobb esszenciális légzőizom. (Forrás: Kapandji, Physiology of the
joints vol. III.) ....................................................................................................................................... 411
248. ábra Esszenciális légzőizmok: külső (intecostalis externus és belső (intercostalis internus)
bordaközti izmok. (Forrás: Neumann DA: Kinesiology of the musculoskeletal system, ed. 2, 2010,
Mosby) ................................................................................................................................................ 413
249. ábra A rekeszizom erejének vizsgálata...................................................................................... 414
250. ábra A nyaki gerinc mozgásainak vizsgálata a szagittális síkban. 1. kép; a flexiós
mozgásterjedelem; 2. kép: neutrális helyzet; 3. kép: extenzió ........................................................... 417
251. ábra Protrakciós fejtartás (A) Az alsó nyaki szakasz flexióban, a felső extenzióban áll. A fej
retrakciója (B) az alsó nyaki szakon extenziót, a felsőn flexiót hoz létre. (Forrás: Neumann DA:
252. ábra A felső nyaki szakasz aktív flexiója (1. kép) és extenziója (2. kép) ..................................... 419
253. ábra A felső nyaki szakasz passzív flefiós (1. kép) és extenziós (2. kép) mozgásterjedelem
vizsgálata ............................................................................................................................................. 419
254. ábra A nyaki gerinc aktív laterál-flexiójának vizsgálata. A páciens mindkét irányba enyhe
rotációval növeli a mozgásterjedelmet (a balra laterál-flexiónál kifejezettebb) ................................ 420
255. ábra A passzív nyaki laterál-flexió vizsgálata ülő helyzetben. .................................................... 420
256. ábra Az aktív nyaki gerinc rotáció vizsgálata. A teljes mozgásterjedelemhez az atlanto-ocipitális
ízület rotációja is hozzájárul. ............................................................................................................... 421
Ábrajegyzék 455
257. ábra A mély nyaki flexorok előlnézetben .................................................................................. 422

258. ábra A nyak felületes flexorai .................................................................................................... 424
259. ábra A jobb oldali SCOM és m scalenus anterior és medius nyújthatóságának vizsgálata. ...... 427
260. ábra A suboccipitális extenzorok: m. rectus capitis posterior minor (2), m. rectus capitis
posterior major (1), m. obliquus capitis superior (4), m. obliquus capitis inferior (3) (Forrás: Kapandji,
261. ábra A suboccipitális extenzorok izomerő vizsgálata (3-as izomerő). 1. kép: kiinduló helyzet; 2.
kép: a fej hátrabiccentése; 3. kép: a vizsgálat hátonfekvő helyzetben ............................................... 430
262. ábra A suboccipitális izmok nyújthatóságának vizsgálata ......................................................... 431
263. ábra A nyaki gerinc alsó szakaszának extenzorai. A koponyáról eredő izmok a fej extenziójában
is részt vesznek. ................................................................................................................................... 432
264. ábra Az alsó nyaki szakasz extenzorainak izomerő vizsgálata. 1. kép: kiinduló helyzetben a fej
enyhe protrakcióban, a homlok alátámasztva; 2. kép: a páciens megemeli a feját, annak
hátrabiccentése nélkül (3-as izomerő). ............................................................................................... 434
265. ábra A nyaki gerinc speciális tesztjei: kisizületek zárása (1. kép), foramen intervertebrale zárása
(2. kép)................................................................................................................................................. 436
266. ábra Nyaki discus intervertebralis kompressziós (1) - disztrakciós (2) tesztje .......................... 436
267. ábra A mellkas kimenet (thoracic outlet) anatómiai viszonyai. Három "alagúton” halad át az a.
subclavia, a v. subclavia (a hiatus scaleniben nem fut!) és a plexus brachialis: hiatus scaleni,
costoclavicularis rés, a m. pectoralis major és a mellkasfal közötti tér. ............................................. 440

A Mozgatórendszer Fizikális, Funkcionális Vizsgálata

Uploaded by

Copyright:

Available Formats

You might also like

A Mozgatórendszer Fizikális, Funkcionális Vizsgálata

Uploaded by

Document Information

Copyright

Available Formats

Share this document

Share or Embed Document

Sharing Options

Did you find this document useful?

Is this content inappropriate?

Copyright:

Available Formats

A Mozgatórendszer Fizikális, Funkcionális Vizsgálata

Uploaded by

Copyright:

Available Formats

Szegedi Tudományegyetem

A mozgatórendszer fizikális, funkcionális

1.6 Az izmok vizsgálata..................................................................................................... 23

1.7 A fájdalom eredetének vizsgálata ............................................................................... 26

II. A felső végtag .......................................................................... 29

1.2 Articulatio acromioclavicularis .................................................................................... 32

1.3 Scapulothoracalis funkcionális összeköttetés .............................................................. 35

1.4 A vállövre ható izmok ................................................................................................. 37

2 A vállízület – articulatio glenohumeralis .................................................................. 39

3.3 A vállöv és vállízület mozgásainak differenciált vizsgálata............................................ 52

3.4 A vállövre ható izmok vizsgálata ................................................................................. 63

3.5 A vállízületre ható izmok vizsgálata............................................................................. 76

4 A könyök és az alkar ................................................................................................ 98

4.2 Az alkar – antebrachium ............................................................................................102

4.3 A könyök és az alkar vizsgálata ..................................................................................106

4.4 A könyökre ható izmok vizsgálata ..............................................................................112

4.5 Az alkarra ható izmok vizsgálata ................................................................................120

5 Csukló ízület– articulatio radiocarpea és articulatio intercarpea..............................124

6.4 A 2-5 ujjakra ható izmok működése ...........................................................................147

6.6 A II-V-ös ujjakra ható izmok vizsgálata .......................................................................156

6.7 A hüvelykujj ..............................................................................................................167

6.8 A hüvelykujj vizsgálata ..............................................................................................171

Irodalomjegyzék, felső végtag .......................................................................................192

III. AZ ALSÓ VÉGTAGOK .............................................................. 195

2 A végtagok hosszának vizsgálata............................................................................207

4.2 A térd vizsgálata ........................................................................................................257

5 A boka ízület és a láb ..............................................................................................275

5.2 A láb .........................................................................................................................279

5.3 Megtekintés ..............................................................................................................289

5.5 A lábujjak mozgásainak vizsgálata..............................................................................296

5.6 Speciális tesztek a lábon ............................................................................................298

5.7 A lábra ható izmok vizsgálata.....................................................................................300

6.3 A járás energetikája ...................................................................................................328

Irodalomjegyzék, alsó végtag.........................................................................................335

V. A fej ízülete ............................................................................ 339

7.5 A rágóizmok vizsgálata ..............................................................................................347

Irodalomjegyzék Fej .......................................................................................................353

IV. A gerinc és a törzs ................................................................. 355

1.2 Osteokinematika – a gerinc egészében vett mozgásai .................................................359

2 Az ágyéki (lumbalis) gerinc .....................................................................................361

3 A háti (thoracalis) gerinc ........................................................................................364

3.2 Arthrokinematika ......................................................................................................367

4 A nyaki (cervicalis) gerinc .......................................................................................369

4.4 Az alsó nyaki szakasz .................................................................................................371

5 A gerinc vizsgálata .................................................................................................379

6 A lumbális és háti gerinc mozgásterjedelemének vizsgálata ....................................388

7 A törzsre ható izmok vizsgálata ..............................................................................391

7.2 A törzs extenzorok ....................................................................................................396

7.3 A lumbális és háti gerinc speciális vizsgálatai ..............................................................405

8 A mellkas vizsgálata ...............................................................................................409

9.4 A nyakizmok vizsgálata ..............................................................................................422

9.5 A nyaki eredetű fájdalom/tünetek vizsgálata – speciális tesztek .................................435

Könyvünkben a csont-ízületi-izomrendszer és részben a perifériás idegek alapvető

1 A MOZGATÓRENDSZER FIZIKÁLIS VIZSGÁLATÁNAK ALAPELVEI ÉS MENETE

A következőkben a fizikális betegvizsgálat lépéseit részletezzük, azok általános alapelveit,

1.1 Kórtörténet - Anamnesis

A beteg részletes kikérdezése célzott kérdésekkel történik. A kórtörténet felöleli a jelen

1.2 Megtekintés – inspectio

A fehérneműre vetkőzött beteget álló helyzetben és járás közben megtekintve a szemmel