21.

Kristof Koszinszkij vezette felkelés

Az első nagy kozákfelkelés 1591-ben vette kezdetét és kiterjedt Pogyilljára, Volinyra valamint
Kijevscsina területére is. A felkelés vezetője Kristof Koszinszkij.

A felkelés 1591 decemberében kezdődött K. Koszinszkij és Janus Ostrozkij tulajdoni vitájaként. K.

Koszinszkij a lengyel király birtokkal jutalmazta, de Janus Osztrozkij nem engedte meg, hogy
elfoglalhassa jogos tulajdonát. Ez, természetesen, felháborította Koszinszkijt. Kozákokból
csapatokat toborzott, és megtámadta a főurak birtokait. A felkelők elfoglalták Osztrozkij bila
cerkvai várát, ágyúkra, könnyű lőfegyverekre tettek itt szert, és megsemmisítették a jobbágyok
adósleveleit. Ezután megszerezték Tripillját, Bohuszlavot, Perejaszlavot és a kijevi erődöt. 1592-
ben a lázadók számos támadást intéztek a nemesi birtokok, és városok ellen. A kezdetben
bosszúhadjáratnak indult felkelés kiterjedt Kijevscsinára, Braclavscsinára és egyre inkább nemzeti-
felszabadító jelleget öltött. A nemességet elűzve a parasztok és polgárok kozáknak kiáltották ki
magukat, bevezették a kozák rendszert, tanácsokat hívtak össze, atamánokat és bírákat választottak.
1593. január közepén a király általános rendeletet adott ki a felkelők elleni harcot célzó nemesi
milícia megszervezéséről. A feudális uraknak sikerült egy jól felfegyverzett sereget összegyűjteniük
Konsztantyin Osztrozkij kijevi vajda, Janusz Osztrozkij apja parancsnoksága alatt

1593 január 23 – 31 – i döntő csatában a zsitomirvidéki Pjatka község mellett a lázadók vereséget
szenvedtek és visszahúzódtak Zaporizzsjaba. A felkelők kénytelenek voltak tárgyalásokat kezdeni a
nemességgel, melynek csúcspontja egy megállapodás aláírása, amelynek értelmében: A kozákok
királyhűséget esküdtek és megfogadták, hogy visszatérnek a zuhogókon túlra. Megtiltották nekik azt
is, hogy önálló diplomáciai kapcsolatokat létesítsenek idegen államokkal, hadjáratokat folytassanak
más országok ellen, valamint hogy főúri vagy slachtabirtokon élhessenek. Kötelezték őket
Koszinszkij leváltására hetmani rangjáról. A felkelés résztvevőit kizárták a kozák lajstromból.

1593 tavaszán Koszinszkij elhagyta a Tomakivka-szigeti Szicset, hogy folytassa a harcot, ám

cserkaszi mellett megölték Alexander Wisniowecki fejedelem helyi sztaroszta parancsára.

22.      Felkelés Szeverin Nalivajko vezetésével

Nalyvaiko katona volt és több török elleni hadjáratban is részt vett. 1593-ban az Oszmán
Birodalom hadat üzent Habsburg birodalomnak. A krími kánnak is hadjáratot kellett indítania, hogy
lecsapjon Magyarországra. Azonban fennállt a veszélye, hogy a tatárok nagy hadjárata indul
Ukrajnán keresztül.  Ebben az időben, miután áprilisban elbúcsúzott Osztroh herceg szolgálatától,
Nalyvayko kozák különítményt szervezett, és ezzel a pozsonyi határhoz vonult, levelet küldött Jan
Zamoyskinak, hogy készen áll az expedícióban való részvételre. De a  Stanislav
Zholkevsky szkeptikus volt a kozákokkal kapcsolatban, és nem akarta felvenni Nalyvaykót. Ezután
Severin és serege saját belátása szerint elment Valachiába. Ezután a kozákokhoz fordult,
egyetértésre és közös műveletekre buzdítva.

A következő évben Nalivaiko kozákjaihoz sok ukrán paraszt csatlakozott, és elfoglalták Luck
városát, ahol emberei lemészárolták a lengyel nemeseket, a katolikus papságot és a helyi
görögkatolikusokat. A 12 ezer főből álló kozák-paraszt hadsereg elfoglalta Huszjatint, Bart,
Kanyivot, majd Fehéroroszország felé vette az irányt.

Volhiniából Nalivaiko kozákjai Fehéroroszországba költöztek, ahol békét ajánlott III. Zsigmond
lengyel királynak, azzal a feltétellel, hogy a lengyelek átengedik a Pozsonytól délre fekvő Dél-Buh
és a Dnyeszter folyók közötti területeket a kozákoknak katonai szolgálatukért és a Lengyel–Litván
Nemzetközösséghez való hűségükért cserébe.

Megtagadta ezeket a feltételeket, a király visszahívta Stanisław Żółkiewskit Moldovából, hogy

leverje a Nalivaiko-felkelést, amely 1596-ra elnyelte a legtöbb lengyel területet Ukrajnában és
Fehéroroszországban.

A lengyel–litván csapatokat Sztanyiszlav Zsolkevszkij koronahetman vezette. Az ellenfelek először

Hosztrij Kaminynál ütköztek meg Tripillja alatt 1596 áprilisában, de győzni senkinek sem sikerült.
Nalivajko ezután kénytelen volt visszavonulni a Dnyeper bal partjára és a területén keresni
védelmet. Lubnonál azonban a lengyel lovasság elvágta a kozákok visszavonulási útját. A felkelők
1596 májusában a szolonicai dűlőben vertek tábort és felkészültek az ütközetre. Az ostrom három
hétig tartott 1596 májusa és júniusa között.

Ezt követően saját életükért cserébe átadták Severyn Nalivaikót a lengyeleknek. Nalivaiko
megadása után a lengyel és a kozák csapatok között nem tervezett harc kezdődött, amely a megadni
nem akarók lemészárlásához fajult. Nalivaikót egy ketrecben hozták Varsóba, és nyilvánosan
kivégezték. Korabeli történetek szóltak arról, hogy fehéren izzó vaskoronával koronázták meg, és
elevenen főzték meg egy rézbográcsban, de ezeket tényszerű bizonyítékok nem igazolják.

24. VALLÁSI TÁRSULATOK MEGALAKULÁSA

A 16. században aktivizálták tevékenységüket a pravoszláv egyházi testvériségek,

melyeket az egyházközségek világi hívei hoztak létre. A testvériségek aktív kultúr-felvilágosító
tevékenységet folytattak: iskolákat, könyvtárakat és nyomdákat alapítottak.

Az első testvériségek Lvivben jöttek létre: 1542-ben az Blahoviscsennya testvériség, 1544-ben

pedig a Szent Miklós (Mikolajivszke) testvériség.
 A 16. század második felében nagy befolyásra tett szert a Uszpenszki stauropigiai
testvériség Lvivben. A stauropigiai jog értelmében közvetlenül a konstantinápolyi pátriárkának volt
alárendelve és nem a helyi püspököknek. Ellenőrzése alatt tartotta a többi társulat tevékenységét és
a papok munkáját is. Nyomdát működtetett, ahol egy ideig Ivan Fedorov moszkvai nyomdász is
tevékenykedett. 1585 környékén testvériségi iskolát hozott létre a városlakók és papok gyerekei
számára, amelyet a testvérek adakozásából tartottak fenn.

A XVI. század 60-as éveiben az ellenreformáció hódított teret Ukrajna területén, melynek
célja az egyház megújítása volt és harc a reformáció tanai ellen. 1569-ben lengyel támogatással
megjelent itt a jezsuita rend, amely sok követőre lelt a rekatolizált főurak és slachticsok között. Az
ukrán görögkatolikus egyház viszonylag szerencsésebb volt, mint a pravoszláv, mivel élvezte a
lengyel hatalom és Róma támogatását. A breszti unióban azonban ők is csalódtak, hiszen nem
rendezték helyzetüket a megígért módon. Püspökeik nem lettek tagjai a lengyel szenátusnak,
papjaik sem kaptak azonos jogokat a római katolikusokkal.

A XVI. század 70–80-as éveiben jezsuita kollégiumok nyíltak Ukrajna-szerte, ahol magas
volt az oktatás színvonala. Ezek az iskolák elősegítették a katolicizmus terjedését. Az ukrán
görögkatolikus egyház nagy reformátora volt Joszip-Veljamin Rutszkij (1613–1637).
Kieszközölte a római pápánál az uniátus papok továbbtanulásának engedélyezését nyugat-európai
katolikus szemináriumokban. Következő lépésként 1615-ben jogaikban egyenlővé tette a
görögkatolikus iskolákat a jezsuita kollégiumokkal. 1617-ben a katolikus kolostorok példájára
újjászervezte a szerzetesek életét és a bazilita rendbe egyesítette őket. A baziliták kolostoraik
mellett iskolákat alapítottak.

Az európai uralkodók és egyházi személyiségek többször tanácskoztak a keresztény

egyház egységének helyreállításáról. Róma kiszerette volna terjeszteni hatalmát kelet felé,
egyesíteni akarta a katolikus és a pravoszláv híveket a pápa irányítása alatt.

A XVII. század első felében Ukrajna-szerte több jezsuita, protestáns és görögkatolikus

tanintézmény nyílt. 1608-ban kezdte meg munkáját a lvivi jezsuita kollégium.

A kijevi testvériség képviselőit nyugtalanította a jezsuiták kulturális térhódítása. Sikerült

elérniük azt, hogy a két iskola 1632-ben Petro Mohila védnöksége alatt kijevi testvériségi iskola,
vagy más néven Kijevi Mohila Kollégiumba egyesült.