19.

tétel

A trianoni békediktátum és következményi

A Párizs környéki békekonferenciát, ami az 1. világháborút zárta,

1919. január 18-án Versailles-ban a Tükörteremben nyitották meg.
27 állam vett részt, több mint 1000 küldöttel. A tényleges döntést a
Tízek Tanácsa hozta, amiben a 4 nagyhatalom (USA, Nagy-Britannia,
Franciaország, Olaszország) képviselői voltak jelen. Hivatalosan a
wilsoni rendezőelv szerint hozták meg a döntéseket, aminek a
lényege, hogy a határokat etnikai alapon, a népek önrendelkezése
alapján húzzák meg. Ám a határokat végül az antant hatalmak
szövetségeseinek érdekében alakították, így vált Magyarország
számára nagyon előnytelenné az 1920. június 4-én megkötött
trianoni béke.

Bár az Osztrák-Magyar Monarchia már 1918-ban felbomlott, az önálló

Magyarországot csak a belpolitikai helyzet stabilizálódása után,
1920. januárjában hívták meg a békekonferenciára. Hazánk
küldöttségének vezetője gróf Apponyi Albert volt, vele tartott még
gróf Teleki Pál földrajztudós, aki elkészítette a Kárpát-medence
etnikai térképét, az ún. vörös térképet, de mind ezt, mind Apponyi
beszédét, aki 4 nyelven adta elő érveit, figyelmen kívül hagyták a
béke meghozásakor.

A békeszerződés katonai előírásokat tartalmazott, azzal a céllal,

hogy alkalmatlanná tegye Magyarországot a katonai visszavágásra.
A rendelkezés a magyar haderőt 35 000 főben maximálta,
megtiltotta az általános hadkötelezettséget, a légierő és a
nehézfegyverek tartását.

Tartalmazta az akkor létrejött Népszövetség alapokmányát is.

A békeszerződés meghatározta Magyarország új határait. Az ország

elvesztette területének több mint 2/3 részét (283 000 km2 ► 93 000
km2), s lakosságának több mint felét (18,2 millió fő ► 7,6 millió fő).
Bibó István szavaival élve, ez egy „durva amputáció” volt.

Romániához került Erdély, Partium, Székelyföld és a Bánság keleti

része. Csehszlovákiához csatolták Kárpátalját, Felvidéket, illetve
Csallóközt. A Szerb-Horvát-Szlovén Királysághoz került Szerémség,
Drávaköz, Muraköz, Bácska, a Bánság nyugati része és Horvát-
Szlavónország. Burgenland (Őrvidék) pedig Ausztriához került,
Sopron az 1921-es népszavazással visszakerült Magyarországhoz ►
civitas fidelissima.

A gazdaság összeomlott, hiszen Magyarország 200 millió

aranykorona jóvátétel fizetésére volt kényszerítve, s a
kereskedelemben a „győzteseknek a legnagyobb kedvezmény” elve
érvényesült. Az ország átengedte kikötőit, illetve a vasúthálózatok
fele is elveszett, ami jelentősen torzította Magyarország közlekedési
hálózatát. A Kárpát-medence korábbi gazdasági egysége megszűnt:
a nyersanyag-kitermelés kint-, a feldolgozóipar pedig határon belül
maradt, így a régió elvesztette életképességét. Vasérc, illetve
nemesfémbányák nagy része Felvidéken és Dél-Erdélyben maradtak.
Sóbányákat és földgázlelőhelyeket is elcsatoltak, hiszen azok
jelentős mértékben Erdélyben voltak találhatóak. Károsult a
nehézipar, a gépgyártás ás a kohászat. Magyarország faipara is
jelentősen csökkent, hiszen jórészt Felvidék erdőségeire épült. A
búzaterületek elvesztése (Bácska, Erdély) a malomipar,
élelmiszeripar összeomlását idézték elő.

A békeszerződés komoly etnikai következményekkel is járt, hiszen

3,3 millió magyar határon kívülre került, az utódállamok pedig nem
tartották be a kisebbségvédelmet. A kárvallottak tömegével indultak
Magyarország felé. Szállás és munka híján azonban ezrek éltek
évekig marhavagonokban. Magyarország homogén nemzetiségű
állam lett, több mint 90% a magyarok aránya. A legnagyobb
nemzetiségi csoportot a németek alkotják.

A trianoni békeszerződés politikai vonatkozásban végül

Magyarországon egy összekovácsoló erővé vált, hiszen mindenki
igazságtalannak tartotta a békediktátumot, s az országban a revízió
lett a fő törekvés. Ám ennek részleteiben nem volt egyetértés. Az
irredentizmus olyan politikai mozgalom, melynek célja az elcsatolt
területek egyesítése. Az oktatást is áthatotta, minden reggel a
magyar hiszekegyet imádkozták a diákok.

Míg Bethlen István a békés revízió mellett tette le a voksát, a

Millerand-levél alapján a Népszövetségtől várta a határok igazságos
módosítását. Az 1930-as években a külpolitikában felerősödött az
olasz és a német orientáció, mely az agresszív területvisszafoglalást
hirdette. Más szempontból vizsgálva a magyarok egy része etnikai
revízióban hitt, tehát csak a magyarlakta területeket kívánták
visszakapni, míg a másik rész teljes revíziót akart elérni, azaz egész
Nagy-Magyarországot akarták visszavenni.

Az 1938-1941-es revíziós sikerek következményeképpen

Magyarország belesodródott a 2. világháborúba a tengelyhatalmak
oldalán.