Download as pdf or txt
Download as pdf or txt
You are on page 1of 2

A vázlatot készítette: 2021.

Nagy Botond

Középszintű érettségi rövidesszék

13.
A keresztény vallás megalapítója, Jézus, a Közel-Keleten, azon belül is a
mai Palesztina területén, i.u. 27 és 30 között tevékenykedett.
A kereszténység a zsidó vallásból alakult ki, ezáltal egy monoteista vallás,
istenét legtöbbször nem nevezik, ritkábban Jahve-nak hívják, szent könyve a
Biblia, mely az Ószövetségből és az Újszövetségből áll. A niceai hitvallásból
kiderül, miszerint Jézust keresztre feszítették, mártírhalált halt, azonban a Biblia
szerint harmadnap feltámadt. Jézust emiatt Isten fiának, Messiásnak tartják, ez
pedig a kereszténység egyik alappillére. A keresztények várják második
eljövetelét, mely szerint Jézus elhozza Isten országát. Jézus legfőbb tanítása a
másik ember és Isten szeretete, ezáltal az ellenség felé is megbocsátást ír elő,
a bűnbocsánatot hirdeti. A kereszténység továbbá parancsolja a szegények
támogatását, az elesettek megsegítését, aminek köszönhetően gyorsan terjedt a
szegényebb rétegek között.
A kereszténység az iszlám mellett, több mint kétmilliárd követőjével korunk
legelterjedtebb vallása.
14.
Adolf Hitler 1933-ban lett Németország kancellárja, majd 1934-től
teljhatalmú ura, amivel elkezdődött ígéretének (az élettér-elmélet) végrehajtása,
a német birodalom területi gyarapítása.
Hitler először 1935-ben népszavazással szerezte meg a Saar-vidéket, ahol a
lakosság döntő többsége csatlakozni kívánt a náci Németországhoz. A németek
1936-ban megszállták a demilitarizált Rajna-vidéket, ezzel megszegve a
versailess-i békét. 1938. március 13-án Ausztria csatlakozott Németországhoz,
ezzel létrejött az Anschluss, az osztrákok nagy része örömmel fogadta a két
ország egyesítését. Nagy-Britannia és Franciaország nem szállt szembe a
náci terjeszkedéssel, sőt 1938 szeptemberében a müncheni konferencián
hozzájárultak Csehszlovákia feldarabolásához, amikor Németország a német
lakosságra hivatkozva megkapta a Szudéta-vidéket. A német terjeszkedés 1939
márciusában folytatódott, mikoris Hácha csehszlovák elnök beleegyezésével
megszállták Csehországot, majd létrehozták a Cseh-Morva Protektorátust.
A német terjeszkedés ezután Lengyelországot vette célkeresztbe, azonban ezt
a nyugati hatalmak már nem hagyták.

Az esszék itt jelentek meg: https://dload-


oktatas.educatio.hu/erettsegi/feladatok_2020tavasz_kozep/k_tort_20maj_fl.pdf

You might also like